You are on page 1of 60

Forrás: http://www.doksi.

hu

Büntetőjog általános rész (Államvizsga tételek 2004.)

1.tétel

A BÜNTETŐ TÖRVÉNYEK RENDSZERE, SZERKEZETE.


A DISZPOZÍCIÓ FAJTÁI.
A MAGYAR BÜNTETŐJOG FORRÁSAI.

A büntetőjogszabály rendszere, szerkezete, a BTK felépítése

A büntetőjogszabály rendszere:

Rendszerén azt értjük, hogy hogyan jelenhet meg.


Megjelenhet:
- BTK-ban, vagy más néven Kódexben: a NULLUM CRIMEN SINE LEGE elvének
érvényesülése, valamint praktikus jogalkalmazói szempontok is indokolják, hogy egy adott
államban, adott időszakban rendelkezésre álljon az anyagi büntetőjogi szabályokat
egységes szerkezetbe, rendszerbe foglaló büntetőtörvénykönyv. (Ez jelenleg az 1978. évi
IV. Tv., ami 1979. július 1-én lépett hatályba)
- Büntető novellában (Jelentősebb számú büntetőnormát tartalmazó büntető jogszabály).: ez
szorosan kapcsolódik a Btk-hoz, és annak egy, vagy több részterületét érinti. A Novella, a Kódex
joganyagának a hozzáigazítása a változásokhoz. 7 - 10 évente jelenik meg, és a Kódex joganyagának
kb. 1/3-át változtatja meg.
- Egyes büntető normát tartalmazó jogszabályban: ha valamely konkrét büntető jogszabály
bevezetésének az igénye nem tűr halasztást, akkor a jogalkotó egyes büntető normát tartalmazó
jogszabály kibocsátásával szabályozza a kérdéses magatartást. Pl.: az 1989 évi XVI Tv. eltörli a
halálbüntetés lehetőségét az állam ellenes bcs-k tekintetében. Ezzel nem lehetett várni a következő
novella megjelenéséig.

A BTK szerkezeti felépítése:


Általános és Különös részre tagozódik.
Az Általános részi rendelkezések a büntetőjogi felelőség feltételeire, módozataira, ill. a büntetőjogi
jogkövetkezményekre vonatkozó általános szabályokat fogalmazzák meg.
A Különös részi rendelkezések az egyes bcs-k törvényi tényállásait határozzák meg, ill. azt, hogy az
elkövetőkkel szemben a különös törvényi tényállások kimerítése setén milyen jogkövetkezmények
alkalmazhatók.
Az Általános rész 9 ( I - IX ) fejezetre tagozódik, a különös rész 11 (X-XX.) fejezetre.
A fejezetek címekre tagozódnak, de vannak olyan fejezetek, ahol nincsenek címek.
A címek, ill. fejezetek szakaszokra tagozódnak, melyek a legkisebb önálló szerkezeti egységei a BTK-
nak.
A szakasz állhat: bekezdésekből, fordulatokból, pontokból és alpontokból.

A szakasz felépítése:
Áll:
- Hipotézisből : feltétel = az hogy a bcs-t elkövessék. A büntetőjogszabály jellegzetessége, hogy a
hipotézis és a diszpozíció egybe olvad. A Tv. alkotó tartózkodik az olyan kifejezésektől, hogy " ha
tanúsították a magatartást ", " ha elkövették a bcs-t ".
- Diszpozíció: a jogalkotó az egyes konkrét helyzetektől és személyektől elvonatkoztatva fogalmazza
meg azt a magatartást, amelynek tanúsításával, vagy amelytől való tartózkodással bcs. valósul meg.
- Szankció: a diszpozícióban kifejezésre jutó büntetőjogi tilalom, ill. parancs megszegése esetén
bekövetkező joghátrány.

Diszpozíció fajtái:
- Egyszerű: a jogalkotó olyan kifejezés használatával fogalmazza meg a büntetendő magatartást,
melyek köznapiak, egyértelműek
- Leíró: pontosan, részletesen körülírja a büntetendő magatartást, de nem olyan egyértelmű, köznapi
kifejezésekkel, mint az egyszerű diszpozíciónál.
- Hivatkozó, vagy utaló: alapja a célszerűség, hogy a jogalkotó kerülje a felesleges ismételgetéseket.
A büntető törvényben egyszer már meghatározott fogalomra, bcs.-re pusztán csak utaljon,
hivatkozzon a jogalkotó.
Forrás: http://www.doksi.hu

- Keret, vagy blanketta: az életviszonyok változásai miatt ne kelljen állandóan módosítani a büntető
jogszabályokat. A büntetőjog itt csupán keretet biztosít, és ezt a keretet az adott életviszonyt
szabályozó jogág jogszabályai töltik meg tartalommal.

A diszpozíciók egymáshoz való viszonya szerint megkülönböztetünk:


- Alapeseti tényállás: a jogalkotó a bcs-nek azt a változatát írja le, ami a legtöbbet fordul elő,
tipikusnak tekinthető.
- Minősített eseti tényállás: Mindazon körülmények, melyek az adott bcs.-nél a társadalomra
veszélyességet fokozzák, minősített esetekben nyerhetnek megfogalmazást, de megalapozhatja a
súlyosabb minősítést a motívum, és a célzat is.
- Privilegizált tényállás: Azok a körülmények, amik jelentkezése az alapesethez képest enyhébb
büntetés kiszabását igénylik, privilegizált (kedvezményezett) esetekben nyerhetnek megfogalmazást.

A minősített, vagy privilegizált esetekben az alapesetnek az életben ritkábban előforduló, nem tipikus
mozzanatait értékeli a jogalkotó.
A hatályos büntetőjog forrásai

Jogforrás az, ahonnan a jog ered, származik. Tartalmi értelemben ez a jogalkotó ( Országgyűlés )
akarata. Formai értelemben a jogszabály megjelenési formája (Magyar Közlöny). A magyar büntetőjog
forrása csak írott jogszabály lehet.

Megkülönböztetünk: - büntetőjogon belüli


- büntetőjogon kívüli jogforrásokat.

Büntetőjogon kívüli jogforrások: elsősorban az Alkotmány törvény, de lehet más egyéb törvény, ill.
alacsonyabb szintű jogszabály is. Pl.: Ptk. amikor a BTK a kiskorúról szól. A Ptk rendelkezései
határozzák meg a kiskorú fogalmát. A Be. meghatározza a sértett fogalmát. Ezt a BTK egyes
rendelkezései is tartalmazzák, pl.: az erőszakos közösülésnél, ilyenkor a sértetten azt a személyt kell
érteni, akit jogforrási erővel a Be. vonatkozó rendelkezései határoznak meg.
Keret diszpozíciónál közvetett jogforrási szerepe lehet a keretet tartalommal kitöltő, egyéb jogágba
tartozó jogszabályoknak.

Büntetőjogon belüli jogforrások:


Csak törvény lehet, bár még életben van néhány törvényerejű rendelet is. Csak írott jogforrás lehet.
Alapvető jogforrása a Btk.

Hatályos büntetőjogunk , büntetőjogon belüli jogforrásai:

- 1978 évi IV Tv. A Büntető Törvénykönyvről ( BTK ) /alapvető jogforrás/


- 1979 évi 5 Tvr. A Btk. hatályba lépéséről és végrehajtásáról ( BTKÉ )
- 1979 évi 11 Tvr. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról
- 1983 évi 12 Tvr. A BtkÉ. módosításáról
- 1984 évi 19 Tvr. A Btk. módosításáról
- 1985 évi 17 Tvr. A Btk. módosításáról
- 1987 évi 5 Tvr. Az állam és szolgálati titokról
- 1987 évi III Tv. Büntető novella
- 1988 évi XII Tv. A Btk. módosításáról
- 1989 évi II Tv. Az egyesülési jogról
- 1989 évi III Tv. A gyülekezési jogról
- 1989 évi XVI Tv. A Btk. módosításáról ( eltörli a halálbüntetés lehetőségét az állam ellenes
bűncselekmények esetében)
- 1989 évi XXIII Tv. A Btk. módosításáról
- 1989 évi XXV Tv. A Btk. módosításáról
- 1989 évi XXVIII Tv. A külföldre utazásról és az útlevélről
- 1989 évi LIV Tv. A Btk. módosításáról
- 1990 évi IV Tv. A lelkiismereti és vallás szabadságról
- 1990 évi VI Tv. Az egyes értékpapírok nyilvános forgalomba hozataláról
- 1990 évi XIII Tv. A Btk. módosításáról
- 1992 évi XIII Tv. A büntető jogszabályok módosításáról
- 1993 évi XVII Tv. A büntető jogszabályok módosításáról
Forrás: http://www.doksi.hu

- 1993 évi XLV Tv. A Btk. módosításáról


- 1994 évi IX Tv. A büntető jogszabályok módosításáról
- 1995 évi XLI Tv. A büntető jogszabályok módosításáról
- 1995 évi LXV Tv. Az államtitokról és szolgálati titokról
- 1996 évi XVII Tv. A Btk. módosításáról
- 1996 évi LII Tv. A Btk. módosításáról
- 1997 évi LXXIII. Tv. A Btk. módosításáról
- 1998 évi XXII Tv. A Btk. módosításáról
- 1998 évi LXXXVII Tv. A büntető jogszabályok módosításáról
- 1999 évi CXIII Tv. Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló Tv. módosításáról
- 1999 évi CXX Tv. A büntető jogszabályok módosításáról
- 2000 évi CXXV Tv. A Btk. módosításáról
- 2001 évi LIX Tv. A Btk. módosításáról
- 2001 évi CXXI Tv. A Btk. módosításáról
- 2003 évi II Tv. A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények
módosításáról

A legfelsőbb bíróság irányelveket és elvi döntéseket alkot, ill. kollégiumi állásfoglalásokat és eseti
döntéseket hoz. Nem tekinthetők jogforrásnak., de az LB jogegységi határozatai (BJH) kötelezőek a
bíróságokra nézve.
A törvényeket és törvényerejű rendeleteket a Magyar Közlönyben kell kihirdetni.
A legfelsőbb bíróság irányelvei és elvi döntései nem bírnak kötelező erővel az állampolgárokra.

2.tétel

A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY ÉRTELMEZÉSE

A büntetőjogszabály értelmezése, fogalma, alanyai, módszerei, eredménye

Az értelmezés nem más, mint a jogalkotó valódi akaratának megismerésére irányuló tevékenység. A
mindennapi jogalkalmazás során elengedhetetlen a jogértelmezés, a jogalkotói akarat valódi
tartalmának feltárásához.

- Értelmezés alanyai: (kik, ill. mely szervek végzik az értelmezést, ők az értelmezés alanyai):

- Jogalkotó ( Országgyűlés ): valamely fogalmat, kifejezést magfa a jogalkotó értelmez, magyaráz.


Értelmező rendelkezéseket tesz közzé ( BTK IX. fejezet ) ami mindenki számára kötelező, tehát
hiteles. A büntető törvény miniszteri indoklása nem hiteles.

- Jogalkalmazó ( Nyomozó hatóságok:-rendőrség,-Ügyészség,-Vám és Pénzügyőrség,-más


államigazgatási szerv. Hajó, vagy Légi jármű kapitánya, Bíróság ): az adott konkrét esetben kötelező
érvényű az értelmezésük. A LB-nak az értelmezése szükséges az egységes bírói gyakorlat
érdekében. Csak a meglévő jogszabályt értelmezi. A LB, bíróságokra kötelező irányelvei: 15., 20., 23.
az élet, a testi épség fokozottabb védelmével foglalkozik, jelenleg is hatályos. A LB, bíróságokra
kötelező elvi döntései: I., III., IV., VIII. jelenleg is hatályosak.
A LB. irányelvei és elvi döntései az ügyészségre, és a többi nyomozó hatóságra nem kötelező
érvényű. A LB. Büntető kollégiumának, Katonai kollégiumának, ill. Büntető Kollégiumi Tanácselnöki
Értekezlet állásfoglalásai a bíróságokra sem kötelező, de átment a gyakorlatba és alkalmazzák őket.
Az állásfoglalások a Bírósági Határozatok című folyóiratból mindenki számára hozzáférhetők.

- Jogtudomány művelői, képviselői: bár értelmezésük elméleti és gyakorlati haszna nem vitatható,
nem tekinthetjük hitelesnek, nem kötelező senkire.

Értelmezés módszerei: (az értelmezés alanyai milyen módszerekkel végezhetik az értelmezést.)


- Nyelvtani: ezen értelmezés estén a nyelvtani, szófejtéstani, vagy a jelentéstani szabályok
segítségével tárjuk fel a jogszabály szövegének valódi tartalmát. Pl.: az "és" kötőszónál nem
választhatók el egymástól a feltételek, a "vagy" kötőszónál a feltételek egymástól függetlenül is jogi
jelentősséggel bírnak.

- Logikai értelmezés: a logika szabályai szerint tárjuk fel a jogalkotó valódi akaratát Pl.: Zártörés
Forrás: http://www.doksi.hu

- Rendszertani, vagy rendszerező értelmezés: a büntetőjogszabályok rendszerbe foglalása, ill. a


rendszerben való elhelyezésük, jelentős jogalkotói akaratot tükröz. A BTK különös részének felépítése
során döntő szempont, hogy az adott magatartás absztrakt társadalomra veszélyességének a
jogalkotó milyen jelentőséget tulajdonít. Így előrébb sorolja azokat a bcs-ket, amelyek társadalomra
veszélyességét magasabb fokúnak ítéli. Azoknál a bcs-knél, amelyek jogi tárgya kettős, vagy többes,
rendszertani értelmezést alkalmazva állapíthatjuk meg, hogy az adott bcs által sértett, vagy
veszélyeztetett társadalmi viszonyok, érdekek, vagy értékek közül melyiknek tulajdonít
elsődlegességet a törvényhozó. Pl. Rablásnál.

- Történeti értelmezés: ha a jogszabály valódi tartalmát, keletkezési körülményeit,


fejlődésének sajátosságait figyelembe véve tárjuk fel, történeti értelmezést végzünk.

- Alkotmányos értelmezés: Az alkotmánybíróság határozatai jelentik ezt, és ezen túl menően


meghatározzák a büntetőjogi norma értelmezésének alkotmányos tartományát.

Értelmezés eredménye: (az értelmezés alanyai, az adott módszerekkel végzett értelmezés során
milyen eredményre jutottak):

- Megállapító: ha a jogszabály valódi tartalma minden különösebb kritika, bírálat nélkül feltárható a
mindennapi jogalkalmazás gyakorlatában.
- Kiterjesztő: ha a jogszabályt olyan esetre alkalmazzuk, amire a jogszabály szövege látszólag nem
vonatkozik (pl.: Btk. 186.§. Közúti veszélyeztetésnél a kts.-t nem írja le a jogalkotó, de az alapesetben
kell ezt értékelni, vagy pl. a dolog bü.jogi fogalma)
- Megszorító: ha a jogszabály alkalmazási köréből kirekesztünk olyan esetet, amire a jogszabály
szövege látszólag vonatkozik (pl.: Btk.229.§. Hivatalos személy elleni erőszaknál, ha a rendőr
jogszerű eljárása csak tartalmilag jogszerű, de alakilag (formailag) nem, akkor nem kerülhet sor a bcs.
megállapítására.)

Analógia:
A joghézagot két féle képen lehet megszűntetni: - új jogszabály hozatalával
- analógia alkalmazásával
Analógia fajtái: - joganalógia: a joghézagot, a törvény homályos, elvont jogelveit
alkalmazva küszöbli ki ( Európában alkalmazni Tilos)
- törvény analógia: joghézag esetén, egy hasonló esetre vonatkozó törvényt
alkalmaz a kérdéses esetre. Csak más jogágban kerülhet sor az alkalmazására, és itt
szükséges is.
Az analógia bármely fajtáját tilos alkalmazni a büntetőjogban.

3.tétel

A BÜNTETŐTÖRVÉNY HATÁLYA

Azt fejezi ki, hogy a jogszabály kikre, mely területen, és milyen időbeli határok között alkalmazható,
érvényesülésének mik a feltételei. Valamely bcs.-re, vagy személyre csak meghatározott területen és
időben érvényesülhet a büntető jogszabály. Az érvényesülés és az érvényesség két különböző
fogalom. Ha a jogszabály szabályszerűen jött létre, akkor érvényes.

A büntetőjogszabály hatályaira vonatkozó elvek:

- Honossági, vagy személyi elv: egy adott állam, az állampolgára által elkövetett bcs-t büntetni rendeli,
bárhol is követte el. Pl.: személyi hatály

- Területi elv: egy adott állam a területén elkövetett bcs-t büntetni rendeli, bárki is követte el pl.: területi
hatály

- Állami önvédelem elve: egy adott állam, a védett jogi tárgya ellen elkövetett bcs-t büntetni rendeli,
bárki, bárhol is követte el.
Forrás: http://www.doksi.hu

- Univerzalitás, vagy egyetemlegesség elve: egy adott állam, a bárki által, bárhol, bármilyen jogi tárgy
ellen irányuló bcs-t büntetni rendeli ( más államok elkövetői ne ide meneküljenek )

Időbeli hatály:

2.§.A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ha
a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem
bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni,
egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.

Fő szabály, hogy a bcs-t az elkövetésekor hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ez garanciális
szempont, hogy bárki, csak olyan cselekmény miatt legyen felelőségre vonható, melyet az elkövetés
idején a törvény már leírt, ill. büntetni rendelt.
Vannak olyan bcs-k, amelyek egy mozzanattal valósulnak meg, vannak olyan bcs-k, amelyek több
mozzanattal valósulnak meg, vannak állapot bcs-k ( a magatartás tanúsításakor létrejön egy
jogellenes állapot, és addig tart, amíg meg nem szűnik ), és vannak eredmény bcs-k ( a bcs akkor
válik befejezetté, amikor a törvényi tényállásban megfogalmazott eredmény létrejön ).
Elkövetési idő az az időpont, amikor az elkövetési magatartás utolsó mozzanatát is kifejtik.
A visszaható erő érvényesülésének általános feltétele, hogy a cselekmény elbírálásakor új
büntetőtörvény legyen hatályban. Különös feltétele, hogy az új törvény szerint a cselekmény már nem
bcs, vagy a cselekmény enyhébben bírálandó el.
A bcs következményeit súlyosabban elbíráló, vagy új bcs-t megállapító új büntetőtörvénynek nincs
visszaható ereje.
Az " enyhébben bírálandó el", és az "enyhébben büntetendő" kifejezés nem ugyan az, mert:
- az elbírálást követően, az elítéltre háruló jogkövetkezménynek csak egy részét képezheti a büntetés,
ill.
- előadódhat olyan helyzet is, hogy az új büntetőtörvény a magatartás tanúsítása esetére súlyosabb
büntetést helyez kilátásba, de ugyanakkor a jogkövetkezmények összhatásukban mégis kedvezőbbek
az elitéltre.

Területi hatály:

3.§. (1)A magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményekre, valamint
magyar állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményére, amely a magyar törvény szerint
bűncselekmény.
(2) A magyar törvényt kell alkalmazni a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar
hajón, vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is.

Fő szabály, hogy a magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bcs-kre. Bizonyos
esetekben az állam kivételt teremt a fő szabály alól
A magyar törvényt kell alkalmazni a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón,
vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is. A kiterjesztett büntető joghatóság relatív.
Csak olyan bcs-kre érvényesíthetők, melyeket magyar hajón, vagy magyar légi járművön valósítottak
meg, függetlenül külföldi tartózkodási helyétől.

Személyi hatály:

4. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett
cselekményre is, ha az
a) a magyar törvény szerint bűncselekmény és az elkövetés helyének törvénye szerint is
büntetendő,
b) állam elleni bűncselekmény (X. fejezet), kivéve a szövetséges fegyveres erő ellen
elkövetett kémkedést (148. §), tekintet nélkül arra, hogy az elkövetés helyének törvénye
szerint büntetendő-e,
c) emberiség elleni (XI. fejezet) vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését
nemzetközi szerződés írja elő.
(2) A nem magyar állampolgár által külföldön, a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett
kémkedés (148. §) esetében a magyar büntető törvényt kell alkalmazni, feltéve, hogy e
bűncselekmény az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő.
(3) Az (1)-(2) bekezdés eseteiben a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el.
Forrás: http://www.doksi.hu

Minden magyar állampolgártól elvárható, hogy a magyar törvényeket akkor is megtartsa, ha külföldön
tartózkodik. A törvény e rendelkezéséből kitűnik, hogy a személyi hatály elkíséri a magyar
állampolgárt külföldre is.
A jogsegély egyezmény hiánya miatt nem büntethető külföldi állampolgár bűncselekményére jó a
(BTK.4.§ (1) a pont)
A magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre
is, ha az:
a.) a magyar törvény szerint bűncselekmény, és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő
Olyan bcs-k tekintetében, melyek üldözését nemzetközi szerződés írja elő, a jogalkotó nem tartja
mellőzhetőnek a magyar törvények alkalmazását, tekintet nélkül arra, hogy ki az elkövető, hol követte
el a bcs-t, és hogy az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e a magatartás. Erre jó a (BTK
4.§. (1) b. és c. pontja ) Ezen esetekben a Be. megindítását a Legfőbb Ügyész rendeli el.

5.§. A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek


büntetőjogi felelőségre vonására nemzetközi szerződés, ennek hiányában a nemzetközi
gyakorlat az irányadó. A nemzetközi gyakorlat kérdésében az igazságügy miniszter
nyilatkozatát kell alapul venni.

A mentességről csak a küldő államnak van joga lemondani. A mentesség inkább Büntetőeljárás jogi
jogintézmény.

Mentesség illeti meg:

- a diplomáciai személyzetet ( képviselet vezetőjét, beosztott diplomatákat, velük közös háztartásban


családtagjaikat )
- az idegen állam és kormányfőket, és kíséretüket
- a speciális diplomáciai missziók vezetőit, beosztott diplomatáit, családtagjaikat
- a nemzetközi szervezetek meghatározott típusú tisztviselőit
- az ENSZ és más nemzetközi szervezetek mellé küldött állandó képviseletek vezetőit, beosztott
diplomatáit, családtagjait
- nemzetközi szervezetek közgyűlésére, vagy más szervei ülésére, valamint nemzetközi
konferenciákra küldött delegációk diplomáciai
funkciókkal megbízott tagjait
- nemzetközi bíróságok tagjait
- diplomáciai futárokat

4.tétel

A BŰNCSELEKMÉNY FOGALMA, EGYES ELEMEINEK ELEMZÉSE

10.§.(1) Bűncselekmény az a szándékosan, vagy ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti,


gondatlan gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és
amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.
(2) Társadalomra veszélyes az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság
állami, vagy társadalmi rendjét, az állampolgárok személyét, vagy jogait sérti vagy
veszélyezteti.

Bűncselekmény az az emberi cselekmény: - társadalomra veszélyes


- büntetendő
- bűnös

Ha az elkövető nem bűnös akkor vétlen. Ezek együttes megléte nélkül nincs bűncselekmény.

Társadalomra veszélyesség:

Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység, vagy mulasztás, amely a Magyar


Köztársaság állami, társadalmi, gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti, vagy
veszélyezteti.
Forrás: http://www.doksi.hu

Mindazok a magatartások, amelyek a jogalkotó értékítéletétől függően jogellenessé válnak, e


társadalomra veszélyes emberi magatartások köréből kerülnek ki.

A jogalkotó számára: valamely magatartástípus absztrakt társadalomra veszélyessége, a bcs-é


nyilvánítás indoka. A társadalomra veszélyesség nem függ a jogalkotó akaratától, objektív kategória.
Az adott társadalomban, az adott időszakban meglévő értékrendek alapján dönt a törvényhozó, hogy
mely szinten húzza meg azt a zsinórmértéket, amelynek meghaladása esetén a társadalomra
veszélyes magatartás elleni védekezéshez büntetőjogi eszközöket kell igénybe venni. Felelősség
teljes döntés hárul a törvényhozóra, mert helyesen kell felismernie, hogy melyek azok a
magatartástípusok, amelyek absztrakt társadalomra veszélyessége indokolttá teszi azok
pönalizálását. Előfordulhat, hogy a törvényalkotó túlértékeli, vagy alábecsüli egy-egy magatartástípus
társadalomra veszélyességét. Az utóbbi esetben korrekcióra, csak büntetendővé nyilvánítással van
lehetőség.

Ha a Jogalkalmazó: egy konkrét esetben arra a következtetésre jut, hogy hiányzik a cselekmény
konkrét társadalomra veszélyessége, úgy a bűncselekmény fogalom egyik elemének hiánya miatt
nem kerülhet sor a bcs elkövetésének megállapítására.

28.§. Nem büntethető az, akinek a cselekménye az elkövetéskor olyan csekély fokban
veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés
is szükségtelen.

E rendelkezés alkalmazásával egy időben az elkövetőt megrovásban kell részesíteni.

Ha a cselekmény társadalomra veszélyessége az elbírálás idejére csekélyé válik, vagy megszűnik:

36.§. Nem büntethető az, akinek a cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy
olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy – személyére is figyelemmel – a
törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen.

A társadalomra veszélyesség elbíráláskori csekéllyé válása esetén kötelező, míg


megszűnése esetén lehetséges a megrovás alkalmazása.

Büntethetőség feltételei: - büntetendőség


- bűnösség
- büntethetőségi akadály hiánya

Büntetendőség: a bűncselekmény fogalom formai elemének tekinthető. A büntetendőség azt jelenti,


hogy az adott magatartást a BTK különös része leírja, és tanúsítóját büntetés kilátásba helyezésével
fenyegeti. A büntetendőség, és a büntethetőség nem ugyanaz. A büntetendőség objektív fogalom,
míg a büntethetőség összetett fogalom, és szubjektív elemeket is tartalmaz.

Bűnösség: a büntetőeljárás eredményeként ítéletben kimondott bűnösséget perjogi bűnösségnek


nevezzük, ami tágabb fogalom, mint az anyagi jogi bűnösség.
A felelősség alapjául, a kizárólag tárgyi okozást is elegendőnek tartó rendszerek felelőség alakzatát
objektív, vagy eredmény felelőségnek nevezzük. A modern BTK-k nem ismerik el az objektív
felelőséget.

A Btk. a bűnösség két fajtáját határozza meg:

13.§. Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja,


vagy e következményekbe belenyugszik.
14.§. Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának
lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is,
aki e következménynek lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet,
vagy körültekintést elmulasztja.

A szándékosság, vagy gondatlanság formájában kifejezésre jutó bűnösség, a büntetőjogi felelőségre


vonás szükséges, szubjektív feltétele.
Forrás: http://www.doksi.hu

A cselekmény társadalomra veszélyessége, büntetendősége, és a bűnösség a bcs. megvalósításának


konjunktív feltételei. Bármelyik hiánya esetén nem valósul meg bcs.

Szándékosság fajtái: - egyenes ( dolus direktus )


- eshetőleges ( dolus eventuális )
Gondatlanság fajtái: - tudatos ( luxuria )
- hanyag ( negligentia )

5. tétel

A TÖRTÉNETI ÉS A KÜLÖNÖS TÖRVÉNYI TÉNYÁLLÁS.


AZ ÁLTALÁNOS TÖRVÉNYI TÉNYÁLLÁS FOGALMA, RENDSZERE.
A JOGI TÁRGY.
AZ ELKÖVETÉSI TÁRGY, A PASSZÍV ALANY ÉS A SÉRTETT.

A tényállás fogalma, fajtái

Azoknak az ismérveknek a törvényi megfogalmazása, amelyek megléte nélkül nem valósulhat meg
bcs,

Tényállások fajtái:

- Történeti tényállás: ez nem más, mint a valóságban megjelenő valamely emberi magatartás
büntetőjogi szempontból jelentőséggel bíró körülményeinek az összessége.

