SÁRVÁRI GYÖRGY -

INTUITÍV ÚT íj

AZ UGRÁS SZABADSÁGA

AKADÉMIAI KIADÓ

V Y
Ezen az úton a legnagyobb tanítást és támogatást a családomtól kapom.
Köszönöm feleségemnek, Fanninak,
és két lányomnak, Zoénak és Zójának, hogy kísérői lehetünk egymásnak.
 Sárvári György

INTUITIV UT
Az ugrás szabadsága

AKADÉM IAI K IA D Ó
 Kiadja az Akadémiai Kiadó,
az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja
1117 Budapest, Budafoki út 187-189.
www.akademiai.hu

ISBN 978 963 05 9954 2

© Sárvári György, 2019

© Markovics Gábor, 2019
© Akadémiai Kiadó, 2019

A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó igazgatója

Felelős szerkesztő: Vida Krisztina
Olvasószerkesztő: Török Tünde
Tördelés: Kiss Zsuzsa
Termékmenedzser: Egri Róbert
Fedélterv: Markovics Gábor munkája

Kiadványszám: PGAZX00038
Megjelent 21,45 (A/5) ív terjedelemben
Készült az AK Nyomdában
Felelős vezető: Káldor Gábor

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás,

a rádió- és televízióadás, online digitális publikálás, valamint a fordítás jogát,
az egyes fejezeteket illetően is.

Printed in Hungary
 TARTALOM

A szerző előszava / 9
Bevezetés / I I

A MEZŐ H A TÁ SA
Az intuitív út kibontakozás —a flash / 13
Az intuitív döntés / 15
A lélektani dimenzió: alapvető hullámtermészetünk / 16
A hullámfüggvény összeomlása / 18
A hit átvivő szerepe / 19
A nemtudás szabadsága / 20
Az Áramlás és a benne maradás a bizonytalanban / 21
Az ugrás szabadsága / 21
A döntésre alkalmas állapot / 23
A döntés bátorsága / 24
Spirális fejlődési modell / 26
A fejlődés három szintje / 26
Kettős figyelem és jelenlét / 29
Utazás a labirintus mélyére / 30
Hagarure - A Busido Útja / 32

AZ ÉBREDÉS
Az erdő / 34
Az ébredés fáj / 36
Ébredés és visszaalvás / 37
A visszaalvás lélektana / 38
A kishitűség környezetromboló hatása / 39
Visszafelé nincs út, csak előre / 40
Az út a lábad alá fut / 41
A visszafojtott agresszió és a másodfokú változás természete / 43
Időcsapda / 44
Zuhanórepülés / 47
Vágyakozás és idő-pánik / 49
Bárcsak megállna az idő / 50
Nincs idő / 51
A mindenki számára elérhető repülőszőnyeg / 52
Aktív jelenlét / 54
 Kire számíthatsz? / 55
A harmadik út / 57
Mit tegyek? / 59
Felébreszthetem az utitársam? / 60

FÉRFIAK ÉS N Ő K AZ ÚTON
Férfiként vagy nőként...? /6 3
A férfi oldal ereje / 64
Az odaadó nő / 66
Nincs jó és rossz oldal / 68
Kurva vagyok - és az is maradok... / 69
A lélek holisztikája / 71
A nő harca férfi énjével / 72
A nő harca női énjével: Pókasszony csókja / 74
A férfi harca a női énjével / 76
A férfi harca a férfi énjével / 78
Szembenézést a gyenge apával / 79
Gyermek-apák és gyermekek-anyák önsorsrontó nemzedéke / 81
Gyermek lelkű férfiak és nők / 82
A gyermeklelkű szülők csapdahelyzetei / 83
Az apa nélkül felnőtt lányok útja / 85
Az apa nélküli fiúk útja / 86
Apaszimbólum I. - A gondoskodó Király / 87
Apaszimbólum II. - Az erős Király / 88
Apaszimbólum III. - Az igazságos Király / 89
Anyaszimbólum - A trónfosztott Királynő / 91
Aranyzsinór / 92
Túlélők / 93
Misztikus Egység / 95

ÁTTÖ RÉS A BELSŐ KAPUKON

Mindig csak előre / 97
Bátorság az áttörés hajnalán / 98
A közelség ereje / 100
Befogadni a szere tetet / 100
Az örömre való képesség / 102
Szinkronrezonancia / 103
Misztikus kapcsolatok / 105
Áttörés a belső kapukon / 107
Veled vagyok / 109
A szív mező / 110
Felrázom magam / 112
Lebegő lelkek / 113
Mint spájzban a befőtt / 113
 Spirituális beavatás / 115
A harmadik fájdalom / 117
Fordított tükör / 118
Ambivalencia / 119
Identitás / 121
Az unalmas ego / 123
Trendi vagyok és unalmas / 123
Felelős vagyok az állapotomért / 125
Valaha barátok voltunk / 127
Szekvenciák / 128
Bármivé válhatok / 129
Az intuitív döntés ereje / 130
Álmodtam egy világot magamnak? / 131
A megoldás kulcsa nem mi vagyunk / 132
A zuhanó Boeing-737 / 134
Tökéletes vagyok / 135
Rámánudzsan, a varázsló / 138
Szepsy István útja / 139
Szepsy István —közel maradni önmagamhoz / 140
A megérzés / 141

AKADÁLYOK AZ ÚTON
A mentális lefagyás / 144
Érzelmi fekete lyuk / 147
A mérlegelés / 149
A fájdalom természetes, a szenvedés nem az / 150
Tükröződés a borban és a környezetünkben / 151
Ellenerő / 152
Önpusztító démonaink / 154
Az abúzus/155
Az abuzáló és a hatalom / 156
Hétköznapi abúzusaink története / 158
A külvilágba zárult ember / 160
Távol magamtól / 161
A felszínbe kapaszkodom / 162
Nem tudom, ki vagyok... / 164
Érzelmi zavar / 165
A szervilitás csapdájában / 167
Rohanás/168

A JÁTSZM A M INT KETTŐ S KÖTÉS

Az álarc mögé bújt gyermek / 172
Felnőttkori játszmák: az Áldozat / 174
Felnőttkori játszmák: a Rejtőzködő / 175

7
 Felnőttkori játszmák: a Menekülő / 178
Felnőttkori játszmák: a Nagy Kommunikátor / 179
Felnőttkori játszmák: a Hatalom Megszállotja / 182
Felnőttkori játszmák: A Maximalista Ámokfutó / 184
Felnőttkori játszmák: Hibátlan és Tiszta vagyok / 186
Felnőttkori játszmák: Nárcisz hálójában / 188
Felnőttkori játszmák: a Parazita / 190
Láthatatlan szivárgás / 192
Játszmatár / 193
A Nagy Corporate Játszma / 195
A feloldó eső / 196

KITÖRÉS A SZÜRKESÉGBŐL
Mi a vezetői siker tényezője? / 198
A gólyák vonulása / 200
Az intuíció és a neurobiológia / 201
Az vagyok, amit mondok / 203
Igazság vs. szeretet / 204
Az igazság a szeretet szíve / 206
James Bond és a tértisztítás / 207
Tektonikus törés / 209
A pozitív érzelem kinyit, a negatív érzelem bezár / 210
Mikor kell abbahagyni azt, ami felemészti az életem? / 212
Kikkel utazol együtt? / 214
A delete gomb / 215
Elengedlek, hogy szabad lehessek / 217
Nyitott elengedés / 217
A méltó lezárás / 218
A harcos mindig a problémákból építkezik / 220
A bennünk élő szabadságharcos / 221
rí

Nem menekülök tovább, szembefordulok magammal / 2

A PROFI, AZAZ MIT TANULHATUNK AZ ÉLSPORTOLÓKTÓL?

A fejlődés kulcsa / 227
A siker négy alappillére / 229
A belső erő / 230
A meditáció mint teljesítménynövelő szer / 231
Neymar és az éber jelenlét / 232
Profizmus a mindennapokban / 233
Narkisszosz bukása / 233
Mit tanulhatunk az élsportolóktól? / 235

A SO D RÓ D ÁSTÓ L AZ ÉBREDÉSIG
Útmutatás az ébredőknek / 239
 A SZERZŐ ELŐSZAVA

AZ A U T O P IL O T M Ű KÖ D ÉS

Két japán neurológus (Eiichi Naito és Satoshi Hírőse*) vizsgálta Neymar ce -

rebrális aktivitását játék közben. Az összehasonlító kutatás szerint Neymar
agyi aktivitása mindössze tíz százaléka egy alacsonyabb osztályban játszó
focistáénak. Ez azt jelenti, hogy a játékos képes kikapcsolni a tudatos ce-
rebrális funkcióit, és tudattalan irányításra (autopilot működés) kapcsol
éles helyzetben. Másképpen fogalmazva: szinte öntudatlan állapotba kerül,
amelyben nem a logikus funkciók (racionális elemzés, értékelés, döntés),
hanem a teljes egészben látás és az intuitív működés dominál. Számomra
ezt jelenti a vezetettség állapota, amely egyfajta dimenzióugrás is, amely
során létrejön a holisztikus észlelés, a belső figyelem, a felerősödött és kitá­
gult jelenlét-fókusz. Engem leginkább ez a fajta aktív éber állapot, a belül­
ről vezetettség, a megérzésalapú működés foglalkoztat. A könyv ennek az
eléréséről, az intuitív funkció felerősítéséről szól.
Ebben a működési módban csatornákká válunk, és a tanult észlelés­
ből egy olyan térlátásba, holisztikus észlelésbe kapcsolunk át, ahol minden
egyszerűvé és tisztává válik. Talán a próféták, a gyógyítók, a szent emberek
és a varázslók működnek ebben az állapotban, amikor vezetettekké, be­
kapcsolt áramkörökké válnak.
Az én feltevésem az, hogy mindez létrehozható és megtanulható. Olyan
képesség, amellyel eredetileg minden ember rendelkezett, de a környezet
és a külső, didaktikus tanulás hatására elnyomta magában. A kisgyerekek
még birtokolják az archaikus látásmódot, a nagy egész megértését.
A könyv a belső vezetettségre való emlékezésről, ennek az újra felfe­
dezéséről szól. Szemléletformáló írás, mert a középpontjában nem pusztán
a transzformáció áll, hanem megjelenik benne az ahhoz vezető gyakorlati
út is.

* Eiichi Naito-Satoshi Hirose (2014): Efficient foot motor control by Neymar’s brain.
Frontiers in Human Neuroscience, 01 August 2014

• 9 •
 BEVEZETES

A könyv egy utazás története, amiben a fejlődni vágyó lélek állomásait,

buktatóit járjuk körbe. Meggyőződésem, hogy az emberi élet egy spirális
pályán való haladás lehetősége. Aki megáll, az óhatatlanul visszacsúszik,
mert a pálya emelkedik, és a fejlődés folyamatos munkát, befektetést igé­
nyel. Az ébrenlét, a tudatosság megszerzése küzdelmes harc eredménye.
A világosság nem automatikusan jelenik meg az életünkben, hanem egy
elszánt ébredési folyamat következményeként. Minden megtett lépés nö­
veli a világosságot, és minden visszazuhanás az alvó, zavarodott állapotba
sodor, csökkentve a fényerőt.
Egyik meghatározó mesterem Pilinszky volt, aki az emberi nyelvet vég­
letesen lecsupaszítva írt a jéghideg valóságról és az emberi szolidaritásról.
Magam is erre törekszem, mind a munkámban, mind az írásban. Célom
egyfajta tömény, lényegre törő stílus és kommunikáció létrehozása, amely­
ben lehetőség szerint egy mondatban megjelenhet a mindent eldöntő fel­
ismerés vagy az áttörés. A kiragadott történetek, esetrészletek tömények,
bennük olykor egy egész életút elakadása vagy megújulása összegződik. Egy
felismerés, egy élet, egy megérintődés, egy döntő változás.
Nincs jó és rossz - csak felismerések vannak, és fejlődés. Nem ítélhe­
tünk el senkit sem. Azt sem lehet előre eldönteni vagy felismerni, hogy
valaki a megigazulás útján jár, vagy elbukik az igazság harcában. Mindent
meg kell tapasztalnunk ahhoz, hogy eldönthessük, milyen életutat járunk
be, milyen értékek mellett döntünk. Ez nem jelenti azt, hogy mindent ki
kell próbálnunk, de azt igen, hogy a saját döntéseinkig el kell jutnunk, és
ebben az időnek fontos szerepe van. A homok pereg az órában, miközben
belesüllyedhetünk a hamisság illúziójába, a hatalom és a gyáva menekü­
lés ámokfutásába. Tehát van felelősségünk abban, hogy merre megyünk
és adunk-e lehetőséget magunknak a változásra, a megújulásra. Senki sem
veheti át az irányítást az életünk fölött, mi pedig képesek vagyunk elítélni
és altatni önmagunkat.
Ha valaki eljut a belülről vezetettség állapotába, az sohasem fog vissza­
élni a hatalommal és az erővel, mert bekapcsolódott abba az Áramlásba,
amely maga az Elet, az Igazság, a Mátrix, a Mező, vagy hívhatjuk bárho­
gyan, én Mezőnek fogom a továbbiakban. A cél az önátadás elérése, ami a
legnagyobb szabadság is egyben. Idáig az út egyéni buktatókon át vezet, de
egyfajta izgalmas játék, amelyben egymást segítenünk feladat és kötelesség.
 A MEZŐ H ATÁSA

A fejlődés célja a transzformáció átélése és folyamatos megtapasztalása.

Az éber jelenlét központi gondolata, hogy a változást nem mi hozzuk létre,
hanem pusztán elősegítjük. A változás forrása valami mindannyiunknál
több, amit hívjunk úgy, hogy a Mező. Minden, ami körbevesz minket, en­
nek a nagyobb rendszernek a része. Nem vagyunk egyedül, és nem csak
önmagunkért vagyunk felelősek.

AZ IN TU ITÍV Ú T K IBO N TA K O ZÁ SA - A FLA SH

A flash angyali érintés, egy szentjánosbogár halvány fénye a sötét erdőben.

Mivel nem statikus, ezért sokan nem veszik komolyan, szemben a csapongó
gondolatok látszólagos szilárdságával. A flash ereje éppen tovatűnő finom­
ságában van. Nem lehet létrehozni, nem mesterséges színezék, hanem
elszálló angyalpor, látomás, amit meg lehet erősíteni, meg lehet ragadni,
komolyan lehet venni. A flash az intuíció előszobája vagy első szintje. Bizo­
nyára sokaknak van tapasztalata a homlokuk előtt átfutó halvány, felvilla­
nó megérzésekről. Ezek a futó jelzések gyorsan elporladnak, a gyakorlatlan
szemlélőnek talán fel sem tűnnek. A figyelmetlen, elfásult, alvajáró ember
észre sem veszi, hogy valamilyen fontos jelzés úszott át a homlok monitora
(harmadik szem) előtt. Azért nem veszi észre, mert el van foglalva a felszíni
történésekkel, a saját vágyainak vagy félelmeinek a kivetítésével. Csak ke­
vesen tulajdonítanak jelentőséget a felvillanó és eltűnő flasheknek.
A flash felismerése, megragadása az első lépés: megjött a jel. A máso­
dik szint a tudatosítás, amikor elkapom és megértem az átfutó üzenetet.
Tudatosítom magamban, hogy történt valami szokatlan, és bármennyire
furcsa vagy látomásszerű, fixálom az átfutó jelzés tartalmát. Az üzenet le­
het figyelmeztetés, felhívás, lehetőség vagy megerősítés. Fontos tudnunk,
hogy a flash nem álomkép, hanem ébrenléti állapotban megjelenő halvány,
elmosódó jelzés, amit meg kell különböztetnünk a saját projekcióinktól,
ugyanakkor stabilizálnunk kell.
A harmadik szint az, amikor a megragadott tartalmat megerősítem ma­
gamban, és beengedem annak a jelentését. Ezen a szinten válik a flash vilá­
gos képpé vagy követendő iránnyá. A jelzés összerendeződik, és egyértelmű
utat mutat számomra. Ez lehet konkrét tartalom (pl. érzem benned, hogy

• 13 •
anyád ott ül a válladon, és elszívja az életerőd...) vagy egy konkrét irány
(ma jó napom lesz, ezen az úton kell mennem, találkozom valakivel...).
Bármelyik is, dolgom van vele. Megerősítem magamban a képet, és kezdek
valamit a tartalmával mint felismeréssel. Ez a tartalom vonatkozhat más-
ra is (pl. erősödő rossz érzés egy barátommal, ismerősömmel, ügyfelemmel
kapcsolatban). Ilyenkor elhatározom, hogy a dolog végére járok, és beszél­
getést kezdeményezek az illetővel, hogy minél világosabb megértéssé álljon
össze a jelzés.
Amikor valaki mesterszintre lép, és kinyílik a harmadik szeme, akkor
már gyógyításra is képes használni az intuícióit. A mestert az különbözteti
meg a jó szándékú amatőrtől, hogy nem keveri össze a vágyait, az álmait,
a félelmeit, a rezdüléseit vagy a céljait az intuitív tartalommal. A mester
azért követi a megérzéseit, mert tisztán képes azokat megragadni és meg­
különböztetni. A legfontosabb dolgunk az intuícióinkkal a bennük rejlő
fejlődési irányok megragadása. Bármilyen kivételes tartalom bontakozik is
ki számunkra, foglalkoznunk kell vele, a végére kell járnunk. Az intuitív
úton nincs tévedés, nincs hibázási lehetőség, hiszen a cselekvés nyomán
az irány fokozatosan bomlik ki és áll össze. Az egyedüli hiba a megállás, a
kihátrálás, a feladás lehet.
Az intuíció útja azért végtelenül magányos út, mert a megjelenő infor­
máció nem lineárisan, hagyományos formában, lépésről lépésre töltődik
le számomra, hanem azonnal és holisztikusán. Nincs előzménye, nem le­
het bizonyítani az igazságát, és nem kapcsolódik másokhoz. Közvetlenül a
Mezőből töltődik le. Nehéz megindokolni vagy megmagyarázni az intuitív
tartalom helyességét, mert magától értetődő és teljesen világos, de nem
vezethető le deduktív úton.
Hit nélkül nem megy.
A gyógyításban vagy vezetésben az intuíció csak hittel és teljes elfo­
gadással, ráhagyatkozással kezelhető és működtethető. Nincs helye benne
a hezitálásnak, az elemzésnek vagy a bizonyításnak. Az intuíció ajándék,
üzenet egy másik világból. Kristálytiszta és megkérdőjelezhetetlen, mivel
nem tőlünk függ, és nem rólunk szól.
Az intuitív tanító vagy gyógyító szerepe amiatt nehéz és magányos,
mert a tudása „letöltődik”, „felülről érkezik”, és nem előzetes ismereteken
alapul, nem fokozatosan bontakozik ki, hanem megjelenik. A Mester sem
tudja pontosan megindokolni, hogyan blokkolja a félelem vagy a bizony­
talanság a vesén keresztül a gerincoszlopot, az erő hogyan kapcsolódik a
húgyhólyaghoz, vagy azt, hogyan jön létre az energiaáramlás-energiavesz-
tés. Egyszerűen tapasztalja és érzi, hogy például a veséből a chi nem áram­
lik felfelé a gerinc meridiánon át, és emiatt a gerincoszlop mentén izomle­
tapadás jön létre. A belső tudást meg lehet erősíteni és ki lehet terjeszteni,
de elfogadásához hit és teljes odaadás, beengedés szükséges.
Együtt fejlődik mester és tanítvány.

14
 A Mester tanítványok nélkül félkarú óriás, mert fejlődése tanítás közben
bontakozik ki. A tanítvány mester nélkül eltévedt vándor, aki folytonosan
a saját lábnyomait követi, és visszatér a probléma kiindulási pontjához. Fej­
lődni csak együtt tudnak, mert az előrejutás egyedül lassú és bizonytalan. A
cselekvés pillanatában azonban mindannyian egyedül vagyunk, a félelme­
inket egyedül győzzük le. Ez a harcos útja. Emiatt is fontosak azok a kiemelt
időszakok, amikor a mester és a kivételes tanuló elmegy a sivatagba vagy a
pusztába, hogy megtisztuljon. így válnak képessé rá, hogy csatorna szerepü­
ket betölthessék, és az intuícióikat követni tudják.

Aki követi az intuícióit, nem támaszkodhat előzményekre, módszerek­

re, tézisekre vagy másokra, egyedül áll a megérzései tisztaságával, szem­
ben a teoretikus világkép dominanciájával.

AZ IN TU ITÍV D Ö N T É S

Legalább háromféle döntési útvonal létezik:Az első az automatikus, gyors

döntés, amelyik nem igényel sok figyelmet, hiszen korábban felépített sé­
mákból táplálkozik.
• A második a precíz, elemző, értékelő megközelítés, amelyik múltbéli
tapasztalatokra és összehasonlító vizsgálatokra épül. Itt az optimalizáció
mellett a kockázatcsökkentés a legfontosabb szempont.
• A harmadik az intuitív út. Ilyenkor a racionális agyi (frontális) aktivi­
tás minimálisra csökken, és belép az érzelmek (amigdala) jelentősége.
A neurológusok autopilot üzemmódnak hívják, amikor a tudatos elemző
működést átveszi egy, a tudattalan által irányított működés. Ilyenkor az
elemző, logikus agyi tevékenység lecsökken, és egy érzelmileg nyitott,
holisztikus jelenléti állapot jön létre. Leginkább a meditativ tudatosság­
hoz vagy a harcos akció előtti éber állapotához lehet ezt hasonlítani.
Ilyenkor az irányítást elsősorban nem a külső szempontok és a tanult
sémák vezérlik, hanem az a belső figyelem, amelyet vezetett állapotnak
nevezek. Azért vezetett, mert alapvetően nem a tudatos funkciók irá­
nyítanak, hanem a tudattalan, érzelmileg nyitott, csatorna állapoton
keresztül jelenik meg az irányítottság.

Az intuitív út nem irracionális, hanem racionalitáson túli, irányított

üzemmód. Hogy honnan jön az irányítás, azt pontosan nem tudjuk, de
ilyenkor az Intuitív én belép a racionális én helyére. Itt nem a már ismert
útvonalak optimalizálása, a tapasztalatok összegzése vagy a tények feldol­
gozása történik meg, hanem új válaszok jelennek meg a semmiből.
Ezért a kiindulópont a belehelyezkedés a semmibe, a nemtudásba, a
teljesen nyitott, befogadó állapot létformájába, ahol bármi megjelenhet és
megtörténhet.
 Az intuíció megjelenésének az előfeltétele az előzetes tudás vagy más­
képpen a korábban megszerzett tapasztalatok, rutinok elengedése és kitar­
tás abban a feszültségben, amiből kibontakozik egy új válasz, egy új irány.
Lehetséges, hogy az új válasz összefügg egy korábbi észleléssel, de ott és
akkor, abban a kontextusban mégis új és eredeti lesz.
Az intuitív út eredeti, innovatív és egyedi. Nem lehet homogenizálni
vagy kategorizálni. Meglepő, váratlan és minőségi változást eredményez.
A kiindulópontja nem a már előzetesen létrehozott és felépített informáci­
ós bázis, tudáslexikon, hanem az új szempontok és irányok beengedésének
a lehetősége.

Az intuitív út tévedhetetlen, mert önmagunk meghaladása által jön létre.

A L É L E K T A N I D IM EN ZIÓ :
A L A P V E T Ő H U L L Á M T E R M É SZ E T Ü N K

A kvantummechanika központi gondolata, hogy a fény és az anyag kettős

természettel rendelkezik. A mikrorészecskék mind hullám, mind részecske
tulajdonságokat képesek mutatni. A „kétréses” foton vizsgálat eredmé­
nye szerint: amikor a fény terjed, akkor hullámként viselkedik, de amikor
műszereinkkel elfogjuk és érzékeljük, akkor mindig részecskének mutatja
magát... Tehát a megfigyelő jelenléte, azaz a vizsgálatot végző személy fi­
gyelme befolyásolja a foton megjelenését, és az részecske természetet vesz
fel.
A hullámfüggvény összeomlását a tudatos megfigyelő okozza, tehát a
megfigyelés megváltoztatja az anyag állapotát.
A részecskét a kvantummechanika alapvetően valószínűségi hullám­
ként kezeli. Azt mondhatjuk, hogy amikor nem figyelünk oda, nem zavar­
juk meg a saját energiánkkal a tárgyat, akkor a részecske hullámmá válik,
és amikor újra megfigyeljük, akkor bizonyos valószínűséggel omlik össze
újra részecskévé. A hullámfüggvénnyel teljesen pontosan tud számolni a
fizika, de az összeomlással nem igazán tud mit kezdeni, vagy elszámolni.
Azt, hogy a részecske hova omlik össze, és pontosan miért, nem tudjuk.
Miközben a fény terjed, hullámként viselkedik, de amikor műszereinkkel
érzékeljük, akkor mindig részecskének mutatja magát. Ha az emberi ter­
mészetet ebben az analógiában vizsgáljuk, akkor a szabadság (haladás,
fejlődés, változás) az alapvető hullámtermészetünk, megfigyelés hatására
azonban összeomlik, és részecsketulajdonságokat veszünk fel: olyan visel­
kedést alakítunk ki, ami alapvetően változtatja meg szabad áramlásun­
kat, és transzformál át minket kiszámítható, szabályozott részecskékké.
A megfigyelés hatására működésünk alkalmazkodik a megfigyelő által
elvárt eredményekhez, idomul abba a síkba, amelyben gondolkodik és

16
szemlél. Amikor valaki ezzel ellentétes viselkedést alakít ki, akkor is benne
marad a helyzetben, csak a reakciója iránya változik meg. A lázadás során
szembemegyünk az elvárásokkal, de benne maradunk abban a koordináta'
rendszerben, amit a szüléink, főnökeink, mások határoztak meg számunk­
ra. Akár a megfelelést, akár a lázadást választjuk, korlátozott működést ho­
zunk létre, mert a rendszer keretein belül maradunk. Ugyanez igaz például
a munkahelyi viselkedésünkre is, amit a szervezeti kultúra határoz meg.
Ettől függetleníteni magát szinte senki sem tudja, mert a kultúra láthatat­
lan módon és mélyen hat. Kevés olyan munkahelyi környezet van, amely
az emberi szabadságot helyezi a teljesítménnyel szemben előtérbe. Ugyanez
játszódik le a családi mikroklímában is, ahol nem pusztán a megfogalma­
zott szabályok és elvárások, hanem maga a légkör is hat. Részecsketermé­
szetünk tehát elvárt viselkedések függvényében alakul ki, és mások befo­
lyásolják.
Szubatomi szinten - a rezgési hullámokon keresztül - az állandó in­
formációátadás és -fogadás állapotában vagyunk. A legmélyebben ezen
a szinten hatunk egymásra, itt dől el az irányítás és a nevelés kérdése is,
itt jelenik meg az etikai dimenzió. Ahogy mondtam, a Megfigyelő je ­
lenléte és energiája hat a másik személyre, és ezen a szubatomi szinten
képes megváltoztatni annak rendezettségét. A korlátozott valószínűségi
hullámállapotban lévő személyekkel való találkozás korlátozó hatást vált
ki belőlünk, míg a magasabb rezgésen és hullámállapoton működőké
felemelőt. Fontos megtanulnunk feldolgozni a minket folyamatosan érő
hatásokat. Fontos megőrizni nyitottságunkat és eredendően pozitív hul­
lámtermészetünket a drasztikus elvárások tengelyén — nehéz, de lehet­
séges. Mindannyian valószínűségi hullámállapotban vagyunk és haladunk
előre életünk során. Az állapotunkat, rezgésünket a megfigyelő (korlátozó
vagy felemelő) alanyok elvárásai, rezgései befolyásolják. Mindannyian fo­
tonokból, energiából állunk, és hatunk egymásra. Mivel az alapállapotunk
dinamikus, emiatt illúzió azt gondolni, hogy képesek vagyunk passzív,
hatásmentes megfigyelő pozíciót kialakítani magunkban. A jelenlétünk
ereje így is, úgy is hat a másikra, a környezetre. Sőt, két ember vagy egy
egész csoport együttműködése során a valószínűségi hullámok összeadód­
hatnak. Ennek feltétele, hogy teljes valóságában lássam a másikat, illetve
önmagam.

A korlátozó képek hatása korlátozó, a teljes egészben látás hatása elő­

revivő.

17
 A H U LLÁ M FÜ G G V ÉN Y Ö SSZEO M LÁ SA

Ahhoz, hogy egy új szemlélet jelenjen meg, hogy egy újfajta látásmód ala­
kuljon ki, a réginek össze kell omlania. A hullámfüggvény összeomlására
szükséges és fel is kell készülni, de meghatározni a pillanatát és a változás
irányát csak valószínűségi alapon lehetséges. A tudatos elme olyan, mint
egy fényképezőgép zárszerkezete, amely kimerevített pillanatfelvétele­
ket készít, és ezeket sorba rendezi: egy sor állóképet rak össze, amit észre
sem veszünk. A bal agyféltekénk az adatokat soros, azaz lineáris, logikus,
egymás utáni sorrendben dolgozza fel, egyiket a másik után. Ezzel szem­
ben a tudattalan elménk másodpercenként több millió adatot kezel és dol­
goz fel, amelyek azonban a tudatos elménk számára nem hozzáférhetők.
A kvantum-valószínűség törvényei szerint a megfigyelés által megfigyelt do­
log összekapcsolódik az elvárásainkkal, a szándékunkkal. Amiben hiszünk,
amit a legmélyebb szinten (szív Mező) valóságosnak tekintünk, az megtör­
ténik, és amiben nem hiszünk, amiben kételkedünk, az nem is történik meg
velünk. A valószínűségi hullám a tudatossági modellünkön (hitrendszer,
identitás, értéktudat) alapul. Ez azt jelenti, hogy ha kitágítjuk a személyes
valóságunk modelljét, akkor megváltozik az észlelésünk, s megváltoznak a
cselekvésünk következményei, azaz az eredmények is, mégpedig sokszoro­
san! Az összeomlás egy magasabb, másfajta rezgéshullám megszületésének
a feltétele. Az átmenetet a Megfigyelő éles jelenléte, a gyógyító találkozási
pont adja. Pszichológiai értelemben a terápiás találkozás lényege egyfajta
„elektrosokk-kezelés”, ami kiüti a beteget (agyi hullámok összeomlása), el­
téríti eddigi röppályájáról és újrakalibrálja. A hullámfüggvény összeomlá­
sa nélkül nincs minőségi ugrás, nincs elrugaszkodás. Az összeomlás módja
lehet szelíd vagy drasztikus, de mindenképpen egyfajta veszteséggel (régi
állapot megszűnése) és transzformációval jár együtt.
Sokan azt gondolják, hogy a tökéletes keresése, a törekvés a teljes­
ségre pusztán hóbort, fölösleges időpazarlás. Nem veszik észre, hogy min­
den lépés a tökéletesség irányába, egy lépés önmagunk felemelése felé.
A harcművészeti gyakorlásban a mozdulat csiszolása és több ezerszeres fi­
nomítása nem a mozgásról szól pusztán, hanem a lélek fejlődéséről. A régi
tölgyfa hordó újra cserélése nem kidobott pénz és időfecsérlés, hanem egy
lépés a bor érlelési folyamatának a tiszteletében és minőségi kísérésében.
Az udvar felsöprése, a szoba kitakarítása, a virágok meglocsolása, mind­
mind egy lépés önmagunk tökéletesítésének az útján. Lépegetve a spirálon
egyre feljebb és feljebb, végeérhetetlen araszolgatás önmagunk megérté­
sének a tengelyén. Életünk széthulló darabjait a védekezés álcája tartja
össze, elkerülve az összeomlást. Így hosszabbítva meg halódásunk részleteit.
Az összeomlás egy lépés a tökéletesség irányába.

Önmagunk feladása egy lépés a szeretet útján - a lemondás a távolságról

halhatatlanságunk elfogadása.
 A H IT Á T V IV Ő SZEREPE

Ősbizalom és feltételek nélküli odaadás kell ahhoz, hogy észrevegyük és

kövessük a külső és belső jeleket. Hit nélkül nincs ugrás, nincs haladás - ez
a belépés feltétele a gyógyító közegbe.
Hit nélkül ugyanis nincs ugrás, nincs meghaladás.
Az ókori Egyiptomban a gyógyító papok a racionálisan fejlett gyógyá­
szati beavatkozásoknál is alapvetőnek tartották a mágikus hatást, a transz­
cendentális erő behívását a folyamatba. Az orvost a mindenható Ré vá­
lasztotta ki és Thotnak a közreműködésével fejtette ki hatását. Tehát maga
az Isteni erő jelent meg a gyógyító pap rítusán keresztül. Az átvivő erő
a hit és a teljes ráhagyatkozás volt, amely egyfajta transzállapotot hozott
létre az orvos (pap) és a beteg között, amely által a skorpióharapás vagy a
kígyómarás is meggyógyult. A Pap Isten követe volt, Thot működött általa
és benne, akire a beteg teljes mértékben rábízta magát (Ebers-papirusz -
Kákosy, 1978*).
Jézus gyógyító tevékenységében szintén kiemelt szerepe volt a Hitnek.
Egyrészt Jézusnak Isteni öntudata volt (totális hit önmaga transzcendens
küldetésében), másrészt csak azt tudta meggyógyítani, vagy akár feltá­
masztani a halálból, aki hitt benne. „Minden lehetséges annak, aki hisz!”
(Mk 9:22), „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5:36). Belépni a Mezőbe csak eszköz-
telenül, lemeztelenedve, módszerek nélkül érdemes. Minden előregyártott
technika vagy koncepció, ami irányt szab a változásnak, korlátozza a meg­
valósulás szabadságát. Amikor egy módszer mögé bújok, felerősítem a saját
jelentőségem, és korlátozom a Mező szabad aktivitását. Az itt és most ereje
csak a teljes elengedésben és kitárulkozásban jöhet létre. Az intuitív üzenet,
a flash megjelenik, de az analitikus nagyító lencséje alatt - vagy módszerek­
be gyömöszölve - szertefoszlik. A didaktikus rendezőelvek ugyanis megölik
a folyamatot. Emiatt tartom kerülőútnak például a „100 módszer a coaching
gyakorlatában” vagy a „Módszerek és eszközök alkalmazása a coachingban”
megközelítéseket. Az intuíció gazdagsága kimeríthetetlen, és meglepő esz­
közöket vagy módszereket képes kihozni egy folyamatból. Ha alkalmaztad,
már el is felejtheted, és továbbléphetsz. Bármi lehet módszer vagy eszköz,
ahogyan egy harcos számára is bármi lehet fegyver. Az előzetes tervek határt
és irányt szabnak a tiszta Áramlásnak és csökkentik potenciálját. A modell
utólag leképezheti a történést, a koncepció leírhatja a változás menetét, de
előtérbe helyezése nagymértékben korlátozó erőként hat.

A Mezőbe belépni teljes hittel, korlátozó eszközök nélkül, a nemtudás

állapotában és a ráhagyatkozás bizalmával érdemes.

' Kákosy László (1978): Egyiptom és az antik csillaghit, Akadémiai Kiadó

 A N EM TU D Á S SZ A BA D SÁ G A

Aki a megérzések, flashek és az intuitív működés felé fordul, az a semmiből

való építkezés, a nullapontból való elrugaszkodás állapotát választja. Ezt az
utat követik a művészek is, akik eredetit alkotnak. A másolók és az iparo­
sok tanult módszerek és begyakorolt panelek alapján építkeznek.
Ahhoz, hogy a semmiből tudjak belépni egy élethelyzetbe és teljesen
nyitott legyek a másik fél feltárulkozása felé, el kell felednem és el kell en­
gednem magam. Ennek a nyitottságnak a létrehozása és fenntartása komoly
fegyelmet és készenlétet igényel. Ezt úgy is hívhatjuk, hogy tudatos jelenlét.
Ha képes vagyok egy teljesen szabad, befogadó állapotot létrehozni magam­
ban, akkor az információ tisztán áramlik be hozzám és jelenik meg előttem.
Másképpen ezt vezetett állapotnak hívom, ahol nem az előzetesen le­
fektetett tudásbázis, hanem az inspirációk visznek előre. Egy irányított ál­
lapotból építkezem. Amennyire csak lehetőségem van rá, igyekszem hát­
térbe szorítani az előzetes tudásomat, az előfeltevéseimet, a módszereimet
és az eszközeimet. Belehelyezkedem a semmi állapotába, és engedem, hogy
kibontakozzon számomra egy kép, egy szimbólum, bármilyen útmutatás,
egy irány, amit a másikkal való találkozás hoz létre bennem.
Ezt követően - de soha nem előtte - megjelenhetnek módszerek és esz­
közök, de csak annak a függvényében, amennyire azokat az intuitív feltárul-
kozás engedi bejönni a folyamatba. Érdemes ezt úgy elképzelni, mint amikor
egy harcművész a küzdelem előtt felépít egy stratégiát arra, hogy hogyan
lesz majd jelen a ringben vagy a szőnyegen. Ha e stratégia abból áll, hogy
nagyjából látja az ellenfél mozgását és ismeri a gyengeségeit - mert min­
denkinek vannak gyengeségei akkor építhet már a saját erősségeire is.
De ha úgy akarja felépíteni a küzdelmet, hogy pontos technikát, módszert
alakít ki magában (hátsó egyenes ütés, majd első köríves rúgás...), akkor
elbukott. Ez kivitelezhetetlen, és neki ebben a harcban vége van. Ennek
ellenére mégis sokan próbálják meg ezt a stratégiát felépíteni és alkalmaz­
ni egy problémamegoldás során. Eltervezik, hogy egy adott helyzetben mit
fognak csinálni, hogyan fognak reagálni, kommunikálni, ami viszont egy
az egyben kivitelezhetetlen. Az élet változik, és vagy hoz, vagy éppen nem
hoz be előre látható lehetőségeket. Ügy is mondhatnám: ha megelőzöm az
életből jövő lehetőséget egy előre elképzelt vagy felépített forgatókönyvvel,
akkor a legjobb megoldást és a hatékonyságot helyezem a háttérbe.
Az intuitív út a folyamatosan változó és feltáruló lehetőségek csodás
útja. Minden megtörténhet, ha engedjük. Előfordul azonban, hogy a flash­
ek, a megérzések elhalkulnak, és szélcsendbe kerülünk. Ilyenkor a kitartás
a vákuumban fontosabb, mint a megoldás erőltetése.

A befogadó állapotban való kitartás olykor fájdalmas és nehéz, de ha

kellő hittel fogadjuk azt, ami megjelenik bennünk, biztosan előrejutunk.

20
 AZ Á R A M LÁ S ÉS A BEN N E M A R A D Á S
A B IZ O N Y T A L A N B A N

Az esély a kitörésre, a transzformációra mindig megjelenik egy komoly el­

akadás, blokk mélyén. Ha nem a sodródást vagy az azonnali feloldással
járó menekülést választod, akkor van esélyed az átalakulásra. Ez azonban
egy lépéssel a „szétesés” halálos mélysége előtt jelenik meg - a menekülés
feladása után. Valahogyan mindig kibontakozik abból a rémisztő elveszett-
ségből, amely elnyeléssel fenyeget.
Van egy áldott pillanat (új élet és halál között - bardo lét), amikor minden
megszelídül és átalakíthatóvá válik. Ha ezt észreveszed és megragadod, il­
letve engeded, hogy megragadjon téged, akkor lesz esélyed a kitörésre. A te
dolgod az együttműködés és az elfogadás. Az aktivitásra csak annyiban van
szükséged, hogyátaddavezetéstazÁramlásnak,éselengeddafélelemgyeplőjét.
Maradj benne a bizonytalanban, engedd, hogy ne a korábbi sémáid vezes­
senek - és megtörténhet a csoda. Nem kell mindig megoldásban és siker­
ben gondolkodnunk. Néha a transzformáció feltétele a kitartás élménye
maga. A benne maradás feldob egy választ. Megjelenik egy mondat, egy
kép, egy jelentés, amelynek az elfogadása vagy kimondása maga az esély a
változásra. Lehet, hogy nem kell mást tenned, mint együttműködni a for­
gószéllel, de az is lehet, hogy te magad válsz forgószéllé, és ellenerőt hozol
létre magadban.

Bármi megtörténhet, ott és akkor, amikor a legnehezebb kitartani, de

higgy abban, hogy megszületnek az új kitörési pontok.

AZ U G R Á S SZ A BA D SÁ G A

Egy rossz körforgásból való kitörés nem egyszerűen egy lineáris pálya vé­
gigjárása vagy pusztán egy döntés kérdése. Sokan azt gondolják, az elha­
tározás, az ima vagy valami nagyszabású tett fog segíteni a változásban.
A kitörés azonban ezen túlmutat.
A kitörés lényege a megértés elmélyüléséből, és nem az elhatározás szi­
lárdságából fakad. Akaraterővel, elszánással, kognitív módon a transzfor­
máció nem oldható meg. Hiába dönti el valaki az ellentétes utat, ha a régi
út benne marad, mert nem érti pontosan a minta dinamikáját. Nagyon
sok rossz kapcsolat, élethelyzet amiatt ismétlődik, mert valaki például a
nárcisztikus, önző életfelfogását (vö. védekező magába zárulás) nem tudja
olyan mélységben megérteni, hogy abból egy szolidáris, egységben létező,
érző lénnyé válhasson. Ameddig számára a nárcisztikus önzés, a racionális
okoskodás, az agresszív önpusztítás vagy az erő elutasítása a kerülő út, és a
meghátrálás mélyen átjárja az életét, addig ennek a meghatározó mintának
a centrifugális örvényében él és dönt tudattalanul és folyamatosan. Mert a
legmélyebb személyes mintázatunk meghatározza a felületi viszonyulásain­
kat. Csak ezeknek a mintáknak a mély megértése és a megértésből fakadó
belátás képes szembefordítani minket a múltunkkal. Az új válasz bennünk
van, kibontakozása bátor szembenézést, benne maradást és rendíthetetlen
elköteleződést igényel a születés iránt. A születés misztériuma pedig azt
jelenti, hogy a folyamat az én halálából megtenni gyümölcsét. Ez a szem­
befordulás transzformálja át aztán a viszonyulásunkat, és ebből fakad az
áttörés, amely segít minket kihasítani egy régi mintából.
Az érzelmi biztonság sok ember számára azt jelenti, hogy kiszámított és
kontrollált helyzetben hoz döntést vagy old meg egy problémát. Ez rendben
is van így, azonban a biztonságra törekvésnek van egy jelentős hátránya
is: könnyen átvált a kontrollfunkció túlműködésébe. Ha egészséges önbi­
zalommal, kiegyensúlyozott érzelmi háttérrel rendelkezem, akkor képes va­
gyok a bizonytalan helyzeteket kezelni. A cél tehát nem a helyzetek bebizto­
sítása, hanem a saját stabilitásom megszerzése és fenntartása - bizonytalan
kimenetelű helyzetekben. A kontrollált helyzetkezelés, illetve a kiszámítha­
tó helyzetekben való részvétel nem vezet minőségi változáshoz.
Minden kiszámítható és kontrollált helyzet létrehozásának célja az én
felé sodródó érzelmi hullámok és bizonytalan rezgések letompítása. Ezt ne­
vezzük feszültségcsökkentésnek, azaz a bizonytalansági tényezők kiszorítá­
sának. Feltevésem szerint azonban mind üzletileg, mind lélektanilag helyte­
len, ha felerősödik és túlfut. A bizonytalansági tényezők szerepe a változás,
a működésbeli szintlépés, azaz a minőségi fejlődés útján kulcsfontosságú.
Felvállalásakor olyan helyzet keletkezik, amiben az egyén kénytelen rábízni
magát a folyamatra és beengedni olyan lökéshullámokat, amiknek a hatása
kiszámíthatatlan. A másodfokú változás feltétele a bizonytalanság vállalá­
sa, a kiszámíthatatlan beengedése.

- A barátom megkért, hogy ne adjak neki erős és éles visszajelzést,

mert kizökkenti őt.
- Pedig pont azzal foglalkozik, hogy felnőttképzéseket vezet és
helyzetkezelést tanít...
- Igen, de most labilis lelkiállapotban van.
- Mióta?
- 5 éve...
- És miért nem mondod el neki a meglátásaid?
- Elutasítaná...
- Miért nem zárod le vele a felszínes kapcsolódást?
- Félek, hogy megváltozna az életem... O a legjobb barátom...
V J
 A biztonsági játék a kiszámíthatóság illúziója és a lélek halála. Nem
állandóságra, hanem átmenetre születtünk, és utunk a transzformáció felé
vezet. A végső transzformáció a halál. Képesek vagyunk a sodrást lelassí­
tani, bele tudunk kapaszkodni szilárdnak tűnő mentőövekbe, de előrelépni
araszolgatva nem lehetséges.
• Azzal foglalkozom, ami szembe jön velem.
• Azt kezelem, ami éppen megjelenik az életemben.
• Nem akarom meghatározni a jövőt, mert a jelenben élek.
• Nem a külső segítségben bízom, hanem abban, hogy több vagyok, mint
ami látszik belőlem vagy megjelenik bennem.
• Hiszek abban, hogy minden probléma és minden elakadás a tanítóm
lehet, ami felhívja a figyelmem a változásra, a felemelkedésre.
• Megengedem magamnak az elengedés bátorságát és bízom egy új le­
hetőség megjelenésében.
• Hiszem, hogy a félelem irányába lépve tudok tanulni és fejlődni.

Az előrelépés és áttörés együtt jár a kockázatvállalással. Képesek va­

gyunk bebiztosítani magunkat a változásokkal szemben egy pontig, de
amikor a falak leomlanak, a szembesülés fájdalmas. Pont annyira, amilyen
magas falakat húztunk magunk köré. Hinnünk kell az élet kiszámíthatat­
lansága mögött rejtőző értelemben, a Mező előrevivő erejében.

Minden megtett lépésünk az értékek vállalásában közelebb vezet min­

ket a végső átalakuláshoz.

A D Ö N TÉSR E A LK A LM A S Á LLA PO T

Komoly döntést racionális, azaz korlátozott tudatállapotban is lehet hozni,

de nem érdemes. A döntést jelenlétünk, azaz állapotunk nagymértékben
befolyásolja. Ha megváltozott, alterált tudatállapotban döntünk - magya­
rán szívünk szerint -, akkor nagy valószínűséggel a legjobb döntést hozzuk
meg, mert egy kitágult dimenzióban, a tér-idő korlátozó állapottól függet­
lenül hoztuk meg az elhatározásunkat. így lehetőségünk van arra, hogy a
hullámfüggvényünk egy új lehetőség dimenziójába omlik össze. Mindent az
energiaáramlás határoz meg, amelyet a megfigyelésünkkel befolyásolunk.
Ha kitágult tudatállapotban figyelünk magunkra (teljes hittel, elfogadás­
sal), akkor az események láncolata is megváltozik.
Hogyan tudjuk függetleníteni magunkat a megfigyelőktől: a szüléink­
től, főnökeinktől, beosztottainktól, erős kapcsolódásainktól? Szükséges
egyáltalán függetleníteni magunkat?
Sokan irányításra és vezetésre vágyunk, kitaposott utakon, mások által
meghatározott pályákon haladunk, megyünk, sodrásban éljük az életünket,
a figyelmünket meghatározó narratívumok befolyásolják, ahol a jelenlét
tiszta átélése pokolian nehéz. Kivonni magunkat az elvárások, hirdetések,
történések, vetített műsorok zajából embert próbáló. Elszakítani magunkat
a teljesítménykényszertől és a megfelelési vágyunktól, megállást és tudató-
sodást igényel.
A szabadság mindig önmagam határainak átlépésével jelenik meg. Elru­
gaszkodás, átlépés, kitágulás. Utána jöhet a visszahúzódás, a lecsendesedés,
a hazatalálás. Bármelyik csakis a másik dimenziójával együtt segíti a fejlő­
désem, illetve önmagában mindegyik megfoszt a fejlődéstől.
Mindkettőre szükségem van, mind a kitágulásra, mind a hazatalálásra. Ha
túl sokáig maradok nyitott, szárnyaló, határátlépő állapotban, elszakadok az
egyensúlyomtól, és lebegő - omnipotens - állapotba kerülök. Ha az elrugasz­
kodás túl hosszú ideig tart, megfosztom magam a realitástól, és lila ködbe bur-
kolódzom, lebegek a valóság ébrenléte nélkül. Ha minden harcot magamban
vívok meg, és nem lépem át a saját határaimat, nem lépek ki fogódzók nélkül
a szabadság Áramlásába, akkor elhamvasztom magamban a szenvedélyt és a
bátorság hegyeket megmozdító erejét. Elaltatom magam, és kockázatmentes
belső életet fogok élni. Sokan esnek abba az illúzióba, hogy amikor belül na­
gyon fáj valami, akkor azt képzelik, hogy a fájdalom maga a valóság.

Fontos tudnunk, hogy a szenvedés és a fájdalom - bár lehet, igazi - csak

része a valóságnak, nem maga a teljes való.

A D Ö N TÉS BÁ TO R SÁ G A

A döntés illúzió, a nem döntés csak elodázása a felénk hömpölygő, feltar­

tóztathatatlan eseményeknek. Gyakran éljük meg úgy a sűrű vagy nehéz
eseményeket, hogy a döntésünknek a súlya nagy, a felelőssége nyomasztó,
a következménye kockázatos. Azt éljük át, hogy a kezünkben van a helyzet
kulcsa - és ez megrettent minket. Valóban így lenne? Ha az életet lineáris pá­
lyaként fogjuk fel, ahol az előrejutás fáradságos és szakaszos, akkor a döntés
súlya és felelőssége tényleg óriási. Ha azonban az életre spirálisan emelkedő
hálózatként tekintünk, amelyben a helyzethez való hozzáállásunk, illetve je­
lenlétünk a meghatározó, akkor a döntés jelentősége is megváltozik.
Amennyiben egy hálózat vagy hömpölygő Áramlás részei vagyunk, ahol
egy magasabb összefüggés alapján rendeződnek össze a jelenetek, akkor
nem a döntésen, hanem a bekapcsolódáson lesz a hangsúly, s egy lépéssel
hátrébb kerül az emberi felelősség jelentősége. A döntés ebben az esetben
nem valaminek a megváltoztatása, hanem bekapcsolódás az élő és organi­
kusan alakuló hálózatba, magába a változási folyamatba.
Ha kvantumnézőpontból figyelem az eseményeket, akkor az akadályok je­
lentéktelenek és átjárhatók, pusztán fejlesztő hatásuk van. Ebben az állapot­

24
bán minden lehetséges. Ha viszont a saját hatásköröm, illetve képességeim
alapján ítélek meg egy helyzetet, akkor a döntéseim lehetősége is korlátozottá
válik, és felerősödik a saját felelősségem. Azonban jóval több vagyok, mint
gondolom, de ezt csak akkor lehet megérteni, ha átkapcsolunk intuitív üzem­
módba. Ha külső szemlélőként figyeljük az eseményeket, és csomópontokban
kifejeződő döntési helyzeteken keresztül nézünk magunkra, akkor felerősítjük
a saját szerepünket. De pontosan a saját jelentőségünk kiemelésével korlátoz­
zuk a lehetőségeinket. A döntés hagyományos etikai felfogása nagy jelentő­
séget tulajdonít az emberi tényezőnek. Itt a hibázás lehetősége is felerősödik.
Ha kvantumlátással figyelünk magunkra (kitágított tér-idő kontinu-
urnban éljük át inspiratívan, megérzés alapon a kapcsolódást), akkor a le­
hetőségeink köre is kiszélesedik. A szerepünk a fejlődési spirálon sokkal
jelentéktelenebb, mint ahogyan sokszor megéljük, viszont sokkal többre
jutunk, ha kikapcsolva a félelmeinket a megérzéseinken át kapcsolódunk
a Mezőhöz. A fejlődés célja a transzformáció átélése és folyamatos megta­
pasztalása. Az éber jelenlét központi gondolata, hogy a változást nem mi
hozzuk létre, hanem pusztán elősegítjük.
A változási folyamatban két központi elv segíti a haladásunkat.
A gyógyító folyamat segítői elemei:
1. Az oda nem illő elem a térben, amely azt jelenti, hogy egy intenzív ta­
lálkozásban vagy a gyógyító folyamat során mindig megjelenik egy vagy
több torzulás a minket körbevevő külső dimenzióban. Hívhatjuk most
ezt a Tér Torzulásának. A tér torzulása egy olyan jelzés, amely valami­
képpen reagál a lelki jelenségekre, mint egy külső visszhang leköveti a
lélekben keletkezett érzéseket, különösen a kétségbeesett, szorongató
érzéseket. A Tér torzulása egyfajta eltérés a megszokottól, kiugrás az
átlagos körülmények közül. Például a folyamat egy pontján aktív időjá­
rás-változás áll be (eső, villámlás), megcsillan a napfény valamin, elbi-
csaklik a hang, megjelenik egy gesztus, egy mozdulat... A lelki torzulás­
nak lehetnek külsőleg megjelenő elemei is, ilyen például a tetoválás, a
diszharmonikus ruházat vagy akár a műköröm...
2. A második kapaszkodó a transzformáció útján az intuíció. A tudatban
megjelenő „torzulás” az intuitív működés része, egy flash beúszása. Olyan
intuitív új irány jelenik meg egy elakadás vagy közös munka során, amely
egyrészt racionálisan nem következik az előzményekből, pontosan talán
még azt sem értjük, hogyan kapcsolódik a témához, mégis jelentőséget
tulajdonítunk neki. Az intuitív irányváltás mindig esély a Mezőhöz való
kapcsolódásra. Az intuíció, a flash azonban sohasem tiszta és egyértelmű
kapaszkodó, hanem pusztán egy halvány hullámként jelenik meg, amely
meglovagolása bátorságot és kockázatvállalást igényel.

Az éber átkapcsolás tehát nem egyetlen kiemelt pillanat gyümölcse,

hanem egyfajta munkamódszer, amely segít bekapcsolódni az Áramlásba.
 SPIRÁLIS FEJLŐ D ÉSI M O DELL

A fejlődést spirális modellben képzelem el, szemben a lépcsőzetes emelke­

dés szakaszos útjával. Ez azt jelenti, hogy a fejlődés állandó, nem pusztán a
jelentős döntések vagy kiemelt pillanatok terméke, hanem az Áramláshoz
történő folyamatos kapcsolódás része. A döntések kapaszkodók az éber át­
kapcsolás folyamatában - általuk lehetőségünk van bekapcsolódni a jelen
változó és intenzív lehetőségeibe. Az Áramlásból és az éber állapotból ki­
lépve óhatatlanul az ébren alvók biztonsági üzemmódjának megfelelően
kezdünk visszacsúszni az alacsonyabb tudatossági szintek felé.

A FEJLŐ D ÉS H Á RO M SZINTJE

Minden elengedésben benne van a megtalálás és minden megérkezésben az

indulás. Ezzel a szabadsággal élem az életem. A megvilágosodás önmagában
csak része a teljességnek, a tudat kitágulása csak az első lépés. A realitás
pulzáló valóság, ami az elszakadás és a hazatalálás egyensúlyából születik meg
újra és újra, mind magasabb szinteken. A fejlődés mindig belső fordulatot je­
lent, az előrelépés pedig felülemelkedést. Mindez azonban csak akkor látszik,
ha visszanézünk az életünk kritikus szakaszaira. Amikor benne vagyunk egy
problémás helyzetben, amikor nehéz döntést kell hoznunk, akkor szorítás­
ként vagy veszteségként éljük azt meg, hiszen az emelkedés valamitől való el­
válást is jelent. A transzformáció az egyetlen valódi célja az életünknek, mert
beletorkollik a végső nagy átlényegülésbe, amelyre mindannyian készülünk.
Ne feledjük, hogy az élet csupán csak egy kirándulás, és a végső kibontakozás
csak az utolsó pillanatban születik meg. A maga módján erre készül minden
élő - éberen vagy álmodva, tudatosan vagy félálomban.
Talán a következő három szint segít jobban eligazodni a környezetünk­
ben - és persze a saját tudatállapotunk erősítésében is. A cél az önfejlesztés
(Ébren élők) állapotába való eljutás. Ezen a szinten is tudjuk támogatni
egymást, de már nem kapaszkodva, hanem inkább szelíden támogatva.

1. Ébren élők

Azok az emberek, akik már elérték azt a tudatosságot, hogy képesek az ön-
fejlesztésre. A tanulás szabadsága életelemükké, a belső változás életstílu­
sukká vált. Ok a kritikus tömeg, ami a legnagyobb hatással van a kollektív
tudattalan felhúzó erejére. Az ő feladatuk egymást megtalálva erősíteni a
tudatosság fényét, együttesen magasabb rezgést és nagyobb fényerőt létre­
hozni. Ök lehetnek egyénileg és csoportokat alkotva a világ reménysége.
Ok segítik a változásra nyitott, de még nem tudatosan fejlődő embereket
a továbblépéshez.
2. Ébredezők

Azok az emberek, akik nyitottak a fejlődésre, de még nem dőlt el, hogy a
fejlődést vagy a helyben maradást választják. Van bennük vágy az előrelé­
pés iránt, de nem biztos, hogy a félelmeikkel szembe tudnak nézni, hogy
képesek-e a mindezzel járó veszteségeket és kockázatot bevállalni. A má­
sodik csoport tagjai csak az első csoport tagjainak a segítségével képesek
előrejutni. Az első csoport tagjainak felelőssége, hogy segítsék a második
csoport fejlődési szándékát, viszont maga a fejlődés mindig annak a felelős­
sége, aki fejlődni szeretne. Ezt a terhet senki sem vállalhatja át.

3. Alvajárók

Azok az emberek, akik lecövekeltek egy élethelyzetben, és energiájukat arra

fordítják, hogy a státuszukat fenntartsák. Nincs bennük belátás, elutasítják
a szembenézést, nem reflektálnak sem az élethelyzetükre, sem a működésük
következményeire, hatásaira. Ok gyakorlatilag megálltak, és emiatt folyama­
tosan csúsznak vissza a spirálon. Sajnos őket nem lehet kimozdítani, mert
megátalkodottan ragaszkodnak a saját egojuk árnyaihoz, a biztonság illúzió­
jához. Akár a vagyongyűjtésbe, akár a függetlenség illúziójába vagy a hata­
lom tükröződésébe kapaszkodnak - kimozdíthatatlanok. Számukra az esélyt
a fordulathoz talán egy szerencsétlenség vagy komoly betegség adhatja meg
csupán, de legtöbbször azt sem lehetőségként, hanem csapásként élik meg.
Ez egyfajta hibernált állapot, amelyben az egyén sodródik az esemé­
nyekkel, elszenvedi a vele történő dolgokat és kétségbeesetten próbál al­
kalmazkodni ahhoz, ami körülveszi. (Az éber állapot ezzel szemben olyan
figyelő jelenlét, amiben a dolgok kibontakozása közben tudatosítjuk ma­
gunkban azok értelmét, jelentését, és képesek vagyunk úgy reagálni, hogy
alakítani tudjuk a jelenünket és a jövőnket.) A sodródás során is talál­
kozhatunk küzdelmes helyzetekkel, ami annak az illúziójával kecsegtet,
hogy alakítói vagyunk az életünknek.

Az alvajáró állapot egészen eltér az éber jelenléttől

1. Alom az álomban
Az alvajáró gyakran azt álmodja, hogy ébren van. Ez az ego csábító tánca
csupán, mert a mélyén, a személyiségünk központja hibernált, fagyasztott
állapotban van. Mély alvás közben gyakran megmarad bennünk egyfajta
kritikai érzék („én nem vagyok olyan, mint az apám/az anyám/a főnököm/a
t ö b b i e k . . A hibák vagy visszatetsző dolgok csendes észlelése azt az illú­
ziót biztosítja számunkra, hogy mi különbek vagyunk, mi a rendszer felett
állunk. Az alvajáró elhalkul, amikor helyzet van, és csak akkor erősödik fel
a hangja, amikor nincs tétje az igazságnak.

27
2. Történet a történetben
Az alvajáró gyakran mesél történeteket, sztorizik és sokat beszél, mert azt
gondolja, hogy amikor másokról mesél, akkor ő írja és alakítja az esemé­
nyeket. Azt hiszi, hogy a történeteivel kiemelkedik a középszerűségből, a
szürkeségből, és hőssé válik. A figyelem középpontjában úgy érzi, hogy ki­
egyenesedik a gerince. Mindez azonban illúzió és figyelemrablás csupán.

3. Túlbiztosítás, taktikázás, kontroll

Az ego másik nagy csapdája a racionalitás felsőbbrendűsége. Ha megfejtem
a dolgok értelmét, akkor van hatásom, befolyásom az alakulásukra, akkor
kézben tudom tartani a dolgok kimenetelét. A racionális kontrollnak azon­
ban semmi köze a valódi változáshoz. Az intellektuálisan nagyra nőtt én az
események mögött kullog, hatása a dolgok alakulására a nullához közelít.

4. Sodródás és megkapaszkodás
A legbiztosabb jele az alvajárásnak a folytonos belekapaszkodás a biztosnak
tűnő kapcsolatokba, körülményekbe, tárgyakba, helyzetekbe. Bármilyen
kicsi a hatalmam, mégis ragaszkodom hozzá, mert akkor úgy érezhetem,
hogy van nevem, van egy saját dobozom a rendszerben.

5. Gyávaság
Minden alvó állapot hátterében van egy elszakítottság a szívmezőtől, amely
összeköt minket a valósággal. A valóság a tények mögött rejlő változás, az
átalakulás maga, amelyhez kapcsolódni nem a rejtvényfejtők észjárása, ha­
nem a bátor ugrás, a szív tisztasága segít hozzá.

Az ébrenlét jelei

1. Beleállás
A háttérben való kritizálás, a folytonos magyarázkodás, az ütközőtértől tá­
voli őszinteség, a kiszolgáltatottság elfogadása stabilizálja a rendszert. Ami­
kor azonban helyzetbe hozom magam és a lényegről beszélek, vállalom a
szavaim súlyát és következményét, részévé válók a transzcendens valóság­
nak, magának a változásnak. Amikor már nem akarom mindenáron bizto­
sítani sem a hátországom, sem a pozícióm, sem a hatalmam, akkor ébredek
fel. Jelen vagyok a testemben, figyelek az érzéseimre, bízom az intuíciómban
és követem a belső harcosom, akkor is, ha kockázatos és nehéz.

2. Tiszta és egyenes beszéd

A kommunikáció nem a mesélés művészete, hanem az érzéseink és intuí­
cióink kimondásának, megszólaltatásának a csatornája. Minél kevesebbet
és tisztábban, rövidebben és személyesebben beszél valaki, annál közelebb
áll a valósághoz.
3. Szabadság és elengedés
Nem akarok reaktív üzemmódban létezni és a megszerzett dolgaimhoz ra­
gaszkodni, mert hiszek abban, hogy a Mező jobban ismeri nálam az utat.
Nem az határoz meg, amit felépítettem, ami körbevesz, hanem a szellemem
és a harcos lelkem. Több vagyok a testemnél és a státuszomnál.

4. Kapcsolatban az élettel
Vállalom az igazságot - akár sokakkal szemben is, de ha kell, egyedül is.
Elfogadom a veszteséget és az örömöt, tanulok elengedni nap mint nap.
Nyitott vagyok, mert ami kell, megtalál, és ami már nem tartozik hozzám,
az megterhel, így elengedem.

5. Bátorság
A helyzetekbe való beleállás, az érzéseim vállalása és képviselete nem pusz­
tán elhatározás, hanem bátorság kérdése is. Nem akarom bebiztosítani az
utat, mert szabad szeretnék lenni az áramlatok és a szelek számára.

Aki alszik, sohasem tud róla.

K E T T Ő S FIGYELEM ÉS JELEN LÉT

Te is szoktad figyelni az embereket magad körül? Észrevetted, mennyi em­

ber éli félálomban az életét? Sokan vannak az alvajárók, akik szinte egy
láthatatlan sodrásban haladnak előre, alig figyelve tudatosan arra, mi tör­
ténik körülöttük, velük és bennük. Haladnak, vonulnak, szinte zombiként,
félálomban. Amikor autót vezetek, azt látom, hogy sokan csak előre néz­
nek, alig néhányan észlelik a teret maguk körül, vagy figyelnek hátrafelé a
tükörben. Fékeznek, gyorsítanak, de nem a forgalom ütemében, nem egy
nagyobb rendszer részeként. Rollerral közlekedve gyakran még rosszabb
helyzet, akár a kerékpárúton, akár az országúton. Alomvilág, tükörország...
A holisztikus észlelést, a fókuszált jelenlétet sajnos nem tanítják az isko­
lában, a sportolók számára azonban szinte magától értetődő. Tudják, hogy
az egész teret be kell látniuk maguk körül, hogy versenyben maradjanak.
A harcművészetben ezt külön gyakoroljuk.
A fókuszált figyelem két iránya a jelenben létezés legfontosabb feltétele.
1. Az első a tér észlelése magam körül, a tudatos jelenlét a környezetem­
ben. Nemcsak látom, hanem érzem is, mi történik mellettem és körü­
löttem. Érzékelem azt, ha valaki hosszan néz, ha valaki megközelít akár
hátulról is, vagy ha történik valami a látóterem legszélén. Talán fárasz­
tónak tűnik számodra, de mindez pusztán gyakorlás és koncentráció
kérdése. Mindenki meg tudja teremteni magában a holisztikus észlelés
terét, ha gyakorolja.
2. A második a befelé való figyelem aktív megteremtése és fenntartása,
ami a terápiában vagy a coaching során elengedhetetlen. Figyelem az
áramló érzéseim, a belső állapotom, és ennek megfelelően alakítom ki a
reakcióm a környezetem felé. A reakcióim a testi szintű megéléseimből
indulnak ki.

Ez a kettős figyelem, amely kifelé és befelé is éber üzemmódban tart.

A tudatos jelenlét feltétele és minden segítő beavatkozás alapja is egyben!
Figyelem az ügyfelem rezdüléseit, érzékelem az energiáit, a kommunikáci­
óját és a nonverbális jelzéseit, ugyanakkor folyamatosan kapcsolatban va­
gyok a saját érzéseimmel. Figyelem és tudatosítom, hogy mi történik ben­
nem, miközben rá figyelek. A jelenben való létezés a fejlődés egyetlen útja.
Alvajáró állapotban lehetetlen tudatos változást létrehozni az életünkben,
mert elsodornak a külső események vagy a belső vágyaink. A Mező finom
jeleken, szinkronicitásokon keresztül, az érzéseink felerősödése által üzen
nekünk. Nyitottá és éberré kell válnunk, hogy a megjelenő információ hat­
ni tudjon ránk, és kiindulópontja lehessen a változásnak.
A Mező egy élő, organikus, pulzáló rendszer, amelyben folyamatos in­
formációáramlás zajlik. A legfontosabb feladatunk felzárkózni és bekap­
csolódni ebbe az Áramlásba, ami a kettős jelenlét állapotában lehetséges.

A tudatos változás és a fejlődés csak a kettős figyelem útján érhető el.

U TA Z Á S A LA BIRIN TU S MÉLYÉRE

Minden, ami körbevesz minket, egy nagyobb rendszer része. Nem vagyunk
egyedül, nem csak önmagunkért vagyunk felelősek Minden döntésünkben
ki kell fejeznünk azt, ami helyes, ami nem pusztán csak rólunk szól. Ami­
kor azt kérem valakitől, hogy képviselje magát, gyakran nem érti.
Azt gondolja, hogy önmagunk képviselete:
• a saját érdekünk képviselete,
• a saját biztonságunk előtérbe helyezése,
• a vágyaink kivitelezése,
• a pillanatnyi felismeréseink megvalósítása,
• a kényelmetlen helyzetekből való kilépés.

Ezzel szemben számomra önmagunk képviselete azt jelenti, hogy fel­

mérem a döntésem következményeit. Tudatosítom magamban, hogy egy
rendszer, egy interaktív hálózat, egy társas tér részese vagyok, és amikor
elmozdulok egy irányba, az egész rendszert megváltoztatom. Ezt nevezik
rendszergondolkodásnak. Alapja az együttérzés. Csak ennek alapján va­
gyok képes tudatosítani, hogy egy pulzáló valóság darabja vagyok. Együtt­
érzés hiányában az ego végtelen magánya és lehúzó súlya nehezedik rám.
Ilyenkor az önző egyéni érdek dominál, a menekülés a nehézségek elől, a
megtorpanás, a kihátrálás, a lassítás, a bezárulás.
Mi az, ami támpontot ad, hogy rendszerben legyek képes szemlélni ön­
magam és jó döntéseket hozzak?
• Minden közös megállapodás módosítása csak együtt lehetséges. Az
egyéni változtatás, egyeztetés nélküli elmozdulás, kilépés egy kapcsoló­
dásból az egyéni érdekünk felerősítése. Ilyenkor a rendszer hullámainak
visszahatását, negatív lenyomatát visszük magunkkal.
• Minden döntésünk hatását fel kell mérnünk, mert olyan döntést hozni,
ami mások kárára van, nem érdemes.
• A helyzet igazsága megelőzi a kapcsolat fontosságát. Ez azt jelenti,
hogy amikor kibontakozik egy irány, evidens felismerés, akkor ezt,
mint szempontot be kell vinnem a kapcsolatba, és el kell kezdenem
ennek megfelelően képviselni az érzéseimet, a meglátásaimat. Ebben a
képviseleti folyamatban bontakozik ki egy döntés. Ha képviselet nél­
kül (a kételyek megosztása, elbizonytalanodás, félelem, ellenállás he­
lyett...), egyoldalú kilépéssel megszakítom a kapcsolatot, akkor csak
menekülök, de nem fejlődöm.
• Az interaktív helyzetekből történő kiugrás - bár pillanatnyi felszaba­
dulást ad —nem segíti a fejlődésem, mert ha nem járom végig az én­
képviselet útját, pusztán a helyzetet változtatom meg, bennem nem jön
létre fejlődés. Ilyenkor ezek a rossz helyzetek visszatérnek máshogyan,
másképpen, de azonos súllyal.
• Néha felismerünk valami nagyon fontosat, meglátunk valami mély iga­
zságot, megérezzük a fejlődésünk útját, aztán jönnek a nehézségek, a
megpróbáltatások, a zavaró körülmények, és visszasüllyedünk a már meg­
szokott biztonságba. Ilyenkor nagyon fontos annak a tudatosítása, hogy
a Mező csak tesztel minket, de nem akadályoz. A Mező próbára teszi az
elköteleződésünk erősségét. Ha az induló felismerésem helyes és érzésem
szerint igaz, akkor a végére kell járnom, bármerre is kanyarog az út.
• Minden nehézség minket szolgál, ha nem egyéni, önző érdeket képvise­
lünk, ha tanulni szeretnénk, és célunk a fejlődés.

Mindezek sokak számára evidens dolgok, mások számára talán nem

azok. Útközben egyaránt érkeznek elbizonytalanító tényezők és megerősítő
jelek, felemelő erők.
Az intuitív út az, ahol:
• nem az elakadás a lényeg, hanem a megvalósítás bátorsága lépésről lé­
pésre,
• nem a zárt egyéni szempont, hanem a Mező jeladásainak az érzékelése,
• nem a kilépés azonnalisága, hanem a benne maradás vállalása,
• nem az egyéni önérvényesítés, hanem a nehézségek egyéni felvállalása,
• nem az én igazságom, hanem a helyzet igazsága, a helyzetben megjelenő
evidencia,
• nem én vagyok a fontos, hanem a Mező, amelynek a csatornájává sze­
retnék válni.

Tapasztalatom, hogy minden nagy feladat kockázattal és a nehézségek

leküzdésével jár.

H A G A R U R E - A B U SID O Ú T JA

A Szamurájok Kódja

Nagy tetteket csak megváltozott tudatállapotban lehet létrehozni. A hét­

köznapi tudatállapot fenntartása és megőrzése elhomályosítja a szív erejét
és elveszi az ugrás bátorságát. Tompa, hideg fejű és kiszámított haladással
csak araszolgatva lehet haladni vagy egyhelyben toporogni. A bátorág az
ugrás szabadsága. Hogy kinek mi az ugrás, azt mindenki maga dönti el, de
az ugrás mindenképpen felülemelkedés azon a helyzeten és állapoton, ahol
már nincs több tanulnivalónk, vagy nem okoz örömöt többé a létezés.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ------------- -V

- Nem fogsz örülni annak, amit mondok.- Mi történt?- Hétvégén,

amikor utaztunk a családdal az autópályán, egyszer csak eszembe jutott
a CÉG: És akkor hirtelen azt vettem észre, hogy megváltozott a testem.
A nyakam görcsössé vált, az izmaim megfeszültek, és az egész testemet
nehéznek éreztem... Akkor bevillant egy gondolat és egy érzés: kell ez
nekem... ? Hétfőn bejelentettem, hogy visszalépek a vezetői szerepből.
- A tested nem hazudik. Bátor harcos, igazi, hiteles vezető vagy,
akkor is, ha most visszalépsz...
- Köszönöm, benne van a közös munkánk...
A jó döntés sohasem hosszú és megfontolt hezitálás eredménye,
hanem érzelmi alapú, gyors lépés.
- A hétvégi csoport után azt éreztem, hogy annyira nagy a távolság
aközött, amit a csoporton átéltünk, és aközött, ahogyan a CÉGBEN
vagyok a tulajdonossal, hogy szinte elviselhetetlen. Félek, nem tudom
már őszig kihúzni a döntésem.
- Akkor a mai napnak megszületett az iránya.
- Féltem, hogy azt mondja, várjak még.
- Egy percet sem. Az érzések nem hazudnak.
- Akkor ma bejelentem a Tulajdonosnak, hogy kivezetem magam
a cég éléről...
V. J
 Sajnálom azokat a hétköznapi embereket, akik napról napra a megfon­
tolt tudatosság, a mérlegelés és a józanság állapotában élik életüket. Soha­
sem fognak nagy döntéseket hozni, mert a racionalitás és a kiszámíthatóság
felülírja bennük a szenvedélyt.
„A mindennapi, józan lelkiállapotú embertől, nem lehet elvárni, hogy
óriási tetteket vigyen végbe, csak ha abba a majdnem őrült, elkeseredett
állapotba juttatja magát, amely jócskán a józan ész és az önös érdekek mö­
gött húzódik meg. Ugyanígy, ha az embert egyszer hatalmába keríti a meg­
fontoltság, a Busido követésében már a többiek mögött találja m agát... Ha
az ember nehézséggel találja magát szemben, bátran és örömmel kell tá­
madásba lendülnie. Minél több a víz, annál magasabban úszik a csónak...”
(Hagakure, 78.*)
„Légy hű az adott pillanat gondolatához... életed egyetlen gondolatról
egyetlen gondolatra haladva éld ...” (Uo. 112.)
Számomra sem az élet, sem a kísérés, a coaching, nem hideg fejű, pe­
dagógusi tanácsadás és megfontolt szemlélődés, hanem szenvedélyes kere­
sése annak, ami a lélek mélyén rejlik. Az élet folyamatos újjászületés, harc
önmagunkért, az életünk visszaszerzéséért, a testünkkel való egység hely­
reállításáért. Könnyű beleragadni a megszokás útvesztőibe, a kiszámított
polgári élet biztonságába. Pedig az élet játék, elrugaszkodás, folytonos meg­
kérdőjelezése és meghaladása az elért eredményeinknek, önmagunknak.
A gondolkodás megtanít a dolgok értelmezésére, az edzés felkészíti a
testet és a szellemet a harcra, a döntés, az ugrás bátorsága kifejezésre jut­
tatja az elköteleződésünket az élet megújulása iránt. Ugrás nélkül nincs
valódi fejlődés.

Önmagunk visszaszerzésének egyetlen útja az ébredés.

' Jamamoto Cunetomo (1978): Hagakure. A szamurájok kódexe. Helikon Kiadó

 AZ EBREDES

AZ ERDŐ

Két film pörög előttünk az életünkben. Az első filmet kívülről vetítik rá a

retinánkra, és arról szól, hogy mit vár el tőlünk a környezetünk. A szülé­
ink, tanáraink, főnökeink, szerelmeink és a jó szándékú, fontos emberek
körülöttünk az életben.
A másik film rólunk szól, de sokkal halkabb és kissé elmosódott. Ennek
a filmnek mi vagyunk a főszereplői, de nincs előre megírt forgatókönyv a
kezünkben, nem tudjuk, mi lesz a következő lépés. Gyakorlatilag egy sötét
erdőben megyünk előre, ahol váratlan események és semmiből felbukkanó
emberek között kell megtalálni a saját utunkat. Nem tudjuk, hová vezet az
út, csak reménykedünk, hogy biztonságosan átérünk az erdőn.
Az útitársak nagyon fontosak, főleg azok, akik a saját filmjüket követik.
Ok lehetnek a kapocs közöttünk és az erdő között. Mert az erdő tulaj­
donképpen csak a mi fejünkben létezik, a mi kivetülésünk, olyanná válik,
amilyenek legbelül vagyunk. Félelmetessé, vonzóvá, szelíddé, erőszakos­
sá, unalmassá, vidámmá... Az erdő, amelyen áthaladunk, finoman rea­
gál a belső rezgéseinkre. Éppúgy a hiányainkra, mint a kiteljesedésünkre.
Az erdő felveszi a kétségeink és betöltöttségünk formáit. Néha gazdagnak
mutatkozik, amikor csak egyhangú, néha unalmasnak, amikor csak árnyé­
kos. Az erdő mindent leképez és létrehoz, a bennünk megjelenő képek,
gondolatok és a belső információ alapján. Ha harcos filmet szeretnénk néz­
ni, az életünk harcossá válik, ha szenvedni szeretnénk, tele lesz megpró­
báltatással. Mindez azonban nem direkt, hanem áttételes módon alakul ki.
Amikor boldogságra vágyunk, de a belső filmünk az elégtelenségünk­
ről és gyengeségünkről szól, akkor megoldhatatlan feladatokat állít elénk
az élet, hogy átélhessük az elégtelenségünket. Amikor belülről rossznak
és bűnösnek gondoljuk magunkat, olyan emberek bukkannak fel körü­
löttünk, akik megleckéztetnek minket, és bebizonyítják számunkra, hogy
nem vagyunk elég jók. Gyakorlatilag az erdő a legbensőbb félelmeink és
érzéseink kivetítője, beteljesítője. Mindez áttételes módon történik. Lehet,
hogy legbelül elfogadásra és nyugalomra vágyunk, de ha magunkat gyen­
gének és önállóságra alkalmatlannak ítéljük meg, akkor olyanokkal fogunk
találkozni, akik átveszik az irányítást az életünk fölött.
Senki sem keveredik bele véletlenül egy szektába, vagy lesz egy alko­
holista verőlegény szeretője. Aki mellettünk áll, az vagyunk valójában mi.
Akinek a társa egy jéghideg, rejtőzködő ember, az fél a saját érzéseinek a ki­

34
fejezésétől, nem meri vállalni a szabadságot. Aki alkalmatlannak ítéli meg
legbelül önmagát arra, hogy a saját kezébe vegye az élete vezetését, annak
az erdő útitársakat küld, akik módszeresen elnyomják és bebizonyítják neki
a saját elesettségét. Minden egy érzékeny, reaktív Mátrix kivetülése, amely
reagál a belső rezgésinkre. Ha sikerül szembenézned a legmélyebb félelme-
iddel, és lemondasz az ego csábításáról, a gyors sikerről, a tökéletes bizton­
ságról, és követed a megérzéseid, eggyé válsz a legbensőbb érzéseiddel, ak­
kor a történeted megváltozik. Ha átlépsz a felszínen és nem a vágyaid és a
félelmeid csapongását követed, akkor van esélyed belülről vezetetté válni.
Az első lépés a belső úton veszélyesnek tűnik, mert biztosan egyedül
érzed majd magad. Ezt a lépést nem lehet megspórolni. Ellenállással fogsz
találkozni, mert a környezeted úgy szeret és olyannak akar látni, amilyen
korábban voltál, amilyennek ők látnak téged. Kényelmetlen lesz számukra,
ha kilépsz a körből és a saját utad követed, mert legbelül arra emlékezteti
őket, hogy ők már feladták önmagukat és a külső filmet követik. Ha elin­
dulsz a saját utadon, ki kell lépned a mások által jóváhagyott és képviselt
ösvényről. Nem tudsz már belesimulni mások elvárásaiba, ami óhatatlanul
felbosszantja őket. Ha van erőd mélyen szembenézni azzal, aki vagy, akivé
lettél, és azzal, aki lehetnél, akkor lesz lehetőséged képviselni önmagad és
új forgatókönyvet írni. Az új ösvény eltér a régitől, de még nem lehet látni,
hogy merre vezet. Aki a saját útjára lép, az vállalja a másságot és vállalja
a bizonytalanságot. Ez a bizonytalanság is megkerülhetetlenül része egy új
útnak. Azt is mondhatnám, hogy a bizonytalanság vállalása megspórolha-
tatlan része a változásnak.
A film, a történetünk megváltoztatható és átírható, de csakis a mélyre
szállás útján. Ha van kellő erőnk szembenézni önmagunkkal, akkor képes­
sé válunk rá, hogy megváltoztassuk az életünket. Ha megkapaszkodunk a
felszínben, akkor boldogtalanul hánykolódunk és tévelygünk.
A nehezebb út csak látszólag nehéz, a könnyebb út csak pillanatnyilag
egyszerűbb.
Gondolj bele, hogy amikor barátot, szerelmet vagy coachot választasz
magadnak, akkor milyen szempont vezérel. A mélyebb azonosságot kere­
sed önmagaddal, és az érzéseidre hallgatsz, vagy megállsz a felszínnél és a
kényelmesebb utat választod? Átugrassz a rossz érzéseiden, és a könnyű,
gyors és sekélyes felületet választod, vagy belevágsz a bizonytalanba? Olyan
segítőt keresel magadnak, aki támogat, de nem szembesít, vagy olyat, aki
támogat, és erőteljesen, ha kell, durván képviseli a jobbik éned?

Ha megkapaszkodunk a felszínben, akkor boldogtalanul hánykolódunk

és sodródunk a hullámok hátán.
 A Z É B R E D É S FÁ J

Az elakadás értelme, hogy lelassítva, megállva, a probléma gyújtópontját

megértve kibillenjünk a megszokott haladási irányból, és egy új dimenzi­
óban fejlődjünk tovább. Megállás, mély önreflexió nélkül, nincs fejlődés.

- Szétesőben a házasságom, és a csapatomban is feszültségek van­

nak. A karrierem is stagnál, pedig mindent megteszek, hogy előrelépjek.
- Mikor voltál utoljára egyedüli elvonuláson?
- Még sosem voltam?
- Elmennél egy hétvégére egyedül, laptop és meló nélkül, csak a
jegyzetfüzeteddel?
- Nem lehetek ennyire önző, hogy ezt megtegyem... Felelős va­
gyok a csapatomért, a családomért...
- Ha értük tennéd?
- Csak egyedül, minden munkaeszköz nélkül?
- Nem, nem minden nélkül. Az edzés, a meditáció, a jegyzetfüze­
ted veled lesz. Mi másra lenne még szükséged...? Elveszítetted a belső
hangod, nem hallgatsz a megérzéseidre, beletemetkeztél a külső csillo­
gásba, hiperaktív vagy. Vissza kéne találnod mélyebb önmagadhoz...
V______________________________________________________________

A megvonás első napján a drogos kaparja a falat, úgy érzi, elpusztul, ha

semmit sem csinál, semmit sem kap, csak van. A második napon halkan ki­
nyílik egy új érzékelési dimenzió, megjelenik a környezet felfedezése, a tér és
a jelenlét természetes rezgése, torzító zaj és túlaktivitás nélkül. A harmadik
napon az ego fontossága elkezd csökkenni, és egyre zavaróbbá válik minden
külső nesz, zaj, hír, fölösleges mozgás. Kezdünk eggyé válni azzal, ami reáli­
san megjelenik bennünk és körülöttünk. Aztán elkezd tompulni az igény a
külső tevékenység iránt, és megnő az esélye az itt és most átélésének.
Gyakorlatilag nem lehet teljes életet élni fékezés, leállás, az aktivitási
zónából való teljes kilépés nélkül. Azaz lehetséges, de csak sodródva, elve­
szítve az élességet, tetszhalott állapotban. Mindez persze a rohanás során
nem tűnik fel, mert nincs idő az önmagunkkal való mélyebb találkozásra.
Egy ideig a sebek és horzsolások még gyorstapasszal kezelhetőek, a repedé­
sek megállíthatók, a kisebb leállások betudhatok járulékos veszteségként.
Aztán eljön a pillanat, amikor elkezdődik a teljes szétesés, a végső leállás.
Nem mindegy, hogy mikor és hogyan jelenik meg. Nem mindegy, hogy fel-
készülten érnek-e el a jelzések, vagy alvó állapotban. Nem mindegy, hogy
a leépülés eljut-e a végső fázisba és megfordíthatatlanná válik, vagy a jelek
alapján felkészülve van esélyünk a fordulatra, a változásra.
Ne értsetek félre. Nem tartom rossznak sem a szétesést, sem a meg­
szűnést. Szerepe van az életünkben. Viszont az élet legmélyebb értelme mégis

36
a TRANSZFORMÁCIÓ, ami lágy váltásokon, tudatos irányváltásokon ke­
resztül sokkal pontosabban átélhető. Fontos tanulás egyénileg és csapatban is.
Minden mélyebb változás a „La petite mórt” esélyét hordozza, amely az
öntudatunk elvesztését és megváltozását, az önmagunkra ébredés lehető­
ségét is magában foglalja. Minden kis változás beletorkollik a nagy, végső
transzformációba, a halálba. Minden apró tudatos veszteség vállalása, min­
den valódi megállás és elengedés, a nagy elengedés és a végső kibontakozás
előszobája. Nincs transzformáció elengedés nélkül, ahogyan megújulás sem
lehetséges a régi állapotunk elvesztése nélkül.
Ezt gyakoroljuk életünkben, efelé haladunk, és ezért fontos kilépnünk
időről időre a birtoklás, a túlaktivitás és megkapaszkodás zsákutcáiból.

