gyeltetjük, majd lefordíttatjuk. A felnőtt egyesével mutatja ugyanazokat a ruhadara bokat; akinél a párja van, elkérheti. Ha minden képet megmutattunk, mindenki felfordíthatja az eredeti képeit, és kiderül az eredmény. Minél fejlettebb a memóriá juk, úgy egyre több ruhadarabot (réteges öltözködés) és kiegészítőt választhatnak, így jól tudunk egyénileg is differenciálni, hiszen egy kevésbé fejlett kisgyermek ese tében mondhatjuk pl., hogy nyári ruhatárat válasszon, míg a jóval fejlettebbnél egy téli szánkózáshoz válasszon ruházatot. 2. Játék az arcokkal. Hét fokozatban játsszuk, nagycsoportban márciustól fel 9. ábra. Árnykép felismerése adatlapon is összeköttethetjük a párokat. 1. Nagy méretben készítem, az egyik so rozatot a földre kirakjuk, majd egyesével haladva mindenki kap egy képet, amely nek a párját közösen, mindig megindokol va megpróbáljuk megkeresni. Az teheti a párt a helyére, akinek a kezébe adtam. 2. Még mindig nagy méretben játszunk, közösen. Az egyik sorozat a földön, min denki húzhat egyet, majd mindenki egy szerre próbálja megkeresni a saját képé nek a párját. Utána természetesen ellen őrizzük, hogy helyesek-e a párok. 3-: Még mindig nagy méretben játszunk, közösen. Mindkét sorozat szétosztva, mindenki ke resse meg a párját, üljenek le a párok egy más mellé. Utána természetesen ellenőriz zük, hogy helyesek-e a párok. 4. Mindenki önállóan, kisméretű képek kel, saját filctábláján játszik. Az egyik soro játékot, ha a lapok hátoldalát nehézség zatot a táblára helyezem, a másikat a ke szerinti ujj, korong, vagy tárgyképpel lát zükbe adom. Ugyanúgy mint eddig, most juk el. A gyermeknek a megadott mennyi is helyezzék a párokat a helyükre. Fontos ség azonosításával kell a számára szüksé az ellenőrzés, a hiba okának indoklása, ges képet kiválasztani. amely után csak a hibás képek helyretéte A testséma fejlesztését szolgálják még a lével a gyermekek újra próbálkozhatnak. következő játékok is, melyeket mindegy mi Ellenőrzés. lyen sorrendben, majd a térbeli-síkbeli tájé 5. Mindenki önállóan, kisméretű képek kozódás fejlesztése közben iktathatunk be. kel, saját filctábláján játszik. Ugyanúgy 1. Vizuális memóriajáték ruhákkal. Min játsszuk, mint a 4. pontban, de már ver den játékos kap egy-egy képet, alsónemű senyre. Az nyer, aki először készül el hi be öltözött gyermekről. Mindenki kivá bátlan párosítással. Szoktassuk rá a gyere laszthatja, milyen ruhadarabokat szeretne keket a lassabb, de pontosabb, figyelme az adott gyermekre adni. Itt lehetőség nyí sebb munkára. lik - ha különböző bőrszínű gyermekek 6. Hagyományos memóriajátékként képeit alkalmazzuk - a negatív diszkrimi játsszuk közösen, nagy méretben, kezdet náció megelőzésére, a különböző területe ben 4-5 párral, majd folyamatosan növelve ken élő emberek közti természetes különb a mennyiséget. ségek megfigyeltetésére. Alkalmas még az 7. Hagyományos memóriajátékként ön időjárás, öltözködés, évszakok témakör állóan, kis méretben játsszák (Aszali-Hor- 11. ábra. Testhelyzet megfigyelések, utánzások gyakorlására is. Ha mindenki kiválasztotta váth-Horváthné-Dr. Rónáné, 2005).