Ebony Evans

Keleti szenvedély
 Cím:
Keleti szenvedély

Szerző:
Ebony Evans
www.ebonyevans.hu
ebonyevansinfo@gmail.com
ebonyevans83

Kiadó:
A szerző magánkiadása

Minden jog fenntarva, beleértve a sokszorosítást, valamint a mű bővített,

illetve rövidített kiadásának jogát is. Az író írásbeli engedélye nélkül
sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában
– akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást
és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható!

Tördelés, nyomdai munkák:

Kontraszt Plusz Kft., Pécs
www.kontraszt.hu

ISBN 978-615-00-9283-6
 1. fejezet
Tarek
Ránézek az órára, délután kettő. Apám hangját hallom, meg anyám jaj-
veszékelését. Mi a franc van már megint? Mérgelődöm, ahogy próbálok ki-
kászálódni az ágyamból. Tegnap sokáig kimaradtam, mert Abdullah unoka-
testvérem partit rendezett. Meg kell hagyni, unokatestvérem megadja a mód-
ját, ha buliról van szó. Volt ott minden: európai luxusprostik, szerencsejáték,
drog, pia, természetesen illegálisan, hiszen Szaúd-Arábiában minden tilos.
Mióta apám visszarendelt Amerikából, nem tudok magammal mit kezdeni.
Gyűlölöm az itteni életet, a bezártságot, a szabályokat. Felkapok egy melegí-
tőnadrágot, és leszaladok az emeletről, mert apám hangja egyre jobban emel-
kedik anyám jajveszékelésével együtt.
Ahogy belépek a nappaliba, apám azonnal elkezd cseszegetni.
– Végre felébredt a fiatalúr!
– Neked is jó reggelt, apám – eresztek meg felé egy gúnyos mosolyt, majd
leülök a kanapéra, és az asztalon lévő gyümölcsöstálból kezdek el szemezgetni.
– Jó reggelt? – emelkedik apám hangja. – Délután kettő óra van, fiam,
és te most kelsz fel! Kihagytad az imákat, nem jöttél be az irodába, ráadásul
így jössz le közénk félmeztelenül. Egyáltalán nem vagy tekintettel ránk, pe-
dig megmondtam, hogy előttem takard magad. Rosszul vagyok, ha meglátom
azokat a tetoválásokat a testeden! – ordítja magából kikelve.
Na igen, témánál vagyunk!
Apám mindig kiakad, ha meglátja a tetoválásaimat. Nem is tudom, mi-
kor csináltattam az elsőt, talán tizenöt éves koromban, de arra emlékszem,
hogy azért, mert tudtam, apám ki fog akadni, ha meglátja. Aztán megtetszett,
és már nem volt megállás, mára az egész felsőtestem, a két karom és a két lá-
bam is tele van tetoválásokkal. Még szerencse, hogy a hivatalos szaúdi vise-
let, a thobe1 eltakarja az egész testemet, így a szűkebb családtagokon kívül
nem igazán tud senki a tetoválásaimról.
– Tarek! Figyelsz te rám! – ordít ismét apám. – Hol voltál tegnap?
– Abdullahhal, miért, mi a probléma? – vonom meg a vállam.
– Abdullahot ma reggel letartóztatták! A vallási vezetők már rég figyelték
őt és a társaságát. Tudták, hogy illegális partikat ad, és tegnap rajta csaptak.
Gyorsan végigpörgetem a fejemben a tegnap estét, mármint amire vissza
tudok emlékezni. Én olyan hajnali egy tájba elmentem a buliból az egyik ha-
verral két kurva társaságában. Kivittük őket a sivatagba egy kis szórakozásra.
Egészen addig rohadt jól szórakoztam, míg az egyik kis kurva fel nem dühí-
tett, mert nem akarta azt csinálni, amit parancsoltam neki, így otthagytuk őket
a sivatagban. Aztán hazajöttem.
1 hosszú ujjú, bokáig érő fehér ing, köpeny

–5–
Keleti szenvedély
– Nincs semmi mondanivalód? – néz rám kérdőn apám.
Megvonom a vállam.
– Most mit mondjak, Abdullah tudta, mit csinál? Benne volt a pakliban,
hogy lebukhat – válaszolom, mert nem igazán értem, mit akar ebből kihozni.
Apám arca eltorzul a dühtől.
– Abdullah megmondta a vendégei névsorát. Te is rajta vagy a listán!
A rohadt életbe, az a szemét! Feldobott! Bár mit vártam tőle, fordított
esetben én is menteném az irhámat.
– Jól van, apám, nyugodj meg, az ő szaván kívül nincs más bizonyíték,
csak egy jó alibi kell, és a mutavák2 nem tehetnek semmit.
Apám feje most még vörösebb lett az idegtől.
– Á, tényleg, fiam? Nem is tudom, miért csinálok olyan nagy ügyet ebből
az egészből! – kérdezi gúnyosan, majd közelebb jön hozzám, talán nem akar-
ja, hogy anyám hallja, amit mondani fog.
– Csak hogy van itt még valami, a sivatagban találtak két európai nőt!
Felugrok a kanapéról, mert eddig nem izgatott a dolog, de most kezdek
ideges lenni.
Bassza meg! Biztos az a két kurva lesz a buliból.
– Halottak? – kérdezem idegesen, és most nem is tudom, melyik válasz
nyugtatna meg igazán.
– Nem, Tarek, beszállították őket a kórházba, és miután magukhoz tértek,
feljelentést tettek! – ordítja apám, anyám meg azonnal elkezd jajveszékelni.
Mind a ketten figyelmeztetőn ránézünk, mire csendben marad. Apám int
neki, hogy hagyjon most magunkra, én meg a szememmel követem anyámat,
ahogy elindul kifelé a szobából. Mikor kiér, visszafordulok apámhoz.
– Hiszen nem tudják a nevem! Nem szoktam a kurváknak bemutatkozni
– próbálom magamat és apámat nyugtatni.
– Nem is kell! Ezek itt lebuktatnak, olyanok, mint a stigmák – mutat a
testemen lévő tetoválásokra. – Azok a nők beismerték, hogy részt vettek
Abdullah buliján. Azt is elmondták, hogy a partiról két férfival távoztak,
és az egyikük tele volt tetoválásokkal, szerinted meddig tart a mutaváknak
rájönni, kiről beszéltek.
Apám felsóhajt.
– El kell menned egy időre ebből az országból!
Na végre, valamiben egyetértünk!
– Visszamegyek Miamiba – válaszolom, mire apám arca újra eltorzul.
– Megtiltom! Nem mész vissza Amerikába! Elég ebből a pusztító életből,
amit élsz! Gyerekkorod óta csak rombolsz magad körül! Mi van veled, Tarek?
A legjobb iskolákba járattalak és mindent megkapsz tőlem, amit csak akarsz.
2 vallási rendőrség

–6–
 Tarek
Elkap az indulat, mert nem hiszem el, hogy apám tényleg azt gondolja,
milyen jó volt hozzám.
– Ne kezdjük el ezt, apám! Tényleg azt várod, hogy megköszönjem, hogy
tizenkét éves koromtól elszakítottál a családomtól. Beraktál egy bentlakásos
iskolába. Nem érdekelt, akarom-e, vagy hogy milyen egy idegen országba
egy teljesen más kultúrába beilleszkedni. De én alkalmazkodtam! Az akarato-
don kívül kinyitottál előttem egy világot, a szabadság világát, majd tizenöt év
után visszarendelsz ide ebbe a szabályokkal és megkötésekkel teli országba,
és elvárod, hogy még vágjak hozzá jó képet! Hát engem rohadtul nem érdekel
ez az ország, a kultúra, és semmi, ami itt van, vissza akarok menni Miamiba,
és élni azt az életet, amit már ott kialakítottam! – kiabálom felháborodottan.
Látom, hogy apám feje vörös lesz, az erek meg csak úgy dudorodnak a
nyakán.
– Az életedet, Tarek! Milyen élet az! – ordítja magából kikelve. – Elfelej-
ted, hogy onnan is menekülnöd kellett, a drog és az alkohol elvette az esze-
det. Ha a családod nem lenne ilyen befolyásos és nem segített volna rajtad,
most a sitten rohadnál. Annak a lánynak és a családjának súlyos milliókat fi-
zettem, hogy visszavonják a feljelentést ellened. És még jó pár milliót a ren-
dőrségnek, hogy eltűnjenek a drogok a házadból. Úgyhogy ne próbáld meg
itt áldozatként beállítani magad, és főleg ne merj számon kérni, mert gyerek-
korod óta csak a szarból húzlak ki, de most már elegem van, azt teszed, amit
mondok, vagy leveszem rólad a kezem. Megértettél, fiam?!
Nem szólalok meg, mert forr bennem az indulat, és tudom, olyat monda-
nék, amit talán később megbánok, így a hallgatásomat apám beleegyezésnek
veszi, és most nyugodtabb hangon folytatja:
– Rendben! Tehát, fiam, beszéltem Hasszan bácsikáddal, és oda fogsz
menni hozzá dolgozni Magyarországra.
– Tessék? Magyarország! Mit képzelsz? Elmúltam huszonhét, felnőtt
férfi vagyok, nem egy szaros gyerek! Nem mondhatod meg, mit tegyek –
vágok vissza ingerülten, mert most rohadtul felhúztam magam. Most ko-
molyan azt hiszi, majd engedelmesen bólogatok, és hagyom, hogy bele-
szóljon az életembe.
– Tarek, azt hiszem, félreértettél valamit! Ez nem egy választható opció.
Vagy elmész Magyarországra, és megpróbálsz ember módjára élni, vagy le-
veszem rólad a kezem, és én magam adlak át a mutaváknak.
Olyan határozottság árad belőle, hogy magam is elhiszem, képes lenne át-
adni a vallási rendőrségnek. Gyorsan átgondolom a helyzetet, és arra jutok,
az a legjobb, ha most belemegyek apám kérésébe, elvégre mindenhol jobb,
mint Szaúd-Arábiában. Aztán egy kis idő múlva úgyis lecsillapodik az öreg,
és akkor visszamegyek Miamiba.

–7–
Keleti szenvedély
– Jól van, apám! És mikor akarod, hogy induljak?
– Holnap! Már minden készen áll, a bácsikád vár téged – válaszolja olyan
elégedetten, mintha megnyert volna egy csatát.

Másnap reggel útban vagyok Magyarország felé. Apám kölcsönadta a

magánrepülőjét, mert tudja, mennyire gyűlölök bármilyen légi társasággal
utazni. Ha mégis rá kell szánnom magam, akkor kibérelem az egész első osz-
tályt, ugyanis nem szeretem, ha az emberek belebámulnak a képembe.
A repülőn ülve végigpörgetem magamban, mit tudok Magyarország-
ról… – hát kurvára semmit. Valahol Európában van, ezt is csak tegnap mond-
ta apám. Azt tudom, hogy Hasszan bácsi már régóta ott él. Valami agrárcé-
get vezet vagy ilyesmit, mondjuk rothadtul nem érdekel. Azt viszont tudom,
hogy nem nagyon jár haza a feleségeihez, gondolom, ő sem rajong ezért az
országért, legalább lesz valami közös bennünk. Két unokatestvérem is ott
van vele, Ali unokaöcsémet bírom, jó gyerek, Nasszert viszont ki nem állha-
tom, már gyerekként is utáltam, folyton rivalizált velem. Emlékszem, hogy
kiakadt, amikor rájött, hogy kezelgetem a húgát. Maha Amerikában tanult,
és egy bulin találkoztunk, nem igazán érdekelt, de amikor megtudtam, hogy
ő Nasszer húga, előjött belőlem a vadászösztön. Na, nem kellett sokáig eről-
ködnöm, hamar becserkésztem, igaz, megdugni nem tudtam, de így is sok
mindent csináltunk, amit meg is örökítettem egy videón, és elküldtem Nas�-
szernek, hadd lássa, milyen jó kezekben van a húga.
A gondolataimból a telefonom csörgése zökkent ki. Ránézek a kijelző-
re: LEILA.
– Megmondtam, hogy ne keress! – szólok barátságtalanul a telefonba.
– Igen, tudom, de anyám mondta, hogy ma elhagyod az országot.
– Így van! Mi van, csak nem érzékeny búcsút akarsz venni? – gúnyolódok.
– Tarek, miért vagy ennyire bunkó? – hallom, ahogy a hangja elcsuklik.
Remélem, nem kezd itt sírni nekem!
– Jól van! Elintézted, amit megbeszéltünk? Kerestél orvost? – érdeklő-
döm, de a válasz csak néma csend. – Leila! – kiabálok rá.
– Arra gondoltam, hogy talán másképp is megoldhatnánk… szóval, ha el-
vennél, akkor nem lenne semmi gond.
– A rohadt életbe, Leila! Te csak ne gondolkozz! Keress egy kurva orvost,
és vetesd el azt a gyereket, mielőtt késő lesz. Nagyon jól tudod, hogy az éle-
teddel játszol!
– De Tarek, ha elvennél, nem lenne semmi baj, ígérem, meghagyom a sza-
badságodat, azt tehetsz, amit csak akarsz, és amúgy is mi mindig jól elvol-
tunk. Kérlek, gondold át!

–8–
 Tarek
– Ezt nem hiszem el! Tényleg nem fogod fel, hogy nem veszlek el! Nézd,
elszórakoztattuk egymást, amíg otthon voltam, de soha nem áltattalak, hogy
elveszlek. Te pont olyan tisztában voltál vele, mint én, hogy kettőnk között
soha nem lesz semmi.
– Tarek, miért vagy ennyire konok? – csuklik el a hangja.
– A rohadt életbe, Leila, azért, mert nem szeretlek, és mert nem köteles-
ségem semmit tenni. Adtam elég pénzt neked, hogy el tudj mindent rendez-
ni, úgyhogy részemről lezártam az ügyet – válaszolom, majd kinyomom a
telefont.
Ezt nem hiszem el, hogy még Leila is csak bonyolítja az életemet. Na-
gyon remélem, hogy felfogta, amit mondtam neki, és elintézi az orvost.
A saját érdekében.
– Uram, megadná az úti célt? – kérdezi a pilóta.
– Ibiza – válaszolom, és hátradőlök a székben.
Magyarország még várhat, muszáj lazítanom!

–9–
 2. fejezet
Jázmin
A plafont bámulom, és várom, hogy az ébresztő megszólaljon. Mindig is
korán kelő voltam, sosem szerettem az éjszakákat, azt hiszem, ez azért van,
mert olyankor érzem legjobban a magányt. Márpedig a magány már gye-
rekként a társammá vált. Tízéves voltam, amikor édesanyám hosszú beteg-
ség után meghalt. Mivel apámat nem ismertem, nevelőotthonba kerültem.
Emlékszem az első éjszakámra az intézetben, a párnába temettem az arcom,
hogy ne hallja a többi gyerek a sírásom. Egyszer csak egy hangot hallottam
magam mögül, és egy velem egykorú szőke kislány simogatta meg a hátam.
– Ne sírj! Nem olyan rossz itt. Hogy hívnak?
– Jázminnak – feleltem félénken, mialatt letöröltem a könnycseppeket az
arcomról és közben leírhatatlan hálát éreztem, hogy van itt valaki, akit érde-
kel, mi van velem.
– Az én nevem Nikol, ha akarod, itt maradok veled és beszélgethetünk. –
Azzal bebújt mellém az ágyba, és az egész éjszakát átbeszélgettük.
Ő lett a legjobb barátnőm, később a családom. Azóta tíz év telt el, és mi
még mindig itt vagyunk egymásnak, úgy, ahogy gyerekként megfogattuk.
Budán élünk egy kicsi, de szép albérletben, mind a kettőnknek jól fizető állá-
sa van, ráadásul még egy helyen is dolgozunk. Azt hiszem, attól függetlenül,
hogy család nélkül nőttünk fel, az életünk jó irányban halad.
A gondolataimból az ébresztőóra hangja zökkent ki, ránézek az órára,
reggel hét.
Igaz, kilencre kell csak beérnünk a munkahelyre, de szeretek korán kel-
ni. Miután elkészültem, a konyha felé veszem az irányt, hogy kávét és reg-
gelit készítsek magunknak. A nappaliban belebotlok Nikolba, vagyis az al-
vó Nikolba, aki a kanapén elterülve fekszik. Ami nála annyit tesz, hogy való-
színűleg hajnalba jött haza valamelyik buliból, és csak annyi ereje volt, hogy
a szobája helyett a kanapéra dobja le magát. A pokróc a földön hever mellet-
te, felveszem és betakarom.
Azt hiszem, Nikolnak nagy adag kávéra lesz szüksége a mai naphoz.
Mialatt a kávét készítem, elgondolkodom, tulajdonképpen hogyan is lehet
két ennyire különböző ember, mint mi, barátnők. Mindig is különböztünk, de
amíg kicsik voltunk, ez inkább a külsőnkben nyilvánult meg. Nikol bőre fe-
hér, míg az enyém inkább kreol, az ő haja világosszőke, az enyém sötétbar-
na. Egyedül a kék szemünk az, ami hasonló. De a kinézetünknél sokkal na-
gyobb kontraszt a személyiségünk. Nikol nagyon laza és vagány. Jól elvan a
fiúk társaságába, imádja az életet, a bulikat, és nem fél kipróbálni új dolgokat.

– 10 –
 Jázmin
Mindig a mának él, és nem nagyon stresszeli magát a jövőn. Ezzel szemben
én csöndes és visszahúzódó vagyok, nem szeretek a középpontba lenni. Álta-
lában itthon ülök, és valamelyik könyvemet olvasgatom vagy tanulok. Nikol
néha hív bulizni, de azok a bulik nem nekem valók, egyszer-kétszer elmen-
tem vele, de nem éreztem jól magam. Jobban szeretek itthon lenni és olvas-
ni. Szeretem, ahogy megelevenedik előttem egy történet, és ha csak egy rö-
vid időre is, de átléphetek egy másik világba. A gondolataimból Nikol látvá-
nya zökkent ki, ahogy duzzogva, kábán csoszog ki a fürdőszoba felé „hatal-
mas életörömmel”. Ismét az órára nézek: fél nyolc. Talán ha gyorsan össze-
kapja magát, még beérünk időben.
– Nikol, tudnál sietni! Nem szeretnék ma is elkésni! – kiabálok utána a
fürdőbe.
A válasz természetesen nem marad el.
– Jázmin! Rohadtul fáj a fejem, ne aggodalmaskodj itt nekem! – ordítja
vissza, ahogy megnyitja a zuhanyt.
Még hogy ne aggodalmaskodjak!
Nem értem, Nikol miért nem érti meg, hogy nem szabályos dolog kés-
ni a munkából. Márpedig mi egy héten kétszer biztos nem érünk be időben.
Még szerencse, hogy a főnökünk nagyon elnéző. Emlékszem a napra, ami-
kor a nevelőintézet igazgatónője behívatott az irodájába, és közölte, hogy
szeretné, ha elmennék egy állásinterjúra egy szaúdi céghez, mert egy kedves
ismerőse asszisztenst keres maga mellé, és ő engem ajánlott. Az igazgatónő
mindig nagyon kedves volt hozzám, bár valószínűleg ez azért volt, mert jó
magaviseletű gyerek voltam. A szorgalmas és jó tanuló gyerekeket az inté-
zet mindig kiemelten kezelte, és megpróbálta terelni az utunkat. Ezért is le-
hetett, hogy ösztöndíjjal én egy két tannyelvű iskolába járhattam, ami által
tizennyolc éves koromra tökéletesen beszéltem az angolt. Nagyon örültem
a lehetőségnek, bár nem értettem, miért pont egy szaúdi cég, de nem kérde-
zősködtem, így is nagyon hálás voltam. Ma már nagyon örülök, hogy ilyen
szerencsém volt, mert jobb munkát el sem tudnék képzelni. Hasszan úr, a
főnököm, nagyon jó ember, az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot.
Mindig segít és bátorít, rengeteget tanulok tőle. Mikor megtudta, hogy a ba-
rátnőmmel egy nem túl biztonságos környéken lakunk, egyből kiutalta ne-
künk ezt a budai lakást, amit a cég tart fenn. A kérésemre Nikolt is felvette.
Szerencsére, ha Nikol nem is volt jó tanuló, az idegen nyelvet ő is szerette,
így az angollal neki sem volt gondja.
Nikol hangja töri meg a gondolataimat.
– Tudod, ha végre leraknád a jogsit, akkor nem kéne rám várnod, és nem
lenne ez a feszkó közöttünk reggelente, hogy elkésünk – magyarázza, miköz-
ben önt magának egy csésze kávét, és leül mellém az asztalhoz.

– 11 –
Keleti szenvedély
– Vagy ha te nem buliznál hétköznap, akkor fel tudnál kelni időbe – vágok
vissza, és egy grimasz kíséretében, kinyújtom a nyelvem, mire ő is kinyújtja,
majd elkezdünk nevetni.
– Ígérem, megpróbálom lejjebb venni a hétköznapi bulik számát! – fo-
gadkozik Nikol.
– Oké! – válaszolom, és próbálom neki elhinni. Ő meg elkezdi mesélni a
buli élményeit, kik voltak ott, milyen volt a hely, a zene. Szeretem, mikor me-
sél, mert olyan átéléssel tudja mondani, hogy az az érzésem, én is ott vagyok.
– Te mit csináltál? – kérdezi, bár nagyon jól tudja, hogy itthon voltam.
– Semmi különöset, beraktam egy mosást meg olvastam – vonom meg a
vállam, és figyelem a reakcióját.
Nikol elhúzza a száját, és már kezdi is a kioktatást.
– Basszus, Jázmin, ez nem normális dolog! Miért temeted így el magad?
Húszéves vagy, miért élsz ilyen remete életet? Nézz már magadra, úgy élsz,
úgy öltözöl, mint egy öregasszony.
– Na, remek, helyben vagyunk. Miért van az, hogy valahogy mindig ide
lyukadunk ki – csattanok fel.
Felállok az asztaltól, és a mosogatóhoz viszem a kávéspoharamat, jelez-
ve, hogy részemről befejeztük a beszélgetést, de persze Nikol folytatja:
– Én csak jót akarok neked, Jázmin! Gyönyörű lány vagy, a baráti társa-
ságomból bármelyik pasi örülne, ha járhatna veled. Vagy az irodából, emlé-
kezz vissza, Nasszer mennyit koslatott utánad?
Megfordulok, ránézek Nikolra, örülnék, ha dobná ezt a témát, de látom
rajta, hogy ezt a beszélgetést most nem úszom meg.
– Tudod, mi a véleményem Nasszerről! Azonkívül, hogy elviselhetetlen
stílusa van, más a kultúránk, a vallásunk, valószínű, később úgyis vissza-
megy Szaúd-Arábiába, és gondolom, ottani lányt akar majd elvenni – magya-
rázom, és remélem, hanyagoljuk a témát.
– Ugyan, Jázmin! Ez csak kifogás! Nem azt mondtam, hogy menj hozzá
feleségül, csak hogy járj vele.
Tudtam, hogy nem fog leakadni a témáról.
– Én is jártam Alival, és hidd el, ezek az arab fiúk nagyon szenvedélyesek
tudnak lenni. Jót tenne neked – kacsint rám.
Elnevetem magam, mert emlékszem, Nikol és Ali kapcsolata tényleg na-
gyon viharos és szenvedélyes volt. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolat volt
az övék, és szerintem néha még most is összejárnak, de én nem erre vágyom.
– Jól van, akkor hagyjuk Nasszert! Na és Tamás?
– Mi van már Tamással? – kérdezem kicsit ingerülten, mert most már
kezd felmenni a pumpám.
– Ő egyenesen oda van érted. Szerintem összeillő pár lennétek. Igazán ad-
hatnál neki egy esélyt.

– 12 –
 Jázmin
Ránézek az órára, negyed kilenc, csak tudnám, miért reggel kell kitár-
gyalni a nem létező szerelmi életemet. Visszanézek Nikolra, látom rajta, hogy
vár valami választ tőlem.
– Tudom, hogy csak jót akarsz, de még nem érzem azt, hogy járnom ké-
ne valakivel. Úgy érzem, még nem készültem fel egy kapcsolatra. Szeretném
előbb a jövőmet megalapozni, nem akarok úgy járni, mint az anyám, aki rossz
férfiba szeretett bele, és az egész élete csak keserű boldogtalanság volt.
Érzem, hogy a szemem megtelik könnyel, mert ez a téma még ennyi idő
után is fájó. Ezt Nikol is látja, mert magához húz és szorosan átkarol.
– Jól van, ne haragudj! Igazad van, ezt nem lehet erőltetni, csak ígérd
meg, hogy nem temeted el magad a könyveid között – rám mosolyog, én is
visszamosolygok rá, aztán az órára nézek. Nikol követi a tekintetemet, és el-
neveti magát.
– Nyugi, beérünk még! Max azt mondjuk dugó volt…

Egy óra múlva meg is érkezünk az irodaház udvarára. Nikol arcán büsz-
ke mosoly jelenik meg.
– Na látod, mondtam, hogy időbe beérünk.
– Miről beszélsz? – mutatok az órára. – Elkéstünk! Tíz perccel múlt kilenc.
– Ugyan már, az még belefér! – legyint egyet.
Kiszállunk az autóból, és miközben az udvaron keresztülmegyünk, meg-
látom Tamást, épp az egyik céges kocsit takarítja. Tamás a cég egyik sofőre,
és csak pár évvel idősebb tőlünk. A munkán kívül nem szoktunk találkozni,
így nem igazán ismerem, de mindig nagyon kedves és udvarias.
– Sziasztok, lányok! – üdvözöl minket mosolyogva.
– Jó reggelt! – üdvözöljük őt Nikollal.
Nikol megbök, amikor elhaladunk mellette.
– Csak azt ne mondd, hogy nem indítja be a fantáziádat ez a fiú? – súg-
ja oda.
– Nikol, kérlek! – morgok rá, mert látom, hogy Tamás figyel minket.
– Jázmin, várj! – kiált utánam.
Jaj, csak nem hallotta meg, amit Nikol mondott. Á, ahhoz túl messze volt.
Akkor meg mit akarhat?
Nikol meg persze rögtön otthagy, és az irodaház felé veszi az irányt. Fi-
gyelem Tamást, ahogy közeledik felém, és el kell ismernem, hogy a barát-
nőmnek igaza van. Ez a fiú tényleg jóképű. Nem túl magas, de nálam azért
magasabb, a testalkata vékony és sportos, szőke haja van és csillogó kék sze-
me. Ráadásul mindig vidám.

– 13 –
Keleti szenvedély
– Szia, Tamás, valami baj van? – kérdezem zavartan.
Tamás mély levegőt vesz, és az egyik kezével végigsimítja a tarkóját. Te-
hát ő is zavarban van, állapítom meg magamban.
– Csak azt akarom kérdezni… szóval… lenne kedved eljönni velem vala-
mikor meginni egy kávét?
– Úgy érted, randizni? – kérdezek vissza.
– Igen, valami olyasmi. Tudod, igazán örülnék, ha jobban megismerhet-
nélek, és az irodán kívül is találkozhatnánk.
Egy másik napon talán visszautasítottam volna Tamás meghívását, de a
reggeli beszélgetésem Nikollal most itt zakatol a fejemben, és azt hiszem,
igaza van, muszáj végre kijönnöm a csigaházamból. Tamás pedig tényleg na-
gyon jóképű és udvarias.
– Jól van, miért is ne! Tulajdonképpen bármikor ráérek, és a kávét amúgy
is nagyon szeretem – egyezek bele, és magam is meglepődők, milyen jó ér-
zéssel tölt el a randi gondolata.
Tamás elégedetten összecsapja a tenyerét.
– Akkor hányra menjek érted?
Hú de gyors, hova siet ennyire?
– Mi lenne, ha majd később visszatérnénk rá – hárítom, mert arra nem
számítottam, hogy már ma akarja megejteni a randit.
– Persze, Jázmin, ahogy akarod! – válaszolja csalódottan.
A fenébe, miért nem tudok olyan laza lenni, mint Nikol!
– Figyelj, most be kell mennem, mert a főnök már biztos keres, de ígérem,
valamikor összehozzuk ezt a kávézást – mosolygok rá engesztelésül.
– Jól van, Jázmin, én tudok várni – mosolyog vissza rám.
Amint belépek, az irodaház előcsarnokába, meglátom Nikolt, aki a recep-
ciós pult mögül integet olyan hevesen, hogy attól félek, kiesik a pultból. Oda-
megyek hozzá, és ő már kérdezősködik is.
– Na, mi volt, csajszi, mit akart tőled?
– Elhívott randira, és én igent mondtam – válaszolom büszkén, mire Ni-
kol kiugrik a pult mögül, és szorosan átölel, csak mosolygok rajta, mert úgy
látszik, ő izgatottabb, mint én.
– Annyira örülök, látod, érdemes volt a reggeli beszélgetés!
– Igen, azt hiszem, ideje kibújni a csigaházból – válaszolom neki, aztán
az órára nézek. – Majd később mindent átbeszélünk, de most már tényleg fel
kell mennem az irodába, mert Hasszan úr már biztosan keres.
A liftből kiszállva Ritával találkozok. Ő volt Hasszan úr előző assziszten-
se. Nem tudom, mi történhetett közöttük, amiért a főnök nem akart vele dol-
gozni, de Rita szemében én lettem az ellenség.

– 14 –
 Jázmin
– Na, csak beért a kisasszony, a főnök már többször keresett – áll meg
előttem karba tett kézzel. – Ha én a te helyedbe lennék, megpróbálnám sür-
gősen összeszedni magam, aranyom – mondja gunyoros hangon.
Ezt nem hiszem el, ehhez a nőhöz most aztán tényleg semmi hangulatom.
– Még szerencse, hogy nem vagy az én helyemben – válaszolom, majd ki-
kerülve őt, leülök az asztalomhoz.
Egy kis idő múlva Hasszan úr jön ki az irodából, látom rajta, hogy na-
gyon feszült. Pár szót vált Alival és Nasszerrel, majd amikor meglát, elindul
az íróasztalom felé.
– Jázmin, mit beszéltél az előbb olyan hosszan Tamással? – kérdezi
mérgesen.
Már nem lepődők meg a főnököm ilyen fajta kérdésein. Talán csak az el-
térő kultúra miatt, de Hasszan úr nem szereti, ha férfikollégákkal beszélgetek.
Látom, hogy várja a válaszom.
– Csak a jövő heti beosztásáról kérdezett. Megkért, hogy ha lesz egy kis
időm, nyomtassam ki neki – füllentem.
Hasszan úr felhúzza a szemöldökét, látom, nem igazán győzte meg a vá-
laszom, de nem firtatja tovább a dolgot, bólint egyet, majd beviharzik az iro-
dájába. Közben Ali és Nasszer áll meg az asztalomnál.
– Sziasztok, fiúk! – üdvözlöm őket. – Nem tudjátok, mi van a főnökkel?
Olyan furcsán viselkedik?
A fiúk sejtelmesen összenéznek, majd elvigyorodnak. Nasszer közelebb
hajol hozzám.
– Tudni akarod? Menjünk be a konyhába, és ott négyszemközt megsúgom
neked! – vigyorog rám.
Ja persze, szaladok!
– Mi lenne, ha itt mondanád el – vágok vissza, mert tudom, mire megy ki
a beszélgetés.
– Azt nem lehet, Jázmin! – csóválja a fejét, majd ráül az asztalom szélé-
re. – Valamit adnod kell cserébe, ha már a bácsikám titkaira vagy kíváncsi.
Nem gondolod?
Ja, két akkora pofont, hogy leszédülj az asztalomról. Uram isten, ha tud-
ná, milyen nevetséges, amikor így játssza a menő csávót.
Nem válaszolok neki, inkább Alira nézek, aki persze élvezi a műsort.
– Ali, kérlek!
– Semmi komoly – legyint. – Csak ez egyik unokatestvérünkről van szó.
Úgy volt, hogy Szaúd-Arábiából ide utazik, mert ő is itt fog dolgozni ve-
lünk. Ennek két napja kellett volna megtörténnie, de azóta még nem ért ide,
és semmi hír róla.
Nasszer morog az orra alatt valamit arabul, amit nem értek, mire Ali szú-
rós pillantást vet rá.

– 15 –
Keleti szenvedély
– Szóval ennyi – zárja le a témát Ali.
– És ti nem is aggódtok? – kérdezem őket meghökkenve. – Elvégre az uno-
katestvéretekről nincs hír két napja. Lehet, hogy történt vele valami baleset!
Ali és Nasszer egyszerre kezdenek el nevetni.
– Ugyan, Tareket nem kell félteni. Valószínű, valahol leragadt bulizni, de
azon sem lepődnék meg, ha ide sem dugná a képét – feleli Ali.
– Azért a bácsikádnak csak szólna, hogy ne idegeskedjen, feleslegesen –
firtatom tovább, mert még mindig zavar a közönyösségük.
Nasszer olyan rideg szemekkel néz rám, hogy megijedek.
– Nézd, Jázmin! Tarek egy aljas szemétláda, akit saját magán kívül nem
érdekel semmi. Mindenkinek jobb lenne, ha nem jönne ide – morogja, majd
otthagy minket.
Értetlenül nézek Alira, mert nem értem, miért akadt ki ennyire Nasszer, és
hogyan beszélhet így az unokatestvéréről, de ő csak felemeli a kezét, ezzel je-
lezve, hogy hagyjuk ezt a témát, majd ő is távozik.
A nap további része a megszokott ütemben zajlik, épp a jövő heti prezen-
tációkat készítem elő Hasszan úrnak, amikor Nikol hív.
– Mondd, Nikol! – szólok bele a telefonba.
– Azt a mindenit, csajszi! Olyan pasi jött be ide az előbb, hogy még min-
dig a bugyimat szárítom – kiabál izgatottan.
Körbenézek, nem hallotta-e valaki, hogy Nikol a nedves bugyijáról beszél.
– Miről beszélsz? Jól vagy? – kérdezem halkan, hátha akkor ő is lejjebb
veszi a hangerejét, de nem, ő még mindig ugyanazon a hangsávon kiabál.
– Mindent tudj meg nekem róla, a nevét, a címét, mindent! – hadarja.
– Jól van! – próbálom csitítani.
Jesszusom, ennek meg mi baja van! Tudom, hogy egy ideje nincs pasija,
na de azért nem kéne így viselkedni.
Közben a liftajtó kinyílik, és meglátom Nikol hisztirohamának az okát.
Egy magas, jóképű férfi lép ki a liftből, fehér atlétatrikó és egy színes rövid-
nadrág van rajta, úgy fest, mint aki épp a strandról jött. Fogalmam sincs, ki ez
a srác, de tutira eltévedt, mert itt nem árulnak szörfdeszkát. Egyáltalán, hogy
jelenhet meg így valaki egy cégnél? Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a főnö-
köm, ha meglátja. Hasszan úr már attól is kiakad, ha egy ügyfelünkön nincs
nyakkendő. A férfi elindul az irodák felé, én pedig nem tudom levenni róla a
szemem. A testfelépítése nagyon izmos és sportos, látszik, hogy sokat foglal-
kozik vele. A haja félhosszú és göndör, de szorosan hátra van kötve. A szeme
gyönyörű mélybarna, a szája szépen ívelt és vastag. De ami a legszembetű-
nőbb, azok a testét beborító tetoválások Az összhatás így együtt: vad, veszé-
lyes és nagyon szexi. Nem csodálom, hogy Nikol így lázba jött, ez a férfi si-
mán elmehetne modellnek!

– 16 –
 Jázmin
– Felért már? – kérdezi Nikol.
Már el is felejtettem, hogy a telefon másik végén van.
– Mi… ja… igen, majd visszahívlak, ha megtudtam valamit – zárom rö-
vidre, és leteszem a telefont.
Ali elindul az idegen férfi felé, majd üdvözlik egymást.
– Tarek, salam alejkum, testvér!
Tarek! Ezt a nevet említették a fiúk reggel, tehát ő az elveszett unokatest-
vér. Nasszer is üdvözli, de ő egyáltalán nem olyan lelkes, mint Ali, inkább
csak méregetik egymást. Figyelem őket, és megállapítom, hogy az új rokon
a két fiúnál sokkal magasabb és izmosabb, a bőre sem olyan sötét, mint Alié
vagy Nasszeré. Ahogy őket figyelem, a jóképű idegen egyszer csak rám néz,
és ahogy a szemébe nézek, a szívem szaporábban kezd verni. Gyorsan elka-
pom a tekintetem, és reménykedek benne, hogy nem vette észre, milyen ha-
tással van rám. Próbálok a monitorra koncentrálni, de azon veszem észre ma-
gam, hogy megint őt nézem. Úgy vonz a tekintete, mint a mágnes. Ő sem veszi
le rólam a szemét, miközben a fiúkkal beszélget. Még soha nem szemeztem
senkivel, de azt hiszem, most épp azt teszem. Hasszan úr jön ki az irodából, és
amikor meglátja a most érkezett unokaöccsét, egyből odamegy, majd egy ki-
sebb szóváltás után, amit arabul folytatnak, elindulnak Hasszan úr irodája felé.

– 17 –
 3. fejezet
Tarek
Ahogy beérünk a bácsikám irodájába, egyből elkezdődik a kioktatás.
– Tarek, hogy gondoltad, hogy eltűnsz és még csak nem is szólsz az érke-
zésed időpontjáról. Apád felkészített, hogy meggyűlik veled a bajom, de azt
nem gondoltam, hogy már rögtön az elején.
– Ugyan, bácsikám, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni! Itt vagyok,
nem? – vonom meg a vállam, de az öreg csak fújja a magáét a tiszteletről meg
a fegyelemről, hagyom, hadd mondja.
Leülök a székre, és magamban már azon agyalok, mit fogok este csinál-
ni azzal a páratlan szépséggel, akit kint láttam. Ha tudtam volna, hogy ilyen
gyönyörű nők vannak errefelé, biztos előbb jövök.
Kopognak az ajtón.
– Bejöhetek, uram! A kávét hoznám be – szólal meg egy angyali hang.
Odakapom a fejem, és meglátom az angyali hang tulajdonosát. Ő az a
lány, akit az imént láttam, és aki a ma éjszakát már az ágyamban tölti.
A szám mosolyra húzódik a gondolatra.
– Persze, kedvesem! Gyere csak – int felé a bácsikám, és látom rajta, hogy
a vonásai azonnal ellágyulnak, ahogy a lányra néz.
Ezek tutira dugnak! Szóval ezért nem jársz haza, te vén kujon, mert itt
jobb elfoglaltságot találtál magadnak.
A lány megáll mellettem a tálcával így van lehetőségem alaposan szem-
ügyre venni. Az öltözködése elég konzervatív, hosszú szoknya zárt felső. Fu-
ra, mert az európai lányok többsége nem szokott így öltözni, de hiába takarja
el a ruha, azért így is ki tudom venni, hogy formás a kicsike.
– Tudod, bácsikám, nem is gondoltam, hogy errefelé ilyen gyöngyszeme-
ket lehet találni – nézek az öregre, és látom, ahogy zavarba jön.
– Ö… hát… igen! Jázmin a személyi asszisztensem, ritka kincs – feleli,
és úgy kihúzza magát, mintha az ő kincse lenne.
– Salam alejkum – üdvözöl mosolyogva a lány.
Csodálkozva nézek a bácsikámra, mert nem szoktam meg, hogy az euró-
paiak arabul beszéljenek, még ha csak egy üdvözlésről is van szó.
– Szilágyi Jázminnak hívnak! Üdvözöllek az országunkban! – folytatja,
miközben egyenesen a szemembe néz, és csak most veszem észre, milyen
gyönyörű kék szeme van.
Kész vagyok ettől a nőtől!
Gyorsan összekapom magam, és viszonzom az üdvözlést.

– 18 –
 Tarek
– Alejkum alsalam! Mindig örömmel tölt el, ha egy gyönyörű nő az
anyanyelvemen szólal meg. Valamiért felizgat a dolog. Téged nem, bácsi-
kám? – mondom, és egyből elnevetem magam, látva, mennyire zavarba
jönnek mind a ketten.
– Tarek, moderáld magad, és több tiszteletet! – kiabál az öreg, de nem ér-
dekel, mit mond, még mindig a lány arcát figyelem, ahogy zavarában a haját
igazgatja, majd a tálcán lévő dolgokat pakolássza. Általában nem vagyok oda
az ilyen szende lányokért, de ez a lány piszkosul édes, amikor zavarban van.
Túlságosan is kedvemre van ez a játék ahhoz, hogy abbahagyjam. Felállok,
és egész közel megyek hozzá.
– Szóval Jázmin, mondd csak, honnan tudsz arabul?
Ahogy rám emeli a tekintetét és belenézek a szemébe, hirtelen elkezd
gyorsabban dobogni a szívem és görcsbe rándul a gyomrom. Egy pillanatra
meglepődők, mert még soha nem tapasztaltam ilyet egy nő közelében sem, de
aztán úgy döntök, nem foglalkozom vele.
– A bácsikádtól! Ő tanít engem az arab nyelvre, egy kicsit nehéz, és las-
san haladok, de ő nagyon türelmes – válaszolja, és látom rajta, még mindig
zavarban van.
– Türelmes? – mosolyodom el, majd ránézek kérdőn a bácsikámra.
– Igen, Tarek, Jázmint én tanítom, mert úgy gondolom, később majd hasz-
nára válik – válaszolja büszkén.
Ezek most tényleg hülyének néznek? A hasznára válik, mi? Teljesen egyér-
telmű, hogy ezek ketten itt szeretők. De bánom is én, mit csinálnak, ha én is
megdughatom a kiscsajt.
– Igen! És jó tanítvány, nagyon fogékony – folytatja az öreg.
– Fogékony, mi? – kérdezek vissza, miközben felhúzom a szemöldökö-
met, majd közelebb lépek a lányhoz.
– Tudod, Jázmin, én is tudnék neked új dolgokat tanítani – húzom végig
az ujjamat a karján, és az agyamon már fut is végig, miket tennék vele. De
nem azt a reakciót kapom, amire számítok, mert ahelyett, hogy viszonozná
a flörtöt, olyan riadtan néz rám, mint egy végtelen kisállat, és bevallom, ez
most még jobban felizgat.
– Tarek, azonnal fejezd ezt be! – szól rám a bácsikám, nekem meg eldur-
ran az agyam.
– Jól van, nem tudtam, hogy kizárólagos tulajdon! – vágom oda ne-
ki, majd visszaülök a székre. A lány meg úgy kiviharzik, mintha veszély-
ben lenne.
– Tarek, ezt a viselkedést nem tűröm! – néz rám fenyegetően.
Hú de kiakadt, hogy a kiscsajt megkörnyékeztem. Hát még akkor hogy
kilesz, ha megdugom.

– 19 –
Keleti szenvedély
Már csak azért is megfektetem a kicsikét, hogy bosszantsam a bácsi-
kámat, az pedig csak tovább fokozza az örömömet, hogy a lány ilyen el-
lenállhatatlanul szép. Túl jól szórakozok, így úgy döntök, húzom még egy
kicsit az öreget!
– Elismerésem, bácsikám, gondolom, a kicsike nagy örömforrás lehet
számodra!
– Nem úgy van, ahogy gondolod! – mordul fel az öreg.
– Na persze! – eresztek meg egy gúnyos mosolyt. – De ha meguntad,
vagy már nem bírod erővel, csak szólj, egy ilyen gyönyörű nővel én is szíve-
sen eljátszanék – nevetem el magam, de a bácsikám nem nevet, sőt az erek
csak úgy dudorodnak a nyakán.
– Csak egyszer mondom el neked, Tarek! Jázmin tabu a számodra! Meg-
értettük egymást! Az pedig, hogy mi van közöttünk, nem tartozik rád! Remé-
lem, világos voltam!
– Persze, bácsikám! Megértettem, igyekszem majd visszafogni magam –
nyugtatom, hogy lehiggadjon az öreg, úgy sem lehet már sokáig nyugodt. –
Viszont most visszamennék a szállodába.
– Rendben, azt hiszem, az lesz a legjobb. Holnap reggel kilenckor vár-
lak az irodában.
Elindulok az ajtó felé, hogy végre elhúzzak innen, de akkor a bácsikám
utánam szól.
– Még valamit, Tarek!
Mi a francot akar már megint?
Megfordulok.
– Igen, bácsikám?
– Itt öltönyben kell megjelenni, úgyhogy ehhez tartsd magad! Nem aka-
rom a széttetovált testedet látni.
Veszek egy mély levegőt, majd mosolyt erőltetek az arcomra.
– Természetesen, bácsikám!
Tuti küldök egy videót neki, ahogy a szeretője ezt a széttetovált testet
kényezteti.

Nehezen tudok felkelni, mert még zúg a fejem. Ali tegnap elhívott mulat-
ni. Azt hiszem, nem lesz probléma, egy darabig elleszek itt. A magyar lányok
nagyon szépek. Mondjuk egyik sem volt annyira szép, mint Jázmin, és nem
is voltak rám olyan hatással, mint ő, de nagyon készségesek, az egyszer biz-
tos. Felkapok egy fekete nadrágot meg egy fehér pólót. Belenézek a tükörbe,
és eszembe jut a bácsikám. „Itt öltönyben kell megjelenni” – biztos kiakad,
ha így meglát, de mondjuk, pont leszarom.

– 20 –
 Tarek
Ali az előbb szólt, hogy már itt van, tegnap felajánlotta, hogy eljön értem
és bevisz az irodába. Rendes gyerek, mindig is tudtam. Kimegyek a szállodá-
ból, és a szemem végigfut a kocsikon. A sok szar között ott feszít egy sárga
Lamborghini. Na, tuti, ez az övé.
Beszállok az autóba, és Ali egyből elkezd cseszegetni.
– Tarek, már vagy húsz perce várok rád! Nem fogunk beérni időben, már
azon gondolkodtam, hogy itt hagylak.
– Azt úgysem merted volna megtenni – vágom rá. – Amúgy is mit vagy
úgy oda, ha egy kicsit késünk! Nem hiszem, hogy bármiről lemaradnánk.
– Jól van – sóhajt megadóan, és már biztosra veszem, rossz ötletnek tart-
ja, hogy tegnap felajánlotta, hogy eljön értem.
– Tarek, nem mondta Hasszan bácsi, hogy az irodában öltönyt kell visel-
ni? – kérdezi kis idő múlva.
– De mondta, csak pont leszarom az öltönyt is meg az öreget is! – vála-
szolom ingerülten.
– Teljesen ki fog rád akadni! Mire jó ez?
– Mert nem fogja nekem senki megmondani mit tegyek, azt meg pláne
nem, hogy hogyan öltözzek. Amúgy meg szakadj le a témáról, oké! – vágom
rá ingerülten, és érzem, ahogy kezd felmenni a pumpa a fejemben.
Ezt valószínű, Ali is látja, mert nem tesz fel több hülye kérdést, és az iro-
dáig csendben maradunk.
Felérve az emeletre, Ali meginvitál a konyhába egy kávéra, azt mondja,
reggelente itt szokott elindulni a nap. Belépek, és most már értem, mire gon-
dolt. A konyha tele van alkalmazottakkal, és már hátrálnék is kifelé, de akkor
megpillantom Jázmint. Látom, hogy ő is észrevett, de gyorsan elkapja a fejét,
és egy szőke lánynak kezd magyarázni.
Tetszik, amikor zavarba van! Nagyon édes!
– Tarek, gyere, bemutatlak a lányoknak – int felém Ali a kezével.
– Szia, Tarek! Rita vagyok – áll meg előttem egy magas, vékony lány
hatalmas póthajjal és óriási műszempillákkal. Első gondolatom az, hogy
szörnyen közönséges. Nyújtja a kezét, de nem fogadom, csak a fejemmel
biccentek. A másik lány, akivel az előbb Jázmin beszélt, már óvatosabb,
gondolom levette, hogy nem fogok bájologni, úgyhogy csak a fejével int,
és úgy mutatkozik be.
– Szia, én Nikol vagyok! – Várom, hogy Jázmin is megszólaljon, de ő
csak int a kezével, és tovább magyaráz a szőke lánynak. Elkezdünk Alival
beszélgetni, de nem igazán figyelek arra, mit mond, mert közben Jázmint né-
zem. Még mindig azzal a szőke lánnyal beszélget, és próbál úgy tenni, mintha
észre sem venne, de látom rajta, hogy zavarban van, és biztosra veszem, hogy
miattam. Aztán egy pillanatra rám néz, de amikor találkozik a tekintetünk,

– 21 –
Keleti szenvedély
gyorsan elkapja a szemét rólam, én meg önkéntelenül elmosolyodom, mert
annyira jól áll neki, hogy ilyen félénk. Ha nem tudnám, hogy a bácsikám sze-
retője, még azt hinném, hogy ártatlan. Erre a gondolatra egyből megrándul a
farkam, mert a gondolat is felizgat, hogy egy ilyen csodaszép nő egyes-egye-
dül csak az enyém legyen. Csak az én kezem, az én szám érintse.
Ali hangja zökkent ki a gondolataimból.
– Tarek, kérsz egy kávét? Tudod, Jázmin készíti a legfinomabb arab kávét.
Ránézek Jázminra, majd megeresztek egy gúnyos mosolyt felé.
– Nocsak, Jázmin, te tényleg egy főnyeremény vagy a bácsikámnak.
Mondd csak, miben leli még az örömét benned?
Látom, hogy ő is érti a célzást, mert lefagy a mosoly az arcáról, nekem
meg valamiért most először rosszul esik, hogy megbántok valakit.
Mi a franc van velem?
– Igen, szeretnék egy kávét – helyesbítek, és valamiért jó érzéssel tölt el,
amikor újra rám mosolyog. Amíg elkészíti a kávét, folyamatosan beszél hoz-
zám, én meg közben figyelem a gesztusait, a mozdulatait, nézem a gyönyö-
rű mosolyát. Olyan nyugodtság és kedvesség árad belőle, hogy az én folyton
háborgó lelkem is lenyugszik tőle. Közben észreveszem, hogy a konyhában
csak mi ketten maradtunk, és rögtön feltámad bennem a vadászösztön.
– Mondd csak, Jázmin, mi lenne, ha ma este feljönnél hozzám a szállo-
dába. Hidd el, jól szórakoznánk. Nem bánnád meg – húzom végig az ujjam a
karján, de megint nem azt a reakciót kapom, amire számítok, mert Jázmin te-
kintete megváltozik, és látom a sértődöttséget az arcán.
– Azt hiszem, valamit nagyon félreértettél, Tarek! Tudod, attól, mert egy
európai lány kedves, még nem könnyűvérű – háborodik fel, majd kisétál a
konyhából.
Elhúzom a szám, mert eszembe jut, hány európai lotyótól hallottam ezt,
akik pár órára rá már széttették a lábukat. De most nincs kedvem harcolni a
kicsikével, úgyis csak idő kérdése, és megdugom, addig meg hagyom, hadd
játssza a megközelíthetetlent.

– 22 –
 4. fejezet
Jázmin
Mégis, mit képzel ez magáról! Mérgelődök magamban, mert még soha
nem éreztem ilyen megalázottnak magam. Legszívesebben pofán vágtam
volna! Pedig biztos nem adtam félreérthető jeleket. Alival és Nasszerrel pont
ilyen vagyok, és még soha nem tettek nekem ilyen szemtelen ajánlatot. A nap
további részében nem vagyok hajlandó még csak ránézni sem. Elmondtam
Nikolnak is, milyen ajánlatot tett Tarek, és ő is kiakadt. Tény, hogy nagyon jó
képű és vonzó, de ez nem minden. Gondolom, az ilyen férfiak hozzászoktak,
hogy mindent megtehetnek, és a lányok nem utasítják vissza.
A gondolatomból Ali zökkent ki.
– Jázmin, el kell mennem! Összeírtam Tareknek pár dolgot a délutáni
megbeszélésekhez, de már nincs időm vele átbeszélni, mert a bácsikám lent
vár. Megtennéd, hogy beviszed és segítesz neki, ha bármi kérdése lenne – kér
meg Ali, én meg ideges leszek, mert nem akarok Tarekkal beszélni.
– Ali, nem lehetne inkább, hogy Ritát kéred meg?
– Én is gondoltam rá, de Rita elment Nasszerrel, egyébként sem szívesen
bíznám rá Tareket. Amúgy is te ehhez jobban értesz!
– Jól van! – sóhajtok fel, majd elhúzom a szám, mert ehhez most tényleg
nincs kedvem.
Ali is észreveszi, és elkezd nevetni.
– Ugyan már, Jázmin, nem a kivégzésedre küldelek! Tudom, hogy Tarek-
nek nehéz a természete…
– Nehéz! Inkább elviselhetetlen! – vágok közbe.
– Jól van, igaz, de légy szíves, tedd meg nekem!
– Rendben – egyezek bele.
Miután Ali elmegy, átnézem a jegyzeteket, majd veszek egy mély levegőt,
és bekopogok, Tarek ajtaján.
– Gyere be! – kiabálja, nekem meg már a hangja hallatán gyorsabban
kezd verni a szívem. Van valami abban a mélyen búgó, rekedtes hangban,
amitől egyszerűen elolvadok.
Mi a fene van velem!
– Elnézést a zavarásért, de Ali megkért, hogy nézzük át a jövő heti meg-
beszélések témáját, mert… – folytatnám, de akkor meglátom Tareket fél-
meztelenül.
– Uramisten!… elnézést… nem tudtam, hogy te… szóval – keresem a
szavakat, mert irtó zavarban vagyok, és nem is tudom hirtelen, hova nézzek.
Persze Tarek jót derül rajtam.

– 23 –
Keleti szenvedély
– Mi az! Csak azt ne mondd, hogy nem láttál még félmeztelen férfit?
– Én… szóval… most nem rólam van szó! Egyáltalán, miért vagy félmez-
telen – kérdezem, és még mindig nem nézek rá, csak a falat bámulom.
– A bácsikámmal összekaptunk az öltözékem miatt! Ali meg hozatott ne-
kem pár inget!
– Á… értem – nyögöm ki, és közben a szemem végigfut meztelen felső-
testén.
Az egész teste tele van tetoválásokkal, a válla széles, a hasa izmos és
tökéletes.
Istenem, de jól néz ki!
Talán kicsit tovább nézem, mint illene, mert elmosolyodik.
– Mi az, csak nem gondolkodtál a reggeli ajánlatomon – gúnyolódik ismét.
– Nem! Kár volt bejönnöm, te nem tudsz viselkedni – háborodok fel, és
már indulnék kifelé, de akkor elkapja a kezem.
– Ne kapd már fel a vizet, csak ugrattalak! – nevet fel, és közben közelebb
húz magához, nekem meg végigfut a testemen valami kellemes bizsergő ér-
zés, amit eddig soha nem tapasztaltam, de bevallom, hihetetlenül jó.
– Jól van, de akkor öltözz fel, kérlek – sóhajtok fel megadóan, és közben
próbálok hűvös maradni, pedig ha most belelátna a gondolataimba…
Tarek elkezdi felvenni az egyik inget, én meg elmosolyodom, mert
olyan, mint egy durcás kisgyerek, látom, hogy most nagyon kiesett a
komfortzónájából.
– Ezt a baromságot! – morogja, én meg felnevetek. – Szerinted ez vic-
ces? – csattan fel.
– Igen, egy kicsit – kuncogok, és hogy jobban bosszantsam, még odaszó-
lok neki. – A nyakkendőt se felejtsd el!
– Na, még mit nem – morogja, de amikor rám néz, hirtelen megváltozik
a tekintete, és kihívó mosoly jelenik meg az arcán. – Jól van, Jázmin, felve-
szem a nyakkendőt, de neked kell megkötni.
A kezében tartja a nyakkendőt, és várja, hogy közelebb menjek hozzá.
Megállok előtte egy méterre, hogy azért még ne legyen kellemetlen, bár
már így is hevesebben ver a szívem. Elveszem a kezéből a nyakkendőt, mire
a derekamnál fogva magához húz.
– Tarek! Azonnal engedj el, nem erről volt szó! – forgolódok, és próbá-
lom, kivonni magam a karjából, de nem enged, csak nevet.
– Ugyan már, Jázmin, nem foglak megenni, ne legyél már ilyen merev.
Elég, ha én már az vagyok – nevet tovább.
Nem is tudom, kire vagyok jobban mérges. Rá, amiért itt szórakozik ve-
lem, vagy magamra, amiért hagyom. Úgy döntök, nem fogom megadni ne-
ki azt az örömet, hogy szórakozzon velem. Nem szólalok meg, csak átrakom

– 24 –
 Jázmin
a nyakkendőt a nyakán, és elkezdem megkötni. Azt hiszem, ezzel őt is meg-
lepem, mert már nem nevet, de érzem, hogy gyorsabban veszi a levegőt, és
közben nem veszi le rólam a szemét.
– Kész! – nézek rá, és a pillantásunk összetalálkozik.
– Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam – mondja, de aztán
azonnal félrenéz, mintha zavarban lenne.
Az az érzésem, ő is meglepődött, hogy hangosan mondta ki ezeket a
szavakat.
– Akkor foglalkozzunk a jövő heti beszámolókkal – javasolja, majd elin-
dul az asztala felé.
Én meg csak magamban mosolygok az előbbi szavaitól. Leülök vele
szembe az asztalhoz, előveszem Ali jegyzeteit, és elkezdem magyarázni neki
a közeljövőben fennálló projekteket, de akárhányszor ránézek, látom, hogy
szörnyen unja, és teljesen máshol vannak a gondolatai.
– Mondd csak, Jázmin, van valakid? – kérdezi teljesen váratlanul.
– Mi? Hogy nekem? Nem, nincs senkim – válaszolom, de nem értem,
hogy jön ez most ide. – Miért kérdezted?
Tarek megvonja a vállát.
– Semmi, nem lényeges, csak kíváncsi voltam – feleli közömbösen, de lá-
tom, hogy méreget közben. – De már biztos volt fiúd? – érdeklődik tovább.
Remek témánál vagyunk!
– Nem, még nem volt fiúm, nem jár minden lánynak a pasik körül a gon-
dolata – válaszolom kicsit ingerültebben, mert kezd eléggé feszélyezni ez a
beszélgetés, főleg, mert Tarek úgy vizslat közben, mintha valami hazugságon
akarna rajtakapni.
– Tudod, ezt elég nehezen tudom elhinni.
– Ez már nem az én problémám – vonom meg a vállam. – Inkább térjünk
vissza a munkához – javaslom, mert elég tapintatlannak tartom, hogy ilyene-
ket kérdezz, és mert félek, nehogy kinevessen a tapasztalatlanságom miatt.
Érdekes, hogy most először zavar a tapasztalatlanságom.
– De randizni azért csak szoktál?
– Nem, randizni sem szoktam! Egyszerűen nem érdekel ez a téma –
zárom rövidre, és remélem, veszi a lapot, hogy nem akarok erről tovább
beszélni.
– Miért nem?
Hát nem veszi a lapot! Feliratozzam neki vagy mi?
– Mert még nem volt olyan fiú, aki érdekelt volna – felelem, és remélem,
megelégszik a válasszal.
Egyáltalán mit magyarázkodok itt neki? Csak tudnám, hogyan kevered-
tünk ebbe a beszélgetésbe.

– 25 –
Keleti szenvedély
Tarek elmosolyodik, majd közelebb hajol, mintha valami bizalmas dol-
got akarna mondani.
– Talán mert még nem találkoztál olyan férfival, aki mellett igazán nő-
nek érezheted magad, és olyan gyönyöröket élhetsz át vele, hogy azt kívá-
nod, bárcsak örökre a karjában tartana – mondja, és olyan kihívóan mosolyog
rám, hogy a testemen megint végigfut az a kellemes bizsergés, miközben az
arcom úgy ég, hogy attól tartok, mindjárt lángra kap.
Miért érzek ilyeneket, amikor a közelébe vagyok? És miért jön elém az ő
félmeztelen teste, ahogy az izmos karjával átkarol. Nyugalom, Jázmin! Pró-
bálj közömbös maradni!
– Nem… Nem erről van szó! Egyszerűen még nincs itt az ideje, most a
munkára és a tanulásra koncentrálok – válaszolom, és most már tényleg na-
gyon kellemetlenül érzem magam, hogy ezt egy olyan férfival beszélem meg,
akit alig ismerek.
Azt hiszem, ő is észreveszi a zavaromat, mert így folytatja:
– Rendben, nem randizol. Értettem.
Na végre, köszönöm!
– Elviszlek ebédelni – jelenti ki határozottan, miközben feláll az asztaltól.
Ez a pasi tényleg nem fogja fel, mit magyarázok neki.
– Nem, Tarek, mondtam már, hogy…
– Tudom, nem randizol, de enni azért csak szoktál? – kérdezi kicsit gú-
nyosan, miközben az asztalra ül velem szemben.
– Igen, persze, de…
– Helyes! Akkor elmegyünk ebédelni, mert már kezdek nagyon éhes lenni.
– Tudod én… – próbálnám elmagyarázni, miért nem tudok vele menni, de
ekkor az ajtó kivágódik, és Ali meg Hasszan úr jön be az irodába. A főnököm
pedig olyan képet vág, mintha rajtakapott volna minket.
– Ti mit csináltok itt? – kér számon minket azonnal.
– Semmit – vonja meg a vállát Tarek, majd egy fölényes mosoly jelenik
meg az arcán, ahogy a bácsikájára néz. – Jázminnal átbeszéltük a jövő heti
munkát, és most elviszem ebédelni.
– Nem megy sehova! Főleg nem veled! – mordul rá, én meg csak kapko-
dom a fejem.
– Talán ezt majd Jázmin eldönti – vágja rá Tarek, és érzem, hogy a hang-
ja kezd ingerültté válni.
Ezek most tényleg rajtam vitatkoznak?
– Jázmin velem ebédel, mint mindennap! – kiabálja Hasszan úr.
Hahó! Én is itt vagyok, nem tűnik fel nekik!
Ránézek Alira, és látom, hogy ő épp olyan zavart és döbbent, mint én.
– Akkor talán kérdezzük meg Jázmint, hogy mit szeretne – vág vissza Tarek.

– 26 –
 Tarek
Na, haladás, ezek szerint észrevették, hogy én is itt vagyok!
A két férfi rám néz, és a válaszomat várja. Tulajdonképpen tényleg szí-
vesen mennék Tarekkal ebédelni. Van valami benne, ami vonz és egyszerűen
jó a közelében lenni. Ugyanakkor tudom, Hasszan úrnak mennyire fontosak
ezek a közös ebédek, és nincs szívem visszautasítani őt, hiszen annyi mindent
tett értem, amióta ismerem.
A gondolataimból Hasszan úr hangja zökkent ki.
– Jázmin, kedvesem, elmondanád, te mit akarsz?
Most mit mondjak?
Hirtelen beugrik a reggeli beszélgetésem Tarekkal, az ajánlata, és már
nem is tűnik olyan jó ötletnek, hogy vele ebédeljek. Biztos csak szórakozik
velem, ráadásul tetszik neki, hogy bosszanthatja a bácsikáját.
Ugyan miért érdekelném őt komolyan?
– Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha minden marad úgy, mint eddig. Has�-
szan úrral megyek ebédelni – felelem, és közben látom Tarek arcát, ahogy
megfeszül. A főnököm meg úgy néz Tarekre, mintha csatát nyert volna.
– Helyes! Akkor menjünk is – mondja Hasszan úr, majd elindul kifelé.
Felállok, és odamegyek Tarekhez. Látom rajta a csalódottságot, és ez ne-
kem is rosszul esik.
– Ne haragudj, nem akartalak megbántani.
Tarek egyenesen a szemembe néz, és a szemei most szinte feketék.
– Megbántani? Ugyan, ne gondolj már annyit magadról! Találok más
nőcskét, akivel elszórakozhatok ebéd alatt – sziszegi, miközben olyan gyűlö-
lettel néz rám, hogy megdermedek.
Szóval tényleg csak szórakozott velem!
– Igen, igazad van, rengeteg nőcske van, aki majd szívesen elszórakoztat.
Jó étvágyat! – vágom oda neki, és remélem, nem veszi észre, mennyire ros�-
szul estek a szavai.
Tarek
Figyelem Jázmint és a bácsikámat, ahogy elhagyják az irodát, és bennem
csak úgy forr a düh!
Mit képzel ez a nő magáról? Én meg majdnem bevettem az „ártatlan va-
gyok, engem nem érdekelnek a férfiak” szöveget. Ez a nő rafináltabb, mint
gondoltam! Mondjuk abban nem hazudott, hogy nem érdeklik a férfiak, mivel
az öreg aszott kecskék jönnek be neki. De ezt még nagyon meg fogja bánni.
Engem nem lehet csak úgy hülyére venni!
– Elmondanád, mi volt ez az előbb? – érdeklődik Ali, ahogy magunkra
maradunk.
Nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire kiakasztott ez a nő, úgyhogy
megpróbálok nyugodt maradni.

– 27 –
Keleti szenvedély
– Semmi. Felejtsd el! – vonom meg a vállam.
– Jól van! Hagyjuk! Menjünk inkább mi is ebédelni – javasolja.
Nem igazán van kedvem most enni, még mindig dúl bennem az indulat,
amiért Jázmin visszautasított és megalázott a bácsikám előtt, de mosolyt eről-
tetek az arcomra, és elindulok Alival.
Az étterembe eljött velünk Nasszer, Nikol és Rita is.
Körbenézek a társaságon, figyelem, ahogy Ali meg Nikol egymásra néznek.
Na, ezek biztosan dugnak.
Ránézek a másik csajra, Ritára, őt meg valószínű, mindenki dugja, aki
akarja.
A gondolataim egyre csak Jázmin körül forognak. Hogyan lehetséges,
hogy egy ilyen gyönyörű nőt egy olyan öregember birtokol, mint a bácsikám.
Ha arra gondolok, hogy hozzáér, elönt a düh. Magam sem értem, mi van ve-
lem, miért zavar ez ennyire, de be kell ismernem, még soha nem volt rám nő
ilyen hatással. Minél előbb meg kell tudnom, mi van kettejük között.
– Tulajdonképpen mi van a bácsikám és a között a kis lotyó között? – kér-
dezem, mire nagy csönd támad, és mindenki rám néz.
– Ki tudja? – válaszolja sejtelmesen Rita.
– Fogd be a szád, te ribanc! – kiállt rá Nikol.
Ránézek Nikolra, és a szeme szikrákat szór. Elég kemény csajnak tűnik.
Gondolom, ezt Rita is tudja, mert nem szól vissza, csak egy gúnyos grimas�-
szal válaszol, azután feláll, és távozik az asztaltól.
– Ide figyelj, Tarek! – folytatja Nikol. – Jó fej srácnak tűnsz, meg min-
den, de Jázminról ne beszélj így! Ő a legkedvesebb, legbecsületesebb lány,
akit valaha ismertem.
– Na persze – vágok egy gúnyos mosolyt, közben Alira nézek, aki int a
szemével, hogy talán ezt most nem kéne! De magamtól is rájövök, mert Ni-
kol hangszíne kezd emelkedni.
– Mi az, hogy na persze! Nekem te itt ne flegmázz! Nem is ismered őt!
Jázmin még nem is járt soha senkivel, és ha egy kicsit is ismernéd, akkor
nem feltételeznéd róla, hogy viszonya van a főnökkel! Ő ahhoz túlságosan
tisztességes.
Nikol szavai csak még jobban feltüzelnek! Ő is azt mondja, amit Jázmin
próbál beadni nekem, hogy még nem volt soha férfival! Hihetetlennek tű-
nik, hogy ez a gyönyörű nő még ártatlan, viszont ha tényleg így van, akkor
az enyém lesz.
– Tudjátok, mit, elment az étvágyam – áll fel Nikol a helyéről. – Ali,
jössz? – kérdezi, de intek Alinak, hogy maradjon még, így Nikol egyedül
hagyja el a helyiséget.
– Elég harcias a csaj – nézek Alira.

– 28 –
 Tarek
– Ne is mondd! – neveti el magát.
– Dugod, mi? – kérdezem mosolyogva.
– Hagyjuk ezt a témát, Tarek! Magam sem tudom, mi van kettőnk között.
– Jól van – vonom meg a vállam, mert tulajdonképpen nem érdekel Ali
szerelmi élete. Engem most csak Jázmin érdekel, hogy minél többet meg-
tudjak róla.
– Mondd csak, Ali, igaz, amit a barátnőd mondott Jázminról? Nagyon
védte őt!
– Nézd, testvér, Jázmin tényleg rendes lány! Én sem hiszem, hogy len-
ne valami köze a bácsikánkhoz. Bár tény, hogy az öreg megkülönböztetett fi-
gyelemmel van iránta, de ez maximum csak egyoldalú lehet. Nikol meg azért
ilyen, mert ők ketten együtt nőttek fel egy árvaházban. Olyanok egymásnak,
mint a testvérek. Jázmin rendes lány, soha nem láttam őt bulizni vagy férfiak
társaságában. Ő még tényleg ártatlan. Úgyhogy hagyd őt békén! Oké?
Ránézek Alira, és vágok egy gúnyos mosolyt, mert pontosan tudja, hogy
senki nem mondhatja meg nekem, hogy mit csináljak.
– Amúgy meg feleslegesen strapálnád magad. Jázmin nem akar járni sen-
kivel. Az irodában mindenki próbálkozott nála, de még egy randira sem tud-
ták rávenni. Igaz, Nasszer? – böki meg az oldalát Ali, és csak most jövök rá,
miért ült Nasszer eddig ilyen feszülten az asztalnál.
– Mi van, Nasszer, csak nem lekoptatott a kicsike? – gúnyolódok vele.
– Na és! Annyira nem nagy szám – vonja meg a vállát, de látom, ideges a
téma miatt. – Amúgy meg miért érdekel annyira Jázmin, csak nem belezúg-
tál? Meglepődnék, ha valaki belőled érzelmeket tudna kiváltani.
– Ugyan már! Csak gondoltam elszórakoznék a kicsikével, míg itt vagyok!
– Esélyed sincs! – vágja oda, és ez annyira felbőszít, hogy mielőtt átgon-
dolnám, már mondom is.
– Fogadjunk, hogy előbb megfektetem, mint te!
– Mi van? – csodálkozik Nasszer.
– Jól hallottad, fogadjunk abba az arany BMW-be, amit annyira szeretsz,
hogy hamarabb az ágyamba viszem Jázmint, mint te!
– Csak szeretnéd! Soha nem állna le egy olyannal, mint te – vágja rá
mély megvetéssel a hangjában. Legszívesebben a falnak csapnám, amiért
ilyen lekezelően beszél rólam, de tudom a gyenge pontját, és tudom, mi-
vel vágjak vissza.
– Nos, akkor nincs mit vesztened! Csak te győzhetsz – felelem, miközben
elégedetten hátradőlök a széken.
Nasszer Alira néz, majd rám, tudom, hogy kattog az agya. Ismerem
őt, mindig jobb akart lenni nálam. Legyőzni! De ez már gyerekként sem
sikerült neki.

– 29 –
Keleti szenvedély
– Jól van, és mit kapnék, ha nyernék? Mit tudsz nekem felajánlani?
Tudtam, hogy belemegy a fogadásba, túl magas volt a labda. Régóta tart
a viszály kettőnk között, és nem hagyna ki egy ilyen lehetőséget, hogy vis�-
szavághasson.
Felállok, mert tudom, szavaimnak súlya lesz.
– Mit szólnál egy videófelvételhez?
Pontosan tudja, hogy arról a videóról beszélek, amin a húgával vagyok, és
épp a farkamon furulyázik a kicsike.
– Te rohadék, azt mondtad letörölted! – üvölti Nasszer.
Ali felpattan, és kettőnk közé áll.
– Ne csináljátok ezt, fiúk! Tarek, kérlek, mire jó ez?
– Ne szólj bele, Ali! – figyelmeztetem, majd Nasszerre nézek. – Tudod,
egyet megtartottam a szép idők emlékére, ha unatkozom, akkor lejátszom és
arra verem ki magamnak – vigyorgok rá, és rohadtul remélem, hogy nekem
támad, hogy végre megagyaljam. De nem teszi meg.
Gyáva féreg!
– Jól van, Tarek! Állom a fogadást! – vágja rá, majd kiviharzik a ká-
vézóból.

– 30 –
 5. fejezet
Tarek
Lassan egy hónapja, hogy itt vagyok Magyarországon, de Jázmint még
mindig nem tudtam becserkészni. Pedig tudom, hogy tetszem, neki, látom
ahogy rám néz, vagy ahogy zavarba jön, amikor beszélek hozzá. Egyre job-
ban izgatja ez a lány a fantáziámat, folyton azon kapom magam, hogy rá gon-
dolok. Szeretek a közelében lenni, nézni őt, hallgatni a hangját, vagy csak
bosszantani. Imádom, amikor zavarba hozom és elvörösödik. Tetszik, hogy
Jázminon minden érzelem azonnal látszik, nem az a megjátszós nő, mint
akikhez szoktam. Ma később jöttem be az irodába, mert vettem egy házat, és
még el kellett pár dolgot intéznem, mielőtt beköltözök. Pont ebédidőre érek
vissza, ami nem is baj, legalább egy kicsit csönd lesz az irodában. Felme-
gyek, és a legnagyobb meglepetésemre Jázmin az asztalánál ül és a könyvét
bujja. Észrevettem, hogy amikor olvas, megszűnik számára a világ, és kizár
mindent maga körül. Kíváncsi vagyok, mit olvas olyan elmélyülten.
Óvatosan a háta mögé osonok, majd egészen közel hajolok hozzá.
– Ha tudom, hogy itt vagy egyedül, jobban sietek – súgom a fülébe.
– Tarek! Mit keresel itt? – kérdezi, és ahogy megfordul, az ajka szinte az
ajkamhoz ér. Nekem meg rohadtul vissza kell fognom magam, hogy ne csó-
koljam meg azokat a telt ajkakat.
– Dolgozni jöttem! De ha van valami jobb ötleted, amit csinálhatnánk,
szívesen meghallgatlak – válaszolom, miközben a száját figyelem, és mocs-
kosabbnál mocskosabb gondolatok röpködnek a fejemben, hogy mit tudnék
vele csinálni itt az asztalon.
– Tarek, kérlek, ne hozz már megint zavarba – fordítja el a fejét.
Elmosolyodom, mert annyira édes, amikor zavarban van, ilyenkor olyan
ártatlannak tűnik.
– Ha nincs jobb ötleted, akkor marad a munka – sóhajtok fel, majd ki-
egyenesedek. – Nocsak, úgy látom, te sem dolgozol – nézek a könyvre, és
már veszem is a kezembe.
– Tarek, azonnal add vissza! Nincs hozzá jogod, hogy elvedd! – háboro-
dik fel, mialatt próbálja elvenni tőlem a könyvet.
– Nézzük, mit olvasol olyan elmélyülten mindig. Arab szerelem! – olva-
som a címet, és kérdőn nézek rá.
– Csak az angol miatt. Hogy gyakoroljam a nyelvet – védekezik, de lá-
tom, megint elpirul zavarában.
– Hiszen itt ki is vannak emelve részek – lapozok a könyvbe, majd el-
kezdem hangosan felolvasni a kiemelt részeket. – ,,A lány elgyengült a férfi

– 31 –
Keleti szenvedély
érintésétől”, „Vágyott a férfi csókja után”. Azt mondtad, nem érdekelnek a
férfiak – húzom őt tovább, és nagyon élvezem, hogy zavarba hozom.
– Nem is érdekelnek! Ez csak egy könyv. Azonnal add vissza! – védeke-
zik, miközben még mindig a könyvet próbálja kivenni a kezemből.
– Jól van – nevetek fel, majd a könyvet a magasba emelem. – Ha kell a
könyv, akkor vedd el, csak érte kell nyúlnod.
Jázmin mérgesen néz rám, és közben olyan elszánt arcot vág, hogy ma-
gam is meglepődök. Elkezd nyújtózkodni, persze sokkal magasabb vagyok,
így nem éri el, de nem adja fel. Szerintem észre sem veszi, amikor átkarolja a
nyakam. A testével szorosan a testemnek feszül, hogy megtartsa magát. Csak
a könyvre koncentrál, elszántan próbálja elvenni tőlem. Átkarolom a derekát,
és azt hiszem, csak most tudatosul benne, mennyire közel is van hozzám, de
legnagyobb meglepetésemre nem hátrál ki a karomból. Leengedi a kezét, a
másik keze még mindig a nyakamon van, és közben néz azzal a gyönyörű kék
szemével. Meglepődök, mennyire élvezem, hogy a karomba tarthatom őt.
Közelebb húzom magamhoz, és közben nem vesszük le egymásról a sze-
münket. Látom, ahogy a mellkasa egyre szaporábban emelkedik. Érzem, ha
most megcsókolnám, nem ellenkezne.
– Tetszel nekem, Jázmin, nagyon is tetszel – súgom, és már épp megcsó-
kolnám, amikor a lift kinyílik, és Nasszer sétál ki belőle.
Jázmin persze azonnal eltolja magát tőlem, kikapja a kezemből a könyvet,
majd az asztalához megy.
– Megzavartam valamit? – érdeklődik Nasszer.
– Nem, csak Tarek úgy döntött, megint szórakozik velem. Elvette a köny-
vemet, de már visszaszereztem – válaszolja, mialatt leül az asztalához, és za-
varába elkezd pakolászni rajta.
– Szólj nyugodtan, ha zaklat – mondja Nasszer.
Azonnal elönti a düh az agyam.
Mit képzel ez a kis szarházi, hogy úgy beszél, mintha valami kemény gye-
rek lenne? Mit gondol, ki ő, valami kibaszott hős lovag?
Odaugrok Nasszerhez, és elkapom az ingét.
– Te akarod megvédeni őt tőlem! Mikor lettél ilyen kemény gyerek? Gye-
re, Nasszer, ne csak a pofád járjon, mutasd meg, mit tudsz! – ordítom dühöm-
ben, és látom, ahogy Nasszer összerezzen.
Gondoltam, hogy csak a pofája nagy!
– Ne, Tarek, kérlek, hagyd! Higgadj le! – kérlel, Jázmin.
A kezét a hátamra teszi, én meg ahogy megérzem a teste közelségét, úgy
kezd a düh csillapodni bennem.
– Jól van. Végül is lesz máskor is módom rá, hogy megagyaljalak – sú-
gom neki, majd elengedem, és bemegyek az irodámba.

– 32 –
 Tarek
Kis idő múlva kopognak az ajtómon, Jázmin lép be rajta.
– Bejöhetek? Lehiggadtál már? – kérdezi mosolyogva, és egy tálca van
a kezében.
– Nem kértem semmit! – förmedek rá, de ahogy kimondom, már meg is
bánom, mert látom, ahogy eltűnik a mosoly az arcáról.
– Csak gondoltam, jólesne egy csésze kávé, de látom, még nem higgadtál
le – leteszi a tálcát, és már indul is kifelé.
– Várj! – szólok utána. – Nem úgy gondoltam.
Jázmin megáll, az ajtó előtt visszafordul, és elindul felém.
– Mondd csak, miért vagy mindig ennyire dühös? Mintha az egész világot
gyűlölnéd – kérdezi feldúltan.
Meglepődök, mert soha senki, még a szüleim sem kérdezték meg tőlem,
miért vagyok ilyen dühös és agresszív, egyszerűen csak beletörődtek, a tény-
be, hogy ilyen vagyok és kész.
Jázmin a válaszomat várja, de fogalmam sincs, mit mondjak neki, a dü-
höm és a haragom olyan keserűségcsomag, amit már gyerekkorom óta hor-
dozok magammal.
– Ez vagyok én, egy dühös és agresszív ember – vonom meg a vállam.
Jázmin megrázza a fejét.
– Én nem hiszem, hogy csak ennyi lennél, Tarek. – Egészen közel jön
hozzám, úgy folytatja: – Szerintem minden emberben ott van a jó és a rossz
is, és csak rajtunk múlik, melyiket hagyjuk felülkerekedni.
Elmosolyodom a szavai hallatán, tetszik, hogy még bennem is meg akar-
ja találni a jót, pedig bennem aztán kibaszottul semmi jó nincs, de szerencsé-
re ezt ő még nem tudja.
– Tudod, a düh akár még hasznos is lehet – felelem, mire Jázmin a hom-
lokát ráncolja.
– Ezt meg hogy érted?
– A düh nagyon sok energiát szabadít fel az emberben, olyan, mint a tűz,
mindent tisztára éget – felelem, mire Jázmin megrázza a fejét.
– Nem, Tarek, a harag kitöltése nem fogja eloltani a tüzet a szívedben. Ellen-
kezőleg, csak tovább táplálja. Ne engedd, hogy ezek az érzések felemésszenek.
Hallgatom ezt a törékeny lányt, aki próbálja meglátni bennem a jót. Ho-
gyan érthetné meg egy olyan kedves és tiszta lány, mint Jázmin, hogy a ma-
gamfajta nem képes szeretni, az olyan ember, mint én, csak a dühét tudja a
világra zúdítani.
– Jázmin, én nem fogok soha megváltozni, ilyen vagyok és kész.
– Még csak meg sem akarod próbálni? – kérdezi, és a hangjából kiérzem
a csalódottságot, engem pedig, mint oly sokszor, amióta Jázmint ismerem, el-
fog valami fura érzés, amit eddig még nem tapasztaltam.

– 33 –
Keleti szenvedély
Megfogom a derekát, majd lassan közel húzom magamhoz. Legnagyobb
meglepetésemre nem hátrál ki a karomból. A kezét a mellkasomra rakja, ne-
kem meg a közelségétől, az érintésétől hevesebben kezd verni a szívem. Még
soha egy nő mellett sem éreztem ilyet, mint Jázmin mellett, és bevallom, ez
csak még jobban összezavar. Nem tudom eldönteni, hogy csak azért akarom
őt ennyire, mert még mindig nem sikerült megdugnom, vagy valami teljesen
más az, ami úgy vonz hozzá, mint a mágnes. A kezem végigsimítom a haján,
majd az ujjaimmal beletúrok, úgy húzva magamhoz még közelebb. Érzem a
leheletét az arcomon, a szeme csukva, én meg kiélvezem a közelségét, az il-
latát. Magam sem értem, mi van velem, miért gyengülök el Jázmin közelé-
be. Mi az, ami ekkora erővel húz felé? Már attól megrándul a farkam, ahogy
az ujjaimmal a selymes hajába túrok. Hirtelen elkap a vágy, hogy megcsókol-
jam, érezni akarom az ajkát, pedig ez sem jellemző rám, nem szoktam a nők-
kel csókolózni, de Jázmin telt ajka nagyon izgatják a fantáziámat. Meg aka-
rom csókolni, de ő elfordítja a fejét.
– Tarek, kérlek, ne játszadozz itt velem! Ez nem fer – sóhajt fel halkan.
– Miért gondolod, hogy csak játszom veled? – kérdezem, miközben meg-
simogatom az arcát.
– Te mondtad a múltkor.
– Nem gondoltam komolyan, csak felbosszantottál, mert nem jöttél ve-
lem ebédelni – válaszolom, és közben elveszek azokban a gyönyörű kék
szemekben.
Látom rajta, nem győzték meg a szavaim, mondjuk megértem, elég tap-
ló voltam vele.
– Szeretnék hinni neked, de nehéz.
– Mi lenne, ha újra kezdenénk? – ajánlom fel neki.
– Ezt meg hogy érted? – kérdezi kíváncsian, és a szeme csillogni kezd.
– Salam alejkum! – nyújtom ki a kezem felé. – Örülök a találkozásnak.
Jázmin elkezd nevetni, de belemegy a játékba, és viszonozza a köszönésemet.
– Alejkum alsalam! – válaszolja, és úgy mosolyog, hogy rám is átragad
a vidámsága.
Látom, mennyire tetszik neki, így folytatom:
– Tarek bin Szahid vagyok, és itt fogok dolgozni a bácsikámnál egy ideig.
– Ennek igazán örülök, Tarek. Engem Szilágyi Jázminnak hívnak, és a bá-
csikád asszisztense vagyok. Csak szólj nyugodtan, ha segítségre van szüksé-
ged. Szívesen segítek bármiben.
– Bármiben? Ez igazán jól hangzik – kacsintok rá, mire Jázmin elpirul.
– Úgy értem, a munkába – üti meg játékosan a karom.
– Persze! Én is pont így gondoltam – nevetek fel, és közben felemelem a
kezem. – Akkor mától tiszta lap? – kérdezem tőle.

– 34 –
 Tarek
– Igen, Tarek. Mától tiszta lappal indulunk – mosolyog rám, és közben el-
indul kifelé, de nekem még más terveim vannak. Élvezem, hogy a közelem-
ben van, és nem akarom, hogy elmenjen.
– Várj! Akkor, ha már felajánlottad a segítségedet, megmutathatnád új-
ból azt a táblázatot, amit a múltkor mutogattál, bevallom, már elfelejtettem
a kezelését.
Jázmin egy pillanatig gondolkodik, talán ő is leveszi, mennyire átlátszó
ürüggyel akarom őt itt tartani, de aztán elindul az asztalomhoz.
– Persze, miért is ne, csak mutasd meg, melyikre gondolsz pontosan – vá-
laszolja, majd megkerüli az asztalomat, és helyet foglal a székemben. Ha ezt
valaki más csinálná, tuti leüvölteném a fejét, hogy merészel beülni a székem-
be, de Jázmin esetében ez bocsánatos bűn. Talán az arcomra van írva a döb-
benet, mert Jázmin, ahogy felnéz rám, elkezd mentegetőzni.
– Ne haragudj! Elfoglaltam a helyedet! Mindjárt hozok egy széket! –
mentegetőzik, és már állna is fel, de nem hagyom neki.
– Nem baj! Maradj csak – nyugtatom, és odacsúsztatok egy széket!
Elkezdi a táblázatokat magyarázni, én meg csak nézem telt ajkát, ahogy
mozog.
Istenem, azok az ajkak, hogy tudnák kényeztetni a farkam!
– Tarek, te nem is a táblázatot nézed, hanem engem – néz rám azzal a
nagy, kék szemével, én meg teljesen a hatása alá kerülök. Lenézek a szájára,
és végigsimítom a kezemmel az ajkát.
– Tényleg nem csókolt még meg senki?
– Nem. Még nem – válaszolja halkan, és lehunyja a szemét.
– Helyes – súgom neki, és már azon vagyok, hogy megcsókolom, amikor
a bácsikám beront az irodámba.
– Tarek, mit műveltek itt? – kér számon az öreg.
A francba! Ha egy kicsit később jön, biztos más pozícióba talál minket!
– Nyugalom, bácsikám! Jázmin segített az egyik táblázat kezelésében,
csak ennyi történt – nyugtatom, de azért eleresztek egy gúnyos mosolyt, mert
tudom, hogy odavan Jázminért. Jázmin viszont az enyém lesz előbb vagy
utóbb, megszerzem magamnak!
– Így van, uram, csak segítettem neki – helyesel ő is.
– Jól van, lányom, akkor most menj ki, kérlek, beszélnivalóm van az
unokaöcsémmel!
Jázmin engedelmesen kimegy az irodából.
– Tarek, miért mentél ma neki Nasszernek? – von kérdőre azonnal.
Nasszer, az a kis aljas, egyből ment árulkodni a bácsikánknak, ahogy az
öreg visszajött! De ezért még megkapja a magáét tőlem!
– Ugyan már! Hozzá sem értem! – vonom meg a vállam.

– 35 –
Keleti szenvedély
– Tarek! Ez egy nyugodt hely volt, amíg ide nem jöttél! Mi van veled, fi-
am, hogy folyton csak a zűr van körülötted? Mi volt az a szállodás eset a
múltkor? Tönkrevágtál két lakosztályt! Csak szégyenkezem miattad – mo-
rogja az öreg.
– Nem nagy ügy. Egy kicsit vadabbra sikerült a buli, mint terveztem, de
épp elég pénzt utaltam a szállodának, futja belőle még egy plusz lakosztályra
is, úgyhogy ne sírjanak nekem.
– Nem csak a pénzről van szó, Tarek! A megítélésed. Mit gondolnak majd
rólad az emberek, ha így viselkedsz?
Ez most komoly? Úgy látszik, a bácsikám tényleg nem ismer engem! Kur-
vára leszarom, mit gondol rólam bárki, pláne egy senki szállodaigazgató!
– Jól van, bácsikám! Nyugodj meg, ma vettem egy házat, úgyhogy kiköl-
tözök a szállodából. Nem lesz rám gondjuk!
– Ezt örömmel hallom! Szólj Tamásnak, ő az egyik legjobb sofőrünk, ő
majd segít a kiköltözésnél – mondja elégedetten, majd kisétál az ajtón.

Az irodaház udvarán állok, és a szememmel keresem azt a fura nevű

sofőrt, akit a bácsikám ajánlott. Ali lép mellém Nikollal. Ránézek az unoka-
testvéremre, majd arabra váltok, hogy a csaj ne értse.
– Mi van, azt mondtad, már nem dugod?
– Hanyagoljuk a témát! – mordul rám.
Pedig ismer annyira, hogy most már csak azért is húzni fogom vele.
– Jól van, akkor gondolom, nem baj, ha megdugom?
Ali arca eltorzul, én meg elnevetem magam.
– Jól van, nyugi, csak vicceltem, tudod, hogy nem ő érdekel. Amúgy is
egyszerre csak egyet.
– Aljas vagy, ugye tudod? – morogja.
– Tudom, testvér, soha nem állítottam mást.
– Miről beszéltek? – kérdezi Nikol.
– Egy sofőrt keresek, valami fura neve van, azt hiszem Tharmas, vagy
valami ilyesmi.
– Á, Tamásra gondolsz – javít ki Nikol. – Miért keresed? – kérdezős-
ködik tovább.
– Vissza akarok menni a szállodába, és a bácsikám őt ajánlotta – vá-
gom rá talán kicsit erőteljesebben, mint kéne, mert kezd idegesíteni ez a
kérdezősködés.
– Neki most más dolga van, majd Ali hazavisz – válaszolja határozottan,
én meg Alira nézek, mert nem hiszem el, hogy ez a kiscsaj milyen stílust en-
ged meg magának velem szemben. Ha nem Jázmin barátnője lenne, akit most
rohadtul be akarok cserkészni, és Ali nője, most biztos megráznám.

– 36 –
 Tarek
– Ugyan, mi dolga lehet egy sofőrnek? – kérdezem ingerülten.
– Tudod, Tarek, a sofőröknek is van magánéletük – teszi keresztbe a kar-
ját, majd vág egy gúnyos mosolyt, én meg érzem, hogy kezd felmenni a pum-
pám. – Amúgy meg, ha annyira tudni akarod, randin van Jázminnal, és jó
lenne, ha nem zavarnád meg őket, mert végre rá tudtam venni a barátnőmet,
hogy elmenjen egy randira. Amúgy már lejárt a hivatalos munkaideje a srác-
nak, majd Ali kirak a szállodánál.
Az utolsó mondatokat már nem is hallom, mert az indulat elönti az agya-
mat. Magamon is meglepődök, milyen állapotba kerülök már csak a tudattól,
hogy Jázmin más férfival van. Kavarognak a gondolatok a fejemben.
Hogy a francba került képbe ez a sofőr gyerek? Eddig mindenki azt lökte
nekem, hogy Jázmin nem randizik senkivel, és tessék, ma mégis randija van.
– Hol vannak most?
Nikol és Ali döbbenten néznek rám, de nem érdekelnek, tudnom kell a
választ.
– Kérdeztem valamit? Hol vannak? – ismétlem meg a kérdést ingerülteb-
ben a kelleténél.
Látom Nikol arcán, azon töpreng, jó ötlet-e, ha elmondja, de végül csak
kiböki.
– Odaát a szemközti kávézóban.
Átnézek az utca túloldalára, és egy kicsit megnyugszom, hogy csak eddig
jutottak. Elindulok a kávézó felé, de Ali elkapja a karom.
– Mit csinálsz, Tarek?
– Szerinted? – kérdezek vissza ingerülten, majd lenézek a kezére és a sze-
memmel figyelmeztetem, hogy engedje el a karom. Aztán arabul folytatom:
– Egy ilyen kis sofőr nem fog bekavarni a fogadásunkba.
– Jaj, Tarek, hagyd már azt a fogadást, nevetséges az egész. Szerintem
Nasszer sem gondolta komolyan – próbál győzködni, de nem érdekel, amit
mond, egyenesen a kávézó felé veszem az irányt.

– 37 –
 6. fejezet
Jázmin
Körülbelül fél órája ülünk itt a kávézóban Tamással. Ahhoz képest, hogy
ez életem első randija, nagyon kellemes. Nikolnak megígértem, hogy nem
halogatom tovább a randit, mert már egy hónapja tologatom az időpontot, de
meg kell hagyni, Tamás nagyon kitartó. Igazából tényleg nagyon kedves és
udvarias férfi, csak ne gondolnék folyton Tarekra. Próbálok odafigyelni Ta-
másra, hogy mit mond, de állandóan Tarek jár a fejemben!
Olyan jóképű, és ahogy tud nézni azzal a gyönyörű barna szemével, olyan
átütően, hogy most is elönt a forróság, ahogy rágondolok. Na és a hangja?
Az a mélyen búgó, rekedt hang, beleborzongok, akárhányszor hozzám szól.
Amikor ma a karjában tartott az irodában, azt kívántam, bárcsak megcsókol-
na. Bárcsak megbízhatnék benne, ha tényleg tetszenék neki.
Ma annyira más volt, talán csak bebeszélem magamnak, de úgy éreztem,
mintha kezdene megnyílni előttem. Elmosolyodom, ahogy eszembe jut, mi-
lyen vicces volt, amikor újból bemutatkoztunk egymásnak. Közben ránézek
Tamásra, aki visszamosolyog rám.
Jaj, de ciki, most azt hiszi, hogy miatta mosolygok így. A fenébe, Jázmin,
mi van veled, próbálj Tamásra koncentrálni – figyelmeztetem magam! Amúgy
is mit áltatom magam, egy olyan férfi, mint Tarek, biztos nem akar semmit egy
magamfajta lánytól.
A gondolataimból egy árnyék zökkent ki, ami szinte beteríti az asztalun-
kat. Felnézek és meglátom Tareket.
Mit keres itt? És egyáltalán, miért jött ide?
– Gondolom, te vagy Tamás – szól oda Tarek.
– Igen, Tamásnak hívnak – válaszolja, és látom a meglepődést az arcán.
Létezik, hogy még nem is ismerik egymást?
– Tarek, Hasszan úr unokaöccse – szólok közbe, mert nem hiszem, hogy
Tarek be fog mutatkozni neki.
– Á, már értem, és miben segíthetek? – kérdezi udvariasan Tamás.
– Vissza akarok menni a szállodába, és kell egy sofőr, te pedig tudtommal
a cég sofőre vagy. Azt hiszem, ennyi információ elég.
Tamás megköszörüli a torkát, látom, hogy próbálja visszafogni magát,
gondolom, nagyon kellemetlen neki, hogy Tarek úgy beszél vele, mintha egy
szolga lenne. Nekem sem tetszik ez a viselkedés, mégsem tudok rá haragudni.
– Igen, így van, de most épp nem dolgozom. Amint látod, más kelleme-
sebb elfoglaltságom van – válaszolja, miközben a kezét a kezemre teszi.
Tarek a kezünket bámulja, és a szeme szikrákat szór.

– 38 –
 Jázmin
– Azt mondtad, nem randizol! – mordul fel, és még mindig a kezünket
bámulja.
Magam sem értem, miért, de azonnal kihúzom a kezemet Tamás kezéből.
– Igen, így van! Ez nem randi! – vágom rá mentegetőzésképpen, de ahogy
ránézek Tamásra, már meg is bánom. Szegény olyan csalódott arcot vág.
Tarek rám néz, majd vissza Tamásra, és egy kis mosoly jelenik meg a szá-
ja sarkában.
– Jól van! Ha ez nem randi, akkor én is leülök közétek, tulajdonképpen rá-
érek – válaszolja, és kihúz egy széket mellettem. A szívem hevesebben kezd
dobogni, ahogy mellém ül.
Tudom, hogy én most Tamással randevúzok, és nem szabadna, hogy így
érezzek, de mégis örülök, hogy itt ül mellettem.
Tarek a pultos felé int, aki már küldi is neki a kávét.
Ezt a gyors kiszolgálást, mi persze tíz percet vártunk a kávénkra. Mond-
juk nem is vagyunk szaúdi milliárdosok. Csak tudnám, a vendéglátósok, hogy
szúrják ki a vendégek közül, kinek érdemes rögtön ugrani.
A gondolataimból Tarek zökkent ki.
– Mondd csak, Jázmin! Tudtad, hogy a neved arab eredetű? – szól hoz-
zám, de nem néz rám, csak a kávéját kavargatja.
– Igen, a bácsikád már mondta, hogy nálatok is használják női névként –
válaszolom neki.
Tarek rám néz, és huncut mosoly jelenik meg a szája sarkában.
– Azt is elmondta, mi jellemzi azokat a nőket, akik ezt a nevet viselik? –
kérdezi, közben úgy néz azokkal a barna szemekkel, hogy mindjárt elolvadok.
– Nem – válaszolom, mert többet nem tudok kinyögni, ugyanis a szívem
úgy zakatol, hogy szerintem a szomszéd asztalnál is hallják.
Egész közel hajol hozzám, az arcunk szinte összeér, aztán a fülembe súgja.
– Nos, úgy tartják nálunk, hogy a Jázmin nevet viselő nők ellenállhatatla-
nok, és a férfiak a lábuk előtt hevernek.
Legszívesebben megkérdezném, hogy rólam is ezt gondolja? Mégsem tu-
dok megszólalni, a közelsége túlságosan elgyengít.
A pillanatot Tamás köhögése zavarja meg. Odakapom a fejem, és zava-
romban elkezdem az itallapot tanulmányozni.
– Mondd csak, Tarek, sokáig leszel Magyarországon?
– Egy ideig még biztosan maradok – válaszolja.
Nem nézek fel, még mindig az itallapot tanulmányozom, de érzem, hogy
mind a ketten engem figyelnek.
Istenem, de kínos!
Valamit még kérdez tőle Tamás, de nem tudok a beszélgetésre koncentrálni,
mert még mindig az jár a fejemben, amit mondott a nevemmel kapcsolatban.

– 39 –
Keleti szenvedély
Bárcsak ő is így érezne irántam, ha ellenállhatatlannak látna, ha a lába-
im előtt heverne.
Újra ránézek Tarekra, és látom, ahogy elhúzza, a száját, miután belekor-
tyol a kávéjába.
– Nem bírom ezeket az európai kávékat. Ti hogy tudjátok meginni ezt a
moslékot? – morogja, én meg felnevetek, mert eszembe jut, hogy Hasszan úr
is mindig ezt mondja az itteni kávékra. Ő sem szereti, és mindig gondoskod-
nom kell jó minőségű arab kávéról, mert csak azt hajlandó meginni.
– Azért nem olyan szörnyű, tejszínhabbal sokkal finomabb – válaszolom,
majd az ujjamra veszek egy kis habot, és lenyalom. Fel sem fogom, mit csi-
nálok, mert általában egyedül kávézom, nem két férfi társaságában. Mikor új-
ból megismétlem a mozdulatot, Tarek elkapja a kezem és egyenesen a szájá-
hoz emeli az ujjam, majd lenyalja róla a tejszínhabot, mintha ez a világ leg-
természetesebb dolga lenne.
– Igazad van, így tényleg sokkal édesebb – mosolyog, én meg érzem,
ahogy a hormonjaim elszabadulnak.
Az egész testem bizseregni kezd, és azon veszem észre magam, hogy
megint Tarek félmeztelen teste van előttem, miközben engem csókol. Elszé-
gyellem magam, és csak az jár a fejembe, hogy eltűnjek innen.
– Elnézést, de mennem kell – állok fel hirtelen. Ők is felállnak, de ahogy
el akarok indulni, Tarek elém áll, én meg szinte beleesek a karjába, a mell-
kasára teszem a kezem, hogy megtartsam magam. Felnézek rá, és rabul ej-
tenek azok a mélybarna szemek. Átkarolja a derekam, és én szinte elfolyok
az izmos karjában.
Miért van rám ilyen hatással?
– Hazaviszlek – mondja, és érzem a leheletét az arcomon.
– Nem, köszönöm, inkább sétálnék – válaszolom elcsukló hangon, pedig
a testem nem akarja, hogy eltávolodjak tőle. Annyira kellemes ez a bizser-
gés a gyomromban, hogy legszívesebben örökre vele maradnék. De az eszem
megálljt parancsol.
– Jázmin, jól vagy? Hazakísérjelek? – szólal meg Tamás bizonytalanul,
és látom a megrökönyödést az arcán, ahogy Tarekkal összeölelkezve bá-
muljuk egymást.
– Ha valaki hazaviszi őt, az én leszek! – mordul rá Tarek, mielőtt vála-
szolhatnék.
Látom, ahogy egymást nézik, és az az érzésem, mindjárt összeverekednek.
Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? Tamással randizom, miközben Tarek
az ujjamról nyalja le a tejszínhabot, én meg a meztelen felsőtestéről fantazi-
álok. Most meg úgy állok itt vele összeölelkezve, mintha egy pár lennénk, és
közben arra vágyom, hogy ne engedjen el, hogy csókoljon. Uramisten, telje-
sen megőrültem! El kell tűnnöm a közeléből.

– 40 –
 Jázmin
– El kell mennem, ne haragudjatok – hadarom, és szinte szaladok a ki-
járat felé.
Amikor hazaérek, Nikol már otthon van, a kanapén ül és tévézik.
– Jázmin! Ilyen hamar? Mesélj, milyen volt a randi?
– Jó! – csak ennyit tudok kinyögni, pedig látom rajta, hogy várja a beszá-
molót, de én most nem akarok beszélgetni. Még mindig össze vagyok zava-
rodva, most egyedül akarok lenni.
– Jó? Csak ennyi? Azért azt hittem, ennél több mondanivalód lesz.
– Majd később, Nikol, oké, most nem igazán érzem jól magam – hárítom,
és gyorsan beviharzok a szobámba. Lefekszem az ágyra és próbálom magam-
ban lejátszani a történteket. Kavarognak bennem a gondolatok.
Vajon Tarek miért jött oda? És miért viselkedett így velem? Lehetséges,
hogy tetszek neki? És Tamás? Mit gondolhat rólam? Szegény, biztos ször-
nyen érezte magát, elhív randevúra, én meg egy másik férfival flörtölök. Va-
jon tényleg flörtöltem Tarekkal?
Nem tudom, csak azt tudom, hogy Tarek közelében elvesztem a józan
eszem. Istenem, hogy lángolt a testem, és az a kellemes bizsergés, ami végig-
fut rajtam, ha a közelében vagyok.
A gondolataimból Nikol zökkent ki.
– Jázmin, bejöhetek? Jól vagy? – kérdezi aggódva.
Bólintok neki, mire bejön, és leül az ágyam szélére.
– Elmondod, mi történt? Tamás tett valamit, vagy esetleg Tarek?
– Honnan tudsz Tarekről? – kérdem meglepődve.
– Összefutottunk az irodaház udvarán. Tamást kereste, mert vissza akart
menni a szállodába. Mondtam neki, hogy Tamás már nem dolgozik. Ali fel-
ajánlotta neki, hogy elviszi a szállodába, de amikor megtudta, hogy veled
randizik, teljesen kiborult, és azonnal elindult a kávézó felé.
– De honnan tudta, hogy ott vagyunk? – kérdezem értetlenkedve.
– Én mondtam meg neki, ne haragudj! Nem gondoltam, hogy odamegy és
tönkreteszi a randitokat. Akkora egy szemétláda!
– Tulajdonképpen nem tette tönkre – próbálom védeni Tareket, és látom
Nikol arcán a meglepődést.
– Nem? Akkor meg mi a bajod? Mondd már el, mi történt?
Veszek egy nagy levegőt, és elmondom az egészet. Nikol végighallgat,
néha forgatja a szemét, és van, hogy elmosolyodik, főleg amikor az érzése-
imről beszélek neki.
– Szerinted miattam jött oda? Mit gondolsz, tetszek neki? – kérdezem félve.
Nikol rám néz, látom rajta, hogy próbálja megfogalmazni a mondanivalóját.
– Nézd, Jázmin, biztos, hogy tetszel neki, mert gyönyörű lány vagy, és
szerintem nincs olyan férfi, akinek ne tetszenél.
Elmosolyodom, és megnyugszom a válaszától.

– 41 –
Keleti szenvedély
– De! – folytatja Nikol.
Tudtam, hogy lesz egy de.
– Tarek nem hozzád való. Csak kihasználna és fájdalmat okozna neked.
Ő egy igazi rosszfiú, és ezt most nem úgy értem, ahogy a vagány fiúkra szok-
tuk mondani. Ali mesélt róla ezt-azt, és hidd el, Jázmin, Tarek nem jó ember,
saját magán kívül nem szeret senkit.
A szívem összeszorul a hallottaktól, és bár az eszem azt súgja, hogy Ni-
kolnak igaza van, a szívem még nem akarja elfogadni.
– De mi van, ha esetleg miattam… szóval, ha velem másképp lenne –
kérdezem tőle, pedig tulajdonképpen tudom a választ.
– Jaj, Jázmin! – sóhajt, miközben megszorítja a kezem. Ő a nőket csak
tárgyként kezeli, és soha nem járna veled, vagy venne el feleségül. Legfel-
jebb lefektetne, és egy kicsit elszórakozna veled. De tudom, hogy te nem er-
re vágysz. Hozzád olyan fiú való, mint Tamás. Ő nagyon rendes és figyelmes
srác. Illetek egymáshoz – mosolyog rám, és megsimogatja az arcomat.
– De Tamás mellett nem érzem azt a bizsergést a testemben, vagy a pil-
langókat a hasamban, mint Tarek mellett – válaszolom neki, és úgy nézek rá,
mintha a beleegyezését várnám.
Talán tényleg arra vágyom.
Nikol átölel majd a szemembe, néz.
– Figyelj, Jázmin, ezek az érzések azért vannak, mert te még nagyon ta-
pasztalatlan vagy. Tarek viszont nagyon is tapasztalt, ezért is tudja jól, hogy
kell egy nőt levenni a lábáról. Ráadásul azt meg kell hagyni, hogy eszmélet-
lenül jó pasi. De higgy nekem, ő csak fájdalmat okozna neked…

– 42 –
 7. fejezet
Jázmin
Másnap reggel pocsékul érzem magam. Egész éjszaka csak forgolódtam,
folyton Tarek járt a fejemben, és az, amit Nikol mondott róla. Tudom, hogy
igaza van, és nem kéne vele foglalkoznom, de nem tudom kiverni őt a fejem-
ből, és hogy őszinte legyek, nem is akarom. Vágyom a közelségére, az érin-
tésére. Tudom, hogy nevetséges, hiszen nem is ismerem, de még soha nem
éreztem ilyet senki közelében. Már attól felforr a vérem, ha rá gondolok. Von-
zódom hozzá olyan erővel, amit eddig csak könyvekben olvastam vagy fil-
meken láttam. Lehet, hogy úgy viselkedem, mint egy tini, de ez most nem ér-
dekel, akarom őt, és azt akarom, hogy ő is ugyanúgy akarjon engem.
Úgy döntöttem, ma felveszem azt a ruhát, amit karácsonyra kaptam Ni-
koltól. Odasétálok a szobámban lévő állótükörhöz, és megnézem magam a
ruhában. Eddig soha nem mertem felvenni, mert elég kihívónak tartottam.
Igen, ez pont olyan kihívó, mint amilyenre emlékeztem.
Az egész ruha a testemre feszül, olyan, mint egy második bőr, bár tény,
hogy nagyon szépen kiemeli az alakom. Szerencsére a felső része zárt, mert
a rövidsége már így is kizökkent a komfortzónámból. A színe viszont nagyon
tetszik. Gyönyörű krémszín, ami még jobban kiemeli a kreol bőrömet. Ni-
kol sokszor noszogatott, hogy hordjak ilyen ruhákat, mert szerinte nagyon jó
alakom van, de eddig nem igazán foglalkoztam azzal, hogy mit vegyek fel.
Az én ruháim általában bővek, hosszúak és zártak. Tulajdonképpen ezek a
ruhák egyben a páncéljaim is. El tudok bennük bújni, mert nem akartam fel-
hívni magamra a figyelmet. Egészen mostanáig, mert most mindennél jobban
vágyok arra, hogy Tarek felfigyeljen rám. Úgy döntök, a hatás kedvéért még
kifestem a szempillám és felteszek egy kis szájfényt. A hajamat csak megfé-
sülöm és leengedve hagyom, szerencsés vagyok, mert nagyon jól kezelhető,
annak ellenére, hogy hosszú és hullámos. Még egyszer megnézem magam a
tükörben, és be kell valljam, nagyon is tetszik, amit látok. Kijövök a szobám-
ból, egyenesen a konyha felé veszem az irányt. Nikol a konyhapultnál áll, és
úgy néz rám, mintha valami idegent látna.
– Azt a mindenit, csajszi, nagyon jól nézel ki – lelkendezik.
– Nem túl merész? – kérdezem tőle kicsit bizonytalanul.
– Ugyan, drágám, a merész nem itt kezdődik, de jó úton haladsz! – kacsint
rám, mire mind a ketten felnevetünk. – Tamásnak biztos leesik majd az álla,
ha meglát ebben a szerkóban.
Tamás! Kit érdekel Tamás! Én azt szeretném, ha Tarek álla esne le –
mosolygok magamban, de Nikol mintha olvasna a gondolataimban, mert
egyből rákérdez.

– 43 –
Keleti szenvedély
– Vagy esetleg Tarek miatt van ez az egész?
– Nem, dehogy! Csakis magam miatt! – hazudom neki, mire elmosolyo-
dik és átölel.
– Akkor jó, üdv a való életben! – neveti el magát.
Amikor az irodaházhoz érünk, megpillantom Tamást, épp a kocsikat mos-
sa. Kiszállok az autóból és megigazítom a ruhámat, mert még nem igazán
szoktam meg a rövidségét. Felnézek, és Tamás úgy néz rám, mintha valami
csodát látna, én meg elmosolyodok a reakcióján.
– Jázmin, nagyon jól nézel ki! – mondja elismerően, és közben úgy mér
végig, mintha nem hinne a saját szemének.
– Köszönöm! – válaszolom, és indulnék a bejárat felé, de megállít.
– Várj, minden rendben? Tudod, a tegnapi nappal kapcsolatban – kíván-
csiskodik, és közben az arcomat fürkészi. – Kicsit aggódtam, amikor úgy el-
szaladtál. Annak a szemétnek nem lett volna joga tönkretenni a randinkat! –
csattan fel, és a hangja most tele van indulattal.
Legszívesebben megmondanám neki, hogy ne nevezze szemétnek Tare-
ket, de igazából én is tudom, hogy Tamás jogosan haragszik rá.
– Ő itt van már? – kérdezem izgatottan, de meg is bánom, mert látom
Tamás csalódott arcát. – Úgy értem, te hoztad be ma reggel? – próbálom
menteni a helyzetet, nem túl nagy sikerrel.
– Nem, szerencsére ma még nem láttam.
– Áh, értem! – és a hangomból biztos érezhető a csalódottság. – Ne hara-
gudj, Tamás! Mennem kell, majd még beszélünk – mosolygok rá, majd elin-
dulok a bejárat felé.
Nikol már a recepción van.
Nem is láttam, amikor bejött, biztos nem akart zavarni, amikor Tamás-
sal beszélgettem.
Intek neki, és a lift felé veszem az irányt. Az emeletre érve meglátom Alit
és Nasszert a pultnál. Mikor meglátnak, pont olyan fejet vágnak, mint Tamás,
amitől megint elmosolyodom. Nasszer még füttyent is egyet, ami pont rá vall.
Ali meg elismerően bólogat, és elindulnak felém.
– Nahát, Jázmin, hihetetlenül nézel ma ki! – szólal meg Nasszer, és tény-
leg hallom a hangjában az elismerést.
– Igazán köszönöm! – nyögöm ki zavaromban.
A fiúk még mindig körbefogva bámulnak, amikor a lift kinyílik, és nem
kell hátranéznem, hogy tudjam, ő jött meg.
– Tarek! – szól oda neki Nasszer. – Nézd, milyen gyöngyszem akadt a
horgomra.
Ránézek mérgesen Nasszerre, mert elég kétértelmű ez a megjegyzés. Ol-
dalra nézek, és látom Tarek arcát, ahogy megfeszül. Nem válaszol, csak vé-
gignéz rajtam, majd bemegy az irodájába.

– 44 –
 Jázmin
Mit mondjak, nem erre a reakcióra számítottam. Tulajdonképpen nem is
tudom, mit vártam, biztos látott már nálam ezerszer szebb nőt. De akkor is,
legalább egy mosoly vagy valami…
Otthagyom a fiúkat, és lepakolok az asztalomnál. Szörnyen csalódott va-
gyok. A konyha felé veszem az irányt, hogy elkészítsem a reggeli kávét. Közben
még mindig csak azon kattogok, hogy Tarek mennyire közömbös volt velem.
Lehet, hogy félreértettem a tegnapi dolgokat. Vagy csak szórakozott velem?
A gondolataimból Tarek mély hangja zökkent ki.
– Kérhetnék én is egy kávét?
– Persze – válaszolok, és közben alig tudom elfojtani a mosolyomat,
ahogy ránézek.
Annyira jóképű! Egy fehér szűk ing van rajta, ami most jobban kieme-
li az izomzatát, és az egész testén végigfutó tetoválásait. Nem tudom, mi-
ért, de nagyon izgatónak tartom azokat a tetoválásokat! A haja most is hátra
van fogva, mint mindig. A barna szeme és a vastag, ívelt szája egyszerűen
lehengerlő látványt nyújt, olyan az összhatás, mintha csak egy magazinból
lépett volna elő. Megfordulok, hogy felrakjam a kávét. Hallom, ahogy be-
csukja a konyhaajtót, és a szívem olyan gyorsan kezd verni, hogy attól fé-
lek, mindjárt kiugrik a helyéről. Egyszer csak érzem, ahogy a keze végigsi-
mítja a karom, a teste a testemnek feszül olyan szorosan, hogy ha akarnék,
sem tudnék megmozdulni.
– Mondd csak, miért szaladtál el tegnap?
– Nem tudom, azt hiszem, megijedtem – válaszolom elcsukló hangon, és
érzem, hogy végigfut rajtam az a kellemes bizsergés.
– Félsz tőlem? – kérdezi, miközben a kezét a csípőmre helyezi és megfor-
dít, hogy szembe legyek vele.
– Nem! – válaszolom halkan, de nem nézek rá, mert a közelsége annyira
elgyengít, hogy attól tartok, ha a szemébe kell néznem, elolvadok.
– Helyes! Akkor nézz rám! – mondja, és a hangja egyszerre lágy és pa-
rancsoló.
Belenézek azokba a mély, barna szemekbe, és a testem lángolni kezd. Ő
is néz, majd a szeme lejjebb vándorol a számra, aztán a testemre, majd vis�-
sza a számra. Magához húz teljesen úgy, hogy az ölemnél érzem az ágyékát,
miközben a nyelvével megnyalja az alsó ajkát.
– Tudod, Jázmin, lehet, hogy mégis félned kéne, mert ahogy most nézlek,
szörnyen mocskos gondolatok járnak a fejemben. – A tekintete égeti a bőröm,
ahogy újból végigmér. Érzem, hogy a testem szinte perzsel, a vérem pedig
úgy forr, hogy attól félek, mindjárt felrobbanok.
Egészen közel hajol hozzám, a fülemnél érzem az ajkát.

