You are on page 1of 3

-96

Mihályi gróf Sztáray család őseinek a Nagy- kevés maradt reánk. Se meg nem tartották, sem
mihályiaknak ősi czímerét, Nagy-Mihályi Adalbert a királyi könyvekbe nem igtatták, s így esik
auraniai perjel kérelmére «ad maiorevi eiusdem aztán, hogy — nem is számítva mennyi elveszett
domini Adalbertig ac aliorum supradictorum nobi- belőlük! — a mondott korból — főleg magyar
litatis glóriám» sisak koronával bővítette meg stb. 1 részen — csak a feleknek adott eredeti példá-
Idők folytán ugyan a koronás sisak haszná- nyok után lehet egyedül pótolni a hiányt. Ezt czé-
lata a nemes családok: czímereiben általánossá loztam e jegyzékkel, melyben 1690. s Erdélyre
vált, e kitüntetést azonban a polgári czímerek még nézve 1691-ig valamennyi az országos levéltár
napjainkban is a legtöbb országban nélkülözik. külömböző gyűjteményeiben szétszórt ilynemű
A mi pedig a paizs mezejében előforduló oklevél elé lesz sorolva. Ezeken kívül czélszerü-
koronákat illeti, ezekre nézve a jelenkori herold nek véltem, teljesség okáért még azokat is föl-
hivatalok is még oly féltékenyek, hogy azokat venni ide, melyek némely megyék s a káptalani
az új nemesek által kérelmezett czímer-terveze- s conventi hiteles helyeknek ugyanott őrzött
tekből, mint illetéktelent, ki szokták törülni. elenchusaiban s jelentéseiben voltak találhatók.
Midőn a Vadkerti és Szentgyörgyi Vincze-féle H a ezzel némi rendszertelenséget követtem is
Constanzban kelt, általános heraldikai szempontból el, amennyiben sok megyének elenchusa ott
véve egyik legrégibb gáncsos és koronás c.zímer- nincs meg, több elenchusnak pedig rossz indexe
levélről szóló e rövid értekezésemet befejezem, miatt hasznát nem vehettem, mégis az első lé-
legyen szabad a tisztelt szakközönséghez azon ké- pés meg van téve, hogy az ilynemű oklevelek
réssel járúlnom, hogy miután a magyar Zsig- mentül teljesebben összegyűjtessenek első sorban
mond-kori czímerábrás armálisok közöl olyan, a nagy közönség javára, melynek szolgálatába
mely hazánkban kelteztetett volna 2 egy sem állni társulatunk is kötelességének ismerte. Mel-
ismeretes, ha netalán valakinek ily magyaror- lőztem hát minden tudományos, minden jogi
szági keletű, ábrával ellátott czímeres levélről szempontot s a nyilvánvaló nemesleveleken kí-
tudomása volna, ezt hazai szaktudományunk ér- vül ide vettem még az 1690 előtt kelt nemesi
dekében a «Magyar Heraldikai és Genealógiai bizonyítványokat s nemesítéseket is, de kihagy-
Társaság» titkárságával avagy e társulat közlö- tam a jegyzékből az úgynevezett «exemptió»-kat,
nyének a «Turul »-nak szerkesztőségével tudatni «manumissió»-kat vagy «egyházi nemességet»
szíveskedjék. BÁRÓ NYÁRY ALBERT. melyek országos nemességet amúgy sem adhat-
tak. A jegyzékben fölsorolt oklevelek aztán az
illető helyen vagy eredetben, vagy átiratban,
Az országos levéltárban őrzött vagy föl- vagy különféle másolatokban, s vagy eredeti
jegyzett herczegi, grófi, bárói, honossági vagy pedig a Liber Regiusba igtatott fogal-
és nemesi okleveleknek jegyzéke. I mazványban őriztetnek. Teljesség végett még az
efféle ügyekben kelt folyamodványokat s aján-
(A magyar és erdélyi udvari kanczelláriák felállításáig.)
latokat is fölhasználtam ; mert ezek hátára rend-
Első közlemény.
szerint az elintézés (indorsata) is reá van vezetve.
Az 1690. és 1691. előtti időből, azaz addig Az okleveleknek mindezen minőségbeli külöm-
míg a két udvari kanczelláriát föl nem állítot- bözéseit sehol sem tüntettem föl, a miért szolgál-
ták, a herczegi, grófi, bárói, honossági és ne- jon mentségemül az anyagnak szertelen nagy-
meslevelek hivatalos fogalmazványaiból csak igen sága, a többi hiányokért pedig még ezenkívül
az anyag difformitásai is. Hogy lehessen ott
1
Eredetije a gr. Sztáray család sztárai levéltárában . dologbeli egyöntetűségről szó, hol például a Li-
őriztetik. ber Regiusban sok helyt csak äz adományos
2
Az' 14.01. évi Semsey-armalis Budán kelt s azt neve s az adomány kelte van bevezetve. Sok
mind ekkoráig a teljes vagyis ábrával ellátott armalisok nemeslevélben czímer egyáltalában nincs is em-
közé szokták sorozni, de az hogy valóban ábrával van-e
ellátva, a Fejér György által közölt kivonatos másának
lítve, vagy csak azt írják abban róla, hogy az
szövegéből ki nem vehető, — a czímerlevelet pedig köze- az oklevél homlokára in capite) van kiföstve,
lebbről eredetiben nem ismerjük. persze az eredeti példányon, a mi nincs kezünk-
«5

