Professional Documents
Culture Documents
1.01
A DnD 5. kiadásának varázslatait hobbiból, saját használatra fordítottam le. Az alábbiakban a Creative Commons alá tartozó
SRD 5.1-ben (https://media.wizards.com/2016/downloads/DND/SRD-OGL_V5.1.pdf) szereplő varázslatok fordítása
található. A fordításhoz használtam még az 5e Tools-ra (https://5e.tools) és a http://dnd5e.wikidot.com/ oldalakat is.
A varázslatokat igyekeztem a hivatalosan megjelent Kezdőkészlettel összhangban fordítani, ehhez a dokumentum végén
található szószedetet használtam. Ahol lehetett, átvettem a Kezdőkészletben szerepolő fordításokat is, ezeket csak néhány
helyen pontosítottam (legalábbis remélem) vagy egységesítettem a többi fordítással .
A fordítást egyelőre különösebb szerkesztés nélkül teszem közzé. Bízom abban, hogy a közreadással kiderülnek majd a
fordításban maradt hibák, pontatlanságok, elütések. Remélem, hogy lesznek további inspiráló és kreatív javaslatok a nevekre,
megfogalmazásokra is. Köszönettel veszek minden észrevételt, javaslatot. Mindezek alapján elkészülhet majd egy szebben
szerkesztett változat is.
Kováts Gergely
Varázstrükkök
Fagysugár
Druidacsíny Ray of Frost
Druidcraft Evokáció varázstrükk
Feltaláló | Mágus | Varázsló
Transzmutáció varázstrükk
Druida Varázslási idő: 1 akció
Varázslási idő: 1 akció Hatóidő: Azonnali
Hatóidő: Azonnali Hatótáv: 60 láb
Hatótáv: 30 láb Komponens: V, Sz
Komponens: V, Sz Fagyos, kékesfehér sugár csap bele egy hatótávon belüli lénybe.
A természet szellemeinek suttogva az alábbi hatások egyikét Dobj távolsági varázstámadást, ami ha sikerül, a célpont 1d8
hozhatod létre a hatótávon belül: fagysebzést szenved, és következő köröd elejéig a sebessége 10
• Apró, ártalmatlan érzékszervi hatást hozol létre, amely lábbal csökken.
megjósolja, hogy milyen időjárás lesz a következő 24 Magasabb szinteken: A sebzés további 1d8-cal növekszik,
órában. A hatás testet ölthet aranygömbként (tiszta amikor eléred az 5. (2d8), a 11. (3d8) és a 17. szintet (4d8).
égbolt), felhőként (eső), hópelyhekként (hóesés) stb.
Ez a hatás 1 körig tart. Fény
• Hatásodra azonnal kivirágzik egy virág, kinyílik egy Light
mag vagy egy levélrügy. Evokáció varázstrükk
Feltaláló | Bárd | Pap | Mágus | Varázsló
• Azonnali, ártalmatlan érzékszervi hatást hozol létre,
például lehulló leveleket, szélfúvást, kis állat hangját Varázslási idő: 1 akció
vagy egy görény szagát. A hatásnak bele kell férnie egy Hatóidő: 1 óra
5 láb élű kockába. Hatótáv: Érintés
• Azonnal lángra gyújtasz vagy eloltasz egy gyertyát, egy Komponens: V, M (szentjánosbogár vagy
fáklyát vagy egy kis tábortüzet. foszforeszkáló mohadarab)
Megérintesz egy legfeljebb 10 láb kiterjedésű tárgyat. A hatóidő
Ellenállás © alatt a tárgy 20 láb sugarú területen erős, további 20 láb sugarú
Resistance
területen pedig gyér fénnyel világít. A fény színe tetszésed
Abjuráció varázstrükk szerinti lehet. A tárgy lefedhető bármilyen nem átlátszó
Pap | Druida
anyaggal, ez a fényt is eltakarja. A varázslat véget ér, ha a
Varázslási idő: 1 akció varázslatot ismételten elmondod, vagy ha egy akcióval
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc szétoszlatod.
Hatótáv: Érintés Ha a varázslatot egy olyan tárgyon próbálod létrehozni, amit
Komponens: V, Sz, M (Egy miniatűr köpeny) egy ellenséges lény visel vagy tart a kezében, a lény Ügyesség
Megérintesz egy, a varázslatba beleegyező lényt. A varázslat ideje mentődobást dobhat a hatás elkerülése érdekében.
alatt a célpont az egyik (általa választott) mentődobásához
hozzáadhat 1d4-et. A dobást a mentődobás előtt és után is ki
lehet dobni, majd a varázslat véget ér.
2
Varázstrükkök
hang változatlanul folytatódik a hatóidő alatt, vagy különálló kiöntheti egy edény tartalmát. A kéz minden egyes használatkor
hangokat adhat ki különböző időpontokban, mielőtt a varázslat legfeljebb 30 lábnyit mozoghat is.
véget ér. A kéz nem alkalmas támadásra, varázstárgyak aktiválására és
Ha egy tárgyról készítesz képet – például egy székről, sáros 10 fontnál nagyobb súlyú tárgyak felemelésére.
lábnyomokról vagy egy kis ládáról –, akkor az nem lehet
nagyobb, mint 5 láb élű kocka. A kép nem hozhat létre hangot, Méregpermet
fényt, szagot vagy más érzékszervi hatást. A képpel való fizikai Poison Spray
interakció felfedi, hogy ez csupán illúzió, mert a dolgok kersztül Konjuráció varázstrükk
mennek rajta. Feltaláló | Druida | Mágus | Boszorkány | Varázsló
Ha egy lény egy akció felhasználásával megvizsgálja a hangot Varázslási idő: 1 akció
vagy a képet, akkor megállapíthatja a kép illúzió voltát, ha sikeres Hatóidő: Azonnali
Intelligencia (Nyomozás) próbát dob a varázslatod elleni Hatótáv: 10 láb
mentő NF értékével szemben. Ha egy lény felismeri, hogy mi az Komponens: V, Sz
illúzió valójában, akkor az illúzió elhalványul a lény számára.
A kezedet kinyújtod egy olyan lény felé, akit a hatótávon belül
látsz. A tenyeredből mérgező gáz lövell ki. A lénynek sikeres
Láng teremtése
Produce Flame Állóképesség mentődobást kell dobnia, ellenkező esetben
Konjuráció varázstrükk 1d12 méreg sebzést szenved.
Druida Magasabb szinteken: A varázslat sebzése 1d12-vel nő,
amikor eléred az 5. szintet (2d12), a 11. szintet (3d12) és a 17.
Varázslási idő: 1 akció
szintet (4d12).
Hatóidő: 10 perc
Hatótáv: Önmagad (30 láb)
Komponens: V, Sz
Ördögi gúny
Vicious Mockery
Lobogó láng jelenik meg a kezedben. A láng a hatóidő alatt ott Inkantáció varázstrükk
marad, és nem árt sem neked, sem a felszerelésednek. A láng erős Bárd
fényt áraszt 10 láb sugarú körben, és gyér fényt további 10 lábon. Varázslási idő: 1 akció
A varázslat véget ér, ha akció felhasználásával véget vetsz neki Hatóidő: Azonnali
vagy ha ismét elvarázsolod. Hatótáv: 60 láb
A lánggal támadhatsz is, bár ezzel véget ér a varázslat. Komponens: V
Amikor a varázslatot elmondod – vagy egy későbbi körödben
akció felhasználásával – a lángot egy olyan lényre dobhatod, aki Finom, varázslatokkal átszőtt sértések sorozatát vágod egy olyan
tőled legfeljebb 30 lábra áll. Dobj távolsági varázstámadást. lény fejéhez, akit a hatótávon belül látsz. Ha a célpont hall téged
Találat esetén a célpont 1d8 tűz sebzést szenved. (értenie nem szükséges, amit mondasz), akkor sikeres Bölcsesség
Magasabb szinteken: A varázslat sebzése 1d8-cal nő, mentődobást kell dobnia, vagy 1d4 pszichikai sebzést szenved,
amikor eléred az 5. szintet (2d8), a 11. szintet (3d8) és a 17. és hátránnyal kell dobnia a következő támadását, amelyet a
szintet (4d8). következő körének vége előtt tesz.
Magasabb szinteken: A varázslat sebzése 1d4-gyel nő,
amikor eléred az 5. szintet (2d4), a 11. szintet (3d4) és a 17.
Máguskéz
Mage Hand szintet (4d4).
Konjuráció varázstrükk
Feltaláló | Bárd | Mágus | Boszorkány | Varázsló Savfröccs
Acid Splash
Varázslási idő: 1 akció
Konjuráció varázstrükk
Hatóidő: 1 perc Feltaláló | Mágus | Varázsló
Hatótáv: 30 láb
Komponens: V, Sz Varázslási idő: 1 akció
Hatóidő: Azonnali
A hatótávon belül egy lebegő szellemkéz jelenik meg az általad Hatótáv: 60 láb
megadott helyen. A kéz a hatóidő végéig marad meg, de egy Komponens: V, Sz
akció felhasználásával el is tüntetheted azt. A kéz akkor is
eltűnik, ha 30 lábnál jobban eltávolodik tőled, vagy ha ismét Egy savgömböt dobsz. Válassz egy lényt a hatótávon belül,
elmondod a varázslatot. amelyet látsz, vagy válassz két lényt a hatótávon belül, amelyeket
A kezet egy akció felhasználásával irányíthatod. A kéz látsz és amelyek 5 láb távolságra vannak egymástól. Minden
érintkezésbe léphet tárgyakkal, kinyithat egy ajtót vagy egy ládát, célpontnak sikeres Ügyesség mentődobást kell dobnia,
betehet vagy kivehet egy tárgyat egy nyitott ládából, vagy különben 1d6 sav sebzést szenved.
4
Varázstrükkök
szimbólumot egy tárgy felületén vagy más felszínen Varázslási idő: 1 akció
(max. 1 órára). Hatóidő: 1 perc
• Létrehozhatsz egy kis, nem mágikus csecsebecsét, vagy Hatótáv: 30 láb
egy tárgy illúzióképét, mely elfér a tenyereden, és a Komponens: V
következő köröd végéig marad meg.
A varázslat többszöri alkalmazásával legfeljebb három nem A varázslat eredményeképp a természetfeletti erők egy kisebb
azonnali hatást működtethetsz egyidejűleg, melyeket egy akció csodája nyilvánul meg. A következő mágikus hatások
felhasználásával bármikor meg is szüntethetsz. valamelyike jön létre a hatótávon belül:
• A hangerőd 1 percre a háromszorosára erősödik.
• Lángok megrebbennek, fényesebbé vagy halványabbá
válnak, vagy éppen megváltozik a színük. A hatás 1
percig tart.
• A föld 1 percen keresztül ártalmatlanul remeg.
5
Varázstrükkök
• Azonnali hatásként megszólal egy hang az általad közönséges fém, vékony ólomlap vagy 3 láb fa blokkolja a
megjelölt helyről, mint például egy dörrenés, egy holló varázslatot. A varázslatnak nem kell egyenes vonalat követnie, és
károgása, vagy valamilyen sejtelmes suttogás. behatolhat a sarkok mögé vagy a nyílásokon keresztül is.
• Azonnali hatásként becsapódik vagy kivágódik egy be
nem zárt ajtó vagy ablak. Vérfagyasztó sugár
• 1 percre megváltozik a szemed színe. Eldritch Blast
A varázslat többszöri alkalmazásával legfeljebb három nem Evokáció varázstrükk
azonnali hatást működtethetsz egyidejűleg, melyek bármelyikét Boszorkány
Útmutatás ©
Guidance
Divináció varázstrükk
Feltaláló | Pap | Druida |
Üzenet
Message
Transzmutáció varázstrükk
Feltaláló | Bárd | Mágus | Varázsló
Varázslási idő: 1 akció Legfeljebb három lénynek, akit a hatótávon belül látsz, Karizma
Hatóidő: 24 óra mentődobást kell dobnia. Sikertelen dobás esetén ha a célpont a
Hatótáv: 30 láb varázslat hatóideje alatt támadást vagy mentődobást dob, dobnia
Komponens: V, Sz, M (egy falat étel) kell d4-gyel és a dobás eredményét ki kell vonnia a
támadásdobásból vagy a mentődobásból.
A varázslat révén meggyőzhetsz egy vadállatot arról, hogy nem Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 2. vagy magasabb
jelentesz veszélyt. Válassz ki egy vadállatot, amely a hatótávon szintű varázslatrekeszből varázsolod el, akkor egy további lényt
belül van! Látnia és hallnia kell téged. Ha a vadállat célozhatsz meg minden 1. szint feletti rekesz felhasználása után.
intelligenciája 4 vagy annál magasabb, akkor a varázslat
sikertelen. Egyéb esetben a vadállatnak Bölcsesség Azonosítás
mentődobást kell dobnia, különben a varázslat hatóideje alatt
®
Identify
elbájolt lesz. Ha Te vagy a társaid megsebzik a vadállatot, a 1. szintű divináció
varázslat véget ér. Feltaláló | Bárd | Varázsló
8
1. szintű varázslatok
célpont a mentődobást előnnyel dobhatja, ha azt sebzés váltotta Varázslási idő: 1 bónusz akció
ki. Sikeres mentődobás esetén a varázslat véget ér. Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10 perc
Hatótáv: 60 láb
Fürge léptek Komponens: V, Sz, M (rövid szent szöveget
Longstrider tartalmazó apró pergamen)
1. szintű transzmutáció
Feltaláló | Bárd | Druida | Vándor | Varázsló Csillogó energiamező jelenik meg és vesz körbe egy a hatótávon
belül lévő, általad választott lényt. A mező a hatőidő végéig +2
Varázslási idő: 1 akció bónuszt ad az VF-hez.
Hatóidő: 1 óra
Hatótáv: Érintés
Komponens: V, Sz, M (csipetnyi föld) ©
Megérintesz egy lényt. A lény sebessége 10 lábbal nő a varázslat
végéig.
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 2. vagy magasabb
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, egy további lényt
célozhatsz meg minden 1. szint feletti rekesz után.
9
1. szintű varázslatok
Hősiesség Jégkés
Heroism Ice Knife
1. szintű inkantáció 1. szintű konjuráció (Xanathar)
Bárd | Lovag Druida | Mágus | Varázsló
Illúzióírás
Illusory Script
Jó és gonosz észlelése ©
Detect Evil and Good
1. szintű illúzió
Bárd | Boszorkány | Varázsló 1. szintű divináció
Pap | Lovag
Varázslási idő: 1 perc
Varázslási idő: 1 akció
Hatóidő: 10 nap
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10 perc
Hatótáv: Érintés
Hatótáv: Önmagad (max 30 láb)
Komponens: Sz, M (ólomtartalmú festék 10
Komponens: V, Sz
arany értékben, ami
elhasználódik a varázslat során) A hatóidő alatt tudod, hogy van-e elfajzott, égi lény, elementál,
tündér, alvilági lény vagy élőhalott 30 lábon belül, valamint azt
Pergamenre, papírra vagy más alkalmas írható anyagra írsz, és ezt
is, hogy a lény hol található. Hasonlóképpen tudod, hogy van-e
erős illúzióval itatod át, amely a hatóideig tart.
olyan hely vagy tárgy 30 lábon belül, amelyet mágiával
Számodra és minden lény számára, akit kijelölsz, az írás
megszenteltek vagy megszentségtelenítettek.
normálisnak, a Te kézírásoddal írtnak tűnik, és azt a jelentést
A varázslat áthatol a legtöbb akadályon, de blokkolja 1 láb
közvetíti, amelyet a szöveg írásakor akartál. A többiek számára az
kő, 1 hüvelyk közönséges fém, vékony ólomlap vagy 3 láb fa vagy
írás érthetetlennek tűnik, ami mintha ismeretlen vagy mágikus
föld.
nyelven íródott volna. Alternatív megoldásként azt is elérheted,
hogy az írás teljesen más üzenetnek tűnjék, más kézírással és más
nyelven írva, bár a nyelvnek számodra ismertnek kell lennie.
Jóbogyó
Goodberry
Ha a varázslatot megtörik, az eredeti írás és az illúzió is
1. szintű transzmutáció
eltűnik. Egy igazlátó lény képes elolvasni a rejtett üzenetet. Druida
10
1. szintű varázslatok
11
1. szintű varázslatok
12
1. szintű varázslatok
képet egy lényről, és áthelyezed, akkor úgy módosíthatod a követi. A varázslat nem hat, ha a célpont élőhalott, ha nem érti
képet, hogy az látszólag járjon. az általad használt nyelvet, vagy ha a parancs végrehajtása
A képpel való fizikai érintkezés felfedi, hogy illúzió, mert a számára közvetlen sérüléssel járna.
dolgok áthaladhatnak rajta. Egy lény, aki egy akcióval a képet Az alábbiakban néhány jellemző parancsot találhatsz, de
megvizsgálja, megállapíthatja, hogy illúzió, ha sikeres ezektől eltérő utasításokat is ki lehet adni. Ilyenkor a KM dönti
Intelligencia (Nyomozás) próbát dob a varázslatod elleni el, hogy a célpont miként reagál. Ha a célpont képtelen
mentő NF értékével szemben. Ha egy lény felismerte az illúziót, végrehajtani a parancsot, a varázslat megtörik.
akkor attól kezdve átlát a képen. Gyere ide! A célpont a lehető legrövidebb úton hozzá siet, és
befejezi a körét, ha 5 lábnyira megközelített téged.
Dobd el! A célpont eldobja, akármit is fog a kezében, és befejezi
Nyelvek megértése ® a körét.
Comprehend Languages Menekülj! A célpont azzal tölti a körét, hogy a lehető
1. szintű divináció leg-gyorsabban eltávolodjon tőled.
Bárd | Mágus | Boszorkány | Varázsló
Földre! A célpont földre veti magát (elterül), és befejezi a körét.
