15.

Társas kapcsolatok fejlődése

I. Társas kategóriák korai felismerése

II. A felnőtt-gyerek kapcsolat és a kortárs kapcsolatok jellemzői, funkciói különböző
életkorokban
III. A társas kompetencia fogalma és korrelátumai ( kötődési stíus, szülői nevelési stílus,
temperamentum, érzelemszabályozási képességek, empátia, énfogalom
összefüggései)
I. Társas kategóriák korai felismerése
Az emberek rendkívül könnyen és hatékonyan tudnak kommunikálni és képesek
összehangolni viselkedésüket másokkal.
Ehhez kulcsfontosságú kognitív funkciók szükségesek:

- mások mentális állapotainak megértése (tudatelmélet)

- szociális tanulás
- társas kategorizáció

A társas kategorizáció alapjai

Társas kategorizáció: A kisgyermekek elkezdenek különbséget tenni társas csoportok vagy
kategóriák között (univerzalitás megsértése függvényében), hogy maximalizálják társas és
fizikai környezetükkel kapcsolatos tudásukat.

Az ember társas lény, különféle szociális csoportokba szerveződve élünk, emellett a

körülöttünk lévő embereket és önmagunkat is önkéntelenül valamilyen csoport tagjaként
észleljük. A saját csoport tagjaitól szerzett tudás gyorsan általánosítódik (a hozzáértőktől
szerzett ismeretek olyanok, mint egyéni tapasztalataink), DE rugalmatlan, így rendkívül
alkalmasak arra, hogy a tudásközösséghez tartozókat beazonosítsuk. E kategorizációs
kétségünk segít abban, hogy eligazodjunk a mindennapokban, bejósoljuk, mit várhatunk
a másiktól. A társas kategorizáció segítségével képesek vagyunk uralni a környezetünket és
hatékonyan működni a társadalomban. Figyelmen kívül hagyhatjuk a lényegtelen
információt, a másokhoz tartozás érzését biztosítja számunkra, továbbá lehetővé teszi a világ
felosztását hozzánk hasonlókra és tőlünk különbözőkre. Negatív hatásként azonban fontos
megemlítenünk azt, hogy mindezt felnagyítja a csoporton belüli hasonlóságokat és a
csoportok közötti különbségeket. A társas kategorizáció már a legkorábbi formájában is
hozzájárul a sztereotípiák és előítéletek kialakulásához, és erősíti a saját csoport iránti
„elvakult” pozitív attitűdöt. A társas kategorizáció mechanizmusának jelentőségét és erejét
az is mutatja, hogy az információ feldolgozás rendkívül korai szakaszában jelenik meg.
Mindezek fényében úgy tűnik, hogy a társas kategorizáció egy általános és automatikusan
kialakuló aspektusa az emberi észlelésnek.

A társas kategóriák korai felismerése – empirikus érvek

Kísérlet: Baba végig nézi, ahogy egy ember fejjel kapcsolja fel a lámpát. Utánozza-e? - Attól
függ, hogy szakértőnek ítéli-e meg (azonos nyelvűek esetében igen). Ha igen, nagyobb eséllyel
csinálja utána és kapcsolja fel fejjel, ha nem, úgy gondolja, hogy nem szakértő és ebből adódóan
cselekvése nem univerzális, így ő nagyobb eséllyel próbálkozik kézzel felkapcsolni.

 A lámpakapcsolós kísérlet során az interakciós partner kulturális hovatartozása

befolyásolta a perspektívafelvételt (pl. beszélt nyelv), míg a más csoporthoz való tartozás
önmagában nem (pl. férfi vagy nő). Így a perspektívafelvétel érzékeny arra, hogy a másik
kapcsán feltételezhető-e a megfigyelőéhez hasonló tudás (szakértő-e?). Ennek hiányában
a következtetés bizonytalanná, megalapozatlanná válik, és felfüggeszthető. A
perspektívafelvétel tehát a mentalizáció és kategorizáció függvénye.

