You are on page 1of 8

Digitális kultúra 5.

OH-DIG05TA
Tanmenetjavaslat

1
Bevezetés

A tankönyv az 5/2020 (I. 31.) Korm. rendelettel módosított 110/2012 (VI. 4.) Korm. rendelettel kiadott Kerettanterv az általános iskolák számára
megnevezésű kerettanterv Digitális kultúra tantárgyra vonatkozó előírásai alapján készült.
A kerettanterv a tananyagot három fő téma köré szervezi: digitális írástudás, problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel, információs
technológiák.
A tanmenet szervesen kapcsolódva az alsó tagozat cselekvésközpontú didaktikai megközelítésmódjához, a tanulók közvetlen tapasztalataiból építkezik. A
fogalomalkotás menete minden esetben a motiváció biztosítása mellett, a tanulók közvetlen digitális környezetének összetevőiből, cselekvéseiből,
történéseiből indul ki. A kellően megalapozott, kis lépésekben megvalósuló új ismeret feldolgozását olyan mennyiségű rendszerező, gyakorló és összefoglaló
tanóra követi, mely megteremti a kellően szilárd, többféle szituációban is alkalmazható digitális kompetenciák kialakításának pedagógiai hátterét.
A tanmenet által javasolt óraszámok elosztása jó támpont a tárgyat tanító tanárok számára, de ezektől kismértékben, az adott tanulócsoport ismeretében el
lehet térni. A javasolt tevékenységek részletes leírása nagyban megkönnyíti az adott tanítási óra megtervezését, egyben jól jelzi a tankönyv szerzőinek
törekvéseit. 5. osztályban is érdemes minél több cselekvési, konkrét tapasztalatszerzési lehetőséget adni a tanulóknak, passzív résztvevők helyett aktív
alkotókká téve őket ezáltal a kompetenciafejlesztés folyamatában.

2
Óraszámok felosztása

Képességfejlesztés,
Teljes Kerettantervi
Új tananyag feldolgozása összefoglalás,
Témák óraszám órakeret
(óraszám) gyakorlás, ellenőrzés
(óraszám)
I. Robotika, algoritmizálás, programozás 6 6 12 12

II. Bemutatókészítés, multimédiás elemek készítése 5 7 12 12

III. e-Világ és online kommunikáció 7 1 8 8

IV. A digitális eszközök használata 2 0 2 2

A kerettantervben megjelölt fejlesztési


Az óra Javasolt tevékenységek,
Az óra témája Új fogalmak feladatok, ismeretek, tanulási
sorszáma munkaformák
eredmények
I. Robotika, algoritmizálás, programozás

Ötletelés a robotok fajtáiról, tevékenységeiről.


Az összegyűjtött információk rendszerezése,
csoportosítása. A szenzorok fajtáinak közös
Robotika
összegyűjtése. Robotgenerációk áttekintése.
alapfogalmak
Ötletelés arról, hogy egy második generációs
megismerése, Robot, robotgenerációk, szenzor,
1. . Robotvezérlési alapfogalmak robotra milyen tevékenységet lehetne rábízni az
közös érzékelés, döntés, cselekvés.
iskolában. Kitekintés a harmadik generációs
összegyűjtése és
robotokra. Miért fontos, hogy egyes robotok
rendszerezése
önállóan legyenek képesek speciális (pl.
kutatási) feladatok ellátására? Ötletelés, közös
megbeszélés.
2. Készítsünk Virtuális robot, robotszimulációs Hétköznapi tevékenységek és információáramlási Hétköznapi tevékenységhez kapcsolódó

