Ideális tanárképem

Amióta én is egyetemen vagyok, és végzem a tanítóképzőt is, sokat gondolkodok

azon, hogy milyen az ideális tanár, milyennek kell lennem, ha én is a gyerekek, diákok közé
kerülök. Erre még mindig nem tudtam teljes mértékben válaszolni, de ennek az az oka, hogy
úgymond még nem kerültem ki teljesen a „terepre”, így nem tudok a tanítás általi
tapasztalatról beszélni. Azonban tudok arról beszélni, amit tizenkét évig láttam és
tapasztaltam az iskolában, illetve az egyetemi oktatásban is. Számomra az első tanár, aki azt
sugározta, hogy milyen az igazi tanító, az ötödik osztályos tanítóm volt. Ő még a régi
rendszerben végezte a tanítóképzőt, és mint már nyugdíjas tanár kezdett tanítani engem. Ő
volt az a személy, akitől azt tanultam, hogy néha muszáj szigorúnak lennie a tanárnak, illetve
kell legyen egyféle tartása. Igaz, hogy ez a tanítónő még abban a rendszerben tanult és
tanított, amikor a tanárszerep ki volt emelve, mint az osztály előtt álló „tudás” jelenik meg, de
ennek ellenére azt gondolom, hogy tanulni tudtam, és tudok a mai napig is tőle,
visszaemlékezve az óráira. Egy másik meghatározó személyiség a pedagógusi életemben a
középiskolai magyar tanárom volt. Szerettem azt, ahogyan tanított, bejött órára, és a kellő
szigorúsággal, fegyelemmel, és mégis gondoskodóan irányított bennünket a tanulmányaink
alatt. Volt eset arra is, hogy megszidott, leszidott bennünket, rossz jegyet adott a jó
tanulóknak is, de mégis emiatt vált szerethetővé. Egy számomra mindig is maradandó emlék
marad az, amikor arra a kérdésre, hogy milyen a jó pedagógus, ő a következőképp válaszolt:
A jó pedagógus nem törekszik olcsó népszerűségre a diákok körében, nem helyettük dolgozik,
hanem az ő munkájukat segíti, pincér, aki nem helyettük akar gondolkodni, hanem felkínálja
önálló gondolkodás lehetőségeit. Ez a megfogalmazás már akkor megfogott, és így harmadév
végére tudatosult bennem az, hogy igen, tényleg ilyennek (is) kell lennie az ideális tanárnak.

Szerintem a jó pedagógus meg kellene tudja szerettetni magát a tanítványaival, de ezt

nem azzal az olcsó népszerűséggel teszi, amit a tanárom is említett. El kell tudja nyerni úgy a
diákjai tiszteletét, megbecsülését, szeretetét, hogy nem az „én vagyok a tanár és kész”
jelenséget használja, hanem az a személy, aki a diákoknak él, értük dolgozik. Ennek nem azt
kell jelentenie, hogy nem szigorú, úgymond „laza”, mindent megenged a diákoknak, csakis
azért, hogy tiszteljék, szeressék őt. Ellenkezőleg! Kellő szigorúsággal kell rendelkeznie, nem
szabad különbséget tennie a diákjai között, igazságosan kell osztályoznia, nem jegyek által
nyeri el a diákjai szeretetét, nem befolyásolni akarja diákjait, hanem tanítani, nevelni,
gondoskodni róluk, megtanítani gondolkodni őket. Figyelmesnek kell lennie, kellő
önbizalommal kell rendelkeznie, úgy kell kiállnia a diákjai elé, aki határozott, tudja hogyan és
mit kell csinálnia. És mindezt türelmesen és megértően kell csinálja. Nem azt jelenti, hogy
elnézi a diákoknak, ha nem írnak házi feladatot, vagy ha kellőképpen nem végzik el a
feladatokat, hanem ezt a fajta magatartást is úgy „jutalmazza”, hogy azzal ne is sértse meg a
diákot, de azért hívja fel a figyelmét arra, hogy mi helyes és mi nem. Elsődleges célom nekem
is az, hogy a diákokat tanítsam meg gondolkodni, használni a fejüket, arra hogy bízzanak
magukba, és ne mint főnökükre nézzenek rám, hanem mint aki segítőtársuk.

Számomra az ideális tanár az, aki nem érezteti a diákokkal szemben, hogy „ki vagyok
én”, „egyetemet végzett személy vagyok”, „én vagyok a TANÁR, te csak DIÁK vagy” és
hasonló megnyilvánulások által, hanem úgy jelenik meg, mint aki azért van ott a diákok
körében, hogy segíthessen nekik. Az alternatív tanárkép szimpatikus számomra abból a
szempontból, hogy ott a tanár, mint facilitátor jelenik meg, és nem pedig az uralkodni akaró
személy. Végezetül pedig lényegesnek tartom azt, hogy a tanár mindezt úgy csinálja, hogy
szereti azt, amit csinál, kötelezze el magát a szakmájának. Ez nem azt jelenti, hogy úgy fogja
fel, mintha kötelező lenne mindaz, amit csinál, hanem szeresse szakmáját, és ne pedig
muszájból csinálja. Fejlessze magát, hallgassa meg kollégái, diákjai véleményét, és használja
fel munkájába ezeket a visszajelzéseket. Ha egy tanár, úgy végzi mindennapi munkáját, hogy
nem szereti, azt a diákok is megérzik tanításában, megnyilvánulásaiban, és ezzel csak árthat a
diákoknak.