nél. Az indigenákkal pedig többnyire úgy va- Grófság.


gyunk, hogy hacsak nevük nem teljesen idegen BALASSA. 1653. Conc. Exp. /.
hangzású vagy származásuk fölemlítve nincsen, BATTHYÁNYI. 1630. Conc. Exp. 270.
BERCSÉNYI. 1688. Conc. Exp. 3/3.
nem tudjuk mint magyar avagy mint indigéna
CZOBOR. 1652. Conc. Exp. 380.
kapott-e nemességet r sőt némelyiknek nemes-
FILRDŐDY. 1580. Conc. Exp. 1442.
levelét — bár az ilyet éppen azért nem vehet- ESZTERHÁZY. 1683. Conc. Exp. 134.
tem föl — németül állították ki, főleg Lipót FORGÁCH. 1655. Conc. Exp. 230.
császár korából, noha nemességét a birodalom ILLÉSHÁZY. 1678. Conc. Exp. 157.
(i minden provinciád -jára érvényesen magyar elő- KKRY de Ipolykér. 1654. Conc. Exp. 2gg.
KOHÁRY. 1685. Conc. Exp. 234.
névvel kapta.
N Y Á R Y . 1655. Conc. Exp. rSg.
Ily nehézségekkel szemben, az egyöntetűség PÁLFFY. 1634. Conc. Exp. 43. — 1635. Conc. Exp. 131.
megőrzése végett jegyzékemben csak a legszük- PÁZMÁNY. 1650. Conc. Exp. 144.
ségesebbekre szorítkoztam. Betűrendben fölvet- PF.THEŐ de Gerse. 1666. Conc. Exp. 8g.
tem minden nemességet, honosságot vagy főúri SZÉCHY. 1645. Conc. Exp. 142.
T E L E K I . 1685. Erd. udv. kanczellária A". 2.
rangot nyert egyén nevét, utánna az évet, mely-
TÖKÖLYI. 1654. Conc. Exp. 363.
ben adományát kapta s végül a helyet, a hol az V E S S E L É N Y I . 1646. Conc. Exp. 143.
arról kiadott oklevél található. Ha ugyanazt az
adományt többen kapták, mindegyiknek neve Báróság.
az illető betű alatt külön-külön van fölsorolva, ALAGHI de Bekény. 1607. NRA. 408—30, 31. —
de az azon alkalommal ilyetén jogot nyert nők- 1613. Conc. Exp. /03.
A M A D É . 1622. Co)ic. Exp. 2.
nek neveit mindenütt mellőztem, mert törvényeink
APPONYI. 1624. Co?ic. Exp. 303.
értelmében e jog őket csak személyükre, törvé- BALOGH de Nebojsza. 1633. Conc. Exp. 4.
nyes utódaikra nézve s nem egyszersmind csa- BÁNFFY de Lindva. 1483. NRA 3gr—//.
ládjukat illette meg. Valamennyi névnek írásában BIHARY de Felhévviz. 1666. Conc Exp. 3.
használhatóság végett a mai írásmódot követtem, BOCSKAY. 1638. Conc. Exp. go.
BORNEMISSZA de Szendrő. 1649. Conc. Exp. 434.
csak lényegesebb külömbség esetén tettem zár-
BOSSÁNYI. 1649. Conc. Exp. 43'-
jelbe a régi nevet is, de nagyobb kétség esetén CZOBOR. 1588. NRA. 1614—44.
az illető betű alatt mind a két nevet egymásra DARÓCZY de Deregnyö. 1612. Conc. Exp. 821.
való hivatkozással soroltam elő. Ezt követtem DERSSFY de Szerdahely. 1564. NRA. 36/—26.
DOBÓ de Ruszka. 1553. L. Reg. AT° I. fol. 43.
ott is, ha valaki két nevet használt s csak egy
ATRA. 807—13 és Sog—36.
*alias»~t szúrván közébök. Egy másik «latinis-
DÓCZY de Nagy Lucse. 1563. NRA 1664—3g.
mus»-t sem kerülhettem el, midőn az előneveket
DÓSA de Uzapanyit. 1633. Conc. Exp. 182.
mindenütt «de»-ve 1 teszem ki, hogy a betűrendet DRASKOVICS. 1567. L. Reg. A
To
I.fol. 320.
meg ne zavarják. ESZTERHÁZY. 1613. Conc. Exp. 78.

