7. Mutassa be a fejlődéslélektan fogalmát, jellemzőit.

Határozza meg a
kötödés fogalmát és a korai anya-gyermek kapcsolat jelentőségét. Ismertesse
a hospitalizáció fogalmát jellemzőit.

Fejlődés magzati korban is, felnőtt korban is, nem csak a gyermekkor, a fejlődés egész életen
át tartó folyamat; fejlődés nem egyelő :változás A fejlődésben a mennyiségi változás mellett
minőségi változás is történik, a folyamat egy magasabb rendű, tökéletesebb
szerkesztettségű állapot felé halad. A fejlődésben lehetnek regressziók (korábbi fejlődési
szintre való visszaesés) vagy stagnálás (változatlan állapot). A működések a differenciáltabb
felé és az integráció felé haladnak.
A fejlődéslélektan a lelki fejlődésben keresi a jellegzetességeket, törvényszerűségeket.

A fejlődés törvényszerűségei:
A fejlődés elmélet lehet szakaszos - minőségileg különböző szakaszok egymásutánja,
amelyek nem felcserélhetőek, egyéni tempóban jelennek meg, életkori sajátosságokat
hordoznak. (Pl.: Freud, Piaget, Erikson, Kohlberg)- vagy lehet folyamatos - a szakaszok
látszólagosak, módosulásai ugyanannak a tényezőnek.
A fejlődés elmélet tekintheti alapvetőnek a veleszületettség hatását - genetikusan öröklött
tulajdonságok (pl.: alkat, temperamentum), károsító hatások miatt változás történik- vagy a
környezeti hatásokat - tanulás, kultúra szerepe elsődleges; a környezet erőteljesen hat,
módosítja a fejlődést (Pl.: érzelmileg elhanyagolt gyermekek kisebbre nőnek- pszichoszociális
törpeség), de a genetikus adottságokat nem lehet „kiirtani” (Pl.: Down- kórnál adott IQ)

Öröklődés:
• filogenezis (törzsfejlődés) alacsonyabb fokán döntőbb (ontogenezis: egyedfejlődés)
• minél fejlettebb az élőlény, annál fontosabb a tanulás (jobb alkalmazkodás, nagyobb
reaktivitás = hatékonyabb adaptáció)
• a viselkedést irányítja: -ösztönök, - motivációk (pl.: túlélés-éhség), - környezet (nem
biológiai motívumok)
• az öröklött és szerzett tulajdonságok kapcsolatban állnak pl.: nemiség, agresszió
• interakcionizmus: a környezet máshogy hat mindenkire, az öröklés és környezet
hatásai egymással interakcióban (kapcsolatban) vannak (pl.: IQ)
Érés: a növekedésnek, vagy testi változásoknak veleszületetten meghatározott sorrendje,
ami a környezeti hatásoktól viszonylag független (biológiai adottságok, pl.: csecsemő
mozgásfejlődése)
Szenzitív periódusok: adott korszakban kell bekövetkezni bizonyos környezeti hatásoknak
pl.: nyelv- első 7 év, kötődés- első év

Környezet:
kultúra: anyagi, tárgyi (épületek, eszközök); társadalmi gyakorlat (hagyomány, normák);
nyelv
• formál, alakít, megtanuljuk, birtokoljuk, alakítjuk
• személyes és intézményes közvetítés
• gyermeknevelés változott (több érzelem, kevesebb fenyítés)
szociológiai tényezők:
• közvetlen , közvetett (pl.: szülő iskolázottsága, vallás, politika, foglalkozás)
• család életszínvonala
• recesszióban lévő társadalomban több deviancia, alkohol, bűnözés
család:
• legmeghatározóbb az érzelmi, kognitív, társas fejlődésben
• minta!, elvárások (morál), problémakezelési eljárások, kapcsolati minta, segítő légkör
• szociális tanulás: spontán mindennapos pl.: szokások átvétele  nevelés: tudatos,
kognitív folyamat
• korai anya gyerek kapcsolat + apa + testvérek + társak  szerepek, modellek,
viselkedési minták
A fejlődés törvényszerűségeiből következik, hogy az emberek azonos életkorban hasonló
tulajdonságokat mutatnak, viselkedés, gondolkodás, érzelmi átélés és cselekvésmódjukban
hasonlítanak egymásra. Alacsonyabb életkorban a hasonlóság nagyobb, idősebb korban
pedig kisebb. Az egyes életkorokban fennálló közös sajátosságokat életkori sajátosságoknak
nevezzük. Ezek a legtöbb egyénnél azonos életévben jelennek meg, követik egymást,
sorrendjük megfordíthatatlan, nem lehet átugorni őket, központi, lényegbeli változások,
megjelenésük, vagy hiányuk fejlettségi és érettségi szintet is kifejez.

Az életkori sajátosságok átalakulnak egy bizonyos idő után és az előzőtől

szembetűnően eltérő sajátosságot mutatnak. Ezek az átalakulások egységes, jelleg alapján
elkülöníthető fejlődési szakaszokat (periodizáció) hoznak létre. Egy-egy fejlődési szakaszhoz
hasonló testi, idegrendszeri, megismerési, érzelmi, viselkedési és érési fokozatok tartoznak.