3
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
Az óra Javasolt tevékenységek,
Az óra témája Új fogalmak feladatok, ismeretek, tanulási
sorszáma munkaformák
eredmények
folyamatok algoritmusának elemzése, tervezése. A
problémamegoldáshoz tartozó algoritmuselemek
megismerése; algoritmus leírásának módja. Nem algoritmusok leírása csoportmunkában. Önálló
számítógéppel megoldandó feladatok algoritmuskészítés egy robot labirintusból való
kijuttatásához. Az algoritmizálás nem
algoritmizálása. A gyakorlati életből vett egyszerű
számítógépes megvalósítása, az algoritmus
környezet, robot vezérlése, problémák megoldása algoritmusok segítségével. eljátszása, személyes élmények szerzése
utasítás, algoritmus, Az algoritmikus gondolkodás fejlesztése. A
algoritmust! (bekötött szemű diák végigvezetése egy
mondatszerű leírás, problémamegoldáshoz tartozó algoritmuselemek útvonalon utasítások kiadásával). Mozgások
folyamatábra, szekvencia.
megismerése; algoritmus leírásának módja. Az vezérlése valós környezetben, az eredmények
együttműködési készség fejlesztése csoportos tesztelése, elemzése. A csoportos játék során
feladatmegoldások és projektmunkák során. szerzett tapasztalatok robotikai vonatkozásának
Algoritmusok megvalósítása, modellezése megbeszélése.
egyszerű eszközök segítségével.
Blokk, blokkprogramozási Blokkprogramozási környezet bemutatása, közös
környezet, programozás, kipróbálása. Blokkok másolásának, törlésének
munkaterület/kódterület, bemutatása. Blokkok működésének önálló
blokkok kategóriái, műveletek felfedezése. Program végrehajtásának
Ismerkedés a A tanuló ismeri és használja a blokkprogramozás
blokkokkal, program bemutatása, kipróbálása. Program mentési és
3. blokkprogramozá alapvető építőelemeit. Az algoritmikus
végrehajtása, futtatása, tesztelés, betöltési lehetőségeinek bemutatása, kipróbálása.
si környezettel gondolkodás fejlesztése. Tesztelés, elemzés
elemzés, hibajavítás, program Robotpálya elkészítése, robot alakjának
mentése, betöltése, szereplő megrajzolása. Objektum tulajdonságának és
alakjának (jelmez) beállítása, viselkedésének beállítását igénylő feladat
háttérkép beállítása. megoldása blokkprogramozási környezetben.
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
A virtuális robot egyszerű eszközök segítségével. A tanuló ismeri és
vezérlése használja a blokkprogramozás alapvető Virtuális robot előreléptetése a paraméterben
Kódolás, programozás,
4. blokkprogramozá építőelemeit. A programozás építőkockái. Az megadott értékkel. Robot irányítása
paraméter, vezérlés
si környezetben. algoritmikus gondolkodás fejlesztése. billentyűzettel.
Gyakorlás.
Robotvezérlési alapfogalmak. Tesztelés, elemzés
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
egyszerű eszközök segítségével. A program Gyakorló feladatok megoldása egyéni, páros,
Gyakorlás,
5. - megtervezése, kódolása. Az együttműködési illetve csoportmunkában. Az elkészült munkák
ellenőrzés
készség fejlesztése csoportos feladatmegoldások és bemutatása, értékelése.
projektmunkák során. Tesztelés, elemzés
A robot irányítása Főprogram, útvonalrajzolás, Algoritmusok megvalósítása, modellezése Főprogram szerepének és használati módjának
6.
utasítások ciklus, ciklusmag, számlálós egyszerű eszközök segítségével. A programozás bemutatása. A robot által bejárt útvonal

