You are on page 1of 2

Óraterv 1.

-Reflexió

Az első óratervemet a tematikus tervem 8. órájához írtam, mely a didaktikai célokat tekintve
új ismereteket kialakító és feldolgozó óra. Az óra témája „Eu- eu”, bemutatása, hangoztatása,
olvasása, írása volt. Nemcsak a német nyelvből tanult korábbi ismeretekre, hanem a diákok
környezet órai, természettudományos ismereteire is alapoztam az óraterv elkészítésénél,
hiszen az új szereplő bemutatása kapcsán előkerült Németország, Európa, euró, mint
fizetőeszköz.

Úgy éreztem, hogy a ráhangolódás után a tanóra célját sikerült tudatosítanom a tanulókkal.
Átbeszéltük, hogy mi várható ezen a tanórán, hogy felkeltsem az érdeklődésüket a téma iránt,
egy játékkal indítottam az órát.

Az új ismeret feldolgozásának menetét már ismerik a tanulók. Hiszen az ABC-n szinte végig
értünk. Felimerés –tudatosítás –hangoztatás-olvasás-írás- gyakorlás az órák menete. Én-
közösen-egyénileg oldják meg a feladatokat. Hang-betű-szó-szószerkezet-mondat-szöveg –
mely a fokozatosság elvét követi.

Az óra túlnyomó részében a frontális osztálymunka uralkodott, mivel ez egy új ismeretet


feldolgozó óra volt. Megjelent mellette az egyéni és páros munka is a tanulók érdeklődésének
fenntartása érdekében. Nem sajnáltam időt adni a tanulóknak egyénileg a megoldásik
felolvasására. A tanulóknak nehézséget okoz még 8. osztályban is a DSD I típusú
nyelvvizsgán a prezentálás. Így már 2. osztályban fokozatosan készítem fel a tanulókat a
prezentálásra. Eleinte párosan, egyszerű mondatokkal, majd az évek során egyre hosszabb
ideiég és egyre hosszabb szövekeket kell prezentálniuk. Páros munkában interjúkat kellett
alkotniuk. Szeretnek párban tevékenykedni, maguk választották ki a szituációs partnereiket,
ezt élvezték, így engedtem a szabad párválasztást. Ami gondot okozott, az a többiek
meghallgatása türelmesen, a másik ember felé értő figyelemmel, aktív hallgatással fordulás.
Ezt mindenképpen fejleszteni kell ebben a nagy létszámú nyelvi csoportban..

Mint ahogyan a csoportprofilban is kifejtettem, vannak a csoportban olyanok, akik nem


szentelnek elég időt a felkészülésre, nem pótolnak hiányzás esetén. ezek a hiányosságok
nagyban látszódtak a tanulók olvasási készségei kapcsán.

Az óratervben kitűzött célokat nagyrészt sikerült megvalósítani, a tanórán a gyerekek


felszabadultan vettek részt.A tanóra végén az értékelésnél elmondtam a tapasztalataimat az

1
órával kapcsolatban, megemlítve a negatívumokat is: néha kicsit hangosak, türelmetlenek
tásaikkal szemben. A tanulók önértékelésére használt ikonokkal könnyebben fejezi ki magát
ez a generáció, így rendszeresen alkalmazom ezt a technikát is.

You might also like