A Német Szövetséget ugyanis úgy alkották meg, hogy az kizárólag rendkívül erős külső fenyegetés

esetén működjön egységes egészként. Az azt alkotó államoknak kifejezetten megtiltották, hogy
támadó célzattal szövetségre lépjenek egymással.

A Német Szövetség alternatívája nem Richelieu szétdarabolt Közép-Európája volt, hanem egy olyan
egyesült Németország, amelynek a lakossága lélekszámban felülmúlta Franciaországét, és amelynek
ipari kapacitása hamarosan háttérbe szorította a franciát. Napóleon a bécsi rendszer aláaknázásával
elérte, hogy egy, a francia biztonságra nézve védelmi akadályt potenciális támadó veszély váltsa fel.

Franciaország érdekei azt diktálták volna, hogy maradjon közel Ausztriához és Nagy-Britanniához,
ahhoz a két országhoz, amelyek a leginkább érdekeltek voltak a közép-európai területi rendezés
fenntartásában.

A császár politikája azonban rendkívül kiszámíthatatlan volt, amelyet nyughatatlan természete

diktált. Mint Bonaparte sohasem működött szívesen együtt Ausztriával, bármit is kívánt volna a
raison d’état. 1858-ban Napóleon ezt mondta egy piemonti diplomatának: „Ausztria olyan
kormányzat, amellyel szemben mindig is, és most is, a legnagyobb utálatot táplálom.” A forradalmi
tervek iránti vonzalma háborúba sodorta Ausztriával Olaszország miatt 1859-ben. Napóleon Szavoja
és Nizza háború utáni annektálásával, s azzal az ismételt javaslatával, hogy európai konferenciát
hívjanak össze, amely átrajzolja Európa határait, elidegenítette Nagy-Britanniát. Elszigeteltségének
betetőzésére Napóleon feláldozta azt a lehetőséget, hogy szövetségre léphessen Oroszországgal,
amikor 1863-ban támogatta a lengyel forradalmat. Miután az európai diplomáciát Napóleon a
nemzeti önrendelkezés zászlajának lobogtatásával mozgásba hozta, hirtelen egyedül találta magát,
amikor a nagyrészt maga előidézte zűrzavarból egy német nemzet emelkedett ki, hogy véget vessen
Franciaország európai primátusának.

A császár első lépését Itáliában tette 1859-ben, a krími háború lezáródása, valamint három évvel a
párizsi kongresszus után. Senki sem hitte volna, hogy Napóleon visszatér fiatalkori foglalatosságához,
amikor megpróbálta Észak-Olaszországot felszabadítani az osztrák uralom alól. Franciaország nem
sokat nyerhetett egy ilyen kalandtól. Ha sikerül, úgy olyan állam jön létre, mely sokkal erősebb
pozícióban van a hagyományos francia támadási útvonal lezárására, mint elődje; ha nem, a
megaláztatást a homályos célkitűzés is súlyosbítani fogja. És akár sikerül az akció, akár nem, az
Olaszországban megjelenő francia seregek mindenképpen nyugtalanságot fognak okozni Európában.