Felosztás szerint osztályozza az életkori szakaszokat:

 Intrauterin (méhen belüli – születés előtti) fejlődés

1. Csíraszakasz (8-10 nap)
A fogamzással kezdődik és addig tart, amíg a fejlődő szervezet a méh falához nem tapad.
2. Embrionális szakasz (8/10 nap – 8. hét vége)
A méhfalhoz rögzüléstől a nyolcadik hét végéig tart. Ekkorra a fontosabb szervek primitív
alakot öltenek.
3. Magzati szakasz (9. hét – születésig)
A kilencedik héttől kezdődik, és a születésig tart. Átlagosan 30 hét az ideje. Ebben a
szakaszban a primitív szervrendszerek olyan szintre fejlődnek, hogy születés után a gyermek
az anya testén kívül is képes létezni.

 Extrauterin (méhen kívüli – születés utáni) fejlődés

1. Újszülöttkor (születéstől – 6/8 hét)
A születéstől tart egyes szerzők szerint a hatodik, mások szerint a nyolcadik hét végéig.
Számos reflex működik, a specifikus környezeti hatásokra adott automatikus válaszként.
2. Csecsemőkor (6/8 hét – 12 hónap vége)
Az újszülöttkor végétől tart a tizenkettedik hónap végéig. A csecsemőkor kezdetét az első
feltételes, tanult reflexek megjelenése jelzi. A korszak végét a beszéd és járás kezdete
jellemzi.
3. Kisgyermekkor (1 – 3 év)
Egy éves kortól hároméves korig tart. Az akaratlagos szabályozás és az autonómia
kezdetének az időpontja.
4. Második kisgyermekkor vagy óvodáskor (3 -6/7 év)
Hároméves kortól, hatéves korig tart. A személyiségfejlődés szempontjából kiemelkedő
jelentőségű szakasz.

5. Kisiskoláskor (6/7 -10 év)

Az óvodáskor végétől a tízedik év végéig tart. Az iskolába lépés fontos társadalmi állomás. Itt
alakul ki a tanuláshoz, ismeretszerzéshez való viszony, amely döntő mértékben
meghatározza a későbbi életpályáját.
6. Serdülőkor (10 – 18 év)
A serdülőkor (pubertás) az identitás szempontjából fontos periódus. Három további
szakaszra osztható:
 Prepubertás (10 – 12 év)
 -Pubertás (12 – 16/17 év)
 Posztpubertás (16/17 – 18 év)
A serdülőkor szakaszkezdései között nagy egyéni eltérések lehetnek.
7. Ifjúkor (18 – 25 év)
Átmenet a gyermekkorból a felnőttkorba. Az egyén már nagykorú, de anyagilag függ a
szüleitől.
8. Felnőttkor (25 év felett)
Fiatal-, középső-, és késői felnőttkorra osztható fel
A késői felnőttkor (65 felett) az öregedés korára, öregkorra, és aggkorra osztható fel.

FEJLŐDÉSLÉLEKTAN
A fejlődéslélektan a gyerekek fejlődését vizsgálja születéstől a serdülőkorig, testi, érzelmi és
pszichoszociális szempontból. Az 1800-as években vetődött fel, hogy foglalkozni kellene a
fejlődés lélektanával.
A franciaországi Aveyron-ban élt egy fiú, akit csak „vadfiúnak” neveztek, mivel a viselkedése
nem volt emberi. Vizsgálatakor kiderült, hogy a fejlődésben a környezetnek és a genetikának
is fontos szerepe van. A fiút a környezeti hatások miatt nem tudták szocializálni. XIX.
században az ipari forradalom következtében a gyerekeket gyárakban dolgoztatták 12-16
órán át. Ekkor kezdték el tudományosan vizsgálni a gyerekeket. Megjelent darwini elmélet,
miszerint az emberek korábbi fajokból fejlődtek tovább. A XIX. század vége felé
intézményesült a fejlődéslélektan kutatása, iskolákat hoztak létre, stb. Az USA-ban tanszéket
alapítottak az egyetemen állami és alapítványi támogatással megkezdték a kutatásokat is.
Csecsemőgondozással, gyermekneveléssel kapcsolatos folyóiratok jelentek meg. A mottó az
volt:” Ha jobb embereket nevelünk, jobb világot tudunk teremteni.”
A XIX. század és a XX. század a modern fejlődéslélektan ideje, ekkor a gyerekfejlődést, a testi-
lelki változásokat vizsgálták, egészen a fogamzástól.
A fejlődéslélektan 3 központi kérdése:
1. folyamatosság: folyamatos-e a fejlődés vagy ugrásszerű változás? Az állatok
képességeihez mennyire hasonlít az emberé? Törzsfejlődés, két alapvető különbség az állat
és az ember között, kultúra-kialakított környezet, nyelvhasználat. Szakaszelméletek:
minőségileg új szakaszok jelennek meg a fejlődés során, valamilyen változás a gyerek
fejlődésének egész területén megjelenik. Az egyik szakaszból a másikba való átmenet nagyon
gyors. A környezet hatása folytonos-e vagy van kritikus-érzékeny periódus?
2. fejlődés forrása: öröklődés vagy környezet? Ezt ikerkutatással vizsgálták.
3. egyéni különbségek: mennyire különbözünk másoktól? A jellemvonások mennyire
állandóak? Árvaházi gyerekeket vizsgáltak, aki minimális gondozásban részesültek, ennek
eredménye az alacsonyabb IQ volt és az, hogy nagyobb valószínűséggel jelentkeztek náluk
értelmi és érzelmi problémák.
A fejlődéslélektan vizsgálatának tárgya: a fejlődő személyiség, vagyis a pszichikum
kialakulása és fejlődése a filogenezis (törzsfejlődés) és az ontogenezis (egyedfejlődés) során.

