három hártyaszerű burok – a pia mater, az arachnoidea és a dura

mater – , amely körülveszi az agyat és a gerincvelőt. Az agy

üregeit és a pia mater és a pókhálóhártya közti teret az agyi-
gerincvelői folyadék tölti ki. Az agyburok és az agyi-gerincvelői
folyadék legfőbb feladata a központi idegrendszer védelme.

Pia mater. A pia mater, azaz érhordó hártya szorosan

hozzátapad az agy és a gerincvelő felszínéhez. Nagyon vékony
membrán, mely rostos szövetből áll, felszínén egy réteg lapos,
sokszögletű sejttel, melyek vélhetően átjárhatatlanok a folyadék
számára. A véredények a pia materba behatolva haladnak az
agyba és a gerincvelőbe, így a pia mater ezeket körülfogva az
agy mélyébe is eljut.

Arachnoidea. A pia mater felett, attól a szubarachnoideális

térrel elválasztva helyezkedik el a központi idegrendszer
második agyhártyai lemeze, az arachnoidea, vagyis
pókhálóhártya, amely vékony, igen finom és áttetsző membrán.
Rostos szövetből épül fel, és mint a pia matert, lapos,
sokszögletű sejtek borítják, melyekről szintén azt tartják, hogy a
folyadék számára áthatolhatatlanok. Az arachnoidea nem követi
az agy felszínének egyenetlenségeit, hanem olyan, mint egy
lazán illeszkedő tasak. A burok fala és az idegrendszer felszíne
közötti távolság bizonyos területeken viszonylag nagy, míg
máshol kicsiny. Főképp az agyban nagyszámú, finom fonalszerű
nyúlvány halad az arachnoideától a szubarachnoideális téren át,
és összefonódik a pia mater szövetével. Ezeket a fonalakat
hívják arachnoideális trabeculáknak, amelyek az embrionális
állapot maradványaiként az arachnoidea és pia mater közös
eredetét bizonyítják; e két agyhártyalemez jellegzetes, finom
szerkezete jellemző rájuk. A pia matert és az arachnoideát
együttesen lágy atyhártyának nevezik.

Dura mater. A három agyhártya közül a legkülső a dura mater,

vagyis a kemény agyhártya. Ez erős, vastag és tömör membrán.
Sűrű, rostos szövetből áll, belső felszínét ellaposodott,
sokszögletű sejtek borítják, mint a pia mater és az arachnoidea
felszínét. Az arachnoideát beborító tasaknak tekinthető, amely
számos funkció ellátására módosult.

A koponyán belül a dura mater veszi körül és tartja fenn a nagy

vénás szinuszokat, melyek vért szállítanak az agyból a szív felé.
Számos meghosszabbodása van, melyek támaszt nyújtanak az
agynak: ilyen a sarlónyúlvány (falx cerebri), egy sarló alakú
válaszfal, mely az agy két féltekéje között húzódik. Egy másik, a
kisagysátor (tentorium cerebelli), erős, hártyaszerű tető a kisagy
felett. Egy harmadik, a kisagyi sarló (falx cerebelli) a két
agyfélteke közt nyúlik le a kisagysátorról. Az agy felett
elhelyezkedő dura mater külső része csonthártyát képez a
koponyacsontok belső felszínén.

A gerinccsatornán belül a dura mater két rétegre válik szét.

Ezeket az úgynevezett epidurális tér választja el egymástól,
melyet zsír és vékony falú erek töltenek ki. A külső lemez
alkotja a gerinccsatorna csonthártyáját. A belső lemezt a szűk,
folyadékkal kitöltött szubdurális tér választja el az
arachnoideától.

Néhány helyen azonban hiányzik a szubdurális tér, és az

arachnoidea közvetlenül összeolvad a dura materral. A két
agyhártya közötti fúzió legfontosabb területe a dura mater nagy
vénás járatainak a falában van. Itt az arachnoidea ujjszerű
nyúlványai áthatolnak a dura materen, és az erekbe nyúlnak.
Ezek a nyúlványok, amelyeket az arachnoidea villusainak vagy
bolyhainak neveznek, az agyi-gerincvelői folyadékot a
szubarachnoideális térből a durális szinuszokba szűrik.