Nemre jellemző sajátosságok a beszében

A kommunikáció szempontjából meghatározó mind a hallgató neme és életkora, mind a

beszélőé is, hiszen a különböző nemű és különböző életkorú beszélők eltérő
beszédprodukciós stratégiákat alkalmaz(hat)nak. A következőkben ezen beszédbeli
eltéréseket mutatjuk be a teljesség igénye nélkül, a legfontosabbnak vélt különbségeket
megragadva.

A biológiai nem és a társadalmi nem

A nyelvészeten belül sok terület vizsgálja a nemek különbözőségét a nyelvi folyamatok

működtetésében. A nők és a férfiak beszédbeli, nyelvhasználatbeli különbségeivel foglalkozik
például a szociolingvisztika, a pszicholingvisztika és a fonetika is.

Az empirikus kutatások eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy meg kell különböztetni a
biológiai nemet (sex) a társadalmi nemtől (gender) (Kiss 2002; Huszár 2009). Az előbbi a
fogantatáskor eldől, az utóbbi viszont az adott társadalom szabályai, elvárásai alapján alakul
ki. „A társadalmi nem mindazon társadalmi tényezők összefoglaló elnevezése, amelyek
különböző mértékben érintik a nőket és a férfiakat, s amelyekben a nők és a férfiak közötti
társadalmi különbségek megmutatkoznak, kifejeződnek” (Kiss 2002: 100).

A beszédsajátosságok elemzésében nehéz elválasztani azokat a paramétereket, amelyek

elsősorban a biológiai különbségekre, illetve amelyek a társadalmi különbségekre vezethetők
vissza (Samuelsson 2006). A következőkben ezért ezzel a kérdéssel nem foglalkozunk, a
biológiai és/vagy társadalmi okoktól függetlenül vizsgáljuk a két nem közötti beszédbeli
eltéréseket. Ugyanis azt gondolhatnánk például, hogy az alaphangmagasságban a
hangszalagok eltérő hosszúsága miatt, tehát pusztán biológiai okok miatt van nagy eltérés a
férfiak és a nők beszéde között. Ugyanakkor a különböző népeknél tapasztalható
nagymértékben különböző női vagy férfi alaphangmagasságok azt jelzik, hogy a biológiai
különbségek mellett a társadalmi elvárások is befolyásolják a beszélők alaphangmagasságát.
A japán nőket például tanítják magasabb hangon, „nőiesebben” beszélni, míg más
kultúrákban ahhoz, hogy a nők sikeresek lehessenek a munkájukban, megtanulnak mélyebb
hangon beszélni (Huszár 2009).

Nyelvhasználati különbségek a nők és a férfiak között – a szociolingvisztikai megközelítés

Számos szociolingvisztikai vizsgálatot végeztek a nők és a férfiak nyelvhasználatbeli
különbségeinek feltárására. A változó társadalmi szokások miatt ezek a vizsgálatok mindig
időszerűek, ugyanazon társadalmon belül érdemes bizonyos időközönként megismételni őket.

A szociolingvisztikai vonatkozású vizsgálatok megállapították, hogy a nők beszéde,

nyelvhasználata konzervatívabb, ugyanakkor gyorsabban, nagyobb mértékben képesek
alkalmazkodni az új nyelvi változatokhoz, magasabb presztízsformákhoz (Huszár 2001; Kiss
2002). A nők választékosabban fejezik ki magukat a férfiaknál, beszédmodoruk udvariasabb.
A férfiakkal ellentétben a társalgások során inkább kérdeznek, mint kijelentenek; kevesebb
vulgáris és kétértelmű kifejezést használnak. A nők általában a saját életükre vonatkozó,
társas kapcsolataikat is érintő témákról beszélgetnek, míg a férfiak inkább a társadalmi,
politikai élet aktuális eseményeit vitatják meg (Kegyesné Szekeres 2006). A nyelvi
dominanciára törekvő férfi beszédstílus jellemzője, hogy nem kooperatív, míg a nők attitűdje
partnerorientált és kooperatív (Huszár 2006). Különbségek vannak továbbá például a
viccmesélési szokásokban, a becéző formák használatában, a névadás és a névhasználat
körében is (Kiss 2002).

