Kommunikáció

A nem verbális kommunikáció

Készítette: Németi Edina

Szociálpedagógus szak
Levelező tagozat
II. évfolyam
 2

Nem verbális kommunikáció

A legtöbb emberi kommunikációs aktus kézmozdulat, testtartás, testhelyzet,

illetve közeledés-távolodás útján jön létre, azaz nem szóbeli úton. Egyre nagyobb
szükség van arra, hogy mozdulatainkat, mimikánkat tudatosan alakítsuk. Partnereinken
is könnyebben kiigazodunk, ha nemcsak szavaikra, hanem mozdulataikra is
odafigyelünk. A nem verbális kommunikáció tehát: az ember által használt jelek
összessége. A teljes közlésrendszer 60-65%-át teszi ki, és szorosan összefügg a szóbeli
(verbális) kommunikációval.
A nem verbális jeleknek több típusát különböztetjük meg, melyek a pedagógiai
kommunikációban is óriási szerepet játszanak, ezek:

1. mimika: Érzelmi viszonyok tükröződése az arcon, mely a világon szinte

mindenütt azonos. Az érzelmek kifejezésében a szemnek, a szemöldöknek és a
szájnak van szerepe (pl.: öröm, harag, félelem, undor, érdeklődés, meglepetés),
nagy része nem tudatos.

2. tekintet: A mimikai kommunikáció része, irányának mindig jelzés értéke van.

Visszajelzést ad a megértésről, jó részt a tekintet merevsége, üressége közvetíti a
meg nem értés tényét. Többnyire nem tudatos. A tekinteten belül elkülönítik a
pupilla kommunikációs szerepét.
A tekintet vizuális szimbólum, amelyre az emberek automatikus figyelemmel
reagálnak. Általában koncentrált érdeklődést jelez, és az izgalom növekedését
idézi elő a vevőben, a szemkontaktus pontos jelentése azonban nagymértékben
függ a helyzettől. Jelezhet intimitást, bevonódást, vonzalmat, dominanciát,
agressziót és felsőbbrendűséget. A pupillaméret változásait úgy értelmezzük,
mint pozitív vagy negatív attitűd kifejezését partnerünk részéről. A túl sok és a
túl kevés nézés is ugyanolyan kellemetlen lehet. A partner kitartó nézése
dominanciajelzés számos madárfajnál, kutyáknál és majmoknál is. Ez az
embereknél is megjelenik.
 3

Az intimitás-egyensúly elmélete (Argyle és Dean-1965) szerint, ha a jelzett

intimitás az egyik modalitásban megnő, például a személyek közötti közelség
révén, az emberek ezt az intimitásnak más modalitásban való csökkentésével
kompenzálják, például csökkentik a szemkontaktust. A szemkontaktus
csökkenésének egyik következménye, hogy a beszélgetés nehezebbé vagy
lehetetlenné válik.

3. gesztus: A nem verbális kommunikáció legkidolgozottabb jelrendszere, ide

soroljuk a fej, a kar, a kéz és a láb mozgásait. A fej gesztusai jól értelmezhető
jelek, a kéz gesztusai sokféle jelentést hordoznak (pl.: hívhatunk, elutasíthatunk,
köszönhetünk). A gesztusok nagyon erősen kötődnek a kultúrához. Az olyan
gesztusokat, amelyek csak alátámasztják a többi üzenetet, illusztrátoroknak
nevezzük. Azokat a gesztusokat pedig, amelyeknek rögzített jelentésük van,
emblémáknak hívjuk. A gesztusok gyakorisága összefüggést mutat a beszéd
tempójával. Nem elég egyetlen gesztusból következtetést levonni, e gesztusokat
gesztuscsoportokban érdemes vizsgálni. Például:

 A kar gesztusai: A történelem során a nyitott kéz mindig az igazsággal,

becsületességgel, alázatossággal és alárendeltséggel párosult. Eskütétel
esetén is a kéz mellkasra való helyezése vagy ennek a felemelése és a
nyitott tenyérnek a közönség felé fordítása figyelhető meg. Szimbolikus
jelentése, hogy a gesztus után elhangzó fogadalom vagy nyilatkozat a
valóságnak megfelel, és kiemelkedő jelentőséggel bír. A mindennapi
életben az emberek két alapgesztust azonnal felismernek:

o a tenyér felfele, az ég fele való fordítása – azt a hatást kelti,

mintha az illető kérne valamit, de a kérés sok esetben nem
feltétlenül csak anyagi jellegű lehet;
o a tenyér a föld felé, azaz lefelé néz – jelentése, hogy az egyén
próbál valamit megállítani, megfogni vagy visszafogni.
 4

Beszélgetőtársunkról fontos tudnunk, hogy őszinte-e vagy sem. Testbeszédének

legárulkodóbb jele ebben az esetben nem más, mint tenyerének a helyzete –
felfele vagy lefele irányul – és ennek összhangja a szóban közölt információval.
Az ember tehát attitűdjeinek vagy érzelmeinek tudat alatti reakcióiban és nem-
verbális kommunikációjában a tenyér gesztusait gyakran használja.