Varázslási idő: 1 akció | Rituálé Állj! A célpont nem végez mozgást, és nem hajt végre semmilyen
Hatóidő: 1 óra akciót. A repülő lények — amennyiben képesek rá — egy
Hatótáv: Önmagad helyben fognak lebegni. Ha ehhez mozogniuk kell, éppen
Komponens: V, Sz, M (csipetnyi korom és só) csak annyira teszik, hogy még épp le ne zuhanjanak.
Magasabb szinteken: Ha 2. vagy magasabb szintű
A hatóidő alatt képes vagy megérteni minden beszélt nyelv szó varázslatrekeszből varázsolod el, további +1 lényt választhatsz
szerinti, közvetlen jelentését, amit hallasz. Minden írott nyelvet minden 1. szint feletti rekesz után. A lények nem lehetnek
is megértesz, amit látsz, de ehhez meg kell érintened a felületet, egymástól 30 lábnál távolabb, amikor megcélzod őket.
melyen az írás található. Az olvasás oldalanként egy percig tart.
A varázslattal nem lehet megfejteni a szövegben elhelyezett
Pokoli megtorlás
rejtett jelentést, sem olyan jeleket, melyek nem tagjai egy írott Hellish Rebuke
nyelv írásjegyeinek. 1. szintű evokáció
Boszorkány
figyelmeztet, amikor egy apró méretű (T) vagy annál nagyobb válik veled szemben amíg a varázslat véget nem ér, vagy amíg Te,
lény megérinti az őrzött területet, vagy belép arra. A varázslás illetve a társaid bármi módon nem ártotok neki. Az elbájolt lény
során megjelölhetsz olyan lényeket, akik a riasztást nem váltják barátságos lesz veled. A varázslat megszűnése után a célpont
ki. Azt is megválaszthatod, hogy a riasztás mentális vagy hallható tisztában lesz vele, hogy elbájoltad őt.
legyen. Magasabb szinteken: Ha 2. vagy magasabb szintű
A mentális riasztó az elmédben hallható fütyüléssel varázslatrekeszből varázsolod el, +1 lényt választhatsz célpontnak
figyelmeztet, amennyiben a védett területhez 1 mérföldnél minden 1. szint feletti rekesz felhasználása után. A célpontok
közelebb vagy. A fütyülés felébreszt, ha alszol. A hallgató nem lehetnek 30 lábnál távolabb egymástól, amikor megcélzod
hangjelzés egy házi csengőnek megfelelő hangot hallat 10 őket.
másodpercig 60 lábon belül.
Személyes álca
Sebfakasztás Disguise Self
Inflict Wounds 1. szintű illúzió
1. szintű nekromancia Feltaláló | Bárd | Mágus | Varázsló
Pap
Varázslási idő: 1 akció
Varázslási idő: 1 akció Hatóidő: 1 óra
Hatóidő: Azonnali Hatótáv: Önmagad
Hatótáv: Érintés Komponens: V, Sz
Komponens: V, Sz
Megváltoztatod magad – beleértve a ruházatodat, a páncélodat, a
Dobj közelharci varázstámadást egy, az eléréseden belül lévő fegyvereidet és a rajtad lévő egyéb tárgyakat –, hogy másként
lénnyel szemben. Ha ez sikeres, a lény 3d10 nekrotikus sebzést nézzél ki, amíg a varázslat véget nem ér, vagy amíg egy akcióval
szenved. nem szünteted meg. Egy lábbal alacsonyabbnak vagy
Magasabb szinteken: Ha 2. vagy magasabb szintű magasabbnak tűnhetsz, vékonynak, kövérnek vagy ezek között
varázslatrekeszből varázsolod el, a sebzés nagysága 1d10-zel nő bármilyennek. Nem változtathatod meg a tested típusát, tehát
minden 1. szint feletti rekesz felhasználása után. olyan alakot kell választanod, amelynek a jelenlegihez hasonló
végtagelrendezése van. Ezt leszámítva az illúzió rajtad múlik.
Sebgyógyítás A varázslat által végrehajtott változtatások fizikai ellenőrzés
Cure Wounds során észrevehetőek. Például ha ezzel a varázslattal kalapot adsz
1. szintű evokáció hozzá a ruhádhoz, a tárgyak áthaladnak a kalapon, és bárki, aki
Feltaláló | Bárd | Pap | Druida | Lovag | Vándor
hozzáér, semmit sem érez, vagy érezni fogja a fejedet és a hajadat.
Varázslási idő: 1 akció Ha a varázslatot arra használod, hogy vékonyabbnak tűnjél,
Hatóidő: Azonnali mint amilyen vagy, akkor annak a keze, aki feléd nyúl, hogy
Hatótáv: Érintés megérintsen, beléd fog ütközni, miközben látszólag még a
Komponens: V, Sz levegőhöz ér.
Az álcázást egy lény észreveheti, ha akció felhasználásával
Az általad megérintett lény 1d8 + a varázslási megvizsgálja a megjelenésedet, és sikeres Intelligencia
tulajdonságmódosítóddal megegyező HP-t gyógyul. A varázslat (Nyomozás) próbát dob a varázslatod elleni mentő NF értékével
élőhalottakra és szerkezetekre nem hat. szemben.
Magasabb szinteken: Ha 2. vagy magasabb szintű
varázslatrekeszből varázsolod el, a gyógyítás mértéke 1d8-cal nő
Színpompás permet
minden 1. szint feletti rekesz felhasználása után. Color Spray
1. szintű illúzió
Személy elbájolása Bárd | Mágus | Varázsló
Charm Person
Varázslási idő: 1 akció
1. szintű inkantáció
Bárd | Druida | Mágus | Boszorkány | Varázsló
Hatóidő: 1 forduló
Hatótáv: Önmagad (15 láb hosszú kúp)
Varázslási idő: 1 akció Komponens: V, Sz, M (Egy csipetnyi por vagy
Hatóidő: 1 óra homok, amely piros, sárga és kék
Hatótáv: 30 láb színű)
Komponens: V, Sz
Villogó, színes fények káprázatos kavalkádja fakad a kezedből.
Megkísérelsz elbűvölni egy, a varázslat hatóterületén belül lévő Dobj 6d10-zel, a teljes összeg azt jelenti, hogy a varázslat hány
humanoid lényt, akit látnod kell. A célpontnak Bölcsesség harcerőpontnyi lényre hat. A tőled induló, 15 láb hosszú
mentődobást kell dobnia, amit előnnyel tehet, ha Te vagy a kúpban lévő lényeket az aktuális HP-jük növekvő sorrendjében
társai harcban álltok vele. Ha a mentődobás sikertelen, elbájolttá
14
1. szintű varázslatok
Amíg a varázslat véget nem ér, egy a varázslatba beleegyező lény, Víz teremtése. Nyitott tartályban legfeljebb 10 gallon (40 liter)
akit megérintesz, védve van az alábbi típusú lényekkel szemben: tiszta vizet hozhatsz létre a hatótávon belül. Alternatívaként
elfajzottak, égi lények, elementálok, tündérek, alvilági lények és a víz esőként esik egy 30 méter élű kockában, amely eloltja a
élőhalottak. nyílt lángokat a területen.
A védelem számos előnnyel jár. Az ilyen típusú lények Víz elpusztítása. Legfeljebb 10 gallon (40 liter) vizet
hátránnyal dobják a támadó dobásokat a célponttal szemben. A semmisíthetsz meg egy a hatótávon belüli nyitott tartályban.
célpontot nem tudják sem elbájolni, sem megrémíteni, sem Alternatív megoldásként ködöt is megsemmisíthetsz a egy 30
pedig megszállni. Ha a célpontot már elbájolta, megrémítette láb élű kockában a hatótávon belül.
vagy megszállta egy ilyen lény, akkor a célpont előnnyel dobhatja Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 2. vagy magasabb szintű
minden új mentődobását az adott hatással szemben. varázslatrekeszből varázsolod el, akkor vagy további 10 gallon
vizet hozhatsz létre vagy semmisíthetsz meg, vagy pedig a kocka
Villámgyors visszavonulás © méretét növelheted 5 lábbal minden 1. szint feletti rekesz
Expeditious Retreat felhasználása után.
1. szintű transzmutáció
Feltaláló | Mágus | Boszorkány | Varázsló
16
2. szintű varázslatok
2. szintű varázslatok
Árnypenge ©
Állati hírvivő ® Shadow Blade
Animal Messenger 2. szintű illúzió (Xanathar)
2. szintű inkantáció Mágus | Boszorkány | Varázsló
17
2. szintű varázslatok
21
2. szintű varázslatok
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot a 4. vagy magasabb célpont ellen! Találat esetén a célpont 4d4 savsebzést szenved és a
varázslatrekeszből mondod el, a bónusz +2-re nő. Ha 6. vagy következő kör végén további 2d4 savsebzést. Ha a támadás nem
magasabb szintű rkeszt használsz, a bónusz +3-ra nő. talál, akkor a nyíl sava csak ráfröccsen a célpontra a kezdeti
sebzés felét okozva, a következő köre végén pedig már nem okoz
Megbélyegző sújtás © sérülést.
Branding Smite Magasabb szinteken: Ha a varázslatot a 3. vagy magasabb
2. szintű evokáció varázslatrekeszből mondod el, a sebzés (mind a kezdeti, mind a
Lovag
későbbi) 1d4-gyel nő minden 2. szint feletti rekesz után.
Varázslási idő: 1 bónusz akció
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc Misztikus zár
Hatótáv: Önmagad Arcane Lock
Komponens: V 2. szintű abjuráció
Feltaláló | Varázsló
Amikor legközelebb közelharci fegyverrel találatot érsz el a
Varázslási idő: 1 akció
varázslat hatóideje alatt, a fegyver asztrális ragyogással villan fel
Hatóidő: Hatástalanításig (mágiatörésig)
ütés közben. A támadás plusz 2d6 ragyogás sebzést okoz a
Hatótáv: Érintés
célpontnak, amely láthatóvá válik, ha láthatatlan volt. Emellett a
Komponens: V, Sz, M (arany por legalább 25
célpont 5 láb sugarú körében gyér fényt vet, és nem válhat
arany értékben, amely a varázslat
láthatatlanná, amíg a varázslat véget nem ér.
során elhasználódik)
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 3. vagy magasabb
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, akkor a támadás által Megérintesz egy becsukott ajtót, ablakot, kaput, ládát vagy más
okozott sebzés további 1d6 ponttal nő minden 2. szint feletti bejáratot, amely a varázslat hatóidejéig zárva lesz. Te és a varázslat
rekesz felhasználása után. elmondásakor az általad megjelölt lények normálisan
kinyithatják a tárgyat. Meghatározhatsz olyan jelszót is, amelyet
Megigézés ha a tárgytól legfeljebb 5 lábnyira állva kimondanak, a varázslat 1
Enthrall percig elnyomható. Ettől eltekintve a tárgyat nem lehet kinyitni,
2. szintű inkantáció amíg azt fel nem törik, vagy amíg a varázslatot nem
Bárd | Boszorkány
hatástalanítják vagy nyomják el. Kop-kop (Knock) varázslat
Varázslási idő: 1 akció elmondásával a Misztikus zárat 10 percre el lehet nyomni.
Hatóidő: 1 perc A varázslat hatása alatt álló tárgyat nehezebb feltörni vagy
Hatótáv: 60 láb erővel kinyitni: a tárgyon lévő zárak feltörésének vagy
Komponens: V, Sz kinyitásának NF értéke 10-zel nő.
térben a lehető legnagyobb méretet veszi fel. Amíg a varázslat Ha 0 HP-ra kerülsz, vagy ha a célpont 60 lábnál messzebb
véget nem ér, a célpont előnnyel dobja Erő próbáit és az kerül tőled, illetve ha valamelyikőtök egy másik Oltalmazó
Erő mentődobásait. A célpont fegyverei is megnövekednek, Köteléket hoz létre, a varázs megtörik. Egy akció felhasználásával
hogy megfeleljenek az új méretnek. Amíg a fegyverek szét is oszlathatod a varázslatot.
nagyobbak, a célpont a támadással 1d4 pont extra sebzést
okoz. Önmagad változtatása ©
Kicsinyítés. A célpont mérete minden kiterjedésében Alter Self
megfeleződik, súlya pedig a normál súlya nyolcadára 2. szintű transzmutáció
csökken. Ez a csökkentés egy kategóriával csökkenti a Feltaláló | Mágus | Varázsló
méretét, például közepesről (M) kicsire (S). Amíg a varázslat Varázslási idő: 1 akció
véget nem ér, a célpont hátránnyal dobja az Erő próbákat és Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra
az Erő mentődobásokat. A célpont fegyverei is Hatótáv: Önmagad
összezsugorodnak, hogy megfeleljenek új méretének. Amíg a Komponens: V, Sz
fegyverek kisebbek, a célpont által végrehajtott támadások
1d4-gyel kisebb sebzést okoznak (ez nem csökkentheti a Más alakot öltesz. Amikor elmondod a varázslatot, válassz az
sebzést 1 alá). alábbi lehetőségek közül, amelynek hatása a varázslat teljes
hatóideje alatt érvényes. Amíg a varázslat tart, egy akció
felhasználásával megváltoztathatod a döntésedet, és másik opciót
Nyom nélküli haladás ©
Pass Without Trace is választhatsz.
2. szintű abjuráció Vízi alkalmazkodás. Testeddel a vízi környezethez
Druida | Vándor alkalmazkodsz, a kopoltyúd és az ujjaid között úszóhártya
nő. Lélegezhetsz a víz alatt, és úszási sebességed a gyaloglási
Varázslási idő: 1 akció
sebességeddel lesz azonos.
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra
Megjelenés módosítása. Megváltoztatod a megjelenésedet. Te
Hatótáv: Önmagad
döntöd el, hogy nézel ki, beleértve a magasságodat, súlyodat,
Komponens: V, Sz, M (fagyöngylevél és
arcvonásaidat, hangod hangzását, hajad hosszát, színét és
lucfenyő égetéséből származó
megkülönböztető jellemzőidet, ha vannak ilyenek. Egy
hamu)
másik faj tagjaként is megjelenhetsz, bár a statisztikáid nem
Árnyék és csend ködét árasztod magadból, amely elrejt téged és változnak. Nem tűhetsz fel más méretű lényként, és a tested
társaidat mások elől. Mindazok, akik legfeljebb 30 láb távolságra alapvető alakjának is változatlannak kell maradnia: ha
vannak tőled és akiket kiválasztasz (beleértve saját magadat is), kétlábú vagy, akkor ezzel a varázslattal nem lehet négylábúvá
+10 bónuszt kapnak az Ügyesség (Lopakodás) próbákra, és válni. A varázslat hatóideje alatt akció felhasználásával
csak mágikus eszközökkel követhetőek a nyomaik. Az a lény, aki bármikor újra megváltoztathatod a megjelenésedet.
megkapja ezt a bónuszt, nem hagy nyomokat vagy más jeleket a Természetes fegyverek. Karmokat, agyarakat, tüskéket,
haladási útvonalán. szarvakat vagy más természetes fegyvert növeszthetsz.
Fegyvertelen ütéseid 1d6 pontnyi zúzó, vágó vagy szúró
Oltalmazó kötelék sebzést okozhatnak, a választott természetes fegyvernek
Warding Bond megfelelően. A fegyvertelen harcban jártasnak minősülsz.
2. szintű abjuráció Végezetül, a természetes fegyver mágikus, és +1 bónusz jár a
Pap
támadáshoz és a sebzéshez, amikor ezt használod.
Varázslási idő: 1 akció
Hatóidő: 1 óra Perzselő sugár
Hatótáv: Érintés Scorching Ray
Komponens: V, Sz, M (egy pár, legalább 50 2. szintű evokáció
Mágus | Varázsló
arany értékű platinagyűrű,
melyet a hatóidő alatt Varázslási idő: 1 akció
karakterednek és a társának is Hatóidő: Azonnali
viselnie kell) Hatótáv: 120 láb
Komponens: V, Sz
A varázslat a megérintett, ebbe beleegyező lény számára biztosít
védelmet. Amíg a varázslat tart, titokzatos kötelék jön létre Három tűzsugarat hozol létre, és a hatótávon belül lévő
kettőtök között. Amíg a célpont legfeljebb 60 lábra tartózkodik célpontok felé irányítod őket. Irányíthatod őket egy vagy több
tőled, +1-et kap a VF értékéhez és a mentődobásaira, továbbá célpontra is. Dobj távolsági varázstámadást minden sugár
ellenállóvá válik minden sebzéstípussal szemben. Amikor esetében. Találat esetén a célpont 2d6 tűz sebzést szenved.
azonban megsebzik, Te is ugyanannyi sebzést szenvedsz.
24
2. szintű varázslatok
Spider Climb
Varázslási idő: 1 akció
2. szintű transzmutáció Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10
Feltaláló | Mágus | Boszorkány | Varázsló
perc
Varázslási idő: 1 akció Hatótáv: 60 láb (15 láb sugarú gömb)
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra Komponens: V, M (denevérszőr és egy csepp
Hatótáv: Érintés szurok vagy darabka szén)
Komponens: V, Sz, M (egy csepp bitumen és
egy pók) Mágikus sötétség árad ki a hatótávon belül megadott pontból, és
a hatóidő tartamára megtölt egy 15 láb sugarú gömböt. A
A hatóidő tartama alatt megérinthetsz egy, a varázslatba sötétség a sarkok mögé is behatol. Még a sötétlátással rendelkező
beleegyező lényt, aki kéz használata nélkül tud felfelé és lefelé lények sem látnak rajta keresztül, ahogy a nem mágikus fény sem
mozogni függőleges falakon, illetve képes a mennyezeten lefelé képes bevilágítani.
lógva haladni. Mászási sebessége a normál sebességével lesz Ha a kiválasztott pont egy, a kezedben tartott tárgy — amit
egyenlő. senki más nem fog és nem is visel —, akkor a sötétséget maga a
tárgy árasztja magából, és vele együtt mozog. Ha egy nem
átlátszó anyaggal – például egy sisakkal vagy egy fazékkal – a
tárgyat teljesen letakarják, a sötétséget gátolni lehet. A 2. vagy
alacsonyabb varázslatszintű, fényt létrehozó varázslatokat a
Sötétségvarázs kioltja, ha a hatóterületüket a legkisebb
mértékben is átfedi.
