Abesszíniát először 1895-ben, az 

első olasz–etióp háború során próbálta meg elfoglalni az

olasz hadsereg, a támadás azonban súlyos vereséggel végződött Adua mellett. Benito
Mussolini 1934-ben úgy döntött, hogy a kiépítendő olasz gyarmatbirodalom számára
megszerzi az országot. Tervét még 1935 januárjában jóváhagyták a franciák. A brit
külpolitika – arra számítva, hogy az olaszok csak az ország egy részét kívánják megszállni –
eleinte nem kifogásolta a támadási szándékot, Abesszínia egészének olasz kézre jutását
azonban fenyegetőnek ítélte meg. Brit elemzések szerint a francia–olasz
együttműködés földközi-tengeri, az olasz térnyerés egyiptomi pozíciójukat és a Vörös-
tengeren át Indiába vezető út biztonságát veszélyeztette. Figyelmeztetésül a Földközi-
tengerre vezényelték a brit flottát, ez az akció azonban hatástalan maradt.
A Val Val incidens[szerkesztés]
A háború kiváltó okát az ún. Val Val incidens jelentette. A Val Val oázist a
térképek Etiópia részeként tüntették fel, de az olasz hadsereg helyi bennszülöttekből
toborzott katonái állomásoztak a környékén. 1934. december 5-én egy körülbelül ezer
fős etióp hadoszlop megtámadta az oázisnál állomásozó olasz katonákat, akik
ellenálltak, majd a segítségükre érkező reguláris olasz katonák néhány repülőgéppel és
tankkal kiegészülve elkergették a támadókat. Bár hasonló incidensek ekkoriban
mindennaposak voltak, de ezt az esetet kürtölte szét Mussolini és az olasz sajtó. Mindkét fél
a Népszövetséghez fordult. Ott a viták elhúzódtak egészen 1935 októberéig, a háború
kitöréséig.
Az olasz támadás és a Népszövetség reakciója[szerkesztés]
Mussolini 1935. október 2-án éjjel adta ki a parancsot a támadásra. Az időpontot elsősorban
az indokolta, hogy ekkorra ért véget az esős évszak. A két olasz
gyarmaton, Eritreában és Olasz Szomáliföldön addigra mintegy kétszázezer katona
(részben olaszok, részben afrikaiak, főként szomálik és líbiaiak) gyűlt össze. Az olasz
gyarmati hadsereg parancsnoka Emilio de Bono tábornok, Mussolini régi fasiszta
harcostársa volt. Etiópiát két irányból támadták: északon de Bono vezetésével (Eritrea
felől), míg délről, Olasz Szomália felől Rodolfo Graziani tábornok parancsnoksága alatt.
A háború ténylegesen 1935. október 3-án, hajnali öt órakor kezdődött, amikor de Bono
százezer katonája átlépte a Mareb-folyót, Etiópia és Eritrea határát. Néhány óra múlva
bombatámadás érte Aduát és Adigratot.
Október 7-én a Népszövetség agresszornak minősítette Olaszországot, és gazdasági
szankciókat vezetett be ellene. Az embargó azonban – elsősorban a brit kereskedelmi
érdekek miatt – nem vonatkozott a háborúhoz elengedhetetlen szénre, vasra és kőolajra.
Ráadásul a szankciókat megszavazó negyvenkilenc állam közül hiányzott az Amerikai
Egyesült Államok, míg az olaszoknak szintén szállító Németország már korábban kilépett a
Népszövetségből.
Az esemény első szakasza[szerkesztés]
Az északi fronton az olaszok eleinte nem ütköztek heves ellenállásba, mert Hailé Szelasszié
etióp császár felmérte a helyzetet, és a védekezés lehetőségét a tengerparttól távoli, döntő
ütközetben vélte, amikorra az olaszok utánpótlási útvonala meglehetősen hosszúra nyúlik. A
fasiszta csapatok így október 15-én könnyedén vonultak be Etiópia ősi egyházi
székhelyére, Akszúmba. Délen Graziani ennél hevesebb ellenállásba ütközött, amelyet csak
november elejére sikerült megtörnie, de ezután is súlyos veszteségeket szenvedett.
Északon Akszúm elfoglalása után az olasz előrenyomulás lendülete megtört. Ennek több oka
volt. Egyrészt a vártnál több időbe telt az utánpótlási útvonalak kiépítése, másrészt az olaszok
rájöttek, hogy az etiópok nem vállalnak fel nyílt ütközeteket, s ez óvatosságra intette de Bono
tábornokot. Mussolini azonban elsősorban de Bonót hibáztatta a lassúságért, s arra próbálta
rávenni, hogy harci gázok bevetésével próbálja megtörni a gerilla harcmodorra
berendezkedett etiópokat. Mivel de Bono erre nem volt hajlandó (a harci gázok használatát
már akkor is tiltották a nemzetközi egyezmények), de Bonót leváltották, és helyére Pietro
Badoglio tábornokot nevezték ki.
Az esemény második szakasza[szerkesztés]
Az etióp uralkodó, aki Dessziében alakította ki főhadiszállását, 1935. december közepén
döntött a Tembien-hegység körzetében megindítandó ellentámadásról. A támadás eleinte
sikeres volt, azonban Badoglio harci gázok bevetésével szétzilálta az etióp harcvonalat. Nem
sokkal később, 1936. január elején a déli fronton Graziani tábornok (ugyancsak mérges gázok
segítségével) döntő ütközetet nyert. A legsúlyosabb harcok 1936. február 10. és április 4.
között zajlottak az északi fronton. Ezekből Hailé Szelasszié tevőlegesen is kivette a részét
egy légvédelmi gépágyú kezelésével, sőt meg is sérült a harci gázok következtében.