Snakóczki Réka

Pályaorientáció logoterápiás szemlélettel és sajátélmény bemutatásán keresztül

A pályaorientáció
Az ember élete során számos társas és társadalmi szerepet betölt, melyeknek megfelelni
igyekszik, ezáltal pedig a szerepek mentén identifikálódik ( Goffman, 1959). Az egyik
legmeghatározóbb szerep, a szakmai szerep, hiszen ebben töltjük időnk legnagyobb részét.
Éppen ezért a szakmai identitásunk nagymértékben meghatározza énképünket, valamint
kijelöli számunkra a személyiségfejlődésünk irányát. Bár maga a pályaválasztás bármikor
bekövetkezhet, de mindenképp nagy hatással lesz az ember életére (Bandura, 1994). Egy
átlagos fiatal életében, a hivatásválasztás az első igazán fontos és felelős, független választás,
amelyről döntést kell, hogy hozzon.
E döntés során a rendelkezésre álló objektív tényeken és információkon kívül, egyedül a
képességeikről alkotott saját benyomásaik, valamint a jövőről alkotott elképzeléseik azok,
amikre hagyatkozni tudnak. A pályaválasztás során, a döntést meghozó az egyén számára
elérhető egy bizonyos számú alternatíva, melyek közül választhat. Valamint emellett számos
olyan jellemző vagy aspektus, amelyeket a különféle alternatívák értékelése és összevetése
révén mérlegelhet.
Amivel ezt az egész folyamatot a legjobban le lehetne írni, az a pályaválasztási
bizonytalanság jelensége. Az érzelmi komponensek mellet, ez a bizonytalanság olyan
kognitív elemeket is magába foglal, mint például a pályacél, önismeret és a környezettel
kapcsolatos ismeretek hiányosságai, valamint a munkaerőpiaci változások elfogadásának
hiánya (Gati és mtsai., 2000). Úgy vélik, hogy a pályaválasztási bizonytalanság egy olyan
fejlődési sajátosság, amin az érintettek keresztülmennek a döntéshozatal előtt, miközben a
számukra legmegfelelőbb pályákat, életutakat igyekeznek megtalálni. Ezért ezt egy normatív
állapotnak tekintjük, így az hogy középiskolás korú fiatalok bizonytalanok, még nem jelenti
azt, hogy a későbbiekben ne lennének képesek az elköteleződésre az általuk választott szakma
mellett.
Egy tehetséges fiatalok segítésére kidolgozott pályaorientációs anyag felsorolta azokat a
szükséges információkat, melyekkel a fiataloknak rendelkezniük kellene annak érdekében,
hogy felelősségteljes, elkötelezett döntést hozhassanak. Az önismeret szintjén tisztában kell
lenniük a saját motivációikkal, érdeklődéseikkel, képességeikkel; erősségeikkel és
gyengeségeikkel egyaránt. Széleskörű ismeretre van szükségük a különböző szakmákat,

1
foglalkozásokat illetően. Tisztában kell lenniük az eljövendő képzés tartalmával. Illetve
tájékozódniuk kell az előrehaladás, a munkaerőpiac lehetőségeit illetően is (Mező, 2015).
A választásban továbbá befolyásolnak egyaránt külső és belső faktorok is. A legjelentősebb
befolyásoló endogén pszichológiai tényezők közt szerepel a motiváció, az érzelmi
intelligencia illetve az ember személyiségtípusa. Külső faktorként pedig az adott egyén
szociális környezete, a jelentős referenciaszemélyek, akik meghatározók: családtagok,
barátok, tanárok, példaképek, stb. (Olteanu, 2019).
Éppen a pályaválasztás ezen általam is összegyűjtött jellemzői mentén válik kiemelten
fontossá az iskola, mint intézmény, valamint a pedagógusok, pályaválasztási tanácsadók
személyének szerepe a felnövekvő generációk életre való felkészítésében.

