S P E C IM IN A

D IS S E R T A T IO N U M F A C U L T A T IS P H IL O S O P H IC A E REG IAE
HUNGARICAE UNIVERSITATIS ELISABÉTHINAE QU 1NQUEtCCLESIENSIS

196. %

TÖRTÉNELMI INTÉZET ÉRTEKEZÉSEI 18.

A SZEKSZÁRDI CEHEK
TÖRTÉNETE

pTE Egyetemi Könyvtá

P000755307

PÉCS, 1940..
DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA R. T. \PÉCSETT.
 £ ;.
V
^ ő > (7 Z y > - •\
■> ;
• m

Kliqnőrixve

Felelős kiadó: Hangéi Flóra.

DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA R.-T. PÉCSETT.
A nyomdáért felelás: Wessely Károly igazgató.
 •á m

TARTALOMJEGYZÉK.
Oldal.

A város rövid története ................................................... ...................................... 3

Az ipar kezdete és fejlődése Szekszárdon ...................... ............................. 7
A takács céh ....................... 13
A varga céh ............................................................................................................. 18
A szabó céh ........./.................................................................................................... 21
A csizmadia céh ..................................................................................................... 22
A sziics céh ............................................................................................................. 23
A molnár céh ............................................................................................................ 24
,A pintér céh ........................................................................ . ............................. 26
A szürszabó céh ..................................... ......................... ..................................... 27
Az asztalos céh ..................................................................... .................................. 32
A szijjgyártó céh ............................................................. . . . . . . . . . . ....................... 33
Függelék .......................................................................................'.......................... 35
A szekszárdi szürszabó céh (csapók) céhlevele ........................................ 33
A szekszárdi takácsok németnyelvű céhlevele ........................................... 41
Forrásmunkák .......................................................................................................... 47

Képek:
Takács céh láda
A szekszárdi fazekas céh régebbi zászlója
Világos zöld mázaskorsó Anno domini 1780 Kovács János mester­
ségében
Világos zöld mázaskorsó. A szekszárdi szabó céh korsója. Oldalnézet.
Világos zöld mázaskorsó. A szekszárdi szabó céh korsója. Előlnézet.
 A VÁROS RÖVID TÖRTÉNETE.

A Mecsek hegység északkelet felé elkeskenyedve és ala­

csonyabbá válva lankás, szőlővel beültetett dombsorba megy
át. Tolna megye területén a szétágazó dombok között, a Duna
árterületétől 5' km.-re épült Szekszárd.
A Duna felé haladó úgynevezett Tolna-dombsor is lejtő-
södik a folyó árterülete felé, lépcsőzetes terraszokkal. Egy
ilyen terraszra épített kelta erődítmény volt az Aliska nevű
római város alapja. Eddigi ismereteink szerint Szekszárd az
utódja ennek az ősi kelta-római városnak.
Pannóniának a római birodalomhoz csatolása Krisztus
utáni 1. században ment végbe. Aliska az Aquincum-Mursa-i
(Buda-Eszéki) hadiút mellett fontos helye lett a római pro­
vinciának.
A római korban a Duna határszerepet töltött be és he­
lyette az Aquincum-Mursai út lett a kereskedelem útja. A
római itinerariumok fontos mansiója,. állomása volt Szek­
szárd.
A limes menti katonai erődítmény a kelta település to­
vábbfejlődésére adott módot. A kelta töredék beolvadt a ró­
maiak közé és ezekkel együtt vett részt a római provinciák
gazdasági és szellemi életének kialakításában. A római hódí­
tás a katonai jelleg mellett, a mai gyarmatosításhoz hason­
lóan mindent megtett, hogy a birtokba vett területet gazdasá­
gilag is értékessé tegye. E téren különösen sokat tett Probus
császár (276—282), aki nagy gondot fordított a földművelés
fejlesztésére s a szőlő meghonosítására. Tőle kapta Szekszárd
legfontosabb létalapját és legszebb ékességét: a várost félkör­
ben körülölelő szőlőskerteket.
A szekszárdi múzeum számos emlékben tárta fel a kor-
 nak ipari emlékeit Tolna megye területén. Az ipar első nyo­
mait a kelta korban találjuk meg. Hogy Szekszárd népessé­
g i i g milyen rangosztályba volt sorolható a római hódítás és
a népvándorlás korában, arra semmi pozitív adatunk vagy
célzásunk az ókori és korai középkori feljegyzésekben nincs.
A földrajzi adottságból azonban megállapítható, hogy a for­
rásokban gazdag, közlekedési akadályt nem jelentő és a Duna
áradásától mégis biztonságot nyújtó dombok mindig alkal­
masnak bizonyultak a jelentékenyebb településre. Termékeny
lösz talaja pedig nemcsak a földművelésnek lehetett az
alapja, hanem egy iparág kialakulását is nagyban elősegí­
tette. Az itt található agyag rendkívül alkalmas az edényké­
szítésre. A római-kori leletek eltekintve a fegyverektől, pén­
zektől és ékszerektől nagyrészt a helyi agyagból készített
edényekből állanak. Hatalmas víztartók mellett megtaláljuk
a finomabb, apróbb kancsókat és tálakat is. A művészi for­
mákban is gazdag gyűjtemény igazolja ennek az iparágnak
kifejlődését és tökéletesedését, s megokolja a későbbi száza­
dok fejlett fazekasiparát is.
A népvándorlás nem törölte el a föld színéről Szekszárd
várát sem. A honfoglaló magyarság megbecsülte a régi tele­
pülést, mert felismerte a hely jelentőségét, előnyös helyzetét.
Szekszárd és környéke Été és Bojta vezéreké lett, majd Árpád
fejedelem birtoka.
Mint ilyen a királyság megalakulása után a királyi bir­
toktestek része lett. Ez a tény máris biztosította a további fej­
lődését. Királyaink mindent megtettek, hogy birtokaikat fel­
virágoztassák, mert eleinte ezek képezték fő jövedelemi forrá­
saikat. Szekszárd népes várbirtok lett. I. Béla király, kinek
kedves tartózkodási helye volt, 1061-ben apátságot alapított
itt a Megváltó tiszteletére. A monostort a templommal együtt
a Szent Benedek-rendi szerzetesek építették a római castrum
helyére. I. Béla számos kiváltsággal ruházta fel az apátságot
és Anonymus szerint az a gondolat foglalkoztatta, hogy itt is
temetteti el magát. A nép. mint hagyományt, ma is őrzi a ki­
rálysír gondolatát.
Az apátság megalapításától kezdve Szekszárdon fontos
szerepet töltöttek be az apátok és jelentős tényezői voltak az
ország politikai életének. Az apátság a XIII. században mint
 hiteles hely is szerepel. Szabadságát és hatalmát egyházi té­
ren biztosította az a körülmény, hogy nem tartozott a pécsi
püspökség alá, hanem közvetlen az esztergomi érsektől füg­
gött. A Tolna és Bátaszék közötti terület a Duna mindkét
partján az apátságnak adózott.
A középkor utolsó két századában a szekszárdi apátok
— a kor fejlődésének megfelelően — saját hatalmukat igye­
keztek növelni. Ezért II. Ulászló 1498-ban az országgyűlésen
kötelezte az apátot, hogy a Szt. Benedek-rendbe lépjen.
Ugyanakkor új apátot nevezett ki, Tolnai Mátét. Tolnainak
sikerült is a régi kegyes szellemet visszaállítani. II. Gyula
pápa, ki ismerte az apátot, a magyarországi rendek főpász­
torává nevezte ki.
A tatárjárás elpusztította a monostort a településsel
együtt. Az újraépített Szekszárd mezővárosi (oppidum) rangra
emelkedett. Lakói bizonyos előnyöket kezdtek élvezni.
A török háborúk alatt felfedezik a régi római hadiút
nagy hasznát. Ez lett a török hadak felvonulásának útja.
1532-ben Kászon bég szállta meg a várost, s mint egy szand­
zsák központja, a bég székhelye lett. Az állandó török pusz­
títás természetes következménye lett a megye és a város nagy­
mérvű elnéptelenedése. A csekély számú épület, amely a tö­
rök hódoltság alatt Szekszárdot alkotta, a török kivonulása
alkalmával pusztult el.
A felszabadítás után a terület a kamara különleges igaz­
gatása alá tartozott. Szekszárd fölött 1693-ig régi ura, az apát
helyett, a buda jószágkormányzóság ujpalánkai provizora in­
tézkedett. Ekkor Mérey Mihály esztergomi kanonok lett az
-újra felállított egyházi javadalom apátja. Méreynek nehéz
dolga volt a török alatt bevándorolt és itt maradt vad szláv
telepesekkel, a rácokkal, akiknek féktelenségét az udvar több
szempontból elnézte.
A Rákóczy-féle szabadságharcban Mérey is a felkelőkhöz
csatlakozott. Mikor 1712-ben visszatért, látta, hogy jobbágyai
nagyrészt elhagyták az apátság területét. Az üres telkekre új
telepeseket hozott. Három évi adómentességet adott a letele­
pedőknek. Szekszárdnak így 1720-ban már kb. 1000— 1200
lelket számláló lakossága volt, ami 250— 300 családnak felel
meg. Mérey hazai jobbágyokat telepített be az apátság birto­
kára, s így amikor a német bevándorlás nagyobb méreteket
kezdett ölteni Szekszárd már csak kis számban fogadhatta be
őket. Ez a körülmény volt az oka, hogy Szekszárd lakóinak
nagy többsége magyar volt és magyar is maradt.
A város új élete így tulajdonképpen csak 1711 után kez­
dődött meg, s minden törekvés mellett is hosszú időnek kel­
lett eltelni, míg annyira megerősödött, hogy számottevő ipar
keletkezhetett. Az 1718-ban készített összeírásban még csak
két kovács, két kádár, s egy bognár szerepel. 1729-ben már 25
az iparosok száma (kerékgyártó, molnár, fazekas, kovács,
szíjgyártó, takács.) \
Az iparosok magyarok és a csekély számú német telepe­
sek közül kerültek ki. A rác itt ipart nem űzött. Az iparosok
azonban mesterségük mellett földműveléssel is foglalkoztak.
E nélkül megélhetésüket nem tudták biztosítani. Mérey apát
a számtalan nehézség ellenére is új képet adott Szekszárdnak.
Felépíttette rezidenciáját, templomát, s az ő idejében fejlő­
dik Szekszárd polgárvárossá is, annyira, hogy egy gazdag
mezőváros képét mutatja. 1721-ben vásártartási kiváltságot
szerzett az apátsági oppidumnak. Trautson gróf, Mérey utóda
igyekezett a fejlődést tovább irányítani, de az 1794- i nagy
tűzvész majdnem teljesen elpusztította Szekszárdot. A két ki­
váló apát fáradhatatlan munkásságának eredménye így
egyik napról a másikra romokban hevert. 1802-ben építették
ismét fel a várost. Ekkor nyerte Szekszárd az u. n. Burghof
típusú településformát. Ez a német hatás eredménye, bár la­
kói akkor is magyarok, de az országban akkor már mindenütt
el volt terjedve ez a német település forma. A város ekkor
már megszűnt apátsági birtok lenni. 1772-ben Trautson apát
halála után az apátság jövedelme a pesti egyetemé lett, s az
apátság kegyúri jogát pedig az uralkodók vették magukhoz.
Az apáti méltóság puszta címmé vált.
 AZ IPAR KEZDETE ÉS FEJLŐDÉSE SZEKSZÁRDON.

