Kolja (1996)

Az 1989-es csehszlovák bársonyos forradalom előtti nyári hónapokban járunk. František

Louka egy közel 60 éves temetéseken zenélő, politikailag gyanús (a párt bizalmát elveszített,
ezáltal a Filmharmóniából kiesett) csellista, aki csekély jövedelmét prágai sírkövek
sírfeliratainak felújításával gyarapítja. Loukának nincs saját családja; hivatásos agglegény és
nőcsábász. Viszonyba kezd egy énekesnővel, Klárával, de emellett beleegyezik, hogy
feleségül vesz egy szovjet nőt, Nadeždát, hogy ő és ötéves kisfia, Kolja eljöhessenek Prágába
a nő nagynénjéhez lakni. Belemegy a színlelt házasságba, hogy a nő cseh útlevelet kaphasson,
illetve német vízumot, de csak egy olyan illeték ellenében, amely lehetővé teszi számára,
hogy autót vásároljon, és rendezze adósságai egy részét. Louka cselekedeteit eleinte a pénz
motiválja, de a film végén rájön, hogy a megvásárolhatatlan dolgok – szerelem, barátság,
bizalom – határozzák meg, mit jelent igazán embernek lenni. Ironikus módon persze a
hamarosan megérkező szabadság olyan lesz, amelyben az ember még brutálisabban pénzbeli
értékre süllyed. Nadežda elszökik Nyugat-Németországba, nagynénje pedig kórházba kerül,
így Kolja Louka nyakán marad. A megrögzött agglegény és a fiatal fiú eleinte nehezen érti
meg egymást, de végül erős barátság alakul ki közöttük. Jön a bársonyos forradalom, Nadežda
visszatér Koljához, Louka visszakerül a Cseh Filharmonikusokhoz, Klára pedig terhes lesz.
A Kolja alapkoncepciója – a tökéletesen tökéletlen, felelőtlen felnőttet átalakítja a hirtelen és
nemkívánatos szülői szerepbe való csöppenés – megjelent már számtalan hasonszőrű
filmalkotásban. Amitől üdítően eredeti lesz ez az esete ennek a narratívának az az
alapfelállása és a cseh moziipar történetmesélési stílusa. A kommunista korszakban a cseh
filmesek megkerülték cenzúrát, olyan módon, hogy a "kis" emberekre koncentráltan
készítették filmjeiket, nagyon „cseh humort” használva fegyverükül. Ebben a filmben a
legtöbb geg nem a haldokló rezsimre irányul, hanem annak áldozataira – akik közül sokan az
ellenállás legcsekélyebb útját választották, és akiknek verbális hazaszeretete gyakran mentség
volt a megalkuvásra és arra az indifferens állapotra, amit a tehetetlenség vált ki.
A film másik vonulata az oroszok és csehek kulturális összeütközése, amely nem csak a
humorra ad lehetőséget, hanem azt is szemlélteti, ahogyan a csehek azokban az években
érzékelték elnyomóikat.
Számos tisztán érthető téma fut végig a filmen. A legnyilvánvalóbb talán a szabadság
fontossága, mind a személyes, mind a politikai. Louka viszonylag szabad abban az
értelemben, hogy nincsenek családi kötelékei, és majd’ 60 évesen még mindig éli Don Juan
életét, olyasfajta kötelezettségek nélkül, hogy valakit el kellene tartania vagy valaki tőle
függene (az anyját leszámítva, akinek már biztosította, amit kellett). A Kolja a „gondtalan
fiatalságból a felelősségteljes felnőtté válás” fokozatos változás folyamatát mutatja be,
jóllehet Louka talán egy kicsit későn érkezik be ebbe az életszakaszba. Louka csak akkor
tanul meg mással is törődni önmagán kívül, amikor váratlanul rázúdul ez a derült égből apai
szerep, amiben helyt kell állni, és így felad bizonyos szabadságjogokat a film másik nagy
témája, a szerelem javára. Míg kezdeti szabadsága az önzésen alapul, Loukának fel kell adnia
önérdekét, és foglalkoznia kell mások szükségleteivel, hogy megtalálja az igaz szerelmet.
Kolja a kezdeti katalizátor, de hamarosan Louka elkezd figyelmet fordítani másokra és együtt
érezni másokkal, különösen hamarosan várandós szeretőjével, Klárával. Louka monogámiára
való lépése szépen keresztezi a bársonyos forradalom megjelenésének jelentőségét a filmben.
Ahogy ő és az általa képviselt ország politikai szabadságot nyer, úgy ő is lemond az
agglegény-élet mulandó és magányos örömeiről.
