Vezetői Stílusok

Egy visszaemlékezéssel kezdek: amikor huszonévesen előszőr írhattam a titulusomba,

hogy ‘vezető’, akkor élt a fejemben egy kép, hogy milyen is ‘A VEZETŐ’ – így,
csupa nagybetűvel, mert így azt is magában foglalja, hogy JÓ vezető is. Marketing
szakos közgazdászként végeztem, addigra már 6-7 éve mozogtam a multinacionális
világban, így meg voltam győződve róla, hogy ha valaki, akkor én biztosan tudom,
hogy milyen is a JÓ VEZETŐ.

Legalábbis elméletben… na de ugye, ha már valamit el tudsz képzelni (meg tudtad

álmodni), azt meg is tudod csinálni – Walt Disney is ezt mondta (még ezt is tudtam,
amit újfent egy ‘bizonyítéknak’ éltem meg a ‘ki, ha én nem’ állapotomban).

És hogy szerintem …

… Milyen a JÓ VEZETŐ?
 Legelőször is elképesztő módon csillog a szeme, szinte szikrákat hány a nap 24
órájában, mert annyira szuper lelkes és szenvedélyes, hogy lényegében nem is
alszik, így lehunynia sem kell a csillogó szemét.
 Hiszen miben is fáradna el? Azt csinálja, amit a legjobban tud: vezet! Őszintén,
szívből, szenvedélyből, belső tűzből és persze sok tudásból.
 Mert egy JÓ VEZETŐ az aztán MINDENT tud. De tényleg! Odamész hozzá, ő
rád néz és már válaszol a harmadik kérdésedre is, pedig még az első kettőt sem
tetted fel.
 A JÓ VEZETŐ elképesztő harmóniában van önmagával és a körülötte lévő
emberekkel: reggelente elsőként érkezik az irodába és mindig van ideje pár kedves
mondatot váltania mindenkivel, miközben a csillogás a szemében, a mosoly az
arcán egy percre sem lankad. Sosem látod őt türelmetlennek, idegesnek – hogyan
is lehetne, hiszen mindent tud, mindent kézben tart.
 A JÓ VEZETŐ amellett, hogy okos, szép is. Ha férfi, akkor ellenállhatatlanul
sármos, mosolya úgy ragyogó, hogy nem mesterkélt, lezser ám mégis kifinomult
eleganciával hordja a nyakában az ujjánál megkötött pulóvert a tengerészkék inge
felett, a keze ápoltan pasis, ujjai hosszúak és finomak, hangja bársonyos és hát az
ötletei! Uff, még pislogni is elfelejtek tőlük, olyanok! Az észjárása bitang jó, van
humora és amikor még az ajtóban is előre enged és közben rám mosolyog a
csillogó szemével, akkor már magamban hozzá is mentem feleségül. (Nem ér

kinevetni  )

És ha nő a vezető? Akkor meg 38-as méretnél biztosan nem hord nagyobb ruhákat,
 amik szolidak (mert nem kell neki a ’seggét kiraknia, hogy figyeljenek rá’), hiszen
nagyjából mindegy mit aggat magára, mert a teste tökéletes vonalait nem lehet
eltakarni egy zsákkal sem; haja dús, hullámos és neki nem csak a szeme csillog,
hanem a haja is. Valahogy nincs sosem rossz napja, legalábbis nem látszik rajta,
mert makulátlanul jelenik meg mindenhol, magassarkúban is remekül vezet (autót
is), hangja finom, szinte halk – de nem baj, mert amikor megszólal, akkor úgyis
mindenki rá figyel, mert olyan jókat mond, hogy a többiek leesnek a székről. A nő
vezető mesterien érzelmes, úgy szenvedélyes, hogy nem hisztis, hogy nem emeli
fel a hangját sosem, hanem csak hátradől a széken és megold.

MINDENT.
A tegnapot, a jelent és a jövőt is.

Mert érzi és tudja. A kettőt együtt.

MINDIG.

A nő vezető otthon is pont ilyen, hiszen van szerető családja, 2-3 gyereke, akik
egytől egyig remekül tanulnak, a ház otthon a minimál és az elegáns megfelelő
arányú kombinációjában van berendezve. Nincsenek szétszórt Lego darabok a
szőnyegben, amire éjjel ráléphetne – meg nem is járkál éjjel amúgysem, hiszen
úgy alszik, mint a tej. Egy boldog nő így alszik… Ez az egyik titka annak, hogy a
szeme alatt egész egyszerűen nincsenek karikák. Nem is kell neki bőrápoló, mert
belülről éli meg a szépséget, azt meg minek krémezni…
Napestig tudnám még írni, de alighanem kaptál mostanra egy jó kis ízelítőt abból,
hogy mi minden is volt a fejemben a JÓ VEZETÉSRŐL… És fejben amúgy annyira
könnyű volt ez! Nem láttam semmi nehézséget abban, hogy meg is valósítsam.

Magamat összefoglalva azt mondanám, hogy (látszólag) összetetten, ám valójában

EGYféleképpen képzeltem azt, hogy hogyan lehet JÓL VEZETNI és JÓ
VEZETŐNEK lenni. A fejemben megszületett pontjaimtól való eltérés nem volt
elfogadható számomra, amit úgy oldottam meg, hogy vagy ignoráltam az eltérést,
vagy az ’ebet a karóhoz’ fokozatban maradva nem tértem el egyáltalán a bennem élő
képtől.

És mivel több minden a valódi valóságomban is adott volt már addigra, azt
gondoltam, hogy nem lesz olyan nagy kunszt ÖRÖKKÉ megfelelni a saját
álomvezetőmnek.

Évekig nem is volt nehézségem ebből – tényleg.

Mármint tényleg nem vettem észre, ha volt   Több évig éltem a saját álmomat. És
sokáig nagyon is jól éreztem magam benne.

Míg aztán egy nap, a teljesítményértékelésemben olyat láttam, amit eddig sosem…

TÖBB ÉPÍTŐ VISSZAJELZÉST a 360 fokos részben (=amikor megkérdeznek

több más kollégát is, ‘peert’, hogy hogyan is látnak téged). Tilos volt ezt kritikának
hívni, de ez nem gátolt meg engem abban, hogy mélyen megsértődjek helyben és
azonnal.
Az építő visszajelzések arról szóltak, hogy felrótták nekem, hogy stresszes helyzetben
van, hogy ‘fejhangon kiabálok’ …hogy miiiii?? Én?! Neeeem, az kizárt! Bíró úr,
tiltakozom!
Meg hogy gyakran ‘elvonulok’, és van, hogy néha keresnek engem az
irodában… Hogy?! Már az is baj, ha dolgozom? Valamikor nekem is kell azt is… és
azt én nem tudok ricsajban, meg ha folyton megszakítanak, attól hamar ideges
leszek…ne mondd már, hogy te nem?!
Aztán még azt is mondták, hogy vannak emberek, akikkel nem tudok jól bánni, mert
más csoportok panaszkodnak, hogy az az EGY emberem nem jól teljesít. Ááááá – itt
valami tévedés van… és mindenkivel tök jóban vagyok, erre pont nagyon büszke
vagyok!!
Puffogtam (magamban is, meg hallhatóan is) hosszasan ezeken és azt terveztem, hogy
majd jól megkeresem azt, aki ezeket írta rólam és majd jól elbeszélgetek vele, mert
bár anonim a visszajelzés, azért nem vagyok hülye, pont tudom, hogy ki vagy kik
írhatták ezeket… Csak nem képzelik!

Aztán ebből nem lett semmi.

Nem lett semmi, mert az álombeli vezetőm, akinek akkoriban én magamat is

gondoltam, hazament és rálépett egy Legóra a szőnyegben. Ezt tudjuk, hogy
kijózanító hatású…

Piszkosul káromkodva (bizony…) volt alkalmam magamból kikiabálni a feszkót, ami

lehetővé tette, hogy józanul IS végiggondoljam a hallottakat.

Snitt.
Most 15 évvel később van. Bár az elrejtett Legókra a szőnyegben még mindig
hangosan reagálok, mostanra kijelenthetem, hogy az a régi visszajelzés egy fontos
momentum volt a vezetői életemben. Nem kizárólag emiatt kezdtem még
komolyabban (és egyben lazábban is) venni a vezetői létemet, önmagamat, de
mindenképp szerepet kap az életemben, hiszen kellett ahhoz, hogy ’felnyíljon a
szemem’.

Kezdetét vette a megfigyelés és a tanulás. Magamat is kezdtem egyre jobban

meglátni, majd megérteni is, aztán elfogadni, hogy van ’rés a pajzson’, meg van
olyan is, ami jól megy. De semmiképp sem csak az egyik, vagy csak a másik részem
létezik. Azaz egyszerre vagyok ’jó és rossz is’, vagy méginkább, pont olyan vagyok,
amilyen. Az álom-énem kezdett hús-vér formát ölteni, és egy teljesen emberi, és
(megkockáztatom) szerethető formát IS ölteni.
Mígnem magamtól is rájöttem arra, hogy lehet hosszabb távon is jól vezetni, hogy
messze nem csak egyféleképpen, és messze nem csak egy típusú, szabvány-ember
tudja ezt…
Vezetni nem kizárólag egyféleképpen lehet és nem kizárólag egy
típusú ember képes erre – ami egyenlő azzal, hogy NINCS
EGYETLEN univerzális vezetési stílus vagy mód, ami MINDIG,
MINDENHEZ és MINDENKI-HEZ(vel) passzol.
Ahogy az én magam összetettségét, hibáit ÉS erősségeit, működésemet kezdtem
jobban megismerni, úgy kezdtem magammal együtt a másokat is mélyebben
megérteni és rájönni arra, hogy ’ami nekem jó, az nem biztos, hogy másnak is
ugyanolyan jó’, és ha én kikérek magamnak valamit, attól az még lehet a másiknak jó,
ám kérhet ki mást magának, ami meg nekem oké.
Azaz azért, mert ösztönösen sok emberrel jól kapcsolódom és jól tudok
együttműködni és vezetni is őket, addig lesz olyan, akivel ez nem fog működni. És
nem azért, mert ő vagy én ’jobbak vagy rosszabbak’ vagyunk egymásnál, hanem
mert mások vagyunk és máshogy működünk, emiatt másra is van szükségünk
egymástól is.
Felcsillant bennem az a megértés, hogy akkor vagyok még jobb vezető, ha ezeket a
’másságokat’ érzékelem és inputként kezelve tudom a válaszreakciómat igazítani
úgy, hogy az jobban a közös együttműködésre és sikerességhez vezessen.
Megérteni látszottam, hogy amíg van egy ösztönös, velem született módja (ami persze
a nevelés és miegymás során kondicionált) módja, ahogyan viszonyulok az
emberekhez, addig meg tudok tanulni más formában is viszonyulni emberekhez,
ami történetesen jobb közös együttműködéshez vezethet.
Ekkor kezdtem felülírni magamban azt, hogy ’minden vezetőnek van egy vezetői
stílusa’ dogmát, mert igen, egy lehet és mindenkinek van is – csakhogy nem ettől lesz
igazán jó, hanem ha adaptívan, helyzethez, feladathoz ÉS az Emberhez IS tudja
azt igazítani.
Vagyis nincs olyan, hogy EGY JÓ vezetési stílus. Több ’stílus’,
vagy inkább módja van annak, ahogy viszonyulni lehet az
emberekhez – és egy JÓ vezető bizony ismeri és nem is fél
alkalmazni ezeket.
A saját bőrömet komolyan igénybe vevő példámon nevelődve elképesztően jól hatott
rám, amikor a szakirodalomban is ’bizonyítást’ kapott a ’felfedezésem’. A vezetői
továbbképzésemben ezért szerettem bele azonnal a Ken Blanchard féle Situational
Leadership metodikába is, amit azóta is nagyon jó szívvel és eredményekkel is tudtam
és tudok alkalmazni a coaching és tréning munkáimban is.
Goleman is (akit én csak az EQ atyjának hívok magamban), a Leadership that Gets
Results publikációjóban is pont arról ír, hogy egy középvezető vezetési stílusa 30%-
ban határozza meg egy vállalat jövedelmezőségét, ami túl magas arány, hogy ezt
csak úgy figyelmen kívül hagyjuk. Mert képzeljük csak el, hogy mekkora pénzeket és
energiát költ egy vállalat mindenféle költségcsökkentő módszerekre, a hatékonyság
növelésére, miközben egy inspiráló vezetővel mindezt a töredékéből meg tudná
valósítani!
Goleman 3 évig vizsgált 3000 középvezetőt az USA-ban, hogy megtudja: konkrét
vezetői viselkedésük szerintük mennyire van hatással a vállalatuk irányítására és a
jövedelmezőségükre.
És biztos sejted mostanra, hogy talált is valamit  Ezt foglaltam össze Neked egy
táblázatban
Vezetői Stílusok – Forrás: Goleman, Leadership that Gets Results

A megoldás? Váltogatni a vezetési stílusokat?

IGEN! Most már Goleman-on keresztül is értheted Te is, hogy a legjobb vezetők
akár többféle vezetői stílust is életre hívhatnak önmagukban és a csapatuk
tagjaiban – attól függően, hogy éppen mire van szüksége a csapatnak és a cégnek.
Goleman ezt hívja a vezetés megosztásának, ami az egész csapatot okosabbá,
erősebbé, mozgékonyabbá teheti. Ugyanakkor nagyon nehéz megmondani, hogy
mikor, milyen vezetői stílust használjuk középvezetőként.
Általában elmondható, hogy a jó vezető különböző vezetői stílusokat váltogat a
helyzettől és a feladattól függően. Néha csak egy jó szóra, egy apró elismerésre van
szüksége egy csapattagnak. Néha viszont egy új ötletet, egy új víziót kell állítani a
csapat egésze elé.
A jó vezető tehát mindig hosszú távra tervez.
Goleman szerint, ha egy középvezető a fenti vezetői stílusokat következetesen
váltogatja, akkor a csapata motiváltabb lesz, és mindenképpen jobb teljesítményt fog
nyújtani hosszú távon, legalább 1-3 év távlatában is!
Bizonyára ismered azt a mondást, hogy ’jó pap holtig tanul’, vagy azt hogy ’okos
ember MÁS hibájából’ tanul, amennyiben bármelyiket is osztod és lelked mélyén
egyezel a mondanivalójukkal, akkor ne habozz jobban megérteni önmagadat a vezetői
énedet és másokat!

Ne habozz folytatni a tanulást, amit talán már el is kezdtél és még most foglalj egy 60
perces díjmentes coaching időpontot! Ezt önmagadért és a veled együtt élőkért és
dolgozókért is teszed.

Én már csak tudom 

Várlak!

IDŐPONTFOGLALÁS
ui: a borítókép a vezetői énemről készült pár éve azzal a személlyel, akit ‘utódomként
neveltem’ – és mit mondjak… baromi jól csinálja a dolgát azóta is, nagyon büszke
vagyok rá! És az vagyok magamra is – együtt szép munkát végeztünk. Vele és

másokkal is 
Vállalkozóként 2020-ban – avagy az első 2
évem vállalkozóként
2020. december vége van. Pontosan 2 éve vagyok főállású coach és vállalkozó is
egyben. Ezt megelőzően 18 évig a multinacionális világban dolgoztam a marketing
területén, 10 évig regionális vezetői pozíciókban is (a váltásomról itt írok).
Ezekhez a számokhoz képest smafu is lehetne ez a 2 év vállalkozóként – ám nekem
nem az. Különösen, hogy bő 15 évig fennhangon mondogattam magamnak és
alkalmanként mindenki másnak is, hogy ’én bizony soha nem leszek vállalkozó!’.  

Honnan is ered ez a magabiztosnak tűnő meggyőződés?

Íme az akkori (és bántóan arrogáns) 5 fő gondolatmenetem:

1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy
piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit
dolgoznom kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak
kibírok, nem?
2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán
pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a
felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!
4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós
beleállni, nem hülyültem én meg!
5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó?
Pfff. Nagy karrier!
Ehhez képest most zárom a 2. teljes évemet vállalkozóként. Hogy hogyan jutottam el
idáig és mi is történt velem azóta? Mindezekről rendszeresen írok, a korábbi
bejegyzéseimet itt találod.
Most arra gondoltam, hogy a fenti, éveken keresztül hurcolt gondolataim
formálódásáról írok Neked. Könnyű lenne azt mondani, hogy mind megszűnt,
felszívódott, teljesen átfordult. Könnyű lenne, ám nem fedné a valóságot. Ha valamit
mostanra még tisztábban látok, mint ezelőtt 2 évvel, akkor az az, hogy a dolgok nem
csak fehérek vagy feketék: azaz egy dolog nem csak könnyű, vagy nem csak nehéz
lehet. Van úgy, hogy akár mindkettő is igaz rá.

Most hogyan látom a fenti pontokat? Hát így:

1. Majd hülye leszek felcserélni a biztosat a bizonytalanra! Mert bár igaz, hogy
piszok sokat kell dolgoznom és sokszor baromságnak is érzem azt, amit dolgoznom
kell, de azért elég jó, hogy havonta jön az sms a fizuról…ennyit csak kibírok, nem?
Vállalkozni tényleg nem életbiztosítás. Nincs garantálva a következő perc, óra, ahogy
a következő nap sem. És soha nem is volt – még akkor sem, amikor alkalmazott
voltam. Ez önmagában egy tévhit, hogy valami azért biztos, mert épp most ’van’. Az,
hogy ’van munkám’, ez nem garancia mindenre. A garancia én magam vagyok
magamnak.

Vállalkozóként még jobban megtanulok magamra IS számítani és magamban hinni is.

Újraformálhatom azt is magamban, hogy a ’munka az munka, nem baj, ha kicsit sz@r,
vagy hogy nem érzem jól magam, hiszen jön a pénz és akkor kibírom’. Túrót!

Más dolog kitartónak lenni és más tétlenül ülni abban, ami már nem jó nekem. Nem
azzal csinálok jót magammal, ha fog-összeszorítva, némán tűröm azt, ami rám már
ártóan hat. Ahogy az sem az igazi, ha hirtelen felindulásból, meggondolatlanul ugrok
az üres medencébe. De ezt senki sem kéri tőlem – én miért kérném ezt magamtól?
Korábban a jó fizuért is éveket tanultam és szorgalmasan dolgoztam. Azaz
vállalkozónak sem csak születni lehet, hanem belenőni, megtanulni is… Biztos meg
amúgyis csak leginkább az lehet, ami már megtörtént.
És az, hogy mi történik meg, az meg MA dől. Így nyer értelmet a dalszöveg:
Ma van a Holnap Tegnapja…

2. Már most sem (értsd. alkalmazottként) alszom jól éjszakánként, folyton a munkán
pörög az agyam – mi lenne velem akkor, ha mindenért magamnak kéne vállalni a
felelősséget?! Na neeeem, ezt biztosan nem!
Fél 6 van, amikor ezeket a sorokat írom. Ma hamar kivetett az ágy, pedig éppen most
aludhatnék hosszabban is. Talán nem alszom jól? De, az év legtöbb napján tök jól
alszom. Ami nagy szó nekem, mert alkalmazottként tényleg sok éjszakát álmatlanul
töltöttem és csak felszínesen sikerült aludnom. Jól sejted, nyilván nem csak a munka
miatt nem aludtam. Volt más is, ami ébren tartott (megírtam ezeket is).

