*1 *

Prológus
Saint

Középiskola… Nem a legjobb évei az életemnek.

Minden ember életében van egy pillanat, egy adott pont, ami
megváltoztatja az irányt, amerre halad, az utat, amin utazik, örökre. Az
enyém Ashley Maxwell szülinapi bulijának éjszakája volt az, a
középiskolás végzős évemben.
Nem voltam egy tipikus tinédzser, aki vad partikra járt. Nem
ittam, és nem szórakoztam a drogokkal és a fiúkkal, szóval tényleg
semmi értelme nem volt, hogy elmenjek. Fájdalmasan szégyenlős is
voltam, túlsúlyos, és kényelmetlenül éreztem magam a saját bőrömben,
abban a bőrben, ami hajlamos volt csúnya pattanásokat hozni, és
élénkvörösre pirulni, amikor bárki megpróbált beszélgetést folytatni
velem. A középiskola folyosói kínzások voltak egy olyan lány számára,
mint amilyen én voltam, de többnyire sértetlenül vészeltem át őket, mert
tudtam, mikor kell leszegnem a fejemet, és nem vetni szemet barátokra,
vagy fiúkra, akik az én ligámon kívül estek. Legalábbis az utolsó
évemig ezt tettem, amikor is a szekrényem végül közvetlenül Nash
Donovan-é mellé került.
Az iskola első néhány hetéig, tartottam magamat, és figyelmen
kívül hagytam őt, mint minden népszerű kölyköt, és gyönyörű embert.
Ha nem venne észre, akkor nem tudna gúnyolódni velem, vagy még
rosszabb, úgy nézne rám, hogy szánakozás süt látványosan mályvaszínű
szeméből, ami szép arcán ragyog. Ez működött is addig a napig, amíg
egy matek könyvet a lábához nem ejtettem, és ő felkapta, hogy
*2 *
visszaadja nekem. Soha nem fogom elfelejteni, azt, ahogy valójában
éreztem magam, azt, hogy a szívem megállt, majd a következő
másodpercben elkezdett dübörögni, amikor azok a látványos szemek
rám ragyogtak. Soha nem tapasztaltam még semmilyen ehhez foghatót.
Nash rám mosolygott, szarkasztikus és fesztelen módon kigúnyolt
valamit, miközben elérte, hogy szegény, magányos szívem
megforduljon. Egy kacsintással elsétált… és megbizseregtem. Egy
pusztító, elárasztó bizsergés volt, ami napról napra épült, mert a zavarba
ejtő incidens után, Nash a maga módján köszönt, amikor mind a ketten a
szekrényünknél voltunk, és mindig mosollyal vagy biccentéssel
távozott. Minden nappal egyre jobban el lettem ragadtatva, egy kicsit
keményebbnek éreztem magam, és felépítettem egy fantáziát, ahol
valamivel többet jelentünk, mint egymás mellett elhaladó ismerősök,
valami grandiózusabbat, és romantikusabbat
Okos lány voltam, így tudtam, hogy a vonzódásom egyoldalú, de
kedvesnek és elbűvölőnek tűnt, és megmelengette a belsőmet, hogy
soha nem ugratott, vagy éreztem magam rosszul a súlyom miatt, vagy
nézett úgy, mint a legtöbb korombeli tette rendszeresen. Az egyszerű
együttműködésünk jót tett az önbecsülésemnek, jó volt, hogy jobban
éreztem magam, mint a többi tinédzser, akik a folyosón sétálgattak,
hogy elaléljanak tőle, és a bajkeverő barátainak a csoportjától. Ráadásul
több, mint egy hónapig dolgoztam azon, hogy elég bátorságot gyűjtsek,
hogy viszonozni tudjam a köszönését, anélkül, hogy a fehér bőröm ne
lobbanjon lángra. Többé nem dadogtam és feszengtem, amikor hozzám
szólt, és néha a mosolyát is sikerült viszonoznom. Meglehetősen büszke
voltam magamra, így amikor megkérdezte Pénteken, hogy tervezek-e
elmenni Ashley Maxwell születésnapi bulijára, egyszerre voltam
megdöbbent és izgatott. A borzongató várakozástól belül
megreszkettem, és nem tudtam megállítani magam, hogy fejjel előre
bele ne bukdácsoljak egy álmodozásba, ahol ez a kezdete volt valami
többnek, és nem csak egy udvarias csevej volt a folyosón. Ez volt
minden, amit tehettem, hogy ne forogjak körbe-körbe és tapsoljak a
kezemmel, mint egy túlbuzgó fanatikus.

*3 *
 Ez több volt, mint amit általában mondani szokott, és annyira
magával ragadó és szerethető volt, hogy azt válaszoltam, hogy
megpróbálhatok ott lenni. Nem akartam túlbuzgónak hangzani. Amikor
rám mosolygott, és azt mondta, hogy ez fantasztikus, és majd
lóghatnánk együtt, nem tudtam megakadályozni az érzést, hogy részt
veszek egy laza, felügyelet nélküli középiskolás bulin, ami a
legfontosabb dolognak tűnt, amin valaha is voltam eddigi rövid életem
során.
A nővérem, Faith, csinos és népszerű, zökkenőmentesen beleillett
egy cápákkal teli vízbe, ami a tinédzserek társadalmi körét alkotta.
Állandóan kérdezősködött a hirtelen vágyam iránt, hogy keveredni
akarok a korosztályommal, figyelmeztetett, hogy a kölykök, akik aljas,
és barátságtalanok, normális helyzetben kegyetlenek és gyűlölködőek
tudtak lenni, amikor a társadalmi helyzet, és az alkohol is belekeveredett
– de eldöntöttem, hogy nem hallgatok rá. Úgy gondoltam, hogy a
legrosszabb dolog, ami történhet, hogy felbukkanok, nem találom Nash-
t, vagy ő nem fog látni engem, és én megfordulok, hazajövök, és
összegömbölyödök egy könyvvel, mint ahogy azt a legtöbb hétvégén
tettem. Szemet hunytam az igazság felett, de a vágyam e különös fiú
iránt, aki valamiként többnek látott engem, mindent felemésztő volt. Ez
késztetett arra, hogy figyelmen kívül hagyjam a józan eszemet, és a saját
kiélesített önvédelmi ösztönömet.
Engedtem Faith-nek, hogy fontoskodjon körülöttem egy órát.
Addig játszott a tűzvörös hajammal, amíg be nem göndörödött, valamint
csinos és nőies stílusú nem lett. Hagytam, hogy feladjon egy olyan
ruhát, amiben soha nem tűnnék négyes méretű pompon lánynak, de
divatos, és cuki volt, és még azt is megengedtem neki, hogy egy csomó
szemetet kenjen az arcomra, amitől tudtam, hogy végül a bőröm csak
még rosszabb állapotban lesz. A végeredmény igazából meglehetősen
szép lett. Sokkal összeszedettebbnek néztem ki, mint általában.
Gondoltam, hogy csak beleolvadok a tömegbe, és igazán jól elleszek
addig, amíg azok a meglehetősen mályvaszínű szemek meg nem
találnak engem. Sokkal magabiztosabbnak és nyugodtabbnak éreztem
magam, mint arra valaha is emlékeztem volna ezelőtt.

*4 *
 Faith azt mondta nekem, hogy ne érkezzek meg a bulira, míg el
nem múlt tizenegy, így idegesen várakoztam, a hajammal babráltam, és
végigjátszottam minden lehetséges forgatókönyvet, amire az én
túlbuzgó képzeletem gondolt. Talán megkér arra, hogy táncoljunk.
Talán kivezet, és megadja nekem az első csókomat. Talán elmondja
nekem az összes csodálatos dolgot, amit a felszín alatt lát bujkálni, és
azt akarja, hogy legyek a barátnője. Utólag, persze, egyik sem történt
meg, és én komolyan nem tudtam, hogy milyen fajta srác is volt
valójában Nash, de még egy fellángolás is elég gyorsan el tud tűnni
előlem.
És így bukkantam fel Ashley Maxwell hatalmas buliján,
megfelelően elkésve, felfegyverkezve Faith mini-átalakításával, és egy
várakozással teli száguldó szívvel.
Ahogy besétáltam a házba, megütött a dübörgő zene, és az
optimizmus, amit kezdetben éreztem, megingott. Három srácból álló
csoport, akiket felismertem a kémia óráról zsúfolódott el mellettem,
hogy csatlakozzanak a súlyos testi sértéshez, ami a nappaliban zajlott.
Nem találtam egy nyugodt helyet, ahol megpihentettem volna a
szemem, úgy tűnt az emberek mindenhol valami olyat csináltak, amitől
elpirultam. Minden tőlem telhetőt megtettem, nehogy eltátsam a számat,
de éreztem, hogy az árulkodó hőség felkúszik a nyakamon, ahogy utat
törtem magamnak a testek tengerén keresztül. Zavaró volt, és kezdtem
azt hinni, hogy egy új frizura, és egy kis smink soha nem lenne elég
ahhoz, hogy megfeleljek egy ilyen helynek, mint ez.
A konyha egy kicsivel kevésbé tűnt zsúfoltnak, így abba az
irányba mozdultam, szememmel folyamatosan Nash-t kutattam. Biztos
voltam benne, ha megtalálom őt, az éjszaka megfordul. A gyomrom
ismét megremegett, ahogy arra gondoltam, hogy a szobán keresztül
találkozom azokkal a mályvaszínű szemekkel. Elképzeltem őket, ahogy
ragyognak, és oldalt összeráncolódik a bőr, olyankor, amikor
mosolygott, és azt is, hogy hirtelen megnyugodok az oldalánál, ahogy a
káosz maradéka elhalványul. Az összes kellemetlenséget, ami a bőröm
alá kúszott, eltüntetné.

*5 *
 Ahogy befordultam a sarkon, beleütköztem valakibe, ragacsos,
piros folyadékot löttyintve végig a gondosan kiválasztott ingem elején.
Meglepetésemben levegőért kaptam, és az a tökfej bocsánatkérés nélkül
továbbállt. Reszkettem, és belül hivatalosan is kiakadtam. Túlságosan
nyilvánvaló volt, hogy én nem tartoztam ide, nem számított, hogy Nash
Donovan mennyire aranyos volt. A kezem remegni kezdett, és minden
csepp önkontrollomat összeszedtem, hogy visszatartsam a könnyeimet.
Kiderült, hogy a konyha ugyanolyan rossz volt, mint a parti elől.
Rosszabb igazából, mert nyilvánvalóan itt tartották a piát, és a tömeg
abban a szobában a részegnél is részegebbnek tűnt. Olyan volt, mint egy
goromba megjegyzések, és mocskos tekintetek aknamezején sétálni, és
megpróbálni eljutni a mosogatóig, és feltakarítani. Hallottam néhány
kuncogást, láttam néhány homályos tekintetet az utamba akadni, és ez
elég volt. Azt terveztem, hogy elöblítek, és hazamegyek. Ez a hely és
ezek az emberek nem miattam voltak itt, és ezt jól tudtam.
- Ki hívott meg téged?
A kérdés összemosódott, és követte egy nehéz kéz, ami a vállamra
nehezedett. A hang – és a kéz – nem máshoz tartozott, mint magához a
szülinaposhoz, és részeg volt. Igazán részeg, és vérszomjas. Ashley és
én nem voltunk barátok, de soha nem mondott vagy tett nyíltan semmi
utálatosat velem, azokban az években, amikben együtt jártunk suliba.
Kicsit olyan érzésem volt, hogy hányni fogok.
- Mi?
- Ki hívott meg téged? – Csinos ajkán gúnyos mosoly játszott,
nagy barna szemei üvegesek voltak. – Miért vagy te itt?
El akartam neki mondani, hogy Nash kérte, hogy jöjjek, hogy azt
mondta nekem, hogy ma este együtt fogunk lógni, de nem jöttek ki a
szavak… mert pont akkor bukkant fel ő.
Belépett a konyhába, az Archer ikrekkel és Jet Keller-rel a
nyomában. Ezt nem lehetett szem elől téveszteni: ezek a fiúk hozták
magukkal a bulit bármerre is mentek. Nash a szokásos lazán lógó
szakadt farmerjében, deszkás cipőjében, és egy zenekaros pólóban volt.

*6 *
Baseball sapkát is húzott a homlokába, ami semmit nem tett, hogy
elrejtse az arcán lévő magas pirulást, vagy a homályos és ködös
tekintetét. Nyilvánvaló volt, hogy már elázott, és éreztem, hogy a
csalódás első fonalai elkezdik összekötözni a megrepedt szívemet.
Láttam, hogy a tekintete átfut a konyhán, megállapodik rajtam, és
továbbmegy. Ez késztetett arra, hogy fájdalmas lélegzetet vegyek, és
bele kellett harapnom az arcom belsejébe – keményen – hogy
visszatartsa a valódi sírást.
Olyan volt, mintha nem is látott volna meg. Nem mosolygott, nem
kacsintott, és nem mutatott sok késztetést, hogy az irányomba forduljon.
Olyan volt, mintha nem is léteztem volna. Zsibbadt voltam. Éreztem,
hogy az ereimben megfagyott a vér, és a mellkasom közepében minden
megadta magát. Ökölbe szorítottam reszkető kezemet, és
kétségbeesetten próbáltam egy menekülő utat keresni, ami még több
zavarttól, és szívfájdalomtól menthet meg engem. Ashley látszólag
elfelejtett mindent a kövérségemről és a csúnyaságomról, amik elrontják
a buliját, és egy új kiegészítő felé ugrándozott. Ha a szívem rettenetes
érzésekkel telt meg kirívó elutasításától, akkor ez gyakorlatilag megtört,
amikor a karjába kapta őt, és engedte neki, hogy beszívja az arcát, amíg
ő megragadta a fenekét. Zavaromban meg akartam fulladni, ahogy
hátrafelé botladoztam a konyhából. Nem volt több gondolat, amit
hozzáadtam volna az önfenntartáshoz, csak a menekülés. Eszeveszett,
kétségbeesett szükségem volt, hogy annyi távolság legyen köztem és a
buli között – de még inkább köztem és Nash között – amennyi csak
lehetséges.
Szerencsére, a könnyek nem potyogtak addig, amíg biztonságban
nem voltam a kocsimba. Abban a pillanatban, ahogy belesüllyedtem a
vezetőülésbe, fekete csíkokkal az ujjaimon a sminktől, amit hagytam
Faith-nek hogy felkenjen, tudtam az igazságot: a gyönyörű emberek
összetartoztak, és nem számított, hogy mi volt belül. Nash lehetett
kedves, amikor csak ő és én voltunk a szekrényünknél, de tegyük őt be
egy szobába tele emberekkel, adjunk neki egy vékony és csinos lányt,
aki hajlandó lefeküdni vele, és én láthatatlan lettem. Annyira hülye
voltam, hogy azt gondoltam, hogy ez bármi több volt.

*7 *
 Szóval azt tettem, amit az ösztönöm súgott, és pajzsot emeltem a
szívem köré. Onnantól kezdve, figyelmen kívül hagytam őt minden
alkalommal, amikor megpróbált köszönni nekem. Félrenéztem, amikor
rám mosolygott. Kerültem a szekrényemet amennyire képes voltam rá,
amikor tudtam, hogy ott lesz, és megpróbáltam arra a tényre
koncentrálni, hogy az érettségi itt van a sarkamban, és hogy el kell
hagynom ezt a hegyi kisvárost, és ezt a tudatlan fiút, aki nagyon mélyen
megbántotta az érzéseimet. Logikusan tudtam, hogy Nash nem tudhatta,
hogyan érzek, fogalma sem volt, hogy azt gondoltam, hogy ő más, és
különleges, hogy a figyelmen kívül hagyása, vagy a zavarom nem tette
kevésbé dögössé.
A kora tavaszi melegben, a főiskolai beiratkozásommal
felsorakozva őszre, és a bizonytalanságaimat gondosan kategorizálva –
a hamis fellángolásom fullánkja végül elkezdett begyógyulni –
belebotlottam Nash-be és a barátaiba, ahogy suli után kint cigiztek… A
szívem nagyot dobbant, de egyikük sem látott meg engem, és lebuktam,
reménykedve siettem a kocsimhoz, és azt terveztem, hogy figyelmen
kívül hagyom őt, mint ahogy azt a buli óta tettem, amikor a mély hangja
megrohamozta a fülem.
- Ő egy rakás szerencsétlenség. Ha azt akarja, hogy lefektessék,
bele kellene néznie a tükörbe, és talán csinálnia kéne valamit.
Az egyik srác vihogott az utálatos megjegyzésén, és arra
gondoltam, hogy bele fogok párologni a rémisztő füstfelhőbe. Rólam
kellett, hogy beszéljen, és nem tudtam megmozdulni, amikor
meghallottam, amit mondott.
Hallottam, ahogy Nash felhorkant, ahogy megpróbáltam
elslisszolni, így nem vehettek észre engem, vagy a könnyeimet. Soha
nem sírtam ennyit senki más miatt, és ez arra késztette engem, hogy egy
kicsit – vagy nagyon – utáljam őt, ahogy tovább beszélt.
- Úgy értem, én nem vagyok válogatós, ágyba vihetném őt. Csak
szükségem lehet egy zsákra a fején, vagy valami.
Ettől a többiek is fetrengtek a nevetéstől, amint a föld kicsúszott
alólam, és zokogás marta a torkomat. Hogyan ismerhettem ennyire
*8 *
hihetetlenül félre valakit? Minden remény, minden gondolat, amitől más
volt – amitől minden helyes fiú más tudott lenni – megsemmisült
azokkal a gyűlölködő, kemény szavakkal. Szavakkal, amik örökre
megváltoztatták azt, ahogy a másik nemre néztem.

Nash Donovan egy gyönyörű, gonosz, és forró láng volt, ami

megégetett engem, amikor túl közel kerültem. Ő csak az első megálló
volt, a csalódások utazásán, de valahol az út mentén megtaláltam a
helyem. A célomat. Csak nem tudtam, hogy amint megtettem, Nash-nek
sikerül újra a feje tetejére állítania a világomat, és csak egy bolond égeti
meg magát kétszer ugyanazzal a lánggal.

*9 *
 1. Fejezet
Nash

Hálaadás… Nyolc évvel később.

A teljesen felújított Dodge Charger-em falta a kilométereket, ahogy

keresztülszáguldottam a hideg Colorado-i éjszakán. A hatalmas motor
dühösen morgott egy időben a dübörgő szívemmel, és a könnyű
hópelyhekkel, amik a szélvédőre hulltak, így a szemem gyors pislogását
hibáztattam, amellyel megpróbáltam keresztüllátni a ronda
útviszonyokon, és nem az érzelmeket, amik azzal fenyegettek, hogy
elérnek engem. Semmi sem volt megírva, sem a tény, hogy 120-al
kellett hajtanom, sem a szörnyű ünnepi forgalom, ami kétségtelenül
kézzel-lábbal tűnt el az utamból. Homályban voltam, olyan hitetlenségi
állapotban, hogy zsibbadtnak éreztem magam, és alig voltam tudatában
annak, ami körülöttem folyt. Épp most találtam meg a nagybátyámat
Phil-t, az első és egyetlen szülő figurát, akim volt az életemben,
eszméletlenül a vadászkabinja padlóján. Hideg és mozdulatlan volt. Úgy
nézett ki, mint egy csontváz, a bőre ráfeszült a csontjaira, amitől
túlságosan törékenynek látszott. Elrohantam a „Repülés az Életért”
parkőrért, aki légi úton elszállította őt a sürgősségi osztályra Denver-be.
Csak adjuk még hozzá a veszélyes sebességet, amivel haladok, és
azt, hogy az elmém minden máson jár, kivéve az előttem lévő úton,
pánikba esetten hívtam fel Cora Lewis-t, a munkatársamat, és közeli
* 10 *
barátomat. Ő mindig gondoskodott az üzletről, felrázna a csapatokat, és
mindenkitől aki számított információt szerzett volna, amikre nélkülem
szükségük volt, miközben emiatt aggódniuk kellett volna. Segítene
gondoskodni rólam, ahogy mindig is tette.
Rekordidő alatt a kórházba értem, berohantam a sürgősségire,
miközben a szorongás és a félelem hullámokban árasztott el. Sokkal
jobban ismertem ezeket az intézményi és steril falakat, mint ahogy azt
akartam – az egyik legközelebbi barátom, és helyettesítő nagytestvérem
Roma Archer, összetűzésbe került egy csapat motorossal, és egy csomó
golyóval nem is olyan régen, és órákon keresztül idegesen járkáltam
ezeken a hosszú folyosókon, arra várva, hogy lássam, keresztül vészeli-
e ezt. De ez a mostani látogatásnak olyan érzése volt, hogy talán ez
határozza majd meg az életem hátralevő részét. A biztonsági őrtől
aggódó pillantást kaptam. Már megszoktam. Amikor sárga,
narancssárga és piros tűz tetoválásod volt a fejbőröd mindkét oldalán, és
tinta borította a nyakadtól a csuklódik mindkét karodat, az emberek
hajlamosak azt hinni, hogy te nem igazán vagy egy kedves fickó. A
vicces dolog az volt, hogy általában sokkal kedvesebb voltam, mint a
legtöbb srác, akiket úgy szerettem, mint a testvéreimet, de nem most, és
ha a nővér, aki az asztal mögött ült nem mondja meg nekem, a
következő másodpercben, hol van a nagybátyám, egyenesen el fogom
veszíteni a józan eszemet.
Épp tüzet készültem okádni, forróbbat, mint a tinták rajtam,
amikor megláttam őt felém sétálni. Úgy nézett ki, mint egy angyal, noha
a neve Saint (Szent). Illett hozzá, Saint Ford, betegségek gyógyítója, és
utálója bárminek, és mindennek, aminek köze van Nash Donovan-hez.
Gyönyörű volt, lélegzetelállító, és abszolút megvetett engem, nem
csinált titkot belőle. Többször belefutottam már a sajnálatos gyakori
utazásaim során erre az osztályra, ahol úgy tűnt állandó kelléke, mint az
egyik megfigyelő ápoló.
Együtt jártunk suliba évekkel ezelőtt, és amíg én feltűntem
mindegyik összejövetelen, ő egyiken sem. Nagy ívben elkerült engem,
vagy ideges, oldalpillantásokat küldött felém, mintha nem bízott volna
bennem, vagy kénytelen lett volna elviselni a társaságomat. Csak most,

* 11 *
ebben a pillanatban együttérzéssel és komolysággal nézett rám, azokkal
a galambszürke szemeivel. Ez nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy
a dolgok Phil-lel nagyon, nagyon rosszak voltak.
Kezét a vállamra tette, és úgy éreztem, össze fogok törni a
gyengéd érintés alatt.
- Nash… - Hangja lágy volt, és hallottam benne a rossz híreket. –
Gyere ide, és beszélgessünk egy kicsit.
Nem akartam. Nem akartam hallani azokat a szörnyű szavakat,
amiket el kellett mondania nekem, de mert annyira csinos volt, és mert
neki voltak a legszebb szemei, amiket valaha láttam, zsibbadtan tettem,
amire kért. Voltak rosszabb emberek is, akiktől kaptam már rossz
híreket.
Néhány lépéssel eltávolodtunk a nővérpulttól, és felindultan
néztem le rá. Meglehetősen magas volt egy lányhoz képest, így szemtől
szembe voltunk, amikor a pihe-könnyű hangja, amiket mondott
kiegyenlítette a szikla-kemény szavakat.
- Tudtad, hogy Phil nagyon beteg?
Olyan érzés volt, mintha egy barátként kérdezte volna, olyan
valakiként, aki igazán törődik azzal, ami történik, és nem, mint egy
egészségügyi szakember. Logikusan tudtam, hogy csak a munkáját
végezte, de másfelől jobban éreztem magam, hogy így viselkedett.
Nem volt olyan szó, ami helyesnek hangzott, vagy érződött volna,
hogy erre válaszolja, így csak megráztam a fejem.
- Felismertem a nevet a nyomtatványon, és ti ketten sok
tekintetben hasonlítotok. Gondoltam lehet megtalállak itt kint.
Lenyeltem a mennydörgő szívverésemet, és mereven bólintottam.
– Ő az egyetlen családtagom. – Ez nem teljesen igaz, de ő az egyetlen
olyan, aki valóban számított nekem.
Felsóhajtott, és megpróbáltam nem meghökkeni, amikor az egyik
kezét az arcomra tette. Tudtam, hogy nem kedvelt engem, és valamilyen
oknál fogva, az a tény, hogy ennyire tapintatos, ennyire törődő volt,
* 12 *
telibe talált, mert bármit is készült kitálalni nekem, az sokkal rosszabb
volt, mint gondoltam.
- Tüdőrákja van… az orvosok azt gondolják négyes stádiumú.
Terjedelmes kórtörténete van. Egy ideig kapott kezelést. Elhelyeztük őt,
adtunk neki folyadékot, tüdőgyulladása lehet, ezért küzd, hogy lélegezni
tudjon, és az oxigénszintje veszélyesen alacsony. Nem vagyunk benne
száz százalékig biztosak, hogy miért nem reagált még, de próbáljuk
elérni, hogy felébredjen. A kezelőorvosa hívott egy onkológust, aki
szerepelt a kórlapján. Ez súlyos helyzet, Nash. Nem tudom elhinni,
hogy nem mondta el neked, mennyire beteg.
Hagytam, hogy a fejem leessen, mintha túl nehéz lett volna, hogy
a nyakam megtartsa, és az ő gyengéd ujjai cirógatták az arcomat. Ez
ijesztően megnyugtató volt.
- Került engem. – Még az én fülemnek is szánalmasan hangzott.
Mondani akart még valami mást is, amikor egy apró terhes tündér,
és egy nagydarab óriás rontott be a szobába, ahol álltunk. Nem ismertem
az idősebb fickót, aki velük együtt lépet be, de elszánt kifejezés volt az
arcán, ami szinte ijesztő volt. Vetett egy pillantást az üres váró szobára,
és megpördült a sarkán, úgy, mint aki információra vadászott, vagy
valakire, akitől választ kaphatott. A lovasság megérkezett. Saint
elhúzódott, és én ösztönösen megragadtam a csuklóját. Szükségem volt
a barátaimra, a rosszul sikerült, lázadó legénységem szeretetére, de most
nagyobb szükségem volt rá. Nem tudtam megmagyarázni. Halvány
vigyort küldött felém, és szabadon engedtem karját.
- Megyek ellenőrzöm őt, és megnézem, hogy sikerült-e
felébreszteni, így láthatod. Nash… érdemes lenne leszoknod a
dohányzásról.
Az utolsó szavai elhaltak, ahogy ledöntött egy punk-rock tündér,
és elnyelt egy ölelésben, amire senki mástól nem volt szükségem.
Hagytam, hogy Cora tegye a varázsát, és megpróbálkozzon azzal, hogy
jobban érezzem magam. Szintén megengedtem annak a csendes, erős és
magabiztos fickónak, akit az idősebb testvéremnek tekintettem, hogy
megpróbáljon felkaparni engem. Rome Archer egy szikla volt, és nekem
* 13 *
szükségem volt az ilyen fajta stabilitásra, ahogy a világom megremegett
körülöttem.
Összetartottam, miközben olyan érzéseim voltak, amik
kavarogtak, és kigördültek az ellenőrzésem alól, összekuszálva a
fejemet, hogy mi történt, amikor ők felbukkantak. Az is elég rossz volt,
hogy az anyám itt volt, de volt képe, hogy idehozza azt a seggfejet,
akihez férjhez ment, csak hogy feszegesse, a már így is rongyosra tépett
idegeim határait.
Neki épp mennie kellett, és Nashville-nek nevezett… senki sem
hívott engem Nashville-nek, és élte tovább az életét… nos, senki, kivéve
Cora-t. Azt hiszem, hallani a valódi nevem egy olyan anya szájából, aki
feltette az összes kérdést, és a darabok a helyükre kerültek. A nyugalom,
és a düh illékony folyékony magjának a határán lebegtem, és készen
álltam, hogy a gyűlölet és a harag árvízébe taszítsam ezt a sürgősségit.
- Miért volt itt?
- Phil őt tette meg a legközelebbi hozzátartozójának, neki adta a
meghatalmazást… mintha ő sokkal fontosabb lett volna neki, mint én.
- Miért?
Nem válaszolt.
- Tudta, hogy beteg, és hogy mióta?
- Tudta. Phil nem akarta, hogy én aggódjak.
Megpróbált meggyőzni engem, hogy ez az egész az én
érdekemben történt, és a tetőpontot a metsző kérdéseim bombázásával
értem el, amiket rázúdítottam, amikor a legjobb barátom, Rule,
felbukkant a menyasszonyával. Volt egy tiszta pillanatom, és kezdtem
átlátni a rettegés, harag, neheztelés páráján, és minden máson, ami
feltankolta a vérem, amikor Saint rézvörös haja bukkant fel a sarkon. A
szavai már egyszer megváltoztatták az életemet azon az estén.
Fogalmam sem volt róla, hogy alig állt a lábán.

* 14 *
 Oldalra billentette a fejét, rám pislogott azokkal a szürke
szemeivel, mintha, nem szakította volna darabokra mindennek az
alapját, amiben hittem, és azt mondta, - Ébren van, és téged keres.
- Igen?
- Igen, azt mondta, beszélni akar a fiával… az lennél te, ugye?
Ugyanúgy néztek ki srácok.
A szó megbotránkoztatott. Abbahagytam a lélegzést, az érzékelést,
és azt is hogy éljek. Gyökeret vertem a helyszínen, beleragadtam ebbe a
pillanatba, amikor a szeretett nagybátyám, valahogy az apámmá
változott. A hazugságok, a titkok, az elvesztegetett idő, az üres érzés,
amit mindig cipeltem, hogy nemkívánatos vagyok, nem csak egy
felszínes és egy nemtörődöm anya miatt, hanem az arctalan, névtelen
apától, aki újra és újra szóba került, és úgy éreztem el fogok ájulni a
szédülés miatt.
- Szent szar! – Tipikus Rule, visszahozott engem a fehér szobába
egy csörömpöléssel, és vér száguldott az arcomba és a fülembe. Össze
fogok omlani, és mintha csak tudta volna, Cora hirtelen ott termett,
pontosan az arcomnál, és a hangja visszahozott a jelenbe. Mindig vigyáz
a fiaira.
- Nash. – Cora hangja komoly és nem hangzott ostobán. – Nem
most van itt az ideje. Kibogozzuk majd a részleteket később. Ők nem
számítanak. Hálásnak kell lenned, hogy még mindig itt van, és most
csak erre koncentrálni. – Fényes szeme az emberére táncol, majd vissza
rám. – Ráadásul nem ütheted meg őt, és úszhatod is meg. – Tüskés
szőke fejével abba az irányba int, ahol anyám lapu a férjével együtt.
Nem tenném túl magam rajta, hogy igazából beviszek egyet anyának.
Ez az, amiért annyira szerettem őt.
Cora oldalra állt, ahogy Saint odasétált hozzám és a
könyökhajlatomra tette a kezét, csendes gesztusként, hogy kövessem őt.
- Elkaptalak, Nash. – Szemei viharfelhők voltak, és örökké
akartam bámulni őket. Ez volt az a vihar, amit soha nem bántam volna,
ha elkap.

* 15 *
 - Igen? – Nagyon remélem, hogy ő volt az egyetlen, aki hallotta a
hangom repedését, és hogy Cora valóban füllentette a hazugságomat,
szemet hunyva afölött, hogy anyám a sürgősségi osztály várójának a
padlóján legyen kiütve.
- Igen. – Szinte suttogta, és meg akartam kérdezni, hogy mióta
aggódik értem. Vajon ott lesz, amíg megbirkózom a példaképemmel, az
egyetlen személlyel, aki adott nekem időt, szeretetet, aki olyan férfit
faragott belőlem, akire büszke lehetek, még a föld alatt is? Hogyan
birkóznék meg azzal a ténnyel, hogy ugyanaz a férfi hazudott nekem
egész kibaszott életemben? Fogalmam sem volt, kicsoda Phil Donovan,
és ennek eredményeként azon kezdtem gondolkodni, hogy fogalmam
sincs kicsoda Nash Donovan. Nem tudtam megmagyarázni, mert nem
ismertem Saint-et. Alig emlékeztem rá régebbről, és komolyan
fogalmam sincs milyen fajta ember a csinos, és professzionális modora
alatt, de akarom, hogy ott legyen, úgy éreztem, szükségem van arra,
hogy ott legyen… túlságosan rossz volt, hogy kibaszottul utált engem.

Lehet, hogy Hálaadás volt, de komolyan nehéz találni egyetlen

dolgot is, amiért hálás lehetek.

* 16 *
 2. Fejezet
Saint

Egy héttel később…

Egész végig vitatkoztam magammal a rövid úton a kórháztól a lakása
felé. Jobban tudhattam volna. Nem régóta voltam nővér, csak három
éve, de eléggé hosszú ideje elmerültem már az orvosi területen, hogy
tudjam, hülyeség volt részt venni abban, hogy a betegeket és az ő
dolgaikat személyes ügyekért kezeljem. Nem kellene személyesen
kötődni, nem kellene egyik esetnek sem komolyabbnak lennie a
másiknál, nem kellene bármely személy által érintett családtag
betegségét, vagy balesetét másképpen kezelni, mint a többiekét… de
semmilyen logikus, vagy szakmai képzés sem számított, hogy rájöjjek,
miért nem állt meg Nash egyszer sem a kórháznál Hálaadás óta, hogy
megnézze az apját.
Phil Donovan szinte azonnal elkerült a sürgősségiről a kórház egy
magasabb szintjére, ahol az onkológiai részleg helyezkedett el, így ő
nem volt többé az én páciensem. Ez nem akadályozott meg engem attól,
hogy megálljak a műszakom végén és ellenőrizzem őt, és megnézzem,
hogy van. Egy idősebb férfi, aki úgy nézett ki, mintha kiköpött a fia
lenne, meglepően jól fogadta a prognózisát, és mindig élveztem a
könnyed viselkedését. A helyzet nem nézett ki jól, ő sem nézett ki jól.
De észrevettem, hogy soha nem volt egyedül. Mindig volt vele valaki a
szobában, amikor bedugtam a fejem. Úgy tűnt van neki egy tetovált és
piercingelt férfiakból és nőkből álló végtelen sora, akik félre lökik a
* 17 *
látogatás okozta kényelmetlenséget, és egy beteggel töltik az időt, annak
érdekében, hogy társaságot, és támogatást nyújtsanak neki. Csak az volt
nyilvánvaló, hogy a saját húsa és vére nem volt közöttük. Nem az én
tisztem volt megkérdezni, hogy a saját gyereke miért nem jelenik meg
ezen alkalmak bármelyikén. Nem kényszerítettem magam, hogy tegyek
valamit, mert Phil nem hangozott annyira csalódottnak, amikor említette
Nash eltűnését.
Nem mintha túl ideges lettem volna, hogy egy másik komor,
tetovált dögösségbe futok bele egyébként, de ma este, amikor bedugtam
a fejem, Cora épp egy idősebb férfivel vitatkozott. Ismertem az ő
hangos énjét még abból az időből, amikor a barátját meglőtték, és
majdnem meghalt a sürgősségi osztályomon. Most nagyon hangosan
fejezte ki a véleményét Nash jelenlegi viselkedése miatt. Phil mondta
neki, hogy hagyja őt egyedül, hogy keresztül fog jutni a dolgokon a
saját idejében, és ő nem hibáztatja a fiát, hogy nem volt itt az ünnepek
óta. Eléggé fel volt hergelve, kiabálta, hogy ez nem helyes, hogy Nash
úgy viselkedik, mint egy nagy csecsemő, és meg fogja bánni, hogy
bármennyi időt is elvesztegetett abból, amennyit együtt lehetnének,
figyelembe véve, hogy Phil prognózisa nem jó. Egy kicsit őrülten nézett
ki, és érdesnek hangzott, de egyet kellett értenem azzal, hogy igaza volt.
Rosszul éreztem magam, hogy kihallgatom őket, és azt terveztem,
hogy kihúzom a fejem, és hazamegyek, amikor következő állításától a
hideg futott keresztül a gerincemen.
- Még Rule-lal sem beszél. Nem válaszol a telefonra. Egész héten
kihagyta a munkát. Rome elment a lakásához, és addig kopogtatott az
ajtón, amíg egy szomszéd ki nem jött, és megfenyegette, hogy kihívja a
zsarukat. Mondtam neki, hogy be kellett volna törnie. Azt hiszem,
kísértést is érzett, mert nem kapott semmilyen fajta választ. Az ötlet,
hogy Nash egyedül ül a lakásában megsértve, megpróbálva saját maga
feldolgozni ezt az egészet, összetöri a szívemet. Nem tudom, mi mást
tegyek.
Phil választ mormogott, ami túl halk volt, hogy meghalljam, és
felugrottam, ahogy egy másik nővér bukkant fel a sarkon. Láttam, hogy
furcsa pillantást küld felém, mivel ez nem egészen az én emeletem,
* 18 *
ritkán mentem bárhova is a sürgősségi osztályon kívül. Mielőtt
kimagyarázhattam volna magam, visszamentem a saját emeletemre,
vetettem egy gyors pillantást a dokumentumra Phil Donovan-ről, ami
tartalmazta Nash adatait, mint értesítendő személy egy bizonyos Ruby
Loften után, és elindultam, hogy teljesítsek egy küldetést, amit nem
tudtam, mi is lenne az. Nem voltam benne biztos, miért voltam ennyire
izgatott, hogy ennyit fektettem a Donovan férfiakba, különös tekintettel
a keserű ízre, amit Nash-el való történelmem hagyott a számba.
Szerettem a munkám. Örökkévalóság óta ápolónő akartam lenni.
Amikor kicsi voltam, az volt a kedvenc játékom, hogy megjavítsam a
játék babáim „hibáit”, és hogy rávegyem a nővéremet, hogy had
kötözzem be őt kötszerrel és gézzel, és keményen hajtottam, a belemet
is kidolgoztam, hogy a legjobb ápolónő, és gondozó legyek. Huszonöt
évesen hivatalosan is sürgősségis ápolónő voltam, és azon
gondolkodtam, hogy visszamegyek a suliba, és megszerzem az ápolónői
mesterdiplomámat, így gyakorló ápolóorvos lehetnék.Osztályelsőként
diplomáztam a Kaliforniai Állami Egyetemen L.A.-ben, és a sürgősségi
ápolást választottam a kihívás, a gyors reagálás miatt, és azért, mert
tudtam, hogy segíteni akartam az embereknek, amikor a legjobban
szükségük volt rám. Ez más környezet volt, minden nap más-más
betegekkel, és problémákkal. Rendkívül képzett voltam, teljesen
belefektettem minden tudásomat, minden nap. Így tudtam, bármilyen
furcsa érzés húz is ehhez az ügyhöz, és az emberekhez, akik benne
voltak, nem olyasmi, amit valaha is tapasztaltam egy beteggel, vagy a
szeretteikkel kapcsolatban ezelőtt.
Tudnom kellett volna abban a pillanatban, ahogy azok a
összetéveszthetetlen mályvaszínű szemek az enyémbe kapcsolódtak,
megpróbálva elhelyezni engem, ahol felismert Július Negyedikén,
hónapokkal ezelőtt, hogy Nash Donovan újra a feje tetejére fogja állítani
az én jól elrendezett világomat. Még azután is, minden alkalommal,
ahogy telt az idő, és még a sok éves harag és ellenszenv után, amit a
sötéten jóképű fiatalember iránt tápláltam – aki, legyünk őszinték, csak
még lenyűgözőbb lett az évek során – még mindig volt valami, ami
megfogott benne. Csak egy pillantás, amitől felforrt a vérem, és egy
régóta elfojtott érzése a vágynak és akarásnak azt suttogta nekem, hogy
* 19 *
emlékezzek rá. Olyan érzés, mintha állandóan beleragadnék a vágy és a
gyűlölet egy viharos forgatagába, ahol Nash aggódott, és nekem nem
tetszett mennyire szélsőségesek és irányíthatatlanok azok a dolgok,
melyeket éreztem. Csak néhány rövid hét leforgása alatt, ezek az
érzések, és a férfi miatt, aki megihlette ezeket, csinálok valami rám
teljesen nem jellemző dolgot, és nem csak a szakmai szabálykönyvem
ellen, de a saját önfenntartó ösztönöm ellen is.
A forgalom, ami átívelt a belvároson, szörnyű volt. Még nem volt
hó az utakon, de hideg volt, és a Denver-i jövés- menés, a Karácsonyra
készülődés csúnya dugót okozott. Arról nem is beszélve, hogy Szombat
este volt, így az egész hétvégi rohanás miatt, akik kiszabadultak, és
élvezik a szabadságukat, a három mérföldes út, most majdnem fél órát
vett igénybe.
Ott lenni valaki körül a múltamból, valaki körül, aki emlékszik a
korábbi énemre, visszahozta az összes bizonytalanságot, amik kisebb
mértékben még mindig küzdöttek a fejembe, most az agyam élvonalába
kerültek. Különösen, amikor az a valaki a felnőtt megfelelője volt a
ligámon-kívüli tinédzser fiúnak, akiért én fájdalmasan intenzíven, és
szupertitkosan odavoltam.
Soha nem volt könnyű elfogadni a gúnyt, és hitvány dolgokat
hallani, amiket rólam mondtak. Fájt, és leromboltam a már így is sérült
önbecsülésemet. Tudtam, hogy a középiskola elmúlt, és hogy néhány
éven belül ezek közül az emberek közül senki nem fog többé számítani
nekem, hogy Nash elért egy fázisig, de az, ahogy miatta éreztem
magam, amikor figyelmen kívül hagyott, és még rosszabb volt az, ahogy
bántott engem, amikor hallottam őt szörnyű dolgokat mondani rólam,
értékes leckére tanítottak meg engem, amit még ma is közel tartok
magamhoz. Az emberek csak akkor tudtak bántani téged, és csalódást
okozni neked, ha hagytad. Nekik csak akkor van erejük ahhoz, hogy
fájdalmat okozzanak neked, ha azt gondolod, hogy ők különlegesek, és
még ennél is többek. Nem hagytam senkit elég közel kerülni hozzám,
nem hagytam senkinek, hogy megérintsék a szívemet, vagy érzelmeket
ébresszenek bennem eléggé, hogy megkockáztassam, hogy újra
megtörténjen… soha. Azt hiszem, sikerült megbirkóznom azzal, hogy a

* 20 *
barátom megcsalt az egyetemen, és könnyebben kezelni azt a tudatot,
hogy a saját apám egy szoknyavadász volt. Széles-körben, a férfiak az
életemben csalódást okoztak nekem, és Nash csak az első volt ebben a
hosszú sorban.
Amely lehetővé tette ezt az igényt, ezt a sürgető érzést, hogy
ellenőrizzem őt, a végzetem és a tinédzserkori rémálmok még
nehezebbé tették, hogy feldolgozzam. Még annak ellenére, hogy teljes
nyugtalanságban, és kétségben voltam, bekormányoztam az új Jetta-mat
egy helyre az úton a Victoria előtt, amiben nyilvánvalóan átalakítottak
néhány lakást, és kiszálltam. Egy másodpercig bámultam az épületre,
megpróbálva meggyőzni magamat, hogy törődjek a saját dolgommal, és
csak menjek haza. Még mindig a műtősruhában voltam, ronda cipővel a
lábamon, a hajamat szorosan befontam egy tűzpiros szalaggal, ami a
hátam közepéig ért. Csak egy halvány smink maradt rajtam a tíz órás
műszak után, és nem tudtam, miért gondoltam azt, hogy válaszolni fog a
nekem, amikor kerülte a barátait, és az embereket, akik közel álltak
hozzá.
Megborzongtam, mert nem volt nálam kabát, és eldöntöttem, hogy
vagy haza kell mennem, vagy be ide. A tekintetem egy Charger-re
siklott, ami az épület előtt parkolt, és felsóhajtottam. Napi szinten
foglalkoztam halállal, és szörnyű sérülésekkel. Kezelni tudtam egy
rövid találkozást az emlékeim szellemével, és túlélni az összecsapást.
Most már erősebb fából faragtak. Emellett, látni Phil-t ennyire betegen
és szomorúan, és ahogy Nash traumatikus módon reagált a hírekre
Hálaadáskor, mindkettőjük miatt aggódtam. És ennek ellenére tudtam,
hogy a nyugtalanságom nem fog elmúlni.
Beléptem a bájos régi épületbe, és körbenéztem az ajtókon lévő
számokon. Úgy tűnt, hogy az alsó szinten két lakás volt, és Nash-é volt
a bal oldali. Épp készen álltam, hogy kopogjak, amikor a szemközti ajtó
a folyosó túloldalán kinyílt, és egy lány dugta ki rajta a fejét. Tekintete
végigvándorolt rajtam, majd a riadt arcomon landolt.
- A barátnője vagy?

* 21 *
 Hangja barátságos volt, talán túlságosan is, és úgy nézett ki,
mintha a Sport Illustrated magazin címlapján lenne a helye. Többé nem
voltam túlsúlyos, most csak normális, és egészséges, de ennek a lánynak
olyan hasizmai és mellei voltak, amik megérdemeltek egy díjat. A
pokolba, ha a helyében lennék, én is jóga nadrágban és
sportmelltartóban sétálgatnék a fagyos Decemberi időjárásban.
- Uh… nem.
- Csak most költöztem be. Az elmúlt héten minden ötödik percben
dörömbölt valaki az ajtón. Az őrületbe kergetett engem. Láttam azt a
srácot, aki itt lakik. Totálisan helyes. Folyamatosan várom, hogy egy
lány felbukkanjon, és magának követelje. Gondoltam, hogy te lehetsz
az. Egyébként Royal vagyok.
Felé bólintottam, és oldalra hajtottam a fejem. Minden egyedülálló
pasinak szerencsésnek kellene tekintenie magát az új-szomszéd
részlegben. Fogadok, hogy Nash imádná őt… nos, ha kijött volna a
csigaházából.
- Csak egy barát vagyok. Gondoltam megnézem őt. Saint vagyok.
Egy kicsit nevetett, és a fejét rázta, sötétbarna haja a vállán
csúszkált, mint a modelleknek a sampon reklámokban.
- A szüleink nyilvánvalóan ugyanazt a dolgot szívták, amikor a
nevünket adták. –Fejével a csukott ajtó felé biccentett, és a sötétbarna
szeme szórakozottan felvillant, amíg én küzdöttem, hogy megpróbáljak
úgy viselkedni, mintha ez a helyzet nem teljesen rémítene meg. Az
igazán csinos lányok, mint ő, mindig megnehezítették számomra, hogy
normálisan viselkedjek, és kellemetlenül érezzem magam. – Úgy tűnik,
hogy a heti téma a szexi szomszéd srác ellenőrzése. Ez, valamint
szuperdögös férfiaké is. Esküszöm, az összes barátja ínycsiklandó.
Egyiket sem rugdosnám ki, ha meglátnám őket az ágyamban. Még azt a
nagy srácot sem a viselkedésével és a heggel. Ijesztő, mint a pokol, de
halálosan szexi.
Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Jól kijöttem az
idegenekkel, amikor véreztek, és szükségük volt a segítségemre, de ez a

* 22 *
fajta kölcsönhatás, kívül esett a komfortzónámon, még ha egyet is értek
Nash barátjainak dögösségi szintjét illetően.
A fickó a heggel, Nash régi szobatársa, Rome Archer volt.
Halálosan szexi harcos, a maga törődj-a-magad-dolgával módon. Első
kézből tudtam, mert nem is olyan régen még az én betegem volt. A
kórházban a következő éjszakán futó pillantásra elkaptam Rule Archer-
t, ő volt Nash legjobb barátja, és ő is jóképű volt, a saját egyedülálló
veszélyesen-nézek-ki módon. Azon az éjszakán később Jet Keller is
felbukkant egy szőke sráccal, aki úgy nézett ki, mintha az 1950-es
évekből szabadult volna, és egy másik fickóval, aki annyira
tagadhatatlanul jóképű volt, hogy szükséges volt kétszer is ránézni,
hogy megbizonyosodj benne, nem a szemed játszott veled egy kis tréfát.
Mindhármuk, a dögösségük, és a szexi varázsuk kiszivárogtatása
különböző módon jelentett bajt. Én csak nem ismertem elég jól ezt a
nőt, hogy közzétegyek számára bármilyen betekintést is, nem mintha
kényelmesen megtenném, még akkor sem, ha nem lenne idegen.
Kopogtattam az ajtón, sokkal inkább azért, hogy kétségbeesetten
elszabaduljak tőle, és a kíváncsi tekintete elől, mint hogy megnézzem,
hogy Nash válaszol-e.
Természetesen nem tette, és én idiótának éreztem magam.
Kényelmetlenül feszengtem, egyik lábamról a másikra álltam, és ismét
megpróbálkoztam a kopogással.
- Sok szerencsét. Senki másnak nem nyitotta ki. – Vidámnak
hangzott és én világos pirosra pirultam. Soha nem voltam képes túljutni
azon az érzésen, mintha valaki más viccének a tárgya lettem volna. Ettől
felfordult a gyomrom, annál is inkább, mert olyan módon néz, ahogy.
Felemeltem a kezem, hogy még egyszer utoljára bekopogjak,
amikor az ajtó hirtelen kitárult, és én szembekerültem egy meglehetősen
meztelen mellkassal, egy dühösen mogorva, nyilvánvalóan részeg Nash
Donovan-nel. Azok a szemek, amik valahol a lila és a kék szín között
voltak lomhán pislogtak rám, és én kiengedtem egy riadt zihálást, ahogy
megragadta azt a kezemet, amit még mindig felemelve tartottam, hogy
kopogjak, és maga felé húzott.

* 23 *
 - Szerencsés érintésednek kell lenned, Vöröske. Jó neked. – A
szomszéd nevető hangja követett engem a lakásba, amint Nash
bizonytalanul hátrafelé botladozott, magával vitt engem is.
Egy puffanással bezárta mögöttem az ajtót, és megpróbált rám
koncentrálni a véreres szemeivel. Alkoholtól, cigaretta füsttől bűzlött, és
nem tehettem róla, de undorodva ráncoltam az orromat. Fizikailag
kézben tudtam tartani magamat. Ez követelmény volt a munkában a
sürgősségin, de ebben a pillanatban vadnak nézett ki, és el kellett
ismernem, hogy a haragos, mogorva jelenléte egy kissé fenyegető volt.
Magasabb volt az átlagnál, de úgy voltam vele, ez az jelenti, hogy
nem volt annyira fenyegető, mint azt gondoltam, mert annyira szokatlan
és zavarodott volt a jelenlegi állapotában. Hamvába halt hazugság lenne,
ha megpróbálnék úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, hogy még a
kócos és ittas állapotában is jó formában volt. Nyilvánvalóan eléggé
törődött magával eltekintve a mája ostromától, és a dohányzás szörnyű
szokásától. Mindig is sötéten jóképű srác volt. Sötét szemöldöke
metsző és drámai volt az arcán, egy csipetnyi ismeretlen eredetű
jellemvonással mögötte. Azok a lilás színű szemek nem e világiak
voltak, és felejthetetlenek. Túlságosan szépek, és finom megjelenésűek
voltak egy ilyen férfias arcon.
Azt hiszem, tény, hogy minden, amit viselt, egy fekete bokszer
volt, felfedve az olíva-színű bőrének védtelen részét, amin nem kevés
megtervezett tetoválás volt, ami engem egy kicsit túlterheltté tett.
Szerettem a tetkókat, nekem is volt egy pár, de Nash elkötelezettsége,
hogy kidekorálja a testét, egy egészen más szint volt. Úgy értem, nem
voltam meglepett a grafika mennyiségétől, amiből sportot űzött,
figyelembe véve a kiváló lángos tetoválást a fején, és a gyűrű piercinget
az orra közepén. Ezek mind tervezettek voltak egy vallomásnak, ami azt
hirdette, hogy neki nem kell senki másnak a szabályai szerint élnie, csak
a sajáténak, ami azt hiszem rendben volt, és neki kedvezett, de ez már
sok volt nekem, hogy befogadjam, amikor már úgy tekintettem rá, mint
egy veszélyre, és mint egy szemétládára.

* 24 *
 Megtagadtam, hogy bevalljam, nyíltan megnéztem őt magamnak.
Nem tehettem róla. Hiányos öltözetben volt, kidolgozott és gyönyörű,
még akkor is, ha mindez tinták mérföldje alá rejtette.
- Pizzát rendeltem.
Felnéztem rá, és úgy kérdeztem, mint egy idióta:
- Mi?
- Azt hittem, a pizzás fiú vagy, de nem.
Hátrabotladozott néhány lépést, megragadta a kanapé hátát, és
addig csúszott lefelé, amíg a padlón nem ült, velem szemben.
Kinyújtotta a lábát maga elé, és megdörzsölte nedves szemét a kezének
bütykeivel. Mi a fene történik most? Olyan, mintha épp a szemem előtt
tört volna össze. Elveszett saját magában.
- Jól vagy, Nash? Rengeteg ember aggódott miattad.
Felnevetett, ami annyira megtörtnek, annyira szaggatottnak
hangzott, úgy éreztem végigkaparja a bőrömet, és libabőrt hagy maga
után.
- Nem.
Nem követtem az elkent, vagy törött beszélgetés fonalát, talán
mert teljesen megzavart a meztelen felsőtestével. Láttam már pár jól
kinéző srácot alsóneműben, néhányat a munkahelyen, néhányat nem.
Egyikük emléke sem érte utol Nash-t. Valakinek el kéne mondania neki,
hogy mit tesz ő egy pár fekete bokszerben, tekintettel kellene lennie
arra, hogy ez egy halálos fegyver a nők józanságára.
- Nem, mi? – Komoly erőfeszítést kellett tennem, hogy
megpróbáljam követni a szaggatott beszélgetésünk szétszórt
megjegyzéseit.
Hátrahajtotta a fejét, így rám tudott nézni. A lángok a fülén
hozzákapcsolódtak még több tetovált lánghoz, ami összegömbölyödött a
masszív vállain, és átment a mellkasa előtt. Bűnösnek éreztem magam,
hogy megakartam nézni, mikhez csatlakoznak a hátán. Neki is volt egy

* 25 *
bonyolult mintázatú szárny tetoválása, ami előtűnt, beterítette az egész
bordáit, le egészen a bordázott hasizmáig, és eltűnt a bokszere elejében
a köldöke mindkét oldalán. El se tudtam képzelni, hogy egy ennyire
kellemetlen dolog, mint ez, fájnia kellett, de a tetoválás lenyűgöző volt
nagyságában, és részletében is, és hogy egy olyan kőkemény testen volt,
mint ez.
- Nem, nem vagyok jól.
Kifújtam a levegőt, és leguggoltam, így az ő szintjére kerültem.
Tekintete követett engem, ahogy a combjaimra ereszkedtem. Az
emberek állandóan mondogatták, hogy mennyire szép a szemem, és ez
pirulásra és dadogásra késztetett. Szürkék és tiszták voltak, és úgy tűnt,
hogy a betegeim enyhülést találtak bennük. De én azt gondoltam, ahogy
higgadtan belenéztem azokba a szomorú mélységekbe, hogy
nyilvánvaló, hogy mindenki, aki azt hitte, hogy szép szemem volt, soha
nem nézett bele Nash-ébe. Soha nem láttam még ilyen feltűnő és egyedi
szint, mint amilyen az ő mályva kék szeme. Hollófekete szemöldök alatt
ülve, olyanok, mint a mágnes.
- Beszélned kell valakivel, családdal, barátaiddal, vagy talán egy
barátnővel. Senki számára sem egy jó helyzet ez, Nash, és az ivás, és
egy karton cigit elszívása egy nap, nem fogja könnyebbé tenni. Erősnek
kell lenned az apád miatt, de saját magad miatt is annak kell maradnod.
Úgy tűnik, sok ember van, akikre támaszkodhatsz, ők egész héten ki-be
sétáltak a kórházból. Higgy nekem, ez nem az a harc, amit egyedül kell
megvívnod.
Hátralendítette a fejét, amíg a kanapé fekete bőrhuzatán nem
koppant. Összeszorította a szemét. Felhúzta a lábát, és ökölbe szorított
kezét a térdére helyezte. Az alsónadrágja szegélye alól még kikandikált
a bőrén lévő összetekeredő művészi tetoválás, ami az egyik lábán a
térdéig, a másikon pedig a lábfejéig ért. Túl sok volt számomra, hogy
részekre bontsam a különböző képeket és mintákat, minden amit
tudtam, hogy merész, dinamikus, és tele volt színekkel, nyilvánvalóan
olyan valaki keze munkája, akinek hihetetlen ügyessége volt ehhez.

* 26 *
 - Néhány nappal ezelőttig, azt hittem, hogy az apám elhagyott,
amikor még kisbaba voltam. Anyám azt mondta, hogy ingyenélő volt,
hogy semmilyen érdeklődést nem mutatott, hogy férj, vagy apa legyen,
így minden alkalommal, amikor a seggfej Loften hozzám szólt, azt
mondta nekem, hogy egy rakás szemét vagyok, megpróbált eltűntetni
engem, hogy ne legyek láb alatt, azt mondtam magamnak, hogy ez jó
volt így, mert anyám megérdemelte a szép dolgokat, egy fickót, aki
törődik vele, amióta az apám egy seggfej volt. Csakhogy Loften egy
ítélkező, felületes pöcs, és alapvetően arra kényszerítette, hogy
válasszon köztem és közte. Őt választotta, annak ellenére, hogy az apám
mindvégig ugyanabban a kibaszott államban volt, és soha nem hagyott
ott senkit.
Olyan nevetést hallatott, amitől újra megfájdult érte a szívem, és
nem tudtam megállítani magam, hogy ki ne nyújtsam a karom, és rá ne
tegyem az egyik ökölbe szorított kezére. Éreztem a feszültséget, és a
keserűséget, ami végigkúszott rajta.
- Kiderült, hogy az egyetlen felnőtt, akire valaha is felnéztem, aki
megmutatta nekem, hogy bármire érdemes vagyok, kibaszottul hazudott
nekem, egész átkozott életemben. Phil befogadott engem, amikor az
anyám kirúgott. Ő nevelt fel, megtanított engem, hogyan tetováljak,
jövőt adott nekem, és megmutatta, hogyan legyek férfi. Besétáltam abba
a kórházi szobába, vetettem rá egy pillantást, és eltűnődtem azon, hogy
nem vettem észre azt, ami egész végig az orrom előtt volt.
Felmordult, és hagyta, hogy a szeme újra lecsukódjon. Végig
követtem a történetét, ahogy a legjobban tudtam, de elvesztettem a
fonalat. Úgy éreztem, hogy valaki másnak kellene ezt elmondania, de
valamilyen oknál fogva, én voltam az egyetlen, akit beengedett, mind
képletesen, mind szó szerint. A múltkori éjszakáig nem tudta, hogy Phil
az apja? Ez hatalmas dolog volt, és ugyanolyan nehéz keresztülmenni
ezen, mint azon a tényen, hogy akit szeret gyógyíthatatlan beteg. Nem
csoda, ha ki volt borulva. Nem tudtam őt hibáztatni.
- Úgy néz ki, haldoklik… annyira kibaszottul beteg, és a fiának
hívott engem. Huszonöt évig Phil bácsinak hívtam, és most, hogy már
nem lehet itt sokáig, van képe fiának szólítani. Úgy nőttem fel, hogy azt
* 27 *
gondoltam, senkinek sem vagyok elég jó. Sem az anyámnak, sem annak
a faszfejnek akihez hozzáment, sem az apámnak, aki még csak nem is
fáradt azzal, hogy megnézze a gyerekét, azt akivé váltam… csak Phil
éreztettem velem, hogy érek valamit, és most már azt sem tudom, mit
kezdjek ezzel a sok szarral. Miért nem mondta egyszerűen el?
Egyébként is egész végig sokkal inkább volt apa, mint nagybácsi.
Sóhajtottam, mert beleélte magát, és láttam, hogy minél
gyorsabban csinálta, annál rosszabbul érezte magát. A másik kezemet is
az övére raktam, és előre hajoltam.
- Nem tudom, Nash. Amit én tudok, hogy az egyetlen személy, aki
válaszolni tud ezekre a kérdésekre beteg, és ugyanannyira rosszul érzi
magát, mint te. És tudom, hogy most mind a kettőtöknek szüksége van
egymásra. Ezt az elvesztegetett időt soha nem fogod visszakapni.
Minden nap látom ezt, és meg fogod bánni, ha nem lépsz túl ezen, és
látogatod meg őt.
Részeg volt, nyilvánvalóan zavarodott, és nem gondolkodott
tisztán. Kétségem volt afelől, hogy emlékezni fog-e erre a beszélgetésre,
amikor kijózanodik, de volt egy bosszantó részem, ami meg akarta
próbálni, hogy ezt a szívszorító helyzetet kezelhetőbbé tegye a számára.
Azt hittem, még mindig utálom őt, hogy még mindig őt tartom
felelősnek az összetört tinédzserkori szerelmi és romantikus álmomért,
de most csak sajnáltam őt. Nem számított mennyire nagy és erős volt,
vagy mennyire rosszfiú volt kint az utcán, nem képes harcolni valami
ellen, ami ennyire pusztító, mint a rák, különösen, amikor valaki olyat
érint, akit szeret, szívás volt. Tudtam, hogy tehetetlennek, és
hatástalannak érezte magát, és most nyilvánvalóan elég rémült volt
ahhoz, hogy azt gondolja, elrejtőzhet egy járható út elől.
Levegőért kaptam megdöbbenésemben, amikor mindkét hatalmas
keze hirtelen ott termett az arcomon. A keze egy kicsit érdes volt, de az
érintése lágy, amint a szeme hirtelen egy sötétebb indigó árnyalatra
váltott. Szemhéja lecsukódott, és reszketeg légzése hirtelen lelassult, a
vállain lévő lángok táncot jártak, és a mellizmai úgy néztek ki, mintha
életre keltek volna.

* 28 *
 - Igazán gyönyörű vagy, Saint.
Összeszűkítettem a szemem, és felemeltem a kezemet, hogy a
csuklója köré kulcsoljam. Az ujjaim nem érték körbe teljesen, és nem
akartam arra gondolni, hogy ez mennyire szexi volt. A nyelvem hegyén
volt, hogy emlékeztessem őt, nem mindig gondolta ezt, hogy valójában,
ha az emlékeim nem csaltak, azt mondta, hogy zacskót kéne húzni a
fejemre, hogy felkeltsem az érdeklődését bármilyen fajta intim
együttlétre a jelenlétemben. Még mindig éreztem az égést, ahogy az
emlék bevillant a szemem mögött.
- Én csak segíteni akarok.
- Te vagy a segítség.
Nem, nem voltam. Nem kellett volna idejönnöm. Ő nem az én
problémám. Amivel küszködött, és bármilyen bonyolult, erőteljes
család, amivel meg kellett birkóznia, semmi sem volt velem
kapcsolatos, de olyan volt, mintha újra tizenhét éves volnék, és nem
tudtam letagadni, hogy volt valami vele kapcsolatban, ami megragadott
engem, csomókba húzta a túl érzékeny szívemet.
Felsóhajtottam, és küldtem felé egy erőltetett mosolyt. – Nem,
nem vagyok. Meg kell engedned az embereknek, akik szeretnek téged,
akik törődnek veled, hogy átsegítsenek téged ezen. Minden rendben lesz
Nash. Meglátod.
Szeme még jobban elsötétedett, és ez olyan volt, mintha az éjfél
szétterülne az égbolton. A lábujjaimon egyensúlyoztam, és erőteljesen
fogta az arcomat, így amikor hirtelen előre rántott, egyszerre voltam
riadt és vesztettem el az egyensúlyomat. El kellett engednem a
csuklóját, hogy megtartsam magam, ahogy előreestem, és esküdni
mertem volna, hogy hőség sugárzott a meztelen bőréről, amikor a
tenyerem a sima csupasz mellkasán landolt, ami elég volt, hogy belé
olvasszon engem örökké.
Meg akartam kérdezni tőle, hogy mi a fenét gondolt, mit csinál. El
akartam mondani neki, hogy sokkal inkább az apja kedvéért álltam meg
itt, mint az övéért. Rá akartam ripakodni, hogy ő az utolsó személy a

* 29 *
Földön, akinek engedném, hogy rám tegye a kezét a maradandó károk
után, amit a szükségtelenül kegyetlen akciója, és meggondolatlan szavai
hosszú évekkel ezelőtt okoztak. Nem volt lehetőségem rá.
Egyik kezével megragadta a hosszú copfom végét, és az ujjai köré
csavarta, mint egy kötelet. A másik felcsúszott a tarkómra, és
teketóriázás nélkül előrerántott engem, amíg ott álltunk mellkas a
mellkason, a száj a szájon, és én mindvégig fagyott voltam a hiányos
öltözetű felsőteste előtt. Hatástalanul meglöktem a kőkemény vállait,
megpróbáltam kiszabadulni, de túl erős volt, túl jó fogása volt a
hajamban – és ha én egész őszinte akartam lenni, még részegen, elázva
is ő volt az, aki pokolian jól csókolt, így az erőfeszítésem, hogy
kiszabaduljak a legjobb esetben is csak bátortalan kísérlet volt.
Jórészt azzal töltöttem az utolsó évemet a középiskolában, hogy
elképzeltem, milyen lehetne megcsókolni Nash Donovan-t.
Biztosítottam, hogy a fantáziámban általában voltak gyertyák, lágy
zene, és ő őrülten szerelmes volt belém, amíg csak kinevettem, és
elmondtam neki, hogy esélye sincs, hogy valaha is legyen egy lövése
nálam. Nem lenne igazságos a sorsnak, hogy az arcomba lökje ezt, hogy
annak ellenére, hogy nem különösebben törődtem vele, nem gondoltam,
hogy lenne valaha is olyan helyzet, vagy meghatározott körülmény
széles e világon, ahol engedném neki, hogy rám tegye a kezét… de
amint teszteltem volna ezeket a hiedelmeket, úgy omlottam össze, mint
a Berlini Fal.
Ajkai kicsit szárazak voltak, bőre érdes, attól, hogy napok óta nem
borotválkozott, és amikor egy aprót megmozdította a fejét, hogy
végigfuttassa nyelvét az ajkaim találkozásánál, én megtagadtam, hogy
kinyissam, és megéreztem annak a kis fémnek érintését a felső ajkamon,
ami az orra közepébe volt fúrva. Azt hittem, hogy furcsa érzés lesz, de
megborzongtam, és amikor elég erősen húzta meg a hajam, hogy
levegőért kapjak a fájdalomtól, ő megkapta a lehetőséget, amit akart, és
én gyorsan a felháborodástól és a dühtől elmozdultam valami nedves és
idegen felé, ami felvette a szívem ritmusát, és a pulzusom szaggatottan
verdesett a bőröm alatt.

* 30 *
 Ember, ő aztán tudott csókolni. Belemerült ebbe, mintha bármi is
történik a szám és az övé között, most valahogy ez volt egyetlen dolog,
ami számított neki ezen a világon. Használta a nyelvét, a fogát, és
valahogy még közelebb csábított engem, így éreztem a száguldó
szívverését a tenyerem alatt dobogni, ahol megpihent az egyik
lenyűgöző mellizmának az égető felszínén. Megízleltem az összes bűnt,
ahogy a tehetséges nyelve az enyémmel táncolt, és különös figyelmet
szentelt a felső ajkam érzékeny görbületének. Volt benne egy kis csípős
tequila, egy csipetnyi cigarettafüst, egy árnyalatnyi bánat, és az
összetéveszthetetlen sérülések maradéka, amit saját maga okozott, a
makacssága és a félelme miatt.
Egyikünk felnyögött, a másikunk nagyot sóhajtott, és épp amikor
kezdtem elfeledkezni magamról, elfeledkezni miért is voltam itt, és ki
volt ez a tetovált, vigasztalhatatlan fiú, aki valami ostoba és
megbocsáthatatlan dolgot csinált velem, kopogtattak az ajtón, ami
szétválasztott minket. A tekintete vad, és ködös volt, szenvedéllyel és
zavarodottsággal keveredve. Elhúzódtam, és lábra ugrottam, mintha a
rajta lévő lángok életre keltek, és valóban megperzseltek volna engem.
Nehezen kaptam levegőt, és úgy éreztem, mintha vagy meg
akarnám rúgni, vagy rávetni magam, és végigcsókolni őt. A dörömbölés
intenzitása az ajtón megnőtt, és én megköszörültem a torkomat,
átlöktem a vállam fölött a most már rendetlen és kusza hajamat.
- Megjött a pizzád.
Ő csak felnézett rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna.
Végigfuttatta nyelvét a nedves alsó ajkán, és rám emelte az egyik
szemöldökét, mintha kényszerített volna, hogy mondjak valamit, mintha
megízlelné az ízt, amit rajta hagytam.
Mogorván néztem le rá, és sarkon fordultam, hogy az ajtó felé
menjek. Hallgatnom kellett volna az ösztönömre, ami már olyan
hangosan ordított rám, ahogy csak tudott, hogy jó lett volna, ha egyedül
hagyom. A múlt, a fájdalmas emlékek, és vad téveszmék Pandorájának
szelencéjébe volt eltemetve, amibe hagytam. Nash-nek nincs helye az itt
és mostomba. Nem számít mennyire helyesnek gondoltam, nem számít,

* 31 *
hogy ő csókolt a legjobban, vagy mennyire kétségbeesetten sikoltja a
libidóm, hogy meg kell tudnom, pontosan hová tűnnek a szárnyak a
hasán és a csípőjén… Tudtam, hogy sokkal több van a felszíne alatt, és
azok a dolgok nem valami szépek.
- Olyan ízed van, mint egy bár padlójának, amit már egy hónapja
nem mostak fel.
A felkaptam teli karton cigarettás dobozt, amint a reggeliző pultnál
ült, ami kettéosztotta a konyhát a nappalitól, és a vállam felett
hátranéztem rá.
- Mondtam neked, hogy abba kéne hagynod. Hagyd abba, hogy
úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett kölyök. Igen, az emberek, akiket
szerettél tisztességtelen szar alakok voltak, de most már felnőtt vagy,
szóval viselkedj ennek megfelelően. Azt mondtad, hogy a nagybátyád
magához vett, hitt benned, megtanított téged a szakmára, amit igazán
szeretsz, szóval koncentrálj mindarra, amit tett, és ne arra, amit nem,
mert nem tudhatod mennyi idő az, amit még vele tölthetsz. Légy férfi,
Nash. Így kezeljük azokat a dolgokat, amik megsebeztek, , és amik most
a legjobban határoznak meg bennünket.
Kinyitottam az ajtót, épp amikor a pizzás fiú készen állt még egyszer
kopogtatni, én kikerültem őt. Hallottam egy test csoszogását, férfi
hangok motyogtak egymásnak, és majdnem kiléptem a biztonsági ajtón,
amikor meghallottam a szomszéd érzéki hangját keresztüllebegni a
folyosón.
- Édesem, ha mindig ekkora forgalmad lesz naponta, be kell
fektetned egy csengőbe.
Elég hosszú ideig álltam meg, hogy hátra pillantsak a vállam
felett. Nash és a pizzás srác is őt bámulta a kihangsúlyozott, ragyogó
gyönyörűségében. A szemem forgattam a nyilvánvaló bámuláson. Nash
tekintete az irányomba rebbent, majd vissza a gyönyörű királynőhöz.
- Ki is vagy te, pontosan? – Kevésbé hangozott zavarodottnak és
szétszórtnak.
- Én vagyok az új szomszédod.
* 32 *
 Hallottam, ahogy kuncog, és ettől a fogamat csikorgattam, ahogy
kilöktem az ajtót.
- Üdvözöllek a szomszédban. – Nem kellett látnom, hogy tudjam,
Nash rávigyorgott, és hogy a lányt valószínűleg elbűvölte a sötét bőre,
és a tetkók, amit alig takart a bokszer.

Ennek nem kellett volna csomót kötnie a gyomromban. Nem

kellett volna, hogy arra késztessen engem, hogy ki akarjam tépni az
összes mesés gesztenyebarna haját a fejéből, és hogy bele akarjak
térdelni Nash golyóiba olyan keményen, hogy a jövőbeli unokái is
sántítsanak majd, de ez olyan dolog volt, amire abszolút nem akartam
gondolni. Sem most, sem soha.

* 33 *
 3. Fejezet
Nash

Másfél teljes napot vett igénybe, hogy kihúzzam a fejem a

seggemből, és abbahagyjam, hogy úgy viselkedjek, mint egy holdkóros.
Egy rakás szemét voltam. Szétszaggatott a csókolózás Saint-tel,
leginkább azért, mert egy pillanatig sem bántam meg, de azért is, mert
jobban tudhattam volna. A tequila és a bánat párafelhőjében, még
mindig éreztem az ízét, éreztem, ahogy hozzám nyomódik, és ez volt az
egyetlen jó dolog, amit úgy tűnt fel tudtam idézni az elmúlt néhány
hétben.
Szeretném, hogy képes legyek azt mondani, hogy Saint
meglepetés látogatása az arcomba vágott néhány nagyon is szükséges
megvilágítást, de nem ez volt a helyzet. A hirtelen távozása után, mivel
letámadtam őt, mint egy faragatlan seggfej, befejeztem azt az üveg
tequila-t, amin folyamatosan dolgoztam, mielőtt félbeszakított engem,
és kiütöttem magam a nappali padlóján. A következő nap is ilyen volt,
csak egy bizonyos ponton a kanapéhoz botorkáltam, és sikerült néhány
pizzás dobozt párnaként használnom. Ó igen, teljesen úgy viselkedtem,
mint egy felelősségteljes felnőtt.
Résnyire nyitottam a szemem, amikor a lakás bejárati ajtaja
kivágódott, és nehéz léptek közeledtek oda, ahol egyenesen a saját
pocsék választásaimban, és az önsajnálatban dagonyáztam. Az egyetlen
személy, akinek még mindig volt kulcsa a lakáshoz, az Rule.

* 34 *
Nyilvánvalóan végzett azzal, hogy hagyjon engem egy szánalom partiba
részt venni, és belefáradt, hogy az összes hívását figyelmen kívül
hagytam. Olyan érzés volt, mintha a fejem vattával lenne kitömve, és
több, mint egy percbe telt, hogy a homályos tekintetem eléggé
kitisztuljon ahhoz, hogy találkozzon egy dühös, halványkék szempárral.
Rule jobban ismert engem bárkinél. Okkal voltunk barátok. Nem
volt ítélkezés, nem volt kifogás, és nem volt csalódottság egyikünk
részéről sem, még akkor sem, amikor néhány helyzet megkívánta, mint
a mostani is. Egy csapat voltunk, nem számított mi történt, a szerep,
amit egymás életében játszottunk sziklaszilárd támogatás volt, de ennél
is gyakrabban nem hivatalos seggberugója a másiknak, amikor szüksége
volt rá, amire most egyértelműen gondolt, ahogy keresztbe fonta a karját
a mellkasa előtt, és átfúrt szemöldökét rám emelte.
- Úgy nézel ki, mint a mosott szar.
- Nos, ez a pontos megfogalmazás, mióta én is úgy érzem
magamat.
- Már egy hét telt el. Ennyi szart voltam képes eltűrni tőled.
Zuhanyozz le, mosd meg az átkozott fogadat, vegyél fel egy kibaszott
nadrágot, és menjünk el megnézni Phil-t. Elég volt, haver. Igen, ez egy
kellemetlen bomba volt, amit rád dobtak, de ez nem változtat azon a
tényen, hogy többel tartozunk Phil-nek, mint amit valaha is képesek
lennénk visszafizetni. Szóval szedd össze magad, és menjünk.
Rámorogtam, és lehámoztam magamról a zsíros kartont. Igen,
nyertes voltam. Kezemet végighúztam a lenyírt hajamon, és vártam,
hogy a szoba abbahagyja azt, hogy oldalra dőljön. Nem tudtam mit
mondjak annak az embernek, aki felnevelt. Azon az estén besétáltam a
kórházi szobájába, belenéztem azokba a szemekbe, amik ugyanolyan
színűek voltak, mint az enyém, hallgattam, ahogy fiának szólít olyan
hangon, ami mögött nincs erő, és én megfordultam, és kisétáltam.
Gyáva lépés volt, nem említve az érzéketlenséget, és a sekélyességet, de
a fejem forgott, és nem találtam semmilyen szilárd talajt, hogy
megtartsam az egyensúlyomat. Phil többet érdemelt tőlem, nem számít,

* 35 *
hogy most már milyen szerepet tölt be az életemben; mindig ott volt
nekem, támogatott engem, amikor senki más nem tette.
Lábra löktem magam, és azonnal visszaestem a seggemre. Rule
kinyúlt, és a kezét, amin egy kobrafej, és a bütykeire tetovált neve volt,
a vállamra tette, hogy megtámasszon. A fejét rázta, a tüskék kék hajával
elég nehéz volt, hogy a szemrehányó tekintete komolynak tűnjön.
- Csak adj húsz percet.
Hosszú időre lenne szükségem, hogy kisúroljam az állott pia, és az
egymás után szívott cigi undorító ízét a számból
Saint nem hazudott, olyan volt az ízem, mint egy kocsmai
padlónak. Az egy teljesen más felfordulás volt, amit meg kellett
próbálnom feltakarítani. Tudtam, hogy csak valamiféle szakmai
elkötelezettség miatt állt meg, mert szép volt és kedves, és
nyilvánvalóan hatalmas szívvel rendelkezett. Tudtam, hogy nem
különösebben kedvelt engem, de félretette az ellenszenvét, vigaszt és
lágy szavakat ajánlott fel, amikor a legjobban szükségem volt rájuk, és
én viszonzásul, úgy viselkedtem, mint egy seggfej. Bocsánatot kellett
kérnem, és megnézni, hogy le tudom-e csökkenteni a kárt a minimálisra.
Azt akartam, hogy kedveljen, hogy azt gondolja, egy rendes fickó
vagyok, és nem csak azért, mert azt gondoltam, hogy ő a leggyönyörűbb
lány, akit valaha láttam. Ez túlmutatott a bámulatos haján, a ringó
testén, és a lágy, szürke szemén. Azt akartam, hogy kedveljen, mert volt
egy kisugárzása, egy finom fajta édessége, amibe bele akartam
csomagolni magamat. Ennek nem volt sok értelme, de az életemben
most semminek sem volt.
Homályos emlékem volt Saint-ről a középiskolából, csinos volt, de
kissé nehezebb, és kétségbeesetten szégyenlős, ami már fájdalmasnak
mondható. Okos volt, és minden gyorstalpaló programban benne volt,
amit a Brookside Középiskola ajánlott, így az útjaink általában soha
nem keresztezték egymást. Egy ponton eszembe jutott, hogy a
szekrényünk egymás mellett volt, és megpróbáltam letámadni őt,
megmutatni egy mosolyt, és köszönni, de azon túl, hogy különböző
körökben mozogtunk, nem gondoltam, hogy le akarna alacsonyodni egy

* 36 *
olyan senkihez, mint én. Még mindig emlékeztem a hajára, és azokra a
szemekre… még amikor az a világos szürkeség tele volt kedvességgel
és megértéssel. Ő nem csak az a fajta volt, akivel a tizenéves önmagam
szerencsét próbált, leginkább azért, mert szellemileg a ligámon kívül
esett, és még olyan kategóriát sugárzott, amit nem értettem. Rule és én a
tinédzser korunk legnagyobb részét azzal töltöttük, hogy megdugtunk
mindent, ami mozgott, és úgy buliztunk, ahogy az idősebb verziónk
most csodálkozna. Gátlástalan kanos kamaszok voltunk, és a lányok,
mint Saint Ford, ott és akkor, nem olyan fajták voltak, hogy olyan
srácokkal akarjanak bonyodalomba keveredni, mint mi.
Csakhogy mindenki legnagyobb meglepetésére, Rule
megállapodott, és néhány hét múlva hozzámegy egy jóhiszemű
társadalmi hercegnőhöz. Ugyanolyan okos, ugyanolyan klasszikus és
gyönyörű volt, mint Saint, és mindenével szerette Rule-t, amije csak
volt. Shaw Landon volt minden pasi álomlánya, és Rule volt a
szerencsés rohadék, akinél kikötött. Most Rule megbizonyosodik afelől,
hogy megtartja őt örökre, mert gyűrűt húz az ujjára, és a vezetéknevét
megváltoztatja az övére.
Egy forró zuhany után, amitől a bőröm kivörösödött, és eléggé
felkeltett ahhoz, hogy meg tudjam tartani a lábamat magam alatt,
belebújtam egy farmerbe, és egy hosszú-ujjú meleg pólót húztam át a
fejemen, aminek az elején a tetováló szalon emblémája volt, ahol Rule
és én dolgoztunk. Vettem egy pillantást a komódom feletti tükörbe, és
összerándultam. Arcomat egy heti borosta fedte, és az általában tiszta
szemeim, most vörösek voltak. A külső megjelenésem ellenére,
általában eléggé érett srác voltam. Megtanultam, hogyan ússzak az árral,
és fogadjam el a dolgokat, ahogy jöttek. Kellett egy olyan fickó, mint
Rule, aki társam volt a bűnben. Volt egy hozzáállása, és egy vágy, hogy
keverje a szart, így nekem soha nem kellett „annak a srácnak” lennem –
a lobbanékony, kiszámíthatatlan típusnak. Ráadásul, amikor a fejedre
tetetsz egy elég feltűnő és élénk tetoválást, az emberek ezt úgy veszik
le, hogy te nem olyasvalaki vagy, akivel szórakozni akarnának.
Azonban, most a tükörkép úgy bámul vissza rám, mintha teljesen én
lettem volna „az a srác”. Dühösnek, zavarodottnak tűntem, készen állva,

* 37 *
hogy ok nélkül dobálózzak, és mindemögött szomorúnak… igazán
nagyon szomorúnak.
Sóhajtottam, és egy egyszerű fekete baseball sapkát húztam a
borotvált fejemre. Megragadtam egy kapucnis pulóvert, és
visszamentem a nappaliba Rule-hoz. Épp az eldobott pizzás, és Kínai
kajás dobozokat hajigálta és az üres Patron-os üveget dobta bele az
újrahasznosított kukába. Hosszú ideig éltünk együtt, mielőtt házat vett
és összeköltözött Shaw-val. Tudta, hogy hol volt minden, és csak egy
„komolyan” tekintetet küldött felém, amikor vállat vontam.
- Szomjas voltam.
- Nyilvánvalóan. Ayden és közted egy raklap Panton-t kellene
vennem.
Ayden volt Shaw legjobb barátja, és felesége a másik gyerekkori
haverunknak. Csinos forma volt, a lábai megbolondították a férfiakat,
könnyű délies akcentussal beszélt, és mindnyájunkat az asztal alá tudott
inni. Jet Keller volt a másik olyan barátom, aki megtalálta az álomlányt,
és eldöntötte, hogy megtartja őt az idők végezetéig. Úgy tűnik, hogy
mostanában mindenkivel ez történik körülöttem.
Még Rome-mal is, Rule idősebbik testvérével, akire felnéztem,
mert olyan fajta ember volt, aki megtalálta élete párját. Nem tudom,
hogy bárki is úgy tekintene Cora Lewis-ra, mint egy álomlány,
Túlságosan parancsolgató, egy kicsit túl nagyszájú, és elég sok
makacsság volt csomagolva egy ilyen kicsi, színes csomagba, de Rome
úgy tűnik, azt gondolta, hogy tökéletes volt. Két nagyon különböző
emberek voltak, de együtt olyannyira működtek, hogy Cora az első
babájukat valamikor Márciusra várja. Mindenki, akivel törődtem,
szerelembe esett, és megállapodott. Ez boldoggá tett engem, de idegessé
is, mert láttam, hogy milyen dolgok történtek a szerelem nevében,
amikor valaki életet megváltoztató döntéseken alapul. Gyerek voltam,
amikor egy nemtörődöm anya félretett engem a szerelem nevében.
Kisétáltunk a bejárati ajtón, és megfordultam, hogy bezárjam
magam mögött. Az ajtó a folyosó túloldalán kinyílt, és az istennő, aki
ott lakott egy edzőtáskával a kezében jött kifelé. Csinos volt, nagyon
* 38 *
csinos, túlságosan is kihangsúlyozó módon. Ha nem volna olyan sok
minden a fejembe, és nem érezném még mindig egy rohadéknak
magam, amiatt, ahogy Saint-et kezeltem múlt éjjel, jó esély lenne
üdvözölni őt ebben az épületben egy sokkal személyesebb és gyakorlati
módon. Mivel minden, amit fel tudtam ajánlani egy rövid bólintás volt
köszönésképpen, ahogy a tekintete végigsiklott Rule őrült hajának
tetejétől a kopott fekete bakancsáig.
- Szép.
Hangja barátságos, és flörtölő volt, sötét szemei jókedvűen
csillogtak.
- Az épület igazgatónak egy hirdetésbe kellene kitennie, hogy a
kilátás a folyosón túl van, nem pedig szemben a heggyel.
Rule megemelte a szemöldökét, amibe piercing volt szúrva, és
oldalvást rám nézett. Én csak megvontam a vállam, és a bejárati ajtó
felé vettem az irányt. Nyitva tartottam az ajtót a lánynak, ahogy kilépett
előttünk.
- Royal Hastings vagyok, egyébként.
Megráztam a kezét, és Rule is követte a példám. Észrevettem,
hogy a tekintete Shaw nevére villan, amit a másik keze bütykeire
tetováltatott. Ez sokkal hatékonyabb volt, mint bármilyen esküvői
fogadalom valaha is lenne. A gyűrű lejön, egy tetoválás soha.
- Nash, és ő itt Rule. Sajnálom a múlt heti zajokat, és a káoszt.
Normális esetben ez egy nagyon csendes épület, és mi mindannyian
összetartunk.
Felnevetett, és felhúzta a vékony kabátja kapucniját a sötétvörös
hajára. Ember, ő valóban egy feltűnő jelenség volt, és nekem körülötte
kéne legyeskednem, de a vágy nem volt ott, és a következő mondatban,
amit felhozott, benne is volt, hogy miért.
- Érdekes volt, az biztos. Érdekes baráti köröd van, szomszéd. A
tegnap esti lány volt a kedvencem. A szőke a sok tetoválással hangos, a
barna nem tűnt nagyon barátságosnak, és a másik szőke elég csinos volt,

* 39 *
de úgy viselkedett, mintha semmilyen jogom nem lett volna ahhoz,
hogy megkérdezzem, mi folyik itt. A vöröske szuper szép volt, félénk
fajta, de még így is ő volt a kedvencem. Ha azok a lányok a szexi férfi
felvonuláshoz kapcsolódtak, ami be és ki hömpölygött a folyosóra, meg
kell mondanom, hogy szerencsés hölgyek.
A szememet forgattam, és Rule elnevette magát, ahogy megálltunk
a járdán.
- A türelmetlen szőke az enyém. Az esküvőszervezés közepében
van, és meglehetősen védelmező a barátaival szemben, így ebben a
pillanatban egy kicsit erőszakos. A barna igazából az egyik
legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztál, csak aggódik ezért a
seggfejért, és azért, hogy önkényes eltávon van egész héten. Annak a
fickónak a felesége, aki testhez álló nadrágot hord.
A dögös szomszéd bólint, és folytatja a nevetést.
- Értem.
- A terhes szőke a tetoválással a tesómmal van, a nagy fickóval,
aki úgy néz ki, mint aki le tudja szakítani az ajtót a zsanérjairól. A
szőke srác, aki Johnny Bravo-hoz hasonlít, és a másik szőke, mindkettő
független… tájékoztatásképpen. – Fagyos árnyalatú tekintetét az
irányomba lövellte. – Azt viszont nem tudom, ki a vöröske.
Ez nem az a beszélgetés volt, amit egy idegen előtt akartam
lefolytatni a járdán, vagy bárhol máshol, ami azt illeti, de ők mindketten
csak bámultak rá, így felnyögtem, és a kezemet a kapucnis pulcsim
zsebébe gyömöszöltem.
- A sürgősségi osztályos ápolónő, Saint, megállt, hogy
ellenőrizzen engem. Meglehetősen fel voltam baszva, részeg voltam, és
kiütöttem magam. Alapvetően ugyanazt a dolgot mondta, ami ti srácok
egész héten próbáltatok. Össze kell szednem a szarságaimat, menjek, és
kössek békét Phil-lel, mielőtt túl késő lesz.
A szomszéd vállat vont, és egy új-kinézetű négykerék meghajtásos
felé fordult, ami a Charger másik oldalán parkolt.