- Különös törvényi tényállás: a törvényi tényállásokat a törvényalkotó a Kódex különös részében


fogalmazza meg. A törvényi tényállás, egy adott bcs törvényi ismérveinek az összessége. Úgy jön
létre, hogy a törvényalkotó a történeti tényállásokból absztrakció útján nyert tényállási elemekből
létrehozza az adott bcs törvényi tényállását. A bűncselekmény fogalom és a törvényi tényállás
egymással nem azonosítható. A bűncselekmény fogalom egyik eleme a társadalomra veszélyesség,
melyet mint objektív elemet a törvényalkotó csupán felismerhet, de ellentétben a törvényi tényállással,
nem alkothat meg.

- Általános törvényi tényállás: olyan elméleti rendszer, amely magába foglalja az egyes törvényi
tényállásokból absztrakció útján elvont közös elemeket, kiegészítve az általános rész büntethetőségi
feltételeivel. Az általános törvényi tényállás valamennyi bcs. törvényi tényállásainak közös elemeit
tartalmazza.

A tényállási elemeket tartalmi és formai szempontok szerint csoportosíthatjuk.


Azokat a tényállási elemeket, amelyek kivétel nélkül hozzátartoznak valamennyi bcs-hez, szükséges
tényállási elemeknek nevezzük.

Tartalmi szempontból megkülönböztetünk:

- Leíró tényállási elemeket: csak felismerést igényel. Olyan ténykérdésről van szó, melynek eldöntése
egyszerű ténymegállapítást igényel.

- Normatív tényállási elem: jogalkalmazói értelmezést, értékelést igényel, nem elegendő az egyszerű
ténymegállapítás Pl.: jelentős érdeksérelem, súlyos veszély, közvetlen veszély

A bűncselekmény tárgya, jogi, és elkövetési tárgya, a passzív alany és a sértett

Két féle értelemben beszélhetünk róla, egyrészt jogi tárgyról, másrészt elkövetési tárgyról.

Jogi tárgy: nem valóságos, fizikai értelemben vett tárgyat jelent.

Fogalma: az a társadalmi viszonyokban kifejeződő érdek, vagy érték, amit a bűncselekmény sért,
vagy veszélyeztet.
Forrás: http://www.doksi.hu

Fajtái: - Közvetlen jogi tárgy: az adott bcs. által közvetlenül támadott társadalomi viszony Pl.: az
Ember ölés bűncselekménynek a közvetlen jogi tárgya az emberi élet

- Különös ( csoport ) jogi tárgy: az egymással rokon közvetlen jogi tárgyak gyűjtőfogalma Pl.:
az emberi élet, a testi épség és egészség biztonságához fűződő társadalmi érdek

- Általános jogi tárgy: a büntetőjogilag védett, oltalmazott társadalmi viszonyok összessége.


Az adott állam jogrendje.

A jogi tárgyak hierarchiája:

Különös ( csoport ) jogi tárgyat, a közvetlen jogi tárgyon keresztül sértik a bcs-k.
Az általános jogi tárgyat, a különös ( csoport ) jogi tárgyon keresztül sértik az egyes bcs-k.
Egy fejezetbe, vagy fejezeten belül egy címbe kerülnek azok a bcs-k, amelyek különös ( csoport ) jogi
tárgya azonos.

Elkövetési tárgy: olyan fizikai értelemben vett dolog, amire, vagy akire nézve a bcs. elkövetője az
elkövetési magatartást megvalósítja.

Lehet dolog, amire a bcs. elkövetése irányul. Pl.: lopás bűncselekményének az elkövetési tárgya az
idegen ingó dolog.
Lehet személy is ( passzív alany ) akire a bcs. elkövetése irányul.
Passzív alanyról akkor beszélünk, ha valamely személynek mintegy a testén valósul meg a bcs. A
sértett akkor válik passzív alannyá, ha rajta valósul meg a bcs. Pl: emberölés sértettje, egyben
passzív alanya a megölt személy. A csalás sértettje a tévedésbe ejtett személy, aki azonban nem
passzív alany.

6.tétel

AZ ELKÖVETÉSI MAGATARTÁS

A magatartás megnyilvánulhat tevésben és mulasztásban. A tárgyi oldalnak szükséges eleme az


elkövetési magatartás tanúsítása csak bizonyos feltételek megléte esetén valósít meg
bűncselekményt. Pl. rongálás, a megsemmisítés önmagában nem valósít meg bűncselekményt mert
saját vagyontárgyait bárki megsemmisítheti , megrongálhatja.
Az elkövetési magatartáson kizárólag a magatartásnak a külvilágban megjelenő objektív összetevőjét
értjük. Redukált cselekményfogalomnak nevezzük.

Az elkövetési magatartással szemben támasztott követelmények:

A cselekmény objektív hatóképessége tényleges következményt idéz elő. Pl. ököllel arcul ütés, vagy
ilyen következmény előidézésére alkalmas pl. teájába mérget öntenek, de a tea kiborul a szőnyegre.
Az objektív hatóképességnek a hiánya nem eredményezi az adott törvényi tényállás kimerítését. Pl.
vadászaton le akarja lőni haragosát az elkövető, de nem találja el, ekkor emberölés kísérlete miatt
vonják felelősségre.
A cselekmény szubjektív akaratlagossága: azt jelenti hogy pusztán a mozdulat a mozgás akarását.
Nem tekintjük szubjektív akaratlagos mozgásnak a reflex-mozgásokat, az öntudatlan állapotban és a
hipnózis alatt végzett mozgásokat.
Az elkövetési magatartás objektív hatásiránya: tevés esetén az elkövető a saját aktivitásával juttatja
előre a bűncselekmény befejezettségének irányába ható ok-okozati folyamatot. Ebben az elkövető
tevőlegesen közreműködik pl. erőszakos közösülésnél a közösülést, ill. késszúrással történő
emberölésnél a kés megragadása, szúrásra emelése, a szúró mozdulat megindítása.
Mulasztáskor a mulasztó személyen kívül tőle függetlenül fejlődik a folyamat a bűncselekmény
befejezettségének irányába. A mulasztás azzal nyer büntetőjogi jelentőséget, hogy az elkövető a tőle
független zajló ok-okozati folyamatba nem avatkozik be, holott fennáll a cselekvés jogi kötelessége és
a tevés lehetősége is. A büntetőjogi értelemben vett mulasztás a lehetséges cselekvés
kötelességellenes nem tevése.

A törvényi tényállások csoportosítása az elkövetési magatartások szerint:


Forrás: http://www.doksi.hu

10

- A bűncselekmények egy része tevéssel követhető el, a tényállásokat kizárólag tevéssel elkövethető
bűncselekményeknek nevezzük pl. erőszakos közösülés.
- Vannak olyan bűncselekmények, amelyek kizárólag mulasztással követhetők el. E tényállásokat
kizárólag mulasztással elkövethető bűncselekményeknek nevezzük pl. segítségnyújtás elmulasztása.
- Vannak olyan bűncselekmények amelyek akár tevéssel, akár mulasztással is elkövethetők.
E bűncselekményeket három csoportba oszthatjuk:
- a törvényalkotó azt a megoldást választja, hogy a tényállásban kifejezetten utal úgy a tevés,
mint a mulasztás elkövetési magatartására pl. magánlaksértés bemegy, vagy benn marad.
- Az elkövetési magatartást olyan szóval jelöli amely logikailag magában foglalja úgy a tevést,
mint a mulasztást. Azok a bűncselekmények, amelyek elkövetési magatartása valamely kötelesség,
illetve szabály megszegésében áll, kerülnek ide. Pl. közúti baleset okozása.
- A törvényalkotó nem is jelöli meg az elkövetési magatartást: ezeket nyitott törvényi
tényállású bűncselekményeknek nevezzük. Valamennyi ilyen tényállásban találunk eredményt. Pl. az
emberölés abban a konkrét esetben ha a nyitott törvényi tényállású bűncselekményt mulasztással
követik el, akkor ún. vegyes mulasztásos bűncselekmény valósul meg. Vegyes mulasztásos
bűncselekmény nem állapítható meg, ha az eredmény eleve elháríthatatlan.( Pl.: az anya áramütött
gyermekéhez nem hív orvost, mellette marad, és az orvos sem menthette volna meg. )

Mulasztás fajtái:

A, Tiszta (sajátosságai):
- a cselekvési parancsot mindig közvetlenül a büntetőtörvény adja pl. segítségnyújtás elmulasztása.
- ezek a cselekmények megvalósulásukkal befejeződnek.
- A törvényalkotó mindig időponthoz köti a cselekvés tanúsítását.

B, Vegyes (sajátosságai):
- A cselekvési kötelezettséget a jogrendszer egyéb szabályai írják elő, nem pedig a büntetőjog.( Pl.:
Család jog, gyk-ről való gondoskodás )
- Kötelességek megszegése önmagában még nem bűncselekmény.
- Eredménynek kell létrejönnie.

Az elkövetési magatartások az eredmény tükrében:

A kizárólag tevéssel elkövethető bűncselekmény:


- tartalmazhat eredményt, ekkor úgy hívjuk hogy csak tevéssel elkövethető materiális
delictum. Pl. zsarolás.
- Lehet immateriális ezek neve tiszta tevékenységi bűncselekmény pl. lopás.
-
A kizárólag mulasztással elkövethető bűncselekmény:
- Tartalmazhat eredményt, ekkor úgy hívjuk hogy csak mulasztással elkövethető materiális
delictum. Pl. segítségnyújtás elmulasztásának 2. bek.
- Lehet immateriális ezek neve tiszta mulasztásos bűncselekmény pl. segítségnyújtás
elmulasztása 1. bek.

7.tétel

AZ EREDMÉNY, AZ OKOZATI ÖSSZEFÜGGÉS, ÉS AZ ELKÖVETÉS SZITUÁCIÓJÁHOZ


TARTOZÓ TÉNYÁLLÁSI ELEMEK.

Az eredmény fogalma, fajtái

Az eredményt a következőképpen definiáljuk: a bűncselekmény elkövetési magatartásával okozati


összefüggésben a külvilágban bekövetkező olyan változás, amelyet a törvényi tényállás leír. Csak e
három fogalmi összetevő együttes megléte esetén szólhatunk eredményről. A külvilági változás csak
akkor válik eredménnyé, ha azt a törvényi tényállás leírja.
Sértő eredményt és veszélyt, mint eredményt megfogalmazó materiális bűncselekményeket
különböztetünk meg. Ennek megfelelően beszélhetünk az eredmény két fajtájáról: a sérelemről és a
veszélyről.

A sértő eredmény:
Forrás: http://www.doksi.hu

11

- Természettudományos módszerrel mérhető ún. biológiai típusú sértő eredmények. Megállapítása


szakértői feladat pl. halál beállta.
- Matematikai módszerrel mérhető ún. vagyoni- gazdasági típusú sértő eredmények pl. a vagyoni
hátrány.
- Társadalmi élettapasztalaton nyugvó, bírói értékelés alapján mérhető ún. társadalmi típusú sértő
eredmények. Fontos a bíró élettapasztalatainak a felhasználása. pl. jelentős érdeksérelemnél a bíró a
társadalmi élettapasztalatából vont következtetés alapján dönt.
A veszélyt, mint eredményt megfogalmazó tényállásokban a jogi tárgy veszélybe jutása az eredmény.

A veszély típusa:

- Közvetlen veszély mint eredmény: az időben és térben pontosan nem mérhető veszélyhelyzet
tartozik e körbe. Pl. vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése.
Ha a törvényszövegben szerepel az a szó hogy veszély, vagy ennek valamely szinonimája, akkor
ezek mind eredmény-bűncselekmények. Veszélyhelyzet létrejöttének nincs kísérlete.

Az okozati összefüggés

Az okozati összefüggést eredmény-bűncselekmények vonatkozásában vizsgáljuk úgy, hogy a


törvényi tényállásban megfogalmazott eredmény az elkövetési magatartás tanúsítása következtében
jött-e létre. Az okozati összefüggés objektív kapcsolat az elkövető cselekménye és a tényállásszerű
eredmény között.
Az okozati összefüggésnek a megléte önmagában még nem jelenti azt, hogy büntetőjogi
felelősségrevonás lehetősége fennáll. Pl. közúti baleset okozásának oka az, hogy az elkövető
megszületett. Hiánya azonban minden további vizsgálódást szükségtelenné tesz.
Funkciója hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása közben, az elkövetési magatartás és eredmény
között van-e összefüggés. A közvetlen okozati összefüggést keresi.

Az elkövetés szituációjához tartozó tényállási elemek

Az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze.

Az elkövetés helye és ideje: minden bűncselekményt szükségszerűen valamilyen helyen illetve időben
követnek el. A bűncselekmények nagyobb részénél ez közömbös.
Az elkövetés helye és ideje egyaránt lehetnek:
- Alaptényállás elemei pl. légi jármű hatalomba kerítése, a légi jármű fedélzetén.
- Valamely bűncselekmény minősítő körülményei pl. lopás, közveszély színhelyén.

Az elkövetés módja és eszköze: Minden bűncselekményt az elkövetők valamilyen módon követnek el,
ez a legtöbb bűncselekmény esetében azonban közömbös.
- Alapeseti tényállási elemként pl. a rablás, erőszakot alkalmazva.
- Minősítő körülményként pl. emberölés, különös kegyetlenséggel.

Az elkövetés eszköze: csak olyan tárgy lehet, amely az elkövető testétől függetlenül létezik. A
törvényalkotó általában nem tulajdonít jelentőséget ennek, csak akkor ha ez társadalomra
veszélyességet fokozó körülmény. Pl. fegyveresen elkövetett rablás.

8. tétel

A BŰNCSELEKMÉNY ALANYA. A MOTÍVUM ÉS A CÉLZAT.


A MINŐSÍTŐ EREDMÉNYÉRT VALÓ FELELŐSÉG (BTK.15.§.)

A bűncselekmény alanya

A bűncselekmények elkövetői a tettesek és a részesek.

Az általános alannyá válás feltételei:


- A bűncselekmény elkövetésekor a 14. életév betöltése.
- Beszámítási képességgel rendelkezzen.
Forrás: http://www.doksi.hu

12

- Természetes személy (élő ember) lehet.

A jogalkotó megdönthetetlen, (azaz ellenkező bizonyítást nem tűrő) törvényi vélelme (a valószínűt
tekintjük valóságnak) szól amellett, hogy a gyermekek általában 14 éves korukat betöltve szerzik meg
a társadalmi együttéléshez szükséges ismereteiket.
A beszámítási képesség két konjunktív eleme:
- A felismerési képesség.
- Az akarati képesség.

Beszámítási képességgel rendelkezik az aki képes arra, hogy a felismeréshez viszonyítva akaratának
megfelelő magatartást tanúsítson. Az elkövető csak akkor büntethető, ha legalább korlátozott
beszámítási képességgel rendelkezik. A felismerési képesség vagy akarati képesség bármely hiánya
esetén a beszámítói képesség hiányzik. Ha bármelyik korlátozott, a beszámítói képesség korlátozott.
A bűncselekmény elkövetője jogi személy nem lehet. A beszámítási képesség emberi, személyhez
kötött képesség.

A speciális tettesség:

Vannak olyan bűncselekmények amelyek tettese csak olyan személy lehet, aki az általános alannyá
válás feltételein túl további követelményeknek is megfelel. Az ilyen személyt speciális alanynak
nevezzük. Ebben az esetben a törvényalkotó mellőzi az "aki" kifejezést
A speciális alanyiságot megállapító többletismérvek a következők lehetnek:
- állampolgárság pl. hazaárulás
- foglalkozás pl. foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
- állás pl. kényszervallatás
- állapot pl. fogolyzendülés
A motívum és a célzat

Büntetőjogi jelentőséghez a szándékos bcs.-k egy részének körében jutnak.

Motívum: az a belső hajtóerő, vágy, szükséglet, ami az elkövetőt a bcs. elkövetésére készteti. A
motívum értékelése mind az alapesetben, mind a minősített esetben is megtörténhet Pl.:
Emberölésnél, a nyereségvágyból, vagy más aljas indokból történő elkövetés.

Célzat: a törvényalkotó egyes bcs.-knél célzatként értékeli azt az elkövető által kedvezőnek ítélt
következményt, aminek az elérése érdekében végrehajtja a cselekményt. A célzat túlmutat a
szándékon, több mint a szándék. Egyben összefügg a motívummal is, mert a cél, motiváló hatású is.
Ha a cél értékelése már az alapesetben megtörténik, akkor a bcs, csak akkor valósulhat meg, ha az
elkövető a tényállásban megfogalmazott cél elérése érdekében cselekszik. Ezeket a bcs.-ket célzatos
bcs.-knek nevezzük. Pl.: Kifosztás, ahol alapeseti tényállási elem a jogtalan elsajátítási célzat, és e
nélkül sem alapeset, sem minősített eset nem valósulhat meg.
Ha a célzat a minősített esetben van megfogalmazva, akkor a bcs. megvalósulása - kivéve a
minősített esetet - nem függ az elkövető céljától. Pl.: Emberölés egyik minősített esete az aljas célból
való elkövetés. Ez csak akkor állapítható meg, ha az elkövető ilyenirányú célzata bizonyítható.
A minősítő eredményért való felelősség(Btk.15.§.)

A minősítő eredményért való felelősség: az objektív tényállási elemek köréből minősítő


körülményként kerülhet megfogalmazásra az elkövetési tárgy pl. üzérkedés elkövetési tárgya az áru,
illetve minősített eset valósul meg ha jelentős mennyiségű vagy értékű árura követik el. Minősítő
körülmény lehet még az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze.
A szubjektív tényállási elemekből minősítő körülmény lehet a motívum, a célzat, illetve az elkövető
meghatározott tulajdonsága pl. lopásnál a bűncselekmény súlyosabban minősül, ha az elkövető
különös visszaeső.
Fő szabály, hogy a minősítő körülményekre nézve csak akkor állapítható meg az elkövető
felelőssége, ha a bűnössége, a minősítő körülményeket, az alapesetre kiterjedő szándékosság
mellett, legalább eshetőleges szándék formájában átfogja. A bűncselekmények minősítő körülménye
gyakran az eredmény.

A fő szabály alól kivétel:


Forrás: http://www.doksi.hu

13

15.§. Az eredményhez, mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb


jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt, az eredmény tekintetében
legalább gondatlanság terheli.

A szándékos bűncselekmény minősített esete akkor is megállapítható, ha a minősítő eredmény


tekintetében az elkövetőt csupán gondatlanság terheli. Ekkor a bűncselekmény vegyes bűnösséggel
valósul meg. Pl. a tehergépkocsi és a motorvezető esete.
Az alapeseti szándékosság mellett, a minősítő eredményre is kiterjedhet a szándékosság anélkül,
hogy más bűncselekményt kellene megállapítani.
Az eredmény alapján súlyosabban minősülő bűncselekmények kisebb hányadánál, az alapeseti
szándékosság mellett, a minősítő eredményre a szándékosság nem terjedhet ki. Az ilyen
bűncselekmények kizárólag vegyes bűnösséggel valósulhatnak meg és praeterintentionális
(szándékon túli eredményű) bűncselekményeknek nevezzük őket. Ezek a minősítés szempontjából
gondatlan bűncselekménynek tekintendők.
Tehát a vegyes bűnösségnél az alapesetre, az elkövető bűnössége a szándékosság, a minősített
esetre gondatlanság. Pl. halált okozó testi sértés (csak vegyes bűnösséggel valósulhat meg) mert az
alapeset, a testi sértés, szándékos, de a minősített eset, a halál, nem szándékosan jött létre.

9.tétel

A SZÁNDÉKOSSÁG (DOLUS DIRECTUS, DOLUS EVENTUÁLIS)

13.§.Szándékosan követi el a bűncselekményt aki magatartásának következményeit kívánja,


vagy e következményekbe belenyugszik.

A szándékos elkövetés különbözik a lélektani szándéktól. A különbségek a következők:

A lélektani szándék:
- Nem hordozza a társadalom rosszalló értékítéletét.
- Magában foglalja a célt is.
- A beszámítási képességgel nem rendelkező személy cselekményét is jellemezheti.

A szándékos elkövetés:
- Magában hordozza a társadalom rosszalló értékítéletét.
- Nem követeli meg a célzatosságot.
- Legalább korlátozott beszámítási képességet kíván meg.

A szándékosságot érzelmi és értelmi oldalra felbontva vizsgáljuk.


Értelmi (tudati) összetevői: a magatartás következményének előre látása. Ez a tudati oldal. Értelmét
tekintve van benne a törvény szövegében.
Ezen az oldalon meg kell különböztetnünk a tények tudatát (tényszándékot) és a cselekmény
társadalomra veszélyességének tudatát (jogellenességi szándékot).
A tények tudata: az elkövetőnek rá kell gondolnia az objektív tényállási elemekre Pl. elkövetési
tárgyra, elkövetési magatartásra, eredményre, okozati összefüggésre. Az elkövetőnek nem a jogi
szakkifejezésekre, hanem az életbeli valóságra kell rágondolnia. Pl. Az elkövetőnek nem azt kell
tudnia, hogy az a személy akire a célzott lövéseket leadja, az emberölés passzív alanya, hanem azt
kell felismernie, hogy élő emberre lő.
A cselekmény társadalomra veszélyességének tudata azt jelenti, hogy az elkövető tisztában van
cselekményének a társadalmi elvárásokkal ellenkező jellegével. A társadalomra veszélyesség tudata
akkor is adott, ha csupán közvetítő tényezőkön keresztül jelentkezik.
Közvetítő tényező:
- jogellenesség
- erkölcsellenesség
- materiálisan veszélyes

Érzelmi összetevő: a kívánás vagy a belenyugvás.


A szándékosság két formája az egyenes szándék (dolus directus) és az eshetőleges szándék (dolus
eventuális). A különbségtétel alapja az érzelmi összetevőben rejlik.
Egyenes szándékkal követi el a bűncselekményt aki magatartásának következményei t kívánja. Pl.
emberölésnél az elkövető megkívánja ölni haragosát és ezt meg is teszi.
Forrás: http://www.doksi.hu

14

Eshetőleges szándékkal követi el a bűncselekményt aki a következményeket nem kívánja, de


bekövetkezésükbe belenyugszik. Pl. taxisofőr pénzét kívánja megszerezni az elkövető, ezért ütlegeli,
és a sofőr meghal. Az elkövető nem kívánta a halált, de belenyugodott annak bekövetkezésébe.

10.tétel

A GONDATLANSÁG (LUXURIA, NEGLIGENTIA)

14.§. Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának


következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, úgyszintén az is, aki azért
nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.

Két fajtája van: a tudatos gondatlanság (luxuria) és a hanyag gondatlanság (negligentia). A minősítés
szempontjából nincs köztük különbség.

A tudatos gondatlanság:

Magába foglalja a magatartás lehetséges következményeinek az előre látását (értelmi


oldal), illetve az e következmények elmaradásához fűződő könnyelmű bizakodást (érzelmi
oldal).

A tudatos gondatlanság értelmi oldala: értelmi oldalát a magatartás következményeinek előre látása
jellemzi. Aki szándékosan cselekszik, magatartásának konkrét következményeit látja előre, míg aki
gondatlan tudatossággal cselekszik, az magatartásának lehetséges következményeit látja előre.
Tudatos gondatlanság esetén, az elkövető magatartásának lehetséges következményeit értelmileg
nem fogadja el, hanem azok valószínű elmaradásának tudatában cselekszik. Pl. a nagy gyakorlatú
késdobáló értelmileg

kicsinek ítéli meg annak valószínűségét hogy partnerét megsebesíti. A halálokozás lehetőségét
figyelmen kívül hagyja, mert tudja hogy késeit biztosan képes irányítani. Ha a kés mégis halált okoz,
úgy kiderül hogy bizakodása könnyelmű volt. Ekkor a késdobálót tudatos gondatlanság terheli a
halálért.

A tudatos gondatlanság érzelmi oldala: valamilyen előre látott lehetséges következmény


bekövetkezéséhez fűződő, azt elutasító jellegű érzelmi viszonyulás. Módjai: alapos, könnyelmű,
alaptalan bizakodás.
- Alapos: ha valaki kellő alappal bízik magatartásának lehetséges következményeinek
elmaradásában, úgy büntetőjogi szempontból nem tehető felelőssé.
- Alaptalan: ha a bizalom alaptalan, úgy legalább eshetőleges szándékkal elkövetett bűncselekmény
valósul meg.
- Könnyelmű: a tudatos gondatlanságot érzelmi oldalon az jellemzi, hogy az elkövető könnyelműen
bízik magatartása lehetséges következményeinek elmaradásában, tehát e következményeket
érzelmileg elutasítja.

A hanyag gondatlanság:

Hanyag gondatlanság esetén az elkövetéskor hiányzik a bűncselekményhez fűződő aktuális


pszichikai viszony. Ami nem jut az eszünkbe, azt nem kívánhatjuk, nem nyugodhatunk bele,
elmaradásában könnyelműen nem bizakodhatunk. Hanyag gondatlanság esetén hiányzik az értelmi
és az érzelmi oldal is. Ebben az esetben az elkövető bűnössége abban áll, hogy a tőle elvárható
figyelem vagy körültekintés tanúsítását elmulasztja. Csak akkor lehet szó negligentiáról, ha az
elkövető számára adott volt az előre látás lehetősége.
A tőle elvárhatóságnak objektív és szubjektív feltételét határozhatjuk meg. Ezek:
- az objektív gondossági kötelesség
- az objektív gondossági kötelesség tanúsítására való képesség

A gondossági kötelesség annyiban objektív jellegű, amennyiben azonos helyzetben mindenkit azonos
módon terhel .
Az objektív gondossági kötelességet sértő magatartás esetén, ha a tanúsításra való képesség
egyébként adott, az elkövető felelőssége megállapítható. Az elkövető bűnössége az objektív
Forrás: http://www.doksi.hu

15

gondossági kötelességet nem sértő magatartása esetén nem állapítható meg. A hanyag gondatlanság
szubjektív ismérve, a gondossági kötelesség tanúsítására való képesség. A jog mindenkitől azt a
körültekintést és figyelmet várja el, ami tőle elvárható.

11. tétel

A BÜNTETHETŐSÉGI AKADÁLYOK FOGALMA, RENDSZERE, JOGI TERMÉSZETE.


A GYERMEKKOR.
A KÉNYSZER ÉS A FENYEGETÉS.

A büntethetőségi akadályok fogalma, rendszere:

A bűncselekmény létrejöttéhez az szükséges, hogy a cselekmény diszpozíciószerű legyen, ne


forogjon fenn társadalomra veszélyességet kizáró ok és az elkövetőt bűnösség terhelje. A
büntethetőségi akadályokat a törvény két csoportra osztja: büntethetőséget kizáró és büntethetőséget
megszüntető okokra.

Büntethetőséget kizáró okok: a cselekmény megvalósításának pillanatában hiányzik a bűncselekmény


fogalmi ismérveinek valamelyike, ezért nem is jön létre bűncselekmény.

A büntethetőséget megszüntető okok: az elkövető cselekménye bűncselekménynek minősül,


az elkövető azonban mégsem büntethető, mivel a büntethetőséget megszüntető okok az
eredetileg létezett büntethetőséget utólag megszüntetik.

A büntethetőséget kizáró, illetve megszüntető okok között tehát az az alapvető különbség, hogy a
kizáró okok esetén egyáltalán nem beszélhetünk bűncselekményről, míg a megszüntető okok
jelentkezésekor a bűncselekmény létrejött ugyan, de az elkövető megbüntetésére nem kerülhet sor az
elkövetés után felmerült körülmény miatt.
A büntethetőséget kizáró illetve a megszüntető okokhoz hasonlítanak azok a körülmények,
amelyeknek nem a meglétük, hanem a hiányuk képez büntethetőségi akadályt .
Ezeket a körülményeket büntethetőséget kizáró másodlagos akadálynak nevezzük. Ilyenek:
magánindítvány, kívánat, kizárólagos feljelentési jog gyakorlásának hiánya. Ezeknél a
bűncselekmény megvalósult, utólag sem szűnt meg a büntethetőség, csak egy meghatározott
körülmény jogilag akadályozza a felelősségre vonást. Amennyiben a joghatályos nyilatkozat hiányzik,
vagy elkésett, nem indítható és nem folytatható le büntető eljárás, noha a bűncselekmény már az
elkövetés pillanatában létrejött.