Ehhez képest az elmúlt két évemben sokkal jobban alszom, mint az elmúlt éveimben.
Szerintem azért, mert az ébren töltött óráimban azt csinálom, amit én ’hasznosnak és
értelmesnek’ tartok, amit szívesen és jól is csinálok, ami rajtam kívül másnak is
értékes annyira, hogy pénzt is ad érte. Megtanultam, hogy mélyen felelősséget vállalni
egyszerre megy nekem jól és nehezen is. Hogy amikor azt hiszem, hogy vállalom a
felelősséget, kiderülhet, hogy amúgy nem is…ahogy az is, hogy másokért gyakran
túlzottan is vállani akarom a felelősséget…
Hogy minden napom ilyen békésen rózsaszín? Ilyen kiegyensúlyozott? Hogy mindez
egyik napról a másikra történt, amint vállalkozó lettem? Neeeem   De sok napom
ilyen volt ebben az évben is és ez örömmel tölt el.

És van, hogy simán csak ’negatív’ vagyok, amikor meg nem ilyen napom van.

Na bumm. Ilyen is vagyok 

3. Vállalkozó? Viccelsz velem? Svindler banda mind! Én nem vagyok ilyen!

Az nem változott bennem, hogy a ’kiskapuzást’, ’svindlerkedést’, a kizárólag a
’kijátszásra’ való törekvést taszítónak élem meg még ma is, szóval én magam az
’arany középutat’ célzom meg: kreatív és leleményes is vagyok, ezzel együtt
törvénytisztelő is. Van, hogy ennek a kettőnek a mezsgyéje szűkös és van, hogy nincs
is mezsgye. Ilyen helyzetekben én bizony a megérzéseimre hallgatok. Ha valamit
nem érzek a saját normám szerint etikusnak és helyesnek, akkor azt nem teszem

meg. És ettől még vállalkozó vagyok én is 

4. Soha nem voltam még vállalkozó, honnan tudnám, hogy hogyan kell? Túl rizikós
beleállni, nem hülyültem én meg!
Igen, sok a rizikó faktor a vállalkozóságban. Kiszámíthatatlan az egész. Ezért lett
fontos az, hogy én magam kiszámítható legyek. Magamnak. Hogy nagyon pontosan
tudjam, hogy mit várhatok el magamtól a ’jó időkben’ (milyen vagyok, amikor jól
mennek a dolgaim: netán eltunyulok, vagy pont ’szárnyakat ad’ egy-egy
sikerélmény?) és mit várhatok el magamtól a ’háborús időkben’ (hogyan reagálok az
akadályokra, mit élek meg nehézségnek, hogyan reagálok egy szorított helyzetben?)
Mire kimondhattam magamról, hogy főállású vállalkozó vagyok, sok ’önismereti
órán’ is túl voltam (és nem mellesleg két éven keresztül tudatosan terveztem
szakmailag és anyagilag is a vállalkozóvá válásomat). Hogy ’kész’ lettem-e

magammal? Neeeem 

De ’elég készen vagyok’ még jobban megérteni magam és elindulni a saját

utamon, hogy merjem látni magamat pont olyannak, amilyen vagyok (ami van, hogy
sikerül és van, hogy még mindig nem)
5. A sikeres nemzetközi szakmai karrierem után legyek egy sima, mezei vállalkozó?
Pfff. Nagy karrier!
Most is számít nekem a külső elismerés – is. Fontos, hogy mit mondanak a velem való
munkáról az ügyfeleim, hogy mit lát mindebből a külvilág. De már nem csak ez a
fontos. Már nem csak ez a mérvadó. A szakmai és egyéni sikerem az, amikor már
magam is annak élem meg a magam eredményeit, ami hol könnyebben érkezik, hol
meg, ha megfeszülök sem akar jönni – amikor már nem csak az számít, hogy mit
írhatok a névjegykártyámra.

Eszmélek arra, hogy nem az vagyok, amit én mondok magamról.

És az sem, amit mások mondanak rólam. Az vagyok, aki szeretnék
lenni és amit már mások is kezdenek meglátni belőlem.

És ennek még mindig nincs vége 

2020 – A Legjobb Évem volt! Ja, nem is…

2020 magunk közt és finoman szólva is mozgalmas év volt. Többször is volt
évközben, hogy úgy éreztem, mintha a nem létező a ’vállalkozói iskola általános első
osztályából’ egyből a ’vállalkozói egyetemre’ kerültem volna és nem azért, mert
ennyire géniusz vagyok, hanem mert a forgószél idesodort   Így, december végén
szummázva, örömteli büszkeséggel azért azt is elmondhatom, hogy lehet, hogy a szél
sodort ide, ám sikerült megkapaszkodnom és gyökeret ereszteni a szikesnek tűnő
talajban is.

De azt is elmondhatom, hogy ez a 365 nap igazán kipróbált engem. Nőként,

Anyaként, Coachként, Vállalkozóként – Emberként is. Biztosan sokat fejlődtem sok
tekintetben, meg megcselendzseltem saját határaimat és korlátaimat is, megfejlődtem
a lelki magaslataimat – de mélységeimet is. A ’csodás magamra találások’ mellett
bizony elkerülhetetlenül ott voltak (és vannak) a mélységes magamba zuhanások is.

Most, hogy írom ezeket a sorokat, azon töprengek, hogy hogyan is adjam át ennek az
évnek a sutaságát, rendhagyó nagyszerűségét és feneketlen mélységét. Hogy hogyan
mondjam el, hogy amíg az alapbeállítottságom optimista és idealista, addig van egy
erős realista énem is, sőt, van egy nyavalygós, panaszkodós énem is. Meg még ezer
másik arcom, hangulatom és érzésem… És amikor ezek mindannyian porondon
vannak… na, az ám a cirkusz! És pontosan ez történt 2020-ban. Az előző
beszámolómban írtam már a törvényhozatal okozta nehézségeimről, ahogy megírtam
a ’karantén naplómat is’.
2020. második féléve egy cseppet sem volt kevésbé mozgalmas. Szerencsére több
törvény módosításával továbbra is reflektorfényben érezhetem magam vállalkozóként
is (pl. ’katás törvények’ vagy felnőttoktatási rendelkezések), és hála az első féléves
’kiképzésnek’, ezeket már egészen jól viselem (értsd: célzottan engedem ki a dühömet
/ csalódottságomat / szomorúságomat a szememen keresztül az arcomra – alias
sírok. Régmódi, de nekem rendre bejön-, majd ezután már sokkal konstruktívabban
állok a dolgokhoz).
2020. kora nyarától mintha kezdett volna ’visszatérni’ az élet és azt vettem észre,
hogy ’pont ott folytatom’, ahol abbahagytam március idusán: coachinggal volt tele a
naptáram. Én ekkor éreztem azt, hogy ’de jó, hogy már 2019-ben is vállalkozó
voltam’, hiszen megtapasztalhattam milyen egy ’normális év normális üzletmenete’,
hogy 2020-ban már az addigi eredményeimmel segíthetem magam tovább,
hiszen nem a nulláról kellett átverekednem magam az akadályokon;
hogy minden nyilvános megmozdulásom;
egyéni és csoportos munkafolyamataim;
posztjaim, hirdetéseim, előadásaim, podcastjaim, tartalmaim most ’meghálálták’
magukat.

Hogy milyen jó, hogy nem ’satufékeztem’ márciusban, hanem tempót igazítottam,
hogy a figyelmemet továbbra is azon tartottam: figyelni az utamat és csinálni
tovább. Megköszönte magát a korábbi ’fog-összeszorítós’ kitartásom is, már tudtam
magamról, hogy nem csak sírós, hanem szívós is vagyok.
Csodás szeptember
A nyári időszaktól kezdve a coaching mellett rendre kezdtek érkezni olyan felkérések,
hogy segítsek a karrierváltásban;
vállalkozás indításban- vállalkozás fellendítésében;
személyes márkaépítésben;
online marketingben;
LinkedIN megjelenésben;
logótervezésben;
tartalomírásban;
online (remote) csapatépítésben…

.segítsek, mert ők azt látják, hogy nekem ez megy, hogy jó cégére vagyok
önmagamnak, hogy hiteles vagyok.

Ezeket a felkéréseket csodás volt megtapasztalni és egyben elbizonytalanító is: hiszen

én végig azt mondom magamról, hogy ’coach vagyok’ (igaz, nem rejtettem sosem el
azt sem, hogy marketinges is), és most lám, többek mégis mást IS látnak bennem és
másra IS szükségük van tőlem.
Mindez tette lehetővé, hogy 2020. szeptemberében olyan kiemelkedő hónapot
zártam, amit soha azelőtt, még alkalmazott vezetőként sem. Akkor, szeptemberben,
nyakig (nem csak coaching) munkában, ledöntöttem egy magamban felállított
’üvegplafont’ arról, hogy mire is vagyok képes… hogy mit is érek magamnak és
másoknak is… Jó volt látni, ahogy az üvegplafonom szilánkjaira hullik. Jó volt
meglátni, hogy pont egy ilyen évben, mint az idei, pont ennyi tapasztalattal (és
tapasztalatlansággal), optimizmussal (és sírós szívóssággal) ezt IS meg tudom
önmagam teremteni.
Az őszi, majd téli hónapok hasonló dinamikával és változatossággal teltek: nagyon
klassz coachingfolyamatok mellett nagyon klassz marketing típusú munkákkal,
csapatépítő tréningekkel telve. Eljátszottam a gondolattal is, hogy ha (!) az egész
évem ilyen lett volna, mint ez a 2. félév, akkor minden bizonnyal a saját terveimet is
messze túlszárnyalom. Pedig én aztán bátran tervezek!   De aztán ezt elengedtem,
hiszen a ’mi lett volna, ha’ dolgok nem visznek előre.

És hogy teljes legyen a kép, az év vége felé átestünk a koronavíruson is. És bár ’csak’
enyhébb tüneteink voltak, pár hétre kivett bennünket a ’forgalomból’ és lemerített
energetikailag is. Rám leginkább mentálisan hatott rosszul, mert kiszámíthatatlan volt,
hogy pont ránk hogyan is hat majd a vírus… szóval az aggódásom, a félelmeim el is
hatalmasodtak rajtam egy időre. Meg aztán nem könnyű betegen más betegeket is
ápolni, az ő jóllétüket is figyelni – engem legalábbis jól kimerített.

Úgyhogy olyan történt velem, ami kisiskolás korom óta nem: vártam az év végét.
Nagyon.
Türelmetlenül és visszaszámolva.
Már végre le akartam tenni a munkát és minden mást is, amit ez a 2020 hozott
magával.
Egész egyszerűen elég volt.
Nem vitatom el, hogy remek dolgok IS történtek, hogy több esetemben javamra IS
vált ez az egész kialakult helyzet, hogy bennem is alakult ki hála IS – de azt is KI
AKAROM MONDANI, hogy PISZKOSUL ELFÁRADTAM és ELÉG volt már
2020 összes küzdelméből.
Tudom, hogy sok minden simán csak folytatódik 2021-ben is – nem várok csodára.
Hatalmas változásokra, pálfordulásokra, hihetetlen eredményekre.

Ezt mind megkaptam 2020-ban is 

És megkaptam azt is, amire tavaly ilyenkor még csak vágytam: társakat az utamra.
Igen, többen is vagytok (Székely Viola – CoronEXIT Leader és Csapatépítő Online
Programok; Huszák Nikolett vezetőfejlesztés, Pintér Gábor és a Mind Mate
Inspiration; Nagy Gábor és Németh László a Nautix), akikkel idén valami közösbe
fogtunk, akikkel úgy döntöttünk, közös alkotásba kezdünk. Mert nagyon jó egyedül
is alkotni, de együtt még jobb! Ezért is ragadott meg a mondás, hogy
Ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül. Ha messzire,
akkor másokkal. És én messzire akarok menni…
Ám éppen most, kérem szépen, én pihenek. Telefon lenémítva, mellettem mákos
bejgli, amit igen is meg fogok enni, a szobában a karácsonyfa mosolyog a sarokban.
Kint fúj a szél, a macska idegesen szemléli az ablakból a korhadt diófán ügyködő
harkályt, nekem rendezetlenül érkeznek a gondolatok a fejemből…

… és ez így most jó. Nem baj, hogy nem vagyok még tele tervekkel 2021-re, hogy
vannak még szabad coaching helyeim januárra is, hogy továbbra sem tudok kovászt
készíteni, hogy nem fogytam a karantén időkben, ’csak’ szinten tartottam a súlyomat
egész évben; hogy nem tudok min. 3 oklevelet felmutatni az elmúlt 12 hónapból…

Nem baj.

Nem baj, mert szeretem azt látni, ami már mögöttem van és tetszik
az is, ami még előttem áll.
A maga bizonytalanságával, kiforratlanságával, nehézségével.

Én, kérem, 2020-at ezennel lezárom!

2021 – Téged már kipihenve, nyitott szívvel és lélekkel várlak: hadd lássalak
teljes pompádban!
JANUÁRI SZABAD COACHING IDŐPONTOK – FOGLALÁS
Utóirat:

Tudom, hogy mindig van olyan Olvasóm is, aki a számok nyelvét jobban érti (és én is
szeretem így is megnézni a dolgaimat). Az ő kedvükért is álljon itt ez az infografika
az idei évemről.

Mi a legfontosabb az embereknek világszerte?

Avagy mi számít a legjobban az embereknek a világ országaiban?
Teszi fel a kérdést már 2011 óta az OECD (The Organisation for Economic Co-
operation and Development) szervezete, melyre eddig már több mint 60 000 válasz
érkezett több mint 180 országból!
A válaszadók az alábbi területekre adhatják le voksukat:
Személyes biztonság, Lakhatás, Munka, Jövedelem, Munka-Magánélet egyensúlya,
Élettel való elégedettség (szubjektív jólét), Egészség, Oktatás, Közösség/Társadalmi
kapcsolatok, Környezet

OECD: Mi a legfontosabb az embereknek a világ országaiban?

Érdekes módon a legtöbb fejlett ország, köztük USA, Kanada, a nyugat- és közép-
európai, valamint az északi országok általában az élet elégedettségét és
az egészséget értékelik leginkább, míg Dél-Amerika viszont az a kontinens, ahol
az oktatás messze a legfontosabb az életben. Vitathatatlanul az alacsony
rendelkezésre álló jövedelem ösztönzi az embereket arra, hogy az oktatást az életben
való siker eszközének tekintsék, de más kulturális érzelmek is óriási szerepet
játszanak.
Európában az országok túlnyomó többsége az életben/élettel való elégedettséget és
az egészséget értékelik leginkább. Érdekes megfigyelni, hogy a szomszédos
országok lakóinak ugyanazok a prioritásaik vannak és csak néhány kelet-európai
ország prioritása különbözik a többitől:
 Szlovénia és Grúzia a környezetvédelmet helyezi elsődleges fontosságúnak a listán
 Románia az egyetlen ország, amely mindennél jobban értékeli az
oktatást/képzettséget
 Albánia és Ukrajna a jövedelmet tartja a legfontosabbnak
 Moldova az egyetlen ország, amely a munkahelyeket tartja a legfontosabbnak.
Meglepő (?) módon a monacói lakosok elsősorban a biztonságukkal foglalkoznak,
csakúgy, mint az Egyesült Arab Emírségek és Japán válaszadói. Ausztrália talán azon
kevés fejlett országok egyike, amely a munka és a magánélet egyensúlyát nevezi meg
elsődleges fontosságúnak.

OECD World map – avagy mi számít a legjobban világszerte?

Mi a legfontosabb a magyaroknak?
A beérkezett adatok alapján Magyarországon a munka és a magánélet
egyensúlyának fontossága az átlag felett van – azaz ez számunkra a legfontosabb.
Viszont az is elmondható, hogy Magyarország csak néhány (leginkább kevés) jóléti
mutató tekintetében teljesít jobban az OECD indexén a többi országához képest.

Magyarország esetében átlag alatt van a fontossága:

 a társadalmi kapcsolatoknak,
 a polgári szerepvállalásnak,
 a környezet minőségének,
 az oktatásnak és a végzettségnek,
 a jövedelemnek és a vagyonnak,
 a lakhatásnak,
 a munkahelyeknek,
 a személyes biztonságnak,
 a szubjektív jólétnek és az egészségi állapotnak.