* 40 *
 - Ez kedves volt tőle. Az ápolónők általában nagyon
személytelenek, és érzelemmentesek, szóval édes volt tőle, hogy eljött.
Legyen szép napotok, srácok.
Néztük, ahogy elhajt, és Rule felém fordult felemelt
szemöldökkel. Felmordultam, és megveregettem a zsebem, egy doboz
cigit keresve. Esküdni mertem volna, hogy van, amikor eszembe jutott,
hogy Saint magával vitte, amikor kisétált az ajtón.
- Mi van?
- Új szomszéd.
- És?
- És?
A gigantikus pickup furgonja utas oldalára sétáltam, és vártam,
amíg kinyitja a zárat, így be tudtam ülni. Amikor az ülésben voltam,
hátrarogytam, fejemet a hideg ablaküvegen pihentettem, és becsuktam a
szemem. Tudtam, hogy el kellett mennem a kórházba, de valójában nem
akartam. Mit kellene mondanom Phil-nek?
Valami olyasmit… ó, szóval te vagy a rég elveszett apám … jó
tudni, egyébként, köszönöm, hogy addig vártál, amíg rákos lettél, és
lehet, hogy meghalsz, hogy elmond nekem… ?
Csak nem voltak szavak, amiknek értelme lett volna.
- Szóval egy héttel ezelőtt, ha besétáltam volna a lakásba, pokolian
esélytelen lett volna, hogy egyedül vagy. Azzal a szomszéddal,
mindketten meztelenek lettetek volna.
Kieresztettem egy nevetést, és kinyitottam az egyik szememet,
hogy ránézzek.
- Túlságosan el voltam szállva. Annyira részeg voltam az elmúlt
héten, hogy esélyem sem volt, hogy fel tudjam állítani, nemhogy bejutni
a bugyijába.
De ez nem volt teljesen igaz. Amikor magamhoz húztam Saint-tet,
amikor végül megnyílt nekem, és beengedett szájának meleg, nedves
* 41 *
mélységébe, annyira kemény lettem, mint a szikla, és erről az ereimben
folyó tequila semmiről sem tehetett. Mintha Rule olvasott volna a
gondolataimban, megkérdezte, - Szóval, mi a helyzet az ápolónővel?
- Vele jártunk suliba. Szuper okos volt, szégyenlős, leginkább
távolságtartó volt. Nem bulizott, vagy járt el szórakozni, szóval nem
hiszem, hogy igazán emlékeznél rá. Felismertem őt azon az éjszakán,
amikor hazavittem Rome-ot az sürgősségiről, miután összetörte a fejét.
A végzős évben a szekrényem az övé mellett volt. Most egy kicsit
másképp néz ki, leadott egy kicsit a súlyából, és a haja is hosszabb.
Nem úgy tűnt, hogy nagyon törődik velem, de nagyszerűen viselkedett,
amikor Phil kórházba került, és kedves volt tőle, hogy megnézett engem
tegnap este.
- De miért tenné ezt, ha nem kedvel téged?
- Komolyan nem tudom. Azt gondolom, hogy ő csak egy nagyon
kedves ember.
Rule felhorkant. – Ő dögös.
Bólintottam. – Igen az.
- Szívás, hogy nem bír téged.
Kifújtam a levegőt. – Azt hiszem. Ez nem olyan, mintha egyébkén
a barátnő piacon lennék.
- Mi a fenéért nem?
Ez egy ismerős veszekedés, amiben voltunk. Amióta eldöntötte,
hogy Shaw az övé, beleártotta magát abba, hogy letelepedjek, hogy
találjon egy lányt, akivel azt gondolom, hogy a szerelemnek lehet
esélye, és hogy a monogámiát érdemes kipróbálni. Amíg örültem neki,
az összes barátomért, hogy megtalálták „azt az egyet”, én csak nem
hittem, hogy ez számomra a járható út. Amikor az anyám félredobott az
idióta férje szeretetének leple alatt, még olyan fiatal korban is tudtam,
hogy ez nem olyasmi, amit én valaha is csinálni fogok. Szeretni valakit
elég, hogy hajlandó legyél feláldozni az életed maradék részét neki.
Szerettem szingli lenni, szerettem annak a lehetőségét, hogy

* 42 *
megtapasztaljak más nőket, más pillanatokat más emberekkel, bármikor
amikor akartam. Nem volt szükségem barátnőre, hogy eleget tegyek, és
nem is nagyon akarok.
- Haver, csak most tudtam meg, hogy a nagybátyám valójában az
apám, rákos, és a legjobb barátom kibaszottul meg fog nősülni
kevesebb, mint egy hónap múlva. Nem említve, hogy a fogadott nagy
tesóm az első gyerekét várja. Azt mond meg nekem, hogy honnan lenne
időm, és szellemi kapacitásom, hogy megpróbáljak, valami csajnak a
barátja legyek.
Felnyögött, és bekormányozta a furgont a kórház parkolójába.
Éreztem, hogy a pulzusom száguldani kezd, és hideg verejték ütközött
ki a tarkómon. Kiszálltunk a furgonból, és az elejénél találkoztunk. Rule
a kezével adott nekem egy kemény lökést, és felnyögött, amikor a
bordájába könyököltem megtorlásként.
- Erről van szó, Nash, te nem „valami csajnak”, hanem „a csajnak”
a barátja leszel, és amikor erre „a lányra” időt szánsz, és a fejed nagyon
gyorsan körülötte fog forogni, mert annak az ötlete, hogy nélküle legyél,
a legrosszabb dolog, amit el tudsz képzelni.
Nem tudtam, mit mondhatnék erre, így csukva tartottam a számat,
és követtem őt a fotocellás ajtón keresztül, a lifthez. Önkéntelenül, a
tekintetem a hosszú fehér folyosót kutatta, hogy megpillantsak egy
tüzes-vörös hajat. Nem láttam őt, és nem tudtam eldönteni, hogy ettől
megkönnyebbültem, vagy felbosszantott.
Felértünk a legfelső kórházi szintre, ahol az onkológia
helyezkedett el, és nekem követnem kellett Rule-t, mert nem tudtam,
hogy melyik szobában volt Phil. Ember, tényleg szívás, és annyira
nagyon akartam egy átkozott cigit, hogy már fájt. Az ajtó egy kicsit
nyitva volt, és Rule oldalra lépett.
- Menj be oda, és tölts egy kis idő azzal a fickóval, aki felnevelt
téged. Lehet, hogy az unokaöccsének fog hívni, Nash, de mindig is úgy
kezelt téged – a fenébe is, mindnyájunkat – mint a fiait. Adok nektek
néhány percet, mielőtt bemennék.

* 43 *
 Szaggatottan bólintottam.
Vettem egy mély lélegzetet, és kinyitottam az ajtót. A függönyök
kissé oldalra voltak húzva, és a téli fény kísérteties árnyakat vetett Phil
törékeny alakjára. Ő mindig is egy nagy, keménykötésű fickó volt, és
most, hogy már tudtam, ő volt az apám, láttam az összes hasonlóságot
közte és köztem. Sokkal több volt a szokatlan szemszínünknél.
Felemelte a szemhéját, és rám nézett. Csoszogni akartam a lábamon, és
a torkomat köszörülni, de nem tettem. Az ágy végéhez sétáltam, és csak
néztük egymást. Annyira vékony volt, és szörnyen sápadtan nézett ki.
Hüvelykujjammal az államat dörzsöltem, és megpróbálkoztam egy
vigyorral. – A poklot is kiijesztetted belőlem, öregember.
Felmordult, és felemelte a kezét, ami valamiféle monitorra volt
csatlakoztatva, amiből mérföldhosszú vezetékek és csövek jöttek ki.
- Belefáradtam a sok szurkálásba, és döfködésbe. Nem akartam a
Hálaadást egy átkozott kórházban tölteni. Nekem csak el kellett volna
mennem. Nem tudtam, hogy beteg vagyok. Azt gondoltam, csak
köhögés.
- Csak köhögés? – Nem tehettem a keserűség ellen, ami a
hangomba kúszott. – Azt hittem meghaltál, amikor megláttalak a
kunyhó padlóján feküdni. Van neked bármi fogalmad is arról, mit tett ez
velem?
- Bocsánatot kérek, Nash. Mindenért. Az úton hoztam néhány
rossz döntést, csináltam dolgokat, amiket megbántam, de te, fiam…
soha nem tartoztál egyikhez sem.
Itt volt. Fiú, ami mindig is akartam lenni, és soha nem gondoltam,
hogy lehetek. Kezemmel megdörzsöltem a tarkómat.
- Nem tudom, mit kezdjek ezzel, Phil. Még azt sem tudom, hogy
hívjalak ezek után.
- Ahogy mindig is. Én még mindig Phil vagyok, Nash. A dolgok,
amik köztem és az anyád között történtek, túl régen voltak, és semmi
köze nem volt hozzád. A férfira, aki most vagy, büszkének kellene

* 44 *
lenned… a férfi, akire én büszke vagyok, mint apa, nagybácsi, főnök, és
bármi más még ezek között. Azt gondoltam, megvédlek téged, hogy
talán a betegség egy jel volt. Őszintén azt gondoltam, csak el kéne
menni.
- A rák? Azt gondoltad, hogy a rák varázsütésre eltűnik, és hogy a
végtelenségig el tudod rejteni? Elrejteni tőlünk?
- Úgy tűnik ez családi vonás. Egy teljes hétig tartott, hogy
bevonszold ide a segged, nem?
Ez volt az a pont, ahol felsóhajtottam, és az ágy széléhez dőltem.
Kezemet a rács köré kulcsoltam, és bámultam rá. Beteg, ez nyilvánvaló
volt, de megjelent benne a könnyedség, ami soha nem volt ott ezelőtt.
Azon tűnődtem, mennyire nehéz volt számára, hogy egész idő alatt
színleljen, hogy meghallgasson engem, amint a képzeletbeli apámról, és
a hibákról panaszkodtam, amit ráterheltem, hogy a dolgok az anyámmal
és a férjével elszabadultak. Talán ez igaz volt, és az igazság tényleg
szabaddá tesz.
- El kellett rendeznem néhány dolgot a fejemben. Egyedül kellett
csinálnom. – Tudtam, hogy a nyelvem hegyén kellene lennie, hogy
megkérdezzem, miért nem közölte ezelőtt, hogy ő volt az apám, miért
titkolózott előttem egész életemben, de azt hiszem, rettegtem a
választól. Az anyám soha nem éreztette velem, hogy érdemes voltam a
gondoskodására. Nem hiszem, hogy kezelni tudtam volna, ha Phil-nek
bármi ilyen fajta ok volt a tettei mögött.
- Hogy állsz mindezzel most? – Hangja bizonytalan volt, és én egy
seggfejnek éreztem magam, hogy bizonytalanná tettem, hogyan is
viszonyuljon hozzám.
- Nem igazán tudom, de az életembe soha nem engedtél el, és én
soha nem lennék képes úgy élni magammal, ha valami történne veled,
és mi úgy hagynánk a dolgokat, ahogy voltak. Tartozok neked
mindennel, amim van, és mindennel, ami vagyok. Nem fogom hagyni,
hogy egyedül harcolj.

* 45 *
 Egy kicsit meghunyászkodott, és elfordította a fejét. A
kecskeszakáll, ami a szája körül volt, az egyik oldalon kihullt, és
éreztem, hogy a gyomrom lesüllyed.
- Ez többé már nem harc, Nash. A rák hivatalosan is betört a
szervezetembe. Ezek áttétek, amik átkerültek a nyirokcsomóimba. Nem
sokat tehetünk, de kivárjuk.
Nagyot nyeltem, és éreztem, hogy nedvesség kezdi égetni a
szemem. A sapkámat lejjebb húztam a homlokomra, és keményen
pislogtam, hogy ellenőrzés alatt tudjam tartani az érzelmeket.
- Mi a helyzet a kemoval, vagy a sugárterápiával… a pokolba, mi
a helyzet a woodoo szertartással? Nincs lehetőség?
Megrázta a fejét, és amíg úgy éreztem a legrosszabb hírt közölte a
világon, Phil úgy nézett ki, mint akinek bőven volt ideje megemészteni
a sorsát, és a kielégítő válaszok hiányát.
- Tudom, hogy ez mind új neked, és hogy nem volt elég időd,
hogy igazán sok mindent megeméssz belőle, de egy ideig beteg voltam,
és ez már nem az első menetem. Az idő, ami veled, és a csapat többi
tagjával volt, áldás.
Éreztem, hogy a düh ismét fortyogni kezd a gyomromba, és
koncentrálnom kellett a be és kilégzésre, hogy megállítsam a kitörést.
- Ezelőtt is beteg voltál?
Köhögni kezdett, és kinyújtotta reszkető kezét egy pohár vízért.
Megkerültem az ágyát, így a kezébe tudtam adni. A megegyező
tekintetünk összekapcsolódott, és nekem vissza kellett nyelnem a
savanyú ízű érzést, amit ez a beszélgetés hagyott a számba.
- Igen. Ugyanez volt. Közvetlenül azelőtt vettem meg a boltot.
Egy daganat volt az egyik tüdőmbe, és megműtöttek, hogy kivágják,
majd ezután egy évig kezelésre kellett járnom. Ez volt az egyik fő oka,
hogy annyira szívesen engedtem meg neked és Rule-nak, hogy a
tanoncaim legyetek. Egy csomó szar munka került ki, az emberek nem
értékelik a művészetet, a tetoválás mögötti munkát, komolyan. Tudtam,

* 46 *
ha megtanítom nektek, fiúknak, hogyan kell a megfelelő módon
csinálni, ti kívül és belül is tiszteletben fogjátok tartani az képességet és
a szakmát, ha bármi történne velem, az örökségem jó kezekben
maradna. Akkor legyőztem, azt gondoltam, talán újra le tudom.
- Miért nem hagytad abba a dohányzást?
- Mert leszokni nehéz. Mert azt gondoltam, legyőzhetetlen
vagyok. Nem tudom, Nash. Ez nem jó ok. Azt kívánom bárcsak
abbahagytam volna, és remélem, te ezt fogod tenni. Semmi ok nincs
arra, hogy kísértésbe hozd a sorsot.
Kinyitottam a számat, hogy mondjak még valamit, de
mellékvágányra került, amikor az ajtó kivágódott, és Rule sétált be rajta.
- Minden rendben van itt bent?
- Dolgozunk rajta, kölyök. Gyere be nagyon gyorsan, akarok
beszélni valamiről mindkettőtökkel.
Rule becsukta az ajtót, és a kórházi ágy ellentétes oldalához ment.
Phil kinyitotta a száját, és mielőtt elkezdett volna beszélni, egy szörnyű
köhögés szakította félbe. Fájt, hogy így kellett látnom, ahogy a darabos
köhögés mozgatta a törékeny testét. Beletelt néhány percbe, hogy kifújja
magát, addig Rule és én nyugtalan pillantást váltottunk az ágy felett.
- A pokolba, ez fájt. – Megköszörülte a torkát, és tekintetét kettőnk
között váltogatta. – Rátok hagyom a boltot fiúk. A hely a miénk, így az
ingatlan Nash nevére fog menni. Mióta elég idősek vagytok, hogy ősz
hajszálakat szerezzetek nekem, ti ketten megállíthatatlan csapatot
alkottok, és ti vagytok a legjobb művészek is ebben a városban. A
Marked-et felhelyeztétek a térképre, stílust és nevet szereztetek neki,
amit én soha nem tudtam. A saját képetekre formáztátok, és azt hiszem,
mint üzleti partnerek sokat kínálhattok ennek a városnak.
Rule és én döbbenten néztünk egymásra, majd Phil-re
pillantottunk, mintha Franciául beszélt volna, és mi nem értettük volna
meg. Tudtunk tetoválni, tudtunk dolgozni az ügyfelekkel, de
egyikünknek sem volt fogalma arról, hogyan kell irányítani, vagy
működtetni egy vállalkozást.
* 47 *
 - Kerestem egy új helyet, egy másik boltot LoDo-ban. Bővíteni
akartam, a nevünket terjeszteni, és másfajta ügyfélkörrel dolgozni.
Megtaláltam a tökéletes helyet. Öt éves bérleti szerződést írtam alá, de
most… nos, most, nektek fogom adni srácok, hogy rázzátok fel, és
működtessétek.
LoDo Denver alsó belvárosi részét jelentette. Tele volt bárokkal,
éttermekkel, és mindenféle kibérelhető kirakatokkal, amik csillagászati
összegűeknek kellett lenniük. Rule volt az első, aki megkérdezte:
- Uh… tudod ugye, hogy nekünk fogalmunk sincs, hogyan
vezessünk egy üzletet?
Phil a szemét forgatta, és horkantott.
- Természetesen, tudom. Már beszéltem Cora-val. Ő lesz a ti
üzletvezetőtök. Ti komolyan azt gondoltátok, hogy ha a baba ideér,
telefonokra akar majd válaszolni, és időpontokat egyeztetni a
csontfejeiteknek egész nap? Kizárt, hogy az a kis méregzsák ne arra
született volna, hogy gondoskodjon valakiről, annyi időt akar majd a
babával tölteni, amennyit tud. Adjatok neki egy irodát az új épületben, ő
majd kezeli számotokra a technikai részeket, és ha ő még mindig szúrni
akar, akkor a saját idejére tudja ütemezni. Minden, amit csinálnotok
kell, hogy keressetek egy új boltvezetőt, és vegyetek fel személyzetet az
új helyre. Hiszek bennetek fiúk. Büszke leszek rátok.
- Te ezt már mind eltervezted, anélkül hogy megkérdeztél volna
bennünket, hogyan érzünk ezzel kapcsolatban? - Nem tudtam
visszatartani a fortyogó dühöt, amit éreztem, hogy robbanásra kész.
- Nash… - Phil hangja egy oktávot leereszkedett. – Nekem nem
volt elég időm, hogy erről vitatkozzak. A családomról akartam
gondoskodni, azt akartam, hogy létrejöjjön, amiért olyan keményen
dolgoztam. Ez volt az egyetlen módja, hogy elérjem azokat a dolgokat.
Higgy nekem.
Kérdés nélkül kellett volna hinni neki… az utóbbi események ezt
egy kicsit megnehezítették.

* 48 *
 - Hol kellene találnom egy új bolt vezetőt? És hogyan várod el azt
bármelyikünktől is, hogy kezeljünk egy teljesen új személyzetet? Rule-
nak és nekem, fogalmunk sincs, hogyan tegyük ezeket. – Egy kicsit
nyűgösnek hangoztam még a saját fülemnek is.
- Ki fogjátok találni. Intézek néhány hívást embereknek, és van
néhány kapcsolatom, amiket az évek során építettem ki. Nem foglak
titeket cserben hagyni.
Mindkettőnknek millió és egy kérdése lett volna, de Phil megint
köhögő rohamot kapott, ami nem úgy tűnt, hogy egyhamar befejeződik.
Nyilvánvalóan kényelmetlenül érezte magát, és mérhetetlen mennyiségű
fájdalma volt. Rule elment, és kerített egy nővért, aki adott Phil-nek
valamit, amitől hamarosan lecsukódtak a szemei, és a mellkasa
egyenletes ritmusban emelkedett és süllyedt. Beájult, és Rule az ajtó
felé intett a fejével, szóval követtem őt ki a folyosóra.
- Szent szar.
- Igen, ez körülbelül fedi a valóságot. – Levettem a sapkát a
fejemről, majd visszacsaptam. – Mi a faszt fogunk csinálni?
- Ez őrültség, az egész.
- Semmi kétség, de egyszerre csak egyet lépjünk. Visszakaptunk
téged, Nash. Ne feledd ezt a következő alkalommal, amikor struccot
akarsz játszani, és fejedet egy hétig egy üveg tequilába dugni.
Most már tudtam. – Köszönöm, Rule. Héj, adj nekem egy percet.
Meg akarom próbálni elkapni Saint-tet, és bocsánatot kérni tőle.
- Bocsánatot miért?
- Ezen a ponton, úgy érzem, bocsánatot kell kérnem tőle azért,
mert egyszerűen létezem. Kösz, hogy kihúztál engem a kábulatomból.
- Bármikor. Találkozzunk a furgonnál. Fel kell hívnom Shaw-t. Ő
még mindig nem beszélt a szüleinek az esküvőről. Engem egyáltalán
nem érdekel, hogy jönnek-e vagy sem, de elég jól ismerem Casper-t
ahhoz, hogy tudjam bűntudatot fog érezni, ha nem adná meg nekik

* 49 *
legalább a lehetőséget, hogy bizonyítsák, nem olyan szörnyűek, annak
ellenére, hogy mindannyian tudjuk, hogy azok.

Felhorkantam, mert nem viccelt, és mert még mindig

megnevettetett, amikor Shaw becenevét használta. A szuper fehér haja
szolgáltatta ezt a kedveskedést. Szavai durva emlékeztetők voltak, hogy
nem én voltam az egyetlen, akinek komolyan elbaszott családja volt. Az
építőkockák, amiktől olyan vagyok, mint egy ember, megváltoztak,
átrendeződtek, és más helyekre épültek be. Nem féltem a változástól,
egy pillantás a testemre, és bárki láthatta, hogy… amitől rettegtem, arra
vissza kellett néznem, és látnom, hogy az anyám feladott… hagyta,
hogy elmenjek, semmit sem kezdhettem egy törött szívvel, amit egy
lecsúszott apa hagyott hátra, és mindenre, amit velem tettek, a tényre,
hogy nem az voltam, akit akart. Rá kellett döbbennem, hogy nem
voltam elég jó, és annak ellenére, hogy már hosszú ideje megbékéltem
azzal, hogy soha nem fogok megfelelni az elvárásainak, még mindig
nyomot hagyott.

* 50 *
 4. Fejezet
Saint

A kisfiú, akin dolgoztam, túl aranyos volt. Valószínűleg öt vagy

hat éves lehetett, és a seb, ami a feje tetején volt, egy kicsi csúnya, de
úgy tűnt, elviseli. Az anyuka hisztérikus roncs volt, mintha hajlamosak
lettek volna erre, amikor a gyerekük megsérült, de pár öltés és tanács
után, hogy adjon neki Tylenol-t, és hogy a gyerek viseljen sisakot,
amikor biciklizik, már úton is voltak ki a kórházból. Persze, el kellett
csennem egy nyalókát, hogy a fiatal páciensnek adjam. Ki nem
állhattam, ha mosoly nélkül távoztak. Kicsi gyerekekkel dolgozni
kemény, de mindig boldoggá tették a belsőmet, amikor rendbe hoztam,
és útjára bocsátottam őket a felszáradt könnyeikkel.
Lehúztam a gumikesztyűt, és bólintottam a szolgálatban lévő
sürgősségis orvosnak, ahogy a következő ajtón bement a beteghez.
Influenza szezon volt, így mi felvettünk egy meglehetősen állandó
ritmust, nem beszélve a hideg időjárásról, amitől a hajléktalan lakosság
ki és be járt a különböző időjárással összefüggő sérülésekkel és
betegségekkel. Mindig száz százalékosnak kellett lennem, mert soha
nem tudhattam, hogy mi van a sarkon túl, amitől a napom felgyorsulhat,
és a munkámat kihívásokkal telve és érdekesen tartotta. Azonban,
amikor befordultam a sarkon, észrevettem egy ismerősen magas, sötét
alakot a regisztrációs pultnak dőlve, így meg kellett állnom, és dönteni,
hogy meg akarok-e fordulni és a másik irányba szaladni, mielőtt
* 51 *
észrevenne engem. Nash nem olyan kihívás volt, amivel különösen
foglalkozni akartam ma.
Irritált engem, hogy olyan önző módon viselkedik, amíg valaki,
aki közel áll hozzá, szenved, de még ennél is jobban dühös voltam
magamra, hogy feladtam és belekeveredtem, amikor jobban is
tudhattam volna. Szinte már megsértődtem ezen, annak ellenére, hogy
mindenfajta rossz dolog felé taszigált, a csók, amit rám kényszerített,
amitől egész éjjel forgolódtam az ágyban, és ha elég keményen
koncentráltam, még mindig éreztem az ízét, amit a számon hagyott.
Huh… miért kellett neki ennyire emlékezetesnek lennie minden módon?
Összeszűkítettem a szemem, és kihúztam a vállam, ahogy felé
tartottam. A nővér az asztal mögött olyan tekintettel nézett rám, amit én
úgy tudnék leírni, hogy áhítat. Valószínűleg egy tízessel volt idősebb
nála, négy gyereke volt, és a férje rendőr, de ez nem állította meg őt,
hogy a karizmatikus csapdába essen, amit Nash úgy tűnt, nagyon
könnyedén árasztott a másik nem felé.
- Mit csinálsz te itt lent? Az apád a felső szinten van. – Láttam,
ahogy összerezzent, amikor az apa szót használtam, de
visszautasítottam, hogy rosszul érezzem magam emiatt. Nekem bajom
volt azzal, hogy belebotlok a szavakba, és kimondjam azt, amit
valójában gondolok az emberekről, de valamilyen oknál fogva ez nem
volt probléma, amikor vele beszéltem.
Odaadtam a papírokat, amiket tartottam, a fogadó nővérnek, és
keresztbefontam a karomat a mellkasom előtt, ahogy megfordult, így
szembekerült velem. A baseball sapka, amit viselt árnyékba vonta az
arca felső részét, de így is láttam a sötét karikákat a szeme alatt, és hogy
a feszültség finom fehér vonalai keretezik szájának mindkét oldalát.
Összességében sokkal jobban nézett ki, mint a legutóbb, amikor láttam
őt. Nos, jobban, leszámítva a tényt, hogy teljesen fel volt öltözve, és
annak ellenére, hogy nem akartam, még mindig élénk részletességgel
képzeltem el őt félmeztelenül. Igazán tudni akartam, hogy mi volt az
eleje a hatalmas tetoválásnak, ami a hátához kapcsolódott

* 52 *
 - Van egy perced? – Hangja mogorva volt, de enyhítette a kérdés
élét egy féloldalas vigyorral, amitől a szívem bukdácsolni kezdett.
- Nem igazán. Meglehetősen hektikusak vagyunk ma. Az időjárás
miatt az emberek megőrültek, ezért extra elfoglaltak vagyunk.
Felsóhajtott, és megmozdult, így a kezét bele tudta dugni a
kapucnis pulcsija zsebébe. A szemem sarkából észrevettem, hogy egy
másik nővér is megjelent, megkerülte az asztalt, és kíváncsian figyelt
bennünket.
- Csak egy másodpercig fog tartani, kérlek, Saint.
Nem igazán gondoltam, hogy egy nagy, kemény, tetovált srác
használt olyan szavakat, mint a kérlek, nem úgy, hogy megingat vele.
Nem kívánt hatással volt rám, és tudtam, hogy jó ötlet volt távolságot
tartani tőle. Épp azon voltam, hogy visszautasítsam, amikor a másik
nővér a pult mögött, aki egyértelműen lecsapott erre a jóképű arcra,
felajánlotta, - Vállalom a következő szobát, amibe csak most jöttek.
Menj és vegyél szusszanásnyi öt percet.
Küldeni akartam felé egy pillantást, de ő csak segíteni próbált,
szóval az ajkamba haraptam, és a várószoba felé intettem. Több privát
hely is volt a kórházban, ahová vezethettem volna, de egyedül lenni vele
idegessé és nyugtalanná tett.
- Kövess engem oda ki.
Bólintott, és úgy tett, ahogy kértem. Éreztem, hogy a tekintete
lyukat égetett a hátamba, és vennem kellett néhány nyugtató lélegzetet,
és megbizonyosodni afelől, hogy felöltöttem a közömbös maszkot,
mielőtt ismét szembefordultam vele. Felsóhajtott, és az egyik vállát a
kávégépnek támasztotta, ahol megálltam. Egy hosszú pillanatig csak
bámultuk egymást. Azon voltam, hogy feldobom a kezem, és elsétálok,
mert a csend és az intenzív tekintete nyugtalanná tett, amikor a halk
szavai megleptek engem.
- Phil állapota nagyon rossz. Elmondta nekem, hogy nincs semmi,
amit tenni lehetne. Haldoklik, és úgy tűnik, ő csak gördül az árral, és én
nem tudom, hogyan. Előbb itt kellett volna lennem.
* 53 *
 Hangja komor volt, és a szeme, ami a sapkája sötét karimája alatt
látható volt, a lila egy világosabb árnyalatában tündökölt. Észrevettem,
mennyire üvegesek voltak, mennyi érzelmet próbált lenyelni, és minden
csepp önuralmamat igénybe kellett vennem, hogy ne nyúljak ki, és
érintsem meg őt, hogy megpróbáljam megnyugtatni. Ő nem egy vadállat
volt, akinek szüksége volt a gyengédségre… még ha ez a fajta hangulat
is áradt belőle.
- Sajnálom. A négyes stádium ronda, és szörnyű a prognózis, nem
számít milyen fajta rákról van szó.
Szaggatottan bólintott, és hátrabillentette a fejét, így rám tudott
nézni a baseball sapkája alól.
- Sajnálom a múltkori éjszakát. Igazán részeg voltam, a szarjaim
mindenhol ott voltak, és esküszöm, hogy én nem vagyok olyanfajta srác.
Nagyon kedves volt tőled, hogy átjöttél, és megnéztél engem, és én úgy
viselkedtem, mint egy seggfej. Én csak bocsánatot akartam kérni, és
elmondani, hogy köszönöm.
Döbbent voltam. Nem ezt vártam tőle, így csak bámultam rá, mint
egy idióta. Úgy értelmezte a hallgatásomat, mint egy visszautasítás,
mert levette a sapkáját, és az egyik kezével durván megdörzsölte a
borotvált fejét. Sötét szemöldökei a gyönyörű szeme fölé ereszkedtek le,
és az orrlyukai egy kicsit kitágultak. A piercinggel, amit az orra közepén
viselt, úgy nézett ki, mint egy dühös bika.
- Ne nehezítsd meg nekem ezt, Saint. Az életem kisiklott, és ezt a
szart már nehéz kezelnem. Tudom, hogy nem kedvelsz engem, így extra
kedves volt tőled, hogy beugrottál. Amit nem értek, hogy miért nem
kedvelsz.
Meghátráltam, és védekező állást vettem fel. Persze, okom volt
zárkózottnak lenni, és távolságot tartani tőle, de soha nem akartam,
hogy a kellemetlen és a nyugtalan érzésem, ami körülötte volt tapintható
legyen másoknak, különösen neki nem. Az utolsó dolog, amit akartam,
hogy újraéljem azt a pillanatot, bármelyik pillanatot. Kizárt dolog volt,
hogy valaha is meg fogom neki mondani, hogy az elutasítása, a durva
szavai, örökre megváltoztattak engem, örökre megváltoztatták azt,
* 54 *
hogyan nézzek a másik nemre. Megalázó volt, és nyilvánvalóan sokkal
jobban volt emlékezetes a számomra, mint bárki másnak. Ha nem
emlékezett rá, én nem fogom emlékeztetni őt. Megrázta a fejét, és
visszatette a sapkát a fejére. Ellökte magát a kávégéptől, és megvonta a
hatalmas vállát.
- Akkor rendben. Majd elkerülöm a sürgősségit, amennyire tudom,
mert világos számomra, hogy igazán kényelmetlenül érzed magad
miattam. Én csak azt akarom, hogy tudd, nagyra értékelem, hogy
eljöttél, amikor nyilvánvaló, hogy inkább kaparnád ki a saját szemed
egy tompa kanállal. Te egy nagyon kedves lány vagy, Saint. Mindig is
ezt gondoltam.
A kapucniját a sapkájára húzta, megfordult, és elsétált tőlem.
Amikor eltűnt a szemem elől, kezemet a mellkasomban dübörgő
szívemre kellett szorítanom, és arra koncentrálni, hogy ne
hiperventilláljak. Mindig azt gondolta, hogy kedves vagyok? Akkor
miért bátorított, sürgetett engem, hogy lépjek ki a komfort zónámból,
hogy aztán úgy tegyen, mintha nem is léteztem volna? A fene essen
belé, előttem csókolt meg egy másik lányt, amikor én azt hittem, hogy
miattam volt ott. Hogy mondhatta azokat az utálatos dolgokat, amiktől
csúnyának és értéktelennek éreztem magam a mai napig? A helyes
srácoknak nem kellene bántaniuk a kedves lányokat… vagy legalábbis
egy tökéletes világban nem kellene.
Nem kaptam több időt, hogy ezen rágódjak, mert az egyik nővér
fordult be a sarkon, kétségbeesetten keresve engem.
- Baleset volt az autópályán. Négy autó ütközött, többszörös
sérültek jönnek. Legalább négy szobára lesz szükség, ha nem többre. A
mentők három percen belül itt lesznek, szóval mindenki a fedélzetre.
Nem volt időm, hogy többé Nash miatt aggódjak, vagy a múlton,
vagy azon hogyan billentett ki az egyensúlyomból mindig, amikor
szemtől szembe került velem. Félre löktem mindent, és határozottan
belerázódtam a szerepbe, amibe a legkényelmesebben éreztem magam.
Itt nem volt kérdésem, semmi kétségem, nem voltam félénk, vagy

* 55 *
bizonytalan, magabiztos és nyugodt voltam. Csak visszamentem
dolgozni, és azt tettem, amiben a legjobb voltam… segítettem másokon.

Ez egy hosszú, és fárasztó műszak volt. Sokáig kellett maradnom, mert

miután elláttuk a baleset áldozatait, volt egy tűzesetünk, egy másik
baleset, és nem egy, hanem két lőtt sebünk. Nyugtalan és kaotikus volt,
és értékeltem, hogy esélyt adott félre tenni az összes érzelmemet, hogy
újból belefutottam Nash-be, és jelentéktelennek, és múlandónak
kategorizálni őket.
Kisétáltam, vonszolva a lábaimat, és kilazítottam a hosszú hajamat
a szoros copfból a fejem tetején, amikor belefutottam az egyetlen
emberbe a nővéremen kívül, akit barátomnak tekintettem itt Denver-
ben. Sunshine Parker az ápolási igazgató asszisztense volt, a főnököm,
és valószínűleg a legőszintébb és legnyíltabb ember, akivel valaha
találkoztam. Ő csak egy pici, apró dolog volt, részben filippínó,
hollófekete hajjal, és egy mosollyal, ami napokig fent volt.
Elviselhetővé tette az áthelyezést erre a sürgősségi osztályra, miközben
tekintettel volt az összes furcsa társadalmi kapcsolatomra, ami ha új
környezetbe kerülök gyakran kihívást jelentett. Néhány évvel volt
idősebb nálam, teljesen elkötelezte magát a karrierje iránt, és a
rászorulók megsegítésére. Annyira szerettem volna a nyomdokaiba
lépni. Ugyanolyan volt, mint én, csak neki nem volt probléma, hogy
beszéljen az emberekkel, vagy interakcióba keveredjen velük, mint egy
normális ember. Ő nem némult meg az egyszerű beszélgetésektől.
- Héj. Kemény nap?
Ujjaimmal keményen masszíroztam a fejbőrömet, ahol a hajam
csapdába esett, és be kellett ismernem, hogy teljesen kimerültem. Ma
túlzott mennyiségű vért, és beleket láttam, még egy sürgősségihez
képest is, és a rövid beszélgetésem Nash-el megviselt. Szörnyen éreztem
magam miatta, és amiatt amin keresztül ment, de az is kikészítette az
idegeimet, hogy egyáltalán törődtem ezekkel a dolgokkal. Immunis
akartam rá lenni. Csak úgy tűnik, hogy ezt a lehetőséget a hormonjaim
nem tették lehetővé.

* 56 *
 - Jobban voltam. Forgalmas műszak volt.
Átdobta a csillogó haját a válla fölött, és félrebillentette a fejét.
- Te egy csodálatos nővér vagy, Saint.
Az ilyen fajta bókokat el tudtam fogadni. Rávigyorogtam, és
előhúztam a telefonomat, ahogy csörögni kezdett. A képernyőn a
nővérem arca bukkant fel, szóval elnémítottam a hívást, és visszalöktem
a mobilt a zsebembe. Imádtam Faith-t, nagyon, de az utóbbi időben csak
akkor hívott, amikor valami baj volt a szüleinkkel, pontosabban az
anyánkkal, és a dráma tudott várni egy másodpercet.
- Köszönöm, Sunny. Ezt mindig jó hallani, és tőled, ez sokat jelent
Rám vigyorgott, és kezét a vállamra tette, ami komikusnak kellett
volna tűnnie, mert sokkal kisebb volt, mint én.
- Rendben. Tehát higgy nekem, amikor azt mondom, hogy az
életedben többet kell találnod, mint ez a sürgősségi, vagy bármilyen
sürgősségi. Ez egy munka, egy karrier, és igen, fontos dolog, ami
odaadást, és áldozatot igényel, de nem követeli meg, hogy elveszítsd
magadat benne. Te egy szeretnivaló, nagyszerű nő vagy, aki előtt fényes
jövő áll. Sok hasonlóságot látok közöttünk. Higgy nekem, amikor azt
mondom, hogy egyik sem jelent semmit, ha nincs semmi másod.
Zavarodott arcot vágtam, és áthelyeztem a súlyomat, így a keze
leesett a vállamról.
- Miért hoztad ezt fel, Sunny?
Egy kicsit felnevetett, és ismét átdobta a vállán a hosszú haját.
- Hallottam a szóbeszédet, hogy Dr. Bennet elhívott téged egy
italra, és te hidegen visszautasítottad. Miért tennéd ezt? Helyes, és sok
közös van bennetek, ezért tudom, hogy lenne miről beszélgetnetek.
Miért nem fontoltad meg? Csak aggódom miattad. Majdnem két éve
vagyok itt, és soha nem keveredtél velünk, soha nem nyitottál.
Kedvellek. Azt akarom, hogy a lehető legjobb életet éld.

* 57 *
 Dr. Bennet jó kórházi fogás volt. Huszonnyolc éves, kidolgozott,
mint egy fitnesz modell, hullámos fekete hajától, és ábrándos zöld
szemétől, a legtöbb ápolónő, és más nőnemű lények is, akik
keresztezték az útját kásává olvadtak. Totális szoknyavadász volt, de
egy látszólag kedves srác, és az elmúlt hat hónapban célzásokat tett,
hogy szeretne engem jobban megismerni a munkán kívül is. Általában
leráztam magamról a figyelmet. Nem olyan fajta lány voltam, akivel az
orvosok randizni akartak, és kizárt dolog volt, hogy a piacon lettem
volna egy irodai kavarásért – nem, amikor keményen próbáltam olyan
normálisan viselkedni, amennyire tudtam. De ő csak laposan meghívott
egy randira Hálaadáskor. Ahelyett, hogy válaszoltam volna, vagy
megpróbáljak keresztülbotladozni egy mentségen, elszalasztottam a
pillanatot, amikor a Repülés az Életért infó befutott, és megpillantottam
Phil Donovan nevét. Láttam az információkat a dokumentumon, és az
volt az egyetlen gondolatom, hogy meg kell találnom Nash-t, és
megnézni, mi van vele. Nem pontosan leépíteni akartam az orvost, de
bármi is húzott Nash felé még mindig erősebb volt, mint jobban
megismerni egy jóképű orvost.
- Ugyan már, Sunny. Komolyan nem hiszem, hogy Bennet típusa
lennék, és azért nem mentem el vele, mert valóban nincs időm.
Dolgozom, és tudod, hogy az anyámmal milyen őrültek a dolgok. Jó
életet élek.
- Egy jó élet nem egyenlő a teljes élettel, Saint. Ha egy férfi
randira hív téged, akkor azt mondanám, hogy határozottan a típusa
vagy. Venned kell egy új tükröt, olyat, amelyik pontosan megmutatja,
amit mindenki más lát, amikor rád néznek. Soha nem fogom megérteni,
hogy nem látod, hogy meglehetősen sok férfi típusa vagy.
El akartam mondani neki, hogy téved, hogy láttam, amit mindenki
más is látott, de nincs az a látványos dekoltázs, a szép homokóra alak,
vagy a mesés haj, ami le tudná győzni azt a tényt, hogy nehezen építek
ki kapcsolatot emberekkel, hogy eléggé megbízzak valakiben, hogy
beengedjem, és a felengedés szinte lehetetlen volt számomra, vagy azt a
tényt, hogy megpróbáljak kicsit beszélgetni, vagy úgy viselkedni, mint
egy tipikus lány szinte leküzdhetetlen feladat volt a számomra. Mindig

* 58 *
nagyon aggódtam, hogy rossz dolgot mondok, vagy teszek. Még több
magyarázkodástól mentett meg, hogy a telefonom megint rákezdett.
Gyakorlatilag láttam a nővérem csalódott arcát a vonal másik végén.
- Ezt fel kell vennem, Sunny, de komolyan, köszönöm, hogy
vigyázol rám.
- Természetes dolog, barátnőm. Valakinek kell… túl elfoglalt vagy
azzal, hogy másokkal törődj, így nem foglalkozol eléggé magaddal.
Mintha az igazát bizonyítanám, amint átlépte a kórház fotocellás
ajtaját, Faith hangja csendül élesen a fülembe.
- Figyelmen kívül hagyod a hívásaimat?
Faith és én közel álltunk egymáshoz. Mivel csak egy év volt
köztünk, együtt vészeltük át a sulit, amíg ő le nem érettségizett. Elmenni
a West Coast egyetemre szükséges lépés volt számomra, de nehéz volt,
hogy magam mögött kellett hagynom őt. Mostanra feleségül ment az
egyetemi szerelméhez. Négy gyerekük volt, mindegyikük kevesebb,
mint hét éves, és az ötödiket várta. Ő volt az elsődleges ok, amiért
visszajöttem Denver-be, annak ellenére, hogy imádtam a tengerpartot,
hiányzott a kórház, és a személyzet az egyetemi tanulmányom
befejezése utáni munkából Kaliforniában, és nagyon nehéz volt
visszatérni a városba, ami a fiatalabb önmagamra emlékeztetett minden
nap.
- Nem. Sokáig kellett dolgoznom, és kifelé menet elkapott a
főnököm egy kis beszélgetésre. Mi a helyzet?
Hallottam, hogy felsóhajt, amint az egyik gyerkőc a háttérben
felsikított.
- Beszéltél anyával a héten?
Tekintettel az őrült hetemre, és hogy felváltva büntettem és
szidtam magam Nash miatt, nem, az anyám nem került fel a radaromra.
- Nem. Elfoglalt voltam. Miért, történt valami vele?

* 59 *
 A szüleim közel harminc éve voltak házasok, ebből huszonötöt
töltöttek boldogan. Egy bizonyos ponton, amíg én elmentem, és Faith
elkezdte a családalapítást, az apám úgy döntött, hogy otthon maradni
anyámmal már nem volt szórakoztató. Közülünk egyikünk sem tudva
róla, elkezdett találkozgatni a sokkal fiatalabb fogászati asszisztensével,
aki vele dogozott. A házasságuk addig küzdött, míg anyám nem bírta
többé a hűtlenséget, és a sértegetést. Ennek eredménye egy komoly
pereskedés, és egy csúnya válás lett, ami két évvel ezelőtt kezdődött.
Elhúzódott, tele gyűlölettel és civakodással, és ezt nemcsak egymás
ellen fordították, hanem gyakorlatilag belevontak idegeneket, és Faith-t
meg engem is. Ez volt a másik ok, amiért hazajöttem. Vissza akartam
kapni az anyámat.
Anya azt akarta, hogy semmi közünk ne legyen apánkhoz. Dühös
volt, irracionális, és csak Faith-re és a gyerekekre koncentrált. Ez a
nővéremet az őrületbe kergette, és túl sok könnyes és kétségbeesett
telefonhívás után, jelentkeztem a Denver-i Egészségügyi Orvosi
Központba, és hazajöttem, hogy segítsek, és megpróbáljam
minimalizálni a károkat. Anyám az összeomlás szélén állt. Láttam, hogy
közeledik, mint a fény az alagút végén, de nem úgy tűnt, hogy lesz
bármi is, amit tehetek, hogy megakadályozzam azt. Önmagát
gyógyította, pirulákat szedett, és a súlyának megfelelő mennyiségű bort
ivott, hogy megpróbáljon megbirkózni a fájdalommal. Ez
mindannyiunknak szívás volt, mert annak ellenére, hogy az apám
akciója mindannyiunknak fájt, lehetetlen volt, hogy teljesen kivágjuk őt
az életünkből, és ez az anyámat az őrületbe kergette.
- Igen, történt valami. Az egyik szomszéd felhívott, hogy tudassa
velem, a tűzoltóság kint volt a háznál. Úgy látszik, kiment a hátsó
udvarra, és az összes régi családi fényképet rárakta a grillre, és úgy
döntött elégeti őket.
Felnyögtem, és elindultam a parkoló felé, ahol a kocsim parkolt.
- Komolyan?
Faith kifújta a levegőt, és hallottam, mennyire fáradt is volt. –
Igen. A tűz a szél, és az öngyújtó folyadék miatt, amit használt,

* 60 *
elszabadult az ellenőrzése alól. A hátsó udvar egy része tűzet kapott.
Azt hiszem nem lett volna nagy ügy, ha anya úgy reagál rá, hogy
megpróbál vizet locsolni rá, vagy valami, de a szomszéd azt mondta,
anya csak állt ott, és nézte a tüzet, mialatt úgy nevetett, mint egy
holdkóros, amíg a tűzoltóság meg nem érkezett. Az egész környéket
leégethette volna. A háztulajdonosok szövetsége nem boldog.
Üvöltött valamit az egyik gyereknek, és motyogott valamit a
férjének, amíg beszálltam az autóba, és ráadtam a gyújtást.
- Mélyvízbe kerül, Saint, és én nem tudom, hogyan akadályozzam
meg. A végén elmeosztályra, vagy börtönbe fog kerülni, ha nem
találunk ki valamit. Az apró dolgokból a veszélyesig ment. Mi van, ha
megpróbálja bántani magát?
Ki kellett kapcsolnom a rádiót, amikor egy Band of Skulls dal
harsant fel, ahogy elindítottam a kocsit. Feltekertem a fűtést, és
ujjaimmal a kormányon doboltam.
- Szabadnapos vagyok Csütörtökön. Megyek, és beszélek vele.
- Ó, Saint, ne. Ettől csak mindketten idegesek lesztek. Nekem csak
ki kellett adnom ezt valakinek. Annyira belefáradtam már
mindkettőjükbe.
- Ez annyira szomorú, Faith. Valakinek meg kell próbálnia
értelmet beszélni bele. Kirakták őt, ettől még nincs vége a világnak.
Tudom, hogy nagyon nehezen viselte apa megcsalását, pokoli dolog,
hogy új barátnője van, de neki komolyan le kell állnia ezzel, és
továbblépnie. Mi megtettük. – Azt hiszem, ez számomra könnyebb volt,
mert nekem soha nem voltak elvárásaim a férfiakkal kapcsolatban, akik
valaha is képesek lennének hű maradni egy nőhöz.
Faith felhorkant, és hallottam, hogy a vonal sistereg, ahogy áttette
a telefont az egyik válláról a másikra.
- Mondja az a lány, aki hagyja, hogy az elmúlt nyolc évben, egy
átlagos fiú elrontsa a szerelmet. Nézz szembe vele, Saint, a nők ebben a
családban nem kezelik jól a szívfájdalmat.

* 61 *
 Muszáj volt önkéntelen zajt csapnom, mert a hangja éles lett,
amikor megkérdezte, - Megint láttad őt?
Fogaimon keresztül fújtam ki a levegőt, becsuktam a szemem, és
hagytam, hogy a fejem hátraessen az ülésre. Soha nem kellett volna
megemlítenem, hogy belefutottam Nash-be, amikor eljött, hogy
felvegye Rome-ot, a néhány hónappal ezelőtti bárharc után. Minden,
amit akarta, hazamenni, venni egy forró zuhanyt, és lemosni ezt a napot
a lefolyón.
- Az egyik családtagja az onkológiai osztályon van a kórházban.
Néhányszor belefutottam.
A torka mélyéről felmorgott, és ettől a védelmező gesztustól
kuncogtam.
- Megmondtad neki, hogy menjen a pokolba?
Faith már régóta azt gondolta, hogy ki kellett volna tálalnom
Nash-nek, elmondani, hogyan éreztem magam, a szörnyű,
meggondolatlan szavaitól, és az ajtajánál hagyni a kárt, amit tett. Azt
gondolta, hogy szálka volt az oldalamban, amit csak gyorsan, és tisztán
ki kell húzni.
- Nem. Én csak bekapcsoltam a pantomim tudásomat. Tátott
szájjal, félszegen bámultam rá, amíg kényelmetlenül nem kezdte érezni
magát, és elment.
Egy kicsit elnevette magát, és hallottam, hogy a férje feltett neki
egy kérdést.
- Igazán nagyon rossz, hogy nem szedett fel egy csomó kilót, vagy
támadta meg valami furcsa húsevő betegség, amitől undorítóan nézett
volna ki.
A párás ablakra egy szívet rajzoltam a mutatóujjammal.
- Nem. Még mindig nagyon jól néz ki, jobban, mint a
középiskolában, csak sokkal több tetoválással… és tudod,
kidolgozottan. – Nevetségesen jóképű volt, és azok a szemek…
Istenem, azok a szemek le tudták varázsolni a bugyikat.
* 62 *
 - Az szívás, és neked nem kellene észrevenned. Azt kellene
mondanod neki, hogy egyen szart, és dobja fel a talpát. Maradj távol
tőle, Saint. A saját érdekedben. Nézd, mennem kell. Justin-nak szüksége
van rám, hogy vigyázzak a gyerekekre, amíg ő befejezi a vacsorát.
- Meg foglak csörgetni, miután beszéltem anyuval.
- Ugh, rendben. Még mindig úgy gondolom, hogy úgy hangzik,
mint egy katasztrófára várni, hogy megtörténjen. – A magabiztossága
elsöprő volt, de meg kellett bizonyosodnom arról, hogy az anyám
tényleg nem ment túl messzire a szívfájdalma miatt.
- Valószínű, de meg kell tennem. Puszild meg a gyerekeket a
nevemben.
- Meg fogom. Komolyan, Saint, kerüld el Nash Donovan-t. Nem
hiszem, hogy a szíved valaha is helyrejött az első alkalomból, amikor
beletaposott.
Elköszöntem tőle, és a mobilomat az anyósülésre dobtam magam
mellé.
Igaza volt. A szívem már soha többé nem lesz ugyanolyan,
mindazok után, amit velem tett. Még ha nem is tudta, hogyan érzek
iránta, még ha úgy jött le, mint egy kedves srác néhány röpke találkozás
után, az, ahogy vakon lerombolt mindent, megbocsáthatatlan, még most
is.
Amikor elmentem az egyetemre, el a városból, a dolgok kezdtek
megváltozni a számomra. Az egészséges kaliforniai életmód
megváltoztatta a fizikai megjelenésemet, és hogy ott senki nem tudta, ki
voltam, nem tudták, hogy egy kockafej voltam, barátok nélkül,
könnyebben tudtam beszélni az emberekkel. Viszont a fiúk figyelmét
nem éppen könnyen tartottam kézben, de kezelhető volt, és mint olyan,
mellékesen elkezdtem randizni. Néhány srác jobban tetszett, mint a
többi, néhánnyal eléggé elengedtem magam, és hagytam őket eljutni az
első bázisig, még a másodikig is, de ez nem volt addig, amíg el nem
kezdtem az első munkámat a kórházban Los Angeles-ben, és nem
találkoztam egy férfi ápolóval, Derek-kel, akivel elég kellemesen

* 63 *
éreztem magam, eléggé megbíztam valakibe, hogy ténylegesen
lefeküdjek vele.
Már három hónapja randiztunk, kedves volt, ugyanolyan
szenvedélyes az orvosi és egészségügyi területen, és a másokon való
segítésben, mint én, és nagyon, nagyon aranyos volt. Úgy tűnt kedvel
engem, nagyon. Újra és újra elmondta nekem, hogy azt gondolta, vicces,
okos, csinos vagyok, és szórakoztató volt körülöttem lenni, és soha nem
erőltetett. A dolgok természetesen haladtak előrefelé… egyik dolog
követte a másikat, és végül az ágyban kötöttünk ki. Itt történt, hogy az
első és egyetlen kapcsolatom, amit valaha is megpróbáltam elérni,
szétesett. Az az ötlet, hogy csupaszon, meztelenül kitárulkozzak
valakinek, halálra rémített. Az ítélkezés gondolata miatt, és hogy rájön a
hiányosságaimra, kiütéses lettem, és elborított a hideg veríték. Nem volt
abban semmi romantikus és szexi, hogy egy lány átverekszi magát a
szexen, folyamatosan sírt, és az ajtóhoz menekült, amint vége lett.
De Derek egy csodálatos srácnak bizonyult, és velem akart
maradni, dolgozni akart rajta, végül elgyengültem, és beleegyeztem,
hogy az egész kapcsolatnak adjak egy második esélyt. Csak a szex soha
nem működött úgy, ahogy én szerettem volna, soha nem ment úgy,
ahogy ő akarta, és nem telt bele sok idő, mielőtt egy másik nővér
karjaiban találtam. Természetesen a lány nem sírt, amikor rájuk
nyitottam Derek lakásában. Az árulás szúrt, és ez teljesen megerősített
abban, hogy nem igazán tudtam megbízni egy srácban, hogy ők mindig
biztos fogásnak tekintik egy lánnyal való kavarást, és megerősítette a
bizonytalanságomat minden nap. Emellett, Derek mindig is sokkal több
volt nekem, mint én neki, és őszintén szólva, mentséget adott, hogy
elsétáljak, amikor annyira kedvesnek és gondoskodónak tűnt, ami
valójában megkönnyebbülés volt. Fárasztó volt megpróbálni erőltetni,
hogy megpróbáljak úgy tenni, mintha a szex jobb lett volna, és
élvezetesebb… nem hibáztattam, hogy olyan lányt akart, aki normálisan
viselkedett az ágyban.
Miközben előrefelé haladtam, volt egy srác, vagy kettő, aki iránt
eléggé érdeklődtem, hogy újra próbálkozzak, és azt hittem, hogy az
egyéjszakás kalandokban kevesebb nyomás lenne. Azt gondoltam, hogy

* 64 *
ha egy srác nem ismer engem, nem tudja, milyen állásban dolgozok,
talán sakkban tarthattam volna a visszautasítás irracionális félelmét, és a
ronda ítélkezést. Soha nem működött. Mindig rosszul éreztem magam,
és csak azt akartam, hogy vége legyen, szóval a második alkalommal,
miután fagyos jégcsapnak hívtak, eldöntöttem, hogy abbahagyom,
bármi is történjen. A jövőben abbahagytam a megszokott fiú-lány
dolgokon való gondolkodást.
Nem egészen Nash-t, és a tettét hibáztattam az összes
kavarásomért. Közülük sok belőlem alakult ki, egyszerűen csak én
voltam. Én voltam a kakukktojás, az, aki nem igazán illik sehová. Faith
olyan magas volt, mint én, neki szintén fényes, vörös haja volt, de az
övé kezelhető, és nem hiszem, hogy az életében valaha is lett volna egy
pattanása. Vidám volt, és népszerű, röplabdázott, és benne volt
mindenfajta bizottságban és klubban. Tökéletes keveréke lett a
szüleinknek, és valahogy mégis sikerült egy elragadó, és kedves lánynak
lennie. Senki sem tudta, hogy mit tegyen velem, még otthon sem, ahol
tudtam, hogy feltétel nélkül szerettek. Még annak érdekében, hogy
segítsenek, a szüleim diétából diétába hajszoltak, egyik bőrgyógyásztól
a másikig vonszoltak, és mindenféle tevékenységre beírattak, amik csak
pénzkidobásnak bizonyultak. Tudtam, hogy a szándékaik jók voltak,
hogy azt akarták jöjjek ki a csigaházamból, és éljek teljes életet, de
minden, amit sikerült elérniük, hogy még rosszabbul és kínosabban
éreztem magam a saját bőrömben.
Természetesen, a problémáim közül egyiken sem segítettek,
amikor a Derek-kel töltött idő bebizonyította, hogy a férfiakban nem
lehetett megbízni, és apám úgy döntött, hogy unatkozik az anyámmal, és
le akarta cserélni őt egy újabb modellre. Nem számított, hogy mi egy
szerető, gondoskodó, sziklaszilárd család voltunk, ami segítette és
támogatta egymást. Nem, ami számított, az pár hetyke cici, és teljes
fogsoros mosoly, amitől tíz évvel fiatalabbnak érezte magát. Nem
gondolta át kétszer, hogy kettétöri a családunkat, és engem ott hagytak
egy mélységes megállapodással, amit a férfiak mindig könnyebb
választásnak tartottak. Ha odateszel egy csinos lányt, aki
megszerezhető, és előttük fénylik, a péniszük végül őket fogja
választani, és ez szívás volt.
* 65 *
 Annak ellenére, hogy tudtam, ő nem az enyém, egy extravagáns
fantáziát építettem köré, akihez, azt gondoltam, hogy Nash egy nap
vissza fog térni. Tetszett, hogy benne volt a művészetben, hittem a
grafiti festés iránti vágyában, és tele volt tetoválásokkal, meg
piercingekkel, amik veszélyesek, és fantasztikusak voltak. A legtöbb
kamaszlány ezt tette. Azt gondoltam, hogy ő más, azt gondoltam, hogy
az, ahogy kapcsolatba lépett velem a szekrényünknél, és ahogy az
iskolában bánt velem a többi tipikus tinédzserfiú fölé emelte. Amikor
rájöttem mennyire tévedtem, az összetört engem, és a kiásott gödörben,
ahol az önérzetem, és a magabiztosságom minden összetört darabja volt,
csak még mélyebbre süllyedtek. Ezért lettem ápolónő, miközben
megtaláltam egy nagyobb célt, hogy képessé tegyen magam arra, hogy
bemenjek abba a mély, és sötét lyukba, és kihozzam az összes törékeny
darabkámat. Nem voltam teljesen egész, de sokkal jobb látványt
nyújtottam, mint amilyen kamasz koromban voltam.

Faith-nek igaza volt. A Ford nők nem kezelik jól a szívfájdalmat,

és vonakodtam elismerni, hogy egy részeg csók Nash-el nagyobb
hatással volt rám, több választ csalt ki belőlem, mint a három hónapos
szelíd udvarlás Derek-kel. Elég okos voltam, hogy tudjam, ez így nem
volt jól, meg kellett fogadnom Faith szigorú figyelmeztetését, és
elkerülnöm őt. Nash Donovan nem jó az önérzetemnek, vagy alkalmas
arra, hogy tisztán és rendezetten tartsam az életemet, érthető módon ez
most már veszett ügy volt.

* 66 *
 5. Fejezet
Nash

Futottam az ürességbe, és egyre jobban indulatosabb lettem.

Ahelyett, hogy déltől hétig dolgoztam volna, kilenckor kellett
bemennem, és nyolcig vagy még tovább maradnom, hogy bepótoljam az
összes embert, akiknek az előző héten az időpontját átraktam a mentális
összeomlásom közepén. Az előjegyzési naptáram szinte mindig tele
volt, szóval megpróbáltam átütemezni egy egészre hétre való munkát,
hogy nem csak egy rémálom volt számomra, de Cora is készen állt
megfojtani engem.
Megpróbáltam az ebédszüneteimet azzal tölteni, hogy
meglátogattam Phil-t, ami azt jelentette, hogy nem volt egy
szusszanásnyi időm se egész nap. Nem volt valami nagyszerűen. A
tüdeje tele volt vízzel, és az egyik fájdalomcsillapítót, amit szedett, nem
bírta a gyomra, így nehezen tudott lent tartani bármit is. Kemény volt
így látnom őt, mintha csak a szemem előtt sorvadna el. Látni őt, ahogy
előttem tűnik el, több száz kérdést vetett fel a fejemben. Komolyan, le
akartam őt fogni, és hallani tőle a történetet. Elmúlt a döbbenet, és most
már akartam a válaszokat. Többé nem féltem a válaszaitól. Kizárt dolog
volt, hogy Phil szégyellné, vagy boldogtalanná tenné, hogy az ő vére
vagyok.

* 67 *
 Addig üldöztem volna az anyámat, amíg el nem mondja a
részleteket, de vele foglalkozni mindig is egy rémálom volt, és én nem
tudtam, hogy venné-e a fáradságot, hogy elmondja az igazat. Cora
említette, hogy úgy tűnt, az apja titkolt bennfentes információkat, és
Cora teljesen nyíltan kiimádkozta volna belőle a történetet, ha akartam
volna. Az apja és Phil együtt szolgáltak a haditengerészetnél évekkel
ezelőtt, és szoros kapcsolatot tartottak fent az évek során.
Azt mondtam neki, hogy tartsa magát távol ettől, mert meg kellett
adnom a jogot azoknak az embereknek, akik belekeveredtek ebbe, akik
hagytak engem olyan sokáig hazugságban élni, hogy megmagyarázzák a
döntéseiket. Azonban, ha Phil nem dönt úgy, hogy hamarosan leáll az
időhúzással, akkor el fogom fogadni Cora ajánlatát, és egy cseppnyi
bűntudatot sem fogok érezni emiatt.
Az üzletben én voltam az egyetlen. Be kellett fejeznem egy zombi
Hello Kitty tetoválást egy lány lábán. Annyira elegem volt a zombikból.
Minden nap volt zombi Elvis, zombi Marilyn, zombi Harry Potter…
minden alkalommal az összes zombi volt. Úgy értem, mindig
gondoskodtam arról, hogy száz százalékos odafigyelést nyújtsak, és
elkötelezzem magam mindegyik tetoválásnak, amit az ügyfélre varrok.
Nem tartoztam nekik semmivel sem kevesebbel, tekintve, hogy örökké
viselni fogják a művészi munkámat, de igazából nagyon kíváncsi
voltam, hogy a sok fiatalabb ügyfélkör, akik a székemben végezték,
elgondolkoztak-e a múló trendekről. Öt éven belül a zombi Elvis közel
sem fog olyan jónak tűnni, mint ahogy most, így biztosra kellett
mennem, hogy ez legalább egy lenyűgözően végzett tetoválás, még ha a
téma nem is mindig volt lényeges.
Épp befejeztem a tetoválást, és az órára pillantottam, ami a
recepciós pulton állt, hogy megnézzem, volt-e időm bemenni a
kórházba, és meglepődtem, amikor az üzlet bejárati ajtaja kivágódott és
Rowdy sétált be rajta. Rowdy St. James úgy nézett ki, mint egy
modernkori James Dean. Volt egy hűvös retro kisugárzása, ami illett rá,
és ő volt az egyik legviccesebb fickó akivel valaha találkoztam.
Vidámmá tette az üzletben a légkört, amióta Rule olyan fasz tudott
lenni, és Cora szeretett drámákat okozni, és beleütni az orrát mindenki

* 68 *
dolgába. Felemeltem rá az egyik szemöldökömet, és befejeztem a lány
és az ő zombijának a kötözését.
- Mi a helyzet, ember?
Az ügyfél fizetett, és elmondta, hogy mennyire eszelősen boldog a
zombi kittyével, ahogy kikísértem, és bezártam mögötte az ajtót.
- Az utóbbi időben őrült órákat húztál le, haver.
Ahhoz, hogy még nyilvánvalóbbá tegyem az állítását, ásítottam, és
meg kellett ropogtatnom a nyakamat.
- Ez az én hibám. Nem kellett volna olyan baromnak lennem a
múlt héten.
- Volt néhány nehéz dolog, amivel meg kellett birkóznod.
- Igen, de ritka nagy fasz voltam, ember. Úgy viselkedtem, mint
egy csecsemő.
- Senki nem hibáztat téged.
Nem, nem tették, de kellett volna. Saint felbukkanása, és hogy azt
mondta, húzzam ki a fejem a seggemből, hogy észrevegyem mi volt a
saját kavargó érzéseimen túl, és Rule erős karja rávett, hogy helyesen
viselkedjek.
- Mit csinálsz itt ilyen későn? – kérdeztem, ahogy elkezdtem
rendbe tenni a helyemet.
- Téged kerestelek. Megálltam a kórháznál, hogy megnézzem Phil-
t, és ő említette az új boltot. Ez eléggé király.
- Igen. Nekem fogalmam sincs, mit kellene csinálnom
Kuncogott, és a recepciós pultnak dőlt, míg én erős
fertőtlenítőszerrel letöröltem a dolgokat.
- Nos, én szart se tudok az új alkalmazottak felvételéről, és arra
gondolni, hogy találj valakit, aki helyettesíti Cora-t egy vágyálom. Ez az
ötlet nem csak kudarcra volt ítélve, hanem le is húzhatod a lefolyón. A
világ nem tud kezelni egynél több olyan lányt, mint ő.
* 69 *
 Elnevettem magam, mert igaza volt, és felálltam, így ki tudtam
ropogtatni a hátamat. Olyan hangot adtam, mintha darabjaimra
hullottam volna.
- Igaz.
- Ismerek egy fickót, aki felújításokkal és olyan cuccokkal
foglalkozik, mint ez. Ő egy jó srác, igazából az egyik ügyfelem. Én csak
azt akarom, hogy tudd, van egy nevem arra az időre, amikor a hely
készen fog állni arra, hogy egy tetováló szalonná alakuljon.
- Ki az?
- Zeb Fuller.
Már hallottam ezt a nevet ezelőtt. Zeb egy autós fickó volt. Neki
volt egy öreg International-je, amit ugyanahhoz a szerelőhöz vitt, akihez
én is jártam, amikor a vadállatnak valami baja lett, és én nem tudtam
egyedül megoldani.
- Király. Észben tartom őt. Még csak nem is voltam ott. Aközött,
hogy megpróbálok felzárkózni itt, és a Phil-lel töltött idő között, csak
egy örök körforgásba vagyok.
Nem beszélve arról, hogy annak ellenére, hogy tudtam, azt akarja,
hogy kerüljem el őt, én még mindig minden alkalommal Saint-et
kerestem, amikor beléptem a kórház ajtaján. Eddig nem jártam
szerencsével, de ez nem állított meg engem, hogy keressem őt.
- Igen, azt észrevettem, és Rule is teljes vőlegényi üzemmódban
van. Ó, mennyire megváltoztak itt a dolgok az elmúlt néhány évben.
Emlékszem, az összes szórakozásra, és a néhány kevésbé szórakoztató
alkalomra is.
- Héj, én még megvagyok. – Az érvem a legjobb esetben is
bátortalan volt. Túl fáradt voltam a szórakozáshoz.
Felnevetett, és megforgatta óceánszínű szemét.
- Nem hiszem, Nash. Az egész csapatunk megházasodik, babákat
várnak, mindannyian felnövünk, és letelepedünk.

* 70 *
 Rowdy volt a legfiatalabb a bandánkból, így vicces volt ezt pont
tőle hallani. Lekapcsoltam a lámpákat, és felhúztam egy fekete sapkát a
borotvált fejemre.
- Meg kellett történnie valamikor, azt hiszem, de házasság, és
babák… - Vágtam egy fejet. – Nem nekem valók.
- Majd meglátjuk, tesó. Meglátjuk. Őszintén, igazából nem ezért
támadtalak le. Van egy ötletem a boltra, amit veled akarok
megvalósítani.
Rowdy egy érdekes ember volt. Vicces, ő volt a tréfamester a
csapatunkban, de neki is sok mindene rejtőzött a felszín alatt. Azt
hiszem ezért volt, hogy ő és Jet között annyira szoros volt a kapcsolat,
sokkal több minden zajlott benne, amit a legtöbb ember készpénznek
vett. Sokkal jobban benne volt a művészetben, amit a megélhetésért
csináltunk, mint ahogy a többiek. Azt gondolom, hogy a hatalmas haja,
a gondosan ápolt arca, és a kedélyes személyisége alatt egy igazán
művészi ember lelke lapult. Ezt, és őt is nagyra értékeltem, így ha volt
neki egy ötlete, több voltam, mint hajlandó, hogy adjak neki egy esélyt.
Ráadásul ez sokat jelenthetett neki, ha hozzám fordult, miután mindenki
más felszívódott.
- Fotózás.
Egy picit meglepett voltam, hogy látom, ő meg egy kicsit
idegesnek tűnt. Volt egy halvány rózsaszín pír a bazi nagy horgony
tetoválása mögött, amit a nyaka oldalára varratott.
- Cora említette, hogy van egy üres rész az új hely legfelső
emeletén, ahol irodák meg ilyesmik voltak. Arra gondoltam, hogy át
kellene alakítanod egy bolttá. Tartsd meg a tetováló szalont, és a
piercinges cuccokat odalent, de az emeleten fontolóra kellene venned,
hogy eladj dolgokat… mint a saját márkánkat. Több lenne, mint a
pólók, és azok a szarok, amiket most csinálunk. Arra is gondoltam, hogy
jövedelmező ötlet lehetne, hogy ezeket néhány eredeti művész által
mutassuk be. Mint ahogy Rule csinálta azt a falfestmény abba a
legénylakásba azoknak a gazdag fickóknak, és mint ahogy graffitit

* 71 *
készített annak az étteremnek a hátuljára a Broadway-n. Az emberek
megvennék, és azon a helyen, ti srácok rengeteget kaszálhatnátok.
Csak bámulni tudtam rá. Félreértelmezhette a döbbent
meglepetésemet, mert megvonta a vállát, és felemelte a tetovált kezét,
hogy megdörgölje a tarkóját.
- Vagy ne. Ez csak egy ötlet volt.
Pislogtam, és kinyúltam, hogy a tenyeremmel meglökjem a
mellkasa közepét.
- Egy kibaszottul briliáns ötlet. A fenébe, haver, Phil-nek téged
kellett volna meghagynia ennek az új projektnek a felelősének.
Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire értesz az üzlethez.
Kisétáltunk a bejárati ajtón, ki a hideg Colorado-i levegőre. A
hideg kiszívta a levegőt a tüdőmből, és reszketni kezdtem a pulcsimban.
- Én csak láttam, mit tett Rome és Asa azzal a lepusztult bárral,
amit végül felfutattak, és gondoltam, meg kellene próbálnunk nekünk is.
Imádom ezt a helyet, imádom, amit csinálunk, szóval miért ne emeljük
ezt a következő szintre?
- Ez azt jelenti, hogy bárkit is veszünk fel, hogy irányítsa ezeket az
üzleteket Cora helyett, tökéletesen meg fog felelni. Nem ismersz senkit,
aki be tudja tölteni ezt a szerepet, ugye?
Automatikusan megveregettem a kapucnis pulcsim zsebét cigit
keresve, és majdnem rohamot kaptam, amikor rájöttem, hogy üres. A
leszokás szívás, és én szívok a leszokás miatt, de keményen
próbálkoztam, és minden alkalommal, amikor megláttam Phil-t abban
az ágyban, ezt az egészet egy kicsit könnyebbé tette.
Rowdy megrázta a szőke fejét, és a nyaka köré húzta a steppelt
flanel gallérját.
- Nem, de te majd találsz valakit. Nagyszerű ösztönöd van az
emberekkel kapcsolatban, és Rule olyan, mint a pokol portása, nem
beszélve arról, hogy bárkinek, akit felveszel át kell mennie Cora
tesztjén. Adnod kell magadnak egy kis bizalmat, Nash. Ez Phil élete, az
* 72 *
ő öröksége… természetes, hogy te vagy az egyetlen, akit megbízott
ezzel. Egy család vagyunk, azt akarta, hogy folytasd a hagyományt, és
tartsd meg ezt a helyet egy otthonnak. Ez a tiéd, tesó. Legyen egy kis
hited.
Én csak morogtam, és megfordultam, hogy odamenjek, ahol a
Charger parkolt. Lágy hópelyhek kezdték betakarni a földet.
Ránéztem, amikor megkérdezte, - Héj, hallottam, hogy az új
szomszédod egy erős tízes. Mi a helyzet vele?
Felemeltem a vállamat, majd hagytam leesni. Az volt a helyzet
vele, hogy haja a vörös egy rossz árnyalata, és a szemei sötétek voltak,
nem nyugodt, szelíd szürkék.
- Túl elfoglalt voltam, túlságosan sokat ítélkeztem Phil felett…
nem tudom. Kilengés egy sör miatt, és be tudod mutatni magad.
Nem válaszolt, csak vetett rám egy pillantást. Egy pillantást, ami
egyértelműen jelezte, hogy ha nem próbálkoztam elég aktívan bejutni a
dögös szomszéd bugyijába, akkor valami történt. Szerencsére hideg
volt, így egyikünk sem akart a járdán lógni, és sikerült tisztán
elmenekülnöm anélkül, hogy egy gyenge mentséggel rukkoljak elő,
azért hogy elkerüljem az igazi okot, amiért nem vetettem be az összes
jelentős tudásomat a dögös csajon a folyosón túl.
Amikor megérkeztem a kórházhoz, majdnem kilenc volt.
Megpróbáltam közel parkolni, így nem kellett volna egészen a bejárati
ajtóhoz vándorolnom, és lefagyasztani a golyóimat az odáig vezető
úton, de a sors nem nekem dolgozott, és öt percbe telt, míg megkerültem
az egész épületet az ajtóig, miután végül találtam egy helyet. Az orrom
alatt morogtam arról, hogy szükségem lett volna egy cigire, és
összedörzsöltem a kezemet, hogy megtartsam a meleget, amikor
botladozva megálltam, ahogy tiszta rálátásom nyílt a főépület sarkára.
Saint oda-vissza járkált a járdán. Az épületből jövő lámpák légies,
és csillogó fényt vetítettek rá, mintha ezek a mennyország felett lettek
volna, rávilágítva a ragyogásukkal, amitől minden egyes hópehely, ami
csapdába esett a káprázatos hajában, csillogott. Ő nem csak Saint-t

* 73 *
volt… olyan volt, mint valami ismeretlen erő, ami megpróbálna engem
olyan irányba lökni, hogy sokkal többnek lássam őt. A normálisan
felfogott haja, most mindenhol ott volt, sápadt arca körül kavargott,
mint a tűz, és a vörösréz. A hópelyhek összegyűltek a laza tincsekben,
de nem úgy tűnt, mint aki észrevette. A műtősruháját viselte, semmi
kabát, vagy kesztyű, és a hideg úgy tűnt semmilyen hatással nincs rá,
ahogy oda-vissza mászkált. Kétségbeesetten mozgott, karját szorosan
keresztbefonta a mellkasa előtt, mintha megpróbálná megölelni magát.
Tudtam, hogy egyáltalán nem akart velem foglalkozni, hogy úgy
akart tenni, mintha nem is léteztem volna, de én nem tudok csak úgy
elsétálni mellette, anélkül, hogy megkérdezzem tőle, mi a baj, anélkül,
hogy lássam, jól van-e. Én nem voltam az a fajta ember, és ami még
fontosabb, valójában számított nekem, hogy miért volt itt kint, amikor
nyilvánvalóan ideges, és hogy miért nincs rajta egy kabát vagy valami,
amikor annyira hideg volt.
- Saint?
Halkan mondtam ki a nevét, és egy kicsit közelebb mentem.
Amikor megfordult, észrevettem az arcán a megfagyott könnyek
vonalát, és gyakorlatilag éreztem, ahogy a felgyülemlett feszültség áradt
a testemből. Meglepődtem azon, hogy a hó, ami az arcán landolt, és a
szempilláján csüngött, nem olvadt el rögtön a hőtől, és az energiától,
ami belőle áradt.
- Minden rendben?
Pislogott rám, mintha nem ismert volna meg, és azt gondoltam,
talán a sapka takarja a fejem. Kinyitotta a száját, majd hagyta, hogy
becsukódjon, mintha a szavak egyszerűen nem jönnének ki rajta. Karjai
az oldalához estek, és csak bámult rám, nem mondott semmi, vagy
mozdult meg egy hosszú pillanatig. Azon voltam, hogy bocsánatot
kérek, amiért megzavartam őt, amikor hirtelen felém mozdult…
megtántorodott, mintha a földhöz ragadt volna. Fogalmam sem volt, mit
csinál, de az arcán lévő kifejezés elszánt, és összpontosított volt,
úgyhogy felkészültem rá, hogy arcon csap, vagy beletérdel a golyóimba.
Ezzel a lánnyal soha nem tudtam, mi fog legközelebb következni.

* 74 *
 Nem voltam felkészülve arra, hogy a mellkasomnak veti magát.
Annyira megijedtem, hogy igazából egy lépést hátrálnom kellett, ahogy
a dereka köré kulcsoltam a karom. Kezét a vállamra tette, és a jéghideg
ujjait a kapucnis pulcsim gallérja alá csúsztatta, és belemélyesztette a
tarkómba. A melle a mellkasomnak ütközött, és a hosszú haja az ujjam
köré tekeredett, ahol tartottam a derekánál fogva. Selymes és hűvös volt,
mintha egy megfagyott üvegtáblát érintenék. Döbbent voltam,
megpróbáltam rájönni, mit csinál, amikor szája az enyémnek csapódott.
Szerencse, hogy magas volt, és nem kellett nagyon felfelé hajolnia, mert
ha támasztottam volna, jó esély lett volna rá, egyenesen visszaejtem a
földre meglepetésemben.
A szája forró, eszeveszett, vad, és kétségbeesett volt. Olyan íze
volt, mint a télnek, és valamilyen savanykás citrusnak. Ezt azért tudtam,
mert nem habozott, hogy megforgassa a nyelvét a döbbent számban.
Sok lánnyal csókolóztam már, valószínűleg túl sokkal az évek során, de
egyikük sem váltott ki ilyen kellemes érzést, hogy a bokszerem tíz
számmal kisebb lett a másodperc töredéke alatt, mint ahogy Saint tette.
Ez nem egyszerűen nagyszerű csók volt. Volt valami mögötte, valami,
aminek több éle, több értelme volt, mint bármelyik másik csóknak,
amire emlékeztem. Az, ahogy a puha ajkát szorosan az enyémhez
nyomva éreztem, az, ahogy a fogait használta, hogy harapdáljon, az,
ahogy a rövid körmei a nyakam mindkét oldalába belemélyedtek,
teljesen kifordított engem.
Ha mi nem álltunk volna kint a szakadó hóesésben, ha nem álltunk
volna a járda közepén, nekilöktem volna őt egy falnak… a fenébe,
találtam volna egy puha helyet a földön, hagytam volna, hogy
kidolgozzon bármit, ami üldözte őt a legszexibb, legmocskosabb
módon. Ha fizikai megkönnyebbülésre volt szüksége, hogy kiadja az
érzelmeit, túlságosan boldog lettem volna, hogy önként felajánljam az
időmet, és a testemet. Volt egy olyan gyanúm, hogy ha valaha is elég
szerencsés leszek, hogy meztelenül lássam őt, soha nem engedném,
hogy újra felöltözve legyen körülöttem.
Arcomhoz csúsztatta a kezeit, és megragadta mindkét oldalt.
Remegni kezdett, és amikor visszahúzódott, én beleragadtam egy

* 75 *
hömpölygő viharba, ami a tekintetében tükröződött. Felemeltem az
egyik kezem, és az ujjperceimmel letöröltem egy árva, kristály
könnycseppet, ami a szempilláján csüngött. Kiengedett egy reszketeg
sóhajt, és becsukta a szemét.
- Sajnálom. Nem akartalak letámadni a számmal. – Úgy hangzott,
mint aki egyszerre volt zavarban és volt szomorú.
Kitört belőlem a nevetés, és tettem egy lépést hátra, miközben
hagytam, hogy a keze leessen. A tudatosságának egy része vissza
kellett, hogy térjen, mert remegni kezdett. Sóhajtottam, és lehúztam a
pulcsim cipzárját, így oda tudtam neki adni. Némán nézett rám egy
másodpercig, majd elvette.
- Saint, te letámadhatsz engem bármelyik részeddel, minden nap
minden pillanatában. Nem fogok panaszkodni… soha.
Egy kicsit reszketegen nevetett fel.
- Köszi.
- Akarsz arról beszélni, mi vitt rá arra, hogy a hóban oda-vissza
járkálj?
Ez egy hosszú ideje tartó próbálkozás volt. Soha nem tűnt úgy,
mintha igazán beszélni akart volna velem, de még mindig annyira
űzötten nézett ki, így meg kellett kérdeznem.
Megrázta a fejét, és keresztülfuttatta kezét a haján. Néhány vörös
tincs úgy lebegett a feje körül, mint egy glória.
- Az egész hét elég forgalmas volt. Az időjárás miatt a dolgok
őrülté váltak, és influenza szezon van. Általában kezelni tudtam
mindent, ami az ajtón bejött. Néha nyomasztó tud lenni, és megszakad
tőle a szívem, de végzem a munkám, és általában tudok várni addig,
amíg haza nem érek, hogy vagy feldolgozzam az egészet, vagy
szétessek.
El se tudtam képezni, mivel kellett megbirkóznia nap, mint nap.
Rule ikertesóját, Remy-t, erre a sürgősségire hozták be, amikor az
autópályán összetörte a kocsiját egy szörnyű balesetben. Nem élte túl, és
* 76 *
ez eszembe jutatta, hogy ez olyasmi volt, amit minden alkalommal látni
kellett.
- Ma, egy kamaszlánnyal rohantak be. A szülei túladagolva
találtak rá a fürdőszobában. Igazából még csak egy kislány volt, előtte
állt az egész élet, de ő lenyelt egy egész üveg pirulát, mert a kölykök az
iskolában szórakoztak vele, megfélemlítették. Kegyetlenek voltak vele,
szörnyű nevekkel illették az interneten, és ő csak nem bírta ezt tovább.
Láttam, hogy az alsó ajka megremeg, mielőtt a foga közé kapta
volna. Szemei visszatértek az enyémekhez, és a szürke szín megfakult.
Kíváncsi voltam, hogy a kamaszkori önmagát látta-e a betegben, és a
bűntudat szúrását éreztem, hogy akkor nem szenteltem neki több
figyelmet
- Halált és tragédiát látok minden alkalommal, és semmi sem teszi
rosszabbá, mint amikor az teljesen értelmetlenül történik. Minden, amire
szüksége lett volna, némi kedvesség, egy kis alapvető emberi jóság, és
nem a hullaházban végezte volna, a szülei nem lennének tönkretéve.
Szívszorító, és annyira értelmetlen.
Kezét a pulcsim ujjába dugta, és felnézett rám. – És holnap el kell
mennem beszélnem az anyámmal, ami száz gyökérkezelésnek felel meg
egyszerre. Ez a nap kegyetlen volt, és azt hiszem, egy kicsit letértem az
útról egy pillanatra.
Most rajtam volt a sor, hogy megrázkódjak.
- Sajnálom Saint. Ez szörnyen hangzik.
Összehúzta a szemét, és az épület bejárata felé fordította a fejét.
- Honnan tudod? Volt valaha bárki is, aki gúnyolódott veled,
szörnyű nevekkel illetett, éreztette veled bárki is, hogy nem érdemled
meg az életet, csak azért mert nem voltál ugyanolyan, mint mindenki
más?
Összerezzentem a nyers tónusától, és megpróbáltam összerakni,
hogyan fordult ellenem édesből, ellenségessé olyan gyorsan. A
gondolatmenete úgy mozgott, mint egy ijedt mezei nyúl.

* 77 *
 Kinyúltam, megragadtam a könyökét, és megpördítettem, így
szembekerült velem.
- Nézd, nem tudom, hogy mit tettem, vagy mondtam, amitől úgy
gondolod, hogy valami szörnyeteg vagyok. Én pontosan tudom, hogy
milyen ez, Saint. Phil-lel éltem le a gyerekkorom legnagyobb részét,
mert a saját anyám nem szeretett, nem gondolta, hogy elég jó vagyok,
hogy megtartson. Én nem szerettem se őt, sem a férjét, így nem akart
engem. Hozzáment egy fickóhoz, aki már azelőtt utált engem, mielőtt
elég idős lettem volna, hogy feltegyem a kérdést, miért. Gyerekkorom
minden napján ismétlésben hallgattam a neveket, a gúnyolódásokat, a
csúfolásokat, azért, hogy egyszerűen csak élek. Szóval, innen tudom.
Mindössze annyi adatott meg, hogy az enyémek nem a társaimtól jöttek,
de van bármi különbség? A gyűlöletes cselekedetek szívások, nem
számít, kitől származnak.
Valami keresztezte csinos arcát, és észrevettem ebben az igazi
vörös stílusban, hogy volt néhány apró szeplője, ami az orrnyergét
pettyezte. Ráncba szedte pöttyös vonásait, és a lifthez sétált velem.
Gyakorlatilag láttam, ahogy megpróbálta részekre szedni a szavaimat,
ahogy együtt mozogtunk.
- A látogatási időnek vége, de be tudlak csempészni, tekintve,
hogy orvul letámadtalak kint.
- Kösz, szóval mi a helyzet az anyáddal? Miért hasonlítottad a
látogatását egy fogorvoséhoz?
Felhorkantott, és nekidőlt a lift másik oldalának. Le akartam ütni a
pánik gombot, hogy csapdába essünk együtt egy vagy két órára, így
megláthatnám, hogy rá tudnám-e venni, hogy száját újra az enyémre
helyezze.
- Ő mindig is egy nehéz fajta nő volt, még a legjobb alkalmakkor
is, de most, hogy ő és az apám válnak, valami más irányba fordult, és én
már szinte vágyom a nehéz napokra.
Eddig ez volt a legtöbb, amit valaha magáról elmondott.
- Mennyi ideig voltak házasok?
* 78 *
 - Elég ideig, hogy eldöntsék, többé már nem nagyon szeretik
egymást.
- Ez szívás, de nem így végződik minden házasság?
Rám emelte az egyik szemöldökét.
- Anyukád még mindig házas, és mi a helyzet Rule-lal? Nem ő
kérte meg a barátnője kezét épp itt a kórházban? És Jet Keller is
megnősült, nem igaz?
- Az anyám megszállottja Grant-nek. Ő darabjaira hullana, ha az a
kapcsolat nem működne, és ez számomra nem házasság. Rule-nak és
Shaw-nak így kellett történnie, és Jet abszolút a megfelelő lányt vette el.
Úgy látom, hogy ezek a kapcsolatok kiállják majd az idő próbáját, de ki
tudja? Az emberek változnak, és az, hogy azt gondoltad, tetszik neked
valaki, hirtelen a szart is kipiszkálhatja belőled húsz éven múlva.
Valószínűleg ez volt a legőszintébb pillanat, amit valaha egy olyan
lánnyal töltöttem, akihez vonzódtam, amikor a gondolataim a
kapcsolatokra és az örökkévalóságra terelődtek. Általában úgy töltöttem
a lányokkal az időt, hogy nem akartam hosszú távú tervekről beszélni,
vagy ha tudtam, hogy ők mégis, én már kint is voltam az ajtón.
- Szóval, te nem gondolod, hogy valaha is meg fogsz házasodni és
gyerekeid lesznek? – Kíváncsinak hangzott, de még valami másnak is.
Megvontam a vállam, és felnyúltam, hogy lehúzzam a sapkát a
fejemről, és a hátsó zsebembe raktam.
- Kétlem.
Motyogott valamit az orra alatt, amit nem értettem, és az asztalhoz
sétált velem. Beszélt az éjszakai nővérrel, aláírt valamit, és visszajött
oda, ahol oldalt várakoztam.
- Minden kész. Csak egy félórára tudsz bemenni, de ez is jobb,
mint a semmi.
- Nagyra értékelem.

