Bev: 1859 februárjában kezdte el írni ,1860-ban fejezte be és 1862-ben jelent
meg először. A Mű keletkezéseinek körülményeit 2 részre bonthatjuk: Történelmi: Kiábrándulás, Szabadságharc Elveszítése, függetlenségi esélyek elveszítése, kiegyezés. Filozófiai: Bizakodás, romantikus liberális történelemfilozófia, gyülekezés, szólás vallás és sajtószabadság, tudományos felfedezések. Georg Hegel, német filozófus triádája tetten érhető a Tragédiában is: Hegel szerint a történelemben egy eszme megjelenését tézis hamarosan annak visszájára fordulása antitézis követi, majd a kettőből megszületik a kompromisszum: a szintézis.
Szerkezet: A világ keletkezését Madách a Biblia, a keresztény mitológia alapján
képzeli el. A tizenöt részből álló mű első három színe és az utolsó szín keretbe foglalja a közbeeső tizenegyet. A keretszínek a Mennyben, a Paradicsomban és a Paradicsomon kívül játszódnak.
Tárgyalás: Az Úr megteremtette a világot. Lucifer elégedetlen. Követeli
osztályrészét, hogy bebizonyíthassa, milyen tökéletlen a világ. Az Úr megsemmisíthetné, de nem teszi, kiadja osztályrészét is: két elátkozott fát az Éden közepén. Itt él az első emberpár. Lucifer megjelenik az Édenben, elcsábítja az első emberpárt s mikor az Úr angyala kiűzi a két bűnöst a Paradicsomból, Ádámhoz szegődik és végig álmodtatja vele az emberiség jövő küzdelmeit. (Keretszínek) Első Szín: A Menny: világ teremtése, Lucifer megjegyzései, célja, Angyalok kórusa Második szín: A Paradicsom: Ádám és Éva, Paradicsom, Bűn és bűnhődés Harmadik Szín: A Paradicsomon kívül: Ádám és Éva számkivetett, Lucifer bemutatja az emberiség történetét (Történelmi Színek) 4. Szín: Egyiptom: Ádám fáraó, Lucifer minisztere, Éva rabszolganő, a szabadság eszme megszületése 5. Szín: Athén: Ádám Miltiadész, Éva Miltiadész neje, Szabadság eszme Hedonizmus 6.szín: Róma: Ádám és Éva, hedonizmuskereszténység megjelenése 7.szín: Konstantinápoly: Ádám Tankréd, Éva Tankréd szerelme, kereszténységtudományba menekül Ádám 8.szín: Prága I.: Ádám Kepler, Éva Kepler Felesége, Tudomány híve Forradalom 9.szín: Párizs: Ádám Danton, Éva márki leány forradalmár, Felvilágosodás 10.szín: Prága II.: Ádám Kepler, Éva Kepler Felesége, tudomány elutasításaidealizmus és szabad világi eszme 11.szín: London: Ádám élemedett korú férfi, liberalizmusTudomány 12.szín: Falanszter: Lucifer és Ádám tudósok, utópikus szocialisták elképzelt világa végső csalódás 13.szín: Az űr: üzenet: az emberi lét lényege: vállalni kell a kockázatot 14.szín: Jégvilág: Tudomány nem menti meg a földi létet, az ember erkölcsileg elkorcsult, álom vége (Vége újra keretszín) 15.szín: Édenkerten Kívül: Ádám felébred, elvesztette hitét, Éva várandós, Isten visszafogadja Ádámot (Összegzés) Kérdések és válaszok jelennek meg, melyekre válaszokat is kapunk. A küzdés jelenti az élet lényegét, a bizalom abban, hogy valaki a világmindenségben tudja, hogy mi miért történik. Emberiség dráma mert, bemutatja az emberiség történetét.