AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSSÁG

 
 
1 TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
 
 
Már a reneszánsz korában találkozunk olyan neves tudósokkal, akik
felfigyelnek a nehezen tanuló gyermekekre. Ilyen személy volt például a XVI.
században Peter Jordan: azon túl, hogy felismeri a másképp taníthatóság gondját,
kidolgozott egy képes ábécét, amellyel segíteni kívánta ezen gyermekek
fejlesztését. Persze ebben az időben többnyire csak a másságot ismerik fel a
tudósok. Így Erasmus (1479-1536) megállapítja, hogy az értelmi fogyatékosság
egyfajta lelki betegség. Komenszky (1592-1670), akit a pedagógia történetének
egyik legnagyobb személyiségeként ismerünk, ír a tompa elméjű gyermekekről,
akiket fékezhetetlen magatartással jellemez, de egyértelműen hisz
nevelhetőségükben.
Johann Felbiger (1724-1788) pedagógus leírást, jellemzést készített az értelmi
fogyatékosokról, s megfogalmazta, hogy ezekkel a gyermekekkel az állandó és
rendszeres gyakorlással szép eredményeket lehet elérni a nevelésben. Óv mindenkit
a testi fenyítés alkalmazásától, a folyamatos, jó példaadást tartotta fontosnak.
Lényeges szólni Gotthard Guggenmoos (1775-1838) salzburgi tanítóról, hiszen ő
volt az első, aki intézményt alapított értelmi fogyatékos gyermekek számára.
Franciaországban igen figyelemre méltó munkát végzett Jean Marc Itard (1775-
1838) orvos. A yaveyroni erdőben talált egy elhagyott, súlyos fogyatékos fiút, akit
Viktornak nevezett el, s 4 éven keresztül az általa átgondolt és kidolgozott
módszerrel próbálta nevelni. Ovide Decroli (1870-1925) belga orvos azzal alkotott
maradandót, hogy leírta az értelmi fogyatékos gyermekek kivizsgálásának
módszerét, s az erre épülő oktathatóságukat.
A kezdeti lépések sikerei vezettek el oda, hogy a XX. század fordulójára
Európa országaiban már több intézmény is foglalkozott az értelmi fogyatékos
gyermekek ellátásával. Magyarországon az intézményes nevelés megteremtése
Frim Jakab (1862-1925) nevéhez fűződik: 1875-ben, Rákospalotán nyitja meg
magánintézetét. Elképzeléseit az értelmi fogyatékosok nevelhetőségéről le is írta.
Tanulmányaiban leírja a fogyatékos gyerekek csoportosítását: képezhetőkről és
képezhetetlenekről beszél. Ez utóbbiakkal is foglalkozni kíván, számukra is
intézetet alapít.
 A mai napig korszerűnek tekinthető szinte mindaz, amit Éltes Mátyás (1873-
1943) az értelmi fogyatékosok ügyéért elméleti munkásságával és
intézetalapításával tett.
 
 
 
2. AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSSÁG FOGALMA
 
 
Az értelmi fogyatékosság megnevezés Magyarországon régóta elfogadott és
használatos, de ugyanakkor fokozatosan élénkül az erről az elnevezésről folyó vita.
A nehézség alapvető oka az értelmi képességek terén tapasztalható
változatosságban jelölhető meg. Ha az értelmi képességek fejlődésének az egyének
nagy többségére jellemző menetét általánosnak, normának tekintjük, ezen a normán
belül is kisebb-nagyobb eltérések tapasztalhatók. Problémát jelent annak
meghatározása, hogy a variánsok közül melyeket soroljuk a normához, és mely
variánsok azok, amelyek már nem tekinthetők a normához tartozó változatoknak. A
különböző, jelenleg használatos terminusok általában azokat a variánsokat jelölik
külön elnevezéssel, amelyeknél az egyén értelmi képességei negatív irányban,
lényegesen, jelentősen, erőteljesen, számottevően eltérnek az általánosnak,
normának tekinthető fejlődésmenettől.
Az általánostól, a normától való eltérés jelölése sem mentes a nehézségektől, a
negatív eltérések esetében is számolni kell az előfordulás változatosságával. A
normától való lényeges eltérés megjelenése különbözik attól függően, hogy az
értelmi képesség eltérését milyen ok és mikor hozta létre, de különbözik attól
függően is, hogy milyen mértékben jelenik meg. Ennek következtében az
elnevezések egész csoportja használatos a normától való eltérés jelölésére.
Az UNESCO Nemzetközi Közoktatási Irodája által 1977-ben kiadott
defektológiai terminológia című gyűjtemény a következő terminusokat szerepelteti:
értelmi elmaradás, értelmi fogyatékosság (mental handicap), értelmi szubnormalitás
(mental subnormality), értelmi defektivitás (mental deficiency), az értelmi
elmaradás határesete (bordeline mentally retarded).
A gyűjtemény szerint az értelmi elmaradáshoz sorolandók azok a változatok,
amelyek esetében a fejlődés folyamatában keletkező, általános intellektuális
fogyatékosság a jellemző, mely együtt jár az életben való tájékozódási képesség
csökkenésével.
Jellemzőnek kell tartani a lelassult általános fejlődést, a tanulási képesség
korlátozottságát, valamint a szociális alkalmazkodás elégtelenségét. Az értelmi
fogyatékosság terminus a gyűjtemény szerint elmosódott, tudománytalan fogalom.
Az értelmi szubnormalitás Angliában használatos, törvényesített elnevezés, amelyet
1955-1965 között a WHO is alkalmazott. Az értelmi defektivitás az olyan
személyek csoportjára alkalmazott kifejezés, akiknél az intellektuális eltérésnek
nyilvánvalóan organikus oka van.
Ugyanebben a gyűjteményben található a következő klasszifikáció is:
jelentéktelen értelmi elmaradás, mérsékelt értelmi elmaradás, erős értelmi
elmaradás, súlyos értelmi elmaradás.
Látható, hogy az értelmi képességek negatív eltéréseinek jelölésére használt
elnevezések esetében különböző kritériumok alkalmazásáról van szó. Az
alkalmazott kritériumoktól függ azon egyének köre, akiket az értelmi fogyatékosok
körébe vonnak. A kritériumok esetében problémát jelenthet az is, hogy az egyes
kritériumok eltérő jelentőséget, különböző értelmezést nyernek attól függően, hogy
milyen szempont alapján van szükség a fogalom használatára (Czeizel E., 1979).
Magyarországon jó ideje és jelenleg is használt értelmi fogyatékosság fogalmánál
tekintettel kell lenni arra is, hogy a fogalom társadalmi meghatározottságú,
mindenkor a társadalom által kialakított embereszményhez viszonyított,
következésképpen a társadalom fejlettségi szintjének a függvénye. Végezetül
figyelembe kell venni azt is, hogy a fogalomban is és az egyes kritériumokban is
tükröződik a különböző tudományok fejlettségi szintje, és a fogalom használatát,
értelmezését befolyásolja a fogalommal kapcsolatos számtalan előítélet is.
„… az értelmi fogyatékosság nem betegség, nem folyamat, hanem egy adott
kóros állapot egyik tüneti megnyilvánulása. Az értelmi fogyatékosság
gyűjtőfogalom, a tüneti megnyilvánulás súlyosságától függően különböző
kategóriák összessége.
Tehát az értelmi fogyatékosság a fejlődés korai időszakában külső vagy belső
kórokok hatására létrejött betegségekből vagy betegség utáni állapotokból
közvetlenül vagy közvetett úton eredő olyan tüneti megnyilvánulás, amely az
ember értelmi tevékenységének alapját szolgáló idegrendszer kvalitatív, potenciális
és dinamikai kóros változásában nyert kifejezést.” (Göllesz V. – Csabay L., 1965)
„… az értelmi fogyatékosság elnevezést olyan fejlődési zavar jelölésére
használják, amelynek alapja a neuroendokrin rendszer öröklött, a magzati élet
folyamán, születéskor vagy a legkoraibb gyermekkorban – betegség
következményeként – létrejött zavara, melynek következtében az egész
személyiség fejlődése különleges. A speciális személyiségfejlődés előterében a
megismerőtevékenység, az intelligencia, különösképpen az elvonatkoztatás és
általánosítás olyan állandósult zavar áll, amely miatt nehezített vagy lehetetlen a
társadalmi alkalmazkodás.” (Illyés S.)
 „Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló
örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelynek következtében
az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától – az első életévektől
kezdve – számottevően elmarad, és amely miatt az önálló életvezetés jelentősen
akadályozott.” (Czeizel E.)
 