Az egyes nyelvekben vannak nemhez kötődő különbségek, azaz olyan elemek, jelenségek,
amelyek csak a női vagy csak a férfi nyelvhasználatban jelennek meg (ezek lehetnek hangtani,
alaktani és szókészleti különbségek is), illetve vannak nempreferenciás különbségek is, ezek
olyan nyelvi elemek, szerkezetek, amelyeket vagy a nők, vagy a férfiak használnak
gyakrabban (Kiss 2002).

A pszicholingvisztikai megközelítés

A pszicholingvisztikai vizsgálatokban számos szempontból elemezték, elemzik a nemek

közötti különbségeket. Így például vizsgálják a nők és férfiak beszédtervezési sajátosságait a
beszédpercepciós folyamatokban, a verbális kifejezés eltéréseiben, a színmegnevezésekben,
az olvasásban, avagy az idegen nyelvek tanulásában megmutatkozó nemek közötti eltéréseket.
A kutatások szerint az anyanyelv-elsajátítás során a lányok nyelvi szintje általában magasabb
a fiúkénál az egyes életkorokban, a lányok előbb beszélnek, mondataik hosszabbak,
nyelvtanilag pontosabbak, az adott életkorban nagyobb szókincs jellemzi őket (Kimura 2004;
Gósy 2005), míg a beszéd- és nyelvi zavarok kétharmad részét a fiúknál diagnosztizálják
(Gósy 2005). A nyelvi tesztekben a szélső értékeket a fiúk/férfiak produkálják, vagyis a
leggyengébbeket és a legjobbakat is (Gósy 2005). A lányok között feleannyi balkezes van,
mint a fiúk között (Hámori 2005), ami befolyásolhatja azt is (de nem feltétlenül csak ez
befolyásolja), hogy a fiúknál gyakoribb a dadogás, a diszlexia vagy a tanulási probléma (Gósy
2005).

A hallás és az észlelés érzékenységében is különbség van a két nem között, a nők rendszerint
érzékenyebbek a hangváltozásokra, jobb a hangmagasság-megkülönböztetési képességük
(Gósy 2004b; Kimura 2004), általában ügyesebbek a nonverbális (így a vokális) jelek
megfejtésében (és használatában) is (Kimura 2004). A nők abszolút küszöbe az egyszerű,
szinuszhangok észlelésénél alacsonyabb; és a nők az alacsonyabb intenzitású zajt
hangosabbnak érzékelik (Kimura 2004).

A nők verbális emlékezete is jobb a férfiakénál, a szólisták visszamondásakor a nők inkább

értelmes kategóriákba rendezik a szavakat, míg a férfiak inkább az eredeti sorrendben idézik
vissza őket (Kimura 2004). Ugyanakkor egy vizsgálatban, amelyben hallott szövegek
visszamondását elemezték a helyesen felidézett tartalmi egységek szempontjából, nem
találtak szignifikáns különbséget a beszélő nemének függvényében (Imre 2012). A
finommotoros mozgások is jobban működnek a nőknél, ami a beszédprodukcióban is
megmutatkozik. Egy-egy szótag folyamatos ismételgetése (pl. ba-ba) könnyebben megy a
férfiaknak, míg a szótagsorozatok (pl. ba-da-ga) kiejtése a nők számára egyszerűbb (Kimura
2004). A férfiak a kommunikáció során előnyben vannak a légzéstechnikát és az orgánumot
illetően (vö. Gósy 2004b).

A beszédet befolyásoló biológiai különbségek a nők és a férfiak között

A beszéd körfolyamat, amely két nagy részből, a beszédprodukcióból és a

beszédfeldolgozásból áll. A hétköznapi kommunikáció során a két működésmechanizmust
váltakoztatjuk, egyszer beszélők vagyunk, másszor hallgatók (Gósy 2004a). Egészséges
emberben a két folyamat kölcsönhatásban van egymással, például beszélés közben az auditív
visszacsatolás révén (is) képesek vagyunk ellenőrizni azt, hogy mit mondunk, illetve hogyan
(milyen tempóval, hangerővel stb.) mondjuk azt.