Az offline üzemmód létrehozása minden vezetőnek, művésznek, gyó­

gyítónak és fejlődésre vágyó embernek esélyt ad a megújulásra.

ÉBREDÉS ÉS VISSZAALVÁS

Az ébredést döntés és megvalósítás hozza létre. Döntés, amely nem ra­

cionális, hanem szükségszerű. A racionális döntés elemzés és mérlegelés
eredménye, így a hatása is kiszámított és korlátozott. A nem racionális, ha­
nem emocionális vagy intuitív döntés hátterében a teljes személyiségünk,
a már megélt, de még nem tudatos szintre hozott tapasztalataink állnak -
szemben a tények hideg szilárdságával. Az intuíció mélyebbről érkezik, és
a hatása sem kiszámítható. Az ébredést megelőző intuitív döntés kihat az
egész életünkre, új sodorba tereli, és a következményei felmérhetetlenek
(bár szerintem mindig pozitívak).
Az ébredés azt jelenti, hogy amikor valaki felismer és átérez egy igazságot,
amelynek az ereje megváltoztathatja az életét, akkor lép. Az ébredés valami­
képpen mindig áttörést hoz létre az életállapotunkban. Ez lehet elengedés
vagy megragadás, átlépés vagy visszahúzódás, kioldás vagy beengedés. Bármi,
amit belülről, mélyen magunkban igaznak tartunk és megmozgat minket.
----------------------------------------------------------------------------------

- Tudom, hogy ez az utam, hiszen te csak kimondtad azt, ami már

régóta feszít...
- Megléped?
- Igen. Már régen meg kellett volna tennem.
- Ida megteszed, segítelek, és ott állok melletted.
- Köszönöm - mondta, és örökre eltűnt az életemből. Amikor leg­
közelebb találkoztunk, átment az utca túloldalára, és elfordította a
fejét. Láttam rajta a zavart és a szégyent, mert eszébe juttattam egy
elszalasztott nagyszerű lehetőséget...
V. J
Az ébredés utáni visszaalvás rosszabb, mintha sohasem eszmélt volna rá
valaki egy jobb élet lehetőségére. A visszaalvás még mélyebb hibernációt
idéz elő a szívben, mert az ébredés utáni tetszhalál fenntartása egyre na-
gyobb energiát igényel. Egyre több és több hazugságra lesz szükség az igaz­
ság elnyomásához. Nem könnyű visszagyömöszölni magunkat egy szűkös
- de biztonságos - dobozba, miután átéltük a repülés szabadságát. Mégis
lehetséges, mert sokan megijednek a széltől, a hidegtől és az esőtől. A do­
bozban alig van fény, de szélcsend és meleg van.

Visszaragasztani magunkat a racionális tények világába a szív életörö­

me után csak óriási erőfeszítéssel lehetséges, ami egyre több energiát
von el tőlünk.

A V ISSZ A A L V Á S L É L E K T A N A

Valószínűleg az ébredésről többen beszélnek és talán fontosabbnak is tart­

ják, mint az ébredés utáni visszaalvást, én mégis súlyosabb témának érzem.
Felébredni nehéz, bár lehet egy pillanat műve is, visszaaludni azonban
könnyű és észrevétlen.
Az ébredés küzdelmes, a visszaalvás automatikus. Azt is mondhatnám,
a visszaalvás spontán és gyorsan létrejövő folyamat, de súlyosabb állapotba
helyezi az álmodót, mint amilyenben az ébredés előtt volt. A visszaalvás
azért káros, mert általában mélyebb hipnózisba taszítja az embert, mint
előtte volt. Valószínűleg azért, mert az alvó csak így tudja fenntartani ma­
gának a tagadás illúzióját.
Az ébredés a világ valódi észlelése, ahol minden a helyére kerül. Az igaz­
ság átjárja a dolgokat, és nincs illúzió, nincs külső díszlet, csak a valóság.
Ezután visszatérni egy álomvilágba, ahol csak a látszat és a csillogás, a
felszín és a tükröződés számít, csak úgy lehetséges, ha valaki keményen
megkérdőjelezi és megtagadja az ébrenlét igazságát, a lényegi tartalmakat.
A visszaalvás csak az ébrenlét tagadásával és elutasításával fenntartha­
tó. Emiatt gyúl harag a visszaalvók szívében, és kezdik el üldözni, támadni
az ébren lévőket. Meg kell indokolniuk maguknak az illúziók világába való
visszasüppedésüket és keményen el kell nyomniuk a belső hangjukat.
Mik a visszaalvás jelei?
• Az érzések levágása az észlelési folyamatról. Mindent felülíró racionali­
zálás és végtelen magyarázkodás.
• A szenvedés és a szomorúság elfogadása, beletörődés a dolgok megvál-
toztathatatlanságába.
• Sodródás az eseményekkel és a közben felmerülő rossz érzések, a kiszol­
gáltatottság elfogadása.
• A mások elvárásainak, céljainak, szabályainak való önalávetés, a sza­
badságról való lemondás.
• A rutin cselekvések és automatikus munkafolyamatok, a sablonos hely­
zetek teljes elfogadása és megszokása.
• A testi tünetek, fájdalmak, sérülések természetesnek vétele, a test jel­
zéseinek elfojtása...

A visszaalvás rosszabb, mintha valaki fel sem ébredt volna, mert sajnos
utána mélyebbre süllyed az illúziók világába, mint előtte volt. Feladja az
önbecsülését, ami az élet szeretetét is jelenti. Önértékelés nélkül viszont
nincs bátorság, és nincs hit a küzdelmekhez. Marad az összeszorított fog és
a folyamatos illeszkedés a hatalmi helyzetekhez.
Aki visszaalszik, az természetesnek veszi az elfogadhatatlant, igaznak
tartja a hamisat, és beletörődik a dolgok megváltoztathatatlan állandósá­
gába. Lassan feladja önmagát, és beleolvad a szürkeségbe.

Az ébrenlét megtagadása önmagunk elutasítását jelenti.

A KISH ITŰ SÉG KÖ RNYEZETRO M BO LÓ H A T Á S A

Gyakran tapasztalom meg a munkám során, hogy emberek lelkesen elin­

dulnak a változás útján, majd az első komolyabb akadály vagy nehézség
után visszafordulnak. Van, aki mindezt korrektül teszi és személyesen közli,
van, aki levélben, és van, aki valamilyen kívülálló indokra hivatkozik, vagy
esetleg szó nélkül eltűnik.
A lelkes indulás után a visszaesés természetes. A visszafordulás azonban
nem.
Minden komoly változási folyamatnak van átmenete, ahol megjelen­
nek a kétségek, a sötétség kísértése, a múlt visszahúzó ereje, a körülöttünk
lévő kényelemben élő emberek csábító és aggódással teli szirénhangja. Aki
azonban visszafordul, annak behorpad a lelke, és hideggé válik a szíve.
Miért káros a visszafordulás?
Nem pusztán saját magunkért vagyunk felelősek, hanem azért a rend­
szerért és környezetért is, ahol és amiben élünk. Ha visszalépünk, visz-
szarendeződik velünk együtt a saját valóságunk és életterünk is. Nincs
pusztán egyéni, magányos játék, mindig visszük a hátunkon a teljes kör­
nyezetünket, a miliőnket. Aki előrelép, húzza magával az életterét is, aki
visszarendeződik, elveszi a reményt a körülötte élőktől is. Egy hálózat tag­
jai vagyunk, akár tudomásul vesszük, akár nem.
• Az a felsővezető (vagy bármilyen munkavégző), aki szénné égeti magát,
és mély apátiába süpped munka közben vagy után, súlyosan károsítja a
családja lelki és fizikai egészségét.
• Aki a depressziós önbüntetést választja és bezárul önmagába, a környe­
zetét is bünteti és megterheli a hitetlenségével, az alacsony rezgésével.
• Aki feladja a harcot a jóért, az igazságért, és megélhetési munkavégzővé
válik, az egész életterének a lelkesedését rombolja.
• Aki hazugsággal és csalással jut előre, beszennyezi a hozzá közel állókat is.
• Aki érzéketlenné és önzővé válik, elveszi a levegőt a mellette élőktől is.
• Aki elzárkózik az építő visszajelzések elől és mereven ragaszkodik egy
pozitív énképhez, zárt magányával csökkenti az áramlást maga körül.
• Aki számára fontosabb a saját integritása, mint a harc és az elengedésből
vagy épp összeomlásból megszülető megújulás, az lemond a jövőről is...

Aki viszont dolgozik magán, küzd, edzi a testét és a lelkét, veszteségeket

is képes vállalni a fejlődése érdekében, az egész környezetét képes lelkesíte­
ni a példája és kisugárzása által.

A legfontosabb ebben a nézőpontban a rezgés, a kisugárzás, a belső hatás

kiáradása, amely bár nem mérhető és nem kézzel fogható, mégis a legerő­
sebben épít vagy pusztít.

Nincs két életünk, halogatni való időnk. Vagy ma, vagy talán sohasem.

V ISSZ A F E L É N IN C S ÚT, C S A K E LŐ R E

Talán te is tapasztaltad már, hogy visszavágyódsz egy szép emlékhez, egy

helyhez, egy régi szerelemhez, és amikor végre eljön a lehetőség és visz-
szatérsz, már nem tudja ugyanazt az érzést, ugyanazt a felemelő élményt
nyújtani neked. A találkozással nem tér vissza a régi nosztalgikus érzés.
Keletkezhet új élmény, létrejöhet új tapasztalat, születhet újfajta kellemes
kapcsolódás, de a megújuláshoz vagy ki kell söpörni a fejedből a régi él­
ményt, amely már nem tud megismétlődni vagy végérvényesen tovább kell
lépned, mert megváltoztál és már máshol tartasz.
• Megszeretsz valakit, és szeretnéd megőrizni őt olyannak, amilyennek
megismerted.
• Megkedvelted az ízét valaminek, és ugyanazt keresed benne.
• Átélted a békét egy szigeten, és visszatérsz, hogy ugyanazt megtaláld.
• Megszoktál valamit, és újra szeretnéd átélni...

Ameddig a fejedben ott él a régi élmény lenyomata, és ugyanazt kere­

sed, meggátolod egy új helyzet vagy tapasztalat kibontakozásának a lehető­
ségét. Semmi sem ismétlődik meg, és csak tartósítással lehet megőrizni a
formáját vagy a hatását. Ez azonban mesterséges beavatkozás, kikényszerí-
tett lenyomat, és nem eredeti feltárulkozás.
Visszafelé nem érdemes menni, sem időben, sem tapasztalásban, csak
előre.

40
 Ösztönösen vágyunk arra, hogy konzerváljunk helyzeteket, embereket,
képeket, de ezzel csak késleltetni tudjuk a változást, megakadályozni nem.
Illetve egy módon lehetséges, ha tetszhalott állapotot veszünk fel, és mu-
mifikáljuk magunkat.
Az élet áramlás és változás.
Csakis teljesen nyitott, befogadó állapotban vagyunk képesek bekap­
csolódni vagy visszakapcsolódni az áramlásba.
Sokan vágynak az intuitív működésre, a szabad kibontakozásra, ennek
feltétele azonban a páncélzat és az érzéketlenség lefejtése önmagunkról.
Ez fájdalmas és nehéz folyamat. Meg kell küzdenünk a védekezésünk és
ellenállásunk begyakorolt rutinjával. Van, akinek gyorsan megy, és van, aki
visszafordul, mert megszokta a biztonság látszatát, a változás kiszorításának
fájdalmas állapotát.
Visszatérni ugyanabba az állapotba és helyzetbe csak erőszakosan, a vál­
tozás elutasításával lehetséges, de nem érdemes.
-----------------------------------------------------------------------------------

- Visszaaludtál. Bár elindultál egy új úton, de most bezárultál, és

visszatértél a tagadás állapotába...
- De hiszen csak azt teszem, ami ebben a helyzetben racionális és
elvárható.
- Most egy dolog lenne elvárható: figyelj magadra, ragadd meg az
érzéseidet, és kövesd a saját természetes utad... Ne erőszakold meg
magad tovább.
- Nincs bátorságom elengedni a kontrollt. Ha nem tudom mi fog
történni, félek, kicsúszom az időből...
- Ha komolyan veszed, hogy nincs holnap, és önmagad ma kell
megvalósítanod, ma kell boldognak lenned, akkor szabad vagy...
V_________________________________________________________ — J

Minden születőben van és csak a jelenben bontakozik ki.

AZ Ú T A LÁ BA D A L Á FU T

Néha megtörténik, hogy elindul valaki a fejlődés útján. Felébred, és érzi

a változás izgalmát, merészségét és az emelkedés szabadságát. Megy előre
boldogan az új úton, és belső meggyőződésből, örömmel hirdeti másoknak
is: megtaláltam végre önmagam, letéptem a rabláncaim, megváltoztam, és
megértettem, hogy ha tisztelni szeretném a valódi énem, akkor követnem
kell a saját utam. Akkor is, ha ez gyakran nem esik egybe mások elvárása­
ival, a megfelelni akarás mindent elnyomó kényszerével... Önmagámmá
szeretnék válni, elengedem a régi, meghasonlott életem.

41
 Aztán történik valami fontos. A kezdeti szabad szárnyalás lelassul.
A levegő ellenállása megváltozik, és minden, ami eddig könnyűnek és vilá­
gosnak tűnt, egy pillanatra elsötétül és nehézzé válik. Szokatlanul egyedül
vagyok - gondolja a lélek.
Talán eltévedtem. Nincs, aki megmondja, mit tegyek és merre menjek?
Megszakadt a biztonságos rutin, a megszokás langyos melege. Most mit
tegyek?
A régi útitársak, akik a régi utam ismerték, most visszacsábítanak a régi
életemhez. Az új irány számukra furcsa és kihívó. Ok nem tudnak támo­
gatni, csak féltenek, és figyelmeztetnek a veszélyekre.
Az új útitársak csendesen figyelnek rám, kísérnek és támogatnak, de
közben vívják a saját harcaikat. Ok csendesek és visszafogottak, keveset
beszélnek, és valamifajta belső figyelem járja át őket.
A belső hangom szakadozott. Először nyugodt és felszabadult volt, most
viszont csendes. Az emlékek visszahúznak. Nincs még szilárd kitartásom a
jelenben, bizonytalan vagyok.
Talán vissza kéne fordulnom, mert a régi életemben minden kiszámít­
ható és biztonságos volt. Igaz, sok volt a szenvedés és a tépelődés, de mégis
megszokott és stabil volt minden. Most sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak
érzem magam. Itt senki sem mondja meg pontosan, hogyan kell haladnom
a saját utamon. A régi életemben ezek a kérdések fel sem merültek. Men­
tem egy kikövezett, megszokott úton.
És van, aki visszafordul, mert nem bírja tovább a kitettséget és az ellen­
szélt. Megremeg a láb, elbizonytalanodik a szív, megborzong a lélek. Talán
tévedés volt az új irány, visszatérek a régi életemhez, a régi munkámhoz, a
régi társamhoz, a régi világomba, amely bár szenvedésteli, de megszokott
és biztonságos.
És van, aki kitart és megerősödik. Talán meginog néha, de tudja, hogy csak
előre jutva kerülhet ki a kétségek völgyéből. Ha ellenszélbe jut, még eltökél-
tebb lesz, még szilárdabban halad előre. Ha sokan elhagyják, még nagyobb
meggyőződéssel követi saját lelkének az iránytűjét. Ha a gyengék visszacsá­
bítják, és rátapintanak a gyenge pontjára, a félelmeire, a kétségeire, akkor
sem fordul vissza. Nem hátrafelé néz, hanem csakis előre. A kevés erősekre,
a valódi társakra, a bátor harcosokra, a tapasztalt és hiteles útváltókra figyel.
Szemben a jóságos tanácsadókkal, az igazi tanítóra hallgat, aki megmutatta
neki a saját erejét. Megy a saját útján, és azt tapasztalja, hogy szépen lassan
kisimul körülötte minden. Talán olykor vannak még kétségei, de tudja, hogy
a harcos útja az állandósult belső figyelem útja, a kitartás és emelkedés ösvé­
nye. Nem a küzdelemmentesség és a másoknak való megfelelés a cél, hanem
a megérzések követése, a jelenben maradó koncentrált figyelem és kitartás, az
igazság belülről feltárulkozó egyre izgalmasabb keresésének a játéka.
Egy lépést sem hátra, csak előre, s az út a lábad alá fut. Néha megállva,
talán kikerülve az ellenáramlatokat, kivárva a tiszta belső hangot, átadva

42
az irányítást az intuitív énünknek, követve a kevés igazak útmutatásait,
megbízva a saját érzéseinkben, haladva a saját ösvényünkön. Mindig csak
egy lépéssel tovább, de mindig csak előre.

Megállni szabad, visszafordulni sohasem.

A V ISSZ A FO JT O T T A G RESSZIÓ
ÉS A M Á SO D FO K Ú V Á LTO ZÁ S TERM ÉSZETE

Ha hosszú időn keresztül vagyunk olyan helyzetben, amelyben nyomás alá

kerültünk, és állandósult bennünk a kényszerű alkalmazkodás, a lélek észre­
vétlenül hozzátorzul a kényelmetlen helyzethez. Azt is mondhatjuk, hogy a
nyomás alatt a lélek behorpad, és egy idő után már természetesnek fogja fel
ezt a beteg állapotot. Megszűnik a fájdalom, elmúlik a kényelmetlen érzés.
Ami korábban elviselhetetlen volt, most természetessé válik, ami elfogadha­
tatlannak tűnt, az megszokássá szelídül. Minden olyan elhúzódó élethelyzet,
amelyben folyamatos a megfelelési kényszer, behorpasztja a lelket és meg­
terheli a testet. A teljesítménykényszer, az eredményelvárás, a kívülről ránk
erőltetett préshatás elnyomja a belső hangot. Ez azonban nem történik ká­
ros mellékhatások nélkül. Az elfojtás előbb-utóbb robbanássorozatot okoz,
amely nem kiszámítható és egyre nehezebben kontrollálható. Az elnyomott
érzések hatására nő a frusztráció, a türelmetlenség, a robbanásközeli állapot,
a test szétfeszülése, később a gócpontok kialakulásának az esélye. Minden
olyan élethelyzet, ahol állandósul a visszavonulás, az énvesztés, a vágyaink
feladása, a belső érzéseink és a megérzéseink visszafej tása, a szabadságunk
megélésének hiánya, torzulást és tetszhalott állapotot hoz létre bennünk.
Mennyi ideig tarthat a prés alatti élet? Sajnos a halálig. Vannak ugyan
késleltetett agresszív robbanások, ellenőrizhetetlen indulatkitörések, majd
testi tünetek, de a lélek megadja magát, és elveszíti a kapcsolatot a test­
tel, a tudat alárendelődik az elnyomásnak. Minden olyan élethelyzet, ahol
állandósul a visszavonulás, az énvesztés, a vágyaink feladása, a belső érzé­
seink és megérzéseink visszafej tása, a szabadságunk megélésének hiánya,
kiöli belőlünk a szenvedélyt és az életerőt.
Hogyan lehet kitörni ebből a beteg, berögzült élethelyzetből? A megér­
tés kevés, a felismerés félmegoldás, a ventilálás nem segít. Egyedül a mély
belátás, a lágy összeomlás, az olyan erejű szembesülés, amely kimozdítja,
kiüti a lelket az elfásulásból. Egyedül sajnos ez nem jöhet létre. Szükségünk
van egy segítőre, aki nem pusztán támogat (jótékonykodik és simogatja a
lelkünket), hanem megrendítő erejű belátást hoz létre bennünk. Ennek
feltétele a befogadó, védekezésmentes állapot, az információ teljes beenge­
dése, a gyógyulni vágyó hite és bizalma a folyamatban, amely mélyreható,
strukturális, másodfokú változást hoz létre.

43
r -\
- Mi lesz a téma?
- Szerinted?
- Talán az, hogy vezetőként hogyan tudnék hatékonyabban kom­
munikálni, hogy felszabadultabb legyen a légkör...
- A téma a te visszafojtott agressziód.
Nagy, kikerekedett szemekkel néz rám.
- De hiszen én csak fáradt vagyok, nincs bennem semmiféle indulat.
- A szemed villanásában is megjelent, és azt érzem, hogy tojás­
héjon lépkedek előtted. Azt érzem, hogy figyeled minden szavam és
mozdulatom, emiatt vigyáznom kell arra, mit és hogyan mondok. Kő­
keményen kontrollálsz engem, és azt érzem, hogy folyamatosan bizo­
nyítanom kell az alkalmasságom...
Néma, döbbent csend...
- Egy géppel ülök szemben, aki tökéletes, és elvárja tőlem is a ki­
válóságot. Itt nem lehet hibázni!
- Az egész életem arról szól, hogy tökéletes legyek, mert mindig a
maximumot kellett adnom... Nem ismerek más utat...
Megerednek a könnyei, bekövetkezik a lágy összeomlás...
- Még nem tartunk ott. Először vizsgáljuk meg, hogyan jelenik ez
meg benned, mit okoz a környezetednek, és mi a felelősséged abban,
hogy ez kialakult és fennmaradt...
V__________________________________________J
A kitörés alapja a megrendítő erejű mélybelátás.

ID Ő C S A P D A

Amikor tréninget tartok egy cégnek vagy egyéni coachingot vezetek, gyak­
ran érzem a lehetőségek eltolását, a megtorpanást, az időnyerésre hivatko­
zás gyenge érvei alapján. Túl korai. Még nem aktuális. Erőt kell gyűjteni.
Nem alkalmas a közeg. Most nem vagyok elég jó állapotban...
Sokan azt gondolják, hogy az idő bármit képes megoldani, de közben
elfelejtik, hogy a holnap nem létezik, a jövő illúzió. Csak ma van, csak
most létezünk, a holnap egy távoli jövő, ami gyakorlatilag sohasem érke­
zik el hozzánk. A holnap nem a ma folytatása, nem a mából nő ki, mert
minden a jelenben játszódik le, és nincs folytonosság. Nincs összeköttetés
a holnap és a ma között, nincs eltolási lehetősége a döntéseknek. Mindez
csupán illúzió. Ami ma nem történik meg, az holnap már egészen másról
fog szólni. A ma létezik csupán igazán, minden más egy újabb jelenben
bontakozik ki.

44
r -------------------------------------------------------------------------------------------------------- “ A

- Miért méricskélsz és hezitálsz, miért nem adod oda magad a fo­

lyamatunknak?
- De hiszen én mindent megteszek. Egyszerűen csak időre van
szükségem...
- Te komolyan azt hiszed, hogy az idő bármit is megold? Azt gon­
dolod, hogy az elmúlás biztonságot ad? Azt hiszed, hogy amit nem
tudsz megtenni ma, az holnapra megszületik?...
- Igen. A bizalomhoz időre van szükség...
- Ki kell, hogy ábrándítsalak. Az idő nem játszik szerepet a biza­
lom, a védekezésmentes odaadás létrejöttében. Csak ma van, itt és
most. A holnap már egy másik történetről fog szólni.
v___________________________ ___________________________________ J

Talán sokaknak mindez érthetetlen, mert azt tanulták, hogy igenis van
idő és van eltolás, késleltetés, halasztás, így újabb és újabb lehetőségek
jelennek meg a holnapban. Mindez azonban káprázat, mert csak a ma lé­
tezik, nincs visszatérés ugyanoda. Minden, ami ma nem jön létre, az egy
másik dimenzióban egészen másképpen fog megtörténni és lejátszódni. A
folytonosság az agyunk szüleménye, hogy elviselhetővé tegye számunkra az
elmulasztott lehetőségeinket, és élhetővé tegye az életünk változásmentes
kudarcát, másképpen: lehorgonyzását a biztonságos megállásban. Csakis a
jelenben létezik az Áramlás, a bekapcsolódás a transzcendens emelkedés­
be. Minden más csupán eltakarja a kudarcainkat és felmenti a gyengesé­
günket.
Ha valaki nem lépi meg ma, amit az élet dob számára, az kikerül az
Áramlás fő sodrából, a változó jelenből, és lehorgonyoz a múlt állandósá­
gában és stabilitásában. Lehet, hogy a következő hullámmal jön egy újabb
lehetőség, de legyengített formában, egy kisebb volumenű megismétlő­
déseként annak, amit eltoltunk magunktól. Minden késleltetés, kivárás
már csak egy erejét vesztett ismétlődésnek ad teret. (Nem a zavaros agy,
a vágyak és a félelmek neurotikus csapongásáról van szó, hanem a valódi
döntési hullámok lehetőségének elszalasztásáról.)
Talán a különbség leheletvékony hártyának tűnik, de mégis sziklaszi-
lárd betonsúly. Minden most jelenik meg és minden a mában bontakozik
ki teljes valójában. A megragadott jelen egyre erősebbé és egyre árarn-
lóbbá válik. A most nyitott és Áramlásban tart, az elutasítás zárt és visz-
szahúzó erő. Ami nem történik meg miattunk ma, az később jóval kisebb
lehetőségként tér vissza holnap. Mindannyian érezzük ezt, de nem merjük
bevallani talán még magunknak sem. Az élet folyamat, és nem változat­
lan állandóság. Egy megjelenő konkrét esély az előrelépésre, az elutasí­
tás hatására egyre kisebb és torzítottabb lehetőséggé zsugorodik össze.
Valószínűleg sohasem tudjuk meg, hogy mi történik a „mi lett volna, h a ...”

45
helyzetekkel. A védekezéssel, a kikerüléssel, a hezitálással viszont bezár­
juk magunkat egy diónyi élettérbe, ahol a szűkösség és a magány foglyaivá
válunk.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- - X

- Mikor lépsz?
- Majd júliusban lépek...
- Miért nem ma?
- Mert úgy érzem, akkorra fogok felkészülni a változásra...
- Miért nem ma?
- Erőt gyűjtök...
- Miért nem ma?
- Még nem állok készen rá...
- Miért nem ma?
- Valójában nem tudom...
- Miért fulladsz?
- Nem tudom...
- Miért fojtod vissza a haragod, ahogyan a könnyeidet is? Miért
hagyod cserben magad mindennap? Miért menekülsz el minden konf­
liktus elől?...
- Félek, hogy alulmaradok. Csak akkor tudok győzni, ha elmene­
külök. .. Mindig elmenekülök, nem tudok kiállni magamért... Valójá­
ban egész életemben menekültem...
v______________________________________________________________ J

A menekülés, a helyzetből való kilépés, a kihátrálás vajon győzelem?

. - —■ — " \
- Akkor találkozunk hétfőn az edzőteremben.
- Az igazság az, hogy magas a vérnyomásom.
- Nem baj, az edzés leviszi...
- De nemrég volt egy sérülésem, és féltem a fejem...
- Nem baj, majd vigyázunk rá...
- Az igazság az, hogy az első beszélgetésünk olyan erős impulzu­
sokat indított el bennem, hogy úgy érzem, már ráléptem a változás
útjára. Most ezen vagyok, és egyelőre nem vágnék bele a folyamat­
ba... Nagyon sok minden történt körülöttem és bennem, időre van
szükségem. Majd kereslek később, most időre van szükségem...
- Szerintem akkor hagyjuk. Az az idő sohasem jön el, a holnap
nem létezik, a bátorság ideje ma van, nem holnap. Ha most nem lépsz,
és elutasítod önmagad, én holnap már nem leszek itt...
v _ _ _________________________________________________ )

46
 S amikor megtörténik:

- Ez a kapcsolat beszennyez téged, és zavart hoz létre a környeze­

tedben.
- Igen, érzem. Minden szétesik körülöttem...
- Itt sajnos nem tudsz változást létrehozni, be kell vállalnod az
elválás lehetőségét.
- Tudom, de őszintén szólva félek, hogy ha felmondok, megnehe­
zíti a helyzetem, és utánam nyúl, tönkretesz...
- Már tönkretette a céged, a leépülés elkezdődött. Szelíden, de
határozottan állj bele a helyzetbe, és vállald a lezárást. Hidd el, sokkal
könnyebb lesz, mint várnád... Gondold át.
- Igazad van, őszre időzítem a lezárást.3 nap múlva telefon:
- Figyelj, lezártam. Négy percig tartott, és nagyon normálisan vál­
tunk el. Csak annyit kért, hogy ő jelenthesse majd b e... Nem volt ér­
telme tovább várni, vállalnom kellett magam, így volt tiszta a helyzet.
Boldog vagyok, tele energiával, tudom, hogy minden rendben lesz...
V______________________________________________________________ J

A holnap olyan csapda és illúzió, amely csak látszólag ment meg a má­
tól, és a legtöbbször sohasem jön el. Mert lehet, hogy a holnap nem is lé­
tezik. Lehet, hogy a holnap csak a fejünkben él. A most az egyetlen biztos
pont az életünkben. A nagy hullám most jött el hozzád, a lehetőség ma
köszöntött be az életedbe... Minden készen áll, hogy megsegítsen, felemel­
jen. Nem tudjuk, holnap mi lesz, de ma minden lehetséges.

Lépj előre, légy bátor, ne mérlegelj, nyisd ki a szíved, ugorj! Ma veled

vagyok, a holnap már nem a miénk.

ZU H A N Ó REPÜLÉS

Pilóta nélkül, lekapcsolt motorral - belekapaszkodva a szívverésembe és egyre

mélyülő légzésem sejtesen puha tompaságába —várok a jelre. A döntés előtti
pillanat... Legszívesebben eltolnám magamtól, elhalasztanám, kikerülném,
és mennék tovább az eddig követett úton. De tudom, hogy sajnos nem lehet,
mert az út elágazik, és választanom kell. Ha nem döntök, akkor meghalok,
és átadom az irányítást a látszat reménytelenségének. Ha lépek, elkezdhetek
élni. Eljött az utolsó pillanat... Tovább nem lassíthatom az idő szorítását.
Visszagondolva azokra a nehéz helyzetekre, amikor súlyos döntést hoz­
tunk, a távolságból minden világosnak és józannak tűnik. Amikor benne
vagyunk, pokolian nehéz.

47
 Tulajdonképpen az egyensúly megtartására vágyunk, amit ha őrizgetni
próbálunk, egyre messzebb kerül tőlünk. Felemészt minket a stressz és a
szorongás, amikor kikerüljük az útelágazásokat és megindokoljuk egy hely­
ben maradásunk gyávaságát. Indok mindig van bőven.
• Mennék én, de már öreg vagyok.
• Elindulnék, de egy erősebb jelre várok.
• Kilépnék, de ki tudja, nem lesz-e rosszabb.
• Elhagynám, de félek a bizonytalantól.
• Váltanék, de félek az újabb kudarctól.
• Szembeszállnék vele, de rettegek a vereségtől.
• Továbblépnék, de nem bízom magamban, félek az ismeretlentől...

Az első igazi nagy elengedés, bátor kilépés, valódi váltás a legnehezebb,

de utána már minden következő sokkal könnyebb lesz. Mikor tetted meg
az igazi nagy és valódi ugrást? Mikor léptél előre úgy, hogy még nem volt
meg a következő állomás, a kitaposott lehetőség? Mikor vágtál bele a bi­
zonytalanba? Az első igazi előrelépés akkor történik meg, amikor nincs
biztosítókötél, és nem látszik a következő megálló. A lépés őszinteségét
a kockázata minősíti. Aki kikövezett úton, biztonsági döntések mentén
halad az útján, az gyakorlatilag folyamatosan helyben jár, vagy visszafelé
lépdel. Lehet, hogy kívülről sikeresnek tűnik, de belülről egyre fagyottabbá
válik a légkör, egyre fogy az energia.
A hosszú előkészítés, a mérlegelés, a kiszámított röppálya, a biztosítókö­
tél, az esés lehetőségének a tompítása és a kockázatok csökkentése megöli
a változás lehetőségét. Az egyetlen cél nem lehet más, mint az Áramlás­
ba való bekapcsolódás, a fejlődés. Ennek egyetlen módja a megérzéseink
tompítás nélkül való követése. Az ismeretlenbe vetett bizalom, az ugrás
szabadságának a fenntartása.
Amikor
• úgy lépsz ki egy kapcsolatból, hogy már vár a másik,
• úgy váltasz munkahelyet, hogy előkészítetted a következőt,
• úgy utazol külföldre, hogy mindenütt lefoglaltad a szállásaid,
• előre megtervezed a vállalkozásod árbevételét és biztosítod az ügyfélkört,
• mindent a marketingre és a reklámra építesz,
• biztonságos rendszerben éled az életed, és látod előre a következő he­
ted, hónapod, éved programjait,
• ismétlésekbe bonyolódsz, és csak azért tartasz fenn valamit, mert még
sikeres,
• két hétnél nem adsz magadnak több szabadságot nyáron,
• büszke vagy rá, hogy sohasem vagy beteg,
• azt gondolod, hogy megtakarításaid és a felhalmozott értékeid biztosít­
ják majd számodra a boldogságot,
akkor veszíted el a kapcsolatod az élettel.

48
Amikor mersz dönteni szabadon, és rábízod magad bekötött szemmel
az Áramlásra, akkor megtanultál repülni, és jöhet a zuhanás - az emel­
kedés előfeltétele.

V Á G Y A K O Z Á S É S ID Ő -P Á N IK

Akik „idő-pánikban” szenvednek, vagy elveszettségük miatt sürgetően és

türelmetlenül vágyakoznak egy stabil partner, társ, férj, feleségjelölt után,
nem értik, hogy miért romboló és eltávolító a vágyakozásuk. Nem értik,
hogy pontosan a vágyakozásuk az akadálya a betöltöttségüknek.
A túl erős vágy olyan kasztráló erőteret hoz létre, amelyet minden ér­
zékeny létező elkerül. A túlzott vágyakozás, amely egy feszült figyelemmel
párosul, az elfogyás, az időből való kifutás félelméből táplálkozik, a félelem
tartja fenn. A félelem azonban nem egy természetes állapot, hanem a sé­
rüléstől, a veszteségtől, az elmúlástól való veszélyből táplálkozik. A leg­
rosszabb a vágyakozásban (feszült szuggerálásban), hogy bekebelezéssel fe­
nyeget. Mivel hiányból (betöltetlenség állapota) táplálkozik, emiatt olyan
rezgést bocsát ki magából, ami elnyeléssel fenyeget, és emiatt taszít. A vágy
mögött folyamatos monitorozás és pásztázás van. Alkalmas, nem alkalmas?
Tökéletes vagy éppen csak megfelelő? Elég jó vagy még elmegy...?
Ezek a kérdések a vágyakozás mögött megölik a spontaneitást, és lét­
rehoznak egy olyan elvárásmezőt, aminek megfelelni nagyon nehéz vagy
éppen lehetetlen. A hiányszemlélet újratermeli önmagát, mivel betölt-
hetetlen, és az állandó megerősítés játszmáján alapul. A valódi találkozás
spontán és elvárásmentes, amiből kifejlődik a kapcsolódás természetes él­
ménye és fejlődő esélye. A vágyakozás célirányos keresés.
Az egyedüli lehetőség a betöltöttségre a veszteség és az időnyomás fé­
lelmének az elengedése. Nem akarati kérdés, hanem átkapcsolás. Erőből
megoldhatatlan. A valódi kiegészülés nem kényszeríthető ki, nem jön létre
parancsra, és nem foglalható le benne senki sem örökre.
A kiegészülés ajándék, amelynek befogadására alkalmassá kell válni, de
sem az idejét, sem a módját nem mi választjuk ki. A kiegészülés megérke­
zik. A valódi találkozás mindig transzcendens élmény.
Készülni csakis úgy lehet rá, hogy elfeledkezünk önmagunkról, a kétsé­
geinkről és a kényszeres keresésünkről. A kiegészülés lényege a ránk-találás
megengedése, és egyben a tökéletes másik illúziójának az elengedése. Nem
mi találjuk meg a társunkat, hanem beengedjük az életünkbe. Váratlan
vendégként érkezik, akit nem kell marasztalni, mert addig lesz velünk,
ameddig szükséges, és dolgunk van egymással.

Minden találkozásban benne van az elengedés és a kiegészülés esélye.

49
 B Á R C SA K M EG Á LLN A AZ IDŐ

Néha arra vágyom, bárcsak megállna az idő, hogy ne maradjak le sem-

miről... Nyugodtan lazíthatok, kipihenhetem magam, és közben mégsem
megy el mellettem az élet... Az időfolyam sodrása nagy erővel hat ránk.
Úgy érezzük, néha összenyom, néha pedig felemel. Az időnek tulajdonítjuk
a megélt valóságunk sűrűségét, színeit, néha még a minőségét is, pedig az
idő csupán csak a játék része. Pusztán arra jó, hogy megfoghatóbbá tegye
számunkra az általunk választott valóság részleteit. Más jelentősége nincs,
de kapaszkodónak megfelel.

---------------------------------------------------------- --- _

- Szeretném megállítani az időt, hogy elmehessek egy fél év sza­

badságra, és mégse kelljen kiesnem a munkából.
- Miért nem mégy el holnaptól?
- Félek, hogy nem leszek naprakész, és az elért eredményeim füstté
válnak.
- Mitől félsz még?
- Attól, hogy ha nem egy világcég meghatározó embere lennék,
akkor ki figyelne rám ...
- Félsz felébredni a szundikálásból, és bár minden pillanatod meg­
határozza a kettősség bénító szorítása, mégsem lépsz. A „szeretném,
de nem lehet” érzés rabja vagy.
- Igen, azt hiszem, félek felébredni és elengedni a korlátáimat...
V______________________________________________________________ )

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, ez a kettősség mindannyiunkat meg­

határoz. A mennyiségi korlátok illúziójában vergődünk. Szeretnénk több
időt eltölteni a családunkkal, önmagunkkal, a hobbinknak szentelve, el­
mélyülve. A több sohasem érkezik el, és az élet hiányszemlélete óhatat­
lanul távolabbra sodor minket szívünk forráspontjától. Egyre távolabbról,
egyre csökkenő jelenléttel veszünk részt a játékban. Közben megfeszülve
kergetjük az élvezetek apró szeletkéit. Pedig nem a több, hanem a mélyebb
az egyedül fontos. Nem a nagyság, hanem a jelenlét, nem a siker, hanem
a belső elégedettség. Körforgás, mókuskerék, állandó törekvés a béke és
harmónia után, ami csak a jelenlét tisztasága által érhető el.

A jelenlét csak akkor bontakozik ki, amikor a visszavonulás valódi

döntésen alapul, amikor a lemondásnak helye lesz az életemben.
 N IN C S IDŐ

Sokan abban az illúzióban élnek, hogy bármire képesek, és emiatt bármire

ráérnek. Önteltségük elrejti törékenységünket.
Van időnk, nem szabad elsietni a döntést, kitartás, ráérünk még, türe­
lem, talán holnap... című balgaságokkal kábítják magukat.
Az elidőzés és a nincs idő között éles szakadék húzódik meg.
A fontos döntéseink meghozatalára és az ebből fakadó cselekvésre nincs
idő. Az elidőzésre a mély énünk csendjében, a belső figyelemre szükséges
időt fordítani.
A jó döntés érzelmi döntés, az elhúzódó, elemző és megfontolt döntés
racionális döntés.
A mély elakadás hátterében mindig van egy felvillanó jelzés: ez a kibon­
takozó irány. Aztán a jelzés elhalványul és jönnek az érvek, a szempontok,
a mérlegelés, az elbizonytalanodás, az idő kitolása és tanácsadók igénybe­
vétele. Végül a lehetőség és a jó irány porrá omlik.

— ....... \
- Pontosan tudod, mit kell tenned.
- Nem tudom. Ezért vagyok itt, hogy segíts.
- Még egyszer mondom. Pontosan tudod, mit kell tenned.
- De tényleg nem. Elakadtam.
- Mondjam ki helyetted? Szívesen megteszem, de neked nehezebb
lesz. Csak annyit mondok, hogy méltatlan helyzetben vagy.
- Ez azt jelenti, hogy el kell köszönnöm?
- Elmentél a falig? Mindent megtettél azért, hogy a helyzet hely­
reálljon?
- Ügy érzem, elmentem a falig.
-A k k o r igen...
v __________________________________________ )

A jó döntés érzelmi alapú. Olyan, mint amikor egy pillanatra felgyullad­

nak a fények a leszállópályán, és egyértelművé válik az irány. Ez azonban
egy pillanat tört részéig tart, és utána csend keletkezik. Eljön a kétségek
és a sötétség ideje. Az elbizonytalanodás hosszan tart, a világosság mindig
ideiglenes.
Miért?
Talán azért, hogy élesítsük a bátorságunkat, erősítsük a szívünket, mer­
jük vállalni magunkat, és eljussunk a hithez.
• Amikor segítő szerepbe bújsz, megfosztod magad a partnerségtől, és el­
rejtőzöl a jóság és a mindentudás álarca mögé. Amikor kitolod a válto­
zás idejét a segítő kapcsolatban, altatóorvossá válsz. Nem siettethetem
a folyamatot.
• Azt gondolod, van időd?
• El kell jutni a változás biztonságáig lépésről lépésre.
• Neked van hited? Te magad mersz ugrani?...

A hit bátorság, és nem struktúra kérdése. A változást nem mi hozzuk

létre, pusztán lekövetjük és befogadjuk. Ami megjelenik bennünk, több
nálunk, több mint a tapasztalataink összessége. A jó irány kibontakozik, és
nem mi jelöljük ki. Mindez azonban hit kérdése.

A nincs idő azt jelenti, hogy ne tétovázz, merd felvállalni azt, ami tisz­
tán bontakozik ki benned.

A M INDENKI SZÁ M Á RA ELÉRH ETŐ REPÜLŐSZŐNYEG

A hit jelentősége egészen más és sokkal erősebb, mint ahogy azt a hagyo­
mányos vallási felfogás feltételezi. A hit az alapja a sematikus gondolkodási
modellből való kitörésnek. A hit biztosítja a Mezőhöz való kapcsolódás
lehetőségét, és a bekötött szemmel ugrás bátorságát. A hagyományos fejlő­
dési modellben az alapséma a „Megértés - Végrehajtás" dichotóm ritmusa.
Minél pontosabban megértem a problémát vagy feladatot, annál pontosabb
cselekvési folyamatot tudok létrehozni a megoldás során. Minél biztosab­
ban elsajátítom a cselekvés modelljét, annál hatékonyabb lesz a kivitelezés.
Minél többet tudok egy tárgyról, annál magabiztosabban tudom uralni és
irányítani azt. Minél jobban elmélyülök egy feladat megértésében, annál
tökéletesebben fogom tudni a megoldást. Ez a hagyományos modell lassú
és kiszámított fejlődést tesz lehetővé.
Létezik azonban egy másfajta modell is, amely a másodfokú, minőségi
ugrás feltétele. A „Megértés - Cselekvés” helyét itt a „Beengedés - Megtörté-
nés” alapállás veszi át. Ebben a modellben a racionális megértés aktivitását
a mély megértés, azaz a befogadó magatartás váltja fel. Ez lényege szerint
nem „fejtudatos”, hanem „testtudatos” jelenlétet igényel. Ebben a modell­
ben nem a logikus, tanult megismerési mód irányítja a tudás létrehozását,
hanem egyfajta mély, figyelő jelenlét, amelyre sokkal inkább a megérkezés
és a megtörténés a jellemző, mint a megalkotás és a létrehozás. A különbség
a jelenlét módjában van. A hagyományos modellben az aktivitás célirányos
és kanalizált, míg a másikban kiterjedt és beteljesedő. A kilépés a hagyo­
mányos megértési modellből nem egyszerű: gyakorlást és éberséget igényel.
De az átváltás a beengedő megismerésre forradalmian megváltoztatja az
aktivitás lefutását és kiteljesedését. Itt a változás sokkal erőteljesebb, és
szélesebb spektrumon lép velünk kapcsolatba, azaz kapcsol be minket az
Áramlásba. Itt nem mi irányítunk, sokkal inkább együttműködünk, és a
megértésünkkel kísérjük a folyamatot. A megértés ebben a modellben nem
célkövető, hanem kísérő és regisztráló. A változási hullám pontosan nem
számítható ki, inkább csak megbecsülhető, az eredmény emiatt nem a ki­
számíthatóság szűk keretei között jelenik meg, hanem új irányokat kínál.
A Mező játéka meghaladja a célkövető mozgás szűk lehetőségeit, de mivel
nem számítható ki pontosan, hit és bizalom nélkül nem tud létrejönni.
Amikor nehéz helyzetbe kerülök vagy elakadok, és kizökkenek a meg­
szokott működésemből, akkor válik élessé számomra az energiafelhasználás
kérdése.
• Vajon elszívom az energiát a környezetemtől - csökkentve ezáltal a
bennem lévő feszültséget, a félelmeimet, a szorongásom az esetleges
veszteségtől -, vagy erőt merítek önmagámból?
• Belekapaszkodom és magával rántom-e az éppen elérhető közeli em­
bereket (panaszkodás, rinyálás, ventiláció), vagy szembenézek a hely­
zettel, elmélyülök, befelé fordulok, és követem a saját megérzéseimet,
inspirációimat?
• Bízom-e a folyamatban, az élet pozitív Áramlásában, vagy inkább min­
dent a saját kezembe veszek és erőszakosan oldok meg?

Amikor én irányítok, a haladásom egyoldalú és kiszámított. Nincs benne

minőségi ugrás, csak pályamozgás. A probléma vagy egy szakasz meghaladása
mindig úgy jön létre, hogy kicsúszik a kezemből, vagy tudatosan elengedem
a helyzet feletti kontrollt. A döntés az én részem - az utazás ajándék. Inspi­
ráció mindig van, de nem mindig hozzáférhető. Nem minden esetben jelenik
meg azonnal, nem hívható elő könnyedén. Szükséges egy kis visszavonulás,
a büszkeségünk elengedése, a saját igazunkról való lemondás anélkül, hogy
kitérnénk a helyzet igazsága elől. Az igazság fontos, a saját igazunk feladható.
Mi a különbség? Az igazság az életről szól, az evidenciák tengelyén helyezke­
dik el, és minden esetben jelen van. A saját igazunk csupán ragaszkodás egy
képhez, egy eszméhez, a szégyenünk elrejtése vagy a tévedésünk leplezése.
Az igazság a tények mögötti valóság, amiért érdemes élni, illetve vesz­
teséget elszenvedni. A saját igazunk csupán egy olvasat egy helyzetről.
Tapasztalataim szerint, ha képes vagyok egy kellemetlen, nehéz szituáci­
óban kitartani és hozzáférni a belső megérzéseimhez (mit jelent nekem ez
a helyzet, mit élek most át, kiről és miről szól, miért kerültem bele stb.),
akkor van esélyem arra, hogy ne a régi, begyakorolt védekező sémáimat
kövessem, hanem a megérzéseim alapján megváltoztassam a helyzetet, és
pozitívan jöjjek ki belőle. A kulcs az, hogy képes vagyok-e krízishelyzetben,
súlyos probléma esetén erőt meríteni saját magamból, a legjobb inspiráci­
óimból, egy partneri beszélgetésből, vagy - nem tudatos módon - megter­
helve a környezetemet valamilyen energiarabló játszmát kezdeményezek.

Védekezem, vagdalkozom, sebzek és távolságot tartok, vagy átadom

magam, közel maradok és rendíthetetlenül követem a szívem irányát.

53
 A K T ÍV JELEN LÉT

Sajnos az aktív jelenlétet és az ébredés folyamatát nem tanítják sem az általá­

nos iskolában, sem az egyetemeken. Nem tananyag, pedig szinte a legfonto­
sabb készség lenne, amire szükségünk lehet életünk felemelése során. Az ak­
tív jelenlét egyfajta éber állapot, amikor az észlelésünk nyitottá válik az itt és
most befogadására, miközben a megérzéseink szabad Áramlása is fennmarad.
Nem arról van szó, hogy csapongva követem a felbukkanó ötleteimet, vagy
zombiként, érzelmektől mentesen haladok előre, elnyomva minden indula­
tot magamban. Az aktív jelenlét nem érzelemmentesség vagy zavaros álmo­
dozás, hanem a jelen átélése és összekapcsolása az inspirációimmal. Belehe­
lyezkedem abba a tevékenységbe vagy állapotba, amiben vagyok, és ott képes
leszek a megérzéseim által jelentésekké formálni az utam során felbukkanó
eseményeket. Mindez egy nagyon tudatos tanulási folyamat eredménye, és
bár az átkapcsolás azonnal megjelenhet, a fenntartása erőfeszítést igényel.
A hétköznapi tudatállapotot átszövik a múltunk tapasztalatai, érzései,
gondolatai és a jövőre irányuló vágyaink, elképzeléseink, álmodozásunk
makacs kergetése. A jelenbe helyezkedés egyfelől a múlt elengedése, más­
felől a jövőre irányuló képzelgés feladása.

- Benne vagyok egy rossz kapcsolatban, ahol folyamatosan szen­

vedek.
- Mitől szenvedsz?
- Attól, hogy olyan emberrel élek együtt, aki nem szeret, nem von­
zódik hozzám, nem enged be az életébe.
- Amikor összeköltöztetek, akkor is tudtad, hogy ez a helyzet.
- Igen, pontosan tudtam, de reménykedtem, hogy mindez meg­
változhat.
- Ha fél éve nem változik semmit sem a helyzet, vajon mitől fog
megváltozni egyszer?
- Semmitől. Tudtam, hogy reménytelen, mégis belevágtam, és be­
leragadtam. Erik bennem az elhatározás, hogy ezt így nem akarom
fenntartani...
- Látod, vannak tiszta érzéseid, és működnek az alapmegérzéseid
is, mégsem követed őket. Miért?
- Gyáva voltam, és a biztos bukást választottam a bátor szabadság
kockázata helyett. Utána megálltam, és beleragadtam a képzelgése­
imbe...
- Ezt a mondatod nagyra értékelem, mert reményteljessé teszi a
megújulásod! Lesz döntés?
- Nem kérdés...
V J
 Mitől válik valaki éberré vagy tudatossá?
Talán attól, hogy:
• elvégez egy 4 hetes intenzív jógatanfolyamot, és jógaoktató lesz?
• elmegy egy 10 napos Vipassana meditációra, és megvilágosodott taní­
tóként tér haza?
• mester lesz egy harcművészeti stílusban, és elvárja a tiszteletet a tanít­
ványaitól?
• doktori fokozatot szerez, és megemelkedik a mellkasa?
• nemzetközi coach oklevelet szerez, és marketingfogásokkal ügyfeleket
gyűjt magának?
• rendezetlen családi és párkapcsolati háttérrel párterapeuta lesz?

Vajon mi az ébredés folyamata, és hogyan tartható fenn? Azt hiszem, ez a

legfontosabb kérdés ma, ami megelőz minden más tanulási folyamatot. Úgy
gondolom, mindenki érzi, hogy milyen erős változási szakaszba lépett az em­
ber. Különösen itt, Magyarországon érezhetjük, hogy szinte minden külső
csatorna az alvajáró állapotot erősíti, a mélyalvást sulykolja, a tudatosságot és
a szabad, autonóm felemelkedést nehezíti. Ennek ellenére vannak tiszta han­
gok is. Gyakran rejtve és halkan szólnak, de aki éber, felismeri. Nem szeretem
mindenben a fokozatosságot, különösen nem az ébredésben. A jelenlét akti­
válása direkt utat kíván meg, az igazság tisztelete pedig áttörést eredményez.
• Egy élet, egy személyiség.
• Nem holnap, hanem ma.
• Nem félig-meddig, hanem egészen.
• Nem félelemből, hanem szabadon.
• Nem megúszva, hanem egészen beleállva.

A ma lehetőség, a holnap illúzió.

K IR E SZ Á M ÍT H A T SZ ?

Sokfajta segítő létezik.

• Az egyik passzívan figyel, és kérdések mögé rejtőzik, óvakodik tanácsot
adni, mert fél a tévedés lehetőségétől. Figyel, elemez, támogat, biztat,
és néha rosszall, de mivel alig van kapcsolatban a saját testével és ér­
zéseivel, ezért csak a kérdések bátorságáig jut el. Azt tanulta, hogy a
tükrözés jó, de a haragtól és az erős érzésektől óvakodni kell, emiatt a
saját fantáziáinak börtönéből figyeli az ügyfele tévelygéseit.
• Vannak a fejszámolóművészek, akik folyamatosan ötleteinek és krea­
tív megoldásokban gondolkodnak. Sohasem mennek végig egy úton,
és számtalan elágazás között csapongva jobbnál jobb lehetőségek után
kutatnak. Ok sincsenek kapcsolatban az érzéseikkel.
• Léteznek köztünk bölcs guruk, akik sejtelmes történetekbe burkol ódz­
nak, és tanulságos mesékbe csomagolják be a tanácsaikat. Ok a jó peda­
gógusok, akik nagyon megértők tudnak lenni, mindenről van tapaszta­
latuk, mindenhez hozzá tudnak szólni. Mindenről van kiforrott vélemé­
nyük, mert számukra minden ismerős, és már mindennel találkoztak.
• A jóságos, vigasztaló segítők, mindig empatikusak és minden helyzetben
a te pártodat fogják. Minden helyzettel együtt éreznek, és mindig neked
adnak igazat. Melletted állnak, és átérzik a fájdalmaid, csalódásaid...

Folytathatnám még, de fölösleges. Az igazi tanácsadó ugyanis bennünk

van, és belülről irányít minket. Belső harcos, aki az igazabb énünket kép­
viseli, tiszta tudással rendelkezik és meri vállalni a tévedés kockázatát. Aki
segít felfedezni azt a bennünk rejlő harcost, aki a mi igazságunk képviseli,
akár önmagunk meghasonlottságaival szemben is, ő a mi emberünk, az
igazi segítőnk.
Sokan lelkesednek azokért a vezetőkért, akik kedvesek, sokat mosolyog­
nak, jó tárgyalóképességgel rendelkeznek, és bár nincs hozzáadott értékük
az irányításhoz, de képesek belesimulni bármilyen helyzetbe. Népszerűek
azok az előadók és lelki vezetők is, akik érdekes történeteket mesélnek,
sokat sztoriznak és a beszédük tele van pszichológiai részigazságokkal, de
főleg hangzatos tanulságokkal. Sokan rajonganak azokért az írókért és ta­
nácsadókért, akik személyes hangvétellel mesélnek a pozitivitás erejéről és
a vizualizáció csodájáról, és könnyedén elfelejtkeznek a tanulás nehézsé­
geiről, a szembenézés fájdalmáról. Az emberek szeretik a hősöket is, akik
megszemélyesítik a jó és a rossz archetípusait, élesen szembeállítják őket
egymással, és harcot hirdetnek a gonosszal szemben. A gyorsan fogyaszt­
ható, instant tartalmakra nagy a kereslet. Miért? Mert a gyors megoldás
fájdalommentes, a kész recept pontos leírást ad a jövőről, a feldolgozott
tartalmat pedig nem kell sokáig emészteni. Ezzel szemben a kész megol­
dásokat nélkülöző, de a saját utadon való haladásra biztató vezető vagy
tanácsadó azzal szembesít, ami félelmetes, ami kellemetlen számodra —és
talán fájdalmas is. Biztat, hogy nézz szembe az árnyékaiddal - és találd meg
a saját utad.
Szentendrén rendszeresen edzem egy hegyen. Van egy rövid, meredek
utca, amelynek a végében másfél éve elkezdődött egy építkezés, ami idén
márciusban fejeződött be. Azóta a ház üresen áll. Figyeltem az építkezés
minden részletét. A ház a legdrágább és legjobb minőségű anyagokból
épült fel. Az építész kiváló munkát végzett, mert a minimalista épület nem
feltűnő, beleilleszkedik a tájba és a környezetébe. A mérete jelentős, kb.
600-700 négyzetméteres. A tulajdonost összesen egyszer láttam, amikor
megérkezett egy prémium kategóriás autóval, és zavartan váltott pár szót
a munkásokkal. Negyven körüli, köpcös, puha kezű férfi volt. Építkezés
közben felvásárolta a szomszédos telek felét is, hogy két bejárata legyen
a háznak, és fúratott egy hatalmas, geotermikus kutat, ami a ház ener­
giaellátását biztosítja. Ami feltűnő volt, az a tékozló megalománia. Érez­
hető volt, hogy a pénz nem számít. A kerítés is márványborítást kapott,
az egyik bejárat erődítményszerű lett. Március óta a ház elhagyatottan áll,
az acélredőnyök lehúzva, senki sem lakik benne. Nem csodálkozom rajta.
Az energia mindenütt jelen van, de ha nem aktiváljuk a tudatos részvéte­
lünkkel, jelenlétünkkel, munkánkkal, szeretetünkkel, akkor nem árad ki.
Nem lehet úgy egy terméket vagy egy házat előállítani, hogy átveszem a
kulcsot, és élvezem a minőséget. Be kell töltenem a jelenlétemmel azt, ami
hozzám tartozik. A kapcsolataimat, a tárgyaimat, a teremet. Gondoznom
kell azt, ami az enyém, ami az életem része. A kertet, a kocsit, a házat és a
kapcsolatrendszert, amiben élek. Nem vehetem pusztán birtokba, és nem
használhatom jelenlét és odaadás nélkül azt, ami látszólag az enyém. Már
rég elveszítette a tulajdonos azt a házat, ami neki épült, de sohasem volt az
övé, mert nem töltötte be a jelenlétével, a valós idejével.
Vizsgáljuk meg a kapcsolatainkat és a kapcsolódásainkat. Aki körü­
löttünk van, de nem kapcsolódunk aktívan hozzá, és csak úgy „van”, az
nehezékké válik. Lehet szülő, társ, barát vagy munkatárs. Az állatokkal,
növényekkel, tárgyakkal és az emberekkel hasonlóan történik mindez.
A törődés és a tudatosan befektetett energia teszi élővé azt, ami igazán
hozzánk tartozik.

A tudatos jelenlét hiányában nem tud aktiválódni a szeretet sem.

A H A RM A D IK Ú T

A környezet aktiválásának van azonban egy másik hatása is. Az aktív je­
lenlét hatására a lényegtelen elválik a lényegestől, és ami nem tartozik
hozzám, az eltávolodik tőlem. A halott ágakat pedig érdemes elengedni.
A Mező energiája áthat és működtet mindent, de aktiválás (valós jelenlét,
befektetett munka, erőfeszítés) nélkül halott, élettelen, száraz teherré vá­
lik, és írem tölti be a rendeltetését. Az aktiválás élő dialóguson, befogadó
kapcsolódáson, érzékeny jelenléten és az igazság éles képviseletén alapul.
• A kertemben álló diófával nem beszélgetek mindennap, de hetente leg­
alább egyszer hálával gondolok rá, amikor megsimogatom.
• A testem edzése, megdolgoztatása jelenti önmagam elfogadásának és
szeretetének a fizikai részét.
• Az olvasás, az írás, az aktív elmélyülés vagy épp a passzív elvonulás, a
böjtölés, a meditáció, a semmi beengedése jelenti a szellemem aktivá­
lását.
• Az intuitív énem felerősítése, az érzéseim megélése és a változások meg­
lépése jelenti a lelkem felemelését.

57
 Amikor belépek az üres időbe, hogy betöltődhessek és meghaladhassam
magam, akkor aktiválom azt az energiát, amely majd kiáradva felerősíti az
élő kapcsolataimat. Azzá válók, amivé teszem magam, az vagyok, ahogyan
élek. A holnap nem az enyém, a mát még beragyoghatja a fény. Életünk
sarokpontjai a stabilitást adó, megszokott, biztosnak vélt dolgok. A bará­
taim, a férjem, a feleségem, a gyermekem, a házam, az autóm, a telefonom
stb. Bármelyik elvesztése, változása megrendít minket. Nagyon komoly
szorongást és kétségbeesést élünk át, ha a stabilitást adó személyek vagy
tárgyak bármelyike labilissá válik, esetleg eltűnik az életünkből. A pszicho­
lógia gyászfolyamatként írja le a jelentős veszteségeket. A legkritikusabb
veszteség a válás és a munkahely elvesztése. Egyfelől megértem és tudom,
hogy így van, másfelől mégis azt gondolom, hogy a stabilitást nem a körü­
löttünk lévő referenciaszemélyeknek, tárgyaknak és helyzeteknek kellene
adniuk, hanem valahol mélyen magunkban, a lelkünk mélyén kéne meg­
találnunk. Azzal sem értek egyet, hogy egy munkahelyvesztés vagy válás
évekig elhúzódó gyászreakciót indít el. Ugyan megértem, de nem tartom
jónak. Nem tudom helyeselni, hogy életünket automatikusan összekötjük
személyek, élethelyzetek és tárgyak megszokott biztonságával. Természete­
sen én is átéltem már olyan veszteséget, ami hosszan beárnyékolta az élete­
met. Tudom, milyen szorongás, félelem és fájdalom járja át az ember szívét,
ha megrendülni látszik vagy eltűnik egy biztosnak vélt kapocs. Sokan most
megkérdezik: biztos, hogy nincs más út...?
De, létezik. Nem az eltompult érzelemmentességre vagy a buddhista
kötődésmentességre gondolok, hanem egy harmadik lehetőségre. A har­
madik út számomra egyfajta figyelem-, vagy még inkább fókuszváltás.
Ameddig a figyelmemet átjárja a veszteség tárgyára való koncentrálás,
addig a fájdalomtest mélyen lélegzik bennem, és energiát nyer belőlem.
Ugyanakkor, ha minden kötődéstől mentessé teszem magam, akkor érzé­
ketlenné és szenvedélymentessé válók. Ezt sem tartom járható életútnak.
A harmadik út olyan rugalmas figyelemfókusz kialakítása, illetve egyfajta
szabad emelkedettség létrehozása, ami, ha kell, nem az üres semmibe, ha­
nem az Áramlásba emel minket vissza.
Vannak olyan harcművészetet gyakorlók, sportolók, akik nagyon gyor­
san képesek egy új technikát vagy stílust elsajátítani. Sok karatés például
sohasem jut el a hatékony ütés megtanulásához, mert automatikusan a
formagyakorlatok során elsajátított stílus szerint üt, ami dinamikus és szép
—de a harcban kivitelezhetetlen. A stílusváltás a sportban kevés ember­
nek sikerül. A légzéstechnika megváltoztatása, a vízfekvés, a csapásmód,
az emelés-, a dobás- vagy egy rúgástechnika megváltoztatása sokaknál a
korábban begyakorolt és bevésődött előzetes minta miatt szinte lehetetlen.
Vannak azonban olyanok is, akiknek elég egyszer megmutatni egy új stílust
vagy technikát, és a figyelmük annyira éles, hogy szinte azonnal átállítják
magukat egy más irányú mozgásra. Ezek az emberek nem a mintára, hanem
a befogadásra fókuszálnak. Nem a bevésődés, hanem a helyzet határozza
meg náluk a kivitelezést. A harmadik út számomra a figyelem megváltoz-
tatása, a séma elhagyása, a kiemelkedés a régi mintából, bevésődésből és
megszokásból. Ez a szabadság a feltétele egy új helyzet, állapot elfogadásá­
nak és a régitől való elszakadásnak.

A harmadik út, a szemléletváltás útja.

M IT TEGYEK?

Gyakran tapasztalom, hogy amikor nagy bajban van valaki, megkeres, és

amikor sikerül felfejteni a történetét, szinte azonnal érkezik a kérdés: akkor
most mit tegyek? A válasz általában ez: még semmit, nem tartunk még ott!
A segélykérő kap egyfajta képet a helyzetéről. Eljut egy alapfelisme­
réshez, ami azonban még közel sem belátás, csak felismerés. A felismerés
azonban kellemetlen és zavaró. A tanácskérő nem bírja elviselni a szembe­
nézés súlyát, és önkéntelenül kiugrana a helyzetből. Ezért azonnal követi a
sürgető kérdés: Jó, de akkor most mit csináljak? Nos, ez a fajta felismerés
nem elegendő a változáshoz. Ha adnék neki egy kiugrási pontot, egy meg­
ragadható új cselekvési irányt vagy konkrét tanácsot, semmi sem változ­
na meg, mert még nem égett bele élesen és mélyen a belátás ereje. Csak
belátásból indulhat ki valós cselekvés. A felismerés önmagában kevés, a
sürgető elindulási vágy pedig csak a kellemetlen helyzetből való kilépést
jelenti.
A lényeg a mély belátásban való elidőzés és a megérintődés. Csak
a teljes befogadás adhat esélyt egy valódi változási irány kibontakozására.
A megoldásba való gyors átugrás nem hoz létre igazi fejlődést.
• A cukorbetegséged összefügg a boldogságnak, az élet élvezetének az
elutasításával. - Igen, én is tudom, akkor most mit tegyek, járjak többet
bulizni...?
• A nőiességed elutasítása és rombolása az anyáddal való mély azonosu­
lásból, egyfajta negatív mimikriből fakad. —Lehet, és akkor most hagyjam
magára az anyám, vagy ne gondoskodjam többé róla... ?
• Az. indokolatlanul kitörő agresszivitásod oka önmagad elutasítása és a
folyamatos racionalizálás. - Jó, akkor most rúgjak fel minden kötöttséget,
szabadítsam fel magam, és ne gondolkozzak soha többet...?

Ezek a párbeszédek gyakran jelennek meg különböző formákban és tar­

talommal.
• A megértés kevés.
• A kétségbeesés is kevés.
• A felismerés még nem energia.
• Az okok feltárása nem elegendő.
• A helyzet átlátása még nem valós szándék a változáshoz.
• A kellemetlen helyzet és a zavaró érzés még nem elégséges, de megfe­
lelő kiindulópontja a változásnak.

Amikor megjelenik
• a belátás csendje,
• az elfogadás őszintesége,
• a belülről érzett bánat és szomorúság,
• a megérintődés döbbeneté,
• a védekezés és elutasítás teljes feladása,
• az együttérzés ereje, amelyben önmagunk elfogadása is benne van,
• a valódi vágy a megújulás iránt,
akkor lassan kibontakozik az út, és megjelenik a belátásból fakadó valódi
erő a változás kivitelezéséhez. Korábban nem, de kellő elidőzés után igen.
Onnantól viszont már nincs mentség a maradásra, a hezitálásra vagy a vál­
toztatás elutasítására.

Amikor eljön az idő, lépni kell, és indulni bátran, vállalva az átrendező­

dés kockázatát, az Áramlás sodró és magával ragadó erejét.

FE LÉ B R E SZ T H E T E M A Z Ú T IT Á R S A M ?

Ülünk a buszon és bóbiskolunk, néha egy pillanatra a rázkódásra kinyitjuk

a szemünket. Merre is járunk, mennyi van még hátra?
Aztán szundikálunk tovább, zötykölődünk, és kábán nézegetjük a tájat.
Néha egy-egy útitárs leszáll, és mi csodálkozunk, hogy oly gyorsan meg­
érkezett. Talán arra gondolunk, hogy szerencsés, vagy épp szomorúak le­
szünk, mert szerettük azt, ahogy mellettünk ült. A busz megy tovább, az
utasok pedig nézelődnek és várakoznak. Idejük nagy részét a folyamatos
várakozás tölti ki. Várnak egy újabb állomásra, egy új útitársra, vagy épp a
megérkezésre.
Van jogom arra, hogy felébresszem a mellettem ülőt? Van jogom arra,
hogy önszántamból leszálljak a buszról? Egyáltalán, vállalom az ébredés
kockázatát?
Az ébredés minden legenda ellenére pokolian nehéz. Legtöbbször nem
jön létre magától, és nem fájdalommentes. Nehéz, mert a busz biztonságos,
kényelmes és a táj néha túl érdekes, leköti a figyelmünket. Az útitársakat
pedig megszoktuk és hozzájuk idomultunk.
Az ébredés fájdalmas. Szembe kell néznem mindazzal, amire addig úgy
tekintettem, mint biztonságom és túlélésem zálogára. El kell vetnem min­
den korábbi célom, ami alapján az életem kiszámítható és tervezhető volt.
El kell búcsúznom néhány útitárstól, akik már nem akarnak felébredni
és végül a legnehezebb: le kell szállnom a buszról a végső állomás előtt.
A leszállás talán a legnehezebb, mert nem tudom mi vár rám kint, a buszon
kívül, mi vár rám az életben.
Ki tud leszállni a buszról? Ki tud meggyógyulni és felébredni?
Csak az, aki abban a fájdalmas mélységben nézz szembe egész addigi
utazása álomvilágával és menekülésével, ami megrendítő. Csak annak van
esélye felébredni, aki kellően mélyen néz szembe egész addigi élete illúzió-
ival, hogy utána az elrugaszkodása valódi lehessen. Csak az képes leszállni
a buszról és felébredni, aki kompromisszummentesen képes szembesülni
múltja meghasonlottságaival. Annak van esélye, hogy elengedje a busz ki-
párnázott ülését, aki felismeri a maga drámai élességével egész eddigi élete
sodródását, az elszalasztott ébredési lehetőségeket.

De aki felébred, az kvantumsebességre kapcsol át.

 FÉRFIAK ÉS NŐK AZ ÚTON

Férfi vagyok, vagy nő? Talán azt gondolod, hogy evidens a válasz, hiszen
vagy nőnek, vagy férfinak születtél. A kérdés mégis mélyebb, mert a lel­
künk mélyén érezzük, hogy lágy, érzékeny, női energiákkal rendelkezünk,
vagy erősen racionális, földhözragadt és kevésbé érzékeny férfienergiák
dolgoznak bennünk. Az alap tehát lehet nőben is férfi és férfiban is nő.
Lehet egy lelkialkat inkább nőies vagy férfias, de kiegészülés és továbbfej­
lődés nélkül egyoldalúan csökevényessé válik. Ha valakiben elsődlegesen
a befelé forduló, empatikus, megérzésalapú működés az erőteljes, és nem
közelít a realitáshoz, a teoretikus összegzéshez és a logikai rendszereken
alapuló építkezéshez, akkor megreked ég és föld között. Ugyanígy el kell
tudnia rugaszkodnia a földtől a világot képletekbe rendező, gyakorlatias
embernek is, mert földhözragadt technokrata válik belőle. De vajon egy
férfi mitől férfias, illetve egy nő, mitől nőies? Ezekre a kérdésekre más-más
válasz születik az eltérő kultúrákban. Ma Magyarországon egy patriarchá­
lis, tekintélyalapú kultúrkör dominál. Ha ez nem fejlődik tovább és egészül
ki egy együttérző, szolidáris és holisztikus szemlélettel, akkor az egyensúly
felborul, és hosszú időre eltolódik. A lelkűnkben tehát mindannyian fér­
fiak és nők vagyunk - egy személyben. A férfi és női részünk egészséges
működése ad energiát és fejlődési dinamikát éretté válásunkhoz. Ha levág­
juk vagy elnyomjuk magunkban bármely részünket, akkor vagy a befogadó,
megértő női énünk, vagy a döntésekhez erőt adó, kivitelező férfi énünk fog
sérülni. Egyensúlyt csakis a kettő kibékített egységében találunk.
A személyes fejlődésünkön belül is kulcskérdés, hogy megelégszünk-
e az erősségeink fejlesztésével, vagy keressük az összhangot a mélyebben
meghúzódó énünk rejtett lehetőségeivel is. A lágyság és az erő együttes
tanulása a harcművészetben a minőséget jelenti. Ha valaki megreked a
nyers fizikai erő szintjén, sohasem válik belőle mester. Néha pedig a finom
mozgást kell kiegészíteni a primitív, fizikai erő használatával, hogy a test és
a lélek egyensúlyban fejlődhessen.
Az érzéketlenség az egyoldalúságot jelenti. A megérzésalapú létezés
rejtve marad az előtt, aki nem lép túl a karakterisztikus jegyein. A nőnek is
meg kell tanulnia a direkt konfrontációt, a félelmeivel való szembenézést
ahhoz, hogy lágy erői a felszínre juthassanak. A férfi útja az igazság felé
önmaga legyőzésén, anyja elengedésén, a sebein való felülemelkedésen,
önmaga női részének az elfogadásán át vezet. A belülről vezetettség akkor
jön létre, amikor már nemcsak nőként és férfiként állunk a világban magá­
nyosan, hanem megismertük rejtett oldalunk erejét is.
Ez a kiegészülés útja is. Férfi és nő nem tud mélyen találkozni egymás­
sal addig, ameddig egyikük működése az egyoldalú énmegélésen alapul.
Az animus-anima oldalunkat, rejtett erőinket dinamikusan kell tudnunk
megismerni, megélni és kifejezni.

Meg kell tanulnunk férfiként vagy nőként - ellentétes oldalunk titkát

felfedezve - működésbe hozni mélyebb karakterünket.

F É R F IK É N T VA G Y N Ő K É N T ... ?

Nőként egy igazi harcos férfilelke van a testedbe zárva. Ezért vonz az edzés,
a próbatétel, a kihívás, a teljesítmény. Most mégis meg kell tanulnod az
odaadást. Azért születtél nőnek, hogy megtapasztald az odaadás szépségét,
hogy megtanuld kinyitni és odaadni magad egy férfinak.
Férfiként egy érzékeny női lélek van benned. Vonzódsz a szépséghez, a
letisztultsághoz, a finom dolgokhoz, nyitott és együtt érző vagy. Ezen az uta­
don most azonban meg kell tanulnod a harc, a küzdelem, a hatóerő, a létre­
hozás működésmódját. Ki kell lépned a teremtés színpadára, meg kell küz-
dened a démonjaiddal, harcossá kell válnod, megőrizve az érzékenységed.
Gyakran találkozom olyan nőkkel, akik idegenként élik meg a testü­
ket, és nem értik a nőies, gyakran színpadias viselkedést, ugyanakkor a
felszínesen férfias világ működése is taszítja őket. Idegenek és elveszettek
a női világban, nem tudnak mit kezdeni a bennük bontakozó erővel, a
gyenge férfiakkal maguk körül, és szinte csak a sportban találnak egyedüli
megnyugvást. Elveszettségük elől gyakran menekülnek gyermekvállalásba,
hogy megéljék az egységet önmagukkal. Néha az is előfordul, hogy félnek
a testük megváltozott működésétől, és nem vállalnak gyermeket, bár vágy­
nak rá. Aztán találkozom érzékeny lelkű, befogadó férfiakkal, akiknek a
testébe zárva egy női lélek lakozik, és nem tudják, mit kezdjenek magukkal
a férfias játékok világában. Vonzódnak a művészetekhez, taszító számukra
a macsó világ felszínessége.
Különösen nehéz a férfi-női identitás megtalálása itt, hazánkban, ahol
durván felerősödött a maszkulin, gyakran paternalista, a nőket másodren­
dűnek tekintő világkép, a ragadozó és agresszív önérvényesítés. Bár ez nem
a valódi férfi princípium megnyilvánulása, hiszen elsősorban elveszett (kis­
gyermek lelkű) férfiak és eltorzult lelkű nők működtetik a háttérből. A nők
a politikai szerepvállalásban (vagy vezetőként az üzleti világban) sokszor
elnyomott pókasszonyként a hatalomhoz fűződő torz vágyaikat elégítik ki.
A férfiak többsége szenved a rideg gyermekkorban elszenvedett szeretet-
hiánytól, és elveszettségüket figyelemfelkeltéssel, hatalmi szerepvállalással
próbálják meg helyreállítani. Az érző, elfogadó, biztonságot nyújtó szülők
nélkül felnövő gyerekek figyelemhiányos, éhes felnőtteké válnak.
A vándorként női/férfi testbe zárt lélek kiegészülésre és harmóniára
vágyik. Mindezt azonban kívül nem találja meg, útkeresésében kevesen
értik és segítik. Hiányoznak a beavató mesterek, a gyógyító asszonyok, a
papnők, a harcosok és a bölcs férfiak.
A kiegészülés és az önmagunkra találás útja gyakran pont arra vezet min-
két, amitől leginkább félünk, amitől legjobban tartunk. A férfinak harcossá
kell válnia, bár a szépséget keresi. A nőnek meg kell tanulnia odaadnia magát
nőként, akkor is, ha az erő és a tisztaság vonzza. A kiegészülés belülről jön,
de az áttörés kifelé nyilvánul meg. A világ nem ezt várja el, hanem a beillesz­
kedést, a sodródást, az előre megírt szerepek eljátszását. Mégis a megérkezés
a feladatunk, a kiegészülés önmagunk hiányzó felével férfiként vagy nőként.

A fejlődés játék, amelynek lényege a sokszínűség és a kiegészülés meg­

tapasztalása, átélése.

A FÉRFIO LD A L EREJE

Gyakran előfordul, hogy a találkozás első pillanatában érezzük a szimpáti­

át - vagy az ellentétet —, de a vágyaink alapján felülírjuk a helyzetet. Az is
megtörténik, hogy valaki a kapcsolatban már felismerte az ellentmondá­
sosságot és a kapcsolódás hamisságát, de nincs ereje kifejezni és követni
a megérzéseit. Átírja az érzései alapján kibontakozó képet egy elképzelt
állapot kivetítésével. Nincs ereje, hogy beismerje magának a tévedését,
vergődését, a csapdahelyzetet, és abban reménykedik, hogy valami csoda
folytán a helyzet átfordul, vagy kívülről megoldja valaki. Sajnos általában
a külső segítség magától nem jön el. A mi feladatunk, hogy elősegítsük a
változást a bennünk meglévő tudás képviseletével.
• Tudom, hogy a társam érdemtelen az odaadásomra, de nélküle, úgy ér­
zem, elvesznék és egyedül maradnék.
• Látom, hogy ezen a helyen nem tudok fejlődni, de még várok egy jobb
lehetőségre.
• Tudom, hogy durván bánik velem, de bízom benne, hogy majd belátja,
és megváltozik.
• Érzem, hogy ez a közeg lehúzó, de nem látok magam körül jobbat.
• Szenvedek ezen a helyen, és érzem, hogy elfogyott itt a levegő, de nincs
erőm kiszakadni.
• Jeleket küldök felé, mert nincs bennem erő megszólalni, és reményke­
dem, hogy megváltozik.

Az igazság meglátása és felismerése esetleg megtörténik, de a képvise­

lete, a kifejezése már nehezebb. Az egyensúlyban lévő férfioldalunk meglé­

64
te a feltétele a megfogalmazott és felismert igazság képviseletének. Sokan
eljutnak odáig, hogy érzik és látják a helyzetüket, de nincs erejük megfe­
lelően képviselni és kifejezni a meglátásaikat, ami egyértelműen a férfiol­
dal működésének a deficitje. Akiben a férfioldal megnyomorított, nincs a
helyén, annak nincs meg az ereje képviselni a már felismert igazságot. Nem
értelmi, hanem férfierő kérdése a felismert meglátások kifejezése, a hely­
zetbe való beleállás akár nőről, akár férfiról van szó. Olyan energia, ami a
férfi énünkből származik. Ennek szimbóluma a Hős, a Harcos, a Szamuráj,
Don Quijote, Winnetou és Jézus maga is.
A belső harcos megszületése egybeesik a férfioldalunk kiegyensúlyozott
működésével. Ennek egyik legfontosabb megvalósulása a tudás magasabb
szintre emelése, a felismert tartalmakért való kiállás, az igazság kifejezé­
se és konzekvens képviselete. Férfioldalunk hiánya vagy elnyomása miatt
nem tud a belső tudás teret nyerni a világban. Enélkül nincs igazi változás.
A női oldalunk képviseli a holisztikus észlelést, a térlátást, az érzékenysé­
get, de a férfioldal ereje nélkül nincs áttörés.
• A felismerés önmagában kevés.
• Az átélés sem hoz igazi változást.
• A kerülő úton való képviselet, a ventilálás (edzés, jóga, csevegés...)
nem ad feloldást.
• A kimondás az első lépés.
• A konzekvens képviselete a belátásainknak előkészíti a változást.

A többi nem rajtunk múlik.

Az út, amit be kell járnunk, a bennünk megszülető tudás magasabb szint­
re emelése és tiszta képviselete. Ennek alapja a férfioldalunk működésbe
hozása. Ha a terápia vagy a coaching csak az átélésig vezet el minket, és
nem születik meg belőle a képviseleti energia és az akcióterv, akkor rossz
coachot vagy terapeutát választottunk. A gyógyulás útja mindig egybeesik
a változással, amiért elsősorban mi felelünk. Ha nem merül fel bennünk a
„Mi következik ebből?” - kérdése, és megállunk a felismeréseknél, akkor
ellenállunk és elodázzuk a változást.
Talán azt gondolod, hogy nem kell elsietni az első lépést, vagy azt hiszed,
hogy be kell biztosítanod a változás lehetőségét, s csökkentened kell a le­
hetséges kockázatokat. Talán igazad van, és ki kell várni a megfelelő alkal­
mat, a jó pillanatot, és felkészülten kell lépned. Egyvalamit azonban sose
feledjünk: nem vagyunk mindenhatók, és nem azért vagyunk felelősök,
hogy minden simán menjen, hanem elsősorban azért, hogy fejlődjünk. Az
útra rálépni a mi felelősségünk, de az út pontos irányát nem mi szabjuk
meg. Tudom, félelmetes megállni és szembefordulni a széllel, iránytű és esz­
közök nélkül, menedék és biztonság híján, egyedül a sivatagban. Tudom,
nehéz megengedni, hogy vigyen a hullám, ami talán sohasem érkezik meg.

Pedig a szél mindig megjön, a hullám már ott van, csak engednem kell.

65
 AZ O D A A D Ó N Ő

Sokan összetévesztik az odaadást a kiszolgálással vagy az alárendelődéssel.