4
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
Az óra Javasolt tevékenységek,
Az óra témája Új fogalmak feladatok, ismeretek, tanulási
sorszáma munkaformák
eredmények
építőkockái. Szekvencia, elágazások és ciklusok. A megrajzolásának bemutatása, kipróbálása.
segítségével. ciklus, végtelen ciklus, feltételes
vezérlési szerkezetek megfelelői egy programozási Önálló feladatmegoldás a különböző ciklusok
Gyakorlás ciklus
környezetben. Tesztelés, elemzés megvalósításával kapcsolatban.
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
egyszerű eszközök segítségével. A programozás
építőkockái. Szekvencia, elágazások és ciklusok; Alapalgoritmus működésének közös
egyszerű algoritmusok tervezése az alulról felfelé megbeszélése, algoritmus módosítása egyénileg
A fal érzékelése. Lépésenkénti finomítás,
7. építkezés és a lépésenkénti finomítás elvei alapján. a módosított feladat megoldásához. Algoritmus
Gyakorlás színérzékelés
A vezérlési szerkezetek megfelelői egy megvalósítása blokkprogramozási környezetben,
programozási környezetben. Az algoritmus egyéni kísérletezés.
végrehajtásához szükséges adatok és az
eredmények kapcsolata. Tesztelés, elemzés
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
egyszerű eszközök segítségével. A program Gyakorló feladatok megoldása egyéni, páros,
Gyakorlás,
8. - megtervezése, kódolása. Az együttműködési illetve csoportmunkában. Az elkészült munkák
ellenőrzés
készség fejlesztése csoportos feladatmegoldások és bemutatása, értékelése.
projektmunkák során. Tesztelés, elemzés
Programozzunk Indításkor és állandóan blokkok működésének
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
micro:biteket! micro:bit, egylapkás bemutatása egyszerű animáció készítése során. A
egyszerű eszközök segítségével. A program
9. Animációk miniszámítógép, makecode és B gombok lenyomását kezelő blokkok
megtervezése, kódolása. Animáció, grafika
készítése. alkalmazás, animáció működésének bemutatása. Egyéni kísérletezés és
programozása. Tesztelés, elemzés
Gyakorlás feladatmegoldás.
Programozzunk
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
micro:biteket! Gesztusok használatának bemutatása,
egyszerű eszközök segítségével. A program
10. Használjuk az Gesztusok, változók virtuálisdobókocka-alkalmazás készítése során.
megtervezése, kódolása. Számok és szöveges
érzékelőket! Egyéni kísérletezés és feladatmegoldás.
adatok. Tesztelés, elemzés
Gyakorlás
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
Programozzunk
egyszerű eszközök segítségével. Elágazások, Kő, papír, olló mintaalkalmazás kipróbálása.
micro:biteket! Elágazás, egyszerű elágazás,
11. feltételek kezelése; többirányú elágazás. Az Egyéni kísérletezés. Ötletelés az alkalmazás
Játék készítése. többirányú elágazás
algoritmus végrehajtásához szükséges adatok és az továbbfejlesztési lehetőségeiről.
Gyakorlás
eredmények kapcsolata. Tesztelés, elemzés
Algoritmusok megvalósítása, modellezése
egyszerű eszközök segítségével. A program Gyakorló feladatok megoldása egyéni, páros,
Gyakorlás,
12. - megtervezése, kódolása. Az együttműködési illetve csoportmunkában. Az elkészült munkák
ellenőrzés
készség fejlesztése csoportos feladatmegoldások és bemutatása, értékelése.
projektmunkák során. Tesztelés, elemzés
II. Bemutatókészítés, multimédiás elemek készítése