A kötődés elmélet
A kötődés elmélet alapkoncepciójának leírása John Bowlby (1907-1990) angol
pszichiáter nevéhez főződik.
A kötődést alapvetően egy ösztönalapú viselkedéses mintázatnak képzeli el, amelynek
biológiai funkciója a biztonság és a védelem biztosítása. Szerinte az ember egy un.
bioszociális ösztönnel születik, amely arra készteti, a csecsemőt, hogy az őt gondozó
személlyel szoros kapcsolatot alakítson ki. Ebben a szoros kapcsolatban a kötődő gyerek
számára a kötődési személy jelenti a megoldást a fenyegető veszélyforrások ellen, így a
tartós közelség fenntartása elengedhetetlen fontosságú mechanizmus
Az érdek-szeretet elmélet szerint a csecsemő,ahhoz a személyhez fog kötődni, aki táplálja őt.
(Az első életév során Freud elképzelése szerint az örömforrás elérése a szájhoz
kötődik, így nagy valószínűséggel azokhoz az emberekhez kötődnek, akik kielégítik
az éhségüket. Bowlby úgy vélte, hogy az a jelenség, hogy erőszakos, bántalmazó
anyákhoz is kötődnek gyerekek az önmagában demonstrálja, hogy a kötődés nem
lehet öröm-asszociáció eredménye)

A korai anya – gyermek kapcsolat és a kötődés jelentősége

Egy újszülött számára a környezete legfontosabb tényezője az anyja, vagy az őt pótló
személy. A gyermek idegrendszeri fejlődését, magatartásának kialakulását alapvetően
meghatározza az anyával való kapcsolata.
Konrad Lorenz (imprinting) kutatásai óta tudjuk, hogy létezik a születés után egy szenzitív
periódus, ahol az idegrendszerben mély lenyomatok képződnek.
A Harlow házaspár majomkísérletei („ drótanya”, „szőranya”) igazolták, hogy ez a jelenség a
magasabb rendű gerincesekben is kimutatható. Később több más állatkísérlet is bizonyította,
hogy a születés utáni szenzitív periódusnak nagy szerepe van a kötődés kialakulásában,
illetve az anyai viselkedés „beépített programjának” előhívásában. Ez utóbbi különösen
fontos az először szülő anyáknál, ezért lényeges, hogy az anyának a szülés után azonnal
legyen lehetősége gyermekével fizikai kapcsolatba lépni. Ha ez valamely okból nem jöhet
létre, az anya-gyermek kapcsolat sérülékenyebb lesz, mely az elsődleges szocializációs
folyamatban gyakran „kommunikációs zavarokban” nyilvánul meg.

Az emberi kötődés vizsgálatánál abból célszerű kiindulni, hogy az újszülött nem képes aktív
helyváltoztatásra, ezért hiába is rögzítené édesanyja képét születése után, követni
semmilyen formában nem tudná őt.
Esetében a kötődési viselkedés az, ami az anyát és gyermekét nem engedi eltávolodni. A
kötődés egy jól fejlett szabályozórendszer, melynek működése a gyermek
mozgékonyságának növekedésével párhuzamosan válik hangsúlyossá.
A 7-8 hónapos gyermeket két, egymásnak ellentmondó vágy vezérli, egyrészt fel akarja
fedezni a világot, megérinteni, megtapasztalni mindent, másrészt keresi a felnőtt közelségét,
mely számára a biztonságot jelenti. A kötődési rendszer többek között e két vágy közötti
egyensúlyt teremti meg.
A kötődési rendszerben az anya is részt vesz, a gyermek távolodása, sírása esetén az anya
közelít gyermekéhez, felveszi és megnyugtatja őt. A kötődés tehát egy komplex viselkedési
rendszer melyben mind az anyának, mind a gyermeknek aktív, kezdeményező szerepe van.
A kötődéselmélet egyik kulcsmotívuma szerint a biztonság élményének korai
megtapasztalása – illetve ennek elmaradása – mentén kiépül a gyermekben egy modell, mely
későbbi kapcsolatainak is alapjául szolgál.
A biztonságosan kötődő gyermek magabiztosabb, társaságban jobban feltalálja magát,
együtt érzőbb társaival és közeli kapcsolatait valódi érzelmi mélység jellemzi.

Kötődési mintázatok (Ainsworth-féle Idegen Helyzet Teszt vizsgálat alapján)

 Biztonságos kötődés
A biztonságosan kötődő gyermek anyja jelenlétében bátran indul el felfedezni a szobában
található játékokat, míg az anya távozásakor a nyugtalanság jeleit mutatja és az anya
visszatéréséig, nem is talál vigaszt, sem a játékokban, sem idegen személy társaságában. A
kötődési rendszer az ilyen esetekben jól működik, a biztonságosan kötődő gyermek a
számára veszélyes helyzetben édesanyját hívja. Idegen személy viszont nem képes
megnyugtatni a gyermeket - ami a biztonságos kötődés egyik fontos ismérve -, aki nem
tolerálja az egyedüllétet idegen helyen és hangot ad kétségbeesésének.
  Elkerülő kötődés

A gyermekek egy része az anya távozásakor nem reagál arra, és az idegen személy jelenétére
sem, de nem vesz tudomást az anya visszatéréséről sem. Az így viselkedő gyermekeket
elkerülő kötődés jellemzi, ami nem azt jelenti, hogy a kötődési rendszer egyáltalán nem
működik, és alapvetően hiányzik az a kötelék, mely az anyához fűzné gyermekét. A kötődés
működik, csak az elkerülő kötődéssel jellemezhető gyermekek egy éves korukra megtanulják
nem kimutatni érzelmeiket. Az ilyen gyermekek ugyanolyan stresszt élnek át anyjuk
távozásakor, mint síró társaik, csak nem kommunikálják érzelmeiket. A kutatások kimutatták,
hogy ezeknél a gyermekeknél a nem megfelelő anyai válaszkészség az, ami arra készteti a
gyermeket, hogy elkendőzze érzelmeit, vagyis a gyermek stratégiája: ha nem reagálnak, nem
érdemes kommunikálni. Az ilyen anyák sokszor nyíltan elutasítóak, és nem szeretik a testi
kontaktust.