A büntethetőségi akadályok jogi természete:

Fő szabály:
- büntethetőséget kizáró okok: - magatartás tanúsításakor nem valósul meg bűncselekmény
- a cselekményhez nem kapcsolódik erkölcsi rosszalás
- felmentő ítélet születik
- jogkövetkezmény nincs

- büntethetőséget megszüntető okok: - a magatartás tanúsításakor megvalósul a bűncselekmény


- a cselekményhez kapcsolódhat erkölcsi rosszallás
- megszüntető végzés születik
- büntetőjogi jogkövetkezmény nincs

A büntethetőséget kizáró okok csoportosításának lehetőségei:

- A beszámítást (alannyá válást) kizáró okok:- gyermekkor


- kóros elmeállapot
- kényszer és fenyegetés
- A cselekmény társadalomra veszélyességet kizáró okok:
(a Btk-ban nevesítettek): - jogos védelem
- végszükség
- a cselekmény társadalomra veszélyességének
csekély foka
Forrás: http://www.doksi.hu

16

(a Btk-ban nem nevesítettek): - a megengedett kockázatvállalás


- a jogszabály engedélye
- hivatásbeli (orvosi) kötelesség teljesítése
- házi fegyelmi jog gyakorlása
- sértett beleegyezése

A Btk. a következő büntethetőséget kizáró okokat sorolja fel:

- gyermekkor
- kóros elmeállapot
- kényszer és fenyegetés
- tévedés
- a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka
- jogos védelem
- végszükség
- magánindítvány hiánya (büntethetőséget kizáró másodlagos akadály)
- törvényben meghatározott egyéb ok

E felsorolásból kimaradt a sértett beleegyezésének az említése.

A Btk. 32. § a.) - d.) pontjáig meghatározott megszüntető okok:

- az elkövető halála
- az elévülés
- a kegyelem
- a cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnése vagy csekéllyé válása

A Btk-ban meghatározott egyéb megszüntető okok (nem teljes felsorolás, de példának elég):

- 17.§ (3) bek. (kísérletnél önkéntes elállás)


- 18.§ (2) bek. a, - c, pontig (előkészületnél önkéntes visszalépés)
- 73.§ (3) bek. próbára bocsátásnál a próbaidő sikeresen telik el
- 139.§ (3) bek. (Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásánál: önkéntes elállás, folytatás
önkéntes megakadályozása)
- 139/A.§ (2) bek. (Alkotmányos rend elleni szervezkedésnél: - „ - , - „ - - „ - -
„ -)
- 140. § (3)bek. (Lázadásnál: résztvevő, aki a tömegzavargást önként v. a hatóság felhívására az
erőszakos cselekmények megkezdése előtt elhagyja)
- 147.§ (3)bek. (Kémkedésnél: hírszerző tevékenységre ajánlkozás, vagy vállalkozás miatt, aki –
mielőtt egyéb hírszerző tevékenységet fejtett volna ki – az ajánlkozását, vagy vállalkozását a
hatóságnak bejelenti, és a külföldi kapcsolatát teljesen feltárja)
- 196.§ (4) bek. (Tartás elmulasztásánál: Ha kötelezettségének az első fokú ítélet meghozataláig
eleget tesz)
- 229.§ (6)bek. (Hivatalos személy elleni erőszaknál: a csoport résztvevője, ha a csoportot önként,
vagy a hatóság felhívására elhagyja)
- 249.§. (3)bek. (Zártörésnél: ha a vádirat benyújtásáig a dolgot – állagsérelem nélkül – az eljáró
hatóságnak visszaszolgáltatja)
- 249/A.§. (2)bek. (A bírósági végrehajtás akadályozásánál: ha a vádirat benyújtásáig a végrehajtásból
eredő, jogszabályban foglalt kötelezettségének eleget tesz)
- 255/A.§.(2)bek. (vesztegetésnél: aki a cselekményt, mielőtt a hatóság tudomására jutott volna a
hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja)
- 283.§. (1)bek. (Kábítószerrel visszaélésnél….)

A gyermekkor

23.§. Nem büntethető aki a cselekmény elkövetésekor 14. életévét nem töltötte be.

A gyermek mivel nem rendelkezik az alannyá váláshoz szükséges életkori feltétellel, nem lehet
bűncselekmény alanya. Az elkövető 14. születésnapját követő napon tölti be a 14. életévét. Ha
Forrás: http://www.doksi.hu

17

gyermekkorú valósítja meg valamely bűncselekmény törvényi tényállását, büntető eljárás nem
indítható, de a gyermekkorúval szemben a gyámhatóság védő-óvó intézkedést alkalmazhat.

A kényszer és a fenyegetés

26.§ (1) Nem büntethető, aki a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi
el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a kényszer vagy a fenyegetés az elkövetőt korlátozza
az akaratának megfelelő magatartásban.

A kényszer és a fenyegetés az akarati képességet kívülről nyűgözi le, anélkül hogy a felismerési
képességet érintené.
A kényszer és a fenyegetés fogalma: kényszeren az emberi testre gyakorolt ellenséges célzatú,
erőszakos fizikai ráhatást értjük.
A fenyegetést a Btk. 138.§. fogalmazza meg:

138.§. E törvény alkalmazásában, eltérő rendelkezés hiányában fenyegetés : a súlyos


hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly
félelmet keltsen.

A fenyegetés a pszichikumra hat, a kényszer az emberi testre. A fenyegetésnek komoly félelmet kell
keltenie. Nem kell rémületet vagy rendkívüli idegállapotot okoznia.
A kényszer vagy a fenyegetés mértéke kizárja vagy korlátozza az elkövető akarati képességét. Ha a
kényszer vagy a fenyegetés mértéke a beszámítási képességet kizárja, a tényállás megvalósítója
nem tekinthető a bűncselekmény alanyának. Ilyenkor az ezt alkalmazó személy közvetett tettes.
Ha a kényszer vagy a fenyegetés a beszámítási képességet csupán korlátozza, létrejön a
bűncselekmény. Ekkor a tettes büntetését korlátlanul enyhíteni lehet, míg ezek alkalmazója felbújtként
felel.

12. tétel

A KÓROS ELMEÁLLAPOT

24.§ (1) Nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában – így
különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban
vagy személyiségzavarban – követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény
következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt
korlátozza a cselekmény következményeinek felismerésében vagy abban, hogy e
felismerésnek megfelelően cselekedjék.
25. § A 24. § rendelkezései nem alkalmazhatók arra, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas
vagy bódult állapotban követi el.

Az (1)bek.-ben írt esetben nincs a bűncselekménynek büntethető alanya, ezért nem is jön létre
bűncselekmény.

A beszámítási képességet kizáró biológiai okok:

- elmebetegség
- gyengeelméjűség
- tudatzavar
- szellemi leépülés
- személyiségzavar

Elmebetegségek leggyakoribb fajtái:

- hasadásos elmezavar: általában zavartság, ködös tudatállapot, gondolkodási zavarok jellemzik.


- bénulásos elmezavar: a központi idegrendszer súlyos megbetegedése, amit vérbajos fertőzés okoz.
- öregkori elmebetegségek: a testi visszafejlődéssel kapcsolatos szellemi hanyatlás jellemzi.
- epilepszia: lehet egyszerű idegbetegség, ritkábban súlyos elmebetegség kíséri.
Forrás: http://www.doksi.hu

18

- mániás-depressziós elmezavar: a hangulati élet zavara.


- paranoia: ezt a személyiséget egy lassan kibontakozó téves eszmerendszer jellemzi. Két fajtája az
üldöztetéses és a nagyzásos.

Gyengeelméjűség (születéstől fennálló vagy gyermekkorban kialakuló gyógyíthatatlan állapot) fajtái:

- debilitás: a gyengeelméjűség legenyhébb foka, nehézségek árán de bizonyos értelmi szintet


elérhetnek. Jelentős fokú esetén korlátozott beszámítási képességgel számolhatunk.
- imbecillitás: a gyengeelméjűség súlyosabb formája, csak egyszerű ismereteket képesek
megszerezni.
- idiotizmus: a gyengeelméjűség legsúlyosabb foka, az összes lelki működés súlyosan elmaradott.
Az idióták és az imbecillek beszámítási képessége kizárt, ezért nem is büntethetők.

A tudatzavar: olyan múló átmeneti állapot, amelyben az embernek saját személyéről illetve a külvilág
jelenségeiről homályos képzete van, vagy esetleg nincs is képzete.
Tudatzavart okozhat: mérgezés, élettani folyamat (szülés alatt vagy közvetlen utáni állapot) betegség,
heves kedélyállapot változás (pl. felindultság) és súlyos sérülés. Az ittas vagy bódult állapotban
elkövetett bűncselekményekért általában nem alkalmazhatók a kórós elmeállapotra vonatkozó
szabályok.

Szellemi leépülés: a már kifejlődött értelmi teljesítőképesség előrehaladó hanyatlása.

Személyiségzavar: pl. a pszichopátia, határközi elmeállapot (bizonyos kérdésben beütése van,


egyébként normális) . A pszichopaták nagy részénél a személyiségzavar nem zárja ki és nem is
korlátozza a beszámítási képességet.

A kóros elmeállapot megállapíthatósága: szakértő igénybevétele kötelező, ha az eldöntendő kérdés


tárgya, - kórós elmeállapot, - kényszergyógykezelés vagy kényszergyógyítás szükségessége.
Ennek a vizsgálatánál két orvos szakértőt kell igénybe venni. A szakértőknek arról kell véleményt
nyilvánítaniuk, hogy:
- az elkövető a cselekményét olyan kóros elmeállapotban követte-e el, amely őt képtelenné
tette a cselekménye
következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően
cselekedjék?
- elmeállapota korlátozta-e a beszámítási képességet?
- elmeállapotánál fogva feltehető-e hogy újabb bűncselekményt követ el?

Az elkövetés után jelentkező kóros elmeállapot: ha ez akadályozza az eljárás folytatását, akkor a


felgyógyulásig az eljárást fel kell függeszteni.

13. tétel

AZ ITTAS VAGY BÓDULT ÁLLAPOTBAN ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEKÉRT VALÓ


FELELŐSSÉG (III.BED.)

25. § A 24.§. rendelkezései nem alkalmazhatók arra, aki a cselekményt önhibájából eredő
ittas vagy bódult állapotban követi el.

Az ittas és a bódult állapot is tudatzavar, de a büntetőjogi megítélésük eltér. Ennek oka, hogy
általában önhibára vezethető vissza.

Önhiba fogalma: önhibából ittasodik le vagy kerül bódult állapotba, aki tudja hogy alkoholt illetve
kábítószert fogyaszt és ismeri ezeknek a szereknek az emberi szervezetre gyakorolt hatását. Az
ittasság fajtái:

- Szokványos, eseti típusos részegség: a beszámítási képesség illetve a bűnösség hiánya ellenére az
ilyen állapotban bűncselekményt elkövető személyt olyannak kell tekinteni mintha beszámítási
képessége és bűnössége is lenne. A szándékos és a gondatlan bűncselekmény elhatárolása a
beszámítási képesség illetve a bűnösség hiánya miatt jelen esetben nem történhet meg. A bíróságnak
Forrás: http://www.doksi.hu

19

a minősítés körében azt kell vizsgálnia, hogy miként lenne a cselekmény minősítendő ha az alanyi
oldal teljes lenne.

Szándékos bűncselekményt kell megállapítani, ha a külső szemlélő előtt a cselekmény külvilágban


megjelenő képe és az ezzel kapcsolatos tárgyi körülmények úgy jelennek meg, ahogy azok egy
szándékos bűncselekménynél szoktak. Pl. ha az ittas személy 5 késszúrással megöl valakit, akkor
szándékos emberölés miatt büntetendő.
Gondatlanságból elkövetett bűncselekményt kell megállapítani, ha a cselekmény külső megjelenési
alakja és a tárgyi oldal egyéb elemei arra utalnak, hogy egy józan elkövető cselekményét
gondatlanságból elkövetettnek kell minősíteni. Pl. ha a váltóőr részegsége miatt megfeledkezik a
váltó átállításáról.
Nem jön létre bűncselekmény, ha a cselekmény a külvilágban úgy jelenik meg, mintha
gondatlanságból követték volna el, de a konkrét cselekménynek a törvényben nincs gondatlan
alakzata. Pl. a részeg elesik és magára rántja más nagy értékű videokameráját.

- Kóros ittasság: heveny elmebetegséggel egyenlő állapotnak tekintendő, az elkövető nem


büntethető. A közönséges ittassággal szemben a kóros részegség akkor állapítható meg, ha az
elkövető alkoholtűrő képessége csökkent. Erre lehet következtetni: - az érintkezés felvétel
megnehezüléséből, - érzékcsalódások fellépéséből, - terminális alvásból, - teljes vagy részleges
emlékezészavarból.

- Csökevényes kóros részegség: a tudatzavar többnyire rohamosan és nagyobb mértékben áll be,
azonban a tájékozódási képesség nem tűnik el. A büntetést korlátlanul lehet enyhíteni, mert az
elkövető beszámítási képességét csupán korlátozza.

- Idült alkoholizmus : alkoholistáknak tekinthetők azok a mértéktelen ivók, akiknek lebírhatatlan


alkoholvágya testi és lelki egészségük károsodását okozza. Az idült alkoholista beszámítási
képessége nem feltétlenül kizárt vagy korlátozott. Az ilyen elkövető nem elmebeteg, de a
kényszergyógyítás egészségügyi feltételei már a kezdeti szakaszban fennállnak. Elrendelésének
feltétele, hogy az elkövető rendszeresen és mértéktelenül fogyasszon alkoholt és életmódja részben
oka legyen a bűncselekménynek.

- A bódult állapot értékelése: az ember önhibából kábítószer vagy kábító hatású anyag vagy szer
hatására kerülhet bódult állapotba, és ezek tudatzavart okoznak.

A kábítószerek fogyasztásából eredő bódult állapotok, a szokványos részegséghez hasonló állapotok,


amelyek nem zárják ki illetve nem korlátozzák az elkövető büntetőjogi felelősségét. De ha ez már
betegségszintű személyiségzavart, elmebetegséget illetve szellemi leépülést okoz, akkor kizárhatja
vagy korlátozhatja az elkövető beszámítási képességét. Ekkor a Btk. 24. § (1) ill. (2) bek.
alkalmazható javára. A büntetés melletti kényszergyógyítás lehetőségét a törvény kiterjesztette a
kábítószer-élvező elkövetőkre is, ha életmódjuk bűncselekményükkel összefügg.

III.BED.

Ha a cselekményt önhibából eredő és a Btk. 24. §-a (1) bekezdése szerinti tudatzavart okozó ittas
vagy bódult állapotban követik el - s ez a Btk. 25. §-a értelmében az elkövető javára figyelembe nem
vehető -, a cselekmény annak tárgyi oldalához képest minősülhet szándékos vagy gondatlanságból
elkövetett bűncselekményként.
1. A Btk. 75. §-ában foglalt rendelkezés az alkoholisták kényszergyógyítására teremt lehetőséget,
ha a bűncselekmény elkövetése az alkoholista életmóddal függ össze. Tapasztalati tény azonban,
hogy nemcsak szokásos alkoholisták, hanem esetileg leittasodó egyének is követnek el
bűncselekményeket.
A Btk. 25. §-a azt a törvényi tilalmat állítja fel, mely szerint a - beszámítási képességet kizáró, illetve
azt korlátozó tudatzavarról rendelkező - 24. § nem alkalmazható annak javára, aki a cselekményt
önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el. (A továbbiak a bódult állapotban elkövetett
cselekményre is vonatkoznak.)
2. A Btk. 24. §-ának (1) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés
olyan kóros állapotában - így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi
Forrás: http://www.doksi.hu

20

leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban - követi el, amely képtelenné teszi a


cselekmény következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelően
cselekedjék. A (2) bekezdés értelmében pedig, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt
csupán korlátozza, a büntetését korlátlanul enyhíteni lehet.
A Btk. 25. §-ában foglalt tilalom kizárja mind az említett büntetlenséget, mind a büntetés korlátlan
enyhítését annak javára, akinek a tudatzavara önhibájából eredő leittasodás következménye. Amikor
a törvény ezt a tilalmat felállítja, azt juttatja kifejezésre, hogy az önhibából ittas állapotba kerülő, és
ebben az állapotban bűncselekmény tényállását megvalósító cselekmény elkövetőjét olyannak kell
tekinteni, mint azt, akinek beszámítási képessége van.
3. Az ittas állapot okozta tudatzavar alapvetően eltér a tudatzavar egyéb eseteitől; az önhibából
leittasodó tudatzavara olyan ok következménye, amelyért az elkövető felelőssé tehető. A saját
akaratelhatározásától, szándékától függ ugyanis, hogy a tűrőképességét meghaladó mérvű
alkoholfogyasztással előidézi-e a beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó tudatzavar veszélyét.
A Btk. 25. §-a alapján való felelősség szükségképpen eltér a bűnösség általános alakjától.
Az alanyi oldalnak így a Btk. 25. §-án alapuló felelősségnél is jelentősége van, de csupán az
önhibából eredő leittasodás, nem pedig az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény konkrét
tényállása vonatkozásában. A bíróságnak ennyiben kell az alanyi oldalt vizsgálnia. Azt kell tehát
vizsgálnia, hogy a terheltnek a tudatzavart előidéző leittasodása önhibából eredt-e.
Abban az esetben, ha valaki teljesen önhibáján kívül ittasodott le, a Btk. 24. §-a alkalmazásának
helye van. Nem szükséges azonban, hogy az elkövető kizárólagosan csak a saját hibájából kerüljön
ittas állapotba, ha egyéb ok is - pl. más személyek ösztönzése - közrehatott: ez az önhiba
megállapítását nem zárja ki.
4. A Btk. 25. §-a gyakorlatilag elsősorban a büntetés korlátlan enyhítésének kizártsága körében
érvényesül; ugyanakkor a Btk. 24. §-a (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása
kizártságának is - bár nyilván ritkábban fordul elő - jelentősége van.
A bíróságnak fokozott alapossággal kell vizsgálnia, hogy a terhelt az elkövetéskor cselekménye
társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésére, illetve a felismerésnek megfelelő
cselekvésre képtelen volt-e vagy sem.
Erre az eset összes körülményeinek egybevetése alapján lehet következtetni. Egymagában ugyanis
a még olyan súlyos fokú ittasság sem szolgálhat alapul a beszámítási képességet kizáró tudatzavar
megállapításához. Hasonlóképpen az sem, hogy a terheltnek nem volt oka, indítéka a cselekmény
elkövetésére (Ismeretes, hogy az ítélkezési tapasztalatok szerint a szeszes ital hatása alatt levő, de
azért beszámítható állapotú egyének gyakran követnek el kellően nem motivált ölési vagy testi sértési
cselekményeket, minden előzmény nélkül verekednek és garázdálkodnak.). Ugyanakkor viszont
következtetési alapul szolgálhat - egyebek között -, ha az elkövető magatartása még viszonylagosan
sem mutatkozott logikusnak, ha nem volt tisztában kijelentései tartalmával, ha - az ittasság egyébként
fellépő tünetei mellett - magatartásából hiányzott az értelmi funkció, a reagálás a személyekre és
jelenségekre stb.
Mindezeket a körülményeket azonban a bíróságnak nem külön-külön, hanem egybevetve, a maguk
együttességében kell értékelnie. Ennek során a szükséghez képest orvos szakértőt is meghallgathat
(nem mellőzhető ez alkoholos eredetű elmebetegség, a patológiás vagy az abortív patológiás ittasság
fennállásának gyanúja esetén).
5. Felmerül ezek után a kérdés, hogy az ittas állapotban levő személy cselekménye mikor minősül
szándékos, illetve gondatlan bűncselekménynek. Amikor a Btk. 25. §-a a 24. § (2) bekezdésében
foglalt rendelkezés alkalmazásának tilalmaként jelentkezik, a minősítés kérdése nem okoz
nehézséget: a cselekményt attól függetlenül kell - az általános szabályok szerint - minősíteni, hogy az
elkövető a felismerési képességében vagy az ennek megfelelő cselekvésben korlátozott volt-e vagy
sem.
Annál élesebben merül fel a különbségtétel nehézsége akkor, amikor a Btk. 24. §-a (1)
bekezdésében foglalt büntetlenség kizártságának esete forog fenn. A szándékos és a gondatlan
bűncselekmény elhatárolásáról azon az alapon, amint az a minősítés körében egyébként történik,
ebben az esetben nyilvánvalóan nem lehet szó.

Az önhibából ittas állapotba kerülő, és bűncselekmény tényállását megvalósító cselekményt


elkövető személyt olyannak kell tekinteni, mintha annak beszámítási képessége lenne;
következésképpen e törvényi rendelkezés folytán az ittas állapotban való elkövetés a cselekmény
minősítésén mit sem változtat, azt nem érinti.
Ebből az következik, hogy az önhibából eredő ittas állapotban elkövetett cselekmény szándékos
vagy gondatlan bűncselekményeknek minősülhet. A cselekmény szándékosan elkövetettként való
Forrás: http://www.doksi.hu

21

minősítése mellett tehát nem zárható ki - feltéve, hogy a törvény ezt büntetni rendeli - annak
gondatlanságból elkövetett bűncselekményként minősítése.
A bíróságnak a minősítés körében azt kell vizsgálnia, hogy a bűncselekmény elkövetési
körülményeinek elemzése alapján miként lenne az minősítendő az alanyi oldal teljessége esetén. Ezt
pedig csak a cselekmény tárgyi oldalának beható vizsgálata alapján lehet elbírálni. A cselekmény
tehát nem szükségképpen minősül szándékosan elkövetettként, nyilvánvalóan helytelen lenne a
cselekmény gondatlankénti minősítését - a kétségtelenül erre utaló tárgyi körülmények ellenére -
abból az okból mellőzni, mert az elkövető a Btk. 24. §-a (1) bekezdése szerint tudatzavart okozó ittas
állapotban volt.
A bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a cselekmény külső megjelenési alakja és az ezzel kapcsolatos
tárgyi körülmények olyanok-e, amelyek arra utalnak, illetve amelyekből megnyugtatóan arra lehet
következtetni, hogy - amennyiben a cselekmény nem a Btk. 25. §-ában foglalt tilalom folytán kerülne
elbírálásra - a cselekményt gondatlanságból követték el. Mindez természetesen csak az adott eset
összes körülménye alapján állapítható meg. A bíróságnak tehát nem csak a leittasodó önhibájának
meglétét, de az elkövetett cselekmény tárgyi elemeit is teljes részletességgel és alapossággal kell
megállapítania s vizsgálnia. Ha mindebből kétséget kizáróan arra vonható következtetés, hogy a józan
állapotban levő elkövető cselekményét gondatlanságból elkövetettként kellene minősíteni: úgy ezt -
ittas állapotban elkövetve is - ilyennek kell minősíteni. Amennyiben azonban a törvény szerint a
cselekménynek csak a szándékos elkövetése bűncselekmény, úgy - a gondatlanságra utaló tárgyi
körülmények esetén - a Btk. 25. §-ában foglalt rendelkezés alkalmazásával is kizárt a büntetőjogi
felelősség megállapítása.
Rá kell mutatni arra is, hogy a Btk. 15. §-ában foglaltak alkalmazása ittas állapotban elkövetett
cselekmény tekintetében - az alanyi oldal sajátossága folytán - ugyancsak eltérően érvényesül. Az
eredményhez fűződő következményekért való felelősség vonatkozásában is ugyanúgy a tárgyi külső
ismérveket kell a bíróságnak vizsgálnia és alapul vennie.
Ugyanez a szemlélet érvényesül a ténybeli tévedésről szóló rendelkezésnek [Btk. 27. § (1) bek.] az
ittas állapotban levő javára alkalmazásánál is.
6. A Btk. 25. §-a a 24. § alkalmazását csupán a tudatzavar tekintetében zárja ki. Azok az indokok,
amelyek a törvényhozót a hivatkozott rendelkezés megalkotására indították, nyilvánvalóan nem
állanak fenn az elmebetegség esetén még akkor sem, ha az mértéktelen alkoholfogyasztásra
vezethető vissza. Tehát az ilyen eredetű elmebetegség is feltétlenül kizárja, illetve korlátozza a
beszámítási képességet.
Az úgynevezett patológiás (kóros) ittasság különböző formái az elmeműködés olyan időleges
jellegű tudatborulással járó zavarai, amelyek minőségileg különböznek a közönséges ittasságtól, és a
heveny elmebetegséggel egyenlő állapotnak tekinthetőek. Ilyen állapot esetén tehát nem a Btk. 25. §-
a, hanem a 24. §-a érvényesül.
Ezzel szemben az idült alkoholizmus önmagában nem tekinthető az elmeműködés olyan
zavarának, amely a Btk. 25. §-a érvényesülését kizárná; az idült alkoholista beszámítási
képességének korlátozottsága nem feltétlen. Az ilyen elkövető nem mindig szenved
elmebetegségben, bár többnyire rendellenes személyiségű. A személyiség fejlődésének zavara
(pszichopátia) általában nem zárja ki a beszámítást akkor sem, ha iszákossággal szövődik. Ez az
állapot azonban esetleg a személyiség olyan fokú degradációjával járhat, amely már egyenértékű az
elmebetegséggel, s ez okból korlátozhatja - esetleg kizárhatja - a beszámítási képességet.
A közönséges ittassággal szemben a kóros részegség akkor állapítható meg, ha az
alkoholfogyasztó alkoholtűrő-képessége a veleszületett vagy szerzett károsodásnak, illetve - akár
ideiglenes - diszpozíciójának következtében megváltozott (kvalitatív és kvantitatív intolerancia).
A tűrőképesség mennyiségi elváltozását rendszerint az jelzi, hogy viszonylag kis mennyiségű
alkoholfogyasztás előzte meg a részegséget.
A minőségi elváltozásra különösen az alábbi tünetekből lehet következtetni:
a) az érintkezésfelvétel megnehezülése,
b) érzékcsalódások fellépése,
c) a magatartás énidegensége,
d) a cselekménynek a szituációhoz képest inadekvát volta,
e) heves, megokolatlan és túlméretezett indulatkitörés,
f) terminális alvás,
g) teljes vagy részletes emlékezészavar. Egyes tünetek a szokványos részegségnél is előfordulnak,
a kóros részegség esetén is ritkán fordul elő valamennyi tünet együttes jelentkezése.
7. A büntetőügyekben adott elmeszakorvosi elemzések nyilvánvalóvá tették, hogy a teljesen
kifejlődött patológiás részegség alakzata és a típusos részegség között átmeneti esetek is léteznek.
Forrás: http://www.doksi.hu

22

Ezek lényegesen különböznek a típusos részegségtől, ugyanakkor azonban téves lenne az ilyen
jellegű állapotot is beszámítást kizáró részegségnek tekinteni.
Az átmeneti alakzat jellemző vonásainak feltárása és elhatárolása a részegség egyéb alakzataitól
bonyolult feladat, mert egyes tünetei olyanok, hogy nehezen határolhatóak el a közönséges
ittasságnál is fellépő jelenségektől. Állásfoglalást igényel mindenekelőtt az a kérdés, hogy az említett
átmeneti alakzat minőségileg különbözik-e a patológiás részegségtől, vagy pedig ez utóbbinak egyik
fajtája.
Az elmeorvos-szakértői vélemények nem egységesek a megjelölés tekintetében ("atípusos
részegség", "komplikált részegség" stb.). Ezek közül a szokványos és a patológiás részegség mellett
a csökevényes kóros részegség (abortív patológiás részegség) megnevezés mutatkozik a
leghelyesebbnek:
Valójában ugyanis a teljesen kifejlődött kóros részegségi formáktól elkülönülő olyan részegségről
van szó, amelynél nem fejlődtek ki teljesen a kóros részegség jellegzetességei, amely tehát kevesebb
tünetet, illetve kevésbé kialakult tüneteket mutat.
Az abortív kóros részegségnél a sajátos pszichopatológiai tünetek nem lépnek fel olyan fokú
intenzitással, mint a teljesen kialakult kóros részegségnél. Ugyanakkor a típusos részegségtől
eltérően a tudat zavart állapota többnyire rohamosan és nagyobb intenzitással áll be, anélkül
azonban, hogy - a rendszerint meglevő emlékezészavarok ellenére - az összefüggések, a helyzeti
körülmények felismerése, a tájékozódás teljesen eltűnne. Az említett tünetek sok esetben nagymérvű
aránytalanságokat mutathatnak az alkoholfogyasztás mérvével is. Nem elengedhetetlen előfeltétel a
csupán csekély mennyiségű alkohol fogyasztása.
Az elmeorvos-tudomány szerint az abortív patológiás részegség lényegét illetően nem különbözik a
teljesen kifejlődött kóros részegségtől, csupán ez utóbbi jellemző tünetei csak csökevényesen
alakulnak ki.
Általában könnyebb feladatnak mutatkozik a patológiás részegség felismerése, mint az átmeneti
csökevényes alakzaté.
Téves eredményre vezethet a büntetőjogi elbírálás szempontjából az átmeneti alakzat kóros
részegségként való értékelése mint a típusos részegségtől való határozott megkülönböztetésnek az
elmulasztása; ugyanígy a valójában szokványos ittasságnak csökevényes kóros részegségként való
értékelése.
A kóros részegség nem teljesen kifejlődött alakzata csupán korlátozza az elkövetőt a cselekmény
társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek
megfelelően cselekedjék. E vonatkozásban a szükséghez képest szakértői véleményt kell beszerezni,
amely természetesen nem köti a bíróságot, de annak megfelelő jelentősége van akár a patológiás
részegség, akár abortív alakzatának megállapítása szempontjából. Az idevonatkozó elmeorvos-
szakértői véleményt a bíróságnak igen gondosan mérlegelnie kell, és amennyiben elfogadja, hogy az
elkövető a kóros részegség csökevényes állapotában cselekedett, úgy ez alapul szolgálhat a Btk. 24.
§-a (2) bekezdésének az alkalmazására.
A büntetés korlátlan enyhítése azonban nem kötelező, a rendelkezés erre csupán lehetőséget nyújt
a bíróság számára. Így a kóros részegség átmeneti alakzatának fennállása esetén rendkívül széles
büntetési keretek között szabhatja ki a bíróság a büntetési céloknak megfelelő büntetést. Ez
összhangban áll azzal, hogy a csökevényes alakzatnak a beszámítási képességet korlátozó hatása is
rendkívül eltérő lehet, tehát fokozottan differenciált büntetőjogi elbírálást igényel.