Az első év során hatalmas mennyiségű tárgy és esemény kategorizációjának képességét

szerzik meg a babák. Ilyen például a beszélő nemének, a pont - és vonal alakzatoknak, a
bútoroknak vagy a járműveknek az osztályozása (ezeket nézés preferencia vizsgálatokkal
igazolják). Kelly és munkatársai bemutatták, hogy a korhoz és nemhez hasonlóan a csecsemők
már három hónapos korukban érzékenyek a bőrszínre, és tovább nézik azokat az
arcképeket, melyek saját rasszukhoz tartozó embereket mutatnak be. A csecsemők
kategorizációs képessége operáns kondicionálás segítségével is kimutatható, ennél a
gyermeknek aktívnak kell lennie, ellentétben a nézését preferenciát mérő kísérletekkel. A
kategorizációs folyamat során a csecsemők a perceptuális hasonlóság alapján osztályoznak.
Egyes Kutatók szerint az első év vége felé megváltozik a kategória képzés természete, szerintük
a perceptuális kategorizáció mellett a gyermekek a fogalmi kategorizációra és képesek
lesznek (például meg tudják különböztetni a repülőket a madaraktól 9-11 hónaposan). A
perceptuális kategorizáció alapvetően egy kezdetlegesebb folyamat mivel automatikusan
jelenik meg, még a fogalmi kategorizáció tudatos működést igényel, amelynek során a gyermek
a kategóriái tartalmáról gondolkodik.

Kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a gyermekek már óvodás koruk előtt is
hajlamosak a puszta felszíni jegyek alapján történő csoportosítás helyett olyan kategóriákat
létrehozni, melynek tagjai létezésük szempontjából lényeges dolgokban osztoznak
egymással (és a nyelv kiemelkedő jelentőséggel bír ezen folyamat során). A verbális címkék
már egészen kis kortól fogva kiemelkedő szerepet játszanak a kategóriaalkotásban, sőt a felszíni
tulajdonságokat is képesek felülírni. A kategorizáció során a gyermek különféle tárgyakat
egyformának tekint a köztük található hasonlóságok alapján. A kategorizálás képessége
nélkülözhetetlen az ember kognitív fejlődéséhez. A csecsemők számára korábban sohasem
látott tárgyak állatok vagy események hasonlóak vagy ugyan olyanok lesznek, mint egy korábban
már látott dolog, vagyis nincs szükség arra, hogy újra mindent megtanuljanak róluk. Pl.: ha egy
baba már találkozott egy macskával és megtanulta, hogy az nyávog és puha a szőre, ezt az
információt már nem kell újra megtanulnia, ha egy másik macskával találkozik.

II. A felnőtt-gyerek kapcsolat és a kortárs kapcsolatok jellemzői, funkciói különböző

életkorokban
Elővételezett szocializáció
Az elővételezett szocializáció egy olyan folyamat, amely révén a társas helyzetek és szerepek
képzeletben is megjeleníthetők és eljátszhatók az ember szimbólumképző képessége
alapján.
E tekintetben kiemelt a szerepjáték fontossága, amely:
• Gyakorlóterep későbbi szerepek számára
• El tudja képzelni a szituációkat, be tudja jósolni a várható viselkedést (szocializációs
célok önmaga számára, melyhez szükséges készségeket belső késztetései miatt alakít ki)
• Kontrollgyakorlás lehetősége

Kortárskapcsolatok szerepe
A kortárskapcsolatok megléte protektív faktorként funkcionál a társas készségekre, a
konfliktuskezelésre, az együttműködő viselkedés és a pozitívabb énfogalomra nézve. A társas
elutasítottság rizikófaktort jelent, velejárója lehet a rosszabb beilleszkedés, a több agresszió.