Mind a beszédprodukció, mind a beszédpercepció vezérléséért felelős szerv az agy. A

beszédképzésben részt vevő fő szervek a tüdő, a gége és a toldalékcső, és a hangképzés egész
életünk során hormonális hatások alatt is áll. A beszédfeldolgozás perifériás szerve a fül, a
centrális része pedig a hallóidegtől a magasabb agyi központokig tart (Gósy 2004a).
Az női agyat és a férfi agyat kutatva több különbséget figyeltek meg a két nem között. Eltérés
van az agy térfogatában és súlyában: a férfiak agya 10-15%-kal nagyobb és nehezebb, mint a
nőké (Kimura 2004). Bár az agy méreteinek különbségét okozhatnák a testméretbeli
különbségek, a kutatások azt mutatták, hogy azonos magasságú és súlyú nők és férfiak
agyának összevetésekor is 100 grammal nehezebb volt a férfiaké (Kimura 2004). A méretbeli
különbségek mellett strukturális különbségek is vannak a két nem agyának felépítésében, bár
ezek az eltérések igen csekélyek. A legtöbbet említett különbség (amellyel kapcsolatosan igen
eltérő kutatási eredmények születtek) az, hogy a két agyféltekét összekötő kérgestest (corpus
callosum) a nőknél nagyobb (Kimura 2004), ami gyorsabb információáramlást tesz lehetővé,
és ezáltal jobb kommunikációs képességeket biztosít (Gósy 2005).

Az életkor is befolyásolja az agy méreteit és felépítését: az újszülött agyának súlya 350

gramm, a gyermekek agya pubertáskorban 1350 gramm (a lányoké némileg kevesebb, a fiúké
több), a felnőtteknél az átlag 1400 gramm (Hámori 2005). 30 éves kor körül megkezdődik az
agyban a sejtszámcsökkenés, ám ez csak 60–65 éves korra válik makroszkopikusan láthatóvá.
A férfiak agyának súlya 70 éves korra 10%-kal, a női agy súlya 5%-kal csökken; 80 éves
korra ez a csökkenés nemtől függetlenül 17% (Degrell 2000).

Az életkor előrehaladtával a nemtől függetlenül változik az idegrendszer morfológiai

struktúrája is. Az idegrostok körüli myelinburkolat például lassan fejlődik ki, a folyamat
általában csak 20–25 éves korra fejeződik be (Hámori 2005). Kétéves kortól a bal agyfélteke
nagymértékű fejlődése kezdődik meg és tart négyéves korig (Gósy 2005), ez biztosítja a
beszéd kialakulását is. Időskorban csökken az agyban a dendritek (az idegsejtek közötti
kapcsolatot biztosító nyúlványok) száma; az idegrostok körüli myelinburkolat károsodik, így
az információáramlás egyre nagyobb nehézségbe ütközik; illetve lecsökken a dopaminszint is
(vö. Czigler 2003). Felszaporodnak bizonyos kémiai anyagok az agyban, és sajátos
mikroszkópos elváltozások következnek be (Degrell 2000; Rajna–Tariska 2000). A
sejtpusztulás, az agy térfogatának csökkenése az agy különböző régióiban, illetve
sejtrétegeiben eltérő. Elsősorban a kéreg szürkeállománya csökken, a fehérállományt kevésbé
érinti a pusztulás (Degrell 2000).

A beszédszervek méreteiben is számos különbség megfigyelhető a nők és a férfiak között. A

férfiak nagyobb testméretei miatt már a tüdőkapacitás is eltérő a két nemnél, egy felnőtt
ember tüdejének levegőkapacitása 4,5–5,5 liter, ez a férfiaknál 5–5,5, esetleg 6 liter is lehet
(Gósy 2004b). A beszédhangok képzéséhez a toldalékcsőben áramló levegő térfogata a
nőknél mintegy 40–60 cm3, a férfiaknál 60–80 cm3. A tüdőkapacitás mellett eltérő
légzéstechnika is jellemzi a két nemet: a nők inkább mellkasi légzést, a férfiak többsége pedig
inkább hasi légzést használ belégzéskor (Gósy 2004b).

A gége és a benne levő hangszalagok mérete is különbözik a nőknél és a férfiaknál.

