You are on page 1of 2

A vörös vagy piros a szivárvány első színe, vagyis a fénytörés által legkevésbé eltérített

látható fény színe. A három alapszín egyike.

A látható fény tartományán belül a vörösnek van a legnagyobb hullámhossza, 625-750 nm


közötti. Fotokémiai hatása a vörös fénynek a legkisebb. Kiegészítő színe a vörös-zöld-kék
színmodellben a kékeszöld vagy cián, Newton színkörében egyfajta zöld, Goethe
színelméletében a kék.

A vörös, eredetileg veres szót arra használták, ami vértől volt piros, tehát véres, a veres
lényegében a véres alakváltozata, attól jelentésében azonban már régen elkülönült.[1] A piros
általában élénk, telített vörös, a pirít ige, pír főnév származéka, ami eredtileg a sülés
eredményeként létrejött barnásvöröses színre utalt.[2] Míg a vörös inkább hivatalos vagy
szakkifejezések része, illetve forradalmakhoz vagy a baloldali mozgalmakhoz van társítva, a
piros általában szelíd és kedves összefüggésekben szerepel. A piros labda ritkán vörös, a
magyar zászló mindig piros-fehér-zöld, soha nem mondaná egy magyar ember vörös-fehér-
zöldnek. A piros arc és a piros alma az egészségre és jókedvre utalnak, ha viszont valaki
elvörösödik, az intenzív érzelemre (pl. szégyen, düh) utal. A húsvéti tojás is piros, még ha
színe mélyvörös is.

Szintén a vér szóból származik a vörhenyős, vörhenyes; a betegségnév a színnél későbbi. A


skarlát élénkvörös, lángvörös, olasz eredetű (scarlato); a betegségnév későbbi, mint a színnév.
A rőt szót főleg hajra, szőrre használják; egyébként német (osztrák-bajor) jövevényszó, a rot
származéka.

A telítetlen vörös a rózsaszín. Az enyhén kék felé hajló vörös a bíbor, a sárgával kevert a
narancsvörös.

Tartalomjegyzék
1 Árnyalatai
2 Szimbolikája
3 Vörös dolgok
4 „Vörös” személyek, csoportok
5 Szépirodalmi és zeneművek, filmek, fiktív szereplők
6 Sportban
7 Vörös festékek
8 Jegyzetek
9 Források
10 Kapcsolódó szócikkek
Árnyalatai
Cinóberpiros
Kárminvörös
Burgundivörös
Bordó
Tűzpiros
Bíborvörös
Vérpiros
Szimbolikája
Figyelmeztetés, tilalom, például közlekedési lámpa piros színe, a labdarúgásban a piros lap
Jelentőség, érték, például piros betűs ünnep, piros pont
Vér, tűz, izzás, szenvedély, ezzel kapcsolatban:
Forradalom, például vörös zászló
Szeretet, szerelem, például vörös szív
Erotika, például a piros lámpás házak = bordélyok
A nemiség, a libidó színe
Védelem, megóv a démonoktól, tűztől és egyéb veszélyektől
Termékenység jelképe, például a húsvéti piros tojás

You might also like