A RENESZÁNSZ KULTÚRA

A reneszánsz tudományos forradalmat, művészeti

átalakulást, megújulást hozó, meghatározó kulturális
mozgalom Európa újkori történelmének hajnalán. Egyben
művelődéstörténeti és művészettörténeti korszak is, amely a
középkor végét és az újkor elejét (korai újkor) felölelő
átmeneti időszakra esik. A reneszánsz kezdetét Itáliában a
14. század végére teszik, Európa többi részén csak később,
leginkább a 16. század elején kezdődik. A reneszánsz stílus
ezenkívül a művészettörténetben jellegzetes korstílust is
jelöl.
A reneszánsz megjelölést 1840 körül kezdték el
történészek használni, elsősorban az ókori – főleg római és
görög – klasszikus szövegek, ismeretek és ezek
hasznosításának művészeti és tudományos újra-
felfedezésére utal. A reneszánsz kort megelőző középkori
tudományokat ugyanis babonásnak, a művészeteket
primitívnek tekintették. Másodsorban ezeknek a szellemi
tevékenységeknek az eredményeként, az európai kulturális
élet általánosságban vett újjászületését is jelöli. A
történészek a reneszánsz fogalmát kiterjesztően értelmezik.
Váczy Péter, illetve Jacques Le Goff hangsúlyozzák, hogy a
hagyományosan a 14–16. századok közé tett reneszánsz
korszakát megelőzően is beszélhetünk reneszánsz
korszakokról: Karoling-reneszánszról, Ottó-kori
reneszánszról, illetve 12. századi reneszánszról.
A reneszánsz fokozatosan alakult ki különböző
helyeken és időben, így elindulása, ezáltal formálisan a
középkor vége nem kapcsolható meghatározott helyhez
vagy időhöz. Ezt a kort kétarcú kornak is nevezzük, mivel a
középkorból fejlődött ki, mégis az ókort utánozta. A
reneszánsz kort az itáliai reneszánsz nyitotta meg. 1420
körül Észak-Itáliából indult, központja Firenze volt. Később
terjedt dél felé, hogy Rómát is teljesen újjáformálja, a város
teljesen újjáépült. Itáliából terjedt el Európa többi részére. A
reneszánsz művészeti eljárásokat, miután megérkeztek
Európába, mindenhol a helyi körülményeknek megfelelően
fogadták és alakították át. A korszak híres festői, mint
Albrecht Dürer, Pieter Bruegel, id. Hans Holbein, Leonardo
da Vinci, Robert Campin, Jan van Eyck és Rogier van der
Weyden az új hatások mellett többnyire sokat megtartottak a
gótikus stílusból is, és ötvözték a stílusokat, amely folyamat
Hieronymus Bosch munkáin fedezhető fel a legjobban. Az
északi reneszánsz művészet, részben a reformáció
hatására, többet hagyott meg a keresztény
hagyományokból a klasszikusok mitológiákhoz képest, mint
az itáliai.
A legnagyobb különbség az északi és az itáliai
reneszánsz között a használt nyelv volt. Amíg az itáliai
humanisták a latin és görög nyelv használatával is a
múlthoz fordultak, az északiak inkább a szélesebb körben
befogadott anyanyelvükön alkottak.