Arany János - Szondi két apródja

Arany János Petőfi Sándorral együtt teremti meg a népi alapú magyar költészetet, amely később
egyre jobban csa kivirágzik a magyar irodalomban. Kosztolányi Dezső szerint” Ő maga a
magyar nyelv”, új szavakat alkotott, tudatosan alkalmazta költészetében a népnyelvet és a népi
líra sajátosságait. Érezte a közvetlen megszólalás fontosságát poétikai szempontból azonban nem
ragadt le ott és tovább tudott lépni a szimbolizmus irányába.

Arany János Szondi két apródja című műve 1856 júniusában íródott romantikus történelmi
témájú ballada amely egyesíti magában a három műnem jellemző vonásait. Epikus elemek a
szereplők a tér és időszerkezet, illetve a cselekmény. Lírai elemek a tájleírások a szóképek és
stílusalakzatok, illetve az, hogy verses formában írodott. Drámai elemek a magyarok és törökök
közti konfliktus, a párbeszéd és maga az, hogy az egész mű egy tragédia. A ballada népköltészeti
és műköltészeti kisepikai műfaj, amely lírai és drámai elemeket is tartalmaz. Greguss Ágost
szerint: „tragédia dalban elbeszélve”. A balladákra jellemzően folyamatos történetmondás zajlik
a műben. Részletesebben betekintve a balladák világába rájövünk, hogy ez az alkotás egy
műballada. A népballada a középkor végén alakult ki. Ennek a műfaji jellegzetességeit követte a
szentimentalizmus és a romantika népköltészetkultuszával összefüggésben kialakuló műballada.
Arany János a romantika korszakában alkotott így műve a műballadákhoz sorolható be.

A mű fő témája a hazához és maga Szondi Györgyhöz való hűség. Természetesen a hősiesség is

nagy szerepet kap a balladában. Mindezt a két dalnok példázza, hiszen ők a ballada meg nem
nevezett hősei. Emelett Szondi György is maga a hősiesség jelképe, mert halála végéig védte
Drégely várát. A mű fő helyszíne Drégely vára és annak romjai. Drégely 1544 óta végvár volt, az
Ipolyon túli gazdag bányavárosokat védte. A várat Szondi György védte, ő volt a parancsnok
ámbár csak 146 katona állt rendelkezésére. 1552-ben Ali budai pasa 12-14 000 fős hadsereggel
vonult fel Drégely várának ostromára. Így az erőviszonyok eléggé kiegyenlítetlenek voltak.

Címe témamegjelölő, mivel az egész mű a két dalnokról és az ők hősies cselekedetéről szól. A

mű egyben romantikus és realista jegyeket is hordoz magában. Maga a főszereplők kiléte is egy
realista vonás a műben, hiszen nem nagy rangú emberek, csupán dalnokok azaz típushősök.
Ámbár Szondi György is megjelnik a műben ami inkább már egy romantikus vonás, mert ő egy
híres történelmi személy. Szondi György figurája gyakori témája volt már a reformkori
balladaírásnak is. Ahogyan már említettem ő maga az önfeláldozás, hazaszeretet és hősiesség
mintaképe. A társadalmi rétegek ábrázolása is egy realista vonás. A balladában a két nagy
társadalmi réteg a magyarok azaz Szondi és csapata és velük szemben állnak a törökök Ali pasa
és katonái. Köztük igen nagy a társadalmi különbség, Arany János nagyon jól rávilágit arra, hogy
a konfliktus eredete éppen a társadalom, esetünkben a törökök. A legnagyobb probléma az
egyenlőtlenség és a törökök elítélendő magatartása. A török katonák valójában csak félelemből
és a várható jutalom miatt probáljál elcsábítani a két dalnokot, nem ismerik a valódi hűséget,
hiszen csak a haszon miatt engedelmeskednek. Bármit megtennének céljuk elérése érdekében.
Ezzel szemben a magyarok vagyis a dalnokok szeretetből fakadóan hűségesek, hűségesek a
hazához, Szondihoz. Ez is igazán jól megmutatja azt, hogy a két társadalmi réteg mennyire is
eltér egymástól.

A ballada két szálon fut, egyik szálon a törököket hallhatjuk akik éppen megprobálják
átcsábítani magukhoz az apródokat. A törökök megszólalása mindig idézőjelben van, például:
„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant

Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:

Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,

És pengeti, pengeti, sírván:”

A másik szálon az apródok vannak jelen akik nem hagynak ennek a csábításnak, az ő
megszolalásuk már nincs idézőjelben

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,

És pattog a bomba, és röpked a gránát;

Minden tüzes ördög népet, falat ont:

Töri Drégel sziklai várát.

