A művészettörténet a középkort a Római Birodalom bukásától (476) kb. a 15. század
végéig Amerika felfedezéséig számítja (1492). A középkori zene időszakát 500-1400-ig számítják. A középkori művészet első szakasza a romantika nagyjából a 11. 12. században alakult ki Franciaországban és Itáliában. A korszak hatására kialakult a feudális rendszer Európában és megerősödött az egyház hatalma. A középkor zenéje főleg egyszólamú, a többszólamúság később alakult ki. A kereszténység a vallási szertartásokhoz is kapcsolt zenét, pl. görög himnuszok vagy a zsidók vallási liturgikus zenéje amiket gregorián énekeknek neveznek.
Másik nagy stílusirányzat a gótika, Észak- és Kelet Európában alakult ki, valamint Franciaországban.
A 16. században Európa-szerte felkelések jelzik a feudális rend válságát, az egyház
hatalma megingott. Fellendülnek a művészetek és a természettudományok, elterjed egy új eszmei áramlat, amiben mindennek a középpontjában maga az ember áll. A reneszánsz "újjászületést" hozott. A reneszánsz (1400-1600) változást hozott mind a vallásos, mind pedig a világi zene terén. Az a capella (kíséret nélküli) énekkari szerkesztés máig élő hagyománya ekkor virágzik ki Európában. A közkedvelt kóruséneklés ebben a korban helyet kap a templomban, a színpadon, az utcán, egyszóval mindenütt. Páratlan szépségű kórusművek születtek, amire jellemző a harmóniák egyszerűsége. A vallásos zene uralkodó műfajai a mise és a motetta. Ezek alapjául szolgáló egyszólamú dalokat polifonra írták át, aminek jellemzője, hogy a szólamoknak önálló szerepe, dallambevezetése van ellenpontozás szerint.