You are on page 1of 4

Több mint szkeptikus

( A CO2 lepkevadászoknak nem megy az ÉRTELMEZÉS )


Mióta az éghajlatváltozást mint témát sikerrel becsempészték a köztudatba, azóta a
„felvilágosítottak” hatalmas tömegei érzik múlhatatlan feladatuknak hogy beavatkozhassanak.
Tudvalevő (kellene legyen) azonban, hogy a beavatkozás sikerét erősen korlátozhatja, ha a lelkes
tömeg félreérti a dolgok állását és mibenlétét. Eklatáns példával emeli ezt irodalmi rangra egy
klasszikusunk 1, midőn a felkorbácsolt testületi-érzület által Indiába küldött hajórakománynyi
ébresztőóráról ír, amit az ottani álomkór leküzdésére adományozott az izzó segíteni-akarás.
Nos, valahogy így vagyunk ma ezzel a dekarbonizációval is. Huhog sok önjelölt „szakértő”,
besorol mögéjük mégtöbb gyorstalpalót végzett ágens 2, s máris feszít délcegen a „konszenzus”.
Magam – kutatói-múltú vegyészként, távol (és távolságot tartva) az egyre csak sokasodó klíma-
papi gyülekezettől – nem kívánok ellen-huhogni: a nagy hangzavarban tán meg sem hallanék
a hangom. Viszont szembesíteném a huhogó-társulatot a saját értetlenségével.
I.)
Vegyük ehhez elő egy mostani dorgáló-hangvételű cikkük 3 3. ábráját, amit kiegészítettem
két másik ábra 4 alá-montírozásával [olyan forrásokból amelyek „IPCC kompatibilisek”],
hogy láttassam amit ők nem óhajtanak: 1. ábra.
Az 1. ábra felső képe suttogná felénk a rettenetet, amiért a légköri CO2 szintjének a kimutatott
emelkedése lenne a felelős. Igenám, de a légköri CO2 koncentráció alakulása [1. ábra középső képe]
a mutatott 130+ év alatt sehogyse hozható korrelációba a felette-mutatott hőmérséklet-
ingadozásokkal. Amit méginkáb érzékletesebbé tesz az 1. ábra alsó képén az 5-éves átlagolás
folytonos-görbéje. Rögzíthetjük ekként: A (pillanatnyilag) értelmezhetetlen hőmérsékleti
ugra-bugra mögött vezérlőként nem állhat a légköri CO2 szint egyenletes emelkedése. – Akár
antropogén-eredetű az, akár nem. Ezt a (középiskolai-szintű) bizonyítást tehát joggal zárhatjuk ezzel:
Quod erat demonstrandum.

1. ábra: A „globális hőmérsékletemelkedés” esete a légköri CO2 szinttel

1
Most pedig nézzük a verbális megvezetés próbálkozásait:
a) „A klímaszkeptikusoknak nem jön ki a matek” írógárdája ekként indít: [az éghajlatváltozás]
„okai azonban sokrétűek és a tudomány olyan mélységeibe vezetnek, ahol a kritikus olvasó megfelelő
szakmai ismeretek és adatok hiányában elbizonytalanodhat. Talán eme bizonytalan érzés is teszi, hogy
örömmel olvas a laikus érdeklődő szinte minden ismeretterjesztő írást, melynek szakmailag hiteles
szerzőjétől segítséget remélhet a probléma megértésében”.
Amiben megfigyelhetjük:
i) Mily odaadó képlékenységgel alakul át a tudomány sokrétűsége iránt érdeklődő
kritikus olvasó nagyhirtelen laikus érdeklődővé,
ii) Hogyan is hajtja ezt a laikussá lefokozott kritikus olvasót a bizonytalan érzés
az örömteli olvasás felé [Ez bizonyára klíma-pszichológiai preambulum kell legyen],
iii) Az ismeretterjesztői írás is szakmailag hiteles ha annak szerzője a huhogók táborából való –
szemben azzal ha „szkeptikus”, mert akkor a hihetőségére más normák vonatkoznak. Akkor is
ha szelíden az 1. ábrán mutatotthoz hasonlóakkal szembesíti a huhogókat, de akkor is ha olyan
szakcikket publikál 5 amihez a huhogók nem képesek felemelkedni – rögzítik ezt pamfletjükben
lejjebb, azzal a körmönfontsággal amelynek jellemzője hogy az érvelés a saját farkába harap.
b) Szerepkörük erősítéséül a Kormány gyámolítójának tüntetik fel magukat. De ennyi nem elég:
ellenségként minősítik azokat, akik nem velük huhognak. Egységes besorolást kap mindenki
aki nem velük tarisznyázik, a szkeptikus leminősítéssel.
Amennyiben e tartalom abban a szerencsében részesül hogy eljut Kormány-fülekbe,
elmondanám: Mi – akik a huhogók tévedéseit a tudomány zsámolyáról is világosan látjuk –
szintén támogatni szeretnénk hazánk Kormányát (mindennemű tolakodás nélkül). Ha mással
nem, hát azzal hogy rámutatunk: Melyik az út amelyen elvérezhet az ország – hogy lehetőleg
ne lépjenek rá, vagy legalább forduljanak vissza róla még idejében.
II.)
Szégyenletes illogikátlansággal terhes a dekarbonizációs gondolati-közösség 6 egy másik
szószólójának a mostani prezentációja is 7, nem is egy helyütt.
Elbódító hatású a bemutató azon ábrája, amelyik az effektív kisugárzási magasság (EEH)
emelkedését lenne hivatott alátámasztani. (Nagy kár, hogy az alkotó figyelme megbiccent az
összerakásakor, ugyanis a két álló háromszög helyet kellene cseréljen a mondandó érdekében.) Aki az
andalító mesét ott lenyelte, az is megrökönyödhetne a folytatáson: az EEH happy-endjébe ugyanis
belezavar nemkevés tényező:
a) Az hogy a hűlő-melegedő légtömegek a fajsúlyváltozásuk következtében
akkor is áramlanak és keverednek ha a szélcsend éppen tökéletes,
b) A légkörben mindig jelenlevő vízgőz, amely:
i) A CO2 mennyiségének többszöröseként van ott jelen,
ii) Fázis-átalakulásokon megy át légköri tartózkodása során. Ami:
 vastagon beleszól a hő-viszonyokba: kicsapódása hőt termel, gázneművé párolgása hőt von el,
 totális „káoszt” visz az infravörös elnyelési viszonyokba,
 alkalmasint magába-old a légköri CO2-ből, amely H2CO3-ként már másféle IR aktivitást mutat.
[Teszem már magam hozzá az utóbbiakat.]
Tehát mindezt mellőzni kellene hogy a sematikus EEH értelmezés álljon. Akinek ez megy,
az „erősíti a konszenzust” – akinek nem, az viszont „szkeptikus”.
A lehűlés ill. felmelegedés kivédhetetlenségének az eszkalációját sugalló kép (itt 2. ábra)
„matekjából” pl. az maradt ki [és e mulasztás miatt áll elő minden kavarodás], hogy ha az energia-input
változása Δ nagyságú, akkor a keltett változás attól nem független mértékű: bármilyen
mechanizmusokon átívelő is legyen, egy új/másik egyensúlyi-állapot körüli stabilizáció felé halad,
a rendszerre-jellemző relaxációs-idővel. Ha ez nem így állna, akkor előbb-utóbb összeütközésbe
kerülne az energia-megmaradással, ideológiai-lendületet kínálva ezáltal a sokáig háttérbe szorult
perpetuum mobile ágazatnak.
N.B.: azt a dolgozatot viszont [ref.5], amelyik alapállásból efféle peremfeltételek
teljesülését megkívánva analizál és építkezik, ez a csámpázva-érvelő tábor
lehurrogja, alkotóját kiközösíti, művével együtt igyekszik a tudományon kívülre
taszigálni. – Amitől szenved, szótlanul, a Tudomány is.

2
2. ábra: Haszpra: Ha a MELEGEDÉS , akkor a MELEGEDÉS .
De igazán figyelemreméltó – ha a helyzet siralmas komolysága engedné, börleszknek mondanám – az,
ahogyan az előadó a fenti melegedési-cirkusz bemutatása előtt közvetlenül ezt a mondatot
komolykodja elő [38:15-től a videóban, frissebb jégkori mérések eredményeinek engedve 8]: „Bizony, az
üvegházhatású gázok koncentráció-változása picit késik a hőmérséklethez képest, tehát nem lehet oka
a hőmérsékletváltozásnak; ez inkább lehet valamiféle következmény.” Magyarul: Rögzítette a folyamatok
IPCC-mitológiával ELLENTÉTES zajlását (miközben az oltárán hitet tesz):
– Hipnózisban tette-e vagy valami itt ki nem mondható defektus gátolta
abban hogy ezt észlelje, nem tudni; lényeg az, hogy mint elhajított kő haladt tovább…

Hát velük szemben állunk itt mi, csöndesen.
…És csak nyelek nagyokat, midőn az archívumomban kotorászva ilyenekre bukkanok,
2015/2016-ból, mint a megjelölt legfontosabb cél: „Védeni,
visszaállítani és előmozdítani a földi ökoszisztémák fenntartható használatát, fenntarthatóan kezelni az
erdőket, leküzdeni az elsivatagosodást, valamint megfékezni és visszafordítani a talaj leromlását és a biológiai
sokféleség csökkenését.” 9 Tapintható a szövegezésben a légköri CO2 említése üdvös hiánya.
Viszont kiemelném ezen megállapításokat ugyanonnan: „új megközelítésre van szükség”;
„A talaj problémáit éveken keresztül figyelmen kívül hagyták a fenntartható fejlődésről szóló tárgyalások
során, fontos azonban hangsúlyozni annak központi szerepét, mely megoldást nyújthat több más kihívás
kezelésére is.”
Pontosan ezeket kínálja a VÍZGAZDA-rendszer 10 ÚJ MEGKÖZELÍTÉSE. – Amire máig nincs „vevő”.
Meglepően cseng össze a fenti célokkal egy ex-CIA ügynök kijelentése, miszerint „a vizes
élőhelyek lebetonozása, vagy a talajvíz „véletlen” mérgezése, olyan növényvédő szerek és műtrágyák
használata által amelyek átlépték az „elővigyázatossági elv” integritását, végső soron olyan éghajlati
katasztrófákhoz vezet amelyek emberi, nem pedig isteni cselekedetek” 11. Az illetőt, mi se természetesebb,
inkompetensnek bélyegezték összeesküvés-elmélet alapján. Meg is halt szegény 69 évesen 2021-ben,
„Covidban”, rögtön azután hogy belekezdett az oltás-ellenes kampányába 12. Bizony mondom,
nyugtalanító, mikor – jobb híján – egy spionnal kényszerül az ember „egy húron pendülni”…
De említhetném itt a Vízügy vészsikolyát is, mikoron a VGT3-hoz javaslatokat kért: „Miután a
klímaváltozás hatásainak kb. NYOLCVAN SZÁZALÉKA vízzel, vízen keresztül és víz által manifesztálódik,
a fenntartható vízgazdálkodás, vizeink védelme az emberiség és életfenntartó ökoszisztémái
fenntarthatóságának kulcskérdése” 13. Megint sehol a légköri CO2, pedig a klímaváltozás körül folyik
a nagybani töprengés. Az viszont biztos, hogy ha valamit tenni kell, akkor azt a 80% körül kell,
nem pedig a 20%-on belül keresgélni: hova bújt el ott az ominózus CO2 probléma?

3
Ami pedig a nehéz és felelősségteljes kormányzati-döntések akadályoztatása gálánsan felénk-
hajított vádját illeti, szembesíteném a vádlókat itt két konkrétummal:
i) Tudják-e számításokkal igazolni, hogy a napelem-parkokkal megtermelt elektromos-energia
rendszerbe-ágaztatása problémamentes ha a termelési-kapacitás fokozódik?
Mert a „szkeptikus” Petz Ernő világosan igazolta az ellenkezőjét.14
ii) Tudnak-e ezek után mondani BÁRMIT is arról, hogy akkor most mi legyen a hatalmas
költségekkel létrehozott napelem-parkokkal? Mert a VGT3-hoz benyújtott javaslatom 15 kínál
erre lehetőséget. Az ellátó-rendszer borulását ill. szabályozási-nehézségeket okozó napelem-
termelte tárolhatatlan áram hálózatba-táplálás helyett azonnali, eseti felhasználásra való.
De hol? Ha rendszer-összefüggésekben gondolkodunk, nem nehéz rájönni hogy a termelés
maximuma arra a napsütéses időszakra esik amikor a nyári aszály is tetőzik. A szinkronitás tehát
tálcán kínálja a célzott és célszerű felhasználást: Víz kiemelés és továbbítás gravitáció
ellenében, a folyamoktól távolabb levő szárazabb tájak talajainak vízhiány-pótlására.
Így működik az a fundamentális szkepticizmus, amely [többrétű VÍZGAZDAI összefüggés
folyományaként – a beidegzett régebbi vízügyes gyakorlatokkal szemben] még a nagybani öntözés
hagyományos-elrendezése restaurálásának a veszélyeire sem rest figyelmeztetni.16
Ha egyetlen mondatba kellene sűrítenem miért is káros ez a félremagyarázott IPCC
klímahisztéria, így summáznám: A felesleges és egyben kivihetetlen dekarbonizációs törekvések
elveszik a forrásokat és a levegőt azon problémák megoldása elől, amelyek orvosolatlanul tényleges
klímaeffektusokhoz vezetnek, ám amelyek alkalmas orvoslására időben megszületett a VÍZGAZDA-
rendszer. De ez nem képes teret nyerni míg a figyelem megoszlik, pláne ha az a híg sztratoszférában
koslatva szünettelen az ártatlan CO2 után lohol.
Nem pusztán kritikával házalok tehát: Építő-jellegű megoldásokhoz kérnénk az IPCC bűvöletébe
esettek ocsúdását és figyelmét, „Több mint szkeptikus: KÉMIKUS” jeligére.
2022. 10. 30. Fuggerth Endre
1 Rejtő Jenő: A szőke ciklon
2 Milyen szőttesből is áll a Klíma-pap csuhája?: A Feilerek P/Fillérei
(https://hitelesseg-szakmaisag.blogspot.com/p/a-feilerek-pfillerei.html )
3 https://demokrata.hu/tudomany/a-klimaszkeptikusoknak-nem-jon-ki-a-matek-568565/
4 Középső kép: Antarktiszi jégtakaróból származó CO2 értékek adatbázisából képezve,
alsó kép: . J. Hansen, M. Sato, R. Ruedy: Global Temperature Update Through 2012
(http://www.columbia.edu/~jeh1/mailings/2013/20130115_Temperature2012.pdf )
5 Miskolczi Ferenc: The Greenhouse Effect and the Infrared Radiative Structure of the Earth's Atmosphere
Development in Earth Science Vol.2, 2014 31-52pp
(https://www.researchgate.net/publication/268507883_The_Greenhouse_Effect_and_the_Infrared_Radiat
ive_Structure_of_the_Earth's_Atmosphere )
6 Megalakult hazánkban is a szerve: HuPCC (https://hitelesseg-szakmaisag.blogspot.com/p/hupcc.html )
7 Haszpra László (Atomki): Üvegházban élünk [Kutatók éjszakája 2022-09-30]
(https://www.youtube.com/watch?v=dVGGgkcHIVo )
8 CO2 Bújócska 24. ábra (497p) in Htregguf: Utazások a VÍZGAZDA körül (2022 ISBN 978-615-01-4475-7)
(20. ábra: https://hitelesseg-szakmaisag.blogspot.com/p/co2-bujocska.html )
9 Olvasható pl. itt: http://vpf.vizugy.hu/reg/ovf/doc/SVN2016_program.pdf
10 EAUTARCIE Országh József: A Víz és Gazdája (2019, Ekvilibrium) ISBN 978-963-88213-7-9)
11 https://www.theguardian.com/environment/earth-insight/2014/jun/19/open-source-revolution-conquer-
one-percent-cia-spy?CMP=share_btn_fb
12 https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_David_Steele
13 https://vizeink.hu/
14 Dr. Petz Ernő elemzéseiből: https://www.klimarealista.hu/a-napenergia-hasznositas/ ,
https://www.klimarealista.hu/meneteles-a-megbizhatatlan-energiatermeles-fele/
15 Terv-javaslat – OVF fogadtatása ismeretlen.
Publikusan elérhető könyvben (pp32-49 a már jelzett Utazások a VÍZGAZDA körül c. kötetben)
és online (https://utazasokavizgazdakorul.blogspot.com/p/terv-javaslat.html )
16 ÖNTÖZÉS (https://utazasokavizgazdakorul.blogspot.com/p/ontozes.html )
[Szintén olvasható az Utazások a VÍZGAZDA körül c. kötetben.]

You might also like