A pályaválasztási folyamat megtámogatása logoterápiás szemléletben

A rövid elméleti összefoglalóban leírtak alapján, az iskolák és pedagógusok szerepe
elvitathatatlan ebben a folyamatban. Annak érdekében, hogy a gyakorlati élethez a lehető
legjobban lehorgonyozható legyen ezen dolgozat, felkértem egy volt gimnáziumi tanáromat,
hogy egy interjú keretén belül meséljen nekem arról, hogy ő hogyan tekint a pályaorientáció
kérdésére nevelői szempontból. A következőkben a vele való beszélgetésemet közlöm, melyet
utána Viktor E. Frankl humanisztikus értelemközpontú emberkép szemléletének
szempontjából fogok értelmezni.
Interjúalanyom, Attila, 12 éve dolgozik egy vidéki gimnázium angoltanárként, egy egyetem
gyakorlóiskolájában. Jelenleg egy végzős osztály osztályfőnök helyettese, és munkája során
ez a harmadik osztály, akiknek az iskolai életét végigkövethette.
Kezdetben arra kértem őt, hogy arról meséljen nekem, hogy általánosságban mit gondol, a
pedagógiai munkán belül a pályaválasztásról:
„Én úgy látom, hogy amikor bekerül hozzánk egy osztálynyi 14 éves gyerek, az azt követő
nálunk töltött négy évüket több módon is lehet tekinteni és nagy a szórás, közöttünk
pedagógusok között, hogy ki hogyan gondolkozik erről. Számomra az a legcsalódás-keltőbb
hozzáállás pedagógusi oldalról, amikor a tanévek teljes hossza alatt csak ledaráljuk a
tananyagot és várjuk, hogy mikor lesz már megint tanítási szünet és ilyen módon érdemi
közös munka nélkül töltik itt a diákok ezt az időt. Ezzel szerencsére ritkábban találkozom, de
ne legyünk álszentek volt és van is ilyen kollégám is bőven.” […]

2
„A mi iskolánkról például kialakult egy nem olyan jó vélemény a városban. Ez a gimi nem
tartozik az „elit” iskolák közé, emellett azonban a nálunk oktató tanárok nagy részének
felelősségvállalása és elhivatottsága véleményen szerint messze kiemelkedő és pont az
ellenkezője annak, amit gondolnak rólunk. Mi abban vagyunk mások szerintem, hogy
nagyobb az egyes diákokra fordított individuális figyelem.
Illetve még abban, hogy nálunk szerencsére nem létezik az a presztízs, hogy csak a diplomás
képzés elfogadható út. Ha a bőrápolás a legnagyobb szenvedélye a lánynak és rájövünk, hogy
semmi nem érdekli őt jobban, akkor abban segítjük őt, hogy a kozmetikusi képzéseket, azok
bemeneteli követelményeit ismertetjük meg vele és maximum ráorientáljuk, hogy ehhez milyen
tantárgyakra fordítson nagyobb figyelmet.” […]

„Én azt szoktam mondani, hogy akár mennyire örülhetek és szerethetem a diákjaimat, az
iskola nem a cél, hanem az ugródeszka kell, hogy legyen az élethez. Személy szerint azt
képviselem, hogy pedagógusként nekünk kutya kötelességünk hozzásegíteni ezeket a fiatalokat
ahhoz a tudáshoz és legfőképpen önmaguk ismeretéhez, ami alapján képesek lesznek elindulni
az életben az iskola után. Erre a pályaorientációra pedig persze sokféle megoldás létezik, de
én tényleg a pedagógiai felelősségvállalást érzem ebben a kérdésben kulcsfontosságúnak, ami
ha nincsen megette a fene az egészet.”

Ezekben a sorokban nagyon erősen érzékelhető, hogy Attila számára mennyire fontos a
nevelői hivatása, és az ezzel együtt járó felelősségvállalás. Mondataiból én azt éreztem ki,
hogy számára is értelemmegvalósítás a diákokkal való foglalkozás, a pedagógiai munka.
Talán éppen ezért eshet meg az, hogy ő maga nem képződött soha logoterápiás szemléletben,
mondanivalójában, cselekedeteiben és hozzáállásában sok helyen tetten érhetőek Frankl-i
gondolatok.
A bőrápolós példában is, az értelemmegvalósítás belülről érkezik, nincsen objektív értéke,
mert ez egy saját értékek mentén végbemenő folyamat, ami az egyén egyedülálló életében fog
csak értelmet alkotni. Az iskola pedig az a megtámogató közeg, ami a megvalósítás során jó
esetben, a jövőre orientál, lehetőséget teremt az információszerzésre és fejlődésre,
hangsúlyozza a szabadságot és a felelősséget, illetve segít az individuális értékek
felismerésében, majd megerősít azokban.

