Az öröklött magatartásformák

A viselkedés az állatok tevékenységének összessége, melyet az állatot érő és az

általa befogadott ingerekre adott reakciók határoznak meg. Az egy fejlettebb idegrendszerrel
rendelkező faj egyedeinek viselkedésében megfigyelhető magatartásformákat két csoportra:
az öröklött- és tanult magatartásformák csoportjaira osztjuk. Ezen előadás az előbbi típussal
foglalkozik részletesebben.
Kezdésnek érdemes néhány alapfogalommal tisztába kerülni.
Az egyed viselkedését befolyásoló tényezőket érkezésük iránya alapján két típusban
különböztetjük meg egymástól. A külvilágból befogadott impulzusokat ingereknek, míg az
állat belső állapota által meghatározott cselekvést kiváltó hajtóerőt motivációnak nevezzük. E
két tényező egymással párhuzamosan életbe lépve határozza meg, hogy az állat milyen
magatartást fog tanúsítani.
Az öröklött magatartásformák vizsgálata során tapasztalt viselkedési formákat
döntően egy külső inger (szín, forma, méret, szag, hang stb.:), a kulcsinger határozza meg.
Ezen kulcsingerekre általánosan jellemző a fajspecifikusság, ugyanakkor vannak olyan
viselkedési minták is, amelyek kiváltásában azonos kulcsinger akár egy egész rendszertani
osztály összes egészséges génállománnyal rendelkező tagjánál ugyanazt a
viselkedésmódot fogja kiváltani. Az öröklött magtartásformák esetében megfigyelhető, hogy
adott kulcsingerre adott faj minden egyede egységesen, ugyanazt a reakciót fogja tanúsítani.
Szupernormális ingerekről, akkor beszélünk, ha egy faj egy egyedében meghatározott
kulcsinger a többinél látványosan erőteljesebb reakciót vált ki, ugyanakkor viselkedése még
normálisnak mondható. --> Erre példa az a költési időszakban gyakran tapasztalt jelenség,
amikor egy több éhes fiókából álló fészekalj egyik lakója a kulcsingert (pl. szülei csőrén
látható foltot) feldolgozva társaiénál látványosan szélesebbre tárt csőrrel várja a remélt
eleséget.
Az élő szervezet létfenntartásához elengedhetetlen, hogy az őt érő számtalan
behatás közül képes legyen a számára relevánsokra összpontosítani, s azokra megfelelő
időkorláton belül jól reagálni. Ezt a perifériás-, valamint a központi ingerszűrők működése
segíti elő. A perifériás ingerszűrők az érzékszervek szintjén fejtik ki hatásukat, közéjük
sorolható az adott érzékszervekre jellemző érzékenység is, (pl.:az emberi
szemingerszűrése nem érzékeljük az UV-sugarakat). A perifériás ingerszűrés szigorúan
csak az érzékszervek szintjén zajlik, és azon behatások szűrését foglalja magába, amelyek
befogadása az állat életében annyira nem játszik szerepet, hogy az evolúció során
felfogásukra nem is alakultak ki megfelelő receptorok.
Ezzel szemben a központi ingerszűrők az entitás külső és belső receptorai által
felfogott (pl.: vizuális, akusztikus, mechanikai, termikus és kémiai) ingerek, és a belőlük
keletkezett, az állat meghatározott fejlettségi szinttel rendelkező idegrendszerének
központjába továbbított ingerületek helyi szűrésével és egymáshoz viszonyításával, a
központi kiváltó mechanizmusban végbemenő válaszreakció-szerveződésben játszanak
szerepet. Minden kulcsingerhez tartozik egy központi veleszületett kiváltó mechanizmus,
amely az inger észlelésével automatikusan parancsba adja a hozzá tartozó genetikailag
kódolt viselkedésforma megjelenését.
 Az öröklött magatartásformákat minden esetben egy kulcsinger határozza meg.
Mindhárom csoportjukra – a legegyszerűbb, feltétlen reflexekre, a taxisokra és az öröklött
mozgáskombinációkra – egyaránt érvényes, hogy a kulcsinger érzékelését követően a faj
minden egyedében, azok neveltetésének körülményeitől és a kulcsinger további
fennállásától függetlenül hasonlóan és megszakíthatatlanul mennek végbe.
A feltétlen reflex az öröklött magatartásformák legegyszerűbb típusa, melynél egy
meghatározott külső ingerhez egy egyszerű, feltétlenül bekövetkező válasz társul. Ilyen
például a szemünket érő mechanikai inger hatására életbe lépő pislogási, vagy a kemo- vagy
vizuális receptorokon keresztül felfogott ingerek aktiválta nyálelválasztási reflex, továbbbá az
emberszabásúakra jellemző (mechanikai i. g.) patella, és a rovaroknál és zsákmányallat
szerepét betöltő halaknál gyakori lefagyási reflex is ide tartozik.
Az ÖMM-ek második típusát a taxisok alkotják. A taxis az aktiváló inger beérkezési
helye által meghatározott ösztönös, pozitív vagy negatív irányú elmozdulás. Az inger
forrásának irányába történő elmozdulást +, az ezzel ellentétesen direktívált mozgást –
előjellel különítik el egymástól. A taxisokat a kiváltó inger minősége szempontjából két jelleg
szerint diferenciáljuk; az aktív mozgásra képes szervezet vegyi inger hatására bekövetkező
helyváltoztatását kemotaxisnak, mialatt az álatok fényforrás irányába vagy attól távolodó
mozgását fototaxisnak hívjuk.
A harmadik, és egyben legösszetettebb öröklött magatartásforma, az öröklött
mozgáskombináció. Az öröklött mozgáskombináció kulcsinger hatására létrejövő,
meghatározott mozdulatokból álló, mindig ugyanolyan módon lejátszódó cselekvéssor,
melynek eredménye nem befolyásolja a végrehajtást. Kialakulása függ az állat belső
állapotától, motivációjától is. Erre kiváló példa a kutyafélék táplálékrejtő magatartása
jóllakottság esetén. Ennél a folyamatnál a kiváltó inger a maradék záplálék látványa/szaga.
Egy ilyen folyamat vizsgálatánál különösen jól látszik, hogy a magatartás megjelenését a
kulcsingeren kívül más nem befolyásolja. A kaparó -> görgető -> majd elfedő
mozgásmintázat, erre nem alkalmas talajon, sőt a kulcsinger tárgyát képző táplálék
elvételével is megszakítatlanul végbemegy.