Tanoda

Társadalomismeret 6/1 Vallás-néphit

Foglalkozást vezeti: Szőllősi Bea, Kontsek Petra

Idő Feladat Eszköz

(perc)
5 Keretek, tárgy teljesítése, névsor
10 Vallás - népi vallásosság – modern idők
 Miről volt szó? Mi a vallás, mire szolgál?
 Mióta van?
 Mi hozhat létre változást?
Szent Nikolaosztól a Télapóig
10 Mikulás profil képek
20 Csoportmunka, forrásfeldolgozás leírások
A3 lap
filctoll
15 csoportmunka bemutatása
2 Óra lezárása

http://www.mikulasbirodalom.hu/myra/legenda.htm

http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0003.html

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/343_december_6_szent_miklos_puspok_halala/

https://mult-kor.hu/ki-volt-az-igazi-szent-miklos-20181206

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/vii-
nepszokas-nephit-nepi-vallasossag-A33C/szokasok-A355/jeles-napok-unnepi-szokasok-
A596/december-A912/december-6-szent-miklos-napja-A919/

https://mult-kor.hu/hogyan-alakult-ki-a-mikulas-kultusz-szent-miklos-unnepebol-20151206

https://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/a-mikulas-alakja-a-magyar-az-angol-es-az-orosz-
nyelvteruleten
DECEMBER 6. SZENT MIKLÓS NAPJA

A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás – és az őt kísérő krampusz – a gyermekeket

ajándékozó és számonkérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével
jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az
orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a télapó elnevezést kívánták a
Mikulás helyett bevezetni. Ma mindkét elnevezés egyformán ismert és használatos. A
Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a múlt század végén került a köznyelvbe,
akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint
bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás (Kiss L. 1962).

Miklós-napi alakoskodásra, alakoskodókra azonban már ennél korábbi adataink is vannak. A

Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak
bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a
nagyobb lányokat is. A szokás régi voltát igazolja a Csepreg városából, 1785-ből való tiltás:
„...Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai üdőben némelyek különféle
öltözetekben, álorcákban magukat elrejtvén, házrul-házra járnak... keményen
megparancsoltatik, hogy senkit sem Szent Miklós előtt való estve, sem Üdvözétönknek
születése napján, éjszakáján akár alatta valói, akár gyermekei vagy leányai által az ilyetin
szines öltözeteket, avagy házrul-házra való énekliseket, melyek által az éjszakai csendesség
sértődik, megengedni ne merészeljenek...” (Bálint S. 1977: I. 47).

A Láncos Miklósnak nevezett alakoskodók Vépen felkeresték a tollfosztót, Szilben

megimádkoztatták a gyerekeket, Csornán a háziaktól ajándékot kaptak. Beleden az utcán is
ijesztgették a gyerekeket, lányokat, de bementek a házakba, a derekukon láncot csörgettek, a
kezükben söprűt vittek, azzal zörgettek be.

Csilizradványon a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból

szakállat készítettek. A kezükben levő csörgősbottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy
minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat.

Csákányban a Miklós-járásban két-két alakoskodó vett részt. Az egyik Szent Miklósnak, a

másik ördögnek öltözött. A Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat
ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében. Az ördög rossz ruhába öltözött,
néha szalmából púpot is készítettek a hátára. Kolompot vitt magával. Az „ördög”
vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, a nagyobb lányokra rá is vert. Várkonyt a legények
hatan jártak, egyikük püspöknek öltözött, öten meg ördögnek. Az ördögök hátán szalmából
készített púp volt, a házban bottal ütötték egymást, jelezve, hogy a rosszak mindig megkapják
a büntetésüket.

A Miklós-napi alakoskodás másik formája feltehetően középkori diákhagyományból ered. A

püspököt megszemélyesítő figura kíséretével felkereste a házakat, a gyerekeket vizsgáztatta,
megimádkoztatta, büntette és jutalmazta. E szokásnak lehet a változata a Csallóközben,
Mátyusföldön, az Ipoly mentén a lányok tréfás gyóntatása a fonóban. Ipolyszécsénkén a tréfás
gyóntatás szereplői voltak a püspök, a nyakában krumpliolvasóval, a kezében bekormozott
fakereszttel; a két ministránslegény; a negyedik szereplő a harangozó, kezében csengővel és
rossz bögrével, amiben parázs volt a füstöléshez. A szereplőkhöz tartozott még a két ördög. A
püspök kártyából olvasta a „litániát”. Eztán kezdődött a „gyónás”. A lányok, menyecskék
sorra oda kellett hogy menjenek és 220feleljenek a kérdésekre. Például: Ki a szeretőd?
Aludtál-e vele? stb. Ha nemmel felelt, a ministráns csengetett, és a két ördög bejött, a lányt
kivitték az udvarra és jól összefogdosták (Manga 1941b: 190–191).

Egyébként nemcsak Mikuláskor, hanem Borbála- és Luca-napkor Európa-szerte ismertek az

ijesztő, büntető, adományozó alakoskodók. Ezekről bővebben szól Ujváry Zoltán fejezete.

Lányokkal és a fonással kapcsolatos a Miklós-napi fonalvizsga: kalotaszegi múlt századi

leírás szerint „Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a
darab fonalakat, s azon leányt, ki nov. 1-ső napjától kezdve minden héten egy darab fonalat
nem mutathat, hamúval tömött zacskóval megütőgetik” (Réső Ensel 1867: 175).

A Miklós-napi ajándékozást a szent legendájával hozzák összefüggésbe. Ma a Mikulásnak két

alakja él: az éjjel titokban ajándékot hozó és a megszemélyesített büntető, ajándékozó
alakoskodó. Néhol úgy látszik, az ijesztő „láncos Miklós” és a jóságos, ajándékosztó püspök
figurája összeolvadt. Gímesen a Mikulást alakító legény kenderből szakállt, bajuszt ragasztott,
az arcát posztódarabbal fedte el, a fejére bundás sapkát tett. A kezébe suhogó vesszőkorbácsot
vitt, ezzel ijesztgette a gyerekeket, miközben az alábbi versikét mondta:

Jani, Mari Piroska

Tudjátok-e mi van ma?

Hoz az öreg minden jót

Piros almát sok diót.

Hát még mit, hát még mit?

Frissen vágott suhogót.

          (Ujváry 1975: 28)

Az ajándékozás ma ismert formája falvainkban körülbelül ötven éve terjedt el, és még később
a piros ruhás Mikulás figurája. Topolyán a húszas évekre tehető ez az idő. Egész éven át
figyelmeztetheti a szülő a gyerekét, hogy nem hoz semmit a Mikulás, ha nem lesz jó
magaviseletű. A csizmát, cipőt az ajtó elé teszik, de ha van vállalkozó kedvű rokon, az
beöltözik Mikulásnak. Hátán puttonyt visel, benne virgácsok is vannak, és ha kell,
megsuhintja vele a gyerekeket. Büntetésül a szülők vereshagymát, krumplit tesznek a cipőbe a
virgács és cukrok mellé. A Tápió vidékén az 1920-as, 1930-as években kezdődött el a
Mikulás-esti ajándékozás. A szülők este az ablakba tett cipőkbe rakták a diót, cukorkát. Az
1930-as, 1940-es években jelent meg a Mikulás alakoskodó figurája és kísérője, a krampusz,
ekkor került az ajándékok közé a virgács is.