25
2. szintű varázslatok
26
2. szintű varázslatok
27
2. szintű varázslatok
28
3. szintű varázslatok
Beszéd a holtakkal
Speak with Dead Bűvös kör
Magic Circle
3. szintű nekromancia
Bárd | Pap 3. szintű abjuráció
Pap | Lovag | Boszorkány | Varázsló
Varázslási idő: 1 akció
Varázslási idő: 1 perc
Hatóidő: 10 perc
Hatóidő: 1 óra
Hatótáv: 10 láb
Hatótáv: 10 láb (10 láb sugarú, 20 láb magas
Komponens: V, Sz, M (égő füstölő)
henger)
Az élet és értelem szikráját kölcsönzöd a hatótávon belül lévő, Komponens: V, Sz, M (szenteltvíz vagy ezüstpor és
általad választott holttestnek, lehetővé téve, hogy válaszoljon az legalább 100 arany értékű vaspor,
általad feltett kérdésekre. A holttestnek kell, hogy legyen szája, és amely a varázslat során elhasználódik)
nem lehet élőhalott. A varázslat meghiúsul, ha az elmúlt 10 nap
Létrehozol egy 10 láb sugarú, 20 láb magas mágikus
során a holttest már volt célpontja ennek a varázslatnak.
energiahengert, amelynek középpontjában egy olyan pont van a
Amíg a varázslat véget nem ér, legfeljebb öt kérdést tehetsz
talajon, amelyet látsz a hatótávon belül. Izzó rúnák jelennek meg
fel a holttestnek. A holttest csak azt tudja, amit tudott az
mindenhol, ahol a henger érinti a padlót vagy más felületet.
életben, beleértve azokat a nyelveket is, amelyeket tudott. A
Válassz egyet vagy többet a következő típusú lények közül:
válaszok általában rövidek, titokzatosak vagy ismétlődőek, és a
égi lények, elementálok, tündérek, alvilági lények vagy
holttest nem kényszerül arra, hogy igaz választ adjon, ha
élőhalottak. A kör a következő módokon érinti a kiválasztott
ellenséges vagy, vagy ellenségként ismer fel. Ez a varázslat nem
típusú lényeket:
hozza vissza a teremtmény lelkét a testébe, csak az életre keltett
• A lény nem mágikus eszközökkel nem tud önként
szellemét. Így a holttest nem tud új információkat megtanulni,
belépni a hengerbe. Ha a lény teleportálást vagy
nem ért semmit, ami a halála óta történt, és nem tud találgatni a
létsíkok közötti utazást próbál használni, először egy
jövőbeli eseményekről.
sikeres Karizma mentődobást kell dobnia.
• A lény hátránnyal dobja a támadásokat a hengeren
Beszéd a növényekkel
belüli célpontok ellen.
Speak with Plants
• A hengeren belüli célpontokat a lény nem tudja
3. szintű transzmutáció
Bárd | Druida | Vándor elbűvölni, megrémíteni vagy megszállni.
Amikor ezt a varázslatot elmondod, dönthetsz úgy, hogy a
Varázslási idő: 1 akció
varázslat ellenkező irányba hat, és megakadályozza, hogy a
Hatóidő: 10 perc
meghatározott típusú lény elhagyja a hengert, és ezzel
Hatótáv: Önmagad (30 láb sugarú kör)
megvédheted a hengeren kívül álló célpontokat.
Komponens: V, Sz
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 4. vagy magasabb
30 lábnyi sugarú körben korlátozott értelemmel és szintű varázslatrekeszből varázsolod el, akkor a varázslat
mozgásképességgel ruházod fel a körülötted lévő növényeket, hatóideje 1 órával növekszik minden 3. rekesz feletti szinten.
lehetővé téve számukra a kommunikációt és az egyszerű
parancsok végrehajtását. Megkérdezheted a hatóterületen belül
lévő növényeket az elmúlt egy nap eseményeiről, információkat
szerezve az elhaladó lényekről, az időjárásról és egyéb
körülményekről.
30
3. szintű varázslatok
32
3. szintű varázslatok
A terület talaját sima jég borítja, ami nehézzé teszi a terepet. zúzó sebzést okozva. A kő teljes megsemmisülése (vagy más
Amikor egy lény a körében először lép be a varázslat által érintett anyaggá való átalakulása) is kilökődést eredményez 50 pont zúzó
területre, vagy ott kezdi meg a körét, Ügyesség mentődobást sebzést okozva. Ha kilökődsz, akkor elterült állapotban kerülsz
kell dobnia. Sikertelen mentődobás esetén elterül. egy olyan mezőre, ami a legközelebb van ahhoz, ahol először
Ha egy a varázslat területén lévő lény egy varázslatra beléptél a kőbe.
összpontosít, akkor sikeres Állóképesség mentődobást kell
dobnia a te varázslat elleni mentő NF értékeddel szemben, Küldés
különben elveszíti az összpontosítást. Sending
3. szintű evokáció
Hipnotikus minta ©
Bárd | Pap | Varázsló
Növények növesztése egy bezárható tárgyon belülre is (például könyvbe, tekercsre vagy
Plant Growth egy kincsesládába).
3. szintű transzmutáció A rúna legfeljebb 10 láb átmérőjű területét fedhet le. Ha a
Bárd | Druida | Vándor
felületet vagy tárgyat több mint 10 láb távolságra elmozdítják a
Varázslási idő: 1 akció vagy 8 Óra varázslat helyétől, akkor a rúna megtörik, és a varázslat a hatás
Hatóidő: Azonnali megvalósulása nélkül ér véget.
Hatótáv: 150 láb A rúna majdnem láthatatlan és sikeres Intelligencia
Komponens: V, Sz (Nyomozás) próbával vehető észre, amelyet a varázslatod elleni
mentő NF értékkel szemben kell dobni.
A varázslat életerőt csatornáz egy adott területen lévő A varázslás során Te döntheted el, hogy mi váltja ki a rúna
növényekbe. A varázslatnak két lehetséges módja van, amely hatását. A felületre írt rúna esetében a legjellemzőbb kiváltó
vagy azonnali vagy hosszú távú előnyöket biztosít. okok közé tartozik a rúna megérintése vagy a ráállás, a rúnát fedő
Ha ezt a varázslatot egy akció segítségével mondod el, válassz tárgy eltávolítása, a rúna bizonyos távolságon belüli
egy pontot a hatótávon belül. Minden normál növény 100 láb megközelítése, vagy a rúnát tartalmazó tárgyon (tárggyal) végzett
körben, amelynek középpontja az adott pont, megvastagszik és cselekvés. A tárgyon belülre írt rúnák esetében a leggyakoribb
burjánozni kezd. A területen áthaladó minden lénynek 4 láb kiváltó okok közé tartozik a tárgy kinyitása, a tárgy egy bizonyos
mozgást kell elhasználni minden 1 láb haladás érdekében. távolságon belüli megközelítése, vagy a rúna megtekintése,
A varázslat hatóterületéből kizárhatsz egy vagy több, elolvasása. Amint egy rúnát aktiválnak, a varázslat véget ér.
bármilyen méretű területet. A kiváltó okot tovább is részletezheted, így lehetséges, hogy a
Ha a varázslatot 8 óra alatt végzed el, akkor termékenyebbé varázslat csak bizonyos körülmények között, fizikai jellemzők
teheted a földet. Fél mérföld sugarú körben, melynek (például magasság vagy súly), teremtmény fajtája (például csak
középpontja a hatótávon belül helyezkedik el, az összes növény elfajzottak vagy sötét elfek esetén) vagy értékrend esetében
egy évre termékenyebbé válik. Betakarításkor minden növény aktiválódjon. Feltételeket is beállíthatsz, hogy bizonyos lények ne
kétszer annyi élelmet hoz, mint normálisan. aktiválják a rúnát, például akik egy bizonyos jelszót mondanak.
Amikor felírod a rúnát, válassz robbanó rúna vagy a mágikus
Nyelveken szólás rúna között.
Tongues Robbanó rúna. Aktiváláskor a rúnából mágikus energia tör elő
3. szintű divináció egy 20 láb sugarú gömbben, amelynek középpontjában a
Bárd | Pap | Mágus | Boszorkány | Varázsló
rúna található. A rúna a sarkok mögött is kifejti hatását. A
Varázslási idő: 1 akció területen minden lénynek Ügyesség mentődobást kell
Hatóidő: 1 óra dobnia. Sikertelen mentődobás esetén a lény 5d8 sav-, fagy-,
Hatótáv: Érintés tűz-, villám- vagy mennydörgés sebzést szenved (a rúna
Komponens: V, M (egy kis méretű agyag felíráskor megválasztható), sikeres mentődobás esetén fele
Zikkurat-modell) annyit.
A varázslat lehetővé teszi a megérintett lény számára, hogy Mágikus rúna. Egy 3. vagy ennél alacsonyabb szintű
megértse azokat a beszélt nyelveket, amelyeket hall. Sőt, amikor a előkészített varázslatot tárolhatsz a rúnában, amelyet a rúna
célpont beszél, minden lény, aki legalább egy nyelvet tud és hallja felírása során el kell használnod. A varázslatnak egyetlen
a célpontot, megérti, amit mond. lényt vagy területet kell céloznia. A tárolt varázslatnak nincs
azonnali hatása, ha ily módon mondod el. Amikor a rúnát
Óvó rúna aktiválják, a tárolt varázslat megvalósul. Ha a varázslatnak
Glyph of Warding van célpontja, akkor azt a lényt célozza meg, aki a rúnát
3. szintű abjuráció aktiválta. Ha a varázslat egy területet érint, akkor a terület
Feltaláló | Bárd | Pap | Varázsló középpontjában a rúnát aktiváló lény lesz. Ha a varázslat
ellenséges lényeket idéz meg, vagy sebző tárgyakat vagy
Varázslási idő: 1 óra
csapdákat hoz létre, azok a betolakodóhoz a lehető
Hatóidő: Mágiatörésig vagy amíg
legközelebb jönnek létre és megtámadják azt. Ha a varázslat
megvalósul
összpontosítást igényel, akkor a varázslat a teljes hatóideig
Hatótáv: Érintés (10 láb átmérőjű terület)
tart.
Komponens: V, Sz, M (200 arany értékű
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 4. vagy magasabb szintű
tömjén és gyémántpor,
varázslatrekeszből varázsolod el, akkor a robbanó rúna sebzése
elhasználódik)
1d8 ponttal nő minden 3. rekesz feletti szinten. Mágikus rúna
Amikor elmondod ezt a varázslatot, egy olyan rúnát írsz, amely esetén olyan szintű varázslatot tudsz a rúnában tárolni, amilyen
mágikus hatást vált ki. A rúnát felírhatod egy felületre (például szinten a rúnát létrehoztad.
asztalra, padlóra vagy fal egy részére), vagy – hogy elrejtsd azt –
35
3. szintű varázslatok
meg, Bölcsesség mentődobást kell dobniuk. Kudarc esetén 3d8 Varázslási idő: 1 akció
ragyogás típusú (ha jó vagy semleges értékrendű vagy), vagy 3d8 Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10
nekrotikus (ha gonosz értékrendű vagy) sebzést szenvednek el, perc
melyet a sikeres mentődobás felez. Hatótáv: Érintés
Magasabb szinteken: Ha 4. vagy magasabb szintű Komponens: V, Sz, M (egy madár szárnytolla)
varázs-latrekeszből varázsolod el, a sebzés nagysága 1d8-cal nő
minden 3. szint feletti rekesz felhasználása után. Megérintesz egy a varázslatba beleegyező lényt, aki a hatóidő
tartamára 60 láb repülési sebességet kap. Ha a varázslat
megszűnésekor a célpont még a levegőben tartózkodik, hacsak
Pislantás
Blink nem tudja ezt valamilyen módon megakadályozni, lezuhan.
3. szintű transzmutáció Magasabb szinteken: Ha 4. vagy magasabb szintű
Feltaláló | Mágus | Varázsló varázslatrekeszből varázsolod el, +1 lényt választhatsz célpontnak
minden 3. szint feletti rekesz felhasználása után.
Varázslási idő: 1 akció
Hatóidő: 1 perc
Hatótáv: Önmagad
Sokaság gyógyításának szava
Mass Healing Word
Komponens: V, Sz
3. szintű evokáció
Dobj d20-szal minden köröd végén, amíg a varázslat véget nem Pap
ér. 11-es vagy annál magasabb dobás esetén eltűnsz a jelenlegi Varázslási idő: 1 bónusz akció
létsíkodról, és az éteri síkon jelensz meg (a varázslat meghiúsul, és Hatóidő: Azonnali
elpocsékolódik, ha már amúgy is ezen a síkon voltál). Hatótáv: 60 láb
A következő köröd kezdetén (vagy amikor a varázslat véget Komponens: V
ér, ha az éteri síkon tartózkodsz), visszatérsz egy szabadon
választott mezőre, amely legfeljebb 10 láb távolságon belül van Kiejted a szent szavakat, és legfeljebb hat, hatótávon belüli lény
ahhoz a mezőhöz képest, amelyről eltűntél. Ha ezen a távon — akiket látnod kell — 1d4 + varázslási tulajdonságod
belül nem áll rendelkezésre szabad mező, akkor a legközelebbi módosítójával egyező HP-t nyer vissza. A varázslat nem hat az
üres mezőn jelensz meg (véletlenszerűen választva, ha egynél élőhalottakra és a szerkezetekre.
több mező van egyformán közel). Akció felhasználásával véget Magasabb szinteken: Ha 4. vagy magasabb szintű
vethetsz a varázslatnak. varázslatrekeszből varázsolod el, a gyógyítás mértéke 1d4-gyel nő
Amíg az éteri síkon vagy, szürke árnyalatokban láthatod és minden 3. szint feletti rekesz felhasználása után.
hallhatod azt a síkot, ahonnan érkeztél, de 60 lábon túl semmit
sem láthatsz. Csak az éteri síkon tartózkodó lényekre
gyakorolhatsz hatást, vagy hathatnak rád. Azok a lények,
amelyek nincsenek ott, nem érzékelhetnek téged és nem
léphetnek kapcsolatba veled, hacsak nem képesek erre.
36
3. szintű varázslatok
Szélfal © Tűzgolyó
Wind Wall Fireball
3. szintű evokáció 3. szintű evokáció
Druida | Vándor Mágus | Varázsló
ajtó mögött, egy sarkon vagy egy ligetben). Az érzékelő a helyén Varázslási idő: 1 akció
marad a hatóidő alatt. Nem támadható meg, és más módon sem Hatóidő: Összpontosítás, max. 1 perc
lehet vele kapcsolatba lépni. Hatótáv: Önmagad
A varázslat során választhatsz látást vagy hallást. A választott Komponens: V, Sz
érzékelést úgy használhatod az érzékelőn keresztül, mintha a
helyében lennél. Egy akció felhasználásával válthatsz a látás és a Az árnyékkal körülfont kezed érintése képes mások életerejét
hallás között. Az a lény, amely látja az érzékelőt (például a elszívni és a sebeidet gyógyítani. Dobj közelharci
láthatatlanság látásával vagy a való látással rendelkező lény), egy varázstámadást egy a hatótávodban lévő lény ellen. Találat
ököl nagyságú, áttetsző, fényes gömböt lát. esetén a célpont 3d6 nekrotikus sebzést szenved, Te pedig a
nekrotikus sebzés felének megfelelő HP-t nyersz vissza. Amíg a
varázslat véget nem ér, akció felhasználásával megismételheted a
támadást minden körödben.
37
3. szintű varázslatok
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 4. vagy magasabb kell dobnia. Sikertelen mentődobás esetén a lény 3d10
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, akkor a sebzés 1d6 villámsebzést szenved, sikeres dobás esetén fele annyit. A
ponttal nő minden 3. rekesz feletti szint után. varázslat végéig minden egyes körödben új villámot hívhatsz az
akciód felhasználásával ugyanazt a pontot vagy egy másik pontot
Védelem az elemektől © célozva.
Protection from Energy Ha a varázslat elmondásakor a szabadban vagy és az idő
3. szintű abjuráció viharos, akkor a varázslat a meglévő vihar felett ad irányítást,
Feltaláló | Pap | Druida | Vándor | Mágus | Varázsló
ahelyett, hogy újat hozna létre. Ilyen esetben a varázslat sebzése
Varázslási idő: 1 akció 1d10-zel nő.
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 4. vagy magasabb
Hatótáv: Érintés szintű varázslatrekeszből varázsolod el, a sebzés minden 3. szint
Komponens: V, Sz feletti varázslatrekesz után 1d10-zel nő.
Varázslási idő: 1 akció A varázslat lehetővé teszi, hogy bármilyen folyékony felületen –
Hatóidő: Azonnali például vizen, savon, iszapon, havon, futóhomokon vagy láván –
Hatótáv: Önmagad (100 láb hosszú sáv) keresztül mehessél, mintha az ártalmatlan, szilárd talaj lenne (az
Komponens: V, Sz, M (egy darab szőrme és olvadt láván áthaladó lények továbbra is megsérülhetnek a
egy borostyán-, kristály- vagy hőtől). Legfeljebb tíz, a varázslatba beleegyező lény – akit a
üvegrúd) hatótávon belül látsz – ruházható fel ezzel a képességgel a
varázslat hatóidejéig. Ha egy folyadékba merített lényt célzol
Egy 100 láb hosszú és 5 láb széles villám csap ki belőled az általad meg a varázslattal, akkor az körönként 60 láb sebességgel
megadott irányban. Minden, a villám útjába kerülő lénynek emelkedik fel a folyadék felszínére.