– 45 –
Keleti szenvedély
– Hihetetlenül szexi vagy ebben a ruhában. Nem szabadna így öltöznöd,
mert a végén nem tudom majd visszafogni magam – suttogja a fülembe.
Nem tudok megszólalni, csak bólintok egyet.
– Jó kislány! – suttogja, majd megcsókolja a fülem alatti kis hajlatot az-
után az ajkát végighúzza a nyakamon, és lassan csókolni kezdi, nekem meg
az érintésétől, a csókjától forróság fut végig a testemen.
Ekkor a konyhaajtó kinyílik, és Ali lép be. Próbálok Tarek karjából kibon-
takozni, de ő mintha élvezné a helyzetet, és nem enged.
– Jázmin, Hasszán bácsi keres, légy szíves, menj be hozzá – szólal meg
Ali, miközben döbbenten néz ránk. Iszonyúan zavarban vagyok.
– Tarek kávét akart inni, én meg készítettem neki egyet – próbálom a
helyzetet megmagyarázni.
– Igen… értem… tulajdonképpen mindegy… akkor indulj, kérlek – szó-
lal meg Ali, és látom, hogy ő is zavarban van.
Tarek végre elenged, én meg elindulok, de ekkor elkapja a kezem.
– Még meg sem köszöntem a kávét – mondja, miközben vigyorog rám.
Most komolyan élvezi, hogy zavarba hozhat?
– Nincs mit! – vágom rá, és kimenekülök a konyhából.

Tarek
– Miért csinálod ezt! – kér számon mérgesen Ali.
– Mit? – kérdezem, pedig igazából tudom, mire gondol.
– Hagyd azt a lányt békén, mondtam már.
– Nem tehetem, túlságosan szórakoztat – válaszolom, pedig az igazság
az, hogy több ez egyszerű szórakozásnál. Akarom ezt a lányt, mindennél job-
ban. Olyan érzelmeket vált ki belőlem, amikről nem is gondoltam, hogy va-
laha érezni fogok.
– Amúgy se akarom, hogy megmondd, mit tegyek, mert ezzel csak
még jobban felhergelsz – figyelmeztetem, miközben öntök magamnak
egy csésze kávét.
– Mindegy, remélem, kiszórakoztad magad, mert ma már nem látod. Ke-
reshetsz más szórakozást magadnak – vág vissza, én meg legszívesebben le-
fejeltetném vele a konyhaasztalt.
– Hogy érted? – kérdezem, miközben belekortyolok a kávéba.
– El kell mennünk az egyik projekt miatt. Hasszán bácsi ezért hívatta,
nemsokára indulunk.
Ali elindul kifelé, de elkapom a karját.
– Várj! Csak ti ketten mentek?

– 46 –
 Tarek
– Igen, persze! – vonja meg a vállát.
– Jól van! Én megyek vele – jelentem ki határozottan, Ali meg úgy néz
rám, mintha megőrültem volna.
– Normális vagy? Ez nem egy randi, hanem egy fontos üzlet, amin sokat
dolgoztam. Nem fogom azért átadni neked, hogy szórakozhass vele.
Nem szoktam hozzá, hogy nemet mondjanak, és Ali rohadtul kezdi fel-
húzni az agyamat. Főleg, ha arra gondolok, hogy kettesben lesz Jázminnal.
Újra elkapom a karját, de most olyan erősen rántom meg, hogy nekiesik a
konyhapultnak. Látom riadt tekintetét, és ez elégtétellel tölt el. Kezdett el-
szemtelenedni, ideje volt emlékeztetnem, hogy kivel áll szemben.
– Mint már mondtam, én megyek Jázminnal, te pedig itt maradsz – figyel-
meztetem, miközben a karját szorítom.
– És mit mondjak Hasszán bácsinak? Miért te mész és nem én?
Na, ezt már szeretem! Ezek szerint megértette a lényeget.
– Majd kitalálsz valamit, az már nem az én gondom – válaszolok, majd le-
hajtom a maradék kávét és kiviharzok a konyhából.

– 47 –
 8. fejezet
Jázmin
A lift előtt állok és Alit várom. Alig várom, hogy elmenjek az irodából
legalább egy kis időre azok után, amit műveltem a konyhába. Pedig ez nem
jellemző rám, nagyon nem! De ha Tarek a közelemben van, nem tudok józa-
nul gondolkodni.
– Lányom, még mindig nem indultatok el? – hallom meg Hasszán úr
hangját mögöttem.
– Már csak Alit várom, uram!
– Valószínű, már lent vár a kocsiban. Menj, kérlek, és ha készen vagytok,
azonnal gyertek vissza. Sok dolgunk van még.
– Persze Hasszan úr, ne aggódjon, még ebéd előtt visszaérünk – nyug-
tatom meg.
Lemegyek az udvarra, és meglátom a kocsit, Tamás már bent ül, gondo-
lom, akkor Ali is ott van, ha nem, akkor megvárom a kocsiban. Kinyitom a
hátsó ajtót, és legnagyobb meglepetésemre Tarek ül benn.
Remek, pont előle menekülök.
– Te meg mit keresel itt? Ali hol van? – kérdezem tőle.
– Alinak más dolga van, én jöttem helyette – vonja meg a vállát.
Meglepődök! Tudom, Alinak mennyire fontos volt ez a projekt. Nem adta
volna át Tareknek csak úgy magától. Ráadásul Alinak a kisujjába van az ös�-
szes infó erről az üzletről. Amit Tarekről nem hiszem, hogy elmondhatnék.
– Hasszan úr tud erről, mert ez egy elég fontos üzlet a cég számára és… –
nem fejezem be, mert Tarek olyan mérgesen néz rám, hogy megijedek.
– Azt hiszed, nem vagyok képes levezetni egy üzleti megbeszélést? –
csattan fel.
– Nem erről van szó, csak meglepődtem, mert Ali egész héten erre a meg-
beszélésre készült. Nem gondoltam, hogy átadja neked!
– Mégis megtette, úgyhogy jobb lesz, ha túlteszed magad rajta, és beülsz
végre a kocsiba.
Úgy döntök, nem firtatom tovább a dolgot, mert már így is késésbe va-
gyunk. Beülök mellé, de ő azonnal elfordítja a fejét és kifelé bámul az ablakon.
Az út alatt Tarek csak kifelé bámul az ablakon, nem hajlandó beszélni
hozzám, sőt még csak rám sem néz. Titkon reméltem, hogy talán megbeszél-
jük azt, ami a konyhába történt közöttünk, de azt hiszem, Tareknek ez nem
jelentett annyit, mint nekem!
Gondolom csak szórakozott egy kicsit!
Mivel a kocsiba továbbra is síri csend van és Tarek tüntetőleg próbál le-
vegőnek nézni, így inkább Tamással kezdek el beszélgetni.

– 48 –
 Jázmin
– Mondd csak, Tamás, megkaptad a jövő heti beosztásokat?
– Igen, köszönöm, mit mondjak, elég húzós lesz a hét – nevet fel.
– Láttam – mosolygok rá. – Hasszan úr nagyon megbecsül téged, mindig
mondja, hogy mennyire megbízható vagy.
– Na jó, ebből elég! – mordul fel Tarek, majd benyomja az elválasztó fal
gombját a kocsiban, és Tamás eltűnik a szemem elől.
– Tarek, ezt most miért csináltad? – háborodok fel.
– Elvonod a figyelmét a vezetéstől – vonja meg a vállát, majd megint ki-
bámul az ablakon, de látom, hogy közben mosolyog.
Ez most szórakozik velem?
Úgy döntök, nem foglalkozok vele, inkább elkezdem a papírokat ren-
dezgetni, hogy lekössem magam, de érzem Tarek tekintetét magamon. Va-
lahogy mindig tudom, ha néz, mert olyankor a testemen végigfut az a kelle-
mes bizsergés.
Ránézek, és igazam volt, engem néz.
– Mi az? – kérdezem tőle.
– Semmi, csak igazán jól áll neked ez az új külső – mondja, és közben
szinte felfal a szemével.
– Köszönöm! – válaszolom zavaromban, mert ennél több most nem te-
lik tőlem. Elég nehezen tudom követni Tarek hangulatváltozásait. Próbálom,
összeszedni magam és témát váltani.
– Szóval, Tarek, mit szólsz ehhez a projekthez. Ugye milyen izgalmas?
– Izgalmas? – közelebb hajol hozzám, a szeme újból végigfut a testemen.
– Hidd el, Jázmin, ennél sokkal izgalmasabb dolgokat tudnék veled csinálni
– búgja azon a mély, rekedt hangján, miközben az alsó ajkát megérinti a nyel-
vével. Nekem meg egyből beugrik, ahogy reggel a konyhában csókolt, és ér-
zem, hogy elönt a forróság.
A fenébe, miért hagytam, hogy megcsókoljon? Biztos azt gondolja, kön�-
nyű préda vagyok!
– Igen, hát egyszerre csak egy dolgot – vágom rá zavaromban.
– Igaz, fő a következetesség – nevet fel, majd visszadől a helyére.
Tuti, azt hiszi, azért vagyok, hogy őt szórakoztassam.
– Nemsokára megérkezünk, úgyhogy koncentrálj, kérlek, a megbeszélés-
re – figyelmeztetem.
Közben megérkezünk az irodaház elé, és a bejáratnál már látom a dele-
gáció tagjait. Mikor Tarek kiszáll az autóból, a küldöttség tagjai arcán kiül a
döbbenet. Hát igen, Tarek a külseje miatt inkább néz ki maffiózónak, mint üz-
letembernek. Miután mindenki felocsúdott az első sokkból, amit Tarek külse-
je okozott, nagyon szívélyesen üdvözölnek, és felvezetnek minket az iroda-
ház emeletére, ahol egy középkorú, öltönyös férfi fogad.

– 49 –
Keleti szenvedély
– Üdvözlöm önt, már vártam a találkozást. Katona László vagyok – üd-
vözli a férfi Tareket, majd rám néz, és úgy mér végig, hogy a hideg végig-
fut a hátamon.
Tarek is észreveszi, és azonnal elém áll.
– Hasszan úr felhívott, és mondta, hogy változás történt, Ali helyett őn
jön, de a bájos hölgyről nem tett említést.
– Talán mert nem tartozik magára! – vágja rá Tarek, én meg hátulról meg-
bököm, hogy moderálja magát, elvégre üzletről van szó.
– Ö… Igen … Természetesen – mentegetőzik a férfi zavarában.
Próbálom a helyzetet menteni, ezért a férfi elé állok és bemutatkozok.
– Jó napot! Szilágyi Jázmin vagyok, Hasszan úr asszisztense.
Rámosolygok, hogy enyhítsem a feszültséget, és úgy tűnik, bevált, mert a
férfi is visszamosolyog, és már nem olyan feszült a hangulat, mint az előbb.
– Akkor talán menjünk a tárgyalóba és kezdjük el – javasolja Katona úr,
majd elindul a tárgyaló felé.
Mielőtt bemennénk a tárgyalóba Tarek megfordul, az arca vörös a düh-
től, ahogy rám néz.
– Miért flörtölsz ezzel a férfival?!
– Miről beszélsz? Én nem flörtölök! – háborodok fel.
– Akkor meg ne beszélgess vele, és főleg ne mosolyogj rá, mert még fél-
reérti, és kénytelen leszek megagyalni ezt a vén kéjencet! – morogja, én meg
elmosolyodom, mert most olyan, mintha féltékeny lenne rám.
A tárgyalás elkezdődik, és én folyamatosan jegyzetelek, hogy Hasszan
úrnak mindent pontosan el tudjak később ismételni. Amikor ránézek Tarek-
ra, látom, hogy szörnyen unja, de szerencsére az üzletfelek nem veszik észre.
Türelmesen végighallgatja, de nem reagál, és nem kérdezz semmit. Mikor a
beszámolóknak vége Katona úr Tarekhez fordul.
– Lenne esetleg valami kérdése?
– Nem! Mindent megtudtam, amit akartam, majd keressük önöket – vála-
szolja, azzal feláll, és az ajtó felé indul.
A férfi még megpróbálja a lehetetlent, maradásra bírni Tareket, de ő már
a szemével jelez, hogy indulunk.
– Rendben, akkor várjuk a mielőbbi válaszukat! – hallom a folyosóról
Katona úr hangját.
– Na végre! Már rohadtul fárasztott ez a pasi! – morogja, mialatt a lift-
hez érünk.
– Nem kellett volna így otthagyni őt, nem tartottál be semmilyen proto-
kollt. Hasszan úr teljesen ki lesz rád akadva, majd meglátod.
– Na és! Nem újdonság, mindig ki van rám akadva – vonja meg a vállát.
– Inkább azt mondd, mit jegyzeteltél olyan nagyon?

– 50 –
 Jázmin
– Mindent leírtam, amit Katona úr mondott, hogy Hasszan úr is tudja, mi
hangzott el a megbeszélésen.
– Az remek, mert én nem igazán figyeltem erre a csókára – nevet fel, mi-
közben kifelé tartunk az irodaházból.
– Azt észrevettem, akárhányszor csak rád néztem, látszott rajtad, hogy tel-
jesen máshol jársz.
– Á, szóval végig engem figyeltél? Na szép? – gúnyolódik.
– Nem… dehogy… mármint nem úgy, ahogy te gondolod.
A fenébe, miért élvezi, ha zavarba hozhat.
– Jól van, semmi gond! – legyint a kezével, mialatt beszállunk a kocsiba.
– Megszoktam már, hogy a nők nem tudják levenni rólam a szemüket, egy-
szerűen ilyen hatással vagyok rájuk. Nem a te hibád! – folytatja, és a hangjá-
ból csak úgy árad az önteltség!
Ezt a nagyképű hólyagot!
– Nagyon vicces! – húzom el a számat.
– Jól van, csak szórakoztam! Ne vedd már olyan komolyan – mosolyog
rám, én meg elolvadok attól a mosolytól! Bárcsak ne lenne ennyire jóképű!
– Arra gondoltam, mi lenne, ha megebédelnénk valahol, én már kezdek
éhes lenni, és különben is tartozol még egy ebéddel.
– Nem hiszem, hogy jó ötlet! A bácsikád már visszavár minket.
– Ugyan, Jázmin, ne legyél már ennyire merev! Csak egy ebéd, nem ran-
di! – mondja, és közben úgy néz rám, hogy teljesen ellágyulok.
– Jól van! – adom be a derekam. – Végül is én is éhes vagyok.
– Nagyszerű! – csapja össze a kezét. – Mindent csak szép sorjában, előbb
egy ebéd, aztán majd a randi – vigyorog önelégülten.
– Tarek! – szólok rá.
– Jól van, csak húzlak, ne vegyél már mindent olyan komolyan – kacsint
rám, én meg elmosolyodom, mert legbelül nagyon örülök, hogy együtt akar
velem lenni.
– Hol szeretnél enni? – kérdezem tőle.
– Nekem mindegy, nem igazán ismerem még itt ki magam. Rád bízom.
– Mit szólnál ahhoz az étteremhez ahová Hasszan úrral járunk, nagyon
jól főzik az arab ételeket. A bácsikád mindig nagyon dicséri – javasolom, de
már meg is bánom, mert Tarek arca megváltozik, és már nyoma sincs a jó-
kedvének.
– Nem, kösz! Inkább kihagynám! – néz rám dühösen, majd közelebb ha-
jol hozzám. – Ha nem tűnt volna fel, nem vagyok a bácsikám, és nincs ben-
nünk semmi közös – dől vissza a helyére.
Most meg mi rosszat mondtam?
– Te hova szoktál járni? Biztos van kedvenc helyed? – kérdezi kis idő múlva.

– 51 –
Keleti szenvedély
– Igen a vásárcsarnok! De oda nem viszlek! – nevetek fel.
– Miért? – kíváncsiskodik.
– Tudod, az egy nagy piac, és rengeteg az ember, az árus, a legtöbb helyen
csak állva tudsz enni, az nem neked való – magyarázom neki. – Tulajdonkép-
pen még Nikolon kívül nem voltam ott senkivel.
Látom, hogy felcsillan a szeme.
– Vigyél oda! Meg akarom nézni – mondja határozottan.
Egy pillanatig habozok, de aztán megadom magam, és megkérem Tamást,
vigyen minket a vásárcsarnokba. A piac előtt megbeszélem Tamással, hogy
várjon meg. Nem igazán tetszik neki az ötlet, és a kezembe nyomja a céges
mobilját, hogy ha bármi van, azon el tudjuk egymást érni. Elmosolyodom,
hogy ennyire aggódik, mintha Tarek valami erőszakos vadállat lenne, akivel
nem leszek biztonságban. Elfogadom a mobilt, és megígérem, egy óra múl-
va itt találkozunk.
– Ez az? – húzza el a száját.
– Igen! Te akartál ide jönni! – emlékeztetem. – Úgyhogy most már nem
hátrálhatsz meg!
Elkezdünk végigsétálni a csarnokon, szerencsére nincsenek olyan sokan,
így kényelmesen tudunk menni egymás mellett.
– Sokat jársz ide? – kérdezi.
– Már nem! Régen sokat jártunk ide Nikollal, szerettük ezt a helyet, a
nyüzsgést. Volt egy játékunk, leültünk az egyik padra és figyeltük az embere-
ket, majd találomra kiválasztottunk valakit. Aztán elkezdtük kitalálni, vajon
hogy hívhatják, mit dolgozhat, van-e családja? Egész kis történeteket hoz-
tunk össze, és jót nevettünk rajta.
– Már nem csináljátok?
– Nem! – vonom meg a vállam. – Nikol szerint ez már túlságosan gyere-
kes. Talán igaza van! – válaszolom, és közben elfordulok, mert a szememmel
a lángosost keresem.
Mikor meglátom, annyira izgatott leszek, hogy megfogom Tarek kezét.
– Ott a lángosos! Gyere, ezt feltétlenül meg kell kóstolnod – lelkendezek,
és húznám magammal, de nem mozdul.
Hátranézek és látom, hogy a kezünket bámulja. Ettől én is zavarba jövök,
és elkapom.
– Ne haragudj, én csak izgatott lettem a lángos miatt, ezért fogtam meg a
kezed – mentegetőzök.
– Semmi baj! Csak meglepődtem, bevallom, nem vagyok az a férfi, aki
kézen fogva járkál egy lánnyal – feleli, és látom, ő is zavarban van.
Igen, Tarek nem tűnik annak a romantikus, kéz a kézben sétáló férfinak.
Sajnos!

– 52 –
 Jázmin
– Szóval mit akartál mutatni? – töri meg a kínos csendet.
– Ja, igen, a lángos! Feltétlenül meg kell kóstolnod, olyan, mint nálatok a
lepény, hogy is mondjátok: fatira?
Tarek elmosolyodik, gondolom, nem valami jól ejtettem ki a szót, de ez
most mindegy.
Felérünk az emeletre, és szerencsére a lángososnál nem áll senki. Kérek
magunknak két nagy lángost. Tarek körbenéz, majd megkér, várjam meg, az-
tán bemegy egy kisebb vendéglátóhelyiségbe. Pár perccel később kijön egy
férfival az étteremből. Beszélnek valamit, azután a férfi elmegy, Tarek meg
int, hogy menjek oda.
– Hölgyem, fáradjon be – nyitja ki az ajtót előttem.
Ahogy belépek az étterembe, egyből feltűnik, hogy a helyiség teljesen
üres. Ránézek Tarekre, és biztos látja a zavaromat, mert elkezd magyaráz-
kodni.
– Kibéreltem a helyet, így senki nem fog minket zavarni. Most már nyu-
godtan megebédelhetünk és beszélgethetünk.
Elnevetem magam.
– Ti, szaúdiak, annyira furák vagytok! – jegyzem meg, miközben leülünk
az egyik asztalhoz.
– Nincs ebben semmi fura, kettesben akartam veled lenni, plusz nem fo-
gok egy padon enni, ahol közben az emberek belebámulnak a képembe –
vonja meg a vállát. – Ne aggódj, annyi pénzt adtam a fickónak, hogy egy hó-
napig nem kell majd kinyitnia.
– Hát ez az! Feleslegesen dobsz ki egy csomó pénzt az ablakon! – magya-
rázom neki, de látom rajta, nem érti a lényeget.
– Na és? Megtehetem! Amúgy meg nem volt felesleges, mert így most
nyugodtan beszélgethetek veled – mosolyodik el.
Erre most mit mondjak, ott a pont!
– Shahiat Jayida! (Jó étvágyat!) – mondom, és látom, Tarek elmosolyo-
dik megint.
Most mi olyan vicces? Pedig biztos jól mondtam!
– Sajnos még nem igazán jó a kiejtésem! Nagyon szép az arab nyelv, de
nagyon nehéz is – szabadkozom.
– Nem! Nagyon szép a kiejtésed! Igazából nagyon édes vagy, amikor ara-
bul beszélsz – jegyzi meg, és közben a két ujjával végigsimítja az állát.
– Köszönöm! – mosolyodom el zavaromban. – Tudod, Hasszan úr so-
kat segít, mindennap ebédidőben tanít, és van, hogy felolvastat velem a ko-
ránból3 egy-egy szúrát4. Bár az olvasás még nem megy annyira, viszont a

3 Korán: az iszlám elsődleges forrása és szent irata.

4 Szúra: a Korán fejezeteit jelöli.

– 53 –
Keleti szenvedély
bácsikád nagyon türelmes, és sokat beszél nekem a vallásról, a szokásokról,
a hagyományokról – magyarázom, de Tarek arca egyre feszültebb lesz, ahogy
beszélek, így úgy döntök, inkább nem folytatom tovább.
Bárcsak tudnám, mi van közte meg a bácsikája között, miért akad ki, ha
szóba hozom.
– Szóval a bácsikám hithű muszlimát akar belőled faragni! – mondja, és a
hangja most valahogy olyan rideg. – Mondd csak, Jázmin, mi van köztetek?
– Tessék? – kérdezek vissza, és nagyon remélem, hogy nem arra gondol,
amire most én gondolok.
– Jól hallottad, nem vagy te olyan naiv kislány! A szeretője vagy? – kér-
dezi, és a hangja most már számonkérő és indulatos.
– Nem! Mégis miért mondod ezt? Én tisztelem a bácsikádat, ő tényleg na-
gyon jó hozzám, de más nincs közöttünk a kölcsönös tiszteleten kívül.
Látom Tarek arcán a kételyt, és hogy azon gondolkodik, higgyen-e nekem.
– Igen a tisztelet nagyon fontos! – válaszolja, és érzem a gúnyt a hangjában.
Tudom, hogy most kéne felállnom és otthagynom, de valamiért nem
megy. Nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam. Magam sem tudom, mi-
ért olyan fontos számomra, hogy mit gondol, de azt érzem, meg kell neki ma-
gyaráznom ezt a helyzetet.
– Nézd! Te ezt nem értheted. Egy olyan árva lánynak, mint én, nem sok
esélye van ebben a világban. Amikor anyám meghalt, és bekerültem az inté-
zetbe, megfogadtam, hogy soha nem fogok úgy járni, mint ő. Anyám rossz
férfit választott, sajnos az apám még a születésem előtt elhagyott minket, és
neki keményen kellett dolgoznia, hogy eltartson engem, végül megbetegedett
és meghalt. Apámról nem tudok semmit. Még a nevét sem. Anyám nem be-
szélt róla, én meg nem mertem kérdezni. Az árvaházban egy darabig azzal ál-
tattam magam, hogy az apám majd eljön értem, de ez soha nem történt meg.
Ahogy nőttem, rájöttem, hogy csak magamra számíthatok, és persze Nikolra.
Mindig keményen tanultam, és osztályelső voltam. Tudtam, csak akkor érhe-
tek el valamit az életben, ha keményen tanulok. Mikor Hasszan úr felvett és
esélyt adott, megfogadtam, hogy mindent elkövetek, hogy megháláljam a bi-
zalmát. Hidd el, Tarek, semmi közöm a bácsikádhoz, én nem lennék ilyenre
képes. Csak színtiszta hálát érzek iránta, semmi mást. – Elcsuklik hangom,
és érzem, nem kell sok hozzá, hogy elsírjam magam. Felállok, hogy elindul-
jak kifelé, mert azt hiszem, itt ért véget ez a nap, de Tarek elállja az utamat
és nem enged elmenni.
– Nem akartalak megbántani.
Elfordítom a fejem.
– Mégis sikerült – próbálnék újra elmenni, de a derekamra rakja a kezét,
így állítva meg.

– 54 –
 Jázmin
– Hová akarsz menni?
– Vissza a kocsihoz. Elég egyértelmű, hogy mit gondolsz rólam, nem hi-
szem, hogy ezek után maradnom kéne. – Kilépek mellőle, de ő rögtön elkap-
ja a karom és visszahúz magával szembe.
– Várj! – dühösen kifújja a levegőt. – Sajnálom! Rendben? – mondja fog-
csikorgatva, mintha nehezére esne kimondani.
Akaratlanul is elmosolyodom, mert van egy olyan érzésem, hogy nem
hagyta el túl sokszor ez a szó a száját.
– Nem igazán szoktál bocsánatot kérni. igaz?
Megrázza a fejét!
– Nem! Soha! – A hangja kemény, de az arca ellágyul, ahogy rám néz.
Megfogja a csípőmet és egészen közel húz magához.
A homlokát a homlokomhoz érinti, a számat nézi, majd lassan lehunyja a
szemét. Az ujjai a bőrömbe mélyednek, ahogy a csípőmet markolássza. Lát-
hatóan hadakozik önmagával.
– Nem szabadna, hogy ekkora hatással legyél rám. – A szája szinte csak
centikre van az enyémtől.
Rám néz, és azok a mélybarna szemek most vágytól izzanak.
– Fogalmad sincs, mit váltasz ki belőlem – suttogja, majd az ajkát végig-
húzza a nyakamon. Nem tudok megszólalni, mert érzem, ahogy a hormonok
elárasszák a testem. Lassan csókolja a nyakam, szinte csak simogat a nyel-
vével. Teljesen a hatása alá kerülök, pedig nem kéne. Tarek kiszámíthatatlan
és vad, mégis most olyan gyengédséggel csókol, hogy elhiszem, talán van re-
mény kettőnk számára. Felnyögök, amikor finoman megharapja a nyakam,
majd szívni kezdi. Átkarolom és oldalra fordítom a fejem, hogy még jobban
hozzáférjen a nyakamhoz. A csókjai egyre hevesebbek, ahogy a számhoz kö-
zelít, de amikor odaér, elhúzódik tőlem. Az arcára olyan állatias vágy ül ki,
hogy egy pillanatra megdermedek. A számat nézi, majd az ujját lassan végig-
húzza az ajkamon, a testemen pedig újra végigfut az a kellemes bizsergés,
amit csak ő tud kiváltani belőlem.
A fülemhez hajol, és mély, nyers hangon a fülembe suttogja.
– Meg foglak csókolni, Jázmin.
Becsukom a szememet, mert a közelsége túlságosan elgyengít.
Tudom, ha megcsókol, nem fogok ellenkezni, bármennyire is hadakozik
az eszem ellene, a testem vágyik a csókjára, de mennyire…
– Mondd, hogy te is akarod!
Szájával végigsúrolja, a halántékomat, az arcomon érzem a forró leheletét.
– Igen! Akar… – be sem fejezem, Tarek már le is csap a számra.
Szóval megtörténik, tényleg csókolózunk!

– 55 –
Keleti szenvedély
Elég esetlennek érzem magam, mert nem igazán tudom, mit csináljak,
de Tarek lassan, ugyanakkor határozottan birtokba veszi a számat a nyel-
vével. Az egész testem remeg, a fejem szédül, a gyomromba pedig ezer
pillangó repked.
Hallom, ahogy felnyög, mialatt csókol, a hangjában élvezet és vágy ke-
veredik.
– Jaj, Jázmin! Soha nem kívántam még így nőt, mint téged! Azt akarom,
hogy csak az enyém legyél! – leheli a számba a szavakat, mialatt elmélyíti a
csókot. Mohón és tapasztaltan dugja a számba a nyelvét, én pedig reszketek a
csókjai alatt. A lábam remeg az izgalomtól, ahogy a csípőjét hozzám nyomja,
és megérzem a kemény férfiasságát. A kezével a combomat simogatja, egyre
feljebb haladva. Mikor a szoknyám alját kezdi felhúzni, megfogom a kezét.
– Tarek, kérlek, megláthatnak – zihálom, de nem tudok elszakadni a csók-
jától. Ahhoz túl jól csinálja, és túl jólesik.
– Jól van! Akkor menjünk hozzám! Akarlak, Jázmin! El sem tudod képzel-
ni, mennyire vágyom rád – búgja, mialatt a keze már a fenekemet simogatja.
– Hagyd abba! Kérlek! – tolom el magamtól, mert most már kezdünk túl-
menni egy határon.
Tarek rám néz, és dühöt látok a szemében, talán mert leállítottam őt.
– Mi a baj, Jázmin? Miért állítasz le? – néz rám szemrehányón, miköz-
ben még mindig zihál.
– Mert még alig ismerjük egymást! Nekem ez így túl gyors! – hadarom
neki, és látom a megdöbbenést az arcán! Azt hiszem, nem erre számított.
– Most meg miről beszélsz? Hiszen egy hónapja ismerjük egymást. Még
soha egy nőre sem vártam egy hónapot, pláne nem egy csók miatt!
– Lehet, de én nem olyan nő vagyok, akikhez te szoktál! – vágok neki
vissza.
Hirtelen végigfut az agyamon, vajon milyenek lehetnek azok a nők,
akikhez eddig köze volt, és hányan lehettek. De aztán elhessegetem eze-
ket a gondolatokat.
Nem akarom tudni!
Tarek még mindig döbbenten néz rám, majd elmosolyodik!
– Az már igaz! Még nem volt dolgom hozzád hasonló lánnyal! – sóhajt
egy nagyot. – Jól van, Jázmin, akkor mi legyen, mit szeretnél csinálni?
– Talán beszélgethetnénk egy kicsit, hogy jobban megismerjük egymást!
– közlöm vele mosolyogva, majd visszaülök az asztalhoz.
– Beszélgetni! – húzza el a száját! – Figyelj, Jázmin, én nem igazán szok-
tam a nőkkel beszélgetni! Ez olyan…
– Ne, Tarek! Kérlek, nekem ez fontos! – kérlelem őt, miközben próbálom
a lehető legkedvesebb mosolyomat elővenni.

– 56 –
 Jázmin
Tarek felnevet, majd megsimogatja az arcomat!
– Most olyan vagy, mint Fatima! – mosolyog rám, nekem meg rögtön le-
hervad a mosoly az arcomról!
– Ki az a Fatima?
Kérlek, add, hogy ne a szaúdi jegyese legyen, vagy a szerelme! Kérlek!
Kérlek!
– A húgom – válaszolja, majd leül mellém a székre. Ő szokott ilyen kö-
lyökkutyaképet vágni, ha valamit el akar nálam érni – mondja nevetve.
– És eléri?
– El! Neki nehezen tudok nemet mondani – feleli, és közben olyan gyen-
géden néz rám, hogy elolvadok, majd megsimogatja az arcom. – Csak úgy,
mint neked! Lehet, hogy vigyáznom kéne veled.
Elmosolyodom, ahogy azt mondja, nem tud nekem nemet mondani.
Bárcsak tényleg így lenne!
– Ő az egyedüli testvéred? – kérdezősködök tovább.
– Igen, de keveset látom, mert én az időm nagy részét Miamiban töltöm,
ő pedig Szaúd-Arábiában él anyámmal.
– Nem rossz, hogy ilyen keveset látod őket? Nem vagy magányos a csa-
ládod nélkül?
– Tudod, az nem tud hiányozni, ami soha nem is volt – feleli, és most elő-
ször látok fájdalmat megcsillanni a szemébe.
Azt hiszem, Tarek fájdalma és dühe a magányából ered, és ha valaki, én
már csak tudom, milyen nehéz a magánnyal megküzdeni.
– Visszatérsz majd a hazádba? – kérdezem félve, mert nem akarom, hogy
elmenjen.
– Nem! Gyűlölöm azt a helyet! Miami az én otthonom. Ott fogok élni, ott
van az életem, a barátok az üzleteim! Minden!
– Milyen üzletek? – kérdezem tőle, mire Tarek arcán büszke mosoly je-
lenik meg.
– A legmenőbb tetoválószalonok, amit Miamiban csak találhatsz. Az
egyik legjobb barátommal együtt vezetem, és minden nagyképűség nélkül
mondhatom, hogy kurva jók vagyunk. Persze van még pár részvényem ka-
szinókban és diszkókban is, de a tetoválószalonokra vagyok a legbüszkébb –
feleli, és a szeme csillog, miközben beszél róla. Aztán hirtelen megváltozik
az arckifejezése, és az arca ismét kemény lesz. – Bár apám szerint ezek szart
sem érnek, csak szégyent hozok a családra. Szerinte olajba kéne utaznom, és
nagy vállalatokat vezetnem. Mondjuk, pont leszarom, mit gondol rólam az
öreg – vonja meg a vállát, de látom rajta, nagyon is bántja őt.
– Ezek szerint nem igazán jó a kapcsolatod az apáddal? – érdeklődöm, de
látom, Tareknak már fogy a türelme.

– 57 –
Keleti szenvedély
Rám néz, majd egészen közel hajol hozzám.
– Elég lesz a beszélgetésből mára! Inkább másra használd azt a gyönyörű
szádat – a tarkómnál fogva már húzz is magához.
Lassan elkezd csókolni, és a testemen már fut is végig az a kellemes
bizsergés.
Hogyan lehet valami ennyire jó!
Hirtelen Tamás telefonja kezd el csörögni, ebből rájövök, hogy az egy óra
már elmúlt, amit megbeszéltünk.
– Mi ez a telefon? – kérdezi Tarek.
– Tamás adta kölcsön, hogy elérjük egymást. Megígértem neki, hogy egy
óra múlva visszamegyünk – magyarázom, miközben felállok, hogy elindul-
junk kifelé az étteremből.
Tarek is feláll, majd kikapja a csörgő mobilt a kezemből, és kinyomja.
– Mit csinálsz? – nézek rá döbbentem. – Tamás aggódni fog, azért adta,
hogy baj esetén elérjük egymást.
Tarek elkapja a derekamat, és magához húzz.
– Úgy érzed, bajban vagy? – mosolyog kajánul.
– Nem! – rázom meg a fejem, majd átölelem őt, mert igazából én sem
akarok még elmenni.
– Helyes! – csókol meg újra, azután megragadja a derekam, és felültet
az asztalra. Szétnyitom a combomat, és ő azonnal a lábam közé lép, majd a
nyakamat kezdi el csókolni. Hátrahajtom a fejem, és élvezem, ahogy a nyel-
ve a nyakamat simogatja. Hallom, ahogy felnyög, engem meg teljesen bein-
dítanak ezek a hangok. Nem tudom, meddig megyünk el, de nem bírom ab-
bahagyni, annyira jó érzés a karjában lenni és csókolózni vele. A testem lán-
gol, és vagy ezer pillangó repked a hasamban, bárcsak soha ne múlna el ez
az érzés! Hirtelen megszólal a csengő, ami az étterem bejárati ajtaján van,
és ebből tudom, hogy jött valaki. Azonnal abbahagyom a csókot, de az asz-
talról már nem tudok leszállni. Oldalra nézek, és meglátom Tamást, ahogy
döbbenten néz minket.
– Tamás! Én… szóval mi… mi csak… – dadogok összevissza, miközben
még mindig zihálok.
Tamás felemeli a kezét, jelezvén, hogy nem kell magyarázkodnom, hi-
szen elég egyértelmű, mit csináltunk mi itt!
Mindjárt elsüllyedek!
– Azért jöttem, mert nem vetted fel a telefont, azt hittem, valami baj van!
– mondja, és a hangjában érzem a csalódottságot.
– Nocsak, a hős lovag! Úgy tudtam, te csak egy sofőr vagy, nem pedig
testőr – gúnyolódik rajta Tarek.
– Tarek, kérlek! – szólok rá, mert nem tartom fernek, hogy Tamást így
megalázza.

– 58 –
 Jázmin
Látom Tamáson, hogy nem kell sok neki, hogy visszaszóljon, és tudom,
hogy csak az állása miatt nem teszi meg. Elvégre Tarek mégiscsak a főnö-
ke. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy Tarek nem tűrné el a vis�-
szaszólást, és egyből nekimenne, és ahogy rájuk nézek, egyértelmű, ki ke-
rülne ki győztesen.
– Nincs semmi baj, már amúgy is menni készültünk – nyugtatom Tamást.
– Mindjárt utánad megyünk – felelem, jelezve neki, hogy még kettesben sze-
retnénk maradni Tarekkel.
Tamás bólint, majd kimegy az étterem ajtaján.
– Szerencsétlen – morogja Tarek, miközben az ajtó felé int a fejével.
– Ne beszélj róla így! Csak engem félt! – És ahogy kimondom, Tarek sze-
me szikrákat szór.
– Félt! Ugyan már! Annyira naiv vagy! Nem akarom, hogy a közeledben
legyen, vagy hogy beszélgess vele! Tartsd magad távol tőle, mert tudom, mi
jár a fejében – morogja, én meg nem értem, mi baja lett egyszerre.
– Nem tilthatod meg, hogy kivel beszéljek, főleg mivel Tamással egy he-
lyen dolgozom! Elég nehezen megoldható, hogy ne kommunikáljak vele!
– Mindegy, Jázmin! Látom, nem akarod megérteni, miről beszélek! –
mordul fel, majd kiviharzik az étteremből, meg sem vár, már a kocsiban ül,
mire én is odaérek.
Csalódott vagyok, mert nem kellett volna ennek történnie. Hihetetlen, mi-
lyen érzelmi hullámvasút mellette egy nap. Beülök az autóba, és várom, hogy
megszólaljon vagy rám nézzen, de csak az ablakon bámul kifelé.
Most meg mi a fene baja van! Nem akarom, hogy így érjen véget ez a nap.
– Elárulnád, mi a bajod? – töröm meg végül a csendet.
– Megmondtam, azt akarom, hogy tartsd távol magad ettől a kreténtől –
morogja, de még mindig nem néz rám.
Nekem meg csak most esik le, hogy Tarek féltékeny. Persze, hiszen látott
már Tamással randizni, talán azt gondolja, én is érzek iránta valamit. Pedig
ha tudná, hogy rajta kívül senki nem érdekel.
– Jól van! Megígérem, hogy a munkán kívül nem találkozok, és nem be-
szélek vele. Rendben? – mosolygok rá, és látom, hogy ő is elmosolyodik.
– Rendben – morogja, majd elkapja a csuklómat, és azonnal a mellkasára
von. A fejem a mellkasán pihen, mialatt ő a hajamat simogatja, és közben hall-
gatom a szívdobogását. Örökre így tudnék vele maradni. Lassan bekanyaro-
dunk az irodaház udvarára, de én még nem akarom, hogy véget érjen ez a nap.
Ki kéne találnom valamit, de mit?
– Te még nem is láttad a kilátót! Feltétlenül meg kell nézned onnan a ki-
látást – mondom neki, és érzem, milyen átlátszó, gyenge próbálkozás, de az
igazat nem merem kimondani, hogy még vágyom a közelségére, a csókjára,
és nem akarok visszamenni dolgozni. Most még nem.

– 59 –
Keleti szenvedély
Tarek elkezd nevetni, mert persze rögtön leveszi, hogy nem a kilátóról
van itt szó.
– Milyen kilátóról beszélsz, Jázmin?
– Itt van nem messze egy kilátó, és meg szeretném neked mutatni, mert
gyönyörű onnan a kilátás, majd meglátod. Persze csak ha van még kedved
eljönni velem.
Tarek nem válaszol, csak mosolyog, én meg kezdem egyre kellemetle-
nebbül érezni magam.
– Csak egy ötlet volt! Felejtsd el! Jobb lesz, ha visszamegyünk az irodába,
már így is sokáig voltunk távol – szabadkozok, mert már én is rossz ötletnek
tartom, nem is értem, mi ütött belém. Vagyis dehogynem tudom! Túlságosan
kívánom őt ahhoz, hogy normálisan tudjak gondolkodni.
Épp kiszállnék az autóból, amikor Tarek megfogja a kezem.
– Szeretném látni azt a kilátót. – A nyelvét végighúzza az alsó ajkán. – Kí-
váncsi vagyok, mit tudsz még nekem mutatni?
Én meg úgy mosolygok, mint a vadalma! Kiszállunk az autóból, majd Ta-
rek odafordul Tamáshoz.
– Add oda a kulcsot, Jázminnal még elmegyünk valahova.
– Biztos vagy benne? – néz rám kérdőn Tamás, de még mielőtt válaszol-
hatnék, Tarek belém folytja a szót.
– Nem kell neki válaszolnod.
Majd a következő pillanatban hozzávágja Tamást az autóhoz.
– Talán nem voltam világos? Ne kelljen még egyszer kérnem azt a ro-
hadt kulcsot.
Látom, ahogy a két férfi egymásnak feszül, én meg próbálom a helyze-
tet menteni.
– Kérlek, Tamás, nem lesz baj, csak ide megyünk a kilátóhoz, megmuta-
tom Tareknek a kilátást.
Tamás rám néz, és az arcán kiül a döbbenet, meg valami más, talán
csalódottság.
Tarek arcán viszont egy fölényes mosoly jelenik meg.
– Hallottad, csak megmutatja a kilátást!
Tamás nem szól, csak odaadja a kulcsot Tareknek.
Beszállunk az autóba, és elindulunk a kilátó irányába. Tarek egy ki-
csit elhagyatottabb résznél állítja meg a kocsit, bár valamennyit így is le-
het látni az autóból, de a kilátáshoz azért ki kell szállni. Ki akarom nyitni
az ajtót, de Tarek megállít.
– Várj, hová mész?
– Megnézni a kilátást. Az autóból nem igazán látni jól – válaszolom.
– Az ráér – mondja sürgető hangon, mintha nehezére esne féken tar-
tani magát.

– 60 –
 Jázmin
Visszaülök az ülésre, és a szemem végigfut rajta. Annyira szexi, ahogy
ott ül abban a fehér ingben lezseren, kicsit szembefordulva velem. Az izmai
megfeszülnek, és a tetoválásai átrajzolódnak az ingén. Legszívesebben le-
venném róla az inget, és az ujjaimmal egyenként végigsimítanám a tetová-
lásait, miközben csókolnám azt a tökéletes felsőtestét. Gyorsan elkapom a
fejem, és megpróbálok a kilátással foglalkozni, mert elszégyellem magam
ezektől a gondolatoktól.
– Látod, az ott az óriáskerék – mutatom neki.
– Engem nem érdekel az óriáskerék, Jázmin. Te is tudod, hogy nem ezért
jöttem veled ide – szól közbe, és a hangja most még mélyebb és rekedtebb, a
tekintetében pedig éhes vágy csillog.
– Igen, tudom – válaszolom elcsukló hangon, hiszen számomra is egyér-
telmű, miért vagyunk itt. Már akkor az volt, amikor beszálltunk a kocsiba.
Tarek egészen közel hajol hozzám, majd elkezdi a nyakamat csókolni, és
ettől teljesen elvesztem a józan eszem.
– És akarod folytatni?
Csak bólintani tudok, de ő nem éri be ennyivel, és tovább erősködik.
– Mondd ki, Jázmin! Hallani akarom a gyönyörű szádból.
– Igen, akarom! – nézek a szemébe, és a szívem vadul kalimpál. Tarek el-
mosolyodik, és magához húz.
Ahogy megcsókol, a testem rögtön lángra robban. Próbálom a nyelvem-
mel viszonozni a csókot, de még eléggé ügyetlen vagyok benne. Tarek keze
elkezd felfelé vándorolni a csípőmön, majd a derekamon, végül a mellemnél
megáll, és ott marad. Hirtelen elfog a szégyenérzet, és ellököm magamtól.
– Várj! Hagyd abba! – zihálom, pedig ugyanúgy akarom én is, csak félek.
Tarek visszaül a helyére, és látom, hogy nem tetszik neki, hogy leállítottam.
– Most meg mi a baj, Jázmin? Azt mondtad, te is akarod! – néz rám ér-
tetlenül.
Már bánom, hogy szóltam, mert a varázs eltűnt, és félek, hogy az is, ami
most kettőnk között van.
– Ne haragudj, nem úgy értettem, én is akarom, csak újak ezek az érzések,
még soha nem voltam így férfival. És még nem volt rám senki ilyen hatással
– felelem kicsit szégyenkezve.
Talán nem kéne neki így megnyílnom, de nem tudok józanul gondolkod-
ni, ha itt van mellettem.
Tarek rám néz, elmosolyodik, majd közelebb hajol hozzám.
– Rám sem volt még nő ilyen hatással – simogatja meg a hajam, majd
lágyan megcsókol. Aztán megfogja a karomat, és áthúz magához. Elhelyez-
kedem az ölében szemben vele, háttal a kormánynak.
– Mit művelsz velem, te lány? – sóhajt fel, miközben végighúzza a kezét

– 61 –
Keleti szenvedély
az alsó ajkamon. – Ezek a telt ajkak! Már attól kemény leszek, ha csak rágon-
dolok, mit tudnál velük csinálni.
– Megmutatod? – szalad ki a számon.
Ezt most komolyan kimondtam hangosan?
Tarek elkezd nevetni, én meg elszégyellem magam.
– Majd később megmutatom, de most maradjunk a csóknál.
Félretolja a hajamat, és a nyakamat kezdi el kényeztetni, apró csókokkal,
de érzem, hogy még mindig mosolyog.
Biztos jól szórakozik a tapasztalatlanságomon.
A térdem a combja mellett van, és a ruhám majdnem teljesen felcsúszott.
Tarek a csípőmre rakja a kezét, úgy irányít, én meg úgy ringatom magam az
ölében, mintha mindig is ezt csináltam volna. Érzem, ahogy a férfiassága
egyre jobban keményedik, és egyre hevesebben csókol. A kezével a feneke-
met simogatja miközben ő is ugyanúgy zihál, mint én.
– Jaj, Jázmin, megőrjítesz! Teljesen elveszed az eszem! – leheli a számba,
miközben csókoljuk egymást. Engem meg annyira beindít, ahogy beszél hoz-
zám, hogy ennyire kíván, hogy megszűnik minden szégyenérzetem, és egyre
jobban mozgatom magam rajta, miközben én is csókolom őt.
Legszívesebben örökre így maradnék. Így itt az ölében, a csókjai közt.
A testem szinte már lángol, és a bizsergés csak egyre fokozódik lent az ölem-
nél. Még soha nem tapasztaltam ilyet. De leírhatatlanul izgató érzés. Teljesen
átadom magam ennek az érzésnek, de a telefonom csörgése kizökkent ebből
az állapotból. Próbálok a táskámhoz nyúlni, de Tarek lefogja a kezem.
– Ne vedd fel, majd visszahív – súgja, miközben mohón csókol tovább.
Próbálok nem a csörgésre koncentrálni, de nem megy.
– Tarek, muszáj, lehet, hogy fontos! – zihálom, miközben a telefonért nyúlok.
Azonnal kipattanok Tarek öléből, ahogy meglátom a kijelzőn a nevet.
HASSZAN ÚR.
– Igen, uram! – szólok bele, és közben próbálom a lehető legnagyobb
nyugalmat magamra erőltetni.
– Jázmin, merre vagy? Tamás felhozta a jegyzeteket, amiket odaadtál ne-
ki. Miért vele küldted fel?
A testemet mintha hideg zuhany érte volna. Kész, ennyi, most mit mond-
jak a főnökömnek, hogy nem bírtam a hormonjaimmal, és most épp itt hetye-
gek az unokaöccsével. Ki fog rúgni, az már biztos!
– Igen… hát én… szóval már itt vagyok a közelben, azonnal megyek –
hadarom, majd lerakom a telefont. – Tarek, vissza kell mennünk az irodába.
Hasszan úr nagyon mérgesnek tűnt, nem akarom, hogy csalódjon bennem.
Tudod, hogy nekem ő nagyon fontos! – mondom kétségbeesve, de mikor Ta-
rekra nézek, megijedek a látványtól.

– 62 –
 Jázmin
Az arca teljesen eltorzult a dühtől, a szemei pedig feketék.
– Miért? – ordítja.
Én meg összerezzenek.
– Nem értelek, mit miért? – kérdezem értetlenül.
– Miért olyan rohadt fontos neked a bácsikám, hogy ugrasz az első szavá-
ra, mikor mi épp… – beletúr a hajába, és látom a dühöt a szemében.
– Ő a főnököm, Tarek – próbálom nyugtatni, és megérinteni a karját, de
elrántja.
– A szeretője vagy, igaz? Ezért tudja a számodat, és ezért ugrasz neki el-
ső szóra! – üvölti.
– Te beteg vagy! Szóval még mindig ezt gondolod rólam? Azok után, amit
elmeséltem… a mai nap után! – kiabálom vissza.
Ki akarok szállni a kocsiból, mert nem hiszem el, hogy megint ezt vágja a
fejemhez, de amikor a kilincshez nyúlok, Tarek utánam kap, és olyan erősen
ránt vissza, hogy felkiáltok.
– Ne merj itt hagyni! Mit képzelsz, hogy játszadozhatsz velem? Előadod
itt nekem az ártatlan szüzet, közben meg a bácsikámmal kefélsz! Nem enge-
dem, hogy hülyét csinálj belőlem, hallod! – ordítja.
– Engedj el! Kérlek! – könyörgök neki, mert tényleg nagyon megijeszt.
– Ez nem így működik, kiscicám! Addig nem engedlek el, amíg be nem
vallod, hogy a szeretője vagy. Aztán szépen befejezzük, amit itt most elkezd-
tünk, mert nem fogom eltűrni, hogy egy ilyen kis lotyó hülyének nézzen –
mondja most már sokkal nyugodtabban, de ez a nyugalom sokkal jobban
megijeszt, mint ha ordítana.
Csak az jár a fejemben, hogy el kell tűnnöm a közeléből. Valahogy sike-
rül a szorításából kibújnom, majd elkapnom a kilincset, és meg sem fordulok,
csak egyenesen szaladok.
Sose gondoltam, hogy ilyen gyorsan tudok futni…
Ezt nem hiszem el, hogy lehetek ekkora hülye. Pedig Nikol figyelmeztetett!
Érzem, ahogy az arcomon végigfolynak a könnycseppek, és kezdek egy-
re nehezebben látni a könnyeimtől. Beérek az irodaház udvarára, és roha-
nok a bejárat felé. Nem akarom, hogy bárki ilyen állapotban lásson. De nincs
szerencsém, mert Tamás elém áll és rögtön látja, milyen állapotban vagyok.
– Mit csinált veled az a szemétláda! – kiált fel.
– Semmit! Engedj, kérlek! – válaszolok neki, és próbálok kitérni az
útjából, de ő nem hagyja, és a derekamra teszi mind a két kezét, hogy
megállítson.
Ebben a pillanatban meghallom Tarek hangját.
– Azonnal vedd le róla a kezed! Megmondtam, hogy ne merj hozzáérni! –
ordítja, én meg könyörgően nézek Tamásra, hogy engedjen el.

– 63 –
Keleti szenvedély
Tamás elenged, de késő, mert Tarek már ott áll mellettem.
– Jázmin, beszélnünk kell! Nem úgy gondoltam, amit mondtam.
Nem akarok ránézni, mert félek, akkor nem tudok ilyen erős maradni.
– Nem akar veled beszélni, hagyd őt békén! – mondja neki Tamás.
– Te ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! – üvölti vissza neki, és at-
tól félek, hogy megüti.
Ránézek Tamásra, de ő int a fejével, hogy menjek be nyugodtan. Bero-
hanok a kapun, és meglátom Nikolt a pultnál. Oda akarok menni, de akkor
megint meghallom Tarek hangját.
– Jázmin! Állj már meg, kérlek! – kiabálja.
Elkezdek a lift felé szaladni. Hallom, ahogy Nikol is kiabál, de nem né-
zek vissza, csak arra tudok gondolni, hogy el kell érnem a liftet. Beroha-
nok a liftajtón, és megnyugszom, mikor az ajtó becsukódik. Hátradőlök,
és próbálok megnyugodni, amikor a következő emeleten a lift megáll, és
Tarek áll az ajtó előtt.
– Most… pedig…. beszélni fogunk – lihegi, ahogy belép az ajtón, majd
megállítja a liftet.
Ki akarok menni, de elállja az utam.
– Tarek, azonnal engedj ki, nem akarok veled beszélni! – követelem tőle,
és érzem, ahogy a könnycseppek égetik a bőröm.
Befordulok a fal felé, mert nem akarom, hogy lássa a könnyeim, és őt sem
akarom látni.
– Ne fordíts hátat! Beszélni akarok veled! – A hangja olyan erőteljes,
hogy megriadok.
– Miért? Van még valami sértés, amit a fejemhez vágnál? – vágok vissza.
– Tudod, Nikol előre megmondta, hogy ez lesz, hogy óvakodjak tőled, de én
nem hallgattam rá.
Elönt a düh, megfordulok, és egyenesen a szemébe nézek.
– Hogy vagy képes azt feltételezni rólam, hogy én meg a bácsikád!…
Hogy mi ketten!… Ki sem akarom mondani! Miért nem hiszed el, hogy
nem voltam még együtt senkivel? Te vagy az első férfi, akit közel enged-
tem magamhoz. Tényleg azt gondolod, hogy csak megjátszottam magam,
hogy hazudok? Tudod, még csak nem is haragudhatok rád, én vagyok túl
naiv és ostoba, mert azt hittem, hogy talán érzel irántam valamit… hogy
talán te és én… hogy mi…
Nem tudom végigmondani a mondatot, mert Tarek csókja belém fojtja a
szót. El akarom lökni magamtól, de nem enged, és a testével a falnak szorít.
Két kezével körbefogja az arcom.
– Ne haragudj, Jázmin, hülye voltam – súgja, és a homlokát a homlokom-
hoz szorítja. – De a tudat is megőrjít, ha arra gondolok, hogy valaki hozzád

– 64 –
 Jázmin
ér. Nem gondoltam komolyan, amiket mondtam, csak nagyon be voltam rád
indulva, és rohadt érzés volt, hogy úgy faképnél akarsz hagyni, hogy rohanj
a bácsikámhoz. De megbántam, ahogy kimondtam. Elhiszed? – kérdezi, és
közben az arcomat fürkészi.
Elfordítom a fejem.
– Megijesztettél – suttogom halkan.
– Tudom, és sajnálom! – Megfogja az állam, így kényszerítve, hogy rá-
nézzek. – Ugye tudod, hogy soha nem bántanálak.
Azt mondja, soha nem bántana! Talán fizikálisan nem, de szavakkal sok-
szor még nagyobb fájdalmat lehet okozni.
– Jázmin – suttogja nevem.
Ahogy a szemébe nézek, a gyomrom megrándul.
Bárcsak ne lenne rám ilyen hatással.
– Nagyon megbántottál. Te vagy az első férfi, akit közel engedtem ma-
gamhoz. Azt hittem, talán ez neked is jelent valamit – elcsuklik a hangom, és
érzem, ahogy a szemem megtelik könnyel.
Nem akarok sírni!
– Tudom, baby! A mai nap nekem is sokat jelentett! Hidd el! Veled minden
annyira más, olyan különleges vagy! Még nekem is új ez az érzés. Soha nem
volt rám nő ilyen hatással – súgja, és a forró lehelete megcsapja a nyakamat.
– Tarek, kérlek! – próbálom eltolni magamtól, de nem mozdul.
– Mondd, hogy hagyjalak békén, hogy nem akarsz többet látni, és békén
hagylak – leheli alig hallható hangon.
– Tarek… én… én… – próbálok valami épkézláb mondatot kinyögni, de
nem megy.
– Nem tudod kimondani, igaz? – A nyelvével a nyakamat cirógatja, úgy
folytatja. – Nem tudsz ellenállni nekem, ahogy én sem neked – búgja, miköz-
ben az egyik kezével megfogja az arcomat, és a nyelvével végigsimítja az al-
só ajkamat.
Tudom, hogy igaza van, és már nem tudok gondolkodni, mert a testem már
átvette az irányítást, vágyom a csókja után, és már nem ellenkezem. Mihelyt
megadom magam, Tarek nyelve azonnal támadásba lendül. A csókja forró és
mohó, a mellkasa pedig ugyanúgy zihál, mint az enyém. Beletúrok a hajába,
majd a kezemmel átölelem a nyakát, és én is egyre mohóbban csókolom őt.
– Akarlak, Jázmin, mindennél jobban! Menjünk fel hozzám, most! –
mondja, miközben a számat csókolja.
– Nem… nem lehet – válaszolom, és az agyam már kezd visszatérni a
valóságba.
– Dehogynem, te is ezt akarod! Tudom! Ne ellenkezz! – erősködik to-
vább, és a keze már a bugyim felé tart.

– 65 –
Keleti szenvedély
– Nem! Azonnal hagyd abba! – lököm el magamtól.
Tarek elenged, és az arcán ugyanazt a dühöt látom, mint az előbb a
kocsiban.
– Most szórakozol velem? Ma már másodszor utasítasz vissza, Jázmin!
Ehhez nem vagyok hozzászokva. Nekem nem szoktak a nők nemet monda-
ni – vágja az arcomba.
– Tudom, de egy kapcsolatban…
– Tessék? Kapcsolat? Miről beszélsz? – mondja gúnyosan, majd közelebb
hajol, és önelégült arccal folytatja: – Nincs itt semmilyen kapcsolat, édesem,
csak szórakozom veled, nem veszed észre! Viszont most már untat ez a gye-
rekes játék, ideje olyan nőt keresnem, aki tudja, mi kell egy férfinak.
Nem tudok megszólalni, csak cikáznak az agyamban a gondolatok.
Tényleg mit is gondoltam? Hiszen már az elején világos volt, mit akar?
Istenem, de naiv vagyok! Én meg áltatom magam, hogy majd belém szeret,
és komoly kapcsolatot akar velem?
Tarek nem néz rám, csak elindítja a liftet. Érzem, ahogy az arcomon vé-
gigfutnak a könnyek, ki tudja, ma már hányadszor. Ennek nem így kellett vol-
na történnie…
Mikor kinyílik a lift, persze mindenki ott áll az ajtó előtt. A főnököm,
ahogy meglát minket, azonnal elkezd Tarekkal ordítani, de ő válaszra sem
méltatja az öreget, ki sem száll a liftből, hanem azonnal megnyomja a gom-
bot. Ott maradok magamra, és mindenki kérdezősködni kezd. Nem tudok
megszólalni csak, zokogok és a könnyeimtől már alig látok. Szörnyen meg-
alázottnak érzem magam. Nikol rögtön odasiet és átkarol, megkér minden-
kit, hogy hagyjanak békén, majd bevezet a konyhába.

– 66 –
 9. fejezet
Tarek
Még most is előttem van Jázmin csalódott arca, ahogy rám néz azzal a
gyönyörű kék szemével. Megbántottam őt, tudom, de amikor megint vissza-
utasított, eldurrant az agyam.
Pedig nem akarom őt bántani, ha tudná, ma mennyi olyan dolgot tettem
meg a kedvéért, amit még egy nőnek sem. Annyira türelmes vagyok hozzá.
Elmentem vele abba a koszos csarnokba, majd beszélgettem vele. Soha nem
beszélgettem ennyit még nővel. De a kedvéért megtettem. Meséltem neki a
húgomról, a családomról, az életemről. Utánarohantam, mint valami pincsi,
és bocsánatot kértem tőle. Nem is egyszer! Még soha életemben nem kértem
senkitől bocsánatot. Soha! Nem igaz, hogy nem látja, mennyire próbálkozok!
Mégis visszautasított, ráadásul nem is egyszer a mai nap folyamán!
Igazából nem is tudom, mi bánt jobban? Az, hogy visszautasított, vagy
hogy nem akar annyira engem, mint ahogy én őt. Még soha nem vágytam
úgy nőre, mint rá. Olyan érzéseket vált ki belőlem, amikről nem is gon-
doltam, hogy valaha érezni fogok. Mióta megláttam, nem bírom kiverni
a fejemből, folyton azon kapom magam, hogy rá gondolok, hogy a köze-
lében akarok lenni, és megőrjít a gondolat, ha arra gondolok, hogy más is
hozzáér rajtam kívül.
A gondolataimból Ali hangja zökkent ki
– Tarek, nyisd ki! – dörömböl az ajtón.
– Mit akarsz? – kérdezem ingerülten, ahogy az ajtót kinyitom. – Rohad-
tul nincs most kedvem veled beszélgetni! – figyelmeztetem, miközben leülök
a kanapéra.
– Márpedig beszélni fogunk, Tarek. Méghozzá Jázminról! – kiabálja.
Egyből eldurran az agyam, ahogy meghallom Jázmin nevét. Felugrok a
kanapéról, és azzal a lendülettel nekicsapom Alit a falnak.
– Mi van Jázminnal? Válaszolj, Ali! – ordítom, és a kezem már ökölben
van.
– Teljesen ki van bukva, Nikol alig tudja megvigasztalni. Tarek, mit csi-
náltál azzal a lánnyal?
Elengedem Alit és hátrébb lépek. Eddig soha nem érdekelt, ha valakit
megbántok, de most rohadtul érzem magam.
– Nem tartozik rád, foglalkozz a magad dolgával!
– Nem, Tarek, ez nem így működik! Megkértelek, hogy hagyd békén Jáz-
mint! Ő egy tisztességes, rendes lány, annyi nő van, akivel eljátszadozhatsz,
és még örülnének is neki. Ott van például Rita!

– 67 –
Keleti szenvedély
– Vagy Nikol! – vágom rá, és látom, Ali feje eltorzul.
Helyes, nehogy már azt higgye, hogy idejön, és majd megmondja, mit tegyek.
Megeresztek egy gúnyos mosolyt felé, majd folytatom:
– Nem is tudom, miért nem vele kezdtem a játszadozást. – Ali feje egyre
vörösebb lesz. – Igazság szerint nagyon tetszik Nikol tüzes természete, biz-
tos vagyok benne, hogy az ágyban is ugyanilyen tüzes a kicsike. De gondo-
lom, te ezt már tapasztaltad.
– Tarek, figyelmeztetlek, ne beszélj így Nikolról! – fenyegetőzik, de ez
csak olaj a tűzre.
– Ne aggódj, Ali, miután szétdugtam a kis kurvádat, küldök neked is egy
videót, csak hogy lásd, milyen, amikor egy igazi férfi vesz kezelésbe egy nőt
– nevetem el magam, pedig nincs jó kedvem, egyszerűen csak fájdalmat aka-
rok okozni Alinak, és tudom, mi a gyenge pontja.
– Egy rohadt szemétláda vagy, Tarek, mindig is az voltál! – ordítja, mi-
közben a kezét emeli, hogy megüssön, de én gyorsabb vagyok, és a kezét hát-
racsavarom, majd hátulról elkapom a nyakát és leszorítom.
– Mégis mit képzeltél, Ali, hogy idejössz, és majd osztod itt nekem az
észt, én meg majd, mint egy bólogató kutya, helyeselek? Ennél jobban is-
mersz! Tudod, hogy nem mondhatja meg senki, hogy mit tegyek. Az pedig,
hogy mit csinálok Jázminnal, csak rám tartozik! – figyelmeztetem, miköz-
ben elengedem őt.
– Nem értelek, Tarek! Miért ragaszkodsz, ennyire hozzá? Miért nem ha-
gyod őt békén?
– Azért, mert túl fontos nekem ahhoz, hogy lemondjak róla! – ordítom, és
magam sem hiszem el, hogy ezt kimondtam, pláne Ali előtt.
– Azt akarod mondani, hogy szerelmes vagy Jázminba? – kérdezi, és lá-
tom a megrökönyödést az arcán.
– Nem, dehogy! Csupán csak szórakoztat az ártatlansága – vonom meg a
vállam, és próbálok közönyös maradni. – Na és persze meg akarok nyerni egy
fogadást! – nevetem el magam, de elég erőltetettre sikerül.
– Tudod, Tarek, fogalmam sincs, Jázmin mit lát benned? Mivel tudtad
így elbolondítani. De te meg sem érdemelsz egy olyan kedves és tiszta lányt,
mint amilyen ő! Ha van benned egy kis jó érzés, akkor békén hagyod őt, és
hagyod, hogy egy hozzá méltó férfi boldoggá tegye.
– Ne aggódj, boldog lesz majd az ágyamban. Eddig még egy nő sem pa-
naszkodott – vágom oda neki, mintha hidegen hagynának az előbbi monda-
tok. Pedig az igaság az, hogy most ő is megtalálta a gyenge pontom. Eddig a
percig nem gondoltam, hogy van ilyen, de most rájöttem, Jázmin az!
– Nem, Tarek, Jázmin soha nem lesz a tiéd! Most már tudja, milyen vagy,
és nem fogja engedni, hogy tovább szórakozz vele. Ő túl jó hozzád! – vág
vissza, és én is meglepődök azon, milyen fájdalmat okoznak a szavai.

– 68 –
 Tarek
– Takarodj ki innen! – ordítom, és remélem, leveszi, hogy nem biztonsá-
gos velem tovább maradnia.
Ali olyan megvető gyűlölettel néz rám, hogy magam is megdermedek egy
pillanatra, majd kiviharzik a lakásból és bevágja az ajtót. Előveszek egy üveg
whisky-t, és elkezdek vedelni. Ki akarok minden érzést irtani magamból.
Itt visszhangoznak Ali szavai a fejemben: „Ő túl jó hozzád. Sosem lesz a
tied” – mégis mit képzel, hogy így beszél! Szart sem tud rólam vagy az érzé-
seimről. Azt mondja, Jázmin nem fog adni még egy esélyt. Jázmin úgy von-
zódik hozzám, mint lepke a lánghoz. Nem tud ellenállni nekem, ebben biztos
vagyok, ahogy én sem tudok ellenállni neki. Túlságosan vonzódunk egymás-
hoz. Jázmin hozzám tartozik, csakis az enyém, én csókoltam meg először, és
most már biztos vagyok benne, hogy érintetlen. Nem lehet a bácsikám sze-
retője, ahhoz túlságosan tapasztalatlan. Tudtam abban a pillanatban, ahogy
megcsókoltam, és ahogy reagált rá, amilyen esetlenül próbált visszacsókol-
ni, ezt nem lehet megjátszani. Gondolom, Nikol és a többiek már teletömték
a fejét, hogy ne bocsásson meg, mert azt hiszik, nem vagyok elég jó neki, ta-
lán így is van, lehet, hogy tényleg nem én vagyok számára a megfelelő, de ő
viszont tökéletes számomra.

– 69 –
 10. fejezet
Jázmin
Nikollal az iroda felé tartunk, persze késésben, ugyanis elaludtunk. Az
egész éjszakát átbeszélgettük, elmondtam neki mindent, ami történt. Nem
mondom, hogy nem akadt ki, egyszer még Alit is felhívta, és leüvöltötte a
fejét, szegény mintha tehetne valamiről. Azt hiszem, túl naiv vagyok eh-
hez a világhoz. Én tényleg azt hittem, hogy Tarekkal ez köztünk más, hogy
ő ugyanúgy akarja ezt a kapcsolatot, mint én. Játszott velem, mint macska
az egérrel, én meg bedőltem neki.
De mire volt jó, hogy utánam jött a liftbe? Miért akarta mindenáron,
hogy megbocsássak, mikor utána kidobott. Nem értem! Talán ez is csak a
játék része volt?
Megfogadtam, hogy nem dőlök be neki többet. Egyszerűen levegőnek fo-
gom őt nézni. Erős leszek!
– Minden rendben? Nagyon elmerengtél? – kérdezi Nikol, miközben
szállunk ki a kocsiból.
– Igen, persze, csak álmos vagyok és fáradt – nyugtatom őt.
– Hát az én is! Ki kellett volna venni mára egy nap szabit és csajos napot
tartani. De valaki hajthatatlan volt.
– Tudom, de tegnap így is nagy felfordulást csináltam, és nem volt ké-
pem még ezek után Hasszan úrtól egy nap szabadságot kérni – felelem neki.
Ha tudná, hogy igazából látni akarom Tareket, megfojtana. Pedig ez az
igazság, bármennyire is szánalmas.
Az udvarra hirtelen egy hatalmas Hammer áll be, és Tarek száll ki belőle.
Igen, Tarekhez pont egy ilyen kocsi illik.
– Jázmin, várj, beszélnünk kell! – szál ki a kocsiból, és rögtön elindul
felénk.
Nikol meg abban a pillanatban megragadja a karom, és elkezd húzni a be-
járat felé. Nem vagyunk elég gyorsak, mert mind a ketten magas sarkúban
kacsázunk, így Tarek szinte azonnal beér minket és elkapja a másik karomat.
Ahogy hozzám ér, a testem megremeg, mintha áramütés ért volna.
Miért van rám ilyen hatással?
– Beszélnünk kell!
– Nem, nem kell! – válaszol helyettem Nikol, én meg úgy, érzem kettőjük
között magam, mint egy rongybaba.
Kikapom a karom mindkettőjük kezéből. Majd odafordulok Tarekhez.
A fenébe most is milyen jól néz ki!
– Nekünk már nincs miről beszélnünk!

– 70 –
 Jázmin
– Jázmin, kérlek! – néz rám könyörögve.
– Nem, még egyszer nem hagyom, hogy hülyére vegyél. Tegnap azt
mondtad, hogy untatlak, és keresel olyat, aki jobban ért a férfiakhoz! Aki el-
szórakoztat! Na hajrá, itt az alkalom, ugyanis engem már nem érdekelsz –
közlöm vele, majd hátat fordítok neki.
Egy kicsit jól is esik, hogy ilyen erős tudtam maradni a közelében. Nikol
persze nagyon büszke, és dicsér, milyen jól megmondtam neki. Ha tudná, mi-
lyen nehezemre esett kimondani azokat a szavakat. Az igazság az, hogy nem
akarom, hogy más nőhöz menjen, azt akarom, hogy velem legyen, hogy csak
engem akarjon, úgy, ahogy én őt.
Tényleg ennyire szánalmas vagyok?!
Fölmegyek az irodába, és egyenesen a konyha felé veszem az irányt.
A tegnapi incidens óta még nem beszéltem senkivel, és nem akarok most
magyarázkodni. Talán titkon abban reménykedek, hogy Tarek utánam jön
könyörögni. Ez a remény abban a pillanatban szertefoszlik, ahogy kijö-
vök a konyhából, és meglátom Tareket Rita asztalánál állni. Rita meg úgy
teszi magát előtte, hogy nézni is rossz.
Legszívesebben a póthajánál fogva ráncigálnám el Tarek közeléből.
Erre a gondolatra összerezzenek, mert még soha nem voltak agresszív
gondolataim.
Tényleg kezd elmenni a józan eszem!
Tarek felnéz, és a pillantásunk találkozik. Egy darabig nézzük egymást,
aztán Rita felé fordul, és elkezdi simogatni a karját. A fülébe súg valamit, mi-
re Rita felnevet. Érzem, ahogy megremeg a lábam.
Annyira utálom őt! Szóval most Rita a következő, hát persze, nem is ér-
tem, miért nem vele kezdte! Na, ő aztán mindent tud arról, hogyan kell egy
férfit szórakoztatni.
Próbálok nagyon gyorsan a helyemre ülni és nem nézni rájuk, de persze
Rita rögtön észrevesz, és nem hagyná ki, hogy ne bosszantson.
– Jázmin, jó hogy jössz, helyettesítenél egy kicsit, mert Tarek nem tudja,
merre van a fénymásoló szoba, és megmutatnám neki.
– Természetesen, menjetek csak! – mosolygok rájuk, és próbálom megját-
szani a közönyöst, nehogy lássák, rajtam, mennyire ideges vagyok.
Egyébként meg nyugodtan mondhatná, hogy dugni mennek! „Tarek nem
tudja, merre van a fénymásoló” – ugyan már, Tareket pont annyira érdekli a
fénymásoló, mint vakot a némafilm. Nyílt titok, hogy Ritát már többen is meg-
dugták abban a fénymásoló szobában. El sem hiszem, hogy egy ilyen „min-
denki babája” kell neki!
– Csak vigyázz, le ne essen a farkad!
Ezt most hangosan mondtam ki? – valószínű, mert Rita villámokat szór
a szemével.

– 71 –
Keleti szenvedély
Még szerencsére, hogy Tarek nem ért magyarul.
– Mit mondtál? – kérdez vissza Rita, úgy látszik, tényleg hallotta.
– Semmit… csak a lófarkad… kicsit meglazult hátul, vigyázz, nehogy le-
essen – mosolygok rá, és magamban nagyon büszke vagyok, hogy így kivág-
tam magam.
– Nagyon vicces! – húzza el a száját.
Én meg tovább mosolygok magamban, de nem tart sokáig az örömöm,
mert látom, ahogy Tarek átkarolja a derekát, majd bekanyarodnak a folyo-
són. Belém hasít a féltékenység. Látom őket magam előtt, ahogy Tarek meg-
csókolja őt úgy, mint engem, és szerelmes szavakat súg a fülébe. Megrázom
a fejem, nem akarok erre gondolni, ki kell vernem őt a fejemből. Nikol feljön
hozzám egy kis időre, és bemegyünk a konyhába, hogy gyorsan elmesélhes-
sem a történteket. Közben Ali és Nasszer is bejönnek, és elkezdünk beszél-
getni. Már el is felejteném Ritát és Tareket, mikor meghallom Rita hangját.
– Mi folyik itt, gyerekek, csak nem buli van? – kérdezi nevetve.
– Ezt a ribancot! – súgja oda Nikol, én meg elmosolyodom, mert közben
olyan flegmán nézi Ritát, hogy a lány is kezd már zavarba jönni.
Helyes! Legyen is! Jaj, úgy imádom Nikolt, mikor ilyen!
Ránézek Tarekre, ő is engem néz. A szemem lejjebb csúszik, és látom,
hogy Rita derekát fogja. Egy pillanatra lefagyok, amit Nikol is észrevehetett,
mert eláll mellőlem és belök Nasszer karjába. Elvesztem az egyensúlyomat,
de Nasszer segít, hogy ne essek el.
– Jól vagy? – kérdezi, miközben még mindig a derekamat fogja.
– Igen. Csak a cipő. Még nem szoktam hozzá a magas sarkúhoz – vála-
szolom zavartan, és közben Nikolra nézek, aki jót kuncog magában.
– Engedd el őt! Hallod, hogy jól van! – morogja Tarek a hátam mögül.
Vajon hogy került ilyen gyorsan a hátam mögé? Lehetséges, hogy őt
ugyanúgy zavarja, hogy Nasszer fogja a derekam, mint ahogy engem zavar,
mikor ő Ritát fogdosta.
– Neked meg nem kéne ilyen cipőbe járnod, ha nem tudod hordani – vág-
ja hozzám.
Nem nézek rá, nem is fordulok hátra. Tudom, zavarja, hogy Nasszer kö-
zelébe lát, és most ez elégtétellel tölt el.
– Köszönöm még egyszer. Még szerencse, hogy ha meg is botlok, azért
van, aki elkap – nevetek, és érzem a hátamon Tarek pillantását.
Tutira vörös a feje.
Egy pillanatra úgy tűnik, Nasszer is zavarba jött, de csak egy pillanat-
ra, mert aztán Tarekra néz, és egy fölényes mosolyt látok az arcán. Nem tu-
dom, mi ez az egész kettejük között, de nekem most kapóra jön a kettőjük
közti ellenszenv.

– 72 –
 Jázmin
– Rám számíthatsz, bármikor a karomba veszlek, ha erről van szó – nevet
Nasszer, majd folytatja: – Van kedved eljönni este velünk ebbe az új pubba?
Alival meg Nikollal már beszéltünk róla, nagyon jó kis hely. Remek a hangu-
lat, jó a zene, tök jó lesz, majd meglátod.
– Jázmin nem jár ilyen helyekre! Főleg nem veled! Úgyhogy vegyél vis�-
sza – szólal meg Tarek, mielőtt bármit is szólhatnék.
Jaj, annyira idegesítő, ugyanakkor annyira élvezem, hogy féltékeny.
– Dehogynem, szívesen elmegyek veled, Nasszer! – válaszolom, és lá-
tom, ahogy Nikol elmosolyodik.
Tarek meg pukkadjon meg, ennyi jár neki, elvégre most enyelgett hátul Ri-
tával a fénymásolóban.
– Remek, akkor este találkozunk – válaszolja Nasszer, és elindulunk ki-
felé a konyhából.
Vagyis én csak indulnék, mert Tarek elkapja a kezem kifelé menet.
– Nem mész el! Vele meg aztán pláne nem! – int Nasszer felé.
– Márpedig elmegyek! Egyébként sincs jogod megmondani, hogy mit
csináljak, főleg azt, hogy kivel.
– Csak azért csinálod, hogy bosszants! Tudom! – sziszegi, miközben tel-
jesen magához húz.
Istenem mennyire ismer!
Minden önuralmamra szükségem van, hogy erős tudjak maradni, és ne
lássa rajtam, mennyire vágyom utána.
– Nagyon magabiztos vagy, de el kell, hogy szomorítsalak! Nem körülöt-
ted forog világ! Most pedig engedj el – közlöm vele, majd kivonom magam
a karjából, és rácsapom a konyha ajtaját.
Nikol nagyot nevet, mikor hazafelé elmesélem, hogy rácsaptam az ajtót
Tarekre.
– Helyes, csajszi! Látom, tanulsz tőlem – mondja büszkén. – Az a szemét
meg csak főjön a saját levében. Mit képzel? Hogy mindenki hanyatt vágódik
tőle, mert olyan jól néz ki? Ugyan már! – legyint.
A lakásba érve Nikol azonnal lestoppolja a fürdőt. Én meg leülök a kana-
péra, és bekapcsolom a tv-t. Tulajdonképpen annyira nincs is kedvem elmenni.
Igaza volt Tareknak, csak őt akartam vele húzni.
Elmosolyodom, mert eszembe jut, milyen arcot vágott, amikor otthagy-
tam. Csak tudnám, mit akar tőlem, teljesen összezavar, az egyik percben ki-
dob, és úgy beszél velem, mint egy utolsó… A másik percben meg engem
akar, és féltékenységi rohamot rendez.
– Eldöntötted már, mit veszel fel este? – zavar meg a gondolataimban Nikol.
– Tulajdonképpen nekem nagyon nincs is kedvem menni! – válaszolom,
de meg is bánom, mert látom a vörös fejét.

– 73 –
Keleti szenvedély
Ez mindjárt robbanni fog! 1., 2., 3.
– A francba, Jázmin! – és tessék, Nikol robban. – Nem hiszem el! An�-
nyira tudtam, hogy meg fogsz hátrálni, csak azért csináltad, hogy Tareket
bosszantsd.
– Ez nem igaz! – vágok vissza.
Mit erőlködök, teljesen egyértelmű.
– Ugyan már! – legyint egyet. – Pedig azt hittem, hogy kezdesz kijönni a
páncélodból, hogy elkezdesz nyitni mások felé is. De tudod, mit? Nyugodtan
eljöhetsz, mert Tarek is ott lesz – jelenti be, majd bemegy a szobájába.
– Honnan tudod? – kérdezem, és látom Nikol arcán, azt a mindentudó
mosolyt, amivel úgy ki tud akasztani.
– Hallottam, amikor Alitól elkérte a pub címét.
Nem tudom visszafogni a mosolyomat, mire Nikol is elkezd mosolyogni.
Szóval ő is ott lesz! Eljön! Tudom, hogy miattam!
– Menj, fürödj le! Én meg addig kiválasztok neked egy dögös ruhát, hadd
lássa Tarek, miről maradt le.
Mikor kijövök a fürdőből és meglátom a ruhát, amit Nikol az ágyamon
hagyott, végigfut az agyamon, hogy rossz ötlet volt ráhagyni a választást.
A ruha elég kicsi, gondolom, mert nagyon mini lehet. Az elején egy hosszú V
kivágás van, ráadásul aranyszínű.
Ugye ezt most nem gondolta komolyan!!!
– Na, tetszik? – kérdezi.
Magamhoz rakom, és hát…?
– Nikol! Biztos vagy benne, hogy ez egy ruha? – kérdezem félve, és sej-
tem a reakciót.
– Jaj, már! Igen, Jázmin, képzeld, ez egy ruha. Történetesen az én egyik
legjobb ruhám.
– Jól van, na! Csak olyan kicsinek tűnik.
– Azért, mert mini. Amúgy meg nem kötelező felvenni, választhatsz a te
ruháidból is. Tareknak biztos be fog jönni valamelyik hosszú szoknyád – gú-
nyolódik, és látom, hogy felhúzta az orrát. Tudom, hogy Nikol azt gondolja,
mindent tud a divatról, ami hozzám képest így is van, és most azért duzzog,
mert kritizálni mertem a választását.
Na de akkor is ez a ruha!
– Én inkább nadrágra gondoltam, meg valami laza felsőre. Nem akarom
egész este feszélyezve érezni magam. Majd máskor felveszem, ha valami
buliba megyünk.
– Ha egyáltalán még egyszer kölcsönadom! – vágja rá, de már látom az
arcán, hogy megbékélt. – Jól van, lehet, hogy tényleg elszálltam egy kicsit
ruhaügyileg – nevet fel.

– 74 –
 Jázmin
Én meg megkönnyebbülök. Visszajön, kezében egy barna harisnyanadrág-
gal – bár anyagában vastagabbnak tűnik – meg egy fehér V kivágású felsővel.
– Ezt vedd fel, kölcsönadom hozzá a cipőmet. Irtó dögös leszel.
Felveszem a nadrágot meg a felsőt, és belenézek a tükörbe.
Most mit mondjak… tulajdonképpen nem tudom, mit mondjak. Ez most
komoly? Ez a nadrág olyan szűk, teljesen a testemre feszül. A felső pedig mé-
lyen dekoltált.
Próbálok valami mosolyfélét erőltetni az arcomra, mert ha ezt a szettet is
dobom, Nikol totál ki fog akadni.
– Na, milyen? – kérdezi, és látom rajta, hogy csak egyfajta választ fog el-
fogadni.
– Jó… csak talán valami hosszabb… zártabb felső jobb lenne… nem
gondolod?
– Nem! – jelenti ki határozottan.
Rövid és tömör válasz, de legalább nem robbant.
– Figyelj, akinek ilyen feneke van és ilyen tökéletes alakja, az csak ne ta-
kargassa magát. Hidd el, Tarek meg fog őrülni, ha így meglát.
Jól van, végül is Nikol ehhez jobban ért, és tényleg szeretném látni Tarek
arcát, mikor meglát ebben a szerkóban.
A pub előtt már ott van Ali és Nasszer kocsija. Egyből kiszúrjuk, mert az
egyik egy Lamborghini, a másik meg egy Ferrari.
Istenem, hogy ezek mennyire élvezik a feltűnést.
Bemegyünk, és természetesen nekünk már külön el van kerítve az egész
emelet.
Aliéknál elképzelhetetlen, hogy vegyüljenek a tömeggel. Nikol mesél-
te, hogy egyszer mikor Alival elmentek moziba, Ali képes volt az összes je-
gyet megvenni, mert nem akart idegenekkel együtt ülni. Hát igen, furák ezek
a szaúdi fiúk. Erről eszembe jut a vásárcsarnok, és a gyomrom összeugrik.
Ali és Nasszer feláll, mikor meglátnak minket.
– Jázmin! Nagyon jól nézel ki, azt a mindenit! Eddig hol rejtegetted ezt a
testet – dicsér Nasszer a maga fura módján, de azért értékelem. Ali is helye-
sel, mire Nikol játékosan meglöki a könyökével. Aztán mindannyian leülünk,
és rendelni kezdünk. A tulaj feljön hozzánk bemutatkozni. Gondolom, Ali és
Nasszer nagy összeget rakott ma le az asztalra, hogy az emelet csak a miénk
legyen, és hogy külön személyzet gondoskodjon a hangulatról. A tulaj tényleg
nagyon rendes. Körbevezet az emeleten, beszél a pub ötletéről, az elképzelései­
ről, hogy mennyi bonyodalom volt az engedélyekkel, és mutat egy falat, amely
tele van képekkel. A család és a barátok fotói vannak rajta, mindegyikhez fűz
egy vicces sztorit, mi meg úgy nevetgélünk Nikollal, mint a kisiskolások. Egy-
szer csak érzem, hogy valaki néz. Nem nézek hátra, tudom, hogy ő az. Min-
dig tudom, ha ő néz, mert olyan átütő a tekintete, hogy rögtön libabőrős leszek.

– 75 –
Keleti szenvedély
– Tarek, hát eljöttetek! – üdvözli őt Ali, én meg azonnal hátranézek, mi
ez a királyi többes. Azt hittem, csak egyedül fog jönni. Először nem is Tarek-
ra nézek, hanem Ritára.
Szóval együtt vannak, én hülye meg azt hittem, miattam akar eljönni.
Hogy lehetek ekkora lúzer.
Cikáznak a gondolatok a fejemben, de aztán ránézek Tarekra, és egyből
megnyugszom, mert úgy néz rám, hogy még nekem is lejön, ez a ruha kiü-
téssel győzött.
Kösz, Nikol!
Nem tudom elrejteni a mosolyomat, ahogy Tarek engem néz, aztán vé-
gigpásztázza a testemet. Lassan elmegyek mellettük, miközben odaköszö-
nök nekik, és beülök Nasszer mellé. Tarek végre felkapja az állát a padlóról,
és leül közénk. Elkezdünk beszélgetni, és Rita természetesen ki nem hagy-
ná, hogy Tarek nyakán lógjon, de most épp elég nagy elégtétel, hogy Tarek le
sem veszi rólam a szemét.
– Gyere, Jázmin, menjünk táncolni – szólal meg Nikol.
– Nem, köszönöm, most nem táncolok, majd talán kicsit később – hárítom.
– Jól van, ahogy akarod – vonja meg a vállát, és Alival kézen fogva le-
mennek a táncparkettre.
– Ez remek ötlet – lelkendezik Rita. – Menjünk mi is, Tarek!
– Én nem táncolok, pláne nem ennyi ember előtt, de majd Nasszer elmegy
veled – mondja, miközben még mindig engem néz.
– Jaj, olyan vagy! – nyafog Rita. – Nasszer, akkor gyere te! Nasszer elő-
ször rám néz, hogy beleegyezek-e.
– Persze, menjetek csak, majd később mi is táncolunk – válaszolom neki,
pedig eszem ágában sincs táncolni, csak Tareket akarom heccelni.
– Rendben, de a szavadon foglak – figyelmeztet, azzal elindulnak Ritá-
val a táncparkettre.
Ahogy Nasszerék eltűnnek, Tarek rögtön mellém ül, én meg már a tu-
dattól, hogy itt van mellettem, gyorsabban veszem a levegőt. Nem nézek
rá, mert akkor nem tudnám a közönyöst megjátszani, így inkább a tánco-
ló tömeget nézem.
– Hihetetlenül nézel ma ki – suttogja a fülembe, az ajka a fülemhez ér,
amitől megborzongok.
– Nasszernek is nagyon tetszett – szúrom neki oda.
– Ugye tudod, hogy nem engedem, hogy táncolj vele! Ebben a szerkóban
meg pláne nem.
Pofátlan! Mintha jogában állna bármit is megtiltani nekem!
Felé fordulok, de olyan közel van hozzám, hogy az ajkunk majdnem
összeér.

– 76 –
 Jázmin
– Azt teszek, amit akarok, nincs hozzá semmi közöd – válaszolom, de a
hangom cseppet sem tükrözi a mérgemet. Túlságosan elgyengít, hogy ilyen
közel van hozzám.
Fölényes mosoly jelenik meg az arcán, pontosan tudja, milyen hatással
van rám.
– Nagyon is sok közöm van hozzá, ugyanis hozzám tartozol, az enyém
vagy, Jázmin! – jelenti ki ellentmondást nem tűrően.
Nagyképű majom!
– Tényleg? Ezt Ritával is megbeszélted? Vagy csak gyűjtögeted itt a há-
remet magad körül – vágom neki oda.
– Csak nem vagy féltékeny? – nevet fel.
– Nem, cseppet sem érdekelsz – hazudom, és gyorsan visszafordítom a fe-
jem a táncoló tömeg felé, mert nem bírok tovább a szemébe nézni.
– Hazudsz! Tudom, hogy miattam vagy itt, Jázmin, mint ahogy én is
miattad – suttogja a fülembe, majd megcsókolja a fülem alatti kis hajlatot,
ami annyira jólesik, hogy csak egy kéjes sóhaj a válaszom. Ezt biztatásnak
veszi, és most a nyakamat kezdi csókolni, mialatt a kezével a combomat
simogatja. Tudom, hogy el kéne tolnom, vagy rászólnom, de nem megy.
Túlságosan jó ez az érzés.
Megfordulok, Tarek tekintete izzik, ahogy a szemembe néz. Beletúr, a
hajamba, úgy húzva közel magához, majd megcsókol, olyan szenvedéllyel
hogy a testem beleremeg.
Kavarognak bennem az érzelmek, nem kéne hagynom, hogy ezt tegye,
mégsem tudom leállítani. Túlságosan nagy hatalma van felettem, és az a baj,
hogy ezt ő is pontosan tudja.
Tarek megszakítja a csókot, majd a két kezébe fogja az arcom.
– Hagyjuk itt ezt a bulit. Kettesben akarok veled lenni! – kérlel.
Nekem meg kezd visszajönni a józan eszem. Erőt veszek, és eltolom ma-
gamtól, muszáj eltávolodnom tőle.
– Nem, Tarek! Nem fogok felmenni hozzád, amikor Ritával vagy együtt!
– Ugyan, baby, tudod, hogy nem érdekel Rita! – közelebb hajol. – Te vagy
az egyetlen, aki érdekel.
Meg akar csókolni, de hátrébb húzódok. Ennyire nem nézhet egyszerű-
nek. Igaz, hogy a közelében úgy viselkedek, mint egy hormonokkal túlfűtött
csitri, de azért ne gondolja, hogy bármit megtehet velem.
– Nem, Tarek, ez nem így működik, én Nasszerrel vagyok most itt. – Ta-
rek szeme szikrákat szór, ahogy kiejtem Nasszer nevét.
– Ezt most komolyan mondod, Jázmin? Nasszer egy féreg! Csak azért csi-
nálja, mert… – nem fejezi be a mondatot.

– 77 –
Keleti szenvedély
– Mert mi, Tarek? – kérdezek vissza, de nem kapok választ. A szeme ide-
oda járkál, mindenhová néz, csak rám nem. Úgy viselkedik, mint akit sarok-
ba szorítottak. Fel akarok állni, hogy ott hagyjam őt, de elkapja a karom és
nem enged.
– Nasszer csak szórakozik veled!
– Tényleg? – kirántom a karom a kezéből. – Szerintem meg te vagy az,
aki itt szórakozik velem! Játszol velem, mint macska az egérrel. Miért, Ta-
rek? – kérdezem tőle, de nem válaszol.
– Válaszolj! – szólok rá.
Tarek szeme összeszűkül, olyan, mint egy vadállat a ketrecben.
– Azért, mert megtehetem!
– Tessék?
– Jól hallottad! Szórakoztatsz, mert olyan könnyű préda vagy.
Hirtelen forogni kezd velem az egész helyiség! Hallom, ahogy Nasszerék
visszafelé jönnek, és látom is, ahogy leülnek a helyükre, de nem tudok rájuk
koncentrálni, csak az visszhangzik a fülembe, amit Tarek mondott.
Szóval tényleg csak szórakozik velem, én meg kis hülye, bedőlök neki újra
és újra. Istenem, nem lehetek ennyire naiv. De miért pont én, miért velem csi-
nálja ezt? Ja persze, hisz könnyű préda vagyok.
– Jázmin… Jázmin jól vagy? – szólítgat Nasszer.
Felnézek, és csak most veszem észre, hogy mindegyikük engem néz.
– Azt hiszem, nem vagyok jól! Haza szeretnék menni – fordulok Nas�-
szerhez.
– Rendben, akkor hazaviszlek – áll fel Nasszer.
– Nem viszed sehova! – szól közbe Tarek. – Majd én hazaviszem! – fog-
ja meg a karom.
– Engedj el! Nem megyek veled sehova! – rántom ki a karomat a kezéből.
– Jázmin, kérlek! Beszéljük meg!
– Ugyan mit? Szerintem elég világos voltál az előbb! – vágom rá, és ha
most egyedül lennénk, biztos üvöltenék.
Tarek beletúr a hajába, és tudom, hogy ez nála a tehetetlen düh jele.
Otthagyom őt és elindulunk Nasszerrel a kocsijához. Már épp beszállnék
a kocsiba, amikor Tarek megint ott terem, és becsapja előttem az ajtót.
– Nem mész vele sehová! – A hangja most nyugodt és határozott.
Nasszer is kiszáll a kocsiból, de ott marad a saját felén.
– Mi a bajod, Tarek? Jázmin már megmondta, hogy nem megy veled! Már
választott, testvér!
– Fogd be a pofád, Nasszer, vagy én fogom be! – kiabálja vissza, majd új-
ra felém fordul. – Jázmin, kérlek, szállj be a kocsimba. – Közelebb hajol, és
úgy folytatja: – Nézd, nem szoktam kérni, könyörögni meg pláne, úgyhogy

– 78 –
 Jázmin
nem fogom még egyszer elmondani. De meg kell beszélnünk, a dolgainkat.
Hülye voltam az előbb. Letámadtál a kérdéseiddel, én meg nem is tudom,
nem gondoltam át, mit mondok. Hibáztam! Nem gondoltam komolyan, ná-
lam csak úgy zsigerből jön a szemétkedés. Én nem szoktam hozzá, hogy nor-
málisan beszéljek a nőkkel. Eddig nem is kellett. Ahhoz meg végképp nem
vagyok hozzászokva, hogy bárki is számon kérjen – felemeli a kezét, mert
látja, hogy mondani akarok valamit. – De hidd el, nem úgy gondoltam! An�-
nyira más vagy, mint az eddigi nők az életemben. Kérlek, adj egy esélyt, hogy
megbeszéljük – hadarja, miközben olyan halkan beszél, hogy közelebb kell
hajolnom hozzá, hogy megértsem, mit mond.
Egy újabb esélyt, most komolyan azt gondolja, hogy ez normális viselke-
dés? Hozzám vág mindenféle szemét dolgot, aztán meg bocsánatot kér!
Magam sem értem, miért van rám ilyen hatással, de még mielőtt átgon-
dolnám, a szám már önálló életre kell.
– Rendben, beszéljünk! – sóhajtom.
Nem hiszem el, hogy nem bírok neki nemet mondani.
Látom rajta, hogy megkönnyebbült, majd egy széles mosoly jelenik meg
az arcán.
– Azért ne bízd el magad, oké! – szólok rá, de a mosolyától nekem is mo-
solyognom kell.
– Ne haragudj, Nasszer, Tarekkal megyek haza. Igazán kedves tőled… –
nem tudom befejezni a mondatot, mert Nasszer elkezd ordítani valamit Ta-
reknak. Arabul persze, nehogy már értsem, miről beszélnek.
Sürgősen fejlesztenem kell az arab tudásomat.
Tarek is visszaordít valamit, miközben a kocsi felé vesszük az irányt.
– Mi ez az egész köztetek? Miért kiabáltatok egymással? Nasszer most
nagyon haragszik rám? – érdeklődöm.
– Nem kell mindent tudnod, Jázmin! Nasszerrel meg pláne ne foglalkozz.
Szemét alak! – morogja, és közben a kijelzőt kezdi el nyomkodni a kocsiban.
– Üsd be a címet, hogy tudjam, merre kell menni – kéri, de a hangja még
mindig feszült.
Teszem, amit kér. Az út hátralévő részében nem szólunk egymáshoz. Né-
ha rám néz, én is rá, de ennyi.
Nem erre számítottam, mikor azt mondta beszélni akar velem.
Mikor megérkezünk a ház elé, várom, hogy mondjon valamit, de rám se
néz. Olyan dühös leszek, hogy legszívesebben megütném.
– Kösz a fuvart! Jó volt veled beszélgetni! – vágom oda, és kipattanok a
kocsiból.
– Várj! – kiált rám.
Teljesen megőrjít.

– 79 –
Keleti szenvedély
Átsétál az én felemre, és nekitámaszkodik a kocsinak, majd elkapja a ke-
zem, és magához húzz. Nem tehetek róla, de elmosolyodom. A kezem a mell-
kasára rakom, ő meg szorosan átkarolja a derekamat.
Annyira jó a karjai közt.
– Teljesen tönkreteszel – mondja, miközben a szemembe néz!
Akkor mit szóljak én! – mondanám, de csak tovább mosolygok, mert tet-
szik, hogy ezek szerint nem csak ő akaszt ki engem. A kezét a tarkómra he-
lyezi, úgy húz közelebb magához, majd olyan mohón kezd csókolni, hogy az
egész testem beleremeg. Mikor abbahagyja a csókot, csak egy nyöszörgést
tudok kifacsarni magamból, mert nem akarom, hogy vége legyen. Felnevet
és a homlokát a homlokomhoz érinti.
– Imádom, hogy ilyen hatással vagyok rád és gyűlölöm, hogy te is ilyen ha-
tással vagy rám – sóhajtja, aztán újra megcsókol. Mikor már mind a ketten le-
vegő után kapkodunk, Tarek megszakítja a csókot, és szorosan magához ölel.
– Ne haragudj, hogy megbántottalak. Tudom, hogy szemét voltam veled,
de meg kell bocsátanod. Régóta vagyok ilyen, és soha nem gondoltam, hogy
meg kéne változnom. Viszont miattad megtenném. Még én sem tudom, mi ez
kettőnk között, de akarlak, Jázmin! Még soha nem akartam senkit ennyire,
mint téged – mondja, és a szívem megremeg ettől a vallomástól, érzem, hogy
komolyan gondolja, és ez most hatalmas boldogsággal tölt el. Az eszem azt
súgja, hogy vigyázzak, mert meg fogom égetni magam, de a testemnek már
nem bírok parancsolni. Visszacsókolom őt ugyanolyan mohón, ahogy ő en-
gem az előbb, és hallom, hogy ő is felnyög.
Hihetetlenül jó érzés, hogy én is ugyanolyan hatással vagyok rá, mint ő rám.
– Szükségünk van egymásra Jázmin, hiába küzdünk ellene, túlságosan
vonzódunk egymáshoz – búgja, mialatt gyengéden szívja és csókolja a nya-
kamat. Engem meg annyira elbódít a vallomása, a csókja, hogy nem tudok
válaszolni, csak élvezem a pillanatot.
A varázst egy reflektorfény szakítja meg. Mind a ketten odakapjuk a fe-
jünket.
– Jól vagy, Jázmin? – vágódik ki Nikol idegesen a kocsiból.
– Persze! – válaszolom, mialatt még mindig öleljük egymást Tarekkal. –
Miért? – kérdezem értetlenkedve.
– Azért, basszus, mert Nasszer azt mondta, hogy rosszul lettél, ez a barom
meg elrángatott. Még szerencse, hogy ezt Nikol magyarul mondta, mert most
biztos összeugranának Tarekkal.
– Nem, nincs semmi bajom, tényleg – nyugtatom őt.
– Ja, azt én is látom! – morogja, majd beviharzik a lakásba, és bevágja a
bejárati ajtót.
Tarek értetlenül néz rám.

– 80 –
 Jázmin
– Majd elmondom, nem lényeg, de most be kell mennem – felelem neki.
– Nem maradsz velem éjszakára? – kérdezi csillogó szemmel, én meg
majdnem elgyengülök, de aztán megrázom a fejem.
– Nem lehet. Én… Én még…
– Jól van! – sóhajt egy nagyot, majd ad a homlokomra egy puszit. – Nem
siettetlek.
– Meg kell néznem Nikolt, mi van vele?
– Rendben, akkor holnap az irodában.
Váltunk még egy búcsúcsókot, és elindulok a lakás felé.
A lakásba beérve hallom, ahogy Nikol a konyhában csapkod. Ez nem jó
előjel, tudom, milyen Nikol, amikor olyan, mint most. Veszélyes!
– Mi a bajod? – kérdezem, pedig igazából tudom a választ. Nikol megfor-
dul, és látom, hogy tök vörös a feje.
– Komolyan kérdezed, Jázmin! Ott hagytál, még csak egy üzenetet, sem
küldtél. Ráadásul Nasszer azt mondta, hogy miután kettesben maradtál Ta-
rekkal, rosszul lettél, és az a barom meg betuszkolt a kocsijába.
Jaj, ez az idióta Nasszer tényleg így adta elő Nikolnak.
– Azt hittem, hogy az a szemét belekevert valamit az italodba, és most
ki tudja, mit tesz veled. A rohadt életbe, Jázmin! Tudod, hogy megijedtem!
– Ne haragudj, eszembe sem jutott, hogy aggódsz, azt meg végképp nem
gondoltam, hogy Nasszer így tálalja neked a történteket. Tarek nem tuszkolt
be a kocsijába, én akartam vele menni, mert tisztázni akartuk a kettőnk kö-
zötti dolgokat.
– Hát amint láttam, sikerült! – mondja kicsit megkönnyebbülve. – Sosem
gondoltam volna, hogy kettőnk közül a te szerelmi életed lesz ennyire őrült
és viharos.
– Na, hát ezt én sem – nevetem el magam, és látom Nikol is kezd már
megenyhülni. Közelebb jön, és átkaroljuk egymást.
Később Nikolnak elmondtam az egész sztorit, a pubban történteket, meg
azt, amit Tarek mondott nekem a ház előtt. Megígértette velem, hogy azért
óvatos leszek, és nem hiszek el mindent Tareknak, amit mond. Egy kicsit
rosszul esik, hogy nem bízik meg Tarekben és a döntésemben, de valahol
megértem őt, tudom, hogy csak engem akar védeni.

– 81 –
 11. fejezet
Tarek
Az iroda felé tartva csak Jázmin jár a fejemben, nem hittem volna, hogy
egy lány egyszer így elcsavarja a fejem. Alig aludtam tegnap este, csak rá
tudtam gondolni, a csókja, az illata. A formás alakja. Basszus, az a ruha, ami-
kor megláttam abban a nadrágban, ahogy a testére feszül, kiemelve azt a gyö-
nyörű kerek fenekét, legszívesebben berángattam volna a WC-be és a maga-
mévá tettem volna ott helyben. Éjszaka is csak az a látvány volt előttem. Sok
év után először vertem ki magamnak. Annyira fel voltam húzva, hogy elő-
ször egy kurvát akartam hívatni magamhoz, hogy könnyítsen rajtam, de va-
lamiért nem tudtam megtenni. Igazából Jázmin miatt. Így megoldottam ma-
gam, miközben róla fantáziáltam. Nem is tudom, utoljára talán tizenöt-tizen-
hat évesen csináltam ilyet. Teljesen elveszi az eszem ez a lány, még soha sen-
kit nem akartam ennyire. Beleőrülök a gondolatba, hogy Jázminhoz más is
hozzányúlhat rajtam kívül. Pedig a szívem érzi, hogy ő csak az enyém, hogy
én vagyok az első és egyetlen férfi az életében. Sőt az eszem is tudja, hiszen
tapasztaltam, milyen ártatlan. Mikor először megcsókoltam, tudtam, hogy
igazat mond, nem lehetett mással, hiszen nem is tudta, mit csináljon. Előt-
tem van, milyen ügyetlenül próbált válaszolni a csókomra, és hogy zilált már
az érintésemtől. Igen, biztos, hogy ártatlan még. Ezt nem lehet megjátszani
mégis ott motoszkál bennem, amit a bácsikám mondott: „Az, hogy mi van
Jázmin és én közöttem, ahhoz neked semmi közöd”. Mire gondolt? Hogy ér-
tette? Muszáj rájönnöm, mert ebbe beleőrülök.

Közben beérek az irodaház parkolójába. Észreveszem Tamást, és eszem-

be jutnak a kávézóban meg a csarnokban történtek. Szerencsétlen gyerek,
hogy próbálta Jázmin figyelmét felkelteni, de esélye sincs. Jázmin csak en-
gem lát, csak engem kíván. Ezt egyértelműen látom, és még ha tagadni is
akarná, a teste elárulja. Az irodába felérve meglátom, ahogy az asztalánál ül,
és épp Nasszerrel beszélget. Egy pillanatra elfog a düh, de csak míg bele nem
nézek Jázmin szemébe. Ahogy egymásra nézünk, az arcán széles mosoly je-
lenik meg, és úgy csillog a szeme, mint a legtisztább gyémánt. Egyenest az
asztala felé veszem az irányt.
– Jó reggelt! – köszönök oda.
– Jó reggelt, Tarek – köszön ő is, és huncut mosoly jelenik meg az arcán.
Nasszer arcán meg kiül a gyűlölet. Igen, végül is tegnap eléggé pofára esett.

– 82 –
 Tarek
– Behoznál egy kávét az irodába? – szólok oda Jázminnak, mert tulajdon-
képpen nem tudom, mit mondjak neki, főleg nem Nasszer előtt. Mégsem fo-
gok itt ömlengeni, hogy mennyire hiányzott. A kávé viszont jó ürügy, hogy
egyedül maradjak vele.
– Persze – válaszolja, de látom rajta a csalódottságot.
– Rendben, akkor várom – nyögöm oda.
Bemegyek az irodába, és próbálom elfoglalni magam addig, míg Jázmin
be nem jön, de csak ide-oda sétálok. Végre kopognak.
– Tarek, bejöhetek? – kérdezi kicsit félénken.
– Persze, gyere csak.
Bevallom, egy kicsit zavarban vagyok, mert legszívesebben rávetném
magam, de nem akarom megijeszteni.
Az asztal felé tart a tálcával, én meg azonnal bezárom az ajtót, majd kö-
vetem őt. Elkezdi kiönteni a kávét.
Most komolyan azt gondolja, hogy kell az a kávé?
Félretolom a haját az egyik válláról, és szorosan magamhoz húzom.
– Nagyon hiányoztál – súgom, mialatt apró csókokkal kényeztetem a nya-
kát.
– Te is nekem! – válaszolja, alig hallható hangon, majd megfordul és a ke-
zét a mellkasomra rakja.
– Jól éreztem magam tegnap – néz rám mosolyogva.
– Tényleg? – vonom fel a szemöldököm, mert a tegnapi nap azért elég ká-
oszos volt.
– Mármint a pub után. Miután eljöttünk onnan.
– Vagy úgy! Azután már én is jól éreztem magam! – mosolyodom el, köz-
ben a kezemet végighúzom az ajkán.
Látom, hogy még zavarban van, talán nem bízik bennem! Mondjuk meg-
értem őt, elég aljasul viselkedtem vele. Pedig ha tudná, hogy megőrülök ér-
te! Hogy csak ő jár a gondolataimban. Nézem őt, ahogy feszengve néz, és az
ajkát harapdálja.
Uramisten, ha tudná milyen átkozottul szexi!
Imádom benne ezt a kettőséget. Egyik percben őrjítően dögös és szexi, a
másik pillanatban meg olyan, mint egy ártatlan kislány. Annyira izgató, ami-
kor ilyen ártatlanul és félszegen néz rám, nem bírok magammal, muszáj őt meg-
csókolnom. Az ajka puha és lágy. Lassan játszik a nyelvem a nyelvével, mintha
csak kergetőznének. Eltávolodok a szájától, és újra a nyakát kezdem ostromolni.
– Jaj, baby! Ha tudnád, mennyire kívánlak! Ugyanúgy, mint tegnap abban
a lebujban – húzom végig a nyelvemet a nyakán.
Felültetem az asztalra, majd lassan szétnyitom a combját. Nem mond
semmit, de a mellkasa egyre szaporábban jár fel-le.

– 83 –
Keleti szenvedély
Tetszik, hogy teljesen a hatásom alá kerül. Végigsimítom a lábát, majd
még jobban szétnyitom a combját. A szoknyája felcsúszik, én meg azonnal
oda tolom a farkam az öléhez, mert érezni akarom a forró vágytól égő testét.
– Tudod, tegnap abban a nadrágban átkozottul szexi voltál. Kis híja
volt, hogy nem rángattalak be a WC-be, és nem dugtalak meg ott helyben
– súgom neki.
Látom, ahogy Jázmin szeme kikerekedik, az arca elpirul. Engem meg
még jobban beindít, hogy ilyen zavarba jön a szavaimtól, hogy ennyire
ártatlan. Nagyon élvezem ezt a kis játékot most kettőnk között. Így úgy
döntök, folytatom:
– Akarod hallani, mit csináltam volna veled? – kérdezem kaján mosollyal
az arcomon, miközben a reakcióját figyelem.
Jázmin nagyot nyel és a légzése azonnal felgyorsul, olyan arcot vág,
mintha képes lenne elmenni csak a szavaimtól. De nem állít le, így tovább
szórakozom.
– Először a nyelvemmel kényeztettelek volna – súgom a fülébe, majd a
nyelvemet végighúzom a nyakán. – Biztos átkozottul édes lehetsz! Közben
be fogtam volna a szád, hogy ne hallják, ahogy a gyönyörűségtől sikoltozol –
folytatom, mialatt a kezemet lassan végighúzom a belső combján. – Aztán az
ajtónak szorítottalak volna és könyörte…
– Kérlek, Tarek… hagyd abba… – zihálja, és a kezét a számra rakja, én
meg felnevetek.
– Jól van, baby, nem kínozlak tovább! – nevetek még mindig, majd meg-
csókolom a homlokát.
– Aljas vagy! – üti meg játékosan a mellkasomat, aztán leszáll az asztalról.
– Tudom, baby! Soha nem is állítottam mást – elkapom a csuklóját, és
visszahúzom magamhoz, majd elkezdek vele hátrálni a kanapé felé. Mohón
csókoljuk egymást. Tudom, hogy beindult a szavaimtól. Érzem rajta, és azt
is tudom, hogy simán megdughatnám akár most is itt az irodában, nem ellen-
kezne, de azzal várni akarok! Azt akarom, hogy felkészüljön rá! Magam sem
értem, mi van velem, mert soha nem hagynék ki egy ilyen alkalmat, de Jáz-
min valamiért túlságosan fontos nekem.
– Tarek, várj! – sóhajtja, én meg azt hiszem, túl gyors neki az iram, és le
akar állítani. Abbahagyom a csókot.
– Az ajtó – zihálja.
– Nyugi, baby, bezártam, amikor bejöttél – nevetem el magam, mire ő is
elmosolyodik, majd folytatja a csókot.

– 84 –
 Tarek
A kanapé széle állít meg minket. Leülök, de Jázmin tanácstalanul áll fe-
lettem. Elkapom a kezét, és a lábam közé húzom.
– Gyere ide! – húzom közel magamhoz, majd beültetem az ölembe, szem-
ben velem. Érezni akarom magamon, de ő megemelkedik, nehogy összeér-
jünk. Megragadom a csípőjét és visszahúzom az ölembe. Látom rajta, hogy
érzi, mennyire kemény vagyok már ott lent, és ettől most zavarban van. Pe-
dig voltunk már így nem is olyan rég a kocsiban.
– Mi a baj? – kérdezem tőle, és közben az egyik hajtincsét visszarakom
a füle mögé.
– Egy kicsit zavarban vagyok – válaszolja halkan.
– Tudom, baby, de majd elmúlik – nyugtatom. – Beszélgessünk – ajánlom
fel neki, és el sem hiszem, hogy ezt én mondtam.
Tényleg megbolondít ez a nő!
Jázmin bólint, majd rám néz azzal a gyönyörű kék szemével.
– Miért van rajtad ennyi tetoválás?
– Nem tudom – vonom meg a vállam. – Mindig is tetszettek! Van, ame-
lyikhez emlék köt, van, ami csak úgy megtetszett!
– Megnézhetem? – kérdezi bizonytalanul.
– Persze, baby, amit csak akarsz! – mosolygok rá.
Jázmin elkezdi kigombolni az inget rajtam, majd lehúzza rólam. Közben
nem veszi le a felsőtestemről a szemét.
– Megérinthetem? – kérdezi halkan, és közben rám néz, a beleegyezése-
met várva.
– Persze! – csuklik el a hangom!
Jázmin rám mosolyog, majd az ujját lassan végighúzza egészen a köl-
dökömig.
Azt a rohadt!
Nem tudom, miért indít be ennyire, hogy hozzám ér, hiszen rengeteg nő-
vel voltam már együtt, mégis ahogy most itt simogatja a felsőtestemet, tel-
jesen felizgat. Behunyom a szememet, és élvezem a puha ujjait magamon.
A tetoválásaimat simogatja, majd apró csókokat kezd lehelni a nyakamra, mi-
közben fel-le mozgatja a fenekét a farkamon. Nem bírok magamon uralkod-
ni, elkapom őt és vadul csókolom, mialatt a kezemmel azt a csodás kerek fe-
nekét markolászom.
Egyszerűen nem tudok vele betelni!
Jázmin egyre jobban mozgatja magát rajtam, érzem, ahogy a vér a far-
kamba tódul és egyre jobban lüktet ott lent.
– Basszus, baby, ha így folytatod, a gatyámba fogok élvezni – mondom,
mire felkacag, de nem hagyja abba.
Imádom, hogy ennyire vágyik rám, pont úgy, ahogy én rá.

