Móricz Zsigmond – Légy jó mindhalálig –

Olvasónapló
Szerző: Zsiráf

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

Első fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
A Debreceni Református kollégium
Böszörményi
1892 ősze 19. számú coetusa
Lisznyai úr, a szobafőnök
A füvészkert a kollégium mellett
Nagy úr
A történet 1892 őszén kezdődik a Debreceni Református Kollégium 19. számú coetusában (szobájában). Az
egyébként hét fős szobában most csak két fiú van: a regény főszereplője, Nyilas Mihály és egy Böszörményi
nevű fiú.

Mindketten másodikosok, vagyis 12 évesek, de nem egy osztályba járnak, Misi B-s, Böszörményi A-s.

A fejezetből megtudunk néhány dolgot a főhősről: előző évben még nem a kollégiumban lakott, hanem egy
ismerős családnál a Nagymester utcában, Törökéknél. Mivel azonban az első évet kitűnő eredménnyel zárta,
ezért megkapta a tandíjmentességet és beköltözhetett a kollégiumba. Egészen pontosan a tandíjmentességet
már előző évben megszerezte, a kollégiumi hely azt jelenti, hogy nem kell fizetnie a szállásért és az
ellátásért.

Nagy dolog ez Misinek, mert a családja nagyon szegény, öten vannak testvérek, csak fiúk. Az apjuk ács és
egy Debrecentől távol eső faluban laknak, bár az nem derül ki, hogy pontosan hol.

Megtudjuk azt is, hogy Misi alacsony, vékony gyerek, aki a nagyság szerint felállított tornasorban hátulról a
harmadik.

Misi éppen latint indul tanulni a füvészkertbe, ezért benyúl a fiókjába, hogy kivegye a latin tankönyvet.
Megtudjuk azt is, hogy mi van a fiókjában:

 A Békési latin nyelvtankönyv

 Egy Csokonai Vitéz Mihály életéről szóló könyv
 Egy füzet a Történelmi Arcképcsarnok című sorozatból
 Misi legnagyobb kincse, egy bőrkötéses könyv.
 Ezt Törökéknél találta a kamrában és az ottani gyerekek labdának használták. Misinek nagyon
megtetszik a könyv, nem a tartalma miatt, mert az valami latin szöveg, hanem a borítója miatt. Egy
óvatlan pillanatban a könyv lapjait kitépi, és a borítót elviszi magával. Ezután vesz 50 ív papírt és a
Darabos utcai könyvkötőnél bekötteti a borítóba. Így tulajdonképpen lett neki egy bőrkötéses
naplója.
 Egy kármin színű festék
 Néhány rajzlap
 
A kármin, azaz vörös színű festéknek akkor lesz jelentősége, amikor Misi már éppen indulna a füvészkertbe,
de a másik fiú, Böszörményi megállítja:

„-Te!Ijedten nézett a pajtására, annak semmi jót nem ígért az arca, már biztos, hogy festéket akar.
– Mongyad csak, van festéked? – kérdezte Böszörményi.”
Böszörményinek ugyanis szokása, hogy elkéri mások festékét és el is használja, anélkül, hogy kifizetné,
vagy visszavenné, mint ahogy Misitől is többször kért már festéket. Böszörményinek pedig nem nagyon
lehet nemet mondani, mert sokkal magasabb, mint Misi és szeret verekedni.

Misi búsan veszi elő a kárminvörös festéket, Böszörményi pedig rögtön lecsap rá. Misi szomorúan veszi
tudomásul, hogy lemondhat a festékéről, mert Böszörményi szeret festeni, csak éppen nem tud, viszont az
összes festéket el fogja használni.

„A kicsi kétségbeesetten le is mondott a festékjéről, hóna alá szorította a latin nyelvtanát, s fejébe készült
nyomni a kis kalapját.”
Itt jutunk el a fejezet másik fontos tárgyához, Misi kalapjához. A kisfiú nem szereti a kalapját, úgy érzi nem
neki való, nem teszik neki a zöld színe és a rajta lévő két zsinór, azonban nem tehet ellene semmit, kénytelen
azt hordani, mert a családja túl szegény ahhoz, hogy újat vegyenek neki.

Misi bemegy a füvészkertbe, ami rögtön a kollégium mellett van és próbál a latin leckére koncentrálni, de
nem sikerül neki. Sokkal jobban foglakoztatja, hogy közeledik a hónap vége, amikor majd ki kell fizetnie
Csigainét, aki a ruháját mossa és vasalja. Neki pedig nincs elég pénze, leginkább azért, mert bekötette azt a
könyvet.

Misi próbálja magolni a latint, de egyre csak a problémákon jár az esze: Böszörményi az ő festékét pusztítja
és nincs elég pénze kifizetni Csigainét.

„Szerette volna megtanulni, de nem lehetett. Tele volt a szíve, a feje, valami nagy fájdalommal. A szüleire
gondolt, s a szemébe könny jött, mert tőlük nem kérhet pénzt, mert nekik nincs, mert ha eszébe jut, hogy ő itt
a konviktusban húst eszik és jó falatokat, otthon pedig hitvány krumplilevest esznek, nagyon szégyelli magát,
s most míg a latin coniugatiót hajtogatja gépiesen, folyton ég az arca a szégyentől, hogy azt a könyvet
beköttette.”
Misi végül kétségbeesésében elsírja magát, hosszan, sokáig sír, mire megkönnyebbül és visszaindul a
kollégiumba.

A kollégiumi szobában Böszörményi már nem fest és nincs egyedül, megjöttek a többiek is, aki addig az
udvaron longamétát játszottak. A szobában összesen heten laknak, ebből öten másodikosok, ketten pedig
már nyolcadikosok, akiket a kicsiknek „úr”-nak kell szólítani: Lisznyai úr, a szobafőnök, aki a szoba
rendjéért felel és Nagy úr, aki egy alacsony, béna vállú fiú, most éppen cigarettát tölt.

Amikor Misi belép a szobába, mindenki kineveti, mert amíg a füvészkertben tanulni próbált egy fehér olajfa
hosszú leveleit tűzte a hajába, amiről aztán elfelejtkezett.

Misinek erről jut eszébe, hogy a kertben hagyta a kalapját. Kétségbeesetten rohan vissza, de a füvészkertet
már bezárták. Misinek igazából csak annyit kéne csinálni, hogy meghúzza a csengőt, akkor beengednék, és
megkereshetné a kalapját, de a kisfiú ezt nem meri megtenni.

„Soká állt a kollégium sarkánál, elbújt az emlékkertben az orgonabokrok megett, s addig sírdogált, míg
csak meg nem hallotta a konviktusi csengőt.”
Misinek sietnie kell vissza, mert vacsorára csöngettek. Felszalad a szobába és előkeresi a másik kalapját, egy
szalmakalapot, amit már nem akart többet felvenni, mert megázott az esőben és elvesztette a formáját. Ezzel
a kitérővel azonban elkésik a közös vacsoráról, amiért büntetés jár, de szerencsére be tud lopakodni úgy,
hogy nem veszik észre a késését.

A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: kármin, krajcár, longaméta. Jelentésüket itt találod.

Második fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Gimesi
Orczy
Böszörményi
Andrási Lázár
A Debreceni Református kollégium
Tök Marci
19. számú coetusa
Sándor Mihály
1892 október A pedellus szobája
Lisznyai úr, a szobafőnök
Az orvosi rendelő
Nagy úr
A gyógyszertár
Haranghy úr
Páncél úr
Valkai tanár úr, a vallástanár
Az iskolai pedellus
Az iskolai orvos
A fejezet 1892 október közepén, egy pénteki napon kezdődik. Misi az óraközi szünetben
elszalad a pedellusi szobához, ahol ki van függesztve azok neveinek listája, akik levelet
kaptak hazulról. Misi mindig megnézi ezt a listát, de soha nincs rajta a neve. Egészen
addig.

Hamarosan kiderül, hogy nem levelet kapott hazulról, hanem pakkot, azaz csomagot. Misi
nagyon megörül neki, nagy szó ez a kollégiumban: csomagot kapni hazulról!

A következő órát Gyéres tanár úr, a latintanár tartja. Misi alig tud nyugton ülni óra alatt,
mindig a csomagra gondol, és hogy mi lehet benne. Arra már nem volt ideje, hogy el is
menjen a csomagért a postára, csak az elismervényt kapta meg a pedellustól, amiért még
öt krajcárt is fizetnie kellett.

Óra alatt izgatottan tárgyalja két padtársával a csomag dolgát. Az első padban ugyanis
hárman ülnek, tanulmányi eredményük szerinti sorrendben:

 Gimesi ül a bal oldalon, aki Misi legjobb barátja

 Misi ül középen
 Orczy ül jobb oldalon, vagyis ő a legjobb tanuló az osztályban
A két padtárs közül Gimesi az, aki jobban átérzi és megérti a csomag jelentőségét, mert
hasonlóan szegény körülmények közül érkezett, mint Misi. Gimesi a nagymamájánál lakik
a Péterfia utcában, nem kollégista. Orczy ezzel szemben előkelő és gazdag debreceni
családból származik, szép, finom ruhában jár, neki nem jelent olyan sokat az, hogy valaki
csomagot kap hazulról.

A latin óra után számtan következik Báthori tanár úrral, majd ebéd a konviktusban.
Délután Sándor Mihály, Misi egyik osztálytársa felajánlja, hogy elmegy a fiúval a postára, a
csomagért. Éppen visszaérnek még a délutáni tanítás kezdete előtt, de Misinek már nincs
ideje kibontani a csomagot, csak felszalad vele a szobába és lerakja.

Persze addigra már az egész osztályban elterjedt a hír, hogy a kis Nyilas pakkot kapott
otthonról. Misi tekintélye megnövekedik, mindenkit a csomag foglalkoztat.

A délutáni órák még keservesebbek Misinek, mint a délelőttiek, tudva, hogy most már ott
van a pakk a szobában: először vallás óra Valkai tanár úrral, aztán magyar óra egy fiatal
segédtanárral.

Végre kicsengetnek, Misi rohan fel a szobába, de katasztrófa történt:

„Ahogy benyitott, látja, hogy mindenki az asztal körül áll s eszik. Gyanút fogott, nem tudta,
mit esznek, de megérezte, hogy baj van.
Az ő csomagja fel volt bontva, azt ették.”
Misi csomagját Böszörményi (aki az előző fejezetben elvette a festékét), Andrási és egy
Tök Marci csúfnevű fiú bontotta fel. Ők A-osztályosok, nekik nem volt második órájuk, volt
idejük felbontani a csomagot és nagyrészt mindent felfalni belőle.

Hamarosan érkezik a szobafőnök, Lisznyai úr is, aki szigorúan kérdezi, hogy ki bontotta fel
a csomagot, de persze senki sem jelentkezik. Azt mondják, hogy amikor ők bejöttek, már
nyitva volt a csomag, azt hitték, hogy bárki vehet belőle, ami persze nem igaz, de nem
lehet bizonyítani az ellenkezőjét.

Misi természetesen nagyon elbúsul, de legalább az édesanyja levelét odaadja neki

Andrási. A levélbe pogácsa volt csomagolva, mert tilos levelet küldeni a kollégiumba.
Tehát az édesanyja tulajdonképpen a csomagolópapírra írta a levelet.

Misi egy pogácsát majszol, miközben a levelet olvassa, majd megkérdezi a többieket, hogy
hol a kenőcs, ami a csomagban volt. Mindenki értetlenül néz rá.

„-Azt írja édesanyám, hogy kenőcsöt csinált, azzal kenjem a kezemet, ha a szél kifújta,
meg a cipőmet is itassam által vele, akkor nem járja át a víz…”
Azonnal kitör a pánik a csomag dézsmálói között, leginkább Böszörményi van kiborulva. A
fiúk ugyanis azt hitték a cipőkenőcsre, hogy vaj, és mindet megették.

„Böszörményin mindenki nevetett, mert ő falta fel a legnagyobb részét, csak azért is, hogy
ne maradjon belőle Misinek.”
A délután és az este, de még az éjszaka egy része is a Böszörményin való poénkodással
telik. Misi persze nagyon szomorú, amiért felbontották a csomagját, de azért kapott
valamennyi elégtételt is, hiszen mindenki a főbűnös Böszörményin nevet.

Este még történik egy kis közjáték is: Böszörményi fel van háborodva, amiért eltűnt a
bicskája, szerinte valaki ellopta.