14.tétel

A JOGOS VÉDELEM

29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetve a mások személye, javai, vagy a
közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához
szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt
ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt
korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.

Jogos védelemnél hiányzik a társadalomra veszélyesség.

Jogtalan támadás: csak aktív emberi magatartással valósítható meg. Feltétele: jogszabállyal
ellentétesnek kell lennie, csak ember követhet el,
Forrás: http://www.doksi.hu

23

A jogellenesség azt jelenti, hogy a támadásnak Btk-ba ütközőnek kell lennie. Olyan
bűncselekményeknél, amelynek van szabálysértési alakzata is, azok is szintén beletartoznak. Objektív
kategória, mert nem számít pl. a beszámíthatóság, vagy a gyermekkor, az alanyi oldalt nem vesszük
figyelembe.
A közérdek elleni támadás is létrehozhat jogos védelmi helyzetet (pl. közrend, közbiztonság vagy
vagyoni jellegű érdekek elleni támadás).
Nemcsak a saját személye vagy javai ellen intézett jogtalan támadás esetén, hanem a mások
személye vagy javai ellen intézett jogtalan támadás esetén is fennáll a jogos védelmi helyzet. Ezért
mondjuk azt, hogy a jogos védelem nem csupán jogos önvédelem.
A támadás irányulhat személyek és javak ellen.
Intézett támadásról akkor beszélünk, ha a támadás már ténylegesen megkezdődött.
Közvetlenül fenyegető támadás azt jelenti, hogy a támadás megkezdésének nincs akadálya,
azaz a támadás rövid időn belüli bekövetkezésétől kell tartani. Nem kívánja meg a törvény,
hogy a megtámadott kivárja a támadást, azt azonban feltételül szabja, hogy a fenyegetés
közvetlen legyen.
Nincs jogos védelmi helyzetben aki tévesen azt feltételezi, hogy meg akarják támadni.
Nem keletkeztet jogos védelmi helyzetet a kiprovokált támadás sem.
A jogos védelem megállapításának feltétele az, hogy az elhárító cselekmény szükséges és arányos
legyen.
Szükségesség azt jelenti, hogy a támadás csak diszpozíciószerű cselekménnyel hárítható el.
Menekülési kötelezettség akkor áll fenn, ha nem szükséges a védekezés. Akkor kell kitérni,
ha valakit támadás testvére, házastársa, felmenő rokona által ér, illetve a támadást kóros
elmeállapotú vagy látható tudatzavarban szenvedő személy követi el, valamint ha gyermek
támad. Ezekben az esetekben is csak akkor kell kitérni, ha a megtámadott becsületét vagy
más jogos érdekét nem sérti és teljes biztonságot nyújt.
Arányosság: az élet elleni vagy azt közvetlenül fenyegető támadás esetén az arányosság vizsgálata
szükségtelen, úgyszintén ha erőszakos nemi bűncselekmény valósult volna meg. A várható sérelem
megítélésénél azt a veszélyt vesszük figyelembe, amellyel a támadás maximálisan fenyegetett. Az
eszközök és módok közül a védekezőnek azt kell választania, ami a szükségnek megfelel, de a
támadónak a legkisebb hátrányt okozza.
Az időbeli túllépés: erről akkor beszélünk, ha a védelmi cselekményt túl korán fejtik ki, vagy ha az
elhárító cselekmény a támadás elhárításához szükséges időn túl is egyhuzamban tart. Ha a
megtámadott a jogos védelmi helyzet megszűnését nem ismeri fel, vélt jogos védelmi helyzetben
cselekszik és a tévedésre vonatkozó szabályok alkalmazandók vele szemben. Önálló jogtalan
támadásként értékelendő az eredetileg védekező cselekménye, ha a támadó végleg felhagyott a
támadással és a korábbi sértett bosszúból üldözi, vagy a már harcképtelenné tett támadót tovább
bántalmazza.
A védekezés szükséges mértékének túllépése: ha kirívó aránytalanság van a támadás és a védelem
intenzitása, valamint a sérelem között. Ekkor, a védekező a túllépésért felel.
Kizárt a büntethetősége annak, aki a jogos védelem határát azért lépi túl, mert az elhárítás szükséges
mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
Ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt csupán korlátozza az elhárítás szükséges
mértékének felismerésében, az elkövető büntetését korlátlanul enyhíteni lehet. Az ijedtség vagy
menthető felindulás mértéke jogi szakkérdés.

15. tétel

A VÉGSZÜKSÉG

30.§ (1) Nem büntethető aki saját, illetőleg mások személyét vagy javait közvetlen és másként
el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a
veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint
amelynek elhárítására törekedett.
(2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkor vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek
elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a
sérelem nagyságát.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt
korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében.
(4) Nem állapítható meg végszükség annak a javára, akinek a veszélyvállalása hivatásánál
fogva kötelező.
Forrás: http://www.doksi.hu

24

A végszükség a cselekmény társadalomra veszélyességét zárja ki.


A végszükségi veszély jellemzői: egy olyan veszélyhelyzet, amelynek elkövetése nem róható az
elhárító terhére. Veszély csak tényleges lehet. A veszélyhelyzetnek közvetlennek kell lennie, vagyis a
sérelem bekövetkezésére rövid időn belül számítani kell.
A másként el nem hárítható kifejezés azt jelenti, hogy csak valamely bűncselekmény törvényi
tényállásának megvalósításával lehet megszüntetni. A veszély előidézésében az elhárító személynek
vétlennek kell lenni.
A veszélyből menthető életviszonyok: - közérdek, - saját vagy mások személye, - és javai.
A büntetlenség feltétele az, hogy a veszélyt elhárító cselekmény szükséges és arányos legyen. A
szükségességet a Btk. a másként el nem háríthatóság kifejezéssel fogalmazza meg. Ha a veszély
tényállásszerű cselekmény megvalósítása nélkül is elhárítható, ezt kell választani. A végszükség csak
akkor nélkülözi a társadalomra veszélyességet, ha kisebb sérelmet okoz mint amelynek elhárítására
törekedett az elkövető.
A megengedett mérték túllépése: csak az nem büntethető, aki azért okoz akkora vagy nagyobb
sérelmet mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból
képtelen felismerni a sérelem nagyságát. Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, akit az ijedtség
vagy a menthető felindulás csak korlátoz a sérelem nagyságának felismerésében.
Akinek a veszélyvállalása hivatásánál fogva kötelessége, nem hivatkozhat végszükségre. Ezzel csak
azt kívánja megakadályozni a törvény, hogy a veszély vállalására kötelezett úgy meneküljön a
veszélyeztető helyzetből, hogy a fenyegető veszélyt másra hárítsa át.

16. tétel

A BTK-BAN NEM NEVESÍTETT TÁRSADALOMRA VESZÉLYESSÉGÉT KIZÁRÓ OKOK.

A Btk-ban közvetlenül nem szabályozott ilyen körülmények:

- megengedett (indokolt) kockázatvállalás


- a jogszabály engedélye
- a hivatásbeli kötelesség teljesítése
- házi fegyelmi jog gyakorlása
- a sértett beleegyezése.

Megengedett kockázatvállalás: a társadalmilag hasznos célt optimális körülmények között kívánja az


elkövető elérni. A kutatás, a kísérletezés rendszerint rizikótényezőket tartalmaz és ez alkalmanként
kárt, sérelmet is okoz. Akadályozná a társadalmi előrehaladást, ha a veszteségek nemcsak anyagi és
erkölcsi, hanem büntetőjogi következményeket is maguk után vonnának.

Jogszabály engedélye: egyes esetekben nem a büntetőjog, hanem más jogág szabályai megengedik
egyes tényállásszerű cselekmények elkövetését. A jogszabályban meghatározott feltételek alapján a
konkrét engedélyt az arra hivatott szerv vagy személy adja meg esetenként. Pl. a Btk. szerint a
magzatelhajtás bűncselekmény, de a terhesség művi megszakítását más jogszabály engedélyezi. A
konkrét engedélyt a terhességet megállapító szülészeti orvos adhatja meg.

A hivatásbeli kötelesség teljesítése: bizonyos hivatások gyakorlói olyan cselekmények végrehajtására


is jogosultak, illetve kötelezettek, amelyek mások életét, testi épségét vagy vagyonát sértik, illetve
veszélyeztetik. Ennek két legfontosabb területe a rendőri és az orvosi tevékenység.
Rendőri tevékenység: a rendőröknek sok esetben kényszerintézkedéseket is kell foganatosítaniuk.
Erre a jogszabályi engedélyt a büntetőeljárás jog, illetve a Magyar Köztársaság Rendőrségének
Szolgálati Szabályzata adja meg. A hivatásból eredő jogok és kötelességek csak a rendőrség
hivatásos állományú tagjaira vonatkoznak.
Orvosi kötelesség teljesítése: orvosi hivatás gyakorlására akkor kerülhet sor, ha:
- a beteg beleegyezik vagy legalábbis nem tiltakozik ellene
- fontos közérdek ezt megkívánja (járvány)
- az orvos beavatkozási joga erősebb mint a betegé pl. életmentés
Közvetlen életveszély elhárításához a beteg illetve hozzátartozója hozzájárulása nem szükséges.
Ezekben az esetekben a társadalomra veszélyességet a társadalmilag hasznos cél zárja ki.
Forrás: http://www.doksi.hu

25

Házi fegyelmi jog gyakorlása: a szülő korlátozhatja gyermeke személyi szabadságát és fenyítő joga
kapcsán nevelési céllal bántalmazhatja gyermekét, feltéve hogy nem lépi túl a tettleges becsületsértés
illetve a könnyű testi sértés kereteit. A fenyítő jog csak kiskorúval szemben gyakorolható. A házi
fegyelmi jog, kivéve a testi fenyítést megilleti a pedagógust is.

A sértett beleegyezése: akkor zárja ki a cselekmény társadalomra veszélyességét, ha


- maga a cselekvőképes, valamint bizonyos körben, a korlátozottan cselekvőképes személy
adja a cselekmény előtt vagy alatt
- a sértettet megilleti a rendelkezési jog
- a sértett akaratnyilvánítása önkéntes, komoly és félreérthetetlen
- a beleegyezés nem irányul társadalmilag káros célra

A sértett személyiségi jogairól (becsület, testi épség) nem mondhat le. Életéről senki sem mondhat le.
A sportolás: ha a sérülés a játékszabályok betartása mellett keletkezik, a büntetőjogi felelősség kizárt.

17. tétel

A TÉVEDÉS

27. § (1) Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.
(2) Nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a
társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van.
(3) A tévedés nem zárja ki a büntethetőséget, ha gondatlanság okozza, és a törvény a
gondatlanságból eredő elkövetést is bünteti.

A tévedés fogalma és fajtái, a jogilag irreleváns tévedések

Tévedésen azt a tudatállapotot értjük, amikor valakinek a képzetei nem felelnek meg a valóságnak, de
ő a képzeteit valósághűnek tartja. Tévedés az is, ha valakinek egyáltalán nincs képzete valamiről.

Tévedés fajtái:

- A ténybeli tévedés: kizárhatja a szándékos bűnösséget, vagy korlátozhatja a szándék terjedelmét és


ennek megfelelően csak a minősítésre gyakorol befolyást. Pl. Ha nem tudja az elkövető, hogy az
általa bántalmazott sértett hivatalos személy, akkor nem büntethető hivatalos személy elleni erőszak
miatt.
Előfordulhat, hogy a ténybeli tévedés a szándékos bűnösség megállapítását kizárja, de bizonyítható,
hogy a ténybeli tévedést az elkövető gondatlansága okozta. Pl. Kiveszi a pisztolyból a tárat, a fegyvert
ráfogja barátjára és elhúzza a billentyűt. A lövés a sértett halálát okozza. Az elkövető tévedett a
cselekmény okozatosságában és eredményében, ez kizárja a szándékos emberölés
megállapíthatóságát. Tévedését azonban gondatlansága okozta, mivel elmulasztotta a tőle elvárható
figyelmet illetve körültekintést.

- A cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés: a Btk. 27. § (2) és (3) bek. szerint nem
büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem
veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van.
A tévedés nem zárja ki a büntethetőséget, ha gondatlanság okozza, és a törvény a gondatlanságból
eredő elkövetést is bünteti.
Aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes,
szándékos bűncselekmény elkövetése miatt nem büntethető. Adott a cselekmény társadalomra
veszélyességének tudata, ha az elkövető ismeri magatartása jogellenességét, vagy erkölcsi
elítélendőségét, illetve veszélyes jellegét.
A társadalomra veszélyességben való tévedés csak akkor zárja ki a büntethetőséget, ha az
elkövetőnek erre a feltevésre alapos oka volt.

Az alapos ok fennforgása esetén az alábbiak szerint alakulhat az elkövető felelőssége:

- Ha a téves feltevés kialakulásában az elkövetőnek még a gondatlansága sem állapítható meg, akkor
nem büntethető.
Forrás: http://www.doksi.hu

26

- Ha a téves feltevést gondatlansága okozta, akkor az elkövető felelősségét gondatlan bűncselekmény


miatt meg kell állapítani, ha a bűncselekmény gondatlan alakzata is büntetendő.
- Ha az elkövető tévedését gondatlanság okozta és a cselekmény gondatlan alakzatát a törvény nem
rendeli büntetni, az elkövető nem büntethető.

A társadalomra veszélyességben való tévedés főleg három esetkörben kerülhet megállapításra ha:

- Az elkövető valamely társadalomra veszélyességet kizáró ok fennállását tévesen feltételezi (pl. vélt
jogos védelem) .
- Az elkövető valamely keret diszpozíciót tartalommal kitöltő igazgatási normában téved.
- Az elkövető téves hatósági tájékoztatást kap.

A jogilag közömbös (irreleváns) tévedés fajtái:

- Tárgyban való tévedés: ebben az esetben az elkövető tévedésből más tárgy ellen követi el a
bűncselekményt, mint amire szándéka irányult. Pl. tolvaj mást lop el, mint amit akart.
- Személyben való tévedésnél a tettes tévedésből más személyen követi el a bűncselekményt mint
akire a szándéka irányult. Pl. az elkövető véletlenül mást öl meg mint akit akart. A személyben való
tévedéstől el kell határolnunk az elvétést. Elvétés, ha az elkövető valóban a megtámadni kívánt
személyt veszi célba, de a támadás céltévesztés folytán mást ér, és ezért az eredmény is máson
következik be.
- Az okozatosságban való tévedés: akkor közömbös, ha a tettes, a szándékolt eredményt más
magatartásával hozza létre, mint amellyel előidézni kívánta. Pl. a tettes áldozatát fojtogatta, amikor azt
hitte hogy meghalt, bedobta a Dunába. Utólag kiderült, hogy a halál oka nem a fojtogatás volt, hanem
a vízbe fulladás.
- Indokbeli tévedés: akkor beszélhetünk róla, ha olyan indok hatására határozza el magát az elkövető
a bűncselekmény megvalósítására, melyről utólag kiderül, hogy nem felel meg a valóságnak. Pl. a
tettes megöli féltékenységből a feleségét, de utólag kiderül, hogy a féltékenységre nem volt oka.
- Jogi tévedés: akkor áll fenn, ha az elkövető nem cselekményének tilalmazott voltában, hanem jogi
értékelésében, minősítésében vagy a büntetési tételben téved. Ennek a büntetőjogi felelősségre nincs
kihatása.

18. tétel

A BÜNTETHETŐSÉGET KIZÁRÓ MÁSODLAGOS AKADÁLYOK

Itt nem a bűncselekmény létrejötte kizárt, hanem az elkövető büntethetőségének további feltétele,
hogy az erre jogosult az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja.

A magánindítvány hiánya: a magánindítványnál a sértett értékítélete a döntő. Vannak a


társadalomra kisebb fokban veszélyes bűncselekmények, amelyeket csak akkor célszerű vizsgálni, ha
a sértett ezt kívánja.

A magánindítványra üldözendő bűncselekmények:


- könnyű testi sértés I. bekezdése
- magánlaksértés
- magántitok megsértése
- levéltitok megsértése
- rágalmazás
- becsületsértés
- kegyeletsértés
- erőszakos közösülés alapesete
- szemérem elleni erőszak alapesete
- megrontás súlyosabban nem minősülő esetei
- a személyi vagyont károsító: - lopás
- sikkasztás
- csalás
- hűtlen kezelés
- rongálás
- jogtalan elsajátítás
Forrás: http://www.doksi.hu

27

- orgazdaság
- jármű önkényes elvétele
feltéve, hogy a sértett az elkövető hozzátartozója.

Magánindítványnak tekintendő az előterjesztésre jogosultnak minden olyan nyilatkozata, amelyből


kiderül, hogy a megjelölt bűncselekmény elkövetőjének a megbüntetését kívánja.

A magánvád azt jelenti, hogy a vád képviseletét nem az ügyész, hanem a sértett, vagy a
magánindítvány előterjesztésére jogosult más személy látja el. Ez a személy a magánvádló.
A magánindítvány megtételére jogosult személyek: a Btk. 31. § (2)-(3)-(4) bek. szerint a
magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult.
Ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítványt a törvényes képviselője is, ha pedig
cselekvőképtelen, kizárólag a törvényes képviselője terjesztheti elő. Ezekben az esetekben a
magánindítvány előterjesztésére a gyámhatóság is jogosult.
Ha a magánindítvány előterjesztésére jogosult sértett meghal, a hozzátartozója jogosult a
magánindítvány előterjesztésére.
Az indítványtételi jog e szerint lehet:
- kizárólagos indítványtételi jog: a cselekvőképes nagykorú sértett kizárólag önmaga jogosult
magánindítvány előterjesztésére (mást azért meghatalmazhat). Cselekvőképesek azok a nagykorúak,
akik nem állnak cselekvőképességet érintő gondnokság alatt, és rendelkeznek az ügyeik viteléhez
szükséges belátási képességgel. Sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény
sértette vagy veszélyeztette.
- Párhuzamos indítványtételi jog: - ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítványt a
sértett, a törvényes képviselője és a gyámhatóság is előterjesztheti. Korlátozottan cselekvőképes: az
a kiskorú, aki 14. életévét már betöltötte és nem cselekvőképtelen, illetve az a nagykorú is, akit a
bíróság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett. - Ha a sértett cselekvőképtelen,
akkor a magánindítványt a törvényes képviselője és a gyámhatóság terjesztheti elő. Cselekvőképtelen
az a kiskorú, aki 14. életévét még nem töltötte be, illetve az a kiskorú vagy nagykorú, akit a bíróság
cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett, valamint az is, aki olyan állapotban van, hogy
az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik.
Párhuzamos indítványtételi jog esetén az egyik jogosult magánindítványa elegendő a büntető eljárás
lefolytatásához. Kegyeletsértés esetén a magánindítványt az elhalt sértett hozzátartozója és az
örökös is előterjesztheti.
- Származékos indítványtételi jog: ilyen jogosultsága a hozzátartozónak van, amennyiben a
cselekvőképes sértett anélkül hal meg, hogy magánindítványát előterjesztette volna.

A magánindítvány tartalma: tartalmi elemei a jogosultság, az akaratnyilatkozat és a határidő. Akkor


törvényes a magánindítvány, ha a jogosult a büntető eljárásban meghatározott határidőn belül kéri az
elkövető megbüntetését. A magánindítvány alakisághoz nem kötött, akár szóban, akár írásban
előterjeszthető. A magánindítványnál a bűncselekményt és az elkövetőt is meg kell jelölni.
Az ismeretlen tettes ellen tett feljelentés az erőszakos nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében
hatályos magánindítványnak tekintendő, mivel a cselekmény jellege miatt nem szükségszerű hogy a
sértett ismerje az elkövetőt.
Ismeretlen tettes elleni feljelentés nem mindig pótolja a magánindítványt, csak ha a
bűncselekmény a nyomozás befejezésekor is hivatalból üldözendő marad.
A magánindítvány előterjesztésének határideje: a magánindítványt attól a naptól számított 30 napon
belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének
kilétéről tudomást szerzett. A határidő kezdő napja az a nap, amelyre a határidő kezdetére okot adó
körülmény esik, a határidőbe ez nem számít be. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a
határidő a következő munkanapon jár le.
Ha az eljárás megindítását követően derül ki, hogy a cselekmény magánindítványos, akkor a hatóság
felhívásától számított 30 napon belül lehet a magánindítványt előterjeszteni.

Viszonmagánindítvány, viszonvád:

Viszonmagánindítvány a I. fokú ítélet meghozatalát megelőző tanácsülés megkezdéséig, de még az


elévülési időn belül terjeszthető elő.
Forrás: http://www.doksi.hu

28

Viszonvád feltétele a kölcsönös elkövetés és az, hogy a büntetőeljárás jogban írt határidőn belül (30
nap) csak az egyik elkövető terjesszen elő magánindítványt. A kölcsönös elkövetés megállapításához
szükséges, hogy mindkét személy elkövető is és sértett is legyen.
A magánindítvány oszthatatlansága és visszavonhatatlansága: a Btk. 31. § (5) és (6) bek. szerint
bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos. A
magánindítvány nem vonható vissza.
A magánindítvány oszthatatlansága azt jelenti, hogy nem csupán azzal az elkövetővel szemben
folytatandó le a büntető eljárás, akit a jogosult a magánindítványban megnevezett, hanem a
magánindítványos bűncselekmény valamennyi elkövetőjével szemben. Az elkövető és a sértett között
alkudozás alakulhat ki. A magánindítvány ezért nem vonható vissza.

A kívánat hiánya: a Btk. 183. § (3) bek. szerint a diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb
személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés a
sértett diplomáciai úton kijelentett kívánatára büntethető.
Ebben a körben, a kívánat hiánya büntethetőségi akadály.

A kizárólagos feljelentési jog gyakorlásának hiánya: bizonyos bűncselekmények esetén a Btk. a


bűnüldözést külön megjelölt hatóság vagy személy kizárólag feljelentési jogának gyakorlásától teszi
függővé. Pl. Katonai vétség csak az illetékes parancsnok feljelentésére büntethető.
Büntető jogszabályban meghatározott egyéb kizáró okok: a törvényben meghatározott egyéb ok is
kizárja a büntethetőséget.
Indokuk rendszerint az, hogy az elkövetőtől nem várható el a jogszerű magatartás, ha a
hozzátartozóját büntetőjogi felelősségre vonásnak tenné ki. Pl. hamis tanúzás, mentő körülmény
elhallgatása.

19. tétel

AZ ELÉVÜLÉS FOGALMA, FAJTÁI

Az elévülés az idő múlásához fűzött kedvezmény. A büntetés végrehajthatóságát zárja ki. Az idő
múlásával rendszerint csökken az elkövető és a cselekmény társadalomra veszélyessége is. Elévülési
idő: a Btk. 33. § (1) és (2) bek. szerint:

A büntethetőség elévülése

33. § (1) A büntethetőség elévül


a) olyan bűntett esetén, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, húsz év;
b) egyéb bűncselekmény esetén a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább
három év elteltével.
(2) Nem évül el
a) az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel
módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús
bűntettek;
b) az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet);
c) az emberölés súlyosabban minősülő esetei [166. § (2) bekezdés a)-h) pontjai];
d) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő
esetei [175/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a) pont];
e) a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges
áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei,
ha a halált szándékosan okozva követik el [261. § (2) bekezdés a) pont, 262. § (2) bekezdés, 352.
§ (3) bekezdés b) pont]
büntethetősége.
34. § Az elévülés határidejének kezdő napja
a) befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul,
b) kísérlet és előkészület esetén az a nap, amikor az ezeket megvalósító cselekmény véget
ér,
c) olyan bűncselekmény esetén, amely kizárólag kötelesség teljesítésének elmulasztásával
valósul meg, az a nap, amikor az elkövető még a büntető törvényben megállapított
következmény nélkül eleget tehetne kötelességének,
Forrás: http://www.doksi.hu

29

d) olyan bűncselekmény esetén, amely jogellenes állapot fenntartásában áll, az a nap, amikor
ez az állapot megszűnik.
35. § (1) Az elévülést félbeszakítja a büntető ügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen
a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napján az
elévülés határideje ismét elkezdődik.
(2) Ha a büntetőeljárást felfüggesztik, a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem
számít be. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a büntetőeljárást azért függesztik fel, mert az
elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, ismeretlen helyen tartózkodik vagy
elmebeteg lett.
(3) Az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam sem, amely alatt személyes
mentesség folytán a büntetőeljárás azért nem volt megindítható vagy folytatható, mert a
törvényben biztosított mentelmi jogot a döntésre jogosult nem függesztette fel, illetőleg az
eljárás megindításához vagy folytatásához a hozzájárulását nem adta meg. Ez a rendelkezés
nem alkalmazható olyan magánindítványra büntethető bűncselekmény esetén, amely miatt a
vádat a magánvádló képviseli.
(4) Próbára bocsátás (72. §) esetén a próbaidő tartama az elévülés határidejébe nem számít
be.

20. tétel

A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI SZAKASZAI. AZ ELŐKÉSZÜLET.

