A második világháború

1) A náci birodalom előretörése

Az első világháborút a Párizs környéki békeszerződések zárták le, melyet Foch marsall: nem
békeszerződésnek tekintett, hanem fegyverszünetnek: „ez nem békeszerződés, hanem fegyver-
szünet húsz évre”.
Hitler hatalomra jutása után – a náci külpolitikai érdekeknek megfelelően – kezdetét a béke-
szerződés nyílt megszegése:
– Németországhoz csatolta a Saar-vidéket népszavazás révén. Hitler kihasználta, hogy a
Saar-vidék zömmel németek által lakott terület
– 1936-ban Németország megszállta a Rajna-vidéket – ez a locarnói szerződés felmondá-
sát is jelentette. Területi terjeszkedésében szerepet játszott Nagy-Britannia és Franciaor-
szág megbékélési politikája.
– Fegyverkezési program elindítására került sor, melynek keretében kezdetét vette a német
flotta fejlesztése. A német flotta fejlesztéséhez Hitler a britek engedékenységi politikáját
használta ki – 1935-ben flottaegyezményt írt alá Nagy-Britanniával –, mely lehetővé tette,
hogy a német flottát a brit flotta egyharmadára növelje.
– 1936-ban megkötötte a Berlin-Róma tengely (előzménye az olasz-etióp háború), vala-
mint az antikomintern paktum létrehozása, ez az érdekszférák felosztását Japán, Német-
ország és Olaszország között (Olaszország elismerte Németország jogát Közép-Európára,
Németország elismerte Olaszország jogát a Földközi-tenger országaira)
– 1938. márciusában valósította meg az Anschluss (Ausztria bekebelezése). Ugyancsak
1938-ban szerezte meg a Szudéta vidéket (Müncheni konferencia, 1938. szeptember), s
ezzel kezdetét vette Csehszlovákia feldarabolása, a prágai bevonulással ért végett (1939.
március 15.), s csatolta Németországhoz a cseh-morva területeket a Cseh-Morva Protek-
torátus néven.

2) A háború kitörése és a furcsa háború

A cseh probléma megoldását követően Hitler a lengyel kérdés rendezéséhez fogott hozzá. Len-
gyelországgal szemben területi követelésekkel lépett fel, s ennek megoldására tett ajánlatott Len-
gyelországnak (valójában követelés volt): Gdansk visszaadását tartalmazta, valamint azt, hogy a
Lengyelország engedélyezze a területén átvezető autópálya és vasútvonal megépítését Kelet-Po-
roszország felé. Hitler ajánlatát Lengyelország visszautasította, mivel Nagy-Britannia és Francia-
ország Csehszlovákia feldarabolása után védelmébe vette Lengyelországot (nem bíztak többé Hit-
lerben). Visszautasítást követően Hitler hozzáfogott a lengyel kérdés végleges megoldásához, a
háború előkészítéséhez. Hitlernek a háború megindításához szüksége volt Szovjetunió semlege-
sítésére, hogy a kétfrontos háború elkerülje. Ennek érdekében Joachim von Ribbentrop (német
külügyminiszter) ajánlatott tett Szovjetuniónak, Lengyelország, Baltikum és Kelet-Európa felosz-
tására. Szovjetunió ezt az ajánlatot megértéssel fogadta, de eleinte elsőbbséget tulajdonított a
Nagy-Britanniával és Franciaországgal folytatott tárgyalásoknak egy németellenes koalíció létre-
 hozására, de nem zárta ki egyik fél annak a lehetőségét, hogy külön-külön megegyezzenek Né-
metországgal. Bár a tárgyalások megindultak SZU és a nyugati országok között, mind Nagy-Bri-
tannia, mind Franciaország továbbra is bizalmatlan maradt SZU-val, ezek a tárgyalások megsza-
kadtak. A tárgyalások megszakadását használta ki Hitler, s 1939. augusztus 23-án a Szovjetunió
és Németország megnemtámadási szerződést (Molotov-Ribbentrop paktum) írt alá Moszk-
vában. A szerződés értelmében kijelentették, hogy tartózkodnak egymás megtámadásától, állandó
konzultációt folytatnak, a szerződést 10 + 5 évre kötik. A paktumot egy titkos szerződés egészí-
tette ki: melyben Lengyelországot, és a Baltikumot egymás között felosztották (Németország
megkapta Litvániát, Besszarábiát, Finnországot, és a Baltikum egy részét a Szovjetunió kapta
meg). A szerződéssel Hitler szabad kezet kapott a lengyel háború megindításához, de ezt a háborút
el kellett halasztania néhány nappal, mivel legfőbb szövetséges, Olaszország bejelentette, hogy
még nem áll készen
Ezt követően mondvacsinált ürüggyel a náci Németország megtámadta Lengyelországot 1939.
szeptember 1-én. Ezzel vette kezdetét a háború. A lengyelek hősiesen védekeztek, de modern
haditechnikával felszerelt német hadsereggel szemben esélyük sem volt. Ráadásul szeptember 17-
én a Szovjetunió is megtámadta őket, s a paktum titkos záradékában megjelölt vonalig nyomult
előre. Lengyelország megtámadását követően Franciaország és Nagy-Britannia a Lengyelország-
gal kötött szerződés alapján hadat üzent Németországnak, de ez nem jelentett tényleges támadást,
mivel a két hadsereg a nyugati fronton farkasszemet nézett egymással, de lövöldözésre nem került
sor. Ezt az állapotot nevezzük furcsa háborúnak (1939-1940 tavasza). A nyugatiak passzivitásá-
ban szerepet játszott, hogy még nem voltak felkészülve a háborúra, amelynek emléke még eleve-
nen élt a lakosság nagy részében.
1939 szeptember és 1940 nyara között mind Hitler, mind pedig Sztálin folytatta terjeszkedő
háborúját. Szovjetunió s fokozatosan kiterjesztette befolyását a titkos záradék alapján. Előbb a
Baltikumot kebelezte be (1939-1940): a balti államok határán felsorakozott szovjet csapatok fe-
nyegetésére kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötöttek (ennek érdekében meg kellett enged-
niük a balti államoknak, hogy területükön szovjet csapatok állomásozzanak), majd a szovjetek
lemondásra kényszerítették a kormányokat, és saját bábjaikat ültették a helyükre. Ezek a kormá-
nyok miután az egypárti választásokon megerősítették hatalmukat, felvételüket kérték a Szovjet-
unióba. A Szovjetunió Finnországtól határkiigazítást követelt, de miután ezt a finnek elutasították
háborút indított Finnország ellen (1939. november-1940. február). A háború Szovjetunió győ-
zelmével ért végett, s így a finneknek 35 ezer km 2-ről le kellett mondaniuk. A háború miatt a
Népszövetség a Szovjetuniót kizárta soraiból. Legutoljára került sor Besszarábia bekebelezésére
(1940. június).