„- Elloptátok a késemet!
– Ki lopta el?
– Itt vót az asztalon, mindenki avval ett, mit tudom én, mék vágta zsebre.
– Fogd be a szád!
– Aggyátok elő!
– Add elő te a kenőcsöt!
Mindennek ez lett a vége.”
A kenőcsevés másnapra sem csitul el

„Másnap az iskolában folytatódott a dolog, a kenőcsevés híressé lett, s Böszörményi mint

egy kivert bika tombolt. A másik kettőn nem is száradt rajta semmi, mert mindig egy
bűnbak kell a világnak, a legfeltűnőbb valaki, s a kisebbek elsikkadnak, eltűnnek, hogy
arra az egyre járjon a rúd, támadás és harag és nevetség.”
Misi elmegy a füvészkertbe, hogy nyugodtan, egyedül újra átolvashassa az édesanyja
levelét. Amikor jön ki a kertből, meglát egy kertészlegényt, aki az ő kalapját viseli. Tehát a
kertész megtalálta a kalapját.

Misi sokáig nézi a kertészt és a kalapot, de nem meri visszakérni, végül meghallja a
kollégiumi csengőt, sietnie kell a délutáni órákra, de egészen elszomorodik a kalap miatt.

Este a szobában látogatók érkeznek Lisznyai úrhoz, a szobafőnökhöz: Páncél úr és

Haranghy úr, mindketten nyolcadikosok. Haranghy úr éppen Simonyi óbesterről, a
legvitézebb huszárról mesél egy történetet, aki gyermekkorában Debrecenben élt:

„[…]egyszer felment verebet szedni a veres toronyba. Hát észreveszi, hogy kívül egy
repedésbe varjúfiók van, akkor kidugtak egy deszkát, ő kiállott annak a végére, úgy szedte
ki lábujjhegyen a kis varjúkat a kebelébe. Azt mondják neki: „Adsz-e belőle?” „Nem adok!”
Erre megharagudtak: „Eleresztjük a deszkát, adsz-e belőle?” „Nem adok!” Eleresztették, ő
meg leesett a veres torony tetejéről, akkor felugrott, elszaladt, és fügét mutatott nekik:
„Azért se adok belőle!”
Misinek tetszik a történet, közben a ládájában pakolászik, amikor a kezébe akad a
Böszörményi kése! Misi elcsodálkozik, nem tudja, hogy kerülhetett oda, először majdnem
felkiált, hogy megvan a kés, de aztán arra gondol, hogy akkor Böszörményi meg fogja
vádolni, hogy ő lopta el.

Meg egyébként is, Böszörményi megette a csomagját, ezért Misi valamiféle elégtételnek
tekinti, hogy a bicska a ládájába került, elhatározza, hogy megtartja.

Misi tehát nem szól senkinek, hanem a ládája titkos fiókjába rejti a kést. Éjszaka alig tud
aludni, annyira izgatott a kés miatt.

Két nappal később Misi éppen cserépkorsókkal megy vízért az udvarra, amikor megállítja
Valkai úr, a vallástanár és megkérdezi Misit, hogy miért jár még októberben is
szalmakalapban, miért nem visel rendes kalapot, hiszen október 18-án már hó is esett.

Misi csak hebeg-habog, végül rávágja, hogy ellopták a kalapját, de azt már nem teszi
hozzá, hogy a Füvészkertben felejtette és a kertész vitte el, csak annyit mond, hogy
ellopták.

Misi az éjszaka közepén felriad, most esik le neki, hogy mit is mondott Valkai tanár úrnak:
ellopták a kalapját. Ez azt jelenti, hogy most vizsgálat lesz a kollégiumban, mindenkinek át
fogják nézni a ládáját, és akkor megtalálják az övében a Böszörményi kését.
Misi eltervezi, hogy másnap egy utcai lefolyóba dobja majd a kést. Izgatottságában és
félelmében alig alszik éjszaka, másnap fáradtan és sápadtan ébred.

Annyira rosszul néz ki, hogy a szobafőnök végül elküldi orvoshoz. Ez jó alkalom Misinek
arra, hogy miután mindenki elment az iskolába, magához vegye a kést, majd elindul az
orvoshoz. Közben azon gondolkozik, hogy a kést mégsem kéne eldobni, csak elrejteni
valahol.

Az orvosnál Misi nagyon izgatott és fél. Egy nagy darab ősz, öreg ember az orvos, aki a
diákok minden betegségére csak két féle gyógyszert szokott felírni: hashajtót, vagy
mandulatejet.

Megvizsgálja Misit, majd átküldi a patikába, ahol hashajtót kap. Tulajdonképpen sem Misi,
sem az olvasó nem tudja meg, hogy mit állapított meg a doktor. Persze az olvasó tudja,
hogy Misinek semmi baja.

A gyógyszertárból a kollégiumba menet Misi még mindig azon agyal, hogy mit csináljon a
késsel. Három csatornanyílás mellett is elmegy, de nincs szíve kidobni a kést. Végül már
bent a kollégium épületében, az első emeleten, meglát egy nagy tölgyfa szemetes ládát.
Hirtelen ötlettől vezérelve beereszti mögé a kést.

Amikor a kés nagyot koppanva leér a földre, Misi csak akkor eszmél rá, hogy a
szemetesláda a falhoz és a padlóhoz is rögzítve van, tehát soha többet nem tudja onnan
kiszedni a kést. Ennyi erővel a csatornába is dobhatta volna.

Délután jön a szobafőnök és megkérdezi Misitől, hogy hol a kalapja. Valkai tanár úr
ugyanis a szobafőnököt vonta felelősségre, amiért a kis Nyilas Mihálynak nincs meg a
kalapja. Misi a szobafőnöknek is azt mondja, hogy ellopták a kalapját, de többet neki sem
mond.

„Nagy vizsgálat lett, s a kisdiák dicsérte az eszét, hogy a kést elsinkófálta, nem bánta már,
ha soha többet nem látja is, csakhogy nem volt a ládájában, tüntetően kinyitotta a titkos
fiókját is, hogy megmutassa, hogy nincs nála a saját kalapja. Mindenkinek minden holmiját
felkutatták, de a kalapot nem találták.”
„Éppen szombat volt, tehát nem volt délután tanítás, egész délután a kalappal telt el az
idő, s ő az ágyán sírdogált.”
Figyeljünk fel az összefüggésekre: ha Misi nem olyan visszahúzódó, magának való
személyiség, akkor szólhatott volna a kertésznek és visszakapja a kalapját. Vagy később
szólhatott volna bármelyik tanárnak, vagy nagyobb diáknak és valószínűleg akkor is
megkapja a kalapot. Akkor nem kellett volna vizsgálatot tartani és megtarthatta volna
Böszörményi kését. De így se kés, se kalap.

Este Misi szobatársa, Nagy úr vonja félre Misit és elmondja, hogy ő három éve jár újságot
felolvasni egy vak úrhoz minden nap délután öttől hatig. Nagy úr azonban már
nyolcadikos, sokat kell tanulnia, nincs ideje az öregúrra, ha Misi szeretné, szívesen átadja
neki ezt a munkát. A vak öreg egy hónapra három forintot fizet és mindig pontosan öt
órakor kell megjelenni.

Misi nagyon megörül a lehetőségnek

„Azt hitte, hogy kiszakad a szíve, úgy szétfeszíti a szűk kis kabátot. Olyan nagy ember lett
egyszerre belőle, olyan nagyon nagy, kenyérkereső ember, hogy el kellett bújnia arra a jó
helyre, hogy kisírja magát.”
A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: elemózsia, elsinkófál, gigerli,
gugyi, kalkulus, katedra, kordován, kulina, mimikri, paksaméta, pakk, pántlika,
pedellus, pódium, subick, vaskalap. Jelentésüket itt találod.

Harmadik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Pósalaky úr háza
Pósalaky úr, a vak, egykori városi tanácsos
1892 Orczyék háza
Orczy
A kollégium
Orczy szülei
A fejezet Pósalaky úrnál kezdődik, az egykori városi tanácsosnál, aki megvakult, ezért
egész nap otthon ült egy szalmával font karosszékben.

Misi szorgalmas akar lenni, ezért az első alkalommal egy fél órával korábban megy, annak
ellenére, hogy Nagy úr mondta neki, hogy pontosan ötre kell menni.

Misi bemutatkozik, majd olvasni akar, de Pósalaky úr leinti, mondván, hogy majd öt órakor
kezdik. Így egy fél órán keresztül ülnek egymással szemben és hallgatnak.

Kínos fél óra ez Misinek, mert az öregúr nem szól semmit, ő meg azon agyal, hogy
biztosan illetlen volt, amiért hamarabb jött. Misi végül azzal üti el az időt, hogy az asztalon
heverő, félbehajtott újságot olvassa, csak de messziről, mert úgy van vele, hogy mi van, ha
az üregúr mégsem vak.

Végül az óra ötöt kondul és Misi elkezdhet felolvasni. Innentől már nem az újságcikkek
tartalmára figyel, hanem arra, hogy hibátlanul olvasson fel. Minden cikk címét fel kell
olvasni, és ha Pósalaky urat érdekli, akkor az egész cikket hangosan elolvasni. Az
öregurat azonban nem érdekel minden, gyakran mondja, hogy „Ugorgyunk”, azaz
„Ugorjunk”.

Pontban hat órakor Misinek abba kell hagyni az olvasást, akkor is, ha egy cikk közepén
tart.

Ezután nyugodt, közömbös hétköznapok következnek, lassan telik az ősz, közeledik a tél.
Misi dolgai jól alakulnak, amióta csomagja érkezett, nőtt a gyerekek között a tisztelet
iránta, ráadásul egy barna kalapot is kapott otthonról. Kiválóan tanul, tökéletes
dolgozatokat ír és jól felel.

Egy nap Orczy, a padtársa meghívja szombat délutánra magukhoz vendégségbe. Misi
elcsodálkozik a meghíváson, hiszen Orczy az osztály leggazdagabb diákja, nem érti, hogy
miért hívta meg. Először nem is akar elmenni, de aztán rájön, hogy nem tehet mást:
„- Azt mondta az édesmamám, hogy okvetlen híjalak meg, mert Gyéres tanár úr is beszélt
rólad.”
Misinek innentől nincs más lehetősége, hiszen ezt úgy értelmezi, hogy Gyéres tanár úr
akarja, hogy elmenjen.

Figyeljük meg, hogy Misinek valójában semmi oka sincs rá, hogy ne fogadja el
Orczy meghívását, sőt tulajdonképpen örülnie kéne neki. Misi azonban nem tud
mit kezdeni az élethelyzettel, csak egy problémának látja, ami megzavarta
nyugodt, kiegyensúlyozott kis életét.
Amikor odaér Orczyékhoz, éppen kijön az ajtón egy cselédlány, aki beengedi, majd eltűnik.
Misi ott áll a hatalmas lakás előszobájában és nem tudja, hogy mit csináljon, végül beljebb
óvakodik. Az egyik szobából Orczy hangját hallja, amint az anyukájával beszélget. Misi
halkan, majd egyre hangosabb szólongatja Orczyt, mire az végre meghallja.

Az Orczyéknál töltött néhány óra felemásra sikerül Misi számára. Korábban soha nem volt
még ilyen gazdag embereknél, elcsodálkozik a tágas, magas mennyezetű szobákon és
hogy mennyi játéka, könyve van Orczynak.

Misit a legjobban az izgatja, hogy, Orczy egy írása megjelent a Kis Lap című újságban.

„A könyveknek piros fedele volt, s az volt rányomtatva, hogy Kis Lap. Orczy mindjárt
felnyitotta az egyiket, s megmutatta, hogy benne van egy cikk, amit ő írt. A cikknek az volt
a címe, hogy: „Nyári gyönyörűségek!”, s a vakációját mesélte el benne Orczy, hogy kinn a
pusztájukon lovagolt, és volt egy kutyája, úgy hívták, hogy Hektor, ennek a kutyának
legjobban örült.”
Orczy később bemutatja Misit a szüleinek is, de Misi továbbra sem tud mit kezdeni a
helyzettel, el is felejt kezet csókolni Orczy anyjának.

Orczyról pedig ebben a fejezetben derül ki, hogy Vilmos a keresztneve, de otthon csak
Bébucinak becézik.