 Ambivalens kötődés

Az így kötődő gyermek már az anya jelenlétében felfokozott érzelmi reakciót mutat, melyet
nehéz lecsillapítani. Nyugtalan, nem merül el semmilyen tevékenységben. Az anya távozása
teljesen kiborítja, de a visszatérése is alig-alig tudja megnyugtatni, egyszerre kapaszkodik az
anyába, illetve tolja el magától. Ebben az esetben a gyermek nem tekinti az anyát
biztonságos háttérnek, hiába van jelen, a gyermek nem indul felfedezni a világot. Ráadásul az
anya valóban képtelen gyermeke megnyugtatására, hiába tér vissza hozzá, a gyermek
hosszasan sír tovább. Az ilyen anyákat a hétköznapokban többnyire kiszámíthatatlan
viselkedés jellemzi, nem a gyermek jelzéseinek, hanem önmaguk belső állapotának
függvényében reagálnak, így alakul ki az ambivalens kötődés.

 Dezorganizált kötődés

A fentiektől eltérő - azoknál súlyosabb - tüneteket produkáló gyermekek is vannak. Ezek a

gyermekek sokszor menekülnek az anya elől, vagy teljesen váratlan helyzetekben
lemerevednek, autoagresszív cselekedetet hajtanak végre, például fejüket a falba verik.
Ezeknek a gyermekeknek az anya egyszerre a félelem és a megnyugvás forrása, és ez az
ellentmondás vezet a kötődési rendszer széteséséhez. Ebben különbözik ez utóbbi kötődési
mintázat az előzőektől, itt a gyermeknek nincs stratégiája, saját maga által kifejlesztett
módszere az anya távozása okozta stresszhelyzet esetén, viselkedése szabálytalan,
rendszertelen. A dezorganizáltan kötődő gyermekek történetében gyakori a súlyos érzelmi
elhanyagolás és a szülői bántalmazás.
A fentiekből kitűnik, hogy az anya és a gyermeke közötti kapcsolat milyen fontos a gyermek
személyiségfejlődése szempontjából. Az újszülött gyermekkel fenntartott gyakori testi
kapcsolat pedig a gyermek idegrendszerének fejlődésére van rendkívül pozitív hatással. Az
anya testének melege, légzésének és szívműködésének állandó érzékelése a méhen belüli
állapotot idézi, „emlékeztetve” a gyermeket, a biztonságot nyújtó méhen belüli életre,
emiatt a testi kapcsolat jelentős hatással van a gyermek érzelmi életének és
biztonságérzetének kialakulására.
Születése után a gyermek nincs tudatában az indivíduumának, szimbiózisban, duálunióban
él az anyjával. Ebben az együttélési és együttlétezési formában mindkét félnek egyformán
szüksége van a másikra. Mivel kapcsolatuk kölcsönös és dinamikus, mindketten képesek
befolyásolni a másik viselkedését.
Az anya-gyermek kapcsolatnak a minősége hozzájárul a gyermek saját testének az anya
testétől való leválásához, mely az anya érintésén, simogatásán, ringatásán és az anya
hangján keresztül valósul meg. Az egész test kontakt percepciós élménye, az anya által a
gyermek testére gyakorolt nyomás, az anya arcának vizuális percepciójával kapcsolódik
össze, innentől kezdődik a gyermek szociális-emócionális aktivitása. Megjelenik a
felélénkülési reakció, amelyet az anya megjelenése vált ki. Ennek a reakciónak reflex jellege
van, de az anya nagyobb jelentőséget tulajdonít neki és visszanevet a gyermekre, utánozza a
hangadását, gügyög hozzá. Meg van győződve arról, hogy a gyermek felismeri őt, pedig csak
a homlok, a szemek és az orr az, amelyek vizuális ingere kiváltja a gyermek reakcióját. A
felélénkülési reakció fokozza az anya pozitív, emocionális viszonyát a gyermekhez.

Az anya-gyermek kapcsolat korai szakaszában a fizikai kapcsolat a meghatározó, melyben

elsődleges az érintés. A gyermek az érintés és anyai közelség érdekében erőfeszítéseket is
képes tenni, mely az alábbi fázisokban történik:
1. Felélénkülési reakció – úgy harcolja ki az érintést (a rendelkezésére álló mozgási és
hangadási repertoárja segítségével), hogy viselkedésével kiváltja az anya figyelmét és
érdeklődését.
2. Megkülönböztető közeledés – az ötödik, hatodik hónap táján jelenik meg, lényege,
hogy a gyermek különbséget tud tenni az anya és az idegenek között.
3. Helyzetváltoztatás – a gyermek úgy kerül fizikai kapcsolatba, hogy odamegy (kúszik,
mászik) a felnőtthöz

