A korszerű differenciálás gyakorlata a német órákon

Ötödik éve tanítok német nyelvet a nagykőrösi Arany János Református Általános Iskolában.
Sokáig nem éreztem szükségesnek, és nem alkalmaztam túlzó mértékben a differenciálást.
Talán azért nem, mivel az idegen nyelv tanulásának kezdeti erős motiváló hatása, a színes
érdekes tankönyvek, a gyerekek számára újszerű hanganyagok, annak hozzájuk közel álló,
érdeklődést felkeltő tartalma, a kezdő tananyag könnyen elsajátíthatósága még a tanulási
nehézségekkel küszködők, az órákon esetleg rendetlenkedők számára is vonzóvá tette az
német órákat. Szívesen jártak rá, és mindezek következtében sikeresebbek voltak, amely
jegyeikben is megmutatkozott. Általában 3. osztály második félévétől az érdekesség,
újdonság, játékosság mellé a tudatos, rendszeres tanulást igénylő szótanulás, a néha kissé
unalmas nyelvtan, a beszéd és szövegértés fejlesztése került a középpontba. Ekkor
szembesültek tanítványaim igazán a nyelvtanulás nehézségeivel, sokuknál a többi tantárgyhoz
hasonlóan gyakorivá vált a nem tanulásból eredő kudarcélmény, az azt erősítő gyenge
érdemjegyek és a mindezekből természetesen következő érdeklődésvesztés. Számomra is
ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy meg kell előznöm a kezdeti felfokozott érdeklődés után
jelentkező hullámvölgybe kerülést, az egyéni különbségekből adódó nehézségek és
következményeik hatásának csökkentését. Ezt pedig csakis differenciált tanulásszervezés
bevezetésével lehetséges megtennem.

Iskolánkban heterogén csoportbontásban tanítjuk az idegen nyelvet, amelyek egy osztály

tanulóiból alakulnak. Az én csoportom rendkívül heterogén, a nehezen tanuló gyerekektől a jó
nyelvi képességekkel rendelkező, a tartósan hiányzó, ezáltal lemaradó gyerekeken át a
végletekig visszahúzódó, félénk gyerekekig nagyon széles a skála. Abban azonban
hasonlítanak, hogy nyitottak, fogékonyak az újra, és rendkívül elfogadók egymással szemben,
amely megkönnyíti számomra a csoport kezelését.

Elsőként a differenciált tanuláshoz elengedhetetlen szokásokat kellett kialakítanunk: meg

kellett tanítani, és el kellett fogadtatnom velük, hogy egy időben nem mindenki ugyanazt a
feladatot végzi, és én nem mindenkivel foglalkozom. Nehéz volt rászoktatni őket, hogy amíg
én egy kis csoporttal, vagy csak egy-két gyerekkel foglalkozom, ők a saját feladatukra
tudjanak koncentrálni. A gyerekeket és szülőket egyaránt meg kellett arról győzni, hogy a
munkafüzetben kitöltetlenül maradt feladat nem azt jelenti, hogy a tanuló nem csinált, vagy
mi nem csináltunk semmit.
Az idegennyelvórák egyik gyakori eleme volt eddig is a páros és a csoportmunka. Erre a
tankönyv is bőven ad lehetőséget, és magam is szeretem csoportokban tevékenykedtetni őket.
Az új olvasmányokat szinte mindig ilyen módon dolgoztuk föl, egymásnak átadva az
irányított kérdésekkel segített tartalommegértést. A kooperatív tanulás módszertani elemeinek
tudatos beépítésével sokkal hatékonyabbá vált a korábban használt csoportmunka. A
csoportokat, működtető szerepeket a nyelvtanulásnak megfelelően alakítottuk: szótározó,
írnok, felolvasó, tolmácsoló stb. Ezek a szerepek a differenciált fejlesztés eszközei is egyben.

Gyakran adok olyan feladatot, amelynek során bizonyos témakörökkel kapcsolatos saját és
egymás tudásáról, tájékozottságukról felmérést kell készíteniük (például napirend, háziállatok,
kedvenc tantárgyak stb.). Az eredményeket ők összesítik, és ismertetik a többi csoporttal.
Ezek a felmérések segítik a differenciáláshoz nélkülözhetetlen reális ön-és egymás
ismeretének alakulását, és ezenkívül nekem is nagyon fontos információkkal szolgálnak. Az
így alakuló önismeret erős motivációt jelent a saját és a csoportfeladat elvégzéséért vállalt
felelősség alakulásában is.

A következőkben a differenciált tanulásszervezéssel kapcsolatos néhány tanítási órámból

szeretnék részleteket bemutatni.

1. óra

Ezen az órán ráhangolódtunk a következő új témára, amely a képesség kifejezése jelen

időben. Tulajdonképpen alkalmas téma a korszerű differenciálással történő fejlesztésre, mivel
már 4. osztályban megalapoztuk a mondatstruktúrákat. Átlapoztuk a könyv témával
kapcsolatos oldalait, felelevenítettük a szükséges szókincset, meghallgattuk a bevezető
párbeszédet, amely tartalmazza az új nyelvtani egységet. Táblázatban rögzítettük az állító és
tagadó mondatok felépítésének struktúráját minden számban és személyben. Ez nagyon
könnyen ment, mivel már csak rendszereznünk kellett mindazt, amit 4. osztályban
begyakoroltunk. Megbeszéltük az új differenciálási technikákat, amelyeket alkalmazni
fogunk. Kiemelten foglalkoztunk az önellenőrzéssel. Megbeszéltük a csoportalkotás
lényegét, szükségességét, kivitelezését stb.
2. óra

Ezen az órán vezettem be a rétegmunkát. A gyerekeket olvasási és kiejtési készségük szerint

soroltam rétegekbe. Ennek megfelelően a lendületesen olvasók párban gyakorolhatták az
előző órán megismert párbeszédet, majd önállóan dolgoztak a munkafüzetben. Nagyon szépen
végezték az önellenőrzést, betartották a megbeszélt szabályokat. Egyszerre legfeljebb ketten
voltak az ellenőrzőlapnál. Becsületesen ellenőriztek, mert hibáik száma és minősége reális
volt. A lassabban, hibákkal olvasók velem dolgoztak. Együtt gyakoroltuk az előző órai
párbeszédet. Számomra nagyon tanulságos volt, mert most szembesültem a problémák valódi
mivoltával. Úgy éreztem, hogy korábbi olvasási gyakorlataink során elvesztek a hibák és az
azokat hordozó tanulók a jók árnyékában. Most azonban alapos munkát végeztünk, nagy
biztonsággal kezelték a szöveget. Az volt az érzésem, hogy sokkal felszabadultabbak voltak,
pedig ez nem volt jellemző rájuk. Az óra végén a németet nagyon nehezen tanuló kislány azt
mondta, hogy ez az óra sokkal jobb volt, mint máskor. A nélkülem, önállóan dolgozók is
remekül dolgoztak, rendesen elvégezték feladatukat.

3. óra

A tegnapi alapos gyakorlás után ma értékeltük a nehezebben olvasók szövegolvasását.

Nagyon szép jegyek születtek. Ezen az órán a szókincs biztonsága alapján két rétegbe
soroltam a tanulókat. A bizonytalankodókkal az alapszókincset szándékoztam gyakorolni,
hiszen ez a biztos tovább haladás feltétele. Ennek érdekében a nagy népszerűségnek örvendő
„hallod-mondod” szójátékot játszottuk. Ez a játék elsősorban lexikai ismereteket,
koncentrációt, egymásra figyelést igényel. Előnye, hogy egy időben hallják és látják a
szavakat, és oda-vissza kell alkalmazni a nyelveket. A kiejtéssel nem volt gond, ügyesen
javították egymást, így nyugodtan magukra hagyhattam őket. A másik „réteggel” a kérdő
mondatok struktúráját rögzítettük, aztán alaposan begyakoroltuk őket. Mindkét „réteggel”
sikerült a tervezett feladatokat elvégezni. Ha jól alakítom a rétegeket, mindenki a neki
megfelelő helyre kerül, és annak megfelelően kapják a feladatokat, akkor biztonsággal,
hatékonyan dolgoznak. Sok múlik rajtam. Az ellenőrzőlap a pedagógus által kitöltött
megoldókulcs, amellyel összehasonlítva ellenőriznek a gyerekek. Hibáikat az ellenőrzőlapon
monogramjukkal ellátva jelzik.
4. óra

