You are on page 1of 5

Közlekedési ismeretek:

A kerékpár, a kerékpározás

A kerékpár jármű, vezetéséhez közel azonos feltételek szükségesek, mint más jármű vezetésekor.

Közlekedésre, sportolásra, szabadidő eltöltésére univerzális eszköz, egészséges, környezetbarát.

A kerékpáros járművezető!

A kerékpárt toló személy nem minősül járművezetőnek! ő gyalogos

„A kerékpár olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W

teljesítményű motor segíti.


A kerékpáron kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen.

A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.”

A járművezetés legfontosabb feltételei

- a jármű biztonságos vezetésére képes állapot,

- járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll,

- ismerni kell a KRESZ-szabályokat.

Kötelező felszerelések:

- kormányberendezéssel, amely könnyen kezelhető és megbízható,

- két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első

kerékre hat, a másik a hátsó kerékre,

- hangjelző berendezéssel, amely csak csengő lehet,

- előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó lámpával és fehér színű fényvisszavető prizmával,

- hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával

- hátul egy vagy két (szimmetrikusan elhelyezett) nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő
prizmával,

- legalább az első keréken legalább 2 db borostyán sárga színű küllő-prizmával, vagy két oldalon fehér
fényvisszavető körgyűrűvel.

A kerékpárt fel lehet szerelni:

– digitális komputerrel, szélességjelzővel, „antennazászlóval”, tükörrel, csomagtartóval, pumpával,


oldaltámasszal, sárvédővel, italtartóval, zárral…
A kerékpáros ajánlott felszerelése:

- kerékpáros-fejvédő (könnyű, szellős, és eséskor megvédi a fejet), kesztyű, könyök- és térdvédő,

- szemüveg (a portól és a széltől véd).

- lehetőleg az évszaknak megfelelő, jól látható színes ruházat

- nappal ajánlott a láthatósági mellény (de lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási
viszonyok között kötelező!

-_láthatóságot növelő fényvisszaverő eszközök (csuklópánt, fényvisszaverő ruházat).

- ha a kerékpárt hajtó személy lakott területen kívüli közlekedésnél visel fejvédő sisakot, és

utast nem szállít, akkor közlekedhet legfeljebb 50 km/h sebességgel

A kerékpár üzembe helyezése:

Elindulás előtt meg kell vizsgálni, ellenőrizni kell:

- megvannak-e a kötelező felszerelések, és működnek-e,

- a fékeket ki kell próbálni,

- a világítást le kell ellenőrizni,

- a gumik állapotát meg kell nézni.

- a kormány és a nyereg rögzítését,

- az első villa akadály- és játékmentes elfordíthatóságát,

- az első és hátsó kerekek tengelyanyáinak meghúzását,

- a kerékpár csavarjainak meghúzását.

A kerékpár karbantartása

Negyedévenként szükséges:

1. ellenőrizni, szükség esetén beállítani a fékeket, esetleg kicserélni a fékgumikat,

2. ellenőrizni, indokolt esetben megkenni a fékek működtető huzaljait és a fékkarokat,

3. gondosan ellenőrizni a kormányrögzítő csavarok és a tengelyanyák meghúzását,

4. ellenőrizni, s szükség szerint beállítani a meghajtólánc feszességét,

5. megkenni a meghajtóláncot,

6. ellenőrizni a sebességváltó szerkezetet,

7. az esetlegesen meglazult rögzítő anyákat és rögzítő csavarokat meghúzni


FELADATOK!!! (március 30-április 20.)
1. Ismerd meg a kerékpárra vonatkozó szabályokat!
2. Készítsd el a vázlatot a füzetedbe!

Ha a válaszokat megtanultad, teljesítetted a kétheti feladatodat.

3. A harmadik hét végére készíts egy kerékpár modellt. A videók vagy a képek segítenek az
elkészítésben.
Ha lehet, készítsed újrahasznosított anyagokból.
Értékelés szempontjai:- minőség, -kreativítás, -újrahsznosítás

https://www.youtube.com/watch?v=1_oxky-Su8o

https://www.youtube.com/watch?v=lB9TCOmdm5w

https://www.youtube.com/watch?v=tZy592Kc0jw

https://www.youtube.com/watch?v=M3SbomUTXx8&t=7s
Füzetbe így dolgozz:

KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK:

A kerékpár

A, Minden kerékpáros jármvezető, ha tolod, akkor gyalogos vagy.


B, Kötelező felszerelések:
1. ……………………………………………………………………………………………
2, ……………………………………………………………………………………………
3. …………………………………………………………………………………………..
4. …………………………………………………………………………………………..
5. …………………………………………………………………………………………..
6. …………………………………………………………………………………………..
7. …………………………………………………………………………………………...

C, Indulás előtti feladatok:


1. ……………………………………………………………………………………………..
2. …………………………………………………………………………………………….
3. ……………………………………………………………………………………………..
4. ……………………………………………………………………………………………
5. …………………………………………………………………………………………
6. …………………………………………………………………………………………..
7. ……………………………………………………………………………………………..
8. ……………………………………………………………………………………………

Szorgalmi feladat:
A kerékpár rajza, a kötelező felszerelések beszámozásával

You might also like