Az odaadás ennél jóval többet és mást jelent. Intuitív támogatásnak is tud-
nám hívni.
Az odaadás képességével születünk, aztán elfeledjük, mint annyi más
természetes megnyilvánulási módot. Az odaadás tanulása emlékezés egy
bezárult kapu újranyitására. A gyermek még képes átadni magát a játék-
nak, a kapcsolódásnak, a bizonytalannak, és magától értetődőnek veszi,
hogy amiben hisz, az megvalósul. A felnőtt megtanul védekezni, méricskél­
ni és kiszámítani a legoptimálisabb megoldásokat, egyszóval már nem adja
át - oda magát maradéktalanul semminek.
A nőben akkor bontakozik ki az odaadás képessége, amikor képes át­
adni magát az Áramlásnak, valami nála nagyobb és magasabb rendű minő­
ségnek. Az átadás mindannyiunk számára a legfontosabb énvesztés-tanu­
lás, de mást eredményez a férfiben és a nőben.
A férfi, aki képes átadni magát egy transzcendens valóságnak, karizma­
tikus vezetővé válhat, egy nő pedig odaadó asszonnyá. Mindkét princípium
a vezetés része, de másképpen.
A nő mediátor, de nem önmagát közvetíti, hanem egy transzcendens
valóságot, önmaga háttérbe szorítása és így teljesebb elfogadása, szerepé­
nek beteljesítése által. Ha megáll önmagánál, ha fél átadni önmagát, ha
csak megfigyelő, és nem résztvevő, ha rejtőzködik és kukucskál a függöny
mögül, akkor nem tud kiteljesedni.
A férfi harcos és megvalósító, az Isten képmásának a maszkulin része,
aki akkor teljesedik ki, ha létrehoz. Nő nélkül a férfi félkarú óriás, mert
egyedül elvész az árnyakkal való harcban. Ha nincs mellette mediátor,
belebonyolódik a hatalom és a harc útvesztőibe, nem képes az erőt meg­
szelídíteni. Ha nincs, aki felemeli és irányítja a befogadás által, elveszett.
A férfi feladata a teremtés gondozása, kibontakoztatása a: érzékenység
intuitív útján, nehéz döntések meghozatalában, vagy ha kell, a nyers erő
megtestesítőjeként.
A nő, amikor átadja az irányítást a mély vagy spirituális énjének, akkor
válik képessé az odaadásra mint társ vagy mint segítő. Az inspirációkon
és megérzéseken keresztül való bekapcsolódás a Mátrix energiaterébe át­
eresztővé teszi a személyiséget az energiaáramlás számára. Az odaadó nő
izgalmas, mert rajta keresztül kapcsolatba lehet lépni egy magasabb régió­
val, erőforrással, aminek mindannyian részesei vagyunk. Ha a nő megre­
ked a szépség vagy a csillogás külső jegyeinél, és a személyes mélységei nem
bontakoznak ki, akkor a kapcsolatban sem képes energiaáramoltatásra.
Ez persze csak azoknak a férfiaknak jelent sokat, akik a találkozásban is
a transzcendenst, vagyis az önmeghaladást keresik, és nem állnak meg a
technikai szintnél, a szépség csábításánál.

66
 Azok a nők, akik sokat ígérnek a szépségükkel, a külső megjelenésük­
kel, de nem nyitottak a közvetítésre, unalmas szerepjátékot hoznak létre
csupán a kapcsolódásban. Nem tudnak felemelni és tovább lendíteni, mert
csak önmaguk felé nyitottak, de a transzcendens valóság, a Mátrix felé zár­
tak. így csak látszólag, testi szinten befogadóak, de nem transzformálóak.
A férfi önmeghaladásának része az igazi nőhöz való kapcsolódás, és a nő
ebben a transzformatív kapcsolódásban beteljesül.
Akinek nincs tapasztalata erről, az valószínűleg nem érti ezeket a fo­
galmakat. A minőségi változást és a meghaladást kereső nő és férfi pedig
ösztönösen felismeri ennek a jelentőségét. Amiatt is fontos lehet mindez,
mert gyakran történik meg, hogy a férfi a kapcsolódásban ürességet érez.
Elégtelennek érzi magát, sebesültnek, gyengének, és úgy gondolja, nem
tudja kielégíteni, boldoggá tenni a nőt, emiatt kiüresedik, és elveszíti ön­
magát. A nő ugyanígy érez, és a férfit okolja, mert úgy érzi, hogy nem érti
meg őt.
Mindennek egyik oka lehet a nő átvivő szerepének a hiánya, amely
által tanítani tudná a férfit önmaga meghaladására. A nő a kapcsolaton
keresztül tanítja a férfit, míg a férfi a harcban edződik és a kapcsolódásban
kiteljesül. A pusztán harcos férfi nem tud agresszióján túllépni, ha nincs
mellette igazi női tanító, társ, szerető, felemelő. A nő nem tud kiteljesülni,
ha nem mutathatja meg és adhatja át a transzcendens kapu szerepét a férfi
számára. Erre a szerepre fel kell készülni, erre a feladatra fel kell nőni, ami
a beavatás része.
A férfinek is fel kell készülnie az én-vesztés új formáira, amely más,
mint a harcban való önmeghaladás és a félelmeken való túllépés. At kell
adnia a láthatatlan kontrollt a nőnek, hogy felemelkedjen. A nő befogad
és transzportál, azaz önmagán keresztül vezeti be a férfit a valóság mélyebb
rétegeibe, az én-meghaladás magasabb szintjeire.
Az út önmagunk mélységeinek és korlátainak a felismerése, a személyi­
ség sebeinek és hiányainak átvilágítása, feldolgozása, meghaladása. E nélkül
a mély önismereti munka nélkül nem képes egyik fél sem betölteni a saját
szerepét az életében. A jövendőmondókhoz, jósokhoz, spirituális tanítók­
hoz való járás, a jógatanfolyamokon való részvétel nem helyettesíti az ön­
ismereti munkát, sőt nehezíti, amennyiben pótlékká és altatóvá válik. Az
utazást egy gyakorlott vezető segítségével magunkban kell elkezdeni, hogy
alkalmassá váljunk a saját vezetői szerepünk megtalálására.

Az odaadás nem teljesítmény, hanem egy nyitott állapot létrehozása,

amely által kiteljesülünk.

67
 N IN C S JÓ ÉS R O SSZ O LD A L

Többször felmerült már bennem a kérdés, hogy vajon miért születik az

egyik családba lány, a másikba fiú, esetleg mindkettő? A véletlen szerintem
túl egyszerű válasz lenne.
Tetszik az a megközelítés, hogy a születendő lélek választja ki a családot,
ahol szeretne megtestesülni, tanulni és tapasztalni.
A napokban egy barátommal beszélgetve ennek a kérdésnek felmerült
egy másik aspektusa.
A gyermek valószínűleg nem pusztán tanulni és tapasztalni érkezik a
szüleihez, hanem tanítani, gyógyítani is. A fiúgyermek a férfi útjára tanítja
a szüleit, a leány pedig a nő útjára. Ha ebben a szülők együttműködnek,
és támogatják a gyermekük fiúként vagy lányként való egyéni kibontako­
zásának az útját, rátalálhatnak a saját teljesebb útjukra is férfiként vagy
nőként. A szülők óriási tanuláson mehetnek keresztül, ha van erejük befo­
gadni a gyermek tanítását, az ő egyéni útkeresésén keresztül.
A férfiasságában sérült vagy gyenge apa gyakran kap fiúgyermeket, hogy
újratanulhassa tőle a férfivá válás útját. A női részében gyenge apa talán
azért kap ajándékba leánygyermeket, hogy újra felfedezze a saját női ener­
giáit. Valószínűleg ugyanez igaz a nőkre is. Ha egy családban az anya nem
rendelkezik a saját női részének az elfogadásával, azért érkeznek hozzá lá­
nyok, hogy megerősíthessék női szerepében. Vagy épp egy fiúgyermek ta­
nítja az anyját a saját férfi részének az elfogadásában. Minden kiegészülésre
épülő találkozás nagy lehetőség a fejlődésre, és minden elnyomott, elutasí­
tott kibontakozás sebesülést okoz.
A lelkűnkben mindannyian férfiak és nők vagyunk egy személyben.
A férfi és női részünk egészséges működése ad energiát és fejlődési dinami­
kát éretté válásunkhoz. Ha levágjuk vagy elnyomjuk magunkban bármely
részünket, akkor vagy a befogadó, megértő női énünk, vagy a döntésekhez
erőt adó, kivitelező férfi énünk fog sérülni. Az ember animus-anima én-
részekből tevődik össze, és egyensúlyt csakis a kettő kibékített egységében
talál.
Nincs jó és rossz oldal vagy helyes és helytelen út, csak egyensúlyra
törekvés van, minden nehézséggel szemben, minden akadályon át.
De mi van azokkal, akik a nemi identitásukban a másság útját választ­
ják, és azonos nemű társaikhoz vonzódnak?
Nos, itt most nem mennék bele ennek a kérdésnek sem biológiai, sem
lélektani boncolgatásába, csak egy szempontot vetek fel. A homoerotikus
vonzódású emberek valószínűleg önmaguk elfogadásának az útján kiemel­
ten fontosnak érzik a saját nemi identitásuk megerősítését egy azonos
nemű társ által. A férfi talán azért is vonzódik férfihoz, mert a férfi vonal
nála fontosabb (és ezzel együtt félelmetesebb is), mint a saját férfi részének
a kibontakoztatása egy nő által. Fordítva is igaz. Lehetséges, hogy egy nő

68
számára a női oldalának a megélése erősebb kihívás, mint a benne élő női
én kibontakoztatása egy férfival való találkozás során. Amikor az egyik ob
dal kiemelten fontossá és hangsúlyossá válik, akkor a belső dinamika egy­
oldalú lesz, és a fejlődés megváltozik. A férfi vagy a női oldal határozott
dominanciája érzékeny elfogadást és különleges figyelmet igényel a szülők
részéről. Sajátos módon a tanítás itt is megjelenik. Itt kiemelten nagy ta­
nulás lehet a szülőknek szembenézni a saját férfi-női dinamikájuk, harcuk,
félelmeik megélésével és szabad kibontakozásával.
Nem tudom, pontosan miért alakult így ki, de mindenképpen egy olyan
játéktér részesei vagyunk, ahol a könnyedség, a tanulás, az elfogadás és az
éber jelenlét sokkal tovább segít minket, mint a bezárkózás, a félelem és az
ítélkezés.

Valaki mentsen meg az árnyaimtól, oldozzon fel a félelmeim alól, én

már nem emlékszem a kitörési pontra, belefáradtam a harcba...

KURVA VAGYOK - ÉS AZ IS M A R A D O K ...

Sokan úgy gondolják, hogy a coaching/terápia/teamcoaching műfajába

nem tartozik bele a kemény szembesítés, a dolgok néven nevezése, kimon­
dása, mert a coach elsődleges feladata a kísérés, támogatás, védelmezés.
Én azt gondolom, hogy ez pusztán a beavatkozás egyik fele. A másik pedig
a segítségkérő szembesítése az árnyaival, hogy hozzásegítsük őt ahhoz a fe­
lelősségvállaláshoz, ami által változás jöhet létre az életében. Amennyiben
a coach rávezető magatartást tanúsít, közvetetten célozgat vagy7lepuhítva
tükröz, abban az esetben csökkenti a belátás esélyét. Szembesülés, rádöb-
benés nélkül nincs változás, a coach, a terapeuta azonban nem vádló, az
ügyfél pedig nem bűnös.

r
- Miért vagy tűsarkú cipőben?
- Úgy érzem, ez elég nőies.
- Semmi köze a nőiességhez. Különben sem vagy nő, hanem egy
éhes serdülő fiú.
Döbbenten néz, majd alig láthatóan bólogat.
- Szóval miért félsz nővé válni?...
Hosszú csend.
- Félek a kiszolgáltatottságtól, attól, hogy bántani fognak.
- Ismételd meg!
Hatszor kérem, hogy ismételje meg, a végén már zokog.
- Úgy érzem, most megértetted, amit mondtál. Miért sírsz? O
V J
 r
■=> - Félek attól, hogy egy férfi bántani fog...
- Miért nem tudod odaadni magad senkinek?
- Veszélyes. Egyszer félig már sikerült, de nagyon fájt.
- Az is fáj, ha átadod magad, az is, ha nem ...
-Ig e n ...
- Miért akarsz kurva maradni?
- Már nem vagyok kurva.
- De igen, a kurvaság benned van. Azt jelenti, hogy testileg oda­
adod magad, de nem engedsz senkit sem közel magadhoz. Te irányí­
tasz. Nincs intimitás. Nincs átadás, nincs közelség, nincs befogadás,
csak puszta szex, virtuális színpad.
- Egyszer már félig sikerült, és nagyon félelmetes volt...
Újra sír.
- Mitől féltél?
- Nem bírtam elviselni, hogy bármit megtennék érte...
- Szóval maradtál a jól begyakorolt, a lelkedtől biztonságosan tá­
voli, testi örömöknél. Van, aki ezt sem meri megengedni magának, de
ez neked legalább sikerült. Viszont az odaadás nem.
- Nem tudom, hogyan kell odaadni magam, senki sem tanított
meg rá ...
- Tudom. Nem volt sem valódi anyád, sem valódi apád. Nem bán­
tani szeretnélek, csak felébreszteni.
- Tudom és érzem. Fáj, de valamiképpen megnyugtató is, amit
mondasz...
- Csak azt mondom ki, amit te is tudsz, de rejtegetsz magad elől...
-Ig e n ...
- Azt szeretném, ha eljutnál oda, hogy mersz adni és elfogadni,
hogy ne távolról nézz magadra, menekülve a gyermekkorod elől. Ha
itt sikerül, sikerülni fog az életben is. Ha itt nem védekezel tovább, és
átadod magad a folyamatnak, hidd el, kint is sikerülni fog.
- Köszönöm, hogy vagy...
V. J

Nő vagyok, vagy férfi? Lelkem mélyén biztonságra vágyó törékeny pillangó,

de mégis ragadozóként élem az életem. Félek a sérüléstől, én vagyok felül,
én irányítok. így teremtem meg a biztonság pokoli magányát újra és újra.
Szeretnék kitömi, de rettegek attól, hogy megsérülök. Azt érzem, senki
sem ért meg, és valójában messze eltávolodtam már attól, aki vagyok.
így telnek napjaink a sivatagi vándorlás végeérhetetlen magányában.
Megyünk egyre tovább, egyre fáradtabban, egy távoli cél felé. Szeretnénk
önmagunk lenni, de olyan félelmetes a megérzéseinket követni a vágya­
ink helyett. Egyre messzebb kerülünk önmagunktól, egyre mélyebbre

70
süllyedünk a jólét hétköznapi rutinjában. Valaki mentsen meg az árnyaim­
tól, oldozzon fel a félelmeim alól, én már nem emlékszem a kitörési pontra,
belefáradtam a harcba. Istenem ments meg engem...
„.. .Bejöttem a házadba: vizet a lábamra nem adtál, ő pedig a könnyeivel
öntözte a lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pe­
dig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented
meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom
neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Aki­
nek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” Az asszonynak pedig ezt
mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid.” Az asztalnál ülők erre kezdték
kérdezgetni egymás között: „Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?”
Jézus pedig így szólt az asszonyhoz:
„A te hited megtartott téged, menj el békességgel!” (Lukács 7: 44-50)

Menekülésünk feladása esély a megújulásra.

A LÉLEK H O LISZTIK Á JA

Mindannyian rendelkezünk női és férfi pólussal, kiegészítő dinamikával.

Mindkét erő bontakozik a lelkünk mélyén. Jung animus-animaként írja le
ezt a kettősséget.
Aki férfiként vagy nőként fél a férfi vagy női oldalától, és elnyomja azt ma­
gában, pont a félelmével ad energiát az elnyomott résznek. A visszaszorított
elem a mélyben, az árnyékos oldalon kezd növekedni és tudattalanul vonja
hatalma alá a személyiséget. Ha valaki elnyomja magában (vagy elnyomják
benne) a nőies részt (leegyszerűsítve: befogadás, átölelés, gyengédség, ki­
egyenlítő szerep, szépség iránti vágy, érzékenység, támogatás, közvetítés...),
annál erőteljes, de háttér feminin tulajdonságok bontakoznak ki. Rejtett do­
minancia, vallási megszállottság, a nyílt erő elutasítása, kerülő utak keresése,
bonyolult érvelés, túlzott nőiesség a viselkedésben és a megjelenésben...
Ha valakiben elnyomják, vagy ő utasítja el magában a félelmei miatt
a férfias elemet (leegyszerűsítve: határozottság, nyílt erő, egészséges győz­
ni akarás, racionalitás, indulati energia, egyszerűség, direktség, terem­
tőerő...), akkor mindez kerülő úton, rejtve, tudattalanul fog megjelenni.
Sportkocsi imádat, női-férfi skalpgyűjtés, indokolatlan agresszív kitörések,
erőfitogtatás, támadó-védekező túlzott dominancia, hatalmi megszállott­
ság, egyeduralomra való törekvés, ragaszkodás az elismeréshez...
Gyakran jelenik meg az egyik oldal torz elnyomásából a félelem az azo­
nos neműektől, illetve a homofóbia.
Mindez azt jelenti, hogy büntetés nélkül nem tudjuk kikerülni a szem­
benézést lelkünk dinamikai törekvésével. Az elnyomott rész primitív mó­
don a háttérből birtokba veszi és hatalmába keríti egész személyiségünket.

71
 A másik fontos dolog, hogy lelki törekvéseink mindig az aktuális állapo­
tunkat tükrözik, azaz a dinamika változhat. Lehet, hogy valakinek egy ko­
rai fejlődési korszakában erősebb a női oldal felé való odafordulás igénye,
és ha mindezt az utat bejárta, akkor jelenik meg erőteljesebben a férfioldal
fejlődési vágya is.
Másrészről azt is gondolom, hogy nem a tökéletes egyensúlyra való tö­
rekvés, azaz nem az egyenlően fejlődő részek állapota, a férfi és női elem
méricskélése a cél, hanem az aktuális fejlődési szakaszok megélése. Ter­
mészetes, hogy korszakonként (pl. serdülőkorban vagy a halálra készülve)
valakiben erősebb a női vagy a férfi rész dominanciája.
Ugyanilyen fontos annak a megértése, hogy az énfejlődésünk állapota
összefüggésben áll a kapcsolati dinamikánk fejlődésével. Ha valaki megre­
ked egy primitívebb kibontakozási szinten, és elutasítja magában a fejlődni
vágyó oldalt, képtelen a harmonikus kiegészülésre. Amikor még valakiben
erősen forrong a saját én-részek kibontakozásának és fejlődésének a folya­
mata, akkor nem a kapcsolódás az elsődleges kérdés az életében, hanem az
énfejlődés. Az is lehetséges, hogy valaki nem hagyományos párkapcsolati
dinamikában képes fejlődni, hanem a saját útján. A saját út bármi lehet,
a magányos, egyéni életállapot vállalásától a plátói kapcsolatig minden
belefér.
Fontos, hogy felismerjük és átéljük a bontakozó oldalunk lendületét, és
ne erőszakoljuk meg magunkat szabályokkal, elvárásokkal vagy félelmek­
kel. A férfi és a női rész bontakozásának szabad átélése lesz később a sta­
bil én-erő alapja. Megkerülni, lerövidíteni, átugrani lehet ezeket a fontos
dinamikai szakaszokat, de ennek súlyos ára van. A legfontosabb, hogy aki
nem képes a belső egységet kialakítani önmagával, az állandó külső meg­
erősítést fog keresni, és élete ámokfutássá válik.

Ha nem értjük meg a saját belső fejlődésünk dinamikáját, könnyen

esünk az ego kivetüléseinek a csapdájába.

A N Ő H A R C A A FÉRFI É N JÉ V E L

A nőben a férfi oldal a megtartó erő, a stabilitás megteremtésének és a fej­

lődni vágyásnak a képességét jelenti. A férfi lélekrész rész a nőben a szabad,
emelkedett működéséhez biztosítja a megfelelő szilárdságot és hátteret.
Míg a női oldal az érzékenységet, az érzelmek kiegyensúlyozott működését
és a holisztikus látást erősíti, addig a férfi princípium integrálja a tudást és
a tapasztalatokat a személyiségbe. A férfi oldal biztosítja az üzemanyagot,
a hajtóerőt, a lelkesedést, hogy az integrált személy képes legyen fejlőd­
ni és meghaladni az elért eredményeket. A férfi princípium folyamatosan
táplálja a továbblépés tüzét a nőben, az elköteleződést a fejlődés iránt.

72
Ha a férfi princípium nem fejlődik a nőben, akkor a nő megfosztja magát
a teremtőerejétől, a kiteljesedés kockázatvállalásától, és gyámoltalanná,
elesetté válik.
A férfi rész elnyomása, elutasítása deficitet és egyensúlytalanságot hoz
létre a személyiségben. Az elutasított férfi rész a mélyben, tudattalanul fejti
ki a hatását, és árnyékként vetül rá a személyiségre. Birtokba veszi és irá­
nyítása alá vonja a személyiséget, gátolva annak integrált fejlődését.
A férfi-énjétől megfosztott nő nem akar lelkileg, szellemileg, önismeret­
ben fejlődni, és elutasítja a szembenézés lehetőségét a korlátáival. Veszé­
lyesnek tart minden változást, mert fél az ismeretlentől, az önálló döntéstől
és a kibontakozástól. Alárendelődik a férfinek, és félelemmel reagál min­
den olyan helyzetre, ahol bármilyen sérülés vagy veszteség érheti, illetve a
nyílt előrelépés lehetősége jelenik meg.
A férfi-énjétől megfosztott, vagy azt elutasító, bizonytalan nő gyakran
vonzódik a lovakhoz, mint a megszelídített, biztonságos férfi-erő szim­
bólumához. Lószeretete gyakran a férfiaktól és az erőtől való félelméből
és egyben vonzalmából fakad. A ló a megszelídített erő, a szabadság és a
domesztikált vadság szimbóluma. A nő itt szabadon kiélheti a közelséget a
félelmetes és csábító őserővel szemben, átélheti az nyers hatalom kézben
tartását, az elragadó szenvedély megzabolázását.
A másik véglet az, amikor az elutasított férfi rész szubdominanciája
felerősödik, és túlzottan férfias aktivitást hoz létre. Azok a nők, akik a UFC
vagy MMA harcosai lesznek és a legkeményebb ketrecharcban bizonyítják
nap mint nap a rátermettségüket, valószínűleg szintén elmulasztották a
találkozást a férfi énjükkel. Nem találják a belső egyensúlyt magukban, és
állandó külső küzdelemben próbálják megtalálni a belső erőt jelképező férfi
princípium hiányát. A fizikai harcban keresik a belső stabilitás hiányát.
Elveszett vagy sosem volt apjukat akarják megtalálni egy elkeseredett küz­
delemben, feladva női létük arányait.
A harcművészet mindenkinek segít felfedezni a benne rejtőző férfit, de
meg kell találni az egyensúlyt. Azok a nők, akikben az elnyomott férfi én
elszabadul, majd túlnő rajtuk, vonzódnak az erőhöz és a harchoz. A másik
lehetőség a kiszolgáltatottság és alárendeltség keresése, ahol a nő elutasít­
hat mindent, ami az erő és az apa hiányára emlékezteti. Bármelyik sérült
irány gátolja a nő teljes, komplex fejlődését.
A nő fontos szerepe és küldetése, hogy átvezesse a férfit (és a nőt)
az élet egyoldalúságán, a materializmus és az immanens szemléletmód
beszűkültségén. A holisztikus látásmód a jobb agyfélteke erőssége, női
princípium. A nő áteresztő, harmonizáló, kiegyensúlyozó kell hogy legyen,
hogy betöltse küldetését.
Az apa nélkül felnőtt leánygyermek férfi-énje nem tud kifejlődni, mert
el van vágva a gyökerektől és az erőt adó mintától. Nem tudja önmagán
belül szeretni a férfierőt a nő, ha az apja nem tölti be számára a törvény,

73
az igazság, az önfeláldozás, az önfelülmúlás, a tiszta küzdelem, az igazságért
való harc mintaadó szerepét. Nem tudja megtalálni és szeretni társát, a
férfit sem, mert nem bízik a férfi megtartó erejében, megbízhatóságában,
biztonságot adó erejében. Ha alárendelődik és feladja magát, elveszíti kap­
csolatát önmagával, ha pedig folyamatosan harcol, mert nem tud megbízni,
elveszíti a harmonizáló képességét.
Csapdahelyzet, amely egyúttal lehetőség is, önmagunk mélyebb és in­
tegráltabb megtalálására, az elveszett apa helyreállítására, a hiány felül-
múlására. Minden hiány egyben lehetőség is, hisz az eltört csont behegedt
részei erősebbé forrnak össze, mint előtte bármikor. A deficitre hálával
tekintenünk terápiás feldolgozás, szembenézés eredménye. A megbocsá­
tás csak ezután jöhet el. Elsősorban azonban önmagunknak kell tudnunk
megbocsátanunk, hogy a fölösleges harcot az elveszett apáért be tudjuk
fejezni.

A nő akkor tölti be a küldetését, ha áteresztő, harmonizáló és kiegyen­

súlyozó szerepet tölt be.

A N Ő H A R C A N Ő I ÉNJÉVEL: PÓ KASSZO NY C SÓ K JA

Azt mondják, kevés pusztítóbb van, mint amikor két nő harcol egymással.
Talán azért lehet, mert a nők nem harcra, hanem gyógyításra születtek.
A lélek női része olyan, mint a kötőanyag. Képes egységbe rendezni a
tudást és kiszélesíteni a látásmódot. A női lélekrész feladata az odaadó,
befogadó és transzformáló működés létrehozása, a holisztikus észlelés meg­
teremtése. Ha a női oldal nem tud természetes módon kibontakozni, akkor
ellentmondásos módon tör a felszínre. A női természetétől megfosztott nő
nem kötésre, hanem birtoklásra törekszik. Nem átvezet, hanem megállít és
magához láncol. Nem befogad és transzformál, hanem elnyel és megbénít.
Bénító mérget lövell áldozata testébe, és hálójába fonva megbénítja áldo­
zatát.
Sok olyan gyermeklelkű férfi van, aki mint a légy repül bele a sérült nő
pókhálójába (Jung: spider women), és hipnotizálva egyre jobban belegaba­
lyodik a háló szorításába. Hiába mondja neki bárki kívülről, hogy az élete
egy önként választott haláltánc, ő mit sem észlel ebből, mert a Pókasszony
hipnotikus tánca által elkábulva elveszítette realitásérzékét. A női énjétől
megfosztott nő nem gyógyít, hanem bénít, nem felemel, hanem irányít,
nem felszabadít, hanem megkötöz. A játszma része a csábítás és a birtokló
„szeretet”, a mindent elnyelő ölelés.
Az elnyomott női rész a háttérből primitív módon irányítja a személyi­
séget. A női oldala által megnyomorított és tudattalanul irányított nő fél
a valódi férfitől, menekül a rajta átlátó terapeutától, aki felismeri benne

74
a megsebzett nőt, a sérült kislányt. Nem tudja befogadni a gyógyító, sza­
bad, tiszta és játszmamentes jelenlétet, mert számára idegen és ismeretlen.
Fél, hogy megfosztják színpadától, amit jól ismer, ahol egész gyerekkorában
gyakorolt. Tökéletes szimattal ismeri fel a veszélyt, és menekül el a valódi
férfi elől (akit nem képes uralni és birtokolni) és az éles szemű terapeutától
(a játszmáin és sebein átlátó, őt megállítani képes gyógyítótól), aki veszé­
lyezteti egész felépített játékterét. Egyvalamit tud és ismer. Halálos pon­
tossággal választja ki áldozatát, aki alkalmas az alárendelt szerepre, aki a
tenyeréből eszik, és kisfiúként jól érzi magát egy rendkívül erős és birtokló
asszony hálójában. Ez alapján választja ki terapeutáját, társát és munkatár­
si körét. Mivel nem rendelkezik a női oldal összekötő és gyógyító tisztasá­
gával, ezért folyamatosan viszályt szít, és a háttérből irányít.
O maga is szenved saját romboló, elszabadult női énjétől, de egyedül
képtelen kilépni a játszma keretei közül. Bár a gyógyulást és az elfogadást
keresi, sérült női része megrekedt a pusztító és mindent felőrlő birtoklás és
irányítás fárasztó szerepében. O maga is fogoly, mert nem képes kielégülni
és kiegészülni. Leállni nem tud, és ámokfutása addig tart, míg egy gyógyító
szembenézés vagy betegség le nem dönti a lábáról.
A sérült női lélek hátterében sérült anyai minta áll. A saját női oldalát
elutasító nő nem találkozott az önátadó szeretettel, csak a játszmás irányí­
tással és a birtokló bekebelezéssel. Gyerekkora a teljesítménykényszer súlya
alatt telt, ahol folyamatosan biztosítania kellett anyját odaadásáról és el­
kötelezett szeretetéről. Megfelelni sohasem képes anyjának, és mindig ön­
magát okolja hiányaiért. Anyját és elégedetlenségét a sírig cipeli magával.
Apja vagy egy gyenge férfi volt, aki felhasználta őt pajzsként a csalá­
di viszályban, vagy bevonta őt saját gyávasága leplezésébe. Talán korán
elmenekült, és a lány egyedül az „önfeláldozó”, csak érte élő anya marta­
léka lett. Számára a férfi megbízhatatlan, a legfontosabb kapcsolódása az
élethez anyján keresztül történik. Az anyakirálynő uralkodása addig tart,
ameddig a kislány fel nem ébred hipnotikus álmából.
Sok olyan nővel találkozom, akit egy erős anya irányít a háttérből. Kap­
csolatuk megkérdőjelezhetetlen, az ébredésre és elengedésre alig van esély.
Mert az ébredés feltétele az anyai kötelék elvágása, a saját lábra állás, az
elengedés. Ez a kapocs azonban a nőknél gyakran még félelmetesebben
erős, mint a férfiaknál. Nehezebb felismerni, mert a mintázat át és átszőtt
érzelmekkel, ahol a gyűlölettől a megkapaszkodó ragaszkodásig minden je­
len van.

Anyát elengedni nehéz, ahogyan a pók hálójából kitömi is pokoli nagy

bátorságot igényel.

75
 A F É R F I H A R C A A N Ő I É N JÉ V E L

A férfi női oldala éppoly fontos, mint a maszkulin része. Az a férfi, aki fél
a női részétől, elutasítja azt, megveti vagy kikerüli, éppúgy bajba kerül,
mint ha a férfi oldala elől menekülne. Az elnyomott rész az árnyékban
terebélyesedni kezd, domináns hatalomra tesz szert, és tudattalan módon
befolyásolja, irányítja az egész személyiséget. Úgy működik, mint egy hát­
térhatalom vagy árnyékkormány, amely láthatatlan módon irányítása alá
vonja a személyiséget.
Az elnyomott női oldal, mivel nem tud egészségesen fejlődni, emiatt
képtelenné teszi a férfit az intim, elfogadó kapcsolódásra, az odaadásra.
A női oldalán sebzett férfi úgy érzi, a világ ellenséges, a nők birtokolni
akarják őt és veszélyeztetik a szabadságát. Egyenrangú kapcsolatba nőkkel
nem tud lépni, mert számára a nők megbízhatatlanok, veszélyesek, kiszá­
míthatatlanok, és attól fél, ha túl közeli kapcsolatba kerül velük, akkor
sérülni fog. A kulcs az elfogadó szeretet, mert a női oldal alapja a befogadó
önátadás, amire a sérült férti képtelen.
Mivel a sebzett férfi anyja nem tudta átadni fiának az eltogadás szere­
tettek üzenetét, emiatt a fiúban nem alakulhatott ki az önmagámban és
önmagamért szerethető vagyok érzése. Hiányzik belőle az önelfogadás és
önértékelés feltétel nélkülisége. Másokat sem tud szívből elfogadni, csak
értékelni. Értékelheti a teljesítményt, az erőt, a tehetséget, de mélyen elfo­
gadni és megbízni nem tud senkiben, mert hiányzik belőle az ősbizalom: az
odaadó elfogadás és befogadás, az önmagát kiszolgáltatni képes kölcsönös­
ség, a biztonság kötőereje.
A női oldalán sebzett férfi nem rendelkezik az önelfogadás és a jó szán­
dékú bizalom alapképességével, űzött vadként menekül a szeretet elől,
amire annyira vágyik. Kommunikációjában és megnyilvánulásaiban a ra­
cionális fölényt, a kiszámítható és kontrollálható távolságtartást részesí­
ti előnyben. Nem bízik a nőkben, de vonzódik hozzájuk. Keresi a hideg
szépségeket, akik mély és intim kapcsolódásra képtelenek, de a manipula­
tiv irányításra és a hatalomra fogékonyak. A másik lehetőség, hogy olyan
nőkkel van együtt, akik felnéznek rá, és mivel nincs kialakult identitásuk,
ezért állandó védelemre szorulnak, amit benne találnak meg. Olyan nők­
höz kötődik, akik nőiségüket nem tudják megélni, átvivő, mediátor szere­
pük nem alakult ki.
A női oldal az érzékenység, az érzelmek által befolyásolt működés, az
intuitív létezés alapja is. Ha sérül, a férfi vagy érzéketlenné, vagy túlérzé-
kennyé válik. Az érzelmi oldalától megfosztott férfi képtelen az átélésre,
a létezés állapotában való időzésre, és idegen számára a megérzésvezérelt
működés. Az érzéketlen férfi nehezen alakít ki empátiát, együttérzést
a környezetével, mert számára a cselekvés és előretörés a megszokott
működés. Mivel nem ismeri, vagy nem meri alkalmazni az intuitív utat, így

76
cselekvése kontrollálttá, szabályszerűvé és kiszámíthatóvá válik. Számára a
világ egyszerű sémákra osztható. Működésének mozgatórugója a kiszámít-
hatóság és a cselekvésorientáltság.
A női oldalán sebzett férfi másik legnagyobb terhe, hogy csonkává vá­
lik, és női oldalának hiánya miatt állandóan az elfogadást és a megmentő
szeretetet keresi, de ugyanakkor nem tudja azt elfogadni, nem tud bízni,
mert fél az újabb csalódástól, a kudarctól. Nem hiszi el belülről, hogy mind­
ez megvalósulhat. Csapdahelyzet, amelyet egy szeretettel teli nő a párkap­
csolatban nem képes feloldani, hisz pont az ősbizalom képessége sérült a
férfiben.
A sérült női rész elfogadása, a sebek begyógyítása terápiás munka, ami­
nek része a beteg kapcsolat helyreállítása az anyával, valamint az önelfoga­
dás átélése és megtapasztalása.
Mielőtt a férfi alkalmassá válna kiegészítő párkapcsolatra, előbb a gyó­
gyulásnak kell megtörténnie benne. Mielőtt a sebzett férfi a párkapcso­
latban is képessé válik önmaga megmutatására, a kinyílásra, azelőtt át
kell élnie önmaga sebzett oldalának szeretettel teli elfogadását. Amíg ez
nem történik meg, anyjának hiányát keresi öntudatlanul minden nőben
és vég nélküli harcot folytat velük. Azért nem párkapcsolatban jön létre
a gyógyulás, mert ameddig nem épül ki az önelfogadás alapképessége, ad­
dig a férfi a kapcsolatot annak bizonyítására fogja használni (tudattalan
módon!), hogy őt nem lehet szeretni, nem szabad senkiben sem bízni, őt
csak akkor lehet értékelni, ha teljesít. így ismétli önmagának folyamatosan
a kapcsolati csalódásokat addig, ameddig szembe nem néz a valódi anyja
sérült természetével, a hiányos és egyoldalú szülői mintával, és önmaga
egyensúlytalanságával. A terápiás munka része az anyától (és apától) való
elszakadás, a lelki (és beteg fizikai) köldökzsinór elvágása. Mindez nem vár­
ható el egy pártól, egy szeretőtől. A családi dinamika megértése, a „pusztí­
tó” anya felismerése a gyógyuláshoz vezető út fontos része. Az anyától (és
apától) való elszakadás, a sebeket nyitva tartó kapcsolódás befejezése a
beavatás és felnőtté válás része. Ha sikerül megérteni és feldolgozni a sérült
kapcsolatot a szülőkkel, utána még lehet esély a kapcsolat helyreállítására,
de már egy újfajta minőségben. A szülőkkel való játszmamentes, egyenran­
gú kapcsolódás megteremtése, a köldökzsinór elvágása, a régi mintáktól
való elszakadás a partneri párkapcsolat előfeltétele.

A férfiben élő női lélekrész elfogadása és szabadon engedése éppolyan

fontos, mint a belső harcos megszelídítése.

77
 A F É R F I H A R C A A F É R F I É N JÉ V E L

A férfiidentitás kialakulásában ugyanolyan jelentős a férfioldalunk megta­

lálása, mint a női oldalunk átélése. A férfi princípium kialakulása a férfiben
nem magától értetődő, hanem egy harcos dinamika átélése, gyógyító szem­
benézés az atavisztikus, vad természetünkkel. A férfioldal megszelídítése
és felfedezése a civilizált társadalomban, puha feltételek mellett, rejtetten
agresszív környezetben, nem könnyű. Sok férfi éli le az életét úgy, hogy
közben mit sem tud a benne működő őserőről, teremtő energiákról, az in­
dulatok mögött feszülő gyógyító áramlatokról. Ennek útja a harcos megta­
lálásának és kivezetésének az útja önmagunkban. A belső harcos újrafelfe­
dezése és átélése. Sokat írtam erről A belső harcos útja című könyvemben.
Most röviden néhány fontos szempont.
Ha a férfioldal nem kap levegőt, és elnyomva az árnyékban marad,
ugyanúgy megkeseríti a férfi életét, ahogyan a női oldal elutasítása. Az el­
nyomott rész mindig a felszín alatt fejti ki primitív és sokszorosan felerősí­
tett hatását.
A férfioldal lényege a teremtőerőben, a törvény tiszteletében, az igazság
képviseletében, a harcosságban és az áthatoló, romboló vagy gyógyító ener­
giák kifejezésében rejlik. Eljutni hozzá csak úgy lehet, ha van egy mintaadó
Király, Apa, aki segít felfedezni bennünk a rejtett energiákat, bátorítja a
felszínre törésüket, és mintát mutat azok megélésében. Az apa hiánya, az
agresszív vagy puha apa, aki nem képes támaszt adni ebben a küzdelemben
kártékony hatással van a férfioldalunk fejlődésére.
Ha a férfioldalunkat elutasítjuk, félünk tőle vagy elmenekülünk előle,
akkor a mélyből ránt vissza minket tudattalanul, és rejtett módon tör a
felszínre. Megnyilvánulhat ez indokolatlan agresszivitásban a gyengékkel
szemben vagy erős konfliktuskerülésben és kitérésben az ütközetek elől.
Az elnyomott férfirész teret követel magának, és irányítása alá vonja a sze­
mélyiséget, gátolja az énfejlődést. A primitív szinten megrekedt férfirész
torz módon fejti ki hatását. A férfiatlan férfi nem az igazságért fog harcolni,
hanem a hatalomért, nem a törvényt fogja szolgálni, hanem az egót, nem
az önfeláldozás, hanem az én-védelem lesz a célja. Az irányt és tartalmat
veszített férfi pólus örvénylő erővel húzza vissza a személyiséget és keríti
hatalmába az egót. Célja a feldolgozatlan és nem megszelídített erő rejtett
kiélése, a nyílt ütközetek és a veszteség elkerülése, az ego átmentése a ha­
talomba mindenáron.
A férfiatlan férfiakra jellemző, hogy könnyen beágyazódnak a hata­
lomba, és mindenáron küzdenek a biztonságukért, a sérülésmentes állapot
fenntartásáért. Nem válogatnak sokat, bármilyen kompromisszumot meg­
kötnek azért, hogy a játékterük ne sérüljön. Bármilyen kormány, ideológia
alatt jól érzik magukat, és finoman igazodnak a széljárásokhoz. Számukra
a cél a felszínen maradni.A sérült férfioldallal rendelkező férfiak skalpokat

78
gyűjtenek és karriert építenek. Számukra nem az igazság a fontos, hanem az
érvényesülés és a terjeszkedés. A párkapcsolatban ellentmondásosak, vagy
rejtett életet élnek és minden lehetőséget kihasználnak, vagy beágyazod'
nak és alárendelődnek. Nincs valódi kötődésük, hiszen számukra a túlélés
a fontos. Ha azt érzik, hogy párjukban igazi vezetőre, biztonságra találtak,
akkor alárendelődnek és kitartanak a végsőkig, még szenvedés árán is. Mi­
vel nincs súlypontjuk, ezért kihelyezik a biztonsági fogódzókat önmagukon
kívülre. A stabilitást keresik, belső erő híján külső támasztékokban. Bele­
bonyolódnak az erő külső látszatának keresésébe: karrier, hatalom, pénz,
kiszámíthatóság, kapcsolati biztonság... Igazi támaszt a gyermekeiknek sem
tudnak adni, mert hiányzik belőlük a megtartóerő. Mindent fölülír a külső
erő káprázatának keresése, a belekapaszkodás a látszatba.
Ilyen látszat lehet a sportkocsi, a nagy autó, a prémium márka beteges
szeretete, a megszelídített, veszélytelen erő szimbóluma. A feltűnő autó
gyakran a csökkent és megroppant férfierő magabiztosságának külső kom­
penzálása, a rejtett kifejezése a hatalom iránti vágyakozásnak, a tiszteletre­
méltóság iránti sóvárgásnak.
A férfioldalukat elnyomó férfiaknak nem volt igazi apai mintájuk. Nem
tudtak felnőni, stabil férfierőt és önmagukért való kiállást tanulni. Ön­
magukat feladva törekszenek stabilitásra, és külső támpontokat keresnek
gyenge énerejük megerősítéséhez. Ez lehet egy erős nő vagy megfelelő
karrier út és hatalomba ágyazottság. Az erővel szemben kitérnek, a valódi
konfliktus elől menekülnek.
A rabszolgaság és elnyomottság, az áldozati szerep kialakulása a férfierő
hiányát jelzi. A férfinak a saját férfi oldalával való találkozásában sokat
segít a harc, a nyílt konfliktusok felvállalása, a küzdelem, az igazságért való
kiállás és emiatt veszteségek bevállalása. Neki is fel kell dolgoznia apa­
hiányát, a gyenge apával való szembenézést, és gyakorolnia kell a komp-
romisszummentes beleállást a kritikus és nehéz helyzetekbe. A szabadság
a férfiidentitás része, megszerzése a férfi útja. A külső siker nem minden
esetben jelzi a belső férfierő megszületését. A férfi útja a Belső Harcos meg­
találásának útja.

A férfierő hiánya biztonságos kalitkába taszítja a gyermeklelkű férfit.

SZEMBENÉZÉS A GYENGE APÁVAL

A férfioldalukat elnyomó férfiaknak nem volt igazi apai mintájuk. Nem

tudtak felnőni, stabil férfierőt és önmagukért való kiállást tanulni. Ön­
magukat feladva törekszenek stabilitásra, és külső támpontokat keresnek
gyenge énerejük megerősítéséhez. Ez lehet egy erős nő vagy megfelelő
karrier és hatalomba ágyazottság. Az erővel szemben kitérnek, a valódi

79
konfliktus elől menekülnek. A rabszolgaság és elnyomottság, az áldozati
szerep kialakulása a férfierő hiányát jelzi. A férfinak a saját férfioldalával
való találkozásában sokat segít a harc, a nyílt konfliktusok felvállalása,
a küzdelem, az igazságért való kiállás, és az ebből következő veszteségek
bevállalása. Neki is fel kell dolgoznia apahiányát, a gyenge apával való
szembenézést, és gyakorolnia kell a kompromisszumoktól mentes beleállást
a kritikus és nehéz helyzetekbe. A szabadság a férfiidentitás része, meg-
szerzése a férfi útja. A külső siker nem minden esetben jelzi a belső férfierő
megszületését.
A fiúk az anyjukba kapaszkodnak, a lányok az apjukat szeretnék újrate­
remteni vagy megtalálni. Vagy így, vagy úgy. Lehet, hogy az ellentétben, le­
het, hogy a végletes hasonmásban. Mintákat és indokokat keresünk szün­
telenül, tudattalan fájdalommal, szívünk mélyén tele meg nem értéssel.
Nincs erőnk megállni, mert úgy érezzük, akkor megszűnne a világ, nem
engedhetjük meg magunknak, nem engedhetjük el magunkat. Rohanunk
az árnyképeink után, s közben megfeledkezünk magunkról, a bennünk
szeretette szomjazó gyermekről. A saját útján egy nőnek éppúgy be kell
avatódnia női szerepébe, mint a férfinak, s ennek legfontosabb színtere
a gyermeke szabadon bocsátása, a leválási krízis segítése, az elengedés. Ezt
megelőzi a saját anyáról való leválás, ennek tanulása a beavatás lényege.
Ha nincs gyermeke a nőnek, akkor a női princípium kibontakoztatása érett
személyként ugyanolyan fontos feladata, mint a saját útját járó férfinak.
Önmagunk legyőzése, szembenézés az árnyainkkal, a rejtett dominan­
ciaigényünkkel, birtoklási vágyunkkal, a csábító játszmákkal, esendősé-
günkkel. A varázsló és a belső harcos megtalálása önmagunkban férfiként
és nőként is ugyanazzal a felelősséggel jár. Ebben nem lehet különbség kö­
zöttünk.
Aki sohasem nézett szembe az apjának való megfelelés erős kötelékével,
az könnyen beleragad egy rossz teljesítménykényszerbe vagy a túlbiztosítás
körforgásába. Van, aki lázadással próbál kitörni, és pont az ellenkezőjét
teszi annak, amit elvárnak tőle, van, aki holtig megpróbál megfelelni, és
van, aki a saját útját választja, miután szembenézett a démonjaival. Nem
könnyű sem az apának való megfelelés terhe alól kitörni, sem az anya bir­
tokló szeretetét elvágni. Mindkettő csak segítséggel oldható fel. Nincsenek
már meg a felnőtté válást segítő beavatási szertartásaink, így a saját egyéni
utunkat kell az önismeret fényében, egy hozzáértő mester vagy tanító se­
gítségével bejárni.

Minden kiegészülésre épülő találkozás nagy lehetőség a fejlődésre, és

minden elnyomó, ragaszkodásra épülő kapcsolódás sebesülést okoz.
 GYERM EK-APÁK ÉS GYERM EK-ANYÁK
Ö N SO R SR O N T Ó NEM ZEDÉKE

Hosszú erdei séta után kislányommal megyünk vissza a szállodába. A szál­

loda kertjében egy fiatal pár közelít felénk, húsz év körüliek. Boldogok,
fogják egymás kezét, sugározzák örömüket. Előre köszönnek. A bejárathoz
közeledve kilép egy középkorú házaspár az ajtón, egy hat év körüli kisfiú­
val. Köszönök nekik - ők nem viszonozzák. A kisfiú boldogan beletrappol
az út melletti friss hóba.
Először az anya szólal meg:
- Nem megmondtam, hogy ne menj bele a hóba?! Neked nem lehet beszélni!
Majd az apa folytatja:
—Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?! Hát nem érted, hogy átázik a cipőd?!
A kisfiú csendesen lehajtja a fejét. Nem szól semmit, lassan visszasom-
fordái az útra. Végtelenül magányos és elesett. Talán arra gondol magá­
ban: már megint nem figyeltem, megint hibáztam... Megbántottam a szü­
leim, nem vagyok jó ... És ez így megy napról napra, hétről hétre. A kisfiú
kozmikus magányát nem oldja fel semmi és senki. Hurcolja magával egész
gyermekkorát a felnőtté válásáig megoldatlanul, sőt talán még tovább, élete
végéig. Odalépnék hozzá, megfognám a kezét, segítenék neki, de még nem
lehetséges. A szülei már menthetetlennek tűnnek, de talán őt még ki lehet­
ne szabadítani az önsorsrontás és a bűntudatos önmarcangolás elkövetkező
éveiből. Talán. Remélem, egyszer lesz ereje megfordulni, és mélyen szem­
benézni önmagával és a szüleivel. Talán lesz ereje elengedni szülei keserű
lenyomatát és kitömi a körforgásból. Talán lesz ereje elengedni a kilátásta-
lanságot, az örökséget és a sorsrontó pecsétőröket, a szülőket is. Talán.
így telnek napjaink az örökös körforgásban, mintákba és sémákba zár­
tan. Van kitörési lehetőség, sohasem késő. Jó vagyok, és szabad. Igent mon­
dok magamra. Elindulok a friss hóban, nem baj, ha átázik a cipőm
Más. Fiatal nő, megjelenése harmonikus, az erő és törékenység elegye.
Majdnem tökéletes, csak egyvalami húzza vissza: az anyja ott ül a vállán.
Kapaszkodnak egymásba elkeseredetten. Az anya, akinek a lánya az élete,
a lány, aki meg akar felelni örökké elégedetlen anyjának. Fogva tartják
egymást, életük aranyzsinórja rablánc és energiakapocs egyszerre. Ok értik
egymást a legjobban a világon. A férfiak sohasem lehetnek ennek a tökéle­
tes harmóniának építő részei, csak kellékei. Az egység anya és lánya között
megbonthatatlan, ahogyan az anyaméhben a magzat elszakíthatatlan az
anyjától. A burok a születés után is megmarad, a köldökzsinór láthatatla­
nul tovább feszül közöttük.
Egyensúly csakis a szakítás után állhat be, de a legtöbben ezt nem koc­
káztatják meg, mert úgy érzik, a szakítás túl végleges lenne. Pedig az elsza­
kadás nem megbeszélés, nem tárgyalás vagy egyezkedés, hanem drasztikus
elvágás kérdése. Ha ez megtörténik, megszülethet egy új, kiegyenlített egy­
ség, de ez az elvágás pillanatában nem látszik. Ott és akkor csak a szakadás
halálos és dermesztő fájdalma jelenik meg.

Aki átmegy az elengedés misztériumán, tudja, aki inkább beszélgetni

szeretne róla és egyezkedik, az sohasem tapasztalja meg.

G Y ER M E K LE LK Ű FÉ R FIA K É S N Ő K

A Stockholm-szindrómára sokan hivatkoznak manapság, de gyakran félre­

értelmezve a jelentését. Azt feltételezik, hogy az áldozat egy idő elteltével
pozitívan viszonyul a fogva tartójához, és megszereti. Nem erről van szó,
ez csupán a felszín. A kialakult pozitív érzelemnek semmi köze nincs a sze-
retethez. Itt gyakorlatilag egy addiktív mintázat kel életre, ami minden ál­
dozat lelkében ott rejlik, és megfelelő körülmények között aktualizálódik.
A „megfelelő körülmény” olyan élethelyzet, ahol valamilyen erős kapcso­
lati mintázat jelenik meg, akár pozitív, akár negatív, de birtokló formában.
A kapcsolati minta ilyenkor sohasem szabad elköteleződésen, hanem va­
lamilyen erősen kiépült, stabilnak tűnő köteléken alapul, ahol a szereplők
magát a kapcsolódást képtelenek megkérdőjelezni. Ennek alapja a szülői,
anyai-apai helytelen kötődés.
Az a gyermeklelkű felnőtt ember, aki sohasem szakadt el lelkileg a szü­
leitől, mélyen a szívében hordozza ennek az egyoldalú kötődési mintának
a gyökereit, amit minden olyan élethelyzetre rávetít, ahol stabilnak látszó
kapcsolódás jön létre az életében. A Stockholm-szindróma lényege, hogy
az áldozat a helyzetet magában átszínezi és a realitást (fogság, kiszolgálta­
tottság...) elnyomva pozitív érzelmeket vetít rá a fogva tartójára, hogy a
helyzetet elviselhetővé tudja tenni önmaga számára. Erre azonban csak
olyan személyek alkalmasak, akik sohasem váltak le lélekben a szüléikről,
és az alvó állapotú kötődési minta azonnal életre kel, ha hasonlóan mély
kötelékkel bíró helyzetbe kerülnek. Ez a kötelék lehet aberrált vagy elnyo­
mó jellegű is.
Másképpen azt is mondhatnám, hogy a kritikusan nehéz kapcsolódási
helyzetekben (iskola, munkahely, párkapcsolat, sport...) a szülői kötődés­
ben fogva tartott emberek nem tudnak szabadon dönteni, és a helyzeteket
elviselhetővé teszik önmaguk számára (pozitívan átszínezik) extrém kiszol­
gáltatottság alatt is. Nagyon kevesen vannak, akik átmentek a lelki fejlő­
désnek azon a transzformációján, ahol el lehet jutni a szülőkkel az egyen­
rangú kapcsolódásig, ami azonban csak az elszakadás után jöhet létre. Nem
baráti jellegű, hanem egyenrangú kapcsolódásról beszélek, ahol a felek
szabadon képviselhetik önmagukat. Nem a félelem vagy a ki nem mondott
elvárások, tisztelet és hála alapján viszonyulnak egymáshoz, hanem mély,
egyenrangú szeretettel.

82
r
- Apád elnyomott, és most is félsz tőle...
- Igen, de hálával tartozom neki, mert felnevelt, és nem is akarom
megbántani.
- Tízévesen még megvert és megrugdosott... Rettegsz, ha bármit
kér tőled, amit nem tudsz teljesíteni. Félsz ellentmondani neki...
- Igen, de igyekszem csökkenteni a találkozásaink számát.
- így viselkedsz minden kritikus helyzetben. Ahelyett, hogy kép­
viselnéd magad, kikerülöd a nehéz, konfrontativ vagy konfliktusos
helyzeteket.
- ...Sajnos igazad van, és közben még fantáziálok is magamban
arról, hogy majd egyszer én is kemény leszek, és odaállok az agresszív
ügyfeleim elé. Ehelyett azonban kussolok és reménykedem, hogy talán
kifizetnek majd egyszer...
- Ahogyan félsz az apádtól a mai napig, ugyanúgy félsz a konfliktu­
soktól, mint cégvezető...
- Igen, sajnos ez van.
- Nem késő, hogy dolgozzunk az apáddal való alárendelt kapcsola­
todon, amely meghatározza a konfliktuskerülő magatartásod...
V______________________________________________________________ )

A szabadság félelmetes annak, aki a biztonságos fészekmeleget nem

tudta elengedni a szívében. Az egyenrangú kapcsolódás a másik elfogadá­
sa és szabadságon alapuló tisztelete, amelyben reálisan meg tud jelenni az
elválás esélye is.
Minden valódi kapcsolatban benne él az elengedés felvállalt kockázata.
Ez a szabadság csak ott jöhet létre, ahol a szereplők nem birtokolni akarják
egymást, hanem támogatni és tanulva-tanítani. Mindkét szempont fontos,
a támogatás és a tanítás-tanulás is. Bármelyik hiányában egyoldalúvá válik
a kapcsolat. A szülőnek tanulnia is kell tudnia a gyermekétől, és meg kell
teremtenie azokat a helyzeteket, ahol úgy tudja támogatni a gyermekét,
olyan szabadsággal, hogy a fizikai elengedésen túl az elvárások elengedése
is megjelenjen. Ez nagy feladat és folyamatos tanulás. Megjelenik benne az
a legmélyebb szabadság, hogy semmi sem a miénk, csak „kezelői”, gondno­
kai vagyunk még a saját életünknek is, nemhogy egymáséinak.

Elengedlek, hogy felnőtt légy, és kapcsolódjunk egymáshoz.

A GYERM EKLELKŰ SZÜ LŐ K CSAPDAH ELYZETEI

Gyakran találkozom 45-50 év feletti, többgyermekes férfiakkal és nőkkel,

akiknek a legnagyobb problémájuk az anyjukkal való kapcsolatuk. Keve­
sebbnek az apjukkal. Furcsa? De legalább keresik a megoldást...
 Csapdahelyzetek:
1. A szülői identitás lényege a gyerek fölött álló, óvó, védő, irányító, ta­
nító (és persze tanuló) létforma. Sok férfi és nő szinte kizárólag a szülői
pozícióban tudja átélni ezt az irányító-gondoskodó szerepkört. Ez egy­
fajta felsőbbrendűség, omnipotencia-érzés. A szülő van felül, és termé­
szetes módon ő határozza meg a szabályokat, kereteket, óv és véd, gon­
doskodik és irányít. A felnőtt életforma jelentős része olyan keretekkel
és elvárásokkal van telítve, ahol mi igazodunk másokhoz, mi felelünk
meg másoknak. Szülőként nem, ott mi vagyunk a játék szabályozói, mi
vagyunk felül.
2. A gyermek felnéz a szüleire és követi a szülői a mintát. Kisgyermek­
korban a szülő a csodálatos óriás, akinek a szeretetéért bármit odaad,
beáldoz a gyermek. Ezt a fajta imádatot és elfogadást a legtöbb felnőtt
csak a gyermekei körében éli át.
3. Bizonyára láttatok már szülőt, ahogy kitörő örömmel és lelkesedéssel
mutatja meg a gyermekének a villamost, élvezi vele a hóesést vagy rá­
csodálkozik egy kutyára. A világ a gyermek szemén át eredeti, friss él­
ményként, felfedezendő örömforrásként jelenik meg. Újraélni a világ
felfedezését sok felnőttnek csak a gyermekek körében, a gyermek sze­
mén keresztül adatik meg.
4- A megfordított függőség is nagy lehetőség, mert a szülő teljes egészében
átéli, hogy nem ő függ másoktól, hanem tőle függenek. Jelentős endor-
finforrást jelent a gyermek tiszta ragaszkodása, odaadó elkötelezettsége.
5. A gyermek elfogulatlan, nyitott látásmódja olyan, mint egy tiszta fehér
lap, amelyre a szülő írja rá az észlelés keretrendszerét, a jelentések há­
lózatát. Nagy lehetőség átadni a látásmódunkat, teleírni egy nyitott és
előítéletektől mentes lapot az élettapasztalatainkkal.
6. Az áramló figyelem, amelyet a gyermek bármilyen kicsi szeretetért is
képes felajánlani, olyan energia, ami feltölt és éltet. A gyermek tisztán
adja, és ugyanakkor kéri is.

A szülő legfontosabb feladata, hogy ne éljen vissza a helyzetével, ne

használja a gyermeket a saját pozíciója megerősítésére, felsőbbrendű sze­
repének a stabilizálására. Ne akarjon tanító lenni akkor, amikor nem érett
rá. Ne akarjon szabályalkotó lenni, ha egész élete a megfelelésről szól. Ne
akarjon feltöltődni otthon, a gyermek tiszta figyelme által, ha kiégett álla­
potot hozott létre magában. A szülő legfontosabb feladata a tiszta és befo­
gadó figyelem biztosítása a gyermek számára. Ez megterhelő és teljes feladat
mindkét szülőnek. A szülő felelőssége, hogy ellássa ezt a feladatot, és olyan
állapotba hozza és abban meg is tartsa magát, amiben ezt képes teljesíteni.

A szülő elsődleges feladata az adás, és nem a kapás.

84
 AZ APA N ÉLK Ü L FE LN Ő T T LÁNYO K Ú T JA

Az a leány, akinek nem volt jelen az apa az életében, elveszett. Nem örökre
és végérvényesen, de nagy hátránnyal indul. A jelenléten azonban nem
pusztán a fizikai megjelenést értem, hanem a stabilitást, erőt, erkölcsi tar­
tást, tisztaságot, egyensúlyt és támogatást. Az apa olyan lenyomat a lélek­
ben a lány számára, mint egy záró pecsét egy levélen. Egyben tart, lezár
és megtart. Identitást és stabilitást ad. Ennek hiányában a lány nem kap­
ja meg az egyensúly lenyomatát, és olyanná válik, mint a mezei virágok,
amelyek ingadoznak a szélben, és egy nagyobb vihar magával sodorja vagy
megroppantja őket.
A lány számára önmaga megismerésének a tartópillére az apa. O ad
biztonságot a mélyre merülésben, az örvények felismerésében, és a viharok
során ő a kiegyensúlyozó pont, a horgony.
Az apa nélkül felnőtt lány az erő látszatának tudattalan vonzásában él.
Ösztönösen olyan férfit keres, aki a stabilitás látszatát jelentheti számára.
Nem olyat, aki stabil, hanem olyat, aki betölti a teret, akinek az egója
akkorára duzzadt, hogy képes elhitetni önmagával és a külvilággal az erő
látszatát, ami kiterjedés csupán, súlypont és identitás nélkül.
A másik lehetőség a választásra a tetszhalott fiú, aki csak idomulni és
viszonyulni tanult meg énképviselet nélkül. Az egyik az erő látszatát, a
másik az irányíthatóság illúzióját adja. Az egyik úgy tűnik, mint egy erős
kéz, aki képes a vezetésre, a másik pedig, mint egy puha kéz, amelyet lehet
vezetni. Valójában mindkettő illúzió, mert mindkettőből hiányzik a férfierő
stabilitást adó része, a valódi harcos, a megdolgozott identitás, a tudom, ki
vagyok világossága. Ennek ellentéte az énkiterjesztő agresszivitás, vagy a
mindennek alámenő én-vesztés.
Az elveszett lány az apját keresi egész életében, és szeretné betölteni az
apa által üresen hagyott hiányt a lelke mélyén. Mindaddig tart ámokfutása
és boldogtalan keresése, míg fel nem fedezi önmagában a férfierő benne
rejtőzködő csíráját, aminek apja nem tudott támaszt adni a növekedéshez.
Mert az apa feladata, hogy megtámassza leányában a világosság és igazság
szeretetének a képességét, a belső stabilitás és egyensúly alapjait.
Apa nélkül a lány belesodródik a hatalom vagy szépség illúziójának ke­
resésébe, önmagát belül elfeledve és feladva. Apa hiányában a leány nem
az igazságot, hanem a saját igazát keresi és bizonygatja egész életében. Az
apa horgonyszerepének kiesése miatt a leány kívülre helyezi és önfeledten
a külvilágban keresi a siker és betöltöttség érzését. Emiatt könnyen bele­
feledkezik vagy beleveszik a külső csillogásba, a látszathatalom vagy -erő
illúziójának kergetésébe.
Boldogtalan útkeresése azonban nem tart örökké. Amikor képes lesz
szembenézni önmagával, és felismeri a benne rejlő tudattalan dinami­
kát, esélye nyílik a kitörésre. Ha van ereje végigmenni az önismeret szűk

85
ösvényén, eljuthat a szabad választás lehetőségéhez, és megtörheti kiszol­
gáltatott ámokfutását, amiben folytonos csalódások érik.
Szabaddá válni azt jelenti, hogy felismerjük azokat a tudattalan, megha­
tározó belső erőket, irányultságokat, amelyek fogva tartják választásainkat.
A sérült kiegészülésre ösztönző vágy, indulati elem addig hat és tart minket
fogságban, ameddig fel nem ismerjük hiányainkat. Ha ez megtörténik, sza­
badon dönthetünk majd sorsunkról és utunkról.

Az apa nélküli lányok olyanná válnak, mint a mezei virágok, amelyek

ingadoznak a szélben, és egy nagyobb vihar magával sodorja vagy meg-
roppantja őket.

AZ APA NÉLKÜLI FIÚK Ú T JA

Az apa nélküli fiú élete középpontjában a bizonyítási vágy él. Mivel nem
volt apja, akinek megmutathatta volna fejlődése állomásait, ezért űr ma­
rad a lelke mélyén, amit folytonos bizonyítással, kifelé való megfeleléssel
szeretne kitölteni.
Az apa a fiú számára a biztonság és a viszonyítási pont. O adja a nö­
vekedés stabilitását, hozzá mérve nyernek értelmet a feladatok. A fiúk a
megtartó apa vállain át emelkednek fel, az apa ereje és látásmódja segít
nekik eligazodni a világban.
Ha az apa nincs jelen, vagy gyermeklelkű, felelősséget vállalni nem tudó
éretlen kamaszként él, akkor a fiú nem tudja kihez mérni magát, nem kapja
meg a támasz biztonságát. Lelkében a megtartóerő hiánya miatt bizonyta­
lanság és állandó kétség merül fel alkalmasságát illetően. Keresése átcsap­
hat kétségbeesett rohanássá, amelynek célja a kiemelkedés, az eredmények
hajszolása. Sajnos azonban az egyensúlyt nem lehet külső érdemek, teljesít­
mény fokozásával begyűjteni és megszilárdítani. A belső tartás, a kiegyen­
súlyozottság csak egy stabil apa mintája, iránymutatása alapján épülhet fel.
Az apa nélküli fiú ámokfutását női skalpok megszerzése vagy erősen
gátlásos visszahúzódás és önmagába fordulás kíséri. A gyenge, apahiányos
fiú két választás között vergődik. Vagy keres magának egy irányításra szoru­
ló, labilis nőt, aki teljes mértékben alárendelődik, és hálás lesz azért, hogy
elveszi feleségül, és magához emeli. A másik lehetőség, hogy a gyenge fiú
keres magának egy erős, férfias nőt, aki mellett ideiglenesen biztonságban
érezheti magát. Az irányítást az erős nők kezébe adó fiúk a belső bizonyta­
lanságukat leplezik, amikor agresszív, magabiztos, hideg nők kezébe teszik
le a sorsukat. Számukra a megnyugvást a totális irányítás látszatszilárdsága
biztosítja. A labilis, lelkűkben irányításra szoruló nőket magukhoz láncoló
gyenge fiúk ugyanezt a külső stabilitást keresik. Mindkét megoldás bol­
dogtalanságot okoz, mert a megnyugvás pillanatnyi, és nem ad kielégülést.
 Az apahiányos fiú kitörési pontja ugyanúgy belül van, mint az apa nél­
kül felnövő lányok szabadulásának a kulcsa.

Ha képes felismerni a lelke mélyén ható tudattalan erőket, hiányokat,

akkor lehetősége nyílik a körforgásból való kilépéshez, a nemzedéki
önsorsrontás megszüntetéséhez.

A P A SZ IM B Ó LU M I. - A G O N D O S K O D Ó K IR Á LY

Berlin végső ostroma előtt egy hónappal Hitler még a helyi propaganda-
gépezet számára filmet forgatott, amelyben serdülő fiúkat küldött kedves
szavakkal a győztes ütközetbe. Mosolyogva paskolgatja az arcukat, masszí­
rozza a fülüket, mélyen a szemükbe néz, majd a fiúk lelkesen menetelnek
a halál torkába. Ezek a fiúk elhitték a vezérnek, hogy tudja, mit csinál, és
hogy övék lesz a végső győzelem. Tragikomikus vagy inkább félelmetes?
Az anya jelentősége sem kisebb, mint az apáé, de most gondolkodjunk
kicsit az apa hatalmáról. A fiúknak az apa, a király, a hadúr, a tekintély,
a főnök, akiért érdemes a halálba is menni. (A lányok számára a meg­
mentő, a biztonság, a stabilitás, a lovagiasság és az elfogadó megerősítés...)
A történelem ismétli önmagát. Vajon miért és hogyan lehetséges töretle­
nül hinni egy megszállott kispolgárban? Hogyan lehetséges királyi bíborba
öltöztetni egy törpe óriást?
Az apa iránti óhatatlan vágy, a szimbolikus erő felé való áhítat mind
nők, mind férfiak sokaságát vonzza. Ok sohasem tudták átélni a saját csa­
ládjukban az igazi erőt, mert nem volt valódi, felnőtt, stabil férfi az apjuk.
Az erő hiánya miatt kialakult függés, a vágyakozás az erő után (akár egy
erős nő után), ugyanolyan veszélyes, és megtévesztő, mint a külső szépség
csábítása.
Sokan vannak, akik beemelik a halott, gondoskodó Király képét az éle­
tükbe, és erőszakos, nagymenő, hamiskártyás, öntelt és nárcisztikus apát,
tekintélyt állítanak a helyére maguk fölé. Gyakorlatilag bárki lehet Király
Pótlék, aki kifelé sugározni tudja a Király tulajdonságait: erő, pozíció, ma­
gabiztosság, harc a végtelen számú ellenséggel, megmentő szerep, védő-
óvó biztonság adása, a törődés hangsúlyozása, a csapatszellem kiemelése és
szembeállítása a csapaton kívüli ellenséges erőkkel.
Aki külsőleg megfelel ennek a szerepnek, az megszemélyesíti a tudattalan
vágyképét a valódi Apának. Aki tudattalan szinten marad és alszik, annak ez
a külső kép teljesen elegendő lesz a behódoláshoz és az autonómia feladásá­
hoz. Az apai védelem illúziója képes felülírni minden szenvedést és gyötrel­
met, ami az ál apa által megvalósul. A valósággal való szembesülést felülírja
a vágyott kép rávetítése az apafigurára. A színjáték addig tart, ameddig a
szereplők fel nem ébrednek, vagy véletlenül a hatalom útjába nem kerülnek.

87
 Mennyi az esélye az autonóm felébredésnek? Mennyi az esélye annak,
hogy valaki önmagától kilép a mély alvás állapotából?
Sajnos nem sok. Kell egy herceg, egy mester, egy gyógyító, aki segít
felébredni és belehelyezkedni a jelenbe! A nehézség az, hogy mindezt na­
gyon kell akarni, mert akarata ellenére semmilyen mester sem képes vala­
kit mély álomvilágából kirángatni, felébreszteni. Az álmodozót kéretlenül
megzavaró gyógyító könnyen lehet agresszió és indulat céltáblája.
Az apakép mint az erő és támasz szimbóluma beleíródott mindannyiunk
szívébe. Szükségünk van rá, és könnyen belebonyolódunk tévképzetekbe,
hamis apafigurákba, ha nem vagyunk elég éberek:
• a gerinctelen, de tekintélyt sugárzó főnök,
• a profin kommunikáló, nárcisztikus tőzsdeügynök,
• a behízelgő modorú, kisstílű biztosítási cápa,
• a szív bajnokát megtestesítő öntelt szélhámos,
• ta ökéletes kommunikációs stratégiával rendelkező politikus,
• a mosolygó, és mindenkinek védelmet ígérő államférfi..., mind-mind
egy mélyen bevésődött apaképet kelt életre torz módon. Igazi apa hiá­
nyában nehéz felismerni a nagy átverést. Ébredés nélkül marad a min­
dent befedő illúzió, amelyben a látszólagos tekintélyt sugárzó apafigura
életre kelti a halott királyt, akire mindannyian vágyunk.

így telnek napjaink a halott királyokat szimbolizáló nagymellényű zsar­

nokok uralma alatt, akik pontosan tudják, milyen gombot kell benyomni­
uk ahhoz, hogy életre kelljen egy illúzió.

Nehéz kivonnunk magunkat a virulens szimbólumok hatása alól, de

elengedhetetlen az ébredéshez.

A P A SZ IM B Ó LU M II. - A Z E R Ő S K IR Á LY

Miért történik meg gyakran, hogy a hatalmat szomjazó, gyenge és rejtetten

agresszív férfiak mellett kemény, hideg és korlátozó nőket találunk? Miért
van szüksége egy üzletileg látszólag sikeres férfinek arra, hogy otthon sóvá­
rogjon az elfogadó szeretet után, amit csak csöpögtetve kaphat meg? Miért
választ a gyermeklelkű férfi hideg, korlátozó, beszűkült társat magának?
A Király, az Apa (lelki és fizikai) hiánya vákuumhatást fejt ki a gyerek
felé. Ez a hiány nem minden esetben fizika jellegű, hanem sokkal inkább
határtartási probléma (belefolyik az életébe, vagy szabályokat alkalmaz és
távolságot tart...), a stabilitás, a kiegyensúlyozott jelenlét hiánya. A fiú
erre úgy reagál, hogy küzdeni kezd a teljes elfogadásért, gyakran a dicső­
ségért, hogy így próbálja meg magára felhívni a figyelmet. Bizonyítani sze­
retne, és végtelen harcot folytat az elismerésért. Mindegy, milyen irányba,
de túllendül. Lehet belőle bűnöző vagy tudós, gátlástalan törtető vagy fi­
lantróp széplélek, hamiskártyás vagy erkölcscsősz, drogos hajléktalan vagy
világhírű művész. A cél a mindenáron való kimagaslás. Nincs egyensúlyos
fejlődés, stabilitás, megnyugvás, hanem állandó kibillenés vagy túlteljesítés
van.
A jéghegy típusú, kemény és korlátozó nő a háttérben, a figyelem utáni
sóvárgás tökéletes eszménye. A „nem érdemiem meg” és a „nem vagyok
elég jó” bűntudati játszma fenntartásának fontos kelléke. Ki kell érdemel­
nem a dicséretet, az elfogadást, de a lelkem mélyén tudom, hogy nem ér­
demiem meg, emiatt találok egy társat, aki ezt az iszapbirkózást a végtelen­
ségig képes működtetni. Mindez tudattalan ősdinamikaként húzódik meg
folyamatosan a háttérben. A hatalom iránt megszállottan epekedő gyer­
mek-férfi mellett egy büntető és korlátozó nő áll, hogy létrehozza a lélek
beteg egyensúlyát. A szeretetet nem érdemiem meg, a büntetést igénylem,
újra és újra bebizonyítom, hogy engem nem lehet elfogadni, szeretni.
A hatalom iránti beteges vonzalom, a bársonyszék felé való törekvés, a
szárnyszegett apa nélküli fiú vergődése. A megsebzett fiú egy odaadó nő­
vel nem tud mit kezdeni, nem érti meg, vagy ha csak megsejti, hogy a nő
egészséges, elfogadó szeretettel rendelkezik, elmenekül előle. Ha megérzi,
hogy a nő meleg, őszinte és befogadó természetű, elveszíti az érdeklődését.
Az apa nélküli fiú nem tud mit kezdeni egy játszmamentes, odaadó nővel.
Őt a hideg, korlátozó, jutalmazó - büntető, önmagával mélyebb kapcsolat­
ban nem álló nők vonzzák. Unalmas és felfoghatatlan számára a természe­
tes elfogadás, az odaadó szeretet. Az ő programjában a teljes elfogadás, az
egység átélése elérhetetlen és értelmezhetetlen. Olyan ajándék, amelyért
folyamatosan harcolni kell, de csak pillanatokra megszerezhető, és soha­
sem átélhető.
A gyenge, hatalomittas, gyermeklelkű apák mellett kemény, korlátozó
nők állnak, és a körforgás újratermeli az egyensúlytalan családi dinamikát.
Apátián nemzedékek korában élünk.
A kitörés útja egyszerűnek tűnhet, de mégis nehéz: szembenézés a leg­
félelmetesebb árnyakkal, átvilágítása a sebeinknek, elfogadása esendősé-
günknek és beleállás az életünkbe.

A játszma ereje az önismeret előrehaladásával egyenlő mértékben

csökken.

APASZIM BÓLUM III. - AZ IG A Z SÁ G O S KIRÁLY

Az Apa, a Király, a Vezető feladata, hogy megmutassa gyermekeinek az

igazság szeretetének útját. A korrektség és egyenesség része az együttérzés
és a rendíthetetlenség, a kitartás az igaz ösvényen, bármerre is vezessen.
A szív útjának követése. Ez az apa legfontosabb feladata. Apa hiányában,

89
megalkuvó vagy hamis apa mellett nehezebben tud kialakulni az igazság
szeretete, az egyenesség, a törhetetlen gerinc, a megalkuvás nélküli élet­
felfogás.
Az apátián nemzedék leginkább attól sújtott, hogy nem alakult ki benne
az egyenesség és korrektség iránti bizalom és vágy. Nincs tapasztalata arról,
hogy a kerülő út, a gyors meggazdagodás, a hatalmi visszaélés, a hamisság
és a hazugság lelassítja a fejlődést. Ez a nemzedék Jézust is szívesen félre­
értelmezi, és olyan olvasatát használja az írásnak, amelyben egy alázatos
szívű, lelkiző, mindenkinek megbocsájtó, a haragját és energiáit lenyelő,
meghasonlott és szárnyaszegett gyermeklelkű Herceg képe bontakozik ki.
Nem néz szembe a forradalmi lelkületű, a szegények mellé álló, kora egész
társadalmával szembeforduló, az igazságot a halálig következetesen képvi­
selő harcos Királyfi képével. Ez kényelmetlen lenne számára.
Hogyan élhetjük túl azt a helyzetet, ahol hamiskártyás politikusok,
hamis apaképbe öltöztetett államférfiak, szárnyaszegett és megalkuvó ve­
zetők, gyermeklelkű papok és gyógyítók képviselik a szimbolikus irányítást?
Azt hiszem, a saját kezünkbe kell vennünk sorsunk alakítását, és még job­
ban figyelnünk a környezetünkre.
A kérdés, amit folyamatosan felteszek magamnak:
• A vezető, akivel dolgozom, kritikus helyzetben képes-e kompromisz-
szummentesen dönteni?
• Nyitott-e a szembenézésre és a fejlődésre?
• A tanító, akivel találkozom, hiteles-e, vagy csak figyelemfelkeltő?
• A tanítás, amit hallok, a nyugodt erő képviselőjéből fakad, vagy csak a
szórakoztatás és érdekesség élményével hat?
• Képes vagyok-e naponta próbára tenni a testem, és eljutni a fájdalmon
át a megtisztulásig?
• Le tudok-e mondani a sikerről, és visszatérni önmagam középpontjába?
• Keresem-e a csöndet és a feltöltődést?
• Adok-e teret a szolgálatnak az életemben?
• Tudok-e célok nélkül is élni?...

Apa nélkül magamnak kell megtalálnom a saját utam. Talán nehezebb,

de mégis felemelőbb. Kevesebb a hiteles tanító, de erősebb az üzenet, mint
bármikor máskor. Semmivel sem nehezebb ma az út, mint korábban, de
az előttünk járók tudatváltása velünk van, beépült a kollektív tudattalan­
ba. A Mező visszatükrözi számunkra az ugrás lehetőségét. Nem vagyunk
egyedül. Ha képesek vagyunk kiemelkedni a fájdalomból és a sodródásból,
akkor ma mindennél tisztább hangok vezérelnek utunkon. A megérzéseink
egyre tovább visznek minket.

Az igazság szeretete és képviselete a férfierő része.

 ANYASZIM BÓLUM - A T R Ó N FO SZ T O T T KIRÁLYNŐ

A halott Király helyett a nő ül a trónra, és átveszi az irányítást. A társadal­

mi, politikai, gazdasági játszótéren a férfiaké a meghatározó szerep, a nők
jelentősége itt sajnos csekély. Illetve, ha egy nő vezető szerepre pályázik,
akkor legtöbbször csak egy módon tudja elérni: erőből, izomból, akaratból,
ahogyan a férfiak teszik. Vannak, akiknek jól megy, vannak a férfiaknál is
keményebb játékosok, de ez mindenképpen identitásvesztéssel jár. A leg­
több nő, aki háttérben marad, és nem száll be az egyoldalú versengésbe,
otthon, a családon belül éli ki dominanciatörekvését, és irányító szerepre
tesz szert. Az egyensúly így marad fenn, torz módon.
Az apa nélkül felnövő lány nem találja meg a kiegyensúlyozó erőt, a
stabilitást a családban. A gyenge vagy erőtlenségük miatt agresszív apák
mellett erős asszonyok vezetik a családot, a háttérben ők a dominánsok.
A lányok női mintája a háttérből irányító ősanya szerep. Az ősanya nem
élheti meg társadalmi elismertségét, emiatt kompenzál, és erőterét a csa­
ládi dinamikában, mint a végső szó őrzője és birtokosa éli ki. A szerepek
felcserélődnek. Társadalmilag a családban teljesítő nő alig kap elismerést,
megszerzi azt kerülő úton.
Az üzleti életben tapasztalatom szerint kevés hiteles női felsővezető
van. A „férfias játékok” színpadán nőként érvényesülni nehéz, sokszor csak
személyiségtorzulás árán jöhet létre. Ha még keményebb, még játszmásabb,
még strapabíróbb egy nő, mint a férfiak, akkor lehet felsővezető vagy part­
ner. Ez azonban zsákutca. Sajnos a női princípiumot figyelembe vevő üzleti
szemlélet még csak nyomokban van meg, politikailag pedig alig. Marad a
háttéruralom, a nagy ember mögött szerényen rejtőzködő domina szerep.
Természetesen nem ez az ideális, és van ellenpélda is, amikor a nő ki­
egészítő társa a férfinak, a harmónia megteremtője mind a családban, mind
a munkahelyen, vagy épp vezető, de a saját női módján. Mindez lehetséges,
ha a nő felnőtt és beavatódott, azaz levált anyjáról és apjáról, nem külső
mintákat keres, hanem belülről növekszik.
Nem véletlen, hogy a skandináv államok felismerték, hogy a parlamenti
képviseletben a nők szerepe a demokrácia fejlettsége szempontjából lét-
fontosságú, ezért 40% fölött reprezentáltak a nők. A „Demokrácia Index
2010” szerint is a négy skandináv állam van az élen a legtökéletesebb de­
mokráciák rangsorában 167 ország között.
A nő a saját útján éppúgy be kell, hogy avatódjon a női szerepéhe, mint
a férfi, és ennek legfontosabb színtere (ha van gyermeke) a gyermek szaba­
don bocsátása, a leválási krízis segítése, az elengedés. Ezt megelőzi a saját
anyáról való leválás. Ennek tanulása a beavatás lényege. Ha nincs gyer­
meke a nőnek, akkor a női princípium kibontakoztatása érett személyként
ugyanolyan fontos feladata, mint a saját útját járó férfinak. Önmagunk
legyőzése, szembenézés az árnyainkkal, a rejtett dominanciaigényünkkel,
birtoklási vágyunkkal, a csábító játszmákkal, esendőségünkkel. A varázsló
és a belső harcos megtalálása önmagunkban férfiként és nőként azonos
felelősségünk. Ebben nem lehet különbség közöttünk.

A beavatódás hiányában démonjaink veszik át az irányítást tőlünk.

A RA N YZ SIN Ó R

Sokan maradnak élethossziglan függésben a szüleiktől. Sokan több ezer

kilométer távolból is visszavágynak az anyai fészekbe, hogy beburkolózza-
nak anya meleg, puha sáljába, felhúzzák apa papucsát és érezzék az otthon
ismerős illatait...
A lenyomat, amit a szüléink hagynak a lelkűnkben, maradandó. Más-
képpen szólva eltörölhetetlen pecsét. Kiirtani magunkból erővel nem le-
hetséges, küzdeni ellene fölösleges. Talán nem is kell. De áttranszformálni
és megszelídíteni muszáj.
Az alvó, öntudatlan sodródás legerősebb támogatója a szülői kötelék,
amely láthatatlan aranyzsinórként tekeredik a gyermek nyakára, és min-
den szabadulási kísérlet hatására összeszorul.
Az aranyzsinór egyfajta lenyomat, elvárásrendszer, meghatározó keret,
amit a szülő a legnagyobb jó szándékkal helyez rá a gyermekére. A csomag
teher és segítő útravaló egyaránt. Segítő, mert tele van jó szándékú féltés­
sel, támogatással és biztatással, teher, mert ha fennmarad, később meggá­
tolja a gyermeknek az önmagára találását, a felnőtté válását.
Tulajdonképpen öntudatlanul adják tovább nemzedékek a családi elvá-
rásrendszer csomagját generációkon keresztül, és alig van olyan nemzedék,
amely ezt képes lenne áttranszformálni és a sajátjává tenni. A transzformá­
ció nem lázadás és ellentétes cselekvés, nem továbbvitele és tökéletesítése
a szülői csomagnak, hanem az aranyzsinór elvágása után a saját keretrend­
szer megtalálása és kialakítása. Az újban benne lesz a régi, de megszüntetve
—megőrizve. Elvágás nélkül az átalakulási folyamat nem jön létre.
Sokan megkísérlik kicselezni az élet törvényét, és vagy alkut kötnek a
szülőkkel, vagy megpróbálják titokban becsempészni (megvalósítani) a sa­
ját ötleteiket, a saját programjaikat az életükbe. Azt gondolják, meg lehet
úszni a szakítást, és ki lehet kerülni az aranyzsinór elvágását. Azt gondol­
ják, némi módosítással át lehet írni a programot. Sajnos mindez így nem
működik, de aki sohasem ment végig a beavatás útján, az nem érti ezt meg.
Vannak, akik lázadva a teljesen ellentétes utat választják, de ugyanab­
ban a nyomvonalban maradnak.Sokan túlteljesítenek, és tovább csiszolják
a büszke örökséget.
Vannak, akiket a harc felőröl, feladják és elveszítik önmagukat.
Vannak, akik beletörődnek, és belesimulnak anyjuk uszályába, apjuk
örökségébe...
 ...és vannak páran, akik elég bátrak hozzá, hogy teljesen elvágják az
aranyzsinórt, megszakítsák a kapcsolatukat a szüleikkel, és megérik azt,
hogy kialakul egy új, egy egészen másfajta kapcsolódás feléjük. A szakí­
tásban azonban benne van a bezárulás, a sértett dac és teljes elutasítás
lehetősége is. Vannak szülők, akik sohasem tudják megbocsájtani a gyer­
meküknek a leválást, holott ennek segítése lenne a legfontosabb feladatuk.
Ok mégis csak magukra gondolnak, és feldolgozhatatlan veszteségként élik
meg a gyerekek szárnypróbálgatását, önállósulását, elszakadási törekvését.
• Láttam milliárdos apák csemetéit a teljes magatehetetlenségbe zuhan­
ni, mert az aranyzsinór megfojtotta őket.
• Láttam a pusztító önbüntetésbe átcsapó keserűséget férfiak és nők
szemében, akiket agyonnyomtak szerető szüleik elvárásai.
• Láttam túlteljesítő és szorongó férfiakat, nőket, akik sohasem tudtak
elég jók lenni a szüleiknek.
• Látok sok sodródó, alvajáró embert magam körül, akik küzdenek, edze­
nek, tanulnak és kimagaslanak, de a teher a mellkasukon szorítja és
boldogtalanul visszahúzza őket.

Nehéz, de szükséges az aranyzsinór átmetszése, lezárása, vállalva a teljes

elszakadás kockázatát, reménykedve egy méltó kapcsolat kialakulásában
és a magunkra találás lehetőségében. Sohasem késő a zsinór elvágása, de a
cselekedet nem automatikus, nem indulati kitörés, hanem egyfajta beava-
tódás, precíz, támogatott lezárási folyamat kell legyen.
A gyermek apák és a hatalomra vágyó anyák szorítása addig tart, amed­
dig a fiú vagy leány fel nem ismeri magában azokat a dinamikákat, ame­
lyek tudattalanul mozgatják és rossz választásokba sodorják. Az egyensúly
nem kívül van, hanem belül. A lélek mélyén kell helyreállítani a sérült
indítékokat, és felismerni a menekülés értelmetlenségét. Egyedül ez nem
megy. Tapasztalt és érett férfiak és nők segíthetik a fejlődésükben megre­
kedt gyermeklelkű áldozatokat. A beavatódás a felnőttség misztériumába
a felelősségvállalás bátor kiterjesztésével kezdődik, és a tudatosság felébre­
désével teljesedik be.

A felnőtté válás beavatásának útján eljuthatunk az együttérző, támoga­

tó közösség létrehozásához, a kritikus tömeg erősítéséhez.

TÚ LÉLŐ K

Valami eltört bennem, és nyomaszt. Mintha meghaltam volna, de mégis

élek, túlélek. Apám valójában elhagyott, távol volt tőlem, anyámtól csak
a holnapért való küzdelmet láttam. Nő vagyok, de valójában inkább csak
egy nemtelen túlélő. Nem tudom, hogyan kell meghalni, és azt sem hogyan
lehet élni. Két világ között hánykolódom, és levegőért kapkodok. Lelki­
ismeret-furdalás gyötör, mert úgy érzem, nem tudtam apám elé állni...
A fiúk az anyjukba kapaszkodnak, a lányok a nem létező vagy távoli apjuk
után vágyakoznak. Filmszakadás és holtidő. Nem tudok sem élni, sem meg-
halni. Segíts megtanulni élni...

-----------------------------------------------------------------------------------

- Miért könnyes a szemed?

- Nem tudom.
- Miért könnyes a szemed?
- Nem tudom. Már mondtam...
- Miért könnyes a szemed?
- Mert jó megengedni magamnak, hogy érzek, hogy tudok segítsé­
get kérni. Ezt eddig sohasem mertem megtenni...
- Milyen érzés neked idejönni?
- Kettős, mert amikor szembesítesz, az fáj, de érzem, hogy együtt
kijövünk ebből a befagyott állapotból. Jó nekem, hogy mellettem állsz.
- Eddig mit csináltál?
- Túléltem mindent. Az életem a túlélésről szól. Túlélő vagyok,
nem élő. Túlélek, nem élek.
- Miért van a szívedben olyan nagy fájdalom?
- Mert nem tudtam apám elé állni... Azóta sem bocsátom meg
magamnak... (Kioldódik...)
- Megérkeztél. A könnyeid most már az önmagadnak való megbo­
csátást jelzik...
V________________________________________________________________________________________ J

A fiúk az anyjukba kapaszkodnak, a lányok az apjukat szeretnék újra­

teremteni vagy megtalálni. Vagy így, vagy úgy. Lehet az ellentétben, lehet
a végletes hasonmásban. Mintákat és idolokat keresünk szüntelenül, tu­
dattalan fájdalommal, szívünk mélyén tele meg nem értéssel. Nincs erőnk
megállni, mert úgy érezzük, akkor megszűnne a világ, nem engedhetjük
meg magunknak, nem engedhetjük el magunkat. Rohanunk az árnyké­
peink után, és közben megfeledkezünk magunkról, a bennünk szomjazó
gyermekről, aki szeretette vágyik.
Tudom, félelmetes megállni és cél nélkül, kiszolgáltatottan szembefor­
dulni a széllel. Tudom, nehéz mozdulatlanul megengedni, hogy vigyen a
hullám, ami talán sohasem érkezik meg. Iránytű és eszköz nélkül, menedék
és biztonság híján, egyedül a sivatagban. Pedig a szél mindig megjön, a
hullám már ott van, csak engednem kell.

Túlélők vagyunk mindannyian, akik keresik a feloldást, a megbocsátás

és önelfogadás esélyét.

94
 M ISZTIKUS EGYSÉG

A férfi és a nő, vagy egyszerűen két ember, illetve egy csoport tagjai közötti
egység megélésének két alapvető feltétele van. Az egyik az éberség, a má­
sik a nyitott, befogadó jelenlét. Egyik sem magától értetődő. Két alvajáró
ember egymás mellé sodródva csak addig él át egységet, ameddig a testi
vonzódás tüze ki nem alszik. Két alapvetően bezárult ember között még a
testi csatornák sem képesek megnyílni. Az éberség azt jelenti, hogy fenn­
tartom a saját érzékenységem, képviselem azt, amit igaznak hiszek, együtt­
érző vagyok, ugyanakkor őrzöm az egészséges énhatáraimat. Nem könnyű
feladat. Ennek fontos része, hogy időben és tisztán jelezzem a másik felé,
ha elakadok, ha nem értek egyet valamivel, vagy fájdalmat élek át a kap­
csolódásban. Mindez azért nehéz, mert sokan önmagukkal folytatnak belső
párbeszédet, és nem tudják kifejezni sem a félelmeiket, sem a problémái­
kat. Nem jutnak el a visszajelzés adásáig, a nyílt kifejezés szintjéig.
Az egység létrehozása melós dolog, és ha létrejött, fenntartani is csak
befektetett energiával lehet.

- Ügy érzem, nem vagy velünk...

- De igen, figyelek.
- Igen, figyelsz befelé, a saját sebeidre, és közben zárkózott, dacos
kisgyerekként arra koncentrálsz, hogy minden jelet eltüntess az ar­
codról. Súlyosan tükrözöd a sértettséged...
- Mert engem senki sem ért meg, és ha támadnak, bezárulok.
- A visszajelzés nem támadás, hanem esély a fejlődésre...
V............................................................................................................................................................. — )

Aki gyerekkorában azt élte át, hogy:

• teher a szüleinek,
• ő közvetít a szülei között,
• harcolnia kell a figyelmükért,
• két lövészárok között a senki földjén rekedt,
• az állandó harc és veszekedés elviselhetetlen küzdőterében él,
• állandóan meg kell felelnie, és igazodnia kell szülei elvárásaihoz,
• nem tud elég jó lenni nekik önmagában, teljesítmény nélkül,
• jobban kell szeretnie az egyiket a másiknál,
• ő az anyja vagy apja legjobb barátja,
• felelősséget kell vállalnia a testvéreiért,
• meg kell mentenie a kistestvérét,
• boldoggá kell tennie a szüleit,
az bezárul, és nagyon nehezen tud védekezéstől mentesen újra kinyílni. Ha
nem tesz komoly erőfeszítést annak érdekében, hogy megértse a családi

95
dinamikában betöltött szerepét, esetleg áldozat mivoltát, akkor esélye sem
lesz megnyitnia magát. Puszta túlélő marad, aki megtanult alkalmazkod-
ni, de nem tanulta meg odaadni, beengedni magát a személyes közelség
félelmetes zónájába. A kívülállóság, a kifejezés nélküli érzelmek jelentik a
legfájdalmasabb elzárkózást a szerethetőség elől.

Aki mindent belül él át, és alig fejez ki valamit a legmélyebb fájdalmá­

ból és öröméből, az elzárta magát a fejlődés lehetőségétől is.

96
 ÁTTÖRÉS A BELSŐ KAPUKON

Az áttörés nem mérlegelés és megfontolás eredménye, hanem az elrugasz­

kodás bátorsága. Önmagunk legyőzése félelmetes, de felemelő. Azért, mert
bekapcsolódunk egy mélyebb és nagyobb rendszerbe, mint pusztán önma­
gunk. A fejlődés egyetlen lehetősége az önátadás, amely egyben önmegha­
ladás is. A zárt, racionális alapállás, a védekező üzemmód ezt meggátolja.
Ott az én végtelen magánya, az elzárkózás önző egyéni szempontjai, el­
választanak az áramlásba való érzékeny, elragadó, szenvedélyes és bátor
kapcsolódástól. Aki ezt megtapasztalja, talán néha elbizonytalanodik, de
már nem adja fel.

M INDIG C SA K ELŐRE

Megremeg a láb, elbizonytalanodik a szív, megborzong a lélek. Van, aki

visszafordul, mert nem bír tovább haladni az ellenszélben. Talán tévedés
volt az új irány - gondolja - , visszatérek inkább a régi életemhez, a régi
munkámhoz, a régi társamhoz, a régi világomba, ami, bár szenvedéssel teli,
de megszokott és biztonságos. De van, aki kitart és megerősödik! Talán
meginog néha, de tudja, hogy csak úgy kerülhet ki a kétségek völgyéből,
hogy ha ellenszélbe kerül, még eltökéltebb lesz, s még szilárdabban halad
előre. Ha sokan elhagyják, még nagyobb meggyőződéssel követi saját lelké­
nek az iránytűjét. Ha a gyengék visszacsábítják, és rátapintanak a gyenge
pontjára, a félelmeire, a kétségeire, akkor sem fordul vissza. Nem hátra­
felé néz, hanem csakis előre. A kevés erősekre, a valódi társakra, a bátor
harcosokra, a tapasztalt és hiteles útváltókra figyel. Szemben a jóságos ta­
nácsadókkal, az igazi tanítóra hallgat, aki megmutatta neki a saját erejét.
Megy a saját útján, és azt tapasztalja, hogy szépen lassan kisimul körülötte
minden. Olykor még vannak kétségei, de tudja, hogy a harcos útja az ál­
landósult belső figyelem útja, a kitartás és emelkedés ösvénye. Nem a küz­
delem kikerülése és a másoknak való megfelelés a cél, hanem a megérzések
követése, a jelenben maradó koncentrált figyelem és kitartás, az igazság
belülről feltárulkozó egyre izgalmasabb keresésének a játéka.
Munkám során az egyik legnagyobb kihívás a félelmek felszámolása,
az, hogy hozzáférjünk a szívben lakozó inspiratív energiákhoz. A félelem
olyan, mint egy kapu, ami elzár az Áramlástól, és sötét súlyként telepszik
rá az észlelésünkre. A félelem átszínezi a külső valóságot, amely ezáltal
idegenné és ellenségessé válik. Ilyenkor a biztonság keresése felülír min­
den kitörési vágyat, kapcsolódási szándékot. Félelmi állapotban gyakran
előfordul, hogy a nyilvánvaló álomszerűnek tűnik, a lehetőség kockázatos
teherként jelenik meg, a természetes változás pedig veszélyesnek és kiszá­
míthatatlannak látszik. Az a legnagyobb baj a félelemmel, hogy olyan el­
szigeteltséget hoz létre, amelyben minden érvelés és meggyőzés lepereg a
bezárult emberről. A félelem burka alatt létrejön egy alternatív valóság,
amelyben csak a biztonságnak és védekezésnek van létjogosultsága.
Én türelmetlen vagyok, és a direkt útban hiszek, a gyors változást kép­
viselem, ami képes áttörni bármilyen falat. Számomra ez az egyetlen út
létezik, ezt járom. Nem mindig sikerül a transzformáció, de a falak nem
állítanak meg. Van úgy, hogy bele sem vágok, mert a coachee (ügyfél) szán­
déka nem elég erős, de ha elindulok, a végsőkig hiszek az áttörésben. Néha
csak a repedés megjelenéséig jutunk el, néha csak egy időzített bombát
tudunk a falba helyezni, aminek a robbanását már együtt nem is éljük meg.
Mégis azt gondolom, ennél kevesebbre nem vállalkozhatunk, a falak puszta
körbejárásával nem elégedhetünk meg. A félelem illúzió, a fal káprázat,
a korlát csak álom. Bármilyen erősnek vagy áttörhetetlennek is látszik a
félelem fala, a valóság ennél mélyebben, a szív erejében van. Nem a fal az
igaz, hanem az Áramlás.

Bár a félelem falai elválasztanak a tisztánlátástól, ez mégsem ad felol-

dozást a terapeutának vagy coachnak ahhoz, hogy a könnyebb utat vá­
lasztva megálljon a diagnózisnál, a falak letapogatásánál és az egyoldalú
tanácsadásnál.

B Á T O R S Á G A Z Á T T Ö R É S H A JN A L Á N

Miért egyoldalú a támogatás konfrontáló szembesítés és áttörés nélkül?

Azért, mert a ventilálás, a panasz, az elérzékenyülés vagy’ a helyzet pontos
megértése akció nélkül kevés, sőt beleragaszt a kiszolgáltatottság állapo­
tába. A megoldás mindig jóval közelebb van, mint ahogyan azt a bajba
jutott ember érzi. A gyógyító nyilván akkor képes átvinni a tűzön, ha ő
maga már átment rajta a saját életében, és fent maradt a spirális fejlődési
pályán. A direkt út talán nehéznek tűnik, esetleg túl gyorsnak, olykor ve­
szélyesnek és kiszámíthatatlannak, de nekünk, segítőknek tudnunk kell,
hogy a mi dolgunk nem a kézben tartott változás létrehozása, hanem a
tiszta és világos keretek és a megbízható kísérés biztosítása. A változást
nem mi kontrolláljuk, pusztán elősegítjük. Ez egyrészt alázatra, másrészt
egyenességre tanít. Az indirekt út, a méricskélő változtatás, az elnyúló és
lassú lépegetés a támogatás bátorságát csökkenti, a valóság erejét tompítja
és szabotálja el, az ügyfelet pedig tovább altatja. Sok terapeuta és coach
évekig elnyúló, kontrollált és irányított támogatást tart fenn, amelyben a
végtelen önreflexió foglyai mindketten. A coach az ügyfél nélkül féllábú
óriás, az ügyfél a coach nélkül helyben toporgó, sebesült katona. Egymást
segítik, és ha létrejön az előrelépés, mindketten változnak. A folyamat el­
ragadja azt, aki odaadja magát neki. Ha ketten teszik ezt, annak az ereje
megsokszorozódik.
Coachként, edzőként vagy terapeutaként úgy látom, hogy a legnagyobb
kihívás egy coach, edző vagy terapeuta (és vezető) számára a bátorság­
gyávaság tengelyén helyezkedik el. Másképpen szólva, addig terjed a se­
gítő kompetenciája és hatóereje, amennyire megdolgozott a személyisége,
amennyire a bátorsága engedi. Nem arra gondolok, hogy a vakok bátran
átmennek a szakadék fölött, vagy hogy a képzetlen és tudatlan csontko-
vácsok, ha tudnák, mit tesznek, befejeznék a praxist... Arra utalok, hogy
sokszor az lehet a korlátja egy segítőnek, hogy vagy nem jól, vagy egyál­
talán nem ment (inkább a jelen idő a helyes, nem megy) végig a saját
önismereti útján. Úgy teszi oda magát, hogy ő maga ne sérülhessen, ne
kockáztasson, ne tévedjen, védje a kompetenciája határait és fenntartsa az
érinthetetlenségét. Gyakran tapasztalom, hogy a coach vagy a terapeuta
amiatt óvatoskodik, marad a biztonságos sémáinál, a racionális felszínnél,
mert fél, hogy elveszíti az ügyfelét.
• Fél, mert úgy érzi, hogy megsérti, túlzottan nagy terhet rak rá, és nem
bízik benne.
• Indirekt kérdések, utalások, rávezető technikák mögé rejtőzik, mert azt
hiszi, nincs felhatalmazása az igazság kimondására.
• Tart a direkt kommunikációtól, mert úgy gondolja, hogy nincs joga a
saját meglátásaival befolyásolni a kliensét.
• Tartózkodik az intuíciói, megérzései kimondásától, mert úgy gondolja,
túl nagy a tévedés kockázata, s ha inkább tanult módszerek és techni­
kák mögé bújik, akkor képes lesz fenntartani a tudományosság elfoga­
dott elveit, a biztonságos látszatot...

Elfogadom, hogy ezek a félelmek reálisnak vagy valódinak tűnhetnek,

mégis azt mondom, hogy az igazság képviselete csakis szubjektív (érzés,
valódi érzés) alapon lehetséges, mert nincsenek objektív fogódzópontok,
ezért vállalnunk kell a meglátásaink, megérzéseink kimondását, mert csak­
is így leszünk átlátszóak és hitelesek. Képviselnünk kell az intuícióinkat,
mert kizárólag így haladhatjuk meg korábbi önmagunkat.

Le kell mennünk a poklok mélyére is, ha önmagunk megismeréséről

van szó, s vállalnunk kell a tévedés lehetőségét is, ha nem akarunk
elavult rutinok és biztonságos sémák börtönében élni.

99
 A KÖ ZELSÉG EREJE

Vannak nehéz emberi pillanatok, amikor nagyon kell szeretnünk egymást,

amikor nagyon közel kell lépnünk a másikhoz, és meg kell őt ölelnünk.
Nem csupán lelkileg, hanem testileg is. Gyakran meg kell mutatnunk egy-
másnak, hogy nemcsak intellektuálisan, hanem testileg is elfogadjuk és
támogatjuk egymást. Talán sokaknak az volt a megszokott, hogy a szüleik
nem ölelték meg őket elégszer, mert féltek a közelségtől, bezárultak, nem
érzékelték a hiányt, nem merték beengedni egymást.
• A bezárulás pusztán csak annak a jele, hogy valaki szomjazik, és nem
mer, nem tud vizet kérni.
• A távolságtartás azt jelenti, hogy fél közel lépni, mert nem biztos ma­
gában.
• A tekintély a gyengék számára fontos védőpajzs.
• A zárkózott mosoly a bizonytalanságot leplezi.
• A fagyos, hideg kimértség az életenergia Áramlását csökkenti le.
• A racionalitás és a merev, mesterkélt pozitivitás egy álomvilágba zárja
áldozatait, és megfosztja őket a valóság szépségétől.

Azért születtünk, hogy szeressünk és szeretve legyünk. A lelki sebeink

gyakran csak a testi elfogadás melegségében oldódnak ki.

Az odaadás bátorságot igényel.

BEFO G A D N I A SZERETETET

A szeretet befogadása nem egyszerű. Bár mindenki vágyik rá, hogy sze­
retve legyen, de elfogadni kevesen tudják. Szeretve lenni azt jelenti, hogy
megérdemlem, alkalmas vagyok, méltó vagyok... az életre. Csak az képes
elfogadni a szeretetet, aki elfogadja és szereti önmagát, ismeri önmagát,
akiben magas az önértékelés lángja.
Jómagam néha még mindig szenvedek attól a kétségtől, hogy vajon
megérdemlem-e, hogy szeressenek, szeretetre méltó vagyok-e, érdemes
vagyok-e rá, hogy figyeljenek rám. Nem teszek már érte, de belülről még
érzem a kétségeket.
Valószínűleg annak, aki mindkét szülője által teljes elfogadásban, ér­
zelmi biztonságban nőtt fel, annak ez nem kérdés, de kevesen vannak
ilyenek.
A többség, mint jómagam is, gyakran elfeledkezik a lényegről, és fel­
tételhez, teljesítményhez köti a szeretetet. Ha megtettem, befejeztem,
megugrottam, teljesítettem... akkor talán, egy pillanatra, egy nagyon
kicsit, esetleg, talán én is, megérdemlem...És vannak olyanok is, akik

100
sohasem hiszik el senkinek, semmilyen körülmények között. Ők az örökös
önpusztítók, a kételkedők, akik nem szavaznak bizalmat senkinek sem,
és önmagukat is kétkedve szemlélik. Ők a hitetlenek, akik a tökéletes-
séget keresik, amit sohasem lehet elérni. Ők az önpusztító, örökös ke­
resők, a folytonosan megerősítésre vágyók, a teljesítmény kényszerében
égő gyermeklelkű óriások.
—

Tárgyalásra érkeztem egy elegáns nemzetközi irodába coaching fel­

kérésre. Korábban érkeztem 10 perccel, ahogyan általában szoktam. A
titkárnő bekísért a tárgyalóba. Tökéletes tölgyfa asztal és falburkolat. A
világítás egyedi. Elegáns bőrfotelek az asztal körül. A kilátás a Dunára és
a Várra pazar. Minden annyira ízléses, amilyennek lennie kell, ha egy stí­
lusos belsőépítész által megtervezett. Kicsit steril és élettelen, de elegáns
és visszafogott. 2 perccel a megbeszélt találkozó után megéreztem, hogy
a meghívóm többet fog késni. Azt gondoltam magamban, hogy adok
neki 10 percet, aztán felállók, és lelépek. Pontosan 10 perccel a meg­
beszélt időpont után összeszedtem a füzetem, naptáram, telefonom, és
elindultam kifelé. Az ajtóban majdnem egymásba ütköztünk.
- Épp menni indultam —mondtam angolul.
- A titkárnőm nem jól beszélte meg az időpontot - válaszolta fa­
gyosan.
(Visszaültem, és vártam, hogy elmondja, miért keresett és miért
hívott meg.)
- Akkor meséljen magáról és a módszerről, ahogyan dolgozik -
mondta.
- Nem ismerem Önt, semmit sem tudok a cégről és a helyzetéről.
Miért kérte a találkozót, mi a célja? - kérdeztem én.
(Második lefagyás.) Röviden elmondta, hogy Ő a cég vezetője,
nagy a felelősség... és coachot keres.
Bemutatkoztam, meséltem a keretekről, de láttam rajta, hogy telje­
sen kizökkent, nincs hozzászokva a partneri kapcsolódáshoz. 8 percig
tartott a találkozónk, majd elköszöntünk egymástól. Nem jött létre
közöttünk se kapcsolódás, se valódi beszélgetés, és mindez viszonylag
gyorsan kiderült...
v_________________________________________________________________________

A valódi magabiztosság nem álarc mögé rejtett kedvesség, nem szerep

gesztus, hanem belülről jövő derű és érzékeny figyelem. A megfáradt, ki­
égett ember az energiára hajt. Hol tudom a legtöbb figyelmet a legkisebb
befektetéssel begyűjteni. Ha nem sikerül, sértődötten kivonulok.
A pokol nem a halál után jön el, hanem a nyitottságunk és érzékeny­
ségünk megszüntetésével köszönt be a jelenben. A valódi találkozás elől

• 101
való elzárkózásban, a nyitottság feladásában. A pokol a szeretet be nem
fogadásának a kudarca, képtelenség a megújulásra, a kapcsolódásra és az
örömre. A hit a szeretet befogadásának a képessége, és önmagunk tökélet­
lenségének az elismerése. Esély a változásra. Közel lépés a gyengékhez, a
sebesültekhez, a saját sérülékenységünk megmutatása.
A hit azt jelenti, hogy bár én érdemtelen vagyok, de mégis bármi meg­
történhet velem, mert több vagyok, mint amit elértem, amit gondolok ma­
gamról, ami körbevesz. Része vagyok egy nagyobb és teljesebb egésznek.
Sok vezetőt látok, akik azt gondolják, hogy a gondoskodás, a feltéte­
lek megteremtése, az anyagi jutalmazás és jólét pótolja az időt. A betöl­
tött, tiszta időt. Nem adnak időt sem önmaguknak, sem a szeretteiknek,
hajcsárként ostorozzák magukat, maximális teljesítményt várnak el a kör­
nyezetüktől, és ugranak a hibázásra, ami nem fér bele a kényszeres győzni
akarásukba...

Szerethetőségünk elfogadása törékenységünk megmutatása.

AZ Ö RÖ M RE V A LÓ KÉPESSÉG

Sokan úgy gondolják, hogy az öröm befogadása természetes minden em­

bernél. Sajnos nem így van. Vannak, akiket az életük arra programozott,
hogy mindenben a hiányt lássák meg, és akadnak olyanok is, akik ragasz­
kodnak a fájdalomhoz. Már annyira átjárta őket, annyira megszokták, hogy
érzéketlenné váltak iránta - és képtelenek elengedni. Sajnos hozzá lehet
szokni a rossz vagyok, a megérdemlem a szenvedést érzéséhez. Mindez észre­
vétlenül történik. A gyerek azt éli át, hogy a szülei nem szeretik egymást,
folytonosan veszekednek, keserű otthon a légkör, és kialakítanak egyfajta
elhárító mechanizmust, védekezést. A szüleim jók, de én rossz vagyok.
Magukra veszik a szülők terhét, gyengeségét, és sajátos megoldásokat
keresnek rá:
• megbetegszenek,
• az áldozatszerepbe helyezik magukat,
• fájdalmat okoznak maguknak, mert úgy érzik, hogy miattuk van min­
den rossz (pengével vagdossák a testüket),
• túl jók (tehetetlenek és kiszolgáltatottak) vagy túl rosszak (agresszorok,
pusztítók) lesznek, hogy magukra vonják szüleik figyelmét.

A gyerekekből egyszer felnőttek lesznek, akik még mindig viszik ma­

gukkal a gyerekkorban elsajátított szerepet. Piszkos, éretlen, érzéketlen
vagy épp agresszív, elnyomó párt választanak maguknak, aki mellett folya­
matosan újra átélhetik a kiszolgáltatottságot, a nem vagyok elég jó érzését, a
boldogság elutasítását, a hiányállapotot. Újra és újra önmagukat hibáztat­

102
ják mindenért, és kitartanak emellett még akkor is, amikor a környezetük
számára már rég egyértelmű, hogy áldozatokká váltak. Csalódásuk okait
is önmagukban keresik. Behunyt szemmel, több ezer jelentkezőből is biz­
tos kézzel választják ki maguknak a legpiszkosabb, legsunyibb, legsérültebb
társat, kollégát, barátot, mert a tisztaságot, örömöt, egyenességet és jóságot
nem képesek elfogadni. Aztán megismétlik az önsorsrontó kapaszkodást,
a lehúzást - és végül a bukást. Nem magától értetődő, hogy a szenvedés
helyett a jóságot, az érzékenységet és a valódi támogatást válasszuk, mert
megérdemeljük, mert ez a természetes. A gyerekkorból átlépni a felnőtt­
ségbe nem életkor függvénye. Nem oldja meg sem a házasság, sem a pálya-
választás, sem egy politikai pártállás.
A felnőttségbe való átlépés minden esetben tudatos feldolgozást, be-
avatódást és váltást igényel, az alábbiakra való különös tekintettel:
1. Az aranyzsinór átvágása.
2. A sebesülésekkel és a közben kialakult saját felelősségünkkel való szem­
benézés.
3. Jelenlétünk megszilárdítása a mostban, a képzelgés, a fantáziálás, a me­
nekülés befejezése.
4. Folyamatos munka magunkon, hogy alkalmassá váljunk az érzéseink
tiszta átélésére.
5. A kapcsolatrendszerünk megtisztítása, a hulladékkapcsolatok elenge­
dése, a magány és szárazság vállalásának a képessége.
6. A mély énünkhöz (intuitív én) való kapcsolódás, a transzcendens léte­
zésben való hit megszilárdítása.

Az öröm befogadásának a képessége a sérüléseink miatt nem automa­

tikus, hanem komoly munka eredménye.

SZIN K RO N REZO N A N CIA

Ha a tudatot egyfajta kiterjedt energiamezőnek fogjuk fel, ami rezgéssel

rendelkezik, akkor a rezgések frekvenciája utal arra, hogy milyen szintű,
vagy másképpen: milyen minőségű tudatossággal rendelkezik valaki.
A kutatók megfigyelték, hogy különböző rezgésszintű struktúrák találko­
zásakor valami érdekes dolog történik: amikor különböző vibráló dolgok
találkoznak, egy kis idő múlva gyakran elkezdenek együtt rezegni ugyan­
azon a frekvencián, vagyis „szinkronba kerülnek”, sokszor oly módon, ami
titokzatosnak tűnhet. Ezt nevezik a spontán önszerveződés jelenségének.
A szinkronba kerülés jelensége a csoportdinamikának is az alapja.
Amikor egy csoport tagjai kialakítanak egy közös nyelvet és kommuni­
kációs módot, akkor viszonylag gyorsan szinkronba kerülnek egymással.
A rezonáns hullámok találkozása során két dolog történhet: vagy gyengítik,

• 103
esetleg kioltják egymást, mert interferálnak, vagy felerősítik egymást, mert
szinkronba kerülnek. Az önszerveződésre való hajlam és képesség gyak­
ran nagyobb léptékű tudatos entitásokat hoz létre. Ez azt jelenti, hogy az
együtt rezgés felerősíti az egyéni lehetőségeket, és kialakul egyfajta ma­
gasabb szintű tudatosság. Ha ilyen csoportban veszünk részt, akkor nagy
valószínűséggel megnő a hatóerőnk és a problémamegoldó képességünk.
Az innovációnövelés alapja szerintem ugyanilyen önszerveződésre alkal­
mas tér létrehozása lehet.
Magasabb tudatosság esetén a rezgések szinkronba kerülése spontán
módon, de lassan és bizonytalanul jön létre, illetve, ha ellentétes frekven­
ciájú rezgések találkoznak, könnyen kioltják egymást. A szinkronba ke­
rülést a fegyelmezett és tudatos kommunikáció, az egymásra hangolódás,
az empátia, a közös nyelv kialakítása erősíti. Ahol azonban nem történik
meg az egymásra hangolódás, ott ellentétes folyamatok is kialakulhatnak,
amelyek nagymértékben csökkentik vagy akadályozzák a szinkronba kerü­
lést és az egyéni rezgés erejét. A csoport erejét és benne az egyének ható­
képességét a szinkronba kerülés megsokszorozza. Ebhez azonban nagyfokú
tudatosságra, elköteleződésre és fegyelemre van szükség.

Rezonancianövelő helyzet:
• szabad, áramló, befogadó, elvárásmentes figyelem,
• a másik lehetőségeire koncentráló, értő és támogató jelenlét,
• bizalommal teli, derűs, ítéletmentes, felemelő légkör.

Rezonanciát beszűkítő vagy kioltó helyzet:

• ítélettel teli, negatív, lehúzó légkör,
• elvárásokkal teli, a hibázás lehetőségét büntető figyelem,
• a másik gyengeségeire, múltbéli tévedéseire fókuszáló jelenlét,
• a másikat alapvetően rossznak, hibázásra hajlamosnak és bűnösnek tar­
tó figyelem.

A rezonancia növelése, a magasabb tudatosság kialakítása mindannyi­

unk számára cél. Alapvetően meghatározza a rezonancia-állapotunkat és
az egészségünket a mellettünk lévő ember - szülő, kolléga, főnök, társ,
barát, edző - jelenléte, kioltó vagy támogató figyelme. Ha gyakran vagy
negatív, borús, lehúzó, megfélemlített, betegségekre fogékony, bűntudatos
állapotban, talán nemcsak veled van baj, hanem a közeli környezeteddel is.

A tértisztítás, az elengedés minden szinten feltétele a fejlődésnek.

104
 M ISZTIKUS K A P C SO LA TO K

Kapcsolatban lenni valakivel jóval többet jelent, mint viszonyulni valaki­

hez vagy kísérni valakit. A kapcsolati lét misztikus módon meghatározza a
teljes jelenlétünket és a fejlődési irányunkat. Egy céghez, egy csoporthoz,
egy körhöz vagy másik emberhez való kapcsolódás befolyásolja a gondolko­
dásom, a tisztánlátásom, az észlelésem, az átélési képességem, de ami még
ennél is fontosabb: az események Áramlását magam körül. Jóval erősebb a
kapcsolati dimenzió hatása, mint azt feltételeztük. Nem pusztán arról van
szó, hogy a másik befolyásol, ennél jóval többről: meghatározza a kibon­
takozási irányom, a történetem is. A kapcsolatban lét lenyomat, amely az
egész jelenlétünket és az ébredési folyamatunkat meghatározza.
• Ha olyan emberrel élsz együtt, aki nem keresi a saját kibontakozását és
fejlődését, csupán a biztonságot és a támogatást helyezi előtérbe, nagy­
mértékben lemondtál magadról, és hátráltatod a saját fejlődésed.
• Amikor egy olyan céghez kapcsolódsz, amelyik nem környezettudatos,
és a profitmaximalizálást helyezi előtérbe, elveszíted a kapcsolatod a
szabadsággal.
• Ha kapcsolódsz egy csapathoz vagy klubhoz, amely nem az egyén kibon­
takozását keresi és támogatja, hanem kevesek érdekeit követi, elveszí­
ted a kapcsolatod önmagaddal és a jelennel.
• Ha olyan barátok vesznek körül, akik a jólétet és a karriert keresik, és
lelkiismeretüket vallásos hittel vagy magasztos polgári eszmékkel nyug­
tatgatják, elveszíted a kapcsolatot saját, halhatatlan lelkeddel.
• Ha gyakran vagy együtt olyan emberekkel, akiknek nincsenek álmaik,
és elszívják tőled az energiát, akkor földhözragadt, realista és okoskodó
másolat lettél.

Sokan azt gondolják magukban, hogy a káros hatásokat képesek le­

rendezni és semlegesíteni belülről, és a nem megfelelő környezet nincs
hatással a fejlődésükre, az előrehaladásukra. Nem így van. Amiben élsz,
meghatároz, akikhez kötődsz, lenyomatot hagynak rajtad és benned, akik­
kel megosztod az időd, befolyásolják a jövőd felbukkanó lehetőségeit. Csak
annak mutatja meg magát egy kimagasló lehetőség vagy nagyszerű kihívás,
aki szabad és nyitott rá. Aki azzal van elfoglalva, hogy megvédje a határait,
stabilizálja a helyzetét és kiheverje a stresszt, amivel a környezete terheli
és nyomasztja, az nem találja meg a szabadság földjére vezető ajtót. Nem
pusztán azért, mert érzéketlen lett, hanem amiatt is, mert bezárta magát
egy olyan dimenzióba, ahol nincs Áramlás. Az Áramlás a Mezőben törté­
nik, amiből nem könnyű, de lehetséges kizárni magad.
Amikor csak
• a saját erődben bízol,
• az értelmed erejére támaszkodsz,

105
• a kapcsolataidban reménykedsz,
• az elemzésekre és trendekre támaszkodsz,
• a saját elképzeléseid rabja vagy, és
• a jövőt a tények alapján ítéled meg,
akkor fosztod meg magad az Áramlástól, a minőségi ugrás erejéről.

Vajon mitől válunk alkalmassá arra, hogy a felénk érkező jeleket, vissza­
jelzéseket, képesek legyünk felismerni, befogadni, és átengedve magunkon
változást elindítani az életünkben? Mi szükséges ahhoz, hogy az érzékelé­
sünk kiélesedjen, a tudatunk kitáguljon, és felébredjünk?
• Nem a koncentráció fokozása.
• Nem a relaxációs technikák alkalmazása.
• Nem speciális légzésgyakorlatok.

A tudatos jelenlét megszilárdítása önmagunk mély elfogadásán, az

önszeretet felélesztésén múlik. Önmagunk elfogadása és szeretete nem
egyszerű feladat, nem technikai készségek gyakorlásának következménye,
hanem a lecsendesedésen és befelé figyelésen alapul. Azt is mondhatnám,
hogy a belső figyelem gyakorlata önmagunk szeretetteli elfogadása.
Ehhez csendre, elmélyülésre, megállásra, önmagunk elfelejtésére, fon­
tosságtudatunk elengedésére van szükség. Önmagunk teljes, feltételektől
mentes elfogadása nem könnyű feladat, mert attól félünk, ha teljes szívvel
átöleljük önmagunkat, megszűnik bennünk a drive, a teljesítménymotivá­
ció. Félünk, ha elfogadjuk magunkat, nem lesz hajtóerő, és nem akarunk
többek lenni, nem akarjuk meghaladni magunkat. Félünk, hogy az elfoga­
dás megszünteti a lüktetést, a kiteljesedést. Mert azt tanultuk, hogy soha se
legyünk elégedettek magunkkal, haladjuk meg a tegnapot, és törjünk az ég
felé. Csak azt nem tanultuk meg, hogy a belső erő nem elvárásokból épül
fel, hanem az ég bennünk testet öltött természetes kiterjedéséből fakad.
• Amíg feladatokkal, tervekkel, célokkal és külső aktivitással töltöm fel
az életem, addig nem vagyok kapcsolatban a mély-énemmel, és reaktív
üzemmódban létezem.
• Amíg meditációs, relaxációs, jóga és egyéb módszereken keresztül va­
gyok csak képes kapcsolódni magamhoz, addig csak a felszínt súrolom.
• Amíg csak akkor vagyok képes lazítani, amikor elértem egy célt, létre­
hoztam egy teljesítményt, addig a külső elvárások határozzák meg az
életem.
• Amíg csak a kemény edzés képes ellazulást hozni az életembe, addig
nem vagyok szabad.
• Amíg csak a saját hozzáállásomon tudok változtatni, de a világban nem
mutatkozik meg az erőm, amíg nem teremtek, nem hozok áldozatot
vagy vállalok veszteségeket, elengedéseket, addig alvó üzemmódban
létezem.

• 106
 A belső erő megtalálásának útja nem a külső kényszerítés, hanem az
önismeret mélyülése. Mert aki megérzi a fejlődés és a transzformáció foly­
tonosan változó, önmagát felülmúló erejét, az tudja, hogy ez egy természe­
tes kibontakozás, pulzáló rezgés. A természetes fejlődés rendje bennünk is
jelen van. Nem tanultuk meg, hogy az erőt nem kell kívülről mozgósítani,
mert készen áll bennünk, és a figyelem hatására lép működésbe. A szüléink
sem tudták, mi sem tudjuk, hogy az ébredés nem kényszerből fakad, hanem
a mély elfogadásból születik meg.
Minden élő képes kibontakoztatni a legjobb belső képességeit, ha időt
és szeretetet kap hozzá. Az önkibontakozás és önmeghaladás egyedüli
útja az önismeret, a belső figyelem és az együttműködés az Áramlással, a
Mező energiáival. A gyerekek még rendelkeznek ezzel a természetes belső
iránytűvel. Aki felnőttként lép a tanulás útjára, annak szüksége van a lefé­
kezésre, a kibillentésre és az irányba állításra. Gyakran egy kényszerpályán
sodródunk, és a hazatalálás nem megy magától. Emiatt a felnőtt „tanu­
lókat” ki kell mozdítani eddigi haladásukból, és az önkibontakoztatás és
önfejlesztés útjára kell állítani - ehhez pedig erő kell.

Amint bekövetkezett a fordulat, elindulhat a saját út megtalálása és

kibontakoztatása.

Á T T Ö R É S A BELSŐ KAPUKON

Sok embert ismerek, aki számára a sport nem a belső erő, hanem éppen
annak elfedése miatt fontos. Hiányzik belőlük a hit, emiatt az eredmény
folyamatos menekülés a külső megerősítésbe, a teljesítmény kiemelésére
pedig egyfajta marketinglehetőségként tekintenek. Sokak számára ez olyan
motiváció, ami könnyen elfedi a belső bizonytalanságot és átmenetileg pó­
tolja az önazonosság hiányát.
• Légy magad a mélység és az egyszerűség szerelmese.
• Ne aprózd el magad, és ne akarj mindenütt jelen lenni, elég, ha önma­
gádban elmélyülsz - és a világ kitárul előtted.
• Ne keress, hanem vonzz.
• Ne teljesíts, hanem utazz.
• Fedezd fel egy dologban a világ teljességét, egyetlen tevékenységben a
varázslást, egyetlen helyzetben a megismételhetetlent, egyetlen találko­
zásban a nagy lehetőséget.
• Köteleződj el önmagad felé teljes mértékben, és kövesd legmélyebb
megérzéseid.
• Válj eggyé a csenddel és a magánnyal, légy a csoport egységének ková­
csa. Éld át a jelenlét intenzitását a szépség egyszerűségében.

107
 Mindig is csodálkoztam azokon az embereken, akik mindenkitől tud­
nak tanulni, mindenkivel együtt tudnak működni, és mindenben látnak
valami szépet és jót. Érdekli őket a spiritualitás, minden vonatkozó oldalt
belájkolnak, minden eseményen ott vannak, minden könyvet elolvasnak.
Persze lehet, hogy az én nézőpontom kritikus, és tényleg mindenkiben van
valami magával ragadó, mindenben van valami jó, és csak erre kell figyel­
ni. Számomra az élet mégis az egyszerűségében izgalmas, ezért nem aka­
rom elfedni az intenzitását a felület tükröződésének a felnagyításával. Aki
ugyanis a külső megjelenést és a minták érdekességét figyeli, az megreked
a mennyiség vonzásánál és a felszín csillogásánál.
Olyan ez, mint egy gyönyörű test, amelyben egy picinyke lélek lakozik.
A test szépsége könnyen rabul ejti az érdeklődésünket, és pont ez lesz a
vesztünk. Mert a külső szépség gyakran kecsegtet a mélység titokzatossá­
gával, ami azonban ábránd marad. A felszín kiszélesítése elzár a merülés le­
hetőségétől. Fura, hogy a szépség és a mélység közötti kapocs nem magától
értetődő, bár létezik. A valódi szépség azonban elsősorban nem esztétikai,
hanem lételméleti kategória. (Szemben a csupán érzékelhető, kézzelfogha­
tó dolgokkal.) A valódi szépséghez felismeréséhez át kell jutnunk a felszí­
nen, és fel kell fedeznünk az egyszerűség meztelenségét. A felületi szépség
diszharmonikus és ellentmondásos, folyamatosan megmutatkozik benne a
feszültséggel teli vibrálás.
A felületes szépség:
• érdeklődése csapongó és felszínes,
• a visszajelzés tükrét gyakran felcseréli az álló tükrök világára,
• kerüli az elmélyülés lehetőségét,
• nem szeret egyedül lenni, menekül a gondolatai elől, keresi a zajt,
• a természet csendje helyett a nyüzsgő és trendi helyszíneket kedveli,
• állandóan szelüket készít és terjeszt magáról,
• folyamatosan igényli a külső támogatást és megerősítést,
• fontos számára, hogy sokan kedveljék,
• dialógus helyett csevegni szeret.

Könnyen rabul ejthet minket mindez, így gyakran mi magunk is be­

lecsúszunk a felület tükröződésének a látszatába. Nem baj. A probléma
a merülés elutasításával, a mélység elől történő meneküléssel kezdődik.
A felszín izgalma könnyen beszippantja a zátonyon rekedt csapongót. Ha
közelebb lépsz a valódi mélységhez, egyre több réteg bontakozik ki belőle.
Jelenléte felemelő, nem szükségszerű. A mélységből táplálkozik, a belső lá­
tást a külső megfigyelés elé helyezi. Nem keresi a folyamatos megerősítést,
hisz magában és bízik az Áramlásban.

Az igazi szépség egyszerűsége a csendben bontakozik ki, világa a mély­

ség intenzitása, számára semmi sem idegen és visszataszító.

108
 VELED VAGYOK

Az őszinte és mély pozitív értékelés éppúgy része a másik elfogadásának, az

összetartozásnak és az együttlétezésnek, mint annak a megfogalmazása, ha
valami nincs rendben a másikkal. A kimondása annak, hogy nincs egység­
ben önmagával, éppolyan fontos, mint a benne megjelenő harmónia elisme­
rése és ünneplése. A kettő összetartozik. Fontos a jó és a hamis kifejezése,
mindkettőt az együttérzés hordozza. Ami közötte van, puszta felületi tük­
röződés, mesterséges színezék, magyarázkodás. Az emberek legtöbbje nem
ad és nem is tud elfogadni személyes, mélyreható visszajelzést kívülről. Félti
önmagát, hogy kapjon, és retteg a veszteség lehetőségétől, hogy adjon. Elrejti
az érzéseit, hogy megmaradjon a jópofa felszínnél. Fél kimondani a valódit,
mert úgy érzi, sérülhet, ezért a biztonságos és semmitmondó frázisok szintjén
marad. A kapcsolat akkor kezdődik el, amikor elmondhatom és el is merem
mondani azt, amit talán semmi sem igazol a felszínen, de mélyen belül érzem,
hogy igaz. A kapcsolat teherbírása annak a kimondásán alapul, amit érzek
veled szemben, mert többnek látlak annál, mint amit megmutatsz magadból.
Most hunyd be a szemed, és gondold át: hány ilyen kapcsolatod van?
Mi akadályoz abban, hogy minden jelentős kapcsolatod ilyen legyen? És mi
lesz a többivel?
Az együttérzés a tanult figyelem gyümölcse. Aki dolgozik magán és a
jelenben él, nem a fejében vagy a terveiben és a vágyaiban, annak tanult
(Pilinszky szerint iskolázott) figyelme van, és képes odafordulni a mellette
lévőhöz. Akinek tanulatlan (érzéketlen) a figyelme, méltatlankodva to­
vábblép, amikor valaki lemarad vagy megáll mellette. Nem érti, nem tudja,
nem akarja észrevenni a másik szenvedését, mert mélyen alszik, és csak
magával van elfoglalva. Nem látja be, hogy csak úgy tud fejlődni, ha meg­
látja a mellette álló fájdalmát, az elakadt ember nehézségét.

---------------- -

- Reggel, amikor felkelek, első dolgom, hogy megnézem a sales ri­

portot, és este, mielőtt lefekszem, ugyanezt teszem... Fontos a munkám.
- Egészséges ez?
- A profitabilitás a célunk...
- És akkor mi a kérdés?
- Úgy érzem, elvesztünk az úton... Elfogyott a szenvedély...
- Ez egy nagyon fontos és őszinte téma. Nézzük meg, mi van mö­
götte...
A vezető mellett ülő másik résztvevő ekkor megszólal:
- Engem ez nem érint. Én tudom, merre megyek, és van bennem
szenvedély. Ezzel nem érdemes foglalkozni...
V. J
Nem lehet olyan kérdés és nehézség egy csapatban, egy valódi közösségben,
ami nem tartozik rám, nem érint engem is. Ami neked fáj, az rólam is szól.
Képesek vagyunk eljutni idáig? Vajon sikerülhet nekünk itt az individua­
lizmus tengelyén, Közép-Keleten meghaladni önmagunkat? John Lennon
és Paul McCartney korszakalkotó zsenik voltak. Egyedül egyikük sem lett
volna a heat legnagyobb hatású zenésze, de még ketten együtt sem. Vi­
szont két tehetséges társsal kiegészülve (Ringó Starr és George Harrison)
négyen, együtt, egy csapatban megváltoztatták a zenei világot. Együtt többek
vagyunk, egyedül elvesztünk. A közösség az együttérzésen alapul. A közös
érdek, a közös cél és a siker még kevés. Mindez lehet puszta üzleti vállal­
kozás vagy csapatsport. A csapategység, a team, a közösség akkor alakul ki,
amikor megszületik a mellettem állóval való egység élménye. Ehhez sok
mindent el kell engedni. A büszkeséget, a sebezhetetlenséget, az egyéni
érdeket és az érzéketlen individualizmust.

Ha átéljük az egység élményét, otthon vagyunk a világban.

A SZÍV MEZŐ

Az idő a legnagyobb illúziónk, amely kiszolgáltatottá és célok által irányí­

tottá tesz minket. A szívben érzés van, idő nincs. A gondolat időhöz és tér­
hez kötött. A múlandóság, a mérhetőség azonban pusztán illúzió, amelyet
szeretnénk legyőzni, amelytől félve biztonságot és ragaszkodást alakítunk
ki magunkban. Keressük a kapaszkodókat és a megnyugvást. Sajnos azon­
ban ebben a versenyben mindig alulmaradunk. Az egyetlen valóság ugyanis
az időtlen jelen. Az időhöz kötött motiváció múlandó, és mögötte üresség
van. Ez azt jelenti, hogy célképzeteket gyártva erőt gyűjtünk és harcolunk,
hogy eredményeket érjünk el, terveket valósítsunk meg. Bármennyi érmet
gyűjtünk be, bármennyi csúcsot döntünk meg, a szív nyugalmát a győzel­
mek csak pillanatokra adják meg. Talán fontos, hogy átéljük a győzelem és a
teljesítmény élményét, hogy úgy érezzük, elértünk valamit, de mégsem ettől
vagyunk valakik. A béke forrása a szív. Ha van erőd lemerülni a forrásba,
békére lelsz. A szív ereje a jelenlét békéje, a tökéletes itt és most nyugalma.
A test nem egy zárt doboz, hanem élő, nyitott, autentikus rendszer: a rezgé­
sek által kapcsolódik a környezetéhez, a külvilághoz. Mindent átvesz, jót és
rosszat egyaránt. A test mediátor, és elnyel minden külső hatást.
Nem mindegy, kivel élsz együtt, mit eszel és milyen zenét hallgatsz.
Nem mindegy, képes vagy-e célok nélkül is éles és motivált maradni.
Minden hatás rezgés, amelyet a test befogad és elraktároz. Amikor telítő­
dik, megbetegszik. Az Áramlás a Föld központi rezgése, amelynek át kell
folynia a szív középpontján, hogy a test visszataláljon a saját ritmusához.
A tudatos ember együttműködik a változással, nem erőlteti a megoldásokat.

• 110
Képes benne maradni a kritikus helyzetben, nem menekül előre vagy erő­
szakolja rá magát a környezetére. Bátor, mert követi a megérzéseit és követi
az inspirációit.

A változással együttműköd, tudatos embernek néhány ismérve:

Tiszta és őszinte beszéd

Szemben az indirekt, utalásokkal és absztrakciókkal teli homályos kommu­
nikációval. A beszéd jóval több, mint gondolnánk. Aki képes egyértelműen
kifejezni magát, vállalja bátran az érzéseit, az a tudatosság magasabb fokára
lépett. Aki állandóan idézőjelekben beszél, utalgat és homályosan fogal­
maz, az a manipulatív kommunikáció alacsony szintjén áll.

Empátia, együttérzés
Szemben az önérvényesítés és a gátlástalan énképviselet erőszakosságával.
Az empátia azt jelenti, hogy nem élek a hatalmammal minden helyzetben,
képes vagyok tekintettel lenni a velem szemben állóra, és le tudok monda­
ni a győzelemről is adott esetben. Az empátia a „minden egy” igazság fel­
ismerésének és kibontakoztatásának az útja. Ahhoz is empátia kell, hogy a
gyengébbekért kiálljunk, hogy az elnyomottak érdekeit képviseljük, illetve
a törtetőket megállítsuk.

A hiba beismerésének, a bocsánatkérésnek a képessége

Csak az képes fejlődni, aki képes kilépni a védekezés és hárítás zsákutcá­
jából, és hisz a kiegyenlítődés magasabb erejében. Aki csak önmagát kép­
viseli és a saját igazságában bízik, az sajnos fejlődésképtelen. A probléma
azért jelenik meg az életünkben, hogy fejlődjünk, a hiba elismerése pedig
egyenlő a felelősségvállalással.

Feltétlen bizalom az igazság erejében

Ellentéte a relativizálás, mérlegelés, méricskélés. Az igazság mint evidencia
mindig átjárja a fontos döntési helyzeteket, mégis könnyű belemenekül­
ni a külső szempontok elemzésébe, a saját, egyéni igazság felerősítésébe.
Az igazság a legfontosabb, de a saját igazunk feladható. Mi a különbség?
Az igazság az életről szól, az evidenciák tengelyén helyezkedik el és min­
den esetben jelen van. A saját igazunk csupán ragaszkodás egy képhez,
egy eszméhez, a szégyenünk elrejtése vagy a tévedésünk leplezése.Az ön­
ismeret nem módszerekből összebarkácsolt szórt fény kibocsátása nagy fe­
lületen, hanem elsősorban az ellenállás csökkentése az érzékeny zónában.
Ott tudunk fejlődni a legerősebben, ahol a legnagyobb a rejtőzködési vágy
bennünk, ahol a legsérülékenyebbek vagyunk. A módszertanban jártas ra­
cionális tanácsadók előregyártott panelekkel kísérleteznek, és mindenre
rámozdulnak, ami ismerős számukra. Kőbaltás módon gyakorlatoznak a

• 111
kliensekkel, amikor kész megoldásokat húznak rá a különböző helyzetekre.
Képesek persze eredményeket felmutatni, hiszen minden kölcsönhatásban
van bennünk, így beavatkozás hatására csaknem mindig történik valami...
Célzott változást azonban csak intuitívan tudunk elindítani, amikor a se­
bész kezét egy holisztikus áramlat vezeti, és nem az elsajátított minták.
A konzervatív sebésznek szüksége van a tanult eljárások végrehajtására,
de a léleksebészet egészen más műfaj. Itt nincsenek sablonügyek és kész
megoldások.
• A szenvedő és bánatos szemű feleség durva férjét eltávolítva nem oldó­
dik meg a krízis.
• A nárcisztikus vezetőt nem lehet pusztán tükrözéssel és finom visszajel­
zésekkel megállítani.
• A játszmás és hatalomittas kispolgár sem lesz jobban egy gestalt üres
szék technika gyakorlattól.
• A megbízhatatlan, megállapodásokon és kereteken átlépő ember a lelki
ráolvasástól nem fog megváltozni stb.

A megoldás sohasem a mi kezünkben van, de ha vezetettek leszünk, és

átadjuk az irányítást az inspiratív énünknek, bekapcsolódva az Áram­
lásba, esélyünk nyílik a gyógyulásra/gyógyításra.

FELRÁZOM M A GA M

A zen meditáció lényege a folyamatos elengedés és megérkezés a jelen tu­

datosságába. A futás mint meditatív tevékenység másképpen működik.
Amikor nehéz tréningem van, mindig elmegyek előtte futni és edzeni.
Miért? Egyrészt mert a teljes jelenlét feltétele az energiaáramlás a testem­
ben, amit az edzés elősegít, másrészt pedig futás közben mindig beugrik egy
fontos gondolat, kép, irány, válasz. Valami eszembe jut, aminek különle­
ges jelentősége van... Valakit fel kell hívnom, meg kell írnom egy fontos
levelet vagy nehéz döntést kell hoznom... Amikor befejezem az edzést, a
felismerés olvadni kezd, mire lezuhanyzom, már kezd a feledés homályába
veszni, végül elporlad. De ha figyelmes vagyok, és megragadom a felmerülő
gondolatot, akkor lesz esélyem megvalósítani.
Nem tudom, miért vagyunk úgy megszerkesztve, hogy bizonyos szenve­
dés, nehézség legyőzése kell ahhoz, hogy eljussunk egy tisztább állapotba.
Az edzés önmagában még nem elég, hiszen sokan edzik át az életüket gyer­
meki szinten maradva, de segít egy tisztább mentális tudatállapot elérésé­
ben. Ilyenkor a lényeg a felmerülő kép vagy gondolat megragadása és meg­
valósítása. A legtöbben nem tulajdonítanak különös jelentőséget a bennük
felmerülő képeknek, sejtéseknek, megérzéseknek, és gyorsan visszazuhan­
nak alvajáró állapotba. Talán magukban eljátszanak a gondolattal, hogy

• 112
mi lenne h a ... de ennél tovább nem jutnak. Pedig a lényeg sokszor nem az
elengedés, hanem a megragadás és a megvalósítás.

Ha elakadok vagy nehéz helyzethez érkezem egy teamfejlesztés vagy

egyéni munka során, extrém kemény edzést végzek, hogy kibontakoz­
zon bennem a legjobb válasz a helyzetre, vagy arra, hogy egészen jelen
lehessek majd a döntő pillanatban.

LEBEGŐ LELKEK

Visszatérő problémaként találkozom olyanokkal, akik csak félig-meddig lép­

tek át a fizikai valóságba, és nem hajlandók vagy nem képesek beletestesül­
ni a létezés valóságába. Néhányan egyfajta lebegő állapotban stagnálnak ég
és föld között. Mindenben a kettősség jellemzi őket: a kapcsolataikban a se
vele, se nélküle érvényesül, esetleg párhuzamos kapcsolódásokat bogoznak
össze, a szakmai életükre a visszafogott, mégis erős karriervágy jellemző,
vonzódnak a művészetekhez, törekednek az öntörvényűség fenntartására.
Döntési helyzetekben jelenik meg leginkább lebegő lelkűk tehetetlensége:
nagyon nehezen vagy egyáltalán nem hoznak döntéseket. Nem annyira
a sodródás, mint inkább a megkapaszkodás jellemző rájuk. Megragadnak
minden lehetőséget, hogy horgonyt vessenek - elköteleződés nélkül.
Leginkább a szenvedély hiányzik belőlük, mert a halál utáni vágyódá­
suk felülírja a földhözragadt élvezetek iránti szomjúságukat. A félig-meddig
benne lét nagyon sok szenvedést okoz mind nekik, mind a környezetük­
nek. Átjárja őket a halálvágy, bár nem lesznek öngyilkosok, de fenntartják
maguknak a távolság szenvtelen magányát minden helyzetben. Hiányzik
belőlük a véglegesség bátorsága, a döntés súlyának teljes felvállalása, az
aktív létezés megvalósítása, a nyílt kilépés az ütközőzónába.

Ők a közöttünk élő „angyalok” , egyszerre elszakadni és élni vágyó ke­

resők.

M IN T SPÁ JZBA N A BEFŐ TT

A legtöbb kapcsolatunkat a megszokás tartja fenn és konzerválja. Nincs

benne energiaáramlás, inspiráció, szeretetenergia. Egyszerűen csak vannak,
mint a spájzban a befőttek... Néha történik valamilyen esemény, amikor
keletkezik egy kis elmozdulás, Áramlás, majd visszadobozolás. Sok kapcsoló­
dással úgy vagyunk, hogy direkt nem bolygatjuk meg azokat, mert eleve rossz
érzés és félelem van bennünk irántuk. Félünk, hogy valamilyen hántás, sérü­
lés, fájdalom ér minket, amikor találkozunk. Vannak olyanok kapcsolataink

113 •
is, amiktől már régen nem várunk semmit, mert lélekben már elengedtük
őket, lemondtunk róluk. Aztán vannak érdekalapú kapcsolódásaink, ahol
tudjuk, hogy el kell szenvednünk némi kellemetlenséget, de mégis fenntart-
juk azokat, mert előnyösnek tűnnek számunkra. Minden kapcsolat tükörkép
rólunk, lelkünk kivetülése. Azt mutatja, hol tartunk az életünkben.

Következzen néhány negatív kapcsolati forma:

„Se vele, se nélküle’’

Gyakran jellemzi a szenvedély és a fájdalom, a hántás és a birtokló egymás­
ba kapaszkodás egyszerre. Intenzív benne az elfogadás keresése, a megvál­
tás iránti vágy és az önbüntetés váltakozása. Háttere: nem tudok megbo-
csájtani magamnak, mert sohasem szeretett és fogadott el az apám/anyám
olyannak, amilyen vagyok. Be akarom bizonyítani a világnak és önmagám­
nak, hogy szerethető vagyok, és meg tudok változtatni egy kilátástalan
helyzetet. (Tudattalanul azt a reménytelen, hideg, elutasító kapcsolatot
ismételjük meg és képezzük le, amit már jól ismerünk a gyerekkorunkból.)
Keresek valakit, aki ugyanazzal az elfogadási problémával küzd, mint én.
Keresek valakit, aki nem tudja befogadni és viszonozni a meleg, elfoga­
dó szeretetet, miközben reménykedem benne, hogy minden megváltozik
majd. Ezekben a kapcsolatokban kiemelten fontos a kifelé mutatott kép,
a látszat fenntartása, ahogyan a szülőknél tapasztaltuk. Főként az önsors-
rontó vagy erősen nárcisztikus emberekre jellemző, akiknek a szépség és a
külső kép fontosabb, mint a szembenézés önmagukkal.

„Körbeveszem magam sikeres emberekkel, és kergetem a külső csillogást”

A szegény én játszmája ez, ahol senki sem veszi komolyan a másikat, csak
a díszletet finomítja, a kifelé irányuló képet csiszolgatja. Ezekben a kapcso­
latokban az egymásba kapaszkodás, a színpad, a sikerek felnagyítása domi­
nál. Háttere: önértékelési probléma. Gyenge vagyok, és félek a mélységtől,
a szenvedéstől, az alámerüléstől, menekülök és kapaszkodom a felszínbe.
Fuldoklóm, de boldognak mutatom magam, kitartok néhány percnyi dics­
fényért.

„Menekülés a magány elől”

Sok kapcsolatban jelenik meg a biztonságra való törekvés. „Otthon minden
rendben v an ...” Általában olyan emberek élnek társas magányban, akik­
nek az aktivitásba menekülés az életük legfontosabb eleme, és kerülnek
minden olyan helyzetet, ahol a csend, a monotonitás, a lassulás mint érték
megjelenhet. Aktivitás híján nem nagyon tudnak mit kezdeni a másikkal,
ahogyan önmagukkal sem. Ezeknél az embereknél gyakori az esti ellazulást
szinte automatikusan segítő alkohol...

114
És vannak felemelő, építő, kiegészítő kapcsolatok, amikért érdemes élni:
• A kapcsolódás elsősorban nem a biztonság, hanem a fejlődés miatt fontos.
• A hosszmértéknél fontosabb az intenzitás és a megosztások őszintesége.
• A közelség, az intimitás és a kiszolgáltatottság felvállalása előbbre való,
mint a saját igazunk bizonygatása és az egyéni érdekünk védelme.
• Nem a problémamentesség a cél, hanem a problémákkal való egyéni és
közös megküzdés, amelyben támogatjuk egymást.
• Nem nyugtatgatjuk, visszafogjuk és óvjuk egymást, hanem segítjük egy­
más kibontakozását és változását.
• Nem a feltételek nélküli elfogadás, hanem egymás inspirálása, biztatá­
sa, támogatása, a megküzdésekben való kitartás a cél.
• Nem birtokolni akarom a másikat, hanem szabadon kapcsolódni hozzá,
átélve vele a kibontakozás lehetőségét.

A kapcsolat ajándék, de csak annak, aki önismeretileg eljutott arra a

szintre, hogy nem árnyékra vetődik, nem önmagát akarja megvalósítani
valaki másban, hanem a fejlődést helyezi előtérbe, a közös út kibonta­
kozását keresi.

SPIRITU Á LIS BEAVATÁS

Sokan vágynak valamiféle spirituális beavatásra, élményre, utazásra. Ügy

gondolják, bogy a spirituális élmény mindig felemelő és szeretettel teli. Sze­
rintem az Áramlásba való bekapcsolódás nem minden esetben felemelő
és nem mindig kellemes. Maga az élmény, az átélés is sokféle lehet. Egy
biztos: a megérintett állapot - ami része a bekapcsolódásnak - különleges.
Lehet könnyekkel kioldódó és lehet meghitten érzéki. Ami azonban en­
nél talán még fontosabb, hogy a megérintett állapotból következtetéseket
kell levonni. Ezek a következtetések gyakran kemények, félelmetesek és
nehezek. Az élményből fakadó irány mindig jó, de nem mindenkinek el­
fogadható, ugyanis változáshoz vezet. Egy korábbi vagy jelenlegi állapot
megváltoztatása mindenképpen része kell legyen a kibontakozásnak. Van,
aki ezt követni tudja, és van, aki lemorzsolódik, mert nem tudja elfogadni,
hogy nem lehet mindent érintetlenül hagyva valódi változást elérni.

A folyamat jellemzői:

Magány
A változási folyamat, az átmenet végső soron mindig magányos. Az inten­
zív átalakulásban csak az lehet partner, aki maga is teljesen nyitott az új
felé. Aki nem nyitott és ellenáll, az lemarad.

• 115
Fájdalmas veszteség
A változás velejárója a veszteségek elfogadása. Érintheti csak a belsőnket,
de általában a kapcsolati dimenziónkban is megjelenik. Mindez fájdalmas.
Nem lehet ugyanis fájdalommentesen átalakulni és veszteségeket kikerül­
ve fejlődni. Tudom, hogy sokak számára ez kellemetlen hír, de meggyőző­
désem szerint a változás természete, hogy csiszolódással és alakulással függ
össze.

Új dimenziók és kapcsolatok beengedése

Az átalakulás másik fontos jellemzője a kapcsolati rendszerünk átalakulá­
sa. Bár szeretjük a stabilitást, a biztonságot, de az élet játéka nem erről szól.
Aki kapcsolódik az Áramláshoz, az velünk marad, aki nem, azt elveszítet­
tük akkor is, ha formálisan együtt maradunk vele.

Az energia mint érték

Nem tartok fenn energiarabló, pusztán megszokáson vagy rokoni szálakon
nyugvó kapcsolatokat. Ahol Áramlás van, vagy ki tud alakulni az inten­
zitás, arra megyek. Ahol van lehetőség a megújulásra és megújításra, ott
mindent elkövetek a kapcsolódásért, ahol nincs, ott elengedem a szálakat.

Lemondás
A turbulencia velejárója a kényelemről való lemondás, az éberség folya­
matos visszaszerzése és megtartása, ami a harcos és küzdelmes jelenlétből
fakad. Ennek egyik lépcsőfoka a kényelmetlenségek testi-lelki vállalása, a
folyamatos edzés.

Gyakorlás és kísérletezés
A turbulens változás nem az állandóságra, hanem a megújulásra épül.
A minőség keresése, önmagunk meghaladása csak akkor lehetséges, ha
új utakat próbálunk ki. A kísérletezés és a játék ezen az úton kötelező.
Az öröm a szabadsággal járó ajándék.

Az út maga sohasem kitaposott és unalmas, hanem egyedi és belülről fel­

tárulkozó. A szabadság lényege egyfajta belülről vezetettség, ahol a tradíci­
óba való kapaszkodás, a sémák ismétlése, a begyakorolt mozdulatok állan­
dósítása elgyengít. Minden valódi újító —legyen az Szent Ferenc, Jung vagy
Ójama Maszutacu - kilépett a tradíció ösvényéből. A saját út keresése és
vállalása, a tradícióból való kilépés a minőségi ugrás feltétele.

A tradíció elvisz az ugrás küszöbéig, de onnantól már nem tud segíteni,

csak lassítani és megállítani.

116
 A H A RM A D IK FÁ JD A LO M

Az előrelépés lehetősége általában valamilyen kihívással együtt érkezik hoz­

zánk. Az elrugaszkodás pillanatának megragadásához döntést kell hoznunk,
és meg kell haladnunk azt az állapotot, amiben vagyunk. Ennek feltétele az
elengedés. Nincs repülés a földhöz tapadva, nincs emelkedés elrugaszko­
dás nélkül. Megtalálni az erőt a felnőtt énképviselethez együtt jár egy régi,
gyermeki út elengedésével. Kritikus helyzetekben csak akkor tudjuk önma­
gunkat vállalni, ha a támogatást már nem kívülről várjuk, hanem hiszünk
önmagunk alkalmasságában, és vállaljuk a döntéseink kockázatát is.

( ------------ \
- Miért csak akkor tudsz megnyugodni, ha szenvedsz, ha fájdalmat
érzel?
- Ha fáj valami, azt érzem, hogy végre mindent el tudok engedni,
és nem kell teljesítenem. Jólesik átérezni a fájdalmat.
- Azt érzem, keresed a szenvedéssel teli, negatív helyzeteket, ami­
kor átélheted, hogy nem vagy elég jó.
- Pontosan. Legbelül azt érzem, hogy az igazság az, hogy én nem
vagyok kiemelkedő semmiben, és félek, hogy egyszer ez nyilvánvaló
lesz mindenki számára.
- Mintha keresnéd a negatív visszajelzést.
- Fel vagyok rá készülve, és belül mindig igaznak tartom...
- Én úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy levesd a szüleid által
rád adott és agyonkopott, kinőtt kisfiúruhát, és férfivá válj. Ember­
ként és vezetőként egyaránt...
Döbbent csönd.
- Mindig meg akartam felelni apámnak, mert elégtelennek érez­
tem magam előtte...
V_______________________________________________________ __ —

Amikor egy különleges lehetőség jön veled szemben, leegyszerűsítve há­

rom választásod van.
1. Megijedsz a kihívás kényelmetlenségétől, és megindokolod magadnak
a helyben maradás előnyeit. Ezzel elszalasztod a lehetőséget, és belera-
gasztod magad a jelenlegi pozíciódba.
2. A második válasz a félig-meddig elrugaszkodás, amelynek során meg­
tartod a régi helyzet előnyeit, de belekapaszkodsz az újba is (két vasat
egyszerre a tűzben). Ezzel egészen biztosan olyan nehezékeket pakolsz
magadra, amivel tartósan a víz alatt tartod magad.
3. A harmadik a teljes elengedése a réginek - és vállalása az újnak. Ezzel
a magatartással elfogadod a régi elvesztésének a fájdalmát, és utat en­
gedsz az új kialakulásának.

117
 Mindhárom helyzetkezelés fájdalmas, de mindegyik másképpen. A le­
hetőséget elutasító fájdalom tompa sebbé alakul át, ami vasmarokkal fog­
ja vissza a változási szándékot, és ideológiát gyárt az elszalasztott helyzet
indoklására: még nem jött el az idő, még nem vagyok felkészülve, túl sok
lenne egyszerre, kímélem a környezetem a megrázkódtatástól. A két vasat
egy tűzben megoldás fájdalma depressziós háttérhullámmá alakul át, ami
egyre erősebb pozitív élményeket igényel a helyzet elviseléséhez. A halha­
tatlanság és a megérdemlem illúzióját fenntartó megoldás csapdahelyzet,
ami az „én irányítok” látszatát tartja fenn.
A változással együttműködő magatartás, ami képes áldozatot hozni az
új kialakulásának érdekében, gyógyító fájdalommal jár. Ez leginkább arról
ismerhető fel, hogy nagy erővel jelentkezik, de mégis felszabadulást hoz.
Ameddig pörög a kerék, és nem nekem kell kézbe vennem az életem irá­
nyítását, addig reménykedhetek valami váratlan és jótékony fordulatban.
Ameddig megy a mozi, addig nem kell szembenéznem önmagámmal sem.
Ameddig nem én hozok döntéseket az életemmel kapcsolatban, addig a
sodródás megkímél a szembenézés és a veszteség fájdalmától.

Aztán egyszer véget ér a vetítés, és megérted, hogy az életed szerepét

te alakítod.

FO R D ÍT O T T T Ü K Ö R

A lélek mélye néha fordított tükörként veri vissza a rávetült sugarakat.

Makacsul elrejti és magába süllyeszti a negatív helyzeteket, felületesen át­
ereszti a pozitív képeket. Ragaszkodik a sebekhez és elengedi a jótékony fé­
nyeket. Hallgat, amikor kiáltania kéne, és fecseg, amikor elmélyült csendre
lenne szüksége. Fordított tükör, amely nem fejthető meg lineáris, logikus
módon. Csak az érzelmek nyelvén tudjuk szóra bírni, csak megérintett ál­
lapotban nyílik meg.

- Megalázó helyzetbe hozott egy értékelő beszélgetésen a főnököm.

—Te hogyan reagáltál?
- Gyakorlatilag nem nagyon tudtam a helyzettel mit kezdeni. Puf-
fogni kezdtem, csak egy erőtlen kérdés jött ki a számon: Most tényleg
ez a legfontosabb? Utána megkérdeztem a kollégám, aki szintén részt
vett az értékelésen, hogy ő miért nem szólalt meg.
- Mit mondott?
- Elmondta, hogy coachingba jár, és a coacha megtanította rá,
hogy konfrontativ helyzetekben (pl. amikor a főnöke le akarja nyom­
ni) a legbiztonságosabb megoldás, ha belemélyed a jegyzeteibe, és ru­
galmasan kikerüli a konfliktusokat...
V. J
/ ----------------------------------------------------------------\
- Értem. Talán neked is coachot kellene váltanod, és könnyebb
helyzetbe kerülnél... Én csak arra tudlak megtanítani, hogy minden
helyzetben képviselned kell magad, akár veszélyes, akár nem. En ab­
ban tudlak segíteni, hogy megtaláld az utad, hogyan tudod képviselni
magad, különösen akkor, amikor kritikus helyzetbe kerülsz.
V______________________________________________________________ )

A Spotlight című amerikai filmben bostoni katolikus papok szexuálisan

molesztált áldozataival készítettek interjúkat. Az egyikük, egy felnőtt homo­
szexuális férfi elmesélte, hogy kisfiú korában megtörtént vele a borzalom, ami
meghatározta a későbbi életét. Amikor felidézte a traumát, kettős érzésről
számolt be. A megalázottság mellett volt benne valamiféle felszabadultság is.
Valaki végre elfogadta és szerette. Ez a kettős érzés még erősebb bűntudattal
és szégyennel töltötte el, és mélyen elnémította a későbbi években.
Talán most azt gondolod, hogy az abúzus csak szexuális formában rom­
bol maradandóan, holott sokféle válfaja van: a fizikai erőszaktól a lelki
megalázáson át a megszégyenítésig. Amikor a gyereket megverik a szülei,
amikor lelkileg megtörik otthon, az iskolában, a sportegyesületben vagy
később a munkahelyen, mind az abúzus formái. A munkahelyi értékelő
beszélgetés, a főnök megalázó beszólása, a tehetetlenség megannyi hely­
zete életünkben. Mind-mind lelki traumák, amelyekkel meg kell tanulni
megküzdeni. A legnehezebb, hogy szinte mindannyiunk lelkében létezik
azonban a kettős érzés. Az egyik a fájdalom és a szégyen, a másik a „meg-
érdemlem érzés” ellentmondása. Akit gyakran megaláztak, vagy hatalmi
visszaélés áldozata volt, kialakul benne a tudás: bizonyára megérdemlem,
mert rossz vagyok. Ez a kettősség a leginkább bénító érzés, ami megakadá­
lyozza bennünk a megküzdés egészséges védelmét, a kitörés szabadságát.
Megérdemlem, mert rossz voltam, mert nem vagyok elég jó, mert hibáz­
tam, mert elvesztem az élet útvesztőiben... Kiszállnék, kitörnék, elszalad­
nék, szembe mennék, de valami visszafog, visszahúz. A lelkem megtört ré­
sze bilincsbe zár, nem tudok mozdulni. Belülről sírok némán, és a fájdalom
mellett, a lelkem mélyén, édes boldogságot élek át.

A fájdalom talán feloldoz, talán végre szabad leszek.

A M BIV A LEN CIA

Az ambivalencia fenntartása a test és a lélek ellenállása a szabadsággal

szemben. Attól tartja magát távol a lélek, amire legjobban vágyik, mégis
fél tőle. Kettős kötés, amely a biztonság illúzióját rejti, valójában azonban
az egy helyben maradás látszatának a béklyóját jelenti.

119
 - Miért jöttél?
- Igazából sokat dolgozom - mint mindenki más és szeretnék
támogatást kapni...
- Rendben, akkor elmondom, hogy mi a témád: ambivalencia,
dermedtség, mindenre kisugárzó bizonytalanság...
- Bizonytalanság van bennem, de tudok dönteni.
- Személyes téma?- Van egy párkapcsolatom, ami már nem
működik...
- .. .és van egy párhuzamos is...
- Igen, de ő még nem szabad. Viszont érzem, hogy ő lenne az ide­
ális...
- Számodra a kérdés nem az ideális kapcsolat, hanem az anyukád­
hoz fűződő gyermeki viszony. Jelen pillanatban nem vagy alkalmas sta­
bil párkapcsolatra, mivel önmagaddal sem vagy valódi kapcsolatban.
- Ezt így nem lehet kijelenteni! Mindenkinek vannak nehézségei.
Az anyukámmal pedig nagyon jó a kapcsolatom. Egyszer már beolvas­
tam neki indulatosan, de a kapcsolatunk rendben van... sokat dol­
goztam már ezen.
- Sokat, de nem jól. Minden második mondatoddal elgyengíted
az elsőt, és felpuhítod a mondanivalód. Azt hiszem, nem én vagyok
a te embered. Nekem nincs időm kibányászni a témád, folyamatosan
ellenállással küzdeni, helyetted melózni a felismeréseken, és üldözni
téged az elszalasztott döntéseid miatt. Sajnos nem tudlak vállalni.
- Pedig én szeretnék dolgozni magamon...
- Elhiszem, de inkább keress valaki olyat, aki türelemmel és gyen­
géden kísér hosszú időn keresztül. Én túl erős és türelmetlen vagyok
számodra.
- De pont ez a baj, hogy évekig jártam sok csoportba és egyéni
terápiára is, mégsem változott semmi.
- Ha majd erős szándékod lesz a változás iránt, keress meg. Sajnos
ez így most nem működik.
- Úgy sajnálom. Mivel tartozom?
- Természetesen semmivel. Jó utat!
V______________________________________________________________

Az ambivalencia mint belső féreg rágja bele magát áldozata testébe.

Az állandó önigazolás, a kétségek közötti vergődés, félelem a hibázástól, a
döntéstől elveszi a levegőt a lélek elől. Nem ad lehetőséget a valódi kap­
csolódásra, nem ad teret a szabadság megéléséhez. Ebben a tudatállapot­
ban sajnos nem lehet elrugaszkodni a földtől. Minden készen áll bennünk,
de az áttöréshez több kell, mint vágyakozás vagy érzelmi átélés. A szembe­
nézés csak egy lépés, a felelősségvállalás csak előkészítése a cselekvésnek,

• 120
de a legfontosabb a konzekvenciák levonása, a kivitelezés, a cselekvés, a
határok átugrása. Ez néha nehéz, félelmetes és fájdalmas is. Elengedni va­
lakit, aki már nem tartozik hozzám, munkahelyet változtatni, ha már nem
tudok azonosulni az értékekkel, vagy elereszteni anyukám kezét, ha csak
biztonságra használom ő t... Mindez nem pusztán nehéz, hanem sokszor
szembe megy a közízléssel, a körülöttem lévő csoportok érdekeivel, vagy
egyszerűen elvárásokat sért. Még sincs más út, csak a belátásból fakadó
döntések kivitelezése, az ugrás. Sokan eljutnak odáig, hogy felismerik a
működésük elégtelenségét vagy az életük felszínességét. A változáshoz
azonban ennél több kell. Ki kell kapcsolni a tévét, el kell zárni az ener­
gianyelő csatornákat, szembe kell fordulni a legnehezebbel: le kell válni a
szüléinkről. A változás mindig ellenáramban jön létre, mindig szembefor­
dulásból fakad. Egy beidegződést, régi mintát elengedni nem lehet finom­
kodva, lassan és fájdalommentesen. A seb feltépése, a friss levegő been­
gedése az első pillanatban szenvedéssel teli, de utána mindig felszabadító.
Ameddig a tanácskérő nem tud egyértelműen dönteni a segítője mellett,
addig a beszélgetések megmaradnak a racionális csevegés szintjén.

Aki elköteleződik, és belülről vezetetté válik, annak lehetséges lesz a

szintugrás.

ID EN T IT Á S

Személyiségünk magja, az én középpontja változatlan és állandó. Fölöt­

te áll minden változásnak és múlandóságnak. Természete szerint energia,
és része annak az Áramlásnak, ami életben és mozgásban tart mindent.
Személyiségünk magja az Isteni Részecske. Azonosulni vele hazatalálás,
megnyugvás. Mindannyian tudjuk ezt, de belefeledkezünk az ego felszínes
játékaiba, a hatalom, a szépség, az érvényesülés és a nagyság illúziójába.
Önmaga elől senki sem menekülhet el büntetlenül. Talán könnyebb útnak
tűnik a felszín csillogása, a gyors előrejutás, az agresszív terjeszkedés, de
mindez eltávolít az élet forrásától, és végtelenül magányossá teszi a hata­
lom lovasát. Ha nem őrizzük és tartjuk nyitva az átjárót a lélek magja és
az ego diadalmas menetelése között, elvesztünk. Az átjáró az ébrenlét és az
együttérzés, melyek a jelenlét tudatosításából fakadnak.

- Miért olyan fontos számodra a kontroll?

- Fejben élek, alig vagyok jelen. Néha csak sodródom, és ismétel­
getem a begyakorolt mozdulatokat, amik rutinokká álltak össze.
- Milyen értékeid vannak?
- Az átlagnál intelligensebb vagyok...
- Kevés. Adj valami fogódzót ahhoz, hogy megérje veled foglalkozni. ■=>
V________________________________________________________________________________ J
• 121
 r
■=> - Kedves és megértő tudok lenni. A barátnőm szerint mindent
meg lehet velem beszélni...
- Figyelj, erre nincs időm. Semmi valódi értéket nem tudsz felmu­
tatni?
- De igen. Tudok fejlődni...
- Szerintem ne erőltessük. Nekem nincs tíz évem arra, hogy ki­
préseljek belőled valami egyedi, személyes értéket. Ha képtelen vagy
becsülni magad, én hogyan becsüljelek? Fejezzük be, és keress egy
pszichológust, akinek van ideje többéves terápiára...
- Most akkor tényleg ennyi volt? Alkalmatlan vagyok? Ez borzasz­
tóan fáj...
- Tudom, de sajnos az igazság fáj. Váljunk el barátságban, és ne
raboljuk egymás idejét...
Távozni készül, amikor megállítom.
- Figyelj, ez csak teszt volt. Nem befejezzük, hanem most kezdjük
el. A probléma lényege a belső bizonytalanság és a kimozdíthatóság.
Teszteltelek, hogy lássam, meddig tudok elmenni a provokációban.
Nagyon befolyásolható és bizonytalan vagy. Ez a téma.
Megdöbben.
- Ez a téma. Tényleg így van. Könnyen ki tudnak billenteni az
egyensúlyomból.
- Nézd, senki sem engedheti meg magának, hogy így beszéljenek
vele, ahogyan én tettem. Meg kell védeni magad, és bíznod kell annyi­
ra magadban, hogy ne lehessen ilyen könnyen kizökkenteni... Sikeres
vezető vagy, és felnőtt ember. Meg fogjuk erősíteni a férfiéned, hogy
kapcsolatba kerülj teljesebben önmagaddal.
- Rendben, ezért vagyok itt...
V. J

Kapcsolatba kerülni a középponttal csak úgy lehet, ha a félelmeink mögé

megyünk, és mélyre ásunk. A sikeres üzleti működés fontos, de csak a felszín.
A stabilitás, a nehézségekkel való megküzdés, a kapaszkodás nélküli beleállás
a hullámtérbe, az elengedni tudás, a veszteség elfogadása, a kockázatok be-
vállalása teszi a férfit (és a nőt is) felnőtté. Ez nem pusztán férfiút, hanem a
felnőtté válás útja is. A férfinak harcossá kell válnia, hogy vezetővé lehessen.
A lélek középpontja az egyetlen stabilitás, amely megbízhatóbb és erősebb
minden más támasznál. Ebből a fókuszpontból tudunk egymás ajándékaivá
és segítőivé válni. Amíg haza nem találunk lelkünk középpontjába, addig
csak sodródó bábok vagyunk. Az erő, a személyiség magja, az Isteni Szikra
bennünk szunnyad, és minden nehézségben támaszt ad nekünk.

Az indiánok, a harcosok, a föld emberei és az ég asszonyai tudják ezt.

122
 AZ U N A LM A S EGO

Az ego kísértése a gondolati gazdagság, a sokszínűség, a szórakoztatás és

a figyelemkeltés. Ha érdekes vagyok, és sokan figyelnek rám, bizonyára
különleges is vagyok. Sokan esnek ebbe a csapdába, és veszítik el kapcsola­
tukat a szívükkel és az igazsággal. Mert az énkiterjesztés mindig egyoldalú,
téves és unalmas. Az unalom talajvesztés. Olyan állapot, amikor egy em­
ber nincs kapcsolatban a testével, csak a fejével. Mindez nem függ attól,
mennyire edzett a test, hiszen az edzett test is lehet öncélú (de az edzetlen
egészen biztosan az). Emelkedés egyensúly nélkül, kitérés a szembenézést
elutasítva, központi szerep alázat nélkül. Az unalmas ember önmaga körül
pörög, és a környezetéből meríti az energiát. Nincs tudatában görcsös ka­
paszkodásának, csendes segélykiáltásainak. Ments meg, mert kevés vagyok
magamnak, elfáradtam, kapaszkodom beléd. Sokat beszélek és pörgők
önmagam körül, mert nem látok kiutat. Fárasztó szerpentin, egy helyben
araszolgatás.
Az unalmas ember energiavesztett állapotban van, és kívül keresi
a megoldást. Bágyadtságát természetes állapotnak fogja fel, mélyre nem
merészkedik, fél a felszín mögé nézni. A reggeli vicces rádióműsorok, az
unalmas és hosszú konferencia-előadások, a végtelen politikai elemzések, a
nagy ünnepi szónoklatok és a folyosói ventiláció is ebbe a műfajba tartozik.
Zajkeltés, időtöltés mélyebb tartalom és fejlődés nélkül. Pedig a megszóla­
lás lehetőség és felelősség egyszerre.