A magyar iparos osztály fejlődése még nem áll előttünk

olyan tisztán, hogy annak keretén belül alakult társulatok,
vagyis céhek eredetét el tudnánk dönteni. A középkori és új­
kori iparos életnek ez az érdekes megszervezettsége, érdekei­
nek kollektív védelme azonban nem okvetlenül vezetendő
vissza idegen behatásokra, mert azonos körülmények között
egymástól függetlenül is hasonló fejlődés mehet végbe és szo­
kott is végbe menni.
A kézművesség valamilyen fokban a primitív emberi k ö­
zösségben is kialakul olyan formán, hogy bizonyos közhasz­
nálati tárgyak elkészítése meghatározott kezek munkájának a
feladatává lesz s ha nem az képezi megélhetésének teljes alap­
ját, annak jelentős részévé válik. A törzskötelékben élő hon­
foglaló magyarság előtt sem voltak ismeretlenek a kézműves­
ség különböző alkotásai, de ezek leginkább harcias életmód­
juk igényeinek feleltek meg. Honfoglaláskori sírok tartalma,
szíjjazatok fémkellékei, és díszítései, iparművészi ládave­
retek, megannyi bizonyítékai a kézműves ipar magyar — kö­
zépkor eleji, fejlettségének.
Ma már tud juk azt, hogy a honfoglalás nem vetett véget
az itt lakó népek kultúrájának, s viszont a honfoglalás ide­
jében Magyarországon élő népek szellemi és anyagi művelt­
sége, életformáik külső megnyilvánulásai sem voltak mente­
sek a régi kultúrák hatásától. Nevezetesen Pannonföldön a
kelta-római kontinuitás a népvándorlás korszakán keresztül
is jótékony befolyással volt a szláv, a germán és a magyar
fejlődésre. Különösen Tolna megye területe az, mely a római
népvándorlás és középkori magyar leletekben bővelkedik, s
a leletek a kézművesség fejlettebb és relatív művészi fokra
utalnak.
 Nem a szó jelenlegi értelmében, de lényegében a honfog­
lalók között iparosok, helyesebben ipartűzők is Toltak, kik
az itt talált népek kézműves rétegeivel együtt gondoskodtak
azon közszükségleti cikkek elkészítéséről, melyek házilag
nem voltak előállíthatok. Ezeket a „fúró-faragó“ embereket,
a mesterembereket a fejlődéssel együtt járó igénylés kizáró­
lag a kézművességhez köti. A szerzetesek hasonló munkássága
saját céljaikra a nyugati fejlettebb technikai fogásokkal gaz­
dagítja az iparosság magyar ősrétegét. Ugyanazt szolgálják a
meglévő városok mesterei is. A kereslet és a fejlettebb terme­
lés a vásárok keresése révén az iparűző szabad népréteget is
a várak köré, később az u. n. oppidumokba és civitasokba tö­
möríti. A közös érdekek felismerése a készítés és értékesítés
terén, így szükségképpen maga után vonta a kézművesek ér­
dekeit képviselő szervezetek kialakulását.
Az előbbiekből kitűnik, hogy a magyar középkor elején
az iparűzők két osztálya alakult meg: az itt talált idegen mes­
teremberek, mint szolgák, a honfoglaló magyarok, mint sza­
bad kézművesek dolgozhattak.
Később ezekhez egy harmadik réteg csatlakozott, az ide­
gen bevándorlók, az u. n. hospesek. Mindhárom eleinte a vár­
nép zárt egységébe tartozott. A zártság azonban a későbbiek
folyamán sokat vesztett merevségéből. A várnépet nem lehet
úgy tekinteni, hogy mindig azzal foglalkozott, amit a földes-
Ura parancsolt. Kézműveseknél erről már a mesterségtanulás
miatt sem lehet szó, tehát a kézművesek a földművesekkel és
más várnépekkel szemben leghamarabb különülhettek el. Az
ügyes mesterembereket a várbirtokosok és apátok egymásnak
adományozták, vagy egymás kisegítésére küldték. A középkori
kötött élet mellett ez már a szolgarendűek számára kiváltsá­
got jelentett. Később a mesterségek tökéletesítése végett szük­
séges vándorlás is bizonyos szabadságot biztosított. A legmoz­
gathatóbb réteget mégis az idegen bevándorolt iparosok al­
kották, akik már kezdettől fogva laza kapcsolatban voltak
a vár népével. A szabadság mindig fokozódik. S ha egyelőre
jogilag nem is, de gazdaságilag szabadok a vár népével szem­
ben. A gazdasági szabadság a jogi függetlenségre való törek­
vést segítette elő. Mindenütt igyekeznek maguknak kedvező
helyzetet biztosítani. Társadalmi függetlenséget azonban csak
 Jí

a városokban érhettek el: a céhtömörülés által. Az egységes

osztállyá való fejlődésben a céhrendszer volt a legfontosabb
tényező.
Amikor már a társadalmi és gazdasági függés csökkenőben
volt, jogilag még nem lett önálló és helyzetében is gyengének
a földesárral és a kialakulni kezdő társadalmi rendjükön k í­
vül álló verseny-társakkal szemben. A végleges megszilárdu- '
lás a célrendszernek köszönhető. Az. akkori viszonyok között
az volt az egyetlen lehetséges megoldás. A középkori világ-
felfogás is a testületi szellemnek kedvezett. A céh jelentette |
az egyforma ipart űzők érdekeinek védelmét és ezzel kapcso-1
latban a vallási életük erősítésére szolgáló testületeket.
Vannak, akik a céhek megalakulását Magyarországon ki­
zárólag a hazai német iparosok kezdeményezésének tekintik.
Kétségtelen, hogy a céhrendszer korábbi Németországban,
mint Magyarországon, ez a körülmény azonban nem jelenti
a német céhek szükségképpeni hatását a magyarországi céh­
alakulásokra.
Király János már rámutatott arra, hogy a várrendszer
bomlásával a várnép kézművesei főleg a városokban települ­
vén le, saját keretükben, idegen befolyás nélkül is szabad cé­
heket alakíthattak. Természetes azonban, hogy a német ipa- •
rosok siettethették ezt a folyamatot olvan területeken, ahol
jelentékenyebb módon gyökeret vertek: így a Szepességben és
a Szászságban. A céhekben tömörülés már a XIII— XIV. szá­
zadban kezdődött hazánkban s azóta egészen megszűntéig ál­
landóan fejlődésen ment keresztül.
Szekszárd történeti múltját tekintve bizonyos, hogy az
apátsági birtokon iparosok éltek és hogy ezek is az előbb vá­
zolt folyamat következtében nyerték el társadalmi önállósá­
gukat, de míg Kassán 1507-ben, Pozsonyban 1577-ben, Sop­
ronban 1447-ben' van tudomásunk céh alapításokról, addig
Szekszárdon csak 1720-ban találjuk meg az első céhalapítói
okmányt: ez volt a takácsok céhlevele.
Részletesebben alig kell fejtegetnünk annak okát, ami­
ért Szekszárd céhjeiről csak a céhrendszer középkorában van­
nak értesüléseink. Tolna megye a Duna-Dráva szögletével
együtt a legtöbbet szenvedett az egész Dunántúlon a török
pusztítástól. A megye irat- és okmánygyiijteménye (levél-
 tára) a céhekével együtt a rombolásnak esett áldozatul. Szek-
szárd maga pedig nem volt olyan jelentékeny városi település,
hogy ipari életéről egyéb országos jellegű forrásokból tájéko­
zódhattunk volna. A megye levéltára a török kiűzése után
rendeződik egészen új alapokon. A szekszárdi céh élet 1720-as
kiindulópontja tehát csak a pozitív kutatás határmesgyéje, s
egyáltalán nem jelenti a céh élet megléteiének tagadását.
A céhélet ügye nemcsak a társadalom egy különleges pol­
f gári rétegének az ügye volt. hanem egy egész ország ipari ter­
melése függött tőle. Ezekkel ugyan a középkor folyamán s az
újkor első két századában nem sokat törődött a központi kor­
mányzat, de a felvilágosodott abszolutizmus azonnal észre­
vette az ipari termelés jelentőségét. Ennek felismerésével a
nemesi vármegye és a szabad királyi városok csaknem kizá­
rólagos ügykörébe a céhek felett magaslik a magistratus, a
megyegyűlések, az országos diéták és a bécsi kormány kom­
VT
/- merciális szervei. Az utóbbi iparpolitikája igen sok tekintet­
ben összeütközésbe került a rendi felfogással. A rendek kon­
zervatív felfogása a rendi érdekek téves megítélésében az ipa­
rosodás szabad folyamatát nagy mértékben akadályozta. Köz­
tudomású, hogy a magyarországi iparosodásrá a bécsi felfo­
gás nem volt kedvező, de ennek ellenére is többet akart hasz­
nálni. mint amennyit a céhrendszer és a rendi közömbösség
óhajtott.
'-^Sí-A merkantil-szellem fokozatos fejlődése a céhrendszerek
XVIII. századi virágkorát nemsokára végleges bukásra ítélte.
A magyar törvénytárat vizsgálva, kitűnik, hogy a céhek
ügyével a magyar országgyűlés a XVI. és XVTI. században
még alig foglalkozott. Ha az országgyűlésen iparügyek szóba-
keriiltek, főképpen csak árszabályozásokra (1imitációk) s
élelmiszerekre vonatkoztak, bár a Imitációkat is inkább sze­
rették a vármegyékre ruházni. így a céhek ügye megint csak
a vármegyék, a városok és a földesurak dolga lett.
A városok voltak azok a középkori szervek, amelyek a
legrégibb időtől fogva rendezgették a céh-ügyeket.. Ez ért­
hető is, mert a céhtagok elsősorban városi polgárok voltak és
a céhbeli mesterek a városok kötelékében jelentékeny szere­
pet játszottak..
A vármegyék ülésein a középkorban ugyancsak nem sok
gondot okoztak a cék-ügyek. A vármegyék feladatává az or- /
szággyűlés tette meg a céhek ellenőrzését és rendezését s eh­
hez aztán makacsul ragaszkodtak is a későbbiek folyamán,
és több esetben az ellen is tiltakoztak, hogy árszabályozást
készített az országgyűlés. A céhek korlátozásának ez az érde­
kes módja át is ment csaknem teljesen a megyék és szabad
királyi városok hatásügyeinek körébe. Tolna vármegye a cé­
hekkel a legelső ismert esetben az 1713-ik árszabályozásban
foglalkozik a mezei munkások bérével és az élelmiszerek ár­
szabásával. ■
Szekszárdon 1720-tól egészen 1872-ig, amikor az 1872:
VIII. t. c. értelmében a céhek megszűnnek, véglegesen az
1884. évi XVII. t. c. alapján, 16 céhszervezetről van tudomá­
sunk. Ezek: a csizmadia, varga, sz,íjjgyártó és nyerges, szűr­
szabó, takács, molnár, fazekas, kádár, kovács, lakatos, aszta­
los, ács, bognár és kőműves céhek.
E céhek egyesületi és tagjaira vonatkozó társadalmi sza­
bályok a XVIII.—XIX. században már egyöntetűbbé lettek,
mint voltak a megelőző századokban. A bécsi Kommerzrat, a
megyék, a szabad királyi városok minden körülmények kö­
zött beavatkoztak a céhrendszer ügyeibe. Ilyen ellenőrzés
mellett a céhrendszer eredetisége és önállósága csekélyebb ér­
tékű lett mint a középkorban. Már III. Károly, de főként Má­
ria Terézia a Helytartótanács útján számos leiratot küldött
Tolna megyének, amelyben a céhlevelek beküldését elrendeli,
hogy egységes szabályokat adhasson ki. A vármegye sérelmes­
nek találta magára nézve a leiratot, s tiltakozását jelentette
be. A tiltakozás nem bizonyult eredményesnek. Az intézkedés
gyorsaságát ugyan késleltették, de a központi kormány elgon­
dolásának keresztülvitelét meg nem akadályozhatták. 1761 -
ben szigorú meghagyással bekérik a céhleveleket. A céhek
tiltakozása a vármegyéjével együtt eredménytelen maradt. A
felküldött céhlevelek kísérő irata községek szerint sorolja fel
a céheket, amelyeknek a céhleveleit Szekszárdiul elküldték.
A céhlevelek a Helytartótanács elé kerültek, s legnagyobb ré­
szük nem is jutott vissza tulajdonosaikhoz. Amelyek vissza­
kerültek, azok jórésze is megsemmisült az 1794-ik évi tűzvész
alkalmával. Az ipartörvény életbeléptetésekor pedig a meg­ ;g- /
maradt céhleveleket maguk az iparosok semmisítették meg
 Mint már említettük Szekszárdon a török kiűzése után
a legrégibbnek tekinthető iparág a fazekas mesterség. A céh
egykori iratai ma is az iparosoknál vannak. Mária Terézia
rendelete alkalmával másolatot készítettek és csak azt küld­
ték el, s így az elkallódástól megvédelmezték eredeti céhleve­
lüket. Zászlójuk 1794-ből való Szent Flóriánt ábrázolja, a lán­
goló Szekszárddal a háttérben. A kézműveseknek ez a cso­
portja még ma is egységet képez az ipartestület keretén belül,
nemcsak szellemi, hanem materiális szempontból is.
 A TAKÁCS CÉH.