OECD: magyarországi adatok

Néhány érdekes viszonyítási adat Magyarországról az OECD átlaghoz képest:

 Jövedelem: Magyarországon az egy főre eső háztartások nettó átlagos

jövedelme KISEBB, mint az OECD átlag (évi 33 604 USD, ami kb. 10,4 M Ft-
nak felel meg, havi szinten kb. 860 000 Ft).
 Foglalkoztatás: a 15–64 éves magyarországi emberek körülbelül 68% -a végezz
fizetett munkát végez, ami ÖSSZHANGBAN van az OECD foglalkoztatási
átlagával.
 Munkavállalási arány: A férfiak mintegy 75% -a végez fizetett munkát, míg a
nők 61% -a. Az alkalmazottak körülbelül 3% -a dolgozik rendszeresen többet a
heti 40 óránál, jóval KEVESEBBET, mint az OECD 11% -os átlaga (a férfiak 4%
-a dolgozik 40 munkaóránál többet, míg a nők csupán 2% -a).
 Végzettség: Magyarországon a 25-64 éves felnőttek 84% -a rendelkezik
középiskolai végzettséggel, ami MEGHALADJA az OECD átlagát (78%). A
férfiak mintegy 86% -a sikeresen elvégezte a középiskolát, míg a nők 82% -a.
 Oktatás: Az oktatási rendszer minőségét tekintve az átlagos magyar hallgató 474
pontot ért el az olvasási műveltség, a matematika és a természettudomány terén az
OECD Nemzetközi Diákértékelési Programjában (PISA), ami ALACSONYABB,
mint az OECD 486-os átlaga. (Magyarországon a lányok átlagosan 5 ponttal
jobban teljesítenek a fiúknál, ami több mint mint az OECD átlagos 2 pontos
különbsége.)
 Várható élettartam: Egészségügyi szempontból a születéskor várható élettartam
Magyarországon 76 év, négy évvel ALACSONYABB az OECD 80 éves átlagánál
(és az egyik legalacsonyabb az OECD-ben). A nők várható élettartama 80 év,
szemben a férfiak 73 évével.
 Légszennyezettség: Az apró légszennyező részecskék szintje köbméterenként
19,4 mikrogramm, ami MAGASABB, mint az OECD átlaga (13,9 mikrogramm /
köbméter).
 Vízminőség: Az itt élő emberek 77% -a azt mondja, hogy elégedett a víz
minőségével, ami ALACSONYABB, mint az OECD 81% -os átlaga.
 Közösségi érzet: Magyarországon mérsékelt a közösséghez való tartozás érzete és
mérsékelt szintű a polgári részvétel is: az emberek 86% -a úgy véli úgy
Magyarországon, hogy ismer valakit, akire szükség esetén támaszkodhat, ám ez
KEVESEBB, mint az OECD átlag 89% -a.
 Választási részvétel: A legutóbbi választások során ez 70% volt Magyarországon,
ami MAGASABB, mint az OECD 68% -os átlaga.
Összességében az derül ki az adatokból, hogy általában a magyarok kevésbé
elégedettek életükkel, mint az OECD átlaga, mert arra a kérdésre, hogy 0-tól 10-ig
terjedő skálán hogyan értékelik az általános elégedettségüket az élettel, a magyarok
átlagosan 5,6-os pontot adtak neki, ami ALACSONYABB, mint az OECD 6,5-ös
átlaga.
… és Te hány pontod adnál a saját életedre?
A coaching segíthet abban, hogy azt az életet éld, amiben a legjobban érzed magad.
Most díjmentesen ki is próbálhatod:

A bizalom három kulcstényezője

Vezetőként nagyon szeretnénk azt elérni, hogy az emberek megbízzanak bennünk a
munkahelyen is. Ezt jó okkal tesszük, hiszen mára köztudott (és tudományosan vissza
is igazolt), hogy ha a vezető képes bizalmat építeni és fenntartani, az bizony a csapat
teljesítményén is meglátszik. Nem mellékes hatásként pedig a vezetőről alkotott képet
is pozitívan befolyásolja.
Ám a bizalom megteremtése nem is olyan egyszerű feladat, nem beszélve arról, hogy
milyen fontos (lenne) azt (tudni) helyreállítani, ha valamiért elvesztettük volna…

A lenti sorok egy 87 000 vezető részvételével zajlott kutatás (Zenger-Folkman)

alapján íródtak.
Ez a kutatás három kulcsfontosságú tényezőt tudott azonosítani, amelyek a bizalom
alapját képezik és melyek gyakorlása elengedhetetlen szerepet játszik a bizalom
kialakításában és fenntartásában.
A bizalom három legfontosabb tényezője:
1.Pozitív kapcsolatok
A bizalom részben azon alapul, hogy a vezető mennyire képes pozitív emberi
kapcsolatokat kialakítani más emberekkel és csoportokkal a szervezeten belül.

A bizalom megteremtéséhez a vezetőnek elengedhetetlen, hogy:

 Képes legyen kapcsolódni más személyekhez, azok aggodalmaihoz, helyzetéhez:
képes legyen emberként emberekhez kapcsolódni!
 Úgy hozzon döntéseket és úgy legyen eredményes, hogy ez egyensúlyban legyen
mások esetleges fenntartásaival, gondolataival, azaz vegye figyelembe és
integrálja mások  visszajelzéseit is a döntéseiben!
 Képes legyen együttműködésre inspirálni embereket
 Meg tudjon oldani konfliktusokat
 Őszinte és hasznos visszajelzést tudjon adni, a másik méltóságának szem előtt
tartásával
2. Jó ítélőképesség és szakértelem
A második kulcstényező abban, hogy az emberek megbíznak-e a vezetőjükben az,
hogy a vezető mennyire kompetens, mennyire tekinthető az adott területen jártas és
általában tájékozott szakembernek.

A bizalom kiépüléséhez elengedhetetlen, hogy a vezető tökéletesen megértse a munka

technikai szempontjait és rendelkezzen mély szakmai tapasztalattal is. Ha mindez
fennáll, akkor a vezető:

 Képes jól megítélni a helyzeteket és meghozni a szükséges és jó döntéseket

 Eléri, hogy mások megbízzanak ötleteiben és véleményében
 Eléri, hogy mások kikérik a véleményét
 Képes előre is meglátni a problémát és így gyorsan reagálni és megoldani azokat
3. Következetesség
A bizalom kialakulásának 3. kulcsfontosságú eleme a vezető konzisztenciája, azaz,
hogy a vezető milyen mértékben teszi azt, amit mond.  Az emberek hamarabb
megbíznak az olyan vezetőben, aki

 Jó példát mutat ebben, így példakép lehet, mert teszi is azt, amit mond
 Betartja az ígéreteket
 Hajlandó extra erőfeszítésekre a vállalt feladatokkal, ígéretekkel kapcsolatban
Vajon mindegyik tényező egyformán szükséges a bizalomhoz?
A fentebb említett kutatás sikerrel meghatározott 3 olyan tényezőt, mely
elengedhetetlen ahhoz, hogy egy vezető bizalmat építsen ki és tartson fenn a
szervezeten belül. Ezen felül kiterjed arra is, hogy vajon ezek a tényezők milyen
összefüggésben és mértékben szükségesek, vajon egyik vagy másik játszik-e
fajsúlyosabb szerepet?

A felmérés során megnézték azt is, hogy a meghatározott 3 tényező alakulása hogyan
befolyásolja a bizalom kialakulását és mértékét. Arra jöttek rá, hogy ha ezen tényezők
mindegyike 60% körül alakul, vagy annál nagyobb értéket ért el (feltételezve, hogy
50% az átlagos szintet jelzi), akkor a vezető iránt érzett ’általános bizalmi indexe’
80% körül volt.

Az adatok alapján az is kimondhatóvá vált, hogy ha a meghatározott kulcstényezők

egyike 40% vagy az alá esik, akkor tönkre teheti a bizalmat (vagy az ki sem alakul).

Abban is összefüggés mutatkozott, hogy egy vezető iránt érzett bizalom nagysága
döntően befolyásolja azt az érzetet, hogy mennyire hatékony a vezető. A legerősebb
korreláció a vezető és közvetlen beosztottjai, illetve vezetőtársai között volt
kimutatható. Vagyis igazolást kapott az elmélet:

a bizalom jelenléte és mértéke döntően befolyásolja a

hatékonyságot: vezetőét és a többiekét egyaránt.
Milyen mértékben van szükség a bizalom mindhárom
kulcselemére?
A felmérést végzők hipotézise az volt, hogy a 3 korábban meghatározott kulcstényező
közül a következetesség lesz a legfontosabb (legfajsúlyosabb) elem. Azt vélték, hogy a
bizalmat az sérti a legjobban, ha a vezető nem azt teszi, amit mond (’bort iszik, vizet
prédikál’).
A kutatás azonban mást mond. Tény és való, hogy az inkonzisztenciának is erősen
romboló hatása van a bizalomra (ilyenkor a bizalom szintje 17%-kal is csökkenhet),
mégis a kapcsolatoknak van a legjelentősebb hatása a 3 tényező közül. A felmérésből
egyértelműen kirajzolódott, hogy amikor a kapcsolatok tényező volt a legalacsonyabb
értékű (40% vagy az alatt) a 3 tényező közül, akkor az általános bizalmi index (érték)
mintegy 33 %-kal csökkent.
Ennek az lehet az oka, hogy elfogadhatóbb/ emberibb alkalmanként inkonzisztensnek
lenni akár vezetőként is, bár csökken ilyenkor a vezetőbe vetett bizalom, de még
orvosolható, javítható. Ám ugyanez már nem mondható el, ha emberi oldalról, a
kapcsolatok oldaláról sérül a bizalom – ebben az esetben jóval erősebben és gyakran
visszafordíthatatlanul IS sérül a bizalom, a vezetőt körülvevő embereknek már nehéz
lesz megbízniuk a vezetőjükben.

Az ábra jól mutatja, hogy hogyan változik az általános bizalmi index az egyes
tényezők egyéni teljesítmények változásakor:

Forrás: Zenger-Folkman – A bizalom kulcstényezőinek kombinációja

Összefoglalás
Ahogy egy embernek, egy vezetőnek sem kell tökéletesnek lennie. Nem ettől lesz
kiváló ember, se kiváló vezető. Ám ami a bizalmat illeti, egy vezető gyakran azért
lesz
kiváló vezető, mert a bizalom 3 kulcstényezőjében átlagon felüli
készségekkel és eredményességgel rendelkezik.
A létrejött és jól menedzselt bizalom pedig a vezető saját teljesítményére pont olyan
kedvezően hat, mint az őt körülvevő emberekére.

A jó hír az, hogy a bizalom 3 kulcstényezője coachinggal jól fejleszthető.

És igen, nem lősz mellé, ha most azt gondolod, hogy mindez bizony az érzelmi
intelligencia fejlesztéséről IS szól:
Az érzelmi intelligencia az intelligencia azon fajtája, ami a saját és mások
érzelmeinek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásolásával kapcsolatos és az
alábbi területekre terjed ki:

 öntudatosság, vagyis saját érzelmeink felismerése és ezek alapján döntéseink

kialakítása
 önirányítás, azaz alkalmazkodás a körülményekhez, a legmegfelelőbb reakció
megtalálása a helyzetekhez (megküzdés, stresszkezelés, optimizmus)
 társas tudatosság, azaz mások érzelmeinek felismerése és értése és arra adott
reakció (empátia)
 társas kapcsolatok megfelelő kezelése, pl. konfliktus
Ha szeretnél kiváló vezető lenni, akkor fontos, hogy a fentebb meghatározott, a
bizalom kiépülését és fenntartását segítő 3 kulcstényezők mindegyikében ragyogó
légy. Azaz a szakmai tudásod és felkészültséged mellett itt az ideje, hogy az érzelmi
intelligenciáddal is foglalkozz.
Ha most érzed erre elérkezettnek az időt (és őszintén, vajon mire várnál?!), akkor
foglalj egy díjmentes 0. coaching időpontot és teszteld le a jelenlegi érzelmi
intelligencia szintedet akár ott helyben:
IDŐPONTFOGLALÁS
ui: ha netán elrettentőnek találod még a gondolatot is, hogy egy ilyen teszt végén akár
az is kiderülhet, hogy fejlődnöd lenne érdemes az érzelmi intelligenciádban, akkor is
beszéljünk…. ez egy klassz kis önkorlátozó hiedelem, amit jobb, ha felszámolsz a
fejlődésed érdekében 

Vállalkozói Vallomások – 3. rész

Csordás Izabellával
Harmadik alkalommal, egyben a sorozatunk zárásaként beszélgettünk Csordás
Izabella coah-csal, akivel az a közös bennünk, hogy mindketten egy sokak által
irigyelt alkalmazotti létet hagytunk a hátunk mögött, és vállalkozóvá lettünk pár évvel
ezelőtt. Izabella a közszférából, én a multivilágból érkezem. A beszélgetéseinkben
betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba, az ennek hátterében lezajló
folyamatokba (1.bejegyzés), a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe
(2. bejegyzés), és most arról beszélgetünk, hogy milyen tanácsokkal, ajánlásokkal
látnánk el a kezdő vállalkozókat. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a történetek rólunk
szólnak, a javaslatok a mi tapasztalatainkon alapulnak, és ha a saját utadat keresed,
akkor érdemes mindezt némi távolságtartással kezelni. Ha szeretnéd, coachként
elkísérünk.
MIT TANÁCSOLNÁL AZOKNAK, AKIK VÁLLALKOZÁST
INDÍTANÁNAK?
ÁGNES: Hogy mit tanácsolnék azoknak, akik most indítják a vállalkozásukat?
Kizárólag olyasmit, amit én már kipróbáltam és bevált. Ez persze nem lesz garancia a
sikerre, bár azt is tartják, hogy ’amit egy ember meg tudott csinálni, azt egy másik is
meg tudja’ – azaz van olyan, hogy a ’siker receptje’. Persze az összetevők
minőségétől még így is függ, hogy milyen ízű lesz a kész étel, így azt gondolom, hogy
jó és érdemes a receptet pontosabban magunkra szabni.
Amit szívesen ajánlok kipróbálásra a kezdő vállalkozóknak, hogy fordítsanak elég
időt és energiát arra, hogy tervezzenek. Tervezzék meg a mindennapjaikat, hogy
milyen napi rutint akarnak felvenni, tervezzék meg azt, hogy hová akarnak eljutni
1/2/10 év múlva, hogy kivel akarnak ide eljutni, hogy pontosan hogyan érik el majd
ezt a célt … a tervek nagyon segítenek! Legyen az akár egy darab papíron, vagy a
számítógépen – az, hogy magad előtt látod, hogy mit is szeretnél és hogyan, az
egyfajta ’parancs’ az agyadnak, hogy merre istartson – és amit az agyad diktál, azt
fogod cselekedni… szóval nagyon is ér vizuálisan látni magunk előtt a céljainkat, így
támogatva az agyunkat a megfelelő cselekvésre.
IZABELLA: Ez szuper tanács! Én az elején nem készítettem tervet mint te. Nekem a
sok tervezéssel töltött munkaidő után az volt a nagy feladat, hogy megtanuljam
meghallani és követni az intuíciómat. Így indítottam el például 2019-ben
a MúzeumOD szervezetfejlesztéssel foglalkozó weboldalamat egy izgalmas pro bono
kutatást követően. Egyszerűen kellett egy felület, egy online tér, ahol a vágyott
szakmai identitásomat megálmodhatom, ami aztán persze engem köt, és ami
egyben találkozási felületet is biztosít velem. Mindezzel egyáltalán nem akarom
lebecsülni a tervezés jelentőségét. Szinte minden stratégiaialkotási workshopomon
elhangzik tőlem, hogy a sikeres projekt kulcsa a jó és alapos előkészítés, ami
jellemzően a projektre fordított energiák és idő 40-50%-át kiteszi. És én is tanulok:
tavaly nyáron a Belső Hajtóerők marketingtervét, idén nyáron a 10 éves tervemet
hoztam létre egy coach segítségével. Én nagyrészt vizuális ember vagyok, ilyenkor el
is képzelem, hogy hogy nézne ki az a helyzet. Azaz lesz róla egy képem. És ez
nagyon inspirál!
Vad Ágnes és Csordás Izabella

ÁGNES: Ez igen! Tetszik nekem, hogy kombinálod a tervezettséget az intuícióval!