Az 1930-as években az Ipoly menti falvakban beszéltek arról, hogy már régebben is tettek a
gyerekek ablakba helyezett csizmáiba, cipőibe krumplit vagy cukorkát. Ma jelmezes Mikulás
keresi fel azokat a házakat, ahol kisgyerekek vannak. Egy faluban többen is járnak, de csak a
közelebbi rokonokhoz, ismerősökhöz. Kosarába, puttonyába a szülők, nagyszülők,
keresztszülők teszik az ajándékaikat. A Mikulás szavaltatja, énekelteti, kikérdezi a
gyerekeket. Ha szükséges, „virgácsot” is ad, amit a szülők jól látható helyre tesznek, hogy
alkalomadtán figyelmeztessék a Mikulásnak tett ígéretére. A Mikulást néhol ördög vagy
krampusz is kíséri. A Mikulás látogatása után teszik az ablakba a lábbelit a gyerekek. Egy
nyugat-dunántúli községben, Bükön, ahol még 221néhány évtizede a láncot csörgető Miklós
járt házról házra, ma az iskolában beöltöztetett piros ruhás Mikulást viszik végig szekéren a
falu utcáin. A csokoládéipar révén jellegzetes mintája alakult ki a Mikulás-alakoskodóknak.
Szokássá vált, hogy nemcsak az iskolákban, óvodákban, hanem a szülők munkahelyein is
ünnepségeket rendeznek ezen a napon. Egy mai városi gyerek az említett helyeken kívül az
áruházakban, üzletekben reklámcéllal felöltöztetett Mikulásokkal is találkozhat. Az
ajándékozás – akárcsak más ünnepeken – ma már nemcsak édességekre szorítkozik.
Az időjárással kapcsolatban a bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a
havazás: „Miklós megrázta a szakállát” (Bosnyák S. 1977: 183). Baranyában hasonlóan
vélekednek, de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.
Szent Miklós püspök

A Miklós (Nicolaus) név a nicos, azaz ‚győzelem’ és a laos, azaz ‚nép’ szóból ered. A
Miklós név tehát annyi, mint a ‚nép (vagyis a nép között elterjedt hitvány bűnök) fölötti
győzelem’, vagy a ‚nép győzelme’, mivel életével és tanításával sok népnek bizonyította,
hogyan lehet a vétkek és bűnök fölött győzedelmeskedni. Vagy pedig a nicos, azaz
‚győzelem’ és a ‚dicséret’ szóból mintegy ‚győzelmes dicséret’; vagy a ragyogás (nitor), és a
laos, azaz ‚nép’ szavakból, mintegy a ‚nép ragyogása’. Mindaz megvolt ugyanis őbenne, ami
ragyogást és tisztaságot ad, hiszen Ambrus szerint megtisztít az Isten szava, megtisztít az igaz
bűnvallás, megtisztít a szent gondolkodás, megtisztít a jóban munkálkodás. Legendáját az
argoszi mesterek írták meg. Isidorus szerint Argosz görögországi város, ahonnan a görögöket
általánosan argosziaknak nevezik. Más helyütt az is olvasható, hogy Metód pátriárka görögül
írta meg a legendát és János ákonus fordította latinra, számos részlettel kiegészítve.

Miklós, Patera városának polgára gazdag és szent életű szülőktől származott. Apját
Epiphanesnak, anyját pedig Johannának hívták. Gyermekük viruló ifjúkorukban született
meg, s azután már nem is éltek házaséletet. A gyermek első nap, fürösztés közben egyenesen
megállt a mosdóteknőben. Ráadásul szerdán és pénteken csak egyszer szopott. Fölserdülvén
nem vett részt az ifjak szórakozásaiban, inkább a templom küszöbét koptatta. Amit ott a
Szentírásból megértett, emlékezetében őrizte. Szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni,
hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani.

Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát
utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A
szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat
rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd
ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és
Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.

Nem sok idő múltán Isten szolgája hasonlóan cselekedett. A szomszéd ismét megtalálta
az aranyat, és hangos ujjongásban tört ki. Föltette magában, ezentúl virraszt, hogy megtudja,
ki volt segítségére szükségében. Néhány nap múlva Miklós kétszer annyi aranyat dobott a
házba. Az ember fölébredt a zajra, a menekülő nyomába eredt, és ilyen szókkal szólította
meg: „Állj csak meg, hadd lássalak, ki vagy!” Utolérte és fölismerte. Majd földre borulva meg
akarta csókolni a lábát, amit ő elutasított, s szavát vette, hogy míg él, nem árulja el.

Myra városában meghalt a püspök. Összegyűltek a püspökök, hogy gondoskodjanak az

egyház utódlásáról. Volt közöttük egy nagy tekintélynek örvendő püspök, s az ő véleményétől
függött a többiek döntése is. Arra intette társait, hogy kitartóan böjtöljenek és imádkozzanak.
Azon éjjel hangot hallott, hogy virradatkor figyelje a templom kapuját: akit először lát belépni
a templomba, s akinek a neve Miklós, azt szentelje püspökké. A jelenést föltárta a többiek
előtt, s figyelmeztette őket, hogy mindannyian állhatatosan imádkozzanak, míg ő a kapu előtt
vigyáz. Csodálatos módon virradatkor, isteni indíttatásra, mindenki előtt ott sietett Miklós. A
püspök megragadta, és azt mondta neki: „Mi a neved?” Ő pedig, a galambszelídségű ifjú,
meghajtott fővel válaszolt: „Miklós, szentséged szolgája.” Erre a templomba vezették, s bár
igen erősen ellenkezett, a püspöki székbe ültették. Ő pedig ugyanazt az alázatosságot és
komoly erkölcsöt követte minden dologban, mint azelőtt. Az éjszakákat imádságban
virrasztotta át, testét sanyargatta, az asszonyok társaságától távol tartotta magát, alázatos volt
az emberek szolgálatában, hathatós a szólásban, serény a buzdításban, szigorú a dorgálásban.

Azt tartja a hagyomány, mint ahogy valamelyik krónikában is olvasható, hogy Miklós
részt vett a niceai zsinaton.

Egy napon egynémely hajósok nagy veszedelembe kerültek, és könnyek között így
imádkoztak: „Miklós, Isten szolgája, ha igaz, amit rólad hallottunk, hadd tapasztaljuk meg mi
is!” Legott megjelent valaki az ő képében, mondván: „Íme, itt vagyok, hívtatok engem.”
Segített nekik megigazítani a vitorlarudakat és hajóköteleket, és a vihar is rögtön elült. Mikor
aztán eljutottak templomába, minden jelzés nélkül fölismerték, pedig azelőtt soha nem látták.
Akkor Istennek és Miklós püspöknek is hálákat adtak szabadulásukért, ő pedig intette a
hajósokat, hogy menekülésüket az isteni irgalomnak és hitüknek, ne pedig az ő érdemeinek
tulajdonítsák.

Egyszer Szent Miklós egész tartományát éhínség sújtotta, úgyhogy mindenütt elfogyott
az élelem. Isten embere hallván, hogy búzával megrakott hajók kötöttek ki, rögtön odasietett,
és kérlelte a hajósokat, ha többel nem, hajónként csak száz mérő gabonával segítsenek az
éhínségtől elcsigázott embereken. Azok így válaszoltak: „Nem merjük megtenni, atyánk, mert
lemérték Alexandriában, s hiánytalanul kell a császár csűrjeibe szállítanunk.” A Szent így
válaszolt nékik: „Tegyétek csak, amit mondok, és Isten erejében ígérem néktek, hogy nem
lesz károtok a királyi számtartónál.” Így is tettek, és ugyanazt a mennyiséget adták át a
császár hivatalnokainak, amelyet Alexandriában fölvettek. Elhíresztelték a csodát, és nagy
dicsérettel magasztalták szolgájában Istent. A gabonát pedig kinek-kinek szükséglete szerint
osztotta szét Isten embere, úgyhogy az csudamód két éven át nemcsak hogy szükségleteiket
elégítette ki, hanem bőségesen maradt vetőmagnak is.

Azon a vidéken hajdan a bálványoknak szolgáltak, s különösképpen az istentelen Diana

képmását tisztelte a nép. Egészen Isten emberének idejéig szolgált némely paraszt a mondott
kárhozatos kultusznak, és egy Dianának szentelt fa alatt bizonyos pogány rítusokat
gyakoroltak. Isten embere az említett rítust a tartomány egész határából kiűzte, a fát pedig
kivágatta. Megdühödött rá az ősi Ellenség, s valamilyen kagylóolajat készített, amely
természetellenesen, vízben és kövekben is ég. Magát egy jámbor asszony képére
átváltoztatva, odahajózott egynémely emberekhez, akik az Isten emberéhez tartottak a
tengeren, s így szólt hozzájuk: „Szívesen mennék veletek Isten szentjéhez, de nem tudok.
Kérlek, vigyétek ezt az olajat az ő templomához, és az én emlékezetemre kenjétek meg vele
pitvarának falait.” Ezzel eltűnt. Íme, feltűnik egy másik csónak, benne tisztes személyek, s
köztük egy Miklóshoz nagyon hasonló ember, aki így szólt hozzájuk: „Hajh, mit mondott és
mit adott nektek ez az asszony?” A hajósok pedig mindent szép sorjában elbeszéltek. Kiknek
ő: „Ez az a szégyentelen Diana! S hogy ti magatok is lássátok, igazat mondok, öntsétek az
olajat a vízbe!” Mikor beleöntötték, hatalmas tűz gyúlt a tengeren, s láthatták, hogy a
természet ellenére sokáig lángol a vízben. Isten emberéhez érvén ezt mondták neki: „Valóban
te vagy az, aki nékünk a tengeren megjelentél, s minket az ördög csapdájából kimentettél.”

Ugyanaz idő tájt valamelyik nép föllázadt a római uralom ellen. A császár három
főemberét, Nepotianust, Ursust és Apiliót küldte ellenük. Mikor az ellenszél miatt partra
szálltak az Andriai-tenger melletti Myra kikötőjében,* Szent Miklós meghívta őket
vendégségbe, mert el akarta érni, hogy hadi népüket tartsák vissza a rablástól, amit a
vásárokban szoktak művelni. Míg a Szent a vendégekkel időzött, a helytartó, akit
megvesztegettek, három ártatlan katonát le akart fejeztetni. Mikor a püspök ennek hírét vette,
kéne a főembereket, hogy vele együtt siessenek oda. A vesztőhelyen már ott térdepeltek az
elítélt katonák, szemük be volt kötve, és a hóhér fölemelte kardját, Miklóst megszállta a
buzgóság, és bátran a hóhérra vetette magát, kardját kicsavarta a kezéből, és messzire
hajította. Az ártatlanokat pedig eloldotta, és sértetlenül vitte magával. A helytartó palotájához
sietett, s a bezárt kapukat erőnek erejével kinyittatta. A helytartó elébe ment, és üdvözölte.
Köszönését megvetéssel fogadta a szent, és azt mondta: „Te Isten ellensége, te törvényszegő,
milyen vakmerő vagy, hogy arcunkba merészelsz nézni, mikor oly roppant bűnt követtél el?”
Nagyon megdorgálta, s miután az megbánta bűnét, a főemberek kérésére megbocsátott neki.

Miklós áldását véve, a császár főemberei folytatták útjukat, s vérontás nélkül leigázták
az ellenséget. Visszatérve a császár nagy tisztelettel fogadta őket. Némelyek azonban,
szerencséjüket megirigyelvén, kérleléssel és megvesztegetéssel rávették a császár prefektusát,
hogy vádolja be őket felségárulás címén. Mikor a császárnak följelentette őket, az uralkodó
éktelen dühbe gurult, s tömlöcbe vettette a főembereket, és minden vizsgálatot mellőzve
megparancsolta, hogy még az éjjel végezzék ki őket. Az őrök elmondták, mi vár rájuk. Azok
megszaggatták ruhájukat, s keservesen jajveszékelni kezdtek. Akkor egyiküknek, mégpedig
Nepotianusnak eszébe jutott, hogy a három ártatlant hogyan szabadította meg Szent Miklós.
Társait is buzdította, hogy kérjék az ő oltalmát. Imádságukra Szent Miklós azon az éjszakán
megjelent Constantinus császárnak, ezt mondván: Miért fogattad le azt a három főembert ily
jogtalanul, s miért adod őket a halálra, mikor nem is vétkesek? Serkenj föl, siess, és minél
előbb bocsáttasd őket szabadon! Ha nem teszed, imádkozom Istenhez, hogy támasszon
ellened háborút, és abban te magad is ess el, és légy a vadállatok eledele!” Erre a császár: „Ki
vagy te, hogy éjnek idején palotámba hatolva így merészelsz szólani?” Kinek amaz: „Én
vagyok Miklós, Myra városának püspöke.”

A prefektust is hasonlóan, látásban megfélemlítette, ezt mondván: „Te megveszekedett

gonosz, értelmedben romlott és szívtelen alak, mién vagy bűnrészes az ártatlanok halálában?
Szedd a lábad és igyekezz, hogy kiszabadítsd őket! Ha nem teszed, a testedet férgek fogják
ellepni, és házad hamarosan a földdel lesz egyenlő.” Kinek az: „Ki vagy te, hogy ilyenekkel
fenyegetsz minket?” „Tudd meg – szólt –, hogy én Miklós vagyok, Myra városának
püspöke.” Fölébredvén mindketten elmondják a másiknak álmukat, és rögtön küldenek a
bebörtönzöttekért. A császár így szólt hozzájuk: „Milyen bűbájossághoz értetek, hogy ilyen
álmokkal játszotok velünk?” Amazok azt felelték, hogy ők nem varázslók, máskülönben
pedig nem szolgáltak rá a halálos ítéletre. Akkor a császár: „Ismertek egy embert, akinek neve
Miklós?” Azok a nevet hallván, kezüket az ég felé emelték, s kénék Istent, hogy Szent Miklós
érdemei által szabadítsa ki őket a jelen veszedelemből. Mikor a császár a szent püspök egész
életét és csodáit megismerte tőlük, így szólt hozzájuk: „Menjetek és adjatok hálát Istennek,
aki az ő könyörgésére meghallgatott titeket! De a mi nevünkben is vigyetek neki ajándékot,
kérvén, hogy ezentúl ne fenyegessen engem, hanem értem és országomért buzgón
könyörögjön az Úrhoz!” Néhány nap múlva az említett férfiak Isten emberének lába elé
borultak, mondván: „Valóban Isten szolgája, s valóban Krisztus tisztelője és szeretője vagy.”
S miután mindent sorjában elmeséltek neki, az kezét az ég felé emelve nagy hálát adott az
Istennek, s ellátva bölcs tanácsokkal, hazaküldte a főembereket.

Mikor pedig az Úr magához akarta venni, kérte az Urat, hogy küldje el angyalait, és
fejét meghajtva látta, hogy angyalok jöttek érte. A „Tebenned bíztam, Uram” kezdetű zsoltárt
(30,2) mondta, egészen a „kezeidbe ajánlom lelkemet” (30,6) szavakig, s az Úr 343. évében
kiadta lelkét, miközben mennyei énekszó hangzott. Egy márványsírba temették, és fejénél
olajforrás, lábánál vízforrás fakadt, s mindmáig szent olaj izzad tagjaiból, mely sokak
egészségét visszaadta.

Püspöki székében egy jámbor ember követte, akit azonban irigyei elűztek. Miután
kiebrudalták, megállt az olaj folyása, de aztán visszahívták a püspököt, s rögtön elkezdett
csepegni az olaj.

Sok idő múltán a törökök elpusztították Myra városát, negyvenhét, Bariba való katona
azonban odasietett, s négy szerzetest maguk mellé véve, fölnyitották Szent Miklós sírját, és
olajban úszó csontjait Bari városába vitték az Úr 1087. esztendejében.

Egy ember pénzt vett kölcsön egy zsidótól, és mivel más kezese nem volt, megesküdött
Szent Miklós oltárára, hogy amilyen gyorsan tudja, visszaadja. Már sokáig nála volt a pénz,
végül a zsidó visszakövetelte, de amaz állította, hogy régen visszaadta. A zsidó bíróság elé
viszi adósát, akit megesketnek. Az egy kivájt botot vitt magával, tört arannyal töltve, mintha
azzal segítené magát a mozgásban. Mintegy az eskühöz készülődve, átadta a botot a zsidónak,
hogy tartsa addig. Esküdött, hogy többet is visszaadott, mint amennyivel tanozott. Az eskü
után visszakérte a botját, és a zsidó, mit sem sejtve a furfangról, visszaadta neki. Hazatérőben
a csalárd adóst egy útkereszteződésnél elnyomta az álom. Nagy sebességgel arra jött egy
kocsi, és eltaposta. A bot is kettétört, és kifolyt belőle az arany. A zsidó ennek hallatára
odasietett, és rájött a fortélyra. Sokan azt tanácsolták neki, hogy vegye magához az aranyat,
de ő vonakodott, mondván, hogy csak akkor fogadja el, ha a halott, Szent Miklós érdemeire,
föltámad. Azt is hozzátette, ha így lesz, fölveszi a keresztséget és keresztény lesz. A halott
rögtön föltámadt, és a zsidó Krisztus nevében megkeresztelkedett.
 Egy másik zsidó, látva Szent Miklós csodatévő hatalmát, megcsináltatta a képmását, és
elhelyezte a házában, s mikor messzebbre utazott, dolgait e fenyegetéssel bízta rá: „Miklós,
minden jószágomat a te őrizetedre bízom, s ha nem vigyázol mindenre, korbácsütésekkel
veszek elégtételt.” Egy alkalommal messze földön tartózkodott, s ez alatt tolvajok jöttek,
mindenét elrabolták, csupán a képmást hagyták meg. A zsidó pedig hazatérvén és látván,
hogy kirabolták, ilyen és ehhez hasonló szavakkal szólítja meg a képmást: „Miklós uram,
nemde azért vettelek házamba, hogy javaimat megőrizzed a tolvajoktól? Miért nem tetted
meg, miért nem akadályoztad meg a rablókat? Ezért hát kegyetlenül megkínozlak, és te fogsz
lakolni a rablók helyett. Így kárpótolom veszteségeimet a te gyötrelmeiddel, és a rád mért
korbácsütésekkel hűtöm le dühömet.” Fogja a képmást, kegyetlenül ütlegeli, durván
megkorbácsolja. Csodálatos, bámulatra méltó dolog: mikor a tolvajok éppen a rablott holmin
osztozkodtak, Isten szentje, mintha csak ő kapta volna az ütlegeket, megjelent nékik, s ilyen
és ehhez hasonló szavakat szólt: „Miért korbácsolnak engem oly kegyetlenül tihelyettetek?
Miért ütlegelnek engem oly gonoszul? Miért kell annyi kínzást elszenvednem? Íme, hogy
kéklik a testem! Íme, hogy piroslik kifolyt véremtől! Szedjétek a lábatokat, és amit
elhoztatok, mind adjátok vissza, máskülönben a mindenható Isten haragja tombol rajtatok,
gazságotok közhírré tétetik, és mindőtök akasztófán végzi.” Azok így feleltek: „Ki vagy te,
hogy így beszélsz velünk?” pedig: „Miklós vagyok, Jézus Krisztus szolgája, akit egy zsidó a
javai miatt, melyeket tőle elraboltatok, kegyetlenül megkínzott.” Megrémülve sietnek a
zsidóhoz, elmondják neki a csodát. Ő is megerősíti, mit művelt a képmással, Mindent
visszaadnak, s a rablók a becsület útjára térnek, a zsidó pedig az Üdvözítő hitére.

Egy ember, iskolás fia iránti szeretetéből, minden évben ünnepélyesen ülte meg Szent
Miklós ünnepét. Egy alkalommal a fiú apja nagy lakomát készített, és sok klerikust
meghívott. Eljött az ördög is a kapuhoz, és zarándok képében alamizsnát kért. Az apa gyorsan
megparancsolta a fiának, hogy adjon neki alamizsnát. A fiú siet, de a vándornak hűlt helyét
találja. Utánaered, s mikor egy keresztútra ér, az ördög megragadja a fiút és megfojtja. Az apa
ezt hallván, jajveszékelni kezdett, hazavitte a holttestet, fölravatalozta a szobában, és
fájdalmában kiáltozni kezdett, ezt mondván: „Drága fiam, mi történt veled? Szent Miklós, ez
a jutalma a tisztelemek, amelyet mind ez ideig irántad tanúsítottam?” S mikor ilyeneket és
ehhez hasonlókat mondott, a gyermek, mintha csak álomból ébredne, kinyitotta szemét, és
talpra ugrott.
 Egy nemes ember arra kérte Szent Miklóst, hogy esdjen neki fiút az Úrtól. Azt ígérte,
hogy fiát templomába vezeti, és egy aranyserleget ajánl föl néki. Megszületik a fiú, föl is
serdül. Ekkor az apa elkészítteti a serleget, mivel azonban igen megtetszett neki, saját céljaira
kezdi használni, és egy másik, ugyanolyan értékű serleget készíttet. Miközben Szent Miklós
temploma felé hajóznak, az apa vizet hozat a fiával abban a serlegben, melyet először
csináltatott. A fiú meríteni akart a serleggel, beleesett a tengerbe, és azon nyomban eltűnt. Az
apa keservesen siratta, mindazonáltal teljesíteni akarta fogadalmát. Elérkezett Szent Miklós
oltárához, s mikor föl akarta ajánlani a második serleget, leesett az oltárról, mintha valaki
ledobta volna. Fölemelte a serleget és ismét az oltárra helyezte, de az újra leesett, mint amit
még messzebbre hajítottak. Mindenki ámult ezen a nagy csodán, s íme, a gyermek épen,
egészségesen jött oda, kezében az első serleggel. Mindenki előtt elbeszélte, hogy mikor a
tengerbe esett, rögtön ott termett Szent Miklós, és épségben megőrizte. Apja pedig
megörülvén, mindkét serleget fölajánlotta a szentnek.

Egy gazdag embernek Szent Miklós érdemei által fia született, akit az Adeodatus
(Isten-adta) névre kereszteltetett. Isten szentjének kápolnát építtetett a házában, s minden
évben nagy ünnepélyességgel ülte meg ünnepét. Az a hely pedig az agarénusok földje mellett
feküdt. Adeodatust egy alkalommal elfogják az agarénusok, és királyuk szolgálatára
hurcolják. A következő évben, éppen mikor a fiú apja áhítatosan ülte Szent Miklós ünnepét, a
fiú egy értékes serleget tartván a király előtt állt, és eszébe jutott elfogatása, szüleinek
fájdalma és az öröm, mely házukat ezen a napon be szokta tölteni. Mélyen felsóhajtott. Mikor
a király a sóhaj okát fenyegetéssel kicsikarta belőle, így szólt a fiúhoz: „Tehet a te Miklósod,
amit akar, te itt maradsz velünk.” Hirtelen szélvihar támadt, és az egész házat megrázta. A
gyermek a serleggel együtt eltűnt, és mindenki nagy örömére annak a templomnak a kapuja
előtt találta magát, ahol szülei az ünnepet ülték.