A szekszárdi takácsok a XVIII. század II. évtizedében

már olyan szép számmal voltak, hogy 1720-ban önálló céh
» megalapítására gondolhattak. A kor általános szokása volt,
liogy a partikuláris szabályokat nem szerkesztették önállóan,
hanem egyik hatóság, városi tanácstestület útmutatás céljá­
ból az azt kérők rendelkezésére bocsátotta. Ennek történeti
szemmel az volt a hátránya, hogy éppen az érdekes sajátsá­
gokat nem örökítették meg céhleveleink. A kb. 80.000 ma­
gyarországi céhlevélnek nincs meg az a kultúrtörténeti értéke,
melyet széles elterjedése és nagy száma miatt várhatnánk.
A szekszárdi takácscéh sgabáylzaíh, egy német és egy
magyarnyelvű példányban van meg. A két példány között
különbség csak annyiban van, hogy a magyar nyelvben a
mesteremberekről szóló szabályokat pontosabban körülírják,
viszont ez a VI. artikulus a német szövegben ketté oszlik.
Maga az eredeti céhlevél közvetve a pozsonyi takácsok 1712.
évi szabályzata alapján készült. A pozsonyi céhlevelet elő­
ször a pincehelyi takácsmesterek vették alapul 1720-ban.
Tolna megye gyűlése még ugyanabban az évben megerősí­
tette azt, és elrendelte, hogy a szabályzatot kérő szekszárdi
mesterek számára is másolják le, de két példányban, magya­
rul és németül, mert Szekszárdon magyar és német' takácsok
vannak. A szekszárdi takácsok céhlevele így került fel meg­
erősítés végett a Helytartótanács útján III. Károly elé, aki
1738-ban írta azt alá. A megerősítést nyert céhszabályzatot
Hrabovszky megyei főjegyző még ugyanabban az évben Si-
montornyán ki is hirdette s az egész vármegye takácsai szá­
mára kötelezővé tette. A szekszárdi takácsok újabb megerő­
sítésre 1824-ben terjesztették fel a céhlevelet I. Ferenchez.
Erre azért volt szükség, mert bizonyos pontokban kiegészí-
 lésre szorult a régi, s a legény fogadásra vonatkozólag, a né­
met kancelláriai stílusban formát állítottak fel.
Az általános és mindenkinek szóló formula így hangzott:
Mi céhmester és egyéb mesterek a .............. céhek .........
.................. városában,'ezeknek erejével tudatára adjuk, hogy
e jelenlévő levelünket előmutatja .................. legény, ki szü­
letett .................. városban .............. esztendős .............. ter­
metű, máig a mesterségben dolgozott legyen és ezen időköz­
ben magát serényen, csendesen, békésen és böcsiiletesen, mint
egy mester-legényhez illő viselete. Melynek bizonyságát neki
kiadni méltónak ítéljük, közönségesen és egyenkint megkér­
tük mestertársainkat, hogy őket céhbeli szokásaink szerint
elősegíteni s amennyire kívántatik gyámolítani ne terheltesse­
nek.
Ezt az „miníakönyvet“ aláírta a céhmester és a mester,
akinél dolgozott a legény. Kiegészítést kapott a III. Károly ^
által megerősített szabályzatnak a vallási életre vonatkozó
része is, amennyiben az előírt egyházi kötelezettségek, kör­
menetekre való kivonulások, csakis a katolikusokra vonat­
koznak és semmi esetre sem más törvényes vallás követőire
nem lehet kötelező.
Középkori céhszabályzatok vallási vonatkozásai mint lát­
hatók még a XIX. században is helyet találtak. Az egyház
iránti kötelezettségek rendszabályozása a magyarországi céh-
rendszerrel együtt születtek és vele együtt múltak is ki.
Az utolsó pont külön kimondja, hogy a választott kikül­
döttnek (Komisszárinst" minden gyűlésen jelen kell lenni.
A többi pont tartalma megegyezik az eredetivel, legfeljebb
bővebben magyarázza ezeket. Miután a királyi megerősítés
után a céh mesterei is ellátták aláírásukkal a szabályzatot,
ezzel a céhhatóság egész körzetében törvény erejével bírt.
1724-ben a szekszárdi takács céh részéről a céhmester Molnár
József és Szajki István atyamester, s rajtuk kívül 32 mester
írta alá a céhszabályzatot.
A takácsok 1738-as céhlevele még megelégedett azzal,
hogy a vallási kötelességek általános megtartására és mások
jóraintésére hívja fel a figyelmet. I. Ferenc 1824. évi levele
már kimondja, hogy minden vasárnap és a kántornapokon a
céh külön mondasson misét, j k misékre díszes ruhákban mén­
jenek, a céhmester és az atyamester pedig vigyázzon arra,
hogy a templamban semmiféle rendetlenség elő ne forduljon.
Az úrnapi körmenetre a céh-zászlót illendően kísérjék el. Aki
az előírt alkalmakkor nem jelenik meg, vagy rendetlenkedik,
büntetésből 2 forintot fizet. Mivel a céhbe nemcsak szekszár­
diak, hanem vidékiek is tartoztak, ezek számára külön elő­
írták, hogy szintén kötelességük űrnapján reggel idejében be­
jönni Szekszárdra és körmeneten résztvenni. Aki elkésik,
vagy egyáltalán nem jön el, két font viaszgyertyával fizet.
A szekszárdi takács-céh megtartotta az úrnap oktáváját is,
de a vidékiektől ezt már nem kívánta meg. El kellett jönni
azonban a vidéki mestereknek, ha a céh pünkösd hétfőjén
gyűlést tartott, .mert ez igen nevezetes nap volt a céh életé­
ben, ekkor választottak céhmestert, atyamestert és kulcsos­
mestert. A vidéki mesterek számára még különös jelentőség—-
gél bírt a Piinkösd-hétfő, mert ők ritkán jöttek be a városba
és ezért igyekeztek ezen az egy napon mindent elintézni. Ek­
kor fizették le az egész évi céhtagsági díjat, a 24 pénzt,
ugyanekkor jelentették be a legényeket, az inasokat, akik ki­
váltották tanulóleveleiket, bemutatták az elkészített remeket
és lefizették a mesterebédekért járó 10 forintot, s ha valami
panaszuk volt, azt előadták. Ha valaki a minden évben meg­
tartott szabályzat-felolvasásnál nem volt jelen, kötelessége
volt azt külön kérni és érte 10 krajcárt fizetni.
A városi céh további érintkezését a vidéki mesterekkel
az úgynevezett látómesterek tartották fenn, akik időnként,
legalább is negyedévenként kimentek meglátogatni a vidéki
mestereket, hogy ellenőrizzék munkáját és életét. Figyelmük
sok mindenre kiterjedt, hiszen egy céhmester egész életét a
céh szabta meg. Ha valamely mester fiajSCTijújr-^pj§jnester-?'
ségét akarta folytatni, azt bejelentették a céhbe és elég volti
ha a szokásos egy forintot, egy font viaszt, s egy korsó bort
fizetett. Az idegen ifjaknak viszont be kellett mutatni ke­
resztlevelüket is és csak ha két mester kezességet v állalt érte
— ha megtalált szökni, 50 forintot fizettek érte — fogadták
be. Három évi inaskodás után, ha magát jól viselte s mindent
igyekezett pontosan elvégezni, felszabadították. A legény fel­
szabadítását ünnepélyes keretek között kérte. Miután ő is le­
fizette az egy kanna*, bort, az egy forintot és az egv font
 viaszt, két öregebb legényt választott, hogy őt a legények köte­
lességére oktassák s. úgynevezett komái legyenek. A legények­
nek is járt ezért a felszabadult inastól egy kanna bor és nyolc
krajcár. Az így most már legénnyé lett inas legfeljebb 14 na­
pig maradhatott otthon. Ezen időn belül a céh egy forintért
kiadta a tanulóiét elét és elindulhatott vándorútjára. Három
e r (évig v »*> kellett neki az országot járni, hogy mesterségét jól meg­
p -v 1 . t a n u l l i ássa. Aki igazán törődött mesterségével, az nemcsak az
ország területén belül vándorolt, hanem elment külföldre is.
Felkereste azokat a helyeket, amelyekről azt hallotta, hogy az
általa tanult ipar igen fejlett. Csak ha szülei meghaltak, jö ­
hetett haza, máskülönben minden megszakítás után újra
kezdhette a három évet. A vándorló legényt mindenütt szíve­
sen látták. Ahol meg akart szállni, a céh-atyamesternél kel­
lett jelentkeznie. Az atyamester gondoskodott, hogy helyet
kapjon. Mikor három év után visszatérve, jelentkezett a céh­
mesternél, hogy mester akar lenni, kiadták neki a remek -
munkát, amit egyedül, minden segítség nélkül kellett 4
mester jelenlétében megcsinálni: pl. egy szétszedett szövőszé­
ket összeállítani és egy darab kígyójárású szövést minta nél­
kül elkészíteni. Ha a remek-munka sikerült, lefizette a mes­
tertaksát, 10 frt és 2 font viaszgyergyát, 1 kr. székpénzt, (hogy
gyűléseken jelen lehessen és leülhessen), ezeken kívül egy
éven belül 20 fr-t az u. n. társas pohár alapra is tartozott meg­
adni. Az utóbbit a legpontosabban fizették, mert ezt rendsze­
rint együttesen, nagyobb mulatozás keretében költötték el.
Ha a remek nem sikerült, kisebb hibáért csak büntetést fizet­
tek, de ha nagyobb hiba van rajta, akkor még egyszer meg
kellett csinálni az egészet.
Ha a felszabadított inas mester fia volt, vagy annak leá­
nyát, vagy özvegyét vette feleségül, csak felét fizette minden­
nek. A mester reggel 4 órától este 9 óráig együtt dolgozott le­
gényeivel. A céh által a mindenkor megszabott árnál sem töb­
bet, sem kevesebbet nem fizethetett a legénynek. A legények
nem beszélhettek össze és nem követelhettek több bért. Min­
dig tisztelettel kellett az idősebbekkel bánni és különbséget
csak a jó és rossz munkás között tettek. Erkölcsi életükért a
mester volt felelős. Megkívánták a pontosságot, a rendet, a
tisztaságot. A gyűléseken, ha csak valakit komoly ok nem tar-
íott vissza, pontosan és rendesen kellett megjelenni. A nyitott |
céhládát tiszteletiek vették körül, mindenféle felesleges be­
szélgetés tilos volt ilyenkor egymás között. Aki a gyűlésen,*
veszekedett, verekedett, a bort elöntözte, büntetést fizetett.
Kisebb vétségekben, mint az inasoknak, legényeknek nagyobb
bérrel való elcsalása, vagy egymás lekicsinylése dolgában,
káromkodás, verekedés esetén a céhmester döntött; eleinte
egyedül, függetlenül, később a comissarius felügyelete alatt.
Ha mester vagy legény betegedett meg, köteles volt egy mes­
ter a beteghez elmenni s mellette virrasztani, hogy betegsége
alatt semmiben szükséget ne szenvedjen. A beteg a céh pén­
zéből segélyt is kapott, olyan feltétellel, hogy ha tudja visz-
szaadja. Temetésre mindenkinek el kellett menni és gyertyát
hozni, hogy a halottat illően kísérjék ki utolsó útjára. Az öz­
vegy továbbra is folytathatta férje mesterségét és a céh gon­
doskodott, hogy mindig megfelelő legényeket kapjon. \
A szabályzat minden egyes pontjának az a' lényege, hogy
a céh érdekeit védje és tagjairól gondoskodjék. A szükséges
anyagot együtt vásárolták. Munkát csak annyit vállalhattak,
amennyit önállóan el tudtak végezni. Az u. n. himpellérek-
kel, kontárokkal nem is állottak szóba, s aki ilyeneknek mun­
kát adott, büntetést fizetett. Mivel azonban a környéken ke­
vés céhbeli mester lakott, az olyan inast, vagy legényt, aki
nem céhbeli mesternél tanult, de mesterségét jól megtanulta,
egy évi próbaidő után felvették. Céhládájuk festett és fará­
gott faláda. Zászlójuk is volt, hiszen az I. artikulus kimondjál
hogy zászló alatt, ünnepi díszben vonuljanak ki. '
 A VARGA CÉH.

