You are on page 1of 1

A tanári szerep változása

A tanári szerep radikálisan megváltozott manapság, akárcsak a tanár-tanító szemlélete.


Régen az emberek felnéztek a tanítóra, tisztelték, feltétel nélkül megbíztak benne. Nem
kérdőjelezték meg egyetlen cselekedetét sem, igyekeztek mindenben támogatni a pedagógust. A
pedagógusra úgy tekintettek, mint a tudás egyetlen forrására.
Manapság a legtöbb szülő tiszteli ugyan a pedagógust, de bátran kinyilvánítja a
véleményét. Elvárja ugyanakkor, hogy a pedagógus alkalmazkodjon az ő gyerekéhez.
A tanárnak-tanítónak folyamatosan képeznie kell önmagát, hiszen a tudást, az oktatási
tartalmakat most már másképpen kell átadni, közvetíteni, hisz a diákok figyelme sem
ugyanolyan, mint régen. Ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani az érdeklődésüket és a figyelmüket,
már más módszerekre van szükség. Használni kell különböző médiumokat, alkalmazásokat.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a hagyományos eszközöket, módszereket teljesen mellőzni
kellene. Az interaktivitáson van a hangsúly, s ugyanúgy, mint régen: az átadott ismereteket több
területek keresztül kell megerősíteni. Kicsit több hangsúlyt fordítunk manapság az ismeretek
alkalmazására, gyakorlatba való átültetésére.
A távoktatás viszont újabb kihívások elé állítja a pedagógusokat. Meg kellett
ismerkednünk az új médiumokkal, szerkesztési lehetőségeikkel, melyek segítségével közvetíteni
tudjuk az oktatási tartalmat. A távoktatásban az oktató szerepe a tanulók támogatása. Ő irányít,
segít, megpróbál egyénre szabni feladatokat. Az a jó a távoktatás során bevezetett értékelésben,
hogy a Google-forms is például azonnal megmutatja a diáknak az elért pontszámot, azonnal látja
hol hibázott.
Nekem a távoktatás során talán az volt a legnehezebb, hogy kissé személytelennek
éreztem az egészet. Hiányzott a gyerekek személyes jelenléte, az, hogy megsimogassam őket.
Ezért például karácsony előtt mindenkinek saját készítésű üdvözlőlapot küldtem személyre szóló
üzenettel. Ennek nagyon örültek és a visszajelzések alapján sok gyereknek okoztam vele
maradandó élményeket.
A pedagógusoknak, s nekem is személy szerint rengeteg időmbe tellett, míg
kitanulmányoztam a távoktatásban használható alkalmazásokat. Órákat dolgoztam egy olyan
játékon például, amit ők néhány perc alatt megoldottak. A legtöbb szülő észre sem vette azt a
sok energiát és erőfeszítést, amit mi belefektettünk a távoktatás során az ismeretk érthető,
élvezhető átadásába.
Szerintem mindenképpen jobb a fizikai jelenléttel történő oktatás. Ebben mindenki
egyetért. A mai napig is szinte minden nap használok valamilyen digitalis médiumot, szoftvert a
tanításomban. Évek óta (6-7 éve) használom a magyarországi Mozaik kiadó on-line tanítási
platformját (mozaweb.hu), amit a gyerekek nagyon élveznek. Rengeteg lehetőség van benne,
amit sokkal egyszerűbb használni, mint más hasonló szoftvereket, ha már egyszer megismerted.
Például sokkal gyorsabban és egyszerűbben lehet szerkeszteni és animálni, mint egy power-
pointban. Feladatszerkesztővel is rendelkezik, de kész játékok is vannak (matematikai,
anyanyelvi, énekkel kapcsolatos stb…), 3D-s animációk hangszerekről, növényekről, állatokról,
történelmi eseményekről stb. Hiányolom, hogy nálunk még nincs ilyen oktatási platform. Bár, ha
jól tudom, a mozaweb portál kötött szerződést egy romániai kiadóval is…

You might also like