Máshol azt olvassuk, hogy az említett ifjú Normandiából való volt, és a tengeren
átkelve, a szultán elfogatja, és gyakran megvereti. Szent Miklós ünnepén is megverette, s a fiú
tömlöcbe zárva sírdogált a szabadulásra gondolva és arra az örömre, melyet e napon szoktak
érezni a szülei. Hirtelen elaludt, és fölébredvén apja kápolnájában találta magát.

fordította: Déri Balázs

Ki volt az igazi Szent Miklós?

2018. december 6. múlt-kor.hu

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és
bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által
annyira várt Mikulás-ünnep is. A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő
történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, mint népszokás. (A Mikulás a Miklós név
cseh és szlovák alakja.) A különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú,
prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagycsizmás alakja, személyéhez kapcsolódik
a Mikulás-napi ajándékozás szokása.

Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10.
század óta tartják. A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában,
gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte, s ő
ismertette meg a kereszténységgel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta
örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Diocletianus és Galerius
császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe került, de életben maradt, és részt vett a
325-ben tartott niceai zsinaton. (Érdekesség, hogy Jézus Istennel való egylényegűségéről
szóló vita hevében Miklós állítólag felpofozta vitapartnerét, az ariánus eretnekségnek nevet
adó Ariust.) Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, s tettei miatt már
életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja ezután
zarándokhellyé vált. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsuk törökök, maradványait
tisztelői az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát építettek a tiszteletére, s ereklyéit Orbán pápa
helyezte el a főoltáron.

Miklós kultusza nem sokkal halála után kezdődött, már a 6. században templomot emelt neki
Konstantinápolyban I. Justinianus császár. Csodatettei között tartják számon, hogy vihar
idején megmentette egy vízbe esett tengerész életét, ezért ő az utazók, a kereskedők, a
zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok védőszentje. Amikor városát éhínség sújtotta és
egy gonosz hentes három kisgyermeket megölt, hogy húsukat kimérje, Miklós leleplezte
bűnét és a fiúkat is feltámasztotta, ezért ő a gyermekek és a diákok védőszentje is.
A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta
férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. A dolog Miklós fülébe is
eljutott, ám a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Az éjszaka leple alatt
három erszényt dobott be az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak
adják őket. Miklós e tettéért a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, s oltalmazója a
házasságnak és az anyaságnak. Védőszentje továbbá Oroszországnak, Görögországnak,
Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a
gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek és Magyarországon Kecskemét városának.

Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak

a karácsonyi ünnepkörrel. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják őt, a
legnagyobb tiszteletet a régi Oroszországban tanúsították iránta. Magyarországon a bizánci
kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek
között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst. Szent Miklós „ökumenikus” szent,
amennyiben segített zsidókon is, amikor a keresztények igaztalanul vádolták őket.

A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a

Mikulás-kultusz, mint népszokás. (A Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja.) A
különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben
járó, deres szakállú, nagycsizmás alakja, személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi
ajándékozás szokása. A német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű „kísérői” is
vannak, akik veréssel vagy éppen megevéssel fenyegették a rossz gyermekeket: ilyen
Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában
a nálunk is ismert krampuszok. Az ajándékozás szokása hazánkban a városi értelmiség révén
terjedt el valószínűleg német-osztrák hatásra, falura ez csak a múlt században jutott el, jóllehet
a magyar parasztságnál korábban is voltak Miklós-napi alakoskodások.

A püspök legendája a különböző népek ajkán más és más változatban élt tovább, ennek
megfelelően neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, hol meg Télapó,
Karácsony apó. Az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas alak torzult
változata. A Télapó elnevezés a második világháború után szovjet-orosz hatásra terjedt el
Közép- és Kelet-Európában: az orosz hagyomány szerint Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos
Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozza a fenyőfát az ajándékokkal, de Szilveszter napján.
Gyed Moroz/Gyed Maróz
Újév napján érkezik
Hópelyhecske kíséri
Trojkán érkezik
Az öltözéke általában piros vagy
égszínkék színű, néha fehér,
hímzéssel díszített
Hosszú bundája vagy kabátja van
Vékony övet visel
Szőrmekucsmát visel
A szakálla hosszú
Nincs szemüvege
Pásztorbotja van
Vékony, magas alakja van
Az ajándékokat zsákban hozza
Az ajándékokat a fenyőfa alá teszi
A magyar Mikulás Az angol Santa Claus
December 6-án érkezik Karácsony első napján érkezik
Krampuszok kísérik Manók kísérik
Rénszarvas szánon vagy gyalog
Szarvasok húzta szánon érkezik
érkezik
A ruházata piros színű, fehér Egyszerű, piros öltözék, fehér
szőrmeszegély díszíti szőrmeszegéllyel
Hosszú palástot vagy kabátot visel Rövid kabátja van
Derékszíjat vagy széles övet
Nincs öve
visel
Bojtos sapkát visel Bojtos sapkát visel
A szakálla hosszú A szakálla rövid
Néha hord szemüveget Néha hord szemüveget
Bottal a kezében jár Néha van pásztorbotja is
Vékony vagy telt alakja van Telt alakja van
Az ajándékokat puttonyban
Az ajándékokat puttonyban hozza
hozza
A kandalló kéményén
Az ajándékokat és a virgácsot az
ereszkedik le, és az
ablakba helyezett cipőkbe teszi
ajándékokat nagy zokniba teszi

Mikulás, a lapp sámán? (nyest.hu)

Legészakibb európai rokonaink a számik, régebbi nevükön lappok, sok tekintetben

szerencsésnek tekinthetik jelenlegi helyzetüket. Nem csak a Mikulás lakik egyik városukban,
de a jóléti skandináv országok is sok mindent megtesznek a korábban kiközösített számi
kisebbség kultúrájának megőrzéséért.
Mikulásnak több északi országban is van állandó lakcíme. Az angolszász országokban az
Északi-sarkot tartják a Télapó hagyományos otthonának, de talán a finnországi Lappföld a
legnépszerűbb önjelölt lakhelye Mikulásnak. Rovaniemi a finnországi lapp területek fővárosa
és itt található a világ legnagyobb Télapó Falu élményparkja. Ide évente több mint 600 ezer
gyermek kérése érkezik be levélben a világ sok részéről, bár a hagyomány szerint ez csak a
postai címe Mikulásnak – aki „valójában” a finn Lappföld egy másik városában,
Korvatunturiban lakik. De vajon hogy került Mikulás a Földközi tenger vidékéről Lappföldre,
és egyébként is: kik azok a lappok?

Számi család 1900-ban

Lapp vagy számi?

A lappokkal kapcsolatban legelőször azt kell leszögezni, hogy ők valójában számik. A

magyar kultúrában és tudományban általánosan elterjedt lapp elnevezés mára már teljesen
kiment a nemzetközi szóhasználatból, mert a számik pejoratívnak tartják ezt a kifejezést. A
lapp szó eredete tisztázatlan, vagy a skandináv „folt” vagy a finn „határvonal” szóból
származhat, de mindenféleképpen lealacsonyító, a számikat a vadság és a műveletlenség
fogalmaival társító külsőleg adott név. Ezzel szemben a számi saját megnevezésük, amely
rokonságban állhat a finnek önmagukra használt szuomi szavával. Feltételezhetően mindkét
szó a balti nyelvek „föld” szavából eredhet.
Egy ősi európai történelem...