1726-ban fogadták el a szekszárdi vargák a győri vargák

céhlevelet. Ez a céhlevél nagy múltra tekint vissza. Eredeti­
leg az esztergomi vargák állították össze a pontozatokat 1473-
ban s ezt a céhszabályzatot vette át a győri varga-céh, melyet
1496-ban terjesztettek fel a királyhoz. A céh szabályzatok el­
nyerése érdekében a tolnamegyei vargák már a XIV. század
végén, mozgalmat indítottak, mégis még hosszú idő telt el,
míg a vármegye tanácsa elé került. 1700-ban a vármegyei ta­
nács felülvizsgálta ugyan, de a kihirdetés csak 1726-ban tör­
tént meg a Földváron megtartott megyegyűlésen. Itt nemcsak
a szekszárdi, hanem a bátaszéki és tolnai vargák is megje­
lentek és a szabályzatot magukévá tették. 1746-ban a Hely­
tartótanács módosítás nélkül jóváhagyta és királyi aláírásra
terjesztette fel.
Mint általában a legtöbb céhlevélben, az első artikulus-
ban a vallási életre vonatkozó rendelkezések olvashatók. Ezek
szerint a céhek nemcsak az anyaszentegvház ünnepeit köte­
lesek megtartani, hanem a négy kántornapon és Szenthárom­
ság napján, azonkívül védőszentjének Szent Imrének neve-
napján is misét hallgatni tartoznak. A templomban zászlójuk
alatt jelentek meg. A céh megalakulása óta minden biintetés-
pénzt és más adományokat zászlóvételre gyűjtöttek össze.
1793-ban egy világos selyem zászlót vettek Szent Imre képé­
vel. Az Isten iránt lerótt kötelesség és hálaadások után a fe-
lebaráti szeretet ápolása volt a legfontosabb erkölcsi jellegű
céhkötelesség. Minden mester és legény vigyázzon — mondja
a céhlevél — hogy társát nemcsak szóval és tettel ne bántsa,
de gondolattal sem sértse meg.
A jó erkölcsre féltékenyen vigyáztak. Az öregek mutas-
 sanak jó példát a fiataloknak, a fiatalok pedig tiszteljék az
öregeket. Minden viszálykodást igyekeztek kiegyenlíteni és
a haragosokat kibékíteni. Jótékonyságuk először is a betegek
felé fordul. Gondoskodnak ápolásukról és őrködnek lelki éle­
tük felett. A haldoklóknak lelki vigaszáról gondoskodnak. Ha
mester a beteg, akkor egy céhmester, ha legény, akkor egy n
mester köteles a plébánosnak jelenteni a beteget 2 fr. bünte- '
tés terhe mellett. A halottat nemcsak illő tisztelettel kísérik
a temetőbe, hanem ha szegényen halt meg, temetéséről is gon­
doskodnak. Az özvegyet pedig mindenben segítik, hogy férje
mesterségét folytathassa.
Aki mester vagy legény akart lenni, annak próbaévet
kell előbb köztük eltölteni. Nemzetséglevelét előzetesen köte­
les volt felmutatni annak elkerülése végett, hogy a céh körébe
senki olyan be ne kerüljön, aki nem oda való. , 0[
A céhmester gondoskodott arról, hogy mindezt megtart-/
sák. Őt minden évben, Szent István vértanú napján válasz­
tották. Ugyanekkor a lelépő mester elszámolt a múlt évi mun­
kájáról és a nála lévő pénzről. Később a pénz kezelése a céh­
mester ellenőrzése mellett a céh jegyző dolga lett. Iránta az
egész céh köteles volt tisztelettel viseltetni, neki engedelmes- íj
kedni s őt munkájában támogatni. Bíráskodott a céh ügyé­
ben, de ha nagyobb vétségről volt szó, azt jelenteni tartozott,
a vármegyének, későbbi időkben a városnak. A .céhláda kul­
csa nála és társánál az atyamesternél volt. Nála jelentkeztek
azok, akik mesterek akartak lenni és elsősorban ő vizsgálta
meg nemzetséglevelüket. Felügyelt, hogy a próbaévet töltő
legények minden kötelsségüket teljesítsék. Ezt a feladatot
később az „ifjú mester" vette át. Az atyamestert maguk a le­
gények válaszották. A céhmester vizsgálta felül a remekmun­
kákat. Hogy a mesterség lelkiismeretlen űzéséből senkinek
kára ne legyen, a céhmester maga mellé vett egy öregebb
mestert, az u. n. látómestert és ennek segítségével vizsgálta
meg a mesterek munkáját és a rossz munkát elvette tőlük.
A legények beállásának, fizetési módozatainak, remékbe
dolgozásának articulusai hasonlóak a takácsok szabályaihoz.
A remekre vonatkozólag kimondják, hogy ne állítsa túlságos
nehézségek elé a remekelni szándékozót, de a városi magi­
sztrátus szintén vizsgálja felül. Ha a remek nem jó, az előre
 befizetett taksát a mintával együtt visszakapja a remekelő.
A mesterebéd váltsága 10 forint. Minden más fajta vendéges­
kedést és idogálást tiltanak. A cctibeliek készítményét több­
féle módon védték. Kimondották, hogy kontárok és kalmá­
rok a vásárokon ne árusítsanak. A városok maguk is védték
a céhek érdekeit azáltal, hogy kitiltották a kalmárokat a vá­
rosból, ellenkező esetben eszközeiket elvesztették. Mivel ne­
mesek is szép számmal voltak a céhtagok között, ezekre vo­
natkozólag a szabályzatok kimondják, hogy minden privilé­
giumukat megtarthatják, de jogtalanságot ők se tegyenek.
A legényekre vonatkozólag kimondták, hogy ok nélkül
/he menjenek el mesterüktől. Yásár előtti két hét tartalma
alatt senki helyét el nem hagyhatja. Fizetés a munka szerint
jár. Saját hasznára senki ne dolgozzék, míg mestere munkája
(>nem kész, de annak elkészítésére idegen legényt is hozhat­
nak segítségül. A vármegyei árszabáshoz alkalmazkodni kell.
Akár mester, akár legény, ha nőtlen, csak egy évig dolgozhat
Szekszárdon, ha ez idő alatt nem nősült meg, el kell hagynia
a várost. A mesterek és legények Szt. Márton napján állot­
tak munkába és ekkor 4 mestert ebédre meghívtak és 10 fo­
rintot fizettek le.
Céhgyűlést a szokott időn kívül is össze lehetett hívni,
ha valakinek fontos ügye volt, de ekkor 85 kr.-t kellett le­
fizetni. Ezt rendszerint akkor szokták tenni, ha a céh tagjai
közül valakit sérelem ért, vagy kárt szenvedett.
'/A -A ' ‘

!; - ’ j " ..
 A SZABÓ CÉH.

A szabócéh levele 1720-ból való. Ez évben Földváron

vizsgálta meg a vármegye s III. Károly még ugyanebben az
évben jóváhagyta és megerősítette. 1778-ban egyesültek a
szűrszabók céhével s ezek szabályzatát fogadták el. Az egye­
sült céhek szabályzatát Mária Terézia erősítette meg.
 A CSIZMADIA CÉH.

A szekszárdi csizmadiacéh szabályzatai ugyancsak nagy

ínultra tekintenek vissza. Az alapul vett articulusokat még
1604-ben szövegezték meg. Ugyanekkor történt királyi meg­
erősítése is. A szabályzat a pozsonyi csizmadiák számára ké­
szült. Ez a céhszabályzat valóságos ősforrása volt a dunán­
túli csizmadia céhleveleknek. Ugyanezt — kellően módosítva
— megerősíti a győri káptalan 1667-ben, miután ,a területén
élő csizmadiák számára elfogadta. A győri káptalan által
megerősített és a földesúri jognak megfelelőén átalakított ki­
váltságlevelet Tamási község csizmadiái is átveszik, mint az
Eszterházy-uradalom kézművesei.' Csakhamar Kaposvár bí­
rája jelenik meg Tamásiban és Kaposvár magistrátusa nevé­
ben 1762-ben az ottani céh számára is ezen articulusok ala­
pulvételére kér engedélyt. E sokat vándorolt céhszabályzat
1714-ben jutott Szekszárdra és az 1720-ik évi megyegyűlés
fogadta el és hirdette ki. 1725-ben már a baranyai megye­
gyűlésen tárgyalják. Ezután már csak Mária Terézia, majd-
I. Ferenc erősítette meg az általános céhrendezés alkalmá­
val.
Az articulusok nagyjában egyeznek az eddig ismertetet­
tekkel. Különös figyelemmel dolgozták ki a munkaidőre és
legényfogadásra vonatkozó részeket. A legény 32 pénz heti
. fizetést kapott s ezért tartozott reggel 4 órától este 9 óráig
dolgozni. Ha valaki nagyobb bér ígéretével igyekszik elcsalni
mestertársa legényét, 4 forintot fizet büntetésül. Különállóan
bőrt nem vehettek és a megvett bőrt a céh pecsétjével látták
el. Aki „idegen“ vagyis nem lepecsételt bőrt hozatott, az bün­
tetést fizetett, sőt ha többször megtette, elvették tőle szerszá­
mait is.
 A SZŰCS CÉH.

A szűcsök az Eszterházy-uradalom szűcscéheitől kértek

mintát szabályzataik elkészítése alkalmából. Az Eszterházy-
uradalmi szűcs-céh szabályzatát Észterházy Pál herceg írta
alá 1748-ban. A szekszárdi szűcsök ezt 1749-ben tették magu­
kévá. A másolat igen díszes és drága munka. Benne a 40 arti­
culus a megszokott módon szabályozza a céhtagok magán-,
köz- és iparűző életét. Az eredeti szövegével összehasonlítva,
számos különbség vehető észre, amit az uradalmi szűcs-céh
földesúri kapcsolatai kellőképpen megmagyaráznak.
 A MOLNÁR CÉH.

A folyóvízi molnárok számára Mária Terézia az előtte

megjelenő molnároknak — kiknek nagy része Tolna község­
ből való, de mint a szekszárdi apát javadalmát képező szek­
szárdi molnár-céh tagjai — 1748-ban adta ki céhleveliiket.
Mivel a malomipar helyhez kötött, a céhlevélben a fő hang­
súly a molnár és földesúr közti viszonyon van. A malomipar
szempontjából az egész országban való egységes rendezés kü­
lönösen fontos Amit, mert legtöbbet szenvedtek a földesurak
egymásközti viszálykodása miatt. A céhlevél tapintatosan
szolgálja a molnárok érdekeit anélkül, hogy sértené a földes­
úri jogot. Kiköti, hogy a molnár köteles mindenben az urával
kötött szerződést szem előtt tartani. A céhlevél jóval részlete­
sebben magyaráz meg minden articulust, mint az eddig is­
mertetett céblevelck. A molnárok a céh székhelyétől, Szek-
szárdtól távol voltak, s így tanácsos Amit részletesen körülírni
kötelességeiket s egymásiránti magatartásuk szabályait. Nagy
számuk és az egymástól való távolélés volt az oka annak is,
hogy minden Szent János napján két céhmestert választottak,
s így ketten jobban megfeleljenek a tisztségükkel járó teen­
dőknek.
A céhszabályzat fontosabb rendelkezései a következők:
A molnár inasát, amíg*nála szolgál, kellőképpen ruházza.
Minden évben kapjon az inas két pár fehérruhát, (fehérne­
műt) dolmányt, nadrágot, szűrt, mikor pedig felszabadul, egy
süveget és egy szekercét. Szigorúan büntetik a molnárt, ha
társát az uraságnál olyan szándékkal beárulja, hogy malmát
vegyék el tőle: 12 forint bírságot fizet a templom jaAuira. A
vízmesterrel, aki a földesúr embere, mindig békességben igye­
kezzenek élni, s bosszúállásnak helye ne legyen közöttük..
Egymás malmát, ha elrontották, hozzák is helyre a hibát, s
a vízmestert is engeszteljék ki. Ha gyilkosság történnék, az a
céhre egyáltalán nem tartozik, hanem a pallosjoggal bíró föl­
desúrra, vagy a vármegyére, ahogy azt az igazságügyi ren­
delkezések megkívánják. Ellentétben más céhek szabályaival
a gyilkosság, vérontás kérdésével több helyen foglalkozik.
Más céhek már a lopást és verekedést is olyan véteknek te­
kintették, amit a céh már nem intézhet el saját hatáskörében.
Nagy szerep jut a céh életében a vízmesternek is. A legény
nem a molnárral szerződött, hanem a vízmesterrel, a földesúr
vízügyi megbízottjával. Ez tette próbára, hogy érti-e a dol­
gát. Bármilyen rongálódás érte a malmot, elszabadult, vagy
kerekei törtek, stb., a molnárnak kellett helyrehozni, akit pe­
dig segítségül hív, annak pontosan fizessen meg érte. A céh­
mester sorrendben meglátogatta a molnárokat és ellenőrizte,
hogy minden rendben van-e. Yámot szedni csak a vármegye
nevében lehetett. A legtöbb articulus mégis a csalás és lopás
ellen szók A molnárokat ugyanis a földesúr gyanúsította a
leggyakrabban, amint azt a molnárcéh jegyzőkönyvéből lát­
ják. A céh védekezni akart az állandó gyanúsítás ellen, ezért
Szabályai közé vette, hogy mindenki óvakodjék más megká­
rosításától, hogy a becsületes céh jóhírének ne ártson.
A halott molnár mellett lámpával virrasszanak, hogy a
gyertya fel ne gyújtsa a malmot és ilyen módon támadjon el­
lentét a földesúrral.
A molnár céh tagjai nemcsak a földesúri rendelkezések­
kel állottak állandó harcban, hanem az ácsokkal is. Az
ácsok, a helyett, hogy csak a malomház építésével törődné­
nek, állandóan beleszóltak a molnár munkájába. A céh figyel­
mezteti azért a molnárokat, hogy az ácsokkal ne veszekedje­
nek, hanem ha rendetlenséget tapasztalnak, jelentsék a céh­
nek.
 A PINTÉR CÉH.