5
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
Az óra Javasolt tevékenységek,
Az óra témája Új fogalmak feladatok, ismeretek, tanulási
sorszáma munkaformák
eredmények
Első Bemutató, felbontás, képpont, Vezetett egyéni munka a képek keresésekor, vita
13. Bemutatószerkesztési alapelvek
bemutatónk képek keresése és megbeszélés.
Szövegdoboz. Szöveg
láthatósága, olvashatósága és
A képeket kísérő
14. szövegek
mennyisége. Betűtípus, Bemutatószerkesztési alapelvek Vezetett egyéni munka, vita és megbeszélés.
betűszín, háttérszín. A szöveg
igazítása
A könnyebben haladóknak: A szél c. feladat. A
Feladatleírás és minta alapján bemutató létrehozása, nehezebben haladóknak: Magyar kutyafajták c.
15. Feladatok
szerkesztése más tantárgyakhoz, iskolai élethez. feladat. Egyéni munka, szükség szerint a társak
vagy tanár segítségével.
Bemutatókészítő vagy szövegszerkesztő
Rajzok a Rasztergrafika, vektorgrafika. programban vektorgrafikus rajzeszközökkel Vezetett egyéni munka. A tankönyv rávezető
16. bemutatóban Tükrözés, forgatás ábrakészítés más tantárgyak tananyagához kérdéseinek közös megbeszélése.
kapcsolódó témában
Előrehaladáshoz igazodó feladat elkészítése a
Bemutatókészítő vagy szövegszerkesztő
könyv leírásai és mintái alapján. Mely alakzatok
programban vektorgrafikus rajzeszközökkel
17. Feladatok
ábrakészítés más tantárgyak tananyagához
készíthetők el még könnyen, geometrikus
elemek felhasználásával? Egyéni munka,
kapcsolódó témában
szükség szerint a társak vagy tanár segítségével.
Animációk, sorrend, animációk Olyan bemutatók megtekintése, ahol van szerepe
beállítása, lejátszás Bemutatószerkesztési alapelvek. A bemutató az animációnak, és olyan bemutatók vetítése,
18. Animációk
automatizálása. Az animációk objektumaira animációk beállítása ahol nincs funkciója az animációnak. A tanulók
szerepe mondják el és indokolják véleményüket.
A virág részei vagy a Kisgöncöl c. feladat
Bemutatókészítő vagy szövegszerkesztő
elkészítése. Nehézséggel küzdő gyerekeknek A
programban vektorgrafikus rajzeszközökkel
19. Feladatok
ábrakészítés más tantárgyak tananyagához
virág részei néhány felirata elhagyható. Egyéni
munka, szükség szerint a társak vagy tanár
kapcsolódó témában
segítségével.
Képek vágása. Motívumok.
Bemutatók Bemutatószerkesztési alapelvek. Képkorrekció
Átlátszóság. Színegyezőség Vezetett egyéni munka a bemutatókészítéskor és
20. fényképrészletek
szerinti vágás. A képek
végrehajtása digitális képeken, ami a további
átlátszó képek interneten történő keresésekor.
kel alkalmazáshoz vagy feldolgozáshoz szükséges
sorrendje
Előrehaladáshoz igazodó feladat elkészítése a
könyv leírásai és mintái alapján: A csírázás
Feladatleírás és minta alapján bemutató létrehozása,
21. Feladatok
szerkesztése más tantárgyakhoz, iskolai élethez
folyamata, A burgonyabogár fejlődése vagy A
jáki templom. Egyéni munka, szükség szerint a
társak vagy tanár segítségével.
22. Bemutató Fénykép előtere és háttere. Kép önálló rögzítése és tárolása digitális Képek önálló készítése és feldolgozása.

6
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
Az óra Javasolt tevékenységek,
Az óra témája Új fogalmak feladatok, ismeretek, tanulási
sorszáma munkaformák
eredmények
eszközökkel, digitális fényképezőgéppel,
Fénykép készítése, okostelefonnal. A saját eszközzel készített képből
készítése saját számítógépre másolása. képrészlet kivágása prezentációhoz való Mobiltelefonos képfeldolgozás. Tanulócsoport
fotókból Fényképfeldolgozó felhasználás céljából. Képkorrekció végrehajtása sajátságaihoz alkalmazkodó munkaforma.
mobilalkalmazások saját készítésű digitális képeken, ami a további
alkalmazáshoz vagy feldolgozáshoz szükséges
Tanulócsoport sajátságaihoz alkalmazkodó
Feladatleírás és minta alapján bemutató létrehozása,
Animációk: mozgásvonal, csoportba munkaforma. A feladat egyes részei
23. mozgásvonalak foglalás
szerkesztése más tantárgyakhoz, iskolai élethez. A
elhagyhatók, vagy kioszthatók több
bemutató objektumaira animációk beállítása
tanuló(csoport) között.
Tanulócsoport sajátságaihoz alkalmazkodó
Feladatleírás és minta alapján bemutató létrehozása,
Animációk: mozgásvonal, csoportba munkaforma. A feladat egyes részei
24. mozgásvonalak 2 foglalás
szerkesztése más tantárgyakhoz, iskolai élethez. A
elhagyhatók, vagy kioszthatók több
bemutató objektumaira animációk beállítása
tanuló(csoport) között.
III. e-Világ és online kommunikáció