Ügyesség mentődobást kell dobnia, kudarc esetén 8d6
villámsebzést szenvednek el, melyet sikeres mentő felez.
Vízlégzés ®
A villám útjába eső — senki által nem viselt vagy magánál tartott Water Breathing
— éghető anyagok lángra lobbannak. 3. szintű transzmutáció
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 4. vagy magasabb Feltaláló | Druida | Vándor | Mágus | Varázsló
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, a sebzés minden 3. szint
Varázslási idő: 1 akció | Rituálé
feletti varázslatrekesz után 1d6-tal nő.
Hatóidő: 24 óra
Hatótáv: 30 láb
Villám hívása Komponens: V, Sz, M (rövid nád vagy szalma)
Call Lightning
3. szintű konjuráció Ez a varázslattal legfeljebb tíz, a varázslatba beleegyező, és a
Druida hatótávon belül lévő, számodra látható lény számára
Varázslási idő: 1 akció biztosíthatod, hogy képesek legyenek lélegezni a víz alatt a
Hatóidő: Összpontosítás, max 10 perc varázslat végéig. Az érintett lények megőrzik normális légzési
Hatótáv: 120 láb módjukat is.
Komponens: V, Sz
Egy 10 láb magas, 60 láb sugarú, henger alakú viharfelhő jelenik
meg, amelynek középpontja egy közvetlenül feletted lévő pont,
amelyet a hatótávon belül látsz. A varázslat sikertelen, ha nem
látsz olyan pontot a levegőben, ahol a viharfelhő megjelenhetne
(például ha olyan helyiségben vagy, ahol nem fér el a felhő).
A varázslat elmondásakor válassz egy olyan pontot, amelyet a
felhő alatt látsz. A felhőből villám csap le erre a pontra, és a
ponttól 5 lábon belüli minden lénynek Ügyesség mentődobást
38
4. szintű varázslatok
vagy páncél, kivéve, ha jártas vagy az ilyen tárgyak készítéséhez Varázslási idő: 10 Perc
használt kézműves szerszámok használatában. Hatóidő: 24 óra
Hatótáv: 300 láb
Fekete csápok © Komponens: V, Sz, M (egy kő, egy gally és egy kis
Black Tentacles zöld növény)
4. szintű konjuráció
Varázsló A hatótávon belül lévő, 150 láb élű kockában a természetes
terepet úgy változtatod meg, hogy az úgy nézzen ki, úgy szóljon
Varázslási idő: 1 akció
és olyan szagú legyen, mint valamilyen másfajta természetes
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc
terep. Így egy nyílt mező vagy egy út keltheti egy mocsár, domb,
Hatótáv: 90 láb
hasadék vagy más nehéz vagy járhatatlan terep képét. Egy
Komponens: V, Sz, M (egy óriás polip vagy óriás
tavacska tűnhet füves rétnek, egy szakadék szelíd lejtőnek, egy
tintahal csápjának egy darabja)
sziklákkal teleszórt árok széles és sima útnak. A területen belül
Vonagló, ébenfekete csápok lepnek el egy 20 láb élű négyzetet a felhúzott épületek, szerkezetek és berendezések, valamint a
talajon, amit a hatótávon belül látsz. A hatóidő alatt ezek a lények megjelenése nem változik.
csápok a terület talaját nehéz tereppé változtatják. A terep tapintási jellemzői nem változnak, így a területre
Amikor egy lény egy körben először lép be az érintett belépő lények valószínűleg átlátnak az illúzión. Ha a különbség
területre, vagy ott kezdi a körét, sikeres Ügyesség mentődobást tapintással nem nyilvánvaló, az illúziót gondosan vizsgáló lény
kell dobnia, vagy 3d6 zúzó sebzést szenved, és a csápok a dobhat Intelligencia (Nyomozás) próbát a varázslatod elleni
varázslat végéig helyhez kötik. Az a lény, amelyik a körét a mentő NF értékével szemben, hogy gyanúját megerősítse. Aki
területen kezdi, és a csápok már helyhez kötik, 3d6 zúzó sebzést felismeri az illúziót, az csak a terepre vetített homályos képként
szenved. látja a továbbiakban.
A csápok által helyhez köttött lény az akcióját arra
használhatja, hogy egy Erő vagy Ügyesség próbát tegyen (saját
választása szerint) a varázslatod elleni mentő NF értékével
szemben. Siker esetén kiszabadul.
40
4. szintű varázslatok
41
4. szintű varázslatok
A varázslat nem képes megtalálni egy lényt, ha a közted és és Varázslási idő: 1 akció
a lény közötti közvetlen utat egy legalább 10 láb széles folyóvíz Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra
zárja el. Hatótáv: 30 láb
Komponens: V, Sz, M (egy darab denevérszőr)
Magánszentély
Private Sanctum Egy láthatatlan, mágikus szemet hozol létre a hatótávon belül,
4. szintű abjuráció amely a hatóidő alatt a levegőben lebeg. Mentálisan vizuális
Feltaláló | Varázsló információkat kapsz a szemtől, amely normál látással és
sötétlátással rendelkezik 30 láb távolságig. A szem minden
Varázslási idő: 10 perc
irányba képes nézni.
Hatóidő: 24 óra
Akcióként a szemet legfeljebb 30 lábbal bármilyen irányba
Hatótáv: 120 láb
mozgathatod. Nincs korlátja annak, hogy a szem milyen
Komponens: V, Sz, M (egy vékony ólomlemez,
messzire mozoghat tőled, de nem léphet át egy másik létsíkra.
egy darab átlátszatlan üveg, egy
Bármilyen szilárd akadály blokkolja a szem mozgását, de a szem
vatta- vagy ruhadarab, és porított
akár 1 hüvelyk átmérőjű nyíláson is át tud hatolni.
krizolit)
Egy hatótávon belüli területet mágikusan biztonságossá teszel. A Nagyobb láthatatlanság ©
terület egy kocka, amelynek minden dimenziója 5 lábtól 100 Greater Invisibility
lábig terjedhet. A hatás a varázslat hatóidejéig tart, vagy amíg egy 4. szintű illúzió
akcióval meg nem szünteted. Bárd | Mágus | Varázsló
43
4. szintű varázslatok
44
4. szintű varázslatok
Minden alkalommal, amikor a célpont sebzést kap, új közepén egy örvényt idézel elő. Az örvény alul 5 láb széles, a
Bölcsesség mentődobást dobhat a varázslat ellen. Ha a tetején legfeljebb 50 láb széles, magassága pedig 25 láb.
mentődobás sikeres, a varázslat véget ér. Bármely lény vagy tárgy a vízben és az örvény 25 lábnyi
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 5. szintű távolságán belül 10 lábbal sodródik az örvény felé. Egy lény
varázslatrekeszből varázsolod el, a hatóidő 10 percre változik, úgy tud elúszni az örvénytől, hogy a varázslatod elleni mentő
összpontosítással. Ha 6. szintű varázslatrekeszt használsz, a NF értékkel szemben Erő (Atlétika) próbát tesz.
hatóidő legfeljebb 1 óra, összpontosítással. Ha 7. szintű vagy Amikor egy lény egy körben először lép az örvénybe, vagy ott
magasabb rekeszt használsz, a hatóidő legfeljebb 8 óra, kezdi a körét, Erő mentődobást kell dobnia. Sikertelen
összpontosítással. mentődobás esetén a lény 2d8 zúzó sebzést szenved, és a
varázslat végéig az örvényben marad. Sikeres mentődobás
Víz irányítása © esetén a lény fele sebzést kap, és nem kerül az örvénybe. Az
Control Water örvénybe szorult lény a fent leírtak szerint az akciójával
4. szintű transzmutáció megpróbálhat kiúszni az örvényből, de az Erő (Atlétika)
Pap | Druida | Varázsló
próbáját hátránnyal kell dobnia.
Varázslási idő: 1 akció Minden körben, amikor egy tárgy először kerül az örvénybe,
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10 perc a tárgy 2d8 zúzó sebzést szenved el, ez a sebzés minden
Hatótáv: 300 láb körben bekövetkezik, amíg az örvényben marad.
Komponens: V, Sz, M (egy csepp víz és egy
csipetnyi por) Zavarodottság ©
Confusion
A varázslat végéig bármilyen szabadon álló vizet irányítasz egy 4. szintű inkantáció
általad választott területen belül, amelynek nagysága legfeljebb Bárd | Druida | Mágus | Varázsló
100 láb élű kocka lehet. A varázslat elmondásakor a következő
Varázslási idő: 1 akció
hatások közül választhatsz. A körödben akció felhasználásával
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc
megismételheted ugyanazt a hatást, vagy választhatsz egy
Hatótáv: 90 láb
másikat.
Komponens: V, Sz, M (három dióhéj)
Árvíz. A területen lévő összes állóvíz vízszintjét legfeljebb 20
lábbal megemelheted. Ha a területhez part tartozik, az áradó A varázslat megtámadja és kiforgatja a lények elméjét,
víz a szárazföldre ömlik. Ha egy nagyobb víztömegben lévő téveszméket szül és kontrollálatlan cselekedeteket vált ki.
területet választottál, úgy ehelyett egy 20 láb magas hullámot Minden lénynek egy 10 láb sugarú körben, amelynek
hozol létre, amely a terület egyik oldaláról a másikra halad, középpontja egy általad választott pont a hatótávon belül,
majd lezúdul. A hullám útjába kerülő hatalmas (H) vagy sikeres Bölcsesség mentődobást kell dobnia, amikor ezt a
kisebb méretű járműveket a hullám magával ragadja a varázslatot elmondod, különben a varázslat hatni fog rá.
túloldalra. A hullám által eltalált hatalmas vagy kisebb Az érintett célpont nem tud reakciókat végrehajtani, és
méretű járművek 25% eséllyel felborulnak. A vízszint minden köre kezdetén dobnia kell d10-et, hogy meghatározza az
megemelkedett marad, amíg a varázslat véget nem ér, vagy adott körre vonatkozó viselkedését.
más hatást nem választasz. Ha ez a hatás hullámot
eredményezett, a hullám a következő köröd kezdetén d10 Viselkedés
megismétlődik, amíg az árvízhatás tart. A lény minden mozgását arra használja fel, hogy
Víz szétválasztása. A területen lévő vizet kettéválasztod, és egy véletlenszerű irányba mozogjon. Az irány
árkot hozol létre. Az árok a varázslat területére terjed ki, és a 1 meghatározásához dobj d8-cal, és a kocka minden
szétválasztott víz kétoldalt falat képez. Az árok addig marad, lapjához rendelj egy irányt. A lény ebben a körben
amíg a varázslat véget nem ér, vagy más hatást nem nem hajt végre akciót.
választasz. Ezután a víz a következő kör során lassan feltölti A lény ebben a körben nem mozog és nem hajt
az árkot, amíg vissza nem áll a normál vízszint. 2-6
végre akciókat.
Áramlás átirányítása. A területen áramló vizet az általad A lény akcióját arra használja fel, hogy közelharci
választott irányba tereled, még akkor is, ha a víznek támadást intézzen egy véletlenszerűen
akadályokon, falakon vagy más, nem valószínű irányba kell 7-8 meghatározott, hatótávolságán belül lévő lény
folynia. A területen lévő víz úgy mozog, ahogyan irányítod, ellen. Ha nincs lény a hatókörén belül, a lény nem
de amint a varázslat hatókörén kívülre kerül, a tesz semmit ebben a körben.
terepviszonyok alapján folytatja áramlását. A víz továbbra is
9-10 A lény normálisan cselekedhet és mozoghat.
az általad választott irányba mozog, amíg a varázslat véget
nem ér, vagy más hatást nem választasz.
Örvény. Ehhez a hatáshoz legalább 50 négyzetlábnyi (50 láb x Köre végén az érintett célpont újabb Bölcsesség mentődobást
50 láb) és 25 láb mély vízfelületre van szükség. A terület dobhat. Ha a mentődobás sikerül, a hatás az adott célpontra
nézve megszűnik.
46
4. szintű varázslatok
47
5. szintű varázslatok
Átjáró
Passwall Ébresztés
5. szintű transzmutáció Awaken
Varázsló
5. szintű transzmutáció
Bárd | Druida
Varázslási idő: 1 akció
Hatóidő: 1 óra Varázslási idő: 8 Óra
Hatótáv: 30 láb Hatóidő: Azonnali
Komponens: V, Sz, M (egy csipet szezámmag) Hatótáv: Érintés
Komponens: V, Sz, M (egy legalább 1,000 arany
Egy átjáró jelenik meg egy általad választott ponton, amelyet egy
értékű achát, amelyet a varázslat
a hatótávon belüli fa-, vakolat- vagy kőfelületen (pl. fal,
felemészt)
mennyezet vagy padló) láthatsz a varázslat hatóideje alatt. A
nyílás méreteit te választod meg, de legfeljebb 5 láb széles, 8 láb Miután a varázslat idejét azzal töltötted, hogy egy értékes
magas és 20 láb mély lehet. Az átjáró nem okoz instabilitást a drágakőben mágikus utakat keresel, megérintesz egy hatalmas
körülötte lévő szerkezetben. (H) vagy kisebb méretű vadállatot vagy növényt. A célpontnak
Amikor a nyílás eltűnik, a varázslat által létrehozott vagy nem lehet Intelligenciája, vagy az értékének 3-nak vagy
átjáróban még mindig tartózkodó lények vagy tárgyak annál kisebbnek kell lennie.
biztonságosan kilökődnek a varázslat által létrehozott felülethez A célpont 10-es Intelligenciát kap. A célpont emellett képes
legközelebbi üres mezőre. lesz beszélni egy általad ismert nyelven. Ha a célpont egy növény,
akkor képessé válik végtagjainak, gyökereinek, indáinak,
Béklyó kúszónövényeinek stb. mozgatására, és az emberihez hasonló
Geas érzékszervekre tesz szert. A KM kiválasztja a felébresztett
5. szintű inkantáció növénynek megfelelő statisztikákat, például a felébresztett bokor
Bárd | Pap | Druida | Lovag | Varázsló
(awakened shrub) vagy a felébresztett fa (awakened tree)
Varázslási idő: 1 perc statisztikáit.
Hatóidő: 30 nap A felébresztett vadállatot vagy növényt 30 napig tarthatod
Hatótáv: 60 láb elbájolva, vagy addig, amíg te vagy társaid nem tesznek vele
Komponens: V valami ártalmasat. Amikor a megbűvölt állapot véget ér, a
felébredt lény eldönti, hogy barátságos marad-e veled, az alapján,
Mágikus parancsot adsz egy olyan lénynek, amelyet hatótávon ahogyan bűvölésed alatt bántál vele.
belül látsz, és arra kényszeríted, hogy valamilyen szolgálatot
teljesítsen, vagy tartózkodjon valamilyen cselekedettől vagy
Egy a természettel ®
tevékenységtől (döntésed szerint). Commune with Nature
Ha a lény megért téged, sikeres Bölcsesség mentődobást 5. szintű divináció
kell tennie, különben a varázslat hatóidejéig elbájolod. Amíg a Druida | Vándor
lény elbájolt állapotban van, 5d10 pszichikai sebzést szenved
Varázslási idő: 1 perc | Rituálé
minden alkalommal, amikor az utasításaiddal direkten ellentétes
Hatóidő: Azonnali
módon cselekszik, de naponta legfeljebb egyszer. A téged nem
Hatótáv: Önmagad
értő lényre nem hat a varázslat.
Komponens: V, Sz
Bármilyen parancsot kiadhatsz, kivéve olyan tevékenységet,
amely biztos halált eredményezne. Amennyiben öngyilkos Rövid időre eggyé válsz a természettel, és ismereteket szerzel a
parancsot adsz ki, a varázslat megszűnik. A varázslatot egy akció környező területről. A szabadban a varázslat a 3 mérföldes
felhasználásával idő előtt befejezheted. Egy Átoktörés (Remove körzetedben lévő földterület ismeretét adja neked. Barlangokban
Curse), Nagyobb helyreállítás (Greater Restoration) vagy és más természetes földalatti környezetben a hatósugár 300 lábra
Kívánság (Wish) varázslat szintén véget vet neki. korlátozódik. A varázslat nem működik ott, ahol a természetet
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 7. vagy 8. szintű építkezésekkel helyettesítették, mint például a kazamatákban és
varázslatrekeszből varázsolod el, a hatóidő 1 évre nő. Ha a a városokban.
varázslatot egy 9. szintű varázslatrekeszt felhasználva varázsolod A varázslat hatására azonnal megismerhetsz legfeljebb
el, a varázslat addig tart, amíg a fent említett varázslatok három, általad választott tényt az alábbi témák bármelyikéről,
valamelyike meg nem szünteti. ahogyan azok a területre vonatkoznak:
● terep és vízfelületek,
● elterjedt növények, ásványok, állatok vagy népek,
● hatalmas égi lények, tündérek, alvilági lények,
elementálok vagy élőhalottak,
● más létsíkok hatása,
● épületek.
49
5. szintű varázslatok
Meghatározhatod például a területen található erős élőholtak szenved, vagy más varázslat célpontja lesz, ez a varázslat véget ér,
helyét, a biztonságos ivóvíz főbb forrásainak helyét, valamint a és a célpont egyik emléke sem módosul.
közeli városok helyét. Amíg a varázslat tart, addig befolyásolhatod a célpont
emlékét egy olyan eseménnyel kapcsolatban, amit az elmúlt 24
Elementál hívása © órában élt át, és ami nem tartott tovább 10 percnél. Véglegesen
Conjure Elemental megszüntetheted az esemény minden emlékét, lehetővé teheted a
5. szintű konjuráció célpont számára, hogy tökéletes tisztasággal és pontos
Druida | Varázsló
részletességgel idézze fel az eseményt, megváltoztathatod az
Varázslási idő: 1 perc esemény részleteinek emlékét, vagy létrehozhatod egy másik
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra esemény emlékét.