Nekem is nagyon fontos az, hogy ebben is egyensúlyt érezzek: azaz amellett, hogy
fontos a tervezett szervezettség, legyen helye az intuíciónak is. Ezért is vallom
azt, hogy a mély önismeret csak hasznunkra válik vállalkozóként is. Hiszen
ahhoz, hogy tudjam mire van szükségem, ismerni szükséges magamat. Emiatt
tanácsolnám azt minden most induló vállalkozónak, hogy gondolják nagyon végig,
hogy mire számíthatnak maguktól, ha mondjuk ’nagyon beindul’ a biznisz, vagy
ha éppen nem … fontos tudni magunkról, hogy ezek a helyzetek hogyan hatnak ránk,
hogy pl. van-e ’hajlamunk’ az első nagyobb siker után ’hátradőlni és várni a
következőt’, vagy ha nehéz a helyzet, akkor mire van szükségünk a továbblépéshez?
Mert nem csinálni semmit szerintem sok esetben (nem mindig azért), de sokkal
’veszélyesebb’, mint hibásan cselekedni – mert ha cselekszünk, abban benne van az
is, hogy akár jól is elsülhet, ám ha hibázunk, akkor abból meg tanulhatunk és már egy
megváltozott kiindulóhelyzetet teremtettünk magunknak.
Vad Ágnes Coach
IZABELLA: Arról, amit mondasz, az jut eszembe, hogy tulajdonképpen jó
meghatározni azokat az értékeket is, amelyeket minden körülmények között
prioritásként kezelünk. Mint ahogy a szervezetfejlesztési folyamatokat is azzal a
felütéssel kezdem, hogy definiálja a csoport, hogy melyek az értékei és melyek a
működési alapelvei az ideális jövőbeli helyzetben. Tulajdonképpen ez az, ami bennem
is zajlik körülbelül másfél éve. Én mélyebbre is ástam ebben, mert élveztem nagyon a
felfedezést és a kutatást önmagamban: nem pusztán a Belső Hajtóerők kapcsán
kerestem meg az alapértékeket, mint figyelem, jelenlét és empátia, hanem elkezdtem
az integrált énem, azaz Csordás Izabella legfőbb működési szempontjait
összegyűjteni. Ezt tavaly nyáron tettem meg először, és lett egy jó kis tizes listám.
Erre került fel a megértés (érthetőség és egyértelműség), a kapcsolat, a hitelesség,
a következetesség, az önrendelkezés, természetesség, rugalmasság, támasz, személyes
felelősségvállalás. Most éppen ott tartok, hogy feldolgozom, hogy miben hogyan
léptem előre, mi mennyire van még a szükségletlistám élén, mi kerülhet le onnan,
vagy éppen mi kerül rá fel új elemként. És ez elvisz bennünket az önismeretig.
ÁGNES: Igen, én például gyakran érzem azt, hogy minden az önismeret felé
visz! Mostanra azt vélem magamról, hogy elég jó önismerettel rendelkezem (és pont
emiatt sejtem, hogy ennek a folyamatnak amúgy sosem lesz ’vége’), ezzel együtt is
belefutok azért hibákba, pontosabban szólva hibázok. Valószínűleg már pont az
önismeretem, illetve a realizálódó önértékelésem miatt egyre kevesebbszer vagyok
’túl szigorú’ magamhoz – korábban az apró botlásaimat (pl. gépelési hibát vétettem a
nyilvánosan publikált posztomban) is tragikusként fogtam fel és ostoroztam magam
érte. Mostanra ez sokat szelídült bennem, bár a környezetem továbbra is bíztat, hogy
merjek még elfogadóbb lenni magammal és a hibáimmal. Mindezek miatt már
kevesebb dolgot címkézek ’hibának’, sokkal inkább emberinek érzem magam tőlük
azzal együtt, hogy viselem a következményeit. A legutolsó ’hiba’, ami most eszembe
jut, az a karantén kapcsán történt: túlhajtottam magam. Pont úgy, ahogy korábban, a
multinacionális évek alatt. Annyira figyeltem másokra, hogy másokkal, a
családommal, az ügyfeleimmel, a vállalkozásommal mi történik, hogy magamra már
nem jutott semmi idő és figyelem sem – csak azon kaptam magam, hogy a karantén 5.
hetében egyszer csak a ’semmiből’ kezdtem zokogni. Ez volt a ’jel’, hogy itt valami
olyan történik velem, ami azt mutatja: nem vagyok oké.
IZABELLA: Milyen jó, hogy meghallottad ezt a jelet, és hasznosítani is tudtad a
tapasztalásodat!
Csordás Izabella Coach
ÁGNES: Igen, én is hálával gondolok arra, hogy ez alkalommal már tudtam
értelmezni a testem reakcióját és onnantól kezdve jobban odafigyeltem
magamra. Ebből is látszódik, hogy mennyire fontos az, hogy még a legnehezebb
időszakokban se felejtsünk el magunkra és a magunk igényeire IS figyelni – ami
nem ’önzőség’, hanem sokkal inkább a hosszú távú életben maradás titka.
IZABELLA: Két, számomra fontos dolgot említesz: a hibázás kezelése és az
önzőség, de hadd fordítsam ezeket át. A „hogyan bánok a hibáimmal, mit kezdek
velük?” kérdés kapcsán előjön bennem az önempátia kérdése: tudok-e
odaforduló minőségben lenni magammal kapcsolatban is, és ez szerintem
vállalkozóként különösen nagy kérdés: hiszen ez a hosszútávfutó harca: egyedül
van, nincs mellette a munkatárs, aki támaszt ad, a főnök, aki irányt mutat vagy
bíztat (jó esetben). Tudom-e integrálni magamba ezt a megtartó mentalitást,
amit ezek a minőségek képviselnek? Ez nagy vállalkozói kihívás. A másik
kérdéskör az a priorizálás, bevallom, ebben nekem is van még mit fejlődnöm, és nem
győzöm tudatosítani magamban, hogy ahhoz, hogy az általam működtetett dolgok jól
menjenek, elsősorban nekem kell jól lennem. És ez most nagybetűs KELL, hiszen
szerintem alapfeltétel.
ÁGNES: De jó gondolatok ezek is! Az jutott eszembe, hogy a ’Jól vagyok, oké
vagyok’ – mondatokat könnyebb mondani, mint valójában megélni, nekem ez a
tapasztalatom. Békében lenni azzal, hogy ’nem vagyok kész’, hogy mindig van
előre és tovább is, ám ahol most vagyok IS ELÉG JÓ – ez pedig már igazi
művészet az én szememben. A múltbeli énemhez képest egyre többször vagyok
ELÉG JÓ magamnak, ám amíg menten hozzá is teszem, hogy ’van hová fejlődnöm’,
már ki is jöttem ebből az ’elég jó’ állapotból … Örülni a most-nak, benne lenni a
pillanatban – ezekre engem a meditáció tanít, amit közel 5. éve gyakorlok. Nekem
nagyon sokat segít a mindennapi egyensúlyom megtartásában – ahogy abban is, hogy
ha ez nem jön össze, ne „essek magamnak”. Ezek miatt azt gondolom, hogy nagyon
jó, ha egy vállalkozó is tud így kapcsolódni magához, hogy meg tudja élni a
helyzetet olyannak, amilyen. Ebben a meditáció nagyon sokat segíthet neki.
IZABELLA: A sikeres vállalkozó általában jó marketinges – többször hallottam már
ezt a mondást. Én magam ambivalens viszonyban vagyok a saját marketingemmel,
ugyanakkor látom, hogy ebben a hatalmas információs zajban, amiben élünk, ez
kulcsfontosságú. Ági, jól tudom, hogy ezek szerint te előnyben vagy?
ÁGNES: Ezt a mondást eddig nem is hallottam! De ahogy belegondolok, találok
benne ’igazságot’. Én közel 20 évet a marketing területén dolgoztam, és
marketingvezető-szakértő a végzettségem is. Szóval elég komfortos vagyok azt
mondani magamról, hogy értem a marketinget, látom a hasznát is és jó pár eszközt is
ismerek, amivel megvalósíthatom azt. És ez a tudás nekem nagyon jól jött a
vállalkozásom indításakor (meg utána is)! Sokkal magabiztosabban álltam neki a
saját honlapomat megálmodni és megtervezni, majd aztán kivitelezni, nem
tartom ’ördögtől valónak’ a reklámozást sem, és pontosan tudom, hogy az
énmárka fontossága miért olyan kiemelkedő egy vállalkozó esetén (és amúgy
bárkinek, aki a szakmaiságát szeretné ’közhírré tétetni’). Nem idegenek a
szakzsargonok, a szakmai eszközök, otthonosan mozgok a tartalomgyártásban, az
arculattervezésben, komplett marketingkommunikációs kampányok, stratégiák
megtervezésében és kivitelezésében, kifejezetten szeretem a ’design’ típusú munkákat
és mindent, amiben a kreatív oldalam érvényesülhet. Mivel 20 éve ebben vagyok,
nekem ez a ’bázis’ – ahol jól érzem magam és a mai napig szívesen foglalkozom vele.
IZABELLA: Ezt őszintén irigylem!
ÁGNES: Ám nekem is fel kellett ismernem nagyon hamar, hogy ez nincs
mindenkivel így. Sokaknak ’kínai’ a marketing és egész egyszerűen tanácstalanok,
hogy mit is kéne ’marketing gyanánt csinálni’ – vagy ha ötletük van is, akkor vagy a
tapasztalatuk, vagy még a bátorságuk is hiányzik. Szóval igen, azt érzem, hogy nekem
a marketinges hátterem nagyon hasznomra van és az induláskor ez mindenképp
előnyöm is volt. Csak úgy, mint a vezetői hátterem, a nemzetközi
munkatapasztalatom, az online világban való jártasság is – és még személyes
krízise(i)m is.
Azt szoktam gondolni, hogy mindezek nélkül nem lennék az, aki most vagyok és nem
tartanék ott, ahol épp tartok – és legyen az bárhol is. Hálás vagyok a korábbi énemnek
és múltamnak az összes tapasztalásért és igyekszem a tanultakat a legjobban
alkalmazni a jövőben! És azt is hiszem, hogy erre mindannyian képesek
vagyunk… lényegében mindegy, hogy ’mivel érkezünk’ a vállalkozói lét
startvonalához, mert leginkább rajtunk múlik az, hogy mihez kezdünk bármivel
is, ahogyan az is bennünk dől el, hogy akarjuk-e …
Ha igazán és szívből (is) akarjuk, akkor az a legjobb, amit magunknak kívánhatunk –
és ezt kívánom mindazoknak, akik most kezdik a vállalkozói lét csodás, néhol rögös
útját.
IZABELLA: Ezzel a remek szummázattal tulajdonképpen az önismeret
fontosságához kanyarodtunk vissza. Emlékszem, amikor több mint egy évvel ezelőtt
pont az említett MúzeumOD terveim kapcsán coacholtál, és ügyfélként én erről most
beszámolhatok. Nagyon emlékszem a beszélgetésünkből arra, hogy siránkoztam,
hogy mi minden tapasztalásom nincs, ami most milyen jól jönne. Erre te
ráirányítottad a figyelmem arra, hogy mennyi minden viszont van. Ráláttam a
gyökereim megtartó erejére. Ezért nagyon hálás vagyok neked! Hiába is teszem fel
vagy két éve nap mint nap magamnak a kérdést Edith Eva Eger nyomán, hogy Mi
most a lehetséges? És hiába szándékozom minden pillanatban a lehetséges
megragadására, azt ebben a fenti alkalomban is megtapasztaltam, hogy túl sok
agyalás sokszor inkább távolabb visz a lehetőségtől. Ilyen esetekben, azt hiszem,
jó tanács lehet coachhoz fordulni. Nekem legalább is bevált! És az élet úgy tűnik,
vissza is igazolja azt, amit te is mondasz, amit én az elmúlt évben megtapasztaltam: az
a sokminden, ami a puttonyomba került, egyedi készség- és tudáshalmazzal ruház fel.
Vállalkozóként ebből szép a legtöbbet kihozni.
VÉGE

Ha épp azon morfondírozol, hogy vállalkoznál, akkor mindenképp olvasd végig a

teljes beszélgetéssorozatot. Itt találod a kezdetekről (1.) és a kihívásokról (2.) szóló
bejegyzést.
És ha már így eljátszottál a gondolattal, hogy vállalkozó legyél, akkor oszd meg
velünk, hogy mi az a 3 dolog, ami miatt még nem léptél be a vállalkozói létbe! Ha
megírod, szívesen felvesszük veled a kapcsolatot egy nulladik, ingyenes coaching
beszélgetés egyeztetéséhez. És együtt meglátjuk, hogy megyünk-e tovább, hogy
megyünk tovább.
Vállalkozói Vallomások – 2. rész
Csordás Izabellával
Az előző alkalommal a vállalkozói lét kezdeteiről beszélgettünk Csordás
Izabella ACC coach-csal, coaching szemléletű mentálhigiénés és szervezetfejlesztő
szakemberrel. Az alábbi beszélgetésünket Izabella honlapján is megtaláljátok,
fogadjátok nálam is szeretettel! 
Ezúttal egy kicsit tovább megyünk: a vállalkozói lét számunkra megjelent legfőbb
kihívásairól, a vállalkozói lét legfőbb vonzerejéről olvashatsz alább a mi
olvasatunkban. Mire mondunk igent? Mire mondunk nemet? Olvasd el, és közben
mérlegeld, hogy benned vajon ez hogy áll!

MI AZ, AMI VÁLLALKOZÓKÉNT SZÁMODRA A LEGFŐBB KIHÍVÁS?

ÁGNES: Előzőleg beszéltem arról, hogy milyen megrögzült gondolkodást mutattam
azzal kapcsolatban, hogy én leszek-e vállalkozó, és hogy évekkel ezelőtt mennyire
eltoltam magamtól ezt a lehetőséget. Mostanra már azt mondom róla: hogy ez egy
életforma, mely tudatos döntéseken és szabad választásokon alapul. Mennyivel
jobban hangzik már így, nem? Naná, hogy szívesebben van az ember egy ilyenben,
mint a korábban alkotott riasztó, álmatlan éjszakákban gazdag képzetben!
IZABELLA: Igen, ezzel egyetértek. Pont az elmúlt napokban ültem le a férjemmel
átbeszélni, hogy hogy alakulnak szeptember első hetei az iskolakezdéssel, az
óvodakezdéssel, a home office-szal és az én munkámmal, merthogy négyünk életét
két intézménykezdéssel megszervezni önmagában komoly logisztikai kihívás. Ebben
a beszélgetésben pont ez volt az egyik konklúzió a részemről, és ez volt az, ami
számára is érthetőbbé és talán elfogadhatóbbá is tette az én spontánabb, és számára
átláthatatlanabb munkaszervezésemet: én vállalkozó vagyok, és másképp működöm,
mint ő alkalmazottként. A természetem egyébként is alapvetően hozza a sokfelé
figyelést és alkalmazkodást, de vállalkozónak lenni egy alapjáraton
nyitottabb (pesszimista verzióban, ami nem az enyém, mondhatnánk:
kiszolgáltatottabb) állapot arra, hogy mit hoz a környezet, az ügyfelek, a
projektek, és egy folyamatos keresés, hogy mindehhez én hogyan tudok
alkalmazkodni.
ÁGNES: Igen, a nyitottság és a kiszolgáltatottság két eltérő érzést idéz. Pont ezt
szeretném én is hangsúlyozni: mint általában semmi sem, a vállalkozói lét sem fehér
vagy fekete. Nem csak ’a rózsaszín vállalkozói lét’, ’a magam ura vagyok és
szabad vagyok’ feeling van jelen. Az ’új életemben’ van minden más érzet is –
mégis, ami miatt mindennap igent tudok mondani arra, hogy folytatom a vállalkozói
utamat és fejlődöm tovább, mint vállalkozó, az az, hogy megélhetem azt, ami nekem
fontos: fejlődőm, szakmailag és emberileg is; magam hozhatom meg a
döntéseimet (amik ettől még lehetnek jók is meg rosszak is), azt csinálom
’munkaidőben’, amit élvezek és jó is vagyok benne: emberekkel alakítok ki olyan
kapcsolódást, mely lehetővé teszi számukra, hogy a maguk legjobbjai legyenek; hogy
reggel el tudom vinni a fiamat a suliba, és érte is tudok menni; hogy több a közös
időnk; hogy tartalmasabban tudok kapcsolódni a környezetemmel, hogy mindezekkel
együtt naponta teljesül az ’elégedett vagyok azzal, ami pont most van’ érzet.

Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Ahogy mondod, Ági: tudatos időgazdálkodás, sokszor tudatos
lemondás, vagy tudatos vállalás – ezek bennem is felerősödtek, és ezzel a
tudatossággal tulajdonképpen a minőségek értelmeződnek újra: számomra
például megszűnt a jó vagy a rossz kategória – valószínűleg az EMK
(erőszakmentes kommunikáció) alkalmazása is hozza ezt, és ezzel
együtt felhangosodott a felelősségvállalás: minden pillanatban felelősséget vállalni a
cselekedeteimért: a döntéseimért (akárhogy is ítélik meg mások), a cselekedeteimért
és ebben transzparensnek lenni általában, de a legszűkebb környezetem felé
kifejezetten. Sokkal erősebb lett bennem az is, hogy mindennek meglássam a
lehetséges hasznosulását az életemben. Például két éve nagyon haragudtam arra, hogy
egy konkurens ellopta az ötletemet. Napokig főttem a levemben, míg feltettem
magamnak a kérdést: mit tanulhatok én abból, ahogy ezt ő csinálja? Megláttam a
lehetőséget, a düh eltűnt, és emelt fővel és remek eredményekkel léptem tovább ebből
a helyzetből. Bennem is egy megelégedettség alakul ki olyankor, amikor tanulok
abból, ami van.
ÁGNES: És hogy ez az elégedettség érzet teljesülhessen, ahogy te is mondod, tudatos
elhatározásokra és döntésekre is szükség van – számomra ilyen például az, hogy
meghúzom a munkanap határait és nemet mondok olyan felkérésekre, amik azt
igényelnék tőlem, hogy a közös családi időnkből vegyek el. Ezt már nem teszem –
korábban rendszeresen tettem és azt tanultam meg, hogy ez hosszú távon
megbosszulja magát. Sokkal jobban és tudatosabban figyelek a munka-magánélet
egyensúlyra és ez leginkább azzal jár, hogy már jobban ismerem a határaimat,
hogy mi a fontos nekem és merek nemet is mondani. Megjegyzem magamnak:
ebben azért még tudok fejlődni…
IZABELLA: Ez egyébként is divatos téma, de nem ezért bólogatok veled. Én is a
vállalkozóvá válással tanulok egyre többet a munka-magánélet egyensúlyról.
Elvitathatatlan, hogy én alkalmazottként ezt az egyensúlyt könnyebben megtaláltam,
amikor azért volt egy tól-ig határa a munkanapnak. Amióta vállalkozó vagyok, azóta
„élek”. És ebben az életben nehezen tudom elhatárolni azt, hogy mit teszek a saját, a
családom és mások örömére. Tulajdonképpen a családom, a gyerekek körüli anyai
teendők segítenek abban, hogy jobban meghúzzam ezeket a határokat: időben is,
ugyanakkor anyagilag is. Az időm és energiám érték. És nekem ez utóbbi volt egy
nagy tanulás. Korábban már említettem, hogy én a közszférából, a múzeumi világból
jövök, ahol nagyon sokszor tapasztaltam azt a mentalitást, hogy szívességből
végeznek el egy feladatot a kollegák. Amióta vállalkozó vagyok, azóta is többször
kerültem abba a helyzetbe, hogy szívességből kértek fel előadást tartani, tanácsot adni,
vagy egyéb feladatot elvégezni. Előfordult, hogy elvállaltam, de olyan szívességtételi
elvárásszaga volt számomra ezeknek az alkalmaknak, hogy akkor megértettem azt,
hogy mi van a feldúltságom mögött: nem lehet szerelemből megélni, ahogy én sem
kapok szívességből kenyeret a boltban. Mondom ezt úgy, hogy tudatosan vállalok
alkalmanként pro bono feladatokat. Ekkor alakult ki bennem az a határozottság, hogy
elkérjem az időm és a munkám árát: miért végezhet el egy egyébként közalkalmazott
szívességből egy feladatot nem szigorúan munkaköréhez tartozó ügyben
munkaidőben, és miért várják el tőlem vállalkozóként, hogy ingyen dolgozzam,
hiszen nekem a felkészülést senki nem téríti meg, ahogy az ott töltött időmet sem?
Egy ilyen alkalom volt a nagy tanítóm, hogy hogyan és miért mondjak nemet. Ez
számomra egy komoly önismereti út: a sarkamra állni, és megmondani, hogy
mennyit érek én – aki a nem fizetett szabadságát, a továbbképződésének a díjait,
a működési költségeit is ki szeretné termelni a napi betevő mellett.
ÁGNES: Igen, nagyon jó az, ha az ember megtalálja azt az egyensúlyt, amiben tudja
és objektívan is elismeri a saját értékeit és azt is, hogy az mennyit ér forintosítva – és
hogy szabadon dönthet arról, hogy kinek és milyen formában teszi mindezt
elérhetővé.
IZABELLA: Emellett pedig még egy dolog eszembe jut, ami a felelős vállalkozói
magatartáshoz kapcsolódik bennem, és az elmúlt két évben sokszor szembe jött: a
hitelesség. Ez a téma nagyon foglalkoztat, ezért is született meg ez a blog, ezért is
beszélgetünk most mi itt. Vállalkozóként pedig sok minden letisztult bennem: milyen
projektre mondok nemet, milyen játékszabályokra mondok nemet. Ebben is sok
a kihívás, hiszen nincsen kötelező, csak a bevételi nyomás, ugyanakkor a szakmai
hitelességem mindennél fontosabb lett.
ÁGNES: Amellett, amit említesz, én még azt az ’állandó készenlétet’ érzem
kihívásnak, amit a vállalkozói lét valahol megkíván (a mértéke azért még mindig
függ tőlem!) -, a minap fogalmaztam úgy az egyik kolléganőmnek, hogy ’fárasztó ám
mindig vadászni’ – azaz kimerítő non-stop arra törekedni, hogy minden hónapban
meglegyen az az ügyfélszám, ami biztosítja a megélhetést is. Azt érzem, hogy meg is
érkeztem arra a pontra, amikor komolyan végiggondolom azt, hogy mit szükséges
máshogy csinálnom, hogy ezt ’energia-barátabban’ élhessem meg. Már volt alkalmam
túlhajszolni magam és szinte végletekig kimeríteni az erőtartalékaimat – és túl rossz
volt ahhoz, hogy most vágyjam nagy ívben elkerülni azt. Work smart not hard – ezt
mondja a művelt angol (Dolgozz okosabban, ne keményebben – avagy többet
kevesebbel) és jelenleg ennek a koncepciónak a kidolgozásában vagyok. Pár hónap
múlva talán el tudom mondani, hogy sikerült-e megvalósítanom.
IZABELLA: Úgy hangzik, mintha valamire készülnél!
ÁGNES: Igen is, meg nem is. Ez alatt azt értem, hogy az elmúlt pandémiás időszak
engem is meghívott mérlegelésre, hogy mi az, ami jól ment, mi az ami nem, és hol,
miben tudnék még nyitni, fejlődni és esetleg mi az, amibe már ne fecceljek időt, pénzt
vagy energiát. Ez egy alapos helyzet- és tevékenységelemzés, ami megmozgatja az
agytekervényeimet, késztet arra, hogy utánajárjak dolgoknak, és lehetővé teszi
azt is, hogy megfigyeljem magam, hogy mire is van szükségem és kövessem a
’belső hangom’ igényeit, vágyait is. Amolyan ’finomhangolásban’ vagyok, erre
utaltam, amikor azt mondtam az előbb, hogy pár hónap múlva el tudom mondani,
hogy ez hogyan is sikerült. És egyébként pont ez az, amit amúgy nagyon szeretek a
vállalkozói életformában – nekem ez a ’szabadság’, hogy mindezt megtehetem és
folyamatosan optimalizálhatom a helyzetemet, amiről (javarészt) szabadon dönthetek.
IZABELLA: Muszáj lecsapnom ezt a magas labdát: én ezért választottam a Belső
Hajtóerők fantázianevet. Az Érzelmi Intelligencia Coaching definícióját hozom: “a
belső hajtóerőnk azt jelenti, hogy mennyire hiszünk magunkban és a képességeinkben
a céljainkkal kapcsolatosan. Az önértékelés és a magabiztosság egybegyúrva:
mennyire hiszünk abban, akik vagyunk, és amit teszünk.” A vállalkozói léttel valami
olyan belső felszabadultságot tapasztaltam meg – persze miután megküzdöttem a
különféle bizonytalanságokkal, amikről már beszéltem, hogy megéreztem azt, hogy ez
valami univerzális érték, ami mindannyiunkban lehetséges. Szerencsések, akik
alkalmazottként is megélhetik ezt, és vannak, akik egy vagy több váltás után jutnak
ide: ahogy én is. Én ezt szeretem a legjobban a vállalkozói létben: valójában
legtisztább belső késztetéseimhez kapcsolódhatom, a kitűnő tanuló lét levetkőzése
után megtanultam nemet mondani a társadalmi konvenciókra (legyen rendes
munkám), és önrendelkezést gyakorolhatok nap mint nap (nagyon megszerettem ezt a
szót, amit 39 évesen tanultam meg az EMK-ban): azaz a saját vágyaimat saját
erőforrásból valósítom meg. 
A következő és egyben záró alkalommal arról beszélgetünk Izabellával, hogy
milyen tanácsokkal látnánk el a kezdő vállalkozókat, milyen hibák elkerülésére
intenénk őket. Ha érdekel, tarts velünk!
Ha pedig már most átgondolnád, hogy Téged mi tart vissza, hogy azt az életet éld,
amire vágysz, akkor gyere, hívlak egy díjmentes 60 perces coaching beszélgetésre
Téged is!