A korai anya-gyermek kapcsolat során a gyermek megtanulja, hogyan kell jelet adni és
válaszolni ahhoz, hogy a szülőtől is választ kapjon. Ez a kommunikációs séma lesz az alapja a
későbbi információcserének és tanulási folyamatnak.
Ezt a korai kötődést nem szükségszerűen jellemzi az egyetlen személyhez való kötődés, és a
gyermek életében több, egyaránt fontos kötődési kapcsolat játszhat szerepet.
Bowlby szerint az anyai gondoskodás hiányának két fő típusa van:
1. Ha egyáltalán nincs szerető anyai kapcsolat, a gyerekek mire felnőnek magukon
viselik az érzelem nélküli pszichopátia legjellemzőbb személyiségjegyeit: gátlástalanul és
megkülönböztetés nélkül barátságosak, képtelenek tartós, igazi érzelmekre épülő kapcsolat
létesítésére, nem éreznek bűnbánatot, nem tudnak ellenállni a környezet csábításának.
2. Ha már meglévő, kialakult kapcsolatot veszítettek el: a személyiség irreverzibilisen
sérül, mert megrendül a bizalmuk az emberi kapcsolatukban, és többé az őszinte, mélyről
fakadó szeretet kockázatára nem vállalkoznak.”

Összefoglalva az eddigieket, elmondható, hogy „Kötődésnek nevezzük a csecsemőnek azt a

hajlamát, hogy bizonyos emberek közelségét keresse, és hogy ezek mellett az emberek
mellett biztonságban érezze magát.” (Atkinson, 1997. 85. Old), valamint, hogy amennyiben
ez a folyamat sérül, a személyiségre komoly befolyásoló hatással bír. Ez a hatás pedig, az
esetek döntő többségében negatív jellegű, viselkedés zavart indukálhat.
kiegészítik egymást. Az apa és anya eltérő viselkedését a nemi szerepből és a társadalmi
tradíciókból származó különbségek okozzák.

Korai kötődési mintázatok

A korai kötődés minősége, tehát az anya-gyerek kapcsolaton keresztül játszik (többek között)
szerepet a személyiségfejlődésben, optimuma a gyermekével kölcsönösen egymásra
hangolódó Anya, aki szenzitíven figyel, és adekvátan reagál a csecsemő jelzéseire.
Ennek az állapotnak (a kötődésnek) a zavara azonban komoly viselkedés problémák
kialakulásához vezethet. Amíg ugyanis a biztonságosan kötődő gyermek „immunitást” kap a
kötődésre(től), addig a bizonytalanul kötődő gyermek esetében komoly rizikó faktor lehet a
pathológiák létrejöttében.
A minőség és mintázat tehát az egészséges személyiségfejlődés (a normalitás) alapja és
motorja, a nevelési és környezeti hatások ezzel összefüggésben és kölcsönhatásban
formálják a felnőtt személyiséget.
Harry Harlow-féle kísérlet
Harry Harlow a ’60-as években kezdte meg az addigra minden szempontból megtervezett
kísérlet végrehajtását. A kísérlet célja az volt, hogy egyrészt igazolja a korai kötődés
fontosságát és annak befolyását a későbbi életre, másrészt pedig azt szerette volna igazolni,
hogy a kisbabák ragaszkodása nem kizárólag a táplálkozással vannak összefüggésbe, hanem
más szempontok is szerepet játszanak benne.
A kísérlet végeredménye alapvetően igazolta a korábbi feltételezéseket az anya szerepének
széles körű fontosságával kapcsolatban, sőt annál tovább mutató eredményeket is
produkált.
Szőranya, drótanya

A majomcsecsemőket a kísérlet során elkülönítették édesanyjuktól, és ketrecükbe két

majomfigurát helyeztek el. Mindegyik fából és drótból készült, de az egyiket beborították
textillel is. Ez utóbbit hívjuk szőranyának, mivel imitálja a majomanya szőrzetét, míg a
másikat a drótanya nevet kapta. A kísérlet kezdeti stádiumában mindegyik bábuban
elhelyeztek táplálékot, amelyet a kismajmok a szopáshoz hasonló módon megszerezhettek.
Mérték, hogy a kisállatok mennyi időt töltenek táplálkozás céljából az egyes babákkal, és
nagyjából mindegyiknél hasonló eredmény jött ki, vagyis az étel szempontjából nem tettek
különbséget a kísérleti alanyok.

 Csimpaszkodás
A kísérlet egyik célja az volt, hogy megállapítsák, hogy az anya „mibenléte”, tulajdonságai
hogyan befolyásolják a kismajmok ragaszkodását és viselkedését, és szerették volna
kísérlettel igazolni, hogy a majom- és ember bébikre egyaránt jellemző csimpaszkodásnak mi
is a mozgatórugója.
Éppen ezért kivették a bábukból a táplálékot és megfigyelték, hogy anélkül melyik „anyát”
hogyan és milyen szempontok alapján „használják” a majom bébik. Az eredmény nem
okozott meglepetést, a kismajmok a szőranyán órákat csimpaszkodtak minden nap, míg a
drótanyát figyelmen kívül hagyták, miután meggyőződtek arról, hogy ételt nem várhatnak
már tőle.

 Táplálkozás és csimpaszkodás
A kísérlet következő szakaszában a drótanyát újra alkalmassá tették a táplálékadásra,
mindezt azonban nem tették meg a szőranyánál. Az eredmény itt sem okozott meglepetést,
mivel a kismajmok kizárólag a táplálék elfogyasztásának idejére voltak hajlandóak a
drótanyánál tartózkodni, minden egyéb idejüket a szőranyára csimpaszkodva töltötték.

Vagyis a kismajmok nem ahhoz ragaszkodtak, akitől az ételt kapták. Így az elsődleges
következtetés megszületett, miszerint az anya szerepe koránt sem épül kizárólag a
táplálkozásra, azt a csecsemők kizárólagosan funkciója alapján használják, viszont sokkal
nagyobb a szerepe a testi közelségnek.