Első kérdésemet követően arra voltam kíváncsi, hogy mi az, ami a legnagyobb nehézséget
okozza ebben a folyamatban:

3
„Talán azok a szituációk, amikben minden területen tehetséges diákoknak kellene útmutatást
nyújtanunk. Volt például egy lány nálunk pár éve, aki a tudása, képességei mentén nagyjából
bármi is lehetett volna. Mindenben kiemelkedő volt, humán tárgyakban,
természettudományokban, a szociális készségeit illetően is és gondban is voltunk vele, mert
sokáig képtelen volt dönteni és elköteleződni valami mellett. Az ő esetében például az történt,
hogy az édesanyja logopédus és ő elvitte magával egyszer dolgozni ezt a lányt. Azt mondta
utána, hogy amiket ott tapasztalt, nagyon megragadtak benne, és elkezdett formálódni benne
a gondolat, hogy esetleg erre menjen tovább. Végül valóban logopédus lett, megtalálta benne
önmagát és végtelenül szereti ezt csinálni. Szóval az ő esetében is az történt, hogy
szánhattunk volna neki mi is, vagy a szülei is nagyon magas presztízsű karriereket,
elképzelhetetlen mennyiségű fizetéssel, mert képes lett volna bármit elérni. De ő rájött, hogy
ezt szeretné csinálni és ebben lett boldog. Valójában szerintem pont ennyi a lényeg.” […]

„De visszatérve a nehézségekhez. Nagyon küzdünk a „bárkiből lehet bármi” című hangzatos
üzenet okozta problémákkal. Sajnos ez az üzenet, ami a médiából is árad, nem jól orientálja a
diákokat és elterelődik a figyelmük arról, hogy a saját valós képességeik mentén próbálják
kibontakoztatni önmagukat. Erre megpróbálhatunk mi ellensúlyként jelen lenni, de meg
sokszor csak további ellenségességet szül, mert úgy tűnik, mintha lebeszélni szeretnénk őket
az álmaikról. Amiről szó sincs, de valahogy jó lenne a realitás talajára lehorgonyozni őket.
Ez egy nagyon nehéz kérdés, nem is igazán van még ezekre a helyzetekre jó megoldásom.
Talán annyi lenne a lényeg, hogy ne a kívülről érkező elvárásoknak meg üzeneteknek
igyekezzenek megfeleli, hanem találják meg a saját értékeiket és arra tekintsenek
büszkeséggel. Ebben viszont pedagógusként segítségükre lehetünk.” […]

Amiről problémaként beszélt Attila, valamint a logopédus lány este is, nagyon jól megragadja
a logoterápiás megközelítés szabadság kérdését. A bárkiből lehet bármi, elsőre egy olyan
szlogennek tűnik, ami pontosan a szabadságot helyezi középpontba, ennek ellenére pont a
valódi szabad döntést korlátozza azáltal, hogy irreális elvárásokat és vágyakat támaszt az
egyének felé. Ezeknek a vágyaknak a hajszolása pedig eltereli a figyelmet azokról az
értékekről, amiket az adott személy a leginkább megáénak tudhat, és amik mentén
megtalálhatja azt, tevékenységet, ami értelmet ad az életnek.
Frankl szemlélete szerint, döntéseinkben szabadnak kell lennünk a csoportnormáktól, - legyen
az akár kortárscsoport vagy jelentős mások elvárásai – illetve a külső társadalom felől érkező
nyomásoktól is. Akkor tudunk megfelelő döntéseket hozni, ha képessé válunk az

4
öntranszcendenciára, képesek leszünk távolról vizsgálni önmagunkat, ezáltal megértenünk
önmagunk és mások helyzetét is, és felismernünk saját értékeinket. A logopédus lány
esetében ez meg is valósult. Azzal szembesült a környezete visszajelzései alapján, hogy ő
valóban bármi lehet, s a végtelen lehetőségek nyomasztó, döntésre sarkalló helyzetében
sokáig nem volt képes választani. Később megtalálta azt a tevékenységet, ami az ő életében
értelmet alkot és fontos külső csoportok racionális érvei, illetve a kecsegtető anyagi haszon
lehetősége ellenére is ebben köteleződött el és ebben találta meg az életének a feladatát,
valamint a boldogságot, ami az értelemmegvalósítás következményeként jelenik meg az
ember életében.

