Ideális tanár?

Tanárképem alakulása

A cím alapján az első gondolat, ami eszembe jutott, hogy létezik-e olyan kategória, hogy
ideális tanár? Ezen még iskolás éveim alatt is elgondolkodtam, mikor az összes tanáromat
könnyűszerrel tudtam kritizálni, és azt mindenkitől megtanultam, hogy milyen tanár ne legyek,
de ahhoz, hogy pontosan milyen legyek, több tanár tulajdonságainak ,,összegyúrása” által
jutottam el. Arra a következtetésre jutottam, hogy persze, elméletben bizonyára létezik, ez is
olyan lehet, mint a kommunizmus, vagy az ideológiák legtöbbje, ami elméleti síkon tökéletesen
működtethető, de gyakorlatban mégsem tud megfelelni mindenkinek. Az ideális tanár kreatív,
megértő, barátságos, mégis tisztelik a diákok, megszeretteti a tanulást mindenkivel, úgy, hogy
épp eleget követel, sosem túl sokat, jó osztályzatokat ad, lehetőséget a javításra, kedves,
megértő, szakértelemmel fordul a diákokhoz stb. Ideális tanár márcsak azért sem lehet, mert
huszonakárhány gyereknek huszonakárhányféle személyisége van, és mindenkinek más lenne az
ideális. Van aki az engedékenységet szereti, van, aki a szigort, van akit a jó jegy motivál, van,
akit a rossz, és folytathatnám a sort, amely azt hivatott szemléltetni, hogy nem létezik olyan
tanártípus, aki kivétel nélkül mindenki számára megfelel. Azonban egyetemi éveim alatt arra
jöttem rá, hogy azért nem tudtam elképzelni az ideális tanárt, mert az idealitását a diákok felől
közelítettem meg, a diákszemszögből tökéletes pedagógus prototípusát próbáltam megalkotni,
ami lehetetlen. Az ideális tanár nem kell hibátlan ember legyen, csupán kellőképpen, elégségesen
és diákközpontúan kell végezze pedagógusi feladatait. Az ideális tanár nem tökéletes, és nem
olyan, akit minden diák istenít.

Pedából nagyon sok tanulmányt olvastunk, nagyon sokat beszélettünk arról, hogy milyen
a jó tanár, hogyan oktat, milyen módszerekkel, hogyan közelít a diákok fele, miket tart
szemelőtt. Az, hogy módszertanilag is a dolgok mögé láttam sokmindent átalakított bennem,
megtanultam teoretikusan milyen a jó tanár. A tanárkép átalakulását azonaban nem csupán az
eléletnek köszönhetem, hanem az egyetemi tanáraim megismerésének is, akik közül sokan
gyakorlatban is szemléltették azt, hogy milyen az ideális pedagógus. Egy olyan tanár sem volt az
egyetemen, akiről legalább egy hallgató ne tudott volna kritikát megfogalmazni, mégis én sokat
közülük ideálisnak éreztem. Emiatt kezdtem el azon gondolkodni, hogy nem attól lesz ideális
egy tanár, hogy mindenki szereti, hanem attól, hogy jó pedagógus, és úgy adja le a leckét, hogy
megértjük és megszeretjük. Erre konkrétan egyik tanárom tökéletes példa, akit sokan nem
kedeltek emberként az évfolyamról, mégis az ő tantárgyából tanultunk a legtöbbet, s végül abból
is lettek a legjobb jegyeink. Meg merem kockáztatni, hogy sokunk számára volt ez az a tantárgy,
amit a három év alatt a leginkább átláttunk és megértettünk. Mindemellett megértő volt, és
lehetőséget adott a javításra.

