A tudományos megismerés módszertana

Etikai kérdések a résztvevő megfigyelés során

Sándor Anna
CFIYYW

“Van, hogy a kutató még azt sem fedheti fel, hogy tudományos megfigyelést

végez, mert ezzel lényegesen befolyásolná a tanulmányozandó folyamatot.

Magától értetődik, hogy ilyenkor az alanyok nem dönthetnek szabadon, hogy

önként vállalják vagy megtagadják-e a részvételt.” (Babbie, 2003, 533.)

Babbie (2003) alapján (2003) elmondható, hogy alapvető társadalomkutatási norma, hogy a

kutatásban önkéntes alapon vehetnek részt az alanyok. Sokszor komoly etikai dilemmát jelent az

önkéntes részvétel normája a terepkutatás területén (Babbie, 2003), amely a kulturális

antropológia egyik alapvető módszertana. Vajon hogyan lehet etikusan megfigyelni egy

bizonyos közösség tagjait anélkül, hogy a kutató nyíltan és egyértelműen közölné ottlétének

célját?

A terepmunka során a kulturális antropológusok alapvető feladata, hogy egy adott népcsoport

vagy közösség tagjait mindennapi életükbe ágyazva vizsgálják, bizalmasan vegyenek részt a

vizsgált csoport életében a megfigyelés időtartama alatt, és a közösségről az “első kézből” érkező

információkat, saját tapasztalataik alapján gyűjtsék. (Prónai, 2007) Világos, hogy ahhoz, hogy az

adott csoportot valóban természetes környezetébe ágyazva lehessen vizsgálni, nem felfedhető a

kutató kiléte, hiszen az könnyen torzíthatná az eredményeket. De vajon hogyan lehet a résztvevő

megfigyelést etikusan végezni? Babbie (2003) alapján ez a kérdés erősen vitatott, a

szakirodalmak között különböző álláspontok lelhetők fel. Prónai (2007) öt etikai kérdést vet fel a

kulturális antropológia terepkutatásával kapcsolatban: (1) Hogyan teheti nyilvánossá a kutató az

eredményeit a vizsgáltak anonimitásának veszélyeztetése nélkül? (2) Biztos lehet abban, hogy az
adatközlők által nyújtott információk soha nem lesznek felhasználva ellenük? (3) Hogyan lehet

biztos abban, hogy a kutatás ténylegesen a vizsgált csoport érdekeit szolgálja? (4) Milyen fokon

hatolhat be egy adott közösség személyes életée? (5) Közbeléphet-e illegális cselekedetek

megakadályozására? Prónai nem veti fel etikai dilemmaként azt, hogy a kutató nem fedi fel a

kutatás tényét, szerinte az antropológusok saját etikai magatartásukért tartoznak felelőséggel,

hiszen folyamatosan etikai kérdésekkel kell szembenézniük, de nem lehet másképpen egy adott

kultúrába ágyazott csoportot vizsgálni. Babbie (2003) ezzel szemben azt állítja, hogy a kutatónak

abban is lehet felelőssége, hogy “jóvá tegye” megtévesztését, és utólagosan tisztázó üléseken

enyhítse az esetlegesen okozott sérüléseket a vizsgáltakban (Babbie, 2003). Az etikai

szempontok helyenként szubjektívek, nem mindig egyértelműek, ezért létrejöttek szakmai etikai

kódexek (Babbie, 2003), ilyen az Amerikai Antropológiai Társaság Etikai Kódexe is, amely azt

állapítja meg, hogy a kutatók elsődleges feladata, hogy felmérjék ezeket az etikai kockázatokat,

és mindent megtegyenek a megelőzésükért. (Prónai, 2007) Ezek alapján megállapítható, hogy a

kulturális antropológia egyik módszertani sajátossága az az etikai vonzat, amelyekkel a

kutatóknak tisztában kell lenniük, és előre meg kell határozniuk azt a tervet, amellyel ezeket a

kritikus pontokat a lehető legjobban kiküszöbölik. A legfontosabb a felelősség, amely alól nem

mentesít senkit az, hogy nem fedte fel a kutatás tényét.

Ezek az etikai kérdések természetesen nem csak a kulturális antropológia területén vetődnekik

fel, hanem minden olyan kutatás során, ahol a tudományos megfigyelés ténye valamilyen okból

nem fedhető fel az alanyok előtt.

Felhasznált irodalom

Babbie, E. (2008). A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó. 532-544.

Prónai Cs. (2007). A kulturális antropológia módszertana. In Boglár L – Papp R (szerk.) A tükör
két oldala. Bevezetés a kulturális antropológiába. Budapest: Nyitott Könyvműhely. 33-75.
Gratulálok, ez reflexió! Nem is tudok belekötni igazán semmibe … 