Irodalmi nevelés az óvodában

Az irodalmi nevelés célja és feladatai

Az óvodai irodalmi nevelés célja a 3-6 éves korú gyermekek sokoldalú,

harmónikus fejlődésének elősegítése a gyermekirodalom sajátos eszközeivel. A cél
eléréséhez hozzájárul az irodalom művészi és nevelő hatása, valamint az óvodás
korú gyermek fogékonysága az irodalmi élményekre.
Az óvodapedagógus feladata a gyermek irodalmi érdeklődésének felkeltése,
az irodalom szertetetének megalapozása, az olvasóvá nevelés folyamatának
elindítása. Fejlessze a gyermek erkölcsi érzelmeit, esztétikai fogékonyságát, beszédét.
Szélesítse a gyermek látókörét, értelmi képességeit, különösen emlékezetét,
képzeletét. Irodalmi - esztétikai élményei nyomán formálódjon a gyermek
személyisége.
A mesehősök világos jellemrajza járuljon hozzá a gyermekek érzelmi és
erkölcsi neveléséhez.
A derűs, meghitt hangulatú közös mesélések a közösségi nevelés céljainak
elérését szolgálja.
Az értelmi nevelés fontos része az óvodai irodalmi nevelés. A figyelem
összpontosítása mellett a környező világ megismerését az esztétika oldaláról élhetik
meg.
Az anyanyelvi nevelés egyik legfontosabb színtere. Gazdagítja a gyermek
szókincsét, mondatalkotását, nyelvtanilag helyes beszédét. Csiszolja a tiszta kiejtést,
a helyes hanghordozást. Fejleszti a gyermek nyelvérzékét.
A hallott művészeti alkotás aktivizálja a gyermek képzeletét és reprodukáló
képességét.
Dramatizálás során sajátos alkotó tevékenységet fejt ki a gyermek, versalkotási
hajlama is megnyilvánulhat.
Az irodalmi nevelés során komplex esztétikai hatások érvényesítésére kell
törekedni. A művészi szép megismerésének egységét kell kialakítani az ábrázolás, a
zene és az irodalom összefonódásával. Az ismeretek gyarapítását szolgáló környezeti
nevlést célzó foglalkozások a gyermekirodalom jelenlétével válhatnak teljesebbé.
Ábrázoló foglalkozásokon az alkotó fantázia fejlettségétől függően képesek a
gyermekek a bennük lévő irodalmi élmények rajzi, festői kifejezésére.
Az ének-zene és az irodalom kölcsönhatása a ritmikai nevelésben mutatkozik
meg.
A képeskönyvvel való foglalatoskodás többet jelent az irodalmi élménynél,
anyanyelvi, művészeti és környezetismereti neveléssel egyaránt összekapcsolható.
Az irodalmi nevelés sajátos feladatainak betöltése mellett áthatja és
jelentékenyen gazdagítja az óvodai nevelés egészét.
 Az irodalmi nevelés helye a nevelési folyamatban

Az irodalmi nevelés szorosan összefonódik az anyanyelvi neveléssel, a

zenével, az énekkel, a mozgásos játékkal. Ehhez kapcsolódik már az óvodába lépő
gyermeknél is a csak hallgatott mesélés. Meghatározó műfajok: a vers és a mese.
Ezek hallgatása élményt jelent a kisgyerek számára, ezért irodalmi nevelésről csak
akkor beszélhetünk, ha a gyerek szereti a mesét, örömet okoz neki a hallgatása. Az
óvónő az előadó, a gyermek a befogadó. Közege a nyelv, ezért fontos, hogy csak
nyelvileg tiszta, értékes mesét hallgassanak a gyerekek.
A mese és a vers emberi kapcsolatokra tanít és erkölcsi tartalma van.
Világképe teljes világmagyarázat, melyben minden a helyén van, működési
törvényei átláthatók. Oldja a gyermek belső szorongásait és fejleszti a belső
képteremtés képességét. Ez alapköve a későbbi olvasóvá válásnak, mely az irodalmi
nevelés távlati, leglényegesebb feladata. Az óvodáskorban kézbevett, gyakran
lapozgatott képeskönyvek iskolásként is visszatérnek az olvasással megfejthető
szöveg kedvéért.