Végül Orczy és Misi azzal foglalják el magukat, hogy olvasztott viaszból mintákat öntenek
ki, Misi már éppen kezdene feloldódni és élvezni a játékot, amikor újabb vendégek jönnek,
Orczy unokatestvérei, ami nem is lenne olyan nagy baj, de mind lány!

Misi ezzel már végkép nem tud mit kezdeni, ő még soha nem beszélgetett lányokkal. Ne
feledjük, otthon öten vannak fiútestvérek, nincs nő/lány rokona és egy fiúkollégiumban
lakik, az osztálytársai is csak fiúk. Tehát soha nem is volt alkalma találkozni lányokkal.

Misi egyre kényelmetlenebbül érzi magát, végül elköszön Orczytól és az anyjától, bár
zavarában megint elfelejt kezet csókolni.

A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: vackor.

Negyedik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Pósalaky úr Pósalaky úr háza
Gimesi Az iskola
1892
Gimesi nagymamája A kollégium
Gyéres tanár úr Gimesiék lakása
Doroghy Sanyi
A negyedik fejezet ott kezdődik, ahol a harmadik abbamaradt, vagyis Misi eljött Orczyéktól,
azzal az ürüggyel, hogy mennie kell felolvasnia Pósalaky úrhoz. Azonban ez nem tejesen
igaz, mert még csak négy óra van, Pósalaky úrhoz pedig csak ötre kell mennie, így most
egy órát el kell ütnie valahogy.

Misi fejében az Orczyéknál töltött délután kavarog, szégyelli magát, amiért elfelejtett kezet
csókolni Orczy anyjának és egyre csak az egyik lány jár a fejében, akit ott látott. Egy szőke
hajú, nagy szürke szemű lány. Misi biztos benne, hogy most Orczyéknál mindenki róla
beszél, ez annyira elszomorítja, hogy végül bemegy a templomkertbe, hogy kisírja magát.

„Sokáig sírt, csak úgy ömlött a könnye. Leült a padra, háttal a kollégiumnak, hogy valaki
meg ne ismerje, és olyan jól kisírta, olyan kedvére kisírta magát, hogy puha lett, mint a vaj.
Már régen szüksége volt erre a sírásra, annyi baja volt, de nincs itt hol sírni, vagy
magában lenni az embernek, mindig rábámulnak: közben az óra kétszer is ütött, már
érezte, hogy háromnegyed lesz mindjárt…”
Vagyis ideje odaérnie Pósalaky úrhoz. Mire Misi megérkezik, addigra teljesen átfázik,
nehezen mozognak az ujjai is, alig tud koncentrálni, sokat hibázik olvasás közben, mire
újra elsírja magát.

Az vak öregúr kedvesen érdeklődik, hogy mi baja van, Misi pedig elmeséli, hogy egy
osztálytársánál volt délután, Orczyéknál, akik nagy urak. A néhány mondatos közvetlen
beszélgetéstől Misi megnyugszik, most már higgadtan tud tovább olvasni.

Hat órakor Pósalaky úr szól, hogy fejezze be, de Misi annyira lendületben van, hogy
szívesen olvasna tovább. De Pósalaky úr hajthatatlan, Misi ne olvasson tovább, mert az
öregúr csak rosszat fog álmodni tőle, mint előző éjszaka is.

Pósalaky úr elmeséli az álmát, sőt azt is, hogy a takarítónője megfejtette az álmot,
pontosabban minden álombeli dologhoz hozzákapcsolt egy számot.

Az öregúr pedig hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja Misinek, hogy írja fel ezeket a
számokat és ad neki egy forintot, tegye meg a lutrin a számokat. Ha nyernek, akkor
elfelezik a nyereményt.
Misinek tetszik az ötlet, felírja a számokat: 85, 73, 39, 45, 22

Este a coestusban Misi alig tud tanulni, olyan sok minden történt vele aznap, egyre csak a
szürke szemű lány jár a fejében, vele is álmodik, sőt még napokig valami furcsa
bódultságban járkál, mindig a lányon jár az esze

Egyik délután elmegy Gimesihez, aki a nagymamájával lakik. Misi most nem felejt el kezet
csókolni, majd elmeséli Gimesinek, hogy hol, milyen házban laknak Orczyék és mivel
töltötte náluk a délutánt. Gimesinek különösen a viaszos játék tetszik.

Ezután festeni kezdenek Misivel, miközben tovább mesél. Elmondja, hogy azért jött el
korábban, mert lányok jöttek Orczyhoz látogatóba. Gimesi persze ezen elcsodálkozik, nem
érti, hogy Misi miért éppen akkor jött el, amikor kezdett volna érdekes lenni a társaság.
Gimesi láthatólag nem tart annyira a lányoktól, mint Misi.

„- Te nem jöttél volna el?

– Majd meszet ettem!
Gimesi mindig ilyen jókat tudott mondani.
– Hát mit csináltál volna ott?
Gimesi megint felegyenesedett a festékről, s hosszan nézett az arcába, úgy nevetett. Isten
tudja, mit gondolt, csak nevetett.
– Hát megbokszoltam vóna űket!
Misi hangosan kacagott:
– Igen, ahogy te szoktál, fejjel.
– Fejjel hát!
S Gimesi kijött az asztal mellől, és körülfutott a szobában, ahogy az iskolában szokott, a
fejét előre tartva, aztán jól nekiment Misinek, fejjel.”
Ezután birkózni kezdenek, semmi komoly, csak játszanak, de hamarosan bejön a
nagymama és leszidja őket, mert úrifiúk nem viselkednek így.

Gimesi egészen elkedvetlenedik a szidás után, ezért Misi megmutatja neki a reskontót és
elmeséli, hogy Pósalaky úr megbízásából öt számot tett meg a lutrin.

Ezután a gyerekek beszélgetése már arról szól, hogy mit vennének akkor, ha egyszer
nyernének a lutrin 10 forintot

Az iskolában közeledik a féléves bizonyítvány osztás, persze minden gyereket az intő

foglalkoztat, vagyis a bukás. Egy pillanatra Misi is megijed, hátha valamiből intőt kap, de
persze erre nem nagy az esély, hiszen gyakorlatilag kitűnő tanuló. Természetesen nem is
kap intőt, de a nagy hír, hogy Böszörményi viszont kettőt is kap.

Az egyik latin órán Gyéres tanár úr azt mondja Misinek, hogy óra után keresse meg őt a
tanáriban. Misi persze kétségbe esik, megint valami olyasmi történik, mai megzavarja az
életét. Ez még a félévi bizonyítvány kiosztása előtt történik és Misi attól fél, hogy ez
ügyben akar vele beszélni Gyéres tanár úr.
Kiderül azonban, hogy egészen másról van szó:

„- Te, kis Nyilas…

– Mondjad csak, elvállalnád te egy gyereknek a tanítását?
– Minden szerdán és szombaton délután kellene latint és számtant tanulni azzal a
haszontalan kis Doroghy gyerekkel.”
Misinek természetesen nem ingyen kell tanítania, a Doroghy család két forintot fizet neki
egy hónapra.

Amikor visszamegy a terembe, akkor mindenki kíváncsi rá, hogy mit akart a latin tanár.
Misi elmondja, hogy tanítania kell a kis Doroghy Sanyikát. Erre rögtön kirobban a vita a fiúk
között, hogy tisztessége bér-e a két forint, sok, vagy kevés, mindenkinek van véleménye,
csak Misi ül némán és fáradtan.

„Csak Misi hallgatott fáradtan s kimerülten, ő nem tudott ebből megítélni semmit. Ő nem
tudta, hogy kevés-e vagy sok, nem tudta, van-e rá ideje vagy nincs, képes-e rá vagy nem;
ő csak azt tudta, hogy borzasztóan fáradt, s legjobb volna lefeküdni, mert elszédül itt még
ezen az órán.”
Figyeljük meg, hogy Misinek egyáltalán nem volt kötelező elvállalnia a tanítást,
csak kapott egy lehetőséget. De mivel egy tanár kérte meg, Misi ezt gyakorlatilag
parancsként értelmezi, vagyis úgy, hogy neki muszáj tanítania. Ez ugyanaz az
élethelyzet, mint amikor Orczy meghívta, akkor sem kellett volna neki elmennie,
ha nem akar, de úgy gondolta, hogy a Gyéres tanár úr miatt el kell mennie.
A fejezetből az is kiderül, hogy azért nem teljesen ismeretlen terep ez Misinek, amikor még
a falujukban lakott és általános (elemi) iskolába járt, akkor volt már neki egy tanítványa,
Drofti Károly.

A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: penecilus, stipendium, taktus.

Ötödik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Doroghy Sanyi
Doroghy Bella
Doroghy Viola
Doroghy Ilike Doroghy Sanyiék háza
Dorogh Sanyi szülei 1892 Pósalaky úr háza
Pósalaky úr Törökék háza
Török néni, Török bácsi
Ilonka kisasszony
Török János
Szikszayék
A fejezet két-három héttel a negyedik fejezet után játszódik. Doroghy Sanyiék házában
vagyunk, ahol Misi már többedik alkalommal próbálja tanítani Sanyit.

Misi számára hamar kiderül, hogy Sanyi gyakorlatilag semmit sem tud. Misi azonban igazi
tanár, mégha ő maga nem is tud róla. Lelkesen magyaráz Sanyinak, amikor pedig kiderül,
hogy valamit nem ért, akkor mindig visszamegy egy leckével korábbra.

Viszonylag gyorsan világossá válik Misi számára, hogy így visszamehet akár a latin
tankönyv első leckéjéig, mert Sanyi semmit sem tud.

Már második hete jár Sanyiékhoz tanulni/tanítani, amikor elkezd beülni hozzájuk Sanyi
középső nővére, Bella. A lány eleinte semmit sem szól, csak annyit mond, hogy ebben a
szobába világosabb van, jobban tud kézimunkázni.

„A lány egész piros volt, előrehajlott a kézimunka felett, s gyönyörű szép lány volt. Fekete
bogárszeme volt, s az úgy csillogott, mintha külön világított volna, az arca piros volt, de
azért gyenge fehér a széleken, s amikor szólt, roppant sok porcelánfehér fog volt a
szájában. Ez volt rajta a legfeltűnőbb.”
Nemsokára kiderül azonban, hogy Bella nagyon is figyel Misiékre, sőt azzal is tisztában
van, hogy mennyire nem megy a tanulás az öccsének.

„- Egészen megöli magát evvel a csacsival – kiáltott a lány -, no, én nem tanítanám ezt, ha
nekem adnák a bécsi Szent-István-templomot gombostól! – s erre elkezdett nevetni.
– Dehogy volna nekem hozzá türelmem!…
– Még a kétszerkettőt se tudja!…”
Bella tehát hamar felmérte, hogy Misi csak vergődik Sanyival. Azonban Sanyit sem kell
félteni, hamar visszavág a nővérének és néhány perc múlva Misi már azon kapja magát,
hogy egy családi veszekedés kellés közepén van. Bella azzal csúfolja Sanyit, hogy buta,
Sanyi pedig azzal vág vissza a lánynak, hogy titokban 60 krajcáros japán legyezőt vett.
Kellemetlen szituáció ez Misinek, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Számára a tanítás egy
feladat, amit el kell végeznie, vagyis meg kell tanítania Sanyit. A családi perpatvarban nem
akar részt venni.

Ekkor robban be a szobába a veszekedés zajára Sanyi legidősebb nővére Viola. Viola
érdekes egyéniség, örökké csak panaszkodik, hogy ő mindenét feláldozta a családért,
mennyit dolgozik értük és mindenki hálátlan.

Viola monológjából több dolgot is megtudunk a Doroghy családról: Sanyi nagyapja még
gazdag földbirtokos volt, de elszerencsejátékozta a vagyonát, így Sanyiék már szegény
családnak számítanak. Sanyinak három nővére van és egy beteg anyja, ezért Viola tartja
kezében a háztartást.

Violának pedig az az életcélja, hogy Sanyit kitaníttassa és rajta keresztül újra gazdag
legyen a Doroghy család. Ennek érdekében minden áldozatra hajlandó, és ezeket az
áldozatokat minden családtagtól elvárná. A vágyak azonban szembe mennek a
valósággal, amiről azonban Viola nem akar tudomást venni: Sanyika buta kisfiú, a
legkisebb húguk, a 13 éves Ilike, mindenen csak nevetni tud, Bella pedig gyakran
lázadozik nővére zsarnoki természete ellen.