 
 
3. BIOLÓGIAI MEGHATÁROZÁS
 
 
Az értelmi fogyatékosság definíciói megegyeznek abban, hogy az értelmi
fogyatékosság esetében az alapvető ok a központi idegrendszer sérülése. Azonosság
tapasztalható abban is, hogy a sérülés fejlődési sérülés, az idegrendszer
fejlődésének korai szakaszában jön létre. A biológiai kritérium esetében nem
tisztázott megnyugtatóan az idegrendszer fejlődését befolyásoló környezeti határok
szerepe, jelentősége (Szabó G., 1980).
A biológiai kritériummal kapcsolatban szükséges megemlíteni, hogy
önmagában, a többi kritérium jelenléte nélkül nem jelent értelmi fogyatékosságot.
Nem minden központi idegrendszeri sérülés következménye értelmi fogyatékosság,
de az értelmi fogyatékosság alapja minden esetben idegrendszeri károsodás.
Hangsúlyozni kell azt is, hogy az értelmi képességek negatív irányú eltérései közül
csak azok tartoznak az értelmi fogyatékosság körébe, amely alapja a központi
idegrendszer sérülése. Ismételten fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy az értelmi
fogyatékosság nem betegség, hanem örökletes úton vagy valamilyen betegség
következtében létrejött, visszamaradt kóros állapot.
Az értelmi fogyatékosságot okozó idegrendszeri sérülés gyakran még a
legkorszerűbb orvosi vizsgáló eszközökkel sem mutatható ki. Más esetekben
viszont az idegrendszeri károsodás nemcsak pszichés tünetekben, hanem
neurológiai tünetekben is megnyilvánul.
 
 
 
4. PSZICHOLÓGIAI MEGHATÁROZÁS
 
 
Az értelmi fogyatékosság valamennyi meghatározásában központi helyen
szerepel a megismerő tevékenység jelentős zavara.
 Egyes definíciók az általános értelmi képesség zavarát hangsúlyozzák, más
meghatározások az elvonatkoztatás és általánosítás sérülését is szerepeltetik.
Ugyancsak bizonyos eltérés tapasztalható abban is, hogy az általános értelmi
képesség sérülése nyer hangsúlyozást, vagy utalás történik az egész személyiség
fejlődésének sérülésére is. További eltérés a definíciók között az értelmi képesség
sérülésénél az állandó jelleg hangsúlyozása, illetőleg ennek mellőzése.
A megismerő tevékenység zavarának kimutatásához intelligenciateszteket is
alkalmaznak. Az intelligenciatesztek eredménye, az intelligencia színvonala
számszerűen az úgynevezett intelligencia-kvócienssel (IQ) jellemezhető. Az értelmi
fogyatékosoknál az intelligencianívó kóros csökkenése áll fenn. Az értelmi
fogyatékosság és a normalitás határát az intelligencia kvóciens értékeinek skáláján
általában a 70-75 IQ értékek körül jelölik meg.
A Világegészségügyi Szervezet a következő táblázatban feltüntetett
osztályozást javasolja:

Az értelmi fogyatékosok IQ szerinti osztályozása

(World Health Organization 1968)
A Világegészségügyi Szervezet Tradicionális
IQ-értékek
osztályozása osztályozása
Enyhe (mild) értelmi
50-70 Debilitás
fogyatékosság
Középsúlyos (moderate) értelmi
35-50 Imbecillitás
fogyatékosság
Súlyos (severe) értelmi Súlyos imbecillitás,
20-35
fogyatékosság idiócia
Legsúlyosabb (profaund) értelmi
0-20 Idiócia
fogyatékosság
 
Az intelligenciatesztekkel kimutatható intelligencianívó csökkenése lényeges,
nélkülözhetetlen ismérv az értelmi fogyatékosság megállapításánál. Ez azonban
nem jelenti azt, hogy az értelmi fogyatékosságot ez az egy adat kielégítően
jellemzi.
Az értelmi fogyatékosság súlyosságától és az eltérő ártalom minőségétől
függően alakul az észlelés, az emlékezet és a gondolkodási funkció zavara. Az
értelmi fogyatékosok fogalomalkotása során a fogalmi jegyek közül elsősorban a
konkrét, az érzékletes és funkcionális jegyek kerülnek előtérbe. Az értelmi
fogyatékos gyermekek ugyanis nem a tárgyak lényeges, hanem a feltűnő jegeit
ragadják meg. Az analízis sérülése a tárgyak tulajdonságainak diszkriminációjában
vagy azonosításában is jelentkezik.
Az értelmi fogyatékosok pszichológiai jellemzőivel kapcsolatban külön kell
szólni sajátos személyiségükről is. Személyiségükre általánosan jellemző az, hogy
az intelligencia sérülése miatt módosul az értelmi funkció és a többi pszichés
funkció kapcsolata. Ezen kívül az értelmi fogyatékosoknál sokszor megfigyelhetők
a személyiségzavar különböző formái is, amelyeknek oka lehet egyrészt a
neuroendokrin rendszr károsodása, amely az értelmi funkciókon kívül közvetlenül
károsítja a személyiség többi érzelmi, akarati. stb. funkcióit is, megnyilvánulhat
például kóros hangulati labilitásban, felhangoltságban, nyugtalanságban. A
személyiségzavart másrészt okozhatják az idegrendszeri sérüléstől függetlenül
szociális hatások is.
Az értelmi fogyatékos gyermek a családi vagy az intézeti miliő, az általános
iskola első éveiben elszenvedett kudarcok, a sajátosan átélt pubertás folytán, a
szűkebb és tágabb környezet viselkedésétől függően válhat diszharmonikus vagy
zavart személyiséggé. Ebben az esetben a személyiségzavart másodlagos okok,
tehát nem az idegrendszeri sérülés váltja ki.
 