Végül arra kértem Attilát, hogy meséljen arról, hogy ő maga hogyan van jelen, hogyan segíti
meg ezt a folyamatot a diákjai számára:
„Ahány diák annyiféle megoldás. Vannak olyanok, akiknek már kilencedikes korukban
könnyen felismerhetők az erősségeik, kiemelkedő képességeik, érdeklődési köreik és ez
alapján már kezd a mi fejünkben is körvonalazódni, hogy számára mik lehetnének megfelelő
pályalehetőségek. Én például szeretem megismertetni a diákokkal azokat a területeket, amiket
potenciálisan ígéretesnek tartok számukra. Ha éppen nem vagyok benne jártas, akkor
utánajárok először én a területnek, informálódom. Szerintem a pályaválasztás akkor is részét
kell, hogy képezze a beszélgetéseknek a szaktárgyi dolgok mellett, ha egy adott tanár éppen
nem ért a diák érdeklődésében álló szakterülethez. Mert ez a jövő. Nem az én tantárgyam
érettségije a végcél, hanem az, hogy azzal hova tud még eljutni.
Ezért én az információgyűjtésem után megosztok velük válogatott cikkeket, könyveket a
témákkal kapcsolatban. Így célzottan ők is információt nyerhetnek és mérlegelhetik, hogy
valóban érdeklődnek-e ezekben az irányokban, vagy sem. Ezt azért is tartom fontosnak, mert
a legtöbben nem így indulnak neki a tájékozódásnak. Legjobb esetben megnézik, hogy
bizonyos végzettségekkel milyen állásuk lehet, mennyit kereshetnek és hasonlók, de ez alapján
az még sajnos nem derül ki, hogy valóban érdeklődésükben és képességeik körében áll-e az
adott terület. Ezekkel jó tisztába hozni őket, mert csak így fognak tudni felelős döntést hozni.”
[…]
„Ha például könyvet kapnak, akkor élmény szintű benyomást szerezhetnek arról, hogy az
adott terület valóban érdekli-e őket és utána elkezdhetnek gondolkozni azon, hogy a képesség
vagy érdeklődés mentén milyen képzést, iskolát kellene választaniuk és azzal hogyan fognak
tudni elhelyezkedni. Sokan a diplomás képzésük alatt döbbenek rá, hogy mégsem arra
gondoltak, amit az a szakterület megkíván tőlük, de én azt tapasztaltam, hogy ha már gimiben

5
sokkal több akár ilyen élményszerű információval, valós élethez közeli benyomással ellátjuk
őket, akkor talán könnyebben tudnak dönteni és talán kevesebb a csalódás vagy
pályamódosítás is.” […]

„Aztán vannak olyan gyerekek, akikről az évek során sem derül ki egyértelműen, hogy mi az
érdeklődése, a képességei mire teszik őt a legalkalmasabbá. Ott talán még nagyobb a
felelősség és még fontosabb, hogy képesek lehessünk a diákkal diskurzust folytatni, együtt
gondolkozni, elmélkedni és sorozatosan felkínálni neki lehetőségeket, hátha egyszer együtt
rábukkanunk a megoldásra. Nem minden sztori sikerszotri, nyilván nem bukkanunk rá mindig
a megoldásra közösen, hiszen sokszor a diák sem együttműködő ebben. De mindenképpen
próbát kell rá tennünk, mert különben mi okból is lennénk itt.”[…]

„Most a mieinkkel ott tartunk éppen a felvi.hu jelentkezés előtti hónapokban, hogy úgy
küldtük el az osztályunkat téli szünetre, hogy a jövő év első órájára legyen legalább egy
választott szakjuk, vagy ha nem felsőoktatási rendszerben folytatnák, akkor egy jól
körvonalazott tervük a továbbiakról nyártól kezdődően. Ennek az volt főleg az oka, hogy
kezdjék el érezni a felelősséget, hogy márpedig ez most egy olyan döntés, amit nekik kell
meghozniuk. Az első osztályfőnöki órát annak fogjuk szentelni, hogy ezeket átbeszéljük. Így
mindenki rákényszerül, hogy ezen gondolkozzon, és mi is lépést tartunk az elképzeléseik
változásával. De egyébként, akiknek kérdéseik vagy bizonytalanságaik vannak, gyakran
személyesen, az órák után ott maradnak beszélgetni.”

