Szociológiatörténet 1. – 2.

Beadandó

Durkheim: Az anómiás öngyilkosság- Összefoglaló

Emil Durkheim a francia szociológiai iskola megalapítója, végzettségét tekintve filozófus.

1896-1913 között a „L’Année Sociologique” szakfolyóirat vezető publikusa, és szerkesztője. Életében
megjelent művei: A társadalmi munkamegosztásról 1893, A szociológiai módszertani szabályai 1894,
Az öngyilkosság 1897, A kollektív képzetek 1898, A vallási élet elemi formái 1912

A szociológia alapképzésen Durkheim ezen műve már viszonylag sokszor előkerült, különböző
fejezetek, más és más relevanciával. Az öngyilkosság a szociológia klasszikusává vált, ez Durkheim
egyik fő műve. Mivel már többször olvastam és ismertem a fogalmait, ezért nem okozott különösebb
nehézséget a szöveg olvasása, értelmezése. Helyenként a sok statisztikai adat száraz hatást kelt,
néhol nehezíti a követhetőséget.

A szöveg tartalma véleményem szerint nagyon fontos és releváns tudást ad át, ráadásul egy
nagyon izgalmas témán keresztül teszi ezt meg. A tárgyalt fejezet azt az öngyilkossági típust mutatja
be, amelyet Durkheim anómiás öngyilkosságnak nevez. Összesen négy öngyilkossági típust különít el
a társadalmi integráció és szabályozottság alapján: egoista öngyilkosság, alturista öngyilkosság,
anómiás öngyilkosság és fatalista öngyilkosság. Az anómiás öngyilkosságot tulajdonképpen a
társadalom szabályozó ereje határozza meg.

Durkheim arra jutott, hogy az ipari vagy pénzügyi válságok fokozzák az öngyilkosságok
számát, de nem azért, mert a válságok elszegényítik az embereket, hanem azért, mert a rend és az
egyensúly felborulása (anómiás helyzet) az öngyilkosság felé tereli az emebereket. Ez akkor is így
látszik, ha a változás a nagyobb jólét irányába történik. Ha azzal magyaráznánk az öngyilkosságok
növekedését ezen időszakokban, hogy az élet rosszabb, nehezebb lesz, akkor egyértelműen
csökkennie kellene ezeknek a számoknak jólét idején. Tehát igazából nem a nyomor vagy szegénység
hat az öngyilkosságok növekedésére, hanem maguk a válságok, akár romlást hoznak, akár
felvirágzást. Ez azért van így, mert a válságok, vagy bármilyen túl gyors történés felborítják a kollektív
rendet, zavart okoznak, akkor is, ha pozitív irányúak. Az anómia a modern társadalmakban az
öngyilkosságok alapvető tényezőjévé vált.

Bebizonyítja, hogy azokban a társadalmakban, ahol sok a válás, nagyobb a hajlam az

öngyilkosságra is, mint azokban, ahol a házasságot nem is lehet felbontani. Durkheim szerint a
házzaságok hatása az öngyilkosságokra magában az együttélésben keresendő.
 Kimondja továbbá, hogy a házasság annál inkább kedvez a nőknek öngyilkosság
szempontjából, minél inkább szokásban van a válás, és fordítva. Két dologra következtet: az
öngyilkosság oka a házasság állapotában keresendő, illetve, hogy a házasságzavarait legtöbbször a
férfiak idézik elő. A további megállapításai, amelyek a nők és férfiak testi szükségleteiről, ösztöneiről,
illetve a válás hatásairól szólnak kicsit idejétmúlt felfogásnak látom, nem hiszem, hogy ezek a
gondolatok ma feltétlenül megállnák a helyüket.