„- Ez azonban mind nem baj, ez a gyerek még mind elérheti!… Én már leszámoltam az
élettel: én már csak cseléd maradok, a testvéreim szolgálója, meg lehet nézni a kezemet,
veres, kifújta a szél, s fel van cserepesedve, s a ruhám és a cipőm: ez nekem mind nem
fáj, mert tudom, hogy kicsi gyerekkoromtól én vagyok ennek az életnek itt az áldozatja: a
drága mamám beteges, a kedves atyám boldogtalan, s nekem kellett cselédnek lenni a
háznál, mert mégis vannak dolgok, amiket el kell végezni, ugyebár… Igen, egy igavonóra
szükség van, aki hajnalban kél, és éjféltájban fekszik, s ez én vagyok; a mi házunk, az
kórház és nevelde: az egyik ágyban fekszik, a másik kisasszony, csak én vagyok a ló!…
Mintha bírnám; de ha még bírnám! Ezek a parasztok, akik arra születtek, ezek nem értik,
persze, azt hiszik, mindenki olyan, mint ők, de az én lábaim már odavannak… ha a piacról
hazahozok tíz kilót, akkor már csak esem ágyba. De ez mind semmi…”
Viola tipikusan az az egyéniség, aki minden cselekedetét úgy tudja bemutatni, mintha az
valami áldozathozatal lenne a család érdekében. Tele van önsajnálattal és ezen keresztül
próbál meg uralkodni a családtagjain.

Misi nagyon kényelmetlenül érzi magát, amiért ez az egészet egyáltalán elmeséli neki
Viola, túlságosan bensőségesnek érzi a dolgot, ennyire azért nem akart belemászni a
Doroghy család életébe.

Viola nagymonológját Sanyi apjának érkezése szakítja meg. Sanyi apja magas, erős,
jóképű férfi, akinek mindig valami homályos mosoly ül az arcán. Leül a gyerekek mellé az
asztalhoz, kérdez pár dolgot, de látszik rajta, hogy a válasz nem nagyon érdekli. Egyszer,
amikor Misi felé fordul, akkor Misi megérzi a leheletén a borszagot.

„Az apa hátradőlve ült a széken, s dúdolni kezdett egy nótát:

Kis kutya, nagy kutya
nem ugat hijába…
Ahogy a dalt dúdolta, a lehelete átcsapott az asztalon, s Misi rémülten és iszonyodva
érezte meg a bor szagát.
Iszonyodva és rémülten nézett rá a gyönyörű férfira, mintha kígyót vagy sárkányt látna: az
ő apja is ivott, mikor szerződést kötött a parasztokkal, de olyankor ő, az édesanyjával
hetvenhétszeres kínt állottak ki.”
A regényben nincs nyíltan kimondva, de az olvasó számára egyértelmű, hogy Sanyi apja
alkoholista, gyakorlatilag állandóan részeg, az anyja pedig beteg, ezért intéz minden
dolgot Viola.

Szerencsére már öt órára jár az idő, Misinek mennie kell felolvasnia Pósalaky úrhoz, ez jó
ürügy neki, hogy kiszabadulhasson a kínos családi veszekedésből.

Pósalaky úrnál nem nagyon tud figyelni, az esze Sanyiékon jár.

„ Nem volt tisztában ezekkel az emberekkel, mindeniket szerette, s valamennyire

haragudott. Sanyira persze legjobban, amiért nem tanul. Nincs semmi más dolga. És neki
érdemes!
A nagylányt tisztelte, hogy olyan vörösek a kezei, s feláldozza magát, de azért mégis
nagyon goromba.
Bella, istenem, milyen gyönyörű lány, mint egy királykisasszony; csak azt a kis röhincset
csodálta, hogy senki se pofozta fel. Az még akkor is, mikor ő kijött, ott kuporgott a folyosón
s nevetett.”
Szerencsére hamar eltereli a figyelmét az, hogy november 30. van, vagyis Pósalaky úr
odaadja neki az arra a hónapra járó 3 forintot. Misi nagyon örül neki, most már jöhet
Csigainé, és még marad is pénze, a kollégiumba menet azon ábrándozik, hogy mit fog
venni a maradékból.

Másnap, december elsején eszébe jut, hogy abban a félévben még nem is volt
Törökéknél, annál a családnál, ahol előző évben lakott. Rájön, hogy ez elég nagy
illetlenség volt tőle, ezért ebéd után el is megy hozzájuk.

Török néni és a lánya, Ilonka kisasszony, éppen a konyhában ülnek és beszélgetnek,

amikor Misi megérkezik. Természetesen megörülnek neki és faggatják, hogy milyen az
élete a kollégiumban, mit kap enni, stb.

Misi számára pedig megnyugvást hoz – legalábbis kezdetben – a látogatás, szívesen

emlékszik vissza az előző évben Törökéknél eltöltött időre, olyan, mintha hazament volna,
úgy érzi, hogy itt talál egy kis békességet a sok feszültség után.

Örömmel meséli Törökéknek, hogy van egy tanítványa és pénzt kap a tanításért. Török
néniék megdicsérik és Ilonka kisasszony meg is jegyzi, hogy bezzeg a saját testvérei nem
ilyen szorgalmasak.

Az olvasó számára ekkor derül ki, hogy Török néninek és Török bácsinak még három fia
van: Antal, Imre és János. Misi pedig azt is érzékeli, hogy kényes témához értek, hiszen
mindhárom fiúval csak a baj van, Antal buta, Imre és János pedig csak mulatni szeretnek.
Közülük is Jánossal van a legtöbb gond.

A helyzet még kínosabb lesz, amikor hirtelen belép az ajtón Török János, akiről éppen
most volt szó. János nagyon lekezelően bánik Misivel, a kisfiú pedig dacból bedobja, hogy
nyerni fog a lutrin!
Misi azonban rögtön meg is bánja a dolgot, főleg mert János hirtelen érdeklődni kezd a
lutri iránt. Így Misi kénytelen megmutatni a reskontót Jánosnak és elmagyarázni, hogy nem
az ő pénzét tette fel, hanem Pósalaky úrét.

A beszélgetés most visszakanyarodik Misi tanítványához, Doroghy Sanyikához. Kiderül,

hogy Jánost persze nem Sanyika érdekli, hanem annak három nővére.

FIGYELEM! Nagyon fontos dolog a cselekmény szempontjából, hogy János

elkérte Misitől a reskontót, de nem adta vissza neki, a kisfiúnak pedig a nagy
feszültségben ez nem is tűnt fel. Ebből még komoly bonyodalmak lesznek a
későbbiekben.
Ekkor vendégek érkeznek Török bácsiékhoz, Szikszayék, a család régi barátja. Szikszay
bácsi különös jellemzője, hogy mindig magában, hangosan dúdol, akár az utcán is.

Misi megörül neki, hogy elterelődött róla a figyelem, gyorsan elköszön és visszaindul a
kollégiumba. Az udvaron azonban utána szól János és egy levelet nyom a kezébe azzal,
hogy ezt adja oda a középső Doroghy lánynak, azaz Bellának.

Misinek persze nem tetszik a megbízatás.

„Egész boldogtalan lett, hogy ilyen megbízatása van, de nem mert ellene szólni.”
A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: lumpol, repetíció, reterát. 

Hatodik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Orczy
Gyéres tanár úr A tanterem
Török János Debrecen utcái
Doroghy Sanyi 1892 Doroghyék háza
Bella Pósalaky úr háza
Pósalaky úr A coetus
Nagy úr
Sándor Mihály
A fejezet hétfő reggel kezdődik az iskolában. Latin óra lenne az első, de Gyéres tanár úr
szokás szerint késik. Ezért az osztály tagjai Orczyt állítják őrszemnek, aki magával viszi
Misit is.

Az őrszem állítás lényege, hogy, mivel Gyéres tanár úr a kollégium mellett lakik, ezért ki
kell osonni a kollégium épületéből és megnézni, hogy elhúzta-e már a függönyt az
ablakán. Ha nem, akkor még alszik.

Misi izgatott lesz, amiért őt is őrszemnek állították, fél, hogy baj lesz a dologból, de persze
élvezi is tilosban járást. Orczy pedig már rutinos a dologban, végig osonnak az iskola
folyosóin, majd átszaladnak az udvaron és kiérnek az utcára. Gyéres tanár úr ablakán még
el van húzva a függöny.
Orczy ekkor rámutat az utca túloldalán egy líciom nevű bokorra, ami szerinte a leghíresebb
dolog Debrecenben. Misi értetlenkedik, mire Orczy elmeséli, hogy a bokrot még Rákóczi
ültette, azért olyan híres. Mivel Gyéres tanár úr ablakában továbbra sincs mozgás, ezért a
két gyerek átszalad, hogy közelebbről is megnézze a bokrot.

Misi nincs túlságosan elragadtatva a göcsörtös ágakból álló bokortól, de ekkor hirtelen
János szúlítja meg őket. Misi persze megijed, hiszen Orczyval tilosban járnak.

János félre vonja őt és megkérdezi, hogy átadta-e már a levelet Bella kisasszonynak. Misi
azt mondja, hogy majd csak szerdán megy Doroghyékhoz.

„-No jó, ha szerdán, szerdán. De azt megmondom neked, hogy őneki mondd meg ezt:
nagyon kéretem a kisasszonyt, hogy írással ne fáradjon, hanem izenje meg veled, hogy
vagy azt a szót, hogy szívesen, vagy azt a szót, hogy sehogyse!”
Misi boldogtalanul veszi tudomásul az újabb kellemetlen feladatot. Ezután Orczyval
figyelik, ahogy két kápsáló (azaz gyűjtögető) diák megy el mellettük szekéren.

A kápsálás lényege, hogy a diákok gyűjtenek – valójában inkább koldulnak – a konviktus,

azaz az iskola részére a debreceni utcákon.

A bámészkodással elszalad az idő, Misiék szaladnak vissza Gyéres tanár úr ablakához,

amin már el van úzva a függöny.  Sőt, az ablak nyitva és ott áll Gyéres tanár úr.

„- Ti mit csináltok ott? – kiáltott ki. – Ti haszontalanok! Jöttetek megnézi az ablakot?

Lestek? Ahelyett, hogy tanulnátok?…
A két gyerek leforrázva állott.
-Takarodjatok be rögtön az osztályba! No, majd én megleckéztetlek máma!”
Misi és Orczy fut vissza az osztályba, hamarosan érkezik Gyéres tanár úr is. A két fiú
büntetést kap, bár – szokatlan módon  – nem testi fenyítést.

Misinek az osztály előtt kell hangosan lefordítania latinra azt a mondatot, hogy „Az is
tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja”
Misinek persze hamar leesik, hogy a példa mondat rájuk vonatkozik Orczyval. Orczynak
pedig következő órára kell lefordítania azt, hogy „A törvény határait áthágni senkinek sem
szabad”
Misi nagyon szégyelli magát, és ezen még az sem változtat, hogy Gyéres tanár úr kiosztja
a dolgozatokat és Misié sikerült a legjobban, az egész osztályban csak ő tudta hibátlanul
megírni, még Orczynak és az osztály legokosabb diákjának, K. Sántának is rosszabb lett,
mint Misié.

Szerda délután Misi Doroghy Sanyit tanítja, amikor egy alkalmas pillanatban átadja Török
János levelét Bella kisasszonynak.

Bella először meglepődik a dolgon, azt sem tudja, hogy ki az az Edelényi Török János.
Misi elmagyarázza neki, hogy mivel bízta meg őt János, és hogy Bella kisasszony csak
annyit válaszoljon a levélre, hogy „szívesen”, vagy hogy „sehogyse”.

Azt nem tudjuk meg, hogy János mit írt Bellának a levélben, csak annyit, hogy csupán 5-6
sor az egész.
Misinek még az is kicsúszik a száján, hogy szerinte János egy nagy lump. Ezen Bella jót
nevet és azt üzeni Jánosnak Misin keresztül, hogy „sehogyse-szívesen”.
Misinek nagyon tetszik az elmés válasz.

A jelenetet Bella nővérének, Violának az érkezése szakítja félbe, aki megint elkezd
veszekedni Bellával, amiért az még nem végzett a mosogatással. Misi kelletlenül hallgatja
végig a vénkisasszony újabb kirohanását.