Ha az egyén megérti, hogy a választásaiban döntéseiben ő maga felelős, akkor az segíthet az

egyén számára abban, hogy lássa, hol van döntési lehetősége a jelenben. Ha a jelenben születő
döntéseinkben felelősen vagyunk jelen, máris megérezhetjük, hogy nagy egyéni kontrollunk
van a felett, hogy a jövőnk értelmes legyen (Kimble & Ellor, 2001). Ezt fontos lehet a
diákokban is tudatosítani és Attila is pont erről beszélt a fentebb idézett sorokban. Illetve a
felelősség kérdése mellett, megjelenik még a jövőre való orientálás is a pedagógiai munkában.
Ha olyan feladatot kapnak a diákok, amiben a jövőjükről kell összetetten gondolkozniuk, az
automatikusan erre tereli a gondolataikat és az iskolán kívül, az életük további területein is
hajlamosabbak lesznek a jövőjükre gondolni, ami pedig pozitív, előremutató módon fogja
meghatározni a viselkedésüket, attitűdjüket is.

6
Dolgozatom záró gondolataként szeretnék beszámolni egy nagyon személyes
sajátélményemről azzal kapcsolatban, ahogyan az Attila, jelen van a diákok pályaválasztás
megtámogatásában, ugyanis én is egy egykori diákja vagyok. Amit említett, az élmény szintű
benyomás szerzéséről egy adott pályával kapcsolatban, az velem is megtörtént. Sok személyes
beszélgetésünk nyomán, az lett a beleérzése, hogy jól illene hozzám a pszichológia szak, ezért
megkaptam tőle Richard C. Atkinson és Ernest Hilgard Pszichológia című, bevezető
alapkötetét. Az ismeret, amit ez a könyv tartalmaz, semmilyen közoktatásban jelenlévő
tárgyhoz sem hasonlított és engem teljesen hatalmába kerített a tudásszomj. Ennek a hatására
eszméltem rá, hogy a pszichológia az a tudományág, mely a legközelebb áll hozzám, az
érdeklődési körömhöz, s ez az a terület melyben talán a leginkább kibontakoztathatom
önmagamat. Gyermekkorom óta a segítő szakmák iránt érdeklődtem, jól működő empátiás
készségem van, jól mozgok szociális helyzetekben és nyitott vagyok a világ felé. Ezek azok
az értékek, amiket Attila felismert és később meg is erősített bennem. Ezek, valamint a
személyes érdeklődésem mentén, tökéletes értelmet alkotott az életemben a pszichológia,
mint döntés. Ez a pedagógiai figyelem és attitűd, a felelősségem és értékeim hangsúlyozása, a
szabad döntés facilitálása, az, ami miatt ma ott vagyok ahol. Ami miatt a mai napon ezt a
beadandót is írom. Ami miatt, a jelenlegi szakmai tudásommal megtámogatva, szeretnék
értéket létrehozni abból az értékből, amit én kaphattam.

7
Irodalomjegyzék:
Bandura, A., & Wessels, S. (1994). Self-efficacy.

Gati. I., Osipow, S. H., Krausz, M., & Saka, N., (2000). Validity of the Career Decision
Making Difficulties Questionnaire: Counselee versus Career Counselor Perceptions.
Journal of Vocational Behavior, 56. 99–113. doi: 10.1006/jvbe.1999.1710

Goffman, Erving (1959): The Presentation of Self in Everyday Life. New York: Anchor.

Katalin, M. (2015). Pályaorientáció, pályatanácsadás tehetségeseknek. Magiszter

Kimble, M. A., & Ellor, J. W. (2001). Logotherapy: An overview. Journal of religious

gerontology, 11(3-4), 9-24.

Olteanu, L. L. (2019). A pályaválasztás során fellépő döntéshozási nehézségek = Difficulties

in Career Decision-Making. OXIPO: INTERDISZCIPLINÁRIS E-FOLYÓIRAT, 1(1), 53-
59.