 
 
5. TÁRSADALMI MEGHATÁROZÁS
 
 
A társadalmi követelmények kihatnak az értelmi fogyatékosság fogalmának
alakulására is. Értelmi fogyatékosság esetében a társadalmi beilleszkedés
nehézsége másképpen jelentkezik kisgyermekkorban és gyermekkorban, és
másképp felnőttkorban.
Az enyhe értelmi fogyatékos tanulók értelmi funkciói az iskolai oktatás
hatására jelentősen fejlődnek. Ezek a tanulók a társadalomban teljes jogú és
kötelességű állampolgárként élnek. Felnőttkorukban a társadalom életébe
rendszerint jól beilleszkednek, a kihatásaiban, következményeiben nagymértékben
kiegyenlített fogyatékosságuk nem tűnik fel életvezetésükhöz általában nem
szükséges speciális segítség. Az iskolából kikerülő tanulók ismerik az alapvető
emberi jogokat és kötelességeket. Rendelkezniük kell azzal a képességgel, hogy
különbséget tudjanak tenni a helytelen és helyes emberi törekvések között,
alkalmassá kell válniuk a helyes hatások aktív elfogadására, a helytelen hatások
visszautasítására.
 
  
 
6. AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK SZÁMA
 
 
Az értelmi fogyatékosok számának meghatározásánál nehezebb és
bonyolultabb helyzettel találjuk magunkat szemben, mint például a vakok vagy a
siketek esetében. Egy érzékszerv működésének teljes kiesését a laikus is könnyen
és egyértelműen megállapíthatja. Az értelmi fogyatékosoknál a szociális
alkalmazkodás és a tanulás területén mutatkozó nehézségek ragadhatók meg
elsődlegesen mint a károsodás döntő következményei. Azonban a szociális
magatartás és a tanulás nagymértékben függ a mindenkori társadalomtól, annak
nevelési és képzési normáitól. Minden társadalom kialakítja a maga felfogását az
„értelmes magatartás”-ról és megfordítva, az alacsonyabb intellektust a társadalom
által előírt normák (családban, iskolában, szakmában) sikertelen teljesítése
szemszögéből nézi (Anastasi, 1961; Kun és Szegedi, 1972), ezért hangsúlyozza,
hogy az értelmi fogyatékosság elkülönítése a társadalom „önkényességén” alapszik,
hiszen az értelmi fogyatékosság „ populáció egy speciális csoportját jelenti,
amelynek funkciós nívója nem teszi lehetővé, hogy a környezetében folyó
versengésben a többi csoporthoz tartozók mintájára vagy mértékben vehessen
részt”.
A mai – egyre terjedő – tudományos felfogás szerint a csökkent értelmi
teljesítőképesség már nem egyoldalúan inherens mentális defektus, hanem
vonatkozatni kell azt a társadalom elvárásaihoz, ahhoz, hogy az értelmileg
hátrányban lévő személy egy bizonyos életkorban melyik társadalmi elvárásnak
nem tud megfelelni. A társadalmi elvárások és normák kultúránként és azon belül
követelményhelyzetként változnak. Minél bonyolultabb, fejlettebb a társadalom,
annál kevésbé tűnik alkalmazkodó képesnek, és annál inkompetensebb lesz az, aki
a normáknak nem tud megfelelni. Az elvárások pedig újból és újból mások,
aszerint, hogy milyen hatóság, személy vagy csoport az, amelyik mérvadó
megítélni az alkalmasságot. Az iskolás korban, amikor az egyénnel szemben talán a
legösszpontosítottabb az értelmi teljesítés, a tanulás társadalmi igénye, akkor
jelenik meg legnagyobb mértékben az e területen normán alul teljesítők száma is.
Iskolaszervezési és más okok következtében az iskoláskor egyes fázisain belül is
számottevő eltérés tapasztalható, főképp az enyhe értelmi fogyatékosoknál. A
kisgyermekkorban – a korai felismerés nehézsége miatt – a gyakorisági értékek
alacsonyak. De csökkennek az iskoláskor után is. Az enyhén sérültek esetében ez
egyértelműen a nevelés hatására létrejött személyiségváltozást, a szociális
alkalmazkodóképesség emelkedését és azt jelenti, hogy a társadalomban még
számtalan olyan munkafeladat van, ahol az alacsonyabb értelmi képesség sem hoz
magával átlagon aluli teljesítést.
A súlyosabban sérültek esetében viszont ok lehet e fogyatékos csoport koraibb
öregedése és halálozása, s mindezen túl persze a megfelelő vizsgáló módszerek
hiánya.
Magyarországon az értelmi fogyatékosokról elsősorban az iskolás korra
vonatkozó nyilvántartási gyakorisági adatok állnak rendelkezésre. Már a század
elején és a húszas-harmincas években rendszeresen nyilvántartották a
gyógypedagógiai intézményekben felvett értelmi fogyatékosokat, és azokról
sokoldalú adatfelvétel is készült. Éltes (1924) ebben az időben az elemi iskolások
1,5-2%-át tartja kisegítő iskolára szorulóknak. Egyes városokban azonban már a
felvettek aránya e számok felett volt.
Az ötvenes évektől tanévenként pontos adataink vannak a gyógypedagógiai
intézményekben nevelt értelmi fogyatékos gyermekekről. A tanulók száma 1954 és
1974 között a négyszeresére emelkedett, a hetvenes évek közepétől a növekedés
erősen lelassult, a tapasztalható létszámemelkedés is inkább abból adódik, hogy az
óvodai és továbbképző tagozatok létrehozásával tágult a képzés korhatára.
Az enyhén értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok az 1981. évi őszi
hivatalos kimutatás szerint (Statisztikai tájékoztató, 1992) a hétéves korosztály
1,44%-át, a tízéves korosztály 2,47%-át, az általános iskolát befejező 13 éves
korosztály 2,67%-át tették ki. 30.517 tanuló járt az 1981/82-es tanévben a kisegítő
iskolákba és 1221 fiatal a kisegítő iskola nyolcadik osztályának elvégzése után a
szakmai továbbképző tagozatra. Az általános iskolásokhoz viszonyított arány
nemcsak korosztályonként, hanem településenként is nagy eltéréseket mutat.
Vannak városok, megyék, ahol 2%-nál alacsonyabb, máshol 3% felett van. Egyes
nagyközségekben még magasabb arány is előfordul. Budapesten a kisegítő
iskolások arányának csökkenése tapasztalható. Az ellátottság az iskolai
korosztályokban a ma kisegítő iskolára szoruló egészéhez viszonyítva 90%-os, a
továbbképző tagozaton azonban 17% körül van.
 
A középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek ugyanabban a statisztikában a
hétéves korosztály 0,18%-át, a tízéves korosztály 0,32%-át, a tizenhárom éves
korosztály 0,35%-át adták. 3.594 tanulót minősítettek foglalkoztató iskolásnak, az
óvodai tagozaton 358 gyermeket neveltek. Mintegy 500 gyermek a fentiekből még
nevelőotthoni elhelyezésre vár családi körben, ők heti hatórás pedagógiai
gondozásban részesülnek. Az ellátottság szintje tehát itt alacsonyabb, 80%-os, az
óvodásoké pedig csak 25% körül van.
 A súlyosan sérült értelmi fogyatékos gyermekekről ilyen részletes adatok nem
állnak rendelkezésre, a 3-16 éves korosztályban az összes gondozott létszáma 4.200
fő volt.
 
 
 
7. AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSSÁG OKAI, KORAI FELISMERÉSE,
GYÓGYÍTHATÓSÁGA
 
 
Az értelmi fogyatékosság oka az agyvelő hibás fejlődése vagy más okból
fellépő működési zavara. El kell különítenünk az értelmi fejlődésben való
visszamaradástól (mentális retardáció), amely kora gyermekkori környezeti,
szociális ártalmak következménye, és legtöbb esetben korrigálható – bár igen
súlyos környezeti ártalmak néha tartós, nehezen vagy egyáltalán nem jóvátehető
zavart okozhatnak nemcsak a gyermek személyiségének, de értelmének
fejlődésében is.
Néha nehezen különíthető el ez a két különböző állapot, mivel gyakran
ugyanannál a gyermeknél mind biológiai, mind környezeti, szociális káros
tényezők szerepet játszanak. Ezen a helyen azonban csak az organikus,
agykárosodás (cerebralis laesio) által létrejött intelligenciadefektussal, az értelmi
fogyatékossággal fogunk foglalkozni.
Az értelmi fogyatékosságot létrehoz agykárosodás egyik oka lehet az öröklés.
Agykárosodást okozható az újszülöttkori súlyosabb sárgaság, amelynek oka a
szülők vércsoportjának vagy faktorainak az összeférhetetlensége. Leginkább akkor
jön létre, ha RH negatív anyának RH pozitív férje van. Ilyenkor az első gyermek
még normálisan születik, de a második újszülöttnél már előfordulhat súlyos
sárgaság, mert kedvezőtlen esetben a terhesség vége felé az anya véréből a
magzatba hatoló RH-ellenes anyagok feloldják a magzat vörös vérsejtjeit. Ilyenkor,
ha teljes vércserével orvosi beavatkozás nem történik, súlyos agykárosodás jöhet
létre. Ez megelőzhető, ha ilyen állapotra gyanús RH negatív terhesnél a terhesség
utolsó napjaiban vérvizsgálattal megállapítjuk az esetleg jelenlévő RH-
ellenanyagokat, és szükség esetén mesterséges koraszüléssel elejét vesszük a súlyos
sárgaság fellépésének.
Encephalitist (agyvelőgyulladást) hozhatnak létre gyermekkori fertőző
betegségek, mint például a kanyaró. Ezenkívül különböző eredetű meningitisek
(agyhártyagyulladás) okozhatnak tartós agykárosodást.
 Különösen feltűnő a hydrocephalus (vízfejűség), amely lehet veleszületett
agyfejlődési rendellenesség következménye, vagy lehet gyógyult
agyhártyagyulladás maradványtünete, és rendszerint értelmi fogyatékosságot okoz.
Mindezek a kóroktani tényezők, melyeket felvázoltunk, okozhatnak
mozgászavarokat, epilepsziát, vakságot, siketséget is – értelmi fogyatékossággal
kapcsolódva vagy anélkül – aszerint, hogy az idegrendszer melyik része károsodik.
Az említett tényezőkön kívül a méhen belül károsíthatják a magzatot elkerülhető
tényezők is, mint például a röntgenbesugárzás, a nikotin és a gyógyszerek. Az
utóbbiak közül nem tudjuk biztosan, hogy melyik ártalmas, úgyhogy terhesség alatt
lehetőség szerint minimálisra kell csökkenteni – különösen az első három hónapban
– a gyógyszerek fogyasztását.
A Down-féle kór és a többi kromoszómás rendellenesség gyakorisága az anya
életkorával párhuzamosan nő, ezért ezeknek a betegségeknek gyakorisága
csökkenthető, ha fiatalabb korban szülnek az anyák.
Az előző terhesség megszakítások is csökkentik az újszülött súlyát, így
hozzájárulnak a szülési sérülések számának emelkedéséhez.
Az értelmi fogyatékosságok számának csökkentéséhez hozzájárul még a korai
diagnózis is, különösen bizonyos anyagcserezavaroknál, ugyanis megfelelő diétával
kivédhető az értelmi fogyatékosság kialakulása. Ugyanez áll fenn az idejében
felismert pajzsmirigy-működési zavaroknál is. Mindezekből következik, hogy ha a
gyermek fejlődésében – különösen az első életévben – zavarok jelentkeznek,
azonnal szakorvoshoz kell fordulni, mert ha idejében felismerik a kóros állapotot, a
súlyosabb következmények elkerülhetők.