A Sanyival való közös tanulás után Misi siet Pósalaky úrhoz, de a sarkon már várja János
úr, aki Bella válaszára kíváncsi. Misi pedig elmondja az üzenetet: „sehogyse-szívesen”.
János ezt persze nem akarja elhinni, hiszen a jóképű fiatalember nincs hozzászokva, hogy
egy lány bolondot csináljon belőle és egy barackot akar Misi fejére nyomni, de Misi inkább
beszalad az öregúr kertjébe.

Amikor a felolvasás után Misi visszaér a kollégiumba, a szobában éppen Nagy úr mesél a
többieknek a régi kollégiumi életről, hogyan, milyen nehézségek között éltek régen a
diákok. Misi elbűvölten hallgatja a régi történeteket.

Vacsora után Sándor Mihály tesz elé egy cetlit, amin a kihúzott lutri számok vannak: 17,
85, 39, 73, 45. Kérdezi, hogy ezeket a számokat tette-e meg Misi. Misi előveszi a
pénztárcáját, hogy megnézze a reskontót, de nincs benne.

„Misi nagy szemmel bámult a kis firkás cédulára, amire rá volt írva öt szám.
Kővé meredve nézte, és gépiesen nyúlt a zsebébe, kivette a tárcácskáját, kinyitotta, hogy
a rekeszéből kivegye a reskontót.
És halálos ijedtséggel a szíve is megállt.
Nem volt benne.
Nézte, nézte a pénz közt, nem volt meg a cédula.
A keze kapkodott, kotort, zsebébe nyúlt, sehol se volt, s a szeme közben folyton a kis
firkán volt: nincs reskontó.”
Misi szerencséjére a figyelem elterelődik róla, nem kell magyarázkodnia, de a dolog akkor
is kiborítja, hiszen se a számokra nem emlékszik, sem arra, hogy hová tette a reskontót.

Az olvasó persze tudja az eredeti számokat, amiket Pósalaky úr megálmodott: 85, 73, 39,
45, 22. Vagyis Misiék az öt számból négyet eltaláltak, azaz tekintélyes nyereményre
számíthatnának, ha Misi emlékezne a számokra és ha meglenne a reskontó. Az olvasó
pedig azt is tudja, hogy a reskontót János úr lopta el, azaz nem adta vissza, amikor elkérte
Misitől.

A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: dárdás, kápsál, líciom, pellengér,

selma, szuszék. 

Hetedik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

 Nyilas Mihály
Názó, a földrajtanár
Orczy Az iskolai tanterem
1892
Szegedi Feri A tonraterem
Gimesi
Szüts Istók, a tornatanár
Misi egész éjszaka álmatlanul forgolódik a reskontó miatt, fáradtabban ébred, mint ahogy
lefeküdt. Aznap az első óra földrajz, amit egy Názó nevű, idős, alacsony tanár tart.

Orczy éppen az öregurat figurázza ki, utánozza sajátos beszédét, amikor a tanár belép,
majd a naplóból rövid keresgélés után felszólítja Misit felelni.

Misi először nem is akar hinni a fülének, majd kelletlenül kimegy a térképhez, ami
Franciaországot ábrázolja. Misi szerencséjére a földrajztanár már nagyon öreg, jócskán
süket is és szellemileg sincs már a toppon. Ráadásul szabadidejében éppen egy
tanulmányon dolgozik, ami Debrecen őskoráról szól.

A feleltetés hamar átmegy a földrajztanár monológjába Debrecen őskoráról és úgy

általában az őskorról. A tanár úr beszéde egyébként nagyon érdekes, bár a történet
szempontjából nincs jelentősége.

A lényeg, hogy Misi az egész feleltetés alatt gyakorlatilag meg sem szólal, a tanár beszél
helyette, aki felváltva hol a tananyagot mondja Misi helyett, hol az őskorról beszél, majd
beír Misinek egy egyest, ami akkor a legjobb jegynek számított. Vagy Misi úgy kapott
kitűnő jegyet a feleletére, hogy meg sem szólalt.

A földrajztanár távozása után, a szünetben Szegedi Feri szóvá is teszi, hogy ez

igazságtalanság, Misi semmit sem csinált, csak vonogatta a vállát, mégis jó jegyet kapott.
Misi tudja, hogy megsértették, és hogy ki kéne állnia magáért, de nem teszi, mert
valójában igazat ad Szegedinek, igazságtalanul kapott jó jegyet.

Nem úgy Gimesi, aki Misi helyett is magára veszi a dolgot, előbb összevitatkozik
Szegedivel, majd össze is verekednek és Gimesi hiába kisebb és könnyebb Szegedinél,
alaposan helyben hagyja a fiút.

A csetepaté után Orczy megy oda Misihez és megkérdezi, hogy kihúzták-e a lutrin Misi
számait. Misinek szerencsére nincs ideje válaszolni, mert jön Gyéres tanár úr, kezdődik a
következő óra.

Misi azonban nem ússza meg ennyivel, óra után Orczy most már Gimesihez megy oda,
mert tudja, hogy jóban van Misivel, hogy szedje már ki Misiből a számokat. Gimesi először
kedvesen kérdezi Misitől, majd, mivel Misi nem akar válaszolni, megfogja a nyakát. Vagyis
Gimesi ezt is úgy akarja intézni, mint általában mindent, erőből. Misi azonban továbbra
sem mondja a számokat, aminek az lesz a vége, hogy iszonyatosan összeverekednek
Gimseivel.

Ezen mindenki meglepődik – bár senki sem választja szét őket – hiszen Misit nem
verekedős gyereknek ismerik. Sőt, a két fiú indulatai az egész osztályra átragadnak,
gyakorlatilag egy tömegverekedés alakul ki, mindenki verekszik mindenkivel, aminek csak
Báthori tanár úr érkezése és az órakezdés vet véget.

Az utolsó óra torna. Ezt Misi nem szereti, unalmasnak tartja a gyakorlatokat, ráadásul a
tanár sem szimpatikus neki. Szüts Istók ugyanis alacsony, de nagyon izmos ember, aki
mindig kiabál és csak a nagy, magas, erős gyereket szereti, a kicsiket, mint amilyen Misi
is, nem veszi komolyan, sőt, ahol lehet meg is alázza őket. Misinek minden ilyen tornaóra
csak szenvedés.

A gyakorlatok ma sem mennek Misinek, Szüts már harmadjára parancsolja vissza, hogy
fusson neki még egyszer, mert nem tudja átugrani a bakot. A harmadik alkalommal
azonban Misi megmakacsolja magát és nem fut neki újra. Szüts először elcsodálkozik,
majd ordítani kezd Misivel az engedetlenség miatt, Misit azonban valami csodás nyugalom
szállja meg és a brutális tornatanár fenyegetőzése ellenére sem mozdul.

A helyzetet Orczy próbálja megmenteni, aki kiáll a sorból és közli a tanárral, hogy Nyilas
Mihály beteg. Szütsöt ez pont nem érdekli, de a figyelme most már Orczyra irányul, vele
kiabál.

Misi szólni akar, hogy ő nem beteg, de ekkor – valószínűleg az átélt izgalmak miatt –
megtántorodik és elveszti az eszméletét.

A tanárt ez egy kicsit visszafogja, most már tényleg elhiszi, hogy Misi beteg. Misi az óra
hátralévő részét egy kötélcsomón ülve tölti.

Közben érdekes beszélgetés zajlik le Gimesi és Orczy között:

„- Én tudom, mi a baja… Elvesztette a reskontót, pedig kihúzták a számait.

– Ne beszélj! – mondta Orczy ámulva.
– Én tudom, mik az ő számai, leírta nálunk! És most megkérdeztem Sándor Mihálytól, és
barátom, csak a huszonkettőt nem húzták ki, a másik négyet kihúzták, úgy látom.
Orczy azt mondta:
– Hátha ellopták?… Nincs kizárva!…
Gimesi ettől meg volt lepetve, erre nem gondolt.”
 
A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: köppincs. 
Nyolcadik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Nagy úr
Pósalaky úr Az iskola
1892
Sándor Mihály Pósalaky úr háza
Orczy
Gimesi
Misi aznap délután a szobájukban levelet ír a szüleinek. A szobában rajta kívül csak Nagy
úr, az egyik nyolcadikos diák van.

Misinek nem megy a levélírás, nem tud mit írni, néhány sorban remekül megindokolja a
szüleinek, hogy miért nem írt eddig.
A levélírásról a szüleire terelődik a figyelme, régi emlékképek kavarognak előtte, ahogy az
apja télen szántalpat farag és ahogy az anyja betegre dolgozza magát.

A visszaemlékezés közben lassan elnyomja az álom pedig elméletileg délután nem lenne
szabad aludni. Misi ráadásul rosszat álmodik, az apja kéri tőle a reskontót, mire Misi nagy
nehezen bevallja, hogy ellopták tőle. az apja kérdésére pedig elmondja, hogy Böszörményi
tette, erre az apja nekiáll megélezni az ácsszekercét, hogy kettéhasítsa Böszörményit.

Misi erre felriad az asztalnál.

Figyeljük meg, hogy Misi nap közben megpróbál nem foglalkozni az eltűnt
reskontóval, ez többé-kevésbé sikerül is neki, de álmában aztán újra előkerül.
Vagyis a valóságban a kisfiút igenis foglalkoztatja az eltűnt reskontó és annak
lehetséges következményei.
Misit ekkor megszólítja Nagy úr, aki eddig az ágyán fekve olvasott.

„- Látja, kis Nyilas, ez borzasztó… Tudja, mit olvasok?… A magyar nemzet legősibb
történetét, azokat az utazásokat, amiket a magyarság őshazája felé végeztek eddig
magyar emberek.”
Misi lelkesen figyel Nagy úrra, hiszen végre valami eltereli a figyelmét a gondjairól.

Nagy úr ezután gyakorlatilag egy kiselőadást tart a magyarok őskori vándorlásáról, majd
szép lassan áttér az aktuális politikai helyzet  – mármint az 1892-ben aktuális –
elemzésére.

Nagy úr előadása egyébként nagyon érdekes, megtudhatjuk belőle, hogy a 19. század
végén hogyan gondolkoztak az emberek a magyarok őstörténetéről, Magyarországnak
Európában és a Habsburg Birodalomban elfoglalt helyéről. Ráadásul Nagy úr véleménye
nyilvánvalóan Móricz véleménye. A történet szempontjából azonban Nagy úr
eszmefuttatásának nincs jelentősége.
Misi viszont ámulva hallgatja Nagy úr gondolatmenetét, nem is ért meg belőle mindent,
hiszen ő majd csak a következő tanávben fog történelmet tanulni. Viszont magával ragadja
Nagy úr lendülete, az, hogy milyen csodásnak festi le a magyarokat és cselekedeteiket.

Misit egészen felfrissíti és felüdíti a beszélgetés Nagy úrral, a nyolcadikos fiú távozása
után új lendülettel folytatja a szüleinek megkezdett levelét.

„Leírta benne életét, az osztálytársait, akiket szeret, a tanárait, s valamennyit dicsőítve és

magasztalva, és nem emlékezett most semmire, csak arra, ami szép és jó volt az
életében, úgy érezte, ma egészen újjászületett, s szentül elhatározta, hogy úgy fog
dolgozni, tanulni, felelni, hogy az egész iskola bámulja: saját magát ennek a mindenfelől
tátongó ellenséggel körülvett magyarságnak érezte, s szinte büszke volt szülei
szegénységére s alacsony sorsára, mert érezte, hogy abból erőt fog meríteni minden baj s
minden nyomorúság elviselésére, neki az volt a példaképe már, hogy ha ő egymaga
keresztül bír verekedni a bajokon, akkor az egész magyarság győzni fog…”
Misi ezután fogja a könyveit és kimegy tanulni a fűvészkertbe, ahol csak a templom
órájának kongása juttatja eszébe, hogy mennie kell Pósalaky úrhoz felolvasni.

És Pósalaky úr természetesen megkérdezi tőle, hogy kihúzták-e a lutrin a megtett

számokat. És Misi természetesen nem meri bevallani, hogy nemhogy a reskontó nincs
meg, de még a számokra sem emlékszik, csak annyit mond, hogy nincs benne az
újságban.

Amikor Misi a felolvasás után visszaér a kollégiumba, akkor Sándor Mihály mondja neki,
hogy kereste őt Orczy és Gimesi. Misi megretten, mert biztos benne, hogy Gimesiék a
reskontó miatt keresték.

