3.

TÉTEL:

A hazai viszonyok bemutatása és kritikája a „magyar ugar” jegyében Ady Endre költészetében

Alföld → ősmagyar jelkép, ősi nomád lovas élet szimbóluma

Adynál → elátkozott föld, csak gazt terem, rajta minden pusztulásra van ítélve

Kritikus, indulatos nemzetbírálat

Ugar: felszántott, bevetetlen terület, amit pihentetnek <-> kihasználatlan lehetőségek szimbólumát
mutatja be

Kérdéses, hogy a lírai én emelkedik-e felül a romláson, vagy a gaz húzza le a költő “kételkedő magyar
lelkét”

Lendületes indítás: “elvadult táj” + fölényeskedőn, az ugart lenézve beszél (“ez itt a magyar ugar”)

Felfedező hangra vált, “lehajolok a szent humuszig” → egyszerre jelenik meg az alázat és a csüggedés

Pesszimista magyar kétségbeesés hangjára vált, “hát nincsen itt virág?”

“Ős buja föld” → kínálkozó lehetőségek területe, ami kihasználatlan kopárságként komorodik

“Régmúlt virágok illata bódít” - visszavágyik abba az időbe, amikor még virágzott a nemzet

A vers vége: elfáradó, kiégő, önfeladó bukás → “Csönd van… a muhar befed” → a lírai én elhullik, elvész
ebben a züllött gazban

A költő belesimul a közönségességbe => lelkesítés + tettek helyett sajnálkozik és magával húzza az olvasót

A szél csak “kacag” a nagyravágyó álmok láttán, és tovább suhan

Rengeteg fokozás, felsorolás → mintha színes, tarka rétet írna le, azonban ez itt nem stilisztikai hiba,
hanem költői eszköz

Nagyon felkavarta a kortárs irodalmárokat → szidták Adyt, de sokan látták az ugaros képben a nagy
lehetőségek szinonímáját

Móricz: “A költészet számára Ady fedezte fel a magyar ugart”