8. AZ ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEK FEJLŐDÉSE

ISKOLÁS KORIG
 
 
Az enyhe fokú értelmi fogyatékos kisgyermek fejlődési zavara nem olyan
nyilvánvaló, mint az imbecillis kisgyermekeké. Az óvodáskor előtt még nehéz
eldönteni, hogy a gyermeknél értelmi elmaradásról, vagyis mentális retardációról
van-e szó, ami a fejlődés folyamán intenzív foglalkozással behozható, vagy pedig
enyhe értelmi fogyatékosságról. A debilis kisgyermek felismerése a korai
gyermekkorban azért is inkább, mert testi fejlődésük és az egyszerűbb viselkedési
formák kialakulása teljesen ép fejlődésmenetet mutathat.
A fejlődés zavara csak a magasabb fejlettségi szinteken és a magasabb
pszichés funkciókban mutatkozik meg. Ennek időpontja pedig az óvodáskor és
főleg az iskoláskor kezdete. A debilis kisgyermek – ha nincs egyéb társuló
fogyatékossága – legtöbbször harmonikus, ép gyermek benyomását kelti.
Ha a gyermeknél a szülők tudnak például szülési sérülésről, vagy a
gyermeknél mozgászavar vagy nagyothallás is van, akkor az értelmi elmaradásról
ugyanis már a mozgásfejlődésben, a beszédkialakításban is eltérések jelentkeznek.
Az alacsony szociokulturális szinten élő családokban többnyire csak a
szakemberek, az óvónők vagy az általános iskolai pedagógusok figyelnek fel a
debilis gyermek lassúbb értelmi fejlődésére. Ezekben a családokban nem tűnik ki
az, hogy a gyermek ismeretei szegényesek, hogy nem kérdez annyit, hogy
nehezebben tanul meg verseket, stb.
Az óvodában hasonló korú társaikkal együtt alapozhatjuk meg iskolai
nevelésüket. Képességeik kibontakoztatásához ideálisabb ez a környezet, mint a
speciális óvoda, ahol a középsúlyos értelmi fogyatékos kisgyermekek
foglalkoztatását biztosítják. Az iskola előtti intézményes nevelés – óvodai nevelés
–, az „épekkel” való integráció jelentősen befolyásolja fejlődésüket.

9. AZ ISKOLÁS KORÚ, ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS

GYERMEKEK FEJLŐDÉSE
 
 
A gyermekek iskolai tanulmányaikat még többségükben az általános
iskolában kezdik, és az ottani sikertelen próbálkozások után kerülnek a speciális
iskolába.
A gyermekek az iskolai élet kezdetén a beszédfejlődésben is elmaradnak
társaiktól. Szókincsük sokkal szűkösebb, mondataik szerkezete pontatlan, hibás,
nehezen fejezik ki magukat, úgy tűnik, nincs mit mondaniuk. A kifejezési
nehézségek mellett gyakoribban a beszédhibák. Mindezek hatása a tanulásban,
főképpen a nyelvi kifejezőkészség fejlődésében, az olvasás-írás megtanulásában is
megmutatkozik.
Az iskolai oktatás eredményeként azonban beszédük eredményesen fejlődik,
gazdagodik szókincsük, javul a kiejtésük, növekszik a kommunikációs igényük.
Szívesen beszélgetnek egymással, lesz mondanivalójuk, a tanár kérdéseire is
igyekeznek helyesen felelni.
Az enyhén sérült értelmi fogyatékos gyermek magatartását kisiskoláskorban
még erősen befolyásolják érzelmei, hangulatai, a helyzet változása vagy a
megszokott rend hiánya. A távoli célok elérése még csekély szerepet játszik a
konkrét, közvetlenül átélt élmény hatásaival szemben. Önállótlanabbak, jobban
függnek a környezetüktől mint ép társaik. Gyakran tapasztalható náluk önértékelési
nehézség, sőt kisebb érzés is. Minél közvetlenebbül és konkrétabban van a gyermek
előtt a modellháló helyes magatartási példa, annál jobban tud alkalmazkodni hozzá,
annál jobban tud az elvárásoknak megfelelni.
A számfogalmak kialakulásában gyakran szembetűnő az elmaradás. A
hároméves kisgyermek mennyiségélménye az egy és a sok differenciálására terjed
ki, s a beiskolázás időszakára sem jut túl a hármas körön. Mennyiségek
felismerésében és megnevezésében ez a számkör ugyan bővülhet, de még a
kialakult hármas számkörön belül is hiányozhat a mennyiségek közötti relaxációk
felismerése.
A debilis kisgyermek játéktevékenységében és rajzfejlődésében szintén több
sajátosság figyelhető meg. A debilis kisgyermek az óvodai felvétel időpontjára eljut
a funkciójáték fokára, de a szerepjátékban csak lassan halad előre. A beiskolázás
időpontjában pedig a szabályok megértésében és azok huzamosan megtartásában
tér el az ép gyermekektől. A mozgásos elem túlsúlya hosszú ideig uralja a debilis
kisgyermek játékát.
A debilis kisgyermek mozgásfejlődésében megfigyelhetjük, hogy a hároméves
debilis két-három kockából épít tornyot, az ötéves viszont már hét kockából.
Ceruzafogásuk általában megegyezik az ép gyermekekével. Ritmikus tapsot még
ötéves korban is nehezen utánoznak. Az ötéves korú debilis kisgyermekek vonatot
általában jól tudnak építeni, hidat azonban már nehezebben.
A debilis kisgyermekek magatartása, felnőttekhez való viszonya a legtöbbször
kiegyensúlyozott, harmonikus. Kapcsolatteremtő készségük jó, de tartós
együttműködéshez már változatos és szuggesztív ráhatásokra van szükség.
Az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek iskola előtti neveléséhez nem
szükséges a speciális óvodai elhelyezés. A debilis gyermek értelmi fejlődési zavara
főleg azokban a helyzetekben tűnik ki, ahol egy csoporton belül ugyanazoknak a
követelményeknek kell megfelelnie, mint a csoport többi tagjának. Ilyen helyzet
például az intézményes óvodai foglalkoztatás vagy az iskolaérettségi vizsgálat.
A debilis kisgyermek pszichés fejlődésében mutatkozó zavarok elsősorban a
beszédfejlődésben nyilvánulhatnak meg, de igen sokszor feltűnik a csökkent
mértékű ismertszerzési igény, a számfogalmak kialakulásának gyengesége, az
alacsonyabb szintű térbeli és időbeli tájékozottság, az emberi viszonylatok
megragadásának nehézsége, valamint gyakran jelentkeznek viselkedési zavarok is.
A beszédfejlődésben később jelennek meg a szavak és a mondatok. Ez
azonban nem minden debilis gyermekre jellemző, mert teljesen ép beszédfejlődési
menetet is találunk debilis gyermekeknél. Bár a debilis gyermekek között gyakori a
beszédhiba, beszédfejlődésük mégis eltér a mentális (értelmileg) ép, de beszédhibás
gyermekek beszédfejlődésétől. A debilis kisgyermeknek az aktív szókincs mellett a
passzív szókincse is szűk, és mese beállítottsága is eltérő. Nem érti a mese árnyalt
kifejezéseit, nem tudja a figyelmét tartósan koncentrálni, s a mese vagy kép
eseményének elbeszélése helyett egy-egy szóval a történés egészből a részmondatot
mondja el.
A debilis kisgyermek ismeretszerzési igénye is lényeges elmaradást mutathat,
ami abban nyilvánul meg, hogy nincs benne az az igény, hogy tudni szeretné a
dolgok miértjét, a hogyanját, s a honnanját. Megáll a tapasztalat adta határoknál.
A serdülőkor elejére gazdagabb, kifejezőbb a tanulók összefüggő beszéde,
fejlettebb a gondolkodása. Jobban oldják meg feladataikat. Önállóbbak, különösen
a munkafeladatokban öntevékenyek.
A speciális iskolát befejező fiatalok műveltségükkel, közösségi
alkalmazkodóképességükkel, munkakészségükkel olyan fejlődési szintet érnek el,
hogy képesek lesznek életüket önállóan is megszervezni. Egyeseknek persze
kisebb-nagyobb támogatásra, segítségre továbbra is szükségük lehet a munkahelyen
és a családban. Nagy részük azonban feltűnés nélkül tud beilleszkedni a
társadalomba.
 