* 79 *
 Oldalra billentette a fejét, és rám pislogott azokkal a zavaros
szemekkel, mintha megpróbálna találni valamit, hogy megszólalhasson.
Azt gondoltam, hogy nagyon aranyos, amikor ennyire bizonytalan volt,
mint most.
Küldött felém egy nagyon szomorú mosolyt, és kibújt a
pulcsimból, hogy visszaadja nekem. Az arcomhoz akartam emelni, hogy
megállapítsam most olyan az illata, mint a narancsnak, a cigi szag
helyett.
- Pusztító, amikor valaki, akiről azt hiszed, hogy szeretsz, végül
csalódást okoz, szóval megértem hogyan érzel. Köszönök, nos, mindent
ma este. Tulajdonképpen örülök, hogy összefutottam veled.
Elsétált tőlem. Soha nem tűnt úgy, hogy meg tudnám fejteni ezt a
lányt, vagy először is, igazán megérteni, miért akarom megfejteni. Talán
azért, mert az esküvőkről beszéltünk, vagy mert meg akartam csókolni,
és még ennél is többet tenni, de nem tudtam megállítani magam, hogy ki
ne bökjem, - Gyere velem Rule esküvőjére.
Megállt, és teljesen mozdulatlanná vált. A válla fölött hátranézett
rám, és láttam, hogy megpróbál nemet mondani, anélkül, hogy
ténylegesen szavakat használna. Megemeltem az egyik szemöldököm,
és küldtem felé egy mosolyt.
- Karácsony Estéjén lesz egy hét múlva. Ne mondj nemet, csak
gondolkodj rajta. – A hüvelykujjamat a bezárt ajtóhoz nyomtam, ahol
Phil volt. – Keress meg, ha úgy döntöttél szeretnél adni neki egy esélyt.
Jó móka lesz… nos, olyan mókás, amennyire egy esküvő lehet, amikor
a menyasszony nem mondta el a szüleinek, hogy férjhez megy, és a
vőlegény olyan kiszámíthatatlan, mint Rule. Csak gondolkodj rajta.
Mielőtt nyíltan elutasíthatta volna ezt az elképzelést,
becsusszantam Phil sötét szobájába, és becsuktam az ajtót magam
mögött. Meglepődtem, hogy még mindig ébren volt, de azok a szemek,
amik olyanok voltak, mint az enyémek, kitágultak, és félreérthetetlen
jókedvvel néztek rám.
- A vörös hajú nővér?

* 80 *
 Felmordultam, és helyet foglaltam az ágy mellett.
- Igen.
- Nagyon csinos, és igazán kedves. Megállt, hogy megnézzen
engem néhány nappal ezelőtt, és amikor azt mondtam neki, hogy
eluntam az agyam, ő felbukkant azokkal. – Egy vastag köteg magazinra
mutatott oldalt, amin motorok, és hiányos öltözetű nők tették
tiszteletüket a borítón. Ember, tényleg nagyon édes volt. Neki nem
kellett volna ezt tennie érte.
- Ő valami más, az biztos. Soha nem találkoztam még olyan
csajjal, aki ennyire hideg és meleg is tud lenni. Együtt jártunk iskolába,
amikor fiatalabb voltam.
Megemelte mindkét szemöldökét, és elmozdította a lábát a takaró
alatt.
- Te azt gondolod, hogy ahhoz van valami köze, amikor púp-a-hát-
közepén kamasz voltál? Csak a szádat jártattad, és nem gondoltál erre
minden alkalommal, és hajlamos voltál, úgy viselkedni, mint egy kis
szaros, amikor olyan hangulatod volt. Te és Rule, mindketten. Talán a
férfi a fiatalabb önmaga bűneiért fizet meg.
Ezen eltöprengtem és felé biccentettem az állammal.
- Egy kicsit jobban nézel ki.
- A jobb relatív fogalom. A tüdőgyulladás javulóban van, és azt
mondják, hogy lehet, a hét végére kint lehetek. Fel kell vennem valakit
otthoni gondozásra, mert a legrosszabb még hátravan, és én nem
maradok ebben a kórházban, körülvéve gépekkel, csak várni arra, hogy
a vég beköszöntsön, és elvigyen.
A homlokomat ráncoltam, karba tettem a kezem, és a homlokomat
megpihentettem a térdeimen.
- Hogy tudsz ennyire tárgyilagosan beszélni arról, hogy
haldokolsz? Ez kitépi a zsigereimet, és te úgy beszélsz róla, mintha azt
vitatnánk meg, mi legyen a vacsora.

* 81 *
 - Nekem több időm volt hozzászokni ehhez a tényhez, mint neked,
fiam. Sajnálom, hogy soha nem találtam meg a megfelelő szavakat,
hogy beszéljek neked erről korábban. Az első alkalommal, te még csak
gyerek voltál, és én azt gondoltam, legyőzhetetlen vagyok. Ez
alkalommal, tudom, hogy semmi sem tarthat örökké.
Ettől nem éreztem jobban magam, de azt hiszem, semmitől sem
érezném.
- Mikor fogod nekem elmondani, hogyan történt mindez? Miért
nem gondolta azt soha senki, hogy tudnom kellett volna az igazságot
rólad és anyámról?
Sóhajtott, ami egy sor köhögést indított el, amitől az egész teste
eltorzult. Rosszul kellett volna éreznem magam, hogy megkérdeztem,
de szükségem volt rá, hogy tudjam.
- Ez egy hosszú történet, amit majd máskor, más helyen vitatunk
meg. Komolyan azt gondolom, hogy erről anyádat kellene kérdezned.
Nagy testemet visszaejtettem a székbe, és rámeredtem.
- Az igazságot akarom, és kétlem, hogy ő egyáltalán tudja, mi is
az.
Csettintett a nyelvével, és ismét megmozdult az ágyban. Annyira
törékenynek tűnt, és annyira nem annak az embernek, akit mindig is le
akartam körözni. Ez megijesztett.
- Egyformán felelősek vagyunk azért, hogy nem mondtuk el neked
korábban. Hozott néhány rossz döntést, eldöntötte, hogy a jövője csak
egyféleképpen alakulhat, nem számított, mi állt az útjában – én, te,
bármi más. Hálás voltam az időért, amit veled töltöttem, és a többi
fiúval. Kívántam-e hamarabb, hogy tudd, az én fiam vagy? Igen, de én
azt is megértem, miért akarta az anyád olyan hosszú ideig titokban
tartani, mint ahogy tette. Az úton én is hoztam néhány rossz döntést,
Nash
- Miért hagytad, hogy ezt tegye velünk? Velem?A gyerekkorom
egy rémálom volt, amíg fel nem bukkantál.

* 82 *
 Vetett rám egy pillantást, amit túl jól ismertem. Láttam Rule-on.
Láttam Jet-en. Láttam Rome-on minden alkalommal, amikor arra a nőre
néztek, aki foglyul ejtette a szívüket örökre, így válaszoltam helyette.
- Szeretted őt.
Becsukta a szemét, és belesüppedt a párnába, amit feltornyozott
maga mögött.
- A szerelem nem olyan dolog, amit meg tudsz tárgyalni, Nash.
Amikor megtörténik, ez jelent mindent.
- Ó, higgy nekem, tudom. Egész életemben én voltam a vesztes a
szerelem végén.
- Nem lehet a szerelem alapja az a tapasztalat, amit akkor éltél
meg, miközben felnőttél. Szeretni valakit, azt jelenti, hogy saját magad
akarod készíteni, aminek más érzése, más ereje van, mint a szereteted a
családod iránt. Ez más, és a láncok, amelyek ehhez kötnek,
széttörhetetlenek. – Hangja elcsuklott, és a szeme becsukódott.
Gyorsan elhalkult, szóval felálltam, és odamentem, így az egyik
kezemmel meg tudtam paskolni a vállát. Minden akaraterőmet össze
kellett szednem, hogy ne hátráljak meg, amikor megéreztem, mennyire
törékeny volt a fekete pulóver alatt, amit viselt.
- Gondolom. Én csak nem tudom, hogy bárki tudna szeretni egy
olyan srácot, akit a saját anyja is eldobott. Ez nincs jól megjósolva a
könyvemben. Ha anyám nem tudott szeretni, akkor hosszú távon,
hogyan tudna bárki is?
Lehet, hogy adott volna nekem egy érvet, hogy jobban érezzem
magam, de elaludt, mielőtt megtehette volna.

Soha nem gondoltam az örökkévalóságra senkivel. Nem

gondoltam, hogy nekem való lett volna, de amikor arra gondoltam,
hogyan vált Saint szeme világosszürkéről ónos árnyalatúvá, és eszembe
jutott, milyen érzés volt, ahogy a saját kétségbeesésemben és az övében,

* 83 *
hozzám préselődött, és azon kezdtem tűnődni, hogy újra kell gondolnom
a véleményemet a dolgokról.

* 84 *
 6. Fejezet
Saint

Az időjárás undorítóból ijesztővé vált, ahogy az úton navigáltam a

hegyek felé, be Brookside külvárosába, ahol mindkét szülőm élt még
mindig. Anyámnak egy hatalmas háza volt a lakóparkban. Apám egy
trendi lakásba költözött be a barátnőjével, közelebb a város fő részéhez.
Mérföldek választották el őket egymástól, de ha megkérdeznéd az
anyámat, Denver és a hold közötti távolság sem lenne elég, hogy távol
legyen az apámtól, és az ő árulásától. Nagyon rosszul éreztem magam
miatta, de egy bizonyos ponton el kellett kezdenie a gyógyulást, vagy
többet fog elveszíteni, mint a házasságát, és a józan eszét. Faith egy
hajszálon lógott, és én… imádtam az anyámat, de végeztem. A férfiak
kiábrándítóak, úgy ahogy voltak.
Nem voltam éppen elragadtatva az apám választásával. Nem
értettem, hogyan tudott olyan könnyen elsétálni az anyámtól, és
cserbenhagyni a családját, de a felelősség csak eddig terjedt. Örökké
tudnám gyűlölni, amiért beleszeretett valaki másba, korlátlan időre
kidobta magát az életemből, mert az a döntése, amit tett, az vezetett
ahhoz, hogy az anyám úgy viselkedik, mint egy őrült, de számomra
sokkal fontosabb, hogy összetartsam a családot. Csak elfogadtam, hogy
nem tökéletes. Faith és én soha nem fogadtuk tárt karokkal az új
barátnőt, de kényszerítettem magam, hogy toleráljam őt, és dolgoztam
az apámmal való kapcsolatomon azzal, hogy nem sértődtem meg
minden alkalommal, amikor láttam őt. Azt hiszem egy kis részem nem
* 85 *
várt semmit sem tőle, csak mert férfi volt, és hittem abban, hogy minden
férfi végül a fényes, szebb, és az ő esetében fiatalabb lehetőség felé
vonzódik, és azzal közelítették meg azt az elgondolást, ami a
nadrágjukban volt.
Lassan kellett haladnom, és koncentrálnom, ami nehezebb volt,
mint általában, mert érzelmileg teljesen kimerültem. Nem tudtam azt a
lányt, azt a tegnapi szörnyű veszteséget kiverni a fejemből. A végtelen
visszajátszást sem tudtam megállítani, ahogy Nash-re vetettem magam,
ami minden alkalomkor, amikor behunytam a szemem megjelent,
álmatlan éjszakához vezetve. Az érzelmi zavarok kellős közepén már
két csókon osztoztunk, mindkét alkalom elviselhetőbbé tette a helyzetet,
több volt egy árnyéknál, a rossz érzések, és a fájdalom fojtogató
ködénél. Nem akartam megnevezni, hogy ez mit jelentett, de nem
tagadhattam, hogy a vele való csókolózás miatt úgy éreztem, mint aki
helyreállt, visszaállított engem a szilárd talajra. Az a tény, hogy nem
lökött el magától, nem vallatott megállás nélkül erről, arra kényszerített
engem, hogy megkérdőjelezzek minden emléket, ami újra meg újra
eszembe jutott, hogy úgy gondoltam Nash egy szívtelen bunkó.
Egy hajszálnyira voltam attól, hogy elfogadtam a meghívását az
esküvőre, annak ellenére, hogy az ötlet miatt, hogy az időt körülötte, a
barátai, és egy csapat idegen körül töltsem, hiperventillálni akartam.
Hála Istennek, azt mondta, gondolkodjak el rajta. Volt valamifajta
húzás, és vonzás közöttünk, amiben nem bíztam, nem különösebben
tetszett, de erős volt, és az ellene való harcolás kimerített, legyengített
engem. Igazából vele akartam tölteni az időt.
Amikor az anyukájáról beszélt, és ahogy a szavakat használta,
hogy Tudom, milyen érzés ez, Saint… megváltoztatta az egész
felfogásomat róla, arról, akiről azt hittem, hogy volt, és arról, aki
valójában lehetett. Azt hallani azoktól a kölyköktől, akik a saját
korosztályodba tartoztak, hogy ronda, és kövér voltál, hogy senki se
kedvelt téged, és hogy soha nem voltak barátaid, vagy fiúd szívás volt,
de a srácok egyszerűek tudtak lenni, és reménykednek, hogy ők kinőnek
majd belőle. Úgy élni, hogy azt érzed a szüleid szerint értéktelen, és
nem kívánatos vagy… pusztítónak kellett lennie, és közel lehetetlenség

* 86 *
túljutni ezen. Nem tudtam nem ezen járatni az agyam. Nem akartam
túlságosan szorosan megmagyarázni, miért éreztem szúró fájdalmat a
szívem közelében, ami lüktetni kezdett a fájdalomtól, vagy, azt, hogy
miért tett egy kicsit émelyítővé az, hogy ellenezte a házasságot, és azt,
hogy örökre egy emberrel legyen.
Mire anyám házának felhajtójára értem, az út egy órával tovább
tartott, mint kellett volna, és egy nagy hóvihar vonult át a hegyeken.
Felkocogtam a bejárati ajtóhoz, és megnyomtam a csengőt. Későn
kapcsoltam, amikor az anyám kinyitotta az ajtót. Délután egy óra volt, ő
még mindig a pizsamáját viselte, és egy félig üres borospoharat tartott a
kezében. Ahogy egy kicsit megingott, és rám nézett, egy pillanatig sem
hittem, hogy ez lett volna a napi első pohara, és ettől a gyomrom
lesüllyedt.
- Mit csinálsz itt, Saint?
Nem volt semmi örvendetes a hangjában, így elmanővereztem
mellette, és besétáltam a házba. Ezelőtt a hasadás előtt, a karjába húzott
volna, és kiszorította volna belőlem a szuszt is, tekintet nélkül arra,
hogy szükségem volt-e rá vagy sem. A munkámról, és a randikról
kérdezett volna. Most bosszúsnak tűnt, hogy belerondítottam a
szánalom partijába.
- Faith felhívott. Mesélt a tűzről, és azt gondoltam, eljövök, és
megnézlek téged. Aggódunk érted, anyu. – Küzdöttem a késztetés ellen,
hogy az italáért nyúljak, így ki tudtam volna önteni.
Kinevetett, és becsapta mögöttem az ajtót. Összerezzentem,
amikor egy kis bor a poharából a kezére fröccsent.
- Magad miatt kellene aggódnod, Saint.
Lehet, hogy nem volt olyan anya-lánya kapcsolat kettőnk között,
ahol a legjobb barátok voltunk, de ezelőtt az anyám soha nem csapott le
szándékosan haragjában. Kinyúltam, és kikaptam a poharat a kezéből,
és a konyhába trappoltam. A hangja és hozzáállása csípett, és bosszús
volt.

* 87 *
 - Neked nem kellene innod semmiféle alkoholt, amíg ennyi
különböző gyógyszert szedsz. Ez nevetséges, anyu. El akarsz taszítani
engem, azáltal, hogy szándékosan rondán viselkedsz, és hogy
megpróbálod rákényszeríteni Faith-t, válasszon közted és apa között.
Mindenki számára megnehezíted ezt a helyzetet. Az a mutatvány a
tűzzel… - megráztam a fejem. – Ez olyan kétségbeesett segélykiáltás a
figyelemért? Mit gondolsz, ki fog lecsapni, és megmenteni téged, ha
letartóztatnak gyújtogatásért? Apa? Nos, utálom, hogy ezt a hírt kell
veled közölnöm, de ő továbblépett, és neked is ezt kellene tenned. Faith,
és én szeretünk téged, anya. Ennek elégnek kéne, hogy legyen.
A fogát csikorgatta, és engem bámult. Szemei üvegesek voltak, és
még bizonytalanabbul állt a lábán, mint gondoltam. Szívás volt így látni
őt, de megerősítette azt az elképzelést, hogy nyitottá válni valaki
számára csak azért, hogy a végén bántsanak, szörnyű ötlet volt.
- Mit tudsz te bármiről is, Saint? Neked soha nem volt olyan
ember, akit szerettél és elszakítottak tőled, soha nem volt tiéd egy férfi
sem. Belül üresnek érzem magam.
A fogaim között szívtam be a levegőt, és megpróbáltam
emlékeztetni magamat, hogy a bor és a gyógyszerek beszélnek belőle,
de ő feszítette azt a határt, amit még tolerálni tudtam. Azon voltam,
hogy félreérthetetlenül elmondom neki, hogy állítsa le magát, amikor
hirtelen könnyekben tört ki, és a konyha közepén található, hatalmas
konyhaszigethez botladozott. Összegyűrt a kezébe egy halom papírt,
amit nem vettem észre korábban, és a levegőbe szórta kettőnk közé.
Láttam a fényes könnyek csillogását, amik bevonták a szemét.
- A múlt héten, postán megkaptam a válási papírokat, és a
tetejében, a nővéred megengedi, hogy a gyerekek vele töltsék a
hétvégét… és azzal a nővel. Hogy tehette ezt velem? Tudja, hogyan
érzek, hogy az új barátnője szerepet játszik a családomban. Én csak
elvesztettem az irányítást. Szó szerint egy kicsit megőrültem.
Egy nagyot lélegzett, annyira öregnek, és ráncosnak tűnt, hogy oda
kellett mennem, és a túl vékony válla köré fonnom a karomat. Éreztem a
további riasztó gyötrelmet. Keményen megrázkódott, és úgy éreztem,

* 88 *
mintha valójában megérintettem volna a szomorúságát. Így végződik,
amikor valakit feltétel nélkül szeretsz. Én soha nem akartam itt lenni.
- Ez igazán nehéz lehetett, anya. És én megértem, hogy fáj, de
majdnem leégetni a házat nem fog megváltoztatni semmit sem. Kell,
hogy legyen egy egészségesebb módja, hogy megbirkózzál azzal, amit
érzel, mert nem hiszem, hogy az állítólagos ideiglenes elmezavarod
sokáig fog távol tartani téged a villamosszéktől.
Az ujjai között kikukkantott rám, és én összerezzentem, ahogy a
smink elkenődött az általában csinos arcán. Úgy nézett ki, mint egy
részeg, és egy tébolyult bohóc. Vissza akartam kapni az anyámat, azt
akartam, hogy a családom ugyanolyan legyen, mint volt. Sajnos, ez
többé már nem volt opció.
- Mit kellene tennem, Saint? Tegyek úgy, mintha az apád nem is
létezne, annak ellenére, hogy ugyanebben a városban él, és kérkedik az
új, fiatalabb, csinosabb barátnőjével az arcom előtt, minden alkalommal,
amikor lehetőséget kap? Mond meg nekem, Ms. Ügyeletes Zseni, mit
kellene tennem annál, hogy meggyógyuljak, mint amit most teszek?
Elengedtem a vállát, és visszamentem a konyhasziget másik
oldalára. Leginkább egy kis térre volt szükségem, hogy elkerüljem,
hogy kitörjem a nyakát. Utálom, hogy most ilyen könnyű számára, hogy
undok legyen.
- Én nem igazán tudom erre a választ, anya. Talán, csak szükséged
lenne egy kis távolságra ettől, tőlük.
Felhorkant, és hátravetette a fejét, hogy a kézfejével letörölje az
arcát. Csak annyit ért el vele, hogy csak még jobban elmaszatolta a
sminkjét. Nevetségesen, és szánalmasan nézett ki.
- Te elmenekültél, amikor veled történt, Saint. Nem jöttél haza az
ünnepekre, sem látogatóba, semmiért. Mindez azért, mert el akartál
szabadulni egy fiútól, és a fájó érzésektől. Amikor az egyetemnek vége
lett, elfogadtad az első állást, amit ott találtál, amikor az egész családod
meg itt volt. Még akkor sem jöttél vissza, amikor Faith a babákat várta,
ez sem volt elég, hogy hazahozzon téged. Próbáld meg elmondani

* 89 *
nekem, hogyan tudnám egészséges módon kezelni a dolgokat, Saint,
gyerünk.
Kifújtam a levegőt, és a márvány pult tetején ökölbe szorítottam a
kezem. Ez övön aluli ütés volt. Ő egy sikersorozat közepén volt, és nem
lehetett eligazodni rajta, és ha megpróbálom meggyőzni őt, miközben
ilyen állapotban van, visszafordíthatatlan kárt okozna a
kapcsolatunkban, és amennyire irritált a gyerekes viselkedése, annyira
nem akartam, hogy ez megtörténjen. Ez volt az egyik oka, hogy
visszajöttem Colorado-ba, hogy dolgozzak a dolgokon anyámmal, nem
azért, hogy még messzebbre taszítsam.
- Anyu, az ünnepek már itt vannak a sarkon. Próbáld meg
összeszedni magad, vagy senki nem akarja majd együtt tölteni az időt,
mint egy család. Tudom, hogy ez nehéz volt számodra, hogy apa
csalódást okozott neked, és összetörte a szívedet, de az élet megy
tovább. Ez már két éve tart, valamit fel kell adni. – Hozzászoktam
ahhoz, hogy a családom a biztonságos zónában volt, nem pedig egy
háborús övezetben, és a változás szörnyű volt.
Felnyögött, és kemény pillantást küldött felém a könnyes szemein
keresztül. Az elmúlt néhány évben a Szentestét apával, a Karácsonyt
anyával töltöttük. Ez úgy tűnt, működött, akkor is, ha senki sem volt
elégedett apa új barátnőjével, és anyu másnap végig prédikált nekünk
arról, hogy velük töltöttük az időt. Én nem várom, hogy ez
megismétlődjön, és kétségem sincs afelől, hogy Faith sem. Egy szép
családi összejövetel nem volt benne a pakliban, gondoltam.
- Emlékezz arra, hogy ebben az évben ennek a családról, és a
gyerekekről kellene szólnia. Nézd, az utak rosszak. Látni akartalak, és
ellenőrizni téged. Igazán aggódtam érted, anya, annak a tűznek
ébresztőnek kellett volna lenni. Neked komolyan fel kell mérned, hogy
mit teszel magaddal, és hogy ez mit tesz a család többi tagjával. Én
tényleg nem akarom, hogy óvadékot kelljen letennem érted a börtönben,
vagy valami még rosszabbat.
Még egyszer utoljára megöleltem, és a bejárati ajtó felé vettem az
irányt. Minden, amiben reménykedtem az volt, hogy talán valahogy a

* 90 *
szavaim áthatoltak, és az a tény, hogy Faith és én még mindig szeretjük
őt, mint egy őrült, pótolnia kellene azt a tényt, amit az apám tett. Talán
ahelyett, hogy csak mondom neki, hogy adjon egy kis teret, talán meg
kellene próbálnom, hogy ez megtörténjen. Sok szabadságot halmoztam
föl: talán el kellene hurcolnom őt a Termálfürdőbe egy hosszú
hétvégére, vagy valami. Én csak úgy érzem, mintha szüksége lenne
valamilyen fajta tisztánlátásra, hogy visszatérjen oda, ahol volt, mielőtt
az apám elpusztította őt. Visszaszálltam a Jettába, amit most már egy
kicsit vastag hóréteg takart, és elindítottam a motort, hogy
felmelegedjen. Amíg vártam, találtam egy Pixies dalt, amit szerettem az
iPodom-on, és felhívtam a nővéremet.
Néhányszor kicsöngött, mielőtt válaszolt volna, és amikor
megtette, zaklatottnak, és kifulladtnak hangzott.
- Hogy volt?
Összedörzsöltem a kezem, hogy melegen tartsam, és válaszul csak
felmordultam.
- Ennyire rossz?
Nagyon sóhajtottam, és bekapcsoltam az ablaktörlőt, hogy
megtisztítsam a fehér pelyhektől, amik a szélvédőt takarták.
- Gyógyszerek, és bor zűrzavaros egyvelegét alkotta. Undok volt,
és gyűlölködő. Én nem tudok semmit sem, mert gyáva vagyok, és
elmentem a középiskola után, és közvetlen az egyetem befejeztével nem
jöttem haza. – Faith-el, szarkazmust eresztettem meg, ami olyan vastag
volt, mint a hó. – Elvesztette az eszét, de megjöttek a végső válási
papírok, szóval hivatalosan is vége. Ez inspirálta a máglyagyújtásra.
Őszintén szólva, aggódóm érte, de nem vagyok benne biztos, hogy mit
kellene tennem.
- A francba.
- Eléggé. A Karácsonynak szórakoztatónak kellene lennie ebben
az évben.

* 91 *
 Egy nagyon hosszú csend volt a vonal másik végén, amitől a
homlokomat ráncoltam.
- Mi a helyzet, Faith?
Ismét motyogott valamit, és kiengedett egy sóhajt. – Fáradt
vagyok, Saint. Terhes vagyok, van egy csomó pici gyerekem, akik
megérdemelnének egyszer egy fantasztikus Karácsonyt, és van egy
elnéző férjem, aki elérte a határát a családi drámánknak. Justin és én
Aspen-be visszük Karácsonyozni a gyerekeket. Anyának, és apának
meg kell birkóznia ezzel. Szívesen látunk, ha el akarsz menekülni
velünk, de mi csak egy kis kunyhót béreltünk ki, és hálózsákban kellene
aludnod a földön Owen-nel.
Kezemet a kormánykerék köré fontam, és megpróbáltam
elrendezni magam. Nem mondom, hogy a hír meglepett engem, de
mégis belém csípett. Faith volt az egyetlen ember, akire mindig is
támaszkodhattam, aki mindig ott volt nekem, még akkor is, amikor egy
fél ország választott el minket egymástól. Megérdemel egy békés
családi nyaralást, távol ettől az egész képtelenségtől, de ez azt jelentette,
hogy egyedül maradok… mert nem volt az az Isten, hogy saját magam
kezeljem a szüleimet, és az összes haragjukat és gyűlöletüket. Kizárt
dolog.
- Nem, megleszek. Ti srácok menjetek, és érezzétek jól magatokat.
Bedobom a gyerekek ajándékát valamikor a hétvégén, így magatokkal
vihetitek őket.
- Biztos vagy benne? Letörtnek hangzol. Tudod, hogy szívesen
látunk.
Ujjammal megdörzsöltem a homlokomat, és élesen felnevettem,
amiben semmi jókedv nem volt.
- Azt hiszem, ez is azt bizonyítja, eljött az ideje, hogy elkezdjek
élni.
- Ó, Saint… ugyan már.

* 92 *
 - Komolyan, Faith. Huszonöt éves vagyok, te vagy az egyetlen
barátom, a családom többi része dilinyós, és ne hagyj Isten, ha egy srác
beszél velem, vagy ami még rosszabb valódi érdeklődést mutat felém.
Megnémulok. Ugyanannyira össze kell szednem a szarságaimat, mint
anyának.
- Állj le. Túl kemény vagy magaddal.
- Talán. Hé, találkozunk hétvégén, rendben?
- Biztos, hogy jól vagy?
Nem, de ez nem az ő problémája volt. Hirtelen, az ötlete, hogy
egyedül leszek Karácsonykor, és a lakásomban ülök, szomorúvá és
depresszióssá tett, elárasztott a szokásos habozásom, és az önfenntartó
ösztönöm. Egy tervvel hajtottam vissza Denver-be, és nem fogok
kihátrálni belőle. Most már csak egy darabban kell visszajutnom a
városba, mert az útviszonyok szörnyűek voltak, és a dolgok kavarogtak
a fejem körül, a koncentrációm mindenhol ott volt, amikor annak
szilárdan az úton kellene lennie.
A forgalom még hóekével is csigatempóban haladt, és úgy tűnt
minden fél mérföld után volt egy baleset, vagy egy lerobbant kocsi.
Majdnem három és fél órába került, hogy visszaérjek a városba, és
újabb fél órába, hogy a kórházhoz, mert beállt a csúcsforgalom. Amikor
végül elértem a hatalmas épületet a belvárosi csúcsban, leparkoltam, és
beszaladtam. Egyfajta légszomjat éreztem, egy kis irányíthatatlanságot,
és meg kellett, hogy mondjam, üdítő volt.
Reméltem, senki nem fogja észrevenni, hogy itt voltam a
szabadnapomon, vagy, hogy szédítő keveréke voltam a pániknak és az
adrenalinnak. Természetesen, nem voltam ilyen szerencsés. Sunny épp a
bejárattal szemben sétált a sürgősségi felé, és megtorpant, amikor
meglátott.
- Nem vagy szabadnapos?
Megvontam a vállam, és nyugtalanul feszengtem. Küldetésen lévő
nő voltam, és nem volt időm, hogy megálljak, és fecsegjek. Aggódtam,

* 93 *
hogy ha várok, az összes ideges energiám elhalványul, és racionális
kiutat találok abból, amit tenni készültem.
- De.
- Mit csinálsz itt? Nem megmondtam neked, hogy szükséged van
arra, hogy ezen a helyen kívül is kezdj el élni? Ki fogod fullasztani
magad, Saint. Tudom. hogy volt egy nehéz eseted tegnap, de azt itt kell
hagynod, és nem hazavinned magaddal.
Küldtem felé egy halvány mosolyt, és néhány hosszú hajtincset a
fülem mögé tűrtem. Amikor kilazult, mindenhol megcsavarodott, és
megtekeredett, és hajlamos volt arra, hogy kezelhetetlen legyen, így
hagytam, hadd csináljon bármit.
- Igazából keresek itt valakit.
Fekete szemöldökét rám emelte, és megigazította a papírmunkát,
ami a kezében volt.
- Dr. Bennet-et? Ezen a héten megint rólad beszélt.
Kinyitottam a számat, hogy nemet mondjak neki, amikor az a
személy, akit valójában kerestem, sétált keresztül az ajtón. Fekete
gyapjú sapkát viselt, és sötétzöld kabátot, ami a mindig jelen lévő
kapucnis pulcsija fölött volt. Szemei rám villantak, és egy mosolyt
küldött felém. Volt valami benne, ami annyira vonzott. Úgy tűnt,
mindig ő volt az egyetlen dolog, amire fókuszálni tudtam, amikor
ugyanabban a szobában tartózkodtunk, és nem csak azért, mert annyira
nagy volt, és érdekes volt ránézni… ez valami polarizáció volt, ami
mélyen a belsejéből jött.
- Hé.
Sunny felhorkantott, tekintetét Nash és én köztem váltogatta.
Nem köszöntem vissza, nem mutattam be őket egymásnak, csak
kiböktem, - Igen, veled megyek! – A sietségben a szavak nem jöttek
elég gyorsan a nyelvemre.

* 94 *
 Úgy hangzottam, mint egy idióta, és éreztem, hogy forró pír
kúszik fel a nyakamon, és áramlik az arcomra. Felemelte sötét
szemöldökét, de nem mondott semmit, vagy kérdezett bármit, amitől
még kínosabban éreztem volna magam. Csak előásta a tárcáját a hátsó
zsebéből, és egy névjegykártyát nyújtott át nekem. Világos tintával volt
borítva, és úgy nézett ki, mint egy grafiti, ami a vonatok oldalát, és az
épületeket fedte a városban. Sokkal érdekesebb volt, és vizuálisan
lenyűgözőbb, mint bármely más névjegykártya, amit valaha láttam. Az
ő és a bolt neve volt az elején. Természetesen tetováló művész volt.
Milyen más munkája lehetne, ami engedi, hogy sárga és narancs színű
lángok legyenek a fejbőrén? Illik hozzá.
- A tetején van a bolt száma. Az alsó az enyém. Csak csörgess
meg, és kitaláljuk, hogyan menjünk. A belvárosban lévő óratoronyban
lesz az esküvő, Arapahoe-ban. Örülök, Saint, nagyon örülök, hogy úgy
döntöttél, eljössz velem.
Nem erőltette, nem zavarta, hogy magyarázatot kérjen, vagy
megkérdezze, miért hangzottam úgy, mint egy őrült, amikor
beleegyeztem. Egy aprót kacsintott, és folytatta az útját a lifthez.
Néztem őt elsétálni, és a kártya köré kulcsoltam a kezemet, mintha egy
mentőkötél lett volna.
Sunny tágra nyílt szemmel nézett rám, és oldalra döntötte a fejét.
- Szóval, van neked egy helyes, sikeres orvosod, aki érdeklődik
aziránt, hogy elvigyen randira, és te aktívan kerülöd, hogy elfogadd a
meghívását, de egy srác, aki úgy néz ki, mint egy gonosztevő, besétál,
és te gyakorlatilag kiugrassz a bőrödből lelkesedésedben, hogy elmenj
vele. El akarod ezt nekem magyarázni, Saint?
Nem tudtam neki elmagyarázni. A vágy, hogy ne egyedül legyek
Karácsonykor felülmúlja azt a fenntartást, hogy Nash-el töltsem az időt.
Ráadásul ő a főnököm volt; nem hiszem, hogy helyénvaló lett volna
elmondani neki, hogy megcsókolni Nash-t kását csinált az agyamból, és
az, hogy közel vagyok hozzá megolvasztja a tipikusan megfagyasztott
korlátokat, amiket felállítottam, amikor az ellenkező nemmel
kölcsönhatásba kerültem.

* 95 *
 - Ő egy tetováló művész, nem egy gazember. Együtt jártunk
középiskolába. Ráadásul ő nem tesz idegessé, és aggódóvá, mint ahogy
Dr. Bennet. – Ó nem, Nash egy egészen más módon tett idegessé és
félénkké, amitől minden darabkám, és részem emlékeztet engem, hogy
én lány voltam, ő meg fiú.
Csettintet a nyelvével. – Azt hiszem, több köze van ahhoz a fajta
sráchoz, akiről azt gondolod, meg tudod kapni. És ezzel
visszakanyarodtunk az egész én nem vagyok Bennet típusa dologhoz.
Nos, a típusa vagy, és sokkal jobban, mint amennyire azt beismernéd
magadnak. Neked nem kell egy olyan srácnál kikötnöd, akinek gyűrű
van az orrában.
Vitatkozni akartam, hogy nekem tetszik az orrában lévő karika, a
túl szép arcát még férfiasabbá tette, de ő tovább folytatta.
- Ígérd meg, Saint, hogy ha Dr. Bennet elhív téged, el fogod
fogadni, és abbahagyod, hogy magadban kételkedj. Kérlek, mint a
barátod, szükségem van arra, hogy beleegyezel, megteszed.
Nekem nem volt szívem, vagy megfelelő szavam, hogy
megpróbáljam elmagyarázni neki, Nash sokkal nagyobb akadály volt
számomra, hogy a bizalom és az önértékelés helyére érjek, mint
bármely nagyszerű és sikeres orvos valaha is lenne. De mivel csodáltam
őt, meg akartam neki tenni ezt a szívességet, dermedten bólintottam.
- Rendben, Sunny, megígérem.
Egy kicsit felsikkantott, és fél karjával átölelt engem.
- Nagyszerű. A másik srác úgy néz ki, mint egy két lábon járó
bajforrás.
Megráztam a fejem, és a farmerem elülső zsebébe raktam a Nash-
től kapott kártyát. Most már csak egy hetem és a következő hét eleje
volt, hogy ne beszéljem le magam arról, hogy elmenjek vele.
- Neked fogalmad sincs róla.
Úgy nézett ki, mint egy bajforrás, de emellett érdekesnek, és
gyönyörűnek is, és én még mindig tudni akartam, hogy mi volt a
* 96 *
tetoválása többi része, ami olyan sokat takart belőle. Épp köszöntem
volna el tőle, szerencsét kívánva a műszakja maradék részére, mert az
utak szörnyűek, és kocsik voltak mindenfelé, amikor Dr. Bennet fordult
be a sarkon. Észrevettem, hogy Sunny szeme felragyogott, és én meg
akartam rúgni magam, hogy nem mentem el öt másodperccel korábban.
Odajött hozzánk, csupa jóképűség és magabiztosság, és éreztem, hogy a
rettegés sziklája megtelepszik a gyomromban. Ha egyenesen Sunny
előtt hív el randira, kizárt dolog, hogy ki tudtam volna menteni
magamat. Ígéretet tettem.
Tényleg nagyon jól nézett ki. Simán szerepelhetett volna
bármilyen főműsoridős TV showban. Azt hiszem, ami elvett a
vonzerejéből az volt, hogy teljesen tudatában volt annak, hogy jól nézett
ki, és úgy viselkedett, mintha ez feljogosította volna őt dolgokra, és
emberekre.
- Nos, hello hölgyeim. Sunny szükségem van rád a B313-as
szobában. Saint, te már mész is?
Kinyitottam, majd becsuktam a számat. Egy teljes percig csak
pislogtam rá, mint egy bagoly, mielőtt Sunny közbeszólt. – Ez a
szabadnapja. Folyamatosan mondom neki, hogy szüksége van egy kis
szünetre erről a helyről. Nem értesz egyet?
Kuncogott, és ez mély és kellemes volt, de összerezzentem tőle.
Mi volt a baj velem? Megköszörültem a torkom.
- Volt pár elintézni való ügyem, és ez volt az utolsó megállóm.
Örülök, hogy látom, Dr. Bennet.
Fantasztikus. Ez elég normálisan és elfogadhatóan hangzott. Ismét
felnevetett, és rám villantotta szuperegyenes, szuperfehér fogait. Benne
minden vakítóan tökéletes volt, szóval miért nem botlik meg a szívem
saját magában, mint akkor, amikor Nash furcsa-színű szemei rajtam
landolnak?
- Andrew, hívj Andrew-nak. Boldog lennék, ha lefoglalhatnám a
következő szabadnapodat, Saint. Mikor lenne az?

* 97 *
 Fel akartam nyögni, és találni akartam egy hordágyat, vagy egy
pultot, ami alatt elrejtőzhetnék. Sunny nem engedte, hogy olyan
mentséggel álljak elő, hogy mindig dolgozok, és nem volt igazságos,
hogy ő volt az, aki a beosztásomat csinálta, így bizalommal közölte
vele:
- Szilveszterkor szabad lesz, mert Karácsonykor dolgozni fog.
Ugye, Saint?
Tudtam, hogy csak segíteni próbált, de meg akartam fojtani őt.
- Igen, de ha neked már van valami terved, biztos ki tudunk találni
valamit a későbbiekben.
Haboztam, amikor kinyúlt, és egyik kezét a vállamra tette.
Majdnem összerezzentem, de alig volt észrevehető a reakció. Komolyan
nem akartam, hogy ez a fickó rám tegye a kezét. Mi volt a baj velem?
- Szeretnék elmenni veled Szilveszterkor. Néhány barátom bulit
rendez, és szeretném, ha te lennél a randim.
Úgy éreztem embóliát fogok kapni. Alig volt elég
magabiztosságom, hogy túléljek egy estét Nash-el, és a barátaival,
elmenni egy puccos partira egy orvos karjában… idegösszeroppanást
fogok kapni. Nemet akartam mondani, elmondani neki, hogy nem
érdekel, de Sunny leplezetlen vidámsággal figyelt. Ujjaimmal
végigszántottam a hajamon, és vonakodva bólintottam.
- Rendben van Doktor úr… úgy értem Andrew. Jól hangzik. –
Csak ha a jól azt jelentette, hogy kínzóan és lidércesen.
Mosolya kiszélesedett, odahajolt, és adott egy cuppanós puszit az
arcomra. Ezúttal nem tehettem ellene, de összerezzentem. Ha észre is
vette, nem szólt semmit. Kezembe adta a névjegyét, ugyanúgy, mint
Nash, és mondta, hogy hívjam fel. Amikor elsétált, nem volt semmi
vágyam, hogy utána bámuljak, és kellemetlen ízt éreztem a számban.
Kiengedtem egy megkönnyebbült sóhajt, amikor Sunny kicsi alakja az
enyémhez csapódott, ahogy adott nekem még egy féloldalas ölelést.

* 98 *
 - Aaaaannyira boldog vagyok miattad. Nagyon jól fogod érezni
magad vele. Én már csak tudom.
A sima fehér kártyára néztem a kezemben. A kórházi logó volt
rajta, valamint Bennet neve és elérhetősége. Unalmas volt. Lapos.
Pontosan az ellenkezője volt annak, amit Nash adott a kezembe néhány
perccel ezelőtt. Az egyik biztonságban lapult a zsebemben, éreztem,
hogy szinte hívogat engem. A másikat a szemetesbe akartam hajítani.
Kár, hogy Sunny sosem bocsátaná meg, ha sima fehér vitorlát
hajtogatnék belőle.
- Meglátjuk. – Egyik kockázathoz sem fűztem nagy reményeket,
de kényszerítettem magam, hogy keresztülmenjek mind a kettőn. Az
egyik kiutat mutatott abból, hogy egyedül töltsem az ünnepeket, és még
valamit, amibe nem akartam beleásni magamat, a másik csak boldogan
tartja a főnökömet. Egyik sem volt nagyszerű ok, hogy randizni menjek,
de tekintve, hogy ez én voltam, ezzel kellett beérnem.

* 99 *
 7. fejezet
Nash

Azt hiszem idegesebb voltam, mint Rule. Valaki hozott neki egy flaska
Crown Royal-t, hogy segítsen lenyugtatni az idegeit, de ő elhessegette,
és mivel Rome nem igazán iszik sokat többé, így rám, Asa-ra, Rowdy-
ra, és Jet-re maradt, hogy kárt csináljunk. Rome és én voltunk a
vőfélyek. A nagyfiú Cora-t kísérte végig a sorok között, nyilvánvalóan,
így én maradtam Ayden-nek. Könyörtelenül ugrattam erről Jet-et, mert
én már láttam őt az egyik szép, halványkék ruhában, amit Shaw szemelt
ki, és nem volt kérdés, hogy túl jól nézett ki benne. Vicces volt, de
szélesre tárva hagyott engem, hogy azzal a ténnyel piszkáljon, hogy
Saint-el gördültem be a helyszínre. Nem olyan fajta srác voltam, aki egy
randit egy ilyen eseményre hozott el, és figyelembe véve, hogy a
vendéglista az esküvőre legfeljebb talán ötven emberből állt, senki sem
hagyta őt figyelmen kívül, és a kérdő tekintetek minden irányból
érkeztek.
A helyszín drámai volt és egyedi. Magasan a városi sziluett fölött
került megrendezésre, és láthattad a fényeket és a mérföldekre lévő
Sziklás-hegység téli tájképét. Shaw minden úgy akart, hogy sápadtnak
és hidegnek nézzen ki; azt mondta, olyan érzést akart, mintha egy
hóvihar középen lenne. Bárki, aki ismerte a hamarosan-házasodó párt
tudta, hogy a menyasszony komoly rajongást tanúsított Rule szuper
sápadt, jeges színű szemeiért. Nyilvánvalóan erre a témára épült az
* 100 *
egész esküvő. Rome és én megegyező fekete nadrágban, és legombolós
ingben voltunk nyakkendővel, ami ugyanolyan színű volt, mint Ayden
és Cora ruhája. Rule is hasonló szerelésben volt, csak ő ezek felett egy
fekete kabátot viselt, amin csíkos minta futott keresztül. Rosszfiúsan
néztünk ki, és ez jobb volt, mint a szokásos esküvői cicoma, és én nem
tudtam elhinni, hogy mennyire szilárdnak tűnt a legjobb barátom. Soha
nem gondoltam volna, hogy le fog telepedni, és most úgy tűnt ez az
egyetlen dolog a világon, amit tenni akart. Egy kicsit irigy voltam, ami a
fenébe is, meglepett engem.
- Szóval a nővérke? – Jet küldött felém egy pillantást, és a
kezembe adta a flaskát. Rámordultam, és kortyoltam az égető,
borostyánszínű folyadékból.
- Ő nem nagyon kedvel engem. Próbálom megváltoztatni a
véleményét erről.
Rome a nyakkendőjével babrált, és oda-vissza sms-ezett Cora-val.
Minél közelebb került a kiírt időponthoz, annál paranoiásabb lett a jóléte
miatt. Azt hiszem, folyamatosan az oldalához ragasztva, vagy az ágyhoz
kötve tartotta volna, ha a kis méregzsák ezt lehetővé tette volna.
- Veled jött el ide. Annyira azért nem utálhat.
Igen, velem jött, de kicsit úgy nézett ki, mintha az egész úton vagy
rosszul lett volna, vagy citromba harapott volna. Nem mintha, nem
nézett volna ki gyönyörűen azzal a nyugtalan kifejezéssel a szép arcán.
Ez volt az első alkalom, hogy bármi másban láttam őt a munkaruháján
kívül, és ember, úgy illegette magát a kis fekete ruhájában, és a
hatalmas magas sarkújában, mint egy profi. Egyszerű és letisztult volt,
de a látványos hajával, és hibátlan bőrével, olyan elegáns és fejedelmi
módon nézett ki, amire manapság sok fiatal lány nem volt képes.
Klasszikus volt. Mint az autóm, és volt egy olyan érzésem, hogy a
menete is ugyanolyan jó lenne, hogy ha valaha is engedne olyan
messzire elmenni.
Nem engedte meg, hogy felvegyem, helyette a lakásomnál
találkoztunk. Majdnem szó szerint ki kellett csavarnom a karját, hogy
elfogadja, hogy valóban velem jöjjön a belvárosba, és miután
* 101 *
megnyertem a csatát, azóta talán öt szót, ha beszélt velem. Leültettem
Phil-lel, aki mindentudóan rám nézett, és mosolyt küldött felé. Mindent
figyelembe véve, elég jól tartotta magát, és kizárt dolog volt, hogy
kihagyja azt, hogy lássa Rule-t nyakkendőt kötni.
Rule, és Shaw igazán kötetlenül csinálta a dolgokat. Nem lesz
olyan csöpögős beszéd, nem lesz első tánc, csak egy gyors szertartás,
vacsora mindenkivel, akit szeretnek, majd Rule elviszi őt New Orleans-
ba egy hétre a nászútjukra, így a Szilveszteri partit Bourbon Street-en
tudják tölteni. Azaz, ha sikerül elhagyniuk a hotelszobát. Ismerve a
legjobb barátomat, kételkedtem benne. Személy szerint, fogadni mertem
volna, hogy nem fogják kivonszolni magukat. Nekik nem volt
szükségük pompára, és olyan körülményre, hogy az egymás között lévő
szerelmüket hivatalossá tegyék.
- Kényszerből mutatkozott velem. – Vigyorogtam rá. – Komolyan
nem értem őt.
Asa kuncogott, és kisöpörte aranybarna haját a szeméből. – De
akarod őt? Úgy értem, megérteni.
Ismét felmordultam. – Láttad őt? Természetese akarom, de néhány
nagyon erős ’a pokolba is nem’ jellel dobálózik. Nem érdeklődöm
aziránt, hogy eltoljam a szerencsémet. – Ez nem volt teljesen igaz.
Nyomulni és nyomulni akartam, nem mintha azt gondoltam volna, hogy
ezt bárhol megkaphatnám. Beleástam magam ebbe az egész rejtélybe.
Mindig találgatásokba bocsátkoztam vele kapcsolatban.
Biztos vagyok benne, hogy a beszélgetés folytatódott volna
tovább, de Rule apja dugta be a fejét a szobába, ahol mindannyian
összegyűltünk, és a fia felé küldött egy biccentést, és egy vigyort.
- A lányok készen állnak, hogy véghezvigyék ezt a show-t. Én
biztosan nagyon büszke vagyok rátok, srácok.
Rule bólintott, és észrevettem, hogy a mellkasa kitágult, majd
kiengedett. A többi srácot háton veregette, így csak hárman maradtunk a
násznép mögött.
- Jól vagy?
* 102 *
 Rome meglapogatta az öccse vállát.
- Kibaszottul nagyszerűen.
Mindannyian kuncogtunk, és én összeöklöztem vele.
- Te kibaszottul nagyszerűen vagy, és ezért ő is, szóval ez a
szabály.
A szójátékra megemelte a piercingelt szemöldökét, és én
rávigyorogtam. Okból voltunk szoros kapcsolatban.
- Csináljuk meg. Adjunk össze titeket. – Meglepődtem, hogy volt
néhány nagyon erős érzelem, ami a hangomban dolgozott.
Rome egy kicsit megbabrálta a nyakkendőjét. Azt hiszem, ha
olyan nyakad volt, mint egy hátvédnek, a nyakkendők nem voltak
valami kényelmesek.
Rule-ra nézett, és megkérdezte, - Shaw anyja felbukkant?
Rule megrázta a fejét. – Nem. Felhívtam, és megmondtam neki,
mit gondolok az egész helyzetről, és azonnal megkaptam a választ, hogy
menjek a pokolba. Shaw úgy tűnt rendben van ezzel. Az apja itt van egy
csajjal, aki a legjobb esetben is talán tizennyolc lehet. Ő akarta az
oltárhoz kísérni Casper-t, de ő nemet mondott. Neki ott van apa, hogy
megtegye ezt.
Számomra ennek volt értelme. Mindig is Archer-ék voltak Shaw
igazi családja. Mint amikor Rome azt mondta Rule-nak, amikor a
javaslatról gondolkoztak, hogy neki adni a vezetéknevét csak formalitás
volt.
A szoba hátsó részében időztünk, amíg Rule kézen fogta a
várakozó anyukáját, és elindult oda, ahol a pap várakozott.
Méltóképpen, Brite Walker, Rome mentora, és ex-tengerészgyalogos
volt a felszentelt lelkész. Úgy nézett ki, mint egy motoros banda tagja,
de az egyik legösszpontosultabb, és legfigyelmesebb ember, akivel
bármelyikünk is valaha találkozott. Nagy szerepet játszott abban, hogy
Rome-ot visszahozzák a szülőföldjére, és sem Rule, sem Shaw nem
gondolta, hogy lett volna alkalmasabb ember, aki bevezeti őket egy
* 103 *
életbe, mint férjet, és feleséget. Csakúgy, mint, ahogy Rome-nak is
felajánlott egy új életet, az elgondolásuk szerint, ő volt a legmegfelelőbb
személy, aki új élet kezdetét adja nekik, mint egy házaspár.
A lányok kiszálltak a liftből, és Rome-nak, és nekem is elállt a
lélegzetem. Cora úgy nézett ki, mint egy mesebeli hercegnő egy Disney
rajzfilmből – megspékelve egy teljes karhossznyi tetoválással, és egy
kerek pocakkal. Rome lehajolt, és addig csókolta őt, amíg nekünk,
többieknek már majdnem kínos volt. Ayden volt egy ájulásos esemény
egy rossz napon. A kék kiemelte sötét haját, és a bugyuta vigyor az
arcán arra késztetett engem, hogy ugyanolyan ostobán vigyorogjak
vissza rá.
- Jet most annyira féltékeny lesz rám.
Felnevetett, és a könyökhajlatomba csúsztatta a kezét
- Ez jót tesz neki. Egész múlt héten városon kívül volt. Ez azt
jelenti, hogy később majd nem lesz képes ellenállni nekem.
- Képes volt valaha is? Ellenállni neked? Mert ha igen, akkor talán
meg kell neki mondanom, hogy rosszul csinálja a házasságot.
Vágott egy pofát rám, és az alkaromba mélyesztette a körmeit,
amitől elnevettem magam. Tudtam, hogy ő és Jet nem tudták távol
tartani a kezüket egymástól, szóval csak cukkoltam őt.
Amikor a tekintetem Shaw-n állapodott meg, ahogy kijött az
öltözőből, ahol volt, meglepődtem az érzelmi áradaton, amit akkor
éreztem, amikor ránéztem. Gyönyörű volt. Mintha egy fantáziából, vagy
valakinek az ’ilyen a tökéletes menyasszony’ látomásából lépett volna
ki. A fehéres-szőke-és-fekete haja be volt göndörítve. Ruhája pufi volt
és hosszú, mint egy balerinának, és egy halványkék szalag volt a
közepére kötve. A legidősebb Archer karját tartotta, és Dale úgy nézett
ki, mint ahogy mindegyik apának kellene. Rome megkerülte az apját,
lehajolt, és a gyönyörű menyasszony arcára nyomott egy puszit. Ez
minden Archer számára egy jó nap volt… és nekünk is.
Őszintén megmondtam neki. – Tökéletesen nézel ki.

* 104 *
 Szépen elpirult, és Roma-ra pillantott.
A sebhelyes homloka alatt megemelte a szemöldökét, és nyersen
kimondta. – Úgy van, ahogy mondta. Rule egy szerencsés rohadék, az
már biztos.
Shaw csak kuncogott, és türelmetlennek látszott.
- Csináljuk meg.
Mindannyian szembe néztünk az elülső résszel, az óra számlapja
Rule és Brite mögött megmutatta a gyönyörű Denver látképét, és a
legemlékezetesebb Szentestét alkotta meg. Jet és a bandája elkezdte
játszani a Silver Mountains-t a Deadstring Brothers-től, és nem hiszem,
hogy a szám végén bárkinek is száraz maradt a szeme. Jet egy metál
bandában játszott, közülük a legjobbakkal ki tudta üvölteni a tüdejét, de
amikor arra használta azokat a hangszálakat, hogy igazán komolyan
énekeljen, valami varázslatosat hozott létre, hogy eléggé szerencsések
azok az emberek, akik hallhatják ezt.
Megtettük az utat a sorok között. Láttam, hogy Ayden elfordította
a fejét, így nézni tudta Jet-et. Jet csókot küldött neki, amitől felsóhajtott,
és én addig mozgattam a szemem, amíg meg nem találtam azt a vihar-
színű tekintetet, amit kerestem. Saint engem nézett. Az egész alsó ajkát
a foga közé szorította, és kezeit szorosan összekulcsolta az ölében.
Szemei ragyogóak és fényesek voltak. Sápadt arca rózsaszínű volt, és
még ebből a távolságból is láttam, ahogy a pulzusa a torkában lüktet. Ha
nem ismertem volna jobban, azt mondanám, hogy úgy nézett rám, mint
Cora Rome-ra, vagy Ayden Jet-re. Képtelen voltam megérteni ezt,
megérteni őt, de ember, akartam. Elbűvölő volt. Azon tűnődtem, hogy
meg fogom-e valaha is igazán tudni, hogy mi késztette ezt a csinos
vöröskét, hogy megjelöljön.
Nem volt több idő, hogy gondolkozzak, mert elértük az legelső
sort. Arcon csókoltam Ayden-t, ugyanezt tettem Cora-val is, ami miatt
kemény pillantást kaptam Rome-tól. Rule és én összenevettünk, és
elfoglaltam a helyemet az Archer testvérek mellett. Ez egy büszke hely
volt.

* 105 *
 Jet és a banda átváltott az “Everybody Needs Love”-ra a Drive-tól
a Truckers verzióban, ami Shaw kedvence volt, és ő és Dale tűntek fel
az elegánsan berendezett szoba hátuljában. Hallottam, hogy sokaknak
elakadt a lélegzete, láttam, hogy néhány embernek leesett az álla, és a
szemem sarkából észrevettem, hogy Rule fizikailag megrándult.
- A fenébe.
A szó alig volt több, mint egy suttogás, és mielőtt Rome vagy én
reagálni tudtunk volna, Rule elindult a sorok között a jövendőbeli
menyasszonya, és az apja irányába, aki megállt a közeledésben. Rome
és én sokatmondó pillantást váltottunk, és csak megvontuk a vállunkat,
amikor a lányok kérdőn néztek ránk.
Rule két keze közé fogta Shaw arcát, és úgy csókolta, mintha
feltett szándéka lett volna ezt csinálnia a ceremónia végéig. Dale ellépett
az útból, és Margot, az Archer anyuka, a fia nevét mondta
csalódottságában. Ez teljesen Rule volt. Impulzív volt, egy kicsit vad, de
nem volt semmi sem a világon, ami távolt tarthatta őt ettől a lánytól, így
természetesen ő volt az, aki az oltárhoz kísérte őt, és elfoglalták a
helyüket Brite előtt. Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak úgy,
mint egy idióta, és az egy alkalommal Saint-re pillantottam, és boldog
voltam, hogy látom, ő is mosolygott. Ezt a fajta szeretetet nehéz volt
nem értékelni.
Brite is elvigyorodott, mosolya alig volt látható a hosszú, ősz
szakálla alatt. Úgy kinézni, mint egy vidám, barátságos Pokol Angyala,
Brite folytatta, hogy hozzáadja a legjobb barátomat álmai lányához.
Nagyon klassz volt, megható, minden úgy volt, ahogy lennie kellett, így
az esküjük is.
Shaw megfogadta, hogy szeretni fogja Rule-t, ahogy ő is tette,
hogy soha nem fogja arra kérni, hogy más legyen, mint aki. Megígérte,
hogy elviseli az ingerlékeny viselkedését, és az ésszerűtlen érzelmi
kitöréseit, amire hajlamos volt, és hogy soha nem kérdezi meg, milyen
színű haja lesz a következő héten. Megfogadta, hogy szeretni fogja őt,
mint folyamatosan azóta az első alkalom óta, hogy meglátta őt, és
megfogadta, hogy neki mindig is ő lesz az első és az egyetlen. Elmondta

* 106 *
neki, hogy ő volt minden, amit valaha is akart. Ez mind igaz volt, és
boldoggá tett, hogy hallhattam az örökkévalóságra tett ígéretét a
rendkívül bonyolult, és komplikált barátomnak.
Rule-t annyira meghatotta, hogy beletelt egy percébe, hogy el
tudja mondani az esküjét, de amikor megtette, tudtam, hogy a szívből
jövő szavaknak a hatása mindannyiunkat megdöbbentettek. Ő nem
olyan srác volt, aki a legjobba napon is jól bánt az érzelmekkel, bár
Shaw segített neki ezzel kapcsolatban, de ma kitette a szívét oda,
mindenki elé, hogy lássa.
Elmondta neki, hogy soha nem gondolta volna, hogy bárki is
képes lehet betölteni azt az űrt az életében, amit Remy hagyott, amikor
meghalt, de valahogy neki sikerült beléje kerülni, és nem volt ott több
hely senki más számára. Annyira teljesen megtöltötte a szívét, és az
életét, hogy nem maradt már több üres hely, és tudta, hogy végül Remy
is izgatott lenne miattuk. Erre, természetesen már mindenkinek ködös
volt a szeme, és elszorult a torkuk.
Megígérte, hogy mindig vigyázni fog rá, hogy mindenkit rávesz
arra, hogy szeretettel, és kedvességgel kezeljék őt, ahogy megérdemli.
Elmondta neki, hogy akkor is szeretni fogja, amikor orvos lesz belőle,
és háromszor annyi pénzt fog keresni, mint ő, és megfogadta, hogy ettől
kezdve megteszi a legtöbbet, hogy megadjon neki bármit, és mindent,
amit valaha is akarni fog, és amire valaha is szüksége lesz. Suttogott,
így közülünk csak azok hallották, akik elől álltak, - Te vagy számomra
minden, Casper.
Kollektív sóhajtás hangzott fel az egybegyűltektől, amikor Shaw
felmosolygott rá a könnyein keresztül, amik végigfolytak az arcán, és
csak ennyit mondott, - Minden, amit akarok, és amire szükségem van, te
vagy.
Brite ezt elég jónak nevezte, felhúzták egymás ujjára a gyűrűt,
mindannyian megéljeneztük, megöleltük őket, pacsit adtunk egymásnak,
és csak így, Rule és Shaw, férj és feleség lettek.
Mindannyian összegyűltünk az óratorony hátuljában, negyvenöt
percet vett igényben, hogy zsibongtunk, gratuláltunk, és
* 107 *
fényképészkedtünk, amikor Phil csusszant mellém, és azt motyogta a
fülembe, - Jobb, ha bevetsz egy kis varázslatot, vagy a randid el fog
iszkolni. Ő egy édes kis teremtés, de olyan ijedős, mint egy újszülött
csikó.
Megesküdtem neki, és keresztülmanővereztem magam a tömegen,
leintettem Rowdy-t, amikor megpróbált megállítani, és végül húsz
emeletet mentem lefelé a hallba a lifttel, annak érdekében, hogy
megtaláljam őt. A kezében volt a mobilja, és úgy tűnt, mint aki vitát
folytat magával.
- Saint?
Összerezzent, és felnézett rám. Nem tudtam máshogy leírni az
arcán lévő kifejezést, mint hogy bűntudatos volt. Mintha épp most
kaptam volna rajta, hogy valami rossz dolgot csinált.
Kitartotta a telefont, mintha az egy pajzs lett volna kettőnk között.
- Én csak hívok egy taxit, hogy visszavigyen engem a kocsimhoz.
Menj vissza a barátaidhoz. – Hangja magas, és ziháló volt. A
homlokomat ráncoltam, mert nem értettem, hogy mi történik.
- Ha haza akarsz menni, visszaviszlek az autódhoz. –
Beleakasztottam az ujjamat a nyakkendő csomójába a torkomnál, és
meglazítottam. Bármit megadnák, hogy olvasni tudjak ennek a lánynak
a gondolataiban.
- Nem, nem… maradj. Rendben van. Tényleg nagyon szép volt.
Köszönöm, hogy meghívtál engem.
Végeztem azzal, hogy vele vitatkozzak. Már rajta volt a kabátja,
így csak megragadtam a csuklóját, azt, amelyiket kinyújtotta elém, és a
bejárati ajtóhoz vonszoltam. A magas sarkú cipője kétségbeesetten
kopogott, ahogy küzdött, hogy lépést tartson velem.
- Gyerünk.
Tiltakozó sóhajt eresztett meg, és megpróbált kiszabadulni, de
nem engedtem el. Akaratlanul vonultam vele oda, ahol a Charger
parkolt az utcán. Mérges voltam, és csalódott, de még ennél is inkább
* 108 *
össze voltam zavarodva, hogy miért egyezett bele, hogy eljön velem, ha
elsősorban nem is akart itt lenni.
Egész úton vissza a lakásomhoz, nem beszéltünk. Halkan és
sekélyesen lélegzett, a kezét tördelte, és egyenesen kifelé bámult az
ablakon. Amikor a Victorian-hoz értünk, egyszerre szálltunk ki a
kocsiból, és keményebben csaptam be az ajtót, mint kellett volna. A
jármű fölött bámultam rá, és ő kinyitotta a száját, mintha mondani
készülne valamit, így felemeltem a kezem, hogy megállítsam őt. Nem
tudtam rájönni, hogy miért tűnik úgy, mintha az egyikünk mindig
elhárítaná a másikat.
- Csak… jó éjszakát, Saint.
Felkocogtam a járdán az épület elé, és nem néztem vissza, hogy
lássam, beszállt-e az autójába vagy sem. Ez eléggé udvariatlan volt
tőlem, és soha nem tettem még ilyet, mint ez, de ez a csaj összekuszálta
a fejemet, és nem tudtam, hogy most hogyan navigáljam ezt az
életemben, minden mással együtt. Betettem a kulcsot a zárba, és
kinyitottam az ajtót, amikor megéreztem egy kis kezet a hátamon.
Mielőtt meg tudtam volna fordulni, és megnézni, hogy mi történt,
előrelöktek, be a lakásomba, és az ajtó becsapódott mögöttem.
Megpördültem, hogy szembenézzek Saint-el, és ő úgy nézett rám, mint
egy vad Valkűr. Vörös, göndör és rakoncátlan haja ott volt az arca
körül, acélos szemei tágak voltak, és a mellkasa kiszámíthatatlan
ritmusban emelkedett, és süllyedt. Egy meglehetősen döbbenetes
látvány volt, de még mindig dühös voltam rá.
- Ez annyira el van cseszve, Nash. Ötletem sincs, hogy mit
csináljak.
Nem tudtam, hogy mit is mondjak erre, nem voltam képes semmit
mondani, mert hirtelen megállt pontosan előttem, és a keze, ami
remegett, és ideges volt, felcsúszott az ingemen, és letépte a nyakamból
a nyakkendőt.
- Mi az? – Zavarodottan hangzottam, mert az voltam, de kizárt
dolog volt, hogy megállítsam őt. Nem, amikor kihúzta az ingemet a

* 109 *
nadrágomból, és a keze csábítóan végigsiklott a hasizmaimon, és a
derekamon eszeveszett sietséggel.
- Minden, amit tudtam, logikusan azt mondta nekem, hogy biztos
vagyok a dolgokban, majd a testem titokban ellenem fordul, és rám
ordított, és úgy érzem, hogy többé már semmit sem tudok. Nem tudom
megmondani, hogy jövök-e vagy megyek. Néztelek téged ott, olyan
helyesen néztél ki, annyira tökéletesnek, ó Istenem, csak rád akartam
vetni magam, és ez annyira nem én vagyok. Majd észrevettem,
mennyire boldognak tűnik mindenki, mennyire szerelmesnek, és
majdnem pánikrohamot kaptam, és nem tudom megmagyarázni, miért.
Csak el kellett onnan tűnnöm. Sajnálom.
Kezemet a vállára tettem, hogy eltoljam, mert ez őrültség volt. De
az ujjaim már az övcsatom alatt voltak, és a cipzár harc nélkül megadta
magát.
- Saint, állj. Hazahoztalak volna, ha megmondod, hogy
kényelmetlenül érzed ott magad. Bárkit hatalmába keríthetett volna egy
szoba tele emberekkel, akik érzelmesek voltak. És ez heves volt, mert
Rule és Shaw is hevesek. Megértettelek volna, és senki sem hibáztatott
volna téged, hogy szükséged volt egy kis térre ebből az egészből.
Bassza meg, én még akkor is boldog voltam, hogy beleegyeztél, eljössz
velem.
Abbahagyta, amit csinált, ami az volt, hogy épp lehúzta az inget a
vállamról, és addig tolt engem, amíg a seggem a kanapé hátuljának nem
ütközött. Amikor már nem volt hova mennem, a kezét a mellkasom
közepére fektette, és felnézett rám azokkal a viharfelhő színű szemeivel.
- Tudom, és ez az, ami kiakasztott engem.
- Nem értem. – Megpróbáltam összefüggően és ésszerűen
gondolkodni, de a farkam nagyobb figyelmet kezdett szentelni arra, amit
csinált, mint ahogy azt az agyam tette.
- Nem tudom, hogy ki vagy te, Nash.
- Én sem igazán tudom, hogy te ki vagy, Saint, de ha adsz ennek
egy kis esélyt, változtatni tudunk ezen.
* 110 *
 Megrázta a fejét, és nekem dőlt, így szorosan egymáshoz voltunk
simulva, hogy nem tudtam, hol ért véget ő, és hol kezdődtem én.
- Nem tudom, hogy kedvelnél-e engem, ha megismernél, és az a
Nash, akiről azt gondoltam, hogy ismerem… - Annyira elveszettnek
nézett ki, hogy minden, amit akartam, hogy megöleljem őt. – Utáltam
őt, de téged… ezt a Nash-t… minden, amit akarok, az ő.
Ez nyakatekert, és zavaros volt. Valószínűleg valami briliánsat
kellett volna mondanom neki, valamilyen átgondolt bepillantást, ami ezt
megfelelő perspektívába helyezte volna. Talán képesnek kellett volna
lennem, hogy olvassak a szavai mögött lévő hátsó gondolatokban, és a
hangjából, de gyorsan lezárta a számat az övével. Aztán a kezét letolta a
nadrágom elejére, és én elvesztettem nemcsak minden akaratomat, hogy
kifogást találjak, hanem az egyensúlyomat is, és leborultunk a kanapé
másik oldalára. Ez több volt, mint szabadesés a párnákra… ez
szabadesés volt egymásba.
Hajai mindenhol ott voltak. Olyan íze volt, mint a narancsnak és a
tűznek. Keze szilárdan fogta a kőkemény farkamat, és éreztem, hogy
egy másodperce megtorpant, amikor tenyere végigsiklott a farkam fején,
és különböző fémdarabokkal találta szembe magát, amik ott rejtőztek.
Egy Prince Albert piercing volt a hegyében, és egy kis apró súlyzó, ami
a fej alatti görbületbe volt szúrva, amit frenum piercingnek neveztek.
Általában, mielőtt meztelenre vetkőztem volna, figyelmeztettem
mindenkit ezekre a piercingekre, amik ott voltak, de ő nem adott nekem
lehetőséget, és nem úgy tűnt, mintha szándékában állt volna lelassítani a
tempót.
Úgy landoltunk, hogy ő került fölém, lábai a derekam két oldalán
helyezkedtek el. A kezei mindenhol ott voltak, az egyik a bokszerem
belsejében, ami lehetetlenné tett bármilyen tudatos gondolkodást. A
nyakamat csókolgatta, majd visszatért, hogy beszívja a számat, haja
olyan érzést keltett, mint a selymes csápok, amikből soha nem fogok
kiszabadulni. Valahogy, annak ellenére, hogy korlátozott volt a
mozgáslehetőség, és a hely is minimális volt, leküzdötte a nadrágomat a
csípőmről, és a bokszert is elmozdította az útból, így ott álltam
egyenesen és büszkén. Kezei nagyon sápadtnak tűntek a kemény, vörös
* 111 *
hús mellett, és amikor az ujja hegyét használta, hogy megérintse a
piercinget, ami a hegye alatt volt, a szemeim befordultak a koponyámba,
és az összeszorított fogaimon keresztül sziszegve fújtam ki a levegőt.
Szent szar, egy egyszerű érintéstől még sosem voltam ennyire készen,
hogy elmenjek, mint az övétől.
- Persze, hogy át vagy szúrva. – Vidámnak hangzott, és nem
tudtam mit mondhatnék erre, nem amikor lehajolt, és végigfuttatta a
nyelvét a mellbimbómon. Gyakorlatilag lüktettem a kezében. Ő mindent
a feje tetejére állított számomra. Kétségbeesetten próbáltam kitalálni,
hogy mit csinálunk, és merre tartunk, és nem voltam benne biztos, hogy
volt-e egyáltalán térkép, ami megmutatta volna nekünk, hogyan kerüljek
oda, ahová elvárta, hogy ott legyek.
- Saintttt… - A szó zavaros volt, és elveszett, amikor felemelkedett
rólam, csak annyira, hogy addig mocorogjon, amíg le tudta húzni a
fekete bugyiját a kis fekete ruhája alól. Rádöbbentem, hogy ő még
mindig teljesen fel volt öltözve, sőt még a cipője is rajta volt, én meg
levetkőztetve, és kitárulkozva feküdtem alatta, amíg ő azt tett, amit
akart, elvette, amire szüksége volt tőlem.
Ezzel kapcsolatban valami nem stimmelt, és el akartam neki
mondani, amikor lehajolt, újra megcsókolva engem, és a számba
dünnyögte, - Óvszer?
Rendben, én egy rendes fickó voltam, elég erős normákkal, és
erkölcsökkel, de amikor egy lány ilyen dögös volt, amitől a fejem ködös
lett, és a szívem olyan hangosan dübörgött, hogy biztos voltam benne, ő
is hallotta, és meglehetősen igényelte, hogy vele szexeljek, ki az, akivel
vitatkoztam volna? Megemeltem a csípőmet, amitől levegőért kapott,
mert most már nem volt semmi sem közöttünk, ott ahol meglovagolt
engem, és észrevettem, hogy a szeme az ó-annyira-imádnivaló
szürkéből egy sötétebb árnyalatba fordult, ami már közel állt a
feketéhez. Odaadtam neki a tárcámat, és mondtam neki, hogy halásszon
ki belőle egyet, kezemet a dús hajába fúrtam, és lehúztam, így úgy
tudtam megcsókolni, ahogy akartam. Végül is ebben nekem is kellett
volna beleszólásomnak lennie, még akkor is, ha Saint, aki alatt

* 112 *
feküdtem, parancsolt nekem, minden nedves forróságával együtt, amit
hozzám préselt.
Csókoltam őt lappangó harag, szomorúság, kétségbeesés és
örömtelenség nélkül, amik első alkalommal lebegtek közöttünk. Csak
meg akartam kóstolni az ízét, élvezni azt, ahogy a nyelvét az enyémen
forgatta, csodálni, hogy egyszerre szitkozódott, és a nevemet suttogta.
Így kellene, hogy megcsókolják őt minden alkalommal… hogy én
csókoljam meg így, csakis én.
Éreztem, hogy megmozdul, és a keze, ami fel és le csúszkált az
erekciómon, gyengéd nyomással, és finom tapintással megpróbált
megölni engem. Nem láttam, mit csinál, mert a ruhája útban volt. A
pokolba is, még azt se tudtam megmondani, hogy voltak-e szeplők
azokon a fantasztikus melleken, mert olyan közel voltunk egymáshoz
most, hogy nyilvánvalóan még mindig fenntartotta a szilárd mentális, és
fizikai határokat.
- Saint?
Éreztem, hogy a latex felcsúszik rám. Még szerencse, hogy
ápolónő volt, mert semmi problémát nem okozott neki, hogy az
árumban lévő fém díszítő elemekre ráhúzza a gumit.
- Nash?
Szemei az enyémbe mélyedtek, ahogy felült, mindkét kezét
pontosan a mellkasom közepére tette, és leereszkedett rám, végig
teljesen a markolatomra. Feszes volt, fojtogatóan. Forró volt és sima, és
mióta ő volt felül, fel-le mozgatta magát gyötrelmes tempóban, minden,
amit tenni akartam, hogy nézem, ahogy eltűnök benne. Ezzel a lánnyal
kapcsolatban minden titokba volt burkolózva, még akkor is, amikor úgy
néztünk ki, hogy egymásba kapcsolódunk. Egyszerre imádtam, és
gyűlöltem ezt. Valahogy úgy, ahogy Saint Ford iránt érezni kezdtem.
Bármit mondtam volna neki, elmenekült volna. Ez furcsa volt. Én
még soha nem szexeltem úgy, hogy a partnerem teljese fel lett volna
öltözve, amíg én feltártam magamat. Én még soha nem voltam intim
viszonyban senkivel, akik úgy néztek ki, mintha kétségbeesetten, vadul

* 113 *
próbáltak volna eljutni a végéig, függetlenül attól, hogy mit csináltam,
vagy mit nem. Mintha arra használt volna engem, hogy beteljesüljön, de
nem működött együtt velem. Rátettem a kezemet, megpróbáltam
eltávolítani a ruhájának pántját a válláról, így el tudtam volna érni a
teljesen krémes, fehér bőrét, és morcosan néztem az aggodalomtól,
amikor hátrahőkölt tőlem.
Fejét hátravetette, haja tüzes takaróként terült szét a meztelen
combomon, és a körmeivel a mellkasomba kapaszkodott. Szemei az
enyémbe kapcsolódtak, láttam, hogy csordultig tele volt, láttam a
meglepetést, a csodálkozást, amik keresztülsuhantak a viharfelhőkön,
amikor darabokra hullott. Azt is láttam, hogy könnyek gyűltek a
tekintetébe, és hogy a mellkasa úgy emelkedett és süllyedt, mintha
hiperventillálna, amint az orgazmus utolsó remegése is átmegy rajta.
Úgy értem elég jó voltam az ágyban, vagy a kanapén, mint ahogy
ezt az eset mutatta, de ez volt a leggyorsabb orgazmus, amit valaha is
kiváltottam bármelyik nőben, és amennyire aggódtam, mi még nem
fejeztük be a dolgokat. Én még mindig fájdalmasan kemény voltam,
még mindig majd meghaltam, hogy lássam őt meztelenül, és a számat
bármelyik részén, amit megenged nekem, de Saint-nek más tervei
voltak.
Lenézett rám, mintha hirtelen rádöbbent volna, hogy én is itt
vagyok, egy élő, lélegző ember, és nem egy vibrátor. Elkapta a kezét a
mellkasomról, úgy rántotta le magát rólam, hogy a farkam mindkettőnk
helyett felsikított, és összefogta az összes ragyogó haját a remegő
kezébe. Könnyek csillogtak a szemében, amik elkezdtek hullani, és
mielőtt fel tudtam volna ülni, és megkérdezni tőle, hogy mi a fene folyik
itt, ő gyakorlatilag rohant az ajtó felé.
- Annyira sajnálom, Nash.
Amíg ott maradtam tehetetlenül egy tomboló erekcióval, ami nem
a kedvenc dolog volt, ami megtörténhetett velem ezen a napon, jobban
aggódtam azért, hogy úgy nézett ki, mint aki össze fog törni, mint egy
jégcsap, ami a meredek tető szélén lóg. Egész testében reszketett,
szemei túl nagyok voltak sápadt arcán, és szeplői élesen tűntek ki. A

* 114 *
könnyei hagyta nyomok miatt úgy nézett ki, mint valami, ami össze fog
roppanni.
- Saint, várj egy kicsit. – Vissza kellett küzdenem magam a
nadrágomban, nem volt könnyű menet, amikor a farkam még mindig
készen állt, és meg kellett nevelnem, hogy belemenjen, de ő a fejét
rázta, és a bejárati ajtó felé rohant.
- Nem, nem… Megmondtam neked, hogy nem tudom, hogyan
csináljam ezt veled. Mennem kell. – Az ajtó sietségében, hogy
meneküljön, becsapódott mögötte, és mire félig szalonképes lettem, és
eldugtam magam, enyhe sántítással a folyosó felé vettem az irányt, ő
már rég eltűnt.
Az életemben a másik új vöröshajú, azonban épp bejött a bejárati
ajtón. Melegen volt öltözve, és tekintete végigsiklott összegyűrt, és
durva állapotomon, és éleset füttyentett.
- Rosszul elsült randi?
Felhorkantam, és a nyitott ajtókeretnek támaszkodtam, karomat a
fejem fölé emeltem. Royal számára nem okozott gondot, hogy
végignézze a műsort. De kár, hogy egyik sem neki szólt.
- Egy kicsit durván indult, majd rossz lett, volt egy kiugró pont,
majd nyöszörgéssel ért véget.
Hagyta, hogy a tekintete szégyentelenül végigjárja meztelen
mellkasomat, kitetovált karomat, és a még-mindig-nyitott nadrágomat.
Miért nem tudtam vonzódni hozzá? Aranyos volt, bátor, és tetszett a
szégyentelen és az én-nem-kérek-bocsánatot hozzáállása, de semmi
kétség nem volt afelől, hogy ő nem fogja helyettesíteni Saint-et. Az
elképzelés ráadásul csökkentette a gatyámba lévő kényelmetlen
problémát.
- Azt kell, hogy mondjam, sokkal szórakoztatóbb vagy, mint a TV.
Felhorkantam. – Örülök, hogy jókedvet lelsz a lehangoló randim
állapotából.
A saját ajtajához ment, és rám mosolygott a válla fölött.
* 115 *
 - Dögös vagy, egy kicsit durva és veszélyes, ő meg félénk és
csendes. Láttam őt befelé jövet. Valószínűleg túl sok voltál neki, ami
meghaladta a képességeit. Adj neki egy kis időt, hogy rájöjjön, nem
figyeltél volna fel rá, ha nem gondoltad volna, hogy olyan fantasztikus,
mint ahogy ő is világosan ezt gondolja rólad. Az biztos, hogy zúzósan
dögös ez a lány. A fiúknak óvatosnak kellene lennie a csinos lányokkal,
akiknek ilyen vonzerejük van.
Ráemeltem a szemöldökömet.
- Honnan tudod mindezt? Médium vagy, vagy valami ilyesmi?
Kinyitotta a saját ajtaját, és elnevette magát.
- Még csak a közelében sem jársz. Nagyon jó ösztönöm van az
emberekhez. Ezt jól tudom kamatoztatni a munkámban.
Úgy nézett ki, mint egy jógaoktató, vagy mint egy felső kategóriás
sztriptíz táncos, és egy olyan névvel, mint a Royal, na ne már. El se
tudtam képzelni, hogy mi a valódi munkája.
- Mivel foglalkozol?
Felemelte az egyik szemöldökét. – Nem hinnéd el, ha
elmondanám. Ne add fel őt, szomszéd. Ő úgy néz ki, mint aki tudna
bánni egy olyan sráccal, mint te, valakivel, aki felrázza őt, kényszeríti
őt, hogy szórakozzon egy kicsit. Legyen jó éjszakád.

Anélkül csukta be az ajtót, hogy valódi választ adott volna nekem

a munkájával kapcsolatban, és én is visszavonultam a saját lakásomba.
Kellett egy perc, hogy kitisztítsam a fejemet, és ez sürgetőbb volt, mint
hogy kieresszem a frusztrációmat egy forró zuhannyal. Soha nem
voltam még ezelőtt ennyire becsavarodva, ennyire felajzva egy lány
miatt sem. Saint erőfeszítést tett, egy gyengéd érintést, és én nem
voltam száz százalékosan biztos abban, hogy fel voltam szerelkezve
erre. Úgy értem, én soha nem voltam az a fajta fickó, aki csak
beleszáguldott egy lány életébe, majd a feje tetejére állította azt. Én soha
nem törődtem eléggé azzal, hogy megtegyem. Saint-el, kezdtem nem

* 116 *
csak azt akarni, hogy mindent a feje tetejére állítsak, hanem hogy
betegyük egy palackba, vagy egy dobozba, és addig rázzuk, amíg
valami teljesen más nem jön ki belőle. Egy másik Nash és Saint, akik
meg tudták volna érteni ezt a szart.

* 117 *
 8. Fejezet
Saint

Egész éjszaka a lakásomban járkáltam, mint valami neurotikus

roncs. Nem tudtam elhinni, amit tettem, vagy azt, ahogy otthagytam őt.
Nem csak a tettem gyötört és kábított el, hanem, hogy tényleg sikerült
összejönnöm vele. Még soha nem fordult elő velem ilyen ezelőtt, és
minden idegen jóság és megdöbbentő tudat, hogy pont ő volt az, aki
meg tudott kapni engem ott, szinte elvakultam a pániktól.
Az egész másnapot takarítással töltöttem, és kitaláltam bármit,
hogy az örvénylő elmémet lefoglaljam, amíg nem kellett indulnom,
hogy elkezdjem a műszakomat. Alig szedtem össze magam, hogy
bemenjek dolgozni, de tekintettel a telefonomra, ami felrobban az
egyenlő mértékben küldött dühös üzenetektől az anyámtól, és a
csalódottaktól az apámtól, el kellett tűnnöm a lakásomból. Felhívtam
Saint-et, hogy neki és a családjának is Boldog Karácsonyt kívánjak, és
annak ellenére, hogy megpróbáltam rövidre fogni, azt hiszem, meg tudta
állapítani, hogy ideges voltam, és hogy valami nagyon nem stimmelt.
Nem volt semmi, amit tehetett vagy mondhatott volna, hogy
megállítson engem, hogy ne úgy érezzem magam, mint egy bolond.
Nem tudom, mi történik, amikor Nash körül vagyok, de amikor

* 118 *
ugyanabban a szobában vagyunk, egy kiszámíthatatlan ronccsá
változok.
A dolgok rendben voltak. Nem tetszett, hogy nem volt saját
autóm, arra az esetre, ha el akartam volna menekülni az esküvőről, vagy
a saját idegeim elől, de a barátai, és az egész násznép nagyon kedves
volt, és az apja, vagy Phil, ahogy azt az idősebb férfi mondta, hogy
szólítsam így, elragadó volt. Ha nem tudtam volna, másképp azt
gondoltam volna, hogy egészséges volt, mint egy ló. A bennem élő
ápolónő nem volt biztos abban, hogy ennyi emberrel körülvéve az ő
törékeny állapotában okos ötlet lett volna, de elmondhatom, hogy kizárt
dolog volt, hogy kihagyja ezt a nagy eseményt. Ez a csoport sokkal
összetartóbb volt, mint bármely baráti társaság, akikkel valaha
találkoztam.
Nash összes barátja gyönyörű volt, és meghatározott jelekkel
fedve, egy felejthetetlen csoportot alkottak. Nem a tetoválások, vagy az
a tény, hogy a vőlegénynek sportos lila taraja volt, késztettet arra, hogy
hiperventillálni kezdjek – hanem a tapintható szeretet, a gondoskodás, a
tisztelet, és a valódi elismerés, amit mindannyian éreztek egymás iránt,
amitől a bőröm túl szoros lett, a vágyakozás, amit soha nem éreztem
ezelőtt elkezdett minden mást elnyomni bennem.
Az egyetlen személy, akivel valaha is ilyen fajta kötelékem volt,
az Faith, és most, hogy saját családja, és férje volt, aki törődik vele,
egyre többször éreztem magam egyedül. Nézni ezt a férfiakból, és
nőkből álló összehangolt csoportot, látni a menyasszony, és a vőlegényt,
akiknél annyira tisztán megállapítható, hogy együtt legyőznek mindent,
rosszkedvű lettem, fájdalmasan féltékeny, és ahogy ez a véremben
lüktetett, úgy éreztem mennem kell. Nem bírtam már tovább. És épp
úgy, ahogy Nash mondta, tudtam, kétségtelenül hazahozott volna engem
panaszkodás nélkül, és én csak nem tudtam a fejemet, és a szívemet
felsorakoztatni, hogy mit gondoljanak erről a dologról. Egyrészt,
szerettem volna elfogadni az ő kedves-srác mivoltát, én már így is
megégettem magam azzal, hogy tévesen ítéltem meg őt ezelőtt, és nem
gondoltam volna, hogy ez egy olyan kockázat, amit újra vállalni
akartam. Nem tudtam, hogy képes lennék-e kezelni, hogy megint

* 119 *
csalódást okoz nekem, most, hogy épp kezdtem elérni egy olyan
ponthoz, ahol szerettem volna azt hinni, hogy más volt, mint évekkel
ezelőtt.
Ahogy néztem őt lefelé sétálni a sorok között, olyan hatalmasan és
helyesen, annyira színesen és eltérően, hogy nem volt kérdés, akartam
őt. Éreztem a vágyat, hogy tekintet nélkül fel voltam izgulva,
akármikor, amikor megérintett, bármikor, amikor rám nézett azokkal a
felejthetetlen szemekkel. Nem voltam ehhez hozzászokva, és ahhoz a
hőséghez, és zavartsághoz, amit Nash Donovan ismét az életembe
hozott. Ez az épülés olyan szorosan tekeredett a bensőmben, olyan volt,
mint egy rugó, ami készen állt pattogni… és pattogni, ezzel együtt végig
elvitt engem.
Ha a hatalmas kiborulásom az esküvőn nem lett volna elég, a
zavart reakcióm azután, miután az egyetlen orgazmusomat megkaptam
egy másik személytől elég volt ahhoz, hogy megváltoztassam a
nevemet, és elköltözzek egy lakatlan szigetre, amiről még senki sem
hallott. Sírva fakadni szex után nem volt újdonság a számomra, még ha
ezek a könnyek inkább a hála, mintsem a csalódottság miatt voltak. De
az, ahogy kiakadtam, ahogy elfutottam, mintha ezelőtt sose futottam
volna, és talán a legszégyenletesebb, amitől megkérdőjeleztem a saját
épelméjűségemet az volt, hogy érzéketlenül otthagytam Nash-t egy
összetéveszthetetlenül kielégítetlen erekcióval.
Nyilvánvalóan a többi srác tévedett. Nem volt semmi bajom
szexuálisan. Nem voltam merev, és hűvös… ha Nash még jobban
felforrósított volna, egybeolvadtunk volna. Úgy látszik, csak egy olyan
srácra volt szükségem, aki tintával volt borítva, piercingje volt néhány
szokatlan helyen, és kötődött a múltamhoz, és a szívemhez a
magabiztosságom hiányának legpusztítóbb módján, annak érdekében,
hogy orgazmusom legyen. Gyönyörű volt, csupa sötét bőr, kemény
izmokkal átszőtt test, erős forma, és a szexi tökéletességnek a völgye
volt tapasztalható rajta. Ő sehol sem volt kicsi, és ahol azt gondoltam,
hogy félelmetes lehetne, csak aprónak, és igen nőiesnek éreztem magam
mellette. Ettől csak még inkább akartam őt.