A bcs.-k stádiumairól általában

A gondatlan bcs-k mindig a bekövetkezett eredmény szerint minősülnek. Megvalósulási folyamata


egységes, ezt az egységet az eredmény, és a rá kiterjedő gondatlanság teremti meg.

A szándékos bcs-k a következő szakaszokra bonthatók:

- szándék kialakulása
- előkészület
- kísérlet
- befejezett bűncselekmény

A szándék kialakulása:

Az emberi magatartás bizonyos indítóokok által motivált magatartás. Ezek a motívumok hozzák létre
az elkövető tudatában a bcs. elkövetésének szándékát. A szándék, tehát tudati jelenség. Annyit jelent,
hogy az elkövető tudatában megjelenik a tanúsítandó magatartás, annak következményei, s ezeket
kívánja, ill. a létrejöttébe belenyugszik. A szándék önmagában nem lehet bcs, amíg a külvilágban nem
realizálódik valamilyen magatartás formájában. Ez nem jelenti azt, hogy büntetőjogilag feltétlenül
irreleváns. Amennyiben a kialakult szándék alapján előkészület, kísérlet, vagy befejezett bcs. jön létre,
a bíróság a büntetés kiszabásánál vizsgálja
a szándék kialakulásának folyamatát, és ez enyhítő, vagy súlyosító körülményként szerepelhet. A
szándék kialakulása igénybe vehet hosszabb időt, de pl. az un. rögtönös szándékkal megvalósított
bcs-knél pillanatok alatt is lejátszódhat.

A befejezett bcs.:

A törvényi tényállások teljes kimerítését nevezzük befejezett bcs-nek. Gondatlan delictum esetén ez
az egyetlen stádium. Szándékos bcs. esetén ez az utolsó szakasz.
A befejezettség nem ugyanaz mint a bevégzettség.
Bevégzettség: a védett jogi tárgy elleni támadás megszűnik. Az immateriális bűncselekmények
elkövetési magatartása maga is egy folyamat, és ezen folyamat megkezdését a büntetőjog már
befejezett bcs-ként értékeli. Pl.: erőszakos közösülés esetén a külső nemi szervek érintkezésével
befejezetté válik a bcs, de nem feltétlenül bevégzetté, mert az a közösülés végeztével következik be.
Tartós bűncselekményeknél Pl. Alkotmányos rend elleni szervezkedés, a bcs. a szervezet létrejöttével
befejezetté válik, de bevégzett, csak a szervezet feloszlásakor lesz. Állapot bűncselekményeknél a
törvényi tényállás külön elkövetési magatartást fogalmaz meg a jogellenes állapot létrehozása mellett
Forrás: http://www.doksi.hu

30

( amellyel a cselekmény befejezetté válik ), de bevégzetté akkor válik, ha a jogellenes állapot


megszűnik.
A tartós és állapot bcs-knél ennek az elévülés szempontjából van jelentősége, mert az csak a
bevégzettséggel kezdődik el.
" Sui generis ( sajátképi ) bcs-k: Pl.: befejezett kémkedésért felel, aki hírszerző tevékenységre
ajánlkozik, vagy vállalkozik. Itt a jogalkotó az egyébként előkészületi magatartást, önálló, befejezett
bcs-ként értékeli. E bcs-knek lehetnek stádiumai, holott a tényleges előkészületnek nem lehetnek. Pl.:
ha ajánlkozását leírja, és postán elküldi. Ezeknél a bcs-knél az előkészületnél megfogalmazott
büntethetőséget megszüntető okok nem alkalmazhatók, ezért a törvény erre külön büntethetőséget
megszüntető okot határoz meg.

Az előkészület:

18.§ (1).bek.: Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bcs.
elkövetése céljából az ehhez szükséges, vagy ezt megkönnyítő feltételeket biztosítja, az
elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik.
(2) Nem büntethető előkészület miatt
a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése;
b) aki az elkövetés elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy
arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a
bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad;
c) aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti.
(3) A (2) bekezdés eseteiben, ha az előkészület már önmagában is más bűncselekmény, az
elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő.

A bcs. ezzel jelenik meg a külvilágban, büntetőjogilag értékelhető magatartás formájában. Ez a


magatartás azonban még nem a szándékolt bcs. elkövetési magatartása, hanem az arra történő,
büntetőjogilag értékelt felkészülés. Ezért a magyar törvény nem minden bcs. előkészületét bünteti,
hanem kiválasztja a legsúlyosabb bcs-ket, és csak ezeknél rendelkezik az előkészület
büntetendőségéről. Mint stádiumról csak akkor beszélhetünk, ha az adott bcs. előkészületét a törvény
külön büntetni rendeli. Pl: Állam elleni bcs-k, emberölés, közveszély okozás, terror cselekmény
bűntetteinél.

Az előkészületet megvalósító magatartások köre két csoportra osztható:

- Tettekben megnyilvánuló előkészületi magatartások: az elkövetéshez szükséges, vagy azt könnyítő


feltételek biztosítását jelentik. Ide tartozhat az elkövetéshez szükséges eszközök beszerzése, az
eszközöknek az elkövetésre alkalmassá tétele, a helyszín felderítése, tervkészítés.
- Gondolatközlésben megvalósuló magatartások: az elkövetésre történő felhívás, ajánlkozás,
vállalkozás, és a közös elkövetésben való megállapodás. A gondolatközlés egyaránt lehet
szóban, írásban, vagy az információ továbbításra alkalmas más módon.

- Felhívás: azt jelenti, hogy az elkövető egy másik személyt törekszik rábírni a bcs. megvalósítására.
Történhet egyszerű rábeszéléssel, jutalom kilátásba helyezésével, vagy akár kényszer, ill. fenyegetés
alkalmazásával is.

- Ajánlkozás: itt szintén két személy részvételére van szükség, akik közül az felel az előkészületért, aki
a bcs. elkövetését a másiknak felajánlja.

- Vállalkozás: a felhívásra adott pozitív választ jelenti, ennek megfelelően az előkészületet ez esetben
két személy követi el a felhívó, és az aki a felhívást elfogadta, azaz vállalkozott.

- Közös elkövetésben megállapodás: ebben az esetben is legalább két személy felel előkészület miatt.
A közös elkövetésben többen is megállapodhatnak.

Az előkészület célzatos bcs. A bcs. elkövetése céljából történő tanúsításával veszi kezdetét, és addig
tart, amíg az elkövető az adott bcs. törvényben meghatározott elkövetési magatartását meg nem
kezdi. Ezzel ugyanis a bcs. kísérleti szakba jut.
A büntethetőséget megszüntető okokat az előkészület körében a törvény 18.§. (2)bek.-e sorolja fel,
mellyel a bcs. megvalósításáról akarja lemondatni az elkövetőt. Így
Forrás: http://www.doksi.hu

31

A, - nem büntethető előkészület miatt akinek önkéntes elállása folytán marad el a bcs. elkövetésének
megkezdése;

Az önkéntesség azt jelenti, hogy nem külső kényszerítő körülmények hatására, hanem alapvetően
belső indítóokok alapján dönt az elkövető. Az elállásnak komolynak és véglegesnek kell lennie, nem
elég a bcs. elhalasztása.

B, - aki az elkövetés elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra
törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bcs. elkövetésének
megkezdése bármely okból elmarad;

Ha többen valósítják meg az előkészületet, a büntetlenséget a törvény az elkövetésről lemondó


személy számára további feltételhez köti. Megköveteli az aktív magatartás kifejtését ( korábbi felhívás,
ajánlkozás, vállalkozás visszavonását, vagy arra törekvést, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől
elálljon. További objektív feltétel, hogy a bcs. elkövetésének megkezdése bármely okból elmaradjon.

C.) - aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti;

Csak annak biztosít büntetlenséget, aki a feljelentést ténylegesen megtette. Ez akkor is


büntetlenséget eredményez, ha a feljelentés megtételekor a hatóság már tudomással bírt az
előkészületről. Nem biztosíthat büntetlenséget, ha az elkövető szándékosan késedelmesen teszi meg
a feljelentést.

Maradék cselekményért való felelőség:

Btk. 18§. (3). bek. szerint a (2) bekezdés eseteiben, ha az előkészület már önmagában is más bcs.,
az elkövető e bcs. miatt büntetendő.
A büntethetőséget megszüntető okok folytán az elkövető nem büntethető, de az előkészülettel
megvalósította már egy, vagy több bcs. törvényi tényállását.
21. tétel

A KÍSÉRLET

A kísérlet, a kísérlet kizártságának esetei

16.§ Kísérlet miatt büntetendő, aki szándékos bcs. elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.
17.§ (1) A kísérletre a befejezett bcs. büntetési tételét kell alkalmazni.
(2) A büntetést korlátlanul enyhíteni, vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon,
vagy alkalmatlan eszközzel követik el.
(3) Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bcs.
befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.
(4) Ha a (2)-(3) bekezdés esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt,
az elkövető e bcs. miatt büntetendő.

Ez már a törvényi tényállás megvalósításának megkezdését jelenti. Tevékenységgel (aktív


magatartással) megvalósított bcs-knél ( Pl. lopásnál az elvétel ) az elkövetési magatartás
megkezdésével lép a bcs. a kísérleti szakaszba. A mulasztással megvalósított bcs-knél ( nem csak a
tiszta mulasztásos ) a kísérlet akkor jön létre, amikor az eredmény előidézésére kiterjedő szándékkal,
a tettes olyan kötelezettséget mulaszt el, ami már a jogi tárgy közvetlen veszélyeztetését jelenti. A
bcs. befejezettségéig tart.
Materiális bcs-knél az eredmény bekövetkezése a befejezett bcs. határa.
Immateriális bcs-k esetén az elkövetési magatartás teljes kifejtéséig kísérlettel állunk szemben ( Pl.
lopás, amíg az elvett dolog felett a tettes a nem szerzi meg a tényleges uralmat, kísérlet ).
Kísérletnél a szándék túlterjed a ténylegesen megvalósított cselekményen, mivel átfogja a bcs.
egészét, míg ténylegesen annak csak egy része jön létre. Fontos a szándék vizsgálata, mert ugyanaz
a magatartás a szándéktól függően lehet egy súlyos bcs. kísérlete ( emberölés kísérlete ), vagy egy
enyhébb bcs. befejezett alakzata ( súlyos testi sértés ) a szándéktól függően.
Kísérletnél teljes az alanyi oldal, csak az objektív oldal ( Tárgy, Tárgyi oldal ) hiányzik.
Forrás: http://www.doksi.hu

32

A kísérlet kizártsága ( nincs kísérlete ):

- a vegyes bűnösségű bcs-knek, beleértve a praeterintentionális bcs-ket is: a gondatlan bcs-knél eleve
kizártak a stádiumok, így a kísérlet is. A vegyes bűnösségű bcs-knél a szándék csak az alapesetre
terjed ki, a minősítő eredmény tekintetében gondatlanság áll fenn.
- gondatlan bcs-knek
- a tiszta mulasztásos bcs-knek: addig az időpontig, amíg a tettes kötelezettségének
jogkövetkezmények nélkül eleget tehet, nincs bcs. utána viszont már befejezett bcs. van (
segítségnyújtás elmulasztása ).
- a veszélyeztetési bcs-knek ( az eredmény az absztrakt veszély ): függetlenül attól, hogy távoli, vagy
közeli veszélyt fogalmaz meg a törvényi tényállás.
- a részességnek
- a stádiumoknak ( kivéve a befejezett bcs. )
- egyes bcs-knek, ahol a kísérlet fogalmilag kizárt ( verbális immateriális delictumok, szóbeli
becsületsértés )

Btk. 17§.(1).bek szerint a kísérletre a befejezett bcs. büntetési tételét kell alkalmazni. A törvény ekkor
a parafikációs rendszert követi, vagyis a kísérletre nem állapít meg önálló büntetési tételt. A büntetési
tételen belül a bíróság mérlegelhet. Általában enyhébben büntetik, mert a társadalomra kevésbé
veszélyes, mint a befejezett bcs. Fontos, hogy milyen okból marad kísérleti szakban a cselekmény. A
törvény a kísérletnél lehetővé teszi az un. kétszeri leszállítást, azaz ha a büntetési tétel legkisebb
mértéke is túl magas, ennek jelentős enyhítését engedi meg.

Alkalmatlan kísérlet:

A 17.§. (2).bek szerint a büntetést korlátlanul enyhíteni, vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet
alkalmatlan tárgyon, vagy alkalmatlan eszközzel követik el. Akkor állunk szemben alkalmatlan
kísérlettel, ha vagy a tárgy, vagy az eszköz alakalmatlan a bcs. elkövetésére.

- Abszolút alkalmatlanság: az adott bcs. azon a tárgyon, ill. a felhasznált eszközzel semmiféle módon
nem hajtható végre.
- Relatív alkalmatlanság: csak az elkövető által alkalmazott módon nem követhető el a bcs. az adott
tárgyon, ill. az adott eszközzel.

Büntethetőséget megszüntető okok kísérletnél:

A 17.§. (3).bek. szerint nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bcs.
befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.

- Önkéntes elállás ( passzív ): a nem teljes kísérletnél van. A tettesnek az elkövetési magatartás
továbbfolytatásával kell felhagynia. Nem önkéntes elállás, ha a tettes pusztán csak nem ismétli meg a
cselekményt ( nem lő rá másodszor is ). Társtettesség esetén az egyik tettestárs javára akkor
állapítható meg, ha társát is megakadályozza a bcs. befejezésében.
- Önkéntes eredmény elhárítás ( aktív ): a teljes kísérlethez kapcsolódik. A tettesnek az
eredményhez vezető okozati folyamatba be kell avatkoznia, és az eredmény bekövetkezését
önként elhárítja.

Teljes kísérlet: csak eredmény bcs-knél lehetséges. A tettes mindent elkövetett a bcs. véghezvitele
érdekében. Az elkövetési magatartást kifejtette, a bcs. további beavatkozás nélkül is eljutna a
befejezettség szakaszába. A tettes aktív beavatkozása miatt marad el az eredmény.

Nem teljes kísérlet: mind materiális, mind immateriális bcs-knél előfordulhat. Az elkövető még nem tett
meg mindent a bcs. végrehajtása érdekében, nem fejtette ki egészében az elkövetési magatartást.

Maradék bcs-ért való felelőség:

A 17.§. (4).bek. szerint, ha a (2)-(3) bekezdés esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más
bűncselekményt, az elkövető e bcs. miatt büntetendő. Valamely büntethetőséget megszüntető ok
fennállása esetén, vagy alkalmatlan kísérlet esetén, ha van maradék bcs., akkor azért felelni kell.
22. tétel
Forrás: http://www.doksi.hu

33

A TETTESSÉG FOGALMA ÉS FAJTÁI

Az elkövetők:

19. § Elkövetők a tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek).


20. § (1) Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja.
(2) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás
tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg.
21. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír.
(2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.
(3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni.

Rendelkezniük kell az általános alannyá válás feltételeivel:

- elkövetéskor betöltött 14.életév


- legalább korlátozott beszámítási képesség
- természetes személy

Tettesek: Ők a nagyobb társadalomra veszélyességű elkövetők. Ők valósítják meg a bcs. törvényi


tényállását. Tettesi magatartás nélkül nincs bcs., a részesi magatartás a tettesi alapcselekményhez
kapcsolódik. Tettességről a bcs. kísérleti, vagy befejezett szakában beszélünk.

Fajtái: - tettes ( önálló )


- Társtettesek
- közvetett tettesek

Önálló tettes: Btk.20.§.(1).: Tettes az, aki a bcs. törvényi tényállását megvalósítja.
Gondatlan bcs-knél csak önálló tettesség lehetséges. A törvényi tényállást maga valósítja meg,
felhasználhat eszközt, állatot, de más személy nem vehet részt benne.
Kivételesen egy bcs-nek több önálló tettese is lehet Pl.:
- Konvergens bcs-k: az egyes önálló tettesek cselekménye egymástól függetlenül
párhuzamosan halad a befejezettség irányába Pl. fogolyzendülés.
- Találkozó bcs-k: a tényállás két tettest feltételez, magatartásuk egymás felé irányul, egymást
kiegészíti Pl. vérfertőzés.

Társtettesség: Btk. 20§.(2).bek.: Társtettesek azok, akik a szándékos bcs. törvényi tényállását,
egymás cselekményéről tudva, közösen valósítják meg. Itt minimum két büntetőjogilag felelőségre
vonható személy vesz részt az elkövetésben.

Társtettesség feltételei:

- Szubjektív kritérium: szándék egység, egymás tevékenységének kölcsönös tudata. A


szándékegység feltételei: - tudnia kell a saját magatartásáról, ennek következményeiről, és
ezeket kívánva, vagy ezekbe belenyugodva kell végrehajtania a cselekményt. - tudnia kell az
elkövető társ magatartásáról, és arról, hogy együttes magatartásukkal közösen valósítják
meg a bcs-t.
A szándékegység nem feltételezi az előzetes megállapodást. Csak szándékos bcs-knél állapítható
meg.

- Objektív kritérium: közösen valósítsák meg, ez az elkövetési magatartás tanúsításában való együttes
részvételt jelenti.
Tiszta mulasztásos bcs-knél társtettesség nem jöhet létre, mert a kötelezettségek külön-külön terhelik
az elkövetőket ( Pl.: segitségnyújtás elmulasztása ).
Vegyes mulasztásos bcs-knél a társtettesség megállapítható. ( Pl.: Gyermekről való gondoskodási
kötelezettség elmulasztása )
A vegyes bűnösséggel megvalósuló bcs-knél, ha a szándékegység az alapeset tekintetében fenn áll,
megvalósíthatók társtettességben Pl.: Hots.
Speciális tettest kívánó bcs-knél a társtettesnek is speciális tettesnek kell lennie, kivéve az Erőszakos
közösülést, itt a társtettes lehet nő is.
Forrás: http://www.doksi.hu

34

Közvetett tettesség: Az, aki a bcs. elkövetéséhez más embert eszközként felhasznál. Ő is önálló
tettes, úgy is felel a bcs. elkövetéséért. Olyan embert használ fel, akivel szemben büntethetőséget
kizáró ok áll fenn. Itt a bcs. objektív és szubjektív oldala szétválik ( a két személy között oszlik meg ).
Az objektív oldalhoz tartozó tényállási elemeket az valósítja meg, aki nem büntethető mert:
- Gyermekkorú
- nem rendelkezik beszámítási képességgel ( kóros elmeállapotú, vagy kényszer vagy fenyegetés
hatása alatt áll
- tévedésben van

A szubjektív oldalhoz tartozó tényállási elemeket a másik, a büntethető személy valósítja meg. A
közvetett tettes bűnössége csak szándékos lehet.
Olyan bcs-nél ahol a tettes csak speciális lehet, a következők szerint oszlik meg:
- ahol az elkövetési magatartás szűkíti le a tettesi kört, ott a felhasznált személynek kell rendelkeznie
a speciális tulajdonsággal ( Bántalmazás hivatalos eljárásban )
- a többi bcs-nél a közvetett tettesnek kell ezzel rendelkeznie

A bcs-k osztályozása az elkövetők szerint:

- Közönséges bcs-k ( bárki által elkövethetők, delicta communa )


- Különös bcs-k ( speciális alany követheti el, delicta proktrinum ):
- sajátképű különös bcs-k ( csak speciális tettes követheti el Pl.: Bántalmazás hivatalos eljárásban )
- nem sajátképű különös bcs-k ( nem csak speciális tettes követheti el Pl.: Közokirat hamisítás )

23.tétel

BŰNKAPCSOLATOK ÉS A TÁRSAS BŰNELKÖVETÉSI ALAKZATOK (IV.BED.)

Bűnkapcsolatok

A bűnkapcsolat, a bcs-k közötti kapcsolatot jelenti. A bűnkapcsolati alakzatok megvalósulásához egy


másik bcs. előzetes létrejötte szükséges. Önálló bcs-ként nyertek megfogalmazást.

Fajtái ( tisztán bűnkapcsolati bcs-k ):

- bűnpártolás
- orgazdaság
- feljelentés elmulasztása

Az alábbi bcs-k nem szükségképpen bűnkapcsolati alakzatok, de megvalósulhatnak bűnkapcsolatként


is:

- segítségnyújtás elmulasztása
- mentő körülmény elhallgatása
- elöljárói intézkedés elmulasztása

Bűnpártolás:

244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett
volna
a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik,
c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,
vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a bűnpártolást
haszonszerzés végett követi el.
(3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűnpártolást
Forrás: http://www.doksi.hu

35

a) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával, az alkotmányos rend elleni


szervezkedéssel, lázadással, rombolással, hazaárulással, hűtlenséggel, az ellenség
támogatásával, kémkedéssel, emberöléssel [166. § (1)-(2) bek.], emberrablással,
terrorcselekménnyel, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges
áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítésével vagy életfogytig tartó
szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekménnyel kapcsolatban követik el,
b) hivatalos személy eljárása során követi el.
(4) A (2) bekezdést és a (3) bekezdés b) pontját kivéve nem büntethető, aki az (1) bekezdés a)
pontjában meghatározott bűnpártolást hozzátartozója érdekében követi el.

A jogirodalom az " a " és " b " pontban megfogalmazott elkövetési magatartást személyi
bűnpártolásnak nevezi, hiszen itt a bűnpártoló segítségnyújtása a bűnelkövető személyéhez
kapcsolódik. A " c " pontban írt elkövetési magatartás a bcs-ből származó előnyhöz kapcsolódik, ezért
ezt a bűnpártolói magatartást tárgyi bűnpártolásként tartja számon az irodalom.

A Bűnsegély és a Bűnpártolás közötti összehasonlítás:

- Objektív oldalon az eltérés abban nyilvánul meg, hogy a bűnpártoló és az alap bcs. elkövetőjének
tevékenysége között semmilyen okozati összefüggés nincs, míg a bűnsegély megállapításának az
okozatosság a feltétele.
- Szubjektív oldalon a bűnsegéd és a bűnpártoló szándékában keresendő a különbség. A bűnsegéd
szándéka arra irányul, hogy valamilyen tevékenységével előmozdítsa a tettes által megvalósított
cselekményt, míg a bűnpártoló szándéka a büntetőeljárás meghiúsítását, vagy a bcs-ből származó
előny biztosítását célozza.
A bűnpártoló tevékenysége minden esetben aktív magatartás, a bűnsegély nem feltétlenül az ( pl.:
bátorító jelenlét ).

A társas bűnelkövetési alakzatok

Fajtái:
- bűnszövetség
- bűnszervezet
- csoportos elkövetés
Bűnszövetség

137.§. 7. bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket


szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény
elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet,
8. bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan
működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő
szándékos bűncselekmények elkövetése,

Jellemzői: - két vagy több személy együttműködését feltételezi, a bcs. alanya akár tettesként,
akár részesként két vagy több személy, és az elkövetők megállapodása magára a bűnözésre
irányul
- nem keletkeztet társtettességet az elkövetők között
- a bcs-k szervezett elkövetésére irányuló előzetes megállapodás magában foglalja az azok
megvalósítására irányuló előzetes megállapodást. Előzetes megállapodás: olyan, a jövőben
megvalósítandó bcs.-k elkövetésére irányuló elhatározást jelent, ami a jogvédte érdek ellen támadó
erők viszonylag magasabb fokú szervezettségét is felölelheti.

A megállapodás lehet: - kifejezett


- hallgatólagos
- időben az elkövetést közvetlenül megelőző
- vagy jóval korábban létre jött

A megállapodás tartalmazza, vagy tartalmazhatja:


- a végrehajtás tervszerűségét
- megszervezését
- a végrehajtásban megnyilvánuló munkamegosztást
Forrás: http://www.doksi.hu

36

- a bűnözésre irányuló akarat elhatározást


- szervezettség ( ez az elkövetés fokozott veszélyességét hordozza )
- legalább egy bcs. elkövetése, vagy elkövetésének megkísérlése az előzetes
megállapodás alapján.
- a bűnszövetségben elkövetett bcs. tettese csak az lehet, aki a bűnszövetség
létezését is ismerve, egészben
vagy részben megvalósítja a bcs. törvényi tényállását

IV. számú BED.

Bűnszövetség megállapításának akkor is helye van, ha két vagy több személy akár ugyanolyan,
akár különböző jellegű bűncselekmények szervezett elkövetésében előzetesen megállapodik, és
ennek alapján legalább egy bűncselekményt elkövettek vagy annak elkövetését megkísérelték.
1. A Btk. 137. §-ának 7. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint: "bűnszövetség akkor
létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben
megállapodik".
a) A Btk. a bűnszövetség fogalom meghatározásánál a bűncselekmények szervezett elkövetését
értékeli, vagyis azt az esetet, amikor a közreműködőknek, tehát a bűnszövetség tagjainak a
megállapodása több bűncselekmény megvalósítását célozza anélkül, hogy minden egyes
bűncselekmény végrehajtásának a részleteit is megszerveznék. A törvény ugyanis azt a súlyosabb
minősítést megalapozó magasabb fokú társadalomra veszélyességet értékeli, hogy az elkövetők nem
csupán egy meghatározott bűncselekmény elkövetését valósították vagy kísérelték meg, hanem
magát a bűnözést szervezik meg.
b) A bűnszövetség létrejöttének nemcsak az a feltétele, hogy a bűncselekmény alanya akár
tettesként, akár részesként két vagy több személy legyen, hanem az is, hogy az elkövetők
megállapodása szervezett bűnelkövetésre, vagyis magára a bűnözésre, illetve több bűncselekmény
elkövetésére irányuljon, továbbá hogy a megállapodás a cselekmények elkövetését időben
megelőzze.
2. A "bűncselekmények" törvényi szóhasználatán több szándékosan elkövetett cselekményt kell
érteni. Ehhez képest a bűnszövetség megállapítása nem kizárt az olyan esetben sem, amikor az
elkövetők két vagy több cselekmény megvalósítását határozzák el, és kezdik meg vagy fejezik be, de
a cselekményeik törvényi egységet alkotnak. Valamely bűncselekmény egyszeri elkövetése viszont -
bármilyen szervezetten történjék is a végrehajtása -, ha az elkövetők között az előzetes megállapodás
is csak egyre vonatkozott, nem minősíthető bűnszövetségben történt elkövetésnek.
3. A bűncselekmények szervezett elkövetése magában foglalja az azok megvalósítására irányuló
előzetes megállapodást.
a) A bűnszövetségnek az a törvényi meghatározása, hogy külön fordulatként tartalmazza a
szervezett elkövetést és külön az arra irányuló megállapodást, nem jelenti azt, hogy a szervezett
elkövetés tartalmilag ne foglalná magában az előzetes megállapodást is. A megállapodás törvényi
kiemelése viszont azt is célozza, hogy ha csak egy bűncselekmény megvalósítására vagy annak
megkísérlésére került ugyan sor, de ennek elkövetését megelőzte a bűnözésre irányuló
megállapodás, úgy ez utóbbi körülményből eredő magasabb fokú társadalomra veszélyesség is
értékelhető legyen. Minthogy tehát a Btk. 137. §-a 7. pontjának mindkét fordulata több bűncselekmény
elkövetésére vonatkozik, ezért állapítható meg akkor is a bűnszövetség, ha az elkövetők a tervezett
bűncselekmények közül csupán egynek a megvalósításáig, illetve annak a kísérletéig jutottak el.
Az olyan bűncselekménynél, ahol a törvény az előkészületi magatartást is büntetni rendeli, és
ennek a konkrétan megvalósuló formája önmagában - a bűncselekmény elkövetését célzó - közös
elkövetésre vonatkozó megállapodás, ott nem bűnszövetségben való elkövetést, hanem előkészületet
kell megállapítani. Ez következik abból is, hogy az előkészületnek sohasem minősítő körülménye a
bűnszövetség.
b) Az előzetes megállapodás - mint a szervezett elkövetés egyik eleme - olyan, a jövőben
megvalósítandó bűncselekmények elkövetésére irányuló elhatározást jelent, amely a jogvédte
érdekek ellen támadó erők viszonylag magasabb fokú szervezettségét, pl. az elkövetők
következetességét, a végrehajtás egyes jelentősebb körülményeiben, módozataiban megnyilvánuló
tervszerűséget is felölelheti.
Nem zárja ki viszont a bűnszövetség megállapíthatóságát az, ha a megvalósított vagy megkísérelt
bűncselekmény vagy bűncselekmények végrehajtásának a módja eltér az előzetes megállapodástól.
c) Annak megállapítását, hogy a megállapodás előzetes volt, nem befolyásolja, hogy az a
cselekmény elkövetését megelőzően sokkal korábban vagy a véghezvitel megkezdése előtt
Forrás: http://www.doksi.hu