– 85 –
Keleti szenvedély
Az ajtó mozogni kezd, és meghallom a bácsikám hangját. Jázmin persze
azonnal kiugrik az ölemből, és halálsápadt.
– Tarek, ez Hasszan úr, be fog jönni! Mit mondok neki? Ki fog rúgni! –
hadarja, miközben próbálja összeszedni magát, és hozzám vágja az ingem.
Elönt a düh, de visszafogom magam Jázmin miatt. Viszont rohadtul bánt,
hogy azt hiszi, nem tudnám megvédeni őt a bácsikámtól, vagy nem tudnám
kezelni a helyzetet.
– Állj az ajtó mögé! – utasítom, miközben az ingemet húzom fel.
Kinyitom az ajtót, az öreg arca lángvörös.
– Miért zárkóztál be? – morogja.
– Magányra vágytam! – vonom meg a vállam.
A bácsikám felhúzza a szemöldökét.
– Jázmin itt van? – kérdezi, miközben a nyakát nyújtogatja, aminek nem
látom sok értelmét, mert vagy háromszor nagyobb vagyok nála.
– Nem! Miért lenne itt? – kérdezek vissza meglepődést színlelve.
– Rita azt mondta, hogy behozta neked a kávét.
– Igen, de utána lement Nikolhoz, azt hiszem – válaszolom közömbösen.
– Jól van, beengednél? – kérdezi, és látom rajta, meg akar bizonyosodni,
hogy nincs nálam.
– Persze! – válaszolom, majd úgy állok meg az ajtóban, hogy Jázmint
közben kitakarjam.
A bácsikám bejön, és elindul az asztalom felé, így Jázmin pont ki tud
slisszolni, hogy a bácsikám meg ne lássa. Azután rögtön becsukom az ajtót.
Ritával majd később számolok.
– Szóval miről van szó? – kérdezem tőle.
– Leila meghalt. Tegnap az apja a Saria törvények alapján vízbe fojtotta
a házuk medencéjében.
Mintha gyomorszájon vágtak volna! Leila meghalt!
Belenézek a bácsikám szemébe! Próbálom kivenni a tekintetéből hogy
vajon tudja-e a titkomat Leilával.
– Értem! Ez szörnyű hír! Sajnálom!
– Sajnálod! Sajnálod! Te tényleg egy önző rohadék vagy! – ordítja, és eb-
ből rájövök, hogy tudja a titkom. – Az apja megtalálta a videókat a telefon-
ján. Te vagy rajta, Tarek.
A videók! Azt hittem, letörölte! A kis hülye! Mondtam neki, hogy semmi-
sítse meg.
Leilával Szaúd-Arábiába találkoztam, apám egyik legjobb barátjának a
lánya volt. Azon kevesek közé tartozott, aki külföldön tanulhatott az apja be-
leegyezésével. Mint minden fiatalt, őt is elbűvölte a nyugat szabadsága. És
amíg Franciaországban tanult, belevetette magát az életbe. Bár sok fiúval
volt dolga, arra mindig ügyelt, hogy a szüzessége megmaradjon, mert tudta,

– 86 –
 Tarek
hogy mivel jár, ha egy lány elveszti az ártatlanságát. Én Szaúd-Arábiában az
egyik sivatagi buliban találkoztam vele, feltűnően szép volt, és még annál is
tüzesebb. Hamar egymásra találtunk, ő is utálta Szaúd-Arábiát és unatkozott.
Így elszórakoztattuk egymást, igazi vadmacska volt, bármibe benne volt a be-
hatoláson kívül. Azért így is sok mindent tudtunk egymással csinálni. Egy idő
után Leila egyre bevállalósabb lett, és a végén sikerült rávennem a dugásra.
Néha videóra is felvettük az együttléteket, ezeket találhatta meg az apja.
A gondolataimból a bácsikám kiabálása zökkent ki.
– Tarek! Figyelsz rám! Leila halála a te lelkeden szárad! – ordítja.
– Ne ordíts itt velem, és főleg ne próbáld úgy beállítani, mintha kénysze-
rítettem volna! Ő ugyanúgy akarta, és pontosan tisztában volt a következmé-
nyekkel. De tudod, mi van? Leila annyira gyűlölte az ottani életet, hogy in-
kább vállalta a kockázatot, mert érezni akarta, hogy él – vágom oda dühösen
az öregnek, és látom az arcán a megdöbbenést!
– Hallod magad, Tarek? Még mindig nem hiszem el, hogy egyáltalán
nem érzel megbánást. Tudtad, hogy mivel jár, ha elcsábítod és elveszed az
ártatlanságát? Mégis megtetted, majd magára hagytad – mondja a bácsi-
kám, és látom rajta, hogy vár valami magyarázatot tőlem, de nem igazán
tudok mit mondani.
Világéletemben önző ember voltam, soha nem érdekelt magamon kívül sen-
ki. Azért dugtam meg Leilát, mert akkor és ott ahhoz volt kedvem, és igen, nem
érdekeltek a következmények. Tény, hogy Leilát sem volt nehéz meggyőznöm.
Addigra már fülig szerelmes volt belém, és talán azt hitte, elveszem őt. Bár ilyet
soha nem ígértem neki, igaz, az ellenkezőjét sem mondtam.
– Nem kellett volna a videókat megtartania – vágom rá, mert tényleg hü-
lyeségnek tartom, hogy ezen bukott le.
– Szánalmas vagy, fiam! – mondja undorral a hangjában. – Egyébként nem
a videókon bukott meg. Azt csak a halála után találták meg a telefonjában.
– Akkor hogy jöttek rá?
– Leila terhes volt a te gyerekeddel.
– Tudom, de adtam neki pénzt, mielőtt eljöttem, hogy elvetesse.
Bár tudom, ez a mi országunkban szinte lehetetlen, azért vannak kiska-
puk. Jó pénzért indiai vagy pakisztáni orvosok vállalnak ilyesfajta munkákat,
én pedig Leilának rengeteg pénzt adtam.
– Tudtad? Mégis magára hagytad? Szégyellem, hogy az unokaöcsém
vagy – mondja lesújtó hangon, majd folytatja: – Hát tudd meg, Leila elment
egy indiai kuruzslóhoz, aki végrehajtotta az abortuszt, de olyan belső sérü-
léseket okozott neki közben, hogy estére rosszul lett. Az apja így bevitette a
kórházba, és ott derült ki, mi történt vele. A vallási rendőrség persze azonnal
megjelent, és Leilát átszállították a börtönbe. Tudni akarták a férfi nevét, de
Leila nem mondta el. Az apja nagyon sok pénzt adott a vallási vezetőknek,

– 87 –
Keleti szenvedély
hogy ő hajthassa végre az ítéletet, mert nem akarta a lányát kitenni a megkö-
vezésnek – csuklik el a hangja.
Hirtelen elkezd forogni velem a szoba. Látom magam előtt Leilát, ahogy
bebörtönzik, majd az apja bedobja őt a medencébe. Felvillan a kép, amikor
szerelmeskedtünk, és ahogy akkor rám nézett.
Tényleg egy szemét alak vagyok! Igaza van a bácsikámnak, én öltem meg
Leilát!
Nézem a bácsikámat, és látom, hogy még mindig beszél hozzám, de nem
érnek el a szavai a tudatomig. Még mindig Leila arca villan be, ahogy csá-
bosan nevet, aztán a halott arca. Megborzongok, nem akarok erre gondolni.
Meg kell változnom! Meg fogok változni!
Jázmin! Igen, azt hiszem, mellette meg tudnék változni. Hirtelen meghal-
lom bácsikám szavait.
– Ezek után meg ne lássalak Jázmin közelében. Megtiltom, hogy akár
csak beszélj vele! – kiabálja, miközben fenyegetően felemeli az ujját.
Nekem meg elgurul a gyógyszerem, és magamból kikelve ordítani kezdek.
– Mi az, hogy megtiltod? Milyen jogon tiltasz meg te bármit is! Főleg Jáz-
minnal kapcsolatban. Tudni akarom, mi van közted és Jázmin között.
– Már megmondtam, Tarek, hogy milyen kapcsolat van közöttünk, ahhoz
neked semmi közöd.
– A szeretőd, igaz?
– A szeretőm? Ebből is látszik, mennyire romlott vagy! Számodra csak
ez az egy magyarázat létezik. Sokkal több van közöttünk, mint azt te gon-
dolnád. Sokkal tisztább és mélyebb kapcsolat, mint amit te valaha is érez-
tél bárki iránt.
Elönti a düh az agyamat, legszívesebben elpusztítanék mindent magam
körül. Addig nem nyugszom, míg meg nem tudom, mi van közöttük. El-
kapom a bácsikám karját, és olyan erővel szorítom, hogy látom az arcán
a fájdalmat.
– Követelem, hogy mondd el, mi folyik itt! Ki ő neked! És milyen jogon
szólsz bele az életébe?
– Ha tudni akarod, Tarek, az apai jogomon! Jázmin ugyanis a lányom, így
hozzám tartozik, én rendelkezek felette.
Ma másodszor kezd velem forogni a szoba. Először Leila miatt, és most
Jázmin! Elengedem a bácsikám karját, és hátrébb lépek.
– Az nem lehet… és ő tudja? – kérdezem.
– Nem, egyelőre nem mondtam meg neki! Még nem láttam megfelelő-
nek az időt. De mihelyst elmondom, visszatérünk Szaúd-Arábiába – feleli, és
most az ő hangja is nyugodtabb.
– Szóval ezért tanítod őt az arab nyelvre, a kultúránkra, a vallásra, és vi-
gyázol annyira az erényére? El akarod őt ismerni a lányodnak!

– 88 –
 Tarek
– Igen, Tarek! Tudod, hogy Allah engem nem ajándékozott meg gyermek-
kel. Tudtam Jázmin születéséről, de nem érdekelt. Fiatal voltam, és nem akar-
tam egy hitetlen asszonytól gyermeket, ráadásul egy lányt. Úgy voltam vele,
hogy lesz nekem majd saját. De Allah megbüntetett, mert az idő telt és egyik
asszonyom sem tudott nekem gyermeket szülni. Így visszajöttem Magyaror-
szágra, hogy megkeressem Jázmin édesanyját, de addigra ő már meghalt, a
lányom pedig eltűnt a szemem elől. Mikor végre megtaláltam, próbáltam úgy
intézni, hogy a közelemben legyen, és vigyázni tudjak rá.
– Szóval Jázmin az unokatestvérem. – Ahogy kimondom, a szívemre
mintha sziklák nehezednének.
Tudom, hogy vér szerint nincs köztünk semmi, hiszen a bácsikám csak
beházasodott a családunkba, ráadásul Jázmin egy másik nőtől van, így a vér-
fertőzés kizárt, mégis most mindennek súlya lett. Eddig Jázmin csak egy eu-
rópai lány volt a szememben, akivel kötöttségek nélkül szabadon élném az
életem. Nem lett volna bűntudatom, ha miután elveszem a szüzességét, még-
sem maradunk együtt, hisz nem járt volna semmilyen következménnyel. De
így most minden más! Jázmin a családom része, és nem tehetem ki őt a szé-
gyennek. Nem tehetem vele azt, amit Leilával tettem. Leila meghalt az ön-
zőségem és a felelőtlenségem miatt. Jázminnal ez nem fordulhat elő, de nem
tudom, elég erősek-e ahhoz az érzelmeim, hogy el is vegyem őt feleségül, és
családot alapítsak vele. Azt hiszem, Alinak igaza volt, amikor azt mondta,
hogy Jázmin jobb embert érdemel nálam. Az lesz a legjobb, ha minél előbb
eltűnök a közeléből. Tudom, ha itt maradnék, nem lenne erőm lemondani ró-
la, és csak magammal rántanám a mélybe. El kell hagynom ezt az országot,
mert azt nem tudnám elviselni, hogy más férfival lássam.
– Fiam, jól vagy? – néz rám a bácsikám aggódó arccal.
– Igen! Persze, de nekem most el kell mennem.
– Jó, ma már nincs rád szükség az irodában.
– Nem úgy értettem, bácsikám. Az országból kell elmennem. Én nem ma-
radhatok itt! – felelem, de már meg sem hallgatom a választ, azonnal el aka-
rok tűnni innen.
Ahogy kilépek az ajtón, meglátom Jázmint. Rögtön elém rohan.
– Tarek! Valami baj van? – kérdezi.
– Majd beszélünk, most engedj az utamra! – válaszolom neki, pedig tu-
dom, hogy többet már nem fogunk beszélni. Többé nem fogjuk egymást látni.
– De Tarek, mi a bajod? – kérdezi, és látom, ahogy a szeme könnybe lábad.
– Hagyj békén, nem érted! – kiabálom, majd félrelököm, és beszállok a
liftbe.
Látom, ahogy elerednek a könnyei, de inkább most okozok neki fájdal-
mat, mint hogy később tönkretegyem az életét.

– 89 –
 12. fejezet
Tarek
A tengerparton ülök, és figyelem a víz hullámzását. Erőt vettem maga-
mon, hogy egy kicsit lejöjjek a partra, mert mostanában alig hagyom el a há-
zat, nincs kedvem semmihez és senkihez.
Lassan két hónapja, hogy visszajöttem Miamiba, de Jázmint azóta sem
tudom kiverni a fejemből. Folyton csak rá gondolok, rohadtul hiányzik, nem
gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz nélküle.
Próbálkoztam más lányokkal, hátha könnyebb lesz őt elfelejtenem, de
nem ment. Egyfolytában őt látom magam előtt, az arcát, a mosolyát, azokat a
gyönyörű kék szemeket. Hiányzik a hangja, a nevetése, az illata. Vágyom rá,
a csókjára, az érintésére, a testére. Ha arra gondolok, hogy ezeket most más
férfi élvezi, hogy Jázmin egy másik férfi karjába van, elönti a düh az agya-
mat. Minden annyira egyszerű lett volna, ha nem a bácsikám lánya, ha nem
tartozna a családhoz. Elhoztam volna őt Miamiba, és szabadon élhetnénk, kö-
töttségek nélkül, de így, hogy a családomhoz tartozik, mindennek súlya lett.

– Tarek! Barátom! Nem is tudtam, hogy újra Miamiba vagy! Mikor jöt-
tél vissza? – szólal meg egy hang mögöttem, és nem kell odanéznem, hogy
tudjam, Jack az.
Ő az egyedüli ember, akinek megengedem, hogy a barátjának szólítson,
és akit én is a barátomnak tekintek! Tizennégy éves korunk óta ismerjük egy-
mást, azóta vagyunk barátok, majd később üzletfelek. Bármi is történt az éle-
temben, rá mindig számíthattam!
– Lassan két hónapja – válaszolom, miközben megöleljük egymást.
– Két hónapja itthon vagy, és nem is szólsz? Se buli, se kurvák? Tarek,
nem ismerek rád! Minden rendben van?
– Igen, persze! – vonom meg a vállam. – Csak nem volt kedvem most sen-
kihez – ülök vissza a homokba.
Jack meg úgy néz rám, mintha földönkívülit látna! Leül mellém, majd fel-
veszi a mappát a földről.
– Újra rajzolsz? – kérdezi, ahogy kinyitja a mappát.
– Hagyd azt a mappát! Nem tartozik rád! – morgok rá, de ő már nyitja is.
– Á! Most már értem! Hogy hívják? – mosolyog, miközben Jázmin arcké-
pét nézi, amit nem olyan rég rajzoltam róla.
– Jázminnak – sóhajtok fel, és elég szánalmasnak érzem magam.

– 90 –
 Tarek
– Sose gondoltam, hogy egyszer szerelmes leszel – nevet fel, én meg dü-
hösen kikapom a kezéből a mappát, majd átrakom a másik oldalamra.
– Nem vagyok szerelmes! Ez a lány csak… szóval ő… ezt nehéz elma-
gyarázni, Jack! – túrok bele a hajamba. – Tudod, Jázmin annyira különleges.
Még soha nem találkoztam ilyen nővel. Ő nem csak kívülről gyönyörű, de a
lelke is az. Annyira tiszta és ártatlan.
– Még szerencse, hogy nem vagy belé szerelmes. Mert akkor nagy bajban
lennél – nevet fel megint.
Én meg kezdem egyre nevetségesebbnek érezni magam. Viszont mu-
száj valakivel beszélnem az érzésekről, amik bennem kavarognak, és Jack az
egyedüli ember, akiben megbízok.
– Így is nagy bajban vagyok, öregem! Rohadt nagy bajban! Egyszerűen
nem bírom őt kiverni a fejemből. Ez a lány olyan érzelmeket váltott ki belő-
lem, amikről nem is gondoltam, hogy léteznek. Már az első nap, ahogy meg-
láttam, oda voltam érte. Egy hónapot vártam rá, hogy megcsókoljam. Ha ve-
le vagyok, minden olyan más, valahogy lecsillapodik a bennem lévő vadállat.
Tudod, mi van, Jack! – nevetek fel. – Még csak meg sem dugtam őt. Itt fantá-
ziálok egy nőről, akihez hozzá sem értem. Pedig megtehettem volna. Tudod,
milyen vagyok, nincs az a nő, akit ne varázsolnék ki a bugyijából. Viszont
Jázmintól nem csak egy numerát akartam. Azt akartam, hogy készen álljon
rá, hogy ugyanúgy kívánjon engem, ahogy én őt. Szánalmas vagyok, mi? –
nevetem el magam megint.
– Nem, barátom. Te szerelmes vagy. És itt már csak az a kérdés, hogy mi-
ért akarod ezt a lányt elfelejteni? Miért nem vagy vele, Tarek?
– Mert időközben kiderült, hogy ő az unokatestvérem.
– Na és! Úgy tudom, nálatok nem tiltják az unokatestvérek közötti házas-
ságot. Vagy a vérfertőzés miatt aggódsz?
– Nem. Vér szerint nem vagyunk rokonok. Az apja csak beházasodott a
családunkba, az anyja meg európai nő volt.
– Akkor tényleg nem értelek, Tarek! Mi a probléma?
– Ez nem olyan egyszerű, Jack! Jázmin a családom része. Nem tehe-
tem meg vele, hogy elcsábítom, majd ha már nem kell, akkor eldobom, mint
ahogy az eddigi nőkkel tettem az életemben. Nem akarom, hogy boldogtalan
legyen, viszont mellettem az lenne. Ismersz, egy rohadt önző állat vagyok,
én képtelen lennék rá, hogy megadjam neki azt a boldogságot, ami jár ne-
ki! Megérdemli, hogy tisztes feleség legyen és később anyja, de én ezt nem
tudom neki megadni. Alkalmatlan vagyok a házasságra vagy a tisztességes
életre. Tudod, milyen életet élek, erőszak, drog, kurvák… ebbe nem rángat-
hatok bele egy olyan lányt, mint Jázmin!

– 91 –
Keleti szenvedély
– Tudod, Tarek, hogy mit gondolok? – kérdezi, miközben feláll és harago-
san néz rám. – Hogy begyulladtál a saját érzéseidtől. Nem az a baj, hogy ez a
lány az unokatestvéred. Ugyan, ez téged nem tartana vissza attól, hogy meg-
dugd és elszórakozz vele.
– De a család… – magyaráznám neki, de közbevág, és látom rajta, hogy
nem fog kímélni.
– Milyen család, Tarek! Amióta ismerlek, nagy ívbe szarsz a családod-
ra. Úgyhogy, nekem ne akard itt bemagyarázni, hogy fontos neked a család.
Te attól a lánytól félsz, és az érzésektől, amiket kiváltott belőled. Félsz a bol-
dogságtól és a szerelemtől, mert bebeszélted magadnak, hogy te nem szeretsz
senkit, és téged sem szeret senki. Ezért vagy mindig olyan dühös, Tarek, és
ezért csillapodik le a lelked Jázmin mellett, mert ő szeret téged, és ami még
fontosabb, te is őt.
Hallgatom, amiket Jack mond, és be kell látnom, igaza, van. Túlságosan
jól ismer. Azt hiszem, egyszerűbb volt kibúvót keresnem, mint hogy beismer-
jem saját magamnak, mennyire szeretem ezt a lányt. Igen, féltem attól az ér-
zelemtől, amit Jázmin közelében éreztem, mert soha nem gondoltam, hogy
képes leszek magamon kívül bárkit is szeretni.
Felállok Jackkel szemben, majd megfogom a vállát, úgy mondom neki.
– Ugye tudod, hogy senki mástól nem tűrtem volna el ezt a fejmosást,
csak tőled!
– Tudom, és senki más nem merte volna ezt neked megmondani, csak én!
– nevet fel.
Az már igaz, Jack nem félt tőlem soha. Talán ezért is vagyunk barátok
már ennyi ideje. Azt hiszem, a gyengeséget soha nem tűrtem magam körül,
ezért is próbáltam az érzelmeket kiiktatni az életemből, mert azok csak el-
gyengítenek. Viszont Jázminnal szemben nem volt esélyem, észre sem vet-
tem, és elrabolta a szívem.
Jack arca elkomorult, ahogy egyenesen a szemembe néz.
– Tarek, a barátod vagyok! Talán az egyetlen. Ezért kérlek, hallgass
rám! Ne sajnáltasd itt magad, hanem keresd meg azt a lányt, és vedd el fe-
leségül! Ne szalaszd el az életedben az egyetlen lehetőséget a boldogságra
– mondja, majd felnevet, és magára mutat. – Nézz csak meg engem! Elvég-
re nekem is sikerült! Ki gondolta volna pár éve, hogy férj és apa leszek. És
élvezem, Tarek, rohadtul élvezem. Majd meglátod, lecsillapodsz te is, csak
adj magatoknak egy esélyt.
Ránézek Jackra, és látom rajta, milyen boldog. Pedig az ő múltja is ugyan-
olyan fekete, mint az enyém. Sok szemét dolgot műveltünk együtt. Jack épp
olyan volt, mint én. Folyton tombolt benne a düh. Nem tisztelt senkit és
semmit. Aztán megismert egy ázsiai lányt, Kimet, és teljesen megváltozott.

– 92 –
 Jázmin
Emlékszem, mennyit húztam őt emiatt, de ő hajthatatlan volt, csak Kim lé-
tezett számára, úgy, mint most nekem Jázmin. Mindent megtett, hogy bebi-
zonyítsa a lánynak és a szüleinek, hogy meg tud változni, és sikerült is neki.
– És boldog vagy, Jack? Úgy értem… Megéri megváltozni egy nőért, nem
bántad meg? – kérdezem, és tényleg érdekel a válasza.
– Igen, Tarek, megéri! Majd meglátod – válaszolja, majd ránéz az órájára.
– Viszont nekem most mennem kell. Majd még beszélünk. Addig is gondold
át, amit mondtam – kéri, majd megöleljük egymást és elbúcsúzunk.
Miután Jack elmegy, én is visszaindulok a házhoz. Egyre csak az ő sza-
vai zakatolnak a fejemben. Mire hazaérek, már eldöntöttem, hogy esélyt
adok magamnak egy új életre Jázmin mellett. Visszamegyek Magyarország-
ra, megkérem a kezét a bácsikámtól, és feleségül veszem. Aztán visszajövünk
ide Miamiba, és itt fogjuk elkezdeni a közös életünket.

Jázmin
Két hónap telt el, mióta Tarek elment. Az első napok szörnyűek voltak.
Azt hittem, felemészt a fájdalom és a csalódottság. Nem volt erőm bejárni,
dolgozni, csak feküdtem otthon, szerencsére Nikol végig mellettem volt. Pró-
bálom Tareket elfelejteni és a jövőre koncentrálni. Egy ideje Tamás elkezdett
újból udvarolni, és Nikol biztatására belementem, hogy megint találkozzunk.
Nagyon rendes srác, és hihetetlenül türelmes velem. Emlékszem, mennyi-
re meglepődtem, mikor az első randinkon egy hatalmas csokor virággal állí-
tott be. Tarekkal soha nem volt igazi randevúnk, sőt még csak járni sem jár-
tunk, mégis az együtt töltött idő alatt olyan szenvedélyt és szerelmet éltem
át, amit azt hiszem, soha többet nem fogok már senkivel érezni. Erre ak-
kor jöttem rá, amikor Tamás pár nappal ezelőtt megcsókolt. Magam sem ér-
tem, hogy miért, de végig Tarekra gondoltam közben. Igyekeztem átadni ma-
gam az érzésnek, és Tamásra koncentrálni, de nem jött az az érzés, mint Ta-
rek mellett. Nem éreztem a pillangókat a hasamban, és nem éreztem azt a kel-
lemes bizsergést sem, amit Tarek mellett éreztem. Nikol azt mondja, hagy-
jak még időt magunknak Tamással, mert ő a hozzám való férfi. Tudom, hogy
igaza van: Tamás szeret, és sohasem okozna nekem fájdalmat, de ha őszinte
akarok magamhoz lenni, a hálán és a szereteten kívül nem érzek mást. Remé-
lem, később ez változni fog, és a szeretet átalakul majd szerelemmé bennem.
Ami pedig Tarek és köztem volt, emlék marad csupán. Egy gyönyörű emlék.

– 93 –
Keleti szenvedély
Már egy órája letelt a munkaidőm. Az asztalomnál ülök és unottan bámu-
lom a monitort, már csak Tamást várom, hogy értem jöjjön.
Érzem, hogy valaki figyel, és a testemen végigfut egy régi kellemes ér-
zés. Nem! Ez nem lehet ő. Felnézek, és meglátom Tareket. A lift előtt áll, és
engem néz.
Mit keres itt? Vajon miért jött és mit akar? Pont most, amikor már kezd-
tem túl lenni rajta. Hirtelen elfog a pánik, nem akarok vele beszélni, nem aka-
rom őt még csak látni sem, elindulok a folyosón, de már hallom is a hangját.
– Jázmin, várj meg! Beszélnünk kell! – Ahogy meghallom, a hangját, a
gyomromban ezer pillangó kezd el repkedni. Nem lehet, hogy még mindig
ilyen hatással van rám, el kell tűnnöm a közeléből. Beszaladok a fénymásoló-
ba, remélve, hogy sikerül elbújnom előle, de már utol is ért és nyitja az ajtót.
Ki akarok rohanni, de elállja az utat és az ajtónak támaszkodik.
Már nagyon rossz ötletnek tűnik, hogy a fénymásolóba szaladtam be.
– Engedj ki, Tarek, azonnal! – szólok rá, mert nem akarok vele egyedül
maradni.
– Jázmin, kérlek, beszélnünk kell! Miattad jöttem ide, illetve kettőnk mi-
att! – rimánkodik, és a hangja olyan fáradt és gyenge.
– Nekünk nincs miről beszélnünk! Lett volna rá két hónapod! Elkéstél! –
válaszolom, majd hátat fordítok neki, mert nem vagyok képes ránézni.
– Csak két percet kérek!
– Nem! Hagyj békén! – tiltakozom, pedig a szívem mélyén hallani aka-
rom, miért ment el, bár nem tudom, készen állok-e erre a beszélgetésre.
– Annyira hiányoztál – sóhajtja, majd közelebb jön és végigsimítja a ka-
rom. Elhúzódom tőle. Nem akarom, hogy hozzám érjen, mert félek, akkor
nem tudnék kemény maradni.
– Mi az? Nem találtál még egy ilyen kis hülyét, akivel szórakozhatsz? –
válaszolom gúnyosan.
– Baby, kérlek, ne mondd ezt! Nem szórakoztam veled, ezt te is tudod. –
Megfordít, és úgy mondja: – Szeretlek, Jázmin, tiszta szívemből!
– Belenézek a szemébe. Az arca nyúzott, a szeme alatt karikák. Létezik,
hogy ő ugyanúgy szenvedett az elmúlt hónapokban, mint én? Lehet, hogy
tényleg szeret, ahogy mondja. Milyen rég vártam arra, hogy kimondja eze-
ket a szavakat!
Nem! Nem gyengülhetek el! Annyiszor megbocsátottam már neki, és a
vége mindig zokogás volt, nem csinálhatom ezt magammal.
– Ugyan már, Tarek! Te nem szeretsz senkit – vágom neki oda.
El akarok menni, de megfogja a két karom, és szorosan magához húz.
– Nem, ez nem így van. Vagyis talán régen így volt. De téged szeretlek,
Jázmin! Te vagy a mindenem, az életem, a levegőm. Nélküled nem vagyok

– 94 –
 Jázmin
senki, megpróbáltalak elfelejteni, de nem ment. Annyira különleges vagy,
olyan csodaszép, folyton csak te jársz a fejemben. Muszáj megbocsátanod, és
adnod még egy esélyt. Ígérem, most nem fogom elszúrni, mert már tudom,
milyen nélküled élni – hadarja kétségbeesetten.
– Nem, Tarek, ez nem így működik. Már késő! Én már túlléptem – hárí-
tom a közeledését, de érzem a hangomon, hogy mennyire gyenge. Nem sok
választ el attól, hogy a karjába vessem magam. Ezt ő is érezheti, mert elmo-
solyodik, majd még szorosabban húz magához.
– Nem hiszek neked! A tested elárul, Jázmin! Érzem, hogy reagálsz az
érintésemre, a hangomra. Mi egyek vagyunk, összetartozunk, hiába tiltako-
zunk ellene – a homlokát a homlokomhoz érinti, majd megcsókol. Ahogy
megérzem az ajkát az ajkamon, a térdem elgyengül. A szája puha, a nyelve
forró. Lassan cirógatja a nyelvével a nyelvem, én meg ösztönösen viszonzom
a csókját. Hallom, ahogy megkönnyebbülten felnyög, nekem meg bekapcsol
a vészvillogó. Próbálnék kihátrálni az öleléséből, de a szám önálló életre kell,
és tovább mozog az ő szájával. Tudom, hogy amit most csinálok, az helyte-
len, de annyira jó a karjaiban lenni, érezni a csókját még most utoljára.
Elfordítom a fejem, és amikor újra próbál megcsókolni, eltolom magamtól.
– Ez volt az utolsó csókunk. Most pedig hagyj békén!
– Ne mondd ezt, szükségem van rád!
– Annyira önző vagy! Szóval most szükséged van rám, és hol voltál, ami-
kor nekem volt szükségem rád? Emlékeztetlek, hogy te hagytál el engem
minden szó nélkül. És nem érdekelt, vajon mi van velem, hogy hány éjsza-
kát sírtam át miattad! Most pedig van képed idejönni és azt kérni, felejtsek
el mindent, mert neked most úgy jó. Nem, Tarek, annyi esélyt adtam, de te
mindegyikkel visszaéltél. Tudod, sajnállak, mert meg lett volna a lehetőséged
a boldogságra, de te ellöktél magadtól.
Látom Tarek arcán a fájdalmat, de ez most nem hat meg, azt akarom,
hogy szenvedjen, mint én. Egyenesen a szemébe nézek, úgy folytatom.
– Én már új életet kezdtem, és boldog vagyok egy másik férfi oldalán, aki
tényleg megbecsül és szeret.
Látom, hogy Tarek arca eltorzul.
– Ki az a férfi, Jázmin? Nasszer?
Most hogy jön ide Nasszer!
– Nem Nasszer. Tamás az, ha tudni akarod.
– A sofőr! Ugyan, Jázmin, ezt te sem gondolod komolyan – mondja, mi-
közben gúnyos mosoly jelenik meg az arcán.
Annyira feldühít, hogy ilyen lekezelő Tamással szemben, hogy muszáj
mondanom valamit, amitől lehervad az a gúnyos mosoly az arcáról.
– Márpedig így van, mellette igazi nőnek érezhetem magam.

– 95 –
Keleti szenvedély
Tarek arca megfeszül, azt hiszem, robbanni fog, de hirtelen elmosolyodik.
– Igazi nőnek? – kérdezi, és közben elindul felém, én meg hátrálni kez-
dek, de nem sokáig jutok, mert a fal megállít. Tarek a testével szorít a falnak,
úgy, hogy moccanni sem birok. Az arca egészen közel van az enyémhez, és
szinte beleleheli a számba a szavakat.
– Mondd csak, az ő csókjától is végigfut a testeden a vágy, ahogy az
enyémtől? – súgja, majd lassan csókolni kezdi a nyakam, én meg, mint oly
sokszor, megint a hatása alá kerülök.
Miért nem tudok ellenállni neki?
– Válaszolj, baby! – kérlel, miközben a kezével a combomat simogatja
egyre feljebb haladva. Elönti a testemet a forróság, nem tudok megszólalni,
csak egy kéjes sóhajt tudok kifacsarni magamból. Érzem a nyakamon, ahogy
Tarek elmosolyodik.
– Élvezed, igaz? Mondd csak, az ő érintésétől is ugyanígy felizgulsz,
ahogy az enyémtől?
– Tarek … Kérlek, hagyj békén – könyörgök neki, mert nekem nincs erőm
ellökni magamtól. Ahhoz túl jólesik, amit csinál.
– Nem, Jázmin, nem hagylak. Túlságosan fontos vagy nekem ahhoz,
hogy elveszítselek. És bármit mondasz, tudom, hogy én is fontos vagyok ne-
ked. – A száját a számra tapasztja, majd megcsókol olyan szenvedéllyel, hogy
beleszédülök.
– Jázmin! Mit csinálsz itt? – kérdezi egy hang, és kell pár másodperc, mi-
re rájövök, hogy Tamás az.
Próbálok Tarek karjaiból kitörni, de nem enged, sőt mintha élvezné a
helyzetet.
– Tamás, nem úgy van, ahogy gondolod, hadd magyarázzam meg – kérle-
lem őt, miközben végre ki tudok törni Tarek karjai közül.
– Szerintem ez elég egyértelmű, Jázmin! Visszajön, és máris a karjába
omlasz! Úgy látszik, elfelejtetted, mennyit sírtál miatta, és hányszor megbán-
tott – mondja, de a hangja nem támadó vagy haragos, inkább csak csalódott.
– Miért, mit hittél, hogy majd a tiéd lesz? – szól közbe Tarek. – Jázmin
hozzám tartozik! Ő az enyém – jelenti ki, majd elkapja hátulról a derekam,
és magához von.
– Azonnal engedd őt el! Ne merj hozzáérni! – kiabálja Tamás.
Tarek elenged, és egyenesen Tamás felé megy.
Remélem, nem fognak összeverekedni.
– Szóval ne érjek hozzá? – kérdezi gúnyosan. – Akkor gondolom, ezt se
tegyem? – mire észbe kapnék, Tarek megragad a tarkómnál fogva és megcsó-
kol. Olyan vadul, olyan mohón, hogy a testem is beleremeg. Pár másodperc
múlva már elfeledkezem a külvilágról és csak a csókjára figyelek, és én is

– 96 –
 Jázmin
ugyanolyan mohón viszonzom a csókját. Tarek hirtelen abbahagyja, és ami-
kor ránézek, megjelenik az a fölényes mosoly az arcán, majd egyenesen Ta-
más szemébe néz.
– Azt teszek vele, amit akarok, nem tud ellenállni nekem, hozzám tarto-
zik, ezt ő is nagyon jól tudja.
Elkap a düh, hogy lehet valaki ilyen nagyképű és önelégült, én pedig ho-
gyan lehetek ennyire gyenge.
Tamásra nézek és olyan mély fájdalmat látok a szemében, hogy majdnem
elsírom magam. Tudom, hogy ezt a fájdalmat most én okozom neki.
Tarek folyton csak szórakozik velem, és most Tamást is belekevertem a
mi kis játszmánkba. Pedig nem érdemli ezt tőlem.
Tamás rám néz, és a szemében könny csillan meg.
– Nem értelek, Jázmin, én annyira szeretlek! Azt hittem te is kezdesz érez-
ni valamit irántam! – sóhajt egy nagyot, úgy folytatja: – Legyen, ahogy aka-
rod, de megint össze fogja törni a szíved! Ugye tudod? – azzal kisétál az ajtón.
– Tamás, várj! – elindulok utána, de Tarek elkapja a kezem.
– Ha most utánamész, köztünk mindennek vége! Komolyan mondom!
– Ahhoz, hogy véget vess egy kapcsolatnak, előbb kapcsolat kell, Tarek.
Nem vethetsz olyannak véget, ami nem is volt. Te folyton csak játszol velem
és megalázol. Visszaélsz azzal, hogy hatással vagy rám, de elég volt! Ez az
előbbi még tőled is aljas húzás volt! Miért kellett Tamást így megaláznod?
Gyűlöllek, hallod, gyűlöllek – ordítom teljes erőmből, és ezt most tényleg így
gondolom. – Nem akarok tőled semmit, már nem érdekelsz, Tamást válasz-
tom, mert rendes ember, és mellette tényleg boldog leszek. Te pedig takarodj
az életemből, nem akarlak látni többé.
Látom Tarek arcán a megdöbbenést és a fájdalmat, de nem érdekel, mert
most Tamás jár a fejemben. Meg kell keresnem, nem érdemli meg, hogy így
bánjak vele. Egyenesen az udvarra rohanok, és még pont időben érek ki, mert
Tamás már száll be a kocsiba.
– Várj, Tamás, kérlek! – szólok neki, és látom, meglepődik, talán nem
gondolta, hogy utánajövök.
– Miért, Jázmin! Nekünk már nincs mit mondanunk egymásnak.
– De igen! Annyira sajnálom, nem akartam, hogy így legyen. De olyan
hirtelen jött ez az egész. Tarek itt termett a semmiből, és egyszerűen nem ké-
szültem fel rá! Tudom, hogy ez nem mentség, de nem akartalak megbántani.
– Ezt már könnyezve mondom.
– Jól van, ne sírj! – vigasztal, majd átölel.
– Megmondtam neki, hogy hagyjon békén, mert én téged választalak!
– magyarázom neki, de ahogy kimondom, szörnyen rosszul érzem magam.
Nem tudom, miért, de úgy érzem, mintha elárulnám Tareket.

– 97 –
Keleti szenvedély
Teljesen össze vagyok zavarodva.
– Jól van, szálljunk be a kocsiba, hazaviszlek.
Beszállunk az autóba, és miközben kifelé hajtunk, a szememmel az iroda-
ház bejáratát nézem. Tarek nem jön utánam, most először történt ez meg.
Nem tudom, miért esik ez most ennyire rosszul, hiszen én mondtam ki, hogy
vége, mégis csalódott vagyok, amiért rögtön elfogadta a döntésem. A lakás-
hoz érve Tamás megkérdezi, hogy velem maradjon-e, de most egyedül aka-
rok lenni. Szerencsére nem erősködik. Ahogy beérek, elerednek a könnyeim.
Egyenesen a szobámba megyek, majd lefekszem az ágyra. Próbálom végig-
pörgetni magamban az előbb történteket, és megnyugtatni magam, hogy jól
döntöttem, de csak Tarek fájdalmas arca jelenik meg előttem. Miért érzem
magam mégis rosszul? A döntésem miatt? Ő hagyott el, és hányszor meg-
bántott, viszont most visszajött és láttam rajta, hogy tényleg megbánta. Azt
mondta, szeret, tiszta szívéből.
Nem, Jázmin, ne dőlj be neki megint! Ezek csak szavak, de a tettei nem ezt
mutatták! – figyelmeztetem magam. Felpattanok az ágyból, és mint egy bo-
lond, elkezdek fel-le járkálni az ágyam előtt.
Vajon miért nem tudom őt gyűlölni? Miért vágyom még mindig rá, a
csókjára, az ölelésére? Az eszem azt mondja, hogy jól döntöttem és Tamás
számomra a megfelelő, de a szívem csak őt akarja. Jaj, ebbe bele fogok örül-
ni! Tudom, azt mondtam neki, hogy gyűlölöm, és nem akarok tőle semmit,
de csak a harag mondatta velem, mert olyan fölényes volt, ahogy kijelentet-
te Tamás előtt, hogy hatással van rám, és az övé vagyok. Pedig csak az igazat
mondta. Az övé vagyok, mindig is az övé voltam.
A gondolataimból Nikol hangja zökkent ki.
– Jázmin, bejöhetek? Tamás elmondta, mi történt, gondoltam, jó lenne, ha
beszélgetnénk. Elmosolyodok, és intek a fejemmel, hogy jöjjön be. Olyan jó,
hogy ő mindig itt van nekem.
– Jaj, Nikol, annyira össze vagyok zavarodva! – Átölelem őt, és érzem,
ahogy elerednek a könnyeim.
– Jázmin, kicsikém, annyira sajnálom, de hidd el, jól döntöttél. Tamás a
hozzád való férfi – próbál nyugtatni, közben letörli a könnyeimet.
– De akkor miért fáj ennyire, miért nem tudom Tareket kiverni a fejemből?
– Sikerülni fog, meglátod! El fogod őt felejteni, és boldog leszel Tamás
mellett – nyugtat Nikol.
Nem válaszolok, mert tudom, nem értené meg, mit érzek Tarek iránt. Iga-
zából még én sem tudom. Nikol telefonja elkezd csörögni.
– Mondd, Ali, mit akarsz? – kérdezi Nikol. Mikor rám néz, olyan riadt az ar-
ca, hogy azonnal attól félek, valami rossz történt. Hirtelen bevillan, hogy talán
Tarekkal történt valami, de ezt gyorsan elhessegetem. Miért hívná akkor Nikolt?

– 98 –
 Jázmin
– Nem, szó sem lehet róla – feleli Nikol, és arrébb áll tőlem.
– Mi az? Mi történt? – kérdezem, de Nikol csak a kezével legyint, hogy
nem lényeg.
– Tarek nagyfiú, majd megoldja! – válaszolja, nekem meg azonnal gyor-
sabban kezd verni a szívem.
– Nikol, mi van? Azonnal mondd meg, mi van Tarekkel? – követelem, és
látom, hogy meglepődik a kirohanásomon, de ez most nem érdekel, csak az
jár a fejemben, hogy Tarekkal történt valami. Nikol átadja a telefont.
– Ali, Jázmin vagyok! Mi történt, Tarekkal? Baleset érte? – És ahogy ki-
mondom, már vérben látom őt.
– Nem, Jázmin, szerencsére nem, de teljesen ki van bukva. Itt vagyok ná-
la, tör-zúz, és nem tudom megnyugtatni. Folyton téged emleget, és arra gon-
doltam talán te meg tudnád őt nyugtatni. Tudom, hogy ti most nem…
– Mindjárt ott vagyok! – vágok közbe.
– Köszönöm! Elküldöm, a címet.
– Rendben!
Átadom a telefont Nikolnak, aki mérgesen néz rám. Most nem érdekel,
mit gondol, mert csak az van előttem, hogy minél hamarabb megtudjam, mi
van Tarekkal.

– 99 –
 13. fejezet
Jázmin
Amikor a házhoz érünk, a szívem kalapálni kezd. Még sosem voltam Ta-
rek házában, de valahogy így képzeltem el. Hatalmas nagy épület, gyönyö-
rű udvarral. Nikol leparkolja a kocsit, kicsit odébb meglátjuk Ali kocsiját is.
– Még mindig nem értem, mit keresünk mi itt? – kérdezi Nikol.
– Hallottad Alit, Tarek engem hív, talán… – nem fejezem be a mondatot,
mert Nikol olyan mérgesen néz rám, hogy tudom, mit gondol.
– Ja, hát ha hív, az más! Te meg persze rögtön ugrasz! – mondja szemre-
hányóan.
– Nikol, kérlek, muszáj ezt most? Majd később megkapom a fejmosást –
szólok rá, miközben kiszállok a kocsiból, majd egyenesen a bejárati ajtó fe-
lé veszem az irányt.
Ahogy beérünk, megdermedek a hatalmas felfordulás láttán. Azt hiszem,
amit Tarek ért, összetört.
– De jó, hogy itt vagytok! – siet elénk Ali.
– Igen? Mégis kinek? A kretén unokabátyádnak, mert hogy Jázminnak
ez nem tesz jót, az biztos – vágja rá Nikol, én meg rögtön ránézek, jelezvén,
hogy fejezze be.
– Nem tudom, hogy miben segíthetnék, de azért megpróbálom. Beljebb
megyek a nappaliba, és meglátom Tareket a kanapén ülni, miközben whiskyt
vedel. Ahogy meglát, felugrik, és Ali felé néz.
– Ide hívtad, te szemét! – kiabálja, és elindul Ali felé, de elé állok, mi-
előtt elérné.
– Tarek, kérlek, csak miattad! Segíteni akar neked, ahogy én is – nyugta-
tom őt, és a mellkasára teszem a kezem.
Tarek megtorpan, rám néz, aztán Alira, majd ismét rám.
– Mindegy! – válaszolja, és még mondd valamit, de nem értem. Le akar
ülni a kanapéra, de megbotlik, és végül a földre ül a kanapé elé. Segíteni aka-
rok neki, hogy felálljon, de elrántja a kezét. Ott hagyom őt és visszamegyek
Alihoz meg Nikolhoz.
– Mióta van ilyen állapotban? – kérdezem Alit.
– Nem tudom, már így találtam őt, és folyton csak téged emlegetett.
– Ne beszéljetek úgy rólam, mintha nem lennék itt! – morogja.
Odasétálok hozzá megint, és leülök mellé a földre.
– Nem kéne ennyit innod! Ez nem megoldás! – dorgálom meg.
– Na és? Nem azt mondtad, hogy köztünk mindennek vége, hogy nem
akarsz többé látni? Akkor meg mit érdekel, hogy mit csinálok? – válaszolja
dühösen, majd újból meghúzza az üveget.

– 100 –
 Jázmin
– Attól még érdekelhet, hogy mi van veled! – csattanok fel, mert kezd fel-
húzni a konoksága.
– Ha tényleg érdekellek, akkor maradj itt velem éjszakára.
– Tessék? Nem, azt nem! Megvárom, amíg megnyugszol, és szívesen
meghallgatlak, de nem alszom itt! – jelentem ki határozottan.
Már amennyire határozott szoktam lenni Tarek mellett.
– Ha azt akarod, hogy megnyugodjak, akkor maradj itt! – válaszolja, én
meg úgy döntök, hogy most van elegem ebből a beszélgetésből. Épp készül-
nék felállni, hogy faképnél hagyom, de akkor megfogja a kezem.
– Kérlek, Jázmin! Maradj itt velem éjszakára. Szükségem van rád. – El-
csuklik a hangja, a szeme pedig úgy fénylik, mintha sírt volna. De az nem
lehet, Tarek soha nem sír. Legalábbis nem hiszem, de mégis most olyan
gyengének, sebzettnek tűnik, hogy mielőtt még józanul átgondolnám, a
szám már válaszol.
– Rendben! – egyezek bele, ő meg úgy néz rám, mintha egy hatalmas kő
esett volna le a szívéről.
– Jázmin, jól meggondoltad? – kérdezi rögtön Nikol, és látom az arcán a
nem tetszését.
– Igen menjetek csak haza, nem lesz semmi gond – nyugtatgatom őt, de
látom, nem győztem meg. Félrevonszol és próbál meggyőzni.
– Nézd szerintem ez nem jó ötlet! Tarek most nem beszámítható, nem ké-
ne egyedül maradnod vele. Amúgy meg mi lesz Tamással, szerinted mit fog
szólni, ha itt töltöd Tarekkal az éjszakát?
Tudom, hogy igaza van, de valami akkor is itt tart. Talán mert most olyan
védtelen, és tudom, hogy szüksége van rám.
Rám van szüksége!
– Nyugi, Nikol, tudom, mit teszek! Tarek amúgy sem bántana, ezt te is
tudod! Tamással meg majd megbeszélem, meg fogja érteni – nyugtatom őt.
– Jól van! Te tudod – sóhajt fel, és Alival együtt elindulnak a kijárat felé.
Becsukom utánuk az ajtót, veszek egy mély levegőt, mert tudom, hos�-
szú lesz az éjszaka. Tarek még mindig a földön ül a kanapénak támaszkodva.
Körbenézek a lakásban, ami most egy romhalmaz benyomását kelti.
– Miért maradtál itt? – kérdezi, miközben meghúzza a whiskysüveget.
– Ezt hogy érted? Te akartad, hogy itt maradjak! – válaszolok, és már nem
is tűnik olyan jó ötletnek, hogy itt vagyok.
Idegességemben elkezdek pakolni és a földről összeszedni az eltört vá-
za darabjait.
– Mit csinálsz!? – förmed rám.
– Összeszedem az üvegdarabokat!
Most tényleg ilyen pokróc lesz velem egész este?

– 101 –
Keleti szenvedély
– Nem kell! Nem a te dolgod! Azért van a bejárónő, majd reggel kitaka-
rít! – veti oda.
– Nézd, Tarek, talán mégsem kellett volna… – folytatnám, de egy üveg
elvágja az ujjam és felkiáltok. Tarek azonnal felpattan, és odarohan hozzám.
– Látod, mondtam! – morogja. – Várj itt! – parancsol rám, aztán egy do-
bozzal tér vissza.
Kimegyünk a konyhába, és elkezdi bekötni az ujjam, én meg magamban
mosolygok, mert annyira édes, ahogy most gondoskodik rólam.
– Kész! – majd ingatja a fejét, mialatt a kezemet nézi. – Annyira konok
vagy!
– Kicsoda? Én? Ezt pont te mondod nekem! – mosolyodom el.
Megpróbálom játékosan megütni, de elkapja a csuklómat, és azonnal ma-
gához húz!
– Örülök, hogy itt maradtál velem – néz rám azokkal a mélybarna sze-
mekkel, és én már el is gyengülök a karjában.
– Úgy mondod, mintha lett volna más választásom – válaszolom neki,
mert ő is nagyon jól tudja, hogy képtelen vagyok neki nemet mondani.
– Lett volna! – jelenti ki határozottan.
– Talán – válaszolom, és kibontakozok a karjából.
Tarek arca megváltozik, és újra megjelenik az a magabiztos mosoly az ar-
cán, nekem meg gyorsabban kezd verni a szívem. Elfordulok és elkezdem a
konyhapultot törölgetni. Nem mintha lenne rajta bármi is, de muszáj valami-
vel lefoglalnom magam, mert a közelsége túlságosan felkavar.
Tarek mögém lép, a mellkasa a hátamnak feszül, majd megfogja a kezem,
amiben a szivacs van.
– Baby, szerintem elég tiszta az a pult!
A közelségétől, az érintésétől megint csak lefagyok. Átkarolja a derekam,
és szorosan magához ölel.
– Van fogalmad arról, milyen nagyon hiányoztál! – suttogja, mialatt az aj-
kát végighúzza a nyakamon, és lassan elkezdi csókolni. Az egész testemen
végigfut az a kellemes bizsergés, amit csak mellette érzek, és ami úgy hiány-
zott. Lecsukom a szemem, kavarognak bennem az érzések.
Bárcsak ne lenne rám ilyen hatással, bárcsak Tamással is… Tamás! Mi a
fenét csinálok én itt?
Azonnal ellököm magamtól.
– Hagyd ezt abba! – szólok rá. – Nem ezért vagyok itt!
Tarek, felemeli a kezét és elkezd nevetni.
– Jól van, baby! Ígérem, jó fiú leszek!
Komoly akarok maradni, de ahogy megígéri, hogy jó fiú lesz, elmo-
solyodom.

– 102 –
 Jázmin
– Ajánlom is! – figyelmeztetem, majd játékosan meglököm. – Te most vis�-
szamész a nappaliba, én meg itt maradok és nézek valami vacsorának valót!
– Hú de kemény valaki! Ettől én is kemény leszek! – nevet fel a nappa-
li felé tartva.
– Tarek! – kiálltok rá.
– Jól van, abbahagytam! – feleli, de még mindig nevet. – Nézzünk vala-
mi filmet?
– Igen, az jó ötlet! – válaszolok, és közben kinyitom a hűtőt, ami tele van
mindenféle finomsággal.
Sajtok, joghurtok, felvágottak, lepények. Olyan rendezett a hűtő, mint
amit az újságokban lehet látni. Azt sem tudom, mit válasszak hirtelen. Kite-
szek a tálcára mindenből egy kicsit, és elindulok a nappali felé. Tarek közben
a filmek között válogat.
– Mit szólnál, az Elemi ösztönhöz vagy a Zaklatáshoz? – néz rám mo-
solyogva.
– Nagyon vicces vagy!
– Jól van, akkor mi legyen?
– „A nyolcadik utas: a Halál” – válaszolom, és látom, hogy meglepődik.
Nem akarok semmi olyat nézni vele, amiben akár egy csók is van vagy ro-
mantika. Muszáj lehűtenem magam, és ez a film pont alkalmas.
Látom, hogy nem tetszik neki az ötlet, de nem szól, hanem kikeresi a fil-
met, én meg odaviszem a tálcát a kanapéhoz, és kettőnk közé helyezem. Mi-
nél több minden választ el tőle, annál nagyobb biztonságba vagyok.
A film elindul, és én a hatása alá kerülök. Már vagy ezerszer láttam,
mégis mindig félelmetesnek tartom. Akárhányszor ránézek Tarekra, ő en-
gem, figyel. Amikor félelmetes részhez ér a film, mindig az arcom elé ka-
pom a kezem, de az ujjaimat szétnyitom, hogy azért ne maradjak le a jele-
netről. Persze ezen Tarek jót derül. Mikor a filmnek vége, Tarek feláll és ki-
megy a konyhába inni valamit. Én meg feltűzöm a hajam, majd elkezdem
masszírozni a nyakamat, mert kicsit elfeküdtem a kanapén. Egyszer csak a
nyakamon érzem Tarek kezét.
– Mi az, elfeküdted? – kérdezi, miközben az ujjával a nyakamat cirógatja.
– Egy kicsit – válaszolom, és a testem megremeg az érintésétől.
– Túlságosan feszült vagy, hadd lazítsalak el! – suttogja a fülembe, de
már nem várja meg a választ, hanem beül mögém a kanapéra. Nem szabadna
hagynom, de nem bírok megszólalni, annyira élvezem az érintését.
Végül is csak egy ártatlan masszázs.
Elkezd masszírozni, nekem pedig kellemes borzongás fut végig a teste-
men az érintésétől. A nyakamat megcsapja a meleg levegő, amikor közelebb
hajol hozzám.

– 103 –
Keleti szenvedély
– Olyan sokat gondoltam rád, Jázmin! Minden percben, minden órában –
súgja, mialatt apró csókokkal birtokba veszi a nyakam. Nem tudok megszó-
lalni, csak hagyom, hadd csinálja.
– Szükségem van rád, és neked is szükséged van rám – búgja, és közben
egyre mohóbban csókolja a nyakam.
Igaza van, szükségem van rá, az érintésére, a csókjára.
Elfordítja a fejem, és azonnal birtokba veszi a szám, már nem akarok el-
lenkezni, csak élvezni a csókját.
– Szeretlek, Jázmin – leheli a számba, mialatt a kezét becsúsztatja a nad-
rágomba. Lassan csókol, és az ujjait fel-le mozgatja az érzékeny pontomon,
megremeg az egész testem.
– Tarek… Tarek – nyöszörgöm, mert a testem most egészen új élménye-
ket él át.
– Jó érzés, igaz? – kérdezi, és érzem, ahogy elmosolyodik. – Lazulj el, ba-
by, ne gondolkozz! – súgja, miközben a nyelvével a nyakamat cirógatja. Én
pedig hagyom, hadd tegyen velem azt, amit csak akar, mert ez az új élmény
teljesen elvarázsol.
A telefonom csörgése riaszt ki ebből az állapotból. Kipattanok az öléből,
mert meglátom Tamás nevét a kijelzőmön.
– Tamás! Szia! – zihálom a telefonba, és próbálom magam lecsillapítani.
– Jázmin, minden rendben? Átmentem hozzátok, és Nikol mondta, hogy
Tareknál vagy? Mi ez az egész, Jázmin? Miért vagy ott?
– Én… szóval… Tarek megkért, mert nem volt jól és…
Próbálok Tamásnak valami épkézláb magyarázatot adni, miért vagyok itt,
de igazából én sem tudom. Vagyis igen, mert vágytam utána, és mert nem tu-
dok neki nemet mondani, de ezt mégsem mondhatom meg neki. Hála isten,
nem is kell, mert közbevág.
– Jól van… mindegy… bízom benned… De vigyázz magadra, kérlek,
reggel érted megyek. Rendben?
– Igen persze, és köszönöm – válaszolom, majd lerakom a telefont.
Most nagyon szemétnek érzem magam. Azt mondja, bízik bennem, és
annyira kedvesen áll ehhez a dologhoz. Tarek már biztos ordítana a dühtől, és
azonnal elcibálna. De Tamás nem ilyen, én meg visszaélek a kedvességével,
pedig ha tudná, mit műveltem az előbb. Meg sem érdemlem őt!
Tarekra nézek, és látom a dühöt a szemében.
– Miért vetted fel a telefont? – kér számon.
Hát igen, pont erre gondoltam az előbb.
– Azért, mert Tamás a barátom, és ezt azonnal befejezzük kettőnk között
– figyelmeztetem, és ezt most tényleg komolyan gondolom.
– Ne nevezd azt a szerencsétlent a barátodnak! – kiabálja, ahogy közelít fe-
lém. Hátrálni kezdek, és a kezemet kinyújtom, mutatva, hogy ne jöjjön közelebb.

– 104 –
 Jázmin
– Ne nevezd így! Tamás nagyon rendes velem, és ott volt mellettem, ami-
kor te… amikor… – folytatni akarom a mondatot, de elcsuklik a hangom, és
érzem, hogy elerednek a könnyeim. Elfordítom a fejemet, és próbálom ös�-
szeszedni magam.
– Nem teheted ezt velem, Tarek, nem bukkanhatsz fel a semmiből és ka-
varhatod ismét fel a lelkem, hogy aztán összetörj és eltűnj.
Látom, ahogy Tarek arca elgyengül, és fájdalom ül az arcára.
– Tudom, baby, hogy nagyon megbántottalak, de engedd, hogy jóváte-
gyem. Szükségünk van egymásra – kérlel, és ismét tesz felém egy lépést.
– Nem, Tarek! Én már továbbléptem, és ezt tiszteletben kell tartanod. Ta-
más rendes ember, nem érdemli meg, hogy így viselkedjek vele. Nem aka-
rom megbántani.
Tarek hátrahőköl, látom a döbbenetet az arcán. Beletúr a hajába, és elkezd
le-fel mászkálni, majd hirtelen rám néz, a szemei feketék és félelmetesek.
– Lefeküdtél vele! – ordítja.
Ledöbbenek.
Ezt most komolyan kérdezi? Tényleg ezt szűrte le az egészből?
– Válaszolj, Jázmin, lefeküdtél vele?!
– Nem! Hogy kérdezhetsz egyáltalán ilyet? Hát még mindig nem ismersz?
– De megcsókoltad, igaz? – kérdezi, és közben a karomnál fogva magá-
hoz húz.
– Engedj el, Tarek… Hallod? – De nem enged.
– Jázmin, válaszolj! Kérlek! – a hangjából most inkább kétségbeesés
érződik.
– Igen – válaszolom, és fel vagyok készülve a robbanásra.
Még közelebb von magához, majd felemeli a kezét, és egy pillanatra, azt
hiszem, meg fog ütni, de csak megsimogatja az arcomat. Bevallom, ezzel tel-
jesen összezavar.
– És jó volt? – kérdezi, mialatt továbbra is az arcomat simogatja.
– Tessék? – kérdezem értetlenül.
– Élvezted? Válaszolj!
– Igen… Nem… nem tudom… nem emlékszem, mert rád gondoltam köz-
ben – fakadok ki.
Nem tudok neki hazudni, és nincs is értelme. Tarek arcán megint ott van
az a magabiztos mosoly, én meg legszívesebben pofán vágnám, hogy letöröl-
jem azt a mosolyt az arcáról, mert megint sikerült elérnie, hogy kimondjam,
amit hallani akart.
Még ha igaz is.
– Most pedig engedj el! – rántom ki a karomat a kezéből. Majd elindu-
lok az emelet felé.

– 105 –
Keleti szenvedély
– Hová mész? – kérdezi meglepődve.
– Aludni, Tarek! Mára elég volt belőled! – vágom rá dühösen felfelé me-
net a lépcsőn.
Benyitok az első ajtón. Felkapcsolom a villanyt, és elképedek. A háló-
szoba akkora, mint a lakásunk. Bemegyek, és körbenézek. Szembe velem
egy hatalmas üvegfal van, amin bevilágítanak a város fényei. A szobával
egyben van egy kisebb nappali, dolgozósarok, egy hatalmas jakuzzi és kö-
zépen az óriási ágy. Fényűző! Az ágyra vetem magam, és próbálom végig-
pörgetni az imént történteket. De nem sok időm van, mert az ajtó kinyílik, és
Tarek sétál be a szobába.
– Te mit keresel itt? – kérdezem mérgesen.
– Itt lakom! Dereng? Egyébként meg fáradt vagyok én is. Lefekszem!
– De nem itt! – háborodok fel.
– Ez itt az én hálószobám! – válaszolja nyugodtan.
– Igen… Ja!… akkor majd én elmegyek – felállok az ágyról, hogy kimen-
jek, de elém áll és elállja az utam.
– Itt maradhatsz, elég nagy az ágy! Ígérem, jó fiú, leszek! – vigyorodik el.
– Ezt már mondtad ma és mi lett belőle – emlékeztetem.
Tarek arca komoly lesz.
– Tényleg, Jázmin, maradj ma este velem, nem fogok hozzád érni. De
szükségem van rád, a közelségedre.
– Jól van! – adom be a derekam, mert igazából engem is csábít a gondolat,
milyen lehet egy ágyban aludni vele, és mellette ébredni reggel.
Tarek úgy vigyorog, mint egy kisgyerek a nyalókaboltban, és rám is rá-
ragad a jókedve.
– Le kéne fürdenem!– sóhajtok
– Jól van, a fürdő ott van jobbra – mutat egy ajtóra.
Elindulok a fürdő felé, Tarek meg persze a nyomomban.
A két kezemet a mellkasára teszem, így állítva meg.
– Egyedül, Tarek, egyedül akarok fürdeni – mondom neki, ő meg persze
csak nevet rajtam.
– Jól van, csak meg akartam mutatni, mit hol találsz – mentegetőzik, de
közben ott van az a huncut vigyor az arcán.
– Nem kell, kösz, elég nagylány vagyok, egyedül is menni fog!
Azzal becsukom a fürdőszoba ajtaját. Még bent is hallom a kuncogását.
A fürdő nagyon szép és tágas, a zuhanyzó hatalmas, beállok a tus alá, és
megnyitom a vizet. Hihetetlenül jó most egy kicsit magamba lenni, és lehű-
teni a testem. Nem szabad, hogy Tarek ekkora hatással legyen rám, csak hát
ezt könnyebb, mondani, mint betartani. Kijövök a zuhany alól, és mialatt ma-
gamra tekerem a törölközőt, érzem a pillantását a hátamon. Megfordulok, és
tényleg ő az. Az ajtónak támaszkodva áll, és úgy néz rám, hogy belepirulok.

– 106 –
 Jázmin
– Mióta állsz itt? – kérdezem tőle zavartan.
– Nem olyan rég, csak hoztam neked egy pólót, hogy legyen miben alud-
nod – válaszolja, miközben még mindig néz, és valamiért egy vadállat ugrik
be róla, aki a zsákmányát lesi.
– Köszönöm! – válaszolom elcsukló hangon, mire bólint és becsukja az
ajtót.
Gyorsan felöltözöm és kimegyek a fürdőből. Tarek az íróasztalnál ül és
valamit rajzol, majd amikor meglát, felugrik a helyéről és becsukja a bőr-
mappát.
– Mi az? – kíváncsiskodok.
– Semmi, nem nagy ügy! – vonja meg a vállát.
Elindul felém, de közben nem veszi le a szemét rólam. Tetőtől talpig vé-
gigmér, ahogy megáll előttem. A nyelvével megérinti az alsó ajkát, és olyan
izzó vággyal néz rám, hogy a testemet elönti a forróság.
– Jól áll rajtad a pólóm! – búgja rekedtes hangján.
– Egy kicsit nagy, de köszönöm – nyögöm ki zavaromban.
– Hihetetlen, hogy még ebben a pólóban is milyen kívánatos és szexi
vagy – simítja végig a karomat.
– Tarek, kérlek, megígérted! – figyelmeztetem.
– Jól van! Igazad van! – néz rám megadóan, majd ad a homlokomra egy
puszit. – Elmegyek megfürdeni, talán az segít!
Ahogy Tarek beér a fürdőbe, nem birok a kíváncsiságommal, odamegyek
az íróasztalhoz, és kinyitom a bőrmappát. A papírokon rajzok vannak, főleg
női alakok és én. Egy portré rólam! Tovább lapozgatom a mappát, és elcso-
dálkozom, a rajzok engem ábrázolnak. Meglepődök, mert ő nem igazán az a
művészlélek. Ugyanakkor elgyengülök attól a gondolattól, hogy Tarek rám
gondol, rólam fantáziál. Lehet, hogy tényleg igaz, amit mond, hogy hiányoz-
tam neki, hogy szeret!
Bárcsak így lenne!
Akárhogy is van, Tarek még mindig megfejthetetlen számomra. Gyorsan
visszarakom a mappát az asztalra, és leülök az ágyra, majd bekapcsolom a
tv-t. Mikor Tarek kijön a fürdőből, csak egy alsónadrág van rajta. Követem
őt a szememmel.
A félhosszú göndör haja, ami mindig szorosan hátra van fogva, most ki
van engedve, és a nedves hajából a vízcseppek végigfolynak az izmos testén,
a tetovált hasa egyszerűen hibátlan. Nem sok hely van a testén, amit ne takar-
na tetoválás, és ez így összességében lehengerlő látványt nyújt.
Istenem, de jól néz ki!
– Mi az? Tetszik a látvány, igaz? – kérdezi nevetve.
Gyorsan elkapom a fejem, és próbálok a tv-re koncentrálni, de ő csak to-
vább nevet, ahogy felfekszik mellém az ágyra.

– 107 –
Keleti szenvedély
– Elmondanád mi olyan mulatságos? – kérdezem mérgesen, mert egyre
kényelmetlenebbül érzem maga.
– Semmi, csak olyan édes vagy, mikor zavarba jössz.
Hátranézek rá és elhúzom a szám, majd visszafordulok, és tovább bámu-
lom a tv-t.
– Még sosem aludtál férfival? Igaz? – suttogja a fülembe
– Természetesen nem! – válaszolom felháborodottan.
– Szóval ez is egy olyan dolog, amit velem csinálsz először?
– Úgy tűnik – válaszolom, majd elfordítom a fejem, mert túlságosan za-
varba vagyok. – Talán jobb lenne, ha aludnánk – javaslom, és egy nagy pár-
nát rakok kettőnk közé elválasztónak, majd az ágy szélére fekszek.
– Ez most komoly, Jázmin? Ezzel a párnával akarsz távol tartani magad-
tól? – csóválja meg a fejét.
Ránézek a párnára, hát igen, elég naiv gondolat, hogy egy párna távol tud-
ja őt tartani tőlem, de ezt nem vallom be neki.
– Igen! Ez az elválasztó, én ezen az oldalon, te pedig a másikon, és egyi-
künk sem mehet át a másik térfelére. Rendben?
– Rendben – mosolyodik el.
Lekapcsolom a lámpát és becsukom a szemem. Próbálnék elaludni, de a
gondolatra, hogy ő itt van mellettem, elkezd gyorsabban verni a szívem, és
már egyáltalán nem érzem magam álmosnak. Érzem, ahogy a párna meg-
mozdul mellettem, és Tarek keze átkarolja a derekamat, majd magához húz.
– Szeretlek, Jázmin! – suttogja, nekem meg beleremeg a szívem. Nem vá-
laszolok, csak hallgatom a vallomást. – Sose gondoltam, hogy valaha tudok
majd szeretni, de téged szeretlek tiszta szívemből. Ugye elhiszed? – érzem
rajta, hogy ez a vallomás neki most ugyanolyan fontos, mint nekem.
Hirtelen ezer kérdés fut át az agyamon, és úgy érzem, muszáj választ kap-
nom rájuk. Felkapcsolom a villanyt, és felülök az ágyon.
– Akkor miért, Tarek? Miért hagytál el? – látom rajta, hogy meglepődik
a kérdésemen, valószínű, nem erre számított. Felül velem szembe, majd ide-
gesen beletúr a hajába.
– Nem tudom, baby, megijedtem és össze voltam zavarodva. Tudom,
hogy elszúrtam, de akkor ki voltam nagyon, és nem gondolkodtam.
– Leila miatt? – Látom, ahogy egy pillanatra megdöbben.
– Nasszerék elmondták! – magyarázom.
– Nem tudom… lehet! – válaszolja, és közben elgondolkodik.
– Nagyon szeretted őt? – kérdezem, pedig nem akarom hallani a választ.
Igazából nem akarom tudni, szeretett-e előttem bárkit is.
– Jázmin, hát nem figyelsz rám. Én soha nem szerettem rajtad kívül még
senkit. – Gyengéden végigsimítja, az arcomat majd folytatja: – Jázmin!

– 108 –
 Jázmin
Nekem Leila soha nem jelentett semmit. Tudom, hogy szemétség ezt mon-
dani, főleg azok után, ami történt vele, de ilyen vagyok, egy önző szemét
alak. És igen, nagyon sok aljas dolgot tettem, mert úgy gondoltam, megtehe-
tem. Tudtam, mit kockáztat Leila, mégsem érdekelt, mert a saját önzőségem
előbbrevaló volt. Csak szórakoztam vele, mint ahogy a többi lánnyal, azért,
mert megtehettem, és nem éreztem soha lelkiismeret-furdalást miattuk.
Elfordítom a fejem, mert nehéz hallani ezeket a kemény szavakat tőle, és
mert hirtelen végigfut az agyamon, mi van, ha velem is csak játszik, de mint-
ha olvasna a gondolataimban, mert így folytatja:
– De te más vagy, Jázmin! – Már az első nap megérintettél, akkor talán
csak a szépséged, de aztán már csak azt vettem észre, hogy folyton rád gon-
dolok és hiányzol, hiányzik a hangod, a nevetésed. – A hangja most sokkal
lágyabb, közelebb von magához, és olyan vággyal néz rám, hogy elolvadok.
– Beleőrülök, ha nem vagy velem, ha nem érinthetlek meg, ha nem csókol-
hatlak. Tudom, hogy te is így érzel, szükségünk van egymásra. – Két kezé-
vel megfogja az arcomat, úgy néz a szemembe. – Mikor ma azt mondtad,
hogy gyűlölsz és Tamást választod, azt hittem belehalok a fájdalomba. Tu-
dom, hogy nem érdemellek meg, hogy túl jó vagy hozzám, de miattad képes
lennék megváltozni. Ha adsz még egy esélyt, meglátod… – mielőtt még foly-
tathatná, a kezemet a szájához rakom.
– Csókolj meg! – súgom neki, mire Tarek elmosolyodik, majd lassan ha-
nyatt fektet az ágyon. Az agyam egy kis része még tiltakozna, mert tudom,
most át fogunk lépni egy határt, de a szívem már átvette az irányítást, és iz-
gatottan várom a folytatást. Mikor az ajkunk összeér, a testemen végigfut a
vágy. A csókja gyengéd és lassú. Lágyan játszik a nyelve a nyelvemmel. Szét-
nyitom a lábam, és ő azonnal a két combom közé nyomul, majd a csípőjét az
ölemhez szorítja, érzem az ágaskodó férfiasságát, és a tudat, hogy ennyire kí-
ván, még jobban beindít.
Akarom őt, mindennél jobban vágyok a csókjára, az érintésére. Nem ér-
dekel, mi lesz holnap, csak a ma éjszaka számít, ha ez lesz az utolsó éjszakám
vele, akkor sem fogom megbánni. Őt akarom, csak őt, senki mást!
Tarek elfordítja a fejem, gyengéden megcsókolja a nyakam, mialatt a ke-
zével a combomat simogatja.
– Ha tudnád, milyen régóta várok erre, hogy itt legyél az ágyamban – sut-
togja vágytól izzó hangon, majd megfogja a pólómat, és lehúzza rólam. A te-
kintete perzsel, ahogy néz, én meg hirtelen zavarba jövök, és próbálom elta-
karni előtte magam, de ő elveszi a kezem a testem elől, majd lassan végighúz-
za a mellemen az ujját, aztán aprókat köröz a mellbimbómon
– Hihetetlen, milyen gyönyörű vagy! – A hangja tele van vággyal, és et-
től nekem is megjön az önbizalmam, már egyáltalán nem érzem feszélyezve
magam, hogy meztelen vagyok.

– 109 –
Keleti szenvedély
– Olyan selymes a bőröd – búgja, miközben a kezével végigsimítja mez-
telen testemnek minden egyes pontját. Behunyom a szemem, és élvezem az
érintését. A kezével a hasamat cirógatja egyre lejjebb haladva a bugyim sze-
gélyéig, majd megfogja és egy gyors mozdulattal lerántja rólam.
– Erre most nem lesz szükséged – mosolyog rám, majd fölém hajol, és új-
ra csókolni kezd. A csókja szenvedélyes és forró, a gyomrom hullámvasuta-
zik, ahogy Tarek egyre mohóbban falja a számat. Szívja, szopogatja, rágcsál-
ja az ajkam, mintha én lennék a legfinomabb édesség.
– Istenem, mennyire kívánlak, olyan régóta vágyom rád – leheli a szám-
ba, miközben benyúl a testünk közötti szűk helyre, és eláll a lélegzetem, ami-
kor gyengéden simogatni kezd. Az ujjával lassú köröket ír le a szeméremen,
majd gyengéden végighúzza a nedves bejáratomnál, én meg azonnal felnyö-
gök az érintésétől.
– Tarek… – sóhajtom elragadtatottan a nevét, mert ez az érzés teljesen
magával ragad.
– Ugye élvezed? – kérdezi mosolyogva, de én csak bólintani tudok, an�-
nyira intenzív ez az érzés! A hüvelykujjával simogatja tovább a csiklómat,
miközben a szájába veszi az egyik mellem, és a nyelvével izgatja kemény
mellbimbómat.
Azután óvatosan belém dugja az egyik ujját, majd lassan még beljebb.
Nem jutok szóhoz az érzéstől, egyszerre feszít és bizsereg ott lent. Az ujjai,
lassan, de ritmikusan mozognak bennem.
– Engedd el magad, csak arra az élvezetre figyelj, amit most tőlem kapsz
– biztat, én meg minden érintésére halkan felnyögök. Eltávolodik tőlem,
majd feltérdel, hogy jobban széttárja a combomat.
– Tedd szét a lábad, baby! Hadd okozzak még nagyobb örömet neked –
suttogja rekedt hangon, majd elkezdi csókolni a combom belső felét, de a sze-
mét nem veszi le rólam. A haja csiklandoz, ahogy a combom belső részét csó-
kolja, egyre beljebb haladva a legérzékenyebb pontom felé.
– Alig várom, hogy végignyaljam a gyönyörű puncidat – suttogja, és az
ölemet megcsapja a meleg levegő. Lehunyom a szemem, és érzem, ahogy a
nyelvét a csiklómhoz szorítja. Nyalja, mintha csak a legfinomabb desszertet
nyalná. Majd lassan körözni kezd a nyelvével, aztán fel-le mozgatja. Minden
elhomályosul, soha nem éreztem még ehhez foghatót. A nyelve olyan helyen
jár, ahol még férfi soha, de mindent érzek, csak szégyenérzetet nem.
– Istenem, de csodálatos – nyögök fel, ahogy Tarek ügyes nyelvével ké-
nyezteti a legérzékenyebb pontomat.
– Élvezed, ugye? – kérdezi, de én nem tudok megszólalni, csak a ne-
vét nyöszörgöm, miközben visszatolom a fejét a lábam közé, hogy ne
hagyja abba.

– 110 –
 Jázmin
– Ezt igennek veszem! – nevet fel, és az ujjával is dörzsöl, így teszi teljes-
sé a kényeztetést. Hirtelen felkiáltok, mert a nyelvével megtalálta legérzéke-
nyebb pontomat, és egyre gyorsabban nyalja és szívja azt a pontot, mialatt az
ujját is belém dugja, így okozva még nagyobb gyönyört nekem.
– Ez az, baby, ne fogd vissza magad! Hadd lássam rajtad, mennyire élve-
zed! – bátorít, majd még jobban fokozza az iramot a nyelvével, én meg csak a
nevét kiáltom, míg el nem érem a gyönyör végső állomását. Nem bírok meg-
szólalni, mert még mindig az élmény hatása alatt vagyok. Tarek fölém hajol,
és a nedves hajtincseimet elsimítva megcsókolja az arcom.
– Egy újabb élmény, amit én adtam, és csak velem éltél át! – mosolyog rám.
– És te… szóval… neked… – szólalok meg kicsit zavartan.
– Egy napra ennyi élmény épp elég! – nevet fel, majd még hozzáteszi –
ezt sem mondtam még egy nőnek!
Elfordítom a fejem, mert hirtelen belém hasít a féltékenység, hány nővel
is feküdhetett már le, és azok biztos mind tapasztaltabbak voltak, mint én.
Tarek is látja, hogy valami baj van, mert gyengéden visszafordítja a fejem.
– Ugyan már, baby! Ne butáskodj! Azért nem akarok ma továbbmenni,
mert azt szeretném, ha felkészülnél rá. Azt akarom, hogy biztos legyél benne,
mert utána már nem lehet visszacsinálni. Ma túl sok minden történt, és nem
szeretném, ha később azt gondolnád, csak kihasználtalak. Szeretném, ha át-
gondolnád, mit akarsz, és ha tényleg velem szeretnéd átélni ezt az élményt,
akkor ezer örömmel megkeféllek. Hidd el, erre várok, amióta megláttalak –
mosolyog rám, majd játékosan megharapja az alsó ajkamat.
Elmosolyodom, és meg is nyugszom. Jólesnek a szavai, és az, hogy így
figyel rám.
– Amúgy meg ne aggódj – mondja, mialatt feltápászkodik az ágyról. –
A meztelen tested látványától, ahogy zihálva elélveztél a karomban, én is
elmentem – válaszolja, és csak most, hogy felállt, látom az alsónadrágján
a bizonyítékot.
Tarek kisétál a fürdőszobába, én meg még kábultan fekszek az ágyon, de a
hormonjaimon nem bírok uralkodni. Folyton az ő meztelen teste ugrik be a zu-
hany alatt, és látni akarom, érezni újra. Annyira fűt a vágy, hogy mire felesz-
mélek, már a fürdőszoba ajtajában állok. Tarek hátranéz, és először meglepő-
dést látok az arcán, de csak egy pillanatra, mert utána már csak a vágyat látom
a szemében, ahogy engem néz. Most jövök csak rá, hogy meztelen vagyok.
– Jázmin, valami baj van? – kérdezi, mialatt a meztelen testemet bámulja.
– Szeretnék csatlakozni, ha nem baj? – válaszolom kicsit bizonytalanul.
Tarek elmosolyodik.
– Ugyan már, baby, hogy lenne baj! Gyere! – Kinyújtja a kezét, és behúz
a víz alá.

– 111 –
Keleti szenvedély
El sem hiszem, hogy ezt csinálom. Együtt zuhanyozom vele.
Tarek szorosan magához húz, és érzem a férfiasságát az ölemnél. Lassan
csókol, miközben a kezével a mellemet simogatja.
Egyszer csak rám néz, majd a két kezével körbefogja az arcom.
– El sem hiszem, hogy itt vagy velem. Hogy adtál még egy esélyt!
– Ugye nem hagysz el többé? – kérdezem, miközben belenézek azokba a
gyönyörű mélybarna szemekbe!
– Nem, baby! Soha többet nem okozok fájdalmat neked! Ígérem.
Elfordítom a fejem, de ő a kezével visszafordítja, és aggódva néz rám.
– Mi a baj? Nem hiszel nekem?
– De!… csak… az előbb is otthagytál a hálóban…
Tarek felnevet, én meg olyan szánalmasnak érzem magam.
– De baby, csak zuhanyozni jöttem!
– Tudom, de akkor is! Nem akarok többet távol lenni tőled egy percet sem.
Tarek olyan gyengéden néz rám, hogy a szívem beleremeg!
– Nem hagylak el, Jázmin, soha többet! Ígérem neked! – majd lágyan
megcsókol.
Amikor abbahagyja a csókot, a szemem végigfut rajta, annyira szexi,
ahogy a víz végigfolyik az izmos testén, muszáj megérintenem. Az ujjammal
a tetoválás vonalait követem, lassan simogatom az izmos hasát, és hallom,
ahogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. A tekintetem megakad a férfiassá-
gán. Még soha nem láttam férfi nemi szervet, de a látvány most nagyon izgat.
Megérintem az előremeredő férfiasságát, és elkezdem simogatni.
Tarek szeme kitágul, ahogy a kezemet végighúzom az ágyékán. Nem
igazán tudom, mit kellene csinálnom, így csak simogatom, mire Tarek rám
mosolyog!
– Megmutassam, mit kell csinálnod?
Bólintok, mire megfogja a kezem, úgy irányítja a mozdulataimat le és fel.
Hallom, ahogy felnyög a hangja szaggatott és rekedt.
– Ez az, baby… nagyon jól csinálod… kicsit erősebben markold… – irá-
nyít. Én meg egyre jobban felbátorodok, gyorsabban húzogatom fel-le a ke-
zem, és élvezem, hogy most én okozhatok neki örömet.
– Azt a mindenit, de jól csinálod! – nyög fel elégedetten.
A tekintete az enyémbe mélyed, mialatt a kezemmel játszok rajta, és na-
gyon élvezem, ahogy az érintésemre reagál. Folytatom az ingerlést, mert hal-
lani akarom még tőle, ahogy kéjesen sóhajtozik az érintésemtől. Erősebben
markolom a férfiasságát, úgy húzogatom tovább a kezemmel.
– Jázmin! – nyög fel elfojtott hangon, majd lehunyja a szemét, és érzem
a kezemen a meleg folyadékot. Lustán nyitja ki a szemét, majd mosolyogva

– 112 –
 Jázmin
mondja: – Tudtam, hogy nekem való vagy. Szeretlek, Jázmin! Gyengéden ta-
pasztja a számra az ajkát, majd megcsókol hosszan és finoman. A szeme vé-
gigfut a testemen, majd újra megjelenik az a kihívó mosoly az arcán.
– Nem tudok betelni a testeddel! Egyszerűen hibátlan! – A kezét végigsi-
mítja rajtam, és megcsókolja a csupasz vállam.
Behunyom a szemem, élvezem a csókjait. Észre sem veszem, amikor a
zuhanyfejet leveszi a helyéről, és a vízsugarat az ölemhez irányítja.
– Mit… Mit… Csinálsz? – kérdezem alig hallható hangon, mert még so-
ha nem éreztem ilyet.
– Azt hiszem, viszonoznom kell az előbbit! – mosolyog rám. – Milyen
érzés?
Nem tudok megszólalni, mert annyira izgató, ahogy a vízsugár hozzáér
az érzékeny területhez.
– Válaszolj, Jázmin! Abbahagyjam vagy folytassam! – kérdezi, majd még
jobban odanyomja a vízsugarat az ölemhez.
– Folytasd… kérlek – zihálom, mire felnevet.
– Úgy látom, még nem elégítettelek ki eléggé! – és már térdel is elém.
A haja a combomat csiklandozza, és a lábam megremeg, amikor a nyelvét
megérzem a csiklómnál. Belemélyesztem a körmömet a vállába, ahogy pró-
bálok egyensúlyba maradni, mialatt ő a vízsugárral és a nyelvével egyszer-
re kényeztet. Lenézek rá, és a pillantásunk találkozik. Annyira erotikus a lát-
vány, ahogy engem néz, miközben kényeztet ott lent. Az egész testem bizse-
reg, és olyan gyönyört élek át, amiről fogalmam sem volt, hogy létezik. Ta-
rek egyre jobban izgat a nyelvével, nekem meg egyre nehezebb az egyensú-
lyomat megtartani a kéjtől, ami az egész testemet elönti.
– Tarek… azt hiszem… el fogok ájulni! – zihálom, mire elmosolyodik,
majd egy pillanatra abbahagyja az ingerlést.
– Az a cél, baby, de nyugi, megtartalak! – mondja, majd újra visszata-
pasztja rám a nyelvét, leteszi a zuhanyfejet, és két kezével megmarkolja a fe-
nekem, úgy tart egyensúlyban. Tarek nyelve felgyorsul, és én egyre hango-
sabban kiabálom a nevét, érzem, hogy nemsokára elélvezek.
– Ez az, baby, ne fogd vissza magad! Hadd lássam, mennyire élvezed! –
biztat, én meg engedelmeskedem neki, mialatt belemarkolok a hajába. Behu-
nyom a szemem, és átadom magam a gyönyörnek. Mikor a lüktetés alább-
hagy, kinyitom a szemem és Tarek arcát látom magam előtt. Átölelem, és be-
lecsókolok a nyakába.
– Szeretlek, Tarek! Mindennél jobban.
– Én is szeretlek! De ha ezt így folytatjuk, nem fogom tudni megállni,
hogy ne dugjalak meg – mosolyog rám.

– 113 –
Keleti szenvedély
Kiszállunk a zuhany alól, és gyorsan magamra tekerek egy törölközőt.
Visszamegyünk a hálóba, az ágyba. Ráhajtom a fejem a mellkasára, mialatt ő
a hátamat simogatja, és azt mondja:
– Tegnap még azt hittem, hogy vége a világnak, ma pedig enyém az egész
világ!
Elmosolyodom, mert én sem gondoltam, hogy a ma éjszaka így végződik.
Annyira jó a karjai közt, azt hiszem, mostantól szeretni fogom az éjszaká-
kat, és már soha nem fogom magányosnak érezni magam.

– 114 –
 14. fejezet
Tarek
Kinyitom a szemem, és Jázmin gyönyörű arcát látom magam előtt. Olyan,
mint egy angyal. Mostantól mindennap így akarok ébredni vele együtt. Vé-
gignézek meztelen testén, és még most sem hiszem el, hogy képes voltam
megállni, hogy ne dugjam meg. Soha nem gondoltam, hogy annyira fontos
lesz nekem egy nő, hogy magam elé helyezzem. De Jázmin megérdemli. El-
veszem feleségül, ezt már Miamiban eldöntöttem. Nem tudok nélküle élni!
Életem legszörnyűbb pillanatát éltem át tegnap, amikor azt mondta, Tamást
választja. Akkor először éreztem, hogy elveszítettem őt. Addig valahogy ter-
mészetesnek tűnt, hogy mindig megbocsát, hogy nem tud nekem ellenállni,
de akkor ott, ahogy kimondta, hogy gyűlöl, és Tamás után rohant, úgy érez-
tem, vége az életemnek. Mikor megláttam tegnap este a házban, felcsillant a
remény bennem, hogy talán még érez irántam valamit. Muszáj volt itt tarta-
nom éjszakára, hogy lássam, hatással vagyok-e még rá.

Jázmin kinyitja a szemét, és álmosan rám mosolyog.

– Jó reggelt, szerelmem!
– Jó reggelt, habibi (szerelmem)! – súgom a fülébe, és magamon is meg-
lepődök, milyen jólesik kimondani ezt a szót.
– Habibi, ez mit jelent? – kérdezi kíváncsian, én meg ahelyett, hogy vá-
laszolnék, már a testére koncentrálok, és apró csókkal kényeztetem. Egysze-
rűen nem bírok betelni a látvánnyal, annyira gyönyörű, olyan tökéletes, és az
enyém, csak az enyém!
– Na, Tarek, mit jelent az a szó, mondd el? – kérlel, miközben a hangja
már tele van vággyal. Belenézek azokba a gyönyörű kék szemekbe, amik már
első nap úgy elvarázsoltak.
– Azt jelenti, ami te vagy nekem: az életem, a mindenem, a levegőm – sú-
gom, miközben az ajkát simogatom. Azokat az ellenállhatatlan ajkakat.
– Szeretlek, Tarek! – mondja, és a kezét a nyakam köré fonja, hogy köze-
lebb húzzon magához. Én meg azonnal birtokba veszem a száját.
Az ajkai puhák, a nyelve édes és forró, hosszan csókoljuk egymást, és ér-
zem, ahogy egyre nedvesebb lesz ott lent, én meg egyre keményebb.
Basszus, ha ezt tovább folytatjuk, nem fogom tudni megállni, hogy ne
dugjam meg.
A csengő hangja zökkent ki minket ebből az állapotból.

– 115 –
Keleti szenvedély
– Ki a fene lehet az ilyen korán? – morgolódok, mialatt eltávolodok Jáz-
min testétől, és próbálok kikászálódni az ágyból.
Ránézek Jázminra, és látom a riadt tekintetét.
– Ez Tamás lesz! Azt mondta, hogy reggel értem jön. Most mi lesz?
– Nyugodj meg, baby, semmi baj! Én majd beszélek vele, te pedig addig
itt maradsz!
– Nem! Ezt nekem kell megbeszélnem vele, Tarek! Ennyivel tartozom ne-
ki! – erősködik, és látom rajta, nem fogom tudni meggyőzni őt.
– Jól van, de én is veled megyek!
Jázmin felkapja a földről a pólómat, belebújik, majd kiviharzik a hálóból.
Más helyzetben nem engedtem volna ki egy szál pólóban, de most látni aka-
rom Tamás arcát, ahogy leesik neki, hogy Jázmin nem csak úgy itt aludt, ha-
nem velem töltötte az éjszakát. Lefelé haladva a lépcsőn már látom, a bejárati
ajtóban áll. Ahogy közelebb érek, meghallom Tamás hangját, amint győzködi.
Még mindig nem adja fel a szerencsétlen.
– Hiszen birtokol téged, teljesen a hatása alá vont! Nem látsz tisztán, ami-
kor a közeledben van.
– Ez nem így van! Szeretjük egymást! Nézd, nem akartalak megbánta-
ni. Te nagyon jó ember vagy, de én Tareket szeretem, mindig is őt szerettem!
Kérlek, ne haragudj!
– Jázmin, legalább gondold át – rimánkodik neki tovább, nekem meg
kezd eldurranni az agyam. Megállok Jázmin háta mögött, és kijjebb nyitom
az ajtót.
– Talán nem volt elég világos, amit az előbb mondott? – nézek rá, mialatt
átkarolom Jázmin derekát. Látom, ahogy Tamás szeme összeszűkül a dühtől,
de gondolom, Jázmin előtt tartani akarja magát.
– Egyszerűen nem értem, hogy szerethetsz egy ilyen alakot, mint ő! –
mondja megvetéssel a hangjában. Én meg érzem, ahogy kezd elszállni az
agyam, de pontosan tudom, hogy erre számít, hogy majd megütöm, és Jáz-
min előtt eljátszhatja az áldozatot.
– Menj fel a szobába, Jázmin, kettesben akarok beszélni Tamással! Kér-
lek! – teszem hozzá, mert érzem, hogy indulatosabb a hangom a kelleténél.
– Tarek, ugye nem fogtok verekedni? – kérdezi aggódva.
Próbálok nyugalmat színlelni, hogy szót fogadjon, mert úgy nem tudom
Tamást megagyalni, ha itt van közöttünk.
– Ne aggódj! Nem fogom bántani, csak beszélgetünk! – nyugtatom, majd
megcsókolom a homlokát. – És most kérlek, menj fel a hálóba!
Szerencsére Jázmin nem akadékoskodik tovább, otthagy minket. Ahogy
felér az emeletre, becsukom a bejárati ajtót magam mögött, majd egyenesen
Tamás szemébe nézek, és a gallérjánál fogva elkapom.

– 116 –
 Tarek
– Nem érted, hogy választhatott engem? Talán mert igazi férfi kell neki,
akinek van is valami a lába között! Nem egy olyan szerencsétlen, mint te! –
vágom neki oda. – Tényleg azt hitted, hogy téged választ? Megmondtam már
tegnap is, hogy ő az enyém, hozzám tartozik. Meg ne lássalak még egyszer
a közelében – figyelmeztetem. Elengedem, remélve, hogy megértette a dol-
got, és eltakarodik.
– Kíváncsi vagyok, mit szólna a fogadáshoz! – vág vissza, és látom az ar-
cán, hogy nyeregben érzi magát.
– Miről beszélsz? – kérdezem óvatosan, hátha nem arra a fogadásra gon-
dol, amit Nasszerrel kötöttem!
Tamás arcán egy főlényes mosoly jelenik meg.
– Nasszer elmondta, hogy fogadást kötöttél Jázminra, hogy melyikőtök
fekteti meg hamarabb! Kíváncsi vagyok, mit fog szólni Jázmin, ha megtudja?
Elönti a düh az agyamat.
A kis szarházi engem próbál fenyegetni, ez nem tudja, kivel áll szembe.
Elkapom a nyakát, és hozzávágom a falhoz, majd elkezdem szorítani.
– Mit képzelsz, ki vagy te, hogy fenyegetőzöl itt nekem? A puszta kezem-
mel fojtalak meg és eláslak a kertben. Megértetted? – ordítom. Látom, ahogy
Tamás arcán kiül a félelem, az arca pedig lila színben játszik a szorításomtól,
de akkor sem engedem el. – Ami pedig Jázmint illeti, ha elmondod neki, vagy
csak célzol rá, esküszöm, megöllek! Ugye világos vagyok? – kérdezem, mi-
alatt elengedem, ő meg elkezd levegőért kapkodni.
– Ha én nem is, de Nikol el fogja mondani neki! Nasszer neki is elmond-
ta, és ezt már nem fogod kimagyarázni, Tarek! – kiabálja, de még mielőtt új-
ból el tudnám kapni, hátrálni kezd.
– Takarodj innen! – kiabálok utána, mialatt beszáll az autójába.
Most mit csináljak, ha Nikol tud a fogadásról, biztos minden percben itt
lehet, hogy elmondja Jázminnak. Sőt lehet, hogy amíg én Tamással vitatkoz-
tam, Nikol már fel is hívta. Nem, akkor már elment volna. Nyugodj meg, Ta-
rek! Gondolkozz! El kell vinned Jázmint a lehető leggyorsabban. Bemegyek
a házba, a konyhapulton ott van Jázmin telefonja. Ránézek, vagy öt nem fo-
gadott hívás Nikoltól! Bedobom a telefont a konyhapult fiókjába, és felroha-
nok az emeletre. Berontok, a hálószobába, Jázmin az ágyon ül, de amint meg-
lát, riadtan felpattan, majd odaszalad hozzám és átölel.
– Ugye nem verekedtetek?
– Nem, baby, ne aggódj, nem agyaltam meg! Pedig megérdemelné!– vá-
laszolom ingerülten.
– Mi a baj, Tarek?
Belenézek Jázmin riadt szemébe, nem akarom őt elveszíteni. Rá kell ven-
nem, hogy eljöjjön velem. Megfogom két kezemmel az arcát, és szinte kö-
nyörgök neki.

– 117 –
Keleti szenvedély
– Jázmin, utazzunk el! Hagyjunk itt mindent!
– Ezt hogy érted? Miért? Mi a baj? – kérdezi, és tudom, hogy választ vár,
de az igazságot nem mondhatom el, most még nem, ahhoz túl vékony szálon
lóg a kapcsolatunk.
– Semmi, baby, csak szeretnék veled nyugodtan pár napot eltölteni! Nem
akarom, hogy idejöjjön Tamás vagy Nikol, és teletömjék a fejed. Nézd, olyan
jó volt a tegnap éjszaka meg a ma reggel, csak mi ketten! Te nem akarsz ve-
lem kettesben lenni? – kérdezem, és idegességemben beletúrok a hajamba,
mert félek attól, hogy Jázmin nemet mond.
– De igen! Igazad van, Tarek! Menjünk el, szükségünk van arra, hogy
most csak egymással foglalkozzunk. Nekem sincs kedvem senkivel hadakoz-
ni – mosolyog rám, nekem meg mintha sziklák esnének le a szívemről, ahogy
kimondja ezeket a szavakat. Magamhoz húzom, és szorosan átölelem.
– Köszönöm! Akkor induljunk azonnal! – sürgetem, mire Jázmin elkezd
nevetni!
– Hová rohansz? És hova megyünk egyáltalán!
– Monacóba! Mindig is el akartál oda menni! Nem?
– De igen, de nem vettünk repülőjegyet, meg szállást sem béreltünk.
– Nem is kell! Van egy házam Monacóban, és magángéppel megyünk –
felelem, miközben felöltözöm. Jázmin csak áll a szoba közepén és nem moz-
dul, csak döbbenten néz rám. Odaviszem a ruháit, hogy megsürgessem, de ő
csak áll továbbra is és engem nézz.
– Neked van egy házat Monacóba?
Elnevetem magam, annyira édes, ahogy ezen csodálkozik, mintha nem is
Monacót mondtam volna, hanem a Marsot.
– Igen, baby! Tudod, sok házam van szerte a világban, majd megmutatom
őket. Rendben? – Megcsókolom a homlokát. – De most már öltözz fel, mi-
nél előbb el akarok indulni! – sürgetem, mert rohadtul félek, hogy Nikol bár-
melyik percben itt lehet.
– Indulhatunk? – kérdezem tőle, amikor felöltözött.
– Persze, de te nem pakolsz be?
Jaj, ne húzzuk az időt!
– Nem szükséges. Tudod, nekem minden házban vannak ruháim, így nem
kell bőröndöket cipelnem.
– Értem, de nekem mindenféleképpen meg kell állni otthon, mert veled
ellentétben nekem nincsenek ruháim, úgyhogy nekem csak a bőröndös meg-
oldás marad. Meg úgy is szólnom kell Nikolnak, hogy ne aggódjon!
Most mit csináljak, ha Jázmint elviszem hozzájuk, Nikol biztos azonnal el-
mondja neki azt a rohadt fogadást.
– Majd én veszek neked ruhákat! – vágom rá, miközben megfogom a ke-
zét és húzom le az emeletről!

– 118 –
 Jázmin
– Tarek! Azonnal mondd meg, mi folyik itt? Miért olyan sürgős, hogy el-
menjünk? Olyan vagy, mint egy eszelős! – rántja, ki a kezét a kezemből, majd
megáll előttem.
– Jázmin, kérlek, gyere! – könyörgök neki.
– Addig egy tapodtat sem megyek, amíg meg nem mondod, hogy mi fo-
lyik itt! – néz rám durcásan, és a kezét karba fonja maga előtt.
Most mit csináljak, muszáj neki valami magyarázatot adnom!
Átkarolom a derekát, és magamhoz húzom, mert tudom, a karomban sok-
kal védtelenebb, majd megcsókolom az ajkát, és lefelé haladok a nyakán.
Muszáj elkábítanom, mert különben nem érem el, hogy velem jöjjön.
– Tudom, baby, hogy furán viselkedek. De csak azért, mert félek, hogy
meggondolod magad és elveszítelek! Egyszerűen csak szeretnék már veled
kettesben lenni, hogy befejezzük, amit este elkezdtünk! Te nem akarod? –
csókolom őt tovább.
– Sok ruhára lesz szükségem – adja be a derekát.
– Bármit megkapsz! – vágom rá.
Kisétálunk a lakásból, beülünk a kocsiba, és elindulunk a repülőtér felé!
Végre, azt hittem, soha nem jutunk ki a házból!

Jázmin
Még soha nem repültem, magángéppel meg pláne. Nem gondoltam, hogy
egy repülő ilyen hatalmas is lehet. A gép utasterében két-két krémszínű bőr-
fotel van mind a két oldalon, és egy hatalmas, szintén krémszínű kanapé há-
tul. A kanapéval szemben egy komódszerű bárszekrény található, felette pe-
dig egy hatalmas tévé.
Tarek rögtön ledobja magát a kanapéra, én meg feszengve állok középen.
– Le kéne ülnöd, baby, mert mindjárt felszállunk – nyújtja felém a kezét,
hogy üljek le mellé.
Leülök a kanapéra, ő meg azonnal a mellkasára von és átölel.
– Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? – súgja, majd belecsó-
kol a hajamba. Elmosolyodom, mert annyira jólesik ezeket tőle hallani! Most
olyan más, de bevallom, meg tudnám szokni ezt az új Tareket.
– Miért vagy szótlan? Valami baj van? – kérdezi aggódva egy kis idő múlva.
– Nem, csak egy kicsit félek! Még nem ültem repülőn – válaszolom neki,
ő meg azonnal maga felé fordítja az arcomat, majd lágyan megcsókol.
– Ne félj, ha velem vagy! Soha nem engedném, hogy bántódásod essen!
Te vagy az életem, meghalnék érted – nyugtat, én meg a vallomásától telje-
sen elgyengülök.
Bármi is okozta ezt a változást nála, remélem, örökre ilyen marad!

– 119 –
Keleti szenvedély
Az út nagy részét végigcsókolózzuk, és ő közben szebbnél szebb bókok-
kal és vallomásokkal áraszt el!
– Készülődj, megérkeztünk! – hallom Tarek hangját, és csak most jövök
rá, hogy elnyomott az álom. – Nem volt kényelmetlen az utazás? Elég kicsi
ez a gép – morogja.
– Kicsi? De hát ez egy hatalmas gép! – csodálkozom, ő meg elkezd nevet-
ni, majd megcsókolja a homlokomat!
– Csak azért mondod, mert még nem láttad az enyémet. A jövőben, ha
utazgatni fogunk, inkább a sajátommal megyünk! Majd meglátod, az mekko-
ra! Két hálószoba is van benne, ott nem a kanapén kell majd aludnod! – ne-
vet, nekem meg megremeg a szívem, mert lehet, ő észre sem vette, de a jö-
vőnkről beszélt.
A kettőnk jövőjéről.
A reptéren egy sofőr vár minket, ami kicsit fura, hiszen nem tudhat-
ták, hogy jövünk! Tarek is láthatja a meglepődésemet, mert azonnal ma-
gyarázkodni kezd.
– Felhívtam a személyzetet, míg aludtál, hogy álljanak készen, mert pár
napot itt töltünk!
– Neked itt is van személyzeted? – csodálkozom.
– Persze, mindegyik házamnál van személyzet – vonja meg a vállát, mi-
alatt beszállunk a kocsiba.
– Ó, ezt nem tudtam. És sokat vagy itt? – kíváncsiskodok, mert olyan ke-
veset tudok valójában róla.
– Nem, már több éve nem jártam errefelé, de régen szerettem ezt a helyet,
sok időt töltöttem itt! Nagyon szép ország, majd holnap körbenézünk. Per-
sze csak ha szeretnéd?
– Hogy szeretném-e? Persze, Tarek! Nagyon!– ujjongok, és átölelem a
nyakát. Ő meg megint elkezd nevetni.
– Jól van, akkor elviszlek, de most engedj el, mert megfojtasz! – nevet to-
vább, én meg lefejtem magam róla, majd visszaülök a helyemre. Hamar meg-
érkezünk a házhoz, azt hiszem, még mindig nem tudom felfogni azt a gaz-
dagságot, amiben Tarek él. A ház hatalmas, még újságokban sem láttam ek-
korát. Mondjuk nem értem, minek neki ekkora ház, ha egyedül él benne! Bár
arra rájöttem a magyarországi háznál, hogy Tarek szereti a hatalmas tereket!
Belépünk az ajtón, és egy hatalmas nappali fogad. Körülnézek, de nem látom
a személyzetet.
– Azt hittem, a személyzet itt lesz, mikor megérkezünk! – csodálkozom.
– Nem, ők máshol laknak! Nem szeretem, ha láb alatt vannak, azért fize-
tem őket, hogy a kényelmemről gondoskodjanak, nem azért, hogy nézzem
őket – magyarázza, miközben elkezdi a leveleket nézni a dohányzóasztalon.

– 120 –
 Jázmin
Gondolom, nem a rezsiszámlára kíváncsi!
Hagyom, hadd nézze át a leveleit, én meg előveszem a táskám, hogy végre
telefonáljak Nikolnak. Vagyis csak telefonálnék, mert nincs meg a telefonom!
A fenébe! A nagy kapkodásba biztos a hálóban felejtettem. Most mit te-
gyek? Nikol tutira ki fog akadni, ha nem szólok neki, hogy eljöttem Tarekkal
Monacóba! Ali! Ez az! Ő tudja Nikol számát. Tareknak megvan Ali száma,
úgyhogy el tudjuk kérni!
– Tarek, fel tudnád hívni Alit, hogy adja meg Nikol számát? – kérdezem,
de látom, Tarek arca megfeszül. – Mi a baj?– kérdezem tőle, mert elég furán
viselkedik.
– Semmi, persze máris hívom! – válaszolja, majd arrébb sétál.
Most miért lett ilyen fura?
A szemem végigfut a papírhalmazon, amit Tarek nézegetett az előbb, és
megakad a tekintetem a Casino de Monte-Carlo meghívóján, amin a Grimal-
di család neve áll ma estére.
Tarek visszajön.
– Nem érem el Alit, de hagytam neki üzenetet, hogy Nikol az én mobilo-
mon tud elérni.
– Köszönöm – mosolygok rá.
Tarek szeme megakad a kezemben tartott meghívón. Kiveszi a kezemből,
majd rám mosolyog.
– El akarsz menni? – kérdezi, nekem meg eláll a lélegzetem.
Ezt most komolyan kérdezi?
– Igen, nagyon, de nincs semmi ruhám, amit felvehetnék!
– Emiatt ne aggódj, elintézem – válaszolja, majd elkezd telefonálni.
Egy óra múlva már azon kapom magam, hogy egy fodrász és egy profi
sminkes vesz kezelésbe, miközben egy hölgy szebbnél szebb ruhákat és
cipőket mutogat.
Teljesen úgy érzem magam, mint a Pretty Women című filmben Julia
Roberts.
A végén egy tűzpiros hosszú csipkeruhát választottam. A ruha egyszerű-
en gyönyörű. Már akkor ez volt a kedvencem, amikor először megláttam. Az
egyik oldala fel van vágva, ami még szerencse, mert a ruha elég szűk, viszont
így kiemeli az alakomat. A hajamat feltűzték, és bár én általában kiengedve
hordom, most mégis nagyon tetszik ez az új frizura. Lemegyek a nappaliba,
ahol Tarek már vár. Egy kicsit aggódom, vajon tetszeni fogok-e neki, de ez csak
addig tart, míg meg nem látom az arcát. Pontosan ugyanaz az arckifejezés, mint
akkor este a pubban, amikor Nikol kölcsönadta azt a barna nadrágot. Köze-
lebb jön, a szemem végigfut rajta, annyira jóképű. A haja, mint mindig, most is
szorosan hátra van fogva. Sötét öltönyt visel, még soha nem láttam öltönyben.
Az irodában is csak inget volt hajlandó viselni. Pedig piszkosul jól áll neki!

– 121 –
Keleti szenvedély
Tarek arcán elégedett mosoly jelenik meg, ahogy végignéz rajtam.
– Nem hiszem, hogy létezik nálad gyönyörűbb nő a világon.
– Köszönöm – mosolygok rá. – Tényleg tetszem? – kérdezem megint, pe-
dig látom rajta, de mégsem hiszem el, hogy egy ilyen férfi, mint ő, tényleg
gyönyörűnek lát.
Tarek az álla alá rakja a kezét, mintha valamin nagyon gondolkodna.
– Ha jól meggondolom, valami még hiányzik rólad.
Gyorsan végignézek magamon, mi lehet a baj, mi az, ami hiányzik rólam?
Tarek elővesz egy piros bársonydobozt, és amikor kinyitja, elképedek.
Egy gyönyörű nyaklánc van benne, fülbevalóval és hozzá illő karkötővel. Ki-
veszi a nyakláncot, és felteszi a nyakamba.
– Vörös gyémánt! Tetszik? – kérdezi, miközben belecsókol a nyakamba.
A tiéd! – súgja, nekem meg majdnem megáll a szívem.
– Tessék? Nem, Tarek, én ezt nem fogathatom el, ez egy vagyonba kerül-
het – tiltakozom, de ő csak megrázza a fejét, és magához von!
– Ennél sokkal többet érdemelsz! Te vagy a boldogságom, az életem, és
mától mindent meg is teszek, hogy ezt éreztessem veled – mondja, én meg
egyszerűen nem jutok szóhoz a vallomásától!
Ha most álmodom, akkor soha nem akarok felébredni!
Megérkezünk a kaszinó elé, én meg majd kiugrom a bőrömből, mert so-
ha nem gondoltam, hogy valaha eljutok ide, ráadásul Tarekkal. Ahogy belé-
pünk a kaszinóba, szinte azonnal ott terem a kaszinó igazgatója, és olyan szé-
les mosollyal üdvözli Tareket, mintha ezeréves barátság fűzné hozzá, majd
azonnal elindulunk a VIP-terem felé.
– Téged itt ismernek? – súgom neki, mire felnevet.
– Tudod, baby, régen kész vagyonokat hagytam itt! – feleli, miközben
megfogja a kezem és elindulunk a terem felé. Elmosolyodom, mert elém
jön a kép, hogy milyen riadt arcot vágott, mikor a vásárcsarnokban megfog-
tam a kezét. Most meg kéz a kézben sétálunk a monacói Casinóban. Belé-
pünk a terembe, és egy idősebb férfi üdvözöl minket. Tarek elkezd beszél-
getni egy férfival, én meg addig körbenézek a teremben. Egy kicsit ideges
vagyok, ahogy az embereket figyelem, főleg a nőket. Mind gyönyörű, kifo-
gástalan sminkben és ruhában. Elbizonytalanodok, mit is keresek én itt, de
akkor Tarek átkarolja a derekam, és a fülembe súgja:
– Ma este én vagyok a legszerencsésebb férfi, amiért egy ilyen gyönyö-
rű nő van mellettem.
Rámosolygok, és ha nem lenne itt ennyi ember, most a karjába vetném
magam. A pillanatot egy férfihang zavarja meg.
– Tarek! – kiállt fel a szemközti asztaltól egy férfi, és felénk tart!

– 122 –
 Jázmin
Első ránézésre elég ijesztő, sőt másodikra is. A külsejét nézve biztos va-
gyok benne, hogy arab, talán szaúdi lehet ő is, de a képe nagyon sunyi. Lá-
tom, Tarek arca azonnal megváltozik, ahogy meglátja a férfit, ebből leve-
szem, hogy nem lehetnek túl jóban.
– Rég nem találkoztunk! Mi van veled? Látom, még mindig jó szemed
van a szép példányokhoz – mér végig tetőtől talpig. Tarek azonnal hátrahúz a
háta mögé, de a férfi csak tovább erősködik.
– Mi az, be sem mutatsz a hölgynek? Nem szoktál ilyen irigy lenni! – ne-
vet fel, nekem meg végigfut a hátamon a hideg.
Hirtelen Tarek elkapja a férfi karját, majd mond neki valamit arabul, mi-
re a férfi szeme összeszűkül, és kirohan a teremből. Leülünk egy asztaltársa-
sághoz, mindenki nagyon kedvesen üdvözöl, de Tarek nem mutat be a bará-
tainak, én meg kezdem úgy érezni magam, mint egy szép kellék, aki csak az
összhatás miatt kell. Az asztaltársasághoz visszatér az az ellenszenves férfi,
de most egy gyönyörű nő társaságában. A nő, ahogy meglátja Tareket, ráveti
magát, és hátulról átkarolja a nyakát.
– Tarek, édesem! Nem is hívtál, hogy újra Monacóba jössz! Sebaj, a te
Genevieved bármikor készen áll rád! – mondja, miközben belecsókol Ta-
rek nyakába.
Ezt nem hiszem el, ki ez az agyonmázolt freskó? És miért csókolja Tareket?
– Genevieve, szakadj le rólam, keress mást, akit szórakoztathatsz! – hárít-
ja a közeledését, de a nő, úgy látszik, nehezen ért a szóból.
– Mondd csak, drágám? Ki ez a bájos kislány melletted?
– Ő Jázmin, egy kedves ismerősöm – válaszolja, velem meg elkezd fo-
rogni a szoba.
Egy kedves ismerős! Tényleg ez lennék neki? Igen, visszakaptam a ré-
gi Tareket!
Az idő telik, mindenki kellemesen beszélget, de én kezdem magam egy-
re fölöslegesebbnek érezni. Magamon érzem Tarek tekintetét, de nem vagyok
hajlandó ránézni.
– Elnézést, ki kell mennem a mosdóba – állok fel.
Tarek azonnal felugrik a helyéről.
– Elkísérlek – fogja meg a kezem, de annyira dühös vagyok, hogy kika-
pom a kezéből.
– Nem kell, egyedül is menni fog!
– Hagyd, drágám! Én majd elkísérem – ajánlkozik fel Genevieve.
Elindulunk a mosdó felé, és alaposan szemügyre veszem ezt a nőt. Meg
kell hagyni, tényleg gyönyörű, bár szerintem a smink egy kicsit túlzott és har-
sány, de az összhatás így is lenyűgöző. Hirtelen szürke kis egérnek érzem ma-
gam. Tarek biztos az ilyen gyönyörű nőkhöz szokott, akik tudják, mi kell egy

– 123 –
Keleti szenvedély
férfinak, én meg csak egy naiv kislány vagyok, egy kedves ismerős. A WC-
be érve Genevieve azonnal elkezd kérdezősködni.
– Mondd csak, régóta ismered Tareket? – kérdezi, és most ő is végigmér
engem.
– Csak pár hónapja, egy helyen dolgozunk!
– Dolgozni, ugyan már, Tarek életében nem dolgozott! Mindig csak az él-
vezeteknek él és a nőknek!
Vajon honnan ismerhetik egymást?
– És te? Régóta ismered őt? – kérdezek vissza.
– Igen, jó pár éve! Tarekkal szeretők voltunk. Tudod, ő az a fajta férfi, akit
nehezen felejtenek el a nők. Életem legszenvedélyesebb időszakát éltem át
vele. Csak az a baj, hogy nem hajlandó lekötni magát, hamar ráun a nőkre,
aztán továbbáll. De mit is fecsegek itt, majd úgyis megtapasztalod, drágám!
– Ezt hogy érted?
– Ugyan már, csak nem gondoltad, hogy veled majd más lesz. Kis butus
– mosolyog gúnyosan, miközben megsimogatja az arcom. – De ne aggódj, az
ágybéli teljesítménye majd kárpótol, és biztos meghonorálja az idődet – si-
mítja végig a kezét a nyakláncomon.
Hirtelen elkezd forogni velem a szoba. Létezik, hogy ez igaz, és megint
csak játszik velem? Nem lehet ennyire aljas! Elkezdek kifelé hátrálni a mel-
lékhelyiségből, végig a folyosón, aztán hirtelen valaki elkapja a karomat.
– Jázmin, mi van veled? Nem hallod, hogy szólongatlak. A folyosó végé-
ről szaladok utánad – mondja Tarek.
– Hagyj, ne érj hozzám! – húzom ki a karomat a kezéből.
– Baby, ne csináld ezt! Mi a baj? – kérdezi, és a hangjából aggódást érzek.
Közben Genevieve is utolér minket. Tarek azonnal elkapja a karját, és
számon kéri.
– Mit mondtál neki? Halljam! Mitől került ilyen állapotba?
– Ugyan már, Tarek, most mit vagy úgy oda! Semmit, csak beszélgettünk
– nevet zavarában.
Tarek elkapja Genevieve arcát, majd a két kezével összeszorítja a száját.
– Ismersz, Genevieve, tudod, mire vagyok képes, ne szórakozz itt velem!
– Ugyan már, Tarek, most mit aggódsz ezért a kis…
– Ki ne merd mondani, mert nem állok jót magamért. Jázminnak hívják,
és a lábujjáig sem érsz fel hozzá te szerencsétlen! – ordítja a nőnek.
Összerezzenek, mert még sosem láttam Tareket ilyen állapotban.
– Tarek, menjünk haza, kérlek! – a hátára teszem a kezem, hátha meg-
nyugszik.
Ahogy megérintem, rögtön rám néz, odafordul hozzám, és a két kezével
megfogja az arcom, majd megcsókolja a homlokom.