Gyermekkorban még nincs különbség a két nem hangszalagjainak hosszában, mintegy tízéves
korig kb. 1 cm. A felnőtt nők hangszalagjai mintegy 1,5–2 cm hosszúak, a felnőtt férfiaké
1,9–2,9 cm közöttiek, és a nők hangszalagjainál vastagabbak. A gége mellső és oldalsó falát
alkotó pajzsporc megvastagodhat, kívülről is jól láthatóvá válhat főként a férfiaknál (ez az
ádámcsutka) (Gósy 2004b). A hangszalagok eltérő hosszúságának következtében különböző
alaphangmagasság jellemzi a nőket és a férfiakat (Gósy 2004b), ugyanakkor tudatosan, a
társadalmi elvárásoknak megfelelően is megváltoztatható a hangmagasság (Huszár 2009).
Gyermekkorban a fiúk és a lányok alaphangmagasságában (F0-ban) nincs szignifikáns
különbség (Deme 2012; Tóth 2014), Tóth (2015) még a 11 éveseknél sem talált különbséget a
két nem között az alaphangmagasságban. Felnőttkorban férfiak hangja általában egy oktávval
mélyebb, mint a nőké (Balázs 1993). A nők gyakrabban és hosszabban glottalizálnak (azaz
képeznek irreguláris zöngét), mint a férfiak, de a két nem közötti különbség a kísérleti adatok
szerint csak felolvasáskor szignifikáns (Markó 2013; 2014). Az F0 mellett felnőttkorban az
intonációs szerkezet is különbözik a nőknél és a férfiaknál, Markó (2015) eredményei alapján
a két nem között eltérés lehet a hangközértékekben és a jellemző karakterdallam-típusokban,
de ezt a beszédtípus is nagymértékben befolyásolja.

A születéskor kb. 6-8 cm-nyi toldalékcső hossza a felnőtt nőknél mintegy 14,1 cm, de a 15
cm-t is elérheti, míg a férfiaknál 16,9 cm, vagy akár 18 cm is lehet (Gósy 2004b; Vorperian–
Kent 2007). A hangszalagoktól az összezárt fogakig tartó zárt toldalékcső térfogata a nőknél
átlagosan kb. 130 cm3, a férfiaknál 170 cm3. A garatüreg hossza a nőknél 6,3 cm, a férfiaknál
kb. 8,9 cm; a szájüreg a nőknél kb. 7,8 cm, a férfiaknál 8,1 cm hosszú. Különbség van a
nemek között a nyelv térfogatában is: a nőknél 90 cm3 a becsült értéke, a férfiaknál 110 cm3
(Gósy 2004b).

A különböző életkorokban eltérő mértékben jelennek meg a nők és a férfiak beszédszervei

közötti különbségek. Ahogy már említettük, a gége és a hangszalagok méreteiben egészen
pubertáskorig nincs jelentős eltérés a két nem között (Balázs 1993; Welch–Howard 2002;
Vorperian–Kent 2007), és a többi beszédszerv méretei is fokozatosan változnak a gyermekek
növekedésével. Később a szervezet elöregedése is érinti az összes beszédképző szervet, egyes
változások különféleképp jelennek meg a nőknél és a férfiaknál. A légzőrendszer
öregedésének következtében csökken a tüdőkapacitás, ami a hangerő csökkenését (Balázs
1993), illetve a lélegzetvételek gyakoribbá válását (Bóna 2015) vonja maga után. Változik a
mellkasi rezonancia is, megrövidül a hangtartás, a hang reszketővé válik (Balázs 1993). A
hangszalagok rugalmatlanabbá válnak, a gégeizomzat leépül, a porcok meszesedése
fokozottabb lesz. Ezek együttes hatása miatt az alaphangmagasság a férfiaknál általában
emelkedik (1–1,5 hanggal), a nőknél (0,5 hanggal) mélyebb lesz, vagy nem változik (Frint
1982; Balázs 1993; Russel et al. 1995; Nishio–Niimi 2008). Beszűkül a hangterjedelem is: a
felnőtthangra jellemző, átlagosan 2 oktáv hangterjedelemmel szemben az időseket bő 1 oktáv
hangterjedelem jellemzi. Ez a beszűkülés a férfiaknál a mélyebb hangokat érinti, a nőknél a
hangterjedelem felsőbb részére esik (Balázs 1993). A nyelvmozgás nehezítettsége az
artikuláció pontatlanságát vonja maga után; a lágy szájpad mozgásának renyhülése pedig
orrhangzós színezetet okozhat az idős emberek beszédében (Balázs 1993).

A hormonális befolyás nagymértékben meghatározza az említett pubertáskori és időskori

változásokat, de a nőknél rövidebb periódusokban, a menstruációs ciklus szerint is
kimutathatók a hormonális hatásra bekövetkező hangváltozások (Meurer et al. 2004).