A felszínes mosoly mélység nélkül megöli a valódi kapcsolódást.

T R E N D I V A G Y O K , ÉS U N A L M A S

Üzleti parti, kiemelt esemény, impozáns fogadás. Idősebb úriemberek fia­

talos trendi öltözékben. Szűk, feszes farmer, hegyes orrú cipő, sötét zakó,
világos ing, laza sál a nyak körül...
Erezni rajtuk, hogy jó fejnek akarnak látszani, mindenáron. Ahogyan a
fiatal nők is körülöttük, akik a díszlet kellékei...A követő üzemmód része
az alkalmazkodás és a belesimulás az összképbe. Fontos az elfogadottság
érzésének a létrehozása, de egy kicsit kiemelve a „különlegességet”.
Megmutatom, hogy én különb vagyok az átlagnál. A gyakorlatilag az
unalom elől menekülők egész életükben másolók maradnak, követő üzem­
módban élik le az életüket. Ami elől menekülnek, annak már régen foglyai,
de legbelül fenntartanak egy ideális képet önmagukról. Én kimagaslóm,
rendkívüli vagyok, többet tudok az életről, csak a körülmények nehezek
vagy inkább sohasem optimálisak. Mert ők a körülmények foglyai egész
életükben. Talán kárpótolják magukat némi részvétcsomaggal, és jobb

123 •
ruhába, szebb házba burkolva élnek, de belülről elszáradva, magányuk elől
külső eseményekbe menekülve.
Olyan ez, mint amikor a szónok azt hiszi, hogy a hangerő, a meggyőző
bólogatás és az erős gesztusok felerősítik a mondanivalót. Ha nagyon megy-
győző vagyok, majd elhiszik nekem az üzenetet is. Én magam is elhiszem
egy kicsit. Minél többször mondom, annál jobban elhiszem... Van ebben
valami hátborzongató realitás, mert a bizonytalanok a hitszónokok előtt
erősen bólogatnak, és megjelenik a visszhang. A gyenge lábakon állókat
lenyűgözi a show. A belülről vezetettek átlátnak a díszleten, és félrehúzod-
nak, mert zavarja őket a túl sok körítés. Ok a lényeget keresik mindenben,
a mondanivaló tartalmát, és elriasztja őket a mellébeszélés.
A követő üzemmód felismerése, a kitörés és az ébredés nehéz. A követő
elhiteti magával, hogy az álomvilág, a felépített trend valódi és rendíthe­
tetlen.
Erről ismerni fel a követő üzemmódban élőket:
• titkon ezoterikus irodalmat olvasnak, és lelki gyógyítókhoz járnak, hogy
álomviláguk díszleteit erősítsék,
• mindent racionálisan közelítenek meg, számukra egyetlen valóság léte­
zik: a kiszámítható,
• általában nem konfrontálódnak nyíltan, mert a szelídséget és a ked­
vességet helyezik mindenek fölé, hogy elűzzék belső démonjaikat, és
megfeleljenek a külvilág elvárásainak,
• nagyon kritikusak, de elsősorban mások felé, és ezt legtöbbször csak a
háttérben fejezik ki,
• ők a folyosói megmondó emberek, a hírvivők, a rejtett hálózatok fenn­
tartói és terjesztői,
• ők az udvariasság mögé rejtett önérvényesítés és az alázatossággal elfe­
dett megalkuvás bajnokai,
• a kerülő út, a körkörös, hosszú körmondatok és az utalgatás fontos esz­
köz számukra a rejtőzködés és védekezés fenntartása érdekében,
• általában csak reagálnak az eseményekre, és együtt úsznak az árral, nem
vállalják a valódi egyediség kockázatát...

A szemtől szemben ki nem mondott kritika elhiteti velünk, hogy mi átlá­

tunk egy helyzeten, egy személyen. Sőt azt is mondhatnám, hogy a háttér
kritika a legerősebb jele a követő üzemmódnak. Amikor a háttérben bát­
ran elmondod az ellenvéleményed, felerősíted a nem tetszésed, de szemtől
szemben hallgatsz, egészen biztos, hogy követő üzemmódban vagy, és bele­
ragadtál egy kísérő szerepbe.

124
 Vezetői csoporton:
- Ahogyan beszélsz, az hosszú és energiarabló. Nem lehet ponto­
san érteni, hogy mire célzol, és fogy az energia a teremből...
- Én szeretném magam pontosan kifejezni, ezért beszélek kicsit
hosszabban...
- A hosszúság milyen összefüggésben áll a világossággal?
- Ezt nehéz lenne megmondani...
- A hosszúság negatív korrelációban van a világossággal. Minél
hosszabban ecseteled a lényeget, annál távolabb kerülsz a fókusztól...
Miért félsz elmondani nyersen és egyszerűen azt, amit gondolsz? Miért
puhítasz?
- Nem szeretnék megbántani senkit sem ...
- így viszont unalmassá válsz, és nehezen lehet érteni. Eltávolodsz
önmagadtól és a többiektől is...
(Rövid csend után)
- Régóta érzem már ezt a távolságot. Egyre nehezebb motiválnom
a csapatomat. Elfáradtam...
k________________________________________________________________________________V

A követő üzemmód elfáraszt, és bár úgy tűnik, hogy megkímél a konf­

rontációtól, valójában energiarabló. Minél távolabb kerülünk önmagunk­
tól, annál jobban eltávolodunk az áramlástól, a megújulás lehetőségétől.
Mert az energia a játékban jelenik meg, a kísérletezés bátorságában, a meg­
érzések követésében.Szepsy István Tokaj-Hegyalj a és a világ egyik vezető
borásza vallja: „Mi senki után nem megyünk, mi senkit sem akarunk megy-
győzni”. A cél a limitáltság és egyediség.
Az igazi minőségi ugrás sohasem a trendi (kitaposott) úton történik
meg, hanem valami egészen egyedi és sajátos módon. A különlegesség az
egyéniség erejében rejlik, a másolat mindig poros és unalmas. Ami ma
trendinek tűnik, lehet, hogy jó eszköz a beilleszkedéshez, de sohasem lesz
út a kiválóság kibontakoztatásához.

Az eredetiség nem ajándék, hanem önmagunk visszaszerzése.

FELELŐ S VAGYOK AZ Á LLA PO TO M ÉR T

Sok vezetővel találkozom, akik érzéketlen, kiégett állapotban alva járnak,

ólominggel védve az életüket. Mit sem tudnak erről, mert számukra ez a
megszokott működés, és oly régen elveszítették önmagukat, hogy már nem
is észlelik. Zombiként napról napra, élményről élményre próbálnak meg
túlélni. Kávéval, alkohollal, szeretőkkel és legújabban spirituális gyorssegí­

125
tőkkel, jósokkal, buddhista tanítókkal vagy energiaadó varázslókkal veszik
körbe magukat. A nők általában az igazit keresik, és közben megelégednek
az alkalmival. Keserűek, mert a sorsot igazságtalannak tartják, s nem értik,
miért magányosak. A férfiak legtöbbje családdal bástyázza körbe magát,
de ott is csak a barikád egyik oldaláig merészkedik, és onnan kiabál át
a gyerekekhez, a jól tartott feleséghez. Közben azt harsogja, hogy otthon
minden rendben, árad a szeretet és a harmónia, otthon egészen más va­
gyok... Amikor eljönnek egy tréningre vagy coachingra, újraélesztést kell
alkalmaznom, hogy esélyük legyen visszatérni az életbe.
Olyan távol kerültek már önmaguktól, hogy kénytelen vagyok teljesen
összeomlasztani az eddig felépített és összetákolt kis világképüket, hogy
esélyük legyen az újraépüléshez. Ez félelmetes és nehéz. Van, aki befogadja,
s van, aki ellenáll, mert megszokta, hogy mindent jobban tud és mindent
egyedül old meg. A legfájdalmasabb és leginkább gátló az ellenállás, a vé­
dekező hárítás, az okoskodás. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy képe­
sek mindent megoldani, nem lehetnek gyengék, és a túlélési stratégiáik
minden helyzetben hatékonyak.
O ka
• jéghideg okostojások, akik mosollyal az arcukon egy látszólag pozitív
világképben ücsörögnek magányosan, elszakítva a szívüket a fejüktől,
• csendes pesszimisták, a keserű realisták, akik csak a küzdelemben hisz­
nek, és csak akkor érzik, hogy élnek, amikor harcolnak,
• a rejtőzködő menekülők, akik elzárják az érzelmeik csapját, mert nem
akarnak többé sérülni, és kiskapukat keresnek a túléléshez,
• a nagy manipulátorok, akik mindig felülkerekednek a nehézségeken, de
semmiben nem tudnak gyógyítóan és nyitottan benne maradni, mert
félnek a kontroll elengedésétől.

Sorolhatnám még. Szerencsére azok is sokan vannak, akik befogadóak,

felébrednek és szárnyalnak. S hát akadnak szép számmal, akik aztán visz-
szaalszanak. S itt jön a felelősség kérdése: először fel kell ébredni, viszont
aki felébredt, nem tud automatikusan ébren maradni. Nagyon sokat kell
melóznia magán, hogy az ébrenlétet fenntartsa. Ez a meló azt jelenti, hogy
alkalmaznia kell minden olyan tisztító, ébresztő eszközt és lehetőséget, ami
ezt segíti. Meg kell dolgoznia profin a testét, és tisztítania kell a lelkét, hogy
esélye maradjon az ébrenlétre. Edzés, böjt, az intuíció beengedése, az érzé­
sek követése, a megfelelő tanácsadó kiválasztása, erőfeszítések meghozata­
la mindennap... A megértés nem elég, meg kell valósítani a felismeréseket,
ki kell lépni a változások viharába.

Az ébredés ajándék, a fenntartása komoly munka eredménye.

• 126
 V A LA H A B A R Á T O K V O LT U N K

Van egy barátom, akivel valaha közel álltunk egymáshoz és hasonló értékek­
ben is hittünk. O mostanra nagyon fontos ember lett, és túl magasra jutott.
Olyan szervezetben vállalt szerepet, amelynek az értékrendje egyáltalán nem
egyezik a korábban vallott közös értékeinkkel: transzparencia, őszinte visz-
szajelzés kultúra, hiteles leadership, fehér gazdaság... Én ma is kedvelem őt,
mégis nehéz elfogadnom, hogy egy olyan dologban vállalt szerepet, amihez
én nem tudnám a nevemet adni. Rendszeresen keresi a kapcsolatot velem,
és amikor beszélünk, úgy érzem, ő ugyanaz az ember, akit szerettem, és akivel
azonos oldalon harcoltunk valaha. De a realitás mégis más lett. Ö azzal az
oldallal vállal közösséget, amiben egykor maga sem hitt. Vagy mégis? Mindig
is ilyen ember lett volna? Mindig is gyenge és ingadozó volt belülről, csak
éppen nem kellett éles döntéseket hoznia? Mindig is halvány volt számára a
választóvonal az igaz és a hamis között, csak éppen a jó oldalra sodorta a szél?
Nem akarok ítélkezni, de az az érzésem, hogy sohasem sodródik valaki
a szürke oldalra csak úgy, véletlenül. Aki elpuhul a választásaiban és pilla­
natnyi érdekeket követ, az szürkévé válik akkor is, ha ő maga nem lesz sem
korrupt, sem gátlástalan. A szürkeség talán nem lenne végzetes baj, de az
elszürkülés már igen. Minden folyamat organikusan alakul, akkor is, ha az
átmenet néha meglepő és ugrásszerű.
Úgy érzem, mindannyian kettős énnel rendelkezünk. Az egyik az illesz­
kedő, kompromisszumkereső, megfelelni vágyó, biztonságra törekvő, míg a
másik a harcos, kreatív, kockáztató, fejlődésorientált. Ha a harcos énün­
ket megfelelő ideig foglalkoztatjuk, és döntően rá hagyatkozunk, akkor
aktív marad kikapcsolva is, azaz bármikor előhívható. Ha alapvetően az
illeszkedő énünkre hagyatkozunk, akkor a harcos énünk alvó üzemmódba
kerül, és pusztán kisegítőként szolgál minket. Hogyan lehet gátat vetni a
sodródásnak, az elpuhulásnak, az erkölcsi romlásnak? Pokoli egyszerű és
mégis nagyon nehéz.
• Nézz szembe a brutális tényekkel, és keresd a saját felelősséged!
• Kérj visszajelzést a számodra fontos és hiteles emberektől!
• Vonulj vissza, és meditálj, érezd át a helyzeted valódi súlyát!
• Állítsd meg a sodródásod, és hangosítsd fel a kételyeidet, a megérzései­
det, a lelkiismeretedet, a belső hangodat.
• Válaszd mindig a nehezebb utat, vállalj kockázatot!
• Képviseld bátran és következetesen a meglátásaidat, különösen akkor,
amikor ez kényelmetlen és felfelé kell konfrontálódnod.
• Sohase hátrálj ki a küzdelemből a kényelemszereteted és a veszteség
lehetősége miatt.
• Ne hárítsd a helyzeted és a döntéseid felelősségét a családodra, a kollé­
gáidra, a megélhetésedre vagy a gyermekeid jövőjére hivatkozva.
• Légy igaz ember férfiként vagy nőként!

• 127
 Amikor képes vagy szembenézni azzal, hogy lejtőre kerültél és elveszí­
tetted az irányítást az életed felett, megtetted az első lépést. Amikor nem
szépíted a saját szereped a helyzet kialakulásában és elismered a felelőssé­
ged, akkor megtetted a második lépést. Amikor vállalod mások előtt is a
gyengeségedet, és nem takargatod többé a hibáidat, megtetted a harmadik
lépést. Amikor elkezded képviselni az igazadat, a meglátásaidat, a vélemé­
nyedet a tekintély és a hatalom felé is, kezdesz visszatérni önmagad valódi
középpontjába. Amikor már képes vagy veszteséget is vállalni az igazság
miatt, akkor visszatértél az Áramláshoz, belekerültél újra a sodrásba.

A többi már nem a te dolgod, az élet elrendezi az utad a legjobb módon.

SZ E K V E N C IÁ K

Életünk meghatározó motívumai szekvenciákban sűrűsödnek össze. Is­

mételjük kétségbeesésünket és boldogságunkat egyaránt, sokszor zárt
szemekkel és csukott fülekkel sodródva, saját zajos élményeink világába
zárulva. Mi határozza meg szenvedésünk vagy boldogságunk jellegét? Ta­
lán véletlen lenne kétségeink aránya, sajátos dilemmáink tartalma? Azt
hiszem, semmi sem véletlen, az sem például, hogyan érezzük magunkat a
város bizonyos részein áthaladva, az erdőben sétálva vagy kocsival átszelve
egy tájat. Vannak helyek, amik felemelnek és mosolyt varázsolnak a lel­
kűnkbe, s vannak olyan terek, ahová már belépni is kín. Vannak napok,
amikor minden jól alakul, és vannak időszakok, amikor nagyon sok a bal­
eset. Életünk szekvenciákban zajlik, meghatározó és jellegzetes érzéseink a
részletekből kibontakozó információk, olyan sejtések, amelyek legtöbbször
tudattalanok maradnak. Ritkán kötjük össze ezeket az érzéseinket az adott
helyzettel, személlyel, pedig egyre erősödve közvetítik a Mező üzeneteit.
Mi talán csak elszenvedjük ezeket a jelzéseket, de ez nem jelenti azt, hogy
ne lenne komoly szerepe minden történésnek egy nagyobb összefüggésben.
Hazafelé tartottam egy nehéz tréningről. Ahogyan áthaladtam egy kis
falun, egy macska ráérősen kisétált a kocsim elé. Eppenhogy le tudtam fé­
kezni. Két faluval arrébb egy veréb zuhanórepülésben súrolta a szélvédőm.
Itt valami komoly dolog fog történni, gondoltam, és kiélesítettem a figyel­
mem, lelassultam. A következő útszakaszon úgy előzött szemből nagy se­
bességgel egy Audi, hogy csak a murvás útpadkára lehajtva tudtam elke­
rülni az ütközést. Fel sem húztam magam, alig volt rossz érzésem, mert
számítottam rá - nem konkrétan erre, de valamire... Szinte egykedvűen
folytattam az utam.
Gyakorlatilag minden fontos történésnek vannak előzményei. Sem a
boldogság, sem a szenvedés nem szakad a nyakunkba előzmények nélkül.
Ami váratlannak tűnik, csak a szemünk számára szokatlan, és ami az éle­

• 128
tünkbe véletlenül beköszönt, annak is komoly előtörténete van. Sajnos az
élet összefüggéseinek kódfejtését nem tanuljuk, és nem is fordítunk rá kel­
lő figyelmet és energiát. Pedig ennél izgalmasabb figyelem, az éber jelenlét
művészetének megteremtésétől alkotóbb tevékenység alig van. Félálom­
ban, célokat gyártva tartjuk magunkat ébren. Mesterséges élményekkel
nyomjuk agyon a bontakozó jót, és megszállottan kergetjük a szerencsét.
Pedig minden ott rejtőzik bennünk, válaszra várva.

A figyelem ereje ad esélyt az új megszületésének, és a bizonytalannal

szemben meghozott döntés ad szárnyakat a repülésünkhöz.

BÁRM IVÉ V Á LH A T O K

Az élet egyik legnagyobb kihívása, hogy bármivé válhatunk. Lehetünk gaz­

dagok vagy szegények, elégedettek vagy csalódottak, szépek vagy csúnyák,
okosak vagy buták. Félelmetes, hogy mennyire a hiányainkból élünk, és
szinte csak a vágyakozásaink gyertyalángjánál araszolgatunk előre. A nők
legtöbbje pasit szeretne, egy herceget, de legalább olyasvalakit, akivel meg
lehet jelenni. A férfiak hatalomra vágynak, de legalább valami fix havi
biztonságra. Mindez rendben is van így, de önmagában kevés. A hiány­
szemlélet lényege a szűkösség megteremtése. Amire fókuszálok, azzá válók.
Ami hiányzik, az egyre kevésbé lesz. Amiben bővelkedem, az növekszik.
A semmi (teljes kiüresedés) bármivé alakulhat. Ismerek nőket, akik szen­
vedélyesen keresik az igazi férfit. Nem lehet lebeszélni őket megszállott
vágyakozásukról, mert be akarják bizonyítani sérült énjüknek, hogy a her­
ceg elhozza majd számukra a teljes elfogadás harmóniáját. Amit apjuktól
sohasem kaptak meg, azt mással szeretnék bepótoltatni. Nem érzik, hogy a
bennük növekvő hiány teszi lehetetlenné számukra a betöltődést. Emiatt
legtöbbször csak nárcisztikus kalandorokkal és tévtanítókkal találkoznak.
Amit kívül keresnek, de belül nincs meg, taszítást eredményez. Ismerek
férfiakat, akik mindennél jobban szomjazzák a dicsőséget, a pozíciót, a ha­
talmat, de helyette csak erősebb rabláncot, fényesebb gallért kapnak ju­
talmul, majd égető szárazságot - és végül bukást. Egy idő után ugyanis,
ha kijátszottam magam, megtapasztalhatom, hogy már nem akarok semmi
sem lenni. Nem akarok irányítani, mert rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb,
ha nem én határozom meg, hogy merre menjek és mivé legyek.
A legnagyobb játék ezért az ego elengedése. Az én akaratból, erőből és
célokból tevődik össze. Korlátozott és darabos. A nem-én, vagy máskép­
pen: mély-én transzcendens és határtalan. Az én elengedése félelmetes,
mert nincs mögötte jól körülírható út, cél és birtoklás, van viszont szabad­
ság, kiteljesedés és hazatalálás. Legnagyobb tanulásunk és kihívásunk eb­
ben az életben merni elengedni a kézzelfoghatót, az irányítást, és az intuitív

129 •
hullámok szabadsága által átadni magunkat az Áramlásnak. Az intuitív út
tanulható. Nem a csapongó szabadosság, hanem a fegyelmezett és fejlődő
tudatosság útja. A tévtanítók eszközökben hisznek és módszerekben taní­
tanak, egyfajta becsomagolt tudást adnak át a tanítványaiknak. Vannak,
akik folyamatosan elemzik a múltat, és tanácsokat adnak a jövőt illetően.
Akadnak, akik azonnali megoldásokban gondolkodnak, mások statisztikák
és benchmarking alapján szerkesztik meg a lehető legszebb jövőt. Az intu­
itív út számomra egyfajta tanulási folyamat, ahol az én elengedése, a múlt
értő elfogadása és a jelenben való létezés bekapcsolása jelenti a fejlődést.
A nemén, vagy másképpen a mélyén felfedezése és az intuíció megszilárdí­
tása egyfajta tanulási folyamat, ami a problémák feltárásából, megértéséből
és korrekciókból, változásokból építkezik. Ezt keressük minden csoport­
ban, egyéni munkában és képzésen.
• Ha beleragadsz a múlt fájdalmába, elveszíted a jelent.
• Ha a hiányaidra figyelsz, izolálod magad a létezés folytonosan hömpöly­
gő lehetőségeitől.
• Ha időd nagy részét azzal töltőd, hogy kijavítsd a hibáidat, megfosztod
magad az erősségeidtől.
• Ha nem léped meg azt, amit felismertél, elutasítod a fejlődést és a kísér­
letezés szabadságát.
• Ha csak te irányítasz, korlátozod magad a képességeid alapján.
• Ha azt gondolod, hogy csupán annyi vagy, amennyit eddig elértél az
életedben, akkor tetszhalott állapotban alszol.

Vannak társaink. Egyedül sokkal nehezebben menne.

A Z IN T U IT ÍV D Ö N T É S EREJE

Csodálatos és titokzatos egyszerre, hogy minden energia és anyagi érzékelés

csupán szubjektív látásmódja az energia összpontosulásának térben és idő­
ben. A szubatomi részek mögött már csak tiszta energia létezik, ahogyan a
kozmosz világa is energiából áll. Pontosabban, a fizikai világunk nem más,
mint a teljes energiaspektrum egy kis szelete. Az energia és az anyag kö­
zötti különbség relatív, és csak az érzékeinknek köszönhetően jelenik meg
számunkra anyagként. Valójában minden energia. Ha így van, akkor nyil­
ván az erő az izgalmas kérdés, ami az energiát különböző formákba rende­
zi. Test, táplálék, könyvek, pénz, tárgyak... Bár stabilnak tűnnek, mégis
esetleges entitások, amelyek azonban rabul ejtik érzékelésünket, és képe­
sek beleragasztani minket a fizikai dimenziók világába. Milyen fura, hogy a
működésünket sokszor alapvetően az anyagi összetevőkhöz való egyoldalú
viszony határozza meg. Mert valódinak és stabilnak tűnnek, vonzóak és ér­
dekesek. Könnyű belefeledkezni, de nehéz felülemelkedni rajtuk. Valójában

• 130
mindannyian rendelkezünk teremtőerővel, szellemi hatalommal az anyag
felett, de az illúzió visszahúz minket a zárt fizikai érzékelés egyoldalú síkjába.
Hiszek benne, hogy a fizikai létezés és a racionalitás nagy érték, de egy idő
után csődöt mond a keresésben és a fejlődésben. Azt hiszem, ideje lenne
váltanunk, és erősebben használnunk intuitív énünk gazdagító erejét.
Leginkább a játék szóval lehet leírni az intuitív utazást, ami bátorsá-
got és odaadást igényel. Belehelyezkedést abba a dimenzióba, ami - bár
törékeny módon - szintén jelen van az életünkben. A vezetőkkel való
munkámban nagyon erősen támaszkodom rá, mert tudom, hogy az üzleti
világból kibillenni csak erős koppintással lehetséges. Mégsem az élményért
önmagáért teszem, hanem annak érdekében, hogy a tiszta energia átjárhas­
sa azt a dimenziót, amiben otthonosan mozgunk.
Nem hiszek az egyoldalú spiritualitásban, fontosnak tartom a realitás
megragadásához az anyagi teret is. Számomra leginkább a döntések tük­
rözik a valóságba történő visszazsilipelést. Aki képes intuitív módon dön­
teni és döntései konzekvenciáit vállalni, az rendelkezik kellő bátorsággal
és megvalósítási hajlammal. Aki folytonosan az álmodozás világában, a
teljesítmény nélküli ezotériában utazik, az átbillen az ellenkező oldalra.
A valódi spiritualitás számomra kísérletezés, megvalósítás, teremtés, formá­
ba öntés. A gyakorlati alkalmazás teszi hitelessé és életszerűvé az utazást.
A folytonos mérlegelés, elméleti számolgatás, kockázatcsökkentés, politi­
zálás nekem zsákutca, mert megreked a racionalitás mérhetően egyoldalú
és szűkös dimenziójában. Átmenetek és köztes állapotok váltogatják egy­
mást, amiben megtalálni a megfelelő ritmust és aktivitást művészet. Sem az
állandó meditáció, tarot-jóslás vagy az angyalok üzeneteinek keresgélése,
sem a fokozott elméleti aktivitás nem teljesít ki minket.

A megvilágosodás tett nélkül kevés, a tevékenység szellemi útkeresés

hiányában pusztán iparos munka.

Á LM O D TA M EGY V ILÁ G O T M A G A M N A K

Sokan azt gondolják, hogy a világ, amiben élünk, túl rideg, ellenséges, fáj­
dalmas és csalódásokkal teli. Ezért álmodnak maguknak egy külön világot,
amelyben biztonság, rend és kontrollált izgalom van. Van, aki mindezt sok
pénzzel a valóságban is felépíti, és akad, aki csak belül, a fantáziájában.
Van, aki hatalommal teremti meg, és akad, aki meneküléssel teszi. Mind­
annyian csalódunk olykor, és ilyenkor szeretnénk elrejtőzni. A csapda az,
hogy nem létezik rejtekhely, ahogyan csalódás sincs. Horgonyt szeretnénk
vetni, de nincs szilárd pont, csak Áramlás van, amit vagy elfogadunk, vagy
ellenállunk neki. A világ illúzió, álomkép, nem létezik önmagában, pusztán
a belsőnk kivetülése. Azt mutatja meg nekünk, ahol tartunk a fejlődésünk­

131
ben. Azt adja, amire szükségünk van. Ellenáll, ha le akarjuk igázni, ha be
akarjuk törni, és megszelídül, ha elfogadjuk olyannak, amilyen, és pusztán
tükröződésként fogjuk fel. Megszűnik uralkodni felettünk, ha nem kívülről
befelé, hanem belülről kifelé haladunk.
A külső a belső tükröződése. Amikor kemény vagyok magammal szem­
ben, kemény falakat húzok magam köré kívülről is. Amikor átölelem
magam félelem nélkül, a világ megszelídül körülöttem, illetve feloldódik
bennem. A világot nem lehet és nem kell legyőzni, de önmagamat muszáj
mindennap. Nem tudok külön világot hazudni magamnak, mert az elpusz­
tít, megöl. Vagy a változásmentes unalommal, vagy a ridegségével.

/ -------------- V

- Miért vihogsz, mint egy kislány?

- Talán menekülök a felnőtté válás elől.
- Miért ragaszkodsz apádhoz?
- Hiszen távol élek tőle, nem az ő életét követem.
- Miért vagy ilyen bátortalan és félős? Miért félsz a közelségtől és
a szeretettől?
(Könnyes szemmel:)
- Félek, hogy elvesznék. Félek az elutasítástól...
- Ha megszeretnéd magad, és elfogadnád odaadóan, félelem nél­
kül, akkor oda tudnád adni magad másnak is, és nem menekülnél to­
vább. .. Talán megbékélnél magaddal is. A könnyeid jelzik a jó irányt.
V_____________________________________________________________________ J
Ami elől menekülünk, az bennünk van, amit keresünk, azok vagyunk
már régóta. Ennek felfedezése a belső út. Nehéz és kanyargós, benne ma­
radni félelmetes, de izgalmas. Nincs tévedés és nincs bűn. Ennek az elfoga­
dása még nehezebb. Mi teremtünk meg és engedünk el legvégül mindent.

De jó lenne már most átélni a teljes elfogadás és elengedés szabadságát!

A M E G O L D Á S K U L C S A N E M MI V A G Y U N K

Gyakran nem értjük, hogy miért ragadunk bele egy problémába, miért
húzódik el egy nehéz ügy megoldása. Ilyenkor már nehéz meglátni, hogy
milyen mértékben váltunk részévé annak a nehézségnek, amit meg sze­
retnénk oldani. Addig vagyunk a problémák fenntartói, ameddig meg
nem értjük, hogy minden belőlünk táplálkozik, és minden hozzánk tar­
tozik. Addig hordozzuk a feladatunkat, ameddig meg nem haladjuk azt a
működési módot, amivel létrehoztuk. A probléma mindig saját lelassulá­

132
sunk és a középponttól való eltávolodásunk jele. Mindig pont akkor jele-
nik meg, amikor szükségünk van rá, és addig marad, ameddig nem vagyunk
képesek megérteni az üzenetét. Lelassít minket, hogy észrevegyük azt, amit
normál üzemmódban képtelenek lennénk felfedezni. Figyelmeztet, hogy
eltávolodtunk önmagunktól. A probléma megoldásának módja ugyanúgy
bennünk van, ahogyan létrehozói is mi magunk vagyunk. A megértéshez
ki kell tudnunk szakadni abból a nyomvonalból, gondolkodási módból, sé­
mából, amiben döntően működünk.

Ennek feltételei:
• a sebesség lecsökkentése,
• az irány megváltoztatása,
• a tevékenység módosítása,
• a táplálkozás minimalizálása,
• a belső figyelem megváltoztatása.

A változásnak az a feltétele, hogy megértsük: nem mi vagyunk a megol­

dás kulcsa. Bár mi hozzuk létre az elakadásainkat, mégsem a mi kezünkben
van a megfejtés. Az ugyanis kibontakozik. Ahogyan maga az elakadás is
létrejön, egyszerre megjelenik, ugyanúgy a megoldás iránya is megszületik
bennünk. Ahhoz, hogy ezt elősegítsük, le kell állnunk, és meg kell változ­
tatnunk a működésünk és a gondolkodásunk irányát és módját. Befogadó­
vá kell tudnunk válni, hogy kibontakozhasson bennünk egy új irány, egy új
jelentés, egy új megfejtési kód. Nem a ráfordított idő, hanem a megválto­
zott mód segít minket a kibontakozás és a továbblépés útján.
Amikor egy menedzsment teammel dolgozom, gyakran kerülünk szem­
be olyan elakadásokkal, amelyek hónapok vagy esetleg évek óta nehezítik
a hatékonyságot. A tréningjeimen a legtöbbször nagyon gyorsan sikerül át­
lendülni egy masszív elakadáson, és létre is jön egy pozitív válasz, kibonta­
kozik egy új, mégis egyszerű megoldás. A teamek azért válnak képessé egy
akár évek óta fennálló elakadás gyors kezelésére, mert a team-coachingon
megváltozik az önmagukhoz való viszony, a sebesség, a kommunikáció és a
jelenlét. Amikor a tagok rálépnek az őszinte szembenézés útjára, és előtér­
be helyezik a befogadást a védekezéssel és az elhárítással szemben, akkor
válik a team alkalmassá a megértés és a feloldás átvételére. Addig, amed­
dig el vagyunk foglalva az elakadás megfejtésével, az energia a probléma
fenntartására megy el. Amikor lemondunk a megoldásról és befogadóvá
tesszük magunkat, megérkezik a világosság, megjelenik a válasz. A történet
azonban még nem ér véget. Lépni kell, el kell indulni az új irányába.

Vállalni kell a sötétből való kilépés kockázatát, az első lépések bizony­

talanságát, az ugrás bátorságát.

• 133
 A Z U H A N Ó B O E IN G 737

Vannak kiemelt időszakok, amikor nemcsak a problémás helyzeten kell

módosítani, hanem magát a teljes státuszt kell megváltoztatni. Hogy mi­
kor jön el ez a pillanat? Akkor, amikor a belső fáradtság egyre gyakrabban
jön vissza, amikor már csak erős gyomorgörccsel viselhető el a helyzetben
maradás, vagy amikor megérkezik a jel valamilyen betegség vagy baleset
formájában. Ilyenkor az első lépést vakon, a semmi felé kell megtenni, a
második ebből következik. Az első nagyon fáj, a második már kevésbé, a
harmadik felszabadít, végül az út boldoggá tesz.

- Akkor kimondhatjuk, hogy elérkezett az a pillanat, amikor bizo­

nyossá vált, hogy nincs helye és módja az előrelépésnek, a még maga­
sabb pozíció felvállalásának.
- Igen, sajnos ez igaz.
- Ügy tudnám leírni a helyzeted, hogy olyan, mint amikor egy
Boeing 737-esen ülsz a business elásson. A fülkében minden komfor­
tos. A szerviz rendben, a hőmérséklet kellemes, a hely tágas és ké­
nyelmes, viszont ha kinézel az ablakon, azt látod, hogy a gép zuhan.
Három lehetőséged maradt:
1. A pilóták nem alkalmasok a gép vezetésére. Bemész a pilótafül­
kébe, átveszed az irányítást, és megpróbálod stabilizálni a gépet.
Kezedbe veszed a kormányt, hogy egyenesbe hozd a repülőt, mert
alkalmas vagy rá. A baj csak az, hogy egy ekkora gépet nem lehet
egyedül elvezetni. Nincsenek segítőid a gép vezetéséhez, így szinte
esélytelen az irányváltás.
2. Bent maradsz a kabinban, és élvezed azt az időt, amit még kelleme­
sen eltölthetsz zuhanás közben, mert még minden működőképes a
gépen. Van whisky, szivar, kaviár...
3. Felveszed az ejtőernyőt, és kilépsz a meleg fülkéből a sötét és fagyos
légkörbe, és bízol a földet érés sikerességében. Te döntesz, most
még minden lehetséges, de fogy az idő...
- Értelek, és igazad is van. El kell hagynom a gépet.
- Akkor gyújts erőt az előrelépéshez, mert nem lesz könnyű, és fel
kell készülnöd egy vészforgatókönyv kidolgozásához. El kell vonulnod
egy hétvégére egyedül meditálni, edzeni, böjtölni, hogy erőt és inspi­
rációt meríts az exit eltervezéséhez.
- Ezt fogom tenni, köszönöm!
V______________________________________________________________ )

134
 Mielőtt elfogy a levegő és bezárul egy kapu, jelek érkeznek a Mezőből.
Belső hangok, flashek, inspirációk, külső jelek, támogatások, finom, majd
egyre erősebb lökések. Változtatni nem könnyű senkinek sem. Minden je-
lentős előrelépés ugrás a sötétbe, mert nincs megvilágítva maga a teljes út.
De az induláshoz szükséges első pici kocka, a kellő fény megvan.

Annyi, amennyi egy lépéshez kell, a többi kibontakozik, az út a lábad

alá fut.

TÖ KÉLETES VAGYOK

Visszatérő tévedése sokunknak, hogy rossznak, hibás terméknek tartjuk ma­

gunkat életünk zsákutcába fordulásáért, vagy egyszerűen azért, mert mély­
pontra kerültünk. Nehéz különbséget tenni a hiba és a felelősség között.
• Semmiért sem vagyok hibás, nem vagyok selejtes, de felelősségem van
mindenben, ami velem és körülöttem történik.
• Semmiért sem kell szégyenkeznem, de felelős vagyok azért, ha elveszí­
tem az éberségem, és alvó állapotba kerülök.
• Nincs okom elítélni vagy megvetni magam a gyengeségeim miatt, de
mindennap teszek azért, hogy legyőzzem a félelmeimet.
• Nincs vereség és kudarc, de tartozom magamnak annyival, hogy szem­
benézzek az árnyaimmal, és felülmúljam önmagam.
• Nincs csalódás sem, csak nem volt erőm szembenézni időben a jelekkel.
• Valójában veszteség sincs, csak átmenetek vannak, és változás.

Az eredmények csak annyira fontosak, amennyiben megerősítenek a

további fejlődésem útján. Vannak, akik a múlt terhei miatt képtelenek elő­
relépni, és sérüléseik súlyos láncként húzzák vissza őket a fejlődés spirálján.
De nemcsak a sebek lehetnek a múlt árnyai, hanem az elért eredmények
is visszahúzó erejűvé válhatnak. Sok embert a korábban elért sikerei ra­
gasztanak bele a múltjába. Akkor is így van ez, ha látszólag még minden
rendben van körülöttük, de mégis egy dicső korszak letűnt álomvilágában
élnek. Főorvos vagyok, olimpikon, professzor, cégvezető, ügyvéd, mester
vagy művész, nekem jár a figyelem, mert már elértem valamit az életben...
Könnyű hozzászokni az emelkedettséghez. Alvajárás, hibernáció, nehezék
csupán bármilyen múltbéli sikerre hivatkozni, mert megfoszt a tökéletes
jelenben való figyelemtől, az ébredés esélyétől. Az ébredés és az ébren
maradás tudatosságot és erőfeszítést igényel mindannyiunktól. Önmagam
megértése és elfogadása kulcs a pozitív változáshoz, a spirális fejlődéshez.
Minden átmenet bennem juthat egy magasabb tudati síkra, hogy egyre job­
ban részese lehessek az Áramlásnak. Ha van cél, akkor csak az lehet, hogy
minél inkább képes legyek átadni magam a megérzéseimen keresztül egy
nagyobb erőnek. Ez az intuitív út.

135
 Valahol Európában történt. Egy konferencián kiállítottak egy, vagy két
méter magas, magányos posztert, rajta a kiváló tanácsadó, coach, mentor,
terapeuta, mediátor - és még néhány cím felsorolva. Kép is van, persze
kicsit feljavított, ahogyan ez már lenni szokott. Nézem elképedve, és arra
gondolok: egy embernek miért van szüksége ennyi címre, fokozatra, kép­
zettségre, akkreditációra, bizonyítékra? Miért kínál ennyifajta képzést egy­
szerre?
Kétfajta út áll előttünk: az egyik harsány és kifejező, a másik inkább
befelé koncentrál. A megérzéseink flashekben, intuitív képekben jelennek
meg számunkra, amelyeket a külvilág erős és egyértelmű jelzései gyakran
felülírnak. Mégis fontos odafigyelnünk a belső hangunkra. Az irány, ame­
lyen haladunk, meghatározó. Kifelé szeretnél folyamatosan megfelelni,
vagy elsősorban önmagad felé? Számomra a belső út megtartása fontos.
• Nincs szükségem marketingre vagy reklámra ahhoz, hogy bizonyítsam
az alkalmasságom.
• Nem kell megerősítenem a rátermettségem.
• Nem akarok mindenkit vonzani, mert sok olyan is érkezik majd hoz­
zám, akikkel semmi dolgom sincs.
• Haladok egyenletesen a saját utamon, hogy a világ a saját módján tárul­
hasson fel előttem, és megmutathassa magát nekem.
• Hálás vagyok mindennap azért, hogy képes vagyok kifejezni és képvi­
selni valami önmagámnál sokkal nagyobbat, aminek a részese lehetek.
• Rábízom magam újra és újra a Mezőre, s beleállok egyenesen a saját
életembe, mert nem akarom másokét élni.

Nincs elmulasztott lehetőség, csak elágazás, hosszabb és rövidebb út.

Gyakorlatilag nem az út minősége a döntő, hanem a lelkiállapot, amelyet
kialakítunk útközben. Hiszem, hogy a lelkiállapot alakítja az utat, és nem
az út alakítja a lelkünket. Azt is mondhatnám, az út pusztán eszköz, hogy
megtapasztaljuk önmagunkat utazás közben. Az út csupán egy ösvény, a
belső világunk kialakítása a feladat. Ha az út függvényében érzékeljük ön­
magunkat, hánykolódunk a hullámokon, és keressük a könnyebb szakaszo­
kat, a gyorsabb átjárókat vagy épp a kihívásokat. Ha az ébredés jelenlétébe
helyezkedünk, akkor az útszakasz nehézsége másodlagossá válik, és feltárul
az utazás szépsége maga. Minél inkább jelen vagyunk az életünkben, és át­
adjuk magunkat a sugallatainknak, annál jobban a lábunk alá fut az út, an­
nál inkább a saját utunkon, a saját ritmusunkban fogunk menni. Ha kifelé
figyelünk pusztán, a tévelygés elkerülhetetlen.
• Nem a lépteim számlálom, hanem a szívverésemre figyelek.
• Nem a könnyebb átjárót keresem, hanem az érzéseimre hallgatok.
• Nem akarom mindenáron kijelölni a legbiztosabb irányt magamnak.
• Nem mások tiszteletét akarom kivívni a hegyek legyőzésével, hanem a
lelkem zegzugait szeretném megismerni.

136 •
• Elfogadom a változást, nem állok ellen az idő viszontagságainak.
• Élvezem az utat, bármerre is vigyen a szél.
• Részévé válók a nagy csavargásnak.

De milyen irányba menjek? Melyik területet kell választanom? Mivel

foglalkozzam? Amikor elakadás jön létre, a kérdés mélyén sokszor egy még
komolyabb kérdés rejlik. Ki vagyok én ebben az életszakaszban? Tudok-e
a mélyebb énemhez kapcsolódni? Megengedem-e magamnak, hogy az le­
gyek, aki valójában vagyok?

- Nem döntöttem még el, hogy a commercial vagy a stratégiai te­

rület felé mozduljak el.
- Már régen eldöntötted. Nos, melyik lesz?
- Nem, nem hoztam még meg a döntésem.
- Ez nem a döntésről szól, hanem rólad.
- N e m értem...
- Nem a döntés a probléma, hanem te. Nem a választás a kérdés,
hanem te magad vagy az...
Megerednek a könnyei.
- Ugye, azt sem döntötted el, hogy kapcsolatban élsz, vagy nem?
Megdöbben.
- Honnan tudod? Kapcsolatban élek, de valójában nem ...
- Tehát nem a döntés a nehéz.
- Valójában magammal nem vagyok kapcsolatban, emiatt nehéz
bármilyen döntést meghoznom...
- Tehát a kérdés nem az üzlet vagy a stratégia közötti választás,
hanem az, hogyan veszítetted el a kapcsolatot önmagaddal.
- Igen, ez a kérdés...
- Úgy érzem, ebben támogatásra lesz szükséged...
- Igen.
k______________________________________________________________ )

Ha kívülről közelítesz egy fontosnak tűnő kérdés megoldásához, akkor

a tények szintjén foglalkozol a döntéseddel. Ilyenkor marad a „primitív”
SWOT-analízis, az érvek felsorakoztatása, az előnyök és a hátrányok keres­
gélése. Ha mélyen kapcsolatba kerülsz önmagaddal, akkor megengedheted
kibontakozni a jó választ önmagadból és a helyzetből. Van erőm igazán
szembenézni önmagámmal? Van erőm megengedni magamnak, hogy ki­
bontakozzon a valódi énem, a megérzésem, az intuitív tudásom?

Van erőm megengedni magamnak, hogy az legyek, aki vagyok?

137
 R Á M Á N U D Z SA N , A V A R Á Z SLÓ

A jelenlegi iskolarendszerünk és a hagyományos tudományelmélet szerint

a tudás útja empirikus. Tételek kidolgozása, igazolása, modellezés, bizonyí­
tás... Létezhet más út is? Mind a leadership területén, mind az általános
tudományfelfogásban nehezen tör magának utat a belülről vezetés vagy
inspirativ irányítás módja, holott számtalan példa mutatja a lehetőségét.
Srínivásza Rámánudzsan (1887-1920), a 33 éves korában elhunyt in­
diai matematikus olyan felismeréseket vetett papírra több mint száz éve,
amelyek megértése azóta is foglalkoztatja a tudományos világot. Hagya­
téka képletekből áll, amelyek előzményeit vagy bizonyítását nem tartotta
fontosnak. Pártfogója és későbbi Cambridge-i kollégája, Godfrey J. Hardy
angol matematikus szerint Rámánudzsan intuitív módon hívta le azokat a
képleteket, amelyek mindig is léteztek. Abban az időben a „fekete lyuk”
még ismeretlen fogalom volt, kutatói szerint azonban Rámánudzsan egyik
képlete megmagyarázza a fekete lyukak viselkedését.
Nos, Rámánudzsan élete számomra megerősítés. Minden készen áll ben­
nünk és körülöttünk, nincs más dolgunk, mint emlékezni. Rámánudzsan gya­
korlatilag képzetlen volt, nem járta végig az akadémikus utat, középiskoláit is
alig tudta befejezni, a főiskolai államvizsgának kétszer is nekifutott - sikertele­
nül. A belső út, a valóságnak az intuíciókon keresztül való megragadása azon­
ban egyetemi diploma nélkül is működik. Nagyon szűk az a keret, amelyben
értelmezzük magunkat és a tudás megszerzésének a módját. Zárt rendszerek­
ben élünk, gondolkodunk és cselekszünk. Virtuális dobozokba préselve éljük
életünket. Aki kilép a keretek közül, arra furcsán néznek. Nagy a nyomás,
hogy a sémákon belül maradjunk. A belső útra való átállás szembemegy a je­
lenlegi felfogással és az autorizált világképpel. Tapasztalatom szerint az átállás
pusztán szenvedély és következetes gyakorlás (emlékezés) kérdése.
Coachképzésemen és minden vezetőfejlesztő munkámban ezt képviselem.
Számomra a megérzésalapú jelenlétnek a megerősítése fontosabb, mint a ha­
gyományos érvényesülés, ami azonban nem áll ellentétben a sikerrel. A tudás
megszerzésének a közvetett útja a küzdelmes memorizálás, a verejtékes gya­
korlás, a tradíció követése. A közvetlen út belülről, a megérzéseken keresztül
tárul fel. Rálépni veszélyes, és hit nélkül szinte lehetetlen, mert az inspirativ
út hömpölygő folyam, amelyről nem tudod, merre visz, hogyan ragad magá­
val tovább. Elhagyni a külső kapaszkodókat, a tekintélyalapú megerősítést, a
hagyományos támpontokat emberpróbálóan nehéz. A veszteségek sora ezen
az úton szükségszerű, de történik valami egészen szokatlan is: megerősödik a
szívünk, miközben feltárul előttünk a kaland útja. Repülés fogódzók nélkül,
egyre erősebb belső meggyőződésből, a tudás örömteli és táguló rendszerében.

Ez a minőség szakadatlan keresésének útja, folytonos megújulás egy

spirálisan emelkedő horizonton.

• 138
 SZEPSY ISTVÁN Ú T JA

Szepsy Istvánhoz (Tokaj-Hegy alj a vezető borásza) hosszú évek óta járok
lelki-szellemi továbbképzésre. Nemrég újra nála jártam néhány barátom­
mal, kollégámmal, tanítványommal, és mivel számomra fontos volt, meg­
kérdeztem tőle, hogy vajon egyetért-e azzal, amit írtam és gondolok róla.
Azt válaszolta, hogy teljesen jól látom őt, így bátran osztom meg veletek is
azt: mit jelent számomra Szepsy István.
Szeretem a jelenlétét, a tanításait, a rendíthetetlen hitét. Tökéletesen
jelen van, de nem a környezetéhez kapcsolódva, hanem egyfajta transzcen­
dens irányítás alatt.
Folyamatosan áthatja valamiféle szellemi emelkedettség, áhítat.
Amikor beszél, érezhetően átkapcsol egy felsőbb irányításra, vezetett-
ségre. Emiatt sohasem készül, de mindig naprakész. Keresi a fejlődés útját,
és sohasem elégszik meg a hétköznapival, az átlagosan jóval. A teljességhez
méri magát, így állandó keresésben és kísérletezésben van. Számára a talál­
kozás is egy lehetőség önmaga újra definiálására, magasabb szinten való fel­
fedezésére. A fejlődésbe vetett hite nem céleszmény, hanem létezési mód.
A világ legjobb fehér borát szeretné elkészíteni, de nem azért, hogy elis­
merjék, hanem hogy ezáltal még mélyebben átélhesse a létezés ajándékát.
Sohasem mond rosszat senkiről, de mindig kritikus önmagához. István
borász, én coach vagyok. A gondolkodásunk nagyon sok mindenben azo­
nos, mindig tanulok tőle a saját utamról. Nem pusztán a szavaival tanít,
hanem az energiájával, a rezgésével, a létezésével.
A belőle áradó erő csendes és meghitt, ahogyan az Urágya dűlői között
átfújó szél. Szelíd, de átható, lágy és mégis csontig hatoló. Számomra lé­
nyegtelen, hogy mással foglalkozunk, más közegben élünk, a célunk közös:
szeretnénk egyre magasabb tudatossági szinten megtapasztalni magunkat a
munkánk során, amely csupán eszköz az útkeresésben.

Egyik találkozásunk során István elmesélte, hogy meglátogatta egy né­

met befektető, aki a következőket mondta neki:

r ........................................................................................................................... \
- A legfontosabb, hogy a borkritikusok írjanak Rólad, és ezáltal
emelkedjen a presztízsed...
- Én nem így gondolom - válaszolta István. - A legfontosabb, hogy
higgyünk magunkban és abban, amit létrehozunk. A vezető szaklapok
borkritikusai a trendeket követik. Erre nincs szükségünk.
Ha elég erős a hitünk önmagunkban, és abban, amit csinálunk,
nincs szükségünk hirdetésre és marketingre. A termék megtalálja a
maga útját a világban...
V J
 A termék egy eszköz önmagunk mind magasabb szinten való felfede­
zésében, legyen az bor, kenyér, épület vagy tréning. A termék egy közvetítő
anyag, amely a minőség keresése, a kísérletezés öröme által segít önmagun­
kat mélyebben megérteni. A cél a spirális fejlődés útján értékeink kibonta­
koztatása, küldetésünk beteljesítése.

- István a saját hitét követi, nem akar trendi lenni. Számára a kísérletezés, a
megiíjulás és a fejlődésbe vetett hit az élet értelme és öröme.

- Az értékteremtés megelőzi az üzleti érdekeknek való megfelelést, amit hosz-

szú távon a környezet visszaigazol.

- Egyértelműen állást foglal, vállalja a véleményét, akkor is, ha nem lesz

népszerű vele.

- Folyamatosan megújítja magát egy-egy kihívás vagy probléma során. így

erősíti meg a saját szakmai identitását újra és újra.

- Fontos számára az energiaáramlás, hogy nyitott maradjon a változások-

ra. Éber és érzékeny kapcsolatot tart fenn saját maga és a természet, a föld, a
szőlőtőkék és a lélek között. Az új meglátások a környezete rezdüléseinek és saját
megérzésinek az összekapcsolásából bontakoznak ki.

Legfontosabb eszköze az útkeresésben az inspiráció és a megérzéseinek

a befogadása. Még erősebben kell bíznom a megérzéseimben, hogy a saját uta­
mon járhassak - mondja. Nem veszélyes az állandó változás? - kérdezte valaki.

„Az a veszélyes, ha nem változom” - felelte István.

SZEPSY IST V Á N - K Ö Z E L M A R A D N I Ö N M A G A M H O Z

A héten újra Szepsy Istvánnál, Tokaj-Hegy alj a vezető borászánál jártunk.

Egy történettel kezdte:
r \
- Tudod, tegnap találkoztam az egyik nagy borászati kombinát ve­
zetőjével, aki azt kérdezte tőlem: István, miért készítesz olyan magas
beltartalmú szamorodnit... ?
Azt feleltem:
—Szerintem ne folytassuk ezt a beszélgetést.Nincs értelme...
Lehet alacsony béltartalommal is jó minőségű szamorodnit készí­
teni, de nem lehet elkészíteni a világ legjobb szamorodniját. Márpedig
ennél kisebb célt mi értelme van kitűzni önmagunk elé... Aki ezt nem
érti, azzal nincs miről beszélgetni.
V
 Nem azért vagyunk itt a földön, hogy másolók, tucatáru készítők, meg­
élhetési coachok vagy bármi mások legyünk. Kevesebbet megcélozni, mint
a tökéletest, nem érdemes.
Miért és hogyan?
István szerint a technológiai tudás csak alap, de az összekapcsolódás az­
zal az energiával, amit a hely szelleme közvetít felénk, a legmagasabbrendűt
képes kihozni belőlünk. Ez napi gyakorlás, elmélyült tevékeny jelenlét kér­
dése. Önmagunk szüntelen meghaladása a cél, ennél kevesebbre nem vál­
lalkozhatunk.
Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, célunk a tökéletes­
ség megközelítése.
Én úgy gondolom, hogy önmagunk erejéből csak középszintig jutunk
előre, de önmagunk átadása (inspirativ vezetettsége) által, a befogadás
szellemében, irányított módon bármilyen meghaladásra képessé válunk.
A lényeg a befogadó állapot elérése és az abból fakadó alkotás.
Ezt értem az alatt, hogy közel lenni önmagamhoz. A közel lét nehéz,
mert gyakran találkozom zavaró tényezőkkel, vannak rossz tapasztalataim,
hordozok sebeket, konfliktusokat. Az átszellemült tevékenység azonban
egyfajta belső csendből születik meg és ugyanakkor fel is erősíti azt. Ehhez
eljutni csak gyakorlás által, a nehéz helyzetekben való benne maradással,
majd a döntések meghozatalával lehetséges. Mindezt abban az élethelyzet­
ben valósítjuk meg, ahol feladatunk van.
István azt mondja: „Sohasem tudtam, hogy pontosan merre és hogyan vezet
majd az utam, de azt mindig éreztem belülről, hogy mit nem szabad megtennem,
és merre nem akarok menni. A többi kibontakozik, de amikor megérzem, gyor­
san kell cselekednem... akkor már nincs értelme várni.”
Itt nem egyfajta lebegő ezoterikus gyakorlatról van szó, hanem egy kő­
kemény termékfejlesztésről, egy elkötelezett életformáról, egy teremtő fo­
lyamatról, „mert a gyümölcseiről ismerik meg a fát”. Abban a folyamatban
válunk teljessé, amit feladatként végzünk. Lehet ez sport, főzés, borászat,
gyereknevelés vagy épp coaching.

Mindezt abban az élethelyzetben valósítjuk meg, ahol feladatunk van.

MEGÉRZÉS

A gyerekek többet látnak és érzékelnek, mint a felnőttek, de nem tudják

pontosan kommunikálni az élményeiket. Ahogyan haladnak előre az idő­
ben, egyre többet felejtenek, mert a szabályok, a külső meggyőződések és
az elvárások háttérbe szorítják a belső tudást. Megtanulják elfeledni a ve­
lük született álmaikat, megérzéseiket, eredeti érzékelésüket. Látásmódjuk
helyét tanult minták és praktikus elvek váltják fel. Beleöregednek külső

141
szerepeikbe. Lehetséges az ébredés? Tudunk emlékezni az ősi tudásra?
Képesek vagyunk bekapcsolódni az emberiség kollektív tudattalanjába?
Merjük lehívni a láthatatlan bölcsességet? Bátrak leszünk újra szabadon
érezni az áramlatokat? Mindez lehetséges. A flashek és intuíciók jeladások,
amelyeket megtanulhatunk újra komolyan venni és dekódolni. A tanulás
útja emlékezés, amely újra megtanít a bekapcsolódásra. Az Áramláshoz, a
Mezőhöz való újrakapcsolódás az emlékezés tanulása. Elszánt helyreállítása
eredeti észlelésünknek, originális látásmódunknak. Bátorság bízni az ösztö'
neinkben, a megérzéseinkben. A visszatérés élesítést igényel.

• Ha érzed, hogy szólít a csend, merj elvonulni.

• Ha a tested kihívásra vágyik, merd megterhelni.
• Ha a szíved szeretetet igényel, öleld át magad, hogy hozzád férhessenek
mások is.
• Ha szomjazol a társaságra, add oda magad a belső vezérlésnek, hogy
bekapcsolódhass az energiába.
• Ha gyengédségre vágysz, légy gyengéd önmagadhoz, hogy felismerjenek
a körülötted élők.
• Ha keresed az igazságot, képviseld önmagad teljes egészében.

Minden készen áll bennünk, de eljutni önmagunkhoz áttörést igényel,

mondhatnám harcot. Ha viszont bekapcsolódsz az Áramlásba, a dolgok meg­
történnek. Amit mi kreativitásnak hívunk, az gyakorlatilag mindig valami új
beengedése, egy megérzés követése, valamilyen sejtés kiteljesedése. Nem mi
hozzuk létre, pusztán aktívan részt veszünk a kialakulási folyamatban. A kre­
ativitás nem a meglévő keretek kitágítása, hanem kerettörés. Az igazi kreatív
folyamat a hagyományos út meghaladása, másodfokú változás. A megisme­
rés és megoldás helyett mély megértés és képviselet, beengedés és részvétel,
együttműködés és kísérletező játék. A test illúzió, a fájdalom is az. Mégis ra­
gaszkodunk a földhöz és a kézzelfoghatóhoz. Félünk elengedni a fájdalomtes-
tünket, a vágyainkat, és odakötözzük magunkat a látszatbiztonsághoz.

Egyszer az edzés után megkérdeztem egy férfit, hogy milyennek ér­

tékeli magát.
- Egy tízpontos skálán kettes.
- Miért? Hiszen végigcsináltad.- Igen, de mennyire bénán...
- Nem adtad fel, és ez nagy dolog...
Aztán elkezdi sorolni a hibáit, és kifejezi a csalódottságát önmagában.
- Nem az a cél, hogy rögtön ugyanolyan ügyes légy, mint az, aki
már 20-30 éve gyakorol. Azt láttam viszont, hogy sokat hezitálsz egy-
egy mozdulat előtt.
V J
■=> - Igen, szerettem volna pontosan megérteni a mozdulatot, mielőtt
megcsinálom.
- Ez egy rossz beidegződés. Azt javasolom, tedd, csináld - és majd
megérted. Ne helyezd a megértést a cselekvés elé. Csak akkor tudsz
fejlődni, ha átugrod az elemzős szakaszt, és belevágsz az ismeretlenbe.
Útközben majd megérzed a mozdulatot.
k______________________________________________________________ /

Sokan gondolkodnak úgy, hogy a megértés majd átsegíti őket a nehézsé-

geken, az elemzés biztosítja a sikert, és a megfontolt haladás létrehozza az
áhított biztonságot. Elfelejtik, hogy az Áramlás nem leképezhető, hanem
átélhető valóság. Elvakítja őket a racionális megértés szilárdsága. Elfele-
dik, hogy az intuíció megelőzi a mérlegelést, az érzelem a döntés motorja,
az átélés pedig a boldogság feltétele. Látom őket, hogy egész életükben a
megértés és megoldás lépéseit gyakorolták, és most találkoznak valakivel,
aki azt mondja: ugorj! Majd ugróm, ha már begyakoroltam az elrugaszko­
dás szabályait, ha megtanultam összehajtogatni az ejtőernyőm, és kellően
edzett vagyok a földet éréshez. Én mégis azt mondom, létezik egy másfajta
megközelítés is. Tedd, és utána értsd meg! Ugorj, és bízz a folyamatban!
Lépj előre, és hidd el, hogy képes vagy rá, hozd meg a döntésed, és utána
mérlegelj. Ez bizonyára sokak számára furcsának vagy vakmerőnek tűnik.
Nem akarom meggyőzni őket, mert aki sohasem próbálta, az nem értheti
meg.
• Bízz a mesteredben, aki valójában te magad vagy!
• Higgy a megérzéseidnek, amelyek meghaladnak téged!
• Lépj be a kiszámíthatatlanság terébe, hogy elengedd a kontrollt!
• Ugorj, hogy átélhesd a hit erejét!
• Szeresd magad eléggé ahhoz, hogy merj kilépni a racionalitás korlátái
közül!
• Menj előre az inspirációid útján, hogy meghaladd a korábbi tapasztala­
taidat!

Tedd meg, lépj bátran, a megértés majd megérkezik utána!

143
 AKADÁLYOK AZ UTÓN

Tapasztalataim szerint, ha képes vagyok egy kellemetlenül nehéz szituáció­

ban kitartani és önmagam felé fordulva hozzáférni a belső megérzéseimhez
(mit jelent nekem ez a helyzet, mit élek most át, kiről és miről szól, miért
kerültem bele...), akkor van esélyem arra, hogy ne a régi, begyakorolt véde­
kező sémáimat kövessem, hanem a megérzéseim alapján megváltoztassam
a helyzetet, és pozitívan jöjjek ki belőle. A kulcs az, hogy képes vagyok-e
krízishelyzetben, súlyos probléma esetén erőt meríteni saját magamból, a
legjobb inspirációimból, egy partneri beszélgetésből, vagy megterhelve a
környezetemet, nem tudatos módon valamilyen energiarabló játszmát kez­
deményezek.

A M EN TÁ LIS LEFAGYÁS

A mentális leállás, kimerülés hátterében legtöbbször a felborult lelki egyen­

súly problémája áll. A fizikai energiabevitel, a játszmás energiarablás vagy
mások kihasználása csak ideig-óráig segít csupán. A kiégést, elakadást el
lehet kendőzni szórakozással vagy más figyelemeltereléssel, de megszün­
tetni nem. A kibillent mentális egyensúly helyreállítása csak megállással,
szembenézéssel, a saját felelősségünk belátásával és az ebből fakadó változ­
tatás iránti elkötelezettséggel kezelhető.

Egyszer az edzés után megkérdeztem egy férfit, hogy milyennek ér­

tékeli magát.
- Egy tízpontos skálán kettes.
- Miért? Hiszen végigcsináltad.- Igen, de mennyire bénán...
- Nem adtad fel, és ez nagy dolog...
Aztán elkezdi sorolni a hibáit, és kifejezi a csalódottságát önmagában.
- Nem az a cél, hogy rögtön ugyanolyan ügyes légy, mint az, aki
már 20-30 éve gyakorol. Azt láttam viszont, hogy sokat hezitálsz egy-
egy mozdulat előtt.
- Igen, szerettem volna pontosan megérteni a mozdulatot, mielőtt
megcsinálom.
V________________________________________________________________________

144
r ~\
- Az a problémám, hogy bár minden vizsgám letettem, nem tudok
koncentrálni az államvizsgára. Ha elkezdek tanulni, azonnal bealszom
vagy elkalandozom.- Az eddigi vizsgáiddal nem volt gond?—Sohasem,
mindig kiválóan teljesítettem...Rövid beszélgetés után:
- Ahogy rád nézek, olyan vagy, mint egy tökéletes gép, amelyiknek
most porszem csúszott a fogaskerekei közé...
- Bennem sok érzelem van.
- Hideg vagy, és racionális.
- Csak tudom, hogy mit akarok.
- Mindig tudod. Emiatt nincs valódi kapcsolatod, bár összeköltöz-
tél valakivel, aki otthagyta a családját miattad, előrejutottál a munka­
helyeden, most mégis elakadtál...
Lenyelve indulatát, pókerarccal néz rám:
- Mi a megoldás?
- Cserbenhagyott a logikus, bal agyféltekéd, mert kizsákmányol­
tad, és csak belőle éltél. Minden érzésed besöpörted a szőnyeg alá.
Automata üzemmódban élted eddig az életed, de most az egyetlen
támaszod, a tökéletes, hideg, logikus oldalad leállt.
Csökken az elfojtott indulat, kikerekedik a szeme:
- De mit tegyek most?
- Érzékelted a benned keletkezett indulatot? Nagyon magas fe­
szültség jelent meg benned, amikor szembesítettelek. Legszívesebben
elküldtél volna a fenébe...
- Egyáltalán nem. Nincsenek bennem negatív indulatok, feszült­
ség sem. Csak figyelek...
- Ezek szerint már nem is érzed a tested elfojtott jelzéseit? Sikerült
teljesen hibernálnod minden érzésed, haragod, agressziód...
Kikerekedett szemmel:
- A párom is ilyesmiket szokott mondani, hogy sok bennem a ha­
rag, de én ebből nem érzékelek semmit...
- Légy hálás a túlhajszolt és végletekig kihasznált racionális éned­
nek, hogy megmakacsolta magát, és leállt. Kaptál egy esélyt, hogy el­
kezdj foglalkozni magaddal. Levegőhöz szeretne jutni az intuitív, emo­
cionális éned. Itt az ideje törődni a testeddel és a lelkeddel. Halaszd el
az államvizsgát, és menj el végre arra a festő tanfolyamra, amire tíz éve
vágysz. Kezdj el edzeni, és foglalkozni az önismerettel...
Rövid csend után:
- Régóta vágyom már rá, hogy valaki végre megállítson, és szem­
befordítson magammal...
V_____________________________________________________________ J

145
 Amikor nehéz helyzetbe kerülök vagy elakadok, és kizökkenek a meg-
szokott működésemből, akkor válik élessé számomra az energiafelhaszná­
lás kérdése. Vajon egyoldalúan elszívom az energiát a környezetemtől, így
csökkentve a bennem lévő feszültséget, a félelmeimet, a szorongásomat a
veszteségtől, vagy erőt merítek önmagámból? Belekapaszkodom és magá­
val rántom-e az éppen elérhető közeli embereket (panasz, ventiláció...),
vagy szembenézek a helyzettel, elmélyülök, befelé fordulok, és követem a
saját megérzéseimet, inspirációimat? Bízom-e a folyamatban, az élet pozitív
Áramlásában, vagy inkább mindent a saját kezembe veszek, és erőszakosan
oldok meg?
Amikor én irányítok, a haladásom egyoldalú és kiszámított. Nincs ben­
ne minőségi ugrás, csak pályamozgás. A meghaladása egy problémának,
egy szakasznak mindig úgy jön létre, hogy tudatosan elengedem a kont­
rollt, nem menekülök azonnali megoldásba, amely által kiugranék a kriti­
kus helyzetből. Nem a megoldásra, hanem az alapproblémára koncentrá­
lok. A döntés később az én részem, az utazás ajándék.
Hiszek abban, hogy csakis belülről vezetve tudom meghaladni önma­
gam. A megérzéseim tisztasága és a megvalósítás szabadsága visz előbbre. A
többi jelentéktelen. Csakis az egyszerűségben és az őszinteségben van erő.
Minden elakadás lehetőség, hogy magam megértve fejlődhessek. Orvosilag
nézve egy leállás vagy alulteljesítés pusztán biológiai kérdés, lélektanilag a
szomjazó, elnyomott pszichés részünk segélykiáltása. A mélyfúrás az egye­
düli esélyünk a megtisztulásra és a gyógyulásra. Minden kérdés megoldása
bennünk rejlik, külső kezeléssel csak halogatható az összeomlás.
Inspiráció mindig van, de nem mindig hozzáférhető. Nem minden eset­
ben jelenik meg azonnal, nem hívható elő könnyedén. Szükséges egy kis
visszavonulás, a büszkeségünk elengedése, a saját igazunkról való lemon­
dás, de nem kitérés a helyzet igazsága elől. Az igazság a legfontosabb, de a
saját igazunk feladható. Mi a különbség? Az igazság az életről szól, az evi­
denciák tengelyén helyezkedik el és minden esetben jelen van. A saját iga­
zunk csupán ragaszkodás egy képhez, egy eszméhez, a szégyenünk elrejtése
vagy tévedésünk leplezése. Az igazság a tények mögötti valóság, amelyért
érdemes élni, illetve veszteséget elszenvedni. A saját igazunk csupán egy
olvasat egy helyzetről.

Védekezem, vagdalkozom, sebzek és távolságot tartok, vagy átadom

magam, közel maradok és rendíthetetlenül követem a szívem irányát.

146
 ÉRZELMI FEKETE LYUK

Kétfajta érzelmi érintettség létezik. Az egyik az, amikor valaki úgy érintő-
dik meg, hogy inspirativ állapotba kerül, és teljesen átadja magát az Áram­
lásnak. Ezt alkotó átszellemülésnek vagy emelkedettségnek nevezem, ami
magasabb szintű kapcsolódást és kreatív kiegészítő jelenlétet hoz létre. Itt
az örömteli játékosság dominál. A másik érzelmi megérintődés hatása ez­
zel ellentétes, mert teljes lefagyás, beszűkülés jön létre benne egy elakadás
kapcsán. Felerősödnek a félelmek, és az érintett személy képtelen aktívan
kapcsolódni a környezetéhez. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy megszakad
a beszélgetés, kiesünk a folyamatból. Az érzelmi érintettség itt belső le­
fagyást és bénultságot hozhat létre. Hatása olyan, mint egy fekete lyuk,
amelyik elszívja az energiát a környezetétől. A figyelem befelé irányul, a
személy kikerül a külső kapcsolódásból és az Áramlásból egyaránt. Az ér­
zelmi elakadás beszűkíti a tudatot és spirális örvényt hoz létre.
Egy menedzsment-team fejlesztésen a cégen belüli kritikus személyi
kérdések nyílt megbeszélése folyik. Nagyon nehéz téma. Amikor konkrét
nevekhez jutunk, és elkerülhetetlenül kibontakozik a konzekvenciák kér­
dése, csend lesz a teremben.

- Úgy érzem, elillant az energia a teremből.

- Tényleg így van, elakadtunk.
- Nézzük meg, mi történt. Szerintem páran a csoportból érzelmileg
beakadtak, és fekete lyukként szívták el az energiát a folyamatból.
Bólogatás.
- Elmondom, hogy kik voltak azok...
Megnevezem az érintetteket, mély csend.
Mesélni kezdek az érzelmi elakadás feketelyuk-hatásáról, kifej­
tem az elméletet, majd megkérem, mondják el, hogy mi okozta az el­
akadást.
- Én úgy éreztem, hogy személyemben is meg vagyok kérdőjelez­
ve... Nekem túl gyors volt a következtetések levonása, és úgy érez­
tem, kimaradok valamiből... Nekem egy kollégámról van szó, és ez
megrémített...
- Ok, most, hogy egyértelműen kimondtátok az érzéseiteket, tér­
jünk vissza az alaphelyzethez, és beszéljük meg nyíltan, hogy mit lehet
tenni.
Miután az érintett tagok ki tudták mondani az érzelmi beakadásu-
kat, nagyon gyorsan visszaállt az egyensúly, és világos megoldás kelet­
kezett a kritikus kérdésekre.
V. J
 Az érzelmi érintettség kiemelten fontos állapot, akár negatív, akár pozi­
tív módon jön létre. Fontos, hogy a lefagyásos helyzetekben is van lehető­
ség a fejlődésre és az előrelépésre, amikor az energia leszáll a gyomorba,
és megállító erejű lassulást hoz létre. Ennek a kezelése nehéz, mert nem
iskolai tananyag, nem felvételi követelmény, és sajnos nem része a vezetői
kiválasztásnak sem. Pedig egyedül az érzelmi érintettség állapotában, meg­
érintve jutunk olyan helyzetbe, ahol bekapcsolódhatunk az Áramlásba, ami
által előrelépés jöhet létre, és komoly döntést tudunk hozni. Az érzelem a
vivőanyag, amely energiát ad a létezésünknek, és erőt ad a szavainknak,
tetteinknek. A racionális mérlegelés és pragmatikus én-képviselet komoly­
talanná teszi a jelenlétet. Az érzelmek leválasztása a helyzetekről általában
rossz beidegződés, tanult passzív mintázat, és hiteltelenné teszi a személyt.
• Nem mutatom meg magam, mert veszélyes.
• Az érzelmeim elválasztom a szakmaiságomtól.
• Az érzelmek megjelenése kiszolgáltatott helyzetbe hozna.
• Magamba zárok mindent, úgysem látnak belém.
• Kemény vagyok, és profi, nem érzékeny ülök e l...

Az érzelmek mesterséges leválasztásával vagy éppen felerősítésével

azonban manipulálni is lehet. Gondoljunk csak bele, hány olyan reklámfil­
met látunk, amelyek épp a pontosan kiszámított érzelmi hatás és a kifino­
mult gesztusok révén érik el a kívánt eredményt. Az érzelmek leválasztása
önmagunkról, a bezárulás, a védekező ernyőtartás talán biztonságosnak
tűnik, csak pont egy lényeges dologtól foszt meg minket: a hitelességtől.
Az érzelemmentes vagy mesterkélt kommunikáció sohasem hitelesíti a tar­
talmat, a személyt. Érzelemmentesen lehet élni, de tetszhalott állapotot
eredményez. Az érzelmi jelenlét egészen biztosan sérülékennyé tesz minket
- de mellette éberré is. Az érzelmekkel azonos állapot erősíti a reaktivitást,
gyorssá és hatékonnyá tesz minket. Könnyebb kibillenni az egyensúlyból,
de aktívabban lehet megtalálni a legmegfelelőbb választ a helyzetre.
Amikor érzelmileg elakadsz, legyél hálás, és állj meg egy pillanatra. Fi­
gyelj magadra, és ne menekülj se a megoldásba, se a biztonságos véde­
kezésbe. Add át magad a kiszolgáltatottság idejének, és engedd, hogy ki­
bontakozzon benned valami új, valami más, valami fontos. Bármennyire is
irracionális, ami veled történik és megjelenik benned, add át magad neki,
és légy hálás érte. Amikor azonban kibontakozik valami új, valami érzelmi
alapú irány, egy percig se tétovázz, hanem lépj előre. A biztonság majd
utolér, új egyensúly áll be.

Éld át a vakrepülés szabadságát, amely bár először félelmetes, de később

tágasabb és élhetőbb teret hoz létre számodra.

148
 A M ÉRLEGELÉS

Megfigyeltétek már, hogy pénzügyi elemzők, tudományos kutatók és bizo­

nyos típusú vállalatvezetők milyen előszeretettel használják a mérlegelés
kifejezést? A „mérlegelni” visszatérő varázsszó, az intellektualizmus csap­
dájában szenvedő emberek mentsvára.
• Mérlegelni kell az új lehetőségeket.
• Mérlegelni kell a lehetséges kockázatokat.
• Mérlegelni kell a különböző szempontokat.
• Mérlegelni kell a legjobb megoldást...

A kifejezésben van valami nagyon felsőbbrendű és nagyon vonzó. A

megfontolt ember, a tények ismerője és elemzője mérlegel, mert azt gon­
dolja, hogy ezáltal előrébb jut és kockázatot csökkent.
— _ n

- Miért hezitálsz hosszan a döntéseid előtt?

- A legjobb döntést szeretném meghozni.
- Értelek, de miért hezitálsz olyan hosszan?
- Elemzem a lehetőségeket.
- Emlékszel olyan döntésre, amikor érzés alapján döntöttél?
- Azt hiszem, a feleségemet és a cégemet is így választottam.
- Jó döntés volt?
- Életem legjobb döntései voltak.
- Honnan hozod az állandó méricskélés, elemzés, fontolgatás mo­
delljét?
- Anyám mindenkinek meg akart felelni, és állandó összehason-
lítgatásban élte az életét. Meg nem értett, csalódott ember lett belőle.
Én nem akarok ilyen lenni.
- Pedig bizonyos szempontból sikerült... Sokszor belecsúszol a
mérlegelés racionális medrébe, hezitálsz, méricskélsz, és emiatt lelas­
sulsz. Nem érzed néha, hogy lemaradsz a dolgokról?
- Azt hiszem, igazad van, távol vagyok az érzéseimtől. Szeretnék
ösztönösebb és magabiztosabb lenni...
V______________________________________________________________ )

A mérlegelés talán kiszámíthatóvá teszi az életed, de csökkenti az

Áramlásba való bekapcsolódás lehetőségét. A mérlegelés azzal a káprázat-
tal kecsegtet, hogy a legjobb lapot tudod kiválasztani a pakliból. Ehhez ké­
pest a fontolgató ember kívülről szemléli önmagát és a világot. Nincs egy­
ségélménye, mert állandó távolságtartásban van, és elkülönülten vizsgálja
az eseményeket. Megfontolt és kockázatot csökkent, viszont elkülönül
és magányos lesz. Az egységélménybe való belépés, ahol megszűnik az én és

149
a te szembenállása, csakis érzelmi döntések útján lehetséges. A mérlegelés
lelassít, a gyomorból való döntés elragad és segít átlényegülni. Vélemé­
nyem szerint mindig jobb az egyszerű út, mint a bonyolult, kerülő ösvény.
Nem mérlegelek hosszan, mert szabad vagyok. Elengedem a legjobb
megoldás illúzióját, és rábízom magam a megérzéseimre. Nem a tökéletes,
hanem a számomra fenntartott, a különleges érdekel. Nem gondolom azt,
hogy képes vagyok minden szempontot összegezni és kontrollálni.

Bízom abban, hogy a hullámok mindig jó irányban ragadnak el, ha nem

állok ellen az érzéseimnek.

A F Á JD A L O M T E R M É SZ E T E S, A SZ E N V E D É S N E M A Z

A fájdalom természetes, a szenvedés mesterséges színezék csupán. A fájda­

lom tisztító erejű tűz, amelyen át kell kelnünk olykor. Nem szükségszerű,
de rendben való. Ilyen a születés, a halál, az edzés nehézsége, a határok
feszegetése és az olyan életciklusok, amikor nehéz ébren maradnunk.
Az elhúzódó szenvedés, amelyhez bár hozzá lehet szokni, nem természe­
tes állapotunk. Beleragadni egy nyomasztó kapcsolatba, egy megnyomorító
munkába, egy rossz társaságba, az állandó terhek cipelésébe nem természe­
tes, hanem kényelmes és gyáva dolog. Lehet hivatkozni hűségre, fogada­
lomra, lojalitásra vagy felelősségvállalásra. Mindez azonban csak hárítás. El
kell menni a falig (és ez jóval messzebb van, mint gondolnánk), és amikor
nincs már esély a változásra, akkor váltani kell.
A falig elmenni azt jelenti, hogy kockázatot vállalok, kimondom az ér­
zéseim, őszinte, ha kell, nyers visszajelzést adok a helyzetemről, határidőt
szabok, kifejezem a szándékom... és végül, ha a helyzet nem változik és ma­
rad az elnyomás, az érzéseim félresöprése, akkor nekem kell változtatnom.
Az elfáradás természetes, a megalkuvás nem az. A boldogságért küzdeni
kell, a boldogtalanságot ajándékba kapja az ember, cserébe a biztonságért.
Gyakran látok vezetőket, akik valaha bátor harcosok voltak, de mára már
csak megélhetési hivatalnokok lettek. (Ok ezt magukon sohasem látják.)
Találkozom tanácsadókkal, akik a change managementet hirdetik, de
folytonosan az ügyfél elégedettségét tartják szem előtt. (Ök ezt magukon
sohasem látják.)
Látok politikusokat, akik forradalmárnak indultak, de elragadta őket a
hatalom mindenhatósága. (Ök ezt magukon sohasem látják.)
Ismerek férjeket és feleségeket, akik szerelemből házasodtak, de már
csak félelemből és megszokásból tartanak ki egymás mellett. (Ok ezt ma­
gukon sohasem látják.)
Sokan azt kérdezik, hogy a hűség a fontosabb vagy az igazság, az eskü
vagy a boldogság, a felelősség vagy a szabadság?

150
 Egyetlen hűség létezik csupán: hűség az igazsághoz. Az igazság elfedése
lehetséges, de csak nagy sebek és mély szenvedés által.
Nem bújhatunk elköteleződés, lojalitás vagy megállapodások mögé.
• Nem hagyhatom el.
• Mindig lojális volt hozzám.
• O a főnök.
• Az üzleti kapcsolatai fontosak.
• Jók a számai.
• A gyerekek miatt kitartok...

Mindig van hivatkozási és viszonyítási pont, ami alapján felmenthetjük

magunkat és mindig van mire fogni a szenvedésünket, a gyávaságunkat.
Pilinszky szerint az egyetlen hűség a labirintushoz köt minket. Belé­
pünk, elveszünk, de nem állunk meg, hanem továbbmegyünk, egészen a
végsőkig. Ott egy szörny vár ránk, aki felfal minket, majd kihány magából.
Akik ezen az úton végigmentek, azok utána szelíden segítik és betessékelik
a labirintusba az arra méltókat. Ez az egyetlen hűség létezik. A megméret­
tetés hűsége. Önmagunk elvesztésének a vállalása. Másfajta hűség nem
létezik. Aki ezen az úton végigmegy, aki odateszi magát nap mint nap,
szembenéz azzal, akivé lett, az hűséges önmagához, és megérdemli a betol-
töttség állapotát.

Aki hűséges önmagához, az legmélyebb természetét valósítja meg.

T Ü K R Ö Z Ő D É S A B O R B A N ÉS A K Ö R N Y E Z E T Ü N K B E N

Amikor egy profi sommelier vagy egy hozzáértő borász kóstol, akkor a
tanult szempontok alapján értékeli a bort. Megjelenés, illat, íz, érettség,
egyensúly... Mindezek alapján értékelni lehet a bor minőségét, de nem
tudunk meg szinte semmit sem a bor lélektani szerkezetéről.
Minden igazi bor rendelkezik ugyanis a béltartalom mellett egyfajta
személyiség karakterrel, azaz lélektani hatással. Ez a hatás azonban nem
azonnal jelenik meg, és nem a tanult kategóriák alapján értékelhető. A bor
hatása a lélekre fokozatosan bontakozik ki, és gyakran megkésve fejti ki
a hatását. Ittam például olyan csúcsminőségű bort és champagne-t, ami a
minőségi mutatói alapján a világ top 1 százalékába tartozik, de éjszaka rém­
álmaim lettek tőle, vagy fogyasztás után deprimált állapotba kerültem álta­
la. A minőség és a rezgés, a lélektani hatás nem minden esetben esik egybe.
A legtöbben nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget ennek, nem ve­
szik figyelembe, illetve nem kapcsolják össze a lelki hatást a fizikai kontak­
tussal. Az emberek általában nem tanulták meg a környezeti hatásokat és
a befogadott ingereket összekapcsolni az érzéseikkel, a belső reakcióikkal.

151
 Ugyanígy van ez az emberi találkozásokkal is. Kommunikációs, meg­
jelenési, esztétikai szempontok alapján is lehet értékelni valakit, illetve a
ránk gyakorolt hatása alapján is. A kapcsolati hatások gyakran nem azon­
nal, hanem lassabban, de biztosan kibontakoznak. Sokan nem ezekre a mé­
lyebb összefüggésekre figyelnek, hanem megmaradnak a felszínen. Ok arra
figyelnek, hogy mit mond a másik, hogyan fejezi ki magát, miről beszél,
és nem arra koncentrálnak, hogyan hat rájuk a másik karaktere, milyen
érzések bontakoznak ki bennük a jelenlétében.
Igazából egyetlen feladatunk van az életben: a fejlődés. Ebben kulcsfon­
tosságú, hogy kikkel vesszük körbe magunkat. Olyanokkal, akikkel meg lehet
jelenni egy partin, akikre fel lehet nézni, vagy olyanokkal, akikkel kiegészül­
ve többek leszünk. Nagyon sok szenvedést okoz, amikor elvész valaki a fel­
szín tükröződésében, és olyanokkal van együtt, akik nem segítik a fejlődését.
Vannak helyzetek, ahol a segítségnyújtás a feladatunk. Nem minden
találkozásunkat mi választjuk meg, de a kapcsolódásainkért mi vagyunk
felelősek.

- Te is látod mennyire romlott ember?

- Hogyne. Nagyon messzire került önmagától, és romboló a mű­
ködése...
- Akkor miért teniszezel vele rendszeresen?
- De hiszen az csak sport!
- Biztos vagy benne? Minden héten többször játszotok...
- De az csak tenisz...
- Biztos vagy benne?
k______________________________________________________ J
Mi döntjük el, hogy kivel ebédelünk, üzletelünk, sétálunk, kapcsoló­
dunk. Ha nem mi döntünk, ha nem döntünk, vagy ha háttérbe szorítjuk
az érzéseinket, elveszítettük a szabadságunkat és megszüntettük a fejlődési
lehetőségünket.

Az vagyok, amit a kapcsolódásaimban létrehozok.

