Wardaugh 13.

fejezet – Nyelv és nem

A szociolingvisztikában a 2000-es évek környékén került nagyobb hangsúly a

nyelvhasználat olyan módon történő vizsgálatára, mely a férfiak és nők beszédének
különbségeit veszi alapul. Ahhoz, hogy mindez lehetővé váljon számtalan különböző nyelv
átfogó megvizsgálására volt szükség, hogy aztán az egyéni eseteket összevetve a lehető
legpontosabb eredmény születhessen meg.

Az első és legfontosabb cél ezen kérdés vizsgálata során, hogy amennyiben

ténylegesen létezik férfi és női nyelvhasználat, akkor ezek strukturális felépítését és aktív
használatát mégis mik befolyásolják. A különböző kutatások eredményei is merőben eltérőek,
melynek oka feltehetően gyakorta kevésbé tudományos, s inkább az egyes álláspontok
alátámasztásának szándéka. A legtöbb esetben a felmerülő egyet nem értést nem az váltja ki,
hogy a nyelvekre jellemző-e egyfajta szexizmus, hanem az, hogy mindez mégis mire
eredeztethető vissza. A fejezet során a legátfogóbban az angol nyelv van elemezve az író
hovatartozása és az angol nyelv elterjedtsége következtében.

A legkézenfekvőbb és elsőre legszembetűnőbb különbségeket azok a szavak mutatják

például az angolban melyek bizonyos foglalkozásokat/mesterségeket neveznek meg melyek
hosszú időn keresztül férfiak által dominált szakterületek voltak. Ezen esetekben mikor
lehetővé vált a nők számára az egyes területeken való elhelyezkedés az újdonsült fenomént az
angol úgy oldotta meg kezdetben, hogy az egyes foglalkozások elé (judge, doctor, chairman)
előtagot (lady, female) tettek a foglalkozást betöltő személy nemének ismertetése érdekében.
(Ez egyébként manapság már jelentősen kisebb hangsúlyt kap.)

Férfi-nő különbségek

A nemek közötti beszédstruktúra tanulmányozásakor meglehetősen sok különbséget

fedezhetünk fel: a hangszíntől kezdve a szókincsen át egészen az egyes szavak kiejtésének
módjáig sokféle tényező van jelen. A legmeghatározóbb eltérést egy olyan karibi törzsben
fedezték fel, ahol 2 törzs összecsapása következtében a győztes a férfiakat kivégezte, a nőket
pedig feleségül vették. A két törzs keveredéséből alakult ki az a helyzet, hogy a gyermekek
ugyan már kétnyelvűként nőttek fel, de a fiúk mégis a férfiak nyelvét (a karibot) a lányok
pedig a nőkét (az awarakot) beszélték elsősorban. Az idő előrehaladtával a két nyelv ugyan
már egy egységes nyelvként értelmezhető, de továbbra is itt észlelhető a legélesebb eltérés a
férfi és női nyelvhasználat között.

Fonológiai eltérések sok esetben találhatóak. Ezek különböző módon jelennek meg
egyes nyelvekben. Míg például a gros venreben (amerikai indiánnyelv) a nők kifejezetten
palatizált veláris zárhangokat használnak addig a férfiak palatizált dentális zárhangokat
használnak. Ennek jelentősége, hogy nem egyes hangzókat cserélnek ki, hanem egy egész
hangzócsoportot. Hasonló folyamatot figyelhetünk meg az északkelet-ázsiai jukagírban is
ahol a nők és gyerek ts/dz hangzóik helyett a férfiak tj/dj-t az idősek pedig (nemre tekintet
nélkül) čj/jj-t használnak. Itt az érdekesség, hogy míg az első esetben csak a nem befolyásolta
a beszédmódot addig itt már a kor is egy fontos faktor. Egy másik verzió pedig mikor a
férfiak egyes szavak kiejtésekor elhagynak bizonyos hangzókat vagy éppen plusz hangzóval
toldják meg a szavakat. Montreálban például sok férfi nem ejti ki az l hangzót az il/elle/la/les
személyes névmásokban míg a délnyugat-luisianai koaszati indián nyelvben a férfiak gyakran
s hangzót raknak az igék végére.

Lakoff állítása szerint az angolban például számos morfológiai és szókincsbeli eltérés

van a férfiak és a nők között. Véleménye szerint a nők számos olyan szót használnak például
különböző színekre (bézs, levendula stb.) amik nem szerepelnek a férfiak aktív szókincsében.
Különböző jelzők, mint az elragadó vagy éppenséggel a pompás ugyancsak a nőkre jellemző
állítása szerint. Ezeket viszont empirikus bizonyítékokkal nem támasztották alá. Az angol
nyelv (személyes névmásaiból is jól láthatóan) gyakran különbséget tesz bizonyos szavak
nemét illetően, ilyenek például a gentleman-lady, bachelor-spinster, widower-widow mely
utóbbi esetében például az adott szó mondatbeli alkalmazhatósága is megváltozik.

A felismert különbségek következtében manapság egyre több érintett fél szorgalmazza

olyan szavak használatát és egyesesetekben bevezetését melyek semleges neműek. Ez néhány
esetben viszonylag könnyen kivitelezhető (salesclerk), viszont máskor újításra van szükség
(mint a policeman lecserélése police officerre).