A pintér-céh articulusait 1723-ban nyeri el. A pintérmes­

terek kérésére ezeket az articulusokat 1803-ban Tolna vár­
megye egyházi főrendjei, zászlósurai előterjesztésére az ural­
kodó újból megerősíti és hozzácsatolja azokat az articuluso­
kat is, amelyeket I. Ferenc az általános céhszabályok életbe­
léptetése szempontjából lényegesnek tart. Ezek az articulusok
a céh és a város viszonyát írják körül. A komisszárius felül­
vizsgálja a remeket és a céh minden ügyére figyelemmel van.
Mivel pedig Szekszárdon egyre több pintér telepedik le, a vá­
ros kötelessége lett, hogy a pintérek számát megszabja és el­
lenőrizze. 1831-ben szentelték fel a céh zászlóját. Piros selyem
zászló, középen képpel, mely Noét ábrázolja, kezében a sző­
lővel, a háttérben a bárka látszik.
A pintér céhnek 1805-ben megerősített levelét még négy
példányban megtaláljuk, mert ugyanazokat a szabályokat
fogadta el a lakatosok és asztalosok egyesült céhe, kovácsok,
bognárok és nyergesek. Pedig a kovácsoknak régebben is volt
céhszervezetük, ezt bizonyítja az 1794-ből származó zászló,
amit Szent Gergely tiszteletére készítettek.
1802-ben a király rendeletet adott ki, hogy a jelentkező
legények a letelepedéskor kötelesek a várostól is engedélyt
kérni. A városi tanács rendeletét körözteti a céheknél és a
csizmadia, fazekas, kovács, szűcs, pintér, magyar és német
varga, asztalos, lakatos, takács, szabó és szűrszabó céhek ír­
ják alá.
 A SZÜRSZABÓ CÉH.
' O4
/ vk ?
A szűrszabócéh élete Szekszárdon 1744-ben kezdődött..
Ekkor Braskó Ferenc, Mestina Sámuel, Török Pál. Varga Igő-
rinc, Újhelyi György szűrszabómesterek elmentek Székes-
fehérvárra, s az ottani szűrszabóktól elkérték azok articuíusait
és alapítólevelüket. A fehérvári céh jegyzője elkészítette a
másolatot és Fehérvár tanácsa megadta az engedélyt az. át­
adáshoz. Ez az alapítólevél 1640-ből származik és Csóky
László erősítette meg a pápai szűrszabó céh számára. Fehér­
vár tanácsa csak 1700-ban kérte el, 1700-ban a király is meg­
erősítette, s hozzáfűzte rendeletét, hogy a különböző vallásit
mesterekre való tekintettel, vallási rendeleteiket részleteseb­
ben dolgozzák ki, hogy az eddig tapasztalt vallási egyenet­
lenségnek vége legyen. 1744-ben a szekszárdi apát, Trantson
gróf megerősíti a szekszárdi szűrszabók részére, minthogy
ezek az apátság népéhez tartoznak. 19 articulus szabja meg
a szűrszabók életét és munkáját. Szekszárdi szűrszabók nem
vették figyelembe a felsőbb figyelmeztetést: a vallási szabá­
lyokat nem részletezik, csak a szokott módon intik a céh tag­
jait a vallásos életre. Mindenki imádkozzék minden munkája
előtt, hogy Isten segítsége legyen vele. Az artieulusokat pedig
így kezdi: „A z Atyának, Fiúnak és Szentlélek nevében". Az
apátság birtokán másvallásúak nem éltek, így nem is volt
szükség a vallási megkülönböztetésre. A többi articulus a Szt.
György napi céhmester választásáról, az adósságokról, a le­
gény- és inas fogadásáról, céhgyűlésről, hasonló az előbbi cé­
hek leveléhez. Eddig nem találtunk említést az úgynevezett
táblajárásról, ugyanis amikor a céhmester össze akarta hívni
a céhgyűlést, egy fiatalabb mesterrel táblát küldött a céh
mestereihez, amire a mesterek neve volt felírva. A mester, k i-
 liez a táblát elhozták, tudomásul vette a céhgyűlés idejét. Ha
mégsem jelent meg a gyűlésen, nemcsak azért fizetett bünte­
tést. hanem külön még a táblajárásért is.
Amint a csizmadiák együtt vették meg a bőrt, úgy a szűr­
szabók is együtt vették a fonalat. Féltékenyen őrködtek a céh
jóhíre és becsülete felett. Míg a takács és varga céh szabályai
csak a céharticulusok megtartását mondják ki szigorúan, ad­
dig a szűrszabóknál már az is büntetést fizet, aki a céh ügyeit
kibeszéli, vagy bírálgatni meri más, nem céhbeli egyén előtt.
A céhmester bármikor magához hivathatta a mestereket, hogy
a céh dolgában tanácsukat kérje. A céh érdekét védi a földes­
úrral szemben a XIII. articulus. „Ha legény mesterét elhagyja
és urakhoz és papokhoz áll, aztán visszajön, 1 forintot fizet,
mielőtt tovább dolgoznék." Tehát a földesúrhoz szökött le­
gényt is visszafogadják, ellentétben azzal, aki mesterét el­
hagyva, más mesterhez áll. A XVIII. articulus ugyanis ezeket
mondja: „Ha legény mesterét elhagyná búcsú nélkül, min­
denféle bizonyítványt a céhtől hiába kérjen és más mester
őt be ne fogadja." Az utolsót, a XXXVIII. pontot a szekszárdi
apát Íratta utólagosan a meglévő XXXVlI-liez záradékkép­
pen. Ebben megengedi, hogy a szűrszabócéh szíjgyártókat,
gombkötőket és asztalosokat is maguk közé bevehessenek,
mivel kevesen vannak ahhoz, hogy külön céhet alkossanak.
Hogy a céhtagok az alapítólevélben elmondott szabályok
szerint éltek és vezették a céh ügyeit, azt bizonyítják az 1824-
ből fennmaradt jegyzőkönyvek, az u. n. jelentőkönyvek. A
jefentő könyvekben megtaláljuk a céhbe álló mesterek neveit
és bizonyítványaikat, a befizetett taksákról vezetett pontos
listákat, a „remek" hibáinak felsorolását és az ezért egyen­
ként és összesen fizetett összegeket. Minden számadást a céh­
mester láttamoz az év végén, s ugyanekkor tisztségéről is ün­
nepélyesen lemond. A felszabadító levelek szószerinti másola­
tát is beírták a jelentőkönyvbe és a céh pecsétjével hitelesí­
tették. A pecsét nyitott ollót ábrázol, alatta a szűröket díszítő
.stilizált virággal.
A jegyzőkönyvek a céhgyűlésekről számolnak be, me­
lyek rendesek és rendkívüliek lehettek. Az utóbbiakat a régi
szokásokhoz híven, reggel 5 órakor tartották, hogy senki dol-
yát ezek miatt el ne mulassza és őket senki éjszakai mulató­
 zással ne vádolhassa. A szűrszabók jegyzőkönyve egyetlen
nevezetesebb esettel foglalkozik, mely az egész céh életét fel­
forgatta. 1829. február 17-én reggel 5 órára rendkívüli gyű­
lést kellett egybehívni. A céh életében még nem fordult elő,
hogy a céhmester az egy év letelte előtt lemondott volna. Most
azonban Fülöp János céhmester önérzetében megsértve, le­
mondását jelentette be. A céh, mivel Fiilöp Jánost — a jegy­
zőkönyv szerint — kivétel nélkül szerették és tisztelték, le­
mondását nem fogadta el és nem jelentette be a céhkomisszá-
riusnak sem. Fülöp János céhmester nem jelent meg ezen a
gyűlésen, amiért a tábla járáson kívül büntetésül mindjárt 2
font gyertya lerovására ítélték. Fülöp János azonban ragasz­
kodott a lemondáshoz s így a céh mesterséget Dóra János
vette át.
Fülöp céhmester ügye még 1824-re nyúlik vissza. 1824-
ben egy hosszadalmas, peres eljárás indult meg, amelynek le­
folyása részben a jegyzőkönyvi bejegyzésekből, részben ak­
tákból ismeretes.
Pozsgay7 János szűrszabómester Darázsi Lászlónak 75 fo­
rintot adott kölcsön, amiről egymásnak írást adtak, de csak
saját aláírásukkal. Pozsgay János 1824. év elején meghalt,
özvegye, Nagy Apollónia hiába kérte a pénzt Darázsi Lász­
lótól, az hallani sem akart róla. A céhhez fordult igazságért,
de mivel a céh kezességet nem vállalt az adósért, az ügy nagy
békétlenségnek lett a forrása. A céh szabályai előírják, hogy
az özvegyeket segítsék és jogaikban megvédelmezzék, de
csak azért az adósságért vállalhatnak felelősséget, amiért ke­
zességet is vállaltak. A vélemények nagyon megoszlottak.
Voltak, akik az egészet Fülöp János céhmester személyes
ügyének tartották és nem akarták, hogy a céh is beleavat­
kozzék. A másik csoport viszont megesküdött, sőt még a pé­
csi káptalan megerősítéséért is folyamodtak, hogy esküjük
hiteles és azt állítja, hogy az egész nyugtalanságot Darázsi
László okozza azzal, hogy fizetési kötelezettségének nem
akar eleget tenni. Az ügy így túlnőtt a céhmester bíráskodási
körén és Fülöp János céhmester az úriszékhez folyamodott
igazságért. Az úriszék megegyezésre szólította fel a feleket
és úgy- döntött, hogy ha erre nem hajlandók, a céh fizesse
meg a tartozást, sőt még az úriszék ítéletét is. A per felieb-
bezéssel a vármegyéhez került. A vármegye ugyancsak a cé­
het sújtotta ítéletével, sőt elvette tőle a pénzes temetés jogát
is.1 A céh 1826-ban már a vármegyéhez fordul, hogy a peres­
kedés miatt kirótt büntetést vonja vissza és ne büntesse egy
ember vétke miatt az egész céhet. Darázsi Lászlót már ki­
zárták a céhből, mert a megegyezésnek ő állt útjába és meg­
vádolta a céhet, hogy a köteles díjat az articulusokért nem
fizette meg, holott ezt a céh okmányokkal tudta bizonyítani.
A vármegye el is engedte a büntetést, visszaadta a pénzes te­
metés jogát, az ebből eredő tiszta bevételt azonban a szabó­
céhhel is, mellyel céhük egyesült, meg kellett osztani. Egyben
utasította a céhet, hogy Darázsi Lászlót — ha a céhet megkö­
veti — fogadja vissza a céhtagok sorába. A régi adósságügy
most már a céh személyes ügyévé lett. Darázsi László nem
volt hajlandó a céhtől bocsánatot kérni, sőt nem is jelent meg
a gyűléseken. Mindenütt eípanaszolta ügyét és a céhmestert
igazságtalanul szidalmazta. Mikor pedig végre mégis kény­
telen volt a céhgyűlésen megjelenni, a sok büntetést, ami a
sorozatos távolmaradásért már elég tekintélyes összegre emel­
kedett, nem akarta megfizetni, szóváltásba keveredett a céh-
mesterrel. A céhszabályzatok szerint mindkét civakodó fél­
nek büntetést kell fizetni az ily fajta békétlenségért. A céh-
mester eleget is tett kötelességének, Darázsi. László nem. Vi­
haros jelenet következett, amit a céh jegyzője nagy megbot­
ránkozással ír le. Darázsi László nemcsak, hogy túlhangosan
kiabált és helyéről felugrott, hanem káromkodott is, s ezzel
a Mária Terézia által különösen megerősített tiltó articulust
stílyosan megsértette. A céh elhatározta, hogy mindezt ismét
a vármegye elé terjeszti, hogy a főbíró lássa, hogy Darázsi
László nem akar a céhben maradni.
Az 1824. évet teljesen ez a pörösködés foglalta le, s a be­
fejezése a fentebb említett megoldás lett.
Darázsi László adósság-ügye még javában folyt, mikor
egy más gyalázatos sérelem ügyében fordulnak a vármegyé­
hez. A céh nem tudta a maga hatalmával elintézni, hogy egy
legény, aki mesterét szó nélkül elhagyta és Tolnára szökött,
visszatérjen, mert a tolnai mesterek pártját fogták a szökött
1 A céh a céhtagok részére díszes temetést rendezett, ha a megálla­
pított magas díjat lefizették az elhalt hozzátartozói.
legénynek és azt üzenték vissza, hogy a legény nem akar
olyan céhet szolgálni, ahol a „törvényeiket a pincében, bo­
rozgatás közben hozzák.“ A szűrszabócéh ez ellen felhábo­
rodva. tiltakozott, bár nem lehet tudni, hogy a tiltakozás
helytálló-e, mivel a számadási könyvek tartozási rovatában
többször szerepelnek a vendégeskedés vagy a mulatozás k öz­
ben okozott károkra kiadott nem éppen kis összegek.
A szűrszabók és szabók egyesülésének idejét az 1822— 24.
évre kell tennünk. Az egyesült céh taglétszáma 12—20 kö­
zött ingadozott. Már 1823-ból ismeretes egy, a vármegyéhez
intézett levél, melyben a szűrszabók kérik, hogy a megye ha­
tározza meg, mi a szabók és mi a szűrszabók munkaköre,,
hogy az ennek hiányában előforduló egyenetlenkedéseket ki­
küszöbölhessék. Ugyanekkor kérik a főbírót, hogy kötelezze
a szabókat, hogy a céh zászlójával törődjenek és annak rend-
bentartását ne mindig rájuk hagyják.
Az együttélés állandó súrlódással járt.
1836-ban ismét elégedetlenség vált úrrá a szűrszabók k ö ­
zött. Tolna vármegye közli a céhvei a királyi rendeletet,2
amely eltiltja a cifraszűrök készítését, mivel ez csak „hív-
ságra és pazarlásra ragadja az embereket14. E rendelet nagy
csapás a szűrszabókra, mert vásárló közönségük, elsősorban
a tolnai halászok és a sárközi gazdák csakis cifra és prémes
szűrökben jártak. A szűrszabók protestáltak a rendelet ellen,
de a királyi rendelet ellen nem volt eredményes a tiltakozás.
A vármegye ismét elküldi a királyi rendeletet, aláhúzva a
tilalmat. A jegyzőkönyvből azonban az tűnik ki, hogy a céh
csak elvben hajolt meg a király tilalma előtt. 1837-ik évről
még mindig vannak bejegyzések, amelyek a cifraszűrhöz
szükséges anyagokról és elkészítési módról szólnak.
A céhjegyzőkönyv beszámol még a leköszönő céhmester
számadásáról. A kiadások és bevételek hosszadalmas listát
képeznek. A végső elszámolás mindig pontos és hiány nincs.
Hogy ez csak papíron volt-e ily tökéletes, vagy valójában is.
azt nem tudjuk. A valószínűség az, hogy a hiányzó összege­
ket az „egy- és más kiadásra” című tételbe foglalták bele.