E LL E N E R Ő

A trendekkel, a divathullámokkal, a nagy irányzatokkal szembemenni elő­

ször nehéz, majd, ha megtalálod a saját hangod, egyértelmű és könnyű.
Nem a szembenállás miatt, hanem az egyedi út egyedisége miatt.
Az a baj a trendekkel, hogy már akkor elavultak, amikor épp megje­
lennek. A nagy tömegáramlatok sodrásában lenni először izgalmas, be­

152
leszippantani a levegőjükbe érdekes, de beleragadni nem fejlesztő. Azt is
mondhatnám, hogy a nagy áramlatok szembemennek az egyéni életút ki­
bontakozásával. Az újítók, a nagy alkotók, az aktuálisan fontos irányzatok­
ból merítve, de azzal szemben fogalmazták meg magukat. Az igazán nagyok
számára pedig már nem volt fontos semmilyen szembehelyezkedés, csak a
belső vezetettségnek való önátadás.
Fontos lehet a belekapcsolódás valamibe, de utána ugyanolyan fontos
az elengedés és az egyéniség vállalása.
A fejlődés mindig egyedi és eredeti, mondhatnám úgy is, hogy testre
szabott. A fejlődési irány a csendből indul ki, a hallgatás és a figyelem hozza
létre, majd nyomtalanul eltűnik a semmibe, hogy ne csökkentse a további
fejlődést.
Minden, ami a tömegre épül, felületes és pontatlan.
A fejlődés nem szabályozható, nem zárható etikai elvek közé, és mód­
szertanilag sem korlátozható. Az irányát nem lehet kijelölni, és nincs vég­
pontja. Nem lehet levizsgázni belőle, mert a tananyaga már akkor elavult,
amikor megíródott...
A nagy lélektani iskolák, azzal, hogy iskolákká váltak, ma már gátolják
a fejlődést. Freud, Jung vagy Rogers már nem tudnának párbeszédet sem
folytatni a későbbi követőikkel, ahogyan sajnos egymással is alig. Rogers,
ahogyan Viktor Franki vagy Jung is elborzadna, amikor látná önmagát a
vizsgaanyagokban, de még inkább, amikor belenézne a vizsgáztatók szemé­
be. Ott a racionális tudáson túl alig észlelnének eredetiséget, csillogást és
az útkeresés bátorságát.
Nem szeretnék semmilyen iskolához, irányzathoz vagy módszertanhoz
tartozni. Talán valaki ezt önteltségnek gondolja, én inkább szisztematikus és
hűséges fejlődési útnak tekintem. Nem vagyok A CC - MCC sem ... bár jól
hangzik... Szeretem Jungot, de nem vagyok jungiánus, a harcművészetben
is a saját utamat járom, és az általam alapított szövetségnek sem vagyok
már tagja...
Lehetséges egyedül, nyitottan beleállni a világba és megvárni a szelet,
ami vagy jön, vagy nem? Talán lehetséges. Hit szükséges hozzá, erős figye­
lem és bizalom önmagunkban. Abban a munkában, amit naponta végzünk
el magunkon, hogy éberek maradjunk. A minőség nem felépítmény, hanem
pulzáló fejlődés, állandó mozgás, amit utolérni nem, de megközelíteni talán
lehetséges. Emiatt nem jó kimerevíteni a lépcsőfokokat és kitűzőkben vagy
eredményekben mérni az időt.
Számomra Szepsy István barátom útja a mérvadó. Mindennap úgy éb­
redek - mondta egyszer -, hogy megcsinálom a világ legjobb fehérborát.
Kevesebbre nem szabad vállalkozni. Ha létrejön, tudni fogom, hogy meg­
született. A többi lényegtelen...

Nem trendi akarok lenni, csak egyedi és valódi.

153
 Ö N PU SZTÍTÓ D ÉM O N JA IN K

A legtöbbünk bőre alatt van egy láthatatlan, nyomásra érzékeny gomb, ami a
legenyhébb lélektanilag fájdalmas helyzetre is reagál. Nem velünk született -
sebesüléseink hatására fejlődött ki bennünk. A benyomódás alapja az alkal­
matlan vagyok, kevésnek érzem magam emléke, ami behálózza egész lelkünket.
Bármilyen helyzetben merüljön fel a lehetősége annak, hogy szenvedhetünk,
mi boldogan adjuk át magunkat egy ismerős, de pusztító folyamatnak. Átad-
juk magunkat a lehúzó, önpusztító mélység érzésének. Nem érdemiek job­
bat, többet, mert rossz vagyok. Csak nagyon kevesen ússzák meg ennek az
automatizmusnak a kialakulását, mert a sérült én, az elnyomott öntudat és
az alárendelt énképviselet civilizációs melléktermék. Azt is gondolom, hogy
térségünkben erősebben jelen van, mint a bolygó boldogabb felén...
-----------------------------------------------------------------------------------

- Azt látom, hogy vezetőként igazából alkalmatlan vagy a komo­

lyabb feladatokra...
- De az egységek jól működnek alattam, hatékony problémameg­
oldó vagyok.
- Sajnos nincs benned vezetői határozottság, nem vagy elég erő­
teljes vezető.
- Értem...
- Szerintem vissza kéne lépned egy alacsonyabb szakmai szintre,
ahol közelebb lehetsz az operációhoz...
Szomorúan hallgat.
- Értem. Szerintem csak arról van szó, hogy az önfényezésben nem
vagyok elég jó, de értem, amit mondasz...
- Nem érted. Én azt mondom, hogy vezetőként megbuktál, és visz-
sza kéne lépned...
Bólogatás, csend...
- Figyelj, lépjünk ki a szerepből. Olyan vagy, mint egy horpadt tü­
kör, aki minden ferde fényt elnyel és befogad. Bármit le lehet tolni a
torkodon. Mint egy kacsa, amit megtömnek és lenyomják a torkán a
tápot. Mit éreztél, amikor az alkalmatlanságodról beszéltem?
- Disszonancia volt bennem, de azt tanultam, hogy a visszajelzést
el kell fogadni.
- Ez nem visszajelzés, hanem gyalulás volt. Átgázoltam rajtad, mint
egy úthenger, és te engedted.
- Egész életemben azt tanultam, hogy mindent el kell fogadnom,
mindenkinek meg kell felelnem...
- Most azt kell megtanulnod, hogy figyelj a testedre, az érzéseidre.
Amikor disszonancia keletkezik benned, akkor annak hangot kell adnod.
- Értelek... Azt hiszem, már kezdem érteni a lényeget...
V.
 A disszonancia akkor keletkezik, amikor ütés éri a lelkünket, és a belső
hangunk halkan jelezni kezd. Az évek alatt azonban megtanuljuk elnyom­
ni magunkban az egészséges énképviselet érzését, mert szüléink, tanára­
ink, edzőink és később főnökeink betörnek minket az alkalmazkodás szoros
hámjába. Ilyen a világ, gondoljuk, és megtanuljuk túlélni az elfogadhatat-
lant. Mindannyian hajlamosak vagyunk belezuhanni az önpusztító fájda­
lom és önsajnálat dermesztő csendjébe. Összehúzom magam, nehogy még
erősebb felületet adjak a támadásra, vagy agresszíven reagálok minden kö­
zeledésre, mert megszoktam, hogy a legjobb védekezés a támadás. Kettős
védelemben élek-túlélek. Araszolgatva haladok előre, alig mozdulok, mert
megtanultam a biztonságra törekvés zárkózottságát. Kevés az elfogadás
melegsége, a feltétel nélküli szeretet biztonsága. A nyitás bátorsága nélkül
nem megy. Nem vagy egyedül, nem vagy alkalmatlan.

H a megteszed az első lépést önmagad átölelése felé, a világ is átölel.

AZ ABÚZUS

Amikor agresszív támadás ér valakit, általában védekező pozíciót vesz fel és

összehúzódik. Ha a támadás nagyon erős és váratlan, akkor az áldozat gyak­
ran „lefagy”, azaz az agy - az amigdala - jelet küld az agytörzsbe a mozgá­
sok gátlására. A lefagyással egy időben annyi stresszmolekula szabadul fel és
árasztja el a prefrontális kérget, hogy a gondolkodás lehetetlenné válik. Erős
stresszhelyzetben az áldozat hipnotikus dermedtségbe kerül, és képtelenné
válik a védekezésre. Gyakran bekapcsol a test leválasztása az agyról. „Ez nem
velem történik." Olyan, mint egy film... Csak a gyakorlott harcművészek és a
kiképzett katonák tudnak komoly stresszhelyzetben is hatékonyan reagálni,
mert az edzéseken, a kiképzésen, a versenyeken begyakorolták, és hozzá­
szoktak a fizikai támadáshoz és a reaktív védekezéshez.
A lélek és a test emlékezik. Ha lelki vagy testi jellegű abúzus, támadás
ért minket, akkor hosszú időn keresztül minden hasonló helyzetre védekező
módon, azaz elhárító üzemmódban reagálunk. Már észre sem vesszük, hogy
a védekezés, a bezárulás minden kritikus helyzetben az énműködésünk
részévé vált. A baj azonban az, hogy nem pusztán támadási helyzetben,
hanem bármilyen kritika hatására védekező összehúzódás vagy agresszív
énkiterjesztés lesz a válasz. Azaz egy begyakorolt rossz minta átmegy a hét­
köznapi gyakorlatba, sémává válik: a test emlékezik, a lélek kiold, az áldo­
zat lefagy és hárít. Mindent és mindenkit. Nincs feloldás, nincs intimitás.
A világ kegyetlen, jobb, ha felkészülünk a legrosszabbra...
A dermedtségből történő felébredés sohasem zökkenőmentes. Nem
elég a szándék, az elhatározás, többre van szükség. A beengedés, a beleál-
lás abba a helyzetbe, ahol bármilyen kritika, visszajelzés, eltérő szempont
vagy bántás jelenik meg.

155
 A változás feltétele, hogy megértsük:
• Az önértékelésem nem másoktól függ,
• nem akkor vagyok jó, ha mindenkinek megfelelek,
• nem kell megvédeni magam minden kritikus helyzetben, de bele kell
állnom minden fizikai és lelki támadásba,
• nem menekülhetek életem végéig, benne maradok a nehéz helyzetek­
ben, és kifejezem az érzéseim,
• belenézek a félelmeim tükrébe, és megbocsátok magamnak minden sé­
rülésért, hibáért,
• blfogadom magam minden gyengeségemmel és hiányommal együtt.

Az abúzus csupán egy lehetőség, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból,

és felülkerekedjünk a félelmeinken. A bántalmazás a hatalom hitvány gya­
korlása, kisebb-nagyobb mértékben mindenki megtapasztalja, hogy az erő­
sebb néha visszaél a fölényével. Minden ember átéli valamilyen formában a
kiszolgáltatottságot, hogy később helyreállíthassa magában az egyensúlyt, és
ne akarjon mások fölébe helyezkedni. Aki magába zárul, és azt a tanulságot
vonja le az alárendeltségből, hogy minden helyzetben felül kell kerekedni
másokon, szégyenét elrejtve beleragad egy sérült állapotba. Számára az élet a
hatalommal való küzdelem egyoldalú csataterévé válik, a sérült és legyengült
én egyetlen célja a túlélés és a védekezés marad, így az élettere beszűkül.

Aki megérti, hogy minden átmeneti rossz minket szolgál és meg kell
tanulnunk bánni a hatalommal és az erővel, az elsajátította az egyik
legfontosabb leckét az életében, és eljuthat a szeretet művészetéig.

AZ A BU ZÁ LÓ ÉS A H A TA LO M

Az abúzus testi és lelki bántalmazás. Magyarországon egy híres rendezővel

kezdődött az a folyamat, amely során a nyilvánosság is szembesült a bán­
talmazás jelenségével. Aztán jöttek a nyilatkozatok, az elítélő és felmentő,
a tagadó vagy felháborodott megnyilvánulások. Néhány fontos szempont a
bántalmazás és a bántalmazó felelősségének a megértéséhez.
1. Egy élet, egy személyiség. A személyiségünk az ágytól az íróasztalig ter­
jed, azaz mindenhová visszük magunkkal a zavarainkat és a pozitívu­
mainkat egyaránt.
2. Az abúzus hátterében a hatalomhoz való torz viszony áll.
3. A bántalmazó személyisége mindig ismert, de a kívülállók gyakran ta­
gadják önmaguk előtt is az észlelésüket, az érzéseiket.

Az abuzáló lelke mélyén gyáva ember, aki szenved önmaga elutasítá­

sától, szeretetéhségétől. Gyávasága miatt perverz, torz módon él vissza a

156
hatalommal. Nem nyíltan közeledik a kiszemelt áldozatához, hanem rejtet­
ten, manipulatívan, és sokszor durván löki bele áldozatát a kiszolgáltatott
helyzetbe. A híres rendező nem udvarolt, vagy „közeledett” az áldozatai­
hoz, hanem becserkészte, és alárendelt helyzetbe hozta őket. „A nézőtéren
rátette a kezem a sliccére... hirtelen a falhoz szorított... elhívott autózni, majd
váratlanul odaszorította a fejem... ” Ezekben a helyzetekben nem normális
közeledés, hanem perverz hatalmi visszaélés történik az áldozattal, aki nem
érti, hogy mi és miért történik.
A hatalommal perverz módon és ismételten visszaélő abuzáló komoly
személyiségzavarral küzd. A személyiségzavar azonban nem helyzetfüggő,
hanem alapjelenség, ami bizonyos helyzetekben felszínre tör, aktivizáló­
dik. Tehát nem arról van szó, hogy a hatalommal visszaélő ember bizonyos
helyzetekben visszaél a hatalmával, hanem arról, hogy rendelkezik egy
állandósult személyiségtorzulással. Ezt a személyiséget viszi magával min­
den élethelyzetbe, ez a domináns és meghatározó viszonyulása a világhoz,
ami bizonyos helyzetekben extrém módon felerősödik. Az abuzáló személy
torzulása folyamatosan fennáll, viszonyulása a világhoz meghatározottan
hatalmi, és minden helyzetben törekszik egyfajta felsőbbrendűségre, felül-
kerekedésre. A személyiségtorzulás hatása minden helyzetben megjelenik.
Ebből következik, hogy a környezet mindig ismeri a patológiás személy ha­
talmi működését, torzulását. Védekezés és önfelmentés, amikor a folyamat­
ban részt vevők értetlenségüknek adnak hangot. A környezet mindig látja
a beteges hatalomkeresést, az elnyomó manipulativ viselkedést. Magyaráz­
kodás, amikor egy áldozat nyilvánosságra hozza a bántalmazás tényét, és a
kívülállók arra hivatkoznak, hogy számukra ez mily meglepő, megdöbbentő
és érthetetlen. A családi abúzusnál is mindig vannak cinkosok, passzív sze­
replők, akik tudják, de tagadják (önmaguk felé is) a történetet. A jelenséget
észlelő, de hallgató kívülállók felelőssége nem akkor kezdődik, amikor nyil­
vánosságra kerül egy ügy, hanem akkor, amikor félrenéznek, és passzivitásba
burkolódznak az agresszív helyzetkezelések, a megalázások során. Az egyik
sértett az eset után felhívta a mamáját, aki csitítgatni kezdte, és elmondta
neki, hogy ne csináljon ügyet belőle, mert ha egy híres ember udvarol neki,
az nem probléma, hanem érdem... Gyakorlatilag teljes tagadás jött létre
még a sztori ismeretében is. Gondoljunk bele, mi zajlik le a kívülállókban,
amikor talán nincs konkrét információjuk, de vannak érzéseik és sejtéseik
egy ügyről. Az anya részese, aktív szereplője a helyzet kialakulásának, mert a
tagadást erősíti és képviseli. Jelentősége ebben az esetben nem kisebb, mint
az agresszoré, ahogyan a környezet is részévé válik az eltorzult hatalmi játék­
térnek. Itt húzódik meg a mi felelősségünk. Az erőszak, az agresszív hatalmi
terjeszkedés sajnos átszövi az életterünket. Mindannyian találkozunk vele.
Mindezek hátterében, a legmélyebben az önbüntetés áll.

A leginkább önmagukkal elégedetlen emberekből lesznek a legádázabb

agresszorok.

157
 H ÉTKÖ ZN A PI A BÚ Z U SA IN K T Ö R T ÉN ETE

Gyakorlatilag folyamatosan ütközőpontokon keresztül éljük az életünket

és tanuljuk meg feladni magunkat, elnyomni magunkban az egészséges én-
képviselet őszinteségét. A kiszolgáltatottság és a hatalmi visszaélések meg­
annyi formája áthatja az életünket. Jó választ találni ezekre a helyzetekre
nehéz, mert állandó jelenlét-megújítást, éber átkapcsolást igényel.
-------- ^

- Mi történt a vezetői értékelésen!

- Cinikus, kioktató és megalázó volt a főnököm.
-T e ?
- Gyakorlatilag elnémultam, ahogyan máskor is. Nem tudom meg­
védeni magam...

- Mi történt az iskolában?
- A tanár megalázott a többiek előtt, mert nem tudtam végigmon-
dani a feladatot.
- Miért nem?
- Stresszhelyzetben, ha nem érzem biztonságban magam, lefagyok...

- Mi történt az edzésen?
- Megsérültem, mert túlfeszítettem magam.
- Hogy történt?
- Azt éltem át, hogy megint beleragadok a béna kacsa szerepbe, ha
nem teljesítek túl, és elszakadt egy izmom...
V_________________________________ ____________________________________ J

A hatalmi visszaélés a hétköznapok része, megszokott játéktere a hie­

rarchikus struktúráknak.
A már emlegetett Spotlight című amerikai film egy tényfeltáró nyomo­
zást mutat be. A Boston Globe új főszerkesztője arra utasítja munkatársait,
hogy járjanak utána egy régóta szőnyeg alá söpört ügynek: egy helyi pappal
szembeni gyerekmolesztálási vádnak. A nyomozásból az egész világot meg­
rázó történet bomlik ki, amely strukturális robbanást okoz még a Vatikán­
ban is. Kiderül, hogy a katolikus papok legalább hat százaléka érintett a
pedofíliában. A film számomra messze túlmutat a szexuális abúzus témá­
ján, mert rávilágít az áldozati szerep lélektanára, az önalávetett magatartás
kettős jegyeire. Ez a kettősség megtalálható minden énvesztés és önfeladás
mélyén, éppúgy a vezetői viselkedésben, mint az átlagember sodródásában.
Egy áldozatokat segítő szervezet szerint a traumatizált gyerekeknek két
csoportja van. Az egyikbe azok tartoznak, akik nem bírtak megküzdeni a
szégyennel, és öngyilkosok lettek. A másik csoport együtt él a bűntudattal

158
és a szégyennel, és túlélőknek definiálják magukat. A szervezet vezetője
szerint ők olyanok, mint a névtelen alkoholisták, akik bár már nem isznak,
de tudják magukról, hogy gyógyíthatatlanok, azaz betegek. A túlélők azok
az áldozatok, akik megpróbálnak együtt élni a traumával, de elfelejteni
vagy feldolgozni sohasem képesek.
Túlélő minden olyan ember, aki heleragad az énképviselet feladásába,
elfogadja az elfogadhatatlant, és beleszokik az elnyomás aktív vagy köz­
vetett formáiba. Oly könnyű elfogadnunk, hogy a keretek és a körülmé­
nyek meghatároznak minket és a felettünk lévők irányítják az életünket.
A kormány, az edző, a főnök, a tanár, a szülő... Oly nehéz visszaszerezni
az egészséges önmeghatározás szabadságát, a belső harcos tiszta hangját.
Szinte észrevétlenül hipnotizál minket a rangban, tekintélyben fölöttünk
lévők jelenléte, véleménye, ítélete. Belénk ivódik az elvárásoknak való
megfelelni vágyás, az elismerés iránti szomjúság, a pozitív értékelés utáni
éhség mohósága. Akkor érünk valamit, ha mások tisztelnek és helyeselnek
minket. Akkor lehetek önmagam, ha igent mondanak rám kívülről. A bel­
ső harcos hangja egyre halkabb, egyre jobban betemeti az elismerés utáni
vágy pora...
• Apa és anya figyelméért harcolok születésem pillanatától fogva.
• Küzdők a jobb jegyért az iskolában, hogy elismerjenek a tanárok és a
társaim.
• Versengek, hogy magasra értékeljenek, mert ettől függ a bónuszom, az
előremenetelem.
• Vágyom a fényre és csillogásra a színpadon, mert akkor biztosan szere-
tetre méltó leszek...

A túlélő szerepbe mindenfajta hatalmi játék áldozata képes beleragad­

ni, ha elveszíti az önértékelés biztonságát. Ez a kategória azonban örökre
beszorítja a túlélőket az áldozat szerepbe. De hogyan lehet megváltoztatni
a múlt fogságában szenvedő áldozat emlékezetét, élményanyagát, tudatál­
lapotát? A kulcs egy olyan tudatállapot létrehozása, amelyben az áldozati
hozzáállás változik meg. A hiányalapú térészlelés és a negatív énkép álla­
pota módosul, és kialakul az éntudat gestalt változása, azaz az önészlelés
pozitív átrendeződése. Az ehhez vezető út egyik alapfeltétele a fizikai szem­
benézés és megküzdés a hatalommal, a rémisztő elnyomóval, a molesztá-
lóval. Elő találkozás az elkövetővel: a szembesítés során a harag kifejezése
kioldja a traumát, amit az áldozat átélt és hordoz magában. A „rituális”
elengedésnek fizikailag is meg kell történnie. Ez nem megy másképpen,
mint egy reális találkozás által, ahol az áldozat szembenéz az agresszorral, a
beosztott a főnökkel, a gyerek a szülővel, a diák a tanárral, hogy újraírja a
történetet, hogy esélyt adjon a történet és az önészlelés átrendeződésének.
A menekülés megállítása elengedhetetlen az áldozati szerepből való kilé­
péshez. A terapeuta vagy a coach legfontosabb feladata, hogy erre a szem-

159 •
besítésre felkészítse az áldozatot, ahol majd hangot tud adni a fájdalmának,
a haragjának és a félelmeinek.
Az abúzusnak sokféle módja van, a fizikai erőszaktól a lelki megalázá­
son át a tudatos megszégyenítésig. A munkahelyi „értékelő beszélgetés”,
a főnök kioktató beszólása, a tanár megszégyenítő hatalmaskodása - a
tehetetlenség megannyi helyzete életünkben. Mind, mind lelki traumák,
amelyekkel meg kell tanulni megküzdeni. A legnehezebb, hogy szinte
mindannyiunk lelkében létezik a kettős érzés: a fájdalom és a szégyen, és a
„megérdemlem érzés” ellentmondása. Ez a kettősség a leginkább bénító ér­
zés, ami akadályozza bennünk a megküzdés egészséges védelmét, a kitörés
szabadságát. A kitörés lehetősége azonban mindig ott rejtőzik a félelmeink
alatt, csak az első lépés nehéz.

A veszteség vállalása esély az újjászületésre.

A K Ü LV ILÁ G BA ZÁ RU LT EMBER

Vannak emberek, akik a külvilág, de leginkább a saját környezetük inge­

reire nyitottak csupán, és folyamatosan reagálnak rá. Azt is mondhatnám,
hogy állandóan küzdenek a környezetük változásaival, hatásaival, amire
magyarázatot keresnek és válaszokat gyártanak. Sok energiájuk megy el
a külső hatások figyelemmel kísérésével és az alkalmazkodással. Ugyan­
akkor meggyőződésük, hogy mivel a világ és az emberek kiszámíthatat­
lanok, ezért sohasem mutathatják meg őszintén az érzéseiket, mert azzal
mások csak visszaélnének. Életük egy folyamatos mókuskerékben zajlik,
ahol állandó reaktivitásban vannak. Céljaik általában rövid távúak és ra­
cionálisak, mert megszokták, hogy a változáshoz legjobban alkalmazko­
dással tudnak viszonyulni. Magukban folyamatosan sakkoznak, és elem­
zik a helyzeteket. Nincs módjukban alapvető változásokat létrehozni a
környezetükben, de megtanulnak kiválóan alkalmazkodni a külső felté­
telekhez.
Nos, az ilyen ember nem ismeri a másodfokú változás, a minőségi
ugrás, a szinkronicitás vagy a varázslás erejét. Számukra minden raci­
onálisan értelmezhető, és a válaszaik is megfontoltak, észszerűek, emi­
att a rendszer megváltoztatását lehetetlennek tartják. Foglyai a saját jól
működő és kiszámított világuknak. Legerősebb fegyverük a külvilággal
folytatott szakadatlan harcban a kontroll és a manipuláció. Ezek alkal­
mazásával messzire juthatnak, és sok esetben sikeresek is lehetnek, mert
megtanultak illeszkedni egy számukra kiszámítható és vasmarokkal kéz­
ben tartott rendszerhez. Igaz, nagy árat fizetnek érte: az érzéseik, a belső
világuk elsorvasztását. Minden energiájuk a racionális irányításra és a fel­
ügyeletre megy el.

160
 Az állandó reaktivitás és az észszerű magyarázatkeresés mögött vég­
telenül erős védekezés és elhárítás rejlik. A reaktív ember nem létrehozza,
hanem elszenvedi a változást, alkalmazkodik hozzá, és folyamatosan meg­
próbálja tartani a pozícióját. Számára a világ kiszámíthatatlan és csalódá­
sokkal teli. Mivel reaktivitása mérhetetlenül sok energiát visz el, ezért az
érzéseit is kívülről éli meg, leginkább csak elszenvedi. Számára egy problé­
ma vagy egy megpróbáltatás nem erőforrás és motiváció, hanem szükséges
rossz, amin gyorsan túl kell lépni. Minden erejét a megkapaszkodásra és a
túlélésre összpontosítja, emiatt sosincs jelen az életében. Az állandó akci­
óban lét és a teljesítménykényszer legnagyobb csapdája az, hogy gyakor­
lóját megfosztja a jelen átélésének a lehetőségétől. A jelen ugyanis nem
létrehozható, hanem átélhető valóság. Az aktivitáson túl, másképpen a
mögött van. Nem kikényszeríthető, hanem feltárulkozó realitás. Az itt
és a most belülről ragadható meg, a gondolatokon túl jelenik meg. Nem
észszerű, hanem magával ragadó élmény, a megállás csendjében bontako­
zik ki. A gondolkodás és megoldás eltávolít tőle, a racionális séma csődöt
mond a felfedezésében. Azért csapdahelyzet, mert nincs benne tanulás és
valódi fejlődés, pusztán alkalmazkodási törekvés. A tanulás útja ugyanis
kétkörös. Az események feldolgozásának mélyebb szintjén történik, ahol
a reaktivitás pusztán csak egy lehetőség, de nem valódi áttörés.

A jelenlét a betöltött idő időtlenségében bontakozik ki.

TÁVOL M AGAM TÓ L

Két szélsőséges korlátozó működést látok magam körül. Az egyik az egy­

oldalúan reflektív, elemző típus, aki minden kérdésre megfontolt választ
igyekszik adni. A másik, aki mindenre reagál, és folyamatosan zajt keltő,
külső üzemmódban létezik.

A szélsőségesen reflektív működés: „Mindent meg akarok szűrni és irányítani

akarok!"
Ezt a működést a folyamatos elemzés és a kontroll jellemzi. A háttérben
sokszor rejtett maximalizmus és perfekcionalista cselekvésre törekvés hú­
zódik meg. Be kell csomagolni és kontroll alatt kell tartani a valóságot,
mert ellenőrizhetetlenné válik. Pontos válaszokat kell adni mindenre, mert
a spontaneitás luxus. Erre az alapállásra a dolgok kézben tartása, az el­
lenőrzés jellemző. A hátterében elfáradás vagy kiégettség rejlik.

A kifelé figyelő, mindenre azotmal reagáló működés: „Akkor élek, ha akcióban

vagyok!”
Elvágva önmagámtól, reflexszerűen működöm, és a kapcsolódás olyan szá­
momra, mint a levegővétel. Folyamatosan kifelé irányul a figyelmem, ami

161
szinte tökéletesen eltávolodott a belső érzéseimtől. Nincs reflexió, de nincs
kontroll sem, csak a külvilágtól való függés. Nincs jelenlét, csak alkalmaz­
kodás, megfelelni vágyás és addiktív kapcsolódás. Ha nem reagálok, nem
élek.

Mindkét fajta működés hátterében elfojtott agresszivitás van. Az egyik be­

felé irányul, a másik kifelé. A szélsőségesen reflektív ember ugyanúgy el­
nyomja a belső érzéseit, mint a folyamatosan alkalmazkodó, reaktív üzem­
módban lévő. Az első önmagát gátolja és nyomja el passzív-agresszív módon,
míg a második behatol a környezetébe, és állandó reaktivitásával nyo­
masztja a külvilágot. Mindkét magatartás gátolja a fejlődést és az inspirativ
szabadságot.
Az inspirativ működés feltétele a belső, érzelemmel teli kapcsolat ön­
magunkkal, a testtudatos jelenlétünk folyamatos megteremtése. Az ön­
tudatra ébredés állandó munka, mert hajlamosak vagyunk bealudni, el­
szundítani. Olyankor sodródunk, függetlenül attól, hogy kontrollos vagy
reaktív üzemmódban vagyunk. A fejlődés szempontjából a legfontosabb
tanulás a jelenlét megerősítése, az éber átkapcsolás fejlesztése, a bekapcso­
lódás az Áramlásba. Aki csak önmagában és a racionális ismeretszerzésben
hisz, felületesen kapcsolódik a mélyebb énjéhez és a holisztikus egységhez.
Az éber átkapcsolás az ego legyőzése és a mély-én tanulása egyszerre. In­
tenzív kapcsolódás mélyebb önmagunkhoz és ezen keresztül egymáshoz.
Nincs más út, csak a saját magunk ébredésén át vezető jelenlét megtalálá­
sa. Ha módszerekre, külső technikákra építünk, és kifelé figyelünk, csak a
sodródásunkat erősítjük. Amikor megállsz, és önmagad felé fordulsz, befelé
figyelsz, kapcsolatba kerülhetsz a transzcendentális éneddel, ami a fejlődés
spirálján vezet előre. Ebben a figyelemben a jelenléted mások számára is
segítővé válik.

A valódi coach legerősebb támasza a mély-én aktivizálása.

A FELSZÍNBE KAPASZKODOM

Gyakran találkozom emberekkel, akik változni szeretnének, de elég ké­

nyelmes az életük ahhoz, hogy ne lépjenek túl nagyot előre. Van, aki ezt
úgy mondja, hogy „nem fáj még eléggé". Én úgy gondolom, hogy fáj az már
eléggé, de a fájdalmat el lehet nyomni, hozzá lehet szokni, bele lehet fá­
sulni.

162
r
- Te annyira a felszínen élsz, hogy alig van közös metszetünk.
Nincs önálló és stabil egyéniséged, az öltözködésed is pontosan kife­
jezi a felszínességed. Tökéletesen illeszkedsz a környezetedhez. Precíz
esztétikai megjelenés - egyéniség nélkül. Mégis eljutottál hozzám, és
gyógyulni szeretnél... Én nem akarom felborítani a kiszámított kis éle­
ted, de számomra csak a fejlődés a lehetséges irány. Engem a mélység,
a szenvedély és a változás érdekel. Te jól érzed magad egy polgári,
biztonságos közegben...
- Nem így van, szeretnék fejlődni én is... de olyan nehéz.
- Szerintem jól berendezkedtél a felszínes világban. A munkád és
a párkapcsolatod is pontosan erről szól.
- Igen, sajnos én is így érzem. A munkám szürke és élettelen.
A vőlegényem családjával eltöltött hosszú hétvégéket már alig bírom
elviselni. Tegnap is azt mondta, töltsünk több időt a családjával, és
legyek kedvesebb az anyukájához...
- Tudod, egy férfi sohasem mondhat ilyet. Egy férfi az anyjának
mondhatja azt, hogy figyeljen oda jobban a társára, ne kritizálja, és
ne álljon közéjük, mert nem marad hely számára. A férfi társa nem
az anyja, hanem a partnere. Egy gyerek számára mindig az anya a leg­
fontosabb.
- Igazad van sajnos ebben is...
- Akkor mi következik ebből? Most csak ez az egyetlen kérdés szá­
mít. Mit fogsz tenni? Mit változtatsz meg? Mikor kezded el képviselni
magad, és hogyan? Nem holnap, hanem ma!
V_____________________________________________________________________ J
A felszín csábítása az eladhatóság mosolya, a kirakat tökéletes illúziója.
Látszólag minden a helyén van. Munkahely, párkapcsolat, egészség, sport.
Csak a lelki békém nem találom, és a kávé sem oldja már a reggeli tompa­
ságom... Már az új projekt sem ad értelmet a napjaimnak, nem motivál.
Napról napra élek és sorvadok belülről, nem vagyok a helyemen. Elnyo­
mom ezt az érzést, hogy ne fájjon, ne zavarjon. Megyek előre, de belülről
tudom, hogy egy helyben járok...
Az igénynek és a kibontakozó iránynak is belülről kell megérkeznie.
Az illeszkedés csiszolása, a belesimulás a környezetünkbe, a felszínen ma­
radás nem életcél, pusztán túlélés. Hány ember éli így az életét napról nap­
ra, hétről hétre... Addig, ameddig vannak kihívások, fenntartható ez az
életmód, de amint a külső nyomás enyhül és a kívülről felállított célok
megszűnnek, jön a szorongás.

A változás ad értelmet az életünknek mind kicsiben, mind nagyban.

• 163
 NEM TU D O M , KI V A G Y O K ...

Nehéz elfogadnunk, hogy a tudás, az értelem és a logika nem képes mindent

feloldani. A szándék és az akarat is csak egy bizonyos pontig segít. A meg­
oldás gyakran az elengedés gazdagságában, a lemondás egyszerűségében
jelenik meg, ahol a tudás helyét az inspirativ irányítás, az ébredés jelenléte
veszi át.

- Szólíthatom Gyuszikának?
- Még soha senki sem szólított így...
- Nehéz is, mert maga egy igazi szerzetes...
Meghökken:
- Kapcsolatban élek...
- Tényleg.7 Ez meglep, mert annyira zárt, hogy alig lehet magához
kapcsolódni... talán csak szenvedéssel teli módon.
- Van a kapcsolatunkban sok jó is.
- Például7
- O sokkal céltudatosabb...
- Mi benne a jó?
- Néha, amikor nem veszekszünk...
- Miért nem válaszol?
- Mert magamban rögtön megcáfolom azt, ami jó lehetne...
- Értem. Miért ennyire agresszív és elégedetlen?
- Nagyon elégedetlen vagyok magammal. Nem vagyok különleges,
csak szerettem volna az lenni...
- Betegség?
- Autoimmun...
- Hibázik néha?
- Olyankor szétmarcangolom magam...
V_____________________________________________________________

A hiba irtózatos, a csend törékeny, az idő ellenség. Csak én tudom fel­

oldozni magam, de ezt sohasem engedhetem meg. Nem tudom, hogyan
kell játékosan továbblépni, sohasem tanultam, sohasem láttam. Egy sötét
veremben ülök, és arra várok, hogy valaki megmentsen. De már halványo­
dik a remény... Lassan elfogy az életvonalam. Nem tudom, hogyan zárult
be minden ajtó körülöttem, nem tudom, miért estem bele ebbe az egyre
szűkösebb verembe. Kevés a fény, az öröm, nincs meg a kulcs. Szabadul­
nék, de nem tudom, hogyan, nem tudom, merre...
A menekülési vágy néha erősebb, mint a kapcsolódás az élethez. Amikor
mindent felülír a kitörési szándék, a sötét verem egyre mélyebbé válik és
egyre jobban bezárul. Vannak időszakok, amikor nincs lehetőség a kitörés­
re, és minél jobban menekülsz, annál komolyabb csapdába kerülsz. A meg­

164
oldás a menekülés teljes feladása, a bekapcsolódás az Áramlás inspiratív
örvényébe. A bezárulás nem kudarc, hanem lehetőség a továbblépéshez.
Minden krízis mélyén egy újabb esély rejlik a továbbfejlődésre. Amikor túl
erősen koncentrálsz a menekülésre, a hiányra, akkor mélyebben bezárulsz,
mint előtte. A megoldás mindig oldalirányból érkezik. A megérzések felől.
Az elakadás megértése önmagunk megértéséből fakad. Nincs külső tám­
pont, nincs tökéletes módszer, egyedül a megérzések bizonytalansága, az
inspirációk és ílashek felvillanó fénye, a szabadság. Bármerre vezessenek,
egészen biztosan jó lesz az irány.

Merd rábízni magad a bizonytalanra!

ÉRZELM I Z A V A R

Nehéz egyértelműen kifejezni magunkat, különösen akkor, amikor érzel­

mileg érintve vagyunk. Nehéz mások előtt kimondani azt, ami bánt vagy
zavar minket, ha a téma összefügg a többi jelenlévővel. A legnehezebb
azonban pontos és építő visszajelzést adnunk valakinek, akivel bajunk van.
Sok vezető azt gondolja, hogy a kritikus visszajelzést mindig négyszemközt
kell megtenni. Én úgy gondolom, hogy meg kell teremteni a feltételeit an­
nak, hogy csoporthelyzetben, egymás jelenlétében is tudjunk adni kritikus
visszajelzést egymásnak. Ez azonban kölcsönös kell legyen. Sokszor élem át
csoportmunkában, menedzsmentteam-fejlesztéseken, hogy a kommuniká­
ció nem világos, a problémafelvetés nem egyértelmű. Megértem, nem va­
gyunk hozzászokva a nyílt és egyértelmű beszédhez. Ha olyan téma jön elő,
ami többeket érint, a csoport nyomása is felerősödik, és szívesen átugranák
a kellemetlen helyzetet, hogy ne kelljen érzelmi közelséget létrehozni és
együtt átélni az elakadást. Mindenkinek nehéz a helyzet.

- Nem érthető a problémafelvetésed, nem világos, milyen kérdésre

keressük a választ.
- Nem tudom pontosabban megfogalmazni.
- Fuss neki még egyszer.
- Kimerültem és elfáradtam, már két órája pörgünk egy kérdé­
sen...
- Megfogalmazom helyetted. Úgy érzem, te belül már feladtad a
helyzet megoldhatóságát. Elvesztetted a hited.
Hallgatás.
- Igen, igazad van, belülről már feladtam, de ezt olyan szörnyű
kimondani. Azt sem tudom, hogy a többiek előtt mondhatok-e ilyet...
V_________________________________________ J

165
H> - Ha nem mondod ki, hiába keressük a megoldást, mert már nem
tudsz azonosulni vele, nem lesz a tiéd...
- Gyakorlatilag igen.
- Emiatt nem volt világos a problémafelvetés.
- Igen.
- Akkor azt hiszem, szembe kell néznünk vele, hogy ebben a hely­
zetben már nincs több megfutni való kör...
- Ügy érzem, sajnos igen.
- Akkor egy irány marad, a befejezés, a projekt lezárásának a lét­
rehozása.
A csoport fellélegzik, az egyensúly helyreáll, együttérzés keletke­
zik, és elindul a közös munka.
V J

Hiába menekülsz önmagad elől, hiába hitegeted magad, ha benned be­

zárult egy ajtó, jobb elengedni a helyzetet. A becsapódás ereje félelmetes,
de a feszítés kimeríti a rendszert és a szereplőket. Amikor nincs lehető­
ség vagy erő előrelépni, szembe kell nézni az elengedés halálos félelmével.
A szembenézés felvállalása kiszolgáltatottság is egyben. Már nem én irá­
nyítom a dolgokat. Abban a pillanatban, amikor kimondom őszintén azt,
ami bennem van, kiengedtem a kontrollt a kezemből. Amikor megmuta­
tom az érzéseimet, már nem én uralom a helyzetet. A kibontakozás elin­
dul egy félelmetes irányba, és nem látom előre sem a becsapódás helyét,
sem az erejét. Lehet pusztító, elsöprő erejű, de később mindenképpen
gyógyító. A később azonban messze van, a jelenben pedig a végtelen ma­
gány és a sebezhetőség a realitás. Annak a felvállalása, ami van, nehéz
és megterhelő. A takargatás mindig könnyebbnek tűnik, mert a csendes
pusztítás elviselése kevésbé fájdalmas. Látszólag az eltolás, a kikerülés,
a helyzetből való kiugrás könnyebb és egyszerűbb, csökkenti a félelmet és
a megrázkódtatást
Hát így telnek napjaink az örökös háború időszakában, a jelen békeidő­
ben. Mégis azt gondolom, hogy ezekben az időkben egyre erősebb szerepe
van a meghátrálást nem ismerő világos és rendíthetetlen megállásnak és a
helyzetbe való beleállásnak. Annak a kimondása és képviselete, ami érde­
keket sért, ami megbánthatja a másikat, nehéz.

A menekülés befejezése és a lehetséges veszteségek felvállalása elkerül­

hetetlenül visszakapcsol minket abba az Áramlásba, amely felé törek­
szünk egész életünkben.

166
 A SZERVILITÁS C SA P D Á JÁ B A N

Gyakran találkozom vezetőkkel, akik kitömött vállú zakót vagy tűsarkú

cipőt viselnek, ha kifelé kell hirdetni, képviselni, eladni a céget, de kisfiúkká
és kislányokká válnak, amikor befelé, a cégen belüli hierarchiában kéne kép-
viselni önmagukat. Versenytárgyaláson, az ügyfél felé kemények, de belül, a
corporate felépítményben fáradt, szorongó gyermekekké változnak át. Mi-
ért? Mert befelé nem védi őket a brand, a lógó, a márka, befelé csak önma­
gukra, rosszabb esetben a lekötelezettjeikre számíthatnak. Kifelé menő arcok
egy jelentős céggel a hátuk mögött, befelé a hierarchia lecserélhető elemei.
---- -----------------------------------------------------------------------------^

- Miért nem adtál visszajelzést a kollégádnak, ahogyan megbe­

széltük?
- Tudod, más, sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatnak mosta­
nában...
- Annyira félsz, hogy még a kérdést is elnyomod magadban... Nem
emlékszel, hogy átgyalogolt rajtatok?!
- Igen, de tudod, ez egy kényes kérdés...
- Azért éjszakánként néha eszedbe jut, ugye? Ilyenkor mennyit
edzel, hogy tompítsd a stresszt?
- Dupla adagot!
- Az sem lesz elég, ha egyszer végre megállsz, nem menekülsz to­
vább, és szembenézel magaddal. Az nagyon fog fájni...
- Nem értem magam, kifelé egy oroszlán vagyok, de befelé le­
fagyok...
V____________________________________________________________J

A szervilizmus mélyen beleivódik a szervezetben élő, mozgó, önma­

gáról mások fejével gondolkodó közkatonába. Talán kifelé piacképesnek
(harcedzettnek) és kiválónak mutatja magát, de befelé retteg megmutatni
az érzéseit, képviselni önmagát és az igazságot. Ilyenkor azzal vigasztalja
magát, hogy másoknak valószínűleg sokkal rosszabb, még kilátástalanabb
a helyzete. Azzal biztatja magát, hogy jobb megfontoltnak lenni, mint el­
sietni a dolgokat, hiszen a helyzet változhat. Azt gondolja, ha kikerüli a
forró ügyeket, lenyeli a haragját, elfedi az igazát, akkor tovább fennmarad,
talán előrejut, és egyszer majd viszonozza valaki a hallgatását. Jobb nem
konfrontálódni, nem megbántani másokat, főleg az erősebbeket nem, mert
kiszámíthatatlan lenne a következmény. így telnek a napjai a közkatoná­
nak, aki tisztnek gondolja magát békeidőben, mert tiszti csillagot visel, de
segédhonvédnak is kevés a csata idején. A luxusbörtönök lakói egy kipár­
názott életet álmodnak maguknak, és azt gondolják, hogy az árnyékos és
szélvédett helyzet sokkal előnyösebb, mint a frontvonalak szabadsága.

167
 Sok vezetővel találkozom, akik megszokták, hogy a beszállítóik, a jól
nevelt coachok, tanácsadók, trénerek és a beosztottak nem azért vannak,
hogy szembesítsék őket önmagukkal és a puhaságukkal, hanem azért, hogy
tompítsák a stresszt és a kínzó bűntudatot, amiért elveszítették önmagu­
kat. Mert mélyen magukban sokáig tudják, hogy mi a helyes, merre lenne
az előre. Egy idő után azonban jobb a kímélő üzemmód, a passzív megfi­
gyelő szerep vagy tréning, a puha, támogató légkör, a szervilis bánásmód,
hiszen az élet túl szép ahhoz, hogy szembenézzünk azzal, ami rejtve van,
ami nehéz és fáj. A legtöbb tanácsadó és kiszolgáló ember erre nyitott,
mert azt képzelik magukban, hogy a támogatás a feladatuk, nem pedig a
szembesítés.

Fejlődni és előrelépni azonban csak a szembenézés útján lehetséges.

ROHANÁS

Néha mindannyian beszorulunk a számok és a tények hideg világába, ahol

minden kiszámítható, megbízható - és mégis felszínes. A béke látszólagos,
az otthon ismerőssége illuzórikus. Mégis vonzó és kísértő a megpihenés eb­
ben a jéghideg és rendezett világban. Aztán ez a megszokott, kiszámítható
világ lassan börtönné alakul át. Menekülnék, de nincs erőm továbblépni,
megújulnék, de nincs erőm kiszállni... Mégis történik valami, ami összetö­
ri a varázst. Elromlik a kocsi, összeomlik az iPhone, leáll a keringés.
-----------------------------------------------------------------------------------

- Nem akarok tovább menekülni. Valamiért nagyon határozott és

autokrata embereket vonzok be a baráti kapcsolódásaimba. Egy ideig
felnézek rájuk, alárendelődöm, aztán menekülök tovább.
- Menekülsz önmagad elől régóta. Zavarodottság árad a szemeid­
ből. ..
- Nem emlékszem a múltamra. Mintha töröltem volna...
- Talán mert nem volt gyerekkorod...
- Igen. Kislányként megtanultam gondoskodni az öcsémről, a
mostohák cserélődtek az életemben. Túlélő lettem.
- Az értelem hideg erejébe kapaszkodsz...
- Úgy érzem, ha nem értek meg valamit, akkor kicsúszik a talaj a
lábam alól.
- A megoldó, megértő, racionális éned világába menekültél, és be­
szorultál a kiszámítottság börtönébe. Az érzékeny éned, a lelked mé­
lyebb rétege levegőért kapkod és segítségért kiállt...
- Pontosan látsz.
V. J
 A kiszámítható világ elől menekülünk tudattalanul egész életünkben.
A szabadságot keressük, de lecövekelünk egy talpalatnyi szilárd földrészen,
ha biztonsággal kecsegtet. Kiszámítható kapcsolatokra vágyunk, mégis ön-
magunk szeretnénk lenni - szabadon. Félünk az intimitástól, újdonságot
és izgalmat keresünk. Van erőnk hazatalálni? Van erőnk szembenézni az
ámokfutásunkkal? Van erőnk időt ajándékozni önmagunknak, és megállni
akkor, amikor minden mozdulásra ösztönöz? Ha igen, mindent megtettünk.

A távolság látszólagos biztonságot ad, a nem kontrollálható közelség és

önmagunk vállalása felszabadít.

• 169
 A JÁTSZMA MINT KETTŐS KÖTÉS

A játszma nem játékosság és nem tudatos manipuláció, hanem a meg­

roppant személyiség múltbeli elakadásából kialakult védekező szerep. A
játszma célja az elkerülés, a védekezés, a menekülés a múlt árnyai elől.
Ámokfutás egy félresikerült zsákutcában fel és alá. Bármennyire is színes
álarcokat hord a játszma főszereplője, a lényeg ugyanaz: rejtőzködés az ér­
zelmi kinyílás, az intimitás, a valódi találkozás félelmetessége elől. Mindent
kontrollálni akarok, nehogy kicsússzon az irányítás a kezeim közül és újra
szenvednem kelljen —gondolja magában a játszma főhőse.
A játszma addig fut, ameddig a szereplők fel nem ismerik, hogy nem a
saját életüket élik, hanem alapvető és tudattalan mintákat követnek. Az
érzéketlen menedzser nem azért érzéketlen, mert így született, hanem azért
lett ilyen, mert ezt a mintát látta maga előtt éveken át. Egy nemzetközi
tréningen felsővezetők kiscsoportos feladatot prezentáltak. A prezentáció
végén feltettem a kérdést:

-----------------------------------------------------------------------------------

—Te miért mentél ki a kollégád prezentációja alatt kávézni/

—Szomjas voltam.
- Értem, és te miért mentél ki sütizni?
- Égett a gyomrom.
—Értem, és te miért nyomkodtad a telefonod?
- Egy fontos sms-t kaptam...
- Szóval a prezentációval nem volt semmi haj, csak néhányótok-
nak égetően fontos szükségletei támadtak... Én azt gondolom, hogy
ez talán mégis összefügg a prezentációval. Nos, tegyük fel, hogy a pre­
zentáció majdnem tökéletes volt, de talán lehetne még rajta csiszolni.
Tudna valaki egy építő és őszinte visszajelzést adni róla?
(Egy bátortalan hang.)
—Talán nem volt elég dinamikus...
Ekkor elindult egy építő beszélgetés a kiszivárgás okairól, és arról a
szerepjátékról, ami prezentáció alatt jött létre.
k_________________________________________ J

170 •
 A játszma lényege ebben a helyzetben kettős. A prezentáló okosan és
színesen előadja a flipcharton leírt tényeket. Hosszasan és lendületesen be-
szél, hogy bizonyítsa rátermettségét, lekösse a hallgatóságát, s hogy legyen
az előadásának hozzáadott értéke. Gyakorlatilag a megírt szöveg megis­
métlése és színes kiegészítése történik. Az egész olyan szürreális, mintha
egy érettségi vizsgán lennénk, ahol a diák el akarja hitetni a tanárral, hogy
a kisujjában van az egész tananyag. Minden egy előre megírt forgatókönyv
szerint zajlik, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe. Az előadó a
prezentációs tudását csillogtatja, míg a vezetők az érdeklődő és figyelmes
hallgatói szerepbe burkolódznak. Mindenki cinkosa mindenkinek, hiszen
a szerepek egyszer felcserélődhetnek... Fontos, hogy senki se zökkenjen ki
a helyzetből. Az előadás hosszú és unalmas, de senkinek sincs bátorsága
megtörni a csöndet.
Elrejtem a lelkem, az érzéseim, mert veszélyes és sebezhető vagyok,
ha megmutatom magam. Megszűröm a külvilág jeleit és nem veszem
figyelembe a másik szempontjait, érdekeit, jelzéseit, mert akkor sérülhet­
nek az érdekeim. Az érzéketlenség álarca mögött gyakran rejtőzik egy
sebzett, elnyomott, félelemmel teli kisfiú-kislány, aki a függöny mögül
leskelődik.
Az érzékenység egyfajta kiszolgáltatottság vállalása, nyitás a külvilág,
a másik fél felé. A kiszolgáltatottság persze nem annyira veszélyes, mint
amennyire a rejtőzködő felnagyítja, mert számára a megnyílás-befogadás
ismeretlen és rémisztő működés. Nincs tapasztalata róla, nem látta a szülei
között létrejönni. O azt látta, hogy könnyebb ólomfal mögül lövöldözni
egymásra, könnyebb páncélingben vagdalkozni vagy némán elviselni az
unalmas értekezleteket, mert az őszinteség kockázatának felvállalása nem
volt irányadó minta otthon. A kiszolgáltatottság, a megnyílás, az érzelmek
felvállalása, a személyes figyelem és a közelség megteremtése a mély öröm
és az egység átélésének a feltétele. A megszeppent belső gyermek nem me­
részkedik be ebbe a körbe, mert félelmetesnek gondolja. Bezárkózik, és kí­
vülről figyel. Elemez, gondolkodik, mérlegel. O maga keveset hibázik, de
kritikusan szemléli a másik működését, azonnal felhívja a hibákra a figyel­
met, és kioktat. Pedagógus, aki mindig tudja a jó választ, nem hibázik, és
sohasem merészkedik túl közel a másikhoz, mert az kockázatos.
Hát így telnek napjaink az örökös rejtőzködés szürke hétköznapjaiban,
remélve, hogy a hajnal megtöri a varázst és élettel telítődik újra a maszk
alá rejtett igazi arcunk. A játszmák mögött elnyomott félelmek, vágyak és
remények vannak. Szeretném, ha elfogadnál, és végre megmutathatnám,
hogy valójában ki vagyok, de nem merem. Félek, hogy talán elutasítasz, és
nem akarom újra átélni a csalódást. Pedig a találkozás reménye éltet, erre
vágyom legjobban. A játszma mögött figyelek, és várom, hogy rám találj.
Talán sikerül kijönnünk a fényre és vállalnunk az érzéseinket, megmutatni
a sérülékenységünket.

171
 Hány ilyen vagy hasonló játszma zajlik az életünkben, ami megfoszt
minket az őszinte szembenézés lehetőségétől, a bátor kiállástól, önmagunk
vállalásától. Illedelmes és unalmas köreit futjuk a lélektelen alkalmazkodás
útvesztőinek.

A játszma addig ismétlődik, amíg a szereplők fel nem vállalják a hely­

zetben keletkezett érzéseiket, és őszinte, tiszta visszajelzést nem adnak
egymásnak.

A Z Á L A R C M Ö G É B Ú JT G Y ER M EK

A Megfélemlítő Nagyarc minden kritikus helyzetben agresszív, mert mene­

kül a kiszolgáltatottság elől. A Pókerarc csak a sérülékenységét próbálja el­
rejteni a semlegesség mögé. A mindenkinek megfelelni akaró Gumigerinc
fél újra átélni az elutasítást kiélezett helyzetben, és mindenki felé sugározza
látszólagos együttműködését. Az okosakat mondó menedzser és a cinkos,
csendes hallgatóság fenntartja a fontosság látszatát, a közeledés kockáza­
ta nélkül. Az érzéketlenség álarca mögött gyakran egy sebzett, félelemmel
teli kisfiú/kislány bújik meg. A rejtőzködő számára a megnyílás-befogadás
ismeretlen és rémisztő működés. Nincs tapasztalata róla, nem látta a szülei
között létrejönni. Azt látta, hogy könnyebb a barikád mögül lövöldözni
egymásra, könnyebb páncélingben vagdalkozni - az őszinteség kockáza­
tának felvállalása nem volt irányadó minta otthon. A mély öröm és az
egység átélésének feltétele a megnyílás, az érzelmek felvállalása, a szemé­
lyes figyelem és a közelség megteremtése. A megszeppent belső gyermek
nem merészkedik ebbe a körbe, mert félelmetesnek gondolja. Bezárkózik,
és kívülről figyel, elemez, gondolkodik, mérlegel. O maga keveset hibázik,
de kritikusan szemléli a másik működését, azonnal felhívja a hibákra a fi­
gyelmet. Mindig tudja a jó választ, nem hibázik, és sohasem merészkedik
túl közel a másikhoz, mert az kockázatos.

A gyermek mint tanítómester

A határok meghúzását a gyerekkorban együtt tanulja szülő és gyerek. Ha

túl szoros, megfojtja a gyereket, ha pedig túl laza, nem alakul ki az énvéde­
lem egészséges rendszere. A mindent megengedő szülő a bizonytalanságát
rejti a szabadság leple alá. A mindent ellenőrző, befolyásolni akaró szülő
nem tud mit kezdeni saját frusztrációival, agresszivitásával. Sokfajta határ-
átlépés van, bemutatok néhányat:
• Hangos, kiabáló, agresszív: minden helyzetben látványosan érezteti a
fölényét, megfélemlítő álcát használ az éntörekvés lerombolása érdeké­
ben. Felfúj tbéka-effektus: ha hangos vagyok, erősnek látszom.

172
• Fizikai erőfölényt alkalmazó, bántalmazó: a fizikailag rendszeresen bün­
tető szülő (fakanál, vessző, szíj, pofon...) átlépi a testhatár vörös zóná­
ját, és rombolja a gyerek test- és énképét is. Valószínűleg a kiszolgálta­
tottság átélése ad számára némi kielégülést.
• Megszégyenítő bántalmazó: általában intellektuális fölényével él vissza,
és folytonosan bebizonyítja felsőbbrendűségét, mert kicsinek és gyengé­
nek érzi magát.
• Naptól és széltől óvó, rátelepedő agresszió: ahol a szülő a saját félelmeit,
szorongásait viszi át a gyermekére, és teszi ezáltal tehetetlenné, kiszol­
gáltatottá.
• Kioktató, pedagógusi bántalmazás: gyenge apák alkalmazzák előszere­
tettel, akikben nincs elég bátorság, hogy vállalják az intimitás kockáza­
tát, és elbújnak az okos pedagógus álarca mögé.
• Szeretetmegvonással büntető: gyakori női fegyver. Sértett elvonulás,
elhidegülés, kikényszerített bocsánatkérés és folytonosan bizonyítandó
engedelmesség, hűség, odaadás. Hátterében nárcisztikus személyiségvo­
nások állnak.
• Szorosan magához ölelő, fojtogató szerető-agresszivitás: gyakorlatilag
minden pillanatban be akarja kebelezni és kisajátítja a gyermek testét-
lelkét, mert menekül a magány és az üresség elől.
• A szegény én játszmája mögé rejtőző agresszió: „engem nem szeret senki,
én nem vagyok elég jó senkinek”, ami miatt a gyerek folytonos bizonyí­
tási helyzetben van, mert állandóan igazolnia kell a teljes elfogadását,
lojalitását a szülő felé. A hátterében a szülő elutasítástól való félelme áll.

Sorolhatnám még... Senki ne gondolja azt, hogy ezektől a rossz min­

táktól, játszmáktól teljesen független és mentes. Mindannyian beleesünk
játszmákba, és átlépjük a gyerek határait. Nincs tökéletes szülő! De van
belátó szülő, aki képes reflektálni magára, és alkalmas a befogadásra!
A kulcs nem a játszmamentesség, hanem a belátás képességének a
megteremtése, a gyerek segélykéréseinek a meghallása. Mert a gyerek nem
nyíltan kér segítséget, hanem indirekt módon. Ott kell állni mellette, hogy
amikor rád néz vagy képes lesz megszólalni, kinyílni, legyen, aki meghall­
gatja. Ilyenek vagyunk felnőttként is. Szükségünk van valakire, aki lát és
ért minket. Teljes valónkban. Akár helyettünk mondja el, mi fáj nekünk,
mert nem tudjuk megfogalmazni. Ezt tanuljuk gyermekeinktől, és ezt adjuk
át egymásnak. A látás és hallás képességét.
Aki jól figyel, képes kinyílni, szembe tud nézni önmagával, az alkalmas­
sá válhat arra, hogy belenézzen a gyermekek tiszta és ártatlan szemébe is.

Ma talán mindennél nagyobb szükségünk van látó és halló emberekre,

akik nem a saját okosságukkal és igazságukkal vannak tele, hanem el­
jutottak a tiszta befogadás állapotába.

173
 F E L N Ő T T K O R I JÁ T S Z M Á K : A Z Á L D O Z A T

Az Áldozat Fennünk él, bontakozik és terebélyesedik. Olyan, mint egy

kidőlt fa, amelyben ugyan még áramlik az élet, és hajtások is nőnek rajta,
de mégis haldoklik. Olyan, mint a látszatélet, a virtuális valóság, amely
kívülről zöld, belül szürke.

- Mindent elkövetek, hogy csatlakozhassak a coach-képzéséhez...

Már elvégeztem egy coach-tanfolyamot, és évek óta járok egy tibeti
mesterhez is...
- Mutassa a kezét. Miért hosszúak és különböző színűek a körmei?
(Megdöbben.)
- Nőies...?
- Semmi köze a nőiességhez.
- Talán nem vagyok egyensúlyban?
- Nincs egyensúlyban, és szeretne megkapaszkodni, kiterjeszteni
az én-határait. A kéz és a köröm az én állapotát, a self egységét szim­
bolizálja.
- Akkor nincs is köze a nőiességhez...
- Miért nem lehet magát komolyan venni?
(Elerednek a könnyei.)
- Ki bántalmazta magát hosszú időn keresztül?
- Az anyám. Agyba-főbe vert éveken keresztül. Gyakorlatilag min­
denért kaptam.
- De most is ragaszkodik hozzá?
(Még erősebben sír.)
- Igen.
- A férje is veri?
- Nem, csak szavakkal bánt.
- A főnöke?
- Átgyalogol rajtam, de már nem bírom sokáig...
- Miért nem meri értékelni magát?
(Zokog.)
- Nézze, sajnos önismeretileg nem tart ott, hogy coach-képzésre
járjon hozzám. A képzés egyébként már elindult, és két találkozón túl
vagyunk... de nem engedem el üres kézzel, teszünk valamit...
- Hálás vagyok a találkozásért.
V________________________________________________________________ — J

Az anyám vert, az apám elhagyott, ezt a sorsot viszem tovább. Várom az

ütéseket, biztosan jön a következő... Mikor lesz vége? Ki szabadít meg ön­
magam sorsromboló pusztításától? Ki ébreszt fel ebből a rémálomból? Van
egyáltalán felébredés? Igen, van. Az út egyszerű, de mégis nehéz: szembe

174
kell fordulnom a legmakacsabb félelmeimmel. Nem hátrafelé araszolgatok,
hanem nyílt sisakkal előre lépek. Az anyám az árnyékom. A múltam egy
félrecsúszott hátizsák. Megtanulom megismerni, elfogadni, értékelni és
szeretni magam. Szembefordulok a sebesüléseimmel, és lépéseket teszek
önmagamért. Leválasztom magam arról és azokról, ami és aki nem én va­
gyok. A mardosó bűntudatom, az anyám, a férjem, a főnököm... - levágom
az elhalt részeit a korhadt fának. Kitisztítom a sebeim, az életem.

Eljött az ideje, hogy önmagunkat válasszuk.

FELN Ő TTK O RI JÁ T SZ M Á K : A REJTŐ ZKÖ D Ő

Sokan a védekezésnek azt a formáját választják, hogy lezárják az érzéseik

megmutatását. Kikapcsolják magukban az áramlást, és megpróbálnak ész­
revétlenné válni. így nem sérülök - gondolják -, így elkerül a fájdalom,
nem kell újra átélnem, hogy elhagynak, hogy nem kapok valódi figyelmet,
hogy nem én irányítok... Álca létforma, rejtőzködő létezés.
Valójában azonban az érzéseket nem lehet kikapcsolni és leoltani, mint
a villanyt, szivárgás és kiáramlás folyamatosan van. Nincs tökéletes álca,
légmentes elzárkózás, 100 százalékos kivonulás. A menekülő ember, bár
nem tudatosan és valószínűleg nem szándékosan teszi, de pusztít. Menekü­
lése és eltávolodása a nehéz helyzetekből űrt teremt maga körül. Bár épp
amiatt távolodik el, hogy ne bántson mást, és ő maga ne sérüljön, mégis
épp a kilépésével gázol bele a kapcsolódás valódiságába.
Vannak helyzetek, amikor a kivonulás ideiglenesen jó megoldás, szük­
ség van az erőgyűjtésre. Az érzések folyamatos elrejtése azonban romboló.
Mérhetetlen gyávaság rejlik a rejtőzködő, bezáruló magatartás mögött.
Aki sohasem tanulja meg,
• hogy bátran megmutassa magát gyengeségében is mások előtt,
• hogy képessé váljon elfogadni a nehéz visszajelzéseket,
• hogy meg tudja mutatni a sérülékenységét kifelé,
• hogy meg tudja osztani a kétségeit másokkal,
• hogy mennyire káros az érzései észrevétlenségének az illúziójába mene­
külni,
• hogy nagyfokú önzés azt gondolni, hogy valaki képes egyedül dönteni
és megoldani társas helyzeteket,az a magányos hős szerepéből sohasem
tud átlépni, az együtt érző útitárs szerepébe.

A gyógyulás és gyógyítás a nyitott, befogadó és érzékeny együttműködé­

sekből fakad. Minden emberi találkozás értelme a gyógyító kiegészülés. Ha
zátonyra fut, akkor is nyíltan és korrekt módon kell lezárnunk. Érzelmi
függésben, szenzitív blokkokban nem szabad egymást tartanunk, mert a
saját fejlődésünk akadályozói leszünk.

175
 A rejtőzködés visszahat a rejtekéből leselkedőre vagy elzárkózóra, mert
a ki nem fejezett érzések áradata őt magát blokkolja és önti el. Egy darabig
lehetséges a test edzése által kivezető csatornát találni a feltörő érzések­
nek. Az alkohol és a drog is oldja a feszültséget, de megoldani nem tudja.
Sokféle oka lehet a rejtőzködésnek és a menekülésnek.
• Van, aki nem képes a boldogság befogadására, mert hozzászokott a
szenvedéshez,
• Van, aki fél a csalódástól, mert visszaéltek a nyitottságával,
• Van, aki annyira bizalmatlan és hitetlen, hogy nem meri átadni a kont­
rollt senkinek sem,
• Van, aki úgy érzi, ő nem érdemli meg a szeretetet,
• Van, aki olyan materialista és földhözragadt, hogy nem meri vállalni az
áramló érzések szabadságát,
• És végül van, aki sohasem élte át, hogy megtartják és felemelik, ezért
úgy érzi, jobb idejében kilépni, mint benne ragadni...

Bizonyára ismered Te is a sztorizós, mesélős, rejtőzködő „beszélgetést”,

ahol a résztvevők egymást túllicitálva mondanak ütősebbnél ütősebb törté­
neteket, hogy begyűjtsék jutalmukat, a szinte kötelező elismerést. Tökéletes
álca, teljes rejtőzködés a történetek mögé. Minél többet beszél valaki, annál
kevésbé látszik, hogy valójában ki o. Néha szétnézek egy kávéházban vagy
egy étteremben és figyelem az asztaloknál ülőket. A legtöbbnél történetek
mesélése zajlik, ami az egyik leggyakoribb és legfelszínesebb kapcsolódási
forma. Mindenkinek akad valamilyen története, amit egy kicsit felturbóz,
eltúloz, és máris sikerült bekapcsolódnia a nagymenők társaságába. Mert aki
sztorizni tud, arra sokan figyelnek, tehát menő arc. A legkönnyebb felismer­
ni a sztorizókat a beszélgetés szekvenciájáról. Aki beszél, erősen gesztikulál,
felemeli a hangját, a többiek csendben figyelnek, majd jön a feltörő kacaj.
Jobb esetben egymást követik a történetfújók, rosszabb esetben egyvalaki
mesél, és a másik, vagy a többiek a kényszeredett nevetésükkel nyugtázzák,
hogy értik a lényeget. Belülről titkon mégis abban reménykedünk, bárcsak
véget érne már az egymást túlszárnyaló versengés.
A legnagyobb előnye a sztori-színháznak, hogy nem igényel jelenlétet,
nem kell gondolkodni közben, és sohasem jön létre intim, mély kapcsolat a
résztvevők között. Igaz, utána kicsit mindenki üresnek érzi magát, de leg­
alább nem kellett egyedül töltenie az estét. A sztori kitölti a teret, amelyben
megszűnik a jelenlét, és mindent eltakar a szakadatlan szóáradat. Nem kell
befelé figyelni, biztonságos távolság van a résztvevők között, nincs kihívás,
nincsenek zavaró kérdések, elgondolkodtató csöndek. Mindent kitölt a sza­
kadatlan háttérzörej, a felületes csevej. Aki beszél, elfeledkezhet önmagá­
ról, figyelmet rabolhat a környezetétől, pillanatokra kitöltheti a zavaró űrt
az életében. Aki hallgat, megelégszik az asszisztens szereppel, részese lehet
egy felszínes, de biztonságos társaságnak, és néha ő is kap némi energiát.

176
 Olyan jó láthatatlannak lenni, elrejtőzve a szavak mögé, kikerülve a
csend méltatlan felütéseit, elmerülni a felszín sodrásában, és ráhagyatkozni
a látszat biztonságos hullámaira. így telnek napjaink szakadatlan körfor­
gásban, kikerülve minden fontos pillanatot, lélegzetvételnyi időt az elmé­
lyülésre. Csak az éjszakai zaklató álmok szűnnének már meg, csak a belső
zaj tompulna már el.
Aztán jön a megállító erejű ütés. Árokba borul az autóm, kifut alólam
a motor, megsérül a vállam, megszűnik a munkahelyem, megbetegszem...
Felriadok az álomból, és megdörzsölöm a szemem. Milyen kegyetlen az
élet, hogy ilyen gorombán felriasztott szundikálásomból. Most mit tegyek,
hisz egész életemben azt tanultam, hogyan kell átaludni a nappalokat, és
elnyomni az éjszaka zörejeit. De most nem segít sem a nyugtató, sem a dup­
la whisky. Mégis, most mit kezdjek az ébredéssel, hisz csak a szundikálást
ismerem, zavar az éles fény, az áramló energiafolyam. Megkapaszkodom az
álom és ébrenlét peremén, segítséget kérek az orvosomtól, majd elmegyek
egy természetgyógyászhoz, esetleg pszichiáterhez. Valaki mondja meg, mi­
ért ilyen kegyetlen az élet?!
Jönnek a barátok, a szülők és az értelmezési szakemberek, akik elme­
sélik, hogy mi miért történik és mit jelent. Meghallgatnak, és elmondják,
hogy van még remény. Esetleg felírnak valamilyen gyógyszert, vagy előír­
nak egy gyakorlatot, energiát adnak és biztatnak, hogy ne essek kétségbe,
hisz másoknak még sokkal rosszabb az életük, és becsüljem meg magam.
Kitartás, és minden jobbra fordul majd. Mindenki segít elnyomni a belső
kétségeim, a belső hangom, a vágyakozásom a megújulás után.
Végül egy nyári szelíd hajnalon egy gyógyító álom érkezik hozzám, ami­
ben kívülről látom magam. Fura, hogy a munkahely, ahol dolgozom, ide­
gennek tűnik, a ruha, amit viselek, a másé, a barátátok és a szülők, akik
körülvesznek, távol vannak tőlem és nem értenek engem, az élet, amit élek,
nem az enyém. Megdöbbenek. Lehet, hogy az álmom, amit láttam, valódi,
és az élet, amit élek, egy álom? Ki vagyok én valójában? Álmodó vagy alvó?
Lehet, hogy az életem egy történet, amit más írt meg, és én csak követem az
előre megírt forgatókönyvet? Lehet, hogy a történetek, amiket mesélek, nem
valódiak, hanem részletei egy filmnek, amiben én csak egy szereplő vagyok?
Igen, mindez lehetséges, ameddig ragaszkodsz ahhoz, hogy elnyomd a
megérzéseid és kövesd a mások által jóváhagyott és megerősített forgató-
könyvet, és vágyakozz egy jobb élet után, ami elérhetetlennek és irreálisnak
tűnik. Ameddig azt követed, ami elfogadott és észszerű, addig erősíted ma­
gadban, hogy csupán egy film díszlete légy. Amikor megállsz, mély lélegzetet
veszel, és elhiszed, hogy minden elnyomott vágyad és megérzésed igaz lehet,
és azt teszed, amit belülről mindig is hittél, felébredsz, és elkezdődik az éle­
ted. Az idő jelentéktelen, a mikor most jött el, a vágyakozás legyen a múlté.

A kapcsolódás esélye önmagunk esendőségének a vállalása.

• 177
 F E L N Ő T T K O R I JÁ T S Z M Á K : A M E N E K Ü L Ő

A menekülő játszma lényege a torz rejtőzködés, az ellentmondásos hely-

zetkezelés, a belső éles elválasztása a külsőtől. Ebben a hasított állapot­
ban a belső megélés és a külső képviselet teljesen szétválik egy mástól.
A Menekülő szinte keresi azokat a helyzeteket, ahol újra és újra Áldozat­
nak érezheti magát.

- Miért vannak kis csillogó kristályok belehelyezve a lenőtt

műkörmödbe?
- Nem tudom. Szép?
- Nagyon szép... és miért van műkörmöd?
- Nem volt időm rendbe hozni a körmöm, és rábíztam a körmö-
sörnre...
- Mit jelent ez?
- Nem tudom...
- Mégis...
- Talán önbizalomhiány?
- Talán önbizalomhiány, nem tartod magad szépnek, de leginkább
nem érzed a határaidat... Látom rajtad, hogy áldozat vagy.
- Igen, az vagyok, de honnan látod?
- Kitől félsz?
- A főnökömtől...
- Miért félsz tőle?
- Ha megcsörren a telefonom, és látom, hogy ő hív, lefagyok. Ha
meglátom, hogy közeledik felém, görcsbe rándul a gyomrom...
- Attól tartok, régóta vagy ebben a szerepben. Nem a főnököd
hozza létre, hanem te ragadtál bele egy rossz, alárendelt szerepbe. Ha
a főnököd elmegy, találsz majd mást, aki folytatja veled ezt a macska-
egér játékot.
- Igazad van. Ideje lenne szembenéznem a menekülésemmel.
v______________________________________________________ J

Sok nő és férfi éli áldozatként az életét. Nem is gondol bele, csak mene­
kül. Azok elől a helyzetek elől, amelyben fennáll a konfliktus lehetősége.
Menekül, és ugyanakkor hívja is ezeket a helyzeteket, keresi az alkalmat,
hogy újra és újra bebizonyítsa magának az elveszettségét, és azt, hogy a
világ kegyetlen... Mindez tudattalanul történik. Tudatosan senki sem vá­
gyik megaláztatásra, csalódásra, csak a sebesült lélek, ami egyszer átélte a
kiszolgáltatottság krízisét, és belefagyott abba a szituációba. De addig nem
képes szabadulni belőle, amíg szembe nem néz a félelmeivel. Ameddig meg
nem töri a hallgatás, a menekülés pecsétjét, ameddig bele nem áll a lefa­

178
gyott pillanatokba, addig tart a menekülése. Menekül, és egyben ragaszko­
dik is az áldozati szerephez.

Aki szembenéz a démonjaival, annál a tér átalakul, a halál angyala meg­

szelídül, a rohanás befejeződik.

FELN Ő TTKO RI JÁ T SZ M Á K : A N A G Y K O M M U N IK Á TO R

Sokan azt gondolják, hogy a kommunikáció a szavak művészete. Én azt

mondom a testi jelenlét tükre. Ha jelen vagyunk a testünkben, akkor a
beszédünk megfontolt, rövid és személyes. Ha kívül vagyunk önmagunkon,
akkor a hangszínünk magasabbá válik, a beszédünk pedig hosszú és elvont
lesz. Ha tudjuk, kik vagyunk az adott helyzetben, akkor a jelenlétünk ve­
zeti a szavainkat.
• Ha rejtett célunk van, és a beszédet felhasználjuk annak elérésében,
akkor a kommunikációnk személytelen és manipulativ.
• Ha nem vagyunk jelen és ébren, akkor a szavaink elhalkulnak és bele­
zuhannak az unalomba.Ha súlypontunk lebegő, és nem stabil, akkor a
szavaink tompák és érthetetlenek.
• Ha a beszédünk nem az önkifejezés, hanem pusztán mások meggyőzésé­
nek eszköze, akkor a szavaink földhözragadtak és erőtlenek.
• Ha szavainkból nem az igazság, hanem a megtévesztés és valaminek a
bizonygatása árad, akkor zavarossá válik a jelenlétünk.
• Ha szavaink mögé bújunk és rejtőzködünk általuk, akkor elszakítjuk
magunkat az élet forrásától.
• Ha legfőbb mondanivalónk a folyamatos kritika és mások hibáinak a
felerősítése, akkor kicsúszott alólunk a talaj, és elvesztettük a reményt...

A beszéd elsősorban önmagunkról kéne hogy szóljon, hisz az önfeltárul-

kozás és a tanulás egyik forrása. Amit sikerül megfogalmaznunk, az tovább
vezet minket a fejlődés spirálján. A puszta csevegés nem vezet előre, és
valójában nem tölt fel.

f — \
Menedzsment-team coachingon:
- Érzékeled, hogy nagyon sokat és zavarosan beszélsz?
- Nem, én csak kifejtem a részleteket, hogy jobban megértsék má­
sok is a lényeget...
(Visszajelzést kérek a csoporttól, hogy érthető-e számukra a hosszú
kifejtés. A csoport egyöntetűen kifejezi, hogy nem, inkább magyaráz­
kodásnak tűnik.) ■=>
V__ _ __________________________ J
179
 r
>=> - Szakértő vagyok, és speciális kiképzésem van. Ezen a piacon en­
nek az értéke jelentős —mondja a vezető. - Te mint szakember, tudod,
miről beszélek...
- Én nem érzem magam szakembernek, és fogalmam sincs, hogy
miről beszélsz...
- Tudod, mindenkinek nehéz magáról beszélnie, különösen mások
előtt.
- Nem tudom, kinek nehéz, de azt látom, hogy neked nehezen
megy. Mitől félsz?
- Mindenki bizonytalan itt, mert nem lehet tudni, hogy hová vezet
az összevonás...
- Ezek szerint félsz attól, hogy megszűnik a munkád?
- Mindenki fél a kirúgástól...
V J

A félelem beszűkíti a gyomrot és felgyorsítja a légzést, aminek hatásá­

ra szűkülnek a hajszálerek, és csökken az oxigénfelvétel a vérből. Furcsa,
hogy a kicsi és kevés légzés hatása ellentétes, mert épp a szén-dioxid-szint
felszaporodása miatt kitágulnak a hörgők simaizmai, és a vérben szállított
oxigén hatékonyabban jut el a sejtjeinkhez, amik így több oxigént vesznek
fel a hemoglobinból. Sok levegő, beszűkült erek, sok beszéd, kicsi fókusz és
tartalom. Kevés levegő kitágult erek, kevés beszéd koncentrált tartalom.
Ne lélegezz két ember helyett, és ne beszélj többet a szükségesnél!
A szavak ereje a fókuszált jelenlét bizonyítéka.
A kommunikáció több, mint technológia.
Kommunikációs alkalmazások tömkelegé kapható ma a piacon. A mar­
ketingstratégák szerepe felértékelődött. Egyre fontosabb és értékesebb az a
tudás, hogyan lehet bevezetni egy terméket a piacra, vagy népszerűsíteni
egy pártot. A kommunikációs iparág teljesen túlnőtte magát és elszakadt a
valóságtól. Hatékonyságának nagy ára van, mert az emberi tényezőt torzít­
ja, a valóságot pedig átszínezi. Amit létrehoz, az hatékony, de nem reális.
A marketingstratégia pontosan ért az eladás és növekedés módszereihez,
de nincs tekintettel az egyensúlyra, és megfosztja az embert a belülről
irányítottságtól. Választást, népszavazást, piacot lehet nyerni marketing­
stratégiával, de megtartani hosszú távon nem. A rövid távú nyereség ára
viszont túl nagy, mert hosszú távon csökkenti a világosságot, rombolja az
érzékenységet, és eltávolítja az embert valódi önmagától.

180
 Vezetői coaching:
- ... Az ország legjobb kommunikációs műhelye a miénk...
- Milyen szempontból?
- Üzletileg a versenytársak előtt járunk 10 évvel...
- Ha a kommunikáció pusztán technológiai fejlettséget jelentene,
szerintem még akkor sem. De a kommunikációnak van egy mélyebb
szintje, amely messze meghaladja a technológiai fejlettséget. Belülről
kifelé. Ti csak a kívülről befelé való utat ismeritek. Függetlenítitek az
emberi tényezőtől a kommunikációt, és pusztán az eladás oldaláról kö­
zelítitek meg a tárgyat. Persze ez is járható út, de a teljes kiégéshez vezet.
- .. .Van benne valami. Elveszítettem a hitem, a motivációm. Vál­
tani szeretnék, de nem tudom, hová, merre, hogyan. Elveszítettem
önmagam.
- Talán írhatnál egy cv-t.
- Őszinte vagyok, még azt sem írtam.
- Látod, ez a hamis őszinteség jellemzi mind az iparágat, mind té­
ged. Az, hogy nem írtál cv-t, nem őszinteség, hanem inkább gyávaság.
- Arra gondoltam, hogy ha felmutathatnék két szakképzettséget,
akkor 50 év felett is piacképes leszek...
- Mennyire elavult és poros a gondolkodásod. Talán a 80-as évek­
ben számított még a diplomák száma vagy a nyelvtudás. Ma már ezen
rég túl vagyunk.
- Miért?
- Mert a belülről kifelé való út azt jelenti, hogy hitből cselekszem,
őszinte vagyok, azt teszem, amit érzek belülről, arrafelé indulok,
amerre a meggyőződésem vezet... Persze Te az ország legjobb kommu­
nikációs műhelyében vagy vezető, így ez a megközelítés valószínűleg
idegen lehet számodra...
(Hallgatás után.)
- Értem, amit mondasz, és megérint...
- Akkor most kívülről befelé, vagy belülről kifelé?
- Szeretnék irányt váltani...
V__________ __________ _________________________________________

A tudással lehet élni és visszaélni. Vajon mindig a győzelem számít? Mind­

egy, mekkora az ára a terjeszkedésnek? Mit jelent az érzésalapú jelenlét?...
Gyakorlatilag egy olyan országban élünk, ahol a korrektség és a szabad­
ság negatív jelzővé vált. Azt látjuk, hogy tényleg nem az számít, amit mond
valaki, de az se, amit tesz. Mégis az alapján gondolkodnak sokan arról,
ami a szemük előtt játszódik le, hogy milyen jelentést fűznek hozzá mások,
„a szakemberek”. Mindent meg lehet magyarázni, és mindig van, aki ezt

• 181
elhiszi. A legvégén, ha elég kitartó vagy, már te magad is el fogod hinni a
saját hazugságod.
A jelentést a médiaszerkesztők, a kommunikációs és marketing szak­
emberek gyártják a háttérben, elszakadva a realitástól és a valóságtól.
Működik, mert a szavaknak hatalmuk van, és a jelentések önálló életet
élnek, a belső tartalomtól függetlenül. Lehet választást nyerni színes lég­
gömb eregetéssel, népszerűséget fenntartani szólamokkal, hamis öntudatot
építeni légvárakból. Mindez lehetséges, de romboló és megbetegítő.
A jelentésadás hatalmát visszaszerezni kötelességünk.

Én adok jelentést a saját életemnek, a tapasztalataimnak, de mindez

bátorságot igényel.

F E L N Ő T T K O R I JÁ T S Z M Á K :
A H A T A L O M M E G S Z Á L L O T T JA

Kétfajta eltorzult hatalmi törekvéssel találkozom. Az egyiknél a vezető már

felért a csúcsra, és a megkapaszkodás tölti ki a teljes figyelmét, a másikban
a vezető még felfelé tart, de mindent elkövet, hogy elérje a csúcsot.
Csúcson maradás: csúcstámadás:
• Megtartás, és ragaszkodás - Folyamatos kapaszkodási kényszer
• A saját nagyság árnyéka - Megszállott emelkedési vágy
• Nincs kritikai önreflexió - Szakadatlan célfüggőség
• „Jobb vagyok másoknál” játszma - „Többet érdemiek” játszma

A hatalmi megszállottság egyirányú zsákutcájában szenvedő vezetők

egyre több és nagyobb teret töltenek ki egojuk növelésével. Ámokfutásuk
magányossá és kielégíthetetlenül éhessé teszi őket. Talán családban élnek,
munkatársak veszik körül őket, mégis egyedül vannak, mert csőlátásuk
csak a célkeresztet figyeli. Növekedés, megtartás, előremenekülés, siker. A
kiégett bádogemberség és a fagyott légkör a rohanás mellékterméke.
r a
Felsővezető coachingon:
—...A pszichológusom azt javasolta, hogy fogalmazzam meg, hogy
én mit akarok, és arra induljak...
- A pszichológusod gyorstalpaló lélekmelegítő kurzust végzett,
és fogalma sincs a kiégettséged pusztításáról. Te nem tudod jelenleg
megfogalmazni, hogy merre menj, és mit csinálj. Nem vagy dönté­
si helyzetben. Romokat próbálsz eltakarítani, mert annyira riasztó és
szorongató számodra az összeomlásod. Maradj benne és érezz, akkor
is, ha ez most többnyire csak fájdalom és félelem...
V. J
 - Ne akarjam megoldani?
- Örülj az összeomlásnak.
- Alig bírom elviselni...
- 20 év előremenekülésének romjai bukkantak elő a hátad mögül.
Ha most a megoldásba menekülsz, a következő összeomlás elsöpör...
- Azt hiszem, kezdem érteni, hogy miről beszélsz...
V___________________________________________________________ ___

A szenvedés nem értelmetlen, nem kiküszöbölendő rossz vagy azonnal

megoldandó probléma. A szenvedés olykor a megtisztulás egyedüli útja.
Nem lehet megspórolni, kiiktatni. Bár lehetséges beleragadni, ami szintén
nem jó, de a szenvedés vállalása a tisztulás útja is egyben.
Ha valaki hosszú ideig él lefagyott állapotban, tetszhalottként, ha csak
a növekedés és a megkapaszkodás fókusza kap helyet az életében, akkor a
kiolvadás fájdalmas folyamata elkerülhetetlen része lesz a gyógyulásnak.
Nem lehet megfagyott könnycseppjeinket és dermedt szívünket átmenet
nélkül felolvasztani. A felmelegedés, az önreflexió folyamata fájdalmas, a
szembenézés gyötrelmes. Ebben a helyzetben a szenvedés az átalakulás ré­
sze, a gyógyulás kísérője, megspórolni nem lehetséges. Ha valaki átugorja
a megtisztító fájdalmat, és gyors megoldásba menekül, gátolja és megállít­
ja a gyógyító szintézist. Nincs gyors megoldás, átmenet nélküli változás.
A fájdalom kialakulása ebben a helyzetben nem öncélú és értelem nélküli,
hanem szükségszerű. Amelyik pszichológiai megközelítés nem veszi ezt fi­
gyelembe, az átvezeti a sérült embert az oázisba, megspórolva a természetes
metamorfózis gyötrelmeit, és kihagyja a gyógyító szakasz lényegét. Mind a
sportban, mind a tanulásban, mind a gyógyulásban komoly szerepe van a
kín átélésének és legyőzésének, a sikló repülő módba való átjutáshoz.
Testem börtönébe zárt lelkem jelzéseket küld felém, de én nem figyelek
oda. Elnyomom a zörejt, kifelé nézek a fejemből. Könnyen megtehetem,
hiszen senki sem veszi észre módszeres önpusztításom néma fájdalmát.
Csak a lelkem sír fel néha éjszaka, szorongató álmaim közepette. Átvésze­
lem ezt is, túlélem a night terrort. Teszem, amihez hozzászoktam, megyek
szótlanul az árnyékos oldalon. Már nem érzem jól magam a zajban, a fel­
színen, ahol hozzám hasonló szomjazok nyomják el lelkűk valódi sóhajait,
de még nincs erőm hangot adni a kitörési vágynak a lelkemben. A csend
elől menekülünk mindannyian, csak a tükrök élessége elől futunk, a belső
hangunkat tompítjuk nap mint nap...
• A lefagyott állapot mindig egy sérülési folyamat következményeként
alakul ki.
• A helyzettel való kritikus és védekezésmentes szembenézés a kiolvadás
első lépése.