Hatótáv: 90 láb Beszélned kell a célponthoz, hogy leírd, hogyan változnak az
Komponens: V, Sz, M (égő füstölő a levegőért, emlékei, és a célpontnak képesnek kell lennie megértenie a
puha agyag a földért, kén és foszfor a nyelvet, amin beszélsz ahhoz, hogy a módosított emlékek
tűzért, vagy víz és homok a vízért) meggyökerezhessenek. Az elméje kitölti a leírásod részleteinek
hiányosságait. Ha a varázslat véget ér, mielőtt befejeznéd a
Előhívsz egy elementál szolgát. Válassz egy olyan levegő, föld, tűz módosított emlékek leírását, a lény emlékezete nem változik.
vagy víz területet a hatótávon belül, amely kitölt egy 10 láb élű Ellenkező esetben a módosított emlékek a varázslat végeztével
kockát. Egy, az általad választott területnek megfelelő 5 vagy íródnak be az elméjébe.
alacsonyabb kihívási értékű elementál jelenik meg egy 10 lábon A módosított emlék nem feltétlenül befolyásolja a lény
belüli üres mezőben. Például egy máglyából előbújik egy viselkedését, különösen akkor nem, ha az emlék ellentmond a
tűzelementál, vagy egy földelementál emelkedik ki a földből. Az lény természetes hajlamainak, értékrendjének vagy hiedelmeinek.
elementál eltűnik, amikor harcerőpontja 0-ra csökken, vagy Egy logikátlan módosított emlék – például annak beültetése,
amikor a varázslat véget ér. hogy a lény mennyire élvezte, hogy savval locsolja magát –
Az elementál a varázslat hatóideje alatt barátságos veled és figyelmen kívül hagyható akár egy rossz álom. A KM megítélheti
társaiddal. Dobj kezdeményezést az elementál számára, akinek úgy, hogy a módosított emlék túlságosan képtelen ahhoz, hogy
saját köre van. Engedelmeskedik minden szóbeli parancsnak, jelentős hatással legyen a lényre.
amit adsz neki (nincs szükség akcióra). Ha nem adsz semmilyen Egy Átoktörés (Remove Curse) vagy egy Nagyobb helyreállítás
parancsot az elementálnak, akkor az védekezik az ellenséges (Greater Restoration) varázslat, amelyet a célpontra alkalmaznak,
lényekkel szemben, de egyébként nem tesz semmilyen akciót. visszaállítja a lény valódi emlékét.
Ha az összpontosításod megszakad, az elementál nem tűnik Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 6. vagy magasabb
el. Ehelyett elveszíted az irányítást az elementál felett, és az varázslatrekeszből varázsolod el, akkor megváltoztathatod a
ellenségessé válik veled és társaiddal szemben, és esetleg célpont emlékeit egy olyan eseményről, amely legfeljebb 7
megtámad. Az irányíthatatlan elementált nem tudod elküldeni, nappal ezelőtt (6. szint), 30 nappal ezelőtt (7. szint), 1 évvel
és 1 órával az idézése után tűnik el. A KM rendelkezik az ezelőtt (8. szint), vagy a lény múltjának bármely időpontjában
elementál statisztikáival. (9. szint) történt.
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 6. vagy magasabb
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, a hívott elementál
Energiafal ©
kihívási értéke minden 5. szintűnél magasabb rekesz után eggyel Wall of Force
nő. 5. szintű evokáció
Varázsló
50
5. szintű varázslatok
A falon fizikailag semmi sem tud áthaladni. Minden sebzésre Varázslási idő: 1 akció
immunis, és nem lehet Mágiatöréssel (Dispel Magic) sem Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc
semlegesíteni. A Dezintegráció (Disintegrate) varázslat azonban Hatótáv: Önmagad
azonnal elpusztítja a falat. A fal az éteri síkba is benyúlik, Komponens: V, Sz
megakadályozva az éteri utazást a falon keresztül.
Képessé válsz arra, hogy belépj egy fába, majd abból átlépj egy
500 lábon belüli ugyanolyan fába.
Életkizáró burok
Antilife Shell Mindkét fának élőnek és legalább akkorának kell lennie,
5. szintű abjuráció mint te. A fába való belépéshez 5 lábnyi mozgást kell
Druida felhasználnod. Azonnal tudod az 500 lábon belül lévő összes
többi azonos fajtájú fa helyét, és a fába való belépéshez használt
Varázslási idő: 1 akció
mozgás részeként vagy átmehetsz az egyik ilyen fába, vagy
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra
kiléphetsz abból a fából, amelyben vagy. A célpont fától 5
Hatótáv: Önmagad (10 láb kör)
lábnyira jelensz meg egy általad választott mezőn, amelyhez
Komponens: V, Sz
újabb 5 lábnyi mozgást használsz fel. Ha nem maradt mozgásod,
Egy csillogó védőfal nyúlik ki belőled és vesz téged körbe 10 láb akkor a 5 lábnyira jelensz meg attól a fától, amelybe beléptél.
sugarú körben, amelynek középpontjában te vagy, és veled Ezt a közlekedési képességet a varázslat hatóideje alatt
együtt mozog. A gát az élőhalottakon és a szerkezeteken kívüli körönként egyszer használhatod. Minden körödet egy fán kívül
minden lényt távol tart. kell befejezned.
A fal a varázslat hatóidejéig marad fenn. A fal
megakadályozza, hogy az érintett lények áthaladjanak vagy Félrevezetés ©
átnyúljanak rajta. Az érintett lény varázsolhat, vagy támadhat Mislead
távolsági vagy közelharci fegyverekkel a falon keresztül. Ha úgy 5. szintű illúzió
mozogsz, hogy bármely érintett lény kénytelen áthaladni a falon, Bárd | Boszorkány | Varázsló
51
5. szintű varázslatok
reakciója felhasználásával legfeljebb a saját sebességével Karizma mentődobást dobhatnak. Akinek a dobása sikeres,
mozoghat, hogy így a fal a továbbikban ne zárja őt körbe. arra a varázslat nem hat.
A fal bármilyen alakú lehet, de nem foglalhatja el ugyanazt a A varázslat álcázza a fizikai megjelenést, valamint a
mezőt, mint egy lény vagy tárgy. A falnak nem kell ruházatot, páncélt, fegyvereket és felszerelést. Minden lényt 1
függőlegesnek lennie, vagy bármilyen szilárd alapzaton állnia. A lábnyival alacsonyabbnak vagy magasabbnak, illetve soványnak,
falnak össze kell azonban olvadnia a meglévő kővel, és szilárdan kövérnek vagy a kettő közöttinek tüntethetsz fel. A célpont
meg kell támaszkodnia rajta. A varázslatot így használhatod testtípusát nem tudod megváltoztatni, ezért olyan alakot kell
szakadék áthidalására vagy rámpa létrehozására is. választanod, amelynek végtagjai alapvetően ugyanúgy vannak
Ha 20 lábnál nagyobb távolságot hidalsz át így, akkor elrendezve. Ezt leszámítva az illúzió mértéke rajtad múlik. A
minden egyes panel méretét felére kell csökkentened, hogy varázslat a hatóidő végéig tart, hacsak nem használsz fel egy
támasztékokat hozz létre. A falat durván formálhatod, hogy akciót arra, hogy hamarabb megszüntessed.
párkányokat, falakat, bástyákat stb. alakíts ki. A varázslat által előidézett változások nem állják ki a fizikai
A fal kőből készült tárgynak számít, amely sérülhet, és így ellenőrzés próbáját. Ha például ezzel a varázslattal kalapot adsz
áttörhető. Minden panel VF-je 15 és hüvelykenként 30 egy lény ruhájához, a tárgyak áthaladnak a kalapon, és aki
harcerőponttal rendelkezik. A panel megsemmisül, ha megérinti, nem fog érezni semmit, kivéve a lény fejét és haját. Ha
harcerőpontja 0-ra csökken, ami a KM belátása szerint a a varázslatot arra használod, hogy vékonyabbnak tűnj, mint
csatlakozó panelek összeomlását is okozhatja. amilyen valójában vagy, akkor aki kinyújtja a kezét, hogy
Ha a varázslat teljes hatóideje alatt fenntartod a varázslatra megérintsen, beléd fog ütközni, miközben a keze látszólag még a
vonatkozó összpontosításodat, a fal állandóvá válik, és nem lehet levegőben van.
megszüntetni (dispelled). Ellenkező esetben a fal eltűnik, amikor Egy lény akciója felhasználásával megvizsgálhat egy
a varázslat véget ér. célpontot. Ekkor a varázslatod elleni mentő NF-jével szemben
Intelligencia (Nyomozás) próbát dobhat. Ha a próba sikeres,
Lángcsapás akkor tudatosul benne, hogy a célpont álcázva van.
Flame Strike
5. szintű evokáció (Xanathar) Megszentelés
Pap
Hallow
Varázslási idő: 1 akció 5. szintű evokáció
Pap
Hatóidő: Azonnali
Hatótáv: 60 láb Varázslási idő: 24 Óra
Komponens: V, Sz, M (csipetnyi kén) Hatóidő: Hatástalanításig (mágiatörésig)
Hatótáv: Érintés
Egy isteni tűzoszlop sújt le függőlegesen az égből az általad
Komponens: V, Sz, M (legalább 1000 arany értékű
megadott helyen. Minden lénynek egy 10 láb sugarú, 40 láb
gyógynövények, olajok és füstölők,
magas hengerben, amelynek középpontja a hatótávon belül
melyek a varázslat elhasználódnak)
általad kiválasztott pont, Ügyesség mentődobást kell dobnia.
Sikertelen mentődobás esetén a lény 4d6 tűzsebzést és 4d6 Megérintesz egy pontot, és szent (vagy szentségtelen) erővel
ragyogás sebzést szenved, sikeres mentődobás esetén feleannyit. töltesz meg egy területet körülötte. A terület sugara legfeljebb 60
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 6. vagy magasabb láb lehet, és a varázslat sikertelen, ha a sugár olyan területet is
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, a tűzsebzés vagy a magában foglal, amely már egy Megszentelés varázslat hatása
ragyogás sebzés (választásod szerint) minden 5. szint feletti alatt áll. Az érintett területre a következő hatások érvényesek.
varázslatrekesz esetén 1d6-tal nő. Először is, az égi lények, elementálok, tündérek, alvilági
lények és élőholtak nem léphetnek be a területre, és az ilyen
Látszat lények nem tudnak azon belül lényeket elbájolni, megrémíteni
Seeming vagy megszállni. Bármely ilyen lény által elbájolt, megrémített
5. szintű illúzió vagy megszállt lény a területre lépve többé nem elbájolt,
Bárd | Mágus | Varázsló
megrémült vagy megszállt. E hatás alól kizárhatsz egy vagy több
Varázslási idő: 1 akció fenti típusú lényt.
Hatóidő: 8 óra Másodszor, egy további hatást is köthetsz a területhez.
Hatótáv: 30 láb Válaszd ki a hatást az alábbi listából, vagy válassz egy, a KM által
Komponens: V, Sz felajánlott hatást. E hatások némelyike a területen lévő lényekre
vonatkozik; meghatározhatod, hogy a hatás minden lényre, egy
A varázslat lehetővé teszi számodra, hogy megváltoztasd adott istenséget vagy vezetőt követő lényekre, vagy adott fajtájú
tetszőleges számú, hatótávon belüli lény megjelenését, akiket lényekre, például orkokra vagy trollokra vonatkozik-e. Amikor
látnod kell. Minden egyes kiválasztott célpontnak új, egy lény, akire a varázslat hatna, először lép be a varázslat
illúzió-külsőt adsz. A varázslatba bele nem egyező célpontok területére egy körben, vagy ott kezdi a körét, Karizma
54
5. szintű varázslatok
mentődobást dobhat. Siker esetén a lény figyelmen kívül hagyja A megtudott információ pontos, de lehet, hogy
a területre érvényes további hatást, amíg el nem hagyja a megfogalmazása költői. Például ha a kezedben egy titokzatos,
területet. mágikus fejsze van, a varázslat a következő információt adhatja:
Bátorság. Az érintett lényeket nem lehet megrémíteni, amíg a „Jaj annak a gonosztevőnek, akinek a keze hozzáér a fejszéhez,
területen tartózkodnak. mert még a markolat is elvágja a gonoszok kezét. Csak a Kő egy
Sötétség. Sötétség tölti be a területet. Sem a természetes fény, igaz Gyermeke – ki szereti Moradint, s kit ő viszontszeret –
sem olyan mágikus fény nem tudja megvilágítani a területet, ébresztheti fel a fejsze valódi erejét, és csakis a Rudnogg szent
amelyet alacsonyabb varázslatrekeszből vasrázsoltak el, mint szóval az ajkán.”
amivel Te ezt a varázslatot létrehoztad.
Napfény. Ragyogó fény tölti be a területet. A fényt nem tudja Nagyobb helyreállítás
kioltani olyan mágikus sötétség, amelyet alacsonyabb Greater Restoration
varázslatrekeszből vasrázsoltak el, mint amivel Te ezt a 5. szintű abjuráció
varázslatot létrehoztad. Feltaláló | Bárd | Pap | Druida | Vándor
55
5. szintű varázslatok
egyes varázslatnál 25 százalék az esélye annak, hogy nem kapsz Telepatikus kapcsolat ®
választ. A KM ezt a dobást titokban végzi. Telepathic Bond
5. szintű divináció
Ragály Bárd | Varázsló
Vakító betegség. Fájdalom keríti hatalmába a lény elméjét, és Varázslási idő: 1 akció
szemei tejfehérré válnak. A lény hátránnyal dobja a Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10 perc
Bölcsességpróbákat és a Bölcsesség mentődobásokat, Hatótáv: 300 láb
valamint megvakul. Komponens: V, Sz, M (néhány szem cukor,
Mocsokláz. Tomboló láz söpör végig a lény testén. A lény néhány szem gabona és egy kis zsír)
hátránnyal dobja az Erőpróbákat, az Erő mentődobásokat,
valamint az Erőt használó támadódobásokat. Rajzó, harapó sáskák töltenek meg egy 20 láb sugarú gömböt,
Húsrothadás. A lény húsa rothad. A lénynek hátránya van a amelynek középpontja egy általad választott pont a hatótávon
Karizmapróbáknál és minden sebzéssel szemben sebezhetővé belül. A gömb behatol a sarkok mögé. A gömb a varázslat
válik. hatóideje alatt marad fenn. A gömb területe rosszul belátható, és
Elmetűz. A lény elméje lázas lesz. A lénynek hátránya van az nehéz terepnek számít.
Intelligenciapróbáknál és az Intelligencia mentődobásoknál, Amikor a terület megjelenik, minden benne lévő lénynek
és a lény úgy viselkedik, mintha a Zavartság (Confusion) Állóképesség mentődobást kell dobnia. Sikertelen
varázslat hatása alatt állna a harc során. mentődobás esetén a lény 4d10 szúró sebzést szenved, sikeres
Görcsroham. A lényt remegés keríti hatalmába. A lénynek mentődobás esetén feleannyit. Egy lénynek akkor is
hátránya van Ügyességpróbáknál, Ügyesség mentődobást kell dobnia, amikor egy körben először lép be a
mentődobásoknál és Ügyességet használó támadó varázslat területére, vagy ott fejezi be a körét.
dobásoknál. Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 6. vagy magasabb
Nyálkás végzet. A lény kontrollálatlanul vérezni kezd. A varázslatrekeszből varázsolod el, a sebzés 1d10-zel nő minden 5.
lénynek hátránya van az Állóképesség próbáknál és az szint feletti varázslatrekesz esetén.
Állóképesség mentődobásoknál. Ezen kívül valahányszor a
lény sebzést szenved, a következő fordulója végéig elkábul.
56
5. szintű varázslatok
Sokaság sebgyógyítása varázslat véget nem ér, vagy amíg harcerőpontjuk 0-ra nem
Mass Cure Wounds csökken.
5. szintű evokáció Bónusz akcióval mentálisan parancsolhatsz bármelyik
Bárd | Pap | Druida
lénynek, amelyet ezzel a varázslattal keltettél életre, ha a lény
Varázslási idő: 1 akció tőled legfeljebb 500 lábra van (ha több lényt irányítasz, akkor
Hatóidő: Azonnali bármelyiket vagy mindegyiket egyszerre irányíthatod, ugyanazt a
Hatótáv: 60 láb parancsot adva mindegyiknek). Te döntöd el, hogy a lény milyen
Komponens: V, Sz akciót hajtson végre, és hová mozogjon a következő köre során,
vagy általános parancsot is adhatsz, például, hogy őrizzen egy
Gyógyító energiahullám árad ki egy általad választott pontból a adott termet vagy folyosót. Ha nem adsz ki parancsot, a lény
hatótávon belül. Válassz legfeljebb hat lényt egy 30 láb sugarú csak az ellenséges lények ellen védekezik. Ha egyszer parancsot
gömbben, amelynek középpontja az adott pont. Minden egyes adtál, a lény addig követi azt, amíg a feladatát be nem fejezi.
célpont 3d8 + a varázsláshoz használt tulajdonságod Az animált tárgy egy szerkezet, amelynek VF-je,
módosítójának megfelelő mennyiségű harcerőpontot nyer vissza. harcerőpontja, támadásai, Erő és Ügyesség értéke a méretétől
Ez a varázslat nem hat élőholtakra vagy szerkezetekre. függ. Állóképessége 10, Intelligenciája és Bölcsessége 3,
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 6. vagy magasabb Karizmája pedig 1. Sebessége 30 láb. Ha a tárgyaknak nincsenek
varázslatrekeszből varázsolod el, a gyógyítás minden 5. szint lábai vagy más függelékei, amelyeket a mozgáshoz használhatna,
feletti varázslatrekesz után 1d8-cal nő. akkor helyette 30 láb a repülési sebessége, és képes lebegni. A
tárgy sebessége 0, ha azt egy felülethez vagy nagyobb tárgyhoz
Szörny bénítása © erősen rögzítették, például ha egy láncot a falhoz csavaroztak. A
Hold Monster tárgy 30 láb sugarú vaklátással rendelkezik, ezen a távolságon túl
5. szintű inkantáció vak. Amikor az életre keltett tárgy harcerőpontja 0-ra csökken,
Bárd | Mágus | Boszorkány | Varázsló
visszaváltozik az eredeti tárgyformájára, és minden fennmaradó
Varázslási idő: 1 akció sebzés az eredeti tárgyformát érinti.