Számos más nyelvben is felfedezhetőek férfi-női beszédbeli különbségek, mint például

a japánban, ahol a férfi és a nő különböző módon mondja az „én” szót, vagy éppen mikor a
nők egy extra mondatvégi partikulával teszik egyértelművé a beszélő nemét (mely írott
szöveg esetében kifejezetten hasznos tud lenni). A thaiban is megtalálható az előbb említett
különbség mikor a beszélő önmagáról beszél, viszont itt például külön érdekesség, hogy
mikor a thai emberek egy cselekvés újbóli megismétléséről beszélnek akkor a nők az eredeti
ige reduplikációjával fejezik ezt ki, addig a férfiak az igék végére egy mak utótagot tesznek.
 A kialakult nyelvi különbségek okáról nincs egységes konszenzus, gyakorta az eltérő
nemi szerepeknek tudják be a differens nyelvhasználatot.

Néhány lehetséges magyarázat

1973-as karikatúrák elemzéséből például az tudható meg, hogy az ábrázolt férfiak

sokkal energetikusabbak, többet ebszélnek, fő témáik között a sport, politika és az üzlet
szerepel, míg a nők sokkal visszafogottabb módon és inkább a hétköznapi élet mindennapos
dolgairól, érzelmekről, pletykákról beszélgetnek. Nyilvánvalóan a karikatúrák lényege a
túlzás, és ezért nem mondható megbízható reprezentációnak, viszont mivel azt is tudjuk, hogy
a karikatúrák működésének lényegi eleme, hogy valamelyest reflektáljanak a valóságra,
feltételezhetjük, hogy a rajtuk ábrázoltak nincsenek túl messze a valóságtól. Ezt a kérdést több
kutató is vizsgálta, az ő eredményeik alátámasztják a férfiak domináns szerepét a párbeszédek
során, férfi-férfi közti beszéd esetén emiatt gyakorta több a konfliktus míg férfi-nő társalgás
során a nő általában teret biztosít a férfi beszélgetőpartnerének. Ezek a kutatások a
beszélgetések tartalmi részére is kiterjedtek, melyek szintúgy azt az eredményt hozták ki,
hogy a nőknél nagyobb hangsúlyt kapnak az érzelmek míg a férfiak inkább a sport/agresszió
irányába tendálnak. Ha a két nem kerül beszélgetési viszonyba akkor viszont igyekszik
mindkét fél viszonylagos alkalmazkodást mutatni a másik iránt, aminél pedig látszik, hogy
kultúránkét eltérő, hogy éppenséggel a férfi vagy a nő hajlandó-e többet engedni.

A kommunikációs problémák egy ékes példája a férfiak és nők esetében használt

„hmm”, ugyanis a férfiak ezt gyakorta használják a beszélgetés során az egyetértésük
kinyilvánítására, addig a nők ezt más értelemben, a fenntartott figyelem jelzésére használják.
Ebből a minimális értelmezési különbségből egy társalgás során meglehetősen sok félreértés
adódhat, hisz a férfi joggal gondolhatná, hogy a női beszélgető partnere egyetért vele és
döbbenhet meg későbbi egyet nem értésén, míg a nő egy hosszas társalgás során érthetően
vélheti úgy, hogy a férfi éppen nem figyel.

A fentieket mind összevetve arra lehet következtetni, hogy a maga a problémának nem
nyelvi hanem kulturális gyökerei vannak. Ebben viszont meglehetősen sok különböző faktor
szerepet játszik. A férfi-női társadalmi szerep sok esetben determinálja azt az interakciós
közeget melyben a két fél legtöbb idejét tölti, ami kihatással lesz az aktív szókincs
kialakulására. Tradicionális értékeket követő családok esetében sokszor megesik a fiúk és
lányok nevelésének eltérő módja mely szintén nyelvhasználati és szókincsbeli különbségeket
eredményez. Az a kutatás is alátámasztani látszik azon állítást miszerint a nyelvi különbségek
inkább társadalmi eredetűek mintsem nembeli különbségek mely a madagaszkári nyelvet
vizsgálta. A madagaszkáriaknál egyfajta normaszegés figyelhető meg, melynek keretében a
férfiak beszéde sokkal közvetettebb, és ebből adódóan azt a fajta kommunikációt tartják
értékesebbnek mely ékesszólóan körbejárja az adott problémakört igyekezve elérni a kedvező
végkifejletet. Itt a nők nyelvezete az, amely sokkal közvetlenebb és a társadalom
szempontjából alacsonyabb rendű. Ez nyilvánvalóan többnyire negatív konnotációval jár
viszont bizonyos esetekben (például, ha árból kell alkudni) azt figyelhetjük meg, hogy a
madagaszkáriaknál a férfi helyett a nő veszi át a vezető szerepet és folytatja le a társalgást.

Összességében kijelenthető, hogy a legtöbb nyelvi eltérést a kulturális, s neveltetésbeli

különbségek eredményezik. Az, hogy ez jelent-e problémát vagy sem, viszont egy további
megválaszolatlan kérdés. Mindenesetre a nyelv maga, szimpla közvetítői eszközként szexista
nem lehet, csupán annak használói, de ez a kérdéskör egy teljesen új kutatási terület.