A számik a finnugor nyelvcsalád igen alacsony számú kisebbsége, a számi nyelvet beszélők
száma nem haladja meg a 20 ezret, az önmagukat számi származásúnak tartók pedig 70 és
140 ezer között lehetnek. Genetikai vizsgálatok azt mutatatták ki, hogy a baszkokkal együtt a
számik Európa legkorábbi mostanáig is fennmaradt őslakosai. Az indoeurópai törzsek
benyomulásával azonban a számik egyre északabbra szorultak és – egyes spekulációk szerint
– eredeti nyelvüket is elveszítve a velük egy területen élő finnugor népek nyelveit vették fel
legalább 2500 évvel ezelőtt.

A számik mai lakhelye nem önálló állam, hanem négy ország – Norvégia, Svédország,
Finnország és Oroszország – egybefüggő északi területein helyezkedik el, négy
Magyarországnyi méretben. A három skandináv országban saját parlamentjeik is vannak a
számiknak, de kevés a politikai hatalmuk és az autonómiától messze állnak.

...mai következményei

A 14. századtól egyre erőszakosabban próbálták meg letelepíteni és megtéríteni a számikat. A

sámán hagyományaikat sikerült is felszámolni a 18. század végére, bár ez ma már egy kisebb
reneszánszát éli neo-sámánizmus formájában. A rénszarvastartást is csak pár ezren űzik már.
A nomád hagyományok, a nagy területek, és a kis népsűrűség miatt alakult ki, hogy a számi
nyelvek nem kölcsönösen érthetőek, bár egy nyelvjárás-folytonosságot képeznek. Jelenleg
még kilenc számi nyelv él, ebből hatnak van írott szabványa is, a maradék hármat kevesebb
mint húszan beszélik. Egy tizedik, az akkalai számi nyelv 2003-ban halt ki, egy további pedig
még korábban, a 19. században. A legnagyobb számi nyelv az északi számi 15 ezer
anyanyelvi beszélővel. A számik szerencséje, hogy többségük az igen jómódú skandináv
államokban él, ahol ma már a többség jóléte a kisebbségek nagylelkű támogatásában
mutatkozik meg. Nem volt ez mindig így, Norvégiában 1940-ig szinte üldözték a számikat. A
tíz nyelv és a négy különböző állampolgárság sokáig meggátolta az önálló számi nemzeti
tudat kialakulását. A közös himnuszt, zászlót, és nemzeti ünnepet (Feb. 6) csak 1986-ban
szavazták meg. Legrosszabb helyzete az oroszországi kola-félszigeti számiknak van, itt
kisebbségi státuszukat sem ismerik el. A skandináv országokban azonban sok mindent
tesznek a számi nyelv és kultúra megőrzéséért. Van anyanyelvi alapoktatás, több egyetemen
is lehet számi nyelveket tanulni, és van számi nyelvű főiskola is. Ez utóbbi a norvégiai
Kautokeino városában, ami a legfontosabb számi kulturális főváros. A régi kereskedelmi utak
kereszteződésénél fekvő Kautokeino számi neve Guovdageaidnu, ami azt jelenti: félút. Ez
egyben a számi színház és (kettőből) az egyik számi nyelű újság otthona is.

A számi nyelvtestvér

A magyar-számi nyelvrokonság az egyik legkorábban felfedezett finnugor kapcsolat. Egyes

skandináv nyelvészek már a 17. század végén észrevették a hasonlóságokat. A magyarok
közül Sajnovics János és Hell Miksa 1769-ben jutott el csillagászati mérések miatt Európa
legészakibb területeire, amely a számik földjén fekszik. Hell Miksa ezt írta haza egyik
levelében: "Jó Isten, ki hitte volna, hogy mi ugyanazon ősatyától való testvéreket fogunk
találni a lapp népben! Magyarok, testvéreink, a mi magyar nyelvünket beszélik, a mi magyar
ruhánkat hordják, a mi régi magyar atyáink szokásai szerint élnek, egyszóval, testvéreink.”
Sajnovics ki is adta nyelvészeti megfigyeléseinek eredményét (Demonstratio idioma
Ungarorum et Lapponum idem esse) még a következő évben. A számi nyelvek egyik
különlegessége, hogy az észthez hasonlóan a számi nyelvekben sem csak toldalékos ragozás
van, hanem ők is átvették az alapvetően a flektáló (mint az indoeurópai és a sémi) nyelvekre
jellemző ragozással járó szótőmódosítást.

Thomas Nast 1881-es ábrázolása Mikulásról

(Forrás: Wikipedia)

Mikulás és a rénszarvasok

A mai Télapó-hagyományok még a középkorra vezethetők vissza, de a 19. századtól egy új

angolszász hatás érte ezeket. A téli hidegben ajándékot hozó kedves személyt sok különböző
nyelven ismerik a különböző országokban, és nem is egy időpontban érkeznek. A
magyarországi december 6-i ajándékozás szokása viszonylag új keletű. A Mikulás szót a 19.
század végén vettük át a szlovák nyelvből, míg a Télapó egy korai 20. századi szóalkotás. Az
angolszász országokban Santa Claus a karácsonyi ajándékokat hozza 8-fogatú
rénszarvasszánján repülve. Ez a hagyomány egy 1823-as Clement Clarke Moore versre
vezethető vissza. A Télapó jelenlegi mosolygós pufók képi megjelenítését pedig jórészt a
szintén amerikai Thomas Nast (1840-1902) illusztrátornak köszönhetjük. A mai Mikulás
ünnepségek sok tekintetben ezekre az amerikai hagyományokra vezethetők vissza.

A Mikulás rénszarvasos szánja az, ami a számik földjét összefüggésbe hozta a Télapó
hagyományával a 20. században. A hideghez és télhez való kötődés egy északi lakhelyet
valószínűsített előre. Mivel pedig Európában csak a számik foglalkoznak rénszarvastartással,
így lehetett, így lett tehát számi a Télapó. A repülő rénszarvasok adták az ötletet egyes etno-
botanikusoknak, hogy ez esetleg a rénszarvasok természetes és a számi sámánok rituális
légyölő galóca fogyasztására vezethető vissza, ami kis mennyiségben nem nagyon mérgező,
hanem hallucinálással jár és a repülés érzését kelti. Más kutatók szerint ez az összefüggés
csak véletlen. Sámán vagy nem, a Mikulás címe: Santa Claus, Rovaniemi, 96930, Finland.
Mikulás és Télapó: kis téli skizofrénia (nyest.hu)

Mit neveztek falun miklósozásnak? Kik a nagymiklósok, akik kisbetűvel írják a nevüket?
Miért akarták kivonni a forgalomból a mikulás szavunkat? Cikkünkből megtudhatja.

Piros ruhájáról, nagy fehér szakálláról mindenki felismeri, pedig nem is ez a lényeg. Ha jó
voltál az elmúlt évben, megajándékoz, ha rosszul viselkedtél, a legjobb esetben csak virgácsot
kapsz tőle. Ehhez a kedves és jóságos képzeletbeli figurához a világ különböző tájain
különféle hagyományok kötődnek, és elnevezéseiben is különbözhet. Nekünk is van kettő
belőle: Mikulás és Télapó.