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc Ha a tárgyat támadásra utasítod, akkor az egyetlen közelharci
Hatótáv: 90 láb támadást végezhet egy 5 lábon belül lévő lény ellen.
Komponens: V, Sz, M (egy kis, egyenes vasdarab) Csapás-támadást hajt végre. Támadási bónuszát és a zúzó sebzés
Válassz egy lényt, akit a hatótávon belül látsz. A célpontnak nagyságát a tárgy mérete határozza meg. A KM dönthet úgy is,
sikeres Bölcsesség mentődobást kell dobnia, különben hogy egy adott tárgy az alakja alapján vágó vagy szúró sebzést
megbénul a varázslat hatóidejére. A varázslat nem hat okoz.
élőholtakra. A célpont minden egyes köre végén újabb Méret HP VF Tám Sebzés Erő Ügy
Bölcsesség mentődobást dobhat. Ha sikeres, a varázslat Apró (T) 20 18 +8 1d4+4 4 18
megszűnik a célponton. Kicsi (S) 25 16 +6 1d8+2 6 14
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 6. vagy magasabb Közepes (M) 40 13 +5 2d6+1 10 12
varázslatrekeszből varázsolod el, minden 5. szint feletti Nagy (L) 50 10 +6 2d10+2 14 10
varázslatrekesz után egy további lényt vehetsz célba. A lényeknek
Hatalmas (H) 80 10 +8 2d12+4 18 6
30 lábon belül kell lenniük egymástól, amikor célba veszed őket.
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 6. vagy magasabb
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, minden 5. szint feletti
Tárgyak életre keltése © rekesz után további két tárgyat tudsz megeleveníteni.
Animate Objects
5. szintű transzmutáció
Feltaláló | Bárd | Mágus | Varázsló Telekinézis ©
Telekinesis
Varázslási idő: 1 akció
5. szintű transzmutáció
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc Mágus | Varázsló
Hatótáv: 120 láb
Varázslási idő: 1 akció
Komponens: V, Sz
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10 perc
A tárgyak a parancsodra életre kelnek. Válassz legfeljebb tíz, nem Hatótáv: 60 láb
mágikus tárgyat a hatótávon belül, amelyeket nem viselsz vagy Komponens: V, Sz
hordozol. A közepes (M) méretű célpontok két tárgynak, a nagy
Képessé válsz arra, hogy a gondolatoddal lényeket vagy tárgyakat
(L) méretű célpontok négy tárgynak, a hatalmas (H) méretű
mozgass vagy manipulálj. A varázslat elmondásakor, és a
célpontok nyolc tárgynak számítanak. Hatalmasnál nagyobb
varázslat hatóideje alatt minden körben akció felhasználásával
tárgyat nem tudsz megeleveníteni. Minden egyes célpont
akaratodat egy olyan lényre vagy tárgyra irányíthatod, amelyet a
megelevenedik, és az irányításod alatt álló lénnyé válik, amíg a
hatótávon belül látsz. Ezzel az alábbiaknak megfelelő hatást
57
5. szintű varázslatok
válthatod ki. Körről körre ugyanarra a célpontra is hathatsz, de Anyagi Sík két célpontjának pecsétsorozatát. Kalandjaid során
bármikor választhatsz új célpontot is. Ha célpontot váltasz, az további pecsét-sorozatokat is megtanulhatsz. Egy új
előző célpontra már nem hat a varázslat. pecsét-sorozatot 1 percnyi tanulmányozás után tudsz
Lény. Megpróbálhatsz egy hatalmas (H) vagy kisebb méretű megjegyezni.
lényt mozgatni. Végezz ellenpróbát a varázsláshoz használt Állandó teleportációs kört úgy hozhatsz létre, ha ezt a
tulajdonságod és a lény Erő értéke között. Ha Te nyered meg varázslatot egy éven keresztül minden nap ugyanazon a helyen
az ellenpróbát, a lényt legfeljebb 30 lábbal mozgathatod mondod el. A kört nem kell használnod teleportálásra, ha a
bármely irányba, beleértve a felfelé irányulót is. A lényt a varázslatot ebből a célból használod.
varázslat hatótávolságán túl ugyanakkor nem mozgathatod.
A lényt a következő köröd végéig telekinetikus szorításodban Teremtés
helyhez kötve tartod. A felfelé emelt lény a levegőben lóg. A Creation
következő körökben az akciód felhasználásával 5. szintű illúzió
megismételheted az ellenpróbát, hogy fenntartsad a Feltaláló | Mágus | Varázsló
Egy csillogó portál nyílik meg az általad rajzolt körön belül, Varázslási idő: 1 óra
és a következő köröd végéig nyitva marad. Bármely lény, aki Hatóidő: Azonnali
belép a portálba, azonnal megjelenik a célpont körtől 5 lábra, Hatótáv: Érintés
vagy ha az foglalt, akkor a legközelebbi üres mezőn. Komponens: V, Sz, M (ritka olajok és kenőcsök,
Számos nagyobb templomon, céhen és más fontos helyen amelyek értéke legalább 1000 arany,
belül állandó teleportációs körök vannak felrajzolva. Minden és amelyeket a varázslat során
ilyen körhöz egyedi pecsét-sorozat, azaz mágikus rúnák egy elhasználódnak)
meghatározott mintába rendezett sorozata tartozik. Amikor
megtanulod ezt a varázslatot, a KM segítségével megismered az Megérintesz egy halott humanoidot vagy egy halott humanoid
maradványának egy darabját. Ha a lény legfeljebb 10 napja
58
5. szintű varázslatok
halott, a varázslat egy új, felnőtt testet formál számára, majd a 35-42 Elf, erdei
megszólítja a lelket, hogy lépjen be a testbe. Ha a célpont lelke 43-46 Gnóm, erdei
nem szabad vagy nem hajlandó erre, a varázslat sikertelen.
47-52 Gnóm, szikla
A varázslat új testet formál a lény számára, ami valószínűleg a
lény fajának megváltozását okozza. A KM vagy dob d100-zal, és 53-56 Fél-elf
a következő táblázatból állapítja meg, hogy a lény milyen alakot 57-60 Fél-ork
vesz fel, amikor visszatért az életbe, vagy pedig maga választ egy 61-68 Hobbit, könnyűlábú
alakot. 69-76 Hobbit, bátorszívű
77-96 Ember
Reinkarnációs táblázat
97-00 Tiefling
d100 Faj
01-04 Sárkányszülött A reinkarnálódott lény visszaemlékezik korábbi életére és
tapasztalataira. Megtartja az eredeti alakjában meglévő
05-13 Törpe, dombi törpe
képességeit, kivéve a faji képességeket. Ha a lény az eredeti faj
14-21 Törpe, hegyi törpe helyett új fajúként születik újjá, faji tulajdonságai is ennek
22-25 Elf, sötét megfelelően változnak.
26-34 Elf, nemes
59
6. szintű varázslatok
Dezitegráció
Azonnali idézés ® Disintegrate
Instant Summons 6. szintű transzmutáció
6. szintű konjuráció Mágus | Varázsló
Varázsló
Varázslási idő: 1 akció
Varázslási idő: 1 perc | Rituálé Hatóidő: Azonnali
Hatóidő: Hatástalanításig (mágiatörésig) Hatótáv: 60 láb
Hatótáv: Érintés Komponens: V, Sz, M (egy patkó és egy csipetnyi
Komponens: V, Sz, M por)
(egy 1000 arany értékű zafír)
Mutatóujjadból egy vékony zöld sugár lövell ki egy olyan célpont
Megérintesz egy legfeljebb 10 font súlyú tárgyat, amelynek felé, amelyet a hatótávon belül látsz. A célpont lehet egy lény, egy
leghosszabb kiterjedése legfeljebb 6 láb. A varázslat láthatatlan tárgy, vagy egy mágikus erővel létrehozott alkotás, mint például
nyomot hagy a felszínén, és láthatatlanul ráírja a tárgy nevét az az energiafal varázslat által létrehozott akadály.
anyagi komponensként használt zafírra. Minden alkalommal, A varázslat által megcélzott lénynek Ügyesség mentődobást
amikor ezt a varázslatot alkalmazod, más zafírt kell használnod. kell dobnia. Sikertelen mentődobás esetén a célpont 10d6 + 40
Ezt követően bármikor használhatod az akciódat arra, hogy energiasebzést szenved. A célpont dezintegrálódik, ha e sebzést
kimondd a tárgy nevét, és összetörd a zafírt. A tárgy azonnal követően harcerőpontja 0-ra csökken.
megjelenik a kezedben, függetlenül a fizikai vagy létsíkbeli A dezintegrált lény és minden, amit visel és hordoz, kivéve a
távolságoktól. A varázslat véget ér. Ha egy másik lény tartja vagy varázstárgyakat, finom, szürke porrá válik. A lényt csak Valódi
hordozza a tárgyat, a zafír összetörésével nem jelenik meg a tárgy feltámasztás (True Resurrection) vagy Kívánságvarázslat (Wish)
nálad. Ehelyett megtudod, hogy ki az a lény, akinél a tárgy van, és segítségével lehet visszahozni az életbe.
nagyjából hol tartózkodik az adott pillanatban. A varázslat automatikusan felbomlasztja a nagy (L) vagy
A zafírra sikeresen elmondott Mágiatörés (Dispel Magic) vagy annál kisebb méretű nem mágikus tárgyakat vagy a mágikus
hasonló varázslat megszünteti a varázslat hatását. energiából létrehozott dolgokat. Ha a célpont egy hatalmas (H)
vagy nagyobb méretű tárgy vagy mágikus energiából álló dolog,
Ártás a varázslat egy 10 láb élű kockányi részt bomlaszt szét belőle. A
Harm varázstárgyakra a varázslat nem hat.
6. szintű nekromancia Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 7. vagy magasabb
Pap szintű varázslatrekeszből varázsolod el, a sebzés 3d6 ponttal nő
Varázslási idő: 1 akció minden 6. szintűnél magasabb varázslatrekesz esetén.
Hatóidő: Azonnali
Hatótáv: 60 láb Ellenállhatatlan tánc ©
Komponens: V, Sz Irresistible Dance
6. szintű inkantáció
Fertőző betegséget szabadítasz egy hatótávon belüli lényre, akit Bárd | Varázsló
Válassz egy olyan, hatótávon belüli lényt, akit látsz. A lényt Varázslási idő: 1 akció
pozitív energiahullám járja át, melynek hatására 70 Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc
harcerőpontot nyer vissza. A varázslat megszünteti a vakságot, a Hatótáv: 60 láb
süketséget és a célpontot érintő betegségeket is. Ez a varázslat nem Komponens: V, Sz, M
hat szerkezetekre vagy élőholtakra. (egy csipetnyi mész, víz és föld)
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 7. vagy magasabb
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, a gyógyulás 10 ponttal nő Egy hatótávon belül lévő, általad látható lényt próbálsz meg kővé
minden 6. szintűnél magasabb varázslatrekesz után. változtatni. Ha a célpont teste húsból van, a lénynek
Állóképesség mentődobást kell dobnia. Sikertelen
mentődobás esetén a lény helyhezkötötté válik, miközben a húsa
Halálkör
Circle of Death elkezd megkeményedni. Sikeres mentődobás esetén a varázslat a
6. szintű nekromancia lényre nem hat.
Mágus | Boszorkány | Varázsló A varázslat által helyhezkötött lénynek minden egyes köre
végén újabb Állóképesség mentődobást kell dobnia. Ha
Varázslási idő: 1 akció
háromszor sikeres mentődobást dob a varázslat ellen, a varázslat
Hatóidő: Azonnali
megszűnik. Ha háromszor sikerültelen a mentődobása, akkor
Hatótáv: 150 láb
kővé válik, és a varázslat hatóidejére megkövült állapotban lesz. A
Komponens: V, Sz, M (összezúzott fekete gyöngy
sikereknek és a kudarcoknak nem kell egymás után
por legalább 500 arany értékben)
következniük. Addig tartsd számon a sikereket és kudarcokat,
A hatótávon belül kiválasztott pontból negatív energiahullámok amíg a célpont valamelyikből el nem éri a hármat.
törnek ki egy 60 láb sugarú gömbben. A területen lévő minden Ha a lény fizikailag eltörik, amíg kővé vált állapotban volt,
lénynek Állóképesség mentődobást kell dobnia. Sikertelen úgy hasonló deformitást szenved, ha visszatér eredeti állapotába.
mentődobás esetén a célpont 8d6 nekrotikus sebzést szenved, Ha a varázslatra való összpontosítást a varázslat teljes lehetséges
sikeres mentődobás esetén feleannyit. hatóideje alatt fenntartod, úgy a lény kővé válása addig tart, amíg
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 7. vagy magasabb a hatást meg nem szüntetik.
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, minden 6. szint feletti
varázslatrekesz esetén a sebzés 2d6-tal nő.
62
6. szintű varázslatok
Igazlátás Készenlét
True Seeing Contingency
6. szintű divináció 6. szintű evokáció
Bárd | Pap | Mágus | Boszorkány | Varázsló Varázsló
63
6. szintű varázslatok
szálai 10 perc alatt visszanőnek, ha elégetik vagy letépik őket, Varázslási idő: 1 akció
amíg az Őrök és őrzők varázslat tart. Hatóidő: Hatástalanításig (mágiatörésig)
Egyéb hatások. A következő mágikus hatások közül Hatótáv: 120 láb
választhatsz egyet, és azt elhelyezheted az erődítmény őrzött Komponens: V, Sz, M (egy kis gyapjú és jáde por
területén. legalább 25 arany értékben)
● Táncoló fények (Dancing lights) elhelyezése négy
folyosón. Megadhatsz egy egyszerű ritmust, amelyet a Egy tárgy, lény vagy más látható jelenség illúzióját hozod létre a
fények addig ismételgetnek, amíg az Őrök és őrzők hatótávon belül, amely egy adott feltétel bekövetkeztekor
varázslat tart. aktiválódik. Az illúzió addig észrevehetetlen. Nem lehet
● Helyezz el Varázsszáj (Magis Mouth) varázslatot két nagyobb, mint egy 30 láb élű kocka, és a varázslat elmondásakor
helyre. te döntöd el, hogy hogyan viselkedik az illúzió, és milyen
● Helyezz Bűzös felhőt (Stinking cloud) két helyre. A hangokat ad ki. Ez az előre megtervezett előadás legfeljebb 5
felhők az általad kijelölt helyeken jelennek meg. Ha szél percig tarthat.
oszlatja szét őket, 10 percen belül visszatérnek, amíg az Amikor az általad megadott feltétel bekövetkezik, az illúzió
Őrök és őrzők varázslat tart. életre kel, és az általad leírt módon megy végbe. Amint az illúzió
● Állandó Széllökés (Gust of wind) varázslatot helyezz el befejezi a bemutatót, eltűnik, és 10 percig nyugalomban marad.
egy folyosón vagy szobában. Ezután az illúzió újra aktiválható.
● Helyezz el Sugallatot (Suggestion) egy helyre. A kiváltó feltétel olyan általános vagy részletes lehet,
Kiválasztasz egy legfeljebb 5 lábnyi élű négyzetes amennyire csak akarod, bár olyan vizuális vagy hallható
területet, és minden lényt, aki belép vagy áthalad a körülményeken kell alapulnia, amelyek a terület 30 lábnyi
területen, mentálisan a Sugallat hatása éri. körzetében fordulnak elő. Például létrehozhatsz egy illúziót
Az egész őrzött terület mágiát sugároz. A sikeres Mágiatörés magadról, hogy megjelenj és figyelmeztess másokat, akik
(Dispel Magic) varázslat elmondása egy adott hatásra csak az megpróbálnak kinyitni egy csapdával védett ajtót, vagy
adott hatást távolítja el. meghatározhatod, hogy az illúzió csak akkor lépjen működésbe,
Állandóan őrzött és óvott építményt hozhatsz létre, ha a ha egy lény kimondja a megfelelő szót vagy mondatot.
varázslatot egy éven át minden nap elmondod az építményre. A képpel való fizikai interakció leleplezi, hogy az egy illúzió,
mert a dolgok át tudnak rajta haladni. Az a lény, aki a kép
vizsgálatára használja az akcióját, Intelligencia (nyomozás)
Pengefal ©
Blade Barrier próbát dobhat a varázslatod elleni mentő NF értékével
6. szintű evokáció szemben. Ha a próba sikeres, a lény felismeri az illúziót, és ettől
Pap kezdve átlát a képen, és minden hang üresnek hangzik majd
számára.
Varázslási idő: 1 akció
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 10 perc
Hatótáv: 90 láb
Sebezhetetlenség gömbje ©
Globe of Invulnerability
Komponens: V, Sz
6. szintű abjuráció
Mágikus energiából álló, pörgő, borotvaéles pengékből álló Mágus | Varázsló
függőleges falat hozol létre. A fal a hatótávon belül jelenik meg, Varázslási idő: 1 akció
és a varázslat hatóidejéig marad meg. A fal lehet egyenes Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc
(legfeljebb 100 láb hosszú, 20 láb magas és 5 láb vastag), vagy Hatótáv: Önmagad (10 láb sugarú gömb)
gyűrűs (legfeljebb 60 láb átmérőjű, 20 láb magas és 5 láb vastag). Komponens: V, Sz, M (egy üveg- vagy
A fal háromnegyedes fedezéket nyújt a mögötte lévő lényeknek. kristálygyöngy, amely a varázslat
A terület nehéz terep. végén összetörik)
Amikor egy lény egy körben először lép be a fal területére,
vagy ott kezdi a körét, Ügyesség mentődobást kell dobnia. Egy mozdulatlan, halványan csillogó akadály keletkezik
Sikertelen mentődobás esetén a lény 6d10 vágó sebzést szenved. körülötted 10 láb sugarú körben, amely a varázslat hatóideje
Sikeres dobás esetén feleannyit. alatt megmarad.