Ezután jön az újabba meglepetés, amikor Sándor Mihály megkérdezi tőle, hogy miért nem
volt a délutáni tanórákon. Misi teljesen elképed, most esik csak le neki, hogy aznap nem
szombat van. Az egész szoba csodálkozik Misin, aki saját maga sem érti, hogy hogyan
felejthette el a délutáni tanítást.

Másnap a tanteremben Orczy elmondja Misinek, hogy beszélt otthon a szakácsnéjükkel,

aki nagyon ért a lutrihoz és szerinte attól függően, hogy a budapesti, bécsi, prágai, brünni,
vagy linzi lutrira tett Misi, legalább 1000, de inkább 2000 forintot nyert.

Misi ezen nagyon elámul, mert persze fogalma sincs, hogy melyik lutrira tett, de a 2000
forint, az egy olyan hatalmas összeg, amit fel sem nagyon tud fogni. összehasonlításképp:
az édesapja a házukat kerttel együtt 300 forintért vette.

Orczy most már biztos benne, hogy a reskontót ellopták, ezért az indítványozza, hogy
alakítsanak hárman (Misi, Orczy és Gimesi) titkos társaságot, aminek az a célja, hogy a
tolvajt kinyomozza.

Orczy felajánlja, hogy mivel a következő óra neki lyukasóra, mert nem református, mint a
többiek, hanem katolikus, aki nem jár énekórára, ezért elkészíti az alapszabályt.

Misi és Gimesi ezután persze pont nem tud figyelni Csoknyai tanár úrra az énekórán, az
alapszabályon jár az eszük.
Szünetben újra találkoznak Orczyval,a ki megírt az alapszabályt:

„– Alapszabály:
1. A név: lutristák. 2. A tagok vérszövetségben vannak, mint testvérek. 3. Semmi titok nem
létezik. 4. Elnök, titkár, jegyző. 5. Idegeneknek elárulni tilos. Ez az egész.”
A titkos társaságnak tehát már van alapszabálya is, elnök: Orczy, titkár: Misi, jegyző:
Gimesi.

Kilencedik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Orczy
Gimesi Az iskola
Doroghy Sanyi 1892 Doroghyék háza
Bella Pósalakyék háza
Viola
Pósalaky úr
Egyik nap Orczy közli Misivel, hogy már tudja, hogyan fogják kinyomozni a tettest. Orczy
szerint ugyanis Misi szobatársai a leggyanúsabbak, ezért Misinek fel kell írnia
mindegyiknek a nevét egy papírra.

A nap további része pedig azzal telik, hogy Orczy Misi minden lakótársával elbeszélget, és
ravaszul kikérdezi őket a reskontóról. Misi pedig csak kapkodja a fejét, elbűvöli Orczy tettre
készsége, az, hogy milyen könnyen elegyedik beszédbe bárkivel és hogy milyen ügyesen
– és észrevétlenül – kézbe vette az ő eltűnt reskontójának ügyét.

Később egy papírt tol Misi elé, azzal, hogy ez egy körlevél, amit a titkos társaság minden
tagjának alá kell írnia. A körlevélben ez áll: „Holnap délután pont 4 órakor nálunk.”
Misi persze aláírja a lapot, aztán Gimesi is, bár ő oda se figyel arra, hogy mit írt alá.

Figyeljük meg, hogy bár a fiúk komolyan gondolják – főleg Orczy – a titkos
társaságosdit és a nyomozást, de azért mégiscsak gyerekek, és gyerekesen is
fognak hozzá a dologhoz. Ezt mutatja többek között a körlevélben lévő
helyesírási hibák, illetve az is, hogy egyáltalán nem lehetnek biztosak abban,
hogy a reskontót tényleg ellopta valaki, pláne a szobatársak közül. Az Olvasó
persze tudja, hogy valójában Török Jánosnál van.
Délután Misi Doroghyékhoz megy tanítani, de amikor belép a szobába, Sanyi még nincs
benn. Misi leül az asztalhoz és miközben Sanyira vár, az előtte lévő füzetbe rajzolgat, majd
hirtelen egy verset kezd írni:

Simonyi óbester
kisgyerek korában
felmászott egyszer a
veres toronyba
 
Magos volt a töröny, magos a teteje,
az egész feldele
verebekkel tele.
Misi saját maga lepődik meg a legjobban, hogy ezt írta.

„Ennek nagyon megörült, ezt igazán nem várta, észre se vette, hogy írta le, mert egy
cseppet se gondolkozott rajta.”
Lelekesen írná tovább a verset, de az ihlet elillant, a következő versszak nem akar
sikerülni, minden próbálkozását áthúzza.

Észre sem veszi, hogy Bella lépett a szobába, majd fölé hajolt és csodálkozva kérdezi,
hogy Misi verset ír?

Misi persze rögtön elszégyelli magát, kitépi a lapot a füzetből és az öklébe rejti, Bella hiába
könyörög neki, kéri szépen, nem mutatja meg a versét.

A baráti, már-már gyengéd veszekedésnek Sanyi érkezése vet véget, a fiúk tanulni
kezdenek, Bella pedig csöndben kézimunkázik.

Az egyik latin példamondat aztán eszébe juttatja Misinek a Nagy úrral való korábbi
beszélgetését.

„Egy latin mondatot fordítottak, hogy: a római nép dicső eredete minden honpolgár szívére
felemelő hatást gyakorol.
Erre így szólt:
-A magyar nép eredete bezzeg nem gyakorol felemelő hatást a magyar honpolgárok
szívére.”
Erre Bella felkapja a fejét és érdekes beszélgetés alakul ki közöttük Misivel, ami végül a
gazdagság-szegénység témakörnél köt ki. Misi lelkesen, átszellemülten magyaráz a
magyarok történetéről, Bella pedig kétértelmű megjegyzéseket tesz:

„Az igaz – szólt halkan, s elkomolyodva a lány –, a gazdag rokon nem ismeri többet a
szegény rokont.”
„- A testvéren is csak uralkodni akar a testvér – mondta Bella titkos értelemmel.
Figyeljük meg, hogy nem is olyant titkos ennek az értelme. Misi ugyan az egy
országban lakó emberekre gondol, Bella viszont a nővérére, a mindenkin
uralkodni akaró, hatalmaskodó, akarnok Violára gondol.
A beszélgetésből érdekes adalékot tudunk meg Misi családjáról is, kiderül, hogy valaha jó
módúak voltak, ha nem is gazdagok, de „édesapám csak most három esztendeje költözött
abba a faluba, ahol most lakunk, mert otthon egy tüzesgép miatt, ami felrobbant,
elárvezeték hatszáz forint adósságba minden földünket, két házunkat, s akkor eljöttünk
ebbe a faluba, mert itt édesanyámnak rokonai és sógorai vannak […]”
Bella pedig egyetért Misivel:

„- Csak gazdagon szabad megjelenni a gazdag rokonok közt – mondta Bella, s később
hozzátette sóhajtva: – Csak egy napra volnék gazdag, hogy megjelenjek köztük, akkor
már minden magától menne.”
De új infó derül ki Belláról is:
„- Csak egy ruhám volna – mondta Bella -, hogy elmehetnék a nagynénémhez, a Petky
hercegnéhez, s megcsókolhatnám a kezét, s megmondhatnám neki, ki vagyok.”
A beszélgetés ekkor ér el egy nagyon fontos mondathoz, illetve kérdéshez:

„Bella komolyan nézett a kisfiú szemébe:

– Most valamit kérdezek magától, Misike, de úgy feleljen rá, ahogy igazán gondolja. Ha
valaki nagyon szegény és örökké szenved és csak nyomorog, és megvan rá a lehetőség,
hogy többet sohase nyomorogjon, és a leggazdagabb emberek közé kerüljön, s mindig
bőségben legyen, és a testvérein is segíthessen, a szülein is: akkor szabad neki
elmulasztani ezt az alkalmat?
Misike az édesanyjára gondolt s az édesapjára és a kis testvéreire, akik most a hideg
szobában a földön csúszkálnak, s maguk alá nedvesítenek és felhűlnek, s az
ajtórepedésen befú a szél, s az ajtófélfa vastagon fehér a dértől, s azt mondta:
– Nem szabad.”
Figyelem! Bellának ez a kérdése még nagyon fontos lesz a későbbiekben!
A jó hangulatú és komoly beszélgetést Viola érkezése szakítja félbe, majd Misinek mennie
kell felolvasni Pósalaky úrhoz. Út közben pedig azon gondolkozik, hogy milyen jó is lenne,
ha gazdag lehetne, mert akkor tudna segíteni a szüleinek és persze Bellának is.

Pósalaky úr megint megkérdezi Misitől, hogy kihúzták-e a számokat. Misi először bajban
van, mert az újságban ott vannak a lutriszámok: a budapesti, a bécsi, a prágai és a linzi
lutrié. szerencse a szerencsétlenségben, hogy Misi a brünnire tett, ami valamiért nincs
benne az újságban.

Ezért Misi – talán életében először – hazudik, ugyanis azt mondja Pósalakynak, hogy a
budapesti lutrira tett, aminek kihúzott számai: 5, 95, 4, 44, 92. Az öregúr pedig tudomásul
veszi, hogy nem nyertek.

Misi elgondolkozik a hazugságon is:

„De ilyen könnyű a hazugság, csak egy szó az egész. Érdemes volna annyi bajt magára
zúdítani, mikor csak ennyibe került a szabadulás?”
Amikor Pósalaky úrtól megy vissza a kollégiumba, a Nagytemplom mellett egy kirakat előtt
ismerős alakot pillant meg. Legnagyobb megdöbbenésére Bella kisasszonyt és Török
Jánost ismeri fel, ahogy jókedvűen beszélgetnek.

„Azok ott állottak tőle alig öt lépésre, s hallotta felcsendülni a Bella jól ismert édes
kacagását. A hangját hallotta, ahogy könnyen és vidáman azt mondta:
– Hiszen jófélék maguk, ha maguknak hinni lehetne.
– Isten bizony! – esküdözött dörmögve a fiatalember, s meghajlott a leány felé.”
Figyelem! Ennek még jelentősége lesz a későbbiekben!
Tizedik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály Törökék háza

Törökék A posta
Szikszay bácsi Doroghyék háza
Török János 1892
Bella
Orczy
Fáni a szakácsnő

Aznap éjszaka Misi nem tud elaludni a szobájukban, folyton Bellán és Török Jánoson jár
az esze, ahogy a kirakat előtt beszélgetnek és nevetgélnek.

Misi nem érti, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen szerinte Török János rossz ember és
Bella is azt mondta neki, hogy „sehogyse-szívesen”, most mégis együtt vannak.

Misinek ez rosszul esik, sehogy sem talál rá magyarázatot, mindenféle gondolatok

kavarognak a fejében, csak nagyon sokára tud elaludni. Ennek persze az lesz a
következménye, hogy reggel későn ébred, addigra már a szobatársai túl vannak a
szokásos heti egyszeri (!), vasárnapi lábmosáson. Misi kénytelen abban a vízben mosdani,
amit már mindenki használt előtte.

A vasárnapi kötelező templomi mise után Misi úgy dönt, hogy elmegy Török bácsiékhoz a
Nagymester utcába. Út közben összetalálkozik Szikszay bácsival, aki szintén oda tart,
együtt mennek tovább.

Szikszay bácsi hamarabb megy be a kapun, Misi még tanakodik magában, hogy jó ötlet
volt-e egyáltalán eljönni, de végül mégis bemegy.

Bent aztán nagy meglepetésére Szikszay bácsi sír és meséli el feldúltan, hogy mit történt
vele.

„Aztán elmondta a dolgot, s csak úgy ömlött belőle a szó: a polgármester az ő nagy
ellensége, aki már régen harcolt vele, hogy kitúrja az állásából, de a régi főispánnál nem
tudott elérni semmit, mert az tudja, ki volt Szikszay Lajos!… Hanem ennél az új főispánnál,
ennél a taknyosnál sikerült a vén gazembernek befeketíteni… s most megkapta a
fegyelmit, a felfüggesztést, az elcsapatást: tegnap a pénztárt revidiálták, s
százhetvenkilenc forint miatt…”
Vagyis Szikszay bácsit (most tudjuk meg a keresztnevét: Lajos) sikkasztás miatt ki fogják
rúgni a munkahelyéről, ahol 25 éve dolgozik.