 A kézfogás: A kézfogás annak a primitív gesztusnak a módosulása,

amelyet barlanglakóként használtak az emberek, mindkét kezüket
felemelvén, utalva arra, hogy fegyvertelenek. Később a római üdvözlés
terjedt el, amikor a kezüket a mellükhöz szorították, ezzel jelezvén
üdvözletüket. A Római Birodalom idején a férfiak nem egymás alkarját
fogták meg üdvözlésképpen. Ennek a régi hagyománynak a modern
változata a mai kézfogás, melyet általában találkozásnál vagy
elköszönésnél szoktunk használni. A modern kézfogás üzenete az, hogy
szívesen látjuk a másikat, és ezt tenyereink nyitottsága jelzi. A tenyerek
szorítása egységet és azonosulást szimbolizál.
Tételezzük fel, hogy két ember először találkozik és kézfogással üdvözlik
egymást. Alapvetően három lehetőség áll fenn arra, hogy ezek a felek mit
gondolnak egymásról:

o Dominancia

o Alárendeltség

o Egyenlőség

Mindezeket a magatartásformákat általában nem tudatosan alakítjuk, de a

különböző kézfogási technikák megfontolt alkalmazásával befolyásolni lehet
egy megbeszélés, találkozás kezdetét. A nyitott, felfelé irányított néző tenyér és
a kinyújtott kar tulajdonképpen alárendelést jelez, de számos esetben egy ilyen
magatartásnak egyéb oka is lehet (pl. mesterségből fakadó különleges
 5

adottságok, betegség vagy egyéb külső tényezők). Partnerünk valós

természetére és habitusára azonban rendszerint más jelekből is következtetni
tudunk majd. Amennyiben egy domináns emberrel találkozunk, van lehetőség
arra, hogy őt is lefegyverezzük, és mi váljunk a helyzet urává. A taktika
lényege, hogy egy előrelépéssel - az intim zóna átlépésével – zavarba hozzuk őt.

4. érintés: Az érintés olyan üzenetek kommunikációjára szolgál, amelyeket a státus

és az intimitás dimenziója mentén lehet osztályozni. Az élet korai szakaszában
nagyon fontos, a szülők és a csecsemők nagyon sokat kommunikálnak érintés
révén. Meg van határozva, hogy ki, hol kit, hogyan és mikor érinthet meg. A
férfiak és nők eltérően reagálnak egy és ugyanazon érintésre. Az érintés lehet a
felsőbbség és a dominancia jele is.

5. vokális jelek: Ezek a hangjelek, óriási szerepük van a pedagógiai

kommunikációban (a kommunikációs hatás 38%-a múlik rajta). A hang
hatékonyan jelzi érzelmeinket. A szóbeli tartalom csak kis részét képviseli a
teljes üzenetnek. A szavakon kívül sok mindent kifejezhetünk a hangunkkal.
Minden vokális jelzés, ami nem beszéd, paralingvisztikai jelzésnek (kiejtés,
hanglejtés, hangsúly, hangsebesség, hangerő…stb.) tekintendő. Van olyan
hangadás, amely önmagában képes egy üzenetet kommunikálni: sírás, ásítás,
nevetés, fütty…stb. Ostwald négyféle hangtípust állapított meg:

 panaszosan, gyermekesen és izgatottan szóló éles hang

 fakó hang
 üres hang
 extrovertált, bizalomgerjesztően zengő hang.

A vokális jelzések alkalmasak a hazugság leleplezésére is.

6. testtartás: A test beszéd közbeni mozgása, többnyire tudattalan, fontos szerepe

van a pedagógiában. Kifejezhetjük vele érzelmeinket, másikhoz való
 6

viszonyunkat. A gesztusok és a testtartások változásai szoros kapcsolatban

vannak a résztvevők személyes szándékaival. A látszólag lényegtelen
viselkedések, mint például a „babrálás”, az interakció kritikus pontjain jelennek
meg, ezt nevezi Scheflen „kvázi udvarlásnak”. A testmozgás mintázatai szoros
kapcsolatban állnak az illető lelki egészségével, és a nemmel is. A férfiaknak és
a nőknek nagyon különböző mozgásrepertoárjuk van.

7. térköz: a kommunikációban részt vevő személyek közötti távolság (Edward T.

Hall: proxemika). Sokat elárul a kommunikáló emberek viszonyáról, fontos
szerepe van a pedagógiában. Befolyásolja: a kommunikáció célja, a felek közötti
viszony, és a beszédhelyzet. Négy fajtája van:

 intim távolság (0-45 cm)

 személyes távolság (45-120 cm)

 társasági távolság (120-360 cm)

 nyilvános távolság (360 cm fölött).

Az átmenetet egyik távolságból a másikba általában a viselkedés változása jelzi.

Az interakcióban felvett távolság attól is függ, hogy mennyire szeretjük
partnerünket, és hogy milyen a tárgyi környezet. A felségterületekhez való
ragaszkodás (territorialitás) az állatok társas rendszereinek az egyik egyetemes
jelzője, az embereket is érzékeny kapcsolatok fűzik a fizikai területekhez.
Megkülönböztetünk elsődleges, másodlagos, és nyilvános felségterületeket.

A verbális és nonverbális kommunikáció egymáshoz való viszonya jellege dönti

el a hitelesség megítélését. A közlő őszinteségére vall az, ha szóbeli és nonverbális
üzenetei egybevágnak, a kettő ellentmondásának esetén pedig inkább a nem verbális
csatornákon kapott információnak hihetünk.
 7

Felhasznált irodalom:

 Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája, Gondolat-Kairosz, 1996

 Balázs Sándor: A pedagógiai kommunikációs képességek fejlesztésének
elméleti és gyakorlati problémái
 Zrinszky László: Bevezetés a pedagógiai kommunikáció elméletébe, NTK., Bp.,
1993
 Allan Pease: Testbeszéd, gondolatolvasás gesztusokból, Park Kiadó, Bp., 2000