A társas kapcsolatok fejlődése

3-5 éves korig differenciálatlan egocentrikus szint

Ekkor a gyerek még nem tudja megkülönböztetni saját nézőpontját másokétól, és nem veszi
észre, hogy a másik fél nem feltétlenül értelmezi úgy az élményeit, mint ő maga. Az emberekről
alkotott fogalma is differenciálatlan, nem képes szétválasztani mások fizikai és a
pszichológiai jellemzőit. A kapcsolatokról alkotott fogalma egocentrikus, nincs pontos
elképzelése arról, mi is az a kapcsolat. A kortárs barátságait a térbeli közelség és a közös
játék határozza meg, vagyis azokat a gyerekeket tekinti barátnak, akiket könnyű elérnie, ezért
gyakrabban játszanak együtt.

5-9 éves kor között differenciált és szubjektív szint

Ekkor a gyerek már tudja, hogy mások tőle eltérően szemlélhetik a helyzetet, és megpróbálja
felmérni, megérteni mások nézőpontját, ám nem feltétlenül jut helyes eredményre. Az
emberekről alkotott fogalma differenciálódik, már megkülönbözteti a fizikai és a
pszichológiai jellemzőket. Felismeri a szándékos cselekvést. A kapcsolatokat egyirányúan
látja, például a barátságaiban vagy ő teszi azt, amit a másik akar, vagy a másik teszi azt,
amit ő akar.

A barátság funkciói (Hartup)

A baráti kapcsolatok szocializációs lehetőséget nyújtanak a gyermek számára, amelyek során
teret kap az alapvető társas készségek elsajátítására. Mindemellett információkhoz jut
önmagával, a társakkal, és a világgal kapcsolatban is. Megalapozzák a későbbi kapcsolatokat,
modellt nyújtanak az intimitáshoz, kölcsönös kapcsolatszabályozáshoz (jobb társas
kompetencia). Továbbá a baráti kapcsolatok érzelmi és kognitív erőforrást jelentenek,
örömöt okoznak, segítenek alkalmazkodni a stresszhez.

A barátság kialakulása
• 2 év alatt: játékok cseréjében merül ki (kölcsönösség)
 • 2-4 év: viszonzatlan kapcsolatok száma magas, de ez nem okoz nagy frusztrációt. Aki
nem szimpatikus, azzal nem létesít kapcsolatot, párhuzamos játék szakasza
• 4-6 év: kölcsönösség az interakciókban

Társas kapcsolatok
A kortársak szerepe meghatározó már csecsemőkortól, de az életévek múlásával egyre
fontosabbá válnak.
• 6-10 év: kortársak szerepe mellett a felnőttek szerepe döntő a normatív befolyásolásban
• 13-15 év: teljes átpártolás, DE: azért a szülők szerepe még domináns egyes területeken
pl. pályaválasztás, státuszigény, erkölcsi kérdések
A kortársak szerepének változásával maguk a barátságok is fejlődnek: laza kapcsolódásból
kölcsönös elköteleződés válik.

A felnőtt-gyerek kapcsolat és a kortárs kapcsolatok

Bár szülő és gyermeke kapcsolata kétoldalú – azaz kölcsönösen hatnak egymásra, mégis
aszimmetrikus. A szülő már kialakult személyiségű felnőtt, amikor gyermeke megszületik, s ő
teremtette azt a miliőt, amelybe a gyermek érkezik. Van már valamilyen társadalmi-gazdasági
pozíciója, kialakult baráti köre, érdeklődése, ízlése stb., s ezek a körülmények meghatározzák a
gyermek korai fejlődésének kereteit. Noha a gyermek születése átrendezi szülei életét, alapvetően
nem képes azt megváltoztatni: sokkal több tényező marad stabil, mint ahány módosul. A szülő
befolyása a kapcsolatra mindvégig nagyobb. Hartup szerint a gyerek társas
kompetenciájának fejlődésében a szülők hármas szerepet kapnak:

1. a szülő-gyerek interakció adja azt a közeget, amelyben a társas interakciókhoz

szükséges kompetenciák kialakulhatnak és fejlődhetnek.
2. a szülő-gyerek kapcsolat biztonságos hátteret nyújt a gyerek számára, ahonnan
szabadon felderítheti a társas világot, és az így szerzett tudásra alapozva megfelelő
társas készségekre tehet szert.
3. a szülő-gyerek kapcsolatban kezd a gyerek a másokkal folytatott interakciókra és
kapcsolatokra vonatkozóan elvárásokat és feltételezéseket kialakítani.