3) Villámháborútól a Szovjetunió elleni háborúig

A szovjet terjeszkedéssel egy időben Hitler megindította támadását 1940 áprilisában Nyugat-
Európa ellen, s ez a furcsa háború végét is jelentette. Ezzel a támadással kezdetét vette a Hitler
nyugat-európai villámháborúja. Napok alatt lerohanta Dániát, majd Norvégiát (Norvégiára a
svéd vasérc és a télen is használható kikötői miatt volt szüksége Hitlernek Nagy-Britannia ellen).
Norvégián a partra szálló angol és francia haderő sem tudott segíteni. Norvégia lerohanása után
Hitler bábkormányt alakított Quisling vezetésével (Quisling-kormány = németbarát kormány). A

2
 kudarc hatására kormányválság robbant ki Nagy-Britanniában, melynek eredményeképpen nem-
zeti egységkormány alakult Winston Churchill vezetésével. Az északi államok lerohanását köve-
tően Hitler májusában lerohanta a semleges Hollandiát és Belgiumot, majd ezt követően az ősi
ellenséget, Franciaországot támadta meg (1940. május).
– A franciák a Maginot-vonalnál várták a németek támadását, de ehelyett a németek az erőd-
rendszert megkerülve támadtak, s ezzel kettévágták a szövetséges erőket, s a brit hadsere-
get Dunkerque-nél a tengerhez szorították. Az angoloknak azonban az önkéntesek segít-
ségével sikerült 300 000 főt kimenekíteni. A németek így akadálytalanul nyomulhattak
Párizs felé, bár Mussolini révén a z olaszok előbb hadat üzentek, majd megtámadták Fran-
ciaországot, de jelentős katonai sikert nem értek el. Ez Franciaország kapitulációját ered-
ményezte, erre 1940. június 22-én került sor, mikor is az akkori francia miniszterelnök,
Petain fegyverszüneti egyezményt írt alá Hitlerrel. A fegyverszüneti egyezmény kereté-
ben Franciaországot két részre osztották: az északi része német megszállás alá került, míg
a déli részén Petain vezetésével bábkormány alakult.
A francia háborút követően Hitler Nagy-Britannia ellen fordult, s tett ajánlatott a briteknek:
Anglia ismerje el Németország kontinentális uralmát és adja vissza gyarmatait, cserében Anglia
megtarthatja hadiflottáját és gyarmatbirodalmát. A britek ezt a német ajánlatot visszautasították –
ezalatt a britek felrobbantották az algériai kikötőkben tartózkodó francia flottát, mivel tartottak
attól, hogy ez a flotta német kézbe kerül. Az ajánlat visszautasítását követően Hitler elindította az
Anglia elleni légitámadást, mellyel kezdetét vette az Angliai csata (1940. augusztus-1940. szept-
ember). A légitámadás célja a német szárazföldi erők partraszállásának az előkészítése. A britek
a légierejük és légvédelmük (először ők használtak védelmi célból radart) visszaverték segítség-
ével visszaverték a támadást. A brit légierő – melynek fejlesztését a szárazföldi csapatokkal ellentétben
már korábban megkezdték – olyan komoly veszteségeket okozott a németeknek, hogy le kellett állítani a
hadműveletet. Így a csekély szárazföldi erőkkel rendelkező Anglia megmenekült az inváziótól.
A támadás visszaverését követően Hitler előbb 1941-re, majd meghatározatlan időre elhalasz-
totta a támadást. A támadás elhalasztását követően Hitler 1940. szeptember 27-én Olaszország-
gal és Japánnal megkötötte a háromhatalmi egyezményt, melynek keretében egymás között a
világot érdekszférákra osztották fel.

4) Szovjetunió elleni háború

Az angliai elleni háború kudarca után Hitler megkezdte az előkészületeket a Szovjetunió elleni
háborúra:
 Barbarossa-terv (megtámadás terve) kidolgozása, melyet ideológiailag is igyekezett alá-
támasztani: a kommunista ellenessége, illetve itt van az az élettér, amire Németországnak
szüksége van
Az előkészületek zavarta meg Mussolini háborús törekvése. Az olaszok támadást indítottak Afriká-
ban az angolok ellen, de vereséget szenvedtek Etiópiában és Líbiában is. Hasonló kudarc várt
rájuk Görögországban is. Az olasz vereség elősegítette a németellenes fordulatot a Jugoszlá-
viában. Jugoszlávia felmondta a Németországgal kötött háromhatalmi egyezményt. Mussolini
kudarcai miatt Hitler nem engedhette meg a fasiszta szövetség (tengely) hatalmának megingását,
ezért Afrikába küldte Rommel tábornok vezetésével az Afrika-hadtestet (1941 tavasza). Ezzel