Az irodalmi nevelés feladatai

Az óvodás korú kisgyermek számára az irodalom közvetítője a felnőtt, aki

leggyakrabban emlékezetből, néha könyvből olvasva, arca és hangja játékával kísérve
kelti életre a mesét.
A legkisebbeknél a mozgással kísért, énekelt szöveg gyakori ismételgetésével
kezdődik az irodalmi nevelés. Ezeket váltják fel később a mondókák,
mesemondókák, a halmozó és láncmesék, versek, verses mesék, majd az egyre
hosszabb, bonyolultabb prózai mesék. Örömmel ismételik kisebb koruk meséit,
mondókáit is a gyerekek.
A versek, mesék előadásmódjában fontos, hopgy ne ragaszkodjon az
óvodapedagógus az eredeti szöveghez, egyéni stílusa, előadásmódja
megnyilvánulhat mesemondásában. A beszéd zenei elemeinek érvényesítése
azonban fő szempont kell legyen.
A versmondásban a ritmus, a hangzás legyen az elsődleges. Ne magyarázzuk
a verset, csak a gyerek spontán kíváncsiságát elégítsük ki. Ne gyakoroltassuk
unalomig!
A mesékben sincs szükség részletes szómagyarázatokra, hagyjuk, hogy a
gyermek a szövegkörnyezetből következtessen. Fontos a kedvelt mesék gyakori
ismétlése, amíg a gyerekek azt szívesen hallgatják. A nem magyar anyanyelvű
gyerekek népmesekincséből is válogassunk!
Mesemondásra bármikor alkalmat keríthet az óvodapedagógus.
Szertartásszerűen is megteremtheti a megfelelő légkört. Ahhoz, hogy a spontán
adódó alkalmakat kellőképpen kiaknázhassa az irodalmi nevelés céljaira, szükséges,
hogy minél több mesét, verset ismerjen emlékezetből.
Mondóka-, vers- és mesemondássorán a hangsúly a felnőtt játékos,
kapcsolatteremtő beszédén és cselekvésén van. A gyerek érdeklődését elsősorban a
hallgatható, utánozható szöveg és a mozgásos játék kelti fel, csak ritkábban a harsány
szemléltető eszköz.
 Elektronikus úton érkező mesével szemben inkábba természetes mesét, verset,
dalt részesítsük előnyben!
A mesemondás körülményeinek megszervezésekor azt tegye és mondja az
óvodapedagógus, amit érez és gondol. Olyan helyzetet teremtsen, amelyben ő is jól
érzi magát, a gyerekekkel együtt.
A természetes játékzaj nem árthat a mozgással kísért irodalmi élménynek.
Nem szükséges, hogy minden irodalmi tevékenységben részt vegyen a teljes
gyerekcsoport. Hiszen bábozni kiscsoportban, a mondókák egy részét pedig páros
játék keretében lehet leginkább megvalósítani.
Az igazi meséhez azonban csend szükséges, melyet tapintattal, a személyi
kapcsolatokat erősítő érzelmi eszközökkel teremthet meg az óvodapedagógus.
Az irodalmi foglalkozás sikere azon múlik, hogyan tudja élvezetessé tenni az
óvodapedagógus a vers- és mesemondás folyamatát.
Fontos a szülők figyelmét ráirányítani az otthoni mesemondás,
képeskönyvnézegetés fontosságára, valamint a szerzett élmények megjelenítésére
való biztatásra.

A fejlesztés tartalma

3-4 éves korban

A családon belül megismert dajkarímek, altató, hintáztató, járni-tanító,
ujjkiszámoló, állathívogató, hangutánzó népi mondókák felfrissítése, újabbakkal való
kiegészítése , közös mondogatása megnyugtató, örömöt adó. Ezek segítik a
kisgyereket megismerni testrészeiket, a közvetlen, majd távolabbi környezetüket, az
évszakok váltakozását, atermészet összefüggéseit.
Ismereteiket tovább gyarapíhatjuk a népi mondókákkal, rövid, ritmikus, néha
dallammal is kísért mesékkel. Ezeket kiegészíthetik a rövid, szép magyar nyelven
elmondott történetek az irodalomból, vagy a valóságból.
A gyerekek mesélését segítsük tapintatosan kikerekíteni.
A színes képeskönyvek nézegetése kellemes együttléttel párosuljon. Az
oldalanként egy képet ábrázoló képeskönyvekről mesélve érezze a gyermek a szöveg
érzelmi, hangulati tartalmát.
Ebben az életkorban évente 8-10 mondókát ismételgessen a gyerek.
Ugyanannyi hangozzék el meghallgatás céljából is. Új mesére 10-12 alkalommal
kerüljön sor.
A foglalkozások időtartama 5-10 percnél ne legyen hosszabb.
Hetente kétszer kezdeményezzen az óvodapedagógus mesemondást, mondókázást,
versmondást. Jó, ha ugyanazt a mesét mindig ugyanattól a felnőttől hallja.

4-5 éves korban

A mondókák, hangutánzó mesék a környezet megismerését, elemeinek
felismerését, üdvözlését szolgálják.Előadásuk közben fontos figyelni a
szövegmondásra, a kísérő rituális mozdulatokra.
 Költőink gyermekeknek írt, népköltészeti ihletésű, ritmusélmény is tartalmazó
versei is kapjanak helyet e korosztály számára.
2-3 kiolvasót, 6-7 rövid verset ismételgessenek rendszeresen.Mesék közül prózai
állatmeséket, halmozó és láncmeséket, egyszerűbb szerkezetű tündérmeséket is
halljanak. Írók alkotta történeteket is mondjon az óvodapedagógus gyerekekről,
űállatokról, állatkölykökről.
12-14 alkalommal halljanak új mesét az év során a gyerekek. A többi
alkalommal kedvenc meséiket hallhassák. Kapcsolódhat hozzájuk vers, ének is.
Fontos az érzelmi, hangulati kapcsolat.