 
 
10. AZ ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS FIATALOK TÁRSADALMI
REHABILITÁCIÓJA
 
 
Magyarországon Éltes Mátyás 1905-ben indította el az értelmi fogyatékos
fiatalok szervezett formában történő társadalmi rehabilitációjának előkészítését.
Napjainkban ez a munka folyamatosan megtalálható az általános (kisegítő)
iskola tananyagának teljesítésében, majd az erre épülő speciális szakiskola
felkészítő tevékenységében. Ebben az iskolatípusban szakmai felkészítésben
részesülnek a fiatalok, de emellett fontos, hogy műveltségi szintjük emelése is
megtalálható legyen.
A speciális szakiskolák gondot fordítanak arra, hogy megfelelő
munkaalkalmat találjanak fiataljaiknak, s a tanulmányok befejezése után is
rendszeres, segítő kapcsolatot tartsanak fenn volt tanítványaikkal. Igen lényeges,
hogy mind a munkahely, mind az oda kerülő fiatal, kölcsönösen elfogadják és
becsüljék egymást.
 11. A KÖZÉPSÚLYOS ÉRTELMI FOGYATÉKOS KISGYERMEK
FEJLŐDÉSE ISKOLÁSKORIG
 
 
A középsúlyos értelmi fogyatékos kisgyermekek fejlődésére jellemző egyrészt
az, hogy a pszichés funkciók megjelenési ideje késik az ép értelmű kisgyermekek
funkciófejlődési menetéhez viszonyítva; másrészt az, hogy megkésett és elhúzódó
jellegű. Ez a törvényszerűség azonban másképpen érvényesül a középsúlyos értelmi
fogyatékos, s másképpen az enyhe értelmi fogyatékos fejlődésmenetében. Azonban
e két típusú értelmi fogyatékos kisgyermek fejlődésének vázlatos ismertetésénél is
döntő szempontnak kell tekintenünk, hogy a fejlődést meghatározó belső és külső
tényezők közül a külső tényezőknek is lényeges szerepük van.
A környezet fejlesztő hatásai közül ezért kerül előtérbe a tudatos, tervszerű és
korai időpontban megkezdett tevékenység, a szakszerű pedagógiai foglalkozás.
A középsúlyos értelmi fogyatékos, imbecillis kisgyermeknél már a külső
szemlélőnek is feltűnik néhány anomália, rendellenesség a gyermek
megjelenésében és magatartásában. Az alkati anomáliák közül főleg a koponya
deformitásai, az arc és a tekintet összbenyomása, a mimika szegénysége, a testsúly
és testmagasság rendellenességei – túlzott kövérség vagy testi fejlődés elmaradás –,
a testtartás, a járás, stb. jelzik, hogy a kisgyermek más, mint azonos korú ép társai.
Ez a fejlődési zavar szinte a fejlődés minden területén megnyilvánul:
-               a mozgásfejlődésben,
-               a szenzomotoros funkciókban,
-               a szokáscselekvések kialakulásában,
-               a beszédben,
-               a játéktevékenységben és a
-               szociális kapcsolatokban.
Az imbecillis kisgyermek mozgásfejlődésében tapasztalható elmaradás és
fejlődési zavar biológiai hátterében az egész fejlődésmenetet meghatározó
idegrendszeri sérülés áll.
Az imbecillis kisgyermek mozgásainak zavara kihat a pszichés
teljesítményekre is. Főleg az úgynevezett szenzomotoros funkciókban figyelhetjük
ezt meg. Az önkiszolgálás terén ezért tapasztalhatjuk, hogy az imbecillis gyermek
az evésben, ivásban sokkal lassabban fejlődik, mint az ép gyermek. A kanál, a
pohár használatához szükséges látási és mozgási funkciók összerendezését nem
tudja, agy csak nagyon sok funkciógyakorlás után tudja megvalósítani. Az
önkiszolgálásban tehát csak kezdeti fokon van az óvodáskor elején, vagyis csak
segítséggel tud kanállal enni és pohárból inni. A további fokozatok kialakítása az
óvodai foglalkozás végére várható.
A szokáscselekvés között egy igen jellegzetes fejlődési anomália
(rendellenesség) mutatható ki a szobatisztaság kialakulásában. Az imbecillis
gyermekeknél a vegetatív funkciókban is észlelhető fejlődési rendellenesség. A
nappali szobatisztaság az óvodai foglalkozások során alakul ki biztonsággal, de
még ekkor is gyakori az enuresis nocturna (éjjeli ágybavizelés).
A kisgyermek tevékenységi formái közül két teljesítményt kell kiemelnünk a
fejlődésmenet érzékeltetésére: a rajzi megnyilatkozást mint grafomotoros
teljesítmény és a játékot. Az imbecillis gyermek rajzolására jellemző, hogy óvodás
korára tudja használni a ceruzát, ha a környezetében erre lehetőséget adtak.
A játéktevékenységben az imbecillis kisgyermeket az inadekvát játékhasználat
jellemzi: a játéktárgyakat a szájába veszi, dobálja, ütögeti, rázza, romboló jelleggel
tépi, stb., s ez a játékhasználat csak három-négy éves korra fejleszthető fel arra a
szintre, hogy alapvető jellegzetessége a rakosgatás lesz.
A magasabb rendű funkciók nagyfokú elmaradását tükrözi a gyermekek
beszédfejlődési menete is. Az imbecillis csecsemő később fordul a hangforrás
irányába orientációs jelleggel, mint az ép csecsemő. A gyermek környezetében élő
felnőttek a későbbiek során is arra lesznek figyelmesek, hogy a gyermek nem
fordul kutató-érdeklődő jelleggel a hangforrások, a környezetében elhangzó beszéd
irányába. Az ingereknek általában erősebbeknek kell lenniük ahhoz, hogy azokra a
gyermek felfigyeljen.
A gagyogás, de főleg az első szavak megjelenésének időpontja éveket késik az
épekhez viszonyítva. A beszéd tartalma három-négy éves korra is csak a közvetlen
környezet tárgyaira és személyeire vonatkozik, s legtöbbször csak öt-tíz szóra
tehető. E szavak mimikával és taglejtésekkel kísért kimondásakor az imbecillis
kisgyermek gyakran egyszerű kis gondolatokat akar közölni. A folyamatos beszéd
csak iskoláskorra alakul ki, de a beszéd alaki része még ekkor is legtöbbször hibás,
a beszéd elmosódott, nehezen érthető.
Az imbecillis gyermek fogyatékosságát a család már korán felismerheti.
A családi nevelés feladata olyan szituációk teremtése, amelyek a gyermeket
mozgásra, beszédre, játékra ösztönzik. Ezért a gyermek környezetéből nem
hiányozhatnak az élénk színű, nagy alakú tárgyak, a mozgásra ösztönző játékok:
labda, golyó, mászóka, háromkerekű kerékpár, stb. A kis létrák a lépcsőn járás
helyes megtanulásához adhatnak segítséget. Biztosítsunk a gyermek számára a
lehetőségekhez képest olyan nagy mozgásteret, ahol csúszhat, mászhat, botladozhat
és játszhat anélkül, hogy magában vagy környezetében kárt tehetne.
 A gyerekek ritmus- és beszédfejlődését nagyban elősegíthetik a játékos versek
és mondókák, az egyszerű dalok. Mivel a gyermekek figyelme csak néhány percre
köthető le, ezért a foglalkozások ne tartsanak tovább tíz percnél, illetve megfelelő
idő elteltével változtassunk a különböző foglalkozási formákon.
A szülők gondoskodjanak arról, hogy gyermekük kapcsolatba kerüljön
hasonló korú ép és szintén fogyatékos gyermekekkel. Így a gyermekek nem
magányosodnak el, már kisgyermekkorban elsajátíthatják a legalapvetőbb szociális
készségeket, és a szülők is hasznosan cserélhetik ki egymással nevelési
tapasztalataikat.
Szólnunk kell még a testvérek és az imbecillis kisgyermek kapcsolatáról is.
Ha a testvérek idősebbek, akkor be kell vonni őket a kisebb gyermek
gondozásában, nevelésébe. Rendkívül fontos az ép testvérek és a fogyatékos
kisgyermek közötti jó kapcsolat kialakítása. A szülőknek arra kell ügyelniük, hogy
az ép testvér ne érezze magát háttérbe szorítottnak vagy „többnek”, mint a
fogyatékos gyermek.
Az imbecillis kisgyermek életében igen fontos a helyes szokások kialakítása, a
következetes napirend összeállítása. Ez utóbbi legyen összhangban a család minden
tagjának elfoglaltságával, ugyanis csak így szüntethető meg az a tipikus hiba, hogy
a családtagok életrendjét az értelmi fogyatékos gyermek jelenléte határozza meg.
A középsúlyos, imbecillis kisgyermek óvodai nevelése szerves kiegészítője a
családi nevelésnek, és közvetlen előkészítője az iskolai nevelésnek.
Jelenleg a középsúlyos értelmi fogyatékos kisgyermekek óvodai nevelése 3-6
éves korig speciális óvodákban történik. Az óvodai nevelés feladata, hogy a
szülőkkel együttműködve biztosítsa a gyermekek szakszerű fejlesztését, járuljon
hozzá a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermek gondozásához, neveléséhez,
egyéni képességük fejlesztését segítő, tervszerű foglalkozásokkal.
Célja, hogy változatos tevékenységi formákon keresztül sokoldalúan fejlessze
azokat a funkciókat, amelyek a környezet igényeihez való alkalmazkodásukat
megkönnyítik.
 
