13.

tétel

Addikciók és komorbiditás

Új betegségek kialakítása: magas vérnyomás, keringési zavar, emésztési szervi, mozgásszervi

betegségek, immunológia (autoimmun betegségek), rosszindulatú daganatos betegségek,
nőgyógyászati betegségek, szexuális betegségek, migrén, krónikus fájdalom szindróma

Pszichés: szorongásos zavarok, fóbiás viselkedések, pánikzavar, depresszió, öngyilkossági késztetések,

alvászavarok, agresszivitás, társuló egyéb addikciók (pl, munkaalkoholizmus, anorexia)

Korábbi betegségek súlyosbodása: meglévő személyiségzavaroksúlyosbodása, szex, internetfüggőség,

kényszeres testedzés

Kettős diagnózis
A komorbiditás mint fogalom bevezetése több mint 40 évre nyúlik vissza, megalkotása A.R.
Feinstein nevéhez fűződik. Az eredeti definíció szerint komorbiditás alatt adott páciens
esetében az elsőként megjelent, vagyis az index betegség mellett manifesztálódó további
betegség(ek) egyidejű fennállását értjük (Harold et al., 2004). A jelenség létrejöttének
számos mechanizmusa lehet: véletlen egybeesés, két különböző kórkép egymást részben vagy
teljesen átfedő rizikófaktorainak együttes fennállása, ok-okozati összefüggés, emellett
előfordulhat, hogy a komorbid állapot egy adott betegség eltérő kifejeződéseként jön létre
(Costello et al., 1993). Különböző betegségek rizikófaktorai lehetnek egymással összefüggőek
(például a dohányzás és az alkoholfogyasztás), így téve valószínűbbé a kórképek együttes
megjelenését, illetve előfordulhat az is, hogy a rizikófaktorok egymástól függetlenek ugyan,
de bármelyik képes előidézni a másik rizikófaktorral kapcsolt betegséget (Valderaset al.,
2009). 

Rácz József: Addiktológia, tünettan és intervenciók (1999. Bp., HIETE, EFK.)

A kifejezés azt jelenti, hogy a pszichoaktív-szer használati rendellenesség (kórkép) mellett
más pszichiátriai zavar is fennáll (kettős diagnózis - dual diagnosis). A
DSM-IV szerint kétféle „kettős diagnózis” létezik. Az egyik, amikor a függőség mellett
időszakosan olyan elvonási vagy intoxikációs tüneteket mutatnak, melyek
pszichiátriai zavarra vagy betegségre jellemzőek, azt utánozzák. Ezek az absztinenciával -
idővel - általában megszűnnek. A másik típusú „kettős diagnózis” az, amikor az abúzus vagy
dependencia mellett, attól függetlenül egy másik pszichiátriai kórkép is fennáll. Valójában ez
a csoport az, amely klinikailag érdekesebb, és egyben mind a diagnosztika, mind a terápia,
mind pedig a prognosztika szempontjából problematikusabb. Sokszor éppen
az elsődleges pszichiátriai zavar az, amely hosszantartó, bentfekvéses kezelést tesz
szükségessé.
Alkoholisták esetében 50-70%-ban beszélhetünk elsődleges alkoholizmusról, az
az amikor az alkoholizmus kialakulását nem előzte meg komoly pszichiátriai probléma. A
többi esetben másodlagos alkoholizmusról van szó, amikor az alkoholizmus egyfajta
következményeként - is - felfogható egy korábbi pszichiátriai kórképnek. A diagnózist a
megfelelő információk begyűjtése (heteroanamnézis!) mellett az is elősegítheti, ha az
absztinens periódusban 3-4-5 hét után is fennállnak a tünetek. Ez a kép tehát másodlagos
alkoholizmusra utal. Bentfekvéses intézményben kezelt alkoholbetegek esetén az elsődleges
antiszociális személyiségzavar előfordulását férfiaknál 15%-osnak, nőknél 5%-osnak találták.
Itt tehát a disszociális és antiszociális tünetek megelőzték az alkoholfüggőség
vagy a nagyivás tüneteit: viselkedési problémák és beilleszkedési zavarok jelentkezése 15
éves kor előtt. Az ilyen esetek terápiája speciális, prognózisa meglehetősen
rossz; együttes előforduláskor még az alkoholfüggőség kezelése eredményesebb,
mint az antiszociális személyiségzavaré (Schuckit, 1995).