– 124 –
 Jázmin
– Jól van, baby, hazaviszlek! Nem kellett volna idejönnünk!
A kocsiban nem szólunk egymáshoz. Ahogy a házhoz érünk, kipattanok
és egyenesen a bejárati ajtó felé megyek.
– Jázmin, várj meg! Elárulnád, mi bajod? – kiabál utánam, de én meg sem
várom, bemegyek a házba, és egyenesen felmegyek a hálószobába. Minél ha-
marabb le akarom magamról venni ezt a maskarát! Leülök az ágyra, és a fül-
bevalómmal bíbelődök, mikor Tarek is bejön, és szemben velem megtámasz-
kodik a komódnál.
– Jázmin, elmondanád, mit mondott neked Genevieve, amin ennyire kia-
kadtál? – kérdezi, miközben leveszi a zakóját, majd ledobja az egyik fotelba.
– Mi van közted és a között a nő között? Szeretők vagytok? – bukik ki be-
lőlem, pedig nem akartam, hogy lássa, milyen féltékeny vagyok.
Tarek elmosolyodik, és ettől még idegesebb leszek.
– Féltékeny vagy, baby, ez a baj? Kettőnk közül ez rám szokott jellem-
ző lenni!
– Nem vagyok féltékeny, nem erről van szó! Válaszolj, kérlek!
Tarek csak mosolyog, mialatt leveszi magáról az inget is.
Basszus! Elég nehezen fogok tudni a beszélgetésre koncentrálni, ha a fél-
meztelen testét kell néznem!
– Ugyan, Jázmin! Genevieve nem a szeretőm. Régen összejártunk, de a
szememben ő csak egy prosti, semmi több! Szerinted ha a szeretőm lenne, ne-
kiestem volna úgy a Casinóban. Majdnem megfojtottam, amikor megláttalak
olyan állapotban a folyosón.
Most egy kicsit tényleg ostobának érzem magam, ahogy hallgatom.
– Mindegy, nem lényeg! – vonom meg a vállam. Felállok, hogy kimen-
jek a fürdőbe, de már nyúl is utánam, és azzal a lendülettel magához von és
átfonja a kezét a derekamon. Elmosolyodom, mert tudtam, hogy nem hagy
csak úgy elmenni.
– Tényleg csak ennyi, Jázmin?
– Úgy mutattál be, mint egy kedves ismerőst – válaszolom neki sértődötten.
– Tudom. Ne haragudj, csak… – sóhajt egyet. – Nem készültem fel rá,
hogy mit mondjak kettőnkről! Nem akartam azt mondani, hogy a csajom
vagy, ez olyan béna.
Elhúzom a szám, majd elfordítom a fejem, de ő megfogja az államat és
visszafordítja.
– Ugyan, baby. Te sokkal többet jelentesz nekem egy barátnőnél. Jázmin,
hát tényleg nem látod, nem érzed, mennyire szeretlek?
– Én csak annyira zavarban voltam amellett a nő mellett, mert én olyan
tapasztalatlan vagyok. Nem tudom, mit látsz bennem te, aki olyan nőkhöz
szoktál, mint Genevieve – magyarázom neki, és közben próbálok nem rá néz-
ni, mert szégyellem magam.

– 125 –
Keleti szenvedély
– Gyere! – sóhajt fel, majd odahúz egy álló tükörhöz. – Nézd, milyen gyö-
nyörű vagy, Jázmin. Nincs férfi, akit ne varázsolna el a szépséged – búgja,
miközben megáll a hátam mögött, majd a ruhám pántját letolja a vállamon,
és a ruha lehullik a földre. Ott állok a tükör előtt egy száll bugyiban, és a gyé-
mánt nyaklánccal a nyakamban. Tarek pupillái teljesen kitágulnak, ahogy a
tükörből engem néz.
– Ilyen gyönyörűek lehetnek a szüzek a paradicsomban – suttogja, és a
forró lehelete megcsapja a nyakam. – Sose kívántam még ennyire senkit,
mint téged – duruzsol tovább, miközben a nyakamat kezdi csókolni. A sza-
vaitól máris elönti a testemet a forróság, és érzem azt a kellemes bizsergést
ott lent. Tarek kezei birtokba veszik a melleimet. Lassan, körkörösen simo-
gatja, mialatt a nyakamat egyre mohóbban csókolja. Annyira jó ez az érzés,
és az, hogy közben a tükörben látom magunkat, még jobban beindít.
– Az enyém vagy, Jázmin, csak az enyém! – duruzsolja, majd a kezével
lejjebb halad egészen a bugyimig. Először csak lassú mozdulatokkal ingerel,
gyengéden simogat. A mellkasára dőlök, és hátulról átkarolom a nyakát. Él-
vezem a keze érintését. Félretolja, a bugyim, majd lassan belém dugja az uj-
ját, előbb egyet, aztán kettőt.
– Olyan nedves vagy! – sóhajtja, mialatt az ujjait lassan ki-be húzogat-
ja bennem. Elönti a testemet a kéj, már nem tudok megszólalni, annyira iz-
gató a látvány, ahogy Tarek ujjai bennem vannak, és közben engem néz. Az
egész testemet elönti a vágy és érzem az ölemnél az egyre feszítőbb lüktetést.
– Akarlak, Tarek! – súgom, miközben az ujjai még mindig kényeztetnek.
– Biztos vagy benne?– kérdezi, de látom, hogy ő is ugyanúgy vágyik rá,
mint én.
– Igen, biztos! – bólintok, mialatt a tükörből egymás szemébe nézünk.
Tarek abbahagyja a kényeztetést, majd megfordít és megcsókol.
– Szeretlek, Jázmin, annyira szeretlek! – leheli a számba a szavakat, mi-
alatt az ágy felé tartunk, de a csókot nem szakítja meg.
Leülök az ágy szélére, ő meg leguggol hozzám, és megsimogatja az arcom.
– Tényleg ezt szeretnéd? Várhatunk még, nem szeretném, ha később meg-
bánnád – mondja aggódva, de látom a szemében a vágyat.
– Biztos vagyok benne. Szeretlek, és ezen már nem változtathat semmi.
Veled akarom átélni ezt az élményt itt és most – válaszolom, és ő már csókol
is. Lassan, gyengéden játszik a nyelve a nyelvemmel. Eltávolodok a szájá-
tól, és hátrébb húzódok az ágyon, miközben Tarek is követ a testével. Figye-
lem őt, ahogy kúszik utánam, az izmai megfeszülnek, és a tetoválások a tes-
tén még jobban kirajzolódnak. A szeme tele van vággyal és kéjjel, és ahogy
rám néz, egy ragadózó jut róla eszembe, aki épp lecsapni készül a zsákmá-
nyára. Egyszerre ijesztő és izgató. Elkapja a derekam, és maga alá von, majd

– 126 –
 Jázmin
azonnal birtokba veszi a testem. A nyakamnál kezdi, és lassan halad lefelé a
mellemhez. A nyelvét végighúzza a melleim között, majd egyre lejjebb ér,
a hasam érzékeny részéhez, aztán lágyan végighúzza rajta az ajkát. Érzem,
ahogy az egész testem lángra lobban, és elönti a gyönyör. Lenézek, és a fe-
je már a lábam között van, de a szemét nem veszi le rólam. Annyira izgató,
ahogy engem néz, miközben ott lent kényeztet a nyelvével, hogy nem tudok
megszólalni, mert teljesen a hatása alá kerülök a látványnak. Óvatosan lehúz-
za rólam a fehérneműt, én meg rögtön megemelem a csípőmet, mert nem aka-
rom, hogy túl sokáig elszakadjon tőlem. Visszabújik a lábam közé, és folytat-
ja a kényeztetést. A nyelvével folyamatosan szívja és nyalja az érzékeny pon-
tomat, mialatt én kábán már remegek a gyönyörtől.
– Annyira finom vagy, Jázmin! – sóhajtja, mialatt engem figyel, nekem
meg hátrabicsaklik a fejem az élvezettől. – Nézz rám, baby, hadd lássam,
mennyire élvezed – súgja, engem meg teljesen feltüzelnek a szavai. Hirtelen
abbahagyja, én meg felnyögök, mert nem akarom, hogy vége legyen. Fölém
hajol, én meg végigsimítom a kezem kemény mellkasán lejjebb haladva az
izmos hasáig. Majd megragadom az alsóját, és magamon is meglepődök, mi-
lyen mohón próbálom lehúzni róla a nadrágot. Tarek elmosolyodik, és segít
levenni magáról. Megfogom a merevedő férfiasságát, és visszaemlékszem,
mit mutatott nekem tegnap.
Elkezdem fel-le húzogatni rajta a kezem, és látom, mennyire élvezi. Be-
csukja a szemét, hagyja, hadd játsszak rajta. Egyre gyorsabb ütemben húzo-
gatom a kezemben lévő férfiasságát, és hallom a kéjes nyögéseit, mialatt a
nyakát kezdem csókolni.
– Várj, baby, muszáj lassítanunk, mert ha így folytatjuk, elmegyek! – fog-
ja le a kezem, majd fölém hajol, és lágyan elkezd csókolni. Megnyalja az uj-
ját, úgy hatol ismét a combom közé, megint felnyögök, annyira jó a testem-
nek, ahogy kényeztet. Egyre gyorsabban mozgatja bennem az ujját. Átkaro-
lom a nyakát, és feljebb emelem a csípőmet, hogy jobban belém hatolhasson.
– Szeretlek, Jázmin! – sóhajtja, de én nem tudok megszólalni, mert ez
az érzés most mindennél jobb, és csak a testemre tudok koncentrálni. –
Már teljesen nedves vagy, lassan készen állsz – súgja, aztán a szemembe
néz. – Szólj, ha fáj, akkor abbahagyom. Rendben? – kérdezi, és látom raj-
ta az aggódást!
Bólintok, és már érzem is a kemény férfiasságát bennem. Felkiáltok, mert
tényleg fáj, de Tarek azonnal megáll!
– Abbahagyjuk? – kérdezi aggódva.
Megrázom a fejem és megcsókolom, hogy érezze, én ugyanúgy akarom,
mint ő. A kezét az ölemhez rakja és közben a csiklómat ingerli. Így már nem
annyira fájó az érzés. Beljebb tolja magát, és én újra felkiáltok.

– 127 –
Keleti szenvedély
– Annyira szűk vagy, baby, engedd el magad, nemsokára jó lesz, meg-
szoksz engem és utána már csak az élvezetre kell koncentrálnod – biztat, és a
gyengédsége teljesen ellazít.
– Szeretlek, Tarek – súgom neki, és igyekszem a fájdalomról megfeled-
kezni. Lassan mozgatja magát bennem, miközben az arcomat figyeli és az aj-
kamat csókolja.
– Én is szeretlek, Jázmin, mindennél jobban!
A kellemetlen érzés kezd alábbhagyni. Látom rajta, hogy nehezen tud-
ja visszafogni magát, de most csak rám koncentrál, és ez hihetetlen öröm-
mel tölt el. Már nem fájnak a mozdulatai, érzem, ahogy megint belém hatol,
majd kihúzza, és így folytatja lassú mozdulatokkal. Egyre jobban élvezem a
feszítő érzés ellenére, egyre jobban kívánom, hogy beljebb érezzem magam-
ban. A testünk ugyanazt a táncot járja, és én örülök, hogy ezt vele élhetem át.

– 128 –
 15. fejezet
Tarek
Amikor felébredek, Jázmin a mellkasomon fekszik. Nagyon jó érzés így
a karomban tartani. Megfogadtam, hogy nem fekszem le vele addig, míg a
bácsikámtól nem kérem meg a kezét, de nem bírtam ellenállni neki. An�-
nyira gyönyörű volt tegnap este, és én már olyan rég vágyom rá. Mikor azt
mondta, hogy ő is akarja, az önzőségem és a vágyam felülkerekedett rajtam.
Nem gondoltam, hogy valaha ennyire fontos lesz nekem egy nő, de úgy ér-
zem, Jázminért bármire képes lennék. Boldoggá akarom tenni, és vigyázni
rá, amíg csak élek. Tegnap este csak arra koncentráltam, hogy neki jó legyen,
hogy minél kevesebb fájdalommal járjon az első együttlétünk. Tudtam, hogy
a nőknek az első alkalom fájdalmas, hiszen voltam már nem is egy szűz lán�-
nyal, igaz, azok a nők soha nem érdekeltek. Akkor csak a saját kielégülésem
foglalkoztatott, láttam rajtuk a fájdalmat, de nem érdekelt, elvettem tőlük,
ami járt nekem, és nem érdekeltek az érzéseik. Nem tudom megmagyaráz-
ni, hogy miért pont Jázmin az, aki ennyire megszédített, de már szinte az első
naptól megőrülök érte. Olyan nagy erő vonz minket egymáshoz, amilyet még
soha nem tapasztaltam, és úgy érzem, ezt a köteléket nem tudja szétszakíta-
ni semmi és senki. Tudom, hogy nehéz lesz a bácsikámat meggyőznöm, hogy
adja nekem Jázmin kezét, de mindent elkövetek, hogy bebizonyítsam neki és
a családnak, hogy mindennél jobban szeretem őt, és boldog lesz mellettem.

Megsimogatom Jázmin gyönyörű arcát, mire kinyitja a szemét, és rám

mosolyog.
– Jó reggelt, szerelmem! – üdvözöl, majd megcsókolja a mellkasom.
– Jó reggelt neked is! Jól aludtál?
– Igen tökéletesen – válaszolja.
Felszisszen, ahogy próbál az ágyon feljebb kúszni hozzám.
Engem meg azonnal elkap az aggódás, talán akaratomon kívül durvább
voltam tegnap este.
– Jól vagy, Jázmin? Talán tegnap este durvább voltam a kelleténél… –
egy csókkal némít el.
– A tegnap éjszaka tökéletes volt! A legboldogabb nő vagyok a világon!
– mosolyog rám.
Azt hiszem, minden férfi erre a mondatra vágyik a szeretett nőtől!
Megnyugszom, és azonnal visszacsókolom. Az ajka puha és lágy, egy éle-
ten át tudnám őt csókolni. A két kezemmel körbefogom az arcát, úgy nézek
a szemébe.

– 129 –
Keleti szenvedély
– Ahogy hazaérünk, beszélek apáddal és megkérem tőle a kezed.
Jázmin szeme kikerekedik, és úgy néz rám, mintha elment volna az
eszem. Bennem pedig csak most tudatosul, hogy mit mondtam.
– Tarek, de hát én nem ismerem az apámat, hiszen árva vagyok, már
mondtam!
A francba, hogy lehetek ilyen ostoba! A végén még mindent elszúrok!
– Persze, baby, kiment a fejemből! Ne haragudj! – mentegetőzöm, majd
megcsókolom őt, és reménykedek, hogy elhiszi ezt a gyenge dumát!.
– Tudod, egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy ismered az apámat – ne-
vet fel, nekem meg majd kiugrik a szívem a helyéről, mert fogalmam sincs,
hogy fog reagálni, ha rájön, hogy tényleg tudom, ki az apja, ráadásul hogy
rokonok is vagyunk.
– Tarek, minden rendben? Olyan fura vagy – kérdezi aggódva.
– Persze, baby, csak elgondolkodtam, mit csináljunk ma. Van valami ötle-
ted? – érdeklődöm, és remélem, hogy átsiklunk az előbbi témán.
– Igen! Azt mondtad tegnap, hogy megmutatod a várost! – ujjong, ne-
kem meg hatalmas kő esik le a szívemről, hogy nem firtatja tovább az előb-
bi dolgot.
Jázmin felül az ágyon, hogy kiszálljon, de ahogy meglátom a meztelen
testét, nem bírok magammal, és visszahúzom az ágyba.
– Várj! Hova olyan sietősen? – kérdezem, miközben magam alá húzom,
és csókolni kezdem.
– Azt mondtad, elviszel a városba – nevet fel, majd ő is viszonozza a
csókomat.
– Nem kell annyira sietni, előttünk az egész nap – súgom, és a vágy már
elönti a testem. – Nem tudok betelni veled, annyira finom a bőröd, olyan sely-
mes – búgom neki, miközben birtokba veszem a testét. A testet, amit rajtam
kívül még senki nem érinthetett. Érzem, ahogy a csókjaimtól egyre jobban
felizgul, imádom, hogy így reagál rám! A telefonom elkezd csörögni.
Ránézek a kijelzőre: ALI – azonnal felkapom, nehogy Jázmin meglássa!
– Ne haragudj, baby! Ezt fel kell vennem! – ugrom ki az ágyból, majd ki-
vonulok a hálószobából.
– Mi a francot akarsz, Ali? – kérdezem ingerülten, pedig nagyon is tudom,
hogy miért hívott!
– Tarek! Hol vagytok? Jázmin jól van? – kérdezi aggódva, nekem meg
felmegy a pumpám.
– Nem tartozik rád, és ne beszélj úgy, mintha félteni kéne tőlem Jázmint!
Ő hozzám tartozik, most már az én asszonyom! – válaszolom Alinak!
– A te asszonyod! Ezt hogy érted, Tarek? Csak nem…
Még mielőtt befejezné, közbevágok.

– 130 –
 Tarek
– Szólj Nasszernek, hogy elveszítette a BMW-t – kinyomom a telefont,
és azonnal ki is kapcsolom. Nem akarom, hogy újból hívjon, és tönkretegye
a napomat Jázminnal. Egyáltalán, hogy gondolta, hogy felhív és számon kér,
mint egy gyereket! Szeretem Jázmint! Komolyan azt gondolja, hogy ártanék
neki? Jázmin az életem, nekem ő az egyedüli esélyem a boldogságra.
Egyszer csak Jázmin kezét érzem a vállamon.
– Tarek, minden rendben? – néz rám aggódva.
– Persze, egyetlenem! Ne haragudj, hogy úgy otthagytalak, de tudod, az
üzlet! Muszáj volt fölvennem – hazudok neki, ki tudja, hányadszorra, amióta
Monacóban vagyunk.
– Semmi baj, csak megijedtem, mert olyan gyorsan kiugrottál az ágyból,
azt hittem, valami baj történt – válaszolja, majd szorosan átölel, és megcsó-
kolja a mellkasomat.
Átölelem én is, de érzem, hogy nyugtalan. Remélem, nem hallotta meg a
telefonbeszélgetést Alival!
– Valami baj van? – kérdezem tőle félve.
– Nem, szerelmem! Csak fura, hogy Nikol még egyszer sem hívott.
Fel tudnád hívni Alit? Muszáj Nikollal beszélnem, hogy tudjam, minden
rendben van.
A francba, még ez is!
Most mit mondjak Jázminnak, hogy hanyagolja a telefonos témát. Vala-
hogy el kell terelnem a figyelmét.
Próbálok valami higgadt mosolyt erőltetni az arcomra, nehogy Jázmin
észrevegye az idegességemet.
– Jól van, baby, majd a jachtról felhívjuk őket. Rendben?
Jázmin szeme kikerekedik, és olyan csodálkozó arcot vág, mint a kisgye-
rekek, amikor valami nagy dolgot tudnak meg.
– Neked van jachtod? – kérdezi, én meg felnevetek, mert annyira imádom
ezt a gyerekes naivságot benne.
– Igen, egyetlenem, természetesen van jachtom. – Most nem sokkolom
tovább azzal, hogy tulajdonképpen több jachtom is van szerte a világban. In-
kább magamhoz húzom, egész közel. – Arra gondoltam, hogy miután elmen-
tünk vásárolni, kimegyünk a tengerre és hajókázunk egy kicsit. Persze csak
ha szeretnéd?
– Hogy szeretném-e? Hát persze! Jaj, Tarek, mióta itt vagyunk Monacó-
ban, olyan, mintha álmodnék, de ha ez most csak egy álom, akkor én soha töb-
bé nem akarok felébredni! – mondja, miközben a nyakamba csimpaszkodik.
A szemébe nézek, majd végigsimítom az arcát.
– Ez nem álom, Jázmin! Ez a mi kettőnk közös élete, és mostantól kezdve
minden napunk ilyen lesz. Megígérem, hogy mindent megteszek, hogy bol-
doggá tegyelek – válaszolom neki, majd megcsókolom.

– 131 –
Keleti szenvedély

Jázmin
A kikötőben vagyunk, Tareket várom, mert elment még elintézni a hajó-
val kapcsolatos dolgokat. Most annyira más. Sokszor el sem hiszem, hogy
ugyanaz az ember van most itt mellettem, mint akit Magyarországon megis-
mertem. Tarekkal bementünk a városba és végigjártuk az összes üzletet. Hi-
ába mondtam, hogy nincs szükségem ennyi holmira, hajthatatlan volt. Még
mindig nehéz felfognom azt a hatalmas gazdagságot és pazarlást, amiben él.
Sokszor csak kapkodom a fejem mellette, és nem értem, hogy szerethet egy
olyan egyszerű lányt, mint én. Annyira különbözünk egymástól. A származá-
sunk, a kultúránk, a neveltetésünk, mégis, ha vele vagyok, úgy érzem, nála
jobban senki nem ismer. Bárcsak Nikol is elfogadná, és megértené, mit érzek
iránta. Jó lenne, ha megismerhetné azt a gyengéd és kedves férfit, akit csak én
ismerek. Akkor biztos jobban megértené, miért szeretem őt ennyire. Tudom,
hogy vannak hibái. Jó sok hibája van, de én látom a lelkét, és tudom, hogy
meg akar, és mellettem meg is fog tudni változni.
– Mire gondolsz? – kérdezi Tarek, miközben hátulról átkarolja a derekam,
és a fejét a vállamhoz rakja.
– Arra, hogy most minden annyira tökéletes, remélem, örökre így marad!
Megfordít magával szembe.
– Így marad! Ne aggódj! – ígéri, majd gyengéden megcsókol.
Annyira szeretem őt!
– Gyere, induljunk, a jacht már készen áll – megfogja a kezem, én meg
követem.
Mikor meglátom a hajót, megtorpanok. Gondoltam, hogy nem lesz egy
ladik, na de ilyen hatalmasra sem számítottam. A hajó három szintből áll, a
legtetején egy leszállópályával. Tarek látja a megdöbbenést az arcomon, és
persze jót derül rajtam.
– Jó kis játékszer, mi? – kérdezi nevetve, majd rám kacsint.
Felmegyünk a fedélzetre, ahol a legénység már vár minket. Érdekes, ez az
első alkalom, hogy látom a személyzetet.
– Uram, minden készen áll, ahogy kérte – szólal meg egy hang mögöt-
tünk, ahogy a fedélzeten haladunk. Hátranézek, és egy idősebb férfi jön mö-
göttünk, gondolom, ő foghatja össze a legénységet. Tarek hátra sem néz, sőt
válaszra sem méltatja, csak halad tovább. Az első szintre érve egy hatalmas
nappali fogad, körben üvegfallal.
– Tarek, ez a hajó csodaszép – ámulok, mert még sosem láttam ehhez
fogható luxust. Ő nem szól, csak mosolyog, és közben engem néz. A hatal-
mas üvegfalhoz megyek, és a kilátást nézem, bámulom, ahogy távolodunk
Monacótól!

– 132 –
 Jázmin
Tarek átölel és belecsókol a nyakamba.
– Mit szeretnél először csinálni? – fordít magával szembe.
– Nekem mindegy – vonom meg a vállam. – Döntsd el te – ajánlom föl ne-
ki, mert csak otthonosabban mozog a saját hajóján, mint én. De az arcán egy-
ből megjelenik az a csábító mosoly, majd az ujjával végigsimítja az ajkamat.
– Ha rajtam múlik, akkor nem jövünk ki a hálószobából – vigyorog, és
úgy néz rám, hogy a testemet elönti a forróság. Közel húz magához, és elkezd
csókolni. – Reggel óta rád vágyom, folyton csak a tegnap éjszaka jár a fejem-
ben, ki akarok veled élvezni minden percet – leheli a számba a szavakat, mi-
közben még mindig csókol. – Mit szólsz hozzá? Nem akarsz feljönni velem
a hálóba? – kérdezi, de meg sem várva a választ, már hátrálni kezd velem a
lépcső felé. Nem tudok megszólalni, csak csókolom, és a testemen már fut is
végig az a kellemes bizsergés.
– Elnézést, uram! Megkérdezném, hogy éhesek-e, mert az asztalt megte-
rítettük, ha gondolják, kifáradhatnak a teraszra. Vagy esetleg más terveik van-
nak? – szólal meg egy hang a hátunk mögül.
Azonnal abbahagyom a csókot, és eltolom magamtól Tareket. Ránézek a
férfira és elszégyellem magam. Vajon mióta állhat itt?
Látom Tarek arcán, hogy robbanni fog.
– A rohadt életbe, Pierre! Azért van itt, hogy kiszolgáljon, nem azért, hogy
kérdezősködjön vagy leskelődjön! Nem akarok még egyszer magába botlani!
Megértettük egymást?! – kiabálja.
Figyelem Pierre arcát, de az arcizma sem rándul, vagy már jól ismeri a fő-
nöke kitöréseit, vagy csak kötélből vannak az idegei.
Egy kicsit zavarban vagyok, amiért így üvölt szegénnyel, ezért próbálok
javítani a helyzeten.
– Én éhes vagyok. Köszönöm a figyelmességét.
Mind a ketten döbbent arcot vágnak, ahogy rám néznek. Tarek int Pier-
re-nek, aki azonnal kimegy a helyiségből.
Mikor Tarek rám néz, az arca dühös.
– Nem kell megköszönnöd a személyzetnek semmit. Azért kapják a fi-
zetésüket, hogy gondoskodjanak rólunk és teljesítsék az utasításaimat. Nem
szeretném, ha beszélgetnél velük!
Ezt most komolyan gondolja?
– Tarek, úgy gondolom…
– Nem, Jázmin! – szakít félbe. – Erről nem nyitok vitát! Ne avatkozz
olyanba, ami nem a te dolgod – mondja határozottan, és bár nem tetszik a
hangnem, ahogy beszél velem, most mégis úgy döntök, hogy nem vitázok ve-
le, inkább kisétálok a megterített asztalhoz.

– 133 –
Keleti szenvedély

Tarek
Követem Jázmint a teraszra. Az asztal előtt áll. Nem akarok ilyen hülye-
ségeken összekapni vele.
Átölelem, majd engesztelésül belecsókolok a nyakába.
– Nem akartam felemelni a hangomat.
Megfordul, és szorosan átkarol.
– Tudom! – sóhajt fel. – Csak nem értem, miért baj, ha megköszönöm a
személyzet munkáját.
– Jaj, baby! Látod, ezért szeretem, ha nem találkozom a személyzettel,
mindenkinek sokkal egyszerűbb: ők nem zaklatnak engem az ostoba kérdése-
ikkel, én meg nem üvöltöm le a fejüket – magyarázom, és az arcát figyelem,
ahogy próbál komoly maradni, de a szája sarkában ott a mosoly.
Leülünk az asztalhoz, és figyelem, ahogy egy gyümölcsöstálból falatozik.
Azt hiszem, teljesen megbolondultam, mert már attól feláll a farkam, hogy
nézem, mialatt a gyümölcsöket eszi. Valamit csacsog, de nem tudok koncent-
rálni a szavaira, mert az agyam már ott jár, hogy tudnák azok a telt ajkak ké-
nyeztetni a farkam.
– Tarek! Te nem is ettél még semmit! Várj csak, ezt kóstold meg! – A
számba nyom egy ananászdarabot. Időm sincs szólni, hogy utálom az ana-
nászt. Jázmin felnevet, én meg mielőtt elvenné a kezét, elkapom a csuklóját.
Beveszem az ujját a számba, és lenyalom róla az ananász levét, közben pe-
dig figyelem a reakcióját.
– Én most másra vágyom.
– Igazán, és mi lenne az? – mosolyog rám kacéran.
Remélem, mindjárt az ágyban kötünk ki.
– Uram, mindennel meg vannak elégedve? – terem ott a semmiből megint
Pierre.
Hát én ezt ma még tuti bedobom a vízbe!
Jázmin azonnal kikapja a kezét a kezemből. Látom, hogy zavarban van.
Legszívesebben most megfejeltetném Pierre-rel az asztalt.
Mi nem volt neki világos azon, hogy maradjon láthatatlan?!
Veszek egy nagy levegőt, mert Jázmin figyeli a reakciómat.
– Igen, mindennel elégedettek vagyunk!
Jázmin arca felragyog, büszkén néz rám, én meg elmosolyodom azon, mi-
lyen könnyű őt boldoggá tenni.
Remélem, meg lesz a jutalmam érte.
Azt meg nem kell neki tudni, hogy amint leszállunk a hajóról, kirúgom
ezt a félkegyelműt, meg azt is, aki felvette őt ide.
– Szóval mit csináljunk? – hajolok közelebb hozzá.

– 134 –
 Tarek
– Mit szólnál, ha fürödnénk? Olyan meleg van.
Nem pont erre a válaszra számítottam, de aztán gyorsan átfut az agyamon,
mit tudnék a medencében csinálni vele, és máris jobb kedvem lesz.
– Rendben, akkor vegyél fel fürdőruhát, addig itt várlak. Pierre majd
megmutatja, merre van a háló, oda vitettem a ma vásárolt holmikat. – Még
utána szólok. – Vegyél fel fürdőköpenyt is, nem szeretném, ha bárki is legel-
tetné rajtad a szemét, mikor visszajössz.
Jázmin rám mosolyog, majd Pierre-rel elindulnak a bejárat felé.
Lemegyek a medencéhez, és úszok néhány hosszt, míg Jázmin vissza
nem jön. Talán a negyedik-ötödik hossznál tartok, amikor meglátom köze-
ledni. Megáll a medence szélénél, és leveszi a köntöst, nekem meg eláll a lé-
legzetem. Még mindig nem bírok betelni a szépségével. Egyszerűen tökéle-
tes. És az enyém, csak az enyém! Gyorsan körbenézek, nehogy a személyzet-
ből valaki leskelődjön. Majd intek neki, hogy jöjjön be.
– Gyere, baby! Kellemes a víz!
Elkezdem fröcskölni, mire kuncogni kezd, majd odaúszik hozzám és a
nyakamba csimpaszkodik, a lábával átfonja a derekamat, és elkezd csókol-
ni. Egy pillanatra, meglep a kezdeményezése, ugyanakkor hihetetlenül jól-
esik, hogy ő ugyanúgy vágyik rám, mint én rá. Elindulok vele a meden-
ce közepe felé, mialatt folyamatosan csókoljuk egymást. A medence köze-
pén van egy fedett rész, amolyan barlangszerűség, amit direkt azért készít-
tettem, hogy külön tudjak vonulni, ha épp a medencében akarok megdugni
egy kis kurvát, vagy többet is. Beérünk a barlangba, és Jázmin azonnal ki-
bontakozik a karjaim közül.
– Ez meg micsoda, Tarek? – néz körbe, és látom, azonnal leveszi, mit
szoktam itt csinálni.
Mondjuk ez elég egyértelmű.
– Nevezhetjük kéjbarlangnak – próbálok viccelődni vele, és visszahúzni
magamhoz, de elúszik mellettem.
– Sok lányt hoztál már ide? – kérdezi, mialatt tovább úszkál.
– Sokat! Volt, hogy többet is egyszerre! – nevetem el magam, ahogy az
emlékek feltörnek bennem, de látom, Jázmin arca komor marad.
Basszus! Hogy lehetek ekkora kretén.
– Egyik sem jelentett semmit – nyugtatom, de ő csak elhúzza a száját. –
Ne butáskodj! – nevetek fel, mert tetszik, hogy féltékeny. Kinyújtom a ka-
romat, és az ölembe ültetem. Annyira jó érzés, ahogy a teste hozzám simul.
Háttal van nekem, de érzem, hogy feszült. Valószínű még mindig azon agyal,
hogy kiket hozhattam ide.
– Jázmin! Ugyan már! Te vagy a mindenem! – próbálom nyugtatni. – Tudod,
hogy megőrülök érted, reggel óta csak arra gondolok, mikor tehetlek újra maga-
mévá – duruzsolom, mialatt a nyakát csókolom. – Tudom, hogy te is erre vágysz!

– 135 –
Keleti szenvedély
Lejjebb haladok a kezemmel, majd benyúlok a bugyijába. A puncija már-
is forró, pedig a víz hideg. Érzem rajta, hogy ugyanúgy kívánja, hogy együtt
legyünk, ahogy én. Ahogy elkezdem lent simogatni, Jázmin felnyög. A fejét
hátrahajtja a vállamhoz, és az egyik kezével átkarolja a nyakam.
– Tarek… Tarek… – sóhajtja a nevem.
– Ugye jó, baby! Élvezd csak, ahogy az ujjammal duglak – súgom, mi-
közben beléhatolok. Jázmin megint felnyög, ahogy az ujjamat ki-be húzoga-
tom benne, majd hirtelen megfordul, és amikor ránézek, a szemében kéjt lá-
tok. Beül szembe velem lovagló ülésben, és elkezdi mozgatni a csípőjét. Új-
ból mohón csókoljuk egymást
– Akarlak, Jázmin, érezni akarom magam benned! Ugye te is akarod? –
kérdezem, de már meg sem várom a választ, csak tolom le róla a vizes bu-
gyit. Jázmin megemeli a csípőjét, hogy könnyebben levegyem róla, majd ő
is elkapja a nadrágom és lehúzza rólam, mialatt egyenesen a szemembe néz.
A tekintete mohó és vágytól izzó.
– Kívánsz, igaz? Ugyanúgy, ahogy én téged – lehelem a szájába, miköz-
ben csókolom, és ő már ül is bele az ölembe, rá a farkamra. Mennyire jó ér-
zés benne lenni, kitölteni őt.
Jázmin egy pillanatra megáll.
– Mi az, baby? – kérdezem aggódva.
– Egy kicsit fáj még – mondja halkan, mintha szégyellné magát.
– Csak azt csináljuk, ami neked is jó. Rendben? – nyugtatom, és komo-
lyan így is gondolom.
Jázmin bólint, én meg újból elkezdem csókolni. Szenvedélyesen végig-
nyalom a nyakát és az állát egészen a szájáig. A nyelvemet a szájába csúszta-
tom, majd elmélyítem a csókot.
Leveszem róla a melltartót, és megcsodálom a melleit. Még közelebb
vonom magamhoz. A kezembe veszem az egyik kerek mellét, majd a me-
rev mellbimbóját a számba veszem, miközben a csiklóját ingerlem lassú
mozdulatokkal, míg meg nem hallom újból a nyöszörgését. Lassan moz-
gatja a csípőjét rajtam, én meg tovább kényeztetem az ujjammal, hadd la-
zuljon el teljesen. Egy kis idő múlva a mozdulatai egyre gyorsabbak lesz-
nek, így úgy döntök, most már én is elkezdek újból mozogni, hogy mé-
lyebbre tudjak hatolni benne. Jázmin újra felkiált, de ez most másfajta ki-
áltás: tele van kéjjel és vággyal. Nem hagyja abba a mozgást, és most már
magabiztosabban döfködőm.
– Szeretlek, Tarek – zihálja, mialatt ő is egyre mohóbban csókol. – An�-
nyira jó veled, annyira jó vagy! – sóhajtja, engem meg teljesen beindít, hogy
végre beszél hozzám, hogy egyre bátrabb szex közben.

– 136 –
 Tarek
– Annyira gyönyörű vagy, és csak az enyém! – mondom neki, majd a ha-
jánál fogva megragadom, és hátrább húzom, hogy jobban lássam az arcát.
Egyre hevesebben ostromlom. Nem akarok túl vad lenni, de az ösztöneim fe-
lülkerekednek bennem, ő meg csak egyre lovagol rajtam, és látom, hogy nem
bánja, ha kicsit durvább vagyok.
– Az enyém vagy! Csak én dughatlak meg, csak én birtokolhatom ezt a
testet! – zihálom, mialatt gyönyörködöm a vízben hullámzó testében, ahogy
szinte önkívületi állapotban köröz rajtam. – Mondd ki, Jázmin, hallani aka-
rom a te szádból is – követelem tőle.
– Igen… a tiéd vagyok… csak a tiéd… – sóhajtja, és érzem, hogy
mindjárt eljut a csúcsig. Nekem sem kell már sok hozzá! Megragadom a
csípőjét, és egyre mélyebben hatolok belé, mígnem egyszerre érjük el az
önkívületi állapotot.
Azt a rohadt, de jó érzés vele kefélni!
Jázmin a nyakamba hajtja a fejét. Közben még mind a ketten zihálunk és
levegő után kapkodunk. Érzem a nyakamon, ahogy elmosolyodik, és kis csó-
kokat lehel a nyakamba.
– Min mosolyogsz?
– Semmi, csak nem gondoltam, hogy ez ilyen jó is lehet – kuncogja, majd
még jobban beletúrja az arcát a nyakamba, mintha szégyellné magát.
– Neked is… szóval… neked is jó volt? – kérdezi, aztán gyorsan elkap-
ja a fejét.
Talán zavarban van, vagy a választól fél, nem tudom.
A szám önkéntelenül is mosolyra húzódik, mert annyira édes, ahogy ezt
kérdezi, és ahogy viselkedik.
– Most kinevetsz? – kérdezi aggódva.
– Nem, soha nem tennék ilyet – válaszolom, és megpuszilom a homlokát.
Még soha nem beszélgettem szex után egyetlen nővel sem. Pláne arról,
milyen volt az együttlét vele, de látom rajta, hogy ez neki most nagyon fon-
tos, így próbálom komolyan venni a kérdését.
– Nekem is nagyon jó volt, baby! És tudod, miért? Mert nem csak én
adok neked új élményeket, de te is nekem. Eddig soha nem keféltem sen-
kivel érzelemből. Nem is sejtettem, milyen lehet, ha szeretsz valakit, és fi-
gyelsz rá, hogy neki is jó legyen, hogy együtt élvezzétek. Ezek nekem is új
élmények, Jázmin. Az a sok nő semmit sem jelentett számomra. Veled egé-
szen más együtt lenni. Imádom hallani a hangod, amikor felizgatlak, és néz-
ni a gyönyörű arcodat, miközben elélvezel rajtam.
Látom, hogy megnyugtatják a szavaim. Hosszan csókoljuk egymást, ki-
élvezve a pillanatot.

– 137 –
Keleti szenvedély
Furcsa zajra leszek figyelmes, olyan, mint egy helikopter hangja, de az
nem lehet!
– Várj, Jázmin! Valamit hallok – mondom, miközben eltávolodok tőle, és
kifelé kezdek úszni a hang irányába. A barlang bejáratához érve most már ki-
veszem, hogy ez tényleg egy helikopter hangja.
– Jázmin, vedd fel a fürdőruhádat, és maradj itt, amíg megnézem, ki az!
– utasítom.
Kiúszok a barlangból a medence kijárata felé, és már látom is a hívatlan
vendéget, ahogy közeledik felém.
Hádi! A rohadt életbe, mit keres itt a bátyám? Egyáltalán, honnan tudja,
hogy itt vagyok?
– Tarek! Öcsém, milyen kellemes meglepetés! Genevieve mondta, hogy
ellátogattál Monacóba, gondoltam, felkereslek – mosolyog.
Genevieve! Tudhattam volna, hogy az a ribanc van e mögött. Biztos be-
szélt a tegnapi kaszinós esetről, és Hádi eljött kíváncsiskodni. Mert hogy ez
nem egy szívélyes látogatás, az biztos. Hádival utáljuk egymást.
– Igen, csak a hétvégére jöttem, utána megyek vissza Magyarországra –
válaszolom közönyösen.
– Á, igen, apánk mesélte, hogy Szaúd-Arábiából is menned kellett. Úgy
látszik, öcsém, te mindenhol csak bajt okozol – nevet fel, majd rám néz, és
egy kaján vigyor jelenik meg az arcán. – Genevieve-től úgy hallottam, hogy
társaságot is hoztál magaddal?
Tudtam, hogy ezért jött! Genevieve valószínűleg elmesélte, hogy kiakad-
tam a kaszinóban Jázmin miatt, és most azért jött, hogy megnézze őt magának.
Egyből elönti a düh az agyamat.
– Az, hogy kivel vagyok itt, nem tartozik rád, Hádi! Úgyhogy szakadj le
a témáról, és húzz vissza oda, ahonnan jöttél!
– Ugyan már, Tarek, nem kell…
Hádi nem fejezi be a mondatot, viszont a szeme kikerekedik, és sejtem,
hogy miért. Megfordulok, és Jázmin úszik ki a medencéből. Olyan, mint egy
gyönyörű sellő. Egy pillanatra el is felejtem, hogy Hádi is itt van, mert a lát-
vány annyira lenyűgöz. A tökéletes testén végigfutnak a vízcseppek, mialatt
a nap sugarai úgy világítják meg rajta a vízcseppeket, mintha apró gyémán-
tok lennének. Hirtelen belém hasít, ha ilyen hatással van rám a látvány, akkor
milyen hatással lehet Hádira. Egyből visszakapom a fejem a bátyámra, és lá-
tom kéjsóvár tekintetét, ahogy Jázmint bámulja.
Legszívesebben kivájnám a szemét.
Jázmin felveszi a köntöst, és odajön mellénk. A bátyám még mindig bá-
mulja, mialatt hozzám beszél.
– Be sem mutatsz a hölgynek? – vigyorog, és még mindig olyan szem-
telenül nézni, hogy azon gondolkodom, mi lenne, ha itt helyben lefejelném.

– 138 –
 Tarek
– Nem – válaszolom röviden és tömören.
Hádit figyelem, miközben Jázminhoz kezdek beszélni.
– Jázmin, menj fel a hálóba, most! – parancsolok rá, és tudom, hogy eré-
lyesebb vagyok a kelleténél, de nem tudom türtőztetni magam.
– Tarek, én csak…
Nem engedem, hogy befejezze a mondatot.
– Jázmin! Azonnal menj be! Ne kelljen még egyszer mondanom! – szólok
rá megint, és remélem, hogy nem fog akadékoskodni. Jázmin elindul befelé,
Hádi pedig követi a szemével, és olyan kéjsóvár tekintettel nézi, hogy egyből
eldurran az agyam, és azonnal megragadom a karját!
– Ne bámuld így, mert kivágom a szemed! – mordulok rá!
Hádi meg persze elkezd nevetni.
– Mi olyan rohadt vicces? – kérdezem, mialatt elengedem a karját.
– Genevieve-nek igaza volt! Az én kisöcsém teljesen odavan egy nőért!
Nem akartam elhinni, amikor mondta, de most már magam is meggyőződtem
róla! Mondjuk megértem, ritka szépség, az egyszer biztos.
A fenébe! Hádi rájött a gyenge pontomra, pedig pont ezt nem akartam.
Valamit mondanom kell neki, hogy letöröljem azt a fölényes mosolyt az arcá-
ról, és már tudom is, hogyan.
– Még Latifánál is sokkal szebb, nem gondolod, bátyám? – Látom, ahogy
az arca eltorzul. Hát igen, ha valamihez, akkor ehhez értek. Megtalálni az
ember gyenge pontját és odaszúrni. Tudtam, hogy Latifával mély ütést vi-
szek be neki.
– Aljas, szemét ember vagy, Tarek!
Látom, még mindig fájó neki az emlék. Helyes! Csak nem gondolta komo-
lyan, hogy ide jön a hajómra, és szórakozhat velem.
– Akkor, ha nincs más mondanivalód, el is tűnhetsz a hajómról!
Hádi arcán egy erőltetett mosoly jelenik meg, ahogy próbál nyugodtnak
látszani.
– Jól van, öcsém, ne veszekedjünk! Ma partit adok a házamban, és gon-
doltam, eljöhetnétek.
Ez most tényleg ilyen ostobának néz? Tudom, hogy valamit akar, és biztos
nem bulizni a kisöccsével. Ahhoz túlságosan gyűlöljük egymást.
– Na persze, Hádi, még mit nem! Semmi kedvem a hülye partidra men-
ni! Más terveim vannak! Ha nincs más, akkor folytatnám a napomat –
mondom, majd elindulok befelé, és remélem, veszi a lapot, hogy húzzon
el innen a fenébe.
Felmegyek a hálóba, Jázmin már átöltözött, és ahogy meglát, nekem ront.
– Ki volt ez, Tarek? És miért viselkedtél ilyen bunkón velem! Be sem
mutattál, úgy kezeltél, mintha csak az egyik kurvád lennék! – vágja a

– 139 –
Keleti szenvedély
fejemhez, én meg alig kapok levegőt. Egy, mert nem szoktam hozzá, hogy
bárki így beszéljen velem. Másrészről mert nem értem, hogy miért akad ki,
hiszen ő jött ki a vízből egy bikiniben a bátyám előtt. Pedig utasítottam,
hogy maradjon a barlangban.
– Beszélj, Tarek! Tudni akarom, mi volt ez! – kér számon, és a hangja
egyre jobban erősödik. Én meg érzem, hogy kezdi elönteni a düh az agyamat.
– Ne merészelj velem így beszélni, Jázmin! Senkitől nem tűröm el, hogy
felemelje a hangját velem szembe, még tőled sem. Hallod? – ordítom vissza.
– Megmondtam, hogy maradj abban a kurva barlangban! Mi volt olyan ro-
hadt nehéz ebben? Kisétálsz nekem egy bikiniben, miközben más férfi is ott
van! Mégis mit gondoltál, hogy majd hagyom, hogy ott maradj? Neked nem
kéne úgy viselkedned, mint egy olcsó ribancnak! – vágom oda, de ahogy ki-
mondom, már meg is bánom.
– Hogy mit mondtál? Minek neveztél? – kérdezi, és a szemei már könny-
ben úsznak.
A francba, hogy lehetek ekkora állat!
– Várj, baby, nem úgy gondoltam! – próbálom elkapni, de kikerül és bero-
han a fürdőbe, majd bevágja az ajtót! – Jázmin, kérlek! Nyisd ki az ajtót, be-
széljük meg, nem úgy gondoltam, csak felidegesítettél! – hadarom, és maga-
mon is meglepődőm, hogy könyörgök neki.
Megint elönti a düh az agyamat. Mi van velem? Soha nem könyörögtem
még senkinek, legfőképpen egy nőnek. Most meg itt pitizek Jázminnak, pe-
dig ő viselkedett helytelenül.
– A francba, Jázmin! – ordítom teli torokból. – Elegem van, én nem va-
gyok ilyen, nem fogok neked itt könyörögni! Maradj abban a rohadt fürdő-
ben, ha annyira akarsz! – ordítom, majd idegességemben felkapok egy üveg-
vázát az asztalról, és nekidobom a fürdőszobaajtónak.
Lemegyek a nappaliba a bárpulthoz, kiöntök magamnak egy pohár whis-
kyt, majd még egyet. Muszáj lecsillapodnom. Nem így kellett volna történ-
nie. Olyan jól alakult minden, míg az a kretén bátyám meg nem jött! Igazá-
ból nem is Jázminra haragszom, csak magamra, amiért nem tudok uralkod-
ni magamon, ha ő a közelemben van. Nem akartam, hogy Hádi lássa, mi-
lyen sokat jelent nekem Jázmin, mert tudom, hogy vissza fog vele élni. Tu-
dom, hogy megbántottam, pedig nem akartam! Csak Allah tudja, mit érzek
iránta, mennyire szeretem! Ő a legjobb dolog, ami történhetett velem ebben
a rohadt életben! Mégis mindig megbántom! Pedig Miamiban megfogadtam,
hogy többé nem fog miattam sírni, és tessék, most fent zokog a fürdőben. Fel-
megyek a hálóba, és csak reménykedem, hogy meg tudjuk beszélni a történ-
teket. Mikor benyitok, Jázmin az ágyon ül, és a szemeit törölgeti. A szívem
összeszorul, ki tudja, hányadszorra siratom meg, de legalább nem szalad be a
fürdőbe, ahogy meglát. Ez talán jó jel.

– 140 –
 Tarek
– Beszélhetünk? – kérdezem félve, mert nem tudom, hogy fog reagálni.
Bólint. Megkönnyebbülök, kezdetnek ez is jó. Nem néz rám, csak a falat bá-
mulja és hallgat. Tudom, meg kéne szólalnom, de most valahogy nem megy.
Nem megy nekem ez a lelkizés!
Végül ő töri meg a csendet!
– Elmondod, mi volt ez az egész? Ki volt ez a férfi, és miért akadtál ki
ennyire?
– Az a férfi a bátyám volt – válaszolom, és látom Jázmin arcán a döb-
benetet.
– A bátyád? Azt mondtad csak egy húgod van.
– Hádi csak a féltestvérem! Apám első feleségétől van. Tudod, Jázmin,
apámnak három felesége van és több mint egy tucat gyereke. Nem igazán tar-
tom a kapcsolatot a féltestvéreimmel, persze nagyobb családi összejövetele-
ken találkozunk, de ennyi. Hádival viszont gyűlöljük egymást.
– Akkor mégis miért jött most ide? – kérdezősködik tovább.
– Valami hülye partira akart elhívni, amit ma este ad – vonom meg a vállam.
Jázmin egy darabig hallgat, csak a falat bámulja, majd váratlanul meg-
szólal.
– El akarok menni arra a partira – mondja határozottan, ellentmondást
nem tűrően.
– Tessék? – Meglepődők a kijelentésén, mert Jázmin nem az az akara-
tos fajta. – Szó sem lehet róla! Nem viszlek el a bátyámhoz! – felelem én is
határozottan.
Felpattan az ágyról, majd megáll velem szemben. Látom rajta, hogy
robbanni fog.
– Szégyellsz engem, ugye? Ezért nem mutattál be a bátyádnak, és ezért
nem akarsz elvinni hozzá! Nem akarod, hogy megtudják, hogy egy európai
lánnyal vagy együtt, nem pedig egy muszlim nővel, ahogy tőletek elvárják!
Igaz? – kérdezi, és érzem a hangjában a dühöt és a keserűséget!
Nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk, hogy még mindig nem képes
elhinni, hogy ő a mindenem, az életem!
Felállok én is, mert kezdek ideges lenni.
– Ugyan, Jázmin, ne csináld ezt! Félreérted, ez nem rólad szól! Mondtam
már, hogy nem vagyunk jóban Hádival! Azért nem mutattalak be, mert sem-
mi köze az életemhez! Egyszerűen nem akartam, hogy tudja, milyen fontos
vagy nekem!
– Nem értelek! Ő a bátyád, miért olyan szörnyű, ha tudja, mit érzel irántam!
Meg akarom nyugtatni, de most nem fogok belemenni a bátyám és a köz-
tem lévő viszály okába. Megfogom az arcát, úgy mondom neki.
– Azért, mert ellenem fordítaná! Nézd, Hádival már rég megromlott a vi-
szonyom, talán az én hibám, de ez most mindegy is! Csak az a lényeg, hogy

– 141 –
Keleti szenvedély
te vagy az életemben az egyetlen jó dolog, és nem akarom, hogy miattam
bántódásod essen. Tudom, hogy nem csinálom valami jól, de boldoggá akar-
lak tenni, ahogy te engem! Hidd el, nagyon szeretlek! Talán nem érdemellek
meg, de akkor is akarlak, Jázmin, mindennél jobban! Csak téged! – hadarom,
és meglepődőm, mikor Jázmin a nyakamba ugrik és megcsókol!
– Én is szeretlek, nagyon!
Nekem meg hatalmas kő esik le a szívemről. Visszacsókolom, majd szo-
rosan átölelem.
– Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy szégyellek! Nincs férfi, aki ne
irigyelne engem azért, hogy egy ilyen gyönyörű nő szerelmét élvezhetem.
Jázmin csillogó szemekkel néz rám, majd hirtelen megint az a konok ki-
fejezés jelenik meg az arcán, és azt mondja:
– Akkor menjünk el a partira, Tarek! Ha tényleg így gondolod, ahogy az
előbb mondtad, akkor mutass be a bátyádnak.
Annyira konok! De tudom, hogy ez most fontos neki, talán így tényleg el-
hiszi, hogy ő a mindenem! Mondjuk, jobban örültem volna, ha máshogy bi-
zonyíthatom be, mert a bátyám csak egy ilyen alkalomra vár, hogy megtorol-
ja rajtam a múltat. Viszont azzal is tisztában vagyok, ha most nem megyünk
el erre a partira, Jázmin azt fogja hinni, hogy miatta van.
– Jól van, menjünk! – sóhajtok egy nagyot. – Szólok a kapitánynak, hogy
induljunk vissza a kikötőbe – egyezek bele, és már előre tartok attól a partitól.

– 142 –
 16. fejezet
Tarek
Visszaérünk a házba, és Jázmin azonnal elkezd készülődni. Látom rajta,
mennyire izgatott, és ez nekem is örömet okoz, pedig rohadtul nincs kedvem
elmenni arra a partira. Rossz előérzetem van. Felveszem a telefont, és tárcsá-
zom Hádi számát!
– Öcsém! Milyen váratlan meglepetés! Nem hittem volna, hogy a mai nap
után még beszélni fogunk!
Ja, hát azt én sem!
– Csak azért hívlak, mert úgy döntöttem, mégis elmegyek arra a partira.
– Ennek igazán örülök! Remélem, azt a szépséget is elhozod, akivel a ha-
jódon találkoztam.
Na, most durran el az agyam!
– Ő tabu, Hádi! Hallottad! Semmi köze a mi dolgainkhoz! Ha hozzá
mersz érni, vagy csak gondolsz rá, a saját házadban foglak megölni! Remé-
lem, értjük egymást! – ordítom neki.
– Jól van már, öcsém! Mi van veled? Ennyire megbolondított az a lány?
Rád sem ismerek! – neveti el magát. Én meg egyre feszültebb leszek, hogy
ennyire nem tudom visszafogni magam, ha Jázminról van szó. Pedig tudom,
hogy ezzel csak olajat öntök a tűzre. A bátyám már rég keresi a gyenge pon-
tomat, ahol visszavághatna, és most nyeregben érzi magát, mert látja, hogy
Jázmin mennyire fontos nekem. Megpróbálok nyugalmat erőltetni magam-
ra, majd folytatom:
– Csak tisztázni akartam a helyzetet, mielőtt odamegyünk. Remélem, el-
jutott az agyadig – figyelmeztetem.
– Persze, öcsém, értettem. A hölgy tabu! Akkor várlak titeket! Ja, és Ta-
rek, a dresszkód: fehér.
– Mi van? – kérdezek vissza.
– A ruha színe, Tarek! Fehérben kell jönni! És természetesen elegánsan!
Felnevetek, ahogy ezt kimondja. Most komolyan azt képzeli, hogy meg-
mondja, mit vegyek fel!
– Na persze, Hádi! Szarom le, hogy miben kell menni! – válaszolom,
majd lecsapom a telefont.
Felmegyek az emeletre, és kiválasztok egy fekete atlétatrikót meg egy
farmert! A bátyám tuti ki fog akadni: egy, mert nem fehérben megyek, ket-
tő, mert gyűlöli, ha a tetoválásaimat mutogatom. Tudom, hogy gyerekes va-
gyok, és nem kéne még tovább ingerelnem, főleg, ha azt akarom, hogy ma
este békén hagyjon, de ilyen a természetem, egyszerűen szeretek bosszanta-
ni másokat. Szórakoztat! Belenézek a tükörbe, és már látom is magam előtt

– 143 –
Keleti szenvedély
Hádi arcát. Egyből jobb kedvem lesz. Lemegyek, a nappaliba ott várom Jáz-
mint, amíg elkészül. Nagyon remélem, hogy minden jól alakul ma, mert ha
Jázminnal történne valami, nem állnék jót magamért.
Egyszer csak meglátom lejönni a lépcsőn. Allahra mondom, még soha
nem láttam nála gyönyörűbb nőt. Egyszerűen nem tudok betelni a szépsé-
gével! Egy aranyszínű csillogó miniruha van rajta. Az összhatás elképesztő!
– Mit szólsz, tetszem? – kérdezi félénken.
– Gyönyörű vagy! Azt hiszem ma mindenki engem fog irigyelni! –
ölelem át.
– És te? Te így jössz? – kérdezi csodálkozva.
– Miért, talán nem tetszem? – cukkolom.
– Nem, dehogy, nem azért mondtam, nekem mindig nagyon tetszel –
mentegetőzik zavarában, én meg csak mosolygok, mert annyira édes, ami-
kor zavarban van.
– Na azért! Már kezdtem azt hinni, hogy szégyellsz engem – nevetem el
magam, mire ő is elmosolyodik, majd játékosan megüti a vállam.
– Most komolyan, Tarek! Szerinted nem öltöztem túl a bulit? – aggodal-
maskodik.
– Nyugi, baby, tökéletes vagy így! A nők amúgy is kiöltöznek az ilyen
partikra – nyugtatom meg, és úgy döntök, a dresszkódot most nem említem
neki, mert tuti pánikolna, és szaladna átöltözni.
Jázmin elindul kifelé, hátulról elkapom a derekát, és a fülébe súgom.
– Várj! Valami még hiányzik rólad – és ahogy kimondom, már húzom is
a gyémántgyűrűt az ujjára.
– Tarek, ez mi? – néz rám csodálkozva, és közben látom a boldogságot
az arcán.
– Én úgy látom, hogy ez egy gyűrű – nevetek fel, de ő továbbra is csodál-
kozva néz rám. – Úgy tudom, nálatok ezzel jelzi a férfi a nőnek, hogy komo-
lyak a szándékai – mondom, miközben megcsókolom.
Az én kultúrámban a férfi hozományt ad a nőnek és a családjának az es-
küvő előtt, de mivel Jázmin még nem tudja, hogy Hassan bácsi az apja, és
nincs tisztában a muszlim szokásokkal, ezért úgy döntöttem örömet szerzek
neki ezzel a gyűrűvel.
– Szeretném, ha nem kételkednél abban, hogy komolyak a szándékaim.
Szeretlek, Jázmin, mindennél jobban, és amint hazaérünk, elveszlek feleségül!
Jázmin azonnal a nyakamba ugrik és megcsókol.
– Én is nagyon szeretlek, tiszta szívemből – leheli a számba, miközben to-
vább csókoljuk egymást.
– Mi lenne, ha mégsem mennénk abba az unalmas buliba, helyette fel-
mennénk a hálóba, és egész éjszaka kényeztetnélek – súgom neki, és már hát-
rálok vele a hálószoba felé, de legnagyobb sajnálatomra leállít.

– 144 –
 Tarek
– Jó próbálkozás! – nevet fel, majd megfogja a kezem és elindul kifelé, én
meg megadóan felsóhajtok, és elindulok vele az ajtó felé.
Gondoltam, hogy nem lesz ilyen egyszerű rávennem az itthon maradásra,
de egy próbát mindenképpen megért.

Megérkezünk a bátyám házához, már javában megy a parti, rengeteg em-

ber van mindenhol.
Hát igen, Hádi szeret nagy bulikat szervezni. Mikor kiszállunk az autóból,
megfogom Jázmin kezét, majd odafordulok hozzá.
– Figyelj, rám, baby, szeretném, ha mindig a közelemben maradnál.
Rendben?
– Rendben – bólint, és ráhajtja a fejét a vállamra, én meg megcsókolom
a homlokát.
Bemegyünk a házba, és a bejáratnál már Hádi egyik alkalmazottja üdvö-
zöl minket, és kéri, hogy kövessük a VIP részre. A kert felé vesszük az irányt.
Ahogy kiérünk a kertbe, Jázmin csak kapkodja a fejét. Olyan, mint egy
gyerek, egyfolytában csodálkozik. Tudom, hogy neki ez a helyzet még szo-
katlan, nem szokott a fényűzéshez, ez is olyan dolog, amit imádok benne.
Egyszerűen mindennek tud örülni, és élvezem, hogy az életében minden új
élményt velem él át.
– Nézd, Tarek, azok ott igazi vadállatok! Ugye megnézzük majd őket? –
mondja izgatottan, én meg csak mosolygok rajta.
Nem tudom, Hádi mit szeret abban, hogy a házában tart egy csomó vad-
állatot. Soha nem értettem ennek az értelmét. Talán csak a státuszszimbó-
lum miatt, hogy ezt is megteheti. Ha az embernek annyi pénze van, mint a mi
családunknak, egy idő után kellenek az extremitások, hogy túltegyél a má-
sikon. A kutya, a macska snassz, na de egy tigris vagy oroszlán, az már va-
lami. Ahogy beljebb haladunk, már látszik a színpad, és Jázmin persze még
izgatottabb lesz, főleg amikor meglátja a kedvenc énekesnőjét a színpadon.
– Tarek, az ott Beyoncé! Ezt nem hiszem el! A bátyád partiján Beyoncé
énekel! – ujjong és ugrál.
Tényleg olyan, mint egy gyerek, jó érzés látni, hogy így örül, talán több-
ször kéne eljárnom vele ilyen helyekre.
Végre megérkezünk a VIP részre, és a bátyám már jön is elénk. Figyelem
az arcát, és igen, pont ilyennek képzeltem el, amikor öltöztem. Tökre ki van
akadva, de próbál mosolyt erőltetni az arcára.
– Öcsém, hát itt vagytok? Örülök, hogy eljöttetek – majd újból végig-
néz rajtam, és közelebb hajol, úgy mondja: – Azt hiszem, mondtam, hogy
fehérben jöjjetek.

– 145 –
Keleti szenvedély
– Igen, testvér, én meg mondtam, hogy leszarom! – vágom neki oda. Már
most érezni lehet a feszültséget közöttünk.
Rohadt hosszú lesz az éjszaka!
A csendet Jázmin töri meg.
– Köszönjük a meghívást, nagyon szép a házad – lép előre a hátam mögül.
Látom Hádi arcát, ahogy végigméri őt, és nekem már ettől bizseregni
kezd a kezem.
– Köszönöm – mosolyodik el, majd folytatja: – Öcsém, azt hiszem, most
már igazán bemutathatnál a hölgynek!
– Jázmin, ő a bátyám, Hádi. Bátyám, ő pedig a jövendőbelim, Jázmin. –
Átkarolom Jázmin derekát, és Hádi reakcióját figyelem. Az arca megfeszül,
és tudom, hogy most Latifára gondol és a múltra. Jázmin arca viszont ragyog
a boldogságtól, és amikor ránézek, én is elmosolyodok.
– Nahát, nem gondoltam, hogy az öcsém egyszer nősülésre adja a fejét!
Gratulálok, nektek! – próbál mosolyt erőltetni magára, de túl jól ismerem, lá-
tom a szemében a dühöt.
– Akkor, bátyám, ha kicsodálkoztad magad, talán leülhetnénk – szólok
oda neki, mert kezd már idegesíteni ez a beszélgetés.
Beljebb megyünk, és a kanapén azonnal meglátom Genevieve-t. Tudhat-
tam volna, hogy a bátyám meghívja őt is. Ránézek Jázminra, és látom, ahogy
az arca megfeszül. Tudom, hogy féltékeny Genevieve-re, pedig semmi oka
nincs rá. Tény, hogy Genevieve nagyon szép, de a nyomába sem ér Jázmin
szépségéhez.
– Tarek, drágám! De jó, hogy látlak! Gyere, ülj ide mellém! – mosolyog
kacéran, és a kezével maga mellé mutat. Tudom, hogy direkt csinálja, isme-
rem őt, nem véletlenül hívta meg Hádi. Nem foglalkozom vele, megfogom
Jázmin kezét és leülünk a másik kanapéra.
– Á, elhoztad az ismerősödet is, hogy is hívják, Jenet? – kérdezi gúnyo-
san, nekem meg kezdi elönteni a szar az agyamat.
– Jázmin a neve! – vágok vissza, és nem bírom ki, hogy ne szúrjak oda
neki! – Tudom, Geneve, hogy a kokó meg a pia azt a maradék kis agyadat is
elvette, de talán egy nevet még meg tudsz jegyezni. Nemde? – mosolygok rá
gúnyosan, de Geneve nem az az ember, akit könnyű megsérteni.
– Nagyon vicces vagy, drágám! – mosolyog, majd felemeli a pezsgőspo-
harát, és iszik belőle.
– Képzeld, Geneve, Tarek most újságolta a nagy hírt, hogy megnősül –
mondja Hádi, miközben helyet foglal Genevieve mellett a kanapén.
Ezt nem hiszem el! Most tényleg én leszek a porondon egész este!
– Ugyan már! Most csak viccelsz, ugye? – nevet fel Genevieve, majd rám
néz! – Tarek, drágám, Te annál jobban szereted az életet és a nőket, hogy le

– 146 –
 Tarek
tudd kötni magad egy nő mellett. A házasság amúgy is lejárt dolog. Ugyan
miért akarnál egy nőt, mikor bármelyiket megkaphatod! Előbb-utóbb úgyis
megunnád, aztán már csak a veszekedések lennének meg a válás. Hát kell ez
neked? – mondja gúnyosan, de még mielőtt válaszolhatnék, Jázmin megelőz.
– Szegény Genevieve! Biztos szörnyen boldogtalan életed lehet, ha így
vélekedsz a szerelemről és a házasságról. Én tiszta szívből szeretem Tareket,
és tudom, hogy ő is engem. A házassággal pedig megpecsételjük ezt a szerel-
met. Tudod, Genevieve, fantasztikus érzés, ha valakit úgy szeretnek, ahogy
engem Tarek! Ő számomra az egyetlen férfi, és mindent elkövetek, hogy bol-
doggá tudjam tenni egy életen át! Kívánom, hogy legyen részed neked is egy
ilyen szerelemben! És most elnézést, szeretnék körbenézni ezen a csodás par-
tin – mondja, miközben feláll.
Azt hiszem, most szerettem belé végérvényesen!
Figyelem Hádi és Genevieve lefagyott arcát, és csak mosolyogni tudok,
miközben felállok én is, és kisétálunk a helyiségből.
Jázmin előttem halad a lépcsőn, és én még mindig mosolygok magam-
ban, hogy lerendezte Genevieve-t. Szerintem még mindig lefagyva ül a ka-
napén! Amikor leérünk, Jázmin megfordul és olyan harcias arcot vág, hogy
egy pillanatra megtorpanok.
– Jaj, hogy utálom ezt a nőt! Hogy merészeli a mi szerelmünket kigúnyol-
ni az a… – nem hagyom, hogy befejezze, mert azonnal megcsókolom. Ő is
viszonozza a csókot, és közben elkezd nevetni.
– Ezt most miért kaptam?
– Mert te vagy a legtökéletesebb nő számomra, és azért, amit fent mondtál!
– Komolyan gondoltam. Nagyon szeretlek! – öleli át a nyakam.
– Tudom, baby! Én is ugyanígy érzek, de most menjünk és nézzünk kör-
be ezen a fergeteges partin!
Elindulunk a tömeg felé, közben fogom Jázmin kezét, nehogy elkevered-
jen. Látom, hogy a férfiak úgy bámulják, hogy majd kiesik a szemük. Ne-
kem meg kezd egyre jobban felmenni a pumpám. Legszívesebben mindegyi-
ket megfejelném! Odamegyünk a bárpulthoz, és kérek Jázminnak egy pohár
pezsgőt, magamnak meg egy pohár whiskyt.
– Én még nem ittam alkoholt – kuncogja.
– Ez csak pezsgő, baby! Nem lesz semmi bajod tőle – nyugtatom.
Egyszer csak a nevemet hallom!
– Tarek! Te meg mit keresel itt?
Hátrafordulok, és meglátom Eriket. Őt még az egyetemről ismerem, jó
arc, mindig bírtam. Bár azt nem tudtam, hogy ismeri a bátyámat.
– Erik! Kellemes meglepetés, végre valaki, akinek örülök is! – mondom,
miközben kezet rázunk. Látom, ahogy a szeme megakad Jázminon. Egyből
átkarolom, hogy tisztában legyen vele, ő az enyém.

– 147 –
Keleti szenvedély
– Erik, hadd mutassam be a jövendőbelimet, Jázmint. – A szeme kikere-
kedik a csodálkozástól.
– Gratulálok, öregem! Nem gondoltam volna, hogy egyszer megnősülsz.
– Úgy látszik, engem is utolért a végzet – viccelődök, mire Jázmin játé-
kosan megbök.
– És ti honnan ismeritek egymást?– kíváncsiskodik Jázmin.
– Elnézést! Milyen udvariatlan vagyok! Erik Rishar vagyok! Tarekkel
még az egyetemről ismerjük egymást. Ugyanabba a képzőművészeti osztály-
ba jártunk!
Remek, ezt az infót igazán kihagyhatta volna!
Jázmin rám néz, és elmosolyodik.
– Nem is tudtam, hogy te képzőművészetit végeztél? Azt hittem, köz-
gazdász vagy?
– Az vagyok! A képzőművészetit csak a tetoválások miatt csináltam, hogy
jobban tudjak rajzolni – magyarázkodom.
– Pedig nagyon tehetséges voltál, talán a legtehetségesebb az osztályban –
mondja, nekem meg kezd kellemetlen lenni ez a beszélgetés. Hála az égnek,
Erik meglát egy újabb ismerőst, és elhúz a fenébe.
Ránézek Jázminra, aki még mindig mosolyog.
– Szóval a képzőművészeti! Most már értem a rajzokat a mappában.
– Honnan tudsz a mappáról? – lepődök meg, de aztán eszembe jut, az az
este, amikor először ott aludt nálam, akkor jöttem haza Miamiból, és a map-
pában voltak a rajzok, amiket többek között ott rajzoltam róla. De nem gon-
doltam, hogy látta.
Jázmin szégyenkezve lehajtja a fejét.
– Belenéztem, amikor nálad aludtam.
– Nem baj, baby! – nyugtatom, és magam is meglepődök, milyen higgadt
tudok maradni annak ellenére, hogy utálom, ha az engedélyem nélkül bárki
is a dolgaimhoz nyúl.
Jázminra egyszerűen nem tudok haragudni.
– És mikor rajzoltad őket? – kíváncsiskodik.
– Az első csókunk után kezdtem el rajzolgatni, de akkor csak a testedet
rajzolgattam… fantáziálgattam, vajon milyen lehetsz ruha nélkül – mosoly-
gok rá, miközben egész közel húzom magamhoz, és megcsókolom.
– És az arckép? – kíváncsiskodik tovább.
– Azt Miamiban készítettem. Tudod, utálok fotózkodni, de akkor nagyon
bántam, hogy nincs veled egy közös képem. Nagyon hiányoztál akkoriban, és
azt vettem észre, hogy folyton csak téged rajzollak – egy kicsit szánalmasnak
érzem magam ettől a vallomástól, de csak addig, míg Jázmin szemébe nem
nézek, és látom a meghatottságot.

– 148 –
 Tarek
– Látod, baby, mit tettél velem? Teljesen megbolondítottál! – csókolom
meg újra.
Kis idő múlva visszamegyünk a VIP részre, mert egyre idegesítőbb, ahogy
a férfiak bámulják. Örülök, hogy Hádiékat már nem találjuk ott. Jázmin egy-
re jobban érzi magát, nem tudom, a pezsgők hatására, mert már három po-
hárral megivott, vagy a vallomások miatt, amit a mai este egymásnak vallot-
tunk meg, de nincs szívem szólni neki, hogy jó lenne már indulni hazafelé.
– Tarek, menjünk táncolni! – kérlel, de nekem semmi kedvem lemenni a
többi emberhez. Főleg mert nem akarom, hogy Jázmint tovább bámulják a
férfiak, pláne nem tánc közben.
– Tudod, mit? Táncolj nekem itt – javasolom, és magam is meglepődök,
milyen gyorsan belemegy.
Jázmin elkezd táncolni, én meg csak bámulom, ahogy előttem ringatja a
csípőjét. Sok nőhöz volt közöm, sokan táncoltak már nekem, hivatásosok is,
de ennyire izgatóan még nem láttam senkit táncolni. Átkozottul szexi, ha tud-
tam volna, hogy így táncol, már előbb rávettem volna, hogy táncoljon nekem.
Elkapom hátulról a derekát, és magamhoz húzom egész közel a farkamhoz.
– Olyan szexi vagy, táncolj nekem még! – kérlelem, mialatt a nyakát csó-
kolom. Jázmin elkezdi mozgatni a fenekét pont a farkamnál, én meg érzem,
ahogy egyre keményebb leszek.
Tetszik, hogy ilyen felszabadult, és látom, hogy ő is élvezi. Egyre jobban
tekeri magát a zene ritmusára, én meg egyre keményebb leszek. A nyakához
hajolok, félresimítom a haját, a fogaim súrolják a bőrét, ahogy kinyújtom a
nyelvem és végignyalom a nyakát.
Mikor elkezdem csókolni, felnyög, majd megmarkolja a hajam és magá-
hoz szorít. Körbenézek, nem lát-e valaki, aztán lassan végighúzom a kezemet
a testén, majd benyúlok a ruhája alá és elkezdem az ujjammal izgatni.
– Tarek, megláthatnak! – aggodalmaskodik, de nem veszi el a kezem.
– Nyugi, baby! Bízz bennem, nem csinálnám, ha tudnám, hogy megláthat
valaki – nyugtatom. – Te csak a zenére koncentrálj és táncolj nekem, moz-
gasd azt a formás fenekedet – biztatom, majd az ujjamat becsúsztatom a ned-
ves kis puncijába. Jázmin teste a testemnek feszül, és hallom a kéjes nyöször-
gését! – Ez az, baby! Lazulj el! Ugye jó érzés? Most csak az ujjammal ké-
nyeztetlek, de ha hazaérünk, alaposan megduglak, rendben? – suttogom a fü-
lébe, és közben egyre jobban ingerlem az ujjammal. Látom, rajta, nem kell
neki sok, hogy elélvezzen.
– Tarek… mindjárt…
– Tudom, baby, gyerünk, ne fogd vissza magad, hadd lássam azt a gyönyö-
rű arcodat, amikor elélvezel – búgom neki, és közben a nyakát is kényeztetem
a nyelvemmel. Érzem, ahogy a farkam egyre jobban lüktet, és egyre jobban

– 149 –
Keleti szenvedély
feszül a farmerban. Jázmin teste megfeszül és az egész testsúlyával rám nehe-
zedik, mialatt átéli az orgazmust. Majd megfordul, és rám mosolyog.
– Nem hiszem el, hogy ezt csináltuk – lihegi, mialatt az arcát a mellka-
somba fúrja.
Felnevetek a zavarán, olyan édes ilyenkor.
– Mit szólnál, ha most hazamennénk, és ott folytatnánk – javasolom.
Jázmin bólint, és már épp indulnánk kifelé, amikor szembetalálkozunk
Hádiékkal.
– Á, a szerelmespár! Csak nem menni készültök? – kérdezi Geneve.
– De, ennyi épp elég volt – válaszolom, de ő nem hagyja annyiban.
– Ugyan már, drágám, korán van, és mi még nem is táncoltunk! – erős-
ködik tovább. – Mi az? Ennyire rövid pórázon tartanak? – próbál heccelni.
Ismerem Genevieve-t, tudom, mire megy ki a játék. Tényleg azt hiszi,
hogy nem látok át a kis játékán?
– Ugyan, Geneve, ne erőlködj! – vetem oda neki, de csak nem hagyja ab-
ba, és most Jázminhoz fordul.
– Ugye, kedvesem, téged sem zavarna, ha Tarekkal táncolnánk egyet?
Persze csak ha nem vagy nagyon féltékeny! – Látom Jázmin arcát, ahogy
megfeszül, és tudom, hogy már bele is esett Geneve csapdájába.
– Persze, menjetek csak, engem egyáltalán nem zavar – válaszolja, és bár
próbál nyugodt maradni, látom, hogy ideges.
– Akkor addig én felkérem a hölgyet – mosolyog Hádi Jázminra.
Nekem meg elönti a düh az agyam. Amúgy sincs kedvem ehhez az egész
szarsághoz, de azt pláne nem fogom hagyni, hogy Jázmin együtt táncoljon a
bátyámmal.
– Szó sem lehet róla, hagyd békén! – lököm arrébb, de Hádi csak vigyo-
rog a képembe tovább.
– Ugyan már, mi van veled, öcsém? A végén még azt kell hinnem, nem bí-
zol meg a választottadban – heccel ő is.
Nekem meg itt van vége a türelmemnek, ezek ketten itt hülyének néznek,
és rohadtul kezd elegem lenni a kis játékukból. Elkapom a bátyámat az ingé-
nél fogva, majd egész közel húzom magamhoz.
– Benned nem bízom, te szerencsétlen! És jobb lesz, ha most befejezitek
ezt a színjátékot – sziszegem az arcába.
Látom, leesik neki, hogy nem érdemes velem szórakozni, de ekkor Jáz-
min odalép közénk.
– Ugyan már, szerelmem! Ne veszekedjetek. Nem lesz semmi gond, tán-
colunk egyet, és utána hazamegyünk – válaszolja, és meg sem várja a vála-
szomat, elindul lefelé a táncparkett irányába.
Most pont olyan dühös vagyok rá, mint amikor azt mondtam neki, hogy
maradjon a barlangban, és ő mégis megszegte az utasításomat.

– 150 –
 Tarek
Ahogy leérünk, Geneve belecsimpaszkodik a nyakamba, és rám tapad.
Én meg közben Jázmint figyelem. Örülök, hogy nem fehér ruha van rajta,
mert az aranyszínű ruhájával így kitűnik a tömegből, és jobban szemmel tu-
dom tartani.
– Ugyan már, Tarek. Nem lesz semmi baja a kicsikének! Mi lenne, ha egy
kicsit félrevonulnánk a régi idők emlékére? Nagyon hiányoztál már! – moso-
lyog rám, miközben megfogja a cerkámat.
Mi a franc van ezzel a nővel! Nem hiszem, hogy ennyire be van rám
indulva!
– Nocsak, drágám ennyire kemény vagy máris – mondja, és még mindig
a farkamat masszírozza!
– Nem miattad, Geneve! Ne képzelj olyan sokat magadról – válaszolom,
miközben Jázmint nézem, ahogy a bátyámmal táncol, és közben csacsog ne-
ki, mintha már ezer éve ismernék egymást.
– Ugye hiányzott neked a te Genevieve-d? – kérdezi, és közben próbálja
felvenni velem a szemkontaktust. Engem meg egyre jobban kezd idegesíteni
a rámenőssége. Ránézek, és megeresztek felé egy gúnyos mosolyt.
– Mi van veled, Geneve? Nem voltál ilyen szánalmas! Rég kefélhettek
már meg jó alaposan, ha így be vagy rám indulva.
– Úgy kevesen kefélnek, mint te, drágám – mosolyog rám, majd mire ész-
be kapnék, már a nyelve a számban van. Talán egy pillanatra viszonzom is a
csókot, de csak a megszokás miatt. Pár másodperc telhet el, de már hallom
Jázmin hangját. Először azt hiszem, nekem szól, de legnagyobb megdöbbe-
nésemre, hátulról elkapja Genevieve haját és tépni kezdi.
– Te aljas cafka! Azonnal mássz ki a szájából, ő az enyém! – ordítja, mi-
közben nem engedi el Genevieve-t, én meg bevallom, rohadt jól mulatok. So-
se gondoltam, hogy az én kis szende szűzem, egyszer úgy fog harcolni, mint
egy amazon, ráadásul értem. Nem is gondoltam, hogy ekkora erő van ebben
a törékeny lányban. Elkapom Jázmin derekát, hogy véget vessek a csetepaté-
nak, mert már elég sokan körénk gyűltek, és azt hiszem, Genevieve is megkap-
ta a magáét. De Jázmin csak nem higgad le, és még a karomban is rúg-kapál.
– Engedj el, Tarek! Ez már kijárt neki! Te aljas kis ribanc! Mit gondoltál,
hogy hagyom, hogy elvedd, ami az enyém! – ordítja még mindig.
– Jól van, baby, nyugodj meg! – próbálom csitítani, de bevallom, nem tu-
dom visszafogni a nevetésem, mert úgy érzem, Jázmin egyre jobban kezd
rám hasonlítani.
Látom, hogy Genevieve kezdi összeszedni magát és elindul Jázmin felé,
de azonnal megálljt mutatok a kezemmel.
– Meg ne próbáld, Geneve! Még csak ne is gondolj rá! Megérdemelted,
viseld méltósággal! – figyelmeztetem őt.

– 151 –
Keleti szenvedély
– Akkor vidd el innen! – kiabálja.
Megpróbálom Jázmint elcibálni onnan. Bemegyek vele a házba, de
Jázmin még ott is szitkozódik. Mindenki minket néz, ezért úgy döntök,
keresek egy vendégszobát, amíg lecsillapodik. Ahogy becsukom a szoba
ajtaját, nekem esik.
– Miért csókoltad meg? – kérdezi, miközben fel-le járkál, én meg nem tu-
dok mit mondani, csak nevetek!
– Ne nevess! Hallod! Kívánod még? Mondd meg őszintén! – von kérdőre.
– Ugyan már, baby! Téged kívánlak, te is nagyon jól tudod! Ne kezdjük
el megint ezt a beszélgetést – nyugtatom, majd szorosan magamhoz húzom.
– Amúgy meg te akartál táncolni – emlékeztetem.
Jázmin lehajtja a fejét, és érzem, hogy kezd megnyugodni.
– Igaz! Hülye voltam! De te akkor is visszacsókoltad – feleli duzzogva.
– Csak ösztön volt! Semmi több! Tudod, Geneve túlságosan tudja, hogy
kell egy férfit felizgatni, és ezt ki is használja!
Ahogy kimondom a mondatot, Jázmin szeme összeszűkül, és megjelenik
a szemében a zöld kis szörny.
– Gondolom, mennyire untathatlak téged egy olyan nő után, mint
Genevieve!
A fenébe, hogy lehetek ilyen idióta, pedig már majdnem sikerült meg-
nyugtatnom. Minek jártatom én feleslegesen a pofámat, és miért ilyen
bonyolultak a nők?
– Mondd, csak miért akarnék bármit Genevieve-től, amikor itt vagy ne-
kem te! – próbálom nyugtatni. – Ne csináld ezt! Tudod, hogy megőrülök ér-
ted, gyere hadd bizonyítsam be! – Elkezdek az ágyhoz hátrálni vele, de a leg-
nagyobb megdöbbenésemre megállít!
– Ne, Tarek! Várj! Most én akarlak téged kényeztetni – mondja, majd
elkapja, a tekintetét, mintha szégyellné magát, úgy folytatja: – Ott lent…
Szóval… Érted.
Elmosolyodom, mert persze, hogy értem, mit akar, legalábbis nagyon re-
mélem, hogy egy dologra gondolunk.
– Le akarod szopni a farkamat? – kérdezem tőle, mire Jázmin olyan vörös
lesz, hogy elnevetem magam.
– Tarek! Ne mondd így! – háborodik fel, én meg megint csak elnevetem
magam, mert annyira viccesnek tartom ezt a kettőséget benne.
– Jól van, baby – próbálok komoly maradni. – Szeretnéd kényeztetni a
farkam? – kérdezem tőle megint, és látom, ez a megfogalmazás már jobban
tetszik neki.
– Igen! De csak ha te is akarod? – kérdezi félszegen.
– Persze, hogy akarom – simítom végig a száját. – Azóta erről fantáziálok,

– 152 –
 Tarek
hogy megláttam ezeket a telt ajkakat. Folyton csak az járt a fejemben, milyen
jól mutatna a farkam a szádban, hogyan kényeztetnéd azokkal a telt ajkakkal.
Jázmin elkezdi kigombolni a farmerom, és közben olyan kihívóan moso-
lyog rám, hogy már attól felizgulok, ahogy nézem. Elkezdek hátrálni vele az
ágy felé, majd leülök az ágy szélére.
– Gyere, baby, térdelj ide velem szembe – utasítom.
Jázmin lehúzza rólam az alsónadrágot, és látom, ahogy a szemei kike-
rekednek.
– Az egészet kapjam be? – kérdezi tanácstalanul.
Én meg elmosolyodok a tapasztalatlanságán.
– Csak amennyit tudsz, érezni fogod.
Jázmin úgy nyalja végig a nyelvével a farkam, mintha valami nyalóka
lenne. Nagyon rég fantáziálok már erről, és el sem hiszem, hogy ő hozta fel,
lehet, többször kéne féltékennyé tennem. Mikor beveszi a szájába a farkam,
azonnal felnyögök. Behunyom a szemem, és élvezem, ahogy a nyelvével ját-
szik rajta. Megfogom a haját, és úgy irányítom a mozdulatait.
– Ez az, baby… hihetetlenül jól csinálod… – biztatom, és érzem, hogy
egyre jobban belejön. Olyan ritmikusan mozgatja a száját a farkamon, hogy
egy profi is megirigyelhetné. Hányszor fantáziáltam erről, de ez a látvány
ezerszer izgatóbb. Megemelem a csípőm, hogy még többet befogadhasson
belőlem, és élvezettel hallgatom a kéjes nyögéseit.
– Használd a kezed a többi részen, ahogy mutattam neked – zihálom, és
közben egyre jobban markolom a haját, ő meg le-fel mozgatja a fejét. Erősen
markolja a férfiasságomat, úgy csinálja, ahogy tanítottam. Egyre erőteljeseb-
ben játszik rajtam a kezével és a szájával, én meg érzem, hogy már nem sok
kell ahhoz, hogy elmenjek. Amint lenézek Jázminra, ahogy engem figyel a
hatalmas kék szemeivel, mialatt azok az izgató telt ajkak a farkamat kényez-
tetik, érzem a lüktető érzést lent, és már robbanok is. Jázmint talán váratlanul
érte, mert elkapja a fejét, és egy picit öklendezik, de aztán rám néz, és úgy
mosolyog, mintha csak ő élvezett volna el.
Jázmin felül mellém az ágyra, majd elkezd kuncogni.
– Erre gondoltál akkor a kocsiban? – Látja, hogy nem tudom, miről be-
szél, így folytatja: – Tudod, ott a kilátónál, amikor azt mondtad, mennyi min-
dent tudnék csinálni a számmal.
– Igen, baby! Pont erre gondoltam – mosolyodom el, ahogy visszajön az
emlék. – Mi lenne, ha most már tényleg hazamennénk, és otthon folytatnánk.
Most én jövök – javasolom neki, mire felkacag.
– Rendben! – bólint. – De előtte még el kell mennem vécére – néz rám
kérlelőn.
– Jól van! Az emeleten van egy mosdó! De siess, kérlek! – sürgetem, mi-
alatt kimegyünk a szobából.

– 153 –
Keleti szenvedély
Jázmin felmegy a lépcsőn, én meg közben a szobában történteket pörge-
tem vissza az agyamban. Egyszer csak meghallom a bátyám hangját.
– Tarek! Csak nem mentek? Jázmin merre van? – kérdezi, és a szemével
őt keresi.
– A mosdóba ment – válaszolom neki.
– Tüzes kis menyecske, annyi szent! Biztos sok boldogságot ad neked,
csak aztán vigyázz, testvér, nehogy a tüzessége legyen a veszte! – figyelmez-
tet, és tudom, hogy ezt most Latifa miatt mondja. Megragadom a karját, és
teljes erőmből megszorítom, hadd lássam a fájdalmat az arcán.
– Mondtam már, hogy szállj le Jázminról! Nézd, sajnálom, ami a múltban
történt. De Jázmin nem Latifa, úgyhogy ne is említsd egy lapon őket. Jázmin
szeret engem, csak én létezek a számára, csak engem akar!
A bátyám arca eltorzul a dühtől és a fájdalomtól, mialatt próbál a szorítá-
som közül kitörni. Mikor elengedem, felegyenesedik, majd egyenesen a sze-
membe néz.
– Ezzel még nincs vége, Tarek! Ennyivel nem úszod meg! – sziszegi, az-
után elviharzik.
Kis idő múlva kezdek ideges lenni, mert Jázmin még mindig nem jött
vissza a mosdóból. Felmegyek az emeletre megkeresni. Egy középkorú nő el-
mondja, hogy látta kimenni a mosdóból a személyzet egyik tagjával. Elkezd
velem forogni a világ!
Hádi! Ez csak az ő műve lehet!
Leszaladok az emeletről ki a kertbe, de nem látom a bátyámat. Ekkor
meglátom Genevieve-t, amint épp táncol valakivel! Odamegyek hozzá és
azonnal számon kérem.
– Hol van Jázmin?! – üvöltöm neki.
– Mi van veled, Tarek? Honnan tudjam, hol van a kis barátnőd! Talán job-
ban kellett volna rá vigyáznod! – válaszolja gúnyosan, nekem meg eldurran
az agyam.
Úgy látszik, Genevieve elfelejtette, hogy milyen tudok lenni, ha kijön be-
lőlem az állat. Elkapom a haját, és végighúzom a táncparketten. Hallom a jaj-
veszékelését, az emberek meg döbbenten néznek minket, de nem érdekel. A
falnak vágom, majd újból megkérdezem tőle:
– Szóval, próbáljuk meg újból! Hol van Jázmin, Genevieve?
– Mondtam már, hogy nem tudom! – kiabálja, én meg azzal a lendület-
tel állon vágom.
– Ne szórakozz velem, mert úgy éljek, megöllek! – ordítom, majd elka-
pom a nyakát, és elkezdem szorítani, míg lila nem lesz!
– Adok még egy esélyt, Geneve! A régi idők emlékére! Hol van Jázmin?
– Hádival! – nyögi ki alig hallhatóan.

– 154 –
 Tarek
Elengedem a nyakát, mert még válaszokat várok tőle.
– Hol, Genevieve? Pontosan hol, és mit akar Jázmintól a bátyám. Mi volt
a tervetek igazából?
– A kis házban vannak, Hádi odacsalta Jázmint, hogy ott várod.
– Mi a terv, Geneve! – ordítom, és megint emelem a kezem, de ő már
válaszol is.
– Azt akarja tenni vele, amit te tettél Latifával! – nyögi ki.
Azt nem teheti! Megölöm!!!
Azonnal elindulok a kis ház felé, és nagyon remélem, hogy időben érke-
zek, különben itt ma vér fog folyni. Ahogy odaérek a kis házhoz, hallom Jáz-
min sikoltozását, és hogy engem hív. Egy testőr áll a ház előtt, de ideje sincs
észbe kapni, mert az adrenalin már elöntötte az agyamat, és egy lendülettel
leterítem a földre, majd elveszem a pisztolyát, és berontok a házba. Hádi Jáz-
minon fekszik, aki sikoltva rúg-kapál, én meg azonnal rávetem magam a bá-
tyámra, és lelököm Jázminról. Végignézek rajtuk, mind a ketten fel vannak
öltözve, szerencsére még időben érkeztem.
Jázmin sír és reszket a félelemtől, leguggolok hozzá, és átölelem.
– Minden rendben, nem ért hozzád? – kérdezem aggódva, és csak most lá-
tom, hogy a szája vérzik.
– Nem, szerencsére időben érkeztél – mondja, de közben az egész tes-
te remeg.
– Milyen egy válogatós cafkát szedtél össze, öcsém! – kászálódik fel a
földről Hádi. Én meg azzal a lendülettel már rúgom is, majd rávetem magam,
és ütöm, ahogy csak bírom. Folyamatosan ütöm, szerintem az orrát is eltör-
tem, de a kezemen nem érzem a fájdalmat, mert a düh most nagyobb bennem.
Jázmin sikoltozik, és kérlel, hogy hagyjam abba, de nem állok le.
Hádi testőrei próbálnak leszedni a bátyámról, de nem tudnak, túl nagy ben-
nem a düh. Tovább ütöm, és már nem is látom az arcát a rengeteg vértől. A test-
őrök megint rám vetik magukat, és most sikerül leszedniük a bátyámról.
– Te aljas szemétláda! Megmondtam, hogy megöllek, ha hozzányúlsz!
Nagyon jól tudtad, hogy mit jelent ő nekem, mégis ezt tetted! – ordítom.
Hádi feláll, és próbál egyensúlyban maradni.
– Ugyanazt tettem, amit te tettél Latifával! Téged sem érdekelt, mit jelen-
tett ő nekem! Megmondtam, hogy egyszer még megbosszulom! – ordít vissza.
– Ez nem ugyanaz, bátyám, Latifa benne volt a dologban. Tudom, hogy
nehéz elfogadnod, ami a múltban történt, de Latifát nem kényszerítettem
semmire, ő ugyanúgy akarta! De amit te akartál művelni most Jázminnal, az
erőszak! – ordítom neki vissza.
Az ereimben még forr a düh és az indulat, de a három testőr olyan erősen
fog, hogy nem bírok kiszabadulnia a szorításukból, így csak a szavaimmal tu-
dom a bátyámat tovább bántani.

– 155 –
Keleti szenvedély
– Inkább örülnél, hogy időben megszabadítottalak attól a cafkától! Csak
három nap kellett hozzá, és a te Latifád úgy lovagolt a farkamon, mint egy
hivatásos prosti. Hiszen láttad a videót, bátyám! – kiabálom neki, és látom,
hogy Hádi szeme összeszűkül.
Elindul Jázmin felé, én meg rögtön kitépem magam a testőrök szorításá-
ból. Talán már lankadt a figyelmük, vagy elfáradtak, ahogy próbáltak vissza-
tartani, de sikerül annyi időre kiszabadulnom, hogy elővegyem a pisztolyt.
Hádira fogom, és szólok Jázminnak, hogy azonnal jöjjön mellém, majd el-
kezdünk kihátrálni a házból.
– Most elmegyünk, Hádi, és te nem jössz utánunk – figyelmeztetem.
Mindenki feszülten figyel minket, de nem állítanak meg, így kisétálunk
Jázminnal a házból.
– Mi volt ez, Tarek? – kérdezi szipogva Jázmin.
– Majd később elmondom, előbb jussunk ki innen – válaszolom neki, mi-
alatt átvágunk a tömegen, és a kijárat felé vesszük az irányt.
A kocsiban Jázmin a vállamra dől és elalszik. Túl sok volt ez neki. Ha be-
legondolok, hogy ez ma máshogy is végződhetett volna, és én később érek
oda… Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha Jázminnak baja esne. A ka-
romba veszem és felviszem a hálószobába, majd leteszem az ágyra. Ki aka-
rok menni, hagyni őt aludni, de akkor megszólal.
– Tarek, ne hagyj egyedül! Kérlek, maradj itt velem!
– Persze, baby, ahogy akarod – mellé fekszem az ágyra, és elkezdem si-
mogatni, hátha visszaalszik.
– Ki az a Latifa, Tarek?
Tudtam, hogy ezt a beszélgetést nem úszom meg!
– Latifa Hádi menyasszonya volt – válaszolom, mire Jázmin meglepetten
néz rám, majd felül az ágyon.
– Elmeséled?
Bólintok, veszek egy mély levegőt, majd belekezdek.
– Szóval Latifa Hádi egyik indiai üzletfelének a lánya volt, és a bátyám
teljesen bele volt habarodva. Én akkor Miamiban éltem, és mit szépítsem,
nem éltem épp szent életet. Elég komoly bajba keveredtem, így apám úgy
döntött, egy időre Hádi mellé küld, hogy jó hatással legyen rám, hiszen ő
annyira tökéletes. Szinte már aznap összeugrottunk, mert olyan lekezelő és
arrogáns volt velem. Folyton arról beszélt, hogy mennyivel jobb, mint én,
mert hatalmas vállalatokat vezet, ráadásul nemsokára elveszi a leggyönyö-
rűbb nőt, akit valaha látott. Nekem meg egyre jobban kezdett felmenni a
pumpám, ahogy hallgattam őt. Azt mondta, hogy szán engem, mert én soha
nem fogom megtudni, milyen egy olyan tiszta és gyönyörű nő szerelmét él-
vezni, mint amilyen az ő Latifája. Nekem mindig csak a kurvák maradnak,
mert ugyan milyen tisztességes nő nézne egy olyan férfira, mint én. Én meg

– 156 –
 Tarek
teljesen elvesztettem az eszem, csak az járt a fejemben, hogy fájdalmat okoz-
zak neki, hogy letöröljem azt a fölényes mosolyt az arcáról! Így ott sújtottam
le, ahol tudtam, a legjobban fog neki fájni. Elcsábítottam Latifát. Azt hittem,
nehezebb lesz, ahogy Hádi felmagasztalta, de az igazság az volt, hogy Latifa
csak az apja kedvéért egyezett bele a házasságba, és nem volt szerelmes Há-
diba. Nem kellett sok hozzá, csak három nap, és Latifa már az enyém volt.
– És Hádi rájött! Igaz? – kérdezi Jázmin,
Bárcsak azt mondhatnám neki, hogy igen.
– Nem, ennél rosszabb! A tudta nélkül felvettem Latifát videóra, ahogy
dugom. A videó elég keményre sikeredett, mert Latifát minden módon meg-
dugtam, ahogy csak lehetett. Kiélveztem a testét, nem volt lyuk, ahová ne ha-
toltam volna. Latifa közben pedig beszélt, hogy mennyire imádja a farkam,
hogy milyen jó, mikor kefélem, és hogy akkor is rám fog gondolni, miközben
a bátyám dugja majd. Aztán a végén elmondta, hogyan akarja átverni Hádit,
hogy a bátyám azt higgye, még szűz! Majd a videót az esküvő előtt egy nap-
pal elküldtem Hádinak nászajándékként!
– Te jóságos ég, Tarek! Ez borzasztó! – szörnyülködik. – De miért
csináltad?
– Nincs mentségem, egyszerűen fájdalmat akartam okozni Hádinak, és
nem érdekeltek a következmények. Tudod, akkoriban folyton tombolt ben-
nem a harag, gyűlöltem az egész világot. Megtettem, és egyáltalán nem érez-
tem lelkiismeret-furdalást.
– És Latifa, vele mi lett? – kérdezősködik tovább.
– Hádi lefújta az esküvőt, a családnak persze nem mondta el, mi történt,
talán büszkeségből. Latifa apjának viszont elmondta, aki olyan dühös lett a
lányára, hogy azonnal férjhez adta őt egy öregemberhez valami kis faluba
harmadik feleségnek.
Figyelem Jázmint, ahogy próbálja feldolgozni a hallottakat, és rohadtul
félek, hogy megváltozik a véleménye rólam. Jázmin nem szól, csak maga elé
bámul, és ez most mindennél rosszabb.
Bárcsak tudnám, mi jár a fejében? Mire gondol?
Végül én töröm meg a csendet.
– Nem mondasz semmit? – kérdezem, mert ez a csend megőrjít.
– Nem tudom, mit mondjak. Ez annyira… – Nem hagyom, hogy befejez-
ze, megfogom az arcát, miközben belenézek a szemébe, úgy mondom neki.
– Tudom, hogy egy aljas szemét voltam, mert nem érdekelt, mi lesz utána
Latifával vagy a bátyámmal, csak magammal törődtem, hogy megbosszuljam
a vélt sérelmeimet! Azt hiszem, legbelül féltékeny voltam Hádi boldogságára,
és azért bántottak annyira a szavai, mert a belső félelmemet vetítette ki rám,
hogy engem nem lehet szeretni. Talán így is van. Azt hiszem, nem érdemlem
meg, hogy szeressenek – felelem, és érzem, hogy könnybe lábad a szemem.

– 157 –
Keleti szenvedély
A francba, nehogy itt elkezdjek sírni, mint egy kislány!
– Szeretlek, Tarek! – szólal meg végül, én meg úgy érzem, mintha mázsás
kövek gördülnének le rólam.
Megcsókolom, a szemem megtelik könnyel.
– Meg sem érdemellek! – szorítom magamhoz.
Jázmin rám néz, és megsimogatja az arcomat.
– Nem volt szép, amit tettél, de az még szörnyűbb volt, amit Hádi
akart ma velem tenni. Nem vagy rossz ember, Tarek! Én érzem, és látom
is. Mindig ott leszek melletted, szeretni foglak egy életen át – mosolyog
rám, én meg megcsókolom, és magamban hálát adok Allahnak, hogy őt
az utamba vezérelte.

– 158 –
 17. fejezet
Jázmin
Másnap reggel korán indulunk hazafelé. Tarek persze mindent elköve-
tett, hogy rávegyen, ne menjünk még haza, de nekem már kezd hiányozni
Nikol, és a munkát sem hanyagolhatom el. Nem tudom, mi van vele, de reg-
gel óta olyan feszült, talán a tegnap történtek miatt. Még most sem hiszem
el, hogy a bátyja megpróbált megerőszakolni, és bevallom, nem dolgoztam
fel még azt sem, amit Tarek művelt a bátyával és azzal a lánnyal. Ijesztő,
hogyan játszanak más emberek életével vagy érzéseivel. De szeretem őt, és
tudom, hogy mellettem meg fog tudni változni. Ez a három nap csak még
jobban megerősítette a szerelmünket, és biztos vagyok benne, hogy többet
nem okozna nekem fájdalmat.
Nemrég értünk haza, és épp a nappaliba rendezgetem az ajándékokat,
amikor meglátom, hogy Nikol és Nasszer parkol le az udvaron.
Tarek, ahogy meglátja őket, odaugrik hozzám. Szorosan átkarol, és mint
egy őrült, elkezd hozzám beszélni.
– Jázmin, figyelj! Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek! Nézd, el
kell mondanom neked valamit… – hadarja, de már nem tudja tovább monda-
ni, mert Nikol kivágja az ajtót, és azonnal felénk indul.
– Azonnal engedd el őt, te szemétláda! – ordítja.
Döbbenten nézek rá, mert nem értem, mi ez az egész, és hogy mi váltotta ki
belőle ezt az állapotot. Ennyire csak nem akadhatott ki, hogy nem hívtam fel!
– Nyugi, Nikol, nincs semmi baj! Képzeld, Tarek elvitt Monacóba! Tu-
dom, hogy fel kellett volna hívnom, de itthon hagytam a telefonom, és Ali-
nak hiába küldtünk üzenetet, valahogy nem bírtuk elérni – magyarázom neki,
de Nikol rám se néz, csak Tareket figyeli.
Mi a fene folyik itt?
– Szóval Monaco! Te aztán megadod a módját, Tarek! – gúnyolódik Ni-
kol, és még mindig nem értem, mi ez az egész, és miért ilyen Tarekkel. – El-
mondtad neki, vagy még mindig abban a hitben tartod, hogy ez köztetek va-
lami különleges dolog!
Miről beszél Nikol? Mi tud ő, amit én nem?
– Nikol! Mi ez az egész? Mi folyik itt? – kérdezem, és most már kezdek
aggódni.
– Gyerünk, Tarek elmondod neki te, vagy mondjam el én? – szólal meg
Nikol megint, és még mindig nem néz rám, csak Tarekkal bámulják egymást.
Tarek hirtelen elkapja Nikol karját. Az arckifejezése épp olyan, mint teg-
nap este, mikor Hádival verekedett.

– 159 –
Keleti szenvedély
– Nem tudod, kivel állsz szembe, Nikol! Ne provokálj, mert megbánod!
Ami Jázmin és köztem van, csak ránk tartozik, és nem fogom engedni, hogy
bárki is tönkretegye! – kiabálja, és látom rajta, nem sok kell hozzá, hogy el-
boruljon az agya.
– Mi van, Tarek, még mindig szerepben vagy? – gúnyolódik tovább
vele Nikol.
– Figyelmeztetlek, fejezd be, mert nem állok jót magamért! – ordítja, de
mintha Nikol meg sem hallaná, csak tovább beszél.
– Azt hiszed, félek tőled! Jázmin ma meg fogja tudni az igazságot, hogy
mekkora egy aljas szemétláda vagy! – ordítja vissza, és Tarek abban a pilla-
natban állon vágja őt olyan erővel, hogy a földre esik.
Felsikítok, nem hiszem el, hogy ez megtörténik!
– Tarek, mi ütött beléd? Hogy üthetted meg Nikolt? Mi ez az egész? Azon-
nal válaszolj! – követelem tőle, mialatt Nikolt támogatjuk fel Nasszerrel.
– Jázmin, beszéljük meg! De csak mi ketten! – kérlel, de én itt akarom
hallani tőle a többiek előtt.
– Gyerünk, Tarek, mondd el neki, hogy az egész csak színjáték volt, hogy
fogadtál Nasszerrel, ki tudja őt előbb megfektetni! – kiabálja Nikol, velem
meg elkezd forogni a szoba.
– Tessék?! Ez igaz? – nézek rá döbbenten, de ő nem válaszol.
– Igaz, Jázmin! – helyesel Nasszer. – Tarek fogadást kötött rád, hogy el-
csábít és lefektet.
– Fogd be a pofád, Nasszer, mert úgy éljek, megöllek!
– Tarek, igaz, amit Nasszer és Nikol mond? Csak egy fogadás volt? – kér-
dezem, és érzem, ahogy a könnyeim elindulnak.
Tarek odajön hozzám, és a két kezével megfogja az arcomat, most először
látok félelmet az arcán.
– Nem, baby! Nem csak egy fogadás volt! Szeretlek, Jázmin, hiszen te is
tudod! Ne higgy nekik!
Össze vagyok zavarodva. Nem akarom elhinni, amit Nikolék, mondanak!
Tarek nem lehet ennyire jó színész.
– Jázmin, be ne dőlj neki! Tegnap beszélt Alival, és elhencegte, hogy le-
feküdt veled, majd közölte, hogy szóljon Nasszernek, hogy megnyerte a fo-
gadást! – visítja Nikol.
Velem meg megint elkezd forogni a szoba. Elveszem a kezét az arcomról,
és elkezdek hátrálni. Nem akarom, hogy most hozzám érjen!
– Igaz ez, Tarek? Így volt? – nézek rá, és remélem, hogy megmagyarázza.
– Annyira sajnálom! El akartam mondani, Jázmin! – válaszolja, nekem
meg most törik darabokra a szívem.
Tehát csak egy fogadás volt! Egy rohadt fogadás!

– 160 –
 Jázmin
Pedig tudhattam volna! Hiszen hány nő életével játszott már eddig is!
Leila, Latifa, én miért lettem volna kivétel?
– És mi volt a díj, Tarek? Mit kaptál azért, hogy összetörted a szívem? –
kérdezem, mert tudni akarom most már az egész mocskos játszmát.
– Egy arany BMV – mondja lehajtott fejjel.
Nem hiszem el, hogy még mindig színészkedik.
– Gratulálok! Remélem, megérte! – kiabálom, miközben az arcomon vé-
gigfolynak a könnyek.
Tarek rám néz, és még mielőtt észbe kapnék, elkapja a derekam és ma-
gához húz.
– Kérlek, Jázmin, hallgass meg! Az a fogadás csak ürügy volt, megbán-
tam már akkor, mikor kimondtam. Egyszerűbb volt kitalálni azt a rohadt fo-
gadást, mert nem akartam, hogy mások is lássák, mennyire vágyom rád! Szé-
gyelltem az érzéseimet, de most már nem, Jázmin! Tudnod kell, hogy nem
hazudok neked! Te vagy a mindenem, az életem, a levegőm, kérlek, gondolj
vissza az együtt töltött napokra, az éjszakákra! Nem veszíthetlek el – hadar-
ja, én meg teljesen össze vagyok zavarodva.
Ránézek, és látom milyen kétségbeesett, eszembe jutnak az éjszakák,
amiket együtt éltünk át. El akarom hinni, hogy nem csak egy játék voltam a
számára. Ennyire nem ismerhettem félre.
– Kérdezd meg, mit ajánlott ő fel érted! – ordítja Nikol, és én megint vis�-
szaesek a valóságba!
– Tessék?
– Nikol, fogd be a pofádat, mert esküszöm, elhallgattatlak örökre! – ordít-
ja Tarek, de látom Nikol arcán, hogy nem fogja őt tudni elhallgattatni.
– Majd én elmondom! Ez a te hős szerelmesed Nasszert egy videóval zsa-
rolja évek óta, amit a húgáról, Maháról csinált, amikor együtt voltak. Pedig
tudja, hogy az a videó a lány életébe kerülhet, mégsem hajlandó megsemmi-
síteni! – üvölti Nikol, én meg úgy érzem, már nem tudom, ki ez az ember, aki
előttem áll. Létezik, hogy ennyire aljas legyen valaki?
– Tarek, ugye ez nem igaz? Még egy lány? – kérdezem, és a hangom
gyenge és fáradt, túl sok volt nekem ez mára.
– Jázmin, megmagyarázom! Ez még előtted volt, és az a lány nem jelen-
tett nekem semmit!
– Hát ez az, Tarek, neked egy lány sem jelent semmit! Akkor miért hig�-
gyem el, hogy én valóban fontos vagyok neked? És ezek a videók! Mi a fene
van veled, hogy mindenkiről videót készítesz? – kérdezem tőle, és csak most
esik le, mi van, ha rólam is készített ilyen videót!
Ennyire nem lehet aljas!
– Rólam is csináltál videót? – kérdezem félve.

– 161 –
Keleti szenvedély
– Nem, Jázmin! Dehogy! Hogy kérdezhetsz ilyet? Soha nem tudnék ve-
led ilyet tenni!
Valamiért elhiszem neki. Igen, ezt talán tényleg nem tenné meg velem!
– Kérlek, Jázmin, beszéljük meg! Csak mi ketten! – nyújtja felém a kezét,
és olyan kérlelőn néz rám, hogy majdnem igent mondok neki, de aztán ráné-
zek Nikol feldagadt arcára. Még most sem hiszem el, hogy Tarek képes volt
őt megütni. Aztán bevillannak a nők, akiket Tarek átvágott és tönkretett, és
már nem tudom, mit tegyek!
– Nem, Tarek! Hagyj most elmenni, túlságosan össze vagyok zavarodva!
Időre van szükségem – válaszolom neki, majd lehúzom a gyűrűt az ujjamról,
és a tenyerébe helyezem.
– Ne csináld ezt, Jázmin! Kérlek – suttogja halk, kétségbeesett hangon!
Nem válaszolok, csak elfordítom a fejem, és elindulok a kijárat felé.
Miután hazaértünk a lakásba, azonnal bezárkózóm, nem akarok most
senkivel beszélni. Tarek folyton hívogat, de nem veszem fel a telefont. Mu-
száj átgondolnom a történteket. Kavarognak a gondolatok a fejemben. Még
most sem hiszem el, ami történt. Olyan jó volt Monacóban, tudom, hogy
nem színlelt. Érzem! Ennyire még ő sem lehet jó színész. És az éjszaka, amit
először együtt töltöttünk… annyira gyengéd volt, csak rám figyelt. Nem, ez
nem lehetett színjáték!
A telefonom megszólal, ránézek a kijelzőre… egy üzenet Tarektől. Meg-
nyitom, és elkezdem olvasni.

Jázmin!