Vállalkozói Vallomások – 1. rész

Csordás Izabellával
Izabella coaching szemléletű mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberrel
beszélgettünk a vállalkozóvá válásunkról. Az alábbi beszélgetésünket Izabella

honlapján is megtaláljátok, fogadjátok nálam is szeretettel! 

A kezdetek…
Ahogy beszélek régi munkatársakkal, vagy kapcsolatba kerülök az alkalmazotti
létemből ismert szervezetekkel, azt tapasztalom, hogy a vállalkozói lét megítélése
különösen ambivalens. Vannak a sóvárgók, irigykedők: akik a szabadságot, a
kötetlen időbeosztást, a rugalmasságot és a magas jövedelmeket látják benne. Aztán
vannak a távolságtartók, távolról csodálók: ők leginkább a bizonytalanságot nem
tudják elképzelni, ami ezzel a működési formával jár.
Izabellával mindketten egy sokak által irigyelt alkalmazotti létet hagytunk ott, és
váltottunk. Mindketten vállalkozóként dolgozunk, akkor is, ha nagyon más
közegből jövünk: Izabella a közszférából, én a multivilágból érkezem. Alább
mélyebb betekintést engedünk a vállalkozóvá válásba, az ennek hátterében lezajló
folyamatokba, a kihívásokba, az előnyökbe, az igenekbe és a nemekbe. Három
részletben jelentkezünk majd. Íme, az első rész.
MIKOR ÉS MINEK A HATÁSÁRA FOGALMAZÓDOTT MEG BENNED,
HOGY VÁLLALKOZÓ LESZEL?
ÁGNES: Jó kérdés! Még pedig azért, mert képzeld, én körülbelül 35 éves koromig
(most 42 vagyok) fennhangon hangoztattam, hogy ’én soha nem leszek vállalkozó!
Már így sem alszom éjszakánként a rám szakadó felelősségtől a cégnél, hát mi lenne
velem akkor, ha a saját cégem lenne és azért kellene teljes felelősséget vállalni?!’ –
ennyi idő távlatából és több száz óra coaching tapasztalás után már sokkal jobban
látom, hogy a felelősséggel voltak ’bajaim’  . Akkoriban azt gondoltam, hogy csak
úgy lehetek felelősségteljes, ha ’szétstresszelem’ és agyonhajtam magam, ráadásul
teszem ezt örömtelenül, majd a fáradságtól kimerülten meredten bámulom a plafont
éjjelente, mert úgysem bírok aludni. Ezt gondoltam, mert javarészt ezt láttam a
környezetemben: hogy csak vért izzadva, kemény munkával lehet ’sok’ pénzt keresni
és ’normálisan megélni’. Emiatt a vállalkozói lét meg sem tudott teremtődni az
elképzeléseimben, mint alternatív élet-, lét- és megélhetési forma.
IZABELLA: Milyen érdekes, te a munkába való belefásulásból indultál, és a
felelősség bizonytalanított el. Én ehhez képest egy furcsa megengedő szervezeti
kultúrából jövök: a 10 éves közalkalmazotti létben nagy szabadságot tapasztaltam
meg. Számos ötletemet meg tudtam valósítani: a szervezetben egy új osztály és egyéb,
a területünkön mintaadó projektek nőttek ki a kezem alatt. Ezekre büszke voltam, jó
volt, hogy hagyták, de vállveregetés nem járt érte. Az elismerést külföldi
konferenciákon termeltem be, és így utaztam fel-le a kiégés-görbémen. Hol
belefásultam, hol a külföldi impulzusokból feltöltve energikusan dolgoztam tovább.
Az eredmények után azonban én nem tudtam hátradőlni a székemben, hogy köszönöm
ennyi. Megtehettem volna, mert a közeg adta magát. Mielőtt tovább folytatom, te
hogyan lettél mégis főállású vállalkozó?
ÁGNES: Ehhez ’kellett’ nekem egy magánéletbeli krízis (volt több is, de a válásom
’tette be a kaput’), ami arra kényszerített, hogy gyökeresen átgondoljam az addigi
életemet és szembenézzek azzal, hogy ki vagyok én. Addig a pontig csak egy
elképzelésem volt önmagamról, az is javarészt mások véleménye volt rólam. Talán
ezért is volt olyan megrázó számomra, hogy amikor először maradtam magamra a
családi háznak szánt házunkban, akkor szó szerint összerogytam a kétségbeeséstől,
mert úgy éreztem, hogy ’én senki vagyok’ a másik ember (férj) biztos támasza nélkül.
Fájóan nagy fekete lyuk lettem saját magamnak, amiben elég rossz volt lenni ahhoz,
hogy másfél év ’fekete lyuk-lét’ után pszichológus segítségét kérjem. Ez az életem
egyik legjobb döntésem egyike volt! Az ő segítségével sikerült megismerkednem és
megbarátkoznom saját magammal, sikerült megértenem a működésemet, hogy miért
futhatott zátonyra a házasságunk és abban nekem hogyan volt szerepem – és
életemben először kezdtem biztosabban tudni, hogy ki is vagyok én! Érdekes módon
(vagy nem), amint kezdtem magamra találni, úgy ismertem fel azt, hogy a korábban
nagyrabecsült és imádott munkahelyem és munkaköröm nem tesz elégedetté sem,
boldoggá meg pláne. 2016-2017 volt az az időszak, amikor már meg tudtam
magamtól azt kérdezni, hogy pontosan mi miatt nem vagyok elégedett és ha ebben
nem lelem az örömömet többé, akkor miben? Így történt, hogy kb. fél év alatt
felmértem azt, amit mindig is nagyon szerettem a vezetői munkakörömben, pontosan
megértettem, hogy mi az, ami fontos nekem, hogy mi az, amitől örömet érzek és azt
is, hogy ehhez mire és kire van szükségem.

Vad Ágnes Coach

IZABELLA: Ez úgy hangzik, mint egy érési, tudatosodási folyamat.
ÁGNES:Igen, a coaching nyelvén ezt úgy mondanám, hogy az értékeimet és az
erőforrásaimat megismertem, és megtanultam a magam működését annyira,
hogy mindezt a saját szolgálatomba és az életem minőségének javítására
fordíthassam. Így született meg bennem az, hogy én az emberek -potenciáljával,
a bennünk rejlő belső erő feltárásásával szeretnék foglalkozni coachként –
mindezt vállalkozóként!
IZABELLA: A magánélet nagy alakítója az életnek – sokszor másodhegedűsnek
tekintik, pedig… Nálam is sokat számított a magánéleti szál: a férjem és a kialakult
anya-szerepem. Ugyanis megismerkedtem a férjemmel, aki multiban dolgozó IT-sként
többször megjegyezte, hogy milyen jól érezném magam egy multiban. Akkor erre én
legyintettem. Ezt sosem próbáltam ki, eleinte idealistaként elveim voltak, hogy én
értéket akarok teremteni, aztán már nehéz lett volna a családalapítás idején egy ilyen
váltás. Több ötletem volt, ami a költségvetési szervben nem tudott megvalósulni,
egyszerűen túlfeszítette volna a kereteket, ezt nem könnyen fogadtam el. Akkor sem,
ha elvétve pozitív visszajelzést is kaptam a szervezeten belül a munkámról. Egyszer a
hierarchiában felettem álló kollega megjegyezte a fundraising projektünk kapcsán,
hogy amihez hozzányúlok, abból pénzt csinálok. Ezt bizalomként éltem meg.
Szerettem volna az időközben kimunkált szervezetfejlesztő oldalamat is kipróbálni.
Erre azonban akkor nem volt fogadókészség a szervezetben. Egy engem is érintő
szervezeti átalakítás pedig több olyan helyzetet teremtett, amivel nem értettem egyet,
és amiben kényelmetlenül éreztem magam. Sokszor sírva jöttem haza, és a férjem
kérdése döbbentett rá arra, hogy baj van: „Izu, mi történt? Te imádtad ezt a munkát.”
Ennek a tükörnek a segítségével észrevettem, hogy gyors csapáson vagyok a kiégés
felé, egész pontosan egy értékválságban voltam: ha maradok, az olyan értékekkel
való azonosulást jelent, amik akkor fizikai szinten görcsbe rándították a
gyomromat. Ha megyek, akkor a biztonság veszik el az életemben. Sokat
beszéltünk erről. Akkor már mentálhigiénés szakemberként pontosan láttam, hogy
miben vagyok. A férjem támogatta, hogy kilépjek. Én aggódtam, de a szabadesést
választottam. Ekkor született meg a döntés, hogy felmondok. Sikerült akkor egy
biztonsági szálat megtartani, és egy projekt vezetésében megmaradni, ami jó fogódzó
volt, és büszke vagyok erre a fokozatos elválásra. Itt már nem voltam kitéve a
szervezeti viszonyoknak. Ekkor artikulálódott bennem az, hogy olyan munkát
végezzek, ahol az energiáim nagyobb része az emberek, a szervezetek fejlesztésre
fordulhat, és ahol megtapasztalhatom azt, hogy amit teremtek, az értékes:
elismerésre és az ötleteim megvalósításába vetett bizalomra és esélyre volt
szükségem. Erre mondtam igent.

Csordás Izabella Coach

TE A DÖNTÉSTŐL A MEGVALÓSÍTÁSIG MILYEN LÉPÉSEKET TETTÉL?
ÁGNES: A lelki-szellemi felkészülésemet a tettek követték: elvégeztem egy
nemzetközileg akkreditált közel 1 éves business coach képzést 2017-ben; kigondoltam
egy 12 hónapra szóló tervet 2018-ra, melynek az volt a célja, hogy szépen,
fokozatosan, kivonuljak a multinacionális életből és a magam lábára álljak, mint
vállalkozó. A 12 hónapos tervemet úgy építettem fel, hogy az ’ellenállhatatlan ajánlat’
legyen a cég számára, hogy legyen számukra annyira hasznos és értékes, hogy tudjunk
közösen dolgozni a megvalósításon és megérje nekik ’projekt gázsit adni rá’ – amit én
nem titkoltan a vállalkozásom indítására és egyben 16 hónapos tartaléknak szántam.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy ebben a tervben nem csak teljes támogatást kaptam a
főnökömtől és a vállalat vezetőségétől, hanem sikerült kiválóan véghez vinni, pontról-
pontra megvalósítani, így büszkén, hálával és emelt fővel tudtunk egymásnak búcsút
inteni 2018. december végén.
Már talán ebből is érződik, hogy szeretem a komoly, az életemre ható döntéseimet
alaposan átgondolni és maximálisan előkészíteni. Talán emiatt is van az, hogy azóta
eltelt másfél év, mint főállású coach-vállalkozó, és azt érzem továbbra is: ez az, amire
vágytam! Így képzeltem el magamnak a vállalkozósdit és most azt is élem! Érzek
elégedettséget és boldogságot, csakúgy mint szenvedélyt – imádom! Persze ne
gondolja senki, hogy másfél éve egyetlen rossz, vagy nehéz pillanatom sem volt. Még
álmatlan éjszakáim is voltak azóta! És ezzel már semmi gond nincs – nekem nincs
gondom vele, mert megtanultam azt, hogy az életem tőlem olyan, amilyen. Azaz
én döntöm el, hogy hogyan érzem magam az adott helyzetben és azt is
megértettem, hogy az élet az nem ’csak ilyen’ vagy ’csak olyan’. Természetes,
hogy voltak, vannak és lesznek is nehéz napok és helyzetek és ezekkel nehéz
érzetek is járnak. Örömmel látom magamról, hogy ezeket egyre jobban tudom
kezelni.
Vad Ágnes Coach
IZABELLA:Ugyanott végeztünk coachingot, és az egyik videós coaching napon
találkoztam veled először, ahova támogatni jöttél minket. Akkor nagyon messzinek
tűnt, hogy majd egyszer én is coach leszek. Nálam azonban nem a coachinggal
folytatódott a történet.
Újból a magánélet hozott egy fordulatot. Ugyanis a felmondásomat követően
várandós lettem a kisfiammal 2016-ban. Még a szülés előtt kaptam egy párhónapos
szervezetfejlesztési projektet egy múzeumban, de a szüléssel ennek sajnos vége
szakadt. Úgy éltem meg, hogy míg egykori egykeként teljesül egy álmom, és
kétgyerekes anya lehetek, addig szakmailag parkolópályára kerülök. De nem
vagyok az a matróna típus, aki ebben ki tudja élni magát. Mondom ezt úgy, hogy
sokszor emiatt bűntudat is volt bennem, és tisztelem azokat az anyákat, akik képesek a
gyermekeik mellett kiteljesedni. Az első gyermekem mellett én a mentálhigiénés és
szervezetfejlesztő posztgraduális képzést végeztem el, a másodikat szoptatva pedig
coaching képzésre iratkoztam be. Akkor úgy gondoltam, hogy az én kompetenciáimat
ez a szemlélet, ez a tudás egészíti ki a legjobban, és így lehetek még hitelesebb
támogatója az egyéni és szervezeti változásoknak. Örülök, hogy hallgattam a
megérzésemre, mert saját életem szempontjából is szemléletformáló volt ez a képzés.
Azt hiszem, a házasságomat is sikerült megmentenie.
Aztán ahogy nőtt a kisfiam, kerestem újabb lehetőségeket, és elkezdtem elindulni az
álmaimat követve: kiadtam két coaching szemléletű könyvet: a Kismamanaplót és
a (Meny)asszonynaplót. Ezekre kifejezetten büszke vagyok, mert a saját magánéleti
tapasztalataimat tudtam szakemberként úgy használni, hogy több más neves,
elismert szakemberrel konzultálva másokat gazdagító, támogató termékek
születhettek. Hittem magamban, és talán ez volt a kulcs. Közben elkezdtem egyéni
ügyfelekkel, csoportokkal és szervezetekkel foglalkozni. Azt gondolom, én nem
lennék jó tudós vagy kutató, mert nem tudnék csak egy területben elmélyedni. Sokkal
inkább tartom magam egy széleslátókörű, kíváncsi embernek, aki több dologról tanul,
alkalmazza, összeköti a lehetőségeket. És ez az, amit vállalkozóként kifejezetten
élvezek: megragadni a szervezeti átalakításokban rejlő lehetőségeket az emberi
viszonyok javítására, támogatni egy problémahalmaz strukturálását akár szervezeti,
akár egyéni szinten, stratégiai szinten gondolkodni a felmerülő nehézségekről és
lehetőségekről, célokat kitűzni, inspirálni, és a résztvevők szakértelmére
támaszkodni. Végre elsőszámú érték lett a munkámban az érzékenységem:
használom, és a kétéves coaching képzés hatására, mert közben coachként is
továbbképződtem, bátran használom az intuíciómat. 
Fotó: museumdigit.hu / Lakos Máté fotója Csordás Izabelláról
VISSZAMENNÉL ALKALMAZOTTNAK?
ÁGNES: A másfél év vállalkozói lét után nem fordult meg a fejemben egyszer sem,
hogy ’hú, miért is jöttem el a biztos munkahelyemről’, sem az, hogy ’hú,
visszavágyom a korábbi életemet/munkámat’. Számomra az emberek tették a korábbi
munkahelyemet szerethetővé – és sokukkal most is tartom a kapcsolatot, így nincs
bennem hiányérzet, vagy ’visszafelé-vágyakozás’.
IZABELLA: Nálam megvolt a mézesmadzag. Többször is hívtak, és minden
alkalommal azt mérlegeltem, hogy egy ilyen döntés mit jelentene a vállalkozásomra,
azaz az önmegvalósításomra, az ötleteim kibontására nézve, mert arról nem szerettem
volna lemondani, hogy több embernek, több szervezetnek legyek professzionális
segítője, és a lehetőségeik kibontását támogassam. Hiteltelennek éreztem volna egy
ilyen kétlakiságot, és hát van egy mondás, amit én most nagyon átéreztem: nem lehet
két lovat egy fenékkel megülni. Így köszönöm, de egyelőre maradok vállalkozó.
Folytatásunk következik! 

