Reflex

A reflex olyan egyszerű mozdulat, mint a kezünk visszarándulása, amikor a kályhához ér,
vagy szemünk becsukása, ha vakító fény világít bele, de lehet olyan összetett reakció is,
mint amellyel egyensúlyvesztéskor a testhelyzetünket igyekszünk fenntartani. A sok-sok
velünk született ősi reflexre fokozatosan rakódnak rá az életünk során tanult készségek.
 
Mi a reflex?
A reflex automatikusan - a tudatunk, az akaratunk ellenőrzésétől függetlenül - adott válasz
valamilyen specifikus ingerre. Létrejöttéhez mindig szükség van az ingert felfogó receptorra
vagy érzékszervre, az ingerületet továbbító idegekre, a kapott információt ingerválasszá
alakító rendszerre, és végül izmokra vagy mirigyekre, amelyek végrehajtják az ingerválaszt -
rendszerint valamilyen mozgást. Minden ilyen típusú, automatikus ingerválaszt reflexnek
nevezünk.
 
A tudatos viselkedés viszont nem reflex, mert az inger és a válasz között elemzésre is sor
kerül - az ingert egybevetjük korábbi tapasztalatainkkal, hangulatunkkal, jelenlegi
vágyainkkal és így tovább, a válaszunkat pedig mérlegeljük, megfontoljuk. Ez azt jelenti,
hogy ugyanaz az inger minden egyes alkalommal más és más reakciókat szülhet, míg a
reflexes válasz mindig ugyanaz, valahányszor az inger fellép.
 
Egyes reflexeinket tudatos erőfeszítéssel el tudjuk nyomni -képesek vagyunk pl. arra, hogy a
forró kályhán tartsuk kezünket- de csak komoly, tudatos erőfeszítés árán. A reflexek tehát
gyors védekezési reakciók, elsősorban a szervezetet érő károsító hatásokkal szemben.
Bizonyos reflexmozgások, mint a légzés, annyira nélkülözhetetlenek az élethez, hogy bár
egy ideig elnyomhatóak, végül mindig áttörik az akaratlagos ellenőrzés falát.
 
A reflex típusai
Sok különböző reflexet ismerünk. Némelyikük az izommozgásainkat, alapvető élettani
működéseinket, ülés vagy állás közbeni testtartásunkat szabályozza. Más, összetettebb
reflexek vészhelyzetre tartogatott, programozott reakciók.
Az izmoknak a védekezésben és a testtartás megőrzésében fontos szerepet játszó reflexeit
ínreflexeknek is nevezhetjük, mivel az inak rezgései váltják ki őket. Ez történik akkor is,
amikor az orvos "reflexvizsgálat" céljából a reflexkalapáccsal enyhe ütést mér a térdünkre. A
rezgést felfogó parányi izomreceptorok üzenetet küldenek a gerincvelőbe, és ott ingerületbe
hozzák azokat a sejteket, amelyek kiváltják a megfelelő izmok összerándulását. Ezek a
gerincvelői reflexek ahhoz az igen összetett gépezethez tartoznak, amely az izmok tónusát
(készenléti állapotát) szabályozza.
 
A gerincvelő a mozgásszabályozás hierarchiájában fölötte álló agyi központok irányítása és
vezérlése alatt áll. Ezért a gerincvelői reflexek élénkebbé vagy tompultabbá válhatnak attól
függően, hogy milyen felsőbb utasításokat kapnak. Ugyanakkor a gerincvelői központ
a bőrben és másutt elhelyezkedő fájdalomérző receptorokkal is összeköttetésben áll, s ezért
a káros hatásokra azonnali reflexmozgással válaszolnak.
 

 Tájékozódási reflexek
 Zsigeri reflex
 Viselkedési reflex
 Feltételes reflex
 Kiesett reflexek
   
o Tájékozódási reflexek

Ha egy macskát pár méterről leejtünk a földre, biztosan a talpára esik (és sértetlen marad).
Ez jó példa arra, hogy milyen gyors beavatkozást tesznek lehetővé a testtartást és
tájékozódást szabályozó reflexek. Ha megcsúszunk a jeges járdán, testünk védekezésként
olyan irányban fordul el, hogy visszanyerjük egyensúlyunkat, és sokszor a karunkat is
kinyújtjuk, megelőzendő az elesést.
 
E bonyolultabb reakciókat a gerincvelőnél magasabb rendű mozgásközpontok szabályozzák.
A belső fülben található egyensúlyérző szerv folyamatosan ellenőrzi a test térbeli helyzetét.
Amikor megbotlunk, ez az érzékszerv azonnal üzenetet küld az agyalap hátsó részénél
levő kisagynak, amely azután kiadja az alsó és felső végtagoknak a megfelelő
parancssorozatot olyan mozdulatsorra, amellyel a legrövidebb időn belül visszanyerhetjük
egyensúlyunkat. Mindez sokkal rövidebb idő alatt megy végbe, mint ha ezt a mozdulatsort
tudatosan kellene összeállítanunk. Az ilyen típusú tájékozódási vagy orientációs reflexek
egyszerű példái csecsemőkön is megfigyelhetők. Ha például hírtelen elengedjük a baba
fejét, átkaroló mozdulatot tesz, mintha csak el akarná kapni. Ez az ún. Moro-reflex, normális
fejlődés esetén néhány hetes korban megszűnik. 


o Zsigeri reflex

A pelenkás csecsemő még nem képes szabályozni húgyhólyagjának kiürülését. Amikor a

hólyag megtelik, a falára ható nyomás ingere alapján egy gerincvelői reflex kiüríti a
húgyhólyagot. Fejlődése során a gyermek elsajátítja azt a képességet, hogy elnyomja ezt a
reflexet addig, amíg a vizeletürítésre nem adódik megfelelő alkalom. Még a felnőttek sem
tudják ezt a reflexet a végtelenségig elnyomni. Egy bizonyos határ után a húgyhólyag
"magától" (pontosabban a gerincvelő közreműködésével) kiüríti tartalmát.
 