 
 
12. AZ ISKOLÁS KORÚ, KÖZÉPSÚLYOS ÉRTELMI FOGYATÉKOS
GYERMEKEK FEJLŐDÉSE
 
 
A középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek iskolába lépése nem jelent
fejlődési „ugrópontot”, nem hoz iskolaérettséget. Pszichés fejlődésükre a
nagymértékű késleltetettség, elmaradás, lassúság, a szomatikus és pszichés fejlődés
közti kapcsolat diszharmóniája, és az egyes funkciók elérése közti nagymértékű
különbségek jellemzőek.
Ezek a gyermekek gyakran gyenge fizikumúak, kevésbé teherbíróak.
Mozgásuk esetlen, darabos, feltűnik benne az összerendezetlenség, a testtartásuk
ernyedt, laza, néha görnyedt is. Máskor állandóan izegnek-mozognak, nem találják
a helyüket. Vannak a fogyatékossággal párhuzamosan jelentkező sérüléseik is,
mozgásban, érzékszervek működésében vagy akár súlyos szívrendellenességekben.
Fejlődési zavarukban szerepet játszik az is, hogy környezetük gyakran nem tud
kellő mértékben és formában foglalkozni velük, túlságosan kényezteti őket, vagy a
másik végletben szigorú hozzájuk, és ennek a bánásmódnak kedvezőtlen hatásai is
megmutatkoznak náluk.
Beszédük nagyon megkésett, hibás, még az iskoláskor kezdetén is csak alig
tudnak szavakban valamit közölni, van aki ekkor kezd el beszélni. Amit mondanak,
azt is nagyon hibásan, torzítva mondják, alig érthetően. Nagyon kevés szót
ismernek és használnak ekkor még.
Megismerésükre jellemző a zavart, pontatlan észlelés, érdeklődésüket inkább
csak azok a tárgyak vonzzák, amelyekkel minden nap találkoznak, vagy amit
nagyon szeretnek. Gondolkodásukban az érzékletes elemek dominálnak. Ahhoz,
hogy valamit jól megjegyezzenek, sok gyakorlásra van szükségük. Ítélőképességük
csekély, az új helyzeteket nehezen fogják fel. Cselekedeteik következményein
ritkán gondolkoznak, ösztönös megnyilvánulásaikon nehezebben tudnak uralkodni,
reakcióik hevesebbek, nem ritkán sodorják őket dührohamba.
Játékuk nagyon kezdetleges, rövid ideig tartó, sokáig inkább olyan
tevékenységgel foglalják el magukat, amelyekben az egyszerű mozgások és
tevékenységek a megszokott formában ismétlődnek. Szerepjátékuk sivár,
élményeiket, ismereteiket nem tudják megfelelően bevinni a játékba. Képzeletük
sem elegendő ahhoz, hogy a játék tartalmára az adott tárgyat átértékeljék vagy
magukat a szerepnek megfelelően irányítsák. Gyenge a játszási igényük is. Mindez
azonban nem jelenti azt, hogy nem szükséges számukra a játék. A játékba
bevonhatók, játékuk jól fejleszthető. S amikor már játszani tudnak, megváltozik
lassan a beállítottságuk is ahhoz, amit cselekszenek, és ezzel a gondolkodás
motivációja is. A passzív gyermekek örömet találnak a cselekvésben, a nyugtalanok
megcsöndesednek. Ha a gyermek rájön arra, hogy egy játékszert másképp is lehet
használni, mint addig tette, ez sokkal nagyobb érték, mintha ezt a nevelő utasítása
alapján tenné. A játékosság a tanulás egyik ösztönzője marad mindvégig náluk,
ugyanakkor a játék fejleszti is őket.
 Pszichés fejlődésük nagyon lassú, még az iskoláskor vége felé is csak egy
részük képes az olvasás vagy számolás elsajátítására. Fejlődésük az iskolai évek
alatt az önkiszolgálás, a kis közösségekben szükséges helyes magatartási szokások
kialakulása, a közvetlen környezet megismerése és az abban való eligazodás, az
egyszerű, néhány mozzanatból álló munkamozzanatok elsajátítása és kitartó
végzése terén mutatkozik meg. Beszédük sokat fejlődik, ki tudják magukat fejezni,
a társalgásban is – az őket nagyon érdeklő és ismert témáknál – be tudnak
kapcsolódni, az utasításokat megértik, követni tudják.
Önállóságuk azonban csak a szűk környezetben jelentkezik, nagyon relatív.
Nem lesznek képesek önálló életvezetéssel élni, csak védő, óvó, irányító környezet
biztosíthatja számukra a megfelelő emberi életet. Családot fenntartani, utódokat
felnevelni nem képesek.
A középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok között nagyok a
különbségek, őket egységesen jellemezni ezért nagyon nehéz.
A (foglalkoztató) iskola nevelő és oktató munkájának gerince a munkára való