2. rész: Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi

élmény 18 hónap alatt…
– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története
Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését,
ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi
írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1
évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom
le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.
A mostani beszámolóm a 2020. januártól-júniusig történő időszakot öleli fel. Az első
részben márciusig jutottam el, azt itt olvashatod.
Koronavírus, Te csodás!
A koronavírusról az a hír (is) kering, hogy ‘fekete hattyú’. Fekete hattyúnak nevezik
az előre nem jelezhető, megjósolhatatlan eseményeket, melyeknek tömeghatása van és
melyekre az jellemző, hogy ’utólag összeáll a kép’, és megérteni véljük, hogy mégis
miért történt az egész (Nassim Nicholas Taleb könyve a The Impact of the Highly
Improbable / A fekete hattyú avagy a legváratlanabb hatás című könyvében fejtegeti
az elméletét – csak műrajongóknak ajánlom a száraz matematikai levezetések

nagyfokú jelenléte okán  ). Példa gyanánt az eddig fekete hattyúnak titulált

események közt szerepel a számítógép feltalálása, az internet elterjedése, a
szeptember 11-i terrortámadás, az Első Világháború kitörése és a Harry Potter
könyvek/filmek átütő sikere is.  Egyesek szerint a koronavírus a következő esemény
ebben a sorban.
Hogy miért is hozom mindezt ide? Mert a koronavírus hirtelen és gyorsan, mondhatni
előzmény nélkül és nagy erővel érkezett. Persze, én is olvastam az első cikkeket
Vuhanról, meg követtem a John Hopkins Intézet interaktív térképét a vírus mozgását
illetően, sejtettem azt is, hogy az lenne a csoda, ha Magyarországon nem jelenne meg
vírus, mégis (számomra) letaglózó ütemben robbant be a köztudatba és a gazdaságba
is a koronavírus itthon is. Egészen elképesztő jelenségként éltem meg, hogy szó
szerint ’vészféket’ nyomtunk úgy kb. mindenben és egyik napról a másikra zártuk az
ajtóinkat virtuálisan és fizikális szinten is.

Azonban a hirtelen légnyomás-változás hatására vákuum keletkezhet.

Azaz légüres tér = oxigénmentes állapot 0 légnyomással.

A tudomány (és sajnos néhány szerencsétlen baleset) igazolta, hogy az ember 30-40
másodpercet bír ki egy ilyen közegben. Utána elpusztul.

Te mit csinálnál abban a 30-40 másodpercben? Tenné fel az elgondolkodtatónak

szánt kérdést egy TED előadásban egy kiváló előadó.
Ám a helyzet az, amíg ez a kérdés fiktív, addig a koronavírus okozta helyzet nagyon
is valódivá változott. Egyik napról a másikra satufékeztünk. Egyik napról a másikra
’üres tér’ vett bennünket körül (oxigénünk -egyelőre- van/volt, bár mégis sokunknak
akadt légszomja…). Ilyen helyzetben, mint egy satufékezés, a fizikai törvények
hatásaként a tehetetlenségi erő hat rád a legjobban.

Mert ahogy esel, úgy puffansz.

Mert puffanni fogsz, hiába találod Te azt ki, hogy ’mentálisan ura leszel a
helyzetnek’, vagy majd a ’korábbi tapasztalatokra támaszkodva kimászol a gödörből’
– a satufék pillanatában ez (még) nem számít. Leesel a földre és bumm. És ez fáj.
Meg meg is zavarodsz, hogy ’izé, mi van? Tegnap még oké volt minden, most meg a
földön vagyok. Ki húzta meg a vészféket?!’.

Az első pár pillanat (perc, óra, napok, hetek, hónapok, évek – kinek hogy…) még
arról szólnak, ami a helyzet maga: elestem és az fáj nekem. Ezt nem lehet és
leginkább nem is kell szépíteni. Ezt a részt nem szokták a TED előadásokban
kivesézni, ott már egyből átugranak a ’Hogyan éljünk túl egy orbitális krízis
helyzetet? 10 pont, ami segít kilábalni a válságból’ szakaszba.
Ám attól, hogy nem beszélünk róla, attól még fáj és sokkoló az egész.
És attól még ez a szakasz is létezik.
Én is ott álltam március közepén sokkolódva és csak pislogtam körbe, hogy mi is
történik pontosan? Hogy nincs kijárás? Hogy nincsenek rendezvények? Személyes
találkozás? Nincs iskola és munkába járás? Hogy digitális oktatás lesz? Hogy a 65
éves Anyukám ápolónő? Hogy a párom fuvarozási cégnél dolgozik, ahol a kamionok
aktívan járnak Olaszországba? Hogy a tesóm Franciaországból jött haza a határzárás
előtt utolsó 24 órában és nem mellesleg babát is várnak? Hogy miből fogok megélni,
ha az emberek (érthető módon) másra tartalékolják a pénzüket és az életenergiájukat
és per pillanat ugyanúgy nem kapnak levegőt, mint én?!

Részemről a ’nem kapok levegőt’ és a ’víz alatt vagyok’ érzet kb. két hétig tartott – ez
alatt a ’sima’, értsd: tudománymentes, túlélési ösztöneim szerint tettem a dolgomat és
az operatív életben maradás volt a cél: beszív és kifúj. És kezdeni előlről.
Ennyi.

Mert ha ez megvolt, akkor lehetett arra figyelnem, hogy

 huh, de jó, hogy fiam apjával meghoztuk azt a döntést, hogy a fiam március 11-i
névnapjára laptopot kap, hogy
 huh, de jó, hogy voltunk otthon anyukámnál az előző héten, és tudom, hogy jól
van és még egy kis ’hazait’ is hoztunk a fagyasztóba; hogy
 huh, de jó, hogy ilyen klassz ügyfeleim vannak, akik zökkenőmentesen állnak át
az online coachingra; hogy
 huh, de jó, hogy a LinkedIN-es ismeretség most elérhető maszkok formájában is
gyümölcsözik és
 huh de jó, hogy tudom tenni a dolgomat tovább… mert van dolgom!!
Mindebben azt is éreztem, hogy ismerős vizeken vagyok… mintha nem is olyan
régen, lettem volna már egy hasonlóan meghasonult (micsoda szókapcsolat,

figyeled!  ) helyzetben… mintha a kuruzslótörvény okozta érzelmi vihar valójában

egy nagyon klassz ’főpróba’ lett volna a premierhez (a cikkem első részében írtam
erről). Hogy jó ég, most mennyivel hamarabb ’találok mégis magamra’ és tervezem a
’válságtervemet’ … hogy köszi (!) kuruzslótörvény a rutinért, hogy felkészítettél egy
másik durva pofonra…
Talán emiatt is volt az, hogy azt éreztem, hogy bár megrengett újra a föld alattam – én
magam mégis stabilabban állok (állhatok). Persze, a tehetetlenségi törvény rám is
hatott, el-elbillentem (és voltak napok, amikor azt éreztem, hogy el is ’hasaltam’),
mégis ismerős volt a bizonytalanság érzet és ettől kevésbé volt félelmetes.

Mindezek tették azt is lehetővé, hogy 2020. március 18-án, valószínűleg az elsők közt
az országban, de útjára indult az Online Emberség nevű webináriumom, ahol
embertársaimnak kívántam abban segíteni, hogy hogyan is lehet megérteni és jól
kezelni a kialakult status quo-t. Tettem ezt értük és magam miatt – hiszen magamról
már tudtam azt, hogy a strukturált átbeszélés stresszoldó hatással van rám. És másokra
is hathat így – és hatott is! 7 héten keresztül minden héten csütörtökön egy hol kisebb,
hol nagyobb csoportnyi ember merített erőt egymásból és szerzett energiát a kollektív
energiatérből. Adtunk, kaptunk és teremtettünk energiát. Felemelő volt.
Felemelő volt azért is, mert pont a megszorított környezetben végre választ kaptam a
kínzó kérdésemre is (amit az előző részben fejtegettem), hogy vajon milyen coach
vagyok én? Vajon jó coach vagyok-e én?
Látni magamat, hogy igen, nehéz helyzetben IS ’ösztönösen’ jön az, hogy nekem az a
dolgom, hogy mások jóllétéhez hozzájáruljak – ez nagyon jól esett. És örültem, hogy

másoknak is jól esett és jól estem  . Örültem, hogy a szakma, a tudás, amit
magaménak választottam, nem csak engem, hanem általam több más embert sem
hagyott cserben.
Hogy szívből IS segíthettem másoknak és tudásból IS. Szeretem ezt a kombót 

Oké, hogy ’Teréz Anya’ vagy, de miből éltél meg?

Hiszed vagy sem, én is azon emberek közé tartozom, akiknek nem a vánkos alatt
terem a pénz és a pénztárnál én is fizetek. Amíg őszinte örömmel teljesítettem a
’szívem hangját’ a koronavírus okozta bezártság alatt, addig folyamatosan kattogott az
agyam azon is, hogy az én tartalékaim vajon meddig futják? És ha azok elfogynak,
akkor mi lesz? Hogyan fogom fizetni a rezsit, a jelzáloghitelt és egyáltalán, hogyan
fog kinézni pénz nélkül az életem, életünk? Hogyan és mit fogok csinálni, ami pénzt
ér(het)?
Ezek a kérdések persze nem új kérdések… 1,5 éve váltam főállású vállalkozóvá,
mielőtt „ki mertem lépni’ az aranykalitkámból, akkor is feltettem magamnak ezeket a
kérdéseket, mert pont ezek a kérdések tartottak addig vissza, hogy meg merjem lépni
a vállalkozóvá válást.

A TITKOS Recept
És milyen jó, hogy azt akkor megtettem, mert volt hová nyúlni az emlékeimben…
amiben a legelső pont az volt:

1. Bénító kérdések
Ne engedjem, hogy a kérdések fogságába essek! Ne engedjem, hogy megbéklyózza az
agyamat a nyomás, csak azért, mert VÁLASZ KELL! Mert nyomás alatt az agyam
nem teljesít a legjobban. EGY darab megoldást akar, amit sokkal nehezebb
megtalálni, mintha hagynám magam, hogy nyitottan meglássak akár TÖBB megoldási
lehetőséget is.

2. Rossz kérdésre rossz válaszok érkeznek

Nem baj, ha elsőre (vagy másodikra …. vagy harmadikra…) olyan kérdést teszek fel
magamnak, amire nem tudom most a választ. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy hülye
vagyok (kognitív torzítás), csak azt, hogy most nem a jó kérdést tettem fel magamnak.
Nem jó kérdés volt példásul, hogy mi lesz, ha elfogy a pénz? Nem volt jó, mert ezzel
azt is mondom magamnak a kérdésben, hogy meg akarom várni, amíg elfogy… hogy
nem teszek semmit, hanem hagyom, hogy elfogyjon…

Hát nem! Nem akarok ölbe tett kézzel ülni és várni, hogy majd egyszer csak elfogy a
pénzem és valamennyien az utcára kerülünk! Értem, hogy ezt mind a
’katasztrofizálás’ címszó alatt tárgyalják a szakirodalomban, de klasszul rádöbbentett
arra, hogy ezt a kérdést nekem szükséges átfogalmazni ahhoz, hogy működésre bírjam
az agyamat.

3. A JÓ kérdés megtalálása
Találjam meg a kérdést, amire már tudok válaszolni! Mert az lesz a jó kérdés. Nekem
ez lett a jó kérdés: Ma mit tudok tenni, hogy életben maradjunk? És ehhez mire/kire
van szükségem? Mindennap csak arra az aznapra koncentráltam. Talán ez
rövidlátónak hangzik, valójában azonban pont hosszú távon segít. Mert ha úgy
adódott, akkor egy adott napon belül is bőven volt min aggódni, min
bizonytalankodni, bőven volt dolgom az online oktatással, a meglévő ügyfeleimmel,
az Online Emberség webinárral, a háztartással, a családommal, a saját és mások
mentális egészségével…  – minek kellett volna még azon rágódnom, hogy de vajon
mi lesz holnap?
4. És ha nincs válasz?
Fogadjam el azt, hogy nincs mindig kérdés, ahogy néha válasz sem. Hogy néha a
válasz az: nincs válasz (pl. miért pont most jött ez a koronavírus? miért nem tudom,
hogy mit is kellene tennem?, miért nem érzem/látom/teszem azt, amit mások?’, stb.)
5. Sávváltás és tempó
Sávot váltani nehéz álló helyzetből. Bár ösztönösen fékezünk, ha előttünk fékeznek a
közlekedésben is (a koronavírus kapcsán ez családi és vállalati kasszák
újragondolásában, ’budget-cut’-okban, elbocsátásokban, stb nyilvánult meg…), addig
igyekeztem tudatosan is felmérni azt, hogy van-e vajon egy ‘másik sáv, amiben még
halad a forgalom’? Vagy szükséges-e nekem is 0 km/órára megállni, elég lehet-e, ha
lassítok? És amúgy tényleg előttem lassítanak konkrétan, vagy csak körülöttem? Mert
nem mindegy… Avagy egy gyorsítással és egy hirtelen manőverrel kikerülhetem az
egészet, ami a lassulást okozza?

Én azt választottam, hogy amennyire csak lehet, tartom a sebességemet akkor is,

amikor mások lassulnak körülöttem. Vagyis nem hagytam abba az addigi
tevékenységeimet, ugyanúgy írtam, posztoltam, jelen voltam, mint korábban is (sőt,
majd látni fogod, lesz olyan, amiben még rá is kapcsoltam).
Persze, a közösségi felületeken a témák érzékenyedtek, mert nem volt az a célom,
hogy ’mindenáron eladom magam és az utolsó garast is kicsalogatom az emberek
pénztárcájából’. Nekem nem jön be ez a ’lefölöző’ típusú eladás, értékesítés, mert a
legtöbb esetben nagyon érzékeny a jég (morálisan). Igen, mindig van egy réteg, akit
egy válság nem zökkent ki és egy válságban is akad pont elég pénzük költeni. Láttam
én is, hogy egy pár vállalkozó/szervezet milyen szépen ’ült rá’ erre a rétegre – és még
azt is elhiszem, hogy sikerült is nekik. Üzletileg akár nagyot szakíthattak, ám
morálisan nagyon megkérdőjelezhető volt az, amit és ahogyan tették ezt.

Én ezt biztosan nem akartam. Biztosan nem így.

 Szerencsére voltak jó példák is, akik úgy váltottak profilt, úgy találtak ki új
szolgáltatásokat akár, hogy az példaértékű volt, mert emberien és etikusan IS tették.

Úgyhogy már csak miattuk is, de leginkább magam miatt is inkább ezt az utat
választottam.

6. Helyzetelemzés a következő lépés előtt

Valószínűleg van egy ilyen bekezdés, a ’Hogyan éljünk túl egy válságot’ című
nagykönyvben… az életem könyvében erre most nem jutott külön fejezet a karantén
alatt. Legalábbis tudatos szinten nem (éppen most, ezen sorok írásával teszek erre
kísérletet, de vegyük észre, hogy itt van időben némi elcsúszás a sztori idősíkjához
képest…).

Bámulattal, irigységgel (bizony…) figyeltem azokat, akik játszi (vagy annak tűnő)
könnyedséggel számoltak be arról, hogy megcsináltak két újabb nyelvvizsgát,
elolvastak 20 könyvet 5 nap alatt, naponta jógáznak (még a gyerekek is),
kiemelkedően és makulátlanul egészségesen étkeznek, bonszájokat vagy paradicsomot
nevelnek balkonon/cserépben/kertben, 180 fokos fordulattal irányt vettek és immáron
dagadó vitorlával zúznak előre és teltházas online eseményeik vannak… Ha csak a a
fele így van, ahogy mondják, én akkor is tisztelem őket. A másik felével meg nekem

nincs dolgom 
Ám velem ilyenek nem történtek …. – illetve nem pont ilyenek történtek (mondjuk
nekem is van 3 db paradicsomtő a kertben, amit szégyenszemre (?) palántaként vettem
és nem magról neveltem).