* 120 *
 Mindennek a tetejében, amin átrugdostam magam, még mindig
nem kaptam bepillantást a tetoválása maradékára. Tudtam, hogy a
hüvelykujjam és a mutatóujjam alig ért körbe a merevedésén, amikor fel
volt izgulva, hogy az a fém, amivel büszkélkedhetett forrón égett attól,
hogy ilyen közel volt a testéhez, hogy sokkal jobban nézett ki fehér
bokszerben, mint feketében a sötétebb bőrszíne miatt, hogy a szeme
lilás árnyalatba fordul, nem csak akkor, amikor mérges, hanem akkor is,
amikor be volt indulva. Az az átkozott tetoválás még mindig egy rejtély
volt, gondoltam, és miközben magamat ostoroztam, és minden ostoba
névvel illetem magam, ami a szótárba megtalálható volt, még mindig
próbáltam összeilleszteni a darabokat, hogyan is nézhet ki.
Sikerült átvészelnem incidensek nélkül az ünnepi műszakot, és
eltekintve attól, hogy Sunny ötpercenként megkérdezte, hogy mi a baj,
előnyösebb volt, hogy végighallgassam, ahogy anyám sikoltozik és
nyöszörög az életéről, és hogy Ford-ék hogy játszották ki idén az
ünnepeket. Balról, jobbról kerülgettem Dr. Bennet-et, mert annak
ellenére, hogy megígértem, hogy elmegyek vele, és mert nem akartam
csalódást okozni Sunny-nak, az ösztönöm az sikította nekem, hogy
töröljem a randit. Túl ideges voltam, túlságosan megbokrosodott azok
után, ami Nash-el történt, hogy azt gondoljam, sértetlenül át tudnám
vészelni ezt a randit.
Amikor eljött az ideje, hogy hazamenjek, a telefonomra néztem, és
összerezzentem, amikor megláttam, hogy volt egy nem fogadott
hívásom Nash-től. Nem hagyott hangüzenetet, de volt egy üzenetem,
ami egyszerűen csak ennyi volt:

Boldog Karácsonyt Saint.

Magyarázattal tartoztam neki. Tudtam ezt, de nem hittem, hogy
meg tudom tenni. Nekem nehéz volt világosan kifejezni magamat,
amikor a téma kínos és méltóságon aluli volt. Hogyan kellett volna
elmondanom neki, hogy nem csak, hogy ő volt az egyetlen srác, akivel
úgy voltam, hogy jól is éreztem magam, hanem, hogy arra is késztetett
engem, hogy valóban akarjak szexelni? Hogyan kellett volna

* 121 *
elmagyaráznom, hogy nem akartam, hogy az a srác legyen, aki a szexet
szórakozásnak tekinti, hogy arra késztessen engem, hogy akarjam azt, a
szörnyű dolgok miatt, amiket egy élettel ezelőtt mondott, és az, ahogyan
attól éreztem magam? Hogy álljak elő azzal a magyarázattal, hogy nem
akarom, hogy tetsszen nekem, nem akarok semmit sem érezni iránta,
azután, hogy botrányosan semmibe vett a középiskolába, amitől egy
életen át bennem maradt ez az érzés? Vajon megértené azt, a fiatalkori
önmaga miatt, azok miatt a fájdalmas pillanatok miatt, amik közvetlenül
hatással voltak a tetteire, hogy általában a gondolatát is utáltam annak,
hogy egy másik ember körül meztelenül legyek, hogy gyűlöltem azt,
hogy fel vagyok tárulkozva, és sebezhető vagyok, így a szex számomra
mindig zavaros, és szörnyű volt?
Nem tudtam megmagyarázni neki, amikor én magam se értettem
ennek az értelmét. Amikor az iránta érzett ellenszenvem átalakult
valami mássá, amitől az első adandó alkalommal rávettettem magam?
És ez az jelentette volna, hogy készen álltam megbocsátani neki a múlt
bűneit? Nem voltak válaszaim ezekre a kérdésekre, és attól, hogy ezekre
gondoltam, megfájdult a fejem.
Nem írtam vissza neki aznap, se másnap, amikor megkérdezte,
hogy jól vagyok-e, vagy az azt követőn, amikor megkérdezte, hogy
tudnánk-e beszélni. Egyenesen figyelmen kívül hagytam őt. Phil úgy
döntött, hogy ha eléggé jó volt ahhoz, hogy elmenjen Rule és Shaw
esküvőjére, akkor ahhoz is elég jól volt, hogy szerencsét próbáljon az
otthoni ápolásával, így nem kellett többé azon aggódnom, hogy a
kórházba belefutok Nash-be. Ez arra késztet engem, hogy egyszerre
éljenezzek, és üvöltsek frusztrációmban. De a hétvégén már nem küldött
többé üzenetet, és én belenyugodtam abba a ténybe, hogy az
önpusztításom szimfóniáját, amit létrehoztam, annak az utolsó
feljegyzését is lejátszottam. Amióta én volta a zeneszerző, nem volt
hová kennem a felelősséget.
Az idő elrepült, és hirtelen kezdetét vette a következő hét, és
elérkezett a randim a jó doktorral. Most még kevésbé akartam elmenni,
mint amikor legelőször megkérdezett. Kihátrálhattam volna,
kitalálhattam volna valamilyen ürügyet és halottnak tettethettem volna

* 122 *
magam, ha Sunny nem üldözött volna minden alkalommal, amikor
esélye volt rá. Azt a hibát is elkövettem, hogy beszéltem erről Faith-nek,
inkább a támogatásáért, mint bármi másért, és el volt ragadtatva a
kilátásban lévő randim miatt, úgyhogy ő is erősködött. Beleragadtam
ebben, és minden, amit tehettem, hogy erőt veszek és átvészelem.
Hasonló vitát folytattam le a dokival, mint Nash-el arról, hogy a
saját kocsimmal akartam menni, de ahelyett, amit Nash tett, és gyengéd
rábeszélést, és rendíthetetlen logikát használt, hogy vele menjek, ő
rosszallóan nézett rám és rámutatott, hogy milyen furcsának tűnik, ha
úgy bukkanunk fel a barátai előtt, mintha nem együtt mentünk volna. Ez
nem olyan vita volt, amit fel akartam emlegetni egy olyan valakivel, akit
ennyire aggaszt a látszat, ezért vonakodva beleegyeztem, erre azt
mondta, hogy akkor felvenne a lakásomnál. Én erre azt válaszoltam,
hogy a kórházból kellene indulnunk, mert a buli a Cherry Creek-en volt,
ami közelebb volt ehhez, de újra küldött felém egy pillantást, mintha
ostoba lennék, és én tudnám, hogyan működnek a randik.
Így itt voltam Szilveszter Éjjel este kilenckor, pontosan hét nappal
a Nash-el való katasztrofális randim után, és ahelyett, hogy
megpróbáltam volna udvarias beszélgetést folytatni, vagy kitalálni,
hogyan tudnék több időt tölteni Dr. Bennet-el – Andrew-al – azon
kaptam magam a nagyon szép SUV-jának anyósülésen, hogy azon
töprengek, mi lehet Nash-el. Végül is, Szilveszter volt, és ez csókot
jelentett éjfélkor.
Nagyot sóhajtottam, és bele akartam kezdeni, amikor Andrew
leállította a beszélgetésnek az állandó folyamát, amit magáról folytatott,
lényegében magával. Nem volt kétségem afelől: a doki a saját maga
legnagyobb rajongója.
- Minden rendben van?
Magamra erőltettem egy mosolyt, és a hajam végével babráltam,
amit leengedve hagytam, és óriási, laza fürtökbe omlottak le.
- Persze. Csak forgalmas volt a munka, és az ünnepek. Egy kicsit
ki vagyok ütve. – És megszállott vagyok egy srác iránt, akiért nem
kellene, de nem hittem, hogy ezt a részét tudni akarta.
* 123 *
 - Mindig is ápolónő szerettél volna lenni?
- Igen. Szeretem az ápolást, mint ahogy a sürgősségi rohanását is,
de leginkább az embereken akarok segíteni.
- Ahh, te is egyike vagy azoknak.
Felemeltem az egyik szemöldökömet, és ránéztem a szemem
sarkából. Már megálltunk egy pazar villa előtt, ami a külváros egyik
leggazdagabb részén volt. A gyomrom lesüllyedt. Máris meg tudtam
mondani, hogy ez szörnyű lesz. Csak akkor leszünk rendben, ha nem
akarja, hogy csatlakozzak a beszélgetéshez.
- Az egyike pontosan kiknek is?
- Azoknak az embereknek, akik az eszmék és a visszaadható
homályos érzések miatt mentek ápolói vagy orvosi iskolába.
Mi van? Az emberek más okból mentek erre a területre, mint az
együttérzés, és mások jólétének aggodalma? Mióta? Döbbent voltam,
így meg kellett kérdeznem, - Te miért választottad ezt?
Kuncogott, és megkerülte az autót, hogy kinyissa nekem az ajtót.
Felajánlotta a kezét, amit sajnálatos módon elfogadtam. Nem tetszett,
mennyire lágy, mennyire tökéletesen manikűrözött volt az enyém
mellett. Ezek a kezek adogatják a sima fehér névjegykártyát egész álló
nap.
- Azért, mert egy jó állást akartam, valamit, ami biztos, amihez
státusz és presztízs tartozik. Ne érts félre; imádom az orvostudományt, a
gyógyítást, imádok egész nap a kórházban lenni, de őszintén, ha
ugyanezt a dolgot csinálhatnám, hogy nem vagyok ugyanolyan szintű
interakcióban a betegekkel, megtenném. Ez egy idő után már unalmas,
tudod? Kezelni az embereket, amikor gyakran semmi mástól nem
szenvednek csak a saját ostoba döntéseiktől. A hosszú távú tervemben
benne van a magánpraxis. Azt hiszem, ennek így kell mennie, így
válogatni tudok a páciens fajták között, amiket kezelni akarok. Nekem
nem lesz többé csaló férj bosszúálló feleséggel, vagy egy gyerek, aki
leesett a bicikliről.

* 124 *
 Ez a hozzáállás nevetséges volt, és ha valaki más lennék, talán
megtalálnám a megfelelő szavakat, hogy elmondjam ezt neki. Helyette
vártam, amíg megfordult, és a szememet forgattam a tökéletes stílusú
tarkójának. Jó dolog, hogy volt munkája, és illett hozzá, mert elég
nyilvánvaló volt számomra, hogy ez a férfi olyan sekélye volt, mint egy
pocsolya. Lehet, jól nézett ki külsőleg, de én kezdtem belelátni az
egyáltalán nem vonzó belsejébe, amitől ismét Nash-re gondoltam.
A kinézete annyira dinamikus, annyira beleégett az elmédbe. Igen,
jól nézett ki, de nagyon bonyolult módon; neked el kellett nézned az
összes külsőséges dolog mellett, amitől kiemelkedik a normákból, hogy
meglásd mennyire gyönyörű is ő valójában. A belsője, amin már régóta
gondolkodtam fondorlatos és csúnya volt, de ami a télizöld színű
szeméből ragyogott, nem volt más, mint őszinteség és nyíltság… ami a
legszebb dolog volt benne. Ha bárki megnézi ezt a két férfit, akikkel
beleegyeztem, hogy randizok, ösztönösen tudtam, hogy a legtöbben
Andrew-ra néznek, és megkérdik, hogy miért nem próbáltam elkapni őt,
de Nash… nekem ő volt az igazi nyeremény… ő valami egyedi és
különleges volt, egy olyan módon, ami lehetetlenné tette számomra,
hogy elengedjem, még ha egy olyan csavaros múlthoz kapcsolódik is,
mint amilyen én voltam.
- Remélem, hogy ettől nem érzed majd magad kényelmetlenül, de
néhány fiatal hölgy részt vesz ezen az estén, olyan nők, akikkel a
múltban kapcsolatban voltam. Jellemzően jól végződtek, de sohasem
tudhatod, hogy egy gyönyörű új nővel felbukkanni inspiráló hatást
válthat ki.
Sípcsonton akartam rúgni őt, vagy esetleg összekuszálni a
kíméletlenül bezselézett haját.
Most komolyan, nem csak hogy egy szobával teli idegenekkel
kellett töltenem az estét, de élő csaliként leszek használva a számára,
hogy az exei előtt illegesse magát. Ó ember, hát nem hangzik
szórakoztatónak?
- Eléggé csendes vagyok. Nem igazán vegyülök valami jól.

* 125 *
 - Csak mosolyogj, és néz ki csinosan. – Rám kacsintott, és bele
kellett harapnom a nyelvembe, hogy megakadályozzam, hogy
megmondjam neki, azt gondoltam, felületes, és mindent összevéve
undorító volt. Libabőrös lettem tőle, és amikor eszembe jutott, hogy
Nash miatt égett és remegett, meg akartam találni a legközelebbi
kijáratot, és visszamenni a Victorian-ba Capitol Hill-be. Egy roncs
voltam.
Amint beléptem az ajtón nyilvánvalóvá vált, hogy az estén az volt
a szerepem, hogy én legyek a Bennet show pónija. Egyszer sem mondta
az embereknek, hogy ápolónő vagyok, egyszer sem említette, hova
jártam iskolába, vagy mennyire ismerjük egymást valójában. Csak
körbevillogott velem, és folyamatosan mondogatta, hogy igyak valamit,
és mosolyogjak. A legnagyobb részben, ezen a luxus estélyen mindenki
úgy tűnt, mintha magával lenne elfoglalva, és hamisnak látszottak, mint
ahogy a jó doktor, így a jó oldal az volt, hogy senki nem várta el, hogy
sokat beszéljek. Csak bólogattam, és hangokat hallattam, amik úgy
hangzottak, mintha érdeklődő lettem volna, és megpróbáltam
emlékeztetni magam, hogy ez csak egyetlen randi volt, aminek
hamarosan vége. Sunny boldog lehetett, és én tovább tudtam lépni az
életemmel.
Körülbelül egy óra telt el, és én nem csak, hogy beteg lettem a
látványtól és a színjátszástól, de teljesen szétuntam az agyamat. Túl
voltam két pohár pezsgőn, ami biztos vagyok benne, hogy drága volt, de
az íze szörnyű, és úgy döntöttem keresek egy mosdót. Senki sem tűnt
úgy, hogy buzgón megmutatta volna nekem a helyes irányt, így egyedül
indultam el. A villa nem volt olyan hatalmas, de egy csomó szoba volt
benne, és ahogy folytattam az utamat a folyosón, egy éles női nevetést
hallottam meg kiszűrődni az egyikből. Azon voltam, hogy bedugom a
fejem, és megkérdezem, hogy közel vagyok-e a célomhoz, amikor déjà
vu érzésem támadt, ami egyenesen a középiskolás napjaimba vitt vissza.
- Mi a helyzet azzal a lánnyal, akit Andrew hozott? Nem hiszem,
hogy egész éjszaka egy szónál többet mondott volna.
Még jobban nevettek, és éreztem, hogy valami képződik a
torkomban, és a kezem ökölbe szorult az oldalamnál.
* 126 *
 - Talán lassú felfogású… tudod, olyan speciálisan. Nyilvánvaló,
hogy azért hozta magával, mert fiatal és csinos. Lefogadom, hogy csak
féltékennyé akarta tenni Heather-t, amióta eljegyezték, és Tommy egy
hatalmas követ adott neki. Nem hiszem, hogy Tommy tud arról, hogy
Heather elment Aspen-ben Andrew-val néhány héttel ezelőtt.
- Mintha bárki is féltékeny lenne rá. Társalgási problémai vannak,
és az IQ-ja egy sündisznóé. Mit gondolt Andrew?
Ezt egy finom női horkantás követett, - Valószínűleg könnyű
préda, így azt gondolta, hogy mivel Szilveszter van, le akarja fektetni.
Lefogadom, hogy ő egy biztos dolog.
Nem tudtam eldönteni, hogy inkább dühös voltam-e vagy sértett.
Nem így kellett volna egy felnőtt embernek viselkednie. Gyerekes volt,
túlságosan hasonlított ahhoz, amitől ilyen csendes és tartózkodó lettem,
és ha a randipartnerem vette volna a fáradságot, és úgy bánt volna
velem, mint egy ember, nem pedig egy kiegészítő, akkor talán ezeknek
az idegeneknek nem lenne lőszerük, mint a pletykás iskolás lányoknak.
Azt ostobaságok miatt már elértem a toleranciám végét. Tovább
sétáltam a folyosón, és kihalásztam a mobilomat a melltartómból, ahová
elrejtettem. Persze egy egészségesebb és érettebb válasz az lett volna, ha
szembenézek azokkal a nőkkel, ha megmondom Andrew-nak, hogy egy
beképzelt seggfej, de én csak túl akartam esni rajta. Nem fogom hagyni,
hogy idegenek miatt rosszul érezzem magam. Nagyon sikeres munkát
végeztem segítség nélkül, és legalább volt egy valódi okom, hogy
elszabaduljak innen. Megejtettem a hívást, ami már több, mint egy
héttel ezelőtt meg kellett volna.
A telefon csengett és csengett, és nekem eszembe jutott, hogy ez
egy nagy ünnep, így ő valószínűleg szórakozott. Valakivel, aki nem én
voltam. Visszatartottam a lélegzetemet, és azon voltam, hogy lerakom,
és hívok egy taxit, amikor a mély hangja megszólalt a vonal másik
végén. Egyetlen egy szóban úgy hangzott, mint a megváltás és a
csábítás.
- Saint? – Nyilvánvalóan egy bárban volt, vagy egy olyan helyen,
ami hangos volt. Zaj és mulatozás hangja hallatszott a háttérben.
* 127 *
Kiabálások hangja, bulizó emberek, de a zaj elhalkult, ahogy távolodott
tőle.
- Nekem… nekem szükségem lenne egy fuvarra. El tudnál jönni
értem?
Csendben volt a vonal másik végén. A fenébe, ha a helyébe lettem
volna, nemet mondtam volna annak az őrült lánynak, aki cserben, majd
figyelmen kívül hagyta egész héten, de akkor Nash ismét bebizonyította,
amit gondoltam, hogy tudtam, és ami igazából világokat választott el
egymástól.
- Hol vagy?
- Egy szörnyű bulin, tele szörnyű emberekkel a Cherry Creek-en.
Ne haragudj, nekem nem kellene ezt kérnem, de nincs itt az autóm, és
meg vagyok lőve. El kell tűnnöm innen… kérlek.
Sóhajtott, és szinte láttam, ahogy végigfuttatta kezét az ultra rövid
haján, mint ahogy akkor csinálta, amikor bosszús volt. A szemének
színe a sötét és a világos lila között táncolhattak. Önkéntelenül is
felsóhajtottam erre a képre.
- Üzend meg a címet, és tizenöt percen belül ott leszek.
Kiengedtem egy megkönnyebbült sóhajt, és elsöpörtem a hajamat
az arcomból.
- Köszönöm.
Egy csúnya szót motyogott, amitől összerezzentem, majd ismét
sóhajtott egyet.
- Bármit, Saint. Bármikor.
A vonal megszakadt, és én elküldtem neki a címet. Teljes
mértékben az volt a célom, hogy elrejtőzzek a mosdóba, amíg a
megmentőm fel nem bukkan, csakhogy a nem túl zseniális tervemet
meghiúsította a kopogás az ajtón, és az én fakó randim kérdőn hívja a
nevemet az akadályon keresztül.
- Saint? Bent vagy?
* 128 *
 Azt hiszem, már elég régóta eltűntem, hogy észrevegye, vagy talán
mindenki más is megunta az egyhangú diskurzust arról, hogy mennyire
csodálatos is volt ő, és szüksége lett rám, hogy érdeklődést színleljek.
Mi a menyét!
- Uh, igen, adj egy percet. – Megmostam a kezem, és gyors
pillantást vetettem magamra a tükörbe. Sápadtabb voltam, mint
általában, de nem volt nem észrevehető, hogy a szemeim
visszacsillogtak rám a várakozástól. A francba. Látni akartam Nash-t.
Közel akartam lenni hozzá, meg akartam érinteni, és ő még csak meg
sem kérdezte, miért volt rá szükségem, így pusztán elismerésből még
meg is akartam ölelni.
Kinyitottam az ajtót, és szembe találtam magam Andrew kérdő
tekintetével.
- Minden rendben?
Megköszörültem a torkomat. – Ami azt illeti, nem. Nem érzem
valami jól magam. Azt hiszem, haza kellene mennem, és ágyba bújni. –
Lehetőleg egy sötéten dögös sráccal, akinek a szemei olyan színűek
voltak, mint az állam virágának, és olyan hasizmai voltak, hogy egy
férfi fehérnemű hirdetőtáblán kellett volna szerepelni Beckham mellett.
- Mi? Kizárt. Még közel sincs éjfél. Nem mehetünk el.
Összeszorítottam a fogaimat.
- Neked nem kell elmenned, Andrew, de én nem maradok.
Szemei összeszűkültek, és a viselkedése bosszúsból enyhén
fenyegetővé váltott.
- Mit vársz, mit mondja a barátaimnak? Tudod te, hogy fog az
kinézni, ha te elmész én meg maradok? És mi a helyzet az éjféllel? Ezek
mind párok, Saint. Kit kellene megcsókolnom éjfélkor?
Mi a szent pokol? Megfeszültem, és nekem is összeszűkült a
szemem. Nem szerettem az konfrontációt, utáltam azt, hogy
megpróbáljam kifejezni egy másik embernek, hogy mi zajlik a fejembe,
de ez az idióta, és az elitista barátai újraértékelték ezt. Nem voltam
* 129 *
többé tinédzser. Okos voltam. Sikeres, és elvártam, hogy egyenlő
félként kezeljenek, a helyzettől függetlenül.
- Pontosan úgy fog kinézni, ami valójában. Nem akarok itt lenni
többé. Nem kedvellek. Nem kedvelem a barátaidat, és őszintén szólva,
nem érdekel, mit fogsz mondani nekik. Nem mintha egyébként
meghallgatnának téged. Itt mindenki túl elfoglalt azzal, hogy arról
beszélnek, mennyire nagyszerűek is ők… senki nem képes arra, hogy
közbeszóljon. Amit pedig arról, hogy megcsókolsz engem… -
Elmentem mellette, és leráztam a kezét, amikor megpróbálta
megragadni a csuklómat. – Nincs az az Isten. Se éjfélkor, se egy
fagyöngy alatt… soha sehol. Viszlát, Andrew.
A nevemet kiáltotta, majd nagyon ocsmány módon káromkodott
rám.
- Amikor az ápolószemélyzet többi tagja tudomást szerez erről a
munkahelyen, azt soha nem fogod kiheverni. Tudod, hogy a legtöbbjük
mennyire nagyon akart a helyedben lenni ma este?
Ez volt az utolsó dolog, amit akartam, hogy pletyka tárgy legyek,
akit a háta mögött beszélnek ki, de összehasonlítva azzal, hogy még egy
percet vele töltsek el, azt tűnt a kisebbik rossznak.
Megvontam a vállamat, és a bejárati ajtó irányába indultam.
- Már megszoktam. – Lekaptam a kabátomat a fogasról, ami az
ajtón lógott, és vetettem rá még egy utolsó pillantást. – Mellesleg, mond
meg a barátaidnak, hogy az IQ-m közelebb áll Hawking-éhoz, mint egy
sündisznóéhoz. Summa cum laude végeztem a Cal State Los Angeles-
en. Talán ha vettél volna három másodperc fáradságot, és abbahagytad
volna, hogy elmeséld nekem, mennyire fantasztikus is vagy, akkor
tudtad volna ezt.
Az ajtó becsukódott mögöttem, és megborzongtam a kabátomban
éppen annyira az adrenalin miatt, mint a hideg Colorado-i levegőtől.
Térdig érő szoknyában voltam, és egy pár térdig érő csizmában, ami jól
ment a csillogó felsőmhöz. Alkalmi volt, aranyos, és semmilyen módon

* 130 *
sem kihívó, de arra nem készültem fel, hogy fel-alá fogok járni a
felhajtón a tél közepén, várva a menekülő fuvaromra.
Már jóval azelőtt meghallottam az autót, mint hogy megláttam
volna befordulni a sarkon. Hangos volt, jellegzetes, csengett tőle a
fülem, és nem lehetett figyelmen kívül hagyni a fekete-króm
szörnyeteget, mint ahogy a kocsi tulajdonosát sem. Alig bírtam
megvárni, hogy odaguruljon, és megálljon, mielőtt beugrottam az
anyósülésre. Az ujjaim elzsibbadtak, és az arcom megfagyott, de az autó
belseje szép volt, és meleg, és a benne lévő illat keveredett Nash
kölnijével, Armor All-al (autótisztító), és cigarettafüsttel. Ujjamat a
fűtés nyílása elé tettem a műszerfal tetejére, ahogy megfordult, és
elindult kifelé erről a jómódú környékről.
- Köszönöm. Remélem, nem rángattalak ki semmiből.
Vetett rám egy pillantás a szeme sarkából, és ujjaival a kormányon
dobolt. Dropkick Murphys szólt halkan a rádióból. Azt gondoltam, hogy
ez megfelelő zenei választásnak látszott számára.
- Nem. Csak egy barátom bárjában voltam. Rule városon kívül
van, és Jet elvitte Ayden-t New York-ba egy koncertre, amin ő játszik.
Rome-ék babát várnak, így ő egészen úgy viselkedik, mint egy
tiszteletre méltó felnőtt, és Rowdy az egyetlen szingli barátom, aki
maradt, így mi csak a bárban lógtunk. Asa – aki Rome bárjában
dolgozik – a másik független tagja a mi kis bandáknak, de ő és Rowdy,
mindketten szemet vetettek ugyanarra az aranyos kis barnára. Pont jókor
hívtál, amikor megpróbálták lekörözni egymást. Kezdett nevetségessé
válni, így valószínűleg egyébként is korábban megpattantam, és
hazamentem volna.
Rám pillantott, és észrevettem, ahogy a tekintete végigszántott a
lábamon, ahol a szoknya szegélye véget ért, és a bőröm csupasz maradt
közte és a csizmám között.
- Nagyon szépen nézel ki.
- Nem mindig gondoltad ezt… mármint, hogy szépen nézek ki. –
Utáltam, hogy a hangom remegett, és megtört volt.

* 131 *
 Felkapta a fejét, hogy rám nézzen, és a műszerfalból áradó fény
rám villant a fülcimpájában lévő érme méretű lemez miatt.
Elmotyogtam a címemet, amikor megállt egy piros lámpánál, miközben
még mindig engem bámult.
- Komolyan? Mi a fenéről beszélsz?
Kinéztem az ablakon, és az ujjammal egy kis pálcikaembert
rajzoltam a páralecsapódásra az üvegre. Tettem rá cilindert, és
csokornyakkendőt is.
- A középiskolában azt mondtad ’valakinek zsákot kellene húznia
a fejére, ha azt akarja, hogy lefektessék.’ – Szembefordultam vele, és ő
döbbentnek és hitetlenkedőnek tűnt. – Te és a csapatod, akikkel együtt
lógtál, cigiztetek, amikor befordultam a sarkon, és meghallottalak
titeket. Ilyen dolgokat hallottam minden alkalommal, mert kövér
voltam, és szörnyű volt a bőröm, de az fájt, hogy ez tőled jött, mert azt
gondoltam, te más vagy. Azt mondtad, hogy egy rakás szerencsétlenség
vagyok, és bele kellene néznem a tükörbe és csinálnom valamit.
Behunytam a szemem, és az agyamba újrajátszottam azt a
pillanatot. Még most is megfájdult tőle a mellkasom, és felemelkedett a
régi bizonytalanság.
- És azelőtt… azelőtt, azt gondoltam, hogy annyira kedves vagy.
Minden alkalommal, amikor rám mosolyogtál, minden alkalommal,
amikor köszöntél nekem, azt gondoltam, ettől más vagy. Elmentem
Ashley Maxwell szülinapi bulijára, mert megkérdezted, hogy ott leszek-
e. – Olyan tisztán láttam magam előtt, mintha pont most történt volna,
és ha vettem volna a fáradságot, hogy ránézzek, döbbenten zavart
kifejezést láttam volna a jóképű arcán, ahogy megpróbálja a történetünk
puzzle darabjait az emlékezetében a helyére tenni.
- Annyira buta voltam. Egy idiótának éreztem magam. Elnéztél
mellettem, majd megcsókoltad Ashley-t, mintha ő valami különleges
lett volna. Neked még az sem tűnt fel, hogy a világon vagyok, majd el
kellett menned, és mondtad azokat a szörnyű dolgokat rólam. A
csodálatostól eljutottam odáig, hogy azt gondoltam utállak téged. Az,
ahogy miattad éreztem magam… - A hangom elhalkult, és hallottam a
* 132 *
régi fájdalmat, a régi csalódottságot a hangomban. – Ez sokáig velem
maradt, Nash.
Csend volt, csak a gitárok, és a skótduda hangja szólt a
hangszórókból, és én azt gondoltam talán bűntudatot érzett, vagy
zavarban volt, de amikor megérkeztünk a lakásom épülete elé, és
odafordultam, hogy megköszönjem neki a fuvart, megdöbbentem,
amikor teljesen felém fordult az ülésében, és rám kiabált, mintha ő lett
volna az, aki ilyen sokáig sértett volt.
- Jézus Krisztus, te nő, neked teljesen elment az eszed?
Egy kicsit visszahúzódtam, és a homlokomat ráncoltam rá,
aggodalommal töltött el a vehemencia a hangjában. – Mi van?
- Én soha nem mondtam ilyesmit rólad. Nem volt az az Isten, és ha
figyelmen kívül hagytalak valamilyen hülye bulin, az nem volt
szándékos. Egy kibaszott idióta voltam, amikor kamasz voltam, Saint.
Az elsődlegességem szilárdan a gatyámba volt zárva. Ha akkoriban egy
lány biztos dolog volt, azt gondolod, hogy bármelyik tizennyolc éves
srác visszautasítja volna?
Küldtem felé egy szomorú mosolyt, és az ajtó felé nyúltam. – De
hallottalak téged a rá következő héten, Nash. A saját szememmel
láttalak. Régen volt, de az emlékeim tiszták, és ha ez csak az az eset
volt, hogy a fiúk valójában fiúk voltak, akkor is nagyon, de nagyon fájt.
Megrázta a fejét, és a kezét olyan magasra lökte az autó belső
terében, amennyire lehetséges volt.
- Baromság. Soha nem gondoltam ezt rólad, Saint, szóval kizárt
dolog, hogy ezt mondtam volna. Azt gondoltam, hogy szégyenlős
vagy… és igen, talán egy kicsit ügyetlen, és egy kicsit túl szorgalmas az
én ízlésemnek, de én mindig is azt gondoltam, hogy csinos vagy. Mit
gondolsz, miért köszöntem neked minden nap, miért próbáltalak
megnyerni téged? Azt gondoltam, hogy a mosolyod gyönyörű, és
amikor végül eléggé ellazultál és rendszeresen megajándékoztál vele,
felvillanyozódtam. A hajad bámulatos volt, és vad, imádtam azt a
szart… és a szemeid. Baszki, a szemeid arra ösztönzik a férfiakat, hogy

* 133 *
háborúba menjenek, hogy műalkotásokat fessenek, hogy kitépjék a saját
átkozott szívüket a mellkasukból, és felajánlják neked gondolkodás
nélkül… akkor is és most is. Egyik sem változott meg az évek során,
szóval kizárt dolog, hogy azokat a dolgokat mondtam volna rólad…
kibaszottul kizárt dolog. Hallottad, amint azt mondom, ’Saint Ford-nak
zsákot kellene húznia a fejére, hogy lefektessék’? Nem hiszem.
Nagyon, nagyon mérges volt. Éreztem, ahogy belőle árad, és nem
tudtam, hogyan reagáljak. Olyan sokáig éreztem úgy, hogy én voltam az
áldozat, arra használtam az eseményeket, hogy igazoljam azt, ahogy
másokkal viselkedtem, de most, hogy említette ezt, olyan tiszta volt,
mint az az emlék, hogy én soha nem hallottam, hogy kimondja a
nevemet.
- Én-
Ugrottam egyet az ülésben, amikor az ökle az előtte lévő
műszerfalhoz csapódott.
- Te mi? Mentséget akarsz, hogy nem kedvelsz, mert tudod, hogy
én vonzódom hozzád, és te nem tudod ezt kezelni? A gyerekkorom
minden napján hallottam negatív szarságokat magamról, Saint. Nem
voltam elég okos, elég tiszta, elég udvarias, és Isten a megmondhatója,
hogy a bőröm és a szemem színe is mind kibaszott helytelen volt. Te
tényleg azt hiszed, ezt tenném valaki mással? Igen, lehet, hogy bűnös
vagyok, hogy akkoriban nem láttalak igazán tisztán, amikor pontosan
előttem voltál, és lehet, hogy véletlenül megbántottam az érzéseidet a
viselkedésemmel, mert úgy viselkedtem azon a partin, mint egy hormon
vezérelte idióta, de ha mondtál volna nekem valamit, ha elmondtad
volna, hogy ott leszel, hogy találkozz velem, garantálom, hogy ez nem
történt volna meg. Lehet, hogy jártattam a számat, és hülyeségeket
beszéltem, de nem rólad.
A szeme már szinte fekete volt. Fogalmam sem volt, mit tegyek.
Egész életemben azt gondoltam, biztos voltam ebben, de most, úgy
éreztem, nem tudok semmit.
A vállam mögé sepertem a hajamat, és ránéztem.

* 134 *
 - Ha nem én voltam, akkor ki, Nash? Ki másról beszélhettél
volna? Tudom, hogy azt mondtad. Hallottalak, és láttalak is téged. Még
ha nem is rólam volt szó, akkor is bántó szavakat használtál, amik nem
voltak helyesek.
A kormányra csapott, és morgott, tényleg morgott.
- Ki tudja? Egy tanár, akit nem kedveltem, egy lány, akivel nem
kavartam, egy lány, aki cserben hagyott… nem emlékszem, mert
akkoriban egy kamasz fiú voltam tele szarságokkal, és rengeteg dühvel.
Mindannyian rendszeresen mondtunk hülye dolgokat, de soha nem
zaklattam senkit, mert pontosan tudtam, mennyire szar érzés. Akkoriban
semmi mást nem akartam csak kefélni, bulizni a haverjaimmal, és
elfelejteni, hogy az anyám egy kegyetlen szuka volt. Az életem szar
volt, egy csomó pillanat volt, amikor szarul éreztem magam. A legtöbb
napon alig lógtam ott. Nem fogom tagadni, hogy úgy viselkedtem, mint
egy idióta, mert valószínűleg több voltam annál, de azt tudom, hogy
kizárt dolog, hogy verbálisan úgy támadtalak volna téged.
- De-
- Nincs semmi de. Én nem mondtam semmi olyasmit rólad, mert
nem gondoltam azt. Akkor azt gondoltam, csinos voltál, most azt
gondolom, hogy hihetetlenül gyönyörű vagy, és egész idő alatt azt
gondoltam, hogy az olyan lányok, mint te, nem érdeklődnek az olyan
srácok iránt, mint én. Az olyan lányok, mint Ashley Maxwell igen.
Kinyúltam, és rátettem a kezemet az övére, ami annyira szorosan
markolta a kormányt. Engem mindig is érdekelt egy olyan srác, mint ő,
ezért kísértettek még mindig azok a szörnyű szavak.
- Nash… - Az, ahogy hinni akartam neki, bízni benne, elsöprő
volt, és be kellett vallanom, igaza lehetett abban, el kellett volna neki
mondanom, hogy kifejezetten miatta el fogok menni a bulira, hogy
találkozzak vele. Többnyire begubóztam, és azon gondolkoztam, hogy
lehet több volt ott, ami akkor történt, mert ettől kevésbé éreztem
zavarosnak azt, ahogy akartam őt, azt, ahogy megrészegített a puszta
megjelenésével.

* 135 *
 A kezemre nézett, majd bele a szemembe.
- Még ha valamelyik bunkó azt is mondta rólad, neked tudnod
kell, hogy azok csak buta kölykök voltak, és egyik sem volt igaz. És
esküszöm soha nem dobtam volna el azt a lehetőséget, hogy veled
lógjak, ha tudtam volna, hogy felajánlod azt. Akkoriban egy buli csak
egy dolgot jelentett – kefélést. Egyetlen egy rúgóra járt az agyam.
Azoknak a szavaknak, mások véleményének, nem kellene ilyen fajta
hatalmat tulajdonítani nekik, Saint.
De megtették, és ebben rejlett a probléma. Mindig bűnös voltam
abban, hogy hagytam, hogy az emberek szavai és tettei bántsanak
engem, és megszabják, hogyan érezzem magam, és ez többe került
nekem, mint amit valaha is gondoltam. Azt akartam, hogy az, aki most
itt volt velem, az igazi Nash legyen, és ne az a Nash, aki még mindig
kísérti az emlékeimet közömbös, és nemtörődöm szavakkal.
Benyúlt a zsebébe, és elővett egy csomag cigit. Kirázott belőle
egyet, és a szájába tette. Levegőért kaptam, és odanyúltam, hogy
kirántsam a szájából, amitől csak még kitartóbban bámult rám.
- Ne! Azt hittem abbahagytad?
- Abbahagytam, egészen a múlt hétig.
Neki nem kellett semmi mást mondania. Tudtam mi történt múlt
héten, ami miatt újrakezdte. Én voltam a hibás, de most orvosolni
tudnám, ha hagyná.
Kinyitottam az ajtót, és lehajoltam, hogy ránézzek. – Gyere be
velem, Nash.
- Legutoljára nem jött ki valami jól számomra, Saint.
Nem, nem jött, de belefáradtam, hogy abba a Nash-be
kapaszkodjak, akiről azt gondoltam, hogy volt, amikor a mostani Nash,
aki itt volt előttem, annyira gyönyörű és szolgálatkész volt. Mindent
eldobott és kérdés nélkül eljött, hogy felvegyen engem. Magam mellett
a földre dobtam a meggyújtatlan cigarettáját, és felvontam mindkét

* 136 *
szemöldökömet. Itt volt az ideje, hogy új emlékeket helyezzünk a régiek
helyére, amik üldöztek engem.
- Ezelőtt egy sráccal sem akartam szexelni. Nem tudtam
megállítani magam, nem akartam megállítani. Akarlak, meg akarlak
érinteni, érezni, és ez csodálatos volt számomra. Soha egyetlen srác sem
csavarta még el a fejem, Nash. Nem mintha sok lett volna belőlük, de te
vagy az egyetlen. Nem ígérhetem, hogy nem fogok ismét kiborulni. Jó
esély van rá, hogy talán elkezdek sírni, mert nem igazán tudom kézben
tartani azokat a dolgokat, amiket kiváltasz belőlem, a jókat és a
rosszakat egyaránt, de szeretném, ha bejönnél. Nem akarom, hogy most
közénk álljon a múlt. – Többé nem akarom, hogy bármi is közénk
álljon.
Úgy nézett ki, mint aki nemet fog nekem mondani. Nem tudtam,
hogyan kezelném azt, a tényleges, tagadhatatlan, egyenesen az arcomba
történő elutasítást, de szerencsére, nem kellett megtudnom, mert
kinyitotta az ajtaját, kiszállt az autóból, és a tető felett rám nézett. Nem
fog csalódást okozni nekem. Ettől a szívem repesni kezd, és a
gyomromat melegség járta át.
- Adjunk neki tíz percet. Tíz percet, és ha egyikünknek sem fog
működni, akkor elvágjuk a veszteségeinket, és így senki nem sérül meg
vagy – felvonta egyik fekete szemöldökét, és egy önbecsmérlő vigyorra
húzta a száját – marad lógva.
- Tíz perc? – Ez közel sem hangzott elég időnek ahhoz, hogy
megérintsek minden sima, lebarnult bőrt.
- Tíz perc.
Kezelni tudok tíz percet kiborulás nélkül. A fenébe, amikor
először csókolt meg, hosszabb ideig tartott, mint tíz perc. Meg tudtam
csinálni, meg akartam csinálni, de ez nem jelentette azt, hogy a kezem
abbahagyja a remegést, vagy, hogy attól az ötlettől, hogy meztelen
legyek vele nem fog a gyomrom lesüllyedni, és ez a második gondolat,
mindent elkövetett azért, hogy megpróbáljon utat törni a mélyből. Arról
beszéltem, hogy jó hagyni az alvó oroszlánokat, de komolyan úgy
éreztem, hogy ők mindig ott voltak, keményen húzogatták a pórázt.
* 137 *
 Ráadásul, az, hogy ismét meztelen legyek vele azt jelentette, hogy
végül látni fogom a tetoválása maradékát.

* 138 *
 9. Fejezet
Nash

Tíz perc. Nem nagy ügy, de valami azt súgta nekem, hogy ez lesz a
legfontosabb tíz perc az életemben. Különösen azok után, amiket
bevallott a múltról, és arról, hogy miért volt ennyire hideg és meleg
velem. Ez valami nehéz dolog volt, elérte, hogy sokkal érthetőbb lett az,
hogy finoman és óvatosan kellett volna vele bánnom. Bejöttem neki, de
ugyanannyira gyűlölt is engem. Ez nem az a pont volt, ahol korábban
valaha is voltam.
Még emlékeztem azokra a kérdéses pillanatokra. Idővel
elhomályosult, és ködös lett, de a fő részek eszembe jutottak. Ez a buli
egyike volt a sok közül. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy már
azelőtt részeg voltam, hogy felbukkant volna. Ashley Maxwell-nek és
nekem könnyű dolgunk volt, amikor csaj nélkül bukkantam fel, és
általában az éjszaka az ágyában ért végett. Én még csak nem is
emlékszem hogyan nézett ki és tutira biztos vagyok benne, hogy nem
emlékszem arra, hogy megkérdeztem Saint-et, ott lesz-e. Az olyan
bulik, mint ez, alatta álltak, és én tudtam ezt. Azt hallva, hogy olyan
helyzetbe került, úgy éreztem tőle magam, mint egy seggfej, és
megértette velem, hogy akkoriban hirtelen miért kezdett el úgy bánni
velem, mint egy leprással.
Az a nap, amikor rajtakapott engem, hogy a számat jártattam
kevésbé volt egyértelmű. Nem emlékeztem, hogy miről beszéltem, vagy

* 139 *
a szavakra, amiket használtam, de arra igen, hogy láttam őt, amikor
felbukkant a sarkon, mert úgy nézett ki, mint aki menten rosszul lesz, és
nagy, kövér könnycseppek gördültek le az arcán. Abban a pillanatban
azt gondoltam, hogy ha barátok lettünk volna, vagy ha nem lett volna
annyira félénk, odamentem volna hozzá, hogy megkérdezzem mi a baj.
Túl szép volt, egy olyan összetört szívhez.
Nem voltam egy szent. Egy dühös kamasz voltam, akit félretettek,
és aki megpróbálta kitalálni, hogy milyen fiatal férfi volt, és kivé fog
végül válni. Egy darabig ez egy göröngyös út volt, és mondtam buta
szarságokat, használtam bántó szavakat, amikor nem tudtam lakatot
tenni a számra, de soha nem voltam, és soha nem is leszek pletykás,
vagy zsarnok. Igen, bármi, amit hallott, hogy mondtam helytelen volt, és
kitűnt abban a kontextusban, amiben használtam, és valószínűleg úgy
hangoztam és úgy tűntem, hogy a bolygó legnagyobb seggfeje vagyok.
Azonban, ami a leginkább zavart engem az nem az volt, hogy
amikor Saint belém botlott úgy viselkedtem, mint egy idióta, és minden
alkalommal felrótta ezt nekem, hanem, hogy automatikusan azt
gondolta, hogy bárki akiről rinyáltam az ő volt. Az ahogy beszélt az
önbecsülés kérdéséről és az önbizalomhiányról, nem voltam benne
biztos, hogy képes leszek kezelni ezt. Nem beszélve arról, hogy nem
igazán tudtam, hogyan mutassam meg neki azt a srácot, aki most
vagyok szemben azzal a dühös gyerekkel, aki akkor voltam.
Árnyékként követtem őt a lakásába, ahogy ledobta a kabátját a
kanapé támlájára. Még csak nem is néztem körül. Amikor
szembefordult velem, azonnal beléptem a személyes terébe. Nem
akartam adni neki még egy lehetőséget, hogy újra elfusson. Majdnem
olyan magas volt, mint én azokban a bűnös csizmákban. Egyik
kezemmel megragadtam a haját és a tincseket a csuklóm köré tekertem,
míg a másikat arra használtam, hogy megfogjam az állát. Elkaptam.
- Sok mindent tudunk csinálni tíz perc alatt. Hol a hálószoba?
Egy kicsit bizonytalannak tűnt, és abba az irányba billentette a
fejét, ami a kis konyha ajtaján túl volt. Mivel az idő nekem dolgozott,
nem sok vesztegetni való volt belőle. Megcsókoltam, és ezzel

* 140 *
egyidejűleg hátrafelé mozdítottam őt az ajtó irányába. Velem együtt
mozgott, amitől elismerően sóhajtottam az ajkának. A pulóverem
szegélye alá kapta a kezét, és elkezdte felfelé ráncigálni a hátamon és a
bordáimon.
Kizárt dolog volt, hogy ez ismét megtörténjen. Elértem az ajtót és
nekiszegeztem őt, ami miatt levegőért kapott, és szeme elkerekedett
meglepetésében. Meg kellett mondanom, tetszett, hogy ennyire jól
illettünk egymáshoz. Nagyon egyszerű lett volna, hogy körém fonódjon
és rátérjünk a tárgyra… talán a tíz perc letelte után, megmutathatnám
neki, hogy még tíz perc nagyszerű ötlet lenne… majd azután még tíz
perc. Gyengéden lefejtettem az ujjait az ingem anyagáról, és finoman
rátettem a kezem a keskeny derekára a csillogó topjának szegélye alá.
- Én jövök.
Azt hiszem, megdöbbent, de egy kicsit kibiggyesztette az alsó
ajkát felém, és én nem tudtam ellenállni a vágynak, hogy a fogam közé
ne kapjam.
- De látni akarom a tetoválásodat. – Hangja ziháló volt, és ettől a
farkam elégedetten rándult meg.
Felemeltem a szemöldökömet, és óvatosan néztem őt, ahogy
levettem az atlétát a fején keresztül. Felszínesen lélegzett, és
nyilvánvalóan ideges volt, de eddig olyan jó volt, és még mindig volt
időm. Elfordítottam a kilincset mögötte, és attól, hogy a súlya
nekiszegeződött, könnyedén kinyílt. Ahogy folytattam vele a hátrafelé
táncolást, megtaláltam a szoknyája hátulján lévő apró kis cipzárt, és
elkezdtem lefelé húzni.
Újra megcsókoltam őt, hogy elvonjam a figyelmét arról a tényről,
hogy folyamatosan a szoba középen lévő ágy felé tartok vele és rekedt
hangon azt mondtam neki, - Később. Az nem megy sehová.
Fel akartam kapcsolni a lámpát, hogy lássam az összes szép, fehér
bőrét, amit feltártam, és azt, ahogy az egész vörösesen réz színű haja
szétterül mindenhová, az ágyra, és rám, amikor odaérünk. Mégse
hittem, hogy ott volt velem. Visszacsókolt, karját a nyakam köré fonta,

* 141 *
de még mindig merev volt, és nem úgy tűnt, mintha mindenképpen
igyekezett volna, hogy hagyja nekem, hogy a tárgyra térjek, ahogy
lefelé mozgatta a szoknyát a csípőjén, és le azokon az istenverte
csizmákon keresztül.
- Nash… - tétovázás volt a hangjában, és úgy éreztem, hogy
kezdek kifogyni az időből.
Leereszkedtem, így ott térdepeltem, ahol az ágy lábánál állt. Úgy
nézett ki, mint aki el akart iszkolni, de vett egy mély levegőt, és lenézett
rám. A szemei úgy örvénylettek, akár a hurrikán. Ebben a tekintetben
egyenlő arányban keveredett a vágy, az izgalom, és a kérdés. Az, ahogy
a mellei emelkedtek és süllyedtek magával ragadó volt. Az egyik kezét
a fejem oldalára tette, így abba a tűzbe kapaszkodott, ami megjelölte a
bőrömet.
- Jól vagy? – Nyelvemet a köldökébe dugtam, és ő egy kicsit
nyöszörgött.
- Nem. De nem akarom, hogy abbahagyd.
Felnéztem rá a szempilláim alól.
- Jó, mert nem fogom.
Láttam, hogy fogalma sincs róla, miről beszélek, és rájöttem, hogy
a meglepetés nekem kedvezett. A csizmának maradnia kellett; túl sokáig
tartott volna levenni őket, de az aranyos, fekete fehérneműnek mennie
kellett. Küldtem egy néma fohászt, hogy ne ez legyen a kedvenc pár, és
elpattintottam a gumit mindkét oldalon, így ott maradt nagyon
meztelenül, és kitárulkozva pontosan az arcom előtt. Nyilvánvalóan be
volt indulva, de ahogy a hasa remegett, tudatta velem, hogy
ugyanannyira ideges is volt.
Riadt hangon a nevemet kiáltotta, és éreztem, ahogy a körmei a
fejbőrömbe vájtak, így tudtam, hogy el kellett vonnom a figyelmét. Nem
volt probléma. Annyira nagyon remegett, és annak a csizmának a sarka
olyan magas volt, hogy csak egy kis lökés kellett, hogy hátrazuhanjon
az ágyra. Elkezdett elfelé kígyózni a matracon, de én nagyobb voltam,
és azt hiszem, sokkal határozottabb abban, hogy bebizonyítsam neki,
* 142 *
hogy ezt kellene tennünk a félelme helyett. Felfutattam az ujjaimat a
combja belső oldalán, és felemeltem a vállamra. Füleltem, mert ha azt
mondja, hogy nem, hogy álljak meg, nem fogom erőltetni, de csak a
ziháló légzését hallottam, és hogy a nevemet ismételte, mint egy
mantrát.
Istenem, lélekben és ízben is édes volt. Nem hiszem, hogy az
ajkam és a nyelvem valaha is volt bármi olyanon, aminek ilyen jó íze
volt, mint neki. Nem tudtam, hogy mennyi reszketés és vonaglás fog
bekövetkezni mielőtt kiakad, vagy mennyi volt, mert rátettem a számat.
A csiklóját a fogaim közé kaptam, és szívtam – keményen – amitől
annyira megrázkódott, hogy a csípője felemelkedett az ágyról.
Kihasználtam a mozdulatát, hogy alácsúsztassam a kezemet, és az
arcomnál tartsam őt.
- Mit csinálsz te velem?
Ez nem egy kérdés volt, hanem egy védekezés, így csak
hümmögtem neki, csapdába ejtettem a húsát, amíg meg nem éreztem,
hogy a teste maradék része is elkezdett válaszolni. Combjai remegtek,
benedvesedett, és ó ez annyira üdvözítő volt, hogy úgy vettem, mint egy
meghívást, hogy a kezemet is hozzáadjam ehhez a keverékhez. Egyik
kezemmel elengedtem, és körbefontam, így tudtam simogatni őt,
dédelgetni, nyalni, amíg egyik oldalról a másikra kezdte dobálni a fejét,
és megláttam, hogy az ágyon a kezével a takaróba markol. Ez volt a
leggyönyörűbb féktelen dolog, amit valaha az életemben láttam. Vad
volt az íze, különleges, és egy kicsit tiltott, és tudtam, hogy ez volt a
legjobb tíz perc, amit valaha bárki is adott nekem. Még ha ez
alkalommal nem is jutunk el a végéig, legalább láthattam őt így,
érezhettem, amit csináltam vele, és hogy mennyire szerette ezt.
Éreztem, hogy az orgazmusának csúcsa a nyelvemre gördül,
éreztem, hogy a belső izmai a simogató ujjaim köré szorulnak, és
éreztem, hogy a megfeszült izmok a combjában ellazultak, ahogy
torkából jövő magas hangot hallatott, és csak vibrált körülöttem. A
nyelvem hegyével még egy utolsó kemény nyalást adtam a kis
idegcsomójára, és egy mozdulattal felálltam a lábamra.

* 143 *
 A csípője mindkét oldalára tettem a kezemet, és lenéztem a telt
alakjára. A gyomra remegett az utóhatásoktól, sápadt bőre szép,
rózsaszín árnyalatban izzott, hogy még sötétben is láttam, és szemei
nyitva voltak, kábultan, egyenesen rám nézett. Igen, csillogó könnyek
voltak bennük, de nem csordultak ki, és félig sem tűnt olyan
idegsokkosnak, mint a legutóbbi alkalommal, amikor megpróbáltuk ezt
csinálni. Áhítatosan és kissé elképedve nézett ki. Az egóm fel volt
villanyozva az eredménnyel.
- Az idő lejárt, Saint. Innentől rajtad múlik, hogy mi történik.
Lassan pislogott rám.
- Először is, engem nem az aggasztott, hogy levetkőztetsz, Nash.
Te már bebizonyítottad, hogy nagyon kis erőfeszítéssel is képes vagy rá.
Hanem a másik lehetőség, amitől hiperventillálni akarok, és olyan
messzire menekülni, amennyire csak lehetséges.
Hangja alig volt több, mint egy suttogás, és ez valamit
összeszorított a mellkasomban. Annyira édes volt, annyira szép, nem
értettem, hogy nem tudta, hogy bármelyik srác meghajolt volna a
lehetőség előtt, hogy imádják őt. A meztelen Saint nem olyasmi volt,
hogy bármely tisztességes férfi valaha is elmulasztaná azt a lehetőséget,
hogy értékelje a kezével, a szájával – mindenével, ami neki volt.
- Nem tudom, hogyan értethetném meg veled, hogy ez nem
lehetséges. Te soha nem tudnál csalódást okozni egyetlen férfinek sem,
Saint.
Felült az ágyon, és megremegett egy kicsit. Rám nézett, egyenesen
a szemembe, amikor maga mögé nyúlt, és kikapcsolta a melltartóját,
ami még mindig rajta volt. Tökéletes volt. Úgy értem tényleg tökéletes,
a telt mellekkel, sima bőrrel, és élénk rózsaszín mellbimbókkal. Azt
hiszem ő volt a kedvenc dolgom, amire valaha is sikerült szemet
vetnem, és nem volt olyan dolog, amit átkozottul ne csináltam volna
meg vele.
Az ágy szélére csúszott, így a lábai körbefogtak engem, és az arca
egy szintben volt a hasammal. Kezét a hasizmomra tette, és elkezdte

* 144 *
felfele tolni az ingemet. Egy kézzel megragadtam a gallérjánál, és
letéptem a fejemen keresztül. Amíg én ezt tettem, ő kicsatolta az
övemet. Felnézett rám, és észrevettem, hogy az ujjai újra remegni
kezdtek.
- Van valamid? Én nem tartok kéznél semmiféle védelmet, mert…
nos, valószínűleg kitaláltad már, hogy miért.
Nevetni akartam, de tényleg nagyon közel volt a farkamhoz, és
nehezen tartottam rendbe a gondolataimat.
Elővettem a tárcámat, és mellé dobtam az ágyra.
- Ott van benne. – Úgy éreztem, ha hagyom, hogy ő irányítson,
akkor kevesebb lesz az esélye, hogy ez újra kék golyókkal, és magányos
zuhannyal érjen véget.
Motyogott valamit, amit nem értettem, és végigfuttatta az ujjai
hegyét a szárnytetoválás mentén, ami elől az oldalamnál végighúzódott.
A szárnyak csúcsa pontosan a lágyékom mellett végződtek, és
valószínűleg a legszánalmasabb tetoválás, amit életemben tapasztaltam.
Azt gondoltam, meg fog állni, amikor eléri a bokszerem tetejét, de nem
tette. Lehúzta, kiszabadítva a farkamat, és nyomon követhette a
szárnyakat egészen le, ahol véget értek.
- Fájhatott. – Nem igazán akartam beszélni, de ha ettől
megnyugodott, akkor kényszerítettem magam, hogy megtegyem.
- Mint a tüzes pokol.
Rátette az ujját a PA (Prince Albert) piercingemre, ami a
merevedésem hegyét díszítette és felnézett rám.
- Ez is?
Felhorkantam. – A tetoválás rosszabb volt.
- Ohhhhh… - Elhalt a hangja és bátortalanul a tárcáért nyúlt, így
rátalált az óvszerre. Vártam, hogy lefújja ezt az egész dolgot,
számítottam rá, amikor ismét meglepett engem.

* 145 *
 - Gyönyörű vagy, és nagyon jó nézni téged. Azt hiszem, ez még
jobb lesz, amikor elkezdesz megszabadulni a ruháidtól.
Nem voltam benne biztos, hogy mit mondhatnék erre, majd nem
tudtam már mondani semmit, mert a marka körbezárult a feszülő farkam
tövénél, és keményen megszorította. Elkáromkodtam magam, és ő
felnézett rám. Én csak megvontam a vállam, és ő újra megcsinálta,
amitől egy csepp előváladék jelent meg a hegyén. Nem tudtam, mennyi
ideig vagyok képes még visszatartani az önkontrollomat, miközben ő
feltárt mindent, amiért dolgoztam. El akartam mondani neki, hogy
engedje el, hogy ha engedi nekem, akkor használhatom ezt az egészet,
hogy igazán jó legyen neki, de most rajta volt a sor, hogy megmutassa,
így csak belemélyesztettem a fogaimat a szám belsejébe, és hagytam,
hogy végigsimítson az ujjával a fém körül, és megforgassa a súlyzót. Ez
volt a leggyötrelmesebb mutasd-és-mond-el dolog, amit valaha is
átéltem.
A nevét motyogtam, ujjaimat a végtelenül hosszú hajába
csavartam, és elég keményen ragadtam meg a fejét, hogy felfelé tudjam
fordítani az arcát, így rám tudott nézni és nem a feszülő farkamra.
- Boldog Új Évet, Saint.
Mindkét tüzes szemöldökét felvonta, és a digitális órára nézett,
amely valóban éjfélt mutatott. Egy kis sóhajt hallatott, és felkapta az
óvszert.
- Boldog Új Évet, Nash.
Ugyanolyan hatékonyan helyezte fel a gumit, mint a legutóbbi
alkalommal, és felcsúszott az ágyon, így én fel tudtam mászni és
megálltam felette. A derekam köré fonta a még mindig csizmába
bújtatott lábát, és én felemeltem a csípőjét, így belé tudtam csusszanni
egyetlen hosszú, sima mozdulattal. Nem vesztegettem több időt. Úgy
éreztem, mintha erre a lányra, erre a pillanatra vártam volna egy
örökkévalóság óta.
Szememet az arcán tartottam, és ő is ugyanígy tett. A szemhéjai
megremegtek, és a mellkasa emelkedni és süllyedni kezdett, ott ahol

* 146 *
szorosan nekem préselődött, de kezével a bicepszemet szorította, és egy
kicsit magasabbra emelte magát, amitől felnyögtem. Körbefogtam a
fejét a karommal, amikor végül felvettünk egy ritmus, ami
mindkettőnknek dolgozott, és lehajoltam, így meg tudtam csókolni a
kissé nyitott száját.
Gyorsan és keményen mozogtam, részben azért, mert nem akartam
megadni neki azt a lehetőséget, hogy meggondolja magát, de leginkább
azért, mert egy hete erről álmodtam, mióta otthagyott engem
Karácsonykor, és nem tudtam megállni. Forró és szűk volt, lüktetett és
égett körülöttem olyan módon, hogy élvezet tekeredett, és csapott végig
a gerincem mentén. Kétségbeesett voltam miatta, és éreztem, hogy az
élvezet és a szükség épül a belsejében. A nyelvemmel a szájában
utánoztam, amit csinálok vele a testemmel, és fogása egyre szorosabb
lett, a hang, amit a torka mélyéről adott ki egyre kétségbeesettebb, és
éreztem, hogy a belső falai húzzák és vonják a farkamat, mohó,
rászoruló mozdulatokkal.
Lazítani akartam a szorításon, így a számat rá tudtam volna vetni
azokra a tökéletes alakú mellekre, de nem volt idő. Levegő után
kapkodott, hosszú lábait még magasabbra mozdította az oldalamnál, és
éreztem, hogy darabokra hullott, éreztem, hogy valami meghatározott
dolog történt ebben a pillanatban, valami nagyobb, mint bármi más,
amit valaha is éreztem mozogni kettőnk között, és felmordultam,
magamhoz húztam, és kiengedtem mindent, ami felemésztődött, és
visszaáramlott belé. Talán ez lehetett az egyetlen módja, hogy valóban
megmutassam neki, sokkal több volt, mint bármilyen önbizalomhiány,
ami neki lehetett. Soha nem volt még ezelőtt ilyen orgazmusom, ami
ennyire üregessé tett, soha nem jött közvetlenül a nyomában meleg
kisülés, amit olyan érzés követett, mintha ami ezelőtt valaha is létezett
valahogy többet számított volna.
Megkockáztattam egy pillantást az arcára, és a szemei csukva
voltak, de lágy mosoly játszott az ajkán. Annak ellenére, hogy az arcán
két csík nedvesség folyt végig, nem nézett ki letörtnek és
elszörnyedtnek, mint a legutóbb. Őszintén, elég érzelem nyomta a

* 147 *
mellkasomat, és nem voltam biztos benne, hogy a szemeim üvegesek, és
homályosak voltak-e vagy sem.
Úgy éreztem meg kell kérdeznem, - Minden rendben?
Felemelkedtem róla, és amikor kihúzódtam, az érzékeny és
duzzadt részek egymáshoz súrlódása mindkettőnkből egy kis nyögést
csalt elő.
Kinyitotta a szemét, és felült. Megtörölte az arcát a kézfejével és
felhúzta az egyik lábát, hogy dolgozni kezdjen a csizmán. Jó Uram, meg
fog ölni engem. Csupa meztelen fehér bőr, tűzvörös haj, és pokolian
szexi fekete csizma. Boldog emberként halnék meg, ha ez lenne az
utolsó kép, amit magammal vihetnék a sírba.
- Talán következő alkalommal, kipróbálhatnánk e nélkül a sok
tartozék nélkül.
Kuncogtam, mert én még mindig inkább fel voltam öltözve
deréktól lefelé, mindkét alkalommal, de igazából győzelmemben
ordítani akartam azon a tényen, hogy még viccelődik azon, hogy mi
legyen a következő alkalommal, és nem pedig az ajtót mutatja meg
nekem.
- Jól hangzik.
Lemászott az ágy mások oldalán, és megragadott egy köntöst, ami
a szekrényajtaja hátán lógott, és felkapcsolta a lámpát. Pislogtam, hogy
hozzászoktassam a szememet, miközben törökülésben helyezkedett el
az ágy közepén. A gallérjával babrált és eszembe jutott, hogy említette,
hogy nem igazán szeret meztelen lenni. Ez szégyen volt, végignézve azt
az utat, amit megtett, neki soha nem kellene ruhát viselnie.
- Látni szeretném a tetoválást.
A kezemet végigfuttattam a fejemen.
- Először gondoskodnom kell erről, és nos… - Eléggé felemeltem
a kezemet. – Ez óriási, és ha látni szeretnéd az egészet, egészen
meztelennek kell lennem.

* 148 *
 Most láttam csak igazán elpirulni.
- A fürdőszoba arra van. – Mutat abba az irányba, amerről
bebotladoztunk. – Azt hiszem ezen a ponton, a kíváncsiságom nagyobb,
mint az, hogy zavarba jöjjek. Tényleg nagyon szeretném látni.
Megvontam a vállam. – Rendben. Mindjárt visszajövök.
Nem voltam szégyenlős. Ott és akkor levetkőztem volna neki, de
annyira szükségem volt egy perce, hogy rájöjjek miért éreztem úgy,
hogy az egész világom hirtelen egy teljesen más tengely körül forgott,
és gondoltam, ő is ki tudta használni ezt a szusszanásnyi időt.
Elintéztem az óvszert, néhányszor jéghideg vizet locsoltam a
fejemre, és fröcsköltem az arcomra. Ugyanúgy néztem ki, amikor
megpillantottam magam a tükörben… ugyanaz a szem, ugyanaz az arc,
ugyanazok a piercingek, ugyanaz a tetoválás… de valami mégis más
volt.
Miután megszabadultam a cipőmtől ledobtam a maradék ruhámat
is a fürdőszoba padlójára. Felvettem az egészet és visszamentem a
hálószobába. Ott volt, ahol hagytam, az ágy közepén ült, és a haja
végével játszott. Jézusom, ki fog nyírni engem. Már csatlakoztatta az
éjjeliszekrényén lévő dokkolóba a telefonját és a Kills megtöltötte a
szobát mélabús rock and rollal.
- Ez egy sárkány.
Elfelejtettem, hogy nem volt rajtam ing, amikor besétáltam a
fürdőbe. Megfordultam, így a hátamat mutattam neki, és láthatta az
egészet. Hallottam, ahogy gyorsan beszívta a levegőt, és a takaró
zizegett, ahogy megmozdult az ágyon.
- Az. Phil csinálta nekem. Azon a napon kezdtük el, amikor
tizennyolc lettem, és akkor fejeztük be, amikor betöltöttem a
huszonegyet. Hatszáz órát töltöttem abban a székben.
Sok embernek volt sárkány tetoválása. De senkinek sem volt
olyan, mint az enyém. Hagyományos Japán stílusban készült. A színek
vastag vörös, zöld, sárga és arany árnyalatokban pompáztak az egész

* 149 *
bőrömön. A farka a lábam tetején kezdődött, körbetekeredett a
lábikrámon, befedte a combomat, a fenekem egyik félgömbjét, a teste
végigkanyargott és tekergett a gerincem mentén, amíg el nem érte a
vállamat, ahol a vad fej mindig engem figyelt, a szárnyak kiszélesedtek,
teljesen befedték az oldalamat, végigfutottak a bordáim mentén és végül
közvetlenül a farkam mellett értek véget, a karmok vad, szorító
kezekben fogták mindkét vállamat, és a tűz, amit kiokádott a
kulcscsontomon futattak végig mindkét oldalon, és feltáncoltak a
tarkómon, amíg fel nem kaptak és megjelölték a fejem mindkét oldalát,
a fülem fölött.
Hatalmas volt, kellően részletes, és úgy nézett ki, mint aki
bármelyik pillanatban elrepülhetett volna velem, éles karmokkal, és én
eleget tudtam a választott karrierem területéről, a képzettségi szintről,
ami részben magába foglalta azt az okot, hogy ez ennyire látványos lett,
mert Phil törődött velem. Több voltam, mint a pártfogoltja, több, mint a
gyereke, aki a nyomdokaiba lépett, egy művészforma beszélő
hagyatéka, akit egyszerűen imádott, és csiszolt az évek során. A
sárkányom a Mona Lisa-ja volt.
- Ez annyira gyönyörű. – Kezei gyengéden végigsimítottak a
gerincemen, fel a vállaim vonulatán. – Ez sokkal több, mint egy
tetoválás.
Valami képződött a torkomban arra a tényre, hogy ő megértette
anélkül, hogy ebben az iparban dolgozott volna, vagy anélkül, hogy el
kellett volna magyaráznom neki.
- Meglehetősen elfuserált voltam, fiatal koromban. Nem tudtam,
hogy mihez kezdjek, ezért egy csomó hülyeséget csináltam.
Letartóztattak, mert befestettem egy hidat, verekedésbe keveredtem Jet
bemutatóinak egyikén, és az intenzívre jutattam néhány kölyköt, egy
csomó ostoba, értelmetlen szart tetováltattam a testemre. Phil azt
mondta, hogy spirálba haladok lefelé a lejtőn, és megpróbált rávenni,
hogy hagyjam abba. Rám ordított, és egyenesen megmondta nekem,
hogy úgy viselkedek, mint egy kisgyerek, aki az anyukája figyelmét
keresi, és pontosan ez volt az, amit csináltam.

* 150 *
 Felsóhajtottam, ahogy kezét végigfuttatta a szárnyakon, és
végigsiklott a seggemen. Dédelgette a sárkányt, de olyan érzés volt,
mintha megpróbált volna megnyugtatni engem is.
- Azt mondta, meg fogja tanítani nekem, hogyan csináljam azt,
amit ő. Tetoválni mindig is menő dolognak tűnt számomra, és amikor
felajánlotta, hogy megmutatja nekem és Rule-nak, miről szólt az igazi
művészet, és hogyan vigyük bele az érzéseinket, amit a kreativitás kiűz,
ez volt az, ami megállította a szabadesésemet.
A fejemet ráztam az emlékre, és megeresztettem egy halvány
mosolyt. A fogamat kellet csikorgatnom, mert a puha kezei utat találtak
előre, és ott csak egy hely volt, ahol megállhattak.
- Alkut kellett kötnöm vele, annak érdekébe, hogy a tanoncok se
végezhettek több szar munkát. Phil nem tűrte volna, ha így képviselem
őt és a boltját. Azt mondta nekem, hogy bele kell egyeznem, hogy
csakis ő tetoválhat engem, amíg a tanonckodás tart. Beleegyeztem, és
még aznap elkezdte a sárkány hátsó részét. Természetesen, ahogy
haladtunk, hagyta, hogy Rule is otthagyja a nyomát a bőrömön, amint
jobb lett, de leginkább csak Phil szurkált engem a tűvel évekig. Ez lett
az eredménye. Azt mondta, szükségem van valami erősre, valamire, ami
emlékeztet engem, hogy az emberek mindig a hátam mögött voltak, és
megvédjen engem azoktól, akik bántani akartak. Tudta, hogy kemény
időszakom volt az anyámmal, így megpróbálkozott azzal, hogy kevésbé
érezzem magam egyedül.
A hangom elcsuklott, ahogy a keze felsiklott a mellkasomon, át a
kulcscsontomon, a fejemhez.
Hangja csendes volt, amikor megkérdezte, - Miért itt?
- Soha nem leszek egy irodában ülő srác, vagy olyan, aki
óvodában tanít. Szerettem volna valamit, aminek valóban szilárd
jelentése volt, hogy a saját dolgomat csinálom, vagy, hogy az anyám
jóváhagyása, vagy annak hiánya nem olyasmi, amire többé szükségem
volt, hogy elkezdjek dolgozni. Amikor a fejedre, vagy az arcodra
tetováltatsz, vagy akár a nyakadra vagy kezedre, az olyan, mint egy
nyilatkozat. Egyértelműen meghatározza, hogy ez egy választás volt,
* 151 *
nem pedig egy divatos kiegészítő. Engem otthon meglehetősen lenéztek,
és széttéptek, így engem nem zavart, amikor az idegenek és a
nagyközönség szájtátva bámulták meg a tetoválásomat. Ráadásul, ez
egy nagyszerű téma a beszélgetés elkezdésére. Mindenhol megkaptam a
kérdést, hogy hol csináltattam, így csak a kezükbe adtam egy
névjegykártyát, és mondtam, hogy menjenek be a boltba. Össze se
tudom számolni, hány új ügyfelet szerzett ez nekem. Ha megnövesztem
a hajam, akkor észre sem veszed, hogy ott van, azért van az, hogy a tűz,
amit a sárkány kiokád a vállamon keresztül is átmegy.
- Ez elképesztő. Nagyon szép.
Megfordultam és köré fontam a karomat. Az ágyon térdelt, így
majdnem egy szinten voltunk. Megcsókoltam a döbbent száját. Rejtély
és szex íze volt.
- Ahogy te is.
Nem mondott semmit, de láttam, hogy elpirult. Soha nem szólt
semmit, amikor elmondom neki, hogy mennyire vonzó is volt. A
legtöbb csaj nagykanállal zabálta volt ezt, próbálták volna a szemérmest
játszani, de Saint csak figyelmen kívül hagyta, mintha meg se szólaltam
volna. Nem voltam benne biztos, mit kezdjek ezzel. Nem akartam
hízelegni neki, hogy ágyba csalogassam. Csak az igazat mondtam neki.
Végigsimítottam a hüvelykujjammal a kulcscsontján lévő
bagolytetováláson. Volt egy másik is a csípőjén, ahol normál esetben a
bugyi takarta, egy kis kereszt, és a hátán, pontosan a lapockái között egy
hagyományos szentet ábrázoló tetoválás, a maga részletes
nagyszerűségében.
- Ezek mind nagyon jól sikerültek, és úgy gondolom, sok
személyes jelentés van mögöttük. Én ezt mindig meg tudom mondani.
Megemelte a szemöldökét, és a karját a nyakam köré fonta, ahogy
előrehajoltam, és visszavittem magammal az ágyra, elnyúlva fölötte.
- Honnan tudod?

* 152 *
 - Olyan helyeken vannak, ahol senki más nem láthatja, csak te.
Ezek nem feltűnő tervek a falról, és annak ellenére, hogy mindegyik
meglehetősen apró, nagyon részletesek. – Egy apró mosoly kacérkodik a
száján. – Fogadok, hogy a bagoly a bölcsességet jelenti; a szent pedig a
nevedet?
Megrázta a fejét, és attól, ahogy egymáshoz préselődtünk,
éreztem, hogy a teste elkezdett meglágyulni és beleolvadni a sokkal
nagyobb termetem nyomásába. Tetszett, ahogy a sötét bőröm annyira
élénk kontrasztban állt a sokkal halványabb tónusú bőrével.
- Szent Ágnes, az ápolók védőszentje. A nővérem neve Faith, így a
kereszt ezt jelképezi, és a bagoly… - Végigfuttatta ujját az orrom
hegyén. – Azt megértetted. Nekik nincs semmijük azon az anyagon,
amit kaptál, de én mindig is boldog voltam tőlük.
Az egyik kezemet közénk vittem és elkezdtem kioldani a derekán
lévő csomót. A lámpa még mindig fel volt kapcsolva, így nem voltam
benne biztos, milyen messze hagyja, hogy menjek, mielőtt megint
szégyenlősködni kezd. A pokolba is, áldást adtam, hogy nem rúgott ki a
bejárati ajtón az első tíz perc letelte után.
- A testművészet nem egy verseny. Az egyetlen ember, akinek
tetszenie kell, az a személy, aki egész életében magán viseli azt.
Mindaddig csak az számít, amíg imádod, amikor ránézel.
Megdörzsöltem a hüvelykujjammal a keresztet, amikor a köntös
szétnyílt.
- Ezt egy lány csinálta. Kedves volt, és kényelmesen éreztem
magam. Rajta kívül te vagy az egyetlen, aki valaha is látta őket.
Megcsókoltam a nyaka oldalán, lusta köröket rajzoltam a csípőjére
az ujjam hegyével, de a szavai arra késztettek engem, hogy
megnyugodjak. Azt mondta, én voltam az egyetlen srác, aki valaha is
elszabadította őt, de én nem igazán gondoltam ennek a ténynek a
lefordítására, ami annyit takart, hogy nem volt együtt sok férfival. Ez
újra visszabillentette a világot arra a párhuzamos tengelyre. Imádtam
annak a gondolatát, hogy én voltam az egyetlen fickó, aki

* 153 *
megpillanthatta a különleges jelöléseit, az egyetlen, akinek sikerült
elérnie, hogy különlegesnek és ügyesnek érezze magát olyan módon,
amire csak a nagyszerű szex képes.
- Köszönöm. Ez sokat jelent nekem, Saint, remélem, ezt te is
tudod.
Végigfuttattam nyelvemet a kulcscsontján, és le a mellkasa
közepére. Meglepődtem, hogy nem kérte, hogy hagyjam abba, vagy,
hogy legalább a lámpát kapcsoljam le. De ő sodródott az árral és nekem
volt még egy óvszerem valahol a tárcámban, szóval miért nem nézzük
meg, milyen messzire engedi, hogy elmenjek? Annyira lágy és buja
volt, egyáltalán nem volt olyan pálcikaember vékony, hanem jól
megfogható görbület és meleg hús. Valóban, nagyon halvány szeplők
tarkították mindkét mellének felső részét, és egyáltalán nem lepődtem
meg, hogy amikor a számba vettem a feszes mellbimbóját, olyan íze
volt a nyelvemen, mint a bársony és a cukor. Nyelvemmel
körbeforgattam előbb az egyik, majd a másik rózsaszín csúcsot is,
otthagyva mindkettőt fényesen és meredezve, míg a szeme elsötétedett,
és a szemhéjai elnehezültek.
- Mit mondasz, Saint? Szeretnél adni nekem, még tíz percet?
Felnézett rám, mintha megpróbálna kitalálni valamit. Zavartság
volt a szemében, de sokkal inkább az arcán, a szeme a szürke egy
hűvösebb árnyalatára sötétült.
- Ki vagy te, Nash Donovan?
Megadtam neki a legőszintébb választ, amit erre a kérdésre adni
tudtam. – Néha nem tudom, de az idő legnagyobb részében, amit látsz,
azt kapod, Saint. Tudom, azt hiszed, egykor valaki más voltam, de
elárulom neked, hogy én soha nem voltam az a srác. Nem mondom,
hogy akkoriban nagyszerű, vagy szerethető lettem volna, de nem voltam
olyan, bármit is gondolsz rólam.
Egy hosszú percig nem mondott semmit, csak néztük egymást. Azt
gondoltam, meg fog kérni arra, hogy öltözzek fel, és menjek el, de
meglepetésemre, a lábait körém tekerte, és a fülembe suttogott.

* 154 *
 - A tíz perc a te ötleted volt, Nash. Én hajlandó vagyok neked adni
az egész éjszakát.
Nos, ezzel az engedéllyel, pontosan ki fogom találni, hogy mit
fogok kifőzni, mielőtt vagy elájul a fáradságtól, vagy megkér, hogy
menjek el.

Soha nem vártam még egy kihívást sem jobban, és

visszautasítottam, hogy azon töprengjek, hogy egy éjszaka, vagy
akárhány perc elég lenne ezzel a lánnyal. Ő valami más volt. Ez
sugárzott belőle, és nem voltam biztos abba, hogy én valami különleges
voltam, vagy egy eléggé szerencsés fickó, aki megtudja ezt ragadni.

* 155 *
 10. Fejezet
Saint

Nem volt időm, hogy azon aggódjak, Nash itt tölti az éjszakát,
vagy, hogy hátradőljek és élvezzem mindazt, amit hagytam, hogy
megtegyen velem, vagy azokat a dolgokat, amikhez elég merész voltam,
hogy én megtegyem vele. Nem tudom hova tűntek azok a tipikus
félelmek és bizonytalanságok, amik előjöttek, amikor a szexre került a
sor, de amikor a telefonom megszólalt reggel hat óra előtt Újév napján,
én még mindig nagyon meztelen voltam, és nagyon édesen be voltam
burkolva egy nagyon hatalmas és meztelen férfival. Nem volt idő a
kiborulásra, mert a kórház hívott, és amikor eljött az idő, hogy dolgozni
menjek, az volt az elsődleges prioritásom, és nem pedig egy teletetovált,
lebarnult bőr, ami keresztülnyújtózott Nash hátán, még akkor sem, ha ez
kísértő és csábító lehetett.
Sunny ideges volt. Két különböző munkatárs mondta le, és nem
csak, hogy neki is be kellett mennie, és elvállalni az egyik műszakot, de
szüksége volt rám, hogy én is bemenjek. Azt terveztem, hogy dolgozok
ma este, ami így annyit jelentett, hogy a kórházban lettem volna egész
nap, ami szörnyen hangzott, figyelembe véve, hogy Nash ébren tartott
engem a kora reggeli órákban, de ez egy könnyű kiutat ajánlott, hogy a
másnapi kellemetlenségekkel foglalkozzak, szóval azonnal
beleegyeztem.

* 156 *
 Amikor leraktam a telefont, álmosan motyogva feltápászkodott,
felöltözött anélkül, hogy bármiféle bűntudatot vagy szóváltást adott
volna, gyors csókot nyomot a számra, és azt mondta, hogy hívjam,
amikor lesz rá lehetőségem. Elment mindenfajta kérdezősködés,
mindenfajta kellemetlen tánc nélkül, hogy fogjuk-vagy-nem-fogjuk-ezt-
ismét-csinálni. Az én pályámon hagyta a labdát, ami világossá tette,
hogy teljesen rajtam állt, hogy akartam-e folytatni a játékot vagy sem.
Rám bízta ezt, ami nem olyasmi volt, amihez a karrieremen kívül
hozzászoktam, és el kellett ismernem ennek az erejét, a választást, ami
az enyém volt, ami vele együtt az egész helyzetet könnyebbé tette, hogy
megértsem. Még azt a tényt is, hogy jó úton voltam afelé, hogy
bevalljam, az egyetlen lehetőség, ha előrefelé akartam haladni, bármi is
volt ez, amit most egymással csináltunk, az volt, hogy meg kellett
bocsátanom neki a múlt bűneit.
Amikor beértem a munkába, kész káosz volt. Az előző este
megsérült bulizókban bővelkedett. Volt egy szörnyű lakásépítési
baleset, ami magába foglalt egy láncfűrészt és egy hiányzó kezet; egy
zsaru, aki belefutott egy párral való vitába, ami egy kést eredményezett
a gyomrába az erőfeszítéséért; egy kisgyerek, aki bejutott a mosdó alatti
tisztítószerekhez; és két szülő nő: az egyik farfekvéses, a másiknak
pedig korai összehúzódásai voltak. Nekem nem volt időm, hogy bármi
másra gondoljak, vagy aggódjak Sunny kíváncsi tekintete miatt, amit
mindig felém lövellt, amikor ugyanabban a szobában voltunk vagy
elmentünk egymás mellett a folyosón. Már vonszoltam magam, mire a
tényleges műszakom késő délután megkezdődött és a pihenőben voltam,
ahol kávét döntöttem magamba, mintha éltetőelem lett volna, amikor az
én apró főnököm végül sarokba szorított.
- Szóóóóóval?
Összerándultam, és kilöttyintettem a forró folyadékot az ujjamra.
Csúnya pillantást lövelltem felé, és kerestem egy papírtörlőt, amivel
feltakaríthattam a rendetlenséget.
- Szóval mi?

* 157 *
 A szemét forgatta és megbökött a karomon. – Szóval, milyen volta
randi a doktorral? Kimerültnek hangzottál ma reggel, amikor
felhívtalak, szóval feltételezem jól ment. Lefogadom, szép párt
alkottatok.
Megpróbáltam kifejezéstelen arcot vágni, de nem tudtam
folyamatosan a szemébe nézni. Nem, amikor kitaszítottam a szörnyű
orvost és az éjszaka többi részét azzal töltöttem, hogy alaposan
züllöttem Nash-el.
- Korábban vetettem véget a randinak.
Szemei nagyok lettek, és összeráncolta az orrát. – Korábban
vitetted haza magadat?
Felsóhajtottam és a most már langyos kávéval teli papírpoharat a
szemetesbe dobtam.
- Bunkó volt, és annyira el volt telve magával. A barátai
megdöbbentőek voltak, és a parti tényleg arról szólt, hogy egy csapat
ember körbeállt és megpróbálták felülmúlni egymást. Kényelmetlenül
éreztem magam, és unatkoztam, így felhívtam egy barátot, és korábban
elmentem. Dr. Bennet és én tényleg nem vagyunk összeférhetőek
egymással.
Mindentudó pillantást vetett rám.
- A srác az orrkarikával?
- Mi van vele?
- Ő volt az a barát, akit felhívtál?
Visszautasítottam, hogy rosszul érezzem magam, vagy
szégyenkezzek. Semmi baj nem volt Nash-el. Valójában, annyira
rendben volt, hogy nehezen tudtam visszaemlékezni, miért kellett első
helyen körültekintőnek lennem a lágy szívemmel és a törékeny
érzelmeimmel, ha a közelemben volt.
- Igen.