37

viszonylag rövidebb idővel történt. Lényeges azonban, hogy ez a megállapodás már eleve a
bűnözésre, vagyis több bűncselekmény elkövetésére irányuljon.
4. A megállapodás formáját illetően a törvény nem tartalmaz, de nem is tartalmazhat taxatív
felsorolást. A konkrét eseteket tekintve a leggyakoribb a szóbeli (vagyis a kifejezett) megállapodás. De
megállapodás a hallgatólagos, a félreérthetetlenül a bűnözésre irányuló akarategység is. Ilyen
megállapodásra általában az olyan cselekményeknél lehet következtetni, ahol az elkövetők
ismétlődően, az azonos vagy a hasonló alkalmat keresték, vagy használták fel a bűncselekmények
megvalósításához. Amikor tehát az elkövetők ráutaló magatartásából egyértelműen ismerhető fel a
bűnözésre irányuló következetesség, tervszerűség és akarategyezőség, akkor valósul meg a
hallgatólagos megállapodás.
5. A bűnszövetségben való elkövetés megállapítása esetén is alkalmazni kell a Btk.-nak a
tettességre és a részességre vonatkozó rendelkezéseit. A bűnszövetség keretében tanúsított
elkövetői magatartás tehát minősíthető tettesi, társtettesi, felbujtói vagy bűnsegédi tevékenységnek.
a) A bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény tettese csak az lehet, aki a bűnszövetség
létezését is ismerve, egészben vagy részben megvalósítja a konkrét bűncselekménynek a törvényben
meghatározott tényállását.
Az a körülmény, hogy a tettesek egymás tevékenységéről tudva, közösen követnek el
bűncselekményeket [vagyis a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerint megvalósított társtettesség], nem
azonos a bűncselekmények szervezett elkövetésével. A társtettesség

megállapításához elegendő egyetlen cselekményre vonatkozó, esetleg nem is előzetes


megállapodás, a bűnszövetségnél viszont a megállapodás mindig előzetes, mindig több azonos vagy
különböző bűncselekmény elkövetésére irányul, és az elkövető tudata mindig átfogja, hogy
magatartása szervezett bűnözésben való részvétel. A törvény a társtettesi minőségben megvalósított
bűncselekmények társadalomra veszélyességét általában nem értékeli nagyobb - a minősítésre is
kiható - súllyal. A bűnszövetségben történt elkövetést azonban - mint amely a bűnözés szervezettsége
folytán a társadalomra kiemelkedő módon veszélyes - a törvény súlyosabb büntetéssel fenyegetett
minősítő körülményként értékeli. A bűnszövetség nagyobb fokú társadalomra veszélyességét kifejező
törvényi értékelés magában foglalja a bűnszövetség tagjainak magasabb fokú személyi
veszélyességét is. Mindebből következik egyrészt az, hogy a bűnszövetség szerinti minősítés
keretében az elkövetők társtettesi kapcsolata is megállapítható, másrészt az, hogy ahol a
bűnszövetséget a törvény nem értékeli minősítő körülményként, ott a bűnözés szervezettségében
megnyilvánuló fokozott társadalomra veszélyességét súlyosítóként kell figyelembe venni.
b) A pszichikai bűnsegéd - a felbujtóhoz hasonlóan - a bűncselekmény véghezvitelében közvetlenül
nem vesz részt; a tettes vagy a fizikai bűnsegéd akaratelhatározására gyakorol pszichikai befolyást,
illetve erősíti, szilárdítja azoknak az elkövetésre irányuló szándékát. A pszichikai bűnsegéd ösztönző,
szándékerősítő magatartása is csak akkor valósítja meg valamely bűncselekménynek a bűnszövetség
szerint minősülő alakját, ha az a szervezettség, az előzetes megállapodás alapján kapcsolódik a
bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetéséhez.
Abból a célból, hogy az egyes elkövetők magatartásának súlya megfelelően értékelhető legyen,
szükséges annak az ítéleti megállapítása is, hogy a bűnszövetség tagjai az általuk megvalósított
bűncselekményeket tettesi, társtettesi, felbujtói vagy bűnsegédi minőségben követték-e el.
6. A bűnszövetségnek a Btk. 137. §-a 7. pontjában meghatározott fogalma nem korlátozódik sem
valamely adott bűncselekmény körére, sem az azonos jogtárgy szerint csoportosított egyes
bűncselekményi kategóriákra, hanem "bűncselekmények"-ről szól. Ha tehát a bűncselekmények
szervezett elkövetése, illetve az arra vonatkozó megállapodás több bűncselekményi kategóriához
tartozó cselekményt (pl. lopást és sikkasztást) ölel fel, az szintén megalapozza a bűnszövetségben
való elkövetés megállapítását. De megállapítható a bűnszövetség akkor is, ha bűnözésre irányuló
megállapodás alapján elkövetett bűntettek közül csupán egy olyan bűncselekmény van, amelynél a
bűnszövetséget a törvény mint minősülő körülményt szabályozza.

Bűnszervezet:

137.§. 8. bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett,
összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó
szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése,

Nagyban hasonlít a bűnszövetséghez, de itt eleve minimum 3 személyt feltételez, hosszabb időre
szerveződnek, összehangoltan működnek (munkamegosztás) és céljuk a súlyos (5 évi vagy ezt
meghaladó szabadság vesztéssel büntetendő) szándékos bűncselekmények elkövetése.
Forrás: http://www.doksi.hu

38

Csoportos elkövetés:

137.§. 13. csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább 3 személy


vesz részt.

Fokozott veszélyessége abban rejlik, hogy több személy együttműködése lényegesen megnehezíti a
bcs-el szembeni ellenállást.
A csoportos elkövetés általában súlyosabban minősítő körülmény ( pl. Rablás ). A csoportos elkövetés
megállapításának nem feltétele, hogy a csoport minden tagja büntethető legyen. ( Pl.: lehet a három
elkövető között egy gyerek is, akkor is megáll a csoportos elkövetés).
24. tétel

A FELBUJTÁS ÉS A BŰNSEGÉLY

A felbujtás

21.§ (1) Felbujtó az aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír.

A felbujtó elkövetési magatartását a törvény a " rábír " kifejezéssel határozza meg. A rábírás
megvalósulhat rábeszélés, meggyőzés, különféle előnyök, jutalom kilátásba helyezésével. Az
erőszak, vagy fenyegetés alkalmazása is ide tartozhat, feltéve, ha nem zárja ki a beszámítási
képességet, mert akkor ebben az esetben már közvetett tettessé válik a rábíró, ha a rábírás alapján a
bcs-t legalább megkísérlik.
Tartalmilag az alábbiakat jelenti:
- kialakítja a tettesben a bcs. elkövetésének szándékát, vagy
- a formálódó tettesi szándék végleges kialakításához a döntő motívumot szolgáltatja ( szándék kiváltó
hatás )
Mindkét esetben közös vonás, hogy a felbujtó rábíró tevékenységének hiányában a tettesi szándék,
ebből következően a bcs. nem jönne létre.
A felbujtó aktív tevékenységet fejt ki, mely mindig meghatározott személyre, a potenciális tettesre
irányul. A rábírásnak konkrét bcs-re kell vonatkoznia. A felbujtás szándékos. A felbujtásnak
sikeresnek kell lennie, a tettesi alapcselekményt legalább megkísérelték. A sikertelen felbujtás,
amennyiben az adott bcs. előkészületét a törvény büntetni rendeli, felhívásként ( előkészületként )
értékelendő. Ha az előkészület nem büntetendő, a sikertelen felbujtó általában nem felel.
Előfordulhat, hogy egy tettesnek több felbujtója is van.
Ha egy felbujtó több tettest bír rá a bcs. elkövetésére, vagy egy tettest több bcs. megvalósítására,
több rendbeli felbujtást, halmazatot kell megállapítani.

Közvetett felbujtás:

- a felbujtó felbujtója = felbujtó


- a bűnsegéd felbujtója = bűnsegéd
- a felbujtó bűnsegédje = bűnsegéd
- a bűnsegéd bűnsegédje = bűnsegéd ( nem közvetett )

A bűnsegély

21.§ (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.

Nem vesz részt a bcs-ben, csak megkönnyíti a tettes cselekményét.

Fizikai: aki a bcs. külvilágban megjelenő körülményeit segíti ( eszközt ad, falaz, nyitva hagyja az ajtót
). Általában aktív magatartás, de el lehet követni mulasztással is ( pl. az előző példák közül az utolsó )
Pszichikai: szándékerősítő hatást fejt ki a tettesre, de nem ő keletkezteti a szándékot ( biztat, tanácsot
ad ).
Ezen belül van:
- Mulasztásos ( passzív ) bűnsegély: tapasztalja a bcs-t, de nem akadályozza meg, nem
teljesíti a kötelességét. Ekkor az elkövető nem is tudja, hogy támogatják.
- Bátorító jelenlét: a bcs. elkövetőjét jelenlétével támogatja. A tettes és a jelenlevő között
szándékegység van ( passzív nézelődés nem eredményezi ).
Forrás: http://www.doksi.hu

39

A bűnsegély szándékos magatartás, magában foglalja a tettesi szándékot. A bűnsegély a tettesi


alapcselekmény előtt, vagy alatt fejtehető ki.
A felbujtás és a bűnsegély között a bűnsegély a kisebb társadalomra veszélyességű.

25. tétel

A BŰNCSELEKMÉNYI EGYSÉG

Bűncselekményi egység: az elkövető cselekménye egy bcs-t valósít meg, egy bcs. elkövetése miatt
felel.

Bűncselekményi többség: az elkövető terhére több bcs. elkövetése róható, és ezeket a jogalkotó nem
foglalta egységbe ( ugyan azt a törvényi tényállást többször meríti ki, vagy különböző tényállásokat
valósít meg ).

Bűnhalmazat: az elkövető egy, vagy több cselekménye több bcs-t valósít meg, és azokat egy
eljárásban bírálják el. Bűnhalmazat esetén a bűncselekményi többségbe tartozó cselekményekért egy
eljárásban vonják felelőségre az elkövetőt, és bíróság halmazati büntetést szab ki.

A bűncselekményi egység fajtái: - természetes egység


- törvényi egység

Természetes egység: az elkövető egy vagy több cselekménye egy törvényi tényállást egyszer merít
ki, feltéve, hogy ez a tényállás nem tartozik a törvényi egységhez ( a kívülálló is látja, hogy egy bcs-ről
van szó ).
Ide tartoznak: - Eredmény bcs-knél: a törvényi tényállásban foglalt eredmény egyszeri előidézése, ill.
az erre alkalmas magatartás tanúsítása.
Ez megvalósulhat:
- fizikai értelemben vett egy magatartással ( pl.: a sértett 1 lövéssel történő lelövése. Ha ez
hivatalos személy,akkor viszont törvényi egység ).
- fizikai értelemben vett több magatartással ( pl.: huzamosabb bántalmazással elkövetett testi sértés )
- egy kötelezettség elmulasztásával, mely előidézi, vagy előidézheti az eredményt (
pl.:segítségnyújtás elmulasztása ).
- több kötelezettség elmulasztásával, melyek együttesen alkalmasak az eredmény létrehozására.
- Tiszta mulasztásos bcs-k esetén a törvényi tényállásban foglalt egy kötelezettség elmulasztása egy
rendbeli bcs. ( pl.:Segítségnyújtás elmulasztása (1).bek. ).
- Tiszta tevékenységi bcs-k körében az elkövetési magatartás egyszeri kimerítése ( akár összefüggő
tevékenység láncolattal is )azaz a védett közvetlen jogi tárgy egyszeri sérelme természetes
egység ( pl.: egy sértett sérelmére elkövetett lopás. De ha már dolog elleni erőszakkal követik el a
lopást, akkor Törvényi egység, ha több sértett sérelmére követik el, akkor Többség, és halmazatban
fogják elbírálni ).
- Állapot bcs-ket a jogellenes állapot fennállásának egész időtartama alatt természetes egységként
kell kezelni, akármilyen hosszú is.
- Tartós bcs-knél huzamos időn keresztül végzik az elkövetők a bcs-t, pl.: Alkotmányos rend elleni
szervezkedés, a jogellenes cselekmény tartamától függetlenül egyszerinek számít.
- A törvény egyes bcs-knél többszörös magatartás tanúsítását követeli meg, pl.: vásárlók
megkárosítása, itt a többszörösség jelenti az egyszeri elkövetést, nem halmazat, hanem
természetes egység.

Törvényi egység: a jogszabály kifejezett rendelkezése folytán kerül sor egy bcs., azaz egység
megállapítására. Ha ilyen rendelkezés nem volna, akkor bűncselekményi többséget kéne
megállapítani. Pl.: Több emberen elkövetett emberölés, ez egy önálló bcs., nem halmazat. A
bűncselekményi egységet maga a törvény hozza létre.

Fajtái:
- Folytatólagos egység Btk.12.§. (2).bek.: Nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bcs.
az, ha az elkövető ugyanolyan bcs-t, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid
időközökben többször követ el ( Pl.: munkahelyén folyamatosan sikkaszt ).
Feltételei: - ugyanazon bcs-t ( az mindegy, hogy nem ugyan az a minősítése pl.: sikkasztás különböző
értékekre )
Forrás: http://www.doksi.hu

40

- többszöri elkövetés ( min. 2. )


- azonos sértett sérelmére legyen elkövetve ( azonos jogi tárgy )
- egységes akarat elhatározással történő elkövetés ( csak szándékos bcs. foglalható
folytatólagos egységbe. Az elkövető hasonló alkalmakat használ ki a bcs. elkövetésére )
- rövid időköz: csak olyan időközök telhetnek el, amelyek a részcselekmények
összefüggését nem szakítja meg.

- Összefoglalt bcs.: azokat a bcs-ket nevezzük összefoglalt bcs-knek, melyeket együttes


megvalósulásuk esetén összefoglal a Btk.általában, mint a bcs. súlyosabban minősülő esete. Pl.:
Több emberen elkövetet emberölés. Súlyosabban büntethető, mint ha halmazatban bírálnák el. Az
elemeit képező delictumok között nincs szükségképpen szoros kapcsolat.

- Összetett bcs.: a törvényben önállóan is megfogalmazott bcs-k, egy harmadik bcs-ben történő
megfogalmazása Pl.: rablás = lopás + kényszerítés. Ez lehet önálló bcs, pl. az előző, de lehet egy bcs.
minősített esete is Pl.: Dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás = lopás + rongálás. Ezekre a büntetési
tétel magasabb. Az alap bcs-.k között szoros összefüggés, cél - eszköz viszony áll fenn.

- Üzletszerűség, mint alapeseti tényállási elem: Üzletszerűség Btk.137.§. 7.pont: Üzletszerűen követi
el a bcs-t, aki hasonló jellegű bcs-ek elkövetése révén, rendszeres haszonszerzésre törekszik. Nincs
helye bűnhalmazat megállapításának:
- ha az üzletszerűség az alap tényállás eleme Pl.: Zugírászat. Ebben az esetben bűncselekményi
egység valósul meg, mivel az üzletszerűség a büntetőjogi felelőségre vonás feltétele.
- ha a cselekmények a folytatólagos egység körébe tartoznak ( a minősítésnél utalni kell az üzletszerű
elkövetésre )
- ha a cselekmények folytatólagos, folyamatos jellegűek Pl: Vásárlók megkárosítása

- Több sértett sérelmére történő elkövetést egységként megfogalmazó rendelkezések: egyes


tényállások esetében a jogszabály megengedi, hogy több sértett esetén is egy bcs-t állapítsunk meg
Pl.: Közúti baleset okozás: mindegy, hogy hány sértett van, csak egy bcs. valósul meg. A sértettek
száma, csak a minősítés szempontjából fontos.

26.tétel

A BŰNCSELEKMÉNYI TÖBBSÉG.
A VALÓDI ÉS LÁTSZÓLAGOS HALMAZAT.

Bűncselekményi egység: az elkövető cselekménye egy bcs-t valósít meg, egy bcs. elkövetése miatt
felel.

Bűncselekményi többség: az elkövető terhére több bcs. elkövetése róható, és ezeket a jogalkotó
nem foglalta egységbe ( ugyan azt a törvényi tényállást többször meríti ki, vagy különböző
tényállásokat valósít meg ).

Bűnhalmazat: az elkövető egy, vagy több cselekménye több bcs-t valósít meg, és azokat egy
eljárásban bírálják el. Bűnhalmazat esetén a bűncselekményi többségbe tartozó cselekményekért egy
eljárásban vonják felelőségre az elkövetőt, és bíróság halmazati büntetést szab ki.

A bűnhalmazat fogalma és fajtái

Fajtái: - alaki halmazat: - egynemű ( homogén )


- különnemű ( heterogén )
- anyagi halmazat: - egynemű ( homogén )
- különnemű ( heterogén )

Egynemű ( homogén ): akkor, ha több bcs. ugyanazt a törvényi tényállást meríti ki pl.: mindig lopást
követnek el.
Különnemű ( heterogén ): akkor, ha több bcs. mindig más törvényi tényállást merít ki pl.: egy elkövető
elkövet emberölést, lopást, garázdaságot.
Forrás: http://www.doksi.hu

41

Az alaki és anyagi halmazat között a különbség az, hogy az elkövető egy, vagy több cselekményével
valósít-e meg több bcs-t.

Alaki halmazat: az elkövető egy cselekményével valósít meg több olyan bcs-t, melyek halmazati
értékelése nem kizárt.
- Homogén alaki halmazat: esetén, egy cselekménnyel, ugyanazon törvényi tényállást meríti ki
többször a tettes. Pl.: egy tényállással, több személy sérelmére követ el rágalmazást.

- Heterogén alaki halmazat: ha egy cselekmény olyan különböző törvényi tényállásokat merít ki, mely
tényállások egymással halmazatban értékelhetők. Pl.: Emberölés előkészületeként fegyvert lop az
elkövető. Három bcs. valósul meg halmazatban: előkészület +lopás + lőfegyverrel visszaélés.
Kizárja a heterogén alaki halmazatot, ha a megvalósított bcs-k összefoglalt bcs-ként szerepelnek a
törvényben.

Anyagi halmazat: a tettes, több cselekménnyel valósít meg több bcs-t.


- Homogén anyagi halmazat: ekkor ugyanazt a törvényi tényállást meríti ki több cselekményével az
elkövető. Pl.: az elkövető különböző alkalmakkor, különböző sértettek sérelmére követ el lopást.
- Heterogén anyagi halmazat: esetén az elkövető több cselekménye különböző törvényi tényállásokat
valósít meg, feltéve, hogy ezeket sem összetett, sem összefoglalt bcs-ként nem fogalmazta meg a
jogalkotó. Pl.: az elkövető egyik cselekménye rablás, a másik cselekménye közokirat hamisítás. Az
elkövetőt elfogják, és ezekért a cselekményekért, egy eljárásban vonják felelőségre.

A látszólagos halmazatok

A látszólagos halmazat: az elkövető csak látszólag merít ki több törvényi tényállást, mivel a bcs-k
egymással halmazatban nem állapíthatók meg. Látszólagos halmazat esetén az elkövetőt csak egy
bcs. miatt terheli felelőség. Ez valójában egység ( akár természetes, akár törvényi is lehet ).
Pl.: Garázdaság során maradandó fogyatékosságot okoz az elkövető a sértetnek. Itt
megvalósul a Garázdaság + Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, mégsem
állapítható meg halmazat, mert itt, a súlyosabb bcs. kizárja a garázdaság megállapítását.

A látszólagos alaki halmazat kiküszöbölése: ebben az esetben az elkövető egy cselekményével


valósít meg több törvényi tényállást, melyek közül az egyik megvalósítása kizárja a többi
megállapításának lehetőségét.

Kiküszöbölési elvek:

- Specialitás elve: a speciális mindig megelőzi az általánost. Az elkövető egy cselekménye csak
látszólag valósít meg több bcs-t. Ha a cselekményre ráillő tényállások egyike speciális, akkor ezt kell
megállapítani és nem az általánost. A büntetési tételre nem vagyunk tekintettek, még akkor sem, ha
az így kedvezőbb az elkövetőre nézve. Pl.: az adócsalás, a csalás speciális változata. A hivatali
visszaélés általános hivatalai bcs. Nem állapítható meg halmazatban a speciális hivatali
bűncselekmények egyikével sem.

- Szubszidiaritás elve: szubszidiárius tényállás, alárendelt tényállást jelent . Két változata van :
- csak a súlyosabb bcs. egyidejű megvalósítása zárja ki a halmazati minősítést. Pl.:
Garázdaság során maradandó fogyatékosságot okoz az elkövető a sértetnek. A maradandó
fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, mint súlyosabb bcs. kizárja a garázdaság
megállapításának lehetőségét. Az azonos vagy enyhébb büntetési tétellel fenyegetett bcs.-k
a szubszidiárius tényállás ezen változatával halmazatba kerülnek.
- pl.: kényszerítés bcs.-nél, bármely más tényállás megvalósítása kizárja az alárendelt
tényállás szerinti minősítést.
Az alárendelt tényállás mindig tartalmaz a szubszidiaritásra vonatkozó törvényi rendelkezést.
Pl.: "ha más bcs. nem valósul meg..." "ha súlyosabb bcs. nem valósul meg...".

- Konszumpció elve : akkor alkalmazható, ha tényállások közül a súlyosabb büntetési tétellel


fenyegetett bcs. elnyeli az enyhébb büntetési tétellel fenyegetett cselekményt. Pl.: a rablás során
alkalmazott könnyű testi sértés vétségét elnyeli a rablás.
Forrás: http://www.doksi.hu

42

A látszólagos anyagi halmazat kiküszöbölése : látszólagos anyagi halmazat esetén az elkövető több
cselekményével valósít meg látszólag több törvényi tényállást.

Kiküszöbölési elvek :

- Büntetlen előcselekmény: Az elkövető különböző cselekményei, ugyanazon jogtárgy sérelmének,


különböző fokozatait megfogalmazó tényállásokba ütköznek. Pl.: az ugyanazon sértett sérelmére
azonos alkalommal megvalósított szemérem elleni erőszak, mely erőszakos közösülésbe megy át.
Csak az utóbbi bcs. szerint minősül a cselekmény.

- Büntetlen eszközcselekmény: A büntetőjog ma már csak annyiban ismeri el az eszközcselekmény


büntetlenségét, amennyiben a célcselekmény nem hajtható végre az adott eszközcselekmény
elkövetése nélkül. Pl.: Kettősházasság bcs.-nél büntetlen eszközcselekmény az intellektuális
közokirat-hamisítás.

- Büntetlen utócselekmény: esetén az elsőként megvalósuló bcs. a védett jogi tárgy sérelmét már
előidézte, az utána megvalósuló bcs. pedig további jogtárgy sérelmet nem hordoz, akkor az
utócselekmény nem állapítható meg. Pl.: A lopás elkövetője a lopott dolgot megrongálja, akkor
rongálás nem állapítható meg.

- Összeolvadás: a kisebb társadalomra veszélyességű bcs. a súlyosabba beleolvad. Pl.: hivatalos


személy megsértése beleolvad az azonos alkalommal elkövetett hivatalos személy elleni erőszakba.
Ez hasonlít a konszumpcióhoz, a különbség, hogy itt az elkövető különböző cselekményei által
megvalósított több bcs.-ről van szó.

27. Tétel

A BÜNTETÉS FOGALMA ÉS CÉLJA.


A MAGYAR BTK. SZANKCIÓRENDSZERÉNEK JELLEMZŐI.

A büntetés fogalma és célja.

A büntetés a bcs elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a


társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bcs.-t kövessen
el.
Az államnak nemcsak joga, de kötelessége a társadalmi együttélést zavaró, sértő vagy
veszélyeztető személyek büntetése, a büntetőjogi felelősségének megállapítása után.

A büntetés célja:

- Megelőzés: - az elítélteket is tartsa vissza az újabb bcs.-k elkövetésétől (speciális prevenció)


- illetve a társadalom többi tagját is tartsa vissza a bcs.-k elkövetésétől (generális
prevenció)
- a bcs.-ből származó előnyök és hátrányok összevetéséből az jöjjön ki, hogy nem
érdemes bcs.-t elkövetni.
- átmenetileg fizikailag lehetetlenné tenni a bcs.-k elkövetését.

- Társadalom védelme :
- a büntetés olyan hátrány, amit az állam arra feljogosított szervei az elkövetővel
szemben a társadalom védelme
érdekében szabnak ki, és kényszerrel végre is hajtatnak.

A Btk. jogkövetkezményi rendszerének jellemzői

Szankció rendszerünk jellemzői :

- Relatív határozott : a büntetés áll: - neméből: - főbüntetések


- mellékbüntetések
- mértékéből : - tól, -ig.
Forrás: http://www.doksi.hu

43

- Proporcionális (tett arányos): az elkövetett tett súlyához és az elkövető bűnösségének fokához


igazodik a büntetés.
A büntetés igazodjon : - a cselekmény társadalomra veszélyességéhez
- a személyben rejlő társadalomra veszélyességhez
- a bűnösség fokához
- egyéb bűnösségi körülményekhez

- Nem ismeri a halálbüntetést.

- Dualisztikus : büntetések és intézkedések vannak. Az intézkedések: megrovás, próbára bocsátás,


kényszergyógykezelés, kényszergyógyítás, vagyonelkobzás, elkobzás, pártfogó felügyelet. Ennek
megfelelően az intézkedések lehetnek : gyógyító, nevelő és társadalom védelmét szolgáló.

- A főbüntetések helyett, adott feltételek megléte esetén mellékbüntetések is alkalmazhatók.

- Fő és mellékbüntetések vannak:
- főbüntetések : - szabadságvesztés
- pénzbüntetés
- közérdekű munka
- mellékbüntetések: - közügyektől eltiltás
- foglalkozástól eltiltás
- járművezetéstől eltiltás
- kitiltás
- kiutasítás
- pénz mellékbüntetés

- Vagylagos büntetési tételek találhatók a törvényben: a jogalkotó nemcsak a büntetés nemének,


hanem mértékének meghatározásában is nagy szabadságot biztosít a jogalkalmazónak. A
jogalkalmazó megválaszthatja a szankció nemét és pontos mértékét.

- A mellékbüntetések közül a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kitiltás és a kiutasítás


önállóan, főbüntetés kiszabása helyett is alkalmazhatók, ha az alkalmazásuk egyéb törvényi feltételei
fennállnak. (2001 évi CXXI. Törvény 3.§.)

28. Tétel

A SZABADSÁGVESZTÉS IDŐTARTAMA ÉS VÉGREHAJTÁSI FOKOZATAI

40.§. (1)A szabadságvesztés életfogytig, vagy határozott ideig tart.