l-egyen szabad még kifejeznem abbeli óhajo- GREGORIANCZ. 1581. L. Reg. AT° I I I . fol. 217. 228.
HEDLY. 1664. Conc. Exp. 38.
mat is, vajha folyóiratunknak t. munkatársai
HORVÁTH. 1559. L. Reg. N° I. f o l . 173.
jegyzékemet a muzeumi, megyei s más levéltá- ILLÉSHÁZY. 1587. Z. Reg. N° III. fol. 474 —
rak nemesleveleinek közlésével mentül teljesebbé 1649. Conc. Exp. 388.
tehetnék, főleg ha egyik-másik e kiegészítést a Joó de Kaszaháza. 1645. Conc. Exp. 3g.
Bécsben őrzött eredeti «Liber Regius»-ból esz- KERF.CHENYI. 1559. L. Reg. A'° I. f o l . 173-
KRUSYTH. 1 5 7 0 . Z . Reg. N« I. 333-
közölné, melynek az országos levéltár csak két
LIPPAY de Zombor. 1645. Conc. Exp. 37.
rendbeli másolatát bírja; egyikét — az itten MAJLÁTH. 1548. Z . Reg. A'° VI. f o l . 127.
«Arm. /.»-el jelzettet — Mária Terézia hitele- MAJTHÉNYI 1631. Conc. Exp. 223.
sítette, a másikat pedig — a jegyzékben «No* MÓRICZ de Thorna. 1622. Conc. Exp. 86.
jelzetüt — a kamara részére a XVII. század PAKSI lásd Paxy.
PÁLFFY. 1635. Conc. Exp. 46/.
elején kezdték lemásolni.
PÁZMÁNY. 1624. Conc. Exp. 343.
PAXY ( P a k s i ) . 1560. Z . Reg. I. fol. 220.
Herczegség. PF.KRY. 1690. Conc Exp. april 4.
Eszierházy. 1687. NRA 181—2. PETHEÖ de Gerse. 1549. Z. Reg. A'° IV. fol. 162.
-98

PETRÓCZY. 1647. NR A. 181—/. MAMNYUS de Florentia. 1 4 5 0 . Difii. ltár. 247hl.