 Félelem

További lépésként stresszhelyzeteket hoztak létre, vagyis előidézték azt, hogy a kismajmok
megijedjenek. „Játszószoba” néven összeengedték a kismajmokat, akik korábban nem voltak
hozzászokva ahhoz, hogy többen vannak egy légtérben, és az új helyzet nyilvánvalóan
felzaklatta őket. Az eredmény az lett, hogy azok a majmok, amelyek szőranyán nevelkedtek,
a kezdeti idegenkedés és anyjukon való csimpaszkodás után óvatosan elkezdtek barátkozni a
többiekkel.
A drótanyához szoktatottak azonban feszültek maradtak, nem kerestek vigaszt a
drótanyában, és egyáltalán nem voltak hajlandóak barátkozni a többi kismajommal sem.
Viselkedésük ugyanazokat a mozzanatokat mutatta, amelyet egy bizonytalan kisgyerek is
produkál, amikor stabil háttér nélkül kell megpróbálnia szocializálódni.

 Kismajmok anyaként

A kísérletsorozat ezzel még nem ért véget, mivel alaposan tanulmányozták a megfigyelésben
részt vevő kismajmok további életvitelét is. A tapasztalat pedig igazán megdöbbentő volt: az
ivaréretté vált kismajmok egyáltalán nem voltak nyitottak társaik szexuális közeledésére, így
sokuknak nem születtek utódai. Azok az egyedek, amelyek mégis teherbe estek, az esetek
legnagyobb részében képtelenek voltak érdemben ellátni anyai funkcióikat. Nem
gondoskodtak róluk, sőt (különösen a drótanyán nevelkedettek) sok esetben elpusztították
utódaikat. A kísérlet sok megrázó elemmel és tanulsággal rendelkezik, de valószínűleg mind
közül ez a legelgondolkozhatóbb
.
Korai kötődés

A kísérlet számtalan olyan dolgot támasztott alá, amelyet korábban is feltételeztek, de

bizonyításukra a Harlow-kísérletekig nem került sor. Igazolást nyert, hogy az anya szerepe
koránt sem kizárólag a csecsemők táplálkozási igényének kielégítésére szorítkozik, sőt Sok
esetben a bébik előtérbe helyezik a puha tapintást és a csimpaszkodás, bújás lehetőségét az
étellel szemben.
A játszószobás kísérlet igazolta azt, hogy a szocializáció lényegesen könnyebb a
testközelséget kapó egyedek számára, sőt gyakori, hogy akik ezt nem kapták meg, azok
képtelenek lesznek beilleszkedni, vagy kezelni dühüket.
A legmegrázóbb tanulság pedig egyértelműen az, hogy akinél nem alakulhatott ki
megfelelően a korai kötődés az anyja (vagy az annak tartott bábu) iránt, az maga is gyakran
képtelen lett odaadó anyává válni.

 Embergyerekek

Egyértelmű a párhuzam a majmok és az emberek viselkedése, igényrendszere és reakcióik

között. Tudjuk jól, hogy nem véletlen, hogy az újszülötteket egyből édesanyjuk mellére
helyezik, hogy így legyen lehetőségük arra, hogy gyorsabban megnyugodjanak a szülés során
átélt trauma után. Ugyanez igaz később is: bizonyított tény, hogy a nem megfelelő testi
közelséget, melegséget, biztonságérzetet kapó csecsemőknek komoly problémáik lehetnek a
későbbi beilleszkedéssel, viselkedéssel is.
A korai kötődés hiánya testileg és lelkileg is visszaveti a kicsiket: ha nem kaptak szeretetet
kiskorukban, maguk sem képesek azt később gyermeküknek biztosítani. Vagyis ezek a
gyerekek felnőve maguk is élő, de valójában érzéketlen drótanyákká változnak.

Hospitalizmus
: Nevelőotthonokban csecsemőkön végzett megfigyeléseket. Az anya nélkül itt nevelkedő
gyermekek nem fejlődnek megfelelően.
A harmonikus fejlődéshez szükséges az inger gazdag környezet is, a legfontosabb pedig az
állandó kapcsolat az anyával (vagy őt helyettesítő személlyel).
A kísérlet 3 helyszínen zajlott:
- jól felszerelt csecsemőotthon, ahol gondozónők ápolják a gyerekeket
- női börtön csecsemőotthona, ahol az anya is szerepet kap a gondozásban
- halászfalu szegény családja

GYERMEKEK ANYA NÉLKÜL – A HOSPITALIZÁCIÓ

A második világháború alatt és után a világ különböző országaiban számos nevelőotthon

létesült az anyjuktól elszakadt gyerekek gondozására, ahol a gyerekek nem fejlődtek
kielégítően (beszédkészség, értelmi teljesítmény, érzelmi élet), nem úgy, mint családjukban
nevelkedett olyan gyerekek, akik rosszabbul voltak ellátva.

Az első vizsgálat. RENÉ SPITZ négy gyermekcsoportot vizsgált meg első életévükben a
következő területeken: mozgás, érzékelés, manipuláció, megértés, kapcsolatkészség. Az első
életév első harmadának teljesítményeit hasonlította össze az utolsó harmad
teljesítményeivel.

Csoportok: lelencházi csecsemők, börtönbüntetésüket töltő, züllött, lelkileg sérült

leányanyák gyermekei (köztük értelmi fogyatékos anyák is voltak), nagyvárosi értelmiségi
szülők gyermekei, halászfalu lakosainak gyerekei.
A nagyvárosiaknál magas és egyenletes, a tanyasiaknál átlagos és szintén egyenletes, a
börtönbölcsődeieknél valamivel alacsonyabb szintű, de egyenletes, kissé emelkedő
átlagteljesítményt mutattak ki. Ezzel szemben a lelencháziak eleinte jól fejlődtek, majd
ijesztő, 40%-os hanyatlást mutattak.