183
• Az érzelmek megengedése és beengedése a lefagyott rendszerbe kezdet-
ben nagyon fájdalmas.
• A gyógyító kiolvadás időigényes, amiben a fájdalomnak megvan a maga
pozitív és elkerülhetetlen szerepe.
• Az olvadási folyamat átugrása, a belemenekülés egy azonnali és fájda­
lommentes megoldásba, az alaphelyzet változását gátolja meg.

Amikor a természetes egyensúlyi állapotából kibillen valaki és elveszíti

a tisztánlátását vagy a stabilitását, illetve sérülés éri, az nagyon fájdalmas.
Az érző állapotba való visszatérés, a saját hangunk felerősítése, a kóros
elvárásoknak való megfelelési kényszertől való elszakadás időigényes. A
rossz berögzülés, a védekező lefagyás és az egyensúlyvesztés gyötrelme en­
nek a következménye, amely idővel a megszokás által tompulni kezd. A
visszaállás a helyes irányba ugyanolyan fájdalmas kezdetben, mint a kibil-
lenés, a sérülés pillanatában. A fájdalom tehát természetes kísérője a gyó­
gyító folyamatnak.
A hatalmi megszállottságot nem tekintjük betegségnek, holott a leg­
súlyosabb lelki elakadások egyike. Áldozata célkeresztjében a kapcsolatok
funkcionálissá válnak, a bensőségességet a hasznosság váltja fel, és minden
azáltal nyeri el értelmét, hogy beleillik-e az áhított totális kontroll elérésé­
be. A visszatérés a gyógyító áramlásba csak a kreatív káosz egyensúlyvesz­
tésén keresztül lehetséges, ami viszont már nem a régi visszaállítása, hanem
egy magasabb szintű egység megszületése lesz.

Az elengedésből új élet fakad.

FELN Ő TTK O RI JÁ TSZ M Á K :

A M A X IM A LISTA Á M O K FU TÓ

A rejtett elvárások mérgező hatása megöli a lelket, míg a tiszta, világosan

kifejezett elvárás és az erre adott válasz erősíti az együttműködést. Az elvá­
rásokkal nincs baj, ahogyan a követelményekkel sincs, ha azok világosak és
korrektek, ha egyeztetve vannak. A probléma akkor keletkezik, amikor az
elvárások rejtetté, ki nem fejezetté, titkos és nyomasztó préssé válnak. Ami­
kor a felszín negédes és támogató, de a mélyben ott rejtőznek a pokolian
kemény, merev elvárások, a maximalizmus. Az a helyzet viszont pusztító.
Miért?
Mert sohasem lehet megfelelni a ki nem mondott, titkos sóhajtások­
nak, amiknek nincs kezdő és végpontjuk, nincs well done, nincs lezárás és
befejezés, ugyanis ami nincs kimondva, nincs egyeztetve, annak vége sincs.
A rejtett elvárásokkal rendelkező főnök, szülő, társ (ahogyan egy rosz-
sz pedagógus) amiatt pusztító, mert ő mindig egy lépéssel előttünk jár.

184
Ő jobban tudja, előrébb lát, neki nem elég jó semmi, mert számára csak
a tökéletes elfogadható, aminek egyedül ő van a birtokában. A hajtás,
a drive, a folytonos küzdelem számára létforma, amiben a teljesítmény
csak eszköz, menekülő út az önmagával való találkozás elől. A teljesít-
ményhipnózisban élő áldozat menekül és rejtőzködik a mély-énnel való
kiszámíthatatlan, szembesítő találkozás elől. Ámokfutása gyakran csak az
összeomlással ér véget.

- Lerobbantam, súlyos gerincsérvem van, és pánikrohamok gyö­

törnek. ..
- Mivel foglalkozik?
- Van egy ingatlanos cégem, egy építőipari vállalkozásom és egy
pályázatíró cégem. Üzemeltetek egy borászatot, és megnyertem egy
szálloda építési projektjét. Emellett befektetésekkel foglalkozom és...
- Ne folytassa. Magának nincs élete, maga egy felfújt lufi, egy
ámokfutó, aki leeresztett egy jótékony gerincsérv hatására.
(Riadtan néz rám ...)
- Ez mit jelent?
- Ezt fogjuk kitalálni együtt, ha lesz ereje szembenézni önmagával
és elengedni az apjától örökölt megalomániát...
V______________________________________________________________

A leállás, kikapcsolás, lelassulás akkor jön létre, ha szembenézünk a

megfelelési kényszerünkkel, a bensőnkké vált folytonos teljesítménytörek­
vésünkkel. Nem minden esetben kapcsolódik az ámokfutás túltevékeny-
séghez, túlaktivitáshoz. Lehet valakinek az egy szem gyermeke, a gon­
doskodásra szoruló anyja vagy az edzésbe menekülés a pótcselekvése.
A lényeg a megszállott gondoskodási törekvés, a túlfeszített edzés, a szépség
hajszolása, a csábítás vagy a munkamánia. Bármilyen tevékenység mögé
képesek vagyunk elrejtőzni önmagunk elől, ha nincs egyensúlyra törekvés
és az irányítás átadása jelen az életünkben.
Mert mi vagyunk:
• a gyerek, aki szeretne megfelelni a szüleinek, de sohasem lehet elég jó
nekik,
• a szerető, aki mindenét odaadná, de az kevés a hideg Nárcisznak,
• a dolgozó, aki vágyik a sikerre és az elismerésre, de abból mindig csak
csöpögtetve kap, mert túlságosan elbízná magát, és csökkenne a telje­
sítménye,
• a sportoló, aki meghalna az edzője elégedettségéért, a rajongók szerete-
téért, de sohasem tud mindig csúcsformában lenni,
• a hajléktalan, aki összehúzná magát, hogy láthatatlanná váljon, de me­
nekül az éhség és a hideg elől...

• 185
 A rejtett, ki nem fejezett elvárás gyilkos kór, amely kiégésbe és boldogta­
lanságba kergeti a megfelelni vágyó, de sohasem elég jó menekülő embert.
Kétfajta hatást hoz létre:
• túlteljesítést, akár a kiégésig,
• ellenállást, akár a teljes leblokkolásig.

A kiégés legfőbb oka nem az egyszerű túlmunka, hanem a háttérben

meghúzódó rejtett elvárásoknak való állandó megfelelési kényszer és
a maximalizmus. Ha a tökéletességre törekvés internalizálódik, akkor
mókuskerékbe tudja hajszolni az áldozatot. A rejtett elvárás olyan alattomos
kór, amelyet nehéz kimutatni, tetten érni, mert beépül az áldozat bőre alá,
a pólusaiba. A maximalista megszállottság előbb-utóbb eléri célzott hatá­
sát, a kényszeres pörgést, a szűnni nem akaró aktivitást. A folytonos tenni
akarás átitatja az áldozatot, aki észrevétlenül válik a tökéletesség beteges
hajszolójává, megszállottjává.
A megoldás a tudatos leállás, a kikapcsolás, a sivatagi magányba vonu­
lás, ami segít lelassulni, hogy beérhessen minket a saját lelkünk.
A brutális szembenézés a zavarodottsággal, a mozdulatlanság az ak­
tivitás viharában, a helyben maradás a menekülési törekvéssel szemben
a legnagyobb félelmeinket jeleníti meg. Mégis az ellenerő, az ellentartás
az önmagunk előli ösztönös menekülésnek, a kivezető utaknak a lezárása
néha az egyetlen esélyünk a transzformációra, amely mindig eljön, ha kellő
ideig képesek vagyunk benne maradni a non-aktivitás mezejében.
Meddig 1 Ameddig meg nem érkezik az intuitív üzenet, meg nem jelenik
egy megérzés, egy útmutató irányjelzés.
Nem passzivitásról, hanem mozdulatlan figyelemről, az intuíció elő­
szobájában való várakozásról van szó. Mert mielőtt megszólalna egy tisz­
ta benső hang, előtte el kell tudnunk csendesedni, le kell tudnunk állni.
Aztán a vihar magjában megérkezik egy gyógyító szellő, amelyből kinő egy
új irány, egy új jelentés.
Gyakran nem sikerül egyedül, ilyenkor segítséget kell tudnunk kérni.
Félre kell tudnunk tenni a szégyenünket, a látszólagos gyengeségünket,
mert a teljesítménymegszállott legnagyobb félelme a kudarc, az elakadás
beismerése, a segítségkérés.

Az új irány bennünk van, de a túlaktivitás, a menekülési kényszer el­

fedi azt.

FELN Ő TTK O RI JÁ T SZ M Á K :
H IB Á TLA N ÉS TISZ TA VAGYOK

„Nem tudok hibázni, mert úgy érzem, már eddig is mindent elrontottam.”
Az a gyerek, akinek a szülei megrekedtek a teljesítmény kényszeres
tiszteletében és számonkérésében, akik képtelenek túllépni önmaguk sé­

186
rülékenységének az elrejtésén, a hibázástól rettegés bélyegét nyomják rá
a gyermekükre. A szülői hatás sohasem a nevelési elvek alapján dől el,
hanem a jelenlét lenyomata által. Ugyanígy működik a vezetői és a poli­
tikusi felelősség is. A kommunikációban technikailag kiszámított hatások
csak rövid távon sikeresek. A jelenlét lenyomata előbb-utóbb megjelenik a
háttérben, és vagy hitelesíti az üzeneteket, vagy nem.
A legfontosabb üzenetek nem verbális szinten hatnak, hanem a sze­
mélyiségben hoznak létre változást. A prezentációs tréningek és a legtöbb
kommunikációs szakember a hatásoknak ezt a szintjét nem elemzi, pusztán
utal rá. A kommunikációs tréning hibaszázaléknak tekinti az őszinteséget,
az élet azonban kiemelten kezeli a tisztaságot. Ha őszintén vállalod magad
a megnyilvánulásaidban, olyan hatásokat hozol létre, amelyek visszahatása
rád nézve előrevivő lesz.

- Próbálom meglátni apámban a sérült kisembert a szörnyeteg he­

lyett. ..
- Szerintem jó lenne, ha hinnél az érzéseidnek.
- A düh néha kitör belőlem...
- Miért nem tudsz megbocsátani magadnak?
- Jó kérdés...
- Miért nem tudod megengedni magadnak, hogy Te is hibázhatsz...
- Elviselhetetlen számomra, ha hibázom. Olyankor azt élem át,
hogy összedől a világ. Én nem hibázhatok többet, mert már annyi min­
dent elrontottam...
- Pedig a gyerekkorod elvesztéséért nem Te vagy a felelős. A test­
véredért sem Te vagy felelős... Tudom, hogy attól félsz, hogyha been­
gednéd a szeretetet a szívedbe, képtelen lennél elviselni, és összeom­
lanái. Olyan jó lenne, ha egyszer összeomlanái, és ezt megengednéd
magadnak...
- Vágyom rá, hogy lerakhassam a terheim, de nem tudom, hogyan
kell...
- Sok minden kavarog benned: indulat, harag, agresszió, félelem a
szeretettől... Ezeket önmagad ellen fordítod, mert senki sem tanított
meg rá, hogyan tudod kiengedni és képviselni. Ezen fogunk dolgozni...
V____________________________________________________________________ J

A hibázástól való félelem összefügg önmagunk szeretetének és elfoga­

dásának a kérdésével. Aki tud hibázni, képes a mély megbocsátásra is.
• Aki tagadja a hiba lehetőségét, és elkendőzi a hibáit, az rejtőzködik
önmaga elől, és a tekintélytisztelet mögé bújik.
• Aki a tökéletesség eszméjét hajszolja, és a maximalizmusban hisz, az
nehezen nyílik meg mások felé, és a lelkében magányos ember marad.

187
• Aki bagatellizálja a hibák jelentőségét, az fél a mély szembenézéstől, és
túlélőként menekül át az életen.
• Aki elkerül minden olyan helyzetet, amiben hibázni lehet, az elveszhet'
te az élet játékába és a szabadságba vetett hitét...

Nekem személy szerint nehéz megbirkóznom a hibáimmal, és nehéz eb

fogadnom a saját sérülékenységem. Maximalista vagyok, és türelmetlen.
Ügy érzem, nem utasítom el a felelősséget magamtól, de nagyon zavar, ha
homokszem kerül a gépezetbe. Nehezen tudok hálás lenni azokért a pilla­
natokért és eseményekért, amikor elromlik valami, meghibásodás jön lét­
re, folt keletkezik egy látszólag tiszta felületen, vagy nem száz százalékos a
teljesítményem. Gyakorlom a megbocsátást önmagam felé, és törekszem a
szépséget elválasztani a tökéletestől. Az igazán szép dolgok ugyanis soha­
sem tökéletesek, mert a hiba a természet ajándéka a valódiság kibontakoz­
tatásának útján.

Ha a hibáimmal is szeretsz, gyógyítasz engem.

FELN Ő TTK O RI JÁ T SZ M Á K :
N Á RC ISZ H Á LÓ JÁ BA N

Furcsa számomra az a magatartás, amelyik a külső valóságot mindenáron

önmagához akarja alakítani, és nincs tekintettel a környezeti változásokra.
Fura, amikor valaki erővel kényszeríti rá a környezetére a saját gondolko­
dását, látásmódját, akaratát. Mintha a két világ között nem lenne átjárás.
De vajon tényleg nincs?
Tényleg tökéletesen kiszorítható a külvilág hatása a belső világból?
Az átjárás a két világ (külső és belső) között eltörölhetetlenül ott van,
és csak nagy erőfeszítéssel lehet elzárni, betemetni vagy elnyomni a kül­
ső impulzusokat. Hosszú gyakorlással azonban képessé válhat valaki arra,
hogy ideig-óráig kizárja magából a külvilágot, és ráerőltesse az egyoldalú
elgondolásait a környezetére. A pszichopatológiában úgy hívják ezt: kóros
nárcizmus vagy nárcisztikus személyiségzavar.
Elbűvölő társasági ember, udvarias, célratörő és jópofa. Az első negatív
árulkodó jel, hogy mindenképpen középpontban akar lenni, szenved, ha
nem kap elég figyelmet. A másik, hogy nincs lelkiismerete, hiányzik belőle
az önreflektív érzékenység. Félelmetes, ha valaki olyannal állsz szemben,
aki érzéketlen vasálarcban törtetve érvényesíti önmagát, és nem érdek­
li a saját romboló hatása vagy a környezet visszajelzése. Kívülről gyakran
elbűvölő, de ha üzleti vagy szoros érzelmi kapcsolatba kerülsz vele, mégis
pusztító. Nincs benne empátia, nincs bűntudata, és folyamatosan káoszt
gerjeszt állandó én-kiterjesztésével, másokra kivetített rossz érzéseivel, fo­

188
lyamatos ellenségkép gyártásával. Számára a dichotómia, a világ kettéha-
sítása klubtagokra (saját tábor) és ellenségekre (ellentábor), saját negatív
indulatainak a kivetítése a környezetére, a beteges pszichés egyensúly fel­
tétele. Amikor kívül van a gonosz és a rossz, az ellenség, akire lehet hara­
gudni, akit lehet gyűlölni, akkor nem kell törődni a belső rossz érzésekkel,
a belső szorongással, a visszatérő feszültséggel. Az ellenségkép gyártás a
beteges én-szeretet egyik kulcstényezője.
A nárcisztikus beteg manipulatív, játszmás magatartással férkőzik a
bizalmadba, eltúlozza az érzéseit, majd állandóan megértést, figyelmet és
együttérzést vár tőled. Szüksége van rajongókra, hódolókra és tőle füg­
gő emberekre. Ha nem szolgálod feltétel nélkül, megvonja tőled a figyel­
met és aláássa az önbizalmad. Behódolt alattvalókkal veszi körül magát,
akik energiáját a figyelem és a feltétel nélküli elfogadás által folyamatosan
igényli, és ezáltal elszívja. Kapcsolódni hozzá csak egyoldalúan lehet, a kri­
tikát nem viseli el.
Nem mindenki alkalmas az önalávetésnek erre a fokára. De mi van
akkor, ha a közelebbi vagy távolabbi közeg, ahol élsz, egy pszichopata ját­
szóterévé válik?
Az első és legfontosabb, hogy a beteges nárcizmus nem szüntethető meg
szeretettel, elfogadással, figyelemmel, mert a beteg a felszín mögött mérhe­
tetlen önbizalomhiánytól szenved, amely feneketlen kútként elnyel min­
den külső pozitív energiát. Sokan esnek abba a hibába, hogy megpróbálják
kielégíteni a nárcisztikus személy elvárásait, figyelemdeficitjét, ami azon­
ban lehetetlen. A gyógyulás esélye csak terápiás úton lehetséges, ameny-
nyiben a betegben megszületik a gyógyulás szándéka. Erre sajnos általában
kevés az esély.
A nárcisztikus beteg hálójából finoman kilépni nem lehetséges, mert
bűntudatkeltő magatartással hipnotizálja és csapdába ejti áldozatát. Szá­
mára minden elengedés személyes ügy, sértettségén ezért nem tud túllépni.
Ez a játszma nem tudatos, de zárt helyzetet hoz létre. Az ilyen személytől
az eltávolodás és a kapcsolat lezárása az egyetlen lehetséges magatartás.
Egyenrangú kapcsolat kialakítására és fenntartására a narcisztikusan sérült
ember nem képes.
Valószínűleg nem véletlen az életünkben, ha olyan erőtérbe kerülünk,
ahol egy nárcisztikus beteg kapcsolati hálójába esünk. Ha így áll a dolog,
akkor először kérdezzük meg magunktól, hogy milyen gyengeségünket
használja ki, amitől nem tudjuk az egyenlőtlen kapcsolatot megszakítani.
Megmentők akarunk lenni, áldozat típusok vagyunk, vagy szeretjük az alá­
vetett, szenvedéssel teli helyzeteket?
Fontos megvizsgálni, hogy mi tart benne minket egy ilyen helyzetben.
A kitartás ilyenkor energiavesztő, és egy idő után átfordul kimerítő hatal­
mi játszmába. A túllépés és elengedés a magasabb szintre lépés egyetlen
feltétele.

• 189
 A csapdahelyzet fenntartója, avagy magyarázatok egy nárcisztikus háló'
jában szenvedő és vergődő lélek kitartására:
• altruista, megmentő magatartás (a szeretet mindent legyőz),
• a „jóságos segítő” kép fenntartása (nem engedhetem meg magamnak,
hogy magára hagyjak valakit),
• félelem a kilépés kockázatától (a biztonság mindennél fontosabb),
• bűntudat és önalávetés a szabadsággal szemben (nem érdemiek jobbat),
• beletörődés a megszokás biztonságába (másoknak sem jobb),
• a kiszámíthatóság előnye (a forgatókönyv nem változik),
• apa-gyerek, anya-gyerek kapcsolódás rutinja (folyamatos harc a jutalo­
mért, az elismerésért, a figyelemért),
• az energiavesztett állapotba való beletörődés (ilyen az élet)...

Az igazi szabadságért mindig meg kell küzdeni, és bár része a veszteség,

de az sokszorosan megtérül.

FELN Ő TTK O RI JÁ T SZM Á K :

A PARAZITA

A parazita olyan élősködő organizmus, amelyik egy másik élőlényből él

és fejlődik. A parazita nem rosszindulatú élőlény, természetéből fakadóan
épül be egy másik élőlény testébe. A Paraziták a rejtőzködés mesterei, mert
olyan tökéletesen és láthatatlan módon tudnak azonosulni az anyatesttel,
hogy felfedezni őket csak másodlagos jelekből lehet. Például fáradtság, le­
vertség, vérszegénység, álmatlanság stb.
-----------------------------------------------------------------------------------

- Az anyád cserben hagyott.

- Tudom, de nyilván ennek megvan a maga oka.
- Az anyád pontosan tudta, mi történik veled - és cserben hagyott...
- Neki is megvan a maga drámája.
- Te vérző harisnyában végigvonultál a szobán, mialatt ő ült a tévé
előtt, és miután rád nézett, fel sem állt...
- Bizonyára tapintatos akart lenni...
- Miközben te kiszolgáltatott kislányként elátkoztad az életed...
- Nem ítélem el az anyám.
- Nem az a dolgod, hogy felmentsd vagy elítéld az anyádat, hanem
az, hogy nézz szembe az igazsággal.
- Ez nagyon fájdalmas.
- Azóta is cserben hagy, és mindent elkövet, hogy te egyedül az
övé lehess. Elszívja az életerőd. ■=í>
v________________________________________________y

• 190
 r ----------------------- — --------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ---- --\

■=> - Igen, sajnos ez így van, de nem rossz szándékból teszi.

- Nem az a dolgod, hogy felmentsd az anyádat, hanem az, hogy
szembenézz az igazsággal.
- Ez nagyon nehéz.
- Az anyád feláldozott téged, cserben hagyott, kisajátított, és most
is élősködik rajtad.
- Ez borzasztóan hangzik, de sajnos igaz.
v

Nos, a kérdés drámai felvetése az, hogy a szülő, anya vagy apa lehet-e Para­
zita, illetve általános kiterjesztésben a körülöttünk élő barátok, munkatár­
sak, ismerősök, rokonok lehetnek-e Paraziták. Olyan élősködők, akik ne­
hezen felismerhető módon elszívják az életerőnket. Nem rosszindulatból,
hanem azért, mert ez vált működésük domináns, tudattalan részévé, ezt a
mintát gyakorolták be. Ha felismered ezt a mintázatot, akkor a következő
kérdés az, hogy képes vagy-e megszakítani a kapcsolatot az élősködő, ener­
gialeszívó szereplővel.
Ha az Áldozat nem lép ki az alárendelt szerepből, rövid távon elsorvad,
hosszú távon pedig belehal az energiavesztésbe. A Parazita kivetése a szer­
vezetből nem érzelmi, hanem túlélési kérdés. Nem az Áldozat dolga a pa­
razita meggyógyítása, átnevelése, irányváltáshoz segítése, mert az Áldozat
nem a terapeutája, hanem a zsákmánya a Parazitának. A Parazita-kapcso­
lat elvágása nem bűntudati vagy lelkiismereti, hanem túlélési kérdés. Az
Áldozatnak nem feladata a kapcsolat megszakítása után a Parazita túlélési
esélyeit fontolgatnia és jövőjéről gondoskodnia.
Mi nehezíti a parazita kapcsolatok megszakítását?

FELMENTÉS
Nem rossz szándékból teszi■ Nehéz élete volt.
H ALO G ATÁS
Bízom benne, hogy változni fog.
ÁLDOZATI SZEREPPEL VALÓ AZONOSULÁS
Neki is szüksége van valakire, aki figyel rá, és gondoskodik róla.
ÖNLETILTÁS
Nem lehetek dühös a saját anyámra (húgomra, barátomra, főnökömre stb.).
BEALVÁS
Ezzel együtt sok szeretetet kapok tőle...

A Parazita nem rosszindulatból csapolja le az energiát a környezetéről,

hanem azért, mert ez a természete. A lelki parazita sem haragból szívja el az
életerőt áldozatától, hanem azért, mert rossz mintát követett, és nem sike­
rült kialakítania a felnőtt, játszmamentes, kölcsönös kapcsolódás modell-
jét. Ennek ellenére a Parazita-Áldozat kapcsolati modell nem természetes,
hanem megbetegítő.
Nem szükséges a parazitát elítélni, haragudni rá vagy utálni, mert a
parazita a saját módján konzekvensen teszi a dolgát.
A parazita kapcsolódás egy rossz, játszmás minta, amely az életenergia
elszívására épül. Mivel a parazita a rejtőzködés mestere, ezért kapcsolati
módban nehéz felfedezni a beteges mintázatot. Mindemellett nem kérdés,
hogy ha valaki nem választ le magáról egy élősködőt, az felelős a saját álla-
potromlásáért vagy leépüléséért.

A parazita az életörömöt szívja el tőlünk.

L Á T H A T A T L A N SZ IV Á R G Á S

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy amit nem mondanak ki, amit maguk­
ba zárnak, az nem hat kifelé, nincs következménye befelé.
Nos, rossz hírem van. A visszafojtott, elrejtett gondolati és érzelmi hatás a
benntartott feszültség miatt felerősödik, és nagyobb (sajnos romboló) ha­
tást fejt ki mindkét irányba, befelé és kifelé egyaránt.
A ki nem fejezett rosszallás, düh, agresszió éppúgy, mint a leszorított
kétség vagy elrejtett bizonytalanság hatása alattomos módon, mint egy
mérgező vegyület fejti ki hatását. Olyan, mint a pusztító hatású sav, amely
belülről kimarja a hordót, és elkezd szivárogni a földbe. Hiába nem jelenik
meg nyíltan a harag valaki felé, annak a hatása láthatatlan módon mérgezi
a kapcsolatot mindkét irányban.
A ki nem fejezett harag negatív hullámot hoz létre, amelyet a visszafo­
gottság felerősít. A zárt rendszer a lökéshullámot nem képes átalakítani,
csak keringetni, elnyelni, és romboló módon erősíteni a rendszerben.
A tévedés azon az ismeretelméleti torzításon alapul, amit régen igaznak
gondoltunk, hogy ami nem vizsgálható kísérletileg, nem igazolható a tények
világában, az nem is létezik. Ma már tudjuk, hogy ez nincs így, mégis nehéz
elhinnünk, hogy a lelki folyamatok nem exponenciális módon fejlődnek és
hatnak, és nem is értelmezhetők egy lineáris, logikai gondolatrendszerben.
A lelki folyamatokra sokkal inkább jellemző a paradox törvényszerűség és
az ellentétpárok meghaladása által létrejövő integratív fejlődés.
• Ha valamit elnyomok magamban, annak energiát adok, és növekedni
kezd bennem.
• Amit tagadok, de foglalkoztat, az erőt merít az elutasításomból.
• Amiről nem veszek tudomást és kikerülök, az átveszi az irányítást fö­
löttem.
• Az elfojtás olyan, mint egy prés, felerősíti és koncentrálja a félelmetes
„belső hulladékot”. ..

• 192
 A félelem a külső konfliktustól és káosztól arra sarkall minket, hogy
elrejtsük magunkban a nehéz, ellentmondásos tartalmakat és elkerüljük a
szétesést. Paradox módon azonban pont az elkerülés okozza a szétesést. A
védekező magatartás nem segíti a fejlődést, hanem blokkolja. A tagadás­
sal és bezárkózással felerősítjük magunkban a zavart, és pont azt erősít­
jük, amit el szerettünk volna kerülni: a belső káoszt. Ez az állapot kifelé és
befelé is mérgezően hat, bár nem látható módon.
A felnőtté válás a káosz vállalásán keresztül, a kontroll elengedése által
jön létre. Az előrelépés a rejtett tartalmak kifejezésén és önmagunk válla­
lása által történik meg. Nem kell mindent kiteregetnünk, de a zavarainkat,
a kétségeinket és a félelmeinket ki kell tudnunk fejezni, hogy átalakul­
hassanak. A késleltetés, rejtegetés, maszatolás, helyzetkikerülés lassan ölő
méreg. A transzparens térbe behozott nehézségek mindig a fejlődést és az
elmozdulást szolgálják.

A rend útja a káoszon át vezet.

JÁ T SZ M A T Á R

A gyermek számára a „hatalom” nem kiváltság, hanem az önkiteljesítés­

nek a feltétele, önrendelkezési jog. Ha valaki nem jut kellő autonómiá­
hoz, térhez, szabadsághoz, akkor kerülő úton szerzi meg magának. A saját
önrendelkezésüktől megfosztott gyerekek lesznek később az önsorsrontó
diktátorok... De hogyan alakul ki a játszma? A gyermek nem kap figyel­
met, támogatást, elismerést, megerősítést, emiatt folytonosan bizonygatja
rátermettségét, és kórosan keresi az elismerést és a figyelmet. Amikor sé­
rül a gyermek kibontakozási törekvése, keletkezik benne egy seb, amely
köré később elkezd védőburkot vonni. Ebben az esetben a varasodás gá­
tolja a gyógyulást, mert elzárja a sérült tartalmat a feltárás tiszta levegő­
jétől. A játszma egyszerre figyelemfelhívás és menekülés - kerülő úton.
Levegőhöz szeretnénk jutni, gyógyulni akarunk, de nincs erőnk kifejez­
ni elnyomott vágyainkat, megmutatni a sebesülésünket, ezért egyre több
védelmet és figyelmet igényelünk, de nem nyíltan, hanem kerülő úton,
körülményesen, játszmásan. A játszma lényege az ismétlés, az elkerülés,
a védekezés. Általában kritikus helyzetben vagy konfliktus beálltakor
jelenik meg.

Szegény én!
Én nem vagyok méltó a figyelmedre, de mindent elkövetek, hogy bűn­
tudatot keltsek benned, és eljátsszam a szenvedő, elnyomott és meg nem
értett áldozatot. így védekezem, és nyerek energiát kerülő úton.

• 193
A sértett primadonna
Sérülékeny és túlzottan légies vagyok, nem e világi lény. Vedd észre, meny­
nyire különleges tulajdonságokkal rendelkezem, és csodálj engem, mert
különben megbüntetlek: megsértődöm, bezárulok.

A büntető-megfélemlítő játszma
Én mindent jobban tudok, és nekem nem lehet ellentmondani. Ne állj az
utamba, mert elsöpörlek. Megtorolok minden lázadást, ellenállást, mert
csak akkor vagyok biztonságban, ha visszaigazoltok, elfogadtok és folyama­
tosan csodáltok.

Nem vagyok elég jó...

Engem nem lehet szeretni, mert... Kialakul a körkörös bizonygatása a sze­
gény én alkalmasságának, ami sajnos nem ér véget addig, amíg fel nem
ismerik a szereplők a körkörös menekülés játszmáját.

A felelősségelhárító-játszma
Én mindent elkövettem, de a körülmények nem megfelelőek. Teljes énfel­
mentés és kikerülés.

Az ellenálló-játszma
Ha úgy érzem, hogy nyomás alá helyeztetek, nem fogadtok el feltétel nél­
kül, akkor ellenállok, fékezek, lassítok. A szüleim kiszolgáltatott játékszere
voltam gyerekkoromban, most nem hibázhatok, mert sebezhetővé válók,
és abból mindig rosszul jöttem ki...

A játszma mélyén a folyamatos védekezés, minden kritika és visszajelzés

elhárítása van. A hibázás lehetőségének a végletes elutasítása mögött, álta­
lában bizonytalanság, és görcsös félelem bújik meg. Nem hibázhatok, mert
sebezhetővé válók, és abból mindig rosszul jöttem k i... Nem adok lehető­
séget a támadásra, mert bántani fognak...
A játszma másik aspektusa ugyanakkor a rejtett segélykérés, ugyanis
a sebzett lélek ismételt védekező reakcióval hívja fel magára a figyelmet.
Nem tudok megbirkózni a helyzettel, elakadtam.
A játszmáknak akkor van vége, ha képessé válók a saját működésemet
kritikusan nézni, és akkor van egyedül esélyem a változásra, ha teret adok
a velem szemben felmerülő visszajelzéseknek. A játszma feloldása olyan,
mint egy fülledt szobába friss levegőt engedni.

A bizonytalanság vállalása, a védekezés feladása, az elhárítás befejezése

kaput nyit a változás felé.

194
 A N A G Y C O R P O R A T E JÁ T S Z M A

A játékosok magabiztosnak tűnnek, mert nagy tétekkel gurigáznak, és

ismerik a játékszabályokat. Maguk mögött érzik az „erőt és a hatalmat”,
emiatt lazán adják elő begyakorolt szerepeiket. Boldogok, hogy tagjai egy
elit klubnak, ahol ismerik a lehetőségeket, és tudják, mire számíthatnak
egymástól. Ismerik a dresscode-ot, tudják, hogyan kell könnyedén kom­
munikálni, csevegni, elvegyülni... A játszma élesben megy, sokat lehet ve­
szíteni - és néha nyerni is. Igaz, a játékosok - bár nagy pályán játszanak,
mégis - kispályások, mert az igazán nagyok már egészen másfajta játszmák­
ban vesznek részt. A nagyokat már a politikai pálya is érdekli, ők szabály-
alkotók szeretnének lenni. A játszma izgalmas, a díszletek pedig vonzóak:
a nagy lehetőségek illúzióját szimbolizálják. Jó, a játékosok csak aprópénzt
kapnak a jutalékból, de ami ennél fontosabb, az a díszlet, az izgalom és az
elit klubhoz tartozás büszkesége, ami feledteti a kemény munkát, a szenve­
dést és a stresszt.
Néha egy-egy játékos eltűnik, majd felbukkan egy másik játékasztalnál.
A szereplők cserélődnek, és vannak új belépők is. Aztán vannak végleges
kilépők, akik gyakran soha többé nem tudják feldolgozni az exit vesztesé­
gét. Sokáig visszajárnak még a játéktér közelébe, belekapaszkodnak min­
den apró lehetőségbe, szívességeket ajánlanak fel a döntéshozóknak, hátha
visszahívják őket legalább egy parti erejéig. Nem tudják a játék és a díszle­
tek nélkül tovább élni az életüket. Nem tudják hova elhelyezni magukat,
már régen elvesztették az érzékelésüket, hogy kik is ők valójában a játszma
nélkül. Amikor kilépnek belőle, úgy érzik, minden összeomlott, elveszett,
értelmetlenné vált.
Bár csak a díszlet cserélődött le és a játék ritmusa változott meg, so­
kaknak mégis feldolgozhatatlan veszteség. Rosszabb, mint a depresszió,
mert itt hirtelen, zuhanásszerűen minden kilátástalanná és egyhangúvá
válik. A játékos addig érezte magát valakinek, ameddig a klub tagja lehe­
tett, és részt vehetett a kiválasztottak versenyében. Amikor ennek vége,
megszűnik a kiválasztottság érzése, és minden elszürkül, egyhangúvá és ér­
telmetlenné válik. Bár csak az idő érzékelése, a formavilág és a fontosság
illúziója változik, sokaknak ez mégis elviselhetetlen.
Mi történik velünk a nagy játszma közben, és mi történik velünk utá­
na? Miért ragaszkodunk olyan erősen a díszletekhez? Miért rettegünk a
kilépéstől, és miért olyan nehéz alkalmazkodni a változáshoz? Mert a fon­
tosság érzete pusztító drog, amelyik felgyorsítja az időérzékelést, a díszlet
pedig - bár illúzió, mégis - megszépíti a tér kietlenségét. Ameddig napi
kétszáz e-mailt kapok, addig - bár szenvedek, mégis - fontosnak érzem
magam. Amikor naponta folyamatosan hívnak, addig - bár megöl a stressz,
mégis - fontosnak érzem magam. Amikor a naptáram hónapokra előre be
van táblázva - bár rabszolga vagyok, mégis - fontosnak érzem magam...

195
Ha mindez megszűnik, oda a varázs, kihúzzák alólam a színpadot, véget
ér a nagy játszma. A valóság elviselhetetlen, hiányoznak a díszletek, a kí­
vülről megtanult szerepek és szövegek. Ott állok a valóság kapujában, és
nem tudom, mit tegyek, mit mondjak, hogyan viszonyuljak a csendhez, a
magányhoz, a régóta elnyomott és feltörő érzéseimhez, az elfeledett szen­
vedélyes életemhez.
Lehetséges benne maradni a nagy játszmában úgy, hogy közben nem ve­
szítem el önmagam? Nagyon nehéz. Ha követem a szabályokat, és beülök
az asztalhoz, akkor folyamatosan küzdenem, licitálnom és néha blöffölnöm
kell, hogy elhiggyék, játékban vagyok még. Ha megállók és kiengedek,
egyedül maradok. Lehetséges játékban maradni játszmamentesen? Képes
vagyok megőrizni magam a pörgés közepette is?
Lehetséges, de csak olyan csapatban, ahol mindenki tudja, hogy a játék
csak játék, és a részvétel fontosabb, mint a győzelem, ahol:
• az őszinteség fontosabb, mint a pozíció,
• az együttműködés értékesebb, mint az egyéni siker,
• a transzparencia megelőzi a titkos háttéralkukat,
• brutális őszinteséggel tesszük ki a problémákat az asztalra,
• mindenki elkötelezett a szembenézés és a felelősségvállalás iránt,
• mindenki dolgozik a másikért is,
• nincsenek háromszögek, háttérszövetségek és intrikus folyosói plety­
kák,
• mindenki hisz egy megbízható és hiteles vezetésben,
• az igazság megelőzi az udvarias felszínességet és kedvességet,
• ahol bátran hátat lehet fordítani egymásnak, mert a bizalmat mindenki
odaadja a másiknak,
• és ahol a megállapodásokat nem kell leírni, mert mindenki tartja magát
azokhoz mindaddig, ameddig közösen meg nem változtatjuk őket.

Nos, efféle elvekkel lehetséges részt venni egy játszmában, ami kisebb
volumenű, de tisztább és egyszerűbb, mint a nagy játszma. Mégis életképe­
sebb és boldogabb.

A növekedési kényszer és a profitmaximalizálás kényszeréből való átlé­

pés az őszinteség és a minőségkeresés tisztaságába lehetőség önmagunk
megújítására.

A F E L O L D Ó E SŐ

Minden egyensúlyra törekszik. Az emberi lélek is. Ha valakinek a pszichéje

megsérül vagy súlyosan korlátozó akadályba ütközik, az egyensúlyi állapot
visszaszerzése a fennmaradás feltétele. Nincs választási lehetőségünk, mert
a helyreállítás mindenképpen megtörténik, a módja és iránya azonban a mi

196
kezünkben van. A játszma - mint azt már megtudtuk - téves irány, amely
nem vezet kielégüléshez. Kritikus helyzetekben dől el, hogy kik vagyunk,
és hol tartunk az életünkben. A kor pusztán egy szám, de az emberpróbá-
lóan nehéz helyzetekre adott válaszunk azt is jelzi, hogy milyen érettségi
szinten vagyunk. Aki folyamatosan ismételgeti a megoldásait (sértődés,
agresszív kimenekülés, meghunyászkodás, racionalizálás, okoskodás, csá-
bítás, zsarolás, a helyzetek üzenetének az elutasítása stb.) nehéz helyzetek-
ben, az egészen biztosan megrekedt a fejlődés útján. A játszmája lényege
az elkerülés, a mélyebb találkozás elutasítása, a feloldás elszalasztása lesz.
Az elnyomott gyermek kibontakozási fejlődésének elzárása, lenyesése
megnyomorítja a lelket. Az erre adott válasz, így vagy úgy, megjelenik a
kritikus helyzetek kikerülésében vagy erőfitogtatás (megfélemlítés, agresz-
szió) formájában.
Minden olyan bezárulás, ami megakadályozza a találkozást és az intim
kapcsolódás lehetőségét, elzárja a fejlődés útját. Egyedüli esélyünk a been­
gedés, az átélés, az öngyógyító figyelem csendes elfogadása. Az eső a ter­
mészetben a kioldást jelenti, az álomban a megtisztulás és a megvilágosulás
jelképe.

„Az erő gyöngeségedben lesz teljessé...”

197
 KITÖRÉS A SZÜRKESÉGBŐL

Ha egy induló vagy sikeres nagyvállalat új csúcsvezetőt keres, akkor a fej­

vadászok fókusza szinte automatikusan a hasonló nagyságrendű, azonos
iparágú konkurens cégekre irányul. Valahogyan az rögzült a logikában,
hogy aki már egy sikeres vállalat élén van, azzal nem lehet nagyot hibázni,
és az a vezető elvezet egy másik, hasonló méretű hajót is. Aztán elkezdődik
a „keresés”, és aki hajlandó a magasabb jövedelemért váltani, azt leva­
dásszák. így, leírva és szembesülve ezzel a közhellyel, a dolog szomorúnak
—és viccesnek tűnik. Egyrészt, mert mindenki tudja és hangoztatja, hogy
a leadership nyolcvan százalékban a vezetésről szól, és az alapismeretek­
nek maximum húsz százalékban van köze az iparághoz. Vezetéstechnikai
szempontból alig különbözik egymástól egy autógumit vagy egy orvosi
műszereket gyártó cég. Másrészt nincs egyenes logikai kapcsolat aközött,
hogy aki egy sikeres cég élén áll, az kimagasló vezető, illetve sikerre vihet-e
egy új céget. Hosszú távon (minimum 15-20 év) biztosan fennáll egy erős
oksági kapcsolat a vezetés és a siker között, de rövid távon (4-6 év) ennek
kicsi a relevanciája. Gyakorlatilag egy erős és jól működő cégkultúra fel­
építése is igénybe vesz négy-öt évet, ahogyan ennek lerombolása is legalább
ugyanennyi ideig tart, bár ez mérettől is függ.

MI A V E Z E T Ő I SIK E R TÉN Y EZ Ő JE?

Az egyik legnagyobb kihívás egy vezető számára, hogy megőrizze önmagát

és fenntartsa az eredetiségét abban a kultúrában és élettérben, amelynek
az a célja, hogy leszívja az agyát. A legfontosabb tényező az eredetiség, a
megújulási készség, a játékosság és a kísérletezés - ezek tehetnek egy válla­
latot kimagaslóvá. A fenntarthatóságot és a stabilitást pedig hosszú távon
a vezetői hitelesség biztosítja, ami talán a legfontosabb motivációs minta és
húzóerő a dolgozók számára. A hitelességről több szó esik, de vajon hogyan
tartható fenn az eredetiség, a játékosság, a megújító és megújuló készség?
Korunk legnagyobb kihívása és dilemmája a kiégés megelőzése, a kreatív
együttműködés létrehozása és fenntartása.
Néhány ötlet, hogyan tehetsz egy csapatot sikeressé:
• Reaktivitás helyett belülről motiváltság és innovatív jelenlét. Nem kö­
vetem az eseményeket, hanem meghatározom. Mindennap változtatok

198
 valamin. Kávé helyett teázom, ha éhes vagyok, nem eszem, ha szabad
levegőre vágyom, elmegyek futni, változtatok a dresscode-on, fenntar­
tom az energiaáramlást magamban és a környezetemben.
• A stabilitás keresése helyett értékelem az elért eredményeket, és a megje­
lenő problémákra fókuszálok. Nem arra figyelek, ami elromolhat, hanem
azt keresem, amin javíthatok. Hangsúlyt fektetek az elért eredmények
megfelelő értékelésére, megteremtem az ünnep lehetőségét, ami megtöri
a rutint, szembenézek a hiányokkal, s közel megyek az elakadásokhoz. A
problémák megkerülése helyett a megértés és a változás útját keresem.
• Teljes transzparenciát hozok létre kritikus helyzetekben: tegyük ki a té­
nyeket az asztalra! Minél félelmetesebb a problémákkal való találkozás,
annál nagyobb bizalommal adok teret a teljes szembenézésnek, mert
tudom, hogy csakis ebből az őszinteségből fakad a megújulás és a vál­
tozás esélye.
• A negatív, játszmás, manipulativ, hatalommal visszaélő játékosokat ki­
emelem és eltávolítóm a csapatból. Aki csak egyéni érdekeket képvisel,
gátolja a projektszemléletet, csökkenti a teamek hatékonyságát és az
autonóm együttműködést, annak nincs helye a csapatban.
• Megváltoztatom az időhöz fűződő negatív, beszűkült viszonyom. Nem a
hosszúságban, hanem az intenzitásban keresem a hatékonyságot. Nem
az számít, hány órát dolgozol, és milyen későig maradsz bent a munka­
helyen, hanem az izgalmas és kreatív légkör megteremtése a munkafo­
lyamatokban és a meetingeken.
• Csökkentem a kontrollt és fokozom az együttműködést. Hiszek abban,
hogy az ember szociális és empatikus lény. Építek arra, hogy a mun­
katársak belülről motiváltakká válnak, ha megfelelő körülményeket
teremtek számukra. Elfogadó és felszabadító légkört teremtek, kreatív
meetingeket hozok létre, diverzifikálom a csapatokat, fegyelmezett va­
gyok a megállapodások tartásában, őszinte a kommunikációban.
• Kevesebb, de szabadabb meetingstruktúrákat hozok létre. A találkozási
tér a legnagyobb lehetőség egy cég életében, hogy a humán erőforrás
maximálisan elköteleződjön. A meetingek megújítása, a kísérletezés,
az élő párbeszéd létrehozása, a kreatív problémamegoldás a fő cél. Le­
cserélem a hosszú, unalmas meetingeket intenzív találkozásokra. Az
információcserét és a kontrollfunkciót csökkentem a közös probléma-
megoldás javára. Olyan kérdéseket viszek be a meetingre, amelyekre
nem tudom a választ, és bevonom a megfelelő szintet az elkötelezett
együttgondolkodásba.
• Bízom a folyamatban. Engedem, hogy a megérzéseim vezessenek, és azt,
hogy belülről irányítottá váljak.

Ahogyan látjuk, a legfontosabb vezetői eszköz ma a meetingstruktúra.

A meeting gyakorlatilag sehol sem működik tökéletesen, folyamatos fej-

199
lesztést, megújulást igényel, hogy megtalálja benne egy csapat a neki leg­
megfelelőbb formát. A meetingek modellálják legjobban egy cég életében
a belső erőforrás állapotát, a cég szervezeti kultúráját.

Ha sikerül ráállni egy folyamatosan megújuló és fejlődő pályára, és

teret kap a szabad, játékos együttgondolkodás, akkor a cég sikere
borítékolható.

A G Ó LY Á K V O N U L Á S A

A gólyák vonulását megfigyelő ornitológusok fedezték fel, hogy a gólyák

tudatos csapategységekben repülnek télen Afrikába. Kis létszámú csopor­
tokban teszik meg a hosszú és veszélyes utat. A csapatban van néhány
vezető, de a legtöbb egyed követő. A vezetők fejében van meg a térkép
és az útvonal. A gólyák termikről termikre haladva teszik meg a hosszú
utat. A termikek olyan meleg és emiatt emelkedő légáramlatok, amelyek
jelentősen megkönnyítik az utazást, a sikló repülést. A vezetők találják
meg a meleg légáramlatokat, és ők határozzák meg a felfelé emelkedés ma­
gasságát, majd a kirepülés pillanatát a termikből.
Azt is megfigyelték, hogy a követők többet melóznak, mint a vezetők,
hogy képesek legyenek benne maradni a csapatban, és le ne szakadjanak.
A vezetők kisebb energiával és tudatosabban repülnek.
Csak néhány követőből lesz egyszer vezető, viszont vezető és csapat nél­
kül az egyed esélytelenné válik.
A térkép, az útvonal, a sebesség, az emelkedés idejének a meghatározása
a vezető feladata. A követők túlélése pedig a csapatban maradáson múlik.
A gólyáknál teljesen egyértelmű, hogy ki lesz vezető. Csak az vezetheti a
csapatot, akinek tiszta és világos térkép van a fejében, ismeri az áramlatokat
és alkalmas átvezetni a csapatot Kis-Ázsián átszelve, a Földközi tenger felett
egészen Afrikáig. Gólyáknál ez egyértelmű, nálunk embereknél nem mindig.
Nálunk bárki lehet vezető, akinek papírja van róla.
Sokan dolgoznak olyan csapatban, ahol a főnök nem rátermett, és sokan
járnak pszichológushoz eredménytelenül évekig. A térkép, a vezetői tudás
nem egy racionálisan megtanulható ismeret, hanem belső erő és tiszta jelen­
lét kérdése. A vezető gólyáknál ez a kiválasztódás feltétele. A sebességet és
az irányt nem lehet repülés közben méricskélni, és a vezetőnek belülről kell
tudnia, hogyan vezeti majd át a csapatot biztosan a háborgó tenger felett.
Emelkedés, siklás, felfelé szálló légáramlatok nélkül, önerőből senki
sem képes eljutni a végcélhoz, vezető nélkül pedig nincs iránytartás.
A követő látszólag mindig többet dolgozik fizikailag, mint a vezető,
hogy le ne maradjon. A vezetőnek azonban nem lehet tévednie, és a tu­
datos jelenlét megtartása a fő célja. Csak kevés követőből lesz vezető, de
néhányból mindenképpen az lesz.

200
 Az analógiák egyértelműek, mégis nehéz jó vezetővé válni, és nehéz
megtalálni a jó vezetőt, aki légáramlattól légáramlatig vezet minket. Sok
a tévút, sok a hamis vezető, és sok a lemaradó. Pedig a legfontosabb a jó
vezető és a jó csapat megtalálása, aminek tagjaként fejlődni tudunk.

Önerőből csak korlátozottan tudunk haladni, mert a fejlődéshez vezetet-

té kell tudnunk válni.

A Z IN T U ÍC IÓ É S A N E U R O B IO L Ó G IA

Korábban az etika filozófiai diskurzusok következtetésein alapult, ma a

neurobiológia, az agykérgi aktivitás kutatása alapján fogalmazzuk újra a
morális diszciplínát. Luis de Leceával, a Stanford Egyetem neurobiológus
tanszékvezető professzorával és a világ egyik vezető kutatójával a permi
egyetemen találkoztunk. Részt vettem az előadásán, majd utána ő is be­
ült a háromórás workshopomra. O az érzelmek vezető szerepéről beszélt
kritikus döntési helyzetben, én az intuíció erejéről tartottam csoportdina-
mikai foglalkozást. Este a filozófia és a pszichológiai tanszék elvitt minket
vacsorázni egy kiváló étterembe. Vacsora közben az etikáról beszélgettünk
Luisszal. Ebből a beszélgetésből idézek egy részletet:
r
- Sok PTSD (poszttraumatikus stressz szindróma) beteggel találko­
zom, akik Afganisztánban vagy Irakban hősök voltak, majd hazajöttek, és
itthon kriminalizálódtak. Kint egy kritikus helyzetre elvárt sikeres reakci­
ójuk az Államokban elfogadhatatlan. Nyilván túlreagálják a dolgokat, de
ettől függött kint az életük. Most nem tudnak beilleszkedni... - mondta.
- Én úgy látom - válaszoltam -, hogy a nyugati társadalomban
inkább az alulreagálás a probléma. Egy nagyvállalati felső- vagy kö­
zépvezető sokszor elfelejt autentikusan reagálni egy számára kihívó
helyzetre, és leginkább csak megfelelni akar. A „hőssé válás” ezekben
a helyzetekben az énképviselet módszeres feladásával és a túlélő, de
alvajáró üzemmóddal jár együtt.
- Akik kiküldték Afganisztánba ezeket a fiúkat, nem gondoltak
bele ennek a következményeibe. Mert egy háborús veterán békeidő­
ben használhatatlanná válik... Az etika szerintem a hosszú távú gon­
dolkodás és tervezés alapja.
- Igen, a rövid távú túlélés nem biztosítja az organikus alkalmazkodás
és fejlődés modelljét. A háborús veterán az extrém túléléshez alkalmaz­
kodik, és békeidőben oldódik ki belőle a folyamatosan legyűrt stressz. A
nagyvállalati vezető a karrierje érdekében áldozza fel a reílektív figyelem
és a belülről vezetettség értékét... Egyébként te hogy állsz a kiégéssel? O
V
 -----------------------------------------------------------------------------------

<=> - Túl vagyok rajta...

- Mi segített?
Néhány perc csend után:
- Igazából a meditáció és a sport, aztán dolgoztam egy coach-
csal is...
V________________________________________________________________________________ )

Luis a pszichiátriai és élettani összefüggéseket kutatja, és kevés tapasz-

talata van az egyetemi laboratóriumon és a világ előadótermein kívülről.
A Stanford olyan elit klub, ahol ezerből egy százalék jut be a PhD-program-
ra, és végül egy fő jut el az akadémiai munkáig. Óriási a verseny. Elmesélte,
hogy amikor beült a csoportomba, először meghökkent az intuíció felületes
definícióján, aztán beszippantotta a csoport ereje, élvezni kezdte, a végén
pedig lelkes résztvevővé vált - és elfeledkezett a definícióról. Elragadta a
folyamat játéka és öröme. (Utána felajánlotta, hogy tartsunk együtt egy
mesterkurzust.) A csoport előtt elmondtam, hogy az intuíció képességével
mindenki rendelkezik, de ahhoz, hogy használni tudjuk, el kell mélyül­
nünk, és ki kell lépnünk a hétköznapi gondolkodás keretei közül. Rövid
közös meditáció után a megérzésekre építve haladtunk lépésről lépésre,
egymás ki nem mondott gondolatait, kérdéseit kitalálva. Fantasztikusan
működött a csoport, megállt az idő, elragadott minket az Áramlás. Gyakor­
latilag ugyanoda jutottunk el, amiről Luis beszélt a prezentációjában kísér­
leti alapokon: az érzelmi aktivitás áttörheti a kognitív sémákat, az empátia
tanulható és fejleszthető.
Mindenki szeretne megfelelni a környezetének és alkalmazkodni a kö­
rülményekhez. Van, aki extrém módon alárendelődik, van, aki túlreagál.
Megőrizni önmagunkat békés háborúk és háborús túlélés idején is nehéz.
A kulcs a zárhoz belül van elrejtve. Nincs külső kód vagy orvosság a belülről
vezetettség megtalálásához. Van, aki a munkába menekül önmaga elől, van,
aki a tudományba, van, aki a háborúba és van, aki a rendbe. Akad, aki a
másokhoz való kapcsolódásban akarja feloldani a magányát, s olyan is, aki
már bezárult, és csak önmagára épít. Aki kapcsolatban van, kifelé tekint-
get, aki magányos, keresi a külső megerősítést. Szeretnénk feleletet kapni
ki nem mondott kérdéseinkre. Szeretnénk megkerülni az önmagunkba mé­
lyülés útját, és külső irányítást remélve szeretnénk túlélni a kudarcainkat.
Nincs kudarc és nincs magány sem, minden az elme szüleménye - ahogyan
a győzelem is az. Egy folyamat részei vagyunk, és ha csak az elménkre ha­
gyatkozunk, eltévedünk, mert az értelem csapdájába zuhanunk. A vissza­
térés az egyszerűséghez, a játékhoz, a megérzéseinkhez az egyedüli kiút a
labirintusból. Az út bennünk van, de csak akkor bontakozik ki, ha nem
építünk külső hidat a boldogsághoz. Menj szembe az elvárásokkal, ne akarj
megfelelni a külső követelményeknek, fedezd fel a vadságot önmagadban.

202
Tedd meg, amire igazán vágysz, és ha hazaérsz, bontsd fel a féltve
őrizgetett legjobb üveg borodat, mert lehet, hogy holnap már nem lesz
rá lehetőséged!

A Z V A G Y O K , A M IT M O N D O K

Sokan élnek abban a tévedésben, hogy a beszéd és a cselekvés két külön­

böző szintű dolog. Azt gondolják, elválasztható a beszédük az életüktől, a
tetteiktől. („Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit teszek.”) Azt gon­
dolják, hogy más cselekedni, és más beszélni. A kettő azonban ugyanaz: aki
ahogy beszél, úgy él és úgy cselekszik. Az élő beszéd és a megvalósulás kö­
zött mély és valós összefüggés van. Aki tiszta és pontos az önkifejezésben,
a kommunikációban, annak a tettei is valódiak és hitelesek, a döntései is
rendben vannak. Aki a beszédében manipulativ, puha, körülményes és ha­
logató, az a tetteiben is hasonlóan működik. A beszédfejlesztés vagy kom­
munikációs tréning sohasem állhat meg pusztán a közlés pontosításának a
szintjén. A megvalósulás és a cselekvés nemcsak része, hanem hordozója
is a beszédnek - és fordítva. Aki csak a hatékony prezentációra fókuszál,
félkarú, sebzett óriásokat fejleszt. Az akció, a kivitelezés teszi hitelessé és
hatékonnyá a kommunikációt, illetve már maga a kommunikáció hitelesíti
a későbbi tevékenységet. Emiatt nem szabad elválasztva kezelni és fejlesz­
teni a beszédkészséget a cselekvéstől.
• Aki fél megszólalni kritikus helyzetben, az valószínűleg cselekedni sem
mer fontos pillanatokban.
• Aki lenyeli a haragját, az indulatait, a sérelmeit, az könnyen aláren­
delődik a hatalomnak.
• Aki megáll az utalgatás, célozgatás szintjén, az a tetteiben is kivár, halo­
gat, mérlegel, és lekésik a lehetőségekről.
• Aki folyton okoskodik, racionalizál, bizonygat és meggyőzni akar máso­
kat, az a tetteiben is manipulativ és énkiterjesztő.
• Aki mindenre tudja a jó megoldást, a megfelelő választ, az a cselekede­
teiben is a biztonságot keresi, megáll a valódi kockázatvállalás előtt, és
lezárja a teret maga körül.
• Aki folytonosan tanácsokat osztogat, kioktat másokat, az a tetteiben
mindent kontroll alá von, és felépíti önmaga dicsőségének homokvárát.
• Aki hazug és manipulativ a beszédében, az a cselekvés szintjén is a saját
önző önérdekeit helyezi a közösség elé.

Az vagy, ahogyan beszélsz, és azzá válsz, amit teszel. De egy életünk

van.

• 203
 IG A Z SÁ G V S. SZ E R E T E T

Emlékszem, régen egy válságos élethelyzetemben sok erőt adott nekem,

hogy akkor döntést tudtam hozni ebben a témában: igazság vagy szeretet?
Sokan szembeállítják a szeretetet az igazsággal, és látványosan hitet tesz­
nek a szeretet elsődlegessége mellett - az igazsággal szemben. Vannak, akik
azt mondják: a szeretet megelőzi az igazságot. Vannak, akik az irgalmasság­
ra hivatkoznak, vannak, akik jóságosak akarnak lenni a másikhoz, s van­
nak, akik relativizálják az igazság egyértelműségét, és elvetik az evidencia
létjogosultságát. Olyanok is akadnak, akik a kegyes szívű Jézusra mutogat­
nak. Ez utóbbi hivatkozás a legfurcsább számomra, hiszen Jézus a haláláig
kitartott az igazság egyértelműsége mellett, és senki nála hitelesebben és
keményebben nem állt bele a képviseletébe. Mégis sokan hivatkoznak az
igazsággal szemben az alázatos szívű Jézusra... Olyan sokféle olvasata van
Jézus történetének, minden belefér. A történelem nagy hóhérai közül is
sokan előszeretettel hivatkoztak a Bibliára, ahogyan a Koránból is minden
levezethető. Az igazság/szeretet megközelítés megtévesztő, és sokaknak ad
lehetőséget a kritikus helyzetek kikerülésére, a rejtőzködésre a valóság elől
- a szeretet elsődlegességére hivatkozva. Igazság hiányában vagy annak
takarásában nem létezik szeretet. Az igazság vállalása, képviselete maga
a szeretet. A hogyanról lehet beszélgetni, a mikénten lehetnek hangsúly­
eltolódások, de magáról az igazság képviseletéről szerintem nem érdemes
vitatkozni.

- Azt hiszem, eljött a pillanat, hogy élesen szembenézz azzal, akivé

lettél.
- Rendben.
- Adhatunk visszajelzést arról, ahogyan látunk téged?
- Igen.
- Azt hiszem, a mosolyod mögött magány és fáradtság rejlik. Hi­
deg vagy, és zavart. Megkeményedtél. Nehéz a közeledben elengedni
magam.
Döbbent csönd, könnyek.
- Ez most nagyon fáj, még senki sem volt ilyen egyértelmű velem...
- Talán most fáj, de úgy érzem, hogy a lelked mélyén tudod, hogy
nem ellened szól, hanem érted.
- Igen, ez a legfélelmetesebb, hogy minden szavatok ismerős, és a
lelkem mélyén régóta tudom, és vágyom is rá, hogy valaki kimondja
helyettem... Kimerültem, elveszítettem önmagam...
V. J
Gondoljatok bele, hányszor menekülünk bele kegyes hazugságokba a sze-
retetre hivatkozva, hányszor nyeljük le az érzéseinket (igazságunkat) a
gyengeségünk és félelmeink miatt. Hányszor kerüljük meg a hiteles visz-
szajelzés vagy a kérdésfeltevés lehetőségét, mert nem akarunk sérülni, vagy
hogy megkíméljük egymást (magunkat) a fénytől. Hányszor rejtjük véka
alá a valós véleményünket a tekintélyszemélyek elől? Hányszor visszük ki a
folyosóra a valódi gondolatainkat, és hányszor beszélünk valakiről nyíltan,
de csak a háta mögött?
Találkoztam vezetőkkel, akik magukat szeretetteljesnek és kegyesnek
gondolják, mert senki sem ad számukra hiteles visszajelzést a működésükről.
Fenntartanak magukról egy jóságos képet, és azt hiszik, telve vannak szere­
tettel és jóindulattal, mert a számukra hű vagy fontos embereket kiemelten
kezelik. Azért tudják a kegyesség torz képét fenntartani önmagukban, mert
légüres térben élnek, és távol kerültek az őszinte szembenézés lehetősé­
gétől. Ne gondoljátok, hogy ezt a fagyott állapotot olyan nehéz létrehozni,
hisz a hatalomépítés és a nárcisztikus énvédelem mindannyiunkat meg­
kísérti olykor. Küzdelmes létrehozni és fenntartani azt az őszinte közeget,
amelyben a valódi szembesülés lehetősége nap mint nap megtörténhet.
Hogyan lehetséges a szeretet kendőjével elfedni az igazságot? Valójában se­
hogyan sem, mert a szembeállítás maga a legsúlyosabb kompromisszumke­
resés, csúsztatás és önfelmentés. Kegyes szívű Jézus csak a panoptikumban
létezik, mert valójában Jézus kora leghitelesebb forradalmára volt, aki az
igazság képviseletében elment a végsőkig. Azt hiszem, Assisi Szent Ferenc
pontosan tudta ezt, és úgy sejtem, hogy jezsuita létére a pápa sem véletle­
nül vette fel a Ferenc nevet. A szeretet igazság nélkül halott, ahogyan az
igazság képviselete sem lehetséges a másik valódi lényének, igazibb és teljes
valójának szeretete nélkül.
Sokan élnek azonban tagadásban vagy illúzióban az igazságot illetően.
Többen azt vallják, hogy:
• Nincs abszolút igazság, csak relatív megközelítéseink vannak.
• Mindenkinek mást jelent az igazság.
• Csak az egyéni látásmódoknak van jogosultságuk.
• Mindenkinek megvan a maga véleménye.

Nos, én radikálisan másképpen gondolom. Szerintem minden kritikus

helyzetben kibontakozik egy evidens valóság, azaz minden kritikus helyzet­
nek van abszolút és biztos gyújtópontja, valódi magja, igazsága. Relativizál-
ni, elfedni, tagadni lehet, de ettől függetlenül az igazság létezik, és minden
fontos helyzetben tetten érhető. Akik elkenik a helyzetek igazságtartalmát,
csökkentik az evidenciák erejét, azok legtöbbször csak kibúvókat és öniga­
zolást keresnek saját gyengeségük védelmében.

205
 Mert az igazság nem:
• kommunikációs,
• érveléstechnikai,
• látásmódbeli,
• bizonyítékokon alapuló, vagy
• asszertív kommunikációs
kérdés, hanem olyan evidencia, amely minden kritikus helyzetben megje­
lenik. Az igazság létezik, és tetten érhető, ha van erőnk szembenézni vele.
Nélküle a világ kiábrándítóan üres és felszínes lenne. Az igazság elől rejtőz­
ködő és menekülő erősek valójában a gyengeségüket palástoló kispolgárok,
akik nem képesek szembenézni életük kudarcaival. A kudarc akkor válik
vereséggé, amikor rejtegetni kell, amikor szégyenné változik. Aki képes
szembenézni élete hiányaival, elakadásaival, gyengeségeivel, és nem rejtőz­
ködik, menekül, védekezik és hárít, az találkozhat az igazság transzformáló
erejével. Egyszerűen elhárul benne az akadály a visszaemlékezés elől. Az
evidenciák tengelyén élünk, és a kérdés az, hogy van-e erőnk szembenézni
kérlelhetetlenül a valósággal. Ha igen, egyek vagyunk az igazsággal, és az
igazság vezet minket, ha nem, akkor még mindig tévelygésben és rejtőzkö­
désben élünk.

Amikor a hatalom elnyomó erőként jelenik meg, akkor muszáj az iga­

zságot képviselnünk, de amikor az igazság erős fénye még túl sok a
velünk szemben álló gyenge léleknek, akkor elég, ha rámutatunk egy
tiszta irányra, és utána elengedjük a helyzetet.

AZ IG A ZSÁ G A SZERETET SZÍVE

Sokan azt gondolják, hogy a szeretet kivételes odaadás, a másik kiemelt

kezelése, kivételezés, időtlen elköteleződés, elfogultság, mindent elfogadás,
lemondás önmagunkról... Emiatt természetesnek tartják az „egy bandá­
hoz, egy családhoz tartozunk” mindent felülíró elvét. Sokan a szeretetet
valamiféle kiváltságnak, a fontos másik számára fenntartott különleges
magatartásmódnak gondolják. Én ezt inkább egy mesterségesen fenntar­
tott, gépies üzemmódnak gondolom, ahol az elvárások rejtve jelennek meg.
A valódi szeretet áramlás két ember között. Nem egyoldalú, nem egyirá­
nyú, hanem a kölcsönösség által fenntartható és újrateremthető.
Szerintem az igaz szeretet a másik kísérése, benne a nagyobb lehetőség
meglátása és annak segítő kibontakoztatása. A szeretet a másik fél elköte­
lezetett támogatása az útkeresésben, az árnyékos énje legyőzésében, való­
dibb önmagának a megtalálásában. A szeretet nem vak, mivel az igazság
folyamatos keresése kiemelt helyet kap benne. A szeretet nem bárgyú lel­
kesedés, egyoldalú kivételezés, elvtelen elköteleződés.

206
 Jól hangzik a feltétel nélküli elfogadás, de sajnos nem vezet jóra, sőt
hosszú távon kártékony, mert majomszeretetté alakul. Azt hiszem, Rogers
(kongruencia elve) vagy Jézus („És amint szeretnétek, hogy az emberek
veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” Luk 6.30) hasonlóan gondolta.
Elvárom a másiktól a belátás képességét, a hibákkal való szembenézést, a
felelősségvállalás komolyságát, a jóra való törekvést. Nem várom el, hogy
valaki hibátlan legyen, vagy tökéletes, mindenben kimagasló, szorgalmas
vagy alázatos. De elvárom a nyitottságot, a befogadó készséget, az empátiá­
ra való hajlandóságot, az együttérzésre való törekvést. A szeretetben benne
van a megújulás lehetősége, az elfogadás, de nem mindenáron. A szeretet
áramlás, amely választ vár, és az együttműködésben bontakozik ki, fejlődik.
Az egyirányú elfogadás halott és kilátástalan.
A jó coach nem feltétel nélkül szereti az ügyfelét, hanem a fejlődés
lehetőségét keresve benne. Ennek kerete a tanulás. Az elfogadás nem min­
den esetben jön létre, de ennek megteremtése az együttműködés igazságá­
nak minimális feltétele.

A szeretet együtt fejlődés és kompromisszummentes igen a jobbik

énünkre.

JA M ES BO N D ÉS A TÉRTISZTÍTÁ S

M. azt mondja James Bondnak:

- Nekem nincs arra a luxusra lehetőségem, hogy gerinces legyek.
A világ változik, James.
—De nem az enyém... - felelte erre Bond.
s________________________________________________________ )

A fizikai tisztaság és rend jogos elvárás a gyerekek felé. A mentális tisz­

taságról azonban a felnőttek legtöbbjének sincs fogalma, hogyan várhat­
nák el a gyerekektől... A gerincesség pedig mindig is luxus volt, mert az
élet egyéb dolgai —a megélhetés, az előremenetel, a szórakozás és a zök­
kenőmentes, kiegyensúlyozott élet - fontosabbak. Mégis azt gondolom,
hogy a tiszta tér megteremtése az egészség és a fejlődés alapja. A tértisz­
tításon azonban nem egy különleges meditációt vagy feng shui technikát
értek, hanem a kapcsolati tér megtisztítását. Szubatomi szinten minden
energia, és a rezgési hullámokon keresztül állandóan információátadás és
fogadás állapotában vagyunk. A verbális kommunikáció pusztán a felszín,
alapvetően már a jelenlétünkön keresztül mélyen hatunk egymásra. Aki
melletted van, a környezeted része, folyamatosan impulzusokat ad át ne­
ked. Aki gerinctelen, vagy egyszerűen csak a szürke zónában tartózkodik,

207 •
annak a kisugárzása, a rezgése hamis, negatív, kártékony, beszennyezi az
életed terét. A rendrakás nem luxus, hanem a mentális egyensúly része.
Mérgező kapcsolatok:
• Akik féligazságok szerint élik az életüket, és nem vállalják szívből a
döntéseiket.
• Negatív, szorongató jövőképet vetítenek, ezáltal energiát szívnak el a
környezetüktől.
• Alapvetően a saját egyéni érdeküket keresik, és csökkentik az egység
erejét.
• Rövid távú célokért beáldozzák a teljességüket, és felborítják az egyen­
súlyt.
• A túlélés érdekében elveszítik az erő tiszteletét, és ellenállnak az Áram­
lásnak.
• A hatalom oltárán feláldozzák az együttműködést, önző egyéni célokat
követve.
• A biztonságot a szabadság elé helyezik, és elveszik a levegőt a társaitól.
• A transzparencia helyett háttérmegállapodásokat kötnek, hogy stabili­
zálják saját helyzetüket.
• Kisugárzásuk lehúzó és korlátozó.
• Az együttműködés helyett rejtett egyéni célokat és folyamatos verseny­
helyzetet teremtenek maguk körül.

A mentális egyensúly része nemcsak a belső tér rendezettségének a

fenntartása, a folyamatos tanulás, hanem a külső tér megtisztítása is. Ennek
feltétele a tisztaságot csökkentő tényezők eliminálása, a negatív tértorzító
személyek elengedése. Bár azt is gondolom, hogy a negatív külső tényezőt
nem minden esetben kell kiküszöbölni. Ha a torzító elem (konfliktusos
személy) képes alapszinten belátni korlátozó működését, negatív hatását,
együttműködést romboló gyengeségét, adott esetben a gerinctelenségét,
akkor van esély a változásra. Amennyiben valaki nem képes az önreflexió­
ra, és folyamatosan elutasítja a külső visszajelzéseket, akkor tértorzító ha­
tását fejlesztéssel nem lehet mérsékelni, el kell engedni. Az is elképzelhető,
hogy a romboló magatartás mögött lázadás és ki nem mondott elszakadási
vágy rejlik. Az elengedés ebben az esetben is gyógyító lehet. Másképpen:
a gerincesség nem luxus, hanem a mentális egyensúly, a lelki egészség fel­
tétele.

James Bond a király!

208
 T EK T O N IK U S T Ö R É S

A földkéreg mozgása által kisebb-nagyobb szakadások és törések keletkez­

nek a felszínen, s a földkéreg lemezei elcsúsznak egymáson a töréspontok
mentén. Nos, szerintem az életünk megrázkódtató eseményei is hasonló
töréspontokat hoznak létre a lelkűnkben. Az elakadások mentén létrejövő
eltolódásoknak a jelentősége pedig jóval nagyobb, mint azt gondolnánk.
Személyiségünk mélyrétegei, mint a földkéreg lemezei rakódnak egymásra,
és egy-egy rendkívüli esemény hatására szétcsúsznak. A szakadás azonban
mindig lehetőség a fejlődésre. A seb gyógyító hegesedése megerősíti a sze­
mélyiségünket, mert a heg mentén erősebb lesz az új kötés, mint bárhol
máshol. A töréspontok figyelmen kívül hagyása, átugrása azonban gyengíti
a létezésünket, és benne tart minket a negatív spirálban.
A gyógyulás hat lépcsőfoka:
1. A sebesülés, a töréspont vagy a veszteség értelmének a megkeresése, s
ezáltal a seb kitisztítása.
2. Saját felelősségünk megtalálása a történetben.
3. A pozitív tartalom, az előremutató esély kiemelése az eseményben. Mi­
ért jó nekem, hogy ez megtörtént velem? (Ha beleragadunk az önosto-
rozásba, a sebeink nyalogatásába vagy a harag táplálásába, lehorgony-
zunk a negatív eseménynél.)
4- Megbocsátás, azaz elsősorban önmagunk elfogadása a kialakult helyzet­
ben (ez sohasem jelent felelősségeltolást, hanem a belátás után önma­
gunk szeretetteljes elfogadását, megbékélést önmagunkkal).
5. Amennyiben lehetséges, személyes szembenézés és lezárás a sebesülés
okozójával, megbocsátó elengedés.
6. Változási terv, új célok kitűzése.

Életünk eseményei olyanok, mint egy szőttes egyenletes mintázata,

amelyben néha megbomlik egy szál, ami szakadáshoz vezethet. A szakadást
mindig jelek előzik meg, amelyek előkészítik az elmozdulást. Felismerjük-e
ezeket a jeleket, ezeket az előeseményeket? Figyelünk-e egyáltalán azokra
az elakadásokra, amelyek eltolódást, törést hozhatnak létre? A forradalmat
vagy robbanásszerű változást is megelőzik jelek, amelyek aztán retrospekti­
ven könnyen értelmezhetők, de az események sodrásában alig vagy nehezen.
Mik ezek a jelek? Olyasmik, amik nem illenek bele pontosan a helyzetbe, de
kísérik azt. Légszomj, rossz közérzet, rémálmok, apróbb balesetek, problé-
maszinkronicitások, depresszív hangulat, kevésbé komoly betegségtünetek,
esetleg beszűkült tudatállapot, makacs védekezés, felelősségelhárítás, elszi­
getelődés... Gyakorlatilag minden lehet jel, ami egy kritikus kontextuson
belül értelmezhető. Amikor elfogy a levegő a teremből, és a beszorítottság
érzés hosszasan kiterjed, egészen biztos, hogy változás küszöbén állunk...
Elébe megyünk, vagy bedugjuk a fülünket, és várjuk a robbanást?

209 •
 Az idő önmagától nem gyógyítja meg a sebeket, sokkal inkább betemeti
és konzerválja azokat. Az idő múlása pusztán a feledés homályába bur­
kol egy olyan eseményt, amelyben valaki súlyosan megsérült, vagy vétett
a másik, a közösség vagy önmaga ellen. A hatás szempontjából gyakorla­
tilag mindegy, hogy mi okozzuk a sérülést másnak, vagy mi sérülünk meg,
mert a sérülés rosszindulatú okozójában ugyanúgy seb keletkezik, mint
abban, aki elszenvedi a bántalmazást, a visszaélést. A sérült áldozat és a
sebző-sebesült agresszor lelke össze van kötve - csak együtt gyógyulhatnak
meg. A seb a lélek mélyén addig marad nyitott, ameddig ki nem tisztítják.
A seb feltárása, kitisztítása és fertőtlenítése fájdalmas, de éppoly szükséges
beavatkozás a lelki töréseknél, mint a fizikai sérüléseknél. A lelki sebek
kitisztítása és fertőtlenítése azt jelenti, hogy behatolok a seb belsejébe,
számba veszem, felmérem a rombolás hatásait, majd szembenézek a saját
szerepemmel a sérülés kialakulásában. A tisztítás az egyensúly visszaállítá­
sára tett kísérlet. Amennyiben van rá lehetőség, szembe kell nézni a sérülés
okozójával/elszenvedőjével, és törekedni kell a belátás elérésére, ami fel­
tétele a kapcsolat visszaállításának. A belátás-megbánás-felelősségvállalás
hármasa nélkül nincs tisztulás.
Az igazi válasz, a beavatkozás módja mindig akkor bontakozik ki ben­
nünk, amikor közel megyünk a konfliktusban érintett személyhez, a fáj­
dalomhoz, a sérüléshez, és vállalva a saját felelősségünket, beleállunk a
helyzetbe. Ha te bántottál meg valakit, ugyanezt kell tenned, mert csak ak­
kor tisztul ki a kapcsolati seb, ha képes vagy igazi megbánást tanúsítani és
bocsánatot kérni. A sodródás ugyan kényelmesnek tűnik, de csak a tuda­
tos jelenlét, a mélyülő önismeret és az éber átkapcsolás adja meg az esélyét
annak, hogy visszavegyük az irányítást az életünk felett. Minden sérülés
alkalmas lehet a megerősödésre, a fejlődésre, a változásra. Minden elaka­
dásban benne van a megújulás lehetősége, de csak akkor, ha létrejön a
feltárás, a tisztítás, a fertőtlenítés. Az igazi harcos hálás az akadályokért,
amelyek próbára teszik, és mindig a nehezebb utat választja, hogy előrébb
jusson. Amikor elakad, vagy indokolatlanul bánt, megáll, és keresi a saját
felelősségét, majd a lehetőségek szerint helyreállítja az egyensúlyt, vagy ha
nem, akkor lezárja a helyzetet, befejezi a rossz kapcsolódást.

Az igazi harcos tisztában van azzal, hogy nem lehet mindig győznie.

A PO Z ITÍV ÉRZELEM KINYIT,

A N E G A T ÍV ÉRZELEM BEZ Á R

Biztosan te is tapasztaltad már, hogy eszedbe jut valaki, és rossz érzéseid tá­
madnak. Talán azért, mert megbántott, és haraggal gondolsz rá, vagy azért,
mert te bántottad meg, és ő gondol rád negatívan - és te megérzed ezt.

210 •
(Ugyanez az áttétel működik a szeretettek kapcsolódásoknál is, csak akkor
pozitív a hatás.) Amikor haragot tartok valakivel, akkor beszűkült állapot­
ba kerülök, negatív gondolati áramköröket zárok rövidre magamban, és sö­
tét, nehéz rezgéseket bocsátók ki. Ennek az érzelemnek a fenntartása ener­
giavesztő, romboló és megbetegítő hatású mind a magam számára, mind
a környezetem felé. Mivel a fontos kapcsolódások lenyomata mélyebben
(akár sejtszinten is) létrehoz egy mintázatot bennünk, ezért nagyon fontos
tudatosan kezelnünk a negatívba átforduló kapcsolódásainkat. Ilyenkor a
kincstári optimizmus (légy pozitív, relaxálj, eddz többet, ne gondolj rá, fog­
lald el magad mással, stb.) nem segít.
1. Az átfordítás és elengedés azzal kezdődik, hogy először tudatosítom
magamban a negatív, lehúzó érzéseket. Elnyomás helyett szemügyre
veszem, megvizsgálom és átvilágítom magamban a visszatérő negatív
gondolatokat. Megfigyelem, hogyan jelenik meg bennem.
2. Az elengedés második szintje, amikor elfogadom és felszínre engedem,
hogy valakiben negatív hatást hoztam létre, vagy engem ért fájdalom,
megbántás. Sok esetben ezeket a helyzeteket - még vagy már - nem le­
het szóban megbeszélni, de ha igen, tennünk kell egy kísérletet. Ha már
nincs fizikai dolgunk egymással, akkor jön az elengedés, bármennyire
is fájdalmas. Már nem tartozunk össze. Lélekben elvágom a köldök­
zsinórt, s akár végérvényesen is elengedem a másikat. Nem reményke­
dem, nem vágyom bosszúra vagy elégtételre. Megengedem magamnak
a függetlenség érzését, az elszakadást.
3. A harmadik szint az, amikor a negatív szálat magamban szeretettek­
re változtatom át. Ez az átváltás magam miatt fontos elsősorban, de a
másikat is érinti, mert nem ad több negatív tüzelőanyagot a kapcsolat
rossz fenntartásához. Amikor újra bekapcsol a rossz érzés, azonnal tu­
datosítom, és a jelenbe helyezem magam, így elvágom a rossz gondolati
Áramlást.

Ha magunkkal hurcoljuk a megromlott kapcsolódásainkat, az lassú

energiaszivárgást és negatív rezgést hoz létre bennünk. Nem könnyű elvág­
ni a szálakat, mert gyakran a reménység (talán megváltozik), a vágyakozás
(olyan kedves volt velem), az átszínezés (sok jó van benne) vagy a félelem
a szabadságtól (egyedül maradok) meggátol minket. Az élő kapcsolatokban
(főleg kritikus helyzetben) van beengedés, belátás, személyes visszajelzés,
adás és fogadás, nyitottság. A halott kapcsolódásokban körkörös játszmák
alakulnak ki, és jellemzőjük a visszatérő bántás, az elhallgatás, a kihátrálás,
a hárítás, a lenyomás, a védekezés, a távolságtartás és a magyarázkodás.

Az élet maga Áramlás, folytonos változás, és súlyos nehezékeket rakunk

magunkra, amikor hozzáláncoljuk magunkat halott kapcsolatokhoz.

• 211
 M IKOR KELL A BBA H A G Y N I AZT,
AM I LELEMÉSZTI AZ ÉLETEM?

Fáj, nagyon fáj... Egyre rosszabbul érzem magam... Már a testem is át­
vette a lelkem gyötrődését, és jelentkeznek a tünetek... Van gyógyszer,
van fájdalomcsillapító, még tudok mozogni... De érzem, hogy zsugorodik
az életterem, elfogy a levegő körülöttem... Még kitartok, még bírom...
Másoknak sokkal rosszabb —nyugtatom magam... A tünetek fokozódnak,
a fájdalom mindennapossá válik. Ehhez is hozzá lehet szokni, még elvi­
selhető - mondogatom magamban... Aztán jön egy baleset vagy kórházi
kezelés, esetleg egy súlyos szervi betegség, lerobbanás. Majd felépülök, és
összeszedem magam - biztatom egyre fáradó testem... Munkába mene­
külök, edzek, magamra húzom a képzeletbeli burkot, és megyek tovább.
Kitartok a végsőkig... Hol a határ? Hol húzódik meg az a láthatatlan part­
vonal, amin nem érdemes és nem is szabad továbbmenni? Nos, a választ
mindannyian érezzük belül, de gyakran nincs erőnk szembenézni a belső
valósággal. Visszük tovább a szülői mintát, ami a kitartásról és a mene­
külésről szól. A megküzdés, a kitörés, az énképviselet nincs benne ebben
a mintában, senki sem mutatta meg, hogyan kell megmenteni önmagam.
Amit tanultunk, az a terhek cipeléséről és a fájdalom elviseléséről szól.
A lejtőn nem lehet megállni azzal, hogy összehúzom magam kicsire...
A testtömeg csökkentése csak gyorsítja a zuhanást. A fék az én kezemben
van, a megállás és a kiszállás tehát rajtam múlik. Tudom, hogy nehéz szem­
befordulni a fájdalommal, és kilépni a fogódzók nélküli nyílt térbe. Nehéz
elengedni a korlátokat, amik biztonságban - s egyben börtönben is tartanak.
Mégis hiszek abban, hogy az irányítás átadása, a kontroll elengedése az egyet­
len helyes út, amihez viszont önmagámra kell találnom. A Camino segít, a pi­
henő erősít, az edzés megnyugtat, a jóga ellazít, de a döntések meghozatala és
önmagam vállalása elől nem lehet elmenekülni. Nehéz képviselni az igazsá­
got, kihívás meghallgatni a belső hangomat. De az első lépés a bennünk ke­
letkezett érzések felismerése és megfelelő képviselete. A megoldás pedig nem
egy hirtelen döntés, hanem a helyzetből kibontakozó út felismerése és vállalá­
sa. Ennek az időfaktora változó, talán a fájdalom mértéke növelheti a haladás
sebességét. Az elfojtás, a csendes szenvedés, a néma sikoly, a halk jelzés, a
helyzetek elmosása, kikerülése, a kilépés csak konzerválja a rossz helyzetet.
• Megállók, szembefordulok magammal, és megkeresem, milyen érzések,
indulatok, erők rejlenek bennem, mélyen belül.
• Engedem felszakadni és kibomlani a lefojtott tartalmakat.
• Benne maradok egy feltáró folyamatban addig, ameddig ki nem bonta­
kozik számomra egy új irány.
• Vállalom a változást, szóljon az rólam vagy a helyzetből való elmozdu­
lásról.
• Ha kell, elindulok a bizonytalan irányába is, képviselve önmagam.

