You are on page 1of 2

magyar romantika
A 19.század első felében Mo-n is a romantika határozta meg az irodalom és a művészetek jellegét
egészen a század végéig.

A romantika feledatának tekinti:

- Nemzeti függetlenségi törekvések megfogalmazása- függetlenségi eszme = idegen elnyomás


ellen vívott harc
- A nemzeti irodalom és az irodalmi nyelv megújítását;
- A nemzeti múlt kutatása;

A romantika a széles közönséghez szól, ennek hatására kezd kialakulni Európa-szerte a közkultúra=
egyre több könyv és folyóirat jelenik meg ;

színházak nyílnak

egyre több emberhez jut el a kultúra.

A romantika korának fontos szakasza a reformkor. Pest-Buda a politikai élet színhelyévé válik.

Széchenyi István (1971 – 1860) 1825-ös fellépése a pozsonyi ,,reformországgyűlésen´´a nemzeti


haladást és a művelődést szolgálta. ( előtte 13 évig nem volt összehíva az országgyűlés) Ekkor
ajánlotta fel birtokainak 1éves jövedelmét egy magyar tudós társaság, az Akadémia megalapítására.

Kisfaludy Károly (1788-1830) a század eleji irodalmi élet központi alakja, aki nagy színpadi sikereinek
köszönhette népszerűségét. 18919-ben mutatták be A tatárok Magyarországon c. darabját, melyben
a magyar nemzet dicsőségét énekelte meg. Rövidesen Pest az irodalmi élet középpontjává vált. 1821-
ben Kisfaludy Auróra (hajnal) néven kétévente megjelenő zsebkönyvet indított, mely köré tömörültek
a haladó irodalmárok.

Az írók jelenléte meghatározó volt a közéletben. Kisfaludy halála után legjobb barátainak, az ún.
romantikus triásznak ( Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldi Ferenc) kezébe került szinte minden
hatalom az irodalmi életben.

1830-ban megkezdte működését a Magyar Tudományos Akadémia.

1837-ben megnyitotta kapuit a pesti Magyar Színház ( későbbi Nemzeti Színház), melynek első
igazgatója Bajza József.
Kossuth Lajos 1841 elején megindította az első politikai napilapot, a Pesti Hírlapot. Hamarosan
a Kossuth és Széchenyi között kirobbanó hírlapi vita kötötte le a közönség érdeklődését.

Széchényi István A Kelet Népe c. könyvében szállt vitába Kossuthtal.

You might also like