(2)A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartama két hónap (generális
minimum), leghosszabb tartama 15 év (
generális maximum), halmazati vagy összbüntetés, illetőleg bűnszervezetben történő
elkövetés esetén 20 év.
Életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény
elkövetésekor 20. életévét betöltötte.
41. § (1) A szabadságvesztést büntetésvégrehajtási intézetben, fegyház, börtön vagy fogház
fokozatban kell végrehajtani.
(2) A szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, valamint az elítélt kötelezettségeit és jogait
külön jogszabály határozza meg.
(3) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelnek az elítéltnek azok az állampolgári
jogai és kötelezettségei, amelyek a büntetés céljával ellentétesek, így különösen, amelyekre a
közügyektől eltiltás kiterjed.
42. § (1) Fegyházban kell végrehajtani az életfogytig tartó szabadságvesztést.
(2) Fegyházban kell végrehajtani a három évi vagy ennél hosszabb tartamú
szabadságvesztést, ha
a) állam vagy emberiség elleni bűncselekmény (X. és XI. fejezet),
b) 1. terrorcselekmény (261. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy
tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), visszaélés
robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel
Forrás: http://www.doksi.hu

44

[263/A. § (1)-(3) bek.], fegyvercsempészet (263/B. §), bűnszervezetben részvétel (263/C. §),
visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (264/C. §),
2. az emberölés, az emberrablás, az emberkereskedelem, az erőszakos közösülés, a
szemérem elleni erőszak, a természet elleni erőszakos fajtalanság, a közveszélyokozás, a
nemzetközi jogi kötelezettség megszegése és a rablás súlyosabban minősülő esetei [166. § (2)
bek., 175/A. § (2)-(4) bek., 175/B. § (3)-(5) bek., 197. § (2)-(3) bek., 198. § (2)-(3) bek., 200. § (2)-(3)
bek., 259. § (2)-(3) bek., 261/A. § (3) bek., 321. § (3)-(4) bek.],
3. visszaélés kábítószerrel súlyosabban minősülő esetei [282. § (2) bek., 282/A. § (2) és (3)
bek., 282/B. § (2) és (3) bek.],
c) életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekmények (XX. fejezet)
miatt szabták ki.
(3) Fegyházban kell végrehajtani a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést,
ha az elítélt többszörös visszaeső, vagy a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.
43. § Börtönben kell végrehajtani a szabadságvesztést - a 42. § esetét kivéve -, ha
a) bűntett miatt szabták ki,
b) vétség miatt szabták ki és az elítélt visszaeső.
44. § Fogházban kell végrehajtani a vétség miatt kiszabott szabadságvesztést, kivéve, ha az
elítélt visszaeső.
45. § (1) Ha a bíróság szabadságvesztést alkalmaz, fegyházat, börtönt vagy fogházat szab ki.
(2) A büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre (83. §) - különösen az elkövető
személyiségére és a bűncselekmény indítékára - tekintettel a törvényben előírtnál eggyel
szigorúbb vagy enyhébb végrehajtási fokozat határozható meg.
46. § (1) A büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartás esetén a bíróság úgy
rendelkezhet, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel enyhébb fokozatban kell végrehajtani;
ha pedig az elítélt a büntetésvégrehajtás rendjét ismételten és súlyosan megzavarja, a bíróság
elrendelheti, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel szigorúbb fokozatban hajtsák végre.
(2) Az elítélt megváltozott magatartására figyelemmel a bíróság az (1) bekezdés alapján
hozott határozatát hatályon kívül helyezheti.
29. Tétel

FELTÉTELES SZABADSÁGRA BOCSÁTÁS SZABÁLYAI.


A KÖZÉRDEKŰ MUNKA.

A szabadságvesztésre ítélt személynek a büntetés-végrehajtás alatt tanúsított magatartása utalhat


arra, hogy a büntetés a további szabadságelvonás nélkül eléri célját . Ebben az esetben feltételes
szabadságra bocsátás kedvezménye adható a szabadságvesztésre ítéltnek.

47. § (1) A bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltet feltételes szabadságra
bocsátja, ha - különösen a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására és
arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni - alaposan feltehető,
hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.
(2) Feltételes szabadságra bocsátásnak csak akkor van helye, ha az elítélt
- fegyházban végrehajtandó büntetésének legalább négyötöd részét,
- börtönben végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét,
- fogházban végrehajtandó büntetésének legalább kétharmad részét kitöltötte.
(3) Három évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén - különös méltánylást
érdemlő esetben - a bíróság ítéletében akként rendelkezhet, hogy az elítélt a büntetése fele
részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Ez a rendelkezés nem
alkalmazható, ha az elítélt többszörös visszaeső.
(4) Nem bocsátható feltételes szabadságra
a) akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi
végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követett el,
b) aki a szabadságvesztésből legalább két hónapot nem töltött ki,
c)
d) aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.
e)
(5)
47/A. § (1) Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében
meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes
szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja.
Forrás: http://www.doksi.hu

45

(2) Ha a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki, annak
legkorábbi időpontját legalább húsz évben, ha az életfogytig tartó szabadságvesztést olyan
bűncselekmény miatt szabta ki, amelynek büntethetősége nem évül el, legalább harminc évben
határozza meg.
47/B. § (1) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt elkövetett
bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt határozott
tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás
legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés időtartamáig elhalasztja.
(2) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt elkövetett
bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes
szabadságra bocsátás alatt határozott tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, a
bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás
legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés időtartamáig elhalasztja.
(3) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elkövetett
bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt határozott
tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi
időpontját a határozott ideig tartó szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb
húsz év közötti időtartamra elhalasztja.
(4) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elkövetett
bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra
bocsátás alatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot
megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú
szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra
elhalasztja.
(5) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra
bocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a
bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi
időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz
év közötti időtartamra elhalasztja.
47/C. § (1) A bíróság az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet akkor bocsáthatja
feltételes szabadságra, ha a szabadságvesztésből az elítélt letöltötte a bíróság által
meghatározott időtartamot, és alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további
szabadságelvonás nélkül is elérhető.
(2) Nem bocsátható feltételes szabadságra az elítélt, ha ismételten életfogytig tartó
szabadságvesztésre ítélik. Ha a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztést még nem hajtották
végre, az ismételten kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre.
48. § (1) A feltételes szabadság tartama azonos a szabadságvesztés hátralevő részével, de
legalább egy év, életfogytig tartó szabadságvesztés esetén tizenöt év.
(2) Ha a szabadságvesztés hátralevő része egy évnél rövidebb, és végrehajtását nem
rendelték el, a büntetést - a feltételes szabadság letelte után - a hátralevő rész utolsó napjával
kell kitöltöttnek tekinteni.
(3) A feltételes szabadság tartamára, de legkevesebb egy évre az elítélt pártfogó felügyelet
alá helyezhető.
(4) A bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet a feltételes szabadság alatt
elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik. Ha az elítéltet egyéb
büntetésre ítélik vagy ha a magatartási szabályokat megszegi, a bíróság a feltételes
szabadságot megszüntetheti.
(5) A feltételes szabadság megszüntetése esetén a feltételes szabadságon eltöltött idő a
szabadságvesztésbe nem számít be.
48/A. § (1) Ha az elítélttel szemben több határozott ideig tartó, összbüntetésbe nem
foglalható szabadságvesztést kell végrehajtani, és a szabadságvesztések folyamatos
végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely szabadságvesztésből feltételes
szabadságra bocsátotta, a feltételes szabadság mindaddig nem kezdhető meg, amíg az
elítélt más szabadságvesztést tölt.
(2) Ha a bíróság az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátotta feltételes szabadságra, az
elítélt a több feltételes szabadságot egyidejűleg párhuzamosan tölti.
(3) A 48. § (4) bekezdése esetén a párhuzamosan töltött feltételes szabadságok
mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének feltételei
fennállnak-e.
Forrás: http://www.doksi.hu

46

A közérdekű munka

49. § (1) A közérdekű munkára ítélt köteles a részére - a bíróság ítéletében - meghatározott
munkát végezni. Az elítélt személyi szabadsága egyébként nem korlátozható.
(2) Közérdekű munkaként olyan munka végzése határozható meg, amelyet az elítélt -
figyelemmel egészségi állapotára és képzettségére - előreláthatóan képes elvégezni.
(3) A közérdekű munkát az elítélt - ha jogszabály másként nem rendelkezik - hetenként
legalább egy napon, a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében díjazás nélkül végzi.
(4) A közérdekű munka legrövidebb tartama egy nap, leghosszabb tartama ötven nap. Egy
napi közérdekű munkának hat óra munkavégzés felel meg.
50. § (1) Ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka,
illetőleg ennek hátralévő része helyébe szabadságvesztés lép. Ezt a szabadságvesztést
fogházban kell végrehajtani.
(2) A közérdekű munka, illetőleg ennek hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy
kell megállapítani, hogy egynapi közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg.
Ilyenkor a szabadságvesztés két hónapnál rövidebb is lehet.

E büntetési nemnél a büntetési célok érvényesülését a közösség érdekében végzett munka nevelő
hatása biztosítja.
A végrehajtás helyéül a bíró olyan intézményt jelöl ki, amely a munkaügyi központtól közérdekű
munka végzésére elítéltek kijelölését igényli. Itt a közérdekű munka végzésének tartamára nem
létesül munkaviszony.
Az elítélt az évi szabadsága terhére folyamatosan is végezheti a közérdekű munkát.
A munka végrehajtását a bíróság hivatásos pártfogó útján ellenőrzi.
A közérdekű munka nem keletkeztet büntetett előéletet.
A közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztésből az elítélt feltételes szabadságra nem
bocsátható.

30. Tétel

A PÉNZBÜNTETÉS ÉS A PÉNZ MELLÉKBÜNTETÉS

Pénz főbüntetés

Anyagi természetű hátrányokozás. A legenyhébb főbüntetési nem.

51. § (1) A pénzbüntetést úgy kell kiszabni, hogy - figyelemmel a cselekménnyel elért vagy
elérni kívánt anyagi előnyre is - meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát és -
az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaihoz és életviteléhez mérten - az egynapi
tételnek megfelelő összeget.
(2) A pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi
tétel. Egynapi tétel összegét legalább száz, de legfeljebb húszezer forintban kell meghatározni.
52. § A pénzbüntetést, meg nem fizetése esetén, fogházban végrehajtandó
szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Egynapi tétel összegének a helyébe egynapi
szabadságvesztés lép. Ilyenkor a szabadságvesztés két hónapnál rövidebb is lehet.

A napi tételes pénzbüntetési rendszer lényege, hogy a bíróság először a konkrét cselekmény tárgyi
súlyának értékelése alapján meghatározza a kiszabandó napi tételek számát. Ezt követően az
egynapi tételre eső pénzösszeg meghatározására kerül sor, figyelemmel az elítélt vagyoni, személyi
és jövedelmi viszonyaira, életvitelére. A napi tétel összegének meghatározásakor az egy napra eső
bevétel összegéből le kell vonni az alapvető létfenntartási költségeket és az elítéltet terhelő
jogszabályon alapuló, vagy hatósági határozatban megállapított fizetési kötelezettségeket.
Levonások után fennmaradó tiszta jövedelem képezheti a napi tételre eső összeg megállapításának
alapját. A megállapított pénzbüntetés nem idézheti elő az elítélt tartásra jogosult családtagjai jogainak
sérelmét.
Ha az elítélt hajlandó, de képtelen a pénzbüntetés összegének azonnali megfizetésére, részére
fizetési halasztás vagy részletfizetési kedvezmény engedélyezhető.
Pénz mellékbüntetés
Forrás: http://www.doksi.hu

47

64. § (1) Akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek, és megfelelő keresete


(jövedelme) vagy vagyona van
a) pénzmellékbüntetésre kell ítélni, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követi el,
b) pénzmellékbüntetésre lehet ítélni, ha ezzel újabb bűncselekmény elkövetésétől
hatásosabban lehet visszatartani.
(2) A pénzmellékbüntetés legalacsonyabb összege tízezer forint, legmagasabb összege
tízmillió forint.
65. § (1) A pénzmellékbüntetést meg nem fizetés esetén fogházban végrehajtandó
szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Ha a főbüntetést végre kell hajtani, ennek fokozata a
pénzmellékbüntetés helyébe lépő szabadságvesztésre is irányadó.
(2) A pénzmellékbüntetésnek szabadságvesztésre átváltoztatása esetén ezer forinttól
tizenötezer forintig terjedő összeg helyett egy-egy napi szabadságvesztést kell számítani. A
pénzmellékbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés egy napnál rövidebb és két évnél
hosszabb nem lehet.

Megfelelő az elítélt keresete ha maga és tartásra szoruló családtagjainak minimális létfenntartását


biztosító kiadások levonása, és a törvényes tartási kötelezettségek teljesítése után, akár részletekben
is képes megfizetni. Alapvető elv, hogy a pénzmellékbüntetés akkor szabható ki, ha az elítéltnek reális
lehetősége van a megfizetésére.
A bíróság egy összegben szabja ki. A haszonszerzési célzattal megvalósított bcs-k által elért
nyereséget el kell vonni az elkövetőtől, ezért a nyereség összegét meghaladó pénzmellékbüntetést
kell kiszabni.
Mivel a pénz mellékbüntetés a vagyonelkobzáshoz hasonlóan a vagyoni értékeitől fosztja meg az
elitéltet, a jogalkotó kizárja együttes alkalmazásukat.

31. tétel

A KÖZÜGYEKTŐL ELTILTÁS. A FOGLALKOZÁSTÓL ELTILTÁS.

A közügyektől eltiltás

Jogfosztó, jogkorlátozó mellékbüntetés.

53. § Azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó


szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy a közügyekben részt vegyen, azok
gyakorlásától el kell tiltani.
54. § (1) A közügyektől eltiltott
a) nem vehet részt népképviseleti szerv tagjainak választásában, népszavazásban és népi
kezdeményezésben,
b) nem lehet hivatalos személy,
c) nem működhet népképviseleti szerv testületében (bizottságában),
d) nem viselhet tisztséget társadalmi szervezetben, köztestületben, közalapítványban,
e) nem érhet el katonai rendfokozatot,
f) nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés elfogadására engedélyt.
(2) A közügyektől eltiltott az ítélet jogerőre emelkedésével elveszti
a) mindazon tagságát, állását, tisztségét, vagy megbízatását, amelynek elnyerését az (1)
bekezdés kizárja,
b) katonai rendfokozatát, továbbá belföldi kitüntetését és azt a jogát, hogy külföldi
kitüntetést viselhessen.
55. § (1) A közügyektől eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2) A közügyektől eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Ebbe nem
számít bele az az idő, amely alatt a közügyektől eltiltással érintett jogok a 41. § (3) bekezdése
értelmében szünetelnek, valamint az az idő sem, amely alatt az elítélt kivonja magát a
szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a
feltételes szabadságon töltött időt a közügyektől eltiltás tartamába be kell számítani.

Az időtartamba be kell számítani:


- az ítélet jogerőre emelkedése és a szabadságvesztés megkezdése között eltelt időt
- a szabadságvesztés félbeszakításának tartamát
- a feltételes szabadságon eltöltött időt, ha azt a bíróság nem szünteti meg
Forrás: http://www.doksi.hu

48

Nem számít bele:


- bármely bcs. miatt szabadságvesztés töltésének ideje
- a szabadságvesztés foganatosítása alól kivonja magát
- más ügyben előzetes letartóztatásban volt, feltéve, hogy elítélik

A foglalkozástól eltiltás

Ez a mellékbüntetés részben biztosítani kívánja a társadalom védelmét valamely foglalkozás


szabályainak betartására képtelen elkövetővel szemben, részben egzisztenciális hátránnyal sújtja a
foglalkozását bcs. elkövetésére felhasználó személyt.

56. § (1) Foglalkozásától azt lehet eltiltani, aki a bűncselekményt


a) szakképzettséget igénylő foglalkozás szabályainak megszegésével követi el, vagy
b) foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el.
(2) A foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés alkalmazása szempontjából foglalkozásnak
minősül az is, ha az elkövető a gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja,
illetve igazgatója; a szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelő bizottságának tagja; a
gazdasági társaság vezető tisztségviselője, illetve felügyelő bizottságának tagja.
57. § (1) A foglalkozástól eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges
hatállyal az tiltható el, aki a foglalkozás gyakorlására alkalmatlan, vagy arra méltatlan. A
határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2) A közügyektől eltiltás tartamának számítására vonatkozó rendelkezést [55. § (2)
bekezdés] foglalkozástól eltiltás esetében megfelelően alkalmazni kell.
(3) Határozott ideig tartó eltiltás esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újból való
gyakorlása attól tehető függővé, hogy az eltiltott a foglalkozás gyakorlásához szükséges
jártasságot az eltiltás tartamának letelte után meghatározott módon igazolja. A végleges
hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt,
és az eltiltott a foglalkozás gyakorlására alkalmas, illetőleg arra érdemes. Nem mentesíthető,
aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, és méltatlanság miatt a bíróság a
foglalkozástól véglegesen eltiltotta.

Pontosan meg kell határozni, hogy milyen munkakör betöltésére vonatkozik a tilalom. Sajátos
helyzetben vannak azok az elítéltek, akik szakma szerűen végzik a gépjárművezetést. Ha az ilyen
személyek tanúsítják a fent leírt magatartásokat, akkor őket a foglalkozástól kell eltiltani.

32. tétel

A JÁRMŰVEZETÉSTŐL ELTILTÁS. A KITILTÁS.

A járművezetéstől eltiltás

Akkor alkalmazható, ha az elkövetőnek a közlekedésben járművezetőként való részvétele a


közlekedés biztonságát veszélyezteti, vagy a mozgó bűnözés megelőzése érdekében szükséges.

58. § (1) A járművezetéstől el lehet tiltani azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés
szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekmények
elkövetéséhez járművet használ.
(2) A járművezetéstől eltiltás meghatározott fajtájú járműre is vonatkozhat.
59. § (1) A járművezetéstől eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges
hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre alkalmatlan. A határozott ideig tartó eltiltás
legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2) A közügyektől eltiltás tartamának számítására [55. § (2) bekezdés], valamint a
foglalkozáshoz szükséges jártasság igazolására és a végleges eltiltás alóli mentesítésre
vonatkozó rendelkezést [57. § (3) bekezdés] a járművezetéstől eltiltás esetén megfelelően
alkalmazni kell.

Az első fordulat szerint akkor indokolt az alkalmazása, ha az elkövető személyiségéből arra lehet
következtetni, hogy a közúti forgalomban való részvétele más életét, vagy testi épségét veszélyezteti.
Csak a jármű vezetője tiltható el, az utas nem.
Forrás: http://www.doksi.hu

49

A második fordulatban a „használ” kifejezés arra vonatkozik, hogy a bcs. elkövetéséhez, a bcs.
helyszínéről való meneküléshez, a bcs-ből származó tárgy őrzéséhez, vagy a bcs.-vel bármilyen
kapcsolatban járművet használt. Ekkor nem csak a jármű vezetője, hanem utasai is eltilthatók a jármű
használatától. A gépjármű egyszeri használata nem alapozza meg a büntetés kiszabását.

A (2)bek arra szolgál, hogy az elítélt ne vezethessen olyan járművet, amellyel a balesetet okozta.

Az eltiltás tartamának számítása a közügyektől eltiltásnál kifejtettek szerint történik. A határozott ideig
tartó eltiltásba be kell számítani azt az időtartamot, amely alatt az elítélt vezetői engedélyét a bcs-vel
összefüggésben visszavonták. Nem számítható be az az idő, míg az előzetes letartóztatásban volt.
Kitiltás

Akkor indokolt, ha az elkövető meghatározott helyen bűnismétlést elősegítő személyi kapcsolatokkal


rendelkezik, vagy a cselekmény meghatározott helyhez kötődik, és fenn áll az újabb elkövetés
veszélye.

60. § (1) A törvényben meghatározott esetekben azt, akit szabadságvesztésre ítélnek, egy
vagy több helységből vagy az ország meghatározott részéből ki lehet tiltani, ha e helyeken
tartózkodása a közérdeket veszélyezteti.
(2) A kitiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama öt év. A közügyektől eltiltás
tartamának számítására vonatkozó rendelkezést [55. § (2) bekezdés] kitiltás esetében
megfelelően alkalmazni kell.

A kitiltásra ítélt személy az ítélet jogerőre emelkedésétől, vagy szabadságvesztésből szabadulását


követő 8 napon belül köteles elhagyni az ítéletben meghatározott egy vagy több helységet, esetleg az
ország meghatározott részét. Az elítélt a korlátozás figyelembevételével szabadon választhatja meg
lakóhelyét.

33.tétel

KIUTASÍTÁS. A VAGYONELKOBZÁS.

Kiutasítás

Csak nem magyar állampolgárral szemben alkalmazható.

61. § (1) Azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem
kívánatos, a Magyar Köztársaság területéről ki kell utasítani. A kiutasított köteles az ország
területét elhagyni, és a kiutasítás tartama alatt nem térhet vissza.
(2) Nem utasítható ki az, akit a külön törvényben meghatározottak szerint menekültként
ismertek el.
(3) A kiutasítás végleges hatályú, vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az utasítható
ki, akinek az országban való tartózkodása - figyelemmel az elkövetés jellegére, az elkövető
kapcsolataira - a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. A határozott ideig tartó kiutasítás
legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(4) A kiutasítás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. A kiutasítás tartamába
nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztés büntetését tölti.
(5) A végleges hatályú kiutasítás alól a bíróság a kiutasítottat, kérelmére mentesítheti, ha arra
érdemes és a kiutasítás óta tíz év eltelt.

Az a külföldi állampolgár, vagy hontalan személy, akit a bíróság kiutasításra ítélt, az ítélet jogerőre
emelkedése után, vagy a végrehajtandó szabadságvesztésből szabadulását követően köteles
Magyarországot elhagyni. Ha engedély nélküli visszatér a kiutasítás, vagy beutazási és tartózkodási
tilalom hatálya alatt, akkor megvalósítja a Btk.214.§.-ban foglalt „Beutazási és tartózkodási tilalom
megsértése” vétségét. ( Persona non grata )
A vagyonelkobzás
Forrás: http://www.doksi.hu

50

A Btk. ide vonatkozó 62-63.§.-át hatályon kívül helyezte a 2001. évi CXXI törvény 88.§. (2)bekezdése
(2002.04.01.-től hatályos) így jelenleg nem büntetés, hanem intézkedés!!!!!

77/B. § (1) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra


a) a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény
elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett,
b) a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett,
c) a vagyonra, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése
során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett,
d) a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt
könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak,
e) a vagyonra, amely az adott vagyoni előny tárgya volt.
(2) A vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a
bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel
más gazdagodott. Ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást
vele szemben kell elrendelni.
(3) Ha az elkövető, vagy a (2) bekezdés szerint gazdagodott személy meghalt, illetőleg a
gazdálkodó szervezet átalakult, a vagyonelkobzást a jogutóddal szemben kell elrendelni arra az
(1) bekezdés szerinti vagyonra, amelyre a jogutódlás történt.
(4) Az (1) bekezdés b) pontja esetében, az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá eső
vagyonnak kell tekinteni a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt szerzett valamennyi
vagyont.
(5) Vagyonelkobzás nem rendelhető el
a) arra a vagyonra, amely a büntetőeljárás során érvényesített polgári jogi igény fedezetéül
szolgál,
b) arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek,
c) az (1) bekezdés b) pontja esetében, ha a vagyon törvényes eredete bizonyított.
77/C. § (1) A vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni,
a) ha a vagyon már nem lelhető fel,
b) ha a 77/B. § alapján vagyonelkobzás alá eső vagyon az egyéb vagyontól nem különíthető
el, vagy az elkülönítése aránytalan nehézséget okozna,
c) a 77/B. § (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott esetben.
(2) A vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor, kóros elmeállapot
vagy a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka miatt nem büntethető.
(3) Az elkobzott vagyon törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.
(4) A 77/B. § és a 77/C. § alkalmazásában vagyonon annak hasznát, a vagyoni értékű jogot,
követelést, továbbá bármely pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell.

34. tétel

A KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS.
AZ ALKOHOLISTÁK KÉNYSZERGYÓGYÍTÁSA.

A kényszergyógykezelés

A társadalom védelme érdekében megteremti azoknak a személyeknek az elkülönítésének és


gyógyításának a lehetőségét, akikkel szemben a bűnfelelőség elvének megfelelően büntetés
kiszabására nem kerülhet sor.

74. § (1) Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény
elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota
miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve,
hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene
kiszabni.
(2) A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézetben hajtják végre.
(3) A kényszergyógykezelést meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn.

Olyan elkövetővel szemben rendelhető el, akinek a bcs. elkövetésekor hiányzott a beszámítási
képessége.
Forrás: http://www.doksi.hu

51

Nem lehet elrendelni, ha az elkövetőnek csak korlátozott a beszámítási képessége, vagy a


kóros elmeállapot nem a cselekmény elkövetésekor, hanem utóbb alakult ki.
Az eljáró hatóságok szakértőt kötelesek kirendelni. A terhelt elmeállapotáról két szakértő együttesen
mond véleményt. Ha a szakvélemény elkészítéséhez hosszabb idő szükséges, az ügyész, vagy a
bíróság a terhelt elmeállapotának megfigyelését rendelheti el. A megfigyelést, az erre kijelölt zárt
intézetben végzik, időtartama 1 hónap, ami további 1 hónappal meghosszabbítható.
A kényszergyógykezelés az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kerül végrehajtásra,
határozatlan ideig. Az intézetbe fogadott személyek állapotát évente bíróság vizsgálja felül, és
szakértői vélemény alapján dönt az intézkedés további fenntartásának szükségességéről.

Meg kell szüntetni a kényszergyógykezelést:

- ha az elkövető állapota stabilizálódott


- újabb hasonló jellegű bcs. elkövetése nem várható.

Az alkoholisták kényszergyógyítása

75. § Az elkövető kényszergyógyítása rendelhető el, ha bűncselekménye alkoholista


életmódjával függ össze és hat hónapot meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztésre
ítélik.

Az intézkedés csak alkoholista elkövetővel szemben rendelhető el. Az elkövető állapotának


megítélésére az eljárás során elmeszakértőt kell kirendelni.
Nincs helye az elrendelésnek, ha az elkövetőt bár 6 hónapot meghaladó szabadságvesztésre ítélik,
de az ítélet jogerőre emelkedését követően ténylegesen 4 hónapnál rövidebb időt tölt a büntetés-
végrehajtási intézetben.

35. tétel

A MEGROVÁS. AZ ELKOBZÁS.

A megrovás
Nevelő jellegű intézkedés.

71. § (1) Megrovásban kell részesíteni azt, aki a cselekménye társadalomra veszélyességének
csekély foka (28. §) vagy csekéllyé válása (36. §) miatt nem büntethető.
(2) Megrovásban részesíthető az is, aki a cselekménye társadalomra veszélyességének
megszűnése (36. §) miatt nem büntethető, vagy akinek a büntethetősége a törvényben
meghatározott egyéb okból [32. § e) pont] szűnt meg.
(3) A megrovással a hatóság rosszallását fejezi ki, és az elkövetőt felhívja, hogy a jövőben
tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől.

Megrovás alkalmazása esetén a cselekmény erkölcsi elítélésén túl materiális joghátránnyal nem jár. A
megrovást a nyomozóhatóság, az ügyészség, vagy a bíróság szóban foganatosítja. Határozatba kell
foglalni, ellene jogorvoslatnak van helye.
Az (1) bekezdés alapján a cselekmény objektív és szubjektív körülményeinek mérlegelése alapján, a
jogalkalmazó eltekint a joghátrány okozásától. Nem tekinthet el az erkölcsi elítéléstől.
A (2) bekezdés alapján a cselekmény elkövetésekor még fennálltak a büntetőjogi felelősségre vonás
feltételei, elbírálásának időpontjában azonban már valamely feltétel hiányzik.
Az elkobzás

A társadalom védelmét szolgáló olyan intézkedés, amely a büntetésekre jellemző sajátosságokkal is


rendelkezik. Az intézkedésnek kell tekinteni, hiszen olyan esetekben is alkalmazásra kerül, amikor az
elkövető büntetőjogi felelősségre vonása nem lehetséges. Kimondható főbüntetés, önálló
mellékbüntetés és intézkedés mellett.