Ezt a jelenséget Spitz a hospitalizmus fogalmával magyarázta s az elnevezés a kórházi

ártalomra utal; újabban Robertson írta le a jelenséget, hogy a gyerekek kórházi
tartózkodásuk alatt is visszaeshetnek tevékenységükben, beszűkülhetnek érdeklődésükben,
elsivárosulhatnak kapcsolataikban s az intézeti feltételek közt nevelkedő gyerek fejlődésében
mindezek a rendellenességek fokozott mértékben mutatkozhatnak.

A gyermek elválasztása anyjától hat hónap után. Egy másik vizsgálatban R. Spitz és K. Wolf
másfél éven át követett nyomon 34 olyan gyereket, aki élete első hat hónapjában
kifogástalan anyai gondozásban részesült, majd hosszabb időre el kellett válnia anyjától.

Az elválás első hónapjában nyűgösek, nyafogóak, kielégíthetetlenek lettek, a második

hónapban elkezdtek fogyni, keveset sírtak, inkább nyöszörögtek, fejlődésük megrekedt. A
harmadik hónapban elutasították a kontaktust. Hason feküdtek az ágyukban, ernyedten,
fejüket sem tartva föl. Súlyveszteségük növekedett, álmatlanság lépett fel, az arcuk
kifejezéstelen lett, mimikájuk szegényes.
Ha 3-5 hónapon belül visszatért az anya vagy találtak egy másik igen közeli személyt, a
tünetek elmúltak, ha nem, állandósultak, fél év után maradandó nyomot is hagytak.
Volt egy másik vizsgálat is 91 csecsemővel, akit az első három hónapban az anya szoptatott
és nevelt, majd leválasztották róla és intézményben gondozták, minden feltételt megadva;
egy gondozónőhöz tíz gyerek tartozott, szeretet-megnyilvánulás alig volt.
Megjelentek a hospitalizmus tünetei: tompaság, közöny, halálozási arányszám emelkedése,
45%-os fejlődési mutató a második életévben. 61 gyereket négy éves koráig figyeltek – 1
gyerek életkorának megfelelően, 6 egyáltalán nem beszélt, 13 pedig 2,5 szót használt; felük
nem tudott kanállal enni, zömük öltözni sem.
Goldfarb vizsgálata 10-14 éveseknél. Az első életévben elszenvedett hospitalizmus fejlődési
rendellenességei érettebb korban is megmutatkoznak. Goldfarb 10-14 éves gyerekeket
vizsgált. Egyik csoportja 6 hónapos kortól 3 és 1/2 éves korig intézetben, anya nélkül, illetve
egyszemélyes kapcsolat nélkül nevelkedett gyerekekből állt. A másik csoportban csupa olyan
gyerek volt, aki 6 hónapos kora óta nevelőszülőknél élt. Intelligencia-színvonal szerint a
második csoport az átlagövezetbe tartozik (teljesítményük átlaga 95), az intézeti csoport
átlaga viszont a nagyon alacsony intelligencia övezetébe esik (72). S hasonló különbségek
mutatkoznak külön-külön az olvasásban, a számolásban, a társas kapcsolatokban.
„REJTETT ÉRZELMI ELHANYAGOLTSÁG" (BOWLBY)

Bizonyos tudatos vagy tudattalan szándékok eltorzítják a kapcsolatokat, fokozzák a kölcsönös

értetlenséget, és a gyerekben az érzelmi elhagyatottság élményét keltik. – Az intézeti
gyerekek érzelmi közönye, az elsivárosodás, a rossz kapcsolatkészség családban élő
gyerekeknél is fellelhető.
A vizsgálat alanyai olyan gyerekek voltak, akik 10-13 éves korukban súlyos antiszociális
cselekedeteket követtek el. Kiderült, hogy a gyerek rossz alkalmazkodása elsősorban a
gyerek és környezete közötti emocionális félreértésnek volt a következménye: a gyerek úgy
érzi, otthon nem szeretik, nem törődnek vele.

Eleinte az anya nyugtalankodni kezd, mert a szomszéd vele egykorú gyerek már jár, az övé
még nem; megfeszíti magát a vízben, az evésben szeszélyes, lassan és keveset szopik. Az
anya egyre türelmetlenebb lesz, a gyerek daccal reagál, mindketten csalódást, keserűséget,
nyugtalanságot élnek át. Így alakulhat ki az az emocionális félreértés, amely a serdülőkorban
azután társadalomellenes lázadás vagy más kóros tünet formájában fordítja szembe a
gyereket anyjával, környezetével.
Az anya szereti ugyan a gyerekét, de valamiképpen rosszul szereti. Példa: a túl szigorú apa
tudattalanul kifejlesztette lányában a lázadást férje ellen, csak akkor volt igazán
szeretetteljes a lányához, ha az valamit elkövetett az apja ellen. Vagy: az anya halott
gyermekéhez próbálta hasonlóvá tenni második gyerekét, egyre nyugtalanabbul.
A kiegyensúlyozott anya-gyerek viszony érzelmi-kötődési biztonságot ad, megóv az
elsivárosodástól, s feltétele a későbbi társkapcsolatok dinamikájának.