Páros vagy csoportmunka segítségével


e-Világ, információs Az információs technológia fejlődésének gazdasági, gyűjtőmunka: online elintézhető hétköznapi
társadalom, hálózat, internet,
Információs környezeti, kulturális hatásai megismerése. Az ügyek; milyen lesz a jövő technológiája; az
25. domainnév és felépítése,
társadalom informatikai eszközhasználat következményeinek informatikai/digitális eszközök túlzott
böngészőprogram, digitális
megismerése. használatának következményei. Weboldalak
eszközök
keresése, megismerése.
Információ, adat, képek keresése. Keresési
Az információ szerepe a modern társadalomban.
Keresés a keresőoldal, kulcsszavas eredmények megadott szempontok alapján való
26. világhálón keresés, adatbázis
Információkeresési technikák és stratégiák
szűrése, értékelése. Képadatbázisokban való
elsajátítása.
keresés.
Az információ szerepe a modern társadalomban.
speciális keresés, felhasználási
Keresés a Információkeresési technikák és stratégiák Hivatkozás készítése. Útvonal tervezése.
27. jog, hivatkozás, online térkép,
világhálón elsajátítása. Speciális keresési lehetőségek Keresési találatok értékelése.
web2.0
megismerése.
A digitális környezet, és az e-Világ etikai
problémáinak megismerése. Adatok biztonságos
virtuális személyiség, nyilvános kezelése, technikai és etikai problémák Adatvédelmi beállítások megismerése,
A virtuális adat, személyes adat, megismerése. A hálózatokat és a személyes
28. használata. Jelszó készítése. Adatok
személyiség adatbiztonság, adatvédelem, információkat érintő fenyegetések, az adatok csoportosítása: nyilvános és személyes adat.
digitális lábnyom védelmét biztosító lehetőségek megismerése,
alkalmazása.
Online e-mail, e-mail fiók részei, e- Elektronikus kommunikáció lehetőségeinek, a Postafiók felépítésének megismerése. Az
29.
kommunikáció mail-cím és felépítése, családi és az iskolai környezet elektronikus elektronikus kommunikáció gyakorlatában

7
A kerettantervben megjelölt fejlesztési
Az óra Javasolt tevékenységek,
Az óra témája Új fogalmak feladatok, ismeretek, tanulási
sorszáma munkaformák
eredmények
szolgáltatásainak megismerése, használata. Online felmerülő problémák és a biztonságot szavatoló
személyes e-mail, hivatalos e- kommunikációs csatornák önálló használata, online beállítások megismerése. Elektronikus levél
mail kapcsolattartás. írása. Személyes és hivatalos e-mail írása.
Az internetes zaklatás különböző formáinak Elektronikus kommunikáció szabályainak
megismerése, védekezés és segítségkérés. megismerése, értékelése. Üzenetküldő és
Közösségi közösségi oldal, internetes
30. Elektronikus kommunikációs szabályok csevegőprogram használata az elektronikus
oldalak, chat zaklatás, bántalmazás, chat
megismerése. Online kommunikációs csatornák kommunikáció szabályainak betartásával. Online
önálló használata, online kapcsolattartás. beszélgetések megalkotása.
Az operációs rendszer mappáinak, fájljainak és a
felhőszolgáltatásoknak az önálló kezelése. Felhőszolgáltatások megismerése, alkalmazása:
felhőszolgáltatás, tárhely,
Felhőszolgáltatás Adattárolás és -megosztás felhőszolgáltatások adattárolás, adatmegosztás, dokumentum
31. feltöltés, megosztás, adattárolás,
ok használatával. Etikus és hatékony online létrehozása (közös szerkesztés), bemutató és
megosztás
kommunikáció a csoportmunka érdekében. kérdőív készítése.

Rendszerezés, Egyszerű és komplex feladat Egyéni, csoportos vagy páros feladatmegoldás.


32. Fogalmak, ismeretek rendszerezése, ellenőrzése.
összefoglalás megoldása, ellenőrzése. A feladatok közös ellenőrzése, értékelése.

IV. A digitális eszközök használata

Az informatikai eszközök működési elveinek


Mire használunk megismerése és használata. Az informatikai
A számítógépek
számítógépeket? Processzor, eszközök be- és kiviteli perifériái, a háttértárak,
33. és főbb Frontális munka, megbeszélés, vita.
mag, órajel, memória, gigabájt, továbbá a kommunikációs eszközök. A felhasználás
alkatrészeik
alaplap, háttértár, perifériák szempontjából fontos működési elvek és
paraméterek
Programok,
program, operációs rendszer, Az informatikai eszközök működési elveinek
operációs
34. alkalmazás indítása, bootolás, megismerése és használata. Az informatikai Frontális munka, megbeszélés, vita.
rendszerek, fájlok
fájl, kiterjesztés, mappa eszközök, mobileszközök operációs rendszerei
és mappák

You might also like