77. § (1) El kell kobozni azt a dolgot,


a) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak,
b) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik,
c) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre,
Forrás: http://www.doksi.hu

52

d) amelyre a bűncselekményt elkövették.


(2) El kell kobozni azt a sajtóterméket, amelyben a bűncselekmény megvalósul.
(3) Az (1) bekezdés a) és d) pontja esetében az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog
nem az elkövető tulajdona, kivéve, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott, feltéve,
hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki.
(4) Az elkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor, kóros elmeállapot vagy
a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka miatt nem büntethető.
(5) Nincs helye elkobzásnak a cselekmény büntethetőségének elévülésére megállapított idő,
de legalább öt év elteltével.
(6) Nem lehet elrendelni annak a dolognak az elkobzását, amelyre a vagyonelkobzás kiterjed.
(7) Az elkobzott dolog tulajdonjoga törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.
77/A. § (1) A 77. § (1) bekezdésének a) és d) pontjában meghatározott esetben az elkobzás
kivételesen mellőzhető, ha az elkövetőre vagy a tulajdonosra a bűncselekmény súlyával
arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését
nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki.
(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben
követte el.

Csak szándékos bcs. megvalósításában szerepet játszó dolog lehet a bcs. eszköze. A bcs.
eszközének azt a tárgyat kell tekinteni, amivel az elkövető törvényi tényállási elemet valósít meg. A
jogalkotó lehetővé teszi az eszköz elkobzását előkészületi stádiumú cselekmény esetén is.
Elkobzásra akkor kerülhet sor, ha az elkövető tulajdona. Kivételesen akkor is, ha nem az elkövető
tulajdona, de birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti.
A bcs. útján létrejött dolog magában hordozza a bcs. jogellenességét. A bcs. útján létrejött dolgot
meg kell különböztetni a bcs. tárgyától. A bcs. tárgya az amire a cselekményt elkövették.
Nincs helye pénzen vásárolt, vagy az elkövetésért kapott dolog helyébe lépő pénzösszeg, ill. más
dolog elkobzásának.
Ha a dolog nem kizárólag az elkövető tulajdonát képezi, akkor az állam és az eredeti, másik
tulajdonos közös tulajdonába kerül.

36. tétel

A PRÓBÁRA BOCSÁTÁS. A PÁRTFOGÓ FELÜGYELET.

A próbára bocsátás

A próbára bocsátás során a bíróság a büntetés kiszabását halasztja el próbaidőre. A büntetés


végrehajtásának felfüggesztése esetén, a kiszabott büntetés végrehajtása nem kezdődik meg.
A bíróság megállapítja a bcs. elkövetését, történeti tényállását, majd végzésben próbára bocsátja a
terheltet, ha alaposan feltehető, hogy számára önmagában a büntetéssel fenyegetettség elegendő
visszatartó hatást jelent. A bíróság a döntését az elkövető személyi viszonyainak, és a cselekmény
tárgyi súlyának vizsgálata alapján hozza.

72. § (1) A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban


büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan
feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető.
(2)-(3)
(4) Nem bocsátható próbára a többszörös visszaeső.
(5) A próbaidő tartama egy évtől három évig terjedhet; a tartamot években kell
meghatározni.
(6) A próbára bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha a próbára bocsátott visszaeső,
pártfogó felügyelet alatt áll.
73. § (1) A próbaidő egy ízben, legfeljebb egy évvel meghosszabbítható, ha a próbára
bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegi.
(2) A próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni, ha a próbára bocsátott
a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, vagy a próbaidő alatt
elkövetett bűncselekmény miatt, valamint ha a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt a
próbaidő alatt elítélik.
(3) A (2) bekezdés esetén kívül a próbaidő elteltével az elkövető büntethetősége megszűnik.
Forrás: http://www.doksi.hu

53

Az elkövető kedvező személyi körülményei megalapozhatják a próbára bocsátást (pl.: büntetlen


előélet )
Visszaeső akkor bocsátható próbára, ha javulás útjára tért. A próbára bocsátott visszaeső pártfogó
felügyelet alatt áll.
A jogalkotó a többszörös visszaesőknél kizárja a próbára bocsátást.
Még kedvező körülmények esetén sincs lehetőség próbára bocsátásra, ha a bcs-re 3 évnél súlyosabb
szabadságvesztés kiszabását rendelte a bíróság.
A próbaidő, csak az eredeti próbaidő lejárta előtt hosszabbítható meg további 1 évvel.
Ha a bíróság a próbára bocsátást megszünteti, akkor végzésben az elkövetőt bűnösnek mondja ki, és
vele szemben büntetést szab ki.
Ha a próbára bocsátás megszüntetésére a próbaidő alatt elkövetett bcs. miatt kerül sor, a bíróság a
korábbi és az újabb bcs-t együtt bírálja el, és halmazati büntetést szab ki.
Ha a próbaidő alatt olyan bcs. jut a hatóság tudomására, amit az elkövető a próbára bocsátást
megelőzően követett el, az újabb ügyben eljáró hatóság az ügyeket egyesíti és eldönti, hogy
lehetőség van-e próbára bocsátás alkalmazására, vagy más intézkedés, vagy halmazati büntetés
kiszabása indokolt.
A próbaidő eredményes elteltével az elkövető büntethetősége, a törvényben meghatározott " egyéb
büntethetőséget megszüntető ok " címén szűnik meg.

A pártfogó felügyelet

A társadalom védelmét, nevelési célokat szolgál. A büntetés teljes kitöltése után szabaduló személy
fokozott ellenőrzése érdekében rendelik el. Szabályainak megszegése csak szabálysértési
szankciókat von maga után.

82. § (1) Pártfogó felügyelet elrendelésének akkor van helye, ha a feltételes szabadság (48.
§), illetve a próbaidő (72. §, 89. §) eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel
kísérése szükséges. A próbára bocsátott vagy a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt
visszaeső [72. § (6) bek., 89. § (6) bek.] valamint az, akivel szemben a vádemelést
elhalasztották, pártfogó felügyelet alatt áll.
(2)
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott pártfogó felügyelet tartama azonos a feltételes
szabadság, illetve a próbaidő tartamával.
(4)
(5) A pártfogó felügyelet alatt álló személy köteles a jogszabályban és bírósági határozatban
előírt magatartási szabályokat megtartani, a pártfogóval rendszeres kapcsolatot tartani és
részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni.
(6) A magatartási szabályok kötelezettségeket és tilalmakat írnak elő annak érdekében,
hogy a pártfogolt képessége szerint dolgozzék, és törvénytisztelő életmódot folytasson. Ilyen
különösen a munkával, a kereset felhasználásával, az időszakos jelentkezéssel, az esetleg
szükséges gyógykezeléssel, megelőző-felvilágosító egészségügyi szolgáltatáson való
részvétellel kapcsolatos kötelezettség, illetőleg a lakó- és munkahely önkényes
megváltoztatásának, meghatározott helyek látogatásának vagy egyes személyekkel való
érintkezésének a tilalma.

A bíróság az (1) bekezdésben foglaltakon kívül, kivételesen pártfogó felügyelet alá helyezheti azt az
elítéltet, aki a szabadságvesztését kitöltötte, ha újabb bcs. elkövetésének megelőzése, társadalomba
való beilleszkedése érdekében irányításra, ellenőrzésre van szüksége.
Az (1) bekezdésben meghatározott pártfogó felügyelet tartama megegyezik a feltételes szabadság,
illetve próbaidő tartamával.

Kötelező a pártfogó felügyelet, ha a bíróság visszaeső elkövetőt bocsát próbára.

Bírói mérlegeléstől függ a pártfogó felügyelet elrendelése, ha az elkövetőt próbára bocsátják, vagy a
büntetés végrehajtását felfüggesztik, illetve feltételes szabadságra bocsátják.
A pártfogó felügyelet alatt álló személy számára a jogszabály, illetve a bíróság magatartási
szabályokat határoz meg:
A pártfogolt köteles:
- az állandó lakhely szerinti kapitányságon és a hivatalos pártfogónál jelentkezni
- munkaviszonyba lépni, vagy egyéb kereső foglalkozást folytatni
Forrás: http://www.doksi.hu

54

- munkahely, lakóhely változtatási szándékát a pártfogónak bejelenteni


- a pártfogónak a magatartási szabályok megtartására és ellenőrzésére vonatkozó
rendelkezéseit teljesíteni
A bíróság az általános előírásokon túl, elrendelheti, hogy a pártfogolt:
- meghatározott helységben tartózkodjék
- meghatározott munkahelyen dolgozzék
- meghatározott nyilvános helyeket ne látogasson
- nyilvános helyen szeszes italt ne fogyasszon
- a büntetés-végrehajtás alatt gyűjtött keresményét a hivatásos pártfogó kezelje
- munkabérének egy részét a hivatásos pártfogó kezelje
- időszakos jelentkezési kötelezettséget teljesítsen
- meghatározott tanulmányokat folytasson
- meghatározott személyekkel ne tartson kapcsolatot
Ha a pártfogolt a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, ez büntetőjogi jogkövetkezményeket
von maga után:
- a próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni
- a felfüggesztett büntetés végrehajtását kell elrendelni
- a feltételes szabadságot meg kell szüntetni
A magatartási szabályok enyhébb megszüntetése esetén lehetőség van a próbára bocsátás
próbaidejének meghosszabbítására.

37. tétel

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL.

A mentesítés fogalma, hatálya és fajtái

Fogalma: a mentesítés folytán az elítélt mentesül azon hátrányos következmények alól, amiket az
elítéléshez jogszabály fűz.

A mentesítés hatálya

100. § (1) A mentesítés folytán az elítélt mentesül azon hátrányos következmények alól,
amelyeket az elítéléshez jogszabály fűz.
(2) A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és nem tartozik számot adni
olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült.
(3) Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos
következményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz.
A mentesítés módja
101. § Az elítélt mentesítésben részesülhet
a) a törvény erejénél fogva,
b) bírósági határozat alapján,
c) kegyelem útján.
A törvényi mentesítés
102. § (1) A törvény erejénél fogva áll be a mentesítés
a) közérdekű munka, pénzbüntetés és főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetés esetén
az ítélet jogerőre emelkedésének napján;
b) felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő leteltének napján;
c) gondatlan vétség miatt kiszabott szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltésének,
illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján;
d) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meg nem haladó szabadságvesztés
esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő három év
elteltével;
e) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meghaladó, de öt évnél nem
hosszabb szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának
megszűnését követő öt év elteltével;
f) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet meghaladó, határozott tartamú
szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését
követő tíz év elteltével.
Forrás: http://www.doksi.hu

55

(2) Az (1) bekezdés b) pontja esetében a mentesítés nem áll be, illetőleg hatályát veszti, ha a
büntetés végrehajtását elrendelik. Ilyenkor a mentesítésre a fel nem függesztett büntetés
szabályai az irányadók.

A törvényi mentesítés esetén a jogalkotó által meghatározott időpontban, v. időtartam elteltével az


elítélt mentesül a büntetés hátrányos jogkövetkezményei alól. Ettől az időponttól kezdődően
kérelmére tiszta erkölcsi bizonyítványt kell kiállítani.

A főbüntetésre irányadó időtartam elteltével sem következik be a mentesülés, ha a bíróság által


kiszabott mellékbüntetés végrehajtása még nem fejeződött be, v. végrehajthatósága nem szűnt meg.
Kivételt képez ez alól a pénzmellékbüntetés, ha előzetes bírósági mentesítést mondanak ki, valamint
a járművezetéstől és a foglalkozástól eltiltás. E mellékbüntetések alkalmazása nem akadályozza a
mentesülést.
A bírósági mentesítés

103. § (1) A bíróság a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre


ítéltet, kérelemre, mentesítésben részesítheti, ha erre érdemes, és a szabadságvesztés
kiállásától, illetőleg végrehajthatósága megszűnésétől a 102. § (1) bekezdésének d), e), illetve f)
pontjaiban meghatározott idő fele már eltelt.
(2) Az érdemesség elbírálásánál figyelembe kell venni az elítéltnek a főbüntetés kitöltése óta
folytatott életmódját, továbbá azt, hogy - amennyiben erre módja volt - jóvátette-e a
cselekményével okozott sérelmet.
104. § (1) A bíróság előzetes mentesítésben részesítheti az elítéltet, ha a szabadságvesztés
végrehajtását felfüggeszti, és az elítélt a mentesítésre érdemes.
(2) Az előzetes mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett büntetés végrehajtását
elrendelik.

A bíróság az elítéltet erre irányuló külön eljárásban mentesítheti a büntetett előélethez fűződő
hátrányos jogkövetkezmények alól.
Két esetkörét különítjük el:
1.) Kedvezményes
2.) Kizárólagos bírósági mentesítés eseteit (MEGSZŰNT)

Kedvezményes: az elítélt számára nyitva áll a törvényi mentesítés lehetősége is, de a bírói
mentesítéshez képest későbbi időpontban.
Vizsgálja:
- az elítélt személyiségét
- a büntetés kitöltését követő életvitelét
- az általa megvalósított bcs. jellegét
- a konkrét ügy alanyi és tárgyi jellegű enyhítő és súlyosító körülményeit.
A kegyelmezési jogot egyéni kegyelem esetén a Köztársasági elnök, közkegyelem esetén az
Országgyűlés ( törvénnyel ) gyakorolja.

A mentesítés egységessége

105. § Mellékbüntetés alkalmazása esetén az elítélt a büntetett előélethez fűződő hátrányok


alól mindaddig nem mentesül, illetőleg nem mentesíthető, amíg a mellékbüntetés végrehajtása
be nem fejeződött vagy végrehajthatósága meg nem szűnt. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a
pénzmellékbüntetésre, ha előzetes bírósági mentesítést mondanak ki, valamint a
foglalkozástól, illetőleg a járművezetéstől eltiltásra.

A mentesítés csak egységes lehet, nem valósulhat meg részlegesen. Mind a törvényi, mind
a bírósági mentesítést akadályozhatja, ha a főbüntetés alapján már meg lennének a
mentesítés feltételei, de a mellékbüntetés végrehajtása még nem fejeződött be. Ezt
akadályozza meg a fenti rendelkezés.
A kegyelmi mentesítés

106. § A köztársasági elnök az elítéltet kegyelemből mentesítésben részesítheti akkor is, ha e


törvény szerint ennek egyébként nincs helye.
Forrás: http://www.doksi.hu

56

A kegyelmezési jogot egyéni kegyelem esetén a Köztársasági elnök, közkegyelem esetén az


Országgyűlés ( törvénnyel ) gyakorolja.

38. tétel

FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ BÜNTETŐJOGI RENDELKEZÉSEK

A fiatalkorú

107. § (1) Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte,
de a tizennyolcadikat még nem.
(2) E törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell
alkalmazni.

Büntetés és intézkedés alkalmazása

108. § (1) A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsősorban az,
hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék.
(2) Büntetést akkor kell kiszabni, ha intézkedés alkalmazása nem célravezető.
(3) Szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet,
ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el.
Büntetések és intézkedések
109. § (1)
(2) A fiatalkorúval szemben intézkedésként javítóintézeti nevelés is alkalmazható.

A szabadságvesztés

110. § (1) A fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés legrövidebb tartama bármely


bűncselekmény esetén egy hónap.
(2) A bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét betöltött fiatalkorúra kiszabható
szabadságvesztés leghosszabb tartama
a) életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény esetén tizenöt év;
b) tíz évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetén tíz év.
(3) Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésekor
tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb
tartama tíz év.
(4) A (2) és (3) bekezdés esetén kívül a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb
tartama öt év akkor, ha a bűncselekmény öt évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) A büntethetőség elévülése határidejének számításánál és a visszaesőkre vonatkozó
rendelkezések szempontjából a (2)-(4) bekezdésekben meghatározott időtartam az irányadó.
111. § (1) A fiatalkorú szabadságvesztését a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézetében kell
végrehajtani.
(2) A fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani a szabadságvesztést, ha
a) a fiatalkorút bűntett miatt kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélik,
b) az egyévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú visszaeső vagy
szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően szándékos bűncselekmény miatt
javítóintézeti nevelésre ítélték.
(3) A (2) bekezdés esetén kívül a szabadságvesztést a fiatalkorúak fogházában kell
végrehajtani.
(4) Ha az elítélt a szabadságvesztés megkezdésekor huszonegyedik életévét betöltötte vagy a
végrehajtás alatt tölti be, a bíróság a 42-44. §-ok alapján határozza meg a szabadságvesztés
végrehajtásának fokozatát.

Feltételes szabadságra bocsátás

112. § (1) A fiatalkorú a szabadságvesztésből akkor bocsátható feltételes szabadságra, ha


a) a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét,
b) a fiatalkorúak fogházában végrehajtandó büntetésének legalább kétharmad részét kitöltötte.
(2)
A közérdekű munka
Forrás: http://www.doksi.hu

57

113. § Fiatalkorúval szemben közérdekű munkát akkor lehet kiszabni, ha az ítélet


meghozatalakor tizennyolcadik életévét betöltötte.
A pénzbüntetés

114. § (1) Fiatalkorúra pénzbüntetést akkor lehet kiszabni, ha önálló keresete (jövedelme) vagy
megfelelő vagyona van.
(2) A pénzbüntetést és a pénzmellékbüntetést behajthatatlansága esetén kell
szabadságvesztésre átváltoztatni.

A közügyektől eltiltás

115. § Fiatalkorút csak egy évet meghaladó szabadságvesztés kiszabása esetén lehet a
közügyektől eltiltani.

A kitiltás

116. § A megfelelő családi környezetben élő fiatalkorú nem tiltható ki abból a helységből,
amelyben családja él.

A próbára bocsátás

117. § (1) Fiatalkorúval szemben próbára bocsátásnak bármely bűncselekmény esetén helye
van.
(2) A próbaidő tartama egy évtől két évig terjedhet; a tartamot években és hónapokban kell
meghatározni.
(3) A bíróság a 73. § (2) bekezdés esetén javítóintézeti nevelést rendel el vagy büntetést szab
ki.

A javítóintézeti nevelés

118. § (1) Javítóintézeti nevelést a bíróság akkor rendel el, ha a fiatalkorú eredményes nevelése
érdekében intézeti elhelyezése szükséges.
(2) A javítóintézeti nevelés tartama egy évtől három évig terjedhet.
(3) A bíróság azt, aki a javítóintézetben legalább egy évet eltöltött, ideiglenesen elbocsátja az
intézetből, ha a kiszabott javítóintézeti nevelés felét már letöltötte és alaposan feltehető, hogy
az intézkedés célja további javítóintézeti nevelés nélkül is elérhető. Az ideiglenes elbocsátás
tartama azonos a javítóintézeti nevelés hátralevő részével, de legalább egy év.
(4) A bíróság az ideiglenes elbocsátást megszünteti, ha a fiatalkorút az ideiglenes elbocsátás
alatt elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélik vagy javítóintézeti nevelését
rendelik el. Ha a fiatalkorúval szemben a bíróság más büntetést szab ki vagy intézkedést
alkalmaz, illetve a fiatalkorú a pártfogó felügyelet szabályait megszegi, a bíróság az ideiglenes
elbocsátást megszüntetheti.
(5) Az ideiglenes elbocsátás megszüntetése esetén az ideiglenes elbocsátáson töltött idő a
javítóintézeti nevelésbe nem számítható be.
(6) Azt, aki a tizenkilencedik életévét betöltötte, a javítóintézetből el kell bocsátani.

A pártfogó felügyelet

119. § A felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, a próbára bocsátott, a feltételes szabadságra


bocsátott, a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott és az a fiatalkorú, akivel szemben a
vádemelést elhalasztották, pártfogó felügyelet alatt áll.

Halmazati és összbüntetés

120. § (1) A halmazati és az összbüntetés a 110. § (2) bekezdésének a) pontja esetén nem
haladhatja meg a húszévi, b) pontja és a (3) bekezdés esetén a tizenöt évi, a (4) bekezdés
esetén a hét év és hat hónapi szabadságvesztést.
(2) Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén összbüntetésként a
szabadságvesztést kell végrehajtani. Ennek tartamát a bíróság legfeljebb egy évvel
Forrás: http://www.doksi.hu

58

meghosszabbíthatja, ha erre a 108. §-ban meghatározott cél elérése érdekében szükség van. A
meghosszabbítás tartama azonban a javítóintézeti nevelés hátralevő részét nem érheti el.
(3)
Egységes intézkedés

120/A. § (1) Ha a bíróság a fiatalkorúval szemben több olyan javítóintézeti nevelést rendelt el,
amelyeket az egységes intézkedés elrendelésekor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket
folyamatosan hajtanak végre, a bíróság a fiatalkorúval szemben egységes intézkedésként
javítóintézeti nevelést rendel el.
(2) Az egységes intézkedésként elrendelt javítóintézeti nevelés tartamát úgy kell megállapítani,
hogy az ne legyen rövidebb a leghosszabb tartamú javítóintézeti nevelésnél, de ne érje el az
elrendelt javítóintézeti nevelések együttes tartamát. A javítóintézeti nevelés tartama ilyenkor
sem haladhatja meg a három évet.
Az előzetes fogva tartás beszámítása
120/B. § (1) Az elrendelt javítóintézeti nevelésbe az előzetes fogva tartás teljes idejét be kell
számítani.
(2) A beszámításnál egynapi előzetes fogva tartás egynapi javítóintézeti nevelésnek felel meg.

Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól

121. § (1) A fiatalkorú elítélt a törvény erejénél fogva mentesül


a) az ítélet jogerőre emelkedésének napján, ha a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását
felfüggesztik,
b) a büntetés kitöltésének, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján, ha szándékos
bűncselekmény miatt egy évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítélték;
c) a büntetés kitöltésének vagy végrehajthatósága megszűnésének napjától számított három
év elteltével, ha szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó, de öt évnél nem
hosszabb végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
(2) A szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meghaladó szabadságvesztés
kitöltése után a bíróság a fiatalkorút, kérelemre, mentesítésben részesíti, amennyiben erre
érdemes.
(3) A fiatalkorú mentesítését nem akadályozza az, hogy a pénzmellékbüntetés végrehajtása
nem fejeződött be, vagy végrehajthatósága nem szűnt meg.

39. tétel

A KATONA BÜNTETŐJOGI FOGALMA.


A KATONÁKRA VONATKOZÓ BÜNTETŐJOGI RENDELKEZÉSEK.

Az elkövetők

122. § (1) E törvény alkalmazásában katona a fegyveres erők tényleges, továbbá a rendőrség, a
büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos
állományú tagja.
(2) E törvény rendelkezéseit a katonákra a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(3) A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések (VII. fejezet) katonára nem alkalmazhatók.
(4) Katonai bűncselekményt tettesként csak katona követhet el.

Más állam katonája ellen elkövetett bűncselekmény

122/A. § (1) A XX. Fejezet rendelkezései szerint büntetendő az a katona, aki az ott
meghatározott bűncselekményt
a) a szövetséges fegyveres erő (368. §) katonájával szemben, vagy
b) az Egyesült Nemzetek vagy más nemzetközi szervezet felkérésére külföldi hadműveleti
területen végzett humanitárius vagy békefenntartó tevékenység keretében, illetőleg egyéb
külföldi szolgálat során más állam katonájával szemben
szolgálati feladat közös ellátása alatt követi el.
(2) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában a szövetséges fegyveres erő katonája a
szövetséges fegyveres erő állama rendőrségének, illetőleg polgári védelmi szolgálatának tagja,
Forrás: http://www.doksi.hu

59

b) pontjának alkalmazásában más állam katonája a más állam rendőrségének, illetőleg polgári
védelmi szolgálatának tagja is.
122/B. § A XX. Fejezet szerint büntetendő az a katona is, aki az ott meghatározott
bűncselekményt a szövetséges fegyveres erőkben teljesített szolgálata során, illetve az
Egyesült Nemzetek vagy más nemzetközi szervezet felkérésére külföldi hadműveleti területen
végzett humanitárius vagy békefenntartó tevékenység keretében követi el.

A büntethetőséget kizáró okok

123. § (1) Nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cselekményért, kivéve, ha tudta,
hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el.
(2) A parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó tettesként felel.
(3)
A büntethetőséget megszüntető ok

124. § A 73. § (2) bekezdésének esetét kivéve nem büntethető katonai vétség miatt az elkövető,
ha a tettes szolgálati viszonyának megszűnése óta egy év eltelt.
Bűncselekmény elbírálása fegyelmi jogkörben
125. §
A halálbüntetés alkalmazása
126. §
A szabadságvesztés végrehajtása katonai fogdában

127. § (1) Ha az elítélt a szolgálatban megtartható, katonai fogdában kell végrehajtani a


hivatásos, a szerződéses és a sorállományú katonára kiszabott, egy évet meg nem haladó
szabadságvesztést a 44. §-ban meghatározott esetben.
(2) Ha az elítélt szolgálati viszonya megszűnt, a büntetést, illetőleg annak hátralevő részét
fogházban kell végrehajtani.

Összbüntetés

128. § Az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztés végrehajtására a 127. § irányadó.

A közérdekű munka alkalmazásának kizárása

129. § Katonával szemben, szolgálati viszonyának fennállása alatt, közérdekű munka nem
alkalmazható.

A katonai mellékbüntetések

130. § (1) Katonával szemben - ha a közügyektől nem tiltják el - a következő mellékbüntetések


is alkalmazhatók:
a) lefokozás,
b) a szolgálati viszony megszüntetése,
c) rendfokozatban visszavetés,
d) a várakozási idő meghosszabbítása.
(2) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában felsorolt mellékbüntetések önállóan, főbüntetés helyett is
alkalmazhatók.

A lefokozás

131. § (1) A lefokozással a katona elveszti a rendfokozatát.


(2) Lefokozást akkor kell alkalmazni, ha az elkövető a rendfokozatra méltatlanná vált.

A szolgálati viszony megszüntetése

132. § A szolgálati viszony megszüntetésének hivatásos és szerződéses állományú katonával


szemben van helye, ha a szolgálatra méltatlanná vált.
A rendfokozatban visszavetés
Forrás: http://www.doksi.hu

60

133. § (1) Rendfokozatban visszavetés esetén a katona eggyel alacsonyabb rendfokozatba


kerül annál, amelyet a bűncselekmény elbírálása idején visel.
(2) A rendfokozatban visszavetést akkor kell alkalmazni, ha a bűncselekmény a rendfokozat
tekintélyének sérelmével jár, de lefokozásra nincs szükség.
(3) A rendfokozatban visszavetéssel egyidejűleg az alacsonyabb rendfokozatban eltöltendő
időt egy évtől két évig terjedő tartamban kell meghatározni.
A várakozási idő meghosszabbítása

134. § (1) A várakozási idő meghosszabbítása esetén a katonának a soron következő


rendfokozatba előlépésre előírt várakozási ideje meghosszabbodik. A meghosszabbítást
években kell meghatározni; tartama nem haladhatja meg a rendfokozatra előírt várakozási idő
felét.
(2) A várakozási időt akkor kell meghosszabbítani, ha a katonának az előléptetést hosszabb
várakozási idő eltöltésével kell kiérdemelnie.
A próbára bocsátás
135. §
Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól

136. § (1) A bíróság az elítéltet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól előzetes
mentesítésben részesítheti, ha a szabadságvesztést katonai fogdában rendeli végrehajtani. Ez
a mentesítés a büntetés kiállásának, illetve végrehajthatósága megszűnésének napján áll be.
(2) Katonai mellékbüntetés alkalmazása az elítélt mentesítését nem akadályozza.

Fegyveres erők: - honvédség


- határőrség
Tényleges állományú tag: - hivatásos katona
- tovább szolgáló
- sorkatona
- szolgálatot teljesítő tartalékos
- katonai tanintézet hallgatója

Lezárva: 2003. december 5.

You might also like