You are on page 1of 1

Első fejezet Első fejezet

1. Karikázd be a kérdésre adott helyes válasz számát! 1. Karikázd be a kérdésre adott helyes válasz számát!
A mű további részeiből majd megtudjuk, hogy A Pál utcai fiúk című regény A mű további részeiből majd megtudjuk, hogy A Pál utcai fiúk című regény
története 1889-ben játszódik. Mikor kezdődtek a mű Első fejezetének az története 1889-ben játszódik. Mikor kezdődtek a mű Első fejezetének az
eseményei? eseményei?
1. Egy hűvös novemberi napon, reggel nyolc órakor. 1. Egy hűvös novemberi napon, reggel nyolc órakor.
2. Egy meleg tavaszi napon, háromnegyed tizenkettőkor. 2. Egy meleg tavaszi napon, háromnegyed tizenkettőkor.
3. Egy meleg márciusi napon, háromnegyed egykor. 3. Egy meleg márciusi napon, háromnegyed egykor.

2. Kikről olvashattuk az Első fejezetben a következőket? (Egy-egy nevet több 2. Kikről olvashattuk az Első fejezetben a következőket? (Egy-egy nevet több
helyre is írhatsz.) helyre is írhatsz.)
 Ő volt az „első pad első” az osztályban. A tanár úr utasítására ő csukta  Ő volt az „első pad első” az osztályban. A tanár úr utasítására ő csukta
be az ablakot „az ő komoly, szigorú kis pofájával”. be az ablakot „az ő komoly, szigorú kis pofájával”.
________________________ ________________________
 „határozottan jellemes férfiú volt, és nem akarta a más levelét elolvasni”  „határozottan jellemes férfiú volt, és nem akarta a más levelét elolvasni”
________________________ ________________________
 „Tizennégy esztendős volt, s arcán kevés nyoma volt még a  „Tizennégy esztendős volt, s arcán kevés nyoma volt még a
férfiasságnak. De ha kinyitotta a száját, nyert néhány évet. A hangja férfiasságnak. De ha kinyitotta a száját, nyert néhány évet. A hangja
mély volt, szelíd és komoly. S amit mondott, az is olyanforma volt, mint a mély volt, szelíd és komoly. S amit mondott, az is olyanforma volt, mint a
hangja.” ______________________ hangja.” ______________________
 „mindenkinek levegő volt. Se nem osztott, se nem szorzott, mint az egy a  „mindenkinek levegő volt. Se nem osztott, se nem szorzott, mint az egy a
számtanban. Senki se törődött vele. Jelentéktelen kis sovány fiú volt, számtanban. Senki se törődött vele. Jelentéktelen kis sovány fiú volt,
gyönge gyerek. És talán éppen ez tette alkalmassá arra, hogy jó legyen gyönge gyerek. És talán éppen ez tette alkalmassá arra, hogy jó legyen
áldozatnak”. _____________________ áldozatnak”. _____________________
 „örömében a szájába vette két ujját, és egy akkorát fütyölt, mint valami  „örömében a szájába vette két ujját, és egy akkorát fütyölt, mint valami
gőzmozdony. Ez a fütty különben az ő különlegessége volt”. gőzmozdony. Ez a fütty különben az ő különlegessége volt”.
_________________________ _________________________

3. Számozással állítsd sorba az Első fejezetben elbeszélt eseményeket! 3. Számozással állítsd sorba az Első fejezetben elbeszélt eseményeket!
__ Az udvaron megpendült a zongora-verkli, és ezzel a természetrajzi __ Az udvaron megpendült a zongora-verkli, és ezzel a természetrajzi
teremben minden komolyságnak vége szakadt. teremben minden komolyságnak vége szakadt.
__ Nemecsek elmesélte a fiúknak, hogy előző nap a Pásztorok „einstandot __ Nemecsek elmesélte a fiúknak, hogy előző nap a Pásztorok „einstandot
csináltak” a múzeumkertben, azaz elvették tőle és társaitól a golyókat. csináltak” a múzeumkertben, azaz elvették tőle és társaitól a golyókat.
__ A fiúk felháborodtak azon, hogy a törökmézes felemelte a portékái árát: a __ A fiúk felháborodtak azon, hogy a törökmézes felemelte a portékái árát: a
korábbi egy krajcár helyett most minden két krajcárba került – és ráadásul korábbi egy krajcár helyett most minden két krajcárba került – és ráadásul
kisebb adagot is mért mindenből. kisebb adagot is mért mindenből.
__ Kis „papiros gombóc” járt körbe a fiúk között, és hirdette, hogy: __ Kis „papiros gombóc” járt körbe a fiúk között, és hirdette, hogy:
„Délután háromkor közgyűlés. Elnökválasztás a grundon. Kihirdetni.” „Délután háromkor közgyűlés. Elnökválasztás a grundon. Kihirdetni.”

You might also like