- jelentős kérdés: lehetséges-e az egyes személyek, illetve az egyedi emberi létezés nagy

formáinak a tudományos megismerése? – ezt már a legelején kapcsolatba hozza

művészettel, költészettel (individuáció)
- az egész filológiai és történelmi tudomány azon az előfeltevésen alapul, hogy az
egyedi megértése objektivitássá emelhető – vagyis: az egyedi megértés/értelmezés
tehet-e szert általános érvényűségre???
- ha a rendszeres szellemtudományok az egyedi ezen objektív felfogásából általános
törvényszerű viszonyokat és átfogó összefüggéseket vezetnek le, úgy mégis a
megértés és értelmezés folyamatai maradnak számukra is az alap
- a szellemtudományok biztossága attól függ, hogy az egyedi megértése általános
érvényűségre emelhető-e
- a természetmegismeréssel szemben a szellemtudományok tárgya nem az érzékekben
adott jelenség (nem a valóságos visszfénye a tudatban), hanem közvetlen belső
valóság, belülről megélt összefüggés!!
- probléma: az objektív felfogás nehézsége (a valóság a belső tapasztalatban adott)
- „csak énemnek másokkal való összhasonlításában tapasztalom a bennem lévő
individualitást” – hmmm, értékes, korai gondolat
- kérdés: Miképpen tehet mármost egy individuálisan megalkotott tudat ilyen
utánképzés által objektív ismeretté egy idegen és egészen más természetű
individualitást? Micsoda folyamat az, amely látszólag ily idegenül lép fel a
megismerés más processzusai közé?
- „A folyamatot, melynek során kívülről, érzékileg adott jelekből egy belül lévőt
ismerünk meg, megértésnek nevezzük.” – azonban saját állapotaink felfogását sem a
tulajdonképpeni értelemben nevezzük megértésnek (ahogy a természet megértését
sem)
- idegen megnyilvánulás megértése, belsővé tétele?
- Tehát azt a folyamatot nevezzük rnegértésnek, melyben érzékileg adott jelekből
megismertünk egy pszichikait, melynek e jelek megnyilvánulásai
- a megértés folyamatának minden esetben KÖZÖS jegyekkel kell rendelkeznie –
alapvonások (ezek tekintetében egyféle)
- pl. Leonardo megértése (homogén, egységes folyamat)
- megértés kül. FOKAI (érdeklődés függvényében – ha korlátozott, akkor a megértés is
az)
- „Ám a legfeszültebb figyelem is csak akkor képes az objektivitás ellenőrizhető fokát
elérő módszeres folyamattá válni, ha az életmegnyilvánulás rögzített, és így mindig
újra visszatérhetünk hozzá. Tartósan rögzített életmegnyilvánulások ilyen módszeres
megértését nevezzük értelmezésnek vagy interpretációnak.”
- az értelmezés művészete (tárgyai szobrok, festmények) – pl. régészeti hermeneutika
- de ezek néma művek, az IRODALOMBÓL való magyarázatra vannak ráutalva
- az irodalom jelentősége a szellemi élettel kapcsolatos megértés szempontjából a
NYELVISÉG: az emberi benső egyedül a nyelvben találja meg teljes, érthető
kifejezését
- köv.: a megértés művészetének a középpontjában az ÍRÁSOS maradványaink
értelmezése
- FILOLÓGIA – maradványok értelmezése és kritikai tárgyalása, ez személyes
ügyesség és virtuozitás függvénye
- egy költő műve saját lelki életének igazi kifejeződése, az ilyen mű mindig igaz –
alkalmas objektív interpretációra
- az interpretáció művészete is fokozatosan és lassan fejlődött ki (akár a természet
vizsgálata)
- a filológus személyes zsenialitásában született az interpretáció művészete – tehát
nagy a személyes meghatározottság
- azonban minden művészet szabályok szerint jár el – személyes ügyesség terméke
- hamar kialakult az értelmezés művészetén belül a szabályok ábrázolása
- megszületett: a hermeneutika tudománya (ami művészet!!!)
- a szellemtudományok számára bizonyíték: belső tapasztalat elemzése + megértés
elemzése – megvalósul az általános érvényű megismerés lehetősége
- a pszichikus tények mi módon adottak számunkra? – ez fontos kérdés, probléma a
szellemtudományok tudománnyá tételében (19. sz. pozitivista szelleme)
- megértés folyamata és szabályadás

- történeti tárgyalás – értelmezőművészet szabályainak, határainak meghatározása – az