Integratív modell
Az integratív modell több fókuszt tűz ki, az alapmodellek (morális-, tanulási-, betegség-,
önmedikalizációs-, szociális modell) elemeit kombinálja, vagyis a korábban ismertetett
szemléletek előnyeit hasznosítva, hátrányait kompenzálva igyekszik komplex módon
megközelíteni az addikció jelenségét. Az integratív modell legfőbb újítása a kettős diagnózis
elve, vagyis az addikció kialakulásában és fennmaradásában figyelembe veszi a biológiailag
determinált szempontokat, elismeri a szerfüggő viselkedés hátterében álló mentális- és
viselkedészavart és kialakult függőséget is egyaránt (Gerevich, 2000).
A kettős diagnózis szemlélete által kiküszöbölhető a korábban felmerült „moralizáló, büntető
szemlélet”, az önmedikalizálásban megjelenő szerhasználat „normalizálása” stb. Ha a
függőséget a szerfogyasztó azzal magyarázza, hogy szorongásos tünetei miatt él szerekkel,
akkor a korábban ismertetett modellek alapján háromféle terapeuta-viszonyulás jelentkezhet.
Ha a terapeuta az önmedikalizációs modellben gondolkodik, akkor a mentális- és
viselkedészavarra fókuszál, a szerfogyasztással kapcsolatban „megengedővé” vagy legalábbis
„toleránssá” válhat, vagyis a klienssel egyfajta „kollúzióba” kerül. Ha a terapeuta a
betegségmodellben hisz, akkor pedig kizárólag a szerfogyasztásra fókuszálhat, a mögöttes
mentális- és viselkedészavart bagatellizálja, amivel kiválthatja a kliens meg-nem-értettségét,
esetleg ellenállását, információ visszatartását, így kettejük kapcsolata antagonisztikus
illeszkedésű lesz, ami determinálja a kezelés sikertelenségét. Megkerülhetetlen tehát, hogy a
segítő és a szerfüggő számára egyaránt tisztázott legyen, hogy a szerfogyasztás és a mentális-
és viselkedészavar egyformán fontos jelentőségű a változás során (Gerevich, 2000).
Ez a kettőség kezd meghatározó lenni a modern addiktológiában is, az addiktológia a
pszichiátria integráns része. Korábban a pszichiátria és az addiktológia mesterséges
különválasztása abból adódhatott, hogy a szerfüggők esetén a pszichoterápia relatíve
kontraindikált volt, noha a pszichoaktív szerfogyasztásból eredő problémák nyilvánvalóan
mentális- és viselkedészavarok diagnosztikai kategóriáiban nyilvánulnak meg, például a
BNO-10-ben F10-19 kódok között találjuk a Pszichoaktív szer használata által okozott
mentális és viselkedészavarokat szerekre lebontva és a hozzájuk társuló keresztmetszeti és
hosszmetszeti klinikai állapotokat (Kapitány-Föveny, 2019).
Az integrált modell – amely ma a legmodernebb és leghatékonyabb megközelítésnek
tekinthető meghatározza a modern addiktológiát, ami egyrészt megjelenik
szakemberképzésben, másrészt a hagyományos klinikai pszichodiagnosztikai
állapotfelmérésen az szerfogyasztás specifikus jelenségét is igyekszik meghatározni, amely
megágyaz a kettős diagnózison alapuló integrált terápiás megközelítésnek.

A szerfüggőség mellet még valamilyen pszichiátria betegség/ek is jelen vannak.

1. Hangulatzavarok 
 depresszió
 mánia
 bipoláris zavarok
 2. Szorongásos zavarok:
 Pánik zavar és agorafóbia 
  Specifikus fóbia és szociális fóbia 
  Kényszerbetegség (OCD)
  Poszttraumás stessz-zavar 
  Generalizált szorongás 
 Egyéb szorongásos zavar 
 Általános egészségi állapot miatt 
 Pszichoaktív szer okozta szorongásos zavar 

3. Alvászavar

4. Személyiség zavarok
 paranoid
 Schizoid
 antiszociális
 nárcisztikus
 borderline
 kényszeres
 szorongásos
 függő

5. Pszihózisok
 szkizofrénia
 paranoid rendellenességek

6. Szexuális zavarok
7. Magatartászavarok (agresszív, szorongásos)
8. ADHD (figyelemzavaros hiperaktivitás)
9. szuicid tematika megjelenése

Ezek túlnyomó többségének megjelenése megelőzi az addikció kialakulását.

Addiktív viselkedés a komorbid tüneteket átmenetileg tompíthatja, de hosszútávon rontja,
súlyosbítja