Ami velem történt a karantén alatt (és amiben az ég adta egy világon semmi túlzás, de
degradálás sincs), azok ezek voltak:

1.Sokat főztem
A legnagyobb mumusom a főzés volt (mert bár jól tudok főzni, mégsem szívesen
szentelek ennek órákat MINDENNAP) – vállon veregetem magam, hogy sikerült ‘oké
ételekkel’ ellátnom a családomat ezekben a bezárt hónapokban ÉS emellett sikerült
MÁST IS csinálnom  . (igen, tudom, hogy lehet rendelni is ételt…én döntöttem
úgy, hogy az erre szánható pénzt inkább másra tartogatom).
2. Digitálisan és valóságban is okultam
A digitális oktatás az első két hétben kicsinált. Sokkal jobban kifáradtam, mint a 11
éves fiam. Ekkor jöttem rá, hogy valamit nem jól csinálhatok, mert ő meg egyáltalán

nem fáradt   Sőt, élvezi. Élvezi???! Bizony… Hagytam hát boldogulni és

érvényesülni, és igen, hibázni is. Nem én figyelmeztettem mindig a leadási
határidőkre, nem én idegeskedtem, hogy ’hú, honnan fogja így tudni az Árpád-házi
fejedelmeket’. Persze, én is festettem vele tájképet (de nem helyette), persze, én is

átnéztem az angol dogát, mielőtt elküldte volna (amire 4-est kaptunk, illetve én   
Nesze neked felső fokú szakmai angol nyelvvizsga   ).
Maradéktalanul büszke vagyok rá, mert derekasan helytállt: ő, egyedül! És hát igen,
nem kapott mindig ötöst, sőt, még hármast is kapott (azt a dogát már nem néztem át
előtte), de rájöttem, hogy nem ez számít. Az számít, hogy felelősséget tudott tanulni,
hogy rájött arra: magáért tanul és magáért felel. És a tanáraira is büszke vagyok. Volt,
aki nem érzett rá, hogy mit és hogyan is lehetne ilyen helyzetben tenni, ám voltak
olyan is, akik szívvel és lélekkel, felelősségteljesen hozták ki a helyzetből a legjobbat.
És örültem annak, hogy az év végén mindezt merték is vállalni: nem a jegyek alapján
kaptak értékelést, hanem a gyerekek hozzáállása miatt. Így az én fiam, életében

először, kitűnő lett 

3. Online Emberség Webinárt szerveztem
Erről írtam korábban: közel 100 emberrel kerültem így közelebbi kapcsolatba, így
tartottuk egymásban a lelket és így tudtuk egy közösséget is magunkat kialakítani.
Köszönöm mindannyiótoknak ezt az időszakot! Én is sokat tanultam tőletek! És
remélem, hogy lesz alkalmunk nem csak online találkozni a jövőben is! 
4. Jelen voltam a közösségi médiában is
A karantén ideje alatt írtam 40 posztot (melyek több mint 210 ezres nézettséget,
átlagban 72 like-ot generáltak), 5 hosszabb cikket, 4 podcast hanganyagot, 4
vendégcikket… külsős publikációimat, hanganyagaimat össze is gyűjtöttem őket ide.
5. Online vezetői program született
Van már Brexit, MEGXIT… Székely Violával meg arra gondoltunk, hogy mi meg

csináljuk meg a CoronEXIT-et… mert miért ne?   Nagyon úgy tűnt, hogy
mindenki nagyon szeretne már rátalálni a kijáratra. Így fejlesztettük ki és így született
meg az 5*3 órás online modulokból álló egyedülálló vezetői programunk, melynek
(egyelőre) nincsen párja.
Azért nincs, mert a 3 nemzetközi modul, amit alkalmazunk (Design Thinking, LEGO
Serious Play, Being at Full Potential), ilyen kombinációban még nem került átadásra,

és mert eddig nem volt koronavírus sem  . A Program olyan inspirációkat és

gyakorlati tudást és szemléletváltást ad át, melyet a vezetők és csapataik
bármilyen nehéz, válságos, összetett helyzetben tudnak használni. És mivel az
inspiráció önmagában nem elég és a szemléletváltás sem az egyik napról a másikra
fog megtörténni maradandóan, ezért a Programot egy 4 hónapos utánkövető
szakasz is támogatja a tartós tanulás érdekében. Nem hallottál még róla? Olvass róla
bővebben és próbáld ki: a CoronEXIT Mindset modult önállóan is elvégezhető
modullá alakítottuk! Persze, a teljes Program az igazi, de értjük, hogy Te sem akarsz

zsákbamacskát 
6. Tanulni, tanulni, tanulni

Nekem van ez a fixa ideám, hogy tudásból sosem elég   PACSI néven már a tavaly
év végén bemutatkozott az egyénekre szabott Potenciál Aktivizáló Coaching
Programon. Most jött el az idő, hogy megtanuljam a csapatokra való metodikát is, így
áprilisban egy 5*8 órás online (!) kurzus keretében Human Potential Team Coach is

lettem 
7. Meditáltam és futottam
A korábbi napi rutinom ment a kukába a karantén alatt. Azonban a meditációt nem
engedtem sehová menni. Ha már nem tudok 10 percet sem reggelente magamra
szánni, az már nagyon rossz hír lett volna számomra… úgyhogy meditáció
maradt   A futásra a karantén 4. hetétől kezdve tudtam időt szánni. Ez a fiammal
való közös sétának indult a közeli erőben, aztán egyre merészebben már futni is
kezdtem. Nem sokat, 1-3 kilométert, mikor mennyi fért bele, vagy mennyit bírtam.
Mert már 2 éve nem futottam… Lippai Roland coach barátom mondaná, hogy ne
keress kifogást anyukám, csak csináld   Úgyhogy csináltam   Lassan is, meg
keveset is, de legalább rendszeresen 
8. A virágaimat csodáltam
Szerencsére sok van bent is és a kertben is es eddig is örömömet leltem bennünk, így
a karantén ideje alatt csodálhattam a nyíló virágok tucatjait közvetlen közelről is.
Az Instagrammon #seemoreathome hashtag alatt jó sokat meg is örökítettem

belőlük   És leginkább magamnak, de csodás ZEN bölcsességeket is tettem

melléjük kísérőnek 
9. Zokogtam
Egy szombati nap volt, a karantén kb. 5. hete. És én hirtelen, kb. a semmiből zokogni
kezdtem.
A semmit úgy értem, hogy nem történt aznap semmi rendkívüli. Mégis, ahogy egy
percre leültem a fürdőszobában, elkapott a sírás. Közben jöttem rá, hogy a
fáradtságtól sírok.

Hogy az elmúlt pár hetet megfeszített tempóban, leginkább másokra odafigyelve,

munkával töltöttem. Bár én vagyok az is, aki ki szokta emelni az ’én-idő fontosságát’,
és azt is, hogy az, hogy eleget alszol és csinálsz olyat, ami konkréten neked is jó, az
nem önzőség…most én magam mégis abban találtam magam, hogy kimerültem. Hogy
nem figyeltem arra teljesen, hogy én hogyan is vagyok. Hogy ’elvártam’, hogy a napi
10 perc meditáció majd ’megoldja’ nekem…. nem így lett. Úgyhogy hagytam magam
sírni. Kb. 30 perc alatt Ferrari vörösre bőgtem a szememet.

Belenéztem a tükörbe, és jól megszidtam magam ezért. Hogy hogy lehetek ilyen
gyenge? Hogy mit hisztizek, amikor minden oké? Aztán leszidtam magam azért, mert
leszidtam és aláztam magam. Aztán bőgtem egyet megint, hogy nekem ez sem megy.

Aztán aludtam egy fél órát és amikor felkeltem, helyreállt a világbéke bennem.
Legalábbis már nem szóltam magamhoz sem rosszallóan. Sikerült konstatálni a
tényeket: sok, ami most van – ÉN IS elfárad(hat)ok, ÉN IS kimerülök… ÉN IS
EMBER VAGYOK.

10. A legfontosabb pont?

…. mert manapság a ’10 pontos listák’ a menők – na de nincs ilyen pontom.

Bocsi 
Összegzés
A koronavírus okozta bezártság az elmúlt hetekben elmúlt, noha maga a koronavírus
valószínűleg már örökre az életünk részévé vált. Szeretném mondani, hogy a
bezártsággal együtt a krízisnek vége – egészségügyi szempontból talán helytálló is ez
Magyarországon. Ám a gazdasági krízis azért nem múlik ilyen könnyen. Továbbra
sem érzem azt, hogy hátradőlhetek, mert most már megint ’olyan minden, mint rég’.

És az csak az egyik része, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen (ez a
koronavírus előtt is igaz volt azért), a másik része az, hogy van, amit nem is akarok,
hogy ugyanolyan legyen. Mert örülök annak, hogy

 a fiam megtanult egyedül tanulni és ezért felelősséget vállalni

 megszületett az Online Emberség Webinár és CoronEXIT Leader Online
Programunk
 hogy mertem magamba is invesztálni és Human Potential Team Coach lettem
 újra mozogni kezdtem
 tudom magamról, hogy mire számíthatok nehéz időkben és azt is tudom, hogy én
kire számíthatok
Viszont igazán remélem, hogy az elkövetkezendő időkben főzhetek kevesebbet

is 

Így érkezünk el a mostanba, ahol már egy kicsit megint ’békeidő’ van: újra van
mozgolódás a piacon, újra találkozhatunk személyesen is az emberekkel, újra
köttetnek szerződések és a jól végzett munkáért újra fizetség is jár. Nekem is.

Így mondhatom, hogy

IGEN, FOLYTATÁS KÖVETKEZIK, mert én

bizony FOLYTATOM  .
És Te hogy vagy épp most? Folytatod, abbahagyod, újrakezdesz? Hol tartasz épp? És
én hogyan támogathatlak ebben?

Gyere, beszéljünk!
IDŐPONTFOGLALÁS A DÍJMENTES 60 PERCEDHEZ (COACHING
BESZÉLGETÉS)
Tagged Blog
BLOG

Adizes modell
 2020-06-30Ágnes Vad

A szakirodalmak alapján az egyik legkidolgozottabb és legelterjedtebb életpálya

modell dr. Ichak Adizes nevéhez fűződik. A legtöbb életpálya modell csak a
vállalatok fejlődési szakaszaival foglalkozik, azonban az ő modelljében a vállalati
életpályaciklusok a vállalat megalakulása előtti időszaktól egészen a vállalat
haláláig nyomon követhetők.
Talán azért vált ennyire közkedveltté ez az életút típus, mert az egyes periódusokhoz
rendkívül részletes elemzéseket készítettek, továbbá a vállalatokon való gyakorlati
alkalmazás során az alanyok mindegyike szinte száz százalékos biztonsággal
besorolható az egyes kategóriákba (Adizes 1992, Göblös–Gömöri 2004).

A lenti ábrán az Adizes–modell életpálya szakaszai figyelhetők meg.

Az udvarlási fázis után következik a csecsemőkor, ami a kis- és középvállalkozások

legdinamikusabb periódusa az Adizes modell szerint. A fokozatos fejlődés korszaka
ez, miképp egy csecsemő is felfedezi a maga körül forgó világot, és egyre több
tapasztalatra tesz szert az őt ért impulzusok alapján. Megtanulja az alapvető
koordinációs folyamatok rendeltetésszerű használatát, és noha több sérülést is
szerezhet, de a korszak végére rendelkezik saját öntudattal és akarattal.

A Gyerünk–gyerünk! korszak ismét a következő emberi fejlődési lépcsőfokhoz

kapcsolható, amikor a csecsemő gyermekké válik. A kis- és középvállalkozásokon
belüli csapatszellem egyre dominánsabb szerepet játszik a vállalat fejlődésének
feltörekvő útján, és az egyes sikerek tovább ösztönzik a vállalatot a növekedés felé.
1. ábra Az Adizes életpályamodell, Forrás: Farkas (2005)
A serdülőkorban a fejlődés mértéke lassul, és a hangsúly inkább a hogyanokra és a
minőségi változásra kerül át. Egyre inkább előtérbe kerülnek a döntési nehézségek,
melyek akár veszélyes konfliktusokhoz vezethetnek. Jellemző továbbá a vállalat
humánerőforrásainak és tőke– és készlettartalékainak átszerveződése, megújítása.

A felnőttkor (avagy a férfikor) a „szervezetek legjobb teljesítményt nyújtó növekedési

pályán lévő korszaka” (Göblös–Gömöri 2004, 45. o.). Ekkorra a vállalatirányítási
rendszerek kiforrottan működnek, és a vállalat flexibilitása irigylésre méltó. Minden
folyamat szervezett és jól irányítható, így a vállalat egyetlen legfőbb céljára tud
koncentrálni: a nyereségesség növelésére.

A megállapodott kor az életút csúcspontja. A vállalat kész a mindennapi kihívásoknak

megfelelni, azonban kreativitása egyre csökken, és kevésbé képes új dolgok
bevezetésére, megalkotására, inkább a meg lévő rendszerekbe kapaszkodva próbál
megoldást találni az egyre bonyolódó menedzsmentváltozásokra. A növekedési
életpálya menedzsment vizsgálatokhoz az Adizes–féle életpálya modell leágazó
ciklusai nem képeznek szükségszerű ismeretet, mivel azon korszakok kezelésére
leginkább már a válságmenedzsment kelléktára nyújthat megfelelő segítséget (Pataki
2004).

Forrás: Horváth András: Mikro-, kis- és középvállalkozások növekedési életpálya-menedzsment

vizsgálata
1 Comment

BLOG

Első vállalkozás, első válság? 18 évnyi élmény

18 hónap alatt… 1. rész
2020-06-30Ágnes Vad

– avagy multi után vállalkozás: az első 18 hónap igaz története

Akadtok többen is, akik nyomon követitek a zsenge vállalkozói mivoltom fejlődését,
ám akik még csak most kapcsolódnak be a sztorimba, nekik ajánlom a korábbi
írásaimat arról, hogy miként éltem meg a vállalkozásom első 6 hónapját, majd 1
évét – milyen érzésekkel, gondolatokkal és tanulságokkal. Ezekben a cikkekben írom
le azt is, hogy hogyan váltam multis vezetőből coach-vállalkozóvá.
2020. június 30-át írunk. Ma ünneplem a vállalkozásom másfél éves fennállását. 18
hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mostanra csaknem teljesen egészében
reprodukálni tudom a korábbi 18 éves alkalmazotti/ vezetői létem csaknem teljes
eseménytárát az ’ismerkedésen keresztül a felfutáson át a lassú, de legalább látványos
kínlódásig’…
Amikor 2020. január 1-én éjfélkor pezsgőt bontottunk, a legtöbben még nem arra
készültünk, hogy ez az év ennyire sorsfordítóan más lesz, mint az előzőek. Személy
szerint én, mint kezdő vállalkozó, tele voltam ambícióval és lendülettel a 2020-as évet
nézve. Erre (szerintem) minden okom megvolt, mert az első 12 hónapom annyira
sikerült jól, hogy azt biztos alapnak éreztem a dinamikus folytatáshoz. Ennek
megfelelően el is készítettem a 2020-as évre szóló terveimet, célokkal, számokkal,
elvárt eredményekkel – ahogy azt a Nagy Könyv is megírja.

Baj van. Van baj? Mi a baj? Sebaj!

2020 első két hónapja nyugisan indult. Akkor még azt is mondtam rá, hogy ’lassan’.
Kicsit hosszabbnak éreztem a téli szünetből való ’ébredését’ a közönségemnek, annak
ellenére, hogy január 3-án már volt egyeztetett coaching ülésem és január 2. hete is
70%-os telítettséget mutatott a naptáramban. Ami aztán folytatódott egészen február
végéig.

Mégis eszembe jut egy akkori, elégedetlen megjegyzésem, melyben Anyukámnak

ecseteltem arra a kérdésre, hogy hogy megy a vállalkozás? Amire én azt feleltem,
hogy ’jól-jól, de valahogy azt érzem, hogy mehetne jobban is. Bár nem megy rosszul
sem, mert igazából pont ott folytatom, ahol 2019-ben abbahagytam’. És mi ezzel a
baj? – tette fel Anyukám a teljesen releváns kérdést, látván, hogy a fenti mondatokat
lefelé görbülő szájjal préselem ki magamból.

Hát az, hogy nem növekszem! Hogy ahelyett, hogy ’felfutnék’, csak stabilan megyek
tovább előre! – buggyant ki belőlem kissé durcásan a válasz és a kezemmel még
mutattam is, hogy egy stabil, vízszintes vonalra gondolok mindez alatt, amiben nincs
egy 0,1%-os emelkedés sem. (Meg hát csökkenés sem, de ez akkor még nem volt
terítéken).

– Szóval az a baj, hogy folyamatosan van bevétel, hogy továbbra is megtalálod azokat
és megtalálnak azok, akik majd ügyfeleid lesznek? Hogy mindez nem változott, csak
mert most 2020. február közepét írunk? – kérdezte összegezve Anyukám, hogy
tényleg pontosan értsen. Az! – csaptam le azonnal verbálisan a lehetőségre, és tűzben
égő szemekkel kezdtem el mesélni a ’vállalatok életciklusa’ nevet viselő modellről
(Adizes modell néven a menedzsment könyvek állandó szereplője), mely szerint
nekem már a ’felfutás’ szakaszában illene lennem és amúgyis olyan számokat írtam az
excelembe, amik jól mutatják, hol van a megtérülésen túli növekedésem. Mert a
megtérülés pipa, most már növekedni kell! És én most nem hozom azokat a számokat!
– görbült újra lefelé a szám, Anyukám meg csak bölcsen hallgatott. Én meg még
puffogtam egy darabig, aztán mentem a dolgomra.
Szóval így, ilyen elégedetlen hangulatban teltek 2020 év első hónapjai, holott akár
láthattam volna azt is, hogy amíg:

 heti 12-20 órában vannak coaching üléseim egyeztetve a naptáramban, nincs olyan
különösebb probléma még akkor sem, ha mindez ’csupán’ a 2019-es ütemem
folytatása
 nő a követettségem és az olvasottsági/reagálási statisztikám a közösségi médiában
 nő a hírlevélre feliratkozóim száma
 nő a honlapomra érkezők száma
addig nagyon nagy baj nincs. Persze, még jobb (mondhatni ideális) lett volna, ha
mindezekkel arányban nő az ügyfélkör nagysága is – de az maradt változatlan.

Ami számomra a ’megtorpanással’ volt egyenlő és már le is játszódott benne az a

szenárió, hogy ’belekényelmesedek ebbe, mert már ’elég jó’ és akkor egyszercsak
azon kapom magam, hogy már évek óta nem tudok fejlődni, növekedni’. Erre
figyelmeztető jelként éltem meg azt, hogy a ’dashboard’-om sárgát mutatott. Se nem
csökkenés, se nem növekedés = sárga. Lefordítva: YoY 0%.  

Pfúj. Ez elviselhetetlen!

Én meg, ugye, ennél szilajabb (verseny)ló vagyok, akit a 18 éves multis háttér arra
edzett, hogy ’nincs megállás’, hogy ’nincs lassulás és szinten tartás’, hogy ’kizárólag
a növekedés az eredmény’, hogy a ’növekedés A JÓ és más nem’.

Persze, nem foghatom mindezt a vállalati múltamra, a ’teljesíteni vágyás’, a ’légy

kiváló’, a ’ne elégedj meg a status quo-val’ – ezek mind ’hozott anyagok’  Amik
folyamatosan meghatároznak. Hol jobban, hol kevésbé – hol tudok róluk, hol meg
nem.