* 158 *
 Fura hangot hallatott, és követet engem kifelé a szobából. Az
egyik orvosi asszisztens a kezembe adott néhány új dossziét, és mondta,
hogy egy beteg vár rám az egyik szobába.
- Az első pillantás alapján tudom, nem hiszed, hogy ő valójában
egy nagyon kedves fickó, de tényleg az.
Megvonta a vállát, és az ellenkező irányba kezdett sétálni tőlem. –
Amit valójában gondolok, az nem számít, azt hiszem. Észrevetted
egyáltalán, hogy egész nap vigyorogsz? Én még soha nem láttam, hogy
ezt tetted volna. Te mindig annyira komolynak és elszántnak tűnsz, de
ma – fogta a mutatóujját és a saját szája sarkát felfelé húzta – csak egy
hatalmas adag boldogság vagy. Ami boldoggá tesz engem. Engem nem
érdekel ki tette oda azt a mosolyt, Saint, csak az érdekel, hogy ott is
maradjon.
Mosolyogtam, én nem is igazán gondoltam erre. Fájt mindenem,
és fáradt is voltam, ki volt szívva a kulcscsontom és a kedvenc fekete
bugyim a szemetesbe került. Soha nem leszek képes újra abban a térdig
érő csizmában ringatni magam, anélkül, hogy ne a felejthetetlen múlt
éjszakára emlékezzek vissza. Én még mindig nem értettem száz
százalékosan azt a tényt, hogyan tudtam összejönni egy olyan sráccal,
aki akkora csalódást okozott nekem a múltban, hogyan bízhattam
mindazokban a dolgokban, amitől elérte, hogy így érezzek iránta, így
érezzek magammal kapcsolatban, de tagadhatatlan, hogy könnyebbnek,
normálisabbnak éreztem magamat vele, mint bármelyik sráccal ezelőtt.
Ő volt az egyetlen, akivel sikerült normális, szexi és érzéki időt
töltenem, és akartam ezt, sokkal jobban akartam, mint valójában, ha
hajlandó volt ezt felkínálni. Nem csak hogy kívántam Nash-t, hanem azt
hiszem, tényleg kedveltem őt és el kellett ismernem, hogy törődtem
vele. Annyira összegabalyodtunk ebben az egész kényes káoszban, hogy
nem voltam benne biztos, hogy bármelyikünk is ki tudott volna jönni
anélkül, hogy vér folyt volna, és a harag szúrásait kellett volna
elszenvednünk.
Nem engedhettem meg azt a luxust, hogy a végkimerülésig ezt
ismételgessem a fejemben. A második műszakom éppen olyan

* 159 *
mozgalmas volt, mint az első, és mire hazakerültem, túl fáradt voltam,
hogy működjek, nem hogy elmélkedjek arról, mit fogok csinálni Nash-
el, vagy magunkkal. A következő két napon egymás után dolgoztam, és
bár akartam üzenni Nash-nek, vagy felhívni őt, hogy tudassam vele,
legalább gondolok rá, nem hiszem, hogy megtaláltam volna a megfelelő
szavakat. A harmadik napon úgy döntöttem kiemelek valamit a
dobozból. Küldtem neki virágot a tetováló szalonba, egy szép csokor
vörös, sárga és narancssárga rózsát, ami megegyezett a rajta lévő láng
tetoválással. A színek mást is kifejeztek. A vörös jelentette a romantikát,
és talán még a szeretetet is, a sárga volt a kedvesség és a barátság, és a
narancssárga volt a szenvedély és a rajongás… minket biztosan az
utolsó kettő foglalt magába. Részben azért csináltam ezt, mert az ötlet,
hogy egy hatalmas tetovált srácnak virágot küldenek megnevetetett, és
részben, mert meg akartam mutatni neki, hogy ő jár a fejemben.
Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy azt hiszi majd, ez
ostobaság volt, bizonytalan voltam és aggódtam, hogyan fogadja majd.
Csak megtettem, és küldtem egy kártyát, amin egyszerűen csak ez állt:
Köszönöm. Hálás vagyok a fuvarért, hálás az ágyban töltött éjszakáért,
és leginkább hálás vagyok azért, hogy vagy. Azt reméltem, megértette
az egészet.
A nap végére, kaptam egy képes üzenetet egy hatalmas csokorról,
ami az asztal közepén foglalt helyet egy nagyon is férfias üzletben.
Senki sem volt a képen, de néhány pár tetovált kéz a háttérben, amik
ördögszarvakat mutattak jóváhagyólag. Ez megnevetetett. Nash válasza
rövid volt, és édes:

Soha nem kaptam virágokat ezelőtt… Olyan szépek, mint te vagy.

Köszönöm.

Nem tudtam, mit mondjak erre, de ettől úgy éreztem magam, hogy
minden, amiről azt gondoltam, hogy tudom magamról téves volt. Egy
mosolygós fejet küldtem vissza neki, és visszatértem a munkához.

* 160 *
Mindig a munka volt az ahová menekültem, amikor olyan dolgok
kerültek az életemben, amiket nem tudtam, hogyan kezeljek.
Amikor aznap este hazaértem, fel akartam hívni végül, de befutott
egy vészhelyzetes telefonhívás Faith-től. Úgy látszott, az anyám
belefutott apa új barátnőjébe a boltban, és csúnya jelenetet rendezett.
Dolgok törtek el, a tulajdon megrongálódott és az anyám ellen végül
vádat emeltek. Faith könyörgött apának hogy győzze meg a barátnőjét,
hogy ne emeljen vádat, tudva, hogy anya kifizette a boltban okozott
kárt, de semmit nem segítséget. Azt akarta, hogy anya segítséget kapjon
és nem mondtam, de teljesen egyetértettem vele. Az egész helyzet
nevetségesen hangzott, és teljesen ellenőrizhetetlenné vált. Az anyám
túl messzire ment, és a szavaim, hogy nem akarom kihozni őt a
börtönből visszajöttek kísérteni engem.
Vagy Faith-nek kellett volna beültetnie az összes gyereket a
kocsiba, és terhesen Brookside-ba vezetnie, annak érdekében, hogy
kihozza anyánkat a börtönből, vagy lenyelem a keserű pirulát és
megteszem én magam. Természetesen ez volt az egyetlen lehetőség
annak ellenére, hogy ez abszolút olyasmi volt, amit nem akartam
megtenni. Így hagytam a munkát, felvezettem a hegyre és mentem, hogy
kihozzam anyát a börtönből. Nevetséges volt, és olyan, mint valami
gagyi valóság show, ami arra késztetett engem, hogy azt kívánjam,
legyen idő, hogy megtaláljuk a kiindulópontot Nash-el, mert valamilyen
oknál fogva, amikor vele beszélek, mindig jobban érzem magam.
Az anyám egyáltalán nem volt izgatott, hogy lát engem. Talán,
mert zavarban volt. Talán, mert valamilyen azonosítatlan ragacsos
anyag borította, elkenődött a szemfestéke, és összetéveszthetetlen fekete
szeme lett. Vagy talán, azért, mert egy tőlem is fiatalabb rendőrtiszt
bevezette az apró kapitányság várótermébe még mindig bilincsben és
szánalmasnak nézett ki. Vagy azért, mert nyugodtan elmondta neki,
hogy ne hagyja ki a bírósági meghallgatást, és hogy esetleg fontolóra
vehetné, hogy elkezd egy dühkezelési tréninget, mert a bíró biztos volt
benne, hogy szükségessé fogja ezt tenni.
Észrevett, és egy kicsit leeresztette a fejét. Megfogtam a karját és
kivezettem az ajtón be a kocsimba. Egyetlen szót sem szólt hozzám, de
* 161 *
észrevettem, hogy csendesen sírt. Kettészakadtam a között a két
késztetés között, hogy öleljem meg, vagy fojtsam meg, de a rá irányuló
frusztrációm, a helyzet és a családi állapot elérte a töréspontot.
Kifújtam a levegőt, és ránéztem a szeme sarkából.
- Rendben anya. Tudnom kell, hogy mi a terv. Csak folytatod,
hogy minden nap a pirulákat, amiket felírtak neked egy gallon borral
öblíted le, és ezt használod ürügyként a viselkedésedre? Át akarod lépni
a határt és ténylegesen bántani valakit, talán magadat? Annyira elveszel
a fájdalomban, és dühben, hogy elmulasztod, hogy része legyél a lányod
terhességének, mert fél, hogy mit tehetsz? Utálom közölni veled a hírt,
anya, de senki… úgy értem SENKI… nem lesz hajlandó a
megmentésedre sietni, ha ezt így folytatod. Egy bizonyos ponton
felelősséget kell vállalnod a tetteidért.
Nem válaszolt, csak folytatta, hogy ült az anyósülésen és némán
sírt, mialatt figyelmen kívül hagyott engem. Nem tudtam, mi mást
mondhatnék még neki. Ez túlságosan régen, túl messze került ki a
kezünkből, és nem voltam benne biztos, hogyan húzzam vissza az
egészet. Amikor elértünk a házához, felhajtottam a felhajtóra, és
megfordultam, hogy ránézzek. Egy kicsit szipogott és rám nézett a
kivörösödött szemével.
- Az apád volt a középiskolai szerelmem. Végigrandiztuk az egész
főiskolát és én mindent feláldoztam, így ő el tudott menni fogorvosi
iskolába. Egy gyönyörű családot adtam neki, és azt gondoltam,
boldogok vagyunk. Sokkal jobban fájt az, amikor arra gondoltam, hogy
kiszeretett belőlem, mint az a tény, hogy továbblépett. Hogy tud
valakinek az érzése az másik személy iránt csak úgy eltűnni, Saint?
Mindezek után?
A szívem összeszorult érte.
- Nem tudom, anyu, és nem teszek úgy, mintha megérteném,
mennyire bántott meg téged apa, de azt tudom, hogy amit teszel, attól
nem fogod sem te, sem senki más jobban érezni magát. Apa lehet, hogy
kiszeretett belőled, de neked még mindig van két lányod, akik imádnak
téged, és unokáid, akiknek hiányzik egy boldog és egészséges
* 162 *
nagymama, akivel eltölthetik az időt. Mi is számítunk, anya, és
mindannyian utáljuk nézni, amit magaddal teszel.
- Én csak azt akarom, hogy ugyanannyira fájjon neki, mint
amennyi fájdalmat ő okozott nekem.
- Nos, ez nem fog megtörténni.
- Ez nem igazságos.
Megráztam a fejem. – Nem, ez tényleg nem az, de higgy nekem, a
legkevesebb, ami nem igazságos az életben, a válás és az újrakezdés.
Végig kellett néznem, ahogy a szülők rájöttek, hogy a lányuk nem más
okból halt meg, mint azért, mert az emberek nem tudják, hogyan
legyenek kedvesek egymással. Ez nem olyan nehéz, csak kedvesnek
kellene lenni, és az emberek talán nem szenvednének feleslegesen, de
nem ilyen világban élünk, így fiatal lányok halnak meg. Ez nem
igazságos, anya. Az emberek kiszeretnek egymásból, ami gonoszság, és
szívás, de vannak sokkal rosszabb dolgok, amiken keresztülmehetsz.
Tudom, hogy ez keményen hangzik, de nagyon is igaz.
Valami megmozdult a tekintetében, és félrenézett tőlem.
- Elfelejtettem milyen figyelemre méltó élet az, amit magadévá
tettél, Saint. Az erő, ami megvan neked, hogy megcsináld azt, amit meg
kell csodálatra méltó, és ezt eléggé szem elől tévesztettem ebben az
egészben. Remélem, tudod, hogy mindezek felett, nagyon büszke
vagyok rád.
Hűha. Erre nem számítottam.
- Köszönöm, anya.
- Most pedig, tegyél fel egy kis sminket, és talán vegyél fel egy
push-up melltartót, és menj el az egyik orvossal, akivel dolgozol, és
repdesni fogok a boldogságtól.
És itt volt ő… aki majdnem úgy hangzott, mint az anyám.
- Kerüld a bajt, anya, és talán állj le a gyógyszerekkel. –
Megpróbáltam könnyednek hangzani, de biztosra vettem, hogy látta az

* 163 *
aggodalmat a pillantásomban, ami miatta volt. Jobbat akartam neki, de
rájöttem, hogy neki, magának kellett megtennie néhány lépést, annak
érdekében, hogy megértse ezt.
Becsukta az ajtót, és a bejárati ajtó felé vette az irányt. Vártam,
amíg beért, majd előhúztam a telefonomat. Nem gondolkodtam, csak
kikerestem a nevét a telefonomba és lenyomta a hívás gombot. Második
csörgésre felvette.
- Héj.
- Héj. – Akaratom ellenére a hangom egy kicsit rekedtnek
hangzott.
- Mi újság?
- Elfoglalt vagy?
- Igen, épp most van egy ügyfelem, és még egy utána. Miért, mi a
helyzet?
Az alsó ajkamat rágcsáltam, és az ujjammal idegesen ütögettem a
térdemet.
- Semmi különös. Csak nagyon furcsa napom volt, és gondoltam
talán lóghatnék veled, hogy egy kicsit jobb legyen.
Egy hosszú percig csendben volt, és azt gondoltam, azt fogja
mondani, hogy eltévesztettem a házszámot, vagy, hogy talán ha vettem
volna a fáradságot, hogy hamarabb hívjam, akkor tervezhettünk volna
valamit. Ezért szívtam ennyit ebben a fiú-lány dologban. Durva volt azt
feltételezni, hogy el fog dobni mindent, és szakít rám időt. Tudtam,
hogy az élete elfoglalt, rengeteg barátja volt, és emberek, akik a
figyelméért és az idejéért küzdöttek. Ki voltam én, hogy arra kérjem,
legyen elérhető a számomra, amikor végre ráveszem magamat, hogy
valami másra is szánjak időt, ne csak a munkámra?
- Igen, lóghatunk. Nem baj, ha ez később lenne? Be akarok ugrani
Phil-hez. Nem nézet ki valami jól tegnap, amikor lecsekkoltam őt, és
nem fogok tudni elszabadulni innen nyolcig, szóval olyan tíz körül jó
lenne?
* 164 *
 Holnap szabadnapos voltam, így akár éjfélkor is felbukkanhatna,
engem nem érdekel semmi más, amíg ez megtörténik.
- Rendben van. Szeretnéd, hogy megetesselek téged?
Kuncogott, és hallottam, hogy mond valamit valakinek a
háttérben.
- Nem. Menjünk csináljunk valami szórakoztatót. Vegyél fel
valamit, amit nem bánsz, ha koszos lesz.
Ez érdekesnek ígérkezett, és kíváncsivá tett, ami fura, mert utáltam
a meglepetéseket.
- Neked mi az elképzelésed a szórakozásról, Nash?
- Ki kell várnod, és majd meglátod. Nemsokára, Saint.
Letette, és ott maradtam, hogy csodálkozva bámuljam a
telefonomat. Nem tudtam, mit csináljak, nem tudtam, mit tesz velem, de
kétségem sem volt afelől, hogy jobbá tette a napomat azzal, hogy
egyszerűen csak van. Átfutottam a zenéimet és megálltam a Vines-nál,
és vissza, a város felé vettem az irányt.
Felhívtam Faith-t, és tájékoztattam őt az anyánkkal kapcsolatos
helyzetről. Annyira stresszesnek, annyira szomorúnak hangzott, rosszul
éreztem magam miatta, de anya felnőtt nő volt és saját döntéseket kellett
hoznia és szenvedni a saját következményeitől. Nem volt sok minden,
amit tehettünk. Az út nagy részét végigbeszéltük. Nem tudta elhinni,
hogy lógva hagytam a doktort. Nem teljesen meséltem el neki, ki volt a
megmentőm. Tudtam, hogy nem tetszene neki. Azok után nem, hogy a
fiatalabb önmagamat összetörték Nash meggondolatlan akciói és szavai,
ami akár rám irányult, akár nem.
Még mindig nem teljesen hittem azt, hogy nem rólam beszélt,
hanem csak a szája járt. A hangjában lévő hév, a düh a szemében az,
amitől hinni akartam neki, de én nem tudom. Őszintén, még ha akkor
valaki másról is beszélt, a szavak akkor is kegyetlenek és szörnyűek
voltak. Ha elengedem ezt az emléket, elismerem, hogy volt egy távoli
lehetőség, hogy a saját összetört önérzetem, a saját megtört önbizalmam

* 165 *
gyártotta azt, amit hallani akartam, amit akkor csak bemeséltem, hogy
rólam volt szó, majd az következett, hogy be kellett valljam, minden
amit tettem, minden útlezárás, amikkel szembenéztem a személyek
közötti kapcsolataimban eddig, rajtam csattant. Ez volt a keserű pirula,
amit le kellett nyelni.
Egy kicsit kitakarítottam a lakást, lezuhanyoztam, befontam a
hosszú hajamat, csináltam magamnak egy tál gabonapelyhet vacsorára,
mert a gyomrom hol fent, hol lent volt, és feltúrtam a szekrényemet
valamiért, amit nem bántam, ha összekoszolok, de nem néztem ki úgy
benne, mint egy zsákos hölgy. Felvettem egy jóganadrágot, és egy
begombolós flanel inget egy atlétára. Ezzel nem fogok megnyerni
semmilyen díjat a Project Runway-en, de kételkedtem, hogy Nash ettől
a hegyekbe menekülne. Beletelt egy másodpercbe, hogy felismerjem,
nem voltam kiakadva, hogy így lát majd engem. Talán mert olyan
sokszor látott már a műtősruhámban a kórházban és smink nélkül,
mialatt dolgoztam. Vagy talán azért, mert nem volt olyan részem, amin
nem volt még rajta vagy a keze, vagy a szája, és nem úgy tűnt, mintha
bármilyen panasza is lett volna emiatt. Ha valaki más lettem volna, azt
hiszem, hogy a nonverbális elismerése a meztelen alakom miatt,
hatalmas löketett jelentett volna az egómnak, de mivel én ilyen furcsa
voltam, csak örültem, hogy a tényleges gondolatait a tárgyról – a jókat
és a rosszakat is – megtartotta magának.
Néhány perccel tíz után érkezett meg, gyors pillantást vetett rám,
odahúzott magához egy csókra, amitől lihegtem és kifulladtam, és a
kocsijához vonszolt. Azt viselte, amit feltételeztem, hogy a munkában is
rajta volt, és észrevettem, hogy sötét karikák voltak a szeme alatt, és egy
kis borosta, a normális esetben simára borotvált állán. Nyúzottan és
fáradtan nézett ki. Egy kicsit a bűntudattal küzdöttem, hogy arra kértem
őt, szánjon rám egy kis időt.
Félénken kérdeztem meg, - Hosszú hét?
Kinyitotta nekem az ajtót, és beültetett a kocsiba. A belső tér még
meleg volt és Tossers szólt a rádióban. Minden alkalommal, amikor
ebben a szörnyetegben voltam, Kelta punk rock jött a hangszórókból.

* 166 *
 Amikor visszaszállt a kormány mögé, rám nézett, és kaptam tőle
egy féloldalas mosolyt.
- Nos, hallani felőled biztosan a fénypontja volt… és a virágok.
Lavinát indítottál el. Soha nem fogom hallani ennek a végét. De Phil
nincs valami jól, és én folyamatosan arról kérdezem őt, hogyan sikerült
leélnem eddig az életemet anélkül, hogy tudjam ő volt az igazi apám, és
ő meg folyamatosan azt mondja, hogy beszéljek az anyámmal. Inkább
eszek üveget. Ráadásul most, hogy Rule visszajött a nászútjáról, el kell
kezdeni kitalálni, hogy mit akarunk csinálni az új üzlettel. Annyi
minden halmozódott fel.
- Sajnálom, hogy ezt kell hallanom Phil-ről, és teljesen át tudom
érezni ezt az anya dolgot. Ma ki kellett hoznom az enyémet a börtönből.
Kitört belőle a nevetés, és rám nézett. – Viccelsz?
- Nem. – Elmondtam neki mindent erről, ami azt jelentette, hogy
teljes tizenöt percig csak én beszéltem, ahogy a városon keresztül
kanyargott egy raktárépületbe a Coors Field mellett.
Egész úton kérdéseket tett fel, de nem szakított félbe, és nem
tudtam elhinni, hogy milyen zökkenőmentesen kapcsolódtam össze
vele. Ez még soha nem történt meg velem. Megállt egy hatalmas garázs
előtt, beütötte a kódot a nagy fém kapuba, és áthajtott rajta. Fogalmam
sem volt, mit csinálunk a városnak ezen a részén, ezen a helyen, így
kérdőn néztem rám.
- Hogyan lehet szórakoztató az autójavítás?
Kérdeztem tőle és a Charger-t az egyik zárt raktárajtó elé
kormányozta.
- Én építettem újra ezt az állatot az alapoktól kezdve. Ez volt az én
mentsváram akkoriban. Ez a kocsi és Phil voltak nagyjából az egyetlen
dolgok, amik távol tartottak a börtöntől. Ekkor jöttem rá, hogy
termékenyebben is eltölthetem az időt, minthogy bajba kerülnék, és
megpróbálnék reakciót kicsikarni az anyámból. Phil azt mondta nekem,
hogy szükségem van egy klasszikusra, valamire, ami kiállná az idő
próbáját. Azt mondta, hogy ha vigyázok rá, dédelgetem, szeretem, ő
* 167 *
ugyanazt fogja tenni velem. Mostanra már rájöttem, hogy többet próbált
nekem megtanítani, mint az autók. Segített elvontatni a roncstelepről, és
éveket töltöttünk hogy megalkossuk ezt a fenevadat.
Kiszállt az autóból, és beütött egy másik kódot egy másik
elektromos billentyűzeten, és a nagy raktár ajtó elkezdett felemelkedni.
A garázs sötét volt és első pillantásra félelmetes, de ahogy behajtott a
kocsival, a fényszórók megvilágítottak egy csomó régi autót a javítás
különböző szakaszaiban. Ez nyilvánvalóan nem csak egy garázs volt,
hanem egy egyedi autós üzlet.
- A haveromé, Wheeler-é ez a hely. Ő segített nekem a Charger-
rel, amikor szükségem volt rá, és mi kereskedünk a munkával.
Megengedte nekem, hogy néha használjam a festőüzletet.
Nem tehettem róla, felvontam a szemöldököm. – Az autós fickó
neve Wheeler? Komolyan?
Felnevetett, és kiszállt az autóból. Az ülés mögé nyúlt és előhúzott
egy fekete táskát és egy tekercs valamit, amit korábban észre se vettem.
- A vezetékneve Hudson, és amúgy meg te beszélsz? Te meg egy
Saint nevű ápolónő vagy.
Odaadta nekem a feltekert csomagot és észrevettem, hogy ez
papír. Fogalmam sem volt, mit fogunk csinálni, és ezt elmondtam neki
is.
Ő csak megfogta a másik kezemet és átnavigáltunk az autókon és
a szerszámosládákon az üzlet hátuljához, ahol egy lezárt szoba volt.
Még több lámpát kapcsolt fel és rám vigyorgott. Szemei a jókedv lila
szálaival csillogtak. Visszafojtottam egy sóhajt. Komolyan már attól
boldog lennék, ha egész nap csak bámulhatnám.
- Akkoriban előszedtem egy rakat festékspray-t és mentem, hogy
felcímkézzek egy csomó dolgot, hogy kieresszem a gőzt. Azt
gondoltam, menő volt megszegni a szabályokat, hogy otthagyjam a
jelemet az egész városban, amíg el nem kaptak, és Phil-nek hatalmas
bírságot kellett fizetnie, hogy kihozzon a börtönből. Így kerültem bele a
művészetbe, a tervezésbe. Komolyan azt gondolom, hogy le akartam
* 168 *
bukni, amikor valami illegálisat csinálok, így az anyámnak foglalkoznia
kellene velem, de ez sem akkor, sem most nem következett be, de még
mindig szórakoztató festékes kannákkal festeni.
Bementünk a szobába, ami teljesen fehér volt, egy őrült szellőztető
rendszer volt benne és ventillátorok lógtak a falról, amik a légzést
segítették és még egy csomó dolog volt itt, amit nyilvánvalóan a kocsik
festéséhez használtak. Nash ledobta a táskát a földre és most már
hallottam bennük a festékes kannák ide-oda gurulását. Kivette a papírt a
kezemből, és odasétált az egyik falhoz, amiből egy drót lógott ki és egy
csomó fém csipesz.
- Nem tudok többé kimenni és falakat, épületeket és vonatokat
festeni, hacsak nem fizetek azért, hogy ezt teszem, de a graffiti
szórakoztató. Világos és vad, nincsenek szabályok, és miután egész nap
különböző emberek dolgait tetoválom, néha szükségem van egy kis
változásra. Jó, hogy kiszabadulhatok és a saját dolgomat csinálhatom,
emlékezve a saját stílusomra. Wheeler megengedi nekem, hogy ezt a
helyet elfoglaljam. Semmi rendetlenség, semmi rongálási díj és mindig
eléggé mókás.
Néztem, ahogy felaggatott két darab papírt, amik majdnem olyan
magasak voltak, mint én és körülbelül olyan szélesek, mint az ajtó.
Leguggolt, hogy elkezdje előszedni a táskából a festékesdobozok
sokaságát a szivárvány minden színében. Engem még soha nem
engedett be senki sem a saját kis rituáléjába ezelőtt, soha nem álltam
még ennyire közel senkihez sem, hogy ezt megtegyem. Az a vonzás,
amit rám gyakorolt újra megjelent.
- Én még egy pálcikaembert sem tudok lerajzolni, Nash. – Ő egy
profi művész volt, az isten szerelmére, hogyan kellene kényelmesen
éreznem magamat, miközben ráadásul egy olyan fajta készségszinttel és
tehetséggel játszadozom, ami elítél engem?
Morgott valamit az orra alatt és felcsapott a fejére fordítva egy
fekete baseball sapkát, ami a táskában volt. Jól állt neki.
- Saint, nincs semmi, amin nyersz vagy vesztesz. Nem
versenyzünk egymással, azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk, és együtt
* 169 *
töltsünk egy kis időt, a sok zaj és anélkül, hogy kihallgatnának
bennünket. Csak lazulj és enged el magad.
Megfogadtam a szavait. Nem volt választásom. Hiányzott ezen a
héten és akartam vele ezt az időt. Úgy éreztem, mintha bepillantást
engedett volna abba, ami a fejében volt. Egymás mellett álltunk és
méregettük a hatalmas vásznat. Először ő kezdte el a sajátját, és mielőtt
még felvettem volna az egyik festékes dobozt, ő már az egész hátteret
megtöltötte örvénylő, alapszínekkel, amik merészek és szemet
gyönyörködtetőek voltak. Nem tudtam megmondani, mit csinál, de
lenyűgöző volt és lefoglalt, hogy nézzem.
A nyelvem hegyébe haraptam és elkezdtem Bob Ross-t utánozva
néhány apró kicsi fát és felhőket festeni. Mielőtt észrevettem volna,
elfelejtkeztem Nash-ről, arról, hogy egy autós üzletben voltam, és
elkezdtem igazán jól érezni magam. Sokkal könnyebb volt, mint valaha
is gondoltam volna, hogy ilyen lehet a festés. Hozzáadtam egy
szivárványt, majd szükségem volt egy kondér aranyra. Természetesen
mivel volt egy ferde és deformált kondér aranyam, szükségem lett egy
manóra, aki elviszi azt. Mire végeztem, annyira nevettem, hogy az
oldalamat kellett szorítanom, de a papírt egy nedves, csöpögő massza
borította, amit senki sem akart volna, de ez hisztérikus nevetésre
késztetett, és amikor Nash átnézett a vállam fölött és csak
félrebillentette a fejét és hunyorított a szemével, hogy megpróbálja
kitalálni mi lehet, attól csak még jobban nevettem. Ezért mondják
nekem az emberek állandóan, hogy többet kéne eljárnom szórakozni.
Nem is emlékszem mikor nevettem ennyire nagyon és féktelenül.
Megkerültem őt, hogy megnézzem az alkotását, amin dolgozott és
a nevetés a torkomon akadt. Az állam leesett és hatalmas szemekkel
fordultam felé.
- Ez én vagyok? – Olyan volt a hangom, mintha fojtogatnának.
- Komolyan? Ezt meg kellett kérdezned? – A hangja mulatságos
volt, de volt valami más is mögötte.
A kép, amit alkotott, egy karikatúra volt, eltúlzott és sokkoló. Úgy
tűntek, mintha a színek leugrottak volna a papírról. Egy ápolónő volt
* 170 *
botrányosan szexi ruhában, amit olyan fajta lányok viseltek
Halloweenkor, akik portyázáson voltak. Vad, vörös haja volt és egy
karikatúrás fecskendőt tartott az egyik kezében és egy szívet a
másikban. Az eltúlzott arányok ellenére és a nyilvánvaló fokozástól,
amitől megdöbbentően szexi lett, ő én voltam. A haj, a szem, az arc…
mind én voltam. Hogy a fenébe tudta ezt megcsinálni alig húsz perc
alatt, amíg játszadoztunk?
- Ez elképesztő.
- Folyamatosan mondogatom neked, hogy az vagy. Csak nem
figyelsz rám. – Mozdult, hogy leszedje a festményt, de én kinyúltam,
hogy megállítsam.
- Megkaphatom?
Felemelte a szemöldökét. – Persze.
Hatalmas volt, fogalmam sem volt, mit fogok vele csinálni, de azt
ahogyan ő lát engem… szexin, gyönyörűen, és irányításban… nem
akartam elengedni.
- Nash, menjünk el valahová.
- Hogy érted ezt? Vissza fogok menni veled a lakásodra, ha ez
neked is megfelel.
Elvettem a festményt, amit felém nyújtott és a mellkasomhoz
öleltem.
- A középiskolában nem voltam egyetlen randin sem, soha nem
volt egy srác sem, akivel megpróbálhattam volna valami szórakoztatót
csinálni, vagy aki tapizott volna, hogy rá tudjak szólni, hagyja abba. Az
első fiút majdnem húszéves koromban csókoltam meg. Az akarom,
hogy vigyél el valahová, ahol a kölykök hülyéskedni szoktat. Jó móka
lett volna és én soha nem voltam az a típus, aki csak leengedi a haját és
elmegy szórakozni. Azt gondolom, hogy veled lenni egy kocsiban felér
egy robbanással. – Szinte dögösen és szexin hangzott és teljesíthette
volna minden tizenéves fantáziáját, amit mindig is úgy képzeltem el,
hogy ő is benne van.

* 171 *
 - Saint, kint hideg van, mindkettőnknek van egy üres lakása,
mindketten nagyok vagyunk, és közel sem vagyok olyan kicsi, mint
amilyen középiskolában voltam. Szórakoztatónak hangozhat, de a
valóság az, hogy hideg és szűk lesz. – Enyhén elvigyorodott, amikor ezt
mondta és tudtam, hogy csak egy kis meggyőzésre volt szüksége.
Az egyik kezemet a mellkasa közepére tettem, éreztem az
egyenletes és állandó szívverését az ujjaim alatt és könyörgő szemekkel
néztem fel rá.
- Kérlek, Nash.
Sóhajtott, és az egyik kezét a tarkómon összefont hajam alá tette.
- Mindaddig, amíg rájössz, hogy valószínűleg nem fogok megállni
a második bázisnál és ez az jelenti, hogy a feneked lesz az, ami
meztelen és hideg lesz, addig benne vagyok.
Kuncogtam, igazán kuncogtam, amit nem hiszem, hogy valaha is
csináltam volna a ma este előtt és megcsókoltam a borostás állát.
- Megegyeztünk.
Bepakolta a festési bulink cuccait a csomagtartóba, remélhetőleg
azért, mert azt akarta, hogy a hátsó ülés szabad legyen… cukorfalat… és
elkezdtünk eltávolodni a várostól Brookside felé.
- Hová megyünk?
- Lookout Mountain.
Ez Golden-en kívül esett és ahol Buffalo Bill Cody sírja található.
Hallottam már róla, de igazából még sosem láttam. Azt mondják, hogy
onnan fentről látni lehet az egész várost.
- Oda szoktad vinni a lányokat?
- Uh, nem. Mire rájöttem, hogy a lányokban több van, mint az,
hogy jó az illatuk és hogy megcsinálják a házimat, ha azt mondom
nekik, hogy csinosak, én teljes munkaidőben Phil-lel éltem. Az egyik
haver egy játékos volt, rosszabb, mint Rule vagy én valaha is voltunk.

* 172 *
Majdnem minden éjszakára volt magamnak egy házam, így amikor
lehetőséget kaptam, hazavittem őket.
- Mit értesz az alatt, hogy ’lehetőséget kaptál’? – Emlékeztem,
hogy a középiskolába lányok lógtak rajta mindenütt. Nem úgy tűnt,
mintha keményen kellett volna dolgoznia azért, hogy találjon valakit,
aki hajlandó partner lenni az ágyban.
- Együtt lógtam egy fickóval egy bandából, minden lány szerint
tökéletes lázadó volt és a focicsapat kapitánya. Én csak egy srác voltam
rossz hozzáállással, állandóan elmondták nekem, amikor otthon voltam,
hogy micsoda egy hiba vagyok. Nem tudtam, hogyan beszéljek a
lányokkal úgy, hogy számítson. Lányok áradata vett körül, akik
egyszerűek voltak és irritáltak… őket nem igazán érdekelte, ki volt az a
fickó. Ami azt jelentette, hogy nem tudtak Rule-nál, vagy Jet-nél
maradni éjszakára. A lehetőséget határozottan meg kellett ragadni.
Ez annyira furcsa volt. A megítélésem és a valóság akkoriban
annyira másnak tűnt. Többet akartam erről kérdezni tőle, de egy
sziklakiszögelléshez értünk, ami lapos volt és elég hosszú és széles,
hogy leparkolja az autót. Lekapcsolta a fényszórókat, az egyik karját az
ülés hátára tette és rám nézett a most már homályos belső téren
keresztül.
- Visszamehetünk a városba. Csak egy szavadba kerül.
Nem válaszoltam neki. Felemelkedtem és helyette az ülés
háttámlájánál tekergőztem. Így lehúzhattam a flanelingemet. Az autót
járva hagyta, mert még Coloradóban mindig Január volt és magasan
voltunk a hegy lábánál, így ez még mindig érezhető volt a kocsiban és
az ablakok már be is párásodtak. Egy percig nézett engem, majd kiszállt
az autóból. Kizárt dolog volt, hogy ő is úgy illett volna az ülésbe, mint
én és elővette a tárcáját. Kezembe adta a négyszögletű fóliacsomagot és
visszaszállt, becsukva az ajtót maga mögött. Levette a kapucnis pulcsiját
és a sapkáját és ott ültünk szemben egymással.
Azt gondoltam, meg fog ragadni engem, és magához húz, de egy
halvány mosoly játszott a szája körül és hátravetette széles vállát, így el
tudott nyújtózni végig a bőrülésen.
* 173 *
 - Ez a te játékod, Saint. Hogy akarsz játszani?
Mindig engem helyez a vezetőülésbe, feszítve a határaimat, arra
késztetve engem, hogy kimondjam, amit tőle akarok. Talán ez az, amiért
én soha nem fagyok le vele, amiért soha nem kellett megkérdőjeleznem
azt, ami kettőnk között történik, mert minden, ami megtörtént az volt,
ami én kértem. Nem volt helye elutasításnak vagy ítélkezésnek.
Megborzongtam és egyáltalán nem a hidegtől.
- Azt akarom, hogy megcsókolj.
Kinyúlt és a kezébe fogta a hajfonatomat és arra használta, hogy
feltekerje. Amikor a szánk megérintette egymást, az sokkal több volt,
mint egy egyszerű csók. Olyan íze volt, mint a múltnak és a jövőnek, az
akkornak és a mostnak. Annyira erős volt és szilárd, de az ajkai lágyak
és kutatóak. A bőre durvább volt, mint általában, de amikor közelebb
húzott és az orrunk összeütközött, a kis fémdarabnak a siklása, amit
viselt, simogató volt. Nyelvét az enyémmel együtt forgatta, és a fogait
használta az ajkam puha belsején. Beleziháltam a csókba, és éreztem,
hogy kuncog. Ezelőtt, automatikusan azt feltételeztem volna, hogy
rajtam nevet. Most tudtam, hogy csak szórakozott, mert jó érzés volt, és
ő ezt tudta.
A kezeim a mellkasán voltak, és arra használtam őket, hogy
elkezdjem felhúzni a pólóját a lapos hasán. Segített azzal, hogy
felemelte a karját amennyire tudta. Figyelembe véve a zárt tért, és hogy
milyen széles is volt ő, egy kis ravaszság kellett, hogy eltávolítsam a
szövetet az útból. Libabőr táncolt végig az aranyszínű bőrén és
lehajtottam a fejem, hogy a nyelvem hegyével végigsimíthassak rajtuk a
kulcscsontján, amitől felmordult.
- Most én akarlak megcsókolni téged.
Még mindig úgy tartotta a hajamat, mint egy kötél, így lazítania
kellett a fogásán, amikor végigfuttattam a nyelvemet az egyik
mellbimbóján majd a másikon is.
Káromkodott és azt motyogta, - A rossz irányba mész, csinos
hölgy.
* 174 *
 Az ujjaimat végighúztam a kidolgozott hasizmainak
domborulatain és örömmel néztem, ahogy az izmok megfeszülnek a
simogatások miatt. Olyan volt, mintha a szárnyak a hasizmai mentén
csapkodtak volna az éjszakai levegőben.
- Nem, nem megyek. Egy kicsit aggódok, hogy azzal a sok fémmel
dolgozzak ott lent, de határozottan a helyes irányba tartok.
Ismét szitkozódott, és elkezdtem dolgozni az övcsatján. Ez nem
olyasmi volt, amit egynél többször megtettem volna, és Nash néhány
nagy teljesítményű berendezéssel volt megáldva, de engem lenyűgözött
az egész és azt akartam, hogy olyan jól érezze magát, ahogy én is
mindig jól éreztem magam miatta.
- Csak csinálj úgy, mintha ott sem lennének.
- Miért? Lehet, hogy az a kedvenc részem.
Ismét felnevetett, de egy nyögésbe fulladt, amikor forrón és
keményen a várakozó kezembe pattant. Lüktetett, vastag és sóvárgó
volt, ahogy felette lebegtem. Ujjammal megdörzsöltem a csúcsán lévő
karikát és válaszként az egész teste megrándult. Kifújtam a levegőt,
aminek nem is voltam tudatában, hogy benntartottam és lágyan a
nevemet motyogta, ahogy a nedves levegő simogatta a készen álló
szerszámát.
Leejtettem a fejemet és a piercingelt fejet a számba vettem. Ez
szerkezetileg és érzésileg is túlterhelő volt, lehet, hogy neki is, mert
meghajolt, és a kezével elég keményen rántotta meg a hajamat, hogy
egy kicsit fájjon.
- Jézusom. – Nem, nem egészen, csak Saint, de ezt egy jelnek
vettem, hogy tetszett neki.
Megforgattam a karikát a nyelvemen, lefelé siklottam át a rejtett
súlyzókon és még lejjebb a keménységen, amíg úgy éreztem már nem
bírom tovább. Visszamentem és megismételtem pontosan ugyanezt a
mozdulatsort újra, csak ez alkalommal hozzáadtam az egyik kezemet a
tövénél, hogy megszorítsam a szánkázó mozgásommal, mert ő túl sok
volt, hogy befogadjam. Újra a nevemet mondta, éreztem, hogy a lába,
* 175 *
amit arra használtam, hogy megtartsam magam, megfeszült és a hasa is
kőkemény lett, és épp amikor elkezdtem megízlelni a csúszós, sós
megkönnyebbülését, ami tudatta velem, hogy jól végeztem a munkámat,
olyan keményen húzta meg a hajamat, hogy valóban fájt, és felrántott
engem, le magáról.
Nehezen lélegzett, és szemei indigó árnyalatúak voltak. – Ha
sokáig csinálod még ezt, a végén az egyikünk kielégületlen és kanos
lesz. Azt tippelem, hogy ez nem én leszek.
Elkezdte lehúzogatni a jóga nadrágomat. Nagyon boldog voltam,
hogy valami olyat viseltem, amiből könnyű volt kitekergőzni ezen a
nagyon kicsi helyen és a nagy türelmetlen kezekkel, amik folyamatosan
az utamba voltak. Felhagyott a félig lehúzott alsómmal és elkezdte
letépni az atlétámat a fejemen keresztül. El kellett ismernem, örvendetes
volt, hogy valóban éreztem, mennyire készen állt, mennyire szüksége
volt rám. Ez egy erős hangulatfokozó volt, és amint áthúztam a
bugyimat a cipőm orrán és ő felhúzta az óvszert, magára húzott engem,
és mindketten olyan hangot hallattunk, amit már állatiasnak is lehetett
nevezni. Torokból jövő, mély hang volt, és mindketten úgy éreztük,
mintha eggyé váltunk volna.
Egy kicsit előrehajoltam, és ő kihasználta az új helyzetemet azzal,
hogy a szájába vette a mellbimbómat. Éreztem a rántás és a húzást végig
a középpontomban, épp úgy, ahogy éreztem a fémet, amit viselt, ahogy
kitartóan a G-pontomnak nyomódott. Fel és lemozogtam, gyors és sietős
tempót vettem fel, mert hideg volt, és mert tudtam, hogy ő már közel
járt. Hihetetlen érzés volt; mindig tudta, mit csináljon, hogy felépítse az
élvezetet, hogy kifordítson önmagamból és csak érezzek, de mivel szűk
volt a hely, ami mindkettőnket korlátozott a mozgásunkban, el tudtam
mondani, hogy visszatartotta magát, láttam a nyakán megfeszülő
izmokat, miközben várta, hogy utolérjem.
- Nash…
- A francba, Saint, segítened kell nekem. Add a kezed. – Mindkét
keze segített nekem fenntartani a szexi fel és lemozgást anélkül, hogy
bevertem volna a fejemet a kocsi tetejében. Lenéztem rá és a tekintete

* 176 *
egyértelmű volt. Persze, csalhatott is volna, elengedhette volna az egyik
kezét, de megint azt csinálta, feszegette a határokat, ami azt hiszem,
egyértelmű volt számomra.
Még csak nem is szerettem beismerni, hogy hozzá szoktam nyúlni
magamhoz, és hogy pont ezt akarja, hogy megtegyem, és nem csak
hogy előtte, de akkor, amikor épp rajta vagyok, és hozzá kapcsolódom.
Ez egy egyértelmű kihívás volt, és fel kellett volna idegesítenie engem,
hogy pont a szex kellős közepén dob le, aminek nosztalgikusnak és
szórakoztatónak kellett volna lennie, de jönni akartam, azt akartam,
hogy engedje el magát, mert éreztem, hogy lüktet benne. Éreztem, hogy
mennyire érdes és kemény volt, ahol belém temetkezett és egy szálon
függött, kényszerítve engem, hogy még egy lépést tegyek ki a
komfortzónámból, megpróbálva kitörölni azt, amiről azt hittem, hogy
tudom.
Nem gondolkodtam, csak hagytam, hogy a kezem, amivel nem
tartottam az egyensúlyomat az első ülés hátán, lesüllyedjen a hullámzó
testünk, a sima és széttárt redőim közé, amíg meg nem érintettem a kis
idegcsomót, ami már érzékeny és duzzadt volt.
- Ó. – Alig volt több, mint egy suttogás, amit elnyomott a
beteljesülésének kiáltása, csak attól, hogy nézett engem, ahogy
megteszem, amit kért.
Nem kellett hozzá sok, csak egy leheletnyi, könnyű simogatás az
ujjam hegyével és én is átbillentem a szakadék szélén, pontosan utána.
Sokkal gyorsabb voltam, de ő végighúzott engem a ziháló mellkasán, és
egy csókkal pecsételte le a szánkat, aminek elégedettség és örökké íze
volt.
- Ez volt valószínűleg a legdögösebb, leggyönyörűbb dolog, amit
valaha is láttam. – Rekedtnek és egy kicsit kifulladtnak hangzott.
Nem tudtam, mit is mondja erre, sosem tudtam, így a mellizma
kemény görbületére fektettem az arcomat és azt mondtam neki, - Mi
már igazán jók vagyunk abban, hogy úgy szexeljünk, hogy még mindig
rajtad van a nadrág.

* 177 *
 Szárazon felnevetett, és gyengéden simogatta a gerincemet fel és
le. Nem mondta, de tudtam, hogy zavarta őt, hogy én soha nem
válaszoltam a bókjaira. Nem voltam benne biztos, hogy valaha is tudni
fogom, hogyan csináljam, hogy valaha is ugyanazt a személy fogjuk
látni, amit ő lát, amikor rám néz.

* 178 *
 11. Fejezet
Nash

- Hűha, haver, ez a hely… fenomenális.

Rule halkan füttyentett egyet, ahogy keresztülsétáltunk az üres
helyen, ami az új üzletnek fog otthont adni. Az idő egyre csak fogyott és
mielőtt tudatosodhatott volna, a hónapok jöttek és mentek és én még
mindig nem jártam ezen a helyen. Most úgy éreztem magam, mint egy
vesztes, mert ez fantasztikus volt, és a hely olyan, mint egy szendvics
LoDo-ban két étterem között, szemben egy népszerű sportbárral,
pontosan a sarkon végig az összes kávézó és butik, amik elsődlegesen
LoDo-ba csalogatták az embereket. Ez pontosan a virágzó város
szívében volt, és sokkal elegánsabb és divatosabb, mint a Marked. Itt
komolyan úgy éreztem, hogy kint vagyok a mély gödrömből.
Megdörzsöltem a tarkómat és Rule-ra néztem a szemem sarkából.
Nem igazán illettünk ide, és fogalmam sem volt, hogy róla és rólam, két
sör és csirke szárny haverról, azt hitték, hogy elérünk egy olyan helyet,
ami úgy nézett ki, mint a mimóza és a kaviár pénzcsináló üzlete. Olyan
érzésem volt, hogy csak azzal elijesztjük a helyieket, hogy itt vagyunk,
és olyan sokat kellett még dolgozni, hogy kész legyen. Ez az egész
megsemmisítő volt.
Mielőtt Phil lekötötte nekünk ezt a helyet, ez valami egzotikus tea
és kávézó volt. Egyáltalán nem úgy állították fel, hogy tetováló szalon
legyen, ezért vettük ki Rule-lal a délutánt, hogy vessünk egy pillantást a

* 179 *
fekvésére és találkozzunk Rowdy barátjával, így ő is meg tudta nézni a
helyet és elmondhatta nekünk, hogy mit gondol erről az egészről. Én ezt
eléggé elképzelhetetlennek gondoltam, de Rule izgatott volt és teljesen
osztotta Rowdy ötletét a bővítésről, amit meg kellett csinálnunk és hogy
az emeletet kiskereskedéssé alakítsuk. Emellett, tartoztam Phil-nek
annyival, hogy az ő álmát valóra váltom.
- Tökös üzletté fogjuk ezt varázsolni. – Rule annyira biztosan
állította ezt.
Bárcsak nekem is meglenne az ő lelkesedése és a habozásom
kétségkívül abból a tényből származott, hogy Phil egészsége
folyamatosan romlott. Néztem, ahogy a betegsége elsorvasztja őt, és
nem volt semmi, amit tehettem volna ellene. Szóval befektetni ebbe a
boltba, egyre izgatottabb lenni emiatt úgy, ahogy Rule, számomra úgy
tűnt, mintha még azt sem vártam volna meg, hogy Phil elmenjen, hogy
az ő kívánságai szerint cselekedjek. Ráadásul még mindig erőlteti, hogy
az összes kérdésemet, amim volt, tegyem fel az anyámnak a válaszokért
és én nem akartam pazarolni az időt, hogy erről vitatkozok vele.
- Olyan érzésem van, hogy szükségünk lesz arra, hogy az
ügyfeleinket ízesített vízzel és forró törölközővel kínáljuk, amilyen
puccos ez a hely.
Rule elnevette magát és az elől lévő üvegajtóhoz sétált, hogy
beengedje a srácot, aki kopogtatott. Kezet ráztak és most már arcot is
tudtam a névhez kötni, tudtam, hogy többször is láttam már Rowdy
székében. Zeb Fuller hatalmas fickó volt sötét hajjal és egy komoly,
mosolytalan arccal. Nem olyan srácnak tűnt, mint aki valaha is könnyű
és gondtalan életet élt volna. Rowdy védjegyes régimódi stílusú
tetoválása húzódott a nyaka mindkét oldalán és kikandikált a hosszú
ujjú inge alól is.
Odajött, megrázta az én kezemet is és tekintete felmérte a szinte
teljesen üres teret. Egészen olyan fajta srácnak nézett ki, mint aki a
puszta kezével szét tudná szedni ezt a helyet, majd visszaépíteni azt.
Már láttam, hogy Rowdy miért ajánlotta őt.
- Felvágósok.
* 180 *
 Kuncogtam azon, hogy hallottam a gondolataimat hangosan
kimondva.
- Igen.
- Szóval ki akarjátok pofozni és olyanná tenni, hogy úgy nézzen
ki, mint a többi üzlet? Mi is az ötlet pontosan?
Rule és én üres tekintetet váltottunk egymással, majd megvontam
a vállam.
- Fogalmam sincs. Funkcionális boltnak kell lennie. Elég helynek
kell lennie, hogy legalább hat művész dolgozzon és egy piercinges
szobára, ami el van zárva a többi helytől. Szükségünk van egy recepciós
pultra és egy olyan helyre, ahol várakozhatnak és az emeleten irodákra,
de arra gondoltunk, hogy inkább egy bolttá alakítanánk.
Nem mondott semmit, csak a szemét járatta folyamatosan körbe a
teremben. Rule-ra néztem, aki visszabámult rám és a fejét rázta.
Horkanva felnevettem.
- Nyilvánvalóan fogalmunk sincs, hogy valójában mit csinálunk? –
Úgy éreztem meg kellett kérdeznem.
Zeb megeresztett egy vigyort, amitől kevésbé nézett ki
félelmetesnek. – Nos, ezzel az elhelyezkedéssel, nem igazán kell sok
mindent tennetek. Az emberek be fognak jönni, és lecsekkolni csak
azért, mert ott van ahol, és ha még egy boltot is hozzáadtok ehhez… -
Füttyentett a fogain keresztül. – Bankot fogtok robbantani.
Körbesétáltunk vele a maradék helyen és elámultam, mennyire sok
is volt belőle. A Marked egy meglehetősen nagy üzlet volt. Úgy értem,
egyikünk sem botlott el a másikban soha, és a váróhelyiség is
kényelmes volt egyszerre tíz ember számára is, de ez a hely a duplája
volt. Fogalmam sem volt róla, hogyan kell kezelni valami ilyesmit, nem
is beszélve az átalakításról és a személyzetről. Éreztem, hogy fejfájás
kezd kibontakozni a tarkómnál.
A túra végén visszamentünk a bolt fő szintjére, és Zeb lefirkantott
néhány dolgot egy jegyzettömbre, amit a semmiből húzott elő. Rule

* 181 *
kérdéseket tett fel neki, és én csak álltam ott, haszontalannak és pánikba
esetten éreztem magam. Zeb felnézett és észrevette az arckifejezésemet.
- Majd felrajzolok néhány dolgot és összerakok pár idézetet. Mi az
időkeret?
Felsóhajtottam. – Nos, Cora-nak itt kell lennie a felvitelnél és a
tényleges üzletbe helyezésnél, és hamarosan szülni fog, szóval talán
Május? – Én még azt sem tudom, mikorra kellene kinyitnom ezt a
helyet. Megszívtam, mint üzlettulajdonos. – Ez időt is ad neki, hogy
otthon legyen a babával, amíg az átalakítás folyik.
Rule bólintott. – Igen, azt hiszem a Május jó lenne, így akkor
nyitva lennénk a nyári turista szezonra.
Zeb még készített néhány jegyzetet és motyogott valamit az orra
alatt. Gyorsan bólintott, majd a tollat, amit használt, bedugta a füle
mögé.
- Igénybe fog venni egy kis munkát, hogy őszinte legyek, de ez
egy nagyszerű hely és azt gondolom, hogy minimális erőfeszítéssel,
nemcsak valami olyat fogok nektek adni, ami tükrözi azt, hogy
milyenek vagytok srácok, hanem még abba is bele fog illeni, amit a
belvárosi tömeg keres.
- Tökéletesen hangzik. – Rule és én is egyetértettünk.
- Majd jelentkezem, miután néhány ötletet papírra vetettem és meg
tudjuk beszélni a feszesebb határidőket és a költségeket. Tudom, hogy
Rowdy dobta a nevemet a ringbe, de én értékelem a fogást.
Rule felemelte a szemöldökét, amelyikben a szegecsek voltak, és
nyelvét végigfuttatta az ajakgyűrűjén.
- Rowdy minden barátja…
Zeb felnevetett, amiben semmi jókedv nem volt. – Igen, Rowdy jó
haver és értékelem, hogy nem rója fel nekem a múltamat. Sem Wheeler-
nek. – Bedobta ezt a mechanikai nevet, és egy kicsit oldalra döntöttem a
fejem, hogy fontolóra vegyem a közös kapcsolatot, amin osztoztunk.

* 182 *
 - A múltat? – meg kellett kérdeznem.
Sóhajtott, és ettől a hatalmas mellkas úgy nézett ki, mint aki
rendszeresen fekve nyom egy Buick-kel (autó), megemelkedett és
lesüllyedt.
- Nem kellene mondanom semmit, mert ez többe kerül nekem,
mint egy munka, de ha együtt fogunk dolgozni, akkor akár meg is
tudhatjátok, hogy egy ideig börtönben voltam. Több mint két éve
szabadultam, így van előéletem.
- Miért voltál börtönben? – Rule hangja éles volt, de mindketten
tudtuk, hogy Rowdy nem küldene hozzánk senki olyat, aki veszélyes
lenne az üzletre, vagy bárki biztonságára.
- Testi sértésért. Hoztam néhány rossz döntést, de megfizettem
értük.
Nos, ez nem volt meglepő, de egyikünknek sem volt idegen a
törvény másik oldala. A pokolba, kevesebb mint egy évvel ezelőtt, Jet-et
bezárták egy napra, mert a szart is kiverte az apjából. Hozzátenném,
hogy a vén rohadék megérdemelte, és még annál is többet, így a
legtöbbünk nem hajlott arra, hogy ítélkezzünk, amikor az a múlt
hibáiból származott.
Egyszerűen azt mondtam neki, - Mindaddig, amíg meg tudod
csinálni a munkát és az ár is korrekt lesz, engem nem érdekel mi történt
a múltban. A mi munkakapcsolatunk arról szól, ami itt és most folyik.
Úgy tűnt, a szavaimat készpénznek vette, és névjegykártyát
cseréltünk. Elment, majd Rule és én is kimentünk az elülső ajtón, így be
tudtam zárni azt.
- Mit gondolsz? – Rule hangja kíváncsi volt.
- Azt hiszem, szükségem van egy cigire.
Csúnyán nézett rám és követett engem oda, ahol a Charger és az ő
furgonja parkolt az úton.
- Komolyan?

* 183 *
 - Azt gondolom, hogy nem tudom, mit csinálok. Ránézek arra a
helyre és még csak elképzelni sem tudok ott egy tetováló szalont vagy
azokat az ügyfeleket, amik nekünk lehetnek. Azt gondolom, hogy
fogalmam sincs róla, hogyan kell vezetni egy üzletet, vagy hogyan
vegyem rá Phil-t, hogy mondja el az igazat, és azt gondolom, hogy
lassan beleesek egy lányba, aki úgy tűnik, nem teljesen bízik meg
bennem és ennek következtében nem engedi, hogy olyan közel kerüljek
hozzá, amennyire akarok. Tudod, hogy ez mennyire szívás? Soha nem
akartam még ennyire közel kerülni egyik lányhoz sem, soha.
- Hűha…
Egy kicsit elnevette magát, kinyújtotta a kezét és megszorította a
vállamat.
- Nyugi, tesó.
Elkáromkodtam magam, nekitámasztottam a csípőmet a Charger
lökhárítójának és keresztbetettem a tetovált kezemet a mellkasom előtt.
- Komolyan, Rule. Úgy érzem, hogy elvesztem az irányítást
minden felett. A kocsikázás bármikor meg tud állítani és kiereszti
belőlem a gőzt. Szédülni szívás.
Mindkét szemöldöke a magasba szaladt, és elhelyezkedett
mellettem, a testtartása majdnem megegyezett az enyémmel. – Ide
figyelj, Nash, szükséged van arra, hogy lélegezz. Sok dologgal kell most
foglalkoznod, és megpróbálni megbirkózni mindennel egyidőben
pánikhoz fog vezetni nálad. Phil nem mondja el neked, amit tudni
akarsz, szóval menj és beszélj az anyáddal. Komolyan, ez a könnyű
megoldás és ha Ruby A Nagyszerű nem fogja neked elmondani, amit
hallanod kell, várj, amíg Cora apja ideér a baba születésére és kérdezd
meg tőle.
Ennek volt értelme. Csak azt kívántam bárcsak meg tudtam volna
tenni a beszéljek-az-anyámmal rész nélkül is.
- Ami a boltot illeti és azt, hogy üzlettulajdonos leszel, nem
egyedül vagy ebbe benne. Én itt vagyok, Cora is, Rowdy is mindenben
támogat, és nekünk még mindig itt van Phil. Ennek a boltnak a sikere
* 184 *
vagy a kudarca nem csak kizárólag a te válladat fogja nyomni, Nash.
Mindannyian azt szeretnénk, hogy sikeres legyen, hogy Phil büszke
legyen arra, amit csinálunk a rendelkezésre álló időben akár látja, akár
nem.
Igaza volt… többről volt itt szó, mint a jövőm, és szükségem volt,
hogy erre emlékezzek.
- Ami a lányt illeti… - A karomba öklözött. – Nincs itt semmiféle
lassú beleesés. Már megtörtént. Ő megért téged, és nincs semmi, amivel
ebből kiszabadulhat. Így védekezik, így nehéz felfognia… Megálltál és
elgondolkoztál, hogy az ok, amiért kedveled őt, amiért számít, az, hogy
nem olyan könnyen kapható, mint a többi? A könnyen kapható dolgok
eléggé felejthetőek, barátom, a bonyodalom és a nehézség veled marad
örökre. Higgy nekem, én feleségül vettem.
Ránéztem és megpróbáltam kitalálni valamit, hogy megcáfoljam,
amit mondott. Nem volt semmi.
- Akkoriban mindnyájan egy rakás fasz voltunk; ez elvette, hogy
megtaláljam a megfelelő személyt, aki miatt nem akarok többé az a srác
lenni. Te, nos, mindig is rendes voltál, de még a rendes srácoknak is van
rossz napjuk. Végül túl fog lépni a múlt feletti csalódásán, de ha nem,
akkor tovább lépsz, mert ez az jelenti, hogy ő nem olyan srácot keres,
mint amilyen te vagy
Kifújtam a levegőt és néztem, hogyan képződik a leheletemből
pára a hidegben előttem.
- Mikor váltál a kapcsolatok mesterévé?
- Minden barátom és a családom is szerelmes körülöttem, én csak
próbálom távol tartani őket a hibáktól, amiket én vétettem Shaw-nál.
Nem vesztegetném az időt, hogy megszerezzem, ha az egészet előröl
kezdhetném.
Viccelődhettem volna vele, hogy nyálas és szentimentális, de ott
voltam vele az úton, amikor megérkezett a csajához. Nem volt mindig
szép, és mindketten sokkal jobban megsérültek ezen az úton, mint
kellett volna, így leszámítva a bölcs szavait, nem tűnt nagyon okosnak.
* 185 *
 - Rendben. Azt hiszem fel fogok menni a hegyre és megpróbálom,
hátha letudok folytatni egy beszélgetést az anyámmal anélkül, hogy
megfojtanám őt, vagy magamat.
- Sok szerencsét ezzel. Héj, még mindig elhozod a nővérkét a
Bárba a hétvégén?
Egy hét telt el a szavakkal és szexuális csábítással elért rábeszélés
óta, hogy rávegyem Saint-et, jöjjön el velem, és találkozzon a
barátaimmal. Ayden és Shaw egy kicsit csámcsogtak azon, hogy sikerül
majd ténylegesen találkozniuk vele a kórházon kívül.
- Ha nem hátrál ki. Nagyon szégyenlős és félénk az új emberek
körül.
- Jobb, ha elmondod neki, hogy ha azt tervezi, hogy marad, túl kell
jutnia ezen, különben Cora rajta fog ütni és a lányok a végén a küszöbén
lesznek, anélkül, hogy te ott lennél, mint lökhárító.
Pontosan ez fog történni, így mentálisan feljegyeztem, hogy egy
kicsit keményebb fogom kényszeríteni Saint-et a következő
alkalommal, amikor együtt lógunk. Én nem bánom, ha nyomást
gyakorolok rá, általában azzal végződik, hogy mindketten meztelenek
vagyunk és egymásba gabalyodunk, de eddig mindig furfangosan
kényszerítettem messzire, mert nem tudtam, hol volt a töréspontja. És
őszintén szólva, azt se tudtam, hol volt az enyém. Kedveltem őt,
komolyan kedveltem, az ágyban és azon kívül is, de még mindig volt
valami ismeretlen benne, ami a szakadék szélén tartott. Egy erős lány
volt, annak kellett lennie, hogy elvégezhesse a munkáját, és hogy olyan
jó legyen benne, mint amilyen nyilvánvalóan volt, de a munkáján kívül
és távol a kórháztól, ott volt a sebezhetőség és bizonytalanság leple, ami
körülvette őt. Szinte láttam, ahogy önmagával harcolt, amikor együtt
voltunk. Velem akart lenni, velem akarta tölteni az időt, de a fejében
lévő fogaskerekek forogni kezdtek, és láttam, hogy megpróbálja
kitalálni mennyit tud magából nekem adni és mégis biztonságban
éreznie magát.
A legjobbat fogom kihozni magamból, hogy jól érezze magát. Az
autó hátsó ülésén történt eset óta, az eszembe véstem, hogy neki
* 186 *
lényegében kimaradt az összes kamaszos idétlenkedés, ami abból állt,
hogy a fiúk megpróbálták kitalálni, hogyan jussanak be egy lány
bugyijába. Szóval elvittem őt moziba és megpróbáltam a kezemet a
blúza alá csempészni. Elvittem őt pizzázni majd smároltunk a
küszöbénél, amikor kitettem őt. Megpróbáltam rávenni, hogy menjünk
el egy dupla randira Rule-lal és Shaw-val, de ellenezte az ötletet, nem
állt még készen, hogy teljesen beleivódjon az életembe, ami ahhoz a
kérdéshez vezet, hogy mit is csinálunk pontosan együtt.
Még soha nem töltöttem egynél több éjszakát, vagy egy hétvégét
ugyanazzal a lánnyal, szóval számomra, amit csinálunk, valami olyasmi,
ami úgy néz ki, mint egy kapcsolat kezdete. Számára, nem tudtam.
Üzent nekem, hívott, amikor volt szabad ideje, de soha nem maradt
nálam éjszakára, amikor átjött és soha nem kért meg, hogy maradjak,
amikor nála voltam. Mondjuk, azt sem kérte soha, hogy menjek el, de
egy csomó szürke terület volt még, és én úgy éreztem, hogy teljesen
vakon navigálok rajta, mert én még sohasem érdeklődtem aziránt, hogy
bármit is kezdjek valakivel ezelőtt. Tudtam, hogy különleges. Én csak
nem tudtam, hogyan mutassam meg neki, azon felül, amit már amúgy is
megtettem.
Az út Brookside-ba gyorsan eltelt, leginkább azért, mert az agyam
ezerrel száguldozott mindenfelé és egy perc nyugalmat sem adott
nekem. Ráfordultam a felhajtóra és egy hálás sóhajt eresztettem meg,
hogy legalább az idióta mostohaapám SUV-ját nem láttam sehol, hacsak
nem a garázsban állt. Ez nagyon valószínűtlen volt, mert mi a jó abban,
ha a garázsban tartotta, ahol a szomszédok nem látták, nem ámultak el a
nagyszerűségén és nem falta fel őket élve az irigység Grant Loften
nyilvánvaló vagyonától és presztízsétől? Szarházi. Soha nem gyűlöltem
még senki sem ennyire, mint ahogy ezt a csávót, és ha Isten is úgy
akarja, el fog jönni az idő, amikor majd az öklöm az arcával találkozik.
Az egész gyerekkorom az ő rosszalló tekintete alatt telt. Soha nem
csinálhattam semmit sem jól, mindig is úgy kezelt, mintha teher lettem
volna. Az egyik legtisztább emlékem a puszta seggfejségéről az volt,
amikor nem lehettem több négy-öt évesnél. Épp akkor fedeztem fel a
zsírkrétákat. Imádtam a színeket, imádtam tekervényes mintákat rajzolni

* 187 *
bármire és mindenre, amit az én kis, rakoncátlan kezeim elértek,
beleértve a falakat is. Ez csak zsírkréta volt, és melyik kisgyerek nem
rajzolt soha falra? De Grant számára ez bűncselekmény volt, ami felért
egy gyilkossággal. A mai napig látom, ahogy minden egyes zsírkrétát
kettétör és nekem végig kellett néznem. Emlékeztem a fehérítő fanyar
szagára, ahogy lesikáltatta velem, nemcsak a szobám falát, ahol a
rajzom volt, hanem az összes falat a házban. Én még csak egy kisgyerek
voltam, de neki ez nem számított. Csak úgy, mint most, soha nem
gondolta, hogy bármit is jól csináltam volna.
Ami ezt még rosszabbá tette, az a tény, hogy nyilvánvalóan
szerette az anyámat, úgy kezelte őt, mint egy királynőt és megadott neki
mindent, amit csak akart. Neki csak nem volt ideje, vagy haszna
belőlem. És én soha, de soha nem fogom neki megbocsájtani, hogy arra
kényszerítette anyámat, hogy válasszon kettőnk között. Persze az
anyámnak engem kellett volna választania, én voltam a gyereke, az volt
a dolga, hogy feltétel nélkül szeressen engem, de nem tette és Grant volt
az, aki arra késztette őt, hogy neki kelljen kimondani ezt hangosan.
Olyan ember volt, akinél minden a megjelenésről szólt, olyan,
akinek mindene a presztízs és az észrevétel volt, így az a tény, hogy úgy
néztem ki, ahogy, úgy viselkedtem, ahogy akartam, attól az időm soha
nem telt kellemesen a fedele alatt. Felnőttként… minden egyes
alkalommal, amikor az orra alatt lenézett rám, minden alkalommal
amikor megvetően összehúzta a száját attól, amit viseltem, vagy amit
mondtam… minden csepp önkontrollomat felemésztette amim volt,
hogy ne üssem ki az összes, tökéletesen bevont fogát a szájából.
Felkocogtam a felhajtón, amit még mindig vékony hóréteg
borított, és kopogtattam az ajtón. Hát nem szomorú, hogy idegen voltam
ezen a helyen, ami annak a helynek kellett volna lennie, ahol a családom
élt? Észrevettem anyám sötét fejét kikandikálni az ablakon, majd
mindössze négy percig tartott neki eldöntenie, hogy végül kinyissa az
ajtót. Néztük egymást a szúnyoghálón keresztül és nem lehetett
eltéveszteni a csalódott kifejezést, ami keresztülsuhant a tekintetén,
amikor megnézett a fekete kapucnis pulcsimban, baseball sapkámban és
farmeremben. Úgy néztem ki, mint ahogy az év minden napján és ez

* 188 *
mindig hiányzott a szemében. Nem kellett volna még mindig szúrnia.
Felnőtt voltam, a saját utamat jártam sokkal régebb óta, mint, hogy úgy
tett, mintha nevelt volna engem, de még mindig volt egy kis részem,
ami azt akarta, hogy meglássa bennem az értéket, annak ellenére, hogy a
végén mindig úgy éreztem magam, mintha összerugdosta volna a
szívemet.
- Mit csinálsz te itt? Nem hívtál, Nashville.
Istenem, a teljes nevemen szólított. Azt hiszem, a leginkább azért
használta a teljes nevemet, mert tudta, hogy ez mennyire bosszantott.
- Nem, nem hívtalak, de beszélni szeretnék veled egy percre és azt
gondoltam, hogy elkaplak itthon.
A nyakában lévő gyémánt nyaklánccal játszadozott és az egyik
kezét az ajtóra tette. Az anyám meglehetősen apró nő volt. A sötét
bőrömet és a hajamat valahonnan a felmenőitől örököltem. Csak
feltételeztem, hogy minden mást, ami meghatározott engem, hogy ki
vagyok, azt Phil-től kaptam. Hála az égnek ezért a kis szívességért.
- Grant nemsokára itthon lesz. Nem szereti, ha bejelentés nélkül
állítasz be.
És ahogy mindig is, ami Grant-nek tetszett, az mindig
felülkerekedett azon, ami helyes és tisztességes.
- Nem fog sokáig tartani, anya. Komolyan, csak adj öt percet.
- Két órát vezettél, hogy csak öt percet beszéljünk, Nashville?
Ennek semmi értelme. – Mindig ez a bizalmatlanság és az elutasítás.
Csodálatos dolog volt, hogy sikerült olyan normálisnak maradnom,
amennyire csak lehetett.
- Anya… - Sóhajtottam, és összeszűkítettem a szemem. – Phil
egyre betegebb és betegebb. Éjjel-nappali segítsége van otthon, de alig
eszik, és állandóan alszik. Minden nap látom őt, és minden alkalommal
megkértem, hogy magyarázza el nekem, mi a fene történt. Valakinek
válaszokat kell adnia, anya, és nem megyek sehová, amíg meg nem
kaptam. Ha azt akarod, hogy elmenjek, mielőtt Grant hazaér, akkor a

* 189 *
legjobb lesz, ha elkezdesz beszélni, máskülönben, itt fogok lógni a
felhajtón és tiszta vizet öntök vele a pohárba. Senki sem akarja ezt,
ebben biztos vagyok. Mit gondolnának a szomszédok.
Úgy nézett ki, mint aki megfontolja a lehetőségeit, és amikor az
egyik szomszéd kijött a garázsából és körülnézett, hogy lássa, mi folyik
itt, felhorkantam az irónián, ahogy végül beadta a derekát és kinyitotta
az ajtót, hogy beengedjen.
Követtem őt a konyhába, és nem szívesen, de megkínált egy
itallal. Visszautasítottam és a konyhapultnak dőltem, amíg öntött
magának egy csésze kávét.
- Tudni akarom, hogy miért nem mondtad el soha, hogy ki volt
Phil. Tudni akarom, miért hagytad, hogy azt higgyem, az apám csak egy
csavargó volt, aki elhagyott minket. Az egész gyerekkoromat azzal
töltöttem, hogy azt gondoltam, azért nem tudtál foglalkozni velem, azért
nem szerettél, mert egy idegenre emlékeztettelek téged, aki csalódást
okozott neked. – Dühösen néztem rá, azoknak az éveknek a hibái, és
bűntudata miatt, amiért feleslegesen cipeltette ezt velem a túl-fiatal
vállamon.
- Phil itt volt, vigyázott rám és nyilvánvalóan veled is törődött és
mindkettőnknek az életében ott lehetett volna. Azt hiszem,
megérdemlem, hogy tudjam, mi történt és miért kellett szembenéznie a
halállal, hogy kiderüljön az igazság.
Kezei a csésze köré fonódtak és észrevettem, hogy egy kicsit
sápadt a sminkje alatt.
- Változtat rajta bármit is most, Nashville? Milyen célt szolgál,
hogy bármelyiket is felemlegetjük?
- Ne hívj így. Nash, csak Nash és ezt te is tudod. Azt a célt
szolgálja, hogy szeretném megtudni, hogy miért nem voltam soha elég
jó, hogy miért nézel még mindig úgy rám, mintha egy csalódás lennék.
Phil nem mehet el, nem halhat meg anélkül, hogy megértsem, miért
jelentett olyan sokat neki, hogy titkolózzon előttem.

* 190 *
 Nagyot sóhajtott, mintha bosszantanám, jobban, mint bármi más
és rám nézett a csészéje pereme felett.
- Akkor találkoztam Phil-lel, amikor otthagyta a haditengerészetet.
New York-ban nyaraltam, ugyanakkor, amikor ő a Fleet Week-en volt.
(Ez egy egyhetes ünnepség, ahol összegyűlnek a tengerészek,
tengerészgyalogosok, parti őrség emberei és a polgárok, hogy első
kézből legyenek tanúi a legutolsó tengeri szolgálat képességeinek).
Helyes volt, egy jóképű és veszélyes fiatalember, egyenruhában. Azt
gondoltam, hogy senkinek nem esik baja, ha megengedünk magunknak
egy ártalmatlan kiruccanást. Azt hittem, ez csak átmeneti, csak egy
fiatal lány szárnypróbálgatása, de kiderült, hogy valami sokkal több.
Hazajöttem, vissza ide, és amikor letelt a szolgálata, ideköltözött, hogy
velem legyen. Mindig nagyon elkötelezett és lovagias volt, csak nem az,
akit egy hosszú-távú partnerben kerestem.
Megköszörülte a torkát és letette a csészét a pultra. Nem nézett a
szemembe.
- Kedveltem Phil-t, vicces volt, és egy ideig a kapcsolat
nagyszerűen működött, de amikor eljött az ideje a letelepedésnek, én
egy olyan életet akartam, ami nem illett egy olyan férfival, aki
motorozik és azt gondolja, hogy tetoválni az egy életképes karrier – nem
ez volt a hosszú távú tervem.
Szakítottam Phil-lel, amikor találkoztam Grant-tel. Grant olyan fajta
férfi, aki képes volt biztosítani egy jövőt, biztosítani egy olyan fajta
otthont, amit mindig is akartam. Kérdés nélkül tudtam, melyik a helyes
választás a két férfi közül.
Mogorván néztem rá, mert hallani őt Phil életéről és választásairól
beszélni, hallani, hogy lekicsinyelte az életemet, megint itt volt
mindenütt. Kezei visszatértek a nyakában lógó lánchoz és körbe-körbe
forgatta a rubint.
- Nem tudtam, hogy terhes vagyok, amikor Grant és én
találkozgatni kezdtünk. Amikor rájöttem, azt feltételeztem, hogy a baba
az övé.

* 191 *
 Fuldokoltam. – Jézusom, anya, mindkettőjükkel lefeküdtél? – Ez
több volt, mint amit tudni akartam az biztos.
A szeme összeszűkült. – Fiatal voltam és próbáltam kitalálni az
életet, Nashville. Egyébként Grant és én eljegyeztük egymást és
összeházasodtunk, mielőtt megszülettél. Mindketten izgatottak voltunk,
hogy egy kisfiú volt kilátásban és Phil megnyitotta az üzletét és elkezdte
a saját életét. Minden tökéletesen ment.
A konyha másik oldalára sétált és rádöbbentem, hogy olyan távol
került tőlem amennyire csak tudott anélkül, hogy elhagyta volna a
szobát.
- Abban a pillanatban egyértelművé vált, amikor megszülettél,
hogy Phil az apa és nem Grant. Ugyanolyan barna voltál, mint én, de a
hajad az Phil-é volt és azok a szemek… még ha csak egy kisbaba is
voltál, túl világosak, és túlságosan is összetéveszthetetlenek voltak.
Azok Donovan szemek. Grant dühös lett, azzal vádolt, hogy viszonyom
van, és azt mondta nekem, hogy vagy ő, vagy a fattyú babám. Nem
tudott volna szembenézni senkivel sem Brookside-ban, tudva, hogy a
gyerek nem az övé. Azt gondoltam, úgyis el fog hagyni.
Már eleve utáltam azt a fickós, de most az összes fogát rozsdás
fogóval akartam kihúzni.
- Nem akartam elveszíteni őt, szóval meséltem Phil-ről, a
kapcsolatunkról. Grant végül rájött, hogy senki sem ítélné el őt, ha egy
olyan gyerekről gondoskodna, akit elhagyott az apja. Visszautasította,
hogy rajta legyen a születési anyakönyvi kivonatodon, és hogy megkapd
a vezetéknevét. – Szó szerint éreztem, hogy forr a vérem.
A kezem ökölbe szorult az oldalamnál. – De Phil nem ment
sehová. Csak nem tudta, hogy létezem.
- Nem, nem tudta, és egy tökéletes világban, így kellett volna
maradnia. Grant vigyázott ránk, gondoskodott rólunk, és azt meséltük
neked, hogy az apád elhagyott bennünket. De ahogy telt az idő, egyre
jobban és jobban kezdtél hasonlítani Phil-re. Az egyik barátja meglátott
velem a Cherry Creek Mall-ban amikor négy éves voltál és elmondta

* 192 *
Phil-nek. Dühös lett, fenyegetőzött, hogy bírósághoz cipel, hogy
harcoljon a felügyeletért. Grant nem akarta ezt a káoszt, nem akarta,
hogy ez az egész mocskos történet a nyilvánosságra kerüljön és nem
volt szükségünk a gyerektartásra, ezért megegyeztünk. Könyörögtem
Phil-nek, rimánkodtam, hogy tartsa titokban előtted a valódi
személyazonosságát és a hozzád fűződő kapcsolatát, hogy tartsa a
száját, amíg idősebb nem leszel. Nagyon vonakodva, de beleegyezett, de
csak addig, amíg az életed része lehet, és beleegyezem, hogy megkapd a
vezetéknevét. Soha nem neveztem meg az apát az anyakönyvi
kivonatban, szóval hivatalosan is Donovan-é tenni téged a legkönnyebb
dolog volta világon.
Összefűzte a kezeit, és volt mersze úgy nézni rám, mintha
valahogy ez az én hibám lett volna.
- Amikor idősödtél, túl sok lettél. Túl vad, túl hangos, túlságosan
nehéz lett kezelni téged. Nem akartál szépen felöltözni, vagy játszani a
megfelelő gyerekekkel, Grant már amúgy is bosszús volt, hogy ő neveli
Phil gyerekét, de amilyen voltál, hogy mennyire hasonlítottál Phil-re, ez
volt a töréspontja. Egyszerűbb lett volna hagyni Phil-nek, hogy kezeljen
téged, hogy megpróbáljon valamilyen útra terelni, mert amerre tartottál,
annak Grant és én egyik részét sem akartuk. Te mindig is sokkal inkább
Phil fia voltál, mint az enyém.
A hátsó fogaim összekoccantak, és éreztem, hogy a
vérmérsékletem kezd megugrani egy dühös áradatban a bőröm alatt.
- Egy gyerek voltam. Talán ha nem állandóan arról papoltál volna
nekem, hogy nem tudok megváltozni, úgy mint, ahogy a szemem színén
sem tudok változtatni, akkor elfogadhatóbb utat választottam volna
miattad. Soha nem adtál nekem esélyt. Mindig túl elfoglalt voltál, hogy
boldoggá tedd Grant-et, hogy nem aggódtál, hogy a sok maró gúny mit
tesz a gyerekeddel.
- Te mindig is túl sok voltál, úgy, mint az apád, annak ellenére,
hogy nem tudta, ki az.
- Szeretett téged, még mindig szeret.

* 193 *
 Szája megfeszült, és a szélein elfehéredett.
- Szerette az elképzelést rólam. Soha nem ismerte az igazi énemet.
- Miért nem mondtad el nekem, amikor idősebb lettem, amikor
véglegesen hozzáköltöztem?
- Nem akarta.
- Baromság.
- Rendben, azt akarta, hogy én mondjam el neked és ezt
visszautasítottam. Nem hittem, hogy Grant-nek vagy nekem kellett
foglalkoznom a történtekkel. Továbbléptél, Phil jobb szülő volt
számodra, mint én valaha is lettem volna. Ez a történet vége.
Valami súlyosat akartam hozzávágni. Össze akartam törni minden
egyes hülye Williams-Sonoma konyhafelszerelést a luxus konyhájában.
Az ujjaim ökölbe szorultak az oldalam mellett.
- De én még mindig itt vagyok, anya. Még mindig próbálom élni
az életemet, és most, az egyetlen apa, akim valaha is volt, haldoklik és
nincs semmi, amit tehetnék ez ellen. Elloptad a kapcsolatot, mert nem
akartál foglalkozni a történtekkel, mert nem akartál kényelmetlenséget
okozni a szarházi férjednek? Hogyan hangzik ebből bármi is helyesnek
a számodra?
- Ami nekem jó volt, soha nem volt jó neked, Nashville. Még csak
nem is használod a nevet, amit neked adtam.
- Azért, mert nevetséges… az egész. Ami jó nekem, az nem jó
neked, mert én egy igazi emberi lény vagyok érzésekkel és érzelmekkel,
és te, anya… te egy istenverte szörnyeteg vagy.
Mindig is vágytam a figyelmére, szomjaztam a szeretetére és
jóváhagyására, de most ránézve, látva a bűntudat és a megbánás teljes
hiányát a szemében, csak hálás voltam, hogy egyszerűen elengedett. Ha
keményebben próbálkoztam volna, többet dolgoztam volna, hogy
rávegyem, szeressen, ki tudja, milyen szerencsétlen, érzéketlen robot
vált volna belőlem. Mint felnőtt, még mindig dühös voltam rá, bosszús,

* 194 *
hogy olyan könnyedén elengedett, de túlnyomórészt hálás is voltam,
hogy nem vagyok olyan, mint ő és az embere.
- Nem vagyok szörnyeteg, Nash. – Végre, a nevem. – Én csak nem
vagyok az az anya, akit akartál, vagy akire szükséged volt, és őszintén
szólva, te sem voltál az a fiú, akit akartam, vagy akire szükségem volt.
Miután megfogantál, elég világossá vált számomra, hogy soha nem
választanám azt, hogy valaki anyja legyek. Mit gondolsz, Grant és én
miért nem akartunk soha még több gyereket? Azt akartuk, hogy csak mi
legyünk.
- Hála Istennek.
Ellöktem magam a pulttól és az ajtó felé indultam. Tudtam, amint
kisétálok, nem lesz okom, hogy még egyszer visszajöjjek ide. Ez
megszilárdított, ez volt az, amiért Phil folyamatosan erőltette, hogy ő
legyen az, aki elmondja nekem az egész mocskos történetet. Végre
megszabadultam a múlt láncaitól, amit a kezében tartott. Nem volt
szükségem a jóváhagyására. Jó ember voltam, volt egy jó életem, nekem
voltak a legjobb barátaim az egész világon, és nagyon keményen
dolgoztam, hogy kitaláljam, hogyan találjak egy megfelelő nőt egy
állandó kapcsolatra. Nem volt szükségem az anyámra, hogy büszke
legyen rám, vagy, hogy érdemesnek találj azt, amit csinálok, mert én
büszke voltam magamra és ezt Phil adta nekem.

Nem számított, hogy ötletem sem volt, mit csinálok az új üzlettel,

vagy, hogy Saint körbe-körbe forgatott engem. Ki fogok találni
mindent, és kizárt dolog volt, hogy cserbenhagyjam őt, vagy bárki mást,
amíg ezt megteszem, nem csak azért, mert szükségem volt
megerősítésre vagy elismerésre, hanem mert én egy ilyen srác voltam.
Olyan fickó, akit az apám nevelt.

* 195 *
 12. Fejezet
Saint

Tudtam, hogy a látogatás az anyjához, rossz hangulatba fogja őt

hozni. Nem beszélt sokat róla, vagy arról, hogy miért Phil nevelte őt
főleg, és a tény, hogy hallgatott róla, többet mondott nekem, mint ahogy
gondolom a szavak képesek lettek volna. Többször is említette már,
hogy az ok, amiért fiatalkorában annyira hamar dühös lett, annyira
gyorsan eljárt a szája, azért volt, mert nagyon boldogtalan volt az
anyjával, ezért harcolt a figyelméért, és izgatta őt fel, szóval tudtam,
hogy a látogatástól zord és rosszkedvű lesz. Tenni akartam valamit,
hogy jobban érezze magát.
Ő elment addig, hogy megmutassa nekem, hogyan szórakozzak,
elvitt moziba, és a köztünk lévő dolgok játékosak és szórakoztatóak
voltak, de ezeknek mindig szexi élük volt, így tudtam, hogy akart
engem. Úgy éreztem itt volt az ideje, hogy viszonozzam a szívességet.
Felbukkant a lakásomnál duzzogva, viharosan és teljesen rossz
hangulatban. Szemei sötétek voltak és örvénylettek és nem számított,
hogy mennyire próbáltam rávenni őt, hogy beszéljen, csak egy szótagos
válaszokat morgott és pontosabban semminél és senkinél nem nézett

* 196 *
mogorvábban. Nem igazán tudtam kirázni belőle, és amikor azt
javasoltam, hogy tűnjünk el a lakásból, úgy nézett rám, mintha elment
volna az eszem. Tényleg nem volt alkalmas arra, hogy mások körül
legyen, de ki nem állhattam, hogy boldogtalannak látom őt, így egy jobb
hangulatba fogom vonszolni őt, rúgni és sikoltozni is fogok, ha az kell.
Ez egy szövetség volt azzal kapcsolatban, hogy mennyire akart
könyörögni nekem, mennyire akarta, hogy jól szórakozzak, ezért
beleegyezett, hogy elhagyja velem a lakást, ahogy korábban javasoltam,
amikor egyértelművé vált, hogy megelégelte azt, hogy csak üljön, és
dagonyázzon a borzalmas hangulatában egész éjszaka. Pusztán emiatt
végig tudtam volna csókolni a leborotvált fejét. Amikor beszálltunk a
Jettába és nem kérdezett semmit, ahogy a belvárosba vezettem, csak
remélni tudtam, hogy a tervem nem sül el visszafelé és hogy végül nem
egy még savanyúbb lelkiállapotba fogom őt küldeni.
Találnom kellett egy helyet, hogy leparkoljak, és küldött felém
egy kérdő pillantást, ahogy megfogtam a kezét és a jégpálya felé
kormányoztam őt, ami pontosan Denver belvárosának a szívében
helyezkedett el a Skyline Parkban. Ez csak néhány hónapig volt nyitva
egy évben, télen, és ingyen tudtál korcsolyázni, ha magaddal hoztad a
saját korcsolyádat. Mindig ez volt a kedvenc részem, amíg felnőttem
ebben a hideg-időjárású államban. Nem volt semmi, csak a jégen siklás
a sötétben, míg fehér fények ragyogtak a fejed fölött. Volt valami
szórakoztató olyasmit csinálni, ami ennyire furcsa volt egy ilyen
nagyvárosi terület kellős közepén… Reméltem Nash ugyanígy érzett.
Rám nézett, és megemelte az egyik éjsötét szemöldökét.
- Komolyan?
Megvontam a vállam, és az ajkamba haraptam.
- Mi az? Szórakoztató lesz.
- Ha nálad a ’szórakoztató’ azt jelenti, hogy az egész időt a
seggemen fogom tölteni, akkor igen, szórakoztató lesz.
Megböktem a vállammal és az egyik karját köré fonta.