Szikszay bácsiból persze csak úgy ömlik a panasz, a Török család pedig próbálja csitítani.
Szikszay végül eljut odáig, hogy ezt a szégyent sehogy máshogy nem tudja lemosni a
nevéről csak úgy, ha öngyilkos lesz.
Török bácsi is próbálja nyugtatni régi barátját, majd csak lesz valahogy, a Lajosnak nem
szabad magával semmit csinálni, hiszen hat gyereke van, azokat még fel kell nevelni.
Török bácsi azt s elmeséli, hogy ő meg a saját fiával, Jánossal nem jött ki gyerekkora óta,
csak ebben az évben emberelte meg magát a fiatalember végre, állása is van, bár az igaz,
hogy most meg az anyjával (vagyis Török nénivel) nem jönnek ki jól.

Török néni erre elsírja magát:

„- Istenem, egy anyát kell békíteni gyermekével – mondta sírva a néni -, de én nem tudom
tűrni, mióta ilyen közel van, hogy… nem tiszta… Az én gyermekem: hát honnan örökölte?
Se az uram, se én… és ez olyan piszkos…
– Inkább nagyon is keni-feni magát – morogta Szikszay bácsi.
– A szíve nem tiszta… valamit, mindig valamit takar. Most is utazik: még ma! Hova?
– Kiküldetése van, oda utazik – szólt az apa.
– Csak higgye, apa, apámmal mindent elhitet.”
Erre aztán Misi – aki addig tulajdonképpen hallgatózott, mert senki sem vette észre, hogy
ott – is izgatott lesz, valahogy érzi, hogy János elutazása Bellával függ össze. Gyorsan
kioson a házból, anélkül, hogy bárki is észrevenné, hogy egyáltalán ott volt.

A kapuban azonban szerencsétlenségére éppen Jánossal találkozik.

„- Hopp, öcskös – szólt János úr szokott lármás hetykeségével -, gyere csak, ipse, fogd
meg a táskám, míg bemegyek az öregekhez köszönni.
Ezzel a kezébe nyomott egy kis kurta fekete táskát.
Nem volt nehéz az a táska, de Misire annyira megalázó volt, hogy csaknem a földre
ejtette.
– De vigyázz rá, azt a bürkit!… El ne lopják tülled: pénz van benne… – Ezzel tovább ment
a kapu felé.”
Figyelem! A pénzzel teli táskának még lesz jelentősége a későbbiekben!
„Vajon micsoda pénz van ebben a táskában, honnan van ennyi pénze ennek a lumpnak?
– gondolta aztán magában, s égette a kezét, mintha lopott pénz volna. És miért bízta rá,
miért nem vitte be magával”
Hamarosan jön kifelé János, egy másik táska is van nála, de a búcsúzás nem sikerülhetett
valami jól, mert nagyon gondterhelt az arca. Csak int Misinek, hogy kövesse őt a másik
táskával. A büszke Misinek ez persze nem tetszik, mert így úgy tűnik, mintha ő lenne a
János hordára.

Kapóra jön, hogy nemsokára a kollégium mellett mennek el, Misi közli, hogy neki be kell
mennie. János úr tíz forintot akar Misinek adni, de Misi nem fogadja el, akkor sem, amikor
János úr erőszakkal akarja neki odaadni.

A kollégiumban kiderül, hogy Misi pénzes utalványt kapott otthonról, az apjától

„Kedves fiam, vegyél magadnak valamit. Semmi bajunk, vigyázz magadra. Anyád pakkot
küld karácsonyra. Csókol szerető Apád.”
A pénzt a postán lehet felvenni, de csak három óráig, Misinek tehát rohannia kell, ha oda
akar érni zárásig. Út közben cikáznak a fejében a gondolatok: meghatódik, amiért a
családjától pénzt kapott, holott tudja, hogy milyen nehéz anyagi helyzetbe vannak, és
elszomorodik, mert ha az anyja csomagot küld neki karácsonyra, akkor az azt jelenti, hogy
ő nem mehet haza.

Mire a postára ér, elhatározza, hogy visszaküldi az apjától kapott pénzt, úgy érzi, hogy a
családnak jobban szüksége van rá, mint neki, ráadásul ő kereső ember, hiszen tanítványa
van és felolvas.

Misi tehát felveszi az apjától kapott pénzt, majd egy másik utalványon hazaküld két
forintot.

„Édes jó apám, nagyon szépen köszönöm, kezit csókolom édes jó apámnak, de nekem
van pénzem, csak tessék búsulni rajtam. Kezét csókolom szerető hálás fia Misi.”
Amikor Misi kijön a postáról, eszébe jut, hogy négyre Orczyékhoz kell mennie, addig már
nem sok idő van, nincs értelme visszamennie a kollégiumba. Hirtelen ötlettől vezérelve
bemegy a vasútállomás épületébe.

Misi ténfereg az állomás épületében, majd bekukucskál az első osztályú váróterem

ablakán.

„Egyszerre csak felsikoltott.

Bent az üvegajtón belül meglátta Bellát.”
Mikor Misi másodszor is be akar nézni, már nem látja Bellát, és a vonat éppen elindul. Misi
sokáig gondolkozik a dolgon, még az is eszébe jut, hogy nem is Bellát látta, csak valakit,
aki hasonlított rá. Hiszen Bella előző nap egy szóval sem mondta, hogy el akarna utazni.

Aztán egy még rosszabb gondolat jut eszébe: mi van, ha Bella János úrral utazott el,
hiszen János is a vasútállomásra tartott.

Zavaros gondolataiból a templomharang kondulása riasztja fel sietnie kell Orczyhoz.

Orczy pedig nagy hírrel fogadja, Fáni a szakácsnéjuk mesélte, hogy valaki felvette a lutri
nyereményét. Vagyis valaki bemutatta Misi reskontóját és elvitte a pénzt. Fáni még azt is
tudja, hogy nézett ki az, aki felvette a pénzt:

„- Egy magas, pedrett bajszú, olyan kisütött bajszú, göndör hajú úr vette fel”
Misi képzeletében pedig rögtön megjelenik János úr, ahogy tartja a táskát, hogy belerakják
a sok pénzt.

Az olvasó pedig tudja, hogy pontosan ez történt, hiszen János úr lopta el,
pontosabban nem adta vissza a reskontót.
Misi annyira elkeseredik a dolgon, hogy elhatározza, nem megy aznap Pósalaky úrhoz
felolvasni, hátha az öreg megint a reskontóval jön, ezért inkább visszamegy a kollégiumba.

A kollégium kapujában néhány nagyobb diák beszélget. Színházba akartak menni, meg is
vették a jegyet, de végül nem azt az előadást adják, amit ők akartak látni. Megkérdezik
Misitől, hogy nincs-e kedve megvenni egyikőjük jegyét.
Misinek régi vágy, hogy színházba menjen, megveszi a jegyet, az előadás hétkor
kezdődik.

Addig még bőven van ideje, és ekkor furcsa ötlete támad:

„Úgy érezte, hogy neki menni kell Doroghyékhoz, s meg sem állott, míg csak oda nem ért.”
Figyeljük meg, hogy Misi egyre érthetetlenebbül és értelmetlenebbül viselkedik:
nem megy el Pósalaky úrhoz felolvasni, ahova pedig el kellett volna mennie, de
elmegy Belláékhoz, ahova viszont nem kellett volna mennie, mivel vasárnap nem
tanulnak együtt Sanyival. Nyilvánvaló, hogy Misi Belláról akar valahogy infóhoz
jutni.
Viola, a vénlány, mintha megérezni Misi kívánságát, közli, hogy Bella nincs otthon. Misi
pedig önkéntelenül is bólint, hogy tudja. Ez feltűnik Violának:

„- Látta valahol? – kiáltott fel önkéntelen.

Misi szörnyen megijedt.
– Hol? – kérdezte erélyesen Viola.
– Az állomáson.
– Hol?!… – kiáltott Viola, s mindnyájan rábámultak.
Erre ő elvörösödött, s elmondta, hogy sétált, s kint volt az állomáson, s látta az első
osztályú váróteremben Bella kisasszonyt, aki felült a vonatra s elutazott.”
Erre persze Viola teljesen kiborul, feltúrja Bella szobáját, ahonnan egy levéllel tér vissza:

„Kedves apa, én ma elutazom, miattam ne aggódjanak. Valószínűleg többet segítek így a

családnak, mint ha egész nap mosogatnék Viola kisasszony elragadtatására.
 Kezét csókolja Bella”
A Doroghy család tagjai eltérően – és furcsán – reagálnak Bella levelére:

Violát nem az érdekli, hogy hova utazott, hanem, hogy miért első osztályon, amikor az
nagyon drága.

Az anyjuk csak szomorúan hallgat, az apjuk pedig hirtelen közli, hogy akkor ő megy is.

„- S apa elmegy! És apa el tud menni!

Az apa csodálkozva nézett rá.
– Na? Mér?
– S minket itthagy a feneketlen kétségbeesésben.
– De mi az istenharagjának aggódsz annyit rajta?… Nem féltem én azt a lányt… Nem
hallod, hogy első osztályon utazott?…”
Vagyis az egész Doroghy családban tulajdonképpen senkit sem az érdekel, hogy Bella
miért és hova utazott el.

Misi fél hétig marad Doroghyéknál, aztán elmegy színházba. A színház nagyon tetszik
neki, de aztán eszébe jut, hogy kilenckor zárják a kollégium kapuját és neki nincs
engedélye a kimaradásra, ezért az első felvonás után elmegy a színházból bár még csak
nyolc óra van.
Az utcán viszont az jut eszébe, hogy a szobatársai már biztos tudják, hogy színházban van
és mit fognak szólni, ha ő hamarabb beállít, mint ahogy a darabnak vége, ezért inkább a
hideg, szeles utcán ácsorog kilencig, és csak akkor megy be az épületbe, amikor zárni
akarják.

Figyeljük meg, hogy Misi cselekedetei mennyire tipikusan gyerekesek, nem

racionálisan dönt, úgy cselekszik, ahogy éppen eszébe jut.
A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: krükk.

Tizenegyedik fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín

Nyilas Mihály
Orczy
Gimesi A tanterem
István, a pedellus 1892 Az igazgatói iroda
Az igazgató A coetus
A rendőrök
Viola

Reggel Misi öltözködés közben egy tízforintost talál a zsebében, ami nagyon sok pénz.
Fogalma sincs, hogyan került oda, de nagyon izgatott lesz tőle, hiszen még sohasem volt
ennyi pénze. Azt sem tudja, hova tegye, a ládájában nem meri hagyni, attól meg fél, hogy
kirántja a zsebéből, végül a mellénye felső zsebébe teszi.

A teremben Orczy azzal fogadja, hogy meglesz a pénz, mert az apja a rendőrségre ment
intézkedni. Misi először megijed, azt hiszi, hogy Orczy az ő tízforintosáról beszél, mire
rájön, hogy a reskontóról van szó.

Orczy megkérdezi Gimesit, hogy miért nem ment el előző nap hozzájuk a
megbeszélésére, hiszen aláírta a körlevelet. Kiderül, hogy Gimesinek fogalma sem volt
arról, hogy mit írt alá, el sem olvasta, csak aláírta, mert elé rakták.

A második óra utáni szünetben István, a pedellus lép a terembe és Misit szólítja, akinek az
igazgatóhoz kell mennie. Nagy dolog az, ha valakit az igazgató hívat, Misi nagyon megijed,
sejti, hogy a reskontóról lesz szó.

Misinek igaza lesz, az igazgatói szobában két rendőr ácsorog, és az igazgató ordítva
kérdezi Misitől, hogy milyen reskontót sikkasztott el, amit a rendőrök most rajta keresnek?!

Misi hebegve mesél Pósalaky úrról, a megálmodott számokról, amiket megtett lutrin. Azt
mondja, hogy, hogy a számok nem nyertek, mert a budapesti lutrira tette és a brünnin
húzták ki.
Figyeljük meg, hogy Misi tulajdonképpen nem mond igazat, hiszen a számokat kihúzták,
csak ő elhagyta, illetve ellopták a reskontót, amivel valaki – mi tudjuk, hogy Török János –
felvette a pénzt.

Az igazgató végül a rendőröket és Misit is elzavarja.

Misi már éppen megnyugodna, hogy vége az egész reskontó ügynek, amikor másnap
István, a pedellus ismét érte jön az osztályba, megint mennie kell az igazgatóhoz. Az
irodában Misi szembe találja magát Violával, Bella hugával és a tajtékzó igazgatóval.