Ennél a pontnál talán benned is felvillan az, hogy oké, értem, hogy ez a csaj
vállalkozó, meg hogy multis világban vezető volt korábban, hogy coach lett, hogy
vállalkozik és persze, érthető, hogy fontos neki az, hogy rentábilis (szakzsargon,
cöccc) legyen, na de csak ez számít neki? Hát egy coach nem attól JÓ coach, hogy
felül tud emelkedni az anyagi javakon, mert az a nemes cél lebeg a szeme előtt, hogy
embereknek akar segíteni? Hát milyen coach ez a nő, akik most nem arról számol be,
hogy ’nem is gondolkodik a pénzen, az anyagiakon, mert ez a földi élet arról szól
számára, hogy megélje hivatástudatát és 1000%-os szenvedéllyel és fáradhatatlanul
azon a nemes ügyön dolgozik, hogy az embereken segítsen?’ Na tényleg, milyen
coach az ilyen?!
És ha most épp azt gondolod kedves Olvasóm, hogy ’Dehogy! Miket írkál ez a nő,
nekem nem is jutott ez az eszembe … bár most, hogy mondja…. tényleg van benne
valami, hogy milyen coach is az ilyen?’ – szóval, ha épp ilyesmiket gondolsz (vagy
sem), meg is nyugtatlak: ezek nem a Te gondolataid és kérdéseid voltak felém. Ezek
mindet ÉN gondoltam. Én tettem fel vádló kérdésként saját magam felé. És
eredményként cefet rosszul is éreztem magam. Válságot éreztem.

Mindezt  most mementó gyanánt írom Neked (és magamnak is!), hogy pontosan lásd
(és lássam) milyen az, amikor saját magunk leszünk saját magunk ellenségei, amikor
saját magunk kezdjük ásni a saját sírunkat.

Vállalkozás ügyileg, méltóságunkban és önbecsülésünkben is.

Ezeket Te NE tedd. Soha. Semmilyen szerepkörödben.

Tanulj belőlem. Légy okosabb. Vagy menj coach-hoz, aki rávilágít az ANG-
re (automatikus negatív gondolatok) – mert nagyon fontos, hogy tudd mindezt a
helyén kezelni. Mert oké, hogy vannak ANG-ok (ezek is ugyanolyan gondolatok, mint
a többi), csak az nem mindegy, hogy mihez kezdesz velük és a hatásukkal. Mert
hatásai aztán vannak!
Láthatod, hogy még csak február közepét írunk és én már válságról beszélek, holott
még csak sejtésem sem lehetett, hogy ami ezután jön, az sokkal inkább válság a maga
természetszerű mivoltában is (magyarán nem csak annak látszik, hanem az is…).

Amikor a fal adja a másikat…

Történetem 2020. február 15-ével folytatódik. Ami nem Valentin nap, mégis jegyzem
a naptáramban. Ezen a napon lépett ugyanis hatályba a mostanra ’kuruzslótörvény’
néven elhíresült salátatörvény (a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű
egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő
törvénymódosítások összessége).
Két dolog miatt volt ez számomra (és sok más szakember számára) fundamentális
szinten megrengető (jogi szakzsargot mellőző, ugyanakkor jogi megértést nem
nélkülöző, – kedves jóakaróm, Zsófi visszajelzését is figyelembe vevő – ,
leegyszerűsített konklúziók következnek):
1. a jogalkotás értelmében nem hívhatom magam coachnak peres eljárás fennálló
veszélye nélkül (értsd: feljelenthetővé váltam csak azért, mert coachnak hívom
magam egy nemzetközileg akkreditált coach képzés elvégzése után. Nonszensz,
ugye?)
2. 1-3 évig tartó szabadságvesztéssel büntethetővé váltam, mert a törvény
egészségügyi diplomához köti a pszichoterápia alkalmazását (ami amúgy nagyon
helyes és egyetértek, ám az is leszögezhető, hogy egy coach egyébként sem ’csinál
terápiát’, ugyanakkor a coaching folyamat során használ(hat) pszichoterápiás
elemeket, amibe olyan közismert elemek/eszközök is tartoznak, mint az ’értő
hallgatás’. Igen, pont az, amikor megkérdezed a másiktól, hogy na, hát mi történt?
És az erre érkező választ értően hallgatod….
Ja, hogy ezt Te is csinálod a kollégáddal, a szomszédoddal, a gyerekeddel?
Egészségügyi diploma nélkül??
Juj! Tudj róla, hogy illegálisan nyomod a dolgot!)
Szóval február 15-e hagyott egy határozott lenyomatot a vállalkozói mivoltomban,
hiszen alig több mint 12 hónapja ’adtam fel a biztos alkalmazotti létet’ azért, hogy
coach-vállalkozó legyek. Ám február 15-től kezdődően pont coachként nem hívhattam
magamat és pont be is kasznizhatnak, ha netán kiderül, hogy ’üzemszerűen és
üzletszerűen értően hallgatlak meg’….

Most nem túlzóan állítom, de azt éreztem, hogy megrengett alattam a föld. Eddig a
pontig ’csak’ fiktív nehézségeim voltak, amiket javarészt én generáltam magamnak,
ám ez a törvényhozás már valóságos volt, valódi következményekkel.

Az érzelmi viharomat meg is örökítettem egy cikk formájában a LinkedIN-en, és nem

azért, hogy emlékezzek rá, hanem hogy ’rendet rakjak magamban’, hogy az
olvasóimon keresztül külső szemet is kapjak. Az Olvasóim pedig nem hagytak
cserben, értő figyelemmel (!) és nyitott szívvel, segíteni akarással valós támasztékot
nyújtottak.
Ki merem jelenteni, hogy számomra február két hete mentálisan piszkosul megterhelő
volt és régen éreztem akkora mennyiségű stresszt, amit már alig-alig tudtam kezelni.
És most is szívből köszönöm Neked Olvasóm, hogy abban a cikkben merhettem
vállalni önmagamat előtted, hogy belefért számodra az a tény, hogy a coach is ember.
Hogy vannak nehézségei, érzései és lehet olyan, hogy átmenetileg ’elvész az
erdőben’. Hogy ez az ember nehéz helyzetbe került, és ez az ember most én magam
vagyok.

Március idusán…
Így érkezett meg a március. Feldúlt, bizonytalan, stresszel teli állapotom március
elejére higgadni látszott, ami lehetővé tette, hogy megtaláljam azokat a lépéseket,
amiket még a fenti feltételek és korlátok közt is tehetek.
Nahát! Egy mondatba milyen jól elfér minden! Pedig a ’higgadni látszott’ kifejezés
valójában ezt takarja:

 tudom magamról azt, hogy a túlélésemhez az egyik zálog az, ha ’kibeszélem’

magamból a dolgokat. Ezért beszéltem másokkal, hallgattam meg másokat,
kiírtam magamból a gondolataimat, érzéseimet
 ez a helyzet egyértelmű és nagyfokú stresszhelyzet volt számomra. Volt már
olyan, hogy nem tudtam jól kezelni a stresszt és kis híján elpatkoltam (és ez nem
túlzás), úgyhogy tudatosan stresszoldó technikákat alkalmaztam:
légzőgyakorlatok, meditáció, mozgás  
Mindezek esszenciálisan szükségesek voltak ahhoz, hogy az agyamat ne a stressz

uralja, hanem én uraljam a stresszt és az agyamat is   Amint a jó kérdést teszed fel
az agyadnak, a jó válaszok érkeznek – így tudtam kb. 2 nap alatt a saját
válságtervemet kitalálni és a megvalósításába belekezdeni (pl. új megnevezés/titulus,
ha már coach nem lehetek ugye, az erre való szisztematikus átállás a nyilvános
felületeken és magamban…, ’új’ kommunikációs mód és stratégia arra vonatkozóan,
hogy hogyan is folytathatom tovább a szolgáltatásaim értékesítését, stb.)

Így alakult, hogy március közepére, amikor a koronavírus ’megérkezett’ és vele

együtt a válság is, én már túl voltam egy válságon és éppen egy válságkezelő terv
megvalósításán fáradoztam…

Ha szeretnéd tudni, hogy konkrétan hogyan is éltem meg a koronavírust és a

márciustól -júniusig tartó időszakot, vagy csak általában szeretnéd olvasni a
sztorimat, akkor dobj egy lájkot, hagyj egy kommentet, stb… hogy tudjam, van kinek

mesélnem 
Folyt. köv. hamarosan.

Hatékony Online Coaching – Van Ilyen?!

A teljes cikk változatlanul megjelent a Digital Hungary oldalain is 2020. május 28-án.
„Szia Zoli! A pénteki nappal kapcsolatban jelentkezem, hogy a kialakult
vírushelyzetre való tekintettel tudjuk-e online formában tartani a coaching ülésünket?
Mit szólsz hozzá?” – tettem fel pár hete a kérdést az egyik ügyfelemnek, akivel eddig
személyesen találkoztunk.

„Uhh, hát… ez nagyon jó kérdés. Sokat gondolkoztam ezen, látom, hogy mi történik
és értem, hogy most ezt a legjobb tennünk, engem is home office-ba küldtek. Szóval
számítottam rá, hogy ez fog történni az üléseinkkel is, de mégis … mégis nehéz. Mert
nem tudom elképzelni, vagyis egyelőre nem, hogy hogyan tudnék bevonódni itthonról
egy olyan dologba, amihez nekem szükségem van a helyzetre és a szituációra, ami
elindítja bennem a gondolatokat. Teljesen másként látom itthonról, mindenfajta
nyomás nélkül a dolgokat, mint például nálad. Félek, ez nem vinne előre az utamban a
célom felé” – hangzott a válasz az ügyféltől.

És biztos vagyok benne, hogy ezekkel az gondolataival, érzeteivel nem volt egyedül
akkoriban. Talán most sem?

Legtöbbünknél az online térről alkotott véleményünk, megítélésünk, tapasztalatunk

gyökeres változáson mentek keresztül az elmúlt 9-10 hétben.

Kezdve azzal, hogy egyáltalán szóba jött, mint ’cselekvési tér’. De ne szaladjunk
ennyire előre.

Egészen 2020. márciusának közepéig határozottan állítottuk, hogy az emberiség

már jó ideje digitális világban él:

Online rendelünk ételt, ruhát, ajándékot, szervezünk találkozókat, tonna számra írjuk
az emaileket, boldogan szörfölgetünk a neten napi több órát, megosztunk képeket,
posztokat, olvassuk a híreket, csetelünk órákat a barátainkkal, netbankolunk, részt
veszünk e-learning tanfolyamokon, vagy csak fogyasztjuk a digitális tartalmat
gyakorlatilag korlátlanul. Egyre többen már meg is élnek abból, hogy az online térben
mozognak. Kialakult a ’digitális nomád’ fogalom is, az ’élvezetes és fizikai
kötöttségmentes munkát’ hirdetve. A tizen-huszonéves fiatalokat pedig már
előszeretettel címkéztük ’cyber’-ré és nehezteltünk rájuk, mert napjuk 90%-át az
online/virtuális térben élik.
Szóval azt hittük, hogy nekünk ez megy.

Hogy mi már rég digitalizálódtunk.

Erre jön ez a koronavírus és mindezt kb. minimum újragondoltatja.
Mert tény, hogy eddig is sok mindent intéztünk már online, ám 2020. márciusa és az
utána következő hetek/hónapok mégis tudtak új helyzetet teremteni sok ember és
vállalkozás, szervezet számára is.

Különös tekintettel azokra az iparágakra, szakmákra és tevékenységekre, amikről

korábban mélyen, szinte kizárólagosan hittük, hogy a siker és hatékonyság a
személyes jelenléttől kiemelkedő mértékben függ. Hiszen ki látott már olyat, hogy
nem egy kényelmes fotelben ülsz a pszichológusoddal szemben, hanem otthon vagy
és Zoom híváson keresztül beszéltek?!
Vagy vajon ki hitte el azt korábban, hogy egy vezető, akinek az emberei nem vele
ültek egy irodában, hanem más helyszíneken (akár más országokban is) ültek, az
hatékonyan tudja menedzselni a csapatot? És azt vajon ki hitte el, hogy ezek a
’remote’ csapatok is lehetnek hatékonyak úgy, hogy a vezető több száz vagy épp ezer
kilométerre van (és lehet, hogy egy másik időzónában is)?

Érezzük, hogy az online tér és a hatékonyság fogalmak közös említése bizony gyenge
lábakon áll.

De miért is vagyunk ennyire bizalmatlanok? Miért hisszük azt, hogy az online tér
kevésbé alkalmas hatékony kapcsolattartásra, közös munkára? Miért esett nehezünkre
elhinni azt, hogy akár pszichológus, akár coaching ülés is tud jól működni az online
térben is?

Tény, hogy a digitális korban számtalan módon juthatunk adatokhoz, információhoz,

ám mégsem egyértelmű, hogy mindezt megfelelően fel tudjuk dolgozni és
szolgálatába tudnák állítani. Az internet elterjedésével eddig azt biztosan
megtanultuk, hogy könnyen, gyorsan és sok információ érhető el. Ezeket viszont
ritkán használtuk tudatosan, rendszerezetten, kifejezett céllal a mindennapi
munkahelyi együttműködéshez vagy a saját jóllétünkhöz például. Azaz nincs elég
gyakorlatunk mindebben (a technikai feltételt most alapul veszem), így könnyebb azt
hinni, hogy amit ’nem tapasztaltunk az nincs is’.

Ami jó, azt ne piszkáljuk?

A coachingot kiemelve, ezen a területen is általános nézet az, hogy a coach személyes
személyes jelenléte és ereje kulcsfontosságú sikertényező a bizalomteljes légkör
kialakításában. A személyes kapcsolat, az ebből adódó spontaneitás, az egymásra
hangolódás és az egymásra adott érzelmi reakciók nagyon fontos részét képezik
minden kétszemélyes helyzetnek. A találkozás helye és ideje, a két fél által
megteremtett bizalommal teli légkör a közös munka sikerességének kulcseleme.
Persze, ez a nézet nem is véletlen született meg, hanem az eddigi coach és ügyfél
tapasztalások alapján. És ami jó, azt minek bolygatni, igaz?

Én magam közel 10 évig vezettem egy nemzetközi csapatot egészen 2018-ig. 35-en
14 országban voltunk, a legnagyobb időeltérés 3,5 óra volt Magyarországhoz képest.
Ez a csapat kétszer kapott vállalati díjat a kiemelkedő teljesítménye miatt.

Bár vezetőként meglehetősen sokat utaztam a személyes kapcsolat kialakítása

érdekében, azért nem volt ez sem időben, sem költségekben mindig megoldható.
Maradt hát az online kapcsolódás. Alighanem ez volt az az időszak, amikor nálam
’kompetencia fejlesztés’ zajlott az online térben. Hiszen az elvárás a hatékony és
eredményes csapatmunka volt, vezetőként ezért (is) feleltem, ahogyan azért is, hogy
az egyéni teljesítmény is optimális legyen, hiszen ebből adódik össze egy csapat
eredményessége is.

Nem volt mit tenni, fel kellett ’tűrni az ingujjat’ és ’gyúrni kellett a csapatot’.
Szisztematikusan és tudatosan, sokszor viszont intuitívan is. Bizony sok meetingbe (és
persze utazásba is) került elérni azt, hogy kialakuljon a csapatérzés, hogy kialakuljon
az közeg, amiben mindannyian szeretünk dolgozni.

Szóval, amikor megérkezett a 2020. március közepe, egyszeriben az ismeretlen régi

ismerőssé vált számomra. Azon kaptam magam, hogy vezetői tapasztalataimhoz
nagyon hasonló ’online üzemmódot’ kezdtem felvenni a coaching ügyfeleimmel is.
Hogy milyen is ez?

Leginkább talán a hozzáállásomat emelném ki: a korábbi tapasztalataim alapján

mertem azt hinni, hogy nem lesz baj az online térben sem a coaching terén. Eddig is
voltak olyan ügyfeleim, akik külföldön élnek és sosem volt alkalmunk személyesen
találkozni. Mégis amellett döntöttek, hogy dolgozzunk együtt és mégis tudtak ezek a
folyamatok is eredményesek lenni.

A kérdés tehát az lehet, miben más az online tér egy coaching folyamat esetén? Mert
ne jelentsük már ki, hogy kevesebb. Vagy hogy nehezebb. Hogy nem is működik….

Átkapcsolás
A személyes tapasztalatom az, hogy én ilyenkor ’átkapcsolok online módra’. Ezt azt
jelenti, alkalmazkodom ahhoz, ami van és azt veszem ’egésznek’ (így nincs
hiányérzetem). Mert amíg egy személyes találkozó során 360 fokban, 4 dimenzióban
’kapom’ az ügyfelet, addig egy képernyő monitorja nyújtotta élmény ettől messze
van. Ám bennem pont ez aktiválja a fókuszomat. Ez olyan, mint amikor egy
érzékszervünk felerősödik, amikor egy másik épp nincs használatban, vagy nem
használható. Az egyik funkció átveszi a másik funkcióját. Ez az extra fókuszált
figyelem segít abban, hogy mihamarabb el tudjunk arról feledkezni, hogy valami
elválaszt bennünket a fizikai térben. És amint ez megtörténi, amint ez a ’fal leomlik’,
akkor létrejön A Kapcsolat kettőnk közt. Így, nagybetűvel.
Az a Kapcsolat, amiben már szabadon, falak nélkül száguldhatnak a gondolatok, az
érzések, az energia. Az a Kapcsolat, ami kell az ügyfélnek ahhoz, hogy ugyanúgy
megláthasson perspektívákat, ugyanúgy elgondolkoztassa, mint egy személyes
találkozó során.
Ez történt Zolival is, aki eleinte el sem tudta képzelni azt, hogy a közös munkánk az
online térben tud ugyanúgy működni. És persze nem volt ez attól még pont olyan. De
rosszabb sem! És kevésbé hatékonyabb sem! Másabb volt. És így IS jó és eredményes
volt!

Zolival azóta lezártuk a közös munkát. Mostanra ő is el tudja mondani, hogy az online
tér az valóban más, ám ha úgy tekintünk rá, mint egy tanulható és fejleszthető
készségre, akkor a nehézségei mellett az előnyeit is jobban megtapasztalhatjuk (pl.
utazási idő megtakarítása).

Mindemellett persze azt is határozottan kijelentem én is, hogy a voksomat továbbra is

a személyes találkozók mellett teszem le. Társas lények vagyunk, elemi ösztönünk a
személyes kapcsolódás és már ismert előnyei, hasznai is vannak. Ugyanakkor az
online térben történő coaching folyamatot se húzzuk le azért a kukán, mert valamit
hiszünk róla, amit lehet, hogy még ki sem próbáltunk, vagy nem tanultuk meg
eléggé…

Mert csak mostanság digitalizálódunk igazán!

Ha még mindig szkeptikus vagy az online coaching hatékonyságával (és miért ne

lehetnél?), akkor tehetsz egy próbát itt és most. Mert ez a 60 perc online lesz,
díjmentes lesz, coaching lesz …. és jó is lesz!   Ha meg nem vagy szkeptikus,

hanem kíváncsi és tettre kész, akkor se várj semmire!