Az irodalmi foglalkozás – mint azt az elemző résznél bemutatni igyekeztünk – a játéktevékenységhez

áll a legközelebb: a külsődleges (eszközhöz kötött vagy mozgásos) játék áthelyezése egy verbálisan
konstruált képzeleti világba. Így erre a tevékenységi formára is igaz, ami a játékra: fontos, hogy a
gyerekközösség tagjai önkéntesen, belsőleg motiváltan vegyenek benne részt, és a tevékenységet
belefeledkezés, oldottság, alkotásvágy, örömérzet kísérje. A tevékenység fő célja magának az
irodalomnak a megszerettetése: az óvodások mozgás-, kép- és történetéhségének kielégítése, a
hallás utáni belső képalkotás és a személyes, közvetlen kommunikáció iránti igény kialakítása a
vizuálisan túlingerelt gyerekekben. A fentiek figyelembe vételével ugyanakkor számíthatunk arra,
hogy az irodalmi tevékenység más tekintetben is kedvezően befolyásolja a gyermekek
személyiségfejlődését.

Érzelmi és szociális intelligencia fejlődése

A mondókák, versek, ritmikusan sorjázó nyelvi panelok rendezett formát adnak a gyerekek
mozgásigényének. Az irodalmi tevékenység lehetőséget kínál arra, hogy agresszív késztetéseiket,
szorongásaikat képzeletben feldolgozzák: belső impulzusaikhoz adekvát nyelvi formát rendel, így
indulataikat önmaguk számára kezelhetővé, környezetük felé kommunikálhatóvá teszi.  A mesék és
versek mágikus világa fenntartja és fejleszti a gyerekekben a tágabb környezet iránti bizalmat, a
„természetotthonosság” érzését. A történetek karaktereik révén viselkedési mintát vagy bizonyos
viselkedésformákra magyarázatot kínálnak: fejlesztik a gyerekek empátiáját, erkölcsi tudatosságát,
szociális érzékenységét. Az irodalmi tevékenység a maga külsőségeivel, rituáléival is fejleszti a
csoporttudatot. Az első irodalmi élmény nem választható el a felnőtt testközelségétől, a közös
mesehallgatás, dramatizálás, a közös szimbólumrendszer erősíti az óvodai csoport identitását. A
gyermekirodalom közel hozza egymáshoz a generációkat, alkalmas a család és az óvoda
kapcsolatának szorosabbra fűzésére, ugyanakkor tágabban véve erősíti a magyar nyelvhez, a
magyarsághoz való kötődést is.[1]

Értelmi képességek fejlődése

A gyermekeknek az irodalmi foglalkozásokon fejlődik a koncentrációs, odafigyelési képességük, a

figyelmük. A mese- és vershallgatás során megtanulják felfüggeszteni saját belső érzelmi
impulzusaikat, és hosszabb ideig alárendelni magukat egy másik világ befogadásának. Mindez fejleszti
a realitásérzéküket, az objektivitás készségének kialakulását. A szöveghallgatás, illetve az
ismételgetés, mondogatás, gyakorlás révén fejlődik az emlékezetük; képesek lesznek belső képeket
alkotni, megtanulják fantáziájukat teremtő módon használni: ismert elemekből új képi világot hoznak
létre. Az általában lineárisan felépített, cselekménymozzanatok füzéréből kibontakozó történetek
segítik az idő- és térérzékelés kialakulását, az összefüggésekre ráébredő logikus gondolkodás
fejlődését. A bipolárisan elrendezett mesék (a szép és a rút, a nagy és a kicsi, a jó és a rossz
egyértelmű szétválasztásával) egy viszonyrendszer alapjait rakják le a gyermekben: segítik az
ellentétek felismerését, miközben tekintettel vannak arányérzékük fejletlenségére.

Anyanyelvi képességek fejlődése

Az irodalmi tevékenység segít a beszédészlelés kialakításában, a beszédértés finomításában, a

beszédaktivitás fokozásában, a kommunikációs készségek elsajátításában, a szókincsbővítésben, a
mondatfonetikai eszközök, valamint a gesztusnyelv megfelelő alkalmazásában, helyes nyelvi mintákat
ad. A nyelv önmagában egy logikai rend, amelyben viszonylag szigorú nyelvi normák érvényesülnek
(pl. szórendi, grammatikai szabályok, egyeztetések). A gyermek sokszor megtanulja az irodalmi
szöveget, megjegyzi a mesei sztereotípiákat, kijavítja a hibázó mesemondót. A folyamatos, koherens
szöveg hallgatása révén feltámad az igénye az összefüggések keresésére, megfigyelésére, és azok
nyelvi tudatosítására. A mesei nyelvhasználat gyakran népi dialektust közvetít (pl. gyémánt félkrajcár,
gömböc), amely a magyar nyelv legarchaikusabb rétegeit, ősi relációit közvetíti.