Bármilyen 5. vagy alacsonyabb szintű varázslat, amelyet a
gömbön kívül varázsolnak, nem hat a gömbön belüli lényekre
vagy tárgyakra, még akkor sem, ha a varázslatot magasabb szintű
varázslatrekesz felhasználásával varázsolják el. Ilyen
varázslatokkal megcélozhatóak a gömbön belüli lények és
65
6. szintű varázslatok
tárgyak, de a varázslatok nem hatnak rájuk. Hasonlóképpen, a A visszaalakulás 1 percig tart, ezalatt a lény cselekvésképtelen
gömbön belüli terület nem tartozik az ilyen varázslatok által és nem tud mozogni. Amíg a varázslat tart, a lény visszatérhet
érintett területek közé. felhő formába is, amihez szintén 1 percnyi átalakulásra van
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 7. vagy magasabb szükség.
szintű varázslatrekeszből varázsolod el, a gömb minden 6. szint Ha egy lény felhőformában van és éppen repül, amikor a
feletti varázslatrekesz után egy további szinttel magasabb hatás véget ér, a lény 1 percen kersztül körönként 60 lábat
varázslatokat is blokkol. ereszkedik, amíg le nem száll, amit biztonságosan meg is tud
tenni. Ha 1 perc után sem tud leszállni, a lény a fennmaradó
Szemmelverés © távolságot zuhanva teszi meg.
Eyebite
6. szintű nekromancia Tiltás ®
Bárd | Mágus | Boszorkány | Varázsló
Forbiddance
Varázslási idő: 1 akció 6. szintű abjuráció
Pap
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc
Hatótáv: Önmagad Varázslási idő: 10 Perc | Rituálé
Komponens: V, Sz Hatóidő: 1 nap
Hatótáv: Érintés
A varázslat hatóideje alatt a szemedet fekete üresség tölti el,
Komponens: V, Sz, M (egy kis szentelt víz, ritka
amelyből rettentő erő süt. Egy általad választott lénynek, aki
füstölő és legalább 1000 arany
magadtól legfeljebb 60 lábra látsz, sikeres Bölcsesség
értékű rubinpor)
mentődobást kell dobnia, különben a varázslat időtartára az
alábbi, általad választott lehetőségek valamelyikének hatása alá A mágikus utazás elleni védelmet hozol létre, amely legfeljebb 40
kerül. A varázslat végéig minden egyes körödben akció 000 négyzetlábnyi területet véd meg a padlótól legfeljebb 30 láb
felhasználásával másik lényt célozhatsz meg. Nem célozhatsz meg magasságig. A hatóidő alatt lények nem teleportálhatnak a
olyan lényt, amelyiknek már sikerült a mentődobása a területre, és nem használhatnak portálokat – például a Kapu
Szemmelverés varázslata ellen. (Gate) varázslat által létrehozottakat –, hogy belépjenek a
Alvás. A célpont eszméletlenné válik. Felébred, ha sebzést kap, területre. A varázslat lezárja a területet a síkok közötti utazások
vagy ha egy másik lény akció felhasználásával felrázza őt. előtt, és így megakadályozza, hogy a lények az asztrálsíkon, az
Pánikba esett. A célpont megrémül tőled. A rémült lénynek éteri síkon, a Tündérvadonba, az Árnyzuhatagon vagy a
minden egyes körében a rohanás akciót kell választania, hogy Létsíkváltás (Plane Shift) varázslaton keresztül jussanak be a
tőled a legbiztonságosabb és legrövidebb úton tudjon területre.
eltávolodni. Kivételt képez, ha nincs hová mozognia. Ha a Ezen kívül a varázslat sebzi azokat a típusú lényeket, akiket a
célpont legalább 60 lábnyira eltávolodott tőled, ahol már varázslat elmondásakor kiválasztasz. Válassz egyet vagy többet a
nem lát téged, a hatás megszűnik. következők közül: égi lények, elementálok, tündérek, alvilági
Betegség. A célpont hátránnyel dobja a támadás dobásokat és lények és élőholtak. Amikor egy kiválasztott lény először lép be a
tulajdonságpróbákat. A lény minden egyes köre végén újabb varázslat által védett területére egy körben, vagy ott kezdi a körét,
Bölcsesség mentődobást dobhat. Ha a dobás sikeres, a 5d10 ragyogás vagy nekrotikus sebzés éri (te döntöd el a varázslat
hatás véget ér. elmondásakor).
Amikor ezt a varázslatot elmondod, meghatározhatsz egy
Széljárás jelszót. Az a lény, amelyik kimondja a jelszót, amikor belép a
Wind Walk területre, nem szenved sebzést a varázslat hatására.
6. szintű transzmutáció A varázslat által védett terület nem fedhet át egy másik tiltás
Druida
varázslat területével. Ha 30 napon keresztül minden nap
Varázslási idő: 1 perc ugyanarra a helyre varázsolod el a tiltás varázslatot, a varázslat
Hatóidő: 8 óra addig tart, amíg azt meg nem törik. Az anyagi összetevő az utolsó
Hatótáv: 30 láb varázslat elmondásakor elhasználódik.
Komponens: V, Sz, M (tűz és szenteltvíz)
Te és legfeljebb tíz, hatótávon belül lévő, számodra látható, a
varázslatba beleegyező lény a varázslat hatóideje alatt gáznemű
alakot vesz fel és felhőfoszlányként jelenik meg. Aki ebben a
felhőformában van, 300 láb repülési sebességgel rendelkezik, és
ellenállóvá válik a nem mágikus fegyverek okozta sebzésnek. A
lény ebben az alakban csak a rohanás akciót választhatja, vagy
visszatérhet normál alakjába.
66
6. szintű varázslatok
67
6. szintű varázslatok
szükség. A lények ritkán egyeznek bele öngyilkosnak tűnő úticél növényt már legalább egyszer látnod vagy érintetened
feladatokba. kellett. A varázslat hatóideje alatt bármely lény beléphet a
Miután a lény teljesítette a feladatot, vagy amikor a kiindulópontként szolgáló növénybe és kiléphet a az
megbeszélt szolgálati idő lejár, a lény – miután jelentést tett úticélpontként szolgáló növényből 5 lábnyi mozgás
neked, ha a feladat kapcsán ez értelmezhető és megvalósítható – felhasználásával.
visszatér a saját síkjára. Ha nem tudtok megegyezni a lény
szolgáltatásának árában, a lény azonnal visszatér az otthoni Út meglelése ©
síkjára. Find the Path
A csoporthoz csatlakozó lény a csoport tagjának számít, így 6. szintű divináció
teljes egészében jár neki a kiosztott tapasztalati pontok arányos Bárd | Pap | Druida
Energiaketrec
Arkánus kard © Forcecage
Arcane Sword 7. szintű evokáció
7. szintű evokáció Mágus | Boszorkány | Varázsló
Bárd | Varázsló
Varázslási idő: 1 akció
Varázslási idő: 1 akció Hatóidő: 1 óra
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc Hatótáv: 100 láb
Hatótáv: 60 láb Komponens: V, Sz, M (1500 arany értékű
Komponens: V, Sz, M (250 arany értékű miniatűr rubinpor)
platinakard rézből és cinkből készült
Egy mozdulatlan, láthatatlan, kocka alakú, mágikus energiából
markolattal és markolatvéggel)
álló börtön keletkezik egy általad választott, a hatótávon belül
Kard alakú energia-teret hozol létre, amely a hatótávon belül lévő terület körül. A börtön tetszésed szerint lehet ketrec vagy
lebeg. Ez a varázslat hatóidejéig marad meg. erős doboz.
Amikor a kard megjelenik, közelharci varázstámadást A ketrec alakú börtön egy oldala legfeljebb 20 láb hosszú
dobhatsz egy a kardtól 5 láb távolságon belül lévő, általad lehet, és 1/2 hüvelyk átmérőjű, egymástól 1/2 hüvelyk távolságra
választott célpont ellen. Találat esetén. a célpont 3d10 lévő rudakból áll.
energiasebzést szenved. A varázslat végéig minden egyes A doboz alakú börtön egy-egy oldala legfeljebb 10 láb hosszú
körödben egy bónusz akciód felhasználásával 20 lábbal lehet, és szilárd akadályt képez, amely meggátolja, hogy
mozgathatod a kardot egy általad látható helyre, és bármilyen anyag áthaladjon rajta. Blokkolja a területre vagy
megismételheted a támadást ugyanazon vagy egy másik célpont onnan kilépő varázslatokat is.
ellen. A varázslat elmondásakor minden olyan lény csapdába esik,
amelyik teljesen a ketrec területén belül van. A csak részben a
Égi lény hívása területen belül lévő, vagy a területnél nagyobb méretű lények a
© terület közepétől távolabb tolódnak, amíg teljesen ki nem
Conjure Celestial
7. szintű konjuráció kerülnek a területről.
Pap
A ketrecben lévő lény nem képes azt nem mágikus
Varázslási idő: 1 perc eszközökkel elhagyni. Ha a lény teleportációval vagy
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 óra létsíkváltással próbálja elhagyni a ketrecet, először Karizma
Hatótáv: 90 láb mentődobást kell dobnia. Siker esetén a lény használhatja ezt a
Komponens: V, Sz mágiát a ketrec elhagyására. Sikertelenség esetén a lény nem
tudja elhagyni a ketrecet, és elvesztegeti a varázslatot vagy hatást.
Egy 4-es vagy alacsonyabb kihívási értékkel bíró égi lényt hívsz, A ketrec az éteri síkba is benyúlik, megakadályozva az éteri
amely egy olyan üres mezőn jelenik meg, amelyet a hatótávon utazást.
belül látsz. Az égi lény eltűnik, amikor harcerőpontja 0-ra A varázslatot nem lehet eloszlatni Mágiatörés (Dispel
csökken, vagy amikor a varázslat véget ér. Magic) varázslattal.
Az égi lény a varázslat hatóideje alatt barátságos veled és
társaiddal. Dobj kezdeményezést az égi lény számára, amelynek
Éterivé válás
saját köre van! Engedelmeskedik minden szóbeli parancsnak, Etherealness
amit te adsz neki (nem igényel akciót), amíg azok nem sértik az 7. szintű transzmutáció
értékrendjét. Ha nem adsz semmilyen parancsot, az égi lény az Bárd | Pap | Mágus | Boszorkány | Varázsló
ellenséges lényekkel szemben védekezik, de egyébként nem végez
Varázslási idő: 1 akció
semmilyen akciót. A KM rendelkezik az égi lény statisztikáival.
Hatóidő: legfeljebb 8 óra
Magasabb szinteken: Ha a varázslatot 9. szintű
Hatótáv: Önmagad
varázslatrekeszből varázsolod el, a hívott lény kihívási értéke 5
Komponens: V, Sz
vagy alacsonyabb lehet.
Belépsz az éteri sík határvidékére, arra a területre, ahol az
átfedésben van a jelenlegi létsíkoddal. Az éteri sík határvidékén
maradsz a varázslat hatóidejére vagy addig, amíg a varázslatot
meg nem szakítod egy akció felhasználásával. Ez idő alatt
bármilyen irányba mozoghatsz. Ha felfelé vagy lefelé mozogsz,
7. szintű varázslatok
minden egyes lábnyi mozgás egy plusz lábnyi mozgásba kerül. Számodra is nagyon megterhelő, ha a varázslattal olyan lényt
Látod és hallod a síkot, ahonnan érkeztél, de ott minden támasztasz fel, aki egy éve vagy annál régebben halt meg. Amíg
szürkének tűnik, és 60 lábnál messzebbre semmit sem látsz. nem fejezed be a hosszú pihenést, nem tudsz újra varázsolni, és
Amíg az éteri síkon tartózkodsz, csak az éteri síkon lévő más hátrányod van minden támadódobásnál, tulajdonságpróbánál és
lényekre hathatsz, és csak azok lehetnek rád hatással. Azok a mentődobásnál.
lények, akik nem az éteri síkon vannak, nem érzékelnek téged, és
nem léphetnek veled kapcsolatba, kivéve, ha egy különleges Fordított gravitáció ©
képesség vagy varázslat ezt lehetővé teszi számukra. Reverse Gravity
Figyelmen kívül kell hagynod minden olyan tárgyat és 7. szintű transzmutáció
hatást, amely nem az éteri síkon van, így olyan tárgyakon Druida | Mágus | Varázsló
70
7. szintű varázslatok
Hasonlóképpen megváltoztathatod az építmények eltávolítják őket a palotából. Amikor a varázslat véget ér, a
megjelenését, vagy feltüntetheted azok ott, ahol nincsenek jelen. dimenzión túli térben lévő lények vagy tárgyak a bejárathoz
A varázslat nem álcáz, rejt el vagy hoz létre lényeket. legközelebbi szabad mezőkre kerülnek.
Az illúzió hallható, látható, tapintható és szagolható
elemeket is tartalmaz, így a tiszta terepet nehéz tereppé Prizmatikus permet
változtathatja (vagy fordítva), vagy más módon akadályozhatja a Prismatic Spray
területen való mozgást. Az illúzióterep bármely darabja (például 7. szintű evokáció
egy kő vagy bot), amelyet eltávolítanak a varázslat területéről, Bárd | Mágus | Varázsló
72
7. szintű varázslatok
Szimulakrum egészében el kell férnie egy 10 láb élű kockában, és nem tarthatja
Simulacrum vagy viheti magával egy a varázslatba bele nem egyező lény.
7. szintű illúzió Az általad választott célpontnak ismertnek kell lennie
Varázsló
számodra, és ugyanazon a létsíkon kell lennie, mint neked. A
Varázslási idő: 12 Óra célpont ismertsége határozza meg, hogy sikeresen megérkezel-e
Hatóidő: Hatástalanításig (mágiatörésig) oda. A KM d100-zal dob, és az alábbi táblázattal veti össze az
Hatótáv: Érintés eredményt.
Komponens: V, Sz, M (speciális*)
Hasonló Célponton Célponton
Egy olyan vadállat vagy humanoid illúziómásolatát formálod Ismertség Baleset
terület kívül belül
meg, amely a teljes varázslási idő alatt a hatótávon belül Állandó kör - - - 01-100
tartózkodik. A hasonmás részben valódi, jégből vagy hóból Kapcsolódó tárgy - - - 01-100
formált lény, amely végezhet akciókat, és ugyanazok a hatások
Nagyon ismerős 01-05 06-13 14-24 25-100
érhetik, amelyek egy normális lényt. A másolat látszólag
Alkalmanként
ugyanolyan, mint az eredeti, de csak a lény maximális látott
01-33 34-43 44-53 54-100
harcerőpontjának felével rendelkezik, és felszerelés nélkül jön
Egyszer látott 01-43 44-53 54-73 74-100
létre. Egyébként az illúzió a megkettőzött lény minden
Csak leírás 01-43 44-53 54-73 74-100
statisztikáját használja, kivéve azt, hogy szerkezetnek számít.
Hamis célállomás 01-50 51-100 - -
A szimulakrum barátságos veled és az általad kijelölt
lényekkel. Engedelmeskedik a kimondott parancsaidnak, a
kívánságaidnak megfelelően mozog és cselekszik, és harcban a te Az "állandó kör" egy olyan állandó teleportációs kört jelent,
körödben cselekszik. A szimulákrum nem képes tanulni vagy amelynek a pecsétsorozatát ismered.
erősebbé válni, így soha nem növeli a szintjét vagy más A "kapcsolódó tárgy" azt jelenti, hogy birtokodban van egy
képességeit, és nem tudja visszanyerni az elhasznált tárgy, amelyet az elmúlt hat hónapban vittél el a kívánt
varázslatrekeszeket sem. célállomásról, például egy könyv egy varázsló könyvtárából,
Ha a szimulákrum megsérül, egy alkímista laboratóriumban ágynemű egy királyi lakosztályból, vagy egy márványdarab
megjavíthatod, ritka gyógynövények és ásványok egy lich titkos sírjából.
felhasználásával, amelyek értéke 100 arany minden egyes A "nagyon ismerős" olyan hely, ahol nagyon gyakran jártál,
visszanyert harcerőpont után. A szimulakrum addig tart, amíg amelyet alaposan tanulmányoztál, vagy amelyet látsz, amikor
harcerőpontja 0-ra nem csökken, ekkor hóvá alakul vissza, és a varázslatot elmondod.
azonnal elolvad. Az "alkalmanként látott" olyan hely, amelyet már többször
Ha újra elmondod ezt a varázslatot, minden jelenleg aktív láttál, de nem nagyon ismert számodra.
másolat, amit ezzel a varázslattal hoztál létre, azonnal Az "egyszer látott" olyan hely, amelyet egyszer már láttál,
megsemmisül. például varázslat segítségével.
A "csak leírás" olyan hely, amelynek helyét és kinézetét valaki
* Anyagi komponens: hó vagy jég olyan mennyiségben, más leírásából, esetleg egy térképről ismered.
amiből a megkettőzött lény életnagyságú másolata elkészülhet, A "hamis célpont" olyan hely, amely nem létezik. Talán egy
továbbá a hó vagy jég belsejébe helyezett haj, körömdarabok ellenséges szentélyt próbáltál fürkészni, de ehelyett egy
vagy a lény testének más darabja; valamint 1500 arany értékű illúziót láttál, vagy egy olyan ismerős helyre próbálsz
porított rubin, amelyet a másolatra szórnak és amely a varázslat teleportálni, ami már nem létezik.
során elhasználódik. Célponton belül. Te és a csoportod (vagy a céltárgy) ott jelenik
meg, ahol szeretnéd.