* 197 *
 - Régebben gördeszkáztál. Biztos vagyok benne, hogy elég hosszú
ideig képes vagy megtartani az egyensúlyodat ahhoz, hogy egy-két
alkalommal körbemenjél, anélkül, hogy elesnél.
Emlékeztem, hogy középiskolában hogyan deszkázott, így biztos
voltam benne, hogy jó lesz az arcán lévő töprengés ellenére.
- Az régen volt, Saint.
Rávettem, hogy had fizessem ki én a srácot, aki kiadta nekünk a
korcsolyát, és titokban felvillanyozódott a belsőm, amikor leültünk,
hogy felvegyük azt és ő letérdelt elém, hogy segítsen becsatolni az
enyémet. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy előrehajoljak és
megpusziljam a feje tetejét. Tetszett, hogy a szuper rövid haja
csiklandozta az ajkaimat. Felnéztem, amikor kuncogást hallottam egy
csapat fiatal lánytól, akik minket néztek.
- Koncentrálj arra, hogy ne ess el, és ez el fogja vonni a
figyelmedet a mai napról.
Ismét rám mordult és kecses mozdulattal felállt, amitől a gyomrom
összeszorult, és a mellettünk lévő lányok felsóhajtottak. Húzódozva
felvette a saját korcsolyáját és fölém tornyosult, ahogy kivánszorogtunk
a jégre.
Az első tíz perc göröngyösen telt. Nash nagy fickó volt, és amíg
rendszerint sok kecsességgel és könnyedséggel mozgott, csak egy
vékony pengére kell helyezni őt a fagyott víz tetejére és valahogy
átfordul egy kontrollálatlan tehervonattá. Együttérző akartam lenni,
segíteni akartam neki, de nem voltam elég erős, hogy függőleges
helyzetben tartsam őt, és a mocskos szája, valamint a barátságtalan
arckifejezése volt az, amitől nevetőgörcsöt kaptam, ami számomra is
megnehezítette, hogy talpon maradjak.
Kisgyerekek keringtek körülöttünk. Tizenéves lányok pörögtek és
röpködtek, nyilvánvalóan próbálták felkelteni az érdeklődését. Srácok
hokikoriban száguldottak el, hogy erőfeszítést tegyenek a lenyűgözésre,
de Nash arra koncentrált, hogy megpróbáljon állva maradni, és rám.
Végül eléggé megtalálta az egyensúlyát ahhoz, hogy egyszer

* 198 *
körbekorcsolyázzuk a pályát és én kinyúltam, hogy megragadjam a
kezét. Kuncogott és megszorította a hideg ujjaimat.
- Még soha nem korcsolyáztam egy lánnyal sem ezelőtt.
Ettől libabőrős lett a karom. Nekem nagyon sok tekintetben ő volt
az első, soha nem hittem igazán, hogy vissza tudom ezt neki fizetni.
- Jó.
Elsiklottam mellette és figyeltem őt a szemem sarkából. A
feszültség egy része a szája körül és a tekintetében lévő sötétség egy
része eltűnt.
- Tudod ugye, hogy nekem beszélhetsz róla? Arról, ami az
anyukáddal történt ma?
Eléggé jó munkát végeztem azzal, hogy megtartsam őt és ezzel a
határokon belüli dologgal közöttünk ki voltam békülve, de nem
akartam, hogy azt gondolja, hogy ha szüksége lenne rám, hogy
meghallgassam, akkor ezt nem lennék hajlandó megtenni. Persze, volt
köztünk egyfajta gyilkos szexuális kémia és egy igazán intim húzás, ami
összetartott bennünket, de eléggé kedvelnünk is kellett egymást, hogy
megosszunk dolgokat a másikkal, ha folytatjuk azt, hogy együtt lógunk.
Hüvelykujja megsimította a kézfejemet és egy kicsit
megbotlottam, majdnem mindkettőnket a kemény jégre rántva. Annyira
jó volt az elterelésben.
- Nincs semmi, amiről beszélni kellene. Ugyanolyan kellemetlen
volt, mint ahogy mindig, amitől szörnyen érzem magam minden
alkalommal, amikor beszélek vele. Úgy hagytam ott ma, hogy tudtam,
eléggé nagy a valószínűsége, hogy végeztem vele. Ő nem a családom,
soha nem is volt.
Beszívtam a levegőt és mivel hideg volt a levegő, a fogaim
megfájdultak.
- Ez nagyon szomorú.
- Azt hiszem. De ez már csak ilyen.

* 199 *
 Szép számú harag épült fel az apámmal szemben, figyelembe véve
azt, ahogy viselkedett, és azt, hogy úgy döntött, elhagyja anyámat. De
ennek ellenére nem helyeseltem, nem értékeltem a drámát és a
szívfájdalmat, amit okozott, de el se tudtam képzelni, hogy örökre
elsétáljak tőle. Többé nem tudnék magamra nézni, ha kijelenteném,
hogy ő már nem az életem vagy a családom része. A bensőm
összefacsarodott arra a tényre, hogy ennek tetejében, még az apukájával
is foglalkoznia kellett, aki annyira beteg.
Meglepetésemben felsikítottam, ahogy a hatalmas test az enyém
mellett hirtelen előredőlt és a kezei és lábai látványosan kalimpáltak.
Nash-nek sikerült megfordulnia, mielőtt a jégnek csapódik, így én végül
a mellkasára estem egy puffanással, amitől mindkettőnkből kiszökött a
levegő. A derekam köré fonta a karját és néma nevetéstől rázkódott.
- Rendben, Saint, nyertél. Ez nevetséges. Nem lehetek dühös,
amikor a seggem el van törve.
A hideg orromat az állkapcsához dörgöltem.
- Nos, ápolónő vagyok. Amikor hazaérünk, gondoskodni fogok
minden egyes bibidről a lehető legjobb módon.
Hallottam, ahogy sóhajtott.
- Tudod meztelenül csinálni?
Felnevettem, mert ő egy ilyen srác, és amikor azt mondtam, hogy
természetesen tudom meztelenül is csinálni, az időnk a jégen véget is
ért. Jó volt, arra késztetett engem, hogy jól érezzem magam, és azt hogy
vele vagyok és nem csak, hogy leráztam róla a morcos hangulatot, de
sikerült rávennem, hogy nevessen, és az elméjét máshová tereltem.
Hinni akartam, hogy senki nem lett volna képes ezt elérni, és amikor a
lakáshoz értünk, azzal folytatta, hogy nagyon meztelenek legyünk és
nagyon sok időt töltsünk az ágyban a lehetséges legjobb hangulatban, el
kellett azon töprengenem, hogy velem lenni ugyanolyan különleges és
más neki, mint ahogy nekem vele lenni. Persze olyan érzés volt.
Másnap reggel, a lakásom kis konyhájában álltam, kávét csináltam
és az ujjammal fésültem a még mindig nedves hajamat. Eléggé
* 200 *
vidámnak, meglehetősen bágyadtnak és elégedettnek éreztem magam,
mert nem voltam egyedül a zuhany alatt, és még mindig úsztam az
orgazmus utáni ragyogásban, amikor a bejárati ajtóm kivágódott és a
nővérem száguldott be rajta bejelentés nélkül. Zaklatottnak és
stresszesnek tűnt, fáradtnak és nagyon terhesnek. Egyik gyereke se volt
vele és az arca eléggé ki volt pirulva.
- Anya felhívott. – Keresztültrappolt a nappalin, és ideges
pillantást lövelltem a hátsó szoba felé, ahol Nash-t hagytam, hogy
felöltözzön, azzal az ígérettel, hogy kávé várja, ha végzett. Nem
akartam, hogy Faith meglássa őt itt, nem akartam kitalálni, hogyan
magyarázzam meg, hogy mit csinálok vele, mert én sem igazán tudtam,
és a szavak soha nem voltak az erősségeim.
- Rendben. Valami baj van?
Eltúlozva fújta ki a levegőt és kigömbölyödött alakját ledobta az
egyik székre a kis étkezőmben.
- Elköltözik.
Megigazítottam a köntösömet és az egyik szememet a folyosón
tartottam.
- Oké. – Meg kellett volna kérdeznem, hova megy anya, de
túlságosan arra koncentráltam, hogy Nash ne teljes meztelen és tetovált
dicsőségében bukkanjon fel a sarkon, hogy megfelelően arra
fókuszáljak, amit a nővérem mondott.
Faith csúnyán nézett rám és a kezét végigfuttatta elől a haján. –
Mit jelentsen az, hogy ’oké’? Elhagyja Colorado-t. Ez még mindig
rendben van?
- Úgy értem, felnőtt nő és két éve úgy viselkedik, mint egy őrült.
Talán eltávolodni Brookside-tól, onnan, ahol belefuthat apába és
minden emlékeztetőbe, arról, hogy továbblépett, az lesz a legjobb a
számára.

* 201 *
 - De mi itt vagyunk. A gyerekek is itt vannak. Nem kellene
összepakolnia és az egész életét egy másik államba költöztetnie…
Apának kellene. Ő volt az, aki elcseszte.
Igaza volt. Apa cseszte el, a felelősség, hogy a családunk
szétoszlott egyenesen az ő vállát nyomta. Anya soha nem csavarodott
volna be annyira, viselkedett volna drasztikusan, ha ő nem küldte volna
bele ebben az örvénybe. De teljesen őszintén, büszke vagyok anyára,
hogy állást foglalt, hogy visszaragadta a gyeplőt az életében, és tett
valamit magáért. Hibáztatni apát, hogy bunkó volt, nem siklott el a tény
felett, hogy kalandozó szeme volt, nem akartam, hogy anya
visszakerüljön abba az állapotba, de komolyan azt gondoltam, hogy a táj
változása és egy kis tér jót tesz majd, hogy lélegzethez jusson. Ez velem
is csodát tett, amikor a leginkább szükségem volt rá a középiskola után.
Faith-nek igaza volt abban, hogy anyának nem kellene elköltöznie, de
az a tény, hogy hajlandó volt végül beszámolnia néhány akciójáról,
belül boldoggá tett engem. Ez volt az, ahogy most a családunk kinézett
és mindannyiunknak együtt kellett élni ezzel. És megpróbálni
elmondani Faith-nek, hogy ugyanígy érezne akkor is, ha apa költözne el,
hogy ő is kihagyná az időt, hogy velünk legyen, az unokáival, ennek
várnia kellett, mert mozgást hallottam a hálószobából.
Felsóhajtottam… sokkal inkább ezért, mert Nash végül kilépett a
szobából, mint azért, amit Faith mondott. Útban volt, hogy találkozzon
Rome-mal az edzőteremben, így minden, amit viselt egy fekete ujjatlan
felső és egy fekete-fehér futónadrág. Fejét befedte az állandóan jelen
lévő fekete sapka, amit szeretett lengetni, és komolyan próbálkoznom
kellett, hogy ne hagyja el a számat egy álmodozó sóhaj. Dögös volt, úgy
értem, örülten dögös, nem lehetett figyelmen kívül hagyni ezt a tényt.
Felhúzta a fekete kapucnis pulcsiját és a telefonján sms-ezett, így nem
hittem, hogy már meglátta Faith-t, amikor odasétált hozzám, és az egyik
karját a derekam köré fonta. Masszív mellkasához húzott, és kemény
csókot nyomott a számra. Tiszta és enyhén virágillatú volt a
tusfürdőmtől, amitől elvigyorodtam volna, ha nem láttam volna, hogy a
válla fölött Faith meredten bámult rám.

* 202 *
 - Ne felejts el felbukkanni kilenc körül. A Bár eldugott és nem
igazán van rajta jelzés, de a Broadway-en túl van és a Charger ott fog
parkolni előtte, így nehéz lesz eltéveszteni. – Az egyik éjfekete
szemöldöke a magasba szaladt. – Ha megfutamodsz, nem vállalok
felelősséget azért, amit a lányok fognak tenni annak érdekében, hogy
megismerjenek, jobb, ha tudod.
A barátai találkozni akartak velem, úgy értem, valóban találkozni,
nem csak elhaladni mellettem a kórházi folyosókon és én pánikba estem
ennek a gondolatától. Ettől, amit csinálunk sokkal fontosabbnak tűnt,
mint ahogy én akartam, hogy legyen, de nem tudtam kitalálni a módját,
hogy könnyedén kicsússzak alóla és őszintén elmondhattam, hogy ez
neki számított és nem akartam számára csalódást okozni.
Megköszörültem a torkomat és az egyik kezét finoman a hasára
tettem. Kőkemény volt és én dédelgetni akartam.
- Nash… - A másik szemöldöke is a levegőbe szaladt. – Ez itt a
nővérem Faith. Nem tudom emlékszel-e rá vagy sem. A suliban egy
évvel felettünk járt. – Megjegyzés: Faith tudott az összes hegről, amit ő
hagyott rajtam, amikor fiatalabbak voltunk.
A nővérem úgy nézett rá, mintha szíven akarná szúrni, de Nash
csak egy féloldalas vigyort küldött felé, és a bejárati ajtóhoz indult.
- Héj, Faith. Örülök, hogy hivatalosan is találkoztunk. Komolyan,
Saint. – A hangja egy kicsit lehalkult. – Ha nem bukkansz fel, az
kellemetlen élmény lesz számomra.
Ismét sóhajtottam és a tenyeremet az előttem lévő pultra tettem. –
Ott leszek. Ígérem.
Igazán rám mosolygott és eltűnt az ajtón túl, itt hagyva engem
egyedül a forrongó nővéremmel.
Felemeltem a kezem, amikor kinyitotta a száját. – Ne kezd.
Felemelkedett az asztaltól és elindult, így ellebegett tőlem a pulton
át.

* 203 *
 - Elment az a maradék eszed is? – Jobb lett volna, ha rám üvölt, de
az a tény, hogy ezt szinte suttogva kérdezte, összeszorult a szívem.
- Valószínűleg. – Felvettem a kávémat, inkább azért, hogy
csináljak valamit a kezemmel, mint bármi másért. – Ő más és nem csak
úgy értem, hogy attól amilyen a középiskolában volt. Kedves, vicces és
gyönyörű, ráadásul jól érzem magam vele… nagyon jól. Szeretek vele
lenni, és neki most egy nagyon kemény időszaka van az apjával, így
könnyebbé szeretném ezt tenni a számára. Azt gondolom, hogy most
szüksége van rám.
- Ő ugyanaz a srác, aki miatt West Coast-ig menekültél, Saint.
Eléggé megbántott téged, hogy egész életedben elbújj mindenki elől,
elfuss minden kapcsolattól. Ez egy szörnyű ötlet.
Felemeltem az egyik vállamat, majd hagytam leesni. – Tudom.
Keményen próbálkozom, hogy elengedjem – a múltat, úgy értem. Azt
mondja, hogy az egy félreértés volt. Hogy nem rólam beszélt, és én
komolyan hinni akarok neki és az a dolog a bulival… - Vállat vontam. –
Talán többet látok bele, mint amennyit kellene. A tinédzserfiúk
állandóan kanosak. Nem hiszem, hogy figyelmen kívül hagyott volna,
ha tudja, hogy csak miatta voltam ott. Még csak nem is emlékezett rá,
hogy látott ott engem.
Mogorva arcot vágott. – Természetes, hogy ezt mondta! Hogyan
máshogy jutott volna a bugyidba, ha nem ezt mondta volna. Használd
azt az átkozott fejedet, Saint. Nem illik hozzád. Itt az ideje, hogy túllépj
ezen az idióta belezúgni a ’rossz fiúba’ dolgon, vagy mi ez. Nőj fel.
- Ő nem olyan, Faith. Ő egy nagyon kedves srác. Törődik a
barátaival, szinte ugyanolyan keményen dolgozik, mint én és komolyan
nagyon jó kezelte az elmúlt néhány hónapban az összes lerázásomat,
amivel próbálkoztam. Őt nem érdekli, hogy ügyetlen vagyok, és hogy
nem tudok a szavakkal bánni, nem hányja a szememre, amikor kiakadok
és lógva hagyom őt, és ő… - Rávettem, hogy a szemembe nézzen, így
láthatta, hogy ez a rész mennyire fontos volt. – Miatta normálisnak
érzem magam az ágyban és azon kívül is.
- Sokkal jobban is tudod csinálni Saint.
* 204 *
 Ettől dühös lettem, így letettem a bögrét és keresztbe fontam a
karomat a mellkasom előtt. – Jobban kinek a színvonalával? Ő az első
srác, akit valaha kedveltem. Ő az első srác, akinek hinni akarok, amikor
azt mondja, szép vagyok. Ő az első srác, aki körül meztelenre szeretnék
vetkőzni és az ágyhoz kötözni. Én még soha nem voltam így senki
mással, Faith.
Felhorkant és rám bámult. – Természetes, hogy azt gondolja
csinos vagy, mert rohadtul szép vagy, és bárkinek, akinek van szeme,
látja ezt. De mi a helyzet az ezelőttel? Mi van azzal, amikor nem
gondolta azt, hogy ennyire lenyűgöző vagy? Komolyan egy olyan
emberrel akarsz együtt lenni, aki ennyire sekélyes? És ez a hirtelen
pálfordulás… a kedveskedés… mi van, ha ez az egész egy kitervelt terv
része, hogy beléess, mert pont most szüksége van rád?Mi van akkor,
amikor nem lesz többé szükség arra, hogy rád támaszkodjon, Saint?
Akkor mi lesz?
Az ajkamba haraptam, mert ez volt a félelmem gyökere, ahol Nash
érintett volt. Tudtam, hogy csak megpróbált megvédeni engem a
szívfájdalomtól, de a nyers szavai telibe találtak néhány komoly
fenntartást, ami a Nash és köztem növekvő dologról volt. – Azt mondta
nekem, hogy mindig is azt gondolta, hogy szép vagyok. Hogy túl okos,
és túlságosan szégyenlős voltam neki, hogy kétszer is megfontolja, de
mindig úgy gondolta, hogy szép vagyok.
- Mindegy, Saint. Még ha nem is mondta, azokat a csúnya
szavakat rólad, valaki másról mégis, és ez az, amitől ő még mindig egy
hatalmas nagy seggfej.
Ez volt az, amivel küzdöttem. Azon a ritka estén, amikor nála
találtam magam, ez volt az, ami megakadályozott engem, hogy
maradjak éjszakára, mentett meg attól, hogy nyíltan arra kérjem,
maradjon velem és tényleg ez volt az, ami tartott engem, hogy teljesen
képes legyek megbízni benne. Még mindig nem éreztem úgy, hogy
tudom, ki is volt valójában. Az a Nash, akivel lefeküdtem, akinek
szomorú lila szemei voltak minden alkalommal, amikor eljött az apja
házából, az aki rávett engem arra, hogy kinyúljak azért, amit akarok és
akivel kellemesen érzem magam az ágyban, jó úton haladok, hogy
* 205 *
szerelmes legyek belé. De volt ez a gyötrő kétség, ami kérdéseket vetett
fel és a bőröm alá férkőzött, hogy még mindig volt olyan része, ami
gyűlölködő és kegyetlen tudott lenni, de én nem hittem ezt. Volt egy
megingathatatlan tudásom, hogy a férfiak, még az olyanok is, mint az
apám, akiről azt gondoltam, nem tudott hibázni, cserbenhagyott egy
kapcsolatot, nem számított mennyire jó is volt az, valamiért, amit úgy
érzékelt, hogy jobb lesz. Ez lebegett az elmém hátsó zugában, így nem
tudtam megengedni magamnak, hogy teljes egészében megbízzak
benne, leginkább azért, mert biztos voltam benne, hogy ha még egyszer
csalódást okoz nekem, cserben hagy, soha nem lépnék túl rajta.
Legelőször, amikor még csak egy álomkép volt, akkor is elég nehéz
volt, most, hogy már valóság, megölne, ha kiderülne, hogy olyan, akit
nem tudnék értékelni, vagy tisztelni.
- Nem tudom, mit mondjak neked, Faith. Próbálok óvatos lenni,
nem fogom azt a kockázatot vállalni, hogy a szívemet a célkeresztbe
helyezem, de élvezem, hogy vele lehetek. Visszatérhetnénk anyához,
így nem kell harcolnom veled?
Nem úgy tűnt, mint aki ennyiben akarta hagyni, de végtére is már
huszonöt vagyok, nem pedig tizenhét és nekem kellett együtt élnem a
döntéseimmel, nem másnak.
- Eladásra bocsátotta a házat és már ki is bérelt egy lakást
Phoenix-ben. Van egy barátja ott lent, aki szintén nemrég vált el.
Megkértem, hogy fontolja meg, hogy marad, amíg a baba megszületik,
de már felfogadott egy ingatlanügynököt és rakodómunkásokat is bérelt.
A ház gyorsan el lesz adva.
- Én komolyan azt gondolom, hogy ez lesz a legjobb. – Őszintén
így éreztem. Ott lenni abban a házban, ebben a városban, nem tudott
elmenekülni apa, a sikertelen házasságának és az összetört szívének az
emlékétől. Talán Phoenix-ben vissza tud egy kicsit szerezni önmagából.
- Visszaköltöztél ide, hogy kisegítsd őt ebből, hogy közelebb
legyél hozzá és hozzánk. Ő még csak nem is gondolt erre, és most nézd
meg mi történik, szinte azt kívánom, bárcsak maradtál volna
Kaliforniában.

* 206 *
 Egy kicsit lebiggyesztette a száját és én a szememet forgattam
azon, hogy mennyire drámai is tudott lenni.
- Te még itt vagy. A gyerekek is itt vannak. Imádom a munkámat
és a főnökömet is. Ha vissza akarok menni a mesterképzésemre, akkor
itt is egy csomó különböző iskola közül választhatok. Nem bántam meg,
hogy visszajöttem Denver-be. Boldog vagyok az életemmel, Faith.
Az voltam. Igazán és most kiegészülve Nash-el és az új, izgalmas
móddal, ahogy hajlamos volt kierőltetni engem a komfort zónámból,
már elkezdtem értékelni az összes új dolgot ebben.
- Néhány hónappal ezelőtt is ezt mondtad volna? Előtte?
Ez egy cseles kérdés volt. Soha nem panaszkodtam az életemről.
Azt tettem, amit kellett, amit mindig is akartam, így teljesítettem, de
nem tudom, hogy igazából boldog voltam-e. – Nem vagyok benne
biztos. – Ezt olyan őszintén mondtam, amennyire csak tudtam.
- Nos, mennem kell megmenteni Justin-t a gyerekektől. Ma este
dolgoznia kell. – Mondta lágyan, de elégedetlenül.
Megkerültem a pultot és köré fontam a karomat egy ölelésre, amit
mereven viszonzott.
- Ne aggódj miattam, vagy anya miatt. Mindannyian rendben
leszünk.
Szomorúan rám mosolygott és az ajtó felé vette az irányt. –
Bárcsak hinni tudnék ebben. Láttam, hogy az összetört szív mit képes
tenni a nőkkel a családunkban és ez soha nem végződött jól.
Nála volt a pont, így csak bámultam az ajtót, miután az
becsukódott mögötte.
Szabadnapom volt, és nem igazán tudtam, mit csináljak
magammal. Az utóbbi időben, amikor nem dolgoztam, akkor Nash-el
voltam. Azelőtt, amikor szabadnapom volt, azzal töltöttem az időt, hogy
olvastam vagy rendet raktam a házban, vagy Faith-el és a gyerekekkel
voltam. Milyen unalmas is volt ez? Nem volt társadalmi életem, nem
volt hely, ahová elmehettem volna, vagy bárki, aki hiányozhat. Talán
* 207 *
Sunny-nak igaza volt, és csak elkezdtem megtapasztalni mit jelent teljes
életet élni.
Felöltöztem és eldöntöttem, ahelyett, hogy a lakásomban
maradnék és elmerülnék a gondolataimba, elmegyek vásárolni és találok
valami cukit és elegánsat, amit ma este a bárba viselhetek, így amikor
találkozni fogok Nash legénységének összes tagjával, magabiztosnak
fogom érezni magam és olyan kényelmesen, amennyire tudom. Nem
fogom hagyni, hogy a bizonytalanságom és az idegességem leromboljon
egy olyan estét, ami élvezetes is lehetne, annak ellenére, hogy tudtam,
én leszek most a középpontban. A barátai azért akartak találkozni
velem, mert az utóbbi időben olyan sok időt töltöttünk együtt és tudtam,
hogy szokatlan volt számára, hogy ilyen sokáig egyetlen lány iránt
érdeklődjön. Csak reménykedtem, hogy a reakciójuk más lesz, mint
Fatih-é. Nem akartam, hogy azt mondják neki, jobbat is találhatna, mert
egy titkos részem a legjobb dolog akart lenni, ami valaha is történt vele.

- Ez nem zavar téged? – Egy kicsit részeg voltam, talán eláztam,

és így többet beszéltem, mint általában szoktam. Valaki feles tequila-kat
adogatott körbe, és hogy lenyugtassam az idegeimet, többet ittam, mint
szerettem volna.
Shaw igazán aranyos volt és nagyon szép. Gyönyörű menyasszony
volt, de közelről és személyesen, a lágyság és a kedvesség, ami belőle
ragyogott, nehéz volt, nem beleolvadni. Majdnem befejezte az orvosi-
előkészítőt, és komolyan közel járt, hogy elkezdje az egyetemi
tanulmányait, így millió és egy kérdése volt arról, milyen munkát
végzek a sürgősségin, ami azt jelentette, hogy beszélhettem a kedvenc
témámról, a munkámról. Ezt tequila és anélkül is meg tudtam tenni.
Megrázta a fejét és egy kaján kis mosolyt eresztett meg. – Ha
mérges lennék minden alkalommal, amikor lecsapnak rá a lányok –
vagy megpróbálják felszedni őt – vagy szexi tekintettel néznek rá, nem
lenne több időm, hogy bármi mást is érezzek. Ez jár azzal, ha olyan
sráccal vagy, mint ő.

* 208 *
 Rule és Nash eltűnt a bár hátsó részében egy pool játszmára a
másik asztaltársam férjével, a rocker-rel, egy szőke sráccal, hatalmas
hajjal és egy nagy horgony tetoválással a nyaka oldalán. Ayden
valószínűleg a legszebb nő, akit valaha is láttam közelről és
személyesen. Szemei látványosak voltak, és annak ellenére, hogy
megfélemlítőnek és kissé hűvösnek találtam, az akcentusa bájos volt és
az éles esze fertőző, így a bennem rejlő tétovázás és irritáció, hogy Nash
szándékosan egyedül hagyott engem, hogy a lányok megsüssenek,
mindkettőjükkel jól elbeszélgettem.
- De ők annyira nyilvánvalóak.
Egy csapat főiskolás-korú lányról beszéltem, akik lazán
összegyűltek ott, ahol a srácok játszottak. Kollektív sóhaj hangzott fel,
amikor Jet, Ayden férje, az asztalra hajolt, hogy lökjön. Úgy értem, az a
szoros nadrág nem sok mindent hagyott a képzeletre, de mégis, ha ő lett
volna a másik felem, a bőröm bizsergett volna. Már megtörtént és még
csak nem is tudtam, hogy Nash mi volt a számomra. Úgy értem,
elkezdtem rájönni, de nem voltam eléggé bátor, vagy eléggé biztos
magamban vagy benne, hogy megnevezzem.
Ayden felnevetett, lenyalta a sót a kézfejéről, ami az utolsó kör
felesből maradt ott.
- Mindig ilyenek. Csak azt kell tudnod, hogy bár a lányok
állandóan néznek, a srácok soha nem néznek vissza. Nem lehetsz együtt
valakivel, ha közben nem bízol meg benne teljesen. Az soha nem
működne.
Tekintettel arra, hogy Jet nem csak helyes volt, de még egy
bandában is játszott és sokat volt úton, azt hiszem ez azt jelentette, hogy
ő nagyon, de nagyon megbízott benne.
Vágtam egy arcot és tequila illatú bátorsággal böktem ki, - De
emlékszem mindannyiukra a középiskolából. Mindennel lefeküdtek, aki
élt és mozgott. Honnan tudjátok, hogy most bármiben is mások?
Döbbenten pislogtam, mert ez nem volt helyénvaló vagy olyasmi,
amit normálisan valaha is mondanék. Éreztem, hogy pír lepi el az

* 209 *
arcomat, de Shaw kinyújtotta apró kezét és a karomra helyezte. Az
asztal alá akartam süllyedni és elbújni.
- Néhány évvel alattad jártam a középiskolába, Saint, szóval
tudom. Tudom, mit szeretett Rule, nagyon tisztán emlékszem, mennyire
rosszak voltak mindannyian. Az emberek változnak. Az idő múlásával
felnövünk. Az élet megtörténik, a jó és a rossz dolgok is, és csak az a
személy fontos, akit szeretsz, a férfi, aki nélkül nem tudsz élni, nem
számít, hogy mit tett vagy mit nem, amikor fiatal volt és még próbált
rájönni az élet nyitjára.
Ayden felkapta a sörét és ünnepélyesen bólintott. – Hosszú éveket
töltöttem azzal, hogy megpróbáltam eltemetni a múltat, ami nagyon
csúnya volt, amitől úgy gondoltam, engem is csúnyává tett. Aki most
vagyok, az nem az a személy, de nem léteznék azok nélkül a tapasztalak
nélkül.
Az alsó ajkamba haraptam. Savanyú volt a lime és a pia miatt. Egy
reszketeg lélegzet hagyta el a tüdőmet és hagytam, hogy a tekintetem
egyikükről a másikukra táncoljon. Szeretetre méltó fiatal nők voltak.
Elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzanak a figyelemmel, amit a férfiaik
begyűjtöttek, elég kedvesek, hogy ítélkezés nélkül üdvözöljenek a
csapatban, mert azt akarják, hogy Nash boldog legyen. Csak nem
tudtam, hogy én valaha is tisztában leszek-e a múltammal, szemben a
jelennel, amiben úgy tűnt, ők benne voltak.
A könyökömre támaszkodtam az asztalon és az államat a kezembe
tettem.
- Kövér voltam.
Mindketten rám pislogtak majd pillantást cseréltek. Ayden
halványan megpendítette a kérdést, - Na és?
- Ez tett engem félénké és esetlenné, az olyan valami, amit soha
nem nőttem ki. Sok mindent megkaptam az iskolában. Az emberek
kegyetlenek voltak, ez fájt, és most bár kívülről már nem az a lány,
belül még mindig teljesen ő vagyok, és ettől viselkedem úgy, mint egy
különc.

* 210 *
 Shaw a válla mögé dobta hosszú haját és kérdőn nézett rám. – Mi
köze van ehhez Nash-nek?
Hanyagul legyintettem a levegőben. – Te bízol Rule-ban, Ayden
pedig Jet-ben… de nekem, miért kellene megbíznom akárkibe, amikor
ott vannak a lányok, hogy rávessék magukat? A fiúknak a szép lányok
tetszenek, akikkel nem sok a munka. – Mondtam, mintha én lettem
volna a hatóság ebben az ügyben.
Ismét váltottak egymást között egy pillantást és Shaw kerek-perec
azt mondta nekem, - Nash nem ilyen. Először is, ő a legkevésbé ítélkező
ember a világon és másodszor, soha, és úgy értem, soha nem töltött
annyi időt egyetlen lánnyal sem, mint amennyit veled.
Ayden egy hangot hallatott és megveregette a térdemet. – Utálom
ezt mondani neked, édesem, de azok a srácok olyan lányokat szednek
fel, akikkel időt akarnak tölteni: legyen az vékony, kövér, szőke,
barna… megnevezed és nekik meglesz. A lényeg, hogy szerintem
egyértelműen elmulasztottad azt, hogy a mi fiúnk téged szedett fel, hogy
veled töltse az időt és ő újra és újra ezt választotta. – Néhány sötét
hajtincsét kisöpörte az arcából és rám emelte a szemöldökét. – És higgy
nekem, egyikőjük sem ijed meg egy kis munkától.
Hallgattam a szavaikat, de ugyanabban a pillanatban az egyik
főiskolás lány kitört a csapatból és az asztalhoz keringőzött. Nash a
dákóra hajolt, és annak ellenére, hogy a lány egyértelműen az ő irányába
indult el, a tekintete egyenesen rám irányult. Engem nézett szorosan és
nem tudtam mást tenni, mint visszabámulni rá. Soha nem tudtam
elképzelni, hogy megbízzak valakiben, szeressek valakit ennyire feltétel
nélkül, amit te csak úgy ismersz, hogy te vagy az egyetlen személy,
akire gondol, az egyetlen, akit akar. Ez számomra egy fantáziának tűnt.
Ez nem létezhet a valóságban… ugye?
- Nem tudom, hogy ettől most jobban, vagy rosszabbul érzem
magam.
Mindketten egyszerre kezdtek el beszélni, megpróbálva
megnyugtatni engem, hogy Nash hű volt, hogy ő egy nagyszerű srác, a
kedves ember a csapatban, hogy jellemzően ő volt a józanság hangja,
* 211 *
mert Rule olyan forrófejű, és Jet hajlamos volt arra, hogy szeszélyes és
érzelmes legyen. Fél füllel hallgattam ezeket, amíg néztem, hogy a
diáklány Nash mellkasára tette a kezét és szemérmesen felmosolygott
rá. Nem tudtam, mi zavart jobban, az, hogy nyíltan flörtölt vele, vagy
az, hogy ez ennyire zavart engem. Nagyon kényelmetlenné tett, hogy
láttam ezt megtörténni.
Nash megrázta a tetovált fejét, tett egy lépést hátra, és a dákót
Rowdy-nak adta, így utat tudott törni magának a hölgyek tömegén. A
szemei továbbra is az enyémekbe kapcsolódtak. Azt hiszem, tudta, hogy
zaklatott vagyok, és nem attól, amit a lány mondott, bármi volt is az,
hanem a nyílt figyelemtől, amit kapott. Nem volt az enyém, legalábbis
nem olyan módon, amit hangosan kimondtunk volna, hivatalos
minőségben, így ennek nem kellett volna számítania, de számított.
Karját a vállamra tette és éreztem, hogy lágy csókot nyomott a
fejem búbjára. Ez volt az, ezek az egyszerű gesztusok, amik
megpróbáltak függetleníteni mindent, amiről azt hittem, hogy
biztonságos csomót kötöttem rájuk.
- Minden rendben?
Shaw és Ayden bólintottak, én meg levegőért kaptam, ahogy
megpördítette a székemet, hogy szembekerüljek vele. Kezét rátette a
székem mindkét oldalára, így csapdába estem és kényszerített, hogy
ránézzek.
- Komolyan, minden rendben? Mehetünk, ha szeretnél.
Úgy éreztem, nem kapok levegőt. Ez lenne a második alkalom,
amikor korábban hagyná ott a barátait miattam, csak azért, mert nem
tudtam összeszedni a kavargó gondolataimat. Kinyitottam a számat,
hogy válaszoljak, hogy elmondjam neki, minden rendben. A barátai
tényleg nagyon kedvesek voltak. Eléggé szépen zsongott már a fejem,
hogy színleljek még egy órácskát, de nem volt lehetőségem
megszólalni, mert Rule hirtelen feltűnt az asztalnál, a világos-színű
szemei tágra nyíltak szép arcán.
- Rome most hívott. Cora szülni fog.

* 212 *
 Hirtelen mindenki lázas tevékenységbe kezdett. Jet és Ayden, Rule
és Shaw, mindnyájan kirohantak a bárból, nem törődve azzal, hogy
kifizessék a számlát. Meglepetten néztem Nash-re, ahogy intett a
felháborítóan jól-kinéző csaposnak.
- Miért van mindenki kiborulva? – Nem értetten a hirtelen
rohanást és a sietős indulást.
Rowdy kihúzott egy köteg bankjegyet a tárcájából, ami egy
lánccal volt a zsebéhez csatolva és a csapos kezébe adta.
Nash a csuklómra tette a kezét, és lábra segített. Egy kicsit
bizonytalan lábakon álltam, így az egyik karomat a dereka köré fontam.
- Korábban jön, a baba. Neki még nem lett volna esedékes a hónap
végéig. Ember, Cora csalódott lesz, hogy az apja nincs itt.
Előhúzta a telefonját és fénysebességgel kezdett sms-t írni.
- Hányadik hétben van? – Könnyedén belecsöppentem egy
szerepbe, amiben kellemesen éreztem magam. Féltékenységtől, enyhe
ittasságtól, a nem-egészen barátnő státusztól szúrni kezdett a bőröm.
Úgy nézett rám, mintha egy másik nyelvet beszéltem volna.
- Valószínűleg jól van. Ő csak elég apró és a baba valószínűleg
nagy figyelembe véve az apa méretét. Ha a barátod legalább a
harminchetedik hétben van, az tekinthető teljes időtartamnak, így ő és a
baba rendben lesznek.
Kisietett velem a bárból és megtorpantam, amikor a Charger-nél
állt meg és nem a Jetta-nál.
- Ayden-nel feleseztél, így tudom, hogy többet kellett innod, mint
amennyit szoktál. Nem akarom, hogy vezess, így hazaviszlek, és holnap
elhozzuk a kocsidat.
Az ajtóba tette a kulcsot és én felnéztem rá az elismerés és a
félelem keverékével. Komolyan azt kívántam, bárcsak ne lenne ilyen
könnyű kedvelni őt… jobban, mint kedvelni őt, valójában.

* 213 *
 - Tudom, hogy aggódsz a barátod miatt. Hívok egy taxit. – Szemei
elsötétedtek, mint akkor, amikor valamit erősen érzett.
- Saint… - Hangja karcos és mogorva volt. Végighúzta
hüvelykujját az állán, amitől megremegtem. – Épp annyira aggódom
érted is. Nem tudom pontosan mikor történt ez, de megtörtént.
Hazaviszlek, majd utána bemegyek a kórházba.
Nagyot nyeltem és némán bólintottam. Besegített az autóba és
elindultunk az éjszakába. Feszült volt; éreztem, és amíg el tudtam volna
hadarni millió és egy egészségügyi okot, hogy a dolgok valószínűleg
rendben lesznek, tudtam, hogy ez nem az, amitől jobban érezné magát.
Már volt egy olyan személy, akit szeretett, aki elment tőle; annak a
gondolata, hogy másvalakit is elveszít kínzás lehetett. Kinyújtottam a
remegő kezemet és a karjára helyeztem, ami a váltón pihent. Izmai
kőkemények voltak és finom remegés érződött bennük.
- Nash. – Rám nézett és észrevettem az aggodalom finom vonalait,
amik a szája körül keletkeztek. – Akarod, uh, akarod, hogy veled
menjek a kórházba?
Ők mind egy nagy család voltak, mindannyian szerették egymást,
támaszkodtak a másikra. Én egy kívülálló voltam. Igaz, a kórház volt a
második otthonom, ott jobban elememben voltam, mint az autóban,
megpróbálva ezt a komor embert vigasztalni. De ez volt a helyes dolog,
amit tehettem. Megfigyeltem, hogy a szeme télizöld (lilás árnyalat)
színbe tolódott és a karja, ahol megérintettem egy kissé ellazult.
- Igen. Igazán szeretném.
- Rendben. Akkor menjünk.
A kerekek a kocsi alatt megcsikordultak és oldalra dűltem, ahogy
megfordult az utca kellős közepén és a város, vagyis a kórház felé vette
az irányt. Ez egy holtbiztos módja volt annak, hogy kijózanodjak,
gyorsabban, mintha csak hazamentem volna aludni.
Leparkolt és nekem gyakorlatilag rohannom kellett, hogy lépést
tartsak vele, ahogy elindult az ajtó felé. Jó dolog volt, hogy magas
voltam, mert máskülönben olyan érzésem lett volna, mintha maga
* 214 *
mögött húzna engem. Kezei kemények voltak az enyémen és éreztem az
ideges nedvességet, ami bevonta a tenyerét. A sürgősségi felé ment, így
meg kellett vetnem a sarkamat, hogy visszarántva megállítsam őt.
- A szülészet és az újszülött osztály erre van. Már valószínűleg
bevitték őt oda.
Felnyögött és húzódozva hagyta, hogy vezessem. Nem
mulasztottam el a kérdő tekinteteket, amiket az éjszakai személyzettől
kaptam, ahogy a kezét fogva lavíroztam. Olyan srác volt, aki egyébként
is vonzotta a figyelmet és tekintettel arra, hogy még mindig a
katasztrofális randimról pletykáltak Dr. Bennet-el, ez nem sok jó ígért
nekem azzal kapcsolatban, hogy nem leszek többé beszédtéma.
A csapat a várószobában gyűlt össze, leszámítva Rule-t. Nash
bólintott a srácoknak, akik oda-vissza járkáltak, de a lányokhoz ment
információkért.
- Mi történik?
Shaw az ujja köré csavarta a hajtincsét, és zöld szeme hatalmas
volt az arcán.
- Korábban szül, de ez nem túl rossz. Harminchatodik hét. Rome
mindenkit kiakasztott. Azt hiszem volt egy kis epizódja, így jött az
anyja, és megragadta Rule-t, hogy tartsa kordában. Az orvos félt tőle.
Nash felhorkant és nem okozott problémát elképzelni a jelenetet
Rome és az orvos között, figyelembe véve, hogy pontosan tudtam
milyen ijesztő is tudott lenni a nagy ex-katona.
- Valaki hívta Joe-t? – rám nézett és felvilágosított: - Cora apja.
Shaw bólintott. – Rome megtette az úton. Érdemes lenne
felhívnod Phil-t.
Nash megfeszült mellettem és a szemei ismét sötétek lettek.
Tudtam, hogy az apja olyan volt, mint egy mindent-kitöltő szülő
ezeknek a srácoknak. A tetováló szalon, amit létrehozott, az otthonuk
lett. Amíg neki kiutat kellett engedni az epének és a kiégésnek, addig

* 215 *
egy új élet születik a világra. Megszorítottam Nash kezét és ő lenézett
rám.
- Megyek, beszélek a személyzettel, hátha kapok bennfentes
információkat. Rendben?
Nyelt egy kicsit és a szája lefelé görbült.
- Megyek telefonálok egyet.
Annyira szomorúnak és olyan elkínzottnak nézett ki, ami
keményebben húzta a szívemet, mint nézni, ahogy a lányok rávetik
magukat. Felemeltem a kezem és rátettem az arcára. Volt egy rángás az
arcán, ami többet jelentett, mint a feltüzelt ápolónői ösztönöm,
gondoskodni akartam róla. Ez nem volt jó. El akartam szigetelődni, elég
helyet akartam, ahol nem volt esély, hogy ez a férfi újra bántani tudjon
engem, és éreztem, hogy ez a biztosíték egyre messzebb és messzebb
csúszott.
Elmentem és érdeklődtem a betegről és a babáról. Felhasználtam
az alkalmazotti státuszomat, hogy több infót szerezzek, mint amennyit
adnának a tarka legénységnek, aki összegyűlt a várószobában. Mire újra
találkoztam Nash-el, mindenki komolynak és stresszesnek tűnt. A
babáknak sokáig tartott, míg világra jöttek és ez mindannyiuknak
hosszú éjszaka lesz.
- Nagyszerűen csinálja. Még mindig van ideje, hogy simán
menjen, mielőtt császármetszést végeznének rajta. A baba életjelei
erősek, így úgy gondolom, minden rendben fog menni. Azt mondanám,
rendezkedünk be itt és várjunk. A babának egyértelműen saját
napirendje van, és nem tudja, hogy vannak szabályok, amiket követnie
kellene.
- Úgy hangzik, mintha a nagybátyja lenne; máris megmutatja az
Archer gyökereit.
Shaw száraz megjegyzése megtörte a maradék feszültséget is és
hálás pillantások, valamint megkönnyebbült mosolyok válaszoltak a kis
eligazításomra. Levegőért kaptam, amikor Nash a karjába vont és a
mellkasához húzott, így tudott tartani, amíg ő a falnak támaszkodott.
* 216 *
 Ajkát a halántékomhoz nyomta és éreztem, hogy a mellkasa
kitágult, majd leengedett. – Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy.
Annyira kivagyok a kórháztól, de legalább te elviselhetőbbé teszed.
Nem tudtam, mit mondja erre, így csak a vékony dereka köré
fontam a karomat, és hagytam, hogy magához szorítson. Gyorsan ki
kellett találnom milyen mélyre voltam hajlandó elmenni vele. A valóság
az, hogy itt akart engem tudni, nem csak azért, mert tudtam a kórház
csínját-bínját, hanem mert engem akart, ami olyasmi volt, amit úgy
éreztem, igazán meg kellett értenem.

Nem akartam sebet kapni, de soha nem gondoltam volna, hogy

rosszul kezeltem ezt, a végén én is nagyon jól meg tudtam volna bántani
őt. Ez az ötlet egyáltalán nem tetszett.

* 217 *
 13. Fejezet
Nash

- Cora elhozta a babát. Nem tudom elhinni, hogy milyen pici.

Bólintottam, és Phil kezébe adtam egy pohár vizet. Szörnyen nézett ki.
Fájt, hogy így kellett látnom őt, egyre gyengülve, a lakásában lévő
hálószobát lényegében egy kórteremmé alakították át. Minél több idő
telt el, annál soványabb lett, sokkal sápadtabbnak tűnt, és hallottam,
hogyan zihált és szívta be majd fújt ki minden egyes lélegzetvételt.
Lehajtottam a fejem és a szőnyeget bámultam a Vans-om (cipőmárka)
között. Nem akartam, hogy lássa, milyen nehezekké váltak számomra
ezek a látogatások.
- Úgy néz ki, mint egy apró játék baba, amikor Rome a karjában tartja.
Szinte belefér az egyik nagy medve mancsába. Túl kicsi, hogy tudja
még, de már az összes férfit az életében az ujja köré csavarta. –
Viccelődtem, de igaz volt.
Remy Josephine Archer egy göndör, szőke-hajú, tökéletesen miniatűr
mása volt az anyukájának. A szemei még sötétek voltak, de középen
nem lehetett összetéveszteni a tiszta, éles Archer-ökre jellemző kék
színt. Olyan lesz majd, mint Rule és Remy szeme. Büszkévé fogja tenni
* 218 *
a névrokonát és Cora apja már most szerelmes az ő unokájába, arról
beszél, hogy Brooklyn-ból Denver-be költözik. A kis R. J. volt az első
baba a tákolt családunkban és nem volt semmi kétség, hogy rettentően
túl lesz védelmezve és nevetségesen imádva. Nem is érdemel ennél
kevesebbet.
- Hogy megy a bolt Cora nélkül?
Phil elkezdett köhögni és a szemöldököm alól felnéztem rá.
Nagyon szörnyen hangzott, amitől a szívem annyira összeszorult, hogy
egy pillanatra megállt.
- Lehetne jobb is. Nem tudok olyan sok ügyfelet fogadni, nagyon
sok volt, amit kézben tartott. A nap első fele elveszik az új ügyfelekkel,
megcsinálom a szarokat az interneten és kifizetem a számlákat. Ez
szívás. Az új boltban elkezdődött az építkezés, így amikor nem a
Marked-ben próbálom kezelni az üzletet, akkor ott vagyok. Rule és
Rowdy talált egy pár jó művészt, akiket fel fogunk venni próbaidőre és
meglátjuk, hogy fognak működni az új helyen, de valakit keresni kell az
asztalhoz is és előre ültetni. – Megráztam a fejemet.
Ismét köhögött és ettől az egész vékony alakja rázkódott és
remegett. – Nem fogsz találni egy másik Cora-t. Ő egy olyan fajta, hogy
amikor készen áll, vissza fog térni. Azt akarom, hogy hívd fel azt a
lányt, akivel legutóbb Vegas-ban találkoztam. Kötöttem ott egy
megállapodást és ő volt az egyike az elsőrendű modelleknek, aki miatt a
fickók képeket vettek.
Nevetve horkantam fel. – Nekem egy üzletvezetőre van
szükségem, nem egy modellre.
- Neked szükséged van valakire, aki kezelni tud minden rossz
magatartással rendelkező fickót, akiket odadobtok és illeszkedik a bolt
többi részéhez. Valakire, akinek van szíve és egy bizonyos tökössége. Ő
okos, és gyönyörű. Okkal szereztem róla infót. Hívd fel, és ha érdekli őt,
majd eljön egy interjúra.
Csak boldoggá akartam őt tenni, így beleegyeztem. – Ha te
mondod.

* 219 *
 - Én. Lehet, hogy beteg vagyok, de még mindig tudom mitől fog a
bolt futni. Ráadásul azt hiszem, talán sokkal szívesebben jönne segíteni
nektek, srácok és sikeressé tenni a boltot, mint bárki más, akit csak
véletlenül szedtek majd fel.
- Miért gondolod ezt?
- Mert a múlt összeköt minket, Nash. Egyikünk sem lenne ott, ahol
most vagyunk azok nélkül a dolgok nélkül, amik akkoriban velünk
történtek. A neve Salem Cruz. Mond neki, hogy tőlem tudsz róla és
talán megemlíthetnéd neki, hogy fel kellene keresnie a bolt honlapját,
így meg tudja nézni a művészek oldalát.
Rejtélyes és kitérő volt, de ez elég jellemző Phil-monológ volt, így
nem kérdőjeleztem meg. Különben is, témát váltott.
- Hogy van a csinos nővér?
Ez egy jó kérdés. Fogalmam sem volt, hogy van. Azóta, mióta a
kórházban töltötte az éjszakát velem, amíg mindannyian Cora-ra és a
babára vártunk, enyhén kerülgető lett. Még mindig együtt töltöttük az
időt, még mindig együtt töltöttük az éjszakát, olyan gyakran, amennyire
mindkettőnk időbeosztása engedte, de most volt ott valami, valamiféle
távolság, valamilyen pajzs, amit felhúzott, és annak ellenére, hogy nem
akartam magamnak bevallani, most már mélyen benne voltam, és olyan
volt, minta távolodna tőlem.
Meg akartam kérdezni tőle, azt akartam, hogy beismerje együtt
vagyunk, hogy ez a dolgok közöttünk komoly és majdnem három hónap
elteltével látnia kellett volna, hogy elköteleztem magam vele, vele és
senki mással. De ahelyett, hogy közelebb került volna, úgy tűnt nagyobb
távolságot akarta közöttünk. Még azt sem engedte meg, hogy bármit
tegyek érte Valentin napon. Ez egy nehéz helyzet volt és amíg nekem
nem volt probléma, hogy az ágyra nyomjam őt, amitől látta és érezte,
mennyire tökéletesnek is gondoltam őt, az ágyon kívül komolyan
aggódtam, hogy ha megpróbálom ezt felcímkézni, megpróbálom
kényszeríteni őt, hogy bevallja törődik velem azon túl, amit el tudtam
érni, hogy a sötétben érezzen, elmenne.

* 220 *
 Értettem, hogy óvatos akart lenni, hogy nem volt teljesen
meggyőződve arról, hogy bízhat bennem… hogy bízhat bármelyik
srácban, igazából. Nem tudtam hibáztatni őt. Mesélt nekem az apjáról és
a barátnőjéről, és arról a néhány srácról, akikkel összejött, amíg
főiskolára járt, és hogy mindkét esetben a hűtlenség hagyott maradandó
nyomot a lány már amúgy is bizalmatlan lelkén. Egy kis értelmet
akartam rázni bele. Olyan keményen dolgoztam azon, hogy közel
kerüljek hozzá, kizárt dolog volt, hogy elszúrjam azzal, hogy a farkamat
az első hajlandó nőbe dugom, aki az utamba kerül, de én csak nem
tudtam úgy tenni, hogy megkérem, higgye el ezt.
Eléggé elkendőzte a helyzetet a főiskolán lévő sráccal, de amikor
az apjáról beszélt, arról, hogy a családja mennyire közel állt egymáshoz,
arról, hogy az anyja mélyvízbe került az árulása miatt, hallottam a
hangjában, hogy ez mennyire nehéz volt a számára. Az ő hűtlensége
elég mélyen belevágott nemcsak az anyja, de a Ford család összes női
tagjába ahhoz, hogy maradandó sebeket szerezzenek. Beszélt arról,
mennyire tolerálta az apja és az ő választását, arról, hogy a másik arcát
mutatta, hogy a békét és az apját az anyja életében tartsa, de a harag ott
volt minden szó mögött, amit kimondott. Nem mondhattam, hogy ezt
felróttam neki, mert még kívülről is láttam, hogy az apja szar dolgot tett
és cserben hagyta a családját. Én csak azt nem tudtam, hogy Saint
valaha is el fog-e jutni egy olyan helyre, ahol ezt az egészet el tudja
engedni és hitét tenni arra, hogy én nem ilyen vagyok… hogy nem jött
el neki annak a ténynek az időszaka, hogy az emberek esendőek is
lehetnek, még azok az emberek is, akikre egész életünkben felnéztünk.
A harag, ami fortyogott benne indokolt volt, de ha nem tudta kitalálni
mit csináljon vele, én nem tudom ez mit jelent számunkra a jövőre
nézve.
Az apja csalódást okozott neki, megszilárdította a
bizalmatlanságának az alapját, amitől én a földre kerültem évekkel
ezelőtt és nem tudtam, hogyan láttassam meg vele, hogy bármit
megtennék, ami az erőmből telik, hogy még egyszer ne hagyjam
cserben. Én nem az apja voltam, és soha nem is akarok olyan ember
lenni, aki eldobja a szerető családját egy gyorsan megszerezhető
darabért.
* 221 *
 - Ő nehéz eset.
Elnevette magát, egy valódi nevetéssel és ettől én is a padlóra
mosolyogtam. Éreztem, hogy kinyúlt és az egyik vékony kezét a
lehajtott fejem tetejére tette. Behunytam a szemem és éreztem, hogy a
levegő megremeg a mellkasomban.
- Ez az életed jelmondata ebben a pillanatban, Nash. ’Nehéz’. Erős
férfi vagy, egy jó ember és képes vagy kezelni bármit, amit az élet az
utadba hajít, nem számít, mennyire nehéz is az. Azt akarom, hogy tudd,
hogy ez a férfi – az, aki most vagy – egy olyan férfi, akire büszke
lehetsz. Te vagy a legnagyszerűbb dolog, amit valaha is létrehoztam. Ne
kételkedj ebben.
Nos, a francba is, ettől csak mindenütt ordítani akartam. Ökölbe
kellett szorítanom a kezemet, hogy visszatartsak minden érzelmet.
- Minden, amit valaha is akartam, hogy az anyám mondja nekem
ezt. Most már tudom, hogy hallani ezt tőled – attól az embertől, aki itt
volt nekem – ezerszer értékesebb. Köszönöm, Phil.
Még mindig okozott egy kis nehézséget, hogy úgy gondoljak rá,
mint ’apa’. Az ujjai megveregették a borotvált fejemet.
- Bátrabbnak kellett volna lennem. Nem kellet volna annyira azzal
foglalkoznom, hogy utálni fogsz, mert nem mondom el neked. Azt
akartam, hogy az anyád felelősséget vállaljon, de amikor véglegesen
hozzám költöztél… el kellett volna mondanom az igazat.
- Nos, azt kívánom, bárcsak hamarabb tudtam volna, bárcsak lett
volna időm, hogy értékeljem azt, hogy az egyik szülőm büszke rám. A
választás, amit meghozott, könnyűvé tette számomra megemészteni azt
a tényt, hogy bár életet adott nekem, soha nem volt igazán az anyám.
- Már jóval azelőtt büszke voltam rád, hogy rájöttem volna, a fiam
vagy, Nash. Anyád bonyolult nő, neki mindig elég egyértelmű
elképzelése volt arról, hogyan kellene kinéznie az életének. Sem te, sem
én nem illettünk ebbe a képbe.

* 222 *
 Elhúzta a kezét, és én végül felnéztem rá. Ha ezt mind lenyeltem
volna – az érzéseket, az elvesztett időt – a történelem üveges és fényes
lett volna a szemeiben.
- Csak hagynia kellett volna, hogy elvigyél engem abból a
mozgásból. Ez egy csomó szívfájdalomtól mentett volna meg
mindenkit.
- Nem mehetünk vissza az időben, fiam, minden, amit tehetünk,
hogy okosabban és sokkal alaposabban megyünk előre. – Köhögő
roham tört rá, ami mintha nem akart volna véget érni és végül szüksége
volt oxigénre és néhány fájdalomcsillapítóra. Mindkettővel segítettem
neki és rájöttem, hogy rövidebbre kell fognom a látogatási időt.
Lefektettem őt, és megpróbáltam nem aggódni minden egyes
alkalommal, hogy amikor látom őt, olyan érzés, mintha az utolsó
alkalom lenne.
- Hívd fel Salem-et. Ő az, akire nektek, srácoknak szükségetek
van, és azt gondolom, szeretni fogjátok őt.
- Miért érzem úgy, hogy több van ebben a történetben, mint
amennyit elmondasz nekem?
Egy gyenge mosolyt küldött felém és a szemei lecsukódtak. –
Ismersz engem; Mindig szívesen nyújtok segítő kezet, ha tudok: te,
Rule, Jet, Rowdy, Cora. Megcsináltam az elveszett lelkekből a saját kis
családomat. Remélem, ahogy az idő halad előre, tovább fogjátok vinni
ezt a hagyományt. Minden jóra megtanítottalak, amit úgy gondoltam,
meg kellett tanulnod azért, hogy jó életed legyen, fiam.
Tényleg azt tette. Minden leckét az élethez, amit úgy érzett,
tudnom kell, a saját egyedi módján tanította meg nekem. Beszálltam a
Charger-be és benyomtam a rádiót, így hangosan hallgathattam a zenét.
A Flatfott 56 robbant keresztül a hangszórókon, és azon gondolkoztam,
hogy ha esetleg kiszorítanék minden más érzést, akkor nem éreznék
fájdalmat azért, hogy látom Phil-t eltűnni a szemem elől. Küldtem
Saint-nek egy üzenetet, mert tényleg ő volt az egyetlen dolog, amitől
jobban fogom érezni magamat.

* 223 *
Persze, el tudtam volna menni a Bárba, hogy lerészegedjek Asa-val,
felhívhattam volna Rome-ot és elmehettünk volna súlyokat emelni az
edzőterembe, Rule eldobott volna mindent és eljött volna, hogy
meghallgasson, Rowdy is elhúzta volna magát onnan, akinél ma este
volt, és jött volna, hogy szórakoztasson és Jet… nos, Jet szinte már soha
nem volt a városban, de tudtam, hogy őt is felhívhatnám. Voltak
barátaim, emberek, akik szerettek, akik közvetlenül mellettem
szenvedik el a veszteséget, és mégis ő volt az egyetlen, aki tompította az
égést, a széttépés érzését, ami az ilyenfajta látogatások után maradt.

Rendelek pizzát. Átjössz munka után?

Ő: Nem lesz az már késő?
Nem számít… Valójában ez alkalommal maradhatnál éjszakára.

Ez övön aluli volt, puhány és passzív-agresszív. De szarul éreztem

magam, így megpróbáltam magam egy kicsit megerősíteni a következő
üzenetre.

Durva látogatásom volt Phil-el. Úgy tűnik, már alig tart ki. Szeretnélek
látni téged, és szeretném, hogy velem maradj.

Egy ideig nem érkezett válasz, úgyhogy el kellett indítanom az autót és

hazafelé venni az irányt. Az egész belsőm összekuszálódott és savanyú
íz töltötte meg a számat. Meg akartam ütni valamit vagy hagyni, hogy
valami megüssön engem.
Felhajtottam a Victorian elé, amikor végül válaszolt. Ez bosszantott.
Ezelőtt soha nem kellett várnom, hogy halljak egy csaj felől, különösen
egy olyan csaj felől, akinél nem igazán tudtam, hogy ugyanolyan
szinten érdeklődik-e irántam, mint ahogy én iránta. Már többé nem
kételkedtem magamban, de utáltam, hogy ezt felkavarta bennem.

* 224 *
Ő: Sajnos bejött egy srác, akit eltalált egy szögbelövő pisztoly. Ha nem
bánod, hogy egy kicsit később bukkanok majd fel, akkor ott leszek.
Menj és egyél nélkülem.
Mi a helyzet azzal, hogy velem maradsz?

Erőltetnem kellett a szerencsémet. Túl nyitottnak éreztem magam,

összevéreztem mindent, amit mindenhol éreztem és kizárt dolog volt,
hogy megállítsam az áramlást.

Ő: Beszélhetünk erről később? Még két beteget kaptam. Mennem kell

dolgozni. Később találkozunk.

Sóhajtottam, teljesen felszakítottnak és elégedetlennek éreztem

magamat, amikor ezt küldte: Annyira sajnálom Phil-t. Ez nem
tisztességes, és sajnálom, hogy fáj neked.
Ez volt az a dolog vele kapcsolatban, hogy nem számított milyen
messzinek tűnt is ő, volt ott valami, valami kötelék, ami miatt hittem,
hogy végül magához tér és rájön, hogy mi valami csodálatosak és
különlegesek lehetnénk együtt.
Kiszálltam a kocsiból és felhívtam a pizzériát, ami már a
keresztnevemen ismert engem. Megrendeltem a vacsorát és visszatettem
a mobilomat a hátsó zsebembe, amikor egy női hang káromkodása és
egy hangos dübörgés felkeltette az érdeklődésemet
A szomszédom a bezárt lakásának ajtaja előtt állt, amit a magas
sarkúja orrával eltökélten rugdosott, ami még a rózsaszínnél is
rózsaszínűbb volt. Olyan nyelvezetet használt, amitől vigyorogtam és
rosszallóan nézett rám, amikor megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni
valamiben. A sötétvörös haját átdobta a vállán és a kezét a csípőjére

* 225 *
tette. Ma úgy nézett ki, mintha egy divatbemutatóról jött volna, kivéve
az elégedetlen arckifejezését.
- Mindig bezárom magam mögött az ajtót. Minden ajtót, ami
normális esetben jó dolog, de nem akkor, amikor a kulcsom a másik
oldalon van. A mobilomat a kocsiban hagytam és csak két lépést tettem
a folyosón, amikor rájöttem, hogy nem kaptam fel azt a rohadt kulcsot.
– Drámaian felnyögött és a levegőbe dobta a kezét. – Így a mobilom a
kocsiban ragadt, a kulcsom meg a lakásomban, és én egy idióta vagyok.
Ráemeltem az egyik szemöldökömet, mert felmordult és kezét
végigfuttatta a haján.
- Használhatod a telefonomat, hogy felhívd a házmestert, bár lehet,
hogy gyorsabb lenne, ha egy lakatost hívnál. Rendeltem pizzát; gyere át
és lógj ott egy kicsit.
Szemöldöke összeszaladt és a homlokát ráncolta rám. – Ettől nem
fog a barátnőd kiborulni?
Fogalmam sem volt. – Nem tudom.
- A kiborulást, vagy a barátnőt?
- Mindkettőt. Akarod használni a telefonomat vagy sem?
Sóhajtott és követett engem a lakásomba. Odaadtam neki a mobilt
és használta az Internetet, hogy találjon egy lakatost, aki itt lesz egy
órán belül. Ledobta magát a kanapémra és a mennyezetet bámulta.
- Ha be tudnék jutni a furgonomba, ott van egy tolvajkulcs
készletem. Lefogadom, hogy be tudnék törni.
Megkínáltam egy sörrel és helyet foglaltam a kanapéval szemközt.
- Miért van neked olyanod?
Úgy folytatta, mintha nem is hallott volna engem. – És a társam…
Jézus, ha meghallja ezt, soha nem fogom tudni jóvá tenni. Kizártam
magunkat a járőr autóból két héttel ezelőtt.
Mi van? – Royal?

* 226 *
 Elfordította a fejét, hogy rám nézzen és láttam, hogy elszólta
magát. – Igen?
- Mit csinálsz pontosan?
Kifújta a levegőt és a sört a két keze között forgatta. – Zsaru
vagyok.
Ismét, mi van? – Komolyan? – Nem tudtam elrejteni a hangomban
lévő hitetlenséget.
- Igen. Megmondtam, hogy nem fogod elhinni, ha elmesélem
neked, mit csinálok. Senki sem teszi. Tavaly végeztem az akadémián,
így egy újonc rendőr vagyok, de mégis egy rendőr.
Hagytam, hogy a hitetlenkedő tekintetem végigjárja a nevetséges
cipőjét és a mutatós ruháját. – Tényleg? Nem tudlak elképzelni
jelvénnyel és fegyverrel, ahogy megmented az életemet.
- Még lány vagyok, de igen, járőrözök. Ezért van, hogy állandóan
túlórázom, és amiért azt hiszem, jól tudok olvasni az emberekben.
Kopogtattak az ajtón és mentem, hogy elhozzam a pizzát.
Letettem elé a kávézóasztalra , és nem zavartattam magam, hogy
találjak egy tányért. Ez nem olyan volt, mintha megpróbáltam volna
lenyűgözni őt, vagy valami. A szemét forgatta és megragadott egy
szeletet.
- Nos, az ösztönöd ami Saint-ről volt, teljesen téves. Azt mondtad,
érdeklődik irántam, hogy belém van esve, de az utóbbi időben úgy
érzem, minden, ami velem csinál, hogy a saját farkamat kergetem.
Royal elnevette magát és azt gondoltam, tényleg jelentett valamit,
hogy a legkevésbé sem vonzódtam hozzá. Annyira lecsaptam Saint-re,
hogy annak ellenére, hogy tudtam, a szomszédom vitathatatlanul
gyönyörű és vicces volt, egyszerűen nem volt az esetem.
- Nash, láttam őt. Amikor jön, amikor elmegy, mindig ugyanaz a
kifejezés van az arcán. Izgatott, hogy láthat téged, hogy veled lehet, de
ezek alatt, meg van rémülve. Nem ismerem a teljes történetet, de ha
rávesz arra, hogy a saját farkadat kergesd, akkor higgy nekem, amikor
* 227 *
azt mondom, kizárt dolog, hogy nem tesz meg ő is ugyanannyi kört,
hogy elkapja a saját farkát.
Istenem, én is ezt reméltem, mert ha én vagyok az egyetlen, aki
szédül és akinek hányingere van, akkor ez az út kevésbé lesz
szórakoztató.
- Együtt jártunk középiskolába, meglehetősen különböző körökben
mozogtunk. Belebotlottam a sürgősségin tavaly, amikor az egyik
haverom egy bárban verekedésbe keveredett. Akkoriban volt ez a
meggyőződése rólam, és nyilván azt hitte, hogy igazán szörnyű dolgokat
mondtam róla és ez nyomot hagyott rajta. Tényleg szörnyű dolgokat
mondtam, mert forrófejű és bunkó voltam, de azok nem róla szóltak.
Most úgy tűnik, nem tud ezen túllépni, annak ellenére, hogy már olyan,
mintha egy másik életben történt volna.
Kemény pillantást lövellt felém, és kinyúlt egy másik szelet
pizzáért.
- Egy lánynak az első szerelem nagydolog. Soha nem leszünk túl
rajta.
- Nem hiszem, hogy az szerelem volt.
Rám mutatott a sörösüvegének a nyakával és hunyorított a sötét
szemével. – Azt hiszem, tévedsz. Ha ennyire szorosan kapaszkodik bele,
hogy még mindig fél, hogy hátat fogsz neki fordítani, és ismét
megsebezni őt, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan megváltoztál és
valóban törődsz vele, akkor ez első szerelem volt.
Vitatkozni akartam, de láttam, mennyire erős is tudott lenni az első
szerelem. Shaw attól a pillanattól kezdve szerelmes volt Rule-ba, vagy
megpillantotta őt, és bár neki évekig tartott ezt észrevenni, Shaw soha
nem ingott meg az iránta való odaadásban. Cora első szerelme
összetörte a szívét azzal, hogy hűtlen volt és elhagyta őt, és ez majdnem
a tökéletes szerelmébe került, ami után kutatott, amikor Rome
beszáguldott az életébe. Az első szerelem valóban erős, és ha én ezt
tényleg elhomályosítottam Saint-nek, akkor nagyon jó esély volt rá,

* 228 *
hogy esetleg soha nem fog beengedni engem, soha nem fog megbízni
bennem eléggé.
El akartam mondani a csinos szomszédomnak, hogy mennyire azt
gondoltam, hogy ez szívás, amikor lágy kopogás hangzott fel az ajtón.
Azt gondolva, hogy ez a lakatos lesz, felálltam, és kitártam az ajtót.
Éreztem, hogy az állam leesett meglepetésemben, amikor
szembekerültem azzal a lánnyal, akit nem tudtam kiverni a fejemből.
Úgy nézett ki, mint aki egyenesen a munkából jött. A haja kontyba volt
tűzve a feje tetején és még mindig a műtősruhájában volt. Meg akartam
kérdezni tőle, hogy szabadult el ilyen korán, de a tekintete Royal-on
állapodott meg és a szája szoros, egyenes vonallá vált. Még csak rám
sem pillantott.
- Héj.
Azok a vihar-felhő színű szemek felém rebbentek és lágy,
rózsaszín pír árasztotta el az arcát.
- Héj.
- Korábban jöttél el a munkából.
A tekintete visszapattant Royal-ra, aki felállt és idejött az ajtóhoz.
- Igen. Az egyik lány véletlenül korábban jött be és én aggódtam
amiatt, hogy mit fogsz csinálni a látogatás után. – Egy határozott
cérnavékony vád volt a hangjában.
A homlokomat ráncoltam rá, fájt, hogy azt gondolta, én csak az
időt helyettesíteném vele, bárkivel, aki ezt megtenné. Ő volt az
egyetlen, aki miatt jobban éreztem magam a Phil-el való látogatás után.
Azt kívántam, bárcsak rávehetném őt, hogy elhiggye ezt. Royal kilesett
mögöttünk, ahogy az első biztonsági ajtó kinyílt és egy srác
munkásruhában, szerszámosládát cipelve bedugta a fejét.
- Valaki kizárta magát?
Saint idegesen fészkelődött előttem, ahogy Royal elsuhant
mellettünk. Rám kacsintott, és megveregette Saint vállát, amint a saját
ajtaja felé vette az irányt.
* 229 *
 - Köszönöm, hogy megmentettél, Nash. Ő jó srác, kislány, ne
hagyd, hogy elmenjen.
Tettem egy lépést hátra, és figyeltem, a szó szoros értelmében
figyeltem, ahogy Saint azzal küzdött, hogy bejöjjön-e utánam, vagy
sem. Rá volt írva a sápadt arcára és a határozatlanságától egy kicsit
rosszul lettem. Eldöntöttem, hogy ha nem jön be, akkor ennyi volt. Nem
tudtam ezt már tovább csinálni. Kedveltem őt – a fenébe is, sokkal
többet éreztem iránta a kedvelésnél – de ez az ismeretlen, ez az üldözés,
csak még egy dolog volt az életemben, ami a következményekkel együtt
púp volt a hátamon. Bármennyire is szerettem volna, hogy ez működjön,
egyszerűen csak őt akartam, de valamikor neki is adnia kell nekem
valami szilárdat, amibe kapaszkodhatok.
Felnyúlt és elkezdte kibontani a csomót, ami az összes rézszínű
haját összetartotta. Félrenézett tőlem és elsiklott mellettem, így a
mellkasaink alig érintették meg egymást. Becsuktam az ajtót és
követtem őt oda, ahová leült a szék karfájára.
- Köszönöm, hogy átjöttél.
Egy aprót bólintott, állát leszegve.
- Ez egyre nehezebb lesz. Phil prognózisa nem volt túl jó, amikor
elhagyta a kórházat.
Megálltam az oldalánál és kinyújtottam a kezemet, hogy az
ujjamat az álla alá tegyem. Kényszerítettem, hogy felnézzen rám, hogy
találkozzon a tekintetemmel. Sötétebb szürke árnyékok voltak a
gyöngyház szürke mögött, ahogy felnézett rám.
- Én csak kisegítettem egy szomszédot, ezt ugye tudod?
Becsukta a szemét, így nem igazán tudtam, hogy mi folyik abban
az összetett elméjében.
- Nem számít. Nekünk nem volt ilyen fajta igényünk egymásra.
Ennyi volt. Én többet akartam, de ő nem akart semmit. Éreztem,
hogy a gyomrom lesüllyedt és elléptem tőle. Követte a mozdulatomat,
és a homlokát ráncolta.
* 230 *
 - Kár, Saint. Én akartam. Nem tudom, mi ez – A kezemmel
kettőnkre mutattam – de számomra jelent valamit, és ha te nem tudod
ugyanezt elmondani, akkor én nem akarok az a srác lenni, akivel csak
egyéjszakás kalandjaid vannak, mert én meg csak veled akarok
lefeküdni, és senki mással. Ez többé már nem elég nekem, és őszintén
szólva szarul érzem magam
A bejárati ajtóhoz sétáltam, készen arra, hogy kinyissam azt és
örökre a maga útjára küldjem őt. Mérges voltam és ideges és nem
törődtem azzal, hogy ezt elrejtsem. Nem volt már semmiféle hely a
fejemben, hogy szétválasszam mennyire volt köze ennek hozzá, és
mennyi, amit Phil miatt éreztem.
- Ma este veled akartam tölteni az éjszakát, mert az egyetlen
személy, aki valaha is rávett engem, hogy érek valami, haldoklik és
nekem látnom kell ezt és semmit sem tehetek ezért. Semmi sem teszi ezt
jobbá. Semmi sem hozza ezt helyre, de amikor veled vagyok… -
Kezemet végighúztam az arcomon és megragadtam a tarkómat – egy
töredékkel kevésbé fáj. Arra késztetsz, hogy a jóra akarjak
összpontosítani, az emlékekre, amik boldoggá tesznek, de az
nyilvánvalóan nem ugyanezt jelenti számodra. Még csak arra sem
veszed a fáradtságot, hogy velem töltsd az egész éjszakát, Saint. Értem
én, te nem úgy vagy benne ebben, mint én, szóval mehetsz. Köszönöm,
hogy benéztél.
A kezem a kilincsen volt és tikkasztó hőség lüktetett a bőröm alatt.
Utáltam nézni, ahogy elmegy, de az eszem józanságáért és békéjéért, ez
volt a helyes döntés. Készen álltam kirántani az ajtót, amikor hirtelen
köztem és a fa között termett. Kezeit a mellkasom közepére tette, és
széttárta rajta az ujjait. A szívverésem felgyorsult, erősebben kezdett
dübörögni, mintha megpróbált volna kitörni a mellkasomból és a
kezében landolni.
- Nash. – A hangja alig volt több, mint suttogás.
- Nem tudom már ezt tovább csinálni, Saint. Még csak azt sem
tudom, hogy mi ez.

* 231 *
 - Sajnálom, komolyan. Nem akarlak eltaszítani, vagy elutasítani
bármi is van köztünk. Én csak nem tudom, hogyan csináljam ezt veled.
Nem akarok egy féltékeny, félénk lány lenni, de az vagyok. Megláttam
Royal-t és egyenesen meg akartam fordulni és soha vissza sem jönni.
Kezei elindultak felfelé a mellkasomon és megfogták az arcom
mindkét oldalát.
- Jobban érzem magam attól, hogy azt gondolom, nem számítana,
ha valami megkérdőjelezhető dolgot csináltál volna vele, mert nem
jelentünk semmit egymásnak. Nem tud fájni, ha nincs semmilyen valódi
érzésünk egymás iránt.
A logikája nevetséges volt. Persze még mindig tudott fájni, mert
még ha meg is győzte magát, hogy nincs semmiféle érzése irántam, a
reakciója akkor is feltépett engem, mert pokolian biztos vagyok benne,
hogy nekem voltak érzéseim iránta.
- Minden, amit látok, az te vagy. Miért nem tudod ezt megérteni?
Senki sem ragyog olyan fényesen az égen, amire nézek, mint te.
Számomra nincs nap, nincs hold, nincsenek csillagok az égen, csak a
viharfelhők végtelen mérföldje, amik annyira nagyon szürkék.
Feljebb mozdította a kezeit és ujjaival nyomot rajzolt a lángokon a
fülem fölött. Igyekezett megnyugtatni engem, megpróbálni a kopott
éleket újra összeállítani és varratokat tenni a sebbe, amiket akaratlanul
okozott.
- Annyira nagyon szeretnék ebben hinni, Nash. Nem tudom ezt
megmagyarázni neked, de az egyik részem úgy akar látni engem, mint
ahogy te teszed, de a nagyobb, hangosabb része, nem hajlandó elhinni,
hogy ez lehetséges.
Kezemet a finom csuklója köré fontam. Az ujjaim átérték őket,
mert a annyira törékenyek voltak és éreztem, hogy a pulzusa kalapált a
sápadt bőre alatt.
- Mit akarsz, Saint? Mit akarsz igazán?

* 232 *
 Kezeit elvette a fejemről és hagyta, hogy megpihenjenek a
vállaimon. A szemei szürkén kavarogtak, ahogy küzdött, hogy
ellenőrzése alatt tartsa a mélyben csapkodó érzelmeket.
- Az akarom, hogy apukád rendben legyen, és hogy neked ne
kelljen nézned a szenvedését. Azt akarom, hogy képes legyek élvezni
azt az időt, amit együtt töltünk, úgy, mint egy normális ember, és nem
akarom folyamatosan várni az elkerülhetetlent. Támogatni akarlak a
munkában. Azt akarom, hogy az anyám lépjen túl az apámon és hagyja
abba, hogy kárt tegyen magában. Leginkább azt akarom, hogy biztos
legyek abban, hogy ez a dolog, amit csinálunk, egyikünket sem fog
otthagyni szomorúsággal és teljes megbánással.
Nem hibáztatom az őszinteségéért, de azt is tudtam, hogy nem
voltam képes semmiféle garanciát vagy megerősítést adni neki, hogy
azok a dolgok, amiket akart, lehetségesek voltak. Valójában tudtam,
hogy némelyik nem az.
- Mit akarsz tőlem? – Egy kicsit olyan volt a hangom, mintha
fojtogatnának. Engem már a nap küszöbén megfosztottak az érzelmeim
idegközpontjától. Ezt csinálni vele, az utolsó dolog volt, amire
szükségem volt, vagy amit akartam.
Felsóhajtott és végre a szemében lévő összes árnyák és köd
kitisztult és kristályosan szürke árnyalatot hagyott maga mögött.
- Téged akarlak, Nash. Mindig téged akarlak; csak ez az egyetlen
módja, amit ismerek annak, hogy hogyan csináljam és hogyan érezzem
magam kényelmesen.
- Miért vagy olyan biztos benne, hogy bántani foglak? Hogy el
fogom baszni és csalódást okozok majd neked?
Egy féloldalas mosolyt küldött felém és kezét a pólóm gallérja alá
dugta, így simogatni tudta a nyakam tövét.
- Mert meg fog történni, de nagyon szeretném évezni azt, ami
ezelőtt volt nekünk.

* 233 *
 Hogyan küzdjek ez ellen? Hogyan győzzem meg őt, amikor
annyira biztosnak tűnt abban, hogy ha elengedi, és megbízható érzéseket
épít közénk ahelyett, hogy azon aggódjon ami lehet, hogy megtörténik,
vagy ami már megtörtént, hogy itt és most valami örökké tartót tudnánk
létrehozni?
Érvelni akartam, erőltetni őt, hogy lássa, ez több volt, mint egy
fellángolás két ember között, akik szexuálisan kompatibilisek voltak
egymással. Azt akartam, hogy érezzen, hogy tudja, nem lettem volna
képes keresztülmenni mindazon, ami Phil-el és az üzlettel történ az ő
kedvessége, gyengédsége és gondoskodása nélkül. Azonban, a kezei a
ruhám alatt voltak és a szája az enyémre tapadt, és annak ellenére, hogy
tudtam, megpróbál elterelni engem a beszélgetéstől, úgy döntöttem, nem
állítom meg.

Ha ez az egyetlen módja, ahol hagyja, hogy kapcsolódjak hozzá,

akkor most csak ezzel kellett beérnem. Elvégre is, csak egy srác
voltam… és voltak sokkal rosszabb dolgok is az életben, mint az, hogy
egy gyönyörű lány szexelni szeretne veled. Ráadásul, engem akart, ezt
újra és újra bebizonyította. Azt hiszem, végül döntenem kell majd, hogy
amit tőlem akar, az elég lesz-e, amikor én úgy érzem, hogy meg kell
adnom neki mindent, amim van.

* 234 *
 14. Fejezet

Saint

El fogom cseszni ezt az egészet. Egészen a csontjaim belsejéig éreztem.

Meg kellett érintenem őt. Meg kellett próbálnom, hogy
csillapítsam azt, ahogy belévágtam és hagytam vérezni őt. Nem maradt
rejtve a habozásom, és az ellenállásom, amitől a szeme elsötétedett és a
szája megkeményedett. Még a nyilvánvaló csalódottságával is, nem
robbant ki, nem lett utálatos, amitől minden csak még inkább
összekuszálódott a fejemben. Azt tettem, amitől tudtam, hogy egy ideig
elmenekülök ezektől, megcsókoltam, elkezdtem levenni a ruháit és a
kemény testének préseltem magam. Merev volt, és egy másodpercig
nem válaszolt, de mint mindig, amikor így vagyunk együtt, a nagy teste
kezdett ellazulni.
Azt nézni, ahogy Royal kényelmesen érezte magát a kanapéján,
attól minden aggodalmammal, minden gondommal, minden bizonytalan
részemmel el akart menekülni tőle és soha vissza sem nézni. Az összes
olyan kérdés, mint, miért akarna engem, hogy mennyi ideig tartana,
amíg találna valakit a csalódást okozó énem helyett, valakit, aki nem

* 235 *
ragadt le a múltban, keresztülszáguldott az agyamon, mint egy szirtről
lehullott elszabadult szikladarab. Ha nem lett volna valódi öröm, valódi
hála a lilán izzó szemében, amikor meglátott engem az ajtóban, akkor
eliszkolok, és soha nem beszélek vele többé. Utálom, hogy ettől a
dologtól vele, így éreztem magam, hogy ez a nevetséges gyengeség az
elmém legelejére került. Úgy éreztem magam, mintha az időben
ragadtam volna. Én csak nem tudtam ezt kezelni, így leállítottam őt,
amikor megpróbálta megmagyarázni. Védtem magamat, elszigeteltem a
szívemet, de egy kicsit azt is tudtam, hogy a szavaim azon a bizonyos
határon lebegtek, amit ha átlépünk baj lehet, és ahol ő is aggódott és a
szíve is nagyon jól lehet ugyanolyan törékeny volt, mint az enyém.
Amikor azt mondta, menjek el, amikor az ajtóhoz sétált, mint aki
tényleg végzett ezzel az egésszel, a levegő kiszökött a tüdőből, és még a
vérem is megfagyott az ereimben. Nem tudtam neki mindent megadni,
amit akart, ami túlságosan sebezhetővé tett, de meg kellett neki
mutatnom, hogy lássa ez épp olyan fontos a számomra is, mint számára.
Az egyetlen mód, ahogy ezt meg tudtam tenni anélkül, hogy
megakadnék a szavaimban, az a testemmel volt. Természetesen akartam
őt és ezt ő is tudta, de nem hittem, hogy azt is tudta-e, hogy ez sokkal
több volt annál. Én csak egyszerűen nem tudtam találni egy olyan
módot, hogy ezt az egészet megmagyarázzam neki anélkül, hogy
őröltnek hangzanék, vagy egy bizonytalan és éretlen gyereknek.
Felnyögtem, amikor teljesen az ajtónak nyomott és az ujjait a
hajamba fúrta. A szemeivel lenézett rám, ami úgy égett, mint egy
végtelen lila és kékszínű folyó.
- Ezt a beszélgetést egy bizonyos ponton be kell majd fejeznünk,
Saint.
Kezemet a pólója szegélye alá tettem, így a tenyerem fel tudott
siklani a kockákon a bordái vonalán. A bőre mindig olyan meleg volt.
Mindig annyira erős és eleven volt, annyira rugalmas és biztonságos.
Az, hogy hagyta, hogy én irányítsak, hogy én diktáljam a tempót,
amikor együtt vagyunk, a legerősebb és a legkívánatosabb nővé tett a
világon. Ez mámorító volt. Nem tudok csak úgy elsétálni ettől, még ha
végül ez lesz a legjobb mindkettőnk számára.
* 236 *
 - De ez várhat, Nash. – Ajkamat végighúztam a torkán és éreztem,
ahogy nyelt. Utáltam, hogy úgy érezte, velem, meg az összes
gondommal kellett foglalkoznia mindenek felett, ahelyett, hogy harcolt
volna, az apjára való tekintettel.
Megpuszilta a halántékomat, majd a nyelvével végigkövette a
fülkagylómat. Ettől mindenhol megremegtem, amikor a fülembe
suttogott, - Nem, nem most. De nemsokára.
Még jobban nekem nyomta magát, amitől a lábaim szétnyíltak.
Kezei a fenekem görbületére vándoroltak és levegőért kaptam, amikor
megmozdult, felemelt, és arra ösztökélt, hogy a dereka köré kulcsoljam
a lábamat. Magas voltam, nem egy apró lány. Nem volt sok olyan eset,
ahol meg kellett volna fontolnom a kecsességet, de mindent összevetve
egy óriás volt, így nem úgy tűnt, mintha észrevette volna a súlyomat,
amikor elmozdult az ajtótól és elindult lefelé a folyosón, hogy a
hálószobájába menjen. A válla köré fontam a karomat és lezártam a
számmal az övét, amíg sétált. Imádtam azt, ahogy a testünk egymáshoz
dörzsölődött. Még a műtősruhámon és az alatta lévő rétegeken keresztül
is éreztem, hogy a mellbimbóm megkeményedett és éreztem a
farmerjának vastag anyagán át is, hogy a teste válaszolt. Nyelvemet az
övé körül forgattam, majd megszívtam, kifulladásig csókolva, hogy
mire elértünk a hálószobába már mind a kettőnknek szüksége volt, hogy
feljöjjön levegőért.
Előrehajolt és az ágy közepére dobott, majd visszahúzódott, hogy
a fején keresztül levegye a pólóját. Most látvány nyílt arra, amit soha
nem lehet megunni. Az izmok és az aranybarna bőr annyira feszesen
megnyúlt, amitől mindig kiszáradt a szám, az ujjaim bizseregtek és
viszkettek, hogy mindenhol végigsimítsák, de a tetoválások, a jelek
voltak azok, amik meghatározták, díszítették őt, és ami éppen olyan
vonzó, két lábon járó művészeti galériává tette őt. A tinta, ami
kanyargott és tekergett fel és le a karján bámulatos és szemet
gyönyörködtető volt, de a sárkány, a másik része, amit mindig is
szerettem volna megérinteni. A szárnyak, a tűz, a pikkely, ami annyi
sokat takart a testéből… olyan volt, mintha egy második bőre lett volna,

* 237 *
és csak kevesen vagyunk, akik bepillantást kaptak ebbe az egész
nagyságba és én vagyok közülük az egyik szerencsés.
Kipattintotta az övcsatját és felemelte az egyik szemöldökét.
Felültem és levettem a felsőmet. A kórházi munkaruha nem a
leghízelgőbb darab, amit az ember viselhet, de nem úgy tűnt, mint akit
zavart. A tekintete azt tette, amit szokott, szinte egészen fekete lett,
amikor nem maradt rajtam semmi mást előtte, mint a fehérneműm.
Kinyújtotta az egyik ujját és végighúzta a völgyön a két mellem között.
- Imádom a szeplőidet.
Megremegtem, de a szemében lévő tekintettől és az arcán lévő
kifejezéstől a testem folyékonnyá vált és mindenhol melegség árasztott
el. Készültem, hogy kinyúlok érte, hogy magamra húzom, de ő lehajolt
és ugyanazt az ujját használta, hogy lehúzza a melltartó kosarát az egyik
mellemről. A mellbimbóm mohón ágaskodott, hogy találkozzon a
közeledő nyelvével. Fészkelődtem, izegtem-mozogtam alatta, ahogy
megnyalta, és beszívta a meleg szájába. Megragadtam a nem létező
haját, fejemet oda-vissza dobáltam a takarón, mert annyira aprólékos,
olyan alapos figyelmet szentelt arra, amit velem csinált. Felemeltem a
fejemet, hogy megmondjam neki, hagyja abba, hogy vegye le a
nadrágját és csináljuk, amikor a másik mellemre mozdult és ez volt a
másik vége a kellemes kínzásnak.
Mire végzett, ziháltam és kész voltam felrobbanni pusztán attól,
hogy a mellemet kényeztette. A melltartómat teljesen lehúzta és
messzebbre lökött az ágyon. Azt gondoltam, hogy most már le fogja
húzni a bugyimat és haladunk tovább a szexszel. Kétségbeesetten
akartam őt, éreztem, hogy a testem felzokog ettől a fogadtatástól és a
várakozástól, de Nash úgy tűnt, nem siet és ma este nem fogja hagyni,
hogy én irányítsak. Hagyta, hogy a farmerje leessen, és szántam rá egy
percet, hogy értékeljem a bokszere elején lévő dudort. Nem volt semmi,
amit megváltoztatnék rajta, és a tetovált szárny végig az oldalán, úgy
tűnt, mintha lebegne, amikor vett egy mély levegőt majd lassan kifújta,
amíg azon dolgozott, hogy az utolsó ruhadarabjaimat is eltávolítsa az
útból.