2 A céhjegyzőkönvek a királyi rendeleteket is megörökítették.

 AZ ASZTALOS CÉH.

Az asztalos-céh irataiból — sajnos — csak a jelentő­

könyv maradt meg es az I. Ferenc által kiadott általános céh­
levél. T 8 íl-től kezdve vezették a kiadások- és bevételekről
szóló könyvet és mesterek jelentkező könyvét. Az asztalosok
céhbe való tömörülése tehát újabb keletű Szekszárdon.
 A SZÍJ JGYÁRTÓ ÉS NYERGES CÉH.

A szíjjgyártó és nyerges-céh jegyző- és számadás köny­

vét 1834— 71 között vezették. Hasonlóképpen az egyestilt ko­
vács és bognár céh iratai közül is csak az I. Ferenc király
megerősített céhlevele s a jegyzőkönyvek vannak meg. Léte­
zésükről főleg a megyei feliratok felsorolása és jegyzőkönyv
veik tanúskodnak. Mesterek és az elhalálozottak számából
azonban arra következtethetünk, hogy ezek a szekszárdi mes­
terségek is hosszabb múltra tekinthetnek vissza, mert amikor
a nevezett feljegyzésekre került sor, már nemcsak magukról
a céhekről, hanem a vidéki „filialisaikról" is szó van.
A céhek működésének nemcsak általános kultúrtörténeti,
hanem helyi település, illetőleg várostörténeti jelentősége is
nagy. A céhek élete legszorosabban összefüggött a városok
életével. A céhgvűlésen a város mindig képviseltette magáti
Míg a megyei komisszárius és a céhek között csak kény-
szerű együttműködés állott fenn, addig a városi tanáccsal
szoros egyetértést látunk. Ez a tényállás természetes is volt,
mert a városi tanács nagyrészt a céhek tagjaiból állott. Á
gazdagabb iparosok, különösen a szűrszabók közül sokan,
szőlőt vettek és ezáltal bekerültek Szekszárd vezető polgárai
közé.
A céhek szerepe a város biztonságát illetőleg főképpen
tűzrendészeti szempontból közismert. 1815-ben Szekszárd
város rendeletet ad a céheknek tűzveszély esetén tanúsítandó
magaviseletiikről. Minden céhnek kijelöli helyét, ahol segí­
tenie kell, ha tűz üt ki. Általában a szakszerűséget vették fi­
gyelembe: A lakatosok és a kovácsok a fecskendőnél segítse­
nek, az ácsok és a bognárok fejszével jöjjenek, a kádárok a
lajtok mellett legyenek, a kőművesek és a fazekasok sajtár-
ral és kalapáccsal jöjjenek, liogy szükség esetén falat is tud­
janak bontani. A céhmesterek kötelessége felügyelni arra,
hogy mindenki a kijelölt helyen legyen és hogy az előírt,
szükséges szerszámaikat otthon ne hagyják. A károsultak va­
gyonára a takácsok s a vargák vigyázzanak. Aki a mentés­
nél ügyes és szorgalmas, az jutalmat kap, de ha mulasztáson
érik, saját céhe is büntetéssel sújtja.
A céhek életének végét az 1884. ipartörvény XVII. t. c.
jelentette, mely a céheket feloszlatta és helyébe az ipartársu­
latot állította. Szekszárdon 1886. március 31-én fogadja el
az ipartársulat szabályát a varga céh. Az alapszabályokat
később a többi szekszárdi céhek is elfogadták. Az ipartörvény
tulajdonképpen a céhszabályokat veszi figyelembe, sok újí­
tással és egészen más, a liberális közszellemnek megfelelő
színezettel. A kötelsségekkel szemben a jogok lépnek elő­
térbe, egyetlen célja a védelem. Megszűnik az a megkülön­
böztetés, ami a céh tagjait jellemezte. Ahelyett, hogy kifelé
nyújtana védelmet, egymás ellen védi meg tagjait. A közép­
kor intézményét, mint a kötöttség szimbólumát elvetik, s a
szabadság, egyenlő verseny jelszava alatt új intézményt te­
remtenek. Hogy ez az újabb iparrendszer milyen mértékben
felel meg céljának, későbbi történelmi korok fogják eldön­
teni, aminthogy a céhrendszer hátrányait és előnyeit is ma
tudjuk teljes tárgyilagossággal értékelni.
 Eredeti céhlevelek másolata.

Leges et Statuta, seu Articuli Artis Mechanichae Fulloniae Coehae

Magistrorum In Privilegiali Opido Szekszard Habitantium, Ex Coeha
Fullonariorum Albentium Extracta, et Emanata.
Anno Domini Millesimo Septingentesimo Quadragesimo Quarto.
Die 27. Novembris.

Mi Verba Kii hegyi György Szabad Királyi Kulcsos Székes Fehér­

vár városábon lévü Czéli Mester, vécé Czéh Mester Szabados János Orog
Mesterek Budai Mihál, Horáth Miklós, Pápai György, Paffko György,
Lakatos Pál és a több Nemes Csapó Czéh beli Mesteremberek az kik
vagyunk, adgyuk értésére mindeneknek az kiknek illik: Hogy jovének
mi elünkben Privilegialis Szegszárd Városbul Csapó Mester Emberek ne­
vezet szerint Brocsko György, Brocsko Ferencz, Mistina Sámuel, Torok
Pál, Varga Lőrincz, Ujheli György, és a több becsületes személyek, kér­
vén az itt való Székes Fehérvári Czéh béli Mestereket eő kegyelmeknek
kívánságok szerint, az mi Becsületes Czéh Levelünket kiadnánk, hogy
eő kegyelmek is egy más kozott Mesterségeknek igaz rendi szerint, jó
mogyával dolgokban el járhassanak, és munkálkodhassanak, ki légyen
Istennek eő Szent Fölségének nevének dicséretére, az keresztény Annya
Szentegyháznak gyarapodására, s meg maradására, és maradikjoknak is
bizonyos helyben Mesterségben való megtartására, mi az eő kegyelmek
kéréseket meg hallgatván, és meg értvén és kívánságokat méltónak és
illendőnek Ítélvén lenni, miis ki adtuk nékiék mellyet az mi Czéhünk-
nek élő pecsétjével meg is erüsétettiink, melly eképpen következik rend
szerint.
Atyának, és Fiúnak, és Szent Lélek Istennek nevében.

I. Articulus.
Mivel hogy az közönséges Annya Szentegyháznak Confessioja sze­
rint valljuk Istent eő Szent Fölségét minden jóknak kút fejének lenni
minden dolgainak el kezdése elüt tartozik ki ki keresztényi kötelesség­
ből segitcségére való hívásával és imádcságával. Azért akarjuk hogy
minden Istennek eő Szent Fölségének illendő fiúi engedelmet és fiielmet
debita cum industria adgyon. Mely fiúi engedelem és filelem lészen om­
nium nostrorum exertitiorum Principium et finis. Ennek meg nem tartó­
jának Czéh Mester Urunk hatalmából lészen, elsőben debita ex officio
admonitio. Másodczor severa correctio. Harmadczor kegyelem nélkül ily-
lyen poena négy forintot le tészen. Salva unius cujusque Religione et
exertitio.

II. Articulus.
Hogy öszve gyülekezvén az Csapó Mesterek minden Szent György
nap után való hétfőn választanak közöttök egy Czéli Mestert és mellyée
egy Dékánt mind az kettii esküvésekkel kötelesek legyenek az Czéhnek,
és nékiek az égisz Czéh béli Mesterek engedelmesek legyenek, minden
Gzéhez tartózandó dolgokban Articulusok szerint.
%
III. Articulus.
Mikor az Czéh Mester gyűlést akar tenni, és az Táblát kibocsátya
melly az egész Czéh Táblája száz béts birsága, ha valamel Mester Ember
az megnevezet órára bé nem menne, meg vehesse rajta az Czéh Mester
azt az bérságot, Másodczor is ugyanazon képpen. Harmadczor is az en­
gedetlenségért meg vehesse az Czéh Mester rajta a négy forintott. Miko­
ron halót vagyon is, azon közönséges Czéh Táblájának ki bocsátása ál­
tal tartoznak öszve gyülekezni: Ha pedig valamel elmulattya, az pocna,
az az büntetés lészen 33. pinz, az száz béts birság az Czéh Mesteré le­
gyen, s az Inep napi Isteni szolgálaton kévül.

IV. Artjculus.
Ha valamel Metser meg betegednék, tartozik az Czéh Mester két
Mestert annak őrézésére adni, azoknak két pinz ára gyertyát, és egy
pint bor árut adni.

V. Articulus.
Az Czéh Mester négy forintig adoságot kiszolgáltathat, de ha az
adoság több leend az a Biro eleibe mégyen.

VI. Articulus.
Ha valamely Mester egyik az másiknak árujábon szektetne mikor
gyapjút vesznek, és az egyik az másiknak többöt Ígérne érette azon az
Czéh Mester meg vehesse kegyelem nélkül az egy forintott.

VII. Articulus.
Ha valahonnan gyapjút hoznak bé a Városra az Mestereknek ha
értékek és akaratyok lészen reá meg vegyék, és eő magok között el osz-
szák. Ha pedig az szorutcságért meg nem vehetik, mingyárst tehát 5 na­
pig ellenünk senki meg ne vehesse, és ha akkor is meg nem velietyük
a kinek akarattya lészen reá meg veheti.

VIII. Articulus.
Ha valamely Mester Szűrt csinál, és az mellyékének egy vagy két
járást hijat hadgya, és az Czéh Mesternek kerévé lenne, azon az Czéh
Mester Száz Bécset megvegye, lm peniglen az hosszájának is híját had-
gya azon büntetése lészen.

, IX. Articulus.
Ha valamel Mester egyik az másik munkását, a vagy Szolgáját el
hitenéie, bűntettese Czéhfrángja négy forint.

X. Articulus.
A Szűr kallónak minden Mester egy vég szürtiil agyon tiz pinzt és
élteit, mellyék fonyonak, az mellyék íonyástul agyon harmincz három
pinzt, az ki pedig ételt kíván agyanak 25. pinzt. Az mellyék tépünek is
agyanak tiz pinzt, szövésűi! ött pinzt egy bél fonyástul agyon tiz pinzt.
Az ki pedig maga kényerén egy vég szűrt meg készét, annak agyanak egy
forintott. Az melly Mester pedig Inosát másai tanitattya szövésre, az agyon
tizen ött szűr szövéstül flór: 2. az ki pedig többet adna annak büntetése
egy forint.

XI. Articulus.
Ha valamel Csapó Mester másunan hé jönne, és az. Mesterek ke­
zébe nem akarná magát bé adni, hanem az Czéhnelc engedetlen lenne,
annak az Czéh Mester Szűrét el vehesse, és az engedetlenségéért, a Vár­
ban bé adgya.

