7.

TÉTEL:

Boldogság- és magány felfogás, az irányzatok és a műfajok terén jelentkező stílusszintézis Csokonai Vitéz
Mihály költészetében

Élete:

1773, Debrecen

debreceni református kollégium

alig 21 évesen már ott is tanított

1792-től Kazinczyval levelezett → poeta natus és poeta doctus alakja is kibontakozott

1794-től a poétai osztály vezetésével bízták meg

végül kicsapták, mert végignézte a Martinovicsok kivégzését

Sárospatak: jogot hallgatott, de felfüggesztette tanulmányait 1796-ban

1796: Pozsony: Diétai Magyar Múzsa elindítása → nem sikerült → 1797: Komárom, támogatókat keres a
verses laphoz → Vajda Julianna (Lilla), elvett egy másik férfit

Csurgó: helyettes tanári állás

1802: leégett a házuk, szinte földönfutóvá téve Csokonait

1805: meghal tüdőgyulladásban

Csokonai a magyar felvilágosodás legnagyobb költője. Korának minden jelentős irányzata, eszméje hat rá.

Költészete:

barokkos hagyományból indult el

tanulás során elsajátította a klasszicizmust is

rokokó: anakreoni dalok vidám életérzése

Rousseau-i szentimentalizmus

hangnemek sokfélesége

1790-es évek: pictura (leírás) + sententia → ezeket egyszerre használta föl = filozófiai lírák

felvilágosodás főbb gondolatait taglalja

pl.: Konstancinápoly, Az estve

2 fő irányzata a felvilágosodásnak: egyházellenesség + racionalizmus (Voltaire)

Az estve:

Rousseau felfogását tükrözi

keserű társadalombírálat

természet romlatlansága <-> emberi társadalom romlottsága

minden ember egyenlő jogokkal születik

A boldogság:

anakreoni dal, rokokó

ez a stílusirányzat számára a szépséget és a boldogságot jelentette

fő témája: boldog és viszonzott szerelem

zeneiség, könnyedség, báj jellemzi

bemutatja az abszolút boldogságot

virágmetaforák

Tartózkodó kérelem is ilyen

A reményhez:

elbúcsúzik mindattól, ami kitöltötte életét (remény, szerelem, költészet)

ellentétekre épülő vers

fájdalmas monológ

2. versszak: a tavaszi virágoskert → élete bizakodó, reményteli korszaka

3. versszak: előző képsort megfordítja → a kert téli pusztulása → reményei, álmai összeomlása

4. versszak: halálvágy

A tihanyi ekhóhoz:

témája: saját magányossága

szentimentalizmus
költői monológ

azért fordul az istennőhöz, mert nincs olyan, aki megértené őt → magánya a társadalom keserű kritikája

saját keserves sorsát állítja szembe a füredi mulatozókéval

1.-6. versszakig panaszkodik, aztán öntudatos, rejtett büszkeség jellemzi a verset

egyedüllét: erkölcsi választás, elvonult a romlott társadalomtól

7.-10- versszak: fájdalmas lemondás

Stílusszintézis:

Költészete rendkívül széles skálán mozog: verseiben fellelhetõ a kor valamennyi mûvészeti törekvése. A
különbözõ stílusirányok nem egységbe forrasztva, hanem egymás mellett és után élnek nála. Egyszerre
volt született õstehetség (poeta natus) és az esztétikai tudományokban jártas tudós költõ (poeta doctus).

A barokkos hagyományból indult el, magába szívta a klasszicizmus elemeit is, de ott él költészetében a
rokokó a maga kellemvilágával, kecsesé miniatûr formáival és sajátos örömkultuszával s ennek egyik
kiágazásaként az anakreoni dalok (népiesség) vidám életérzése. 1795-ig nagy költõi erõvel szólaltatta
meg a francia felvilágosodás legfõbb eszméit s élete vége felé hangot kap költészetében a rousseau-i
szentimentalizmus panaszos hangja, magányba menekülõ kiábrándultsága, halálvágya is.