3
párhuzamosan a német hadsereg hetek alatt lerohanta Jugoszláviát (Magyarország bevonása a
Jugoszlávia elleni háborúba. További részletek ehhez az anyaghoz Magyarország a második vi-
lágháborúban témakörnél) és Görögországot, s az itteni kisebb angol erőket kivonulásra kénysze-
rítette.
Görögország lerohanását követően nem ért végett a balkáni háború: egyrészt megkezdődött a
partizánháború a megszállók ellen, másrészt a németek tovább folytatták előrenyomulásukat a
Balkánon. Ennek eredményeképpen 1941 májusában elfoglalták Krétát, s ezzel újabb csapást
mértek a brit hadseregre. 1941 júniusára Hitler biztos kézzel uralta Európát: Anglia elözönlését
ugyan elhalasztotta, de Nyugat-Európa fölött teljhatalommal rendelkezett, kisegítve Mussolinit
uralta a Balkánt, és Rommel jóvoltából átvette a kezdeményezést Afrikában is. Elérkezettnek látta
az időt a legnagyobb európai hatalom, és legnagyobb ország – a Szovjetunió - elleni invázióra.
A balkáni hadművelet után Hitler felgyorsította a Szovjetunió elleni hadjárat (Barbarossa-
terv) előkészületeit. Az előkészületek nem maradtak titokban, hiszen Hitler hatalmas hadsereget
(3 millió katona, 4 ezer páncélos) állított hadrendbe. Sztálin a brit titkos szolgálat figyelmeztetése
ellenére nem vette komolyan a német előkészületeket. Így sikerült a németeknek nagyarányú tá-
madást 1941. június 22-én meglepetésszerűen elindítaniuk. Velük együtt Románia, Olaszország,
Finnország és Szlovákia is hadba lépett. A németek a Barbarossa-tervnek megfelelően három
irányból indítottak támadást:
– észak felől: Baltikum és Leningrád felé, s szeptember elejére elérték Leningrádot,
– középen: Minszk és Moszkva felé
– délen: Kijev és a Fekete-tenger felé
Hitler könnyű győzelemre számított, de a demokratikus Nyugat politikusai se jósoltak két hó-
napnál többet a Szovjetuniónak. Ezt a feltételezést erősítette a szovjet hadsereg gyenge szereplése
a szovjet–finn háborúban és a Vörös Hadseregben végzett hatalmas méretű tisztogatás is. Ugyan-
akkor nem voltak tisztában a két évtizedes szovjet fegyverkezés eredményeivel. Sztálin nem hitt
a hírszerzés és az angolok figyelmeztetéseinek, így a német támadás váratlanul érte a szovjet
erőket.
A nyugati villámháborús német győzelmek megismétlődni látszottak, hetek alatt óriási terüle-
teket foglaltak el, százezrével ejtették fogságba a szovjet katonákat. Ugyanakkor intő jelek is
mutatkoztak: a német veszteségek óriásiak voltak (a francia hadjárat alig harmincezer áldozatát
tízszeresen meghaladták) mivel a szovjet katonák általában nem adták meg magukat. Az úttalon
utakon áthidalhatatlanná váltak a távolságok, az utánpótlás szinte lehetetlen volt, és a leszakadt
orosz egységek partizánként folytatták a harcot.
A nem várt ellenállás, a rossz utak következtében csökkent a német haderő technikai és ki-
képzésbeli fölénye, a beálló kemény téli hidegben akadozva működő német technika pedig meg-
változtatta a helyzetet: Moszkva alatt megállították a német előretörést (1941. november–dec-
ember). A villámháborús terv összeomlott, s a hitleri Németország a szovjet erőforrások gyors
megszerzése helyett katonai erejének döntő részét lekötő hosszú háborúba keveredett.