A film harmadik témája a halál. Legnyilvánvalóbban a temetések, amelyeken csellózik, és az
általa restaurált sírkövek közvetítik ezt a topikot, illetve az, hogy Loukát tulajdonképpen a
Koljával való kapcsolata keltette újra valódi életre, miután képletesen halott volt miközben
keresztülment az élet és a világ mozgásain.
Számos szimbolikus motívum fordul elő a filmben, és ezek lényegessége tűnik központi
jelentőségűnek Kolja gondolkodásában. Először is maga az érintés, mint olyan kerül előtérbe.
A film nyitófelvételében látunk egy kezet, ahogy az egy repülőgép ablakának nyomódik,
otthagyva kézlenyomatát. Ez természetesen Kolja, akinek az érintése mély nyomot fog hagyni
Louka életén. A következő jelenetben magát Loukát ismerhetjük meg. Csellójátékát látjuk,
majd „játékát” Klárával. Miután egymáshoz sodorja és köti őket az élet, kezdetben Kolja még
elutasítja Louka érintését, összerezzen, amikor Louka vigasztalni próbálja, és nem hajlandó
megfogni Louka kezét, miközben átkelnek egy forgalmas utcán. Ahogy viszont egyre jobban
hozzászoknak egymáshoz, fokozatosan egyre bensőségesebb fizikális apa-fia pillanatokat
látunk tőlük. Miután elhagyják a kórházat, ahol Kolja nagymamája elhalálozott, Kolja
megfogja Louka kezét; ettől a pillanattól kezdve kapcsolatuk megerősödik. A film végén
Kolja már Louka vállán lovagol, miközben csatlakoznak a tüntető tömeghez a Vencel téren,
és akkor is, amikor a prágai repülőtérre mennek, hogy találkozzanak a fiú édesanyjával. Kolja
játékosan Louka szemére teszi a kezét, jelezve nekünk a férfi és a gyermek közötti bizalom
szintjét, már-már ténylegesen apa-fia érzetet keltve. Miután Kolja végre átöleli édesanyját, és
mindketten nyugatra repülnek, megismétlődnek az első jelentben látottak, a felhőkép; Kolja
kezét az ablaknak nyomja, és ismét kéznyomot hagyva rajta ily módon búcsút vesz Loukától,
mint a film elején Oroszországtól.
A Kolja és Louka közötti egyre erősödő kötelék finoman, de érzékletesen van bemutatva. A
film már említetten tele van szimbólumokkal és költői metaforákkal, olyan dolgokkal,
amelyeknek rezonanciája és ereje van, mivel igazán elgondolkodtat. A film tele van olyan
pillanatokkal, amikből nem csinál nagy ügyet maga a film, nagyon helyesen, hiszen ezek azt a
célt szolgálják, hogy aki észreveszi ezeket, akinek beindítja a gondolkodását az tényleg
kapjon valami maradandót a filmtől.
Az 1968-as szovjet invázió és Csehszlovákia megszállása központi jelentőségű Kolja
számára, csakúgy, mint az oroszok iránti cseh gyűlölet. Louka segít Kolja anyjának elhagyni
Oroszországot, bevallottan önérdekből, majd hirtelen a nem kívánt vendégnél landol. Kolja a
metaforikus betolakodó, aki a két nagy szovjet Csehszlovákiába érkezést képviseli: a náci
uralom alóli felszabadulást 1945-ben és a normalizálást 1968-ban.
Ez az a fajta film, amely egyszerre populista érzelmi megközelítésben, de nagyon művészi a
rendezés tekintetében, abban ahogy a különböző jelenetek meg vannak komponálva, illetve
felvéve. A párbeszédek is nagyon jók, és a filmben mind a beszédes, mind a néma pillanatok
jól vannak elszórva, tarkítva az interakciókat. A filmzene és a színészi játék is kiemelendő, a
képi világ és történetvezetés szintúgy.
Az egykori Csehszlovákia történelmének és kultúrájának ismerete fontos tényezője annak a
megértéséhez, hogy ez a film nem csupán egy hátrahagyott, ötéves orosz kisfiú és egy 50+-os
cseh csellóművész és szoknyapecér kapcsolatáról szól. A film sok apró, de érdekes részlete
sajnos valószínűleg elsiklik azoknak a nézőknek a feje felett, akiknek nem volt közvetlen
tapasztalata a kommunizmussal, vagy akik nem ismerik az európai történelem adott időszakát.
Tisztában lenni a háttérével a korszaknak döntő fontosságú annak megértéséhez, hogy milyen
életkori, politikai, nyelvi és kulturális korlátokat kellett leküzdeniük ahhoz, hogy erős érzelmi
köteléket alakítsanak ki – amiben, bár tudatosan nem állt szándékukban főszereplőinknek, de
győzedelmeskedtek.