Az irodalom mint társ- és alkalmazott művészet az óvoda életében

Az irodalmi alkotás komplex művészi forma, amelynek a fő szervező elve a játék, ez azonban nem
zárja ki, hogy ne jelennének meg benne ismeretközlő tartalmi elemek is. Az irodalmi tevékenység
során lehetőség adódhat, hogy spontán módon (anélkül hogy azt a „pedagógia szolgálólányává”
tennénk) más óvodai nevelési területekkel kapcsolatos célokat is megvalósítsunk, illetve fordítva:
egy-egy irodalmi anyag motivációként beleszőhető a többi tevékenységbe is. Az alábbiakban ezekre
hozunk néhány példát:

Zenei tevékenység

A gyermekköltészet természetes és szinte elválaszthatatlan kapcsolatban áll a zenei neveléssel. A

mondókák, mondókaversek a ritmusfejlesztés megkerülhetetlen eszközei. A legjobb gyerekverseket
jellemzően megzenésítve ismerjük; számos mesét énekelhető dalbetétek színesítenek, az állatok vagy
varázslatos hősök „nyelve” nagyon sokszor a költészet vagy zene nyelve (Az aranyos tarajos kis kakas,
A vajas pánkó). A meséléshez vagy dramatizáláshoz mi magunk is választhatunk odaillő dalbetétet.

[1] Tancz Tünde: Népmese és szocializáció. Fordulópont. 36. 2007/2.  

Feladat

Gyűjtse össze azokat a gyermekverseket, amelyeknek ismeri a megzenésített változatait; járjon

utána, hogy ismert óvodai gyermekdalok szövegeinek kik voltak a szerzői!

Matematikai tevékenység

Az irodalmi és a matematikai készségek egymást kiegészítő és erősítő fejlesztésére is számos

lehetőséget találhatunk. Szutyejev Az alma című meséje inkább a matematikai gondolkodást
alapozza meg a gyermekekben. A "hányfelé osztható egy alma?" alapkérdését egy mozgalmas,
párbeszédekkel tűzdelt, parázs konfliktust és erkölcsi üzenetet is magába rejtő állattörténetbe
ágyazva teszi fel a szerző. A számfogalom kialakítására alkalmasak a soroló mondókák („Egy:
megérett a meggy…), az az ujjasdik, illetve azok modernkori feldolgozásai (pl. Nemes Nagy
Ágnes: Hány ujja van?). Egyes soroló mondókák az időegységek játékos tanítására alkalmasak.[1] A
kortárs és klasszikus gyerekversek közül találhatunk olyat, amely egy-egy matematikai vonatkozású
játékra épül (pl. a páros és páratlan fogalmára Pákolitz István: Cseresnye című verse). Nagyon sok
irodalmi mű már a címében is sugallja, hogy érdemes a főhősöket a gyerekekkel közösen számolgatni
(A két kicsi bocs meg a róka, A három kis cica, Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű, A négy kis
ezermester, A farkas és a hét kecskegida, A tíz pici vándor, A tizenkét hattyú stb). Spontán
számolgatásra ad alkalmat az is, hogy hányan húzódtak „a gomba alá” (A gomba alatt című
mesében), hányan fértek el a „vityillóban”, a „kesztyűben” vagy „barna mackó kuckójában”, hány
tehénnel gyűlt meg a baja Mehemednek, hány testvére van Sün Balázsnak. A népmesékben a mesei
számok („három nap egy esztendő”; „hétmérföldes csizma”, „felekirályság” stb.) kínálnak
matematikai lehetőséget.

Testnevelés

Az arcsimogató mondókák, tenyeresdik, ujjasdik, csiklandozók, csipkedők, ütögetők alkalmasak  a

testrészek nevének és elhelyezkedésének játékos megtanítására, a táncoltatók, jártatók, ugrálók az
irányok vagy a téri orientáció gyakorlására.  Ahogy arról az első fejezetben szó volt, a vers- és
mondókaélmény alapja a mozgás felidézése, a vers és a testmozgás tehát egymást erősítő
kölcsönhatásban lehetnek egymással. Nemes Nagy Ágnes Az én apám vízimolnár című versére
csinálhatunk gyors és lassú karkörzést, a Hosszú lábú gólyabácsi… mondókájára a magas térdemelést,
a tempóváltásra épülő versekre, mondókákra (Mozdony, Zireg-zörög, nyikorog…) a ritmikus
menetelést, a höcögtető típusú rigmusokra (pl. Gyí, paci,paripa…) az ugrálásokat  gyakorolhatjuk,
(például füles labdán).[2]

[1] Január elöl jár…; Hétfő hetibe…;  Tarbay Ede: Karácsonytól vízkeresztig¶

[2] Ld. még: Szabó Borbála: Mozdulj rá! című kötetét.