4
5) Japán és az Egyesült Államok háborúba lépése
Az Egyesült Államokban mind a közvélemény, mind a politikai erők zöme izolacionista volt,
vagyis távol akart maradni a háborútól. A világ legerősebb gazdaságával rendelkező országa a
flottán kívül kisebb katonai erővel rendelkezett, mint hazánk bármelyik szomszédja a háború elő-
estéjén. Roosevelt elnök felismerte a náci és a japán veszély nagyságát, ugyanakkor alkotmányo-
san meg volt kötve a keze. A magára maradt Angliának engedélyezte a nyersanyag- és hadianyag-
szállítást. Mikor a britek valuta- és aranytartalékai kimerültek (miután az Egyesült Államokba
kerültek), az elnök új megoldást talált, a kölcsönbérleti szerződést, mely gyakorlatilag ingyenes
szállításokat jelentett.
Az angol-amerikai együttműködést erősítette, hogy Roosevelt és Churchill nem sokkal a Szov-
jetuniót ért támadás után egy csatahajó fedélzetén aláírták az Atlanti Chartát, melyben megha-
tározták a polgári demokráciák háború utáni világról alkotott alapelveit (demokrácia, nemzeti ön-
rendelkezés, szabad kereskedelem, annexió nélküli béke). A meghirdetett elveket nem tudták tel-
jes mértékben érvényesíteni, mivel 1941. szeptemberében a Szovjetunió is csatlakozott az atlanti
Chartához.
Japán a harmincas évek eleje óta háborút viselt Kínában, újabb és újabb területeket szerezve meg. A
második világháború kitörése után az európai gyarmatosítók meggyengülését kihasználva a japán katonai
vezetés Délkelet-Ázsia és a Csendes-óceán térségében kívánt előretörni. A szovjetekkel megnemtáma-
dási szerződést kötöttek (1941), hogy teljes erővel az Egyesült Államok ellen fordulhassanak.
Az USA gazdasági büntető intézkedésekkel (olajszállítás tilalma Japán felé) próbálta megaka-
dályozni a japán terjeszkedést. Ezért a japánok az Egyesült Államokban látták a fő ellenséget, s
az adott pillanatot megismételhetetlennek tartották. Ugyanis népesség és gazdasági erő tekinteté-
ben az Egyesült Államok javára óriási fölény mutatkozott Japánnal szemben, a fegyverkezés te-
rületén azonban éppen fordított volt a helyzet. S mivel a meginduló amerikai fegyverkezés kö-
vetkeztében olvadni látszott az előny, Japán hadüzenet nélkül megtámadta az Egyesült Álla-
mok támaszpontját, Pearl Harbort, s jelentős csapást mért az amerikai flottára (1941. december
7.). Az akció nyomán egy időre a japánok a csendes-óceáni térség uraivá váltak, s hadseregük
gyors ütemben Indiáig és Ausztráliáig nyomult előre. Az európai háborúban lekötött angolok,
franciák és hollandok gyarmatait könnyűszerrel elfoglalták. Az amerikai veszteség azonban nem
volt végzetes, mivel az amerikai anyahajók nem tartózkodtak a támaszponton. S ami ennél sokkal
jelentősebb, a Pearl Harbor-i támadás következtében az izolacionizmus háttérbe szorult, az
Egyesült Államok belépett a háborúba és az amerikai közvélemény felsorakozott a küzdelem
mögött. A gigászi méretű gazdaságot átállították a haditermelésre: csak idő kérdése volt, hogy a
gazdasági fölény mikor érvényesül a harctereken.
Az akció nyomán egy időre a japánok a csendes-óceáni térség uraivá váltak, s hadseregük gyors
ütemben Indiáig és Ausztráliáig nyomult előre. Az európai háborúban lekötött angolok, fran-
ciák és hollandok gyarmatait könnyűszerrel elfoglalták. Japánok elszámították magukat: Az ame-
rikai veszteség azonban nem volt végzetes, mivel az amerikai anyahajók nem tartózkodtak a tá-
maszponton. S ami ennél sokkal jelentősebb, a Pearl Harbor-i támadás következtében az izolaci-
onizmus háttérbe szorult, az Egyesült Államok belépett a háborúba és az amerikai közvéle-
mény felsorakozott a küzdelem mögött. A gigászi méretű gazdaságot átállították a haditermelésre:
csak idő kérdése volt, hogy a gazdasági fölény mikor érvényesül a harctereken.

5
6) Fordulat a háború menetében
A moszkvai csata következtében a német hadsereg nem veszítette el erejét, de a teljes frontvo-
nalon egyidejűleg már képtelen volt előrenyomulni. 1942-ben Sztálingrád irányába összponto-
sult a német támadás. A Volga-parti város az európai és ázsiai területek közlekedési gócpontja
volt, így elfoglalása megbéníthatta volna a szovjet védelmet, s utat nyitott volna a bakui olajme-
zők felé is. A veszteségek pótlására a németek a szövetséges Olaszország és a csatlósállamok
(Románia, Szlovákia, Magyarország) fokozottabb háborús részvételét erőszakolták ki.
A Paulus tábornok vezette német gépesített egységek hatalmas területeket elfoglalva elérték
Sztálingrádot és dél felé a Kaukázus láncait. A szovjetek, akiknek fontos iparvidékeit foglalta el
az ellenség, elpusztították a termelőkapacitásokat vagy áttelepítették keletre, ahol a húszas
évek közepe óta áldozatokat nem kímélve iparosítottak. Így a szovjet haditermelés nem esett
vissza, sőt 1942–1943-ra már jóval túlszárnyalta a németekét. Hadrendbe állítottak modern
harceszközöket, mint a T–34-es páncélost vagy a katyusának nevezett rakétavetőt. A szovjet
fegyveres felkészüléshez jelentős mértékben járultak hozzá az angol és főleg az amerikai köl-
csönbérleti szállítások (mennyiségi, de még inkább minőségi tekintetben). Az újonnan felállított
és a Távol-Keletről átdobott csapatokkal Sztálingrádnál a szovjetek ellentámadást indítottak,
s bekerítették Paulus hadseregét. Miután Hitler nem engedélyezte a visszavonulást, a kimerült és
a fagyhalál szélén álló német hadsereg megadta magát (1943. február 2.). E hadműveletben
pusztult el a 2. magyar hadsereg is a Don-kanyarban. A sztálingrádi csatában a német haderő
először szenvedett olyan komolyabb vereséget, mely egyrészt csökkentette erejét, másrészt szer-
tefoszlatta a náci hadsereg legyőzhetetlenségébe vetett hitet.
Szintén jelentős – bár méreteit tekintve sokkal kisebb – volt a Rommel vezette Afrika-hadtest veresége
Egyiptomban az angol Montgomery tábornoktól (El-Alamein, 1942. október–november). Az amerikaiak
(Eisenhower tábornok) marokkói partraszállását követően, 1943 elejére a szövetségesek kiszorították a
németeket és az olaszokat Afrikából.
1942 nyarán az amerikai flotta a Midway-szigeteknél jelentős győzelmet aratott, megállítva
a japán előrenyomulást. A következő évben már megindult az ellentámadás, s az amerikaiak
szigetről-szigetre szorították vissza a japánokat („békaugrás hadművelet”).