felkészítés. Ez a felkészítés azonban lényeges vonásokban tér el az általános
iskolaitól. Csak azok az egyszerű munkák jöhetnek számba, melyekre a
középsúlyos értelmi fogyatékosok csökkent értelmi és mozgásképességüknél fogva
alkalmasak.
A foglalkoztató iskola ismeretanyaga csak a szűken vett környezet
megismerésére irányul. A felsőbb csoportokban megkísérlik az olvasás-írás és
számolás elemi elsajátítását is – legfeljebb a szóképes olvasás szintjén, illetve a
százas körben való összeadással és kivonással –,de ezeknek az ismereteknek az
elsajátítása nem kötelező minden gyermeknek, hisz nem is lennének rá mind
képesek. Ők az úgynevezett „B” tagozatos órákon – melyeket a 6-8. csoportban
szerveznek – munkagyakorlatokon vesznek részt.
Az iskolák szoros kapcsolatot tartanak fenn a szociális intézetekkel, hogy
neveltjeik további életútját megkönnyítsék.
Ma már minden megyében működik foglalkoztató iskola vagy foglalkoztató
iskolai tagozat. A középsúlyos értelmi fogyatékos gyermek differenciált nevelése
bíztatóan fejlődik, a tanulók több, mint háromnegyed részét nevelik a foglalkoztató
iskolákban. Kisebb számban a kisegítő iskolák alsóbb osztályaiban és családi
környezetben.
 
 
 
13. A SÚLYOS ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEKEK
 
  
Röviden szólunk azokról a súlyos értelmi fogyatékos gyermekekről, akik a
mozgás-, a beszéd- és valamennyi értelmi képesség vonatkozásában súlyos fokú
elmaradást mutatnak. Náluk az elmaradást létrehozó idegrendszeri sérülés kiterjedt
volta miatt nem beszélhetünk szokványos értelemben nevelésről, tanításról.
Gondozásuk a családra és az egészségügyi gyermekotthonra hárul. Ezek a
gyermekek az orvosi szakkifejezés szerint: idióták. A pedagógiai területén nagyon
sokáig – és egyes jogszabályokban még ma is – a „képezhetetlen” jelzőt használják
megjelölésükre. A gyógypedagógiai szakirodalomban a „nevelhetetlenség,
képezhetetlenség” megjelölés ellen komoly kifogások merültek fel, annak ellenére,
hogy elismerik, e gyermekek az intézményes nevelési rendszerbe nem illeszthetők
be, még foglalkoztató iskolában sem nevelhetők.
Miként valamennyi értelmi fogyatékos gyermekre, a súlyos értelmi
fogyatékosokra is érvényes az az elv, hogy fejlődésüket nehéz egységesen
jellemezni. Az eltérések a súlyos értelmi fogyatékosok között már egyénileg is
nagyon nagyok. Fejlesztésük, nevelésük tehát azon alapulhat, hogy a
gyermekekben még meglévő képességeket egyénileg kibontakoztassuk.
Egy másik csoportba sorolhatók azok a gyermekek, akik nem fejleszthetők a
foglalkoztató iskolában, beszélni többnyire nem vagy csak alig képesek, de az
egyszerű utasításokat mégis megértik, mozgásuk összerendezetlen, de
helyzetváltoztatásra képesek. Az ő esetükben hosszú időt igénylő szoktatással
elérhető, hogy részben vagy egészben önkiszolgálókká váljanak, szükségleteiket ne
csak jelezzék, hanem önállóan el is végezzék, illetőleg ki is elégítsék (pl. ha fáznak,
felszólítás nélkül felveszik a kabátot, ha énesek, enni kérnek). Ezen túlmenően
náluk az érzelmi szükségletek megjelenése is megfigyelhető. Igénylik a felnőttek
szeretetét, szívesen gondoskodnak a náluk elesettebbekről. Tehát ezek a gyerekek
nem képezhetetlenek vagy fejleszthetetlenek. Ők a közösség hangadói az
egészségügyi gyermekotthonban. Egyszerű munkafeladatokat szívesen végeznek el,
irányítás mellett örömmel játszanak (egyszerű mozgásos játékok, építés kockákkal,
homokozás, rajzolás, festés, stb.). Vidámságot is képesek teremteni ott, ahol a
kívülállók csak szomorúságot tapasztalnak. Ebbe a csoportba kerülnek azok a
gyerekek is, akik több évig voltak a foglalkoztató iskola tanulói, de ott a megkívánt
mértékben nem fejlődtek. Ezek a gyerekek már megismerték, megszokták és
megszerették az intézeti életet. Igénylik mindazokat a közösségi élményeket,
amelyekben éveken át részesültek. Mindezek miatt a gondozónőkön kívül egy-egy
gyógypedagógus is dolgozik az egészségügyi gyermekotthonokban. Az ő feladata a
gyermekek mindennapi életének megszervezése, az egyéni és a csoportos
foglalkozások vezetése.