• 212
 Ilyen egyszerűen nehéz a változás útja. Segítő mindig van mellettünk,
csak fel kell ismernünk. Az igazi támogató az, aki rendelkezik azzal a kér­
lelhetetlen tisztasággal, hogy szembefordít minket árnyékos oldalunkkal, és
erősíti a belső harcosunk megszületését.
Hosszú ideje gyakorlom azt az elvet, hogy ha valami fáj, akkor egyértelműen
abba az irányba indulok el. A fájdalom elkerülése rövid távon hasznos le­
het, hosszú távon azonban lefagyást, leépülést hoz létre. A gyógytornászok
pontosan tudják, hogy szakadás, törés vagy mélyebb sérülés után mennyire
fontos az intenzív fájdalommal járó, erőltetett edzés. Műtét után ugyanilyen
fontos a heges terület mielőbbi fizikai aktivizálása. A fájdalom felgyorsítja a
gyógyulást, az edzés segíti a rehabilitációt. A túl hosszú pihentetés, az aktív
állapot megszüntetése olyan betokosodást hoz létre, ami visszaveti a fejlődés
lehetőségét, és egyre rosszabb állapotba taszítja, hibemálja a sérült részt.
Hasonlóan történik mindez lelki sérüléseknél is. A fájdalmas élmény
elkerülése, a fájó sebek betemetése, a félelmetes és nehéz helyzetek kike­
rülése, a lüktető és érzékeny pontok átugrása betokosodást, rozsdásodást,
sorvadást hoz létre, és tartósítja a fájdalmat. Az éles helyzetek kikerülése, a
konfliktusok tompítása, a fájdalmas tapasztalatok leszorítása a lélek mélyére
állandósítja a sebeket és tartósan lebénítja a lelket. Minél több fájdalmas
élményt söprők be a lelkem mélyére, minél több szembenézést kerülök ki,
annál inkább átadom az irányítást a tudattalan énemnek, az elfojtott tartal­
maknak. A leszorított terület felerősödve fejti ki hatását a mélyből. Az elfoj­
tott tartalmak hatalmukba keríthetik a személyiség egészét. Az elnyomott
élmények a mélyben aktivizálódnak, a kiszorított fájdalom elhatalmasodik,
és egészen primitív módon vonja irányítása alá a működésünket. A sebek
avatott felszakítása, a rejtett konfliktusok mielőbbi nyilvánvalóvá tétele, a
fájdalmas területek kibontása és kezelése mindig előbbre visz minket. A fáj­
dalom elkerülése hátráltatja a fejlődésünket, a szembenézés gyorsítja.
• Megélem azt, amivel találkozom.
• A végére járok annak, amit az utamba sodor a szél.
• Belemegyek abba, ami elől leginkább menekülnék.
• Feltárom a múltam sötét árnyait.
• A nehezebb utat járom, és szembenézek azzal, ami félelmetes.
• Belehelyezem magam az ütközetek közepébe.
• Sohasem keresem a bajt, de ha kibontakozik, benne maradok és a vé­
gére járok.
• Tudom, hogy a tanulás néha nehéz és megterhelő.
• Fontosabb számomra a fejlődés, mint a kényelem és a másoknak meg­
felelni vágyás.

A fájdalom rejti a kulcsot, a továbblépés titkát. Ha belemegyünk, megsze­

lídül és kinyílik, feltárja számunkra az irányt, amely tovább vezet a spirálon.

Megkerülni a fájdalmat lehetséges, de nem érdemes.

• 213
 KIKKEL U TA Z O L EGYÜTT?

A szenvedést sokszor nem azért választja valaki, mert keresi a fájdalmat,

hanem azért, mert becsukja a szemét. Szembenézni a valósággal néha ne­
hezebb, mint rajta maradni egy süllyedő hajón. Jim Collins szerint az üzleti
siker egyik legfontosabb tényezője, hogy meghatározod, kik utaznak veled
a buszon. Én azt gondolom, hogy a csapat megválogatása fontosabb, mint
az, hogy merre tart a busz. A legtöbb ember az útiránnyal van elfoglalva,
célszámokat határoz meg, teljesítménykövetelményeket állít fel és hosszú
távú stratégiát dolgoz ki. Mindent ennek rendel alá, és abban bízik, hogy
ha a cél pontos és feszes, akkor már csak a motivációt kell fenntartania.
Én másképpen gondolkodom. A cél másodlagos, az irány módosítható,
ami ma fontosnak látszik, holnap átalakulhat. A célokat kezeljük rugalma­
san, de a csapat megválogatásában ne hozzunk kompromisszumot. Sokkal
fontosabb, hogy kikkel utazunk, mint az, hogy merre megyünk. Félelmetes,
mert nehéz lemondani az irányításról, elengedni azt, ami körülvesz minket,
és egy idő után úgy tűnik, hozzánk tartozik.
A hangulatodat, az életérzésedet az határozza meg, hogy milyen csapat­
ban vagy, kikkel veszed körül magad. Előbb-utóbb mindenki olyanná vá­
lik, mint a környezete. Ha elvtelen, szürke, szétesett, önző, kicsinyes vagy
éppen csak unalmas emberekkel veszed körül magad, akiktől nem tudsz
tanulni, akkor a hatásuk lehúzó lesz számodra. Ha a főnököd, az edződ,
a mestered, a párod nem tudod tisztelni, és nem nézel fel rá, nem tartod
nagyszerűnek, akkor a kapcsolat hétköznapivá és gátlóvá válik.
Az üzleti életben és a sportban látom, hogy sokan mekkora kompromisz-
szumokat vállalnak azért, hogy rajta maradhassanak a buszon. Az együtt­
élésben és a közeli kapcsolódásokban szintén nagy a megszokás kísértése.
• Tiszteled a főnököd?
• Felnézel az edződre, a mesteredre?
• Csodálod a párod?
• Büszke vagy a barátaidra?
• Bízol a csapattársaidban?
• Megválogatod a hozzád közel állókat?
• Olyan csapatban vagy, ahol a közös érdek fontosabb, mint az egyéni
célok?

Ha egy pillanatra megállsz és őszintén elgondolkozol ezen, nem keresel

kifogásokat magadnak, hanem szembenézel a tényekkel, akkor lehetőséget
teremtesz a változáshoz. A döntést a teljes szembenézés előzi meg, amely­
ben mindig felmerül a te felelősséged, szereped is.
Ragaszkodunk a régi ruhadarabjainkhoz, tárgyainkhoz, haszontalan
dolgokhoz, csak azért, mert nehéz elengednünk a megszokott környezetün­
ket. Minden, ami nem tartozik hozzám, visszafog, lehúz, elmosódottá tesz.

214
Minden, ami felemel, jó érzéssel tölt el és inspirál, fejleszt és előbbre visz. Az
elengedés nem eldobás, hanem irányváltás. Nem agresszív elutasítás, hanem
szelíd szembesítés. Az önmagámra mondott igen együtt jár bizonyos nemek­
kel. Nem fér bele minden és mindenki a buszba. Az útirány néha változik,
de az értékek képviselete mindennél fontosabb. Ha olyanokkal veszed körül
magad, akik eltérő értékrendet vallanak, nem magasabb eszméket követnek
és nem inspirálnak, akkor az ő hatásuk fog érvényesülni az életedben. Azt
hiszem, igazságtalan lennék, ha nem imám le, hogy lehetséges a hosszú, akár
élethosszig tartó együttműködés, inspiráló együtt utazás is. Lehetséges, de
nem magától értetődő. Addig működhet, ameddig mindenki energiát fektet
a közös célok képviseletébe és nyíltan tud beszélni az érzéseiről.

Ameddig ez fennáll, addig a határ a csillagos ég.

A D ELETE GO M B

Az indiánok szerint az élet törvénye az újjászületés törvénye. Aki ezzel

szembe megy elpusztítja önmagát és roncsolja a környezetét.
Egy nagy család tagjai vagyunk mindannyian, de ez nem azt jelenti, hogy
bármit megtehetünk egymással. Sőt! Fontos, hogy tiszteljük az újjászületés
törvényét, és ezért az önkorlátozás modellje szerint éljünk. Számomra az
önkorlátozást fejezi ki a delete gomb használata is. Nem járulok hozzá sem
a romboláshoz, sem az önromboláshoz, és nem tartok fenn pusztító kap­
csolatokat.
Sok embert ismerek, kevéssel állok mélyebb kapcsolatban. A munkám
a megújulás elősegítése. Emiatt (és magam miatt) azokkal, akikkel találko­
zom, intenzív az együttműködésünk. Ezek néha életfordító beszélgetések,
kiemelkedő együttlétek, de legalábbis fontos történések.
Vannak kapcsolataim, amik csak problémás időszakokban aktívak, de
gondolunk egymásra ezen túl is.
És vannak, akiket elengedek véglegesen, mert megtörik, megbicsaklik
a kapcsolatunk igazsága, a megújulás lehetősége. A hűség az igazsághoz
törékeny dolog. Megpróbálom leírni mit jelent számomra.
Intuitíven működöm, a megérzéseim alapján megyek előre. Az intuitív
énem jelez, ha mélyebb alvással vagy meghasonlott emberrel találkozom.
Ilyenkor megpróbálok visszajelezni úgy, hogy előrevivő legyen. Nem min­
dig sikerül, de sohasem adom fel. Abban hiszek, hogy a legfontosabb dol­
gunk egymást támogatni a fejlődés nehéz útján. A szeretet nem lehet más,
mint a másik segítése abban, hogy jobb és több emberré váljon, meg tudjon
újulni. Csak úgy lenni a másik mellett, támogatás, iránymutatás, visszajel­
zés, szembesítő beszélgetések nélkül, nem az én utam. Ugyanezt várom el a
kapcsolataimtól is önmagam felé.

215
 Számomra minden találkozás és együttlét a fejlődés lehetősége. Nem ér­
dekel a felszín és a változatlanság fenntartása, mert az szembe megy az élet
törvényével, az újjászületés lehetőségével. Ha van befogadó készség, meg-
hallás, mindenre képes vagyok a másikért, ha nincs és hosszasan nincs, el­
engedem a kezét, lezárom a kapcsolatot. A lezárás számomra egyfajta drasz­
tikus visszajelzés arról, hogy valaki szembe megy az élet törvényével. Ezt
jelenti a delete gomb. Mindig van visszatérés, de csak a belátáson keresztül.
Amikor megtörik a bizalom, nem értek egyet a másik működésével,
vagy csak azt látom, hogy alszik és rombol, kötelességemnek érzem, hogy
jelezzek felé. Nem, mint az igazság bajnoka, hanem mint útitárs, aki felelős
érte. Ha meghallgat, minden rendben van, még akkor is, ha nem megy a
változás azonnal. Ha elutasít, újra megpróbálom, de ha beleragad a saját
zárt nézőpontjába, és nincs befogadás, akkor egy idő után bezárulnak a
kapuk, és már nincs értelme a látszat fenntartásának. Magam is erre törek­
szem, és kérem a visszajelzéseket.
-----------------------------------------------------------------------------------

- Töröltél az ismerőseid közül. Ez nagyon fáj nekem. Annyi év és

közös küzdelem után...
- Evek óta nincs kapcsolat közöttünk, de ha szeretnél visszatérni a
klubba, nyitottan várlak.
- Nem, annak vége van.
- Amikor visszajeleztünk feléd, és elmentél, kértelek, hogy gondold
át. Te elmentél, és nem jöttél vissza. Azóta évek teltek el. Ha visszatér­
nél, várlak, ha nem, akkor engedjük el egymást szeretettel és szabadon.
- Rendben, akkor engedjük el egymást...
V_________________________________________________________________________________

Annak a fenntartása, ami elszáradt és nem aktív, csak a semlegesség

árán lehetséges. Vannak semleges rokoni kapcsolataim, amik halottak
ugyan, de nem játszanak szerepet az életemben. Az élő ág elsorvadása vi­
szont rosszabb, mert azt le kell metszeni a fáról, a növekedés (megújulás)
érdekében. Törekszem a semlegesség átfordítására, a megújulásra és meg­
újításra. Bármikor lehetséges, de energiát igényel, ahogyan a látszat fenn­
tartása is. A delete gomb szükséges, Mi döntjük el, mikor jött el az ideje egy
végső visszajezés használatának.
És még valami, számomra a delete gomb nem bosszú és nem elégtétel.
Egyszerű elengedés akkor, amikor nincs feltöltődés, megértés, közös fejlő­
dés, azonos értékrend, valódi találkozás, újjászületés.
„Nézd, nyitott ajtót bíztam rád, amelyet senki be nem zárhat” .... Gél- 3,8)
Őrződ a nyitott ajtót?

A delete gomb nem bosszú és nem elégtétel, hanem lezárás és elengedés.

• 216
 ELENGEDLEK, HOGY SZ A BA D LEH ESSEK

Az elengedés nem minden esetben könnyű, de minden esetben felemelő,

ha valami elválaszt a valóságodtól. A te valóságod a te tiszta és igaz éned
megvalósulásának a tere, ami elé bármilyen védőpajzsot ragasztani kifeje­
zetten ártalmas. A szabadság tere az illúziómentes valóság, ahol minden a
helyére kerül, és minden tükröződés megszűnik.
• Ha beleragadsz egy megnyomorító, de biztonságos kapcsolatba, a tested
előbb'Utóbb jelezni fog.
• Ha szófogadó és udvarias akarsz maradni minden helyzetben, elveszíted
a belső késztetésed a harcra.
• Ha benne maradsz egy olyan tevékenységben, ami csupán pénzt termel,
de nem szolgálja a fejlődésed, börtönbe zárod magad.
• Ha sokáig elfogadsz egy álságos és hazug munkahelyi légkört, amely
megfoszt az egyéni inspirációidtól, elvágod magad az élet forrásától.
• Ha fenntartasz egy kapcsolatot, amely nem örömteli, csak hasznos és
előnyös, akkor megtagadod igaz önmagad.
• Ha a lehetőségek közül a könnyebb és biztonságosabb megoldást válasz­
tod, mert félsz megmérettetni magad, eltolod magadtól a fejlődés esélyét.
• Ha az igazság helyett a szépséget választod, szenvedni fogsz az unalomtól.

Minden igen, ami engedi a másik szabad fejlődését és kibontakozását,

igen önmagunk valódibb megtalálásához. Minden nem, ami elutasítja a ha­
zugságot és az érdekalapú illeszkedést, lebontja a szabadságod elé tornyo­
suló korlátokat. Ha meggátolod a társad szabadságát, elveszíted a bizalmat
az ismeretlenben, és akadályozod önmagad felfedezésének a lehetőségét.
Ha az elvárások kiszámított pályáján mozogsz, megszűnik benned a játék
szenvedélye. Alapvetően mindannyian szabadnak születünk, de megőrizni
valódi önmagunkat kihívás, amely során megannyi áldozatot és veszteséget
vállalunk. Ezek az áldozatok pillanatnyiak és látszólagosak, de az adott hely­
zetben fájdalmasan nehezek. A szüléinktől legtöbbször nem tudjuk megta­
nulni ezt a paradox igazságot, mert a legtöbben ők sem ismerik. Nem a mi
dolgunk megváltoztatni őket, de az igenis feladatunk, hogy megmutassuk
nekik a szabadság kibontakoztatásának saját életünkben vállalt esélyét.

Úgy élik le az életüket, hogy alig éltek.

N Y IT O T T ELENGEDÉS

Amikor elengedünk valamit vagy lezárunk egy kapcsolatot, gyakran befe­

szülünk és megkeményítjük magunkat. Húzunk egy falat magunk köré, hogy
megóvjuk magunkat a sérüléstől, a külső haragtól, a feltételezett támadástól.

217
Ez a szinte természetes védekezési reflex nem segíti az elengedést és a tovább­
lépést, hanem éppen ellenkezőleg. A fal, a védekező megkeményedés ugyan­
is energiát von el, és nem csupán elzárja tőlünk a másikat vagy az elengedni
szándékozott tárgyat, hanem paradox módon hozzánk is köti. A fal egyik
oldalán mi vagyunk, de a másikon ott rejtőzik a félelmetes másik. A fal
ugyanis meggátolja az energiaáramlást, ezáltal a változást, az átalakulást is.
Amikor valaki le akar mondani az italról, és létrehoz egy fegyelmezett
elhatározást: erőből elutasítja a poharat, akkor gyakorlatilag hozzákapcsol­
ja magát az elengedni szándékozott témához, az alkoholhoz. Minden gon­
dolata az elutasítás és a vágy körül forog, így ha nem is iszik, akkor is rabja
marad az italnak. Ebben a zárt elutasításban az ember vakká is válik az új
lehetőségekre, mert minden gondolatát leköti az elutasítás, a védekezés, a
fal fenntartása és építése. Amikor megbántva érezzük magunkat, és durcá­
san, sértődötten megszakítunk egy kapcsolatot, akkor pontosan a sértett­
ségünk és a negatív gondolataink kapcsolnak minket hozzá az elengedni
kívánt személyhez. A sértődés, a dac szintén falhúzás, begyakorolt rossz
védekezés, bezárulás.
Mit jelent a nyitott elengedés? Nem falfelhűzást, sértődést, dacot és
elzárkózást, hanem egyfajta nyitott, védekezésmentes, de mégis határozott
képviseletét az eltávolodásnak és a változásnak, negatív érzés, bekeményí-
tés, sértett elutasítás nélkül. Ennek egyetlen módja a jelenre való fókuszá­
lás, a jelenbe való belehelyezkedés. Ilyenkor gyakorlatilag felszabadítjuk
az agyunkat a negatív gondolatok zárt áramoltatásától, és visszahelyezzük
magunkat a nyitott Áramlásba, a lehetőségek kapujába. Mindez azonban
csak gyakorlás és élesség által valósulhat meg. Észrevenni a rossz mintát,
a rutint, a játszmás bezárulást nem könnyű. Mégis az első lépés a negatív
gondolati spirál, a falhűzás, a védekezés és rejtőzködés felismerése. A má­
sodik lépés a védekezésmentes, nyitott állapot létrehozása a jelenbe helyez­
kedés által. A határozott eltávolodás vagy elengedés igen a változásra és a
jelen lehetőségeinek az elfogadására, nem egy rossz kapcsolódásra, romboló
viszonyra, visszahúzó rutinra. A változást határozottan, de szelíden kell
megtennünk, hogy fejlődni tudjunk, és lehetőséget biztosítsunk magunk­
nak és a másiknak az újragondolásra, a belátásra vagy a teljes elengedésre.

Elengedni vagy eltávolodni dacból, erőből fölösleges, és nem lehetséges.

A M ÉLTÓ LEZÁRÁS

Sokan indulatból, menekülve, rejtőzködő módon, levédve magukat sza­

kítanak meg egy kapcsolatot. Lezárnak dühből, erőből, ráborítva minden
felelősséget a másikra. Vannak, akik kivárják a megfelelő pillanatot, ese­
ményt, hogy legyen alibijük, ürügyük a bennük már régen eldőlt kérdés ki­

• 218
vitelezéséhez. Mert egyedül döntöttek, a másiknak valódi esélyt nem adva
a találkozáshoz. Magukban lezárták az ügyet, a másikkal a tényeket közöl­
ték csupán, így vagy úgy. A menekülésnek sok formája van: SMS, szakítás,
e-mail elválás, Messenger vagy verbális befejezés passzív-agresszív módon.
Az egyoldalú kilépés lényege, hogy kizárjuk a másikat a döntést megelőző
folyamatból. Lényegtelen a forma, nem jön létre a reflektív tér gyógyító
lehetősége. Nincs beleállás, érzelmi kitárulkozás, csak egyoldalú elengedés.
Az igazi lezárásban két ember találkozik egymással nyitottan, és mégis el­
szántan. Nem védekezve, hanem szelíden, ahogyan a levél elválik a fától
az őszi szélben. Az elválás méltóságát tanulnunk kell. Az egyoldalúságot és
védekezést feladva kell kitárulkoznunk a másik felé, valódi esélyt adva a
visszataláláshoz vagy a végérvényes elengedéshez. Ha ez a nehéz folyamat
nem megy végbe, az eltávolodás sokkal tovább fog fájni, és elnyúlik a felol­
dása is. A kitárulkozás kitartottsága nagyon nehéz, de egyben gyógyító is.
Azt tapasztalom, hogy akik vállalják a nyitott szívvel való elengedést, elő­
rébb jutnak, míg azok, akik magukba zárulva menekülnek ki egy kapcso­
latból, nem tanulják meg az odaadás bátorságát, az Áramlás szabadságát.
Zártságukat tovább viszik magukkal a következő kapcsolódásba is. Akik
pedig folytonos halogatásban töltik napjaikat, azok kiölik és elsorvasztják
a reményt, az újjáéledés szikráját önmagukban és önmaguk körül egyaránt.
Tudom, hogy sokan jelentéktelennek tartják a bocsánatkérés és a meg­
bánás kifejezésének a gesztusát, sokan pedig egyszerűen rettegnek és viszo-
lyognak egy hibás döntés vagy egy rossz lépés belátásának és kifejezésének
a lehetőségétől. Ügy érzik, sebet ejt rajtuk a megbánás aktusa, sérül az
integritásuk, csökken tőle a nagyságuk vagy az erejük. E csökkenés illúziója
sokakat fogva tart és ragaszt bele egy látszólag stabil, valójában inkább ros­
katag és felületes szerepkörbe. Az vagyok, ami látszik belőlem („mindenki
annyit ér, amennyije van”), gondolják sokan, és van is benne valami. A fe­
lületes szemlélő tényleg megreked a látszatnál és a csillogás felszíni díszlete­
inél. A nagyság és az erő külső illúziója sokakat rabul ejt, még többeket pe­
dig elkápráztat. A tanulás útja azonban kikerülhetetlenül a gyengeségeink
belátásának és kimondásának az ösvényén át vezet. Nincs megbánás- és
szembesülésmentes transzformáció, nincs steril és belátás nélküli fejlődés.
Nincs problémák megértését megkerülő pozitív emelkedés, és nem létezik
a szembenézést megspóroló „bestpractice" megoldás. Az élet kiegyenlítődés­
re törekszik, az energiarendszer, amiben élünk, csak egyensúlyban áramlik.
Amit elrejtesz és elnyomsz magadban, az teret követel az árnyékos oldalon,
a lelked mélyén, amit kikerülsz, túlnő rajtad, amit elodázol, eltorlaszolja a
haladásod, s amit erővel elnyomsz magad körül, az a haragod és félelmed
energiájából indul megállíthatatlanul növekedésnek. Amit elengedsz, a
tiéd lehet, amit megmutatsz a gyengeségedből, az erőddé válik.

A jóság, aminek szabad teret engedsz, szolgálni fog téged.

219 •
 A H A R C O S M INDIG
A PRO BLÉM Á KBÓ L ÉPÍTKEZIK

Az idő ebből a szempontból jelentéktelen tényező, mert az átalakulás így

is úgy is megtörténik. Nem rajtunk múlik, hogy mikor. A legfontosabb
azonban nem pusztán maga a transzformáció, hanem az előkészítés útja.
A felkészülés során tanulod meg szeretni és elfogadni önmagad. Az akadá-
lyokkal való megküzdés alatt lecsiszolódik rólad a fölösleg, és önmagaddá
válhatsz. Amikor látod magad körül a csillámporos sztárokat, a mindig mo­
solygó, de belülről fagyott üzletembereket és a tökéletesen kommunikáló
politikusokat, sohase irigyeld őket. A csillogás pillanatnyi, a partimosoly
álságos, és az olajozott mondatok mögött sokszor ásító üresség és vissza­
fogott agresszió rejlik csupán. A legfontosabb, hogy aki sohasem hibázik,
sohasem kér bocsánatot, mindig tudja a jó választ, és mindig sebezhetet-
len, az csupán megroppant egoját növeli és tolja maga előtt védőpajzsként.
A harcos mindig a problémákból építkezik, azt keresi, ami kiegészülésre
szorul az életében, csak pillanatokra elégedett önmagával, és mindenben
a tanulás lehetőségét keresi. Útja küzdelmes, de mégis nyugodtan hajtja
álomra fejét. Te megbocsátottál már magadnak?
Egy kimagasló életút hátterében is létrejöhet egyoldalú működés. Ez
nem baj, hiszen az eltolódás a magasabb harmónia elérésének egyik lépcső­
foka. Ha viszont a kiegyenlítődésre való törekvés megszűnik, és az egyolda­
lúság védett értékké válik, akkor a figyelem is beszűkül.

r A
- Abból táplálkozom, hogy gondoskodom másokról, és szeretetet
adok.
- Úgy érzem, az önmagad felé áramló szeretet blokkolva van ben­
ned... Erősebben fogalmazva: menekülsz önmagad elől. Menekülsz az
én-idő átélése elől a külső tevékenységbe.
- Nem tudnék mit kezdeni magammal egyedül...
- Talán félsz a magadtól való találkozástól, emiatt teljesítesz ma­
ximumon.
- Belefáradtam az állandó pörgésbe.
- Az életed egyik fele, a tevékeny működés és a külső figyelem el­
érte a maximumot. Itt már nem tudsz fejlődni, viszont a másik oldal, a
létezés elfogadása és élményszintű megélése még ismeretlen számodra.
Azt is mondhatnám, elnyomtad magadban a női részed. A női oldal a
létezés, a befogadás, a megengedés, ezzel szemben a férfioldal a tevé­
kenység, a megvalósítás, a létrehozás és kontrollálás.
- Mit jelent a létezés átélése? ■=>
V.
■=> - Azt jelenti, hogy megengeded magadnak, hogy történjenek veled
a dolgok. Nem kapaszkodsz bele az aktivitás külső peremébe, hanem
lemerülsz a beengedés és elfogadás mélységébe. Tervek és célok nélkül
állsz bele a hullámtérbe. Hagyod megtörténni a dolgokat. Befogadóvá
válni annyit jelent, hogy elengeded az állandó külső jelenlétet és be-
enged azt, ami jön, ami jöhet, ami megtörténhet...
V____________________________________________________________________________ )
A külső időből való átváltás a belső én-időbe nehéz, mindannyiunknak
kihívás. Annak, aki egész életében az aktivitásba menekül, a leállás olyan,
mint lejönni egy erős szerről. Pokolian fájdalmas és kétségbeejtő. Sok nyug­
díjas hal bele az átállásba, mert nem tud mit kezdeni a megváltozott élethely­
zettel. Tanulni önmagunkat, megérteni a saját működésünket egyoldalúan,
a külső időben tartózkodva nem lehet. A kép itt hiányos és mesterségesen
felerősített. Olyan, mint amikor egy sportoló csak a fizikai erőnléttel foglal­
kozik, és nem törődik a mentális egyensúllyal. A befektetett munka csak
egy darabig visz előre, egy idő után a túledzés kontraproduktivitásba fordul
át. A leállás, kiszakadás, a más erőtérbe helyezkedés, a szárazság elfogadása
és a megszokás erejének a csökkentése nélkülözhetetlen a fejlődéshez.
• Bármi is jön veled szembe, fordulj felé, és állj bele.
• Mindig abba az irányba mozdulj el, ami a legnehezebb, mert ott tanul­
hatsz a legtöbbet.
• A fájdalom illúzió, a beengedés, az elfogadás szabadság.
• A kimenekülés az ütközőzónából meghosszabbítja a szenvedést.
• A jelentős találkozásokban nemcsak a beszélgetés ad energiát, hanem a
lelkünk érintettségének a feltárása.

Engedd el a vágyaidat, a céljaidat, a terveket és a reményeket, hogy

megtörténhessen az, ami kibontakozik az Áramlásból, és ami majd megha­
ladja a legszebb elképzeléseid is.

Légy önmagad, úgy, hogy képessé válsz elengedni önmagad!

A B E N N Ü N K É LŐ S Z A B A D S Á G H A R C O S

Sokan úgy gondolkodnak a szabadságról, mint egy vágyott, de soha el nem

érhető állapotról. A szabadság azonban nem elvi kérdés, hanem olyan ér­
ték, amiért harcolni kell. A szabadság nem adottság, hanem egy nyitott tér
létrehozása magunkban, amit ha elértünk, küzdeni kell a fenntartásáért.
Mind az egyén, mind egy nemzet szabadsága a pozitív énképviselet és az
igazság hősies vállalásán múlik. A hazugság, a megalkuvás, a kompromisz-
szumkeresés és a lemondás a fejlődésről egyenlő a szabadság elvesztésével.

221
 - Egy nemzetközi cégben sokszor vannak olyan helyzetek, amikor
le kell menni kutyába...
- Mit jelent az, hogy le kell menni kutyába?
- Egy kiszámítható világ fenntartásáért néha kompromisszumokat
kell kötni.
- Értem. Szerintem emiatt a sok kompromisszum miatt bénult le
a kezed fél évre.
(Döbbent csönd.)
- Lehet, hogy túlzottan meg akarok felelni másoknak. így vagyok
összedrótozva.
- Honnan veszed a bátorságot, hogy eldöntsd, másoknak mi a jó?
- Hogy érted ezt?
-T e nem kérdezel, nem lázadsz, nem képviseled magad, hanem csak
alkalmazkodsz, mert eldöntötted magadban, hogy mások erre vágy­
nak. Feladod magad, még mielőtt elkezdted volna képviselni. Ez sok­
kal inkább konfliktuskerülés, mint a másik tisztelete...
- Tudod, már azt sem tudom néha, hogy nekem mi a jó. Az alkal­
mazkodás kiölte belőlem a megérzéseim képviseletét.
- Emiatt vagy itt, hogy visszaszerezd az irányítást az életed fölött.
V__________________________________________________________________

Sokunkkal előfordul, hogy úgy érezzük, fel kell áldoznunk magunkat

ahhoz, hogy másoknak jó legyen. A gyerekeinkért, a munkatársainkért
vagy egy ügyért. Az önfeláldozás azonban nem lehet azonos a szabadsá­
gunk elvesztésével. A csapda az, hogy a lemondás átváltozhat olyan rossz
rutinná, aminek a hátterében pusztán a biztonságunk elvesztésének a fé­
lelme, a sérülés elkerülésének a vágya vagy a pozitív énképviselet hiánya
húzódik meg. A szabadságunk visszaszerzése minden helyzetben a pozitív
énképviselet célja. Megtalálni magam bátran, és igent mondani önmagám­
ra lelkesen, nem átgázolva a másik emberen...
A szabadság nem születési előjog, hanem a lelkünk megőrzésének a mű­
vészete. Minden éles helyzet, konfliktus és elakadás mélyén ott van a lehető­
ség arra, hogy tisztábban lássam, ki vagyok: harcos vagy zsoldos. A zsoldos
minden helyzetben illeszkedni akar, mert megvásárolták az életidejét. Nem
nézi az ügy igazságát, a saját felsőbb érdekét, mert a döntési szabadságát fel­
áldozta a megélhetése érdekében. Talán vásárra viszi a bőrét, de sohasem
szabadon, az inspirativ, belső irányítottság útján. A szabadság lehetőség arra,
hogy igent mondjunk valódi önmagunkra és példát adjunk a környezetünk
számára. Ez az igen nehézségekkel és veszteségekkel járhat, de énvesztéssel,
önmagunk feladásával sohasem. Csakis az inspirativ, szabad énünk képes
belülről irányítani, előbbre vinni minket. A zsoldos nem fejlődőképes, csak
technikailag csiszolja magát. A harcos útja a folyamatos fejlődés, a szabadság

222
tengelyén való kibontakozás. A kísérletezés, az inspirációk követése és a
tanulás alázata.
Régóta kutatják és alkalmazzák a gondolatátvitel, a telepátia jelensé­
gét, amelyet már az ókori Egyiptomban is ismertek. Kutatók megfigyelték,
hogy egypetéjű ikrek között különösen erős az állapotváltozásoknak és
a kríziseknek az átérzése, nemrég pedig sikerült az agyi elektronok mozgá­
sát rögzíteni és a mintázatot továbbítani fizikailag különálló személyeknek.
A CIA régóta alkalmaz parafenoménokat, telepatákat hadititkok megszer­
zéséhez vagy elakadt nyomozásokhoz.
Olyan nonlineáris, összefüggő energetikai rendszerben élünk, ahol az
információ terjedése, lehívása és megértése nem egyenes, hanem párhuza­
mos, vagy inkább komplex módon történik meg. A gondolatátvitel mód­
szerét a természeti népek ismerik és gyakorolják, számunkra elfeledett ez az
ősi tudás. Mi a kísérleti bizonyításban, az elméletek validálásában hiszünk.
Pedig létezik egy másfajta út is, amit én királyi útnak nevezek. Lehetséges
ráhangolódni a másik személyre, befogadni a rezgéseit, megérteni a rejtett
üzeneteit és átalakítani azt. Ez lenne a valódi terápiás beavatkozás vagy a
coaching folyamat lényege. Jelenleg a coachingiskolák legtöbbje elméletet
és módszereket, beavatkozási módokat tanít meg. Pedig van egy sokkal di-
rektebb megértési és gyógyítási út is.
A királyi út nem eszközökön keresztül, hanem közvetlen kapcsolódáson
keresztül hoz létre fejlesztő támogatást. Ezt erősíti meg a telepátia jelensé­
gének a bizonyíthatósága is. Nem kell feltétlenül extra sense-nek lenni a
másikban keletkezett elakadás érzékeléséhez, de empátia, együttérzés nél­
kül nem megy. Az együttérzést lehet fejleszteni, a befelé figyelés gyakorlá­
sán keresztül el lehet jutni a másik ember mélyebb rétegeihez.
Az elméleti iskolák a megértést helyezik előre, és ebből vezetik le a be­
avatkozási módokat. A királyi út számomra az átélést és a beengedő állapot
létrehozását helyezi előtérbe - a megértést későbbre helyezi. Először éld
át, fogadd be, és utána értsd meg, szemben az azonnali megértésből faka­
dó cselekvéssel vagy a megtanult elméletek gyakorlatba való átültetésével.
Az előzetes tudásból és a gyors megértésből fakadó út korlátozott, mert a
megértő kapacitása határozza meg az eredményt. Az átélésből, megérzés­
ből, beengedésből fakadó beleállás egy helyzetbe - amelyben a megértés
fokozatosan bontakozik ki, amire aztán ráépül a cselekvés - hatásában
korlátlan lehetőségű. Itt nem mi hozzuk létre a változást, hanem pusztán
moderáljuk. Ebben az esetben közreműködők vagyunk, míg az első felállás­
ban létrehozók. Aktív létrehozóként kiszámítható a beavatkozásunk ered­
ménye, másképpen, a kvantumfizika nyelvén: a hullámfüggvény összeom­
lása részecskévé nagyjából megjósolható pályán történik meg. A második
esetben (aktív befogadóként, közvetítőként, másképpen csatornaként)
az összeomlást követő becsapódás valószínűsége és újjáalakulása végtelen
számú lehetőségből táplálkozik. A beleállás, átélés megelőzi a megértést,

223
mert amikor megértésből, előzetes tudásból cselekszünk, a saját korlátozott
racionalitásunk kivitelezői vagyunk.
Ugyanez történik a harcművészet gyakorlásában is. A kezdő szeretné
megérteni a mozgás pontos koordinációját, ami a végrehajtás korlátjává
válik. A mozgás gyakorlása, a mozgásban való feloldódás hozza létre a tö­
kéletes mozdulatot. Ne megérteni akard, hanem csináld, és a megértés
majd megérkezik! Amikor rákapcsolódunk a kollektív tudattalanra - a
Mezőre -, akkor vezetettekké válunk, és végtelen lehetőségek közüli való­
ságból épülhetünk újjá. A királyi út, amelyet a telepatikus kutatások csak
megerősítenek, a hálózathoz való kapcsolódásból táplálkozik. Mindez azt
bizonyítja, hogy egy közvetítő csatornán keresztül lehetséges a direkt egy­
máshoz kapcsolás (nem az elméleteken és az előzetes megértésen keresz­
tül), valamint lehetséges az információ átadása is, ami gyógyítóvá válhat.
Ebben a felfogásban a coach vagy a gyógyító az információt nem a megis­
merés verbális sémáin keresztül veszi át, hanem direkt kapcsolódással hívja
le a tanácskérőből a jelenlétén, a rezgésein keresztül. A befogadásra való
felkészülés, a jelentés beengedése kulcsfogalom a gyógyító folyamatban.
Ebből fakad aztán a transzformatív információ átadása a segítségkérőnek.
A megértést és a beavatkozást ebben az esetben az intuíció, azaz a Mezőhöz
való kapcsolódás vezeti.

Nincs előzetes, elméleti séma által behatárolt és meghatározott beavat­

kozás, az van, amit a Mező dob - lépésről lépésre.

NEM M EN EKÜ LÖ K TOVÁBB,

SZEM BEFORD ULO K M A G A M M A L

Sokan azt gondolják, hogy a karrierjük építése fontosabb, mint a szem­

benézés az árnyékos oldalukkal, a démonjaikkal. Azt hiszik, elnapolha­
tó a számvetés kérdése holnapra, most fontosabb az emelkedés, a hata­
lom, a hírnév. Fontosabb a karriert építeni és kikövezni az utunkat, vagy
egyszerűen csak lebegni a felszínen, és arra figyelni, ami épp adódik. Én
azt hiszem, hogy akinél ez a kérdés így merül fel, annál a kérdés már el is
dőlt. Ha valaki küzd a lehúzó mélységgel, és erőfeszítést igényel a talpon
maradás, akkor nem kérdés, hogy mi felé kell indulnia. A lehúzó mélység
megkerülése lehetséges, a helyzet pillanatnyi stabilizálása észszerű, de so­
káig nem halasztható. Olyan ez, mint amikor valaki futóhomokra építi a
házát. Stabil alapzat nélkül a kacsalábon forgó palota is ingatag vályogvis­
kó érzést ad a benne élőnek, és az első komolyabb széllökés porig rombolja
az álmokat.

224
 A
- Ahogyan megjelensz előttem, az kettős érzést vált ki belőlem.
Egyrészt érzem a hívást, hogy szeretnél mélyre menni, belepillantani a
lelked kútjának mélységeibe, a lelked bugyraiba, másrészről mégis egy
szakmai, fejlesztő coaching támogatást kértél tőlem. Most mi legyen?
- Igen, igazad van. A coaching a karrierről és a szakmáról szólna,
de tényleg vágyom a mélységre. Másrészt félek is attól, hogy vajon
lehet-e a mélyebb személyiségvonásokon változtatni...
- Mikor adtad fel a hitet önmagadban, a vágyaid, a bizalmad ab­
ban, hogy bármivé válhatsz?
- A húszas éveimre elveszítettem a hitem, hogy a mély szkepticiz­
musomból és a rejtett depressziómból valaha kijövök-e még.
- Vonzódsz a férfiakhoz?
- Nem, egyáltalán nem. Én a másik végleten állok.
- A nők mit jelentenek neked?
- Gyakorlatilag a felszínes kapcsolódás biztonságát...
- Félsz a mélységtől?
- Igen, és ugyanakkor vonz is... Nem tudom, jó-e ez nekem?
Ha most döntenem kell, akkor a mélységgel szeretnék szembenézni.
Hagyjuk a karriert, a szakmát. Igen, azt hiszem, arra van szükségem,
hogy megállják, és szembenézzek önmagámmal végre.
- Örülök, és ígérem neked, hogy a döntésed most negyvenévesen
sokkal fontosabb és értékesebb lesz neked, mintha későbbre halasz­
tottad volna... Ha most lesz erőd szembenézni a démonjaiddal, akkor
sokkal kevesebb menekülés és indokolatlan kitörés jellemez majd a
jövőben. Innen gyorsabban tudunk majd visszakapcsolni a szakmai
kérdésekhez is.
- Igen, azt hiszem, emiatt találkoztunk.
V......................................................................................................................... ................ J
A döntés a te kezedben van. Merre indulsz? Menekülés közben bete­
meted magad a sivatag homokjába, vagy megállsz, és oázist teremtesz ma­
gadnak ott, ahol vagy? Sokan keresnek meg, mert nem boldogok abban
a kapcsolatban, munkában, élethelyzetben, amiben vannak. A legtöbben
sodródásuk egy pontján akadtak el, mert sem a döntéseik, sem a szakmai
karrierjük, sem a párválasztásuk nem róluk szólt. Kétségbeesetten szeret­
nének menekülni, kitörni, de félnek, utána sem lesz jobb. Elfáradtak a me­
nekülésben, félnek a maradástól.
Ha megállsz, és mélyen, őszintén, sőt brutálisan őszintén szembenézel
magaddal, akkor lesz esélyed dönteni a következő lépésről. Ha karriert épí­
tesz, és külső szempontok alapján keresel párt magadnak, akkor lassan rád
zárul a magányos erőfeszítések ajtaja. Hibáztathatod a sorsot, a másikat, a
rossz főnököt, de valójában csak annak a tükröződését kapod vissza, ahol

• 225
az önismeretben tartasz. Csak a felület köszön vissza, csak az erősödik fel.
Ha van erőd megállni és elcsendesülni, kivonni magad a körforgásból és
befelé figyelni, akkor a megérzéseid felerősödnek, és lassan képes leszel
szélirányba fordulni. Minden valódi döntés alapja az érzéseid felerősítésén,
önmagad tisztább elfogadásán és egy kompromisszumoktól mentes irány­
váltáson alapul. Lehet, hogy a félelmeid is felerősödnek, de ez csak azt
bizonyítja, hogy jó irányba indultál el.
Az inspiratív vagy mélyen és a felszínen egyensúlyozó ego közötti harc
bennünk dől el. Ha győz a felszín, megfosztjuk magunkat attól az innovatív
erőtől is, ami a megújulás, a sémákból való kitörés alapja. A valódi fejlődés
motorja, az igazi kreatív erő a belső konfliktusok mögötti kreatív térben
van, amelyhez eljutni kerülő úton nem lehet. Csak az árnyékos területen
áthatolva lehet eljutni a teremtő energiák mezejére. Gondolj vissza, hány­
szor gyűrted le magadban a rossz érzéseidet, amikor lenyelve a haragod
vagy az önérzeted, elfogadtál egy helyzetet, ami nem rólad szólt. Elfogad­
tad, mert azt remélted, jobb lesz utána. Majd valahogy kialakul, és a me­
nekülésből boldogság lesz. Sajnos ez nem lehetséges. A valódi döntéshez
valódi szembenézésre van szükséged. Csöndre, kivonulásra, harcra, kocká­
zatvállalásra, a megérzések követésére és valóra váltására. Biztonságos ki­
kövezett út vagy az intuitív döntés szabadsága, mérlegelés vagy szárnyalás,
érvek keresése vagy ráhagyatkozás a belső tudásra? Ha megfelelő állapot­
ba hozod magad, akkor a döntés a te kezedbe kerül. Ha belekapaszkodsz
a tanult mintáidba, begyakorolt szerepeidbe, akkor pusztán a sodródásod
folytatódik.
• Az igazság mint alapevidencia minden helyzetben megjelenik, akkor is,
ha én nem vagyok elég erős, hogy meglássam, meghalljam, elfogadjam.
• A döntés nem azonos a megoldással. A gyors megoldás sokszor kilépés
a helyzetből, a valódi döntés közelebb lépés egy nehéz kapcsolódáshoz,
amelyben mélyebben rejlik az igazság. A valódiság, az igazság mindig
jelen van, de csak annak tárul fel, akinek van ereje belépni a konflik­
tus, a probléma középpontjába, és nyíltan vállalja benne önmagát. Nem
rejtőzködik, nem hazudozik, nem játszmázik.
• A döntés feltétele a tisztaság megteremtése magamban és magam körül.
Ez egyet jelent az őszinte és feltáró szembenézéssel, a tabuk megtörésé­
vel, a rejtett témák és érzések kifejezésével.
• A döntés előrelépés a megoldás útján, de nem kilépés a feszültségekből.
• A valódi megoldás iránya idővel mindig kibontakozik egy helyzetből, az
azonnali feloldása egy mély dilemmának pusztán menekülés. A szembe­
nézés időt és bátorságot igényel.
• A valódi megoldás sohasem az én kezemben van, hanem kibontakozik
a Mezőből.
• Amikor azonnal megoldok valamit, csak kontroliban maradok.

226 •
 A PROFI, AZAZ MIT TANULHATUNK
AZ ÉLSPORTOLÓKTÓL?

Profinak hívják azt a sportolót, aki a teljesítményéből él, és folyamatosan

magas szinten képes eredményt produkálni. Egyszerű... És mi történik ak-
kor, amikor nem jön az eredmény, nincs kimagasló teljesítmény, elmarad
a siker? Rosszabb esetben: gyors felejtés, túllépés a kudarcon, elszántabb
edzésmunka, erőgyűjtés vagy feladás. Jobb esetben: elemzés, értékelés, váb
tozások elhatározása. A legjobb esetben azonban ennél sokkal több min­
den történik: szembenézés a sikertelenséggel, a felelősség megkeresése a
teammel együtt, mert minden siker és eredmény mögött csapatmunka van,
ahogyan a kudarc sem a sportoló egyéni felelőssége.

A FEJLŐ D ÉS K U L C SA

Amikor valami fáj, az első reakció a menekülés, az eltávolodás a siker­

telenség helyszínétől, a rossz érzéstől, a bezárulás. Utána jön a harag és
az önvád (miért rontottam el, miért pont m ost...). A profizmus csak a
különleges, a legjobb sportolói teamekre jellemző, ami abban nyilvánul
meg, hogy együtt néznek szembe a helyzettel, szövetségben keresik a fe­
lelősséget, közösen vonják le a konzekvenciákat. A másik nagyon fontos
tényező - mindezek után - az előrelépés folyamatának megtervezése: meg
kell változtatni az edzésmunkát, a hozzáállást, a mennyiséget, a stílust
vagy a módszert, s még az is előfordulhat, hogy személyeket kell cserélni
a cél érdekében. Ez kőkemény dolog, mert ellentétes érdekek ütköznek,
hiszen a sikerekből való részesülés nagy kísértést jelent, a visszatérő ered­
ménytelenség konzekvenciáinak levonása pedig ellenállást vált ki. Hang­
súlyozom: ismétlődő sikertelenségről van szó, nem pedig átmeneti vissza­
esésről. Ha az erőnléttel van probléma, akkor le kell cserélni az erőnléti
edzőt. Ha mentális szétesés következik be újra és újra téthelyzetben, akkor
vagy új vezetőedzőt, vagy, ha van ilyen, akkor új coachot/sportpszicholó-
gust kell keresni. Ha módszertani problémák jelentenek visszatérő aka­
dályt, akkor a technikai felkészítő személyén kell változtatni. Ha gyakori
sérülésekkel küzd a versenyző, akkor az egész felkészülést át kell gondolni.
Legvégül még annak a lehetősége is fennáll, hogy egész egyszerűen nincs
több a sportolóban.

227
 A profi teammunka hatékonyságot növelő módszerei:
• Mind a siker, mind a kudarc tényezőinek értékelése egyéni és csapat-
szinten.
• Folyamatos térteremtés a felmerülő problémák átbeszélésére.
• A kommunikációs játszmák tudatos mérsékelése (cinizmus, bűnbak-
képzés, negatív viccelődés, energiarabló hosszú beszéd, figyelemkisajá­
títás, egyoldalú kommunikáció stb.).
• A teamtagok egymást erősítő, pozitív légkört fenntartó kommunikációja.
• Tudatos problémafókusz a megbeszéléseken.
• Rövid, hatékony stábértekezletek rendszerszemléletű bevezetése.
• Minden jelentős és kiemelkedő verseny együttes értékelése, feldolgozása.
• A sikertényezők és a hibák megosztása az egész csapat előtt.
• Nyílt konfliktuskezelés.

Gyakori rossz megoldási minták

A fentiekkel szemben az amatőr helyzetkezelés kikerüli a szembenézést,

relativizálja a feldolgozási folyamatot. Jellemzői:
• A felelősség hárítása, külső okokra hivatkozás,
• a negatív helyzet jelentőségének minimalizálása („nem olyan vészes”),
• kincstári optimizmus („majd legközelebb”) ,
• kilépés a nehéz helyzetből, menekülés, elfordulás a problémától,
• a probléma tagadása, erőltetett pozitivitásba kapaszkodás,
• felejtés, elhallgatás, elfojtás,
• szembenézés elkerülése, feldolgozás nélküli átlépés az eseményeken,
• egy közös ellenségkép keresése, amely pillanatnyi összefogásra késztet,
• háttérventilálás, folyosói negatív pletyka, kibeszélő show stb.

S hogy miért nehéz magyarként a világ tetejére feljutni? Nem azért, mert
híján lennénk tehetségeknek, sőt. (Sok Nobel-díjasunk van, akik azonban
egy kivételével sajnos nem itthon lettek azok!) Nagyon nehéz kiemelkedni
itthonról a pszichés háttér miatt, és ezt a sportolók tudják a legjobban.
Azért nehéz, mert hazánk Európa egyik legmegosztottabb, legelzárkózóbb
országa lett, ahol a negatív visszahúzó erő, a földbe döngölő kritikai közeg,
az individualizmus és az egyéni érdekérvényesítés jóval erősebb, mint az
együttműködés, az együttérzés és az önzetlen támogatás. Ebből a kritikai
közegből kiemelkedni még a legtehetségesebbeknek is duplán nehéz. Mert
a tér, amiben élünk és fejlődünk, meghatározó erővel nyomja rá bélyegét a
benne jelen lévőkre, gondolok csak arra, amikor az olimpia alatt rengeteg
lehúzó, negatív kritika, kommentár jelent meg a sportolókról.

Sajnos, hazánkban az empátia és a szolidaritás szinte kiszorult a hétköz­

napjainkból, és felváltotta az elfásultság szürkesége.

228
 A SIK E R N É G Y A LA P P ILL ÉR E

1. A lélektani háttér
Ezt azok bizonyítják, akiknek például a társuk az edzőjük, így védett lélek­
tani miliőben tudnak felkészülni, mert sikerül a kritikai elvárásoktól nehe­
zített környezetből kivonni magukat. Támogatást, szere tetet, biztonságot
és legfőképpen védelmet kapnak, amit a legtöbb sportoló ilyen szinten nem
kap meg.

2. Az edzői munka
Kiemelkedően fontos a sportoló életében, és kevés edző tud olyan felemelő
pszichés hátteret biztosítani a versenyzőnek, ami kulcsot biztosít a siker
kapujához.

3. A coach vagy sportpszichológus támogatása

Szerepük a sportoló életében kiegészítő, de meghatározó. Mivel nem min­
den edző ötvözi magában - a technikai felkészítésen túl - a biztos lélektani
háttér biztosításához szükséges képességet, ezért szükség van profi coach
szakemberekre is. Sőt, azt gondolom, hogy még a legjobbak munkáját is
még kiemelkedőbbé teheti egy kiváló sportpszichológus vagy coach jelen­
léte. Szilágyi Áronnak két lélektani felkészítője van, akik szinkronban dol­
goznak.

4. Erőnlét
Pontosabban az erőnléti edzés, illetve az erőnléti edző kiegészítő munkája.
Az erőnléti felkészítés szerintem a legintenzívebben fejlődő szakma a mai
világban. Jóval túl vagyunk már a „fuss, amíg össze nem esel, aztán emel­
gess súlyokat” megközelítésen. A teljesítmény csúcsformába hozása, az
időzítés, a test élettani hatásainak és a határainak a folyamatos elemzése, a
versenyző felkészítése a legfontosabb pillanatokra versenyeket dönthet el.
Az erőnléti edző feladata, hogy úgy állítsa be, kísérje és időzítse a versenyző
teljesítményét, hogy az a csúcsponton legyen a döntő pillanatban. Ez pedig
komoly szakmai felkészültséget és odaadást igényel. (Nem beszélek most a
táplálkozás és a technikai felkészülés fontosságáról, mert feltételezem, ezek
azért adottak.)

A maximális teljesítménynek azonban van egy kevésbé ismert lélektani

háttere. Az adrenalinhatással mindenki tisztában van. Vészhelyzeti hor­
monnak is lehetne hívni, mert biztosítja a fokozott izommunkához a meg-
növekedett energiaigényt: tágítja a vázizmok, a szív, az agy és a máj ereit,
ugyanakkor szűkíti a bőr, a bélcsatorna, a lép és a vesék ereit. Van azonban
egy másik hormonális hatás is, amelynek a megjelenése közvetve ugyan­
olyan jelentős a teljesítmény maximalizálásához, vagy talán még fontosabb,

229
mint az adrenalinfröccs: ez az endorfin hatása. Az endorfin megjelenése
(általában fél óra aktív mozgás után jelenik meg) nem pusztán átlendít a
holtponton, hanem elnyomja a fáradtság és kimerültség érzését, blokkolja a
fájdalomingerek továbbítását az idegsejtekben. Az endorfin ugyanakkor fo­
kozza az agyban az információáramlást, valamint szabad utat enged a dopa-
minnak, ami hatásában hasonló a kokainhoz. Az igazi „boldogsághormon”,
amelynek a vérbe engedését az endorfin teszi lehetővé: oldja a depressziót, a
frusztrációt és a szorongást, valamint aktív relaxációt tesz lehetővé. Mindez
csökkenti a fájdalomérzést, emelkedett lelkiállapotot hoz létre és kitágítja
az énélményt, amely a domináns magatartás és az erős önbizalom feltétele.

Közvetlenül nem fokozza a teljesítményt, de biztosítja a magas szintű

teljesítmény pszichés hátterét.

A B E L SŐ ER Ő

Gyakran csodálkozom rá ezekre a nagy mondásokra:

• a befektetett munka megtermi gyümölcsét,
• amennyit beleteszel, annyi jön majd vissza,
• tolni kell, hogy legyen eredmény,
• én a melóban hiszek...

Sokakban dolgozik az a tévhit, hogy a siker és az eredmény egyenesen

korrelál a befektetett munkával. Dolgozom sportolókkal és nagy szerveze­
tekkel, ahol látom ennek a küzdelmes hozzáállásnak a korlátáit. Akár egyé­
ni sportágban, akár csapatban, azt figyeltem meg, hogy az eredménynek
szükséges, de mégis töredékes része a felkészülés során befektetett munka,
mert a siker sokkal inkább a lelki hozzáálláson múlik. A nagy szervezetek
sales/marketing tevékenysége és az eredmény között ugyanilyen kicsi az
összefüggés. Tévhit, hogy amikor toljuk, és megjelenik a siker, azt gondol­
juk, egyenes összefüggés áll fenn a kettő között. Holott a siker sokkal in­
kább a lélektani beállítottságon, a siker beengedésének a megteremtésén,
a nyitott, befogadó, hittel teli állapoton múlik.
Ha egy csapat hisz önmagában és a termék minőségében, akkor a siker
sokkal biztosabban (sőt, elsősorban emiatt) jelenik meg, mint a sales tel­
jesítményfokozása által. Ha egy csapat vagy egyéni sportoló erőnlétileg és
technikailag felkészül egy versenyre, az pusztán csak az alap. A győztes ak­
kor születik meg, amikor annyira közel kerül önmagához, a mély-énjéhez, a
transzcendentális valóságához, hogy ezáltal képes hozzákapcsolódni a saját
magát felülmúló Mezőhöz.
Itt nem vallásos hitről, izzadságszagú meditációról vagy folytonos ima-
ginációról van szó, hanem sokkal inkább egy olyan belső egység kiala­

• 230
kulásáról, amelyben a mély-énhez, a Self-hez kapcsolódva haladjuk meg
önmagunkat. Ez egyfajta intuitív út. Nem könnyebb vagy kevésbé mun­
kaigényes, mint a fizikai befektetés gyakorlása. Azt hiszem, a Mindfulness
mozgalom is ezt az utat erősíti, még akkor is, ha sok benne a divatos elem.
Az intuitív úton az a legfontosabb, hogy csatornákká változtassuk ma­
gunkat az információbefogadás, Áramlás és a megvalósítás útján. Ehhez
újra kell ébrednünk. Nem egy ismeretlen érzékelési formát kell megtanul­
nunk, hanem jóval inkább újratanulnunk azt, amit elfeledtünk. Ha meg­
nyitjuk, és nyitva is tudjuk tartani magunkat, akkor vezetettekké válunk.
Ennek a működésnek a leggyengébb, vagy inkább legkockázatosabb pontja
a megérzéseink kivitelezése, követése, a megvalósítás. Ez ugyanis mindig
egyfajta bizonytalanság vállalásával, ugrás a sötétbe érzéssel jár. Gyakorlás,
folytonos készenlét és kísérletezés nélkül itt nincs fejlődés. Ez ugyanis nem
az ismétlésre épülő haladás, hanem a folytonos megszületés, a teremtésben
való részvétel útja. A legfontosabb szempont ezen az úton, hogy itt min­
denki csak közvetítő, és nem megvalósító.

Nem létrehozó, hanem részt vevő alkotó.

A M ED ITÁ CIÓ M INT TELJESÍTM ÉN Y N Ö V ELŐ SZER

Az endorfinhatás azonban nem pusztán az intenzív fizikai mozgás hatására

jelenik meg, hanem a meditáció következménye is. Rengeteg tanulmány
foglalkozik már a 90-es évektől a meditáció pozitív élettani hatásával,
amelynek fő komponense az endorfinfelszabadítás. A Göteborgi egyetem
egy 2003-as tanulmányban arról számolt be arról, hogy az endorfin nig­
gerként váltja ki a „lebegő kabin” érzést a mély meditáció során. A James
Cook Egyetem Ausztráliában hasonlókról számolt be: bár az elit futók és
gyakorlott meditációt folytatók másfajta terhelést végeznek, az endorfin­
hatás mégis hasonló. A mély meditáció más vagy több, mint az imagináció,
az autogén tréning vagy egy rövid relaxáció. Itt a zen típusú, vagy más szó­
val: transzcendentális gyakorlásról van szó, amely 20-30 perc hosszúságú.
Verseny előtt a jelentősége óriási lehet.
A másik fontos tényező a mélylélektani munka, ami a feszültségek, fé­
lelmek mögött megbúvó érzelmi blokkokat, elakadásokat tárja és oldja fel.
Ezek lehetnek akár a gyerekkorból visszamaradt sérülések következményei
is. Ennek a megértése és feldolgozása a folyamat-támogatás - a coaching,
a sportpszichológiai munka - szerves része. Ha valaki gátlásosán elzárkózik
ettől, már az is fontos jele a kockázatkerülésnek, ami téthelyzetben komoly
hátrányt jelenthet. Sajnos, a legtöbb sportoló nem kap ebben megfelelő
segítséget, és egyedül nem mindenki képes ezt a munkát elvégezni. A gör­
csös akarás, a folyamatos imagináció és képzelgés a dobogó legfelső fokáról,

231
az eredmény elvárása, a félelem a szégyentől és a vereségtől, a felfokozott
teljesítménykényszer megöli a sikert. Csak akkor vagyok önmagam, ha
játszom. A játékosság szabadságának a megteremtése és a felhatalmazás
légkörének pszichés létrehozása lenne az edzők egyik legfontosabb dolga.

Világszinten már nem a pusztán technikai tudás számít, hanem a tiszta

jelenlét és a szabad önmegvalósítás.

N E Y M A R É S A Z É B E R JE L E N L É T

Valószínűleg sokan ismerik Neymar - Neymar da Silva Santos Júnior, brazil

válogatott és a Paris Saint-Germain csatára - nevét. Japán neurológusok
vizsgálták az agyi aktivitását meccs közben, és összehasonlították alsóbb
osztályban játszó focistákéval. Az eredmény nem is annyira meglepő, de
mindenképpen érdekes: Neymar agyi aktivitása tíz százaléka csupán egy
alacsonyabb szinten játszó focistáénak! Mit jelent ez? A csökkent cerebrá-
lis aktivitás kevesebb terhet jelent, ami lehetővé teszi, hogy a játékos sok­
fajta összetett mozgást végezzen egyszerre. A vélekedés szerint ez ad neki
lehetőséget arra, hogy a térhomogenizálás (azaz a holisztikus észlelése)
felerősödjön. Minél kisebb a logikus, bal agyféltekés, analitikus aktivitás,
annál erősebbé válik a tudattalan irányítás, ami egyfajta holisztikus észlelést
és önkéntelen cselekvést tesz lehetővé. Másképpen szólva: a túlzott agyi
aktivitás egy szint fölött nem erősíti, hanem csökkenti a hatékonyságot.
Nyilvánvalóan rengeteg gyakorlás áll a magas minőség mögött, de kritikus
helyzetben a jó döntés sohasem tudatosan átgondolt lépés, hanem spontán
cselekvés. Egy alacsonyabb szintű klubcsapatban játszó focista és egy világ­
klasszis között a különbség nem pusztán az edzésmunka mennyisége, hanem
a tudattalan, spontán működés létrehozásának a művészete is. Az, aki kriti­
kus helyzetben nem válik „belülről” irányítottá, azaz nem kapcsolja ki vagy
mérsékeli a tudatos én funkcióit, és nem adja át az irányítást a tudattalan,
testi funkcióinak, az nem lesz képes magas minőség létrehozására.
A kérdés az, hogy a magas szintű éber állapot elérése pusztán gyakorlás
kérdése, esetleg genetikusán kódolt vagy az edzésmunka minősége határozza
meg. Ha az utóbbinak a szerepe domináns, akkor az edző és a coach felelős­
sége kimagasló. Én erre szavazok, de nem csak a sportban: minden olyan
élethelyzetben, ahol kulcsfontosságú döntést kell hoznunk, kétféle utat jár­
hatunk be. A hagyományos út szerint a jó döntést elemzés és konzultáció
előzi meg. A másik lehetőség arról szól, hogy kritikus helyzetben a legjobb
döntést spontán, tudattalan folyamatok segítik a legjobban. Ha komolyan
elakadtál, vagy ha sok függ a döntésedtől, cselekedj könnyedén és gyorsan.

Ha nincs vészhelyzet, ráérsz gondolkodni.

• 232
 PROFIZMUS A M IN D EN N A PO K BA N

Húzzuk rá a profizmus szemléletét a munkahelyi környezetre, az iskolá-

ra vagy a családi dinamikára, és közelítsük meg a visszatérő elakadásokat
ugyanezen a módon, ugyanis hasonló folyamatnak kell érvényesülnie az el­
húzódó krízisek nyomán a fent említett szituációkban is. A „profi sportoló”
lehet a gyerek, a munkavállaló, a pár valamelyik tagja. Az edzői stáb helyet­
tesíthető a szülőkkel, a tanárokkal, a főnökkel vagy a meghatározó szűkebb
környezettel. Ugye, milyen drasztikus így tekinteni a visszatérő veresége­
inkre, problémáinkra? A kulcs az ismétlődés, a visszatérő elakadás, a gyak­
ran megjelenő és fennálló súlyos probléma. Sohasem egyetlen felelős van,
mindig többszereplős egy kialakuló krízis. A profi csapat képes szembenéz­
ni mind az egyszeri, mind az ismétlődő problémákkal (ahogyan a sikerekkel
is), és elemzi a negatív (vagy pozitív) folyamatokat. A profizmus lénye­
ge az események értékelésének, közös megértésének a képessége. A profi
keresi mind a siker, mind a kudarc megértésének a lehetőségét. A nega­
tív helyzetekkel való szembenézés nagyon nehéz, mert félünk a szégyentől,
a kudarctól, a megítéléstől, az alkalmatlanság bélyegétől. A közös szem­
benézés és jelentéskeresés azonban nagyon sokat segíthet. Ha sikerül az
eseményhez közeli időpontban feldolgozni, értékelni és megérteni egy el­
akadást vagy mélypontot, akkor esély nyílik a gyors változtatásra. Ha nem
sikerül megértenünk és kijavítanunk a hibákat, és visszatérővé válik egy
kritikus helyzet, akkor könnyen kerülhetünk negatív spirálba. Ebből a
helyzetből azonban egyre nehezebbé válik a kilépés. Elkerülésére bátor­
ságra van szükségünk, mind a szembenézés, mind a döntések meghozatala
során.

Végső esetben pedig felmerül a pályamódosítás, a váltás vagy a kilépés

lehetősége.

N A RK ISSZO SZ B U K Á SA

Többször írtam már a nárcisztikus személyiségzavarról, most az egyik leg­

fontosabb személyiségvonást emelem ki, amely messze túlmutat a kórké­
pen, mert bárhol belebotlunk.
„Különleges vagyok, ezért én megérdemlem...”
A különlegesség érzése pozitív, igazi hajtóerő és motiváció lehet. Ami­
kor társul hozzá az „én megérdemlem” érzése, akkor válik károssá. Miért?
Azért, mert van ennek a mondatnak egy másik oldala is: „én nem ér­
demiem ezt meg, én különb vagyok, érdemtelen és igazságtalan hozzám az
élet...”
A megérdemlem és nem érdemiem meg dimenziója zsákutca, ugyan­
is bármilyen győzelem, siker vagy kimagasló teljesítmény ajándék, és nem

233
érdem kérdése. Ugyanígy sokszor a kudarc is része a sikernek. Azaz a si­
ker nem kizárólag a tehetséggel, sőt nem is csak a befektetett munkával
arányos. A siker elsősorban ajándék, ahogyan bármilyen beteljesülés is az.
Nem megérdemeljük a méltó társat, a jó munkát, a győzelmet, nem kiér­
demeljük a sikert, hanem ajándékba kapjuk. Megteszünk érte mindent,
aztán egyszer csak megjelenik vagy nem jelenik meg. Nem tudjuk, mikor
és hogyan, nem tudjuk, milyen mértékben, egyszerűen csak megjelenik, és
betölt minket. Nem akkor, amikor akarjuk, nem úgy, ahogyan elképzeljük,
és nem a befektetett energiával egyenes arányban.
Van azonban a siker kulcsának egy titkos receptje, egy alkimikus össze­
tevője. Amellett, hogy dolgozom a sikerért, alkalmassá válók rá, alkalmas­
sá teszem magam rá, hogy képes legyek befogadni a sikert. Kiüresítem és
beengedő állapotba hozom magam, hogy nyitottá váljak a vezetettségre, a
transzcendens irányításra.
Nem az lesz a bajnok, aki sokkal többet tesz másoknál mennyiségileg,
mérhetően, hanem az, aki mindent megtesz, de képes annyira elfelejteni
önmagát, hogy alkalmassá válik a betöltöttségre. A megnyílás és a befoga­
dás a siker kulcsa és nem pusztán a befektetett erőfeszítés.
Minden valódi siker beteljesülés, ajándék és olyan mértékben kapja
meg valaki, amilyen mértékben hisz magában, és egyúttal mégis képes el­
felejteni magát, azaz befogadó, nyitott állapotba tud kerülni. A befogadó
állapot elérése a kulcs az előrejutásban.
A nárcisztikus személyiségvonás korlátozó ereje abban rejlik, hogy ér­
demben és csalódásban méri az életet, és járul mindehhez egy nagy adag
akaratosság. „Én megérdemlem, vagy az élet igazságtalan, vagy nincs igaz­
ság, nekem ez jár...” A nárcisztikus mindent magának köszön vagy a körül­
mények rabja. Mert önmaga korlátolt lehetőségeiből és kapacitásából indul
ki. Ezért számára minden racionális, mérhető, okkal történik, és ami nem,
az pusztán szerencse kérdése vagy igazságtalan és jogtalan. (Hozzáteszem
néha ki lehet kényszeríteni a látszólagos sikert erővel, de abban nincs bol­
dogság és betöltöttség.)
Nárcisz megsebzettsége megjelenik a sértettségben, dacban, zártságban,
konokságban, befeszülésben, önnön igazságába zárulásban, a kritika eluta­
sításában....
Az igazi győztesek, a valódi nagyságok nyitottak. Hisznek magukban,
nem tagadják meg a különlegességüket, a kimagasló értékeiket, de ponto­
san tudják, hogy a siker kulcsa nem az ő kezükben van. Az önismeret segít
felfedezni, hogy miben vagyunk kiválóak, de a befogadó állapot elérése
hozza létra a betöltöttséget.
A nárcisztikus mindent önmagához mér, a valódi mester tudja, hogy ő
pusztán csatorna. A Nárcisz magában hisz, és mindent magának köszön.
A Mester (A Tanuló) mindent megtesz azért, hogy feladja és elfeledje ön­
magát, és alkalmassá váljon a kapcsolódásra. A Mester tudja, hogy a Mátrix

234
bármire képes, a Nárcisz a befektetésben és a mérhetőségben hisz. A Nár­
cisz korlátjai egója kiterjedésénél húzódnak meg, míg a Mester lehetőségei
az önátadás mértékében korlátlanok. A Nárciszból hiányzik az empátia,
mivel nem lát túl önmagán, a valódi Mester együtt érez a környezetével,
mivel tudja, hogy minden ajándék.
Gyakorlatilag az üresség elérése és létrehozása, a szándék nélküliség ál­
lapota a kimagasló teljesítmény, az előrelépés kulcsa.
A Nárcisz veszélyessége önnön korlátozottságában rejlik, mivel zárt, ezért
nem alkalmas a tanulásra, a fejlődésre, csupán a racionális és fizikai szintű
okfejtésre és terjeszkedésre. A tanuló állapot érzékeny együttműködést és
nyitottságot jelent. A Mestert bármi és bárki képes tanítani, mert minden
helyzetben a fejlődés lehetőségét keresi.

Narkisszosz bukásának oka a mindentudás gőgje.

M IT T A N U L H A T U N K A Z É L SP O R T O L Ó K T Ó L ?

Abban a lélektani közegben, ahol jelenleg élünk, itt, ebben a kicsinyke

országban nagyon fontos a gyakori negatív háttérzaj semlegesítése, a túl­
zottan individuális és egoista létforma hatásainak csökkentése, a lehúzó
pszichés tér kizárása.
• Teremtsük meg magunknak azt a műhelyt, fejlesztő közeget, ami egy­
ben szerető és baráti tér is.
• Alakítsunk ki olyan szeretetteljes munkahelyet, amely támogató moti­
vációt és pszichés védelmet biztosít számunkra, hogy erőt meríthessünk
szellemi kihívásainkhoz és harcainkhoz.
• Legyen néhány barátunk, akikre rá tudjuk bízni az életünket.
• Szerezzünk edzőtársakat, akikkel örömteli a játék.
• Végül pedig: minden kimagasló teljesítmény háttérében jó, ha van egy
társ, akire számíthatunk jóban, rosszban.

235
 A SODRÓDÁSTÓL AZ ÉBREDÉSIG

Pilinszky beszél egy riportban (Hűség a labirintushoz) a művészi hitvallá­

sáról, és utal Simoné Weilre.* A Szépség egy labirintus. Sokan elindulnak
a belseje felé, de a legtöbben feleúton elfáradnak, megállnak. Csak néhá-
nyan jutnak be a labirintus közepébe. Ott Isten várja, felzabálja, és kiokád­
ja őket. Akkor kijönnek a labirintusból, megállnak az ajtajában, és az arra
jövőket szelíden befelé tessékelik.
• A labirintuson való áthaladás számomra egy gyógyító folyamat.
• A labirintus bejáratában van némi szűrt fény, beljebb teljes a sötétség.
Csak a remény pislákol, hogy megérkezünk valahová.

Sokan keresnek meg, mert úgy érzik, bajba jutottak, megakadt az életük,
elveszítették a lelkesedésüket, vagy egyszerűen csak jobbak, kiválóbbak sze­
retnének lenni, és tanulni, fejlődni akarnak. Nyitottan fogadom a közeledő­
ket, és akinek tudok, segítek, hiszen én is így fejlődhetek. Sokszor élem át ily
módon az előrelépés, a fejlődés, a változás lehetőségét, amiért hálás vagyok.
Kétféle tapasztalatom van. Vannak, akik annyira elkötelezettek, hogy
szinte azonnal nagyot lépnek előre, és megugranak olyan dolgokat, amik
talán hosszú évek óta gúzsba kötötték őket. Nekik elegendő egyetlen ta­
lálkozás is, és megváltoztatják az életüket.Akadnak, akik nagyon elszánt­
nak tűnnek, de az első nehézség, akadály láttán (a sötét labirintus mélyén)
megremeg a térdük, védekezni kezdenek, magyarázkodnak, majd dühösen
vagy csendben elpárolognak. Sokan vannak azok, akik megrémülnek a
változás szelétől, mert azt gondolják, hogy a változás:
• egy lassú, jótékony és szelíd folyamat,
• kedves beszélgetésekből hosszan kibontakozó irányváltás,
• megértésen alapuló kognitív szemléletváltás,
• segítő módszerek, eszközök és technikák megtanulása,
• pozitív érzésekből táplálkozó fokozatos emelkedés és előrelépés,
• erőgyűjtés, kivárás, majd lassú, biztonságos kivitelezés,
• átélésen és megértésen alapuló gyógyító felemelkedés.

Hűség a labirintushoz - Beszélgetés Pilinszky Jánossal (1-8.) (rendező: Maár Gyula,

szerkesztő: Ascher Gabriella; operatőr: Koltai Lajos; gyártásvezető: Bodonyi István; közre­
működik: Pilinszky János, 62 min., eredeti kiadása: Budapest: MTV, 1978, adásidő: 1978.
július 27.)

236 •
 Nos, nekik mindenben igazuk is van. A változásnak ez is része, de nem
pusztán csak ez. A valódi változásnak van egy másik, nagyon fontos sötét
oldala is (lemerülés a labirintus mélyére), amit nem szabad figyelmen kívül
hagyni.
A változás néha:
• turbulens erejű, gyors frekvenciaváltással járó ugrás a sötétbe,
• nehéz szembenézésekből és szembesítésekből fakadó, megrázó belátá­
son alapuló fordulat,
• a megértésből azonnal vagy nagyon rövid időn belül cselekvésbe átfor­
duló akció,
• elvonulás a pusztába, egyedüllét és böjt,
• az érzések komolyan vétele és az ebből fakadó konzekvenciák levonása,
kivitelezése minden nehézséggel szemben,
• belátás és változás, a bizonytalan kimenetelek vállalása,
• nem tervezett, kiszámított lépés, hanem ugrás és néha szabadesés,
• fokozatos erőfeszítés a változási folyamat fenntartása érdekében,
• teljes bizalom és hit abban, hogy amit beláttam és felismertem, azt nem
halogathatom, hanem meglépem a kockázatok ellenére is,
• az első lépések magányának a vállalása, esetleg szembefordulás a több­
ség, a fontos személyek elvárásával, véleményével.

Mindez ugyanúgy része a változásnak, ahogyan szükséges egy hiteles

tanító vagy beavatott segítő felkutatása és követése is. Egyedül kezdetben
senki sem képes szembenézni a démonjaival. Ha már stabilan áll valaki a
lábán, akkor is szüksége van külső segítségre, támogatásra, építő közösségre.
Mindig is csodálkoztam azon, miért vágynak olyan sokan a tekintélyek,
a megmondó emberek, a guruk és a kedves, de erőszakos vezetők irányítá­
sára. Miért működik oly kevéssé nálunk a felhatalmazó, megengedő vezetési
modell? Miért ragaszkodnak oly sokan az erős anyák és a magabiztos apák
tekintélyéhez? Miért olyan jó rábízni magunkat a hatalomra és a hatalma­
sokra? Van valami nagyon megnyugtató abban, ha valaki kijelöli és maga­
biztosan megmutatja az irányt és az utat. Oda kell eljutnunk, ezen a módon.
• Látom a célt, nem kell foglalkoznom a zavaró körülményekkel.
• Van egy stabil pont az életemben, akire rábízhatom magam.
• Igaz, hogy korlátozva vagyok a szabadságomban, de mégis megnyugtató
a magabiztosság és az erős kéz.
• Olyan jó, hogy valaki mindig tudja a válaszokat.
• Könnyebb hinni egy embernek, mint alkalmazkodni a változó feltéte­
lekhez.
• Megszoktam már az irányítást, mindenki tudja, hol a helye.
• Olyan jó, hogyha követem az utasításokat, nem tévedhetek.
• Ha eltévednék, van, aki helyreigazít.
• Valakinek úgyis döntenie kell...

237
 A belső mozira váltás, a saját film bekapcsolása, a belülről irányítottság
nehéz. Nincsenek egyértelmű és kézzelfogható szabályok, célok és irányok.
Néha csak az utolsó pillanatban bontakozik ki egy érzés, ami segít eliga­
zodni a rengetegben. Belülről vezetve lenni néha magányos, néha az elve-
szettség érzésével párosul, néha kegyetlenül bizonytalan és nehéz. Mégis
vállalom.
• Segítelek az utadon minden erőmmel, de szembefordulnod a sodrással
és sodródással neked kell.
• Melletted állok, ha elfáradsz, de a harcot neked kell elindítanod, és
neked kell kitartanod benne.
• Elkísérlek a döntés előszobájáig, de meghoznod a döntést egyedül kell.
• Ott állok melletted, és bátorítalak, de nem veszem el tőled a küzdelem
varázsát.
• Együtt érzek veled, amikor bizonytalanná válsz, de anyád kezét egyedül
kell elengedned.
• Megállítalak, és jelzem neked, ha eltévedtél, de visszatalálnod a helyes
útra magadnak kell.
• Szembesítelek az igazsággal, ha megbicsaklana a szíved, de beleállnod a
probléma középpontjába egyedül neked kell.
• Figyelmeztetlek, ha elszalad veled nagyravágyásod szekere, de leszáll-
nőd az ámokfutás hintójáról neked magadnak kell.
• Elmondom neked, ha úgy érzem, hogy betemetted magad a föld alá, és
elveszítetted a belső harcosod, de életre keltened neked egyedül kell.

Ha tovább kísérnélek, mint amennyire lehet, megfosztanálak a szár­

nyalás szabadságától. Ha csökkenteném esésed fájdalmát és szenvedésed
mértékét, elvenném tőled a megbékélés erejét. De veled vagyok, mint kí­
sérő és iránymutató, támogatlak, mint egy szelíd, de néha hangos útjelző
tábla, hogy életed átjárja annak a hálája, aki vagy és aki lehetsz még. Coach
vagyok, segítő, társ az utazásban.

Köszönöm, ha veled tarthatok, ha megkérsz, hogy kísérjelek el egy da­

rabig, és azt is, hogy megosztjuk egymással az erőt, ami mindkettőnket
tovább visz majd.

Befejezésül megosztok veled tíz gondolatot.

238 •
 Ú T M U T A T Á S AZ ÉBRED Ő KNEK

1. Minden nehézség téged szolgál. Talán sokszor érzed azt útközben, hogy
az örömteli pillanatok mellett nehéz, felkavaró és megterhelő érzések­
kel találkozol. Ilyenkor gondolj azokra példaképeidre és őseidre, akik
már végigmentek előtted egy hasonló úton, és akikben az út megmu­
tatta magát egy magasabb szinten.
2. A végére összerendeződik. Abban hiszek, hogy a végére - a legvégére - áll
majd össze egy egységes kép, holisztikus összélmény mindannyiunkban.
3. A Kollektív Tudás és a Mező: hitem szerint, akik haladnak a saját önis­
mereti útjukon, azok tudása, küzdelme, magasabb tudatossága összeg­
ződik bennünk, és segíti az utunkat.
4. Nincs egyenes út. Nem fontos előre látni a célt, mert útközben minden
átalakulhat. Talán egy részlet felerősödik, vagy egy fontosnak hitt vágy
szertefoszlik, és az ellenállásunk átvált szelíd elfogadássá.
5. Nem mi irányítunk. Haladunk a megérzéseink útján, bármerre vezesse­
nek.
6. Nincs tévedés. Ha átadjuk magunkat egy felsőbb tudatosságnak, akkor
bármilyen irány, fordulat vagy megállás fontos része lehet a fejlődé­
sünknek. Az inspiratív élet a vezetettség élményét nyújtja.
7. Bármi lehetséges, ha hiszel. A hit átvivő szerepe a legváratlanabb és a
legkilátástalanabb helyzetekben éppúgy megmutatkozik, mint az indu­
lás pillanatában.
8. Az egész Mező egy nagy játszótér. Ne vedd túl komolyan magad, hisz a
kísérletezés és a játék a legfontosabb készségünk az úton. Ha túl komo­
lyan veszed magad, beszűkül a játéktér.
9. Add át magad az Áramlásnak, bízva abban, hogy minden folyam a jó
irányba visz. Ne a pillanatnyi vágyaidat kövesd, hanem válj eggyé az
élet folyamatával. Ez nem azonos a sodródással. A folyamat jelenlét
lényege a tudatos ébrenlét megélése, a pillanat szeretete és elfogadása
vagy épp elengedése.
10. Az életünk értelme csatornákká válni. Amikor képessé válunk meg­
nyitni magunkat a Mező, az Áramlás felé, akkor teljesedik ki általunk
az élet, és kerülünk mi is a helyünkre, vezetett állapotba. Amikor áten­
gedjük magunkon az erőt, akkor kapcsolódunk be a teremtés folyama­
tába. Ennél izgalmasabb játék nem létezik.

Indulj el!

239
 Sárvári György hazánk egyik legmeghatározóbb coach tanácsadója.
Egyfelől rendszerszemléletű gondolkodó, akinek fontos a hitelesség és az
igazság keresése, a szenvedély és az önmegvalósítás, az intuitív működés
és az énképviselet. Egy másfajta nézőpoQt-szerint viszont vagabond fene­
gyerek, önfejű megvalósító, aki renpirttíetetlenül követi a saját értékrendjét,
és kompromisszumot nem ismérve halad a saját útján előre. Mindez nem
könnyű számára - nHjefób, a hozzá közel állóknak és a tanítványainak
sem könnyű...Ú^játmörések, elválások, veszteségek éppúgy szegélyezik,
mint terápiá^-g^ogyulások, ébredések és szeretet. Makacsul hisz az ember
teljesebj^gde gyakran láthatatlan erejében. Mindezzel együtt maximálisan
bízijí-'a piaci verseny rendező elveiben és abban, hogy a tények brutális
^Hágában is rend van, minden okkal történik és egy magasabb intelligencia
alapján jön létre. Hitvallása szerint önmagunk megismerése elsődlegés"-"
és ebből fakad a világ megértése, a tapasztalatok levonása. Hisz a bátor és
sokszor kockázatos cselekvések szükségszerűségében.

Sárvári György szerint a változá^rrém mi hozzuk létre, hanem pusztán

előkészítjük és kísérjük. A y jj^őfas maga mindig transzcendens jellegű, azaz
meghalad m in ke t^ * » J e úton a legfontosabb irányelvünk a hitves"áz
inspiráció^ hft ahhoz szükséges, hogy akkor is lépjünk, agaikor nneg nem
fcptonságos és kiszámítható, nem látszik a következő lépésűm hatása és
eredménye, amikor még nem,tudjuk, mi fe lé j^ adunk, csaxbelülről érezzük
a vonzást. A z intuíció - iránytű, belső hajtóerő és szendék egyszerre.
A könyv visszatérés az álmainkhofTaz eredethez, a lelkünk mélyén rejlő
őserőhöz, a m é l y - é n ü n k h ö Z A j k n y o m o z ó kutatás, amely során egy a fon­
tos: hogyan válhatÖnkúgy önmagunkká, hogy levetve rabláncainkat teret
engéqunk magunkban annak a szabadságnak, amit mindig is kerestünk.

6 0 9 0 Ft

A MERSZ okoskönyvtárban
f ii MeRSZ is olvasható!
O n lin e . B árho l. B árm ikor.
789630 599542
www.mersz.hu