A balladára jellemző az, hogy elhallgat bizonyos dolgokat vagyis megjelnik ezáltal a balladai
homály. Főként időbeli kihagyások vannak nem ír le teljes pontosággal minden történést inkább
csak sejtet.

A mű első két szakasza bemutatja a tájat, utal az előzményekre. Megjelenik a drégeli rom, a
hegyorom és a völgy. Ez ellentétet is vonz magával, hiszen a várrom és Szondi sírja (ami a
hegyoromnál van) mutatja a jelent és közel múltat, illetve mindez fent van a magaslatban a hegy
tetején ezzel is azt érzékeltetve, hogy fennséges és magasztos halált szenvedett Szondi. Ezzel
szemben lent van a völgy ahol a törökök éppen győzelmi ünnepet ülnek. Mindezzel kialakul
számunkra az értékrangsor. Tehát ellentétek sora követi egymást fent-lent, gyász-zsibongás.

A további szakaszokban a török szolgák és Szondi apródjainak párbeszédét olvashatjuk, a két fél
váltja egymást a társalgásban. Ámbár a magyarok mintha meg sem hallanák a törökök csábító
szavait, csakis a múltról beszélnek, a számukra vesztes csatáról, mindvégig hűségesen kitartanak
hazájuk mellett. A törökök azonban folytosan probálják különböző eszközökkel átcsábítani
magukhoz a dalnokokat Ali parancsa miatt ahogy azt megtudtuk már. Hízelegnek is
megprobálják őket megkaparintani:
„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,

Mit csak terem a nagy szultán birodalma,

Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...

Ali győzelem-ünnepe van ma!”

A török pasa kincseivel incselkednek előttük, de ez sem rendíti meg a dalnokokat. Majd amikor
aztán a törökök rájönnek, hogy nem sikerül mindez, mintha ők is belátnák, hogy mekkora hős is
volt Szondi és néhány szó erejéig ki is fejezik tiszteletüket, bár ez nem tart sokáig mivel félnek
Alitól.

„Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,

Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!

Én láttam e harcot!... Azonban elég:

Ali majd haragunni fog érte.”

A dalnokok döntéskényszer előtt állnak, hiszen ahogy már megtudtuk Szondi nem hagyta két
dalnokát meghalni, hanem rábizta őket Alira. Két lehetőségük van alkalmazkodnak a
hatalomelvű külső világhoz, vagyis feladják hősi múltukat és csatlakoznak Alihoz és táborához
ezzel elárulva hazájukat és Szondit is egyaránt. Vagy megőrzik belső szabadságukat és hűek
maradnak a hazához és egykori parancsnokukhoz aki hősi halált halt. Szemmel láthatóan a
narrátor jobban azonosul a dalnokokkal, ez arra enged következtetni minket, hogy Arany János
szubjektíven látta a dolgokat. A 19. Versszak igazán kiemelkedő mivel a dalnokok átkot
mondanak Szondi gyilkosára, ez pedig azt sugalja, hogy nem fognak átállni a törökökhöz, hanem
halálukig hűek maradnak.

Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;

Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

Ki miatt lőn ily kora veszte!

Az ötödik versszak amely így szól:

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,

Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:

Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!

Meg nem marad itt anyaszülte.

A három pont azt jelzi, hogy a dalnokok régóta siratják Szondit. Illetve sejteti azt is, hogy már
előtte elhangzott valami amiről mi olvasok nem szerzünk tudomást. Tehát szemmel láthatóan
megjelenik a balladai homály.

Mivel a műben vannak lírai vonások is ez magával vonza azt, hogy vannak benne szóképek és
stílusalakzatok, például:

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom” -megszemélyesítés

„A kopja tövén, mintha volna feszűlet”. -hasonlat

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs” -felsorolás

„Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála” -metafora

„kifogytok-e már

Dícséretiből az otromba gyaurnak?”- költői kérdés

Mindezek segítenek az érzelmek átírányításába az olvasó felé.

Összeségében Arany János - Szondi két apródja című balladájában a szereplők tudatosan és
részletesen vannak felépítve. Példát mutathatnak számunkra mai embereknek is a hűség fogalmát
értelmezve