* 238 *
 Szemei indigó árnyalatúak voltak, és volt egy kis pír a lebarnult
bőre alatt. Valami járt a fejében, valami, amiről nem volt tudomásom,
de amikor a lábam közé kúszott az ágyon és egy harapós csókot
nyomott a combom belsejére, mielőtt felemelte volna azt a vállára, már
tudtam.
Az elmúlt néhány hónapban sokat szexeltünk, valószínűleg a
rengeteg lenne a helyes kifejezés. Nash a száját használta rajtam, ami
már nem volt idegen, ijesztő és új. Jó volt ebben, én mindig élveztem,
de ez most más volt, az egész más volt. Ő most nem csak szeretkezett
velem, nem csak megpróbált beindítani vagy felpörgetni. Ő most
imádott engem. Megpróbált megmutatni nekem még egy másik módot,
hogy milyen gyönyörűnek és tökéletesnek látott engem.
- Nash? – mondtam ki a nevét… nos, sokkal inkább fojtottan
nyögtem, mert a szája és a keze olyan dolgokat csinált, amitől darabokra
hullottam. Éreztem, hogy a kezem szoros csomóban markolta a takarót,
ahogy végigsimított a sima nyelvével a különösen érzékeny
idegcsomómon.
- Hmmm? – hümmögött nekem és ettől felsikítottam, mert amikor
ezt csinálta, csapdába ejtette a csiklómat a fogai közé és a rezgéstől a
szemem visszafordult a fejembe.
Mindkét kezét a csípőm két oldalára tette, lábamat a széles vállán
tartotta, és sötét fejét a szinte teljesen a szívembe temette. Ez buja és
dekadens érzés volt, mert ez mutatta meg, hogy mennyire elszánt, hogy
igazolja az álláspontját. Megfeszültem, egy apró remegés indult meg a
gerincem tövéből, és amikor a száját felváltotta a felfedező és simogató
ujjaival, ez elég volt egy gyenge lökésnek, és leestem a szakadék
széléről. Halványan érzékeltem, hogy végigcsókolja a remegő hasamat,
éreztem, hogy az ujjai mozognak és játszadoznak velem, hogy teljesen
kicsikarják a választ, de a szeme volt az, ami annyira sötét, és annyira
rám koncentrált, hogy a szívem megadta magát és az összes zavaró hang
a fejemben végre elnémult.
Leengedte a lábamat az oldala mellé és mintát rajzolt a puha
bőrömre pontosan a jobb mellem alá.

* 239 *
 - Annyira édes vagy. Kívül és belül. – Hangja rekedt volt, ezért
lenyúltam, így fel tudtam húzni őt magamra.
Mindig ilyen dolgokat mondott nekem. Azt mondta gyönyörű
vagyok, és hogy kedves és vicces is. Gyakran mondta azt is, hogy én
vagyok a kedvence az ágyban. Soha nem válaszoltam egyikre sem, de
eddig nem volt olyan út, amit az imént adott nekem.
- Köszönöm. – Még a saját fülem számára is olyan volt a hangom,
mintha be lett volna rozsdásodva és már régóta nem használtam volna.
Elfogadni egy bókot nem kellene olyan nehéznek lennie. Az, ahogy
Nash rám néz, a tükörképem azokban a végtelen lila színű szemekben, a
legszebb dolog volt a világon, és sokkal nehezebb volt úgy tenni, hogy
nem látom pontosan ugyanazt, mint amit ő lát bennem.
Az egyszerű szavaim fény-árnyék hatást keltettek a gyönyörű
szemében. Megemelte magát rajtam merev tartásban így le tudtam
küzdeni róla és a kőkemény merevedéséről a bokszerét. Kiszabadult,
vastag volt és készen állt, és egy új díszítést viselt magán. Pislogtam,
majd kérdőn felpillantottam rá.
- Miért van a péniszeden gyűrű?
Horkantva felnevetett, ami azt gondolom sokkal inkább a testrész
klinikai kifejezésének szólt, mint a valódi kérdésemnek.
- Én csak kivettem onnan a súlyzót.
Megduzzadt erekciójának feje mögött volt egy vékony karika, ami
körbeérte a teljes farkát. A kis ezüstgyűrű lenyűgöző volt. Nem voltam a
testékszerek szakértője, senki nem volt számomra mérvadó, de még
soha nem láttam ilyet, különösen hogy párt alkotott a csúcsán lévő
piercinggel, ami teljesen előnyére vált és el kellett ismernem, hogy
hatalmas rajongója voltam.
- A farkad ékszert visel.
Igazából elnevette magát, és az egyik karjával átfogta a vállamat
és átfordított minket, így most meglovagoltam őt. Kezét a feje mögé
dugta és felvigyorgott rám.

* 240 *
 - Szeretem váltogatni. Jó érzés lesz, higgy nekem.
Nem kételkedtem ebben, és az első alkalommal azóta, mióta
elkezdtünk szexelni, komolyan azt kívántam, hogy ne legyek ennyire
forradásos, ennyire rémült, hogy erről a dologról beszéljek vele, amit
valójában csinálunk. Ha ez egy kapcsolat lenne, egy elkötelezett
kapcsolat, akkor fogamzásgátlót szednék, hogy érezzem, ahogy az egész
kemény és forró része csúszik a hűvös fémmel a köztünk lévő latex
nélkül. Ez istenien hangzott és haragudtam magamra, hogy a saját
akadályom áll az életem elé és akadályoz meg abban, hogy rájöjjek, mit
csinálok ezzel a gyönyörű és vonzó férfival.
Hátradőltem és benyúltam az éjjeliszekrényébe egy doboz
óvszerért, ami tudtam, hogy ott volt. Amíg én így kinyújtóztam, ő a
hüvelykujjával nyomon követte a bordáim vonalát a testem mindkét
oldalán. Mindig annyira tiszteletteljes, annyira tapintatos volt, amikor
rám tette a kezét. Még egy egyszerű simogatás is olyan volt, amitől a
szívem előre felgyorsult és a vérem felforrt.
Mielőtt ráhúztam volna az óvszert, néhány percet rászántam, hogy
játsszak az új kis fémtárggyal. A barázda balra, az, ahogy felforrósodott
a bőrén, jó szórakozást ígért, az biztos. A számba akartam venni, de a
kezével a hajamban megállított engem.
- Ez alkalommal nem.
Megemeltem rá az egyik szemöldökömet, ahogy elvette tőlem az
óvszert és felhúzta magára. Sürgetett, hogy magasabbra emelkedjek a
térdeimen és a merevsége fölé helyezett engem. Megértettem, hogy
megpróbálja kifejezni a véleményét. Hogy megpróbál megmutatni
nekem valamit, amit nem fogadnék el, vagy hallanám meg, de ketten
voltunk benne ebben és biztos akartam lenni abban, hogy tudja,
mennyire sokat éreztem én is iránta. Én csak össze voltam zavarodva és
realista próbáltam lenni, mindent egy dobozba tartani amitől nyugodt
voltam.
Nem kaptam esélyt, hogy viszonozzam az érzést, vagy az
érzelmet, mert magára húzott és elvesztettem a gondolkodás képességét.
Hatalmas srác volt, mindenhol. Vastag volt és duzzadt, így a kezdeti
* 241 *
behatolás után, egyetlen gördülő, meleg siklással a gyűrű, amit viselt
még inkább kitágított, végighúzta az érzékeny belső részemen… ez
képtelenné tett, hogy bármi mást is csináljak azon kívül, hogy csak
érezzek. A nyomás nagyobb volt, mint általában, a belső részünk
súrlódása erotikusabb. Azt gondoltam, még azelőtt el fogok élvezni,
mielőtt teljesen belém hatolt volna.
- Ó édes… - Meglehetősen biztos voltam benne, hogy a
szemgolyóm teljesen befordult a koponyámba.
Kuncogott, amitől az érzés élesebb lett, és kinyitottam a
szememet, hogy lenézzek rá, amikor teljesen elmerült bennem. Azt
gondolom, azt szerette a legjobban, amikor én vagyok felül, mert
ilyenkor nem volt más választásom, csak őt nézni. Most önelégültnek és
elégedettnek látszott magával.
- Jobb lesz. Mozognod kell, Saint. – Felemelte mindkét kezét és
megragadta a melleimet.
Hátravetettem a fejemet és felnyögtem. Megfogadtam a tanácsát
és az tettem, amit kért. Elkezdtem lovagolni rajta, fel és le, a karika a
PA-val húzott és nyomott a belsőmben, annyira jó volt. Begörbítettem
az ujjaimat a mellkasán és néztem őt, ahogy engem nézett. Ha
lehetséges volt, a szeme egyre sötétebb lett, ahogy egyre közelebb
értem. Elmozdultam, rányomtam magam, hallgattam, ahogy a légzése
egyre gyorsabb lesz, és mulattam azon, hogy a mellkasa egyre gyorsabb
ütembe járt fel és le. Közel voltam, nagyon közel, és tudta, ha
megkérném, hogy érintsen meg csak egy kicsit jobban, vagy ha csak
lenyúlnék a lábam közé, hogy megérintsem magamat, végem lenne.
Kinyitottam a számat, hogy könyörögjek neki, hogy megkérjem, fejezze
be, de mielőtt kiejtettem volna a szavakat, hirtelen ülőhelyzetbe tornázta
magát és átfordított minket.
Megemelkedett felettem, kezével megfogta az arcom mindkét
oldalát. Az arckifejezése egy kicsit vadabbá vált, és amikor meg
akartam kérdezni, hogy mi folyik itt, megtámadta a számat és elkezdett
mozogni ki és be, nekem lökte magát, lüktetett a testemben, mintha
birtokolni akarna. Minden, amit tenni tudtam, hogy tartsam az iramot,

* 242 *
mert már annyira közel voltam a szakadékhoz. A körmömet elég
keményen a vállába vájtam, hogy éreztem, ahogy a bőr felszakadt.
Nyelvének első simogatása az enyémen, fogának harapása az ajkamon
kellett ahhoz, hogy darabjaira hulljak alatta egy olyan orgazmusban, ami
teljesen kifordított önmagamból. Csak kapaszkodtam belé, hagytam,
hogy kiengedje és belém lökje magát, amíg az orrát a nyakhajlatomba
nem temette és felnyögött a saját beteljesülésében. Ez nem csak szex
volt; most Nash nekem adta egy részét, hogy megtartsam örökre.
A keze lehullott az arcomról, de nem mozdult. A légzése
szaggatott volt a fülemben és éreztem a sajátomon, hogy a szíve gyorsan
dübörgött. Enyhítő kézzel simogattam a sárkány gerincét, éreztem, hogy
Nash teste egy kicsit megremegett az érintésre.
- Tönkreteszel, Saint.
- Sajnálom.
Felsóhajtott és átfordult, így a mellkasára húzott engem.
- Csak próbálj meg összerakni, amikor végeztél velem, rendben?
Nem tudtam, mit mondjak erre, vagy, hogy ezt az ígéretet meg
tudtam-e tenni neki. A karja alá görbítettem a kezemet és az arcomat a
mellizmához dörzsöltem. Túl kemény volt, hogy bármilyen kényelmes
párnául szolgáljon, de nem akartam megmozdulni.
- Veled maradhatok ma éjszakára, Nash? – Nem tudtam megadni
neki az összes dolgot, amit tőlem akart, de ezt meg tudtam tenni.
Sóhajtott és ez felborzolta a hajamat a fejem tetején. – Ezen a
ponton, komolyan azt kívánom, hogy egy olyan helyen legyünk, ahol
egyetlen ilyen kérdés sincsen, amiről azt gondolod, hogy még meg kell
kérdezned.
Nem tudtam, hogy egy ilyen hely, mint ez, létezik-e számunkra, de
úgy éreztem, ha létezne, akkor az itt lenne, ebben a pillanatban, ahol
össze voltunk fonódva, és egy része voltunk a másiknak.

* 243 *
 Másnap reggel Nash késésben volt, aminek lehetett valami köze
ahhoz, hogy előtte ébredtem és nem tudtam ellenállni annak, hogy a
számat a rozsdamentes acél köré ne fonjam. Biztos voltam benne, hogy
élvezte ezt a reggeli ébresztőt, de kiviharzott az ajtón, valami olyasmiről
motyogva, hogy fel kell hívnia egy lányt, akiről Phil azt gondolta, hogy
tud segíteni az üzlettel és kitérőt kell tennie az új boltnál és ellenőrizni a
vállalkozót. Annyi golyóval zsonglőrködött, hogy fogalmam sem volt
róla, hogyan tartotta az egészet egybe, vagy ezeken felül hogyan talált
időt arra, hogy velem és az összes bajommal is foglalkozzon.
Keményen megcsókolt, mondta, hogy készítsek reggelit, vagy
bármit amit akarok, és kiszáguldott az ajtón, mint egy tetovált tornádó.
Sokszor töltötte nálam a reggelt, amikor nekem dolgozni kellett
mennem, viszont furcsa volt most a másik oldalon lenni. Kávét
csináltam, az egyik pólóját viselve, ami túl nagy és túl hosszú volt,
amikor kopogtattak az ajtón. Figyelmen kívül akartam hagyni, mert úgy
éreztem, hogy nem az én tisztem, hogy válaszoljak erre Nash lakásán,
amikor az ajtón keresztül a nevemet kiabálták.
- Saint? Royal vagyok. Beszélhetnék veled egy percre? Tudom,
hogy itt vagy, mert a Jettád kint áll.
Huh. Nem akartam szembenézni vele a tegnap este után. Nem
akartam, hogy lássa, mennyire féltékeny voltam azért, mert egy
normális estét töltött Nash-el, de egyébként az ajtóhoz léptem és
kinyitottam.
Duplán bukfencet vetettem és úgy éreztem leesett az állam, amikor
megpillantottam. A mesés gesztenyebarna haja fel volt csavarva egy
kontyba a fején, nem volt rajta smink és egy kékes-fekete alapú rendőri
egyenruhát viselt, mint minden utcai zsaru Denver-ben. Egy sapka volt
a karja alatt és egy pisztoly a biztonsági övének derekán. Nem tudtam
elhinni, hogy ez ugyanaz a lány, aki tegnap este rózsaszín magas
sarkúban és testhez simulós farmerben volt.
- Zsaru vagy?
Elment mellettem, és besétált a konyhába, ahol már lefőtt a kávé.
Otthon érezve magát Nash szekrényében kutakodott, amíg talált egy
* 244 *
bögrét. Kifogásolnom kellett volna az arcátlanságát, de még mindig
sokkos állapotban voltam attól, hogy fegyvere volt.
- Aha. – Megnyomta a „h”-t és nekem is töltött egy bögrével. –
Figyelj, Szeretnék megmagyarázni neked valamit a fiúdról.
Már a nyelvem hegyén volt, hogy tagadjam, hogy bármim is volt
ő, de dühösen nézett rám. – Házsártos vagyok és fegyverem van. Ne
kezdj ki velem, kislány. Tegnap este kizártam magam a lakásomból. A
telefonom a kocsiban volt, szóval elcsesztem. Nash kisegített engem,
megetetett, és rólad mesélt. Tudod te, hány seggfej használta volna ki
ezt az alkalmat, hogy rám másszon? Vagy hányan próbáltak volna meg
valami árnyékos helyre vonszolni, mert nem volt lehetőségem
kommunikálni, vagy egy hely, ahová elmehettem volna?
Nagyon megalapozott tény volt, úgyhogy egyetértően bólintottam.
- A legtöbb srác seggfej. Komolyan, Saint, Nash nem egy közülük.
Tudom, hogy van némi történelem kettőtök között vagy valami, de
nyisd ki a szemed, drágám. Ez a fiú rád kattant és ő egy rendes srác.
Egy szuperdögös, szuperszexi, kedves srác. Tudod te, milyen ritka ez?
Ő olyan, mint egy istenverte unikornis.
Felvettem a kávésbögrémet és tovább néztem őt, mintha
valamiféle vad kiállítás lett volna az állatkertben.
- Különben is, az anyám volt a másik nő. Egy tejesember gyereke
voltam… nos valójában tőzsdeügynök, de nem ez számít. Én soha nem
tenném ezt egy másik emberrel, hogy beleássam magam a
kapcsolatukba, mert láttam mennyire nehéz volt az anyámnak arra
várnia, hogy az a seggfej elhagyja a feleségét. Nem tehetek róla, hogy
fantasztikus alakom van és hogy mesés hajjal vagyok megáldva. Nem
vagyok én semmilyen Végzet Asszonya, hogy ellopjam bárki férfiját.
Úgy hangzott, mintha ez számára fájó pont lett volna, így
megköszörültem a torkomat, és megpróbáltam egy fél-magyarázatot
adni neki.

* 245 *
 - Nem számít, hogy gyönyörű vagy és hogy pont a folyosó
túloldalán laksz, mert ezt bármilyen csinos lány megteheti, Royal. A
férfiakat könnyen el lehet ezzel téríteni.
Kiengedett egy sor káromkodást, amitől egy lépést hátráltam.
Csupa ellentmondás volt. Egy igazán csinos lány jelvénnyel és egy
nagyon is mocskos szájjal.
- Ez őrület. Egyetlen más lány sem jöhet és térítheti el őt. Teljesen
rád összpontosít. Nem vagyunk felcserélhető tárgyak, lego darabkák,
amiket összepattintunk, csak azért mert a részek összeillenek. Ha azt
mondja, téged akar, akkor senki sem tehet semmit. Ha nem hiszed el,
amit mond azért, mert valamiféle megpróbáltatásod volt a múltban,
akkor figyelj arra, amit mutat neked. A tettek mindig hangosabban
beszélnek, mint a szavak.
Feltette a sapkáját és megigazította a kontyot a fején. Oldalra
döntöttem a fejemet és egy hosszú percig vizsgálgattam.
- Mit számít ez neked egyébként?
A mosogatóba tette a bögréjét és elöblítette azt.
- Nash kedves, te is annak tűnsz. Nincs elég jó ember ott kint, akik
egymásra találnak. Ráadásul azt szeretném, hogy a barátom legyél.
Nem ezt vártam. – Mi? Miért?
- Mert a lányok nem kedvelnek engem. Ők mind azt gondolják,
hogy ellopom a pasijukat, vagy furcsán kezdenek viselkedni, amikor
rájönnek, hogy zsaru vagyok. Huszonhárom éves vagyok, Saint, és nem
emlékszem az utolsó alkalomra, amikor olyan barátom lett volna, aki
nem egy haver. A legjobb barátom az egész világon a társam, Dominic.
Együtt jártunk középiskolába és együtt küzdöttük át magunkat az
akadémián. Ha ő nem lenne, akkor nagyon, de nagyon egyedül lennék
és én ezt nem akarom.
Csak bámultam rá, megpróbálva kitalálni azt, amit mondani
szeretnék neki.

* 246 *
 - Amikor neked van egy olyan srác, mint Nash, aki mindent
hajlandó megadni neked, ne kockáztasd, hogy elveszíted, azért ami volt,
vagy azért ami lehet. Most pedig mennem kell elkapni a rosszfiúkat.
Amikor a bejárati ajtó becsukódott mögötte, felvettem a kávémat,
a kanapéhoz mentem, és ledobtam rá magam. El akartam menni a
boltba, mielőtt indulnom kellett volna, hogy némi tényleges étellel
töltsem fel Nash hűtőjét. Szegény srác nem élhetett hideg pizzán és
sörön, nem, amikor olyan sok minden folyik jelen pillanatban az
életében. Komolyan égető szükségem volt arra, hogy megpróbáljak
vigyázni rá, aki a bőröm alá férkőzött és ezt most nem akartam
megkérdőjelezni.

Ez egy intenzív néhány nap volt és az érzelmeim mindenhol ott

voltak. Royal-nak igaza volt: Nash egész éjszaka próbált megmutatni
dolgokat, amiket nem hallottam és ezzel lehetetlenné tette, hogy a
fejemet továbbra is a homokba dugva tartsam. Nem csak azért, mert ő
volt az egyetlen srác, akinél valaha is igazán törődtem azzal, hogy
valamivel többet követelt tőlem, mint amit valaha is gondoltam volna,
hogy képes vagyok adni, hanem mert volt egy pimasz, hangos, agresszív
női zsaru, aki úgy nézett ki, mint egy filmsztár, és aki azt mondta, hogy
a barátom szeretne lenni. Nem tudtam, milyen alternatív univerzumba
csöppentem, kinek az élete az, amit hirtelenjében élek, de biztos, hogy
nem olyan érzés, mintha az enyém lenne. Most nem tudtam eldönteni,
hogy ez volt-e legjobb dolog, ami valaha is történt velem, vagy a
legrosszabb.

* 247 *
 15. Fejezet
Nash

Az üzlet jobban haladt, mint ahogy képzeltem. Zeb egy varázsló volt és
egy hamisíthatatlan látnok. A végleges koncepció, amivel előállt az egy
régimódi karnevál rögtön a sétány mellett, és mióta az idő felében az
életem olyan, mint egy három gyűrűs cirkusz, ez teljesen beleillett. Ez
régies és egy kicsit giccses volt, de az ötlet fantasztikus és
mindannyiunknak tetszett, hogy mennyire durva módon más lett attól az
eredeti bolttól, amire rábukkantunk. Mind a hat művész állomást egy
boksz után modellezték, ami olyan lett, mint egy 1930-as diliház – volt
nekünk a falra festve egy erőemberünk, egy szakállas nőnk, és
természetesen egy tetovált hölgyünk, egy jövendőmondó, egy
oroszlánszelídítő, egy kardnyelő és egy furcsa kinézetű farkas ember.
Zeb fel akart állítani egy antik erőgépet, egy retro fotóbódét és egyet
azok közül a régi hátborzongató jövendőmondó gépek közül, amiről azt
gondoltam, hogy a koncepciót és az üzletet a magasba fogja küldeni. Az
összes portfóliónk és a tetoválások képei, amiket készítettünk, a
legkorszerűbb LED kijelzőn voltak láthatóak, amik állandóan
váltogatják egymást és érintőkijelző működteti, így a potenciális
ügyfelek irányíthatják azt.

* 248 *
 Ez egy fantasztikus keveréke volt a réginek és az újnak, és amíg a
tényleges tetováló üzletnek valószínűleg csak három, vagy több hét
munka szükséges, hogy működőképes és használható terület legyen,
Zeb még nem jutott fel a felső szintre. Az ötlet az volt, hogy az a hely
sokkal modernebb, sokkal inkább butik feelingje lesz. Eddig a híd a bolt
és az üzlethelyiség között nem valósult meg, leginkább azért, mert ez
mindannyiunk számára feltérképezetlen terület volt és azt hiszem, hogy
mindegyikünk aggódik, hogy elbasszuk, vagy vicc lesz belőle, amikor
annyira keményen dolgoztunk, hogy megszilárdítsuk a hírnevünket,
mint a legjobb tetováló művészek Denver területén. Ez egy szép új világ
volt, és a dolgok gyorsan változtak mindannyiunk számára, akik a
Marked-et otthonnak nevezték.
Felhívtam a lányt, akihez Phil ragaszkodott, hogy adjak neki egy
esélyt. Fura beszélgetés volt. Tagadhatatlanul éles és gyors észjárású
volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy van-e tapasztalata egy tetováló
üzletben való munkában, szívből elnevette magát és azt mondta, hogy
nincs semmi, amit ne tudna megtenni. Tényleg nem hangzott
érdeklődőnek azzal kapcsolatban, hogy lejöjjön és részt vegyen egy
interjún velünk, amíg meg nem említettem, hogy az üzlet Denver-ben
volt. Elmondtam neki, amit Phil említett arról, hogy keressen rá a boltra
online és tudassa majd velem. Nevetve tette le és azt gondoltam, hogy a
végén le fogom írni őt, mert nem volt más, mint egy szeleburdi modell.
Áthajtottam a városon; tenni akartam egy kitérőt, mielőtt a mai
napra munkába megyek. Szükségem volt néhány tanácsra azokról a
kötelékekről és a csomókról, amik a múltban tartják az embert, és az
egyetlen személy, akire úgy gondoltam, hogy képes lehet segíteni
nekem, hogy néhány valós választ kapjak, néhány igazi
megvilágosodást leljek, az Asa volt. Ő olyan férfi volt, aki szörnyű
életet élt – egy kihasznált és bántalmazót – amíg nem csak a saját életét
vesztette el majdnem, de a nővérét is. Kénytelen volt újraértékelni azt,
amit tett, és hogy ki is volt ő. Most pedig nagy léptekkel halad előre,
megpróbálja jóvátenni a hibákat, és amíg a kapcsolata Ayden-nel még
rögös és gyakran feszült, nem telik el úgy nap, hogy ne próbáljanak meg
együtt továbblépni a saját új kapcsolatukba. Asa olyan férfi, aki
próbálkozik azzal, hogy ne a múltja határozza meg őt.
* 249 *
 Behajtottam a Charger-rel a parkolóba, amikor megszólalt a
telefonom és egy Vegas-i számot jelzett ki, amit már hívtam. Kíváncsi
voltam, így válaszoltam a hívásra.
- Igen?
- Az üzleted összes információja naprakész a honlapon?
Korábban unottnak és kissé szórakozottnak hangzott, most
érdeklődőnek és kicsit izgatottnak tűnt. A telefonon keresztül várakozás
kúszott be, mintha egy élő dolog lett volna.
- Igen, az.
- Mint, az összes azonos művész a boltban? – Ember, kitartó volt.
Vágtam egy pofát a telefonra.
- Igen. Mindannyian még itt vagyunk és fel vagyunk készülve arra,
hogy egy teljesen új személyzettel bővüljünk a következő néhány
hónapban.
- Phil mániákus. Az a csávó imád bajlódni az emberek életével. –
Egy kicsit felnevetett és azon tűnődtem, hogy Phil mit gondolt ezzel a
csajjal kapcsolatban. Számomra úgy tűnt, hogy nincs rendben a csaj, de
az öreg puhány volt egy gyilkos arc számára – mindig is az volt.
- Figyelj, Salem, nekem gyorsan kell valaki a műszak kezdetére.
Az új bolt Május végén nyílik meg, a régi boltot pedig elárasztják.
Érdekel-e téged vagy sem, de nekem nincs időm baszakodni, ha nem
vagy benne. Ez Phil nagyszerű ötlete volt, nem az enyém. – De nem
mondanám el neki, hogy megtennék bármit, hogy boldoggá tegyem őt,
és hogy mosolyogjon, amíg még itt van, hogy lássa.
- Ó, én több, mint benne vagyok. Nézd, van néhány dolog, ami
Április végéig sorakozik előttem. Meg kell csinálnom a Viva Las
Vegas-t a Húsvéti hétvégén, van egy fotózásom a tetováló magazinnak
New York-ban az utána való hétvégén és be kell adnom a boltnak a
felmondásomat, hogy elmegyek. Colorado-ban havazik, ugye?

* 250 *
 Elég nehéz volt követni a gyors témaváltását ebben a
beszélgetésben. Nekem még mindig a Viva-n járt az eszem. Autós srác
lévén, mindent tudtam a hétvégi különleges autók showjáról, ami
összehozta a bandákat és az autók szerelmeseit szerte a világon.
Kezdtem azt hinni, hogy Phil röviden adta elő a lány képesítéseit.
- Igen, nagyon hideg van, amikor az évszakok megváltoznak.
- Nos, akkor hozzá kell adnom a vásárlást is a listához. Május első
hetére tervezzük ezt be. Időben ott leszek.
Úgy beszél, mintha a munka már az övé lenne.
- Részt kell venned egy interjún. Nekem van üzleti partnerem és
üzletvezetőm, akikkel beszélned kell, mielőtt megkötjük az üzletet.
Elnevette magát és ez rekedtnek és dúsnak hangzott. Még a
telefonon keresztül is meg tudtam mondani, hogy ez a hölgy valami
más.
- Én tökéletes vagyok a munkára és még soha nem voltam
Colorado-ba. Ez egy kaland lesz számomra.
- Mi ez a hirtelen érdeklődés? Korábban, amikor felhívtalak
unottnak hangzottál. – Kíváncsi voltam, így meg kellett kérdeznem.
- A tetováló szalonok tizenkettő egy tucat, de ti srácok hihetetlen
munkát végeztek, és nekem tetszik annak az ötlete, hogy a földszinti
hely egy szilárd hírnévvel fusson be, ami bővítésnek néz elébe. És az
érdeklődésem – a hangja valami olyasmivé változott, amit nem értettem
– nem más, mint váratlan. Találkozunk Májusban, Nash Donovan.
Rám csapta, és ott maradtam a telefonomat bámulva, megpróbálva
kitalálni, hogy mi a fene történt. Nem vicceltem azzal az interjúval, és
már láttam, hogy ő meg Cora össze fognak csapni. Szórakoztató lenne,
hogy a legkevesebbet mondjam.
A hátsó zsebembe tettem a telefonomat és átnyomakodtam a Bár
bizonytalan jellegű ajtóin és hagytam, hogy a szemem alkalmazkodjon a
félhomályos belső térhez. Reggel tizenegy előtt lévén a bár csendes volt
és az egyetlen vendégek, akik a tényleges bárnál sorakoztak, azok az
* 251 *
őszülő öreg veteránok volt, akik sokáig az otthonuknak hívták a Bárt,
mielőtt Rome és Asa átvette volna. Senki sem nézett fel rám, de Asa
elkapta a pillantásomat, ahogy megkerülte a bár külső sarkát, kezében
több láda sört cipelt
Rám emelte homok-szőke szemöldökét, ahogy odasétáltam és
átvettem tőle egy kis terhet. Asa nem igazán volt összhangban a csapat
többi tagjával. Az indítékai gyanúsak voltak, a személyisége egy kicsit
túl sima, és a srác túl fényes volt a többieknek, hogy ténylegesen
bevegyék, de Ayden imádta őt és Rome is kifejlesztett egy szokatlan
kedvességet a délies sármja iránt, így annak ellenére, hogy
megbízhatatlan és dörzsölt volt, szilárdan beépítette az útját a mi kedves
rosszul-sikerült bandánkba. Jet úgy nézett rá, mint egy héja és én is
inkább szem előtt tartottam, amíg nem bizonyítja be az ellenkezőjét,
hogy rendben van.
Ráadásul behúzta a farkát, mintha soha nem láttam volna ezelőtt.
Nem tudtam, hogy ez a délies beszéd, az aranybarna szemek, vagy a
„leszarom” hozzáállása, amivel művészien játszott, de ő egy igazi
kígyóbűvölő volt és mielőtt Saint lett az egyetlen, akire fókuszáltam, a
tehetsége az ellenkező nemmel csodálatra méltó volt.
- Mit csinálsz itt ilyen korán?
Segítettem neki a bár végébe lökni a sört és ő megkerülte a hosszú,
fából készült felületet, amit Rome még csak nemrég újított fel és
szembefordult velem a másik oldalon. Technikailag Rome lehetett a bár
tulajdonosa, de a babával és azzal, hogy a bár gyakorlatilag éjjel-nappal
nyitva volt, Asa volt az, aki gyakran napról-napra működtette. Millió és
egyszer volt kellemesebb kinézetű, mint a mogorva ex-katona, így egy
meglehetősen jó csapatot alkottak.
- Kérdezni akartam tőled néhány dolgot, mielőtt az üzletbe kell
mennem. Van egy perced?
Oldalra billentette a fejét, és némán tanulmányozott engem. Nem
volt titok, hogy Asa döntései a közelmúltban majdnem megölték őt – és
közel járt ahhoz, hogy a nővére megtagadja őt – így ez nem olyan volt,
mintha bárki is hozzá rohant volna bölcs tanácsért.
* 252 *
 - Igen, van egy kis időm; ez az utolsó rendelés és csak Brite-ra
várok. Felhívott és azt mondta nekem, hogy később jön be, és hogy egy
hatalmas szívességet akar kérni tőlem. Akarod, hogy szóljak Darcey-
nak, hogy készítsen neked ebédet?
Megráztam a fejem. – Talán, majd ha megyek. Viszek majd
valamit az üzletbe mindenkinek.
Bólintott és a bár hátulja felé intett a fejével, ahol a biliárdasztalok
helyezkedtek el.
- Had kukkantsak be a konyhába és szóljak Darcey-nak, hogy
tartsa a szemét elől.
A helyiség hátuljába mentem és felugrottam, így az egyik
biliárdasztal szélén gubbasztottam. Összetettem a két kezemet és
néztem, ahogy Asa felém tartott, a kezét egy törülközőbe dörzsölte.
- Összedob neked egy csomó szendvicset. – Bólintottam. Darcey
Brite ex-felesége volt – nos, az egyik – és ő vezette a bár konyháját. Ő
egy kedves, idős hölgy volt és az ő baconös, salátás, paradicsomos
szendvicse közel járt a mennyországhoz már amennyire meg tudtam
ítélni. – Szóval, mi a helyzet, Nash?
Felsóhajtottam és egy kicsit összerezzentem. – Ez egy kicsit kínos,
de te vagy az egyetlen, akitől, úgy gondoltam, hogy megkérdezhetem.
Mindkét szemöldöke a magasba szaladt, és keresztbefonta a húsos
karjait a mellkasán. Asa olyan fajta srácnak tűnt, aki lovakat terelt, vagy
szalmabálákat dobált egész nap. Nem csinálta egyik dolgot sem, de nem
lehetett figyelmen kívül hagyni a vidéki neveltetését, ahogy kinézett, és
ahogy tartotta magát.
- Miről?
- A változásról és az érzékelésről. – Megdörzsöltem a tarkómat. –
Van egy történetem ezzel a lánnyal, akivel találkozgatok, nem éppen
szép és fényes történet, és nem igazán tudom, hogyan lépjünk ezen túl. –
Az egyik aranybarna szemöldöke felívelt a homlokán és én totálisan egy
csajnak érzem magamat, aki megpróbál belemenni ebbe vele. A

* 253 *
srácoknak nem kellene szívből jövő beszélgetéseket folytatniuk az
érzelmeikről, de én teljesen el voltam veszve.
- Saint-nek kemény volt a középiskola. Esetlen volt és szégyenlős,
kiszemelték és gúnyt űztek belőle. Azt hiszem, volt egy kis dolga velem
is, és én leépítettem őt anélkül, hogy igazából szándékomban állt volna.
Ez egy örökkévalósággal ezelőtt volt, de ez kitartott mellette és csak
tovább rontott a helyzeten, hogy úgy jártattam a számat, mint egy idióta,
és ő azt gondolta, hogy róla beszéltem. Ennek a tetejében az apja egy
félrelépő seggfej és egy főiskolai barátja dobta őt, mert nem azt csinálta
az ágyban, amit a srác akart és pokoli időt fogtam ki, hogy elérjek ennek
a lánynak a szívéhez. Tudom, hogy az önbecsülésen szart sem segít a
nagy szám és az általános hülyeségem, de nem tudok rájönni, hogyan
vegyem rá, hogy bízzon abban, hogy én nem vagyok olyan. Hogy
igazából egy tisztességes srác vagyok, aki csak egy ostoba gyerekre
hajlamos hibákat követett el. Hogyan csináltad? Hogyan győzted meg
Ayden-t, hogy te már egy másik fickó vagy mindazok után, ami kettőtök
között történt? Hogyan vetted rá, hogy engedje el a múltat, és
bizonyítottad be neki, hogy nem fogod még egyszer cserbenhagyni őt?
Egy percig csak bámult rám és én azt gondoltam, hogy talán
megsértettem őt. Felhorkant és egy kicsit szomorúan megrázta a fejét,
miközben beleakasztotta a hüvelykujját a farmerjának övbújtatójába.
- Nem tettem. Ayden imád engem, a legjobbat akarja hinni rólam,
ami a legjobb emberré teszi a világon, mert kihasználtam őt, totálisan
visszaéltem a kapcsolatunkkal néhány évvel ezelőttig. Én nem csak egy
aljas srác voltam, Nash. Egy bűnöző voltam, szélhámos és nem álltam
meg, hogy elgondolkodjak azon, hogy az, amit csinálok, hatással lehet
Ayden-re. Ő tényleg csak egy eszköz volt a cél elérésére és ezt nem
láttam addig, amíg már majdnem túl késő volt. Őszintén szólva, Ayd-
nek minden oka megvan rá, hogy utáljon engem és nem hibáztattam
volna őt, ha otthagyott volna a kórházban egyedül. Most… -
Elfintorodott és észrevettem, hogy nagyot nyelt. – Soha nem leszek
képes arra, hogy meggyőzzem őt, vagy Jet-et, hogy már egy teljesen
más életet élek. Amikor a bárt kirabolták néhány hónappal ezelőtt,
Ayden azt gondolta, hogy én voltam, annak ellenére, hogy kedvelem

* 254 *
Rome-ot, és kedvelem az itteni munkámat is. Automatikusan azt
feltételezte, hogy valami közöm volt hozzá és mindig is azt fogja, és én
nem tudom hibáztatni ezért. A múltban nem voltam sem megbízható,
sem óvatos. Az egyetlen ember, akivel törődtem, az saját magam volt és
ez nem olyan emlék, amit ki tudok törölni – soha.
Soha nem voltam illetékes a testvéri kapcsolat belső
működésében, de ez sokkal érthetőbbé tette, hogy Jet miért volt annyira
ravasz a srác körül és hogy miért volt még mindig annyi feszültség
közte és Ayden között. Nem volt olyan magas híd a világon ahhoz, hogy
ez a sok víz elférjen alatta.
A levegőbe dobtam a kezemet, majd hagytam leesni. – Tehát nincs
semmi, amit tehetek? Ő mindig azzal az emlékkel fog összhangba hozni
és soha nem lesz képes teljesen megbízni bennem. Ez szívás.
- Nash… - A vontatott beszéde kissé kifejezettebb lett, amikor a
nevemet mondta. – Te egy jó srác vagy, úgy tűnik ezek a véka alatt
növekszenek itt a Sziklás-hegységben. Neked nem kell mást csinálnod,
mint annak lenni, aki vagy. Végül észre fogja venni, hogy ez nem csak
egy szerep, hanem te magad, és ami a múltban történt az egy egyszeri
alkalom volt. Te is emberből vagy. Időnként neked is kell hibáznod.
Nem lennék életben, ha a második esély nem lenne ajándék.
- Kedvelem őt, jobban, mint valaha is bármelyik csajt. Én csak úgy
érzem, hogy soha nem fog túljutni a múlton és ez azt jelenti, hogy nincs
előre lépés sem.
- Nem fogom elmesélni neked az összes véres részletet, nem
foglak belerángatni a saját szennyes történetembe, de higgy nekem: ha a
nővérem még mindig rám tud nézni és megtalálni a módját, hogy
törődjön velem, akkor te is beletudod magadat dolgozni ennek a lányka
a szívébe.
Ember, talán nem kellett volna olyan gyorsan azt gondolnom,
hogy Asa rendben van. Minél többet tár fel, annál jobban ki akarom ütni
a tökéletes fogait Ayden nevében.

* 255 *
 - Szóval, mi a helyzet veled? Te nem voltál rendes fickó, de most
már igen? – Kérdeztem. – Hogyan győzöl meg mindenkit, hogy valóban
megváltoztál?
Amikor rám mosolygott, az tele volt rosszindulattal és titkokkal,
amiket nem gondoltam, hogy tudni akartam.
- Nem változtam meg. Nem vagyok új ember. Minden nap még
mindig rá kell vennem magam a könnyebb útra, hogy kicsússzak a régi
berögződésekből. Az vagyok, aki vagyok, és nem mindig élvezetes,
hogy az a személy legyek. A különbség most annyi, hogy van egy
életem, amit élni akarok. Kapcsolatot szeretnék a nővéremmel. Azt
akarom, hogy Jet engem lásson, ne pedig azt, hogy mi lesz a következő
lépésem. Szeretnék segíteni Rome-nak, hogy sikeressé tegye ezt a bárt,
így el tudja tartani a családját. Szeretek itt lenni, ennek az életnek van
értéke, ami nekem soha nem volt Kentucky-ban, és én az utolsó
leheletemig harcolni fogok magammal, hogy megtartsam ezt. Lehet,
hogy nem érdemlem meg, de az enyém és megtartom.
Hűha. Nem terveztem, hogy Asa előrukkol a saját történetével, de
a szavai eltaláltak valamit bennem. Próbáltam meggyőzni Saint-et, hogy
más vagyok, mint az a fickó, akire ő emlékszik. Ez nem volt igaz.
Kevésbé voltam dühös, kevésbé volt szükségem anyám jóváhagyására,
de soha nem voltam rossz srác. Túlságosan elfoglalt voltam, hogy
megpróbáljam megmutatni neki az értéket abban az emberben, aki
voltam, hogy elfelejtettem, hogy nekem mindig is volt értékem, még
akkor is, ha folyamatosan jártattam a számat, és úgy viselkedtem, mint
egy tipikus tizenéves idióta. Talán azzal kellett volna kezdenem, hogy
megkérdezem tőle, ő miért nem látta az értéket és az érdemességet
magában.
Csodálatos volt. Okos és vicces. Gyengéd és teljesen szerethető
belül és kívül is. Széttépett az ágyban és ha rá tudnám venni, hogy
elengedje, abbahagyja, hogy két kézzel tartsa a dolgokat, amik soha nem
változnak meg, nekem meglehetősen jó elképzelésem volt arról, hogy
fülig szerelmes lennék belé. Nagyon közel voltam annak a bizonyos
szakadéknak a széléhez. Talán abba kellett hagynom, hogy

* 256 *
megpróbáljam megláttatni vele, hogy mennyire nagyszerű is voltam én,
és elkezdeni megláttatni, megerősíteni vele, hogy ő mennyire nagyszerű.
Leugrottam az asztalról és erősen csapódtam a fa padlónak.
- Kösz, Asa.
Egy kissé elnevette magát és követtem őt vissza a bárba. – Sok
hibát elkövettem, amiből tanulhatsz. Valami jó is kisülhetne már az
összes elbaszásomból.
- Nagyon remélem, hogy nem térsz vissza a régi utadra. Ez már
nem csak Ayden-nek lenne szívás.
Az a vigyor visszatért és ez alkalommal, szomorúsággal volt
vegyítve.
- Jó dolgom van itt, és én tudom ezt. Nem áll szándékomba
elszúrni, bár a terveim igazából soha nem úgy működnek, ahogy
kigondolom őket.
Begyűjtöttem az elvitelre szánt dobozokat, amit Darcey rakott
össze, és engedte, hogy puszit nyomjak az arcára. Épp kisétáltam,
amikor hallottam, hogy megkérdezte Asa-t, látta-e már a lányát. Volt
egy olyan érzésem, hogy Brite szívessége az, hogy megpróbálta
beszervezni ezt a déli aranyifjút a családjába. Jézus, ez a végén rossz
lehet, mert Rome-tól azt hallottam, hogy Brite és Darcey lánya nehezen
kezelhető és egy igazi vadóc volt.

Nem láttam Saint-et egész héten. A boltot megtámadták a kora-

tavaszi munkák, Rowdy lebetegedett és pár napra szabadságoltatta
magát és Phil állapota is rohamosan romlott. A hét végére annyira rossz
lett, hogy vissza akartam vonszolni őt a kórházba, de nem volt hajlandó
bemenni. Nem tudott a gyomrában tartani semmit sem, és a hospice
nővér említést tett egy tápszondáról. Stresszes volt, úgy éreztem, mintha
egy befagyott tavon sétáltam volna keresztül és csak arra várnék, hogy
megadja magát a súlyom alatt. Az egész héten vele maradtam éjszakára,
ami azt jelentette, hogy nem láttam senki mást. A hét folyamán egy

* 257 *
ponton, ahogy néztem, hogy egyre betegebb és betegebb lett közvetlenül
a szemem előtt, az agyam automatikusan átváltott Pril-ről apára a
fejemben. Az apám volt az, aki haldoklott, aki megpróbált bátor lenni
előttem, az apám, aki szomorú, télizöld szemekkel nézett rám, mert
tudta, hogy az együtt töltött időnk egyre rövidebb és rövidebb lesz.
Nem akartam, hogy bárki is így lássa őt. Az egész csapat
megpróbált eljönni, de Phil nem állt készen erre. Be akartam biztosítani
egy tervet, hogy Szombat este Saint-tel lehessek, de ez befuccsolt, mert
ott voltam, ahol lennem kellett. Amikor néhány órával később
kopogtattak az ajtón, majdnem hanyatt vágódtam, mikor kinyitottam, és
megláttam, hogy ő az. Nem kérdezte meg, hogy bejöhet-e, csak a
kezembe adott néhány fehérje italt és azt mondta, meglátjuk, hogy Phil
ezt lent tudja-e tartani. Azt mondta, hogy megkérdezte az onkológiai
személyzetet egy olyan megoldásért, ami egy kicsit késlelteti a
tápszondás táplálást.
Csak bámulni tudtam rá. Hála és valami erősebb árasztott el.
Felnyúlt és egy ölelésbe vont, amitől egy pillanatra jobban éreztem
magam. Gyors csókot nyomott a számra és azt mondta, hogy amíg Phil-
ről gondoskodok, ne felejtkezzek el magammal is törődni. Kimerül
voltam és érzelmileg lecsapolt, de csak egy ötperces vizit tőle, ami
egyszerű módja volt számára, hogy összhangban legyen azzal, amin más
emberek keresztülmentek, elérte mélyen a belsőmet és nem engedte el.
Talán azért, mert anyám mindig annyira hűvös és elégedetlen volt,
talán mert jóváhagyást kerestem, ami soha nem jött, de amikor Saint
gyönyörű szemébe néztem és láttam az empátiát és az együttérzést,
tudtam, hogy ő ott lesz nekem. Ő volt minden, amit valaha is akartam,
amire valaha is szükségem volt. Amikor így nézett rám, bármilyen
kérdés, amit feltehettem volna magamnak arról, hogy szeretem őt,
kiszállt az ablakon. Ez több volt, mint az, hogy hogyan tudnám nem
szeretni? Lehetetlen volt nem beleszeretni.
Százszor keményebben csókoltam vissza, mint terveztem, de azt
akartam, hogy érezze mindazokat a dolgokat, amiktől tudtam, hogy
kiborulna, ha megpróbálnám elmondani neki. Azt mondta hívjam őt

* 258 *
hétvégén, ha van egy szabad percem és elment, de magával vitte a
szívemet.
Amikor visszamentem a házba és felajánlottam Phil-nek a főzetet,
amit Saint hozott, ő csak bámult rám mindentudó csillogással a
szemében az oxigénmaszk felett, ami az arca nagy részét takarta.
Beintettem neki és visszasüllyedtem az állítható támlájú fotelbe, amit az
ágya mellé húztam. Nem álltam készen, hogy erről beszéljek.
Különösen, amikor tudtam, hogy Saint a másik irányba menekült volna,
ha most megpróbáltam volna elmondani neki, hogyan érzek. Nem
viszonozni a szeretetet olyasmi volt, ami egész gyermekkoromban
üldözött. Nem tudtam, hogy képes lennék-e kezelni, ha ez tőle
származna.
Egész hétvégén Phil-lel maradtam. Saint turmixa varázslatos volt,
így elküldte nekem az összetevők listáját és én betáraztam a készletet,
hogy képes legyek keverni neki, bármikor, amikor szüksége van rá.
Szombaton meglehetősen sokat aludt és én azt fontolgattam, hogy
bemegyek dolgozni és megpróbálom behozni magamat, amíg ki van
ütve, amikor Cora bukkant fel a lakásnál.
Nem akartam, hogy így kelljen látnia őt, hogy sajnálatot érezzen
iránta, de a kis testével elnyomakodott mellettem és azt mondta, menjek
a francba. Phil épp annyira fontos volt neki, mint nekem és Rome otthon
volt a babával aznap este. Azt mondta, hogy még a bizonytalan
időszakokban is volt egy életem, amit élnem kellett és teketóriázás
nélkül kirúgott a lakásból. Bosszús akartam lenni rá. Valaki, aki ennyire
apró, nem kellene, hogy ilyen parancsolgató és rendíthetetlen legyen, de
el kellett ismernem, hogy szükségem volt egy helyre, ahol
szusszanhatok.
Elmentem az üzletbe és egy heti papírmunkán futottam át, ami
már felhalmozódott. Átrendeztem az összes időpontot, amiket az elmúlt
néhány hétben töröltem. Amikor eljött az ideje, hogy bezárjam az
üzletet, Rule azt szerette volna, hogy elmenjek abba a bárba ahol Shaw
és Ayden dolgozott és kapjak be valamit. Nem igazán töltöttünk együtt
sok időt ketten, ami mostanában a munkát sem foglalta magába, így
csábított, hogy igent mondjak. De amennyire élveztem együtt lógni
* 259 *
Rule-lal, jobban hiányzott Saint, és hogy vele töltsem az időt, szóval
esőnapot kértem Rule-tól és felhívtam őt.
- Hello! – Ordított bele a telefonba, hogy túlkiabálja a visítást és a
gyerekes vihogást a háttérben.
- Héj. Cora Phil-lel van, így van egy szabad estém. Reméltem,
hogy nem kell dolgoznod és lóghatunk együtt.
- Tartsd egy percre. – Motyogott valamit és még több sikítást
hallottam, amíg talált egy csendesebb helyet, hogy beszéljen velem. –
Sajnálom, Faith-nek be kellett mennie a kórházba és megkért, hogy
vigyázzak a gyerekekre. Braxton-Hicks (jósló fájás) összehúzódásai
voltak és kiakadt. Nem tudom, meddig lesz oda.
Ez szar ügy, mert nagyon szerettem volna vele tölteni az időt, és
nem tudtam, mikor lesz legközelebb esély.
- Remélem, minden rendben.
- Jól lesz. Szeretnél átjönni? Grillezett sajtot csinálok nekik
vacsorára, majd beteszem a Némó nyomában-t és remélem ez
lehiggasztja őket.
Még soha nem voltam gyerekek körül. Úgy értem, most, hogy
Rome-nak és Cora-nak babája született, kezdtem egyre jobban
hozzászokni. Igazából mezítláb is átsétálnék az égő szénen, ha ezzel
vele lehetek, szóval mi a fenéért ne?
- Persze. Mond a címet.
Ledarálta, ami lent volt Littleton-ban és letettem. Nem álltam le
azon aggódni, hogy a nővére világossá tette, hogy nem kedvelt engem,
hogy nem én voltam az első gondolat, ami bárkinek is az eszébe jutott,
amikor egy csapat gyerek rohangál. Csak az számított, hogy ő ott volt és
ez az, ahol lenni akartam.
Amikor bekopogtam a bejárati ajtón, Saint kitárta azt, ziláltnak és
gyűröttnek nézett ki, de egy igazán elbűvölő módon. Egy pici totyogós
ült a csípőjén és egy kicsit idősebb kislány kukkantott ki rám a térde
mögül. Rám mosolygott és kifújt egy laza vörös tincset az arcából.
* 260 *
 - Örülök, hogy látlak. – Nos, a fenébe is, ez volt a legjobb hír, amit
az utóbbi időben hallottam. – Ő itt Zoe. – Arcon puszilta a kezében lévő
kicsit. – Brea mögöttem bujkál és a fiúk, Owen és Kyle a nappaliban
videojátékoznak.
Követtem öt be a házba és a kicsi lányra kacsintottam, aki nagy
szemekkel nézett fel rám.
- A tesód nem néz ki elég idősnek ahhoz, hogy ezek a gyerekek az
övéi legyenek.
Felhorkantott és a konyhába vezetett, ahol a tűzhelyen lévő
paradicsomleves illatától összegyűlt a nyál a számba.
- Fiatalon kezdte és nem tervezi, hogy abbahagyja. Ő és a férje,
Justin, mindig is nagy családot akartak.
A tűzhelyre nézett, majd rám és teketóriázás nélkül a tágra-nyílt
szemű kisgyereket a karomba tette. Egy hosszú pillanatig csak bámultuk
egymást, a baba azt fontolgatta, hogy visítani szeretne-e vagy sem, én
meg próbáltam eldönteni, hogyan tartsam a legjobban anélkül, hogy
összenyomnám őt. Azt hiszem a kicsi lány eldöntötte, hogy rendben
vagyok és folytatta, hogy megpróbálja a pufók ujjaival körbefogni az
orrkarikámat, ami egy nevetséges ne-érintsd-meg játékot eredményezett.
Saint csak nevetett, miközben a tűzhelynél állt és szendvicseket
készített.
A másik kicsi lány, aki valószínűleg négy vagy ötéves lehetett,
odajött és a térdemnél megállva nézett fel rám. Saint levigyorgott rá.
- Ő Saint néni barátja, Nash. Köszönj neki.
A kislány nem mondott semmi sem, így lemosolyogtam rá és
elfojtottam egy káromkodást, amikor a baba a kezébe kapta a
piercingemet és megrántotta. Könnybe lábadt a szemem, de ettől csak
még jobban nevetett, így nem tudtam mérges lenni rá.
- Forró.

* 261 *
 A másik kicsi lány félénk volt, ezt meg tudtam állapítani. Ezt
Saint-től örökölhette. Megemeltem rá az egyik szemöldökömet és az
egyik apró ujjával a fejemre mutatott és ismét megszólalt. – Forró.
A fejemen lévő lángokról beszélt és a tűzről, ami a pólóm gallérja
alól kandikált ki, ahol a baba rángatta.
Saint megfordult és fényes ezüst szikrákkal a szürke szemében
nézett rám. Odajött, leguggolt a kislány elé és finomat megpöckölte az
orrát.
- Jó ízlésed van, Brea. Ő nagyon, nagyon forró.
Mind a három lány hisztérikus nevetésben tört ki, miközben én
csak ültem ott és Saint-et néztem. Felállt, arcon csókolta a babát és
engem a számon, majd az egyszerű vacsorájukhoz hívta a fiúkat. A fiúk,
mivel idősebbek voltak, mindenféle érdekes kérdést tettek fel a
tetkóimról, a fülemben lévő tágítókról, arról, hogy mit csinálok, és
hogyan ismertem meg Saint-et. Ijesztően energetikusak voltak, de
viccesek és összességébe kedves gyerekek.
Mindannyian megvacsoráztunk és amikor mindenki végzett,
mondtam Saint-nek, hogy menjen rendezze el a gyerekeket, amíg
rendbe rakom a nővére konyháját. Volt valami a szemében, amikor rám
mosolygott, amit nem tudtam beazonosítani, de meleg volt és lágy és
nekem tetszett minden, még akkor is, ha ez volt a legnyikorgósabb
randi, amin valaha is voltam.
Az idősebb gyerekek a földre vetették magukat, míg Saint meg én
a kanapén foglaltunk helyet a két kicsi lánnyal magunk között. Nem állt
szándékomban maradni, el akartam menni, mielőtt Saint nővére
hazajön, de a film első öt perce után, Brea fejével a karomon elaludt. A
totyogós, Zoe, az ölembe mászott és összegömbölyödött, mint egy
kiscica, és elaludt, mint a fény. Nem akartam megzavarni egyiküket
sem, így csak elhelyezkedtem és néztem a halat, aki megpróbált
hazatalálni. Azzal, ahogy Némó apja soha nem adta fel, soha nem
vesztette el a reményt, a fejemben párhuzamot vontam a saját életemmel
és Phil-re gondoltam.

* 262 *
 Amikor Saint-re pillantottam, ő nagy szemekkel nézett rám és egy
kis világos rózsaszín pír lepte el az arcát.
- Mi az?
Enyhén megrázta a fejét és visszafordult a film felé.
- Csak állandóan meglepsz engem.
Kifújtam a levegőt, mert ez a legújabb felfedezésemben erről a
kapcsolatról és róla korlátolt volt.
- A személy, akinek meglepőnek kellene lennie, az te vagy Saint.
Higgy nekem, az a személy, aki vagy, az figyelemre méltó és kivételes.
Ha megismerkedsz vele, az egész életed meg fog változni.

Úgy nézett rám, mintha fogalma sem lenne arról, amiről beszélek,
de jobban éreztem magam, hogy kimondtam. Feltétel nélkül szeretném
őt, ha hagyná, de ahhoz, hogy ezt megtegyem, először rá kellett
vennem, hogy magát szeresse meg teljesen.

* 263 *
 16. Fejezet
Saint

Már egyre nehezebb volt rajta tartani a fedőt mindenen, amit Nash
felkavart bennem, de látni, ahogy ez a nagy, kemény, tetovált srác úgy
tartotta azt a kicsi lányt, mintha valami törékeny és értékes dolog lenne,
hogy a fenébe kellett volna a szívemet kolostorba zárni ettől?
Amikor Faith és Justin hazaértek, az összes gyerek ágyban volt és
Nash már az ajtó felé tartott. Nem mulasztottam el azt a tekintetet, amit
nővérem küldött, amikor Nash elköszönt. Fáradt volt és feltételezetten
ezért vette ezt könnyedén, ami az egyetlen oka volt, hogy el tudtam
szabadulni a pletykától, azt hiszem. Másnap reggel, amíg a
munkahelyemen voltam, hangposta üzenetet hagyott, ami egy szolid
húsz percig tartott arról, hogy most már van két fia, akik ragaszkodnak,
hogy koponyás tetoválásuk legyen, amikor elég idősek lesznek hozzá.
Nem kellett volna azt gondolnom, hogy ez vicces, de tényleg az volt.
Próbáltam átérezni Faith aggodalmát. Tudtam, hogy csak aggódott
értem, aggódott, hogy mi történne, ha Nash ismét bántana engem, de
valami a nekem intézett szavaiból az este, megragadott.
Volt egy részem, ami nem tudta elhinni, hogy úgy látott engem,
ahogy mondta. Soha nem gondoltam úgy magamra, mint egy gyönyörű,
kívánatos teremtésre és így soha nem vettem készpénznek, amikor
ezeket a dolgokat mondta nekem. A munkában magabiztos voltam,
* 264 *
tudtam, mit csinálok és hogy mindig is ez volt, amit tenni akartam, de
ennek ellenére ő úgy nézett rám, mintha én lennék a kezdete és a vége
mindennek, én csak nem találtam semmilyen hitet abban a gondolatban,
hogy Nash Donovan így érzett irántam. Még mindig nem volt elég
magabiztosságom, hogy életem bármely más területeiben is biztos
legyek. Nash számára nem volt fair, hogy tűkön ülve vártam, hogy
bebizonyítsa, nem volt több, mint egy átlagos srác és végül a legkisebb
közös nevezőre essen, amikor mindenben amit teszek a félelmemet és a
gyengeségemet használom, hogy összetartsam magamat, ami valójában
soha nem szűnt meg szeretni őt és megengedi, hogy ami most kettőnk
között van, az kibontakozzon és kivirágozzon.
Soha nem voltam bosszús a munkám miatt, vagy a forgalmas
időbeosztásom miatt a sürgősségi osztályon. Én mindig is a
legboldogabb, a legjobban összpontosított és a legbiztosabb voltam,
amikor másokról gondoskodtam, de az utóbbi időben, azt akartam, hogy
legyen időm arra, hogy lássam Nash-t. Tudtam, hogy Phil egyre
rosszabbul volt, hogy ez volt a horizont vége, és Nash szinte mindig
mellette volt. Megpróbált a munkában és minden másban is a helyzet
magaslatán állni, de lefogyott és minden alkalommal, amikor sikerült
találkoznom vele, az arcán árnyékok látszottak, ami vetekedett a szeme
színének lilás árnyalatával, és az erős állkapcsa gyakrabban volt
elhanyagol és borostás.
Nem volt több éjszakai ottmaradás, nem volt több mókás randi,
ami megnevetetett, és az egyetlen alkalom, amikor sikerült
összejönnünk, az egy gyors menet volt ebéd közben, ami jó érzés volt és
elvégezte a munkát, de hiányzott az intenzitás és az érzelem a szex
mögött, ami akkor volt, amikor vele voltam. Valakinek, aki utált
meztelenül lenni és mindent, ami jellemzően ehhez kapcsolódott, mégse
tudtam várni, hogy legyen egy olyan időszak, amikor órákig ruha nélkül
legyek Nash alatt vagy fölött – nem volt rám jellemző.
A műszakom után kifelé tartottam, amikor Sunny megkért, hogy
ugorjak be az irodájába. Mostanában túl elfoglaltak voltunk, hogy
bármilyen valódi beszélgetést folytassunk. Hiányzott a pozitív

* 265 *
hozzáállása és az, hogy mindig igyekezett összekapni engem.
Rámosolyogtam és helyet foglaltam a zsúfolt íróasztalával szemben.
- Meg fogsz próbálni összehozni egy másik orvossal?
A katasztrofális randim óta, a pletykák gyorsan és ádázul terjedtek
szét a kórház személyzete között. Voltam leszbikus, rohamom is volt és
ezért el kellett mennem, titokban férjnél voltam és volt öt gyerekem…
és senkit nem érdekelt az igazság. Meglepő módon az, hogy beszédtéma
lettem, hogy pletykáltak rólam, nem számított mennyire ostoba is volt
az, nem bosszantott engem. Túlságosan elfoglalt voltam Nash-el, és
azzal, hogy megpróbáltam rájönni a dolgokra, amik igazán számítottak,
hogy törődjek ezekkel.
Sunny megforgatta a sötét szemét és hatalmas vigyort küldött
felém. – Nem. Én azt hiszem, hogy a te ízlésed egy kicsit színesebb,
mint a legtöbb orvos, akik ezeken a folyosókon sétálnak.
Ez igaz volt. Úgy értem, volt néhány orvos, akiknek tetoválásuk
volt a köpenyük és a műtősruhájuk alatt, de semmi sem volt
összehasonlítható azzal a sárkánnyal, ami olyan keményen próbálta
biztonságban tartani Nash-t.
- Valószínűleg igazad van. Mi a helyzet? Soha nem kérted még,
hogy az irodádban beszéljünk. Általában a folyosón szoktál csapdába
ejteni.
Még mindig mosolygott, ahogy hátradőlt a székében.
- Nos, ez egy hivatalosabb beszélgetés, mint az, amikor a randizós
életeddel zaklatlak téged.
A homlokomat ráncoltam és azonnal elkezdtem végigpörgetni
mindent, amit az elmúlt néhány héten rosszul csinálhattam. Elvonta a
figyelmemet a magánéletemben történő dolgok, ami nem tetszett.
- Mit tettem?
Egyik oldalról a másikra megrázta a fejét és csettintett a nyelvével.

* 266 *
 - Most miért gondolsz automatikusan a legrosszabbra? Csodálatos
nővér vagy, amit minden alkalommal elmondok neked. Hogy gondolod,
hogy bevonszollak ide, és leszidlak, mert valamit rosszul csinálsz? Azt
hiszem, ez sértő mindkettőnkre nézve.
Nagyot nyeltem és Nash szavai jutottak az eszembe múlt éjjelről.
- Sajnálom. Ez csak egy rossz szokás.
- Amit abba kellene hagynod. Figyelj, Saint, Heidi áthelyezteti
magát a Floridai kórházba, mert a férje új állást kapott. Azt szeretném,
ha te vennéd át a műszak irányítását. Tudom, hogy arra gondolsz,
visszamész az iskolába, de ez egy nagyszerű lehetőség az osztályon
történő előrehaladásban, amiben már benne vagy. Mondj igent, Saint.
Ennek így kellett lennie.
- Komolyan beszélsz? – Döbbent voltam. Ez az, amit mindig is
akartam. Megerősítést, tiszteletet, hogy az egész világ elismeri, hogy
nagyszerű vagyok valamiben, amit imádok. Nem is kívánhatnék többet,
de valamilyen oknál fogva, ez az ajánlat ugyanolyan boldoggá tesz,
mint az, hogy megosszam ezt a hírt Faith-el és anyámmal és leginkább
Nash-el, ami valójában a legnagyobb örömet okozta számomra.
- Nos, kell csinálnunk egy igazi interjút az ápolási igazgatóval, de
ő tudja, hogy te vagy az a személy, akit erre a pozícióra szeretnék.
A szívem gyors ritmusban verdesett és szerettem volna egy kis
táncot lejteni a székemben.
- Ez annyira izgalmas. Nagyon köszönöm.
- Senki sem érdemli meg ezt jobban.
Felálltam, ő megkerülte az asztalt, én meg lehajoltam, hogy
megöleljem őt. Tényleg megérdemlem, mint talán, esetleg egy lövést,
hogy ez a dolog Nash-el egy örökké tartó dolog legyen.
Ő volt az első ember, akit felhívtam, amikor kijöttem a kórházból.
Esett. Mint egy felhőszakadás, és azzal, ahogy a víz összegyűlt az
utcán, már egy ideje eshetett. Kikerültem egy pocsolyát és hagytam,

* 267 *
hogy a telefon kicsöngjön, ahogy az autómhoz rohantam. Nash nem
válaszolt, a hívás a hangpostára ment, amitől a bőröm alatti izgalom egy
kicsit lecsappant. Meg kellett ráznom magam, mint egy kutya, hogy az
elázott hajamat eltüntessem az arcomból, amikor beszálltam a kocsiba,
és úgy döntöttem, nem lehet baj belőle, ha a Victorian felé kanyarodom,
hogy megnézzem, otthon volt-e. Azt akartam, hogy felkapjon, és egy
nagy, nedves csókot adjon, és elmondja, hogy mennyire örül nekem.
Meglepő, hogy mennyire nagyon akartam ezt.
Bekapcsoltam a rádiót és hallgattam a Her Space Holiday-t, ahogy
áthajtottam a Colfax-en és a Victorian felé vettem az irányt. Az időjárás
enyhült, de mire feltéptem az ajtót, és elhaladtam a Charger mellett, ami
a megszokott helyén állt az úton, teljesen eláztam és a fogaim is
vacogtak. Még nem volt igazán elég meleg, hogy ellensúlyozza a
nedvességet és ezt a csöpögős időjárást. Megálltam az ajtaja előtt és
bekopogtam.
Meglazítottam a copfomat és megpróbáltam az ujjaimmal
kifésülni a nedves és kusza hajamat, amikor az ajtó kivágódott… és az
egész világom összedőlt. A szívem megállt. A vérem megsűrűsödött és
jeges lett és olyan irányba fordultam, ahol a reményeim és az álmaim
életemben másodszorra törtek ketté ennek a gyönyörű férfinak a keze
által.
Royal állt Nash ajtajának a másik oldalán, ugyanazzal a döbbent
tekintettel nézett rám, amiben biztos voltam, hogy ott volt az én
arcomon is. Azt hiszem, tudtam volna kezelni, hogy Nash lakásán van –
mindazok után, hogy világossá tette, nem érdeklődik úgy Nash iránt.
Amit azonban egyáltalán nem tudtam kezelni, amitől a szívem eléggé
éles darabokra tört, hogy éreztem, hogy belém szúródtak, az az a tény,
hogy egy szál törölközőben volt.
- Saint…
Feltartottam az egyik kezem és elakadt a lélegzetem, amikor Nash
befordult a sarkon, ahol a szobája volt és neki is csak egy piros
törölköző volt a szikár dereka köré csavarva.
- Jól hallottam, hogy valaki kopogott?
* 268 *
 Egy másik törölközővel a fejét dörzsölte és ez a jelenet annyira
intim, annyira pusztító volt, hogy azt gondoltam, valószínűleg el fogok
ájulni. Ténylegesen meg kellett kapaszkodnom az ajtókeretbe, hogy a
lábam nehogy összeroskadjon alattam. Amikor a törölköző
megtisztította a sötét fejét, a szemei az enyémekbe kapcsolódtak.
Vártam, hogy bűntudatot vagy szégyent pillantsak meg bennük, de a
télizöld kékség csak csillogott rám.
- Uh… - Royal úgy nézett ki, mint aki el fog kapni engem, így
hátrahúzódtam, mielőtt megérinthetett volna.
- Ez az, amit a barátaiddal csinálsz? – A fájdalmam, a
hitetlenkedésem, a dühöm felkavarodott a gyomromban, ahogy keserűen
odahajítottam a legutálatosabb szavakat, amiket csak gondolni tudtam
Royal-ra. – Azt hiszem, az alma nem esik messze a fájától.
Meg akartam ütni, de amit ennél is jobban akartam az, hogy
visszamehessek az időbe és soha ne engedjem, hogy Nash Donovan
visszatérjen az életembe. Ha azt gondoltam, hogy ezelőtt bántott engem,
hogy megcsókolta a tini Ashley Maxwell-t, az semmi sem volt, ahhoz az
elképzeléshez képest, hogy a szexi és fizikailag tökéletes Royal-hoz
dörgölőzik. Ez nem egy pofon volt, vagy az árulás fullánkja. Ez az volt,
hogy bebizonyította nekem, hogy végig igazam volt és hogy a fiúkban
soha, de soha nem kellene megbíznia egy csinos lánynak. Ez az, amit
jobban is tudhattam volna. Én mindig is veszíteni fogok, amikor egy
könnyebb, jobb, érzelmileg elérhetőbb lehetőség kerül a képbe. Úgy
tűnik ez a tény időről időre az arcomba fog csapni és tagadhatatlan,
hogy ez a kis forgatókönyv mindent összetört bennem, a fájdalom és a
megbántottság apró, szúrós darabjaiban.
Sarkon fordultam és visszamentem az esőbe, vissza a Jettához,
amikor egy kemény kéz ragadott meg a könyököm felett és megpördített
engem. Még mindig törölközőben volt, esőcseppek folytak le a borotvált
fején, le a homlokán lévő barázdákon. Egy kicsit megrázott, amitől a
fogaim összekoccantak.
- Mi a fasz? Megint kizárta magát a lakásából. Az edzőteremben
járt és elázott az átkozott eső miatt. Adtam neki egy törölközőt, és

* 269 *
megengedtem, hogy a szarjait a szárítómba tegye. Ha tudtam volna,
hogy jössz, felhívtalak volna, hogy tudassam veled, mi történik, hogy itt
van.
Nehezen lélegeztem és a keze égetett, ahol megérintett. A szívem
megszakadt, belül haldokoltam és volt mersze úgy nézni, mintha ő lett
volna az, aki darabokra hullott.
- Ha tudtad volna, hogy jövök, akkor valószínűleg nem kaptalak
volna rajta titeket akcióban. Tudtam, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen.
Ő gyönyörű és megfelelő. Miért dolgozzunk azért, ami soha nem fog
kifizetődni? Igaz? Mindig is tudtam, hogy amikor valaki egyszerűbb jön
az utadba, akkor őt fogod választani helyettem. Csak nem tudtad
megállítani magadat, hogy összetörd a szívemet, ugye, Nash?
A víz, ami verte őt, lecsorgott a mellkasán és leszivárgott a
pontosan körülrajzolt hasizmain. Az, ahogy lélegzett, ahogy reszketett,
attól úgy nézett ki, mintha az a sárkány megpróbált volna kiemelkedni a
bőréből, megpróbálta volna felemelni őt, el, távol a gyűlölködő szavaim
ostromától. Egy lépést hátrált tőlem és az egyik kezét a törölközőjének
csomójára tette. Megrázta a fejét és láttam, hogy a szája körül durva
ráncok képződtek. Nem csak a teste volt az, ami le lett csupaszítva
nekem, hanem minden más is, amije volt. Ez mind kiragyogott azokból
a gyönyörű szemekből, de megacéloztam magam és visszautasítottam,
hogy lássam bármelyiket is.
- Ez az a dolog, amiért dolgoztam volna, amíg meg nem öl engem,
függetlenül attól, hogy valaha is kifizetődik-e vagy sem, ha ez a valami
a végén te lettél volna. És ez alkalommal nem tudtam összetörni a
szívedet, Saint, mert nem engedted, hogy elég közel kerüljek, hogy
rátegyem a kezemet. Elmondtam neked, hogy nem látok senki mást
rajtad kívül, hogy te vagy az egyetlenem, egyszerű vagy sem, és
senkivel sem összehasonlítható. Ez a szituáció rossznak néz ki? Igen,
annak. Nem vagyok vak, vagy idióta, de ha tudnád… - kifújta a levegőt
és felnézett az égre, mintha az tartalmazta volna az összes választ, -
hogy mennyire totálisan kibaszottul szeretlek, akkor nem lenne
semmilyen kérdésed, és nem hinnéd azt, hogy valaha is egy másikra
csajra gondolnék, mint ez. Te vagy nekem, Saint. Soha nem tennék
* 270 *
semmit, ami fájdalmat okozhatna neked, mert az nekem is éppen
annyira fájna. – Megrázta a fejét, esőcseppeket küldve minden irányba.
– Én nem az apád vagyok. Soha nem hagynám, hogy még egyszer
keresztülmenj azon.
Levegőért kaptam és arcon akartam csapni. – Nem mondhatod ezt
nekem. Nem szerethetsz engem, amikor egy másik meztelen nő van a
laskásodban. Innen, ahol állok, pontosan úgy nézel ki, mint ő, Nash.
- Nem, azért nem sikerül elmondanom neked, hogy szeretlek, mert
soha nem tudlak eléggé szeretni téged ahhoz, hogy kompenzáljam azt a
tényt, hogy visszautasítod, hogy szeresd magadat. Szereted a munkádat.
Szereted a családodat. Valószínűleg még engem is kibaszottul szerettél
akkoriban, de amíg fel nem ébredsz és rá nem jössz, hogy mennyire
tökéletes, milyen páratlan és csodálatos is vagy, nincs remény, hogy ezt
sikerüljön megoldani. Azt hittem, a fiatalabb önmagam képzeletbeli
változatával folytatok vesztes csatát, hogy a többi férfival próbálok
harcolni, akik cserben hagytak az életedben, de most már tudom, hogy
ez a csata ellened van. Szeretlek, Saint, az egész lényedet, de ha ezt nem
hiszed el, akkor nem tudom, innen merre tudunk menni.
Sírtam, igazából zokogtam. A könnyeim annyira nagyon hullottak,
hogy ő elhomályosodott és csak reméltem, hogy az eső elrejti ezeket
tőle.
- Elmegyek. Ez az, ahová megyek innen. Nem hiszem, hogy tudsz
bármit is a szerelemről, Nash.
Összerezzent, amikor a szavak elhagyták a számat, de a szemei is
a kék egy sötétebb árnyalatába fordultak, mint olyankor, amikor dühös
volt.
- Talán korábban nem is, de utánad és mindazok után ami Phil-el –
az apámmal – történt az elmúlt néhány hónapban, minden bizonnyal
tudok. Tudom, hogy megérdemled, hogy jobban szeressenek, mint bárki
mást a világon mindazért, amit másokért teszel. Azt is tudom, hogy én
egy rendes srác vagyok, Saint. A legjobb fajta szerelmet érdemlem
viszonzásul, és ha te soha nem leszel az a személy, aki ezt megteszi,
akkor örülök, hogy ennek vége. Megadnék neked mindent.
* 271 *
 Hátat fordított nekem és megesküdtem volna, hogy a művészien
kidolgozott sárkány, a páncél, amit viselt, hogy megvédje magát,
vészjósló szemekkel nézett vissza rám, vádat és valami mást is ítélt
nekem.
Becsusszantam a kormány mögé és folytattam a sírást, miközben
kétségbeesetten kutattam a telefonomért. Egy részem vissza akart
rohanni a lakásba és szembenézni mindkettőjükkel, rájuk borítani a
haragomat és a szomorúságomat, de a nagyobb részem, ami hirtelen újra
egy bizonytalan és elveszett tizenéves lány lett, csak el akart futni és
úgy tenni, mintha mindez nem velem történt volna meg.
Az első hívást Sunny-hoz intéztem. Tudta, hogy mérges vagyok,
millió kérdést tett föl, de minden, amit ki tudtam nyögni, hogy
szükségem volt néhány napra távol a kórháztól. Nekem volt egy csomó
szabadnapom, amit még nem vettem ki, így ez nem okozhatott más
problémát, csak az, hogy a pácban hagyom őt, és hogy továbbra is
szüksége volt, hogy összehozzanak egy interjút az előléptetéshez. Egyik
sem számított nekem. Semmi nem számított. Kővé dermedtnek éreztem
magamat.
Ezt követően anyámat hívtam. Faith-nek kellett volna
telefonálnom, aki dühös lesz rám, amikor rájön, hogy ismét holtpontra
jutottam Nash miatt. Nem tudom, hogy az anyám megértett-e egy árva
szót is abból, amit megpróbáltam elmondani neki, miközben zokogtam
és remegtem, de biztosított róla, hogy bőven volt hely számomra lent
Phoenix-ben.
Éjfélre, Új Mexikó felénél jártam, és mire a nap felkelt, majdnem
Phoenix-be értem. Egész éjszaka vezettem. A telefonomat is
kikapcsoltam, miután felhívtam Faith-t, hogy elmondjam neki, néhány
napra elhagyom a várost. Dühös volt a nevemben, azt akarta, hogy a
férje átmenjen és véresre verje Nash-t, de ez soha nem működne, mert a
férje fele akkora volt, mint Nash, és annak ellenére, hogy nem akartam
bevallani neki, tudtam, hogy már így is fájt neki.
Valamikor, amíg a végtelen országút elnyújtózott előttem, a
szívem nem fájt többé és az árulás keserű íze abbahagyta, hogy bevonja

* 272 *
a nyelvemet. Még mindig mérges voltam, igazán nagyon dühös, de a
hangsúly most azon volt, hogy kikapcsolva tartsam annak az
elképzelését, hogy Royal és Nash egy szál törölközőben parádézott
előttem. Haragudtam magamra, attól tartottam, hogy ismét hibát
vétettem és szörnyű következtetéseket vontam le az önfenntartási
ösztönöm miatt. Elfutottam, mielőtt átgondoltam volna. De most,
egyedül az úttal, a vad gondolataim dülöngélésével és a Sea Wolf-al a
rádióban, a bizonyíték legfontosabb részei kezdtek elborítani engem,
mint egy sűrű köd.
Minden, amit hallottam, minden, amit éreztem, ami körülvett
engem, azok a szavak voltak, hogy szeretlek. Az egészben nem az volt a
legrosszabb, hogy hagytam Nash-t elmenni, nem azért éreztem rosszul
magamat, mert Royal csinosabb volt, mint én, vagy vonzóbb – nem… a
legrosszabb, hogy mennyire kétségbeesetten akartam hinni neki. Bízni
akartam benne, meg akartam ragadni mindent, amit mondott, hogy
szeretne adni nekem, de annyira feltartóztatott annak a gondolata, hogy
magával vinné, cserben hagyna, mint oly sokan előtte, hogy
beleugrottam a legegyszerűbb következtetésbe, ami akadt. Annyira
nagyon akartam, hogy teljesen elhiggyem, Nash szeret engem, hogy
látja magát velem, és még azzal is, ami ma történt, én komolyan csak
azt akartam, hogy az enyém legyen, és ez darabokra tépett, mert
mindenem akarta mindenét és ez ijesztő volt.
Ki nem állhattam, hogy mérges vagyok rá és szükségem volt térre
és időre, hogy rájöjjek mindenre. Azt mondta, megadna nekem mindent.
Reméltem, hogy az idő kitisztítja a fejemet és megpróbálom kitalálni,
hogy mennyi részét voltam hajlandó kockára tenni érte.

Amikor másnap reggel hat harmincra megérkeztem anyám díszes

bérházához, ő csak egyetlen pillantást vetett rám, beburkolt egy
ölelésben és ágyba dugott engem. Alig álltam a lábamon és egy
érzelmileg kietlen sivatag voltam. A nap nagy részét átaludtam és csak
este ébresztett fel, hogy megetessen mogyoróvajas lekváros kenyérrel.
Másnap reggel lezuhanyoztam és elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz,
hogy bekapcsoljam a telefonomat. Nem volt nem fogadott hívásom és
* 273 *
egyetlen üzenetem sem Nash-től és nem tudtam, hogy ettől most jobban
vagy rosszabbul éreztem magamat azzal kapcsolatban, ahogy a dolgokat
intéztem.
A konyhába mentem és megragadtam egy muffin-t, amit anya a
pulton hagyott nekem. Észrevettem, hogy az erkélyen ült, ami a
bérházához tartozó golfpályára nézett. Öntöttem magamnak egy csésze
kávét és csatlakoztam hozzá. Végignézett rajtam a szemüvege fölött és
rám vigyorgott.
- Szörnyen nézel ki.
Nagyon sóhajtottam és lerogytam a vele szemben lévő székre. –
Csak a szívem szakadt darabokra. Valószínűleg pontosan úgy nézek ki,
ahogy érzem magam.
- Nem is tudtam, hogy találkozgatsz valakivel.
Kisimítottam a hajamat az arcomból és kinéztem a sivatagi tájra. –
Nem vagyok benne biztos, hogy mit csinálok vele, de tudtam, hogy ez
lesz a vége.
- Honnan?
- Mit honnan, anya?
- Honnan tudtad, hogy rosszul fog végződni?
Ránéztem, igazán rá, és meglepetten láttam, hogy a régi anyám
nézett vissza rám. Brookside-tól lévő csodákat tett vele. Egészségesnek
és józannak nézett ki és hajlandó lennék fogadni arra, hogy a reggeli
kávéjában már nincs meg az az egészséges adag Ír whisky.
- Mert ő már ezelőtt egyszer összetörte a szívemet. Mert csak nézz
magadra és apára. Nézz rám… Annyira el vagyok cseszve, hogyan
végződhetett volna bármilyen más módon?
- Mi történt, Saint?
Nem gondoltam, hogy újra át akarom élni, de mielőtt
megállíthattam volna magamat, a szavak, az egész történet, kezdve
azzal, amikor megláttam őt Rome megkéselésének éjszakáján,
* 274 *
megállíthatatlan áradatként ömlött ki belőlem. Amikor elértem a tegnapi
jelenethez, a homlokát ráncolta, de amint elmeséltem neki, hogy Nash
azt mondta szeret, bólogatni kezdett és rám vigyorgott. Azt gondoltam,
hogy ez a reakció teljesen hívatlan volt addig, amíg ki nem nyúlt és meg
nem veregette a térdemet.
- Édesem, hagynod kell, hogy az a fiú szeressen, ha számodra ő az
egyetlen.
Ránéztem és egy puffanással letettem a kávémat az asztalra. –
Elfelejtetted azt a részt, ahol egy gyönyörű, meztelen nő volt a
lakásában? Hogyan kellene ezt figyelmen kívül hagynom?
Rám emelte az egyik szemöldökét. – A szívedben te tényleg azt
gondolod, hogy megcsalna téged? Olyasmit tenne, ami veszélyeztetné
az összes eddigi munkát, amit belefektetett abba, hogy beengedd őt?
- Miért ne tenné?
- Saint, nem gondolod, hogy a helyes kérdés az, hogy miért tenné?
Miért csalna meg téged, amikor kétségtelenül te vagy az, akit akar?
Miért dolgozott volna olyan keményen azért, hogy elérjen hozzád,
tolerálja a visszautasításaidat és a furcsaságaidat, helyet csináljon neked
a nagyon is elfoglalt életében, ha az első adandó alkalommal, amikor
esély kap rá elszúrja? Idióta ő?
- Nem, nagyon okos, de apa is az, és ő megcsalt téged.
Önkéntelenül összerezzent és kinyitottam a számat, hogy
bocsánatot kérjek, de elhessentette.
- Az apád megcsalt, mert nem szeretett már engem és unatkozott.
Ennyi időbe telt, hogy eljussak erre a pontra és most már elismerjem
ezt. Gyáva volt, és ahelyett, hogy elmondta volna nekem, hogy többé
már nem érez irántam ugyanúgy, viszonya lett. A te fiatalembered nem
hangzik gyávának, Saint. Úgy hangzik, mint egy férfi, aki a tűzvonalba
hajlandó tenni érted a szívét.
Bosszúsan fújtattam és hátravetettem magamat a székben, a
kezemet összefontam a mellkasom előtt.

* 275 *
 - Miért az ő pártjára állsz, anya?
- Mert szeretlek, és most jöttem rá, hogy talán az én kezem is
benne lehet néhány olyan dologban, amivel küzdesz, hogy távol tartsd
magadat attól, hogy igazán boldog legyél. Kemény voltam veled, nehéz
volt, hogy olyan csendes voltál és piszkáltalak a kinézeteddel és a
társadalmi élet hiányával, amikor fiatalabb voltál, mert azt gondoltam,
hogy ezzel segítek. Azt gondoltam, ha sokkal inkább úgy viselkedsz,
mint Faith, egy kicsit ragyogóbban nézel ki, akkor könnyebb dolgod
lehetne. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni és én nem akartam ezt
neked. Értékelnem kellett volna a csodálatos gyerekemet, akim van,
nem megpróbálni átalakítani valami mássá.
- Ó Istenem, anya.
Levette a napszemüvegét és egyenesen a szemembe nézett. –
Figyelj, édesem, egész életemben szerettem az apádat. Ó volt a
mindenem és igen, megőrültem, amikor ennek vége lett. Azt gondoltam,
amikor elhagyott, hogy vége az életemnek, de nem változtatnék meg
semmit sem, most, hogy volt egy kis időm, hogy átgondoljam.
Valamikor számomra a szerelmünk volt e leggyönyörűbb dolog a
világon; ez hozott téged és a nővéredet a világra és ez adott nekem
valamit, hogy minden egyes nap előre tekintsek. Talán mégis rosszul
végződött, talán jobban fájt, mint ahogy azt gondoltam, hogy lehetséges,
de nem adnám oda semmiért sem a legjobb résznek egyetlen pillanatát
sem. Soha nem cserélném el azzal az élménnyel, hogy kárára legyen a
családnak, ami a szerelmünkből született, Saint.
Éreztem, hogy könnyek szúrják a szememet, és vissza kellett
pislognom őket, mielőtt válaszolni tudtam volna.
- Gondolod, hogy képes leszel valaha is megbocsátani apának azt,
amit tett?
Motyogott valamit és felemelte a fejét, hogy rám nézzen. –
Elsétálni a családunktól, megbántani titeket, lányokat… nem, nem
fogok. Amit most tenni tudok, hogy elismerem, hogy mi mindannyian
nagyon is emberiek vagyunk és képesek vagyunk rossz döntéseket hozni
anélkül, hogy átgondolnánk a hosszú távú következményeket. Saint,
* 276 *
neked ki kellett hoznod a börtönből, mert megpróbáltam egy üveg
juharsziruppal agyonütni egy nőt. Mindannyian követünk el hibákat,
néhány közülük rosszabb, mint a másik.
- Én nem akarok így megsérülni valaki másnak a hibájából, anya.
Nem csak Nash-ről beszéltem, és azt hiszem, azon a szinten, ahol
egy anya és egy nő egy férfi miatt sérült meg, szeretett volna megérteni.
Megértette, amit szavak nélkül mondtam.
- Saint, a fájdalom, ahogy te ismered, az valós. Ha ő nem
számított, ha csak egy srác volt akkoriban, akkor ez nem tartott volna
veled úgy, ahogy. Nem futhatsz el az érzések elől, még ha azok közül
néhány szörnyű is, mert a szerelem megnyit téged arra, hogy
megtapasztald az érzelmeket, amiket soha nem éreztél ezelőtt.
- Ő az egyetlen, aki valaha is rávett, hogy így érezzek. – Ő volt az
egyetlen abban is, hogy rávegyen, hogy vágyat, reményt és torokszorító
szomorúságot érezzek, miközben néztem, ahogy megbirkózik az
igazsággal az apjáról és Phil későbbi betegségéről.
- Mi az, amit úgy gondolsz, hogy megérdemelsz, szívem? Ha nem
ez a srác, ha nem az, amit felajánl neked, akkor mi az?
- Nagyszerű munkám van, amit imádok, és ahol keményen
dolgozom. Sokat törődök más emberekkel és valaki olyat érdemlek, aki
értékeli mindezt.
- Ez a tetovált srác nem teszi?
Lebiggyesztettem az ajkamat, mint egy kisgyerek. – Nem, ő
megteszi, valójában még sokat is. Ezek közül néhány a kedvenc
tulajdonságai bennem. Azt mondta, a legjobbat érdemlem, azért, amit
másokért teszek.
- Mi más van még?
- Mit akar az jelenteni, hogy ’mi más’?