A pedagógiai gyakorlat megerősített az új, ideális tanárról alkotott képemben,

kikristályosodott számomra, hogy mikre igazán fontos odafigyelni pedagógusként. Nagyon sok
olyan apróság van, amibe bele se gondolunk, csak mikor ott vagyunk az osztályteremben a
diákok között. Ilyen például a hangnem vagy a feladatok megfogalmazási módja, az, hogyan
közeledünk a diákok fele, vagy az, hogy egyénileg odafigyelünk rájuk és nem csupán egy
kollektív egész részeként. Számos olyan apró dolog van még ezeken kívül, amire a peda
gyakorlat hívta fel a figyelmem. Megtanultam, hogy ezek a kisebbnek tűnő dolgok olykor
fontosabbak, mint gondolnánk. Amit a gyakorlatból megtanultam és hozzáadtam az ideális
tanárképemhez, az a figyelmesség és a visszajelzés fontossága.

Az ideális tanár legfőbb tulajdonságait így három év pedagógia tanulás és gyakorlat után
négyre redukáltam; aki ezeknek megfelel, számomra ideális pedagógus: tisztességesen osztályoz,
esélyt ad a javításra, eléri azt, hogy a gyerek ne muszájból tanuljon, hanem érdekelje a lecke és
humánus. Ezen tulajdonságok közül az elsőt iskolás korom óta nagyon fontosnak tartom, ugyanis
mindigis végtelenül felháborítónak tartottam a protekciózást, illetve a pikkelést, azt, ha egy tanár
megbélyegezte a tanulókat, és személyes okok alapján osztályozott. A kivételezés a diákok közt
a lehető legalantasabb tanári viselkedés. Az egyetemi éveim alatt a legfontosabb, amit pedából
tanultam dióhéjban annyi, hogy mennyire fontos lehetőséget adni a diáknak arra, hogy kijavítsa a
hibáit, és, hogy ez mennyire ösztönzőleg hathat. Ilyen tapasztalatom csak egy van iskolás
éveimből, mikor újraírhattunk egy történelem felmérőt, és mindenkinek sokkal jobb jegye lett.
Ehhez a tulajdonsághoz hozzákapcsolnám a visszajelzés fontosságát, ugyanis a hibákat csak a
tanári visszajelzés után fogják tudni kijavítani. Fontos, hogy a visszajelzés ne negatív
hangnemben legyen kritikus, hanem motiváló és ösztönző legyen. A tanári motiváció nagyon
sokat dob a diák hozzáállásán, a visszajelzés pedig nemcsak a tanulmányi eredményeire, hanem
az önbizalmára is jó hatással lehet. Azt is kiemeltem, hogy a leckét úgy adja le, hogy az érdekes
legyen. Ez egy klisé, de a gyakorlatom során rájöttem, hogy nem lehetetlen, ugyanis ha a diákok
látják a lelkesedést, azt, hogy szívesen beszélsz arról a leckéről, őket is érdekelni kedzi. Emellett,
ha fordítasz arra is időt, hogy izgalmasan ragadd meg a témát, képes lehet egy tanár megragadni
a legkevésbé érdeklődő diák figyelmét is. És diákkorombeli tapasztalatból mondom, hogy ami
érdekel, azt sokkal szívesebben és könnyebben tanulja az ember. Ezért is tartom fontosnak, hogy
egy tanár megkedveltesse a tantárgyát a diákokkal. Ez persze nem mindig kivitelezhető,
mindenkit más és más érdekel, azonban egy minimális szintű érdeklődést minden diákból ki
lehet váltani. A humánusság alatt pedig mindössze annyit értek, hogy a diákot egyenrangú félént
kell kezelni, akin nem uralkodni próbálunk, hanem utat mutatni neki, és bölcsességet átadni, akit
megértünk, ha problémája van, akire odafigyelünk, és akit nem csupán tanítunk, hanem nevelünk
is.

Összességében tehát kijelenthetem, hogy nagyon sokat köszönhetek a bölcsész kari

alapképzésnek és a pedagógiai képzésnek, ugyanis az ideális tanárról kialakított képemet
nagyban megváltoztatta ez a három évnyi tapasztalat és új ismeretekkel való gazdagodás. Az
iskolás éveimben kialakult naiv tanárideálom egy érett és gyakorlati tapasztalat alapján
megkonstruált tanárideállá alakult, amihez igazodva (remélem) én is jó tanárrá válhatok.