A felnőttekkel – elsősorban szüleivel – folytatott beszélgetések segítik a gyereket abban, hogy

egyre kidolgozottabb elképzelést alkosson a társas világ pszichológiai történéseiről, egyre jobban
megértve saját maga és mások érzéseinek, érzelmeinek, vágyainak, indítékainak természetét,
okait, összefüggéseit és társas következményeit. A szavak segítségével a gyerek kategorizálhatja
a pszichológiai tapasztalatokat, és így az értelmi fejlettségének megfelelő szinten kialakíthatja a
maga koherens, másokkal is megosztható elképzeléseit a társas világról.

III.A társas kompetencia fogalma és korrelátumai (kötődési stíus, szülői nevelési stílus,
temperamentum, érzelemszabályozási képességek, empátia, énfogalom összefüggései)

Társas kompetencia
Az adaptív társas kompetencia következtében a gyermek képes helyesen értelmezni és
befolyásolni társas közege jelzéseit, történéseit, valamint olyan képességekkel és
készségekkel rendelkezik, amelyek segítik a beilleszkedését ebbe a közegbe.
Hatékonyság & közösségi szemlélet: Személyes vágyak és társas következmények
egyensúlyának megőrzése / megteremtése (elfogadható vagy elfogadhatatlan célok).

Nevelési stílus - társas kompetencia

Baumrind a serdülőkorig követte az óvodáskortól vizsgált gyermekek társas kompetenciájának
alakulását. Eredményei szerint az irányító nevelési stílus fölénye mindvégig töretlen volt a
gyermek társas kompetenciája szempontjából, főleg fiúknál. Náluk a tekintélyelvű nevelés
bizonyult a legártalmasabbnak: mind a kognitív, mind a társas kompetencia terén
elmaradtak társaiktól. Kortársaikkal barátságtalanul viselkedtek nem jutottak vezető szerephez
nem voltak kezdeményezők a kortárscsoportban, alacsony volt az önbizalmuk.

Temperamentum - társas kompetencia

A vizsgálati eredmények szerint az önszabályozás óvodáskorban pozitív kapcsolatban áll a
társas kompetenciával, míg az externalizáló problémákkal negatív kapcsolatban áll. Az
extraverzió és az externalizáció kapcsolatát kevésbé kutatták ugyan, ám az eredményekből
világos, hogy az extraverzió kockázati tényezőt jelent az externalizáló problémák, főként a
hiperaktivitás és az agresszió kialakulásában. Míg a közepes érzelmi extraverzióval
jellemezhető gyerekek társaságkedvelők és érdeklődők a környezet iránt, a magas pontszámot
elérők nagyon aktívak, állandóan a környezet felderítésével foglalkoznak, figyelmen kívül
hagyva a viselkedési szabályokat. A temperamentum és a társas kapcsolatok viszonyáról
tehát összegezve elmondható, hogy a diszpozicionálisan megalapozott egyéni jellemzők
felelősek lehetnek a kapcsolati jellemzőkért, a kortárskapcsolatok minőségéért. A nehéz
temperamentumú gyerek jellemzői és a társas elutasítottság közötti kapcsolatot tanulmányozva
megállapítást nyert, hogy 3-5 éves korban a magas extraverzió érték agresszív viselkedéshez
vezet, ez pedig társas elutasítottságot eredményez.