5-6-7 éves korban

A korábban megtanult mondókákat, mondókameséket, verseket gyakran
ismételgessük, egészítsük ki 4-5 kiszámolóval, felelgető, csapatokban is
hangoztatható tréfás mondókákkal.
15-20 szép magyar verset ismerjenek meg, melyek témaköre kiszélesedhet, de
a gyerekkor élményvilágára épüljön.
Állatmesék, tréfás mesék és tündérmesék egyszerűbb változatait meséljük. Az
ismert mesegyűjteményekből a neki valókat válogassuk ki, ill. alakítsuk át életkori
sajátosságaiknak megfelelően.
A mesék örömforrást, élményt jelentenek a gyerekeknek, mesélőnek egyaránt.
A legnagyobb nevelő hatást a szabadon, emlékezetből folyamatosan mesélő felnőtt
idézheti elő.

Az óvodapedagógus beszédprodukciója, mint követendő példa

Minden ember beszédfejlődésében meghatározó időszak életének első négy-öt

éve. Úgy beszélünk, ahogyan velünk beszéltek ebben az életkorban. A gyermek
könnyen tanulja anyanyelvét. Az őt körülvevő beszélő környezeten múlik, hogy
értéket, vagy magyartalan, esetleg durva beszédmód rögzül-e benne. A családon
kívül az óvoda is alapvető környezetének számít, ezért kiemelkedően fontos az
óvodapedagógus szerepe. Őt utánozzák a gyerekek, ezért ügyelnie kell arra, hogy
milyen anyanyelvi mintát ad számukra.

Az óvodapedagógus mintaszerű beszédének követelményei:

- Legyen beszéde referenciális (ismeretek átadása tárgyilagos, hétköznapi
hangon).
- Emotiv beszéddel fejezze ki érzelmeit.
- Konatív beszéde felszólításban, parancsban, de leginkább utasításban
fogalmazódjon meg.
- Fatikus beszédével teremtsen kapcsolatot.(Pl. légy szíves… azt hiszem…
kérem szépen…)
- Érvényesüljön a beszéd poétikai funkciója: tartalmi, nyelvi jegyek mellett
esztétikai hatást is keltsen.
 - Tegyen eleget a beszéd etikai követelményeinek: higgyen is abban, amit
mond!
- Törekedjen változatos hangzású beszédre!
- Ügyeljen a hibátlan, tiszta hangképzésre!
- Kerülje a hangos beszédet!
- Ne artikuláljon túlzottan!
- Ne gügyögjön!
- Az óvodapedagógus ne kívülállóként szóljon a gyermekekhez, hanem a reális
szituációknak megfelelő világos, egyértelmű fogalmazással, példamutatóan
igényes nyelvhelyességgel és személyragozással beszéljen minden
szöveghelyzetben.
- Kerülje a főnévi igenévvel kifejezett, rideg parancsolgatást!
- Szókincse legyen gazdag, változatos, árnyalt!
- Emelt hangú, távolsártartó, utasító beszédmagatartás helyett legyen kérő,
magyarázó, tájékoztató, útmutató jellegű a beszéde!
- Kerülje az olyan kifejezéseket, amelyekben a közlés értelme ellentétben áll a
közlés szándékával!
- Ne alkalmazzon tanári kifejezéseket!

Nyelvi-kommunikációs szabályok:
- Kötetlen időben segítse az aktív szókincs gyarapodását igékkel, konkrét
főnevekkel, melléknevekkel, névutókkal!
- Beszéde legyen grammatikailag tiszta, jól szerkesztett!
- Fejlessze a nem verbális kommunikációt (pl. a tekintet nevelésével)!
- Beszéde ne legyen kántáló!
- Ügyeljen a helyes testtartásra és a beszédlégzésre!

Minden pedagógusnak legfőbb munkaeszköze a beszéd. Ezért

beszédkészségünket fejleszteni, beszédműveltségünket folyamatosan bővítenünk
kell. Az óvodapedagógus példaértékű beszéde a legfőbb biztosítéka a műveltségi és
tárgyi tartalmak közvetítésének, az óvodás korú gyermekek
személyiségfejlesztésének.
Az óvodapedagógusok és a gyermek környezetében élő felnőttek, a
társadalom felelőssége az, hogy a gyerekek már óvodás korukbanérezzék meg a
magyar nyelv szépségeit és felnőve higgyenek Weöres Sándor sorainak igazságában:

„Jól szólni dísz, derék dolog,

de a dísztelen csak dadog.
Ámbár dadogni dísztelen,
olykor dicsőbb, mint díszesen.”