általánosérvényűség elvárása!!!
- interpretáció és interpretáció szabályainak megadása
- eleinte ez a FILOLÓGIA tudománya (az értelmezés művészete) – de
interdiszciplináris mindig is (retorika stb.) – kb. 18. századig (Schlegel)
- interpretáció: módszeres tudatosság
- pl. Philón szerint is léteznek az allegóriának törvényei és szabályai – erre alapoz Szt.
Ágoston A keresztény tanításról c. művében
- forma és tartalom + történeti, személyes kontextusok (források, valódi szövegek
feltárása)
- pl. allegorikus interpretáció (haszontalan, de szükséges): ellentmondások
megmagyarázása – probléma: minden magyarázhatósága (elég naiv elképzelés)
- kettős értelem problémája – biblia szövegek magyarázata (ó és új testamentum
kapcsolata) – összefüggések ráerőltetése, a szent írás homályos problémája
- ellentét: antiochiai és alexandriai teológiai iskola értelmezésgyakorlatai között

- HERMENEUTIKA: az értelmezőművészet a tudományos tudatosságig emelkedik

- később reneszánsz, már csak romszövegek és híradásokra építhetjük az értelmezést, az
alap: klasszikus és bibliai írások – ARS CRITICA – de interpretatione
- a hermeneutika megalkotása a bibliai interpretációnak köszönhető
- Flacius Clavisa, 1567 – az interpretáció szabályainak megfelelő tudományszerű
eljárásnak egy általános érvényű megértést kell lehetővé tennie
- tridenti zsinat – magyarázhatók ált. érvényűséggel a bibliai szövegek (pl. egyes helyet
az egész mű szándékából, kompozíciójából vizsgálni)
- azonban még az a felfogás él, hogy minden alkotás SZABÁLYOK szerint készült,
tehát szabályok szerint/által érthetjük meg őket

- ezt BAUMGARTEN hermeneutikája haladja meg – második nagy teológiai-

hermeneutikai mozgalom
- az interpretáció tudomány 2 dologra vezethető: NYELVHASZNÁLATból és
TÖRTÉNELEMI körülményekből való interpretáció – grammatikai-történeti iskola;
- klasszikus és bibliai hermeneutika egymás mellett, párhuzamosan halad – mindkettőt
egy általános hermeneutika alkalmazásaiként kellen felfogni
- ezt fogja megcsinálni SCHLEIERMACHER

- a MEGÉRTÉS ELEMZÉSE – ebből a megismerésből (célcselekvésnek) vezette le az

ált. érvényű értelmezésnek, segédeszközeinek, határainak és szabályainak lehetőségét
- a megértést az IRODALOM viszonyában tudta elemezni
- írásjelekből egy mű egészét, ebből pedig szerzőjének szándékát és szellemiségét is
megérti
- új pszichológiai-történeti szemlélet – új fogalmakat alkalmaz egy irodalmi mű
megértésekor
- Schiller, Humboldt, Schlegel fivérek az interpretáció filológiai művészetévé fejlesztik
Schleiermacher értelmezési elveit + KRITIKA TUDOMÁNYA
- produktív irodalmi képesség elméletére alapozódik
- Platónt mint filozófiai művészt kell megérteni (tehát a szerző nem választható le a
műről, sőt megvilágító erővel bír)
- Schleiermacher személyében először kapcsolódik össze a filológiai virtuozitás egy
zseniális filozófiai képeséggel – transzcendentálfilozófia nyújt eszközöket az ért. ált.
tudományának megallkotásához
- a következőkben Dilthey kiemelei Schleiermacher hermeneutikájának fő tételeit,
hatásos gondolatait – szövegből elemezni

- LEZÁRÁS – „A megértés csak nyelvi emlékekkel szemben válik olyan

értelmezéssé, mely eléri az általánosérvényűséget.”
- Ha a filológiai interpretáció a hermeneutikában tudatában van eljárásának és
jogalapjának, akkor egy ilyen diszciplína gyakorlati hasznát Fr. A. Wolf joggal
értékelheti kevésre az eleven gyakorlattal összehasonlítva.
- fő feladat: a hermeneutikának meg kell alapoznia elméletileg az interpretáció
általánosérvényűségét (a romantikus önkénnyel és a szkepszis szubjektivitásával
szemben – pl. ahogy betör a történelem terébe)
- „A szellemtudományok ismeretelméleti, logikai és módszertani összefüggésében
értelmezve az interpretáció e tana fontos összekötő tag lesz a filozófia és a
történelmi tudományok között, a szellemtudományok alapvetésének fő
alkotórésze lesz.”
-