XII. Articulus.
Ha valamely legény Városunkban jön, ugyan ezen mi Mestersé­
günkből való az menyen Attya Mester Házához, az mely Attya Mester
tartozik az legények Dékányának megjelenteni, az Dékány pedig azt
az legint tartozik az Czéh Mester házához vinni, és a Czéh Mester azt
a legcnt az öreg Mesterek közül annak adgya, aki nála nélkül jobban
sziikelkedik, s bé fogatassanak minden Religiora nézendő Személy vá­
logatás nélkül, és az eő Exertitiomokban bántok ne legyenek a Gazdák.

XIII. Articulus.
Ha valamel Mester az másikat tiszteletlen szóval illetne, és egyik
az másik nivét gyalaznaja, büntetése lészen száz béts másoczor ha meg
cselekszi büntetése lészen egy forint.

XIV. Articulus.
Ha valamely a Mesterek közül leikével szitkozódnék jo bizonyságh
alat, annak büntetése négy forint. Az ki meg hallya, s meg nem mond-
gya büntetése négy forint. Az Czéh Mester ha el mondgya 8. forint mi­
vel hogy eő viseli az egész Czéhet, és tanitya.

XV. Articulus.
Minden iffju Mestert az Czéh feleség nélkül az Czéhben tarthat
Esztendeigh, de Esztendő múlván, ha meg nem házosodik, és a nélkül
akar élni Metsersége annak le tétetik, mind adig még Felesége nem lé­
szen.

XVI. Articulus.
Ha valamely Mesterségünket itten nálunk gyakorolni akaró legény
a vagy akar minémü idejenek alapttyában legyen az, ha gyilkosságban
lopásban paraznaságbon a vagy egyéb rut Czéliiinket dehonestalo, és meg
rutito vétkekben találtatik, Mesterségünk szerint való hatalommal illye-
tén az Czéh Tarsoságában bé nem fogagyuk. Mivel hogy az Czéh tisz­
tának akar e feléktül látatni, és lenni. Ha kedvét kérésé, annak bünte­
tése fel Czéhe.

XVII. Articulus.
Ha valamely a Mesterek közül Esztendő számra Mester legént fo­
gad, és ha Mesterségünknek minden dolgát perfecte tugya, és gondul
veszi, szegüdcsége légyen Czéh Mester elüt, és adgyon nékie kész pinzt
tizenkét forintott. Egy csuhát két iingöt, két lábra valót, két czipel-
leszt egy süveget. Az itten való Tanítvának, elsii Esztendőben agyanak
egy festékes vég szűrt, a ruhát hasonló képpen mint az másiknak. Ha
az pediglen valaki az Czéh végzése ellen meg cselekedné, hogy többöt
adna büntetése lészen 4. forint.

XVIII. Articulus.
Minden Mester az ki Inost fogad, senkinek ne légyen töbött szabad
fogadni két Inosnál, ha pedig az felyül meg nevezet Szolgáknak
két két Esztendeje kitelvén, szabad legyen mindenik helyet egyet egyet
fogadni, és ha Apród Esztendeje ki telik. Czéh Mester elüt légyen fölsza­
badítása. Tartozik az Inos föl szabadító pinzel az Mestereknek egy fo­
rintok s két pint borral. És ugyan azon Gazdánál Esztendeik szegődve
légyen.

XIX. Articulus.
Ha valamely Mesterséget követi, tehát a Czéh Mester az Mestere­
ket egybe gyüicse, és az ki magát bé akarja adni az Czéh közében az
elsüben tanuló és Nemzetcségh levelével bizonyicsa hogy Czéhes helyen
tanult és annak utána hittel köteles legyen az Czéhben és az után ad­
gyon tiz forintot kész pinzt, és Szent Márton nap után való Hétfőn hú­
szon négy Mester Embert egy Ebéden tisztességessen megh vendégellyen.
És az itt való Csapónak Fia Czéhet követni akarna tartozik Fél Czéhet:
tudni illik ött forintal, és tizenkét Mester Embert egy Ebéden megh ven­
dégellyen,
Datum in Praesidio et Civitate Libera ac Regia Albensi. Die Vige­
sima Septima Novembris. Anno Domini a Partu Virgineo Millesimo,
Septingentesimo Quadregesimo Quarto.
Per me Joannem Batina Celiae Juratum
Notarium.
P. H.
 Haec infra scrvpta sunt etiam nobis annexa.
Mi Pápán lakozo Csapó Mesterek, úgy mint Czéh Mester Apáti Csapó
Balás, Piko István Dékány ve. és a többi ugyan azon Czéh béli Meste­
rek representallyuk Nagyságodnak nyújtott Czéh Levelünknek renova-
tioját, mellyenek Nagyságodnak való approbatioját, és conformatioját
communi consensu cum religvis superius non protactis debita Artificii
nostri confirmandi et conservandi desiderio. Alázatosan kérjük Nagycsá-
godat melly meg lévén és nem kételkedvén Nagyságod ebbéli akarattyá-
ban, régi jó szokásbul, és egyéb tisztességes Mesterségeknek regulái sze­
rént prescribalunk Nagyságod approbatiojabul eodem sensu bizonyos
Articulusokat mellyekben veszünk magunknak potestat az engedetlenek­
nek törvényünk szerint nem járóknak egyebeket magok viselésével meg
háborétoknak, egy szóval a vétek meg büntetésére. Melly hellyes Mester­
ségünknek végzését, és ordinatioját dirigálhassuk Istennek tiszteségére,
egyebeknek jó példájára, mostan magunknak hasznára, ennek utána
pedig maradékinknak bizonyos helyben és Mesterségben való megmara­
dására.
Nos itaque praemissa hac Instantia Subdotorum nostrorum Fullo­
num Papensium ac in super satagenses, ut non solum politiae rectus ordo
servetur; Verum etiam querutantes inultorum sermones presertim in
exertitio discrepantium Religionum sopiantur, ac nec cui piam solici-
tudotemporalis, observationem Divini officii statis et festivis maxime
temporibus praecludat. Adjunximus non nulla verba sub signo 8. quibus
inclusis, et observatis; praedictos omnes et singulos Articulos tam pro
Dei gratia? quam suorum commertiorum et laborum familiaritate, ap­
probamus, et confirmamus; Quin eos, authoritate quoque nostra, ab om­
nibus quos concernit observari faciemus robore subscriptionis et Sigille
nostri testimonio. Datum in Arce nostra Papa Die 7. Septembris Anno
Incarnatae Salutis Millesimo Sex Centesimo Quadragesimo
Ladislaus Csáki.

Mi annak okáért az Pápai Csapó Mestereknek, alatunk valóinknak és

Jobágyainknak, ez fölül meg nevezet elütünk való törekedésiinket meg
értvén, és egyszersmind azon is szorgalmatoskodván, hogy ne csak az
Polgári Tarsosságnak egyenes rendi meg tartassák; hanem még sokak­
nak sopánkodó panaszolkodási is kivált kippen az egy mástul küllen-
bezü Vallásoknak gyakorlásában le csendessétessenek. És valakit ez vi-
lágiakrul való szorgalmatosságh az elrendölt bizonyos üdüben, kivált
képpen Inep napokon véghez viendő Isteni tiszteletiül, és szolgálatiul
meg ne tartoztasson. Hozza tettünk minémü szokat illetyén jegy alat
mellyek a többihez foglaltatván és megtartván az fölül meg nevezet
Articulusokat mindenestül úgy mint kik mint az Istennek Dicsősségét,
mint pedigh az magok Társasságát, és Mesterségek szerint való rnunká-
joknak gyakorlását nézik, javallyuk és erüsétyük, sőt azokat, még az
mi Méltóságos hatalmukat is, mindeneket az kikire nézendők meg tar-
tyuk, az mi kézé Írásunknak ereje, és Pöcsétünknek bizonyságh tétele
által. Költ az mi Papai Városunkban Szent Mihál Hónap hetedik nap­
ján, Urunk meg Testesülése után Ezer hat Száz Negyven Esztendőben.
P. H.
Publicati et Confirmati sunt hi Articuli Artis Fullo­
num in Domo Senatpria Die 5. ta Mensis Decembris
Anno 1700.
Judex Primarius Miehael Sinigin et Senatus Liberae
Regiaeque Civitatis Albae Regalensis.
 Wiir Karl Der Sechste Von Gnaden Gottes, Ehrwöhlter Römischer
Käysser, zu allen Zeithen meiner, des Reichs Germanien, Hispanien,
Hungarn, Böheimo, Dalmatien, Croätien, und Slavonien etc. König, Erz-
Herzog zu Österreich, Herzog zu Burgund, Stayer, Kärnten, Krain,
Laxenburg, Würtenberg, und Theka, ober und unter Silesien, Fürst in
Schweizen, Margraff in Mären, Graff zu Habspurg, Tyroll, Ferreiren,
Kyburg, und Goritien etc. Geben zu wissen jeder mäniglichen deme es
gebühret, wie das auf seithen, und Personen unserer Gerteüen, Michael
Mengusär, Franciscus Takäcs, Gregorius Kiräly, Petrus Joo, Andreas
Simony, und andere Maister Wecbern, in. Marckh Sexard Sitz-und Wohn­
haften und Vorgewissen und Vorgetragen seint worden, welche gewisse
Zunft Artuculn zur besserer unter ihnen haltenden Ordnung Verfasset,
und auf Hungarische Sprach geschreiben, unter beschreibener massen:
Bittendt Unsser Mayestät mit gebührender Anhaltung Unterthänigst, da­
mit Wür bemelte Zunfft Articuln, und alles und jedes in selbigen inhal­
tend, Vor richtig, wohlgefällig und angenehm Haltendt und in unsser
Privilegia! oder Freyheits buch einverleiben, und einschreiben lassen,
Vermög unserer Kayserlich-Königlichen Authorität approbiren, robori-
ren, ratificeren, und vor diselbige Weeber in vorgesagten Marckht
Sexard wohnhafften, wie auch ihren gesambten nachkömlingen und
nachfolgenden immerwehrendt zu sein gütig zu befestigen würdig ach­
ten wollen. Welcher Zunfft Articulen weise folgender massen Lauthet.

Articulus l mus.
Vor allen werden, die in dieser Zunfft einverleibte Weeber Majster
denen Gebotten Gottes, und Römischen Katholischen Kirchen Gebotten
gehorsamben und mit ihrem Haus-Gesindt sammentlich an Sonntagen
und anderen Feyertägen bey der Heyligen Mess und Predig gegnwartig
sein, ihre Kinder und Gesind in Kristlicher Lehr unterrichten lassen, und
in Nothwendiger Andacht auferziehen, und zu Halten, und vor Ihro
Kayserliche Majestät, und unseren gekrönten König Langes Leben und
Glücklichen Streit, mit müthigen Herzen zu betten schuldig sein, vor
auferstehung Verleichen wolle.

Articulus 2 <his.

Obwohlen disser Zunfft, Privilegialiter nur vor dem Marckh Sexard

und dahin gehörigen Hotter ist hinaus gegeben worden, nichts desto-
weniger andere frembde, und in der Löblichen Tolnauer Gespauschaft
wohnHatfe weeber Meister können sich auch mit ihren Gesellen, und
Lehr Jungen sambentlich zu der all Jährlich auf dem frohmleichnambs
Tag gehaltenen Andacht, in aller frühe zu Sexard zusambekommen, und
mit der Procession unter dem Fahn zu gehen, nicht weniger an Jähr­
lichen Qwantenbern eben zu Sexard bey der Heyligen Mess gegenwär­
tig zu sin, und zum Opfer zu gehen werden schuldig sein, Welcher aber
ohne wichtiger Versach solches Versaumbete, eines solchen werdet zwey
Pfundt Waxkherzen die Straf sein. Und weillen obenbemelter Zunfft
des frohmleichnambs tag Octav eben mit solcher Procession zu vereh­
ren pfleget, welche die aussigen, absonderlich so entfehrnet seint schwär
fallet zu erwarten, derohalben die draustigen Majster zur Andacht der
Octav, und beywohnnug der Procession unter einiger Straf nicht kön­
nen bemüssiget werden, sondern es wird in ihren freyden willen stehen,
ob sie der Octav Procession beywohnen wollen, oder nicht.
■\ '

Articulus 3 ti“s.

Wann die dieses Zunffst Majster, wegen einer oder anderen Ursach
Halber zusamben kommen bemüssiget wurden, sollen sie sich vor allen
Händlen und Strittigkeiten, und anderen was es sein mag ungebürlich-
keiten hütten, und wie es sich gezimmet, der Privilegial Kammerat-
schaft Gemäss sich zu halten, Vermög selbiger sie sich Verhalten sollen,
die die Kammerath Meister sollen sie Ehren,ö und mit Künstlicher Lieb
sollen sie Einer dem andern Lieben.