INGERSZEGÉNY ÉLETTÉR SZERETETKAPCSOLATTAL

Danzinger-Franki-féle kavajai kísérlet Bühler fejlődési próbájával: ablak nélküli lakóházak,
sötét fülkében, lekötözve nevelés; az anya a bölcső mellé térdelt, így szoptatta. Csak
fürdetéskor, nem minden nap vették ki őket, nincs játékszerük. Valamikor talán a törökök
elől rejtegették így a gyerekeket, ez a szokás vsz. mára értelmét vesztette. Rendszeres
szoptatás, ha sír, odamegy hozzá, ringatni kezdi. A házban szüntelen családi jövésmenés van,
akár 10 ember is van egyszerre a bölcső körül. A tárgyi ingerek hiánya, a mozgás kiiktatása, a
szociális ingerek gazdagsága.

Következmény: elmaradás mozgásfejlődésben (manipulációs tevékenység, ha tárgy felé nyúl,

irányt téveszt, tétova mozdulat, nem másztak, de ugyanakkor ültek mint bécsi kortársaik). A
dolgok, amelyekkel soha nem manipuláltak, nem késztették őket cselekvésre. A szociális
kapcsolatkészség és kontaktuskészség próbáiban viszont (visszamosolyog, a nevető arcra
másképpen reagál, mint a haragosra stb.) a bécsi gyerekeket is felülmúlták, de: manipulációs
tevékenységben villámgyorsan behozta a lemaradást, amikor már bécsi kortársa nagyban
tudott játszani. A mozgáskorlátoztatás nem okozott behozhatatlan elmaradást.

Ha az anya állandóan jelen van a gyerek életterében, akkor súlyos akadályoztatás ellenére is
hatóképesek maradnak a cselekvés érzelmi indítékai. A hospitalizálódott gyereknek hiába
van játéka, nincs kinek a kedvéért rakosgatni, matatni, alakítani. Elindulhatna felfedező útra
a szobában, de kitől induljon el, s kihez térjen vissza.
A szeretetkapcsolat hiánya

Amennyiben az első életévekben a gyermektől megvonjuk az anyai gondoskodást és

szeretetkapcsolatot, súlyosan sérül a gyermek személyisége. Az ilyenkor jelentkező
tünetcsoportot R. Spitz hospitalizmusnak nevezte el, és az anyahiányra vezette vissza. A
különböző időtartamú anyahiány egyre súlyosabb tüneteket okoz
. Károsodnak a nagymozgások és a manipulációs tevékenység, az orientációs reakció, sérül a
kapcsolatteremtési képesség. Az anya, vagy az őt pótló más személy szeretetkapcsolata
nélkül nevelkedő gyermek az első hónap után nyűgössé válik, kielégíthetetlen, sokat sír. A
második hónap után gyakran nyöszörög, étvágytalanná válik, testileg nem fejlődik tovább. A
harmadik hónapban sokat fekszik, elutasítja a kontaktust, arca kifejezéstelenné válik,
álmatlan. Ha ekkor kiemelik az ingerszegény környezetből és egy szerető környezetbe
helyezik, a folyamat még visszafordítható (reverzibilis), a tünetek mérséklődnek, akár
teljesen meg is szűnhetnek.
Ha az említett három hónapon belül nem kerül ki a számára rossz környezetből, akkor a
folyamat már visszafordíthatatlanná (irreverzibilissé) válik. Ekkor a tünetek súlyosbodnak, a
gyermek letargiába esik (kimerült, fáradt, közönyös, már nem sír), felsőtestét előre-hátra
ringatja (jaktál), szélsőséges esetben akár meg is halhat.
A gyermek érzelmi fejlődése akkor is sérül, ha anyja mellett nevelkedik, de az anya nem
törődik vele, érzelmileg elhanyagolja. A szeretet-deficit egy életen át függőséget okozhat,
lehetetlenné teszi az identitás és az autonómia kialakulását, súlyos személyiségzavarokhoz
vezethet.
Az apa szerepe

A fejlődésben lévő gyermeknek az anya mellett az apára is szüksége van. Korábban az apák
csak a gyermek fél éves kora körül kezdtek el gyermekükkel foglalkozni, részben mert a
konvencionális családmodellben ez szerepelt, részben az apák felé a gyermek reakciói
jelentősen eltértek az anya felé mutatottakhoz képest. Jelenleg a társadalmi és gazdasági
változások következtében jelentősen átalakultak a családi szerepek, normák, a családon
belüli munkamegosztás, így megváltozott az apa szerepe is a gyermekek nevelése során.
Gyakoriak az „apás szülések”, így az apák egy része már első pillanattól bekapcsolódik
gyermeke fizikai gondozásába, más részük viszont inkább a gyermekkel való fizikai kapcsolat
nélkül a háztartás vezetésébe vonódik be.

Az apa az anyához hasonlóan érzékenyen fogja fel a gyermek jelzéseit, de másképpen

reagál rájuk. Az apák általában erőteljesebb, fizikai játékot játszanak, magasba dobálják
gyermekeiket, birkóznak velük, stb. Ez a gyermek érzelmi fejlődésében jelentős, mert ezek a
játékok magasabb aktivációs szintet eredményeznek. Ha azonban az apa gyermekkel való
kapcsolata kimerül a játékban, akkor ez csak különleges, ritka helyzetként rögzül a
gyermekben. A kiegyensúlyozott apa-gyermek kapcsolat feltétele, hogy az apa rendszeresen
vegyen részt, a gyermeket érintő gondozási és egyéb feladatokban.

A jól működő családban a gyermekkel történő foglalkozásban, és kommunikációban az anya

és az apa bár nem ugyanazt csinálják és nem ugyanúgy végzik a dolgukat, de harmonikusan