Teleportáció Célponton kívül. Te és a csoportod (vagy a céltárgy) a céltól
Teleport véletlenszerűen távolabb, véletlen irányban jelentek meg. A
7. szintű konjuráció célon kívüli távolság 1d10 x 1d10 százaléka a megtett
Bárd | Mágus | Varázsló távolságnak. Például, ha 120 mérföldet akartál megtenni, de
a célon kívül landoltál, és a két d10-en 5-öst és 3-ast dobtál,
Varázslási idő: 1 akció
akkor 15 százalékkal, azaz 18 mérfölddel tértél el a céltól. A
Hatóidő: Azonnali
KM véletlenszerűen határozza meg a céltól való eltérés
Hatótáv: 10 láb
irányát úgy, hogy dob egy d8-ast, ahol az 1-es északnak, a
Komponens: V
2-est északkeletnek, a 3-ast keletnek felel meg, és így tovább
A varázslat azonnal eljuttat téged és legfeljebb nyolc, általad az iránytű pontjai körül. Ha egy tengerparti városba
választott, hatótávon belül látható, a varázslatba beleegyező lényt teleportálnál, és 18 mérföldre a várostól a tengeren találnád
vagy egyetlen, hatótávon belül látható tárgyat egy általad magad, bajban lehetsz.
választott célállomásra. Ha egy tárgyat veszel célba, annak teljes
74
7. szintű varázslatok
Tűzvihar
Fire Storm
7. szintű evokáció
Pap | Druida | Mágus
75
8. szintű varázslatok
77
8. szintű varázslatok
Minden alkalommal, amikor a varázslatot elmondod, mentődobás esetén a lény fele akkora sebzést szenved, nem
létrehozhatsz új félsíkot, de az árnyékajtó vezethet egy már terül el, és nem borítja be a törmelék.
korábban a varázslattal létrehozott félsíkhoz is. Ha ismered egy
másik lény által ezzel a varázslattal létrehozott félsík természetét
és tartalmát, akkor az árnyékajtó ahhoz a félsíkhoz is
kapcsolódhat. Gyengeelméjűség
Feeblemind
Földrengés © 8. szintű inkantáció
Bárd | Druida | Boszorkány | Varázsló
Earthquake
8. szintű evokáció Varázslási idő: 1 akció
Pap | Druida | Mágus
Hatóidő: Azonnali
Varázslási idő: 1 akció Hatótáv: 150 láb
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc Komponens: V, Sz, M (egy maréknyi agyag-,
Hatótáv: 500 láb kristály-, üveg- vagy ásványgömb)
Komponens: V, Sz, M (egy csipetnyi föld, egy
Megróbálod összetörni egy hatótávon belül látható lény tudatát
darab kő és egy darab agyag)
szétzúzva az elméjét és a személyiségét. A célpont 4d6 pszichikai
Szeizmikus zavart keltesz a talaj egy olyan pontján, amelyet a sebzést szenved, és Intelligencia mentődobást kell dobnia.
hatótávon belül látsz. A hatóidő alatt 100 láb sugarú körben Sikertelen mentődobás esetén a lény Intelligenciája és
intenzív rengés rázza meg a talajt, amelynek középpontja az adott Karizmája értéke 1 pontra csökken. A lény nem tud varázsolni,
pont, és megrendíti a talajjal érintkező lényeket és építményeket varázstárgyakat aktiválni, nyelvet megérteni, vagy bármilyen
az adott területen. érthető módon kommunikálni. A lény azonban képes
A területen lévő talaj nehéz tereppé válik. Minden egyes azonosítani a barátait, követni őket, sőt meg is tudja védeni őket.
talajon álló lénynek, aki éppen varázslatra összpontosít, A lény minden 30. nap végén megismételheti a varázslat
Állóképesség mentődobást kell dobnia. Sikertelen elleni mentődobását. Ha sikerül a mentődobás, a varázslat
mentődobás esetén a lény összpontosítása megszakad. megszűnik. A varázslatot Nagyobb helyreállítás (Greater
Amikor a varázslatot elmondod, és minden köröd végén, amit Restoration), Gyógyír (Heal) vagy Kívánság (Wish) varázslat is
összpontosítással töltesz, a terület talaján lévő minden lénynek megszüntetheti.
Ügyesség mentődobást kell dobnia. Sikertelen mentődobás
esetén a lény elterül. Gyújtó felhő ©
A varázslatnak a terület terepviszonyaitól függően a KM által Incendiary Cloud
meghatározottak szerint lehetnek további hatásai. 8. szintű konjuráció
Hasadékok. A varázslat területén a varázslatot követő következő Druida | Mágus | Varázsló
köröd kezdetén hasadékok nyílnak meg. Összesen 1d6 ilyen Varázslási idő: 1 akció
hasadék nyílik a KM által kiválasztott helyeken. Mindegyik Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc
1d10 x 10 láb mély, 10 láb széles, és a varázslat által érintett Hatótáv: 150 láb
terület egyik szélétől a másik oldal irányába terjed. Egy Komponens: V, Sz
lénynek, aki olyan helyen áll, ahol egy hasadék nyílik, sikeres
Ügyesség mentődobást kell dobnia, különben belezuhan. Egy kavargó, fehéren izzó parázzsal átitatott füstfelhő jelenik
A sikeres mentődobást dobó lény a hasadék szélével együtt meg egy 20 láb sugarú gömbben, amelynek középpontja egy
mozog, ahogy az megnyílik. hatótávon belüli pont. A felhő behatol a sarkok mögé is, és nem
Egy építmény alatt megnyíló hasadék automatikusan belátható. A felhő a varázslat hatóidejéig marad meg vagy addig,
összeomlik (lásd alább). amíg egy közepes vagy nagyobb sebességű (legalább 10
Építmények. A rengés a varázslat elmondásakor és a varázslat mérföld/órás) szél el nem oszlatja.
végéig minden forduló elején 50 harcerőpont sebzést okoz a Amikor a felhő megjelenik, minden benne lévő lénynek
területen lévő, talajjal érintkező bármely építménynek. Ha Ügyesség mentődobást kell dobnia. Sikertelen mentődobás
egy építmény harcerőpontja 0-ra csökken, összeomlik, és kárt esetén a lény 10d8 tűzsebzést szenved, amelyet a sikeres
okozhat a közelben lévő lényeknek. Az építmény mentődobás felez. Egy lénynek akkor is mentődobást kell
magasságának felén belül lévő lénynek Ügyesség dobnia, amikor egy körben először lép be a varázslatáltal érintett
mentődobást kell dobnia. Sikertelen mentődobás esetén a területre, vagy ott fejezi be a körét.
lény 5d6 zúzó sebzést szenved, elterül, és a törmelék elborítja. A felhő 10 lábnyit távolodik közvetlenül tőled egy általad
Sikeres Erő (Atlétika) próbát kell dobnia (NF 20), hogy választott irányba minden egyes köröd elején.
kijusson alóla. A KM a törmelék jellegétől függően az NF-et
magasabbra vagy alacsonyabbra is állíthatja. Sikeres
78
8. szintű varázslatok
80
9. szintű varázslatok
sértetlen, a fonál visszahúzza a lény asztrális alakját a testébe, 1d4 + 1 kört hajthatsz végre egymás után, amely alatt a szokásos
véget vetve a lény felfüggesztett életműködésének. Ha idő előtt módon használhatsz akciókat és mozoghatsz.
térsz vissza a testedbe, társaid az asztrális alakjukban maradnak, A varázslat véget ér, ha bármelyik akció, amit ezen időszak
és maguknak kell visszatalálniuk a testükbe, általában úgy, hogy alatt hajtasz végre, vagy bármelyik hatás, amit ezen időszak alatt
harcerőpontjuk 0-ra csökken. hozol létre, egy rajtad kívüli lényt vagy egy olyan tárgyat érint,
amit rajtad kívül más visel vagy hordoz. Ezen kívül a varázslat
Bosszú vihara akkor is véget ér, ha 1000 lábnál távolabbra mozogsz attól a
Storm of Vengeance helytől, ahol a varázslatot elmondtad.
9. szintű konjuráció
Druida
Bebörtönzés
Varázslási idő: 1 akció Imprisonment
Hatóidő: Összpontosítás, legfeljebb 1 perc 9. szintű abjuráció
Hatótáv: Látótávolság Boszorkány | Varázsló
látni, más lények pedig be tudnak látni), de semmi más nem irányba irányíthatod. A portál a varázslat hatóidejéig marad
tud áthatolni rajta, még teleportálással vagy létsíkok közti fenn.
utazással sem. A drágakő nem vágható vagy törhető el, amíg A portálnak egy eleje és egy hátulja van mindkét síkon, ahol
a varázslat érvényben van. A varázslat ezen változatának megjelenik. A portálon keresztül utazni csak az elülső oldalán
különleges komponense egy nagy, átlátszó drágakő, például keresztül lehet. Bármi, ami ezt megteszi, azonnal átkerül a másik
korund, gyémánt vagy rubin. síkra, és a portálhoz legközelebbi üres mezőn jelenik meg.
Álomba merülés. A célpont elalszik, és nem lehet felébreszteni. Istenségek és más síkok uralkodói megakadályozhatják, hogy
A varázslat ezen változatának különleges komponense ritka az e varázslat által létrehozott portálok megnyíljanak a
altató hatású gyógynövényekből áll. jelenlétükben vagy bárhol az uradalmukon belül.
A varázslat véget vetési módja. A varázslat elmondása során, Amikor a varázslatot elmondod, egy adott lény nevét is
annak bármelyik változatában megadhatsz olyan feltételt, amely kimondhatod (álnév, cím vagy becenév nem működik). Ha ez a
a varázslat végét és a célpont szabaddá válását eredményezi. A lény a másik létsíkon van, mint amin te vagy, a portál a
feltétel lehet olyan konkrét vagy bonyolult, amilyet csak akarsz, megnevezett lény közvetlen közelében nyílik meg, és átrántja a
de a KM-nek bele kell egyeznie az alapján, hogy a feltétel ésszerű lényt a portálnak a te oldaladon lévő legközelebbi üres mezőjére.
és valószínűsíthetően bekövetkezik. A feltételek alapulhatnak a Nem kapsz különleges hatalmat a lény felett, és az szabadon
lény nevén, személyazonosságán vagy istenségén, de leginkább cselekedhet a KM által megfelelőnek ítélt módon. Távozhat,
megfigyelhető cselekedeteken vagy tulajdonságokon kell megtámadhat téged, vagy segíthet neked.
alapulniuk, és nem olyan megfoghatatlan dolgokon, mint a
szint, a kaszt vagy a harcerőpontok. Kívánság
A Mágiatörés (Dispel Magic) varázslat csak akkor vethet Wish
véget a varázslatnak, ha azt 9. szintű varázslatként mondják el, és 9. szintű konjuráció
vagy a börtönt, vagy a létrehozásához használt speciális Mágus | Varázsló
utolsó körödet is) végrehajtott bármely dobást újra kell tárgyakban, és meggyújtja a nem viselt vagy hordott gyúlékony
dobni. A valóság átformálja magát az új eredménynek tárgyakat.
megfelelően. Például egy kívánságvarázslat
visszacsinálhatja az ellenfél sikeres mentődobását, egy
Prizmafal
ellenség kritikus találatát vagy egy barát sikertelen Prismatic Wall
mentődobását. Kényszerítheted, hogy az újradobás
9. szintű abjuráció
előnnyel vagy hátránnyal történjen, és eldöntheted, Bárd | Varázsló
hogy az újradobás eredményét vagy az eredeti dobás
Varázslási idő: 1 akció
eredményét használod.
Hatóidő: 10 perc
A fenti példákon túlmenően is lehet megvalósuló kívánságod. A
Hatótáv: 60 láb
lehető legpontosabban fogalmazd meg a KM-nek a
Komponens: V, Sz
kívánságodat. A KM-nek nagy mozgástere van annak
eldöntésében, hogy mi történik ilyen esetben; minél nagyobb a A fény csillogó, sokszínű síkjából eredő függőleges, nem
kívánság, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valami rosszul sül átlátható fal jön létre, amely legfeljebb 90 láb hosszú, 30 láb
el. Lehet, hogy a varázslat egyszerűen nem sikerül, lehet, hogy a magas és 1 hüvelyk vastag. A fal középpontja egy olyan ponton
kívánt hatás csak részben valósul meg, vagy a kívánság van, amelyet a hatótávon belül látsz. Alternatívaként a falat egy
megfogalmazása miatt valamilyen előre nem látható legfeljebb 30 láb átmérőjű gömbbé is formálhatod, amelynek
következménynek leszel kitéve. Például, ha azt kívánod, hogy egy középpontja egy általad választott, hatótávon belüli pont. A fal a
gonosztevő halott legyen, akkor az időben előreugorhatsz egy varázslat hatóidejéig marad fenn. Ha úgy helyezed el a falat, hogy
olyan időszakba, amikor az a gonosztevő már nem él, és ezzel az egy lény által elfoglalt mezőn halad át, a varázslat sikertelen, és
gyakorlatilag kikerülsz a játékból. Hasonlóképpen, ha egy mind az akciódat, mind a varázslatrekeszedet feleslegesen
legendás varázstárgyat vagy ereklyét kívánsz, akkor azonnal a pazaroltad el.
tárgy jelenlegi tulajdonosának jelenlétébe kerülhetsz. A fal erős fényt áraszt 100 láb távolságra, és gyér fényt
Ha a varázslatot más varázslat megkettőzésén kívül további 100 láb távolságra. Te és az általad a varázslat
bármilyen más hatás kiváltására használod, a kiváltott stressz elmondásakor kijelölt lények átmehetnek a falon, és a fal
legyengít téged. Amíg be nem fejezel egy hosszú pihenést, közelében maradhatnak anélkül, hogy sérülés érné őket. Minden
minden alkalommal, amikor varázslatot mondasz, a stressz miatt más lénynek, aki 20 lábra közelíti meg a falat, vagy ilyen közel
varázslatszintenként 1d10 nekrotikus sebzést szenvedsz. Ez a kezdi a körét, és képes azt látni, sikeres Állóképesség
sebzés semmilyen módon nem csökkenthető vagy előzhető meg. mentődobást kell dobnia, különben 1 percre megvakul.
Ezen kívül az Erő értéked 2d4 napig 3-ra csökken, ha nem 3 vagy A fal hét rétegből áll, mindegyiknek más-más színe van.
annál alacsonyabb. Minden egyes olyan nap után, amit Amikor egy lény megpróbál belenyúlni a falba vagy áthaladni
pihenéssel és csak könnyű tevékenységgel töltesz, a hátralévő rajta, akkor ezt rétegenként egymás után teszi a fal összes rétegén
gyógyulási időd 2 nappal csökken. Végezetül ha stresszt keresztül. A lénynek Ügyesség mentődobást kell dobnia, ahogy
szenvedsz, 33 százalék az esélye annak, hogy soha többé nem eléri vagy áthalad az egyes rétegeken, különben az adott réteg
leszel képes kívánságvarázslatot varázsolni. hatásait kénytelen elszenvedni az alábbiak szerint.
A falat rétegenként lehet lerombolni sorrendben a vörös
Meteorraj színtől az ibolyaszínig. Minden réteghez a megfelelő eszközt kell
Meteor Swarm használni. Ha egy réteg egyszer megsemmisült, az a varázslat
9. szintű evokáció hatóidejéig így is marad. Az antimágikus mező nincs a falra
Mágus | Varázsló
hatással.
Varázslási idő: 1 akció Vörös. A lény sikertelen mentődobás esetén 10d6 tűzsebzést
Hatóidő: Azonnali szenved, amelyet a sikeres mentődobás felez. Amíg ez a réteg
Hatótáv: 1 mérföld a helyén van, a nem mágikus távolsági támadások nem
Komponens: V, Sz tudnak áthatolni a falon. A réteget legalább 25 fagysebzéssel
lehet megsemmisíteni.
Lángoló tűzgolyók zuhannak a földre négy különböző pontra, Narancs. A lény 10d6 savsebzést szenved sikertelen mentődobás
amelyeket a hatótávon belül látsz. Minden lénynek, amely az esetén, sikeres mentődobás esetén feleannyit. Amíg ez a réteg
általad választott pontoktól lévő 40 láb sugarú körben áll, a helyén van, a mágikus távolsági támadások nem tudnak
Ügyesség mentődobást kell dobnia. A gömb behatol a sarkok áthatolni a falon. A réteget erős szél képes megsemmisíteni.
mögé is. Sikertelen mentődobás esetén a lény 20d6 tűzsebzést és Sárga. A lény 10d6 villámsebzést szenved sikertelen mentődobás
20d6 zúzó sérülést szenved, sikeres mentődobás esetén esetén, vagy feleannyit sikeres mentődobás esetén. Ezt a
feleannyit. Ha egy lény olyan területen áll, ahol egynél több réteget legalább 60 energiasebzéssel lehet elpusztítani.
tüzes robbanás hatna rá, akkor csak az egyik hatását kell Zöld. A lény 10d6 méreg sebzést szenved sikertelen mentődobás
figyelembe venni. A varázslat kárt tesz a területen lévő esetén, vagy feleannyi sebzést sikeres mentődobás esetén. A
réteget egy 5. szintű Átjáró (Passwall) varázslat, vagy egy
84
9. szintű varázslatok
Valódi feltámasztás
True Resurrection
9. szintű nekromancia
Pap | Druida
86
Kifejezések fordítása
Állapotok
Képzettségek
88
Akciók
Kasztok
89
Nevek
Egyéb kifejezések
90
Verziókövetés
91