7) Szövetségesek előretörése és együttműködése

1943 már a szövetségesek fölényét mutató győzelmeket hozott. A keleti fronton a németek
utolsó átütő támadásukat indították Kurszk térségében, ahol több ezer tank vívott hatalmas pán-
céloscsatát. A szovjet tankok mennyiségben felülmúlták, minőségben pedig megközelítették a
németekét, így győzelmet arattak. Az év folyamán a szovjetek fokozatosan nyugat felé szorítot-
ták a német csapatokat.
A nyugati szövetségesek már partraszállást 1942-ben terveztek Európában, de ehhez se akkor,
se 1943-ban nem volt meg a kellő erő és az elszántság. Nem akarták a német haderő megrendülése
előtt megnyitni az ún. második frontot, mert akkor a német hadsereg – óriási emberáldozatokat
követelő – felmorzsolásából is részt kellett volna vállalniuk.
Az Észak-Afrikában győztes angol és amerikai hadsereg 1943 nyarán sikeresen partra szállt
Szicíliában, majd Dél-Itáliában. A támadás következtében az olasz király a hadseregre támasz-

6
 kodva lemondatta Mussolinit, s Olaszország kilépett a háborúból (1943 júliusa). A szövetsége-
sek azonban nem használták ki a helyzetet, nem gyorsították az előrenyomulást, így a németek
megszállták Olaszországot, ahonnét kiszorításuk csak lassan haladt előre („csigaoffenzíva”)
1943-ra eldőlt a tengeri fölény megszerzéséért folytatott ún. atlanti csata is. A német tenger-
alattjárók kezdetben óriási károkat okoztak az angol kereskedelmi és hadiflottának. Az angolok
– akár az első világháborúban – először konvojokkal és vízibombákkal védekeztek, ám alig mér-
séklődtek a károk. Majd megtalálták az új ellenszert, a repülőgépeket. A szövetségesek felülke-
rekedtek, a német tengeralattjárókat visszavonták.

8) Németország veresége
A tengelyhatalmakkal szembenálló országok a szövetséges hatalmak. A szövetséges hatalmak
együttműködésének alapját az Atlanti Charta jelentette. Ehhez a chartához a megkötése után egyre
több ország csatlakozott, így a Szovjetunió is, amely nem tartotta be a chartában foglaltakat. Efe-
lett a szövetségesek gyorsan átsiklottak, mivel a Németország elleni háborúhoz szükségük volt a
Szovjetunióra.
A háború kimenetelét meghatározó három nagyhatalom vezetője (Churchill, Roosevelt és
Sztálin) üzenetváltások és személyes találkozók során alakította ki a háborús stratégiát és ké-
szítette elő a háború utáni rendezést. A megbeszéléseken Sztálin kezdettől fogva, Churchill a há-
ború előrehaladtával egyre inkább a háború utáni befolyási övezetek biztosítását tartották szem
előtt, míg Roosevelt ezt a szempontot kevésbé vélte időszerűnek.
Roosevelt és Churchill több alkalommal külön is találkoztak pl.: Casablanca (megállapodtak,
hogy csak a feltétel nélküli békét fogadják el – ez SZU megnyugtatására szolgált. Ez év végén
Moszkvában a három nagyhatalom külügyminiszterei folytattak tanácskozást, s előkészítették a
nagy jelentőségű teheráni csúcstalálkozót (1943 decembere). Teheránban Roosevelt, Churchill
és Sztálin megállapodott a második front észak-franciaországi megnyitásáról. Ezzel végleg szer-
tefoszlottak azok, az elsősorban Churchill által támogatott elképzelések, hogy a nyugati szövet-
ségesek dél felől (a Balkán) törjenek előre, ami pedig együtt járt volna azzal, hogy Kelet-Közép-
Európa országait – így hazánkat – a nyugati erők szabadítják föl a német megszállás alól. Sztálinnak –
a szovjet és a lengyel határok kérdésével összefüggésben – már sikerült elfogadtatnia az 1939–
1940-es szovjet területszerzéseket. és Sztálin kötelezettséget vállalt, hogy a győztes európai há-
ború után megtámadja Japánt.
A német hadsereg még 1944-ben is hatalmas erőt képviselt, s óriási veszteségeket okozott el-
lenfeleinek, és igyekezett háborúban tartani a csatlós országait. A nácik azonban Németország
pusztulása és a német polgári lakosság millióinak halála árán is csak lassítani tudták a szövet-
ségesek előrenyomulását. A népét feláldozó diktátor ellen katonatisztek merényletet követtek el
(1944. július), de Hitler túlélte az akciót, s a résztvevőket kivégezték. A merénylet végrehajtója
Stauffenberg volt, de az összeesküvésben részt vett Rommel is.
A nyugati szövetségesek nyáron (1944. június 6.) partra szálltak Normandiában, és ezzel
megnyílt a második front. s gyorsan nyomultak előre. A gyors előrenyomulást segítette a de
Gaulle vezette francia ellenállás. A szövetségesek gyors előretörését csak lassítani tudta a néme-
tek Ardenneknél indított ellentámadása (1944. december).

7
 A keleti fronton a harcok elérték Lengyelország területét. Ennek hatására szovjet támogatással
megalakult kommunista vezetésű lengyel fegyveres csoport, azzal a céllal, hogy később bázisa
legyen szovjetbarát lengyel kormánynak. Válaszul a szövetségesek által támogatott lengyel ellen-
állási csoport felkelést robbantott ki, hogy megkíséreljék saját erejéből fölszabadítani a lengyel
fővárost, Varsót. Sztálin azonban nem nyújtott nekik támogatást, sőt a nyugati szövetségeseket is
megakadályozta ebben, így a németek leverték a varsói felkelést (1944. szeptember). A szovjet
haderő csak ezután indított támadást.
A keleti front déli szárnyán a Vörös Hadsereg előnyomulását felgyorsította Románia átállása
(1944. augusztus), s ez megkönnyítette, hogy a szovjet erők délről bejuthassanak a Kárpát-me-
dencébe és a Balkánra. A nyugati szövetségesek előretörését a német haderő kisebb ellentáma-
dásokkal (pl. a nyugati fronton az Ardenneknél, 1944 decemberében) lassította. Tavaszra a szov-
jet és az angol-amerikai szövetségesek közeledtek egymáshoz, majd találkoztak az Elbánál.
A Vörös Hadsereg rövidesen bevette Berlint (145. május 2.). Hitler még korábban öngyilkos
lett (április 30.), s a német hadsereg kapitulált (1945. május 7–8.). Európában Németország
vereségével véget ért a háború.