Télapó és Mikulás

A Mikulás és Szent Miklós kapcsolata

A Mikulás egy kitalált személy, de szorosan kötődik Szent Miklós alakjához. Szent Miklós a
Lycia nevű római provincia püspöke volt i.sz. 4. században (350 körül halt meg). Már fiatalon
sokat segített a szegényeken, gazdag örökségét az éhezők megsegítésére fordította.
Püspökként az egyház vagyonát is a nép étkeztetésére költötte a nagy éhínségek idején, amiért
az őt követő egyházi méltóságok nehezteltek is rá, s egy időre kitagadták az egyházból.
Jóságos tettei közül különösen ismert az az eset, amikor egyik szegény szomszédján segített.
Volt ennek a szegény embernek három lánya. Nem tudta kiházasítani őket, mert nem tudta
összekuporgatni a hozományukat, és bordélyházba kényszerült volna adni őket. Miklós három
egymást követő éjjelen egy-egy aranyrögöt dobott be hozzá az ablakon, s így megmentette a
lányokat a prostitúciótól. Azért sötétedés után tette ezt, hogy kilétét titokban tarthassa. A
történet több változatban is elterjedt, de az éj leple alatt történő ajándékozás motívuma
mindegyikben benne van. A modern Mikulás is általában éjjel tevékenykedik, nálunk
december 5-ről 6-ra virradó éjszaka rakja az ajándékokat az ablakba vagy ajtó elé helyezett
csizmákba, cipőkbe. Ábrázolásukban is fedezhetünk fel hasonlóságokat: hosszú, nagy szakáll;
süveg vagy hosszú, piros sapka. A modern piros-fehér öltözék is kapcsolatban lehet a püspöki
ruházattal, ahogy a fejfedő is. Bár egyes országokban a mai, kedves Mikulás megjelenése
előtt is voltak már főként vizsgáztató vagy büntető figurák, ijesztgető rémek, a régi
hagyományok előbb-utóbb egybemosódtak keresztény területeken a jóságos Szent Miklós
alakjával.

Miklós, a jóságos

Miklós-napi hagyományok nálunk: a miklósolás

Miklós napjához országszerte kapcsolódott valamilyen népi hagyomány. A Dunántúlon

például szokás volt, hogy a fiatal legények, férfiak félelmetes rémnek öltözve járták a házakat
Miklós napjának előestéjén. Bekormozták az arcukat, kifordított bundát vettek, s láncot
csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a lányokat. A szokás eredetéről keveset tudunk, de az
biztosnak tűnik, hogy nyugatról érkezett hozzánk. Különösebb feljegyzéseket nem találtak
róla a 18. századig, de feltételezik, hogy már a 13-14. századtól ünnepeljük valamilyen módon
Szent Miklós napját. A legkorábbi szöveg, amiben szó van a feljebb leírt szokásról, 1785-ből
maradt ránk, és éppen megtiltja annak gyakorlását: se Szent Miklós előtti este, se Jézus
születésnapján, azaz december 25-én éjszaka ne öltözzenek rémségnek, s ne járjanak
csörömpölve házról-házra, mert azzal háborgatják a csendet és az emberek nyugalmát.

A Miklós-napi alakoskodás más változataiban, például a Csallóközben vagy az Ipolyságban,

magának Szent Miklós püspököt személyesítették meg, akinek a kísérője gyakran a kormos
arcú rémséghez hasonlító krampusz volt. Miklós tréfásan meggyóntatta a gyerekeket és
lányokat, hogy jól viselkedtek-e. A kísérő, az ördögi figura sokszor a bűnöktől való
elrettentést szolgálta: Miklós láncra verte, s megszégyenítette a közönség előtt. A Miklós-napi
alakoskodás szokását általában miklósolásnak nevezték. A szót egyértelműen a Miklós névből
képezték, utalva az alkalomra. A név köznevesült alakban egy összetételben is előfordult a
Miklós-napi szokásokhoz köthető szókincsben: Halásziban és környékén nagymiklósnak
nevezték az ijesztő álarcba, jelmezbe öltözött legényeket.

A mikulás szó eredete

A mikulás szó a TESz. szerint 1856-tól adatolható, s egy „lény”, aki december 6-án, Miklós-
napon megajándékozza a gyermekeket. 1901-ben olyan jelentésben is felbukkan, amikor a
mikulás nem a jóságos ajándékhozót, hanem megjelenésének alkalmát jelöli. Ma is használjuk
ebben a jelentésében is: pl. „Mit kaptál mikulásra?”

Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) címere

Tipp

Egyes etimológusok szerint a Mikulás több ajándékot hoz, ha a Nike cipőnket tisztítjuk meg
számára. Mások szerint, ha működik egyáltalán a módszer, az ilyen érzelmi zsarolás
tisztességtelen, és hosszú távon vissza is üthet.

A szó szlovák eredetű, s azonos a Miklós név szlovák alakjával: Mikuláš. A szlovák nyelvben
a kisbetűs mikuláš ’mikulási ajándék’ jelentésben is használatos. A Miklós és Mikuláš
etimológiája azonos, a görög Nikolaosz névből származik. Az eredetileg összetett névalak a
niké ’győzelem’ és a laosz ’nép’ szavakból áll.

Tréfás névátvitellel, a nagydarab (főleg nagy hasú), ősz hajú, hosszú szakállú korosodó
férfiakat is sokszor nevezik mikulásnak.
A modern mikulásozás és a Télapó

A Miklós-napi ajándékozás ma ismert formája nem túl régi hagyomány, csak a 19. század
végén és a 20. század elején kezdett elterjedni. A piros pozsgás, enyhén túlsúlyos, kedves
öregként ábrázolt Mikulás-alak pedig még fiatalabb, az 1920-as, 1930-as években bukkant fel,
s feltehetően nyugatról érkezett hozzánk. A gyerekeket ajándékozó és számonkérő kedves
öregember figurája karrierjét a városi polgárságnál kezdte, s majd a falusi értelmiség
közvetítésével jutott el a falvakba. Népszerűsítésében nagy szerepet az óvodák és iskolák
játszottak. A Mikulás megszemélyesítői szavaltatták, énekeltették a gyerekeket, utána pedig
megjutalmazták őket a szép produkcióért. Az ajándékok többnyire szerények voltak, de nagy
örömet okoztak: krumpli, cukor, dió, piros alma, mogyoró. A rossz gyerekek természetesen
virgácsot kaptak.

A Mikulás szót már mindenki megszokta, használta, de az első világháború után, a

negatívként értékelt politikai történések miatt már rossz szájízzel mondták ki a szót, aminek
az eredetével sokan tisztában voltak: szlovák. Már a két világháború között megszületett az
igény egy helyettesítő kifejezésre – sajnálatos módon negatív diszkrimináció érte szókincsünk
eme darabját, származása miatt. Az 1950-es években pedig a vallásellenesség miatt akarták
teljesen leváltani a Mikulást, és helyette a télapó szót kívánták bevezetni, ami az orosz Дед
Мороз [gyed maróz] ’fagy apó’ tükörfordítása.

Csodatévő Szent Miklós ikonja 1294-ből

A télapó rejtélye

A télapó története olyan izgalmas, hogy a mai napon még egy vezércikket megjelentetünk,
melyben a magyar télapó nyomát fogjuk követni. Ebből kiderül, van-e köze az orosz gyed
marózhoz, és ha igen, mi.

A Wikipédia szerint már a két világháború közötti időszakban használták a télapó szót. Az
1950-es években pedig a vallásellenesség miatt akarták teljesen leváltani a Mikulást és a dec.
6-i hagyományait. Második lépésben pedig a Jézuskát cserélték le, és a helyébe a Télapó
alakját léptették. Ő hozta az ajándékokat dec. 24-én. A télapó szó az orosz gyed Maróz ’fagy
apó’ tükörfordításának tűnik, de szláv szomszédainknál is megtalálható Fagy Apó alakja,
valamint a mellette megjelenő bábuska (’öregasszony’, Fagy Anyó) és az unokájuk,
Sznyegurocska (Hópelyhecske) alakja is, tehát igazából több eredeztetés is szóba jöhet. Főleg,
ha nem csak a szláv hagyományokat tekintjük, hanem az európai Mikulás-hagyományokat
összességükben: a mesebeli, telet megszemélyesítő, fehér szakállú, bundás öregember sok
népnél megvan, és többé-kevésbé összemosódik Szent Miklós alakjával.