Vizuális tevékenység

A kisgyermek számára a rajzolás is játék: maga a tevékenység fontos, a közben álélt

élmények, érzelmi hullámzások, és csak kevésbé a végeredmény (nem „kiállítási
darabot” gyártanak).  Az alkotás így számukra folyamat, időbeli élmény, és nem egy
merev térbeli pillanatkép. A gyermek számára a rajz valamilyen titok feltárulkozása,
hiszen a rajzolásában nagyon sok az önkéntelen elem, nem lehet tudni, hogy mivé
áll össze a sokféle spontán torlódó indulat által vezérelt mozdulatsor. A
rajzolómondókák ezt a fokozatosságot teszik a szavak és a ritmus ereje által
különlegessé. Leginkább a találós kérdéshez hasonlítanak, a be nem avatott
befogadó számára a fokozatosan feltáruló „megoldás” kellemes feszültséggel jár.
Hasonló ötletre épül Szutyejev A kisegér és a ceruza című meséje, ami az alapvető
formák (kör, háromszög stb.) megismertetésére is alkalmas.

A gyermekirodalom egyik kedvenc műfaja a „színekről szőtt” történetek, versek. A

versbe szőtt „színkatalógusok” az alapszínek szerint rendezik el a gyerekek
környezetét, vagy egy kis történetet kanyarítva megszemélyesítik, animálják a
színeket, kiemelve különbözőségüket és összetartozásukat. A versek a játékos
tanulás lenyomatai: a világ jelenségei között a színük alapján is teremthetünk
összefüggést.[1] Jellemző óvodai feladat lehet az irodalmi élmény lerajzoltatása.
Vajda Aurél szerint az irodalmi élmény pozitívan befolyásolja a gyerekek érzékelési,
észlelési és ábrázolási készségeit.[2] A produktív fantázia fejlesztésének egyik
lehetősége lehet például, ha a gyerekekkel a mesélés után közösen lerajzoljuk
Szutyejev bizarr lénnyé változott libahősét (Micsoda madár ez?)

Környezeti nevelés
Az óvodai évkör a természet változásainak megfigyelésén alapszik. A közvetlen
környezettel való érzelmi viszonyt, rácsodálkozás-élményt irodalmi művekkel is
kialakíthatunk a gyermekekben. Nemes Nagy Ágnes Gesztenyefalevél című verse
elválaszthatatlanul kötődik az őszi levélgyűjtés élményéhez.  Szutyejev Miau című
meséjében egy kölyök kutya megy végig az udvaron megismerve a jellegzetes
európai háziállatokat és azok hangját. A gomba alatt egy állatmesévé duzzasztott
feladvány, a válaszhoz pedig ismerni kell a gomba élőhelyét és tulajdonságait.
Számos mese és vers szól az évszakokról, amelyek megszemélyesítve mutatják be
a gyermekeknek az évszakok megkülönböztető jegyeit (egyúttal összetartozásukat).
[3] A közvetlen környezetünk változásainak megfigyeléséhez kapcsolódóan – a
környezetünkhöz való érzelmi kapcsolat megteremtése érdekében – mindig
találhatunk irodalmi műveket. A gyermekköltészet egyik hálás témája a
madáretetés, amelyre hatásosabban motiválhatjuk a gyerekeket, ha a madarak
„maguk mondják el” téli bánatukat (pl. Gazdag Erzsi: A rigó levele). Objektív,
körültekintő, megfontolt gondolkodásra nevelnek a hétköznapi bölcsességeket,
racionális erényeket közvetítő fabulák. Egy részük a gyerekekkel is
játszható mérlegelés témájára épül (pl. a páva a legszebb tollú madár, de nem tud
repülni; a szarvas büszke tartású állat, de ágbogas agancsa beleakadhat a sűrű
bozótba; a lepke a rovarok királynője, de egy hernyóból kelt ki, az esőben pedig ázott
koldus lesz belőle). 

[1] Ld. pl. Tóthárpád Ferenc: A három paca; Szalai Borbála: Színek; Lackfi

János: Színezős; Sarkady Sándor: Színek.

[2] Vajda Aurél: Az irodalmi ábrázolás eszközeinek hatékonysága a gyermek

személyiségének fejlődésében In A Magyar Óvónőképző Intézetek
Neveléstudományi Közleményei IX. kötet, 1972.:

[3] Zelk Zoltán: A négy vándor; Csanádi Imre: Négy testvér; Fésüs Éva: Évszakok;

Lackfi János: ÉvsGyermek önálló mesemondása.

A mesélés összefüggő szövegmondást igényel, beszédbátorságot ad,

választékosabb kifejezések megválasztására ösztönöz, azért alkalmas a folyamatos
beszéd fejlesztésére. Az összefüggő beszédet mérő tesztek közül a mese
reprodukciója volt a legeredményesebb.[1] A gyerekek mesemondására már akár 3-
4 éves korban is sor kerülhet, de nem kell erőltetni: fontos, hogy a mesélésben
öröme legyen a gyermekeknek. Lehet, hogy nyögdécselve vagy hibásan adják elő a
mondandójukat, de csak annyira javítsunk bele, hogy ne szegjük kedvüket. A
nehezen megszólalókat biztatni kell, amelynek kerete lehet egy játék: pl. színház-
vagy estimese-játék, mesemondó verseny, kukoricahántás. Előbb a jó mesélők
szerepeljenek, akiket viszont arra kell rábírni, hogy figyelmesen meghallgassák a
gyengébb mesélőket.

Mesemondás képek, képeskönyv, dia, makettfigurák stb. (eszközök) alapján.

A vizuális szemléltetőeszközök segíthetik a mese felidézését, és a gyerekeket önálló

mesemondásra motiválják. A legjobb, ha az eszközt a mesehallgatáskor nem
használjuk, ezáltal a gyerekeket belsőkép-alkotásra ösztökéljük, a történet-
feldolgozás azonban már történhet képek, például öt–hat diafilmkocka alapján.[2]  Az
először szóban elmondott mesét következő alkalommal megismételhetjük diafilm
nézegetéssel (lehetőleg ezt se olvassuk, hanem önállóan, szabadon, fejből meséljük
el a történetet a képek alapján). A következő alkalommal egy önként jelentkező
gyermek mondhatja el a cselekményt a képek alapján, másnap pedig ugyanezt egy
vagy több gyermek megismételheti.

A mese folytatása

Az ilyen gyakorlatok során a gyermekek részben mesehallgatók, részben önálló

szövegalkotók. Ha már többször hallották a mesét, visszakérdezhetünk: „Mit mondott
az asszony a lányának?” „Mi történt ezután?” „Ki segített a kiskondásnak?” Az ilyen
gyakorlat során ha az egyik gyerek elakadt a másik folytathatja. A meseprodukció
másik lehetséges formája a láncszerű mesefolytatás, amikor gyerekek rövid
szakaszonként „egymásnak adják tovább a mesét”.

Kreatív mesefeldolgozások.

Az irodalmi tevékenységet a gyerekek alkotó- és önkifejezés-vágyára is építhetjük.

Vlagyimir Szutyejev A fenyőfa című meséjében például egy helyütt „elhallgat” a
mesélő, és a gyerekeknek maguknak kell kitalálniuk az illusztráció alapján, hogy mi
történt a mesehősökkel egy adott időben. Egy mese lezárását a gyerekekre
bízhatjuk, ők maguk is költhetnek saját alternatív befejezést. Ha a gyerekeknek ez túl
nehéz feladatnak bizonyul, előbb rajzolják le a mese végét, és csak utána mondják el
saját szavaikkal. Egy-egy történetet a csoport közösen is kitalálhat. Ilyenkor
láncszerűen továbbadva gördül a mesefolyam, az óvópedagógus vagy elkezdi, vagy
bekapcsolódik abba. Nagycsoportban már lehetséges önálló mesét mondatni egy
megadott cím vagy három szó alapján.

Mesemimetizálás.

A mesék némajátékkal való megjelenítése hasonlatos a mondókák mozgással

történő előadásához. Az óvópedagógus arra kérheti a gyerekeket, hogy legyenek
picikék, mint a törpék, röpdössenek, mint a pillangók, vagy pantomim mozgással
utánozzák például a rókasompolygást, hóember-olvadást, szélben hajladozó fákat,
összedűlni készülő kunyhót, tüzet fújó sárkányt. A mesemimetizálást játékkal is
összekapcsolhatjuk. A „most mutasd meg” típusú játékban egy némajátékkal
elmutogatott meserészletet kell a többieknek kitalálni. Ez a foglalkozástípus
különösen alkalmas arra, hogy a mese dramatizációját előkészítsük.

[1] Sugárné Kádár Júlia: A kommunikációs elvű óvodai anyanyelvi nevelés

pszichológiai alapja és gyakorlata. 1986.

zakos stb.