Még soha nem csináltam ilyet, de mivel nem vagy hajlandó felvenni a
telefont, hogy megbeszéljük, ezért úgy döntöttem írok neked. Tudom, hogy
most össze vagy zavarodva és haragszol rám, de meg kell értened, hogy ami-
ket a múltban tettem, azon már nem tudok változtatni. Nem mondom, hogy
megbántam, mert az hazugság lenne. Illetve talán annyiban bánom, hogy ez-
zel csalódást okoztam neked! Nem mentegetni akarom magam, nem is len-
ne értelme, de szeretném elmondani, miért vagyok ilyen. Elmesélni magam-
ról mindent, hogy milyen ember voltam azelőtt, hogy téged megismertelek!
Világéletemben egy önző rohadék voltam. Magam sem tudom, miért, de már
gyerekként folyton forrt bennem a düh. Gyűlöltem mindenkit, és bebeszél-
tem magamnak, hogy nincs is arra szükségem, hogy szeressenek. Állandó-
an bántottam másokat, az unokatestvéreimet vagy az osztálytársaimat, és él-
veztem, amikor a szemükben láttam a félelmet. Aztán egyre jobban belejöt-
tem a szemétkedésekbe, egyre jobban élveztem, és már nem volt megállás.
Folyton bajba keveredtem! Ezért apám úgy döntött, hogy beírat egy külföldi

– 162 –
 Jázmin
magániskolába, mielőtt nagyobb zűrt csinálok otthon. Így 12 évesen Angliá-
ba küldött. De ez csak olaj volt a tűzre, mert onnantól kezdve még kezelhetet-
lenebb lettem! A középiskolában összebarátkoztam egy sráccal, Jackkel. Ő az
egyetlen ember, akit közel engedtem magamhoz, és akit a barátomnak tartok.
Ő volt, aki rábeszélt, hogy keresselek meg és harcoljak érted. De erről majd
később! Szóval Jackkel sok aljas dolgot csináltunk, már gyerekként is! Foly-
ton verekedésbe keveredtünk, mert ő is mindig dühös volt, mint én. Sokszor
provokáltunk ki heccből verekedést, mert tetszett, ahogy másokat ütök, ahogy
a testemben szétárad az adrenalin. Egyszer az egyik tanár meg akart buktat-
ni, mi meg annyira berágtunk rá Jackkel, hogy rávettük az egyik lányt, csá-
bítsa el a tanárt. Aztán felvettük videóra, ahogy dugnak, majd azzal zsaroltuk
a tanárt, míg fel nem mondott. Tudom, hogy kegyetlen, de akkor ilyen voltam,
ha valamit nem tudtam a fizikai erőmmel elintézni, akkor jött a zsarolás! Az-
tán kikerültem a suliból, és átköltöztem Miamiba! Persze Jack is velem tar-
tott. Elkezdtük még jobban belevetni magunkat az éjszakába! Pia, drog, kur-
vák, verekedések, ebből állt az életünk. Jackkel folyton buliztunk, és nem iga-
zán törődtünk senkivel! Akkortájt kezdtük el a videózást. Sok lányt csábítot-
tunk el, csak a hecc kedvéért, és fogadásokat kötöttünk piti dolgokra, egy
hamburger, egy sör, jelentéktelen dolgok, mert még annyira sem becsültük
ezeket a lányokat, hogy komoly tétben fogadjunk rájuk! Aztán persze felvet-
tük őket, mint bizonyítékot, és szórakoztunk rajta. Az egyik bulin megismer-
tem egy lányt. Hamar kiderült, hogy a helyi orosz alvilág főnökének a nője, és
ez beindította a vadászösztönt bennem. Jack próbált leállítani, de akkor már
nem érdekelt semmi. Mindennél jobban akartam a lányt, mert nagy vad volt!
Nem is a nő izgatott, mint inkább, hogy kitől veszem el. A lányt persze hamar
becserkésztem. Amúgy nem volt nagy szám, egy számító kis picsa volt. Amint
megtudta, hogy szaúdi milliárdos vagyok, már tette is szét a lábát! A pasija
persze kiakadt, és elkezdődött közöttünk a háború. Először csak üzengetések,
aztán hamar átváltottunk a verekedésre és a fegyverekre, majd amikor elkez-
dődtek a gyújtogatások, apám úgy döntött, egy időre Hádi mellé küld. Ezt a
sztorit már ismered, úgyhogy hagyjuk. Mikor visszatértem Miamiba, Jack be-
lezúgott egy lányba, és már nem akart rész venni a bulikban, így odacsapód-
tam egy bandához. Főleg szaúdi fiatalokból állt, de volt egy-két iraki és dubai
srác is a csapatban. Szóval állandóan buliztunk, és ami ezzel jár, drogok és
kurvák! Volt, hogy már untuk a hivatásosokat, és ilyenkor felhajtottunk ma-
gunknak klubokból, bevásárlóközpontokból lányokat. Ezeket a lányokat álta-
lában az egyik iraki srác szervezte nekünk! Szóval az egyik ilyen bulin kicsit
több kokót szívtam a kelleténél, és bevittem egy lányt a szobába, hogy meg-
keféljem. Egy darabig benne is volt, de azt hiszem, kezdtem eldurvulni, mert
a lánynak már nem volt hozzá kedve, viszont én addigra már nem voltam

– 163 –
Keleti szenvedély
magamnál. Elborult az agyam, és elkezdtünk dulakodni, majd kirepült az ab-
lakon. Szerencsére nem halt meg, de súlyos sérüléseket szenvedett, és még
most is tolókocsiban van! Engem letartóztattak, és csak apámnak köszönhe-
tem, hogy nem kerültem börtönbe. Még csak meg sem köszöntem neki! Apám
azonnal hazavitt Szaúd-Arábiába, de gyűlöltem ott lenni. Akkor találkoztam
Leilával, de ezt a sztorit is ismered már, úgyhogy ezt hagyjuk. Amit még nem
tudsz, hogy azért kellett eljönnöm Magyarországra, mert Szaúd-Arábiában
részt vettem illegális partikon, és az egyik ilyen partin elvittem két kurvát a
sivatagba szórakozni, de mivel nem tették azt, amit parancsoltam nekik, ott-
hagytam őket a sivatagban, és nem érdekelt, hogy meghalhatnak. Szerencsé-
jükre rájuk találtak és beszállították őket a korházba, majd amikor magukhoz
tértek, feljelentettek. Tudom, hogy sok aljasságot követtem el, és nincs jogom
azt kérni tőled, hogy bocsáss meg, de Jázmin, szükségem van rád. Melletted
meg tudnék változni, és miattad meg is akarok változni. Te vagy a legjobb do-
log az életemben! Azt hiszem, már az első nap beléd szerettem. Soha nem lát-
tam még nálad gyönyörűbb nőt. Mikor először belenéztem a szemedbe, ott a
bácsikám irodájában, olyan érzés tört rám, amit addig soha nem éreztem. Jó
volt a közeledben lenni, nézni az arcodat, vagy csak hallgatni a nevetésed!
Azon kaptam magam, hogy csak te jársz a fejemben, és amikor rád gondol-
tam, vagy veled voltam, a lelkem nem háborgott. Azért vetettem fel azt a foga-
dást, mert nem akartam Nasszer és Ali előtt beismerni, mennyire vágyom rád.
Szégyelltem, hogy egy nő ilyen érzéseket válthat ki belőlem. Játszottam a ke-
ményet, mert nem akartam gyengének látszani. Pedig legbelül tudtam, hogy
többet akarok, mint egy futó kaland. Mikor először megcsókoltalak, végér-
vényesen beléd szerettem. Onnantól kezdve csak téged láttalak magam előtt.
Tudom, hogy sokszor bántottalak, de ez csak azért volt, mert még nekem is
újak voltak ezek az érzések, és gyengeségnek fogtam fel azt, amit irántad ér-
zek. Gyűlöltem, hogy így a hatalmad alá kerítettél, de nem tudtam ellene mit
tenni, mert csak te léteztél számomra! Nem tudtam, hogy mondjam meg ne-
ked, hogy mennyire szeretlek. Azért voltam sokszor bunkó veled, mert sértet-
te a hiúságomat, hogy te nem vágysz úgy rám, ahogy én rád! Féltékeny vol-
tam mindenkire, aki a közeledben volt, mert azt akartam, hogy csak engem
láss, úgy, ahogy én is csak téged láttalak! SZERETLEK, JÁZMIN! Soha nem
mondtam még másnak ki ezt a szót! Még az anyámnak és a húgomnak se, egy-
szerűen nem jött ki a számon, de neked ezerszer is elmondanám. Kérlek, adj
még egy esélyt! Mi egymáshoz tartozunk. Tudom, hogy legbelül te is ezt ér-
zed. Veled akarom leélni az életem. Erre Miamiban jöttem rá. Próbáltam ki-
fogásokat keresni, hogy miért nem szerethetlek, hogy nekünk ez úgy sem fog
összejönni, hogy nem tudnálak boldoggá tenni, de az igazság az, hogy féltem
az érzéseimtől. Erre Jack ébresztett rá, és amikor beláttam magam előtt is,

– 164 –
 Jázmin
már tudtam, mit kell tennem. Visszajöttem Magyarországra, és csak egy vá-
gyam volt, hogy újra az enyém legyél. Tudod te is, hogy nem a fogadás mi-
att feküdtem le veled. Ha a fogadás számított volna, akkor már aznap lefe-
küdtem volna veled, amikor először nálam töltötted az éjszakát. Pedig annyi-
ra kívántalak, mégis fontosabb volt, hogy te felkészülj rá, mert nem akartam,
hogy később megbánd! Aztán amikor Monacóban az enyém lettél, a legbol-
dogabb férfivá tettél! Mindent komolyan gondoltam, amit Monacóban mond-
tam. El akarlak venni feleségül és gyerekeket akarok tőled. Boldoggá akarlak
tenni, Jázmin! Ez minden vágyam!

– 165 –
 18. fejezet
Tarek
A törött mobilt nézem a földön. Ezt jól megcsináltam. Most már ha akar-
na, sem tudna Jázmin felhívni! Miután lassan egy napja nem reagált semmit
az üzenetemre, eldurrant az agyam és a falhoz vágtam a mobilomat. Tudom,
hogy türelmetlen vagyok, és hagynom kellene neki időt, de muszáj választ
kapnom. Az nem lehet, hogy így legyen vége. Nem hiheti, hogy csak egy ki-
baszott fogadás miatt csináltam. Tudom, hogy most haragszik rám, de meg
kell bocsátania. Bárcsak beszélhetnék vele! Hozzájuk nem mehetek, mert Ni-
kol biztos, hogy nem engedne be. Én meg amilyen állapotban vagyok, és amit
Nikol iránt érzek most, tuti megagyalnám, és ez most nem segítene a helyze-
temen. Az iroda! Talán bement dolgozni, egy próbát megér.
Ahogy leparkolok az irodaház udvarára, meglátom Tamást. Ajánlom,
hogy ne szóljon hozzám, mert amilyen düh van most bennem, tuti, megölöm.
Felrohanok az emeletre, és a szememmel Jázmint keresem, amikor a bácsi-
kám megáll előttem.
– Tarek, fiam! Nem is tudtam, hogy visszajöttél Miamiból.
– Igen. Nem olyan rég – válaszolom, és a szememmel még mindig Jáz-
mint keresem, hátha meglátom.
– Bácsikám, Jázmin jött ma dolgozni? Azonnal beszélnem kell vele! – né-
zek az öregre, de amint meghallja, mi járatban vagyok, az arca eltorzul.
– Tarek, megmondtam már, hogy Jázmin neked tabu! Mi dolgotok len-
ne egymással?
Na, remek, miért is gondoltam, hogy segítene!
– Mondtam már, hogy beszélnem kell vele! – válaszolom ingerülten, mert
kezd idegesíteni, ahogy itt pattog nekem.
– Tarek, ezt a hangnemet nem tűröm az irodában! – figyelmeztet, miköz-
ben az ujját rázza felém!
Hú, de be vagyok szarva!
Kikerülöm, és elkezdem Jázmint keresni, először a konyha felé veszem
az irányt, de ott csak Ritát találom. Elindulok a fénymásolóba, de az öreg jön
utánam.
– Tarek, azonnal magyarázd meg a viselkedésedet! Olyan vagy, fiam,
mint egy őrült, és mit akarsz ennyire Jázmintól? – kérdezget tovább, én meg
azon gondolkodom, mi lenne, ha most leütném. Akkor nem pattogna itt ne-
kem feleslegesen.
Benyitok a fénymásolóba, de semmi. Elönti a düh az agyam, és mielőtt
átgondolnám, mit teszek, már meg is ragadom a bácsikám ingét, és nekinyo-
mom a falnak.

– 166 –
 Jázmin
– Egy rohadt egyszerű kérdést tettem fel neked, bácsikám, de te még erre
sem tudsz válaszolni! Kezdjük újra! Itt van Jázmin?
– Nem tudom, mit akarsz Jázmintól, de nem hagyom, hogy akár egy ujjal
is hozzá érj a lányomhoz! – ordítja vissza.
Na, most öntötte el a szar az agyamat. Már nem érdekelnek, a következ-
mények, csak fájdalmat akarok okozni neki.
– Nyugalom, bácsikám! Már megtörtént! Jázmin már az enyém! – vá-
gom neki oda.
– Nem, az nem lehet, Jázmin soha nem állna le egy olyannal, mint te!
Belenézek a szemébe, és most minden erőmre szükségem van, hogy ne
verjem péppé, amiért így beszél rólam. De tudom, hogy már így is messzebb
mentem, mint kellett volna. A mai nap után soha nem fog beleegyezni, hogy
elvegyem a lányát. Próbálok erőt venni magamon, és higgadtabban folytatni.
– Nézd, bácsikám teljesen mindegy, hogy mit gondolsz rólam! Jázminnal
szeretjük egymást, és elveszem őt feleségül! Ő a legfontosabb ember az éle-
temben, és senkinek nem fogom megengedni, hogy közénk álljon.
Remek, most burkoltan megfenyegettem a bácsikámat, még jó, hogy
higgadt próbálok maradni.
– Soha nem egyezek bele, hogy elvedd őt feleségül! – sziszegi.
– Nem is kértem a beleegyezésedet! – vágom rá, majd otthagyom.

Jázmin
Egy ideje próbálom Tareket elérni, de a telefonja ki van kapcsolva. Több-
ször elolvastam az üzenetet, amit írt, és mindannyiszor potyogtak a kön�-
nyeim. Szeretem őt, és ezen nem változtathat semmi. Tudom, hogy a múlt-
ban szörnyű dolgokat tett, de akkor sem tudom őt gyűlölni. Igaza van, szük-
ségünk van egymásra, mi nem tudunk egymás nélkül élni. Csak mellette va-
gyok igazán boldog! Már nem érdekel, ki mit gondol rólunk. Nikol, Ali,
Nasszer, ők nem érthetik meg, mit jelentünk mi egymásnak. Tudom, hogy
Nikol lesz a legjobban kiakadva, hogy megbocsátok Tareknak, de majd le-
nyugszik. Ő nem ismeri úgy, mint én.
Nem tudja, milyen gyengéd és odaadó tud lenni. Minél hamarabb a fele-
sége akarok lenni, és megajándékozni őt gyerekekkel. Tudom, hogy nagyon
szép életünk lesz.
Kopognak az ajtón, és Nikol nyit be rajta.
– Jázmin! Hassan úr van itt! Téged keres! Beengedjem?
Ez fura, a főnököm még soha nem jött ide. Vajon mit akarhat? Remélem,
nem akar kirúgni!
– Persze, beszélek vele!

– 167 –
Keleti szenvedély
Hasszan úr belép az ajtón, és olyan képet vág, mintha a kivégzésére jött
volna.
Ennek meg mi baja lehet?
Ránézek, és egyből elkezdek magyarázkodni.
– Elnézést, uram, tudom, hogy mostanában nem végzem úgy a munká-
mat… – próbálnám mentegetni magam, de a főnököm leállít.
– Most nem a munka miatt vagyok itt, Jázmin! – sóhajt, majd leül az
ágyam szélére, és maga mellé mutat. – Gyere, lányom, ülj le ide mellém, fon-
tos dolgot kell megbeszélnünk.
Ez elég fura kezd lenni. Vajon mit akarhat tőlem?
Leülök mellé az ágyra, és ő azonnal nekem szegezi a kérdést!
– Mondd csak, lányom, mi van közted és az unokaöcsém, Tarek között?
Na, hát erre nem számítottam! Szóval már a főnököm is tudja! Vajon mi-
ért érdekli őt? Lehet, hogy nem akarja, hogy Tarek egy európai lánnyal le-
gyen! Talán szaúdi lányt szántak neki! Lehet, hogy már ki is választották szá-
mára a megfelelőt!
– Jázmin, lányom! Várom a válaszod! Van valami köztetek? – szól rám
Hassan úr.
– Igen, uram! Szeretjük egymást, és össze fogunk házasodni! – válaszo-
lom, és látom, ahogy a főnököm arca eltorzul.
– Megtiltom! – ordítja magából kikelve. – Nem egyezek bele ebbe a há-
zasságba!
Ezt most komolyan gondolja?
– Már a legnagyobb tisztelettel, uram, de ehhez magának semmi köze!
Felnőtt emberek vagyunk, és ön nem az apám, nem kell a beleegyezését kér-
nem! Maga nem tilthat meg nekem semmit!
Hasszan úr feláll, majd egyenesen rám néz.
– De igen, Jázmin! Megtilthatom, méghozzá az apai jogomon.
Ez megőrült!
– Igen, Jázmin, az apád vagyok, nem így akartam közölni veled, és még
nem is most, de olyan hibát készülsz elkövetni, amiben muszáj, hogy meg-
akadályozzalak!
– Maga nem lehet az apám! Az apám elhagyott minket még a születé-
sem előtt!
– Én vagyok az az ember, és nagyon sajnálom! – válaszolja, én meg nem
tudok megszólalni a döbbenettől.
Az nem lehet!
– Nézd, kedvesem, anyáddal az egyetemen ismerkedtem meg, ő akkor
kezdte az egyetemet, én pedig utolsó éves voltam. Akkoriban olyan voltam,
mint Tarek, csak az élvezeteket hajtottam. Ő pedig egy bájos fiatal lány volt.

– 168 –
 Jázmin
Összemelegedtünk, de én nem akartam komoly kapcsolatot, pláne nem egy
európai nővel. Az év végén visszamentem Szaúd-Arábiába, és elvettem az
otthoni jegyesemet.
Hasszan úr rám néz, majd a zakója sebéből kivesz egy borítékot.
– Anyád írt egy levelet, amiben közölte, hogy terhes veled, de én nem vá-
laszoltam a levelére.
Átnyújtja nekem a borítékot. Remeg a kezem, ahogy meglátom anyám
kézírását, elveszem tőle, majd elkezdem olvasni. Szörnyű érzés olvasni anyám
szavait, mert a sorok között is érzem a fájdalmát. Tudom, milyen nehéz volt
neki egyedül felnevelnie, sokszor sírt éjszakánként, amikor azt hitte, már al-
szom. Előttem van a fáradt arca, amikor hazajött egy hosszú műszak után, és
a sok szenvedés, amit a betegsége alatt élt át. Mindezt egyedül, társ nélkül.
Felpattanok az ágyról, mert képtelen vagyok elviselni a közelségét.
– Magunkra hagytál! – kiáltom fájdalmas hangon, és érzem, ahogy a fáj-
dalom elárasztja a testem. – Tudtad, hogy van egy lányod, mégis lemondtál
róla. De miért? Én miért nem voltam neked elég jó? – zokogok.
Feláll, át akar ölelni, de kitérek az érintése elől.
– Lányom, akkortájt nagyon önző voltam, nem akartam egy hitetlen as�-
szonytól gyereket, pláne egy lányt! Úgy voltam vele, hogy lesz nekem majd
egy tucat fiam! De Allah megbüntetett, mert hiába vettem el több asszonyt is,
egyik sem tudott gyereket szülni nekem.
Ránézek az apámra, és eszembe jut, gyerekként hányszor elképzeltem ezt
a találkozást. Átöleljük egymást, és elmondja, hogy soha nem akart elhagyni,
hogy megbánta, és azóta is minket keres. Viszont arra nem számítottam, hogy
az apám ilyen rideg módon dobott el minket magától.
– Szóval most már én is jó vagyok neked? A hitetlen lánygyermek! –
vágok vissza ingerülten, és olyan gyűlölet van bennem, amit még soha
nem éreztem! – Csakhogy van egy kis probléma. Nekem te nem kellesz!
– kiáltom neki.
Látom, hogy meglepődik, tudom, hogy nem erre számított.
Meg akarja fogni a kezemet, de ellököm magamtól.
– Lányom, kérlek, beszéljük meg! Tudom, hogy most fáj!
– Fáj? Mit tudsz te a fájdalomról? Nem te nézted végig gyerekként, ahogy
az anyádat felemészti a betegség és a bánat! Nem te zokogtad minden éjsza-
ka állomba magad a rideg intézetben! Nem! Te élted a világodat, utazgattál
és boldog voltál, míg mi anyával szenvedtünk. Milyen ember az, aki hagyja,
hogy a lánya egy intézetben nőjön fel? – ordítom, és érzem, hogy az idegeim
kezdik felmondani a szolgálatot.
Mára ez túl sok, olyan, mint egy rémálom, és én azonnal fel akarok éb-
redni belőle!

– 169 –
Keleti szenvedély
Közelebb jön, az arcán bűntudat tükröződik, de ez számomra most édes-
kevés.
– Jázmin, kérlek, próbáltalak megkeresni, de anyád halála után nyomod
veszett. Mikor végre megtaláltalak, próbáltam úgy intézni, hogy magam mel-
lett tudjalak. Megkértem az intézet igazgatóját, hogy irányítson hozzám,
hogy vigyázni tudjak rád.
– Persze! Mindig is furcsállottam, miért kaptam én meg ezt a munkát.
Hogy lehetek ilyen szerencsés? Ez is csak egy hazugság volt!
– Nem, Jázmin, ne mondd ezt! Minden képességed megvan hozzá, hogy
ott dolgozz! Olyan büszke vagyok rád! Lányom, annyira szép vagy, olyan
kedves és okos! Nem kívánhatnék nálad jobb lányt!
Az arcáról eltűnik minden gyengédség, ahogy rám néz.
– Ezért nem engedhetem, hogy hozzámenj az unokatestvéredhez! – je-
lenti ki határozottan. – És ahogy meghallom a szót: „unokatestvér”, forog-
ni kezd velem a szoba.
Már nem hallom, mit mond az apám, csak ez a szó visszhangzik a fejem-
ben. Unokatestvér!
Uramisten, Tarek az unokatestvérem! Nem, ezt nem játszhatja velem a
sors! A saját unokatestvérembe szerettem bele!
– Jázmin, jól vagy, kedvesem? – kérdezi aggódva.
Engem meg eláraszt a tehetetlen düh és a fájdalom, mert most jövök rá,
hogy a sors elveszi tőlem az egyetlen embert, aki mellett boldog lehetnék.
Hihetetlen gyűlöletet érzek most ez iránt az ember iránt, mert nem szabadott
volna megengednie, hogy beleszeressek a saját unokatestvérembe!
– Azonnal menj el innen! Nem akarlak látni! – ordítom, mert nem bírok
ránézni.
– Jázmin, lányom! Kérlek, beszéljük meg!
– Nem hallod, takarodj! Minden a te hibád! Gyűlöllek! – ordítom, és lá-
tom a szemében a fájdalmat, de nem érdekel. Fájjon csak neki, ahogy nekem
fáj! Elindul kifelé, és ahogy kiér, bezárom magam mögött az ajtót. Nem aka-
rok senkivel beszélni. Egyedül akarok lenni

– 170 –
 19. fejezet
Tarek
Két napja nem tudok semmit Jázminról, és ebbe lassan beleőrülök! Biztos
vagyok benne, hogy Nikolék már teletömték a fejét. Tudom, hogy időt kért
tőlem, de nem érdekel, muszáj őt látnom. Elmegyek hozzá!
Kinyitom az ajtót, és Ali áll velem szemben.
– Mi van, minek jöttél? – förmedek rá.
– Jázminról van szó, Tarek! – néz rám kétségbeesetten.
– Mi van Jázminnal?
– Tarek, Jázmint tegnap meglátogatta a bácsikánk – mondja, majd elhallgat.
– Igen! És? – nézek rá értetlenül.
– Elmondta neki, hogy ő az apja.
– Igen, ezt már tudom – vonom meg a vállam.
– Te tudtad? Mióta? – kérdezi meglepetten
– Mielőtt Miamiba mentem.
– És ennek ellenére lefeküdtél vele? – kérdezi mély megvetéssel a
hangjában.
– Nem érdekel a véleményed. Azt mondd, amiért jöttél! Vagy csak ezt
akartad közölni? – kérdezem, mert eléggé kezd idegesíteni ez a beszélgetés.
– Hát nem igazán… szóval Jázminról lenne szó.
Na, eddig tartott a türelmem. Hozzávágom Alit az ajtóhoz, úgy ordítom
neki.
– A rohadt éledbe, Ali, nyögd már ki végre, mi van Jázminnal!
– Jázmin lassan két napja nem jön ki a szobájából. Miután a bácsikánk el-
ment tőle, bezárkózott, és nem hajlandó kijönni. Egy darabig hallottuk, ahogy
sír és tombol, de több órája csak síri csönd van, és Nikol nagyon aggódik.
Elengedem Alit, és azonnal elindulok Jázminék házához. Ha valami baja
lesz Jázminnak, megölöm Alit, amiért csak most szólt.
Ahogy kinyitja Nikol az ajtót és meglát, elállja az utam.
– Te meg mit keresel itt? Jázminnak semmi szüksége rád!
Ránézek Nikolra, fogalma sincs, kivel áll szemben. Arrébb lököm, és be-
rontok a lakásba, Ali meg a nyomomban.
– Tarek, nem azért hívtalak, hogy így viselkedj!
– Melyik Jázmin szobája?! – ordítom neki.
– Tarek, nyugodj le! Ennek így semmi értelme! – nyugtatgat Ali, de ami-
kor ránézek, látja, hogy nincs értelme ellenkezni velem. Így megmutatja az
ajtót. Elindulok az ajtó felé. Lenyomom a kilincset, de az ajtó zárva. Nikol és
Ali a hátam mögött állnak. Jobban örülnék, ha elhúznák a belüket, de most
fontosabb, hogy kinyissam ezt a kurva ajtót.

– 171 –
Keleti szenvedély
– Jázmin! Én vagyok az, Tarek! Engedj be, kérlek! Beszéljük meg a dol-
gokat! – dörömbölök az ajtón, de nem válaszol.
– Na, ez remek! Ez az idióta tényleg azt gondolja, hogy Jázmin majd ki-
nyitja neki az ajtót! – gúnyolódik Nikol.
Esküszöm, egyszer még megfejelem ezt a picsát!
Ránézek Alira, hogy hallgattassa el, mert nem állok jót magamért. Sze-
rencsére Ali veszi a lapot, és arrébb cibálja Nikolt.
– Baby, kérlek! Nyisd ki az ajtót! Nem kell beszélned velem, ha nem
akarsz, csak látni szeretném, hogy jól vagy-e? – próbálom meg újra, és akkor
meghallok egy halk, gyenge nyöszörgést.
A gondolatra, hogy valami baja lehet, elvesztem az eszem, és berúgom az
ajtót. Nikol és Ali is odaszalad. Erre a látványra, azt hiszem, senki nem számí-
tott. Jázmin a szoba egyik sarkába összekuporodva ül, és csak bámul a nagy
semmibe. A szívem összeszorul a fájdalomtól. Azonnal odarohanok hozzá.
– Jázmin, egyetlenem! Én vagyok az, Tarek – mondom neki, de ő csak
mered a nagy semmibe, és valamit motyog magában.
Muszáj felráznom ebből az állapotból.
– Baby, kérlek, ne csináld ezt! Nézz rám!
Elkezdem pofozgatni, mert nem maradhat ebben az állapotban. Jázmin
egyszer csak rám néz és elkezd sírni.
Jól van! Ez azt jelenti, kezd visszatérni közénk.
– Tarek… Tarek, itt vagy? – zokog, miközben szorosan átöleli a nyakam.
– Nem akarok nélküled élni! – zokogja tovább.
– Ugyan, egyetlenem, miről beszélsz? Mi soha nem hagyjuk el egymást.
Jázmin, édesem, tudod, hogy te vagy a mindenem, az életem, a levegőm –
nyugtatgatom, mialatt összevissza csókolom, és közben majd meghasad a
szívem, hogy ilyen állapotban látom őt!
– De nem lehet, Tarek! Ezt nem szabad! – motyogja, én meg nem igazán
értem, miről beszél.
– Megoldjuk, baby! Mindent megoldunk! – súgom neki, majd felemelem,
és az ágyhoz viszem. Látom Nikol és Ali lefagyott arcát, hát igen, nem iga-
zán hallottak még engem ilyen gyengéden beszélni. Egy kicsit zavar is, hogy
végignézték, de most csak Jázmin érdekel.
– Tarek! Ne menj el, maradj itt velem – súgja alig hallható hangon, mialatt
még mindig a nyakamat szorítja, én meg mellé fekszek az ágyra.
– Veled maradok örökre, csak nyugodj meg – ígérem neki, miközben
simogatom.
Szólok Nikolnak, hogy hozzon egy pohár vizet, mert Jázmin valószínűleg
tegnap óta nem ivott, nem evett. Nikol nem szól, nem ellenkezik, csak teszi,
amit mondok neki. Mikor visszajön a vízzel, próbálja Jázmint rávenni, hogy
igyon, de ő csak szorítja a nyakam és nem hajlandó elengedni.

– 172 –
 Tarek
Nikol felsóhajt, majd átnyújtja nekem a poharat.
– Tessék, Tarek! Te talán rá tudod venni, hogy igyon – közli, és látom raj-
ta, mennyire rosszul esik neki, hogy Jázmin nem fogadja el tőle a segítséget.
– Gyere, egyetlenem! Igyál egy kicsit a kedvemért – kérlelem, és bár elő-
ször ellenkezik, de aztán elkezd inni.
Egymásra nézünk Nikollal, és most először nem ellenségként, tekintünk
egymásra. Ali és Nikol kimegy a szobából, mi meg egyedül maradunk Jáz-
minnal. A mellkasomon fekszik, én meg figyelem őt, fogalmam sincs, mi
válthatta ezt ki nála.
Jázmin egyszer csak rám néz, majd megszólal:
– Tarek! Mi… mi… – nem fejezi be a mondatot, csak megint elkezd sírni.
Mi a fene folyik itt?
– Baby, ne butáskodj! Mi a baj? Mondd el, kérlek, mert így nem tudok
segíteni – kérlelem őt, mert ötletem sincs, mi van vele, és most már kezd
megijeszteni.
– Tarek, Hassan úr az apám – közli, és úgy néz rám, mintha valami ször-
nyűséget mondott volna.
– Tudom, baby! Ezért akadtál ki? – kérdezem, de Jázmin csak néz rám,
majd megszólal:
– Tarek, mi unokatestvérek vagyunk! – sírja el magát megint, nekem meg
csak most esik le, mitől borult ki ennyire.
Mekkora egy kretén vagyok! Jázmin azt hiszi, vérfertőzést követtünk
el. Bár én akkor is elvenném, ha a vér szerinti unokatestvérem lenne,
mert nálunk ez nem olyan nagy dolog, de tudom, hogy Európában más-
hogy állnak ehhez.
Szorosan magamhoz ölelem, úgy nyugtatom őt.
– Jaj, szerelmem! Semmi baj, mi nem vagyunk vér szerint rokonok! Ne
emészd magad – nyugtatgatom tovább.
Jázmin rám néz, majd megtörli a szemét.
– Tessék, de… mi… ezt most nem értem – csodálkozik.
– Édesem, az apád csak beházasodott a családomba. Az egyik nagyné-
német vette el feleségül, vér szerint nincs közöttünk kötelék. Egyedül Alival
vagy vér szerinti rokonságban, mert ő Hassan bácsi testvérének a fia. Látom,
ahogy Jázmin kezdi felfogni, amit mondtam neki, majd újra a nyakamba bo-
rul és szorosan ölel.
– Ez tényleg igaz? Nem csak azért mondod, hogy megnyugtass?
Elmosolyodom.
– Jázmin, ne aggódj! Nincs szerencséd! Nem menekülsz tőlem! – próbá-
lok viccelődni vele.
Jázmin is elmosolyodik, majd a szemembe néz és az arca komoly lesz.

– 173 –
Keleti szenvedély
– Szeretlek, Tarek! Nem kellett volna a többiekre hallgatnom. Ott kellett
volna maradnom veled, hogy megbeszéljük a dolgainkat. Nem akarok sem-
mi mást, csak veled lenni, örökre. Majdnem belehaltam a fájdalomba, amikor
azt hittem, hogy nem lehetünk többet együtt – mondja, majd megcsókol. Vi-
szonzom a csókját, és magamban ismét hálát adok Allahnak, amiért Jázmint
az utamba vezérelte. Azt hittem elveszítettem őt, hogy többet nem akar majd
hallani rólam. De a szerelem, amit egymás iránt érzünk, bármit legyőz, ebben
most már teljesen biztos vagyok.
Ránézek Jázminra, és tudom, hogy most jobban szüksége van rám, a kö-
zelségemre, a gyengédségemre, mint valaha.
Túl sok minden történt vele az elmúlt pár napban: Hadi, a fogadás, az apja,
persze hogy megtörte őt, de tudom, hogy a karomban elfelejt majd mindent.
– Szeretlek! – vallom meg neki újból. – Te vagy a mindenem az életem,
a levegőm – suttogom neki, miközben összevissza csókolom. – Mostantól
együtt maradunk örökre, nem választhat el tőled semmi – ígérem neki, és
minden szót így is gondolok. Jázmin a mindenem, az életem, a boldogságom,
és soha többé nem hagyom senkinek, hogy elválasszon minket. Most, hogy
Jázmin itt van a karomban, újra mérhetetlen nyugalmat érzek. Ő az egyetlen,
aki képes a folyton kavargó dühömet lecsillapítani. Nem is sejti ez a törékeny
lány, milyen hatalmas erő van benne, és hogy nekem milyen nagy szükségem
van rá. Tudom, hogy miatta képes leszek jobb emberré válni.
Egy darabig még így maradunk összeölelkezve, csókolózva, aztán egy kis
idő múlva Jázmin elalszik a mellkasomon. Hagyom, hadd aludjon, óvatosan
arrébb rakom, majd kimegyek a szobából.
A konyhába meglátom Nikolt a pultnál.
– Jázmin hogy van? Megnyugodott már? – kérdezi aggódva, és látom,
hogy a szeme ki van sírva.
– Igen, most aludt el.
– Hihetetlen, hogy mennyire szeret téged! Fogalmam sincs, mivel bolon-
dítottad így meg, de ajánlom, hogy ne okozz neki fájdalmat.
Most egyáltalán nincs kedvem Nikolhoz! Rohadtul idegesítő egy nő, de
tudom, hogy csak Jázmin miatt aggódik.
– Figyelj, Nikol! Szart sem tudsz a mi kapcsolatunkról, úgyhogy ne pat-
togj itt nekem! Jázmin a mindenem! Ő az egyetlen ember az életemben, akit
valaha is szerettem. És senkinek nem tűröm el, hogy kettőnk közé álljon –
figyelmeztetem.
Leülök a pulthoz vele szemben, és bár nem vagyok egy lelkizős alak, úgy
érzem, jobb lesz, ha Nikollal megértetem, mit jelent nekem Jázmin!
– Nézd, Nikol! Nem várom el, hogy megértsd, de Jázmin mellett jobb em-
ber leszek, van benne valami, ami az én folyton háborgó lelkemet lecsillapítja.

– 174 –
 Tarek
Ha mellette vagyok, megszűnik a gyűlölet a szívemben. Jázmin egy kincs, és
én nem hagyom ezt a kincset elveszni!
Nikol rám néz, és a szemei megtelnek könnyel!
A francba! Nehogy nekem elkezdjen sírni, mert tuti nem fogom őt vi-
gasztalgatni.
– Nagyon is értem, miről beszélsz! Tudod, Tarek, Jázmin nekem is a job-
bik énemet hozta elő. Ezt még neki sem meséltem soha, de gyerekként az in-
tézetben volt egy beteges játékom. Tudod, én mindig az intézet falai közt él-
tem, soha nem ismertem a szüleimet, és mindig gyűlöltem azokat, akik ké-
sőbb jöttek hozzánk, mert ők ismerhették a szüleiket, voltak emlékeik, tud-
ták, milyen családban élni. Tudtam, hogy ezek a gyerekek mennyire félnek az
első nap, és főleg az első éjszaka. Hallgattam, őket, ahogy sírnak az ágyuk-
ban, és elégtételt éreztem.
Nikol egy darabig hallgat, majd vesz egy nagy levegőt. és folytatja:
– Szóval, azzal szórakoztam, hogy, amikor már mindenki elaludt, oda-
mentem az aktuális új gyerekhez, és szörnyűbbnél szörnyűbb történeteket
meséltem neki, és óriási elégtétellel töltött el, mikor láttam a félelmet és a
kétségbeesést rajtuk. Viszont Jázminnál más volt. Vele nem tudtam megten-
ni. Mikor aznap éjjel odamentem hozzá és belenéztem a szemébe, hogy is
mondtad az előbb… lecsillapította a háborgó lelkemet. Bebújtam mellé az
ágyba, és megvigasztaltam. Azt hiszem, Jázmin a mai napig azt hiszi, hogy
én segítettem neki, pedig az igazság az, hogy ő volt az, aki nekem segített.
Ha Jázmin nincs, én ma nem ezt az életet élném. Soha nem lett volna ilyen
állásom, lakásom és kocsim. Valószínűleg teljesen máshogy alakult volna
az életem, ha nem ismerem meg őt – mondja, és közben úgy néz rám, mint-
ha azt várná tőlem, hogy mondjak valamit. Csakhogy fogalmam sincs, mit
mondjak neki. Gyerekként rémtörténetekkel ijesztgette a többi gyereket. Na
és? Nagy dolog! Jó, mondjuk annak örülök, hogy Jázmint nem ijesztgette,
de ez most nem egy akkora sztori. Tudná, én mit csináltam ennyi idősen, a
későbbi dolgaimról nem is beszélve!
– Azt hiszem, visszamegyek megnézni Jázmint! – közlöm vele, és látom
az arcán, nem erre számított, de rohadtul nincs most kedvem itt lelkizni vele.
Amikor visszaérek a szobába, Jázmin már az ágyon ül. Az arca sokkal
nyugodtabb és kipihentebb.
– Tarek, hol voltál? Azt hittem, elmentél?
– Ugyan, baby, dehogy, csak Nikollal beszélgettem a konyhában – nyug-
tatom, miközben mellé fekszem.
– De nem veszekedtetek ugye? – kérdezi aggódva.
– Nem, nyugi, csak beszélgettünk!
– Miről? – kérdezi meglepetten.

– 175 –
Keleti szenvedély
– Egy lányról, aki rémtörténetekkel ijesztgette a többi gyereket! – vála-
szolom, és közben megcsókolom az ajkát.
– Tessék? – néz rám döbbenten.
– Á, mindegy, hagyjuk… hosszú! Inkább arról beszéljünk, mikor jössz
hozzám feleségül – kérdezem tőle, mialatt a mellkasomra húzom őt.
– Bármikor – néz rám mosolyogva, én meg azonnal megcsókolom.
– Akkor már holnap indulunk Miamiba.
– Miami? – néz rám kérdően.
Igen, ezt még annyira nem beszéltük át, de remélem, nem fog ellenkezni,
és nem akar itt maradni Magyarországon.
– Nem szeretnél velem élni Miamiban?
– De, csak eddig erről még nem igazán beszéltünk.
– Tudom, baby, de nekem ott vannak az üzleteim, az életem. Mindig ott
képzeltem el a jövőmet. Szeretem azt a helyet, és tudom, hogy te is szeretnéd.
Be akarlak mutatni Jacknek, ő a legjobb barátom, és tudom, hogy kedvelné-
tek egymást. Nézd, veszünk majd egy házat, és úgy rendezzük be, ahogy te
akarod. Miami csodaszép, az óceán, az örökös jó idő ideális hely gyerekne-
veléshez is – győzködöm, és látom Jázmin arcán, hogy egyre jobban ragyog.
Főleg mikor a gyerekekről kezdek el beszélni.
– Szóval Miami ideális hely gyereknevelésre? – ül fel velem szemben
mosolyogva.
– Tudod, baby, Miami mindenre ideális! – kacsintok rá. – Ideális gyerek-
nevelésre, ideális gyerekcsinálásra! Főleg gyerekcsinálásra – válaszolom,
miközben végigfektetem őt az ágyon. – Szeretnék tőled egy kislányt, Jáz-
min, pont olyat, mint te! – Gyengéden megsimogatom az arcát, majd meg-
csókolom a puha ajkát.
– Egy kislányt? És pont olyat, mint én? – nevet fel, én meg abbahagyom
a csókot, majd belenézek azokba a gyönyörű szemekbe. – Igen, Jázmin, egy
cserfes gyönyörű kislányt, mint amilyen te vagy.
– Jaj, Tarek, annyira szeretlek! Elmegyek veled Miamiba, bárhova, aho-
vá csak szeretnéd.

– 176 –
 20. fejezet
Jázmin
Egy hónap telt el azóta, hogy megtudtam, Hasszan úr az apám. Tarekkal
úgy döntöttünk, összeköltözünk. Vagyis ha őszinte akarok lenni, Tarek az­
után a szörnyű nap után összepakolta a holmimat, és ellentmondást nem tű-
rően közölte, hogy mostantól egyetlenegy napot sem hajlandó nélkülem töl-
teni. Persze ezt én is ugyanígy gondolom. Fantasztikus érzés reggel mellette
ébredni, jó érzés, hogy bármikor átölelhetem, megcsókolhatom, gondoskod-
hatok róla. Boldoggá tesz a tudat, hogy ő van nekem. Átgondoltam az apám-
mal való kapcsolatot, és arra jutottam, hogy adok magunknak még egy esélyt.
Nem mondanám, hogy Tarek repdesett az örömtől, de tudja, hogy nekem ez
most fontos. Addig nem akarok férjhez menni, míg apámmal nem próbáltam
meg rendezni a viszonyomat. Szeretném, ha az esküvőnkön ő is részt ven-
ne, mint ahogy Nikol és Ali is. Az elmúlt egy hónap alatt Tarekkal csak egy-
mással foglalkoztunk, teljesen kizártuk a külvilágot magunk körül. Ma beme-
gyek az irodába, mert Nikolt sem láttam már egy hónapja, telefonon beszél-
tünk ugyan, de az nem ugyanaz. Apámmal is szeretnék beszélni, és persze el-
búcsúzni a kollégáktól, mivel nemsokára átköltözzünk Miamiba. Tarek már
vett is egy szép házat, és már alig várom, hogy elkezdjük az ottani életünket.

– Nem értem, minek akarsz bemenni az irodába? – morgolódik Tarek,

ahogy leparkolunk az irodaház udvarán.
– Mondtam már, szeretnék mindenkitől elbúcsúzni, és apámmal is beszél-
nem kell – magyarázom neki megint.
Reggel óta ez megy. Tarek nem akarta, hogy bemenjek a munkahelyem-
re. Azt hiszem, attól fél, hogy a többiek lebeszélnek az esküvőről vagy a
költözésről.
– Jól van! Kettőre érted jövök – sóhajt fel, majd elbúcsúzunk egymástól.
Amikor kiszállok az autóból, meglátom Tamást. Egy pillanatra összeszo-
rul a szívem, mert tudom, milyen csalódást és fájdalmat okoztam neki. Pedig
nem akartam megbántani, de a szívemnek nem tudtam parancsolni. Ő is meg-
lát, rám mosolyog, és integet, én meg megnyugszom, hogy talán mégsem ha-
ragszik annyira, mint gondoltam. Viszonzom a mosolyt, én is intek felé, de
ekkor Tarek kiszáll az autóból és utánam szól.
– Várj, Jázmin, valamit elfelejtettél! – És azzal a lendülettel már húz is ma-
gához, majd olyan hevesen csókol, hogy tudom, ez a csók most Tamásnak szól.

– 177 –
Keleti szenvedély
Nem hiszem el, hogy még mindig féltékeny rá!
Mikor abbahagyjuk a csókot, Tarek rögtön Tamásra néz, majd rám.
– Nem akarom, hogy szóba állj vele!
– Tarek, kérlek! Tudod, hogy Tamás nem jelent nekem semmit! Csak té-
ged szeretlek! – próbálom őt nyugtatni, de látom, hogy semmi értelme, mert
a szemei már szikrákat szórnak.
– Bemegyek veled én is! – közli velem, mialatt még mindig Tamást nézi.
– Nem azt mondtad, hogy…
– Meggondoltam magam! – vágja rá, én meg úgy döntök, ráhagyom.
Amikor felérünk az irodába, már mindenki ott van. Meglátom Nikolt, és
egyből, elindulok felé.
– Nikol, olyan jó látni, mintha már ezer éve nem találkoztunk volna! –
ölelem át.
– Nekem is nagyon hiányoztál, csajszi! – ölel át ő is. – Minden rendben?
Ugye jól vagy?
Még mielőtt bármit mondhatnék, Tarek hátulról átöleli a derekam, és ma-
gához húz.
– Miért ne lenne jól? Tudom, hogy nehéz megemésztened, de boldog mel-
lettem – morogja.
Jaj ne kezdjék már megint el ezt a vitát.
– Igen, Nikol, boldog vagyok! Nagyon boldog – válaszolom, mire elmo-
solyodik. – Tulajdonképpen Hasszan… illetve az apámat keresem. Bent van?
– Igen, biztos örülni fog neked.
– Na ja, az már biztos – morog Tarek, én meg meglököm a könyökömmel,
mire megpuszil, jelezve, hogy befejezi a morgást.
Elindulok apám irodája felé, az ajtóhoz lépve veszek egy nagy levegőt,
majd bekopogok. Mikor benyitok, apám az asztala mögött ül, és ahogy rám
néz, látom a meglepődést az arcán.
Gondolom nem számított rám.
– Bejöhetek? – kérdezem félve, de amikor meglátom az arcát, ahogy fel-
ragyog, én is megnyugszom.
– Jázmin, lányom! De jó, hogy látlak! – áll fel a székből, miközben fe-
lém igyekszik. Vagyis inkább röpül. Nehéz megmondanom, mit érzek most.
Mikor még nem tudtam, hogy Hasszan úr az apám, magamban azt kívántam,
bárcsak ilyen lenne, mint ő. Kedves, törődő és megértő. Az első pillanattól a
szívembe zártam, talán a vér szava volt. Nem tudom. Vagy mert előtte nem
kaptam még senkitől ennyi figyelmet és kedvességet, mint tőle. Bár lehet,
csak azért volt hozzám ilyen, mert tudta, hogy a gyermeke vagyok. Vajon ak-
kor is így viselkedett volna velem, ha nem a lánya vagyok?
– Jázmin, kedvesem, foglalj helyet – mutat maga mellé a kanapén.

– 178 –
 Jázmin
Leülök, és ő azonnal megfogja a kezem.
– Lányom nagyon örülök, hogy eljöttél hozzám. Reméltem, hogy előbb
vagy utóbb meg fogjuk tudni beszélni a kettőnk dolgát.
Rámosolygok, mert látom rajta, ő is bizonytalan, és zavarban van ettől a
helyzettől, akárcsak én.
– Igen, azért jöttem, mert esélyt szeretnék adni a kapcsolatunknak, apa –
és ahogy kimondom a szót: apa, látom, hogy könnybe lábad a szeme.
– Köszönöm, gyermekem! Allah hatalmas! Visszavezérelt hozzám, és én
mérhetetlenül büszke vagyok rád. Sok dolog van, amit meg kell beszélnünk,
és jobban megismernünk egymást, de rengeteg időnk van, hiszen előttünk az
egész élet – mosolyog, nekem meg összeszorul a szívem, mert tudom, csaló-
dást fogok neki okozni azzal, hogy Miamiba költözök.
– Igen, apám, tudod, erről szerettem volna beszélni veled. Én nem ma-
radok Magyarországon. Tarekkal a jövő hónapban összeházasodunk, és
Miamiba költözünk. Tarek már meg is vette a házunkat – magyarázom, mi-
re apám arca eltorzul, és az erek kidudorodnak a nyakán.
– Nem, lányom! Szó sem lehet róla! Megmondtam, hogy nem egyezek
bele ebbe a házasságba!
Nem hiszem el, hogy még mindig azt gondolja, bármit is megtilthat ne-
kem. Hiszen alig ismer! Tudom, hogy csak félt Tarektől, de elég naiv gondo-
lat azt feltételeznie, hogy majd lemondok a szerelemről és a közös jövőnkről
Tarekkal, csak mert ő nem egyezik bele.
– Sajnálom, ha így gondolod. Szerettem volna, ha ott vagy az esküvőmön
és együtt osztozol velem a boldogságomban, de akárhogy is döntesz, jövő hó-
napban megtartjuk az esküvőt.
– Lányom, kérlek! Gondold át! Tarek nem való hozzád, te annyival kü-
lönbet érdemelsz. Hiszen nem ismered őt úgy, mint én. Fogalmad sincs, mi-
lyen sötét a múltja és milyen aljas dolgokat követett el – próbál győzködni.
– De igen, apa, mindent tudok a múltjáról. Tudok Leiláról, Latifáról, Ma-
háról és a többi nőről is, és tudom, miért kellett elhagynia Szaúd-Arábiát –
válaszolom neki, mire ő döbbenten néz rám.
– És te ennek ellenére a felesége akarsz lenni? Egy ilyen embernek?
– Igen! Szeretem őt, tiszta szívemből, tudom, hogy szörnyű dolgokat
művelt a múltban, de megbocsátottam neki. Ő az egyetlen férfi, akit vala-
ha szerettem, és az egyetlen, akit szeretni tudok. Nem kell megértened azt,
amit Tarek iránt érzek, de nagyon örülnék neki, ha elfogadnád a döntésem
és mellettem állnál.
Látom apám arcán a csalódottságot és a fájdalmat. Most örülök, hogy
nem tud minden részletet a kapcsolatunkról. Apám arca hirtelen megválto-
zik, és a szeme szikrákat szór.

– 179 –
Keleti szenvedély
– Lányom, ugye nem adtad oda magad annak az aljas gazembernek? –
kérdezi, én meg hirtelen nem is tudom, mit mondjak.
Nem hiszem el, hogy ezt kérdezi. Tudom, apám kultúrájában milyen fon-
tos a nők tisztasága, ezért úgy döntök, nem mondom el neki az igazat. Leg-
alábbis most nem. Nem akarom megbántani, és nem szeretném, ha még job-
ban haragudna Tarekra.
– Nem, apám, Tarek nem nyúlt hozzám – válaszolom, és nagyon remé-
lem, hogy elhiszi, és nem firtatja tovább a dolgot.
Ha tudná, miket műveltünk Tarekkal az ágyban, lehet, megölné őt.
Látom apámon, hogy nagyon töpreng, gondolom, hogy higgyen-e nekem
vagy sem. Aztán rám néz, és megfogja a kezem.
– Lányom, szeretném, ha eljönnél velem Szaúd-Arábiába. Egy kis idő-
re csak, hogy jobban megismerjük egymást. Be szeretnélek mutatni a család-
nak, és elismerni a törvényes lányomnak.
– Nem is tudom, apám! Én…
– Jázmin lányom, kérlek! Szükségünk van arra, hogy csak mi ketten le-
gyünk, hogy jobban megismerjük egymást. Ha most beleegyezel abba, hogy
elutazz velem Szaúd-Arábiába, akkor talán én is könnyebben el fogom fo-
gadni a házasságodat Tarekkel.
Most föladta a leckét. Nézem apámat, ahogy a válaszomra vár. Azt hi-
szem, igaza van, jó lenne őt megismerni, kialakítani egy normális kapcsola-
tot kettőnk között! Ehhez viszont az kell, hogy együtt töltsünk egy kis időd,
csak mi ketten. És ha így könnyebb lesz neki feldolgozni és elfogadni a kap-
csolatomat Tarekkel, akkor elutazok vele.
– Rendben, elutazok veled Szaúd-Arábiába. De csak egy hétre, mert utá-
na az esküvőmre kell koncentrálni – egyezek bele, mire apám megkönnyeb-
bülten, felsóhajt.
Remélem, Tarek nem fog nagyon kiakadni az utazás miatt!
Apám annyira izgatott lesz a közös utazásunktól, hogy azonnal elkezdi
szervezni az utunkat.
Mikor kijövök az irodából, Tamásba botlom.
– Jázmin, de jó, hogy látlak! Beszélhetnénk négyszemközt.
A szememmel elkezdem Tareket keresni. Ezt Tamás is észreveszi, mert
így folytatja: – Tarek elment Alival, ha ezért aggódsz. Egyébként is csak pár
perc lenne, azt hiszem, ennyivel tartozol.
– Igen, igazad van – adom meg magam, hiszen ez a legkevesebb, amit
megtehetek azok után, ahogy viselkedtem vele.
Bemegyünk a konyhába, és reménykedem benne, hogy meg tudjuk be-
szélni azelőtt, hogy Tarek visszajön.
– Hallgatlak – nézek rá, és ahogy belenézek a szemébe, még mindig azt a
vágyat és gyengédséget látom benne, mint régen.

– 180 –
 Jázmin
Talán rossz ötlet volt ez a beszélgetés!
Tamás megfogja a kezem, majd közelebb lép.
– Annyira gyönyörű vagy, Jázmin!
Most már biztos, hogy rossz ötlet ez a beszélgetés!
– Tamás, kérlek! Ezt már megbeszéltük. Nem helyes, hogy most ilye-
neket mondasz nekem. Hiszen tudod, hogy Tarekkel mi egy pár vagyunk
– emlékeztetem, és közben kiveszem a kezem a kezéből. Nem akarok hoz-
zá túl kemény lenni, de azt sem akarom, hogy azt gondolja, lehet még re-
mény kettőnk számára.
– Nem helyes – mosolyog gúnyosan. – Neki bezzeg nem mondtál ne-
met, akkor nem érdekelt, hogy az én barátnőm vagy! – vágja oda csalódottan.
– Sajnálom! Nem akartalak megbántani. De a szívemnek nem tudtam pa-
rancsolni.
Tamás egy darabig néz, az arcára kiül a fájdalom. Aztán megszólal!
– A szív már csak ilyen, nem lehet irányítani – sóhajtja, majd elfordítja, a
fejét, úgy mondja: – Nagyon nehéz téged elfelejteni, Jázmin!
Sajnálom Tamást, nem akartam ekkora fájdalmat okozni neki, ugyanak-
kor jó lenne, ha tudnám, mit akar pontosan, mert kezd eléggé feszélyezni ez
a beszélgetés, és az is, hogy Tarek bármikor bejöhet, és tudom, annak nem
lenne jó vége.
Nem válaszolok, mert igazából nem is tudnék mit mondani neki. Végül ő
töri meg a csendet.
– Úgy döntöttem, itt hagyom az irodát. Angliába megyek, és új életet kez-
dek. Tulajdonképpen csak ezt akartam elmondani neked.
Megkönnyebbülök, és biztatásképpen rámosolygok.
– Remélem, minden úgy alakul majd, ahogy eltervezted, és rád talál a bol-
dogság, mert megérdemled – biztatom, majd átöleljük egymást.
Ebben a pillanatban kivágódik a konyhaajtó, és Tarek áll ott. Azonnal
szétrebbenünk, de már késő, mert mint egy őrült, jön Tamás felé.
– Azonnal engedd el! Tudtam, hogy nem fogod feladni! – kiabálja, és az-
zal a lendülettel nekicsapja Tamást a falnak. – Megmondtam, hogy megöllek,
ha még egyszer meglátlak a közelében – ordítja tovább, majd elkapja a nya-
kát, és olyan erővel szorítja, hogy attól félek, megöli.
– Ne, Tarek, kérlek! Félreérted, csak el akart búcsúzni! – magyarázom ne-
ki. Próbálom félrehúzni, de mintha nem is hallaná, amit mondok.
– Te kis féreg, mit gondoltál, hogy majd hagyom, hogy elvedd tőlem? Tu-
dom, hogy mindenki azt hiszi, te vagy a megfelelő férfi számára, de bármit
is gondoltok, Jázmin az enyém, ő hozzám tartozik! – ordítja, és én csak most
jövök rá, hogy ez már nem Tamásról szól, hanem az ő belső félelméről, hogy
nem elég jó hozzám. Tudom, hogy ezt a helyzetet csak én tudom megoldani,
csak én vagyok képes őt megnyugtatni.

– 181 –
Keleti szenvedély
– Engedd el őt, kérlek! Tudod, hogy csak téged szeretlek! – nyugtatom,
majd végigsimítom a hátát, és remélem, ez lecsillapítja, mert Tamás arcszí-
ne kezd egyre rosszabbá válni. Tarek nem néz hátra, de látom Tamás arcán,
hogy kezd engedni a szorításból, majd szép lassan leengedi a kezét, mire sze-
gény levegőhöz jut.
– Meg ne lássalak még egyszer a közelében, mert megöllek! – fenyegeti
meg, majd legnagyobb meglepetésemre kiviharzik a konyhából.
– Szóval ez a férfi kell neked, Jázmin? Ezért hagytál el? – lihegi Tamás,
mert még mindig nehezen veszi a levegőt. De engem most cseppet sem érde-
kel a véleménye, nem válaszolok neki, hanem azonnal Tarek után megyek.
– Tarek, várj! Beszéljük meg! – szaladok utána, de ő meg sem vár.
– Ne most, Jázmin, hagyj! – morogja, miközben a régi irodája felé veszi
az irányt, és becsapja az ajtót.
Ilyen könnyen nem fog lerázni, az biztos!
Benyitok az irodába, és látom Tareken, mennyire feldúlt. Úgy fújtat, mint
egy felbőszült bika, és közben fel-le sétál. Bezárom az ajtót, majd közelebb
lépek hozzá.
– Tarek, kérlek, beszéljük meg!
– Nem, Jázmin! Most nem akarok veled beszélni! Hagyj magamra! – mo-
rogja, majd hátat fordít nekem!
Még soha nem láttam őt ilyennek, és nem fogom, hagyni, hogy egy ilyen
semmiség kettőnk közé álljon.
Odalépek hozzá, és végigsimítom a hátát.
– Tarek, szeretlek! Miért nem hiszed el, hogy rajtad kívül nem érdekel
senki! Tamás csak el akart köszönni, mert elutazik, és úgy gondoltam…
Megfordul.
– Kettesben voltál vele összeölelkezve a konyhában! Szerinted milyen ér-
zés volt ezt látnom?
– Igazad van! Nem gondoltam át, de nem hiheted komolyan, hogy bármit
is érzek iránta! Tudod, hogy csak téged szeretlek!
– Most nem erről van szó, Jázmin! Megkértelek, hogy ne állj szóba vele,
és te megint nem fogadtál szót nekem. Én nem vagyok hozzászokva, hogy ne
kövessék az utasításaimat! – A tekintete ellágyul, ahogy a szemembe néz. –
Szót kell fogadnod nekem! Hamarosan a férjed leszek, és szeretném, ha nem
bírálnád felül a döntéseimet – mondja, miközben magához húz! Átkarolom a
nyakát, és szorosan hozzá bújok.
– Sajnálom! – suttogom a nyakába.
– Egyszer még tönkreteszel, asszony! – sóhajt fel, majd hátrébb húzódik,
de csak azért, hogy megcsókoljon. Lassan hátrálni kezd velem az asztala felé,
mialatt csókoljuk egymást, én meg érzem, ahogy a testemet elönti a forróság.

– 182 –
 Jázmin
– Akarlak, Jázmin, itt és most! Érezni akarom, hogy az enyém vagy – le-
heli a számba a szavakat, miközben nem szakítja meg a csókot, és az asztal
tetejére ültet.
Hihetetlen, hogy az előző pillanatban még veszekedtünk, most meg már
szenvedélyesen csókoljuk egymást. Hirtelen eszembe jut, hogy mit mondtam
apámnak alig pár órája az ártatlanságomról.
– Várj! – próbálom figyelmeztetni, de a hangom halk és gyenge.
– Mi a baj, baby, nem akarod, hogy ezt csináljam? – kérdezi mosolyog-
va, ahogy lassan szétnyitja a combom. Félretolja a bugyim, és lassan simo-
gatni kezd ott lent.
Kész, nem tudok már józanul gondolkodni!
– De… akarom… – súgom, és közben élvezem az ajka érintését, ahogy
egyre vadabbul csókolja a nyakam, az ujjaival pedig tovább simogat ott lent.
Beletúrok a hajába, és én is elkezdem csókolni a nyakát, mire felnyög.
– Jaj, Jázmin, megőrülök érted – súgja, majd kigombolja a farmerját és
letolja az alsóját.
Azonnal elkapom a merevedő férfiasságát, és elkezdem a kezemet húzo-
gatni rajta, mialatt egyre vadabbul csókoljuk egymást! Tarek rám néz, majd
megállítja a kezem.
– Most máshogy fogjuk csinálni – lihegi, és egy gyors mozdulattal meg-
fordít. Gyengéden az asztalra fektet, a hátamat simogatja végig a gerincem
mentén, egyre lejjebb haladva. Felhúzza a szoknyám, és a fenekemet kezdi
el simogatni.
– Istenem, Jázmin, a feneked bárkit bűnbe vinne – sóhajtja, ahogy tovább
simogatja, majd váratlanul rácsap.
– Hé! – kapom hátra a fejem, de ő csak pimaszul mosolyog rám.
– Csak semmi, hé, ezt megérdemelted! – nevet fel, majd előredől és
gyengéden megcsókol. A kezét végighúzza a belső combomon egészen az
ölemig, majd lassan simogatni kezd. Félretolja a bugyim, és ujjával be-
lém hatol. Felnyögök, élvezem ügyes ujjának játékát, miközben a nyakamat
csókolja. Felegyenesedik, szorosan megmarkolja a csípőm, majd lassan be-
lém hatol. Óvatosan mozog bennem, miközben a hajamat hátrahúzza, hogy
újra a nyakamhoz férjen.
– Az enyém vagy, Jázmin! Csak az enyém! – lihegi a fülembe, miközben
egyre mélyebbre tolja magát bennem.
Nem tudok megszólalni, csak a nevét nyöszörgöm, mert annyira intenzív
ez az élmény, amit most átélek.
– Tudtam, hogy élvezni fogod, szereted, amikor vad vagyok – zihálja,
miközben a mozdulatai egyre gyorsabbak és keményebbek. Érzem az ölem-
nél az egyre feszítőbb érzést, mialatt Tarek is egyre erőteljesebben hatol

– 183 –
Keleti szenvedély
belém. Tudom, nem kell egyikünknek sem már sok ahhoz, hogy a csúcsra
érjünk. Még egy lökés… aztán még egy… egyszerre nyögünk fel, ahogy el-
érjük a beteljesülést. Tarek rám dől, de nem érzem őt nehéznek, mert még
mindig mámoros vagyok a gyönyörtől, amibe az előbb részesített. Érzem
a mellkasát a hátamon, ahogy még mindig zihál, és a forró lélegzetét a fü-
lemnél, amikor megszólal.
– Már rég meg akartalak dugni ezen az asztalon – suttogja, majd felegye-
nesedik, és visszafordít magával szembe. Elégedett mosoly terül szét az ar-
cán, miközben felöltözik.
– Ha apám tudná, mit műveltünk itt az előbb, szívinfarktust kapna – csó-
válom a fejem.
Tarek elneveti magát.
– Az már biztos! Lehet, el kéne neki mondanom!
– Tarek, kérlek! Ez nem vicces! – szólok rá.
– Jól van, baby! Ne haragudj! – nevet még mindig. Közben leül a kanapé-
ra és kinyújtja a kezét, hogy üljek le mellé. Odamegyek és ráhajtom a fejemet
a mellkasára, míg ő a hajamat simogatja.
– Mi volt apáddal? Sikerült mindent megbeszélnetek?
– Igen! Azt mondta, áldását adja a házasságunkra, ha elutazok vele, és én
belementem.
– Tessék? Hová akar elvinni? – kérdezi, és a szemei szikrákat szórnak.
– Szaúd-Arábiába – válaszolom döbbenten, mert nem számítottam rá,
hogy így kiakad.
– A szemétláda, ezt nem ússza meg! – ordítja, és már ront is kifelé az
irodából.
– Várj, Tarek! Könyörgöm! – rohanok utána, de már túl késő, Tarek már
tépi is fel apám irodájának az ajtaját, és egyenesen felé tart.
– Te aljas szemétláda! Azt hiszed, nem látok át rajtad! Nem viszed Jáz-
mint sehova, főleg nem Szaúd-Arábiába! – ordítja, majd elkapja apám ing-
jét, és attól félek, megüti.
– Jázmin már belement! – próbál apám higgadt maradni, de azért látom
az ijedtséget a tekintetében.
– Jázmin túl naiv! Fogalma sincs, milyen ember vagy valójában! De en-
gem nem tudsz átverni – folytatja, majd ökölbe szorítja a kezét, és már épp
megütni készül apámat, amikor Nasszer és Ali is odaérnek.
– Tarek, azonnal engedd el Hasszan bácsit! – kiabálja Ali.
– Ne szólj bele Ali, fogalmad sincs, mi a szándéka ennek az aljas féregnek!
– Tarek, kérlek, miért csinálod ezt? – könyörgök neki elcsukló hangon,
mert nem értem, mi váltotta ki nála ezt az állapotot. Az előbb még gyengéd
volt és szenvedélyes, most meg olyan, mint egy vadállat. Miért olyan nagy
baj, ha elutazok apámmal Szaúd-Arábiába?

– 184 –
 Jázmin
– Ugyan, Jázmin, kár a szóért! Tarek nem fog megváltozni, mindig is egy
aljas rohadék marad. Inkább menekülnöd kéne előle, mielőtt tönkretesz téged
is – szól hozzám Nasszer, és a hangja csupa bánat és megvetés. Nem tudok
reagálni, mert Tarek azonnal ráveti magát Nasszerre és ütni kezdi.
– Ezt már rég meg kellett volna tennem, te kis gyáva féreg! – ordítja, mi-
alatt tovább üti Nasszert.
– Tarek, hagyd abba! – kérleli Ali, és közben próbálja leszedni Nasszerről.
Én meg döbbenten nézem, ahogy Tarek ma már a harmadik embert
agyalja meg.
– Gyerünk, Nasszer, ne csak a pofád legyen nagy! Légy férfi, üss meg
végre! – ordítja, miközben tovább üti. Nasszer arca már tiszta vér, és csak
kapálódzik, talán Tareket próbálja megütni, de esélye sincs. Tarek olyan
ütemben veri őt, mintha csak egy bokszzsák lenne. Végül a biztonságiak
választják le róla.
– Nem vagy férfi, Nasszer! Hallod? – ordítja Tarek, majd egyenesen apám
szemébe néz. – Ami pedig téged illet, bácsikám, Jázmin nem megy el veled!
Most pedig elviszem őt innen.
– Nem, Tarek! Én maradok!
– Tessék! – néz rám döbbenten.
– Nem oldhatsz meg mindent erőszakkal! Nézd meg, mit tettél! – muta-
tok Nasszerre.
‫ –ؘ‬De provokált, Jázmin, és az apád…
– Ez akkor sem normális viselkedés! – vágok közbe, és látom, ahogy az
arca eltorzul, majd kiviharzik az irodából.
Egy óra elteltével még mindig az irodába vagyok. Nézem Nasszer bevert
orrát, ahogy a mentősök próbálják ellátni a sérüléseit, és egyszerűen nem hi-
szem el, hogy ezt Tarek művelte vele. Valamit sürgősen csinálni kell ezek-
kel a dührohamokkal, mert nem normális dolog, hogy mindent veréssel akar
megoldani. Tudom, hogy gyerekkorától így oldja meg a problémákat, és ta-
lán berögzült neki ez a viselkedés, de én majd segítek neki, hogy megtanulja
kezelni az indulatait. Viszont most beszélnem kell vele, muszáj megtudnom,
mi váltotta ki nála ezt a dührohamot.
Megkérem Nikolt, hogy vigyen haza, mert persze Tarek, miután feldúl-
tan kiviharzott az irodából, azonnal elment. Mindenki le akar beszélni arról,
hogy hazamenjek, de hajthatatlan vagyok, még egyszer nem követem el azt
a hibát, hogy mások véleményére hallgatok. Megígértük egymásnak, hogy
mindig együtt maradunk, és bármilyen helytelennek tartom, amit ma művelt,
azt is tudom, hogy van valami a háttérbe, ami miatt így kiakadt.
Mikor befordulunk a ház elé, meglátom Tarek kocsiját, és ez most meg-
nyugvással tölt el. Örülök, hogy itthon van.

– 185 –
Keleti szenvedély
– Biztos ne menjek be veled? Láttad, Tarek mire képes – aggódik Nikol.
– Nem, köszönöm. Tarek soha nem bántana engem, és nekünk most sok
mindent kell megbeszélnünk – nyugtatom meg, majd átölelem és kiszállok
a kocsiból.
Belépek az ajtón, és ugyanaz a kép fogad, mint aznap este, amikor haza-
tért Miamiból, és Ali felhívott. Hatalmas a felfordulás, és minden össze van
törve.
Most már tényleg tudni akarom, mi ez az egész.
Felmegyek a hálóba, és amikor benyitok, meglátom őt, az ágyon ül és
whiskyt iszik. Ahogy meglát, felpattan, és egyenesen felém rohan.
– Jázmin, hát hazajöttél? – ölel szorosan magához.
Tényleg azt hitte, hogy nem jövök haza?
– Persze, hogy hazajöttem! Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen! –
mosolygok rá, mert látom, milyen feszült még mindig.
Tarek magához von, és úgy szorít, hogy az szinte már fáj.
– Azt hittem, elveszítettelek! Tudom, hogy nem így kellett volna visel-
kednem, és hogy megijesztettelek, de Jázmin, téged soha nem bántanálak,
ugye tudod? – kérdezi aggódva, miközben a két kezét az arcomra rakja, és a
válaszomat várja.
– Tudom, szerelmem! – nyugtatom. – De nem oldhatsz meg mindent erő-
szakkal. Meg kell tanulnod féken tartani az indulataidat. Én segítek neked, itt
vagyok melletted, csak beszélj hozzám, hogy segíteni tudjak neked – mon-
dom, mire Tarek arca ellágyul. Megsimogatom az arcát, úgy folytatom: – Ma
nagyon féltettelek!
– Te féltettél engem? Hiszen hozzám nem ért senki, én agyaltam máso-
kat! – húzza ki magát, mintha büszke lenne magára, amiért senki nem bír a
fizikai erejével.
– Most nemcsak a verekedésről van szó, hanem a következményekről. Mi
van, ha Nasszernek súlyosabb sérülést okozol? Téged börtönbe vinnének, és
mi nem lehetnénk többet együtt! – elcsuklik a hangom, mert még belegondol-
ni is szörnyű, hogy Tareket börtönbe zárnák.
– Igazad van, ebbe nem gondoltam bele. Már nem lehetek önző, rád is
gondolnom kell, hiszen hamarosan egy család leszünk.
Megremeg a szívem, ahogy ezt kimondja: család. Igen, Tarekkal hamaro-
san család leszünk, most még csak kis család, de remélem, hamar bővülünk.
Végre nekem is lesz családom.
Megcsókolom, és ő azonnal válaszol a csókomra, hosszan, lágyan csó-
koljuk egymást, miközben az ágy felé hátrál velem, majd óvatosan ráfek-
tet az ágyra, de a csókot nem szakítja meg. Annyira jó a csókjai közt a karjá-
ban, hogy már nem is tudok semmi másra koncentrálni, csak rá. Tudom, hogy
még sok mindent meg kéne beszélnünk, de a testem már átvette az irányítást.

– 186 –
 Jázmin
– Szeretlek, Jázmin, te vagy a mindenem, a boldogságom – súgja,
mialatt a nyakamat csókolja. Fölém hajol, az arca gondterheltnek tűnik,
ahogy engem néz.
– Nem akarom, hogy az apáddal elutazz! Szaúd-Arábiába meg pláne nem
– jelenti ki határozottan.
– Tarek, nem értem, miért vagy ennyire az utazás ellen? Apám csak be
akar mutatni a családnak.
– Nem, Jázmin! Tudom, mire megy ki a játék!
– Nem értelek, magyarázd meg, kérlek!
– Nézd, Szaúd-Arábiába más törvények vannak, ott már nem tudlak meg-
védeni. Ha elutazol apáddal, és ő elismer törvényes lányának, onnantól ő ren-
delkezik feletted. Te nem tehetsz semmit, és én sem. Csak neki lesz joga dön-
teni a sorsodról. Ezért nem akarom, hogy odamenj, és ezért akadtam ki rá,
mert azonnal átláttam a tervén.
Igaz lenne? Apám képes lenne átverni? Nem, én nem ilyennek ismertem
meg őt!
– Nem, apám nem akar engem átverni, csak egy kis időt akar együtt tölte-
ni velem, ahogy én is vele – győzködöm Tareket és saját magam.
– Jaj, Jázmin, annyira naiv vagy! Te mindenkiben csak a jót látod! Mond-
juk ez az én hatalmas szerencsém – mosolyodik el, de aztán megint komoly
lesz. – Nézd, baby, higgy nekem, én ismerem a szaúdi apákat, és ők nem
mondanak csak úgy le a lányaikról. Te gyönyörű nő vagy, és a mi országunk-
ban a női szépség hatalmat jelent. Apád nem akarja, hogy hozzám gyere, mert
valószínű, más embernek szán, és mindent el fog követni, hogy megakadá-
lyozza ezt az esküvőt.
Kezdek megijedni attól, amit Tarek mond, hirtelen bevillan a kérdés, amit
apám tett fel az ártatlanságomról.
– Tarek, apám megkérdezte, hogy szűz vagyok-e még.
– És mit mondtál?
– Azt, hogy igen, hogy te még nem nyúltál hozzám.
– Jól van, jól tetted, ki tudja, mit váltana ki az öregből, ha rájönne az igaz-
ságra. Ő most már apa, és a saját büszkeségén esne csorba, ha nem tudna vi-
gyázni a lánya erényére.
Még mindig nem akarom elhinni, hogy apám ilyen aljas módon akarna el-
szakítani Tarektől!
– És mi van, ha tévedsz? Ha nem vezérlik hátsó szándékok? El szeretnék
vele menni, szükségem van apám szeretetére. Olyan rég vágyok arra, hogy
megismerjem őt. Gyerekként folyton erről álmodoztam, hogy egyszer majd
megtaláljuk egymást, és most itt az alkalom, nem hagyhatom elúszni ezt a le-
hetőséget. Ezt meg kell értened! Kérlek! – könyörgök neki, és látom, ahogy
az arca kezd meglágyulni.

– 187 –
Keleti szenvedély
– Jól van, Jázmin! – sóhajt fel, majd megsimogatja az arcom. – Igazad
van! Megérdemled apád szeretetét, de Szaúd-Arábia kizárva! Ha tényleg nin-
csenek hátsó szándékai, és csak veled akar egy kis időt tölteni, akkor vi-
gyen el Törökországba. Később pedig, ha majd összeházasodtunk, elme-
gyünk együtt Szaúd-Arábiába. Sőt akár tarthatunk ott is egy esküvőt, és így
a családjaink is részt vehetnek rajta! Mit szólsz? – kérdezi, pedig látom rajta,
hogy ő már döntött, és ebben nem tűrne ellentmondást. De nem is akarnék el-
lentmondani, mert én is így akarom. Tökéletes megoldást talált, Törökország
nincs messze, és alkalmas hely, hogy apámmal jobban megismerjük egymást.
Szaúd-Arábiába pedig már Tarek feleségeként szeretnék menni…

– 188 –
 21. fejezet
Tarek
Két hét telt el azóta, hogy Jázmin elment az apjával Törökországba. Ere-
detileg csak egy hétről volt szó, de az apja rávette, hogy töltsenek el még
egy hetet kettesben. Nem mondom, hogy nem akadtam ki, de nem annyira,
mint az öreg, amikor Jázmin közölte vele, hogy Szaúd-Arábia helyett Tö-
rökországot válassza úti célnak. Egyből felhívott, és persze tajtékzott, azt
mondta, irányítom a lányát, majd megfenyegetett, hogy ezzel még nincs vé-
ge, és nem fogja annyiban hagyni. Nem is értem, mit gondolt. Azt hitte, ha-
gyom, hogy elvigye őt Szaúd-Arábiába, hogy nem látok át a tervén! Bár-
hogy is tudom, hogy ez csak egy kis csata volt, amit most megnyertem, a
háború még előttünk van.

Csörög a telefonom, ránézek a kijelzőre: JÁZMIN.

Szokatlan, hogy délelőtt hív, általában csak este beszélünk, mert az apja
folyton rajta lóg, és igyekszik minden percét lekötni.
– Szia, baby! Minden rendben?
– Igen, csak azért hívlak, hogy elújságoljam, ma hivatalosan is Jázmin bin
Hassan lettem – mondja büszkén, velem meg elkezd forogni a szoba.
– Tessék… Ez hogy… és mikor? – értetlenkedek, pedig nagyon is egyér-
telmű számomra.
Én ostoba, hát ezért kellett neki még egy hét, hogy be tudja szerezni a hi-
vatalos okmányokat. Jázmint biztos nem volt nehéz meggyőznie, hiszen an�-
nyira naiv és jóhiszemű! Fogalma sincs, hogy ezzel aláírta a halálos ítéletét.
Innentől kezdve a bácsikám rendelkezik a sorsa felett.
– Tarek, mi a baj? Nem is örülsz? – kérdezi aggódva.
– Figyelj rám, Jázmin! Pontosan mit írtál alá?
– Tulajdonképpen még semmit, csak apám írt alá egy papírt, amiben elis-
mer lányaként. Az okmányokat csak itthon tudjuk elintézni.
Hála az égnek! Ezek szerint vissza kell hoznia az okmányok miatt!
Szaúd-Arábiába elég lenne maga a papír, amiben elismeri őt lányaként,
hiszen a mi országunkban a nőknek nincsenek hivatalos okmányaik. Viszont
az öreg pontosan tudja, hogy Európában más törvények vannak, és amíg Jáz-
min hivatalosan nem az ő nevét viseli, és nem lesz szaúdi állampolgár, ad-
dig védi őt a hazája.
– Mikor jöttök haza?

– 189 –
Keleti szenvedély
– Holnap, ahogy terveztük, és este egy parti lesz apámnál, ahol hivatalo-
san is bemutat. De elárulnád, mi a baj? – kérdezi megint, és hallom a hang-
ján az idegességet.
– Figyelj rám, Jázmin! Megkérlek, hogy ne írj alá semmit, amíg haza nem
jössz Magyarországra. És ne áruld el apádnak, hogy tudok erről.
– Jól van, de kezdesz megijeszteni! Azt hittem, örülni fogsz, hogy most
már én is a családhoz tartozok!
– Ne haragudj, baby! Nem akartalak megijeszteni, de tudnod kell, hogy
amint hivatalossá válik a névváltozás, apádnak jogai lesznek feletted.
– Tarek, apa nem olyan, ő csak azt akarja, hogy az esküvőnkön már az ő
nevét viseljem! És téged is kezd már elfogadni, ő maga mondta, hogy hívja-
lak meg téged is a ma esti partira – próbál nyugtatni.
Most mit mondjak neki? A bácsikám már teljesen átmosta a fejét. Tudom,
hogy mennyire fontos Jázminnak ez az egész, és nem akarom, hogy szomorú
legyen. Úgy döntök, meghagyom abban a hitben, hogy az apja milyen rohadt
jó fej. És közben elkezdek felkészülni a háborúra.
– Jól van, baby! A lényeg, hogy holnap már látlak, és újra együtt lehetünk.
Már nagyon hiányzol.
– Te is nekem! Jó volt ez a két hét apával, de jobb lett volna, ha te is itt
vagy velem.
Elmosolyodom, és megnyugszom, ahogy ezt mondja, mert jó érzés tudni,
hogy én ugyanannyira hiányzom neki, ahogy ő nekem.
– Remélem, eleget pihentél, mert olyan kanos vagyok, hogy egy hétig ki
sem engedlek az ágyamból! Ki akarom élvezni a tested minden pontját – bú-
gom neki, mire Jázmin elkezd kuncogni.
– Tarek, kérlek! Apa a másik szobában van.
– Na és? Nem őt akarom szétkefélni – nevetem el magam.
– Tarek! – háborodik fel, de érzem a hangján, hogy tetszik neki! Tudom,
hogy szereti, ha így beszélek. Beindul tőle.
– Jázmin… Jázmin, lányom, merre vagy? – hallom az öreg hangját a
háttérben.
– Itt vagyok, apa, máris megyek! – Mennem kell, szerelmem! Majd este
hívlak! – hadarja, aztán lerakja a telefont.
Ja, ez rohadt jellemző a bácsikámra, nehogy már két percre magára hagy-
ja a lányát! Na de mindegy, per pillanat most jobban idegesít az, hogy a bácsi-
kám már el is ismerte Jázmint a lányának! Rohadt gyorsan meg kell szervez-
nem az esküvőt, mert csak így van esélyem arra, hogy megvédjem őt.

– 190 –
 Tarek
Végre újra láthatom és magamhoz ölelhetem Jázmint. Első körben az volt
a terv, hogy a reptérről hazaviszem, de persze a bácsikám rávette, hogy men-
jen haza vele, és segítsen az esti parti előkészületeiben. Tudom, hogy tervez
valamit az öreg, csak még nem jöttem rá, mi az. De hogy a partinak is köze
van hozzá, az biztos. Leparkolok a ház előtt, és a szemem végigszalad a ren-
geteg autón. Ezek szerint sokan leszünk, ez egy kicsit megnyugtat, mert csak
nem akar botrányt az öreg ennyi ember előtt! Bemegyek a házba, és azonnal
Jázmint kezdem el keresni.
– Tarek, szóval eljöttél? Örülök, hogy látlak! – szólal meg a bácsikám
mögöttem.
Megfordulok, majd végigmérem. Legszívesebben leütném őt itt helyben,
amiért ilyen aljas módon próbálja elvenni tőlem Jázmint.
– Gondolom, mennyire örülsz nekem, bácsikám! – eresztek meg felé egy
gúnyos mosolyt. – De ne aggódj, nem kell sokáig elviselned, csak Jázminért
jöttem, és már itt sem vagyok!
– Jázmin nem megy sehová, még tart a parti! – vágja rá az öreg, és olyan
gyűlölettel néz rám, hogy tudom, bármire képes lenne, hogy Jázmint eltávo-
lítsa a közelemből.
– Leszarom ezt a kurva partit! És nagyon ajánlom, hogy jól gondold át,
mit teszel, mert tudod, mire vagyok képes, és nem fogom hagyni, hogy el-
vedd őt tőlem! – figyelmeztetem.
– Nem félek tőled, Tarek! – válaszolja, de jól látom a szemében a félelmet.
– Tarek, szerelmem! Végre itt vagy? – repül felém Jázmin, és azzal a len-
dülettel ugrik a nyakamba, nekem meg rögtön lecsillapodik a lelkem, és csak
rá tudok koncentrálni.
Átkarolom a derekát, szorosan ölelve őt! Hihetetlen jó újra látni, átölelni,
érezni az illatát, a selymes bőrét. Tudom, hogy csak két hétig volt távol, de
nekem egy örökkévalóságnak tűnt!
– Olyan jó végre a karodban lenni! Annyira hiányoztál! – mosolyog rám
azokkal a hatalmas kék szemekkel, én meg hirtelen nem is tudok megszólal-
ni, csak csodálom a gyönyörű arcát, ami most ragyog a boldogságtól.
Ránézek a bácsikámra, aki minket néz, és talán most először szembesül
azzal, hogy a lánya milyen boldog mellettem, és hogy mennyire szeret. Egy
pillanatra átsiklik az agyamon, hogy talán meggondolja magát a kapcsolatun-
kat illetően, de amilyen gyűlölettel visszanézz rám, megértem, hogy a vég-
sőkig harcolni fog.
– Nekem is hiányoztál! Nagyon! – súgom, miközben az ajkát figyelem, és
már épp csókolnám, amikor a bácsikám kirántja a karomból.
– Azt hiszem, lányom, még nem mutattalak be mindenkinek! – próbál
nyugodt maradni az öreg, de látom rajta, hogy megölne, amiért a lányát az or-
ra előtt akartam megcsókolni.

– 191 –
Keleti szenvedély
Hirtelen elönt a düh, hogy merészeli Jázmint kirángatni a karjaimból,
és már azon gondolkodom, hogy nekimegyek, de aztán Jázmin riadt ar-
cára nézek, és megpróbálok nyugalmat erőltetni magamra. Nem akarom
a kedvét elrontani.
– Jól van, Jázmin! Menj édesapáddal, hadd mutasson be mindenkinek! Én
addig itt várlak. – Jázmin arca felragyog, átölel, majd a fülembe súgja:
– Köszönöm, szerelmem! Nagyon szeretlek! – Azután elsétál az apjával
együtt, én meg ott maradok magamban.
Kimegyek a kertbe, és figyelem a táncoló embereket, amikor meglátom
Nasszert közeledni felém. Elmosolyodom, ahogy végignézek rajta. A szeme
alatt kékeszöld karikák, a szája feldagadva, az orra meg sínben. Nem gon-
doltam, hogy ennyire megagyaltam. Mondjuk ráfért, rég kijárt már ez neki.
– Te meg mit keresel itt? Nem gondoltam, hogy van pofád még idejön-
ni azok után, ami az irodaházban történt – morogja, és a tekintetéből csak
úgy süt a gyűlölet.
– Én sem gondoltam, hogy ilyen pofával emberek közé mész? Bár ahogy
elnézlek, ez a kis plasztika még jót is tett neked. Így talán egy szánalomsze-
xet még összehozhatsz valakivel – nevetem el magam.
– Szemét vagy! Meg sem érdemelsz egy olyan lányt, mint Jázmin! Csak
tudnám, mit lát benned? – feleli dühösen, én meg azonnal elkapom a karját,
és egészen közel húzom magamhoz.
– Hogy mit lát bennem? Ugyanazt, amit a húgod, Maha, Leila vagy a töb-
bi nő, akivel dolgom volt: egy igazi férfit. Amilyen te csak szeretnél lenni. De
tudod, mit? Ha szépen megkérsz, talán elmondom, hogy kell megkefélni úgy
egy nőt, hogy önkívületi állapotban a nevedet sikoltozza, és csak téged akar-
jon egy életen át – vágom oda neki, és látom, ahogy az arca eltorzul a dühtől.
– Undorító vagy, Tarek, de vigyázz, mert az nevet, aki utoljára nevet –
sziszegi, majd kirántja a karját a kezemből és otthagy.
Szerencsétlen kis hülye!
Tovább figyelem a tömeget, és közben azon gondolkodok, amit Nasszer
az előbb mondott: „az nevet, aki utoljára nevet”. Mire gondolhatott? Talán ő
tud valamit a bácsikám tervéről. Már épp elindulok, hogy Nasszer után men-
jek és kiverjem belőle, hogy mit tud, de akkor megpillantom Jázmint a tánc-
parkett szélén. Annyira gyönyörű, olyan csodaszép. Azonnal elindulok felé
és elkapom hátulról a derekát.
– Te vagy a leggyönyörűbb nő ezen az átkozott partin – súgom neki, és ér-
zem, ahogy a teste megremeg az érintésemtől.
– Tarek – sóhajtja a nevem, és már zihálva veszi a levegőt, pedig még épp
csak hozzáértem.
– Gyere, baby, kettesben akarok lenni veled, még meg sem csókolhattalak,

– 192 –
 Tarek
amióta itthon vagy – suttogom a fülébe, majd megfogom a kezét, és már hú-
zom is magammal. Jázmin nem ellenkezik, csak jön velem, és közben halkan
kuncog. Beérünk a házba és benyitok az első ajtón, amit találok. Szerencsére
nincs bent senki, egy dolgozószobaféle lehet, de ez engem már nem érdekel,
mert azonnal elkezdem őt csókolni.
Ahogy megérzem az ajkát az ajkamon, megnyugszom. Két hetet vártam
erre az érzésre. Mohón csókolom, és ő is ugyanolyan mohón válaszol. Tu-
dom, hogy ő is ki van éhezve rám, ahogy én rá.
– Annyira hiányoztál! – leheli a számba, mialatt beljebb hátrálunk.
– Te is nekem, baby, nem engedlek el még egyszer magam mellől – sóhaj-
tom, mialatt a nyakát csókolom. Felültetem az asztalra, mire Jázmin felnevet.
– El sem hiszem, hogy ezt csináljuk az apám házában! – De már gombolja
az ingemet és húzza le rólam, én meg a nyakát csókolom tovább.
– Ugyan, baby, ez meglep téged? Mi ilyenek vagyunk: Te vagy a tűz, én
a benzin, és ha egymás közelében vagyunk, akkor robbanunk – szétnyitom
a lábát és elkezdem simogatni a gyönyörű punciját, ami már most forró és
nedves. – Imádom, hogy mindig készen állsz rám.
– Jaj, Tarek, annyira kívánlak! – sóhajtja, mialatt a nadrágomat gombol-
ja, és már húzza is le rólam az alsóval együtt.
Lassan húzogatja a kezét a farkamon, miközben mohón csókoljuk
egymást.
– Ez most egy kicsit gyorsabb lesz a szokottnál – figyelmeztetem, ahogy
beléhatolok.
Mind a ketten felnyögünk, ahogy teljesen kitöltöm őt.
– Annyira hiányoztál, baby – sóhajtok fel.
Ez a két hét maga volt az örökkévalóság, már nagyon vágytam Jázmin
testére, hogy újra birtokba vehessem, ami az enyém.
– Tarek… – kiált fel, ahogy erőteljesebben beléhatolok, most már tövig.
Érzem, hogy a teste igazodik hozzám. Jázmin a nyakamra szorítja a száját,
majd a körmét a hátamba mélyeszti. Egyik kezemmel megemelem a derekát,
hogy még mélyebbre tudjak hatolni benne. Érzem, hogy nem kell sok neki,
hogy elmenjen. Amikor a csiklóját is ingerelni kezdem, a feje hátrabicsak-
lik. Hallgatom a nyögéseit, miközben még jobban széttárja a lábát, hogy még
könnyebben hozzáférjek, és erősebben lökjem magam belé. Annyira jó most
benne lenni, hallom, ahogy felnyög, és a teste megremeg, majd szinte egy-
szerre élvezünk el. Egymásra nézünk és megcsókolom az izzadt homlokát,
visszahúzom a szoknyáját, és felkapom az alsóm, de másra már nincs időm,
mert az ajtó kivágódik, és a bácsikám hangja beteríti az egész szobát.
– Te aljas szemétláda! Takarodj a lányom közeléből. Ő nem lesz az
újabb áldozatod, vele nem fogod azt tenni, mint Leilával – ordítja, miköz-
ben egyenesen felénk tart.

– 193 –
Keleti szenvedély
– Várj, apa, félreérted! – ugrik le az asztalról Jázmin, én meg azonnal a
hátam mögé húzom.
– Bácsikám, nyugalom, megmagyarázom. Szeretem Jázmint, nem ten-
nék olyat, amivel ártanék neki – próbálom nyugtatni az öreget, de semmi
haszna, mert látom, hogy a dühtől már nem lát. Talán nem is hallja, amit
mondunk neki.
– Megöllek, Tarek, hallod! Nem hagyom, hogy tönkretedd a lányom – or-
dítja, majd elővesz egy fegyvert.
– Apa, kérlek, ne! Szeretem őt! Hiszen a felesége leszek! – sikítja, és pró-
bálna elém állni, hogy megvédjen, de nem engedem el.
A két karomat kitárva próbálom maradásra bírni. A bácsikám még mindig
a fegyverrel hadonászik és attól tartok, a szerencsétlen még lelövi Jázmint.
Rávetem magam, és próbálom a fegyvert elvenni tőle, de a dulakodás hevé-
ben elsül. Pár másodperc kell, mire rájövök, hogy nem én, hanem a bácsikám
sérült meg. Jázmin azonnal odarohan az apjához, sírva átkarolja, miközben a
sebeit nézi. Végignézek az öregen, és ahogy meg tudom állapítani, semmi ko-
moly, a karját súrolta csak a golyó. Már épp fellélegeznék, de ekkor Nasszer
ront be rendőrökkel a szobába, és csak most esik le, hogy valószínű, ez egy
terv része. A rendőrök azonnal lefognak. Jázmin próbálna odaszaladni hoz-
zám, de az apja és Nasszer elkapják, és nem engedik el.
– Ez az ember az életemre tört! A saját házamban! Azonnal tartoztassák
le! – ordítja a bácsikám.
Jázmin sír! Próbál kitörni a szorításukból, hogy odajöjjön hozzám, de a
bácsikám és Nasszer nem engedik el.
– Nem! Apa, kérlek, ez csak baleset volt!
– Nyugi, baby! Ne aggódj, nem lesz semmi baj! Megoldom! – nyugtatom
őt, mialatt a rendőrök kifelé visznek a házból.

– 194 –
 22. fejezet
Jázmin
Figyelem apámat és Nasszert, ahogy a nappali végében beszélgetnek.
Még most sem hiszem el, ami történt. Pár órával ezelőtt még én voltam a leg-
boldogabb ember a világon, most meg összeomlott a világ, amiben élek. Ha
belegondolok, hogy Tarek most börtönben van, összeszorul a szívem. Ten-
nem kell valamit, nem ülhetek csak itt, muszáj apámat meggyőznöm, hogy
vonja vissza a feljelentést.
– Apa, kérlek! Vissza kell vonnod a feljelentést Tarek ellen! Nem hagy-
hatod, hogy börtönben legyen – kérlelem, de apám szemében csak megve-
tést és haragot látok.
– Tarek ott van, ahová való! – szól közbe Nasszer, engem meg elönt a düh.
– Fogd be a szád, Nasszer! Neked ehhez semmi közöd! – kiabálok rá, és
látom, ahogy elkerekedik a szeme a döbbenettől.
Visszafordulok apámhoz, és megfogom a kezét.
– Apa, kérlek, tudod, hogy csak baleset volt! Ha miatta nem is, de leg-
alább miattam tedd meg. Tudod, hogy szeretem őt! – kérlelem, de apám
arca eltorzul a dühtől, ahogy engem néz.
– Szereted? Egy ilyen embert! Soha nem fogok beleegyezni ebbe a há-
zasságba – néz rám megvetően, majd hátat fordít, és Nasszerrel együtt kisé-
tálnak a nappaliból.
A telefonom csörögni kezd, ránézek a kijelzőre, de a szám ismeretlen.
– Igen, tessék?
– Szia, baby! – szól bele Tarek a telefonba, nekem meg azonnal elered a
könnyem.
– Tarek! Jól vagy?
Jaj, milyen idióta egy kérdés, hogy lenne jól, hiszen börtönben van!
– Jól vagyok a körülményekhez képest! Ne aggódj miattam! – nyugtat, de
a hangján érzem, hogy feszült.
– Tarek, én annyira sajnálom! Próbáltam apát rávenni, hogy vonja vissza
a feljelentést ellened, de hajthatatlan!
– Jól van, nyugodj meg, baby! Voltam már ennél sokkal rosszabb hely-
zetben. Ebből is kimászom majd – nyugtat tovább. – Most te vagy a fontos!
Jázmin, figyelj rám! Ez az egész egy csel volt, nem tudom, mi volt az eredeti
terv, de apádnak jól jött, hogy rajta kapott minket. Nézd, apád soha nem hord
magánál fegyvert, most mégis volt nála, és a rendőrök sem véletlenül kerül-
tek olyan hirtelen elő. Azt hiszem apád így akar rávenni, hogy elutazz vele
Szaúd-Arábiába. Talán ez lesz a feltétele annak, hogy visszavonja a feljelen-
tést ellenem. Legalábbis én ezt tenném! Viszont te semmi esetre sem enged-
hetsz neki, bármit is mond, nem utazhatsz el vele oda.

– 195 –
Keleti szenvedély
– De Tarek, ha ezzel…
– Nem, Jázmin! Hallgass rám! Szaúd-Arábiában már nem tudlak meg-
védeni. Egyrészt, mert nem mehetek vissza, másrészt, mert az ottani törvé-
nyek szerint apád fog rendelkezni feletted. Azt tehet veled, amit csak akar,
bármikor férjhez adhat az akaratod ellenére, vagy akár meg is ölhet, senkit
nem fog érdekelni! Az országunkban egy apának mindenhez joga van a lá-
nyával szemben! Ezért kérlek, hallgass rám! Légy erős, ígérem, túljutunk
ezen is. Rendben?
– Rendben, Tarek! Szeretlek nagyon!
– Én is, Jázmin, mindennél jobban! – mondja, majd a vonal megszakad,
én meg összeomlok.
Ülök a kanapén, és Tarek szavai, visszhangoznak a fejemben.
Igen, igaza van! Apám kitervelte az egészet! Én naiv! Most már értem,
miért erősködött annyira, hogy hívjam meg Tareket is a partira. Én meg azt
hittem, kezdi elfogadni a kapcsolatunkat.
Hatalmasat csalódtam apámban, olyan dühöt és megvetést érzek irán-
ta, amit még soha senki iránt! Úgy érzem, újból elárult és magamra ha-
gyott. Nem érdekli, milyen fájdalmat okoz nekem, most is csak a saját
önzősége hajtja.
Apám visszajön a nappaliba, majd megáll előttem.
– Visszavonom a feljelentést Tarek ellen! – néz rám, nekem meg hirtelen
remény száll a szívembe, hogy talán mégsem olyan rossz ember, mint gon-
doltam. – Viszont van egy feltételem! – folytatja.
– Mi lenne az, apa? – kérdezem reménykedve.
– Elutazol velem Szaúd-Arábiába.
Amint meghallom, mit akar, elvesztem az önuralmam, és magamból ki-
kelve ordítok.
– Te aljas! Tarek megmondta, hogy ez lesz a feltételed! Hogy teheted ez
velem? – ordítom, és a kezemmel a mellkasát kezdem el püfölni. Válaszul
egy hatalmas pofon csattan az arcomon. Apám elkapja a karom, és olyan
dühvel néz rám, hogy megrémülök.
– Mikor beszéltél vele, Jázmin?
– Nemrég felhívott! Figyelmeztetett, hogy mi a célod, de nem fog bejön-
ni, apa. Nem megyek veled sehová!
– Azt majd meglátjuk! – Majd azzal a lendülettel elindul velem az eme-
letre. Hiába próbálok kitörni a szorításából, olyan erősen fog, hogy nem bí-
rok vele. Az emeletre felérve megállunk az egyik ajtó előtt, majd belök raj-
ta és rám zárja az ajtót.
– Apa, azonnal engedj ki, ezt nem teheted velem! Hallod? – ordítok és
dörömbölök az ajtón, de nem kapok választ.

– 196 –
 Tarek

Egy hónap telt el azóta, hogy apám bezárt a szobába. A telefonomat el-
vette, így semmi hírem nincs Tarekről, és még csak jelezni sem tudok Nikol-
nak, hogy segítsen. Azt hiszem, apa abban reménykedik, így talán megtörök,
és belemegyek az utazásba, de megígértem Tareknak, hogy erős leszek. Bí-
zom benne, és tudom, hogy meg fogja oldani ezt a helyzetet, kiszabadul és
elmegyünk innen. Ami meg az apámat illeti, soha többé nem akarom vele a
kapcsolatot tartani.
Kinyílik az ajtó, és apám jön be rajta egy borítékkal a kezében.
– Nos, lányom? Még mindig nem gondoltad meg magad?
– Nem! Nem tudsz megtörni! – Elfordítom a fejem, mert nem akarom látni.
– Értem! Ebben az esetben talán érdekelnek majd ezek a fotók, ami-
ket nemrég kaptam. Azt hiszem, ez majd jobb belátásra bír. – Odadobja az
ágyamra a borítékot, majd elsétál az ablakom felé és kinézz rajta!
A kezem remeg, ahogy kinyitom a borítékot!
Istenem ez nem lehet!
– Tarek! – kiálltok fel, ahogy a képeket meglátom. Ő van rajtuk, összever-
ve. Egy széken ül hátrabilincselt kézzel és négy őr áll mellette. Gondolom,
csak úgy tudták megverni, ha lekötözik, mert máskülönben a négy őr nézne
ki úgy, mint most ő.
– Tudod, Jázmin, a börtönélet kemény. Tarek hosszú évek múlva jön csak
ki a börtönből, és mielőtt még azt gondolnád, hogy majd megoldja, elmon-
dom, hogy az apja is levette róla a kezét, a bankszámláját pedig befagyasztot-
ták. Senki nem fog rajta segíteni.
Apám megfordul, egyenesen rám néz, úgy folytatja:
– De te segíthetsz Tareken! Csak rajtad múlik, és szabad ember lesz! – je-
lenti ki, és látom rajta, tudja, megnyerte a háborút!
– Rendben, apám! Nyertél! Elmegyek veled Szaúd-Arábiába.

Tarek
Amint kiengednek a börtönből, szaladok a bácsikám házához, remélve,
hogy még ott találom Jázmint, de minden hiába, a ház üres, és tudom, hogy ez
csak egyet jelenthet. Jázmin már Szaúd-Arábiában van. Mikor azon az estén
összevertek az őrök és lefotóztak, tudtam, hogy a bácsikám keze van a dolog-
ban. Gondolom, csak így tudta rávenni Jázmint, hogy elutazzon vele. Olyan
haragot és gyűlöletet érzek a bácsikám iránt, hogy képes lennék megölni őt
a puszta kezemmel. Ha Jázminnak baja esik, esküszöm, megölöm őt, és nem
fognak érdekelni a következmények.

– 197 –
Keleti szenvedély
Valahogy vissza kell jutnom Szaúd-Arábiába!
Előveszem a telefonom, és tárcsázom apám számát.
– Apám, azonnal intézkedj, vissza kell jutnom Szaúd-Arábiába! Még ma!
– Nem, Tarek! Tudod, hogy nem lehet, ha visszajössz, a vallási rendőrség
le fog tartoztatni. És most már nem csak az illegális bulikról van szó, amiken
részt vettél, meg arról a két európai kurváról, Leila apja is feljelentett.
A rohadt életbe! Most mit tegyek!
– Apám! Beszélj a mutavákkal, mond, hogy megbántam, amit tettem,
hogy meg akarok változni, meg az ehhez hasonló baromságok, csak intézd
el, hogy vissza tudjak minél hamarabb menni!
– Baromság? Te még mindig nem fogtad fel a tetteid súlyát, fiam!
Nehogy elkezdjen nekem itt prédikálni! Erre most rohadtul nincs időm!
– Jól van, apám nem úgy értettem! Nyugi! – próbálom őt csillapítani.
– Sajnálom, fiam, levettem rólad a kezem. Te soha nem fogsz tanulni a hi-
báidból. Tegnap beszéltem Hasszan bácsikáddal, és elmondta, mit műveltél a
házában! Hogy voltál képes rálőni a saját rokonodra? És amit Nasszerrel mű-
veltél! Csak szégyenkezem miattad, gyerekkorod óta! De ebből elég! Ez már
nekem is túl sok! Sajnálom, fiam.
– Apám! Nem tudsz mindent, Hasszan bácsi átvert! Csapdába csalt!
– Csapdába? Megpróbáltad megerőszakolni a lányát, fiam! – ordítja apám.
Mi van? Az aljas rohadék, teletömte apám fejét mindenféle hazugsággal.
– Nem, apám! Hasszan bácsi hazudik! Jázminnal szeretjük egymást, és
össze akarunk házasodni. De az az aljas rohadék ellenezi a kapcsolatunkat, és
mindent megpróbál, hogy elválasszon tőle. Apám, kérlek, muszáj hinned ne-
kem. Szeretem Jázmint, ő az életem – hadarom kétségbeesve.
A vonal végén néma csend, azt hiszem, apám soha nem gondolta, hogy
hallani fogja ezeket a szavakat tőlem.
– Jól van, Tarek! Ha így van, ahogy mondod, akkor változz meg. Ha bebi-
zonyítod nekem, hogy meg tudsz javulni, akkor elintézem, hogy haza gyere.
– Köszönöm, apám! Úgy lesz, ígérem! Akkor mikor indulhatok vissza
Szaúd-Arábiába?
– Az tőled függ, fiam! Van egy hely olyan muszlim fiatalok számára, akik
letértek a helyes útról! A rehabilitáció általában egy év, de ez a viselkedésed-
től függ, lehet rövidebb és hosszabb is. Ha részt veszel rajta, és önként bevo-
nulsz, akkor elhiszem, hogy hajlandó vagy a változásra.
– Te most szórakozol velem, apám? Nekem nincs egy évem! Hasszan bá-
csi egy év alatt férjhez adhatja Jázmint!
– Fiam! Azt a lányt felejtsd el! Majd az apja rendelkezik a sorsáról. Én
most a te jövődről beszélek. Ha valaha vissza akarsz jönni Szaúd-Arábiába,
annak ez a feltétele.

– 198 –
 Tarek
Hallgatom apámat, ahogy a jövőmről beszél. Nem érti meg, hogy nekem
Jázmin jelenti a jövőt. Ő az egyetlen esélyem a boldogságra. Rettegek a gon-
dolattól, hogy az apja férjhez adja őt, vagy ami még rosszabb, megöli, ami-
ért már nem ártatlan.
Viszont azt is tudom, ha nem fogadom el most apám ajánlatát, ak-
kor soha nem fogom látni. És esélyem se lesz rá, hogy megszöktessem
Szaúd-Arábiából.
– Jól van, apám! Megteszem, amit kérsz.

– 199 –
 23. fejezet
Jázmin
Kilenc hónapja, hogy apámmal elhagytam Magyarországot, és Szaúd-Ará-
biába jöttünk. Az első sokk már a repülőn megtörtént. Apám a kezembe adott
egy sűrű fekete szövetfátylat és egy fekete leplet, amit abajának5 hívnak, és a
szaúdi nőknek itt viselniük kell. Nem ellenkeztem, tettem, amit mond, de ami-
kor leszálltunk a gépről és a forróság megcsapott, úgy éreztem, megfulladok,
így rögtön lekaptam magamról a fátylat. Apám azonnal odarohant és lekevert
két hatalmas pofont, majd visszarakta rám a fátylat és betuszkolt a kocsiba!
Ez az első emlékem Szaúd-Arábiáról! Akkor még nem sejtettem, hogy az-
nap nem ez lesz az egyetlen pofon, amit kapni fogok.
Amikor megérkeztünk apám palotájába, azonnal követeltem tőle, hogy bi-
zonyítsa be, Tarek már nincs a börtönben. Kértem, engedje meg, hogy felhív-
jam, és legalább elbúcsúzhassak tőle. Apám persze dührohamot kapott, majd is-
mét felpofozott, és bezárt egy szobába. Aznap végigsírtam az éjszakát. Másnap
apám egy orvossal jelent meg a szobámba. Először nem értettem a dolgot, de ha-
mar rájöttem, hogy a férfi nőgyógyász és a szüzességemet jött ellenőrizni. Mikor
apámmal közölte, hogy bizony már nem vagyok ártatlan, teljesen kifordult ma-
gából, és nekem támadt. Ütött, ahol csak ért, és szitkozódott! Nem tudom, med-
dig tarthatott, mert egy idő után már nem éreztem a rúgásokat és a fájdalmat. Azt
hiszem, elájultam. Mikor magamhoz tértem, minden csupa vér volt, a bal sze-
memre alig láttam, és most már éreztem a fájdalmat az egész testemben, de a lel-
kem ennél sokkal jobban fájt. Sose gondoltam, hogy apám így fog velem bánni,
és hogy ez lesz a vége a Tarekkal való szerelmemnek. Egy hónapig nem láttam
apámat, mintha elfeledkezett volna rólam. Mindennap kaptam meleg ételt, de a
szobámból nem jöhettem ki. Egy öreg hölgy gondoskodott rólam, aki angolul
nem beszélt, én meg alig valamit arabul. Aztán egy nap apám bejött a szobámba,
és közölte, hogy meghozta az ítéletet felettem. Megbocsát. És szeret.
Fura volt egy olyan ember szájából hallani ezeket a szavakat, aki félholt-
ra vert, miután megtudta, hogy már nem vagyok szűz. De nem szóltam, csak
némán hallgattam őt. Egy kis idő múltán apám kezdett megenyhülni irányom-
ban, és már kijárhattam a kertbe, majd találkozhattam a feleségeivel. Nasva,
apám első felesége első ránézésre szörnyen ijesztő. Soha nem mosolyog, min-
dig olyan képet vág, mintha mérges lenne. A természete is pont ugyanilyen,
mintha haragudna az egész világra. Mindenbe beleköt, amit teszek vagy mon-
dok. Soha nem jó neki semmi. Viszont apám második feleségét, Rimát nagyon
szeretem. Az első pillanattól kedvesen fogadott, és segített. Aztán amikor
megtudtam, hogy ő Tarek vér szerinti nagynénje, a bizalmasommá fogadtam.
5 abaja: fekete laza, földig érő lepel.

– 200 –
 Jázmin
Elmeséltem neki az egész történetünket. Rima pedig cserébe rengeteget
mesélt nekem Tarek gyerekkoráról, a csínytevéseiről, a családi összejövete-
lekről, ahol sokszor fényképek is készültek, így láthattam Tareket gyerek-
ként. Emlékszem, egyszer kikönyörögtem Rimától egy képet Tarekről. Úgy
nyolc-tíz év körüli lehet rajta, mégis, ahogy ott áll és néz, olyan átütően, mint
ahogy rám tudott nézni.
A párnám alatt tartottam, de apám egyszer észrevette és szörnyű ha-
ragra gerjedt. A képet széttépte, engem pedig eltiltott Rimától. Azóta nem
beszéltünk, ennek két hónapja, és nekem nagyon hiányzik, mert ő volt az
egyetlen ember itt, akivel el tudtam beszélgetni. Rima olyan volt nekem
egy kicsit, mint Nikol.
Nikollal kéthetente egyszer beszélhetek apám jelenlétében. Persze ki-
hangosítva, és csakis angolul. Ha apám valami olyat hall vagy gondol, ami
számára nem megfelelő, azonnal bontja a vonalat, és beszünteti a telefon-
hívásokat. Így a Nikollal való beszélgetésem az időjárásról és a közhelyek-
ről szólnak. Pedig annyira jó lenne tudni, mi van Tarekkel, hogy apa betar-
totta-e az ígéretét, és tényleg visszavonta ellene a vádakat. Megnyugodnék,
ha tudnám, hogy ő jól van, akkor talán könnyebben tudnám elviselni azt az
életet, amit rám mért a sors.

A kertben ülök, és élvezem az időt, ahogy a hűs szellő megcsapja az ar-

com. Szaúd-Arábiában a meleg és a pára miatt csak késő délután tud az em-
ber kint tartózkodni. Addigra hűl le annyira a levegő, hogy elviselhető legyen
a kint tartózkodás. Szeretek itt lenni, bár apám kertje inkább egy hatalmas
parkhoz hasonlít. Legalább egy órába telik, mire az ember végigjárja. Hihe-
tetlen, hogy a sivatag kellős közepén ilyen dús zöld növényzet meg tud ma-
radni. Minden reggel hatalmas ballonoskocsik jönnek locsolni az egész ker-
tet, elképzelni sem tudom, mennyi víz kellhet egy ekkora terület locsolásá-
hoz, és hogy honnan szerzik be ezt a rengeteg vizet. Mindennap kijövök a
kertbe, amikor engedélyt kapok rá. Ugyanis apám ezt is kiváltságként kezeli,
ha olyat teszek, ami felbőszíti őt, megtiltja, hogy kimenjek.
Hirtelen apám hangját hallom a hátam mögül.
– Lányom, valaki látni szeretne. – Hátranézek, és meglátom Rimát apám
mellett. Azonnal felpattanok, és a nyakába vetem magam.
– Rima! De jó, hogy látlak!
Két hónap telt el azóta, hogy apám eltiltott a kép miatt Rimától. Ő volt az
egyedüli barátom itt, és azt hittem, már soha nem fogom őt látni.

– 201 –
Keleti szenvedély
– Jázmin, kedvesem, én is örülök, hogy láthatlak! – ölel magához. – Apád
megengedte, hogy újra tartsuk a kapcsolatot – mosolyog rám, én meg kér-
dőn nézek apámra, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen nagyvonalú gesz-
tusokhoz tőle.
– Igen, lányom! Látom, mennyire igyekszel az utóbbi időben. Az arab
nyelvet szinte anyanyelvi szinten beszéled. A Korán olvasását sem hanyago-
lod el, alázatos vagy és tisztelettudó, ahogy egy hithű muszlimához illik. Tu-
dom, mennyit jelentettek neked a Rimával való találkozások, ezért úgy döntöt-
tem, újból engedem a kapcsolatot köztetek – mosolyog rám, de nem tud átver-
ni. Tudom, hogy van valami hátsó szándéka, csak még nem jöttem rá, hogy mi.
– Köszönöm, apám. Meg sem érdemlem, hogy ilyen jó vagy hozzám
– mosolygok rá, és remélem, nem érződik ki nagyon a gúny a hangomból.
Apám biccent egyet a fejével, majd távozik, mi meg kettesben maradunk
Rimával a kertben.
– Apád megkért, hogy vigyelek el a fürdőbe, úgyhogy készülj, kedvesem
– sürget Rima.
Most már biztos, hogy más is van itt. Kilenc hónapja vagyok itt és apám
egyszer sem engedte meg, hogy elhagyjam a házat. Most meg ideállít Rimá-
val, és elküld vele egy fürdőbe! Akárhogy is legyen, most nem firtatom a dol-
got, végre emberek közé mehetek, ráadásul Rimával, így úgy döntök, nem fo-
gom kihagyni ezt a lehetősséget.
Megérkezünk a fürdő elé, és én olyan izgatott vagyok, mint egy kislány.
Rima persze jót derül rajtam, de nem bánom, hogy is érthetné meg, mit jelent
ez nekem kilenc hónap elzártság után. A sofőr leparkolja az autót, és megbe-
széljük, hogy két óra múlva értünk jön.
Ami egyből szembetűnik, az a nagy forgatag, helyi lányok, asszonyok ér-
keznek, jönnek-mennek ki-be a fürdőből, és majdnem mindegyiküknél ki-
sebb-nagyobb bőrönd van.
– Rima, mik ezek a bőröndök a nőknél? – nézek rá értetlenül.
– Tudod, lányom, van, aki elhozza az egész fürdőszobáját otthonról – ne-
vet fel, majd átölel.
Lassan jutunk be a fürdőbe, és én nem is sejtem, mi vár rám. Egyelőre
csak az izgatott várakozás.
Az előtér már egyben az öltöző is, és a nők olyan természetességgel
vetkőznek egymás előtt, mintha nem a világ egyik legelzártabb országában
lennénk, ahol a nők leplekkel takarják magukat. Egy kicsit zavarban va-
gyok ennyi meztelen nő jelenlétében, és csak félszegen állok. Ezt Rima is
láthatja, mert megbök.
– Jázmin, kicsikém, vetkőzz le! – szól rám.
– Persze, csak én nem hoztam magammal fürdőruhát – súgom neki, ő meg
értetlenül néz rám.

– 202 –
 Jázmin
– Fürdőruhát? Az meg minek? Csak az alsóneműd maradjon rajtad – int
a bugyim felé.
Ugye most nem azt akarja mondani, hogy egy száll, bugyiban menjek be
a fürdőbe.
Na, az kizárt!
Azt hiszem. Rima is látja rajtam a kétségbeesést, mert elkezd nyugtatni.
– Egyelőre tekerd magadra a törölközőt, majd ha megszoktad, bent leveszed!
– Még mit nem! Ez a törölköző nem fog rólam lekerülni, az biztos! – fe-
lelem felháborodottan Rimának, de ő csak sóhajt egyet, majd átkarol és be-
sétálunk a fürdőbe.
Az erős nap a magasan fekvő szűk ablakokból keskeny csíkokban fut vé-
gig a csempén. A teremben inkább félhomály van, és ez most megnyugtat.
Nehezebben viseltem volna, ha fényárban úszik az egész fürdő, mialatt egy
csomó meztelen nő fürdik és sétál körülöttem. Az első benyomásom, hogy
meleg van, nem fullasztó, de nem is száraz. A helyiség csempézett és na-
gyon tiszta. A fal mentén hosszan egy forró vizes kővályú. Ahogy körbe-
nézek, mindenféle korú lányokat és asszonyokat látok magam körül, ahogy
a lehető legtermészetesebb módon egy térben tisztálkodnak, és hódolnak a
szépségápolásnak. Rimával leterítünk a földre egy-egy törölközőt, és leülünk
egymással szemben. Két vödröt raknak le mellénk, egy hideget és egy mele-
get. Gondolom, majd a mosdáshoz kell. Egyszer csak egy idős, megtermett
nő jön oda hozzám. Elkapja a karom, én meg összerezzenek.
– Nyugalom, Jázmin, ez csak a fürdető asszony. Azért jött, hogy lefürdes-
sen – nyugtat Rima.
– Tessék? Nem, köszönöm. Elég régóta egyedül fürdök, meg tudom ol-
dani – hárítom, de ő csak mérgesen csettint a nyelvével, majd int a hölgynek,
aki most átmegy a másik oldalra, és Rimát kezdi el fürdetni!
– Jázmin, kedvesem, tudom, hogy ezek neked még új dolgok, de meglá-
tod, idővel megszokod! – néz rám megértően. Én meg köszönetképpen meg-
szorítom a kezét. Nem is tudom, mit kezdenék itt Rima nélkül.
Miután Rimát a fürdető asszony lemosdatta, csatlakozik egy nagyobb női
társasághoz. Nekem nincs kedvem vele menni, így egyedül üldögélek ma-
gamban, amikor egy fiatal lány ül le mellém.
– Szia! Te vagy Jázmin? – kérdezi kíváncsian, miközben végigmér.
– Igen, Jázminnak hívnak.
A lány nem lehet több tizenhat évesnél, átlagos méretű, vékony alkatú. Az
arca viszont nagyon huncut, és a szeme… Ahogy belenézek a szemébe, nem
is tudom, valami furcsa érzés kerít hatalmába.
– Ismerjük egymást? – kérdezem tőle, pedig tudom, hogy nem, de még-
is azok a szemek.

