A MIKULÁS TÉNYLEG

LAPPFÖLDRŐL JÖN, CSAK

ÉPP EGY BEGOMBÁZOTT
SÁMÁNRÓL MINTÁZTÁK
2020.12.06.TUDOMÁNY

  

BODNÁR ZSOLT

Valószínűleg nincs olyan életkor, amelybe érve a Mikulás figurája ne lenne

valamiért zavaros. A kisgyerekek egy darabig viccesnek tartják, meg hát
amíg csoki van, kit érdekel a vén cukrosbácsi, úgyis csak
tömegrendezvényeken látni. Aztán pár éven belül leleplezik a szülőket, és
az is elkezd nekik feltűnni, hogy a tévében mindig karácsonykor jön az
öreg, Magyarországot viszont már december elején lerendezi. És miért van
neki több különböző neve? (A Kisjézuskát már ide se keverjük!)

Ha még később is foglalkoztat valakit a dolog, utánanéz, és kiderül, hogy

ugyan a Mikulás, a Télapó és az angolszász Santa Claus alakja mára
gyakorlatilag ugyanazt az ősz szakállú, piros ruhás ajándékosztót testesíti
meg, mégis három különböző eredettörténetről beszélünk. A téli
napforduló idején történő ajándékozás az északi pogány népek szokása
volt, mielőtt a kereszténységben is elterjedt, területenként változó
formában.
Szláv fagydémon, görög püspök vagy betépett
sámán?
A Mikulás és Santa Claus egyaránt a negyedik században élt görög püspök,
Szent Miklós legendáiból alakult ki, de más-más irányt vettek. Míg a
közép-európai Mikulás december 6-án jön, krampusz kíséri, püspöksüveg
van rajta és az ablakba tett cipőben rejti el az ajándékot (általában csoki,
cukor, gyümölcs vagy virgács); addig az északi és nyugati országokban
Santa Claus karácsonykor hoz értékesebb tárgyi ajándékokat, a kéményen
át közelít, manók és rénszarvasok kísérik, bojtos sapkája van, ráadásul a
mennyben élő Mikulással ellentétben egy finnországi postacímen el lehet
érni.

A Télapó eredete áll a legtávolabb a mai használatától: a pogány szláv

mitológia fagydémonjának történetét az újévet köszöntő Gyed Moroz
(Fagy Apó) alakjában vitte tovább a 18-19. századi ortodox hagyomány,
majd miután a huszadik század elején a szovjetek igyekeztek kiirtani
minden keresztény eredetű téli ünnepet, egy ideig Magyarországon is
felváltotta a Mikulást a Télapó, legalábbis papíron.

Gyed Moroz a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyház előtt előttFotó: Ozersky/Sputnik

via AFP
Mára kevés maradt meg a tündérmesei elemekkel tűzdelt, egy időben be is
tiltott ijesztgetős népszokásokkal körített ünnep hagyományaiból, a fenti
három alak egy masszába terelését marketingesek, üdítőgyárak és
szaloncukor-kereskedők végezték el, így felesleges olyan
ellentmondásokon rágódni, hogy mit keresnek rénszarvasok egy olyan
szent mellett, akinek lakhelyén (egykor Müra, ma a törökországi Demre)
decemberben 11 Celsius-fok fölött van az átlaghőmérséklet.

Ennél több logikát lehet felfedezni abban a teóriában, amit az elmúlt egy
évtizedben több antropológus és mikológus (gombakutató) is hangoztatott:
a Mikulás, legalábbis a rénszarvasokkal repülő Santa Claus valójában egy
varázsgombát osztogató északi sámán mai megfelelője.

Német karácsonyi üdvözlőlapFotó: Twitter / Fabrizio Palasciano

A galócát habzsoló rénszarvasok tehetnek

mindenről
A pszichedelikumok ókori és középkori felhasználásának tudományos
irodalma egyébként is egyre gyarapodik, az elmúlt években több kutató is
elkezdett olyan régészeti leleteket vizsgálni, amelyek tudatmódosító
hatóanyaggal is rendelkező gombák és növények nyomait tartalmazták. A
Bostoni Egyetemen mitológiát tanító Carl Ruck vagy a holt-tengeri
tekercsek tanulmányozása közben a hitéből kitért régész, John Allegro
kutatásai szerint például a legtöbb fantasztikus bibliai történet
visszavezethető sámáni szertartások látomásaira, és ezek egyik
főszereplője valószínűleg a vadonban szinte bárhol könnyen megtalálható
légyölő galóca volt.

A finn gombacézár, a természetgyógyászat történetét tanulmányozó Tero

Isokauppila szerint a számi sámánok feladata elsősorban a különböző
gyógynövények és gombák ismerete volt, így egy lábfájással vagy
influenza esetén is őket keresték fel. A rénszarvasok húzta szánon
közlekedő sámánok ezért egész évben járták a természetet, hogy
begyűjtsék az alapanyagokat, és szeptember-október környékén a
lucfenyőkkel tűzdelt sűrű erdők felé vitte őket az útjuk. A rénszarvasoknak
ugyanis a lucfenyők közelében bőségesen szaporodó légyölő
galóca (Amanita muscaria) az egyik legkedvesebb élelmük, amit messziről
kiszagolnak, és a vastag hóréteg alól is képesek kikaparni.