9) Jalta és Potsdam
A szövetségesek győzelmeik közepette ültek ismét tárgyalóasztalhoz Jaltában (1945 febru-
árja), ahol már elsősorban a háború utáni rendezésről volt szó. Döntöttek, hogy Németországot
megszállási övezetekre osztják fel, hogy a háborús bűnösöket bíróság elé állítják. Megállapodtak
a lengyel határok nyugatra tolásáról, s ezzel – immár véglegesen – elismerték a szovjetek háború
előtti hódításait. A befolyási övezetek felvázolása során – a hatalmas szovjet haderő jelenlétének
következtében – körvonalazódni látszott a szovjetek közép-európai térnyerése, bár a tárgyaló
felek ekkor még hitet tettek a térség országainak szabad fejlődése mellett.
A háború utáni rendezést szolgálta a győztes hatalmak által San Franciscóban tartott konferen-
cia (1945. áprilistól–júniusig), ahol a nemzetközi béke és biztonság fenntartására létrehozták az
Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ).
A következő csúcstalálkozóra már a győzelem után, Potsdamban került sor (1945. július). A
résztvevők személye változott: Sztálin tárgyalópartnere az angol Attlee (Churchill elvesztette a
választásokat) és az elhunyt Roosevelt alelnökéből elnökké előlépő Truman lett. Megállapodtak
Németország keleti határairól, az ország megszállásáról (a megszállási övezetekről) és a há-
borús bűnösök felelősségre vonásáról. Bár erősödött a szembenállás az amerikaiak és a szovje-
tek között, a két döntő befolyásra szert tevő nagyhatalom ekkor még az együttműködésben volt
érdekelt.

10) Japán veresége

1944 közepére a japán flotta súlyos veszteségeket szenvedett, szárazföldi hadseregük azonban
Kínában és Japánban még jelentős erőkkel rendelkezett. A japán katonák harcértékét rendkívüli
elszántságuk növelte. Az amerikai haditengerészet ellen bevetették az öngyilkos repülőket (ka-
mikazék), és az élő torpedókat, melyek súlyos veszteséget okoztak, ám a hadihelyzetet már nem
tudták megfordítani. Az amerikai tengeralattjárók akciói 1944 végére szinte lehetetlenné tették a
Japán-szigetekről való kihajózást.
8
 Az amerikaiak a hatalmas emberveszteségeket követelő szárazföldi harcok helyett – miután
kapitulációs felhívásuk eredménytelen maradt – atomtámadást intéztek Japán ellen (Hirosima,
1945. augusztus 6. – Nagaszaki, 1945. augusztus 9.). A bombák sosem tapasztalt pusztítást vittek
végbe, óriási volt a polgári áldozatok száma. Az amerikai atomtámadást azonban már a volt szö-
vetségesnek, a háborúban katonailag rendkívül megerősödő Szovjetuniónak szóló figyelmezte-
tésnek is szánták. A szovjetek a nyugati szövetségeseknek tett ígéreteiknek megfelelően felmond-
ták a japánokkal kötött megnemtámadási szerződést, és Mandzsúriában (Kína) támadásba len-
dültek. Igyekeztek a Távol-Keleten is kiterjeszteni a szovjet befolyást.
Az atomtámadás és a szovjet hadsereg előretörése fegyverletételre kényszerítette a japánokat.
1945. szeptember 2-án véget ért az 52 millió ember életét követelő második világháború.

11) Háború borzalmai

Az újfajta hadviselés
Az új világégés kezdetén is csak kevesen mérték fel helyesen a haditechnikai változások hatá-
sait. Az első világháborúban már fiatal tisztként harcoló De Gaulle vázolta fel könyvében az új
hadviselés jellegzetességeit, helyesen vonva le a tapasztalatokat a világháború utolsó évének ha-
dieseményeiből. Megállapította, hogy a páncélosok, s a velük együttműködő légierő határozza
majd meg az új hadviselést.
A francia katonai vezetés nem szívlelte meg De Gaulle tanácsait, pedig elméletét fényesen iga-
zolták a német haderő elsöprő erejű kezdeti sikerei: a légi támogatással harcoló gépesített egysé-
gek áttörték az ellenséges vonalakat, szétzúzták a védelmet, így nem alakult ki állóháború, a
hadjáratok felgyorsultak. (A francia hadseregben viszont a gyalogsághoz rendelt páncélosok moz-
gását a lassú gyalogság határozta meg.)
A gyorsan mozgó hadseregek és a légitámadások következtében a háború nem korlátozódott
a frontvonalakra, hanem kiterjedt a hadviselő államok szinte teljes területére. A megváltozott
helyzetben a korábbiakkal ellentétben a polgári áldozatok száma megközelítette a katonák vesz-
teségeit, s egyben megsokszorozódott: a második világháborúban 52 millió ember halt meg! Kü-
lönösen sok polgári áldozatot követeltek a légitámadások. Hatványozott mértékben ismétlődtek
meg a spanyol polgárháborúban lebombázott Guernica szenvedései: az angliai csatában London
és a vidéki városok bombázása során gyermekek, asszonyok tízezrei estek áldozatul, majd a szö-
vetséges légierő német városokat rombolt le, ahol százezrek lelték halálukat. Nagyon sok polgári
áldozatot követeltek az erődökként védelmi célokra felhasznált városok, mint Leningrád, Buda-
pest, Bécs vagy Berlin.

Partizán háború
A németek gyors előretörése és kegyetlen uralma hívta életre a partizánmozgalmakat. A szét-
zúzott nemzeti hadseregek maradványai és a polgári lakosság a német megszállást követően
számos országban fegyveres ellenállásba kezdtek. A legjelentősebb partizánmozgalmak Len-
gyelországban, a Szovjetunióban, Jugoszláviában és Franciaországban bontakoztak ki.
A partizánháborúban a néhány fős egységek rajtaütésszerűen rátörtek kisebb alakulatokra, fel-
robbantották a közlekedési útvonalakat, majd gyorsan visszavonultak, s eltűntek a természet

9
vagy a városok rejtekében. A megszálló erők válaszul megtorló akciókat indítottak a partizánok
és a polgári lakosság ellen. A küzdelem egyre véresebbé és kegyetlenebbé vált, a náci csapatok a
partizánakciók megtorlásául sokszor egész falvakat irtottak ki (pl. a franciaországi Oradour, 1944
és a csehországi Lidice, 1942).

Hadifoglyok helyzete
A XX. század elejére kialakultak a modern hadviselés szabályai, így a hadifoglyokkal való bá-
násmódé is (ellátás, gyógykezelés, testi épségük biztosítása), amit az első világháborúban jórészt
be is tartottak. A második világháború folyamán azonban számos hatalom, elsősorban Németor-
szág, Japán és a Szovjetunió tömegesen végzett ki hadifoglyokat vagy pusztított el százezreket
a minimális életfeltételek megvonásával, illetve agyondolgoztatással.
A németek jórészt azonnal kivégezték a hadifogságba kerülő párttagokat és a partizánok több-
ségét is (rájuk nem vonatkoztak a hadifoglyokat védő nemzetközi egyezmények), a szovjetek pe-
dig az elfogott SS-katonákat. Előfordult, hogy a szovjet hadifoglyokon a nácik emberkísérleteket
végeztek, míg a szovjetek Katyńnál legyilkolták a fogságba került lengyel tisztek ezreit, a japánok
halálra dolgoztatták a brit foglyokat a burmai vasút mentén (a Kwai-folyó hídja).
A háború légkörére jellemző, hogy még az Egyesült Államokban is internáltak több mint száz-
ezer japán származású amerikai állampolgárt, akiknek egyetlen bűne az volt, hogy japánnak szü-
lettek.
Népírtás, holokauszt
A második világháború alatt olyan borzalmak is bekövetkeztek, melyeknek semmi köze nem
volt a modern hadviselés okozta változásokhoz. Második világháború borzalmaihoz tartozik a
szervezett népírtás (genodícium), melynek során emberek tömegeit semmisítették meg tudato-
san, szinte „iparszerűen”.
A zavaros náci ideológiának kezdettől fogva részét képezte a fajelmélet, amely az embereket
„felsőbb rendű” és „alacsonyabb rendű” csoportokra osztotta. Hatalomra kerülésük után szinte
azonnal felléptek politikai ellenfeleik és a különböző „alacsonyabb rendűnek” minősített csopor-
tok ellen, így a szellemileg sérültek, a nyomorékok, a homoszexuálisok, a cigányok és mindenek
előtt a zsidók ellen. A jogsértések (politikai, gazdasági jogok és személyi szabadságjogok korlá-
tozása, megalázó megkülönböztetés) mellett már pogromokra is sor került (kristályéjszaka). A
háború során Németországban fokozták a zsidóság jogfosztását és megkülönböztetését. Kötele-
zővé tették számukra a sárga csillag viselését.
A háború kitörésével minden megváltozott. Azt, ami még a harmincas években lehetséges
volt – vagyis a faji megkülönböztetést és a kényszerkivándorlást – lassan felváltotta a zsidó-
ság módszeres kiirtásának politikája. Lengyelország lerohanása különös szerepet játszott Hitler
terveiben, s elfoglalása radikálisabb tervek megvalósítását is lehetővé tette. A lengyel föld a zsidó
közösség tömegméretű kiirtásának lehetséges helyszínévé vált.
Hitler talán már a Lengyelország elfoglalását követő első napokban kész lett volna megkezdeni
a „végleges megoldás” végrehajtását, de 1939-40-ben a zsidók tömeges kiirtása még nem volt
lehetséges. A führert visszatartotta a nyugat-európai hadjárat, az amerikai bankoktól való függés,
később pedig a Szovjetunió elleni hadjárat terhei.