PRF.POSTVÁRY. 1 5 8 8 . L. Reg. N° III. fol. MANSFELD gróf. 1683. Conc. Exfi. 57. — 1 6 8 8 . Z.
RÁKÓCZY. 1 5 8 8 . L. Reg. W III. fol. 507. Reg. Arm. I. 108.
RÁTHKAY. 1559. Z . Reg. N° I. f o l . 172. MXTZ d e Spiegelfeld. 1689. Z. Reg. Arm. I. 115.
SEKJÉNYI de Kis-Setjény. 1623. Conc. Exfi. 131. Conc. Exfi. 44.
SZENTHE. 1688. Conc. Exfi. 1T4. MELLMEK. 1 6 8 9 . Z . Reg. Arm. I. m .
THURZÓ. 1550. NRA. 252—32. MONTECÜCCOLI. 1661. Conc. Exfi. 121.
VICZAY de Loós. 1645. Conc. Exfi. 452. MONTORSCHIER g r ó f . 1658. Z . Reg. Arm. I. 41.
ZRÍNYI. 1628. Conc. Exfi. 102. PLANTANIDES báró. 1680. Conc. Exfi. rjb.
PROSCAW b á r ó . 1659. Z. Reg. Arm. I. 43.
PROST (Prést) 1689. Z. Reg. Arm. I. uq. Conc.
H o n o s s á g . (Indigenatus.)
Exfi. 421.
ALBRECHT ab Albrechtsburg. 1688. I . Reg. A?~m. PRUSZKOVSZKY. 1563- I- Reg- Arm. I . 27. N» I.
I. 108. fol. 278.
ALTHAN báró. 1578. Z . Reg. Arm. 1.2b és AT° I I I . PUCHER b á r ó . 1655. Z . Reg. Arm. I. 34.
fol. 104. RA'UMBSCHUS^I. báró. 1544. Z. Reg. Arm. I. 23.
ARCO gróf. 1559. Z . Reg. N° I. f ö l . /78. N° VI. fol. 34.
AUERSPERGH. 1649. Conc. Exfi. 173. R I C E J A R D I gróf. 1682. Conc. Exfi. 278.
BARNARAEIS. 1684. Conc. Exfi. 12b. R I N D S M A U L báró. 1 6 8 2 . Z . Reg. Arm. I. 79. Conc.
BENNINGHAUSEN. 1 6 7 8 . Z . Reg. Arm. I. bj. Exfi: 207.
BREUNER gróf. 1688. Z . Reg. Arm. I. 115. ROCHE, de la — d'Allery. 1688. Conc. Exfi. 13g.
DERLIN (Teblen). 1688. Z. Reg. Arm. I. 110. Conc. ROPACH. 1 6 2 5 . Conc. Exfi. 332.
Exfi. 347- SAGAN h e r c z e g e l á s d LOBKOVICZ.
DÜRINGER. 1690. Körösmegye Ivltban. SAMPACH. 1 6 2 2 . Z . Reg. Arm. I. 22.
FABRICIUS. 1683. Z. Reg. Arm. I. 82. Conc. Exfi. 40. SCHIRL. 1 6 8 8 . Z . Reg. Arm. I. nr.
FRIDRLI a Fridenau. 1680. Z . Reg. Arm. I. 71. SCHIRER. 1688. Z . Reg. Arm. I. no.
FUGGER. 1535. Z. Reg. ' rm. I. 4, 24. N° II.fol. 458. SOBEK b á r ó . 1659; Z . Reg. Arm. I 4g:
GAR báró. 1682. Z. Reg. Arm. I. 78. Conc. Exfi. 32. STAHRENBERG g r ó f . 1647. Z . Reg. Arm. I. 31, 37.
GÖGGF.R de L e v e n e g g . 1688. L. Reg. Arm. I. 103. STOTZINGH. 1649. Conc. Ex-p. 1*74.
Conc. Exfi. 11 j. STUREK. 1 6 5 9 . Z . Reg. Arm. I. jo.
GRUNDEMAN de Falkenbergh. 1688. Z. Reg. Arm. TARNOW g r ó f . 1655. Z. Reg. Arm. I. 33.
I. 110. TEBLEN l á s d DEBLIN.
GUGGONOS de Hernngiesdorf. 1683. L. Reg. Arm. TEUFFEL b á r ó . 1548. Z. Reg. Arm. I. 8. N° VI.
I. 82. Conc. Exfi. 40. fol. 137, 200. Conc. Exfi. 4jg.
GVADAGNI (Gvadányi) gróf. 1688. Conc. Exfi. 115. UNGNAD, 1593. Z . Reg. Arm. I. 28.
HARTMAN báró. 1655. Z . Reg. Arm. I. 40. VERLAIN báró. 1690. Conc. Exfi. Január 2.
HOFFMANN. 1685. Conc. Exfi. 1J7. — 1688. Z. Reg. VORSTER. 1 6 8 8 . Z . Reg. Arm. I. ioj.
Arm. 1. 108. WINDISCHGRÄTZ b á r ó . 1655. Z. Reg. Arm. I. 38.
HORECZKY. 1 6 3 8 . Z . Reg. Arm. I. ,?/. WEISSPRACHER (Weyspraher) de Kabold. 1466. Difii.
HUPPELN. 1688. Z . Reg. Arm. 1. 121. Itar. 24740. sz.
ILLMER. 1 6 8 2 . Z . Reg. Arm. I. 77. WELCZ b á r ó . 1638. Z. Reg. Arm. I. 30.
KAUNITZ (Caunich) gróf. 1688. Z. Reg. Arm. I. 107. WURMBRANDT b á r ó . 1682. Z. Reg. Arm. I. 7b.
KOLOYRAT gróf. 1687. lad. X. fasc. A. N° 1. Conc. Exfi. 8.
LEDENICZKY. 1659. Z . Reg. Arm. I. j8. ZEHENTNER. 1684. Conc. Exfi. 77.
LOBKOYICZ Sagan herczege. 1663. Z. Reg. Arm. I.S5- ZINZENDORF b á r ó . 1655. Z . Reg. Arm. I. 3g, 47.
LUCCA báró. 1681/Z. Reg. Arm. I. 73- ZINZENDORF gróf. 1685. Conc. Exfi. 37J-
MAI.ATESTA. 1 5 5 2 . Z . Reg. N° I. fol. 18. K ö z l i : TAGÁNYI KÁROLY.

KÖNYVISMERTETÉS.
Oklevéltani Jegyzetek. A diplomatikai írás- Oklevél-hasonmások gyűjteménye. (XI—
tan alapvonalai. Hallgatóinak kézirat helyett adja XV. század). Melléklet Horvát Árpád oklevéltani
Horvát Ar fiád. Egy cinkographiai táblával. Ára jegyzeteinek második füzetéhez. 26 rézmetszetű
1 írt 50 kr. Budapest, 1883. Kiadja az Eggenber- tábla. Budapest, 1883. Ára 5 frt. Kiadja az Eggen-
ger-féle könyvkereskedés (Hoffmann és Molnár). berger-félekönyvkereskedés(Hoífmann és Molnár).

You might also like