Articulus 4tus.
Wann einiger Gesell zu einen Maister werden wolte, ein solcher
melde sich an bey gemelter Zunfft und begehre ihm ein Jahr, in wel­
chen er seine Lehr, und Maisterschaft, durch die Zunfft verordtnden bey
einne oder anderen Zunffst Maister erzeigen könne, welcher auch auf
diese Weis sein Jahr vollendendtt; derentwegen, weilen die Zunfft auf
sein begehren ihme ein Jahr ertheillet, wird er Ein Gulden, und ein
Kandl Wein denen Majstern schuldig sein, widrigens wird er nicht in
die Zunfft genohmen; die Zeit der anmeldung aber wird alle Qwantem-
ber, oder aber an anderen Zunfft zusamben kunffst Gelegenheiten zu
beobacten sein.
/ i •. , ■ j V

Articulus 5tlts.
Nebst diesen ein solcher Gesell, welcher zu einen Majster zu wer­
den verlanget, nach seiner Jahrs-Prob ist der die ganze Majsterschaft
der Zunfft, zu der obern Zunffst-Lade auf einen bestimbten Tag zusam­
ben zu rufen, und ihnen seinen Geburths und Lehr-Brief vorzuweisen
und forder Geldt Sechzehen Groschen zu erlegen schuldig. Nach wel­
chen verrichten, und des Geburths- und Lehr-Briefs Überlesung, wird
er von ermelter Zunfft Verlangen ein Majster-Stuckh, welches ihme vor
vier alten oder Jungen Majstern auch gegeben wird, so aus diesem be­
stehet: und zwar, dass er dem aus ein ander Gelegten Weeber. Stuhl
recht, gleichwie es sich gebühret aufrichte.
 Articulus 6tus.
Allwö aber einiger Majster aus dieser Zunfft sterben, und nach
seiner eine Wittio verlassen solte, derselben Verwittibten Majsterin wird
erlaubt sein, bis dahin das Handwerkh zu treiben, so lang sie nicht
Hürathen werdet, und die Zuntft wirdt schuldig sein einer solchen W it­
tib vor allen anderen Gute Gesellen zu verschaffen.

Articulus 7mus.
Wann etwehliche aüsserliche Mejster, welche zu dato noch in kei­
ner Zunfft einverleübet seint gewessen, zu finden wären, seint solche
verpflichtet in diese Zunfft sich einverleüben zu lassen. Nichts desto-
wniger also: damit sie das Vorder Geldt obengeschriebener Massen be­
zahlen sollen, nebst demselben Zehen Gulden, und ein Pfund W ax-
Kherzen sollen sie in die Zunfft Laade geben, und auch das eine Majs-
terstuckh, nemblichen das Letztere, welches ohne Form ein Ader Lauf
aus Baumwohlener würgung bestehet, verfertigen.

Articulus 8TUS.
Wann einiger Jung dieses Handwerkh erlehrnen wollte, und in
diese Zunfft vor einen Jung einzukommen verlangete, einen solchen
nach alten Gebrauch, er seye auch, ein Masters Sohn, mus er drei Jahr
das Handwerkh Lehmen, wann er aber vor einen Jung einkommet, wird
er bahres Geldt Ein Gulden, zu diesen ein Pfund W a x Kherzen, und
ein Kandl wein der Zunfft zu geben schuldig sein. Nicht weniger auch
der Majster, welcher einen solchen Jung aufnehmet, ist solches zu ge­
ben und zu bezahlen Verpflichtet; Ausser diesen die frembden Junge,
sind vor sich auch zwei Ehrbahre bürgen, damit sie nicht durchgehen,
sondern ihr Handwerkh aus lehrnen, vorzustellen schuldig, unter wel­
chen auch wann einiger durchgienge, und die bürgen solchen nicht Ver-
schaften könten, Fünf Zehen Gulden Straff sein wirdt.

Articulus 9nus.
Nach des Lehr Jungs vollendten dreyen Jahren, thuet ihme sein
Mayster der Zunfft praesentieren, und verlanget, damit er vor drey Bür­
gen nach Gebrauch frey Gesprochen werde; Zu welcher Gelegenheit er
der Zunfft Sechs Gulden? zu geben schuldig ist, und nach vollendter
freysprechung wird ein solcher junger Handwerckhs Gesell einige von
denen älteren Gesellen ersuchen, welche ihme in dem Zunfft Gebrauch
untrrichten sollen, und denen Zunfft Majstern ihme recommendiren,
nicht minder, welche ihme zu Gevattern stehen; Vor alles dieses wird
er denen Gesellen Eine Kandl wein und acht Kreytzer, vor das einschrei-
ben aber einen Groschen schuldig sein, und auch Stuhl-Geld Ein Kreüt-
zer ist er zu bezahlen, verpflichtet.

Articulus 10mus.
Wann ein solcher Lehr Jung Freygesprochen, und schon unter die
Gesellen gerechnet wirdt auf das Längste in füer Zehen Tagen seinen
Lehr Brief aus der Zunfft Laade heraus zu nehmen, und vor demselben
Ein Gulden fünfzig zu bezahlen, nachgehends er mag ein frembder.
oder auch ein Maisters Sohn sein, ist der er drey Jahr zu wandern schul­
dig, welche Schuldigkeit wann einer nicht verichtete, und die Wander­
schaft vernachlässigendt, zurukh kommete, soll seine Wanderschaft vor
richtig güldig sein, sondern er solle auf ein neues wanderen, und in
diesen seine drey Jahr vollenden.

Articulus l l mus.
Weillen dieser Orthen nicht überall Privilegial Znnfften zu fin­
den seint, derohalben wann einiger Jung, er seye ein frembder, odr
auch Maisters Sohn, wann ein solcher bey Maistern so ausser der Zunfft
sindt, oder wie mann saget: bey Pfuschern hat angefangen zu lehrnen,
und seine Lehr Zeit nach Gebrauch und Gebühr verrichtet hat, wann
sich solcher bey der Zunfft angenehm zu machen suchet, und diesel-
bige Schuldigkeiten und bezahlungen, welche die allhier Lehrnende Jung
Verrichtet und bezahlet haben, vojbringen wird gleich wie die alldaigen
Lehr-Junge, also wird er auch ohne allen ausnahm freygesprochen, undt
zu einen Gesellen von sammentlicher Zunfft gemacht und Gehalten wer­
den. *

Articulus 12mus.
Dieses Zunffts Nahmhaftere zusambenkhunft oder Jahrs tag, wird
alljährlich an Pfingst-Montag gehalten werden zu welcher Gelegenheit
sie nach gebrauch Erwöhlen können einen Ober-Zäh-Maister, Vatter und
Beysizer, oder können die alten Coufirmiren, auf solche Arth und Weis
aber damit sie Vermög ihren Ambt Gebührender massen rechenschaft
geben sollen, zu dieser zusamben kunft aber auch die draustigen Mais-
ter so einverleübet seint, unter Eines Guldens Straff, wann sie nicht
eine wichtige Ursach vorzuwenden haben, zu erschleinen schuldig seint,
und nach Gebrauch, Gleich wie die allda wohnhafte, also auch die dra­
ustigen, auf beschreibenen Zusambenkhunfts oder Jahrs-tag und Qwan-
tembers Zeithen Sechs Ungarsch zu erlegen, und andere Schuldigkei­
ten auch gleich förmig, ohne allen ausnahm zu verrichten verpflichtet
seint.

Articulus 13tius.
Wann einiger Zunfft-Maister, und anderen Mäistcr aufgenohmene
arbeith auf sich nehmete, oder aber dessen Khunten von ihme abwen­
dig machete, oder auf was von einige weis zu eines anderen Schaden
sich zu eignen Thäte, oder aber eines anderen Zunfft-Maisters Gesellen
unter der Handt abwendig, und zu sich huldigen Thäte, solchen soll
zwar umb vier Gulden gestrafft werden, wann aber der gestraffte ver­
meinet ihne diesfahls unrecht geschecken zu sein, kann solcher frey zu /
dem Herrschaftlichen Stuhl appelliren.
 Articulus 14tus.
In gleichen wann die Zunfft-Mäister, Gesellen, oder auch Lehr­
junge unter ein ander Streitteten, raufeten, Scheiteten, einr dem anderen
nicht ehreten, oder aber auch was mehrer ist, ein anderes wildes und
unkheüsches leben führeten, oder aber so noch grösser ist, auch öffent­
liche Sinden begiengeten, in denen kleineren toties, gvoties, die Zunfft
von sich selbst auf Ein Gulden zwar straffen kan, Salva permanente
partis laesae appelatione ad Sedem Dominalem, wann aber iniger unter
ihnen er mag ein Maister, Lehr-Jung, oder Gesell sein, Criminaliter sich
zu Verbrechen ereignete, desselben Straft nicht der Zunfft, sondern dem
Jurisdictionirten Magistrat, nehmblichen entweder dem Herrschaftlichen
Stuhl, oder dem Löblichen Comitäts Magistrat pro glavitate Delicti ge­
bühren *wirdt.

Articulus 15tus.
Wann es sich eignete, dass einiger Zunfft Meister dessen Ehe Weib,
Gesell, Lehr Jung, oder auch nur einiges von dem Haus Gefindl ab-
stuerbe, dieselbige an demselben Orth wohnhafte Meister Ehrlick zu
bekleidten und zu begraben schuldig sein werden und wann von denen
alldaigen einer ohne wichtiger Vorwändung, von dieser Christliechen
Schuldigkeit ausbleibe, wird solcher auf ein Pfundt W a x gestrafft wer­
den, die aussigen nichtst destoweniger, absonderlich die entfehrnete,
seindt zu diesen gar nicht verbunden.

Articulus 16tus.
Zelbst diesem wirdt erlaubet sein dessen Zunffts-Maistern ihre
äigen Gemachte Leinwathen, Maholanen und auch andere von derglei­
chen Gaaren Materien freu zu Verkhaüffen, und damit zu Handlen.

Articulus 17mus.
Sie werden unterdessen all Jährlich schuldig sein, wann die ober
Zusamben kunft: nemblichen. da deren Zäh-Maister, Vatter und Beysitzer
Ehrwöhlung sein wirdt, dieser Articulen in gegenwarth aller neben der
Zunffts-Laade vorlesen zu lessen. wann aber einiger unter ihnen vor sich
absonders zum andertenmahl dieselben zu überlesen Verlangete, wird
er der Zunfft schuldig sein vor die erlaubnus des änderten Vorlesend.
Siebenzehen Kraytzer zu bezahlen

Articulus 18™s.
Zu aller dieser beschreibenen Articulen aber Heylig-Haltung, seind
bemelter Zunfft Gesambte Glider auch fehrners Verpflichtet, und Ver-
mög jezigen Gebrauch werden sie schuldig sein von der Herrschaft ihnen
einen Comissarium aus zu bitten, welcher in allen zusamben khunften
gegenwärtig sein wirdt, und auf alle geschehende Ungebürlichkeiten
fleissig achtung gebe, und wann der gleichen Geschecken soll Er solche
wann Es sein khan, mit gesämbter Zimfft Vermittlen, wann aber nicht,
soll Er dieselbe der Herrschaft bey bringen.
Következik a latinnyelvü megerösitö zäradek. Aläirta III. Käroly
es gröf Battyän Lajos; kiadvänyozta: Mättyäs Antal 1728-ban.
Tolna värmegye zäradeka kelt 1738. februär 21-en, Simontornyän.
Aläirta Hrabovszky Sändor, Tolna värmegye esküdt föjegyzöje.
Dr. Daróczy Aladár: Tolna vármegye közgazdasági leírása.
Fraknói Vilmos: A szekszárdi apátság története (1896).
Dr. Holub József: Szekszárd a török kiűzése utáni első évtizedekben
(1936. Szekszárd).
Lederer Emma: A legrégibb magyar iparos osztály kialakulása (Száza­
dok, ,1927— 28).
Dr Szadeczky Lajos: Iparfejlődés és céhtörténet Magyarországon. (1913).
Dr. Tárczv Károly: A céhrendszer Munkácson. (Századok, 1909.)
Dr. Valentényi Gáspár: A Somogy megyei céhek. (1909.)
Dr. Winkler Elemér: Soproni céhek története a XV— XIX. században.
(1921, Sopron).
Tolna vármegyei Múzeum levéltári anyagából a szekszárdi céhlevelek.
Az Országos Levéltárból a szekszárdi céhlevelek.
 Takács céh láda.
Sötét fényezett keményfa.
Hossza 60.5 cm., szélessége 59 cm., magassága 55,5 cm.
 Yilágo> zöld mázaskoisó.
Anno domini 1780 Kovács János mesterségében.
Magassága 43 cm.
 Világos zöld mázaskorső. Világos zöld mázaskorsó,
szekszárdi szabad szabó céh korsója. A szekszárdi szabad szabó céh korsója.
Magassága 36 cm. oldalnézetből. Magassága 56 cin. előnézetből.