– 203 –
Keleti szenvedély
– Nem! – mosolyog rám, majd folytatja: – De van egy közös ismerősünk.
– Azt nem hinném, én nem ismerek itt senkit – elfordítom a fejem, és a
szememmel Rimát keresem.
– Sajnálom! – sóhajtja, majd ahogy feláll, még visszaszól nekem. – Tarek
bátyám biztos szomorú lesz.
Ahogy meghalom a nevét, a szívem olyan vadul kezd dobogni, hogy at-
tól tartok, kiugrik a helyéről.
– Várj! Milyen nevet mondtál az előbb? – kapom el a kislány kezét.
Huncut mosoly jelenik meg az arcán, majd visszaül a törölközőre mellém.
Egész közel hajol hozzám, úgy súgja.
– Tarek, a bátyám!
– Akkor biztos te vagy Fatima! – vágom rá, és most már értem, miért volt
a szeme rám olyan hatással. Pont olyan, mint Tareké.
– Honnan tudod a nevem? – kérdezi meglepetten.
– Tarek mesélt rólad – simogatom meg a kezét.
– Tényleg? Nem gondoltam, hogy a bátyám szokott rólam beszélni – cso-
dálkozik, és látom, ahogy elmereng. Viszont nekem erre most nincs időm, ki
kell használnom, hogy mindent megtudjak Tarekről, mielőtt Rima visszajön.
– Figyelj, Fatima, mikor beszéltél Tarekkel utoljára? – kérdezem izgatottan.
– A múlt héten – válaszolja, majd elkezd kuncogni, mint egy gyerek. – Ar-
ra kért, kérdezzem meg tőled, hogy vársz-e még rá, és hogy szereted-e még.
Elerednek a könnyeim, kilenc hónapja nem hallottam róla semmit, és azt
hittem, már soha nem is fogok. Ezek szerint ő sem felejtett el engem.
– Igen, Fatima, mondd meg neki, hogy várok rá, ha kell, életem végéig.
Üzenem neki, hogy szeretem, amíg csak élek.
– Akarsz vele beszélni?
– Tessék?
Most szórakozik velem ez a gyerek!
– Persze, de hogyan és mikor?
– Elrejtek a holmid közt egy mobilt. Csak egy szám van benne, a bátyá-
mé. Tarek azt üzeni, ha te is ugyanazt érzed még iránta, amit ő irántad, akkor
várja a hívásod. – Azzal feláll és elsétál.
Én meg ott maradok egyedül a felkavart érzelmeimmel.
Ahogy hazaérünk, bezárkózom a szobámba, és előveszem a mobilt. An�-
nyira remeg a kezem, hogy kiejtem a telefont a kezemből. Felkapom, és ma-
gamhoz szorítom, majd veszek egy nagy levegőt, és felhívom a számot. An�-
nyira izgatott vagyok, hogy attól félek, elájulok. A telefon kicsöng, de nem
merek beleszólni, a vonal túlsó oldalán is csend van egy ideig, majd meghal-
lom a hangját. Azt a mélyen búgó, rekedt hangot.
– Jázmin, te vagy az?

– 204 –
 Jázmin
– Igen, Tarek, én vagyok. – Elsírom magam, ahogy meghallom őt.
– Jaj, baby, de jó hallani a hangod! – sóhajt fel megkönnyebbülten.
A könnyeim csak úgy égetik az arcom, de most nem a fájdalomtól, hanem
a megkönnyebbüléstől.
– Azt hittem, már soha nem hallok felőled.
– Ugyan, baby, tudod, hogy soha nem mondanék le rólad. Ne haragudj,
hogy idáig nem jelentkeztem, de nem volt biztonságos.
– De hol vagy, Tarek? Minden rendben?
– Persze, egyetlenem. Miattam nem aggódj, nem kell már sokáig távol
lennünk egymástól. Megígérem! Ugye bízol bennem?
– Igen, persze, szerelmem! De Tarek, mit akarsz csinálni?
– Figyelj rám, Jázmin, apád nemsokára be fogja jelenteni, hogy férjhez ad.
– Tessék! De… ezt honnan tudod?
– Jázmin, nem véletlenül engedélyezte a nagynénémnek, hogy elvigyen a
fürdőbe, ez az első lépés. Itt nézik ki az anyák a fiaiknak a megfelelő feleséget.
– És te honnan tudtad, hogy ma elmegyek a fürdőbe!
Tarek sejtelmesen felnevet.
– Maradjunk annyiban, hogy semmi nem történik véletlenül. Tudod, volt
kilenc hónapom, hogy kiterveljek mindent.
Elmosolyodom, ahogy ezt mondja, mert igen, Tarek nem az az ember, aki
meghátrál.
– Én mit csináljak?
– Jól van, figyelj! Ha apád előhozakodik a házassággal, egyezz bele!
– Nem, Tarek! Hogyan kérhetsz tőlem ilyet!
– Jázmin, bízz bennem! Kérlek!
– Rendben – egyezek bele. Nem tudom mi a terve, de bízom benne.
– Nagyon szeretlek!
– Én is szeretlek, baby! Nemsokára magunk mögött hagyjuk ezt az egé-
szet. Ígérem neked! El tudod rejteni a telefont úgy, hogy apád ne találja meg?
– Igen! Bár apa nagyon megváltozott, Tarek! Kiszámíthatatlan!
– Jázmin, ugye nem bántott?
Nem válaszolok, mert nem akarom, hogy dühében meggondolatlanul cse-
lekedjen, de a hallgatásomból rájön.
– A szemétláda! Megölöm őt, esküszöm!
– Ne, Tarek! Már túl vagyok rajta – nyugtatom.
– Jól van! Figyelj! Ezen a számon bármikor elérhetsz. Én nem foglak hív-
ni, nehogy véletlenül lebuktassalak, de te bármikor hívhatsz.
– Rendben.
– Kitartás, egyetlenem, nemsokára ott vagyok érted – azzal a vonal meg-
szakad.

– 205 –
Keleti szenvedély
Hátradőlök az ágyon, és a telefont a szívemhez szorítom. Még most sem
hiszem el, hogy beszéltem vele, és nem felejtett el. A szívem mélyén mindig
is tudtam, hogy így van, hiszen annyi mindenen mentünk már át, és semmi és
senki nem tudott szétválasztani.

– 206 –
 24. fejezet
Jázmin
Egy hónap telt el, mióta Tarekkal először beszéltem telefonon. Azóta min-
den este hívom őt. Fantasztikus érzés hallani a hangját, a nevetését. Apám még
nem említette a házasságot, de Rimával heti kétszer megyünk a fürdőbe. Tarek
nem hajlandó elmondani semmit a tervéről, és ez kezd bosszantani. Azt mond-
ja csak az én érdekemben, de jobban örülnék, ha tudnám, mi fog történni.

Este apám bejelentette, hogy áthívja hozzánk vacsorára a feleségeit. Ek-

kor már sejtettem, hogy valami nagy dolog van készülőben. A vacsora jó han-
gulatban telik, apám végig kedves és viccelődik, folyamatosan csak mesél a
gyerekkoráról, a nagyapámról, a családról. Igazából már nagyon rég láttam
őt ilyennek, talán utoljára Törökországban volt ennyire közvetlen és jó kedé-
lyű. Már épp kezdem elhinni, hogy ez csak egy jó hangulatú vacsora és nincs
mögötte semmi hátsó szándék, amikor apám megszólal.
– Jázmin, leányom! Nagy öröm ért minket. Szépséged híre hamar elter-
jedt, és számos kérő keresett meg az utóbbi időben, hogy adjam nekik oda a
kezed – mondja büszkén.
Tareknak már megint igaza volt, apám férjhez akar adni, ezért járatott a
fürdőbe, hogy az asszonyok szemügyre vegyenek!
– Miből gondolod, apám, hogy ez örömhír számomra? – vágok vissza, de
hamar rájövök, hogy nem kellett volna visszaszólnom, mert apám arca eltorzul.
– Elhallgass! Inkább adj hálát Allahnak, hogy van olyan férfi, aki elvenne
annak ellenére, hogy már rég oda a tisztaságod! – ordítja, és az asztalra csap,
mi meg összerezzenünk.
Ránézek Rimára, aki int a szemével, hogy ne folytassam, maradjak csönd-
ben. Lehajtom, a fejem, nem szólalok meg, pedig forr bennem az indulat, de
tudom, apámmal szemben úgysincs semmi esélyem.
– Szóval lányom, mint már mondtam, számos kérő jelentkezett, és én ala-
posan megfontoltam mindegyik ajánlatot. Azt hiszem, már meg is találtam
a legmegfelelőbb férjet számodra. Úgy gondolom, te is örülni fogsz, hiszen
már régóta ismered.
A szívem gyorsabban kezd dobogni. Azt mondja, ismerem! Tarek! Lehet-
séges, hogy apám mégis észhez tért és vége a rémálomnak.
Annyira izgatott leszek, hogy felpattanok a helyemről és odaszaladok
apámhoz, majd átölelem.

– 207 –
Keleti szenvedély
– Ki az, apám? Megmondanád, kire gondoltál? – kérdezem izgatottan.
– Nasszer az, lányom!
– Nasszer! Nem, azt már nem! Soha nem fogom Tarek ellenségének oda-
adni magam! – kiabálom, és ahogy kiejtem Tarek nevét, apám arca eltorzul.
Elkapja a karom, és erősen szorítja.
– Szóval még mindig itt tartunk, Jázmin! Még mindig nem felejtetted el
azt az aljas gazembert?!
– Bármilyen nehéz is elfogadnod, apám, én Tarek asszonya vagyok, és az
övé maradok halálom napjáig.
– Szégyentelen szajha! – ordítja, aztán lekever egy pofont. Felrángat a
szobámba, majd ismét rám zárja az ajtót. Hallom, ahogy apám magából ki-
kelve tombol, a feleségei meg jajveszékelnek, de engem most semmi nem ér-
dekel, csak hogy beszélni tudjak Tarekkel. Muszáj tudnia Nasszerről! Előve-
szem a mobilt és tárcsázom a számot.
– Szia, baby! Minden rendben?
– Nem, Tarek! Apám ma előjött a házassággal, és minél hamarabb férjhez
akar adni. Most mit csináljunk? – mondom kétségbeesve.
– Jól van, nyugodj meg! Számítottam rá! Mondjuk nem ennyire hamar, de
ez most már lényegtelen. Ideje nekem is megtenni a lépéseket.
– Tarek, ez nem minden, Nasszert szánja férjemül!
– A francba! Nasszerrel nem számoltam! – csattan fel, majd folytatja: –
Semmi baj! Nasszert bízd csak rám, van nálam valami, amivel sakkban tartom.
Tudom, hogy most arra a videóra gondol, amit a húgáról, Maháról ké-
szített. Más helyzetben nem engedném, hogy Tarek felhasználja azt a videót
Nasszer ellen, de ez most nem az a helyzet.
– Figyelj rám, Jázmin! Egy ideig nem beszélhetünk egymással, mert nem
lenne biztonságos. Meg kell bíznod bennem. Bármit is hallasz rólam, bármi
is történik, csak az legyen előtted, hogy téged szeretlek a világon a legjobban.
Mindent megteszek, hogy újra együtt legyünk. Rendben?
– Rendben – felelem, pedig egyáltalán nincs rendben. Tudni akarom, mit
tervez, de nem akarom őt felidegesíteni az akadékoskodásommal. Hiszen
mindent miattam tesz, és ő is ugyanannyit kockáztat, ha nem többet, mint én.
– Jól van! Tüntesd el a telefont, amit adtam. Amint tudok, majd jelentkezem.
– De hogyan, ha nem lesz telefonom?
– Ne aggódj, baby! Legközelebb már személyesen találkozunk! – Olyan
lazán mondja, hogy magam is elhiszem, nincs miért aggódni.
Miután elbúcsúzunk egymástól, kitörlöm a telefonszámot a mobilból, a
telefont pedig eldugom, ha majd újból kijutok a szobámból, megsemmisítem.
Másnap a reggelinél apám újra előjön a házassággal.
– Remélem, lányom, az éjszaka folyamán átgondoltad Nasszer házassá-
gi ajánlatát.

– 208 –
 Jázmin
– Teljesen mindegy, mit gondolok, apám, mert úgyis az lesz, amit te
akarsz – válaszolom.
Látom apám arcán, hogy próbál higgadt maradni.
– Ez nem így van, lányom, nekem fontos a te boldogságod.
Most komolyan azt gondolja, hogy ezt el is hiszem. Ha fontos lennék ne-
ki, nem tenné ezt velem. Elszakított a szerelmemtől, az országomtól, az éle-
temtől, és most van képe azt mondani, hogy fontos neki a boldogságom! Pe-
dig Tarek hányszor figyelmeztetett, hogy apám nem olyan, mint amilyennek
mutatja magát. De én nem akartam látni a jeleket. Azt hiszem, legbelül az a
gyerek voltam, aki az árvaházban mindig arról álmodozott, hogy majd érte
jön az apukája: Szorosan átöleli, és közli, hogy ez csak félreértés volt, és so-
ha nem akart elhagyni. Azután a karjába vesz és elvisz arról a komor helyről.
– Persze, apám, miért is kételkednék a szavadban? – válaszolom, és pró-
bálok mosolyt erőltetni az arcomra.
– Rendben! – csapja össze a tenyerét. Majd meglátod, lányom, Nasszer
jó választás számodra. Régóta ismeritek egymást, ez jó alap egy házasság
kezdetéhez.
Legszívesebben megkérdezném apámat, hogy hol marad a szerelem, a
vágy, a szenvedély, de ahogy apámra nézek, valószínű, nem értené, miről
beszélek.
Nem válaszolok neki, de ő ezt is pozitív visszajelzésnek veszi.
– Jól van, lányom, a hallgatás bölcs asszonyi erény – mondja, majd föláll
és elsétál az asztaltól.
A nap további részében a nappaliban pihengetek és olvasgatok. Igazából
nagyon nem köt le az olvasás, folyton csak Tarek jár a fejemben. Vajon mi a
terve? Szörnyű, hogy ma már nem hallhatom a hangját. Ebben az egy hónap-
ban csak az tartotta bennem a lelket, hogy este beszélhettem vele, hallhattam
a hangját. Azt a mélyen búgó, rekedt hangot, ami úgy meg tud őrjíteni. Hihe-
tetlen, milyen hatással volt rám az első pillanattól fogva. Ahogy megláttam, az
övé volt a szívem, húzott magához, és nem engedett el. Tudom, hogy bármi is
történik velünk, a mi szívünk örökre csak egymásért fog dobogni. Úgy gondo-
lom, többféle szerelem létezik az életben. De azt a fajta szerelmet, szenvedélyt
és vágyat, amit mi érzünk egymás iránt, csak nagyon kevés embernek adatik
meg. És én minden egyes percért hálát adok a sorsnak, hogy a részese lehettem.
– Lányom, nézd, ki jött ma hozzád látogatóba? – zökkent ki apám a gon-
dolataimból.
Hátranézek, és Nasszer vigyorog rám.
Ez most komoly? Képes volt idehozni Nasszert!
Nasszert azóta nem láttam, hogy letartóztatták Tareket Magyarorszá-
gon, és még mindig bennem van a tüske, amiért apámmal összeszövet-
kezett ellenünk.

– 209 –
Keleti szenvedély
Ő is okozója a boldogtalanságomnak. Felállok a kanapéról, de nem nézek
Nasszerre, egyenesen apámnak szegezem a kérdést.
– Ő meg mit keres itt, apa? Nem emlékszem, hogy igent mondtam vol-
na a házasságra. Arról meg pláne nem volt szó, hogy idehozod ezt a szeren-
csétlent! – ordítom torkom szakadtából, és az sem érdekel, ha apám megver.
Apám arca eltorzul, és látom, ahogy az erek dudorodnak a nyakán.
– Ajánlom, hogy viselkedj! – figyelmeztet, majd kiviharzik a szobából
otthagyva minket kettesben Nasszerrel.
Amint kettesben maradunk, Nasszer egész közel jön hozzám, és majd fel-
fal a szemével.
– Apáddal úgy gondoltuk, jót tenne a kapcsolatunknak, ha jobban megis-
mernénk egymást.
Ránézek Nasszerre, majd vágok felé egy gúnyos mosolyt.
– Te meg miről beszélsz? Jól ismerjük egymást! Két évig együtt dolgoz-
tunk. Dereng? Akkor sem kellettél és most sem kellesz! – vágom neki oda.
Nasszer arca megváltozik, egészen eltorzul a dühtől. Elkapja a karom, és
magához húz.
– Jól gondold meg, hogyan viselkedsz velem, Jázmin! Mert hamarosan az
asszonyom leszel, és egyedül csak rajtam fog múlni a boldogságod! A leg-
boldogabb asszonnyá tehetlek, de a legboldogtalanabbá is, csak rajtad múlik!
– Te soha nem tudnál engem boldoggá tenni, nem vagy hozzá elég férfi!
– sziszegem.
– Ne provokálj, Jázmin! Mert olyat teszek, hogy magam is megbánom!
– ordítja, és egyre jobban szorítja a karom, de engem ez most cseppet sem
érdekel.
– Teljesen mindegy, mit teszel velem, mert én mindig Tarek asszo-
nya maradok! Soha nem fogom elfelejteni azokat a szenvedélyes éjszaká-
kat, amiket vele töltöttem – nézek rá megvetően, majd még hozzáteszem: –
Mondd csak, milyen érzés tudni, hogy a leendő feleséged egy életen át más
férfire fog gondolni és szeretni?
– Te kis cafat! – lendíti a karját, és már várom a pofont az arcomon, de leg-
nagyobb meglepetésemre nem üt meg. Rálök a kanapéra, majd hátat fordít.
– Azt hiszed, érdekled Tareket? Ugyan, Jázmin, Tarek csak szórakozott
veled! Már rég túl van rajtad – mondja, én meg legszívesebben az arcába or-
dítanám, hogy minden éjjel telefonon beszélünk. Hogy már meg is tervezte
a szökésünket.
Visszafordul és a szemembe néz, talán azért, milyen hatással vannak rám
a szavai.
– Tarek megnősül! Már ki is választotta a családja a számára megfelelő
lányt. Aki természetesen szaúdi, jó családból való, és még szűz.

– 210 –
 Jázmin
A szoba elkezd velem forogni. Nem, az nem lehet!
– Hazudsz, Nasszer! Tarek soha nem venne el egy másik nőt! Ő csak en-
gem szeret!
– Jaj, Jázmin, milyen naiv vagy! Tarek senkit sem szeret, csak saját magát!
– Nem, az nem lehet! – kiabálom, és elerednek a könnyeim. Otthagyom
Nasszert a nappaliban, és felrohanok a szobámba. Muszáj beszélnem Tarek-
kel, előveszem a mobilt, és már hívnám őt, amikor rájövök, hogy tegnap ki-
töröltem a számát a telefonból.
A fenébe, hogy lehetek ennyire ostoba, hogy kitöröltem a számot! Vár-
junk, lehet, hogy ezért nem akarta, hogy beszéljünk telefonon.
Nem, nyugi, Jázmin! Tarek szeret, ez biztos! Bíznom kell benne!
Nasszer ezt csak azért találta ki, hogy elbizonytalanítson, hátha így bele-
egyezem a házasságba!
– Jázmin, lányom, jól vagy? Nasszer mondta, hogy felrohantál a szobád-
ba, őt meg faképnél hagytad.
Összerezzenek, ahogy meghallom apám hangját, gyorsan a párnám alá
rejtem a mobilt, mielőtt az ágyamhoz ér.
– Apa, válaszolj nekem! Igaz, amit Nasszer mondott? Tarek megnősül?
– Igen, lányom. Nemrég beszéltem az apjával. Tarek a jövő hónapban ha-
zatér az esküvőjére.
Hazatér! Tarek azt mondta a telefonba, hogy legközelebb már személye-
sen találkozunk. Ezek szerint ő már tudta, hogy hazajön. Viszont az esküvő-
ről egy szót sem szólt.
– Jázmin! Ideje szembenézned a tényekkel. Tarek már nem akar tőled
semmit. Már megkapta, amit akart. Kiszórakozta magát veled. Most pedig,
mint minden szaúdi férfi, hazajön, és elvesz egy jó családból való szaúdi
lányt, aki még ártatlan.
Hogyan lehet apám ennyire kegyetlen. Hiszen látja, hogy szenvedek, és
kételyek gyötörnek, mégis forgatja a tőrt a szívemben.
– Nem, apa! Tarek sosem tenné ezt velem! – kétségbeesésemben elsí-
rom magam, de apámat nem hatják meg a könnyeim, tovább forgatja a tőrt
a szívemben.
– Mégis mit vártál, lányom? Egy olyan embertől, mint ő. Megmondtam
már az elején, hogy ez lesz, hiszen annyi nőt tett tönkre már.
Elönt a düh és a fájdalom, nekimegyek apámnak, a mellkasát ütöm.
– De mi szerettük egymást, apa! Te vagy az oka, amiért most egy másik
nőt vesz el! Csak te álltál a boldogságom útjában! Hiszen már az esküvőnket
terveztük! Gyűlöllek! Légy átkozott!
Egy hatalmas ütést érzek az arcomon, majd a világ elsötétül előttem.

– 211 –
 25. fejezet
Tarek
A repülőn ülve, útban Szaúd-Arábia felé, végigpörgetem az elmúlt tizenegy
hónapot. A bácsikám még nem tudja, kivel húzott ujjat. Majdnem egy évem
volt rá, hogy alaposan kiterveljek mindent. A rehabilitáció alatt csak Jázmin és
a bosszú járt a fejemben. Kemény kilenc hónap volt, de kibírtam. Azt tettem,
amit mondtak, és azt mondtam, amit hallani akartak. Csak egy cél volt előt-
tem, hogy minél hamarabb kijussak és visszatérhessek Szaúd-Arábiába. Köz-
ben pedig előkészítettem a tervemet. Jack segített mindenben, amíg én a reha-
bon a jó fiút játszottam. Ha kellett, megkente az embereket, ha kellett, megzsa-
rolta, mint a régi szép időkben. Amikor kilenc hónappal ezelőtt kijöttem a re-
habról, azonnal felhívtam az apámat, hogy készítse elő a hazatérésemet. Persze
neki volt még egy feltétele. El kell vennem egy általa kiválasztott szaúdi lányt.
Rögtön tudtam, hogy ez inkább a bácsikám feltétele, mint az apámé. Gondo-
lom, az öreg bepánikolt, ahogy megtudta, hogy visszatérek az országba. Nem
véletlenül akarja Jázmint olyan gyorsan férjhez adni. De esélye sincs, mindent
alaposan kiterveltem, nem véletlenül volt ott akkor Fatima a fürdőben. Tud-
tam, hogy Jázmin aznap megjelenik, és végre beszélhetek vele, ha csak telefo-
non is. Leírhatatlan érzés volt, amikor meghallottam a hangját a telefonban. Jó
volt beszélni vele, hallani a nevetését. Istenem, mennyire hiányzott a nevetése!
A legédesebb hang, amit valaha hallottam. Tudom, hogy sokat szenvedett ez
alatt a tizenegy hónap alatt. Ha arra gondolok, hogy az apja megverte őt, még
most is ökölbe szorul a kezem. A bácsikám ezért még külön meg fogja kapni tő-
lem a magáét! Ami viszont most ennél is fontosabb, hogy lássam Jázmint. Tu-
dom, hogy a bácsikám már elmondta neki, hogy visszatérek Szaúd-Arábiába és
megnősülök. Minél hamarabb beszélni akarok vele, hogy megnyugtassam őt,
és hogy végre a karomba zárjam.

A repülőről leszállva egyenesen anyám palotájába megyek. Anyám már az

ajtóban vár Fatimával és szélesen mosolyognak, ahogy meglátnak. Legnagyobb
meglepetésemre, apám is eljött üdvözölni. Gondolom, a saját szemével akarja
látni az átalakulásomat. Ahogy közel érek hozzájuk, Fatima a nyakamba ugrik.
Nekem meg egyből az a nap jut eszembe, mikor Jázmin hazajött Törökország-
ból, ugyanígy ugrott a nyakamba. Akkor tarthattam őt utoljára a karomban. Rá-
nézek anyámra, és látom, hogy a szemei könnyben úsznak, de most nem a bá-
nattól, inkább büszkeséget látok a szemében. Rámosolygok, mialatt próbálom
Fatimát lehámozni magamról. Anyám rászól a húgomra, mire ő durcás arcot

– 212 –
 Tarek
vág, de nem ellenkezik, hanem odaáll anyám mellé. Ránézek apámra, aki csak
méreget, talán még ő maga sem hiszi el, hogy jó útra tértem. Megértem őt. Sokat
csalódott bennem és szégyenkezett miattam. Sajnos ez most is így lesz, de ezt
egyelőre nem kell neki tudnia. Higgye csak azt, hogy a fia megváltozott.
– Üdvözöllek, apám! – ölelem át.
– Köszöntelek fiam! – ölel át ő is.
– Nem gondoltam, hogy ma veled is találkozom.
– Ugyan, fiam, ez a nap számomra is öröm. Büszke vagyok rád, kemény
időszak áll mögötted, és te nem adtad fel, végigcsináltad – húzza ki magát az
öreg, mintha csak együtt csinálta volna velem végig.
– Köszönöm, apám, sokat jelentenek a szavaid – válaszolom neki. Pedig
igazából szart se érdekel, mit gondol rólam. Csak Jázmin miatt csináltam vé-
gig, ő az egyedüli ember, aki érdekel. Apámról meg csak annyit, nagyon is jól
tudom, hogy összejátszik a bácsikámmal ellenem. A saját fia ellen! Ha tény-
leg érdekelném őt, azonnal elintézte volna, hogy visszajöhessek ide, és Jáz-
mint elvehessem. Sokkal nagyobb hatalmú család vagyunk annál, hogy a bá-
csikám nemet merne mondani apám kérésének.
Bemegyünk a házba, és egy ideig a nappaliban próbálok valami erőltetett
beszélgetést folytatni a családommal, de már rohadtul unom. Csak Jázmin jár
a fejemben, hogy újra lássam.
Figyelem őket, ahogy próbálnak családként viselkedni. Nevetséges! So-
ha nem voltunk igazi család! Én gyerekkoromtól külföldön élek. Apámat
csak akkor láttam, ha valami nagy szarba kerültem, és eljött leugatni a fejem.
Anyámat meg annál is ritkábban. Igazából a családom teljesen idegen szá-
momra. Egyedül Fatima iránt érzek valamit, de őt sem láttam sokszor az éle-
temben. Nekem Jázmin jelenti a családot, az otthont. Mellette kaptam meg
azt a feltétel nélküli szeretetet, amire legbelül mindig is vágytam.
– Azt hiszem, fölmegyek a lakrészembe lepihenni – mentem ki magam
ebből a kényelmetlen szituból, amit most a családom generál. Látom apám
arcát, hogy ő is megkönnyebbül, hogy nem kell tovább játszani itt a családfőt.
– Fatima, gyere velem, vettem neked pár ajándékot, odaadnám – szólok a
húgomnak, majd felmegyünk az emeletre.
Ahogy felérünk a szobámba, rögtön a húgomnak szegezem a kérdést!
– Fatima, beszéltél Rimával?
– Előbb az ajándékomat, Tarek! – nyújtja felém a kezét.
Elnevetem magam, le se tagadhatná, hogy a testvérem. Kiveszek a zse-
bemből egy ékszeres dobozt. Látom, ahogy Fatima arca felragyog, és azon-
nal kikapja a kezemből.
– Mi ez, Tarek? – kíváncsiskodik, de meg sem várja, hogy válaszoljak,
csak tépi fel. Én meg csak mosolygok rajta! – Ez gyönyörű! Köszönöm! –
ugrik a nyakamba.

– 213 –
Keleti szenvedély
– Reméltem, hogy tetszeni fog – mosolygok.
Egy gyémánt nyakláncot vettem Fatimának, ami önmagában nem lenne
nagy szám, de a kő pink színű, ami a gyémántok körében elég ritkaságnak
számít. Mondjuk, jól meg is kérték az árát, de nem számított, Fatima megér-
demli, ő volt a szövetségesem idehaza.
– Tedd a nyakamba! – utasít, én meg engedelmeskedem, és figyelem az
örömöt az arcán, ahogy a tükörben nézegeti magát.
– Nos, húgocskám, ha kinézegetted magad, akkor válaszolj. Mit mondott
Rima? Elhozza Jázmint, ahogy kértem?
– Igen, ma nála lesz egész délután.
Jól van. Reméltem, hogy így lesz. Rima mindig is a kedvenc nagynénjeim
közé tartozott. Nem sok embert kedvelek, de őt igen. Akkor is segített, ami-
kor megkértem, üzenje meg Fatimának, mikor mennek Jázminnal a fürdőbe.
– Most oda mész? – kíváncsiskodik Fatima.
– Igen, már nagyon vágyom rá, hogy lássam őt – vallom be neki, miköz-
ben felveszem a tobét magamra.
– Tényleg gyönyörű lány, és nagyon kedves is – mosolyog rám a húgom.
– Igen, Jázmin egy igazi kincs. Az én kincsem, és ma végre láthatom őt –
válaszolom neki, majd megcsókolom a homlokát.
Mikor a nagynéném házához érek, a szívem olyan gyorsan kezd el dobog-
ni, hogy attól félek, kiugrik a helyéről. Még soha nem izgultam ennyire. Ti-
zenegy hónap! Majdnem egy éve nem láttam őt, és most már csak percek vá-
lasztanak el, hogy újra láthassam. A nappaliban csak a nagynénémet találom.
Mosolyogva üdvözöl, amint meglát.
– Tarek, kedvesem, de jó hogy itt vagy – ölel át.
– Ő merre van? – kérdezem izgatottan.
Tudom, rohadtul bunkó vagyok, hogy még csak nem is üdvözlöm őt, de
nekem csak Jázmin jár a fejemben. Azonnal látni akarom.
– Tarek! Ugye tudod, hogy itt most mindannyian nagyot kockáztatunk! –
figyelmeztet aggódva.
– Rima, hol van Jázmin? – kérdezem tőle megint, és ajánlom, hogy vála-
szoljon, és ne húzza tovább az idegeimet! Azt hiszem, ő is látja rajtam, hogy
jobb, ha válaszol.
– Fent az emeleten. Már vár téged – sóhajtja.
Felszaladok az emeletre, és kinyitom az ajtót. Jázmin az ágyon ül. A szívem
nagyot dobban, ahogy meglátom a gyönyörű arcát, amit egy éve nem láttam.
Ahogy meglát, a nyakamba ugrik, és azonnal elkezdjük egymást csókolni.
Mind a ketten sírunk. Érzem az ajkunkon a könnyeink sós ízét. Annyira jó őt
csókolni, érezni az illatát, a selymes bőrét. Abbahagyom a csókot, és a két ke-
zemmel megfogom az arcát, el akarok veszni azokban a kék szemekben újra.

– 214 –
 Tarek
– Tarek, el sem hiszem, hogy itt vagy! Hogy végre láthatlak és meg-
érinthetlek. Szeretlek, annyira szeretlek! – Sír ő is, mialatt elveszünk egy-
más tekintetében.
Végigsimítom az arcát.
– Én sem hiszem el, hogy itt vagy velem! Annyira hiányoztál, Jázmin! Te
vagy a mindenem, az életem, a levegőm! – súgom, miközben újból birtokba
veszem a száját, és mohón csókoljuk egymást. Hirtelen eltol magától, nem
értem, mi a baj.
– Mi az, baby? – nézek rá értetlenül.
– Apám azt mondta, azért jössz haza, hogy elvegyél egy másik nőt – vá-
laszolja, majd elfordítja a fejét.
Sejtettem, hogy Jázmint ezzel fogja kínozni az apja. Egy kicsit bosszant
is, hogy nem bízik meg bennem, de tudom, hogy az apja mindent megtesz,
hogy bizonytalanságban tartsa. Megfogom az arcát, és visszafordítom felém.
– Baby! Komolyan elhiszed, hogy ezért jöttem haza? Hiszen az elmúlt
egy évben csak az adott erőt, hogy újra láthatlak, hogy a karomban tarthatlak.
Szeretlek, Jázmin, az életemnél is jobban!
Jázmin elsírja magát, majd újból a nyakamba ugrik.
– Ne haragudj! Annyira ostoba vagyok, csak az apám teljesen összezavart.
– Tudom egyetlenem! – nyugtatom, miközben magamhoz szorítom.
– Nézd, a házasság is egy feltétele volt annak, hogy vissza tudjak térni az
országba. De hidd el, te vagy az egyetlen, akit feleségül akarok venni.
Jázmin rám néz, majd játékosan megüti a vállam.
– Ajánlom is, mert senkinek nem hagyom, hogy elvegyen tőlem! – mond-
ja durcásan, de ahogy kimondja, mind a ketten felnevetünk.
Istenem, mennyire hiányzott a nevetése!
Jázmin végignéz rajtam, majd a szeme megállapodik a hajamnál.
– Mi az, baby?
– Levágattad a hajad – simogatja meg a fejem.
Még a rehabon kellett levágatnom, aztán így hagytam.
– Nem tetszik?
– De, nagyon jól nézel ki. A tobé is jól áll neked – mosolyog, és látom a
vágyat a szemében.
Mind a ketten ki vagyunk éhezve a másikra. Az eszünk viszont még pró-
bál megálljt parancsolni. Mégsem eshetünk egymásnak itt Rima házában. Így
is nagy kockázatot vállalt, hogy idehozta Jázmint!
Újra magamhoz szorítom, és élvezem, hogy végre a karomban tarthatom
ennyi idő után. Próbálom visszatartani a vágyam, de nem megy, a közelsé-
ge, az illata, a gyönyörű szája! Istenem, mennyit fantáziáltam a csodás szá-
járól. Végighúzom a szám a nyakán, egészen az álláig, majd megcsókolom.

– 215 –
Keleti szenvedély
Lassan csókoljuk egymást, szinte csak simogatjuk a nyelvünkkel a másikat.
Annyira ki vagyok éhezve, hogy most ez a kevés is elég ahhoz, hogy a far-
kam kőkemény legyen.
– Baby, abba kéne hagynunk, mert különben itt foglak megdugni – lehe-
lem a szájába, de nem tudok elszakadni az ajkától.
– Akkor tedd azt, Tarek! A tiéd akarok lenni itt és most – súgja, és olyan
vággyal néz rám, hogy a farkam megremeg.
A francba mindennel! Akarom őt, itt és most!
Lehúzom a kendőt a fejéről, és a gyönyörű hosszú haja a vállára omlik,
nekem meg elmegy a maradék józan eszem, és a tarkójánál fogva magam-
hoz húzom.
Mohón csókoljuk egymást, és az ágy felé kezdek vele hátrálni. Tudom,
hogy ezt most nem kéne, de már nem tudok józanul gondolkodni, annyira rég
vágyom rá. Lehúzom az abaját róla. Csak egy fehérnemű van alatta.
Azt a rohadt! Az elmúlt tizenegy hónap alatt hányszor idéztem magam elé
ezt a tökéletes testet. De a valóság ezerszer gyönyörűbb.
– Jaj, baby, mennyire hiányoztál! – súgom, miközben az ágyra fektetem.
Fölé hajolok, és már gombolja is ki a tobémat, majd húzza le rólam. Ő is
ugyanolyan mohó, mint én.
– Szeretlek, Tarek – suttogja, miközben a nyakamat csókolja. Magam alá
vonom, és birtokba veszem a testét. Először a nyakát cirógatom a nyelvem-
mel, majd a puncijához érintem a kezem, ami már forró és nedves. Félreto-
lom a bugyiját, és elkezdem simogatni ott lent. Folyamatosan csókoljuk egy-
mást, mialatt az ujjammal a csiklóját ingerlem.
– Tarek… Tarek… annyira… – sóhajt fel kéjesen. Mind a kettőnknek hiá-
nyoztak már ezek az együttlétek, mikor megszűnik minden körülöttünk és át-
lépünk a mi kis világunkba.
Istenem, de szeretem ezt a nőt! Ő a mindenem, az életem, meghalnék érte!
Jázmin megfogja a farkam, és elkezdi simogatni, már épp húzná le rólam
az alsót, amikor meghallom Rima hangját a hátam mögül.
– Tarek! – sikítja a nevem, én meg azonnal felugrok az ágyról. Felkapom
az abaját, majd hozzádobom Jázminhoz, hogy fel tudjon öltözni, mialatt pró-
bálom nyugtatni Rimát.
– Jól van, Rima, nyugi, semmi gond! – csitítom őt, miközben a tobémat
veszem fel.
– Engem ne nyugtass, te gyerek! Elment az eszetek? Meg akarod őt öl-
ni? – mutat Jázminra.
– Soha nem engedném, hogy bántódása essen! – vágok vissza, pedig ponto-
san tudom, hogy Rimának igaza van. Az önzőségem és a vágyam felülkereke-
dett rajtam, és akaratom ellenére veszélybe sodortam Jázmint, sőt még Rimát is.

– 216 –
 Tarek
– Az én hibám, Rima! De szeretem őt, csak Allah tudja, mennyire. –
Jázmin elsírja magát, én meg azonnal odaszaladok és átölelem.
– Ne sírj, baby, kérlek! Most már minden rendben lesz! – A mellkasom-
ra húzom a fejét, és megcsókolom a feje búbját, mialatt Rimára nézek, aki le-
vegőt is alig kap. Azt hiszem, a nagynéném még soha nem látott ilyen fokú
gyengédséget. Pláne nem tőlem.
– Ez a szerelem meg fog ölni minket! Tudom, hogy így lesz! Mondj le ró-
lam, Tarek, mielőtt valami nagy baj történik – zokogja tovább.
Megfogom az arcát, és belenézek a szemébe.
– Soha, Jázmin! Soha nem mondok le rólad! Mi összetartozunk! Te az
enyém, én a tiéd! Te vagy a boldogságom, a mindenem! Szükségem van rád,
mint a levegőre! Ha nem vagy velem, megfulladok. Te adtál értelmet az éle-
temnek, és nem fogom hagyni, hogy bárki is elvegyen tőlem! – súgom neki,
mialatt megcsókolom.
– Annyira szeretlek, Tarek! – súgja ő is, majd tovább csókoljuk egymást.
– Tarek, kérlek! El kell menned! – szól rám Rima.
Tudom, hogy igaza van. Abbahagyom a csókot, és még egyszer átölelem
Jázmint.
– Jól van! – sóhajtok. – Szeretlek, Jázmin! Kérlek, légy erős, nemsokára
vége – ígérem neki, miközben átadom őt Rimának.
Rima átkarolja Jázmint, aki még mindig sír.
– Köszönöm, nénikém! – simítom meg a karját.
Elindulok le a lépcsőn, de Jázmin utánam szalad.
– Várj, Tarek! – ugrik a nyakamba, és olyan szorosan ölel, hogy majd-
nem megfulladok.
– Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi olyat, amivel veszélybe sodrod
magad! Mert nem élném túl, ha elveszítenélek!
Elmosolyodom, ahogy ezt mondja. Még most is engem félt.
– Ígérem! – mondom, majd belecsókolok a nyakába.
– Jázmin, kérlek, engedd el Tareket! – húzza ki Rima a karjaim közül.
Elindulok lefelé a lépcsőn, egyenesen a kijárat felé, nem nézek hátra,
mert akkor biztos, hogy nem bírnám itthagyni. Hallom, ahogy zokog, és a
szívem összeszorul, mert végigfut az agyamon, mennyi fájdalmat kellett
átélnie, mióta velem van!
Esküszöm, ha ezen túljutunk, soha többet nem fog sírni. Mindennap azon
leszek, hogy őt boldoggá tegyem.
Beszállok az autóba, és a telefonom csörögni kezd! Ránézek a kijelző-
re: ABDULLAH.
– Tarek! Ezer éve! Apád mondta, hogy hazajöttél.
Nocsak, milyen gyorsan terjednek itt a hírek!

– 217 –
Keleti szenvedély
– Igen, ma jöttem haza.
– Figyelj, ugye nincs harag a múlt miatt? De engem is nagyon megszo-
rongattak a mutavák, muszáj volt neveket mondanom!
– Semmi baj! Én is ezt tettem volna a helyedben.
– Tudtam, hogy megértesz. Figyelj, találkozzunk a régi törzshelyünkön
egy óra múlva.
– Jól van – egyezek bele. Igaz, Nasszerhez indultam, de nem ezen a pár
órán múlik, legalább lecsillapodom, mielőtt beszélek vele.
A kávézóba érve Abdullah szinte azonnal nekem szegezi a kérdést.
– Hallom, Tarek, megnősülsz – vigyorog, mintha valami rohadt vicces
dolgot mondana.
– Ja, úgy tűnik! – vonom meg a vállam, és kifelé bámulok az ablakon.
– Nem vagy valami lelkes. Nem úgy, mint Nasszer! Már telekürtöl-
te Rijadot, hogy elveszi a leggyönyörűbb nőt, akit valaha látott. Talán te
is ismered. Hasszan bácsikátok lánya, és hamar híre ment a szépségének.
A minap még anyám is úgy jött haza a fürdőből, hogy ódákat zengett a
lány szépségéről. Szerencsés férfi ez a Nasszer! – mondja Abdullah, ne-
kem meg ökölbe szorul a kezem már a gondolatra is, hogy Nasszer akár
egy ujjal is hozzáér Jázminhoz.
– Jázmin soha nem lesz Nasszeré! Ő az én asszonyom! – csapok dühösen
az asztalra, mire Abdullah értetlenül néz rám.
– Azt akarod mondani, hogy Nasszer menyasszonya és te!
– Igen, Abdullah! Jázmint még Magyarországon ismertem meg. A bácsi-
kámnál dolgozott, akkor még sem ő, sem én nem tudtuk, hogy a bácsikám lá-
nya. Egymásba szerettünk, és az asszonyom lett. Már épp össze akartunk há-
zasodni, amikor a bácsikám közölte, hogy ő Jázmin apja, és nem egyezik bele
ebbe a házasságba. Aztán elhozta őt ide, és most mindent elkövet, hogy férj-
hez adja. Még akár ahhoz a szerencsétlen Nasszerhez is.
– Ez durva, de ha Nasszer tudja, hogy az a lány már a te asszonyod, ak-
kor miért akarja elvenni?
– Bosszúból! Mi másból? – És ahogy ezt kimondom, Nasszer áll meg az
ajtóban.
Amint meglát, elindul felém, majd megáll az asztalunknál.
– Nocsak, Tarek, hát igaz! Hazajöttél?
Mi van, apám telekürtölte Rijadot, hogy hazatérek?
– A te legnagyobb bánatodra – vetem oda neki.
– Ugyan, Tarek! Ne marjuk egymást! Inkább kezdjünk mindent tiszta lappal,
hiszen mind a ketten új életet kezdünk. Apád mondta, hogy nősülni jöttél vissza.
A kis szarházi, nyeregben érzi magát! Húzogasd csak az oroszlán bajszát,
Nasszer, aztán ne csodálkozz, ha élve felfal!

– 218 –
 Tarek
Nem foglalkozom vele, csak megeresztek felé egy gúnyos mosolyt. Lá-
tom rajta, zavarja, hogy nem válaszolok, ezért folytatja:
– Tudod, Tarek, én is megnősülök.
Ha most megemlíti Jázmin nevét, itt fogom őt szarrá verni!
Felállok, és egész közel megyek hozzá, látom a szemében a félelmet, és
ez rohadtul tetszik.
– Egy lófaszt fogsz te megnősülni!
– Márpedig igen! Méghozzá Jázmint veszem el! És egy életen át fogom
élvezni annak a gyönyörű nőnek minden egyes porcikáját – vágja a képembe,
nekem meg most durran el az agyam.
Nekivágom őt a falnak, majd előveszek egy kést, és a golyóihoz tartom.
– Kíváncsi vagyok, a farkad nélkül hogyan fogod megtenni? Mondjuk
sok hasznát eddig sem vetted!
Nasszer nem válaszol, csak a rettegést látom a szemében.
Tudja, hogy képes lennék levágni a farkát, ha tovább hergel. Abdullah
sem mer megszólalni, csak néz minket.
– Szóval, elmondom, mi lesz most. Felbontod az eljegyzésedet Jáz-
minnal, kitalálsz egy hihető sztorit, hogy miért nem akarod Jázmint el-
venni. Cserébe én nem küldöm el a húgodról készült videót az apádnak és
a vallási rendőrségnek!
– Ne nézz, hülyének! Azt nem tennéd meg, hiszen te is rajta vagy!
Ez most tényleg ennyire hülye, vagy rájátszik?
– Ugyan már Nasszer a mai világban egy videót úgy vágsz meg, ahogy
csak akarsz! Ne aggódj, én nem vagyok rajta!
– Te aljas szemétláda! Hogy játszhatsz így a húgom életével?
– Miért, te mit csinálsz Jázminnal? Csak nem gondoltad komolyan, hogy
hagyom, hogy a feleséged legyen, hogy hozzá érj. Megmondtam már neked,
ő az én asszonyom.
– És mi a biztosíték arra, hogy ez az utolsó videó, hogy többet nem zsa-
rolsz meg? – kérdezi Nasszer.
– Semmi! De ne aggódj, ha te nem állsz többet az utamba, biztonságban
lesz a húgod! Rajtad múlik!
Látom, ahogy Nasszer gondolkodik, tudja ő is, hogy nem fogok egy ilyen
adut kiadni a kezemből. Legalábbis amíg biztonságban nem leszünk Jázmin-
nal. De nincs sok választása, muszáj belemennie, a húga élete a tét.
– Jól van, Tarek, te nyertél! Felbontom az eljegyzésemet Jázminnal! De
ne hidd, hogy nem lesz más, aki szívesen elvenné őt, a bácsikámnál halom-
ban állnak a kérők. Mindenkit nem zsarolhatsz meg.
Nasszer most tényleg ennyire ostoba! Azt hiszi, visszajöttem úgy ide, hogy
nincs tervem? Mondjuk, leszarom, hogy mit hisz vagy gondol! Ostoba kis féreg!

– 219 –
Keleti szenvedély
– Te ne foglalkozz ezzel, Nasszer! Te csak azt tedd, amire utasítottalak –
mondom neki, majd a kést végighúzom a lábán.
Látom, ahogy az arca elfehéredik, aztán lenéz a fehér tobéjára, amin a vér
kezd átitatódni.
– Hoppá, testvér! Eltévesztettem! Érdekes, pedig ritkán hibázok! – gú-
nyolódom vele.
– Te nem vagy normális! – ordítja, miközben még mindig a tobéját nézi.
– Nyugi csak egy karcolás! Vidd kórházba ezt a kislányt, Abdullah, ne-
hogy nekem itt elájuljon – nevetek fel, majd otthagyom őket.
Na, Nasszer kilőve! Most jöhet a terv második része!

– 220 –
 26. fejezet
Jázmin
Miután Tarek elment Rimától, visszatérek apám házába. Azonnal felme-
gyek a lakrészembe, és bezárkózom a szobámba. Még most sem hiszem el,
hogy találkoztam Tarekkel. Hanyatt fekszem az ágyon, visszapörgetem az el-
múlt egy órát. Annyira jó volt a karjában a csókjai közt. A testemet még most
is elönti a forróság, és átjárja a bizsergés, ahogy visszaemlékszem.
Egyszer csak apám ront be a szobámba, és olyan képet vág, hogy először
azt hiszem, rájött, hogy találkoztam Tarekkal!
– Jázmin azonnal beszélnem kell veled! Nasszer felbontotta az eljegy-
zéseteket.
Nagyon vissza kell fognom magam, hogy apám ne lássa az örömömet.
– Azt is mondta, miért? – kérdezem meglepődést színlelve, pedig nagyon
is tudom, hogy Tarek vette rá a videóval, amit a húgáról készített.
– Azt mondta, rájött, hogy mégis egy érintetlen lányt szeretne első fele-
ségnek. Idegesen jár fel-alá, úgy folytatja: – Na persze! Valami más van itt
a háttérben – morgolódik magában. Megáll velem szembe. Minél hamarabb
férjet kell neked találnom. – Olyan elszánt a tekintete, hogy tudom, bármit
megtenne, hogy férjhez adjon.
– Apa, nem kell úgy kapkodni, én ráérek – mondom neki, de nem bírom
magamban tartani az örömömet, és elmosolyodom.
Apám arca azonnal eltorzul, megragadja a karom, és magához húz.
– Ne örülj, lányom! Még ebben a hónapban férjhez adlak, az sem érde-
kel, ha egy koldus harmadik felesége leszel, de az övé soha! – Az ágyra lök,
majd kiviharzik.
Azt hiszem, apámnak végérvényesen elment az esze. Ez már rég nem ró-
lam szól, hanem az ő kettőjük csatájáról Tarekkal.
Mindegy, ma semmi nem tudja elvenni az örömömet, végre láthattam és
a karjai közt lehettem annak a férfinak, akit a világon a legjobban szeretek!
Egy hét telt el azóta, hogy Nasszer felbontotta az eljegyzést. A kertben
ülök és édes semmitevéssel töltöm az időm, ami itt az életem részévé vált,
amikor apámat látom közeledni. Nagyon vidámnak és izgatottnak tűnik.
– Lányom, óriási szerencse ért minket!
Apámat ritkán látni ilyen állapotban, így az én érdeklődésemet is felkelti.
– Mi történt?
– Egy Dubajból származó sejk ma megkérte a kezedet! Szaúd-Arábiából
szeretett volna magának második feleséget, és amikor hallott a szépségedről,
elhatározta, hogy megkér – csapja össze apám a tenyerét, mintha megütötte
volna a főnyereményt.

– 221 –
Keleti szenvedély
Elkezd forogni velem a szoba! Tarek! Valahogy értesítenem kéne őt, de
hogyan?
– Én nem akarok férjhez menni! – jelentem ki határozottan.
– Márpedig férjhez mész! Két nap múlva pedig megismerheted őt, mert
szeretne látni, és én engedélyt adtam rá! – vágja oda, majd sarkon fordul
és otthagy.
Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Mikor már megszabadultam Nasszer-
től, most a semmiből felbukkan ez a sejk! Valahogy kapcsolatba kell kerülnöm
Tarekkal! Rima! Ő az egyetlen, aki segíthet nekem!
Meggyőztem apámat, hogy hívja át Rimát, mert szeretném, ha segíte-
ne a készülődésben. Persze apám most mindenre rábólint, ami a férjhez
menetelemet segíti.
A nappaliban ülök, amikor Rima megérkezik.
– Rima, de jó, hogy látlak! – borulok a nyakába, de most valahogy olyan
más. Ránézek, és a szeme könnyes. – Rima, minden rendben? – kérdezem
aggódva.
– Gyere, lányom, beszélnünk kell! – Megfogja a kezem, és leültet a kana-
péra. – Tarekről van szó!
A szívem elkezd hevesebben verni, ahogy meghallom a nevét.
– Én is miatta hívtalak. Kapcsolatba kell vele kerülnöm a lehető leggyor-
sabban. Apa férjhez akar adni valami dubaji sejkhez. Muszáj szólnom neki –
hadarom kétségbeesve.
Rima olyan fájdalmasan néz rám, hogy tudom, valami baj van.
– Mi a baj?
– Jaj, kicsikém annyira sajnálom. – Elsírja magát, én meg érzem, hogy a
szívem kezd összeszorulni.
– Rima, mondd már el! Tarekkel történt valami? – sikítom, mert már nem
tudok az érzéseimen uralkodni.
– Tarek megnősül! A hónap végén! – Átad egy papírt, amin Tarek neve
szerepel, és leendő feleségéé.
Egy meghívó az esküvőre. Értetlenül nézek Rimára.
– Nem, Rima! Ő csak azért egyezett bele az esküvőbe, hogy az apja vis�-
szaengedje az országba. Ez csak egy feltétel volt, de Tarek engem szeret! Hi-
szen te is láttad! – magyarázom kétségbeesve, és érzem, ahogy a szemem
megtelik könnyel.
– Sajnálom, Jázmin! Ez már hivatalos, az esküvőt megtartják.
– Azonnal beszélnem kell vele! Segítened kell! – könyörgök neki.
– Tarek már nem akar tőled semmit! Ő maga mondta nekem! Megkért,
hogy mondjam meg neked, ne keresd többet, és felejtsd el örökre! – szipogja.
Érzem, hogy a szobából kezd elfogyni az oxigén. Próbálok levegőért kap-
kodni, de mindhiába, a szoba elsötétül előttem…

– 222 –
 Jázmin
Amikor magamhoz térek, már a saját szobámban vagyok, az ágyamban
fekszem. Próbálok a Rimával való beszélgetésemre visszaemlékezni.
Rima azt mondta, hogy Tarek megnősül, és hogy nem akar már tőlem
semmit, hogy felejtsem el.
Nem hiszek Rimának, Tarek nem mondhatta ezt. Tudom, hogy szeret! Nem
tudom, mi a terve, de nem fogja elvenni azt a nőt, ebben biztos vagyok! Ne tu-
dom, miért mondta ezt Rima. Talán apám utasítására! Lehet, hogy apám rájött,
hogy segített nekünk, de egy biztos: Tarek szeret, és soha nem mondana le rólam!
Másnap reggel apám első felesége, Nasva és az unokahúga jönnek át hoz-
zánk. Apám kérte meg őket, hogy segítsenek az előkészületekben. Ma találko-
zom azzal a dubaji sejkkel, akihez apám feleségül akar adni. Semmi kedvem
az egészhez. Még mindig nem tudom kiverni Rima szavait a fejemből. „Tarek
megnősül”, „Tarek már nem akar tőled semmit”, „Azt mondta, ne keresd többet,
felejtsd el.” Annyira jó lenne beszélni Tarekkal! Bár a szívem érzi, hogy nem
mondana le rólam, de mégis ott motoszkál bennem a kétely. Bíznom kell benne!
Igen, erősnek kell maradnom! Nem engedhetem meg, hogy összezavarjanak.
A gondolataimból Nasva hangja zökkent ki.
– Jázmin, lányom! Még fel sem öltöztél! Így készülsz a vőlegényed fo-
gadására! – kiabálja csípőre tett kézzel, ahogy megáll a szoba közepén.
Megvonom a vállam, nem érdekel ez az egész. Nasva háta mögött meglá-
tok egy fiatal lányt, egy hatalmas gurulós bőrönd van nála. Úgy tizenhat-ti-
zenhét éves lehet. Elég félénk, mert csak a padlót nézi. Nasva elindul a fé-
sülködőasztalomhoz, a lány meg követi őt. Figyelem, ahogy kinyitja a bő-
röndöt és elkezd kipakolni belőle az asztalra. Még sosem láttam ennyi ken-
ceficét. Én nem igazán szoktam magam sminkelni, nem is vagyok járatos
ezekben a dolgokban, de ahogy elnézem a lány tökéletes sminkjét, ő biztos
profi ebben. Közelebb lépek az asztalhoz, és végignézek a rengeteg kozme-
tikumokon. A feléről azt sem tudom, micsoda! Rámosolygok a lányra, mire
félénken ő is visszamosolyog.
– Jázmin, eldöntötted, melyik ruhát veszed fel? – kérdezi Nasva.
– Nekem teljesen mindegy – válaszolom unottan, a két nő meg úgy néz
rám, mintha valami szörnyű dolgot mondtam volna.
– Lányom! Ne légy hálátlan! Apád megengedi, hogy még az esküvő előtt
találkozz a vőlegényeddel, ráadásul fedetlenül. Rengeteg nő örülne, ha ekko-
ra kegyben részesülne.
Engem meg pont hidegen hagy ez az egész.
Nasva látja rajtam, hogy nem mozdulok, ezért ő megy a szekrényemhez,
és végignézi a ruháimat. Mondjuk nézheti, mert sok ruha nincs benne. Mivel
a házat nem hagyhatom el, a legtöbb ruhám kényelmes melegítő, nincs is na-
gyon szükségem másra, mert ha mégis kimegyek, akkor meg abaja van rajtam.

– 223 –
Keleti szenvedély
– Hát ez nem sok, lányom! – sóhajt fel! – Apád nem igazán gondoskodott
megfelelő ruháról – bosszankodik, mialatt még mindig a ruháim között ko-
torászik. Egyszer csak előkap egy krémszínű kosztümöt. Apám vette nekem
még Törökországban.
– Ez tökéletes lesz – állapítja meg, és olyan boldog, mintha kincset talált
volna. Azonnal utasít, hogy vegyem fel, én meg teszem, amit mond. Egy ki-
csit furcsán érzem magam, mert mialatt vetkőzöm, folyamatosan bámulnak.
Mikor felveszem a ruhát, Nasva odajön, és még egyszer végigmér.
– Tudod, lányom, Allah bőségesen megjutalmazott téged a szépséggel –
mosolyodik el.
Leülök a fésülködőasztal elé.
– Jázmin, ő itt Taháni, az unokahúgom. Ő segít majd a smink és a hajad
elkészítésében – mutatja be Nasva.
Egy ideig csak mosolygunk egymásra zavarunkban, de aztán ő töri meg
a csendet.
– Nagyon szép vagy, Jázmin! Nem is rakok rád sok mindent, inkább csak
kiemelem a szemed és a szád – mosolyog tovább.
– Régóta sminkelsz? – érdeklődöm.
– Igen! Már gyerekként is szerettem sminkelni, de akkor csak a babáimon
gyakorolhattam. Aztán ahogy nagyobb lettem, elkezdtem komolyan foglal-
kozni vele, és már családi esküvőkre is engem hívnak – büszkélkedik.
– Az jó lehet. Nem sok lehetősége van itt egy lánynak, de ez tényleg nagy-
szerű elfoglaltság – válaszolom neki.
Taháni úgy dolgozik rajtam, mintha csak egy vászon lennék, ő pedig a
művész. Alaposan szemügyre veszi az arcom minden kis pontját.
– Nagyon különleges szépség vagy. A bőröd sokkal világosabb, mint az it-
teni lányoké, a szemed pedig kék, így most új színeket is kipróbálhatok! – lel-
kendezik, én meg izgatottan várom a végeredményt. Mikor kész, odafordít a
tükör elé. El sem hiszem, hogy ez én vagyok. Meg kell hagyni, Taháni tény-
leg ügyesen bánik a sminkkel.
– Tetszik? – kérdezi izgatottan.
– Igen, Taháni, gyönyörű lett, nagyon tehetséges vagy. – Látom rajta,
hogy mennyire örül, és egy pillanatra el is feledkezem, hogy miért is csinál-
juk ezt az egészet.
– Most pedig elkészítem a hajad. Fordít vissza maga felé, és már dol-
gozik is.
– Sok lánynak segítesz az átalakulásban? – kérdezgetem.
– Igen, a múltkor az egyik unokatestvéremnél, Núrnál voltam. Őt is be-
mutatták a vőlegényének az esküvő előtt. Olyan izgatott volt, mert ez nálunk
nem szokás, csak nagyon kiváltságos esetben engedik, és csakis akkor, ha a

– 224 –
 Jázmin
férfi akarja. Mi, nők ilyet soha nem kérhetnénk. De a férfi ott is látni akarta
a mennyasszonyát. Biztos hallott Núr szépségéről, bár kettőnk között legyen
szólva, te sokkal szebb vagy – kacsint rám, én meg elmosolyodom.
– És tetszett az unokatestvérednek a jövendőbelije? – faggatom tovább.
– Igen. Núr azt mondta, még soha nem látott nála jóképűbb férfit. Telje-
sen odavolt, már alig várja a menyegzőt. A hónap végén lesz. A férfi nemrég
tért vissza egy hosszú útról. Azt hiszem, Amerikában él. Talán Núrt is oda vi-
szi – közelebb hajol, mintha valami titkot akarna elárulni. – Képzeld, az uno-
kanővérem azt mondta, a vőlegényének tetoválásai vannak. Ahogy kimond-
ja, elkezd a szívem vadul dobogni.
Tarek! Csak ő lehet!
– Tessék? Nem tudod a férfi nevét, Taháni? – kérdezem kétségbeesve, és
magamban azt kívánom, ne az ő nevét halljam!
– Azt hiszem, Tarek! Igen, így hívják.
Tehát igaz, minden igaz, amit Rima mondott! Tarek tényleg elvesz egy má-
sik nőt! Lemond rólam!
– Jázmin, te sírsz? Mi a baj? – kérdezi aggódva Taháni.
Nem válaszolok, nem is tudnék mit! Fájdalmat érzek a szívemben, olyan
fájdalmat, amit utoljára talán csak anyám halálakor éreztem.
– Jázmin, megrémítesz! Szólok Nasvának! – Elindul, de elkapom a kezét.
– Ne! Jól vagyok! Csak adj egy kis időt – kérem őt.
Taháni átölel, majd megtörli az arcom.
– Jól van, nyugodj meg! Rendbe hozom a sminkedet.
Az idő további részében már csendben vagyunk, nem szólunk egymáshoz.
Kis idő múlva apám lép be a szobámba.
– Lányom, gyönyörű vagy! A vőlegényed már vár.
Elindulok apámmal, nem szólok, csak követem. Ő láthatólag nagyon
boldog, hogy a lánya ilyen engedelmes. Nem is sejti, hogy a szívem most
tört darabokra. A dolgozószobában már ott vár minket a vőlegényjelöl-
tem. Nem nézek rá, csak a földet bámulom, és közben ezer emlék, gondo-
lat, kérdés cikázik bennem! Nem is hallom, miről beszélnek, talán monda-
nom kéne valamit, de mindegy is, az életemnek vége, és már nem érdekel,
mi lesz velem ezek után.
– Jázmin, akkor magatokra hagylak titeket, hogy egy kicsit négyszemközt
tudjatok beszélni. – Apám távozik a szobából, de én még mindig nem nézek
az idegen férfira.
– Már nagyon kíváncsi voltam rád – hallom meg a hangját egészen közel
hozzám. – Musztafa al Rashad vagyok.
Felnézek, és egy fekete szempár néz rám. Hátrább lépek, és csak most
nézem meg őt tetőtől talpig. Fiatal férfi, körülbelül Tarekkal egyidős lehet.

– 225 –
Keleti szenvedély
A külseje átlagos, semmi rendkívüli nincs benne. Talán csak az, ahogy néz,
mintha tudna valamit, amit én nem.
– Tényleg gyönyörű vagy! – mér végig tetőtől talpig. Elfordítom az ar-
com, hogy ne kelljen ránéznem. – Nem kell félned tőlem!
– Nem félek – válaszolom határozottan.
– Tudod, ahogy nézlek, most már értem, miért nem mondana le rólad so-
ha – mondja sejtelmesen, én meg hirtelen felkapom a fejem.
Miről beszél ez a férfi?
– Ezt, hogy érted? – kérdezem, de ő csak mosolyog, és tovább bámul rám.
Aztán egész közel jön hozzám.
– Van egy közös ismerősünk, aki arra kér, bízz benne – súgja, majd az ujját
a szájára rakja, jelezve, hogy ne szólaljak meg. Azután a kezembe ad egy cetlit.
Szétnyitom, és ez áll rajta:
„Te vagy a mindenem, az életem, a levegőm! Bízz bennem!
Elmosolyodom, ez csak Tarek lehet, senki más. Érzem, ahogy az élet kezd
visszatérni a testembe. És a szívem újra dobog! Csak bólintok egyet, de a
mosolygást nem bírom abbahagyni. Ekkor apám lép be a dolgozószobába.
Musztafa ránéz apámra, majd így szól:
– Minél hamarabb szeretném a lányát feleségül venni. Két hét múlva
megtartjuk a menyegzőt – jelenti ki, majd apámmal együtt távoznak.
Ott maradok egyedül a szobában. Még mindig a hatása alatt vagyok az
előbbieknek. Szétnyitom a cetlit, és újra elolvasom. Bár nem tudom, mit ter-
vez Tarek, de most ez nem is lényeg. Most már biztos vagyok benne, hogy ez
a férfi és a házasság is a terv része. Nekem pedig csak az a dolgom, hogy bíz-
zak benne, ahogy kérte.

– 226 –
 27. fejezet
Jázmin
Ma van az esküvőm napja, és Tarek még mindig nem jelentkezett, én pe-
dig kezdek egyre idegesebb lenni. Nem tudom, mi a terve, de ha ma férjhez
megyek Musztafához, már nem fog tudni mit tenni. Rettentően félek, hogy
Tarekkal történt valami és ezért nem jelentkezik. Félek az előttem álló naptól
és az éjszakától. Apám persze rettentően boldog és elégedett, mintha nem is
én, hanem inkább ő menne férjhez. Musztafa rengeteg ajándékot küldött, fő-
leg ékszereket. Itt ezt hozománynak hívják, ezzel biztosítja a férj leendő fele-
ségének a jövőjét. Apám persze teljesen oda volt Musztafa nagyvonalúságá-
tól. Persze ő sem akart lemaradni, így Párizsból hozatta az esküvői ruhámat
és a kelengyémet. Mivel nem mutattam túlzott érdeklődést az egész iránt, így
a ruhát apám felesége, Nasva választott nekem.
A ház reggel óta asszonyokkal van tele. Apám feleségei, unokahúgai mind
nekem segítenek az előkészületekben. Mondjuk ahhoz képest, hogy Muszta-
fa ragaszkodott a szűk esküvőhöz, mondván, majd szülőhazájában szeretné
megtartani a nagyobb menyegzőt, elég szép számmal összegyűltünk. Rima
lép be a szobámba. Akkor láttam őt utoljára, amikor eljött elmondani, hogy
Tarek megnősül, és már nem akar tőlem semmit.
– Lányom, gyönyörű vagy! – mosolyog rám, de látom az arcán, hogy
nyomasztja valami.
– Örülök, hogy látlak, Rima. Sokat jelent nekem, hogy ma itt vagy! –
ölelem át.
Rima erősen magához szorít, majd sírva fakad.
– Mi a baj, Rima? Történt valami? – kérdezem tőle aggódva.
– Jaj, lányom, annyira sajnálom! Hazudtam neked Tarekkal kapcsolat-
ban. Való igaz, hogy megnősül, de azt soha nem üzente, hogy felejtsd őt el!
Ezt csak azért mondtam, mert féltettelek. Ez a szerelem úgysem jöhet közte-
tek létre. Reméltem, hogy így könnyebben elfelejtheted őt, még mielőtt va-
lami hatalmas örültséget követnétek el mind a ketten – hadarja kétségbeesve.
Ránézek Rimára, látom, mennyire rosszul érzi magát, tudom, hogy csak
engem akart védeni. Legszívesebben elmondanám neki, hogy Tarek üzent ne-
kem, hogy meg fogja akadályozni ezt az esküvőt, de nem merek kockáztatni.
– Jól van, Rima, megértelek! Tudom, hogy csak óvni akartál minket! De
ez most már mindegy is, hiszen ma férjhez megyek – próbálom őt nyugtatni
és boldogságot színlelni.
– Köszönöm, lányom! – sóhajt fel megkönnyebbülten. – Majd meglátod,
apád jó partit talált számodra, és ki tudja, még megszeretheted őt – kacsint rám.

– 227 –
Keleti szenvedély
Nem válaszolok. Szegény Rima, honnan is tudhatná, milyen a mindent
elsöprő szerelem, a szenvedély, amit mi érzünk Tarekkal egymás iránt. Ami-
kor vele vagyok, megszűnik a világ létezni, csak mi vagyunk, senki más. Ő
az egyetlen férfi, akit valaha is szeretni tudok és akarok! Az első pillanatban
belészerettem, és semmi másra nem vágytam, csak hogy ő is ugyanígy érez-
zen irántam. Mikor a karjai közt vagyok, a csókjai közt, a világ legboldogabb
asszonyának érzem magam.
Rima megszorítja a kezem, talán ő is látja, hogy most máshol járok. Nem
szól hozzám, csak feláll, aztán szól az öltöztető asszonyoknak, hogy bejöhet-
nek. Feladják rám a hófehér menyasszonyi ruhát, és magam is meglepődöm,
hogy nem is olyan szörnyű, mint amire elsőre számítottam. Mondjuk, nem az
én ízlésem, de lehetne ezerszer rosszabb is. Egy kérésem volt csupán, hogy
ne legyen a ruha abroncsos, hát ezt nem sikerült elérnem, de legalább nem
olyan hatalmas, hogy ne tudjak benne mozogni. Meglátom Tahánit, ahogy a
fésülködőasztalnál pakolja ki a dolgait. Szépen gondosan válogatja a sminket
és krémeket. Mikor kész vagyok az öltözködéssel, leülök a tükör elé, és Ta-
háni elkezd rajtam dolgozni. Látom, már mindent aprólékosan megtervezett.
Van nála egy füzet, és lelkesen mutogatja, melyik sminkre gondolt. Én csak
mosolygok és ráhagyom a választást, amitől ő még lelkesebb lesz. Ha Tarek-
kal lenne ma az esküvőm, biztos, hogy már rég kiválasztottam volna a meg-
felelő sminket és a hozzá illő frizurát. Soha nem engedtem volna, hogy apám
felesége válasszon nekem esküvői ruhát! De így, hogy egy idegen férfi készül
elvenni, minden olyan jelentéktelenné vált.
– Kész vagy! – mondja elégedetten Taháni. – Még soha nem láttam
nálad szebb menyasszonyt! – mosolyog rám, én meg elérzékenyülök a
kedvességén.
– Köszönöm, Taháni, de azt hiszem, ez nagymértékben rajtad múlt –
ölelem át, majd alaposan megnézem magam a tükörben. Tényleg csodás
munkát végzett, szomorú, hogy egy ilyen tehetséges fiatal lány, mint Tahá-
ni, nem tudja a tehetségét tovább kamatoztatni. Pedig biztos vagyok benne,
hogy ez a lány profi sminkmester is lehetne, ha megkapná az esélyt, hogy
tovább képezhesse magát.
Egyszer csak apám lép be a szobába.
– Lányom, gyönyörű vagy! A férjed örömét fogja benned lelni – mondja
széles mosollyal az arcán. Nekem meg úgy kell visszafognom magam, hogy
ne vágjam a képébe, milyen apa az, aki a lányát egy szerelem nélküli házas-
ságba kényszeríti. Csak azért vagyok hajlandó ezt a színjátékot most végig-
játszani, mert tudom, Tarek meghiúsítja ezt az esküvőt. Soha nem hagyná,
hogy más felesége legyek.

– 228 –
 Jázmin
Apám még mindig büszke mosollyal néz rám, majd a kezét a vállamra
rakja, úgy mondja:
– Teljesen megbolondítottad azt a fiút! Arra kért, hagy találkozzon veled
még egyszer az esküvő előtt, és én belementem. Elvégre nemsokára úgyis az
asszonya leszel!
Vajon miért akarhat velem találkozni az a férfi? Lehet, hogy Tarek üzent
valamit. Talán a terv részleteit jött megbeszélni!
A fejemben cikáznak a gondolatok.
– Gyere, lányom, Musztafa már lent vár – mondja apám, majd elindul.
Követem őt, és izgatottan várom, vajon mit akarhat Musztafa tőlem. Re-
mélem, Tarekről hozott híreket.
Amint leérünk a dolgozószobába, apám egyedül hagy minket. Ránézek
Musztafára, aki majd felfal a szemével.
– Nagyon vágytam már rá, hogy újból lássalak!
Ebbe meg mi ütött?
Megpróbálok úgy tenni, mintha nem hallottam volna az előbbi mondatát.
– Miért akartál látni, Musztafa? Tarek üzent valamit? – faggatom, de ő
csak bámul tovább.
– Nem! Ő nem tudja, hogy idejöttem – elkapja a derekam, és magá-
hoz húz. – Mióta megláttalak, nem bírlak kiverni a fejemből. Akarlak té-
ged, Jázmin!
Ennek meg mi a fene baja van?
– Engedj el most azonnal! – Ellököm magamtól, majd gyorsan teszek hát-
rafelé két lépést. – Ha Tarek most itt lenne…
– De nincs itt, Jázmin! – vág közbe, majd tesz egy lépést felém. – Én pe-
dig túlságosan vágyom rád ahhoz, hogy betartsam a megállapodást.
– Tessék? De hát ezt nem teheted? Hiszen Tarek a barátod!
Musztafa felnevet! Majd megereszt egy gúnyos mosolyt felém!
– Ugyan már, édesem! Tareknak nincsenek barátai! Tartoztam neki! Ezért
belementem ebbe a kis játékba, de most meggondoltam magam, túlságosan
gyönyörű vagy ahhoz, hogy csak úgy átengedjelek neki! – válaszolja, én meg
teljesen lefagyok a szavai hallatán.
– Ezt nem teheted meg! – nézek rá döbbenten.
– Dehogynem! Egy óra múlva elveszlek feleségül, és onnantól kezdve hi-
vatalosan is én rendelkezek feletted!
Elindul az ajtó felé, de még mielőtt kimenne, visszanéz, és még egyszer
végigmér.
– El sem tudod képzelni, mennyire várom a nászéjszakánkat – azzal be-
csukja maga mögött az ajtót. Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen va-
gyok! Most mi lesz? Ha legalább Tareket értesíthetném valahogy?

– 229 –
Keleti szenvedély

Tarek
Nemsokára meglesz az esküvő, és Musztafa elveszi Jázmint feleségül. Ha
lett volna más választásom, akkor biztos nem Musztafát kérem meg, hogy
segítsen ebben az ügyben, mert nem igazán bízom meg benne, de pont ezért
biztosítottam be magam. Nem hagyok semmit a véletlenre.
Felhívom Musztafát, hogy lebeszéljünk még egyszer mindent.
– Tarek! Minek köszönhetem a hívásodat?
Most szórakozik ez a kretén velem?
– Ne szórakozz velem, Musztafa! Mert amúgy is feszült vagyok! Szerin-
ted mi a francért kereslek? Minden a megbeszéltek szerint megy?
– Nem, Tarek, változott a terv! Elveszem Jázmint, de nem válok el tőle!
– Tessék? Jól gondolt át a szavaidat, Musztafa! Tudod, hogy sokkal tar-
tozol nekem!
– Már átgondoltam. Egy ilyen gyönyörűségről nem mondok le! – vála-
szolja, nekem meg elönteni a düh az agyam.
– Na, ide figyelj, Musztafa! A szart is kiverem belőled, ha Jázminhoz akár
csak egy ujjal is hozzáérsz! – fenyegetem meg. – Mit gondolsz, kivel állsz
szemben? El fogsz válni Jázmintól, ahogy megállapodtunk! Különben a sit-
ten fogsz megrohadni.
– Ugyan már, Tarek, mit fenyegetőzöl itt nekem! A felvételeket megsem-
misítettem, nem tudsz már mivel sakkban tartani!
Ez most tényleg ennyire idióta, hogy elhitte, odaadom neki az ütő-
kártyámat?
„Úgy pár évvel ezelőtt Musztafával ketten elmentünk bulizni. Rengeteg
kokaint szívtam akkoriban, mint ahogy ő is, és felvittünk egy lányt a lakásom-
ba. A lány hivatásos volt, tulajdonképpen mindenre kapható. Musztafa egy
idő után rávette, persze több pénzért, hogy durvuljanak be egy kicsit! Én ki-
szálltam a játékból, mert ehhez már nem volt kedvem, viszont elkezdtem őket
kamerázni. Aztán Musztafa egyre keményebb lett szex közben, és már nem-
csak pofozta a lányt, hanem elkezdte fojtogatni is. Mindhárman a kokain ha-
tása alatt voltunk, és nem igazán éreztük a dolog súlyát. Mígnem a lány már
nem mozgott tovább, és a hangját sem hallottuk. Meghalt. Persze Musztafa
bepánikolt, így elküldtem őt. Megnyugtattam, hogy kézben tartom az ügyet.
Azután szóltam Jacknek, hogy jöjjön a lakásomhoz, mert van egy kis problé-
ma. Nos, maradjunk annyiban, hogy a problémát megoldottuk. Musztafa így
az adósom maradt. Persze a videófelvételeket megtartottam, mert ilyen adut
soha nem adnék ki a kezemből!”
– Ugyan már, Musztafa, nem lehetsz ennyire hülye! Azt hiszed, csak az az
egy példány volt, amit odaadtam neked!

– 230 –
 Tarek
– Csak blöffölsz, Tarek!
– Úgy gondolod, te kis féreg? Akkor figyeld a telefonodat, mert küldök
valamit!
– A kurva életbe, te aljas szemétláda! Hiszen azt mondtad, hogy…
– Hazudtam! Tedd túl magad rajta! – vágok a szavába! – Most pedig aján-
lom, hogy tartsd magad a megállapodáshoz, ha nem akarod, hogy a videó
nyilvánosságra kerüljön, és te a sitten rohadj meg!
– Jól van, Tarek! Minden az eredeti terv szerint megy! De akarom a fel-
vételt! Méghozzá az eredetit!
– Tőled függ, Musztafa! Még egy ilyen húzás, mint ez az előbbi, és a sit-
ten fogsz rohadni. Sőt elintézem neked, hogy kapj magad mellé egy kemény-
kötésű barátot, aki majd kezelésbe vesz ott bent! Na, mit szólsz hozzá?
– Aljas, szemét ember vagy, Tarek!
– Tudom, soha nem állítottam mást! Tizenegy órára vitesd Jázmint a ház-
hoz! – utasítom őt, majd lecsapom a telefont!

– 231 –
 28. fejezet
Tarek
Este tizenegy óra van, sötétségbe burkolózik minden. Leparkolok a ház
udvarán, amit Musztafával béreltettem ki. Remélhetőleg Jázmin már odabent
vár. Végre zavartalanul kettesben lehetek vele. Rohadt hosszú volt ez az egy
év nélküle, és már alig várom, hogy végre újra kiélvezhessem a gyönyörű tes-
tét. Felszaladok az emeletre, és ahogy benyitok a hálószoba ajtaján, egyből
megpillantom őt. Az ágyon ül, a tekintete riadt, amikor felém fordul. Nem
láthatja jól, ki vagyok, mert a sötét elfed. A szemem végigfut rajta, olyan gyö-
nyörű még így is, hogy az arcán félelem és idegesség tükröződik. Előjövök az
árnyékból, és rámosolygok.
– Mi az, baby? Nem is üdvözölsz?
– Tarek! Tényleg te vagy? – fut felém, majd egyenesen a karomba ugrik. –
Annyira féltem, azt hittem, hogy Musztafa jön ide! – Látom, rajta, még min-
dig nem hiszi el, hogy én vagyok az.
– Ugyan, baby, tudod, hogy senkinek nem engedném, hogy hozzád érjen!
– szorosan magamhoz ölelem. – Annyira, de annyira hiányoztál! Most már
nem választhat el tőled semmi és senki!
– Nekem is hiányoztál, de én még mindig nem értem ezt az egészet. Ho-
gyan lehetséges ez, hiszen én ma férjhez mentem Musztafához?
– Ne aggódj, egyetlenem! A menyegző csak színjáték volt. Holnap pedig,
miután kijuttat az országból, elválik tőled, utána pedig elveszlek feleségül –
nyugtatom meg.
– Nem, Tarek! Musztafa eljött hozzám az esküvő előtt. Azt mondta, nem
tartja magát a megállapodáshoz, és nem fog elválni.
– Ettől nem kell félned. Már tisztáztam vele a dolgot. Elválik tőled, ahogy
ígérte.
– Ez igaz, akkor vége! Vége ennek a rémálomnak! – sóhajtja megkön�-
nyebbülten.
– Igen, baby! Holnap magunk mögött hagyjuk ezt az egészet! – felelem,
közben a szemem végigfut a testén.
Tudom, hogy még válaszokat vár tőlem, de én most csak a testére tudok
koncentrálni. Egy hófehér selyem hálóing van rajta. A mellei csak úgy feszí-
tik a lágy anyagot.
Istenem, de gyönyörű!
Nem bírok a teste látványától elszakadni. Végigsimítom a kezem a mel-
lén, és érzem, ahogy megremeg az egész teste. Tudom, hogy ő is vágyik rám
pont úgy, ahogy én rá.

– 232 –
 Tarek
– Ez az éjszaka csak a miénk, Jázmin, és én ki akarok használni min-
den percet veled – súgom, majd megcsókolom, miközben az ágy felé kez-
dek vele hátrálni.
Olyan rég várok már erre a pillanatra, a teste minden pontját, minden haj-
latát ki akarom élvezni.
Lehúzom róla a hálóinget.
Jóságos ég! Meztelen testének a látványa teljesen lenyűgöz.
Jázmin leül, én meg figyelem, ahogy a hatalmas ágyon egyre beljebb
kúszik, de közben nem veszi le rólam a szemét.
– Az elmúlt egy évben mindennap elképzeltelek így! – sóhajtok fel, mi-
közben leveszem magamról a tobét és követem őt.
– Olyan gyönyörű vagy – búgom neki, majd elkapom a derekát és ma-
gam alá vonom.
A nyakát kezdem el csókolni, lassan haladva lejjebb a melleihez. A nyel-
vemmel a mellét cirógatom, mire egy halk nyöszörgés a válasz. Tudom, hogy
ő is ugyanúgy ki van éhezve, mint én. Lassan folytatom az ingerlést, miköz-
ben lejjebb haladok a testén, majd a csípőjét gyengéden szívni kezdem.
– Tarek… kérlek! – nyög fel, miközben a fejemet lejjebb tolja az öléhez,
ami már most forró és nedves, és engem vár.
– Jól van, baby! Megkapod! Tudom, hogy ki vagy éhezve! – mosolyodom
el, majd a nyelvemet a nedves puncijához tapasztom.
Olyan jó az íze, olyan átkozottul édes!
– Készülj fel, baby, mert addig foglak nyalni, ameddig csak a nyelvem
bírja – lehelem, majd újra elkezdem nyalni.
Szélesebbre nyitja a lábait, majd felnyög, amikor a nyelvemmel végig-
nyalom a csiklóját.
Lassan játszom rajta, tudom, hogy akár egy perc alatt is el tudnám őt jut-
tatni a csúcsra, de most ki akarok minden pillanatot élvezni vele. Felnézek rá,
és élvezem a látványt, ami Jázmin kéjtől izzó látványa nyújt.
– Annyira jó… – nyöszörgi, a fejét forgatva, majd a hajamba markol.
Én meg nem tudok betelni a hangjával és a látvánnyal, ahogy elélvez, mi-
közben nyalom őt.
Szeretem őt, de mennyire, olyan, mintha egész életemben szerettem volna.
Fölé hajolok, és belenézek azokba a csodás kék szemekbe, amibe úgy
imádok elveszni, és aminek az emléke segített elviselni ezt az egy évet.
– Mindennap, minden átkozott percben csak te jártál a fejembe – súgom,
miközben az arcát simogatom. – Minden éjszaka úgy aludtam el, hogy ró-
lad fantáziáltam, a gyönyörű szemedről, a csodás szádról, a tökéletes tested-
ről. Megörülök érted! Te vagy a mindenem – lehelem a szájába, mialatt mo-
hón csókolom tovább.

– 233 –
Keleti szenvedély
– Te is hiányoztál nekem, Tarek! Te vagy az egyetlen férfi, akit valaha is
szerettem, és akit szeretni tudok és akarok! – suttogja ő is, miközben a nya-
kamat kezdi el csókolni.
A szavai még jobban feltüzelnek, csak ő tud rám ilyen hatással lenni.
Semmi sem választhat minket szét egymástól. Még az idő sem állhat közénk.
– Kérlek, Tarek – nyöszörgi, és a kezemet a nedves puncijához szorítja.
Felnevetek!
Tényleg ki van éhezve!
– Jól van, baby! Minden napért kárpótolni foglak, amit nélkülem töltöttél.
A lába közé nyúlok, és megcirógatom a nedves bejáratot, majd az egyik uj-
jammal beléhatolok, miközben a nyelvemmel a mellét kényeztetem. Jázmin
elkapja a vállam, és a körmét belém mélyeszti, miközben halkan nyöszörög.
Mikor a mutatóujjammal a csiklóját kezdem el dörzsölni, a teste vonaglani
kezd, és iszonyú szexi hangon kezd el nyögdécselni.
A farkam megrándul a kéjes nyögések hallatán.
– Ugye jó, baby? Mondd el, milyen érzés, hallani akarom! – súgom, mi-
alatt tovább ingerlem őt.
– Jó… nagyon jó! – zihálja, majd az alsómhoz nyúl, és mohón húzza le
rólam. Megfogja a farkam, én meg azonnal felnyögök. Lassan játszik a kezé-
vel a farkamon, le-fel, miközben nézzük egymást.
– Jól van, baby, látom, még nem felejtetted el, amire tanítottalak – mo-
solyodom el, mire ő is elkezd kuncogni, de nem vesszük le egymásról a sze-
münket.
Megállítom a kezét, jelezve, hogy most mást akarok csinálni vele.
– Érezni akarom magamat benned – súgom, mire még jobban széttár-
ja a lábát, én meg azonnal belé hatolok. Annyira jó így érezni, ahogy benne
vagyok, legszívesebben örökre így maradnék vele. Elkezdek mozogni, és ő
azonnal felveszi a ritmusomat.
Egy éve nem voltam nővel, soha nem gondoltam, hogy kibírom ilyen hos�-
szú ideig dugás nélkül, de Jázminért többet is vártam volna. Ő az életem, csak
őt akarom, csak őt kívánom. Egyre jobban gyorsítom az iramot, miközben Jáz-
min a hátamba mélyeszti a körmét, a másik kezével pedig a hajamba markol.
– Szeretlek, Jázmin! Olyan átkozottul, rohadtul szeretlek! – zihálom, majd
teljesen a testébe fúrom magam. Felgyorsulnak a mozdulataim, és egyre na-
gyobb erővel lököm magam belé. Érzem, hogy neki sem kell már sok, hogy el-
menjen. Minden egyes mozdulatom közelebb juttat minket a csúcshoz.
– Tarek… mindjárt… – kiabálja, és tudom, hogy nem kell neki sok.
– Ez az, baby! Gyerünk, hadd lássam azt a csodálatos arcot, ahogy el-
élvezel – biztatom, és érzem, ahogy a teste megfeszül, majd lüktetni kezd
körülöttem.

– 234 –
 Tarek
– Gyere, Tarek, gyere velem… – zihálja, és én követem őt, majd szinte
egyszerre élvezünk el.
Legördülök róla, és közben figyelem a verejtéktől izzadt testét, ahogy
még mindig zihál.
Odafordul hozzám, majd a fejét a mellkasomra hajtja, én meg a haját
simogatom.
Kis idő múlva megszólal.
– Elmondod most már az egészet? – néz rám kíváncsian.
– Hol is kezdjem? – sóhajtok fel, aztán belekezdek. – Mikor kijöttem a bör-
tönből, rögtön felhívtam apámat, intézze el, hogy utánad mehessek Szaúd-Ará-
biába, de neki volt egy feltétele. Részt kellett vennem egy rehabilitáción.
– Milyen rehabilitáción? – kérdezi meglepetten.
– Muszlim fiataloknak, akik letértek a helyes útról. Kilenc hónap lelki és
fizikai megtörés és agymosás. Ott szabadítottak meg a hajamtól is – nevetek
fel, majd folytatom: – Az eleje kemény volt, mert még forrt bennem az indu-
lat, és nehezen viseltem, hogy meg akarják mondani, mit tegyek vagy gon-
doljak, de aztán átlendültem rajta, megcsináltam, amit mondtak, és azt mond-
tam, amit hallani akartak, hogy minél hamarabb szabaduljak.
– Jaj, szerelmem! Annyira sajnálom!
– Ugyan, baby! Bármit megtettem volna azért, hogy újra lássalak! Te
vagy az életem! Meghalnék érted! – megsimogatom az arcát, látom, ahogy a
szeme megtelik könnyel, felhúzom egész közel magamhoz, ő meg belecsó-
kol a nyakamba.
– És Musztafa? Ő hogyan jött a képbe? – kíváncsiskodik tovább.
– Tudod, ezerszer lepörgettem magamban, hogyan tudnálak innen elhoz-
ni. Először az volt a tervem, hogy egyszerűen elrabollak, de ezt hamar elve-
tettem. Még ha ki is jutunk, apádnak bármikor jogában állna visszahozni ide.
Ráadásul megölhetne mind a kettőnket, és a törvény mellette állna. Ezt nem
kockáztathattam. Olyan megoldás kellett, ami után nem tud hozzánk érni töb-
bet. Tudtam, ha apád rájön, hogy visszatérek Szaúd-Arábiába, rögtön férjhez
akar majd adni, így szereznem kellett egy férjjelöltet, akit apád nem utasíta-
na vissza. Így került a képbe Musztafa! Őt még Miamiból ismerem. Ahhoz a
társasághoz tartozott, akikkel együtt lógtam. Tartozott nekem, nagyon is sok-
kal, így megkértem, hogy segítsen. Megbeszéltük, hogy elvesz feleségül, és
ahogy kivisz az országból, elválik tőled, hogy feleségül vehesselek. Ez az
egyetlen módja, hogy apád ne tudjon hozzád érni! Ha a férjed leszek, már na-
gyobb jogaim lesznek feletted, mint neki.
– Ezt jól kifundáltad – nevet fel. – És hol van most Musztafa?
– Gondolom, egy szállodában. Holnap reggel idejön érted, és elvisz
Miamiba. Én pedig követlek téged.

– 235 –
Keleti szenvedély
– És mi lesz, ha apa rájön? Tarek, én félek! Apa kiszámíthatatlan. Teljesen
kifordult önmagából! – néz rám félelemmel teli arccal.
Látom, hogy mennyire retteg az apjától, biztos vagyok benne, hogy sok
kegyetlenséget kellett elszenvednie attól az aljas szemétládától. Átölelem, és
végigsimítom a hátát.
– Nyugi, baby, nem lesz semmi baj! Apád már nem árthat neked! Itt
vagyok, Jázmin, és többet soha nem bánthat téged, erre megesküszöm –
nyugtatgatom, majd újra megcsókolom. – Ne rontsuk el az éjszakát, meg-
érdemeljük, hogy ma csak egymással foglalkozzunk – súgom neki, mire
elmosolyodik.
– Igazad van, szerelmem! Most nem akarok gondolkodni, csak érezni
téged újra.
– Azt hiszem, jöhet a második menet – nevetek fel, és már épp húznám
magam alá, amikor megállít.
– Ne! Várj, most én jövök – mosolyog huncutul.
– Tessék, baby! Csinálj velem, amit csak akarsz! – felemelem a kezem,
majd hanyatt fekszem az ágyon.
Jázmin rám néz, megfogja a farkam, és elkezdi simogatni, miközben a
felsőtestemet kezdi el csókolni.
Azt a mindenit, de jól csinálja! Megőrülök ezért a nőért.
Behunyom a szemem és hagyom hadd kényeztessen. Egyre lejjebb halad
a testemen lassan, ráérősen csókolva, én pedig tudom, mi fog következni. Mi-
kor a nyelve végigsiklik a farkamon, egyből kinyitom a szemem. Látni aka-
rom, ahogy a farkam elveszik a telt ajka között.
Azt a rohadt, de jó érzés!
– Ha tudnád, mennyit fantáziáltam a gyönyörű szádról a rehabon –
sóhajtok fel.
Megfogom a haját, és úgy irányítom. Annyira szexi így, ahogy a farkam a
szájába van, miközben engem néz.
– Ez az, baby… nézz rám! – utasítom őt, ahogy megemelem a csípőm és
erőteljesen behatolok a szájába. Látom, hogy ő is élvezi, adni akar nekem,
ahogy én neki. Egyre gyorsabb ütembe játszik a nyelve a farkamon, és bár
rohadt jó érzés, ahogy szopja, vele együtt akarok elélvezni. Felhúzom őt ma-
gamhoz, és magamra ültetem.
– Gyere, baby! Benned akarok elmenni, mozgasd rajtam azt a gyönyörű
kerek fenekedet – zihálom, és Jázmin kéjes nyögéssel ereszkedik belém, én
meg majdnem elélvezek a hangjától.
– Annyira hiányoztál, Tarek! – sóhajt fel, miközben elkezd mozogni rajtam.
Nézem őt, és a látvány magával ragad, a teste hullámzik, ahogy a csípőjét
körbe-körbe, fel-le mozgatja a farkamon. A mellei mintha önálló életre keltek

– 236 –
 Jázmin
volna. Nem bírok betelni a látvánnyal. Megfogom a csípőjét, és egészen be-
léhatolok, mire a szeme fennakad, és hangosan felnyög. Teljesen elvesztem
az eszem, megragadom a haját, és hátrahúzom, hogy lássam az arcát, miköz-
ben egyre vadabbul döföm őt.
– Élvezed, igaz? Tudom, hogy szereted, ha benned vagyok… Ha vadabb
vagyok! Gyerünk, baby, lovagolj rajtam, hadd érezzelek újra! – nyögöm, zi-
hálom magamból kifordulva. Majd még erőteljesebben lököm magam belé. –
Csak én élvezhetem ezt a testet, csak én láthatlak így, mikor átjár a gyönyör!
Megint felnyög, és érzem, ahogy megfeszül a teste. Nekem sem kell már
sok, hogy elmenjek. Még egy lökés, aztán még egy, és érzem, ahogy Jázmint
teletöltöm. Mind a ketten kapkodjuk a levegőt, ahogy visszadőlünk az ágy-
ba. Jázmin még rajtam, vagyis bennem, és ez most fantasztikusan jó érzés.
A mellkasomra hajtja a fejét, én meg a nedves hátát cirógatom. Hosszú idő
után végre újra nyugodt vagyok. Csak Jázmin képes erre, csak mellette tu-
dok megnyugodni. Egy darabig még így maradunk szorosan ölelve, csókolva
egymást, aztán mind a ketten elalszunk.

Jázmin
Meleg ölelésben ébredek reggel, Tarek karjai szorosan körbezárnak, mint-
ha csak az egész világtól meg akarna óvni. A szemem még csukva, de érzem,
ahogy Tarek apró csókokkal borítja be lassan a hátam.
– Soha nem fogom megunni a meztelen tested látványát – sóhajtja, mi-
közben tovább csókol.
Egy darabig még így maradok, megengedve magamnak, hogy kiélvez-
zem, ahogy Tarek szája és keze kényeztet.
– Jól aludtál? – kérdezi álmos, rekedt hangon.
Megfordulok, hogy lássam őt.
– Hosszú idő óta a legjobban – nyújtózok elégedetten, mire Tarek megsi-
mogatja az arcomat.
– Mostantól minden reggeled ilyen lesz. El fogok feledtetni veled minden
rosszat, ígérem – suttogja, majd lágyan megcsókol.
A csókja gyengéd és lassú, nem szenvedéllyel teli, mint általában lenni
szokott, ez most inkább egy ígéret arra, hogy érezzem, biztonságba vagyok.
– Te jelentesz számomra mindent, és többé senki nem választhat el tőled.
Fölém hajol, majd újból megcsókol. Mélyen, forrón, szenvedélyesen.
– Szeretlek, Tarek – sóhajtok fel, miközben az ajka a nyakamat ostromolja.
Már épp belefeledkeznék ebbe az érzésbe, amikor Tarek telefonja csörög-
ni kezd, én meg összerezzenek.
Tarek felül az ágyon és a telefonjáért nyúl.

– 237 –
Keleti szenvedély
– Musztafa az! Készülődj, baby, lassan mennünk kell – közli velem, mi-
előtt felveszi a telefont.
Kiszállok az ágyból, és elkezdek öltözni, közben hallgatom, ahogy Tarek
hangja egyre keményebb lesz.
– Nem, Musztafa! Úgy lesz minden, ahogy én mondom, és ajánlom, hogy
a megbeszéltekhez tartsd magad, különben nem kapod meg a felvételt! – ki-
abálja dühösen, majd bontja a vonalat.
Odamegyek hozzá, és a hátára teszem a kezem.
– Mit akart Musztafa? Valami baj van? – kérdezem aggódva, de ő csak
megsimogatja az arcom.
– Semmi, baby, ne aggódj! Mindent kézben tartok. – A hangja nyugodt, de
biztosra veszem, hogy ő pont olyan ideges, mint én.
– Reggelizz meg, addig én még elintézek pár dolgot – feleli, majd ad a
homlokomra egy puszit és kisétál a szobából.
Reggelizzek meg! Mintha egy falatot is képes lennék lenyelni!
Mire Tarek visszajön, már indulásra készen vagyok. Közelebb jön, a sze-
me végigfut az asztalon, ahol a reggeli ki van készítve.
– Jázmin, nem ettél semmit – állapítja meg aggódva.
– Tudom, de most egy falat sem menne le a torkomon. Túlságosan ideges
vagyok – felelem, mire Tarek magához húz és szorosan átkarol.
– Nem lesz semmi baj! Ígérem – próbál nyugtatni.
Átkarolom a nyakát, és az arcomat a nyakába fúrom. A gyomrom egy
merő görcsben van, rettegek attól, hogy apám rájön az átverésre, vagy hogy
Musztafa mégsem tartja be az ígéretét, és a végén valami szörnyűség törté-
nik. Pár percig még így maradunk összeölelkezve. Tarek belecsókol a nya-
kamba lassan haladva felfelé a számhoz, majd lágyan megcsókol. Tudom,
hogy azért teszi, hogy megnyugtasson, és nem mondom, hogy nem sikerül
neki, ismét elterelni a figyelmemet az előttünk álló órákról, de akkor a tele-
fon megint csörögni kezd.
– Ez Musztafa lesz! – sóhajt fel, ahogy eltávolodik a számtól. – In-
dulnunk kell! Felveszem az abaját, de Tarek rám szól, hogy a fátylat és a
kesztyűt is vegyem fel.
– Nem elég csak az abaja?
– Nem, Jázmin! Mindent vegyél fel! – mondja határozottan.
– Jól van – egyezek bele. Felveszem a fátylat és a kesztyűt is, így teljesen
el vagyok fedve, mintha csak egy szellem lennék.
– Indulhatunk – sóhajtom.
Elindulok a bejárat felé, de mielőtt kimennék, Tarek megfogja a kezem
és visszahúz.
– Esküszöm, hogy soha többé nem kell elfedned magad – mondja, majd
a fátylon keresztül megcsókol, és bár ő nem lát, hálásan visszamosolygok rá.

– 238 –
 Jázmin
Egy fekete limuzin parkol a ház előtt. Tarek kinyitja az ajtót és segít be-
szállni a kocsiba. Beülök a hátsó ülésre, szembe velem ott ül Musztafa. Ta-
rekra nézek, várom, hogy beszálljon, de nem mozdul, csak Musztafával néz-
nek farkasszemet. Most látom először Tareken hogy ideges.
– Jól van, induljatok! – szólal meg Tarek. – A reptérnél találkozunk.
Mi az, hogy a reptérnél találkozunk?
– Várj, Tarek? Te nem jössz velünk? – kérdezem idegesen.
– Nem, baby, nem kockáztathatjuk, hogy valaki meglásson és idő előtt le-
buktasson minket.
– De Musztafa… – azt akarom mondani, hogy ebben az alakban nem bí-
zom, és nem értem, ő hogyan képes megbízni benne, de közbevág, megelőz-
ve, hogy tovább beszéljek.
– Musztafa tudja a dolgát. Neki is fontos hogy minden a lehető legna-
gyobb rendben menjen! – válaszolja, majd ránéz Musztafára, és megereszt
egy gúnyos mosolyt. – Nem igaz, barátom?
Musztafa nem szól, csak biccent egyet a fejével, de a szeméből süt a
gyűlölet.
Tarek biztatóan rám mosolyog, aztán becsukja a kocsi ajtaját, mi meg elin-
dulunk a reptér irányába. Egy darabig csendben ülünk a kocsiban, rá sem nézek
Musztafára csak az ablakon bámulok kifelé, de érzem a tekintetét magamon.
– Gondolom, jól telt az éjszakád? – kérdezi gúnyosan.
Nem válaszolok, továbbra is kifelé bámulok az ablakon.
– Persze, hogy jól telt! Tarek a legszerencsésebb férfi a világon. – Köze-
lebb hajol, úgy folytatja: – Bár a szerencse forgandó!
Rákapom a tekintetem.
– Ezzel meg mit akarsz mondani, Musztafa?
– Majd meglátod – vakkantja, ahogy visszadől az ülésbe. – Tarek kurva
okosnak képzeli magát, de az nevet, aki utoljára nevet – morogja.
Görcsbe rándul a gyomrom, éreztem, hogy ez nem fog simán menni,
Musztafa nem fog csak úgy lemondani rólam. Amikor megérkezünk a reptér-
re, a testem minden egyes porcikája remeg, érzem, hogy még nagy csata vár
ránk. Musztafával egyenesen a reptér magánvárójába megyünk. Ahogy belé-
pek a váróba, vagy egy tucat testőrt látok.
– Mit jelentsen ez, Musztafa? Miért vannak itt ezek az emberek? – kérem
számon azonnal.
– Csak vigyázok a feleségem biztonságára – válaszolja gúnyosan.
Épp visszavágnék neki, hogy figyelmeztessem a Tarekkel kötött megálla-
podására, de akkor apám lép be a váróba.
– Mit keres itt az apám Musztafa?
– Gondoltam, örülne az én kis feleségem, ha el tudna búcsúzni szeretett
apjától – mosolyog rám.

– 239 –
Keleti szenvedély
Aljas szemétláda!
Szóval erre gondolt a kocsiban, Musztafa nagyon jól tudja, Tareknak sem-
mi esélye, ha apám is itt van. Legszívesebben megütném, amiért ezt teszi ve-
lünk, de türtőztetem magam, és próbálok nyugodt maradni.
Odamegyek apámhoz, aki üdvözöl minket! Tudom, nem azért jött, hogy
könnyes búcsút vegyen tőlem, egyszerűen csak meg akart bizonyosodni róla,
hogy valóban elhagyom az országot.
Most örülök, hogy rajtam van a fátyol így nem látja, mennyire ideges
vagyok.
– Lányom, büszke vagyok rád! Ez a házasság csak jót hoz majd számodra
– mosolyog rám negédesen. Szerencsére a fátyol eltakarja az arcom, így nem
látja a fintort, amit épp vágok. Musztafát figyelem, aki arrébb tőlünk telefo-
nál, látom rajta, hogy ideges, az álla megfeszül, az erek csak úgy dudorod-
nak a nyakán, valamiért az az érzésem, hogy Tarek van a vonal másik végén.
Bár nem hallom, mit beszélnek, de hogy veszekednek, az biztos. Aztán vala-
mi megváltozik, mert Musztafa arcán széles mosoly terül szét. Nekem pedig
valamiért görcsbe rándul a gyomrom. Leteszi a telefont, elindul vissza hoz-
zánk, és ahogy most rám néz, tudom, hogy vesztettünk.
Az arcán ott a győzelmi mosoly, ahogy megáll mellettem.
– Ideje indulnunk – közli, majd apámmal együtt elindulnak kifelé.
Követem őket. A váróból kiérve egy hosszú folyosón haladunk át, az ab-
lakok mellett elhaladva több magángépet is látok. Apám még mindig velünk
van, és én egyre jobban kezdek kétségbe esni. Mi lesz, ha észreveszi Tareket,
és rájön az átverésre, ráadásul Musztafa is csak nehezíti a dolgunkat. A folyo-
só végén már látom az ellenőrző kaput. Mikor odaérünk, apám búcsút vesz
tőlünk, majd Musztafa átnyújtja a szükséges papírokat.
A férfi átnézi őket.
– Tehát a hölgy a felesége.
– Úgy van. A házassági levél benne van a borítékban.
– Rendben, uram! A felszállási engedélyt megkapták Dubajba – nyújtja
vissza a papírokat a férfi.
Dubajba, az lehetetlen?
– Musztafa, mit jelentsen ez! – kérem számon azonnal, de ő nem foglal-
kozik velem, megragad a karomnál fogva, és csak húz maga után.
– Engedj, el Musztafa, nem megyek veled sehova! – próbálnám kirán-
tani magam a kezéből, de ő szorosan tart. Megrántja a karom és magával
szembe fordít.
– Ide figyelj, szépségem, ha tetszik, ha nem, te az én feleségem vagy. Azt
teszed, amit mondok, nincs beleszólásod! – sziszegi az arcomba.
– Tarek ezt nem fogja annyiban hagyni! – vágok vissza.

– 240 –
 Jázmin
– Kénytelen lesz, ugyanis nem véletlenül van itt az apád. Ha Tarek felbuk-
kan a reptéren, Hasszan meg fogja akadályozni, hogy elhagyja Szaúd-Arábiát.
– Aljas szemétláda vagy! – vágom oda, de ő csak egy gúnyos mosollyal
viszonozza, majd tovább vonszol a folyosón.
Minden rendben lesz! Minden rendben lesz! – mantrázom magamban a
megnyugtató szavakat, de nem használ. Kívül-belül remegek, és a kétség-
beesésem egyre csak nő. Féltem Tareket, mi lesz, ha meglátja őt az apám, és
félek attól is, hogy Musztafának sikerül a terve és elvisz magával Dubajba.
Tisztába vagyok vele, hogy a feleségeként az ő kezébe van az életem, bármit
megtehet, a törvény az ő oldalán áll.
Amikor az utolsó kapuhoz érünk, kétségbeesve forgatom a fejem, mert
ez az utolsó lehetőség, hogy Tarek megjelenjen, de legbelül tudom, ez nem
fog megtörténni. Ha Tarek valahogy ki tudná játszani apámat és a testőrö-
ket, akkor sem érne el semmit, jogilag Musztafa felesége vagyok. Csak egy
esélyünk van, hogy Musztafa valami csoda folytán mégiscsak meggondol-
ja magát, és tartja magát a megállapodáshoz.
A kapuhoz érve az őr megállít minket.
– Musztafa al Rashad?
– Igen! Talán valami baj van? – kérdezi idegesen Musztafa.
– Kérem, hogy a feleségével együtt kövessenek.
– Elárulná mégis, mi a probléma ? – tudakolja Musztafa.
– Semmi, ez csak rutineljárás. Csak pár percet vesz igénybe.
Musztafa idegesen forgatja a fejét. Először azt gondolom, hogy jelenetet
fog rendezni, de aztán bólint egyet és követi a férfit.
Bemegyünk egy hátsó helyiségbe, ahol egy kisebb váró van és irodák.
Musztafa bemegy az egyik irodába, én meg kint foglalok helyet a váróba.
Rajtam kívül még két szintén abajába öltözött nő foglal helyet, gondolom, ők
is a férfikísérőjükre várnak. Egyszer csak egy nő áll meg mellettem, ugyano-
lyan fekete abaját visel, mint én.
‫ –ؘ‬Jázmin bin Hasszan? – kérdezi, én meg megriadok.
– Igen, én vagyok – felelem bizonytalanul.
A kezembe nyom egy borítékot, én meg értetlenül nézek rá.
– Fogd az iratokat és menj vissza az ellenőrző kapuhoz, ott már várni
fognak. Siess!
– Tessék? Ki maga és mi ez az egész? – kérdezem meglepetten.
– Tarek küldött! Bízz bennem! – Ahogy kiejti Tarek nevét, megnyug-
szom, tudtam, hogy kitalál majd valamit. Felállok, kezemben az iratokkal, és
már szaladnék kifelé, amikor hirtelen bevillan Musztafa.
– És mi lesz Musztafával, ha nem talál itt, azonnal keresni fog?
– Emiatt ne aggódj, itt leszel – válaszolja, azzal helyet foglal a mellettem
lévő széken. Kezdem érteni, Tarek miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy

– 241 –
Keleti szenvedély
minden testrészem el legyen fedve. A sötét lepel alatt a személyünk homály-
ba burkolózik, és engem most ez ment meg. Kimegyek a folyosóra, és próbá-
lok nem feltűnést keltve elérni az ellenőrző kaput. A szívem a torkomba do-
bog, félek attól, hogy Musztafa utánam jön, vagy valakinek gyanús lesz a vi-
selkedésem. Végre megérkezek a kapuhoz, a szememmel Tareket keresem,
de sehol nem találom. Ekkor egy magas férfi áll meg mellettem.
– Jázmin bin Hasszan? – kérdezi, én meg kővé dermedek, végem van,
lebuktam.
– Tarek barátja vagyok – szólal meg, és én csak akkor merek ránézni.
Nem válaszolok, csak óvatosan bólintok a fejemmel. – Indulnunk kell azon-
nal – sürget, és nekem esélyem sincs többet kérdezni, mert már indul is az
ellenőrző kapu felé.
Az őr az iratokat nézi, és nekem most úgy tűnik, mintha megállt volna az
idő. Rettegek attól, hogy Musztafa rájön az átverésre, és értem jön.
– Az iratok rendben vannak – szólal meg végre az őr. – A felszállási en-
gedélyt is megkapták, jó utat – folytatja, és mi már indulunk is át a kapun.
Nem merek felnézni, csak a férfit követem, aki azt mondta, Tarek a barát-
ja, és bár átfut az agyamon, hogy mi van, ha ez megint egy csapda, de inkább
kockáztatok, minthogy visszamenjek Musztafához. Kiérünk a fedett részből,
és megcsap a meleg levegő, egyből eszembe jut az a nap, amikor megérkez-
tem apámmal Szaúd-Arábiába, sokként ért ez a fajta hőség, ráadásul mindez
úgy, hogy vastag fátyol takarta az arcom, ami ebben a melegben szinte foj-
togatott, csakúgy, mint most. Szerencsére a magángép közel áll, és én próbá-
lok gyorsítani a lépteimen, amit az idegen férfi diktál. Úgy érzem, ő is ugyan-
olyan hamar fönt akar lenni a gépen, mint én. Szeretnék hátranézni, nem kö-
vetnek-e, hogy minden rendben, de nem merek. Egy pillanatra megtorpanok
a lépcső előtt, még egyszer átfut az agyamon, jó döntés-e megbízni ebben a
férfiban, de a lábam önálló életre kell, és szinte felszaladok a lépcsőn.
– Ülj le, mindjárt felszállunk – mosolyog rám biztatóan.
Leülök a vele szemben ülő székbe, és még el sem helyezkedem, már in-
dul is a gép. Hátradőlök, és veszek egy mély levegőt.
– Most már leveheted a fátylat, itt már nem lesz rá szükséged – szólal
meg a férfi.
Egy pillanatig habozok, de aztán megszabadulok a fekete lepeltől. Ami-
kor a férfira nézek, ő csak mosolyog rám.
– Már vártam, hogy megismerjem a nőt, aki így megbabonázta az én ke-
ményfejű barátomat. Örülök, hogy találkoztunk, Jázmin – nyújtja felém a ke-
zét – Jack vagyok…

– 242 –
 29. fejezet
Tarek
Tudtam, hogy Musztafa nem fog csak úgy lemondani Jázminról, és meg
fog tenni mindent, hogy magával vigye. Szerencsére Jack a segítségemre
volt, mint mindig, így Jázmint épségben ki tudtuk juttatni Szaúd-Arábiából.
Egy hét múlva én is utánuk utaztam Miamiba, és végre elkezdhettük a közös
életünket Jázminnal. Musztafával még volt egy kisebb harcom, nem igazán
vette jó néven, hogy át lett verve. Szívesen megnéztem volna a fejét, amikor
rájött, hogy egy idegen nőt vitt magával. Végül aztán belátta, hogy nincs ér-
telme tovább harcolnia, így a videófelvételért cserébe végül belement a vá-
lásba. Én pedig, ahogy letelt a kötelező három hónap, azonnal elvettem Jáz-
mint. Az esküvő szűk körű volt, csak Jack a felesége, Kim, Nikol és Ali vol-
tak jelen. Jázmin volt a legszebb és a legboldogabb menyasszony, akit vala-
ha is láttam. Tudom, elfogult vagyok vele szemben, de akkor ott, ahogy néz-
tem őt, miközben felém sétált, a szemei csillogtak a boldogságtól, a leggyö-
nyörűbb nő volt a világon. Ennek lassan három éve, és én azóta is a legboldo-
gabb és a legszerencsésebb férfinek érzem magam a világon.
Jázmin legnagyobb örömére Nikol és Ali is összeházasodtak, és ideköl-
töztek Miamiba. Szerencsére mindkettejükkel helyreállt a viszonyom. Látják,
mennyire szeretjük egymást és milyen boldogok vagyunk. Szoktak is húzni a
fiúk, hogy hármunk közül én vagyok a legengedékenyebb, és hogy nehéz úgy
asszonyaikat megfegyelmezni, ha én mindent megengedek Jázminnak. Talán
igazuk van, de kárpótolni szeretném azért a sok szenvedésért, amit kénytelen
volt átélni. Még arra is rávett, hogy óriás teknősöket tartsunk a kertben. Nem
tudom, miért van oda értük, mert lomhák és csúnyák, még csak simogatni sem
lehet őket, de ha ezzel boldoggá tudom őt tenni, akkor legyen. Hatalmas a bir-
tok, úgyhogy nem igazán látom őket, kivéve, ha Jázmin odacitál, mert valamit
meg akar mutatni. Mondjuk még most sem értem, hogy különbözteti meg őket,
mert szerintem tök egyformák, de ő név szerint ismeri mind!
Emlékszem, egyszer megkérdeztem Jacket, megéri-e megváltozni egy nő
miatt és feladni mindent. Akkor igennel válaszolt. Most már tudom, hogy
igaza volt. Jázmin mellett teljesen megváltozott az életem. Már nem tombol
bennem a harag és düh.
Jázmin a boldogságom, az én megmentőm! Úgy érzem, az életem tökéletes!