10
 A zsidó lakosság tömeges kiirtása a német-szovjet háború kirobbanásával és az Egyesült Álla-
mok hadba lépésével vált lehetségessé. Ettől kezdve Lengyelország területén korábban végrehaj-
tott mészárlások méretei eltörpülnek a zsidó lakosság módszeres, egyenesen „ipari jellegű” kiir-
tásával összehasonlítva. A Heydrich által vezetett wannsee-i konferencián 1942. január 20-án
a „végleges megoldás”-ról hoztak döntést. A konferencián egyetértettek abban, hogy a zsidókér-
dést más földrészekre való kitelepítéssel nem lehet megoldani. Meg kell kezdeni a zsidók fizikai
megsemmisítését célzó terv megvalósítását a „természetes legyengülés és minden olyan esz-
köz” felhasználásával, amely „megakadályozza a zsidó közösség európai újjászületését”.
A megsemmisítő táborokat a munkatáborok egy részéből alakították ki. Ezek többsége Lengyel-
ország területén helyezkedett el.
A haláltáborokról meglepően kevés forrás áll rendelkezésünkre. Az elkövetőkről, a rend-
szer működtetőiről viszont fennmaradt sok ezer folyóméternyi iratanyag magyaráz.
Az akkurátus szakszerűséggel vezetett – a háború végén részben elpusztított – náci nyilvántar-
tásból kirajzolódik a több száz tábor, köztük tucatnyi megsemmisítőtábor rendszere. Típusa sze-
rint a tábor sokféle lehetett: koncentrációs tábor, munkatábor, megsemmisítőtábor és a to-
vábbi utazásig a deportáltakat befogadó ideiglenes gyűjtőtábor. Habár az elnevezések a tábor
funkcióját jelölik meg, a háború végére mindegyik tábor haláltáborrá vált, hiszen a foglyok
gyilkolása, elpusztítása mindenhol folyt.
A háború folyamán a nácik több tucat koncentrációs tábort hoztak létre (Auschwitz-Birke-
nau, Dachau, Buchenwald, Mauthausen, Treblinka stb.), ahová a megszállt országokból össze-
gyűjtötték a zsidóságot. (Ezek részben munkatáborok, részben megsemmisítő táborok voltak.)
Az első megsemmisítőtábor Chlemnóban kezdte meg működését. Ebben a megsemmisítő tá-
borban 1944 nyaráig, míg a Vörös Hadsereg fel nem szabadította a területet, 320 000 embert
gyilkoltak meg egyedül ebben a táborban. További megsemmisítőtáborokat hoztak létre 1942
tavaszán Sobibor, Treblinka térségében. Auschwitz-Birkenau volt a legnagyobb megsemmi-
sítő tábor, amelyet létrehoztak. A foglyok rendszeres, gázzal történő megsemmisítése 1942 már-
ciusában kezdődött.
A zsidók megsemmisítése a megszállt országokban hasonló folyamat alapján zajlott. Az első
fázis a zsidó lakosság számbavétele, majd megkülönböztetése volt a társadalom többi tagjától
(sárga csillag viselése). Ezután a zsidónak minősített embereket a helyi hatalmi szervek felhasz-
nálásával gettókba kényszerítették, majd marhavagonokban a koncentrációs táborokba szállítot-
ták/deportálták. A fokozatosság végsőkig éltette az emberekben az életben maradás reményét.
A koncentrációs táborokban az öregeket és a gyermekeket azonnal megsemmisítették, a mun-
kaképes felnőtteket embertelen körülmények között dolgoztatták, majd a legyengült emberek je-
lentős részét megölték. A tömeggyilkosságot ipari méretűvé fejlesztették, a táborok foglyaival
gázkamrákban végeztek, majd a holttesteket krematóriumokban égették el. Néhány év lefor-
gása alatt a közel tízmilliós európai zsidóságnak több mint a felét, közel hatmillió embert gyilkol-
tak le.
A gázkamrákban a tömeggyilkossághoz a rovarirtásához kifejlesztett anyagot (Zyklon-B) hasz-
náltak: ennek kristályait szórták be felülről a gázkamra szellőzőnyílásaiba. A levegővel érintkezve
a kristályok gyilkos gázt fejlesztettek.

11
 A deportálások többnyire komolyabb ellenállás nélkül zajlottak le. Ennek oka lehetett az anti-
szemitizmus, a társadalom közömbössége, a fokozatosság, mivel az áldozatok reménykedtek a
túlélésben, valamint az, hogy az elhurcolt emberek nem sejtették előre a sorsukat, a családokat
kezdetben nem szakították el egymástól, magukkal vihették ingóságaik egy részét, s úgy tudták,
kényszermunkára mennek. Később fokozatosan fosztották meg őket javaiktól és a reménytől. A
kívülállók passzivitását részben magyarázza, hogy emberi ésszel nem lehetett felfogni azt, ami
történt. 1944-ben két auschwitzi menekült üzenete tárta a világ elé a hihetetlen valóságot.
Akadtak olyanok is aki segítettek a zsidóságnak. Legelterjedtebb az üldözöttek elrejtése, mene-
dék nyújtása. Ezek az emberek nem kis áldozatot vállaltak, hiszen a hatalom keményen megbün-
tette őket a segítségnyújtásért.
Néhány helyen ellenállásra is sor került, melyek közül a legjelentősebb a varsói gettó felkelése
volt (1943 tavasza).
A varsói gettót 1939-behozták létre, és 550 ezer embert zsúfoltak össze. A zsúfoltság, az éhezés
és a gyógyszerek hiánya miatt több százezren haltak meg. A gettó hatóságainak naponta 6000
embert kellett kiállítania deportálásra. A kiválasztottakat a treblinkai megsemmisítő táborba szál-
lították. 1943-ig összesen 300 ezer embert deportáltak. A lázadás akkor tört ki amikor az egész
gettót fel akarták számolni. A lázadás során négy napi lengett a nemzeti színű lengyel zászló és a
gettó kék-fehér zászlója.
A zsidóság tömeges legyilkolásának tragikus folyamatára napjainkban két elnevezést is haszná-
lunk: a görög eredetű holokauszt (égő áldozat), illetve a héber soá (katasztrófa) kifejezést.
A zsidóság mellett a nácik az európai cigányság kiirtását is célul tűzték ki. A módszerek közel
azonosak voltak: megkülönböztetés (fekete háromszög viselése), gettósítás, deportálás, megsem-
misítés. Közel 200 ezer roma lelte halálát a tömeggyilkosságok során. A roma népírtást porrama-
josnak nevezik.

12