Kötődési stílus – társas kompetencia

A csecsemőkorban kialakult anya-gyermek kötődés hatással van a gyerekek későbbi
szociális kapcsolatainak alakulására. A vizsgálatok azt mutatják, hogy azok a gyermekek,
akik biztosan kötődtek édesanyjukhoz csecsemőkorukban, a későbbiekben több szoros
barátsággal rendelkeztek, mint a bizonytalan-elkerülő és az ambivalens kötődésű gyermekek,
akik közül többeknek egyetlen barátja sem volt. Felnőttek esetében a biztos kötődésűek
számára a szerelem a biztonságot jelenti, a bizonytalan-elkerülő kötődésűekből a kapcsolat
sokszor a másik féltől való túlzott függőség érzését váltja ki, míg az ambivalens kötődésű
típusba tartozók a szerelem kapcsán attól szoronganak, hogy a másik fél el ne hagyja őket egy
új, érdekesebb kapcsolat reményében.

Érzelemszabályozási képességek – társas kompetencia

A gyermekek mások érzelmeinek leolvasására és saját érzelem megnyilvánulásai
kontrollálására való egyre növekvő képessége a társas - érzelmi kompetencia tükrében
mérhető: ez az erős érzelmeket előhívó társas helyzetekben való helyes viselkedés képességét
jelenti. A társas - érzelmi kompetenciához 8 készség járul hozzá, ezek mindegyikét
kisgyermekkorban sajátítjuk el:

1. A saját érzelmi állapot tudatosítása

2. A mások érzelmi állapotának észlelésére való képesség
3. Az érzelmekről való beszéd képessége a saját kultúrára jellemző szókészlet segítségével
4. A mások érzelmeihez való empatikus, vagy együttérző viszonyulás képessége
5. Annak felismerése, hogy a belső érzelmi állapothoz nem feltétlenül kapcsolódik külső
megnyilvánulás, és vannak alkalmak, amikor helyes kinyilvánítani vagy elrejteni
bizonyos érzelmeket
6. Az erőteljes kellemetlen érzésekhez való alkalmazkodás képessége önszabályozó
stratégiák segítségével
7. Annak tudatosítása, hogy az érzelmek milyen fontos szerepet töltenek be a társas
viszonyokban, és hogy a hatalom és státusz különbségei milyen hatással vannak rájuk
8. Általános érzelmi elégedettség - az az érzés, hogy nem zavarnak bennünket a saját
érzéseink
Empátia – társas kompetencia
Az empátia az egyik olyan kompetenciánk, amely meghatározza, hogy hogyan kezeljük a
társas kapcsolatainkat.
Empátia: mások érzéseinek, szükségleteinek és meggyőződéseink ismerete.

Az empátia magában foglalja:

• Mások megértését, ez a képesség teszi lehetővé, hogy megértsük mások érzelmeit,
nézőpontjait és aktív érdeklődést tanúsít mások iránt.
• Mások fejlesztése is vesszők ez a képesség elősegíti mások fejlődési szükségleteinek
megértését és mások képességeinek fejlesztését is.
• Partner központúság képessé minket arra, hogy elvárjuk, felismerjük és teljesítsük
partnereink szükségleteit.
• A sokszínűség értékelése pedig a kibontakozás lehetőségének biztosítása a tőlünk
különböző emberek számára.

Énfogalom – társas kompetencia

A legszűkebb értelemben vett definícióban is megjelenik az a kettősség, amelyet a személyes és
szociális identitás fogalmai mentén érthetünk meg leginkább. Míg az előbbi elsősorban az én
folytonosságának, autentikusságának és integritásának érzésére utal, és szoktuk szelfként,
énképként vagy énfogalomként is emlegetni, az utóbbin a társas, társadalmi környezetünkben
betöltött szerepek, státus és csoporttagságok elfogadását és ezek értékelését értjük.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy e kettőt nem lehet, és nincs is értelme elválasztani egymástól.
Hiszen az énfolytonosság, illetve annak az érzése, hogy egyedi, mindenki mástól
megkülönböztetett, mégis a közösséghez tartozó személy vagyok, előfeltételezi, hogy
magamat a családom, illetve társas környezetem történetében is el tudom helyezni, továbbá
hitelesen tudom közvetíteni a csoporthoz tartozás tudatát. Saját magam elfogadása tehát
nem lehetséges, ha a társadalomban betöltött pozíció és csoporttagságok nem szolgálják a
pozitív azonosságérzetet.