* 277 *
 Kemény pillantást küldött felém és előrehajolt, így meg tudta
ragadni az arcomat. Olyan keményen nyomta össze a lebiggyesztett
ajkamat, hogy biztos vagyok benne, úgy néztem ki, mint egy kacsa.
- Elképesztően gyönyörű vagy, kívánatos és élénk és mindig is az
voltál. Olyan valakit érdemelsz, aki imád téged, aki úgy néz rád és
tudja, hogy senki sem tökéletesebb nálad.
Most már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Az anyámnak
és nekem igazából soha nem volt ugyanaz a véleményünk a dolgokról,
de hallani, hogy ezeket a szavakat mondta nekem, kiszabadított valamit,
ami egész életemben be volt zárva a tudatalattimba. Durván
megdörzsöltem az arcomat a kezemmel, és elpislogtam a nedvességet,
ami a szempilláimon csüngött.
- Minden alkalommal elmondja nekem, hogy tökéletes vagyok.
- Szerelmes vagy belé?
Szomorúan bólintottam. – Nem akarok az lenni, de nem tudtam
megállítani, hogy megtörténjen.
- Mert ennek így kellett lennie.
Torkomon akadt a nevetés és felkaptam a kávémat. – Ki vagy te és
mit tettél az anyámmal?
Kinyúlt és egy hajtincset a fülem mögé tűrt. – Hazajöttél, hogy
megpróbálj kihúzni engem a gödörből. Soha nem adtál fel engem,
amikor szörnyen viselkedtem veled és a nővéreddel. Jöttél, és kihoztál
engem a börtönből és soha nem szűntél meg szeretni engem. Még az
egész felfordulással, amit apád zúdított ránk, soha nem szűntél meg
törődni vele. Azt akarom, ami a legjobb számodra, és amíg én előnyben
részesítenék egy orvost egy tetováló művésszel szemben, bármelyik
férfi, aki fel tud rázni téged, ki tud húzni ebből az unalmas, biztonságos
ki buborékból, amiben folyamatosan élsz, az véleményem szerinte
szívesen látott. Most pedig menj, öltözz fel és menjünk el vásárolni,
ahogy a normális emberek szoktak, amikor fáj a szívük.

* 278 *
 Nem akartam vásárolni, vagy elmenni a country klubba ebédelni.
Nem akartam borkóstolóra menni este vagy tapas (spanyol) étterembe
anyámmal és minden egyedülálló barátjával másnap este. A harmadik
nap végére, kész voltam kitépni a hajamat. Unatkoztam, hiányzott a
nővérem és a munkám és túl sok mindent tudtam meg az anyám új
szexuális életéről. Többnyire minden vágyam az volt, hogy visszatérjek
a hegyekbe, és igazság szerint, vissza akartam menni Nash-hez.
A negyedik napon megtörtem és küldtem neki egy üzenetet. Csak
arra tudtam gondolni, hogy elmondjam neki: Annyira sajnálom.
Beszélnünk kell.
Amikor nem válaszolt a nap tovább részében, eldöntöttem, hogy
ami elég az elég. Ha én voltam az akadály, amin túl kellett jutnom
annak érdekében, hogy az enyém legyen, akkor az egyetlen dolog, amit
tenni tudtam, hogy túlteszem magam rajta. Még mindig félek, még
mindig aggódom, hogy elég legyen, hogy képes legyek visszaadni
mindazt, amit úgy tűnik ő hajlandó a lábam elé helyezni, de hazamenni
és szembenézni vele és a személy, akit meglát, amikor rám néz, az első
lépés volt. Minden ember megérdemli a szerelmet és a szeretetet. Látni,
ahogy egy lány kezébe veszi a saját életét, ami világosabban
megmutatja az otthont, mint bármi más tudta volna. Meg kellett tennem,
amit Nash készpénznek vett megmutatni nekem. Soha senki nem fog
jobban szeretni, mint ahogy ő.
Még csak két órát tettem meg a tizenkét órás útból, amikor
telefonhívást kaptam egy olyan számról, amit nem ismertem, és aminek
303-as körzetszáma volt. Úgy gondoltam, hogy munka, vagy munkával
kapcsolatos lehet, így válaszoltam.
- Hello?
- Saint. – Beletelt egy másodpercbe, hogy felismerjem Royal
hangját. – Hol vagy?
- Phoenix-ből tartok hazafelé. Miért? Hogy szerezted meg a
számomat?

* 279 *
 - Tudom, hogy én vagyok az utolsó ember, akiről hallani akarsz
most, de minél gyorsabban hazaérsz, annál jobb. És zsaru vagyok, mit
gondolsz, hogyan szereztem meg a számodat?
Gyorsan beszélt, és nyugtalan borzongás kúszott le a gerincem
mentén.
- Mi folyik itt?
Sóhajtott. – Igazi ribanc vagy, ugye tudod ezt? Én általában nem
számolok be az embereknek a körülményeimről, az alkuról anyámmal
és a tőzsdeügynökkel, de úgy gondoltam, mivel érzékeny voltál az
előítélet miatt megértenéd. Ezt valójában annak szántam, amit nekem
mondtál.
Hello, lecke az életből egyenesen az arcomba. Gyakorlatilag
kurvának neveztem őt, azt mondtam neki, hogy nem volt jobb, mint az
anyja. Valójában nem úgy gondoltam, nem ismertem őt eléggé jól
ahhoz, hogy ilyen fajta ítéletet mondjak. Én csak úgy jártattam a számat,
mint egy hülye idióta, mert megbántottak és mérges voltam. Bármilyen
elhúzódó maradványai annak, hogy megpróbáljam felhasználni Nash
ellen, azt, amit a múltban mondott, hamuvá lett. Nem tudtam őt többé
hibáztatni, amikor pontosan ugyanazt a dolgot követtem el. Szerencsére,
ellentétben velem, úgy tűnt Royal hajlandó volt elfogadni a
bocsánatkérésemet.
- Tudom. Sajnálom. Az egy kemény jelenet volt, amibe
belesétáltam. Anélkül ugrottam bele a következtetésekbe, hogy
meghallgattam volna a magyarázatot.
- Nos, nem nézett ki rosszul. Csináltattam egy csomó extra kulcsot
és most fél Denver ügyeletben van, hogy bejuttasson engem a
lakásomba, mivel ismét kizártam magam, de egyébként vissza kell
vonszolnod a helyes kis seggedet ide. Phil drasztikusan rosszabbodott.
A nagyhangú kis szőke a babával összeszedet egy csomó dolgot Nash-
nek, mert azóta, mióta elment, nem hagyta el Phil ágyát. Nem néz ki túl
jól. Nem akarod, hogy a pasidnak egyedül kelljen ezen keresztül
mennie. Szüksége van rád.

* 280 *
 Azt hiszem, amit el kellett volna tüntetnem ebből az egész
rémálomból az, hogy nem fordítottam figyelmet azokra a szavakra,
amik elhangzottak, nem számított, mennyire rondák voltak, vagy arra,
amit láttam, mindegy, milyen rosszul nézett is ki. Kellett, hogy legyen
hitem az emberekben, akiket magába foglalt – beleértve magamat is.
Hibák fognak történni, de ez nem jelentette azt, hogy le kellett
mondanom az életemről és a boldogságomról miattuk, nem, amikor
Nash újra és újra megmutatta nekem, hogy ő megéri, hogy átküzdjem
magam a fájdalmon és a zavarodottságon.
- Késő estig nem fogok visszaérni Denver-be.
Torkából jövő hangot hallatott. – Remélem, hogy Nash apja kitart
addig.
Én is reméltem. – Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem.
- Mondtam, hogy azt szeretném, ha barátok lennénk.
- Azt hiszem, végre kész vagyok hinni neked. Egy neurotikus
különc vagyok. Nem tudom, hogy mennyire nagyszerű tud lenni egy
barát.
Egy kis nevetést eresztett meg, annak ellenére, hogy még mindig
szomorúnak hangzott. – Mindannyiunknak vannak dolgai, Saint.
Dolgok, amikkel küzdünk, dolgok, amik megnehezítik számunkra, hogy
úgy lássuk magunkat, ahogy mások tekintenek ránk. Hogy átlépjünk
rajtuk, az egyetlen módja, ha megosztjuk őket.

Nem mondtam el neki, hogy én erre csak nemrég jöttem rá. Ha

nem érnék vissza időben Denver-be, az csak még egy dolog lenne,
amivel meg kellene küzdenem. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha
Nash-nek nélkülem kellene szembenéznie Phil halálával. Persze,
rengeteg barátja volt, emberek, akik feltétel nélkül szerették őt, hogy
segítsenek neki megbirkóznia a gyásszal, de ahogy Royal mondta,
szüksége volt rám. Senki más nem tenné és az, hogy viszonozzam a
szerelmét, megadjak neki mindent, amit ő is megadott nekem nem lesz

* 281 *
probléma, mert nekem is pontosan ugyanúgy szükségem van rá, és
csakis rá.

* 282 *
 17. Fejezet
Nash

Royal túlságosan is bocsánatkérő üzemmódban volt, amikor visszaértem

a lakásomra. Elküldtem őt és mentem, hogy felöltözzek. Mint mondtam,
tudtam, hogy ez a szar nem nézett ki jól, de gyomron vágott, hogy Saint
még csak esélyt sem adott, hogy beszéljen róla velem. Csak
automatikusan a legrosszabbat feltételezte a helyzetről és rólam és ez
szívás volt. Tényleg szerettem őt, akartam, hogy ez igaz legyen, olyan,
amihez ragaszkodnom kell, míg minden más az életemben kicsúszik az
ellenőrzés alól. Magával vitte az összetört szívemet, de még annál is
többet, és ettől fojtogatott a csalódás.
Felöltöztem, megvártam a lakatost, hogy jöjjön, és visszaengedje a
szomszédomat a lakásába – megint – és visszamentem Phil-hez. Olyan
volt, mintha az élete homokszem volna egy homokórában és az a homok
hirtelen sokkal gyorsabban kezdett volna áramolni és én szemtanúja
voltam ennek. Szóval annak az érzésnek a tetejében, amivel Saint
lerombolt engem, úgy éreztem, hogy Phil is lógva hagy. Tudtam, hogy
ez nem volt racionális, mégis így éreztem.
Mialatt az ágya mellett ültem, küzdöttem a késztetés ellen, hogy
üzenjek neki, hogy megpróbáljak magyarázatot magyarázat után

* 283 *
küldeni, hogy könyörögjek még egy esélyért, és hogy ne adja fel azt,
amit együtt felépítettünk, hogy elmondjam neki, mennyire szükségem
van rá, hogy én nem tudom ezt nélküle csinálni, nézni, ahogy Phil
elhalványul. Megfékeztem magam. Nem tudtam megtenni. Szerettem őt,
de szerettem magamat is és nem tudok olyannal lenni, aki nem értékeli
azért, mert magát se tudja. Fájt, de ez is ugyan olyan valóságos volt,
mint ahogy a dolgokat láttam.
Néhány nappal a nagy jelenet után, nagyon meglepődtem, amikor
küldött egy egyszerű üzenetet. Nem tudtam, hogy mi volt az, amit
sajnált. Talán, hogy darabokra tépte a szívemet a feltárt érzéseim
mellett, hogy következtetéseket vont le, hogy második alkalommal
menekült el tőlem anélkül, hogy engedte volna, hogy megmagyarázzam,
hogy nem hisz bennem, bennünk – vagy mindenért együttvéve? Nem
tudtam, mit válaszoljak neki és Phil elkezdett mozogni az alvás és az
ébrenlét között, így nem akartam elvesztegetni semennyi időt sem, hogy
megpróbáljam megjavítani ezt a különleges kerítést. Nem, amikor ő
hivatalból kihúzta ennek a lehetőségét.
Az egyik percben Phil tudta, hogy Denver-ben van, és hogy én ki
vagyok, a következőben visszatért a haditengerészetbe, vagy a Keleti
Partra, ahol újraélte a vad partizós napjait. Megpróbáltam
kényelmesebbé tenni neki ezt, ápoló személyzetet biztosítani a lakásán
éjjel-nappal, de a rák nyilvánvalóan előrehaladt, a legtöbb létfontosságú
szervébe beleette magát. Az idő elillant. Nem voltam bent a munkában
egész héten, szerencsére nekem nemcsak legjobb barátaim voltak, de
legjobb munkatársak is a világon és ők folytatták és felvették azt a
lazaságot, amit magam mögött hagytam. Tudtam, hogy mindannyian
aggódtak értem, szomorúak voltak amiatt, ami Phil-el történik, de most
szükségünk van erre az időre egymás között és azt hiszem, ezt
mindannyian tiszteletben tartják.
Ültem a megbízható fotelben bután bámulva a SportsCenter-t,
amikor Phil kinyújtotta remegő kezét és a karomra tette. Lenémítottam a
TV-t és lenéztem rá. A szemei – a szemeim – csipásak és egy csipetnyit
sárgás árnyalatúak voltak, de erősen az enyémekbe fúródtak.
- Tegyél meg nekem valamit, fiam.
* 284 *
 Éreztem, hogy a légzésem megremegett és a tüdőm fájdalmasan
összezárult. Ez volt a legnehezebb dolog, amin valaha is keresztül
kellett mennem az életemben, beleértve azt is, amikor az egyik
legközelebbi barátomat a földre küldtem még nagyon fiatal koromban.
- Persze, Phil. Bármit, amire szükséged van.
Ujjai a karom köré kulcsolódtak és láttam, hogy küzd, hogy rám
mosolyogjon az oxigén maszkja mögül.
- Jó életem volt, ugye tudod? – Megmozdította a fejét, amit azt
hiszem, bólintásként kellett értelmeznem. – Beutaztam a világot, csodás
dolgokat láttam. Sikeres vállalkozásba kezdtem saját erőmből és soha
nem tartoztam elszámolással a főnökömnek. Szerelembe estem, majd
kikerültem belőle százszor. Segítettem egy csoport csodálatos
kölyöknek, hogy saját családjuk legyen és ott voltál nekem te.
Egyáltalán nem bánok semmit és leginkább abban bízok, hogy ugyanígy
fogod élni az életedet te is.
Kifulladtnak hangzott. Hallottam, hogy mennyire nehéz számára
kierőltetni a szavakat. Kifújtam a levegőt és mosolyt erőltettem az
arcomra.
- Nos, én még csak egyszer voltam szerelmes és nem működött
valami jól, de a többihez megpróbálok a legkeményebben megfelelni.
- Az ápolónő?
- Az ápolónő, - erősítettem meg.
- Ne add még fel, Nash. Ha számít neked, ha azt szeretnéd, hogy a
tiéd legyen, akkor ne add fel.
- Mi van, ha ő már feladott engem?
- Akkor szeresd őt eléggé ahhoz, hogy ne tudjon semmi mást
tenni, mint visszajönni. Az egyik részem mindig azon tűnődik, hogy én
eléggé könnyen feladtam az anyádat.
Huh. Ő volt az utolsó ember, akit ebbe a szobába akartam tudni.
Az anyámnak semmi keresnivalója nem volt itt.

* 285 *
 - Talán. Azt szeretnéd, hogy ezt tegyem, megbánás nélkül élni az
életet?
A szeme lecsukódott és a fogása meglazult a karomon. A szívem
elkezdett dörömbölni. Minden alkalommal, amikor lehunyta a szemét,
azon tűnődtem, hogy valaha kifogja-e őket nyitni újra.
- Azt szeretném, hogy apának szólíts. Én ezt soha nem kaptam
meg, soha nem volt elég bátorságom, hogy megkérjelek, de szeretném,
ha úgy gondolnál rám, mint az apádra. Ez minden, amit akarok.
Bassza meg. Nem tudtam gondolkodni, nem tudtam a pulzusomat
ellenőrzés alatt tartani. Szükségem volt egy doboz cigire és egy üveg
olcsó tequila-ra, hogy átvészeljem ezt. Fel akartam kelni és kimenni
néhány percre, és összeszedni a szarságaimat, de nem volt itt az ideje,
hogy összeakaszkodjak vele.
- Phil… Apa. Jézusom, te voltál az egyetlen, aki felnevelt engem.
Anyám és az a seggfej megpróbáltak lerombolni engem, megpróbáltak
belelökni egy olyan dobozba, ami túl kicsi volt. Te vagy az egyetlen
szülő, akit valaha is ismertem és nem számít, hogy minek hívlak.
- De az ’apa’ kellemesen hangzik. Ez volt az egyetlen dolog, amit
valaha is igazán akartam tőled.
A szaggatott légzése egy kicsit egyenletessé vált és észrevettem,
hogy a szája egy kicsit ellazult a maszkja alatt. A mellkasa még
emelkedett és süllyedt, így feltételeztem, hogy csak elbóbiskolt és
hátradőltem a székben. Ez brutális volt. Nem tudtam, hogyan fogok
kijönni ennek a másik oldalán, ami alapvetően nem változott meg.
Felálltam és bementem a konyhába, hogy megnézzem, találok-e
egy sört vagy valami erősebbet. A pultnak támaszkodtam, a fejemet
lelógattam, és nem voltam benne biztos, hogy sírni akartam-e vagy
összetörni mindent, ami a kezem ügyébe kerülhet. Ez érzelmileg már túl
sok volt, túl sok érzés egy személynek, hogy megpróbálja
keresztülverekednie magát. Elkezdtek összekuszálódni, túlságosan
beborítani, és ezektől úgy éreztem, meg fogok fulladni.

* 286 *
 Nem tudom mennyi ideig álltam így, mennyi ideig kellett
mondogatnom magamnak, hogy lélegezzek. Egyszer csak kopogtattak
az ajtón, és rádöbbentem, hogy nagyon késő van, és sokáig voltam
tudtomon kívül.
Éjfél körül járhatott, senkinek nem kellene itt lennie, de a barátaim
nem igazán játszanak a megszokott szabályok szerint és Rule-nak
hatodik érzéke volt ahhoz, amikor a dolgok rosszul álltak nekem, így
egyáltalán nem lettem volna meglepve, ha helyszíni ellenőrzést tart.
Megforgattam a nyakamat a merev vállaim körül, amíg egy csúnya-
hangos recsegés fel nem hangzott és odamentem az ajtóhoz.
Gondolkodás nélkül felrántottam és majdnem seggre estem, amikor egy
puha test csapódott az enyémnek, amint elég hely akadt, hogy átférjen
rajta.
A karom reflexszerűen zárult az apró dereka köré, miközben az
övé a nyakam köré fonódott. Az orrát a nyakamba temette és a vörös
hajának végtelen hullámai mindenhol ott voltak a karomon és a
kezemen. Éreztem a nedvességet az arcán, ahogy azt a durva
állkapcsom széléhez dörzsölte. Nem mondott semmit, csak szorosan
tartott és sírt, értem, magáért, értünk és én csak álltam ott döbbenten és
bizonytalanul. Egy dolgot tudtam: ha megint megpróbál elsétálni, nem
fogom csak úgy elengedni. Túlságosan szeretem őt, túl szorosan
kapaszkodom belé… épp, ahogy Phil mondta.
- Saint?
A karja még szorosabban szorította a nyakamat és visszahúzódott,
így szemtől szembe kerültünk egymással. Az a szürkeség most
ezüstösen és tisztán csillogott a könnyek fényén keresztül. Ő volt a
legszebb és a legszívesebben fogadott dolog, amit valaha is láttam.
- Nash, ó Istenem… - Az ajkába harapott és megragadta az
arcomat. – Annyira sajnálom.
Felemeltem az egyik szemöldökömet és felnyúltam, hogy az
ujjaimat a finom csuklója köré fonjam.

* 287 *
 - Tudom, megkaptam az üzenetedet. Én csak nem tudom, hogy mit
sajnálsz.
Pislogott rám és láttam, hogy nehézségeket okot, hogy sorba
rendezze a gondolatait. Aranyos volt, amikor kínban volt.
- Többnyire azt sajnálom, hogy nem hittem benned és magamban.
Igazán szeretem magamat, Nash. Azt hiszem, egy olyan életet néztem,
ahol egyedül és félelemben éltem, hogy rájöjjek erre. Azt hiszem, talán
berúgtad az ajtót és nem tudtam elrejteni többé. Számomra sok dolog
adódott és teljesen megérdemlem a legjobb fajta szerelmet.
Megérdemlem a szerelmedet.
A szívem összes darabját, amit azt gondoltam, magával vitt, most
benyúlt és visszatette őket egy jobb, rugalmasabb módon.
- Te megérdemelsz bármit és mindent, amit valaha is akartál,
Saint.
Rám mosolygott, de ez szégyenlős volt és egy kicsit ideges. – Az,
amit hosszabb időn át akartam, amellett, hogy ápolónő legyek… te
vagy. Annyira kibaszottul szerelmes vagyok beléd, Nash Donovan.
Felkaptam őt egy csont-ropogtató ölelésbe, ami miatt nyüszített
egyet. Annyira keményen csókoltam meg, hogy meglepett, hogy nem
okoztam fájdalmat vele egyikünknek sem. Amikor letettem, behúztam
őt a házba és becsuktam az ajtót.
- Mit csinálsz te itt? – Nem tudtam, miért volt ilyen későn
apámnál. Nem mintha, nem könnyebbültem volna meg, hogy látom őt.
Csak azzal, hogy itt volt, néhány dolgot, amitől fulladoztam, kevésbé
éreztem nyomasztónak.
- Elmentem Phoenix-be, hogy megnézzem az anyámat. Meg
voltam bántva és úgy viselkedtem, mint egy rémült iskolás lány. Nem
gondolkoztam, nem figyeltem, és azt hittem, hogy a távolság segít. Volt
egy meghitt beszélgetésünk, anyámnak és nekem, és rájöttem, hogy nem
tudok állandóan más szemmel magamra nézni, csak a sajátommal.
Mindannyian követünk el hibákat, kapásból mondunk bántó dolgokat,
de nem ezek határozzák meg azt, akik vagyunk. Már hazafelé tartottam,
* 288 *
amikor Royal felhívott engem. Belefutott Cora-ba és hallotta, hogy Phil
nem igazán van jól. Megszegtem minden sebességkorlátozást Új
Mexikó és Denver között. Soha nem bocsátottam volna meg magamnak,
ha ezt egyedül kellett volna csinálnod.
Istenem, szerettem őt.
- Szükségem van rád. – A hangom megtört, amikor ezt mondtam
és az érzések, amiken keresztüllépdeltem, hogy fölöttük tartsam a
fejemet, most ismét elkezdtek emelkedni.
- Tudom, és nekem is szükségem van arra, hogy itt legyek veled.
Így működik a szerelem. – A kezemért nyúlt és megszorította. – Hogy
van?
Megráztam a fejemet és hagytam, hogy előreessen. Az egyik kezét
a tarkómra kulcsolta és puszit nyomott a borostás arcom élére.
- Napról napra egyre rosszabb. Nem sokszor hagytam el az oldalát.
Az alvás és az ébrenlét között sodródik, elfelejti, hol van, és mikor. A
nővérek úgy gondolják, hogy csak napok kérdése, ha nem órák.
Közelebb húzódott hozzám és hagytam, hogy az ölelésébe vonjon.
A haja annyira lágy volt, tavasz és napfény illatát árasztotta, annak
ellenére, hogy az éjszaka közepe volt.
- Sajnálom. Ez rettenetes. Tehetek érted bármit is?
Megcsókoltam a füle mögött és éreztem, hogy megborzongott. –
Ez az. Hacsak nem akarsz elengedni és elmenni nekem egy csomag
cigiért és egy kis piáért.
Hátrahúzódott, és mogorván nézett rám. Rávigyorogtam.
- Csak viccelek. Már attól, hogy itt vagy, kevésbé szívás. Annyira
boldog vagyok, hogy végre látod, mennyire csodálatos is vagy.
- Nos, talán lehet, hogy vannak még itt-ott pillanatok, úgyhogy
légy velem türelmes, de rájöttem, hogy ha valaki annyira tehetséges,
olyan gondoskodó, hogy szerelmes belém, akkor biztosan nagyon
különleges vagyok.

* 289 *
 Az egyetlen válasz, amit adhattam, hogy újra megcsókoltam őt.
Máskor, más helyen, megtaláltam volna a legközelebbi helyet, ahol
elveszhettem volna benne, de amennyire boldog voltam, hogy itt van,
hogy hivatalosan is az enyém, még mindig a kezemben voltak más
sürgető kérdések is. Felsóhajtottam az ajkán és behunytam a szemem.
- Phil-lel kell maradnom. Nem lehetek máshol, amikor elmegy.
Ő is felsóhajtott és csak lélegeztük ki és be egymást.
- Nem megyek sehová, Nash. Ha itt maradsz, akkor én is.
Vitatkozni akartam vele. Nem voltam épp oda az ötletért, hogy
ilyen roncsként, ennyire sebezhetőnek lásson engem, de be kellett
vallanom, hogy kellemesen hangzott, hogy itt legyen, hogy
támaszkodhassak rá. Nagyot nyeltem és visszavezettem a szobába, ahol
Phil volt. Az egyik kezét a szája elé kapta és észrevettem, hogy az ujjai
remegtek. Friss könnyek fényes bevonata szökött azokba a szívszorító
szemekbe, de lerázta, és elszakította magát tőlem, hogy az ágyhoz
menjen. Szemei mindenütt ott voltak és megérintette a csuklóját finom
ujjaival. Késve jöttem rá, amint lerogytam a fotelbe, hogy ápolónői
teendőit csinálta. Hosszú percekig állt ott, majd zaklatott arckifejezéssel
fordult vissza hozzám. Felálltam, hogy szerezzek egy másik széket, de
határozottan az ölembe vetette magát és összegömbölyödött, így ölelte
át magát a mellkasomnál.
- A pulzusa nagyon gyenge, elnyomható; légzése sekélyes és
nehézkes.
- Igen.
Megrázta a fejét. – Annyira sajnálom.
Egy kicsit felhorkantam és megpusziltam a feje búbját. – Folyton
ezt mondod.
- Mert tényleg, nagyon sajnálom.
Olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam, és tompa
érzéssel a gyomromba néztem az apámra.

* 290 *
 - Tudom. Ma este azt mondta nekem, hogy megbánás nélkül éljem
az életet. Azt is mondta, hogy olyan keményen szeresselek téged, amitől
nem tudsz elmenekülni, majd megkért, hogy szólítsam apának.
A hangom megtört és első alkalommal azóta, mióta mindez
elkezdődött, minden, amit éreztem kezdett kiszivárogni. Szerencsére
sötét volt és az egyetlen személy, aki tudott róla, Saint volt. Nedvesség
kényszerített kiutat az egyik szememből és elvesztem a csillogó
hajában.
Tenyerét a szívemre tette és gyors ritmusban kezdett dobolni az
ujjaival.
- Meg tudod tenni ezeket a dolgokat érte. – Hangja lágy volt és
gyengéd, mintha félt volna attól, hogy esetleg megijeszt engem.
- Most, hogy itt vagy, meg tudom tenni.
Ezután csendben maradtunk, csak tartottuk egymást a sötétben és
vártuk, hogy meglássuk, mit tartogat számunkra a következő nap.
Tudtam, hogy bármi is az, együtt nézünk szembe vele és ez sokkal
elviselhetőbbé tette azt, hogy szembenézzünk ezzel az elkerülhetetlen
valamivel.

Phil másnap hol ébren volt, hol nem. Néha pontosan tudta, hogy ki
vagyok és egyfolytában vigyorgott rám és Saint-re. Unszoltam őt, hogy
menjen haza, mondtam neki, hogy nem kell maradnia, mert már így is
hiányzott a munkából, de nem moccant. Ide-oda ugrált, ápolónősködött,
ellátta a barátnői teendőit is és én hálás voltam mindezért. Phil
megnevetette őt, amikor ébren volt és tiszta tudatú. Csavart történeteket
mesélt az elpazarolt ifjúságomról Jet-tel és az Archer ikrekkel, ami a
szörnyű tetoválásaimhoz vezetett, amiket más dolgokkal borítottam be,
egy mutasd-és-mond el történettel. Nem sokáig bírta és Saint
fantasztikus volt vele akkor is, amikor én feleslegesnek és
tanácstalannak éreztem magam.
Nagyon nehéz időszak volt, amikor elbóbiskolt, amikor azt
gondolta, valahol máshol van egy másik időben. Fájdalmat akartam
* 291 *
okozni dolgoknak, amikor az anyámról és a katasztrofális kapcsolatáról
motyogott. Ettől az összes megvetés, amit iránta éreztem a felszínre tört
és az összes régi fájdalom és azok a kisebbrendűségi érzések
beszivárogtak és felforrtak. Saint jó munkát végzett azzal, hogy
emlékeztetett arra, az anyám véleménye többé már nem nyomott sokat a
latba, és hogy az emberek, akik számítottak az életemben imádták, aki
voltam és ők nem változtatnának meg semmit sem rajtam. Hogy ő nem
változtatna meg egyetlen dolgot sem rajtam.
Másnap kora reggel, nagyon, nagyon korán, még a nap sem kelt
fel, amikor valami megváltozott. A fotelben hol szunyókáltam, hol nem,
Saint a másik szobában aludt a kanapén, de valami a levegőben
megváltozott és a szemem kipattant. Felkeltem és elindultam apám
ágyához, és lenéztem rá. Szeme félárbócra volt eresztve és láttam, szó
szerint láttam, ahogy küzd, harcol minden egyes lélegzetvételért. A
szívem szabálytalan ritmust vett fel és tudtam, ez csak egy ilyen
megérzés volt, hogy eljött az idő. Az utolsó homokszem pergett le a
homokórában.
- Héj. – Csak suttogásra voltam képes és a szeme az irányomba
villant.
Nem tudtam volna megmondani, hogy látott-e engem egyáltalán,
hogy megtudta volna-e mondani, hogy ki vagyok, de felemelte a
törékeny kezét és én a sajátomba vettem. Érzelmek fojtogatták a
torkomat, amikor láttam, hogy a csontváz-szerű mellkasának egyre
hosszabb idő kellett, hogy felemelkedjen és lesüllyedjen. Csontos ujjai
az enyémek köré kulcsolódtak és nem tudom, hogy valóban kimondta,
vagy csak én akartam, hogy kimondja, de esküdni mertem volna, hogy a
szavak ott lebegtek körülöttünk mielőtt a szemei utolsó alkalommal
csukódtak le.
Nem tudom mennyi ideig álltam ott, nem tudom, hogy bármilyen
hangot kiadtam-e vagy sem, de nem lélegzett többé, és én csak tartottam
a kezét és zsibbadtan néztem le rá. Fojtott hangot hallottam és
felnéztem, hogy lássam Saint-et az ajtóban állni, kezét a szája előtt
tartotta, és a szemei hatalmasra tágultak az arcán. Tudta és megszakadt a
szíve értem.
* 292 *
 Odajött hozzám, hátulról a derekam köré fonta a karját és csak
álltunk ott, csendben és szomorúan, gyászolva és egy kicsit elveszetten.
- Azt hiszem, azt mondta nekem, épp mielőtt elment, hogy mindig
velem lesz. – Rekedtnek és bizonytalannak hangzottam.
- Ő mindig veled lesz, Nash. Ő egy részed és benne lesz
mindenben, amit csinálsz. Ő mindig itt lesz, hogy vigyázzon rád. –
Éreztem, hogy az egyik ujjbegyét végighúzta a gerincem vonalán, ahol a
sárkány aludt, nyugodtan.
- Igen, de ez nem lesz ugyanaz nélküle.
Lágy lélegzete a tarkómat cirógatta, ahogy a kezemet az övé fölé
kulcsoltam, ahol a hasamon feküdt.
- Nem, nem lesz, de meg fogod tenni a legjobbat, hogy az emlékét
életben tartsd.
Átkozottul biztos, hogy megteszem. Ez a legkevesebb, amit
megtehetek, mindenért, amit Phil tett, nem csak értem, de a többi önfejű
lelkekért is, akiket a családomnak tekintettem.

A következő néhány nap teljes káosz volt. Úgy éreztem magam,

mintha én lennék a vihar szeme, ami körülöttem tombolt. Saint a kezébe
vette az irányítást, mielőtt a nap feljött volna. Rendbe tette a testét, hogy
elszállíthassák oda, ahová kellett és meghagyta Phil utolsó kívánságát.
Egy óra leforgása alatt Phil lakása tele lett emberekkel. A lányok
magukra vállalták, hogy megszervezzék a temetést. Mivel Phil-t
hamvasztani fogják, néhány napig fel volt ravatalozva, miután elment.
Én elvesztettem azt a képességet, hogy beszéljek, hogy mások között
legyek, és csak akkor válaszoltam, amikor beszéltek hozzám, így Saint
volt az, akik megcsinálta mindezt. A csajom, aki félénk, bizonytalan és
ideges volt, átvette az irányítást, mint ahogy a sürgősségin is csinálta, és
én, ha próbáltam volna sem tudtam volna őt még ennél is jobban
szeretni. Elmondhatom, hogy a barátaim észrevették, hogyan rázott fel,
hogyan nyújtott támaszt, és ők is mindannyian egy kicsit szerelmesek
lettek belé. Semmit sem tudtam volna nélküle csinálni.
* 293 *
 A srácok feladata volt, hogy mindenkit értesítsenek arról, hogy
Phil elhunyt. Állandóan csörögtek a telefonok, kérdések és válaszok
repkedtek; egyik nap a másikba olvadt és én az egésznek a közepén
voltam, legtöbbször zsibbadtan és érzéketlenül. Azt hiszem egy
bizonyos ponton, Rule észrevette a kómás állapotomat, és amíg volt egy
csomó munka és részlet, amit még kezelni kellett, meg kellett ünnepelni
Phil életét és a legcsodálatosabb embert, aki feltétlenül a lista élén volt,
szóval megkérte Rome-ot, hogy röptében szervezzen egy virrasztást a
Bárban. Elvégre is Donovan-ek voltunk, így ez illett is hozzánk.
Valamikor a harmadik Jameson és Cola-m között történt, ahogy
Saint az oldalamnál támaszkodott, miközben a Pogues a „Waltzing
Matilda”-t játszotta, a zenegépből pedig a „If I Should Fall from Grace
with God” szólt, mialatt mindenki szomorú történeteket mesélt arról,
hogyan volt Phil hatással az életükre, hogy a hideg és a reakcióhiány
végül halványulni kezdett. Szomorú voltam, magányos, és féltem, de
ezeken felül elhatároztam, hogy büszkévé teszem az öregemberemet és
ő is azt akarta volna, hogy erre összpontosítsak.
Közel húztam magamhoz Saint-et. Megpusziltam a szeplős orra
hegyét és azt mondtam, - Köszönöm neked.
Összeráncolta a szemöldökét. – Mit?
Mindent, de ez nem igazán vágott ide. – Azt, hogy vagy.
A szemei fényesek lettek és ezüstösen csillogtak, amit hajlamosak
voltak megtenni akkor, amikor valami olyat mondok, ami eléri a szívét,
és olyan erősen ölelt meg, hogy nem kaptam levegőt. Elengedtem,
magamban elköszöntem Phil-től és tósztra emeltem a poharamat, amitől
mindenki teli tüdőből fütyült és kiabált. Ez egy lelkesítő elbocsátás volt,
egy megfelelő mód, hogy búcsút mondjunk neki. Az össze ember, akit
Phil megérintett, a család, amit segített felépíteni, megtisztelték az
emlékét és egymást, miközben megfelelően fűszerezve és megbánás
nélkül élik az életet.
Másnap volt a búcsúztató. A lányok találtak egy szép kis
templomot a belvároshoz közel, ami majdnem meg is lett töltve. Phil-
nek légiónyi barátja volt, voltak akik motorral érkeztek, régi
* 294 *
haditengerészeti haverok – beleértve Cora apját is, aki a bébi Remy-t
tartotta, egy csapat életre szóló ügyfél és elég exbarátnő és szerető, hogy
nem tehettem mást, csak a fejemet ráztam és összepacsiztam a fejemben
lévő sráccal.
Az egész csapat kint állt, üdvözölve a vendégeket, akik beléptek.
Furcsa látvány volt, normálisan mindannyian annyira színes és világos
ruhákat hordtunk, most meg fekete és szürke árnyalatba voltunk öltözve.
Még ez alkalomra Rule haja is komor, fekete volt. Imádtam, hogy
mindannyian körül akartak venni engem, hogy volt egy rakat kar, ami
készen állt megragadni, ha elesnék, de meglehetősen szilárdnak éreztem
magam, amíg Saint nem vándorolt túl messze az oldalam mellől. Ő volt
a szikla, amibe itt és most kapaszkodnom kellett.
A templom belsejéből, a Jonny Cash féle „Danny Boy” változat
csendült fel és én is alanyává váltam a fárasztó férfi öleléseknek,
szívszorító öleléseknek és a lányoktól kapott pusziknak. Cora már
nyíltan sírt és én csak akkor láttam, hogy ezt csinálja, amikor terhes volt
és amikor Rome-ot meglőtték. Rule téliesen kék szeme is egy kicsit
üvegesnek és élesnek tűnt, de az arcát Shaw feje búbjába temette, hogy
elrejtse, mialatt besétáltak.
Megragadtam Saint kezét és ajkamhoz emeltem, így meg tudtam
puszilni a kézfejét.
- Kész vagy?
Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de egy homlokráncolás
kíséretében ismét becsukta, amikor egy magas sarkú cipő hangja a
betonon félbeszakított minket. Nem tudtam elhinni, hogy itt volt, vagy,
hogy vette a bátorságot, hogy magával hozza őt is. Fenyegető tekintettel
néztem mindkettőjükre.
- Mit csináltok ti itt? – Nem rejtettem el a hangomban lévő
keserűséget.
Az anyám megköszörülte a torkát. – Igazán, Nashville, hogy nézne
ki, ha nem lennénk itt?
Komolyan? Éreztem, hogy a hátsó fogaim összekoccantak.
* 295 *
 - Nem érdekel, hogyan nézne ki. Ez Phil családjának az ideje,
azoké az embereké, akik szerették őt. Meghoztad a döntésedet és azok
nem mi voltunk, szóval csak menj el.
Éreztem, ahogy Saint ujjai a könyököm köré kulcsolódtak.
- Nevetséges vagy. – Anyámnak mindig is az voltam.
Kinyitottam a számat, hogy visszavágjak, amikor Grant úgy
döntött, hogy ő is beszáll a beszélgetésbe.
- Mindig is egy önző kölyök voltál. Most pedig, állj félre az útból,
mielőtt valaki kijön és belebotlik ebbe a jelenetbe. Ne legyél
nevetséges… ha sikerül ezt megtenned.
Vöröset láttam. Ki fogom tépni a torkát. Be fogom törni az orrát.
Azt fogom csinálni… hogy visszahúzom a felháborodott barátnőmet,
mert elém lépett és beledöfte az ujjbegyét Grant nyakkendőjének a
közepébe. Ritkán látni, hogy ennyire felhúzza magát, így tettem egy
lépést előre, és a kezemet a vállára fektettem, hogy szilárdan
megtartsam őt.
- Hogy merészeli? – A nevemben is dühös volt, füstölgött és
teljesen benne volt a vöröshajú rohamának a közepében. Óriási volt, de
Grant összehúzta a szemét és tett egy lépést előre. – Maga nem más,
mint egy elitista zsarnok. Olyan szerencsés volt, hogy esélye nyílt
felnevelnie egy boldog és egészséges gyereket és mégis eldobta
magától. Nash egymilliószor jobb férfi, mint ami maga valaha is lesz. –
Szemei villámokat szórtak, ahogy felváltva nézett anyámra és Grant-re.
– Maguk önzőek és szörnyűek és megérdemlik egymást. Nem érdemlik
meg azt a jogot, hogy Nash a fiúk legyen.
Grant fojtott hangot hallatott és még egy lépést tett felé.
Megkerültem Saint-et, az egyik kezemet a mellkasa közepére tettem, és
hátralöktem őt. Biztos voltam benne, hogy megértette a komolyságát
annak, amit mondtam neki.
- Ha csak csúnyán nézel rá, el fogok törni minden csontot a
testedben, majd amikor összeforrtak, ismét el fogom törni mindet.
Amikor kölyök voltam, fasz voltál és én nem tehettem ez ellen semmit.
* 296 *
Többé már nem vagyok gyerek, így érdemes lenne elgondolkodnod
ezen.
- Te most fenyegetsz engem? – Felháborodottnak és
fontoskodónak hangzott.
- Nem, én csak elmondtam, hogy is van ez. Nem akarom, hogy itt
legyél, egyikőtök sem. Most pedig, ha megbocsátotok nekünk, beszédet
kell mondanom apám tiszteletére.
Az anyám úgy nézett ki, mintha mondani akart volna még valamit,
de mint ahogy mindig is tette, amikor Grant kezdte elvezetni őt,
készségesen engedelmeskedett. Lenéztem Saint-re és féloldalasan
rámosolyogtam.
- Csináljuk meg.
Megszorította a kezemet és megemelte az egyik barnásvörös-színű
szemöldökét. – Az igazi neved Nashville?
Megtettem, amit soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen durva
napon tenni fogok: elnevettem magam. – Igen, és soha nem említem
még egyszer.
Besétáltam a templomba és leültettem őt Cora mellé, aki azonnal
egy ölelésbe vonta a csajomat. Folytattam az utamat a pódium felé, amit
az urna és egy kis emlékmű mellett állítottak fel, amit a lányok
csináltak. Az elmúlt évekből voltak Phil-ről képek, az első tetováló
gépe, a bőrdzsekije, a haditengerészeti egyenruhájának sávjai… ez illő
és figyelmes tisztelet volt. Ránéztem erre a szemem sarkából,
megköszörültem a torkomat és hagytam, hogy a pillantásom
végigvándoroljon a tömegen.
Láttam, hogy Rule felém bólint, hogy Jet egy kicsit megdönti a
fejét, hogy Rowdy egy félvigyort küld felém és hogy Cora folyamatosan
némán sírt Rome vállán. És ott voltak azok a lágy szürke szemek,
amiken megállapodtam. Ő csak nézett engem, nyugodtan és nagyon
értékesen. Figyelmen kívül hagytam mindenki mást és arra
koncentráltam, amit el kellett mondanom neki.

* 297 *
 - Phil Donovan-t egy csomó dolognak hívtam már életem során.
Barátnak, főnöknek, mentornak, nagybácsinak és végül… apának.
Mindez volt, és még ennél is sokkal több. Phil befogadott mindenkit, aki
elveszett volt és megpróbálta a helyes irányba terelni, amíg azt meg nem
találta az illető. Ezáltal, összehozott egy rakás dühös, frusztrált, céltalan
lelket, és most itt vagyunk egymásnak. Ezt a családot Phil-nek
köszönhetjük.
Torokköszörüléseket hallottam és láttam, hogy a testek
mocorogtak az üléseken.
- Amikor fiatalabb voltam, olyan akartam lenni, mint Phil, ha
felnövök. Azt gondoltam, hogy nagyon király volt, neki volt a
legnagyszerűbb munkája és csodáltam, hogy a saját szabályai szerint
élte az életét, miközben megpróbált minden tőle telhetőt megtenni, hogy
gondoskodjon rólam. Nagyszerű fickó volt, és ha akkor megkérdeztétek
volna tőlem, mire akarná, hogy emlékezzenek, azt mondtam volna, hogy
a művészetére, hogy létrehozott egy helyet a kreativitás és az egyéniség
számára, amit felvirágoztatott. Most… - Kellett egy másodperc, hogy
megköszörüljem a torkomat és ökölbe szorítsam a kezemet magam előtt
az emelvényen. – Most, azt hiszem a válaszom az lenne, hogy rám.
Olyan férfi vagyok, akire büszke lehet az apja. Meg fogom őrizni az
álmát, az örökségét, életerejét, és az emlékével fogok csinálni minden
egyes lépést. Azt is hiszem, hogy büszke lenne ránk. A kísérletek, a
küzdelmek, az útlezásárok ellenére, amit az élet úgy döntött, hogy az
utunkba dob, szerelmesek vagyunk, megházasodunk, gyerekeink
lesznek, vállalkozásokat növelünk, és olyan dolgokat csinálunk, amik
boldoggá tesznek minket. Azt hiszem, ez minden, amit valaha is akart
bármelyikünktől is. Phil Donovan hiányozni fog, az apám hiányozni fog
– de élni fog mindenkiben, mindannyiunkban, akiknek az életét
megérintette és segítette.
Nem volt semmi más, így köszönetet mondtam, elmondtam a
tömegnek, akiknek a legnagyobb része csendesen zokogott, hogy bárki,
aki meg akar még osztani valamit, az szívesen feljöhet és megragadhatja
a mikrofont, én meg lementem és helyet foglaltam a csajom mellett.

* 298 *
 Könnyek hagytak nyomot sápadt arcán és odagömbölyödött
hozzám, fejét a vállamon nyugtatta.
- Köszönöm. – A hangja reszketeg volt, ahogy kifújta a levegőt.
- Mit?
- Hogy vagy.

Ez volt az. Átkaroltam a vállát és hallgattam az embereket, akik

történeteket meséltek arról, mennyire csodálatos volt az apám, mennyire
volt rájuk hatással, és amikor mindenki elmondta, amit akart, és vége
lett, azt gondoltam, felvihetném a hamvait valahová a hegyekbe,
meghajthatnám a Charger-t és elengedhetném őt. Ez egy olyan befejezés
lenne, amit helyeselne.

* 299 *
 18. Fejezet

Saint

A temetés után, Nash úgy nézett ki, mint aki össze fog esni az
alváshiánytól és a stressztől. A barátja Cora és az apja, aki Phil barátja
volt a haditengerészetnél, összejövetelt szerveztek a lány házában.
Tudtam, hogy Nash megpróbál erőt meríteni és keresztülverekednie
magát ezen, de szüksége volt arra, hogy ágyba kerüljön és feltöltődjön.
Nem akartam semmit sem mondani, nem voltam biztos benne, hogy ez
az én tisztem volt-e, de akkor megemlítettem, hogy mennyire kiégetten
nézett ki, amiben Rule és Rome is egyetértett, és mondták, hogy haza
kellene vinnem őt, és ágyba dugni. Rule ezt egy vigyor kíséretében
mondta, ami miatt a testvérétől kapott egy tarkón csapást, de ennek
ellenére, amikor Nash elszakította magát attól a csoporttól, ami
vezényelte őt, hagytam, hogy begyűjtsön engem és azt mondtam neki, -
Vigyél haza.
Nem vitatkozott, nem kérdezősködött, nem állt meg, hogy
elmondja a többieknek, mit csinál, csak villámgyorsan a Charger-hez
vonszolt és visszavitt a Victorian-ba. Amikor bent voltunk, elkezdte
levenni a fekete ruháit, ami biztos, hogy kellemes látvány volt, de
miután lezuhanyozott és bekapott néhány falatot, nyilvánvalóan alig állt
* 300 *
már a lábán, ami miatt nem csak a beszélgetés, de minden más is
lekerült a napirendről.
Lerúgtam a magas sarkút, ami egész nap a lábamon volt,
odakuporogtam a nagy, tetovált testéhez és megsimogattam a borotvált
fejét, végigfuttatva ujjaimat a fejbőrét díszítő lángokon, és a vállain,
amíg a kemény mellkasa egyenletes ritmusban emelkedni és süllyedni
nem kezdett. Sötét szempillája megrebbent a homokszínű arcán és
gyengéden megsimogattam a hüvelykujjammal a hollófekete- színű
szemöldökét. Gyönyörű volt, tökéletes és erősebb, mint bárki, akit
valaha is ismertem. Teljesen az enyém volt. Soha többé nem fogom ezt
magától értetődőnek venni.
Amikor elhelyezkedett, kicsusszantam alóla és nekiláttam
feltakarítani a lakást, ami az utóbbi hetekben el lett hanyagolva.
Felhívtam Sunny-t és elmondtam neki, hogy visszajöttem és hogy
visszatérnék a munkába, amilyen hamar csak szüksége lesz rám és
mondtam, hogy hozza össze azt az interjút az ápolási igazgatóval az
előléptetés miatt. Rövidített verzióban elmeséltem neki, hogy mi
történik és a szívem megduzzadt, amiért ennyire fogékony és kedves
volt. Igazán szükségem volt arra, hogy engedjem ezt a barátságot a
munkán kívülre is kinőni, mert ő egy valóban nagyszerű hölgy volt és
annyira szilárdan a sarkamban állt. Faith-t is felhívtam, hogy
tájékoztassam őt, hogy figyelmeztetés nélkül elhagytam Phoenix-et,
mert fontos hírt kaptam.
Azt hiszem, boldog volt miattam a dolgok hatalmas rendszerében,
határozottan fel volt villanyozva, hogy anya sokkal jobban van, de
világossá tette, hogy Nash nem az első választás a számomra. Egy
bizonyos ponton a véleménye, a kérdéses érzelmei, visszatarthattak,
megingathattak volna engem, belegondolva, hogy nem a legjobban
illettünk egymáshoz, de most már jobban tudtam. Mint ahogy neki is
elmondtam, a saját lencsémen kellett néznem magamat és az életemet és
nem másén és minden, amit ennek a másik oldalán láttam, az ő volt és
az az én, akit ő lát, amikor rám néz azokkal a ragyogó szemeivel.
Körülbelül egymillió elhagyatott kávéscsészét öblítettem el és
készen álltam beindítani a mosogatógépet, amikor meghallottam egy
* 301 *
apró koppantást az ajtón. Mivel az összes barátja Cora és Rome házában
volt és világossá tette az álláspontját az anyjával szemben, rádöbbentem,
hogy ez csakis Royal lehetett. Megtöröltem a kezemet egy törlőkendőbe
és mentem, hogy kinyissam az ajtót. A szemem hatalmasra tágult,
amikor megpillantottam.
A sötétvörös haja teljesen össze volt kuszálódva. Sárgás-zöld
zúzódás kezdett megjelenni az egyik szeme körül és az alsó ajka is
felrepedt. Alul a rendőrségi egyenruháját viselte, felül egy fehér inget
volt rajta. A gallérján vér sötétlett és az egyik ujját letépték.
- Jól vagy?
Felhorkant, de észrevettem, hogy a felrepedt ajka egy kicsit
megremegett. – A munka kockázata. Egy drogossal birkóztam, aki
nagyobb és gonoszabb volt, mint én. Csak meg akartam nézni, hogy ti
ketten hogy vagytok.
Igazán kedves volt, és akartam adni neki és ennek a bimbózó
barátságnak egy esélyt.
- Jól vagyunk. Volt néhány durva pillanat. Az anyja egy
boszorkány és a nevelőapja is egy szarzsák, de a kiszolgálás jó volt és
Nash mindenkinek összetörte a szívét a beszédével. Összeomlott, így
most azt hiszem, sokkal többre van szüksége bárminél. Köszönöm, hogy
felhívtál.
Összefogta a haját az öklébe és bólintott. – Te már egyébként is
úton voltál. Ez az, ami számít. Szar napom volt. Megyek én is
lefekszem.
Megragadtam a kezét, ahogy megfordult és észrevettem a könnyek
csillogását a sötét szemében.
- Könnyebb lesz, ugye tudod.
- Mi?
- A munka, amit csinálsz. Az első éjszaka a sürgősségin a padlóra
küldött, egy banda lövöldözés volt. Öt lőtt sebet hoztak be egyszerre.
Erre képeztek ki, tudod, hogy mit kell ilyenkor csinálni, de miután
* 302 *
minden befejeződött, hazamentem és három órán keresztül sírtam és
kárba veszett az ebédem. Idővel meg fogod szokni, és csak a rutin része
lesz.
Bólintott és végighúzta a nyelvét az ajkán lévő csúnya vágáson. –
Ezért akarom azt, hogy a barátom legyél, Saint.
Elindult a folyosón és elérte a saját ajtaját, amikor utána
kiáltottam, - Megvan a számom, használd.
A válla felett hátraintett nekem, majd eltűnt a saját lakásában.
Visszamentem, hogy folytassam az elpakolást és mire végeztem
vele, úgy döntöttem, hogy most rajtam a sor, hogy lezuhanyozzak. Nash
még mindig ki volt ütve, amikor besurrantam a szobába, hogy
kölcsönvegyem az egyik pólóját, amibe átöltözhetek és minden csepp
önuralmamat össze kellett szednem, hogy ne csókoljam meg az arca
minden vonalát, minden görbületét, míg fel nem ébred.
A törölközővel a hajamat dörzsöltem, és visszasétáltam a
nappaliba, hogy TV-t nézzek, amíg fel nem kel, amikor megtorpantam.
A leghatározottabban ébren volt, a kanapé háttámlájának dőlt és engem
nézett elnehezült szemhéjjal és lila szemével. Ez alkalommal sötétkék
bokszer volt rajta és a karjai csábítóan kitagadtak, ahol keresztbefonta
az élvezetes látványt nyújtó mellkasa előtt. Mint mindig, a tekintetem
most is végigkövette azokat a szárnyakat, amik eltűntek a bokszere
derékpántja alatt.
- Szia, - nem tehettem a hangomban lévő rekedtség ellen.
Rám emelte az egyik fekete szemöldökét és a szája sarka vigyorba
húzódott.
- Köszönöm, hogy vigyázol rám, Saint.
Tettem néhány lépést a nappaliba és ő elkapta a törölköző végét,
ami most már ernyedten lógott a kezemben és arra használta, hogy
addig húzzon engem, amíg már csak pár centire voltunk egymástól.
- Bármikor, Nash.

* 303 *
 Kinyújtotta a kezét és a nyakam körül lévő nedves hajamat
feltekerte rá. Eltávolította a köztünk lévő távolságot és én
nekipréselődtem a meztelen mellkasának. Ez volt a legjobba hely a
világon.
- Mi lenne, ha egy ideig most hagynád, hogy én törődjek veled?
Nos, bolond lennék, ha lemondanék egy ilyen ajánlatról? Az
utolsó alkalommal, amikor ezen a kanapén úgy voltunk együtt, én egy
meglehetősen tisztességtelen állapotban hagytam őt itt, és kárpótolni
akartam őt ezért. Ettől kezdve mindenféle módon törődni akartam vele.
- Mi lenne, ha egymásra vigyáznánk?
Mindkét szemöldöke a magasba emelkedett, és végül, túl hosszú
nyúló idő elteltével, egy teljes értékű mosoly keretezte a jóképű arcát.
- Jó üzletnek hangzik. – Ezután lehajtotta a fejét és úgy csókolt
meg engem, mintha ez lenne az első és utolsó dolog, amit innentől
kezdve minden egyes nap tenni akart volna.
Nyelvünk összefonódott, kezünk mohón csúszott végig a meztelen
bőrön és a legjobb részeink tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. A
szájába ziháltam, amikor a keze felkúszott a kölcsönvett pólóm szegélye
alatt és megragadta a fenekemet. Egy kicsit közelebb emelt magához,
így a medencék szorosan egymáshoz nyomódott és éreztem, hogy az
erekciója kitartóan lüktetett ott, ahol megpihent a lábam között. Rövid
munkával eltávolította a pólót és az egyik széles tenyerét a lecsúsztatta a
tarkómon le egészen a gerincem mentén a fenekem fölé. Elismerően
kifújta a levegőt, amit én elkaptam, mert a szánk még mindig együtt
mozgott.
Hátrahúzódtam és megcsókoltam a torkán, megborzongtam,
amikor a keze végigsiklott a bordáimon, hogy megragadja a mellemet.
Kifürkészhetetlennek tűnt, hogy nem élveztem eddig, amikor így
érintettek meg. Azt hiszem, csak olyan kezekre, olyan képzett érintésre
volt szükségem, ami hozzá tartozott. A hüvelykujjával az egyik
mellbimbómon körözött és válaszul az egész testem megfeszült. Ha
folytatta volna ezt, akkor ez a nappali szolgált volna viszonzásul a

* 304 *
romantika utolsó színhelyéül. Egy kicsit hátrébb húzódtam és
megcsókoltam a mellkasa közepén. Imádtam, hogy mennyire
rugalmasnak, mennyire feszesnek és keménynek éreztem a testét a szám
alatt.
Megcsókoltam, ami nyomott hagyott pontosan ott, ahol a szíve
egyenletesen és erősen vert, és hagytam, hogy a nyelvem körözzön a
lapos, korong alakú mellbimbója körül. Kuncogásra késztetett, amikor
válaszul megkeményedett.
Ujjbegyemmel megcsiklandoztam a hasizmát és a tenyeremmel
végigsimítottam a szárnyakon, amik az oldalát fedték. Azt gondoltam,
hogy a fehér színű bokszer a kedvencem ami kihangsúlyozta a
napbarnított és sötét-tónusú bőrét, de ott helyben úgy határoztam, ahogy
kiszabadítottam őt, hogy innentől kezdve az lesz a kedvencem, amikor
egyáltalán nem lesz rajta semmi. A merevedése lüktetett, gyakorlatilag
vibrált a kezemben. A hegyében még mindig ott volt a fémgyűrű és a
súlyzó és mohón megremegett a kezemben, amikor a tövénél egy kicsit
megszorítottam.
Nash torokhangon felmordult, amikor letérdeltem előtte ott, ahol
még mindig a kanapénak dőlve állt. A szeme olyan sötét volt, mint az
éjszaka és arca is kipirult volt. Az erő, a büszkeség, amit éreztem, hogy
én késztettem erre a reakcióra ezt a férfit, ettől valóban úgy éreztem
magam, mintha én lettem volna a leggyönyörűbb nő az egész világon.
A fogam a fémgyűrűhöz koccant, amitől nevetni akartam, de ő
viszont felnyögött. Két kezébe fogta a hajamat, ahogy elkezdtem le-fel
gördülni, szopni és nyalni úgy, hogy a hasizmai összehúzódtak és a
combjai remegtek. A kezemet is be kellett vonnom, mert egyszerre soha
nem fog teljesen beférni a számban és el kellett ismernem, hogy sokkal
szórakoztatóbb volt, amikor volt a nyelvemmel mivel játszadoznia.
Hallottam, ahogy a nevemet morogja, ami szuper dögös volt, éreztem,
ahogy a hajamnál fogva húz, ami azt jelentette, hogy közel járt. Nem
figyeltem arra, ami mond, túlságosan elfoglalt voltam, hogy arra
gondoljak, ez mennyire mámorító, mennyire elragadó érzés, hogy így
reagál… kétségtelen, hogy ez sokkal inkább szólt az ő öröméről, mint a

* 305 *
sajátomról, de az íze, az érintése elég volt, hogy engem is lángra
gyújtson.
A kezemet a farka tövére kulcsoltam, használtam őket, miközben
szoptam és a számmal örvénylő mozdulatokat tettem, így nagyon
meglepődtem, amikor szó szerint letépett magáról, ami azt
eredményezte, hogy végighúztam rajta a fogamat és megszorítottam,
ami valószínűleg durvább volt, minthogy jó érzés legyen. Elkiáltott egy
káromkodást és követelni akartam, hogy mondja meg, mit gondol, mit
csinál, de a bugyimat minden teketóriázás nélkül lehúzta a lábamról, ott
hagyva engem csupaszon és kitárulkozva. Megpördített minket,
miközben zihált és kezemet a kanapé háttámlájára tette. Egyik
tenyerével a hátam közepén a lapockáim között, egy kicsit rám hajolt, és
a térdével meglökte a lábamat, hogy eléggé szétnyíljon ahhoz, hogy
beillessze magát oda, ahová kell.
Kemény csókot nyomott a tarkómra, átölelt és a hatalmas
tenyerével befedte mindkét mellemet. Nem szólt semmit sem, csak
belém csúszott, és azt hittem, meghalok. Ebben a pozícióban, mélyebbre
hatolt, sokkal intenzívebben éreztem őt és a ki-be mozgással, amit
csinált, csillagok táncoltak a szemem előtt. Meg kellett kapaszkodnom a
kanapé párnáiba, az ajkamba kellett harapnom – keményen – hogy ne
sikoltsak fel minden egyes alkalommal, amikor kihúzta és visszatolta
magát. Az elmúlt néhány hónapban sokat szexeltünk, de egyik sem volt
ennyire nyers, tébolyodott és hatásos.
Úgy éreztem, hogy maradandó jelet fog hagyni és miközben a
gyönyör épült, ahogy a ritmusa és a tempója fokozódott, az egyik keze
elkezdett lecsúszni a hasamon keresztül, a felé a pont felé tartva, ami
átlök engem a leggyengédebb érintés fölött, amire már egészen készen
álltam, gyakorlatilag kész voltam darabjaimra hullani. Nash légzése
szaggatottá vált, a csípőjének a mozgása egy töredékmásodpercig
megállt és a keze megakadt a hasamon.
- Szent szar. – Mindketten nagyon közel jártunk, már ott
lebegtünk, és nekem fogalmam sem volt, mit csinál, de meg fogom
fojtani, ha nem kezd el ismét mozogni. Úgy zihált, mintha most futotta
volna le a maratont, és amikor kérdőn átnéztem rá a vállam fölött,
* 306 *
grimaszolt egyet, és keményen szájon csókolt, miközben kihúzódott
belőlem, olyan lassan, amennyire emberileg lehetséges. Ettől
mindketten egyszerre nyögtünk fel és kezdtünk el káromkodni.
- Akarsz beszélni a komoly védekezés nélküli szexről, amit épp
csináltunk, vagy szeretnél bemenni a szobámba és befejezni, amit
elkezdtünk?
Felsikítottam és az arcomat a mellkasába temette. – Jézusom, nem
csoda, hogy ennyire jó volt.
Horkantva felnevetett, én meg felvisítottam, amikor megfordított a
karjában és elindult a hálószoba felé.
- Talán, valamikor a közeljövőben hozzáadhatnád a
fogamzásgátlót is ahhoz a megtenni listádhoz?
Végigfuttattam a nyelvemet a fülkagylóján és az ujjaimmal
végigsimítottam a lángokon a vállán és felvigyorogtam rá. Ha nem
támadta volna le a szájával oldalt a nyakamat, és kezdte volna el szívni
és nyalogatni a nyelvével az ott lévő érzékeny területet, akkor
elmondhattam volna neki, hogy én már gondoskodtam erről a kis
részletről nem sokkal a Charger-ben töltött randink után, csak a
biztonság kedvéért. Ha tudtam volna, hogy ez hozza majd az
elhamarkodott véget annak a finom dolognak, amit a nappaliban csinált
a testemmel, akkor küldtem volna erről neki egy feljegyzést.
Az ágy közepén landoltam egy apró „ouf” hang kíséretében,
amikor udvariatlanul az ágyra dobott, és hátradőltem, hogy nézzem őt,
mialatt elrendezte magát. Nagy szemekkel pislogtam fel rá, ahogy fölém
mászott és elhelyezkedett a lábam között.
- Annyira gyönyörű vagy. – Tényleg az volt, kívül és belül
egyaránt.
Megemelte az egyik szemöldökét és egy apró, édes puszit nyomot
az orrom hegyére.
- Ahogy te is. – Régebben csak figyelmen kívül hagytam volna őt,
azt hittem volna, hogy ezek csak szavak, amiket azért mond, mert úgy

* 307 *
gondolta, hogy ki kell mondani őket. Mostanra megértettem, hogy így is
gondolta és nem számított, hogy most így néztem ki, vagy akkoriban
meg úgy, akkor is az a személy voltam, akit gyönyörűnek talált.
- Köszönöm.
Visszacsúszott belém és mivel a testem már fel volt gyújtva, már a
szélén jártam, nem kellett sok, hogy a nevét kiáltsam a mennyezet felé
és a sarkamat a hátába mélyesszem. Magasabbra húzta a lábamat a
derekán, egy kicsit felemelkedett az egyik térdére és megrohamozta a
testemet, amíg megtalálta a saját megkönnyebbülését is, majd rám
omlott, mint egy nehéz halom.
Az orra közepében lévő gyűrű taktikai izgalom volt a vállam ellen,
ahogy megpuszilta a kulcscsontomat és szárazon azt motyogta, -
Végeztem azzal, hogy megpróbáljak szexelni azon a kanapén. Ez
számomra soha nem végződik jól.
Nevetnem kellett ezen, miközben a karomat a széles válla köré
fontam. – Azt hiszem, végül csak jól sült el.
- Szeretlek, Saint.
- Én is szeretlek, Nash.
Nash megbánás nélkül akarta élni az életet, én meg olyan életet
akartam élni, ami teljes. Szükségünk volt egymásra, hogy végrehajtsuk
ezt, és most, hogy már itt voltunk egymásnak, nem volt harc az akkor és
most között, csak ez az élet, amit együtt töltünk.

Megkaptam az előléptetést. Ez bámulatos volt és nagyon büszke

voltam magamra, de amitől ez csak még jobb lett az az, hogy Nash
mennyire büszke volt rám. Nem kellett volna, hogy a munkám fontos
legyen számára, de mert ez tett azzá, aki vagyok, és a tény, hogy eleve
tudta, milyen nagy dolog ez, csak még jobban szerettem őt.
A napirendünk még mindig őrült volt, annál is inkább, mivel most
próbáltam megtanulni az új munkán különböző részeit. Nem számított,
mivel nem töltöttünk külön egyetlen éjszakát sem. Nálam, nála, az
* 308 *
egyikünk mindig a másik ágyában volt, és amíg reggel mellette ébredek,
nem érdekel, hol hajtom álomra a fejem.
A szociális készségeimet is új irányt vettek. Elmentem szórakozni
Sunny-val, megpróbáltam csatlakozni Nash barátaihoz a Csütörtöki
lányos estéken, ha nem ütközött a munkámmal és minden reggel Royal-
lal kávéztam, amikor Nash-nél maradtam. Élveztem a velük töltött időt,
de volt valami Royal-ban, valami, amit azzal kapcsolatban láttam, hogy
egy másik fiatal nő is küzd egy önzetlen, érzelmileg igénybevett
munkával, és ez felé húzott engem. Nem kellett többé azzal
próbálkoznom, hogy a barátja legyek. A barátja lettem… időközben.
Késésben voltam. Nash felhívott, amikor ebédszünetem volt és
megkért, hogy találkozzunk az új tetováló szalonnál, amikor végeztem a
munkában. Volt egy késői belépő, ami azzal végződött, hogy fél órával
tovább kellett maradnom, amíg az orvos oda nem ért hozzájuk. Tudtam,
hogy a vállalkozó éppen végzett mindennel az új helyen, és minden,
amit még meg kellett tenniük, hogy a személyzet utolsó tagjait is
felvegyék, így ki tudják nyitni az üzletet néhány héten belül. Ez volt a
szívügyük, szép kis összegbe került, de az egész Marked család nagyon
izgatott volt, amiért egy új kaland kezdődik. Gondoltam, hogy csak meg
akarja mutatni a kicsikéjét, és szörnyen éreztem magam, hogy feltartom,
így emlékeztettem magamat, hogy a helyénvaló erővel oooh-zak és
awww-zak. Nagyon büszke voltam rá.
A sarkon túl kellett parkolnom és keresztülmanőverezni magamat
a tipikus munka-utáni LoDo-i tömegen, hogy eljussak az üzlethez. A
helyszín bombabiztos volt; nem fog tudni mit kezdeni magával, amikor
ez felszárnyal, amit én tudtam, hogy be fog következni. Nash a kirakati
üvegnek dőlve beszélt a telefonján. Megpillantott, és rám kacsintott.
Igazán ki nem állhatott várni, anélkül, hogy találjon valamit, amit a
kezével csinálhat. Azt hiszem, így kerülte el, hogy a cigihez nyúljon.
Nagyszerű munkát végzett a leszokással, és minden alkalommal, amikor
kísértést érzett rá, emlékeztettem őt, hogy egész végig ott volt Phil-lel a
megpróbáltatásokon keresztül anélkül, hogy rágyújtott volna, ezért
kizárt dolog volt, hogy most szüksége legyen egyre.

* 309 *
 Amikor odaértem hozzá, magához vont egy bordaropogtató
ölelésre, és úgy csókolt meg, mintha nem lett volna reggel egy vad
zuhanyzós szexünk. Én lennék a legszerencsésebb lány a világon, ha
mindig ilyen boldog lenne, hogy láthat engem.
- Megkaptad az üzenetemet, hogy késni fogok?
- Igen. Így volt időm, hogy becsomagoljam a meglepetést.
Furcsa pillantást küldtem felé és észrevettem, hogy egy hatalmas
üvegtábla, ami az üzlet elülső része volt, barna hentes papírral volt
befedve.
- Azt hittem, hogy csak meg akarod nekem mutatni a boltot
Felnevetett és meghúzta az egyik copfomat, ami munka közben
kilazult.
- Azt fogom. Ez bámulatos, de először szeretnék neked mutatni
valamit. Egyik ötletről a másikra ugráltunk, elvetettük, majd újra
megemlítettük, hogy minek kéne nevezni az új üzletet.
Kezdtem egy kicsit ideges lenni. A fogam közé vettem az alsó
ajkamat és felnéztem rá a szempilláim alól.
- Mit csináltál, Nash?
- Ez az üzlet lesz a Marked jövője, de az én jövőm meg te vagy.
Döntetlent állapítottam meg, mert mind a ketten a jövőm vagytok.
Maga mögé nyúlt és lehúzta a barna papírt az üvegről, nekem meg
a szám elé kellett kapnom a kezemet. Döbbent hitetlenséggel csak
bámulni tudtam rá, és a festett üvegre.
Régimódi betűkkel, amit egy ritkaságokat áruló bolton találnánk,
vagy egy régi patikusi üzlet ablakán, ott volt az új bolt neve: A
DENVERI TETOVÁLÁS SZENTJEI. Ez elvette az eszemet és sírni
szerettem volna.
- Cora és a fiúk imádták. Ez más és megy a retro témákhoz,
amiken dolgozunk.

* 310 *
 - Nash… - Azt se tudtam, mit mondjak neki. Megtiszteltetés volt,
de ennél sokkal több, egy kinyilatkoztatás, hogy mennyire fontos leszek
neki mindig.
- Remélem, rendben vagy ezzel.
Kárörvendő volt és egyszerre akartam megcsókolni és megrúgni.
Csak oldalra döntöttem a fejemet és úgy néztem rá, mintha elment volna
az esze.
- Bámulatos vagy, ugye tudsz róla? – Kérdeztem tőle.
Felkapott és addig forgatott engem, amíg annyira nem nevettem,
hogy könnyek csorogtak végig az arcomon.
Megköszörülte a torkát és megdörzsölte a tarkóját. – Soha többé
nem akarom, hogy bánd, hogy adtál nekem még egy esélyt, Saint.
- Te is adtál nekem még egy esélyt, Nash. Azt hiszem, amikor
szerelmes vagy, az azt jelenti, hogy esélyeket adsz, és kockázatokat
vállalsz. Most pedig, menjünk be, így megmutathatod az új kisbabádat.
Kinyitotta az üzlet ajtaját, amit rólam nevezett el és én követtem
őt, be a jövőnkbe. Nem kell többet visszanéznem, hogy megtartsam a
fájdalmas és káros emlékeket. Itt volt nekem Nash, hogy mindig
előremozdítson, és ami még fontosabb, most már itt van nekem saját
magam is és mindazok a dolgok, amik azzá tesznek engem, aki vagyok.
Szerettem ezt a jó és kedves férfit, de szerettem magamat is, ami oly
módon megfelelt nekem, ahogy semmi más nem tudott, mert tudtam,
hogy megérdemeltem a legjobbat és Nash Donovan volt a legjobb dolog
a számomra… örökké.

* 311 *
 Epilógus
- Szóval, mi a helyzet?
Cora pillantása köztem és Rule között táncolt, mintha idióta
lennék, hogy egyáltalán feltettem ezt a kérdést.
- Úgy gondolom, ha ti csökönyös, ostoba emberek nem veszitek
fel őt, akkor lehet, hogy meg fogom gyilkolni mindkettőtöket.
Felkuncogtam és Rule a homlokát ráncolva nézett fel a kis
rózsaszín csomagról, amit a tetovált kezében tartott.
- Én vagyok a kedvenc nagybácsi, nem gyilkolhatsz meg.
A baba gügyögött, mint aki teljesen egyetért ezzel a kijelentéssel,
még akkor is, ha Rule volt az egyetlen nagybácsija.
Egyiküknek sem említettem, hogy fel fogom őt venni a
képesítésétől függetlenül, mert Phil megkért erre. Volt valami terve és
még csak néhány hete ment el, így én még mindig éreztem a veszteséget
és előre fizetni az őrült tervéért szükségesnek tűnt. A szóban forgó „ő”
őszintén mind a hármunkat a seggünkre ültetett. Úgy értem, tudtam,
hogy valószínűleg kellemes látvány lesz a szemnek, mivel elsőrendű
modell volt meg minden, de személyesen valami egészen más volt.
Salem Cruz kétség nélkül a legszebb rock-and-roll csaj volt, akin
valaha is megakadt a szemem és tudtam, hogy ebben Rule is egyetértett.
Mindkét karja teljesen tetoválva volt, az egyiken klasszikus Katolikus
képek keveredtek a Halottak napja lázadó grafikájával, a másikon
minden régies stílusú volt, Sailor Jerry – inspirálta a munkát. Hosszú,
karamella színű haja volt, amibe elől vérvörös csík volt festve,
kiegészítve levágott fürtökkel, hátul meg hosszú hullámokkal. Szemei
olyan sötétek voltak, mint az éjszakai égbolt és tetszett, ahogy
* 312 *
csillogtak, mintha tudott volna valamit, amit mi nem. Átlagos
magasságú volt, de nem volt semmi átlagos a domborulataiban, amiket
ringatott és ezeknek a káprázatoknak a tetejében, ott volt az arca, amiért
a férfiak a klasszikus irodalomban háborúba mentek. Tökéletes
keveréke volt az ötvenes évek, menő rock-and-roll címlaplányának és a
Latin szexistennőnek. Ő csak mindent egybevetve lenyűgöző volt.
Ha a kinézete egyedül nem lett volna elég, hogy meggyőzzön
engem abban, hogy be tudná vonzani az embereket az ajtón, a
referenciái azok voltak. Ez volt az ő újrakezdése és a pimasz, ne-
szarozz-velem viselkedése volt az, ami megvette Cora-t. Salem nem
csak egy szép arc volt, a Nyugati Part legsikeresebb tetováló
szalonjaiban dolgozott és az üzlet, amit Vegas-ban otthagyott, nem csak
egy lyuk volt a falon, hanem egyike volt azoknak a hatalmas
üzletláncoknak, ami a kaszinóban működött, és amit egy híres extrém
sportot űző srác kormányzott. Igazából minden dolog, amit ebben a
Denver-i városban elkezdtünk kicsi volt és teljesen új ahhoz képest,
ahonnan jött és azt hiszem, Phil tudta ezt. Kézzel tervezett és saját
forgalmazású ruhái is voltak, szóval tényleg kizárt dolog volt, hogy
munkát tudtunk volna neki ajánlani.
Mindhárman kimentünk az irodából, amit Cora irányított, és Rule
visszaadta a bébi R.J. az anyukájának. A baba körbenézett az
üzlethelyiségben még-mindig-folyó-munkán és zajongani kezdett.
Teljesen egyetértettem vele. A bővítés sokkal keményebb volt, mint
ahogy azt korábban gondoltam és már alig vártam, hogy minden kész
legyen.
A barna körbejárt, leltározott, felmérte a dolgokat és kíváncsi
lettem volna, miért volt hajlandó egy ennyire más helyre jönni, oda, ami
még csak most fog elindulni, amikor nyilvánvalóan jegyet tudott volna
váltani bárhová, ahová csak akart a tetoválás világában. Megfordult és
minket nézve közelített, a sötét szemei táncoltak.
- Hogy ment?
Cora felnevetett és homlokon csókolta Remy-t. – Ezen a ponton
kész vagyok felvenni egy idegent az utcáról. Túlságosan elfoglaltak

* 313 *
vagyunk, segítségre van szükségünk és az is tény, hogy lekörözöl
mindenki mást, akinek számunkra nem volt agya. Ráadásul ennek a
helynek jól jönne egy másik nő is.
Salem élénkpiros ajkai mosolyra húzódtak. Volt egy rubinvörös
Monroe piercingje, ami megemelkedett a telt ajkaival. – Azt hiszem ez
jó alkalom lesz. Az üzlet gyönyörű. Azt gondolom, hogy néhány kis
érintéssel aranybányán fogtok itt csücsülni. Csomó lehetőség fekszik az
orrotok előtt.
Cora a szemét forgatta és megringatta a babát, aki egy kicsit
kiabálni elkezdett. Nagyon jó a hangoskodásban és a parancsolgatásban.
- Hidd el, a régi karneváli téma teljesen illik ide. Ezek a srácok
mind bohócok és az idő felében tényleg olyan, mintha egy vurstli része
lenne. – Csúnya pillantás vetettem Cora-ra, de nem cáfoltam meg az
állítását.
Bólintottam Salem felé és előálltam az ajánlattal. – Amíg elégedett
vagy a fizetéssel és úgy gondolod, hogy kézben tudod tartani, hogy
együtt dolgozzunk, a munka a tiéd. Azt hiszem, szerencsések vagyunk,
hogy itt vagy nekünk, és Phil azt gondolta, hogy tökéletesen fogsz illeni
ide, és nekem ez számít. Mi egy család vagyunk, így készülj fel, hogy
meg kell birkóznod a képtelenségekkel, ami ezzel jár.
Rule felmordult és kinyúlt, hogy megrázza a kezét. – Üdv a
fedélzeten. Ez az őrült vonat mindig keresi az új utasokat. – Lehajolt és
megpuszilta a babát, úgy ahogy Cora is tette, majd felegyenesedett. –
Haza kell mennem. Shaw az elmúlt néhány napban nem érezte valami
jól magát. Meg kell néznem őt. Zöld volt, amikor eljöttem.
Cora felnézett rá és megemelte a szemöldökét, amiben egy
rózsaszín kristály piercing volt fúrva.
- Nem hiszem, hogy van bármilyen gyomor dolog, ami terjed. A
baba miatt, most már figyelem ezeket.
Megemelte a vállát és megvonta. – Nem tom. Mégis siralmasan
néz ki.

* 314 *
 Cora elmélkedve nézett, de mindannyiunkat félbeszakított, ahogy
egy nehéz bakancs dübörgött a lépcsőn, ami az üzletből vezetett felfelé.
A másik személy, akinek kulcsa volt még, az Rowdy, így nem lepődtem
meg, amikor szőke kefehaja tűnt fel a második emeleten.
- Héj, Zeb hívott és fantasztikus ötlete támadt arról, hogy egy régi
kísértet-kastély szerű tükröt helyezzünk fel ide, amikor elérkezünk oda,
hogy kinyissuk az üzletet. Tudjátok, hogy mindent összekössünk…
A hangja elcsuklott és az óceánkék színű szemei olyan hatalmasra
tágultak, hogy majdnem elfoglalták az egész arcát. Az álla leesett és
csak tátogott a spanyol szépségre, aki velünk álldogált. Felváltva néztem
kettőjükre. Salem úgy mosolygott, mintha egy hatalmas titokra derült
volna fény és Rowdy úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna.
Salem magas sarkúja szexi ütemet kopogott, miközben a lépcső
felé sétált. Rowdy csak állt ott, mintha ipari ragasztóval ragasztották
volna oda. Észrevettem, hogy Cora kérdő pillantást küld Rule felé, és
amikor mindketten felém fordultak, csak tehetetlenül megvontam a
vállam. Nekem sem volt ötletem, hogy mi folyik itt.
- Hello, Rowland. Hosszú ideje már. – Vérvörösre festett ujjait
végighúzta az orrán. – Az már biztos, hogy szépen megnőttél.
Rowdy olyan hangosan nyelt, hogy az már valóban hallható volt,
és ott maradt a padlóhoz tapadva.
- Ki a fene az a Rowland? – Ez valóban egy fontos kérdés volt, de
senki nem sietett, hogy válaszoljon Rule-nak, amikor feltette
Salem megállt Rowdy előtt, így szemtől szembe kerültek
egymással, de csak azok miatt a komoly sarkak miatt, amiket viselt és
Rowdy még így is egy lépcsőfokkal lejjebb állt. Az egyik kezét az
arcára tette és kicsit rácsapott, ami visszarántotta őt a jelenbe és úgy
pislogott, mint egy bagoly.
- Salem? – A kérdés fojtottan és erőltetetten jött ki a száján. Még
soha nem láttam Rowdy-t ennyire elképedtnek. Ő volt az elbűvölő, a
mókamester. Neki mindig volt mit mondania. Mi a fene történik itt? És

* 315 *
miért gondolom azt, hogy pontosan ez volt az, amit apám végig
hangszerelt?
A barna hátranézett a válla fölött, a vékony hajszálai úgy
mozogtak, mint valami filmben. Kacsintott, komolyan ránk kacsintott és
elkezdett lefelé sétálni a lépcsőn.
- Lecsaptam rá, ez nagyszerű lesz. Találkozunk Hétfőn a
munkában. E-mail-ezzétek el formanyomtatványokat, amiket ki kell
töltenem.
Cipője kopogott a lefelé vezető úton, miközben mi csak álltunk
ott, némán. Egy hosszú perc elteltével, Rowdy megrázta a fejét, mintha
most jött volna ki a kábulatból és megtette a maradék utat az emeletre.
- Rowland? – Rám bámult.
- Te csak ne beszélj, Nashville.
Ott a pont, de még így is szívatni fogom minden egyes
alkalommal, amikor csak esélyem lesz rá.
Cora kevert színű szemei gyakorlatilag ragyogtak, miközben
áttette a babát az egyik karjára, és szabad kezével megragadta Rowdy
ingét.
- Ő az? Az egyetlen?
Nem tudtam, mit jelentett az, hogy „egyetlen”, de amikor Rowdy
nemlegesen megrázta a fejét, Cora nagyon csalódottnak látszott.
- Nem, nem ő… ő a nővére.
Cora levegő után kapott, és Rule meg én zavartan néztünk
egymásra.
- Valaki nem akarna minket felvilágosítani?
Rowdy felsóhajtott és felemelte az egyik kezét, hogy megdörzsölje
vele a tarkóját.
- Amikor Texas-ban nevelőszüléknél nőttem fel, Salem és a
kishúga, Poppy a szomszédban lakott. Az apja volt a város minisztere,
* 316 *
ahol éltünk. Ő nagyon, nagyon szigorú volt mindkét lánnyal. Nagyon
különbözőek voltak, ellentétei egymásnak. Salem megszökött, amint
tudott, Poppy meg összetörte a szívemet, amikor megpróbáltam
nekiadni. Mi a fenét keres itt?
Vetettem egy oldalpillantást Rule-ra, de ő csak az ajakgyűrűjét
rágcsálta.
- Ő az új üzlet menedzsere. Most vettük fel.
A nagy, szőke férfi úgy nézett ki, mint aki vagy el fog ájulni, vagy
el fogja hányni magát.
- Komolyan beszélsz?
Cora ünnepélyesen bólintott és megveregette a vállát. – Nash állást
ajánlott neki. Ez jogilag kötelező. Rendben leszel ezzel?
Megdörzsölte a barkóját és körbenézett mindannyiunkon, mintha
elveszett volna.
- Van más választásom?
- Nem igazán. – Utáltam, hogy ezt kellett neki mondanom.
- Azt hiszem, csak kell egy perc, hogy túljussak a döbbeneten.
Tizennyolc éves korom óta nem láttam őt, mióta készen álltam, hogy
elkezdjem az egyetemet. Ekkor volt az, amikor minden tönkrement
Poppy-val. Nem tudom elhinni, hogy Salem itt van.
- Nagyon szép. – Cora hangja gyengéd és békülékeny volt.
Rowdy szőke szemöldöke a magasba szaladt és gúnyosan
megjegyezte, - Nem vettem észre.
Rule hangosan elnevette magát. – Akkor te vak vagy.
Megköszörültem a torkomat és mindenki odafordult, hogy rám
nézzen. – Phil akarta, hogy itt legyen. Ő indította el az egészet.
Mennyibe akarsz fogadni, hogy egész végig tudta, hogy hozzád
kötődik? Ő nem csak kihúzta a nevét a kalapból.
Rowdy elkáromkodta magát. – Miért tette volna ezt velem?
* 317 *
 - Megvolt rá az oka. – A szerelemmel nem lehet tárgyalásokat
folytatni, amire örökké emlékezni fogok.
Rowdy a homlokát ráncolta. – Mit akar ezt jelenteni?
Csak vigyorogtam. Elég hamar rá fog jönni erre.
- Majd meglátod. Most pedig, haza akarok menni a barátnőmhöz,
és mindenhogyan megszeretgetni őt. – Semmi sem tett engem
boldogabbá, mint az, hogy ezt bármikor kimondhattam, amikor csak
akartam. Saint volt az a személy, akivel mindig is akarom, hogy a
napom véget érjen, ezt egész egyszerűen csak tudtam.
Cora felemelte R.J.-t, aki kinyújtotta apró karjait, miközben
megpróbálta megragadni az orrgyűrűmet. Ez az átkozott dolog az apró
kezek mágnese volt.
- Légy óvatos, mert ez lesz az eredménye. – Cora oldalpillantást
vetett Rule-ra, aki erről teljesen lemaradt.
- Egyébként, mondj igent Zeb-nek a kísértet-kastélyos tükörre. Az
a fickó egy rohadt zseni. – Én valóban felnéztem ennek a vállalkozónak
a hatalmas tehetségére.
Rowdy elmotyogta a beleegyezését, hogy át fogja adni a hírt a
barátjának, miközben mindannyian elhagytuk az üzletet.
Rosszul akartam érezni magam, el akartam neki mondani, hogy
minden rendben lesz, de csak úgy, mint nekünk, neki is egyedül kell
elérnie odáig. Az utazás az egyetlenhez nem mindig könnyű. A
csomagok a múltból súlyosak, és nehezen kezelhetőek tudtak lenni, és a
pofára esések és a kanyarok arra késztetik az embert, hogy készen álljon
bármelyik pillanatban letérni az útról, de nincs jobb úti cél, nincs jobb
végállomás, mint a szerelem, és az a nő, aki az út végén vár.

Vége

* 318 *