Kiderül, hogy Viola Bella ügyében jött, mert szerinte Misinek okvetlenül tudnia kell valamit
Bella elutazásának okáról.

Misi engedelmesen elmondja, hogy Török János megbízásából egy levelet adott át Bella
kisasszonynak, de semmi mást nem tud. A nagyhatalmú igazgató erre elküldi Violát,
mondván, hogy bízzon Istenben és imádkozzon, majd jól leszidja Misit és nem akarja még
egyszer az irodában látni.

Misinek most már nagyon elege van mindenből, a reskontóból, Bellából, az igazgatóból,
elhatározza, hogy másnap beteget jelent és nem megy iskolába. Így is tesz, de István, a
pedellus a szobában is megtalálja, megint menni kell az igazgatóhoz.

Az igazgató most már tényleg ordít, hogy Misivel mindig csak a baj van, három napja csak
az ő ügyeivel van elfoglalva, most már írásos vizsgálat indult a reskontó ügyében

„- Mindent felfordít, a haszontalan! ahová a lábát beteszi! Itt a sok írás: Törökék családi
élete, a nevelőségben a família, a lutris asszony, az Orczy apja… A fejem zúg tőle, három
nap óta semmi egyébre nem szabad gondolnom, csak hogy egy elvetemedett lurkó az
egész kollégium tekintélyét tönkreteszi a városban.”
Végül Misit karcerba, azaz fogdába csukatja Istvánnal, amiről persze kiderül, hogy nincs is,
hiszen éppen az igazgató szűntette meg tíz évvel korábban a fogdát. Misinek csak egy
másik szobába kell várakoznia.

Misi csak vár és vár a szobában, közben kavarognak a fejében a gondolatok, a reskontó,
Pósalaky úr, Bella, Török János. Azon gondolkozik, hogy miért van az, hogy őt mindig
bántják, pedig ő mindig jót akar.

Eszébe jut az édesanyja is, aki egyszer, amikor Misi valamiért el volt kenődve így
vigasztalta: „Légy jó, fiam, légy jó, kisfiam, mindhalálig fiacskám, légy jó mindhalálig…”
Ezután elkalandozik a figyelme, majd hirtelen eszébe jut a Simonyi óbesterről írt verse,
ami most egészen új formában jelenik meg a fejében:

„Simonyi óbester
mint egy hős kiállott,
látta onnan maga alatt
az egész világot.

Kebelét megrakta
verébfiókákkal.
Nem cserél most boldogságot
az egész világgal.

Dobjatok le, nem baj,

van ezernyi szárnyam…
Csúnya, irigy földöncsúszók,
nézhettek utánam…

Nem is földre száll az,

hanem fel az égbe,
kinek százezer szárny
csattog a szívébe…”

Misinek nagyon tetszik a költeménye, de nincs ideje leírni, mert István jön érte, aki egy
terembe vezeti, ahol 5-6 tanár ücsörög, tanári törvényszék.

Misinek négy kérdéscsoportra kell válaszolnia:

 „[…]miként bíztak meg téged azzal, hogy Pósalaky úrnak egy forintot tegyél a lutrira,
és mikor tetted meg, hol s kinél, és milyen számok voltak azok, s mi történt a
reskontóval.”
 „[…]honnan ismered te Török Jánost, mit ígért ő neked a reskontóért, mikor fizette
ki, amit ígért?”
 „[…]mi történt az ötödik osztály termében, hányszor voltál ott, mit tapasztaltál,
hogyan szólanak azok a tanárgyalázó nóták, s milyen tivornyákban vettél ott részt?”
 „[…]tudomásunkra jutott, hogy te pénzeket küldözgettél; kinek, mennyit s miből?”
Misi annyira elcsodálkozik a kérdéseken, hogy csak habogni tud, de a tanár letorkollja,
hogy ott van előttük Török János levele, amiben minden benne van. Misi nagyon nem érti
a dolgokat, ezek szerint a 10 forintot Török János csempészte a zsebébe, és most az
állítja, hogy ezzel megvette tőle a reskontót, de ez nem igaz.

Misi életében nem volt még az ötödikes teremben, fogalma sincs, hogy mi történik ott.

Misi megpróbál magyarázkodni, de végül csak egy kétségbeesett felkiáltásra futja tőke:

„A kisfiú szemét elöntötte a könny, torkát elszorította a fájdalom, s csak nézett ezekre a
kopasz, ősz, ellenséges emberekre; hát ezek nem értik őt, vagy az lehetetlenség, hogy
egy ember megértse a másikat?
– Kérem szépen, én nem bántottam senkit, én nem csináltam senkinek semmit.”
De a tanárokat ez nem érdekli, arról beszélgetnek, hogy Misi mennyire haszontalan fiú, aki
még a cipőkenőcsöt is megeszi. Erre már Misi teljesen kiborul, hiszen a cipőkenőcsöt
Böszörményi ette meg, de ez itt senkit sem érdekel, Misiről már eldöntötték, hogy rossz
gyerek.

Misinek teljesen elege lesz a kihallgatásból, a vádaskodásokból, a hazugságokból, abból,

hogy a tanárok mindenáron azt akarják bebizonyítani, hogy ő bűnös valamiben, mikor ő
semmi rosszat nem csinált.
„- Én nem akarok debreceni diák lenni tovább! – kiáltott fel Misi, mire általános elképedés
lett.
– Debreceni diák!… Nem akarsz debreceni diák lenni?… Először is aligha rajtad áll, bará-
tocskám… és másodszor, még az akasztófán is büszke lehetsz rá, hogy valaha bármely
rövid ideig is debreceni diák voltál!… Gaznép!”
Végül az igazgató visszaküldi őt abba a szobába, ahol korábban is várakozott, amíg a
tanárok döntenek a sorsáról.

„Ahogy kilépett az ajtón, s még hallotta a heves beszélgetést, amely odabent újra kitört, a
tanterem ajtaján bejött valaki, akin az első pillanatban maga sem tudta miért, csak éppen
valami boldog, felfakadó örömben ismert rá az ő valakijére: a nagybátyja jött meg, Isaák
Géza, nagy barna bunda volt rajta, olyan úri nagybunda, s keskeny kis fején fekete kis
keménykalap volt, nagy, sötét szeme kutatva pillantott körül, s ahogy felismerte kisöccsét,
kitárt karral sietett hozzá.”
Ez végre egy biztos pont Misi életében, végre valaki, akiről tudja, hogy szereti őt. Sírva
borul a nagybátyja nyakába, elzokogja neki, hogy itt mindenki bántja és soha többet nem
akar debreceni diák lenni.

„És zokogott s csuklott és hörgött, és nem bírta elég erővel kiadni magából a tajtékzó,
lávádzó nagy feszültséget, ami annyi idő óta felgyűlt benne.
A bátyja magához szorította, ölelte s szorongatta, kigombolt kabátjába vette a didergő,
reszkető, halálsápadt, kis szomorú fekete gyereket, aki a ruhát marta, s az öklét véresre
harapta, hogy elfojtsa a kínos zokogását.”
A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: karcer, peniperda, pietás,
rekomendál, suskus.

Tizenkettedik fejezet

„- Maradj itt, fiacskám – szólt a nagybátyja kimondhatatlan szeretettel -, bemegyek

hozzájuk, te csak várj itt, csak várj itt szépen.”
Misi tehát megint egyedül marad a „karcerban”, de most már nyugodtabb, hiszen megjött a
nagybátyja, most már minden rendben lesz, majd ő mindent elrendez.

Megint eszébe jut a verse, amit korábban költött és kétségbeesetten fedezi fel, hogy
elfelejtette, már nem tudja ugyanúgy felidézni.

A másik teremből hamarosan kijönnek a tanárok, Misi legnagyobb ámulatára, most

teljesen más a hangulatuk:

„- No, szegény kis nebuló – mondta az igazgató erős katonahangján – mindig mondtam,
mit kerítenek ilyen nagy feneket ennek a szamárságnak… Nézzetek rá! sugárzik róla a
becsületesség…
Misinek arcát elöntötte a könny.
– Jó tanuló, jó munkás, pénzkereső gyerek: büszke lehet a szegény édesapja rá… No,
sebaj, fiam, csak ezután megbecsüld magad…”
Misi nagybátyja tehát tényleg elintézett mindent, de egyenlőre részleteket nem tudunk
meg. Géza lekíséri Misit a szobájába, ahonnan azonban a kisfiú csak a bőrkötéses
könyvét viszi magával, majd kilépnek a kollégiumból sé a havas, jeges utcán mennek,
amikor Misi – valószínűleg a feszültség hatására – elájul.
Egy szállodai szobában tér magához, ahol a bátyja megszállt, orvosságot kap, sokáig tart,
amíg rendbe jön. Amikor jobban lesz, meglátogatja őt Gimesi és Orczy.

Orczytól megtudjuk, hogy végül hogyan simultak el a dolgok:

„- És százhúsz forintot kapott a trafikban, és abból tíz forintot neked adott, negyven forintot
elköltött ruhára Bellának, ez ötven, tíz forint egyébre, az hatvan, húsz forintba került az út,
az nyolcvan, tíz forintot adott Bellának, mikor a hercegékhez ment, az kilencven, a kocsit
is ő fizette ki, az két forint és csokrot is vett háromért, az kilencvenöt és a többit ellumpolta,
és az utolsó tizenöt krajcáron vett három levélbélyeget, s megírta bűneit egyben az
apjának, egyben a te bátyádnak, s egyben a rendőrségnek, s akkor bele akart ugrani a
Dunába, de nem ugrott bele, mert hideg volt a víz biztosan.”
Misi ezen mélyen elgondolkozik: elcsodálkozik, hogy nem ezer meg kétezer forintról volt
szó, hanem csak 120 forintról. És így kiderül az is, hogy valóban Török János csúsztatta a
zsebébe a 10 forintost.

Az elsikkasztott 120 forintot pedig végül Török bácsi fizette ki, hogy a családja becsületét
védje. Mivel Misi és Pósalaky úr úgy állapodtak meg, hogy ha nyernek, akkor feleznek,
ezért 60 forintot kapott az öreg, hatvanat meg kifizettek Misi nagybátyjának, aki azonban
ezt nem fogadta el, mert tudja, hogy Törökék szegények.

Másnap Viola látogatja meg Misit Sanyival együtt. Kiderül, hogy Bella dolgai is
elrendeződek:

„Viola nagyon sírt, s bocsánatot kért Misitől, s meg is csókolta, azt mondta, hogy „Bella
csókoltatja az ő kis poétáját” (ettől Misi lángvörös lett), és hogy Bella nagy szerencsét
csinált, a hercegéknél van, és már küldött is ezer forintot, a vonatról rögtön kocsiban a
hercegékhez ment, s a tanti nagyon szépen fogadta, és nagyon szereti, s rá fogja hagyni
az egervári uradalmat, mert nagyon hasonlít a meghalt lányához, és az kilencezer hold, s
most már meg van alapítva a szerencséjük, és most már Sanyi Pestre megy tanulni, ha itt
megbukik, és egyetemi tanárt vesznek mellé nevelőnek!”
Vagyis minden olyan dolog megoldódott, amit Misi megoldhatatlannak gondolt. Amikor
meggyógyul, akkor Géza leül vele beszélgetni, hogy mit is szeretne most Misi csinálni,
mert eddig csak azt hajtogatta, hogy nem akar többet debreceni diák lenni.

„- Hát mi akarsz lenni, édes fiam? – kérdezte a bátyja újra.

Misi hirtelen azt mondta:
– Az emberiség tanítója.”
Géza erre komolyan hallgat, majd megjegyzi, hogy tanulás nélkül senki sem lehet tanító. A
legjobb tehát az lesz, ha Misi átmegy abba az iskolába, ahol a nagybátyja tanít és ott
folytatja a tanulmányait.

„- Vagy más egyébre akarod te tanítani az emberiséget?

Misi lopva nézte, nézte a bátyját, újra könny öntötte el a szemét, s összekuporodott, mint
egy kis giliszta, s egészen halkan és egészen csendesen azt rebegte:
– Csak arra, hogy légy jó… légy jó… légy jó mindhalálig…
S fejét leejtette, s márványszínű lett a szoba, s egyszerre kimondhatatlan vágy fogta el:
menni, elmenni innen abba az iskolába, ahol már ő tanít… ő… a drága, az édes jó
bátyja… az égbe… az égbe… mert az maga az ég…”
A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: kádencia, konsternáció.