– 243 –
Keleti szenvedély
– Jázmin! Nem fogod a számba dugni azt a vackot – figyelmeztetem, de ő
csak nevet! Mióta Jack felesége, Kim elkezdte őt tanítani ázsiai ételeket főz-
ni, folyton rák, kagyló és polip kerül az asztalra. A hideg is kiráz tőlük, de
Jázmin imádja.
– Na, Tarek, kérlek, meg sem kóstoltad még! – nevet fel, és próbál a ka-
napén egyre közelebb hajolni hozzám egy gusztustalan sült polippal a kezé-
be, de ahogy ő közelít, én úgy hátrálok.
– Tudod, mit? Ha ezt most a szádba tehetem, akkor te is tehetsz valamit
az én számba! – mosolyog kacéran.
Elnevetem magam, majd bekapom azt az undormányt, és azonnal hátra
döntöm őt a kanapén.
– Jól van, baby, akkor térjünk rá arra az ajánlatra – mondom neki, mialatt
a nyakát kezdem csókolni, de ő csak nevet.
– Na, Tarek, én ételre gondoltam! Hallod? Engedj el! – nevet tovább.
Felülök, ő meg befészkeli magát háttal az ölembe, és a mellkasomra hajtja a
fejét. Aztán maga elé veszi a tányért, és tovább eszik, én meg közben meg-
puszilom a feje búbját.
– Hihetetlen, hogy tudsz ennyit enni? Főleg ezt az undormányt – ne-
vetek rajta
– Ez nagyon is finom. És különben is, egy terhes nőnek a kaja a szerelme
– válaszol, miközben tovább falatozik.
Jázmin a hatodik hónapban van. Az orvos azt mondta, lány lesz, és
én ennek hihetetlenül örülök. Mindig is lányt akartam. Pont olyat, mint
ő! Remélem, az anyja szépségét és kedvességét örökli. Jázmin lerakja az
asztalra a tányért, majd végigterül rajtam, én meg közben a hasát simoga-
tom és csókolom őt.
– Mit csináljunk ma? – kérdezem kis idő múlva tőle.
– Lemehetnénk a partra sétálni, van ott egy nagyon jó étterem, Kim aján-
lotta a múltkor.
– De baby, hiszen most ettél! – nevetek fel.
Nem hiszem el, hogy megint a kaján jár az esze!
– Tudom, szerelmem! Azért mondtam, hogy majd a séta után! – válaszol-
ja durcásan, én meg belecsókolok a nyakába engesztelésül.
– Jól van, akkor letusolok, készülődj össze addig! – mondom neki, majd
felmegyek az emeletre.
A zuhany alatt azon gondolkodom, hogy három éve még minden milyen
kilátástalan volt. Mikor Jázmint sikerült elhoznom Szaú-Arábiából, retteg-
tem, hogy a bácsikám valamilyen úton-módon érte jön és elrabolja tőlem.
Egész hadsereget állítottam a ház elé, amitől meg Jázmin bukott ki, mert nem
akart fegyveres embereket látni a házunkban. Szerencsére a félelmem alapta-
lan volt, úgy látszik, a bácsikám belenyugodott a vereségbe.

– 244 –
 Tarek
Ahogy leérek az emeletről, látom, hogy a hátsó ajtó nyitva van. Mondtam
már Jázminnak, hogy ne hagyja nyitva, mert azok a rohadt teknősök még be-
jönnek a házba.
– Baby, mondtam, hogy a hátsó ajtó legyen mindig zárva! – morgok, mi-
közben még a vizes hajamat törlöm a törölközőbe. Jázmin nem válaszol, és
amikor belépek a nappaliba, megelevenedik előttem a rémálmom!
– Jázmin! – kiáltom, de odamenni már nem tudok, mert valaki elkap há-
tulról és pisztolyt tart a fejemhez.
Jázmin háta mögött is áll egy férfi és az ő fejéhez is fegyvert tartanak.
Egyenesen a férfi szemébe nézek, úgy üvöltöm neki.
– Ha egy ujjal is hozzáérsz a feleségemhez, halott vagy!
– Ugyan már, Tarek, nem vagy olyan helyzetben, hogy fenyegetőzz! –
szólal meg egy ismerős hang, és ahogy oldalra nézek, jövök rá, hogy ki ő.
– Bácsikám! – nézek rá döbbenten.
– Igen, Tarek, én vagyok! Ugye nem hitted, hogy lemondok a lányomról.
– Ő már az én feleségem, ha tetszik neked, ha nem! Nem tehetsz
semmit! – ordítom.
– Márpedig én nem egyeztem bele ebbe a házasságba, és a szaúdi törvé-
nyek alapján apai jogomon követelhetem a házasság semmissé tételét!
– De ez nem Szaúd-Arábia, te szerencsétlen. Ez itt Amerika, és én si-
mán megölhetlek, amiért betörtél az otthonomba! – fenyegetem meg, de ő
csak nevet.
– Azt hiszem, fiam, ha valakinek itt lehetősége van megölni valakit, az
én vagyok – feleli, és be kell látnom, igaza van. Nem vagyok olyan helyzet-
ben, hogy fenyegetőzzek. Ha Jázmin nem lenne itthon, talán más lenne, de
így nem kockáztathatok.
– Apa, kérlek, gondold át, mi szeretjük egymást! Nemsokára szülők, le-
szünk – könyörög sírva, és közben a hasára teszi a kezét. Látom, ahogy a bácsi-
kám lenéz a lánya hasára, és talán most tudatosul benne, hogy nagypapa lesz.
– Ez a gyerek átkozott! – ordítja magából kikelve.
Odamegy Jázminhoz és elkapja a karját, én meg már ösztönösen ugranék
feléjük, de akkor elhomályosul minden.
Amikor magamhoz térek, Jázmin már eltűnt a bácsikámmal együtt. Azonnal
magamhoz veszek egy fegyvert, és beszállok a kocsiba, mialatt Jacket hívom.
– Jack! Elrabolták Jázmint, azonnal hozz fegyvert és szólj Alinak!
– Mi az, Tarek? Ki rabolta el Jázmint? És most hol vagy? – kérde-
zi értetlenül.
– Az apja betört hozzánk, és a rohadt életbe, elrabolta őt megint! De es-
küszöm, most megölöm, még egy esélyt nem adok annak a mocsoknak! –
ordítom a telefonba.

– 245 –
Keleti szenvedély
– Jól van, Tarek, nyugodj meg! Hol vagy most? – kérdezi, de már nem tu-
dok válaszolni, mert meglátom az úttorlaszt. Azonnal kiszállok a kocsiból, és
meglátom a mélyben a kocsit, amin a szaúdi címer áll.
Nem, ez nem történhet meg!
– Mi történt? – állítok meg egy rendőrt kétségbeesve.
– Még nem tudni biztosat, de a szemtanúk elmondása szerint az autó
gyors iramban száguldott, és lehajtott a szakadékba.
– Van túlélő? – kérdezem, és érzem a hangomon, ahogy megremeg.
– Sajnálom, erről nem adhatok felvilágosítást! – feleli.
Kikerül, el akar menni, de én elkapom a karját, úgy próbálom mara-
dásra bírni!
– Ne szórakozzál itt velem! A feleségem benne ült abban a kurva kocsiba.
Úgyhogy vagy most rögtön elmondod, mit tudsz, vagy a kocsi után hajítalak!
Világos vagyok! – ordítom.
– Nagyon is, uram! Sajnálom, ami a feleségével történt, de ha nem enge-
di el a karom, bevitetem hatóság elleni erőszakért.
Elönti a düh az agyam. Nem is erre a szerencsétlenre vagyok dühös, ha-
nem a bácsikámra, magamra, az egész világra. Érzem, ahogy az adrenalin
szétárad a testemben, már nem gondolkodom, csak rávetem magam. Minden
dühömet és fájdalmamat kiélem rajta. Ütöm, ahol csak érem. Érzem, ahogy
próbálnak leszedni róla, de nem megy nekik, olyan indulat és erő van most
bennem, hogy az egész világgal megharcolnék.
Végül Jack szed le a rendőrről. Fogalmam sincs, mikor ért ide, de még
időben jött, mert valószínű, megöltem volna azt a szerencsétlent. Csak most
fogom fel, mit műveltem. A srác félholtan fekszik a földön. Jack próbál szo-
rosan tartani. Körbenézek, mindenki engem néz.
– Jack, Jázmin életben van, ugye? – kérdezem zavarodottan, miközben a
fejemet forgatom. – Jack, a kurva életbe, válaszolj már! – ordítom neki.
– Nyugodj meg, Tarek, ezzel csak ártasz magadnak! Még tart a mentés –
válaszolja, de már közben rakják rám a bilincset és visznek el.
– Maradj itt és szólj, ha megtudsz valamit! – ordítom, mialatt betuszkol-
nak a rendőrautóba.
Egy hét múlva apám látogat meg a börtönben. Nem számítottam rá, bár az
igaz, hogy apám mindig megjelent, ha szarban voltam.
– Minek köszönhetem a látogatásodat, apám? – kérdezem gúnyosan tő-
le. De ő nem reagál a modoromra. Csak megrázza a fejét, és nagyot sóhajt.
– Most tényleg nagy bajban vagy, Tarek! Az a rendőr még mindig az
intenzíven van!
Komolyan azt hiszi, hogy ez a legnagyobb bajom?
– Kurvára leszarom azt a rendőrt, ha nem tudnád, a feleségem még min-
dig nincs meg! – ordítom neki!

– 246 –
 Tarek
– Megtalálták!
– Tessék? – nézek rá értetlenül. – Életben van? – kérdezem, mert még
mindig abban reménykedek, hogy talán valahogy sikerült kiúsznia, mert az
lehetetlen, hogy Allah elvegye tőlem.
– Sajnálom, fiam! – néz rám apám. – Meghalt!
– Neeeeeem! Hazudsz! Neeeeem! Istenem, nem veheted el tőlem! – ordí-
tom, és érzem, ahogy a fájdalom szétárad a testemben.
– Fiam, kérlek, nem volt sok esély, hogy élve előkerül. Ezt be kell látnod.
– Biztos, hogy ő az? – teszem fel naivan a kérdést, mert még mindig nem
akarom elfogadni a tényt.
– Igen, fiam! Mind a kettőjüket azonosítottam, és már intézkedtem is a ha-
zaszállításukról Szaúd-Arábiába.
– Tessék? Hogy mit csináltál? Milyen jogon intézkedsz te bármiben is az
engedélyem nélkül! Jázmint nem viszed el tőlem. Ő mindig is gyűlölte Sza-
úd-Arábiát. Itt fog maradni velem Miamiban! – ordítom, mint egy eszelős.
Látom apám arcán a döbbenetet.
– Fiam, te most nem tudsz józanul gondolkodni. Hazajössz velem te is, és
ott majd új életet kezdesz.
Tessék? Ezt most komolyan mondja? Milyen új életről beszél? Tényleg
nem érti meg, hogy most lett vége az életemnek!
– Nem, apám! Én itt maradok Jázminnal és a gyerekünkkel – válaszolom
halkan és megtörten. Apám csak néz, nem szól, talán azt gondolja, a fia meg­
őrült. De nem érdekel, mit gondol. Jázmint itt fogom eltemetni, ahol a legboldo-
gabbak voltunk, ahol a közös jövőnket terveztük. Tudom, hogy ő is ezt akarná.
– Márpedig, fiam, ha az asszonyod mellett akarsz maradni, vissza kell tér-
ned velem Szaúd-Arábiába. A bácsikád és a lánya teste útban van az ország
felé. És ha te ki akarsz jutni erről a helyről, azt kell tenned, amit mondok. Az
ügyészség hajlandó vádalkut kötni, hogy kiszolgáltasson az országodnak, és
ott töltsd le az ítéletet – feleli határozottan, majd otthagy magamra.

Miután apám Jázmin testét Szaúd-Arábiába vitette, elfogadtam a vádal-

kut, és visszatértem az országba. Persze apám elintézte, hogy itt felmentse-
nek, így végül nem kaptam büntetést. Szerencsére a rendőr is felépült. Ter-
mészetesen a kórházi kezelést én álltam, és egy hatalmas összeget átutaltam
neki és a családjának. Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Négy év telt
el Jázmin halála óta, és én azóta is mindennap gyászolom őt. Nincs nap, hogy
ne gondolnék rá vagy a meg nem született gyermekünkre! Azóta minden éj-
szaka arról a napról álmodok. Átkoztam magam, amiért nem voltam óvato-
sabb, és elküldtem a fegyveres őröket a háztól.

– 247 –
Keleti szenvedély
A temetés utáni első évben fékezhetetlenné váltam, ki akartam irtani ma-
gamból a fájdalmat. Újra elkezdtem illegális partikra járni, inni, drogozni,
bármi jöhetett, ami árt. De a lelkemet semmi nem tudta lecsillapítani. Bár-
kinek képes voltam nekimenni, nem volt biztonságban tőlem senki. A sze-
mélyzet folyamatosan apámnak panaszkodott, hogy rettegnek tőlem, mert in-
dok nélkül ütök. Jázmin volt az egyetlen, aki mellett ember tudtam lenni, de
ő már nem volt velem, így csak a vadállat maradt bennem. Apám egy dara-
big tűrte az ámokfutásomat, majd anyámmal úgy döntöttek, az lesz a legjobb,
ha megnősülök. Mondanom sem kell, hogy kiakadtam. Gyűlöltem őket, ami-
ért nem érzik át a fájdalmam és nem tisztelik Jázmin emlékét. Aztán egyszer
csak meglátogatott Ali és Nikol. Vettek egy házat Rijádban, mert Nikol is kö-
zel akart maradni Jázminhoz. Elmondtam nekik apám ötletét a nősülésről, és
ők is apámmal értettek egyet. Végül úgy döntöttem, megpróbálom lezárni a
múltat. Eladtam a házat Miamiban, és Jázmin emlékére magamra tetováltat-
tam az arcképét, hogy örökre velem legyen. Mikor visszatértem Szaúd-Ará-
biába, közöltem apámmal, hogy megnősülök. Anyám azonnal keresni kezdte
a számomra megfelelő feleséget. Az egyik unokatestvéremre esett a válasz-
tásuk. Amani akkor töltötte be a tizenkilencedik életévét. Mindenki azt gon-
dolta, ő majd lenyugtat. Talán még én is, de az igazság az, hogy ez alatt a há-
rom év alatt sem tudtam megszeretni őt. Ezt Amani is érzi, nem hiszem, hogy
boldog lenne mellettem. Nem sokszor töltöttem vele az éjszakát az elmúlt
három év alatt. Az első alkalom az esküvő után pár napra történt, ugyanis
nem háltam vele a nászéjszakán. Tulajdonképpen el sem mentem. Nem akar-
tam hozzáérni, még csak látni sem, úgy éreztem, megcsalom Jázmint. Ami-
kor Amani apja felhívta apámat és számon kérte, milyen férje vagyok a lá-
nyának, apám tombolt és azonnal utasított, hogy tegyem meg a kötelessége-
met! Így aznap este totál részegen elmentem Amanihoz és a magamévá tet-
tem. Másnap anyám hívott és elmondta, hogy Amani sírva mesélte az anyjá-
nak, hogy teljesen részeg voltam és végig egy másik nő nevén szólítottam.
Azt hiszem, Amani akkor szembesült először vele, hogy soha nem fog tőlem
szerelmet kapni. A második együttlétünk is így zajlott, szörnyen részegen, és
Jázmint szólongatva. Viszont ebből az együttlétből fogant meg a fiam, Karim.
Ő az egyetlen, aki gyengéd érzelmeket tud kiváltani belőlem. Pedig eleinte
hallani sem akartam a gyerekről. Tomboltam, mint egy őrült, és csak az járt a
fejemben, hogy Jázmin is szülhetett volna nekem gyereket. Ha legalább egy
gyerek maradt volna utána, akibe viszontláthatom őt. Emlékszem, egy átivott
éjszaka után berontottam Amani lakrészébe, és mint akinek elment az esze,
üvöltöttem, hogy azt akarom, hogy lányt szüljön nekem és Jázminnak fogom
hívni. Tudom, hogy örültség, hiszen senki sem döntheti el egy gyermek ne-
mét, de én akkor nem voltam magamnál. Amani persze teljesen kiakadt és

– 248 –
 Tarek
őrjöngött, így is féltékeny volt Jázmin emlékére. Mondjuk megértem. Jáz-
min minden napomat, minden percemet betöltötte. Teljesen a megszállottja
lettem. Festettem egy portrét róla, és kiraktam a lakrészem központi helyé-
re, amikor Amani átjött és meglátta, teljesen kiakadt. Őrjöngött, azt mondta,
őrült vagyok, és ő nem hajlandó egy halott asszony szellemével versenyez-
ni. A szemébe nevettem, és közöltem vele, hogy meg se próbálja, mert a lá-
ba nyomába sem érhet. Szemét voltam, tudom! Pedig nem akartam őt bánta-
ni, csak valahogy ő volt kéznél. Aztán Amani bejelentette a család előtt, hogy
fiunk lesz. Apámék örültek, hisz a mi országunkban nagy boldogság egy fiú­
gyermek, és tisztelet övezi érte a nőt. Mindenki gratulált Amaninak, csak én
nem. Közöltem vele, hogy nekem fiú nem kell. Amani aznap este levetette
magát a lépcsőn. Szerencsére nem lett nagyobb baja sem neki, sem a babá-
nak, de akkor valami megváltozott bennem. Elgondolkodtam, mennyire bol-
dogtalan lehet mellettem, ha képes lett volna megölni magát a gyermekével
a hasában. Megígértem, hogy nem fogok több bánatot okozni neki. Bár sze-
relmet nem tudtam ígérni, azt csak egy nő iránt éreztem, és soha nem fogok
tudni más nőt szeretni. Karim megszületett, és magam is meglepődtem, mi-
lyen érzelmeket váltott ki belőlem ez a kis jövevény. Utoljára Jázmin mellett
éreztem ilyet. A fiam segít átvészelni azt az űrt és fájdalmat, amit Jázmin hiá­
nya okoz nekem még most is!

Karimmal a kertben játszom repülőset. A fiam imád a magasban lenni, na-

gyokat nevet, amikor a fejem fölé emelem és úgy megyek vele.
– Tarek, kérlek, figyelj oda, nehogy leejtsd Karimot! – aggodalmaskodik
Amani, de én nem is figyelek rá. Elkezdek forogni Karimmal, ő pedig csak
nevet, és ez az édes nevetés most melegséggel tölti el a szívemet. Karim már
kétéves és hihetetlenül jó gyerek, mintha nem is az én fiam lenne. Amani na-
gyon jó anyja, látom, milyen szépen bánik a fiammal, és ez talán minket is
közelebb hozott egymáshoz egy kicsit. A hálószobáját most sem keresem fel
sűrűn, valahogy érzelmileg nem tudtam közel kerülni hozzá, de igyekszem
odafigyelni rá az együttlétek alatt.
Egyszer csak megcsörren a telefonom, ránézek a kijelzőre: JACK. Át-
adom Karimot Amaninak, és felveszem a telefont.
– Barátom, rég beszéltünk! Mi újság?
– Köszönöm, jól vagyunk! Kim és a gyerekek is! Ti jól vagytok? – kérde-
zi, de a hangja túlságosan feszült.
– Jól, köszönöm, Karim egyre nagyobb és erősebb! – válaszolom büsz-
kén, miközben Karim próbál átmászni a kezembe.

– 249 –
Keleti szenvedély
– Tarek! Fontos dologról kell beszélnem veled! Egyedül vagy? – A hang-
ja olyan ideges, hogy én is kezdek egyre feszültebb lenni.
– Valami baj van, Jack? – kérdezem tőle értetlenül, mert nem tudom ho-
va tenni a viselkedését.
– Tarek, nem tudom, hogyan mondjam el! Lehet, hogy őrültnek fogsz tar-
tani. Talán nem is kellene ezzel felzaklatnom téged, de muszáj elmondanom,
mert ha egy kis esély is van rá, hogy őt láttuk Kimmel…
Miről beszél? Kit láttak és milyen esély!
– Jack elmondanád, hogy mi a szarról hadoválsz itt nekem! – kiabálok rá,
mert kezd felhúzni a töketlensége.
– Tarek, azt hiszem, láttuk Jázmint!
Láttuk Jázmint… Láttuk Jázmint… – visszhangoznak a szavak a fejemben.
Ránézek Amanira és Karimra, látom Amani riadt arcát. Gondolom, látja
rajtam, hogy valami komoly dologról szólhat a beszélgetés.
– Tarek… Tarek … ott vagy még? – kérdezi aggódva Jack.
– Igen, itt vagyok, várj, bemegyek a házba. Addig mesélj el mindent!
– Itt vagyunk Kimmel Törökországban. Tegnap betértünk egy kis kávézó-
ba, és a pult mögött Jázmin állt, vagyis nem tudom, nem biztos.
– Mi az, hogy nem biztos, Jack? Te most szórakozol velem? – ordítom ne-
ki a telefonba.
– Tarek, ő nem ismert meg, de egy az egyben úgy néz ki, mint ő: az ar-
ca, a szeme, a gesztusai, minden stimmel. Lehetetlen, hogy ennyire hasonlít-
son valaki rá.
Lehetséges lenne, Jázmin életben van. Nem, ha életben lenne, jelentkezett
volna, nem tenné meg velem, hogy így magamra hagy. Viszont nem ismerte
meg Jacket sem! Lehet, hogy nem ő, csak hasonlít rá. Bárhogy is legyen, lát-
nom kell azt a nőt!
– Haver, ott vagy még! Sajnálom, ha fölzaklattalak, de úgy éreztem, mu-
száj elmondanom.
– Köszönöm, Jack! Igaz barát vagy! Majd visszahívlak, most le kell ten-
nem a telefont.
Az agyamban csak úgy cikáznak a gondolatok, próbálom magamban vissza-
pörgetni a négy évvel ezelőtt történteket. Létezhet, hogy Jázmin nem halt meg,
de hiszen eltemettem. És csak most esik le, hogy tulajdonképpen én soha nem
láttam Jázmin holtestét. Apám volt, aki azonosította, és ő intézte a temetést is.
Apám! Azonnal beszélnem kell vele!
Mint egy őrült, rontok be apám irodájába, és azonnal nekiszegezem a kérdést:
– Mondd csak, apám, hogy létezik, hogy Jack látta Jázmint tegnap Tö-
rökországban?
Látom apám reakciójából, hogy a kérdésem betalált, és nem azért, mert
annyira képtelenség az egész.

– 250 –
 Tarek
– Fiam, ez csak félreértés lehet – hebegi, de nem ver át, látom a szemé-
ben az attól való félelmét, hogy lebukott. Elkapom a tobéjánál fogva, és ne-
kicsapom a falnak!
– Azonnal tudni akarom az igazságot! – ordítom.
– Tarek! Csak a te érdekedben tettem! – mondja remegve.
Elengedem, és hátrébb lépek. A szavai mellbe vágnak! Tehát igaz lenne,
Jázmin él és nekem mindvégig hazudtak.
Nekiugrok apámnak, és olyan erővel csapom a falhoz többször is, hogy
hallom, ahogy a feje kong a falon.
Azt sem érdekel, ha megölöm őt!
– Hogy tehetted ezt velem? A tulajdon fiaddal! Te aljas! – ordítom, és lá-
tom, ahogy a fal kezd a vértől pirossá válni.
– Tarek… Kérlek… Fiam – könyörög, de miért könyörülnék meg rajta,
ha ő sem könyörült rajtam. Végül a biztonságiak szednek le apámról. Apám
megtörli a vérző fejét, aztán szól a biztonságiaknak, hogy engedjenek el,
majd a székre mutat, hogy üljek le. Leülök, de a két gorilla mellém áll, gon-
dolom, nehogy még egyszer nekitámadjak apámnak!
– Szóval, apám, halljam a történetet!
Apám is leül, úgy folytatja.
– Másnap a tragédia után, kaptam egy hívást Hasszantól. A hangja nagyon
gyenge volt. Elmesélte, hogy mi történt, és könyörgött, hogy segítsek neki.
Elmondta, hogy a lánya súlyos sérüléseket szenvedett és most egy kórházban
van élethalál között.
– És te segítettél neki? Annak ellenére, hogy tudtad, min megyek keresztül?
– Tarek, nem tehettem mást! Szégyent hoztál a családra. Átvertél engem
és a bácsikádat is. Gyakorlatilag elraboltad a lányát, majd együtt éltél azzal
a nővel az ő jóváhagyása nélkül – magyarázkodik, de persze arra jól figyel,
hogy ki ne ejtse Jázmin nevét!
– Négy év után sem tudod kimondani a nevét, apám! Jázminnak hívják
és ő a feleségem. Az egyetlen nő, akit valaha szerettem, és aki mellett boldog
tudtam lenni. Ti viszont mindent tönkretettetek. Meg kéne ölnöm téged, ami-
ért ezt tetted velem! – ordítom, és ugranék fel, hogy elkapjam őt, de a testőrei
visszatartanak. Apám arca eltorzul, ő is feláll, úgy ordítja!
– Amani a feleséged, és végre normális életet élsz! Van egy gyönyörű fi-
ad, mit akarsz még?
– Milyen életről beszélsz? Amanit ti erőltettétek rám, soha nem szeret-
tem, és bár Karim az életem értelme, de lehetett volna egy lányom is Jázmin-
tól. Attól a nőtől, akit a világon a legjobban szerettem, de ti elvettétek tőlem
az esélyt a boldog életre! Soha nem fogom neked megbocsátani, amit velem
tettél! Most pedig elmegyek Törökországba, és elhozom magammal Jázmint.

– 251 –
Keleti szenvedély
Ha pedig te vagy a bácsikám megpróbáltok ebben megakadályozni, úgy él-
jek, megöllek titeket. Jól ismersz, apám tudod jól, mire vagyok képes, úgy-
hogy ajánlom, ne állj az utamba!

– 252 –
 30. fejezet
Tarek
Amint eljöttem apám irodájából, telefonáltam Jacknek, hogy indulok Tö-
rökországba. Megkértem, addig tudjon meg minél több információt Jázmin-
ról. Amani persze rögtön elkezdett faggatni, hogy hová megyek ilyen hirte-
len, és mégis mikor jövök haza. Közöltem vele, hogy nem tartozom neki ma-
gyarázattal és ő csak a fiam nevelésével foglalkozzon. Tudom, hogy kemény
voltam vele, most már bánom, de felhúzott a faggatózásával. Így is épp elég
ideges vagyok. Életem szerelme, akit eddig halottnak hittem, életben van!
Mintha egy kurva szappanoperában lennék! Nem hiszem el, hogy lehettem
annyira idióta, hogy nem bizonyosodtam meg Jázmin haláláról. Pedig apám
hányszor összeszövetkezett ellenem a bácsikámmal. Én mégis elhittem ne-
ki minden szavát, mint valami kis hülye! De ezt nem ússza meg a bácsikám!
Esküszöm, megbánja, hogy tönkretette az életem!

Mikor leszállok a gépről, Jack már ott vár rám.

– Tarek, barátom! – ölel át. – Még most sem hiszem el ezt az egészet –
rázza meg a fejét.
– Ja, hát én sem! Azonnal látni akarom őt! – jelentem ki, ahogy beszál-
lunk az autóba.
– Tarek, figyelj! Szerintem le kéne nyugodnod. Előbb menjünk a szállo-
dába, és majd holnap megmutatom neked azt a kávézót!
Ráütök a műszerfalra idegességemben!
– Nem, bassza meg! Most vigyél oda, Jack! Négy éve nem láttam őt, még
egy napot nem fogok elvesztegetni! – ordítom dühömben.
Jack rám néz, látja rajtam, hogy nincs értelme tovább győzködnie!
– Jól van, haver, odaviszlek! – sóhajt fel, majd elindulunk.
A kávézótól pár méterre parkol le. A kocsiban ülünk és figyelem a kávézó
teraszát, hátha meglátom őt!
– Tarek, figyelj, Jázmin valószínűleg elvesztette az emlékezetét. Nem fog
megismerni!
– Engem meg fog, Jack! Ne aggódj! – vágom rá magabiztosan, és tovább
nézem a teraszt.
Egyszer csak meglátom, épp kávét hoz ki egy vendégnek. Azonnal ki-
pattanok a kocsiból, és elindulok felé. Átszaladok az úton, és érzem, amint
a szívem egyre vadabbul ver, a tenyerem izzad, és alig kapok levegőt. Pár

– 253 –
Keleti szenvedély
méterre állok meg tőle, háttal van nekem, épp egy vendégnek magyaráz.
Hallom a hangját, nézem a gyönyörű haját, ahogy a szél belekap, de nem
tudok megszólalni. Nem jön ki hang a torkomon. Érzem, ahogy a szemem
megtelik könnyel.
A rohadt életbe, nem láthat meg így, mint egy síró kislányt!
Megfordulok, és visszamegyek a túloldalra, majd leülök egy padra. Jack
mellém ül és a vállamra rakja a kezét. Próbálom összeszedni magam, de egy-
szerűen nem tudom a sírást abbahagyni.
– Azt hiszem, nem készültem fel a látványára! Négy éve mindennap az-
zal kelek és fekszem, hogy Jázmint gyászolom, és most itt van előttem! Iga-
zad volt, Jack! Előbb a szállodába kellett volna mennünk – mondom neki, és
közben próbálom összeszedni magam.
– Jól van, haver! – szorítja meg a vállam. Látom rajta, ő is zavarban van
ettől a helyzettől. Jack sem az a lelkizős típus, mint ahogy én sem! – Elmond-
jam, mit tudtam meg eddig? – kérdezi, mialatt visszasétálunk az autóhoz.
– Igen, mindent tudni akarok – válaszolom, és közben a szememmel a ká-
vézó teraszát nézem, hátha még egyszer látom őt.
– Rendben! Szóval Jázmin az apjával él kettesben! A címet majd a szállo-
dában átadom! Nem nagy ház, nincs nagy személyzet. Jázmin egyedül gon-
doskodik az apjáról, csak egy idősebb házaspár segít nekik.
– És a gyerek? Nem láttál egy kislányt?
– Nem, Tarek! Gyerek nincs a háznál! Sajnálom!
Nem válaszolok, mert nem is tudnék mit. Túl nagy a fájdalom, ha ar-
ra gondolok Jázminnal mennyire boldogok voltunk, mikor megtudtuk, hogy
szülők leszünk.
– Ez minden, amit megtudtál?
– Van itt még valami, Tarek – mondja, és látom, kezd ideges lenni!
– Mi van? Mondd már?
– Figyelj, haver, azzal azért tisztában vagy, hogy négy év telt el azóta! Te
is megnősültél gyereked van!
Ez meg mi a szarról beszél itt nekem!
– Jack kezd elfogyni a türelmem, úgyhogy beszélj érthetően. Hogyan jön
most ide Amani és Karim? – kérdezem tőle ingerülten.
Jack leállítja az autót. Megköszörüli a torkát, aztán egyenesen rám néz,
úgy mondja!
– Azt hiszem, Jázmin életében már egy másik férfi van!
Elkezd velem forogni a világ, hát erre rohadtul nem számítottam!
– Miről beszélsz? Jázmin az én asszonyom, a feleségem, rajtam kívül so-
ha nem érintette őt senki!
– Haver! Négy év! Ráadásul nem emlékszik semmire! Ugye nem gondol-
tad, hogy egy olyan gyönyörű nő, mint Jázmin, egyedül fog maradni!

– 254 –
 Tarek
– Ki az? – kérdezem ingerülten.
– A kávézó tulajdonosa.
Csak nézek magam elé, nem tudok megszólalni. Erre nem számítottam.
Hirtelen képek villannak be, ahogy Jázmint egy másik férfi öleli és csókol-
ja, miközben ő szerelmes szavakat súg a fülébe, ahogy régen nekem. Aztán
bevillan, mi van, ha már nem akar tőlem semmit, ha azt a férfit fogja válasz-
tani és nem engem! Hiszen engem nem is ismer, nincsenek emlékei rólam!
Tarek… Tarek, haver, jól vagy? – szólítgat Jack.
– És mennyire komoly? Úgy értem… Együtt élnek?
– Nem! De a srác minden reggel érte megy, és délután ő viszi haza. Sokat
sétálgatnak kéz a kézben. Beszélgetnek, nevetgélnek.
– Te most szórakozol velem, haver? Nem kértem, hogy ilyen kurva rész-
letesen meséld el, hogy szórakozik a feleségem egy másik férfival!
– Ne haragudj, Tarek! Csak azt akartam mondani, hogy inkább az udvar-
ló fázisban tarthatnak még.
– Értem! Azonnal vigyél a házhoz! – utasítom Jacket, mert most lett ele-
gem ebből az egészből. Elkapom a bácsikámat, és a szart is kiverem belőle!
– Tarek, ez nem jó ötlet! Le kell nyugodnod! – próbál nyugtatni Jack, de
már semmi nem érdekel.
– Jack, nem mondom még egyszer! Most már rohadtul kezdesz felhúzni!
Előadod itt nekem, hogy a feleségem egy másik férfival van együtt, és azt vá-
rod, hogy menjek veled vissza a szállodába és várjak!
Jack megrázza a fejét, majd beindítja az autót.
– Jól van, odaviszlek!
Mikor odaérünk, Jack megmutatja a házat. Az én szememnek elég sze-
gényes, a ház két szintből áll, nagy első és hátsó kert. Őrök nincsenek,
gondolom, a bácsikám négy év után már visszavett a biztonságból. Az én
legnagyobb szerencsémre! Lenyitom a kesztyűtartót, és kiveszem a fegy-
vert, amit Jacktől kértem, hogy szerezzen be! A szeme tágra nyílik, ahogy
a fegyverhez érek.
– Várj, Tarek! Mit akarsz csinálni? – kérdezi aggódva.
– Szerinted? Amit már az elején meg kellett volna tennem, lelövöm azt
a szemétládát – válaszolom neki, és a fegyvert elrejtem a hátam mögé. – Te
most menj vissza a szállodába, nem kell belekeveredned. Kösz mindent –
mondom neki, és már szállok is ki a kocsiból.
A kapu nyitva van. Nocsak, a bácsikám tényleg ennyire óvatlan lenne?
Meglep. Úgy látszik, nagyon biztonságban érezheti magát. A bejárati ajtóhoz
érek, de az zárva. Megnézem a zárat, ezzel nem lesz gond. Gimnazistaként
Jackkel sokszor törtünk be házakba a hecc kedvéért.
Na, lássuk, megy-e még? Igen, a zár kész!

– 255 –
Keleti szenvedély
Amint belépek a házba, eszembe jut az a négy évvel ezelőtti nap, amikor
elrabolta tőlem Jázmint és tönkretette az életemet. Érzem, hogy a düh kezd
szétáradni bennem. Belépek a nappaliba, de ott nem találok senkit. Tovább-
megyek a folyosón, meglátok egy ajtót nyitva. Közelebb megyek, és már lá-
tom is a bácsikámat, ahogy nekem háttal az asztala mögött ül. Odalopódzom
a háta mögé, majd a halántékához tartom a fegyvert. Ugyanúgy, mint ahogy
az én halántékomhoz tartották azon a napon.
– Hulla létedre elég jól nézel ki, bácsikám – súgom neki, mialatt felállí-
tom az asztaltól és magammal szembe fordítom.
– Tarek!… Te… Mit keresel itt? – néz rám döbbenten, félelemmel a
szemében.
– Szerinted? Itt helyben meg kéne, hogy öljelek, amiért ezt tetted velünk!
Elloptál az életemből négy évet! Mindennap gyászoltam Jázmint és a gyer-
mekünket! Miközben ő élt! Hogy tudtál ennyire kegyetlen lenni?
– Tarek, hallgass meg! Én sem így akartam! A baleset napján, amikor a
vízbe zuhantunk, én is és Jázmin is súlyos sérüléseket szenvedtünk! Jázmin
eszméletlen volt, mindent csupa vér borított, és egy vascső állt ki belőle. Ki-
úsztam vele a partra, és próbáltam segítséget kérni. A korházban felhívtam
apádat, elmondtam neki, mi történt, ő pedig azonnal intézkedett. Átszállítot-
tak minket egy magánkórházba, Jázmint pedig csövekre rakták, nem adtak
neki túl sok esélyt. Élet-halál közt volt! Nem tudod, min mentem akkor ke-
resztül! – hadarja kétségbeesve.
A falhoz vágom, és a fegyvert a fejéhez nyomom.
– Hogy te min mentél keresztül? Van pofád nekem ezt mondani? Te utol-
só kis féreg! Majd beleőrültem a fájdalomba, mikor apám közölte, hogy Jáz-
min meghalt! Elvettetek tőlem mindent! A puszta kezemmel meg tudnálak öl-
ni! – ordítom, majd elkapom a nyakát, és elkezdem szorongatni, az sem érde-
kel, ha a kezeim között döglik meg!
– Apa, itthon vagy? – hallom Jázmin hangját. Azonnal elengedem az öre-
get, majd magam elé húzom. A fegyvert a hátához tartom, úgy figyelmeztetem.
– Ajánlom, hogy jól gondold át, mit mondasz Jázmin előtt! Vagy a mai
nap lesz az utolsó napod ebben az életben!
Jázmin belép a szobába. Egy pillanatra megtorpan. Az apjára néz, majd
rám, és csak néz engem azokkal a gyönyörű kék szemekkel!
Istenem mennyire szép!
Az idő csak még gyönyörűbbé tette őt! Még most sem vagyok képes el-
hinni, hogy él! Hányszor könyörögtem Allahhoz, hogy adja őt vissza nekem,
és most itt van! Előttem áll, de nem bírok megszólalni! Csak nézzük egymást.
Látom rajta, én ugyanolyan hatással vagyok rá, mint ő rám! Bárcsak felis-
merne! A karomba zárnám és csókolnám, ahol csak érném! Istenem, de vá-
gyom az érintésére, a csókjára!

– 256 –
 Tarek
– Lányom, miért jöttél? – szólal meg a bácsikám, mert szerintem kezdi
zavarni, ahogy nézzük egymást.
– Igen, apám! Ahmed elhívott sétálni, és az engedélyedet kérném, hogy
elmehessek vele – válaszolja, de közben még mindig engem néz.
– Persze, lányom, nyugodtan menjetek csak! Érezzétek jól magatokat –
egyezik bele az öreg, de tudom, csak azért mondja, hogy minél hamarabb el-
távolítsa Jázmint a közelemből.
– Be sem mutatsz a lányodnak, Hasszan?
A fegyvert a hátához nyomom, hogy nyomatékosítsam benne még egy-
szer, a játékot innentől kezdve én irányítom.
– Lányom, ő egy régi ismerősöm, Tarek bin Szahid! Tarek, ő pedig a lá-
nyom, Jázmin.
– Üdvözlöm az országunkban! Remélem, jól fogja magát itt érezni! Tö-
rökország gyönyörű, majd meglátja! – mosolyog rám.
– Köszönöm, biztosan így lesz! Már most elkápráztat az a gyönyörűség,
amit látok – mérem őt végig, és látom, ahogy zavarba jön.
Most is ugyanolyan édes, mikor zavarban van!
– Igen… köszönöm… – köszörüli meg a torkát, majd olyat mond, amin
én is meglepődök. – Remélem, még látjuk egymást.
– Jázmin, lányom! – mordul rá Hasszan, mert ő is látja, hogy már most
hatással vagyok rá.
– Csak udvariasságból mondtam, apa! – mentegetőzik, és látom, hogy el-
szégyelli magát a kijelentéséért, ami ösztönösen szaladt ki a száján.
– Biztos látjuk még egymást. Ugyanis apád volt olyan kedves, és meghí-
vott magatokhoz, én pedig örömmel elfogadtam a meghívását.
– Ez igaz, apa? Még soha nem hívtál meg senkit a házba!
– Igen, lányom, Tarekkel sok mindent kell átbeszélnünk, van még pár le-
záratlan ügyünk a múltból – dadogja. – Most menj, lányom, Ahmed már biz-
tos vár téged. Ne várakoztasd meg a vőlegényedet.
– Igen, apám, akkor megyek! – válaszolja, aztán félénken rám néz.
Még mindig zavarban van!
– Őrültem a találkozásnak!
– Én is, Jázmin!
Nem is sejted mennyire!
Ahogy Jázmin kisétál a szobából, a falhoz vágom újra a bácsikámat.
– Elmondanád nekem, hogy a fenébe lehet Jázminnak vőlegénye, amikor
férjnél van? – kérem őt számon.
– Tarek! Csillapodj le! Jázmin sok szenvedésen ment keresztül, hosszú
idő volt a rehabilitáció.
– És ki miatt? – vágom őt megint a falhoz!

– 257 –
Keleti szenvedély
– Nézd, Jázmin nagyon maga alatt volt az elmúlt években, és Ahmed volt
az egyetlen, akinek sikerült kimozdítania ebből az állapotból! Ezért hagytam
ezt a kapcsolatot, mert látom, Jázmin mennyire szereti Ahmedet!
– Te aljas! Engem nem versz át! Nem érdekel téged a lányod, soha nem is
érdekelt, egyszerűen, csak féltél, mi lesz, ha Jázminnak visszatér az emléke-
zete! Arra számítottál, ha újra férjhez megy és gyerekeket szül, már nem fog
visszajönni hozzám!
– Bárcsak a lányom képes lenne arra, amit mondasz! – sóhajt fel.
– Tessék, ezt hogy érted? – nézek rá értetlenül.
– Jázmin a balesetben nem csak az emlékezetét vesztette el – rám néz,
majd a szemei megtelnek könnyel. – A lányom már nem teljes értékű nő töb-
bé. Ahhoz, hogy megmentsék, ki kellett venni a méhét. Jázminnak soha nem
lehet gyermeke!
Nem, az nem lehet! Ekkora büntetést nem mérhet rá Allah! De miért őt
bünteti? Hiszen hármunk közül ő a legártatlanabb. Jázmin soha semmi másra
nem vágyott, csak egy családra. Ő csak anya és feleség akart lenni!
– Te utolsó szemétláda, és mindez miattad! Ha te nem vagy, mi ma Jáz-
minnal boldogan élnénk, és nevelnénk a kislányunkat! Meg kellett volna hal-
nod, azon a napon! – ordítom, majd a pisztoly csövét a szájába nyomom és
közben figyelem a rettegést az arcán! – De ne aggódj, bácsikám, amit Al-
lah nem tett meg, azt én most bevégzem rajtad! – És tényleg így gondolom,
meg akarom őt ölni, de aztán eszembe jut Jázmin. A szemében én csak az ap-
ja gyilkosa lennék, engem bebörtönöznének, és soha nem látnám őt. Akkor
tényleg a bácsikám győzne. Így kiveszem a fegyvert a szájából, és a rettegés-
sel teli szemébe nézek.
– A halál túl kegyes lenne neked, bácsikám! – nézek rá, miközben a pisz-
toly csövét beletörlöm a ruhájába. – Jobbat találtam ki! Végig fogod nézni,
ahogy a lányod újra belém szeret és én az asszonyommá teszem őt! Miköz-
ben nem tehetsz majd ellene semmit!
– Jázmin nem fog beléd szeretni újra, nem is emlékszik rád.
– Ugyan, bácsikám! Lehet, hogy az esze nemet mond, de a szíve és a tes-
te húzza őt majd felém! És ha a szíve és a teste az enyém lesz, az eszét már
nem lesz nehéz meggyőzni.

– 258 –
 31. fejezet
Jázmin
Ahmeddal a szokásos délutáni sétánkat tesszük, de én most nem tudok rá
odafigyelni, mert folyton az a férfi jár a fejemben, akit apámnál láttam. Mit is
mondott apa, hogy hívják? Tarek bin Szahid. Amint megláttam őt, valami fur-
csa bizsergés járta át a testem, olyan átütően nézett, hogy még most is elönt a
forróság, ahogy visszagondolok rá. És a hangja! Az a mélyen búgó, rekedtes
hang, nem is tudom, mintha már hallottam volna ezt a hangot! Talán csak egy
filmben… Nem! Már tudom, álmomban! Olyan volt a hangja, mint annak a
férfinak, akit álmomban szoktam látni. Igen, és a szeme ugyanaz a mélybar-
na szempár. Vajon ki ez a férfi? És apám honnan ismeri? Bárhogy is, valami-
ért örülök, hogy egy darabig nálunk fog lakni.

– Jázmin, drágám! Ma feltűnően csendes vagy! Minden rendben? – szól

rám Ahmed.
– Persze! Csak szeretnék hazamenni. Apa nem érezte jól magát és meg-
kért, hogy ne maradjak sokáig! – válaszolom neki.
Mit válaszolom, hazudom egyenesen bele a képébe! Még soha nem ha-
zudtam Ahmednek, sőt igazából senkinek, de most amiatt a férfi miatt meg-
tettem. Mert miatta akarok hazamenni, látni szeretném őt újból. Valami vonz
hozzá, és én nem tudok parancsolni az eszemnek.
– Persze, drágám! Ahogy szeretnéd – megcsókolja a kézfejemet, majd
visszaindulunk a kocsihoz. Rámosolygok, mert Ahmed igazi úriember ve-
lem! Mindig a kedvemben jár, és mindent megtesz, hogy elnyerje a kezem.
Tényleg nagyon rendes, és apám nagyon boldog lenne, ha végre igent mon-
danék neki, de valamiért nem megy. Nem érzem azt, hogy ő lenne az a férfi,
aki mellett boldog lehetnék.
Ahogy belépek a házba, izgatottság lesz rajtam úrrá, mert tudom, hogy ő
is itt van. Felmegyek a szobámba, és gyorsan összeszedem magam. Belené-
zek a tükörbe, hát nem nézek ki valami fényesen. Apám nem igazán engedi,
hogy úgy öltözzek, mint a mai fiatalok, mondjuk nem is várja el a hagyomá-
nyos muszlim öltözetet, kendőt sem kell hordanom, de azért a zárt öltözet kö-
telező. Hosszú szoknya, zárt felső. Sminkelni sem enged, azt mondja, feles-
leges cicoma, ami csak a hiúságot erősíti. Egy nő legyen csendes és alázatos!
Eddig igazából nem is érdekelt, hogyan nézek ki, de most úgy örülnék, ha di-
vatosabb ruháim lennének.

– 259 –
Keleti szenvedély
Lemegyek az ebédlőbe, és apám meg a vendége már ott ülnek. A szemem
gyorsan végigfut a férfin, hogy lehet valaki ilyen jóképű. Azonnal elkapom a
fejem, mert érzem, ahogy a testemet elönti a forróság. Apámra nézek, aki úgy
ül ott, mint egy szobor.
– Gyere, lányom! Csak téged vártunk a vacsorával – mondja, de a hang-
ja olyan feszült. Leülök, de csak a tányéromat nézem, nem merek ránézni a
jóképű idegenre, mert félek, nehogy apám lássa, milyen hatással van rám a
vendége. A vacsora csöndben telik, néha apámra nézek, aztán vissza a tányér-
omra, kerülve a vendégünk tekintetét, de érzem, ahogy folyamatosan bámul.
– Mondd csak, Jázmin, mivel telnek a napjaid? – szólal meg a semmiből
az a mélyen búgó rekedtes hang, nekem meg azonnal megremeg a gyomrom.
Ránézek apámra, de ő még mindig csak bámul a nagy semmibe
Mi a fene lehet vele?
Oda fordulok a vendégünkhöz, de nem tudok megszólalni, mert a szemei
olyan hatással vannak rám, hogy nem jön ki hang a torkomon, csak a szívem
kezd egyre gyorsabban verni. Ő meg szinte fal a szemével, mintha én lennék
a vacsora. Nem értem, apám, miért nem szól rá. Ha Ahmed egyszer is így né-
zett volna rám, tuti kikergeti a házból, ennek a férfinak mégis hagyja, hogy
jóllakjon a szemével.
– Hallgatlak, Jázmin, mesélj nekem – mosolyog rám.
– Én… szóval… segítek apának a ház körül, és dolgozom egy kávézóban
– felelem, de a hangom még csak nem is emlékeztet a sajátoméra. Mi van ve-
lem? És miért van rám ez a férfi ilyen hatással? – Meg rajzolni is szoktam –
folytatom, és a hangom kezd visszatérni.
– Rajzolni? Te, Jázmin? Ez újdonság! – nevet fel.
Meglepődök, nem értem, mit akar ezzel mondani, úgy viselkedik, mint-
ha ismerne.
– És mióta rajzolsz? – kérdezősködik tovább.
– Egy-két éve, de csak hobbi szinten – válaszolom, és közben nem tudom
levenni róla a tekintetem.
Nem hiszem el, hogy apám szó nélkül tűri, hogy mi itt felfaljuk egymást
a szemünkkel.
– Szeretném látni, megmutatnád? – kéri, én meg apámra nézek, aki csak
biccent a fejével, hogy engedélyezi.
Felmegyek a szobámba, és előveszem a bőrmappát, próbálom kiválogatni
a legjobb rajzaimat, majd belenézek a tükörbe. Az arcom olyan piros, mintha
púder lenne rajtam. Hát igen, soha nem szemeztem még egy férfival sem, rá-
adásul apám jelenlétében. Még mindig nem hiszem el, hogy apám nem akadt
ki. Olyan, mintha félne ettől az embertől.

– 260 –
 Jázmin
Amikor visszaérek az ebédlőbe, apám már nincs sehol. Nem értem, azok
után, amit itt műveltünk az asztalnál mégis kettesben hagy.
– Apa hol van? – kérdezem meglepődve.
– Nem érezte jól magát, felment lepihenni – válaszolja, miközben fel-
áll, és felém közeledik. Egyre közelebb jön hozzám, de én csak állok, és nem
mozdulok. Megáll előttem, majd lenéz a kezemre, amiben a bőrmappa van.
– Szóval rajzolsz? – megrázza a fejét, mintha nem akarná elhinni, aztán
rám mosolyog. Hirtelen megérzem a kezét a kezemen. A kezemmel együtt
fogja a mappát, mialatt a hüvelykujjával a kézfejemet simogatja. Nem jutok
szóhoz, csak arra a kellemes bizsergésre tudok koncentrálni, ami az érintésé-
től szétárad a testemben.
– Annyira gyönyörű vagy! – sóhajtja, és már olyan közel van hozzám,
hogy szinte csak átleheli a szavakat. Meg akar csókolni, de én azonnal hát-
rébb lépek. Idegességembe elejtem a mappát, és a rajzok szanaszét szállnak,
leguggolok a földre, hogy felszedjem őket.
– Ne haragudj nem akartalak megijeszteni! – mentegetőzik, és közben se-
gít a rajzokat felszedni a földről.
Mégis mi ez az egész? Mit akar tőlem ez a férfi?
Nem válaszolok neki, csak összekapom a papírokat és belerakom a map-
pába. Talán az asztalnál lévő viselkedésem miatt azt hiszi, könnyű préda va-
gyok. Mondjuk elég helytelenül viselkedtem, de akkor sem lehet velem en�-
nyire közvetlen! Felállok, és egyenesen a szemébe nézek.
– Nézze, uram!
– Tarek! Tareknek hívnak – szól közbe.
– Az most mindegy – vágom rá. – Itt nem illik így viselkedni a nőkkel. Ön
az apám vendége, és én ezt tiszteletben tartom, de önnek is tiszteletben kell
tartania ezt a házat, és benne engem is.
– Rendben! Nem állt szándékomba megbántani – emeli fel a kezét.
– Azt hiszem, most az lesz a legjobb, ha én is nyugovóra térek. Jó
éjszakát! – búcsúzok tőle, és már fordulok is, hogy otthagyjam, de el-
kapja a karom.
– Várj, a rajzokat még nem mutattad meg. – Szorosan magához húz, úgy,
hogy a mellkasa a hátamnak feszül, én meg megint lefagyok a közelségétől.
Érzem a leheletét a tarkómnál, majd a kezét végighúzza a kezemen. A szívem
majd kiugrik a helyéről, az egész testem lángol.
Hogy lehet egy férfi, akit csak pár órája ismerek, ilyen hatással rám!
Azonnal el kell tűnnöm a közeléből!
– Majd máskor!
Vissza sem nézek, egyenesen felszaladok a szobámba.

– 261 –
 32. fejezet
Tarek
Reggel már nem találom otthon Jázmint, az apja azt mondta, elment dol-
gozni. Tegnap este felhívtam Jacket, és elmondtam neki, mi történt. Szegény
teljesen kivolt, azt hitte, megöltem a bácsikámat. Mondjuk kis híja volt, de ez
a bosszú sokkal édesebb. Öröm volt nézni a fejét, ahogy kénytelen volt vé-
gignézni, hogyan flörtölök a lányával, és főleg, hogy milyen hatással vagyok
rá! Rohadtul nehéz volt visszafogni magam, hogy ne öleljem és ne csókoljam
meg őt rögtön. Tudom, hogy még így is túllőttem a célon, talán meg is ijesz-
tettem, de nem bírtam megállni, hogy legalább ne érjek hozzá, főleg miután
láttam, milyen hatással vagyok rá. Még ha Jázmin most nem is érti, mi játszó-
dik le benne, és az esze még nem engedi, hogy közel kerüljön hozzám, a tes-
te és a szíve már húzza őt felém.
Csak türelmesnek kell lennem és Jázmin újra az enyém lesz!

A kávézóba érve leülök a bárpulthoz, és figyelem Jázmint, ahogy

sürög-forog.
Még most is nehéz felfognom, hogy életben van!
– Mit keresel itt? – kérdezi döbbenten.
– Meg akartam veled beszélni a tegnap estét. Nem akartalak megsérteni –
kezdek bele a mondandómba. – Szeretném, ha elfelejtenéd a tegnapit és tisz-
ta lappal indulnánk.
Egy darabig mogorván néz, de aztán látom, ahogy kezd megenyhülni.
– Jól van – sóhajt fel. – Tulajdonképpen nem csak te vagy a hibás, én is
félreérthetően viselkedtem.
– Akkor megbeszéltük! Tiszta lap!
– Igen, Tarek, tiszta lap – neveti el magát. – Szóval miért jöttél? – kérdezi.
– Mondanám, hogy miattad, de gondolom, nem illik ilyet mondanom –
mosolygok rá.
– Nem, egyáltalán nem illik – válaszolja, de azért ő is mosolyog.
– Jól van. Akkor a kávé miatt.
Jázmin elkészíti a kávét, de közben folyamatosan néz és mosolyog. Örü-
lök, hogy ilyen hamar túljutottunk a tegnapi napon.
– Azért a képeket még megmutatod nekem, ugye?
– Igen, de nem olyan nagy számok – vonja meg a vállát. – Csak úgy raj-
zolgatok, ami épp eszembe jut. Főleg tájképeket.

– 262 –
 Tarek
Biztos vagyok benne, hogy emlékeket rajzol, csak ő még nem tudja.
– Tudod, két hely van, amiért rajongok, bár még soha nem jártam ott, az
egyik Miami. Rengeteg útikönyvem van róla, és ezekből a könyvekből szok-
tam rajzolni. Gyönyörű hely lehet!
Igen, biztos voltam benne, hogy Jázmin nem felejti el azt a helyet, ahol
a legboldogabb időt töltöttük, és abban is biztos vagyok, hogy a másik hely
Magyarország.
– Fogadjunk, hogy kitalálom a másik ország nevét!
– Nem! Azt nem hiszem! – kacag fel.
– Tudod, mit? Ha kitalálom, elmegyünk ma valamerre, csak mi ketten.
Benne vagy?
Jázmin egy darabig gondolkodik, aztán magabiztos mosoly jelenik meg
az arcán!
– Jól van, Tarek, ha kitalálod, meghívhatsz, mondjuk egy fagyira.
– Magyarország! – vágom rá, és látom Jázmin arcát, ahogy lefagy róla az
a magabiztos mosoly.
– Ezt honnan tudtad? A legtöbb ember azt sem tudja, hol van az az ország!
– Ráhibáztam! – kacsintok rá. – Szóval, hova viszlek ma fagyizni?
Jázmin elkomolyodik, ahogy rám néz.
– Tarek azt nem lehet, én menyasszony vagyok! Nem mehetek csak úgy
el egy idegen férfival randevúzni!
Egy idegen férfival, bárcsak megmondhatnám, hogy ez az idegen férfi a
férje!
– Ugyan már, ez nem randevú! Fogadtunk, én nyertem, és most behajtom
a jutalmat érte.
Jázmin elkezd nevetni.
Mennyire hiányzott a nevetése!
– Te aztán nem adod fel, igaz!
– Nem szokásom – mosolygok rá én is, de a mosolyom hamar lefagy, ami-
kor egy férfi jelenik meg Jázmin háta mögött, és átkarolja a derekát.
– Minden rendben, drágám? – kérdezi Jázmintól, de közben engem méreget.
– Ahmed – riad meg Jázmin, és látom, hogy zavarban van. – Hadd mutas-
salak be apám egyik ismerősének, Tarek bin Szahid, ő pedig a vőlegényem,
Ahmed Özdemír.
Szóval ez a kis nyikhaj lenne Jázmin vőlegénye. Ugyan már, ez szeren-
csétlenebb, mint Tamás és Nasszer együttvéve!
Ahmeddal csak biccentünk egymásnak, és mind a ketten Jázmint kezdjük
nézni, aki zavarában egyre jobban elpirul.
– Szóval miről beszélgettetek az előbb? – kérdezi Ahmed Jázmintól, ne-
kem meg kezdi elönteni a szar az agyamat, mialatt ezt a bájgúnárt nézem, aki

– 263 –
Keleti szenvedély
úgy öleli, a feleségemet, mintha az ő asszonya lenne. Még mielőtt Jázmin vá-
laszolhatna, felállok, és egyenesen a szemébe nézek ennek a szerencsétlennek.
– Épp most beszéltük meg, mit fogunk ma délután együtt csinálni – vá-
gom rá, mialatt megeresztek felé egy gúnyos mosolyt.
– Tessék? Ez igaz, Jázmin? – kérdezi döbbenten Ahmed.
– Nem… illetve… igen… de nem úgy, ahogy gondolod – védekezik to-
vább, és közben mérgesen néz rám. – Szóval fogadtunk, ő nyert, és ez volt a
jutalom, hogy elmegyek vele valahova… vagyis csak fagyizni… ennyi volt,
Ahmed, tényleg – mentegetőzik.
Nekem meg kezd összeszorulni a szívem, ahogy Jázmin erre a ficsúrra
néz és szabadkozik neki!
– Jól van, drágám! Nincs semmi baj – nyugtatja Ahmed, majd megcsókol-
ja a kezét, mire Jázmin rámosolyog.
Nem hiszem el, hogy ezt nekem most végig kell néznem! Ha most megcsó-
kolja Jázmint, én lefejelem őt itt helyben!
– Tarek! Errefelé tiszteletben tartjuk más asszonyát! Jázmin a menyas�-
szonyom, és én vagyok az egyetlen férfi, aki elviheti őt bárhová. Ugye vilá-
gos voltam? – néz rám fenyegetően.
Ez a kis szarházi most tényleg azt hiszi, majd megijedek tőle? Összecso-
magolom őt itt helyben!
Rohadt nagy önuralomra van most szükségem, hogy visszafogjam ma-
gam, és ne üssem le itt helyben Ahmedet! Csak az tart vissza, hogy Jázmin
valószínűleg teljesen kiakadna. És be kell látnom, akármennyire is szar ér-
zés, hogy Ahmed úgy beszél a feleségemről, mintha az ő asszonya lenne, a
felháborodása jogos. Egy férfi sem tűrné el, hogy a menyasszonya körül más
férfi legyeskedjen.
– Világos, persze! – válaszolom, majd otthagyom őket. Kifelé menet meg-
akad a szemem egy piros Ferrarin, valamiért az az érzésem, ez lehet Ahmed
kocsija.
– Kié az a piros Ferrari? – kérdezem az egyik pincértől.
– Ahmed úré – válaszolja a srác, mialatt szedi le a poharakat az asztalról.
– Szép autó, mi? A főnök nagyon büszke rá!
Elmosolyodom, majd otthagyom a srácot. Ahmed még nem tudja, kivel
áll szemben!
Délután visszamegyek a kávézóba, mert van egy olyan érzésem, hogy
Ahmed ma nem fogja tudni hazavinni Jázmint. Mikor kiszállok az autóból,
meglátom őt, ahogy a kocsija előtt tombol és őrjöng. Alig tudom visszafogni a
nevetésem. Közelebb megyek az autóhoz, és szemügyre veszem a kárt. A kocsi
rosszabbul néz, ki, mint amire számítottam. Hazafelé menet ugyanis leintettem
két utcagyereket, és lefizettem őket, hogy lyukasszák ki a kocsi kerekeit, de úgy

– 264 –
 Tarek
látszik, a gyerekek meg akartak dolgozni a pénzükért, mert nemcsak a kereke-
ket lyukasztották ki, de alaposan megkarcolták, a két oldalát is.
– Tarek! Te mit keresel itt? – hallom meg Jázmin hangját mellettem.
– Érted jöttem! – válaszolom neki.
– Én Ahmeddal megyek haza.
– Ma biztos nem – nevetek fel, mert nem bírom magamban tartani tovább.
– Tarek, van valami közöd ehhez? – néz rám mérgesen, miközben össze-
kulcsolja a kezét maga előtt.
– Ugyan már, hogy lenne? – veszem elő a legártatlanabb arcomat, már ha
nekem van olyan. – Apád kért meg, hogy jöjjek érted. Vár téged.
– Rosszul van? – aggódik.
– Nem, csak valamit sürgősen meg akar veled beszélni – hazudom neki.
– Rendben, várj meg itt, szólok Ahmednek, és már megyek is.
Látom Ahmed arcát, ahogy rám néz, nem elég neki a kocsi, most még én
is itt vagyok. Valamit nagyon magyaráz Jázminnak, gondolom, hogy ne men-
jen el velem, de szerencsére nem hallgat rá, és már felém tart.
Elindulunk Jázminnal, de látom rajta, hogy feszült, nem szól hozzám,
csak az ablakon bámul kifelé.
– Mi a baj? – érdeklődöm.
– Csak aggódom, vajon apám mit akarhat? – válaszolja, de nem néz rám.
Olyan érzésem van, mintha direkt nem akarna rám nézni.
– Nyugi! Apád nem akar semmit! Csak kitaláltam!
– Tessék! De miért csináltad ezt, Tarek? – háborodik fel.
– Mert kettesben akartam veled maradni. Plusz még tartozol egy fagyival.
Egy pillanatra azt hiszem, hogy haragudni fog, de elkezd nevetni.
– Te őrült vagy, az már biztos!
– Lehet, de ha így van, az csak a te hibád! – nevetek fel én is.
Az út további része már jó hangulatban telik, Jázmin egyfolytában moso-
lyog és kacag, ahogy mesélek neki, vagy viccelődök vele. Megérkezünk egy
parkhoz, ahol Jázmin szerint a legfinomabb fagyit lehet venni. A park rende-
zett tele virágokkal és szökőkutakkal. Rengeteg fiatalt látni, szerelmeseket,
akik kéz a kézben sétálnak. Sok család is itt tölti a szabad idejét, a gyerekek
játszanak, szaladgálnak és élvezik a jó időt. Úgy látszik, ez egy elég látoga-
tott park lehet. Egymás mellett sétálunk Jázminnal, és ő közben folyamatosan
magyaráz. A kávézóról, a vendégekről, látszik rajta, hogy szereti a munkáját.
Csak hallgatom, ahogy önfeledten beszél, és a nevetését, ami már úgy hiány-
zott. Még mindig nehezen tudom felfogni, hogy életben van.
Egyszer csak Jázmin megáll velem szembe.
– Mondd csak, Tarek, mi dolgod van az apámmal?
A kérdése váratlanul ér, mert nem igazán volt időm átgondolni, milyen fe-
dősztorit találjak ki.

– 265 –
Keleti szenvedély
– Üzlet – felelem reménykedve, hogy megelégszik a válasszal.
– Ugyan, Tarek! Mégis miféle közös üzletetek lehet nektek apával? – kér-
dezi gyanakvóan.
Igen, gondolhattam volna, hogy nem fogja beérni ennyivel. Közelebb me-
gyek hozzá, és mélyen a szemébe nézek, úgy mondom neki.
– Van valami apádnál, ami nagyon sokat jelent nekem, és bármire hajlan-
dó vagyok, hogy újra az enyém legyen.
– Mégis mi lenne az? – firtatja tovább.
Megfogom a kezét és még közelebb lépek hozzá. Legnagyobb örömömre
nem húzódik el, csak nézz azokkal a gyönyörű, hatalmas szemeivel.
– Ha már az enyém lesz, majd elmondom – válaszolom.
Közelebb akarom húzni magamhoz, de kiveszi a kezét a kezemből.
– És mi lesz azután, ha megszerezted, amiért jöttél.
– Akkor visszatérek Miamiba – felelem, mire Jázmin arca felragyog. – Te
Miamiban élsz? – kérdezi izgatottan.
– Igen, Jázmin, ott élek – hazudom neki.
Illetve csak fél hazugság, hiszen régen valóban ott éltünk.
– Bárcsak egyszer én is eljutnék oda – sóhajtja.
– Csak egy szavadba kerül és odamegyünk – bukik ki belőlem meg-
gondolatlanul.
Látom az arcán, hogy meglepődik a kijelentésemen. Biztosra veszem,
hogy bolondnak tart, de annyira nehéz higgadtnak maradnom a közelébe.
Legszívesebben elmondanám, hogy ott élt, méghozzá velem, és életünk leg-
boldogabb éveit töltöttük ott, de sajnos még nincs itt az ideje.
– Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne – ereszt meg egy félmosolyt felém.
Tovább sétálunk egymás mellett csendben, és nekem most rohadt nagy
önuralomra van szükségem, hogy ne mondjam el neki az igazságot. Szörnyű
érzés, hogy ennyi idő után nem érinthetem meg, nem csókolhatom, hogy tel-
jesen idegen vagyok számára.
Végre megérkezünk a fagyisbódéhoz, és Jázmin, mint egy gyerek, izga-
tottan szalad előre.
Próbál rávenni, hogy én is egyek, de én soha nem szerettem a fagyit, így
ezt most is kihagyom.
Leülünk egy padra, én meg figyelem, ahogy Jázmin a fagyit eszi.
Annyira kívánom őt, hogy egyből feláll a farkam, ahogy elkezdi nyalni
a fagylaltot. Próbálok másfelé nézni, és elterelni a gondolataimat, amíg meg
nem eszi, de nem igazán megy, mert a szemem mindig visszatéved a szájára.
Arra a csodás szájra, ami annyi örömet okozott nekem régen!
Az emberek jönnek-mennek körülöttünk, és kezd egyre jobban zavarni,
ahogy engem vizslatnak. Igaz, nem sok tetovált férfit láttam errefelé, de azért
nem kéne úgy bámulniuk, mintha valami kibaszott bazári majom lennék.

– 266 –
 Tarek
– Mi a jó fenét bámulnak rajtam! – csattanok fel, mire Jázmin elkezd
kuncogni.
– Azt hiszem, megbotránkoztatod őket – kuncog tovább, láthatóan élve-
zi a helyzetet. – Mondd csak, miért van rajtad ennyi tetoválás? – kíváncsis-
kodik, mint egy gyerek.
– Szeretem őket! Emlékek kötnek hozzá! Nem tetszik? – érdeklődöm. Tu-
dom, hogy régen tetszett neki, de kíváncsi vagyok, vajon most milyennek lát.
– Igazából tetszik. Csak te olyan más vagy, mint az itteni férfiak.
– Nocsak? Milyen vagyok, mesélj! – közelebb húzódom hozzá.
Látom, ahogy a mellkasa egyre gyorsabban emelkedik fel-le, tudom, hogy
a pulzusa már felgyorsult. Mindig így reagált a közelségemre, a hangomra.
– Nem tudom, olyan más! Vadabb! – fordítja el a fejét zavarában.
Vadabb! Ha tudná, milyen vad dolgokat csinálnék most vele!
– De neked tetszik ez a vadság. Nem igaz? – kérdezem tőle, de ő nem vá-
laszol, viszont ahogy most rám néz, ahogy mosolyog rám, egyértelművé te-
szi a válaszát. – A hallgatás beleegyezés – cukkolom, mire a könyökével já-
tékosan megüti a vállam.
– Hagyd abba! – dorgál meg, de a hangja inkább vidám, mint haragos.
– Jól van – emelem fel a kezem.
Jázmin úgy mosolyog, mintha csatát nyert volna, és tovább nyalja azt az
átkozott fagyit, én meg tovább kínzom magam, ahogy figyelem őt, miközben
érzem, hogy egyre szűkebb lesz rajtam a nadrág.
Ó, basszus! Ez a világ leghosszabb fagyievése!
Mikor ránézek, látom, hogy a szája szélén ott van egy csokidarab. Elmo-
solyodom, ahogy meglátom.
– Mi az? Mi olyan vicces? – kérdezi.
– Csokis a szád széle – felelem, és automatikusan a szájához nyúlok, hogy
letöröljem a csokidarabot.
Jázmin teste azonnal válaszol az érintésemre, nekem meg több sem kell
ahhoz, hogy kihasználjam a kínálkozó alkalmat. Közelebb hajolok hozzá és
ő nem húzódik el, csak lehunyja a szemét. Már azon vagyok, hogy megcsó-
koljam, amikor Jázmin telefonja csörögni kezd. Persze azonnal felpattan és
felveszi a mobilt.
Félrevonul, de azért azt ki tudom venni, hogy az a szerencsétlen Ahmed
az. Gondolom, ellenőrzi Jázmint. De hiába minden, Jázmin az én asszonyom,
a teste, a szíve már löki őt felém, és nincs az az ember, aki megállíthatná.
– Ahmed volt. Csak megkérdezte, hogy minden rendben van-e – ül vis�-
sza mellém a padra.
Hirtelen elkap a féltékenység, és mielőtt átgondolnám, már kérdezem is!
– Szereted őt?

– 267 –
Keleti szenvedély
– Tessék? – néz rám értetlenül – Milyen kérdés ez? Nem tehetsz fel ilyen
kérdést nekem – háborodik fel, de nem válaszol rá.
Most már mindegy, úgyis kibukott belőlem, úgyhogy tudni akarom a vá-
laszt. Tudnom kell!
– Nem válaszoltál – kérem őt számon, talán erőteljesebben, mint kéne.
– Azért, mert nem kérdezhetsz tőlem ilyet! Hiszen alig egy napja ismer-
jük egymást – háborog tovább, de még mindig nem válaszol a kérdésemre.
Felpattan a padról, hogy otthagyjon, de amikor elindul, elkapom a derekát.
– Alig ismerjük egymást, mégis hagytad volna, hogy megcsókoljalak.
Annyira mégsem szeretheted a vőlegényedet! – vágom neki oda.
Jázmin nem válaszol, pedig biztos voltam benne, hogy magából kikelve
kiabálni fog, de csak néz, majd egy kis idő múlva megszólal.
– Vigyél haza! Rossz ötlet volt idejönni – azzal kibontakozik a karomból,
és elindul az autó felé.
Hazáig nem szólunk egymáshoz, és ahogy hazaérünk, Jázmin felszalad a
szobájába és bezárkózik.
A francba, hogy lehettem ekkora kretén! Nem kellett volna azt monda-
nom neki, de felhúzott, úgy, mint régen, és már nem gondoltam át, mit mon-
dok. Most már mindegy.
Viszont annak örülök, hogy nem mondta ki, hogy szereti azt a férfit, in-
kább mérges volt, amiért rákérdeztem.

– 268 –
 33. fejezet
Tarek
Két hét telt el azóta, hogy eljöttem Törökországba. Jázminhoz a parkban
történtek óta nem tudok közel férkőzni. Nem hajlandó velem beszélni, és fo-
lyamatosan kerül. Pedig biztos vagyok benne, hogy tetszem neki, hogy érez
irántam valamit. Ismerem őt, talán még saját magánál is jobban. Abban is biz-
tos vagyok, hogy azért ilyen tartózkodó velem, mert fél, ha a közelemben len-
ne, nem tudna nekem ellenállni.

A dolgozószoba előtt haladok el, amikor megpillantom Jázmint. A bácsi-

kám asztalánál ül. Közelebb megyek, és akkor látom, hogy olvas. Elmoso-
lyodom, mert tudom, mennyire el tud veszni a könyveiben. Olyankor se lát,
se hall. Fogadjunk, hogy valami nyálas szerelmes történetet olvas. A füléhez
hajolok, és belesúgok.
– Mondd csak, izgalmas a könyv?
Jázmin azonnal összecsukja a könyvet, és felpattan a helyéről, közben
olyan képet vág, mintha rajtakaptam volna valami rosszaságon.
– Tarek! Megijesztettél… mit csinálsz itt? – kérdezi riadtan.
– Erre sétáltam – vonom meg a vállam, arrébb állok, és elveszem a köny-
vet az asztalról.
– Add vissza! – kap a könyv felé.
Elmosolyodom magamban, ahogy felszínre tör belőlem egy emlék. Ré-
gen az irodában elvettem tőle a könyvét, akkor is pont így reagált.
– Nézzük, Jázmin, miket olvasgatsz – felolvasom a címet – Álomfejtő!
Meglepődök, mert nem erre számítottam. Kérdőn nézek rá, és látom,
hogy zavarban van.
– Csak kíváncsi voltam az egyik álmomra – motyogja zavarában.
– Értem! Elmondod, mi volt az? – kíváncsiskodom, és ő egyre jobban za-
varba jön.
– Nem! – rázza meg a fejét! – Felém nyújtja a kezét. – Visszaadnád! Kérlek!
– Csak ha elmondod. miről álmodtál – heccelem, közben felemelem a
könyvet, hogy ne érje el.
– Kérlek, Tarek! Add vissza, apa dühös lesz, ha meglátja, mit olvastam.
Összeszorul a szívem, ahogy ezt mondja, és ahogy rám néz, tart az apjá-
tól, ezt látom rajta.
– Jól van! Tessék – nyújtom neki a könyvet.

– 269 –
Keleti szenvedély
Amikor elveszi, úgy sóhajt fel, mintha valami mázsás kő esett volna le a
szívéről.
– Köszönöm.
Majd rám néz azokkal a gyönyörű szemeivel.
– Ugye nem mondod el apámnak?
– Nem, Jázmin! Ez a kettőnk titka marad – elhúzom az ujjam a szám előtt,
mintha becipzáraznám, mire Jázmin rám mosolyog.
Végre egy mosoly!
– Szóval most, hogy már van egy közös titkunk, és újra beszélünk egy-
mással, csinálhatnánk valamit együtt?
– Mire gondolsz? – kérdezi óvatosan.
Ha most belelátna az agyamba, tuti kirohanna a szobából!
– Elmehetnénk valamerre csavarogni – ajánlom fel.
– Nem hiszem, hogy Ahmed örülne neki.
Ki nem szarja le Ahmedet!
– Őt nem is hívtam – vonom meg a vállam, mire felkacag.
– Te tényleg nem adod fel! Igaz?
– Van, amiért érdemes harcolni! – felelem, mire Jázmin arca ellágyul.
– Jól van, Tarek! Menjünk – egyezik bele, én meg majd kiugrom a bőröm-
ből, hogy végre újra kettesben lehetek vele.
– Mit szeretnél először látni? – kérdezi, ahogy beszállunk a kocsiba. –
Rengeteg látnivaló van a közelben: múzeumok, mecsetek, vagy a bazár – so-
rolja, de engem egyik sem érdekel. Végre kettesben lehetek vele, és semmi
kedvem vagy ezer ember között bolyongani.
– Engem nem érdekelnek a látnivalók.
– Akkor mi érdekel?
– Te, Jázmin! Te érdekelsz – felelem, és közben végigsimítom a haját.
– Tarek, kérlek! – sóhajt fel, de közben hagyja, hogy a kezem tovább si-
mogassa őt.
– Szeretnék veled kettesben lenni, jobban megismerni. Téged, nem vala-
mi ezeréves épületet – felelem, mire elmosolyodik.
– Jól van, Tarek! Van egy hely, amit szívesen megmutatnék neked – vála-
szolja, én meg vigyorgok, mint valami idióta.
Nem messze a várostól letérünk egy poros úthoz, és Jázmin szól, hogy
parkoljak le. Mikor kiszállunk, értetlenül nézek körbe, mert a hely elég sivár.
Nincsen növényzet, csak kopár sziklák mindenhol, és a tenger.
– Tudom nem túl paradicsomi a hely – nevet fel. – De valamiért sze-
retem ezt a helyet, vonz magához – magyarázza, és közben leül az egyik
szikla tövébe.

– 270 –
 Tarek
Figyelem őt, ahogy a tengert bámulja, a szél belekap a hajába. Olyan kiba-
szottul gyönyörű, még mindig. Nem hiszem el, hogy nem emlékszik rám, az
érintésemre, a csókjaimra, az együtt töltött forró éjszakákra. Aztán hirtelen be-
villan egy kép, ahogy Ahmeddel csókolóznak. Akár itt ezen a helyen, hiszen tit-
kos találkáknak pont ideális ez a hely. Talán ezért szereti annyira ezt a helyet.
– Ahmeddel is szoktál ide járni? Találkozgattok itt? – bukik ki belőlem a
féltékeny kérdés.
Jázmin döbbenten néz rám, talán nem számított ilyen pofátlan kérdésre,
de ez most cseppet sem érdekel, tudni akarom a választ. Tudnom kell!
– Nem! Te vagy az első, akit elhoztam ide – válaszolja, én meg azonnal
megnyugszom.
– Ennek igazán örülök – mosolygok rá, mire szégyenlősen visszamosolyog
– Valamiért úgy éreztem, meg kell neked mutatnom. – Hevesebben kezd
verni a szívem, amikor a szemembe néz. Négy év telt el, de én még most is
ugyanúgy a hatása alá kerülök, mint régen. Azt hiszem, soha nem unom meg
gyönyörű arcának a látványát.
– Miért szereted annyira ezt a helyet? – kérdezem tőle, miközben leülök
mellé.
– Látod azt ott – mutat egy sziklára, ami a tengerből nő ki.
– Egy szikla miatt? – nézek rá értetlenül, mert nem látok semmi különle-
geset abban a sziklában.
– Igen, vagyis a története miatt. Mennyasszony sziklának hívják. Elmond-
jam a történetét? – kérdezi, én meg csak bólintok, mire Jázmin belekezd a tör-
ténetbe. – Nagyon régen élt a városban egy gyönyörű fiatal lány. Ez a lány
mindig itt élt, soha nem hagyta el a várost. Egyszer egy idegen férfi érkezett
a városba. Egy hajóskapitány, aki az egész világot bejárta, és az igaz szerel-
met kereste. Mikor meglátta a lányt, azonnal beleszeretett, és a lány is belé.
Úgy döntöttek, összeházasodnak, a kapitány el is ment megkérni a lány ke-
zét, de a lány apja ellenezte a házasságot. Nem tartotta a lányához méltónak
a kapitányt. – Hallgatom Jázmin történetét, és kezd egyre nagyobb gombóc
nőni a torkomba, mert mintha csak a mi történetünket mesélné. – A fiatalok
úgy döntenek, hogy elszöknek, és új életet kezdenek máshol. A lány a meg-
beszélt nap éjszakáján a menyasszonyi ruhájában elindult a szerelméhez, de
az apja rájött és bezárta. A kapitánynak azt mondták, hogy a lány meghalt és
elkergették a városból, hogy soha ne térhessen vissza. Később a lány minden
este kijött ide ehhez a szakadékhoz a mennyasszonyi ruhájában, hátha a kapi-
tány visszajön érte. Amikor rájött, hogy soha többé nem láthatja a szerelmét,
a lány levetette magát a szakadékról. Csakhogy a lány nem halt meg, hanem
sziklává változott. Később, amikor a kapitány megtudta, mi történt a szerel-
mével, ő is vízbe vetette magát, de ahelyett, hogy meghalt volna, madárrá
változott, így visszatérhetett a szerelméhez, hogy örökre együtt lehessenek.

– 271 –
Keleti szenvedély
– Ez egy igazán szép történet – nyögöm ki nagy nehezen, mert többre
most nem vagyok, képes annyi érzelem kavarog bennem, hogy képtelen va-
gyok egy normális mondatot összerakni.
– Szerintem is – mosolyog rám, majd elfordítja a fejét, úgy folytatja. – Ta-
lán butaságnak hangzik, de valamiért közel érzem magamhoz ezt a történetet.
Persze hogy közel érzi magához, hiszen mintha csak rólunk szólna. Lehet,
hogy az elme blokkolni tudja az emlékeket, de a szív az más. A szív visszaem-
lékszik minden egyes érzésre.
Az álla alá rakom a kezem, hogy a szemembe nézzen.
– Nem butaság, ha hiszel az igaz szerelembe – felelem, mire Jázmin sze-
me könnybe lábad.
– Te hiszel benne, Tarek? – kérdezi csendesen.
Megrázom a fejem.
– Nem, Jázmin, én nem hiszek benne – rámosolygok. – Én tudom, hogy
létezik ez a fajta szerelem. Mikor annyira szereted a másikat, hogy a részeddé
válik. Ő a levegő, amit belélegzel, a víz, ami a szomjadat oltja, a vér, ami élet-
ben tartja a szíved. Az érintése örökké ott marad a bőrödön, a nevetése foly-
ton a füledben cseng. Ismered minden gondolatát, a legtitkosabb vágyát. Sze-
reted és elfogadod minden hibájával együtt. Csakis rá vágysz, mert ha ő mel-
letted van, bárhogy is csesszen ki veled ez a világ, túléled – válaszolom, és
reménykedek benne, hogy talán valamit megérint benne ez a vallomás. Bár-
milyen aprócska érzelmet, mert ez most így maga a pokol. Hiába van itt a kö-
zelemben, mégis olyan távol van tőlem.
Jázminnal csendben nézzük egymást, próbálok rájönni, vajon most mi
járhat a fejében. Közelebb húzódok hozzá, és ő nem húzódik el, ez most fel-
bátorít arra, hogy tovább próbálkozzak.
Ekkor egy madár száll a sziklára.
– Nézd, Tarek! A szerelmesek most is együtt vannak – mutat a sziklára.
Végigsimítom az arcát.
– Igen, Jázmin, a szerelmesek mindig megtalálják egymást!
A tarkójára rakom a kezem, úgy húzom magamhoz közelebb. Csak né-
zem azokat a gyönyörű telt ajkakat, és úgy érzem, ha nem csókolhatom meg
őt azonnal, megbolondulok. De mielőtt bármit is tehetnék, Jázmin feláll, így
az esélyem, hogy megcsókoljam, újból szertefoszlik.
– Ideje indulnunk – feleli, de nekem eszem ágában sincs még elmenni.
Végre kettesben vagyunk, ráadásul kezd megnyílni előttem, nem fogom csak
úgy elszalasztani ezt a lehetőséget.
– Várj! – állítom meg. – Maradjunk még!
– Nem lehet, Tarek! Igazából nem is lehetnék veled kettesben. Én Ahmed
jegyese vagyok és…

– 272 –
 Tarek
– És mégis velem vagy most itt, nem pedig vele. Miért Jázmin? – kérde-
zem tőle, de ő nem válaszol, csak elfordítja a fejét.
Tudom, hogy harcol az érzések ellen, amit a közelségem vált ki belőle. Is-
merem őt, látom, hogyan reagál minden egyes érintésemre. Ugyanolyan erő-
vel vonzódik hozzám, mint régen.
– Kérlek, Tarek, vigyél most haza! – szólal meg, azzal visszasétál az
autóhoz.
A hazaút csendben telik, Jázmin nem szól hozzám, nem néz rám, újra
bezárkózik előttem. Én pedig nem értem, mi változott meg ilyen gyorsan
kettőnk között. Ahogy megállunk a ház előtt, Jázmin kipattan a kocsiból és
beszalad a házba.
Nem hiszem el, hogy így végződött ez a nap. Nem értem, miért nem
enged közel magához. Az nem létezik, hogy szereti azt a szerencsétlen fi-
csúrt. A puszta gondolatra is görcsbe rándul a gyomrom, hogy Jázmin azt
a szarcsimbókot válassza helyettem.
Bemegyek a házba és át sem gondolva, mit teszek, Jázmin után me-
gyek. Tudom, hogy túlságosan fel vagyok dúlva, és nem így kéne viselked-
nem, de már a féltékenység és a kétségbeesés irányítja az agyam, és ahe-
lyett, hogy józanul átgondolnám a tetteim, elkapom Jázmint a karjánál fog-
va, és behúzom a szobámba.
Becsukom az ajtót, és a falnak szegezem, a két kezemmel pedig körbezá-
rom, hogy ne tudjon elmenni.
– Engedj ki, Tarek! Mégis mi a fenét képzelsz? – háborog, és próbál kitör-
ni, de mindhiába, mert sokkal erősebb vagyok nála.
– Beszélni fogunk, Jázmin! Méghozzá kettőnkről, az érzéseinkről.
Rám néz, és a szemében fájdalmat látok.
– Kérlek, Tarek, hagyj békén! Nem érted, hogy nem lehet köztünk semmi,
én Ahmed mennyasszonya vagyok.
– Szereted őt? – kérdezem kétségbeesve, de ő nem válaszol, csak el-
fordítja a fejét.
– Hamarosan a felesége leszek – tér ki a válasz elől.
– Ez nem válasz, Jázmin.
– Mit akarsz, mit mondjak, Tarek?
– Az igazat, Jázmin! Légy őszinte magadhoz! Vágysz rám, ahogy én is
rád! Miért nem vallod be!
Jázmin szemei összeszűkülnek.
– Ne beszélj, úgy rólam, mintha ismernél. Nem vágyom rád – ellök ma-
gától, majd megragadja a kilincset. – És csak hogy tudd! Ahmed az egyet-
len férfi, akinek az érintésére vágyom! – vágja oda, nekem meg eldurran
az agyam.

– 273 –
Keleti szenvedély
Megragadom a derekát, és szorosan magamhoz húzom. A teste azonnal
megremeg.
– Mondd csak, az ő érintésétől is megremeg a tested? – kérdezem tő-
le, miközben az ajkamat végighúzom a nyakán, mire egy kéjes sóhaj a vá-
lasz. Tovább csókolom őt, és élvezem, ahogy elgyengül a karomban. –
Felgyorsul a szívverésed, bizsereg a tested. Ezt mellette nem érzed, igaz?
– suttogom a fülébe.
Megfordítom magammal szembe, úgy mondom neki.
– Engedd, hogy boldoggá tegyelek. – Meg akarom csókolni, de ő el-
fordítja a fejét.
– Ez nem olyan egyszerű, Tarek!
– Miért, Jázmin? Miért utasítasz el folyton? – förmedek rá.
– Tarek, értsd már meg végre, hogy én Ahmed menyasszonya vagyok!
– Ahmed menyasszonya? Tényleg? – Annyira felbőszít a konoksága,
hogy már át sem gondolom a szavaimat. – Akkor mondd csak, Jázmin, miért
hagyod, hogy hozzád érjek, hogy csókoljalak – kérem rajta számon.
Jázmin dühös tekintettel néz rám, majd ellök magától.
– Menj a fenébe, Tarek! – kiabálja, azzal kiviharzik a szobából.
A francba, miért nem tudok higgadtabb lenni, így csak azt fogom elér-
ni, hogy megutál. Persze, hogy fél tőlem és bizalmatlan velem, hiszen ő nem
tudja, hogy én ki vagyok.
Veszek egy mély levegőt, és már épp indulnék, hogy megkeressem és bo-
csánatot kérjek tőle, amikor nyílik az ajtó, és Jázmin jön be rajta. Becsukja,
majd háttal megtámaszkodik rajta, és a plafonra szegezi a tekintetét.
– Nem akarom, hogy rosszat gondolj rólam – mondja, én meg magamban
örülök, tehát fontos neki, hogy mit gondolok róla. – Nem is tudom, hol kezd-
jem – sóhajt, miközben továbbra is a plafont bámulja! – Szóval volt egy au-
tóbalesetem négy éve – kezd bele, nekem meg görcsbe rándul a gyomrom az
emléktől, de nem szólok közbe, mert nagyon szeretném hallani, amit monda-
ni akar. – A balesetben elvesztettem az emlékezetemet. Semmire nem emlék-
szem az életemből. Apám persze mesélt, de az nem ugyanaz. Négy éve min-
den este úgy fekszem le, hogy talán reggelre visszajönnek az emlékeim, de
semmi. Fogalmad sincs, milyen érzés ilyen ürességben élni! – Sírva fakad, én
meg azonnal odarohanok hozzá.
– Nem kell folytatnod, ha nem akarod! – letörlök az arcáról egy könny-
cseppet.
– De akarom! – elcsuklik a hangja, de folytatja: – Szóval a baleset után
apám annyira óvott, hogy szinte bezárt a házba. Nem igazán mehettem sehová.
Persze, mert attól félt, rájövök az egészre, és elviszem őt magammal!
Az aljas féreg!

– 274 –
 Tarek
Jázmin elfordítja a fejét, úgy mondja.
– Úgy egy éve ismertem meg Ahmedet. Elkezdett udvarolni, és rávette
apát, engedjen a kávézójában dolgozni. Apa belement, és én nagyon örültem,
hogy végre emberek között lehetek. Hálát éreztem Ahmed iránt.
Visszafordítom a fejét, és az állát felemelem, hogy rám nézzen, úgy
kérdezem tőle.
– És most, Jázmin, most mit érzel iránta?
– Ugyanazt. Hálát. Semmi többet – válaszolja, nekem meg hihetetlenül
jólesnek most ezek a szavak. Bár a szívem mélyén biztos voltam benne,
hogy Jázmin nem szeretheti azt a szerencsétlent, de az ő szájából hallani
még megnyugtatóbb.
– És mit érzel irántam? – kérdezem, miközben az arcát simogatom.
– Nem tudom – rázza meg a fejét. – Csak azt tudom, hogy amióta meglátta-
lak, olyan érzelmek kavarognak bennem, amit azelőtt még soha nem éreztem!
– És ez jó vagy rossz? – kérdezem, miközben az ajkammal végigsimí-
tom a nyakát.
– Jó! Nagyon jó! – sóhajtja, ahogy tovább csókolom. Átkarol és élvezi,
ahogy a nyakát kényeztetem. Annyira jó végre érezni ennyi idő után. Lassan
haladok felfelé a számmal, kiélvezve minden percet, de amikor a szájához
érek, megint ellök magától.
– Mi a baj? – nézek rá értetlenül.
– Helytelen, amit teszünk, ezt be kell, hogy fejezzük!
– Mi van, ha én nem akarom befejezni? – kérdezem, és próbálnám megint
megcsókolni, de újra ellök magától és kiszalad a szobából.
Csak tudnám, mi jár most a fejében. Azt mondta, fejezzük be, de hiszen
még el sem kezdtük! Muszáj innom valamit.

– 275 –
 34. fejezet
Jázmin
Nem tudok elaludni, mert még mindig a mai nap jár a fejemben. Nem ér-
tem, mi ütött belém. Majdnem hagytam Tareknek, hogy megcsókoljon. Egy-
szerűen hihetetlen, milyen hatással van rám. A testem mintha önálló életre
kelne, mikor mellette vagyok. Hiába figyelmeztetem magam minden egyes
alkalommal, hogy én már menyasszony vagyok, haszontalan. Nem bírok pa-
rancsolni az érzelmeimnek, valami nagyobb erő húz felé! Soha nem vágytam
még így senkire, pedig alig ismerem, sőt igazából egyáltalán nem ismerem.
Mégis ha belenézek a szemébe, olyan, mintha mindent tudnék róla.

Lemegyek a konyhába, muszáj valami hideget innom, ugyanis a testem

még mindig lángol. Valahányszor elém jön Tarek ajka, ahogy a nyakamat
csókolja, elönt a forróság és a testem bizseregni kezd. Talán egy hideg limo-
nádé jót fog tenni. Úgy döntök, nem kapcsolok villanyt, mert Tarek szobája a
közelben van, és nem akarom, hogy a fényre esetleg felébredjen vagy kijöj-
jön, mert csak egy póló meg bugyi van rajtam. Még az kéne, hogy így meg-
lásson! Kinyitom a hűtőt, és épp azt nézem, hogy mit is igyak, amikor meg-
hallom a hangját a hátam mögül.
– Mi az, te sem bírsz aludni? – kérdezi, és a meleg levegő megcsapja a
tarkómat.
Azonnal megfordulok, el akarok futni, de ő a derekamra fonja a kezét,
hogy megállítson. A szemem végigfut rajta. Csak a hűtő fénye világít, de így
is látom, hogy félmeztelen.
Még így, félhomályba is látszik, milyen sportos és erős, a hasa nagyon iz-
mos, legszívesebben végigsimítanám a kezem rajta. Egészen közel húz ma-
gához, úgy súgja.
– Nem is tudod elképzelni, mennyire vágyom rád! – Megcsap a whisky-
gőzös lehelete, ránézek az asztalra, és még a félhomályból is kiveszem, hogy
apám whiskyje van ott. Bár nekünk, muszlimoknak nem engedélyezett az al-
kohol, azért minden házban tartanak egy-két üveggel.
– Engedj el, Tarek! Részeg vagy! – próbálnám ellökni magamtól, de nem
enged.
– Nem vagyok részeg, Jázmin! Ne félj tőlem!
– Nem félek! Csak nem szabadna kettesben lennünk egyedül este a
konyhában!

– 276 –
 Jázmin
– Egyedül… este… a konyhában… – ismétli meg a szavaimat, miközben
az ujjával végigsimítja az ajkamat.
– Tarek, kérlek, ezt nem szabad! Tudod, hogy vőlegényem van!
– Neked férjed van – morogja magában.
Mit beszél? Tényleg nagyon részeg lehet.
– Azt hiszem, jobb, ha mind a ketten lefekszünk – válaszolom neki,
és próbálok elmenni, de nem enged. A két kezét a falnak támasztja, úgy
szorít a falnak.
– Muszáj valamit kérdeznem, és ígérd meg, hogy őszintén válaszolsz –
néz rám kétségbeesve.
– Mit akarsz tudni? – sóhajtok, mert látom rajta, hogy addig úgysem en-
ged el, míg nem válaszolok.
– Ahmed hozzád ért? – kérdezi, én meg teljesen ledöbbenek.
Ezt most komolyan kérdezi? Egyáltalán, hogy kérdezhet ilyet?
– Jázmin, válaszolj, kérlek!
– Nem! Ahmed igazi úriember, még csak meg sem csókolt!
– De biztos meg akart? – firtatja tovább.
Miért olyan fontos ez neki?
– Igen! De én nem akartam – válaszolom, és látom, ahogy megnyugszik,
majd egy magabiztos mosoly jelenik meg az arcán.
– De nekem hagytad volna.
Most mit akar, mit mondjak? Hogy mióta megláttam, csak rá gondolok, és
arra, milyen lehet vele csókolózni.
– Hiba volt! Nem kellett volna! – meglököm, de nem mozdul.
– Miért menekülsz folyton előlem?
– Nem menekülök, mondtam már, hogy vőlegényem van!
– Mondtad! Mint ahogy azt is, hogy csak hálát érzel iránta.
Hogy lehettem olyan hülye, hogy ezt elmondtam neki?
– Miért nem adsz magadnak egy esélyt?
– Ezt hogy érted? – nézek rá meglepetten!
– Mit érzel, mikor velem vagy? – kérdezi, és úgy néz rám azokkal a mély-
barna szemekkel, hogy elönt a forróság.
Nem válaszolok, csak bámulom őt. A testével teljesen a falnak szegez,
úgy, hogy az ölemnél érzem a duzzadó ágyékát.
Még soha nem éreztem ennyire izgató dolgot!
Aztán megszólal azon a mély, rekedt hangján.
– Majd én megmondom! Vágyat, Jázmin! Szenvedélyt! És tudod, honnan
tudom, mert én ugyanezt érzem, mikor veled vagyok – súgja, majd az ajkát
végighúzza a nyakamon.
Engem meg azonnal elönt a forróság. Mohón csókolja a nyakam, mintha
ezer éve erre várt volna.

– 277 –
Keleti szenvedély
– Tarek… Tarek… kérlek, ezt nem szabad! – A mellkasára teszem a ke-
zem, hogy eltoljam magamtól, mert az agyam még apró jeleket küld, hogy ezt
fejezzem be, de a testem már mást kíván.
– De Jázmin, szabad! Nekünk mindent szabad! – Az ujját végighúzza az
ajkamon. – Mondd, hogy nem kívánsz ugyanúgy, ahogy én téged, és abba-
hagyom.
Nem tudok megszólalni, vagyis inkább nem akarok, mert félek, hogy
tényleg abbahagyja. Tudom, hogy helytelen, amit most csinálok, de a testem
annyira vágyik az érintésére, hogy már felülírta az eszemet, és nem akarom,
hogy vége legyen.
– Tudtam, hogy így lesz – mosolyodik el, majd megcsókol.
Lassan hatol a számba, szinte csak simogatja a nyelvével a nyelvemet,
majd az alsó ajkamat szívja és szopogatja, azután visszatalál a nyelvemhez,
és hevesen ostromolja tovább. Istenem, nem is gondoltam, hogy egy csók
ilyen is lehet! A hasamba ezer pillangó repked, az egész testem ég a vágytól.
Soha nem gondoltam, hogy ez ilyen csodás érzés!
– Annyira hiányoztál, Jázmin! El sem hiszem, hogy itt vagy velem – le-
heli a számba a szavakat. Én meg nem igazán értem, most miről beszél, hogy
miért hiányoztam neki, hiszen nem is ismer. De nem tudok most a szavaira
koncentrálni, mert a csókjai mindent elhomályosítanak.

Tarek
Ahogy megérzem Jázmin ajkát az ajkamon, megnyugszom. Olyan, mint-
ha hazatértem volna. Ő az egyetlen nő a világon, akit szeretni tudok és aka-
rok. És most már itt van velem, végre a karomban! Újra érzem az illatát, a
selymes bőrét, csókolhatom a puha ajkát! Eltávolodom a szájától, és belené-
zek azokba a gyönyörű szemekbe!
– El sem hiszem, hogy újra itt vagy a karomban! Szeretlek Jázmin, an�-
nyira szeretlek!
– Hiszen alig ismersz – néz rám csodálkozva.
Én meg csak most jövök rá, miket is mondtam eddig neki, biztos őrült-
nek hisz.
– Tudod, van, amikor a szív hamarabb megérzi a másik felét, mint ahogy
az agy reagálni tudna – válaszolok neki, majd a kezemet a szívére rakom.
– Szép gondolat – mosolyodik el, aztán ő is végigsimítja a kezét a mellka-
somon, majd egy ponton megáll.
– Kit ábrázol ez a tetoválás? Nem tudom kivenni – húzza végig az ujját a
saját portréján.

– 278 –
 Tarek
– Életem szerelmét – bukik ki belőlem, és ahogy kimondom, már tudom,
hogy rohadtul elszúrtam.
– Értem – válaszolja, és már tol is el magától.
A francba! A francba! Hogy tudtam így elszúrni!
– Várj Jázmin! Nem úgy gondoltam – próbálom menteni a helyzetet, de
már késő, Jázmin már tör ki a karomból.
– Engedj! Csak tudnám, akkor miért játszadozol itt velem? – kiáltja, majd
elrohan.

– 279 –
 35. fejezet
Tarek
Reggel fáradtan kászálódom ki az ágyból. Miután Jázmin este otthagyott,
benyakaltam az egész üveg whiskyt, és teljesen kiütöttem magam. Rohad-
tul haragudtam magamra, amiért így elszúrtam, pedig olyan jól indult min-
den. Még most is érzem az ajkát a számon. Rettentően nehéz visszafogni ma-
gam, miközben ennyire vágyom rá. Nem hiszem el, hogy az élet milyen for-
gatókönyveket ír. A feleségem, akit négy éve halottnak hiszek, életben van, és
most, hogy megtaláltam, nem érhetek hozzá, mert az ő számára csak egy ide-
gen vagyok. Mondjuk, annak azért örülök, hogy Jázmin most is ugyanolyan
erővel vonzódik hozzám, mint régen. Még most is teljesen a hatásom alá tu-
dom vonni. Nem tud ellenállni nekem, úgy, ahogy én sem neki. Tegnap majd-
nem lebuktam. Ha Jázmin meglátta volna a saját arcképét rajtam, nem tudom,
hogyan reagált volna. Ha legalább valamire emlékezne. Nem hiszem el, hogy
négy év alatt semmi emlék nem jött neki vissza!
A rajzok! Muszáj megnéznem a rajzait!

Elindulok Jázmin szobája felé, ő már ilyenkor a kávézóban van, úgy-

hogy nyugodtan körbe tudok nézni. Benyitok a szobájába. Ami elsőre feltű-
nik, a szoba mérete. Nagyon kicsi és szegényes. Nem hiszem el, hogy Has�-
szan ilyen puritán körülményeket biztosít Jázminnak. A szobában csak egy
keskeny ágy van, szemben vele egy könyvespolc és egy gardróbszekrény.
Az ajtóval szemben van az asztala, odamegyek, és egyből megakad a sze-
mem a bőrmappán. Leülök és elkezdem lapozgatni.
Nem is olyan rossz! Van hozzá tehetsége!
A rajzok legtöbbje tényleg csak tájkép, biztos, valami képről másolta,
vagy könyvből. A következő képeken teknősök vannak. Elmosolyodom, úgy
látszik, a teknős imádata még megvan, csak tudnám, mit szeret rajtuk! Lás-
suk, mi van még itt. A következő képnél ledöbbenek, Jázmin lerajzolta a há-
zunkat. Tehát mégis vannak emlékei. A következő kép egy tengerpartot ábrá-
zol, egyből rájövök, hogy ez az a hely, ahova Jázminnal sokszor lesétáltunk.
Szerettük azt a partszakaszt, mert elég elhagyatott volt ahhoz, hogy nyugod-
tan élvezzük egymást anélkül, hogy bárki meglásson. Egyszer csak meglátok
az asztalon egy füzetet. Belelapozok, és elkezdem olvasni!

– 280 –
 Tarek
„ Egy év telt el a rehabilitáció óta, de még mindig nem emlékszem semmi-
re! Fogalmam sincs, ki vagyok én valójában! Apa sok mindent mesélt a gye-
rekoromról, a múltamról, de nekem teljesen idegen, amit mond! Vajon mikor
fogok újra emlékezni?”
– A gyerekkoráról! Nem is ismerte őt! Vajon milyen hazugságokkal töm-
hette Jázmin fejét!
„Ma egy férfival álmodtam! Nem láttam az arcát, csak a hangját halot-
tam. Rekedt, mélyen búgó hang! Egy tükör előtt álltam, meztelenül, és csak
egy nyaklánc volt rajtam. A férfi pedig csak csókolt és ölelt, és közben szerel-
mes szavakat suttogott a fülembe! Mikor felébredtem, csurom vizes voltam.
Nem tudom, hogy ez egy emlék vagy csak az agyam játéka, de apámnak nem
mertem az álmomról mesélni!”
Ez az az éjszaka, amikor először az enyém lett! Monaco! Ott vált végér-
vényesen az asszonyommá! Emlékszem, milyen csodaszép volt, és én milyen
boldog voltam, mikor az enyém lett!
„Két év és még mindig semmi emlék! Legalábbis azt hiszem, néha bevil-
lannak dolgok, de mikor apámnak beszélek róla, ő azt mondja, csak fantázia,
semmi más! A minap egy szőke hajú kislányról álmodtam, valami zárt udva-
ron voltunk és játszottunk. Beszélt hozzám, de nem arabul, valami más nyel-
ven! Elmeséltem apámnak is, de azt mondta, hogy ez csak egy álom, hogy
csak fantáziálok.”
Ez Nikol lesz, és az árvaház! Persze, hogy emlékszik rá, hisz a fél életü-
ket együtt töltötték!
„Már megint az a férfi jelent meg álmomban! Az arcát még most sem lát-
tam, csak a szemét. Mélybarna szemek. Nem értem, miért álmodok folyton ez-
zel a férfival? Összeszedtem minden bátorságomat, és megkérdeztem apámat,
hogy a baleset előtt volt-e férfi az életemben. Mondanom sem kell, teljesen le-
sápadt! Gondolom, nem számított ilyen kérdésre tőlem. Szörnyem ideges lett,
és azt ordította, hogy vajon milyen apa lenne ő, ha megengedné, hogy a lá-
nya házasság nélkül viszonyt folytasson bárkivel is! Így úgy döntöttem, nem
avatom be az álmaimba!”
Gondolom, Hasszan hogy kiakadt, amikor Jázmin előjött a témával. Félt,
hogy visszatér az emlékezete! Főleg ha tudta volna, hogy a lánya szinte min-
den éjjel velem álmodik.
,,Éjszaka szörnyű álmom volt. Az álmomban terhes voltam, és az apja az a
férfi volt, akiről mindig álmodok. A kanapén feküdtem vele, a hasamat simo-
gatta, és szerelmes szavakat súgott a fülembe. A következő pillanatban már
egy férfi tuszkol be egy kocsiba, és érzem, ahogy zuhanok, majd egy nagy fáj-
dalom hasít belém és már nem kapok levegőt.”

– 281 –
Keleti szenvedély
Ez egyértelműen az a nap, amikor Jázmint elrabolták!
Tehát Jázminnak vannak emlékei! Csak az az aljas apja bebeszélte neki,
hogy ezek nem jelentenek semmit!
Tovább lapozom a füzetet…
,,Ma eljött hozzánk apám egyik barátja! Amint megláttam őt, valami fur-
csa érzés kerített hatalmába. A szeme, a hangja, ugyanolyan, mint azé a férfié
álmomban! Nem tudom, miért érzem azt, hogy ismerem, pedig az lehetetlen,
de mégis valami megmagyarázhatatlan érzés tör rám a közelében!”
Tudtam, hogy így van! Jázmin kezd emlékezni, a szíve azonnal jelzett neki!
– Tarek, te mit keresel a lányom szobájában? – kiabálja a bácsikám, a há-
tam mögül!
– Mármint a feleségem szobájában – javítom őt ki.
Felveszem Jázmin naplóját az asztalról, majd megállok a bácsikám előtt.
– Jázminnak vannak emlékei, és te aljas módon kihasználtad, hogy bízik
benned! Elhitetted vele, hogy az emlékek csak fantáziálások, álmok! Hogy
lehetsz ennyire aljas?! Nem is érdekel, min megy keresztül a lányod, csak a
saját önzőséged vezérel még mindig! – ordítom neki.
A bácsikám szeme összeszűkül a dühtől.
– Teljesen mindegy, Tarek, hogy előjönnek-e az emlékei vagy sem, mert
rád akkor sem emlékszik! – vágja oda nekem.
– Ezt gondolod, bácsikám? Tudod, mi ez a kezemben? Jázmin naplója.
Mindennap írt bele! És tudod, kiről szól a legtöbbje? Rólam! A lányod min-
dennap velem álmodik. Rólam fantáziál – mutatom neki a naplót, és figyelem
az arcát, miközben a sorokat olvassa.
– Nem, az nem lehet! – hitetlenkedik tovább, ahogy a könyvet lapozza.
Rám néz, az arca tele van gyűlölettel és haraggal.
– Hogy nem tud téged kiverni a fejéből? – ordítja.
Megpróbál megütni, de esélye sincs, mert azonnal elkapom a kezét.
– Teljesen mindegy, hogy mit teszel, bácsikám, senki és semmi sem tudja
szétválasztani azt a szerelmet, amit egymás iránt érzünk.
– Még nincs vége, Tarek! – fenyegetőzik, nekem meg egyből elborul az
agyam, ahogy ezt mondja, és azzal a lendülettel odacsapom őt a falnak.
– Ne provokálj, Hasszan, mert esküszöm, megbánod! Csak Jázmin miatt
vagy még itt, de ha nem tartod magad a megállapodásunkhoz, úgy éljek, egy
szaúdi börtönben fogsz megrohadni! – ordítom neki.
– Akkor sem tehetsz semmit, Jázmin már nem a tiéd, ő most már Ahmed
jegyese! Őt szereti.
Elkapom a bácsikám nyakát, majd a falhoz szorítom.

– 282 –
 Tarek
– Akkor elmondok most neked valamit! Jázmin tegnap éjszaka az én ka-
romban volt! Csókoltam és öleltem, úgy, ahogy csak egy férj kényeztetheti a
feleségét! És ő élvezte, de mennyire! – mondom neki, és rohadt nagy elégté-
telt érzek, ahogy az arcát figyelem.
– Nem, az nem lehet, hiszen még csak két hete ismer! – mondja döbbenten.
– Így, ahogy mondod! Két hét kellett, hogy visszahódítsam! Úgyhogy
jobb, ha lélekben felkészülsz, mert Jázmint egy héten belül elviszem magam-
mal – figyelmeztetem, majd kisétálok a szobából.
Beszállok a kocsimba. Mielőtt a kávézóba megyek Jázminért, el kell
intéznem pár dolgot. Muszáj az emlékeit előhoznom, és kitaláltam vala-
mit. A telefonom csörögni kezd, ránézek a kijelzőre: JACK.
– Jack, minden rendben? Elintézted, amire megkértelek?
– Persze Tarek, a vendégünk már nálam van!
– Jól van, haver! Köszönöm!
– Viszont van egy kis baj? – mondja aggódva.
– Mi az! – sóhajtok.
– Ali elmondta Nikolnak, hogy Jázmin életben van, és most Törökország
felé tartanak.
– Tessék? A rohadt életbe, ez most nagyon nem hiányzik.
– Tudom, de ismered Nikolt, ha valamit a fejébe vesz!
Igen, Nikol nem az a nő, akinek parancsolni lehet!
– Jól van, kösz, hogy szóltál! Szólj, ha megérkeznek, feltétlenül beszél-
nem kell vele!
– Rendben! Hívlak majd!
A kávézóhoz érve meglátom Jázmint, épp az asztalokat rakja rendbe.
Odamegyek és megállok mellette.
– Tarek! Te meg mit keresel itt? – néz rám mérgesen.
– Érted jöttem! Akarok mutatni neked valamit.
– Szerintem mind a kettőnknek úgy lesz a legjobb, ha távol maradunk
egymástól. – Próbál határozott lenni, de látom rajta, hogy nehezére esik neki
kimondani ezeket a szavakat.
Jobban ismerem őt, mint ő saját magát, tudom, hogy ezt most csak a büsz-
kesége mondatja vele a tegnap éjszaka miatt.
– Jázmin, ne csináld ezt, kérlek! Tudom, hogy a tegnap éjszaka neked is
sokat jelentett, csakúgy, mint nekem!
– Ami tegnap történt, az hiba volt, és nem fog még egyszer előfordulni.
Nekem ott van Ahmed, neked meg életed szerelme – mutat a mellkasomra!
Na, most már kezd felhúzni a konoksága! Ha tudná, hogy saját magára
féltékeny!
Elkapom a kezét és behúzom a kávézó mögé, majd a falnak szegezem őt
a testemmel.

– 283 –
Keleti szenvedély
– Engedj el Tarek! Hallod! – kiabálja dühösen, és próbál kitörni, de
esélye sincs.
– Addig nem, még meg nem beszéljük a dolgainkat – mondom hatá-
rozottan.
Jázmin a szemembe néz, látom rajta, hogy össze van még zavarodva.
Biztos vagyok benne, hogy akar engem, csak még mindig fél az érzéseitől.
– Mondd csak, mit akarsz tőlem? – kérdezi halkan.
– Téged, Jázmin, csak téged – suttogom neki, majd megcsókolom.
Lassan csókoljuk egymást, mintha megszűnne körülöttünk minden. Mi-
kor abbahagyom a csókot, Jázmin rám néz, a szemei csillognak.
– Ugye nem játszol velem?
– Nem, Jázmin! Hidd el, hogy mindennél jobban szeretlek! – válaszolom
neki, mire elmosolyodik, és visszacsókol.
Tudom, hogy fél és még sok mindent nem ért, de azt is érzem, hogy
vágyik rám.
– Akkor eljössz ma velem? – kérdezem, miután abbahagyjuk a csókot.
– Miért nem tudok neked ellenállni? – mosolyodik el.
– Ezt igennek veszem – nevetek fel, majd megfogom a kezét és a kocsi-
hoz indulok vele.
– Várj, Tarek, és mi lesz a munkával? – kuncog, de azért jön velem.
– Nyugi, majd megoldják – kacsintok rá, majd beszállunk a kocsiba.
Még a kocsiba sem tudom visszatartani a mosolyomat, amit Jázmin is
észrevesz.
– Azért ne bízd el magad – szól rám, és próbál komolynak látszani, de a
szája sarkában ott a mosoly.
– Jól van – nevetek fel. – Majd meglátod, hova viszlek, tetszeni fog nagyon.
Amikor kiszállunk a kocsiból és Jázmin meglátja a quadot, egyből oda
szalad.
– Tarek, ez mi? Ezzel fogunk menni? – kérdezi izgatottan, és a szemei
csillognak, amikor rám néz.
Tudtam, hogy tetszeni fog neki, mert Miamiban sokszor quadoztunk
Jackékkel, és Jázmin mindig nagyon élvezte. Folyton azt követelte, hogy
gyorsabban menjünk, én meg jót derültem rajta.
– Még soha nem ültem quadon! – ujjong.
Nekem meg majdnem kicsúszik a számon, hogy dehogyisnem, és nagyon
élvezted, de csak mosolygok.
– Na, kipróbálod? – kérdezem tőle, miközben felülök rá. Jázmin azonnal
felpattan, de nem hátra, hanem elém, pont úgy, ahogy régen. Én meg elneve-
tem magam, mert elém jön a kép, amikor először megengedtem neki, hogy
elöl üljön. Persze akkor is én vezettem, de a keze a kezemen volt, és élvezte,
hogy együtt irányítunk.