Hasonló reflexek szabályoznak sok alapvető élettani működést, köztük a légzést is.
Némelyek, mint a hólyagműködés -vagy kisebb mértékben a légzés- akaratlagosan is
befolyásolható, mások pedig, köztük a szívverés, akaratunktól teljesen függetlenek. 
 


o Viselkedési reflex

Ezek a legösszetettebb reflexek arra szolgálnak, hogy a szervezet szélsőséges helyzetekre

előre beprogramozott módon válaszoljon. Erre a legjobb példa a ,,harcolj vagy menekülj"
típusú reakció: a vészhelyzet kiváltotta reflexválaszok együttese. Amikor például egy
útonállóval találjuk magunkat szemben, két dolgot tehetünk: vagy megverekszünk vele, vagy
megfutamodunk. Az állatoknak is ez a két lehetőségük van, ha támadás éri őket. A szervezet
szükségletei azonban nagyjából ugyanazok, akár a küzdelmet, akár a menekülést választjuk.
Ezért tehát a kérdéses reflexegyüttes automatikusan fokozza a légzést és a szívműködést,
valamint néhány más élettani működést, amelyre mindkét típusú cselekvéshez nagy szükség
van.
 
Jellemzi még ezt az úgynevezett stresszreakciót a fokozott verejtékezés (ez a küzdelem
vagy a menekülés hevében növeli a hőleadást) és a bőr elfehéredése (miután a vér a bőrből
a fontosabb izmokhoz áramlik). Ezt a reflexegyüttest a veszélyhelyzet gondolatban való
átélése is kiválthatja: ilyenkor egy úgynevezett feltételes reflex részévé válik.


o Feltételes reflex

Eredeti ingertől eltérő külső inger idézi elő, vagyis amely egy másfajta ingerrel "kapcsolódik
össze". Ennek keletkezéséhez az kell, hogy a második inger rendszeresen együtt járjon az
elsővel.
 
Az ilyenfajta reflexeket először a neves orosz idegélettan-kutató, Ivan Petrovics Pavlov
(1849-1936) írta le. Megfigyelte például, ha mindig megszólal egy csengő, amikor kísérleti
kutyáinak valami ennivalót ad, egy idő után a csengőszó önmagában is megindítja a
kutyáknál a nyálelválasztást, jóllehet eredetileg csak a táplálék szagának és látványának volt
ilyen hatása. Az állatidomárok rendszerint efféle feltételes reflexet építettek ki, amikor
állataikat tőlük merőben szokatlan cselekvések végrehajtására tanítják meg.
 


o Kiesett reflexek

Az egyes reflexek hétköznapi életünkben betöltött szerepe nagyon változó.

 
Akadnak olyan emberek, akiknek veleszületetten hiányoznak az ínreflexeik, de ettől még úgy
élhetnek, mint bárki más. Más reflexek - például a tájékozódási reflexek- fontosabbak ennél.
Ezek a kisagy bizonyos betegségeiben kiesnek, és aki ilyen betegségben szenved, csak
nagy nehézségek és állandó odafigyelés árán tudja megőrizni egyensúlyát. A pislogási reflex
kiesése pedig azzal járhat, hogy a szembe került és onnan pislogással el nem takarított
szennyeződések súlyos szemsérülést okoznak.
 
Az automatikus légzési reflex működési zavara alvás közben, amikor a légzés akaratlagos
szabályozása szünetel, súlyos következményekkel járhat. Az olyan betegek, akiknek
valamelyik létfontosságú reflexe esett ki, különleges ápolásra szorulnak mindaddig, amíg a
reflexkiesést előidéző ok meg nem szűnik. A reflexes légzésre képtelen beteget például
mesterségesen lélegeztetik.

o Légzés
A légzés során [levegő]? áramlik a tüdőbe a rekeszizom és a borda közti izmok
összehúzódásakor, míg ezeknek az izmoknak az elernyedésekor kiáramlik a levegő a
tüdőből. Az ember a belélegzés révén jut hozzá a levegő oxigénjéhez, s a tüdőből lélegződik
ki a vérből száramzó szén-dioxid.
 
Nyugalmi állapotban az átlagos ember (tengerszinten) tizenháromszor-tizenötször lélegzik
percenként. Stressz hatása alatt, testi munka végzésekor vagy egyéb fizikai aktivitás idején
a szövetek oxigénigénye nő, ezért a légzés mélyebbé és gyorsabbá válik. Gyorsabb
légzésre van szükség nagyobb tengerszint feletti magasságon (amíg a test nem
alkalmazkodik) és a terhesség késői szakaszában is.
 
Ha a légzés leáll, a vér oxigén tartalma csökken, s emiatt négy-hat perc után
helyrehozhatatlan [agykárosodás]? és halál következik be.