A ráhangoló körök után – amelyben gyengélkedő tanulóim is bizonyíthatták, hogy az

alapszókincsben már ők is biztonsággal mozognak, a szárnyaló csapat kérdezni tanította őket.
Párban szókártyákat kaptak, amelyek alapján kérdéseket kellett megfogalmazni és
válaszolni rá. Természetesen és magától értetődően ragadt rá a kérdésalkotás azokra is,
akikkel előző órákon még csak a kijelentő mondatot gyakorolhattuk. A feladat végén maguk
tudták megfogalmazni a kérdésfeltevés szabályait. Könnyedén és élvezettel használták a
nyelvet értelmes és valódi szituációkban. A legjobban az lepett meg, hogy a „tanító csapat”
tagjainál a lekezelő viselkedés legapróbb jelét sem lehetett tapasztalni. Igazi együttműködés
alakult ki a gyerekek között, a „gyengébbek” sem feszengtek, hiszen az előző órán
biztonságossá tett szókincsük magabiztossá tette őket.

5. óra

Ezen a foglalkozáson az eddig tanultakat alkalmaztuk, „háromlépcsős interjú” -val. A

párokat úgy alakítottam, hogy egy biztos és egy bizonytalanabb tanuló kerüljön egymás
mellé. Hívóképek segítségével interjút kellett készíteni társukkal, majd a válaszokat ismertetni
kellett a csoport másik párosával. A feladat meglehetősen összetett, amelynek elemeit már
külön-külön begyakoroltuk. Első lépésben a kép segítségével felidézték magukban a
megfelelő lexikai egységet, majd meg kellett fogalmazniuk egy-egy kérdő mondatot. Második
lépcsőben feltette az egyik gyerek a kérdést, a másik válaszolt, majd fordítva. A válaszokat
leírták maguknak, ami segítette a harmadik lépést. Ekkor a gyerekek a párjuk által adott
választ ismertették a csoporttal. Ez az utolsó lépés nem ment könnyen, sok volt az
anyanyelven folytatott vita a visszaadott válasz pontosságát illetően. A válaszokból összeállott
információkat nagyméretű plakátokon összegeztük.

6. óra

Ezt az órát teljesen a kooperatív tanulás jegyében szerveztem. A kerekasztalmódszerrel

dolgoztunk. Berendezési tárgyak nevét kellett gyűjteni. Rendkívül hasznos volt számomra,
mert a lapra pillantva azonnal felmérhettem, hogy mire emlékeznek a gyerekek, és milyen a
helyesírásuk. A közös, hangos ellenőrzés során a „ja, tényleg!” típusú mondatok gyakran
hangzottak el. A csoportok egy lakás bemutatásával foglalkozó szöveg feldolgozásával
folytatták a munkát. A szöveg tipográfiailag két jól elkülönülő részre tagolódik, amelyet páros
mozaikban dolgoztak fel. A feldolgozás kérdések alapján történt, ezeket németül kapták, a
válaszokat a szövegben találták meg. A feladat lényege az volt, hogy a válaszokat
mindenkinek tudnia kellett. A megtalált válaszokat ismertették egymással, majd
memorizálniuk kellett. A csoport felelős volt azért, hogy valóban mindenki tudja a válaszokat.
Első lépésben mindenkinek meg kellett keresnie a kérdésekre a válaszokat, és páros
munkában ellenőrizni egymás munkáját. Majd a csoporttal való megosztásnál mindenkinek a
párja által megtalált választ kellett ismertetnie. Ezzel is erősítem az egymásra figyelést. A
csoport tagjai a középre helyezett nagyobb méretű papírlapra sorban egymás után, a
feladatnak megfelelően egy berendezési tárgy nevét írják fel. Minden gyerek saját színű
filctollal ír. Azt pedig, hogy mindenki tudja a választ, diákkvartettel ellenőriztem.

A diákkvartett egy véletlenszerű válaszadáson alapuló ellenőrzési módszer. Lényege, hogy a

tanár vagy a társak által feltett kérdést megválaszolja a csoport, ellenőrizve, hogy mindenki
biztosan tudja a választ. Majd kihúzzák a válaszoló nevét, betűjelét vagy számát, aszerint,
hogy mit használnak éppen. Még biztonságosabbá lehet tenni, ha a kihúzás után a csoport
még egyszer ellenőrzi, hogy a válaszoló tudja-e a választ, hiszen a pontot, ha éppen
használják az értékelésnél, a csoport, és nem az egyén kapja.

Úgy értékelem, hogy összességében eredményesen alkalmazom a korszerű oktatás

módszertanát. Folyamatosan gyűlnek tapasztalataim, amelyek alapján a szükséges
változtatásokat megtéve hatékonyan tudom alkalmazni a módszereket a jövőben is.