A lucfenyők alatt sorakozó díszes gombák képe már önmagában a

karácsonyfa alá készített ajándékokat juttatja eszünkbe, de a fa díszítése is
értelmet nyer, ha figyelembe vesszük, hogy a galócákat gyakran a
fenyőágakra aggatták a sámánok, hogy mire visszatérnek, kellőképpen
kiszáradjanak. Ez két szempontból is fontos volt: mivel télen nagyon kevés
napsütés érte a számikat, a napon táplált gombával pótolták a D-vitamint;
valamint a szárítással úgy távoztak a galócából a méreganyagok, hogy a
hallucinogén hatása nem csökkent jelentősen.

Aztán decemberben, a téli napforduló közeledtével a sámánok faluról

falura jártak az összegyűjtött gombákkal a szánjukon, és egyesével
látogatták meg a környékbelieket. A számik egy kota nevű, sátorszerű
kunyhóban éltek, amelynek tetején hagytak egy lyukat, mivel a nagy
hidegben még beltéren is tüzet kellett rakni, és a füst ezen a lyukon
keresztül távozott – gyakorlatilag egy primitív kéményként szolgált.
Ráadásul tél közepén annyi hó esett, hogy a kota oldalsó bejáratát nem
lehetett megközelíteni, így a tetőn keresztül kellett be- és kijárkálni.

Így tett a sámán is, amikor megérkezett az ajándékaival. A szárított galóca

mellett azonban spirituális ajándékot is hozott: a közös fogyasztást kísérő
ceremónia alatt a legendák szerint a rénszarvasok szellemével lépett
kapcsolatba, amely válaszokkal szolgált az élet nagy kérdéseire, így a
legnagyobb ajándék a lelki megnyugvás volt. Amikor a sámán elhajtott a
rénszarvasokkal, valószínűleg ő is úgy érezhette, és a megajándékozottak is
azt láthatták, hogy nemcsak a havas talajon vágtat, hanem egyenesen repül.

Légyölő galócák egy fenyőerdőbenFotó: Bertrand Sordet/Biosphoto via AFP

A légyölő galóca piros-fehér színvilága több fronton is fennmaradt a
karácsonyhoz társított képekben: a legkedvesebb gombájuk tiszteletére
helyenként piros ruhát viselő sámánok öltözködését Santa Claus vitte
tovább, a karácsonyi képeslapok és dekorációk visszatérő figurái a piros-
fehér pöttyös gombák és a gombasapkát öltő manók, de Rudolfnak sem
véletlenül lehetett nagy piros orra, ami a Mikulásnak is mutatja az utat.

Szibériába és a bronzkorba vezetnek a szálak

A kaliforniai Sierra College antropológusa, John Rush és a Harvard
Egyetem biológusa, Donald Pfister kutatásai szerint a jelenség nemcsak a
számiknál volt megfigyelhető, hanem az Északi-sarkkörön belül szinte
minden olyan területen, ahol a rénszarvasok háziállatok voltak, és a
sámánizmus volt a legfőbb hiedelemvilág. Ez a számikon túl leginkább
Szibériában volt jellemző, ahol még a közelmúltban is találkoztak a
légyölő galóca mintájára piros-fehér ruhába öltözött sámánokkal.
Légyölő galócával dolgozó sámán SzibériábanForrás: Medium / Mustapha Itani
A szibériai történetek szerint voltak, akik még közelebbi kapcsolatba
kerültek a rénszarvasokkal. Szárítás helyett ugyanis még egy módja volt
annak, hogy megtisztítsák a légyölő galócát a méreganyagaitól: megitták a
begombázott rénszarvasok vizeletét. A galócában található mérgező és
hallucinogén vegyület, az iboténsav ugyanis a szervezetben (a vesében
történő szűrés után) muszcimollá alakul, amely kiiktatja a spirituális utazás
fizikai veszélyfaktorát.

De más kultúrákban is találni repülő rénszarvasokra utaló nyomokat. Az

időszámításunk előtti 6–3. századból származó, többek között a szibériai
permafrosztból kiolvadt mumifikálódott testeken észlelt tetoválásokon,
valamint bronzkori pazirik rajzokon és sírköveken is találtak szárnyakkal
rendelkező rénszarvasokat ábrázoló mintákat.

Ha figyelembe vesszük, hogy a hallucinogén gombák használata után

milyen tapasztalatokról számolnak be akár a most folytatott kísérletekben
(belső béke, eufória, összetartozás) a sarkvidéki rénszarvaspásztoroknak
valóban a szeretet ünnepe lehetett a piros ruhás ajándékhozó érkezése.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság

hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt
politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós
bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek
sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer
olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen
készülnek. Segítsd a munkánkat!
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: