20.

B tétel

Szigetelő anyagok 2.
Épületet érő nedvességhatások:
• talajból
• Szivárgó vagy torlasz víz: a felszíni vizek egy része beszivárog a talajba és
bizonyos körülmények között – az épület külső fala körül, mint torlaszvíz
(vízdugó) összegyűlik.
• Rétegvíz: két vízzáró talajréteg köz elhelyezkedő talajvíz.
• Talajvíz: a talaj mélyebb rétegeiben összefüggően helyezkedik el a talaj
szemcséi között.
• Talajnedvesség: a talajszemcsékhez tapadó, az üregeket, hézagokat részben,
vagy teljesen kitöltő kötött víz.
• Talajpára: a mélyen fekvő talajvíz hajszálcsövesen nem képes felszívódni
(nagy hézagokat tartalmaz a talaj),a víz párolgás következtében kerül a felsőbb
rétegekbe

• légtérből, a földfelszín felett (kívülről)

* Eső, hó, hólé, havas eső, jég, jégeső, dara, zúzmara, dér, harmat
* (Terepszinten lábazatnál, csapadékvíz felcsapódása )
* Felszíni vizek: azon vizek, melyek a felszínen, szabadon mozognak s e vizeket
csatornába kell vezetni.
• épületen belülről
* Az épületen belül a használati és üzemi vizek a legkárosabbak.

* Kondenzvíz képződés: Ha a levegő lehűl és nem képes már az egész nedvességtartalmát

vízgőz alakjában megtartani, páralecsapódás – kondenzáció - jön létre. A lecsapódás az eltérő
hőmérsékletű felületeken jön létre, így kárt tehet a vakolatokban, a fa- és a betonfelületekben.
Mindenek előtt, a házon belül levő vizes helyiségekben (fürdő, konyha, stb.) keletkezik
kondenzvíz.
• építési nedvesség
* A beépített anyagok természetes nedvességtartalma
* A nedves technológiával készülő szerkezetek nedvességtartalmának azon része, amely
nem tud eltávozni.
* Meteorológiai nedvesség- kivitelezés során kerül az anyagba (eső áztat közbenső
födémet)
A víz elleni szigetelések anyagai:

A különböző anyagú szigetelések közös jellemzői, hogy tömör szerkezetűek és nem

vízáteresztőek. A szigetelőanyagok megjelenési forma szerint lehetnek megolvasztható
műanyagok, folyékony anyagok, oldatok, vizes emulziók, lemezek, fóliák. Az alépítményi
szigetelésekhez alkalmazott szigetelőanyagok az alábbi módon csoportosíthatóak:

- bitumenes lemezek és egyéb bitumenes készítmények

- fémlemezek
- műanyag lemezek és egyébműanyag készítmények
- különleges habarcsok
- tömegbeton szigetelések

Bitumen- és bitumenes termékek fajtái, jellemzői és azok vizsgálatai:

A bitumen a kőolaj lepárlása után nyert szénhidrogén elegy. Meleg hatására meglágyul, majd
hűtés hatására megszilárdul és kötőanyagként összeköti a hozzákevert anyagokat.

A bitumen tulajdonságait alapvetően az ásványolaj összetétele határozza meg. A kőolajban

lévő paraffinok, aszfaltgyanták, olajok és aszfaltének, mennyisége a minőség szempontjából
meghatározó. A minőséget befolyásolja az előállítás módja is.
A bitumen vegyi összetételét tekintve szénből (80–85%), hidrogénből (9–10%), oxigénből (2–
8%), kénből (0,1–7,0%) és nitrogénből (1%) áll.
A levegő oxigénje a bitumen felső rétegeiből hidrogént választ le és így víz képződik. Ez a
folyamat lassan megy végbe és csak a bitumenréteg felső felületét érinti. Az elkezdődő
korrózió csak keményedést okoz.
A kenőanyagok, a gázolaj, a petróleum, a benzin, a növényi olajok, az állati zsírok, a szerves
oldószerek a bitument oldják és kisebb mennyiségben is lágyulást okoznak.

A felhasználás szempontjából a bitumen legfontosabb fizikai tulajdonságai: a penetráció, a

lágyuláspont, a duktilitás és a töréspont.

A penetráció a bitumen konzisztenciájának jellemzésére szolgál. A penetráció nagyságán azt

értjük, hogy a 100g tömegű tű a 25°C-os hőmérsékletű bitumenbe milyen mélyen hatol be 5
másodperc alatt.
A bitumen meleggel szembeni viselkedésére vonatkozó anyagtulajdonsága a lágyuláspont. A
lágyuláspont meghatározásához gyűrűs-golyós vizsgálati eszközt használunk. A vizsgálat
során egy adott tömegű fémgolyót helyezünk a gyűrűbe öntött bitumenre, majd ezt
vízfürdőbe teszik és a víz hőmérsékletét folyamatosan növelik. Lágyuláspontnak azt a
hőmérsékletet nevezzük, amelynél a bitumen annyira meglágyul, hogy eléri az alatta
meghatározott távolságra elhelyezett lemezt.
A duktilitás a nyújthatóság jellemzésére alkalmas. A duktilitás cm-ben mért, amelynél az
adott sebességű nyújtás hatására 25°C-os piskóta alakú próbatest elszakad.
A töréspont arról ad tájékoztatást, hogy hogyan viselkedik a bitumen hideggel szemben. A
vizsgálathoz adott vastagságú acéllemezre bitument olvasztanak. A töréspont az a
hőmérséklet, ahol az adott vastagságú bitumenréteg az egyirányú hajtogatás következtében
megreped.
A bitumen sűrűségét 25°C-os hőmérsékleten kell meghatározni piknométerben.
A lobbanáspont az a legkisebb hőmérséklet, amelynél a bitumen felületén annyi gőz
keletkezik, hogy az a levegővel keveredve a hozzá közeledő láng hatására az anyag egész
felületére kiterjedően belobban.

Az építőiparban elsősorban fúvatott bitumeneket használnak fel. Az útépítés és az építőipar

területére kétféle bitumen lett szabványosítva B és SZB jelöléssel.
Az alap bitumentípusokon kívül jelentős mennyiségben készülnek fél meleg illetve hideg
bitumen kötőanyagok.
A higított bitumen, ásványolaj-bitumen és megfelelő ásványolaj párlat (gázolaj, vagy
petróleum) optimális arányú keveréke. A higított bitument általában, makadámutak
felületének permetezésére és hidegaszfalt előállítására használják.
A bitumenemulzió olyan diszperz rendszer, amelyben általában 60–65 m% bitumen, 40-35
m% vízben finoman elosztva lebeg. A bitumenemulziót elsősorban útépítésnél használják, de
a földben lévő betonfalak és más egyéb szerkezetek szigetelésére is alkalmas.
A bitumenmáz ásványolaj-bitumen és benzol, vagy lakkbenzin megfelelő arányú elegye.
Elsősorban korrózióvédelem területén, valamint nedvesség elleni szigetelési munkáknál
használják.
A bitumenes tapaszok bitument vagy kátrányt, oldószert és különböző ásványi anyagokat
tartalmaznak. A tapasz felhordása kenéssel vagy gletteléssel történhet, repedések, hézagok
kitöltése esetén.
A gumibitumen 8-10 m% gumiőrleményt tartalmazó speciális bitumen. Jól használható beton
és kőburkolatok hézagainak kitöltésére.

A magasépítési munkákhoz a bitument legnagyobb mennyiségben a szigetelő- és fedéllemez

gyártáshoz használják fel. A lemezek hordozóanyagból, bitumenből, töltő és hintőanyagból
épülnek fel.
A kereskedelmi forgalomban kapható szigetelőlemezek a felhasznált hordozóanyag
minőségében és alapanyagában, a felvitt bitumenréteg vastagságában, és a felületükre
felvitt hintőanyag minőségében térnek el egymástól.
Műanyag szigetelések anyagai:
A műanyag lemezek alkalmasak talajvíznyomás és csapadékvíz elleni szigetelések
elkészítésére. Segítségükkel különböző tárolómedencék szigetelése is megoldható.

1. Hőre lágyuló (plasztomer) műanyag lemezek: nehezen nyúlnak meg, de

alakváltozásuk tartós. Könnyebben alakíthatóak.
- PVC (poli-vinil-klorid): alapvetően a bitumennel összeférhetetlen, de létezik
bitumenálló is.
- PIB (poli-izo-butilén)
- ECB (etilén-kopolimer-bitumen): a műanyag adja a rugalmasságot és
hajlíthatóságot,a bitumen lágyítóként hat
- EVA (etilén-vinil-acetát-kopolimer)
2. Gumiszerű (elasztomer) műkaucsuk lemezek: jobban nyújthatóak, de rugalmasabbak,
eredeti alakjukat visszanyerik. Nehezen alakíthatóak.
- IIR (butilkaucsuk)
- EPDM (etilén-propilén dien monomer)
- CSM (szulfoklórozott poletilén)

Fémszigetelések anyagai:
A fémlemez szigetelések alkalmazása ritka, elsősorban olyan ipari létesítményeknél
készítenek ilyet, ahol különböző speciális (vegyi, mechanikai) hatások miatt más szigetelés
nem használható. Hagyományos falszerkezetek utólagos szigetelésénél is találkozhatunk
különböző típusaival.

A fémek közül az ólom, a réz, az alumínium, a horgany és az acél lemezeket lehet

szigetelésként alkalmazni. Ezek tartósak és a különböző hatásokkal szemben ellenállóak.