A Kádár-korszakban jól jött a Télapó hagyománya, hiszen nem sok köze van a keresztény
valláshoz; valószínűleg a kereszténység előtti Európa öröksége.

A Mikulás és a vallás

A reformátusoknál nem volt mindig népszerű a Mikulás: „Az ötödikesek odavoltak a

gyönyörűségtől, köztudomású volt, hogy Torma Gedeon lelki beteg a kormányzó keresztneve
miatt, aminek következtében december hatodikára iskolai szünetet kell adnia. Hívnák Horthyt
akárhogy, Kajafásnak vagy Jebuzeusnak, de ne Miklósnak, hogy a gaz matulások közül egyes
elvetemedettek arra a
gondolatra jöhessenek, hogy az intézet Mikulás napját üli meg az iskolai szünettel és
rendkívüli ünnepi koszttal, Mikulás napját, ami kész pogányság, aminek nincs helye a Matula
falai között.” (Szabó Magda: Abigél)

Ma a Mikulás és a Télapó egyaránt használatos, és szinte senkinek nem jut eszébe a

történetük, az meg főleg nem, hogy valamelyiket negatívan megkülönböztessék a másikkal
szemben. Talán a vallásosabb keresztények inkább használják a Mikulást, mert nevében tetten
érhető, hogy a gyerekeket ajándékozó és számonkérő öregember alakja összemosódik Szent
Miklós emlékével.

„Mikulásfogyasztó” társadalom vagyunk

Ma már nemcsak otthon jelentkezik be a Mikulás, vagy, szinonimájával, a Télapó, és nem is

csak az óvodákban és az iskolákban lehet vele találkozni. A Mikulás megy a kórházba, néha a
szülők munkahelyére is, ott van az utcákon, a benzinkúton, az orvosi rendelőben, a
bevásárlóközpontban, az interneten… A különféle szolgáltatók, a játékgyártók, a
csokoládéipar és sok más fogyasztásra ösztönző tényező gondoskodott arról, hogy a
pénztárcánkon kívül szókincsünk se maradjon érintetlenül az ünnepi felhajtástól.
Mikuláscsoki, mikuláscukor, mikuláskaspó, mikulássapka, mikulásszán, mikulásdísz,
mikulásvirág, mikulásgyertya, mikulásruha, mikulásrendelés, télapó hasonmás verseny
mikulásszolgálat, télapórendelés… Intézmény- és rendezvénynevek: Mikulás Központ,
Mikulásgyár, Mikulásvonat. A mikulás-casting sem meglepő a mai világban: a
mikulásszolgálat számára fontos, hogy a megfelelő helyetteseket találja meg és küldje ki
terepre az évnek erre az egy napjára. Amióta pedig elleptek minket az amerikai mikulásos
vígjátékok, már Télapunk is van 1-től 3-ig.

Aki viszont DVD helyett mikuláscsomagot kap, az nem mindig örül. Az összetett szó ma
kétértelmű: vagy a sok finomsággal megtöltött, többnyire piros színű csomagot jelenti, vagy
egy szintén piros, parkolási bírsággal megtömött zacskót. Ez utóbbival az év bármely napján
meglephetik az ellenőrök a parkolójegyet elbliccelő gépjármű-tulajdonosokat.

A krampusz Ausztriából jött

Ha már a Mikulásról beszélünk, tegyünk egy kis kitérőt, s ne hagyjuk ki a fekete alakot, akit
Krampusznak hívnak. A magyar szövegekben először 1842-ben szerepel a krampusz szó,
akkor is a karácsonyi jelzővel ellátva. 1843-ból már Miklós-napi krampuszként is adatolható,
s a két különböző jelzővel ellátott Schwarzer Teufel ’fekete ördög’ tulajdonképpen ugyanaz,
azaz a gyermekek képzeletében élő, virgáccsal járó, fekete, ördöghöz hasonlatos lény, aki a
Mikulást kíséri. A szó ausztriai német eredetű, hangalaki változtatás nélkül átvettük: Krampus
’krampusz’. A német szó etimológiája nincs tisztázva, a szomszédos szláv népeknél is így
szerepel (pl. szlovén krampus), valószínűleg ők is az ausztriai németből vették át.

A krampusz előképe a kecske

Tréfás névátvitel eredménye, hogy sokszor a nem túl esztétikus, sőt, ijesztő arcú embereket is
krampusznak nevezik. A Bükk hegység északi előterében, egy falucsoport református
lakóinak is krampusz a gúnyneve egy 1968-as adat szerint.

Összeurópai Mikulás-körkép

Németországban a Weihnachtsmann (’karácsonyapó’) hozza az ajándékot a gyerekeknek,

december 24-én. Ennek ellenére, főleg a dominánsan katolikus területeken felbukkan a
Christkind, aki a mi Jézuskánk megfelelője. December elején is kaphatnak azonban ajándékot
a német gyerekek, Ruprechttől, az adakozó lovagtól.

Angliában is Father Christmas, azaz Karácsonyapó hozza az ajándékokat, csak nem

Szenteste, hanem 25-e reggel rakja tele a csizmákat, zoknikat, és a fa alját.

Az Amerikai Egyesült Államokban a november végi Hálaadás ünnepe kissé háttérbe szorítja a
Karácsonyt, de a Mikulás azért az USÁ-ban is megjelenik. Angliához hasonlóan, a kéményen
át érkezik a Szent Miklósnak megfelelő Santa Claus, és szintén karácsonykor ajándékoz. A
New Yorkba érkező holland telepesek alapozták meg a karácsonyi Mikulás-hagyományt, ők
vitték el Amerikába a Szent Miklós emlékével egybemosott Télapó alakját. Sokszor
egyszerűen csak Santának nevezik a kedves figurát.

Svédországban egy Jultomtennek (gyakran csak Tomtennek) nevezett manó hozza hatalmas
zsákokban a karácsonyi meglepiket.

Bár az amerikaiak úgy képzelik, hogy Santa Claus az Északi-sarkon lakik, a finnek szerint
Lappföld az igazi otthona. A Joulupukkihoz (’karácsony+kecskebak’), a finn Télapóhoz
kötődő hagyományok még a kereszténység előtti időkre vezetnek vissza.

A holland Mikulást Sint(er) Klaas-nak hívják, és fehér lovon jár. Szent Miklós képe itt is,
ahogy Németország egyes részein, az ajándékokat osztogató jó lovagok (pl. Ruprecht)
emlékével mosódott egybe. Ugyanakkor Hollandiának is van Karácsonyapója, ő a Kerstman.

Olaszországban és Spanyolországban a gyermekek Vízkeresztkor kapnak ajándékot. Az olasz

gyerekek általában La Befana-tól, a ’Vízkereszt Szülöttétől’, a spanyol gyerekek a bibliai
napkeleti bölcsektől, a Háromkirályoktól (Los Reyes Magos). Azonban azt is meg kell
jegyezni, hogy a piros ruhás Mikulás hagyománya egyre jobban terjed ezekben az
országokban is, s kezdi kiszorítani a régi hagyományokat. Olaszországban például Babbo
Natale-nak, szintén Karácsonyapónak hívják, s az ajándékozás időpontja is előbbre tolódott
ezzel.

Még Marokkóban is ismerik a Mikulást, bár ott nagyobb népszerűségre Black Peter ’Fekete
Péter’ alakja tett szert, valószínűleg Szent Miklóshoz kötődik. Szent Miklós nem egy, kalózok
által elrabolt gyermek és fiatal életét mentette meg. Black Peter ihletője is egy ilyen fekete fiú
lehetett, akit Szent Miklós megmentett a biztos haláltól.