Az anyanyelv-elsajátítás nemek közötti különbségei

Általános tapasztalat, hogy a fiúk később sajátítják el az anyanyelvet, mint a lányok (Gósy
2005). Ennek biológiai okai vannak (lásd fentebb is), a magasabb tesztoszteronszint miatt a
fiúk agya lassabban differenciálódik, illetve a corpus callosum már említett nemek közötti
különbsége is befolyásolja a folyamatot (Kimura 2004; Gósy 2005). A folyamatos beszéd
megindulása a lányoknál fél évvel korábban, 2 éves korban, a fiúknál pedig 2,5 éves korban
várható (Gósy 2005). A lányok anyanyelvi szintje ezután is sokáig magasabb marad az egyes
életkorokban (Gósy 2005), de felnőttkorra ezek a különbségek lecsökkennek vagy akár meg is
szűnnek. Felnőttkorban megmarad a nők előnye a fluenciatesztekben (amikor például adott
kezdőhanggal adott idő alatt minél több szót kell mondani), illetve a helyesírás és a nyelvtani
helyesség terén, de a verbális intelligenciát mérő tesztekben nincs különbség a két nem
eredményei között (Kimura 2004). A fiatalabb életkorokban jellemző továbbá, hogy amíg a
lányok a stabil jó szintet produkálják a beszédben, addig a fiúknál találjuk a szélsőértékeket, a
legjobb és a leggyengébb teljesítményt is (Gósy 2005; Horváth 2006a).

Horváth (2006) 6-7 éves óvodások beszédprodukcióját és beszédfeldolgozását elemezte. Az

eredményei szerint a lányok beszédét nagyobb grammatikai komplexitás jellemezte,
szívesebben, hosszabban beszéltek, mint a fiúk, ugyanakkor a két szélsőértéket, így a
legmagasabb pontszámot is az egyik fiúnál találta a szerző. Más életkorokban, más
kutatásokban azonban nem feltétlenül különbözött a grammatikai komplexitás a nemek
szerint. Laczkó (2011) nem talált szignifikáns különbséget az általa vizsgált (kiscsoportos,
középsős, nagycsoportos, 1. és 2. osztályos) lányok és fiúk teljesítményében. Neuberger
(2012) óvodások, alsósok, felsősök, középiskolások és fiatal felnőttek spontán narratíváiban
elemezte a grammatikai komplexitást. Az ő kutatásában az átlagértékek mindegyik életkori
csoportban a lányoknál lettek jobbak, a szélsőséges értékeket pedig nem mindig a fiúk
produkálták. Az óvodásoknál, a 9 éveseknél és a középiskolásoknál teljesült ez a
szélsőértékekre vonatkozó „elvárás”, míg a felsősöknél és a felnőtteknél a legjobb eredményt
egy-egy lány/nő, a legrosszabbat pedig egy-egy fiú/férfi nyújtotta. (Mindhárom idézett
tanulmány ugyanazon módszerrel, a KFM-módszerrel elemezte a beszéd grammatikai
komplexitását.)

Több vizsgálat igazolta, hogy eltérő a szókincs nagysága, illetve különböznek a lexikális
hozzáférési folyamatok ugyanazon életkorban a lányok és a fiúk között. Nagyszámú (73 fő),
magyar anyanyelvű hatéves óvodás szóasszociációinak elemzésekor váratlan eredményként
azt találták, hogy a fiúk több szót aktiváltak percenként, mint a lányok (Kovács–Gósy 2005;
idézi Gósy 2005). 400 fő 12-13 éves tanulónál ugyanakkor fordított eredményeket kaptak a
szabad szóasszociációs teszt során, a lányok mindkét életkori csoportban több szót aktiváltak,
mint a fiúk. A 12 és 13 éves lányok teljesítménye között nagyobb különbséget tapasztaltak,
mint a fiúknál, ez utóbbiak szóaktiválási teljesítménye stagnálni látszott. Különbség volt az
aktivált szavak szófajában, illetőleg az aktivált fogalomkörökben is (Gósy–Kovács 2001). Az
asszociált szavak fogalmi kategóriáinak különbsége felnőttkorban is megmarad: a férfiaknál
például kevesebb az érzelmi vagy pszichológiai kapcsolat a mentális lexikonban való keresés
közben, mint a nőknél (Mihályi 2013).