– 284 –
 Tarek
– Na és most mit csináljak? – kérdezi lelkesen.
– Tedd a kezed a kezemre! – utasítom, majd beindítom a quadot!
Elindulunk, és Jázmin nagyon élvezi, olyan, mint régen, sikongat, és ki-
abálja, hogy menjünk gyorsabban, én meg csak nevetek, és figyelem, milyen
boldog! Mikor leállítom a motort, csalódottan néz rám.
– Ennyi volt! Menjünk még! – kérlel.
– Megyünk még! Ne aggódj, de most mutatok neked valamit. – Megfo-
gom a kezét. Jázmin nem szól, csak követ, majd amikor meglátja, hova hoz-
tam, a nyakamba ugrik.
– Teknősök, Tarek! Ezt nem hiszem el! Honnan tudtad? – ugrál, mint egy
gyerek!
– Gyere, most rakják le a tojásaikat, ilyenkor rengeteg teknős vándorol a
partra – mutatom neki.
Jázmin leül a homokba, én meg beülök a háta mögé és átölelem!
– Örülsz? – kérdezem, miközben az arcát figyelem.
– Igen, köszönöm! – mosolyog rám, majd hátradől a mellkasomra, én
meg belecsókolok a nyakába. Figyelem, ahogy felragyog az arca, mialatt a
teknősöket nézi. Jó őt ilyen boldognak látni.
– Veled minden olyan más! Mintha mindig is ismertelek volna! Hogy le-
het ez, Tarek? – fordul hozzám. – Tudom, hogy helytelen, amit csinálunk, de
veled akarok lenni örökre!
Allah hatalmas! Mennyire rég vágytam már ezekre a szavakra!
– Jázmin, mi összetartozunk! Talán most még nem érted, de ne érezz bűn-
tudatod, mert ami köztünk van, az a legtisztább dolog a világon – magyará-
zom neki, majd megcsókolom.
Élvezem a csókját, a puha ajkát, annyira jó a karomban tartani. Ő az éle-
tem, a boldogságom! Még most sem hiszem el, hogy visszakaptam. Tudtam,
hogy élvezni fogja a mai napot. A quad, a teknősök, talán beindít nála vala-
mit. Annyira jó lenne, ha emlékezne, legalább egy kevés dologra.
– Mondd csak, Jázmin, tényleg nem emlékszel semmire a múltból? – sza-
kítom meg a csókot.
– Ezt most miért kérdezed? Hogy jutott eszedbe? – kérdezi meglepődve.
– Mert már négy év telt el a baleseted óta, és furcsállom, hogy egy hal-
vány emlék sem jött még soha elő – magyarázom neki, mire Jázmin szeme
könnyes lesz.
– Nem, Tarek! Semmi! Illetve néha azt hiszem, hogy igen. Van, amikor
bevillannak képek, de nem tudom összerakni, mert sehogy sem passzol ah-
hoz, amit apám a múltamról mesélt. Apám szerint ezek csak fantáziálások,
azt mondja, ne foglalkozzak vele. Én meg már nem is tudom, mit gondoljak,
teljesen össze vagyok zavarodva – sírja el magát.

– 285 –
Keleti szenvedély
Légy átkozott, Hasszan, amiért ezt műveled a tulajdon lányoddal!
Letörlöm a könnyeit, és a szívem összeszorul, amiért ilyen állapotban kell
őt látnom. Szorosan átölelem, úgy próbálom nyugtatni!
– Jól van, baby, ne sírj! Most már itt vagyok veled! Nem lesz semmi baj!
Szeretlek, Jázmin! Te vagy a mindenem, az életem, a levegőm! – súgom neki.
– Mit mondtál az előbb? – néz rám döbbenten. Én meg először nem is ér-
tem, mire céloz, csak a döbbent arcát figyelem.
– Mire gondolsz? – kérdezek vissza, és közben próbálom visszapörgetni,
mi olyat mondhattam, amin ennyire meglepődött. Talán akaratomon kívül is
eszébe jutattam egy emléket!
– Ahogy hívtál? Amit mondtál?
És csak most esik le! Hát persze, hiszen mindig is így szólítottam őt és tu-
dom, mennyire szerette. Na és hányszor súgtam neki szerelmes éjszakákon
ezeket a szavakat: Te vagy a mindenem, az életem, a levegőm. Emlékszem
azon a kis cetlin is ez állt, amit Musztafával küldtem neki, mert tudtam, eb-
ből rögtön rájön, hogy én vagyok az.
Látom, hogy várja a választ tőlem, de rohadt tanácstalan vagyok, nem tu-
dom, felkészült-e az igazságra, ha tudnám, mi villant be neki az előbb. Az so-
kat segítene. Bár lehet, hogy semmi, és csak beképzelem, talán csak furcsáll-
ja, hogy ilyeneket mondok neki pár hetes ismeretség után. Próbálom megfo-
galmazni a választ, amikor Jázmin telefonja csörögni kezd. Felveszi a tele-
font, és látom, milyen zavarban van!
– Ahmed! Szia! Nem, nincs semmi bajom – feleli, és közben engem néz. –
Csak nem éreztem jól magam és eljöttem. Igen… köszönöm… majd később
beszélünk – zárja rövidre a beszélgetést.
Egyrészről örülök, hogy Jázmin velem van, másrészről rohadtul bosszant,
hogy Ahmed még a képben van és hogy Jázmin sem lép ez ügyben semmit!
– Mikor akarod elmondani neki, hogy mi van közöttünk? – bukik ki belő-
lem, mert mégsem járja, hogy a feleségem egy másik férfival van, még ha ő
nem is tudja, hogy a férje vagyok.
– Mert ugye el akarod neki mondani?
– Persze! Csak ez az egész, ami közöttünk van, olyan gyorsan történt. Fel-
bukkantál a semmiből, és félek, hogy aztán hirtelen eltűnsz, és… – nem ha-
gyom, hogy befejezze, magamhoz húzom, és azonnal megcsókolom. Ő is vi-
szonozza, mohón csókoljuk egymást. Mikor abbahagyjuk a csókot, a két ke-
zemet az arcára rakom, és a szemébe nézek.
– Soha nem foglak elhagyni, Jázmin! Mi örökre együtt maradunk – ígé-
rem neki, és látom, ahogy megnyugszik.
– Amint hazaérünk, beszélek apámmal, hogy felbontom az eljegyzésemet
Ahmeddal – mosolyog rám.
Nekem meg a szívem egy darabja megint a helyére kerül!

– 286 –
 36. fejezet
Tarek
A mai nap eddig tökéletes. Szerencsére mire visszaérünk a házba, Has�-
szan már nem lesz ott. Muszáj Jázminnal egy estét egyedül töltenem, így
megkértem Jacket, vegye a szárnyai alá az öreget. Gondolom, hogy megijed-
hetett a bácsikám, amikor Jack bejött a házba, és közölte vele, hogy a ma es-
tét az ő társaságában fogja tölteni. Jack nem az a barátkozós típus.

– Köszönöm ezt a szép napot – mosolyog rám Jázmin, ahogy belépünk

a házba.
– Ugyan, a napnak még nincs vége – kacsintok rá, majd elkapom a kezét,
és magamhoz húzom.
– Tarek! Apa megláthat! Kérlek! – súgja elcsukló hangon.
– Apád nincs ma itthon! Csak mi ketten vagyunk a házban – nyugtatom
őt, de nem érem el a kívánt hatást, mert Jázmin döbbenten néz rám.
– Tessék? Az nem lehet! Apa soha nem hagyna minket kettesben! – vágja
rá, és látom rajta, hogy nem hisz nekem. – Mi folyik itt, Tarek? Hol van apa?
– hátrál ki a karomból.
– Nyugodj meg! Apád, elment egy régi barátját meglátogatni! És azért ha-
gyott minket kettesben, mert megbízik bennem – válaszolom, és nagyon vis�-
sza kell fognom magam, hogy ne nevessem el magam.
Ezt Jázmin is láthatja, mert ő is elmosolyodik.
– Bízik benned, mi? – ismétli meg a szavaimat, és látom rajta, azon gon-
dolkodik elhiggye-e el ezt a béna dumát.
– Jól van! Igazából nem volt más választása – nevetem el magam, és
megint elkapom a kezét, hogy közelebb húzhassam magamhoz.
– Ez már hihetőbb – mosolyog rám.
A kezét a mellkasomra rakja, és olyan pajkosan néz rám a kék szemével,
hogy farkam egyből szalutálni kezd.
Megcsókolom, és ő azonnal visszacsókol. Átkarolja a nyakam, én meg
egészen közel húzom magamhoz. A teste a testemnek feszül. Azonnal oda-
nyomom a farkam a puncijához, hagy érezze, mennyire vágyom rá. Hal-
lom a kéjes nyögéseit, amikor eltávolodok a szájától, és a nyakát kezdem
el csókolni. Elindulok vele befelé, és az a tervem, hogy a szobámig meg
sem állok. Annyira rég vágyom rá, és a ház most csak a miénk. Ő is egyre
mohóbban csókol, ahogy a folyosón hátrálok vele egyre beljebb, de ami-
kor a blúzát kezdem gombolni, leállít.

– 287 –
Keleti szenvedély
– Várj! Ezt most abba kéne hagynunk – lihegi.
A francba, kezd egy kicsit idegesíteni ez az egyet előre, kettőt hátra tem-
pó! De türelmesnek kell lennem! Nem szúrhatom el!
Ránézek Jázminra, épp úgy fel van húzva, mint én. Még mindig liheg, az
arca felhevült, és a szemei égnek a vágytól. Látom rajta, ha tovább erősköd-
nék, nem tudna ellenállni, de nem akarom őt siettetni, elvégre miénk az egész
éjszaka! Mert, hogy ma az enyém lesz, az már biztos.
– Jól van! Igazad van! Van, még időnk bőven – válaszolom neki, pedig a
farkam már olyan kemény, hogy attól tartok szétreped rajtam a nadrág. Jáz-
min meg láthatóan élvezi, hogy ő irányít, és hogy látja rajtam, mennyire meg-
örülök érte. Kibontakozik a karomból, és az emeletnek veszi az irányt.
– Akkor a vacsoránál találkozunk – mosolyog rám, ahogy a lépcsőn halad
felfelé, én meg csak követem őt a szememmel.
Azonnal le kell zuhanyoznom!
Miután lehűtöttem magam, az ágyamon fekszem, és az elmúlt pár nap
eseményeit pörgetem át az agyamban. Még mindig nehéz feldolgoznom,
hogy Jázmin él! Olyan gyorsan zajlott minden, és én csak arra tudtam kon-
centrálni, hogy visszahódítsam őt. Igazából még át sem gondoltam, mi lesz
utána. Mit fog szólni ahhoz, hogy van még egy feleségem, és egy fiam? Tu-
dom, hogy Jázminnak nem lehet több gyereke, és attól félek, inkább ellök-
ne magától, csak hogy ne álljon a családom közé. Ismerem, és tudom, milyen
konok tud lenni. Egy biztos, addig nem tudhatja meg, hogy családom van,
míg vissza nem viszem Szaúd-Arábiába.
A telefonom hangja zökkent ki a gondolataimból. Ránézek a kijelzőre:
AMANI.
Amanihoz most rohadtul nincs kedvem! Egyébként is megmondtam,
hogy ne hívjon, majd én hívom, ha közölni akarok valamit.
Kinyomom a telefont, és elkezdek öltözni, amikor megint csörögni kezd.
Ránézek a kijelzőre: AMANI! Újból ki akarom nyomni, de akkor belém ha-
sít, hátha Karimmal történt valami.
– Mondd, Amani! Miért keresel?
– Csak szeretném tudni, mikor várhatunk haza. Karim már nagyon vár té-
ged. Folyton kérdezgeti, hogy hol van apa.
Tényleg ennyire hülyének néz! Karimmal takaródzik, miközben őt érdek-
li, hol vagyok!
– Csak egyszer mondom el neked, Amani, úgyhogy jól vésd az eszedbe!
Még egyszer ne merd a fiamat belekeverni a kis játékodba!
– De Tarek, én csak…
– Ha közölni akarok valamit, majd felhívlak! Te csak a fiam nevelésével
foglalkozz! Megértettél! – ordítom, majd lecsapom a telefont!

– 288 –
 Tarek
Amani most rohadtul felhúzott, gyűlölöm, ha valaki nem követi az uta-
sításomat. Ráadásul a fiamat is belekeveri. Mégis mit képzel? És mi van, ha
pont, akkor hív, amikor Jázminnal vagyok!
Jázmin! A francba, most jut eszembe, még meg sem rendeltem a vacsorát!
Az asztalnál ülök és Jázmint várom, remélem, tetszeni fog neki a meg-
lepetés. Kínai kaját rendeltem, mert azt régen imádta. Egy kicsit még ide-
ges vagyok Amani hívása miatt, de ez csak addig tart, míg meg nem látom
őt, amint besétál az ebédlőbe. Egyből megnyugszom, és már csak rá tudok
koncentrálni. Egy kis ruha van rajta, inkább bájos, mint szexi. Elmosolyo-
dom, ahogy arra gondolok, hogy miattam vette fel. Mindig zárt, hosszú ru-
hában van, és gondolom, ez a legnyitottabb ruha, amit még az apja megen-
gedett neki. De teljesen mindegy, milyen ruha van rajta, mert nekem akkor
is ő a világ leggyönyörűbb nője!
– Hogy tetszem? – kérdezi félénken.
Nekem meg azonnal az ugrik be, hogy ruha nélkül jobb lenne, de csak
mosolygok. Közelebb megyek hozzá és végignézek rajta, úgy, ahogy csak
egy férj nézhet végig az asszonyán.
– Gyönyörű vagy! A leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam – mondom,
mire Jázmin elpirul.
Imádom, mikor zavarba hozom! Annyira édes!
– Köszönöm – válaszolja, majd az asztalra siklik a szeme. – Hát ez? – néz
rám meglepődve.
– Rendeltem kaját, gondoltam szereted a kínait!
– Az a kedvencem! De honnan tudtad?
– Ráhibáztam – kacsintok rá, majd megfogom a papírdobozokat meg a
pálcikákat, és elindulok a nappali felé.
– Várj, hova mész?
– A nappaliba! Ott kényelmesebb, majd meglátod – vágom rá, majd meg-
fogom a kezét.
Elhelyezkedünk rajta, pont úgy, mint otthon régen. Elfekszem a kanapén,
és őt figyelem. A mozdulatai ugyanazok, mint régen: a lábát maga alá haj-
lítja, soha nem értettem, hogy lehet ez a testhelyzet kényelmes neki. A ruha
ráomlik, és a lábait egyáltalán nem lehet látni. Csak mosolygok és figyelem,
ahogy tömi magába a kaját.
– Tarek! Te nem is eszel semmit!
Én azt az undormányt biztos nem eszem meg!
– Most nem vagyok éhes – válaszolom, de látom rajta, ő nem éri be
ennyivel!
– Na, csak a kedvemért egy falatot – oldalra fordítja a fejét, közben fe-
lém nyújtja a dobozt.

– 289 –
Keleti szenvedély
Felülök és odahajolok hozzá. A pálcikára teker egy adag tésztát, majd be-
teszi a számba.
De rohadt rossz az íze!
– Ugye finom? – kérdezi csillogó szemmel, én meg próbálom lenyelni azt
a vackot, és nem kidobni a taccsot!
– Ha apa meglátná, hogy itt eszünk a kanapén a nappaliban, tuti kiakad-
na! – kuncog, majd a dobozt lerakja az asztalra, és közelebb ül hozzám. Lá-
tom rajta, hogy mondana valamit, de zavarban van, a füle mögé simítom a ha-
ját, majd az arcát kezdem el simogatni.
– Mi az, baby? Mire gondolsz? – kérdezem tőle.
– Most megint úgy szólítottál – mosolyodik el.
– Zavar, ha így hívlak?
– Nem! – feleli, de nem néz rám, csak a mellkasomat nézi.
– Mi a baj, Jázmin? – nézek rá értetlenül, de ő nem válaszol, nem is néz
rám. Továbbra is a mellkasomat nézi, pont ott, ahol a tetoválás van róla.
– Meg akarom nézni – mondja határozottan, és elkezdi az ingemet
gombolni.
A francba! Nem láthatja meg, most még nem!
Lefogom a kezét, hogy megállítsam.
– Ne! – szólok rá talán erőteljesebben, mint kéne, de rohadtul félek, hogy
újra elvesztem őt. Most még nem mondhatom el neki az igazat. Még túl ko-
rai, nincs rá felkészülve.
– Ki ez a nő, és mit jelent számodra? – kérdezi fájdalmas hangon.
Elfordítom a fejem és idegességembe beleharapok, a számba, nehogy ki-
mondjam azt, amit legszívesebben most mondanék. Hogy mindennél többet
jelent nekem! Ő az életem, a mindenem, a levegőm!
– Értem! Szereted őt – mondja csalódottan, majd arrébb húzódik.
Azt már nem! Nem fogom megengedni, hogy újra eltávolodjon tőlem!
Megfogom az arcát, hogy a szemembe nézzen.
– Te vagy az egyetlen, akit szeretek. Ebben soha ne kételkedj! Te vagy a
jelenem, a jövőm, az életem.
Jázmin szeme csillogni kezd.
– Komolyan beszélsz?
– Jázmin, tényleg nem látod, mennyire oda vagyok érted. Szeretlek az el-
ső naptól, ahogy megláttalak apád irodájában.
– Úgy érted, a dolgozószobájában – javít ki.
A francba! Olyan nehéz koncentrálnom a szavaimra, amikor ilyen közel
van hozzám.
– Látod, mit művelsz velem, teljesen elveszed az eszem – mosolygok rá,
miközben végigfektetem a kanapén. Fölé hajolok, és végigcsókolom a nyakát

– 290 –
 Tarek
egyre feljebb a gyönyörű szája felé. – Jaj, baby, ha tudnád, mennyire kíván-
lak – sóhajtom, miközben tovább csókolom és élvezem, hogy végre zavarta-
lanul egymáséi lehetünk. Folyamatosan csókoljuk egymást, egyszerűen nem
tudok elszakadni tőle. Olyan régóta vágyom már rá.
A homlokára hajtom a fejem, majd a csípőmet hozzáérintem az övéhez.
Lassan körözni kezdek, hozzádörzsölöm a farkam a puncijához, és élvezem
Jázmin halk kis nyögéseit.
– Ugye jó érzés, baby? – kérdezem, mialatt még erősebben dörzsölöm
hozzá a farkamat. Azt akarom, hogy a teste emlékezzen rá, milyen gyönyörö-
ket élt át velem.
Végigcsókolom az állát, a nyakát, majd visszatérek a szájához, csókoló-
zás közben végigsimítok a testén, míg végül elérek a bugyijához. Benyúlok a
bugyijába, mire Jázmin szeme kipattan.
– Várj, Tarek! Valamit tudnod kell! – lihegi, de túlságosan fel vagyok iz-
gulva ahhoz, hogy elérjen hozzám, amit mond. Fölé térdelek, és elkezdem a
ruháját feljebb csúsztatni a csípőjén, hogy jobban hozzáférjek, amikor meg-
látom a hatalmas vágást a testén.
Teljesen lefagyok, csak a vágásra tudok koncentrálni. Jázmin beszél hoz-
zám, azt hiszem legalábbis, de nem érnek el a szavai, mert csak a vágásra tu-
dok koncentrálni.
Jázmin felpattan a kanapéról, és felszalad az emeletre.
A szememmel követem, de nem bírok megmozdulni, csak ülök a kana-
pén. Nem gondoltam, hogy ekkora hatással lesz rám a látvány. Tudom, hogy
most Jázmin után kéne mennem, de nem bírok megmozdulni. Az a vágás,
ahogy megláttam, annyi mindent juttatott az eszembe. Azonnal elém jött a
kép a balesetről, ahogy Jázminból egy vascső áll ki, és körülötte minden csu-
pa vér, majd ahogy az orvosok az életéért küzdenek. Aztán a temetés! Majd
a kislányunk elvesztése! Mennyi mindenen mentünk keresztül ez alatt a négy
év alatt, mennyi fájdalom és keserűség! De azt hiszem, Jázmin szenvedett a
legtöbbet, és ő vesztett a legtöbbet, az esélyt, hogy valaha is anya lehessen!
Ahogy belém hasít ez a gondolat, egyből összeszedem magam, és Jázmin után
megyek az emeletre. Amikor benyitok, az ágyon fekszik és zokog.
– Nem akartalak megbántani, csak meglepett a dolog. – Leülök mellé az
ágyra, és közben a hátát simogatom. Jázmin rám néz, és felül az ágyon.
– Én vagyok a hibás, nem mondtam el. Nem tudtam, hogyan mondjam el
– sírja el magát, majd a nyakamba borul.
– Jól van, baby, semmi gond! Tudtam, hogy volt egy baleseted – nyugtatgatom.
– Igen, de valamit még nem tudsz. És attól félek, ha megtudod, már nem
akarsz engem. – Összeszorul a szívem, ahogy ezt mondja, tudom, hogy most
a meddőségére gondol, de nem hiheti, hogy emiatt kevesebb lenne a szemem-
ben. Persze mindig elfelejtem, hogy ő nem tudja, mit is jelent számomra.

– 291 –
Keleti szenvedély
Megfogom az arcát és a szemébe nézek.
– Jázmin, nincs olyan dolog, ami eltávolítana tőled – mondom neki, mi-
re zokogásban tör ki.
– Én meddő vagyok! Soha nem lehet gyerekem, Tarek! – A nyakamba borul.
Elkezdem simogatni a hátát, úgy mondom neki.
– Nem érdekel, Jázmin! Csak te vagy a fontos, az, hogy itt vagy, hogy ve-
lem vagy. Te vagy a mindenem, az életem, a levegőm. Szeretlek, Jázmin, el
sem tudod képzelni, mennyire!
Ahogy kimondom ezeket a szavakat, Jázmin rám néz, majd olyan mohón
kezd el csókolni, hogy magam is meglepődök. Bevallom, nem számítottam
ilyen reakcióra.
– Szeretlek, Tarek – leheli a számba a szavakat, én meg már nem is tudok
koncentrálni semmire, csak rá. Mohón és vadul csókoljuk egymást, és már
húzom is le róla azt a szörnyű ruhát, ő meg rólam az inget.
Mióta várok már erre, akarom őt, igen, mindennél jobban. A szemem vé-
gigszalad a testén, már épp húznám őt magam alá, hogy birtokba vegyem,
ami az enyém, amikor Jázmin megállít.
– Várj! – A mellkasomra rakja a kezét, az arcára kiül a döbbenet.
Rám néz, majd vissza a szívemre, és csak most esik le.
Az arckép! Ezt rohadtul elszúrtam!
– Elárulnád, mit keres a testeden az én arcképem? – Leugrik az ágyról, és
maga elé kapja a ruháját.
– Jázmin, várj, meg tudom magyarázni! – próbálom őt nyugtatni, de úgy
néz rám, mintha őrült lennék.
– Megmagyarázni! Te beteg vagy! Ez nem normális dolog! – sikítja, majd
újra a mellkasomra néz, és látom, ahogy leesik neki, hogy ezt nem most var-
rattam magamra. Közelebb jön és elolvassa az évszámot.
– Ez a balesetem dátuma – néz rám. – Ki vagy te, Tarek? – kérdezi döbbenten.
– A férjed vagyok, Jázmin! Nézd, nem így akartam elmondani – magya-
rázom neki, és próbálom elkapni a kezét, de hátrálni kezd.
– Nem, az nem lehet! Nekem nincs férjem! – rázza meg a fejét.
– Engedd, hogy megmagyarázzam! Azt hittem meghaltál! Eltemettelek,
és gyászoltalak négy éven át. Amikor megtudtam, hogy életben vagy, azon-
nal idejöttem – hadarom neki kétségbeesve. Megpróbálok tenni felé pár lé-
pést, de ő tovább hátrál, és úgy néz rám, mintha félne tőlem.
– Azonnal tűnj el a szobámból! – utasít határozottan.
– Jázmin, kérlek, meg kell beszélnünk! – könyörgök neki, hátha jobb be-
látásra tudom bírni.
– Nem voltam világos az előbb? Takarodj ki a szobámból! – kiabálja most
már hisztérikusan.

– 292 –
 Tarek
Otthagyom őt a szobájában, mert látom rajta, semmi értelme, hogy
tovább erőlködjek.
A rohadt életbe, hogy szúrhattam így el! Ennek nem így kellett volna
végződnie!
Lemegyek a szobámban, és beállok a zuhany alá! Muszáj lehűtenem ma-
gam, mert különben felrobbanok.
Hogyan lehettem ennyire elővigyázatlan! Annyira fűtött a vágy, hogy
nem is gondolkodtam, igazából azt sem vettem észre, mikor került le rólam a
póló! Az volt a tervem, hogy fokozatosan előcsalom az emlékeit, erre tessék,
egyenesen az arcába vágtam, hogy én vagyok a férje, és őt halottnak hittem.
Persze, hogy kiakadt. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak!
Mikor kijövök a fürdőből, a meglepetéstől nem jutok szóhoz, Jázmin az
ágyam szélén ül.
Azonnal odarohanok és leguggolok hozzá.
– Jázmin, egyetlenem! Jól vagy? Tudom, hogy ez most nagy sokk volt
neked de…
– Tényleg a férjem vagy? – vág közbe, és rám emeli a könnyes szemét.
– Igen, baby! Az vagyok! – Letörlöm a könnycseppet az arcáról.
– Ezért tudtál rólam annyi mindent? – kérdezi, és a szája sarkába megje-
lenik egy kis mosoly, én meg megkönnyebbülök, mert látom rajta, hogy kezd
megnyugodni. – Ezért éreztem az első pillanattól, hogy ismerlek? – simítja
végig a kezét az arcán.
– Igen, egyetlenem – mosolyodok el, majd megsimogatom a fejét. –
Majdnem belehaltam a fájdalomba, amikor azt hittem, meghaltál. De Allah
hatalmas, mert visszaadott nekem! Te vagy a mindenem, az egyetlen nő, akit
valaha is szerettem. Az első naptól szeretlek, ahogy megismertelek, és ez így
marad halálom napjáig – súgom neki, miközben átölelem.

– 293 –
 37. fejezet
Jázmin
Tegnap éjszaka Tarekkal maradtam a szobájában, és hallgattam, ahogy me-
sél kettőnkről, a múltunkról. Elmondta, hogy hol és hogyan ismerkedtünk meg.
Mesélt Nikolról, Magyarországról, az apámról, Szaúd-Arábiáról, Miamiról.
Eddig csak azt a múltat ismertem, amit apám mesélt nekem, de soha nem érez-
tem, hogy tényleg közöm lenne hozzá. Most már tudom, miért, mert az egész
csak hazugság volt. El sem hiszem, hogy apám ez tette velem. Mikor Tarek el-
kezdett mesélni a múltamról, tudtam, hogy nem hazudik. Végre kezdtek össze-
állni a darabok az életemben. Már értem az álmaimat, azok nem fantáziálások
voltak, hanem emlékek. Végre igazi emlékek! Bár tudom, ez még nagyon kis
lépés, de legalább már látom a fényt az alagút végén. Hihetetlenül boldog va-
gyok, hogy végre kiderült az igazság, és hogy most már tudom: Tarek a férjem,
és semmi rossz nincs abban, amit iránta érzek. Szeretem őt tiszta szívből, bár
még nem emlékszem a múltunkra, csak nagyon kis darabokra, biztos vagyok
magunkban, és tudom, hogy vele akarom leélni az életem.

Mikor reggel kinyitom a szemem, Tarek az ágyon ül és engem néz!

– Jó reggelt egyetlenem – simogatja meg az arcom. – Jól aludtál?
– Igen! – mosolygok rá. – Te mióta vagy fent? – kérdezem, és csak most
veszem észre, milyen gondterhelt az arca. – Valami baj van? – kérdezem ag-
gódva.
– Jázmin, sokat gondolkodtam az éjjel, és szeretném, ha eljönnél velem.
Minél hamarabb el akarok innen menni, akár még ma.
Mi ütött belé? Nem gondolhatja komolyan, hogy itthagyok mindent egyik
napról a másikra! Ilyen hirtelen!
– Tarek, nekem még időre van szükségem. Még apámmal sem beszél-
tem – válaszolom, mire Tarek arca megváltozik, és a szemei feketék lesznek.
Felugrik az ágyról, és megáll velem szemben.
– Apáddal? Mit akarsz még vele beszélni, Jázmin? Hiszen elmondtam,
mit tett velünk, annak a féregnek nem tartozol semmivel! – háborodik fel, és
talán jogos a felháborodása, de akkor sem várhatja el tőlem, hogy szó nél-
kül itt hagyjam apámat, hiszen akárhogy is, ő az egyedüli ember, akit isme-
rek, akihez kötődök.
– Tarek, értsd meg! Muszáj beszélnem legalább még egyszer vele! Tud-
nom kell, hogy miért tette ezt!

– 294 –
 Jázmin
– Azért, mert egy aljas szemétláda! – vágja oda.
– Tarek, légy szíves! – Megfogom a kezét.
– Jól van! – sóhajt egy nagyot. – De csak úgy, ha én is ott vagyok veled,
és utána elmegyünk innen.
– Rendben – egyezem bele, és látom, hogy egyből megnyugszik. Vissza-
ül mellém az ágyra, majd megcsókolja a homlokom.
– Valaki nagyon szeretne látni, Jázmin!
– Kicsoda? – kíváncsiskodok.
– Nikol! Törökországban van, és nagyon szeretne veled találkozni! De ha
még nem vagy felkészülve rá…
– De igen! Szeretném őt megismerni! – vágok közbe, és a szívem majd ki-
ugrik a helyéről. Találkozhatok valakivel a múltamból. Tarek elmondta, hogy
Nikollal együtt nőttem fel az árvaházban, és szinte olyanok voltunk egymás-
nak, mint a testvérek. Igaz, sok emlékem nincs róla, de álmodtam már vele,
és nagyon kíváncsi vagyok rá.
– Jól van, akkor készülődj, elviszlek hozzá!
A szállodához érve már alig tudom visszafogni magam. Szörnyen ideges
vagyok, a szívem majd kiugrik a helyéről, mégsem mondanám le ezt a találko-
zást semmiért sem. A szobához felérve egy pillanatra megtorpanok, amit Tarek
is észrevesz. Látom rajta, hogy aggódik. Szembefordít magával, úgy mondja:
– Jól vagy? Ha még nem készültél fel rá, elmehetünk, meg fogja érteni –
mondja, miközben az arcomat figyeli.
– Nem! Én is vágyom erre a találkozásra – nyugtatom.
Tarek kopog az ajtón, ami szinte azon nyomba kivágódik, és Nikol azon-
nal a nyakamba ugrik. Vagyis hát gondolom, hogy ő az, mert csak sír és a ne-
vemen szólongat. Én meg kétségbeesve nézek Tarekre, ugyanis hirtelen nem
tudok mit kezdeni a helyzettel.
– Nikol, kérlek! Megígérted, hogy uralkodsz magadon – morogja neki Ta-
rek, miközben lefejti rólam.
– Igen, persze! Ne haragudj, csajszi! Csak hát ez annyira hihetetlen – sírja
el magát újra, én meg nem tudok mit mondani, csak figyelem őt.
– Nikol, nem azért hoztam ide Jázmint, hogy felzaklasd – húz közel ma-
gához, és átkarolja a derekam, mint egy védő bástya.
Amikor Nikol végre megnyugszik, leülünk a kanapéra egymással szem-
ben. Tarek pedig a mellettem lévő bőrfotelba. Nikol elhozott egy kis dobozt,
amiben a közös emlékeink vannak. Sorba mutogatja őket, és elmondja a tör-
ténetüket. Van egy-két dolog, ami bevillan, de még így is kevés ahhoz, hogy
előhozza a múltamat. Tarek egy kis idő múlva feláll.
– El kell még pár dolgot intéznem. Ti csak beszélgessetek – mondja, majd
megcsókol. – Te meg ne fáraszd ki őt – néz rá figyelmeztetően Nikolra, de ő

– 295 –
Keleti szenvedély
csak legyint a kezével, és már mesél is tovább nekem. Tarek elindul kifelé a
szobából, én meg a szememmel követem, miközben az ajtó bezáródik, Nikol
megfogja a kezem.
– Te vagy számára a legfontosabb! Majd beleőrült a fájdalomba, amikor
azt hittük, meghaltál – mondja, és a szemei megtelnek könnyel. – Nagyon hi-
ányoztál nekünk, csajszi! – sírja el magát, miközben átölel.

Tarek
Otthagytam Jázmint Nikollal, hadd beszélgessenek, van miről. Nekem
most úgyis fontosabb dolgot kell elintéznem. Egyenesen Jack szobája felé
veszem az irányt, beszélnem kell a bácsikámmal még Jázmin előtt.
– Tarek! Barátom! Örülök, hogy látlak! Jázmin merre van? – ölel át Jack.
– Nikollal hagytam a szobában – válaszolom, és a szemem körbefut a szo-
bán. – A vendégünk merre van?
– Bent a szobában – int a fejével Jack.
Benyitok az ajtón, a bácsikám az ágyon ül, a szája be van tapasztva, a ke-
ze meg hátra kötve. Ránézek Jackre, aki csak megvonja a vállát.
– Túl hangos volt! Tudod, hogy szeretem a csendet – mondja, miközben
besétálunk a szobába. Elhúzom a függönyt, és az éjjeliszekrényen meglátok
egy vastag könyvet. Felemelem, és kérdően nézek Jackre.
– Jól van, Tarek, muszáj volt egy kicsit szórakoznom – nevet fel.
Nem szólok semmit, csak elmosolyodom. Tudom, mire használta a köny-
vet, és hogy mit ért szórakozás alatt. A bácsikámat verte vele. Bevált mód-
szer, nem hagy nyomot, viszont rohadtul tud fájni. Kihúzok egy széket, és le-
ülök a bácsikámmal szemben.
– Most pedig elmondom, hogy mi lesz. Jázmint holnap magammal vi-
szem, de előtte, mivel nagyvonalú ember vagyok, megengedem, hogy elbú-
csúzz a lányodtól. Viszont figyelmeztetlek, Hasszan, én is itt leszek és figyel-
ni foglak, csak azt mondhatod, amiben megállapodtunk, különben elintézem,
hogy egy életen át a sitten rohadj. És ott nem lesznek olyan gyengédek veled,
mint amilyen az én Jack barátom volt hozzád. Remélem, megértettük egy-
mást! – figyelmeztetem, majd a szájáról lehúzom a ragasztószalagot.
– Nagyon magabiztos vagy, fiam! De Jázmin soha nem fog elhagyni, hi-
szen egyedül engem ismer. Számára te idegen vagy – mondja magabiztosan.
– Tévedsz, bácsikám! Jázmin tegnap megtudta a teljes igazságot, elmond-
tam neki mindent. Tudja, hogy a férje vagyok, és azt is, hogy mit műveltél.
Hogy hazugságban tartottad őt négy éven át! Ja, és most épp Nikollal beszél-
get a szomszéd szobában. Már nincs egyedül, itt vagyunk mellette.

– 296 –
 Tarek
Figyelem a bácsikám arcát, ahogy rájön, hogy a játéknak itt van vége.
Nem szól semmit, csak megtörten ül és bámul a semmibe.
– Jól van! Szedd össze magad, nemsokára áthozom a lányodat, hogy el
tudjatok búcsúzni – szólok oda neki, miközben felállok a székből, majd kivo-
nulunk Jackkel a szobából.

– 297 –
 38. fejezet
Tarek
A bácsikám, most az egyszer állta a szavát. Mondjuk nem volt sok válasz-
tása, mert Jack és én végig szemmel tartottuk, míg Jázminnal beszélt. Sok-
szor az volt az érzésem az öreg jobban fél Jacktől, mint tőlem. Jázmin persze
nem vett le semmit az egészből, ő túl kedves és ártatlan ahhoz, hogy átlásson
ezen a színjátékon! Mondjuk, azt el kell ismernem, hogy a bácsikám nagyon
jól hozta a szerepét, még én is majdnem elhittem, hogy megbánta, amit tett,
és örül, hogy Jázminnal egymásra találtunk. Mindegy, a lényeg, hogy Jázmin
valamelyest megnyugodott. Látom rajta, hogy még annak ellenére is, amit
megtudott az apjáról, kötődik hozzá. Valahol ezt megértem, hiszen négy évig
csak őt ismerte, csak róla vannak emlékei, de abban biztos vagyok, ha Jázmin
elkezd majd emlékezni, máshogy fog hozzá állni az apjához.

– Elmondtad neki Amanit és Karimot? – kérdezi Nikol a repülőn.

Azonnal Jázminra nézek, aki a mellettem lévő széken alszik.
Nem hiszem el, hogy Nikol még mindig beleüti mindenbe az orrát!
– Majd elmondom, ha itt lesz az ideje! – förmedek Nikolra, aki szemre-
hányóan néz vissza rám.
Mondjuk, rohadtul nem érdekel, mit gondol. Inkább Jázmin reakciójától
félek. Nem mertem elmondani neki, hogy megnősültem és van egy fiam, mert
tudom, nem jött volna el velem. Elcsaltam őt azzal, hogy Miamiba utazunk,
hogy jobban megismerjük egymást, és hogy előhozzuk az emlékeit, pedig az
igazság az, hogy Szaúd-Arábia az úti cél! Nem kockáztathatom meg, hogy
Jázmint elveszítsem, viszont csak úgy tudom magam mellett tartani, ha Sza-
úd-Arábiába viszem. Az ottani törvények lehetőséget adnak rá, hogy ne tud-
jon elhagyni, ott én rendelkezek majd felette. Tisztában vagyok vele, hogy al-
jas dolog, amit most teszek, de ismerem Jázmint, ha tudomást szerez Karim-
ról és Amaniról, félre akar majd állni. Márpedig azt nem fogom megengedni,
még egyszer nem veszíthetem el!
– Uram! Hamarosan megérkezünk Szaúd-Arábiába – zavar meg a gondo-
lataimba a pilóta hangja!
– Tessék? Szaúd-Arábia! – sikolt fel Nikol, és olyan dühösen néz rám,
hogy attól tartok, mindjárt rám veti magát. – Ali, te tudtad? – néz vádlón a
férjére, de Alinak nem kell válaszolnia, mert Nikol rögtön leveszi, hogy ő is
tudott róla. – Mind a ketten aljas szemétládák vagytok, de főleg te, Tarek,
hogy teheted… – nem tudja befejezni a mondatot, mert Jázmin felébred.

– 298 –
 Tarek
– Valami baj van? – néz ránk álmosan.
– Nem, egyetlenem! Semmi baj! – Megcsókolom a homlokát. – Csak idő-
közben változott az úti cél. Szaúd-Arábiába megyünk – nyugtatom, miköz-
ben a szememmel figyelmeztetem Nikolt, hogy meg ne merjen szólalni, kü-
lönben nem állok jót magamért. Szerencsére Nikol nem mond semmit, csak
elfordítja a fejét és az ablakon bámul kifelé.
– Vegyétek fel az abajákat – figyelmeztetem őket kis idő múlva. – Nikol,
segíts Jázminnak felöltözni – kérem őt.
Mind a ketten felállnak, hogy elinduljanak átöltözni. Mikor Nikol odaér
mellém, elkapom a karját.
– Köszönöm, hogy nem szóltál neki.
– Nem miattad – néz rám megvetően, miközben kirántja a karját a kezem-
ből. Felállok, és Nikol vállára rakom a kezem.
– Szeretném, ha velünk jönnél. Jázminnak szüksége lesz rád, amikor
megtudja az igazságot – kérlelem, és megnyugszom, amikor beleegyezően
bólint, majd elindul Jázmin után.
Leülök a székre és hátradőlök, tudom, ma még hatalmas csata vár rám.
– Tarek, legalább Amaninak szóltál Jázmin érkezéséről – kérdezi Ali.
Mi lenne, ha mindenki leszállna rólam!
– Nem, Ali! Nem szoktam Amanit beavatnia dolgaimba. Egyébként sem
tartozik rá! – mordulok fel.
– Akkor készülj, mert ebből hatalmas botrány lesz! A két asszonyod kö-
zül egyik sem tud a másikról.
– Csak Jázmin az asszonyom, Ali, egyedül ő a fontos – szólok közbe, és
látom, ahogy Ali szeme kikerekedik.
– Tarek! Nem viselkedhetsz így Am… – nem tudja befejezni, mert
Jázminék már vissza is jönnek, és leülnek mellénk, nekem meg összeszo-
rul a szívem, ahogy végignézek rajta. Emlékszem, amikor megígértem ne-
ki, hogy soha többet nem kell majd hordania ezt a leplet, most meg itt áll
előttem a fekete abajába.
– Ne haragudj, hogy fel kellett venned. Ígérem, nem kell sokáig horda-
nod – súgom a fülébe.
– Semmi baj, Tarek! De ugye nem maradunk itt sokáig?
– Nem, baby, ne aggódj! Csak még el kell intéznem pár ügyet – ha-
zudom neki.
Mekkora egy szemétláda vagyok!
Mikor a palotához érünk, az idegesség csak fokozódik bennem. Amani-
nak szóltam, hogy ma jövök haza, és utasítottam, hogy maradjon a lakré-
szében, és a szobájában várjon rám. Persze azonnal feltett egy csomó kér-
dést, de a tudtára adtam, hogy nincs abban a helyzetben, hogy számon kérjen,

– 299 –
Keleti szenvedély
csak tegye azt, amit mondok neki. Nagyon ajánlom, hogy szót fogadjon, mert
nem szeretném, ha még azelőtt találkoznának, hogy Jázmint felkészítem az új
helyzetre. Azonnal felvitettem Jázmin csomagjait a számára kialakított lak-
részbe, majd mi is felmegyünk a szobájához. Nikol még mindig úgy néz rám,
mintha embert öltem volna, de ez most nem érdekel, csak Jázmint figyelem,
ahogy körbejár a szobába. Látom rajta, hogy nem érti a helyzetet.
– Mi itt éltünk, úgy értem, a baleset előtt?
– Nem, baby! A mi otthonunk, Miamiban volt – válaszolom, és a szí-
vem összeszorul, mert eszembe jut, Jázmin milyen örömmel, rendezte be
azt a házat, és hogy oda már nem térhetünk vissza, hiszen eladtam, amikor
halottnak hittem őt.
– Á, értem – néz rám csalódottan. Odamegyek hozzá és átölelem, majd a
két kezemmel megfogom az arcát. – Most ez az új otthonunk, és úgy rende-
zed be, ahogy te akarod – nyugtatom őt, mire elmosolyodik.
– Tarek, elárulnád, ki ez a nő a házunkban? – hallom Amani hangját a há-
tam mögül. Egyből oda kapom a fejem. Amani a szoba ajtajában áll Karim-
mal a kezében.
Visszanézek Jázminra, aki döbbenten néz rám, majd Amanira és a gyerekre.
– Amani, azonnal menj vissza a lakrészedbe! – szólok rá, mire Jázmin
kezd kihátrálni a kezem közül. – Baby, meg tudom magyarázni!– mentegető-
zök, de Amani megint megszólal.
– Tarek! Kérdeztem valamit? – sikoltja hisztérikusan.
Nekem meg elönti a düh az agyamat, egy, mert nem követte az utasításo-
mat, másrészről mert így kér számon engem a saját otthonomban.
– Hogy mersz engem számon kérni, asszony? – kiáltok rá, és már épp in-
dulnék felé, hogy elrángassam, amikor Jázmin megszólal:
– Ki ez a nő, Tarek? – kérdezi elcsukló hangon.
– Én a felesége vagyok, a gyermeke anyja! – ordítja Amani, és egy pilla-
natra magam is meglepődök a harciasságán.
Ezt nem hiszem el, pont ezt a rohadt helyzetet akartam elkerülni!
– Amani! – ordítok rá
– Ez igaz? Neked feleséged van és gyereked?
Odafordulok hozzá, és azonnal magamhoz húzom.
– Jázmin, egyetlenem! Engedd, hogy megmagyarázzam! Nem tudtam,
hogyan mondjam el – hadarom kétségbeesve, és próbálom erősen fogni, hogy
ne tudjon kiszabadulni a kezemből.
– Engedj! Ugyanolyan hazug vagy, mint apa! – ordítja, és próbál kiszaba-
dulni a kezem közül, de szorosan fogom.
Ezért Amani megkapja tőlem a magáét!

– 300 –
 Tarek
– Jázmin, kérlek, nyugodj meg! Nézd, halottnak hittelek! Tudod, hogy
csak téged szeretlek! Te vagy az egyetlen nő, akit valaha szerettem – mon-
dom neki kétségbeesetten, és most nem érdekel, hogy Amani hallja, sőt en�-
nyi jár neki, ha már ilyen helyzetbe hozott.
– Te tudtad ezt, Nikol? Te is benne voltál! – ordítja hisztérikusan, mialatt
még mindig próbál kitörni a kezemből.
– Azt hittem, elmondta neked! Annyira sajnálom Jázmin! Ne haragudj
rám! – válaszolja kétségbeesve.
A francba, ennek nem így kellett volna lezajlania!
– Engedj, Tarek! Gyűlöllek titeket! El akarok menni! – ordítja, majd el-
ájul a karomban.
– Nikol, azonnal hívd az orvost! Jázmin elájult! – kiabálom, miközben
felkapom, és az ágyhoz viszem. Még szerencse, hogy a palotában van orvosi
személyzet, ez még Karim miatt kellett. Féltem, ha Karim megbetegszik, ne-
hogy esetleg azon múljon az élete, hogy nem érünk be vele időben a korház-
ba. Az orvos azonnal megérkezik, Nikol Jázminnal marad, én meg elindulok
Amani felé. Kifelé menet elkapom a karját, és magammal húzom. Szerencsé-
re Karimot a dajka már elvitte, így Amani nem menekülhet a haragom elől.
– Gyere velem! Számolnivalóm van veled – húzom ki a folyosóra.
– Tarek, kérlek…
– Fogd be a szád, mert kis híja van annak, hogy ne emeljek rád kezet! –
ordítom neki, és látom a félelmet a szemében. – Ha Jázminnak baja esik, úgy
éljek, nem állok jót magamért! – mutatok az ajtó felé.
– Hogy lehet az a nő életben? Hiszen meghalt! – kiabálja Amani.
Ránézek Amanira, tudom, hogy ő is válaszokat vár tőlem. Elengedem a
karját, majd idegességemben beletúrok a hajamba.
– Nézd, Amani, nem így akartam, hogy megtudd! Jázmint az apja a bal-
eset után elvitte magával Törökországba. Én is csak nemrég tudtam meg,
hogy él, és azonnal utána mentem. Elvesztette az emlékezetét, kímélni kell
őt, mert az ő állapotában nem tesznek jót neki az ilyen cirkuszok – magyará-
zom, de látom Amani arcán, hogy ezzel csak még jobban felbőszítem.
– Még mindig csak azzal a nővel foglalkozol, amikor én vagyok a felesé-
ged! Hogy tudsz így megalázni?! – ordítja magából kikelve.
Látom az arcán a fájdalmat, és Allah látja lelkem, nem így akartam ezt
közölni vele, de már a düh irányítja az agyam, és nem érdekel, mit mondok.
– Ő a feleségem, Amani! Az egyetlen nő, akit valaha is szerettem! –
ordítom.
– Szóval a feleséged? – néz rám könnyes szemmel. – Akkor megmonda-
nád, ki vagyok én neked, Tarek?
Az agyamat már a düh irányítja, és nem gondolkodom, csak mondom!

– 301 –
Keleti szenvedély
– A fiam anyja, se több se kevesebb – válaszolom neki kimérten. – Most
pedig tűnj a szemem elől! – utasítom.
Az ajtó kinyílik, és Nikol jön ki az orvossal. Azonnal otthagyom Ama-
nit, és eléjük megyek. Az orvos közli velem, hogy Jázminnak egy gyenge
lefolyású idegösszeomlása volt. Figyelmeztet, hogy most nyugalomra van
szüksége, mert az ő állapotában ez visszafordíthatatlan károkat okozhat a
memóriájában. Utasítom az orvost, hogy maradjon készenlétben, és reggel
nézzen rá Jázminra megint.
Most még dühösebb vagyok Amanira, mint eddig!
Elindulok Jázmin szobája felé, de Nikol elém áll és nem akar beengedni.
– Nikol, állj el az utamból, látni akarom őt! – mordulok rá, és most pont
az az érzésem, mint anno Magyarországon, amikor Jázmin megtudta, hogy a
bácsikám az apja. Akkor is csak én tudtam abból az állapotból kimozdítani,
és Nikol ugyanígy védte tőlem.
– Nem, Tarek! Jázmin most nem akar beszélni veled. Hallottad az orvost,
nyugalomra van szüksége.
– Te ne mondd meg nekem, hogy mire van Jázminnak szüksége! – ordí-
tom, de Nikol nem hátrál.
– Márpedig nem foglak beengedni – néz a szemem közé.
Ezt nem hiszem el! Mi van ma a nőkkel, hogy mind ellenkezik velem!
Mintha nem ismernének! Senki nem mondhatja meg nekem, hogy mit tegyek!
Elkapom Nikol karját.
– Ne dühíts fel, Nikol! Kezdesz átlépni egy határt! Nem fogom eltűrni,
hogy a saját házamban így beszélj velem. Most pedig menj haza a férjedhez
– lököm félre, majd Jázmin ajtajához lépek. Bemegyek a szobába, egyenesen
az ágyához. Elaludt, gondolom, a nyugtatóktól. Odahúzok az ágya mellé egy
fotelt, és figyelem őt!
Ezt jól elszúrtam! Nem akartam, hogy Jázmin így tudja meg! Szegénykém,
annyit szenvedett már az életben, és most megint szenved, ráadásul miattam!

– 302 –
 39. fejezet
Tarek
– Tarek, mit keresel a szobámban? – ébreszt fel Jázmin hangja.
Úgy látszik, elaludtam. Egy ideig néztem őt, ahogy alszik, közben azon
agyaltam, mennyire más lenne az életünk, milyen boldogan élhetnénk, ha a
bácsikám, akkor nem rabolja el őt tőlem!
– Tegnap bejöttem, hogy megnézzelek, de már aludtál, leültem egy kicsit,
de úgy látszik, engem is elnyomott az álom – válaszolom neki, miközben fel-
állok a fotelból és az ágya szélére ülök.
Ő is felül, de nem néz rám, látom rajta, hogy még mindig feldúlt és
haragszik.
– Értem! Hát köszönöm, és most kimennél a szobámból, mert szeretnék
átöltözni.
– Ugyan, baby! A férjed vagyok, láttalak már meztelenül. Ismerem a tes-
ted minden egyes pontját – mosolyodom el, és már húznám magamhoz, de
azonnal ellök, és kiszáll az ágyból.
– Ezt most fejezd be! – figyelmeztet mérgesen. – Talán változott valami
tegnap óta? Mert szerintem a felállás még mindig ugyanaz! Neked feleséged
van és gyereked – mondja, mialatt a köntöst magára veszi, és olyan ridegség
árad a szeméből, amit még soha nem láttam benne.
Remek, ugyanott tartunk, mint tegnap!
– Jázmin, tudom, hogy fáj! De meg kell, hogy értsd, halottnak hittelek. –
Közelebb megyek hozzá, úgy mondom: – Tudod, hogy soha nem nősültem
volna újra, ha tudom, hogy életben vagy.
Rám néz, és látom az arcán a fájdalmat, majd hátat fordít nekem.
– Most már mindegy, Tarek! Én a múlt vagyok, engedj el, kérlek! Mind
a kettőnknek így lesz a legjobb. Neked már van egy új családod, egy fiad.
Annyira ismerem őt, tudtam, hogy ez lesz! Miért nem hiszi el, hogy ő az
egyedüli ember, aki fontos nekem!
– Jázmin, ne csináld ezt, mert belebolondulok! Szükségem van rád!
Szeretlek! Bármit megtennék érted – súgom neki, miközben magamhoz
húzom. Egy pillanatig azt hiszem, sikerült őt megnyugtatnom, de akkor
megfordul, és amikor rám néz, látom rajta, hogy ez keményebb meccs lesz,
mint gondoltam.
– Akkor engedj el! Vissza akarok menni Törökországba apámhoz!
Na, most van vége türelmemnek!
– Apádhoz? – ordítom, ő meg összerezzen a hangomra! – Soha! Ő te-
het mindenről, ha ő nincs, mi ma boldogan élnénk, és… – elhallgatok, azt

– 303 –
Keleti szenvedély
akartam mondani, hogy nevelnénk a lányunkat, de erre Jázmin még nincs fel-
készülve. Idegességemben beletúrok a hajamba, majd egyenesen a szemébe
nézek, úgy mondom neki. – Bármit kérhetsz tőlem, kivéve azt, hogy mond-
jak le rólad! Ha tetszik, ha nem, ez az új életed, úgyhogy próbálj hozzászok-
ni – válaszolom neki, majd kiviharzok a szobából.

Egy hónap telt el, hogy Jázmint Szaúd-Arábiába hoztam, és azóta nem
hajlandó velem szóba állni. A szobájából sem nagyon mozdul ki. Egyedül
Nikolt engedi közel magához, csak őt hajlandó fogadni és csak vele beszél.
Én persze töretlenül próbálkozom, és igyekszem a lehető legtürelmesebb
lenni vele, de bevallom, egyre nehezebben viselem. Soha nem éreztem őt
ennyire távol magamtól.
Lemegyek a nappaliba, és meglátom Jázmint, amint azt a képet bámulja,
amit róla festettem. Nem szólok, csak figyelem őt egy darabig. Olyan elmé-
lyülten tanulmányozza a portrét, hogy észre sem veszi, amikor a háta mögött
megállok. Egy darabig még figyelem őt, aztán nem bírok ellenállni a vágy-
nak, még akkor is, ha tudom, hogy el fog lökni magától, de muszáj őt érez-
nem, legalább csak egy pillanatra. Átkarolom a derekát és szorosan magam-
hoz húzom, a háta a mellkasomnak feszül.
– Mondd csak, mit keresel a lakrészemben? – súgom a fülébe.
– Tarek, kérlek, engedj el!
Bárcsak ne lenne ennyire konok velem szemben.
– Jól van! – elengedem, és felemelem a kezem, mintegy jelzésként, hogy
nem fogok hozzáérni.
Legalábbis egyelőre!
– Miért jöttél?
– Szeretnék átmenni Nikolhoz, és kellene egy sofőr, aki elvisz. Persze
csak ha megengeded – hajtja le a fejét.
– Persze, hogy megengedem, ez nem egy börtön Jázmin. – Az ujjammal
felemelem az állát, hogy rám nézzen. – Tudom, hogy még új ez a helyzet,
de ha visszatér az emlékezeted, majd minden más lesz, meglátod – nyugtat-
gatom, vagyis inkább magamat, mert rohadt nehéz elviselnem, hogy ilyen
tartózkodó velem szemben.
– Igen, biztos úgy lesz! – próbál egy erőltetett mosolyt kicsikarni magá-
ból, majd hátrébb lép.
Egy darabig csak nézzük egymást, aztán Jázmin szeme a portréjára
vándorol.
– Tetszik? Láttam, hogy az előbb is nézted, amikor bejöttem.

– 304 –
 Tarek
– Nem gondoltam, hogy van egy képed rólam – csodálkozik.
– Rengeteg képem van rólad. Ezt pár éve festettem.
– Te festetted? – néz rám meglepődve. – Törökországban nem mondtad,
hogy rajzolsz, csak az én képeimet akartad folyton megnézni – mosolyodik el.
Na, végre egy mosoly!
Közelebb lépek hozzá.
– Törökországban azzal voltam elfoglalva, hogy visszahódítsalak – simo-
gatom meg az arcát.
Látom, hogy megint zavarban van, én meg elmosolyodom, milyen kön�-
nyen tudom még mindig zavarba hozni. Egy hónap alatt ez az első alkalom,
hogy nem menekül el azonnal, ahogy meglát. Próbál közömbös maradni, de
érzem rajta, hogy vágyik utánam.
– Több képed is van rólam? – köszörüli meg a torkát zavarában.
– Persze, baby! – húzom közel magamhoz a derekánál fogva. – Főleg a
csodás testedről – súgom a fülébe.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha elindulok – feleli, és próbál kiszabadulni az
ölelésemből, de nem hagyom.
– Nyugi, baby, csak beszélgetünk – mosolygok rá, miközben a két ke-
zét hátra kulcsolom, hogy ne tudjon ellökni magától. – Hiányzol, Jázmin,
el sem tudod képzelni, milyen nagyon – súgom neki, majd végighúzom
az ajkam a nyakán. A teste azonnal megremeg, én meg lassan, lágyan
csókolom őt tovább.
– Tarek… kérlek… hagyd abba! – sóhajtja, de nem lök el magától. Tu-
dom, hogy ugyanúgy kíván, és csak a dac és a sértettség az, ami visszatartja.
Nekem pedig kezd elegem lenni ebből a huzavonából.
– Nem, Jázmin! Egy hónapja nem vagy hajlandó velem szóba állni! Azt
hiszem, elég türelmes voltam, de férfi vagyok, ráadásul a férjed, és kíván-
lak. – A szemem végigfut a testén. – Nem is tudod, mennyire – majd meg-
csókolom újra. Elengedem a kezét, és ő azonnal átkarolja a nyakam. Mind
a ketten mohón csókoljuk egymást. Hallom a kettőnk nehéz sóhaját, ahogy
levegő után kapkodunk.
Egymásra nézünk, mind a ketten égünk a vágytól.
Nem elég, muszáj belőle még többet kapnom!
Újból birtokba veszem a száját, és mohón csókolom. Annyira rég vágyom
már utána, olyan nagyon kívánom őt, hogy az sem érdekelne, ha itt a nappali
közepén dugnám meg. Csak végre újra érezhessem őt!
– Jaj, baby! – sóhajtok fel. – Ha tudnád, mennyire hiányzol, az érintésed,
a csókjaid a mosolyod! Engedd, hogy boldoggá tegyelek, tudom, hogy te is
ugyanúgy vágysz rám, ahogy én rád! – kérlelem, de megint ellök magától.
– Ez nem ilyen egyszerű! Neked ott van a feleséged és a fiad! – vágja oda.

– 305 –
Keleti szenvedély
Nem hiszem el, hogy egy hónap után még mindig itt tartunk. Kezd már
egyre jobban bosszantani!
– Miért vagy ennyire konok, Jázmin? Te is a feleségem vagy, ráadásul az
egyetlen nő, akit szeretek. Ez neked miért nem elég? Nézd, nem tudok a múl-
ton változtatni, Amani és Karim már az életem részei. Ezt muszáj lesz elfo-
gadnod. – Idegességembe beletúrok a hajamba.
Jázmin elfordítja a fejét, majd amikor visszanéz, a szemei könnyesek!
– Azt hiszed, nekem olyan könnyű? Hogy nem szenvedek? Nekem sen-
kim nincs rajtad kívül! Mi lesz, ha egy nap fölkelsz, és már nem kellek ne-
ked. Vagy elmúlik a vágyad irántam. Amanival mindig ott lesz a fiatok, ami
összeköt, de velem mi fog összekötni? – sírja el magát.
– A szerelem, Jázmin, és ez soha nem fog elmúlni. Ígérem! – ölelem át új-
ból, majd megcsókolom. – Bízz bennem, kérlek! – lehelem a szájába.
Két kezembe fogom az arcát, úgy mondom neki:
– Tudom, hogy most még össze vagy zavarodva. De hidd el, ha vissza-
nyered az emlékezetedet, minden más lesz! Akkor elmúlnak majd ezek a ké-
telyek a szívedben – válaszolom, majd újra megcsókolom.
– Uram, a szülei vannak itt és önt keresik – hallok egy hangot a folyosóról.
Ez most komoly? Mi a francot keresnek itt a szüleim?
– Mit akarnak? Most nem érek, rá! – kiabálom.
– Tarek, menj, lehet, hogy fontos! – szól közbe Jázmin.
– Rendben – sóhajtom, majd megcsókolom. – Mindjárt visszajövök, ugye
megvársz? – kérdezem tőle, és megnyugszom, amikor mosolyogva bólint.
Elindulok a fogadótér felé, amikor belépek, meglátom apámat, anyámat
és Amanit. Egyből leveszem, hogy miért jöttek, és hogy ebben Amani keze
van. Valószínű, elsírta nekik, hogy Jázmint visszahoztam ide, és azóta nem
foglalkozom vele. Nem mintha azelőtt olyan sokat törődtem volna vele, de
ez most nem is rólam szól, inkább az ő helyzetéről a házban. Elönti a düh az
agyam, amiért ilyen helyzetbe hoz, és manipulálni próbál. Ráadásul a szüle-
immel együtt szövetkezik ellenem.
– Apám, anyám, mi járatban? – kérdezem őket, miközben Amanit nézem,
de ő csak ül anyám mellett a kanapén és nem néz rám.
– Fiam, úgy hallottuk, visszahoztad azt a nőt a házadba – kezd bele apám.
Még mindig nem hajlandó kimondani a nevét!
– Ha Jázminra gondolsz, akkor így van. A feleségem velem van és itt is
marad – válaszolom neki, és látom, ahogy apám arca eltorzul.
– Amani a feleséged! A fiad anyja! – ordítja. – Az a nő pedig csak…
– Ki ne merd mondani, mert úgy éljek, megkeserülöd! – kiáltok rá.
Anyám persze azonnal elkezd jajveszékelni. Ránézek, hogy fejezze be,
majd Amanihoz fordulok, megragadom a karját, úgy húzom fel magamhoz.

– 306 –
 Tarek
– Te hívtad őket ide? Halljam! Te voltál? – ordítok rá.
Anyám persze azonnal a védelmére kel.
– Hagyd a feleségedet, fiam! Ő csak a fiára gondol, mint minden anya.
Nem hiszem el, hogy a fiammal próbálnak manipulálni!
– Ne merjétek ebbe Karimot belekeverni! A fiam az életem, bármit meg-
tennék érte. Ti is tudjátok, viszont Jázmin a boldogságom, és én nem vagyok
hajlandó lemondani róla!
– Karim az életed! Az a nő a boldogságod! Akkor ki vagyok én? –
kiabálja Amani
Ránézek Amanira, annyira dühös vagyok rá, amiért képes volt a hátam
mögött idehívni a szüleimet, hogy mielőtt átgondolnám a szavaimat, már
vágok is vissza neki.
– A fiam anyja! Megmondtam már! Se több se kevesebb! – Látom Ama-
ni arcán a fájdalmat.
Tudom, hogy kemény szavak ezek, de soha nem álltattam őt. Mindig is
tudta, hogy a szívem soha nem lesz képest mást szeretni, csak Jázmint!
– Gyűlöllek! Hallod! Csak keserűség melletted az életem, idáig egy halott
nő szerelmével kellett versenyeznem, és már kezdtem volna elfogadni és be-
lenyugodni. Karim születése után elkezdtünk közeledni egymáshoz, már nem
voltál annyira rideg és kegyetlen. Végre úgy éreztem, talán van esélyünk ki-
alakítani egy normális életet. Aztán hirtelen a semmiből előkerül ez a nő, és
te megint a megszállottjává válsz! Pont amikor már kezdtem volna elnyerni a
szerelmedet. Idehozod őt, és elvesz tőlem! – sikítja magából kikelve!
Ezt nem hiszem el! Amani tényleg komolyan gondolja, amiket mond?
– Térj már észhez, Amani! Hallod, amit mondasz? Jázmin nem vett el tő-
led, hisz soha nem voltam a tied! Esélyed sem lett volna a szerelmemre! – vá-
gom neki oda, és már várom a hisztérikus kitörését, de csak néz rám.
Anyám azonnal a szárnyai alá veszi, és átöleli Amanit, majd dühös te-
kintettel nézz rám.
– Fiam! Hogy választhatod a feleséged helyett azt a nőt! Hiszen az a nő
még arra is képtelen, hogy gyereket szüljön neked! Az a nő… – anyám hirte-
len elhallgat, és megkövülten néz a hátam mögé. Odakapom a fejem, és meg-
látom Jázmint, amint az ajtóban áll, könnyes szemmel. Fogalmam sincs, mió-
ta állhat itt és mit hallott, de időm sincs megkérdezni, mert ahogy észreveszi,
hogy őt figyeljük, elszalad. Odafordulok anyámhoz, és megragadom a karját.
– Ha nem az anyám lennél, ezért a kijelentésedért most megfizetnél!
Most, pedig hagyjátok el a házamat! – kiáltom nekik, mialatt kiviharzok a
szobából, és Jázmin után megyek.
Amikor benyitok a szobába, Jázmin az ablakon bámul kifelé. Odamegyek
hozzá, és átölelem.
– Mióta álltál ott? – kérdezem félve, és nagyon remélem, hogy nem

– 307 –
Keleti szenvedély
hallotta meg anyám aljas szavait.
– Elég régóta ahhoz, hogy halljam, amit hallanom kellett – válaszolja el-
csukló hangon.
Jaj, istenem, meddig hagyod még őt szenvedni! Nem érdemli meg!
– Annyira sajnálom! Nem akartam, hogy halld! És azt sem akarom, hogy
emiatt újra bezárkózz! Szükségem van rád, Jázmin! Szükségünk van egymás-
ra – súgom neki.
Jázmin megfordul, és elsírja magát.
– Anyádnak igaza van! Én nem tudok neked családot adni! Nem tudok
neked semmit adni!
– Semmit? Ezt most komolyan mondod? Hiszen te jelentesz nekem min-
dent! Nélküled senki vagyok! Én csak melletted vagyok boldog, csak mellet-
ted vagyok ember! Te vagy az életem, a mindenem, a levegőm – húzom ma-
gamhoz, és megcsókolom! Nem ellenkezik, ő is csókol, a könnyei ízét érzem
az ajkunkon. Fel akarom szárítani az összes könnycseppet az arcán.
– Szeretlek, Jázmin! – lehelem a szájába, miközben mohón csókolom
tovább.
Olyan rég vágytam már erre! És most végre itt van a karomban. Soha nem
fogom őt elengedni!
Mikor abbahagyjuk a csókot, Jázmin rám néz.
– Kérlek, Tarek, menjünk el innen! Vissza Miamiba – könyörög.
– Jaj, baby! Ez nem olyan egyszerű! Ott van a fiam, nem hagyhatom őt el!
– A fiad! Hát persze – mondja halkan.
Tudom, hogy fáj neki ezt hallani. De ez az igazság, nem tudnék távol
lenni Karimtól.
– Elvihetnénk őt is magunkkal! Én felnevelném őt! – néz rám kétségbeesve.
– Jázmin, ezt te sem gondolhatod komolyan! Karimnak van anyja, és
Amani nagyon jó anyja, soha nem tudnám őt elválasztani a fiától.
Látom, hogy fájnak a szavaim, de biztos vagyok benne, hogy ezt most
csak a kétségbeesés mondatja vele. Tudom, ha megnyugszik, ő is rájön,
milyen képtelenséget kér tőlem.
– Mit érzel az iránt a nő iránt? Szereted őt? – kérdezi elcsukló hangon.
– Nem, Jázmin! Soha nem szerettem őt, csak a fiam anyját látom benne!
Egyedül téged szeretlek! – magyarázom neki, de nem használ, még mindig
látom a kételyt a szemében.
Bárcsak ne hallotta volna a nappaliban zajló beszélgetést!
– Akkor válj el tőle! – néz rám könyörgően.
Ledöbbenek, ahogy ezt kimondja.
– Nem! Nem fogok elválni Amanitól! És tudom, hogy te sem gondolod
komolyan, amiket most mondasz!
Jázmin elsírja magát, és a nyakamba borul.

– 308 –
 Tarek
– Sajnálom, de annyira félek, hogy egyszer csak rájössz, hogy ő mennyi-
vel többet tud adni neked, mint én! – zokogja a nyakamban.
Tudtam, hogy ez a baj, az anyám szavai túlságosan mélyen érintették őt,
és előhozták a félelmeit!
Próbálom nyugtatgatni, de nem használ, egy kis idő múlva rám néz
könnyes szemeivel.
– Azt mondod, nem szeretted őt soha, de mégis van egy fiatok. Ez nem
kis dolog, Tarek! Szeretned kellett, ha családot alapítottál vele. – Majdnem
rávágom, hogy a keféléshez nem kell érzelem. Legalábbis nekem nem. De
Jázmin nem tudja, milyen ember is vagyok valójában, hiszen mellette el-
gyengülök. Ő csak a szerelmes férfit ismeri. Fogalma sincs, milyen önző és
kegyetlen tudok lenni.
Azt hiszem, csak úgy tudom őt megnyugtatni, ha elmondom neki az
Amanival való történetemet.
– Gyere, baby! – Megfogom a kezét, majd a kanapéhoz megyek vele.
Mikor leülünk, a mellkasomra vonom őt.
– Most elmondok neked valamit, és szeretném, ha meghallgatnál. Talán
utána másképp fogod látni az Amanival való kapcsolatomat – mondom neki,
miközben a haját simogatom, majd belekezdek. – Amikor azt hittem, meghal-
tál, minden megváltozott bennem, újra féktelen vadállattá váltam. Nem akar-
tam élni! Úgy éreztem, mindent elvett tőlem az élet. Mindenki azt mondta,
hogy lépjek túl a gyászon, hogy te is ezt akarnád, így belementem. Nem gon-
doltam át, csak rábólintottam, mert el akartam hinni, hogy ez majd segít kiűzni
a fájdalmat a szívemből. De az igazság az, hogy már akkor megbántam, ami-
kor aláírtam az esküvői papírokat. Azt éreztem, hogy megcsallak, hogy elárul-
lak. Így el sem mentem az esküvőre, sőt a nászéjszakára sem. Már akkor meg-
aláztam Amanit. Nem volt tudatos, nem akartam őt bántani, egyszerűen csak
az önzőségem vezérelt. Csak a saját fájdalmammal voltam elfoglalva. Aztán
egy átivott éjszaka után lefeküdtem vele. Én nem igazán emlékszem rá, mert
szörnyen részeg voltam. Csak másnap tudtam meg anyámtól, hogy Amani vé-
gigsírta az éjszakát, mert folyamatosan a te neveden szólítottam őt. Ez így volt
azon az éjszakán is, amikor Karim megfogant. Az igazság az, hogy nem fog-
lalkoztam Amanival. Csak a saját fájdalmammal voltam elfoglalva. Láttam,
hogy boldogtalan mellettem, de nem érdekelt. Gyűlöltem őt, amiért ő él, míg
az én szerelmem már halott! Tulajdonképpen mindenkit gyűlöltem, aki élt,
beleértve magamat is. – Látom Jázmin arcán a döbbenetet. Tudom, hogy ő
egy teljesen másfajta embernek ismer. Megfogom a kezét, majd folytatom: –
Amikor Amani elmondta, hogy terhes, először hallani sem akartam a gyerek-
ről, aztán valami megszállt, közöltem vele, hogy csakis lányt szülhet, és Jáz-
min lesz a neve. Mikor közölte, hogy fiú, elöntött a düh, ordítottam, hogy ne-
kem nem kell az a gyerek! Amani még aznap este levetette magát a lépcsőn!

– 309 –
Keleti szenvedély
– Uramisten, Tarek! De hát… hogy tehetted… – Nem hagyom, hogy be-
fejezze, mert tudom, mit gondol, megfogom az arcát, úgy mondom neki.
– Tudom, hogy szemét voltam, de Jázmin, nem voltam magamnál. Szinte
beleőrültem a fájdalomba, amit az elvesztésed okozott. Bebeszéltem magam-
nak, hogy ha lányom születik, akkor talán valamit visszakapok belőled – ha-
darom neki kétségbeesve, de látom, hogy még mindig a hallottak hatása alatt
van. – Elítélsz Jázmin? Mondd el, mit gondolsz most rólam? – kérdezem két-
ségek között, mert nem akarom, hogy eltávolodjon tőlem.
– Most nem rólam van szó, Tarek, hanem Amaniról. Szörnyen kegyetlen
voltál hozzá.
– Jázmin, én ilyen vagyok! Egy kegyetlen önző ember! Te vagy egyedül,
aki érzelmeket tudott belőlem kiváltani. És nem hittem, hogy valaha is képes
leszek újra gyengéd érzelmekre addig a napig, míg a fiamat a kezembe nem
adták. Karim születése segített a változásban. Lecsillapította a háborgó lel-
kem, ami azelőtt csak neked sikerült. Mikor hazahoztam Amanit a kórházból,
megígértem neki, hogy többet nem fogom őt bántani, hogy igyekszem kedve-
sebb lenni hozzá. És Allah tudja csak, hogy próbáltam őt megszeretni Karim
miatt, magam miatt, miatta, de nem ment, Jázmin. Te vagy az egyetlen nő,
akit szeretni tudok – vallom meg neki, miközben a szemébe nézek. Figyelem,
ahogy a vonásai meglágyulnak, és a szeme megtelik könnyel.
– Én is nagyon szeretlek! Szégyellem magam, amiért azt akartam, hogy
hagyd el Amanit! Nem gondoltam komolyan.
Ez az én Jázminom! Ugyanaz a tiszta és kedves lány, akibe beleszerettem.
– Tudom, baby! Ezért is mondtam el ezt most neked, hogy megértsd, mi-
ért nem fogok elválni tőle. Ugye megértesz? – kérdezem tőle.
– Igen, Tarek, és többet nem hozom fel a válást, ígérem! – elmosolyodok
a szavai hallatán.
Annyira jólelkű és kedves. Tudtam, hogy meg fogja érteni.
– Én vagyok a legszerencsésebb férfi, amiért ilyen asszony van mellet-
tem – mosolygok rá, majd végigsimítom az arcát, és újból a mellkasomra
vonom őt. Hosszú órákig beszélgettünk még, és bár Jázmin még időt kért tő-
lem, tudom, hogy már nem kell sokat várnom ahhoz, hogy az enyém legyen,
hogy visszataláljon hozzám.

– 310 –
 40. fejezet
Tarek
– Tarek! Tarek! – kiabálja a nevemet Jázmin, ahogy berohan a dolgozó-
szobába.
Azonnal felállok és elé sietek.
– Mi a baj egyetlenem? Jól vagy? – kérdezem tőle aggódva.
– Tegnap visszajött egy emlék, vagyis nem is egy, inkább sok! Rólad, Ró-
lunk! A közös életünkről! – hadarja boldogan, és a szemében ugyanazt a csil-
logást és vágyat látom, mint régen.
– Jaj, baby, annyira örülök – ölelem szorosan magamhoz.
– Mi tényleg ennyire szerettük egymást? Ennyire boldogok voltunk? –
kérdezi, mintha nem akarná még mindig elhinni.
– Igen, egyetlenem – simítom végig az arcát.
Megfogom a kezét, és leülök vele a kanapéra.
– Meséld el, mi az, amire emlékszel – biztatom őt.
Jázmin csillogó szemmel kezdi el mesélni a feltörő emlékeket, és közben
folyamatosan kérdezi, hogy én emlékszem-e rá. Bevallom, nem mindenre
emlékszem, ilyenkor csak bólogatok, és figyelem, ahogy boldogan csacsog.
Végre megtörtént, visszakapom az én Jázminomat.
Nézem őt, és csodálom a változást, ami most végbemegy rajta. Bár az
utóbbi hetekbe sokkal közelebb engedett magához, az áttörést még nem tud-
tam elérni nála. Kíváncsi vagyok, a forró éjszakákra is emlékszik-e, amit a
karjaim közt töltött, mert akkor ma este már az enyém lesz, az tuti.
– Mondd csak, baby, a szenvedélyes éjszakára is emlékszel, amiket együtt
töltöttünk? – kérdezem őt, és a reakcióját figyelem. Nem válaszol, csak bólint
egyet, és közben elpirul.
Igen, tuti emlékszik rá! – mosolyodok el!
Látom a szemébe a vágyat, és tudom, nem fog leállítani. Közel húzom
magamhoz, majd végigfektetem a kanapén, és gyengéden elkezdem a nyakát
csókolni. Élvezem, ahogy újból a hatalmam alá vonom őt! Nem ellenkezik,
csak a csókjaimra koncentrál, én meg boldog vagyok, hogy újra az enyém.
Az ágyékom már kőkemény. Hozzá tolom a csípőmet, hadd érezze, milyen
átkozottul kívánom őt.
– Jaj, Jázmin, négy év! Tudod, milyen hosszú volt ez nélküled? Annyira kí-
vánlak! – súgom a fülébe. – Ugye te is kívánsz? – kérdezem pedig felesleges,
hiszen érzem, most először látom rajta azt a vágyat és szenvedélyt, amit régen.
– Igen, szerelmem! Akarlak – nyögi kéjesen. Engem meg teljesen feliz-
gat a vallomása. Vadul, szenvedélyesen csókoljuk egymást tovább. Mennyire

– 311 –
Keleti szenvedély
vágytam már erre. A testem minden porcikája izzani és bizseregni kezd. Biz-
tos vagyok benne, hogy nedves már ott lent. Lassan végighúzom a kezemet a
szeméremén, mire egy halk nyöszörgés és egy elfojtott kiáltás a válasz. Las-
san simogatom lent, és figyelem közben. Annyira gyönyörű, ahogy az arcát
elborítja a kéjvágy.
– Tarek – súgja halkan.
– Pszt! Olyan rég vágyom rád. Engedd, hogy örömet okozzak neked – sú-
gom, miközben a nadrágját gombolom ki, hogy tovább kényeztethessem. De
ekkor meghallom Karim hangját mögöttem.
– Apa, játszunk repülőset?
Hogy a fenébe kerül ide Karim?
Oldalra nézek, és a fiam ott áll az ajtóba. Még szerencse, hogy a kana-
pé háttámlája elég nagy ahhoz, hogy ne lássa, mit műveltünk itt Jázminnal.
Mind a ketten azonnal felülünk a kanapén, és próbájuk leplezni a zavarunkat.
– Karim, mit keresel itt, és hol van anyád?
– Elbújtam előle – nevet fel, és nekem rögtön melegség önti el a szívem a
hangja hallatán. – Játszunk repülőset? – kérdezi újra.
– Persze, fiam – válaszolom, majd intek felé, hogy jöjjön közelebb. Beül-
tetem az ölembe, ő meg le sem veszi a szemét Jázminról.
Ki ez a néni, apa? – kérdezi kíváncsian, én meg hirtelen nem tudom, mit
feleljek, de szerencsére Jázmin megelőz.
– Szia, Karim! Jázmin vagyok! Már sokat hallottam rólad.
Karim nem szól, csak a mellkasomra hajtja a fejét, és tovább bámulja Jáz-
mint. De Jázmin nem adja fel, tovább beszél hozzá.
– Hallom apukádtól, mennyire szereted a repülőket – mosolyog rá, mire
Karimnak is megered a nyelve, és már mondja is, hogy hány darab játék re-
pülője van, hogy melyik a kedvence, Jázmin meg érdeklődve hallgatja. Egy-
szer csak a fiam kimászik az ölemből, és átmászik Jázmin ölébe. Mind a ket-
ten meghatódva nézünk egymásra. Tudom, hogy Jázminnak ez most kétsze-
resen is nehéz, hiszen Karim egy másik asszonytól van, ráadásul ő soha nem
fog tudni nekem gyermeket szülni, mégis olyan gyengédséggel közelít a fi-
amhoz, hogy tudom, meg fog békélni a helyzettel.
– Te nagyon szép vagy – simogatja meg Karim Jázmin arcát.
Látom, ahogy a feleségem szeme könnybe lábad a meghatottságtól.
– Te is jóképű kis legény vagy! Pont olyan, mint édesapád – válaszolja
neki Jázmin.
– És olyan erős is! – vágja rá Karim, mire Jázminnal elkezdünk nevetni.
Ekkor Amani ront be a szobába, és amikor meglátja Karimot Jázminnal,
azonnal odarohan hozzánk, és kikapja a gyereket az öléből.
– Nem elég, hogy a férjemet elvetted, már a fiam is kell! – sikítja hisztérikusan.

– 312 –
 Tarek
– Vigyázz a szádra, asszony! – mordulok rá, miközben felállunk a kanapéról.
– Amani, csak beszélgettem a fiaddal! Büszke lehetsz rá, nagyon szép
gyermek – próbálja nyugtatni Jázmin. Én meg azonnal magamhoz szorí-
tom, amiért ilyen kedvesen próbál a helyzethez hozzáállni. De ez Amani-
nak csak olaj a tűzre.
– Tartsd magad távol a fiamtól! Te átkozott kis cafka! – ordítja. Engem
meg azonnal elönt a düh, és mielőtt átgondolnám, már emelem is a kezem, de
Jázmin még időbe leállít.
– Tarek, kérlek! Csak a fájdalom mondatja vele, így is eleget szen-
vedett már!
– Jól van! Igazad van – engedem le a kezem.
– Hogy érted azt, amit az előbb mondtál? – kérdezi döbbenten Amani
Jázmintól.
– Tarek beszélt nekem a házasságotokról, hogy mennyi fájdalmat voltál
kénytelen elviselni miattam! Sajnálom, Amani – válaszolja halkan.
– Hát még hányszor akarsz megalázni engem, Tarek! – sírja el magát
Amani. Képes voltál elmondani neki mindent! – ordítja hisztérikusan.
– Elmondtam, mert nincs Jázmin előtt titkom. Most pedig fejezd be a
hisztériázást! Megijeszted a fiamat!
– Amani, kérlek, nyugodj meg! Ez nem tesz jót Karimnak. A kicsi teljesen
meg van rémülve – kérleli Jázmin.
– Te fogd be a szádat! Ne akard megmondani, mi a jó a fiamnak! Mit
tudsz te a gyereknevelésről? Soha nem volt gyereked, és tudtommal nem is
lehet soha, hiszen meddő vagy! – ordítja Amani.
Jázmin megtorpan és az arcára kiül a fájdalom.
– Ne haragudj, Amani! Igazad van – válaszolja, majd elrohan.
Azonnal elkapom Amani kezét, és magamhoz húzom.
– Szerencséd, hogy a fiam a karodba van, mert különben most agyoncsap-
nálak! – ordítom neki. – Takarodj a lakrészedbe és ott várj rám!
Otthagyom Amanit, és elindulok Jázmin lakrésze felé.
Még mindig nem hiszem el Amani, hogyan volt képes Jázminnak ilyene-
ket mondani. Esküszöm, ha nem a fiam anyja lenne, nem menekült volna a
haragom elől. Viszont azzal is tisztába vagyok, hogy Amaniban forr a kese-
rűség és a düh, és erről csak én tehetek. Minél hamarabb át kell költöztetnem
őket egy másik házba, mielőtt jobban eldurvulna a helyzet.
– Jázmin, egyetlenem! Minden rendben? – kopogok az ajtón, de nincs válasz.
Amikor benyitok, Jázmin arcán még mindig ott a fájdalom, a szemei, viszont za-
varosak. Megijedek a látványtól. Azonnal odarohanok hozzá, és átölelem.
– Tarek! Hol van ő? – kérdezi zavartan. Én meg nem értem, miről beszél,
csak a zavart arcát figyelem!

– 313 –
Keleti szenvedély
– Kit keresel, egyetlenem?
– A lányom, Tarek! Hol van? – kiáltja. – Nekem meg azonnal összeszo-
rul a szívem.
A rohadt életbe, most mit mondjak neki!
– Én terhes voltam! Tudom! Emlékszem! – néz rám fájdalmas arccal,
majd elkezd zokogni.
Erősen, magamhoz szorítom, miközben próbálom csitítani. De ő csak zo-
kog tovább. Ettől féltem a legjobban, hogy fogom ezt majd elmondani neki,
és ő hogyan fog rá reagálni.
– Tarek, kérlek, mondd el, hol van a lányom? – kérlel sírva, és érzem,
ahogy az én könnyeim is elerednek.
– Meghalt, Jázmin! Elvesztettük őt! Annyira sajnálom! – ölelem szoro-
san magamhoz.
– Neeem! Neeem! Miért? – sikítja. Majd elájul a karomban.
– Jázmin, egyetlenem! – szólongatom, de mindhiába.
Lefektetem az ágyra, és azonnal hívom az orvost. Mikor megérkezik, ma-
gára hagyom őket, én meg azonnal Amani lakrésze felé veszem az irányt.
– Amani! – ordítom, mialatt berontok a szobájába.
Amani összerezzen a hangom hallatán, és hátrálni kezd.
– Tarek, kérlek…
– Fogd be a szád, asszony! Most én beszélek! – mordulok rá, és elkapom
a karjánál fogva.
Olyan nagy bennem az indulat, hogy attól félek, megcsapom, ha tovább
hergel.
– Most jól figyelj rám, Amani! Mert csak egyszer fogom elmondani! A fi-
am anyja vagy és ezt tiszteletben tartom! De ha még egyszer így mersz be-
szélni Jázminnal, esküszöm neked, hogy elválok és elveszem tőled Karimot
– fenyegetem meg, pedig az igazság az, hogy soha nem tenném ezt meg sem
vele, sem a fiammal, de muszáj valahogy kordában tartanom.
– Ne, Tarek, kérlek, Karimot ne vedd el tőlem! – könyörög sírva.
– Rajtad múlik, Amani! – figyelmeztetem, de ahogy a könnyes szemébe
nézek, megsajnálom. Elengedem a karját, majd leülök a kanapéra, és próbá-
lom a dühömet lecsillapítani.
– Ülj ide! – mutatok magam mellé. Amani, egy pillanatra meglepődik, de
aztán leül mellém.
Nem nézek rá, csak magam elé bámulok.
– Tudom, hogy nem vagyok jó férjed – sóhajtok fel, mialatt beletúrok a
hajamba. – Nem kellett volna, hogy elvegyelek. Sajnálom.
– Azt a nőt nem kellett volna idehoznod az otthonunkba! – vágja rá
dühösen.

– 314 –
 Tarek
– Amani! – nézek rá dühösen – Jázmin a feleségem, és örökre az is ma-
rad. Ezt el kell fogadnod!.
Egy darabig állja a tekintetem, de aztán elfordítja a fejét.
– Szerinted, milyen érzés látnom, hogy megőrülsz azért a nőért? Hogy
olyan szerelemmel és vággyal nézel rá, ahogy rám soha nem fogsz.
– Most mit vársz tőlem, Amani? Szeretem őt! Tudom, hogy nehéz tő-
lem ezt hallanod, de így van. Akkor sem tudtam elfelejteni, amikor halott-
nak hittem! És most, hogy Allah kegyesen visszaadta őt nekem, már nem
választhat el tőle senki.
– És tőlem mit vársz? Nézzem végig, ahogy ti boldogan élitek az élete-
tek, szerelemben, míg én… – és elkezd sírni.
Átölelem, és próbálom megnyugtatni. Nem tudom, melyiküknek nehe-
zebb ez a helyzet, Amaninak, aki kénytelen majd leélni az életét szerelem
nélkül, vagy Jázminnak, akinek soha nem adatik meg, hogy gyermeke le-
gyen. Bárhogy is, mind a kettejüknek el kell fogadniuk ezt a helyzetet.
– Építtettek egy palotát! Neked és Karimnak. Ott fogtok élni! Rendben?–
nyugtatom őt.
– Rendben – szipogja.
– Jól van! Addig pedig próbálj hozzászokni ehhez az új helyzethez – mon-
dom neki, majd felállok, és otthagyom.
Visszaindulok Jázmin lakrészébe, az orvos pont végzett nála. Elmond-
ja, hogy Jázmin most nyugtatót kapott, és sok pihenésre és nyugalomra
van szüksége, majd távozik. Belépek a szobába, és egyenesen az ágyának
veszem az irányt.
– Tarek? – nyitja ki a szemét. – Itt maradsz velem éjszakára?
– Persze, egyetlenem – mosolygok rá, mialatt mellé fekszem, és a mell-
kasomra vonom őt.
– Mindenre emlékszem, Tarek – néz rám még mindig kábán. – Lehe-
tett volna egy kislányunk – suttogja halkan. Próbálok erős maradni, de nem
megy, elerednek a könnyeim.
– Igen, egyetlenem, és biztos olyan gyönyörű lett volna, mint te! –vála-
szolom neki, mialatt a könnyeimmel küszködöm.
– Miért ilyen igazságtalan az élet, Tarek? – sírja el magát.
– Ne sírj, baby! – súgom neki, miközben lágyan csókolom. – Tudom,
hogy most nagyon fáj, de ezen már nem tudunk változtatni!
– Én is adhattam volna neked gyereket! Egy kislányt – sír tovább, nekem
meg majd meghasad érte a szívem.
– Jázmin! Te vagy a boldogságom! A legnagyobb kincs, amit az élettől
kaptam – mondom neki, miközben a kezemet az arcára rakom, és elveszek a
szemeibe. – Annyira szeretlek!

– 315 –
Keleti szenvedély
– Én is, Tarek! Örökre! – ölel át zokogva.
Szorosan öleljük egymást, majd kis idő múlva Jázmin megnyugszik és
elalszik a mellkasomon.
A hátát simogatom, közben figyelem, ahogy alszik, és most hosszú idő
után végtelen nyugalmat érzek.
Nincs más vágyam, mint hogy őt boldoggá tegyem.
Mikor felébredek, Jázmin már nincs mellettem. Egy pillanatra megijedek,
de akkor meghallom a víz csobogását. A gondolatra, hogy Jázmin meztelenül
a zuhany alatt van, megrándul a farkam, és már nem bírok uralkodni az ösz-
töneimmel. Elindulok a fürdő felé, de már jön is kifelé egy szál törölközőben.
Azt a mindenit! Mennyire kívánom őt!
– Tarek, felébredtél? – kérdezi mosolyogva, de én csak mint egy idióta,
bámulom őt, és nem szólalok meg. – Nem akartalak felébreszteni – töri meg
a csendet.
– Pedig szívesen csatlakoztam volna hozzád – mondom neki, de még
mindig nem bírom levenni a testéről a szemem. A látványtól, ahogy itt áll
előttem csak egy törülközőben, teljesen padlót fogok.
– Akkor legközelebb majd felébresztelek – mosolyog huncutul, majd
elindul felém. Amikor el akar menni mellettem, elkapom a derekát, hogy
megállítsam.
– Várj, hová mész?
– Felöltöznék, ha megengeded – nevet fel.
– Arra még ráérsz – súgom, és már húzom is magamhoz egészen közel.
– Jaj, baby, ha tudnád, mennyire kívánlak! Négy év, négy átkozott rohadt év
– sóhajtom, mialatt a nyakát csókolom. Lassan hátrálok vele az ágy felé, mi-
közben birtokba veszem a száját, azokat a puha ajkakat.
– Szeretlek, Tarek! – leheli a számba, mialatt csókoljuk egymást.
– Én is, baby, mindennél jobban – válaszolom, de a csókot nem szakítjuk
meg. Az ágy széle állít meg minket. Ránézek Jázminra, és az ujjamat végig-
húzom a kulcscsontján, majd lefelé haladok a melléhez, és szétbontom rajta
a törülközőt, ami azonnal lehullik a földre, én meg Jázmin meztelen testében
gyönyörködök. Annyira tökéletes még mindig. Kívánom, akarom, megőrü-
lök érte. A mellei ütemesen emelkednek, ahogy lélegzik, miközben a szemei
az izgalomtól tágra nyílnak. Magamhoz húzom, érezni akarom, nem, érez-
nem kell a meztelen testét. A feszes mellei a mellkasomhoz nyomódnak, én
pedig a vágytól megőrülve a kezembe veszem az egyik mellét, és simogatni
kezdem. A farkamat teljesen hozzányomom, hadd érezze, mennyire kemény
vagyok, hogy milyen nagyon vágyok rá. Megcsókolom újból, és élvezem a
halk nyögéseit. Hosszan csókoljuk egymást, mialatt a kezem végigjár mez-
telen testén. Olyan jó érezni a puha bőrét, hallgatni a halk nyögéseit, ahogy

– 316 –
 Tarek
minden érintésemnél felnyög. Tudom, ő ugyanúgy vágyik rám, ahogy én rá.
Jázmin rám néz, és a szemében látom azt a mindent elsöprő vágyat, mint ré-
gen. Elkezdi gombolni a tobémat, és én már húzom is le magamról. Csak egy
alsónadrág van rajtam. Óvatosan lefektetem az ágyra, és végre birtokba ve-
szem, ami az enyém. Az egész testét be akarom járni újra. Végigfut a szemem
rajta, olyan rég volt már, hogy együtt voltunk, most minden percet ki akarok
élvezni vele. A nyakánál kezdem, és lassan haladok lejjebb, a melléhez.
– Annyira hiányoztál… – sóhajtok fel, miközben a nyelvemmel a csodás
melleit kényeztetem. Hallgatom a nyögését és a sóhajtását, mialatt a nyel-
vemmel, egyre lejjebb haladok. A puncija már nedves és forró.
– Jaj, baby, annyira rég vágytam már erre, hogy érezzelek, hogy újra
megízlelhesselek – súgom neki, mialatt a nyelvemet végighúzom a csikló-
ján. Ő csak nyöszörög és vonaglik, mialatt én a nyelvemmel kényeztem őt.
– Te is hiányoztál… annyira szeretlek…– nyög fel, miközben megragadja
a hajamat, és gyengéden húzza. Egyik ujjamat a hüvelyébe dugom, és lassan
ki-be húzogatom, mire még hangosabban nyög fel. Fölé hajolok, mert látni
akarom, mennyire élvezi azt a gyönyört, amit most adok neki.
– Annyira gyönyörű vagy, Jázmin! – bukik ki belőlem. – Élvezd, baby,
amit most adok neked, mondom neki, miközben két ujjal dolgozom benne to-
vább, majd a nyelvemmel is tovább ingerlem őt. Felgyorsítom az iramot, és
élvezem, ahogy a teste megvonaglik az érintésemtől, mialatt eléri az orgaz-
must. Jázmin még zihál, amikor az ujjamat kihúzom belőle, és a számba du-
gom. Olyan finom az íze, mint amilyenre emlékeztem. Csak őt akarom, ő az
egyetlen nő, akit szeretni tudok. A mindenem, az életem, a levegőm. Jázmin
rám néz, kábán mosolyog rám. Fölé hajolok, és újra megcsókolom azokat a
csodás ajkakat. Egyre mohóbban csókoljuk egymást, és ő már húzza is le ró-
lam a nadrágot. A kezem újra az öléhez rakom, és érzem, hogy újra készen
áll rám. Nem bírom tovább, és beléhatolok. Olyan jó benne lenni, kitölteni
őt. Végre tényleg birtokba vehetem a testét. A testet, amit rajtam kívül soha
senki nem birtokolhatott, csak én. Én vagyok az egyetlen férfi az életében, az
egyetlen, aki hozzáért. Mind a ketten felnyögünk, amikor teljesen kitöltöm
őt! Először csak lassan mozgok benne, mert minél tovább akarom élvezni ve-
le ezt a gyönyört, amit most egymásnak nyújtunk. Jázmin a körmét a hátam-
ba mélyeszti, de nem bánom, most ez a fájdalom is jólesik. Tudom, hogy ez a
lassú mozgás most őt is megőrjíti, de azt akarom, hogy érezze, mennyire sze-
retem őt, milyen jók vagyunk mi együtt. Megcsókolom, hogy a nyelvünk is
érintkezzen, és elkezdem gyorsítani az iramot. A vállamat kezdi el harapdál-
ni, ahogy egyre jobban az ölébe fúrom magam.
– Tarek… Tarek… – kiáltozza a nevem, ahogy egyre hevesebben ostrom-
lom a testét, és tudom, már neki sem kell sok a beteljesüléshez.

– 317 –
Keleti szenvedély
– Néz rám, Jázmin! Hadd lássam a gyönyörű arcodat, amikor elélvezel –
zihálom, mialatt tovább ostromlom. A pillantásunk találkozik, és ettől telje-
sen elszáll az agyam. Mind a kettőnk teste megfeszül, és már csak a gyönyör-
re tudok koncentrálni, ami elárasztja a testem. Aztán elernyedek, és mind a
ketten lihegve fekszünk egymás mellett az ágyon.
– Mindig ilyen jók voltunk együtt? – nevet fel majd megcsókolja a mell-
kasomat.
– Még annál is jobbak – válaszolom neki nevetve.
Megsimogatom az arcát, és elveszek gyönyörű kék szemében.
– Szeretlek, Jázmin! – súgom neki, és a kezem végigsiklik a testén, majd
megáll a vágásnál. Végigsimítom a vágást, ő azonnal megremeg, majd oda-
kapja a kezét.
– Ne, Tarek, kérlek! Hagyd! Nem szép látvány! – tolja el a kezem, majd
gyorsan eltakarja magát a selyemlepedővel.
– Jázmin, nem akarom, hogy butaságokat gondolj, hogy szégyelld magad
előttem! Előttem soha! – nyugtatom őt.
– Ez a seb örökre itt marad és emlékeztetni fog… – nem hagyom, hogy
befejezze a mondatot, mert tudom, hogy mit akar mondani, és nem fogom
hagyni, hogy ezek a szörnyű gondolatok, járjanak a fejében.
– Arra, hogy visszakaptalak! Hogy Allah hatalmas, mert visszaadta a bol-
dogságomat, az életemet! Téged – súgom neki, majd megcsókolom.
– Szeretlek, Tarek, tiszta szívemből! Mindig is szerettelek az első naptól,
ahogy megláttalak! – leheli a számba, én meg teljesen elgyengülök a szavai-
tól. Tovább csókoljuk egymást, szenvedélyesen, vággyal telve, csak egymás-
ra koncentrálva. Jázmint a karomban tarthatom újra, és végre azt érzem, hogy
élek. Újra boldog vagyok és ezt csak neki köszönhetem!
Ő a mindenem, az életem, a levegőm!

– 318 –
 Utószó
Tarek
Öt évvel később
Jázminnal úgy egy éve visszaköltöztünk Amerikába. Mind a kettőnk-
nek nagyon hiányzott Miami. Láttam Jázminon, hogy nem boldog Sza-
úd-Arábiában. Soha nem panaszkodott, de ismerem őt, és tulajdonképpen
én sem igazán találtam a helyem odahaza. Karim már nyolcéves, iskolá-
ba jár, és én nagyon büszke vagyok rá. Amaninak felépítettem a palotát,
ahogy ígértem. Őket is át akartam költöztetni Miamiba, mert szerettem
volna, ha Karim a közelemben van, és ott jár iskolába, de Amani halla-
ni sem akart róla, így most ingázok a két ország között. Megtehettem vol-
na, hogy elhozom a fiamat magammal, de Amanival szembe ezt nem tud-
tam volna megtenni. Így is sokat szenvedett mellettem. Próbálok a körül-
ményekhez képest jó férj és apa lenni, de bevallom, nagyon nehéz meló.
Amani egyre jobban bezárkózik, és a fia nevelésén kívül nem igazán ta-
lál örömet az életében. Sajnálom őt! Próbálok mindent megadni neki, amit
csak kér, kivéve egy dolgot, a szerelmet. A szívem csak Jázminért dobog,
és ez az elmúlt években sem változott. Mindennap hálát adok Allahnak,
hogy visszaadta őt nekem. A mai napig megőrülök érte, és elgyengülök,
ahogy meglátom. Jázmin a mindenem a boldogságom!

Jázminnal épp az egyik étterem teraszán ülünk és ebédelünk, amikor az

én gyönyörű feleségem hirtelen felkiált!
– Tarek, nézd azt a gyereket ott!
Oldalra kapom a fejem, és meglátok egy három év körüli kislányt. A jár-
dán ül és sír. Jázmin azonnal felpattan a székről, én meg elkapom a kezét.
– Várj, egyetlenem! Hova akarsz menni? – nézek rá döbbenten.
– Az a kislány, Tarek! Nézd, szegény, hogy sír. Lehet, hogy eltévedt!
– Jázmin, ez nem a te dolgod – válaszolom neki, de látom az arcán, hogy
már nem is hallja, amit mondok. Elindul a túlsó oldalra, én meg követem.
Ahogy odaérünk, Jázmin rögtön elkezdi a kislányt faggatni, de a gyerek nem
szólal meg, csak néz ránk riadt arccal.
– Vajon hol lehet az anyja? – kérdezi tőlem aggódva.
– Ki tudja, nem ránk tartozik – vonom meg a vállam.

– 319 –
Keleti szenvedély
Végignézek a kislányon, elég soványka, és szörnyen koszos. A haja vö-
rös, a szeme zöld, a tekintete pedig riadt.
– Tarek, kérlek, nem hagyhatjuk magára ezt a kislányt! Meg kell ke-
resnünk az anyját.
– Jól van – sóhajtok fel megadóan, mert látom rajta, hogy ő ezt már el-
döntötte. – Talán az étterem tulajdonosa tud valamit – válaszolom, mialatt
visszamegyünk az étteremhez. Jázmin a kislányt az ölébe veszi, próbálja
nyugtatgatni, amíg én az étterem tulajdonosát faggatom, hátha megtudok
valamit a kislányról.
A tulaj elmondja, hogy a gyerek anyja prosti és a környéken szokott stri-
helni. A kislány általában vele van, és ha kuncsaft jön, egyszerűen otthagyja őt
az utcán. Bevallom, lesokkolnak a hallottak, és már előre félek, hogy fog erre
Jázmin reagálni. Visszamegyek a teraszra, és leülök az asztalunkhoz. Nézem a
feleségem, és látom rajta, hogy már most hozzá nőtt ez a gyerek.
– Mit tudtál meg? – kérdezi tőlem, miközben a kislány arcát tisztogatja.
– Az anyja az utcán dolgozik – válaszolom neki.
– Értem. És mit árul? – kérdezi, én meg elmosolyodom, hogy ennyi év
után is milyen naiv.
– Baby, saját magát árulja! Ennek a kislánynak az anyja kurva. Most való-
színű, egy kuncsafttal van – súgom neki, hogy más ne hallja, és látom, ahogy
Jázmin szeme kikerekedik.
– Tarek, ez szörnyű! És csak úgy itt hagyta az utcán a gyerekét!
– Igen, egyetlenem! Azt mondta a tulaj, sokszor van ez így. A nő drogos,
nem igazán beszámítható – magyarázom neki, és látom, ahogy teljesen a sza-
vak hatása alá kerül.
– Nem hagyhatjuk itt az utcán ezt a csöppséget!
– Édesem ez nem a mi dolgunk!
– Én nem hagyom itt ezt a gyereket! Hazavisszük, és üzenetet hagyunk az
anyjának, hol találja meg a kislányt – jelenti ki határozottan.
Nem vitatkozok vele, mert nem is tudnék, ismerem ezt a konok nézést.
– Jól van – adom be a derekam. – Beszélek a tulajjal, hogy hol érhet el
minket a kislány anyja – válaszolom neki, mire hálásan rám mosolyog.
A tulaj döbbenten néz rám, amikor közlöm vele, hogy a gyereket magunk-
kal visszük. Mikor megadom a telefonszámomat, ahol a nő elérhet minket, a
tulaj figyelmeztet, hogy a nő elég zűrös alakokkal mozog. Nem tartja jó öt-
letnek, hogy a kislányt magunkkal akarjuk vinni. Tudom, hogy igaza van, és
egyáltalán nem örülök ennek a helyzetnek, de ismerem a feleségemet, és tu-
dom, hogy bármit is mondanék neki, teljesen felesleges lenne.
– Indulhatunk?– kérdezem Jázmintól, ahogy visszaérek az asztalunkhoz.
– Igen, persze, de még szeretnék bemenni egy gyerekboltba.

– 320 –
 Tarek
– Minek? – nézek rá értetlenül.
– Ruhát kell venni a kislánynak, meg játékokat, és egy csomó dolgot,
amire szüksége lehet.
Most kezdd egy kicsit megijeszteni a feleségem!
– Jázmin, egyetlenem! A gyerekért el fog jönni az anyja, lehet, hogy egy
vagy két órán belül! Minek akarsz ruhákat meg játékokat venni neki?
– Ugyan már, szerelmem! Miért olyan nagy baj, ha veszek neki pár dol-
got! Majd elviszi magával – válaszolja, és olyan gyengédséggel nézi a kis-
lányt, hogy egyből meglágyul a szívem.
Az hiszem, Jázminnak ez most sokkal többet jelent, mint ahogy én azt el-
sőre gondoltam.
– Rendben! Akkor menjünk vásárolni – adom be a derekam.
Jázmin természetesen felvásárolta a fél boltot. Nekem meg nem volt
szívem leállítani, pedig nagyon is tisztába vagyok vele, hogy ezek a hol-
mik hamarosan már nem lesznek a kislány tulajdonában. Ha tényleg olyan
drogos az anyja, ahogy mondják, mindent el fog adni, hogy anyagot tudjon
rajta venni. Mikor hazaérünk, Jázmin azonnal elviszi megfürdetni a gyere-
ket. Miután kijönnek a fürdőből, rá sem ismerek a kislányra, csak most né-
zem meg őt igazán. Tényleg nagyon bájos! A kislány leül a kanapéra és el-
kezd játszani egy babával.
– Beszélt már? – kérdezem Jázmint.
– Nem, egy szót sem – sóhajtja. – Biztos megvan riadva, és nem érti, mi
ez az egész. Tarek, nem hagyhatjuk, hogy ez a kislány ilyen körülmények kö-
zött éljen! – néz rám aggódva.
Sejtettem, hogy ide fogunk kilyukadni!
– Jázmin, ez a kislány nem a te felelősséged – válaszolom neki, mert lá-
tom a feleségemen, mennyire megérintette ez a gyermek a szívét, és nem aka-
rom, hogy csalódnia kelljen.
– Arra gondoltam, hogy ide vehetnénk a gyerek anyját magunk mellé. Se-
gítene nekem a ház körül, és akkor itt maradhatna a kislány velünk – néz rám
kétségbeesve.
Máris a szívéhez nőtt ez a gyerek, pedig pont ezt akartam elkerülni! Ha-
talmasat fog csalódni!
– Baby, tudom, hogy csak segíteni akarsz! De ennek a kislánynak az anyja
egy drogos prosti, ő nem fog neked házvezetőnőt játszani. Amúgy is van elég
személyzet a háznál, egy ilyen nőre nincs itt szükség – válaszolom, és látom,
ahogy elszomorodik, de ebben az egyben nem fogok neki engedni.
Nem fogok egy drogos kurvával együtt élni! Még mit nem!
– Éhes vagyok! – szólal meg a kislány.

– 321 –
Keleti szenvedély
Jázmin azonnal odarohan hozzá, majd a karjába veszi őt és egyenesen az
ebédlő felé mennek. Követem őket, és figyelem, ahogy a feleségem, boldo-
gan eteti ezt az idegen kislányt. Összeszorul a szívem, mert tudom, mennyi-
re vágyott családra, gyerekekre! Biztos fantasztikus anya lett volna! Leülök
melléjük, majd megsimogatom Jázmin arcát.
– Meglátjuk, milyen az anyja ennek a gyereknek! Ha ő is meg akar vál-
tozni, segítek neki egy elvonóra elmenni.
– Köszönöm, szerelmem – mosolyog rám.
Közben beesteledett, de a gyerek anyáról még semmi hír. Felhívtam az ét-
terem tulajdonosát, de a nő nem járt ott. A kislány még mindig nem hajlandó
velünk kommunikálni, bár megnyugtató, hogy legalább tud beszélni. Kezd-
tem már aggódni, hogy néma a gyerek. Jázmin töretlenül próbálkozik nála, de
mindhiába, azt hiszem, ez a kislány sokkal több traumán ment keresztül, mint
ahogy mi azt képzeljük. Reggel elég nehezen kelek fel, mert nem sokat alud-
tunk az éjjel. A kislánynak folyamatos rémálmai voltak, így Jázminnal úgy
döntöttünk, magunk közé vesszük az ágyba, hátha megnyugszik. Még így is
sokszor felriadt és nyöszörgött, de legalább nem kiabált.
– Ugye milyen édes? – kérdezi Jázmin, miközben az alvó kislányt simo-
gatja kettőnk között. – Olyan, mint egy angyal – súgja.
– Nem, Baby, az angyal te vagy – simogatom meg az arcát, majd gyen-
géden megcsókolom. – Most mi lesz? Az anyja még csak nem is jelent-
kezett! – aggódik.
– Felhívom Jacket, és körbeérdeklődöm a környéket! Hátha megtudok
valamit – válaszolom neki, miközben kikászálódok az ágyból és felöltözöm.
Később visszamegyünk Jackkel arra a helyre, ahol a kislányt találtuk.
Elkezdünk kérdezősködni, és hamar megtaláljuk azt a környéket, ahol a
csaj rendszeresen strihelni szokott. Megtudjuk, hogy a nőt Trixinek hívják,
és nem messze lakik innen. Mikor a házhoz érünk Jackkel, ledöbbenünk!
Tudtam, hogy kemény lesz, de azért erre nem számítottam. A ház teljesen
le van pukkanva. Az ablakokba még üveg sincs, kint drogos fiatalok kábul-
tan ülnek valami ócska kanapén.
– Tényleg itt lakik? – kérdezi döbbenten Jack.
– Remélem, nem! – vágom rá, ahogy kiszállunk a kocsiból.
Mikor közelebb érünk a házhoz, egy rosszarcú fickó jön elém.
– Segíthetek?
– Egy Trixi nevű nőt keresünk! Itt lakik? – érdeklődöm.
– Az attól függ, miért keresitek?
– Az nem tartozik rád – morgok rá, majd kikerülöm, és elindulok a bejá-
rat felé. A rosszarcú meg a nyomomba.
– Hé, ember, Trixit én futtatom, ha numerát akarsz tőle, előbb velem kell
egyezkedned!

– 322 –
 Tarek
Elkap a düh, ahogy ez a kis szarházi pattog itt nekem.
– Úgy nézek én ki, mint aki egy drogos kurvát akar kefélgetni?!
– Jól van, ember! Ne húzd már úgy fel magad! Trixi reggel jött haza, és
azóta a szobájában van. Megmutatom.
Szólok Jacknek, hogy maradjon kint, mert a kocsi körül már egyre több
fiatal gyűlt össze, és nem szeretnék gyalog hazamenni. Bemegyek azzal a
szerencsétlennel a házba. Ahogy beérünk, egyből megcsap a bűz. Végigfut
a szemem a lakáson, minden csupa kosz és mocsok! El sem hiszem, hogy
azt a kislányt egy ilyen helyen nevelték. A férfi megáll egy ajtó előtt, majd
benyit rajta.
A látvány lesokkol. A nő az ágyon fekszik, és a karjából egy injekciós tű
áll ki. Oldalra nézek, meglátom a kis szekrényen a cetlit, amin a telefonszá-
mom van. Ezek szerint járt az étteremben. Időm sincs feleszmélni, mert a stri-
ci egyből beront a szobába, és elkezd ordítani.
– Te utolsó kis ribanc! Honnan volt neked pénzed anyagra! – rázza meg
a kábult nőt.
Odalépek hozzá, és azzal a lendülettel nekicsapom a férfit a falnak.
– Nem látod, hogy nincs magánál! Takarodj ki a szobából! – ordítom neki.
Szerencsére a pasas, eléggé beszari, mondjuk, megértem, mivel vagy há-
rom fejjel magasabb vagyok nála, és háromszor akkora is. A strici kihátrál a
szobából, én meg végignézek az asztalon, ami tele van heroinostasakokkal.
Csak most esik le, hogy valószínűleg abból a pénzből vette, amit én hagytam
ott az étterem tulajánál. Ránézek a nőre, nagyon fiatal lehet, talán huszonöt
év körüli. Az alkata nagyon vékony, az arca beesett. Gondolom, a sok drog-
tól. Egyszer csak kinyitja a szemét, hatalmas zöld szemek néznek vissza rám.
– Naomi… – súgja alig hallható hangon, majd egy elfojtott nyögést hal-
lok, és a teste elernyed. Azonnal odateszem az ujjam a nyakára. Nincs pul-
zus. Meghalt.
Kimegyek a szobából, és elkapom a strici karját.
– Trixinek volt egy lánya! Hogy hívják? – kérdezem tőle.
– Naomi – válaszolja.
Ezt a nevet mondta utoljára. Szóval Naominak hívják a kislányt. Egyér-
telmű, hogy ide nem hozom vissza a gyereket. Mondjuk akkor sem hoztam
volna ide vissza, ha az anyja még életben lenne.
– A gyerek nálam van és ott is fog maradni, megértettük egymást?!
– Na és Trixi?
– Meghalt – válaszolom, mialatt a kijárat felé veszem az irányt. A strici
azonnal bemegy a nő szobájába, gondolom, összeszedni a heroinoszacskó-
kat, meg amit még talál.
– Na, mi volt bent? – kérdezi Jack.

– 323 –
Keleti szenvedély
– Meghalt. Túladagolta magát, épp amikor odaértem – válaszolom, ahogy
szállunk be az autóba, és már előre félek, hogy fogom ezt Jázminnak elmesélni.
Amikor hazaérek, Jázmin a kislánnyal játszik a kertben, ahogy meglát,
elém siet.
– Megtaláltad Naomi anyját? – kérdezi, én meg meglepődök, hogy a ne-
vén szólítja a gyereket.
– Honnan tudod a nevét?
– Ő mondta meg, már beszél. Úgy látszik, kezd megnyugodni és bízni
bennünk – válaszolja boldogan.
– Az jó – sóhajtok fel. – Mert nagyobb a probléma, mint azt elsőre
gondoltuk.
– Ezt hogy érted, nem találtad meg az anyját? – kérdezi aggódva.
Megfogom a kezét, és arrébb sétálok vele.
– Megtaláltam, de sajnos már nem tudtam rajta segíteni. Meghalt a
szemem láttára.
– Ez szörnyű! Akkor most mi lesz a kislánnyal, Tarek? – kérdezi aggódva.
– Itt marad velünk – válaszolom, és látom, ahogy Jázmin arcára kiül a
boldogság.
– Tényleg, szerelmem? Komolyan mondod?
– Persze csak ha te is ezt szeretnéd.
– Igen, Tarek! Mindennél jobban! Ez a kislány megérdemli, hogy szép
élete legyen, és én mindent el fogok követni, hogy boldog gyerekkora legyen
– válaszolja.
Elmosolyodom, és megcsókolom. Tudom, hogy Jázminnál jobb anyát
nem kívánhatna magának egy gyerek sem. Visszamegyünk a kislányhoz, és
Jázmin azonnal az ölébe kapja. Átölelem, úgy súgom a fülébe.
– Úgy látszik, mégis szülők lettünk!

Vége

– 324 –
 Köszönetnyilvánítás
Elsősorban neked köszönöm, Szerelmem! Ha te nem vagy, ez a könyv sincs!
Nem csak azért, mert végig támogattál és hittél bennem,
hanem azért a csodálatos szerelemért, amit mindennap átélhetek melletted.
SZERETLEK NAGYON!

Köszönet továbbá

Erikámnak:
nélküled nem lennék az, aki ma vagyok.
Sajnálom, hogy már nem érhetted meg a könyv kiadását.

Gabinak: drága húgocskámnak, aki a legjobb testvér a világon.

Nikinek: legjobb barátnőmnek, aki mindig erőt ad nekem,

ha elbizonytalanodom, és nem engedi, hogy feladjam!

Évinek: aki őrzőangyalként kíséri végig az életem.

Reninek: gyerekkori barátnőmnek, akivel testvéri szeretet köt össze minket.

Kollégáimnak: Krisztának, Dórinak, Dávidnak, Zsigának és feleségének,

Nikinek, köszönöm, hogy támogattatok és hittetek bennem.

Továbbá minden barátomnak, ismerősömnek, kollégámnak,

akik segítettek a könyvem elkészítésében és az álmom megvalósításában.

Végül, de nem utolsósorban neked, kedves olvasó,

aki szántál rá időt, és elolvastad a könyvemet.

– 325 –